TUDATOS ÉLETVEZETÉS. Tartalom

POZITÍV GONDOLATOK

TUDATOS ÉLETVEZETÉS

Tartalom

A jelen fontossága..........................................................................................................3 Külső irányítottság – belső irányítottság..........................................................................4 Űzzük el az aggódást ......................................................................................................5 Lelki feszültség csökkentése ..........................................................................................6 Kapcsolatteremtő készség ..............................................................................................9 A siker tíz tényezője .....................................................................................................10 Ne álmodozz, hanem tervezz ! .....................................................................................12 Változtassuk meg gondolkodásunkat! ...........................................................................13 Hol van a világ közepe? ................................................................................................14 Az élet értelme..............................................................................................................15 Önfejlesztés ..................................................................................................................16 Önmegvalósítás ............................................................................................................18 A társadalmi integráció hatása az egyénre .....................................................................20 A viszonylagos lemaradás – kudarcélmény ...................................................................21 A kontrol/kompetencia jelentősége ...............................................................................22 Tanulást segítő tréning ..................................................................................................24 A tudatalatti fontossága.................................................................................................26 Kreatív problémamegoldó technikák.............................................................................28 Segítségnyújtás .............................................................................................................30 A megbocsátás..............................................................................................................31 A harag és a gyűlölet ....................................................................................................34 Szelíden kérd a szeretetet ..............................................................................................35 A reklámok programozó ereje .......................................................................................36 A pénz ..........................................................................................................................37 A gazdasági növekedés bűvöletében .............................................................................39 Buddhista közgazdaságtan ............................................................................................40 Fogyasztói tudat – munkatársi tudat ..............................................................................43 Relaxációs gyakorlat.....................................................................................................44 A bioritmus...................................................................................................................47 A jóga, mint a spirituális fejlődés rendszere ..................................................................50 Jógagyakorlat I. ............................................................................................................51 A három nézeteltérés ....................................................................................................52 Belső vezető – külső vezetők ........................................................................................55 Véletlen vagy Tervszerűség ..........................................................................................56 Istentisztelet..................................................................................................................57 Az imádkozás jelentősége ...........................................................................................58 A teremtés folyamata ....................................................................................................61 Szerelem és szeretet ......................................................................................................62 10 ezer óra gyakorlással profik lehetünk bármiben........................................................64

SZERETET SZÖVETSÉG


A jelen fontossága „Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.” (Lukács 9,62) Fegyelmezetlen az emberek gondolkodása. Képzeletükben sokszor az irrealitásokban kóborolnak. Vagy a múltjukon töprengenek, ami már nincs, vagy a jövőjüket tervezik, ami még nincs. S a két „nincs” között alig élik át az egyetlen „vant”, a jelent. Sok ember a múltról siránkozik, a jövőről ábrándozik, és a jelenben alszik. Az az egy, ami a lényeg, a jelen. Csak jelen van. Azon gondolkozz, hogy mit kell tenned abban a jelenben, amely vissza nem térhet! Az élet az csak az itt és most. A többi emlékezet vagy fantázia. A múlt nincs, az csak az elmémben létezik. És a jövő sincs, az is csak az elmémben létezik. Ami van, az az itt-és-most, a pillanat. A nyugati ember így él: állandó a belső zaj, foglaltak a vonalak. A múlt és a jövő képei foglalják el a belső horizontot. Ezekre a képekre folyatjuk el az energiánkat. És nem marad szabad kapacitás arra, hogy meghalljuk azt a belső hangot, ami ott szól mindenkiben: mutatja az utat, azt, hogy mi a helyes, mi a nekünk való. Ez a lelkünk hangja, az intuíciónké. Az persze utópia, hogy állandóan az itt-és-mostban éljen az ember. De belefoghat és ránevelheti magát, hogy észrevegye, mikor hol tartózkodik - az elméjében - a múltban, a jelenben vagy a jövőben. Az a puszta tény, hogy ezt észreveszi, nagyon megnöveli a hatékonyságát, ugyanis így nem folyatja el feleslegesen az energiáit. Azért folyik el az ember energiája, mert az emberi szervezet lereagálja a történéseket, függetlenül attól, hogy azok a valóságban vagy a fantáziában játszódnak-e le. Érzelmi reakciókat produkál, amelyek nem mások, mint nagy energiáknak a mozgásba hozatala. Naponta akár csak 2x5 perc relaxálás, ami nem más, mint az itt-és-most átélése, teljesen át tudja színezni az ember belső szellemi és érzelmi horizontját. Amíg valaki a jövőbe akar látni, addig a jelen feladatait elszalasztja, mert ezek elemzésére nem biztosít magának elég időt. Az időzavar azokat jellemzi, akik hajlamosak megfeledkezni a jelenről. A jövő csak annyiban érdekes, amennyiben az a józan értelemmel átvilágítható. Nem arra kell tenni a hangsúlyt, hogy mi lesz velünk a jövőben, hanem arra, hogy egyre hatékonyabban tudjuk megélni a jelent. Jövőnket a jelenben alakítjuk. A jövő és a múlt csak a tudatunkban létezik. Nem vagyunk azok, akik voltunk, és azok sem vagyunk, akik leszünk. Azok vagyunk, akik most vagyunk. Tehát a mindenkori jelenre kell koncentrálnunk. Aki a múlton rágódik ahelyett, hogy a jövőt tervezné, az elszalasztja a jelent. Hátra tekintgetve nem lehet normálisan előrehaladni. Amikor Isten elpusztítani készült Szodomát és Gomorrát, a bűnös városokat, Lótnak és feleségének megengedte, hogy elmeneküljenek, feltéve hogy nem néznek vissza. Lót felesége azonban visszanézett, s azon nyomban sóbálvánnyá vált. Miért nem akarta Isten, hogy Lót vagy felesége visszanézzen? Mi a baj abban, ha visszanézünk? Vannak emberek, akik életük nagy részét azzal töltik, hogy szomorkásan merengenek a múlton, teljesen múltuk rabjaivá válnak. Az ilyen emberek alapjában véve megmerevednek, besavanyodnak, amolyan élő sóbálvánnyá válnak. Fontos, hogy előre nézz. Az eke szarvára tett kézzel nem lehet hátra figyelni, mert akkor az eke nem vág egyenes barázdát. Márpedig, az idő nem foroghat visszafelé, csak előre. Arra kell koncentrálnod, hogy az előtted álló időt, napot, hogyan tudod egyre jobban megélni. Isten senkinek sem dönti el a sorsát. Ezt mindenki maga csinálja.



Külső irányítottság – belső irányítottság

Az ember gondolatait, cselekedeteit egyrészt kívülről jövő impulzusok, másrészt belülről jövő gondolatok, érzések, vágyak határozzák meg. Az élet jelentős kérdései: - milyen anyagi javakra van szükségem? (ruházkodás, táplálkozás, fogyasztási javak köre) - Milyen foglalkozást válasszak? - Mi legyen a hobbim, mivel töltsem a szabadidőmet? - Kik legyenek a barátaim? - Mire gyűjtsek? Mire költsem a megtakarított pénzem? Az ember igényei két csoportba oszthatóak: Szükségletek és vágyak. A szükségletek (fizikai-, szociális-, önérvényesítő) az ember létfenntartásához szükséges, társadalmilag elfogadott igényei. A szükségletek végesek, mert természetes igényeket elégítenek ki. A vágyak a valós szükségleteket meghaladó, mesterségesen, kívülről gerjesztett igények. A reklámok végtelenül ismétlődve teremtik újra és újra a vágyakat. Külső irányítottság: Fogyasztás és felhalmozás centrikusság. Reklám, divat, család, barátok, társadalmi elvárások, vélemények irányítanak. Siker = pénz, hatalom, ismertség. A siker mértéke egyenesen arányos a megszerzett, birtokolt pénz, hatalom, ismertség mértékével. A külső irányítás nem az egyén érdekét veszi figyelembe, hanem mások érdekét. Olyan vágyakat gerjeszt, melyek újra és újra bővítve újratermelődnek. Az élet célja nem a szükségletek, hanem a vágyak kielégítése lesz. A kívülről irányított embernek még az álmait is mások határozzák meg. Az ipar és a kereskedelem a reklámon keresztül határozza meg céljaimat, vágyaimat. A termelés célja nem a szükségletek kielégítése, hanem a szükségletek megteremtése. Csak egy kört futsz, ragadj meg mindent, amit tudsz. A kívülről irányított ember nem lehet boldog, mert nem a saját céljait valósítja meg, hanem a nagytőke céljait. A tőke célja, hogy vedd meg az árúját, ezért azt mondja, hogy neked erre van szükséged, ettől leszel boldog, sikeres, egészséges, okos, elismert stb. Belső irányítottság: A belső irányítottság azt jelenti, hogy saját magam szükségletei, vágyai, céljai, személyiségem, tehetségem, vérmérsékletem irányítanak. Azok a célok, vágyak, értékrend tekinthető az ember sajátjának, amelyek összhangban vannak egyrészt az ember belső struktúrájával, belső arányaival (test, személyiség, lélek), másrészt segítik a spirituális fejlődését. Siker = sikerül megvalósítani céljaimat, önmagból eredő elképzeléseimet A belső irányítottság előfeltétele az önismeret. Ha ismerem önmagam, akkor tudom, hogy mire van szükségem, mi tesz valóban boldoggá, kiegyensúlyozottá. Az önmegvalósítás feltétele az önismeret. A külső irányítottság elleni védelem csak önismerettel valósítható meg.



Űzzük el az aggódást Csak a tényekre figyeljünk. Nem a látszólagos tényekre, nem az elképzelt tényekre, csak a valódi tényekre. Áldozzunk időt a helyzet vizsgálatára, és találjuk meg a valódi tényeket. A legtöbb aggodalom nyomban elpárolog, ha elég tényre teszünk szert. Szerezzük be a megfelelő és pontos információt, hogy választ kapjunk, és azt tapasztaljuk, hogy a tények megszüntetik az aggódást. A legtöbb aggodalmaskodó ember sokkal szívesebben aggódik, minthogy időt áldozna arra, hogy megnézze mi is történik valójában. Az üzleti életben, de az életben általában alapvetően fontos, hogy szerezzük be a szükséges tényeket, hogy válaszaink pontosak legyenek. A határozott cselekvés. A határozott cselekvés ellenszere az aggódásnak, mert nem foglalkozhatunk egy problémával, vagy helyzettel, ha közben határozottan cselekszünk a megoldás érdekében. Aggódás és megoldás egyszerre nem lehetséges. A legrosszabb elfogadása. Az összes technika közül a legegyszerűbb. Négy lépésből áll: 1.) Határozzuk meg a probléma lényegét. Ha valami nyugtalanít bennünket, határozzuk meg világosan, pontosan, mi az, ami miatt aggódunk. Az orvostudomány szerint a pontos diagnózis 50%-a a gyógyulásnak. 2.) Határozzuk meg a lehető legrosszabb eredményt. Ha meghatározzuk a lehető legrosszabb eredményt, azt tapasztaljuk, hogy az aggódás csökken. A stressz abból adódik, hogy nem akarunk szembesülni azzal, ami megtörténhet. Pl.: ha van egy beruházásunk, ami egyre kilátástalanabbá válik, meg kell mondanunk, mi a legroszszabb, ami a beruházással történhet. A legrosszabb az, hogy rajtavesztünk. Vagy, pl. ha egy kapcsolatunk boldogtalan, megkérdezzük, hogy mi a legrosszabb, ami megtörténhet. A legrosszabb, ami történhet az, hogy megszűnik a kapcsolat. Fel kell tennünk a kérdést: belepusztulunk ebbe? Belepusztulunk a beruházás elvesztésébe? A kapcsolat elvesztésébe? A munkahely elvesztésébe? A válasz természetesen: nem. Minden veszteségből fel tudunk épülni. Sok ember van, aki sejti, hogy rákos betegségben szenved, de nem fordul orvoshoz, mert nem akarja tudni. A stressz, amit a nem tudás bizonytalansága okoz, valójában súlyosbítja a betegség lefolyását, és végül, amikor már el kell menni az orvoshoz, akkor már nem lehet megmenteni. A stressz, amit a szembesüléstől való félelem okoz, távol tartja őket az orvostól, s így a még lehetséges gyógyulástól is. 3.) Határozzuk el, hogy elfogadjuk a legrosszabbat, ha meg kell történnie. Ez nem passzív és nem végzetszerű. Mondjuk azt: ha semmit nem tehetek, és ennek meg kell történnie, el fogom fogadni. Ami nem gyógyítható, azt el kell viselni. 4.) Tegyünk meg mindent, hogy a legrosszabbat elkerüljük. Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy megtörténhet, de megteszünk minden tőlünk telhetőt, annak biztosítására, hogy a legrosszabb ne történjen meg. Ennek hatására a legtöbb feszültség elpárolog. A legtöbb stressz, vagy feszültség megszűnik, fejünk kitisztul, és hatékonyabbá válik a gondolkodás. Paul Getty, aki a világ leggazdagabb embere volt, a lehető legrosszabb lehetőség meghatározását, mint döntéshozatali módszert alkalmazta minden egyes üzletének lebonyolításánál. Mielőtt bármiben döntött volna, megnézte, mi a legrosszabb, ami megtörténhet, és biztosította, hogy az ne történjen meg. (Forrás: Brian Tracy)



Lelki feszültség csökkentése Az ember magában hordozza sikerét, vagy kudarcát, amely sokszor nem a körülmények függvénye. A lelki feszültség arra figyelmeztet bennünket, hogy valami nincs rendben. Amikor hozzáérünk egy forró kályhához, fájdalmat érzünk. A fájdalom figyelmeztet arra, hogy olyasmit csinálunk, ami káros testünknek. Lelki feszültséget is azért érzünk, hogy jelzést kapjunk. Valami olyasmit teszünk, ami ártalmas lelkünknek. És ha nem foglalkozunk a szituációval, végül a lelkünk megbetegítheti a testünket. A negatív érzelmek, a lelki feszültség, a szorongás, a harag, a csalódás gyengíti az immun-rendszert. Fékezi az antitesttermelést, ezért hajlamossá tesznek mindenféle testi betegségre: így a meghűlésre, influenzára stb. Az olyan ember, aki optimista, pozitív, vidám, lelkesedő és jó az önértékelése, általában sokkal kevesebbet kap meg azokból a betegségekből, amelyekről ismeretes, hogy kiváltó okai között ott van a tartós stressz, az elhanyagolt fizikum, az állandó lehangoltság és a reménytelenség, céltalanság. A lelki nyugalom a siker első és legfontosabb összetevője. Miért? Mert bármit kapunk az élettől, ha nincs meg a lelki nyugalmunk, nem tudunk örülni neki. A lelki nyugalom azt jelenti, hogy békések, elégedettek, nyugodtak, derűsek vagyunk. A lelki nyugalom nagymértékben jelent szabadságot. Szabadságot, mégpedig főleg a félelemtől. Megszabadulni a félelemtől, a stressztől, az aggódástól, a hiányérzettől, a negatív érzésektől, a bűntudattól stb. Bár mindenki szeretne lelki nyugalomban élni, de ez csak keveseknek sikerül. A többség nem tud. Személyiségünk jelentős részben tanulás eredménye, ezért fejleszthető. Több oka lehet a lelki feszültségnek. Ezek közül néhány: 1) Nincs megfelelő életcél. Az emberi természet egyik alapvető vonása, hogy mindannyian célokat keresünk. És csak akkor vagyunk boldogok, ha fokozatosan valamilyen fontos dolog irányába haladunk. A boldogság nem más, mint egy megfelelő ideál, vagy cél fokozatos megvalósítása az életben. Céljaink adnak erőt, értelmet, jelentőséget, lelkesedést, energiát az életünknek. Ha visszaemlékezünk, azt tapasztaljuk, hogy akkor volt a legjobb a közérzetünk, amikor valamilyen fontos cél felé haladtunk. 2) A befejezetlen, félbehagyott dolgok. A félbehagyott dolog lehet egy fizikai cselekvéssor, egy feladat, de lehet egy kapcsolatban történt esemény, mondjuk egy lezáratlan veszekedés, egy megbeszéletlen konfliktus, egy megbocsátás elmaradása. Az is okozhat lelki feszültséget, ha halogatjuk a tennivalónkat. Minden befejezett cselekedett az önbecsülés és motiváció fontos forrása. Valahányszor elvégzünk egy munkát (legyen az egy vizsga letétele stb.) nő az önbecsülésünk, mert úgy érezzük, hogy győztünk. Mindig győztesnek érezzük magunkat, ha elvégeztünk valamit, aminek kezdete és vége van. Valahányszor viszont elkezdünk egy cselekedetet, és félbehagyjuk, -éppen olyan, mint ha nem fejeznénk be egy versenyfutást – úgy érezzük, hogy vesztettünk. 3.) A félelem a kudarctól. A félelem a kudarctól hatalmas mennyiségű lelkinyugalmat rabolhat el. Sokaknak nem elég szilárd az önmagukról alkotott pozitív ítéletük, hogy kibírják egy kudarc pszichés fájdalmát. A psziché pedig védekezésül, hogy megóvja az embert az összeroppanástól, oda hat, hogy az illetőt visszatartja a megmérettetést jelentő helyzettől. A kudarctól való félelem kezelhető kétféle módon. Az első: tegyük meg, amitől félünk, és a félelem szertefoszlik. Ha félünk valamit megtenni, vágjunk csak bele, és aztán már nem gon-



dolunk rá. Ha félünk, pl. közönség előtt szónokolni, valamit árusítani, vagy bármi mást csinálni, tegyük meg azt, amitől félünk, újra meg újra, amíg el nem jutunk oda, hogy már fel sem vesszük. A másik dolog, ami hasznos lehet, egy egyszerű állítás, amely felhasználható a kudarctól való félelem megszüntetésére. Valahányszor, amikor az ijesztő helyzetre gondolunk, amikor érezzük a szorongást, a stresszt, mondjuk újra és újra magunknak erőteljesen: képes vagyok rá, képes vagyok rá. Minél több érzelmet viszünk abba, hogy képes vagyok rá, annál gyengébbé válik ez a nem megy. Végül pedig az erősebb érzelem győz, és kiszorítja a gyengébb érzelmet. 4.) Az elutasítástól való félelem. A kudarc és a visszautasítás az élet természetes velejárója. Nincs siker kudarc nélkül, és nincs elismerés visszautasítás nélkül. A visszautasítástól való félelem túlságosan fogékonnyá tesz bennünket mások igényei iránt. Sokszor olyan dolgokat teszünk, amit mások akarnak, nem azt, amit mi akarunk. Másoknak akarunk megfelelni. Túlságosan aggódunk és félünk mások velünk kapcsolatos érzéseitől, véleményétől. Annyira, hogy megtagadjuk saját igényeinket. Mivel ezek tanult szokások, megszabadulhatunk tőlük. Önbecsülésünk növelése által felülkerekedhetünk visszahúzó félelmeinken. Legyőzhetjük a visszautasítástól való félelmünket, ami arra késztet minket, hogy nem magunknak, hanem másoknak feleljünk meg. Minél jobban szeretjük magunkat, annál kevésbé félünk a kudarctól, a visszautasítástól. Az egészséges felnőtt már szelektál, van saját értékrendje, áll a lábán fizikailag és pszichésen is, és nem mindig baj, ha valaki elutasítja, mert a dolog sokszor kölcsönös. Kellemetlen, de kibírható. 5.) A negatív fantázia A negatív fantázia szintén rombolja a lelki békét, félelmet ébreszt. A félelmet az okozza, hogy a képzeletben lezajló események valóságosnak tűnnek. Töprengünk rajtuk, és minél többet gondolunk rájuk, annál valóságosabbnak tűnnek. Negatív fantázia az aggódás is. Az aggódás a bizonytalanság okozta hosszantartó félelem. Egy felmérés szerint az aggodalmak 40%-a olyasmiért volt, ami soha nem történt meg. Az emberek olyasmi miatt aggódtak, ami soha nem következett be. Aggódtak, hogy elvesztik az állásukat, hogy elkésnek, vagy hogy rosszul alakul egy randevú, vagy egy kapcsolat. Az aggodalmak következő 30%-a múltbéli dolgokra vonatkozott, amiken már úgysem lehetett változtatni. További 12%-ék az egészségre vonatkozott. A legtöbb esetben persze indokolatlanul. Azt hitték, van valami komoly bajuk, vagy betegségük, ami aztán nem bizonyult igaznak. Az emberek aggodalmainak 10%-át apróságok tették ki. Pl.: lesz-e elég aprója a parkolóórához, vagy hogy a barátnője felhívja-e. Az aggodalmaknak csak 8%-a volt igazán lényeges dologra vonatkozó. És ennek a 8%-nak a felét, vagyis 4%-ot, általuk befolyásolhatatlan dolgok okozták. Azon aggódtak, hogy vajon Izrael háborúzni kezd-e Palesztinával, és ehhez hasonlókon, amivel kapcsolatban az emberek úgysem tehetnek semmit. Végeredményben a felmérés kimutatta, hogy legalább 96%-a, mindannak ami miatt az emberek aggódnak jelentéktelen, sohasem következik be, nem érdemes aggódni miatta. 6) A valóság tagadása. Ez is olyan tényező, amely hajlamossá tesz a lelki feszültségre, és a negatív érzelmekre. Elutasítunk minden kellemetlen igazságot. A legkellemetlenebb igazságok azok, amelyek képességeinkkel kapcsolatosak: a személyiségünkkel, a magánéletünkkel, és a munkánkkal. Tudjunk a kellemetlen oldalainkkal is megértéssel szembenézni. Ha úgy érezzük, hogy feszültek, boldogtalanok vagyunk, rossz a közérzetünk, rosszul alszunk, szórakozottak, vagy ingerlékenyek vagyunk minden különösebb ok nélkül, akkor feltételezzük, hogy van valami az életünkben, amivel nem nézünk szembe. Feltételezzük, hogy



tagadunk valamit. Van valami, ami kényelmetlen érzést kelt bennünk, de nem foglalkozunk vele. Az, hogy nem foglalkozunk vele, okozza a lelki feszültséget. Tehát, meg kell kérdeznünk: mi az, amivel nem nézünk szembe? A lelki egészség kulcsa: konfrontálók legyünk, ne menekülők. Kérdezzük meg, mivel nem nézek szembe? És határozzuk el, ezután megteszem. A lelki nyugalom a legfontosabb. És ha valami fenyegeti a lelki nyugalmunkat, akkor nézzünk szembe a helyzettel, foglalkozzunk vele, és vessünk véget neki. 7.) A harag. A harag az egyik legnegatívabb érzelem. A harag akkor jön létre, ha hibáztatunk valakit, vagy valamit. Akkor gurulunk méregbe, ha áldozatnak érezzük magunkat. Amikor áldozatnak érezzük magunkat, ösztön ébred bennünk a támadásra, vagy ellentámadásra. A megtorlás azonban társadalmunkban nem megengedett. Sokszor az ember azért nem ugrik neki a harag okozójának, mert az akinek vissza akarunk vágni, erősebb, vagy nem tanácsos, mert aki a problémát okozza, az a főnökünk, anyósunk, vagy hasonló.Más esetekben különböző okoknál fogva nem tudjuk a haragot kommunikálni, és ez így egy megformázatlan energiatömbként megül bennünk. Meg kell tanulni a negatív érzelmeket kommunikálni, mégpedig szociálisan elfogadható módon, és akkor lehet vele valamit kezdeni. Ha a haragot nem távolítjuk el a szervezetünkből, megszilárdul bennünk, és végül megmér-gezi a szervezetünket. Hogyan szabadulhatunk meg a haragtól? Ha átadjuk magunkat a haragnak, az a gyengeség jele. Valahányszor nem engedünk a haragnak, és vállaljuk a felelősséget, nem hibáztatunk mást, mi irányítjuk érzelmi életünket. Növeljük a haraggal szembeni ellenállásunkat. A lelki feszültség pozitív is lehet, amikor egy célra irányul, energiát, életerőt nyújt, jó közérzetet ad. Az a döntő, hogy az irányítás belül megy-e végbe, egy célra irányul, vagy külső hatás dominál. Az értelmi kontroll azt jelenti: én vagyok a felelős. Azt jelenti, hogy senkinek nincs hatalma az érzéseink felett. Ha elfogadjuk felelősségünket, akkor szabályozni tudjuk, hogy mit gondolunk, és érzünk. Összefoglalva: Hogy az életben mindig megőrizhessük belső nyugalmunkat, kövessük a hét szabályt. Először: tűzzünk ki világos célokat, dolgozzunk rajtuk, gondoljunk rájuk minden nap. Másodszor: semmit ne hagyjunk félbe, győzzük le a halogatást. Harmadszor: ne féljünk a kudarctól. Nézzünk szembe vele. Tegyük meg, amitől féltünk, és lőttek a félelemnek. Negyedszer: ne féljünk az elutasítástól. Úgy győzhetjük le, hogy helyezzünk nagyobb súlyt a kapcsolatainkra. Legyünk nyugodtabbak. Éljünk kiegyensúlyozottabban. Ötödször: küzdjük le a negatív fantáziálást, és a felesleges aggódást. Hatodszor: győzzük le a tagadást. Nézzünk szembe a valósággal, és fogadjuk el, hogy ami itt van, az itt van. Hetedszer: száműzzük a haragot. A harag abból ered, ha másokat hibáztatunk, ha egy rajtunk kívül álló személyt, vagy dolgot okolunk, aki a mi boldogtalanságunkért felelős. (Forrás: Brian Tracy)



Kapcsolatteremtő készség Az embert az iskolában megtanítják írni, olvasni, számolni, de figyelni és főleg odafigyelni senki sem tanítja! Figyelmünk ne legyen passzív hallgatás. Az odafigyelés mindig aktív. Ennek megtanulható, begyakorolható fogásai vannak. Fegyelmezd a figyelmed! Az emberek átlagosan 120 szó/perc sebességgel beszélnek. Viszont gondolkodni 4-500 szó/perc sebességgel tudunk. Van tehát bőven kapacitás az elkalandozásra. Ezt az időt kell pozitívan kihasználni. A következőkre: Anticipálj! Magyarul: próbáld meg előre látni, mi lesz a partnered következő szava, mondata. Hová akar kilyukadni. A rossz főnöknek tíz percig mesél a beosztott a nagynéniről, aki szegény megint kórházban van. A jó főnök már egy perc után „anticipálja”, hogy a mese egy szabadnap érdekében folydogál. Ha ekkor maga ajánlja fel a szabadnapot, az dupla haszon: nyert kilenc percet és ő a megértő feljebbvaló. Jegyzetelj! A folyó beszéd szinte mindig túlbiztosított. (szakszóval redundáns) Ismétlésekbe, körülírásokba, példálózásba bocsátkozunk. Erre szükség van a megértés érdekében, de már a felidézéshez szükségtelen. A jegyzetelés a lényeget hivatott rögzíteni. Egyben annak is bizonyítéka, hogy figyelsz a másikra, fontosnak tartod a közlendőjét. Értelmezz! Nem csak a diplomáciában működik az a gyakorlat, mely szerint a szavak a gondolatok elrejtését szolgálják. A mondatok értelme gyakran kimondatlan. Ki kell bányászni a szövegből. Figyelj a testbeszédre! Ez egy külön kommunikációs csatorna. A testbeszéd megerősíti vagy cáfolja a kimondott szavakat. Egyszerre kell értelmezni a hallottakat és látottakat. Tolmácsolj! Mindenki saját szótárat, értékrendet használ tapasztalatainak rendezésére. Ezért szinte szó szerint le kell fordítani önmagunk számára a híreket és eseményeket. Amit nem fordítunk le, azt nem vagyunk képesek megjegyezni. Arra nem emlékszünk. Ezt a fordító munkát az agy automatikusan végzi, de jó, ha tudatosan is besegítünk. A kulcsszó hozzá: azaz, vagyis. Létesíts szemkontaktust! Időnként, de ne hosszan és mereven, nézz szembe a partnereddel. Részint le lehet olvasni a másik arcáról, hogy őszintén gondolja-e amit mond. Másrészt érzi, hogy figyelsz rá. Továbbá meglátod, hogy mikor lehet, illetve szükséges (illik) megszólalnod. Hümmögj! A partner szövegének követése úgynevezett továbblendítő hangokkal és kifejezésekkel a legtöbb kultúrában bevett szokás. Annál jobb, minél sokszínűbb a repertoár. A sztereotip „aha” monoton ismételgetése inkább az oda nem figyelés jele. Kérdezz! Jó bizonyítéka a fokozott figyelemnek a megfelelő helyen alkalmazott közbekérdezés. „Ezt meg hogy érted?” „Ez tényleg így volt?” „Szerinted komolyan gondolják?” Persze a kérdéseket nem szabad elcsépelni, mert a kellemes kommunikáció legfőbb ismérve a spontán közvetlenség. A partner könnyen észreveheti a hamisságot. Carnegie, aki századunk kezdetén szegény bevándorlóként indult, és több mint 500 millió dolláros vagyont gyűjtött, egyszer azt mondta: „ többet fizetek azért a képességért, hogy valaki kijön másokkal, mint bármi más dologért.” (Forrás: Brian Tracy)



A siker tíz tényezője

Az ember nem lemondani szeretne, hanem „megvalósítani önmagát”. Mi a siker? A siker nem más, mint hogy meg tudod valósítani az elképzeléseidet, önmagadat. Különbségek a sikeres és a sikertelen ember között: 1.) A sikeres ember pontosan tudja, mire vágyik, van terve a célja elérésére, hisz abban, hogy meg tudja valósítani a szándékát, és ideje nagy részét a megvalósításnak szenteli. A sikertelen embernek nincs határozott életcélja, azt hiszi, hogy a siker a véletlen „szerencse” műve, és csak akkor fog bármihez önszántából, ha nagyon muszáj. 2.) A sikeres ember az üzletkötés nagymestere. Elsajátította a befolyásolás művészetét, tudja, hogyan lehet másokra olyan hatással lenni, hogy szívesen közreműködjenek céljai és tervei megvalósításában. A sikertelen ember viszont állandóan gáncsoskodik. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy a többiek tudomására hozza nemtetszését. 3.) A sikeres ember gondolkodik, mielőtt kinyitja a száját. Megfontolja a mondanivalóját. Arra helyezi a hangsúlyt, amit szeret az emberekben, kedvezőtlen véleményét nem fejti ki, vagy szűkszavúan elintézi. A sikertelen ember ennek éppen az ellenkezőjét teszi. Előbb beszél, aztán gondolkodik. Zavarba jön, megbánja amit mond, hiszen meggondolatlan szavaival jóvátehetetlen kárt okoz magának, mert neheztelést vált ki embertársaiból. 4.) A sikeres ember csak azután nyilvánít véleményt, hogy tájékozódott, mert mondanivalóját szeretné intelligensen kifejteni. A sikertelen ember gyakran nyilatkozik olyan dolgokról, amelyekről csekély vagy éppenséggel semmilyen információval sem rendelkezik. 5.) A sikeres ember beosztja az idejét, a jövedelmét, és megfontolja a kiadásait. Csak addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér. A sikertelen mind az idejét, mind jövedelmét elpazarolja, s teszi ezt laza nemtörődömséggel, anélkül, hogy tekintettel lenne az értékükre. 6.) A sikeres ember gyakran érdeklődik mások iránt, különösen azok iránt, akikkel valamilyen lelki közösséget vél felfedezni, és ezekkel a személyekkel ápolja a barátságot. A sikertelen csak azokkal barátkozik, akiktől remél valamit. 7.) A sikeres ember elfogulatlan, minden tekintetben és mindenkivel szemben toleráns. A sikertelen ember szűk látókörű, s mivel intoleráns, képtelen felismerni a kedvező lehetőségeket, és megfosztja magát mások jóindulatú együttműködésétől.



8.) A sikeres ember lépést tart a korral, és mindig tájékozódik arról, ami történik, nemcsak a saját ügyeit érintő dolgokban, szakmájában, legszűkebb környezetében, hanem az egész világon. A sikertelen embert kizárólag a saját szükségletei, kívánságai érdeklik, s ezeknek bármi áron eleget tesz. 9.) A sikeres ember mindig pozitív beállítottságú és pozitív gondolkodású. Tisztában van azzal, hogy a világban elfoglalt helye és elért sikerei szoros összefüggésben vannak azzal, hogy ő másoknak mekkora szolgálatot tesz. Rendszerint több szívességet tesz, mint amennyit ígér. A sikertelen ember nem „valamit valamiért”, hanem „semmiért vár el valamit”, vagyis gyakran számít olyasmire, amit nem érdemel meg. És ha nem sikerül az adott dolgot megszereznie, kudarcaiért másokat okol. 10.) A sikeres ember tiszteli a Teremtőjét, és tiszteletének gyakran hangot is ad imák és jócselekedetek formájában. A sikertelen ember azonban magán kívül senkit sem tisztel, csak a saját kényelmére van gondja, s mindent, ami a kényelmét szolgálja – akár mások rovására is – megszerzi magának, ha módja van rá. Mindent egybevetve látható, hogy mind szóban, mind tettben óriási a különbség a sikeres és a sikertelen ember között. De az biztos, hogy: Minden ember az önmaga felé és a mások felé irányuló szellemi beállítottsága miatt lett az, ami, és tart ott, ahol tart. Legyenek sikerre ösztönző szokásaid! Minden sikerünk és kudarcunk kialakult szokásaink eredménye. Mindannyian szokásaink rabjai vagyunk, amelyek gondolataink és cselekedeteink folytonos megismétlése révén rögződnek bennünk. Tehát, csak olyan mértékben befolyásolhatjuk életünket és sorsunkat itt a Földön, amilyen mértékben gondolataink urai vagyunk. Azokra a szokásokra kell irányítani a gondolatainkat, amelyek kialakulását szükségesnek és kívánatosnak tartjuk. A sikerhez vezető jó szokásokat minden ember kialakíthatja magában. A rosszakat el lehet hagyni, és jó szokásokkal fel lehet cserélni; erre mindenki képes. Az ember kivételével minden élőlény magatartását az ösztönei határozzák meg. Ezek olyan korlátokat állítanak számukra, amelyeket képtelenek megkerülni. Az emberi gondolatok testet ölthetnek a valóságban, vagyis amire gondolunk, megtörténik. Ez a hatalom nem képes csodákra, nem hoz létre a semmiből valamit. Ellenben segít abban, hogy gondolatainkat cselekvéssé alakítsa át. Kezdjünk hozzá szokásaink újjászervezéséhez, vegyünk fel sikerre ösztönző szokásokat.



Ne álmodozz, hanem tervezz !

Álmodozásokkal nem juthatunk sikerhez. Csak az vezet sikerhez, ha felvállaljuk a jelenben adódó feladatokat. Nem arról van szó, hogy lemondjunk az álmainkról, vágyainkról, hanem az, hogy az irányát állítsuk be helyesen. Fegyelmezetlen az emberek gondolkodása. Képzeletükben sokszor az irrealitásokban kóborolnak. Vagy a múltjukon töprengenek, ami már nincs, vagy a jövőjüket tervezik, ami még nincs. S a két „nincs” között alig élik át az egyetlen „vant”, a jelent. Sokszor azt látjuk jobbnak, amit elmulasztottunk. Igen, mert a fantáziánk jobban irányít, mint szabadna. A fantázia nagyon ki tudja színezni azt, ami nincs. Mindezek mellett, mint útmutató hasznos is lehet az álmodozás. Csak tudni kell, hogy nem egyenlő a valósággal. Sok mindent az ember fantáziában próbál ki. Elképzeli magát többféle helyzetben, megízlelgeti a dolgot, majd kialakul egy érzése, hogy hogyan viszonyulna az illető helyzethez, dologhoz, emberhez a valóságban. Így próbálja el az ember a pályaválasztást is. Álmodozunk, fantáziában kipróbáljuk magunkat különböző munkahelyeken stb. Az álmainkat elemezve sok információhoz jutunk önmagunkkal kapcsolatban is. Csak nem szabad összekeverni a valósággal az álmokat. Mint ahogy az ember otthagyja a mozit, és tudja, hogy most már a pesti utcán van és nem San Franciscoban, ugyanúgy fontos, hogy szétválasszam a fantáziát a valóságtól. Itt is a rendeltetésszerű használatról van szó, mint a negatív érzelmek esetében is: ha arra használjuk az álmodozást, amire való, és csak addig, amíg be nem tölti a feladatát, nincs vele semmi baj. Ne az elmulasztott lehetőségek miatt legyünk gondban. Vegyük észre az előttünk álló lehetőségeket. Lehetőség mindig van arra, hogy megoldást találjon az, aki pozitív gondolkodásra törekszik. Ne azon keseregjünk, ami nincs, hanem annak örüljünk, ami van. Tudjuk meglátni és megvalósítani azokat a feladatokat, amelyeket lehetőségeink, adottságaink figyelembevételével megvalósíthatunk. A változtatás vágyát gyakran táplálják olyan fantáziaképek, amelyek a változtatás után elpárolognak, s így a csalódások sorozata következhet be. A nagy és igazi örömök sokszor a kicsiny áldozatok gyümölcse. Sajnos, mivel a kicsiny áldozatok gyümölcse nem rögtön, hanem hosszabb folyamatok, időt igénylő események után érik be, ezért legtöbbször nem akarjuk vállalni azokat a kicsiny áldozatokat, melyekkel nap mint nap szembesülünk. Pedig ezeknek lenne gyümölcse a családok békéje, szomszédok, ismerősök, munkatársak, rokonok egymás iránti szeretetének kivirágzása. Amikor a leprás szíriai Naamán meghallotta Elizeus próféta tanácsát, hogy fürödjön meg a Jordánban, nagyon felháborodott. Dühös volt, hogy ilyen bagatell, egyszerű dolgot ajánlanak neki, mikor ő valami egészen különleges szertartásra volt felkészülve. Alig tudták a szolgái rábeszélni, hogy tegye meg ezt az egyszerű dolgot. Megtette és megtisztult! Sokszor vagyunk mi is így. Istenhez fordulunk azzal, hogy legyen boldogabb az életünk, és úgy gondoljuk, hogy Isten valami egészen különleges, a külső körülmények csodálatos megváltoztatását lehetővé tevő tanácsot fogadni.



Változtassuk meg gondolkodásunkat! A világegyetemben egyetlen dolog van, ami felett hatalmunk van, ez pedig a gondolkodásunk. Át kell alakítanunk gondolkodásunkat! Meg kell változtatnunk a gondolat és érzelemvilágunkat. Ki kell igazítani a rossz beidegződéseinket. Pozitív gondolatokra és érzelmekre kell hangolódnunk.

Általánosan jellemző gondolkodásmód és érzelmek amelyek szerint cselekszünk: 1.) Kívülről vezéreltség. 2.) Felhalmozás és fogyasztás centrikusság. 3.) Az anyagi értékek elsődlegessége a szellemi- lelki értékekkel szemben. 4.) Ötérzékű gondolkodásmód. 5.) Emberi nagyhatalmak játszmáinak kiszolgáltatott jelentéktelen porszemek vagyunk. 6.) Csak egyszer élünk. „Csak egy kört futsz, ragadj meg mindent, amit tudsz.” 7.) Az élet kínlódás és szenvedés. 8.) Sok a csalódás és kudarc, kevés a siker. 9.) Lényegem: Halandó anyagi test vagyok, aminek van egy személyisége. Ennek megfelelő érzelmek: Elkülönülés, Elidegenedés, Ellenségeskedés, Irigység, Gyűlölködés, Türelmetlenség, Közömbösség, Rágódás, Félelem, Szorongás, Vágyódás, Aggódás, Bánkódás.

Elérendő harmonikus gondolkodásmód és érzelmek: 1.) A kívülről jövő elvárásokat mérlegelő, számításba vevő belülről vezéreltség. 2.) A felhalmozást és a fogyasztást ésszerű határok között tartó önmegvalósításra törekvés. 3.) Anyagi-szellemi-lelki értékek egyensúlyának megvalósítása. 4.) Az ötérzékű gondolkodásmód kiszélesítése többérzékű gondolkodásmóddá. 5.) Egy nagyobb terv fontos része vagyok. Nem egy jelentéktelen porszem vagyok, hanem egy globális terv mindenki mással egyenrangú része. 6.) Az élet egy újra és újra ismétlődő fejlődési folyamat. 7.) Az élet nem kínlódás és szenvedés, hanem kihívás és küldetés. 8.) Nincs csalódás és a kudarc, csak tanulási- és tapasztalatszerzési folyamat, ami megmutatja a sikerhez vezető utat. 9.) Lényegem: Elsősorban halhatatlan lélek vagyok, aminek van egy halandó anyagi teste, s annak van egy személyisége. Ennek megfelelő érzelmek: Az Elkülönülés, Elidegenedés, Ellenségeskedés, Irigység, Gyűlölködés, Türelmetlenség, Közömbösség, Rágódás, Félelem, Szorongás, Vágyódás, Aggódás, Bánkódás, fokozatos megszüntetése, visszaszorítása, s helyette a pozitív érzelmek: Egységtudat, Szeretet, Türelem, Megértés, Megbocsátás, Segítés, Adakozás, Lelki harmónia uralmának biztosítása.



Hol van a világ közepe?

A tibeti buddhisták szerint Tibetben van egy hegy, s az a világ közepe. Megkérdezték a Dalai Lámát, mi erről a véleménye. Azt felelte: - Nem tudom. Lehet. Minden nép a saját országába teszi a világ közepét. Lehet, hogy igazuk van. Mivel a világ végtelen, bárhová tehetjük a közepét. Valójában mi vagyunk a világ közepe. Te vagy a világ közepe, Ő a világ közepe, Én vagyok a világ közepe, mert a világról alkotott képzet bennünk keletkezik, belőlünk indul ki.



Az élet értelme

Idézet az Upanisád, azaz a „Mester körül ülés” példázataiból: „Az egyik tanítvány kérdezi a Mestert, hogy mi lehet az élet eredete és oka? A Mester azt mondja a tanítványnak: - Menj ki a vadonba, és gondolkozz szabadon. Ha megtalálod az élet eredetét és okát, jöjj vissza hozzám, és mondd meg nekem. A tanítvány kiment a rengetegbe, megfigyelte az állatokat, és azzal jött vissza, hogy megtalálta a feleletet a Mester kérdésére: - Az életet a lüktető vér okozza. - A növényekben, az ásványokban nincsen vér, és ők is élőlények - felelte a Mester. - Menj vissza a vadonba, és gondolkozz tovább. A tanítvány visszament a rengetegbe, és megfigyelte nemcsak az állatokat, hanem a növényeket és a csillagok járását is; azzal jött vissza, hogy az élet oka a mozgás. A Mester elgondolkozott, és azután azt kérdezte: - És ki mozgatja mindezt? Erre a tanítvány nem tudott válaszolni, és a Mester elküldte, hogy meditáljon tovább. A tanítvány hosszas merengés, megfigyelés és gondolkodás után megtalálta az élet eredetét és okát. De nem tért vissza a Mesterhez, hogy titkát elárulja, mert mindenki csak magának találhatja meg az élet értelmét és a boldogságot.”



Önfejlesztés „ Mindenkinek akinek van még több lesz, akinek pedig nincs, még amije van azt is elveszik tőle.” mondja Jézus azokra, akik életükben nem növelték a születés által hozott, kapott képességeiket. (Lukács 19, 26) Minden ember rendelkezik olyan adottságokkal, amelyek eltérnek az átlagostól. (jobbak vagyunk a kommunikálásban, rosszabbak az eladásba, jobbak a matematikában, rosszabbak a nyelvekben, stb.) A kiemelkedő adottságok területén kiemelkedőt tudunk nyújtani, ha rátalálunk. Ez a rátalálás a felnőttkor legfontosabb feladata. Teljes erőnkkel arra kell törekednünk, hogy tökéletessé váljunk azon a területen, ahol különleges adottságokkal rendelkezünk. Két ismérve van a kiemelkedő adottságoknak: Az első az érdeklődés. Azok a dolgok, amelyek lekötik a figyelmünket, felkeltik az érdeklődésünket, nagyon jól mutatják, melyik területen rendelkezünk kiemelkedő adottságokkal, mit szeretünk olvasni, miről szeretünk beszélgetni, gondolkodni, mit szeretünk tanulni. Általában úgy vagyunk programozva, hogy olyan dolgok érdekelnek, vonzanak bennünket, amelyekhez a legjobban értünk. A második az elmélyedés. Mi az, amit a legmélyebb figyelemmel tudunk kísérni, mi az, amiben a leginkább tudunk elmélyedni? Érdeklődés, elmélyedés. Ezekkel megtalálhatjuk kiemelkedő adottságainkat. Ez az egyik legfontosabb feladatunk, mert amíg ezt el nem érjük, nem tökéletesíthetjük képességeinket. Mindenki rendelkezik kiemelkedő adottságokkal, csak meg kell találni. A gyémántmező története: A gyémántmező története egy öreg farmerről szól. Eladta a farmját, és elment gyémántot kutatni Afrikába. Elfogyott a pénze, s végül meghalt szegényen és magányosan. Ez alatt otthon a régi farmján az új tulajdonos hatalmas gyémántokat talált. A gyémántmező története arra tanít bennünket, hogy a lábunk alatt, pont most, szinte minden esetben megtaláljuk, amit keresünk. Elrejtve a saját adottságainkban, képességeinkben, tapasztalatainkban, bölcsességünkben, tudásunkban, szorgalmunkban, családunkban, kapcsolatunkban, valahol itt és most, a saját lábunk alatt. Itt van a lehetőség, itt van a gyémántmező amit keresünk. Nem kell elmennünk a világ végére, nem kell másik városba költöznünk, nem kell megváltoznunk, csak fel kell tárnunk a saját gyémántmezőnket. De a gyémántok nem látszanak gyémántoknak nyers állapotukban. A gyémántok, vagy lehetőségek, mindig a kemény munka álruhájában kerülnek elénk. Annak, hogy az emberek mindig másutt keresik őket, az az oka, hogy mindig a kemény munka álruhájában kerülnek elénk. Sok munka és erőfeszítés kell ahhoz, hogy napvilágra kerüljenek. Tehát nézzünk a lábunk alá, hogy megtaláljuk a gyémántmezőt. Keressük meg, hogy milyen területen vannak kiemelkedő adottságaink. Ez nagyon fontos a megfelelő célok kitűzéséhez. Giorgio Vasari a XVI. században élt híres író, „A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete” c. könyv szerzője a legnevesebb képzőművészek életének tanulmányozása után az alábbi következtetést vonta le:



„ Mindenki érje be azzal, hogy szívesen csinálja azt, amire természete ösztönénél fogva hajlamosnak érzi magát, és pusztán a versengés kedvéért ne akarjon olyasmihez kezdeni, amihez a természet nem adott neki tehetséget, mert akkor hiába fáradozik, csak szégyent és kárt vall. Aki nem alkalmas egy bizonyos dologra, bármennyire is erőlteti magát, sohase tud eljutni oda, ahová más a természet segítségével könnyűszerrel eljut.” A munkanélküliség nemcsak azt jelenti, hogy az embernek nincs keresete. Olyan emberek millióit láthatjuk, akik elidegenedtek életfeladatuktól. Valaki, aki akaratának és adottságainak megfelelően muzsikus szeretett volna lenni, nem talál munkát magának, és most mint benzinkutas dolgozik. Magasabb értelemben ő is munkanélküli, tekintetbe véve, hogy mi akart lenni és mivé kellett volna válnia. Jóllehet, van munkája és pénzt keres – valószínűleg a benzinkutast még jobban is fizetik, mint a hegedűst a zenekarban. A munkanélküliség szociális jelenünk sokkal mélyebb problémája, mint azt az ember gondolná. Olyanok vagyunk, mint egy csiszolatlan gyémánt, aminek közepén ott világít lényünk lényege, az isteni szikra, a Fény. Ahhoz, hogy ragyogó drágakővé válhassunk, fényesre kell csiszolnunk a durva felületeket, vagyis ki kell fejleszteni magunkban az isteni tulajdonságokat. Egy asszony betért egy boltba, és legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött. Mit árulsz itt? – kérdezte. Mindent, amit a szíved kíván – válaszolta Isten. Alig mervén hinni a fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat. Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot akarok – mondta, majd kis idő múlva még hozzátette – nem csak magamnak, hanem minden embernek a földön. Isten mosolygott. Kedvesem, félreértettél – mondta. – Mi nem gyümölcsöt árulunk itt. Csak magokat. A legjobb fejlődési lehetőséget csak olyan közeg biztosíthatja számunkra, ahol a legnagyobb az ellenállás. Ehhez a legalkalmasabb körülményeket a fizikai világban találjuk. A földi életben lépésről lépésre haladhatunk, egyik felületet a másik után csiszoljuk és tökéletesítjük. Hatalmas munka ez. Egy élet alatt nem lehet elvégezni. Valahányszor egy földi élet után visszatérünk igazi otthonunkba, felmérjük munkánk eredményét. Ha úgy látjuk, maradt még csiszolni való, visszatérünk. Mindig az egyéntől függ, hogy egy földi élet alatt mennyit sikerül fejlődnie.



Önmegvalósítás Az önmegvalósítás a személyiség kiteljesítése, vagyis azzá válni, amire a legjobb képességeink és adottságaink lehetőséget adnak. Az önmegvalósítás nem más, mint céljaink közül azoknak a céloknak az elérése, amelyek boldoggá tesznek, amelyek irányt és értelmet adnak életünknek. Az önfejlesztés, önmegvalósítás a gondolkodás - hit - cselekvés hármasával érhető el. A Tanítás egy része továbbadható, másik része viszont csak önmagunk hosszas és szorgalmas megtisztításával ismerhető meg. Az önmegvalósítás előfeltétele az önismeret. Az önmegvalósítás méltó célok és ideálok, érzelmi kapcsolatok, magas fokú önismeret és önmegértés eredményeképpen jöhet csak létre, ami jó egészséget, sok energiát, és nagy lelki nyugalmat hoz létre. Az önmegvalósítás során tehetségünknek, képességeinknek megfelelően teljesítünk, produkálunk tanulásban, munkában, hivatásban. Képesség arra, hogy az ember jól érezze magát a világban; képesség életörömre, az élet által nyújtott lehetőségek (evés, munka, pihenés, szerelem, kultúra) élvezetére; Képesség arra, hogy a tevékenységeink, a jó közérzetünk megteremtése során ne zavarjuk, ne tegyük tönkre mások életét; mindez ne mások rovására történjen. Az önmegvalósítás alapfeltétele az útkeresés (hova akarok eljutni?). Az útkeresésnek meg az önismeret (ki vagyok én?) a feltétele.

Az ember nem lemondani akar, hanem „megvalósítani önmagát”. Ma az emberek által egyre inkább preferált út: Valósíts meg értékes célokat, hogy a társadalom boldog tagja lehess, mert csak a sikeres, a céljait elért ember tud boldog lenni, és csak ilyenekkel lehet a civilizációt fenntartani és a kultúrát építeni. Az emberek nagy része csak nagyon kevés dolgot ér el. Az átlagember is sokkal alacsonyabban teljesít, mint ahogy képes lenne rá. Manapság a dolgozó emberek többsége alul foglalkoztatott, feladatuk nem teszi próbára képességeiket és tudásukat. Nagyrészük inkább valami mást csinálna. Miért van ez? Azért mert a születési anyakönyv mellé nem kaptunk használati utasítást. Végigmegyünk a teljes oktatási rendszeren úgy, hogy semmit nem hallunk a sikerről. Amikor megszületünk, olyanok vagyunk, mint egy számítógép. Képzeljük el, hogy megvesszük és hazavisszük a számítógépet. Összeállítjuk, de nincs hozzá használati utasítás. Nekünk kell kitalálnunk, hogyan működik. Világra jöttünk kezelési utasítás nélkül, és életünk arról szól, hogy kitaláljuk, hogyan éljünk helyesen. Kulcstényezők az önmegvalósításban: Szeretet, amely = jót akarni, jót cselekedni. Miért ez a kulcstényező? Azért mert a szeretet az egyetlen pozitív érzelem, amely képes kitágítani az ember látókörét, s ezáltal cselekedeteinek színterét is. ( a gyűlölet ugyanígy aktivizál és kitágít, de negatív irányba. ) A másik kulcstényező a tudás. Meg kell tanulni helyesen cselekedni, hogy a minden eddiginél többet hozzunk ki magunkból. A harmadik kulcs az erőfeszítés. A szükséges és megfelelő erőfeszítés. Eredmény = szeretet + tudás + erőfeszítés



Ezek az elvek a felnőtt élet összes sikerének és teljesítményének az alapjai. Minden sikeres férfi és nő alkalmazza ezeket az elveket akár tudatosan, akár ösztönösen. Ha használjuk ezeket a módszereket, azzá lehetünk, amik csak akarunk. Növelhetjük, és beteljesíthetjük lehetőségeinket. Nagy lelki nyugalmat érhetünk el, egészségesebbek, energikusabbak leszünk, anyagi biztonságra teszünk szert, önmegvalósításra leszünk képesek és megtapasztalhatjuk a belső békét. Amiben az emberi elme hinni tud, azt meg is tudja valósítani. A siker azoknak a céloknak az elérése, amelyek boldoggá tesznek, irányt és értelmet adnak az életünknek. Tartós boldogság az ember természeténél fogva nincs. Amint elért egy célt, azonnal kiemelkedik egy újabb, a maga feszültségével, ami az elérésére hajt. A boldogság nem állapot, hanem egy-egy részcél elérésekor egy pillanat. Ennek utóhatása egy olyan érzés, hogy a helyes úton vagyok. Ez inkább harmónia, kiegyensúlyozottság. A siker előfeltétele az önismeret - mert tudnom kell, hogy mi az én utam, csak akkor tudok haladni rajta. Továbbá kellenek célok, hogy időnként elérhessem a pillanatnyi boldogságot. Ezek az út mérföldkövei. Az emberi szükségletek egymásra épülő piramist alkotnak. Az alacsonyobb rendű szükségleteknek kell kielégülnie először ahhoz, hogy egyáltalán működésbe lépjenek a magasabb rendűek. Az alacsonyabb rendűek abszolút öncélúak. A két magasabb rendűnél, az önérvényesítés és az önmegvalósítás szükségleténél lép át az ember a magasabb szférákba. 1. fizikai szükségletek (étel-ital-élettani szükségletek. Minden, ami nélkülözhetetlen az ember testi életben maradásához.) 2. biztonsági szükségletek (fizikai és szociális szempontból a veszélyek és a rizikók sikeres elhárítását jelentik.) 3. érzelmi szükségletek ( az interperszonális kapcsolatokra vonatkoznak. A szeretet, a valahova tartozás szükséglete.) 4. önérvényesítés szükséglete (a feltörés a szociális struktúrában, a karrier.) 5. önmegvalósítás (a belső lehetőségeknek, a tehetségnek, a meggyőződésnek, a hitnek, az ideális életformának a megvalósítása. Minden adottságát működésbe helyezni, és ezekkel harmóniában alkotni, és eggyé olvadni - az emberiséggel, a természettel. Innentől lépi át a személyes célok körét, illetve innentől válik személyes céllá az, hogy ne csak öncélú legyen az ember.) Ezek a szükségletek dinamikusak, mozgásban vannak. Egy magasabb szükségletszint csak akkor tud kiépülni, ha az alatta levő szint megszilárdult. Ha az alacsonyabb szint torzan fejlődik, a ráépülő magasabb szint is deformált lesz. Például az éhező ember lemond a biztonságról az ennivaló megszerzése érdekében. Aki biztonságérzetében állandóan fenyegetett, érzelmileg is torzan fejlődik. Lásd: kriminális esetek. Az ember aktuális viselkedését mindig a kiépült legmagasabb szükségletszint határozza meg. Például az önmegvalósítás során kiépült erkölcsi normarendszer, a hazafiság, akár a biztonság, sőt a fizikai lét kockáztatását is eredményezheti. Valósítsuk meg önmagunkat: Rabbi Náhum mondta: „Amikor meghalok, az Örökkévaló nem azért von majd engem felelősségre, hogy miért nem voltam Mózes, hanem azért, hogy miért nem voltam Rabbi Náhum!” A talentum, ami az emberre bízatott, mindig saját maga! Ezzel kell elszámolnia.



A társadalmi integráció hatása az egyénre

Durkheim (1978) "homo duplex" modellje szerint az ember egyrészről biológiai igényeinek önző kielégítésére törekszik, ez az individuális magatartás nehézzé teszi a társadalom szerveződését. Másrészről megvan a képessége arra, hogy erkölcsi értékekben higgyen, ezek alapján hosszú távra tervezzen, ami alapját képezi a közmegegyezésnek és a kollektív tudat kialakulásának. Ez a társadalmi stabilitás alapja. Az egymás iránti bizalom, a közös értékek fontossága, a kulturális, társadalmi azonosság elfogadása, nagyfokú szociális kohéziót eredményez, és ez nem csupán az egészségi, hanem a gazdasági jól-lét, prosperitás, társadalmi integráció alapja is. Ha a társadalomban meggyengülnek a közös értékek, akkor az egyén úgy látja, hogy csak deviáns úton érhet el megfelelő életkörülményeket, életminőséget. Az értékek, a hosszú távú tervezésbe, a közmegegyezésbe vetett bizalom elvesztése olyan társadalomhoz vezet, ahol mindenki mindenki farkasa. Az ilyen társadalom tönkreteszi önmagát. Az emberi kapcsolatok természetes hálójának, a közös értékek elfogadásának, az ezen alapuló életcélok meglétének, egyszóval a társadalmi azonosságtudat megbomlásának következménye a devianciák - öngyilkosság, alkoholizmus, bűnözés, egyéb önromboló magatartásformák gyakoribbá válása, szerint közvetlenül is hatnak az emberek egészségi állapotára. A szociális, társas támogatás, s ezen belül elsősorban az érzelmi támogatás, az összetartozás élmény jelentős egészségügyi védőfaktor. Nemzetközi vizsgálatok szerint a kulturális, társadalmi azonosságtudat, a szociális kohézió az egyik legjelentősebb egészségügyi védőfaktorrá vált a modern társadalmakban. Ennek megléte esetén a gazdagabbak hajlandóak áldozatokat hozni a közösségért, a lemaradók nem azt érzik, hogy magukra maradtak egy ellenséges világban.



A viszonylagos lemaradás – kudarcélmény

Az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb közegészségtani felfedezése, hogy a gazdaságilag fejlett országokban a társadalmi-gazdasági különbségek, a viszonylag alacsonyabb szociálisgazdasági státusz szoros kapcsolatban állnak a halálozás, a megbetegedések, különösképpen a szív-érrendszeri megbetegedések gyakoriságával. A társadalmi-gazdasági különbségek nem önmagukban, hanem a viszonylagos lemaradás szubjektív átélése által okozott depressziós lelkiállapot, reménytelenség eredményez magasabb megbetegedési arányokat. Tehát leegyszerűsítve, ha valakinek nincsen autója, és ettől nem válik depresszióssá, tehát nem érzi magát reménytelennek, boldogtalannak, kevésbé alkalmasnak, kevésbé értékes embernek, akkor nem válik betegebbé. De ha valakinek nincs autója, és ezt úgy minősíti, hogy lemarad és nem alkalmas arra, hogy lépést tartson az elvárásokkal, ha ennek következtében kialakul nála a depressziós tünet együttes, akkor lényegesen betegebbé is válik. Önmagában nem a szegénység a veszélyeztető tényező. Az európai országok között nincs közvetlen statisztikai kapcsolat a GDP és a várható élettartam között, csupán a fejlődő országokra igaz, hogy a nemzeti össztermék és az egészségi állapot nagyon szoros kapcsolatban van. Míg a fejlődő országok esetében az egészségi állapot a nemzeti jövedelemmel arányosan növekszik, a fejlett (OECD) országokban minél nagyobbak az országon belüli jövedelem illetve szociális különbségek, annál magasabbak a halálozási arányok. A magyar lakosság szociális-gazdasági helyzete egyre polarizáltabbá, különbözőbbé vált. Míg 1970-ben szinte azonosan alacsony életszínvonalon élt a lakosság nagy része, manapság a társadalmon belül nagy különbségek alakultak ki. Az utóbbi évtizedek nagyfokú társadalmi polarizációja következtében a társadalom azon rétegeiben, amelyek nem voltak képesek megbirkózni a változó élethelyzetekkel, viszonylag rendkívül lemaradtak, az egészségi állapot súlyos romlásának hátterében legfontosabb tényezőként a reménytelen, depressziós lelkiállapotot ismertük fel. Nem önmagában a rossz szociális-gazdasági helyzet, hanem a viszonylagos lemaradás a leglényegesebb tényező, hiszen az egységesen alacsony életszínvonal mellett a 70-es évekig a magyar egészségügyi statisztikák lényegesen jobbak voltak Európa más országaihoz viszonyítva. Saját helyzetét, sorsát értékelve az ember midig viszonyít. Ebben a viszonyításban a nivelláció, az uniformizáltság inkább elviselhetővé tesz hiányokat, korlátozásokat („nagyjából mindenki úgy él, ahogy én”), mint a szélsőségesen differenciálódott anyagi és kulturális helyzet, a markánsan eltérő színvonalú életminőség. („bezzeg mások!”) Ha valaki folyamatosan ahhoz méricskéli önmagát, hogy másoknak mit sikerült elérnie, akkor sosem lesz elégedett. Az ilyen fajta rivalizáló versenynek nincsen vége, örökös elégedetlenséget szül.



A kontrol/kompetencia jelentősége Minél inkább képes az ember irányítani az életét, annál több örömben, bőségben és elégedettségben lesz része. Hány ember mondhatja el magáról, hogy az élete harmonikus, kielégítő és hogy elérte céljait? Rendszerint az ember munkája a legfőbb területe az életben. Ez az, amit elsősorban teszünk, ami által támogatjuk önmagunkat, ami leköti figyelmünk nagy részét. Ébren töltött óráinkból többet töltünk munkával, mint bármi más egyébbel. Ha a munkánk rosszul megy, az általában kihat életünk más területére is. Akinek nincs sikere a munkájában, az nem olyan boldog, mint amilyen akkor lenne, ha magasabb szintű kompetenciát tudna mutatni a fő tevékenysége során. A kompetencia sok pozitív tulajdonsággal jár együtt, beleértve a büszkeséget, elégedettséget és a biztonság érzését. A helyzet feletti kontroll lehetőségének hiánya a tehetetlenség, reménytelenség, csökkent immunológiai aktivitással jár és befolyásolja a tumornövekedést, valamint a különböző fertőzésekkel szembeni fogékonyságot. A kontrollvesztés élettani következményei: Állatkísérletben a tartós kontrollvesztés következményei a gyomor-bélrendszeri fekélyképzôdés, szívműködési és ritmuszavarok. A kontrollvesztés független kockázati szerepét először éppen a daganatos halálozás, kórlefolyás rosszabbodása esetében mutatták ki. Kompetenciák fajtái A szakmai kompetenciák megtanításában minden oktatási intézmény érdekelt, a szakmai tudás azonban nem elég. Nagyon fontos, de kevés, rendelkezni kell a szakma gyakorlásához szükséges legfontosabb kompetenciákkal is. Kulcskompetenciák Az életben való sikeres boldoguláshoz nemcsak a viszonylag könnyen meghatározható, mérhető tudásokra van szükség, hanem más, nehezebben megfogható, körülírható dolgokra is. Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása alapján, mely 2006. december 18. került publikálásra, az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákat a következők szerint definiálják: A kulcskompetenciák azok a kompetenciák, amelyekre minden egyénnek szüksége van a személyes önmegvalósításhoz és fejlődéshez, az aktív polgársághoz, a társadalmi beilleszkedéshez és a foglalkoztatáshoz. Az ajánlás a következő kulcskompetenciákat határozza meg: 1. Az anyanyelven folytatott kommunikáció; 2. Az idegen nyelveken folytatott kommunikáció; 3. Matematikai kompetencia és alapvető kompetenciák a természet- és műszaki tudományok terén; 4. Digitális kompetencia; 5. A tanulás elsajátítása; 6. Szociális és állampolgári kompetenciák; 7. Kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia, valamint 8. Kulturális tudatosság és kifejezőkészség.



Valamennyi kulcskompetenciát egyformán fontosnak kell tekinteni, hiszen mindegyik hozzájárulhat a sikeres élethez a tudásalapú társadalomban. Sok kompetencia részben fedi egymást és egymásba fonódik: az egyik területhez elengedhetetlenül szükséges elemek támogatják a másik terület kompetenciáit. A kulcskompetenciák azokat az alapokat képviselik, amelyeken személyiségünket fejleszthetjük: amikor tanulmányainkat folytatjuk, munkát keresünk, vagy állást változtatunk az elérhető információk és lehetőségek alapján, Európa többi polgárával és más kultúrákkal lépünk kapcsolatba, vagy megérteni próbáljuk őket.

Egyéb kompetenciák A munkaadók számára fontos, hogy a hasonló háttérrel rendelkező pályakezdők és az új munkahely keresők, a munkahely „váltók” személyiségéről pontos képet kapjanak. A cégek ugyanis a szaktudás, az elemzőkészség, a döntésképesség mellett akaraterőt, önálló munkavégzésre való képességet, elkötelezettséget, felelősségtudatot is várnak, illetve azt is, hogy tudjanak csoportban dolgozni a munkavállalók. Ide tartozó kompetenciák: Személyes kompetenciák azok az adottságok és személyiségjellemzők, amelyek meghatározzák és befolyásolják az egyén teljesítményét, hatékonyságát a munkavégzés során. Fontosabb személyes kompetenciák: felelősségtudat, kitartás, precizitás, pontosság, önállóság, önfegyelem, stressz tűrő képesség, terhelhetőség, szorgalom, önfejlődés, elkötelezettség. Társas kompetenciák olyan személyes tulajdonságok, készségek és képességek, amelyek jellemzően társas helyzetben nyilvánulnak meg. Fontosabb társas kompetenciák: kapcsolatteremtő és fenntartó készség, csoportmunkára való alkalmasság, udvariasság, kezdeményezőkészség, határozottság, empátia, tolerancia, motiválhatóság, segítőkészség, irányíthatóság. Módszerkompetenciák, ami a jellemző cselekvési módok rutinját jelenti, amelyekkel a megszerzett szakmai ismereteket, tudást jól megválasztott módszerekkel alkalmazzuk. Ilyenek: gondolkodás, problémamegoldás, munkastílus.

Ötvözni kell a kompetenciák fejlesztést.



Tanulást segítő tréning A diákok többsége számára megpróbáltatást jelentő, nehéz folyamat a tanulás, mert nem tudják, hogy hogyan tanulják meg, amit éppen tanulnak. Nem sajátították el azt a képességet, hogy valamit gyorsan, bizonyossággal és könnyedén megtanuljanak. Mások pedig azt veszik észre, hogy képtelenek alkalmazni a tanultakat. A mai világban mindenkinek, legyen az gyári munkás vagy menedzser, képesnek kell lennie fontos információkat felfogni, megjegyezni és alkalmazni. Ez a tanulás. Gyorstanulási technikák Az átlagember gondolkodási képességének töredékét használja. Hogyan használhatunk ki többet: A szellemi képesség erőfeszítéssel fejleszthető. Ugyanúgy fejleszthető, mint az izomzat. Az a személy, aki tehetséges egy szakmában, foglalkozásban (ügyvéd, orvos, üzletember) évekig tartó munkával, tanulással kifejlesztette. A szellemi képesség széles skálán alakítható. Sokkal okosabbak, és sokkal intelligensebbek vagyunk, mint ahogy gondoljuk. Az IQ az énképtől is függ. Sok emberről kiderült, hogy rendkívül intelligensek, de mivel negatív környezetben nőttek fel, egészen fiatalon beléjük nevelték, hogy nem valami nagy lumenek. Tapasztalható, hogy sokan jóval okosabbak, mint hiszik. Korábbi tapasztalataik miatt az énképük úgy irányítja őket, hogy elmaradnak valódi intelligenciájuktól. A tanulási képesség is alakítható. Megtanulhatunk tanulni. Minél többet tanulunk, annál nagyobb lesz a tanulási képességünk. Ez olyan, mint egy izom. Minél jobban használjuk, nyújtjuk annál jobban nő a képesség. Bármilyen tárgy tanulása növeli a tanulási képességet. Ha többet akarunk keresni, többet kell tanulni. Világunk a tudásra épül. Közvetlen összefüggés van az életkor hossza és a tanulás között. Megfigyelték, hogy minél aktívabb az elme, annál tovább élünk. Amikor olyan embereket látunk, akik szenilissé kezdenek válni már 60 éves koruk körül, tudhatjuk, hogy ők már nem olvasnak régóta. Rengeteget nézik a televíziót. Ez természetesen rendkívül passzívvá teszi az agyukat. Az agy lassan sorvadni kezd. Az intelligenciájuk, a környezetükre való reagálás képessége hanyatlani kezd. Minél tovább tanulunk, annál aktívabbak maradunk intellektuálisan. Annál több energiánk, és életerőnk van. Annál egészségesebbek vagyunk. Gondoljunk olyan szuperkreatív emberekre, mint Goethe, aki a Faust második részét 85 éves korában kezdte írni. Albert Schweizer még egész nap aktív volt 91 éves korában, amikor a legtöbben, akikkel felnőtt, már régóta a sírban voltak. Fejlesszük ki a tanulási képességet, tanuljunk meg tanulni. Az információ mennyisége olyan gyorsan nő, hogy senki nem tud vele lépést tartani a szaktarületén sem. Akármilyen területen dolgozunk, évente több cikk, könyv, tanulmány jelenik meg, mint amennyit el tudunk olvasni. Hogyan lehet gyorsítani a tanulást? Hogyan sajátíthatunk el még több információt? A gyerekek egészen 5-6 éves korukig 25-ször gyorsabban tanulnak, mint a felnőttek. Hogyan lehet újjáteremteni a gyerekkori feltételeket – amiért a gyerekek olyan gyorsan tanulnak – felnőtt korban. Az embereknek tanulás közben eltérő az agyhullám tevékenységük, különböző eltérő okok miatt. Az agy négy különböző szinten működik. Az első szint a BÉTA szint. Ez másodpercenként 14 hullám, vagy több. A béta szint az éber állapot, amikor az agyunk aktívan működik. Ekkor a tanulásunk a legkevésbé hatékony.



A béta szint alatt az ALFA szint van. Itt másodpercenként 8-13 hullám van. Ebben az állapotban jobban tanulunk. Ez a mély ellazulás állapota. Ebben az állapotban akkor vagyunk, amikor teljesen ellazulva ülünk, ábrándozunk, vagy elalvás előtt erre a szintre megyünk vissza. Az alfa szint alatt a TÉTA szint van. 5-7 hullám/sec. Ebben a szintben vagyunk közvetlenül azelőtt, hogy álmodni kezdünk. Közvetlenül elalvás előtt. Előfordult, hogy felriadt rögtön az után, hogy elaludt, és hírtelen kijött ebből a téta szintből? Még nem aludt mélyen. Nagyon kellemetlen érzés. Ez a szint az, ahol legjobban lehet tanulni. Amikor ezen a szinten tanulunk, tanulási képességünk ugrásszerűen megnő. A téta alatt a DELTA van. Ez ½-4 hullám/sec. Ezek hosszú hullámok. Másodpercenkénti fél hullám alatt, már nem működik a szervezet. Az agy tanulási képessége végtelen. Korlátlan mennyiségben képes információt begyűjteni. A TÉTA szinten való tanulás megváltoztatja tanulási szokásainkat. A lágy klasszikus zene igen fontos része a módszernek. A 60 ütemes barokk zene lassítja a szívdobogást, lassítja az agyhullámokat, így a test és a tudat összhangba kerül a zenével. Döntő fontosságú a beérkező információ. Tanulhatunk műszaki tárgyakat, orvostudományt, filozófiát, pszichológiát. Olyasmit nem tudunk tanulni, ami nem érdekel, ami nem köti le figyelmünket. Tisztázzuk, hogy amit tanulunk, fontos-e számunkra. Az első pont a meghatározás. Határozzuk meg célunkat: miért tanuljuk azt a tárgyat. Gondoljuk végig, mérlegeljük, elemezzük, és csak akkor tanuljunk, ha van vele célunk. Nagyon fontos, hogy legyen célunk. Erősen vágyni kell a tanulásra. Ne másvalakinek a kedvéért tanuljunk. Tanuljunk mindig, amikor csak lehet, klasszikus zenére. Lágy, hangszeres, klasszikus zenére. Bármilyen lágy klasszikus zenére. Különösen jó Mozart klasszikus korszaka. De szintén jó Bach, Brams, Stravinski is. Ezeknek 60 ütemes klasszikus barokk zenéjük van. És ha ilyen zenét játszunk, vagy ha vízcsobogás, hullámok zúgása van a szalagon, az megnyugtatja az agyat, megnyitja a bal és a jobb féltekét, és így beengedi az információt a bal féltekébe. Azért, hogy azután átkerüljön a jobb féltekébe, ahol a memóriaközpontban raktározódik. A zenére ellazul az agy. Időnként ismételni kell. Amikor elkezdjük a tanulást, először gyakorolni kell. Minél többet gyakoroljuk a tanulást, annál valószínűbb, hogy menni fog. Fontos a változatosság. Különféle módon serkentsük a tudatunkat. Könyvekkel, beszélgetéssel, színdarabokkal, különféle témákkal. Állandóan bombázzuk az agyunkat. Olyan ingerekkel, amik izgatnak bennünket. És tapasztalni fogjuk, hogy fejlődik a tanulási képességünk. Fontos a figyelem időtartama. Ahelyett, hogy igen hosszú ideig, két-három óra hosszat tanulnánk, vagy olvasnánk egyfolytában, szabdaljuk fel ezt az időt. Tartsunk szüneteket. Minél több szünetet tartunk, minél több változatosságot viszünk tanulásunkba, annál gyorsabban tanulunk. Az a lényeg, hogy tudjuk: az, hogy mik vagyunk, és hogy mik leszünk a jövőben, az annak az információnak a függvénye, amit a tudatunkba fogadunk be. Hogy mennyi praktikus és hasznos információt fogadunk be, eldönti, hogy mennyire javíthatjuk meg külvilágunkat. Tanuljunk meg tanulni. Ha ezt megtesszük, meglepődünk, mekkora szellemi teljesítőképességre leszünk képesek. A sikertudat legfontosabb tényezője az önbecsülés. Higgyük el, hogy képesek vagyunk rá. Ha elhisszük, el is érjük. (Forrás: Brian Tracy)



A tudatalatti fontossága Bár az ember szereti magáról azt hinni, hogy racionálisan gondolkodó lény, aki a döntéseit ésszerű megfontolások alapján hozza, a valóság más. Az elmének két nagyon különböző része van. Az egyik a tudat, a másik a tudatalatti. A „tudatalatti” azt jelenti, hogy a lelki működésünknek kis része tudatosul, nagyobb része nem. A tudatalattiból szüntelenül érkeznek impulzusok a tudatunkba és jelentősen befolyásolják, olykor teljesen meghatározzák a viselkedésünket. Egész szervezetünk működése nem tudatos irányítás alatt történik. Légzés, szívverés, anyagcsere úgy történik folyamatosan, hogy tudatosan nem veszünk részt benne. Ugyanilyen pontosan hajtjuk végre azokat a belső utasításokat, amelyeket a nevelés, a társadalmi környezet, a média, a reklámok hatására épülnek be a nem tudatos gondolkodásunkban. Ezek a beépített programok sok élethelyzetben átveszik az irányítást a tudatos gondolkodás felett, és mivel nem tudatosak nehezen ismerhetőek fel. A legtöbb ember nem racionális, hanem „racionalizál”, vagyis a tudatalattiból jövő érzelmiindulati hatások alatt végzett cselekvéseihez utólag logikusnak tűnő álmagyarázatokat kreál. A fogyasztói társadalom befolyásolja az ember gondolkodását, tudatalattiját, azt sulykolja bele, hogy a legfontosabb feladata az életben, az anyagi fogyasztás minél bővebb megvalósítása. A tudatalattiban lerakódnak, megszilárdulnak olyan hiedelmek, amelyek az ember minden gondolatát, cselekedetét a végtelenségig bővülő fogyasztásra fókuszálják. Az elv ugyanaz, mint a reklámszakmában. Minél többször látunk vagy hallunk valamit, annál erősebb lesz a belső késztetés, hogy engedelmeskedjünk a reklám utasításának. A televíziónak programozó ereje van. A rádió program, Tv program már nevében is mutatja, hogy micsoda. A képi és hangi programozás hat a tudat alattira. A hírek, műsorok döntő többsége gazdasági jellegű. Folyamatosan az anyagi dolgokra irányítják az emberek figyelmét. Az állandó ismétlődésük elvégzi az ember tudatalattiján a munkát. Az emberek többsége nem belülről, hanem kívülről irányított személyiséggé válik, vagyis gondolatait, cselekedeteit, viselkedését elsősorban mások gondolatai, cselekedetei és viselkedése határozza meg. A divat nem kielégíti, hanem teremti, gerjeszti a szükségleteket. Az embereket olyan fogyasztási cikkek megszerzésére ösztönzik, amelyek megvásárlása, fenntartása, üzemeltetése meghaladja gazdasági erejüket. A lakosság nagy része eladósodik. Mi a megoldás? A világot olyannak látjuk, amilyennek gondoljuk, sőt amilyennek tudat alatt hisszük. Ha környező világunkon változtatni szeretnénk, akkor elsősorban saját magunkon kell változtatnunk. Meg kell változtatnunk a világról és benne a magunk szerepéről kialakult – tudatalatti – hitünket, elképzeléseinket. A bennünk, tudatalattinkban levő hiteket, hiedelmeket hogyan tudjuk megváltoztatni? Pontosan ugyanúgy, ahogyan belekerült! Át kell alakítani gondolkodásunkat, tudatalattinkat. Megfelelő módszerrel megváltoztatható a tudatalattiban lerakódott ismeret. A tudat alattiba a rossz információk nagyrészt reklámokkal kerülnek be, ezért ezeket a téves információkat szintén "reklámmal", vagyis helyes információk sorozatos ismétlésével lehet kicserélni. Az új információk kiszorítják a régi információkat, ugyanúgy, ahogy eddig az egyén átváltott a Pepsi Coláról a Coca Colára, mert sokszor hallotta, hogy " a jéghideg Coca Cola az igazi".



A különbség, csupán annyi, hogy most nem egy rossz lesz felcserélve egy másik rosszra (attól függően, hogy éppen melyik multi cég az erősebb), hanem az ember végre azt kaphatja meg, amire valóban szüksége van. A gyakran ismételt és gyakran hallott kijelentések rögzülnek a tudatalattiban. Gondolatainkat a szépnek, a jónak, a humoros dolgoknak és az építő jellegű dolgoknak az irányába kell terelni. Gondolataink nyomán szavak és cselekedetek születnek. Sorsunk a gondolatok minőségén múlik. Szépet és jót kell gondolnunk, mert az építő gondolatok, az egymást segítő, bátorító gondolatok ugyanúgy megvalósulnak, mint a negatív, félelemkeltő vagy a környezetet károsító gondolatok. Kifejlesztettük azt a technikát, amely megtisztítja az ember tudatalattiját a reklámok negatív hatásaitól, növeli az ember tudatosságát, elősegíti, hogy az ember a valóban fontos célokra koncentrálhasson. Ahogy a tudatalatti egyre nagyobb területeit enyhítik az átstrukturálás révén, a tudatalatti káros hatása folyamatosan csökken, amitől az egyén boldogabbá, szellemileg tudatosabbá válik, és jobban kontrollálja az életét.



Kreatív problémamegoldó technikák

Ha meg akarsz felelni a kihívásoknak akkor alkalmazni kell mindazt az alábbi technikákat, amelyek a kreatív gondolkodás módszerei, s melyek segítségével meg tudod oldani a problémák jelentős részét. Az intelligencia egy cselekvésmódszer. Fokmérője nem az IQ, nem az egyetemi végzettség, hiszen sok egyetemi diplomával is rendelkező ember állástalan, ugyanakkor, sok középiskolát sem végzett ember vezet jelentős vállalkozásokat, mivel az intelligencia bizonyos cselekvési mód. Intelligens ember az, akik el tudja érni, amit akar. A célok elérésének négy kulcsa van, és mind elsajátítható.

1.) A világosság. Az első kulcs a világosság, a tisztánlátás. Ez elengedhetetlen. Gyakran találkozni tehetséges emberekkel, akik azért nem sikeresek, mert nem tudják, hogy mit akarnak. Nem döntik el, hogy hova akarnak eljutni. A céljaik ködösek, ítéleteik bizonytalanok, döntéseik és válaszaik kapkodóak. Miközben a sikeres emberek mind tisztán látnak. Ezért, ha bárki megkérdi, hogy mi a céljuk, azonnal tudjanak határozott választ adni. Ezért fontos, hogy írjuk le pontosan, szabjunk határidőt, határozzuk meg közelebbről, eleven és színes nyelven fejtsük ki, mert minél világosabbak a céljaink, annál élesebb lesz az elménk, és annál bizonyosabban érjük el azokat. Meg kell határozni az elérendő célt. Ha pontosan tudod, mi az, amit el akarsz érni, a cél ösztönöz majd a gondolkodásra, újabb és újabb ötletekre. Tisztán kell látnunk azt is, hogy mik a problémáink. Fel kell ismerni az akadályokat, melyek köztünk és célunk között állnak. Tisztáznunk kell, melyek a nagy akadályok, és melyek a kisebbek. Pl. a kórházban is át kell esni egy sor vizsgálaton ahhoz, hogy megállapítsák, mi a betegség. És minél jobban tisztázzák, hogy mi a probléma, annál könnyebb lesz a megoldás. Akik sikertelenek, és boldogtalanok manapság, nem feltétlenül unintelligensek, vagy tehetségtelenek. Többnyire csak határozatlanok céljaikat illetően, és nem látják tisztán a problémáikat sem. Minden egyébnél fontosabb a végeredmény. Hova akarunk eljutni? Mi a végeredmény? Ne csak az eredményhez vezető utat vizsgáljuk, hanem magát a végeredményt.

2.) A második kulcs a koncentrálás, az összpontosítás. Fontos, hogy az ember képes legyen arra, hogy 100%-osan koncentráljon egy időben egyetlen dologra. Éspedig arra, ami a legfontosabb neki. Sajnos, az emberek többsége, mindig megkísérel több dolgot csinálni egyszerre. Egy sereg különböző dolog köti le a figyelmét, és mivel nem képes egyetlen dologra összpontosítani az erejét, hanem csak ide-oda csapkod, egyetlen problémát sem tud igazán megoldani. A koncentrálás tudománya abban áll, hogy listát készítünk a céljainkról. Számba veszünk minden problémát, ami az utunkban áll. Kiválasztunk egyet-kettőt, amelyik a legfontosabb. Nekilátunk az elsőszámúnak, és célratörően addig foglalkozunk vele, míg meg nem oldottuk. A koncentrált szellemi erő olyan, mint egy lézersugár. Minél inkább koncentráljuk a figyelmünket, mint egy lézersugarat egyetlen probléma megoldására, annál biztosabb az akadály megsemmisítése, és mi mehetünk a cél felé.



3.) A nyitottság a gondolatok befogadására. Az átlagon felüli intelligenciájúak mind nyitottak, hajlandóak fontolóra venni egy-egy seregnyi különböző megközelítést. Készek arra, hogy visszavonuljanak. Szívesen és sokat kérdeznek. Olyanokat kérdeznek, hogy miért? Miért ne? Mi lenne a megoldás? Lehet, hogy rosszul következtettem? Minél többször, minél többféléről kérdezősködik valaki, annál hamarabb ér el a döntő kérdéshez. Mi lenne, ha ezentúl másként dolgoznánk, ha változtatnánk, ha ezután fordítva csinálnánk, ha többet termelnénk, ha kevesebbet termelnénk, ha áttérnénk másra, ha abbahagynánk mindazt, ami veszteséges. Ezek azok a kérdések, amiket egy kreatív személyiség feltesz. A legtöbb kudarc rossz következtetésekben gyökeredzik. Sokszor a feltevések a rosszak. Hibásan következtettek a piaccal, a termékekkel, az árakkal, a szállítással, a vevőkkel, a konkurenciával kapcsolatban. Mik tehát a követelmények? Legyünk széles látókörűek, mérlegeljük minden esetben a probléma megoldásának különböző módjait, bármi legyen is az. Egy másik kérdés, amit fel kell tenni: mi más lehet még a probléma? Azt hiszem, hogy ez a probléma, de lehet, hogy más a probléma, és nem is az, amit mi annak látunk. Tehát legyünk nyitottak, legyünk rugalmasak, készek arra, hogy megvizsgáljuk a különböző megközelítéseket.

4.) A szigorú módszeresség. Átgondolt, szisztematikus rendszerességgel gondoljuk végig a megoldás különböző módjait. A legtöbb ember nem így csinálja. Egyszerűen rávetik magukat a problémára. Az intelligens ember viszont minden problémát logikusan, szisztematikusan közelít meg.

Összegezve az intelligencia az egy olyan cselekvési mód amelyben: Tisztázzuk, hogy mit akarunk. Szigorúan koncentráljunk a célunkra, a problémára, a helyzetre, vagy az óhajtott eredményre. Legyünk nyitottak, rugalmasak, vizsgáljuk meg a lehetőségeket. Használjuk a problémák megoldásának szisztematikus módszereit.

„Mindent megkaphatsz, amit akarsz, ha elég erősen akarod, azzá lehetsz, amivé lenni akarsz, elérheted legtitkosabb vágyadat, megtehetsz mindent, amit tenni akarsz, ha egyetlen cél lebeg a szemed előtt, és azt követed.” (Robert Colie)

(Forrás: Brian Tracy)



Segítségnyújtás

„Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.” (Szent Pálnak a Galatákhoz írt leveléből 6,1)

Gyakran éppen akkor és azáltal tudunk segíteni magunkon, ha nem saját sebeinkkel vagyunk elfoglalva, hanem mások sebeit kötözgetjük. Akarjunk segíteni másokon. Ne várjunk arra, hogy majd egyszer kellőképpen felkészültek leszünk erre. Itt és most már készen vagyunk arra, hogy kimutassuk érdeklődő, segíteni akaró szeretetünket mások felé. Mindig segíteni kell azon, aki rászorul a segítségre. A szeretet nem mérlegeli azt, hogy mi miatt rászoruló valaki. Az észnek csak akkor van beleszólása a szív döntésébe, ha a következményeket kell mérlegelni. Segítsük mások boldogulását. Elsősorban a környezetünkben levőkön segíthetünk, s az ő mosolyuk bearanyozza a mi életünket is. Környezetünk boldogsága visszahat a mi boldogságunkra is. Felnőtt embereknek csak akkor érdemes tanácsot adni, ha ezt kifejezetten kérik. Enélkül még a legjobbnak tűnő tanács is gyakran többet árt, mint használ. Döntő, hogy mi motivál a segítésre. Az ember sokszor azért segít, mert szereti érezni, hogy ő milyen kompetens, hogy felül van, stb. A segítéssel nem a másik, hanem saját maga segítése a célja. Sokszor söprögetünk a más portája előtt, pedig a sajátunk előtt is lenne mit tenni. Ezért az embernek szembe kell néznie vele: most miért segítek? Mit várok cserébe? Bebiztosítom, hogy viszontszeressenek? Merthogy ez érvénytelen segítés, és nem is szokott beválni az ilyen hátsó gondolattal való szolgálat nem hozza meg a kívánt eredményt. Ha olyannak segít az ember, akihez nem is fűzi a szeretet érzelme: az ilyen segítés az igazi szeretet kategóriájába esik. A segítésnél, főleg amikor gyerekről, vagy egy segítő foglalkozású ember klienséről van szó, mindig el kell tudni dönteni, hogy amit kér az illető, az az-e amire szüksége van. Pl. amikor a gyerek a cukrászda előtt földhöz vágja magát, mert ki akarja harcolni a hetedik gombóc fagylaltot, akkor azt kell-e tenni, amit akar, vagy azt-e, amire szüksége van. Az élet döntések sorozata. Nincs séma, mindig alkalmazható alapelv, hanem minden egyes esetet külön kell mérlegelni. Az igazi szeretet kritériumai: az odafigyelés, a döntés munkája és kínja, a rászánt idő, a másik helyzetébe való beleélés, az összezördülés kockázatának vállalása. Segíteni csak azon lehet, aki maga is akarja. Csak az a virág tudja kibontani szirmait, amelyik reagálni tud a napsugárra. Mindenkit abban kell segítened, amiben rászoruló, de úgy, hogy ne helyette tedd meg azt, amit neki kell megtennie, hanem őt kell serkentened arra, ami az ő feladata.



A megbocsátás „Aki a másik embert elítéli, az tévedhet, aki megbocsát neki, az sohasem téved.” (Heinrich Waggerl) Annyira vagyunk lelkileg egészségesek, amennyire képesek vagyunk megbocsátani a minket ért sérelmekért. A megbocsátás sokszor egészen természetellenes dolognak tűnik, merthogy az igazságérzetünk azt mondja, hogy az embereknek igenis meg kell fizetniük azért a sok rosszért, amit tettek. Ám a megbocsátás a szeretet ereje, amivel megtörjük a természet törvényét. A vádaskodásra, és haragtartásra való hajlam gyerekes, és beteges tulajdonság. A haragról való lemondás, a megbocsátás képessége az ismertető jegye az igazán felnőtt embernek. A megbocsátás önös érdek. Minden megbocsátás annak válik a javára, aki megbocsát, mivel a megbocsátás kihat a lelki nyugalmára. A megbocsátás nem a másik fél érdekét szolgálja. A másiknak sokszor sejtelme sincs arról, hogy meg kellene bocsátanunk neki. Talán nem is emlékezik arra, hogy megsértett minket. A megbocsátás saját érdekünkben történik Az egészségünk érdekében. Szükségünk van rá a gyógyuláshoz, mert ha megrekedünk a dühnél, a lelkünk sorvadni kezd. Megbocsátani annyit jelent, mint lehetővé tenni magunk számára azt, hogy nyugodtan aludjunk. Ha nem tudunk megbocsátani, nem tudunk jót akarni, akkor saját magunkat tesszük boldogtalanná, mert képtelen együtt lenni a szívbéke és a gyűlölet. Tehát éppen az ellenség kívánságát valósítjuk meg, vagyis ártunk önmagunknak. A megértés és a megbocsátás Aki meg tudja magában fogalmazni, hogy a másik miért gondolkodik úgy, ahogy gondolkodik, az, ha nem is helyesli, de megérti a másikat. Meg kell tanulnunk mások helyzetét átérezni. Ez az empátia képessége. Amennyire sikerül ezt erősíteni magunkban, annyira leszünk képesek erőltetés nélkül lemondani az ítélkezésről. Az ítélkezésről való lemondás nem jelent helyeslést. Egészen más megérteni valakit, és egészen más helyeselni a magatartását. A megértés képes kihúzni a szívből a gyűlölet méregfogát. A megértés az alapja minden együttélésnek. De azt is meg kell tanulnunk, hogy meg tudjuk érteni önmagunkat is. Itt sem szabad azonosságot látni a megértés és a helyeslés között. Ha meg tudod érteni az önmagad által sem helyeselt magatartást is, akkor leszel képes arra, hogy korrigáld a magatartás-rugókat, s valóban az önmagad által is helyeselt irányt fel tudd venni. Ha tudomásul veszed azt, hogy olyan vagy, amilyen vagy, akkor könnyebben tudomásul fogod venni azt is, hogy az emberek is olyanok, amilyenek. Persze, az embernek fáj az a sérelem, amit nem érdemelt meg. Ezt a fájdalmat nem szabad önmagunk előtt se letagadni. Viszont el kell engedni, miután átéltük. A megértés segít elengedni a fájdalmat, nem elfelejteni, csak nem reagálni már érzelmileg a dologra. És a másik emberben azt az embertársunkat látni, aki botlott egyet az útja során ugyanúgy, ahogy mi magunk is botlunk szép számmal, csak ennek a botlásnak most pont mi ittuk meg a levét. A mi botlásainknak pedig valaki más itta, vagy issza majd. Emberek vagyunk, ezért tökéletlenek. A szeretet, az igazi, görögül azt is jelenti: látlak (agape). Látom az utadat, látlak téged, és ha akarod, visszafogadlak a szívembe. Ez a megbocsátás. Szeresd embertársadat, mint önmagadat. Bánj úgy vele, mint önmagaddal.



Minden helyzetben gondolkodjuk el, hogy mi milyen bánásmódra vágynánk ugyanilyen helyzetben? Ha fordított lenne a helyzet, én milyen bánásmódot szeretnék? Gondoljunk erre, amikor kényes helyzetbe kerülünk, amikor vita, nézeteltérés van valakivel. A tett és a tettes szétválasztása Jézus a kereszten hangosan könyörgöt: “Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lukács 23,34) Jézus a bűnt a tudatos cselekvéshez köti. Szenvedése közepette is másokért aggódik. Igazságérzete még ekkor is erősebb más érzésnél. Az ember megbocsát, merthogy le tudja hántani a tettet a tettesről, és látja, hogy a tettes egy esendő ember, aki hibázik, és ha nagyon megnézi, a történetéből érthető is lehet, hogy mi vezetett az illető gonoszságig. Nagyon sokféle ember van, nagyon sokféle fejlettségi fokon. Ezért a megbocsátás alkalmával tudnom kell azt, hogy az az ember, aki képes úgy bántani engem, hogy nagy és mély fájdalmat okozzon, az még alacsony szinten van. Egy olyan ember, akit már nem a személyisége, hanem a lelke motivál, képtelen lenne ilyen bántásra, legalábbis szándékosan képtelen lenne, legfeljebb véletlenből vagy ügyetlenségből. Ezért látom, hogy az a rossz, amit nekem okozott, az számára a pillanatnyi legjobb megoldás volt valamire - a maga szintjén annak tűnt neki. Eszembe juthat az is, hogy a bántó nem célzottan velem volt olyan, amilyen, hanem ő eleve ilyen, itt tart, és ugyanazt a bántás elkövette volna bárki mással is. Kiknek bocsássunk meg? Bocsássunk meg mindenkinek. Mindenkinek, aki valaha is megbántott valamivel. Fejlesszünk ki magunkban egy olyan hozzáállást, amely visszautasítja a haragot mindenkivel szemben. Ismételgessük magunkban: megbocsátok neki, megbocsátok mindenért, felejtsük el. A megbocsátás felszabadít bennünket és a másik embert is, és gyors léptekkel haladhatunk képességeink kiteljesítése felé. Bocsássunk meg saját magunknak. Bocsássunk meg minden értelmetlen, gonosz dolgot, amit valaha tettünk, mert minden ember követett el értelmetlen, gonosz, ostoba, nevetséges dolgokat. Nem tudunk igazán megbocsátani magunknak, hacsak nem nézünk igazán szembe a múltban elkövetett hibánkkal. Nem kell rossz embernek lenni ahhoz, hogy rossz dolgokat csináljunk. Ha csak a rossz emberek tennének rosszat másokkal, meglehetősen jó világban élnénk. Legalább annyit bántunk másokat az ügyetlenségünkkel, mint a rossz cselekedetekkel. És minél tisztességesebbek vagyunk, annál jobban átérezzük, hogy milyen fájdalmat okoztunk másoknak. Akkor bocsátunk meg magunknak, miután felfedezzük a saját hibánkat. Azért a jóért értékeljük magunkat, amit találunk magunkban, és azért a rosszért bocsátunk meg, amit elkövettünk. A megbocsátás nem elfelejtés A megbocsátás nem azt jelenti, hogy nem fáj a megbántás. Megbocsátani azt jelenti, hogy embertársainkkal kapcsolatban igyekszünk olyan elnézőek lenni, amilyen elnéző volt velünk eddig Isten. Amikor megbocsátunk, nem felejtjük el a bántást. Merthogy pontosan azért kell megbocsátani, mert nem tudjuk elfelejteni, amit tettek velünk. Azok a legveszélyesebb fájdalmak, amelyekre nem merünk emlékezni. Ezeket letuszkoljuk a tudattalanunkba, remélve, hogy nem fognak fájni. De ezek álruhában térnek vissza, és alattomosan akkor csap le ránk, amikor a legkevésbé számítunk rá.



Végül, ha elkövettünk valamit, és megbántottunk valakit, kérjünk bocsánatot tőle. Sokan vannak, akiknek nincs bátorságuk, merszük, lelkierejük, hogy azt mondják: nagyon sajnálom. Megbocsátás és visszafogadás A megbocsátás mindig kötelező, de akinek megbocsátottál, azzal a további kapcsolatodban feltételeket kell állítanod. Ezt jelenti az, hogy bárányok vagytok, de nem vagytok birkák. Lehet felhasználni, de nem lehet kihasználni. Tehát a megbocsátásban is helyet kell kapnia a bölcsességnek. A megbocsátás nem azonos a visszafogadással, a befogadással. Mindenkinek meg kell tudnunk bocsátani, de visszafogadni, újra a régi kapcsolatot átélni csak akkor lehet, ha az, aki bántott, ezt megbánta, és jelei vannak annak, hogy szeretni akar. A visszafogadásnak tehát feltételei vannak! A megbocsátásnak nincsenek feltételei. A megbocsátás lényegéhez nem tartozik hozzá az érzelmi változás. A megbocsátás akarat kérdése. Aki szeret, az jót akar. Elsősorban önmagának akar jót. Béke csak annak szívében talál otthonra, aki lemond arról, hogy mások rossz akaratára rosszal válaszoljon. A saját jól felfogott érdekedben ne foglald el magad büntetést, visszavágást kitaláló gondolatokkal. Mert ha ilyenekkel foglalkozol, akkor te vagy az, aki nem tud nyugodtan aludni. A megbocsátás fontosabb az ítélkezésnél. A harag és a gyűlölet A gyűlöletet és a haragot nem szabad összetéveszteni egymással. A harag annak a jele, hogy életben vagyunk és jól vagyunk. A gyűlölet annak a jele, hogy betegek vagyunk, és gyógyulnunk kell. Az egészséges harag arra hajt bennünket, hogy csináljunk valamit, azaz változtassuk meg azt a dolgot, amiért haragszunk. A harag energiát ad, hogy jobbá tegyük a dolgokat. A gyűlölet nem akarja jobbra fordítani a dolgokat, azt akarja, hogy rosszabb legyen minden. A megbocsátás nem egyenlő a konfliktus elfojtásával. Vannak, akik mindenáron el akarják kerülni a konfrontációt. Ezzel megakadályozzák, hogy a megbocsátás segítségével meggyógyuljanak a konfliktusok. Válasszunk egy mintát Olyasvalakit, akit tisztelünk a vonzó személyisége miatt. És ha valamilyen nehéz helyzetbe kerülünk, tegyünk úgy, ahogy az a személy tenne. Gondoljunk arra, hogy pl. Jézus mit tenne ebben a helyzetben, mit tenne a helyemben? Ha ezt használjuk mintául, és ha másokkal éreztetni próbáljuk fontosságukat, akkor sikeres személyiséget fejlesztünk ki, amelynek révén mindent elérhetünk, amit akarunk az életben társainkkal együtt haladva. A megbocsátás könnyebb bármi másnál, ha az indulaton felülkerekedik a józan ész.



A harag és a gyűlölet „Hallottátok a parancsot: Szeresd embertársadat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért. Így lesztek fiai menynyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.” (Máté 5,43) A gyűlöletet és a haragot nem szabad összetéveszteni egymással. A harag annak a jele, hogy életben vagyunk és jól vagyunk. A gyűlölet annak a jele, hogy betegek vagyunk, és gyógyulnunk kell. Az egészséges harag arra hajt bennünket, hogy csináljunk valamit, azaz változtassuk meg azt a dolgot, amiért haragszunk. A harag energiát ad, hogy jobbá tegyük a dolgokat. A gyűlölet nem akarja jobbra fordítani a dolgokat, azt akarja, hogy rosszabb legyen minden. Miért olyan nehéz kigyógyulni a gyűlöletből? Merthogy az lenne a dolgunk, hogy "gyűlöljük a bűnt, és szeressük a bűnöst". Ebben a formában a gyűlölet kreatív, de ezt nagyon nehéz kivitelezni. Ugyanis az embereket gyűlöljük. Ha ezt letagadjuk, ha nem ismerjük be hogy gyűlölünk valakit, akkor megbocsátani se tudunk neki. A letagadott vagy elfojtott gyűlölet minden kapcsolatunkat megfertőzi. A beismert és átérzett gyűlölet arra kényszerít, hogy döntsünk, mégpedig a megbocsátás mellett. Ahogy megbocsátunk az embereknek, fokozatosan megismerjük a mélyebb igazságot velük kapcsolatban, azt az igazságot, amire vakká váltunk a gyűlölet következtében. Azt az igazságot, amit csak akkor láthatunk, ha elkülönítjük a tettest a tettétől. Ez nem afféle játék, hogy azt játsszuk, mintha... mert az az igazság, hogy aki bántott, az gyenge, szegény, esendő emberi lény. Ha nem tudjuk a tettesről lehántani a tettét, és meglátni benne a rászoruló, bajban lévő embert, akkor a saját fájdalmas múltunk rabszolgájává válunk. A megbocsátást egy őszinte fájdalom és őszinte gyűlölet előzi meg. Az igazi megbocsátók nem tesznek úgy, mintha nem szenvednének. Nem tesznek úgy, mintha a bántás nem is számítana. A megbocsátás művelete akkor kezdődött el, ha emlékszünk a bántásra, és mégis érezzük magunkban azt az erőt, hogy minden jót kívánjunk a tettesnek. A megbocsátás egy olyan hajtóerő, ami vissza tudja vinni a meggyógyult embert ahhoz a másikhoz, aki sebet ejtett rajta. A megbocsátás nem egyenlő a konfliktus elfojtásával. Vannak, akik mindenáron el akarják kerülni a konfrontációt. Ezzel megakadályozzák, hogy a megbocsátás segítségével meggyógyuljanak a konfliktusok. Bocsássunk meg saját magunknak. Nem tudunk igazán megbocsátani magunknak, hacsak nem nézünk igazán szembe a múltban elkövetett hibánkkal. Mindenki bántja saját magát. Igazságtalanul, és sokszor mélyen. Nem kell rossz embernek lenni ahhoz, hogy rossz dolgokat csináljunk. Ha csak a rossz emberek tennének rosszat másokkal, meglehetősen jó világban élnénk. Legalább annyit bántunk másokat az ügyetlenségünkkel, mint a rossz cselekedetekkel.



Szelíden kérd a szeretetet (gondolatok a párkapcsolatról)

Van jó recept a pogácsára. Van jó recept a bájglira. De nincs jó recept a párkapcsolatokra. Több ezer éve nem sikerül olyan receptet készíteni, amely megmondaná, hogyan lehet sikeres egy párkapcsolat. Bizonyára, azért nincs ilyen recept, mert nem is lehet ilyet megfogalmazni. A probléma nagyon összetett, és folyamatosan változó. Változnak a külső hatások, változnak az értékek. A kérdés bonyolultságát jelzi, hogy ellentétes állítások egyaránt igazak. Az „ellentétek vonzzák egymást” állítás éppenúgy igaz, mint a „hasonló, hasonlót vonz”. Nézzük az elsőt. Az „ellentétek vonzzák egymást” állítás a temperamentumnál igaz. Magam is tapasztaltam, hogy a velem ellentétes temperamentumú személy nagyon vonzó, izgalmas tud lenni. A „hasonló, hasonlót vonz” tétel pedig a pénz, a szex és a szabadidő eltöltése terén jelentkezik. Nagy feszültségek keletkeznek egy kapcsolatban, ha ebben a három kérdésben erősen eltérnek a vélemények, a szokások. Harmonikusnak induló kapcsolatok esnek szét, mert nem egyeznek ezekben a kérdésekben. Nehezíti a problémát, hogy ezekben a kérdésekben vallott nézet csak hosszabb együttlét után derül ki. Egy kapcsolat elején az emberek általában sokkal toleránsabbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak, mint amilyenek hosszú távon tudnak lenni. Bár univerzális receptet nem is tudunk felállítani, de néhány megszívlelendő szempontot igen. Ezek: 1.) nézzük meg, hogy az előbbi 3 tétel, vagyis a pénz, a szex és a szabadidő vonatkozásában mennyire vagyunk hasonló hullámhosszon a partnerünkkel. 2.) Száműzzük a szótárunkból a negatív kifejezéseket. Nincs kudarc, nincs sikertelenség, nincs probléma. Csak tanulás, lehetőség, feladat és kihívás van. Amit más kudarcnak nevez, mi nevezzük tanulási lehetőségnek, tapasztalatnak. Amit más problémának nevez, hívjuk mi feladatnak, kihívásnak. A használt kifejezések meghatározzák az érzelmi- gondolati hozzáállásunkat, s így az eredményt is. 3.) Zárjuk ki szívünkből a negatív érzelmeket. A harag, a düh, a sértődöttség, a csalódottság, félelem destruktív, romboló érzelmek. Valami ellen koncentráltan irányuló érzelmek, amelyek rengeteg energiát kivesznek az emberből, de semmit nem oldanak meg. (merev új) 4.) A negatív érzelmek helyét töltsük fel szeretettel. Az igazi szeretet kitárulkozó, befogadó, toleráns, megértő. A nyitott tenyér szimbolizálja, hogy miközben ad, rákapcsolódik a végtelen univerzális energiára, s abból töltekezik. Ezért aki szeretettel viszonyul a másikhoz, miközben ad, ő maga kap is. A haragtól kifárad az ember, a szeretettől felfrissül, energiával töltődik fel. Minden reggel határozd el, hogy napodat a szeretet fogja vezérelni, s minden este tekints vissza, hogy ez sikerült-e. Ha szeretet vezérel a párkapcsolatban, akkor nem akarsz uralkodni a másikon, nem akarod kihasználni, nem akarod ráerőltetni akaratodat. Egy kapcsolat nem attól harmonikus, hogy az egyik uralkodik benne. A szeretet szeretetet szül.



A reklámok programozó ereje

Az embereket oly mélységesen lehet befolyásolni, hogy egyszer csak gépiesen kezdenek működni. A televíziónak programozó ereje van. A rádió program, Tv program már nevében is mutatja, hogy micsoda. Egy átlagos magyar néző naponta húsz percnyi reklámot lát a Tv-ben. Az AGB Nielsen felmérése szerint 2006.01.01.- 2006.10.31.-ig eltelt 10 hónap alatt fejenként 15.000 reklámot láttak a nézők. 18 magyar csatornán 1.100.000 reklám győzködte a fogyasztót. 6551 reklámfilm futott. Egy film átlagosan 170-szer került képernyőre. De volt olyan reklámfilm is, amelyik 678-szor. A képi és hangi programozás hat a tudat alattira. Az emberek többsége nem belülről, hanem kívülről irányított személyiséggé válik, vagyis gondolatait, cselekedeteit, viselkedését elsősorban mások gondolatai, cselekedetei és viselkedése határozza meg. A hírek, rádió és Tv műsorok döntő többsége gazdasági jellegű. Folyamatosan az anyagi dolgokra irányítják a figyelmünket. A boldogságot, a lelki egyensúlyt, az önmegvalósítást kizárólagosan a pénzzel, az anyagi javakkal kötik össze. Az állandó ismétlődésük elvégzi az ember tudatalattiján a munkát. Megakadályozzák, hogy az anyagi dolgok helyett a lelkünkkel, a belső világunkkal foglalkozzunk. A Tv műsorok, reklámok szinte kizárólag az anyagiak felé terelik az emberek figyelmét. A reklámok, szappanoperák stb. azt sugallják, hogy az ember attól válik értékessé, ha minél többet keres, fogyaszt. A dívat fontosabbá vált a szükségleteknél. A divat nem kielégíti, hanem teremti, gerjeszti a szükségleteket. Folyamatosan újdonságokkal jelentkezik. A legtöbb ember nem akar lemaradni az új dolgokról. A vég nélkül bővülő igények nyomán az ember mindig nagyobbat, szebbet, drágábbat akar. Az embereket olyan fogyasztási cikkek megszerzésére ösztönzik, amelyek megvásárlása, fenntartása, üzemeltetése meghaladja gazdasági erejüket. A lakosság nagy része eladósodik. Gondot okoz a javak megszerzése ugyanúgy, mint a javak elvesztése. A vagyontárgyak megszerzése annyira lefoglal minket, hogy nem érünk rá az élet más kérdéseivel foglalkozni. Teremtő gondolataink erejét a földi léten való átvergődésre fordítjuk. Mivel elsődlegesen a testet érzékeljük, hajlamosak vagyunk a test kényelmének szolgálatára koncentrálni. Az anyagi életnél való leragadás azt eredményezi, hogy fő elfoglaltságunk a rágódás, a félelem, a szorongás, a vágyakozás, az aggódás és bánkódás lesz. Rágódás a múlton, Félelem a jövő miatt, Szorongás a jelenben. Vágyódás azokra a dolgokra, amik nincsenek a birtokunkban, Aggódás azok miatt, amiket birtoklunk és Bánkódás azok miatt, amelyeket elvesztettünk.



A pénz

Akinek elég pénze van, az isten is lehet; akinek azonban nincs egy vasa sem, az akár isten is lehet. Ma a pénz a Mennyiség egyre totálisabbá váló uralmának kifejeződése. A boldogságra van egy közkeletű recept: a pénz. Az emberek boldogságának, vagy legalábbis elégedettségének feltétele az élethez szükséges javak megszerzése és bizonyos kapcsolatok „birtoklása”. A pénz pedig képessé tesz bennünket arra, hogy megvásárolhassuk, megszerezhessük ezeket a javakat és kapcsolatokat. Ennyiben természetesnek tűnik, hogy a nagyobb jövedelem nagyobb boldogságot ad, hiánya viszont alapvető akadálya az élettel való elégedettségünknek. Ebből kiindulva kezdték a pénzt széles körben a legfontosabb motiváló tényezőnek tekinteni. Vannak, akik azt állítják, hogy a pénz őket nem érdekli. Pedig valójában a tény az, hogy a pénz fontos. Pénzt kell adnunk a ruhánkért, a könyvekért, az iskoláért, a gyógyszerekért, utazásért. Minden jó dolog pénzbe kerül. Kutatások megállapították, hogy a jövedelemszint általános emelkedése nem eredményezte az elégedettség ugyanilyen arányú fokozódását. Az Egyesült Államokban, miközben a társadalom átlagos jövedelmi szintje az ötvenes évek óta a négyszeresére emelkedett (és jelentősen nőtt a reáljövedelem szintje is), a megkérdezettek „boldogságszintje” gyakorlatilag nem változott az elmúlt öt évtizedben. Mi lehet a magyarázata annak, hogy a „több pénz = több boldogság” egyenlet nem érvényesül? Négy tényező okozza az eltérést. Az első a megszokás. Általános tapasztalat, hogy az emberek a jóhoz, (a magasabb jövedelemhez és az ezzel járó kellemességekhez) hamar hozzászoknak. A nagy fizetésemelés, a hirtelen szerencse vagy a gyorsan szerzett vagyon természetesen örömet és elégedettséget okoz, az átlagember boldogságszintje jelentősen megemelkedik. Ám a hatás nem tartós. Heteken belül, esetleg néhány hónap múltán magától értetődőnek tekintjük már a velük járó kellemességeket. Ezek már nem okoznak számunkra ugyanolyan örömet, mint a változás idején, amikor még élesen élt emlékezetünkben a korábbi szegénység, szűkösség. A második tényező az összehasonlítás hatása. Az ember többnyire nem önmagában tekint a vagyonra és a jövedelemre. Sajátját mindig öszszeveti másokéval, döntően azzal a csoporttal, amelyhez magát tartozónak véli. Meglevő jövedelmét és vagyonát tehát nem annyira annak abszolút nagysága, hanem a saját csoporthoz való viszonyítása dönti el. Ám éppen a nagy vagyongyarapodás és jövedelememelkedés következtében az emberek vonatkoztatási csoportot is váltanak. Már nem a korábbi, szegényebb, szerényebb jövedelmű és alacsonyabb életszínvonalú csoporthoz mérik magukat, hanem ahhoz, amelybe éppen most léptek be. Ebben a csoportban azonban ők ennek átlagától többnyire elmaradnak. Régi csoportjukhoz képest nagyot emelkedtek, de ez számukra már nem jelent semmiféle kielégülést. Ugyanakkor új csoportjukban kifejezetten „szegények” lettek. Vagyis, ugyanazt érzik, mint amit korábban, sőt mintha lefelé süllyedtek volna. A harmadik elem, amely a pénz okozta boldogságérzetet egy idő múlva csökkenti az, hogy amint az emberek szert tesznek a pénzre, amellyel korábbi elképzelésük szerint minden „örömjavat” meg lehet vásárolni, rádöbbennek arra, hogy sok olyasmi van a világon, ami pénzzel egyszerűen nem vásárolható meg. A pénzen vásárolt szerelem, nyugalom, barátság nem az igazi.



Végül, van egy negyedik elem is, amelynek következtében a pénz „boldogságfokozó” hatása folyamatosan elenyészik: a vagyonnal megjelennek újabb aggodalmak. Boldogságunkat általában csökkenti az a tudat és aggodalom, hogy elveszíthetjük, amit birtoklunk. Ha valakinek nincs semmije, nem aggódhat ezek elvesztése miatt. Ha ez embernek sok mindene van, sok mindenért aggódhat. Miközben az egyén – szerencsével, kemény munkával, esetleg bűnös úton – megszerzett vagyona révén fokozatosan egyre többféle szükségletét képes kielégíteni, a legegyszerűbb szükségletek elégedettséget eredményező hatásai sorra megszűnnek és egyre újabb igények jelennek meg, amelyek viszont pénzzel nem elégíthetők ki. Ezt a jelenséget Maslow amerikai szociológus ismerte fel, és igazolta számos felmérés. Ha az embernek kialakul az a meggyőződése, hogy a pénzzel minden vágyát ki tudja elégíteni, akkor minden célját és vágyát a pénz utáni vágy testesíti meg, aminek nincs felső határa. A pénz és az általa nyújtott hamis biztonságérzet a belső biztonságérzetet helyettesíti. A fogyasztás adja meg nekik a hamis biztonságot, a hamis önszeretet érzését (annyit érek, amennyit költök magamra). Ezzel szemben ha a belső Magasabb Énünk, azaz a lelkünk irányít bennünket, az segít helyes perspektívába állítani a pénzt. Így a pénz már nem cél, hanem az, ami: eszköz arra, hogy megvalósítsuk a lelkünk által helyesnek tartott értékeket. Máté 6,19: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a Földön, ahol moly rágja, és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok. A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok. Ahol a kincsed, ott a szíved is.” A lelketekben gyűjtsétek a kincset, mert ott nem rágja moly, nem marja rozsda, és nem lopják el a tolvajok. Mahatma Gandhi szerint: „A természetnek elég kincse van ahhoz, hogy mindenki szükségleteit fedezze, ahhoz azonban nincs, hogy mindenki kapzsiságát kielégítse.„ Ne legyél telhetetlen az anyagi javak iránt, de legyél telhetetlen a szellemi javak iránt! El kell jutnunk odáig, hogy elménket más dolgokra fordíthassuk, magasabbrendű dolgokra, kapcsolatainkra, az egészségünkre, a szellemünk nemesítésére, érzelmi és lelki életünk gazdagítására. Rabindranath Tagore: „Foglald egy madár szárnyát aranyba és soha többé nem tud a levegőbe röppenni.”



A gazdasági növekedés bűvöletében

A fejlődés – a köznapi gondolkodás szerint - egyenlő a gazdasági növekedéssel, a GDP növekedésével. Még többet. Még nagyobbat. Még kisebbet. Még gyorsabbat. A gépi nagyipar, a tömegtermelés az anyagi javakat olyan mennyiségben tudják előállítani, amely jócskán meghaladja nemcsak a fizetőképes keresletet, hanem a valós szükségleteket is, ezért: a termelés célja nem a szükségletek kielégítése, hanem a szükségletek megteremtése, generálása lett. Ahhoz, hogy a rengeteg felesleget el tudják adni, mesterségesen serkenti kell a keresletet. Az embereket meg kell győzni arról, hogy olyan fogyasztási cikkekre is szükségük van, amelyeket reklám hatása nélkül nem vásárolnának meg. A fogyasztás mesterséges serkentésére az ipar kitalált olyan marketing eszközöket, amelyekkel folyamatosan manipulálják, befolyásolják az embereket. Olyan szükségleteket gerjesztenek bennük, amik nem belőlük fakadnak, s amelyek életüket sem boldogabbá, sem teljesebbé nem teszik, de olthatatlan vágyat teremtenek, s az egyén negatív tulajdonságokra kényszerül azok kielégítésére. Sokszor nem a tárgyat, hanem az általa képviselt életérzést vásároljuk meg. Az embereket olyan mértékű fogyasztásra és felhalmozásra ösztönzik, amely megvásárlása, fenntartása, üzemeltetése meghaladja gazdasági erejüket. Az emberek eladósodása a gazdaságilag fejlett nyugaton is ismert probléma. Ez fokozottabban jelentkezik a gazdaságilag fejletlenebb országokban, ahol a felhalmozásra és fogyasztásra ösztönzést ugyanazok a reklámok lényegesen alacsonyabb jövedelemszint mellett teszik. Nyugati reklámok, nyugati fogyasztási cikkek, nyugati életérzés propagálása olyan embereknek, akik a nyugati jövedelmeknek csak töredékét tudják megkeresni. Ez is fokozza az egymás elleni harcot, az elkülönültséget, negatív indulatokat, érzelmeket, gondolatokat. Mivel a mesterségesen kialakított igényeket újra meg újra, egyre jobban bővítve újrateremtik, az emberek közötti harc is újra meg újra kiújul. Mindezért azonban nem kell kárhoztatnunk sem a reklámcégeket, sem a fogyasztási cikkek egyre bővülő kínálatát gyártó cégeket. Ők teszik a dolgukat. Sem a reklám, sem a nagyipari termelés önmagában nem rossz. A Tudatos Fogyasztónak, a tudatos fogyasztói magatartással kell megtalálnia a saját érdekének megfelelő egyensúlyt.



Buddhista közgazdaságtan Buddha szerint az emberi szenvedés megszüntetése a „Nemes Nyolcrétű Ösvény” követésével érhető el. Ennek 5. pontja szerint: „A tisztességes megélhetés a másokat nem kizsákmányoló, nekik nem ártó és őket nem elnyomó kenyérkereset.” A buddhizmus szerint a szellemi-lelki EGÉSZ-SÉG és az anyagi jólét egyidejűleg is megvalósítható. Általános az egyetértés abban, hogy a gazdaság egyik alapvető forrása az emberi munka. Azonban ezen túl már megszűnik az egyetértés. A nyugati közgazdaságtan és a hétköznapi gondolkodás a munkát szükséges rossznak tekinti: A munkáltatónak a munka pusztán csak költségtényezö, amelyet - ha már nem lehet teljesen kiiktatni -, legalább a minimumra kell korlátozni - mondjuk automatizacióval. A munkásnak a munka ,,kellemetlenség", dolgozni annyi, mint feláldozni a szabadidőnket és a kényelmünket, s ezért az áldozatért nyújt valamifele kárpótlást a munkabér. A munkáltató szempontjából az lenne az eszményi állapot, ha alkalmazottak nélkül tudna termelni, az alkalmazott szempontjából pedig az, ha munka nélkül juthatna jövedelemhez. Amennyiben a munkával kapcsolatban az eszményi állapot az, ha megszabadulhatunk tőle, minden módszer, amely ,,csökkenti a munkaterheket" jó dolog. Az automatizació előtt a leghatásosabb módszer a ,,munkamegosztás" volt, és ennek klasszikus példája az a szöggyár, amelyet Adam Smith magasztalt. Itt nem a szokásos specializálódásról van szó, amelyet az emberiség időtlen idők óta gyakorol, hanem arról, hogy a termelés valamennyi folyamategységét parányi részekre osztották; ily módon nagy sebességgel lehet előállítani a végterméket, s ehhez mindenkinek csak végtagjai teljesen jelentéktelen és a legtöbb esetben szakképzettséget nem igénylő mozdulatával kell hozzájárulnia. A buddhista közgazdaságtan és hétköznapi felfogás a munka szerepét háromoldalúnak tekinti : 1. a munka alkalmat ad az embernek arra, hogy képességeit használja és fejlessze. 2. képessé teszi az önzésének legyőzésére, amikor más emberekkel együtt egy közös feladat megvalósításán fáradozik. 3. létrehozza az élethez szükséges javakat és szolgáltatásokat. Ebből számtalan következtetés adódik. Ha úgy szervezzük meg a munkát, hogy az a munkás számára értelmetlen, unalmas, tompító vagy idegőrlő, ez alig különbözik a bűncselekménytől - arra utal, hogy inkább törődünk a javakkal, mint az emberekkel, a gonoszságig híján vagyunk az együttérzésnek, és lélekpusztító fokon ragaszkodunk az evilági létezés legprimitívebb oldalához. Ugyanígy, ha valaki szabadidőt akar nyerni magának a munka rovására, ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem érti az emberi létezés egyik alapigazságát, nevezetesen azt, hogy a munka és a szabadidő ugyanannak az életfolyamatnak egymást kiegészítő részei, és csak azon az áron lehet különválasztani őket, hogy elrontjuk a munka örömét és a szabadidő boldogságát. Buddhista szemszögből a gépesítésnek két válfaja létezik, amelyet világosan meg kell különböztetni egymástól:



az egyik elmélyíti az emberi ügyességet és képességeket, a másik viszont kiszolgáltatja az emberi munkát egy gépi rabszolgának, és arra kényszeríti az embert, hogy kiszolgálja a rabszolgát. Hogyan lehet a kettőt megkülönböztetni? Maga a kézműves, mindig meg tudja vonni a gép és a szerszám közti választóvonalat. A szönyegszövőszék szerszám, egy találmány, amely arra szolgál, hogy a láncfonalakat feszesen tartsa. De a mechanikus szövőszék már gép, és kultúrapusztitó jelentősége abban áll, hogy a munka alapvetően emberi részét végzi. Az ember jellemét elsősorban munkája alakítja. Az emberi méltóság és szabadság körülményei között gondosan végzett munka pedig a munkásra és a termékekre egyaránt áldást hoz. J. C. Kumarappa indiai filozófus és közgazdász szerint: „A munka ugyanúgy viszonyul a magasabb képességekhez, mint az étel a fizikai testhez. A munka táplálja a felsőbb embert, és arra serkenti, hogy képességei legjavat nyújtsa. Kiváló hátteret nyújt ahhoz, hogy az ember megmutathassa a maga értékrendjét és kifejleszthesse a személyiségét." Ha az embernek nines eselye arra, hogy munkához jusson, kétségbeejtő helyzetben van; nem pusztán azért, mert nincs jövedelme, hanem azért is, mert nélkülözi azt a semmiveI sem potólható tápláló és megelevenitő ,,eledelt", amit a fegyelmezett munka jelent. A foglalkoztatás A modern közgazdász számításokat végez arról, „kifizetődőbb-e" a teljes foglalkoztatottság, vagy „gazdaságosabb" nem egészen teljes foglalkoztatással futtatni a gazdaságot. Galbraith professzor A bőség társadalmában írja: ,,ha megengedhetünk magunknak némi munkanélküliséget a stabilitás érdekében akkor azt is megengedhetjük, hogy a munkanélkülieket ellássuk a megszokott életszinvonaluk fenntartásához szükséges javakkal." A buddhista gazdasági tervezés teljes foglalkoztatást tervez, célja, hogy mindenkit alkalmazzunk, akinek „külső" munkahelyre van sziiksége: ez pedig nem a lehető legteljesebb foglalkoztatottság es nem is a Iehető legnagyobb termelés. A nőknek általában nincs szükségük „külső" munkahelyre. Asszonyok nagyarányú foglalkoztatása irodakban vagy üzemekben a buddhista gazdasagtan szempontjából komoly gazdasági kudarc jele volna. Különösképpen pedig az, ha megengednék, hogy kisgyerekes anyák dolgozzanak üzemekben, míg gyermekeik felügyelet nelkül futkároznak.

A fogyasztás A nyugati kozgazdász az „életszinvonalat" a fogyasztás mennyiségével méri, és feltételezi, hogy aki többet fogyaszt, ,,jobban él" mint az, aki kevesebbet fogyaszt. A modern közgazdász számára a siker alapvető ismerve az, hogy egy adott időszakban a javak mekkora összmennyiségét sikerült megtermelni. Buddhista szempontból ez az igazság feje tetejére állítása, hiszen ily modon a javakat fontosabbnak tartjuk az embereknél, a fogyasztást az alkotótevékenységnél. Ez azt jelenti, hogy a hangsúly átkerül a munkásról a munka termékére, vagyis az emberiről az ember alattira.



A modern közgazdaságtan a fogyasztást tartja minden gazdasági tevékenység egyedüli céljának, és a termelési tényezőket - föld, munka és tőke - tekinti eszközöknek. A buddhista közgazdász ezt a megközelítést ésszerűtlennek tekinti, mivel a fogyasztás pusztán az emberi jólét eszköze, a helyes célkitűzés az volna, bogy a lehető legkisebb fogyasztással a lehető legnagyobb jólétet érjük el. Ily módon, ha az öltözködés célja egy bizonyos fokú kellemes melegség elérése és külsőnk vonzóvá tétele, akkor a feladat az, bogy ezt a célt a lehető legkisebb erőfeszítéssel érjük el, vagyis a lehető legkisebb éves „ruhapusztitással" és olyan ruhatervek segitségével, amelyek megvalósitása a lehető legkisebb „fáradságbefektetést" igényli. Minél kevesebb faradság kell a megvalósításhoz, annál több erő és idő szabadul fel a művészi alkotókedv számára. Igen gazdaságtalan dolog volna például bonyolult szabásmintákkal foglalkozni, ahogyan az a fejlett Nyugaton szokás, amikor sokkal szebb hatás érhető el a kiszabatlan anyag ügyes redőzésével. A javak birtoklása és fogyasztása csak eszköz egy cél eléresére, a buddhista közgazdaságtan pedig annak módszeres tanulmányozását jelenti, miként lehet egy adott célt a lehető legkevesebb eszköz felhasználásával elérni. A buddhista közgazdaságtan nem az igények megsokszorozásában látják a civilizáció lényegét, hanem az emberi jellem megtisztításában. A nyugati szemlélet a fogyasztás maximalizálására törekszik, a buddhista szemlélet pedig a fogyasztás optimalizálására törekszik. Könnyű belátni, hogy a fogyasztás optimális szinten tartása sokkal kisebb erőfeszitést, erőforrást igényel, mint a maximális fogyasztás. Az egyszerűség és az erőszakmentesség szorosan összekapcsolódik egymással. A fogyasztás optimális rendje, amellyel viszonylag kicsiny fogyasztási arány mellett az emberi igények magas fokú kielégítése érhető el, lehetővé teszi, hogy az emberek komolyabb feszültség és hajsza nélkül éljenek, és teljesíthessék a buddhista tanítás első parancsát: ,,Hagyj fel a gonosz cselekedetekkel, próbálj meg jót cselekedni." Minthogy a fizikai erőforrások mindenütt korlátozottak, azok az emberek, akik szerény erőforrás-felhasználással elégítik ki igényeiket, valószínűleg kevésbé fognak egymás torkának esni, mint azok, akiknek erőforrás-felhasználása jelentős. A modern kozgazdász hajlamos arra, hogy ha a statisztikák az ország szállitási hálózatában az egy főre jutó tonnamérföld mennyiség növekedését mutatják, ezt a gazdasági fejlődés bizonyitékának tekintse, mig a buddhista közgazdász számára ugyanezek a statisztikai adatok a fogyasztási rend igen kedvezőtlen mértékű romlását jelentik. Nem a „modern növekedés" és a ,,hagyományos stagnálás" között kell választani. A fejlődés helyes útját kell megtalálni, a Középső Utat a materialista oktalanság és a hagyománytisztelő mozdulatlanság között, röviden: a ,,Tisztességes Megélhetést."



Fogyasztói tudat – munkatársi tudat

A fogyasztói társadalom irracionális társadalom, mert két egymástól gyökeresen eltérő tudatot és magatartást vár el az embertől. A cégek azt szeretnék, hogy a dolgozó a munkahelyen munkatársi tudattal rendelkezzen, majd mikor kilép a gyár kapuján, a fogyasztói tudat uralkodjon el rajta. S amikor másnap ismét bemegy a munkahelyre, akkor ismét a munkatársi tudat jellemezze. Mi a különbség a kettő között? A fogyasztótól elvárt tudat és magatartás: Fogyasztás és felhalmozás, de csak az anyagi javak irányába. Ez legyen gondolkodásának és cselekedeteinek fő mozgatóereje. Hajszolja a pénzt, mert a felhalmozáshoz és fogyasztáshoz az kell. Vegyen fel erején felül bankhiteleket, adósodjon el. Legyen kívülről vezérelt, mert hallgatnia kell a reklámokra. Legyen felületes, mert akkor beéri a tüneti kezeléssel. Ha fáj a feje, megveszi a fájdalomcsillapítót, ahelyett, hogy a fejfájás okait kezelné pihenéssel, életmódváltással. Legyen befolyásolható, mert a divatot gyorsan változtatgatni csak úgy lehet. Legyen individuális: én akarok kitűnni, … Munkatárstól elvárt tudat és magatartás: Gondolkodásának középpontjában ne a személyes fogyasztás és felhalmozás álljon, hanem a vállalati célok. Ne hajszolja a pénzt, mert akkor folyamatosan béremelést fog követelni. Legyen kreatív, kooperatív, körültekintő. Legyen hűséges a céghez. Törekedjen együttgondolkodásra.

A cégek termékeket és szolgáltatásokat kínálnak a fogyasztóknak, s az az érdekük, hogy megállás nélkül növekedjen a fogyasztás és a felhalmozás. Mivel nagyobb a kínálat mint a kereslet, ezért elkerülhetetlen a versengés, a konfrontálás. Direkt és indirekt módon (reklám, tv sorozatok, filmek, példaképek, sztárok, divat ) az emberek tudatában olyan értékstruktúrát akarnak kialakítani, amelyben az anyagi javak fogyasztása és felhalmozása a hierarchia élére kerül, az ember kívülről vezéreltté válik, s valódi, belső értékei háttérbe szorulnak. A gyártónak, az az érdeke, hogy minél több, gyakoribb vásárlásra ösztönözze az embereket. Fogyassz, halmozz fel, und meg, cseréld ki, ez fontos neked, ezt te megérdemled. Az ember legértékesebb képessége a pénzteremtő képesség lett. Az ember egyik alapvető tulajdonsága, hogy az anyagi- és szellemi igényei állandóan bővítve újratermelődnek. Amíg ez racionális keretek között marad, azaz összhangban a természettel, addig az ember nem zsákmányolja ki sem önmagát, sem embertársait, sem a természetet.



Relaxációs gyakorlat Helyezkedjünk el kényelmesen. A kényelmes az, ami kényelmes, nincs semmilyen előírás. Általában igaz, hogy olyan testhelyzetet válasszunk, amelyben minden izmunk ellazulhat, anélkül, hogy pl. leesnénk közben a székről. Azaz, ne úgy üljünk, hogy közben valamelyik izmunkkal tartjuk magunkat. Általában az is igaz, hogy nem jó, ha keresztbe tesszük a lábunkat vagy a karunkat, mert ezt a testhelyzetet egyes izomcsoportjaink feszesen tartásával stabilizáljuk, így azok nem tudnak jól ellazulni. Jó az is, ha letesszük a szemüvegünket, mert ahogy egyre intenzívebben figyelünk befelé, a szemüveg súlya okozta érzéklet nagyon erősen kiemelkedhet az érzékleti mezőnkből, és zavaróvá válhat. Továbbá bármikor, amikor csak észrevesszük, hogy kényelmetlenül ülünk vagy fekszünk, nyugodtan addig fészkelődhetünk, amíg megtaláljuk a valóban kényelmes helyzetet. Látni fogjuk, hogy ettől nem zökkenünk ki, és nem is zavarjuk vele a többieket. Ugyanezért nyugodtan köhögjünk, ha kell, ne fojtsuk vissza. Nem kell szándékosan "ellazítani" semminket sem, ugyanis az összes izmunk magától ellazul, ha nem kap parancsot a munkára. Ez a természetes állapota. Ezért mindössze annyit teszünk, hogy egyszerre csak egy testrészünkre figyelünk. Érzékeljük a pillanatnyi állapotát, és figyeljük a változásokat. A figyelmünk az egyetlen aktív működésünk ebben a folyamatban, az öszszes többit csak hagyjuk, hogy legyen. Sokakban, amint elkezd ellazulni a testük, megszűnik a külső "nyüzsgés", megindul a "belső mozi". Mindenféle képek, gondolatok, emlékek és emlékfoszlányok cikáznak át az agyán szinte követhetetlen sebességgel. Ezeket sem kell aktívan kiszorítani a tudatunkból - ugyanis attól nem mennek el. Valamiért felbukkantak, biztos megvolt rá az okuk. Hagyjuk őket leperegni, majd engedjük el. Valahogy úgy, ahogy az ember a víz alatt úszva kiereszti a tüdejéből a levegőt, és a buborékok először lassan, majd felgyorsulva szállnak felfelé a víz felszínére, majd belevesznek a semmibe. Így van ez a belső mozi képeivel is. A belső mozit az is segít majd lehalkítani ill. megfékezni, hogy közben aktívan figyelünk azokra a testi érzésekre, amelyek jószerével soha nem tudatosulnak bennünk. Nem érünk rá megállni, és megfigyelni, hogy milyen érzés az, ahogy a levegő az orrlyukainkból leér a tüdőnkbe, és milyen az, amikor a tüdőnkből mondjuk a nyitott szájunkon át kiáramlik vissza, ahonnan jött. Pedig közben ezernyi dolog történik bennünk. Ha pedig végképp kibírhatatlan a belső zaj, gondoljunk valamilyen kellemes képre. "Mindenre gondolhatnak, kivéve a fehér elefántra" - mondta egyszer egy jógi a meditálni szándékozó hallgatóságnak. Ettől természetesen kivétel nélkül mindenki a fehér elefántra gondolt. Miért csinálta ezt? Mert így legalább csak egy gondolat volt egyszerre az emberek fejében, és nem száz. Miután megtaláltuk a kényelmes testhelyzetet, csukjuk be a szemünket. Az, aki nyitott szemmel szeretne indítani, válasszon ki egy foltot, pontot vagy fényes tárgyat a falom, plafonon vagy a földön, és pislogás nélkül meredjen rá. Pislogni tilos. Látni fogja, hogy egy idő után: 1) egyrészt elmozdulni látszik az a pont vagy folt, vagy a tárgy kontúrja. Ez azért van, mert a retina fényérzékelő sejtjei egy idő után kifáradnak, és a működésüket a szomszédos sejtek veszik át - ezért "csúszik el" a kép. 2) nehéznek tűnik nyitva tartani a szemet, majd a szemhéj magától, automatikusan becsukódik. Ezután pedig itt az ideje, hogy - a mi módszerünk szerint - fentről lefelé végigjárjuk a figyelmünkkel a testünket. Tapasztalni fogjuk, hogy azok a testrészeink, amelyekre éppen figyelünk, szinte másodpercek alatt ellazulnak.



Vegyél egy-két mély levegőt. Belégzés, és kilégzés. ...... Megint belégzés, és kilégzés. ...... Aztán, kezdjél el csak a fejed tetejére koncentrálni. Csak a fejed tetejére. S gondolatban járd végig a fejed tetejét. Mettől meddig tart? És milyen érzések vannak benne? Csak a fejed tetejére koncentrálj. Ha csak a fejed tetejére figyelsz, észre fogod venni, hogy másképp érzi magát a fejed teteje, mint eddig. Lehet, hogy egy kicsit felmelegszik, bizsereg. Az is lehet, hogy sikerül megérezned, milyen irányban állnak a hajszálaid. Jó tudni, hogy bármilyen érzés alakult ki a fejed tetején, azt kizárólag Te okoztad a figyelmeddel. Aztán figyelj a homlokodra. Hogy érzi magát a homlokodon a bőr? Hogy érzi magát az az izom, amelyik a két szemöldöködet szokta összehúzni, ha nagyon figyelsz valamire vagy mérges vagy? Lehet, hogy észreveszed, hogy ahogy csak erre az izomra figyelsz, lassan egyre távolabb kerül egymástól a két szemöldököd. Aztán gondolatban járd végig a szemöldöködet. Az egyiket először, majd a másikat. Majd lazítsd el azt az izmot, amelyik a szemhéjadat emeli és csukja, mint egy rolót. Lazítsd el egészen a szemhéjadat, és figyeld meg, hogy mi történik a szemhéjad belső felszínén. Lehet, hogy csak sötétet látsz, de lehet az is, hogy fényfoltokat, formákat, színeket. Az is lehet, hogy megjelenik a belső mozidon valami. Egy gondolat, egy fantázia, egy emlék talán. Bármi jön, jól nézd meg, aztán engedd el. És közben figyelj az arcizmodra. Mettől meddig tart, milyen érzés, ahogy lassan ellazul. És az állkapocsizmodnak talán már nehezére is esik csukva tartani a szádat. Lehet, hogy a szád egy kicsit kinyílik, úgy mint az alvó emberé. Lehet, hogy felmerül benned egy alvó ember képe, akit szeretsz. Vagy egy alvó kis állaté, egy kiskutyáé, kismacskáé. Az is lehet, hogy ez az érzés, hogy ellazult az állkapocsizmod, az elalvás előtti állapotot juttatja az eszedbe, amikor az ember békés, nyugodt, úgy érzi, hogy védett helyen van. Aztán figyelj a nyakadra. Próbáld meg megérezni, hogy mi a különbség aközött a rész között, ahol nincs semmi a nyakad bőrén, ahhoz képest, ahol találkozik a ruháddal, a galléroddal. Majd próbáld meg megérezni, hogy hogyan érzi magát a vállad bőre. Milyen tapintása van annak a ruhának, amit ma vettél fel. Járd végig a válladat a figyelmeddel. És lehet, hogy érdekes megfigyelni, hogy ahogy a vállad ellazul, mintha a két karod is sokkal nehezebb lenne. Vagy legalábbis mintha megváltozott volna a bennük lévő érzés. Aztán figyeld meg, hogy hogyan érzi magát a két kezed? Egyformán? Vagy van valamilyen különbség? Az egyik talán nehezebb, vagy zsibbadtabb mint a másik, melegebb is talán. Figyeld meg, hogy mi a különbség. Azután a figyelmeddel menj vissza a mellkasodra. Érezd, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasod minden egyes levegővételnél. S közben jó tudni, hogy minden egyes kilégzéssel kifújod magadból a salakot, a múltat, ami már nem kell, és minden egyes belégzéssel egy darab vadonatúj, soha nem volt jövőt szívsz be magadba. Minden egyes kilégzéssel megszabadulsz valami rossztól, salaktól, és minden egyes belégzéssel egy darab vadonatúj jövőt szívsz be magadba. Érezd, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasod. Aztán a figyelmeddel járd körbe a derekadat. Azt a részt, ahol a ruhád öve érintkezik a bőröddel. Majd utána a hasad következik. Érezd, ahogy a ruhával érintkezik a hasad bőre. Majd figyeld meg, hogy hogyan érzi magát a hasizmod. Egy tökéletes jelzőműszer ez. Amint valami rossz ér, valami feszültséged támad, megfeszül. És jó tudni, hogy ha sikerül ellazítanod, akkor a rossz nem olyan rossz, ha fáj valami, az nem fáj annyira. Figyeld meg, jó laza-e a hasizmod most. Aztán próbálj beleérezni a hasüregedbe. Próbáld érezni a szerveidet. Majd figyelj a fenekedre. Érezd, hogy milyen erővel támaszt alá a szék, vagy a matrac.



És utána koncentrálj az egyik combodra, majd a másikra. Mettől meddig tart a combizmod? Lehet, hogy a figyelmed nyomán változik a benne lévő érzés? Lehet, hogy elnehezedik, vagy nagyobbnak érzed, az is lehet, hogy könnyebbnek, talán bizsereg... Bármilyen érzés, ami más, mint ami előbb volt, kizárólag a szándékodnak, a figyelmednek köszönhető. Jó ezt tudni. Aztán a térded következik. Figyeld meg, hogy hogyan érzi magát a térded. Milyen szögben hajlik? Utána pedig az egyik vádlidat járd végig a figyelmeddel, mettől meddig tart, majd a másikat. Hogy érzi magát ez a nagyizom? És ha van rajtad zokni, akkor járd körbe azt a területet, ahol a zokni gumija fogja körül a lábadat. Majd a bokád következik. Előbb csak az egyikre figyelj, majd csak a másikra. És utána a lábfejedre megy a figyelmed, majd a lábujjaid következnek. Talán sikerül egyenként végigjárni őket, a kisujjadnál kezdve. Utána azt figyeld meg, hogy hogyan érzi magát a talpad. Mostanra teljesen ellazultál. Vegyél még egy nagy levegőt. Fújd ki, aztán a gondolataid között keress meg egyet: Melyik a kedvenc helyed? Egy hely, ahol már voltál, vagy ahová mindig szerettél volna eljutni. Egy olyan hely, ami a békét, a védettséget, a nyugalmat, biztonságot és az örömet jelenti a számodra. Ahol igazán jó pihenni. Lehet ez akármi. Lehet a szobád, egy vízpart, egy hegytető, akármi. Ha van egy ilyen helyed, próbálj meg rágondolni. Ha nincs, akkor találd ki, hogy mi lenne az. A kedvenc hely. És vannak ott mindenféle fények, formák, színek. Nézd meg őket. És vannak ott hangok is. Lehet, hogy a természet hangjai. Vagy valaki ott van még veled. Vannak szagok is. Próbáld meg érezni őket. És a bőrödön is érzel mindenfélét. És a testedben is kialakulnak jó érzések. Próbáld meg intenzíven megérezni mindegyiket, itt és most. És még egy kicsit időzz el a kedvenc helyeden. A kedvenc helyed védettségéből nézve minden más. Aztán, vegyél egy jó nagy levegőt, mozgasd meg az ujjaidat, és a saját ütemedben gyere viszsza ide az itt-és-mostba. Mire kinyílik a szemed, itt vagy megint, kipihenve, felfrissülve, jókedvűen. Van, akinek nem megy elsőre a dolog. Ennek több oka lehet: - sokak számára az újdonság feszültséget okoz, ez pedig az ellazulás ellen hat; - mostanában nagyon stresszes időszakát éli; - nehéz feladnia az önmaga feletti kontroll érzését; - nem érzi magát biztonságban az adott közegben; - éppen egy aktív periódusában van, és a belső biológiai állapota nem kedvez az ellazulásnak; - valamilyen külső vagy belső zavaró tényező akadályozza meg (pl. nem volt előtte vécén, vagy éhes, fáj valamije, vagy zavarja valamilyen zaj, a meleg, a rossz levegő, stb.) - és még számos más. A relaxáció tanulásának a folyamata semmiben sem különbözik egy atlétikai mozgásforma megtanulásától. Három dolog kell hozzá: gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás. Házi feladat: Ki-ki írja le a saját megfigyelései alapján, hogy "mit hozott a konyhára" a rendszeres relaxáció.



A bioritmus Gyakran előfordul, hogy órákon vagy napokon át rossz érzéseink vannak, "valami nem stimmel", és bármiféle indok nélkül ingerlékenyebbek, fegyelmezetlenebbek vagy figyelmetlenebbek vagyunk. Azután ismét testi és szellemi magaslatra kerülünk, szárnyalunk a mindennapok fölött, semmi sem okoz gondot - mindkét esetben nyilvánvaló ok nélkül. Ezeknek a hullámzásoknak és változékonyságoknak egyik lehetséges okozója az ember háromféle bioritmusa. A három életütem Az emberi bioritmus erői a megszületés napjától kezdve hatnak a testre, a lélekre és a szellemre. Ezek színesítik a tetteinket, az érzéseinket és a gondolatainkat. Nagy előnyünkre válik, ha tudatossá tesszük ezt az élet különféle területein, a hivatásunkban, a magánéletünkben, elsősorban azért, mert kihatásai több szempontból előre jelezhetők. Már az ókori görög orvosok figyelembe vették, mikor van betegeiknek "jó" vagy "rossz" napjuk. Nyugaton ezt az ismeretet régen elfelejtették, majd századunkban az újra felfedezők egzotikusnak hangzó, latinos névre keresztelték: bioritmus. Magyarra fordítva nem mást jelent, mint: életütem. Olyan ritmusok ezek, amelyek a születésünk percétől az életünk végéig elkísérnek bennünket a természetben ritkaságszámba menő, szinte már nehézkesnek tűnő egyenletességgel, valamely nagyon lassú belső óra ütemére: a test ritmusa 23 napos, a lélek ritmusa 28 napos, a szellem ritmusa 33 napon át tart. Ezek a ritmusok az ún. csúcsszakaszban időtartamuk feléig lassan emelkedve feljuttatnak bennünket a csúcspontra. Közvetlenül a csúcsponton a legrövidebb időn belül hirtelen váltanak, és csaknem függőlegesen süllyedve elvezetnek a kiindulópontra, majd a fokozatosan süllyedő mély szakaszon át elérik a mélypontot. Onnan visszatérnek éppoly élesen, függőlegesen felfelé a kezdethez, ahol aztán a magasba mélybe ingázás újra elkezdődik. A fordulópontoknak mindegyik ritmusnál különös jelentőségük van. Majdnem mindig kritikus időszakot jeleznek, tarthatnak órákig, néha egy napig vagy tovább. Hatásuk a testre, a lélekre és a szellemre időjárás-változáshoz hasonlítható, akárcsak az erőváltozások a teliholdnál. A mélyből a magasba való átmenetet gyakran kevésbé érezzük döntőnek, mint a magasból lesüllyedő mély szakaszt. Valószínűleg abból adódik, hogy a mélyből a magasba ért második váltónapot már néhány olyan nap megelőzte, amelyen az ember nem volt testileg, lelkileg vagy szellemileg a legjobb formájában. Ez a három ritmus szüntelenül befolyásol bennünket, és számos más tényezővel is kölcsönhatásban állnak: egészségi állapot, kor, környezet, stressz stb. A test bioritmusa (23 napos) A testi bioritmus ismerete főleg azoknak az embereknek érdekes, akik valamilyen módon a testükkel végeznek munkát vagy a sportban, vagy a hivatásuk révén, például masszőrök, táncosok, építőmunkások stb. Ők jelentősebbnek fogják érezni a test bioritmusának hatását, mint mások. A csúcsszakaszban rendszerint életerősnek és kitartónak érzik magukat, a testi munka fáradtság nélkül sikerül, minden könnyebben megy, s a sportokban is kiválóan teljesítenek. Befolyásolja a vállalkozó kedvüket, az energiájukat, az önbizalmukat és a bátorságukat. Minden váltónap kritikus időpont a test ritmusában. Egészségileg esendőbbek az emberek, mint máskor, az egyébként gond nélkül megoldott feladataik ilyenkor jóval nagyobb figyelmet követelnek, az idegek, izmok, ízületek összjátékánál néha homokszem akaszthatja meg a fogaskereket. A szülésznők előtt pontosan ismeretes a test bioritmusa. Tudják, hogy a 11. nap



(váltónap a testi ritmusban) az újszülöttek számára válságos időt jelent. E napon gyakrabban előfordulhat hányás vagy más testi jelenség, így ez a nap okot ad a nagyobb gondosságra. "Egy hónap elmúltával túl vannak a babák a legnehezebbjén" - a szülésznők és a gyermekorvosok ezen véleménye, tényeken nyugszik, ugyanis a kicsik 33 nap után először estek túl mindhárom ritmus csúcs- és mély szakaszán, és túlélték a váltónapokat. A mély szakasz lecsökkent testi erőt mutat. Egy hegymászás a mély szakasz idején, a második váltónap előtt, sokkal több energia befektetést igényel, mint a csúcsidőszak alatt. Éppen a mély szakasz utolsó napjai volnának igen alkalmasak a nyugalom és a pihenés idejére, hogy új erőt lehessen gyűjteni.

A lélek bioritmusa (28 napos) Ez a ritmus gyakorol döntő befolyást a belső-külső figyelemre és érzékekre, általában az érzésvilágunkra, az ösztönös megérzéseinkre és az alkotóerőnkre. Különösen fontos az olyan hivatásúaknál, akik emberekkel foglalkoznak: tanárok, orvosok, ápolók, lelki gondozók és hasonlók. A csúcsszakaszban az ember érzelmileg rugalmasabb, könnyebben felfedezi az élet jó oldalait. Nem esik nehezére az életet derűlátóan megélni és kezelni. Akinek szolgálatot nyújtó foglalkozása van, azaz pincér, ápolónő vagy lelki gondozó, ilyenkor mutatja a legremekebb formáját, és a pozitív gondolatok erejével sok jót cselekedhet. Tizennégy napos távolságra - mindig pontosan a hétnek azon a napján, amelyiken születtünk - a lelki ritmusunkban váltónap következik be, rövid, de néha zavaros időszak. Az érzések zűrzavara, lelki gondok, bosszankodás semmiségeken uralja a váltónapokat. A mély szakasz idején valamivel rosszabbul dolgozza fel az ember a kedvezőtlen híreket, könnyebben esik levert, félelmektől gyötört hangulatba. Az élet sok értelmetlen dolgát most érzékenyebben veszi tudomásul. Ezekben a napokban, főleg a mély szakasz vége felé, nagyobb önfegyelemre van szükségünk, hogy a pesszimizmusunknak ne nyissunk teret. A lelki mélyponton lévő gyerekeknek hiábavaló vállalkozás prédikációt tartani ilyenkor, ugyanis hasztalan - az egyik fülükön be, a másikon ki. A szellem bioritmusa (33 napos) Ez mindenekelőtt a szellemi teljesítőképességet érinti. Az érintett területek: logika, megértés, tanulóképesség, előrelátó gondolkodás, kombinációs készség. Különösen erősen megtapasztalják ezt a fönn és lenn ritmust a tanárok, politikusok, szakértők, újságírók és írók. A szellemi ritmus csúcsszakaszaiban könnyebben sajátítják el a tananyagot és az információkat, majd fáradtság nélkül feldolgozzák, és tudják hasznosítani. Jobban tudnak összpontosítani például egy továbbképzésen, ha a csúcsszakaszban látogatják, és ilyenkor bizonyosan több eredményt hoz, mint a mély szakasz 16 és fél napja. A váltónapok akadályozzák a szellemi erőfeszítést. A reakcióképesség nem áll a csúcsán. Az utcai közlekedés minden résztvevője legyen elővigyázatosabb, mint bármikor, ilyenkor könnyebben követünk el hibát. Ez az időszak gyakran bénítja az új ismeretek elsajátítását. A legjobb elkerülni most a bonyolultabb feladatokat, illetve az erősebb igénybevételt, és megvárni a szellemi időjárás-változást. Ugyanez érvényes a 20. és 30. nap közötti időszakra a szellemi ritmusban. A mély szakaszban szellemileg fokozatosan rugalmatlanabbá válunk, értelmileg hamarabb kimerülünk, ha a feladatok túl kényesek. A tanulás és az elhatározás öröme alábbhagy. A mindennapok bioritmusa Aki megérzi magán a saját bioritmusát, rövidesen felfedezi magának e tudás hasznát is. Nagy előny a gyerekekkel való foglalkozásnál, főleg az iskolákban. Amikor egy iskolai tanulónál a szellemi és a lelki ritmus a mélyponton van, teljesen értelmetlen új ismeretekkel tömni a fejét. Ha a szülőnek szívügye a gyerek jólléte, figyeljen annak bioritmusára, és legalább ezeken a napokon ne terhelje újabb feladatokkal. Amikor a tanárok állnak a mélyponton, alig képesek



ezeken a napokon az ismereteket érthetően és szemléletesen közvetíteni. A tapasztalat szerint azok a nevelők, akik figyelnek a diákjaik bioritmusára, nagyobb eredményeket érnek el még az örökké rosszul tanulóknál és a problémás gyerekeknél is. Az iskolákban lehetséges lenne a sok osztály egyazon évfolyamaiból a tanulókat a bioritmusuk alapján összeállítaniuk, s azután ehhez igazítaniuk a tanrendet. A diszlexiásoknál és az értelmi fogyatékos gyerekeknél kiderült, hogy valóságos áldás a bioritmus alapján végzett munka. Ugyanilyen sikert ígér, ha megjelöljük a bioritmus szerinti kedvező napokat, amelyeken mindenféle vizsga (különösképpen az autóvezetői!), állásmegbeszélés, pályázat, értekezlet a főnökökkel és a beosztottakkal, a nehéz munkafolyamatok sokkal több kilátással kecsegtetnek. A bioritmusról szóló irodalom leírja, milyen következményei lehetnek, ha az élettársnak vagy a kollégáknak különböző a bioritmusuk. Egyes szerzők odáig mennek, hogy az egymástól erősen eltérő ritmust rossz jelenségnek tekintik a házasságban vagy a társkapcsolatban. Alapjában véve előnyös, ha két ember csúcs- és mélypontja összeillik egymással, mert ekkor a társak lényegesen gyakrabban vannak ugyanazon a hullámhosszon. Mindenképpen belátható, mi történik, ha az egyik ember osztozik a társával a mélyponton. Amennyiben a ritmusok - egymáshoz viszonyítva - éppen ellenkezőleg futnak, valóban nehéz a saját csúcspontunk idején a mélyben lévő társunkat magunkkal vonszolni vagy ösztönözni. A tapasztalat azt mutatja: sokat nyertünk, ha az ilyen napokon ismerjük a társunk lelki görbéjét, és azon a bizonyos napon - a születés napjától számított tizennegyediken - néhány kellemetlen órát kihagyunk az együtt eltöltött időből. Ha ismerjük a saját rossz hangulataink, kedélytelenségeink óráit vagy a másikénak a mindenkori bioritmusához tartozó összefüggéseit, könnyebb lesz kimozdulni ebből a helyzetből. Nem azért, hogy a felelősséget a bioritmusra hárítsuk, hanem azért, hogy megértést tanuljunk. Ha tudjuk, mit várhatunk a társunk természetétől ilyen pillanatokban, amikor kedélybeteg, nem összeszedett vagy feledékeny, akkor könnyebb lesz tudomásul vennünk a tulajdonságait. Megértés hiányában nincs valódi segítség. A másik lelkiállapotának félreértelmezése megöli a kapcsolatot. Mindent összevetve hihetetlenül sokat nyerhetünk a bioritmus ismeretéből, ha az általános szabályokat és az útmutatókat követjük: Az ember bioritmusában nincsenek csak "jó" és "rossz" napok. Mindig attól függ, mennyire tudjuk hasznosítani a mindenkori bioritmust. Mindig olyankor, amikor a fontos munkák, események időpontját magunk határozhatjuk meg - amelyeknél testileg, szellemileg vagy érzelmileg a magas szakaszban vagyunk/kellene lennünk -, vegyük figyelembe a bioritmust, és azután irányítsuk az eseményt valamelyik kedvező napra. Amikor bizonyos helyzet elnapolható, miközben pont a mély szakaszban vagyunk, vagy a fordulópont uralkodik, könnyen ráállunk a halogatásra. A jól előkészített dolog - félig nyert ügy. A saját bioritmusunk megismerése alapjában véve mindig személyes tapasztalat. Soha nem általánosítható. A tudásunk erről csak saját magunk számára használható. Belőle semmiféle ajánlás mások számára nem levezethető, mert a másik embernek kizárólag az ő személyes bioritmusával kell foglalkoznia. Olykor az egyéni szellemi vagy testi csúcson megerőltetőbb minden dolog, mint a mély szakaszban. Kirívó esetben, amikor minden görbe a mélyben van, hirtelen teljesen újszerűen értékeljük vagy látjuk át problémáinkat, mert hiányzik az erő, ami a saját megrögzött előítéleteket, a saját szellemi védekező rendszert fenntartja az igazság ellenére. ( Forrás: Johanna Paunger és Thomas Poppe)



A jóga, mint a spirituális fejlődés rendszere

A jóga a spirituális fejlődés rendszere. A hindu joga sokkal több azoknál a hatha-jóga gyakorlatoknál, amelyekkel a közhit egy kalap alá veszi. A jóga szó jelentése: "összekapcsolódás a Legfelsõbbel", s egyben ez az e célt szolgáló folyamatok összefoglaló megnevezése is. A Jóga célja, hogy a lelket visszavezesse a magasabb szellemi régiókba. Jóga a csapongó tudat megfékezéséhez ad gyakorlati útmutatást. Kidolgozta annak gyakorlati rendszerét, hogy a lélek elválhasson a testtől, az anyagtól. A jóga fontos alappillére a rendszeres meditáció, de meditálni csak az tud, aki megvalósít négy dolgot: ez a szeretet, részvét, együttérzés, és a félelem nélküliség (felül emelkedettség). Sokféle tanítás, irányzat volt. Ezeket Patandzsali nyolc lépcsőfokba rendezte. Rendszere tömör, mentes minden dogmatikus merevségtől. A jóga nyolc lépcsőfoka ilyen-olyan formában az összes nagy világvallásban jelen van. Patandzsali nyolc lépcsőfoka: 1.) az önmegtartóztatás szabályai 2.) erkölcsi előírások, tilalmak (nem ölés, nem lopás stb.) és kötelességek (önfejlesztés kötelessége, isten iránti odaadás kötelessége) 3.) testtartások és testgyakorlatok 4.) a légzés szabályozása 5.) a tudat visszahúzódása önmagába 6.) figyelem összpontosítás 7.) meditáció, elmélyedés 8.) egyesülés a mindenséggel (ez a legmagasabb szintű meditáció. Itt megtörténhet a test és a lélek szétválása, magasabb világok megtapasztalása)



Jógagyakorlat I. Bemelegítés: Jógaülés. Kezdj el figyelni befelé, csukott szemmel, elvonni a figyelmed a külső dolgokról, a nap eseményeiről stb, és átállítani a figyelmet a testre, mélyen, egyenletesen lélegezni (gyakorlás előtt lehet szellőztetni, szolid zenét hallgatni közben). 1. Fejkörzés jobbra, lassan, figyelve a mozgásra, ahogy a fej gördül, az izmok nyúlnak. Az időtartam attól függ, mennyire érsz rá. Ha eléggé, lehet 1-2 perc is. Fejkörzés után, mint minden gyakorlat után megállás, és a gyakorlat hatásaira figyelés kicsit. Ez a bemelegítő gyakorlat a csakraszisztéma szerint az 5-öst melegíti be, a jobbra fordító gyakorlat az 5-ös csakra bal/nőies/yin oldalát. Majd balra forgatás, hatásokra figyelés. 2. Ezután a 7-es csakra bemelegítése jön: a fej gyors balra rándítása kétszer (áll a váll felé, fej egyenesen), majd jobbra rándítása kétszer, majd bal átlóban felfelé kétszer (mintha az előtted levő fal bal felső sarkába néznél fel hirtelen), majd jobb átlóban felfelé kétszer, végül középen fej hátrafelé rándítása-áll az égnek. Ezt a gyakorlatot is csinálhatod idődtől függően 1-2 percig, illetve csak 4-5-ször. Gyakorlat után hatásokra figyelés. 3. 6-os csakra bemelegítés jön: fej oldalra hajlítása (fül közelít a vállhoz) jobbra-balra, viszonylag gyorsan, többször egymás után (10-szer, 20-szor), közben csukott szemmel nézni az orrgyök-homlok közepe tájékára. Gyakorlat után hatásokra figyelés. 4. Gerincbemelegítés: mozdulatlan csípővel a gerincet jobbra-balra kitolni (váll fel-le mozog), ha gyorsítod, olyan, mintha megkavarnád a gerincoszlopoddal a beleidet 5. Gerincnyújtás: széles terpesz, levegő kifúj (ehhez le lehet hajolni vagy guggolni, az segít kipréselni a tüdőből a levegőt), majd nagy levegő benntart, térd berogyaszt, tenyerekkel a combtövön megtámaszkodik, nyújtott karral a gerincoszlop nyújtása (mintha pl. az ember le akarna ülni a WC-re, a leülés előtti pillanatok: a farokcsont és a koponya között a lehető legegyenesebbre és leghosszabbra kihúzva a gerinc). Ez a gerincnyújtás kitartva addig, ameddig futja a levegőből, majd levegőkifújás, kis pihenés, és a gerincnyújtás ismétlése 5-10-szer. Gyakorlat után hatásokra figyelés. 6. Utolsó bemelegítő gyakorlat: 3-as csakra bemelegítése (napfonat-masszírozás): elől középen a szegycsont alja (ahol a bordák becsatlakoznak) alatt 5 centivel jobb hüvelykujjal jobbra (azaz óramutató járása szerint) körözni úgy, hogy közben a hasfal izmait ellazítod, az ujjadat benyomhatod viszonylag mélyen, és arra koncentrálsz, hogy a hasi szervek felszabadulnak mindenféle feszültség alól. Majd ugyanez balra, bal hüvelykujjal, koncentrálás. Gyakorlat után hatásokra figyelés. A végén feküdj hanyatt, relaxáld el az izmaidat a lábadtól a fejed búbjáig. bemelegítés időtartama összesen: 5-15 perc



A három nézeteltérés (a nyugati és a hindu gondolkodás szintézisének szükségességéről)

A világnézet, a világról alkotott véleményünk alapvetően meghatározza mindennapi gondolkodásunkat, cselekedeteinket. A nyugati és a hindu világnézet három területen mutat jelentős nézeteltérést: 1.) az erkölcsi törvényekről vallott nézeteltérés 2.) az emberi szándékok és cselekedetek következményeiről vallott nézeteltérés 3.) Az emberi élet ismétlődéséről vallott nézeteltérés

Az erkölcsi törvényekről vallott nézeteltérés Általánosan elfogadott, hogy a világban léteznek természeti és társadalmi törvények. A természeti törvényeket, - mint pl. a fizikában a gravitáció törvénye - az emberek nyugaton és keleten egyaránt megváltoztathatatlannak, mindenkire egyformán hatónak, mindenkire egyformán érvényesnek tartják. Elfogadják, hogy az ember nem vonhatja ki magát a hatásuk alól. A társadalmi – erkölcsi törvényekről már eltérő a vélekedés. A nyugati gondolkodás az erkölcsi törvényeket az emberek által alkotottnak tekintik, ezért általános a vélekedés, hogy ha elég erősek, ügyesek vagyunk, akkor kivonhatjuk magunkat az erkölcsi törvények hatása alól. Pl. ha meglopok, kizsákmányolok valakit, ha az illető gyengébb nálam, félelemben tarthatom, hogy ne vegyen revansot, vagy ha ügyesen csinálom, bizonyítékok hiányában a hatóság sem tud felelősségre vonni. A nyugati gondolkodás az erkölcsi törvények – a társadalmi együttélés szempontjából fontosabbnak tartott részéhez - kikényszeríthetőséget biztosít. Ezek a jogi törvények. Nagyobbik részének betartását, vagy nem betartását viszont az egyén belátására bízza. Az erkölcsi törvényeket a nyugati gondolkodás olyan hálónak tekinti, amelyből a nagyhalak kiúsznak, viszont a kishalak fennakadnak. A hindu gondolkodás ettől eltérően vélekedik. Az erkölcsi törvényeket ugyanolyan általános érvényűnek, mindenkire egyformán hatónak tekinti, mint a természeti törvényeket. Senki sem vonhatja ki magát a hatásuk alól. Buddha 10 parancsolata, Mózes 10 parancsolata, Jézus 2 fő parancsolata, a Dharma törvényei, olyan erkölcsi törvények, amelyeket nem az ember alkotta, ezért nem hagyhatja figyelmen kívül következmények nélkül. Az embernek szabad akarata van, ezért cselekedhet az erkölcsi törvénnyel ellentétesen is, ellenszegülhet neki, de a következmények alól nem tudja mentesíteni magát. Az emberi szándékok és cselekedetek következményeiről vallott nézeteltérés Az ember gondolatainak, szándékainak és cselekedeteinek következményeiről szintén eltérően vélekedik a nyugati és a keleti gondolkodás. A nyugati gondolkodás szerint az ember szándékainak, jó vagy rossz gondolatainak nincs következménye az egyén későbbi életére. (itt most eltekintünk a pszichológiai hatástól) A cselekedeteknek is csak akkor van következményük, ha a környezet reagál rá. Büntet, vagy dicsér. Elismer, vagy elmarasztal. Még a nyugati vallásos gondolkodás is feloldást, bűnbocsánatot ígér, s erre ki is dolgozták a megfelelő technikákat az évszázadok során (gyónás, vezeklés).



A hindu gondolkodás szerint az ember szándékai, jó vagy rossz gondolatai és cselekedetei minden esetben következményekkel járnak, kihatnak életére. Úgy a szándéknak, mint a cselekedetnek azonnali visszahatása van. A negatív gondolatok, érzések és indulatok negatív cselekedeteket szülnek, amelyek másokban szintén negatív reakciókat váltanak ki. (Aki kardot ránt…) Az ember távolodik a szeretettől, azaz Istentől. Alacsonyabb létállapotba kerül. A visszahatás azonnali és elkerülhetetlen. Nem távoli és esetleges. Isten nem büntet, és nem jutalmaz. Isten nem személyválogató. Isten egyaránt süti a napját jóra és rosszra. Az egyéntől függ, hogy elfogadja, magába fogadjae ezt a szeretetet, vagy elzárkózik, eltávolodik tőle. A hindu karma-tan populáris értelmezői mechanikusan összekötik a cselekedetet és következményét. A “szemet szemért, fogat fogért” elvet szó szerint értelmezik. A szakirodalomban is általánosan elfogadott a cselekedetek és következményeik hasonlóságának feltételezése. Ez azonban leegyszerűsítő elképzelés, ami azonban kétségtelenül könnyebben elfogadható, mert a hétköznapi igazságvágynak jól megfelel. A populáris elképzelés szerint a tett és következménye között sok idő eltelhet. Lehet, hogy csak a következő életben jön a visszahatás. A tett és a következménye közötti időről nem beszél. Mintha akkor nem is történne semi. Az igazság azonban az, hogy a következmény azonnali és elkerühetetlen. A rossz gondolat, a rossz cselekedet nyomán az ember azonnal az annak megfelelő lelki létállapotba kerül. Távolodik a szeretettől, azaz Istentől. Jó gondolatokkal és jó cselekedetekkel javíthat lelki létállapotán. Közeledhet Istenhez, telítődhet szeretettel. A populáris gondolkodás csak a testi létállapotra figyel. Ezért tartják igazságtalannak ha valaki igaztalanul szerzett vagyonából gondtalanul, fényűzően él. Ha cask egy megtestesülésben hiszünk, különösen felértékelődik a testi létállapot minősége. Az erkölcsi törvények megsértésének, a rossz cselekedeteknek a következménye az Istentől, a Szeretettől való távolodás, azaz egy alacsonyabb lelki létállapotba való kerülés. Ez nem jár együtt a csalárdul megszerzett vagyon azonnali elvesztésével. Az alacsonyabb lelki létállapot olyan negatív gondolatokat és negatív cselekedeteket szül, amelyek nem lelki egyensúlyt és harmóniát eredményeznek, hanem békétlenséget, rivalizálást, stresszt, gonoszságot. Ezek hatással lesznek a testi létállapotra, az anyagi helyzetre is.

Az emberi élet ismétlődéséről vallott nézeteltérés A nyugati gondolkodás szerint a földi élet egyszeri és megismételhetetlen. “Csak egy kört futsz, ragadj meg mindent, amit tudsz!” A rossz cselekedetekért majd a túlvilágon (ha van), és Istennél (ha van) kell elszámolni. A hindu gondolkodás ettől gyökeresen eltérő. Az ember halhatatlan lelke öröktől fogva létezik. Nem születik és nem hal meg. Ez a lélek újra és újra megtestesül az anyagi világban, a földi létben. Előző életének következményeit viszi magával. Nem nulláról kezdi az új életet. Előző életében elért lelki létállapotnak megfelelő körülményekben fog újra megtestesülni. A lelki létállapot minősége határozza meg az újratestesülés minőségét. Minden esemény egy előző jó vagy rossz cselekedet következménye?



A karma népies felfogása szerint minden rossz esemény (baleset, betegség, tragikus hirtelen halál) egy korábban, pl. egy korábbi életben elkövetett ugyanolyan rossz cselekménynek a következménye. Ezzel a megközelítéssel azonban nehezen magyarázhatóak a tömegszerencsétlenségek, a gyermekhalál, a tömeges éhínség, a népirtás. Egy kisgyermekét elvesztő szülőnek nem mondhatjuk: “Ne sírj, az a kis mocsok azért halt meg, mert előző életében gyilkos volt. Csak jogos büntetését kapta meg.” Balesetek, betegségek oka nem feltétlenül valamilyen azt megelőző rossz cselekedet. Az anyagi világba való születés önmagában is hordoz kockázati elemeket. Ha valaki felvállalja a kockázatot, hogy felül egy olyan bonyolult szerkezetű, rengeteg meghibásodási lehetőséggel bíró szerkezetre, mint a repülőgép, az óhatatlanul felvállalja a kockázatot, hogy valami meghibásodik, és a gép lezuhan. Ha valaki bemegy az oroszlán ketrecébe, nagyobb eséllyel lesz egy oroszlán támadásának áldozata, mint ha kívül marad a ketrecen. Az élelmiszerben felhalmozódó vegyszerek, a légszennyeződés jelentősen növelte annak a matematikai valószínűségét, hogy daganatos betegséget kapunk. Baleset, betegség lehet persze büntetés is korábbi rossz cselekedetünkért, de lehet korábbi cselekedetektől független környezeti ártalom is.



Belső vezető – külső vezetők

Az ember kettős vezetés alatt áll. Van egy belső vezetője és van sok külső vezetője. A belső vezető: Az embert belülről a halhatatlan Lélek vezérli. A Lélek, amikor ellátja az embert tanácsokkal, két forrásból táplálkozik. Egyrészt, az ember Lelke, mint az isteni Lélek egy szikrája, ismeri az Örök Törvényeket, ezek tudását magával hozza. Másrészt, az emberi Lélek ezt a tudást kiegészíti az egy-egy életben megszerzett konkrét tudással és tapasztalattal. Az életben megszerzett konkrét tudást és tapasztalatot nem visszük magunkkal a következő életbe, hanem csak annak az esszenciáját, a hasonló esetekben felhasználható bölcsességet. Ez a Lélek-ismerete, a Léleknek a tudása, vagyis a Lelkiismeret. A lelkiismeret az az ismeret, amivel a Lélek rendelkezik. Ezt a transzcendens bölcsességet tapasztalhatjuk meg akkor, amikor egy-egy élethelyzetben a helyes döntést, a helyes magatartást egy olyan érzés, hangulat, belső késztetés mutatja meg nekünk, amely a jelen életben szerzett tudással és tapasztalattal nem támasztható alá, sőt akár ellent is mond nekik. A szív az igazság alapja, mert szível ismeri meg az ember az igazságot. Ezt fejezi ki az ember, amikor azt mondja: „szíven szerint az tenném, hogy….”. Mert tudja, hogy az az igazság. A külső vezetők: A külső vezetők az anyagi léthez kötődnek. A környezet, a neveltetés, a reklám. Rokonok, ismerősök, munkatársak. Tanácsaik, javaslataik anyagi meghatározottságúak.

Az anyagi létben sokszor a külső vezetők hangja elnyomja a belső vezető, a Lélek hangját.



Véletlen vagy Tervszerűség A modern fizika és a nagy vallások megegyeznek abban, hogy: A teremtés egy olyan folyamat volt, melynek során az energia anyaggá alakult. A meg nem nyilvánult „A Nagy Bumm” során létrehozta magából a megnyilvánultat. Ha a Teremtés a véletlen műve volt, vagyis nem egy tervszerű folyamat, akkor Tervező sincs. Akkor a későbbi folyamatoknál is a káosz, a tervszerűtlenség, a véletlen a meghatározó. Azonban, körülnézve azt látjuk, hogy: - Nem rendezetlenség, hanem rend vesz körül minket. (atomok világa, kozmikus világ). Ha pedig van rend, akkor kell lennie Rendezőnek is. - Nem tervszerűtlenség, hanem tervezettség vesz minket körül. (pl.: a magban benne van a fa terve). Ha pedig van terv, akkor kell lennie Tervezőnek is. Tervező is, Rendező is csak Kozmikus Intelligencia lehet. Max Planck amikor átvette az atom szerkezetével kapcsolatos kutatásaiért a Nobel-díjat a természet láthatatlan erőire tett utalásával sokkolta a világot: „ Olyan emberként, aki egész életét a legjózanabb tudománynak, az anyag tanulmányozásának szentelte, az atomokkal kapcsolatos kutatásaim eredményeképpen csak annyit mondhatok önöknek: anyag csak önmagában nem létezik! Minden anyag csak egy bizonyos erő hatására keletkezik és marad fenn, amely az atom részecskéit rezgésbe hozza, és végtelenül parányi naprendszerét összetartja…Ezen erő mögött egy tudatos és értelmes elme, egy intelligencia létezését kell feltételeznünk. Ez az elme az anyag egészének ősforrása.” Máshol is hasonlóan nyilatkozott: „Önmagában való anyag nincs, csupán az éltető, láthatatlan, halhatatlan szellem van, mint az anyag oka, és a titokzatos alkotó, akit én nem röstellek Istennek nevezni.” Albert Einstein szerint: „Nehezen található olyan – mélyen kutató – tudományos szellem, akiben ne lenne valami sajátos vallásosság. Az ő vallásossága a természeti törvényszerűség harmóniájának csodálatában rejlik, amely harmóniában megfontolt értelem nyilatkozik meg.” Még a legegyszerűbb egysejtűnél is fellelhető egy dupla DNS-spirál, ami mintegy 100.000 nukleotidból áll. Minden nukleotidát precíz rend szerint elhelyezkedő 30-50 atom alkot. Mekkora a valószínűsége annak, hogy mindez véletlenszerűen keletkezzen? Sír Fred Hoyle angol matematikus az egész folyamatot ahhoz hasonlítja, ahogy egy Boeing 747-es repülőgép felépül. „Képzeljük el, hogy egy ilyen repülőgép összes alkatrésze szét van szórva egy roncstelepen, majd ezen a roncstelepen végigsöpör egy hurrikán, és a gépet véletlenül úgy rakja össze, hogy minden csavarja – meghúzva – a helyére kerül, és a gép indulásra kész. A valószínűségszámítás ad ugyan egy számot, de az elemzés az ilyen kicsi valószínűséget a „soha meg nem történő események” kategóriájába sorolja.” Hasonlóan vélekedik Freund Tamás agykutató professzor, akadémikus: „Az univerzum az embertől lefelé és fölfelé is olyan összetett, hogy a véletlenben kételkedni kezd az ember. Ahhoz ugyanis, hogy a véletlen bekövetkezhessen, akkora szerencse kellene, mintha egy majmot a számítógéphez ültetnénk, és az a billentyűket véletlenszerűen ütögetve megírja a Rómeó és Júliát. Én inkább az irányított evolúciót tartom valószínűnek.”



Istentisztelet A vallás legfontosabb ismertetőjegyei nem az ima és a szertartás, hanem a mindennapi gondolkodás, és a mindennapi cselekvés. Az istentisztelet legnemesebb formája: Jézus tanításainak szellemében végzett munka és életvitel. Az összejöveteleken ezek tapasztalatait kötetlen, személyes beszélgetéssel osztjuk meg egymással. Isten előtt nem a szertartás a lényeg, hanem a magatartás.

Azt teszem, amit Jézus tenne helyemben: Szeretet – Türelem - Megbocsátás – Segítés – Öröm vezérli minden gondolatomat és tettemet. „Az ember igazi gazdagsága az a jó, amit a világban véghezvitt” (Mohamed) Köznapi értelemben az Istentisztelet általában templomban végzett szertartás, amelyen előre meghatározott időben, módon és eszközökkel fejezik ki a résztvevők Isten iránti tiszteletüket. Az istentiszteletet erre felkészült egyházi személyek vezetik. Az istentiszteletet különleges, ünnepélyes alkalomnak tekintik, amely határozottan elkülönül a mindennapi életviteltől. Az elkülönülés olyan mértékű, amilyen különbség van az istentisztelet alatt és a mindennapi életben jellemző gondolatok és érzelmek között. Mit jelent a tisztelet? Akkor tisztelünk valakit, ha odafigyelünk rá, ha fontos számunkra a véleménye. Az Istentisztelet, azaz Isten Tiszteletének legnehezebb és egyben legigazabb megnyilvánulása az embertársaink tisztelete. Mivel az ember az Isteni Lélek egy szikrája, ezért az ember lényegében azonos Istennel. Nem tisztelhetjük az Istent, ha nem tiszteljük embertársainkat. Az Istentiszteletnek, azaz az Isten Tiszteletének a mindennapi életben tanúsított magatartásunkban, önmagunkhoz és embertársainkhoz való viszonyunkban, azaz az Ember Tiszteletében kell megnyilvánulni. Isten tisztelete = embertársaink tisztelete. Az Isten tiszteletének három megnyilvánulási formája van: 1.) Önmagunk tisztelete, a bennünk lakozó Isteni Lélek tisztelete. Ezt a tiszteletet önfejlesztéssel, önmegvalósítással tudjuk kifejezni. 2.) Embertársaink tisztelete. Az embertársainkban lakozó Isteni Lélek tisztelete. Ennek eszközei: a szeretet, türelem, megbocsátás, segítés. 3.) A rajtunk kívül lakozó Isten tisztelete. A tisztelet jele az odafigyelés. Ezért törekszem a kapcsolatfelvételre, energiájára való rácsatlakozásra. Ennek formái: imádkozás, meditáció.



Az imádkozás jelentősége Az imádkozás kapcsolatfelvétel Istennel. Ha helyesen imádkozunk, nem valamely cselekedetre kérjük Istent. A helyes imádság soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája. Imádkozáskor erőt és tisztánlátást kérjünk Istentől. Isten tudása végtelen, ezért meg kell tanulni oda figyelni rá, követni az útmutatását. Hogyan kerülhetünk kapcsolatba vele? A párbeszédima Isten útmutatását a párbeszédima tárja elénk. A párbeszédima képes közvetlen kapcsolatot teremteni vele, rábízhatjuk magunkat, engedhetjük, hogy vezessen bennünket. Ha figyelünk Isten útmutatására, ha hallgatunk rá, és útmutatásának megfelelően cselekszünk, erővel és bizalommal töltődünk fel. Minél erősebben hiszünk benne, minél nyugodtabban bízzuk rá magunkat, úgy válik fokrólfokra személyesebbé a kapcsolatunk vele. Érezzük magunkban a jelenlétét, ahogy vezet, tanít, bátorít. Érezni fogjuk állandó vezérlő jelenlétét, amellyel irányít, hogy mit tegyünk a legközelebb. Ilyenkor energiával töltődünk fel. Istennek ne az eljövetelét várjuk, hanem a jelenlétét vegyük észre. Isten jelen van mindenkinek a szívében. Ha vállaljuk a párbeszédimát, akkor tapasztalhatjuk, hogy Vele együtt teszszük meg azt, amit jó szándékkal teszünk. A párbeszédima az az imaforma, melyet azért nyitott ki előttünk az Úr, hogy beszélgetni tudjunk vele. Minden nap beszéljük meg Istennel teendőinket. Az Úr leghatékonyabban azt tudja irányítani, akinek van rendszeres reggeli párbeszédimája, aki reggelente megbeszéli Vele az előtte álló napot, hogy mit kell tennie, és azt hogyan kell tennie. Napközben is többször forduljunk Hozzá, mint a festő, aki festi a tájat, s bár a vászonra koncentrál, de rendre felnézve abból, szinte belefényképezi a tájat a tudatába, hogy onnan az a vászonra kerüljön. A feladatok vállalását a reggeli imában kell megtennünk, és az esti imában kell ellenőriznünk. Ha magadnak egyes szám második személyben olyan gondolatokat fogalmazol meg, amelyek téged építenek, buzdítanak és vigasztalnak, akkor, az ilyen gondolatok forrása Isten, tehát Ő szól hozzád a te gondolataid, szavaid által. Aki kapcsolatba lép Istennel, nem érzi magát magányosnak. Legkönnyebben a fizikai egyedüllét időszakaiban kerülhetünk vele kapcsolatba. Ülj, vagy feküdj, helyezd magad kényelembe. Hunyd le szemed, végy mély lélegzetet, lazítsd el tested. Elmédet is lazítsd el. Hagyd, hogy minden kiürüljön belőled. Fordulj mélyen önmagadba. Találd meg lényed legmélyebb zugát. Erről a mély, nyugodt helyről kérd Istent, hogy töltsön fel erejével. Érezd az erőt, a bölcsességet és az alkotóerőt magadban. Eltölt a rajtad keresztül áramló fény és erő, amely teljessé teszi életedet, és átsugárzik másokba is. A racionális gondolkodás térhódításával fordított arányban veszítünk mind többet a párbeszédima iránti fogékonyságunkból. Természeti és társadalmi törvények rendszerébe foglalva meghatározzuk a jót, a rosszat, a helyest, és a helytelent. Agyunk egyre inkább úgy működik, mint egy számítógép: feldolgozza a betáplált adatokat és azok alapján kiszámítja az eredményt. De ez azt is jelenti, hogy csak azzal képes számolni, amit beletáplálnak. Vagyis az ember agya egyre inkább csak azon tapasztalatok alapján működik, amelyeket az egyén az élete során szerzett. Bízzunk a párbeszédima irányításában.



Ez olyan, mint ha egy nagy zenekar tagjai lennénk. Ha nem figyelünk a karmesterre, akkor nem lesz meg a kívánt harmónia. Ha a saját szólamunkat csak a körülöttünk levőkkel hangoljuk össze, sosem lesz harmónia, hiszen túl sok a hangszercsoport és azokon belül túl sok zenész van, s mindenki másként játszik. Elménk képtelen oly sok adatot befogadni, feldolgozni, és a helyes döntést meghozni. Racionális gondolkodásunk vezényletével nem „muzsikálunk szépen”. De ha a karmesterre figyelünk, és követjük őt, élvezni fogjuk saját játékunkat - amit mások is hallgatnak és értékelnek - , egyúttal átéljük a harmonikus egészhez tartozás élményét. Racionálisan gondolkodva a karmester jelenlétét sohasem érzékeljük. Ha elfogadjuk a párbeszédima útmutatását, és hagyjuk, hogy életünk vezető erejévé váljon, az nem jelenti egyéni szabadságunk elvesztését, sőt olyan támogatásban részesülünk, melynek segítségével valóban kifejezzük önmagunkat, s részesei lehetünk egy nagy alkotó folyamatnak. Ha a külső visszajelzések azt mutatják, hogy a dolgaink rendben mennek, gördülékenyen haladnak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ráhangolódtunk Isten útmutatására. Ha erőfeszítések ellenére sem jutunk el a megoldáshoz, ez újabb üzenet számunkra. Kiesünk a koncentrációból, ha lényegtelen dolgokra figyelünk, ha méltatlan dolgokat akarunk megszerezni. Ekkor elveszítjük a kapcsolatot a Istennel. Amikor Jézust tanítványai arra kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni, bizonyára az is indította őket erre, hogy látták Mesterükön, milyen változást idézett elő benne az imádság. A párbeszédimának azért van létjogosultsága, mert számos szentírási hely igazolja azt, hogy mindaz, ami épít, buzdít, vigasztal, az kizárólag Isten szent Lelkéből fakad. Minden ember lépten-nyomon találkozik olyan hatásokkal, melyek rombolnak, elkeserítenek, kétségbe ejtenek. Isten nem hagyja magára övéit. Isten mindannyiunkat boldogságra teremtett, de ez a boldogság nem csupán a körülményeinktől függ, hanem attól is, hogy milyennek látjuk a körülményeinket. Az élet látás kérdése. A látás pedig imádság kérdése. Aki jól imádkozik, az jól lát. A kötött imák Előfordul, hogy a kötött imák nem tudják lekötni kellőképpen a figyelmedet, mert nem a te imáid. A kötött imák nagyon szép és gazdag tartalmat hordozhatnak, de mégsem annak az imája, aki mondja, hanem azé, aki azokat kigondolta. Ha saját szavaiddal beszélsz az Úrhoz, akkor nem tudsz nem odafigyelni arra, amit mondasz. Lehet, hogy az így elmondott szavaid számodra nem elég szépek, de Istennek mégis kedvesebbek, mint kötött imáid, mert ezekben benne van a szíved. Isten mindennap szeretne szólni hozzád. Higgy a párbeszédima valóságában. Ha olyan mondatokat mondasz magadnak, amelyek építenek, buzdítanak, vígasztalnak, akkor e mondatokat nem magad találod ki, hanem Isten sugallja benned, neked! Hidd el, hogy az Úr benned él. Ha ezt elhiszed, akkor ebből egyértelműen következik, hogy cselekvő módon él benned. Mindennap szeretne építeni, buzdítani, vigasztalni! Tedd ezt lehetővé Számára. Az önismeret és az ima Az önismeret fejlesztésének is jó eszköze a reggeli és az esti ima. Ha szánunk időt arra, hogy legalább öt-tíz percben megbeszéljük Istennel reggelenként azt, hogy mit kell tennünk, és azt hogyan kell tennünk, este pedig visszatekintve a napra, szintén fordítunk öt-tíz percet arra, hogy a reggeli tervet hozzámérjük az elmúlt naphoz, akkor eljutunk az önismeretnek arra a fokára, amely betekintést nyújt lelkünk mélyébe, és megmutatja teendőinket.



A tanulás és az imádság Tanulással rendet kell teremteni a fejben, hogy azután imával ezt a rendet át lehessen ültetni a szívbe. Nem egyedül kell végigjárnunk utunkat a Földön. Az ima segítségével bármikor kapcsolatba léphetünk Istennel. Persze, Istenre hagyatkozás nem jelenthet felelőtlenséget. Be kell tartani a gondolkodásra és viselkedésre előírt legfontosabb szabályokat. A csoportos ima „Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18,20) Amikor csoportot alkotunk, az isteni energia iránti fogékonyságunk, és hatékony felhasználásának képessége összegződik, és sokkal erősebb, hatékonyabb lesz, mint bármelyikünké egyénileg. A rituálék közelebb hozzák az embereket a szent dolgokhoz. Az általuk okozott élmények befolyásolják mindennapi cselekedeteiket. „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.” (Máté 7,7) „Aki Istenhez tartozik annak nem könnyebb a keresztje, de nagyobb az ereje.” (Dombi Ferenc katolikus pap)



A teremtés folyamata A teremtés szintjei: a gondolat, a szó és a tett. Minden teremtés a gondolattal kezdődik („Az Atyától ered”). Azután minden teremtést a szó mozgat meg. (Máté 7, 8: „Kérjetek, és megadatik néktek”). Minden teremtés a tettben teljesül ki (János 1, 14: „És az ige testté lett, és lakozék miközöttünk”). Amit elgondolsz, de soha nem mondasz ki, az egyetlen szinten teremt. Amit elgondolsz, és amiről beszélsz is, az a teremtés másik szintje. Amit elgondolsz, elmondasz és megteszel, az nyilvánul meg a valóságodban. A gondolat a teremtés első szintje. A gondolattal indul a teremtés folyamata - egy ötlet, egy fogalom, egy elképzelés. Az elképzelés összegyűlt energia. Minden, amit látsz, valamikor, valakinek a gondolata volt. Semmi sem létezik a világban, ami ne színtiszta gondolatként létezett volna azelőtt. Ez természetesen a Mindenségre is igaz. Ezután következik a szó. A szó a teremtés második szintje. A szó a gondolat kifejezése. Minden, amit kimondasz, egyegy gondolat kifejezése. A szavak erőteljesebbek, mint a gondolat, mert a szavak másik rezgésszintet jelentenek. Nagyobb hatással rendezik az Univerzumot (változtatják, módosítják, hatnak rá). Aztán következik a tett. A tettek végső soron mozgásba lendült szavak. Mindannyian teremtők vagyunk. A gondolat erejével, a képi megformálás segítségével nem csupán használati tárgyakat tudunk létrehívni, hanem élethelyzeteket, lelkiállapotokat is elő tudunk idézni. Az életedért nem valaki más, hanem Te vagy a felelős. Ha irányítani szeretnéd életedet, ha meg szeretnéd változtatni, ha többet, jobbat, mást szeretnél, megvan rá a lehetőséged. De csak akkor, ha felismered, hogy Te vagy az egyetlen ember, aki a jelenlegi helyzetedért felelős vagy. Csak akkor tudod tudatosan a saját kezedbe venni a sorsodat. Ha ezt a felelősséget nem ismered fel, ha nem fogadod el, saját sorsodat akkor is Te irányítod, csak nagyon rosszul. Panaszkodásod, elégedetlenkedésed, amiknek folyamatosan hangot adsz, hatalmas erővel dolgoznak a jövőd alakításán. Az lesz a jövöd, amit ma gondolsz! Még akkor is, ha nem hiszed. Gondolataidnak akkor is teremtő erejük van, ha ennek nem vagy tudatában. Panaszkodásod, elégedetlenséged, borúlátásod eredménye az lesz, hogy megállapítod: „lám, lám, pontosan az történt, amitől féltem.” Valóban akarod, hogy meglóduljon az életed? Akkor változtasd meg a róla alkotott elképzelésedet. A magadról alkotott elképzelésedet. Gondolkodj, beszélj és cselekedj, mint az Isten képmása. Alkoss önmagadról magasztos gondolatokat. Képzeld el, milyen lennél, ha ennek megfelelően élnél. Képzeld el, mit gondolnál, mondanál és tennél, és hogyan válaszolnál arra, amit mások tesznek és mondanak. A hatékony, eredményes emberi élet feltétele a teremtés e három szintjének következetes végig vitele.



Szerelem és szeretet

A szerelem a szexualitáshoz és az erotikához erősen kapcsolódó érzelem. Szerelmesek csak akkor leszünk valakibe, ha tudatosan vagy tudat alatt kívánjuk a vele való nemi érintkezést. A másrészt, a szerelem érzése kivétel nélkül minden esetben átmeneti érzés. Mindegy, hogy az ember kibe szerelmes, ha a kapcsolat elég hosszú ideig tart, előbb-utóbb csökken az érzés. Ez nem jelenti azt, hogy megszűnik a szeretet érzése, de azt igen, hogy a szerelem eksztázisa mindig elmúlik, a mézeshetek mindig véget érnek. A szerelembe esés és az érzet elmúlásának jelenségét úgy érthetjük meg, ha megvizsgáljuk azt, amit a pszichiáterek az én határainak neveznek. A csecsemő egynek érzékeli saját magát és az anyját, nincs számára különbség az én és a te között. Nincsenek határok, és nincsen elválasztás. Nincsen identitás. Később a gyerek én-je lassan elválik a világtól. Éhes, és nem mindig kap enni azonnal. Vagy játszanak, de az anyjának nincs kedve játszani. Felfogja, hogy a vágyai nem feltétlenül azonosak anyja vágyaival. Ekkor érzi meg először az én fogalmát. Megtanulja, hogy amikor a karja mozog, az ágy nem mozog vele, stb. - azaz szétválasztja magát és a világot. Az első életév végére tisztában van vele, hogy van saját keze-lába, neve, véleménye, érzelmei, gyomorfájása. Megtanulja saját méreteit és fizikai határait. E határok elmebeli ismeretét nevezzük az én határainak. Az énhatárok kialakulásának folyamata belenyúlik a serdülő- és a felnőttkorba, bár a később kialakított határok inkább szellemi, semmint testi természetűek. Így a gyerek hatalmának határait két-három éves korában fogja föl. A kétéves gyerek önkényúrként próbál viselkedni (dackorszak). Hároméves korára pedig már kezelhetővé válik, elfogadta viszonylagos erőtlenségének valóságát. Bár a hároméves gyerek elfogadja hatalmának korlátait, olykor még évekig elmerülhet saját álomvilágában, ahol még mindig lehetséges, hogy ő mindenható. A lélek eme vetületét jól példázza a Superman alakja. A kamaszkor közepére az ember már hellyel-közzel tisztában van vele, hogy egyén, testi és szellemi korlátok között létező, viszonylag erőtlen és törékeny organizmus, amely csak hasonló organizmusokkal együtt, csak a társadalomban életképes. A társadalmon belül egyéniségük elhatárolja őket, ha túlságosan nem is különbözteti meg. Az emberek szeretnének kitörni egyéniségük fala mögül, s feloldódni egy olyan állapotban, amelyben eggyé lehetnek a külső világgal. Aki szerelmes lesz, az átmenetileg sikerre viszi ezt. A szerelemben az egyéniség falai leomlanak, és az egyéniség összeolvad egy másik ember egyéniségével. A szerelemben az ember nem terjeszti ki énje határait, ellenkezőleg, a határok átmenetileg összeomlanak. Az én fölszabadulása, a szeretett emberrel való egyesülés adja a szerelem eksztázisát. Az egybeolvadással egyidejűleg ismét átérezzük a mindenhatóság érzését. Hirtelen minden lehetségesnek látszik. A szeretett személlyel egyesülvén úgy érezzük, nincsen leküzdhetetlen akadály. A jövő könnyű lesz. A valóság azonban betör a szerelembe. A hétköznapokban megint kirajzolódik a két egyéniség - az egyik ezt akarja, a másik azt, stb. Szívük mélyén mindketten keserűen felismerik, hogy nem egyek azzal, akit szeretnek, hogy a másiknak továbbra is megvannak a saját vágyai, kívánságai stb. amelyek különböznek az övéitől. Az én határai lassan ismét megjelennek, végül a két én ismét elválik egymástól, és a két ember szerelme véget ér. Ekkor kapcsolatuk vagy véget ér, vagy megkezdődik a valódi szeretet kapcsolatának kiépítése. Amikor a szerelem véget ér, az ember rendszerint meglehetősen kiábrándultnak érzi magát, de nem érzi kiterjedtebbnek. A valódi szeretet, mivel az „én” határainak kiterjesztése, fejleszti a lelket, a szerelem nem.



A szerelemnek nincs sok köze a tudatos lelki fejlődéshez. Valakibe beleszeretni akaratunktól független cselekvés, nem tudatos elhatározás kérdése. Ha a szerelemben van célunk, az nem más, mint a magányérzet feloldása (és talán ennek biztosítása a házasság intézményével). Tény, hogy a szerelem állapotában az ember úgy érzi, eljutott azokba a lelki magasságokba, ahonnan lehetetlen és fölösleges is továbblépni; nem érzi szükségét a fejlődésnek, jól érzi magát ott, ahol van. A lélek békét élvez. Szerelmünk tárgyának esetében sem látjuk szükségesnek a lelki fejlődést, mindenben tökéletesnek tetszik. Minden hiba jelentéktelen apróság, mely csak tökélyét fokozza. A valódi szeretet is módosítja az én határait, de úgy, hogy kiterjeszti azokat. Amikor az én határait a szeretet révén kiterjesztjük, mintegy a szeretett lény felé nyúlunk, mert lelki fejlődését szívünkön viseljük. Ehhez előbb meg kell szeretnünk őt, azaz vonzalmat kell éreznünk iránta, egy saját énünk határán kívül eső egyéniség iránt. Ha valaki imádja a kertjét, rengeteget tanul belőle a természetről stb. sokkminden mást elhanyagol miatta. A kert ismerete s amit számára jelent, személyiségének részévé vált. Magába fogadta a kertet, s ezzel kiterjesztette énje határait. A megszeretett személyeken keresztül fokozatosan így terjesztjük ki énünket az évek során, a külső világ részleteinek befogadásával. Így minél többet fogadunk be a külső világból, minél többet szeretünk, annál elmosódottabbá válik a határ az én és a külvilág között: azonosulunk a világgal. A folyamat révén pedig megtapasztalhatjuk azt az eksztázist, amely egyébként a szerelem következtében átmenetileg leomlott én-határok velejárója. A különbség csak annyi, hogy amíg a szerelemben a határok feloldása átmeneti és illuzórikus, s egyetlen személyre vonatkozik, addig az utóbbi esetben állandó és valós. Az eksztázis talán kevésbé drámai, mint a szerelem esetében, de sokkal tartósabb és kielégítőbb. A szerelem megjelenésekor fellépő csúcs-élmény és az Abraham Maslow által fennsík-élménynek nevezett érzés eltéréséről van itt szó. A fennsík-élmény nem pillanatnyi élmény: örökre megmarad. A miszticizmus szerint a valóság egy. A misztikusok azt tartják, hogy téves a valóságnak az a felfogása, mely szerint a világban fellelhető jelenségek, csillagok, bolygók, fák, madarak, házak és jómagunk egymástól elhatárolt jelenségek. A hinduk és a buddhisták ezt a téves felfogást a maya névvel illetik. Azt tartják, hogy az én határainak feladása révén tapasztalható a valóság egysége, s nem tapasztalható az egység mindaddig, amíg az ember saját magát elhatárolt egységnek tekinti. A buddhisták ezért gyakran állítják, hogy a csecsemő - én-határainak kifejlődése előtt - helyesen látja a világot, míg a felnőtt már nem. Azonban csak az adható föl, ami már megvan. Lehetséges, hogy az én határaival még nem rendelkező csecsemő közelebb van a valósághoz, mint szülei, de nélkülük életképtelen, bölcsességét pedig nem tudja közölni. Az én határainak feladásához csak a felnőttkoron áthaladva juthat el az ember. Az én határainak előbb meg kell keményedniük, hogy aztán ismét lágyabbá lehessenek. Az énnek előbb ki kell alakulnia, mielőtt felülkerekedhetne rajta az ember. Az utat nem lehet levágni. Az én-t meg kell találni, hogy el lehessen veszíteni. Erre utalt Jézus is: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Máté 18,3) Összefoglalásképpen tehát megállapítható, hogy az én határaink átmeneti feloldódása a szerelemben egyfelől olyan kapcsolatokat teremthet, amelyekben később lehetőség nyílik az igazi szeretet gyakorlására, másfelől pedig kóstolót adhat abból a maradandó misztikus eksztázisból, amelyet a valódi szeretet egy életen át történő gyakorlása eredményezhet.



10 ezer óra gyakorlással profik lehetünk bármiben Részlet Malcolm Gladwell Kivételesek című könyvéből. Létezik veleszületett tehetség? Igen, létezik. A teljesítmény receptje: tehetség és szorgalom. Igen ám, de ezzel a megközelítéssel az a baj, hogy a tehetséges emberek karrierjének mélyebb pszichológiai elemzése során mintha az derülne ki, hogy a tehetség kisebb szerepet játszik a sikerben, mint a szorgalom és az erőfeszítés. Az első számú bizonyíték egy vizsgálat az 1990-es évek elejéről, amelyet K. Anders Ericsson végzett el két munkatársával a berlini Zeneakadémia hallgatói körében. Az akadémia profeszszorainak segítségével minden osztályban három csoportba osztották a hegedűsöket. Az elsőbe a ragyogó csillagok kerültek, azok, akikben benne rejlett a lehetőség, hogy egyszer világhírű szólisták legyenek. A második csoportba azok kerültek, akik egyszerűen csak jók voltak. A harmadik csoportba kerültek azok a diákok, akikről aligha feltételezték akár csak azt is, hogy professzionális zenekari hegedűssé válhatnak – ők iskolai zenetanárnak készültek. Ezek után minden hegedűsnek feltették ugyanazt a kérdést: eddigi pályafutásuk alatt, vagyis egészen onnantól kezdve, amikor először vettek a kezükbe hegedűt, körülbelül hány órát gyakoroltak eddig? Mindhárom csoport tagjai hozzávetőlegesen ugyanabban az életkorban, 5 éves koruk körül kezdtek el játszani. Eleinte, az első néhány évben durván ugyanannyit gyakoroltak, heti 3 órát. Körülbelül a 8 éves kori gyakorlás időtartamában jelentek meg az első komoly különbségek. Azok a hallgatók, akik a felosztásnál a legjobbak közé kerültek, többet gyakoroltak, mint bárki más. 9 évesen heti 6, 16 évesen heti 8, 14 évesen heti 16 órát játszottak a hegedűn, és így tovább, egészen addig, hogy 20 éves korukban már heti 30 órát gyakoroltak – céltudatosan és nagy eltökéltséggel, kifejezetten annak érdekében, hogy javítsanak a technikájukon. A végeredmények szerint a legjobbnak ítélt hegedűsök háta mögött 20 éves korukra egyenként 10 000 óra gyakorlás áll. Csak viszonyításképpen: a jónak tartott játékosokra összesen 8000, a leendő zenetanárokra pedig alig kicsivel több mint 4000 órás gyakorlás esik fejenként, 20 éves korukig. Egy bizonyos szint felett már csak a gyakorlás számít Ericsson és munkatársai ezek után amatőr és hivatásos zongoristáktól származó adatokat vettek górcső alá. Ugyanazt a mintázatot találták. Az amatőrök soha nem gyakoroltak heti 3 óránál többet gyerekkorukban, és mire elérték a 20 éves kort, összesen 2000 óra gyakorlás volt a hátuk mögött. Ugyanakkor a hivatásos zongoristák életük során végig egyenletesen és állhatatosan növelték a gyakorlással töltött időt, míg végül ők is, akárcsak a hegedűsök, elérték a 10.000 órát 20 éves korukra. Ericsson vizsgálatának eredménye azért döbbenetes, mert sem ő, sem a kollégái nem találtak egyetlen „őstehetséget” sem, egyetlen olyan zenészt sem, aki erőfeszítések nélkül repült volna fel a csúcsra, miközben a kortársainál sokkal kevesebb időt töltött el gyakorlással. És nem találtak egyetlen fölöslegesen gürcölőt sem, vagyis olyan embert, aki sokkal keményebben dolgozott, mint bárki más, és mégsem sikerült eljutnia a legfelső szintre. Ericssonék eredményei azt sugallják, hogy amennyiben egy zenész elég tehetséges ahhoz, hogy bejusson egy nagyon magas színvonalú zeneiskolába, akkor onnantól kezdve csak az különbözteti meg a ragyogó előadóművészt a többiektől, hogy sokkal keményebben dolgozik. Ericsson vizsgálatai lényegében azt derítették ki, hogy mennyit kell gyakorolnia valakinek ahhoz, hogy elismert profi lehessen. A mágikus szám: 10.000 óra.



Észvesztően sok idő „Az ilyen jellegű kutatások révén kibontakozó kép azt mutatja, hogy 10.000 óra gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki mesteri szintre jusson és világklasszis legyen – lényegében bármiben! – állítja a tárgyban írott könyvében Daniel Levitin neurológus. Kutatás kutatás hátán, zeneszerzők, kosarasok, regényírók, jégkorcsolyázók, zongoristák, sakkozók, profi bűnözők körében, vagy amit akartok, bármi más körben is, és mindegyik ezt a számot hozza ki végeredményként. 10.000 óra hozzávetőlegesen napi 3 vagy heti 20 óra gyakorlást jelent több mint 10 éven át. Természetesen ez nem magyarázza, hogy egyesek miért képesek többet kihozni a gyakorlással töltött időből, mint mások. Csak annyit jelent, hogy soha senki nem talált még példát arra, hogy egy valóságosan létező világklasszis kevesebbet gyakorolt volna. Úgy tűnik, ennyi időbe telik az agynak, hogy asszimilálja mindazt, ami a mesteri teljesítményhez szükséges. Egyszerűen képtelenség, hogy valaki fiatal felnőtt korára elérje ezt a számot, ha kizárólag csak önmagára hagyatkozhat. A 10 000 óra teljesítéséhez szükség van a szülőkre, akik támogatják és bátorítják a profijelöltet. Szegény sem lehet az ember, mert ha másodállásokat kell vállalnia, hogy megéljen, akkor nem marad már idő a gyakorlásra. De tulajdonképpen még ez is kevés. A legtöbb ember csak úgy képes elérni a mágikus 10.000 órát, ha speciális programokba kerül be – például ifjúsági válogatott lesz –, vagy ha valami egészen különleges lehetőséget kap, amelynek révén teljesíteni tudja ezt a rengeteg gyakorlóórát. Vajon a 10 000 órás szabály a siker általános törvényszerűsége? Gladwell az ötletet két példa segítségével próbára is teszi, méghozzá két ismert példával. Az egyik a Beatles, minden idők leghíresebb bandája, a másik pedig Bill Gates, a világ leggazdagabb embereinek egyike. A Beatles 1964 februárjában érkezett meg az Egyesült Államokba, érkezésükkel pedig kezdetét vette az amerikai zenei élet úgynevezett brit inváziója. A Beatles sikerlistás albumok sorát készítette el, amelyek teljesen átformálták a könnyűzenét. Vizsgálódásunk szempontjából az első érdekes dolog az, hogy mennyi ideje volt együtt a Beatles akkor, amikor megérkeztek az Egyesült Államokba. Lennon és McCartney először 1957-ben játszottak együtt, 7 évvel azelőtt, hogy az Államokba jöttek volna. 1960-ban, amikor a Beatles még csak egy feltörekvő középiskolás rockbanda volt, meghívták őket a németországi Hamburgba. „Akkoriban még nem léteztek rock and roll klubok Hamburgban. Csak sztriptízbárok voltak – meséli Philip Norman, aki Shout! (Kiabálj!) című könyvében írta meg a Beatles történetét.– Volt egy bizonyos klubtulajdonos, Bruno, aki korábban afféle haknihuszár volt. Neki támadt az az ötlete, hogy rockbandákat hozat Németországba, hogy a különböző klubokban játsszanak. Sokaknak tetszett az ötlet. Órákon át tartó nagyszabású nonstop előadások voltak ezek, miközben rengeteg ember tántorgott ki és be a klub ajtaján. A bandának pedig folyamatosan játszania kellett, hogy felkeltse az átutazó közönség érdeklődését. De mi volt olyan különleges Hamburgban? Nem fizettek különösebben jól, az akusztika sem volt kiváló és a közönség is mindenféle volt. Hamburgban az volt a különleges, hogy a zenekar kényszerítve volt, hogy elképesztően sokat játsszon. A Beatles feloszlása utáni vallomásainak egyikében John Lennon így mesélt az Indra nevű sztriptízbárban tartott hamburgi bulijaikról: „ Egyre jobban játszottunk, és egyre magabiztosabbak lettünk. Egyszerűen nem tudtunk nem fejlődni, ha egyszer egész éjjeleket játszottunk végig. A hamburgiaknak nagyon kapóra jött, hogy külföldiek vagyunk. És mi egyre keményebben és keményebben küzdöttünk, beleadtunk apait-anyait, hogy végigcsináljuk. Liverpoolban csak egyórás fellépéseink voltak. Lenyomtuk a legjobb számainkat, mindig és mindenhol ugyanazokat. Hamburgban naponta nyolc órán át kellett szünet nélkül játszanunk, és muszáj volt változtatnunk a hozzáállásunkon.” A banda első dobosa, Pete Best, „az ötödik Beatles” így számol be ugyanerről: „ Ha egyszer bekerült a lapokba egy hír arról, hogy fellépünk, a klub zsúfolásig megtelt. A hétből hét napon



át játszottunk. Eleinte csak fél egyig, azaz zárásig, de ahogy jobbak lettünk, a tömeg tovább maradt, hajnali kettőig akár, mi pedig szinte megállás nélkül, folyamatosan nyomtuk nekik”. A Beatles összesen ötször utazott Hamburgba 1960 és ’62 között. Az első alkalommal 106 estén játszottak, 5 vagy annál is több órán át. A második alkalommal 92-szer léptek fel. Harmadszorra 48-szor, és összesen 172 órát voltak színpadon. A két utolsó hamburgi hakni során, 1962 novemberében és decemberében, összesen 90 órát zenéltek. Másfél év alatt hozzávetőlegesen mindösszesen 270 estén zenéltek. Amikor 1964-ben elérkezett az első nagy áttörés, a durva becslések szerint már 1200 fellépésen voltak túl. Ez nagyon-nagyon ritka. Manapság egy zenekar jó, ha teljes pályafutása alatt tart ennyi előadást. A hamburgi tűzpróba az egyik dolog, ami különlegessé teszi a Beatlest. Hamburg előtt nem voltak fegyelmezett előadók. Mire visszajöttek, már úgy játszottak, mint senki más. Akkor váltak azokká, amik lettek.”

Bill Gates esete Gates családja Seattle-ben élt. Apja jómódú ügyvéd volt, az anya pedig egy befolyásos és gazdag bankár lánya. Gates kisgyermekként elég finnyás volt, és meglehetősen könnyen elunta magát az iskolai órákon. A szülei ezért hetedikes korában kivették a nyilvános iskolából, és beíratták a Lakeside-ba, a gazdag seattle-i családok igényeit kielégítő magániskolába. Gates második éve járt oda, amikor az iskola elindított egy számítástechnika szakkört. A hatvanas években a legtöbb középiskolában nem volt számítástechnikai szakkör. De még ennél is figyelemreméltóbb, hogy milyen számítógépet vett a Lakeside. Az iskola nem tette ki annak a diákjait, hogy az izzadságosan fáradalmas lyukkártyarendszerben tanuljanak programozást, mint szinte mindenki más az 1960-as években. A Lakeside ehelyett egy ASR–33 Teletype nevű rendszert épített fel, időosztásos terminált, közvetlen vonallal a Seattle belvárosában lévő központi géphez. – Az egész időosztásos ügyet csak 1965-ben agyalták ki! – állapítja meg Gates. – Valaki nagyon előrelátó lehetett ott akkor, és fogékony a legújabb dolgokra. Attól a pillanattól fogva Gates szinte ki sem mozdult a számítógépes szobából. Néhány másik diákkal együtt autodidakta módon tapasztalta ki, hogyan is működik ez a fura új eszköz. Az ASR egy telefonvonalon keresztül csatlakozott a központi géphez, és a csatlakozási idő természetesen méregdrága volt, még egy olyan vagyonos intézmény számára is, mint a Lakeside. Az Anyák Klubjának 3000 dollárja hamarosan elfogyott. A szülők ekkor emelték az összeget. A diákok elköltötték. Ekkor a Washingtoni Egyetem néhány programozója létrehozott egy céget Computer Center Corporation (Számítógép Központ Vállalat) vagy C-Cubed (C-köb) néven, amely számítógéphasználati időt adott bérletbe a helyi vállalkozásoknak. Szerencsés véletlen, hogy a cég egyik alapítójának – Monique Ronának – a fia a Lakeside-ba járt, egy osztállyal Gates fölött. Vajon a lakeside-i számítástechnikai szakkör tagjai hajlandók lennének-e tesztelni a cég szoftvereit a hétvégéken, ingyenes programozási időért cserébe? – töprengett Rona. Naná, hogy! Tehát iskola után Gates felszállt a buszra, elment a C-Cubed épületébe, és sorra járva az irodákat, késő estig programozott. A C-Cubed végül becsődölt, így Gates és barátai a Washingtoni Egyetem számítástechnikai központja körül kezdtek el csellengeni. Nem sokkal ezután beszálltak egy másik cég, az ISI (Information Sciences Inc.) munkájába. A vállalat megállapodott velük, hogy ingyenes programozási időt biztosít számukra, cserébe azért, hogy dolgozzanak egy szoftveren, amely a céges könyvelést volt hivatva automatizálni. 1971-ben, e hét hónapos időszakban Gates és csapata 1575 órát töltött az ISI központi számítógépéhez csatlakozva, ami hozzávetőlegesen annyi, mint napi nyolc óra, hetente hétszer … – Mint a megszállottak! – idézi fel Bill Gates a korai középiskolai éveit. Éjjelente is feljártam az ISI-be, és hétvégeken is programoztunk. Nem volt olyan hét, hogy ne töltöttünk volna el legalább 20–30 órát a gép mellett. Egyszer Paul Allen és én elég nagy pácba kerültünk. Elloptunk néhány passwordöt és összeomlasztottuk a rendszert. Na, akkor kirúgtak minket. Egész nyárra számítógép nélkül maradtam. 15-16 éves lehettem. Aztán megtudtam, hogy Paul rá-



bukkant egy szabad számítógépre a Washingtoni Egyetemen. Voltak gépeik az orvosi karon, az élettan tanszéken. A gépeknek 24 órás ütemtervük volt, de abban a bágyadt uborkaszezonban hajnali 3 és 6 között nem futtattak rajtuk semmit. – Gates felnevet. – Felkeltem éjjel, nem sokkal lefekvés után. Képes voltam begyalogolni az egyetemre. Vagy bebuszozni. Hát ezért vagyok olyan bőkezű a Washingtoni Egyetemmel: mert hagyták, hogy olyan sok programozási időt csórjak tőlük. Nem sokkal később az ISI egyik alapítóját, Bud Pembroke-ot felhívták a technikai fejlesztésre szakosodott vállalattól, a TRW-tól. A TRW épp akkor szerződött le a dél-washingtoni Bonneville Erőművel, hogy felépít számukra egy számítógépes rendszert, így a cégnek égetően nagy szüksége volt olyan programozókra, akik ismerik azt a speciális szoftvert, amit az erőmű használ. Az informatika hőskorában az ilyen speciális tapasztalatokkal rendelkező programozó olyan ritka volt, mint a fehér holló. De Pembroke tudta, kiknek kell szólnia: azoknak a lakeside-i középiskolás srácoknak, akik több ezer órát töltöttek el az ISI központi számítógépén. Gates akkor már érettségi előtt állt, és valahogy sikerült meggyőznie a tanárait, hogy egy önálló tanulmányi kutatás örve alatt kereket oldhasson, és az erőműben dolgozzon. Ott töltötte az egész tavaszt, és kódokat írt egy John Norton nevű ember felügyelete alatt. Gates bevallása szerint Norton többet tanított neki a programozásról, mint az összes többi mestere együttvéve. Nyolcadiktól az érettségiig – ez az öt iskolai év volt Bill Gates Hamburgja. Akárhogy is veszszük, Gates különleges lehetőségek egész sorozatát kapta. És hogy mi volt ennek a lehetőségsorozatnak a gyakorlati jelentősége? Nos, csak annyi, hogy ezáltal Bill Gatesnek rengeteg alkalma nyílt a gyakorlásra. Amikor Gates másodévesen kimaradt a Harvardról, hogy kipróbálja magát a saját szoftveres cégében, akkor már hét éve szinte megállás nélkül programozott. Addigra már bőven túllépte a 10 000 órát. Vajon a világon hány kamasznak nyílt lehetősége arra, hogy ennyit gyakoroljon? A siker másik oldala Ha egymás mellé állítjuk a Beatles és Bill Gates történetét, akkor egy bonyolult kép bontakozik ki a szemünk előtt a sikerhez vezető útról. Gates és a Beatles tagjai vitathatatlanul kivételes talentumok. Lennon és McCartney olyan zenei tehetséggel voltak megáldva, ami csak egyszer adódik egy generációban. De a történetüket nemcsak az egyedülálló tehetség, hanem az egyedülálló lehetőségek sora is kivételessé teszi. Úgy tűnik, sem a szoftvermilliárdosok, sem a rockzenekarok nem jelentenek kivételt a szabály alól, a jó szerencse mindig a pártjukon áll. Úgy tűnik, ők maguk a szabály. Gladwell könyvében rámutat, ha meg akarjuk érteni, hogy egy ember miért fut be, akkor alaposabban szemügyre kell vennünk a körülményeit – a családjukat, a születési helyüket, sőt a születési dátumukat is. A siker története sokkal bonyolultabb – és sokkal érdekesebb is – mint azt első pillantásra gondolnánk.

Megrendelem a könyvet


TUDATOS ÉLETVEZETÉS. Tartalom

Recommend Documents