Vasárnapi iskola 2007. július 1
MIT KÍVÁN TŐLÜNK AZ ÚR? Mikeás 3:1-4; 6:6-8
1
MIKEÁS PRÓFÉTA KORA Mikeás próféta Jótám, Aház és Ezékiás júdai királyok uralkodásának az idején szolgált. Ez a kor – a 8. század közepétől a 7. század legelejéig terjedő időszak – igen mozgalmas volt Palesztinában. Az asszír birodalom hatalma és befolyása határozta meg Szíria és Palesztina térsége népeinek életét. Az asszír hódítás veszélye a déli országrészt, Júdát is fenyegette. Az asszíriai függőségből szabadulni akaró államok kísérleteinek sorozata jellemzi a 8. század második felét. Júda királyai ügyeskedő politikával próbálták megőrizni a maradék országrész viszonylagos függetlenségét. Ez abból állt, hogy a környező nagyhatalmakkal kötött szövetségekben azon igyekeztek, hogy kijátsszák az ellenségeiket egymás ellen. A próféták elítélték ezeket a manőverezéseket, és folyton azt hirdették, hogy a választott nép biztonságát Isten szavatolja, és ítéletének eszközéül használja ellenségeiket, ha meg nem térnek bűneikből.
MIKEÁS SZEMÉLYE A próféta személyéről és munkásságáról alig tudunk valamit. A címirat azon túl, hogy a működési idejét megjelöli, csupán nevét (teljesebb formájában Mikájehú, aminek a jelentése „kicsoda olyan, mint Isten”), valamint azt közli, hogy móreseti származású. Móreset a júdeai dombvidék egyik helysége volt, Jeruzsálemtől délnyugatra (35 km) feküdt. Származását tekintve tehát a próféta vidéki, falusi ember volt. Valószínűleg maga is a szegény, elnyomott réteghez tartozott. Személyes tapasztalatok alapján ismerte a szegények sorsát. Származása és társadalmi helyzete megmutatkozik azokban a megnyilatkozásokban is, amelyekben kritikája különös éllel fordul a nagyvárosok romlottsága ellen. Nem tudjuk pontosan, hol és mikor lépett fel, de valószínű, hogy már 722 előtt megkezdte a működését (1:3–6; Jer 26:18). Szinte kizárólag Júda és Jeruzsálem élete foglalkoztatta. Nem tudjuk, életének mennyi ideje volt közös Ámóséval, de Hóseásnak és Ézsaiásnak is kortársa volt. Míg Ézsaiás szerepet kapott az ország politikai életében is, Mikeás nem foglalkozott az udvari politikával. Mikeás prédikációi arról szóltak, hogy Júda életének az Istennel kötött szövetság rendeléseire kell épülnie. Ezek lényegét, Isten kívánságát szinte pontokba foglalva kínálja éppen a ma tanulmányozott szövegrészben: szövetségi jogrend, szeretet gyakorlása és alázat Isten előtt (6:8).
2
A könyvben található próféciák foglalkoznak még a pogányok végső időben történő megítélésével (4:11kk.), és a Messiás eljövetelével (5:1–3). Az Úr szabadítását dicsőítő himnusszal fejeződik be a könyv (7:7–20).
Mik 3,1 Ezt mondtam: Halljátok meg, Jákób elöljárói, Izráel házának vezetői! Nem tinektek kell-e ismerni a törvényt? 2 Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Lenyúzzátok az emberekről a bőrt, és csontjaikról a húst. 3 Ti megettétek népem húsát, lenyúztátok róluk a bőrt, csontjaikat összetörtétek, és feldaraboltátok, mint a húst, amely fazékba vagy bográcsba kerül. 4 Majd kiáltanak még az ÚRhoz, de ő nem válaszol nekik, hanem elrejti orcáját előlük akkor, mert gonosz tetteket követtek el. Mik 6,6 Mivel járuljak az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? 7 Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? 8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.
Mikeás könyvéből csupán ízelítőt merítettünk ma reggel, hiszen összesen hét fejezete van. Ennek az egyszerű származású, de annál határozottabb kiállású prófétának az üzenetét két fő csoportba lehet besorolni. Az egyikbe, aminek azt a nevet adhatjuk, hogy „bajaink”, azokat az igéket gyűjtjük, amelyek a próféta koráról szólnak, és annak lelkiségét jellemzik. A második csoportba, amit a „Mit tehetünk most?” felírással látunk el, azokat a felhívásokat találjuk, melyek kivezetnék Isten népét abból az ítéletes állapotból, amiben a próféta is találta őket. Túl azon, hogy megismerkedünk a Krisztus előtti VIII. században élő júdeaiakkal, magunkra is ismerünk. Ránk is igaz, hogy a 3
szövetséghez való viszonyunktól függően boldogulunk a modern élet kihívásaival, kísértéseivel és így veszélyeivel. Éppen ezért, hasznunkra őrizte meg a Szentlélek ezeket a régi prédikációkat. „Prédikációknak” mondtam a próféciákat, mert a próféták az Ószövetség igehirdetői voltak, „látók”, akik Isten akaratához mérték a jelent, ígéreteihez, vagy az előrehelyezett ítélethez igazították a jövőt. Nem jövendőmondók, nem jósok a próféták, hanem bátor igehirdetők. Az ószövetségi próféták ismerve az is, hogy a zsidóság különös üdvtörténeti szerepéből adódóan kíméletlen kritikusai voltak korul társadalmának. Az igehirdetés helye nem a templomi szószék volt, hanem a városkapu, a piac és a trónterem. Visszatérve a felolvasott igeszakaszokhoz, az első csoportba tehát a bajokat soroljuk, melyek között az elsőről így szólt Mikeás: „Ezt mondtam: Halljátok meg, Jákób elöljárói, Izráel házának vezetői! Nem tinektek kell-e ismerni a törvényt?” A nép lelkiállapotáért annak vezetőit teszi felelőssé a próféta. A törvényt ismerték, még tanították is, de nem élték. Az „ismerni” szó intim kapcsolatot jelez. Bennfenteseknek tartották magukat ha a törvényről esett szó, és elvárták, hogy úgy tiszteljék őket, mint a törvény tanítóit, de az életvitelüket egyáltalán nem jellemezte a törvényesség. Mikeás azzal is vádolja őket, hogy nem először lettek figyelmeztetve, de talán lelki gőgből, az igehirdetésekre nem figyelnek oda. A megszólításban sok gúny is van. Jákób előljáróinak és Izráel házának szólítja őket, és ezzel a szövetség történetére emlékezteti az előkelőségeket. Eszükbe juttatja, hogy a szövetség népe vezetőinek kellene lenniük. A csaló Jákóbnak az Izráel nevet adta Isten, miután legyőzte benne a rosszat. Mikeás korának a vezető emberei még Jákóbon is túltettek a rosszban, akár előljárói is lehettek volna. Ez egy eléggé csípős megjegyzés volt Mikeás részéről, aminek bizonyára nem örültek a címzettek. Mi lehet minden bajunk között az első? Honnan ered a többi rossz is? Sokat foglalkoznak ezzel a kérdéssel a filozófusok és a lélekbúvárok még manapság is. Mikeás, a paraszt-próféta tudta a választ, mert Isten kijelentette neki: „Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat!” Igen, praktikusan fogalmazva, itt kezdődnek a bajok. Nem ott, hogy a rosszat választjuk, mert ki olyan balga, hogy első választása a rosszra essen, hanem ott, hogy a szabadságunkat ünnepelve, fittyet hányunk a jóra. A jó gyűlöletével kezdődik a baj. Isten jó dolgokkal vesz körül minden embert a teremtésben, és azután gondoskodása megannyi praktikus megnyilvánulásában. Amikor azokat nem becsüljük, sőt lebecsüljük, amikor a jót elveti magától az ember, 4
akkor indul el a lejtőn. Isten népe is a jó dolgokra mondott először nemet, és csak azután lett szerelmese a rossznak. A Törvényt nyűgnek tartották, pontosabban azzá torzították. Addig csűrték-csavarták, míg megterhelték egymást, a lelkiismeretüket, és azután szinte már menekültek az élvezetekbe, a rosszba. A folytatásban sem kíméletesebb a próféta. Kannibálokhoz hasonlítja azokat, akik visszaélve a helyzetükkel, másokon élősködnek. Nem azt mondja ezzel, hogy valósággal megették egymást, hanem olyan indulatok hajtották őket, hogy szinte a kannibalizmus szintjére süllyedtek. Az Úr Jézus is mondott hasonlót, amikor azt halljuk tőle, hogy „aki gyűlöli a testvérét, az már a gyilkosa is annak”. A „kannibál-konyhán” történtek részletes felemlegetésével az volt a prédikátor célja, hogy Isten mindent tudásával figyelmeztesse kortársait. „Ti megettétek népem húsát, lenyúztátok róluk a bőrt, csontjaikat összetörtétek, és feldaraboltátok, mint a húst, amely fazékba vagy bográcsba kerül.” Ugye, a dzsungel mélyén élő vademberek sötét szokásairól hallva megborzadunk? Gondolunk arra, hogy máig is élnek az emberevésnek „civilizált” formái, melyek még a mai hívőket is megkísérthetik? Az elmúlt századok történelmét ismerjük, nem szükséges a rabszolgatartásról, a gyerekkereskedelemről, vagy a haláltáborokról beszélnünk. Az elmúlt héten olvashattuk a magyar lapokban a szomorú statisztikát arról, ahogy tömegével csúsznak le emberek a középosztály szintjéről a nyomorba, míg a felső réteg eddig nem látott gazdagságban dúskál. Közelebbről is találunk példát a civilizált kannibalizmusra. Amikor a jog mérlegén többet nyom a pénz, vagy a kapcsolatok, mint a tények és a törvényesség, akkor Isten szemét is bántó bűnöket követünk el. Ebben a „baj-oszlopban” az utolsó a harmadik rész negyedik verse lesz: „Majd kiáltanak még az ÚRhoz, de ő nem válaszol nekik, hanem elrejti orcáját előlük akkor, mert gonosz tetteket követtek el.” A bűnök következménye is „bajos” mindig. Ézsaiásnál is olvastuk két hete, Isten nem kötelezhető arra, hogy mindig meghallgassa az imánkat. Sőt, ő maga mondja, hogy eltakarja a szemét, és elfordítja az arcát, ha csak meg nem térünk. Az Ároni áldás szép kérése az, hogy „fordítsd az orcádat mifelénk”, magyarosan, hogy végy észre bennünket. Isten szeme előtt élni, figyelmét és figyelmes szeretetét élvezni igen nagy áldás. A bűn útján rohanó ember ennek is híján van – és ez igen nagy baj.
5
Milyen orvoslást ajánlott Mikeás minderre? A hatodik fejezetből idézett igékből áll fel a prófétai üzenet pozitív része. Először figyelmeztet, hogy ne legyünk felületesek a válasz-keresésben. Kérdezzünk, gondolkozzunk, járjunk utána a döntéseinknek, mert az ország népe csak úgy menekül meg az ítélettől, ha nagyon komolyan veszi a helyzetét, és megfontoltan, hívő Istenre-figyeléssel cselekszik. „Mivel járuljak az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?” Isten elé kellene állnom segítségért, meg kellene nyernem valahogyan a jóindulatát, ki kell engesztelni, mert joggal haragszik rám, de jaj, mit is tehetek? Felsorakoztatja képzeletben az áldozati állatokat. Patakok ezreiben folyik az áldozatra szánt olaj. Egy hallatlan cselekedetre is kész, akár az elsőszülöttjét is odaadná, de mindez nem elég. Az ember nem képes kiengesztelni Istent. Az Úr Jézus megváltó halálát ez tette szükségessé. Mit tehetünk akkor? Tehetünk-e valamit is azért, hogy helyreálljon a kapcsolatunk Istennel? Mit tehetett volna a zsidóság abban a konkrét történelmi helyzetben, amikor Mikeás felfedte előttük a bűneiket? Kaptak-e lehetőséget arra, hogy a közelgő ítélettől megmeneküljenek? „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” Ezekre a ma is égető kérdésekre van válasz. A válasz tulajdonképpen visszavezet a bajok eredetéhez. Arra a pontra, amikor a jót elutasították. „Megmondtam, hogy mi a jó”. Emlékszel, hol rontottad el? Amikor meggyűlölted a jót. A jó a javadra volt, és a jó mindig jó marad. Most te is tartsd annak! Testvérek, Isten haragját csak Jézus Krisztus képes kiengesztelni, és ezt Ő megtette a Golgotán. A mi dolgunk most az, hogy a megnyert új életben Isten törvénye szerint éljünk. Amikor az Úr törvényéről beszélünk, gondoljunk a Tízparancsolatra. Azok az igék ma is érvényben vannak, úgy, ahogy Jézus Krisztus elmagyarázta, és az őskeresztyén gyülekezetnek tanították az apostolok. Lényegüket tekintve, 6
embertársaink szeretetére és Isten tiszteletére nevel bennünket is a Tízparancsolat. Mikeás próféta tehát azt üzeni nekünk, hogy a bűn útvesztőibe juttat az engedetlenség, ha Isten törvényét elutasítjuk, amikor a jót gyűlöljük. Azt is hallottuk tőle, hogy a bűn útját választó embertől elfordul Isten. Ne azon töprengjünk, hogyan engesztelhetnénk ki Őt, hanem törekedjünk a Törvénye szerint élni. A kiengesztelés Jézus Krisztus munkája volt. Benne bízunk mi is a megmenekülésünkért, és örök üdvösségünkért.
7
