University of Hull. From the SelectedWorks of Péter Cserne. Péter Cserne, Tilburg University. November, 2009

University of Hull From the SelectedWorks of Péter Cserne

November, 2009

Szerződésértelmezés hermeneutika és jogpolitika között. A contra proferentem szabály [Contract Interpretation Between Hermeneutics and Policy: The Contra Proferentem Rule] Péter Cserne, Tilburg University

Available at: http://works.bepress.com/peter_cserne/51/

IUSTITIA KIRÁNDUL tanulmányok a »jog és irodalom« köréből

szerkesztették : fekete balázs h. szilágyi istván könczöl miklós

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009

A kötet megjelenését támogatták: Debreceni Egyetem Államés Jogtudományi Doktori Iskola Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogbölcseleti Tanszék Államelméleti Munkacsoport

Lektorálta Kiss Anna. A borítón H. Szilágyi István Iustitia kirándul című, Jan Saudek fotográfiájának felhasználásával készített képe látható. © A szerzők, 2009 © A szerkesztők, 2009 ISBN 978 963 277 172 4

Szent István Társulat H–1053 Budapest, Veres Pálné utca 24. Felelős kiadó : Dr. Rózsa Huba alelnök Felelős kiadóvezető : Farkas Olivér igazgató Tördelte Könczöl Miklós LATEX 2ε [MikTeX 2.7] rendszeren Betűtípus: Computer Modern Roman 10 pt

Tartalomjegyzék Előszó

7

Nagy Tamás Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban. Hajnóczy Péter A fűtő című elbeszélésének egy lehetséges olvasata

9

Hörcher Ferenc Csalás és megcsalás. A szabályok áthágása és a férfi-nő kapcsolat természete Ottlik Géza Hamisjátékosok című novellájában

41

Horváth Attila Mikszáth Kálmán „különös” házassági históriája

53

Fekete Balázs A nyugati jog vágyálma. Jogi rétegek Szolzsenyicin Gulág szigetcsoport című művében

59

Tallár Ferenc Regényköltészet Szkotoprigonyevszkben. A tárgyalás témája Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényében

73

Somlai Dorottya Jog a realista regényben. Két Balzac-regény jogszociológiai aspektusai

81

Könczöl Miklós Két per leírása Gerald Durrellnél

101

H. Szilágyi István Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája : visszatekintés

111

Jany János Dimnah pere

133

P. Szabó Béla Papinianus a színpadon. A jog mártírja vagy modern példakép?

153

Falusi Márton Jog és irodalom Magyarországon 1990 előtt és után, avagy egy termékeny diszciplináris hasonlat

199

Cserne Péter Szerződésértelmezés hermeneutika és jogpolitika között. A contra proferentem szabály

209

Frivaldszky János Jogtudomány és diszkurzivitás a középkorban a kortárs olasz jogfilozófiai kutatások fényében

229

A kötet szerzői

271

Szerződésértelmezés hermeneutika és jogpolitika között. A contra proferentem szabály∗ Cserne Péter

Mennyire hasonlít vajon beszélgetni, és üzletet kötni; regényt írni, és szerződést szövegezni; egy irodalmi művet s egy szerződést értelmezni? Bármelyik kontextust vizsgáljuk is, a legáltalánosabb válasz alighanem csak az lehet: e különféle társadalmi gyakorlatok sok mindenben hasonlítanak, sok mindenben viszont nem. Ebben a tanulmányban egy szerződésértelmezési doktrína, a contra proferentem szabály elemzése révén azt igyekszem megmutatni, hogy a főbb nyugati jogrendszerekben a jogértelmezés, s különösen a szerződésértelmezés során milyen szerephez jutottak és jutnak a jogpolitikai szempontok. Az alábbiakban összefoglalóan jogpolitikai szempontnak nevezem az olyan értelmezési szabályokat és megfontolásokat, amelyek tudatosan elszakadnak az autoritatív szövegek szerzőjének (szerzőinek) szándékától, olvasóinak várakozásaitól stb., vagyis azoktól az egyébként szinte minden jogértelmezési kánonban szereplő mércéktől, amelyeket az irodalmi szövegek értelmezése is rendszerint követni szokott. Úgy vélem, a contra proferentem szabály csupán a leglátványosabb megnyilvánulása annak, hogy (kissé sarkítva fogalmazva) a szerződésértelmezés első látásra nyelvi természetű problémái bizonyos értelemben nem nyelvi problémák. S ez a példa azt is érzékelteti, hogy a jogértelmezés és az irodalmi szövegek értelmezése közötti párhuzamoknak, módszertani hasonlóságoknak, kölcsönösen megtermékenyítő inspirációknak határai vannak. De mit is jelent az iménti bizonyos értelemben ? Bár ezt a jelen tanulmányban nincs módom kellően alátámasztani, úgy vélem ahhoz, hogy az értelmezésnek nevezett különféle tevékenységek mibenlétét megérthessük, tisztázni kell azt a kontextust, annak a (többé-kevésbé intézményesült) társadalmi gyakorlatnak az értelmét (célját, természetét, funkcióját, stb.), amelyen belül az adott értelmezési tevékenység folyik. Ezt a kontextust természetesen szűkebben vagy tágabban is érthetjük. A jogértelmezés esetében ez annyit jelent, hogy e gyakorlatnak valószínűleg vannak olyan sajátosságai, amelyek mindenféle ∗ Jelen írás egy korábbi angol nyelvű tanulmányom (Policy considerations in contract interpretation : the contra proferentem rule from a comparative law and economics perspective. In G. Radhika (szerk.): Contract Theory – Corporate Law. ICFAI University Press, Hyderabad 2009. 66–104.) erősen átdolgozott változata.

210

Cserne Péter

jogi értelmezésre jellemzők. (De csak ezekre: a zeneművek előadására, a versfordításra vagy egy rítus antropológiai értelmezésére nem.) Ugyanakkor maga a jogi értelmezés sem egységes: fontos különbségek vannak a jogi aktusokat megjelenítő szövegek között aszerint, hogy általános normákról (alkotmány, törvények), jogi döntésekről (precedensek) vagy jogügyletekről (szerződések, végrendeletek) van szó. Csak az értelmezés funkciójának egy adott kontextusban való tisztázása révén juthatunk el arra vonatkozó következtetésekhez, hogy például a szöveg szerzőjének szándéka, egy átlagos vagy épp ideális olvasói közösség számára hordozott jelentése stb. olyasmik-e, aminek feltárására az értelmezésnek az adott társadalmi gyakorlat esetében törekednie kell, s ha igen, miképp. Hasonlóképp nem tisztázható a gyakorlat értelmére tekintet nélkül az sem, hogy az értelmező milyen módszereket alkalmazhat, milyen bizonyítékokat vehet figyelembe stb. Ha a jogértelmezéssel kapcsolatos elméleteket legáltalánosabb értelemben két csoportra – egységes és plurális megközelítésre – osztjuk, ahol is az előbbi elutasítja, az utóbbi viszont elfogadja, hogy a jogértelmezés többféle szempontnak az adott esettől függően különféle súllyal való figyelembevételét igényli,1 akkor álláspontom a pluralista megközelítéshez áll közel. S mint az imént jeleztem, a szerződésértelmezésnek vannak olyan sajátosságai, amelyek a jogértelmezés más eseteitől is elkülönítik azt. Amit tehát a következőkben kifejtek, elsősorban ebben a szűkebb kontextusban értelmezendő.2

I. A szerződésértelmezés ösztönző hatásai és jogpolitikai funkciói A magánjogi irodalom régóta és többféle nézőpontból foglalkozik a szerződésértelmezés kérdésével: az értelmezési kánonok kialakulásának történetével, az egyes nemzeti szabályozások összehasonlításával, az esetjog rendszerező és kritikai feldolgozásával, vagy egyes értelmezési módszerek melletti érvek kidolgozásával.3 Ha mármost áttekintjük azt, hogy a különféle szerződésértelmezési elméletek milyen módszereket, szempontokat javasolnak, illetve alkalmaznak, az értelmezés pluralista megközelítése ugyancsak meggyőzőnek tűnik: nincs olyan értelmezési módszer, amely minden esetben kívánatos eredményre vezetne, illetve amely ne volna egyes esetekben erősen problematikus.4 Ennek az elméleti bizonytalanságnak az oka részben az empirikus adatok hiányossága, részben viszont a normatív szempontok tisztázatlansága. A szerződésértelmezés általánosan elfo1 K. Greenawalt: A Pluralist Approach to Interpretation : Wills and Contracts. San Diego Law Review 42 (2005) 533–606. 2 A szerződés intézményének funkciójáról lásd alább a 8. jegyzetet. 3 Áttekintésként lásd H. Kötz – A. Flessner: European Contract Law , Vol. 1 Formation, validity, and content of contracts. Contract and third parties. (ford. T. Weir). Clarendon Press, Oxford 1997. 7. fej. 4 „A bíróságok nem használnak – és sosem fognak használni – tiszta értelmezési módszertant, hanem hajlamosak a körülményektől függően váltogatni azokat.” G. M. Cohen : Implied Terms and Interpretation in Contract Law. In B. Bouckaert – G.de Geest (szerk.): Encyclopedia of Law and Economics, Vol III. The Regulation of Contracts. Edward Elgar, Cheltenham, 2000. 97.

Szerződésértelmezés hermeneutika és jogpolitika között

211

gadott, jól kidolgozott elméletének hiányában a dogmatikai irányultságú magánjogtudomány minden jogrendszerben legfeljebb heurisztikákkal dolgozik,5 vagyis olyan viszonylag egyszerű ún. hüvelykujjszabályokkal, amelyek néhány könnyen ellenőrizhető szempont alapján döntenek arról, hogy például a szerződés szövege mellett figyelembe vehető-e a kontextus (a felek korábbi gyakorlata, a szerződéskötést megelőző tárgyalásaik, stb.) vagy sem. E hüvelykujjszabályok rendszerint így szólnak: „Ha X körülmény fennáll, akkor minden más körülmény változatlansága esetén alkalmazz inkább formalista megoldást.” 6 Bizonyos esetcsoportokra így, közös jellemzőik alapján, azonos értelmezési szabályokat fognak alkalmazni. Sok minden azonban meghatározatlan marad, például az, hogy miként kell rangsorolni vagy súlyozni a különböző heurisztikus szabályokat, ha „összeütköznek”, vagyis ha külön-külön eltérő következményekhez vezetnének. Ha nincs is általánosan érvényes szerződésértelmezési szabály, egy fontos elemi belátással, úgy tűnik, a szerződésértelmezés minden komolyan vehető normatív elméletének számolnia kell: az értelmezés módszere hatással van arra, hogy a szerződő felek miként fogalmazzák meg a szerződésüket. Általánosan fogalmazva, az értelmezési szabályok nem egyszerűen egy adott szöveggel kapcsolatos ex post hermeneutikai probléma megoldásának eszközei – messzemenő hatással vannak ex ante a hasonló helyzetben lévő szerződő felek viselkedésére, a szerződések nyelvi jellegzetességeire, tágabb értelemben pedig az üzleti gyakorlatok és szokások változásaira. A szerződésértelmezés kontextusában tehát az adott intézményes gyakorlat értelmének szem előtt tartása, többek között, azt követeli, hogy az értelmező vessen számot ezen ösztönző hatásokkal. A legtöbb nyugati polgári törvénykönyv, és ezzel összhangban a szerződésértelmezésről szóló modern magánjogi irodalom is, a felek közös szándékát tekinti az interpretáció „természetes”, nyilvánvaló kiindulópontjának.7 Ez főként annak következménye, hogy a szerződésértelmezés szabályai mintegy visszatükrözik a szerződések természetéről (kötelező erejéről, kikényszeríthetőségéről, stb.) szóló és a polgári törvénykönyvekben is legalábbis implicite megmutatkozó elméleti elképzeléseket. Mármost a mai szerződéselméleti elképzelések középpontjában a felek autonómiája és az ún. akaratelmélet áll. Ezen elképzelések szerint a szerződési jog fő funkciója az, hogy (bizonyos, elsősorban az ún. akarathibák hiányára vonatkozó feltételek fennállása esetén) kikényszerítse az ígéretek betartását, s ezVö. Cserne P. : Jogi heurisztika. In Szabó M. (szerk.): Jogdogmatika és jogelmélet. A Miskolci Egyetem és a Miskolci Akadémiai Bizottság által 2006. november 10-én és 11-én rendezett konferencia anyaga. Bíbor Kiadó, Miskolc 2007. 264–266. 6 Katz számos ilyen heurisztikát sorol fel a textuális (formalista) és kontextuális (szubsztantív) értelmezés közti választáshoz. A. W. Katz : The Economics of Form and Substance in Contract Interpretation. Columbia Law Review 104 (2004) 496–538. Például a textuális értelmezés előnyösebb tapasztalt felek üzleti jellegű szerződései esetén, míg a kontextuális értelmezés a fogyasztók és tapasztalatlan felek szerződései esetén alkalmazandó (uo. 538). 7 A nemzeti jogrendszerek (Code civil 1156., BGB 133. és 157., Codice Civile 1362., Obligationenrecht 18., Code civil [Québec] 1425. szakasz, 2–202 UCC ) mellett így rendelkeznek különböző nemzetközi egyezmények és soft law jellegű jogforrások is (Restatement [Second] of Contracts ; CISG Art. 8 ; UNIDROIT Principles Art. 4 ; Principles of European Contract Law Ch. 5.101). 5

212

Cserne Péter

által jogi támogatást nyújtson ahhoz, hogy az egyének az önkéntes együttműködés mechanizmusai révén megvalósíthassák az általuk kitűzött célokat.8 A szerződési szabadság értelmében e célok meghatározása a felekre tartozik. A normatív szerződéselmélet és az értelmezési módszerek közötti szoros összefüggés azzal is együtt jár, hogy az előbbi alóli kivételek hatással lesznek az utóbbiakra is: a szerződési szabadság korlátai tükröződnek az értelmezési szabályokban is. A modern magánjognak alapelve ugyan a szerződési szabadság, azonban számos jogszabály korlátot állít a felek tényleges vagy feltételezett szándékainak kikényszerítése elé: materiális értelemben is korlátozza szerződési szabadságukat. Hasonlóképp, bár a szerződésértelmezés alapvető feladata a felek megállapodásának (az ún. szerződési szándéknak) érvényre juttatása, bizonyos esetekben az értelmezés a felek szándékainak feltárása és érvényre juttatása helyett más, ettől különböző célokat szolgál.9 Valójában a kérdés ilyen felvetése nem újszerű – a szerződési jog tudománya ugyanis a kezdetektől úgy tekintett az értelmezésre, mint a szerződések szabályozásának egyik módszerére. E szabályozó szerep egyik legjobb példáját a contra proferentem doktrína különféle változatai szolgáltatják. A contra proferentem (cp) doktrína a szerződésértelmezési szabályok egy olyan speciális csoportjára utal, amelyek a felek szándékainak kifürkészése helyett bizonyos jogpolitikai célok megvalósításának eszközeiként szolgálnak. Legszorosabb értelemben a doktrína úgy szól, hogy az írott szerződések nyelvének kétértelműségeit a bizonytalan klauzula megfogalmazója ellenében kell értelmezni. Egy mai amerikai magyarázat szerint ez „a szabály valójában nem is értelmezési szabály, mivel alkalmazása nem annak a megállapításában segít, hogy a két fél milyen jelentést kapcsolt a szavakhoz, vagy akár hogy egy ésszerűen gondolkodó egyén milyen értelmet kapcsolna a kérdéses nyelvi fordulathoz. Ez elsősorban egy jogpolitikai szabály, amely általában a gyengébb félnek kedvez.” 10 Ami az alábbiakban következik, egyrészt magyarázó, másrészt normatív lesz. Először bemutatom a cp szabály kialakulásának történetét, egyes jogrendszerek szerződésértelmezési kánonaiban elfoglalt helyét, s azt, hogy az eddigiekben a 8 Ami e szerződéselméleti elképzelések filozófiai hátterét illeti, e felfogás mellett mind jogosultság-alapú (deontologikus), mind konzekvencialista érvek felhozhatók. Részletesen lásd Cserne P. : Freedom of Choice and Paternalism in Contract Law. Prospects and Limits of an Economic Approach. [doktori disszertáció] Universität Hamburg, Hamburg 2008. 3.2. fejezet. 9 „Meglepő, hogy néhány értelmezési szabály nem a szerződő felek szándékát tekinti kiindulópontnak (ez volna a szerződések hézagainak a többség preferenciái szerinti kitöltése [majoritarian gap-filling]), hanem ehelyett azt az értelmezést, amely a szerződés szövegezője számára a legkedvezőtlenebb. Az ilyen szabályok azt támasztják alá, hogy a common law kidolgozói régóta tisztában vannak a szabályok információadást kikényszerítő szerepével. A contra proferentem kifejezésben szereplő contra, helyesen, valamiféle büntetésre utal ; ezt az értelmezési vélelmet nem azért alkalmazzuk tehát, mintha azt gondolnánk, hogy a szerződés szövegezője, vagy akár a másik fél, rendszerint a leghátrányosabb értelmezést kívánná, hanem inkább azért, mert ez az értelmezési szabály arra kényszeríti a szerződés megszövegezőjét, hogy tájékoztassa a másik felet.” I. Ayres : Ya-huh. There Are and Should Be Penalty Default Rules. Florida State University Law Review 33 (2006) 589–618, 596. Az alábbiakban részletesen bemutatom a contra proferentem szabály információs funkcióját. 10 A. L. Corbin : Corbin on Contracts. Vol 5. LexisNexis, Newark, 1998, 306.


213

szabályt miféle jogpolitikai célok szolgálatába állították. A normatív érvelés pedig azt igyekszik alátámasztani, hogy a cp szabály, értelme szerint leginkább arra szolgál, hogy a feleket szerződéseik optimálisan világos nyelvi megfogalmazására ösztönözze.11

II. A contra proferentem szabály eredete és változatai A modern jogban a cp szabály elsődleges értelme, hogy kétely esetén (vagyis ha az általános értelmezési szabályok nem vezetnek egyértelmű megoldáshoz), a kétértelmű szerződési kitételt annak ellenében (contra) kell értelmezni, aki a kitételt megfogalmazta, pontosabban, aki egy szerződésértelmezési vitában a kitételre hivatkozik (proferentem). Ilyen általános, minden szerződésre kiterjedő szabály szerepel az osztrák polgári törvénykönyvben, s több romanista (francia, belga, latin-amerikai), illetve common law (angol, amerikai, kanadai, indiai stb.) jogrendszer szerződési jogában.12 Egy második szakasz kezdetét jelzi az 1940-es évek elejének olasz szerződési joga, ahol a cp doktrínát az általános szerződési feltételekre vonatkozó szabályként kodifikálták (pro adhaerente). Egy harmadik, az 1970-es években kezdődő hullámban pedig kifejezetten fogyasztóvédelmi szabályként kodifikálták, s a fogyasztói szerződések szabályozásának eszközeként fogják fel (pro consumentem).13 A szabály háromféle változatának interakciója nem csupán a mai jogban eredményez bonyolult helyzeteket, hanem maga is szövevényes történeti fejlődés eredménye. Ennek megértéséhez röviden vissza kell kanyarodnunk a római joghoz. 1. Az értelmezési maximák A romanista jogrendszerek polgári törvénykönyvei számos úgynevezett értelmezési maximát tartalmaznak. Olyasféle szabályok tartoznak ide, mint hogy a szerződés egyes szavai az egész szerződés fényében értelmezendők, vagy hogy a szerződés szavait úgy kell értelmezni, hogy minden szó alkalmazást találjon.14

A jog gazdasági elemzésében kialakult terminológia szerint penalty default rule. Jellemző, hogy míg a szabály a XIX. század vége előtt született szinte minden magánjogi kodifikációban szerepelt (így az 1794-es porosz Allgemeines Landrechtben, az 1865-ös szász Ptk-ban, a francia Code civil t követő régi olasz és holland Ptk-ban), a későbbi kódexek (az 1900-as német BGB, az új olasz [1942] és holland [1992] Ptk.) szerződésekről szóló általános szabályai közt azonban nem. Ezekben az országokban a cp szabály csak az általános szerződési feltételekre vonatkozik. 13 Az új magyar Ptk. tervezete az utóbbi kettőt látszik kombinálni. A 5 :67. § (4) bekezdése szerint „Ha az általános szerződési feltétel tartalma, valamint a szerződés más, egyedileg meg nem tárgyalt feltételének vagy a fogyasztói szerződés bármely feltételének tartalma az (1) bekezdésben foglalt [általános] szabály alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel alkalmazójával szerződő fél számára legkedvezőbb értelmezést kell elfogadni” [http ://www.irm.gov.hu/i/irm.gov.hu/files//Aktualitasok/PTK_EGYSÉGESELFOGADOTT-091109.pdf]. 14 Lásd pl. Code civil 1157. és 1158., Código civil 1284. és 1286., Codice civile 1367–1369. szakasz, UNIDROIT Principles Art. 4.4–4.5. 11

12

214

Cserne Péter

E maximák részben különféle római jogi forrásokból, részben a középkori jogtudományból kerültek be a modern magánjogba, s tudományos közvetítéssel megjelentek az angol jogtudományban is. Maguk a római eredetű maximák pedig leginkább a görög filozófia (retorika és dialektika) hatásáról árulkodnak. A mai jogtudományban általánosnak tekinthető vélekedés szerint azonban e maximák törvénybe foglalásának nincs sok gyakorlati jelentősége – olyan nyilvánvaló értelmezési szabályokat foglalnak össze, amelyeket a bíró, úgymond a józan ész alapján, amúgy is követne.15 2. A francia fejlődés A francia Code civil azonban két olyan római jogi eredetű értelmezési maximát is tartalmaz, amelyek nagyban különböznek az előbb említettektől: eredetük és értelmük kissé hosszabb magyarázatot igényel. Az egyik (1162. szakasz) szerint: „Kétség esetén a megállapodást a jogosult ellenében és a kötelezett javára kell értelmezni.” 16 E szabály elnevezése, contra stipulatorem, nyilvánvalóan árulkodik a szabály római jogi eredetéről. A szabály mögött valóban egy Iuventius Celsus római jogásztól származó maxima rejlik,17 amelyet több modern polgári törvénykönyv is átvett. A szabály szerint a szerződé15 A középkorban e maximák bekerültek az angol jog(tudomány)ba is. A mai angol jogtudományban elfogadott álláspont szerint ugyanakkor: „Az »értelmezési kánonok« és azok a latin maximák, amelyekre a legtöbb jogász az értelmezés műveletével kapcsolatban asszociál, a gyakorlatban szinte feleslegesek.” G. McMeel : Language and the Law Revisited : An Intellectual History of Contractual Interpretation. Common Law World Review 34 (2005) 256–286, 262. A Code civil jogértelmezési szabályait a kommentárok, nem minden szarkazmus nélkül szamárvezetőnek (guide-âne) nevezik, s a Cour de Cassation már igen korán kinyilvánította, hogy e szabályok nem rendelkeznek kötelező erővel, pusztán a bírót segítő, ajánlás jellegű szabályok. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy alsóbb fokú bíróság döntése nem bírálható felül e maximák megsértésére hivatkozva. Németországban a BGB kodifikációs vitáiban az az álláspont alakult ki, hogy a törvénykönyvnek materiális szabályokra kell korlátozódnia, a szerződésértelmezés helyes módjáról a jogi képzésnek és a jogtudománynak kell felvilágosítással szolgálnia a bíró számára. Későbbi magánjogi kodifikációk, mint a magyar vagy a holland, szintén nem tartalmaznak értelmezési maximákat. Az új magyar Ptk. ugyanakkor ismét tartalmaz ilyeneket, vö. 5 :67. § (2)–(3) bek. [http ://www.irm.gov.hu/i/irm.gov.hu/files//Aktualitasok/PTK_EGYSÉGES-ELFOGADOTT-091109.pdf]. 16 „Dans le doute, la convention s’interprète contre celui qui a stipulé et en faveur de celui qui a contracté l’obligation.” 17 A szabály a Digestában mindössze három helyen szerepel – D. 34, 5, 26 (Celsus), D. 45, 1, 38, 18 (Ulpianus), D. 45, 1, 99pr (Celsus) –, más római forrásban azonban nem. A római jog kutatói maguk is megosztottak abban, mi lehetett a szabály eredeti értelme és funkciója. Egyes elméletek szerint a szabály mágikus-rituális eredetű, és az isteneknek bemutatott áldozatokkal van összefüggésben. Vö. H. E. Troje : Ambiguitas contra stipulatorem. Studia et documenta historiae et iuris (SDHI) XVII (1961) 93–185 ; A. Wacke : Ambiguitas contra stipulatorem. Juristische Arbeitsblätter (1981) 666–668. C. Krampe : Die Unklarheitenregel, Bürgerliches und Römisches Recht. Duncker und Humblot, Berlin 1983 ; Die Celsinische Regel „ambiguitas contra stipulatorem est”. In A l’Europe du troisième millénaire, Mélanges offerts à Giuseppe Gandolfi. Académie des Privatistes Européens, Milano 2004. Vol II, 875–886. H. Honsell : Ambiguitas contra stipulatorem. In : H.-P. Benöhr – K. Hackl – R. Knütel – A. Wacke (szerk.): Iuris Professio. Festgabe für Max Kaser zum 80. Geburtstag. Böhlau, Wien – Köln – Graz 1986. 73–88.


215

ses kötelezettségeket a jogosult (az ígéret címzettje) ellenében és a kötelezett (az ígéretet tevő fél) javára kell értelmezni. Mint látni fogjuk, ennek a római jogban világos értelme volt. Egy kétoldalú kötelezettségeket tartalmazó szinallagmatikus szerződés esetében azonban a contra stipulatorem szabály értelme egyáltalán nem nyilvánvaló, hiszen alkalmazása akár egyik, akár másik fél javára szolgálhat attól függően, éppen kinek a kötelezettségéről van szó.18 A contra stipulatorem szabály az ősi római szerződéstípus, a stipulatio formalitásainak ismeretében nyer értelmet. Ahhoz, hogy egy szerződéses ígéret kötelező és kikényszeríthető obligatio-t eredményezzen, az egyik fél, a stipulator egy kérdést tett fel („ígéred-e nekem X-et?”), amire a másik félnek azonnal és azonos szavakkal kellett válaszolnia („ígérem neked X-et.”). Ezáltal egyoldalú kötelezettség keletkezett a stipulator javára. Minthogy a stipulatio rituális formalitása szerint a stipulator fogalmazta meg a kötelezettséget teremtő szavakat, a másik fél azokat nem módosíthatta vagy egészíthette ki, a római jogászok érvelése szerint minden kétértelműségnek, homályosságnak az első fél ellenében kell érvényesülni. A másik, adásvételi szerződésre vonatkozó szabály (1602. szakasz) szerint „Az eladó köteles világosan elmagyarázni, mire kötelezi magát. Minden homályos vagy kétértelmű megállapodást az eladó ellenében kell értelmezni.” 19 Az előbbivel ellentétben e szabály alkalmazásának mikéntje világosnak látszik: az eladó ellenében kell dönteni minden kétes esetben. De vajon milyen célt szolgál ez a szabály? Ismeretes, hogy a római jog ún. klasszikus korszakában megjelentek olyan kevésbé formális szerződések, ún. konszenzuális ügyletek, mint az emptio-venditio és a locatio-conductio. Mindkettő esetében a szerződés lényegi elemeit gyakran egészítették ki formátlan megállapodásba foglalt egyedi, speciális rendelkezések (pacta). Ez utóbbiakat a gyakorlatban az eladó fogalmazta meg. Ezekre vonat-

18 Ami a contra stipulatorem szabály mai Code civil -beli funkcióját illeti, meg kell jegyezni, hogy a szabályt a francia kodifikáció elméleti megalapozásán dolgozó Domat és Pothier nem a római majd középkori értelmezésekhez kapcsolódva fogták fel (bár természetesen ismerték azokat), hanem a bizonyítási teherről rendelkező 1315. szakasz általános szabálya alóli kivételként. Ez utóbbi szerint a bizonyítás azt terheli, aki egy kötelezettség teljesítését követeli. („Celui qui réclame l’exécution d’une obligation doit la prouver.”) A kodifikátorok szerint tehát ha történetesen a szerződés szövegezésében részt nem vevő fél szeretne egy kétséges rendelkezésből hasznot húzni, azt az ő ellenében kell értelmezni. A másik értelmezési lehetőség, elszakadva az 1162. szakasz szövegétől, de a római stipulatio természetére hivatkozva azt mondaná, hogy a szabályt a szerződés szövegezőjével szemben kell alkalmazni. A Code civil egyes mai kommentátorai (J. Ghestin – C. Jamin – M. Billian : Traité de droit civil. Les effets du contrat. LGDJ et al., Paris 20013 . 47) úgy kívánnák rövidre zárni a vitát a szakasz e két történeti gyökerű értelmezése közt, hogy a bíróságok számára kötelezővé tennék az egyértelműség hiányának a fogyasztó javára való figyelembevételét. Ez a pragmatikus megoldás azonban se nem szükséges, se nem elégséges. Nem szükséges, hiszen a francia fogyasztóvédelmi jog már régóta tartalmaz ilyen rendelkezést. De nem is elégséges, mivel nem mondja meg, miként kell alkalmazni a szabályt két vállalkozás vagy két magánszemély közti szerződés esetében. Magam úgy vélem, a legjobb értelmezés az volna, ha a szabályt eredeti funkciójának megfelelően a szerződési klauzula megfogalmazójának ellenében alkalmaznák, függetlenül attól, hogy az adott klauzula kinek a kötelezettségéről szól. A bizonyítási teher kérdését szabályozó 1315. szakasz pedig érintetlen maradna. 19 „Le vendeur est tenu d’expliquer clairement ce à quoi il s’oblige. Tout pacte obscur ou ambigu s’interprète contre le vendeur.”

216

Cserne Péter

kozott a Digesta néhány helyén szereplő20 és a Code civil be is bekerült másik értelmezési maxima, a contra venditorem/locatorem, mely azt írta elő, hogy a kétértelmű pactumokat megfogalmazójuk ellenében kell értelmezni. Ahogy Papinianus és Paulus fogalmazott: „az eladó beszélhetett volna világosabban is”, s ha nem tette, az az ő baja. A középkorban a szerződési jog több más alapvető változása mellett, az imént említett két speciális szabály (ambiguitas contra stipulatorem, illetve ambiguitas contra venditorem/locatorem) általánosítása révén megszületett s egyúttal új nevet is kapott a ma is használatos átfogó szabály: ambiguitas contra proferentem, vagyis „kétség esetén a [szerződési megfogalmazást az arra] hivatkozó ellenében” kell értelmezni. A szabály szokásos igazolásai arra a megfontolásra támaszkodtak, hogy aki a szerződés kétértelműségét okozta, annak világosabban lehetett és kellett volna fogalmaznia. A késő középkori jogász, Bartolus pedig olyan értelemben interpretálta, illetve egészítette ki a szabályt, hogy azt szerinte annak ellenében is alkalmazni kell, „akinek az érdekében a kétértelmű kifejezést a szerződésbe foglalták”. E vázlatos áttekintés végére kívánkozik még annak rögzítése, hogy az évszázadok folyamán e szabály(oka)t mindig „végső menedéknek” (last resort ), azaz kisegítő jellegűnek tekintették. Vagyis a bíróságok, legalábbis retorikailag, mindig arra hivatkoztak, hogy a szabály csak akkor alkalmazható, ha az összes szokásos értelmezési módszer elégtelen a szerződés egyértelmű jelentésének feltárásához. 3. Fejlődés a common law országokban A common law bíróságok a verba chartarum fortius accipiuntur contra proferentem ősi maximáját, amelyre Bacon, Coke és Blackstone is hivatkozott, nem csupán a szerződésértelmezésben, és az ahhoz szorosan kapcsolódó eljárási jogban (law of evidence), hanem más jogügyletek értelmezésében is alkalmazták.21 Angliában ugyanakkor évszázadokon keresztül a cp szabály legfontosabb alkalmazási területét a felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési rendelkezések jelentették.22 Ebben az összefüggésben a szabály alkalmazása gyakorlatilag a felelősségkorlátozás megszorító értelmezéséhez vezetett. Ennek jogpolitikai célja világosan és nyíltan megfogalmazódott – azért kell az ilyen klauzulákat szűkítően értelmezni, mert „a dolog természetéből adódóan valószínűtlen, hogy az egyik szerződő fél szándéka az volna, hogy mentesítse a másikat vétkességének következményei alól.” A gyakorlat nem egységes: a felelősséget kizáró rendelkezéseket szigorúbban, míg a felelősséget csupán korlátozóakat megengedőbben értelmezik. S rendszerint a szerződési szabadság e korlátozása is procedurális: a klauzula

D. 2, 14, 39 (Papinianus), D. 18, 1, 21 (Paulus), D. 50, 17, 172pr (Paulus). Note : Contra proferentem. Michigan Law Review 6 (1897) 213–220. McMeel, i. m. 258– 259. G. Treitel : Law of Contracts. Butterworths, London 199910 . 202–204. 22 Treitel : i. m. 202–203. 20

21


217

megengedettsége azon fordul meg, hogy a felelősségét korlátozni kívánó fél ezt a kikötést kellő világossággal a másik tudomására hozta-e.23 4. Blankettaszerződések A cp szabály szigorú értelemben csak akkor alkalmazható, ha világos, hogy melyik fél fogalmazta meg a kérdéses szerződési rendelkezést. Ha a szerződés tárgyalás és alku eredménye, akkor ezt igen ritkán lehet megállapítani.24 Mindenesetre a XIX. század végétől kezdve a szabályt egyre inkább, sőt tipikusan blankettaszerződések vagy általános szerződési feltételek (ászf) értelmezésekor használják, ahol az egyik fél egyáltalán nem vesz részt a szerződés szövegének megfogalmazásában. Ahogyan a tömegtermelés szükségessé és egyre elterjedtebbé tette a blankettaszerződések használatát, a bíróságok, elsősorban az európai kontinensen, a törvényhozó hallgatását látva egyre inkább indíttatva érezték magukat, hogy hozzálássanak ezen szerződések szabályozásához. Eleinte problematikusnak tűnt e beavatkozások összeegyeztetése a bíróságok kodifikált jogrendszerekben játszott szerepével, azonban a generálklauzulák és a szerződésértelmezés idővel az ászf bírói kontrolljának elfogadott módszerévé vált. Ennek során az egyes országokban különböző megoldásokat alkalmaztak, amelyekben az volt csupán közös, hogy a bíróságok rendszerint a törvényhozó kifejezett felhatalmazása nélkül jártak el, s jogpolitikai szándékaikat félig-meddig elfedő technikákat választottak.25 Németországban például először 1977-ben kodifikálták a cp szabályt, az ászfről szóló törvényben. A bíróságok azonban már évtizedekkel korábban is a bankok, biztosítók, vasúttársaságok stb. ellenében értelmezték e vállalatok ászf-eit.26 Indokolásként az említett római jogi maximára hivatkoztak, mondván, hogy az ászf alkalmazójának egyértelműen kellett volna fogalmaznia. A blankettaszerAz angol szerződési jogban hagyományosan rendkívül tág szabadságnak van néhány ún. abszolút korlátja is. Ezek közül a legfontosabb éppen az, hogy az ún. alapvető szerződésszegésért (fundamental breach) való felelősséget érvényesen kizárni nem lehet. Nem világos azonban, hogy maga ez a szabály szubsztantív vagy eljárási jellegű. Utóbbi esetben csak annak megdönthető vélelmét jelentené, hogy a súlyos (alapvető) szerződésszegésért való felelősség az adott szerződés kapcsán nincs kizárva. A bírósági felülvizsgálat az Egyesült Államokban is kiterjed a felelősséget korlátozó és kizáró rendelkezésekre (disclaimers), részben a common law, részben a Restatementek s a Uniform Commercial Code korlátozásai nyomán. E. A. Farnsworth : Farnsworth on Contracts. Vol 1–3. Aspen Publishers, New York 2004. Vol I. §4.29a ; R. E. Scott – J. S. Kraus : Contract Law and Theory. LexisNexis, Newark, etc. 2003³. Ch. 6. 24 Ennek a kivételes lehetőségnek egyik példáját az UNIDROIT Principles 4.6. szakaszának hivatalos kommentárjában találhatjuk. Maga a szakasz úgy rendelkezik, hogy „Ha az egyik fél által megfogalmazott szerződéses kikötés nem világos, előnyben kell részesíteni az e fél ellenében való értelmezést.” A kommentár ehhez hozzáteszi, hogy annak megllapítása, hgy az adott kikötés kitől származik, nem dönthető el igen-nem alapon, hanem maga is fokozati kérdés. A cp szabály alkalmazhatósága tehát atól függ, hogy az adott kikötés mennyire volt tárgya a szerződési alkunak. 25 Az egyik ilyen kreatív jogtechnikai megoldás az ésszerű várakozások doktrínájának kidolgozása volt, amelynek segítségével a bíróságok érvénytelennek nyilvánították az olyan szerződési klauzulákat, amelyek nem feleltek meg a másik fél ún. ésszerű várakozásainak. 26 Áttekintésként lásd Krampe : i. m. 23

218

Cserne Péter

ződés kikötéseinek értelmezésével kapcsolatos bármilyen kételyt annak rovására oldottak fel, aki azt megfogalmazta vagy kész formulaként mástól átvette. A német bíróságok emellett persze más módon is szabályozták a vállalatok ügyfelekkel kötött szerződéseit. Feltűnő találékonyságot és rugalmasságot mutattak e szerződések tartalmi kontroll alá vonásában olyan jogtechnikai megoldások révén, mint a BGB 138. és 242. §-ában szereplő generálklauzulák alkalmazása. A XX. század folyamán a blankettaszerződést elfogadó fél számára kedvező (pro adhaerente) értelmezést bírói úton, azaz törvényi felhatalmazás nélkül, kezdték el alkalmazni nemcsak Németországban, hanem többek között az angol, az amerikai, a skandináv, a francia és a belga jogban is.27 A szabályozás azonban idővel direktebbé vált és eltolódott a törvényhozás irányába. Ennek a tendenciának érdekes jele (következménye) volt az a visszahatás, ahogyan a cp szabály jogpolitikai célokra való felhasználása visszaszorult. Ennek oka nyilvánvalóan nem az volt, hogy azok a szerződési klauzulák, amelyeket a bíróságok korábban homályosnak találtak, hirtelen, úgymond, egyértelművé váltak, hanem hogy a szerződések tartalmi kontrollja ezt a közvetett szabályozási technikát feleslegessé tette. A bíróságok tehát szabadon visszatérhettek a cp szabály eredeti szűk értelmezéséhez.28 Svájcban már 1910-ben egy speciális törvényi rendelekezés vonatkozott a biztosítási szerződésekre, mely azt írta elő, hogy a biztosítási fedezet kiterjed azokra a veszélyekre is, amelyek jellegükben azonosak azzal, amelyre a szerződést kötötték, kivéve ha ez utóbbi kockázatokat a szerződés határozottan és egyértelműen kizárta.29 Napjainkban számos más európai országban, így például Ausztiában, 27 Utóbbi két ország esete azért különösen érdekes, mert jól mutatja, milyen különböző módon bírkóztak meg az archaikus contra stipulatorem szabály ászf-re való alkalmazásának fent (18. jegyzet) már jelzett problémájával. Az ászf bírói kontrolljára egyik országban sincs világos törvényi felhatalmazás, noha Delvaux (P-H. Delvaux : Contrats d’adhésion et clauses abusives en droit belge. In La protection de la partie faible dans les rapports contractuels : comparaisons franco-belges. LGDJ, Paris 1996.) érvelése szerint a culpa in contrahendo (Code civil 1382. szakasz) lehet ilyen törvényi hivatkozási alap. A francia bírói gyakorlat azonban contra proferentem néven kidolgozta azt a szabályt, amely szerint az ászf-et kétértelműség esetén annak megfogalmazója, illetve felhasználója ellenében kell értelmezni. Ez a szabály azonban nyilvánvalóan nem azonos a contra stipulatorem szabállyal. Pontosabban a két szabály alkalmazása akkor vezet azonos eredményhez, ha az ászf-et elfogadó fél (azaz fogyasztó) kötelezettségeiről van szó. A contra stipulatorem szabály szerint az ászf-et használó fél kötelezettségét tartalmazó nem egyértelmű feltételt e fél javára kell értelmezni. Nos, Franciaországban valóban ez is történik – a bíróságok például a biztosítási szerződéseket hol a biztosító, hol a biztosított javára értelmezik az 1162. szakaszra hivatkozva. A pro adhaerente szabálynak tehát nincs világos elsőbbsége. Nem így Belgiumban, ahol a világos contra legem bírósági gyakorlat szerint az 1162. szakasszal szemben a pro adhaerente szabálynak elsőbbsége van (J. Kullmann : Assureurs et assurés en droit francais. In La protection de la partie faible dans les rapports contractuels : comparaisons franco-belges. LGDJ, Paris 1996. 375–381). A dolgot tovább bonyolítja, hogy a cp szabály összeütközhet a contra venditorem szabállyal is. A gyakorlat szerint ilyenkor az előbbinek van elsőbbsége : ha az adásvételi szerződés ászf-ét a vevő fogalmazta meg, azt az eladó számára kedvező módon kell értelmezni. 28 Krampe : i. m. 40. 29 Art. 33 Versicherungsvertragsgesetz (1910). E szabály lényegében egy átláthatósági (transzparencia) követelményt támaszt, amely a cp szabály alább tárgyalandó információs funkciójára emlékeztet.


219

Német-, Olasz-, és Spanyolországban is jogszabály teszi kötelezővé a pro adhaerente értelmezést minden ászf esetén, vagyis kereskedők közötti ügyletekre is.30 5. Fogyasztói szerződések A közösségi jogban 1994 óta van érvényben a fogyasztó számára kedvező interpretációt előíró szerződésértelmezési szabály. A fogyasztói szerződésekben szereplő tisztességtelen kikötésekről szóló 93/13/EGK irányelv szerint31 (5. cikk 2. bekezdés): „Ha egy feltétel értelme kétséges, akkor a fogyasztó számára legkedvezőbb értelmezés az irányadó.” Az irányelv azon elképzelésre épül, hogy a fogyasztóvédelem, pontosabban a fogyasztók helyzetének megerősítése (empowerment ) érdekében a legfontosabb teendő a tájékoztatás, s ennek révén az ésszerű, jól informált fogyasztói döntések lehetőségének megteremtése. Ez tükröződik az irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott transzparencia-követelményben is: „Olyan szerződések esetében, amelyekben a fogyasztónak ajánlott valamennyi feltétel vagy a feltételek némelyike írásban szerepel, ezeknek a feltételeknek világosnak és érthetőnek kell lenniük.” 32 Összegezve, a cp szabály hosszú és változatos pályát futott be a mágikus eredetű formális szerződésektől a XXI. század e-kereskedelmének standardizált tömegszerződéseiig. A szabályt a bíróságok három kontextusban használják: (1) általános szerződési jogi szabályként azzal a féllel szemben, aki egy kétséges értelmű feltételt kötött ki vagy próbált felhasználni; (2) általános szerződései feltételekben szereplő kétértelműségek esetén a feltétel alkalmazójával szemben; (3) fogyasztóval kötött szerződésben a fogyasztó javára. Több jogrendszerben ezek a szabályok más-más korból származnak és szóhasználatuk is eltérő, ami az alkalmazási 30 ABGB 915. §, BGB 305c. § II. pont, Codice Civile 1370. szakasz, Código civil 1288. szakasz. 31 A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről. 32 Minthogy e két szabály ugyanazon cikkben szerepel, az értelmezők egy része úgy véli, hogy a cp szabály mintegy a világos és érthető megfogalmazás követelményét alátámasztó szankció (Whittaker, S. : The Reformulation of Contractual Formality. In P. Birks – A. Pretto (szerk.): Themes in Comparative Law. In Honour of Bernard Rudden. Oxford University Press, Oxford 2002. 199–217, 215). Mások viszont meggyőzően érvelnek amellett, hogy nem ez a helyzet (Ferrante, E. : Contractual Disclosure and Remedies under the Unfair Contract Terms Directive. In G. Howells – A. Janssen – R. Schulze (szerk.). : Information Rights and Obligations : A Challenge for Party Autonomy and Transactional Fairness. Ashgate, Aldershot 2005. 115–133. E. Hondius : La directive sur les clauses abusives et les Etats membres de l’union Européenne (aperçu de droit communautaire). In La protection de la partie faible dans les rapports contractuels : comparaisons franco-belges. LGDJ, Paris 1996). A kétséges értelem a transzparencia hiányának csupán egyik esete. Az olvashatatlanul apró betűméret vagy a szakmai szóhasználat például szintén akadályai lehetnek az átláthatóságnak, de nem teszik kétségessé a szöveg értelmét. A cp szabály tehát csupán az intranszparencia eseteinek egy részét „szankcionálja”. Másfelől, a cp nem csupán az átláthatatlanság egy speciális fajtájának szankciója – a kétséges értelem hiánya ugyanis adott esetben a „világos és érthető” megfogalmazásnál szigorúbb követelmény is lehet. Úgy tűnik, hogy a „világos és érthető” fordulat maga nem eléggé világos és érthető, legalábbis a kétségesség fogalmával összefüggésben. Az alkalmazási gyakorlatban azonban ez valószínűleg mégsem okoz problémát.

220

Cserne Péter

elsőbbségre vonatkozó bonyolult meta-szabályokat tehet szükségessé, ez pedig jogdogmatikai problémák elé állítja a bíróságot és a jogtudományt is.33

III. A contra proferentem szabály mint jogpolitikai eszköz Elméleti szempontból azonban alighanem izgalmasabb kérdés, hogy vajon miféle jogpolitikai cél(oka)t szolgál, s hogyan igazolható a contra proferentem szabály. Mármost a jogtudományi irodalomban a cp szabály többféle igazolása is felmerült. (1) Saját felróható magatartásából senki sem húzhat hasznot. Aki elmulasztja világossá tenni a másik fél számára egy szerződési kikötés jelentését, annak ez felróható. (2) Valamely szerződő fél felelős lehet egy szerződési feltétel megfogalmazásáért akár úgy, hogy maga szövegezte, akár úgy, hogy ő javasolta (például egy mások által kidolgozott szerződésminta vagy klauzula esetén). Mindkét esetben ennek a félnek kell viselnie a kétséges megfogalmazás kockázatát. (3) A kétértelműség félrevezethette a másik felet, aki ezért (mintegy tévedésből, megalapozatlan várakozásai miatt) kötötte meg a szerződést. (4) A felek erőviszonya egyenlőtlen.34 1. A gyengébb fél védelme? Bár a bírósági retorikában időnként szerepel az első két indok is, amikor a bíróság előtt fekvő ügy blankettaszerződést vagy fogyasztókat érint, a cp értelmezés eszközét alkalmazván rendszerint az utóbbi kettő valamelyikére hivatkoznak. Bizonyos szerződéstípusok esetén pedig a szabály alkalmazása : a nagyvállalat ellenében, s a magánszemély javára való értelmezés szinte automatikussá vált. A bírók kísérletet sem tesznek a szerződésértelmezés hagyományos módszereinek alkalmazására. Például az Egyesült Államokban a biztosítási szerződések értelmezése esetén maga a szabály elnevezése és jelentése is megváltozott. Kétértelműségi szabálynak (ambiguity rule) hívják, s fenntartás nélkül minden nem egyértelmű szerződési kikötésnek a biztosító ellenében való értelmezését írja elő.35 Nos, ilyen helyzetekben a cp szabály a szerződések tartalmi kontrolljának leplezését szolgáló technikaként működik. Az olyan szerződési kikötéseket, amelyeket a bíró tisztességtelennek, méltánytalannak stb. tart, s amelyektől meg kívánja óvni valamelyik felet, úgy tünteti fel, mintha azok nem volnának egyértelműek, 33 Ennek egyik jó példája Québec, vö. D. Lluelles : Les règles de lecture forcée „contra proferentem” et „contra stipulatorem”. Du rêve à la réalité. Revue Juridique Themis n.s. 37 (2003) 235–263. Az újabb polgári törvénykönyvek viszonylag könnyen kombinálják ezeket a szabályokat. A fent (13. jegyzet) említett magyar Ptk-tervezet mellett jó példa erre az egyébként igen hasonló litván Ptk., amelynek 6.193. szakasz 4. bekezdése a következőképp rendelkezik : „A szerződési feltételeket illető kétség esetén e feltételeket azzal a szerződő féllel szemben kell értelmezni, aki a feltételeket javasolta, és annak a félnek a javára, aki elfogadta azokat. A szerződés feltételeit minden esetben a fogyasztó, illetve az általáns szerződési feltételeket elfogadó fél számára kedvezően kell értelmezni.” 34 Vö. Kötz – Flessner: i. m. 114–115. 35 A cp szabály amerikai biztosítási jogban játszott szerepéről részletesebben lásd Cserne : Freedom of choice. i. m. 4.5.4. fejezet.


221

miközben nem vállalja a kikötés érvénytelenné nyilvánítását. Látszatra tehát a szerződési szabadság elvét sem kérdőjelezi meg. A cp szabály mint értelmezési maxima alkalmazása ugyanakkor nyilvánvalóan a jelentés bizonytalanságát és az értelmezés szükségességét előfeltételezi. Így azután, jegyzi meg Hein Kötz, „abbéli igyekezetükben, hogy megvédjék a fogyasztókat a tisztességtelen általános szerződési feltételektől, a bíróságok feltűnően ügyesnek bizonyultak a »kétértelműségek« felfedezésében (vagy inkább kitalálásában).” 36 Ez az igyekezet különösen abban az időszakban volt jellemző, amikor a bíróságoknak nem volt törvényi felhatalmazása a fogyasztók számára hátrányosnak ítélt szerződési feltételek módosítására vagy hatálytalanítására. Mióta azonban ez a felhatalmazás megvan, nincs szükség arra, hogy ezen a közvetett és rejtett úton tegyék azt, amit nyíltan és közvetlenül is megtehetnek. Ezzel együtt a bíróságok sok országban továbbra is a piaci erőfölény vagy a méltányosság érvére hivatkozva alkalmazzák a cp szabályt. Az árnyaltabb értelmezés a legutóbbi évtizedek fejleménye csupán: ennek értelmében például a cp szabályt nem lehet alkalmazni (vagyis például nem automatikusan a biztosító veszít), ha a szerződés megfogalmazásában mindkét fél részt vett, vagy ha mindkét fél egyformán járatosnak tekinthető az adott iparág, szakterület speciális szóhasználatában (sophisticated policyholder defense).37 2. Az általános szerződési feltételek ( standard forms) és a fogyasztói szerződések Ha a közgazdászokat arról kérdezik, a modern üzleti gyakorlatban miért olyan elterjedt az ászf használata, a szakmai konszenzust tükröző rövid válasz, hogy a tömegtermelésre épülő gazdaságban ezt a tranzakciós költségek jelentős csökkentése indokolja. Az elterjedt közvélekedéssel szemben tehát az ászf önmagában nem jelent gazdasági erőfölényt, sőt jobb alkupozíciót sem. „Az általános szerződési feltételek alkalmazása tényének egyszerű megfigyeléséből nem lehet értelmes következtetést levonni az adott piac szerkezetére. Valójában az ászf-et sok olyan helyzetben is megtaláljuk, amikor a piacon jól láthatóan erős a verseny. [. . . ] Még az ászf alkalmazásának hiányában is, a gazdaság leginkább kompetitív kiskereskedelmi ágazataiban számos terméket kínálnak szabott áron és feltételekkel (on a take it or leave it basis).” 38 Ennek magyarázata pedig az, hogy a szerződési feltételek egyedi kialakítása rendkívüli módon megnövelné a tranzakciós költségeket. Ugyanakkor az ászf, ha információs aszimmetriával és a piacok bizonyos más jellemzőivel együtt jelentkezik, a gazdasági hatékonyság hiányát jelezheti, s ebben az értelemben tisztességtelen is az ászf alkalmazójával szerződő féllel szemben, legyen ez utóbbi akár vállalkozás, akár magánszemély. Az információs aszimmetria legfontosabb következménye az, hogy az eladók között nincs verseny a termékek Kötz – Flessner: i. m. 115. Corbin : i. m. §24.27. 282–306. Stempel, J. W. : Reassessing the „Sophisticated” Policyholder Defense in Insurance Coverage Litigation. Drake Law Review 42 (1993) 807–857. 38 M. J. Trebilcock : The Limits of Freedom of Contract. Harvard University Press, Cambridge, 1993 ; R. A. Posner: Economic Analysis of Law . Aspen Law and Business, New York 19985 . 127. 36 37

222

Cserne Péter

azon tulajdonságait illetően, amelyeket a vásárlók nem tudnak, vagy jó okkal nem akarnak megfigyelni. A verseny tehát a termékek olyan megfigyelhető dimenzióira korlátozódik, mint az ár és néhány minőségi jellemző.39 A közgazdaságtan szerint ilyen esetekben elméletileg indokolt lehet az ászf ellenőrzése és szabályozása.40 Ennek alapján vajon szólnak-e a hatékonysági érvek a cp szabály efféle szabályozó-beavatkozó alkalmazása mellett? Első látásra úgy tűnik, igen: „a fogyasztónak és a biztosítottnak kedvező szerződésértelmezési vélelmek arra ösztönzik az eladókat és a biztosítókat, hogy részletes és világosan megfogalmazott szerződéseket szövegezzenek. Ez megnöveli annak az esélyét, hogy a kevésbé járatos fél megérti szerződéses kötelezettségeit.” 41 Az érv szerint tehát az információs aszimmetria csökkentése, például tájékoztatási kötelezettség előírása növelheti a gazdasági hatékonyságot. A cp szabály alkalmazásának ez a közgadasági szemlélet által befolyásolt igazolása azonban több olyan feltevésen nyugszik, amelyek bizonytalanná teszik az érvelés erejét. Az érv szerint a cp szabály csökkenti a fogyasztó információfeldolgozási költségeit. Ez azonban csak akkor igaz, ha a fél egyáltalán elolvassa a szerződést. A cp szabály azonban arra nem képes, hogy az informálódás költségeit annyira lecsökkentse, hogy az átlagos fogyasztó minden egyes tranzakció előtt ténylegesen végigolvassa a tipikusan több oldalas szerződést. Ha pedig a fogyasztó nem szentel időt és energiát az ászf elolvasására, a cp szabály nem tudja őt jól informálttá tenni. Másodszor, a tájékoztatás igen kevéssé tudja csak javítani a fogyasztó helyzetét, ha az nem képes értelmezni a számára rendelkezésre bocsátott információt. Nagyon sok fogyasztói szerződés tartalmaz olyan komplex információt, amelynek értelmezése szakismereteket feltételez. Ha a fogyasztó képes is elolvasni a jogait és kötelességeit tartalmazó, világos nyelven írott szerződési szöveget, nem okvetlenül lesz képes arra, hogy azt a maga helyzetére vonatkoztassa.42 39 „When confronted with an oppressive contract, one must ask why and how did the market arrive at the production of a »bad« or nonoptimal good. Conventional economic theory has few models of product selection. One model suggest the difficulty is an informational one : the ordinary consumer cannot distinguish between good quality and bad quality goods. Since it is more expensive to produce high quality goods and purchasers cannot distinguish the good from the bad, the market will produce low quality merchandise. Complex, fine pine print standard forms might be viewed as goods whose quality people cannot determine. [. . . ] As consumers are making decisions upon price grounds, a seller offering a better warranty must either suffer a lower profit margin at the same price or charge a higher price and attempt to disseminate information to prevent a loss of sales because of the raised price. Dissemination of information might be difficult.” L A. Kornhauser: Unconscionability in Standard Form. California Law Review 64 (1976) 1151–1183, 1177. 40 Rövid áttekintésként lásd A. Katz : Standard Form Contracts. In P. Newman (ed.): The New Palgrave Dictionary of Economics and the Law. Vol 3. Macmillan, London – New York 1998., 502–505. 41 E. A. Posner: There Are No Penalty Default Rules in Contract Law. Florida State University Law Review 33 (2006) 563–587, 580. 42 A tájékoztatási kötelezettségről általában lásd Cserne : Freedom of Choice... i. m. 4.3.4. fejezet.


223

Néhány további nehézség a cp szabály bírói alkalmazásával függ össze. Ha az ászf olyan kikötést tartalmaz, amely akár kétértelmű, akár tartalma miatt érvénytelen, a fogyasztó ezzel nem feltétlenül van tisztában. Azt hiheti, hogy a feltétel (s annak a másik fél számára kedvező értelmezése) köti őt, s így nem támadja meg a szerződést, hanem lenyeli a veszteséget. Ha mégis bírósághoz fordul, a másik fél peren kívül megegyezhet vele, a feltételt pedig továbbra is alkalmazhatja hasonló tranzakcióknál.43 Ám még ha bíróság elé kerül is a kérdés, a fogyasztó számára kedvező értelmezésből származó előnyök sokszor igen rövidéletűek lesznek. A feltétel megszövegezője ugyanis a per során felmerült kétértelműséget orvosolva átfogalmazhatja azt. Az így (a korábban vitatott vonatkozásban immár) egyértelmű kikötés azonban nem feltétlenül lesz akár hatékony, akár méltányos. Mindez amellett szól, hogy az ászf értelmezésnek álcázott kontrollját nyílt szabályozásnak kell felváltania.44 A fentiekből viszont az is következik, hogy tévedés volna a cp szabályt közvetlenül összekapcsolni az egyenlőtlen alkupozícióval vagy a gyengébb szerződő fél védelmével. Ezt az is alátámasztja, hogy a szabályt olyan kontextusokban is megtaláljuk (például a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok szerződéses mintaszabályait tartalmazó UNIDROIT alapelvek között), ahol hasonló alkuerejű felek tranzakcióiról van szó. De mi lehet vajon a szabály funkciója professzionális üzletemberek vagy nemzetközi nagyvállalatok szerződéses vitáiban? 3. Optimálisan világos szövegezés Nos, a közgazdaságtan szerint a szabály funkciója ebben a kontextusban a következő. A felek a tranzakciójukat szabályozó szerződésben nem rendeznek minden olyan kérdést, amely a teljesítés során elvileg felmerülhet és vitához vezethet. A bíróságok feladata a szerződésértelmezés során gyakran a hézagkitöltés, vagyis a szabályozatlanul hagyott kérdések utólagos rendezése vita felmerülése esetén. Mármost e hézagokat általában úgy célszerű kitölteni, ahogyan azt a (hasonló helyzetben lévő) felek maguk tették volna, ha a tranzakció adott vonatkozásait előzetesen szabályozták volna (majoritarian default rule).45 Vannak azonban olyan esetek is, amikor a hézagot az adott, előre nem szabályozott vonatkozásról jobban informált fél hátrányára célszerű kitölteni. Ezáltal lehet ugyanis ezt a felet arra ösztönözni, hogy a kérdéses információt a másik fél, illetve a bíróság tudomására hozza (penalty default rule).46 Ennek megfelelően úgy vélem, hogy a cp szabály funkciója az, hogy (egyik vagy mindkét) szerződő félnek a szerződés szövegezésével kapcsolatos magatartását szabályozza (ösztönzi). Pontosabban a cp szabály funkcionálisan ekvivalens Treitel : i. m. 258. A tartalmi kontroll és a transzparencia követeleménye között fontos további összefüggések is vannak, amelyeket a korábban említett uniós irányelv a gyakorlatban is relevánnsá tesz. Ezekre azonban itt nem térek ki. 45 Ez az értelmezési szabály természetesen pontosításra és igazolásra szorulna, most azonban mindkettőtől eltekintünk. 46 Vö. Ayres : i. m ; E. A. Posner: i. m., E. Baffi : Ayres and Gertner v. Posner: A Reexamination of the Theory of „Penalty Default Rules” [http ://ssrn.com/abstract=948916]. 43 44

224

Cserne Péter

a közgazdaságtani irodalomban tárgyalt információ-kikényszerítő (hézagkitöltő) szabállyal, s alkalmazása is az ilyen speciális információs aszimmetriával jellemezhető helyzetekben célszerű.47 A szabály információs hatása azon az empirikus általánosításon alapul, hogy rendszerint a szerződést szövegező fél az, aki olcsóbban ki tudja küszöbölni a szöveg kétértelműségének kockázatát.48 Definíció szerint a szerződést szövegező fél kezében van a szerződés nyelve feletti kontroll. Ez a kontroll az alapja a fél nem világos szövegezésért viselt felelősségének. Minthogy a szerződések kétértelműségének csökkentése maga sem költségmentes, e csökkentésnek nyilvánvalóan van egy olyan optimális mértéke, ahol véget kell érnie. A szerződések világosságának elméleti optimuma az az érték, amelynél a kétértelműség költségeinek és a szerződésszövegezés költségeinek összege a legkisebb. Az előbbi költségek a meghiúsult várakozásokból származó veszteségekre, míg az utóbbiak a kétértelműséget csökkentő erőfeszítésekre utalnak.49 A szerződési nyelv optimális világossági fokának iménti meghatározása kissé naivnak tűnhet – nem alap nélkül. Az optimum meghatározása nyilvánvalóan nehézségekbe ütközik. Elég csak arrra utalnunk, hogy a természetes nyelvek inherens „tökéletlensége” (bizonytalansága, nyitott szövedékűsége, stb.) folytán elméletileg sem egyértelmű, mit tekintsük a teljes egyértelműség szélsőértékének (ahol tehát minden kétértelműséget kiküszöböltünk). Ha ettől a teoretikus értelemben talán legsúlyosabb problémától el is tekintünk, például azzal a pragmatikus megfontolással, hogy a szélsőértéket a gyakorlatilag lehetséges valamilyen mércéjéhez kapcsoljuk, még így is számos jogpolitikai szempontból releváns nehézséggel kell számot vetnünk. Most csupán hármat említek. Először, az egyértelmű szerződési nyelv nemcsak a másik szerződő felet informálja, hanem társadalmi (költségvetési) erőforrásokat is megtakarít. A bíróságok működését ugyanis a legtöbb országban jelentős részben az állami költségvetésből finanszírozzák. Minthogy az ún. perköltségek rendszerint messze elmaradnak a szerződéses viták bírósági rendezésének költségeitől, amikor magánemberek vitáikat a bíróságok igénybevételével rendezik, költségeik egy részét nem maguk viselik, hanem externalizáják (harmadik felekre terhelik). A világosság közgazdasági optimumának meghatározásánál tehát figyelembe kell venni azt is, hogy 47 E. A. Posner: i. m. 579 ; B. E. Hermalin – A. W. Katz – R. Craswell : Contract Law. In The Handbook of Law & Economics Vol. I. Szerk. A. M. Polinsky – S. Shavell. Amsterdam – London : Elsevier – North Holland 2007. 3–136, 93 ; Ayres : i. m. 596. 48 Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy itt nem azokról az információs aszimmetriákról, illetve tájékoztatási kötelezettségekről van szó, amelyeket korábban a blankettaszerződések és a fogyasztóvédelem kapcsán vizsgáltunk. Utóbbiaknál nem egyedi szerződések nyelvéről, hanem piacszabályozásról van szó, s az információ gyakran a tranzakció olyan nem verifikálható jellemzőire vonatkozik, amelyeket éppen ezért a szerződésben nem is lehet szabályozni. Egy további különbség, hogy az utóbbi értelemben vett információs aszimmetria fennállhat a szerződést szövegező fél hátrányára, vagyis a fogyasztó javára is. Ekkor a cp szabállyal ellentétes irányú információ-kikényszerítő szabályra lehet szükség. Egy példa erre : a fogyasztói biztonság, garancia, termékfelelősség stb. szempontjából egyaránt fontos olyan információk, amelyek egy adott termék használatának módjára, gyakoriságára, stb. vonatkoznak, nyilvánvalóan főként a fogyasztó számára állnak olcsóbban rendelkezésre. 49 K. S. Abraham : A Theory of Insurance Policy Interpretation. Michigan Law Review 95 (1996) 531–569, 533–534.


225

vajon mennyire kívánjuk a feleket az értelmezési viták előzetes kiküszöbölésére, s ezáltal a bírósági út elkerülésére ösztönözni. Az optimum ugyanis más lesz aszerint, hogy az egyértelműséget a másik félre vagy egy harmadikra, a bíróra vonatkoztatva értjük. A második nehézség azzal kapcsolatos, hogy az optimum elérésére való ösztönzés milyen módon történjen. A kártérítési felelősség mintájára (analógiájára) ugyanis a szövegező fél felelős lehet a kétértelműségért a szigorú vagy a vétkességi felelősség szerint is. Mármost a kártérítési felelősség közgazdasági elemzéséből jól ismert módon vizsgálható, hogy melyik megoldás milyen feltételek mellett vezet optimális világossághoz.50 Végül, a szerződések nyelve, függetlenül attól, hogy blankettaszerződésről vane szó, gyakran tartalmaz olyan kifejezéseket, amelyeknek az adott kontextusban speciális jelentése van (pl. kereskedelmi szokványok). Sok iparágban az általánosan használt formulákban olyan szabványosított (standardizált) kifejezések szerepelnek, amelyek a kívülállók számára nemcsak homályosak, hanem egyenesen értelmetlenek. Ha tehát a bíróságok a hétköznapi nyelvhez kapcsolják a világosság mércéjét, e szabványosított kifejezéseket szisztematikusan az adott iparágban elfogadott értelmezés ellenében interpretálják. Mármost függetlenül attól, hogy milyen érvek szólnak esetleg egy ilyen interpretáció mellett, a szabványosított nyelvhasználat következtében ezen interpretációs döntések sokkal kisebb ösztönző hatást gyakorolnak a felekre, mint egyébként. Az iparági standardizált terminológa ezen ún. ragadósságának (stickiness) hátterében olyan fontos közgazdasági összefüggések állnak, amelyek túlmutatnak az ászf használatát indokoló, fent említett tranzakciós költségeken. A két legfontosabb ilyen összefüggés a hálózatosság (network effects) és a tanulás (learning effects). Röviden, elképzelhető, hogy a szabványosított kifejezéseket használó egyének, vállalatok akkor is ragaszkodnak a közös iparági terminológiához, ha az attól való eltéréssel egyébként mindannyian jobban járnának. A hálózat egyes tagjai egyénileg mégsem változtatnak, ugyanis a közös terminológia következményei ismertek, kiszámíthatók, a módosítás viszont gyakorlatilag csak összehangolt erőfeszítéssel volna lehetséges, ráadásul értéktelenné tenné mindazt a rutint, tapasztalatot stb., amely a jelenlegi közös mércék elsajátítása révén keletkezett. Erre az ugrásszerű és összehangolt váltásra pedig az egyes eseteket ex post szabályozó bírósági döntések rendszerint nem adnak elegendő ösztönzést.51 50 Az analógiáról lásd Abraham : i. m. ; a vétkességi és a szigorú felelősség közgazdasági elemzéséről lásd pl. S. Shavell : Foundations of Economic Analysis of Law . Belknap Press for Harvard University Press, Cambridge – London 2004. 1. rész. 51 Lásd C. J. Goetz – R. E. Scott: The Limits of Expanded Choice. An Analysis of the Interaction Between Express and Implied Contract Terms. California Law Review 73 (1985) 261–322 ; C. E. Hill : Why Contracts Are Written in Legalese. Chicago-Kent Law Review 77 (2001) 59–85 ; M. E. Boardman : Contra Proferentem. The Allure of Ambiguous Boilerplate. Michigan Law Review 104 (2006) 1105–1128. E ragadósság különösen jól érzékelhető a biztosítási szerződések esetén, ahol a különféle kockázatok kalkulácója és árazása alapvető módon támaszkodik a szerződések egyes fordulatainak stabilitására. A biztosítók tehát hajlamosak lesznek egy ideig akkor is ragaszkodni a bejáratott szerződési fordulatokhoz, ha a bíróságok rendszeresen a biztosított javára értelmezik azokat.

226

Cserne Péter

Mindez azonban nem jelenti, hogy a cp alkalmazása sohasem volna indokolt. Annyi biztonsággal leszögezhetőnek látszik, hogy a szerződések tartalmi kontrolljával szemben ennek az értelmezési doktrínának háttérbe kell szorulnia. Kérdés azonban, mi a helyzet olyankor (például a fogyasztói szerződésekről szóló uniós irányelv, illetve az azt a tagállami jogokba átültető nemzeti szabályozások alkalmazása esetén), ha valamely fogyasztói szerződési kikötés nem egyértelmű: vajon a fogyasztó számára legkedvezőbb értelmezést kell alkalmazni, vagy pedig a kikötés fogyasztó számára kedvezőtlenebb, de nyelvi szempontból szintén ésszerű értelmezést kell kiindulópontnak tekinteni, s a kikötést ebben az értelmezésében tartalmilag megvizsgálni, majd esetlegesen tisztességtelennek nyilvánítani és érvényteleníteni. Ezt a kérdést azonban már a szerződési jog specialistáinak kell megválaszolniuk.52

IV. Összegzés és tanulság A szerződésértelmezés során a felek közös szándékától való eltérést időnként „ideológiai megfontolásoknak” s annak a törekvésnek tulajdonítják, hogy „előnyben részesítsék azt a felet, akiről úgy vélik, hogy gyengébb alkuhelyzetben van”.53 Azonban az eltérések egy részére van ennél ésszerűbb magyarázat, sőt igazolás is. A contra proferentem szabály olyan információ-kikényszerítő szabály, amely a szerződések optimális mértékű teljességét és világosságát mozdítja elő. Akár egyedileg kialkudott, akár általános szerződési feltételekről van szó, a felek együttes nyereségének maximalizálása azt követeli, hogy a szerződési kikötések kétértelműségéből eredő kockázatot, minden egyéb változatlansága mellett, az a fél viselje, aki könnyebben (olcsóbban) tudja csökkenteni a kockázatot. Ez pedig rendszerint az a fél, aki kiválasztotta vagy megszövegezte a kikötést. Ezzel együtt fel kell vetnünk azt a kérdést is, hogy ha az ászf és a fogyasztói szerződések normatíve indokolt tartalmi kontrollja hatékonyan megvalósul, vajon van-e egyáltalán gyakorlati szerepe a cp szabálynak. Mint láttuk, a szabály a gyakorlatban csak abban az esetben lesz releváns, ha a szerződés teljesítése során vita keletkezik, s az bíróság elé kerül. Mivel a kétértelműség önmagában, tartalmi vita híján, nem landol a bíróságon, valószínű, hogy a (nyelvi szempontból, mintegy „objektíve” tekintve) kétértelmű szerződési kikötések jó részével sosem találkoznak a bíróságok. Az olyan értelmezési szabályok tehát, mint a contra proferentem doktrína, nem alkalmasak ambiciózus jogpolitikai célok megvalósítására. Pontosabban, bármilyen célról legyen is szó, a szerződésértelmezés azt csak abban a mértékben tudja előmozdítani, amilyen mértékben a szerződő felek magatartása az előre látható bírói gyakorlathoz igazodik. Végső soron tehát a jogpolitikával foglalkozóknak mindenekelőtt azzal kell tisztában kell lenniük, hogy az adott

52 P. S. Coderch – J. A. R. Garcia : The Principle contra proferentem in Standard Form Contracts. In particular, the Spanish Case. Global Jurist Topics 1 (2001) Iss. 2. Art. 4. 14. [http ://www.bepress.com/gj/topics/vol1/iss2/art4]. 53 McMeel : i. m. 258, 259.


227

kontextusban (jogrendszerben, jogterületen, stb.) az értelmezés mikéntje milyen mechanizmusok útján, s milyen mértékben hat a szerződő felek viselkedésére. ⋆ A „jog és irodalom” hívószava köré csoportosuló interdiszciplináris elméleti törekvések hazai és európai visszhangját áttekintő tanulmányában H. Szilágyi István Seaton nyomán megkülönbözteti a kulturális radikalizmusnak és a kulturális konzervativizmusnak nevezett irányzatot.54 Nos, a jelen szöveg akár ez utóbbi irányzathoz is sorolható, legalábbis abban az értelemben, hogy az itt kifejtett gondolatok érveket szolgáltathatnak azok számára, akik tartózkodóan viszonyulnak az irodalmi szövegek és irodalomelméletek felhasználásához akár jogelméleti összefüggések megvilágításában, akár gyakorlati jogi problémák megoldásában. Ugyanakkor remélem, hogy amit a contra proferentem szabályról mint a szerződésértelmezés egy sajátos részproblémájáról elmondtam, olyanok érdeklődésével is találkozik, akik nem érzik közel magukat az említett konzervatív irányzathoz.

54 H. Szilágyi I. : A „jog és irodalom” európai recepciójáról. In Paksy M. (szerk.): Európai jog és jogfilozófia. Szent István Társulat, Budapest 2008. 187–200, 191.

University of Hull. From the SelectedWorks of Péter Cserne. Péter Cserne, Tilburg University. November, 2009

Recommend Documents