em tartott sokáig Hatra már vissza is értem pazarul felöltözve alkalmi vétel nem onnét, ahonnét akartam, a Tottenhamről hanem Süsstől, a Stranden

Na, ezzel megfogott!… És hogy sietett! De hogy én erre nem gondoltam!… – Ne álmodozz! – és lökdös… – Elegáns akartál lenni! Nem?… Hát akkor elegáns leszel, raglánfrici! Azzal tényleg kilök! Merész húzás, annyi biztos! – Tweedet az uraságnak! A szépfiúnak! Megtapogatom a flakont, nem tudok dönteni. – Jó lenne, ha tudná, hogy mit akar!… Sajna, igaza van. Most én cidrizek. – Na, gyerünk! A basszusát! Mindjárt visszajön! Sikerült rávennie! – Helló! – mondom neki –, viszlát! Tépek majd, érted? Nem tart soká!… Jövök vissza!… Volt némi elképzelésem a ruciról… szoktam nézegetni a kirakatokat… a Tottenham–Euston kereszteződésnél… láttam egy szupermenőt… egy barna kockásat, csodás… azt szúrtam ki magamnak… mintha most is látnám… Félek, talán már eladták…

4.

N

em tartott sokáig… Hatra már vissza is értem… pazarul felöltözve… alkalmi vétel… nem onnét, ahonnét akartam, a Tottenhamről… hanem Süsstől, a Stranden… mint az új… A higanyt hamar elsóztam… Három és fél fontért… jó buli… semmi kellemetlen… rohantam, persze… egyik szabótól a másikig… Idegesített, hogy míg kinn járok, messze, addig a két krapek… bármire képesek, míg nem vagyok ott!… Megvettem közben a Mirrort is… sehol egy szó Greenwichről… úgy látszik, el vagyunk felejtve… De azért nem tudtam megnyugodni… Húha!, ez a folytonos félelem!… Nem szívesen mutatkoztam az utcán… igaz, szép voltam, mint a hajnalcsillag… az öltönyért másfél fontot adtam… igazi homespun tweed!… Nézzetek meg! Mint egy clubman!… Gyerünk!… tépés!… Willesden!… Végre feltűnik a ház… a rácsos kerítés… A kapu elől eltűntek a jelentkezők… sehol egy lélek… végül csak magukhoz tértek… A kerti kiskapun fogok bemenni… jön

25

CELINE_London Bridge 11 okt 201125 25

2011.10.11. 15:05:26

a hosszú előszoba… kettesével fölfelé a lépcsőn… de egy inas lekapcsol… a szalon felé irányít… – Földindulás! – mondom magamban. Még le se ültem, máris nyílik az egyik ajtó… Az ezredes meg a kislány… Meg se kell szólalnia… tudtam előre!… – Oh there you are?… Mintha örülnének nekem… olyan kedves mind a kettő! Az öreg a nyalókáját szopogatja… nugát… Alaposan végigmér… Közben levette a díszegyenruháját, civilben van. – O isn’t he smart? Milyen elegáns! Fiatalember! Ez minden. De aztán váratlanul. – És a mercury? Na, ott vagyunk!… Tudtam!… Támad! Közben azért nevet!… röhög!… Phű!, de jó kedvűek!… Mulatnak! A kicsi is!… Boldog mind a kettő!… Nem kellett sok hozzá!… Tudom, amit tudok!… Sosthène!… Az a ganéj! Ha egyszer a kezembe kerül!… Mert nincs itt persze… Vörösödök… zöldülök… hebegek… Mit akarnak ezek tőlem?… Kérjek talán tőlük bocsánatot?… Csússzak-másszak a lábuk előtt?… könyörögjek?… A kurvanyátok! Na jó! Lesz, ami lesz! – Elmehetek? – kérdem. – Go out? – csak ennyit. – Sit down! Sit down! Foglaljon helyet! Udvariasak, az biztos… Nem akarják, hogy elmenjek… Élvezik nagyon a látványt… Viszont egyáltalán nem látszanak dühösnek… Ami persze semmit sem jelent… az angolok, azok aztán rettentően megjátsszák!… Olyan pofát vágnak, mintha… De engem nem fognak átejteni… Csapdába estem, és kész!… Megfogtak… én seggfej!… Jönnek a zsaruk!… A kezét, drága hölgyem! Tettenérés! Elszórakozunk majd szépen… „Vallja csak be szépen, fiatalember! Ezt az öltönyt hol találta? Gyerünk!, indíts!… a sittre! Három hónap az egyikért! Hat a másikért!” És akkor még a suska! Te jó ég! El tudom képzelni! Nyakig benne vagyok!… Hát ezt jól kifőzték! Ha az ember a kisujját adja… Mint a birka! Tizenegy hónap… de lehet, hogy egy teljes év!… Az a másik csibész meg hol bujkál? Talán a padláson… És ha fölmennék… hogy megbeszéljem vele?… Vagy inkább nekik magyarázzam el?… Civilben van most a vén 26


2011.10.11. 15:05:26

szivar!… Ezredes? Tényleg? Talán ő is zsaru?… Az anyjukat! Fáj megint mindenem… Megszívom megint!… csövezhetek!… ugrálhatok!… hantázhatok!… Mert csak etetnek!… De végül is! Le vannak szarva!, le vannak!… Gondoljanak, amit akarnak… „Add meg magad! Add meg! Ülve maradsz!… Ha van eszed!…” Megadom… meg, meg… aztán furdal, csak egy icipicit persze, a lelkiismeret… Azért csak nem leszek hülyébb, mint ők!… – Matthew-t várják? Így, egyenesen a pofájukba. Mert engem se ejtettek ám a fejemre! – Matthew felügyelő?… Inspector?… Őt várják? A zsarut a Yardról? – Matthew? Matthew? – nem értik, mit beszélek… ezek semmit se tudnak!… Megáll az ész!… – Tea? Tea? – kínálgatnak inkább. – Jöhet a tea! A szentségit!… Ocsmány képmutatók… Tetszik nekik a látvány… hogy beleestem a csapdájukba, hogy fognak, én meg csak makogok. Ilyenek ezek mind… Gazdagok, angolok, komiszak… korra és nemre való tekintet nélkül… – Rendben! A tea!… Nagyon szívesen… Ha már a zsarukat várjuk… flegma leszek én is… ha nem idegesek, akkor én se!… Mi a fasznak izguljak!… Csak tessék!… Csak tessék!… Nincs mit veszítenem!… Kezdődhet a tánc! A kicsi fecseg… és sürgölődik… méghozzá körülöttem! Kicsattan a jókedvtől… folyton ugrál… micsoda izmok!… Ő viszi a szót! Meg nem áll! A korához képest mekkora a szája!… Mozival etet minket… krikettel… sporttal… contests!… közben folyton szökdécsel… Szó sincs semmiféle higanyról… Az ezredes megtörli a száját… föláll… Megint a prosztata? Nem. Tudatja… egész más… hogy dolgozni indul… Kettesben hagy a kis édessel… Furcsa egy szivar… A nyalóka a szájában… Azért mégse mindennapos… Udvariasan kimenti magát… Hogy megy föl kísérletezni… hogy Sosthène a gázálarcoknál várja… Jól van!… Rendben!… Jobbat nem is kívánhatnék!… Végül csak megnyugszom… ha már ez a módi!… Akár így, akár úgy… nincs mit veszítenem… Miért is izgassam magam?… Ők se izgatják… ülök… kérek még egy teát… önbizalmat ad… a kicsi 27


2011.10.11. 15:05:26

tölt nekem… Hú! Hogy ez milyen szép!… milyen csodálatos! Nem tudok magamhoz térni!… ahogy mosolyog!… rám méghozzá!… kettesben maradtunk!… Furcsa a bácsi!… Töröm a fejem… Micsoda kis huncut!… vidám!… és eszes! Biztosan tudja, hogy mi folyik itt… Szeretném szóba hozni a higanyt… zavar az ügy… nem hagy békén… De nem!, egy pillanatig se képes nyugton maradni… ennek életeleme a mozgás… szédülök tőle, nem titkolom… ugrik megint, tréfásan megpördül… körbe-körbe a szalonban, de énkörülöttem… De gyönyörű a haja!… tiszta arany!… te kis csaj!… Ahányszor csak megszólalok, rám néz rögtön… de nem vesz komolyan… én meg szeretnék komoly maradni… látom, hogyan csillog a szeme!… bár így mosolyogna örökké!… akár az én hülyeségeimen!… micsoda baromság volt ez az öltöny!… hogy én ezért képes voltam elmenni!… nevetségesnek érzem magam!… ráadásul az a higany! Micsoda história!! Tolvaj! Szégyellem magam… kikészültem… Ég a pofám… Meg se tudok szólalni… inkább hallgatom… amit csiripel… az angol madárka… nem értek mindent… Túl gyorsan beszél… az angol nyelv szeszélyes, játékos, ravaszdi, különösen a kislányoké… pattog… csilingel… kacarász… táncikál… lüktet… Micsoda jó kedv!… milyen kéken csillog… aztán mint a mályva… a szeme elnyel mindenestől… Hamar megy! Elfelejtek mindent… csak őt látom… mint egy csodás virág!… igen, virág!… lihegek… búzavirág!… de az előbb madarat mondtam… a madár jobb lesz… na, nem baj! Elvarázsol… a búzavirág szeme… kicsi lányka… de a szoknyája rövid!… felizgat!, te disznó!, az a szőke haja, ahogyan lobog… mikor röpül, bevilágít mindent… Jaj!… Túl szép nekem!… Mindjárt elájulok… Mennyei!… Nyugodj már meg!… Ha mondom!… Nem volna szabad!… De az az állat egyedül hagyott vele!… Kettesben vagyunk!… A karosszékben jól érzem magam… pokolian jól… Lihegek! Lihegek!… Micsoda szép kis csaj!… imádom!, imádom!… Bekapnám így egyben!… Hány éves lehet? Megkérdezzem tőle?… Mégsem!, nem merem!… kérek még egy teát… eszem valamit… udvariasságból, persze… emlékszem még a múltkorira… Szörnyű, ahogy én falatozok, ő meg csak nézi… rágok, nyelek, azok a csodás szemek közben engem figyelnek… nem megy tovább… belehalok… mardos a szégyen… nem akarom, akasszanak föl inkább, de abbahagyom!… meghalok 28


2011.10.11. 15:05:26

inkább, de rendes gyerek leszek… aki Virginie-ért mindenre hajlandó!… De tényleg Virginie a neve?… Megkérdezem mindjárt… de merem-e?… – Virginia?… You Virginia? – Yes! Yes!… Jaj! Túl szép!… mindene túl szép! A szeme! A mosolya! A combja! Ahogy ugrál, kivillan a combja… nem zavartatja magát… izmos, rózsás, napbarnított… a ruhája túl rövid… Jaj! Velem marad… vagy talán csak vigyáz rám!… Nem szabad elfelejtenem… csupa hipokrita… de nincs kedvem menekülni… meg vagyok fogva!… megfogott!… Jaj!, moccanni se merek… Ha mozdulok, talán segítségért kajabál?… Így kettesben! Inkább jó leszek… Hagyom, hogy bűvöljön, hallgatom, miket beszél, vidám kis szavak, csodás mondatok, bármiről beszél… akármiről… Nem kérek süteményt… ez nem tetszik neki… megszid… a mosolyáért felfalnék mindent… a süteményt, a tálcát, az asztalt… a foglya vagyok… a világ legszebb börtönében!… Legszívesebben így maradnék örökre, mozdulatlanul… És mondom: – Igen! Igen! Yes! Yes!… Azt akarom én is, amit ő akar. Azt akarja, igyak még teát… Töltöm magamba, tömöm magam… de most ő szól, hogy keljek föl… visz magával az ablakhoz… Mutatni akar valamit… a zsalu mögött… a vadszőlőben… Hát persze! Már látom… a résen át… a veréb icipici szemét… Hú! A veréb meg minket les… kuii!… kuiii!… hogy látom-e! Egyszerűen csodálatos! Egy borzas és bátor felnőtt veréb! Épp olyan, mint ő!… várt… és bennünket lesett… az a kicsi kerek szeme a résen át… nem nagyobb, mint egy gombostűfej… fénylik, fekete, és kuiik! Kuiik! Kuiik!… – Vár ő is… Ezt magyarázza nekem… hogy végre megértsem… hogy legyek türelmes, mint az a veréb. És elneveti magát. Furcsa, hogy annyi év után, talán egy évszázad is eltelt azóta, még mindig az a veréb jut egyre az eszembe… Mert ő mutatta meg nekem… Ahányszor csak egy zsalut látok, vadszőlővel befuttatott falat, mindig az a pici szem tűnik fel előttem. Mert ha belegondol az ember, ha végigfut a maga trükkökkel és kudarcokkal és ígéretekkel teli életén, nem sok marad… már, ami kellemes… szinte 29


2011.10.11. 15:05:26

semmi… alig-alig… És ezzel mind így vagyunk… De az a kicsi veréb mindig boldoggá tesz, ha rá gondolok… nem szeretném, ha elrepülne… úgyis elrepül, ha már nem leszek… Ravaszkás kislány ez a kislány… ügyesen bánik velem… látja, hogy megérintett, hogy csüggök rajta… hogy fülelek a csacsogására… erre belekezd a kövér kutyája, a spániel történetébe… na tessék… hogy ugyanolyan hájas… ugyanúgy köhög, ugyanúgy jár, mint az ezredes… mint a bácsi… lomha a kutya, öreg is, liheg, folyik a nyála, és hogy ő gondolkozik helyette, csodás, ahogy helyette gondolkozik, ahogy helyette beszél… de persze azért neki… a spánielnek mindez annyira tetszik… hogy a farkát csóválja… butaság, de azért varázslatos… én meg szeretném megérteni, ugyanúgy, mint ő, a spánielt, a verebet, és legfőképpen őt magát… jaj! És minden állatot… a lovakat is, a mindenségit… szeretném magammal vinni… a tündérkét… Csupa öröm, varázslat. Maga a boldogság. El vagyok varázsolva… boldog vagyok így, mellette… imádom!… dagad a mellem, amikor rám néz… csiklandoz még ott belül is… ahogy hallgatom azt az eleven, szeszélyes, fölfelé gyöngyöző angol fecsegését… arról a titokzatos csibészről… hogy én semmit sem tudok… hogy az a kutya mekkora szélhámos!… kérem, hogy még… hogy még!… hogy meséljen még róla… a kövér Slam… igen! Mondja csak tovább!… varázslatos!, isteni!… kicsi tündér! Mert több, mint gyerek!… A kutya pedig megérti őt… beszélgetnek egymással… méghozzá rólam, a ruhámról, a viselkedésemről… Slam a farkával felel neki, csapkodja vele a szőnyeget… Szentigaz… látszik, hogy egy húron pendülnek… Akkor talán megért engem is… Hű! Egyszerre egy másik világban vagyunk!… Most azt mondja, menjünk sétálni… sétálunk az asztal körül… a paradicsomban sétálunk… az öreg spániellel… egyetértésben mind a hárman… álomvilágban járok… kézen fog, úgy vezet… előttünk megy a csodavilágba… egy-egy szóval… hogy a kockacukor… a pástétom az ő tányérján… hogy mindjárt megjön a fecske… jaj!, az a varázsos komédia!… hogy én mennyire szeretem!… hogy mennyire szeretem!… tündérországban járunk!… Megérkeztünk!… A szalon itt körülöttünk… ez tündérország!… nem tudtam… megtanít rá… hogy én mennyire imádom!… egyszerre minden életre kel… a beszéde… a nevetése… a nagypárna, amelyik épp olyan kövér, mint 30


2011.10.11. 15:05:27

a kutya… a karosszék!… a hosszú nyakú teáskanna!… az egész szalon benne van!… játszik a világ… táncol mindegyik a maga módján… varázsos világ… az a nagy háromlábú asztal… botladozva lépked… valahogy úgy, mint Boro… a tündérem egyetlen szavára, ahogy megszólítja… értek mindent!, nincs szükség beszédre… a mosolyából értem!… és az az óriási csillár… az a gyertyás krinolin!… kristályokat könnyezik… patakzanak mindenfelé!… és leng az óriásinga… Haha! Milyen mulatságos! Összefut a szememben!… de látom az összes gyertyát!, a lángokat! Beborítanak a könnyek!… a csillár könnyei! Egy dagadt macsek veti rám magát… egyenesen a pincéből, nyivákolva… bársonyos, langyos… Miau! miau!… engem legel… legel… házi muzsika… a fülembe nyávog, a kis bizalmaskodó!… rögtön értjük egymást… Húú! De hát én nem vagyok önmagam… Húúú! Belelátok a szívembe!… a saját szívembe… tiszta vörös… együtt dorombolok a miaúval… brúúú!… brúúú!… belemerülök ugyanúgy, mint ő! A vállamat karmolgatja… És Virginie! Hogy mennyire boldog!… Csodálatos pillanat!… Bűbájos Virginie!… Megyek az égbe! Egyenesen!… az egész csak úgy magától jött… azzal, hogy elmosolyodott!… menynyire kedves!… egyre kedvesebb!… dorombolok… dorombolok! Én vagyok a szíve!… meg az én szívem… az ő szíve!… húú!, mindjárt belezavarodok… Túlságosan szeretem!… Tökéletes ez a tündérvilág… legjobb lesz, ha alszom… ha elalszom… így, szelíden… brúúúú! brúúú!… brúúú!… folyik a nyálam… védtelenné tesz a varázslata… de éppen ideje volt! Hónapok óta fáj mindenem… a fejem… a csípőm… most viszont nem érzek semmi mást… csak ezt a bódító melegséget… Átadom magam… akár főbe is lőhetnek!… ha merik! Ha merik! Engem viszont ringatnak, elringatnak… feledés… De most hirtelen egy kő!… a bordámat találja telibe… fölugrok… majdnem a plafonig!… így kell ébrednem?… Megjöttek a gonoszok! Visszaülök… Ha így akarják, hát legyen! Átadom magam a hóhérnak… A szemei!… a haja! A kislány! Legeslegelőször a kislány! Megcsókolnám, mielőtt a vesztőhelyre indulok… mielőtt végeznének velem!… Hóóó!, csoda és varázslat! Nyitott szemmel… de vigyázat! Te jó ég!… hirtelen nem kapok levegőt… kést döftek belém… a féltékenység tőre! Talán lánya az ezredesnek? És nem az unokahúga!… vagy talán a szeretője?… a babája?… Be31


2011.10.11. 15:05:27

lém vág a kétely… Hazugság volna minden?… a szeretője?… mit tudhatom!… A szatír!… Vöröset látok! Elönt a féltékenység! Éget! Rá is kérdezek dühösen… – Az apja? Az ezredes?… Your father? Tudni akarom! Most rögtön! – Oh! No! Not father! Uncle! A bácsikám! Micsoda vadállat vagyok! Hogy kérdezhettem ilyet! – Father no more!… Apa már nincsen! Az a törékeny, az a bájos arcocska… az a kicsi hegyes álla megremeg, a könnyeitől remeg… jaj!, hogy megbántottam!… Én bunkó! Én barom! Jaj!, tündérországnak vége… Jaj!, megsebeztem!… hogy elborult!… Bocsánatot kérek tőle! Bocsánatot!… hogy mennyire sajnálom!… össze fogok omlani!… ha tovább sír, én meghalok… meg is mondom neki most mindjárt!… Megfenyegetem… Csak bocsásson meg!… a vállát vonogatja… azt akarom, hogy sajnáljon… Mert kutya vagyok én is!… kutya!, semmi más! Büdös kutya!… – Én dog! Dog! Azzal ugatni kezdek… ugatok!… hogy megmutassam, mennyire szeretem… hogy imádom!… azért kissé túlzásnak találja… csapkodok… ugatok, mint egy megvert kutya… négykézláb ügetek a bútorok alatt, be-beverem a fejem, fáj… nem nekem való mutatvány… már kezdi is, zúg a fejem… sípol… lihegek… cseng a fülem… forrósodik… majd felrobbanok… égek… hason csúszok!… nyögdécselek… a párnán vonaglok!… szeretném, ha megbocsátana… nem érdemlem, nem érdemlem meg… égek a szerelemtől… ahogy mondom!… Jajjajj!, repülök!… de igazán!… szeretném, ha megértene!… talán túl kicsi?… talán megijed tőlem?… ahogy így marháskodok?… és pont most ütött be a sebesült karom… annyira fáj, hogy üvöltök, de nem viccből!… és összevissza gyűröm az öltönyömet, a szép új öltönyömet. Hát megérte? – Virginie!… Virginie! – így könyörgök… Túl sok… ennyi már túl sok a boldogságból!… Bocsánatot kérek még egyszer… tízszer… százszor… a lábai elé vetem magam… fohászkodom… hogy imádni fogom mindhalálig… hogy az övé a szívem!… de ha kell, még több is!… A halál semmiség… csak egy sóhaj!… És sóhajtozok, mint harminchat 32


2011.10.11. 15:05:27

ökör!… imádom!… ezerszer is imádom!… és ez mind én vagyok!… Elneveti magát, ahogy rám néz… hogy a zakóm ronggyá gyűrődött… És megszid… De hogy azért mennyire mulatságos vagyok!… Egyszemélyes cirkusz… Közvetlenül az orrom előtt… a karosszékben kuporog… és nevet… keresztbe vetett lábbal… azok a gyönyörű combok!… húú! Szégyelld magad!… de imádom!… kék zoknit visel… jajj!, hiszen ez még egy pici lány!… már megint bajba keveredsz?… de imádom!… Mért hagynak vele egyedül?… Mért nem jön már a bácsi?… Talán megint csapdát állított?… elbizonytalanodom… rám jön megint a rettegés! – Matthew! Matthew! Biztos vagyok benne!… Nincs több röhögés… Föltápászkodom… zihálok! Megint elkapott a félelem… a zsarutól!… – Bocsánat! Bocsánat, kisasszony! Túl szép! Túl csodálatos!… Belehalok, annyira ég a szívem!… Fire there!… Fire!… Itt a tűz!… Azzal a szívemre bökök… Megérinti a mellem!… Alaposan megnevettettem a gyereket… De ez még nem ismer engem!… A végén még felbosszant!… Beleharapok!… nem is tudom!… nézem a lábát, ahogy feszül, izmos, csodás, rózsás… hosszú, napbarnított… a combja, belecsókolok… de nem merem! Mert mi van, ha elzavar?… ha segítségért kiált?… a bácsihoz?… Micsoda disznó vagyok!… Megzabálnám így egészben!… Imádom!… Mindent! Vagy semmit!… Nem zavartatja magát, mert nem vesz komolyan… moziról fecseg… folyton a moziról… Regent Street, ott a mozija… Hogy láttam-e a Rejtélyt?… Rejtélyt?… Miféle rejtélyt?… idegesít… Ugrat persze… Rejtélyt? Rejtélyt? Mert ismerek én nem is egy rejtélyt, de annak semmi köze a mozihoz… Talán ki akar bújni, a kis taknyos?… a rejtélyeivel?… New York rejtélyei, teszi hozzá… Vagy úgy? New York rejtélyei? Tudok én is egy-két rejtélyről, olyanról méghozzá, ami idevaló! Szörnyű és tragikus rejtélyekről… fogalma se lehet róla… kegyetlen kislány!… és hogy én mennyire szerencsétlen vagyok… hogy én szerencsétlen?… meglepődött. De rögtön lerázza!… nevet, mint egy angyal… túl fiatal! Kiábrándító… már hogy rajtam mulat… Bedühödök!… egyetlen pillanat alatt! Ebből mára elég!… a pimaszkodásaiból… És jól lehordom a hülye kis pisist! Mert az őrületbe kerget… attól vagyok szerencsétlen!… 33


2011.10.11. 15:05:27

az ő hibája, és nem a karomé… bevallom, hogy a háború… Hát nem látja a karomat? Hogy mennyire szenvedek? Lemeztelenítem, megmutatom… Megérinti… de csak annyi jön ki belőle, hogy ááá! ááá!… és kész!… Nem is csodálkozik rajta… Hát a fejemet, megnézné?… a fülemet?… meg se rezzen… talán nem hisz nekem?… azok a forradások pedig valódiak!… talán azt hiszi, hogy az egész csak csalás? Mint a bácsikája? Mint Sosthène? Hogy mind azok vagyunk?… De hisz látnia kellene… hogy ez itt tündérország!… Kiborít teljesen! Borzalmakra vágyik?… A mozi hülyíthette meg ennyire… vért szeretne látni a kicsike… hát ha csak arra vágyik, mesélek én majd neki háborús borzalmakat!… ahol dézsából ömlik a vér!… de akkor aztán nincs több panasz!… én beszélek, és amit mondok, az úgy van!… máris köpköd a géppuska!… pokoli a csata!, hasad a has! De majd csak összeforr! Fej szétdurran! Kilógó belek!… bugyborékolnak!… Mészárlás nagyban! Lesz mitől beijednie!… Bocsi, kicsikém!… Vörösen, vastagon, az egész földet beborítja a bedarált hús és csont masszája! Barázdák! dombok! hegyek! A völgy meg hullával teli, pedig még nincs végük, nyögnek, jajgatnak! Miközben átvonul rajtuk a tüzérség! Nyomás! Gyerünk!… hajtsátok meg!… most az autóbuszok! Következhet a lovasság… még és még! Csattognak a zászlók… rettenetes a zaj… dörög a föld, és dörög az ég! Tíz! Húsz! Száz dördülés! Utánzom neki a csatazajokat… hörgés, aztán hurrá!… de nem érdeklik… hidegen hagyja, mintha még nem is mulattatná… Hát nem látja, hogy én magam vagyok a nagy hős?… Nem értem! A legvitézebb sebesült?… Pedig teli tüdőből üvöltök!… habzik a szám… Én magam indítom a rohamot, a szentségit!… Tagada… di… mutatom is neki!, én vezetem a legharcosabb szakaszt!… a legkegyetlenebbet!… Beleadok mindent!… Ez azért mégis más, mint amit a vacak mozijában láthat!… azok a gyerekes ijesztgetések!… Csak utánam!… Remeg a föld, ahol trappol a század! Mert valódi! Tüzérség induuul! A kurvanyátok! Szaros banda!… Tüzet szüntess!… Lovasság meeehet!… Vágta!… De csak nevet rajta!… A kis liba!… Hiszen ez semmit sem ért! Kikészültem!… Visszazuhanok a székbe!… kivagyok, tényleg!… égek!… hiába is erőlködöm!… micsoda komiszság!… Megtört a varázslat!… Feladhatom…


2011.10.11. 15:05:27

em tartott sokáig Hatra már vissza is értem pazarul felöltözve alkalmi vétel nem onnét, ahonnét akartam, a Tottenhamről hanem Süsstől, a Stranden

Recommend Documents