Tankó Éva. Hang a lélekben

Tankó Éva Hang a lélekben Ha viszont daimónok működésében hiszek, feltétlenül szükséges, hogy daimónokban is higgyek. Nem így áll a dolog?1 Platón: Szókratész védőbeszéde Kulcsszavak: Lélek, lelkiismeret,démoni hang, nemfilozófiai tett, generatív csend, performatív csend A mottó Platón idézete Szókratésztől, amelyet védőbeszédében mondott el a Melétosz által megfogalmazott vádpontra. Ez volt a második vádpont, és az istentelenségre vonatkozott. A daimonionok hallatták azt a hangot, amelynek Szókratész engedelmeskedve elutasította a szökést, és kiürítette a méregpoharat. A görög fogalom, amelyet Szókratész használ, a daimonion, a daimonionok ebben a szövegösszefüggésben az isteneknek egyféle gyermekei.2 A Kriton című dialógusban ezeket a belső hangokat a polisz törvényei adják,3 és úgy szólalnak meg, ahogyan a korübasz papok fuvola hangjai, ezekre hallgatva Szókratész lemond a szökésről, amire Kriton biztatja. Ez a hang tolódott el a szüneidezisz irányába, amelyet fogalomként talán Démokritosz használt elsőnek, és amelyet Cicero latinul conscientiának fordított. Együtt-tudásról van szó (lelkiismeretről), és ez a fogalom vetíti elő a „tudás”, az „ismeret” által a racionális, ismeretelméleti (etikai) problémafelvetést, amely ezt a belső megismerő instanciát próbálja kezelni filozófiai szempontból. Szókratész filozófiája – ha ezt az értelmezési vonalat követjük – az önmegismerés, a megismerés irányába tolódik el. Ennek a hangnak köszönhette Szókratész az istentelenség vádját, amely arra késztette, hogy a polisz istenségeit bálványoknak nevezve másként fejezze ki istenhitét. Ezen a ponton a hang a lélekben nem a lelkiismeret hangjaként értelmezhető, hanem szakrális beavatkozási aktusként, mint egyféle „hangteofánia”, amely nem volt ismeretlen a judaizmus és később a keresztény filozófia tételeiben sem, és amelyet elsősorban a vallásfilozófia értelmez. 1

Platón: Szókratész védőbeszéde 27d. Uo. 3 Platón: Kriton 54d. 2

100

Fogalom és kép IV.

A két különböző értelmezésre rávilágítva, a két szempont közötti feszültség kidomborítása ellenére, nyomon követhető a kettő összefonódása és összemosódása, elsősorban a lélektani kutatásokban vagy a filozófia perifériáján lévő gondolatrendszerekben. Ez a hang a lélekben készteti Szókratészt „nemfilozófiai” cselekedetekre, amelyeket majd a későbbi és a még későbbi tanítványai próbálnak értelmezni filozófiailag. I. A hang eredete – A teremtő szó Szókratésznál maradva a lélekben megszólaló hang mégis a törvény felett áll, amennyiben a törvényt bírálja felül, pontosabban annak alkalmazását az emberek által. Mégis a törvény mellett tesz tanúságot, hogy megőrizze a belső rend szellemét a külső rendben. A hang, függetlenül attól, hogy kitől származik, tagoltságot, ritmust, rendet teremt az életben. Arra hivatott, hogy összhangot, harmóniát alakítson ki a belső és a külső között. A kereszténység előrevetítése ez: ha a lélek vezet, nem vagy a törvény alatt, mert a lélek ellen nincs törvény. (A törvény itt az Ószövetség törvénye, a törvényfelettiség az Újszövetség hangja, elsősorban Pál leveleire vonatkozik.) Ebben a kontextusban a törvényfelettiség kiragadja a lelket az idő szövedékéből, és a teremtő hang szintjére emeli. Hildegard von Bingen, aki 1098-ban született, 1141-ben megbízást kap: „Írd, amit látsz és hallasz”,4 de Hildegard vonakodik, ezért megbetegszik, csak akkor gyógyul meg, amikor elkezdi nagy művét tollba mondani. A következő leírások, kifejezések a Sciviasból származnak (Scito Vias Domini), annak is a magyarul megjelent részeiből, A megváltás tüzes művéből. Bingen fényt lát, ebben nemcsak képeket, hanem „szavakat, tetteket és erőket”, „a fény hangzik”, „olyan ez, mintha az érzékek határvonalai elmosódnának, mintha a hallás, látás, érzés egyesülnének [...] Látok, hallok és tudok egyszerre, és mintha egyetlen egy szempillantás alatt fognám fel [...]. Ezek a szavak nem is olyan szavak, melyek különben az emberi szájból hangzanak, hanem olyan, mint vibrálva hajladozó lángocskák, vagy mint a tiszta légben vitorlázó felhők”.5 Ha a szó és a zene az énekben egyesül, a zene az Ige szentségéhez emelkedik. A harmóniát az ördögi düh beavatkozása próbálja elrabolni, metszően rikoltó tagadásával. „Ki olyan, mint én?” Hildegard von Bingen azt mondja, hogy az Ige elválaszthatatlan az Atyától, az Atya átmenti a teremtménybe a Teremtő szavát, és ezáltal a 4

Hildegard von Bingen: A megváltás tüzes műve. Kemenenczy Judit: Hildegard von Bingen Tér–idő-órája. 114–115. (Hildegard von Bingen: A megváltás tüzes műve. Balassi Kiadó, Budapest 1995.) 5 Uo.

Tankó Éva / Hang a lélekben

101

teremtmény elválaszthatatlan marad tőle. Ez az anyag felébresztése az Ige által. Bingen látomásában az ember teremtése és az ige jelenik meg, amelyet itt törvénynek értelmez. Úgy látja, mint illatos liliomot, amely az ember fölött lebeg. Az ember beszippantja illatát, de nem eszi meg a liliomszirmot, ezt Bingen úgy értelmezi, hogy nem fogadta be, nem egyesült vele. Mondhatjuk úgy is, hogy az ember ismerte a törvényt, de nem vált természetévé, nem sajátította el, ezért is tudta eltéríteni egy másik hang. Hildegard von Bingen zeneszerző is volt, ismertebb művei a Symphonia armonie celestium revelationum és az Ordo virtutum. Tudjuk már Platóntól, hogy a harmónia háborús időkben buzdító, békeidőben az istenekhez és az emberekhez szól – „meggyőzvén őket”6 –, tehát retorikai szerepe van. Bingennél is megtartja a zene retorikai-kommunikációs szerepét, és erkölcsi mondanivalót is hordoz, kifejezve az isteni jelenlétet a földi és az égi szférában egyaránt. A zene angyali modellt közvetít. A középkor embere tudta misztikusainak tapasztalataiból, de a betlehemi istenszületést jelző jelenésekből is, hogy az angyalok karokban helyezkednek el, legtöbbször kórusban szólva közlik mondanivalóikat és dicsőítik a Teremtőt. A teremtő hang visszhangja lesz az angyali kórus. Az egész teremtés levezethető a teremtő hangból. Az első teremtő szó/ige rezonanciája lélekben és anyagban teszi rendezetté a világot, teszi azzá, ami. A hangnak rendhordozó funkciója van, lényege a lélek létével függ össze. A lélek erre a hangra vibrál, ez a hang szólaltatja meg benne a tudatot – öntudatát, hamistudatát. Etimológiailag a hang a levegőhöz kapcsolódik, a levegő és a lélek majdnem minden nyelvben egy gyökérből származik. A hang elsősorban a lélekkel függ össze, de az anyagot is „felébreszti”, azaz értelmet ad neki, célt, arisztotelészi kifejezéssel élve entelecheját, platóni értelemben pedig harmóniába rendezi a világot. II. A hang és a lelkiismeret Visszatérve a lelkiismeret hangjához – amelyet Hildegard von Bingen után szimbolikusan a liliom illatának nevezhetnénk –, itt, amennyiben csak értelmi szinten próbáljuk értelmezni a teremtő hangot, kezdődik a filozófiai értelmezés. Érdekes fejlődésen ment át: deus in nobis Senecánál és Ovidiusnál, Órigenésznél pedig pedagógus szerepet tölt be, mint belső nevelő, aki megtanít a jó és a rossz megkülönböztetésére. Az egyházatyák pasztorációs tevékenységet is folytattak, belső nevelőjük erre a szerepre készítette fel és ebben segítette őket. Ne feledjük el, hogy C. G. Jung milyen nagyra értékelte protestáns létére a katolicizmust, egyrészt a bűn feloldozásának hatalmáért, amely segít a lelki terheltség feloldásában, másrészt az élő szimbólu6

Uo.


102

mok, az archetípusok miatt, amelyek – lefordítva a lélektan nyelvére – segítenek a tudattalan tartalmakat integrálni és fenntartani a tudat kapcsolatát a mélymaggal. Több ezer éves intézményről van szó, amely továbbadja ezt a hatalmat, visszavezethetően az első apostolokig. Albert Magnusnál a constientia a szillogizmus alakját kapja, pontosabban a lelkiismeret lesz a szillogizmus zárótétele. A premisa major lesz az egyetemes érvényű alaptétel, a premisa minorban a konkrét tétel vagy teendő kap megfogalmazást – a konklúzió lesz a lelkiismereti ítélet. Ezt Aquinói Szent Tamás továbbvitte: a lelkiismeret ítélet formájában jelentkezik, és a gyakorlati életben, gyakorlati értelemben kap megfogalmazást. A lelkiismerettel önmagunkat ítéljük meg Isten és önmagunk előtt. Létezik egy habitus primorum principiorum – ősöntudat, amely a jó és rossz megkülönböztetésének ismeretét tartalmazza. A recta rationis lesz a gyakorlati ítélet, amelyet az isteni parancsokból vezetünk le (Summa Theologiae). Ahogy előrehaladunk a történelemben, megjelenik a kételkedő vagy skrupulózus lelkiismeret, amelyet szintén a rációval szerettek volna rendbe hozni. Az ésszerűség, az ész segít a kételkedőnek. Lassan az újkorban vagyunk, Kant szerint a lelkiismeret nem más, mint a gyakorlati ész által megfogalmazott kategorikus parancs, amelyet az ember belső instanciája szólaltat meg. Ebben a pontban már látjuk, hogy a lelkiismeret már teljesen emberi – bár feltételez a tudatban a saját én empirikus képmása mellett egy másik személyt is, valóságost vagy ideálist, de amelyet az ész teremt önmaga számára. Megszűnt a lelkiismeret Istenre vonatkoztatása. Tovább lehetne folytatni, de számunkra a lelkiismeret hangja itt megszűnik annak a hangnak lenni, amelyet Szókratész hallott. A ráció hangjává változik. III. A démoni hang térben és időben Szókratész hite a daimonionokban vagy a velük való kapcsolata jelzi, hogy megtartotta a népi hitet, hiszen a görög néphit szerint minden ember születésekor egy daimoniont kap, és az a boldog, akinek jó a daimonionja. Ez az eudaimónia, a boldogság kulcsa. Az istenek ugyanis az éterben uralkodnak, a daimonionok a levegőben, valamint az emberek vagy a tárgyak körül. Lehetetlen nem látni a hasonlatot a mennyel mint isteni hellyel a zsidó-keresztény felfogásban, ahonnan száműzték, kidobták a daimonionokat. A görögkeleti ortodox hagyományban a démonok nagyon szuggesztíven jelennek meg, úgy szállnak, mint a legyek a levegőben,7 ha látnánk, milyen sokan vannak, megrémülnénk. Bukott angyalokról van szó. 7

Román nyelven „în văzduh”.


103

A Fényhozó (Lucifer) ugyanis felkiáltott a lázadás hangjával: Ki olyan, mint én? Amikor ez a hang megszólalt, az egész menny beleremegett, és homályosság szállt le, az angyalok nem látták többé a fényt. Ne feledjük, hogy Hildegard von Bingen látomásában Isten fényként jelenik meg a fényben. Mély csend volt. Aztán egy angyal az alsó rendből megszólalt válaszképpen: Ki olyan, mint az Isten? A két hang köré csoportosultak az angyalok, és Isten hatalmat adott Mihálynak, hogy letaszítsa a lázadókat, akik a levegőt, a földet és a poklot népesítették be. A harc a két kórus között mindmáig folytatódik. Az ember ennek a két eltérő hangnak a bűvöletében él, és a kettő közötti választásra kényszerül. Kiegészítésként még annyit, hogy mindegy, hogy bukott vagy nem bukott angyalról van-e szó, ahogyan tulajdonképpen nincs jelentősége annak sem, hogy a hang hangosan szólal-e meg, vagy csak legbelül a lélek „hallja”. A hang a lélekben, egy adott pillanatban szólal meg. A választás pillanatában. A lélek ebben a kontextusban több, mint a psziché, mert a mindig ugyanaz időtlen lényünket jelenti, amely a pillanatban megszólaló hangot átviszi a téridőbe (C. G. Jung). Az angyali vagy a démoni hang különbözik a Teremtő hangjától, amely Hildegard von Bingen szavaival élve, megszólítván az öregasszonyt, aki ő maga volt, fiatallá teszi, mert olyan forrásból származik, amely nem apad ki soha. Visszatérve a racionalizálásra – az értelem és tudat birodalma az elménkbe száműzte az istenséget vagy a daimonionokat, egyrészt mivel mindent a fejünkben érzékelünk, és a tudatunkat ott szűrjük át, megfeledkezve arról, hogy a hitnek fizikai helye is van – a pokol a földkéreg alatt van, de nem a Föld központjában, a menny pedig fent van. Nemcsak térben, hanem időben is rendeződnek a bukott és nem bukott daimonionok, annak ellenére, hogy örökkévaló entitásokról van szó. A hang – a szó elsősorban – átviszi a rendet, a tagoltságot, a ritmust a világba – ezáltal harmonizál a külső a belsővel. A hang nemcsak ésszerűséget hordozhat, hanem az érzelmektől a hangulatig bármiben változást előidézhet. Idő kell a kibontakozásához, hogy hatását és visszahatását is kifejtse a lélekben, majd a cselekvés által az anyagi világban is változást idézhessen elő. Érdekes, hogy az angyalok „karokba” rendeződnek, karokban, azaz kórusban szólalnak meg. Nyelvezetük szimbolikus. Olvasmányaim szerint matematikai-geometriai szimbólumokat használnak. Az ortodox lelkiség könyveiben az angyalok „kettesével járnak” az égi udvarban. A hangjuknak vagy a közlendőjüknek időbe telik a magvalósulása, idő kell, amíg megjön a bor hatása, a mámor. Ez a szimbólum fejezi ki az istenit – a mámor. És az istenit a hang közvetíti.


104

Ha Szókratész nem engedelmeskedik a hangnak a lélekből, akkor „hitelét veszti”. A hitelesség mint kvalitás az igazságnak való megfeleléssel függ össze. Itt a szónak kell megfelelnie a tettel. A tett – a szökés vagy a maradás – „nemfilozófiai” cselekedet. Visszatérve a belső hanghoz, Diogenész Laertiosz írja, hogy Szókratész felesége sírt, amiért Szókratésznak igazságtalanul kell meghalnia. Szókratész válasza az volt, hogy „Miért, talán igazságosan kellene meghalnom?”8 Tulajdonképpen itt van az az irracionális elem, amelyet nagyon nehéz megemészteni. A lelkiismeretnek van egy igazság–hitelesség dimenziója. Inkább meghalni ártatlanul, meghalni az igazságért, mint tovább élni hazugságban. IV. A csend A bennünk levő isteni hang és a démoni hang összezavar, kérdés, hogy hogyan lehet kiválasztani a kettő közül az isteni hangot. Ugyanakkor e két hang összezavar azért is, mert mindkettő esetében számolnunk kell az észszerűtlenséggel, az irracionalitással. A filozófus hajlamos elvetni mindkét fajta hang irracionalitását. Mégis Szókratész bölcsessége elsősorban ennek az irracionalitásnak köszönhető, mert pontosan a filozófia és talán a belőle kiváló lélektan képes integrálni a különböző irracionális és racionális hangokat, képes feltételezni egy olyan logikát, amely meghaladhatja az emberi ésszerűség határait. Az ésszerűség hangja és az irracionálisnak tűnő belső hang közötti szétválasztás az önmagával való meghasonulás helyzetéhez vagy kríziséhez vezeti a vizsgálódót. Azonban ha tényleg komolyan elemezzük a lelkiismeret hangját, eljutunk az én, a lélek legbensőbb szobájába, a taimeionba.9 A legbensőbb szoba a sajátos egyéniség jegyeit hordozza, tehát beszüremlik az egyén racionalitása is. Ebből a perspektívából elemezve a személyiség milyensége – erkölcsi fogalmakkal élve jó vagy rossz irányultsága – befolyásolja a lélekben megjelenő hangot, eldöntve, hogy az inkább isteni vagy démoni jellegű lesz-e. Ha még mélyebb elemzést szeretnénk, és még mindig a taimeionban, az én legbensőbb körében szeretnénk maradni, meg kell néznünk Sziénai Szent Katalin Párbeszédként (Dialogo della divina providenza) ismert írását és annak retorikai elemzését.10 Sziénai Katalin 1347-ben született, és csak 33 évet élt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a középkor egyik leghatásosabb misztikusaként és politikai szónokaként tartsák számon, egy olyan korban, amikor a nők nem jutottak különösebb szerephez, hacsak nem 8

Diogenesz Laertiosz: Despre viețile și doctrinele filosofilor. Socrate 35, 102. Mt 6,6. 10 Kristie S. Fleckenstein retorikai elemzése. 9


105

az egyházon belül, valamilyen szerzetesrend keretében tevékenykedtek. 11 Az olasz nemzeti nyelv kialakulásában játszott szerepét talán Girolamo Gigli szótára (Vocabolario Cateriniano) illusztrálja leginkább, a szótárt a Sziénai Katalin által használt szavakból építette fel az 1700-as évek elején. Nyilvánvalóan a csend szerepének értékelése a retorikában nem új keletű, viszont a generatív csend és a performatív csend fogalma igen. Katalin hétéves korától kezdve választotta a csendet és a visszavonulást, később pedig a férjhezmenetel helyett a kolostort, ahol három évet töltött el a csendben elmerülve. Ezt a periódust misztikus házasságának tapasztalata zárta le, amely után hívása immár a világ felé szólt. A csend nála alapvető, megelőzi a hangot, és ebben a csendben az isteni nyilvánul meg, mivel nem üres, értelmetlen csendről van szó, hanem a minden lehetségest magában foglalóról, amely a nyelvet is megelőzi. Az isteninek egy olyan megnyilvánulásáról van szó, amelyet lehetetlen fogalmakba önteni. Viszont ennek az isteni csendnek a megragadásához szükséges a lélek csendje is, pontosabban annak visszavonulása a legbensőbb szobába. Retorikai szempontból még beszélgetés közben is szükség van a csendre, a lélegzés csendjére, amely egyben az élet csendje is. Sziénai Katalin értelmezésében ahogyan a véges szavak nem tudják kifejezni a végtelent, úgy a szavak sem tudják kifejezni a csendet. Azonban ez a csend minden hangnak a forrása, a szavak forrása is, generatív jellegű csend. Sőt nemcsak kiindulópont, forrás, hanem a kommunikáció része is, ahogyan később Graham Ward, Jacques Derrida és Michel Serres nyomán a csend már a kommunikáció részévé válik. A megértéshez is szükség van a lélek csendjére, csend nélkül megértés sincsen. A kettő együtt, a generatív csend és a hang, azaz a szó lesz az igazság kifejezése. Ha visszalépünk a lelkiismeret kérdéséhez, a jó és a rossz közötti helyes választás ennek az igazságnak az ismeretétől függ. Azonban Sziénai Szent Katalin esetében nem pusztán valamilyen partikuláris igazságnak az ismeretéről van szó, hanem az abszolút igazság birtoklásáról, a misztikus házasság kifejezése ugyanis az igazsággal való egyesülést jelenti, amely által az igazság is birtokolja Sziénai Katalint, és ez a birtoklás csak az ige által értelmezhető számunkra. A generatív csend nemcsak a lélekben, a taimeionban generatív, hanem már az emberi létet megelőzően is az, mivel „kezdetben volt az ige”, azaz a logoszt generálta elsősorban. És mégis, paradoxális módon, ahogyan már Szókratész is sejtette, megfogalmazta, hogy a szókratészi ismerd meg önmagad vezet az isteni megismeréshez. Sziénai Szent Katalin Istennel való párbeszéde erről szól elsősorban, mert Isten megismerése az önismereten keresztül válik lehetségessé, a taimeion csendjében, ahol Isten léte bizonyosság, önmagam léte pedig nem. Sziénai 11

Caterina Benincasa da Siena a domonkos harmadrendbe lépett be.

106


Katalintól az istenség az értelem nyitottságát, az értelemmel való látást kéri, mert az ismeret, amit megszerez, a tudás maga Istentől származik. Itt Sziénai Katalin az értelmi látás metaforájával él, az értelemnek ez a nyitott szeme teszi lehetségessé a tudást és a megértést, amit szavakban nehéz vagy lehetetlen kifejezni. Ezen a nyitott szemen keresztül, a legbelső cellában ismeri meg a lélek önmagát, és jut el a meg/felismeréshez, amely nem más, mint önmagának mint az imago Deinek a tapasztalata, amelyet mintegy tükörben láthat meg. A rossz lelkiismeret ebben az értelemben az értelmi szem zártságát jelenti. Az önmegismerésnek ebben a szakaszában jut el a lélek a performatív csendhez, amely a cselekvéshez vezet. A generatív csendben Sziénai Katalin küldetést nyert, éspedig az igazság hordozásának a küldetését, amelyet viszont a retorikai fogalomtárat használva már performatív csendnek neveztek, megkülönböztetve azt a generatív csendtől. A végső retorikai autoritás Istené, és Sziénai Szent Katalin autoritása ennek a tükre lesz. A performatív csend az isteni tudás fizikai megnyilvánulása, az igazság megtestesülése, amelyet Sziénai Katalin életvitele és cselekedetei tükröznek. A performatív csend túllép a szavakon, a nem-cselekvésben, azaz az aszkézisben és a cselekvésben nyilvánul meg. Azt mondhatjuk erre, hogy amennyiben a beszéd, a diskurzus filozófiai tettként értelmezhető, az aszkézis vagy a cselekvés maga nemfilozófiai tettként fogható fel, viszont bonyolultsága ellenére megérteti velünk az igazság testben való megnyilvánulását. Bármennyire is kiábrándító a filozófia számára a szóbeliség, vissza kell térnünk Szókratészhez, aki sajnos nem írt le egy szót sem, mint tudjuk, Platón jegyezte le mestere gondolatait. Ugyanez a helyzet az igazsággal is. Az igazságnak mint logosznak is ebben a még íratlan, szóbeli kontextusban van jelentése – az elhangzott szóban, amely után következik a cselekvés, azaz a testben és a test általi működés. A logosz élő szó, nem halott betű. Azt mondhatnánk, hogy az igazság írásban való rögzítése a cselekvés dimenziójához tartozik, csak sokkal későbbi mozzanat. Sziénai Katalin a megtestesülést szó szerint érti: a nőnek meg kell szülnie a gyermeket, világra kell hoznia őt, hogy az életképes legyen. Ezért a kontempláció csendje a méh csendje lesz Sziénai Katalinnál. Továbbmenve, Katalin nemcsak az imitatio Dei szerint él, hanem maga lesz az imago Dei, 12 maga testesíti meg az igazságot. A csend e kétféle forrásából magyarázható Sziénai Katalin ékesszólása, politikai retorikája, amelyekkel fejedelmeket és pápákat békített, ezáltal magyarázható kiterjedő levelezése, de ugyanakkor ez az alapja

12

Silence and Listening as Rethorical Art, edited by Cheryl Glenn and Krista Ratcliffe, 52: “You will all be made like him in joy and glad-ness: eye for eye, hand for hand, your whole bodies will be made like the body of the Word my son,” God promises Catherine (Dialogue 85); in that becoming Catherine spoke and wrote.”


107

fáradhatatlan tevékenységének a leprások, pestises betegek között és nem utolsósorban adakozásainak is. V. Az őrület határán Mi van akkor a démoni hanggal? A törvénysértés vagy bűn mindig az isteni hanggal való szembeszegülést jelenti, amikor a hang érvényesülése elvesz. A racionális gondolkodás elfojtja ezt a hangot, vagy kiterjesztve ezt a szimbólumrendszert – C. G. Jung értelmezésében – egy emelettel lejjebb száműzi, a tudattalanba. Csakhogy a tudattalanban vannak száműzve eleve a démonaink. Az engedetlenség, a lázadás hangja a démonoké. Akkor szólalnak meg, amikor az értelem szeme csukva van. Ha a filozófusok nemfilozófiai tetteit vagy történéseit vizsgáljuk, nagyon érdekes dolgokra bukkanunk. Carl Gustav Jung visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy mennyire hálás volt a filozófia fogalmaiért, mivel segítettek neki formába önteni felfedezéseit. Amikor tisztázza, honnan származnak a fogalmak, azt mondja, hogy Schopenhauernek köszönheti a lélek dinamikus szemléletét. Jung megfogalmazásában Kant kimutatta, hogy a világ az énhez, a gondolkodó szubjektumhoz kötődik, de találkozott ezzel a nem énnel, az akarattal, amely kívül esett a kanti kritikán. Amikor Jung tanulmányozni kezdte a személyiség tudathasadásban megfigyelhető felbomlásait, azt az állapotot, amelyben a beteg az éntől különböző erő befolyására cselekszik – ez a nem én hirtelen Schopenhauer akaratát jutatta eszébe: „létezik-e nem én, amely kimenekíthet a kanti világ én-bezártságából?”13 Jung 1875-ben született, fiatalabb kortársa volt Nietzschének. Nietzschében meglátta a „munkálkodó nem én-t”. Jung leírja, hogy amikor Nietzsche harminchét éves lett, Zarathusztra megtörtént vele. „…és az egy ketté vált, Zarathusztra eljött hozzám. 1888-ban megőrült. Szörnyű esemény volt. Mély benyomást tett rám”14 – meséli Jung. Érdekes, hogy Nietzsche ellenséges Szókratésszel szemben, ahogyan a kereszténységgel szemben is. Valószínűleg azért, mert lázadó pozíciója nem egyeztethető össze a törvénynek engedelmeskedő, inkább halált választó szókratészi és jézusi magatartással. Bibó István elemzésében Nietzsche nem a lángelme, hanem a heroizmus útját választotta. Míg a lángelme esetében a lélek az értelmet, az érzelmet és az akaratot harmóniában tartja, addig a heroizmus az akaratot duz13

C. G. Jung: Beszélgetések és interjúk. Megjegyzések egy doktori értekezéshez. Kossuth Kiadó, Budapest 1999, 202. 14 Uo. Harminchét éves korában Zarathustra megtörtént Nietzschével… „da ward die eins zu zwei, Zarathustra ging an mir vorbei”.

108


zasztja fel óriásra az érzelmek segítségével. Az értelem gyengíti az akaratot és közvetve a cselekvést, tehát Nietzschénél itt következik be a szakadás. Úgy is lehet értelmezni, hogy az Akarat önálló működésbe (körforgásba) lép, hangot kap, de ezáltal szétszakítja a személyiséget, megöli a lelket. A tragédiát kedvelő Nietzsche maga lesz a tragédia hőse, és ő maga sem veszi észre, mikor kezd elcsúszni a végkifejlet felé. Érdekes módon Bibó István is Zarathusztrával jelzi ezt a fordulópontot. Tartalmilag nem mond újat előző munkáihoz képest, viszont Zarathusztra az „Akarat” hangján szólal meg. Prófétaként jelenik meg. Emlékezzünk K. Popper totalitarizmus elemzéseire, ahol jelzi, hogy a totalitarista eszmék próféciaként vannak megfogalmazva, igaz, K. Popper elsősorban Marxot elemzi. A próféta viszont kinek a hangját közvetíti? Az akarat embere felfelé lojálissá teheti az embert, nemhiába az uralkodók és a hatalom köré csoportosulnak ezek az emberek, azonban, Bibó kifejezésével élve, lefelé az akaró ember rendkívül rideggé és érzéketlenné lesz, hangja elkeseredett gyűlöletté változik. Érzelmi alapokon nyugvó tételeknek nevezi Zarathusztra sorait, amelyeket csak hinni vagy nem hinni lehet. Zarathusztra után az utolsó állomás Nietzsche Antikrisztussá való változása, a lelki bomlás utolsó stádiuma, amikor a gondolkodás tárgyával azonosítja a saját énjét. Csejtei Dezső az Antikrisztushoz írt utószavában15 felteszi a kérdést, hogy vajon ő beszél-e még saját magából, vagy énje már más hatalmak szolgálatába szegődött. Mindenesetre az Antikrisztus másik címe Átok a kereszténységre, és alcíméhez méltóan, filozófiai műként nem az argumentációt használja, hanem a polémiát. A kiátkozás ,,nemfilozófiai” tett. Továbbhaladva a nem én felé – az énen kívül álló Akarat irányába, amely erővel ruházza fel filozófusainkat – eljutunk addig az erőig vagy akaratig, amely a történelmet akarja formálni. Új embert, magasabb rendű szellemet vagy akár egy egész földi birodalom építését akarja. A démoni hang szempontjából nézve a hang, amely leginkább formálta a 20. század történelmét, Adolf Hitler Hangja volt. C. G. Jung használja nagybetűvel ezt a démoni hangot, ebben a tanulmányban az ő jelölését követjük. Különösebb értelmezés nélkül is érdemes a C. G. Jung által írt elemzésekből figyelemmel kísérni a Beszélgetések és interjúk, Diagnózis a diktátorokról című írását. „Nemfilozófiai” diskurzusról és tettekről van szó, amelyek a daimonioni hang illusztrálására szolgálnak. Jung kortársa volt Hitlernek, alkalma volt közelebbről is megfigyelni őt. Analizálni próbálta a személyiségét, a Hangot, amelyet Hitler követett. Ez a hang azonban ellentéte Szókratész törvénytisztelő lelkiismereti hangjá15

Csejtei Dezső: Prométheusz – Takaréklángon. In F. W. Nietzsche: Az Antikrisztus. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő–Gödöllő 2007, 124.


109

nak, mivel nem a törvény alá, hanem a törvény fölé helyezi magát, pontosabban a törvény megsemmisítésére törekszik. Van egy olyan kijelentése Jungnak, hogy az igazi vezetőt mindig vezetik, ezt ebben a kontextusban a belső hangra értette. Jung tanúsítja, hogy Hitler beszélt a Hangról, amely őt vezette, egy hang, amely parancsolt neki.16 Jung elemzi a diktátor beszédeit, az elsőt Neville Chamberlainnel folyatja, aki Churchill elődje volt, és a beszéd tárgyát Csehország elfoglalása képezte. Hitler megígéri neki, hogy nem fogja egész Csehországot elfoglalni, hiszen megkapta már egy részét. Ennek ellenére később mégis eldönti, hogy elfoglalja az egészet. Ezt a második beszédében jelenti ki, a nyilvánosság előtt. Jung leírásából tudjuk, hogy Hitler hangja elcsuklott a szónoklat alatt, amikor a Sportpalotában kiállt a tömeg elé, a Hang utasítására. Ebben a beszédben esküt tesz Csehország lerohanására, Anglia és Franciaország engedélyétől függetlenül. Jung ekkor látja meginogni a diktátort, és úgy értelmezi, hogy Hitler szembeszáll a belsejéből megszólaló démoni hanggal, vagyis az ember szembeszáll a benne lakozó prófétával. Ennél az elemzésnél Jung választ ad arra a kérdésre, hogy volt-e lelkiismerete ennek az embernek, és úgy tűnik, hogy ez az ember nyilvánosan tanúságot tett szónoklatában arról, hogy igenis volt, csakhogy a démoni hang erősebb volt benne, az elkezdett utat folyatnia kellett. A szavak a démoni hangé voltak, viszont a fizikai reakció az ember belső küzdelmét tükrözte. Későbbi elemzésében Jung arra a következtetésre jutott, hogy Hitler maga csak függeléke volt ennek a hangnak, mintha önmaga dublőre lett volna. Filozófiailag a totalitarizmus elemzésénél találkozhattunk egy hasonló jelenséggel, a prófétai hanggal. Mindeddig mint daimonioni hang nem volt tárgyalva filozófiailag. Azonban a politikai prófétaság, amely a jobb jövő ígéretét helyezi előtérbe, még ha őrültnek is tűnik időnként, mégsem nevezhető démoni hangnak, annak ellenére, hogy következményei igencsak romboló hatásúak lehetnek a társadalomra nézve. Összegezve a megtett utat Szókratésztől a 20. század diktátoráig, értelmezve a isteni teremtő szót és a lelkiismeret hangját, arra a következtetésre jutunk, hogy a filozófiai gondolkodás, bár függetleníteni próbálja magát az élet nemfilozófiai oldalától, mégis szembesül a lélekből jövő démoni hanggal – amely más, mint a lelkiismereté vagy akár magáé a Teremtőé, amelyek filozófiailag még elfogadhatóak –, egy olyan hanggal, amely a filozófia peremére szorítja a filozófiai diskurzust, sőt magát a gondolkodót is kiszorítja a filozófia területéről.

16

C. G. Jung: Beszélgetések és interjúk. Diagnózis a diktátorokról 127.


110 Irodalom

Aidan Nicholas, OP: Redeeming beauty, Soundings in Sacral Aesthetics. Ashgate ebook, Padstow, Cornwall 2007. Beverly Lomer, Hildegard von Bingen: Music Harmony And the Cosmos (http://iawm.org/wp-content/uploads/2013/01/lomer-hildegard.pdf). Bibó István: Nietzsche. Hatágú Síp Alapítvány, Budapest 1992 (reprint). Diogenesz Laertiosz: Despre viețile și doctrinele filosofilor. Editura Polirom, Iași 1997. Francis E. Peters: Termenii filosofiei grecești. Editura Humanitas, Bucureşti 1993. Helmut Weber: Általános erkölcsteológia. Szent István Társulat Kiadó, Budapest 2001. Hildegard von Bingen: A megváltás tüzes műve. Balassi Kiadó, Budapest 1995. Hildegard of Bingen: Homilies on the Gospels. Liturgical Press, Collegeville, Minesotta 2011. C. G. Jung: Beszélgetések és interjúk. Kossuth Kiadó, Budapest 1999. Joseph L. Baird: The Personal Correspondence of Hildegard of Bingen. Oxford University Press, Oxford 2006. Lev Şestov: Revelaţiile morţii. Institutul European, Iaşi 1993. F. W. Nietzsche: Az Antikrisztus. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő–Gödöllő 2007. Platón: Az Állam I–III., Európa Könyvkiadó, Budapest 1984. Sarah L. Higley: Hildegard of Bingen's Unknown Language. Palgrave Macmillan, New York 2007. Cheryl Glenn – Krista Ratcliffe (eds.): Silence and Listening as Rethorical Art. Southern Illinois University Press, Carbondale and Edwardsville 2011. The Letters of Hildegard von Bingen. Vol. I–II, Oxford University Press, New York, Oxford 1998.

Tankó Éva. Hang a lélekben

Recommend Documents