Ugyancsak római istenségről, Junóról elnevezett hónap. A sorban a hatodik, 30 napos. Régi magyar neve: Nyárelő hava vagy Szent Iván hava. Székelynaptár szerint: Napisten hava
Jeles napok a hónapban: Június 4.: a trianoni békeszerződés aláírásának emléknapja Június 14.: a véradók világnapja Június 16.: a megbékélés napja Magyarországon (Nagy Imre kivégzésének emlékére) Június 21.: a zene ünnepe Június 23.: olimpiai nap; a nemzetközi S. O. S.-gyermekfalvak napja Június 24.: a csontritkulás világnapja Június 27.: a cukorbetegek világnapja Június 29.: Péter és Pál napja, az aratás kezdete; a táncművészet világnapja Június első vasárnapja: pedagógusnap Magyarországon Június második vasárnapja: az építők napja Magyarországon Június utolsó hétvégéje: Budapesti Búcsú, annak emlékére, hogy 1991. június 30-án hagyta el Magyarország területét a megszálló szovjet hadsereg utolsó katonája 121
Pedagógusnap Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógusjogokról szóló, 150 paragrafusból álló határozatot. Magyarországon 1952. június 7–8-án ünnepelték először ezt a napot, s ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb pedagógusainak. Nálunk a kerületben ekkor adják át a Belváros Művelődéséért díjat A Belváros Művelődéséért díjat az V. kerületi Önkormányzat Oktatási és Testvérvárosi Bizottsága adja, legfeljebb öt személy vagy közösség részére, évente egyszer, pedagógusnapon. Az elismerésben a közművelődés érdekében kimagasló tevékenységet végző személy vagy közösség részesülhet. Adományozásával együtt pénzjutalom jár, melynek összegét az Oktatási és Testvérvárosi Bizottság határozza meg. A beégetett lakkréteggel bevont, aranyozott fakeretben átadott díj Kovács Péter Balázs képzőművész alkotása: 280 mm × 190 mm × 2 mm méretű, polírozott sárgaréz plakett, maratott technikával átvitt egyedi rajzzal és véséssel. 2012-ben Belváros Művelődéséért díjban részesült: Bántai Erzsébet gordonkatanár, tanszakvezető, Szabolcsi Bence Zeneiskola, Fischer Júlia angol–magyar szakos tanár, Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola, Kökény Anikó óvodapedagógus, Bástya Utcai Óvoda, Steindl Szilvia óvodapedagógus, Játékkal-Mesével Óvoda, Takács Éva fejlesztőpedagógus, Szent István Általános Iskola.
122
TEMPLOM, ZENE, BELVÁROS
Farkas Éva operaénekes gazdag életútja Aki a déli Belvárosban töltötte élete jelentős részét, itt járt iskolába, itt tanult zenét vagy énekelt kórusban, itt volt az orvosa, netán az Egyetemi templomba is járt, a Farkas család néhány tagjára biztosan emlékszik. Természetesnek tűnt a találkozás, s talán nem is tudtuk, hogy az egyszerű, szerény, hétköznapi külső milyen értékeket rejt. A család egyik tagjával, Farkas Évával való személyes beszélgetés során egy ilyen gazdag életutat ismertünk meg. Ma nyugdíjas operaénekesként él abban az elegáns, polgári lakásban, ahol egész életét töltötte, s ahol a falakon függő plakátok, fényképek, emléktárgyak tanúsítják, sokfelé értékelték, tisztelték, szerették itthon és külföldön is.
„Nyolcgyermekes család volt a miénk. Édesapám, dr. Farkas József itt, a kerületben volt körzeti orvos, édesanyám, Khudy Edit itthon nevelt minket. Születésem óta a Belvárosban élek. Életem meghatározó élményei is ide kötnek, a »Város Szívébe«. Az éneket és a zenét egész kis koromban szerettem meg, sokat énekelt együtt a család. A közös éneklés az ünnepek része volt. Otthon kezdtük, aztán levonultunk a házunkkal szemben lévő Egyetemi templomba, és ott folytattuk orgonakísérettel a többiekkel együtt. Általános iskolába és zeneiskolába is itt jártam, bár a kezdetekben, ahogy akkoriban divatos volt, magánzongoratanárnő tanított, Sántha Vali néni. Később édesanyám megtudta, hogy professzionális zeneiskolai oktatás is folyik a kerületben, így negyedikes elemista koromban ráálltam az életemet jelentő pályára. Akkoriban ez egy nagyon jól működő rendszer volt. Mivel a zeneiskolának nem volt külön épülete, az elemi iskolákba kihelyezve működött, de a zenei nevelés az Akadémiát végzett tanárokkal világszínvonalat ért el. Első szolfézstanárom Dániel Ernőné, Katinka néni volt. Ő később Amerikában lett a Kodály-módszer elismert oktatója. A zene ettől kezdve beépült az életünkbe. Ági és Mari húgomat is beíratta édesanyám a zeneiskolába, így hamarosan egy-egy családi ünnepen kisebb kamaradarabokat adtunk elő szeretteink körében. Gimnáziumi éveimet a Patrona Hungariae Leánygimnáziumban töltöttem, ahol nagyszerű zenei élet volt. Népdalversenyeken, zongoraversenyen nyertem díjakat, énekeltem az iskola kórusában. Érettségi után a kerületben kezdtem meg első munkámat egy József Nádor téri óvodában. Közben a Bartók Béla Konzervatórium énekszakos hallgatója lettem, kitüntetéssel elvégeztem a kántorképzőt, ennek köszönhetem egy ideig az Egyetemi templomban végezhettem kántori szolgálatot: a rorátékon orgonálhattam. 123
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében a Semmelweis utcában magánének és szolfézs szakon végeztem, megszereztem a szaktanári képesítést is. Talán ennyi év után elmondhatom, hogy annak idején – 1958-ban érettségiztem – egyházi iskolából nem engedtek katedra közelébe. Fasang Árpád, a Konzervatórium akkori igazgatója – vállalva a politikai kockázatot – egy évfolyamtársammal együtt kettőnknek megindította a szaktanári fakultást. Édesapám, aki ezt egy négyszemközti beszélgetésen tudta meg, sokáig nem mondta el nekünk, de később példaként állt családunk előtt a négy gyermekes »Árpi bácsi« erkölcsi nagysága. Végzésem után – mivel Pesten magánénekesi állás nem volt – a hatvani zeneiskolába jártam tanítani. A hajnali 6-os munkásvonattal jártam le, este vissza. Édesapám többször ajánlotta, hogy szerez egy közelebbi általános iskolában állást nekem, de én ragaszkodtam a színvonalas énektanításhoz, még a hosszú vonatozás árán is. Közben énekeltem a Budapesti Kórusban (ismét a Belvárosban), mely évtizedeken át az Országos Filharmónia legfőbb oratóriumkórusa volt. (Nagy élmény volt számomra évekkel később szólistaként visszatérni a Budapesti Kórus hangversenyeire.) Talán ekkor született meg bennem a végleges elhatározás, hogy operaénekes szeretnék lenni. Ennek érdekében vettem egy magnót – egy óriási nagy cseh példányt –, és vehemens gyakorlásba kezdtem. Hallgattam a híres felvételeket, és magam is énekeltem a szalagokra. Időközben Offenbach: Orfeusz az lehetőségem nyílt a hatvani állást egy cinkotaira cserélni. alvilágban A felszabadult időt továbbképzésre fordíthattam. Révhegyi Ferencné javította technikámat magánórák keretében, így nemcsak a legszebb áriák kerültek egymás után a »repertoáromba«, hanem a kor leghíresebb magyar operaénekeseit is sikerült személyesen megismernem. Az intenzív munka egy véletlen folytán hozta meg igazi gyümölcsét. Egy művészeti ügynök tanárnőmtől kért javaslatot kórustagra egy német operába. A kiszemelt jelölt megbetegedett, Olga néni pedig engem ajánlott be a próbaéneklésre. Mellettem döntöttek. Egy éjszakán keresztül gyakoroltam édesanyámmal a németet, rendbe hoztam egyetlen szép ruhámat, becsavartam a hajamat, kitűztem egy mosolygós színházi brosst, és elvonultam az »Interkoncertbe« szerződést kötni. Nem bántam, hogy nem szólóénekesnek szerződtettek, szabadnak éreztem magam, és nagyon boldognak. Három évig, 1972–75-ig Németországban énekeltem mint „A” kategóriás karkötelezett szólista. Énekeltem szólót, mondtam prózát. Három nyáron keresztül a Bayreuthi Ünnepi Játékok kórusában is szerepeltem. Az ottani magas színvonalú Wagnerjáték életre szóló élmény volt számomra. Egy napon Pál Tamás, a szegedi színház akkori főigazgatója (aki egyben az Operában is vezénylő karmester volt) Wiesbadenbe érkezett Szokolay Sándor Sámson és Delilájának bemutatására. Velük volt Lukács Miklós, az Operaház igazgatója és bátyám mint a társulat orvosa. Gondoltam egy nagyot, elutaztam hozzájuk, és mivel úgy érez124
tem, »jó passzban« vagyok, elhatároztam, jelentkezem náluk próbaéneklésre. Többször gondoltam erre már Pesten is, de Lukács Miklós ott szinte megközelíthetetlen volt. Énekeltem tehát egyik délelőtt. Nem telt bele egy nap, ajánlatot kaptam Pál Tamástól, hogy menjek Szegedre szólistának. Honvágyam volt, itthon akartam énekes lenni, ezért 1975-ben hazatértem, hogy előbb a Szegedi Nemzeti Színház, majd – 1980-tól 15 és fél évig – a Magyar Állami Operaház szólistája lehessek. Az Operába nem Lukács Miklós, hanem Ferencsik János javaslatára kerültem, akinek meghallgatásom után az volt a véleménye: »Magának nagyon csinos hangja van.« Az Operaház volt az »igazi megérkezés«. Nagyon jól éreztem magam, jó volt a társulat, és itt tudtam igazán kamatoztatni, amit Németországban tanultam. Repertoárom nagy mezzoszerepei: Erkel Ferenc: Bánk Bán (Gertrudis), Dózsa György; Kodály Zoltán: A székelyfonó; Farkas Ferenc: Vidrócki. Verdi operái közül: Don Carlos (Eboli hercegnő), Trubadur (Azucena), Álarcosbál (Ulrika), Falstaff (Mrs. Quickly) és a Wagnerek: Walkür (Fricca), A Rajna kincse (Erda). A Mrs. Quickly alakításomra kaptam 1992ben a Melis György-díjat. Ez dramaturgiai és szépkiejtési díj. Verdi, Puccini, Csajkovszkij, Muszorgszkij operáinak kisebb karakterszerepeit is sokszor énekeltem. Gertrudis szerepében Karizs Bélával Humperdinck Jancsi és Juliska című operájában a boszorkány voltam, mely óriási feladat volt, felért egy nehéz Wagner-szereppel. Nemcsak a húszperces monológ miatt, hanem mert akkor is a színpadon kellett maradnom, amikor éneklés helyett varázsolnom, röpködnöm és más, igazi boszorkányhoz illő dolgokat kellett művelnem. Énekeltem Gershwin Porgy és Bessében, fergeteges előadásban. Nyugdíj előtti utolsó éveimben a barokk operákban kaptam lehetőséget, énekeltem Purcell Dido és Aeneasában, valamint Monteverdi Poppea megkoronázása című művében. Operai éveim alatt a Melis-díjon kívül két másik elismerésben is részesültem: Művelődési Minisztériumi Dicséretet kaptam 1990-ben és Bartók Béla–Pásztory Dittadíjat 1992-ben. 1995-ben, 55 éves koromban mentem nyugdíjba. Felajánlották még ugyan, hogy visszamehetek kis szerepekre, de ezt nem tettem, mivel édesanyám akkor már ápolásra szorult, és úgy éreztem, mellette a helyem. A mintegy 40 operaszerep mellett 20 éven keresztül sokszor hívtak oratóriumszólistának is. Nemcsak a Belváros és Budapest nagy templomaiban, főleg a Budavári Nagyboldogasszony-templomban, hanem a Zeneakadémián, a Kongresszusi Központban, a Parlament kupolatermében és különféle más helyszíneken is felléptem. Rendszeresen énekeltem külföldi turnékon, fesztiválokon is: Tours, Köln, Varsó, Jeruzsálem, Berlin, Assisi stb. Számos rádióközvetítés és -felvétel őrzi ezeket, sőt 125
megjelent egy válogatás-CD-m is, amely a legkedvesebb szerepeimet örökíti meg. 35 oratóriumban szerepeltem, melyek közül a jelentősebbek: J. S. Bach: H-moll mise, János-passió, Máté-passió, Karácsonyi oratórium, Magnificat; G. F. Händel: A Messiás; Haydn, Mozart, Beethoven és Schubert miséje, köztük Mozart Requiemje; Rossini, Dvořak művei; Verdi: Requiem; Liszt Ferenc: Esztergomi mise, Koronázási mise, Missa choralis, Krisztus-oratórium, Szent Erzsébet legendája; Kodály Zoltán: Missa brevis, Budavári Te Deum. Külön örömet jelentett számomra, hogy az Egyetemi templomban Dauner János szalézi atya-karnagy felkérésére a Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekarral is énekelhettem szólót, a kórusban éneklő sok rokon gyerekkel együtt. (Az ének és zene szeretete, művelése ugyanis testvéreim gyerekeinél is továbböröklődött). Kitűnő karmesterekkel dolgozhattam. Közülük nagy szeretettel gondolok Ferencsik Jánosra és az olasz Giuseppe Patanéra, aki több operalemez felvételére hívott meg José Carrerasszal, Marton Évával és más neves énekesekkel együtt. Ferencsik János engem választott ki Marton Éva szólistatársául Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumába. Sajnálatosan korai halála miatt már nem vezényelhette a lemezfelvételt, amely végül Joó Árpád dirigálásával 1986-ban „Az év hanglemeze” lett. A Liszt Ferenc Kamarakórussal is készült lemezem: Párkai István vezényelt Carissimi Jephta című oratóriumában. Margittay Sándorral és a Budapesti Kórussal is sok emlékezetes koncertet adtunk. Szívesen vettem részt magyar és külföldi kortárs zeneművek bemutatásában. A Magyar Rádióban Soproni József Magnificatját énekeltem, de szerepeltem Szőllősy András, Szokolay Sándor, Huszár Lajos műveinek előadásán is. Németországi éveimben Zimmermann- és Geissler-szólókat bíztak rám. Számos hazai szereplésem közül külön említést érdemel a Gulyás György karnagy úr által »feltámasztott« Békéstarhosi Zenei Napokon való éneklésem. Jó néhány alkalommal adtuk elő Kodály Budavári Te Deumját és Händel Messiását, ezek mellett pedig Kodály magyar népzene-feldolgozásait is. Néhány éven keresztül a Budapesti Victoria Kamarakórussal szerepeltem külföldi turnékon: Angliában, Németországban, Izraelben. Talán az utóbbi volt a legnagyobb élmény, mivel az izraelieket nagyon érdekelte a mi Kodály-módszerünk. Ezt először Magyarországon tanulmányozták, majd viszonzásul 1989-ben igen gálánsan vendégül láttak minket otthonukban. Kibucokban laktunk, megmutatták a Szentföldet, és díszvendégként vettünk részt a Zymrián, a világkórus-találkozón Jeruzsálemben. Amíg az énekkar a közös programokban vett részt, engem meghívtak külön több szólószerepre. Később még két alkalommal volt lehetőségem szólószerepekre Izraelbe utazni. Jeruzsálem volt a törzshelyem. Mint hívő katolikusnak, nagy élmény volt számomra azokon a helyeken járni, ahol Krisztus is járhatott, de maradandó emlékem marad vendéglátóim kedvessége is. Olyan óriási szeretet és összefogás van bennük, amit eddig ilyen közelről soha nem tapasztaltam. A péntek esti otthoni közös vacsorák, ahol már a legkisebbek is az asztal körül ülnek, megmutatják és beléjük nevelik a családi összetartozás mindennél előbbre való fontosságát. Sokat énekeltem a kibucokban, volt, hogy este 10-kor is, hogy a munka után minél többen ott lehessenek. Legemlékezetesebb talán az egyik szilveszterkor énekelt Karácsonyi oratórium volt egy berlini 126
kórussal, Bernstein segédkarmesterével. Nehéz idők jártak, 5-kor kezdődött a hangverseny, mindenki időben hazasietett. Már az is megható volt, hogy ezen a helyen ezt a művet énekelhettem, de azt, hogy volt olyan szabadnapos izraeli zenész a zenekarban, aki csak azért jött el messziről, hogy megöleljen és üdvözöljön, soha nem fogom elfelejteni. Most nyugodt, békés az életem. Húgommal, Máriával élek az egykor élettel teli nagy lakásban. Reggel kiválasztok a körülöttem lévő templomokból egyet, és elmegyek szentmisére, mert van miért hálát adnom a Jóistennek. Vannak még növendékeim is, velük most egy kis házi koncertre készülünk. Ez is előkészítő munkával jár, de mellette sokat olvasok, és húsz éve egy imacsoportot is vezetek. Szeretem a filozófiát, Beöthy Tamás jezsuita atya vezetésével a szemlélődő imádságról tanultam, amit igyekszem társaimnak továbbadni. Régebben a Cursillo mozgalomnak is tagja voltam. Ennek a lelkiségnek többek között az az egyik sajátossága, hogy az embereket aktivizálja, meg kell szólalni, beszélni kell egymással. Járva az országot és Erdélyt, megtapasztaltam a mozgalom kapcsolatteremtő, barátságalakító, kö-zösségformáló erejét. Ha van rá lehetőségem, szívesen veszek részt szakmai munkában is, például zsűriztem a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola népdal- és társasének-találkozóján, majd sok alkalommal voltam zsűritagja a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium nagy hírű Országos Rajeczky Benjamin Népdalversenyének. 2004-től kezdve a Belvárosi Szent Mihály-templom szólistája vagyok, rendszeresen énekelek a Liszt Ferenc Kórussal és Zenekarral. A Belváros szívében, a Váci utcában nemcsak környékünk lakói, de a külföldi zeneszeretők is nagyra értékelik ezeket az előadásokat. Boldog vagyok, hogy megvalósult életem nagy álma, énekelhettem a Magyar Állami Operaház színpadán, és nagy ünnepeken zenghettem Isten dicséretét. Sok szeretetet kaptam, amit igyekeztem továbbadni a zene, az ének segítségével családomnak és sokaknak, örömteli perceket szerezve rohanó életünk mindennapjaiban.” Farkas Éva
127
HOBBI MŰVÉSZI SZINTEN
Bánhegyi Dorottya művészeti ösztöndíjas gitáros Egy gitár mögé többnyire erős alkatú férfit képzel az ember, amint nagy tömeg előtt érces hangon énekel élete viszontagságairól. Ritkán látjuk ezt a hangszert egy csendes, törékeny kislány kezében, aki klasszikus zenét szólaltat meg vele. Bánhegyi Dorottya pedig ezt teszi, nem is akármilyen szinten. 2012-ben őt is a kerületi művészeti ösztöndíjasok között köszönthettük, sőt az ünnepségen hallhattuk is, miként szólaltatja meg nagyon szeretett gitárját. – Hogyan került a kezedbe a gitár, miért pont ezt a hangszert választottad? – Másodikos koromban karácsonyra hangszert kértem. Gondolkodtam a fuvola és a gitár között, de arra jutottam, hogy egy nyolcéves gyereknek biztos nem vennének fuvolát. Később felvételiztem a zeneiskolába, ahol a fuvolán szinte egy hangot sem tudtam kiadni, a gitár azonban jól sikerült. Ez döntötte el a sorsomat. Azóta a Szabolcsi Bence Zeneiskolában Budai Lehel tanítványa vagyok. Nagyon szeretem, mert a zenén kívül emberileg is közel áll hozzám, ami azt hiszem, bármilyen művészeti ágban fontos. – Sokan vagytok, akik klasszikus gitárt tanultok? – Viszonylag sokan, hiszen az iskolában öt gitártanár dolgozik, s ha abból indulok ki, hogy nálunk húsz tanítvány van, és a többieknél sincsenek kevesebben, akkor azt mondhatom, igen népszerű a hangszer. – Miből áll a „gitáros életed”, van-e hosszú távú elképzelésed ezzel kapcsolatban? – Hetente kétszer van gitárórám, ez kétszer másfél óra, és emellett zenekarban is játszom. Az V. és a VI. kerületi zeneiskolának van egy közös gitárzenekara, amit a tanárom vezet. Több helyen van fellépési lehetőségünk, a MÜPA-ban is, aztán különböző fesztiválokon: például Debrecenben, Gödöllőn. Régebben még egy-két külföldi szereplés is adódott. Főhivatásnak egyébként semmiképp nem választanám, de úgy érzem, hobbiszinten nem tudnék megválni tőle. Lehet, hogy később sikerül valamelyik kamarazenekarba bekerülni. – Milyen zenei elismeréseid vannak? – Először másodikos zeneiskolás koromban kaptam díjat, egy korosztályos regionális gitárversenyen második lettem. Minden évben szerepeltem a zeneiskola kamarafesztiválján, többnyire arany minősítéssel végeztem. A budapesti zeneiskolák háromévente megrendezett gitárfesztiválján is mindig ott vagyok, egyszer arany, egyszer ezüst minősítést kaptam. A szintén háromévenkénti országos versenyen is részt vettem már kétszer, egyszer különdíjat kaptam, legutóbb a budapesti elődöntő arany minősítése után a legjobb kilenc közé kerültem. 128
A legtöbb versenyen nem díjat, hanem „gyerekbarát módon” minősítést kapunk. Nem lenne jó csak díjakat osztani, a gyerekeknek bátorításra, sikerélményre van szükségük. Aki tehát „megüti a mércét”, minősítést kap. Mindenkit pontoznak, és a ponthatárok között vannak az arany, ezüst és bronz minősítések. Persze ezek a pontozások általában szubjektívek, nagyon függenek a zsűri összetételétől. Az országos versenyeken csupa gitáros van, nemcsak zeneiskolai tanárok, így ők elsősorban a technikát pontozzák. A fesztiválok zsűrijében van zeneszerző, zongorista, tanár, így ott a technikán túl maga a zenei élmény is fontos. – A gitáron kívül még miért lelkesedsz? – Minden érdekel, ami kézművességgel, művészetekkel kapcsolatos. Szeretek hímezni, gyöngyöt fűzni, festeni. A barátnőimmel együtt csinálni különösen jó szórakozás. Nincs testvérem, ezért nagyon sokat jelentenek számomra az „igazi” barátok. Van egy barátnőm itt a házban is, vele igazán jól megértjük egymást. Régebben még a rajzszakkör is belefért az életembe, most már kevesebb időm jut erre. Általános iskolába a Szemere művésztagozatára jártam, a rajz–média fakultációt nagyon szerettem. Most az Apáczai gimnáziumban keményebbek a követelmények, bár ami érdekel, az nem okoz gondot, ami nem, azon pedig igyekszem minél előbb túl lenni. Az idegen nyelveket szeretem, franciául és angolul tanulok. Valamilyen ezzel kapcsolatos pályát választanék hosszú távra. – Manapság mindenkinek kötelező nyelvet tanulni, de az tudja igazán a tudását kamatoztatni, aki a nyelvet eszközként használja valamilyen más szakmai cél elérése érdekében. – Most az az elképzelésem, hogy a Corvinus Egyetemre szeretnék bekerülni a nemzetközi kapcsolatok fakultásra, aztán majd kitapasztalom, hogy mit tudok kezdeni vele. Nagyon szeretek utazni is, úgy gondolom, majd erre is lesz lehetőségem. Tudom, hogy egy ilyen „utazós állást” nehéz összeegyeztetni a családi élettel, gyerekneveléssel, de kell majd egy férj, aki besegít. – Úgy tudom, nemcsak az iskolád van a Belvárosban, hanem itt is laktok. Jó itt fiatalnak lenni? – Igen, a Hold utcában lakom, mióta élek. A látványt, a hangulatot nagyon szeretem, különösen mióta ilyen szépen megújult a környék. Hétköznapokon a mi utcánk is megtelik a közelben dolgozókkal, de este és hétvégén csendes. „Sajnos a Báthory utca sarkán álló házunkat még nem tatarozták, de van jelentkező a tetőtér beépítésére, így reméljük, hogy nálunk is hamarosan meglesz a felújítás anyagi fedezete. Nem könnyű a lakókat ebben a témában közös nevezőre hozni” – ezt már az édesanya teszi hozzá, hiszen áldozatokat vállaló, gondoskodó szülő nélkül a Belvárosban sem találkozunk sikeres gyerekekkel. Végül az előttünk álló nyárról faggatom Dorottyát: – Mik a terveid, elutazol valahova? – Elsősorban a Balatonra, aztán az osztállyal megyünk a Tisza mellé sátrazni, augusztusban pedig két hétre Párizsba utazunk. Ezt már nagyon várom. Az iskola szervezte az utat a franciául tanulóknak. Egy kollégiumban fogunk lakni, sok programunk lesz, és remélem, hogy élőben is gyakorolhatjuk majd a nyelvet. A franciát egyébként azért választottam, mert reméltük, hogy ha mindenki ezt tanulja, az osztály együtt 129
maradhat, és nagyon szeretett osztályfőnökünk is elkísérhet minket az érettségiig. Sajnos ez nem sikerült, tanulmányi eredménytől függően válogattak, és csak a jobbak kerülhettek a franciás csoportba. Nem bántam meg. A német vagy az olasz lett volna még választható, de a francia tetszett legjobban, azt hiszem az egész egyéniségemhez is ez illik. Valóban, a filigrán lány beillene francia modellnek is. Ez tervei között egyelőre nem szerepel. Csak azt tudjuk kívánni, Bánhegyi Dorottya gitármuzsikájával még sokaknak szerezzen örömet, és ez az ösztöndíj segítse ahhoz, hogy tudását minél jobban tökéletesíthesse.
Kacskovics Fruzsina
McKIWAN’S
A látvány és az ízek harmóniája A Honvéd utca egyáltalán nem élénk üzleti forgalmáról nevezetes, de a komor minisztériumok és hivatalok árnyékában mégis van egy kis bolt, amely azonnal magához vonzza az arra járók tekintetét. A kirakat a sokféle és szinte művészien megalkotott szendviccsel, az üzlet kellemes zöld és narancssárga színharmóniájával, nem utolsó sorban pedig a cég játékos és szellemes nevével keltette fel az érdeklődésemet.
130
Amikor felkerestem a McKIWAN’S tulajdonosát, Fehér Gábor urat, aki nagyon készségesen fogadott, és mindjárt szendvicsekkel kínált – melyek nemcsak kívánatosak, de igen finomak is voltak –, elsőként a névre kérdeztem rá. – Hogyan született ez a szellemes és ugyancsak találó név? – A cég 15 éve alakult, és akkoriban divatossá váltak az idegen hangzású nevek. Egy véletlen ötletként született ez a szójátéknak is beillő név, mely írásmódjában magán viseli a terjedő „angolkodást”, ugyanakkor magyaros hangzása utal arra, hogy szendvicseink ínycsiklandozóan kívánnivalók. Annak idején Grétsy László nyelvészprofesszor is szellemes nyelvi játéknak találta ezt a nevet, de mi tagadás, akadnak nem igazán „játékos” ügyek is vele kapcsolatban. – A frappáns névadáson kívül más is kell egy céglapításhoz. Hogyan indult a vállalkozás? – Az ötlet onnan ered, hogy legénykoromban nem találtam kedvemre való reggeliző helyet, olyat, ahol minőségi a kínálat és barátságos, mondhatnám családias a kiszolgálás. Aztán a ’90-es évek közepén jókor találtam piaci rést a nyitott szendvicsek piacán, amit be is töltöttem. Kezdetben a Margit körúton egy barátomtól bérelt üzlethelyiségben szinte hobbiból üzemeltettem az első boltot, ahol csupán az volt a célom, hogy olyan szolgáltatást tudjak nyújtani, ami a betérő vendégnek örömet okoz. Semmi közöm nem volt a vendéglátáshoz, hacsak az nem, hogy élelmiszergépész szakon végeztem Gödöllőn. Akkoriban síoktató voltam, amivel azóta már természetesen felhagytam. Nem a konvencionális vendéglátóipari felfogás szerint működtetem az üzletet: kezdetben nem is készítettem üzleti tervet, és vállalkozásomban ma sem a pénzügyi szempontok, a profit motivál, hanem a minőség, a megbízhatóság, az állandóság és természetesen az, amit kezdetben is vallottam, hogy a vendég elégedett legyen. – Aztán bővült a vállalkozás, és a Honvéd utcában is nyílt egy bolt, ahol esténként néhány céges autó is parkol. – A Honvéd utcába már családi kötődés révén kerültem. Édesapámnak, Fehér Gyulának volt itt kis szabósága, amit gyöngyösi üzletének államosítása és az ezt követő börtönévek után tudott megnyitni. A Szemere utcába jártam iskolába, így régóta ismerem és szeretem ezt a környéket. A cég bővülésével az időközben megürült néhány kis üzlethelyiséget is megvásároltam, és itt van az irodám. – Adódik mindjárt a kérdés, kikből áll a vevőköre, kiknek szállít? – Az üzletbe, kiváltképp itt, a minisztériumok, bankok, hivatalok vonzáskörében, a magasabb jövedelmű és főleg középkorú vendégek térnek be. A szendvicsek mellé természetesen italt – kávét, teát, üdítőket – is kínálunk. Rendezvényekre, fogadásokra, sőt nagyobb cégek üzleti tárgyalásaira, de a Köztársasági Elnöki Hivatalnak is szállítunk szendvicseket, melyek mégiscsak igényesebbek, mintha egyszerű pogácsával kínálnák a vendégeket. Sajnos a gazdasági válság már ilyen szinten is érződik. Kevesebbet rendelnek, csökken a forgalom, ezért a vállalkozást is karcsúsítani kellett, de nyereségesen működünk. Számomra az is fontos, hogy akik a cégben dolgoznak, azok is boldogok és elégedettek legyenek. Nem hajszolok irreális célokat, a korábbi sikerek 131
sem csábítottak túlzott felfutásra. Jelen gazdasági helyzetben arra törekszem, hogy tisztességesen talpon maradjunk. – Úgy tűnik, hogy üzleti filozófiája és a megbízható, jó minőség még válságos időben is esélyt ad a fennmaradásra. – Mindig is nagy gondot fordítottam a kiváló minőségű alapanyagokra, és lehetőség szerint magyar termékekkel dolgozunk. Mindent a legjobb helyről hozatunk, így aztán anyagbeszerzőm mintegy harminc partnerrel – sokukkal már tíz-tizenöt éve – áll kapcsolatban. Mástól vásároljuk például a lazacot, mástól a heringet, mert nem tud egyetlen halkereskedő minden fajtából csúcsminőséget kínálni. Említhetném a padlizsánt is, amiből hosszú évek óta ugyanaz a beszállítóm, ugyanis csak ő tudja parázson olyanra sütni, ami megadja szendvicseink jellegzetes aromáját. – Ezt én is tanúsíthatom, mert még most is érzem a nyelvemen annak a padlizsános szendvicsnek az utolérhetetlen ízharmóniáját, amivel az előbb megkínált. Ki találja ki a recepteket? – Mind a harmincháromféle szendvics, ami a kínálatunkban szerepel, a saját ötleteim alapján született. Fehér és barna kenyér az alap, amire húsos, sajtos-túrós, májas, halas, illetve vegetáriánus feltét kerül. Csak természetes alapanyagokat használunk, semmiben sincs tartósítószer vagy színezőanyag. Ez utóbbi kritérium főleg a paradicsom esetében jelent gondot, mert télen nemigen lehet szép piros, ízletes paradicsomhoz jutni. Üzleteinkben, helyben készülnek a szendvicsek, így az áru mindig friss, a kiszállítás pedig a megrendelőhöz legközelebbi helyről történik. A bevált receptek mellett folyamatosan újakat is kitalálok. Legutóbb egy tepertős szendvics „kifejlesztésén” dolgoztam. Mire megtaláltam a nekem tetsző ízt és állagot, többféle szalonnából és sütési móddal készült tepertőket próbáltam ki, és a krém kisebb kalóriatartalmára is figyelemmel voltam. Hogy haladjunk a korral, már „McKIWAN’S bagettet” is készítünk, ami talán a fiatalabb korosztály körében lesz kedvelt. – A beszélgetésből az érződik, hogy Ön elégedett, boldog ember. – Valóban az vagyok. Eljutottam oda, hogy nem vagyok a vállalkozás rabja, hanem a magánéletemet is harmonikusan tudom élni. Igaz, reggel 7-kor nyitunk, de az ebédet már otthon, családi körben fogyasztom el, és a hétvégéket is együtt tölti a család a Balatonnál. A sajátomén túl munkatársaim boldogsága is fontos számomra, ami a jó bizalmi légkört biztosítja. Fehér Gábor közismerten eredményes vállalkozó is. A Heti Válasz 2009-es Navigátor című kiadványában mint a száz sikeres üzletember egyike szerepel. Az itt megjelent interjú címe ugyancsak a cég játékos nevére alliterál: „Meglátni és megkívánni”. Ezt a cikket is egy szójátékkal zárom: „Mc’kóstolni és Mc’szeretni”.
Kristóf Lászlóné
132
„MEGŐRIZVE MEGÚJULNI”
Az Edutus Főiskola a Falk Miksa utcában
Edutus Ház, 1055 Budapest, Falk Miksa utca 1. www.edutus.hu A cikk címe az Edutus Főiskola jelmondata. Ennek jegyében kezdtük a beszélgetést dr. Prekker Judittal, az Edutus Zrt. vezérigazgatójával az Edutus ház első emeleti – megújult formájában a múlt század elejét megidéző – kényelmes és szemet gyönyörködtető halljában. Két magánfőiskola, a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) és a budapesti Harsányi János Főiskola (HJF) egyesülésével új intézmény alakult. Újjászületésük (összeházasodásuk) alkalmával úgy döntöttek, hogy nevükben is megújulnak, s az Edutus Zrt.-hez, fenntartójukhoz kötődően mint Edutus Főiskola jelennek meg a gazdasági képzés palettáján. Az egyesülés úgy is értelmezhető, mint az Edutus Nonprofit Közhasznú Zrt. Prekker Judit vezérigazgató térnyerése a felsőoktatás piacán. A cég már 2009-ben átvette ugyanis a fenntartói feladatokat a MÜTF felett. 2012. június 7-én mutatkozott be Budapest szívében, az V. kerületi Falk Miksa utca és Szalay utca sarkán az Edutus Főiskola új képzőhelye. A hagyományokat tiszteletben tartó, de funkcionálisan megújult épület, új nevén Edutus ház, elegáns, igényes, sokféle lehetőséget kínáló rendezvényközpont is. Az átalakítást megelőzően Takács Viktor vezető tervező és építészcsapata, az Anterra Zrt. környezettervezői készítettek egy tanulmányt, mely megalapozta a rekonstrukció tervét. „A Falk Miksa utca 1. – Szalay u. 2. szám alatti saroképület jó minőségű Lipótvárosi bérház, mely utcaképi védelem alatt áll, s lépcsőháza és első emeleti előcsarnokának kialakítása (gipszstukkós mennyezet, kazettás fa falburkolat, üvegmuráliák) iparművészeti értékkel bírnak.” „Építészeti szempontból az épület nem kiemelkedő, de korára, térszervezésére, valamint színvonalas homlokzati és beltéri architektúrájára tekintettel mindenképp védendő érték.”- olvasható a dokumentációban. A kutatások szerint a ház eredeti terveit Szentpály József építész készítette 1910ben, majd Kármán Aladár és Ullmann Gyula munkája alapján 1911-ben épült meg. A későbbiekben több átalakításon ment keresztül; 1937-ben készültek újabb tervek a földszint és az első emelet, valamint a bejárati portál jelenlegi állapot szerinti átépítésére. Feltételezhető, hogy a bérlemény első emeletén látható iparművészeti alkotások egy része (a lépcsőház mellvédje, színezett üvegezésű ablakok) 1911-ben készült, másik része pedig (az emeleti hall gipszstukkós mennyezete, kazettás fa falburkolata) az 1937-ben végzett átalakítások idején. A Falk Miksa utcai üzlethelyiségeket és a főbejárat portálját 1937-ben építették át. 133
A Edutus ház újjáalakításánál a mai tulajdonosok törekedtek arra, hogy megfeleljenek a modern oktatási követelményeknek, de szerették volna az épület eredeti hangulatát is megőrizni, hogy újra pompája teljében mutathassák meg országnak-világnak. A lépcsőház, az emeleti előtér és a belső neobarokk terem minden látogatót magával ragad – így engem is, amikor a vezérigazgató-nő végigvezetett a helyiségeken. A hagyományokat megőrző épületben modern oktató- és konferenciatermeket, exkluzív tárgyalókat alakítottak ki a régi szépségükben és eleganciájukban megújult belső terek szomszédságában. Végigjárva és megcsodálva az emelet termeit, irodáit, a földszinten megszemlélhettem az Edufit edző- és konditeremet és az augusztusban megnyitott, békebeli hangulatot árasztó kávézót, a Baristumot. A két létesítmény a főiskola kereskedelmi és idegenforgalmi képzésének gyakorlati bázisaként is funkcionál. A kávézóban, mely egyben oktatási helyszín is, a főiskola tanulói, szakmájukat tanulva, fizetésért dolgoznak.
„A Baristum és az Edufit vendégként is fogadja a hallgatókat, de szeretettel látjuk itt a kerület lakóit is, sőt örömmel vesszük, ha a Szabadság tér szépségét csodáló turisták is betérnek hozzánk. E két létesítményünk mindenki számára nyitott” – kapcsolódott be a beszélgetésbe dr. Bartók István, az Edutus Főiskola rektora. A továbbiakban megtudhattam beszélgetőpartnereimtől, hogy a két, gazdasági képzésre specializálódott intézmény jogutódjaként az Edutus Főiskola folytatja az eredeti cél megvalósítását. Az elméleti ismeretanyag mellett a gyakorlati életben is hasznosítható tapasztalatot nyújt a felsőoktatás keretein belül. Munkaadói minőségében pedig nemcsak a kávézó és a konditerem, hanem az egész ház üzemeltetését is a hallgatók segítségével oldja meg. A hallgatók szakmai gyakorlatként vagy képzésprofiljuknak megfelelő feladatok végzésével ledolgozhatják tandíjukat. Ez az Edutus Főiskola által kifejlesztett „ledolgozható tandíj” rendszere, melyet a 2012-es tanévtől tartalmában és szolgáltatási kínálatában továbbfejlesztve „Pegazus program” néven hirdet hallgatóinak. 134
A rendszer finanszírozhatóságának kulcsa, hogy a hallgatók tanulmányait leendő munkaadóik támogatják. Így nem szorulnak diákhitel vagy egyéb hitelkonstrukció igénybevételére. Az oktatás keretében végzett munkájukkal megkeresett bér tanulmányi költségeiknek akár teljes mértékét elérheti. Az Edutus Iskolaszövetkezet a vele kapcsolatban álló vállalkozásokhoz is közvetít ki tanulókat, akik ott végzett munkájukért iskolaszövetkezeti bért kapnak. Ezen a módon szintén fedezhetik tanulmányaik költségét. Az intézmény tehát új és korszerű gondolkodásával, a felsőoktatás átalakulására is reagálva, a hallgatók finanszírozási terheinek csökkentése érdekében kiszélesítette támogatási rendszerét. A „ledolgozható tandíj” konstrukción túl az iskola bevezette a „Premium tehetséggondozó programot” is, amely kifejezetten és konkrét munkaadói igényeket elégít ki. Az Edutus Főiskola a munkaadók közvetlen igényeire épülő oktatásfejlesztésekkel tehát nemcsak az alapképzésben, hanem a továbbképzésben is az elmélet- és a gyakorlatorientált tudás átadásának elkötelezett híve. A technika fejlődése és a piaci verseny a főiskolai és egyetemi oktatást is innovációra készteti, ezt példázza jól az intézmény fentebb vázolt működése. Speciális szaktudású tanáraival egyrészt a gazdaságot szolgálja, másrészt hallgatóit is, akik gyakorlati többlettudásukkal jelentős előnyre tehetnek szert a munkaerőpiacon. Elhelyezkedési és karrierlehetőségeiket az oktatás e módja jelentősen bővíti. A felsőoktatásból kikerülő munkavállalóktól ma elvárható, hogy hatékonyan tudjanak részt venni a világméretű csapatmunkákban, képesek legyenek pontos problémafelismerésre, ehhez mért gyors információgyűjtésre, koncepcionális és kritikus gondolkodásra, s legyenek ütőképes, kreatív ötleteik. Az elvárásokhoz alkalmazkodva a felsőoktatásban többirányú, differenciált képzést kell kialakítani és működtetni. Ma egy versenyképes oktatási intézmény módszerének a következő jellemzőkkel kell bírnia: innovatív, intelligens, nemzetközi, interaktív, integrált, modern eszközökkel jól felszerelt. Az Edutus Főiskola minden erejével törekszik arra, hogy rászolgáljon ezekre a jelzőkre, az államilag finanszírozott helyek elvesztését is pótolandó. Küldetésének tekinti a versenyképes tudás biztosítását, mert bízik abban, hogy az arányaiban már óriási humánerőforrás-kiáramlásnak gátat lehet vetni. Hiszi, hogy módszere segíti itthon tartani azt a szellemi tőkét, melyet közös felelősségünk megbecsülni. Bár az V. kerület szívében fekszik, a megújult Edutus ház tevékenysége és hatása messze túlmutat Belváros-Lipótváros határain. A tatabányai központú Edutus Főiskola a III. kerületi oktatói bázissal, a székelyudvarhelyi képzési központtal és az Erdély, Szlovákia, Ukrajna és Délvidék magyarlakta vidékein meghirdetett Collegium Talentum elitképző, tehetséggondozó programjaival gyakorlatilag a Kárpát-medence teljes területén igyekszik megvalósítani oktatási módszerét, közvetíteni értékteremtő szemléletét. Végezetül arról érdeklődtem beszélgetőpartnereimtől, hogy milyen meggondolásból született az Edutus név? Mert az „Edutus Főiskola” elnevezés fantázianév benyomását kelti, az „edu-” előtagban egyértelműen benne cseng az angol educate (’oktat, tanít’), illetve education (’oktatás’) szó, amely egyértelműen latin eredetű, s az olasz szótárban educare formában szerepel, nagyon ígéretes asszociációkkal kötődve az oktatáshoz, neveléshez. 135
Álljon itt tehát az olasz ige három jelentése: educare 1. nevel, képez; 2. kifejleszti a testi erőt valakiben (testgyakorlással) és 3. (átvitt értelemben) nemesít, finomít (lelket). „Több névlehetőséget vettünk fontolóra” – adta meg kérdésemre a választ dr. Prekker Judit – „de a döntést tudat alatt bizonyára befolyásolta, az »edu-« előtaghoz kapcsolható, ön által is említett, latin nyelvcsaládhoz kötődő asszociációs kör, a »-tus« végződés választásába pedig bizonyára belejátszott az alapító Aditus Zrt. nevével való összecsengése.” „Megőrizve megújult”. Egy olyan intézmény talált otthonra ebben a patinás épületben, amely méltán hirdeti elkötelezettségét a gazdasági képzés és a hazai felsőoktatás színvonalának emelése iránt. Teljesen egyetértünk Rogán Antal polgármester szavaival, aki az alábbi mondatot írta be az Edutus Főiskola új rendezvényházának emlékkönyvébe: „Igazi szépségében tündökölve áll előttünk, hogy mindenki, aki sok tudásvággyal érkezik, szépségével is gazdagodhasson.” Restauráció tervezés: Anterra Építőipari Zrt. Kivitelezés: Sec-Com-Line Kft. Enteriőr és styling: Cosy & Classical Design
Dr. Móricz Éva Fotók: Csondor Ágnes
ZÖLD GONDOLATOK MENTÉN A BELVÁROSBAN „Zöld Zug” a Nádor utcában
1051 Budapest, Nádor utca 34. okoszolgalat.hu; zoldzug.hu A mai „hatvanasok” generációja gyerekkorában és ifjúsága idején nem nagyon hallott a környezetvédelem, az újrahasznosítás vagy az energiatakarékosság fontosságáról. Az iskolai papírgyűjtésben mutatott buzgalmunkat is inkább a versenyszellem, mint a környezettudatosság motiválta. Szerencsére az elmúlt húsz évben ezen a területen is sok minden megváltozott. Az új fogalmak születésével életmódunk, szokásaink megváltoztak. Az 1991-ben létrehozott Ökoszolgálat Alapítvány tartja fenn Magyarország első lakossági tanácsadó-irodáját és boltját, a 2010 óta működő Zöld Zugot. Találó elnevezés. Egyrészt tetszik, hogy alliterál, másrészt a „zug” szó jól jellemzi kissé rejtőzködő elhelyezkedését. A Nádor utcában sem kirakat, sem reklám, a kapu mellett jelzi egy szolid tábla, hogy jó helyen jár, aki ezt keresi. – Természetesen egy utcai fronton lévő helyiség Fotó: Kristóf Eszter nagyobb figyelmet keltene, s a reklámok is lendítenének az ismertségen, de az alapítvány ezeket a költségeket nem engedheti meg magá136
nak. A jelenlegi helyen úgy hét éve vagyunk, az Önkormányzattól kedvezményesen tudjuk bérelni – mondja Szabó Gyula, aki 2008 óta igazgatja az Ökoszolgálatot. A ház udvara már sejteti, hogy kik is tevékenykednek itt; az egyik oldalán a fal mentén már felbontották a betont, és helyébe földet tettek, melyben növények zöldellnek, középen komposztáló és esővízgyűjtő. – Honnan jött az ötlet, hogy egy információs és tanácsadó alapítvány boltot nyisson? – A klímaváltozás, a jövő miatti aggódás sokakban felveti az életmódváltás igényét, s ők szeretnék a tanácsok mellett egyben már azokat a termékeket is megkapni, amelyekkel óvni tudják környezetüket, egészségüket. A bolt azért is különleges és egyedülálló, mert nonprofit jellegű, a haszon az alapítványnál marad, és működését segíti. Emellett nemcsak eladjuk a termékeket, hanem tanácsokat is adunk hozzájuk. – Milyen típusú termékeket találhatunk a Zöld Zugban? – Kozmetikumok, tisztítószerek, papíráruk, illetve a témához kapcsolódó irodalom és oktatóanyag, könyvek, DVD-k sorakoznak a polcainkon. Webáruházat is üzemeltetünk, így interneten is lehet vásárolni, illetve megtekinteni a teljes választékot. – Honnan származnak ezek a környezetbarát termékek, kik a beszállítók? – Kozmetikum terén még csak akad hazai termék, a tisztítószerek esetén viszont külföldről, főleg a környező országokból hozzuk be az árut. Sajnos kevés még a hazai gyártó, pedig mi is szívesebben vennénk helyi forrásokból. – Az energiatakarékos berendezésekkel és szigeteléssel nem kétséges, hogy pénzt is megtakarítunk, amellett, hogy a környezettel is jót teszünk. De a kozmetikumok és a tisztítószerek területén az a hit vagy beidegződés él az emberekben, hogy ezek jóval drágábbak a hasonló bolti termékeknél. Kik jönnek vásárolni, tanácsot kérni? – A biokozmetikumok valóban magasabb árfekvésűek, a tisztítószerek esetén viszont ez már nem áll fenn, többek közt a nagyanyáink által is használt mosószóda és ecet a környezetünket és a pénztárcánkat egyaránt kímélik. Korosztály szempontjából teljesen vegyes az érdeklődés, jönnek fiatalok és idősebbek egyaránt. Inkább női vásárlóink vannak, miután főleg ők végzik a háztartási, takarítási munkákat, a beszerzéseket. Az őszi hónapokban megnövekedik az energiatakarékosság, a szigetelés iránti érdeklődés, talán jó tanácsként megemlíthető, hogy ne hagyjuk ezt az utolsó pillanatokra. – Térjünk vissza a tanácsadás, oktatás területére. A Nádor utcai bázison kívül hol jelennek még meg, milyen fórumokon segítik a környezettudatos gondolkodás terjedését? – Tavasztól őszig számos rendezvényre telepítünk standot, például futóversenyekre, fesztiválokra, szerveztünk már vállalati tréningeket, többek közt egy belvárosi bank dolgozói részére, az Aranytíz Kultúrházban pedig „Hogyan vezessünk ökoháztartást?” címmel indítottunk először 2011-ben, majd 2012-ben március–április hónap folyamán heti rendszerességgel tartott előadássorozatot, melyen az érdeklődők könnyen elsajátíthatták a környezettudatos és takarékos háztartásvezetés alapvető praktikáit, reméljük, erre 2013-ban is sor kerül. Régen olvastam már, de azóta is a fejemben van egy idézet, mely egy indián dalból származik, s amely szabad fordításban így hangzik: „Csak ha már kivágtátok az utolsó fát, megmérgeztétek az utolsó folyót, kifogtátok az utolsó halat, akkor fogjátok észrevenni, hogy a pénzt nem lehet megenni.”
Kristóf Eszter 137