1. fejezet A helyzet Egy kulturális, elsősorban a fiatalabb korosztály igényeire építő közösségi tömb kialakítására történik kísérlet, amely egyben a hasonló profilú intézmények koncentrációját hozza létre. Ezzel a fejlesztési akcióval bizonyos értelemben a belvárosi karakter kiterjesztésére nyílik mód, ugyanakkor a belvárosi területek tehermentesednek az ott nehezen kezelhető ifjúsági funkcióktól (pl. deszkások edzése). Nem csupán egy ingatlanba történő beruházásról van szó, hanem több épület, közterület, környező úthálózat rehabilitációjáról. A változás nagyobb területen egyértelműen érzékelhető lesz, és további magánberuházásokat indukál (a belvárosi üzleti szféra északi irányú kiterjesztése).Az utak felújításával az érintett terület szervesebben bekapcsolódhat a város és a kistérség idegenforgalmába. Lényeges említést tenni arról is, hogy az Eger patak völgye az akcióterületen húzódik, ami az egyik legjelentősebb természeti értéke és ezért rekreációs lehetősége a városnak. A revitalizációs törekvések fontos szempontja a kerékpárutak továbbvezetése a belváros felé, valamint vele párhuzamosan gyalogos út és közműhálózat kiépítése az élhetőbb környezet érdekében. Szintén ezt a célt szolgálja, hogy összességében mintegy 2720 m2 területen kerül kialakításra közpark, 500 m2-en új közösségi zöldfelületek és bontás után mintegy 1000 m2-en jön létre az ifjúsági sport terület. A Szent Miklós Városrész rehabilitációja keretében összekötik a történelmi belvárost a felsővárosi új lakónegyeddel, a vonulási útvonalon bővítik az ifjúság számára létrehozott közösségi tereket. A lakótelep és a történelmi belváros találkozási pontjában található a Szent Miklós városrész, amely a Felsővárosban tanuló diákság „vonulási útvonala” is egyben. Itt található az Egal Cult Club, ami az ifjúság kedvelt közösségi színtere, ezért a város jelentős fejlesztéseket eszközölt ezen intézmény helyiségeiben és azokat körülvevő területeken. Az így felújított negyed ezt követően egy, a város szelleméhez méltó összekötő kapocs lehet a régi és az új negyed között.
1
Az Egal klub (a föld alatt) valamennyi új zenei kísérletnek és műfajnak bemutatkozási lehetőséget és ezzel a fiataloknak másfajta programkínálatot ad, mint a kultúra tradicionális színterei (a föld felett). Az eredeti elképzelések jó részéhez ragaszkodva másfél évtized alatt sikerült a klubnak elérni, hogy a kulturális sokszínűség jegyében, erőszakmentes területként működjön, valós alternatívát nyújtva a hagyományos szórakozóhelyek és művelődési intézmények mellett, helyet adva, kapaszkodót biztosítva a kallódó és/vagy szenvedélybeteg fiataloknak. Alulról szerveződve, a lelkesedés erejével egyfajta kreatív alkotóműhellyé, bemutatkozási fórummá vált. A városrészben tervezett beruházások célja nem kizárólag a műszaki, építészeti rehabilitáció, hanem a célközönség – fiatal korosztály – társadalmi rehabilitációja azáltal, hogy a beruházások eredményeképpen megfelelő alternatív időtöltésekre nyílik lehetőség az akcióterületen. (pl. Egal klub ifjúsági és drogprevenciós programjai, Vitkovics ház iskola utáni kézműves programjai, extrém sportpark szolgáltatásai).
2
Az Egal Cult Club SWOT analízise Erősségek
Gyengeségek
Eger centrális földrajzi fekvés A főváros közelsége
Gyorsforgalmi közúti közelség Közlekedési infrastruktúra belső hiányosságai Amíg nem lesznek koncertek zenei egyhangúság Füstmentes helységek hiánya A magasabb kategóriájú szálláshelyek kevés száma Területi eloszlás egyenlőtlensége Eseti támogatásokra való rászorultság
Pályázatokon való folyamatos részvétel Gazdag kulturális örökség Rangos, sokszínű események Erősödő vállalkozói szféra Rendelkezésre álló szabad, képzett munkaerő Aktív önszerveződések A főiskola közelsége, és vele való együttműködés A sokszínű program összeállítása A Szent Miklós városrész rehabilitációjának keretében történő újítások, bővítések Már van szellőző berendezés Szociális segítség nyújtás Lehetőségek Európai Uniós csatlakozás pozitív hatásai A pályázati lehetőségek általános bővülése A nonprofit szférában rejlő lehetőségek kiaknázásához nélkülözhetetlen műszaki infrastruktúra fejlesztés A Szent Miklós városrész rehabilitációjának fokozatos megvalósulása továbbfejlesztése után adódó lehetőségek hasznosítása A turizmus fejlesztési lehetőségeinek kihasználása Együttműködések kibontakozása a civil szférában A regionális, térségi és önkormányzati turisztikai szervezetek együttműködésének erősödése A további segítő szervezetekkel való kapcsolatok erősödése, hasznosulása A nonprofit szektor által nyújtott szolgáltatások iránti igények növekedése Az igényes kikapcsolódásra vágyók, elérése
Saját erő hiánya Helyi lakosság alacsony életszínvonala Hatékony marketing tevékenység hiánya Komplex szórakoztatási termékek hiánya Környezeti kultúra alacsony szintje A lobbizás alacsony hatásfoka Veszélyek Általános tőkehiány A nonprofit szféra veszít a presztizséből Lakossági érdektelenség kialakulásának lehetősége Kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatok térnyerése A környezeti és a közlekedési problémák megoldásának időbeli kitolódása Jól képzett szakemberek elvándorlása A Szent Miklós városrész rehabilitációja nevű pályázatból nyert pénz nem lesz elég a tervezett anyagi keretből Kormányváltás Nem várt helyi, és globális események, negatív hatásai Rossz hírek keltése
3
2. fejezet: A feladat 2.1.
Problémapiramis
I. probléma
II. probléma
III. probléma
Az Egal Cult Club a sajtóban való megjelenést az utóbbi években elhanyagolta
Csak kevesen tudnak, a klub kibővüléséről az új lehetőségekről
Sokan Az Egal Cult Clubot még mindig a Más klubbal azonosítják.
Az Egal Cult Club megközelítőleg sem szerepelt annyit a sajtóban mint a Más klub
Nem jelet meg kellő mennyiségű hír az átalakításokról, illetve, akik tudnak róla azok is csak nehezen tudnak hozzáférni a pontos információkhoz
Az Egal Cult Clubnak még nincs markáns a Más klubtól megkülönböztető arculata
A sajtóban való megjele- Az EGAL kulturális ponés hatékonysága alacsony tenciálja nincs kellő mérszintű tékben kihasználva
Ez a momentum a turista forgalmat is rontja, félreértéseknek ad lehetőséget
Eger város szerepe régió- A civil szervezetek munban felértékelődött, az Eu- kája általában nincs jól rópa Kulturális Fővárosa „eladva” cím megpályázása óta. Ez generálhatja az érdeklődést a megyén kívül is.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázása óta, országos szinten nagyobb az érdeklődés Eger iránt. Ez generálhatja az érdeklődést a megyén kívül is. Ezért is fontos az „új” név tudatosítás.
Az hosszú évek során ki- A fejlesztési tervek társaalakított baráti kapcsolatok dalmasítása nem kellő az újságírókkal biztosítmélységű hatnák a folyamatos médiában való megjelenést.
A képzőhelyek munkája összehangolatlan
A médiával együttműkö- A klub értékei jelen pilladési formák deklaráltak, de natban nincsenek hasznocsak konkrét programok- sítva hoz kapcsolódnak
A Más klub, már sok mindet elért, viszont az Egal klubnak is bizonyítania kell.
4
2.2.
Általános marketing célok
Elsődleges cél az Egal Cult Club ismertségének bővítése és fejlődésének elősegítése. Ennek megvalósulásához az alábbi célok elérésére van szükség. Növekedjen azon fogyasztók száma akik tudnak az EGAL bővítésétől az új lehetőségek nyújtásáról. Növekedjen az EGAL ismertsége, elismertsége. Növekedjen az EGALba látogató szórakozni vágyók száma. Növekedjen az EGAL részesedése a regionális és az országos vendégfogalomból. Az Egal Cult Club egyedi, megkülönböztethető programokkal, rendezvényekkel jelenjen meg a hazai piacon.
2.3.
Kommunikációs feladatok
Az Egal Cult Club tevékenységének, széles körben való tudatosításának fejlesztése és kibővülésének népszerűsítése, egy kiugrási pont lehetne. A kommunikációval kapcsolatban az aktívabb tájékoztatást, az intenzív reklám- és PR tevékenységet emelném ki. Mivel az Egal klub régebben nagy hangsúlyt fektetett a sajtóban való folyamatos megjelenésnek, ezért az üzemeltetőknek nem lesz nagy újdonság a nyomtatott és elektronikus médiában való megjelenés, szereplés. Sajnos az utóbbi időkben, a névváltás után használták ki kellőképpen ezeknek a kommunikációs eszközöknek az erejét, így nem is alkalmazták őket megfelelő hatékonysággal. A gyengeségek, hiányosságok megszüntetéséhez, és a lehetőségek kiaknázásához tőkére, és népszerűsítésre lenne szükség, és ebben óriási szerepet játszik a kommunikáció. Az Egal Cult Club, mint speciális és eladásra váró termék lényegesen értékesebb annál, mint amit a közvélekedés róla megfogalmaz. Pontosan megragadhatók azok az értékek, melyeknek segítségével az érdeklődés, és a szubjektív imázs jelentősen befolyásolható a jól megtervezett kommunikáció és PR segítségével. Az Egal Cult Club esetében az alábbi kommunikációs lehetőségek kiaknázása járulna hozzá a pozitívabb kép kialakításához: 5
Több program, rendezvény szervezése. Színvonalasabb rendezvények szervezése. A rendhagyó programok, kiemelése a kommunikációban. Multikulturális jelleg kihangsúlyozása A kibővülésnek köszönhető új lehetőségek kihangsúlyozása a kommunikációban Még több „sztárelőadó” fellépésének megszervezése Fórum biztosítása a látogatók számára. Továbbra is cél a drogprevenciós rendezvények klubba való befogadása Megjelenési lehetőség biztosítása képzőművészek, önjelölt D.J.-k, és „furafazonok„ számára A térség belső kapcsolatainak a javítása. A megyei vállalkozókkal, szolgáltatókkal és szakmai szervezetekkel való folyamatos kapcsolattartás. Megyei tematikus kiadványokban való folyamatos megjelenés. Bel-és külpiacokon való megyei megjelenés megszervezése. A potenciális fogyasztók informálása a megye turisztikai kínálatáról. Az Egal Cult Club honlapjának folyamatos fejlesztése, bővítése, aktualizálása. Írott és elektronikus sajtóban való fokozott megjelenés.
6
3. fejezet Érdekgazdák Érdekgazdáknak nevezzük azokat a szervezeteket vagy személyeket, akik érintettek vagy azok lehetnek az éppen felmerülő probléma megoldásában. Sok esetben előfordul, hogy bár ismeretében vannak a problémának és érinti is őket, sőt azt is tudják, hogy orvosolni kellene, mégsem tesznek semmit ellene. Az EGAL népszerűsítésében és fejlesztésében érdekeltek lehetnek mindazok, akik számára fontos Eger város, a megye és a klub jó híre, vagyis, akikre a pozitív image kialakítása kihat, és a régió minden szórakozni vágyó lakosa. Ki-ki munkájánál, élethelyzeténél fogva másként vehet részt a fejlesztés támogatásában. Érdekgazdák: A Nonprofit szférában hivatásszerűen foglalkozók köre (egyesületek, szociális segítőhálózatok, alapítványok). Az ő feladatuk a pénzügyi-szakmai támogatás, ellenőrzés-monitorozás-értékelés, koordináció, népszerűsítő kiadványok megjelentetése. A szórakoztatóipar fejlesztésében érdekelt vállalkozók köre. A város fejlesztésében érdekelt gazdasági vállalkozások. Feladataik közé tarozik a szolgáltatás nyújtása, kutatások végzése. Kulturális intézmények vezetői, és munkatársai. Ők rendezvények szervezésével, információszolgáltatással, innovatív programok elterjesztésével segíthetnék a programot. A megye vezetői, hivatásos „lobbistái” (országgyűlési- önkormányzati képviselők, egyházi vezetők, pártok vezetői, civil szervezetek vezetői, a városháza vezetői). Szakmai segítséget tudnának nyújtani, tanácsot és oktatási segítséget adni. Média Feladata a nyilvánosság biztosítása. Eger város is érdekelt, hiszen a klub eredményei, is öregbítik a város hírnevét.
7
Maga az Egal Cult Club is érdek gazda, mert ő az, aki tud a problémáról, hiszen a sajátja. Ő az akit érint a probléma, mert az ő termékének ismertségéről van szó. És ő az, aki leginkább változtatni akar a problémás helyzeten. Az ismertéghez, a jó reklámhoz pénz kell. Pénzhez különböző pályázatok útján vagy a profitból juthat a cég. Ahhoz azonban hogy pályázat legyen ki kell azokat írni, és ahhoz, hogy profit legyen fogyasztókra, vásárlókra van szükség. A vásárlóknak pedig reklám kell, hogy észrevegyék a kisebb vállalatokat.
8
4. fejezet A cél 4.1.
A kampány időtartama A kampány időtartama: 2006. június 1- október 31-ig tartana. Azért ezt az
időszakot választottam, mert a felújításokkal nyár elejére végeznek és ekkortól lesznek ismét nagyszabású koncertek és egyéb rendezvények az Egál klubban. Mivel a turista szezon már tavasszal, elkezdődik már nyár elején, meg kell kezdeni a népszerűsítést, azért nem szeretném hamarabb kezdeni mert csak nyár elejére lesz a klub a felújítások után a megfelelő, és kívánt állapotba. Tehát a nyári kampány a régióban élő, és helyi fiatalokat célozza meg. A nyárvégi és őszi időszakban üzenetünk természetesen a főiskolásokat kívánja megcélozni , mivel szeptemberben térnek vissza Egerbe. 4.2.
A kívánatos állapot A fő cél az, hogy növekedjen a vendégek és az érdeklődők száma, az hogy a
külföldiek is nagyobb számban érdeklődjenek a klub iránt. Véleményem szerint 3%-os változás ideális lenne. Ennél több túl nagy elvárás volna, figyelembe véve az előző évhez képest a visszaesést. A változás után tehát a következőképpen alakulnának a számadatok. 4.3.
A feladat konkretizálása
Az Egal Cult Clubbal kapcsolatban tájékoztató és tudatosságnövelő kampányt alkalmazok. A kampány időtartama kilencven nap. A kampány 2006. augusztus 1. – 2006. október 31.-ig tart. A cél, hogy a kampány végére 8% legyen a Az Egal Cult Club ismeretsége.. A feladat, amely segítségével a kívánt célok elérhetőek lennének, egy olyan esemény, program megszervezése, amely népszerűsítené az EGAL. Egy olyan pozitív sajtó vízhangot szeretnénk a 6 hónapos kampány alatt, amely az EGAL népszerűsítené, és ismertetné a klub által nyújtott új lehetőségeket. Ehhez párosulnának olyan
9
rendezvény melyek kapcsán megnőne a hírek száma mind a nyomtatott mind az elektronikus sajtóban, illetve készítenénk plakátokat is
10
5. fejezet A célcsoport 1. célcsoport: a megyében élők, a helyi lakosok Szorgalmas, igyekvő, vendégszerető emberek élnek itt. Nem bélyegzik meg a betelepülőket. Az oktatás színvonala nagyon jó. Érzékelhető az értelmiség jelenléte. Érezhető összetartozás az emberek között, az itt élő emberekben van kreativitás. A lakosság részéről az alábbi igények merülnek fel: az életkörülmények jobbítása, a szociális biztonság megteremtése, a megfelelő munkalehetőségek biztosítása, pozitív jövőkép megléte, a zavartalan lakhatási és munkavállalási feltételek biztosítása. A helyi lakosok közül is elsősorban az állandó lakosokat, és a fiatalokat tekinteném célcsoportnak, hiszen ők azok, akik legnagyobb számban igénybe veszik a klub szolgáltatásait, szükség van a dinamizmusukra, a kreativitásura, a tudásukra. Úgy gondolom, hogy ők járnak el leginkább szórakozni, vesznek részt rendezvényeken, és szabadidejük jelentős részét szórakozással töltik. Ugyanakkor egy jól megválasztott üzenettel könnyen el lehet őket érni, és befolyásolhatóak. A fiatalokat életkor szerint határolnám le, és a 15-24 éveseket sorolnám ide. Ez az a korosztály ugyanis, akiknek már van saját döntésük, esetleg keresetük, de még nincs családjuk és munkájuk, így szabadon oszthatják be idejüket. Fontos emellett megjegyezni, hogy Magyarországon a 20-24 év közöttiek aránya a legmagasabb, ami azért jelentős tény, mert ez a korosztály válik egyre nagyobb arányban keresővé. A korcsoport legfőbb vágyai: fiziológiai szükséglet, biztonság iránti szükséglet, függetlenségi szükséglet, valahová tartozás szükséglete, elismerés iránti vágy, önmegvalósítási vágy. Területek, amelyek leginkább érdeklik őket: divat, kozmetika, zene, sport, szabadidős tevékenységek, IT használat. Vásárlási döntéseikre jellemző: nyitottság, innovációs hajlam, az egyedi keresése, akcióvadászat. Nem elhanyagolható az a tényező sem, hogy a fiatalok a családi vásárlások során hatással vannak a szülőkre. Igen sok családban a modern szülő szinte vezetteti magát a fiatal gyermekével, úgy vélve, hogy ők jobban kiigazodnak ebben a fogyasztói világban. Minél in-
11
kább fiatal szeretne maradni az apa és/vagy az anya, annál nagyobb a fiatal családtag befolyása a személyes vonatkozású vásárlásaikra. 2. célcsoport: főiskolások A főiskolásokra ugyanazok jellemzőek mint az előző pontban már említett helyi fiatalokra. Sokaknak csak átmeneti lakóhelyet jelent a megye. A főiskolás fiatalok többsége elvándorol innen, de ha törzsvendégek voltak, saját lakóhelyükön is jó hírét keltik a klubnak. Azért is fontos ez a csoport mert egymásnak „reklámozzák” a klubbot, és személyes élmények átadása a jó hírnév kialakításában fontos szerepet játszik. A klub a főiskolások kreativitásának is teret enged, minden képzőművésznek van lehetősége munkáinak kiállítására, és a vállalkozó kedvűek kipróbálhatják magukat zenei téren is. A klub mindig lehetőséget adott a főiskolás zenekaroknak a szereplésre. 3. célcsoport: turisták A turisták számára vonzó, hogy egy másik kultúrát megismerhetnek mind zenei mind pedig kulturális téren. Az EGAL kiváló elhelyezkedési adottságokkal rendelkezik. a túriták könnyen a klubhoz találnak.. Az EGAL fő turisztikai vonzereje: a galéria, kiállítások, koncertek, és nagyobb rendezvények. A turisták szempontjából előnyt jelent, hogy sok a színvonalas szálláshely, a minőségi szolgáltatások, és a környező kisebb településeken elhanyagolt állapotok találhatók. A roma lakosság magas aránya egyes településeken gátja lehet a turizmus fejlődésének. A turisták elsősorban az alábbi tényezőket veszik figyelembe a nyaralásuk kiválasztásakor: szálás, ellátás, társasági élet és szórakozás, sport és egészség, vásárlási lehetőségek, szolgáltatások, közlekedési lehetőségek. Ezen kívül az alábbi csoportigények jelentkeznek még: konferenciák, kiállítások megszervezése. A turistákon belül elsősorban a külföldieket céloznám meg, hiszen ők képviseltetik alacsony számban magukat régiónkban. Azon belül pedig szintén a fiatalokat tekinteném célcsoportomnak, egyrészt ugyanazon okok miatt, mint azt már az 1es célcsoportnál leírtam, másrészt pedig így könnyebb megtervezni az üzenetet.
12
6. fejezet Az üzenet Az Egal Cult Club célja egy komplex alternatív kultúrcentrum létrehozása, mely alternatívát nyújt a hagyományos szórakozóhelyek (diszkók, kocsmák, játéktermek), illetve hagyományos művelődési intézmények mellett. A klubról elmondható hogy a fiatalok megkedvelték, és Eger egyik legfontosabb kulturális és ifjúsági intézményévé vált. A klub az ifjúságot érintő kérdésekben (drog és AIDSprevenció, szabadidős, közösségi élet) pozitív hatással van a fiatalokra. Az Egal Cult Club még a kezdetekkor megfogalmazott egy hármas elhatározást, mely alapján az Egal Cult Club a kulurális sokszínűség jegyében, erőszakmentes területként, a szórakoztatóipari rablógazdálkodást elkerülve működik. A helyi lakosok felé olyan üzenetet kell közvetíteni, ami azt sugallja, hogy változzon meg az elképzelésük az EGAL al kapcsolatban, pozitív képet kell kialakítani bennük. Érzékeltetni, hogy érdemes itt maradni, és helyben is megvalósíthatók az életcéljaik. Ugyanakkor ezeknek az üzeneteknek fiatalosnak kell lenniük, mivel az elsődleges célcsoportot a 15-28 éves korosztály adja. Ilyen üzenet például: „Nincs határ!” Ezzel utalunk egyrészt arra, hogy minden infrastruktúra fejlődött, kiszélesedett, ezzel új lehetőségek nyíltak másrészt, hogy van jövője a. klubnak. A főiskolások felé is hasonló üzenetet kell eljuttatnunk, bennük is pozitív képet kell kialakítani, és náluk az Egált minta kultúra közvetítőjét kell kiemelni. Azt hangsúlyozni hogy itt mindenki megtalálja az egyéniségének megfelelő szabadidős programot. „Lazulj el”
A turisták jelentik a települések és a megye
nem köz-jellegű szolgáltatásainak egyik legnagyobb és mindenképpen egyik legigényesebb fogyasztói csoportját. A területre csalogatásuk áldozatokkal járó propagandatevékenység útján lehetséges. A turizmus az image-teremtés fontos eleme, viselkedésmintákat jelent. A turisták elsősorban Egert a kulturális múltja miatt kedvelik, ezt kell tehát megragadni. A kultúra szigete Ezeknek az üzeneteknek a fő erényük, hogy rövidek, így grafikailag jól megjeleníthetőek, kreatív módon tovább gondolhatóak. Szimbólumuk világos, bármely célcsoport számára könnyen értelmezhetőek.
13
A Egert szlogenje egyébként: „Eger nyitva”. Ez azt jelenti hogy Eger nyitott a kultúra minden válfajára. Folyamatosan közzétett hirdetés televízióban, rádióban, illetve interneten, minden bizonnyal növelné az érdeklődést a régió iránt, és a különböző csatornákon minden célközönséghez eljutna. A spot, attól függően, hogy melyik célcsoportnak szól, tartalmazná a szlogent, majd a célcsoport elvárásainak, igényeinek megfelelő üzenetet, és az Egal Cult Club rendezvényeit.
14
. fejezet: Csatorna, eszköz 7.1. Bevezetés. Mivel az Egal Cult Club egy nagy felújításban van benne, meglehetősen szűkre szabottak az anyagi keretek, és ezt a csatorna és az eszközök kiválasztásánál figyelembe kell venni, és meg kell próbálni a kevésből kihozni a legtöbbet. Sajnos országos televízió csatornákon pénzhiány miatt nem tudunk hirdetni, és ugyanez a helyzet az országos rádiókkal. De regionális szinten sok mindent el lehet érni. megpróbálom oly módon kialakítani, a reklámozást, hogy növeljem a termék iránti keresletet. Az országos zenei magazinokban szeretnénk megjelenni. Cél: a megyei marketing-és PR eszközrendszerének felfrissítése, tartalommal való megtöltése, működtetése, ellenőrzése; hatékony marketing csapat kiépítése; kézben tartott, irányított, ellenőrzött, teljes körű információszolgáltatás annak érdekében, hogy a helyi és az országos közvélemény számára újrapozícionálja az Egal Cult Club imázsát. A helyi fiatalok, és a főiskolások egy csoportja ugyan a Tv világában nőtt fel, de hitelesnek inkább az újságokat tartják. Azok közül is elsősorban a programokat kínáló, és a hirdetési újságokat kedvelik. A média hatalmát felismerik, tartanak tőle, ezért szimpatikusabb a virtuális, hálózatba szerveződés. Szeretik a reklámokat és szeretik „leszólni” azokat. Szívesen fogadják, és értékelik az esemény marketinget, látogatják a különféle előadásokat rendezvényeket. Az alternatív reklámhordozókkal is érdemes őket megcélozni. Mivel nagy zenekedvelők, ezért a rádiócsatorna is alkalmas az üzenet továbbítására. A helyi fiatalok és főiskolások másik csoportja időhiányban szenvednek, ezért bár néhányan számos nyomtatott médiumra előfizetnek, mégis a főbb információkat a Tv-ből szerzik be. Az alternatív reklámhordozók mellett elmennek, nem figyelnek fel rájuk, viszont az Internet állandó használói, így ezen a felületen könynyen elérhetőek. Sajtótájékoztatókon is nagy arányban képviseltetik magukat. A külföldi turisták a magyar lapokat elenyésző százalékban olvassák, elektronikus médián keresztül, mint például a televízió, Internet könnyebben elérhetőek. 15
A Magyarországon nyaraló turistákat plakátokkal, szórólapokkal is érdemes megcélozni. Az utazási kiállításokon is szívesen vesznek részt. 7.2. Nyomtatott sajtó A helyi kapcsolatban állunk. Az Egri Est nevű kadvényban het rendszereséggel jelennek meg program ajánlók és hirdetések, a 6 hónapos időintervallum alatt, tehát minden héten szereplünk a kiadványban. Ez a megjelenés anyagilag nem megterhelő mivel van egy megállapodás a klub és az Egri Est között, az újság ingyen megjelenést biztosí cserébe a klubban fel lesz festve jól látható helyen egy Egri Est logó. A helyi sajtóval megfelelőnek mondható a kapcsolat a település családias jellege miatt. Ez az újság is havonta jelenik meg és szeretnék minden hónapban egy kisebb hirdetést közöltetni. Országos szinten több zenei magazinban is jelentetnénk meg pr cikket 7.3. Internet/ honlap Interaktív, tömegek elérésére irányul, és emellett a klub elérése könnyebb. Már van honlap, ami nagyon tetszetős, fiatalos, mindent meg lehet tudni a klubról a programokról. A honlapon is vannak képzőművészek munkáiról képek, vannak fent tehetséges írók költők munkái, így a honlap is megjelenést tud biztosítani a vállalkozó kedvűeknek. A klub rendezvényeiről rendszeresen tesznek fel képeket amik archiválva vannak. Szeretnénk megoldani azt hogy hírlevélre lehessen iratkozni, és így tudnánk az aktuális programokról. 7.4. Kiállítás ? 7.5. Promóció A klubról már készült elektronikus és nyomtatott kiadványt Az elektronikus kiadvány DVD formában jelent meg, amely tartalmazza a klub, bemutatását. Van rajta DVD menü5-10 perces bemutató dokumentum film, és egy 30-60mp-es reklám, amit az elektronikus médiumokon keresztül kívánunk közölni szerény anyagi helyzetünk miatt sajnos csak helyi szinten a Lyceum TV-ben
16
.A prospektust a turistáknak szánom, mivel nekik nem elég a programfüzet, többet kell mutatni a klubról. A prospektus szintén tartalmaz egy rövid bemutatkozást, aztán a programok veszik át a főszerepet. Ezeket megpróbáljuk eljuttatni hotelekbe panziókba.
7.6. Televízió A klubról készült dokumentum film az TV EGER-ben és a Líceum TV-ben kerül bemutatásra. Televíziós szereplésre ad további lehetőséget a Viva TV Interaktív és Képben című műsora. Az Interaktív minden nap más-más témával foglalkozik. A beszélgetésekben megjelennek a nézők által legkedveltebb énekesek, zenészek, színészek, sportolók, és meghívott szakértők, továbbá újdonságok érdekességek, aktuális témák. Ebben a műsorban nonprofit szervezeteket is be szoktak mutatni, főleg olyanokat amelyek, kapcsolódnak, a fiatalokhoz. A képben című műsor rövid, ám annál szórakoztatóbb, hiszen kulturális programok rendkívül széles palettáját kínálja nap mint nap. Színházi bemutatók, könyvújdonságok, kiállítások, koncertek, fesztiválok kapnak itt helyet. Bemutatkozhatnak itt azok az ismert - vagy egyelőre még ismeretlen - művészek, akik valamilyen aktualitás folytán "képbe" kerülnek. Szeretnénk szerepelni a mtv2 kultúrház című műsorában is. A Kultúrház értékes szórakoztatásra, művelődésre, kikapcsolódásra, nyújt lehetőséget. Az elektronikus médiában egyedülálló módon napról napra tájékoztat a hazai kulturálisszabadidős-szórakoztató programok kínálatáról, mégpedig úgy, hogy nem csak ajánl, hanem értékel, háttérinformációkat és széleskörű ismeretanyagot is nyújt a legérdekesebb eseményekkel kapcsolatban
17
7.7. Összefoglaló táblázat
Helyi fiatalok
Egri Est Rádió Eger Programfüzet Nincs határ
Heves Megyei Hírlap Líceum TV mtv 1 Viva tv Plakátok
Főiskolások
Lazulj el
Egri Est Rádió Eger Heves Megyei Hírlap Líceum TV mtv 1 Viva tv Eger tv Hallgatói információs zsebkönyv Programfüzet Plakátok
Turisták
A Kultúra szigete
www.egalcultclub.hu Program füzet Plakátok Prospektus
18
8. fejezet: Kulcskérdések és válaszok Szerinted sikerült eleget tennetek a non profit szektortól elvárt követelményeknek?
19
9. fejezet: Ütemterv Célcsoport
Üzenet
Csatorna
Gyakoriság
Helyi fiatalok
„Nincs határ!”
Egri Est
Minden heteken csütörtökön fél oldalas hirdetés, a programok feltüntetése
Főiskolások
Programfüzet
Lazulj el
Minden hónap elején (Két havi programot tartalmaz). 500 db/ Főiskola A. B. épület 100 db Inti elé 60 db az EGAL-ba 100 db/
Líceum tv
Júniusban egyszer, és szeptember elején egyszer. Interjú, a dokumentumfilm bemutatása. Hetente 1x a 3 perces reklámfilm bemutatása. Júniusban egyszer, és
TV EGER
szeptember elején egyszer. Interjú. Nyáron nagyobb rendezvények idején. Hetente 1x a 3 perces reklámfilm bemutatása.
20
Kultúrház Mtv2
Egyszeri megjelenés. Júniusban Képben című műsor-
Viva tv
ban egyszer. Július 10. hétfő. 19:3019:32 Interaktívban egyszer Június 30. péntek. 10 perc
Tanulmányi informá-
Szeptember. Fél oldal
ciós zsebkönyv
Turisták
500 db/Hotel Eger
A Kultúra szigete
Prospektus
5000 db/ Panoráma hotel 1000 db/vasútállomás 500 db/Tünde Cukrászda 100 Tuorist Motel 100 db/ Görög kávézó
21
10 fejezet: Felelősök 1.
Kommunikációs igazgató: Tóth Zsuzsanna
A felsővezetés tagjaként részt vesz annak döntéseiben, érvényesíti a szervezet filozófiájából, stratégiájából következő pr-szakmai szempontokat. Kidolgoztatja, előterjeszti és jóváhagyás után végrehajtatja, koordinálja és ellenőrzi a szervezet kommunikációs filozófiáját, stratégiáját megvalósító kommunikációs aktivitásokat, a szervezet arculatát és a konkrét pr-akciókat, intézkedéseket. Gyakorlati feladatai: Meghatározza a pr szervezeti egység struktúráját, Vezeti az operatív pr tevékenységet, Esetenként szóvivői feladatokat is ellát. 2.
PR-menedzser: Juhász Mihály
Részben önálló feladatokat old meg, részben egyes szakmai résztevékenységeket lát el, ill. szervezi és irányítja a feladatok teljesítéséhez szükséges belső és külső erőforrások felhasználását. Gyakorlati feladatai: Megszervezi a sajtófigyelést, Javaslatot tesz a sajtómunka irányára, témáira, módszereire, Közreműködik javaslatok, tervek, programok készítésében. 3.
PR-asszisztens: Németh Tamás
A gyakorlati feladatok végrehajtója, szervező, ügyintéző, dokumentál és kommunikál. Együttműködik a pr-menedzserrel, a vezető tanácsadóval és a szóvivővel, ill. a pr-vezető utasításai alapján végzi munkáját. Gyakorlati feladatai: Segíti a pr részleg vezetőjének és munkatársainak munkáját, Gondoskodik az információk folyamatos gyűjtéséről, Kezeli a címlistákat, egyéb adatbázisokat. 4.
Gazdasági igazgató: Széplaki Judit
22
Feladata, hogy elkészítse és ellenőrizze a költségvetést.
11. fejezet: Költségvetés Mint már az előző fejezetekben említettem igen szűkösek az anyagi keretek, az ügyvezető mégis úgy gondolta hogy ebbe a projektbe érdemes pénzt fektetni, ezért rám bízta a kampány költségeinek felmérését, és úgy egyeztünk meg hogy a terv elkészítése után újra egyeztetünk.
Cost Telefon költség Írószerek/irodaszerek
Fee Ügyvezető igazgató
6*300.000Ft
bére
1.800.000
6*50.000
Üzlethálózati koor-
6*100.000Ft
300.000Ft
dinátor bére
600.000Ft
Gazdasági vezető
6*200000Ft
bére
1.200.000Ft
Kereskedelmi asz-
6*100000Ft
szisztens bére
600.000Ft
900.000Ft
Egri Est Heves Megyei Hírlap Általános benzin
6*20.000Ft
költség, dologi kiadá-
1.200.000
sok
Internet
60.000Ft
Kiállítások szóró-
10.000Ft
anyaga:, díszlete
23
Reklámfilm és DVD
0Ft
menü készítés
A prospektus elkészí-
10.000Ft
tése A honlap fentartása
40.000Ft
Televíziós szereplés
20.000Ft 50.000Ft
Útiköltség
10.000Ft
Összesen
3.620.000Ft
Összesen
5.440.000
A kampány összköltségét a cost a fee és a be nem tervezett kiadások teszik ki Cost+fee+be nem tervezett kiadás 3620000+5440000+700000=9.760.000
24
12. fejezet: Visszacsatolás Az Egal Cult Club népszerűsítését célzó kampány sikerességét a legcélszerűbb látogatottsági index-szel felmérni. A látogatók számából kiderül, hogy menynyire volt jó és figyelemfelkeltő a kampány előtti kommunikáció. A résztvevő személyek megfigyeléséből megállapítható, hogy melyik célcsoportot sikerült leginkább elérni. A helyszínen esetleg még elégedettségi vizsgálatot is készíthetünk a kampány után. Kiváló eszköz a kampány sikerességének és hatékonyságának a mérésére a sajtómonitoring. A monitoring azon tevékenységek összessége, mely során feladataink elvégzését nyomon követhetjük, s melynek segítségével értékelhetjük forrásaink felhasználási módját. A rendszer felépítésével ellenőrizhetjük a pr-tervben megfogalmazott célok teljesítését, és megfogalmazhatjuk a szükséges módosításokat. Segítségünkre lehet még az értékelésben, ha a honlapot látogatók számát figyeljük meg. Megnőtt-e a kampányunk időtartama alatt az internetes látogatottság, vagyis nagyobb érdeklődés mutatkozik-e a megye iránt.
13. fejezet Értékelés A kampány után, az értékelési munkálatok befejezésekor, utólag kerül a megrendelőhöz az értékelés.
25