1
TARTALOMJEGYZÉK
1 Bevezetés .................................................................................................................................. 3 2 Az aktuális munkaerő-piaci helyzet ............................................................................................ 4 Az álláskeresés során szerzett tapasztalatok ...................................................................................... 5 Az eddigi munkahelyeken szerzett tapasztalatok ............................................................................... 6 3 Képzés és továbbképzés ........................................................................................................... 10 4 Ingázási hajlandóság ................................................................................................................ 12 5 Az AMS-sel/munkaügyi központtal szerzett tapasztalatok......................................................... 14
2
1 Bevezetés A Netlab proejekt keretében készülő harmadik részletes elemzés vizsgálati célcsoportját elsősorban az alacsony képzettségűek munkaerő-piaci helyzete és ott valamint a munkaügyi igazgatási szervekkel tapasztalatai képeztékennek szellemében a velük készített interjúk témája és értékelése az alábbi kérdések körül forgott:
képzés és továbbképzés
szakmai karrier
a munkakeresés során szerzett tapasztalatok
az eddigi munkahelyeken szerzett tapasztalatok
továbbképzési hajlandóság
ingázói hajlandóság
az AMS-sel/ a Munkaügyi Központtal szerzett tapasztalatok
Az interjú-vezérfonal tartalmi súlypontjait e modul keretében a munkacsoport közösen dolgozta ki, és a célcsoport is így került meghatározásra: olyan személyek kerültek ide, akik maximum általános iskolai végzettséggel rendelkeznek. Az alacsony végzettségű célcsoporthoz való hozzáférés érdekében a magyar munkaügyi központok és az osztrák munkaerő-piaci szolgálat bocsátotta rendelkezésre a kapcsolatfelvételi adatokat. Az osztrák oldalon ezen túlmenően abban maradtak, hogy a képzést szervező cégen keresztül veszik fel a kapcsolatot az érintettekkel. Összesen 21, a határtérségben élő személlyel sikerült interjút készíteni. Ebben az összefüggésben meg kell azonban állapítani, hogy e célcsoport együttműködési hajlandósága igen csekély, részben már megállapodott időpontokat mondtak le, illetve megtagadták a további kapcsolatfelvételt. Osztrák oldalon 4 férfi és 7 nő, magyar oldalon pedig 4 férfi és 6 nő vett részt a megkérdezésben. A megkérdezettek közül mindenki a programterületen belül, tehát Ausztriában Industrieviertelben és Burgenlandban, magyar oldalon pedig GyőrMoson-Sopron, Vas vagy Zala megyében lakott. E helyütt szeretnénk köszönetet mondani valamennyi interjúalanynak az együttműködésért!
Die Befragungen wurden im Rahmen des Projektes NetLab („Network for Labourmarket Cooperation in the Border Region HU-AT“) beauftragt und von L&R Sozialforschung, Mag.ª Barbara Willsberger und Mag.ª Andrea Major, durchgeführt.
L&R SOZIALFORSCHUNG A-1060 Wien, Liniengasse 2A/1
Inhaltlich und strategisch wird das Projekt NetLab geleitet und unterstützt durch folgende Partnerinstitutionen:
3
2 Az aktuális munkaerő-piaci helyzet Azok a személyek, akik csak általános iskolai, vagy egyáltalán semmilyen végzettséggel nem rendelkeznek, már hosszú ideje hátrányos helyzetű csoportot képeznek a munkaerőpiacon. A gazdasági válság következtében az ő helyzetük még tovább romlott, mivel az elbocsátások elsősorban az alacsony végzettségűeket érintették, és ezen célcsoport visszavezetése a munkaerőpiacra különösen nehéz. A fentieket a munkanélküliségi adatok is alátámasztják. 2011. első negyedévében a nyugat-dunántúli régióban összesen 34.928 álláskeresőt regisztráltak. A munkanélküliek aránya Győr-Moson-Sopron megyében 5,5%, Vas megyében 7,2%, és Zala megyében 11,3%, országosan pedig 12,9%. Ez azt jelenti, hogy a nyugat-dunántúli régió munkaerő-piaci helyzete lényegesen kedvezőbb képet mutat, mint a többi magyarországi régióé. A Központi Statisztikai Hivatal elemzése szerint mindenekelőtt azok érintettek a munkanélküliség által, akik legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkeznek: arányuk az álláskeresők között 28,3% (Győr-MosonSopron megye) és 38,4% (Zala megye) között van. Magyarországon azonban a szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők között is sok a munkanélküli (30%). Megjegyzendő, hogy Magyarországon a szakmunkás képzés Ausztriától eltérően nem duális rendszerű, hanem kizárólag szakképző iskolák keretein belül folyik. Táblázat :
Álláskeresők a Nyugat-dunántúli Régióban, legmagasabb iskolai végzettség szerint (2011. május)
általános iskola szakiskola szakmunkásképző gimnázium szakközépiskola technikum felsőfokú végzettség
Győr-MosonSopron megye 28,3% 3,0% 30,0% 10,0% 15,4% 3,9% 9,4%
Vas megye 33,3% 1,4% 30,0% 8,6% 14,9% 4,1% 7,7%
Zala megye 38,4% 2,2% 30,1% 6,9% 12,7% 4,1% 5,6%
Forrás: Központi Statisztikai Hivatal, Magyarország
Ausztria európai összehasonlításban nagyon gyorsan kilábalt a gazdasági válságból, és ennek következtében munkanélküliségi és más munkaerő-piaci mutatói is jobbak a magyarországi adatoknál. 2011. májusában Burgenlandban 5.648, Industrieviertelben pedig 12.915 munkanélkülit tartottak nyilván. Mindkét adat alacsonyabb az előző évinél. Az alacsonyan képzettek a pozitív tendencia ellenére egyértelműen a válság vesztesei, ami az alábbi táblázatból is jól kitűnik. Eszerint Burgenlandban a regisztrált munkanélküliek 1,9%-a semmilyen, 35,7%-uk pedig csupán általános iskolai végzettséggel rendelkezett. Industrieviertelben még rosszabbak az arányok: 4,5% nem fejezte be az általános iskolát sem, 40,8% pedig legfeljebb általános iskolai végzettséggel bírt. Figyelembe véve az iskolai végzettségek megoszlását az összlakosság körében mindkét érték nagyon magasnak számít és azt jelzi, hogy éppen ezen célcsoportnak különösen nehéz a munkanélküliség után talpra állni és tartós munkahelyet találni. A mindössze általános iskolai végzettséggel rendelkező pályakezdők elhelyezkedési esélyei szintén jelentősen rosszabbak, mint a szakmával rendelkezőké.
4
Táblázat:
Munkanélküliek Ausztriában, legmagasabb iskolai végzettség szerint (2011. május) Burgenland
nem fejezte be az általános iskolát általános iskola duális szakmunkásképzés szakiskola szakközépiskola, gimnázium felsőfokú végzettség tisztázatlan
Niederösterreich
Industrieviertel
1,9%
4,0%
4,5%
35,7% 39,0% 10,0%
39,5% 34,8% 7,7%
40,8% 31,9% 7,1%
10,3%
9,7%
10,8%
2,9% 0,2%
3,8% 0,5%
4,4% 0,4%
Forrás: AMS Österreich
A munkaügyi központok számára főként az alacsonyan képzett munkanélküliek jelentik majd a legnagyobb kihívást a jövőben, mivel ebben a körben az álláskeresők közti verseny – a munkaerő-piaci nyitást is figyelembe véve – nőni fog. A munkaügyi központok feladata továbbra is a közvetítés, a tanácsadás, valamint megfelelő képzések indítása. Az alacsony képzettségűek rosszabb munkavállalási kilátásait az interjúalanyok által elmondottak is megerősítik. Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a munkaügyi központok és képzőhelyek által biztosított elérhetőségi adatok alapján csak olyan személyeket kerestünk meg, akik jelenleg állást keresnek. A megkérdezettek szakmai életrajza azonban egyértelműen alátámasztja kritikus munkaerő-piaci helyzetüket. Az osztrák megkérdezettek mindegyike regisztrált álláskereső vagy munkanélküli volt. A magyar interjúalanyokat is álláskeresőként tartják nyilván. Közülük kettőnek van ugyan állása, az alacsony fizetés miatt azonban új munkahelyet keresnek.
Az álláskeresés során szerzett tapasztalatok A munkahelykeresést minden megkérdezett esetében munkanélküliségben töltött hosszabb időszakok, gyakran megválaszolatlan álláspályázatok sokasága, és mindennek megfelelően növekvő frusztráció jellemzi. Az osztrákok körében a barátok, ismerősök, az internet, a Munkaerő-piaci Szolgálat (AMS), a képzéseket vezető oktatók, a spontán álláspályázatok és az álláshirdetések kerültek említésre, mint a munkahelytalálás lehetséges útjai. Sok interjúalanynak az volt a tapasztalata, hogy a legjobb és legeredményesebb módszer egy állás megszerzésre a cégek személyes felkeresése, valamint a barátok és ismerősök általi beajánlás. Ezzel szemben például az interneten keresztüli pályázás lényegesen gyengébb eredménnyel jár, az ilyen úton jelentkezők gyakran választ sem kaptak. Egy fő azonban megemlítette az AMS honlapját is, amelyet elsődleges álláskeresési forrásként használ. A megkérdezettek a fentieken túlmenően az AMS képzéseit említették, mint a munkakereséshez nyújtott segítséget. Azt hangsúlyozták, hogy az oktatóknak többnyire jó kapcsolataik vannak a cégekkel, és ez növeli az esélyt, hogy valakit felvegyenek egy vállalathoz. Az álláskereséssel összefüggésben tanácsadó intézményként szinte mindenki megnevezte az AMS-t. A támogatás mindenekelőtt a munkahelykeresés során, valamint az elérhető szakmai lehetőségekről adott információk formájában nyilvánul meg. Egyes esetekben az ügyintézők a pályázati anyag összeállításában is segítenek. Néhány interjúalany főként ez utóbbit tartotta nagyon fontosnak és hasznosnak, mivel bizonytalannak érezték magukat a fogalmazás és helyesírás tekintetében. Elsősorban a fiatalabbak számára a család és a barátok is számottevő támogatást jelentenek. Az álláskeresés során szerzett rossz tapasztalatok ellenére nem túlságosan magas a megkérdezettek továbbképzési hajlandósága. A válaszadók csak valamivel több mint fele lenne hajlandó magát továbbképezni. A tizenegy megkérdezett közül ötnek viszonylag konkrét elképzelése is volt erre vonatkozóan (betegápolás, számítástechnika, könyvelés, illetve a korábban abbahagyott szakmunkásképzés folytatása). Ezek közül három esetben az AMS nem járult hozzá a preferált képzéshez, egy esetben pedig még nem született döntés. A
5
többiek – főként az idősebbek – csak csekély hajlandóságot mutatnak a továbbképzésre, azt is leginkább a „ha nincs más választásom, akkor megteszem” mottó égisze alatt. Magyar oldalon is általában negatívak a tapasztalatok az álláskereséssel kapcsolatosan. A megkérdezettek elmondása alapján a keresés időtartama öt hónap és több év között mozog, és az utóbbi fordul elő gyakrabban. Egyikük öt éven át volt álláskereső, miközben időnként egy munkaerő-kölcsönző cégnél dolgozhatott, ahol havonta hosszabbították meg a szerződését. A megkérdezettek keresési stratégiái sokrétűek, úgy mint rokonok, barátok, ismerősök közbenjárása, újsághirdetések, internetes platformok, valamint spontán álláspályázatok és a munkaügyi központ. A legeredményesebbnek – ugyanúgy, mint Ausztriában – a rokonok, ismerősök által lehetővé tett személyes kapcsolatfelvételt ítélik, ezt követik az újságok álláshirdetései és az internet. Az interjúalanyok tapasztalatai alapján azonban a cégek alig-alig reagálnak az álláspályázatokra, ami tekintettel a nagy számú beadott pályázatot érthető módon frusztrációhoz vezet. A tapasztalatok közé tartozik még az is, hogy a nagyobb cégekhez beadott pályázatok jellemzően sikeresebbek, mint a kis- és középvállalatokhoz beadottak. Amennyiben a pályázáshoz segítségre van szükség, a saját kapcsolatrendszer nyújt támogatást. A legtöbben azonban megpróbálnak önállóan állást találni. A munkaügyi központot csak ketten nevezték meg, mint támogató intézményt. Összességében megállapítható, hogy az érintettek – többek között a megszerzett tapasztalatokból kiindulva – meglehetősen reálisan ítélik meg az elhelyezkedési esélyeiket. Az alacsony képzettség általában akadályt jelent az érintettek számára, ugyanúgy, mint az idősebb korosztály esetben a kor és az esetleges egészségügyi problémák. Ezzel összecsengnek azok a szakmák, amelyekben a megkérdezettek állást keresnek. A nőknél ezek többnyire segédmunkák, takarítás vagy vendéglátóipari tevékenység, férfiaknál az építőipar és a mezőgazdasági idénymunka jön számításba. Az egyik hölgy válaszadó még 24 órás ápolást is vállalna. Általánosságban kijelenthető az is, hogy az érintettek igen súlyos pénzügyi helyzetükre tekintettel bármilyen munkát elvállalnának. Néhányuk számára a külföldi munka is szóba jöhet, csakhogy amennyiben állásinterjúra kerülne sor, nem tudnák finanszírozni a kiutazás, a szállás és az ellátás költségeit. Az interjúk területi szempontú kiértékelése során kiderült, hogy Zala megyében, illetve a vidéki térségekben rosszabbnak ítélik meg a munkavállalási esélyeket, mint például Győr-Moson-Sopron megyében. Két magyar válaszadó megemlítette a feketemunkát is, mint lehetőséget. Kiderült, hogy szájról szájra történő közvetítéssel elég jó eséllyel lehet feketemunkát találni, és azzal pénzt keresni. Az osztrák válaszadókkal szemben a magyarok továbbképzési hajlandósága magas. Mindazonáltal majdnem minden megkérdezett elmondta, hogy csak munka mellett végezhető, és támogatott képzésen tudna részt venni, mivel amúgy a képzési időszakot anyagi okokból nem tudná átvészelni. Alapvetően minden megkérdezett számára az anyagiak biztosítása áll első helyen. Egyikük például így nyilatkozott: „Elsődlegesen pénzt kell keresnem. Később, amikor már valamennyire túljutok a nehezén, tiszta fejjel fogok tudni gondolkodni, és akkor majd részt veszek egy komolyabb képzésen.”
Az eddigi munkahelyeken szerzett tapasztalatok A különféle kutatások eredményei, akárcsak az általunk készített interjúk is, minden esetben alátámasztják az alacsonyan képzett munkaerő kritikus munkaerő-piaci helyzetét. Az interjúkból főleg az derül ki egyértelműen, hogy az érintettek milyen sokszor kényszerültek munkahelyet váltani, illetve azt feladni. Az osztrákok közül minden megkérdezett dolgozott már, de egyikük sem folyamatosan. A munkavégzés rövidebb vagy hosszabb fázisait rendre hosszabb munkanélküli időszakok váltják, amelyeket esetleg időnként valamilyen szakmai képzésen való részvétel szakít meg. Az adott munkahely elveszítésének okai is sokfélék, úgy mint mobbing, szezonális foglalkoztatás, a cég megszűnése, egészségügyi problémák, konfliktus a főnökkel, büntetett előélet, kábítószer-függőség stb. A szakmai életutak sokféleségének szemléltetésére ötöt ragadunk ki példaképpen, amelyeket összefoglalva mutatunk be: Eddig még nem volt munkahelyem, csak gyakornokként dolgoztam konyhai kisegítőként, eladóként, rakodóként, az idősotthon mosodájában és a patyolatban. A váltások oka a mobbing volt, vagy az, hogy nem tetszett a munkahely. Az egyik gyakornoki helyemről a
6
főnök küldött el, mondván, hogy túl lassú és szétszórt vagyok. Legtöbbször azonban én nem jöttem ki a munkatársaimmal. Ha valakivel nem jövök ki, akkor nem bírom ki sokáig azon a munkahelyen, el kell onnan jönnöm. Az elmúlt három évben többször is voltam munkanélküli, de nem tudnám megmondani, hogy pontosan meddig tartott a leghosszabb ilyen időszak. (1. interjú) Dolgoztam tetőfedőként, villanyszerelőként, két szódavíz előállító cégnél és egy cipőgyárban. Voltak cégek, amelyek megszűntek, és ezért veszítettem el az állásomat. Tetőfedőként mindig csak szezonálisan tudtam munkát vállalni. De olyan soha nem volt, hogy én ne akartam volna valahol megmaradni. Az egyes állásaim között átlagosan 4-5 hónapig voltam munka nélkül. (3. interjú) Az utolsó gyárban, ahol állásom volt, vízvezeték szerelvényeket gyártottak. Huszonnégy éven át dolgoztam ott. Aztán harminc embert elküldtek, mert vagy túl idősnek vagy túl drágának tartottak bennünket, pedig csak kb. 1.100 Eurót kerestünk. Dolgoztam egy textilnyomó üzemben is, de aztán az is bezárt. Oda az AMS közvetített ki. Utána voltam még két kisebb cégnél, de porckorongsérvem lett, és már nem tudtam nehéz fizikai munkát végezni. 2006 óta munkanélküli voltam, de egy barátomnak és az AMS-nek hála három hónapja újra van munkám: az önkormányzatnál dolgozom. (4. interjú) Abba kellett hagynom a virágkötő képzést, mert allergiás vagyok a rőzsére. Azután takarítónőként, eladóként, manikűrös-pedikűrösként és óvodai kisegítőként dolgoztam. A legutóbbi bejárónői állásom a Sozial Globál cégnél nagyon tetszett. A vállalkozás azonban megszüntette ezt a tevékenységet, és utána nem volt munkám. Ilyesmit bármikor szívesen csinálnék, ők egyébként felvettek volna házi gondozónak is, de ahhoz el kellett volna végeznem egy képzést, amit viszont az AMS nem finanszírozott, mert nem volt meg a három biztosítási évem. Én magam meg nem tudom kifizetni a költségeket. (7. interjú, nő) Eddig mindig a kiskereskedelemben dolgoztam, például egy fémszaküzletben árufeltöltőként és raktárosként. De onnan a GYES után elbocsátottak. Dolgoztam egy cipőboltban is, ahol én mondtam fel, mert egyszerűen nem akartam tovább ott maradni. Az utána következő munkahelyeimen – egy tisztítóban és egy textilüzletben – csak határozott idejű munkaviszonyom volt. Eddig az álláskeresés nagy nehézséget okozott számomra. Mindig az volt az érzésem, hogy a munkaadók annak függvényében vesznek fel valakit, hogy hány gyereke van az illetőnek. Attól tartok, hogy engem nem fognak felvenni, mert három gyerekem van, és azt hiszik, hogy sokszor hiányoznék a munkából a gyerekek betegsége miatt (11. interjú). A megkérdezettek nagyon is tudatában vannak annak, hogy elhelyezkedési esélyeik csekélyek, és tisztában vannak vele, hogy a szakmunkás-képesítés, illetve egyéb végzettség hiánya óriási hátrányt jelent számukra az álláskeresésben. Az olyan kijelentések, mint „akinek nincs szakmája, annak minden lehetőséggel élnie kell, hogy dolgozhasson”, nagyon jól jellemzik ezt az állapotot. Ezen kívül a válaszadók tapasztalata szerint a gyerekneveléssel járó kötelezettségek és a 45 év feletti életkor is korlátozó tényezők az elhelyezkedés tekintetében. Bizonyos esetekben azonban maguk a dolgozók mondanak fel, mert a munkát túl nehéznek, hangosnak vagy koszosnak találják. A törvényi előírásoknak megfelelő bérezéssel kapcsolatban a megkérdezettek közül csak háromnak volt problémája. Egy esetben egy szakmai gyakorlat anyagi ellentételezése nem a kollektív szerződésben rögzített feltételek szerint történt, és ez ügyben a Munkavállalói Kamara (Arbeiterkammer) segítségével eljárás van folyamatban. Egy másik esetben az előzetes megállapodástól eltérően csak 5 eurós órabér került kifizetésre. Az érintett munkavállaló azonban nem tett további lépéseket, mivel a munka úgyis csak három hétig tartott. Örvendetes, hogy ilyen esetekben az érintettek kikérik a Munkavállalói Kamara tanácsát. Ez bizonyára a különböző képzéseket tartó oktatók felvilágosító munkájának a hatása. Egy további esetben a cég csődbe ment, és emiatt nem fizették ki a dolgozónak járó bért.
7
Érdekes, hogy mindössze két válaszadó került kapcsolatba valamilyen munkaerő-kölcsönző céggel, amelynek utóbb dolgoztak is, még ha ez minden esetben csak rövid időtartamra szólt is. Kedvezőtlennek ítélik, hogy a fizetés alacsony és a foglalkoztatás többnyire rövid idejű. Ezen kívül a kölcsönzött munkaerő könnyen helyettesíthető, és sok válaszadó azon a véleményen volt, hogy a munkaerő-kölcsönzésből tulajdonképpen csak a cég profitál. A magyarokkal készül interjúk kiértékelése is azt támasztja alá, hogy az emberek foglalkoztatási múltja hihetetlenül változatos. Minden megkérdezett személy dolgozott már korábban, de az összkép alapján nagyon gyakori a munkaviszony valamilyen okból való megszűnése, majd az ezt követő munkanélküliség, továbbá a szociális segély igénybevétele. A nagyobb elbocsátási hullámoknak főként a nagy termelő vállalatoknál tartósan foglalkoztatott idősebb munkavállalók estek áldozataiul. Ketten hosszabb időn keresztül feketemunkából éltek. Munkanélküliként sokan munkaerő-kölcsönző cégekhez fordultak. Most következzen a példaképpen kiragadott öt magyar szakmai életút, amelyeket szintén rövidített formában közlünk: Harminc éven át dolgoztam egy gyárban segédmunkásként. Csoportos létszámleépítés során lettem munkanélküli, majd regisztráltattam magam a munkaügyi központban. Kilenc hónapja voltam munka nélkül, amikor kaptam a munkaügyi központ egy takarítói állást közvetített részemre. Három hónap után azonban ezt az állást át kellett adnom valaki másnak. Ezután három hónapig megint álláskeresőként voltam nyilvántartva, most pedig szociális segélyt kapok. A környékünkön sajnos alig van munkalehetőség. (1. interjú) A tanulmányaim megszakítását követően kilenc hónapig egy kórházban takarítottam. Ezt követően elmentem dolgozni egy éjszakai bárba. Ott viszont négy hónap után felmondtam, mert nem fizették ki a béremet. Utána bébiszitterként, idősgondozóként és eladóként dolgoztam, de mindegyiket csak rövid ideig. Ezen kívül dolgoztam gyárban betanított munkásként, ahol meg az éjszakai műszakpótlékot nem kaptam meg. Amikor ezt forszírozni próbáltam, felmondtak. (2. interjú) Egy éven át varrónő voltam egy kis cégnél. Aztán bejelentkeztem munkanélkülinek, hogy részt vehessek a munkaügyi központ felszolgáló képzésén. A vizsgán viszont nem mentem át. Ezután jelentkeztem az egyik munkaerő-kölcsönző cégnél. Rajtuk keresztül három hónap múlva lett egy kisegítői állásom egy vállalatnál. Akkor húsz éves voltam, és azt gondoltam, hogy kezdetnek nem rossz, és hogy majd hamar eljövök onnan. Azóta eltelt öt év, és ezalatt végig csak egy-egy hónapra szólt a munkaszerződésem. Egy hónappal ezelőtt aztán végre átvett a cég. (3. interjú) Életem során csak az első négy-öt évben, illetve nemrég kb. hat évig dolgoztam hivatalosan. Először egy városban, az elektronikai iparban, majd pedig egy faluban az áram- és gázellátó szolgáltatónál. Amúgy meg feketén, napi bérért dolgoztam a mezőgazdaságban, idénymunkásként, borospincében, ácsként és bádogosként. Ez azért volt, mert így több pénzt kaptam zsebbe. Most már belátom, hogy jól jönne a TB és főleg a nyugdíj, de ezen most már késő gondolkodni. Barátokon és ismerősökön keresztül szereztem ezeket a munkákat. Egyszer mehettem volna dolgozni máshova is, három műszakba, de azt nem bírtam volna egészségügyi okok miatt. Munkanélküli és szociális segélyre jogosult többször is voltam életem során. Regisztrálva vagyok az önkormányzatnál a közmunkaprogramra, úgyhogy felváltva dolgozom négy órában és vagyok munkanélküli, pontosabban amikor nem dolgozom, szociális segélyt kapok. (7. interjú) Miután otthagytam az iskolát, egy évig segédmunkásként dolgoztam az építőiparban, utána pedig két és fél évig targoncavezető voltam egy nyomdában. Ezután két éven át biztonsági őr voltam egy pályaudvaron. A biztonsági szolgálat érdekelt volna, de nem volt meg a fegyvertartási engedélyem. Már jó tíz éve feketén dolgozom. Sokféle szakmában szereztem tapasztalat. Az elköltözésünk után bejelentkeztem álláskeresőként, mert már nem akartam vállalni annak a kockázatát, hogy elkapnak feketemunkán. Ez hat évvel ezelőtt volt. Azóta nemigen találok állást. A munkaerő-kölcsönzők kiközvetítettek, de az tiszta kizsákmányolás volt, úgyhogy rögtön abba is hagytam. Az önkormányzatnál
8
dolgoztam pár hónapig kisegítő munkásként, illetve időről időre kapok rövidebb ideig tartó munkákat. De nagy áttörésre nem került sor. (9. interjú) A fenti válogatásból egyértelműen látszik, hogy milyen nehéz munkahelyet találni, és hogy több esetben kihasználják az érintettek kilátástalan helyzetét. Eszerint a megkérdezettek több mint fele számolt be a bérezéssel kapcsolatos problémákról, mint például a különböző juttatások, pótlékok, éjszakai munkáért járó bér és az adott tevékenység után járó minimálbér ki nem fizetése. A munkaerő-kölcsönző cégekkel kapcsolatban az is előfordul, hogy több éven keresztül havonta hosszabbítják meg a munkaszerződést. Többen kihangsúlyozták azt is, hogy az ilyen cégeken keresztül foglalkoztatott munkavállalók nagy bizonytalanságban és kiszolgáltatottságban élnek. Néhány beszámoló szerint például ilyen körülmények között nem jár a GYES, és az alkalmazottak nem felelnek meg a hitelképesség feltételeinek sem. Csaknem minden megkérdezettnek volt már kapcsolata valamelyik munkaerő-kölcsönzővel. Ennek előnyét főként abban látják, hogy viszonylag gyorsan kiközvetítik őket. A bérezéssel kapcsolatban eltérő tapasztalatokat szereztek: volt olyan, aki magasabb bért kapott addig, amíg a kölcsönző cég alkalmazásában állt, mint amikor állományba vette az a vállalat, ahol dolgozott, más pedig az átvételt követően keresett kevesebbet. Egy válaszadótól megtudtuk, hogy őt mindig csak nyolc hónapon át alkalmazza egy munkaerő-kölcsönző cég, utána pedig rendre egy-két hónapig munkanélküli, mivel a cég csak nyolc hónapon át kap állami támogatást a munkanélküliek alkalmazása után. Az egy-két hónap leteltével aztán újra felveszi ugyanez a kölcsönző cég.
9
3 Képzés és továbbképzés A magyar megkérdezettek közül senkinek sincs az általános iskolainál magasabb végzettsége. Az osztrák válaszadók mindegyike csak a kötelező iskolákat végezte el (Ausztriában az iskolakötelezettség 15 éves korig, a 9. évfolyam elvégzéséig tart. A ford.). Közülük ötnek azért nincs magasabb végzettsége, mert minél előbb pénzt akartak keresni. A többiek elkezdtek ugyan valamilyen középszintű képzést, de azt nem fejezték be. Ezek között voltak különféle (duális rendszerű) szakmunkásképzések, illetve egészségügyi szakiskola. A tanulmányok megszakításának megnevezett okai: lakóhely változtatás, konfliktus a munkaadóval, allergia, valamint lustaság a tanuláshoz. Mindennek megfelelően a továbbképzési hajlandóság is nagyon alacsony a megkérdezettek körében. Eszerint négy válaszadó – többek között életkoruk alapján és tanulási nehézségeik miatt – egyáltalán nem látja már értelmét a továbbképzésnek, mint ahogy az egyik hölgy is mondja (11. interjú): „Már olyan rég volt, már nem tudok visszarázódni, és nem is érdekel. Csak akkor vennék részt valamilyen képzésen, ha nem találnék munkát, és kötelezően előírnák.” A legtöbben előnyben részesítenék a munkahelyre való közvetítést a képzéssel szemben. Egyesek arról számoltak be, hogy az eddig elvégzett tanfolyamok nem hozták meg a kívánt eredményt a munkahelyen. A megkérdezettek azokat a képzéseket értékelték sikeresnek, amelyeket a munkaadó cég kért elvégezni, ilyen például a targoncavezetői jogosítvány vagy az ECDL bizonyítvány megszerzése. Azok számára, akik részt vennének valamilyen képzésben, segédápoló, elektronikus könyvelés vagy óvodai kisegítő tanfolyam jöhet szóba. A képzésre vonatkozó fontos kritériumként elsősorban azt nevezték meg, hogy az oktatók legyenek megértőek és jól tanítsanak. Az olyan képzések esetében, amelyeken nem német anyanyelvűek vesznek részt, előnyös lenne az ő nyelvüket is ismerő oktatók alkalmazása. Ezen kívül lényeges a megfelelően felépített, jól érthető szövegezésű tananyag is. További fontos szempont a válaszadók számára, hogy egy-egy képzési alkalommal ne legyen túlságosan hosszú, valamint hogy egy héten ne legyen minden hétköznap tanítás. Ezzel kapcsolatosan a legkülönbözőbb szakirodalmi források alátámasztják, hogy éppen a tanulatlan embereknél kell különös mértékben alkalmazkodni a tanulási képességeikhez, és nem szabad őket túlterhelni. Fontos tényező természetesen a képzés földrajzi elérhetősége, mivel az érintettek nem engedhetnek meg maguknak hosszú utakat – egyrészt anyagi okokból, másrészt a gyerekneveléssel járó kötöttségek miatt. A tanulás tekintetében a motiváció általában a jobb munkahelyre vagy jobb fizetésre való kilátás. A vizsgált személyek között vannak olyanok, akik csak akkor vennének részt tanfolyamon, ha annak elvégzése esetén konkrét álláslehetőséget kapnának. Többeknek volt az a tapasztalata, hogy azok a képzések, amelyeket az AMS közvetített számukra, nem hoztak megfelelő eredményt. Ez is az oka többek között annak, hogy ez a réteg nem vagy csak alig akar bármit is tanulni. Az AMS nem támogatta azon képzések egy részét, amelyeken az érintettek szerettek volna részt venni, hanem más képzésekre küldte őket, és természetesen ez is befolyásolta az egyének tanulási hajlandóságát. A magyar megkérdezettek közül mindenki elvégezte a nyolc évfolyamos általános iskolát, és közülük csak három nem tanult tovább. Ennek a három személynek kizárólag a pénzkereset jelentette a kiutat a szegénység csapdájából. A többi válaszadó elkezdte ugyan középfokú tanulmányait, de azokat aztán megszakította. A tanulmányokat különböző szakképző iskolákban folytatták (kertész, fodrász, postás, villanyszerelő stb. szakmákban). Az iskola elhagyását leggyakrabban családi gondokkal és/vagy a szülők nehéz anyagi helyzetével indokolták. Mindenekelőtt a fiatalabb interjúalanyok számoltak be a munkaügyi központ képzéseivel kapcsolatos kudarcról, azaz részt vettek ilyenen, eljutottak a vizsgáig, amin viszont már nem mentek át. Egy fő – igaz, ennek már húsz éve – a nehéz elérhetőség miatt hagyta abba a munkaügyi központ képzésén való részvételt: éjszaka kellett ugyanis indulnia ahhoz, hogy odaérjen a tanítás kezdetére. Az ezzel járó terhet csak egy évig tudta viselni, utána már nem. Ez a személy azóta nem próbálkozott újabb képzés elvégzésével. Pozitívan értékelhetők a megkérdezettek némelyikénél különböző végzettségek, így például egy hat hónapos masszázstanfolyam, egy targoncavezetői jogosítvány vagy egy egyéves gyors- és gépíró képzés, amelyet az illető munka mellett, saját költségből finanszírozva végzett el. Egy megkérdezett három hónapos, az önkormányzat által támogatott falusi turizmus képzésen vett részt. Néhány esetben a szűkös anyagiak miatt nem volt mód további tanfolyamok elvégzésére. Ebben a tekintetben kifogásolták, hogy jelenleg a képzéseken való részvételt a munkaügyi központ szigorú feltételekhez köti, és alig van lehetőség továbbképzésre. Így a munkaadónak bizonyos esetekben igazolnia kell, hogy az érintett munkavállalót egy évnél tovább foglalkoztatja, mert ő csak így kaphat engedélyt a továbbképzés elvégzésére. Vannak néhányan, akik nem látnak esélyt a tanulásra, de ennek okai kizárólag a súlyos megélhetési gondok. Az egyik válaszadó például házastársával együtt összesen 57.000 Ft (mostani árfolyamon kb. 190 Euro)
10
munkanélküli segélyt kap havonta. Ilyen esetben az érintettek főként arra törekszenek, hogy munkához jussanak, hogy könnyíthessenek anyagi helyzetükön. Az interjúkból összességében az derül ki, hogy mutatkozik ugyan elegendő hajlandóság a továbbképzésre, azonban hiányoznak a megvalósítás pénzügyi feltételei. Csak egyetlen megkérdezett volt azon a véleményen, hogy a továbbképzés nem javítja az elhelyezkedési esélyeit. Az interjúalanyok egy része nagyon konkrét képzéseket nevezett meg, mint például teherautó jogosítvány, szociális munkás képzés, nyelvtanfolyamok, számítógépes vagy éppen biztonsági őr tanfolyamok, mások csak általános érdeklődési területeket körvonalaztak, nyilván kétségbeesésüktől indíttatva a tekintetben, hogy valamely szakmában végre elérjenek valamit. A legtöbbször említett területek, amelyekhez kapcsolódóan képzési igény jelentkezik: vendéglátás, logisztika, nyelvek, számítástechnika, autóipar, személy és vagyonvédelem, valamint építőipar. A megkérdezettek többsége számára csak munka mellettiképzés jöhet szóba. Döntő tényező a képzés helyének távolsága a lakóhelytől, mivel a magas útiköltséget nem tudják kifizetni, továbbá, hogy az adott képesítés kifejezetten piacképes legyen. Általában lényegesnek tartják az elmélet és a gyakorlat megfelelő arányú oktatását. Egyes válaszadóknak különösen fontos a megfelelő gyakorlati ismeretek átadása. A felmérés arra is fényt derít, hogy előnyben részesülnek a rövidebb, legfeljebb hat hónap időtartamú képzések. A továbbképzési hajlandóság okai nem meglepőek: ezek mindenekelőtt a magasabb fizetés és a jobb elhelyezkedési lehetőségek. Egyes esetekben ide sorolták még a külföldi munkavállalás esélyeinek a javítását, valamint az egyéni fejlődést is.
11
4 Ingázási hajlandóság Az ingázási hajlandóság kérdéskörével – főként a magyar munkavállalók vonatkozásában - természetesen szorosan összefügg az osztrák munkaerőpiac 2011. május 1.-i megnyitása. A korlátozások megszűnésére az osztrák oldalon „vegyes érzelmekkel” tekintenek. A megkérdezett személyek kicsit több mint fele a munkaerő-piaci nyitás következtében változást nem észlelt. Megmutatkozik azonban, hogy közülük is a legtöbben saját magukra nézve hátrányokkal számol a liberalizáció kapcsán. Az interjúkban a legtöbben úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a külföldről érkező munkavállalók kevesebb pénzért is elvállalják ugyanazt a munkát, és emiatt veszélyben van a munkahelyük, illetve nehézséget fog jelenteni az állástalálás. Az interjúalanyok másik része már észlelt változásokat: egyikük pl. arról számolt be, hogy annál a vállalkozásnál, ahol utoljára dolgozott, naponta 8-10 magyar munkavállaló jelent meg állás reményében. A megkérdezettek tapasztalata és véleménye szerint a vállalkozások hajlamosak inkább magyar dolgozókat felvenni, mivel ők alacsonyabb bérért is hajlandóak dolgozni. Elmondásuk szerint a munkaerő-piaci helyzet leginkább az idősebbek és a végzettséggel nem rendelkezők számára romlott fokozott mértékben. Ezeknél a válaszoknál bizonyos regionális különbségek is megfigyelhetők: így pl. a munkaerőpiac megnyitása kapcsán Industrieviertelben sokkal kevesebb változás volt tapasztalható, mint Burgenlandban. Bár a megkérdezettek meglehetősen rossznak ítélik esélyeiket a hazai munkaerőpiacon, ez nem csapódik le jelentősebb ingázási hajlandóságban. Csak egy fő, aki eddig külszolgálatban dolgozott, hajlandó nagyobb utat is megtenni a munkahelyre. Ketten akár (összesen) 100 km napi ingázási távolságot is vállalnának. Egy fő napi 50 km-t tudna elképzelni, három másik interjúalany pedig maximum 30-60 perc utazási időt, azt is csak tömegközlekedési eszközzel. A többi megkérdezett kizárja a napi ingázást, mégpedig többnyire a családi kötelezettségei miatt (ez mind a férfiakra, mind pedig a nőkre vonatkozik). Érdekesnek tűnik az is, hogy csak ketten tudnák elképzelni a külföldi munkavégzést, közülük is az egyik csak akkor, ha a munkabér elég magas. A többi megkérdezett számára a külföldön történő munkavállalás nem jelent alternatívát. Ennek okaként a nyelvtudás hiányát, valamint az otthoni családi és társadalmi kapcsolatokat nevezték meg, illetve részben a megvalósításhoz szükséges anyagi eszközök hiányát. Amint már a tanulmány elején megállapítottuk, a magyarországi munkaerő-piaci helyzet lényegesen feszültebb, mint a vizsgált osztrák területek. A magyar interjúalanyok ezen túlmenően igen alacsony kereseti lehetőségekről számolnak be. Erre való tekintettel nem meglepő, hogy az ingázói hajlandóság a határ ezen oldalán igen magas, már csak azért is, mert sokan úgy gondolják, hogy a saját környékükön igen kicsi az esély az állástalálásra. Az egyik megkérdezett még napi négy órát is hajlandó lenne ingázni a munkahelyre és vissza. A többiek nagy része két-három órát említett. Ezt a fáradtságot elsősorban a szomszédos országban elérhető lényegesen magasabb bérek tennék elviselhetővé – mondják az interjúalanyok, miközben akadályként említik a szakképzettség és a nyelvtudás hiányát. Egyben annak veszélyét is látják, hogy nem a törvényi keretfeltételeknek megfelelően alkalmaznák őket, mert hallottak ilyen negatív példákat az ismerősi körükben. Említésre került az a lehetőség is, hogy ki lehet menni Tirolba szobaasszonynak szezonális munkavállalás keretében, bár a munkaügyi központ előzetesen felméri a jelentkezők némettudását. Mivel a munkaügyi központ nyelvi képzési lehetőséget nem biztosít, a megkérdezettek pedig nehéz anyagi helyzetben vannak, senki nem engedhette meg magának a máshol szervezett német tanfolyamon való részvételt. Egyikük autodidakta módon próbálkozik a tanulással. Az interjúalanyok a fentiek miatt meglehetősen csekélynek ítélték esélyeiket a német nyelvi teszten való megfelelésre. Ami az osztrák munkaerőpiac 2011. május 1.-i megnyitásának kihatásait illeti, a megkérdezettek álláspontja fele-fele arányban oszlik meg: egy részük arról számol be, hogy semminemű érezhető változás nem tapasztalható, miközben a többiek úgy látják, hogy fokozódik az érdeklődés a szomszédos országban szóba jövő munkalehetőségek iránt. Az elmondások szerint főleg azok próbálnak állást találni Ausztriában, akik beszélnek németül. Így pl. felkeresik az AMS regionális kirendeltségeit, ahol álláslisták vannak kitéve, illetve az internetet is használják erre a célra, valamint kint dolgozó ismerősökön keresztül is próbálnak álláshoz jutni. Azt is megfigyelték, hogy az Ausztriába napi szinten ingázók sokkal jobban állnak anyagilag, mint a Magyarországon dolgozók. Ennek következtében az Ausztriában való munkavégzés további fontos előnyeként látják az anyagi biztonságot. A szóba jövő munkák a takarítás, a szüreti munka és a vendéglátóipari segédmunkák. A megkérdezettek mindamellett reálisan ítélik meg az arra való esélyeiket, hogy az osztrák munkaerőpiacon állást találjanak. Így egyikük hangsúlyozta, hogy azok, akik ki akartak menni, már Ausztriában vagy más külföldi országban vannak, de a hozzá hasonlóknak az alacsony képzettségükkel alig van esélyük az osztrák munkaerőpiacon. A képzettségbeli probléma mellett a hiányzó nyelvtudás valamint a gyenge mobilitási
12
hajlandóság az akadálya szerintük az ausztriai munkavállalásnak. Sok megkérdezett ugyanis csekély jövedelme miatt nem képes autót fenntartani, illetve nem engedhet meg magának hosszabb utakat, és amiatt rákényszerül, hogy a közelebbi környezetében keressen munkahelyet. Ausztria mint potenciális célország mellett Nagy-Britanniát és Németországot említették. Előnyként elsősorban az ezekben az országokban elérhető lényegesen magasabb jövedelemből eredő anyagi biztonságra hivatkoztak, de a teljesítmény nagyobb elismertségét, a továbbképzési lehetőségeket és az egészségügyi rendszert is nevesítették. Az érintettek azonban a Nagy-Britanniában vagy Németországban való munkavégzést csak néhány éves határozott időszakra tudják elképzelni. E körben a családi struktúrát valamint a társadalmi kapcsolatokat említik az otthon maradás indokaként.
13
5 Az AMS-sel/munkaügyi központtal szerzett tapasztalatok Mind az osztrák, mint pedig a magyar oldalon valamennyi megkérdezett személynek volt már kapcsolata az illetékes munkaügyi igazgatási szervvel. Az alábbiakban látni fogjuk, hogy az elégedettség magyar részről – a rossz munkaerő-piaci helyzet ellenére – némileg magasabb, mint az osztrákoknál. Az osztrák interjúalanyok közül hárman azt kifogásolják, hogy nem veszik figyelembe egyéni kívánságaikat, főleg ha már hosszabb ideje munkanélküliek. Azt is elmondták, hogy a tanácsadókat esetenként nem érdekli túlzottan az ügyük és hogy az AMS-ben inkább aktaként kezelik őket, mintsem emberként, akinek megvannak a maga sajátos szükségletei. Az összes többi megkérdezett azonban elégedett volt. Különféle dolgokban megállapították az alkalmasságukat, tanácsadáson vehettek rész, tippeket kaptak az álláskereséshez, valamint megbeszélték a szóba jövő továbbképzési lehetőségeket. Ezek az interjúalanyok barátságosnak és hozzáértőnek találták az ügyintézőket, de azt is látták, hogy lehetőségeik korlátozottak. A tanácsadókkal szerzett közvetlen tapasztalatok tehát nem rosszak, azonban eddig még nem volt a sikeres közvetítés, aminek következtében bizonyos mértékű frusztráltság elkerülhetetlen. Ami az AMS-ben dolgozó ügyintézőkkel szembeni elvárásokat illeti, elsősorban azt szeretnék, ha támogatnák az őket felkeresőket az álláskeresésben, ha olyan állásokat javasolnának, amelyek megfelelnek az adott személy érdeklődési körének és képességeinek, valamint a finanszírozott továbbképzések is említésre kerülnének (beleértve az útiköltséget, telefonköltséget, és a tanfolyamhoz szükséges anyagok és eszközök biztosítását). Eközben fontos, hogy figyelembe vegyék egyéni elképzeléseiket és igényeiket. A tanácsadás irányuljon az adott személy lehetőségeinek vázolására és legyen személyre szabott. Ezen kívül szeretnék, ha nem közvetítenének olyan állásajánlatokat, amelyek nem felelnek meg az elképzeléseiknek és főként a képességeiknek. A megkérdezettek részben már jelentős mértékben frusztráltak, és bár továbbra is az a véleményük, hogy a tanácsadás megfelelő, a munkaerőpiacon nem látnak esélyt. Ami a potenciális továbbképzéseket illeti, ezekről viszonylag keveset tudnak, és az ez irányú érdeklődésük is csekélynek mondható: hatan egyáltalán nem tudtak szóba jövő továbbképzésekről, ketten nem találtak nekik megfelelőt, egy valaki pedig túlságosan öregnek érzi magát hozzá. Csak egy fő végzett el egy számítástechnika tanfolyamot, ami ahhoz kellett, hogy meg tudja szerezni a targoncavezetői jogosítványt, egy további fő pedig szeretne otthoni segítő valamint könyvelő tanfolyamra menni. Az interjúalanyok egy része kritikával is illette a tanfolyamokra való beosztás gyakorlatát, miközben elsősorban a munkaközvetítési tanfolyam értelmét kérdőjelezték meg. Van, aki ezzel összefüggésben ráépülő képzések iránt is érdeklődést mutatott, mint pl. ápolási segéd, vagy otthoni segítő, ezeket a tanfolyamokat azonban nem engedélyezték. A megkérdezettek egy részénél ennek következtében az a benyomás alakult ki, hogy ők nem szólhatnak bele a dolgokba, hanem egyszerűen beosztják őket és kész. A magyar oldalon egy fő kivételével minden megkérdezett elégedett volt a munkaügyi szolgáltatásokkal. Elsősorban az ügyfélszolgálaton dolgozók barátságosságát és segítőkészségét emelték ki. Azonban a magyarországi gazdasági helyzet miatti rezignációról és a tanácsadók e miatti korlátozott lehetőségeiről is beszámoltak. A sikeres munkaközvetítéshez hiányoznak a megfelelő álláshelyek, az alkalmas továbbképzésekhez pedig a pénzügyi eszközök és a lehetőségek. Ennek kapcsán hangsúlyozták, hogy a helyzet az utóbbi évek folyamán romlott, mivel korábban a munkaügyi központ széles körű továbbképzési kínálattal rendelkezett. Kritika csak egy fő részéről hangzott el, aki barátságtalannak és felületesnek értékelte a tanácsadást, amihez még hozzá jött az ügyintézők késése és a túl rövid tanácsadási idő. Az érintettben az az érzés alakult ki, hogy épp csak gyorsan, felszínesen el akarják intézni az esetét azzal, hogy ő igazából nem is akar dolgozni. Milyen legyen tehát az optimális tanácsadás a magyar interjúalanyok véleménye szerint? Elvárják, hogy a tanácsadók foglalkozzanak minden egyes érintett egyedi szükségleteivel, és legyenek barátságosak. Fontos számukra az is, hogy az ügyintéző tájékozott és hozzáértő legyen. Már a tanácsadás előtt utána kellene néznie a régióban szóba jövő álláshelyeknek. Az egyik javaslat hosszú távú stratégiai tervek kidolgozására vonatkozott, amelyek képzési modulokat tartalmaznának. A tanácsadás a megkérdezettek véleménye szerint akkor optimális, ha nem kell kérdéseket feltenni, hanem teljes képet kapnak az aktuális helyzetről és a fennálló lehetőségekről. Fontos lenne az utógondozás is, e-mail, SMS, telefonhívások vagy levelek formájában, amelyek álláslehetőségekről tájékoztatnak. Állásbörzék és egyéb toborzási eszközök alkalmazása esetére az érintettek azt szeretnék, ha megfelelő értesítést kapnának a felvételükről vagy a jelentkezés elutasításáról, mivel ilyen helyzetben a hosszú várakozási időt igen kellemetlennek érzékelik, miközben lehangoló csak sokkal később értesülni róla, hogy az állást már elfoglalta valaki, ráadásul úgy, hogy saját magának kell ezt kiderítenie. Ha itt a lemondások írásos formában
14
vagy telefonon való közlésének megfelelő gyakorlata alakulna ki, akkor a kényszerű várakozás időszakát máris ki lehetne használni újabb pályázásokra. Ami a betöltetlen álláshelyeket illeti, az egyik interjúalany megjegyezte, hogy a munkaerő-kölcsönző cégeknél sokkal több állást kínálnak, mint a munkaügyi központban. Ennek kapcsán azt a javaslat is elhangzott, hogy a munkaügyi központ részéről biztosítsanak hitelt a tartós munkanélkülieknek, amely külföldön történő munkavállalás esetén lehetővé teszi a kezdeti időszak pénzügyi áthidalását, mert abból biztosítani lehet az utazási és létfenntartási költséget. Ennek kapcsán azt is hangsúlyozták, hogy az ilyen jellegű ajánlatoknak a munkaügyi központokon keresztül kellene érkezniük, mivel különben megnyílik a lehetőség a komolytalan dolgokra. E körben a külföldi álláslehetőségekkel kapcsolatban is több információt szeretnének a munkaügyi igazgatási szervek részéről, mivel a külföldi állások közvetítésével jelenleg kizárólag magáncégek foglalkoznak, és visszaélések is előfordulnak. Az is fontos lenne, hogy a betöltetlen állásokról és a végzendő tevékenységekről igen konkrét információk álljanak rendelkezésre, különösen ami a betanított munkákat illeti. A tapasztalat újra és újra azt mutatja, hogy egyesek elfogadják a felkínált állást, de röviddel később felmondanak, mert nem elégedettek vele. Pont az ilyen esetekben járulhatna hozzá a konkrét előzetes tájékoztatás a nagyobb fokú elégedettséghez, mind az álláskeresők, mind munkaadók részéről.
15
16
