A Szeged-Szentmihályi Római Katolikus Plébánia Hírlevele III. évfolyam 2006 szeptember
ÚJ FÕPÁSZTOR EGYHÁZMEGYÉNK ÉLÉN A Szentatya ezév június 20-án elfogadta Gyulay Endre püspök úr lemondását és az egyházmegye vezetését Dr. Kiss-Rigó László Budapest-Esztergom-i segédpüspökre bízta. 1985-tõl
az esztergomi Szent Anna Plébánia káplánja, 1997-tõl plébánosa.
1986-tól az Esztergomi Hittudományi Fõiskola tanára, 2003-tól fõigazgatója.
1991-tõl 2004-ig az Esztergom-Budapesti Fõegyházmegye Katolikus Iskolai Fõhatóságának igazgatója.
1998-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára.
II. János Pál pápa 1994-ben pápai káplán címmel tüntette ki.
2004. február 21-én szentelték püspökké Esztergomban
A Szeged-Csanádi-i egyházmegye vezetését augusz Új megyéspüspökünk 1955. április 6-án született Budapesten. Gyermekkora egy részét Indiában töltötte.
Két év sorkatonai szolgálat után Esztergomban és Budapesten végezte teológiai tanulmányait.
1981. június 14-én szentelték pappá Esztergomban. 1982-ben teológiai doktorátust szerzett a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián, Budapesten.
Szécsényben, majd a budapesti Haller téri templomban volt káplán.
1983-tól 1985-ig a római Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasa volt. A Lateráni Egyetemen szerzett egyházjogi licenciátust.
tus 26-án vette át. Foglaljuk õt imáinkba, ezáltal segítve értünk végzett szolgálatát. Laczkó István plébános
Templomunk búcsúünnepét szeptember 24-én tartjuk. Az ünnepi szentmise délelõtt 10 órakor lesz. Az ünnepi szónok és a szentmise fõcelebránsa Dr. Thorday Attila fõiskolai tanár, a papnevelõ szeminárium rektora lesz.
2
A NEMZETI „FELTÁMADÁSI” MENET Soraim elõtt álljon itt Babits Mihály „Áldás a magyarra” címû költeményébõl az alábbi idézet: …Él a nagy Isten és semmise megy kárba, Magyarok se lettünk pusztulni hiába, Hanem példát adni valamennyi népnek, Mily görbék s biztosak pályái az égnek. Ebbõl tudhatod már mi a magyar dolga, Hogy az erõs elõtt meg ne hunyászkodna. Erõs igazsággal az erõszak ellen: Így élj, s nem kell félned, veled már az Isten. Kelnek a zsarnokok, tünnek a zsarnokok. Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod. Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg, És jön az igazság, közelebb, közelebb,… Zamárdi polgármesterétõl indult a gondolat, s a „feltámadási” menet 2005-ben bejárta csonka Magyarországot, végül Csíksomlyóra érkezett, a legnagyobb magyar Mária kegyhelyre. Az idei évben nagyobb zarándokutat vállalva, az Erdélyben faragott kettõ darab kettõs kereszt Tihanyban kétfelé válva, az egyik a Felvidéken és a Kárpátalján keresztül, a másik a Délvidéken, Vajdaságon áthaladva jutott el Csíksomlyóra, mintegy képviselve nemzeti egységünket, jövõnkbe vetett hitünket és reménységünket. Így a két kereszt szív alakban felölelte a trianoni békediktátum által szétdarabolt, ma is magyarok által lakott területeket. Kifejezett válasz volt ez 2004. dec. 05-re a határon kívül rekedt magyarok kettõs állampolgárságáról kiírt népszavazás negatív végeredményére, hirdetve az IGEN-t is, melyet sok honfitársunk nem akart, vagy nem mert kimondani. A menet végsõ célja, a két kereszt találkozása a csíksomlyói búcsún, pünkösd szombatján, felhívta mindnyájunk figyelmét arra, hogy összetartozunk, és minden magyar felelõs minden magyarért. Nagy örömmel hallottuk Laczkó István plébános úrtól az április 30-ai vasárnapi szentmisén, hogy a Vajdaságból visszatérve Szentmihályt is érinti, és itt rövid idõre meg fog állni a „feltámadási” menet kettõs keresztje. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy május 5-én péntek délután fogadhattam a horgosi küldöttséget, az ottani egyházközség képviselõtestületének világi elnökét és két cserkészvezetõt, akik a szalagokkal díszített keresztet behozták a templomunkba. A rózsafüzér társulat tagjai várták már, s a kereszt jelenlétében imádkoztak a magyar nemzet sorsának jobbra fordulásáért. Mi is kötöttünk egy szalagot a keresztre „Hiszünk Magyarország feltámadásában – Szentmihályi Egyházközség 2006” szöveggel.
A menetet a szegedi székesegyházba tovább kísérték falunkból a plébános úr vezetésével Bóka Sándorné, Csamangó Ferencné, Tanács Ferencné és Varga Sándorné. Akik falunkból részt vettek a Csíksomlyói búcsún, láthatták a fõoltár közelében a szalagokkal díszített kereszteket, körülölelve a többszázezer Kárpát medencei és más földrészekrõl is idesereglett magyar zarándokoktól. Itt vált igazán világossá, hogy mindnyájan összetartozunk, és komoly felelõsséggel tartozunk egymás iránt, azokkal szemben, is akiknek nem az egységünk hanem széttagoltságunk és idegen nemzetekbe való beolvasztásunk a céljuk. Fejes Ferenc
Elsõáldozás Ebben az évben 7 elsõáldozónk volt. Borbély Brigitta, Csányi Kitti Evelin, Ikládi Krisztina, Kiss Levente, Mayer Péter a mi templomunkban, Böngyik Ádám és Bauer József pedig a Karolina iskolában járultak elõször e szentséghez.
A templomba idén is a szülõk kísérték be gyerekeiket és a padban is a szûkebb családjuk körében ülhettek az elsõáldozók. Ez családias hangulatot adott az elsõáldozásnak és azt is kifejezésre juttatta, hogy a szülõk vezetik el gyerekeiket a szentség vételére. A kisgyerekek keresztelésekor a szülõk vállalják, hogy elvezetik gyereküket a keresztény nagykorúságra.
3
CSÍKSOMLYÓ ÜZENETE „Indulj az úton, elõre nézz„ nem tántoríthat ezernyi vész…”
Ezeket a sorokat dúdoltam, a késõbbiek során pedig énekeltük is a kis buszban, amikor június 2-án (pénteken) a Csíksomlyó-i búcsúra indultunk. Lelkes kis zarándok csoportunk tizenhárom felnõttbõl és Fejes Kornélkából állt, aki pici kora ellenére nagyon jól tûrte a hosszú utazás viszontagságait. A Máriaradna-i ferences templom híres búcsújáró hely, ahová nagyszüleink még gyalog jártak, pedig gépkocsival is messzire van. Imájukban arra kérték a Szûzanyát, hogy „kegyes halál”-lal távozhassanak e világból. A közös ima és ének után csendes imáinkban talán többen is ezt a kegyet kértük. Az esõ végig kísért utunk során, de a bepárásodott ablaküvegen keresztül is gyönyörködhettünk a dombos, hegyes táj szépségében. Meleg, párás gõz szállt a hegyek fölött. Erzsike – hogy utólag térképen is követni tudjuk útvonalunkat – szigorúan jegyezte a számunkra nehezen olvasható román feliratú települések névtábláit. Megmagyarázhatatlan izgalom futott végig rajtam, amikor megpillantottam az elsõ magyar nyelvû feliratot: „Hargita megye”. Egy pillanatig úgy éreztem „itthon” vagyok. Az emberek integettek, mi pedig a házak homlokzatán lévõ kereszt mintákat nézegettük. Késõ este érkeztünk Tusnádfürdõre, ahol az elsõ éjszakát töltöttük. A panziót vezetõ család meleg vacsorával várt minket. A település a középkorban megfigyelõ hely volt, tornyának falai ma is láthatók, híres a gyógyfürdõje is. Szombaton indultunk Csíkszeredába. Útközben szekeres, gyalogos zarándokcsoportokkal találkoztunk. Székely népviseletbe öltözött emberek hatalmas Mária lobogókkal, magyar zászlókkal, tá-ti-ti ritmust csengetve, imádkozva és énekelve haladtak Csíksomlyóra. Egy másik ének sorai jutottak eszembe: „Itt vagyok végre, Jó Uram, nehéz és hosszú volt utam…”. Csíksomlyó a hit és a kultúra központja volt és maradt a Szûzanya oltalmazó szeretetében. A Csíkiak annyi csapás és balszerencse után itt emelték fel lelküket a hit, az emberség felé. A templom feletti domboldalban a Salvator-kápolna (fõoltárán ott a sugárzó napkorong, benne az IHS monogrammal, utalva a Szentlélek, Szentháromság, Eucharisztia összefüggésére), a Szenvedõ Jézus kápolnája és a Szent Antal kápolna található. Megható látvány volt látni azt a sok ezer embert, akik mindenfelõl a dombtetõre igyekeztek az ünnepi szentmisére, ami fél egykor kezdõdött. A szentmise elõtt hangosbemondón köszöntötték az érkezõ zarándokokat. Szinte minden földrészrõl érkeztek magyarok a Szûzanya tiszteletére tartott pünkösdi búcsúra, Erdély hittételének hatalmas népünnepélyére. Megható, sokak számára elgondolkodtató volt Majnek Antal püspök úr szentbeszéde, kiemelve a hit fontosságát életünkben, a
szeretet összetartó erejét. Példaként állította elénk nagy királyunkat, Szent Istvánt, aki legfontosabb célnak tekintette a katolikus szellemû nevelést, ami a magyar népet összetartotta. A szentmise végén a pápai, a magyar és az erdélyi himnuszt könnyes szemekkel énekeltük. A magyar himnusz alatt megdöntött magyar zászlók a gyászt jelképezték. Ott, és akkor értettem meg igazán, mit is jelent kirekesztettként, magyarként élni elszakadva az anyaországtól. A hívõk szerint Mária arca elhalványodik, amikor a székelyeket vész fenyegeti. A templomban található Csodatevõ Mária (Máriaszobor, Babba Mária) mindig új erõt és reménységet adott és ad ma is a székely embereknek, akik jogosan úgy érzik: Õket a Szûzanyán kívül mindenki elhagyta. A szobrot aranyozott sugárkéve ragyogja be. Innen a Napbaöltözött Asszony név is. Itt a hit és a magyarság összetartó erejét érzi az ide érkezõ több százezer zarándok. A Mária–kegytemplom Erdély egyik leghíresebb mûemléke, amit a Ferencrendi kolostorral szorosan összeépítettek, kerengõvel és belsõ udvarral. Gyergyószentmiklós felé tartva több gyalogos és szekeres zarándokcsoportot is elkerültünk. Laczkó István atyának biztosan nagyot dobbant a szíve amikor megérkeztünk, Õ tényleg hazaért. Második és harmadik éjszakánkat itt, a csodálatos környezetben épült Szent Benedek házban töltöttük. Kirándultunk Gyergyószárhegyre a Lázár-várkastélyba, ahol Bethlen Gábor fejedelem gyermekévei egy részét töltötte, s ahol ferencrendi kolostor és templom épült. Megnéztük az Örmény templomot, és részt vettünk egy most épülõ katolikus templom elõtt tartott pünkösdi szentmisén. Talán a Szûzanya gondviselésének köszönhetõ, hogy a szabadtéri szentmisék alatt nem esett az esõ. A Gyilkostó a Kárpátok egyik legfestõibb tava, melyet 1000 m feletti sziklacsúcsok öveznek. Az oda vezetõ út minõsége hasonló a mi kis falunk gidres-gödrös fõ utcájához. Szakadó esõben, dacolva a zord idõvel, a Békási-szorosban rövid sétára indultunk a magas sziklafalak között, az út mellett zuhogó Vereskõ-patak partján. Hazafelé tartva Kolozsváron betértünk a Szent Mihály székesegyházba és ellátogattunk Mátyás király szülõházához. A város a sorozatos román betelepítések révén fokozatosan elvesztette magyar jellegét, ma a lakosságnak mintegy negyede a magyar, a korábbi 90 %-kal szemben. A Királyhágón keresztül pünkösd hétfõn este tíz óra körül érkeztünk Szentmihályra. A templomba betérve imával köszöntük meg a Szûzanyának, hogy utunk során gondot viselt ránk Nem kevesebb köszönettel tartozunk még plébánosunknak István atyának: aki ezt a zarándokutat megszervezte nekünk, Csabának: akinek a szó teljes értelmében a „két kezében volt az életünk”. Bendéné Icu
4
BESZÉLGETÉS BOLDVAI ANTAL PLÉBÁNOS ÚRRAL Az elõzõ számban Dr. Kisházi-Kovács László Plébános Urat kerestük fel, hogy készítsünk vele egy kis interjút és megtudjuk mi történt vele áthelyezése után; most pedig Boldvai Antal plébános urat kerestük fel ugyanezzel a céllal. Boldvai atyát immáron 41 évvel ezelõtt szentelték pappá, és 1998 és 2003 között volt kis falunk plébánosa. Éppen Szegeden tartózkodott, amikor felkerestük, és habár nem volt egyszerû feladat bejutni a Szemináriumba, nagyon megkönnyebbültem, amikor megpillantottam az ismerõs arcot. l Mi történt a Plébános Úrral miután elhelyezték Szentmihályról? Hová került? 2003. augusztus 15-dikével helyezett el a Püspök Úr Elekre. Nagyon jól éreztem magam Szeged-Szentmihályon, én azt hittem, hogy ott nyugodtan meglehetek még egy pár évig. Egyszerûen nem értettem az egészet. Azért el kellett kezdeni a munkát Kétegyházán, Eleken, Lõkösházára is jártam. Egyre nehezebb lett 3–4 iskolában tartani a hitoktatást. Nem valami barátságos volt a dolog. Eleken voltam két évig, azután Orosházára kerültem egy éve. Itt minden szét van szóródva: van külön plébánia, a plébániával szemben van a kántorlakás, a temetõ mellett a közösségi ház, ott szokott lenni a nyugdíjas klub, meg ott jönnek össze a fiatalok. l Szép emlékei falunkról és a hívekrõl? Szép emlékek? Mondjuk a hitoktatás az iskolában. Aztán érdekes volt az életemben a sok házszentelés, ugye háztól házig, szinte minden házba be kellett menni. Ez biztos már nehezebb lett volna mindenféle idõben: jégben, hóban, vízben. Az biztos, hogy nem lett volna könnyû már a rosszullétem után, ez 2001. decemberében, úgy emlékszem karácsony elõtt volt, amikor majdnem lebénultam a jobb oldalamra. A házassági évfordulók, az elsõáldozások és bérmálások. Ez mind szép volt. Kedvesek voltak a hívek is, a gyerekek is. l Meg rosszak is! Hát, elevenek. Ilyet nem szabad mondani, hogy rosszak a gyerekek. Elevenek. l Emlékszik még a közös kirándulásokra, amiket elsõként a Plébános Úr szervezett meg nekünk gyerekeknek elõször Kékedre, majd Csepregre? 2001-ben, 2001 nyarán kezdõdtek. Csodálatos élmény volt. Emlékszem, hogy volt, aki sírt is, hogy: A plébános bácsit elhelyezik, és akkor nem mehet jövõre Kékedre. l A mai napig is szervez hasonló kirándulásokat? Búcsú elõtti héten voltunk táborozni, szombaton jöttünk csak vissza (júl. 24-én). Kedden kaptuk a hírt ott
Csepregen, azaz Bükfürdõn voltunk, hogy ki lett az új püspökünk és hát kérdezte, hogy mit tudunk róla. Mosolyogva: Hát annyit, hogy a papi focicsapat kapusa volt… l Még mindig beáll játszani a gyerekekhez a táborozások alatt? Örülök, hogy élek. Mit tudok? Esetleg olyat, ami sok mozgással nem jár. A röplabdázás már nem megy, pedig nagyon izgalmas volt. Hát kell tudni „leereszkedni” a gyerekekhez… l És Ilonka néni? Még mindig ott van a Plébános Úr mellett? Igen, Ilonka néni ott van mellettem Hála Istennek. Sokat segít, most is õ „helyettesít” engem. l Mi hiányzik a legjobban a Plébános Úrnak a mi falunkból, amit esetleg máshol nem talált meg? Hát mondjuk a falu azért családiasabb. A város, az talán sokkal messzebb került a vallástól, mint a falu, mint Szentmihály.
l Végül utoljára szeretne esetleg valamit üzenni
vagy kívánni a Búzaszöm olvasóinak és a kedves híveknek? Kívánok nagyon jó egészséget, életkedvet, sok sikert a fóliázásban, szeretetet és békességet! A falu lakói nevében én is ugyanezeket szeretném kívánni Boldvai Antal Plébános Úrnak és Ilonka néninek is. Természetesen nem a fóliázáshoz kívánnék sok sikert és erõt, hanem lelkipásztori munkájához. Nagyon köszönjük, hogy vállalta ezt a kis beszélgetést, Isten éltesse sokáig! Bende Tünde
5
UDVARLÁS, HÁZASSÁGKÖTÉS FALUNKBAN A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN Napjainkban a fiatalság részére nagyon sok féle szórakozási alkalom kínálkozik, ahol lehetõség van ismerkedésre, és a legtöbben így találkoznak életük párjával. Száz évvel ezelõtt is tartottak bálokat, és egyéb lehetõségek is adódtak a párkeresésre, de volt idõszak, amikor az udvarlás sokkal rövidebb ideig tartott, mint manapság, és a házasságkötés nem elsõsorban a kölcsönös szimpátián, és fõleg nem a szerelmen alapult. A legények rendszerint akkor házasodtak, amikor már a katonaidõt letöltötték. A XIX. század második felében még hat esztendõre is elvitték a legényeket messze földre, a monarchia idegen városaiba. Mire kiszolgálták a császárt, 25–26 évesek lettek. Hat esztendõ hosszú idõ, nem mindig várt a legényre a régi kedvese. Férjhez ment, mielõtt öreglánnyá kiáltották volna ki, mert a hosszú ideig katonáskodó szerelmétõl különbözõ fondorlatokkal, néha erõszakkal is elszakították. Így a leszerelés után a legények sokszor új mátkát kellett, hogy keressenek. Fõként a családok asszonytagjai segítettek tanácsaikkal, de elsõsorban szájról-szájra terjedõ, és végül igencsak megmásított pletykáikkal, hogy melyik fiatalt miért érdemes, vagy nem érdemes szeretni. Elõfordult falunkban, hogy névtelen levelekkel próbáltak rávenni egy lányt, hogy ne menjen feleségül a võlegényéhez. Régen gyakran a szülõk, rokonok választották ki egymásnak a fiatalokat. A gazdagabb családokban ez azért történt, hogy a vagyont egyesítsék, a szegényebbek pedig igyekeztek saját maguknál jobb módban élõ eladó lányt vagy legényt választani gyermekük számára. Gyakran megesett, hogy a lány és a fiú tudta nélkül a két család megállapodott még évekkel a lehetséges házasságkötés elõtt, és egymásnak ígérték gyermekeiket. Arra is volt példa, hogy a bájos kis leánykáját, vagy kisfiát a nagyobb gazdagság reményében odaígérte az apa egy jómódú családfõvel való borozgatás során, és évekkel késõbb már nem tudott visszalépni akkor sem, ha az idõközben fölcseperedett gyermekeik nem voltak szimpatikusak egymásnak. Ha két család egymás eladó sorban lévõ gyermekét külsõre megfelelõnek találta arra, hogy életüket közösen folytassák, közvetítõ rokonok segítségével tárgyalásokat kezdeményezett a fiatalok összeverbuválása ügyében. Pontosan tájékozódtak, hogyan vélekedik a leány családja a legényrõl, és fordítva. Alapfeltétel volt, hogy a legény dolgos, jó szándékú legyen, és az sem volt baj, ha van némi földje, amin gazdálkodhat. A fiú családja olyan lányt kívánt, amelyik tud fõzni, kenyeret, kalácsot sütni, meszelni, varrni, ruhát keményíteni, el tudja látni az állatokat. Ha dolgos a lány anyja, akkor valószínûleg ügyes a lánya is – ezt tartották. Talán innen ered a mondás: nézd meg az anyát, vedd el a lányát. A fiatalok véleménye – fõként a lányé – sok helyen nem igazán számított. Nagyon sok fiatal azért nem szerelembõl házasodott, mert a szülõk fontosabbnak gondolták a mindennapokban való helytállást, mint a szerelmet. Ha egy lánynak nem tetszett a számára kiszemelt fiú, mert mást szeretett, akkor azzal vigasztalták, hogy a szerelem úgyis elmúlik. Azt nem tették hozzá, hogy a beteljesületlen szerelem viszont soha nem múlik el, és szenvedés lesz az egész élete. Falunkban a ma még élõ idõs asszonyok közül nagyon sokan szerelem nélkül, az ismerõsök beajánlása – ahogy akkori-
ban nevezték: komendálás – útján mentek férjhez, mégis leéltek az urukkal ötven-hatvan évet együtt, mert nem volt szokás elválni. „Ugyan, huva möntem vóna, nem vót sëmmim!” – mondta egy ma már idõs asszony, aki soha nem szerette az urát szívbõl, mégis becsülettel kiszolgálta és mellette maradt egész életében. Hogy miért ment hozzá? Azért, mert itt volt az ideje a férjhez menésnek, komendáltak egy legényt, aki tisztességesnek látszott. Pár hétig jártak csak jegyben, tavasszal megvárták, amíg az egész rokonság elülteti a palántát, majd a fõ dologidõ végeztével megtartották az esküvõt. Elõtte persze megtörtént a lánykérés. Elment a küldönc – azaz valamelyik rokon – a lányos házhoz, akirõl ott rögtön tudták, hogy mi célból jött, mert a kilincs érintése nélkül lökte be az ajtót – ugyanis ha hozzáér a kilincshez, nem lesz szerencsés a küldetése. Leültették a vendéget, jövetele azonban nem zavarta meg a háziak munkáját. Mindenki dolgozott szorgalmasan, különösen az eladólány, mert tudta, hogy a küldönc szeme rajta van, és szeretné, ha kinézné belõle az ügyes, dolgos menyecskét. Megindult a beszélgetés az idõjárásról, a várható termésrõl, a csirkék kelésérõl és egyéb „érdekfeszítõ” témáról. Végre a vendég elõhozakodott jövetele céljával: Nem is kérdözik kentök, hogy minek gyüttem? Erre az volt a válasz: Majd mögmondod! Meg is mondta. Mivel a család elõre számított a lánykérésre, nem kellett tanakodni a válaszadásról, amit a családfõ mondott: Ha a fiatalok is úgy akarják, nem rontjuk el a szándékukat! A lány pedig odaadta a küldöncnek a jegykendõt, hogy vigye el a legénynek. A lánykérést követõ vasárnap este elment a legény is a lányhoz. Ez volt az elsõ látogatása a lányos háznál. Ekkor megbeszélték, hogy melyik vasárnap mennek el a paphoz beiratkozni, hogy a pap háromszor kihirdethesse õket esküvõ elõtt. Megállapodtak, mikor tartják a lakodalmat, és hol fognak lakni. Szinte íratlan törvény volt, hogy legalább egy esztendeig a legény szüleinél éljen az új pár. Mivel a fiatalok most már jegyben jártak, a legény esténként többször elment a lányos házhoz, mert bõven akadt megbeszélni való, természetesen a szülõk jelenlétében. Késõre sohasem maradt, mert nem illett; a lány kikísérte a kiskapuig, ahol szintén nem illett sokáig „kiskapuzni”, nehogy a falu a szájára vegye õket. A lakodalom napján a fiatalok délelõtt megesküdtek a városházán szûk körben, délután pedig az egész násznép jelenlétében a szentmihályi templomban, esetleg Alsóvároson. A 30-as években a võlegény fekete öltönyt, csizmát, kalapot viselt, a menyasszony fél lábszárig érõ fehér ruhát, hosszú fátylat, a kezében pedig mûvirág-csokrot tartott. Napjaink „eladó lányai és legényei” bizonyára örülnek, hogy nem erõszakkal kényszerítik õket szüleik feleségül, férjül a számukra kiszemelt jövendõbelihez, hanem szabadon választhatnak. Ebbõl az következne, hogy manapság mindenki leélje az életét a saját választottjával, de sajnos nem ez következik. Talán régen a kemény szülõi ráhatásnak egész életükben nem mertek ellent mondani a házas emberek, és választották inkább a sírig tartó boldogtalanságot.
Molnárné Szekeres Judit
6
ISMÉT DOMASZÉK-ZÖLDFÁS! Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is megrendezésre került július elsõ hetében Domaszék-Zöldfáson az Egyházmegyei Nyári Tábor, amelyen Szentmihályról és Röszkérõl is három-három fiatal vett részt. A táborozás július 3-án kezdõdött. Még a megérkezésünkkor a korunk szerint csoportokba osztottak bennünket és nagy örömünkre mindannyian kaptunk egyenpólót is. Másnap következhetett a mórahalmi strandparti, ahonnan természetesen nem hiányozhatott a jókedv, és persze a röplabdázás sem, ugyanis nemcsak a lelki, hanem a testi egészség megtartása is fontos, így a szervezõk minden évben nagy gondot fordítanak a sportolásra, mozgásra is. Röplabdabajnoksá-
adójának az elsõ név szerint ismert remetét, thébai Szent Pált választotta. 1308-tól számít hivatalos szerzetesrendnek. Pénteken lelki napot tartottunk; és elkészítettük a magyar szentjeinkkel és boldogjainkkal díszített saját, tábori koronánkat, amit ha az ajtón kifér remélhetõleg a szeptemberi Szent Gellért Napra át fognak vinni a Fogadalmi Templomba. Szerencsére az idén a jó idõjárásnak köszönhetõen nem maradt el a sziksóstói fürdõzés és az ott szervezett vetélkedõsorozat sem. Ezt követõen az este folyamán a csoportok bemutatták énekes és humoros saját elõadásukat, majd a kis tábortûz körül megint csak következhetett a véget nem érõ tánc. Sajnálatos módon vasárnap, július 9-én elérkezett a tábor utolsó napja, amelyet hagyományosan a Gyulai Endre püspök úr miséje, majd az azt követõ utolsó közös ebédünk zárt le. Az elõzõ évekhez hasonlóan is igen színvonalasan megszervezett és élményekben, jókedvben nem szûkölködõ tábor részesei lehettünk. Köszönjük! Ezúton is szeretném felhívni a 13 és 18 év közötti fiatalok figyelmét, hogy a tábor jövõre is megrendezésre kerül, méghozzá július 2-és 8.-a között. Írjátok fel a naptáratokba ezt az idõpontot, lehetõleg tegyétek magatokat szabaddá erre a hétre, és ne csináljatok más programot!
Bende Tünde
EGY HÉT TAIZÉBEN got is rendeztek nekünk, amelyen százszázalékos teljesítménnyel falunk és Röszke ifjaiból szervezett „Nagy Csapat”, azaz a „Paprikapalánták” gyõzedelmeskedtek. A kézmûves délután természetesen most sem maradhatott el. Az alkotás jegyében a hímzés és fafaragás rejtelmeibe merülhettünk el – legalábbis a magunk módján megpróbáltunk minden tõlünk telhetõt, hogy minél szebb mûalkotások kerüljenek ki a kezeink közül-, valamint kürtõs kalácsot is süthettünk magunknak. A délutáni jó hangulat az esti táncház során sem hagyott alább, megint hatalmas sikert aratott. A tábor idei fõ témái az Ünnepek, Évfordulók voltak, ehhez kapcsolódóan elõadásokat tartottak vezetõink az 1456-os nándorfehérvári diadalról, az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, a Szent Koronáról, a harangokról és a harangkészítésrõl nézhettünk meg egy dokumentumfilmet. Az elõadásoknak köszönhetõen nemcsak a történelemtudásunk gyarapodhatott, hanem közelebb is kerültünk a magyar történelemhez és elfeledett elõdeinkhez, hõseinkhez. A csütörtöki (július 6-ai) egész napos kirándulás is a fõ témák jegyében lett megszervezve. Elõször a kiskunmajsai ’56-os Múzeumban és kápolnájában jártunk, majd ellátogattunk Pálosszentkútra, ahol jelenleg négy pálos szerzetes él. A középkor magyar alapítású szerzetesrendjének, azaz a pálosoknak a megszervezése a hagyomány szerint Bertalan pécsi püspök, illetve Boldog Özséb esztergomi kanonok nevéhez fûzõdik, akik összegyûjtötték és regulával látták el a Mecsek és a Pilis erdeiben élõ remetéket. A szerzet védõszentjének és név-
Taizérõl egyik osztályársamtól hallottam elõször, és már akkor elhatároztam, ha csak lehet, én is elmegyek. Bende Tünditõl és Hajnitól tudtam meg, hogy Szegedrõl is indul zarándokcsoport. Július 15-én, egy szép nyári szombat reggelen indult 28 fõs csoportunk Budapesten keresztül Pozsonyba, majd onnan busszal Ausztrián és Németországon keresztül vasárnap reggel érkeztünk Taizébe. 10 órakor istentiszteleten vettünk részt. Délután elfoglalhattuk a szállásunkat. Bennünket Francesco testvér fogadott, aki Indonéziából csatlakozott a taizéi testvérekhez. Õ volt a magyar zarándokok felelõse, ezért már 5 éve tanul magyarul. Aki munkára jelentkezett, megkapta a beosztását. Szentmihályi csapatunknak igen megtisztelõ feladat jutott, a fürdõk tisztítása, és ezt becsületesen el is végeztük. Minden reggel tíz órakor kellett jelentkeznünk a „szerszámokért”, és kb két óra múlva adtuk azokat vissza. Francesco testvér
7
KARITÁSZ
A harangok minden ima elõtt megszólaltak A szállásunk 6–8 személyes barakk volt, de voltak olyan fiatalok is, akik sátrakban szálltak meg. Délutánonként egy-egy elõadást hallgattunk, majd kis, 8–10 fõs csoportokra oszlottunk, és ott beszéltük meg a hallottakat. A csoportokat úgy alakították ki, hogy lehetõleg minél több nemzet képviselve legyen. Naponta háromszor volt ima a templomban. Nagy élmény volt számomra az együtt éneklõ hatalmas tömeg. Gyönyörûen szóltak az énekek. Egy-egy bibliai részletet olvastunk fel. Külön élmény volt az étkezések alkalmával a nyüzsgõ, mindenféle nyelvet beszélõ tömeg látványa. Ebédre és vacsorára jegyeket kaptunk. Reggelire ez nem kellett, hiszen csak egy kiflit kaptunk egy kis vajjal. Taizé mellett van egy tó és a St. Étienne forrás. Itt mindenhol „silence”, azaz „csend” feliratú táblák jelezték, hogy ez a csend és nyugalom helye. A Taizéi közösség önfenntartó, adományokat nem fogadnak el. Emléktárgyakat, nyakláncokat, CD lemezeket, ikonokat stb. lehet vásárolni az Exposition nevû épületben. Ezeket maguk a testvérek készítik, és ebbõl tartja fenn magát a közösség. A la Morada házban adhatjuk le értékeinket megõrzésre, mert a szobákat nem zárják.
Az elmúlt idõszakban is több ruhanemû felajánlás érkezett csoportunkhoz, melyet ez úton is szeretnénk megköszönni. Az elmúlt alkalommal rendezett ruhabörzén sokan jöttek válogatni, többeken tudtunk segíteni. Mindenkit arra buzdítunk, hogy a meghirdetett alkalmakkor bátran keressenek bennünket. Sok gyermekruhával bõvült választékunk, melybõl az idei év folyamán többször is szervezünk ruha-börzét (terveink szerint õsztõl havi rendszerességgel) a Plébánia udvarán, a kerengõ alatt, amíg az idõjárás engedi, hogy ki tudjuk tenni a ruhákat, és kényelmesen lehessen válogatni.. A pontos idõpontokról a megszokott módon adunk tájékoztatást. Kérem, hogy figyeljék programjaink hirdetését, és gondjaikkal bátran forduljanak hozzánk. Ha valaki úgy érzi, hogy segítségre szorul Õ, vagy valaki ismerõse, kereshetnek bennünket a következõ telefonszámon: Bauer Ferenc – 419-837; 06-30/322-29-67 Mayer Istvánné – 06-30/962-96-39 Illetve személyesen is érdeklõdhetnek a csoport tagjainál (Kószó Józsefné, Kószó Vincéné, Nyári Istvánné, Hell Istvánné).
További terveink: Az idei évben is szeretnénk a Magányosok karácsonyát megrendezni, illetve a tavalyi év sikerén felbuzdulva, a karácsonyi vásár elõkészületeiben részt venni, de nem csak egy alkalommal, hanem az õszi idõszakban többször is összejönni közösen munkálkodni, beszélgetni az érdeklõdõ felnõttekkel, gyerekekkel, idõsebbekkel, fiatalabbakkal egyaránt. Szeretnénk kérni, hogyha valakinek valamilyen ötlete van, vagy szívesen segítene nekünk, bátran keressen bennünket.
Mayer Istvánné Kati
Az öröm „tízparancsolata” Minden reggel hûségesen kérd Istentõl az örömöt. Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen hely
Kis kápolna a „silentium” övezetben
Az Oyak nevû barakkban megvásárolhattuk az esetleg otthon felejtett legfontosabb dolgainkat: fogkefe, fogkrém stb. Itt gyûltek össze esténként a fiatalok egy kis közös éneklésre, beszélgetésre. Mindent összevetve nagy élményben volt részünk az imák és az éneklés alatt. Bátorítanék mindenkit, aki csak teheti, menjen el erre a „bizalom zarándokútjára”. Ha tehetem, jövõre is elmegyek.
Bauer Annamária
zetben is. Szívbõl ismételgesd: „Isten, aki engem szeret, Mindig jelen van. Szüntelenül törekedj arra, hogy meglásd az emberek jó tulajdonságait. Könyörtelenül ûzd el magadtól a szomorúságot. Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb. Munkádat örömmel és vidáman végezd. A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd. A szenvedõket vigasztald, tudj lemondani másokért. Ha mindenütt az örömöt terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz.
8
FONTOS! 2006 június 19-tõl, Kartal József SchP atya nyugdíjba vonulása miatt Gyulay Endre – akkor még – megyéspüspökünk összevonta a röszkei és a SzegedSzentmihály-i plébánia lelkipástori ellátását és mindkét egyházközséget rám bízta. Ez egyelõre Szentmihályon csak a hétköznapi szentmisék idõpontjában hozott változást. Különös figyelmet igényel azonban a temetések idõpontjának a kitûzése is, mivel ütközhet röszkei temetési idõponttal. Ezért kérem, hogy a temetés idõpontjának eldöntése, újságban való meghirdetése elõtt, egyeztessenek idõpontot velem is személyesen vagy a 30/ 28 90 119-es mobil számon. Laczkó István plébános
Hittanos foglalkozás középiskolásoknak pénteken 1830-tól.
GYERE EL TE IS!
Örömmel értesítjük a szentmihályi lakosokat, hogy
Anyakönyvi hírek április–szeptember
Kovács Lászlóné Varga Rozália Fejes Ferenc Molnárné Szekeres Judit
ELHUNYTAINK
Szentmihályi életutak c. könyve hamarosan megjelenik. A könyvbemutató idõpontjáról a kábeltévén keresztül értesülhetnek.
Április Dinka Vendelné Farkas Csamangó Etelka Május Ecseki Johanna Dr. Páger Margit Június Szekeres Lajos Augusztus Ábrahám Józsefné Kéri Rozália Szeptember Lapu István
KERESZTELÉS Ministránsainkat is várjuk a búcsúi misére!
Miserend Hétfõ Szerda Péntek Vasárnap
18:00 18:00 18:00 9:00
Magyar Laura Amarilla Bak Ádám Tóth Kalocsai Koppány Attila István Horváth Márton Ambrus Márk Kancsár Balázs Tamás Tóth Dóra Klára Sárközi Norbert Ádám
HÁZASSÁGOT KÖTÖTT
Jubiláló házasok miséje 2006 október 6-án a szentmise keretében szeretnénk megünnepelni mindazokat, akik 5, 10, 15 … éve kötöttek házasságot templomunkban, vagy máshol kötöttek egyházi házasságot és jelenleg Szentmihályon laknak. Azoknak, akik itt esküdtek meghívót küldünk és kérjük visszajelzésüket. Azokat, akik máshol esküdtek, kérjük jelentkezzenek. A szentmise után szeretettel hívjuk és várjuk Önöket, családtagjaikkal együtt, a plébániára, egy szerény megvendégelésre és beszélgetésre. A plébános és az egyházközségi képviselõtestület
Barbócz Ferenc Attila és Kiss Bettina 2006. április 29-én
Szentségimádás Minden hónap elsõ vasárnapján fél kilenctõl szentségimádást tartunk templomunkban. Kérjük a kedves híveket, igyekezzenek ezeken a vasárnapokon korábban jönni, és a szentségimádáson is részt venni.
A Szeged-Szentmihályi Római Katolikus Plébánia Értesítõje. Kiadja a Szeged-Szentmihályi Római Katolikus Plébánia l 6710 Szeged, Palánta u. 2. Tel.: 62/427-466 l email:
[email protected] l Felelõs kiadó: Laczkó István plébános l Nyomtatás: SIGILLUM 2000 Bt., Kökörcsin u. 17.
