Neve az „év kapujára” emlékezve a kapuk és átjárók római istenétől, Janustól származik. Az antik hagyományban Romulushoz kötődő naptár márciussal kezdődött, mivel a téli hónapok eredetileg nem kaptak nevet, ugyanis ezek az időszakok kiestek a hasznos mezőgazdasági munkavégzés idejéből. Ianuarius és a Februarius hónapot Róma második királya, Numa Pompilius adta a naptárhoz. Régi magyar neve: FERGETEG HAVA, keresztény neve: BOLDOGASSZONY HAVA.
Jeles napok a hónapban: Január 1.: újév napja; a béke világnapja Január 4.: a Braille-írás világnapja Január 6.: vízkereszt ünnepe (a farsang kezdete) Január 12.: a 2. magyar hadsereg emléknapja Január 15.: a Wikipédia születésnapja (Wikipedia Day) Január 18.: Árpád-házi Szent Margit ünnepe Január 22.: a magyar kultúra napja Január 27.: a holokauszt nemzetközi emléknapja
9
A magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén (ma Szatmárcseke) a Himnusz kéziratát. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos elismeréseket. Nálunk, a Belvárosban ekkor adják át a Kölcsey Ferenc-díjat és a Pilinszky-emlékérmet. Mindkettőt az V. Kerületi Önkormányzat Kulturális, Emberi Jogi és Kisebbségi Bizottsága adományozza. A Kölcsey-díj a kerület érdekében kimagasló művészeti tevékenységet végző személynek vagy közösségnek jár. Évente legfeljebb három díjazottnak adják át. A bronzplakett a Himnusz költőjét érett férfikorában ábrázolja az 1835-ben Anton Einsle által festett, a Magyar Tudományos Akadémián található kép alapján. A plakett Barabás Márton szobrászművész alkotása. 2012-ben Kölcsey-díjban részesültek: Az Aranytíz Kultúrház munkatársai Balogh Erika vezetésével, Fazekas Valéria újságíró, Földes László aranykoszorús ötvösmester. A Pilinszky-emlékérmet és díszoklevelet olyan – évente legfeljebb három – személy vagy közösség kapja, aki vagy amely kiemelkedő tevékenységet folytatott a kerület közművelődéséért, illetve újszerű kezdeményezéseivel hozzájárult Belváros-Lipótváros kulturális életének gazdagításához. Az emlékérem Fekete Géza szobrászművész alkotása. Mindkét elismerés adományozásával együtt jár a Kulturális, Emberi Jogi és Kisebbségi Bizottság által meghatározott összegű pénzjutalom. 2012-ben Pilinszky-emlékérmet és díszoklevelet kapott: E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
A belvárosi díjakról szóló ismertetés forrása valamennyi hónapnál a Belváros-Lipótváros – Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (V. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről
10
Riport a riportok írójával
Fazekas Valéria Kölcsey-díjas újságíróval Mióta a Kincses Belváros Kalendáriuma 2009-ben kibontotta szárnyait, Fazekas Valival valamilyen formában mindig kapcsolatba kerültünk. Hol mint Puskás András alpolgármesterünk munkatársával, hol mint kerületi újságíróval, aki a legtöbb – a Kalendárium számára is érdekes – művésszel személyes kapcsolatban áll, és akinek már tizenegy interjúkötet van a háta mögött. Egy tény: bármilyen kérdéssel fordultunk hozzá, biztosak lehettünk abban, hogy rövid határidőn belül korrekt választ kapunk tőle. 2012-ben a magyar kultúra napja alkalmából Belváros-Lipótváros Önkormányzatától Kölcsey-díjat kapott. Ennek ürügyén kerestük meg, hogy ez egyszer ne másokról, hanem magáról meséljen. – Debreceni újságírónak vallom magam. Ott éltem, ott tanultam a szakmát, ott dolgoztam sokáig, először a Hajdú-bihari Naplónál, majd a Hajdú-bihari Napnál, végül az Új Hónap főszerkesztője lettem. Mi ott, a cívisvárosban a klas�szikus, a legnemesebb értelemben vett újságírást tanultuk és műveltük. Számomra – az egykor szintén debreceni újságíróként dolgozó – Ady Endre adott útmutatást. Egyik verses levelében írta Móricz Zsigmondnak: „Ha a lehetetlent nem tudtuk lebírni, volt egy szent szándékunk, gyönyörűket írni.” Ő egyébként az újságírókat a Szentlélek lovagjainak tartotta. Önnön magáról is azt írta: „ A Szentlélek lovagja voltam, becsületes újságíró.” – Generációja az úgynevezett „átkosban” kezdte pályáját. Ez milyen módon befolyásolta munkájukat? – Tisztában voltunk vele, hogy bizonyos korlátok között dolgozhatunk. Voltak olyan témák, amelyekről nem írhattunk, voltak olyan cikkek, amelyek nem kerülhettek be a lapba. A rendszerváltozás után fellélegezhettünk. De a sajtószabadság sajnos a szabadosságot, a hitványságot, a felelőtlenséget is magával hozta. – Személy szerint mit adott Önnek az újságírói hivatás? – Nekem nagyon sokat. Fantasztikus emberekkel találkozhattam, beszélgethettem, bölcs gondolataikat nemcsak megírtam, de magamban el is raktároztam. Még a debreceni évek alatt írtam Szabó Magdáról, Tőkés Lászlóról, Csoóri Sándorról, és persze hosszan folytathatnám a sort. Sok szép gondolatot fogalmaztak meg számomra az úgynevezett egyszerű, hétköznapi emberek is. Debrecent nyakas, református emberek lakták, akik szókimondók, kicsit konzervatívak, ragaszkodnak a hagyományokhoz, a klasszikus értékekhez. Úgy érzékelem, mára némiképp megváltozott a lakosság ös�szetétele, s mintha az a különleges, csak Debrecenre jellemző hangulat is eltűnőben lenne. Persze lehet, hogy a múlt utáni nosztalgia beszél belőlem. 11
Bár a színész Cserhalmi Gyuri, aki szintén Debrecenben nőtt fel, valami hasonlót fogalmazott meg egy interjúban. – Mi vonzotta Budapestre? – Kaptam egy ajánlatot. A Vidékfejlesztési Minisztériumba hívtak sajtófőnök-helyettesnek, s mivel a fiam diplomatának készült, úgy gondoltam, ez jó alkalom a továbblépésre. Két év után a Magyar Rádióhoz kerültem, nagyon szép éveket töltöttem ott a szintén debreceni Kondor Kati elnöksége alatt. A Rádió műsorlapja, az RTV Részletes számára készítettem portrékat, interjúkat. Ebben a munkában lubickoltam, hiszen művészekről, televíziósokról, rádiósokról kellett írnom, s ez idő alatt is nagyon sok kiválósággal találkoztam. Közben a Kairosz Kiadó számára állítottam össze interjúköteteket. Gyurkovics Tibort, Sára Sándort, Melocco Miklóst, Pitti Katalint, Kondor Katalint, Novák Ferenc „Tatát”, Vizi E. Szilvesztert, Ádám Veronikát, Makray Katalint, Schmitt Pált faggathattam életről, hivatásról, emberségről, magyarságról. Újságírói pályafutásom harmincötödik évfordulóján jelent meg „Szívközelben” című kötetem, amely legkedvesebb írásaimat tartalmazza. El kell mondanom, hogy a Kairosz Kiadó alapító igazgatója, Bedő György csodálatos missziót teljesít, s a nehézségek ellenére sem adja fel a minőségi könyvkiadást. – Belváros-Lipótvárosban a kerületi újságba írt cikkeivel vált ismertté. – Több éven át írtam, szerkesztettem a Mai Belváros portréoldalát, ami azért volt nagy élmény, mert szinte minden itt élő és alkotó művészt megismerhettem a beszélgetések során. – Az az érzésem, hogy akikkel riportot készít, szinte a barátaivá válnak a beszélgetések végére. Talán így került közeli kapcsolatba Makray Katalin olimpikonnal is, aki – egykori belvárosiként – két alkalommal is megosztotta gondolatait a Kincses Belváros olvasóival. Sokan tiszteljük és szeretjük volt köztársasági elnökünk feleségét. – Igen, jó dolog volt riportalanyaimhoz közel kerülni és gondolataikat megörökíteni. Nagyon remélem, hogy felnő egy igényesebb nemzedék, amelyik visszatalál a „tiszta forráshoz”, megtalálja példaképeit, talán az általam megszólaltatott emberekben is. Nagyon szurkolok Hoffmann Rózsának, hogy az oktatás-nevelés terén tett erőfeszítéseinek legyen meg a gyümölcse, s bízom abban is, hogy az egyházi iskolák olyan növendékeket bocsátanak majd ki, akik, mint a kovász, az értéket, a minőséget, a műveltséget viszik szét a társadalomban. – Milyen érzésekkel, gondolatokkal fogadta a kitüntetést, amelyben az Önkormányzat a magyar kultúra napján részesítette? – Természetesen nagy örömmel. 2000-ben, Rockenbauer Zoltán minisztersége idején, még debreceni újságíróként megkaptam a Táncsics Mihály-díjat, ami azért volt nagy dolog, mert a vidékiekre mindig kevesebb figyelem irányult, mint a fővárosi munkatársakra. Most mellé került a Kölcsey-díj is. Még a ’80-as években, a Hajdúbihari Naplóban jelent meg egész oldalas riportom Kölcsey Ferenc álmosdi kúriájáról, ahol a költő visszavonultan élt, s ahol számos relikviát láthat, aki ellátogat a kis hajdúsági faluba. A mi családunkban egyébként nagyon nagy becsben tartjuk a magyar költőket, írókat, természetesen a Himnusz szerzőjét is. Így a róla elnevezett díj különösen becses elismerés számomra. Kacskovics Fruzsina 12
A Zrínyi utca kincse, a Duna Palota 1051 Budapest, Zrínyi utca 5. Telefon: (36-1) 235-5500 A Szent István-bazilika tengelyében felújított Zrínyi utca a Belváros egyik legforgalmasabb és legszebb sétálóutcája a magyarok és vendégeik számára egyaránt. Szinte természetes, hogy az itt pompázó eklektikus, neobarokk palota igyekszik bekapcsolódni ebbe a forgatagba. Az évekig méltatlanul elhanyagolt intézmény ébredezik Csipkerózsika-álmából. Ebben az esetben azonban nem a királyfi csókjától. Hanem egy agilis hölgynek, volt parlamenti képviselőnek, Bíró Ildikó igazgatónőnek és munkatársainak köszönhetően. Nem volt könnyű időpontot egyeztetni, de végül sikerült. Egy késő tavaszi délutánon hármasban találkoztunk Bíró Ildikóval és munkatársával, Lázár-Takács Katával. Ildikót először a kezdetekről kérdeztem. – Miért hagytad ott a Parlamentet, és választottad ezt a nem könnyű, de látványos eredményekben gazdag feladatot? – Történetem, a 2010-es választásokat megelőzően, 2009-re nyúlik vissza. Akkor kértem meg Kövér Lászlót, akinek a választási listák összeállítása volt a feladata, hogy engem ne tegyen fel a következőre. Eredeti végzettségem népművelő, kulturális szervező, és úgy döntöttem, vis�szatérek a szakmámba. Sokan csodálkoztak, hiszen nagyon valószínű volt, hogy a Fidesz akár kétharmaddal is nyerhet. De úgy gondoltam, egy csapathoz akkor kell csatlakozni, ha az segítségre szorul, és Bíró Ildikó Madarassy István nem akkor, amikor a siker küszöbén áll. kiállításának megnyitóján – De volt-e már ide ajánlatod, mikor eldöntötted, hogy lemondasz a képviselői jelölésedről? – Lehet, hogy sokan kételkednek ebben, de a bizonytalanra váltottam a biztosat. A választások utáni tavasz és nyár azzal telt, hogy tájékozódtam, milyen lehetőségeim lennének. 2010 őszén aztán kiírták a Duna Palota vezetésére szóló pályázatot. A bírálóbizottság egyes tagjai fenntartással fogadtak. Egészen addig, míg el nem olvasták terveimet, és nem nyílt lehetőségem „dolgozatomat” szóban is kiegészíteni. Ezt követően született mellettem a döntés. 2011. január 4-én foglaltam el a helyemet. 13
– Mit találtál, mi fogadott? Egy új munkahelyen az első benyomás a főnöknek is, a beosztottaknak is meghatározó. – Bár a pályázatom beadását megelőzően a titkárnő végigvezetett az épületen, de sem akkor, sem amikor az átadás-átvételi jegyzőkönyvet – belépésemet követően – aláírtam, nem tudtam átlátni a pincétől a padlásig a tényleges helyzetet. Nem volt egyszerű később a papírokat a valósággal összevetni. Számtalan kérdés merült fel, amire nehéz volt megtalálni a választ. Nemcsak a leltárral voltak problémáim, hanem egyes szerződésekkel is. Különösen azokkal, amelyek nem szolgálták az intézmény érdekeit. Első időszakom tehát azzal telt el, hogy átvizsgáva ezeket a szerződéseket, pillanatnyi veszteség árán is, de a hosszú távú jobb megoldás érdekében újakat kötöttem. Második lépés a szervezeti felépítés racionalizálása volt. Igyekeztem a létszámot az elvégzendő feladatokhoz igazítani, és minél több embert megtartani. Nem mondom, hogy nem helyeztem magasra a mércét, volt olyan, aki az első lépésnél még alkalmasnak tűnt, később azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért megváltunk tőle. – Milyen feladatokat kell ellátnotok, és ezt hány emberrel oldjátok meg? – A Duna Palota Nonprofit Kft. három lábon áll, melyek a Duna Művészegyüttes, a Duna Szimfonikus Zenekar és maga a Duna Palota, amely két lényeges funkciót lát el. Egyrészt kulturális központ, saját műsortervvel, programokkal, másrészt rendezvényházként üzemel. „Tulajdonosi” feladatait a nonprofit kft. végzi: a karbantartást és az ingatlan hasznosítását. A Duna Palota Nonprofit Kft. igazgatójaként e feladatok ellátására ma 122 munkatárssal dolgozom együtt. Ebbe beleértendők a két művészegyüttes tagjai, a műszaki és az irodai személyzet. – Ahogy így beszélgetünk, egyre inkább az az érzésem, hogy az egész feladatot úgy fogod fel, mint egy „családanya”. – Szerintem egy nő, ha jó vezető szeretne lenni, nem is gondolkodhat másképp. Ugyanúgy, mint egy háziasszonynak, tudnia kell az igényeket és a lehetőségeket fontossági sorrendbe állítani. Sokszor fő a fejem, hogy a zenészek vonóját vagy a táncosok kellékeit javíttassam-e, szemben a saját programok szervezésével vagy a vizesblokkok rendbehozatalával. – Mennyire önálló a művészegyüttes és a szimfonikus zenekar? Ezek menedzselése is a feladataid közé tartozik? – Igen, és úgy érzem, az előző években a korábbi vezetés ezeket a feladatokat nem vette elég komolyan. Így például a művészegyüttesnek nem volt az értékéhez méltó nemzetközi elismertsége. Egyébként mindkét együttesnek kiváló művészeti vezetője van. A művészegyüttesé Juhász Zsolt, aki szobrászból lett táncos-koreográfus, a szimfonikusoké pedig Szklenár Ferenc fuvolaművész. A magyar táncművészetben a Duna Művészegyüttest szakmai felkészültsége, sikerei alapján a Magyar Állami Népi Együttes és a Honvéd Együttes mellé sorolják. Büszkeséggel töltött el bennünket, hogy 2012. március 13-án kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet adományozták Vámos Lászlónak, a Duna Művészegyüttes tánckarvezetőjének. Egyik célom, az együttes méltó elismertetése, megvalósult. Idén a Duna Palotát, a Duna Művészegyüttesre való tekintettel, nemzeti kategóriába sorolták. Büszkék vagyunk arra is, hogy táncosaink júliusban részt vettek egy finnországi 14
turnén, amely hatalmas sikereket hozott az együttesnek. Most támogatókat keresünk. Úgy érzem, a szimfonikus zenekar könnyebben talál szponzorokat. – Hogyan épül be a Duna Palota műsortervébe a két együttes repertoárja? – A szimfonikus zenekar bérletes előadássorozata teljes egészében beépül. Nagy sikerrel, telt házzal mennek a hangversenyek gyönyörű, neobarokk színháztermünkben. A művészegyüttes produkcióinak sajnos, méreteit tekintve, nem felel meg a színpadunk. Ezért itt csak néhány táncospár tud fellépni, sokszor másik program részeként. Idegenforgalmi jelentőségű a folklórműsorunk, amely szinte minden este telt házzal megy. A Duna Művészegyüttes produkciói a Nemzeti Táncszínházban találtak otthonra, de az sem ritka, hogy a Művészetek Palotájában lépnek fel. Utánpótlás nevelésére egyelőre nincs lehetőség, a társulatban képzett táncosok dolgoznak. – Hogyan választjátok ki a Duna Palota saját szervezésű programjait, amelyek nem kötődnek a két művészegyütteshez? – A kiállításokat általában a velünk együttműködő galériák vagy szponzorok ajánlására szervezzük, bár a végső döntés a miénk. Gyakran rendezünk könyvbemutatókat is, és befogadott színházi előadásokkal is színesítjük kínálatunkat. – Az épület felújítása és üzemeltetése kapcsán melyek azok a változások, amiket kiemelnél, és amik már meg is valósultak? – Az épület óriási érték, műemlék. Eredetileg kaszinónak épült 1894–97 között, a gazdag lipótvárosi kereskedőréteg találkozó- és „közéleti megnyilvánulási helye” volt a 19. század utolsó éveiben és a 20. század elején. A neobarokk stílusú reprezentatív előcsarnok és fogadótermek keletkezésüktől fogva folyamatosan alkalmasak voltak elegáns rendezvények befogadására. Később, 1945 után nem igazán tartották tiszteletben az eredeti „elegáns” térképzést. Ugyanis ahol szükség volt új raktárhelyiségre, bontottak, falaztak, ajtót építettek be. Így az épület, bár a régi dicsőség fényét még magában hordozta, hamarosan eklektikus egyveleggé vált. A rendszerváltás után a privatizáció következett. Vagyis a „minden mindegy” hozzáállás fizikailag és szellemileg is meglehetősen kiüresítette az épületet. Állami tulajdon maradt, amelynek a Belügyminisztérium volt a kezelője. Az első Orbán-kormány alatt Pintér Sándor belügyminiszter felújíttatta a reprezentatív helyiségeket, így ami ma látható, az ő kezdeményezésének köszönhető. A munkát természetesen nem sikerült akkor teljesen befejezni az egész épületben. Így rám maradt, hogy megszüntessem a „sufnivilágot” a neobarokk palotában. Megkísérlem visszaadni minden szeglet eredeti funkcióját, vagy ha ez nem lehetséges, legalább valami olyanra használjuk, ami méltó az épülethez. Egyik büszkeségem az alagsori ruhatárnál, a főlépcső alatti rész kibontásával kialakított „kápolna”. Egyik első kiállítónktól, Kőrös Csilla ikonfestőtől vásároltunk egy Mária-képet, amit a mélyedésben egy kovácsoltvas rács mögött helyeztünk el, és megvilágítottuk. Így aki a ruhatárba megy, egy pillanatra megszemlélheti – az épületben előzménnyel valóban 15
nem rendelkező – kedves kis „szentélyt”. Következő tervem hasonló: az emeleti lépcsőforduló alatti másik kis raktár kibontásával „mini galériát” szeretnék kialakítani. Egy szerencsés rendezvénybérleti szerződéssel nagyobb összeghez jutottunk, amit a színházterem új szőnyegezéséhez használtunk fel. Nemrégiben felújítottuk a nyolcvanas években diszkóként és sörözőként hasznosított termet, amelyet az elmúlt években bútorraktárként használtak. Ezt átalakítva új és modern rendezvény- és kiállítótermet nyitottunk meg, amelyet a Lipótvárosi Casino első elnökéről, Falk Miksáról neveztünk el. Az étterem és bálterem üzemeltetését pályázat útján a Nad’or Events Kft. nyerte el, akik az évek óta zárva tartó, kiváló adottságokkal rendelkező galériás termet vendéglátó funkcióval ismét megnyitották. A sétálóutca előnyeit kihasználva az épület földszinti sarokhelyiségeiben kávézó és terasz kialakítását is vállalták. A Duna Palota nyújtotta valamennyi lehetőségről a földszinti információs pultnál adunk részletes tájékoztatást, és itt lehet jegyet vásárolni is előadásainkra. Nyáron főleg a turisták képezik közönségünket, és programajánlatunk igazodik az idegenforgalmi főszezonhoz. Az interjú alatt az az érzésem támadt, hogy a Duna Palota Nonprofit Kft. új menedzsmentje tiszteli az eredeti casino épületének hagyományait. Nagyon jó érzéssel búcsúzom Bíró Ildikótól és munkatársától, Lázár-Takács Katától, hiszen a rövidre tervezett látogatás már több mint egy órája tart, és az épület bejárásáról sem szeretnék lemondani. A fotók, bár közel sem adnak teljes képet minden szegletéről, bizonyítják, hogy „jó helyen” járunk, ha a Duna Palotában járunk. Kacskovics Fruzsina
16
„Mentés másként”
Székács Judit, a belvárosi foltvarró szekacsjudit.blogspot.hu
Az ötgyermekes anya és kétszeres nagymama 1960 óta él a Belvárosban. Ott volt iskolásként az újjáépített Erzsébet híd átadásán, és ott állt anyukaként babakocsival a tömegben a Parlament előtt, amikor kikiáltották a köztársaságot. Négy fia és egy lánya a Váci utcai általános iskolába járt, ahová egykor ő is. Huszonnégy éven át az Egyetemi templommal szemben lakott, de a nagycsalád idővel kinőtte a lakást, így átköltöztek az Erzsébet híd mellett egy rakparti házba, ahol ma is él. Székács Judit nem minden előzmény nélkül vágott bele a foltvarrásba. Fiatalabb korában kisebb kézműves tárgyakat – karácsonyfadísz-angyalkákat, kifújt tojásból készült húsvéti figurákat – tervezett és „gyártott” az egykori Iparművészeti Vállalat számára. A textil iránti vonzódását volt kitől örökölnie: apai nagyanyja szépen hímzett, anyai nagyanyja géppel varrt sokat, édesanyja textiltervezőnek tanult. – Éppen az ötödik gyerekemet vártam, amikor a foltvarrással először találkoztam. Bár rögtön éreztem, hogy ez az a kifejezési forma, amit mindig is kerestem, csak négy év múlva jutottam hozzá, amikor legkisebb gyerekem is óvodás lett. Akkor beléptem a Magyar Foltvarró Céhbe, amelynek azóta is tagja vagyok. A foltvarrás számomra, ötgyermekes, főállású anyaként a család mellett kezdetben csak hobbi volt, évekig anyagokat és témákat gyűjtöttem hozzá. Ma már, hogy a gyerekek felnőttek, és több időm, energiám jut rá, komolyabb tevékenység, amiben igazán megtaláltam önmagam. Szinte mindent kézzel varrok, mint nagyanyáink, ez az átlagosnál nagyobb türelmet és precizitást igényel, egy-egy nagyméretű faliképem hosszú hónapokig készül. Újrahasznosítás ez a javából, a „hulladékok” kapnak új életet a foltokból összevarrt művekben: kinőtt ruhák, napszítta lepedők, textilszatyor, zsákvászon stb. A használtruha-boltokat járva képekben gondolkodik, már messziről kiválasztja a nagy kirakós hiányzó darabjait. Keze alatt új értelmet nyernek a kiselejtezett férfi flanelingek és női blúzok, gyermeknadrágok. Előfordult, hogy lánya kinőtt szoknyájának darabjait, egyik fia megunt nyakkendőjét láthatta viszont egy faliképbe varrva. Az évek során annyi „rongyot” gyűjtött össze (férje szerint miattuk „lassan kiköltözhetnek a lakásból”), hogy minden elképzeléséhez talál megfelelő anyagot. Három szekrényben sorakoznak színek és minták szerint az évtizedek alatt innen-onnan összegyűjtött „kincsek”. 17
– Munkáimmal a hagyományt újragondolva, mai anyagokkal és színvilágban gazdag népi motívumkincsünket szeretném átmenteni, ezért választottam mottómnak: „Mentés másként”. A kifejezés szellemesen rímel a számítógépes programokból mindenki által ismert save as parancsra, ugyanakkor példát is mutat arra, hogy high-tech korszakunkban is meg kell őriznünk örökségünket. Első kiállításának megnyitóján Ádám Ferencnek, az Erdős Renée Ház igazgatójának a Csík zenekar megújítva megőrző munkássága jutott eszébe Székács Judit faliképeiről. Egyik alkotótársa pedig ezt írta róla: „Úgy varr tipikusan magyar munkákat, hogy nincs benne semmi magyarkodás, az ősi mintakincsből merítkezik, ugyanakkor textiljei modernek.” „Mentés másként” volt a címe 2011 decemberében nyílt első önálló belvárosi kiállításának is, amely az Aranytíz Kultúrház Átrium Galériájában volt látható. A tizenhat darab, egy és két négyzetméter közötti nagyságú faliképet egységes stílusban, az értékmentés jegyében mutatta be a közönségnek. A kiállítást az ismert újságíró és író, a szintén nagycsaládos Schäffer Erzsébet nyitotta meg, akit Székács Judit még negyedik gyermeke születése idején, a csecsemős nővéren keresztül ismert meg. – Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy a Belvárosban is bemutatkozhatok, hisz nyolcéves korom óta itt élek. A kiállítás igazi adventi hangulatban készült, munkáim a karácsonyfa mellett kaptak helyet, a terem mind a négy falán. A tárlat nyitódarabja egy bakonyi szűrrátétminta 16 különféle színben való feldolgozása volt. Kedvenc virágom, mondhatni védjegyem a tulipán, egyik faliképemen tucatnyi formában szerepelt. Nagyon kedvelem a kékfestő anyagot, „Hímeskék” című munkámhoz 49 változatát használtam fel. Egy másikon a honfoglalás kori tarsolylemezek palmettás motívumait ötvöztem a mai kockás mintájú anyaggal. Erdélyi, úgynevezett írásos párnahuzatok adták az ihletet egy olyan munkához, ami rikító színű textildarabokból, cipőfűzők felhasználásával készült. „Élő kövek” című faliképemet a Mátyás-templom jellegzetes Zsolnay-féle padlómozaikja inspirálta.
Fotók: Bencseky Mátyás
A Magyar Foltvarró Céh évi országos kiállításain és pályázatain több alkalommal nyert különböző díjakat, illetve külföldre is meghívták munkáit. Faliképei otthonát díszítik, időnként váltogatja őket. De Székács Judit nemcsak a maga és családja örömére, pályázatokra varr, hanem közösségi célra is. 18
– Annak idején kisebb gyerekeim óvodájába függönyt varrtam a gyerekek által kifestett vászondarabokból, egy templomba oltárterítőt készítettem, később a Foltvarró Céh felhívására egy árvízkárosult óvoda számára takarót, pár éve a Szent Erzsébet-évforduló alkalmából az Árpád-házi királylány alakját idéző zászlót a Rózsák terei templomba és ennek faliképváltozatát a belvárosi Szent Erzsébet Kör számára. Most a középkori csarodai református templom gyönyörűséges tulipános falfestményrészletét varrom országos foltvarró kiállításunkra. Székács István
Magyar kultúra a gasztronómiábaN Mangalicafesztivál a Szabadság téren
Első pillanatban talán megdöbbentő volt mindannyiunk számára, hogyan kerülhet egy ilyen rendezvény a város szívébe. Aztán megbarátkoztunk a helyválasztással, hiszen a Szabadság tér kialakítása, megközelíthetősége révén kínálja magát. A kegyetlen hófúvásban megtartott V. Budapesti Mangalicafesztivál közönsége ez alkalommal is örömmel nyugtázhatta, nincs még baj, lehet számítani a vidéki magyar emberek szorgalmára, ötleteire. 2008-tól – amikor az első Mangalicafesztivált megszervezték a Városligetben – állandó látogatója vagyok a rendezvénynek. Hangulata visszaidézi gyerekkori emlékeimet falun élő nagyszüleim disznóöléseiről, a napi kemény munkát követő esti torról, vigasságról. A látvány, az ízek, az illatok megbabonázzák az embert. A falatokat késre tűzve kínáló, barátságos gazdáknak senki nem tud ellenállni. Ha egyszer megkóstoltuk termékeiket, biztosan vásárolni fogunk belőlük, a kérdés csak az, melyiket válasszuk. A standok kialakítása az évek során sokat fejlődött. A látogatók közül egyre többen táskákkal, bevásárlókocsival felszerelkezve érkeznek, hiszen megbízható, ismerős termelőtől lehet itt vásárolni jó minőségű áruféleségeket, kipróbált hazai ízeket vihetnek haza, mint egy igazi falusi piacról. (Bevallom, én is azok közé tartozom, akiknek „saját, megbízható” forrásaik vannak, és – éppúgy, mint az elmúlt években – ezúttal is jól megrakott bevásárlókocsival tértem haza.) A 2012. február 3–5-éig megrendezett V. Budapesti Mangalicafesztiválon 170 kiállító vett részt. A 32 mangalicatenyésztő mellett 75 sajtárus, illetve sajtkészítő is bemutatta kínálatát, és jelen volt több cég kiváló borokkal, pálinkákkal. Mint az igazi vásárokon, a kézművesek is megjelentek saját készítésű portékájukkal, és nem hiányoztak a meleg ételt és forralt bort felszolgáló vendéglősátrak sem, amelyek a „farkasordító” hidegben sokakat vonzottak. A vásári hangulatot élőállat-kiállítással, főzőversennyel, népzenei koncertekkel és gyerekprogramokkal fokozták. A vásárt járva az Istvándi és Társai Kft. (Káptalantóti) standján megláttam a 2012. évi termék nagydíjat. Az áruk egy részét már ismertem, a cégről, tevékenységéről azonban keveset tudtam. Magyaródi Tibornak, a kft. szóvivőjének elbeszéléséből egy 19
mintaszerű családi gazdálkodást ismertem meg. „Fő profilunk a szőlőtermesztés 42 hektáron, a termés egy részéből készült bort saját pincészetünkben palackozzuk. Szezonális jelleggel vendéglátással is foglalkozunk, a Tóti-hegy lankáin fekvő borozónkban saját mangalicáinkból készített ételekkel és saját borainkkal várjuk látogatóinkat, részükre néhány vendégszobát is tudunk biztosítani. A vállalkozás szerves része az állattenyésztés. A káptalantóti mangalicafarmon mintegy hatvan koca és három kan (Kázmér, Karcsi, Kálmán) biztosítja az utánpótlást, és teszi lehetővé évente majd 600 süldő hizlalásba állítását. A takarmány nagy részét is saját magunk állítjuk elő. A mangalicák vágása Molnár Ferenc európai uniós előírásoknak megfelelő gyulakeszi vágóhídján történik, majd innen a hús a zirci Vezír-Hús-Coop Kft.-hez kerül, amely a mangalicatermékek előállítása során a tradicionális paraszti készítési módokat helyezte előtérbe. Az üzem korszerűsége (a HACCP minőségbiztosítási rendszer referenciaüzeme) lehetővé teszi a közel állandó magas minőséget. A »közel állandó« jelzőt azért használjuk, mert két teljesen egyforma töltésű kolbász nem létezik. A felfüstölt termékek kerülnek vissza a telephelyre, ahol minden igényt kielégítő, hűtött készáruraktárban tároljuk őket az értékesítésig. A készáru forgalmazását illetően a család úgy döntött, hogy termékeiket saját maguk közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik, mivel így sokkal hitelesebben tudják vállalkozásukat képviselni a közönség előtt, és a termelési folyamatokkal kapcsolatos kérdésekre személyesen válaszolhatnak. Ezen túlmenően a közvetlen értékesítés anyagilag is jövedelmezőbb. Tapolcán saját üzletet nyitottak, ezenkívül több vidéki piacon is rendszeresen árusítanak. Vasárnaponként a káptalantóti Liliomkert piacon, szombaton a Tihanyi Bazár elnevezésű piacon, szerdán és szombaton a keszthelyi városi piacon, kedden és pénteken a zalaegerszegi piacon.” Jó volt látni a standon szorgoskodó, mosolygó fiatalokat, akik az árut kínálták, és hallani az értékesítésben dolgozó, szintén fiatal szóvivőt, akinek a gondolatai csak akörül forogtak, mit lehetne még jobban, eredményesebben elvégezni, hogy terveik folyamatosan megvalósuljanak. (Aki kedvet kapott arra, hogy az Istvándi és Társai Kft. tevékenységét részletesebben megismerje, kattintson a www.kaptalantotimangalica.hu és a www.istvandy-pinceszet.hu honlapra.) A 2012. évi Mangalicafesztivál tapasztalatait dr. Szabó Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének titkára így összegezte: „A fesztivál új helyszíne Budapest belvárosában jó választásnak bizonyult. A nagyszámú kiállító egy téren volt elhelyezve, de mégsem tűnt a rendezvény zsúfoltnak, a pavilonok jól megközelíthetők voltak. Az egész hétvégére jellemző kemény téli időjárás, a -10 °C körüli átlaghőmérséklet azonban próbára tette a kiállítók fizikai és lelki teherbíró képességét. 20
A média borúlátó jóslata szerencsére csak részben igazolódott be, de sajnos azt eredményezte, hogy a vidéki látogatók jelentős része elmaradt, amit az eladások értéke is tükrözött. A Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének tagjai 20 standon várták a vásárlókat igen változatos kínálattal. Ők azok, akik az Egyesület tenyésztő tagjai is. Mi évek óta azon vagyunk, hogy csak egyesületi igazolással ellátott, ismert eredetű termékek kerüljenek a fogyasztók elé. Tagjaink összesen 256 féle készítményt árusítottak, legkevesebb 10, legtöbb 32 féle termék volt kapható egy-egy standon. Az Egyesület vezetősége a korábbi évekhez hasonlóan önkéntes alapon megszervezte a felkínált mangalicatermékek szakmai minősítését. A bírálóbizottság tagjai – akik közül hárman évek óta részt vesznek a zsűri munkájában – egybehangzóan megállapították, hogy a termékek minősége évről évre javul, csupán két kiállító (10%) esetében fordult elő, hogy egyetlen készítményük sem kapott jelölést első díjra. A következő termelőket díjaztuk: Termék nagydíj: Istvándi és Társai Kft. káptalantóti tenyésztők. I. díj: Kocsis István, Tiszaeszlár; Kövér Zoltán, Kaba; Tóth János, Petőfiszállás. II. díj: László Tibor (Mangary Kft.), Szank; Tóth László, Túrkeve; Tarnamenti 2000 Zrt., Jászdózsa. III. díj: Kósáné Gulyás Ágnes, Hajdúszoboszló; Gulácsy Gyöngyi (Homaté Kft.), Zákányszék; Rózsa Péterné, Balmazújváros. A legszebben kialakított stand címet immár harmadszor is Kövér Zoltán, kabai tenyésztő kapta. Nagy tetszést arattak a látogatók körében az Olmos és Tóth Kft. (Debrecen) magas tenyésztői színvonalú, nagy gonddal kiválasztott és bemutatott – mindhárom mangalicafajtát reprezentáló – tenyészállatjelöltjei. Szakmai munkájukat a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete különdíjjal ismerte el.” Az értékelés után a titkár megköszönte a fesztiválra kilátogató és vásárló közönségnek, hogy a zord időjárás ellenére „vették a bátorságot és a mangalicatermékeket, ezzel is hozzájárulva egyik őshonos nemzeti kincsünk, a mangalica sertésfajták fennmaradásához”. A szakemberek értékeléséhez csak annyit fűznék hozzá, hogy aki kint volt az eseményen, nem csalódott. Jó minőségű, ízletes termékeket talált, és mindegyik magán viselte a tájegység és készítője egyedi jegyeit, fűszereit. Nem mellékes tényező, hogy a jó minőséghez kedvező ár is társult. Ajánlom, hogy jegyezzük meg a díjazottak neveit, mert a szakmai díj a minőség, ezzel együtt a megbízhatóság záloga. Ne feledjük, 2013. január végén vagy február elején ismét megrendezik a Mangalicafesztivált a Belvárosban! (Program: www.mangalicafesztival.hu)
Dudás Ilona 21
