Ötről a hatra Nagyváros, 2006 11.06 Már elmúlt 10 óra is amikor Éva felébredt. Első gondolata az volt, hogy azt az utolsó néhány Jager-t már nem kellett volna meginnia tegnap az egyetemi klubban, majd megnyugodva körülnézett, megbizonyosodva arról, hogy saját albérleti szobájában van. Próbált visszaemlékezni a tegnapi estére, csodálkozva jött rá, hogy alig táncolt. Fiatalabb korában élt-halt a táncért de szülei 16 évesen abbahagyatták vele, mondván hogy így nem lesz belőle semmi, foglalkozzon a komoly dolgokkal, tanulás, nyelvvizsga stb. Még mindig sokat ábrándozik arról, hogy milyen jó lenne Andalúziába költözni, flamenco-t és salsa-t táncolni, élvezni a tengert és a napsütést. Volt a szobájában néhány panorámakép Puerto Banus-ról, álmai településéről, háttérben a kikötővel. A Körútról beáramló hideg, sötét és büdös levegő persze hamar kivert minden ilyesmit a fejéből. –
Na mi lesz, találkozol még azzal a sráccal? - Cili, a lakótársa javíthatatlan álmodozó volt,
Éva most is arra, gondolt hogy miért hagyja magát minden őrültségre rábeszélni, miközben reggeli gyanánt kedvencét, a Chio tortilla chipset ropogtatták, salsa szóba mártogatva. –
Dehát nem is tudok róla semmit, és különben is talán kapatosabb volt a kelleténél... -
védekezett bizonytalanul, közben I. járt a fejében akivel megismerkedett. Izgalmas figurának tűnt, mindenféle érdekes elméletei voltak, amiből persze nem sokat értett, de jó volt vele beszélgetni. –
Tanulod kellene, alig két hét és kezdődnek az elővizsgák! - a harmadik szoba lakója,
Szandra az évfolyam egyik legjobb tanulója volt, mindig mindent tökéletesen csinált. –
Azért néha egy kis lazítás bele kell, hogy férjen, nem vagyunk biorobotok - replikázott Cili.
–
Nem az én dolgom, de végzősként már nem árt odafigyelni. A legfontosabb, hogy az
embernek legyen egy rendes állása, csak az adhat biztonságot... Könnyű Szandrának – gondolta Éva, stabil barátja van évek óta, kiválóan benevelve, az a fajta aki a tenyeréből eszik és az első szóra ugrik. Sokat irigykedett ezért, de nem volt mindig biztos benne, hogy szívesen cserélne e- vele.
Nagyváros, 2009 07.22 –
Tudna hozni a frappé mellé még egy chipszet is, salsa szósszal?
–
Szolgálatára drága hölgyem, csak egy szavába kerül és azonnal itt terem!
A Liszten minden pincérnek egyformán lefegyverző a (mű)mosolya. Éva sokszor gondolkodott azon, hogy vajon klónozzák -e őket, vagy esetleg androidokat alkalmaznak akiket a Cosmo-ban lévő fényképek alapján terveznek Tajvanon. –
Milyen a Monopolsoft -nál dolgozni?
–
Hihetetlen karrierlehetőségek vannak, már többször is voltam Amerikában és lehet, hogy
néhány év múlva akár hétszámjegyű fizetést is elérhetek! - Szandrán ragyogóan állt a Náray kosztüm, nem mellesleg tökéletesen elfedve az ülőmunkának a fenékméretre gyakorolt áldásos hatását. - A múlt héten egy hosszúra nyúlt brainstorming után együtt vacsoráztam az üzletágigazgató-helyettessel. Azzal bíztatott, hogy ha így haladok, akár csoportvezető is lehet belőlem. Ezért nem nagy ár az a napi 10-12 óra amit bent töltök, ráadásul jár céges kocsi is. –
És látod értelmét a munkádnak? Ha jól tudom a magyarországi részlegnél semmilyen
fejlesztés vagy kutatás nem folyik, csupán azzal foglalkoztok, hogy minél több licenszdíj folyjon be. Ráadásul az újságok azt írták, hogy a cég nem innovatív fejlesztéseivel, hanem agresszív üzletpolitikájával és a versenytársak tönkretételével ilyen sikeres. Ez nem zavar téged? Érdemes dolgozni csak a pénzért? –
Cili, te sosem fogsz felnőni! Pont te mondod ezt nekem?! Ha jól tudom épp most ment
tönkre a kávézó amit nyitni próbáltál. Valami ilyesmi volt a legújabb hülye ötleted, nem? Még egy rendes állásod sincs, hogy merészelsz kritizálni?! –
Ok-ok, bocs, nem úgy gondoltam! - visszakozott Cili. Nem volt sértődékeny és rájött, hogy
a másik képtelen megérteni a kérdését. - Egyébként most van állásom, muszáj dolgoznom, hogy kifizessem az adósságaimat, és akarok némi pénzt gyűjteni. Szeretnék leköltözni az új barátomhoz Irgácsra. –
Még mindig azzal a vidéki taplóval jársz? Mit csinál? Valami paraszt vagy mi, nem?
–
Borász! És nem kértem a tanácsodat, hogy mit csináljak!
–
Ja, drágám ha szeretnéd eltemetni magad ott az isten háta mögött, csak nyugodtan... Na, de
Éva te még nem meséltél semmit! Mi van a pasikkal? –
Szakítottam I.-vel. Eleinte nagyon jó volt vele, de aztán jöttek a gondok. Valahol ott
kezdődött, hogy otthagyta az állását és belekezdett egy értelmetlen szoftvervállalkozásba ami leginkább csak vitte a pénzt és semmi szabadideje nem volt mellette. Ráadásul a szüleimet is megsértette. Egy családi ebéd után nagyon bunkó módon viselkedett: elkezdte nekik fejtegetni a zavaros elméletét arról, hogy milyen szánalmas dolog az, hogy minden vasárnap délutánt azzal töltenek, hogy közösen elmennek a teszkóba bevásárolni. Ilyeneket mondott, hogy miért nem foglalkoznak ehelyett inkább egymással.-Ezt nem is értette senki.- Anyci ezután nagyon felkapta rá a vizet, később sokat beszélgettünk és számos dologban felnyitotta a szememet. Rádöbbentett, hogy most, 25 éves kormomon túl időpazarlás valaki olyannal járni akinek nincs normális egzisztenciája. I.-nek még autója sem volt. Ráadásul egyfolytában a hülye haverjaival ivott, volt úgy, hogy hetente 2-3 alkalommal is eljártak kocsmázni. Amikor megismerkedtem P.-vel aki a cégnél dolgozott a controlling osztályon, néhány randi után úgy döntöttem, hogy véget vetetek a dolognak. Most együtt vagyunk P.-vel, nagyon normális, nem jár el sehova és azt mondják nagy jövője van a
cégnél. A szüleim is imádják, Anycival közösen szoktunk neki nyakkendőket venni. Ráadásul még elkísér a vesztendbe is. Utazni is szeret, a jövő héten megyünk egy charter járattal a Kanári szigetekre, négycsillagos szállodába, all inclusive ellátással. –
Rém izgalmasan hangzik... - fintorgott Cili
–
Hát igen, I.-vel pörgősebb volt az élet de ez legalább normális pasi.
–
Na és mi a helyzet a tánccal? Andalúzia? Azt mondtad, ha vége az államvizsgáknak
elkezded a tánctanfolyamot és kimész egy fél évre nyelvet tanulni! –
Volt is nekem arra időm! Amikor elkezdtem dolgozni a cégnél, nem kockáztathattam az
állásomat azzal, hogy rögtön szabadságot veszek ki, az utazás szóba sem jöhetett. Aztán egyre több lett a munka, nem volt időm elkezdeni újra táncolni. –
Ez érthető, egyszer fel kell nőni! – helyeselt Szandra. De most ne haragudjatok, mennem
kell egy meetingre, a számlát hagyjátok csak, majd a repikeretből elintézem.
Agglomeráció, 2013, 03.06 –
Emlékszel a nászutunkon arra az estére ott tengerparton? - kérdezte sejtelmesen P. és keze
tétován elindult Éva hálóinge alá. Egy kicsit kapatosak voltak mind a ketten a habzóbortól (Asti, édes, áfonya izű aromákkal és állományjavítókkal, a középső polcról a Cora-ból 2,99,-€ akciósan) amit abból az alkalomból bontottak ki, hogy P.-t előléptették a cégnél. Évának felgyorsult a lélegzete, és enyhe pír öntötte el arcát. Már rég nem tudott figyelni arra beszavazós showműsorra amit hét azon a napján esténként rendszeresen néztek, pedig épp a kedvence lépett fel: Mugabe F. Yamamoto (művésznevén Fery) a félig szamojéd félig szváziföldi származású süketnéma transzvesztita előadóművész. –
Végül is miért ne...- Gondolta magában. Nyugalom honolt a házukban (30 évi részletre
vették, 8,2 % THM), tudta hogy egyetlen gyerekük csöndesen tv-zik a szobájában, ahogy minden este szokta tenni. A kislány azt a másfél éves plazmatv-t kapta meg amit karácsonykor cseréltek le a legújabb 172” képátmérőjű modellre, 24 havi részletre. A nászútjukra gondolt: elég boldogan telt bár egy kicsit sajnálta, hogy a Maldív-szigetekre és nem Andalúziába mentek, de hát P. pozíciójában megszólták volna őket a cégnél ha nem a tengerentúlra utaznak. A szomszédok se láthattak be, hisz az intelligens, számítógép vezérlésű 3M thermoablak a belső lámpa felgyújtásakor automatikusan gondoskodik a tökéletes átlátszatlanságról. P. keze egyre följebb haladt a hálóing alatt, Évát elöntötte a forróság. Már nem volt olyan tökéletes az alakja mint régebben, de 6-7 kilóval ezelőttig még mindig megfordultak utána az utcán a férfiak. Kozmetikushoz kellene menni – gondolta, az utóbbi időben már erre sincs ideje és kedve. Egyre gyorsabban vette a levegőt, és vágyakozva megremegett a testét simogató kéz érintése nyomán. –
Mi csinálsz, normális vagy?!! - kiáltott fel. P. ugyanis egy óvatlan mozdulattal felborította
poharát, a chipshez kikészített salsa szószt is, és a ennek köszönhetően egy sötétlila-piros folt keletkezett a gyöngyházszínű struccbőr kanapén, amelynek pedig már csak alig néhány részlete volt hátra. Közben eszébe jutott az is, hogy holnap ismét korán kell kelnie, hogy időben beérjen munkahelyére, másfél óra autózással a dugóban. –
Jó-jó ne haragudj! - mentegetőzött P. - Véletlen volt!
–
Most takaríthatok. Ráadásul nem fog kijönni soha rendesen! Remélem találok valami
alkalmas tisztítószert! Elalvás előtt falnak fordulva (P. már nem mert többet közeledni) még átvillant az agyán, hogy vajon mi lehetett más akkor, amikor I.-vel a Várba fölfelé tartva a Siklón szeretkeztek egy nyári estén. A közelgő munkahelyi projektzárással kapcsolatos gondolatok azonban hamar elfeledtették vele ezt az értelmetlen kérdést.
Agglomeráció, egy olcsóbb környéken, 2046 október 13. Kellemes hely volt, aránylag jó levegővel és kilátással a hegyekre. Bár amióta a szomszédban felépült az új, 12 ha alapterületi logisztikai központ, a kamionok zaja nem engedte megülni a csendet a Golden Dusk idősek otthona udvarán. Ez persze nem zavarta Évát, hisz – mint a lakók többsége – általában bent üldögélt egyedül a légkondicionált, tökéletesen hangszigetelt, 16,5 m2 alapterületű szobájában (prémium II. kategória, a franchise szabályok szerint a világ minden táján azonos minőséggel és felszereltséggel) és a 3D holovíziós adást nézte. A több mint 1984 darab csatorna között mindig talált kedvére való műsort, sohasem unatkozott. Történt egyszer, hogy elromlott a készülék, a szerelő megérkezéséig gondolta, hogy megkeresi az eldugott chipset (az orvos eltiltotta tőle) és elkezdett turkálni a legfölső polcon. Megakadt a keze néhány emléktárgyon. A lánya gyermekkori fényképe láttán feltörekvő keserűség rég nem ismert érzelem volt számára. Az elmúlt években leginkább csak a hírekben látott terrorcselekmények és sztárpletykák tudták kibillenteni nyugalmából. - Ez a Goldstein bin Laden a leggonoszabb ember a földön – mondogatta mindig az orvosának. Az utóbbi időben nem volt jó a viszonyuk. - A negyedik esküvőjére már meg sem hívott ez hálátlan – gondolta. P. halála után elúszott Éva minden jövedelemforrása amikor nyugdíjalapja csődöt jelentett egy tőzsdekrachot követően. Azóta lánya minden találkozásuknál a fejéhez vágja, hogy nélküle nem engedhetné meg ezt a luxusellátást. Való igaz, ha lánya nem finanszírozza otthon költségeit, még a kóros túlsúlya miatti állandó orvosi felügyeletet sem tudná finanszírozni. Őrzött egy újságkivágást I.-halálhíréről is, egy lavina temette el miután megmászta a K2-t. Ezzel ő volt az első hetvenen felüli aki feljutott a Himalája legnehezebben megmászható csúcsára. Sajtóvisszhangja persze nem ennek lett, hanem annak amikor felesége, a korábbi playmate, valamint rokonai és szeretői pereskedni kezdtek a hatalmas örökségért.
Talált egy képeslapot is, amely Puerto Banust ábrázolta. Cili küldte amikor férjével, a „paraszt”-al egy nemzetközi borversenyen jártak ott, miután az elnyerte év borásza címet. Sosem volt szerencsém – gondolta, amikor eszébe jutott, hogy valamikor azt tartotta élete álmának, hogy egyszer eljusson oda. Nem értette, másoknak hogy sikerülhettek ezek a dolgok. A tánc már eszébe sem jutott , ha véletlenül mégis, elhessegette magától a gondolatot azzal, hogy túl öreg és kövér az ilyesmihez. Végre megvan a chips. Egy óvatlan mozdulat és a polcról leszédülve megkezdte útját a padló felé. Nem volt erős hangja a robbanásnak. Mivel pontosan egy kilométerrel a Nagyváros fölött történt, néhány tizedmásodpercnyi idő még volt addig amíg a környék üveggé olvad a taktikai atombomba által kifejtett több-tízezer fokos hő hatására. Ezalatt Éva azon merengett, hogy tényleg beköszönt e majd nukleáris tél, és, hogy nem is olyan nagy baj, hogy nem rendelte meg a legújabb fogyókúrás tablettát. Pedig az elegáns poltikai elemző is megmondta a talkshowban, hogy a háborúra nincs semmi esély. - Vajon milyen érzés lesz vízgőzzé válva gomolyogni a mérgező légkörben? - a vakító fehér fény félbeszakította gondolatait. Fura módon az atomrobbanás zaja nem halt el, hanem egyre erősödött, fülsértő csikorgás és tompa dörrenések formájában. Pont mint egy légkalapács az útfelbontásnál, némi dudaszóval vegyítve csak sokkal rosszabb. A kataklizmának szaga is volt: kipufogógázra és a kutyaszarra hasonlított. A fény és fájdalom egyre elviselhetetlenebbé vált...
Nagyváros, 2006 11.06 –
Miért kellett kinyitnod az ablakot?! - Éva tudta, hogy nem lett volna szabad Long Island ice
tea-val kísérnie a Jagert. Ilyenkor mindig hátul, a tarkója fölött jelentkezik az bizsergető, tompa fájdalom. Ezt már ismerte, de a kínzó gyomorfájást eleinte nem tudta mire vélni. –
Lehetnél másokra is tekintettel! Ráadásul iszonyat rosszat is álmodtam!
–
Lehet, hogy nem kellett volna megenned azt a két zacskó chipset lefekvés előtt... Mit
álmodtál? Láncfűrészes gyilkosok üldöztek egy szigorlaton? - kíváncsiskodott Cili. –
Sokkal rosszabb, el sem tudnád képzelni, ilyen senkivel nem történhetne meg... Mennyi az
idő? –
10 óra elmúlt.
–
Rohannom kell, elkések a táncóráról, a múlt héten beiratkoztam egy profi tánctanfolyamra!
Felrángatott magára néhány ruhát, és kifelé menet undorral elhelyezte a chips-es zacskót a szemetesben...
