KLINIKUM
Tudományos és gyakorlati eredmények – mozaikok a barcelonai kongresszusról
Az Európai Hematológiai Társaság szakértôi – a WHO felkérésére, amerikai és japán szakemberek bevonásával –, korszerûsíteni fogják a hematológiai betegségek leírását és osztályozását, hangzott el a sokféle szakmai újdonság mellett – a hagyományosan júniusban tartott nemzetközi rendezvényen (jún. 10-13.) – az Európai Hematológiai Társaság (EHA – European Hematology Association) 15. kongresszusán, Barcelonában. AZ EHA ELNÖKÉNEK ÜZENETE Az európai hematológiát és a hematológusokat egyaránt képviselni kívánja az EHA az Európai Unió egészségügyi bizottságai elôtt, és a döntéshozatal folyamatában. Az állandóan változó társadalmi közeghez és a tudomány kihívásaihoz, az új lehetôségekhez igazítva tevékenységét, a hematológusok szervezete távolabbra néz, és szélesebbre nyit, ezáltal érdeklôdési köre is bôvül, mondta az EHA elnöke, Dr. Robin Foá (Olaszország), kiemelve, hogy segítôprogramokat kívánnak szervezni az oktatás területén. Folytatják a hálózatépítést Európán belül és kívül, folyamatos megbeszéléseket folytatnak a tudományos munkacsoportokkal, elsôsorban is a kutatás fejlesztése érdekében. Közös fórumot tartottak nemrégiben a diabetológia (European Association of the Study of Diabetes, EASD), a kardiológia (Europen Society of Cardiology, ESC), az onkológia (European Cancer Organization, ECCO), a légzôszervi megbetegedések (European Respiratory Society, ERS) szakmai szervezetének képviselôivel – ez volt az elsô úgynevezett európai orvosi akadémiai társaságok fóruma. Az EHA vezetôi keresik annak lehetôségét, hogy a különféle szakmák képviselôi közös („európai”) nevezôre tudjanak jutni. Az ugyanis minden résztvevô számára egyértelmû, hogy az EU-n belül és kívül egységesen kell fellépni, hogy mind az EU intézményeivel, mind más politikai, kormányzati szervezetekkel sikeres, hatékony együttmûködést tudjanak kialakítani. Csak szakmai konszenzus nyomán lehet érdemben befolyásolni a nemzeti, az uniós kutatási politikát, és lehet elérni a tudományos munkához szükséges pénzügyi háttér megteremtését. A célok másik – legalább ilyen fontos iránya –, hogy nyitni kell a lakosság felé, hangsúlyozta elnöki üzenetében Dr. Robin Foá. Fontos feladatnak tartja annak elérését, hogy a közvélemény megértse a népbetegségek fenyegetô voltát, tisztában legyen a veszélyekkel, és egyben az egyénre háruló kötelezettségekkel. Az egészségügyi szakma feladatának tartja ugyanakkor, hogy megismertesse a lakossággal az orvosi kutatások eredményeit, hogy közelebb hozza a gyógyítandó egyénhez a gyógyítás területén megjelenô eredményeket.
48
IME IX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2010. NOVEMBER
Az európai gyógyszerügynökség (European Medicines Agency, EMA) képviselôivel is találkoztak a közelmúltban az EHA vezetôi, hiszen a gyógyszerkutatás, engedélyeztetés (engedélyezés), a piacra hozatal körülményeinek, feltételeinek szabályozása – a lakosság egészségének, jóllétének biztosítása szempontjából – fontos társadalmi kérdés. Egyértelmû elvárás, hogy a gyógyszerek engedélyezését, az errôl szóló döntéseket a gyógyszer minôségének, biztonságának, hatékonyságának tudományos és objektív vizsgálatára építsék. Mindezek értékelésében pedig az EMA kulcsszerepet játszik. A társaság képviselôi részt vettek a klinikai vizsgálati elôírások hatásának – az EU által szervezett – értékelésében. A vizsgálatokra vonatkozó EU direktíva egyszerûsíteni, harmonizálni próbálja a gyógyszerkipróbálásokra érvényes, azokat irányító adminisztratív rendelkezéseket. Cél, hogy világosak és átláthatóak (transzparensek) legyenek az eljárások, s az alapelv továbbra is a lakosság egészségének védelme. A WHO felkérésére, amerikai és japán szakemberekkel közösen, az EHA korszerûsíteni fogja a hematológiai betegségek leírását és osztályozását, nevezte meg Robin Foá, a szakma elôtt álló közvetlen feladatok egyikét. A négy napos kongresszusra 2175 absztrakt érkezett, a legfontosabb újdonságok közül témacsoportok szerint tallózunk a következôkben. A LIMFÓMÁKRÓL A Burkitt limfómás betegekkel való kommunikációt állította a megbeszélés középpontjába a kongresszus egyik szimpóziuma. Szó esett arról, milyen nagy a klinikus felelôssége akkor, amikor például az igen nagy malignitású nonHodgkin limfómában szenvedônek azt kell értésére adnia, hogy azonnali, sürgôs kezelésre van szüksége, vagy az életkilátásaira vonatkozó valószínûségeket közölni vele, hiszen a B sejtekbôl kiinduló daganat hajlamos a limfoid rendszeren kívüli területekre (csontvelô, vér, központi idegrendszer, gerincvelôi folyadék) is átterjedni. Kezelés nélkül a Burkitt gyorsan halad elôre, és halálos kimenetelû (ha az emésztôrendszert érinti, adott bélszakaszt el kell távolítani, mert vérzés, elzáródás, szakadás alakulhat ki). Intenzív kemoterápiára van szükség, ezért érthetô, hogy a Burkitt szindróma nagy kihívás mind a beteg, mind a gondozója számára. Az orvosnak meggyôzôen kell elmagyaráznia, miért kell nagyon gyorsan indítani a terápiát, világosan a beteg értésére kell adnia, mi a kezelés kockázata, illetve mennyivel nagyobb hátránnyal jár a terápia esetleges késleltetése. Az elôadók tapasztalata szerint, még a súlyos állapotú betegek is gyakran ragaszkodnak saját elképzeléseikhez, magán-, vagy hivatali okokra hivatkozással nem fogadják meg a klinikus tanácsát. Keresik az általuk vélt „kedvezôbb”, az-
KLINIKUM
az alternatív megoldásokat, kiegészítô terápiákat vesznek igénybe, s mindez súlyos hatással lehet betegségük kimenetelére. Ezekrôl a fontos szempontokról, a kór mibenlétérôl, az intenzív gyógyszeres terápia mielôbbi indításáról a résztvevôk mûhelybeszélgetést folytattak. A hematológiai betegségek etiológiájára, és kórélettanára vonatkozó szakmai tudás növekedésével a klinikusok képessé váltak arra, hogy az adott betegség egyes eltérô etiológiájú eseteire sajátos kezelési módozatokat dolgozzanak ki, és az így van Burkitt limfómában is. Az Epstein Barr vírus szerepét már évekkel ezelôtt megállapították, de ezen betegek kezelésében annak megértése hozott napjainkra jelentôs változást, hogy a HIV hogyan növeli az incidenciát és miként, mennyiben rontja a kórlefolyás prognózisát. A klinikus és betege közötti kommunikációs kapcsolat egy másik szemináriumon is téma volt. A rákbetegek szervezetének (Cancer Patient Coalition) képviselôi azt tárgyalták a hematológusokkal, hogy sok esetben miért látja szükségszerûen másképpen – olykor ellentétesen – a két fél a terápiás szituációt. A betegek egy része például nincs tisztában a vizsgálatokba való bevonás körülményeivel, és úgy érzi, bizonyos lehetôségeket, tájékoztatást elzárnak elôle. Megnyugtatóan kellene tisztázni a feltételeket, hogy a csalódottság ne rontsa a páciens pszichés állapotát, mert az negatív hatással lehet magára a kezelésre. A DIAGNÓZIS FELÁLLÍTÁSA ÉS A MONOKLONÁLIS ANTITESTEK HASZNÁLATA Külön munkacsoport foglalkozott a diagnosztizálás sajátos kérdésével – Brunangelo Falini (Perugia) munkatársaival fôleg a rosszindulatú hematológiai eltérések tanulmányozására szolgáló monoklonális antitest technológiára fókuszált. Az e téren elért eredmények nyomán, a diagnózisok felállítására, a különféle limfómák (úgy mint a diffúz, nagy B sejtes, a Hodgkin, a marginal zone limfóma, az anaplasticus nagysejtes limfóma, ALCL) lefolyásának, elôrehaladásának prognosztizálására világszerte ezeket az antitesteket használják széles körben. A hajas sejtes leukémia (HCL) és az ALCL területén végzett elegánsnak mondott Falini vizsgálatokról a kongresszus résztvevôi úgy vélték, hogy kollégájuk tudományos munkássága sikeresen igazolta, miként lehet a molekuláris vizsgálatokból nyert információt – könnyen hasznosítható módon – átemelni a monoklonális antitestekre vonatkozó kutatásba. Falini munkája nagy hatással volt a klinikai gyakorlatra, jegyezték meg a hallgatóság tagjai. A hematológusok nagy része rengeteg idôt tölt el a laboratóriumban, hiszen nem csak a fontos diagnosztikus tesztek elvégzése, a betegség monitorozása is sok idôt vesz igénybe. Nem véletlen, hogy a kongresszus szervezôi mûhelybeszélgetésen tárgyalták meg a labor-munkának a szakterület fejlôdésében játszott szerepét. A program arra is módot adott, hogy üzenetben fogalmazzák meg a szakma számára, milyen fontos, hogy a laborban dolgozók rendszeresen találkozzanak a klinikusokkal, a szakterület újdonságainak megtárgyalására és a betegek konziliálására.
LIMFÓMA ÉS KOCKÁZATOK Napjaink tudományos megfigyelése, hogy a hepatitisz Bvírus által fertôzött személyeknél kétszer nagyobb valószínûséggel alakul ki a nyirokrendszerbôl kiinduló egyik rosszindulatú daganatféleség, a non-Hodgkin limfóma (NHL). Errôl, a májgyulladásért felelôs kórokozóról korábban is tudták, hogy májrákot okoz. A tudósok némelyike azt is gyanította, hogy ez a vírus a limfóma kialakulásában is közrejátszik, újabban pedig ezt a sejtést igazolták amerikai és dél-koreai tudósok vizsgálatai. Úgy vélik, a hepatitisz C-vírus is növeli a limfóma kockázatát. Ami a vizsgálat részleteit illeti: Eric Engels (USA, Nemzeti Rákkutató Intézet) és Szun Ha Dzsi (Jonszei Egyetem, Szöul) több mint 600 ezer személy adatait tanulmányozták át Dél-Koreában, ahol az 1995-ös vakcinációs kampány elôtt általános volt a hepatitisz B fertôzöttség. 53 ezer embernél (a vizsgált tömeg 9%-ánál) mutatták ki a hepatitisz B-t. 14 évvel késôbb a non-Hodgkin limfómás betegek aránya a fertôzöttek között magasabb volt (100 ezer személyre 19,4 eset jutott, a nem fertôzöttek csoportjában 12,3). Az amerikai betegségellenôrzési és megelôzési központ (CDC) szerint a vírusos eredetû hepatitisz a májrák legfôbb kiváltó oka. E kórokozó egyikével, a B-vírussal világszerte 350 millió ember fertôzôdött meg. A vírus évente 340 ezer új májrákos megbetegedést okoz, és fél-1,2 millió életet követel. A kutatók szerint a hepatitisz B- és C-vírusa a limfóma kockázatát a fertôzést leküzdeni igyekvô immunrendszer “túlpörgetésével” növeli. (A kongresszus legtöbbet idézett limfóma elôadója a francia Dr. Gilles Salles volt.) VÉRKÉPZÔ ÔSSEJTEK ÉBRESZTÉSE Egészen friss eredményekrôl is lehetett hallani a kongresszuson – több elôadó is megemlítette azt a hírt, ami a megnyitó napján jelent meg a Nature címû tudományos magazinban. A közleményben az amerikai Baylor College of Medicine kutatói arra adnak magyarázatot, hogy milyen mechanizmus segíti az immunsejtek termelôdését egy bakteriális fertôzés után. Úgy vélik, a gamma-interferon felébreszti a csontvelôben lévô vérképzô ôssejteket, hogy segítsenek az immunrendszer aktiválásában – igaz, minderrôl még csak egérkísérletek eredményei tanúskodnak. Dr. Juan Carlos Izpisua Belmonte (Spanyolország) számolt be arról, hogy amikor baktériumok hatolnak be a testbe, felébrednek a csontvelôben lévô ôssejtek, és immunsejteket hoznak létre a betolakodó idegenek elleni küzdelemre. A kutatók megállapítása szerint a gamma-interferon elnevezésû fehérje adhatja ki a jelzést az ébredésre, és harcba lendülésre a vérképzô ôssejteknek. Azt korábban is tudták a szakemberek, hogy a gamma-interferon fontos szerepet játszik a bakteriális fertôzésekben, ám a folyamat lépéseit, és ebben a vérképzô ôssejtek feladatát nem ismerték. A mostani kísérletekben Mycobacterium avium baktériumtörzzsel fertôztek meg egereket, majd megvizsgálták vérképzô ôssejtjeik aktivitását. Kiderült, a gamma-interferon nem csak aktiválta az ôssejteket a fertô-
IME IX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2010. NOVEMBER
49
KLINIKUM
zés során, de szabályozta is a fertôzéstôl mentes idôkre vonatkozó mûködésüket. A tanulmány egyik szerzôje (Katherine Y. King) szerint, fôleg a krónikus fertôzések (például a tuberkulózis) esetében fordul elô, hogy a páciensek csontveleje nem képes már elég új vérsejtet termelni. Most ennek okaira is választ adhatnak az új megállapítások. Az eredmények a késôbbi terápiás eljárások kidolgozását is segíthetik. A MONOKLONÁLIS ANTITESTEK TÜNDÖKLÉSE A kongresszusok jó alkalmat teremtenek arra, hogy a szakemberek a tapasztalataik, olvasmányélményük mellett a reményt keltô eredmények hírét is továbbadják egymás között. Vonatkozik ez az utóbbi évek azon újdonságára és a már mutatkozó terápiás haszonra, hogy egyre jobb immunológiai hatású szerekkel, úgynevezett monoklonális ellenanyagokkal (antitestekkel) lehet kiegészíteni a terápiát. A laboratóriumban elôállított antitestek a ráksejt felszínén felismerik az adott célt és hozzákapcsolódnak. Mindegyik csak egy fehérjét (antigént) képes felismerni. Miután a monoklonális antitest a célhoz kapcsolódott, megöli a ráksejtet és/vagy felriasztja az immunrendszert, hogy az is támadja meg a „cél”-t. (Az antitestek toxinokat, illetve sugarat is célhoz tudnak szállítani.) A hagyományos kemoterápia mechanizmusától eltérôen az antitest a tumor felszínén jelenlévô receptorokhoz kötôdve, célzottan pusztítja a tumor-sejtet, ezért nincs durva mellékhatása. Alkalmazásával valódi áttörés történt a túlélés növekedésében, illetve a végleges gyógyulásban. Gátolja a sejtszaporodást, fokozza a programozott sejthalált (az apoptózist) és érzékenyíti a kemoterápiás szerekkel (illetve a radioterápiával) szemben relatíve kemorezisztens B-sejteket. (Ezt a szert adják az immunrendszer mûködésének gátlására is, ha a hagyományos immun-szupresszív kezelés csôdöt mondott.) Ugyanakkor az ép vérképzô sejtekre minimális hatással vannak. A malignus limfómában és a krónikus myeloid leukémiában – döntôen az új szerek hatására – javultak az életkilátások, fôleg az agresszív (diffúz nagy B-sejtes) limfómák kezelésében szignifikáns a túlélés növekedése. A hatékonyság különösen a korai (lokalizált) megbetegedéseknél szembetûnô, itt 80% körüli, a fiatal betegeknél 85 százalékot meghaladó gyógyulás várható. Miközben a kezelés elmaradása, vagy késlekedése tragikus következményekkel jár, azaz a gyorsan elôrehaladó betegség esetén pár hét késés is a kór nagyfokú rosszabbodását, a gyógyító célú (kuratív) kezelés eredményeinek jelentôs romlását hozza. A MYELOMA MULTIPLEX Minden szakmai találkozó központi témája az újfajta gyógymódok alkalmazásának, a lehetôségek keresésének bemutatása. Közismert, hosszú ideje kutatják a szakemberek, miként lehet a daganatok kezelésében azt elérni, hogy
50
IME IX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2010. NOVEMBER
a szükséges gyógyszer-dózisok ne tegyenek kárt, ne pusztítsák el az egészséges csontvelôt. Újabb fejlemény, hogy a 65 év alatti, jó általános állapotú betegeknél az ôssejt-átültetéssel kombinált nagydózisú kemoterápia kis kockázatú, tartós betegségmentes túlélést biztosító eljárásnak minôsül a myeloma multiplex (MM) esetében. A kezelés újfajta megközelítése segíthet a csontvelônek „meggyógyulni”, illetve lehetôvé teszi az elpusztított csontvelô kicserélését. Egyes vizsgálatokban az orvosok új gyógyszereket, illetve gyógyszer-kombinációkat próbálnak ki. Másokban, a kemoterápiát biológiai terápiával együtt alkalmazzák, ez utóbbiban olyan anyagokat használnak, melyek erôsítik az immunrendszernek a daganatos sejtekre adott válaszát. A myeloma multiplex kezelésében alkalmazott módszerek napjainkban egyre hatásosabbak. A VÉRALVADÁS GÁTLÁSA A mélyvénás trombózisként és tüdôembóliaként megnyilvánuló vénás tromboembólia jelentôs népegészségügyi probléma Európában: évente közel 750 ezer eset fordul elô és ezek közül hozzávetôleg 300 ezer halálos kimenetelû. Véralvadásgátló kezelés nélkül, jelentôs ortopédiai mûtétek után 5 beteg közül 3-nál alakul ki vénás tromboembólia, de még az 5-11 napos véralvadásgátló kezelés ellenére is 5bôl 1 betegnél kialakulhat ez a szövôdmény a csípôprotézis mûtétek után. Az Európai Hematológiai Társaság kongresszusán a trombózisról Dr. Michael Huo (USA) tartott elôadást, amelyben új fejleményekrôl is beszámolt. Egy párhuzamos szekcióban be is mutatták azt a vizsgálatot, aminek eredményeirôl ô is szólt. A RE-NOVATE II keretében tesztelt új, orális véralvadásgátló terápia egyik legfontosabb vívmánya, hogy a csípôízület-pótló mûtéteket követôen jelentôs mértékben csökkenteni képes a súlyos vénás elzáródás és az abból eredô halálozás elôfordulását. A vizsgálatban 2055 (véletlenszerûen kiválasztott) csípôízület-pótló mûtétre váró beteg vett részt. A 28-35 napos kezelés során a hatékonyság mellett az új készítmény biztonsági jellemzôit vetették össze a korábbi terápiák ilyen tulajdonságaival. Az eredményekbôl az derült ki, hogy az újfajta orális kezelési módszer a csípôprotézis mûtétek vénás érelzáródás szövôdményét ugyanolyan hatékonyan elôzi meg, mint a korábban alkalmazott készítmények, biztonságossági jellemzôi szintén megegyeznek, viszont óriási elônye, hogy nem injekcióban kell alkalmazni a vénás érelzáródás megelôzése céljából. A készítmény jelentôs és kielégítetlen szükségletet vesz célba a heveny és az idült érelzáródásos betegségek megelôzése és kezelése terén. Hatékonyságát többek között a pitvarfibrillációban fenyegetô stroke megelôzésében is tanulmányozták már, és klinikai vizsgálatai számos más terápiás területen jelenleg is folynak. Az orvosok tudják, az egészségügyi személyzet tapasztalja, hogy a betegek kényelmetlennek tartják még az egyszeri szúrást is, hát még a rendszeres injekciózást.
KLINIKUM
ÉLVEZETESEBB ORVOSNAK LENNI, MINT PÁCIENSNEK Kezdetekben az orvoslás és a filozófia elválaszthatatlanok voltak egymástól. Ez a szoros kapcsolat évezredekig fennállt, állítja Shaun McCann hematológus, egyetemi tanár (Trinity College, Dublin). A felvilágosodás korában, a 17. században, az uralkodóvá váló empiricizmus korai képviselôi többnyire gyakorló orvosok voltak ugyan, de lassan elhomályosult a gondolat, hogy a gyógyítás és a filozófia együvé tartozva létezik. A két diszciplína fokozatosan eltávolodott egymástól, ma már csak sajnálkozhatunk, hogy ez így történt, mondja a hematológus. Napjainkra a tudományos vizsgálódásra való igény olyannyira felgyorsult, hogy sok országban uralkodó közfelfogás szerint, az orvosok már nem is a „humán” gyógyítást gyakorolják. Sok kritikus arra panaszkodik, hogy a doktorok – tudósnak tekintve magukat – a betegséget kezelik, nem az embert, a pácienst. Ezzel szemben, az orvosok természetesen nem tudósok, és remélhetôleg sosem lesznek azok, ám gyakran támaszkodnak tudományos tényekre, és alkalmaznak tudományos módszereket, magyarázza Shaun McCann. Kétség sem férhet hozzá, hogy sokféle betegség hatékony kezeléséhez járultak hozzá a tudományos eredmények, és a molekuláris biológia elmélyítette a betegségek mechanizmusáról szóló tudásunkat. Mégis, a krónikus betegségek, és az olyan gyakori daganatféleségek, mint a bél, emlô, tüdôrák továbbra is súlyos orvosi problémát jelentenek mind a gyógyítóknak, mind a népességnek. „A jó orvos a betegséget kezeli, a nagyszerû, kiváló orvos a pácienst (a betegségtôl gyötrôdô embert)” – hangzik a Sir William Osler-tôl vett idézet. (Az elôzô századfordulón ez a kanadai születésû doktor, 1849-1919, volt az angol nyelvterület legismertebb, sôt leginkább elismert, a legnagyobb hatásúnak mondott orvosa). Érvényesnek, jogosnak tartja dr. McCann azt a közkeletû panaszt, hogy az orvosok már nem hallgatják meg a pácienst. A tapasztalat alátámasztja, hogy az orvos a betegséget gyógyítja és nem az ôt felkeresô embert, ámde sok oka van annak, hogy ez mára így alakult. A beteg azt várja el az orvostól, hogy gondját – azonnali beavatkozással – rögtön oldja meg, méghozzá tartósan, garantált eredménnyel. Véglegesen, és ez az elvárás mára társadalmi norma lett. Általánosságban a betegeket két nagy csoportra lehet osztani: az egyik típusú ember a létezô legtriviálisabb panaszára is azonnali orvosi beavatkozást vár, míg a másik csoport képviselôje minden gondozást visszautasít, egészen addig, míg a tünetei végleg le nem teperik. „Az a sürgetô vágy, hogy most rögtön bekapjak egy tablettát, a legszembeszökôbb vonás – legalább is a már idézett dr. Osler szerint –, ami az embert az állattól megkülönbözteti”. A legtöbb hematológus elôtt ismert Sir David Weatherall neve, mivel ô volt az, aki a hemoglobinopátia terén kitûnô kutatásokat végzett, emellett a Thalassemia szindrómáról is írt (ez az 1933-ban született brit orvos a molekuláris genetika, a hematológia, patológiai és a klinikai
gyógyászat kutatója). 1994-ben emlékezetes vezércikket írt „a gyógyítás embertelensége” címmel. Írásában a British Medical Journal szaklaphoz érkezett olvasói levelekre válaszolt, a levelek szerzôi azon háborogtak, hogy durván és érzéketlenül bánnak velük. A cikk végigvesz néhány olyan szempontot, okot, magyarázatot, ami miatt a tehetséges, fiatal orvosok is végül eljuthatnak odáig, hogy szívtelenül, ridegen bánnak betegeikkel. Talán azért, mert szûk az orvos rendelkezésére álló idôkeret, de magyarázat lehet az ügyeleti rendszer, meg az is, hogy a betegek bizony egyre követelôdzôbbek. A légkör az egyetemi klinikákon is feszült, szögezi le Sir David, ám azt is hozzáteszi, szerinte a betegek szociális hátterének jobb megismerését célzó „társadalomtudományi” képzés sem fog lényegi változást hozni. Ha elfogadjuk azt a kritikát, hogy az orvosi gyakorlat napjainkra már nem olyan humánus, mit tudunk ez ellen ma tenni? Lehet-e az orvostanhallgatókat másképpen felkészíteni a szakmára? Az a mód, ahogyan a hallgatók a szakmát gyakorolják, nem tükrözi-e híven napjaink társadalmát, az uralkodó hangulatot? Ha megváltoztatjuk a képzést, az vajon hosszú távon is érzékelhetô hatással lesz-e az orvosok viselkedésére? Tény, sok amerikai és európai orvosegyetemen eljutottak arra a felismerésre, hogy valamit tenni kell, jegyzi meg Sir Weatherall, több helyen próbálkoztak már avval, hogy a medikus diákok kiválasztotta humán tárgyakat beépítsék az orvosképzésbe. A modulokban egyebek mellett szerepel a történelem, a filozófia, az irodalom is. A klinikai gyakorlat mellett a legtöbb tanterv része a kommunikáció is. Az orvosnak intelligensnek, mûveltnek, jól képzettnek kell lennie, amellett, hogy elsôsorban is, helyes diagnózist állít fel, és persze, mindeközben humánusan bánik betegével. Ezen elvárás teljesítése egyáltalán nem könnyû, hiszen manapság oly sok egymással össze nem egyeztethetô tényezô van jelen az orvosi gyakorlatban. Mivel az orvoslás a „gyakornokság” egy formája ma is, azt gondolom, a fiatal orvosok csak akkor fogják megváltoztatni a magatartásukat, ha azt látják, hogy feletteseik, tanáraik maguk is humánusan bánnak a betegekkel a mindennapi gyakorlatban, mondja McCann. Az elsô években felgyûlt hatalmas mennyiségû pozitív benyomást gyorsan lerombolhatja a fiatal orvosokban a feletteseik cinikus, inhumánus hozzáállása. Amikor medikusokkal foglalkozom, mindig azt mondom: „sokkal élvezetesebb orvosnak lenni, mint páciensnek. A betegek többnyire riadtak és kiszolgáltatottak. Tégy meg mindent azért, hogy humánusan bánj velük!” – ez a fontos üzenet a Barcelonában tartott 15. Európai Hematológiai Kongresszus hírlevelében is olvasható. A PÁCIENSEK „VÉDÔHÁLÓJA” – SEGÍTSÉG A NET-EN Sokan érzik át annak felelôsségét, hogy a beteggel nem csak humánusan kell bánni, hanem emellett mindent meg kell tenni magánya oldására, tájékozottsága növelésére is. Ezt a célt szolgálta az Európai Hematológiai Szövetség (EHA) 15. kongresszusának egyik fontos bejelentése, egy „mintafalu” születésének híre. Az egyik hematológiai kór-
IME IX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2010. NOVEMBER
51
KLINIKUM
képben: az immuntrombocitopéniában (ITP) szenvedô betegek számára indított elsô virtuális közösség (www.itpvillage.com) bemutatójáról van szó. A mintafalu interaktív közösségének tagjai az egészségügyben dolgozó szakemberek, a betegek és az ôket gondozók, a családtagok, az érdeklôdôk. Az érdekükben létrehozott („célorientált”) honlap szerkesztôi arra a felismerésre válaszoltak az új programmal, hogy ez a betegség nagyon elszigeteli áldozatait a külvilágtól, a közösségtôl. A súlyos autoimmun rendellenességnek mondható kór mintegy 50-60 ezer felnôttet érint az EU-ban. Súlyos vérzésekhez vezethet, emiatt is sok páciens sorscsapásként éli meg elkeserítô helyzetét. „Az ITP azon állapot, amivel együtt lehet ugyan élni, de minden pillanatban nagyon nyugtalanító”, mondta a kongresszus hallgatósága elôtt az egyik érintett, Crispin Black. „Bizonyos dolgok folyamatosan aggasztanak, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy bármikor agyvérzést kaphatok. Mi történik velem, ha autó-, vagy más baleset ér? Sok a kérdésem, ezért minden fórum hasznos, mert lehetôséget teremt arra, hogy felvessem gondjaimat, és újabb meg újabb információt gyûjthessek be a betegségrôl.” Problémájával a beteg általában kis kórházakban köt ki, ahol esetleg mélységében nem ismerik a betegséget. Ahová továbbkerül, ott pedig, a legtöbb országban, az orvosok túl sok beteggel találkoznak ahhoz, hogy képesek legyenek részletesen ismertetni a tudnivalókat.
Ez a különlegesen egyedi portál, amely nem céghez, nem termékhez kötôdik, elfogulatlanul igaz, pontos információt nyújtva próbál segíteni a betegek helyzetén. A honlapok jellegébôl fakadóan ez az a fórum, ahol folyamatosan hozzá lehet jutni a legfrissebb tudásanyaghoz, a kutatás legújabb eredményeihez. A falu különféle – tematikus bontásban megtervezett – terei egyre tovább és tovább vezetik az érdeklôdôt. A falut fel lehet fedezni, a látogató épületekbe megy be. A könyvtárban például, értelemszerûen, átfogó háttéranyagokat lehet elérni, kiadványokat lehet elolvasni, elsôsorban is arra vonatkozóan, miként lehet elviselni a helyzetet, együtt élni az ITP-vel. Ami pedig a közösség csúcsszervét illeti, a falutanács tagjai azok a vezetô európai hematológusok, akik szakterülete az ITP, s akiktôl a megfelelô válaszokat, tanácsokat meg lehet kapni. Georg Kreuzbauer, az Amgen nemzetközi fejlesztô részlegének orvos-igazgatója a honlap bemutatóján azt is elmondta, cége elkötelezett aziránt, hogy a betegek életében javulás következzen be. Nem csak az innovatív termékek piacra segítésében érdekeltek, és fejtenek ki tevékenységet, hanem abban is kiemelkedôt akarnak nyújtani, hogy miként támogatják, karolják fel a betegek ügyét. Ezért hozták létre ezt a virtuális faluközösséget. A tervek szerint karácsonyig 18 különbözô nyelven lesz elérhetô a honlap nyújtotta szolgáltatás.
Fazekas Erzsébet
Folytatás a 23. oldalról Az MFKI által „Egészség, mint gazdasági érték” címmel megtartott konferencia nyilvánvalóvá tette, hogy a francia gyógyszergyártó cégek hozzájárulása a magyar gazdaság fejlôdéséhez nem elhanyagolható, melynek jelentôségét mind a meghívottak reprezentativitása, az elôadások magas színvonala mind a résztvevôk széles körû érdeklôdése jelzett. Dr. Bodrogi József a Budapesti Corvinus Egyetem egészségügyi közgazdásza egy igen aktuális témával nyitotta a meg a rendezvény elôadássorozatát „Egészsgégipar, gyógyszeripar új esélyei, lehetôségei Magyarországon” címmel. Az elôadó ismertette a nemzetközi gazdasági tendenciákat, melynek hazánk nyitott gazdasága is közvetlen érintettje, valamint az ipar szereplôit körülvevô makrogazdasági környezet jövôbeni várható alakulását, tendenciáit. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai lakosság igen rossz népegészségügyi jellemzôi az utóbbi idôben sem javultak jelentôsen, továbbra is sereghajtók vagyunk Európában a kardiovaszkuláris, sztrók és a daganatos megbetegedések területén. Problémát jelent az alkoholfogyasztás, a dohányzás és az elhízás, mint az egészségtelen életmód és az elégtelen egészségnevelés következményei. A népbetegség méreteket öltött cukorbetegség „járványszerû” terjedésének és várható gazdasági következményeinek bemutatásával hívta fel a figyelmet arra, hogy egy népegészségügyi bombán ülünk, amelynek várható hatásaira fel kell készülni. A fejlett országokhoz hasonlóan hazánk lakossága is jellemzôen elöregedô, melynek egészségügyi kiadásai emelkednek, a nyugdíjkiadásai is nôni fognak, miközben az egészségügy finanszírozására fordítható járulékbevételek pedig csökkennek. A trendek azt mutatják, hogy az Európai országok GDP arányos egészségügyi kiadásai a mai 7-8%-ról a 2020-ra elérik a 16%-ot amely ma az USA kiadásainak felel meg és jelentôs társadalmi erôfeszítésbe kerül a finanszírozásuk. Ennek a helyzetnek a megoldásában kulcsszereplô lehet az egészségipar és elsôsorban a gyógyszeripar, és a gyógyszeripari K+F, amely már eddig is jelentôsen kivette a részét az egészségügyi ellátórendszer fenntartásából. A gyógyszeripar szerepe átalakulóban van, a hagyományos kereskedelmi modell helyett a gyógyszeripari szereplôk ún. egészségügyi
Folytatás az 55. oldalon
52
IME IX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2010. NOVEMBER
