MARTIN PEKÁR
Változások Kelet-Szlovákiában az elsı bécsi döntést követıen*
A 20. század harmincas éveinek végén lejátszódó események a politikai viszonyok összeurópai mércével mérhetı, alapvetı változásait hozták magukkal. Az új helyzet Kelet-Szlovákiában is tükrözıdött, melynek specifikus helyzete volt nemcsak a két világháború közötti Csehszlovákiában, de a közép-európai nemzetközi politika keretein belül is. A revizionizmustól áthatott magyar politika szempontjából ugyanis hagyományosan olyan területnek számított, amely leggyengébben kapcsolódik a Csehszlovákiához, ezért itt a Magyarország melletti propaganda rendkívül erıs volt.1 A térség viszonyaira a harmincas évek végén nagyrészt három esemény hatott – a nagyhatalmak müncheni konferenciája, az autonóm Szlovákia kikiáltása és a bécsi döntés. Ezek az események (több további faktorral együtt) formálták az adott régió társadalmi-politikai helyzetét, miközben helyi viszonyok alakulása minimális eltérésekkel másolta az általános fejlıdési irányvonalat, mely az európai nagypolitika kapcsolatrendszeréhez kötıdött. Magyarország számára a müncheni egyezmény nagy csalódást okozott. Ugyanis, a pótnyilatkozatban „csupán” azt állapították meg, hogy szükséges a csehszlovákiai magyar kisebbség helyzetének megoldása, de még jelzés értékően sem beszéltek az érintett államok közös határainak megváltoztatásáról. A magyar kormány, Imrédy Bélával az élén, ennek ellenére sem adta fel ambícióit és a határrevíziós program folytatása mellett döntött. Az ország katonailag gyenge volt, ezért továbbra is a diplomáciai ót maradt egyedül járható, és nem csupán csehszlovák-magyar szinten, de szélesebb, közép-európai keretek között is. A magyar kormány aktivitását nagymértékben korlátozták Németország tervei. Németország ugyanis épp a müncheni konferencia kapcsán tudatosította, hogy a jövıben milyen stratégiai és
A tanulmány az Szlovák Köztársaság Iskolaügyi Minisztériumának 1/4538/07 sz. VEGA projektjének keretében jött létre. Tartalmilag Pekár, Martin: Východné Slovensko v druhej republike. Prešov, PU v Prešove FF, 2007. c. monográfiájának a Kelet-Szlovákia a második köztársaságban c. fejezetéhez kapcsolódik és kiegészíti azt. 1 Deák, Ladislav: Hra o Slovensko. Slovensko v politike Maďarska a Poľska v rokoch 1933– 1939. Bratislava, Veda, 1991. 157. *
1
geopolitikai elınyei származnának az önálló Szlovákia létrejöttébıl.2 A magyar politikában „München szellemében” 1938 októberében az a nézet uralkodott, hogy a szlovák területek megszerzésének egyetlen módja a népszavazás. A referendum szükségességérıl nemcsak a nagyhatalmakat kellett meggyızni, hanem magát Szlovákiát is. A nagyhatalmakkal felé Szlovákia és Magyarország gazdasági és geopolitikai egységének hagyományos nézetét képviselték, melyet a népszavazásnak, mint az önrendelkezési jog eszközének kellett volna alátámasztania. A magyar kormány Szlovákiában széleskörő propagandatevékenységet fejtett ki, melyet fıleg az idıszaki sajtóban és röplapok formájában jutott érvényre. A propaganda célja az volt, hogy Csehszlovákiában a káosz és az ország szétesésének légköre uralkodjon el. A komáromi tárgyalások kudarca után, a magyar területi követelésekrıl a nagyhatalmaknak kellett dönteniük. Magyarország és a Csehszlovákia is megpróbálták maguk mellé állítani a döntıbírókat. A csehszlovák érdekeket az autonóm szlovák kormány képviselıi 1938. október 19-én, a német külügyminiszterrel, Joachim von Ribbentroppal történt találkozón tolmácsolták. A szlovák politikusok elhatárolódtak az elızı, prágai politikától és saját javaslatuk bemutatására koncentráltak, kihangsúlyozva Kassa megtartásának szükségességét. A magyar oldal, saját elképzeléseinek támogatásához, elsısorban Rómában keresett magának szövetségest. Kijelentették, hogy Magyarország támogatása az olaszok közép-európai megerısödését jelentené, Németország rovására. Ezek után Ribbentrop elızetes találkozója Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterrel, az egyes városokról, illetve területekrıl szóló licitálásra korlátozódott. Ebben a fázisban Ciano lényegesen jobb információkkal rendelkezett a kérdésrıl, így elınyben volt a német féllel szemben. Ciano kezdeményezésének köszönhetıen az új határ a magyar diplomácia jelentıs gyızelmét jelentette, s egyben óriási csalódást Szlovákia számára. A döntıbírói határozat szerint a határok részletes megállapítása a magyar-szlovák vegyesbizottság jogkörében maradt. A terület megszállását 1938. november 5. és 10. között kellett megvalósítani. Gyógyírként kívánt szolgálni a sebekre a döntés 6. pontja, mely kötelezte Magyarországot, hogy az adott lehetıségek keretében szüntesse meg azokat a gazdasági és szállítás-technikai hátrányokat, melyek a szlovák terület átadásával keletkeztek. Csehszlovákia számára a szerzıdés egyetlen pozitív pontja talán az volt, hogy mindkét érintett fél kötelezte magát arra, hogy a döntést véglegesnek tekinti.3 A nagyhatalmak döntésének következtében Szlovákia elveszítette 2
3
2
Csehszlovákia sorsa abban az idıben még nem dılt el végérvényesen. Továbbá lásd: Bystrický, Valerián: Nacistické Nemecko a vznik Slovenského štátu. Vojenská história, 2001, 2. sz. 41–60. Deák, Ladislav: Viedenská arbitráž – 2. november 1938. Dokumenty I. (20. september – 2. november 1938). Martin, Matica slovenská, 2002. 139. dokumentum.
legtermékenyebb vidékeit, közlekedési vonalait át vágták, gazdasági és emberi kötelékeit széttépték. Úgyszintén jelentısek voltak a katonai-stratégiai jellegő károk is. A határvidék lakosságára nyomás nehezedett, hogy kezdeményezze további községek Magyarországhoz csatolását. A demarkációs vonalon rendszeressé váltak a határsértések, különféle incidensekre és provokációkra került sor.4 A döntıbírói határozat után a magyar kormány nyíltan felvállalta Nagy-Magyarország eszméjét és ebben a szellemben folytatta a szlovákiai kampányát is. Az átadott területeken, élı szlovákok nehéz helyzetbe kerültek, mivel ott katonai diktatúra lépett életbe. Az európai politika e mozgalmas idıszakában, 1938 és 1939 fordulóján, a csehszlovákiai belpolitikai fejlıdés dinamikája is felgyorsult. A nemzetközi kapcsolatok hatása alatt, a központi hatalom meggyengülésének légkörében, és a magyar politikától való félelem közepette csúcsosodott ki a szlovák autonómiáért folytatott, sokéves küzdelem. 1938. október 6-án a Szlovák Nemzet Kiáltványához, melyet Hlinka Szlovák Néppártjának (HSĽS) elnöksége készített elı és mellyel a szlovákok, mint önálló nemzet, önrendelkezési jogukat juttatták érvényre, a körülmények nyomására a többi politikai párt képviselıi is csatlakoztak (a kommunistákon, szociáldemokratákon és a zsidó pártok képviselıin kívül, akiket nem hívtak meg). A HSĽS alkotmánytörvény kiadásáról szóló javaslatát, Szlovákia autonómiájáról, annak 1938. nyári formájában, szintén a magukévá tették. Az új politikai helyzet a HSĽS pozícióinak alapvetı megerısödését jelentette. A szlovákiai kormányzati és végrehajtó hatalom az autonóm szlovák kormány kezébe került, melynek élére Jozef Tisot ültették.5 A szlovák országrész autonómiájáról szóló alkotmánytörvényt a prágai parlament 1938. november 22-én fogadta el. Azonban ez a lépés sem tudta megakadályozni Cseh-Szlovákia szétesését. A központi és az autonóm kormány között elhúzódó ellentétek, de elsısorban a német érdekek kelet-európai érvényesülése vezettek a független szlovák állam kikiáltásához.6 A bécsi döntést követı komoly helyzet ellenére, melynek során Kassa és környéke visszakerült Magyarországhoz, Kelet-Szlovákia a Csehszlovákia, majd a Szlovák Köztársaság része maradt.7 Szlovákia keleti részének magját (a jövendıbeli Sáros-Zemplén megyét) a történelmi Sáros képezte, Eperjes Pl. Slovák, 1939. január 12. A lapban a demarkációs vonal megsértésének több esete is szerepel. Vö.: Hetényi, Martin: K niektorým aspektom situácie na slovensko– maďarskom pohraničí 1938–1945. Vojenská história, 2006, 3. sz. 20–42. 5 Dokumenty slovenskej národnej identity a štátnosti II. Bratislava, Národné literárne centrum, 1998. 179–183. 6 Az önálló Szlovákia kikiáltásának körülményeirıl részletesebben lásd Bystrický, i. m. 41–60. 7 Az önálló Szlovák Köztársaság is veszített kelet-szlovákiai területeibıl. Magyarország 1939. márciusi agressziója után, további 1 897 km²-t, több mint 40 000 lakossal. 4
3
központtal, melyhez hozzácsatolták Zemplén maradékát. 1938/1939 fordulójának történelmi eseményei itt is olyan intenzitással, ha nem intenzívebben játszódtak le, mint Szlovákia más részeiben. A nemzetközi politika következményei és a gyorsuló belpolitikai átalakulás természetesen itt is leképezıdtek. A régióval kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy a bécsi döntés, amely a problémát nemzetközi szinten lezárta, alsóbb szinteken egész sor új problémát nyitott. Habár a határ problémájára végérvényesen pont került, a régió lakosságának továbbra is szembesülnie kellett úgy magyarpárti mint magyarellenes propagandával. 1938. november 6-án a Kassai Újság arról adott hírt, miszerint Eperjesen megalakult a Keleti Szlovjakok Nemzeti Tanácsa, mely Szlovákia keleti részének lakosait (szlovjákok) képviselı szeparatista államjogi mozgalom megalakításán fáradozott volna. A hír hátterét egy október 31-i eperjesi találkozó adta. Ezen a találkozón tényleg megalapították az említett szervet. Tagjainak névsora 102 nevet tartalmazott. A tanács hivatalos központja Nagymihály, fı célja pedig Kelet-Szlovákia érdekinek védelme lett volna. Az eléggé pontatlanul megfogalmazott cél végrehajtásának eszköze, a szlovjákok arányos képviseletének biztosítása lett volna a szlovák autonóm kormányban.8 Úgy tőnik, hogy ebben az esetben a magyar propaganda és a nemrég létrejött tanács azzal szimpatizáló tagjai9 visszaéltek a regionális érdekek védelmének elvével. A kialakult helyzet miatt, a találkozón elnöklı Ladislav Mocák nyilvánosan elhatárolódott a Kassai Újság értelmezésétıl, és a létrejött bizottságot feloszlatta.10 A tanács megalapításáról szóló hírek nem csak a közvéleményt háborították fel, de felkeltették a hivatalok érdeklıdését is. Az Eperjesi Járási Hivatal jelentést küldött róla a pozsonyi Tartományi Hivatalnak. A hivatal, 1938. november 28-án kelt, a nemzeti tanácsok és bizottságok feloszlatásáról szóló körlevelében, mint egyetlen egyet, konkrétan is megemlítette Mocák szervezetét.11 A feszültség további forrását a szlovák-magyar határ bécsi döntés utáni pontos kijelölése okozta, ugyanis néhány faluban, melyeket nem ítéltek Magyarországnak nyugtalanság alakult ki. A propaganda hatására néhány helyen aláírásgyőjtést kezdeményeztek, máshol pedig nyíltan hangot adtak elégedetlenségüknek. A Szlovákia önállósulása elıtti idıszak legismertebb ilyen esete Magyarbıdön történt, ahol az 1938 novemberében kitört zavargások három napig is eltartottak. A tüntetık (a hivatalos jelentések hangsú-
ŠA Prešov, f. ŠZŽ (Šarišsko-zemplínska župa), sign. 353/Ic-43 ŠB. Bizonyára nem véletlen, hogy a tanács tagjainak névsorában megtalálhatóak pl. a Szlovenszkói Magyar Párt pályini helyi szervezetének késıbbi tagjainak nevei, Szilágyi Sándoré és Szentimrey Lajosé. 10 Východné Slovensko ostane navždy verné svojej otčine. Slovák, 1938. november 11. 11 ŠA Košice pobočka Trebišov, f. Okresný úrad Trebišov (OÚ TV), 1938, k. 46. 8 9
4
lyozzák, hogy fıleg nıkrıl volt szó) megfenyegették a község polgármesterét, akit teljesen alaptalanul azzal vádoltak, hogy visszautasította a Magyarországhoz történı csatlakozást, s megtámadták a szlovák tanítókat és a csendıröket.12 Az aláírásgyőjtési akciók fokozatosan a magyar propaganda leghétköznapibb eszközévé váltak, tekintet nélkül arra, hogy egyenesen Magyarországról, vagy a magyar kisebbség politikai pártjából kezdeményezték-e azt. A magyarellenes propagandával kéz a kézben nıtt a cseh ellenes hangulat is, és megtörténtek az elsı konkrét lépéseket a zsidókérdés rendezésében is. Szlovákia területérıl számőzték a nem szlovákiai községi illetıségő, illetve idegen állampolgárságú zsidókat.13 A magyarok, csehek és zsidók így nem éppen irigylésre méltó bizonytalanságban találták magukat. Ebben az idıben egyre inkább az 1938. december 18-ra, a Szlovákország parlamentjébe kiírt választások váltak a propagandisztikus fellépések és nyilvános találkozások központi elemévé. A választásoktól, úgy országos, mint regionális szinten, a HSĽS hegemóniájának demonstratív igazolását várták. A bécsi döntés kérdése a választások elıtti agitáció elválaszthatatlan részévé vált.14 Kelet-Szlovákiában a parlamenti választások eredménye megfelelt az elvárásoknak és a régió nemzetiségi sokszínőségének. A körülmények által befolyásolt emberek a szlovák községekben túlnyomórészt az ún. egységes jelöltlistára, vagyis az autonómiára szavaztak. Eperjes városában például 13 szavazókörben voksolhattak. A 11 471 választásra jogosult egyén közül 10 329 járultak az urnákhoz, s közülük 98 % szavazott az egyetlen jelöltlistára.15 Az egész Eperjesi járásban 35 425 szavazat volt mellette és csak 947 ellene.16 A nemzetiségileg erıteljesebben kevert falvakban azonban fordított volt az eredmény. A Bártfai járás községeiben az autonómia ellen 2
ŠA Košice, f. Ľudové súdy, OĽS Košice, sign. T-ľud 80/46. Errıl a napisajtó is beszámolt. A zsidó kérdés regionális vonatkozásait illetıen lásd pl.: Michnovič, Imrich: Prejavy antisemitizmu v okresoch Zemplína v období autonómie Slovenska (6. 10. 1938 – 14. 3. 1939). In: Ročenka Katedry dejín FHPV PU 2002. Prešov, ManaCon, 2002. 62–70; ŠA Prešov pobočka Prešov, f. Notársky úrad Prešov, sign. 196/1938, prísne dôverné a súrne (lehota na vykonanie 5 dní) pokyny okresného náčelníka z 14. 11. 1938. 14 A HSĽS tüntetésén 1938. 12. 11-én ebben a kérdésben Vojtech Tuka is felszólalt. Kifejtette véleményét, hogy a területi veszteségek oka az volt, hogy a szlovák miniszterek nem voltak jelen a bécsi tárgyalásokon, és hogy a választások után a szlovák kormány lesz az, aki visszaszerzi az elvesztett területeket. ŠA Prešov pobočka Prešov, f. Okresný úrad Prešov (OÚ-P), 4691/1938 prez., k. 15. 15 ŠA Prešov pobočka Prešov, f. OÚ-P, 30073/1938 adm., k. 75. 16 ŠA Prešov pobočka Prešov, Pamätná kniha mesta Prešova 1938–1940. 115. 12 13
5
898 szavazó szavazott, mellette pedig 1 087.17 Sıt a Mezılaborci járásban a szavazók 62 % volt autonómiaellenes.18 A döntés utáni kiélezıdött szlovák-magyar kapcsolatoknak komoly következményei voltak a közbiztonság és az államvédelem területén. A déli területek Magyarországhoz csatolása után elengedhetetlen rendelkezés volt a meglévı csendırırsök körzeteinek módosítása, amelyre 1938 novemberében és decemberében került sor.19 Sor került továbbá néhány új, átmeneti csendırırs létrehozására is az áthelyezett határsávban. Az eperjesi csendırparancsnokság körzetében 1938. november 16-án Budamér községben ırsöt hoztak létre, ahová 7 csendırt vezényeltek. A nagymihályi csendırparancsnokság körzetében 1938. november 15-én ötfıs, átmeneti ırsöket nyitottak Hardicsán, Feketemezın és Ungpinkócon.20 Közvetlen a bécsi döntést követı idıkben az egyes csendırırsök az államhatár megsértésének számos esetét észlelték, miközben illetve gyakori volt a 10 kilométeres zónáról szóló a kishatárforgalomra vonatkozó határozatot megsértése is. A vétkesek különbözı provokátorok és kémek voltak, ámbár gyakran akadtak közöttük menekültek is, akik a megszállt területek lakosságából kerültek ki, és különféle okokból szöktek volna át Szlovákiába. A konfliktusok elkerülése érdekében, a tömeges bevándorlás megakadályozása és az idegen titkosszolgálat mőködésének megzavarása céljából 1939 januárjától a demarkációs vonalat átlépı személyekrıl pontos nyilvántartást vezettek.21 Az elfogott személyek kihallgatása során információkat győjtöttek a megszállt területekrıl is. A hivatalok számára a legértékesebbek a katonai-stratégiai jellegő információk voltak. Ezeket a jelentéseket, ellenırzés után, 1939 és 1940 fordulóján az épp formálódó Állambiztonsági Központ vette ügyvitelébe.22 A régió közbiztonságáról és rendjérıl az Eperjesi Rendırkapitányságnak kellett gondoskodnia, amely a visszacsatolt Kassáról került ide. Eredetileg 1938. december 1-jén kellett volna megkezdenie a munkát, de helyiséggondok miatt csak egy hónappal késıbb, 1939. január 1-jén kezdett mőködni.23 A rendırkapitányság egyik elsı lépése azon személyek összeírása volt, akik Hangsúlyozni kell, hogy a Bártfai járás településeirıl beszélünk. Magában Bártfán az autonómia ellen csak 36 szavazó voksolt (mellette 2 959). [Pažur, Štefan: Bardejov v období tzv. Slovenského štátu. In: Kokuľa, A. – Lukáč, A. – Tajták, L. (zost.): Dejiny Bardejova. Košice, Východoslovenské vyd., 1975. 366–367. 18 Ďurica, Milan: Jozef Tiso – slovenský kňaz a štátnik I. 1887 – 1939. Martin, Matica slovenská, 1992. 217. 19 ŠA Prešov, f. Okresné žandárske veliteľstvo (OŽV Sabinov), sign. 3 (III.-1937–1942). 20 ŠA Prešov, f. Hlavné veliteľstvo žandárstva 1939 – 1945, Denný rozkaz č. 5 z 23. 1. 1939. 21 ŠA Prešov, f. OŽV Sabinov, sign. 3 (III.-1937–1942). 22 ŠA Prešov, f. Odbočka Ústredne štátnej bezpečnosti (ÚŠBO), sign. Mat 15/2. 23 ŠA Prešov pobočka Prešov, f. Mestský úrad Prešov (MÚ-P), sign. 394/1939. Szintén: Budeme na stráži proti rozvratným živlom. Slovenská sloboda, 1939. január 4. 17
6
a Magyarországnak, Lengyelországnak és Németországnak átengedett területekrıl jöttek Eperjesre, mivel egyrészt meg kellett állapítaniuk a számukat, másrészt bizonyos esetekben nemkívánatos személyekrıl volt szó (csavargók, prostituáltak, kolduló gyerekek, zsidók).24 A menekültek között azonban túlnyomórészt annak a kölcsönös számőzés lavinájának áldozatai voltak, amely rögtön a bécsi döntés után indult meg és egészen 1938 végéig tartott.25 Már a bécsi döntést követı elsı két hétben csak Eperjesre körülbelül 900, fıleg cseh menekült érkezett.26 Ezek rendszerint telepesek voltak a családjukkal, akik nyíltan beszéltek a megszállt területeken uralkodó kritikus helyzetrıl és erıszakosságról, amivel hozzájárultak a közvélemény formálásához és annak etnikai mozgósításához. Vallomásaikat feljegyezték az állami hivatalok is, akik így győjtöttek alapvetı bizonyítékokat a Magyarországgal való tárgyalásokhoz.27 Egy további, majdnem 2 500 személybıl álló csoportot az evakuált állami alkalmazottak és családjaik alkották. Ezeknek az embereknek köszönhetıen a város lakosainak száma néhány nap leforgása alatt jó 15 százalékkal megnıtt. Kassáról, Eperjesre, átmeneti körülmények közé, 12 állami intézményt helyeztek át, ezek közül a legnagyobb, a már említett rendırparancsnokság volt.28 A propaganda szempontjából a legnagyobb figyelmet az épp akkoriban létrehozott mőszaki fıiskola áthelyezése kapta, habár valójában csak 5 emberrıl és 30 doboznyi anyagról volt szó. A technikum iránt Eperjes városa már annak létrehozása elıtt is érdeklıdést mutatott, de a kormány döntése azt Kassán akarták megvalósítani. Az iskolát azonban röviddel a létrejötte után, a bécsi döntés következtében evakuálni kellett a legközelebbi városba, vagyis Eperjesre. A szlovák minisztertanács 1938. 11. 7-i ülésén vette ezt tudomásul. Eperjesen az állami ipari iskola épületében biztosítottak helyet a technikum számára. A végsı elhelyezés megoldásának keresése során EperVýzva policajného riaditeľstva v Prešove. Slovenská sloboda, 1939. január 27. Részletesen lásd Deák, Ladislav: Politické pomery na okupovanom území (2. november 1938–14. marec 1939). In Viedenská arbitráž – 2. november 1938. Dokumenty II. Okupácia. (2. november 1938–14. marec 1939). Martin, Matica slovenská, 2003. 8–24. 26 260 cseh, 130 szlovák, 10 magyar, 8 német és 2 zsidó a családjaikkal. Többségük nem igényelt szociális ellátást csak szállást. ŠA Prešov pobočka Prešov, f. OÚ-P, 29/1938 prez., k. 15. 27 ŠA Prešov pobočka Prešov, f. OÚ-P, 26/1938 prez., kr. č. 15. Több vallomás szerepel az L. Deák által összeállított dokumentumok második kötetében. 28 Továbbá: a Kassai Városi Jegyzıi Hivatal, a Kassai Tartományi Elnöki Iroda, a Kassai Állami Fıképviselet, a Kassai Állami Képviselet, a Kassai Fıbíróság, a Kassai Kerületi Bíróság, a Kassai Járási Bíróság, a Kassai Mőszaki Fıiskola Rektorátusa, a Járási Hadirokkant Ellátó, a Kassai Megyei Gazdasági Erdészeti Egylet és a Kassai Állami Ipari Iskola. Összesen mintegy 30 tonna anyagról és csomagról van szó. [ŠA Prešov pobočka Prešov, f. OÚ-P, 29/1938 prez., k. 15.] 24 25
7
jes ellen fıleg Hronec rektor volt, míg az akkori iskolaügyi miniszter Matúš Černák az eperjesi elhelyezést támogatta. İ errıl tárgyalásokat folytatott Eperjes város kormánybiztosával is. Noha a város hajlandó volt telket biztosítani és hozzájárulni egy új épület építéséhez, a fıiskola azonnali épületgondjait nem tudta megoldani, így a technikumot Túrócszentmártonba költöztették. Azonban az ottani helyiségek sem bizonyultak megfelelınek, ezért a technikum végül Pozsonyban kötött ki.29 A bécsi döntés utáni evakuációt a kassai rádió sem kerülhette el. A kassai Radiojournal munkatársainak nagy része Pozsonyba távozott. Eperjesre csak egy kis részük költözött át a rádióadó mőszaki felszerelésével együtt.30 A Kelet-Szlovákia számára készült, ideiglenes, napi 45 perces adás sugárzását Anton Prídavok vezetésével már november 12-én megkezdték.31 Érdekességként jegyezzük meg, hogy a rádió berendezéseinek elhelyezésére a magyar katolikus egyletek helyiségei bizonyultak a legalkalmasabbaknak, melyeket az autonóm kormány elnökének, Jozef Tisonak és a propagandafınöknek, Alexander Machnak a közvetlen beleegyezésével foglaltak le.32 Mezıgazdasági szempontból a határrevízió után Kelet-Szlovákia elvesztette búzatermelésének 37 %-át és kukoricatermelésének 50 %-át. Még rosszabb volt a helyzet az iparban, mely a régióban már hagyományosan gyengén volt képviselve. Az európai események 1938 folyamán pénzügyi krízishez vezettek. Már az osztrák anschluss után a bankbetétek tömeges kivételére és készletek felvásárlására került sor. Az állam ezért a bankbetétek kivételének korlátozására szánta el magát. Másrészt viszont a menekültek és evakuáltak megérkezése 1938. novemberében betétek és a kassai bankfiókok érkezését is jelentette. November végén Eperjesre helyezték át a Nemzeti Bank kirendeltségét is.33 Az összes fentebb felsorolt tény jelzi, hogy a nemzetközi politikai helyzet kihatással volt a régióban élı emberek mindennapi életére is, akik kivétel nélkül a politikai események örvényébe kerültek. Ezzel összefüggésben azonban néhány pozitívumról is elgondolkodhatunk, melyeket a bécsi döntés jelentett a korabeli Szlovákia keleti részének. Itt ugyanis a magyar propagandát az egész két világháború közötti idıszakban a régió valós helyzete „éltette”. Bár a gazdasági és szociális körülmények a Csehszlovákia megalakulása után javultak, még mindig érvényes volt, hogy Szlovákia keleti részei, fıleg vidéken, messze elmaradtak az országos átlagtól, és olyan nehéz-
ŠA Prešov pobočka Prešov, Pamätná kniha mesta Prešova 1938–1940, 91–92. Lásd még Slovák, 1938. november 9. és 1938. december 8. 30 Sedlák, Imrich: Svitanie na východe. Martin, Matica slovenská, 2008. 256. 31 ŠA Prešov pobočka Prešov, f. MÚ-P, sign. 121/1938. 32 ŠA Prešov pobočka Prešov, f. OÚ-P, 4950/1938 prez., k. 15. 33 ŠA Prešov pobočka Prešov, Pamätná kniha mesta Prešova 1938–1940. 15–17. 29
8
ségekkel küzdöttek, amelyeket az államigazgatás nem tudott megoldani. Ennek legjobb bizonyítéka az a tény, hogy milyen gazdasági, illetve szállítási és kulturális problémákat hozott magával Kassa átadása. A viszonylag nagy mérető sárosi és zempléni régió ugyanis olyan szorosan kötıdött a városhoz, hogy annak elvesztése után a régió összeomlása fenyegetett. Az elsı bécsi döntés után a régióban a legfontosabb feladattá az infrastruktúra kiépítése vált. A bécsi döntést követıen a nagyobb településekrıl csak Eperjesre és Bártfára lehetett eljutni vonattal, az összes többi összeköttetést állami vagy magán autóbuszokkal kellett megvalósítani. Ebbıl az okból döntöttek az Eperjes – Varannó és az Orló – Podolin vasútvonalak, valamint 40 km közút megépítésérıl. Elengedhetetlen volt a Tarca, Ondava és Tapoly34 folyók szabályozása is. Ezek az akciók nem csak közvetlen gazdasági fejlıdéshez vezettek, de szociális vetületük is volt, mivel több ezer munkalehetıséget jelentettek. Nem kevésbé fontos volt a bécsi döntés gazdaságra gyakorolt negatív hatásának megszüntetése is. A mezıgazdasági termelés veszteségeit nem lehetett teljes mértékben pótolni, részben azonban segíthetett a mezıgazdaság szerkezetváltása és az új lehetıségek keresése.35 Az ipari termelés területén a fa- és élelmiszeripar kiépítését fontolgatták.36 Sajátos, de legalább részben pozitív hatása volt a döntés utáni változásoknak Sáros központjára – Eperjes városára, amely addig háttérbeszorult a fejlettebb Kassa mellett. Eperjes lett Kelet-Szlovákia új központja, ami számos változással és beruházással járt. A város regionális gazdasági, kulturális, politikai és közigazgatási központtá vált.37 Az összes felsorolt problémát, mely létezett már az elsı köztársaság alatt is és a bécsi döntés által még fokozódott, minél elıbb meg kellett oldani. A megoldásokat keresték, javaslatok születtek, de kivitelezésükre már nagyrészt nem volt idı. Megvalósításukat befolyásolta a helyzet 1939. március 14-e utáni megváltozása, de fıleg a háború kitörése. Ennek során megmutatkozott a bécsi döntés egyik leginkább negatív hatása – a régió stratégiai megterhelése, hiszen Kelet-Szlovákiát a fekvése és a határ közelsége révén a háborús események és a front átvonulása elsıként és rendkívül intenzíven érintették.
Prešov - metropola východného Slovenska. Slovák, 1938. november 25. Východné Slovensko po úprave nových hraníc. Slovenská sloboda, 1939. február 1. 36 Prešov - metropola východného Slovenska. Slovák, 1938. november 25. 37 A fentebb felsoroltakon kívül itt hozták létre pl. a politikai pártok titkárságait, három püspök székelt itt (J. Čársky apostoli adminisztrátor, P. P. Gojdič görög-katolikus püspök és V P. Čobrda az evangélikus egyház keleti kerületének püspöke.) Sıt 1941-ben létrehoztak egy német konzulátust is. 34 35
9
10
