Tartalom Új elnök az MVGYOSZ élén..........................................................................3 Retina implantátum immár hazánkban is..............................................6 Beszámoló a VI. Országos Braille Olvasásversenyről........................ 10 Vak fiatalok a NASA űrtáborban.............................................................. 13 Bemutatkoznak a Szavak szárnyán, írók útján antológia szerzői: Horváth László . ............................................................................................. 14 Árvay Mária..................................................................................................... 15 Az ICC táborban jártam . ........................................................................... 16 Beszámoló a 2010-es Bothmer táborról............................................... 20 „Margarita” ..................................................................................................... 21 Meseterápia központ nyílik....................................................................... 26 Magyarországi 8-as...................................................................................... 26 Nyílt levél egy Kedves vaktársamnak.................................................... 28 A remény - Kovács József verse............................................................... 31
Közlemény Tájékoztatjuk mindazokat, akik írni szeretnének „Szemezgetőnk” című kiadványunkba, hogy a következő lapszámunk 2010. decemberében jelenik meg. Lapzárta: 2010. november 25. Írásaikat elektronikus levélben a
[email protected] címre várjuk. Lakatos Anikó Lapszerkesztő
Új elnök az MVGYOSZ élén A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében 2010-ben két alkalommal is elnökválasztást tartottak a tagegyesületek által delegált országos küldöttek. . A második választásra azért volt szükség, mert Dr. szőke Lászlót, a korábban megválasztott országos elnököt, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Fogyatékos ügyi Főosztályvezetőnek nevezte ki, Soltész Miklós, a szociális ügyekért felelős államtitkár. Az újonnan megválasztott elnökkel Szakály Melindával szeretném megismertetni a „Szemezgetőnk” című kiadvány olvasóit. - Kicsoda Szakály Melinda? Honnan jössz? Kapuváron születtem, 1969. december 15-én. (Ebből szívesen letagadnék pár évet). A gyengénlátók iskolájába jártam, utána Kapuvárra a gimnáziumba. Mivel szüleim elváltak, amikor 14 éves voltam, így olyan szakmát kellet választanom, amivel hamar pénzt keresek. Így gyógymasszőr lettem. Tanulni mindig is szerettem, ezért minden, a masszázshoz kapcsolódó tanfolyamot elvégeztem. Még akupresszúrát is tanultam. Aztán főiskola ahol szociálpedagógusi diplomát szereztem, Majd felsőfokú gyógypedagógiai asszisztens végzettségem is lett. Több EU-s pályázatíró képzést is elvégeztem. Munkaerő piaci mentor képesítéssel is rendelkezem, valamint Motivációs tréneri vizsgám is van. Gyerekek és munka mellett egyéb más tréneri gyorstalpalók, oklevelek, stb. Szeretek tanulni. Elvonási tüneteim vannak, ha kihagyok pár évet. Jelenleg is tanulok. Idegen nyelvet németet. - Amikor nem tanulsz és nem dolgozol mivel töltöd a szabadidődet? A kevés szabadidőmet igyekszem kihasználni. Ilyenkor szívesen foglalkozom „Herceggel”, aki családunk négylábú kedvence. Bobtail fajtájú kutyus. Nem ő az egyedüli négylábú kedvenc, mert négy cicánk is van. A családunkhoz tartozik még egy afrikai fehér hasú törpe süni, valamint két teknős. Két nagy lányom van, akikkel szívesen csinálunk közös programokat. Szeretünk biciklizni, van egy tandem kerékpárunk, de a víz
ben is jól érezzük magunkat. Úszással, evezéssel lazítok. Korábban hastáncolni jártam a lányokkal, innen van a török zene szeretete. Az olvasásra sajnos mostanában nem túl sok időm jut. Kedvenc íróm Karl May, aki remek útikönyveket is írt. Kedvencem a Karácsony című könyve. Sütni, főzni, nagyon szeretek, de mosogatni nem nagyon, de megcsinálom, ezt is mert amellett, hogy egy ernyőszervezet elnöke vagyok, családanya is. - Az elnökké választásodat megelőzte egy programbeszéd, amelyben terveidet osztottad meg az országos küldöttekkel. Engem két szó nagyon megfogott: Kompromisszum és együttműködés. A magánéletedben is jellemzőek rád, vagy csak a munkádban? Ezt a családomtól kellene megkérdezni. Egyébként azt hiszem, hogy igen. Szeretem elkerülni a konfliktusokat is. Akit szeretek azt erőmön felül védem. Szinte mindent elviselek és inkább sírok, mintsem megbántanám. Ezért fordulhat elő velem, hogy gyűlik, majd megtelik az a bizonyos hordó és egyszer csak ki is csordul és kiborul. Októberben lesz az első válóperes tárgyalásom a férjemmel. 20 évig voltunk házasok. Nagyon megvisel a dolog, de amint mondtam egyszer kiborul a hordó és akkor azt kell csinálni ami mindenkinek a legjobb. Elégedett vagy magaddal, mint női vezető? Minden tárgyalásra fel tudsz készülni? Nem érzed azt, amikor leülsz egy szakmai megbeszélésre, hogy másképpen kezelnek mert nő vagy, vagy mert látássérült? Mindenhová a tudásom legjavát viszem. Minden tárgyalásra nem 100, hanem 120 százalékosan megpróbálok felkészülni és teljesíteni. Ha ez sikerül, akkor vagyok elégedett magammal. Ez után már csak abban reménykedem, hogy a tárgyaló felet látják bennem és a tudást nézik. - Mondanál egy pár szót a terveidről? Gondolok itt azokra az elképzeléseidre, amiket szeretnél megvalósítani, mint a látássérültek országos szervezetének új elnök asszonya?
Szeretnék konstruktívan együttműködni a látássérültek érdekében dolgozó hasonló feladatokat ellátó szervezetekkel. Az érdekvédelem területén tervezem, hogy létrejön egy elnöki kabinet. A szolgáltatásokat mindenféleképpen el kell választani az érdekvédelemtől. Terveim között szerepel a nyitottság, a tájékoztatás. Nagy szerepet szánok ebben az MVGYOSZ elektronikus hírlevelének, valamint a szervezet honlapján is igyekszünk munkatársaimmal mindig naprakész információkat megjeleníteni. Az elnökség tagjai között felosztásra kerültek az elvégzendő munkák, így könnyen meg lehet határozni a határidőket és a felelősöket is. - Említetted, hogy szeretsz sütni-főzni. Megosztanál kedvenc recepteket az olvasókkal? Két kedvenc családi receptet említenék. Az egyik az aszalt szilvás bableves. Teljesen ugyan úgy kell elkészíteni, mint általában a tejfölös bablevest, azonban fokhagyma helyett aszalt szilvát kell beletenni és egy kis cukrot. A másik, amit mindenki kedvel a családomban a hidegen készített sárgadinnye leves vagy barackleves. Bort forralok kicsi vízzel, ízesítem fahéjjal és/vagy szegfűszeggel, majd kihűtöm. Aranka főzésnélküli pudingot készítek, összekeverem tejszínnel, valamint a kihűlt borral, hozzáadom a turmixolt sárgadinnyét, vagy ha barackkal készítem, akkor a barack levét. Adok hozzá gyümölcsdarabokat és egy egész napra hűtőbe teszem. Tálalás előtt tejszínhabbal és vanília fagyival megspékelem. Nálunk minden karácsonykor ez készül. - Engedd meg, hogy magam és a „szemezgetőnk” című lap munkatársai nevében sikeres munkát kívánjak neked. Nagyon köszönöm a jókívánságokat és azt, is hogy bemutatkozhattam az olvasóknak. Email címem publikus.
[email protected]. Ha eljutok odáig, hogy végigolvassam, ígérem mindenkinek válaszolok Nagy Tünde
Retina implantátum, immár hazánkban is. 2010. október 14-én párommal együtt Budapesten jártunk a Semmelweis Egyetemen, ahol egy konferencia, vagyis inkább egy beszélgetős fórum keretében hallgathattuk meg a legújabb híreket a retina implantátum beültetéséről és tehettük fel kérdéseinket a szakembereknek, illetve Miikka Terho-nak, aki elsők között esett át ezen a komplikált műtéten. Mint a látássérültek nagy része, mi is várjuk azt a megoldást, ami javíthatja látásunkat. No de miről is van szó most? Sok fantasztikus hír kering manapság, hogy eljött a várva-várt idő, amikor az orvosok végre visszaadhatják az emberek elveszített látását. Mielőtt tündérmesékbe ringatnánk magunkat, vizsgáljuk meg közelebbről, hogy mit is takar, ez, az amúgy valóban óriási szenzációnak számító orvosi beavatkozás. A beültetett implantátum nem adja vissza azt a látást, amire az átlag ember gondolna, tehát a páciens ezután sem lát majd színeket, a térlátása is korlátozott marad (10 fok), azonban képessé válhat a fényérzékelésre, ami önmagában óriási segítséget jelenthet sok, eddig teljes sötétségben élő ember számára. Miikka elmesélte, hogy több hét eltelt, mire megtanult látni az implantátummal annyira, amennyire a chip segítségével lehet. Első élménye az volt, hogy egyáltalán fókuszálni tudott tárgyakra, majd később úgy látta a tárgyakat, mintha egy vízzel teli medence alján lettek volna, el-elmozduló körvonalakkal, kissé homályosan, de mégis felismerhetően. A konferencián elhangzott továbbá az is, hogy a műtéten átesett betegek tesztelése során, többen meg tudtak különböztetni formákat, pl. felismerték a sötét terítőre helyezett fehér étkészlet darabjait, képesek voltak az önálló tájékozódásra, sőt bizonyos esetekben még a 4-6 cm nagyságú betűk felismerése és összeolvasása is örömet okozhatott számukra. A „Szubretinális implantátum” beültetésével járó eddigi legsikeresebb műtéteket Németországban végezték. Most a Semmelweis Egyetem is elnyerte a jogot, hogy 2011-től megkezdhesse a MŰTÉTEKET.
A konferencián a laikusok számára is érthetően elmagyarázták az implantátum működésének elvét és beültetésének menetét. A retina (magyarul látóideghártya) a szem belsejében, a szem hátsó részében helyezkedik el, és fényérzékeny sejtjei a külvilágból érkező fényeket, képeket fogják fel, melyet aztán a látóidegen keresztül továbbít az agy felé. A retina több betegségben is súlyosan károsodhat, amely akár teljes látásvesztéshez is vezethet. A retina implantátum ezt a károsodott ideghártyát igyekszik pótolni, és a látást helyreállítani. Az eljárás lényege, hogy a látóideghártya károsodását retina implantátummal – lényegében egy 3x3 milliméteres, hajszálvékony, ám 1520 fényérzékelő egységgel rendelkező chippel, amely a fényt árammá alakítja – váltják ki. A chip képes a csöppnyi elektródákon keresztül az áramot az épen maradt sejtekhez közvetíteni, így lényegében úgy működik, mint az érzékelő sejt a retinában. A műtét során ezt a chipet helyezik el a szem belsejében a retina alatt, a hozzá kapcsolódó vékony kábelt pedig a bőr alatt a tápegységhez vezetik, amit a fül mögé ültetnek be. A beültetés mintegy 8 órás műtétet jelent, éppen ezért is fontos, hogy a kiválasztott betegek jó fizikai állapotban legyenek, hiszen szervezetüknek megfelelően kell reagálni a hosszú altatásra. Ez a bonyolult műtét igazi csapatmunkát kíván, hiszen a szemész szakembereken kívül még fül-orr-gégésznek, mérnököknek és jól képzett műtős személyzetnek is jelen kell lennie. Arra a kérdésünkre, hogy miért is tart ennyi ideig ez a beavatkozás, azt a választ kaptuk, hogy maga az a művelet is 2-3 óráig tart, amíg csontfúró segítségével kialakítják a fül mögötti részben a kerámia tápegység helyét, majd ezt elvezetik a fül hátsó részétől, az orbita széléig. Az implantátumot speciális módszerrel és anyagokkal rögzítik. Eddig minden esetben szövődménymentesen zajlott mind a műtét, mind a sebgyógyulás. Mi sem természetesebb, hogy a legtöbb ember azt akarta megtudni, hogy ki vehet részt ebben a projektben.
Elsősorban retinitis pigmentosa betegségben szenvedő betegeket várnak, akiknek száma Magyarországon mintegy 2000-re tehető. A jelentkező legyen 18 életévét betöltött teljesen vak, vagy csak némi fényérzékeléssel rendelkezzen, amelyet az orientációban nem is használ. Előnynek számít a műtét szempontjából, ha a látását nem régen, egy-két éven belül vesztette el. A műtét nem segíthet születésüktől kezdve vak embereknek. Szellemileg és fizikailag jó állapotban kell lenni, melyet a hosszadalmas szűrővizsgálatok során például előzetes pszichológiai teszttel és egyéb vizsgálatokkal ellenőriznek. Többek között megvizsgálják az ideghártya elektromos ingerelhetőségét is, de ez a vizsgálat csak arra szolgál, hogy a jelentkezők közül kiválasszák, ki a legalkalmasabb a beültetésre. Arra próbálnak törekedni, hogy az első, kísérleti fázisban megtalálják azt a beteget, akinél a legnagyobb eredményt tudják elérni, hiszen a beavatkozás több tízezer Euróba kerül. A 18 életévét betöltött jelentkezőnek továbbá azt is kell vállalnia, hogy a műtét után rendszeresen találkozik és tartja a kapcsolatot az orvos csapattal. Ebben a szakaszban az orvosok azt tesztelik, hogy milyen változás tapasztalható a megműtött személy látásában. Ezt három szakaszban vizsgálják, egyrészről különböző számítógépes vizsgálatokkal, másrészről a mindennapi tevékenységek ellátásának képességét és a páciens tájékozódását tanulmányozzák. Néhányunkat egész konkrét, technikai kérdések is foglalkoztattak a retina implantátummal kapcsolatban, így például hogy milyen a képfrissítési sebessége, vagy hogy milyen képfelbontásra képes ez a chip. Kérésünkre több apróbb részletről is felvilágosítottak minket. Az implantátum képfrissítési sebessége 7 Hz, tehát 7 kép másodpercenként, ami betegenként változhat, mivel az implantátum képes lenne 25 Hz működésre, de magasabb frekvencián a kép rosszabbá válhat, ezért ennek növelését a jövőben sem tervezik.
Sokakat foglalkoztatta az a kérdés, hogy mennyi az implantátum várható élettartama, erre azonban nem tudtak a szakemberek pontos választ adni, hiszen az első szériás chipek összesen három hónapig maradhattak a betegek szemében, a második szériás implantátumok beültetésére pedig elsőként 4-5 hónapja került sor. De egy évre becsülik az implantátumok élettartamát. A szakemberek azt is elmondták, hogy arra is lesz majd lehetőség, hogy a már nem működő implantátumokat kivegyék, és új, működőt tegyenek a helyére, azonban a mai napig ilyen műtétre még sehol a világon nem került sor. Sokan aggódnak amiatt, hogy milyen hatást gyakorol az emberi szervezetre ez az idegen anyag. Az orvosok mindenkit megnyugtattak, és elmondták, hogy számukra a biztonság a legfontosabb, és a beültetett chipnek semmiféle, egészségre káros hatása nincs. Sőt azt is hallhattuk a szakemberektől, hogy igaz, attól, hogy az implantációt beültetik, a degeneráció tovább folytatódik, de a folyamatos stimuláció viszont jótékonyan hat a szemre. Beszámoltak arról, hogy a jövőben még egyszerűbbé, még hatékonyabbá akarják tenni ezt a találmányt, amely már jelenlegi állapotában is óriási áttörésnek számít az orvostudományban. Jelenleg még csak az első pár kísérleti műtétet fogják elvégezni, amelyre folyamatosan várják az önként jelentkezőket, hogy kiválaszthassák a legmegfelelőbb pácienst, de reményeik szerint ez a műtét 2012-től már mindenki számára elérhető lesz. Kapcsolatfelvétel a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján működő Magyar Bionikus Látás Központtal, ahol október 28–án 14 órától szűrővizsgálattal egybekötött nyílt napot tartanak: Prof. Dr. Németh János, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika igazgatója, a vizsgálat vezetője Dr. Kusnyerik Ákos (szemész szakorvos, klinikai koordinátor) Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, 1083, Budapest, Tömő utca 25-29. Tel: 06 1-459-1500, +36 20- 922-00-04 Dankó Pál
VI. Országos Braille Olvasásverseny A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyesülete immár hatodik alkalommal várta nyíregyházára a pontírást olvasni tudókat. A verseny megrendezésének a Braille kultúra megőrzése mellett, az a célja, hogy felhívjuk a figyelmet az olvasás szeretetére, az értő olvasásra, valamint szeretnénk megismertetni vendégeinket megyénk irodalmi alkotásaival. Az olvasandó szöveget idén Horváth Antalné és Lakatos Anikó Egyesületünk dolgozói találták és szkennelték, valamint Dankó Pál aki szintén az egyesületben dolgozik nyomtatta ki Braille írásban. A szervezők gyermek és felnőtt kategóriákban várták a jelentkezőket. A felnőttek Végh Antal írói munkásságával ismerkedhettek meg Kenyér és vászon című regényének részletéből. A gyerekeknek ismét előkerült Móricz Zsigmond novellás kötete melyből az Útjavítás címűt olvasták. A távolabbról érkező versenyzők és kísérőik már egy nappal a verseny előtt megérkeztek, szállást a Bárczi Gusztáv általános iskola kollégiumában biztosítottunk. Vacsorájukról a Chelentano pizzéria gondoskodott. Voltak, akik az esemény napján érkeztek, eléjük önkéntes segítők mentek a vasútállomásra, hogy biztonsággal bejussanak az egyesület irodájába. Hét felnőtt és három gyermek örvendeztette meg a közönséget és nehezítette meg a zsűri dolgát. Nagy Tünde az egyesület elnöke megnyitójában röviden bemutatta a Szabolcs megyei egyesület tevékenységeit, köszöntötte a megjelenteket köztük is külön Vékony Sándornét, a Dr. Kettesy Aladár Gyengénlátók Általános Iskola igazgató asszonyát, valamint Kovács Józsefet, aki amellett, hogy évek óta aktívan megméretteti Braille tudását, a nagyváradi vakok szervezeténél alelnöki tisztséget is betölt. 10
A zsűriben Szécsi Szilvia, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Önkéntes Centrum vezetője és Ferenczi Edit, az MVGYOSZ Braille könyvtárának legaktívabb olvasója foglaltak helyet. A megnyitó végén Magyar Csaba zongoraművész játékában gyönyörködtünk. Először a felnőttek olvastak. Mielőtt bemutathatták olvasási tudásukat, röviden beszéltek önmagukról. Balogh Olga Hajdúböszörményből érkezett. Elmondta, hogy sikeresen lediplomázott angol tolmács szakon és most spanyol nyelvtanulásba fog. Hegedűs Angéla Judittól megtudtuk, hogy Lora nevű vakvezető kutyájával érkezett és, hogy a Székesfehérváron működő Molnár Gábor Rehabilitációs Központ munkatársa. Kovács József Kopek, nagyon izgult, de elmondása alapján szívesen jön Nyíregyházára és, hogy autodidakta módon tanulta meg a pontírást és, hogy 1980 óta olvassa rendszeresen a „Vakok Világa” című folyóiratot. Kovácsné Hegyi Jolán a zene szeretetéről beszélt, hiszen oszlopos tagja a Landini együttesnek, ahol blockflőtén játszik. Magyar Csaba a Vakok iskolájában zongorát tanít, ajándéknak tartja a látássérültek számára a Braille írást, minden este olvas hangosan a családjának. Azt is elmondta, hogy első alkalommal vesz részt olvasás versenyen. Suhajda Antal a Debreceni idősek otthonából érkezett. Elmondásából kiderült, hogy mindig szívesen jön az egyesület rendezvényeire. Várvölgyi János tatabányáról érkezett. Említette a zene szeretetét, hiszen szabadidejében gyakran ül le a zongorához. A hét versenyző nagy fejtörést okozott a szigorú zsűrinek. Az eredményhirdetés során Szécsi Szilvia kiemelte, hogy mindenki kiválóan olvasott. Fontos momentumnak számított a sorrend kialakításánál a hibapont, ami abból keletkezett, hogy nem szöveghűen, érthetően olvastak. Eredmények: 11
Első helyen Kovácsné Hegyi Jolán Budapestről, Második helyen Magyar Csaba szintén Budapestről Míg a harmadik helyen Várvölgyi János Tatabányáról végeztek. A zsűri különdíjjal jutalmazta Balogh Olgát, aki lassabban, de hibátlanul olvasott. A gyerekek közül elsőként Böjtös Rebekát ismerhettük meg. A Dr. Kettesy Aladár Gyengénlátók Általános Iskolájának tanulója, szeret olvasni. Hegyes Vivien, a Vakok Általános Iskolájának tanulója, gyakori vendége az iskola Braille könyvtárának, zongorázni tanul. Lakatos Barbara is Debrecenből érkezett a gyengénlátók iskolájából. Nyolcadik osztályos tanuló, szeret olvasni. A zsűri a következő sorrendet alkotta az ő esetükben. Első Hegyes Vivien, Második Lakatos Barbara, míg a harmadik helyen Böjtös Rebeka végzett. Míg a zsűri meghozta a döntést, Czinczár Józsefné, az egyesület munkatársa körbe járt a teremben és megkérdezte a közönséget, kinek adná a különdíjat. A közönség egyhangúan Magyar Csabát szavazta meg. A nyereményeket szponzorok ajánlották fel, amiket Szanics Miklós Szabolcs, az egyesület alelnöke adott át. A rendezvény után átsétáltunk a Széchenyi étterembe, ahol finom ebéddel vártuk a versenyzőket, hozzátartozóikat és a közönséget. A hatodik országos Braille olvasásversenyt támogatták: Andretti Kft. Bárczi Gusztáv Általános Iskola Kollégiuma. Böjtiker Kft. Celentano Pizzéria. Labrador Bt. Lego Marg Optik. Széchenyi Étterem. Técsy László Vállalkozó Gál Gyula 12
Vak fiatalok idén először a NASA Űrtáborban Kevés embernek adatik meg, hogy élete során eljusson arra a különleges helyszínre, ahová a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) „Ugródeszka a Hold” című pályázatának köszönhetően az idén először vak és gyengénlátó fiatalok is kiutazhatnak. A nyeremény egy egyhetes részvétel a Hunstvillei Nemzetközi Űrtáborban (Alabama állam, USA). A MANT már 1992 óta biztosította ezt a rendkívüli lehetőséget látó diákok számára, tavaly ősszel pedig, az „Informatika a látássérültekért” Alapítvánnyal együttműködve két kategóriában (10-14, ill. 15-18 évesek) vak és gyengénlátó fiatalok számára is kiírták a pályázatot. Idén márciusban megszületett a döntés, a speciálisan látássérültek számára kialakított NASA Nemzetközi Űrtáborban hazánkat két budapesti fiatal, Ócsvári Áron (Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola), és Velegi István (Scheiber Sándor Gimnázium) képviseli. (A 10-14 éves korosztályból többen értékes jutalomban részesültek). A két látássérült középiskolás részvételi és utazási költségét teljes egészében a MANT finanszírozza, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól (NKTH) elnyert támogatás segítségével. Látó kísérőjük Szelinger Tamás, az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány önkéntese lesz. Érdemes megemlíteni, hogy a közép-európai térségből egyedül a magyar csapat utazik szeptember 24-én, hogy ott létük alatt közelebbről is megismerkedhessenek az űrkutatással, az emberes űrtevékenységgel. A résztvevők kipróbálhatják magukat űrhajós szimulátorokban, így pl. sétálhatnak a holdi gravitációban, vezethetik szimulátorban az amerikai űrrepülőgépet, búvárok segítségével víz alatti szereléseket végezhetnek, amerikai űrhajósokkal találkozhatnak és barátságokat köthetnek a tábor résztvevőivel. A vakság nem lehet akadálya a világűr és az űrhajózás megismerésének – vallják mindazok, akik lehetővé teszik a látássérült fiatalok részvételét. Természetesen speciális módon, a többi érzékszervre, az elméleti tudásra és a fantáziára támaszkodva szereznek új isme13
reteket a vak és a gyengénlátó diákok, így is egy örökre szóló élményként. Mindkét sikeres pályázónak jó utat, hasznos és élményekben gazdag időtöltést kívánunk Hunstvilleben! Reméljük, hogy részvételükkel megalapozzák majd további magyar látássérült fiatalok kiutazásának esélyeit is. Áron és István élménybeszámolóját decemberi lapszámunkban olvashatják Bartha Zsuzsanna
Bemutatkoznak a Szavak szárnyán, írók útján antológia szerzői Kiadványunkban ismét szeretnénk a Szavak szárnyán, írók útján antológia szerzői közül két tehetséges irodalomkedvelőt közelebbről is megismertetni kedves olvasóinkkal. A Szemezgetőnk jelen kiadásában Árvay Mária, a Patkók nyomában írás szerzőjének talán kicsit göröngyös, de mégis szép életútjával ismerkedhetünk meg, valamint nagy örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk Önöknek egyesületünk egyik kedves tagját is, Horváth Lászlót, akinek több versében is gyönyörködhettek már kiadványunk olvasói.
Horváth László Önéletrajza 1946. november 23-án születtem Kótajban. 6 éves koromig ott nevelkedtem, majd 1952-ben a jobb megélhetés reményében a családunk Miskolcra költözött, ahol apám bányász, anyám gyári munkás lett. Ottani iskolaéveim alatt máig tisztelt tanáraim irányítása alatt léptem be a színes, érdekes élményeket nyújtó irodalom világába. Az általános iskola után tanulmányaimat, mint esztergályos tanuló folytattam, melynek befejezése után, 1964-ben visszatértünk az – ekkor már Nyíregyházához tartozó – szülőhelyemre. Katonaéveimet leszolgálva a szakmában dolgoztam, mely mellett 1972-ben leérettségiztem. Ezen évek alatt rátaláltam arra a társra, 14
akivel összeházasodva és 3 gyermeket nevelve együtt birkóztunk az élet nehézségeivel. Ami nemsokára jelentkezett is: a látásom 1972-től rohamosan megromlott, melyen a kórházi és klinikai kezelések sem tudtak segíteni, így 1973-tól rokkantsági nyugdíjba kényszerültem. Mivel a szakmámban nem dolgozhattam tovább, ezért kerestem és találtam egy számomra elvégezhető könnyű munkát, melynek segítségével még 9 évig könnyíthettem a családi terheken. Siker kísérte törekvéseinket és a 3 gyermeket felnevelve egészségesen adtuk át őket a jövendőnek. Horváth László
Árvay Mária önéletrajza Árvay Mária vagyok, 32 éves, születésem óta vak, oxigén-túladagolás következtében vakultam meg. Mindenben keresem a szépet, a harmóniát, a kiegyensúlyozottságot. Nagyon szeretem a nyelveket, 2000-ben az ELTE-n végeztem el az Angol nyelvtanári szakot, azonban jelenleg nem a szakmámban dolgozom – korrektor és az Irodalom és Kultúra (Braille-folyóirat) szerkesztője vagyok. Már gyermekkorom óta rendszeresen olvasok, mind hangoskönyveket és Braille-anyagokat is. Nagyon közel állnak hozzám a tanulságos, komoly mondanivalóval bíró könyvek, családokról, gyerekekről, állatokról szóló könyvek. Szabadidőmben sokat hallgatok zenét, meg hobbiszinten szintetizátorozok. Sportolásként, pedig heti rendszerességgel járok lovagolni, ezek az alkalmak számomra nagyon sokat jelentenek, a hét fénypontját, azt a csodát, ami egy ló és egy kezdő lovas közötti testi, lelki kapcsolatot felújítja mindenegyes találkozáskor. Az Antológiában szereplő Patkók nyomában írásommal szerettem volna megosztani ezt a csodát az olvasókkal, még ha közvetve 15
is, bemutatva, hogy az elhivatott oktatók és kezes lovak mekkora önbizalmat tudnak adni, közben pedig elősegítik a látókkal való kapcsolatteremtést, hiszen, van egy közös érdeklődési kör, a lovaglás, ami összeköt bennünket. Ezt próbáltam írásommal szemléltetni, s ehhez kívánok jó olvasgatást! Árvay Mária
International Communication Camp 2010 A nyár folyamán részt vehettem egy Nemzetközi Kommunikációs és informatikai táborban (ICC) , melyet idén Görögországban rendeztek. A tábort minden alkalommal más országban rendezik meg. Ez volt a tizenhatodik alkalom. A táborban, ebben az évben tizenöt ország gyengénlátó és vak fiataljai vettek részt. Idénhallottamrólaelőször,ésúgygondoltam,megpróbálom,hátha sikerül kijutnom. A jelentkezést az Informatika a Látássérültekért Alapítványnál kellett benyújtani, amit egy angol nyelvű meghallgatás követett.Mivelmegfelelőnektaláltak,ameghallgatásutánnéhányhéttel kaptam az e-mailt, hogy szerencsésen bekerültem az utazó csapatba. 2010. július 29-én, csütörtökön végre elindulhattunk Görögországba, azon belül is Athénbe. Az utazás előtt felvettem a kapcsolatot a másik két szerencsés magyar utazóval, így mikor a reptérre értem a szüleimmel, nem mint vadidegenek, hanem mint kedves ismerősök üdvözöltük egymást. Ezelőtt sosem ültem még repülőn, így érthető volt, hogy érdeklődéssel, kíváncsisággal és némi idegességgel vártam a felszállást. Sok mindent hallottam a repülésről a rokonaimtól, olvastam könyvekben és láttam filmekben, de a valósághoz valahogy egyik sem volt hasonlítható. Szinte nem is éreztem semmit, csak a fel- és leszállásnál, mintha egy hullámvasúton ülnék. Az ablakokon át elénk táruló látványról sajnos nem tudok nyilatkozni, de elmondásokból úgy tudom, a felhőket vattacukorhoz hasonlítják. Mindenesetre érdekes és izgalmas volt. Az athéni reptéren már vártak minket, és hama16
rosan elindultunk a szálláshelyünkre, az Atexcelixi konferenciaközpontba. Szerencsém volt, mert a szobatársam a másik magyar lány, Nóri lett. Miután mindenki elfoglalta a szobáját, vacsorázni mentünk. Vacsora után kisebb megnyitó következett, majd körbevezették a társaságot a konferenciaközpont labirintusszerű folyosóin. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy a hét utolsó napjaira sikerül megtanulnom, mi merre található. Másnap reggel kezdetét vették a workshopok, azaz három órás elfoglaltságok egy-egy adott témában. Rengeteg téma közül lehetett választani – a tábor első felére még otthon kellett ezt megtennünk egy felhasználónév és egy jelszó segítségével, a hét második felében pedig a helyszínen választottunk. Az első workshop természetesen még nem volt kötött, főleg ismerkedésre szolgált. Alkalmat adott a barátságkötésre. Sikerült megismerkednem egy nagyon kedves holland lánnyal, Friedával, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Délután kezdődtek el az igazi workshopok! Azt hiszem, Street Musicra mentem, ami nagyon mókás volt, amúgy is szeretem a zenét és jópár éve éneklek, így nem volt számomra teljesen idegen terület a zene világa. A legérdekesebb workshopnak tartom a Talking Technologyt, hiszen megismerkedhettünk a legújabb technikákkal, kipróbálhattuk és tesztelhettük például az Iphone-okat, IPAd-okat. A kedvencem egy úgynevezett Book Reader volt. Ha az embernek ilyen készüléke van, nincs szüksége szkennerre. A szerkezet fényképet készít a könyv lapjairól, az elkészült képen karakterfelismerőt futtat, majd automatikusan elkezdi a felolvasást. Megkértek, hogy prezentáljam egy videóban az olvasó használatát és beállításait, így én azt is megtettem. A másik kedvenc workshopom az Exploring Creativity volt. Ez egy kreatív workshopnak nevezhető foglalkozás, amiben azt hiszem, nagyon elememben érezhettem magam. Verseket kellett írni, rögtönzött párbeszédeket létrehozni és különböző szituációkban helytállni. 17
A délelőtti workshopokon kívül szabadidővel is rendelkeztünk, melyet a táborszervezők igyekeztek szervezett programmal kitölteni, így például péntek este az Akropoliszhoz látogattunk. Sosem hittem volna, hogy egyszer eljutok erre a helyre, azt meg végképp nem gondoltam, hogy megérinthetem a márványoszlopokat és állhatok a Partheon előtt, amit eddig csak a történelemkönyveim borítóján láthattam. Élvezetes volt még a szombati vidámpark és a vasárnapi múzeumlátogatás is. A múzeumban megfoghattuk a szobrokat és domborműveket, igaz nem tudtam mindenre figyelni, mert a termekben elég meleg volt és attól tartottam, hogy rosszul leszek. A hétfő volt a tábor csúcspontja számomra! Aznap nem voltak workshopok. Helyettük ellátogattunk az Afrika Parkba, délután pedig a tengerparton múlattuk az időt. Az állatkertben lehetőségünk nyílt megfogni a kígyókat. Én éltem a lehetőséggel és mindhárom kígyót, amit elém hoztak, a kezembe vettem és fotózkodtam velük. Ezután etethettük a zsiráfokat, majd egy körülbelül háromnegyedórás delfinshow következett. A showból sajnos nem láttam semmit, de a bemutató után mindenki odamehetett a medence partjához és megérinthette a delfineket. Úgy gondolom, kevés ember mondhatja el magáról, hogy megsimogathatott egy delfint és én büszke vagyok arra, hogy megtehettem. Úszni a tengerben olyan élmény volt, amit azt hiszem, sosem fogok elfelejteni. Életemben először jártam a tengerparton és talán ez volt az utolsó alkalom is egyben, de mindenképp emlékezetes marad számomra. A kimerítő strandélmények után egy tengerparti étteremben vacsoráztunk, ahol megkóstolhattuk a tengeri ételeket, persze csak, ha akartuk. Én bevállalós voltam és úgy döntöttem, egyszer élünk, így minden tengeri fogásból ettem egy kicsit. Nem voltak olyan rosszak, mint amire számítottam, de ha mégegyszer adódna lehetőségem kipróbálni, nem valószínű, hogy ismét megtenném. A keddi nap újra a szokásos ritmusban zajlott, azaz visszatértek a workshopok. Aznap felfedezhettem Görögországot a Greece Through Your Senses workshopon, majd félig-meddig elaludhattam a délutáni Feeling Goodon. Este szervezetten kimentünk a városba és 18
vettünk néhány ajándékot az otthon maradt családtagjainknak és barátainknak. Szerdán – azaz az utolsó előtti napon – csak egyetlen workshopon vettünk részt. Let’s Play Backgammonra mentem, ahol megtanultam játszani ezzel a társasjátékkal. Egész ügyes voltam, háromszor nyertem. Délután csatlakoztunk az angol csoporthoz és készültünk a búcsúestre. Minden csoportnak - vagy esetenként több csoportnak együtt – elő kellett adnia valamit. Mi – az angolokkal összefogva – írtunk egy remek ICC-dalt. Kapott egy jó kis blues hangzást, valamint vicces szöveget és indulhatott az előadás. Nagyon izgultunk, hogy minden simán menjen, de végül gond nélkül előadtuk a műsort. Miután minden csoport végzett, kezdődhetett a hajnalig tartó mulatság! Pontosan nem tudom, mikor kezdtem el táncolni, de azt hiszem, hajnali fél négyig egész biztos a parkett ördögét játszottam. Elkezdtem táncolni az olaszokkal, akik nagyon nem akarták abbahagyni a forgások és lépések sorozatát, így fel kellett vennem a ritmusukat, de egyáltalán nem bántam meg, mert remekül szórakoztam. A parti után még lent maradtam beszélgetni a táncpartnereimmel, így olyan fél öt körül estem be a szobámba, hogy végre aludjak is egy kicsit. A csütörtök reggel álmosan és rosszkedvűen kezdődött, de élményekkel és ajándékokkal megpakolva indultunk haza. Szomorú voltam, hogy máris vége ennek a fantasztikus hétnek, de gondolom, nemcsak én éreztem így. Tudtam, hogy nagyon fog hiányozni a tábor, a hely és a barátok, akikre a hét alatt sikerült szert tennem. Sosem hittem volna, hogy eljutok egyszer Görögországba, az egyik kedvenc országomba, hogy új emberekkel ismerkedhetek meg és új barátokra találhatok. Az utazás előtt féltem, hogy meg sem fogok tudni szólalni és ez a szorongás kerített hatalmába egészen addig a pillanatig, amíg az első komolyabb beszélgetésen át nem estem. Ezután szinte észre sem vettem, ha angolul szóltak hozzám. Egész biztosra veszem, hogy a tábor felejthetetlen élmény marad számomra és mindenki más számára is. Kruppa Alexandra 19
Beszámoló a 2010-es Bothmer táborról 2009. nyarán vettem részt először Bothmer táborban, amiről részletesen megírtam a tapasztalataimat. Mivel csodás élményekkel gazdagodtam, és sokat tanultam, a MERKUR Egyesülettől az idén is meghívást kaptam a Bothmer táborba, Piliscsabára. A táborban minden évben, különböző sérült emberek találkoznak, és tanulnak meg egymás sérüléseihez is alkalmazkodni. A Bothmer táborok mindig fontos feladatnak tartják a mozgást, a sport tevékenységet. Ehhez mindenki megfelelő személyre szabott segítséget kap. Hiszen maga a Bothmer gimnasztika is arról szól, mozgás általi kifejezés, tapasztalás. Míg a tavalyi tábor fő profilja az ÉLETÚT volt, és ezt a célt szolgálták a Bothmer, az euritmia és az agyagozás foglalkozások egyaránt, az idén a KOMMUNIKÁCIÓ kapta a fő szerepet. Ennek voltak alárendelve a Bothmer és euritmia órák s kiegészítésként még zene, drámapedagógia és beszédművelés foglalkozáson is részt vettünk. Kisebb csoportokban, párokban végeztük a feladatokat, melyek a kommunikáció többféle formájának, pl. érintés, testbeszéd, jelek mutogatása és a beszéd felhasználását tette lehetővé. Ennek egyben közösségteremtő ereje is volt és mivel említettem, hogy a táborlakók között nem csak látássérültek, hanem látássérült-autista, látássérült-siket és mozgássérültek is voltak a toleranciát, a másmilyen sérüléssel élő ember elfogadását is segítette. Utolsó nap érdekes feladatot kaptunk! Két csoportot alkotva az volt a feladat, hogy a 8 tagú csoporttal készítsünk tervet. A cél eljutni „A” pontból „B” pontba úgy, hogy a csapat egyetlen tagjának sem érintheti a lába a talajt , nem szólhatnak egy szót sem egymáshoz. A feladatot időre kell megoldani, mivel a két csapat versenyez. Haladás közben lehetnek akadályok is, amiket el kell hárítani!!! Kíváncsi vagyok, milyen ötleteitek lennének a feladat megoldására!? Szabóné Pethő Gyöngyi 20
„Margarita” Nem könnyű a sérült gyermekeket nevelő szülők dolga. Mindannyiuk fő törekvése arra irányul, hogy csemetéjük minél önállóbbá váljék. Hiszen ott munkál bennük a kétség: mi lesz a gyermekükkel, ha ők meghalnak? Ám ott lappang minden idegszálukban egy másik, természetes érzés is: a féltés. Egyes szülők ügyesen teremtenek egyensúlyt e nyomasztó lelki terhek között, és sérült gyermekükből majdan teljes életet élő felnőtt lesz; vagyis megáll majd a saját lábán. Másoknak nem sikerül felülkerekedniük a féltésen, amibe olykor – valljuk be – egy kis önzés is vegyül. Nagy igyekezetükben rátelepszenek gyermekük életére: helyettük cselekszenek, akik így nem tanulják meg az önellátást. Vagy az ő nevükben hoznak – sokszor rossz – döntéseket, ezzel megpecsételve sorsukat. Egy tragikus történet hallatán egyesületünk elnöke nemrégiben igen találóan jegyezte meg: „sokan vannak közöttünk, akiket rosszul szeretnek”. E történet főszereplője egy középkorú látássérült asszony, aki büszkén gondol vissza ifjúságára. Mert neki – határozott jelleme révén – sikerült leráznia rosszul szerető anyját, aki a széltől is óvta és minden lépését igazgatta. Ráadásul a mamát épp abban az időben hagyta el a papa, ezért szerette volna leányát megtartani magának. A lány azonban heves veszekedések árán kiharcolta, hogy nagy szerelme felesége lehessen. E „sorscsapás” hatására anyja egy pszichiáterhez menekült, aki imígyen fejtette ki véleményét: - Ha elrontja a sorsát az ifiasszony, majd helyrehozza. A lényeg, hogy a saját életét élje! A fiatal pár akkor lett igazán önálló, amikor – nem tűrve tovább az anya zsarnokoskodását – külön költöztek tőle. A szerényebb lakáskörülményeket is vállalták boldogságuk érdekében. Az ifjú hölgy tengernyi lelki kincset, kedvességet, gyöngédséget kapott férjétől, aki szakmunkás létére oly sokoldalú műveltséggel rendelkezett, hogy némely diplomást is felülmúlt. Hab volt a tortán a költészet és a zene iránti fogékonysága. A fiatal pár lelke szinte itta a szép dallamokat: így találtak rá a gyönyörű olasz slágerre, amely közös daluk lett; mintegy megpecsételve sze21
relmüket. A szépséges dallam csak úgy szárnyal: az előadó a szívek mélyéig hatolva énekli világfájdalmát: „Margarita”… S az idők folyamán a fiatalok sorsa is egyre fájdalmasabban alakult. A férj – szervi betegsége folytán – képtelen volt gyermekkel megajándékozni hitvesét. Évekig jártak orvosról orvosra, és mesterséges úton sem jött el a gyermekáldás. A hiábavaló keserű harc egyre inkább megviselte a fiatalember egyébként is érzékeny idegeit… Szoros kapcsolatot ápoltak az asszonyka tündéri, ám energikus nagymamájával. Sajnos, a nagyika szeretetteljes buzgalma sem tudta helyreállítani a férfi lelki egyensúlyát. Mind lejjebb csúszott a lejtőn: munkáját elhanyagolta, s gyakran fojtotta bánatát italba. A „Margarita” egyre szívettépőbben szólt. Aztán a fiatalasszony nem bírta tovább és cselekvésre szánta el magát... A válás kínjait elviselhetetlenné tette a „Margarita” hallgatása, és félre kellett tennie szerelmük jelképét, különben képtelen lett volna elszakadni férjétől. Az elvált fiatal nő számára pillanatnyi gyógyírt hozott egy elhamarkodott élettársi kapcsolat, ugyanis ennek a férfinak csupán érdekből volt rá szüksége; általa akart lakáshoz jutni. Viszont világra jött a várva várt gyermek, és akkor csak ez számított! A fiatalasszony szélnek eresztette az érdekembert, hisz nélküle is elég baja akadt látássérült kislányával. A fizikai segítségnyújtásban jelentős részt vállalt a mama, aki egyből ráköltözött, így újra hódolhatott „diktátori” szenvedélyének. Szerencsére mellette állt imádott nagyija, és egy sorstársnője. Vele még terhessége idején barátkozott össze. Az új barátnő rögvest leendő sógornőjét látta benne. Mivelhogy volt egy nőtlen, szintén gyengénlátó öccse, aki minden tekintetben illett a kismamához. Bár a „sógornők” úgy gondolták: míg a baba pici, nem ildomos nyélbe ütni a házasságot. Nem váratott sokáig magára a következő tragédia: a jóságos nagymama elköltözött az angyalok országába. Széplelkű első férje után a második olyan személyt vesztette el a fiatal nő, akinek szívében ő volt az első. A „Margarita” szomorúan magasztos, égbe törő dallama mellett sírta ki jól magát. Mert az édes dal a szeretett férfi mellé immár a nagyit is „magába zárta”… 22
Azután az élete ment tovább a maga kegyetlen útján: a babával való sok vesződség és a szüntelen anyai korholás közepette. Mígnem lehetőség nyílt egy trükkös lakáscserére, amikor a leány az anyja közelébe költözött, így a mama nem talált többé ürügyet az együttélésre, s vissza kényszerült telepedni a saját otthonába. Az asszonyka, érthetően, már igen csak vágyott egy kis gyöngédségre. Sorstársnőjével megszervezték annak öccsével való ismerkedésüket. A hőn áhított találkozó lesújtóan hatott hősnőnk számára. A harmincas éveiben járó, szép szál férfi mindkét szülője kíséretében jelent meg a randevún, nővére lakásán. A csendes fiú csak nézett báván, szülei vitték a szót. A „vallatás” alatt az asszonyka úgy érezte, mintha bíróság előtt állna. Azután meg úgy gusztálták az ősök, mint valami árut a piacon. Mindennek a tapintatos nőtestvér vetett véget; betessékelve a fiatalokat a másik szobába. Az ismerkedés röpke ideig tartott: alig néhány percnyi szó és némi simogatás. Türelmetlen kopogtatásra rebbentek szét, mert ugye, a papának és a mamának sietniük kellett a buszhoz… Pár nap múltával a fiatal hölgy a sorstársnőtől értesült arról, miképp szegte szárnyát bontakozó szerelmüknek a családi „ítélőszék”. - Anyuék egyelőre nem engedélyezik a kapcsolatotokat. Még túl kicsi a lányod, és félnek, hogy a faluban szemet szúrna a házasságon kívüli gyerek. Majd ha nagyobb lesz. - És mit szól ehhez az öcséd? – kérdezte döbbenten hősnőnk. - Ő szeret, de engedelmeskednie kell, mert anyuékra van utalva – felelte szomorúan a testvér. Hősnőnk ennyi megaláztatás után dühösen kifakadt: - Engem ki kérdez meg, tetszik-e az ilyen fiú, aki szülői felügyelettel jön lánynézőbe?! Nekem ne szabják meg, mikor keressek társat! Úgyhogy azt a pár évet nem várom meg. És valóban: amíg a jó testvér szorgalmasan kardoskodott szüleinél barátnőjéért, addig ő a párválasztás rögös útját járta. Eltelt néhány esztendő, mire talált egy jóravaló, ép látású férfit, aki nemcsak őt szerette meg, de kislányát is elfogadta. Bár az a kedvesség, amire a fiatal hölgy vágyott (melyet mindenkiben keresett válása 23
óta), hiányzott belőle, mégis a felesége lett. Második férje azóta is hűséges hozzá, és segítőkész. A sorstársnő nem rejtette véka alá sajnálkozását: - Anyuék nagyon megbánták, hogy lebeszélték rólad az öcsémet. Bánhatták is, mert fiuk sohasem nősült meg. Az öregek idő közben szép csendesen, egyenként jobblétre szenderültek. Az agglegény egyedül maradt a szülői házban, részben idegenekre, részben családos testvérei segítségére szorulva. Ami természetesen vajmi kevés a boldogsághoz. Húsz év telt el. Ismét felcsillant a reménysugár az agglegény előtt. Hiszen hősnőnk házassága kissé megfakult; férje morózussá vált. A hölgy kedvesség iránti vágya fellángolt. A sorstársnő újra akcióba lépett öccséért. A randevú létrejötte azonban akadályba ütközött, s folyton eltolódott. Emiatt a férfi heteken át, napjában többször is zaklatta az asszonyt: egyet-egyet rácsengetett a mobiljára. És nem szólt bele. A hölgy ettől megriadt. Talán megőrült ez az ember? Netán bosszúból teszi? Majd elgondolkodott: vajon érdemes-e kockáztatni szilárd alapokon nyugvó házasságát jószemű férjével, aki gyermekének apja helyett apja? Visszavonulót fújt. Következő ősszel egy szörnyű hír a helyi médiákban: egy román állampolgárságú házaló húsz késszúrással megölt, egy egyedül élő férfit azon a településen, ahol… Istenem, csak nem őt gyilkolták meg?! Az asszony kishíján infarktust kapott, amikor bizonyosságot szerzett arról, hogy valóban hajdani férj-jelöltje a brutális bűntény áldozata! Magas ég, mily iszonyúan szenvedhetett az a szerencsétlen, hiszen a halál beállta előtt utolsó erejével értesítette a mentőket… Így fogták el a gyilkost. A nő egészen kifordult magából. Mind gyakrabban kísértette lelkét az a mélységesen fájdalmas dallam, mely elvesztett szeretteit siratja. Úgy vágyott arra, hogy újra meghallgassa. Azonban a régi magnókazetta már tönkrement, s a rádióban sem hallható. Leánykája – ő idő közben okos, szép ifjú hölggyé cseperedett –, egyre kíváncsibb lett a „Margarita” pici korában hallott, rég elfeledett dallamára. Így nemcsak anyjának, neki is mániájává 24
vált a régi sláger. Számítógépes szakmát szerzett, ezért gyerekjáték lett volna az interneten megkeresnie. De hiába gépelte be a címet számtalanszor, mindannyiszor más zenét adott ki. Gond volt még, hogy az előadót sem ismerték. Kerestették a hozzáértő barátokkal is; mindhiába. Idén augusztusban újabb felkavaró hír: elítélték az ősszel, aljas indokból meggyilkolt, védekezésre képtelen látássérült férfi gyilkosát, tizenöt év fegyházbüntetésre. Az ítélet nem jogerős… Miért?! Ki kap életfogytiglant, ha ez a kegyetlen, akit embernek sem nevezhetünk, majdan szabad lehet?! És nem átallott enyhítésért fellebbezni! „Felháborító!” – lüktet az asszony agyában szüntelenül. Közben, e zaklatott állapotban, egy népszerű olasz filmsorozatban meghallották e bűvös nevet kiejtve: Margerita. A nagylány a számítógéphez futott. Hosszas variálás után végre megtalálta a slágert! A pontos cím leírva: Margherita. Az énekes: Riccardo Cocciante. Amint felcsendült, az anya könnyei potyogni kezdtek, majd zokogásban tört ki. Hisz annyi éve nem sírta ki magát igazán! És éjjel felébresztette, s szinte követelően zengett fejében: Margherita… És az asszony testét ismét sírás rázta. Még hajnalban is ott zúgott a fejében, de már hármukról szólt… Mert a Margherita az első férj és a nagyi mellé a megölt férfit is „befogadta”! Ó, hogyan történhetett ez, hiszen őt egyszer látta, s csupán néhányszor beszéltek telefonon? És a Margherita tovább jajongott lelke legmélyéig hatolva, ahol már megérti, mit dalol oly makacsul. Azt, hogy a halott férfi nem volt őrült, sem bosszúvágyó, hogy azért csengetett gyakorta, mert türelmetlen volt. Hisz mindvégig őutána sóvárgott. S azt remélte, szürke egyhangúságban pergő életét megédesíti végre, ami minden embert megillett: a boldogság. Mert ennek a férfinak a szívében hősnőnk lehetett volna az első. Úgy, mint annak a másik két drága lénynek… És a fenséges dallam száll fel, az égig, s igazságért kiált! Majd szárnyal mind magasabbra, a mennyekbe, ahol nem fájnak már sem a késszúrások, sem a boldogtalanság. Papp Erika 25
Meseterápia központ nyílik A Népmese napján, szeptember 30-án nyitják meg a világ első meseterápiás központját Paloznakon. A program célja, hogy gyerekeknek és felnőtteknek életvezetési mintákat adjon át, és segítsen a boldogság képességének elsajátításában. A paloznaki Meseterápia Központ Boldizsár Ildikó Metamorphoses meseterápiás módszerével adja át az univerzális értékrendet és életvezetési mintákat. Az intézmény célcsoportjai az állami gondozott gyerekek, a kimagaslóan tehetséges fiatalok, és az anyagi és lelki nehézségekkel küzdő családok. A Meseterápiás Központ karitatív alapon működik, 2011. tavaszától tíznapos turnusokban fogadja majd az érkezőket maximum 20 fős csoportokban, hét éves kortól. Meseterápia tanfolyamokat is szerveznek majd, ezeket térítés ellenében lehet igénybe venni. Az alapítvány támogatja olyan jelentkezők részvételét is, akik nem tudják a részvételi díjat fizetni. A Központ két épületből, gazdálkodásra alkalmas földterületből, egy Madárparkból, valamint egy téli és nyári röptéből áll. A kertben biogazdálkodás folyik majd, ahol a gyerekek és a felnőttek megtanulhatnak kertészkedni is. A kézműves foglalkozásoknak, játéknak és focinak is helye lesz a Meseközpont életében. Jelentkezni a Meseterápia Alapítványnál lehet a www.mesekozpont.hu oldalon.
Magyarországi 8-as A Nyolcas előzménye. Mi is az a Magyarországi 8-as? A Nyolcas Záhonyból induló és az országot nyolcas alakban bejáró gyalogos túra. Négy sarokpontja az ország négy határszéli települése: Záhony (Ukrajna felé), Szentgotthárd és Hegyeshalom (Ausztria felé), Battonya (Románia felé). A jelképes nyolcas hurkainak metszéspontja, ahol egyszer keresztezzük utunkat, a dunapentelei híd. 26
Az országjáró túra „fogantatása” a 2008. év elejére tehető. Én nem szeretek olyan helyre menni, ahol jártam már! — jelentette ki Oláh Tamás barátom. Ebből a „dogmából” kiindulva született meg fejemben a nyolcas ötlete. Gyorsan tisztáztuk a részleteket. Az egyes túrák kezdő- és végpontjai között, menet közben tetszés szerint megváltoztathatjuk az eltervezett útvonalat. A soron következő szakasz mindig az előző végpontjáról indul. Lehetőleg nem a jelzett turistautakon megyünk. Havonta egyszer kelünk útra. A feladatokat is gördülékenyen osztottuk fel: a fő útirányt közös elhatározással jelöltük ki, az egyes szakaszokat Tamás tervezi meg, én pedig a szállásért és az utazásért tartom a hátam. Bőven volt mit tennie barátomnak, aki nagy híve és egyben értője is a modern technikai eszközöknek. Már évek óta használt GPS-t, behatóan tanulmányozta a neten fellelhető, az országunkat többé-kevésbé lefedő műholdas felvételeket is. Ezekre az ismeretekre alapozva jelölte ki, hogy milyen útvonalon remélte elérni a célt. Gyakorta egy-két napig is aktívan böngészte a monitort, hogy a szeme előtt felsejlő ákombákom vonalakból megpróbálja kiválasztani a járhatót: ahol az erdős terep lehetetlenné tette az ilyesfajta keresgélést, egy digitális katonai térkép sietett segítségére. Mivel a Nyolcas a maga nemében úttörő vállalkozás, törekszünk annak minél sokoldalúbb megörökítésére. Tamás felvállalta: a fotózást; a szöveges úti beszámolót; és még egy, az útvonalat bemutató digitális térképet is szerkeszt. Én hangban akartam megörökíteni az élményeket. Szerencsére már volt honlapom, és azon (www.remlac.hu) bárki elérheti a dokumentumokat. A neten idővel információkat gyűjtöttem az érintett településekről – ebből beolvastunk részeket a hangos beszámolóba, és a honlapra is feltettem őket. Az első túrát háromnaposra terveztem, mert a „világ végéről” kellett indulnunk: Záhony vasúton több mint háromszáz km-re van a fővárostól. Csütörtök délután IC-vel utaztunk el a határátkelőhelyre. Egy helyi panzióban foglaltam szállást. Este hosszasan beszélgettünk a recepciós hölggyel, aki abban a tanévben kez27
dett a vendéglátó szakképesítés megszerzéséhez. Nos, ha évekkel később visszaérünk ide, megkérdezzük tőle, hogyan sikerültek a vizsgák – határoztuk el Tamással. A Záhony – dunapentelei híd – Szentgotthárd – Hegyeshalom szakaszról, tehát az elméletileg a féltávig vezető útról további három részben fogok beszámolni. Reményik László
Nyílt levél egy Kedves vaktársamnak Nyílt levél egy Kedves vaktársamnak, aki lehetővé tette, hogy vakságom óta először meghallgathattam a Kis herceg történetét! Drága Barátom! Most hát beszámolok Neked a sokadik évfolyam-találkozónkról, melyet a tőled napokkal ezelőtt kapott hangos könyv egészen éteri magasságokba emelt!, a Kis herceg egész lénye beragyogta sok évtizedes barátságunkat! Neked azért is írok külön az évfolyam találkozó kapcsán, mert A Kis Herceg elküldése érzelmi telitalálat volt Részedről! Bevallom, amióta nem látok, első alkalommal hallgattam végig a jól ismert történetet, minden gondolata válasz volt ama rendkívüli szombati összejövetelre, mindazok az érzések, amik kavarogtak bennem, bennünk, egyszerre csak ott voltak a kis herceg báránykájában, titokzatos kis bolygóján, a virágok vágyaiban és elmúlásában, a rózsákban, és a védekező tövisekben, az összetekeredett óriáskígyóban, naplementékben, mindazon végtelenül egyszerű, és mégis utolérhetetlen logikában, amit ez a pici lény megfogalmazott számunkra, felnőttek számára… Igen a felnőttek olyan értetlenek, és a gyerekeknek néha oly nehéz megmagyarázniuk nekik, hogy már megint túlbonyolítják a dolgokat, holott minden ott van az orruk előtt, csak észre kellene venniük őket! 28
Nos miközben igyekeztünk lelkesen összefoglalni, miért is volt rendkívüli ez a sokadik találkozó, ím itt a Kis Herceg, aki hirtelen rávilágít, hogy hiszem mi a magunk kis bolygóján landoltunk arra a pár órára, térben és időben fényévnyire eltávolodva fantáziátlan hétköznapi önmagunktól!! Már maga a ház is, ahová hivatalosak voltunk, igazi mesebeli mézeskalács házikó volt, hála kolleganőnk felújítási ötleteinek, mintegy 3 évi kitartó munkájának! A megörökölt 100 éves ódon épületbe belépve elvarázsolódtunk, a vastag falaktól, a boltíves ablakoktól, a hosszú ház belül hűs menedéket, kívül csupa napfényt árasztó falaitól! És megint szól a Kis Herceg: a felnőtteknek nem mond semmit ez a rajongás, a ház értékét csak bánom is én, milyen fizető egységben tudják felmérni! De mi itt megint gyerekek lettünk, mert a látvány, a rengeteg virággal teleültetett kert, a hatalmas hortenziák, az óriás fejű muskátlik, a bódító illatú gyógynövények szinte valamennyiünk számára felidéztek egy hajdan volt lugast, egy rég nem létező muskátlis kiskertet, nagymamáink egykori gyógyító üvegcséit! És hála Neked Kis herceg, a mi hirtelen otthonunkká vált titokzatos bolygónkon mi is legalább 43-szor élvezhettük a naplementét, elég volt csak egy picit odébb tolni az emlékezés paravánjait! Ahogy ama nagy, föld nevű bolygón sincs egyszerre a napfelkelte és nyugodása, hát mi is pillanatonként varázsoltuk elő diákéveink csínytevéseit, boldog felelőtlenséggel ugorva éveket előre és vissza, az időben. Nicsak, itt egy versike az óvodából, amit sehogy se akart kellő pillanatban előadni a későbbi híressé vált énekesnő, de ennyi év után is viháncoltunk a közös udvarló táskacipelése okán, hiszen mi hárman még a mamák pocakjából ismerjük egymást! De már sorjáznak a zenei versenyek, a felvételik izgalmas történései a Főiskola, a Zeneakadémia életre szóló művészi, tanári intelmei, a kóruséneklés semmihez nem hasonlítható gyönyörűségei. 29
És persze, a naplementék között ott vannak az elmúlt évtizedek sikerei, kudarcai és néha nagyon fájó, a napot még lementében is takaró gyászfellegei, a korán eltávozott kollegák, barátok , férjek, sőt gyermekek elvesztése is. De mindez csak egy a sok-sok naplementei emlék között, és máris megint viháncolunk, korunkhoz,, ama másik bolygón betöltött iszonyatosan komoly, felelősségteljes beosztásunkhoz méltatlanul. No de nem mesélem el a Kis Herceg mind a 43 naplementéjét, hiszen még vár ránk egy újabb felfedezés, a gyöngyösi egyháztörténeti kincstár, mely a második legnagyobb az Esztergomi Múzeum után. Ismét vissza az időben, évszázadokkal vissza, egészen a tizenharmadik századig, az ezüst kelyhek,, az emberi kézművesség csodálatos alkotásai, az évtizedekig készülő, arannyal, ezüsttel szőtt miseruhái, közé. Megilletődve állunk a faborítású terem közepén, ahol valaha a szent Koronát is őrizték, és mikor egyikünk felfedezi a különleges szövési technikával készült zászlón a hajdani első székely himnuszt, akkor hirtelen felcsendül kis kórusunk: Boldog Asszony anyánk!!! Régi, nagy Pátrónánk!! Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk!! És ott, mi tényleg egy másik bolygón voltunk, ahol a Kis Herceg szavai, lelkének tisztasága, mindannyiunk gyermeki lényére vigyázó ártatlansága körül ölelt bennünket. De hát lehet ezt az érzést csak úgy! Hétköznapi nyelven elmesélni? Hisz végül is csak egy évfolyam-találkozó volt!! Igaz, feledhetetlen! Amit és ahogyan ezt most leírtam, azt a Kis Hercegnek köszönhetem, és persze Neked! Drága Barátom!, aki megajándékoztál egy különleges, régtől ismert, és mégis mindig új irodalmi alkotás újrafelfedezésével! Köszönöm!! Horváth Emmy 30
A remény Elmerengek mélyen, nézem a kék eget, A hold sugarából szövök reményeket. Tépdesem a múltat és mint leheletet, Tarkómon érzem a hatvanadik évet. A tegnap mezsgyéit szántom mind mélyebbre, Jövőmet keresem a fekete földben. A forgatókönyvet, mit kapsz születésre, Én, mint összetört tükröt kaptam kezembe. A szilánkokból kellett újra építnem. Életem várát, melyben kellett élnem. Ritkán tehettem, hogy érzelmeim szólták, A döntést a sáncon kívüliek hozták. Gondolkodni is csak keveset engedett, A vár ura, ki mindig, mindenütt figyelt, Csak a jármot húzni! Azt igen, ezt lehetett, És mutatni másnak mindig hazug képet. Így haladt szekerem a dombon felfele, És túl későn értem a könnyű lejtőre. Vagy éveim szálltak, így gyorsan repülve? Szerencsém csillaga, csak most hullt fejemre. És most mint számadó, ki nyáját számlálja, Én is búsan nézek éveim számára. Van mit elvesztettem, van min átgázolva, Számadásra hív most engem is a gazda. És már most itt állok, a télnek küszöbén, Félderes hajamról, még vissza néz a fény. El-el süllyedtem, de fenntartott a remény, Így semmit sem sajnálok, itt az út végén. Kovács József (Kopek)
Kiadja:
Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Címünk: 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 8. 2/215 Telefon: +36 (42) 407-486; (42) 787-923 Mobil: +36 (30) 373-13 80 Ephone szám: +36 (21) 200-2053 E-mail:
[email protected] Honlap: www.vakegy.hu Adószámunk: 18813034-1-15 Szabolcs Takarék: 68800109-11055341
Egyesület szolgáltatásai:
• Számítástechnikai oktatás, • Informatikai vagy műszaki segítségnyújtás, • Pontírógép javítás, • Hangstúdió működtetése, • Modern segédeszközök kezelésének betanítása, • Braille oktatás, Braille nyomtatás, • Akadálymentesítési szaktanácsadás, • Braille feliratozás, • Angol és német nyelv oktatása, • Fordítás, Tananyagok digitalizálása, • Segédeszköz-kölcsönzés
