TARTALOM E SZÁMUNK SZERZŐI:

 

  

TARTALOM T

A

N

U

L

M

Á

N

Y

O

K

Tiszavasvári első óvodáinak története 1888‐tól 1945‐ig • Pethéné Ujhelyi Marianna ...................  3  Egykor volt diákok Nyíregyházán • Dr. Kührner Éva .....................................................................  27  Ő volt az első Szentmihályon • Hankó András  ................................................................................  37  Dr. Graefl József • Komiszár Dénes ....................................................................................................  52  É

V

F

O

R

D

U

L

Ó

K

Ratkó Józsefről • Ószabó István  ..........................................................................................................  63  „Kedves barátaim!...” • Ratkó József litván irodalmi est megnyitó beszéde  .................................  68  H E L Y T Ö R T É N E T I

G Y Ű J T E M É N Y E K ,

T Á J H Á Z A K

Kálló megér egy napot! • Harsányi Gézáné .......................................................................................  70  K Ö N Y

V I

S M

E R

T E

T É

S E

K

Gondolatok a könyvtárról • Krajnyák‐Jávor Andrea  .......................................................................  74  „Szorgalmas Szorgalmatos” • Ilyés Gábor .........................................................................................  77  F

Ó

K

U

S

Z

B

A

N

A

C

I

V

I

L

S

Z

E

R

V

E

Z

E

T

E

K

Negyedszázados a Kisvárdai Városszépítő Egyesület • Néző István  ...........................................  80  A Nyíregyházi Városvédő Egyesület• Ilyés Gábor  ..........................................................................  83  A Kemecsei Városvédő Egyesület• Lucza János ...............................................................................  87  Beszámoló a brezáni tanulmányútról• Dr. Szabó Géza ...................................................................  91  H O

N I

S M

E

R

E

T I

K

R

Ó

N I

K A

2009. január 1. – augusztus 31. ..............................................................................................................  93 

E SZÁMUNK SZERZŐI: Hankó András – nyugdíjas, Tiszavasvári  Harsányi Gézáné – pedagógus, helytörténész, Nagykálló  Ilyés Gábor – pedagógus, helytörténész, Nyíregyháza  Komiszár Dénes – helytörténész, Nyíregyháza  Krajnyák‐Jávor Andrea – könyvtáros, Nyíregyháza  Dr. Kührner Éva – könyvtárvezető, főiskolai docens, Nyíregyháza  Lucza János – ny. igazgató, Kemecse  Néző István – könyvtáros, Kisvárda  Ószabó István – költő, Debrecen  Pethéné Ujhelyi Marianna – óvodapedagógus, Tiszavasvári   Ratkó József (†) – költő, műfordító  Dr. Szabó Géza – c. főiskolai docens, Nyíregyháza  A Honismereti krónika összeállításában közreműködtek:   Ilyés Gábor, Jónai Éva, Ladányi András, Mercs István,   Mohácsi Endre, Néző István, Tóth Sándor. 

1  

  

 

  

TARIMÉNES A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HONISMERETI EGYESÜLET FOLYÓIRATA 2009. V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

* Kiadja:  Szabolcs‐Szatmár‐Bereg Megyei Honismereti Egyesület  Felelős kiadó:  Dr. Szabó Géza, az egyesület elnöke  Főszerkesztő:  Babosi László  Szerkesztőbizottság:  Ilyés Gábor, Szabó Emese, Tóth Sándor  A szerkesztőség címe:  Szabolcs‐Szatmár‐Bereg Megyei Honismereti Egyesület  4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 21.  e‐mail: [email protected]  www.szabhon.hu  A borítón a tiszavasvári óvoda óvodásai és nevelői, valamint Lukács Ilona óvónő kézírása látható.    Megjelent a 

 

Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának a támogatásával.                  Tipográfia, címlap és nyomdai előkészítés:   Varga Gábor • www.webmuvek.hu  Nyomtatás:   FUZYON nyomda, Nyíregyháza 

2  

  

 

   T A N U L M Á N Y O K

PETHÉNÉ UJHELYI MARIANNA

TISZAVASVÁRI ELSŐ ÓVODÁINAK TÖRTÉNETE 1888-TÓL 1945-IG*

Bevezető „Az országnak, a hazának egyik legfontosabb kérdése az,  hogy ki neveli és hogy neveli a jövendő generációt.”  Füst Milán    Tiszavasvári óvodái több mint száz éves múlttal büszkélkedhetnek.  Tiszavasváriban lakom, itt voltam óvodás, az 1. sz. óvodában. Mióta az eszemet tu‐ dom, óvónő akartam lenni. Úgy gondolom, hogy ebben az elhatározásban saját óvodai  élményeim  meghatározóak  voltak.  Emlékeimben  csak  foszlányok  maradtak,  az  udva‐ ron  porba  rajzolt  konyháról,  szobáról,  s  csak  azt  tudom,  nagyon  jót  játszottunk.  Van  néhány mondóka, melyekhez ma is egy édes érzés társul és volt egy óvónéni, akit na‐ gyon szerettem.  23 éve óvónő vagyok abban az intézményben, amelybe óvodásként is jártam. Óvó‐ nőként úgy gondolom, óvodáink múltjának megismerése fontos a jelen, és a jövő fejlő‐ désének  szempontjából  is.  Érdekes  és  tanulságos  hogyan,  milyen  körülmények  között  végezték  munkájukat  elődeink.  Útkeresésük,  tapasztalataik  tették  lehetővé  azt,  hogy  óvodáinkban színvonalas nevelőmunka alakulhatott ki.                                                              * A 2008. évi helytörténeti pályázat 2. helyezett pályamunkája. 

3  

  

 

  

Hogyan  és  miért  alakult  az  akkori Szentmihály községben, a  mai  Tiszavasváriban  az első óvoda? Kik voltak, akik segítették a gyermeknevelés eme lehetőségének létrejöt‐ tét községünkben?  Három óvoda életre hívásának, megnyitásának, és működtetésének adatait gyűjtöt‐ tem össze. Óvodáink történetét már többen lejegyezték, de az 1945. év előtti időszakról  csak nagyon kevés hiteles adat állt rendelkezésünkre. Idézzük hát fel a mai Tiszavasvá‐ ri  Egyesített  Óvodai  Intézmény  „születését”,  és  azoknak  az  embereknek  az  emlékét,  akik életre keltették. 

Tiszavasváriról Tiszavasvári Nyíregyházától 28 km távolságra, a nyíri Mezőségben található település.  Két  település  egyesüléséből  született.  „Szent‐Mihály,  nagyközség  (…)  E  község  az  orsz.  levéltár  adatai  szerint  1472‐ben  Szen‐Mihálytelke  néven  szerepelt.”  1620‐ban  az  elpusztult települést Lónyai Zsigmond – akkori földesura – újra felépítette, szabad haj‐ dúkat  telepített  be.  Földesurai  Bethlen  Gábor,  II.  Rákóczi  Ferencz,  gróf  Csáki,  Pethő,  Dogályi,  és  Dessewfy  családok.”  Ide  tartozik:  Előhát,  Föggő,  Kincses,  Kashalma,  Józsefháza, Lóriháza, Forgáchát, Szőlőslapos, Paulaliget, Takaros és Szorgalmatos pusz‐ ta.”1   „Gazdag határa roppant kiterjedésű, s igen szép búzát terem; rétje sok, legelője pe‐ dig több ezer holdakra terjed, de egy részét az árvizek járják, posványos ereiben nádat  bőséggel vághat; szőlőskerteket mível, s Tokajra sok kenyeret szokott hordani.”2  Tisza‐bűd: „Az Anjoukori okmánytárban 1347‐ben Bödmonostor (Bewdmonustra)  név alatt találjuk.” Földesurai a Báthoriak, Zeleméryek, Dogály, gróf Dessewfy, Oláh és  Korniss családok voltak.” Tisza‐ Bűdhöz tartozik: Dankó, Borzikhát, és Laposhát pusz‐ ta.3   „Határa gazdag termékenységű fekete homok; legelője 6000 holdat foglal el, de ezt  az árvizek járják, s az itt lévő posványos erekben 100,000 kéve nádat vághat évenkint;  szőlőskertjei vannak.”4  1906‐ig  két  település  volt:  Tiszabűd  és  Szentmihály  néven,  1906‐től  Szentmihály  a  Bűdszentmihály nevet viselte.  1886‐ban Debrecen felől kiépült a vasútvonal, amely később Tiszalökig is eljutott. A  természeti  katasztrófák  nem  kerülték  el  ezt  a  vidéket  sem:  1888‐ban  árvíz  pusztított,  1929‐30 telén a –30‐33 fokos hidegben az őszi vetés kifagyott, a parasztokra ínséges idő‐

                                                            1 Borovszky Samu: Szabolcs vármegye. Budapest, Apolló Társaság 64.   2 Fényes Elek: Magyarország Geographiai Szótára. II. kötet. Nyomatott Kozma Vazulnál Pesten, 1851.  3 Borovszky i. m. 68.  4 Fényes i. m.  

4  

  

 

  

szak következett. A helyzetet a világgazdasági válság hatása is súlyosbította. Az embe‐ rek éheztek, nem volt munkájuk, elégedetlenek voltak.5  1940‐ben  már  teljesen  összeépült  a  két  község,  egyesülésükből  született  Bűdszentmihály.  1952‐ben  a  község  a  Tiszavasvári  nevet  kapta  Vasvári  Pál  emlékére,  aki Tiszabűdön született.6  1970‐től nagyközség, 1986‐ban kapott városi rangot.   Településünk lakói számára nagy jelentőségű volt az 1929‐ben épült Alkaloida Ve‐ gyészeti Gyár melyet Kabay János alapított. A gyár eleinte 100 embert foglalkoztatott,  majd fénykorában mintegy 2000 ember megélhetését biztosította.7  Tiszavasváriban jelenleg egy bölcsőde, 5 óvoda, 3 általános iskola, egy szakközép‐ iskola, és egy gimnázium működik.      

 

                                                            5 Gombás András: Lapok Tiszavasvári történetéből I. Nyíregyháza, 1978.  6 Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. II. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.  7 Magyarország Megyei kézikönyvei 15.  

5  

  

 

  

Magyar óvodatörténet Az  első  hazai  óvodát  Brunszvik  Teréz  nyitotta  meg  1828‐ban,  a  krisztinavárosi  Mikó  utcában „Angyalkert”  néven.  Ezt  hamarosan  még  kettő  követte  a  Várban  és a Vízivá‐ rosban. Az intézmény első az egész Habsburg Birodalomban, és az elsők között van az  európai kontinensen.8   A  magyar  óvodaügy  történetének  fontos  állomása  a  „Kisdedóvó  Intézeteket  Ma‐ gyarországon Terjesztő Egyesület” megalakulása 1836‐ban. Ez a szervezet vállalta ma‐ gára  az  óvodák  szervezését,  és  fenntartását.  Működésük  eredményeképp,  az  óvodák  száma 1848‐ig 89‐re emelkedett hazánkban.   Az első falusi kisdedóvó intézetet Bezerédy Amália 1836‐ban a Tolna megyei Hidja‐ pusztán  alapította  uradalmi  cselédek  gyermekei  számára.  Kislánya,  Flóri  is  ebbe  az  óvodába járt a szegény gyermekekkel.   Az  óvodai  nevelést  a  Kisdedóvó  Intézeteket  Magyarországon  Terjesztő  Egyesület  irányította. Wargha István volt az egyesület első igazgatója, majd posztját Ney Ferenc  látta  el.  Ney  Ferenc  Wargha  István  tervezetét  módosította,  kiegészítette,  összeállította  az óvóképző új szabályzatát, „keretbe” foglalta annak tantervét. Kijelölte az óvoda he‐ lyét a nevelés rendszerében. Hangsúlyozta, hogy az óvoda nem iskola, hanem nevelő‐ intézmény. Tőle származik az óvoda kifejezés is.   1861‐ben  Rapos  József  került  az  intézet  élére.  Javasolta  a  bölcsődék  és  az  óvodák  összevonását  egy  új  intézményben,  melyet  alapneveldének  nevezett,  az  iskolaköteles‐ kor  előtti  időszakot  pedig  alapnevelésnek.  Ez  a  javaslat,  mely  az  adott  történelmi‐ társadalmi helyzetben előre haladást jelentett volna, nem volt megvalósítható.   Az Országos Kisdedóvó Egyesület megalakulása után ellátta az óvodák irányításá‐ nak feladatát.9  Az 1868. évi Eötvös‐féle népoktatási törvény kibocsátását követően történt változás  az oktatás területén. Báró Eötvös József az egykori Vallás‐ és Közoktatási Minisztérium  vezetőjének  törvényjavaslata  Magyarország  első  népoktatási  törvénye,  mely  a  maga  nevében Európa több más országát is megelőzte.10 „Eötvös József az 1868. évi népoktatási  törvény tárgyalásakor ismét napirendre tűzte az óvodák ügyét is, az országgyűlés azonban kire‐ kesztette az óvodákat a népoktatás egészéből, s bár 1870‐ben ismét kísérletet tett a rendezésre, a  javaslat hamarosan lekerült a napirendről.”11 Eötvös József a népiskoláztatás ügye mellett  az óvodák kérdésének is nagy figyelmet szentelt, azonban 1870‐es törvényjavaslatának  véghezvitelében halála megakadályozta.                                                               8 

Dániel Anna: Teréz küldetése. Kossuth könyvkiadó, Budapest, 1986.  

9 

Komlósi Sándor: Neveléstörténeti Olvasókönyv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978. 

10 Rendelkezett az iskolakötelezettségről, ami a 6‐12 éves korú gyermekek iskolába járatására kötelezte a szü‐

lőket, pénzbüntetés  terhe  mellett. Az igazoltan  szegény  szülők gyermekei számára tandíjmentességet tett  lehetővé.  11 Kövér Sándorné: Az értelmi nevelés története óvodáinkban 1828‐1975 között. Közgazdasági és Jogi Könyv‐

kiadó. Budapest, 1987. 29.  

6  

  

 

  

1876‐ban Liptószentmártonban alakult az első állami óvoda. 1848‐ig hazánkban 89  óvoda alakult, a kiegyezésig ez a szám 97‐re emelkedett.  A kiegyezés után felgyorsuló tőkés fejlődés miatt sürgőssé vált az óvodaügy állami  rendezése.  A  burzsoá  állam  a  fenntartás  költségeit  csak  politikai  indokok  alapján  volt  hajlandó vállalni. A magyar nyelvű óvodai neveléstől várták el a nemzetiségi, felekezeti  és az osztálykülönbség okozta széthúzás megszűnését, egységes nemzeti szellem kiala‐ kítását. Ilyen feltételek között szavazta meg a parlament a kisdedóvásról szóló 1891. évi  XV. törvénycikket.12   Célként a munka miatt távollévő anyák 3‐6 éves gyermekeinek gondozását, óvását  jelölte  meg,  kizárva  az  oktatás  feladatait.  Rendelkezett  az  óvodák  felállításának  feltét‐ eleiről, vezetéséről. Annak érdekében, hogy érvényesüljön az uralkodó osztály kitűzött  célja,  mely  szerint  az  óvodák  nemzetegyesítő  szerepüknek  megfeleljenek,  törvény  írta  elő  a  kötelező  óvodába  járást.  Ezt  a  rendelkezést  azonban  elegendő  óvoda  hiányában  nem lehetett megvalósítani.   A nemzeti egység megteremtése érdekében a felekezeti jelleg nélküli állami és köz‐ ségi óvodák számát növelte. A törvény határozottan leszögezte: az óvodákban sem val‐ lásoktatásnak,  sem  felekezeti  különbségnek  nincs  helye.  Az  álláspont  haladó  jellegű  volt, megőrizte az óvodák világi jellegét.   Az óvodai nevelés állami ügy lett, az óvodák száma jelentősen nőtt, 1914‐ben már  mintegy 2000 óvoda működött hazánkban.  „1. Minden községben és tanyán, ahol legalább 20 olyan 3‐6 éves gyerek van, aki kellő házi  gondozásban  nem  létesül,  kisdedóvodát  kell  állítani.  Ahol  20‐nál  kevesebb,  de  legalább  10  az  ilyen gyermekek száma, ott kisded‐ menhelyet kell létesíteni. Az ilyen intézetek létesítése elsősor‐ ban a község, másodsorban az állam kötelessége...”13  A törvény rendelkezett az óvónőképzésről is. Az óvónőképző intézetekbe a polgári  iskola, vagy a gimnázium négy osztályának elvégzése után jelentkezhettek leányok és  fiúk. A felvétel alapja az egészséges, ép testalkat, zenei hallás, a 14. életév betöltése volt.  A kétéves képzés során a közismereti és „készség” tárgyak mellett neveléstani ismere‐ teket oktattak, hospitálásokat szerveztek a képzők mellett felállított mintaóvodákban.   Az  elméleti,  és  gyakorlati  képesítő  vizsga  után  tapasztalt  óvónő  mellett  végeztek  pedagógiai  munkát  18  éves  korukig,  amiért  óvóképesítő  oklevelet  kaptak.  A  törvény  előírásai alapján az óvodákban csak szakképzett óvónő volt alkalmazható.   1918  novemberében  a  Vallás‐  és  Közoktatásügyi  Minisztérium  rendeletben  tette  közzé  a  közoktatás  gyökeres  átalakításának  programját,  melynek  az  óvoda  –  korabeli  nevén  játékiskola  –  a  3‐6  éves  korú  gyermekek  számára  az  egységes  oktatási  intéz‐ ményrendszer egyik eleme volt. 

                                                            12 „1.§. A kisdedóvás feladata a 3‐6 éves gyermekeket egyfelől ápolás és gondozás által a szülők távollétében 

érhető  veszélyektől  óvni;  másfelől  rendre  és  tisztaságra  szoktatás,  valamint  ügyességöknek,  értelmüknek  és kedélyüknek korukhoz mért fejlesztése által őket testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükben elősegíteni. Az  1868.  évi  XXXVIII.tc.  által  az  elemi  népiskolák  feladatául  megjelölt  tanításnak  a  kisdedóvásban  helye  nincs.” In: Neveléstörténeti Olvasókönyv, 438.  13 Neveléstörténeti Olvasókönyv, 468. 

7  

  

 

  

A Tanácsköztársaság az óvodát nevelési intézménnyé tette, melynek nemcsak óvó,  gondozó feladatai vannak, hanem a szocialista, közösségi szellemű nevelést is meg kell  alapoznia, elsősorban a játék, a munka megszerettetése útján.   A Horthy‐rendszer túlzsúfolt óvodáiban a hazafias, valláserkölcsi nevelés érvénye‐ sült, a magánóvodákban a Montessori‐rendszer hódított.14  1945  után  kerül  sor  az  óvodahálózat  tervszerű  fejlesztésére,  a  nevelőmunka  felté‐ teleinek  javítására.  A  kisdedóvási  osztály  a  Népjóléti  Minisztériumban  működött.  Az  1948. évi államosítás megalapozta az egységes szocialista szellemű nevelőmunkát. 1938‐ ban 1140 óvodát tartottak számon hazánkban. Ez a szám 1962‐ben 3057‐re emelkedett.15 

Az első szentmihályi óvoda története Szentmihályon az óvoda megnyitásának gondolatát első ízben 1844‐ben Borsányi Bors  János volt református lelkész vetette fel, de megfelelő pénz hiányában a megvalósítása  elmaradt.16   A  szentmihályi  képviseleti  gyűlés  1885‐től  foglalkozott  az  óvoda  létrehozásának  gondolatával,  főként  a  királyi  tanfelügyelő  és  a  törvény  előírásainak  hatására.  „Lelkes  tanfelügyelői a vármegyének: Tokaji Nagy Lajos, Kiss József bejárják kerületüket, a törvényre va‐ ló hivatkozással buzdítanak, tanácsolnak…”17  Az  1885.  augusztus  3‐án  jegyzett  Szentmihály  községi  képviseleti  gyűlés  jegyző‐ könyvében  ezt  olvashatjuk:  „Olvastatott  Kir.  Tanfelügyelő  úrnak  a  községben  felállítandó  kisdedóvoda létesítése tárgyában az elöljárósághoz intézett 679/65 sz. felhívása.  Erre vonatkozólag, mint külön is megkeresett, iskolaigazgatói jogánál fogva Dr. Kösztler La‐ jos képv. tag előterjesztésében fejtegetvén ezen intézet úgy hasznosságágát, mint szükségességét,  és miután ezen kisdedóvoda felállítására a község terjedelme, népessége és műveltségénél fogva is  kötelezve van, – erre a községet a Kir. Tanfelügyelő előterjesztése folytán – a Sz. megye bizottsá‐ ga is serkentette és utasította: (…)  A  kisdedóvó  Intézetnek  felállítása  elvben  elfogadtatik.  H.  Pethe  Gábor  községi  bíró  mint  a  helybeli takarék magtár elnöke, hogy egy rövid időn meghívandó értekezletben e tárgyra vonat‐ kozólag a társulat véleményét kikérve egy újból összehivandó képv. gyűlésben az eredményről je‐ lentést tenni szíveskedjék – fent tartván jogát a község ez ügyben az Intézet létesítésének hozzá  járulásához.”18   1885. november 2‐án Szentmihály községben megalakult az óvoda felügyelő bizott‐ ság  a  tanfelügyelő  úr  kisdedóvoda  létesítését  szorgalmazó  átiratának  hatására:  „(…)                                                              14 Montessori Mária módszere: „megadni azokat az eszközöket, amelyek segítségével a gyermek képességei 

kibontakozhatnak” Montessori Mária: Módszerem kézikönyve. Budapest, 1930.  15 Kurucz Dezső: Óvodák a számok tükrében. Óvodai Nevelés XXVI. évf., 1973. május  16 Tiszavasvári református egyházának története. Debrecen, 1987.  17 Borovszky i. m. 192.  18 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet 

8  

  

 

  

Mennyiben ezen ügy a képv. Testületnek f. év auguszt. 3‐án II. szám alatt kelt határozatával –  elvben elfogadtatott: H. Pethe Gábor bíró Ikt. Tóth Miklós, Papp Ferenc, Virág Mihály, Horváth  Péter, Helfenson Sámuel, Lukács Ferenc, és Dr. Kösztler Lajos képv. tagok – bizottsági tagokul  kijelöltetnek és felkéretnek, hogy ezen Intézet létesítése iránt a szükséges intézkedéseket megten‐ ni, s erről a gyűlésnek előterjesztést tenni szíveskedjenek.”19  1888‐ban Szentmihályon árvíz pusztított, ami nemcsak a község lakóinak életét ke‐ serítette meg, hanem az óvoda megnyitását is késleltette. Az 1888. július 15‐én keltezett  képviseleti gyűlés jegyzőkönyvében ez található: „Képviselő testület Kisdedóvoda létesítését  ez alkalommal is elvben pártolja, hogy ennek megvalósításán már a múlt évben is működött vá‐ zolja azon körülmény mikoris a községi magtár alap – felezésben a célra lett megnyerve. Ameny‐ nyiben azon alap a cél kivitelezésére még nagyon csekély és mert az is egyeseknél kint van ennek  egyáltaláni rendezése – egyebekrőli behajtása v. állami szükségessé – úri szinten időt igényel.   Tekintve a jelen viszonyokat akadályokba is ütközik.   Hogy pedig ezen intézmény megvalósíthassék, múlhatalanul szükséges – mire tekintve a je‐ len  állapotokat  amikor  a  község  az  uralkodó  árvíz  által  súlytva  tetemes  adósságokat  csinált  –  egyáltalán  kilátás  nincsen.  Mihelyst  azonban  a  képviselő  testület  a  Kisdedóvó  javára  átadott  magtári alap és az egyesek kegyes adományából befolyó összegek mennyiségével tisztába lesz, a  Kisdedóvó létesítése iránt a megfelelő intézkedéseket megtenni fogja.  Kiemeli itten képviselő testület miszerint a községben a nyári szünidő tartamára az iskolai  helyiségekben Kisdedóvoda, illetőleg gyermekmenhely a tanító úrnak felügyelete mellett felállítva  lett.”20   1889. november 3‐án kelt bejegyzés az óvoda létrejöttét sürgető vármegyei határo‐ zatot  jegyzi: „Olvastatott  Szabolcs  vármegy.  Közigazgat.  Bizotts.  1027/89  kb  szám  alatt  Kis‐ dedóvodák ügyében hozott határozata – valamint a járási főszolgabíró úrnak 1893/89kb számú  ugyanezen ügyre vonatkozó rendelete.   A  felolvasott  határozat  és  rendelet  tudomás  vétele  mellett  –  gyűlés  a  községi  kisdedóvoda  szükségességét elvben már előbbi határozatával magáévá tevén, az ugyan akkor kiküldött bizott‐ ság egybe hívása és a tervezett elkészítés – és beadására – a főbíró utasíttatik.„21   Az 1891. évi XV. törvénycikk, az első óvodai törvény minden olyan települést köte‐ lezett óvoda létesítésére, ahol 20 feletti az óvodás korúak száma.  1893. február 7‐én kelt bejegyzés – a képviseleti gyűlés III. száma – bizonyítja, hogy  az óvoda felállítása érdekében mindeddig nem történt semmi, ez a gyűlés is javaslatok,  tervezetek elkészítésére kéri fel a kijelölt képviselőket.  1893. július 16‐án a képviseleti gyűlés – tanfelügyelői felszólításra – első számú fel‐ adatként foglalkozik a kisdedóvó létesítésének kérdésével, s javaslat érkezik az óvoda  helyiség gondjának megoldására: „…A felolvasott közigazgatási bizottsági határozat és a kir.  tanfelügyelői rendeletnek tárgyalása kezdetén H. Pethe István képviseleti tag előterjeszti misze‐ rint ő hajlandó Belsőségén lévő gazdasági épületét kisdedóvodának átalakítani olyképpen, hogy a  célnak megfelelő legyen – s ezen épület és a hozzá tartozó kertrész évente 200 Kr házbért kíván.                                                               19 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  20 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  21 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet 

9  

  

 

  

Képviselőtestület által a fent hivatkozott közig. bizott. Határozat és Kir. tanfelügyelői rende‐ letek amidőn tudomásul vétetik egyszersmint a H. Pethe István képvis. tag ajánlása is elfogadta‐ tik – tekintettel azzal: hogy községünk nehéz anyagi viszonya miatt egy Kisdedóvoda helyiséget  tulajdonjogilag vásárolni nem képes – e czélra egy alkalmas helyiségnek a kibérlése szükségessé  vált – miért is amennyiben ily alkalmas helyiség a községben ezidő szerint bérbeadó nincsen –  megbízatik az elöljáróság a már kinevezett 5‐ös bizottság hogy a H. Pethe István úr által aján‐ lásba hozott helyiséget vizsgálják meg – ha az a törvény kívánalmainak megfelelőleg illető által  átalakíttatni fog – vele a szerződés 6. évre évi 200Kr bér fizetése mellett kössék meg…”22  1893. október 1‐én kelt 13/890sz. jegyzőkönyvi bejegyzés tanúsítja „… a Kisdedóvoda  helyiség  kibérlésére  vonatkozó  kiküldött  bizottság  és  H.  Pethe István  között 6  évre  évi  200  Kr.  bér mellett kötött bérszerződés…” – gyűlés többsége által elfogadtatott.23  1893.  november  19‐én  kelt  Képviselőtestületi  gyűlésen  az  óvoda  fenntartás  költsé‐ geiről rendelkeznek: „Elöljáróság beterjeszti a Kisdedóvoda 1894. évi pénzköltség előirányza‐ tát mely szerint a kiadás 750 Kr Bevételi alap semmi, így a fizetendő összeg 750 Kr teszen ki, s  hogy ezen költség előirányzat 15 napi közszemlére kitéve és meghírdetve vala. –  Homolay Gyula képv. tag hogy a képviseletnek tett azon ígéretét, hogy a kisdedóvoda jövő  évi költsége a közösséget megterhelni nem fogja – beváltandó: Bejelenti, hogy a fiatalság által leg‐ inkább táncmulatság és adományokból a takarék pénztárban 332Kr van elhelyezve, melyet alapí‐ tók e czélra létesítettek, s azt átengedik, – továbbra a községnek e czélra elhelyezve lévő takarékbe‐ tétje 90, 02 Kr összesen 422, 08 Kr tavaly és előre nem látható adomány és járulékokból rendel‐ hető bevétel 100Kr ezek szerint fizetendő hiány 227,92 Kr – mely az összes adók 10% kivetésével  nyer fedezetet.  Gyűlés a beterjesztett a községi kisdedóvoda fenntartására vonatkozó pénzköltség előirány‐ zatot a fentebbi inditvány alapján : nevezett 522, 08 Kr kiadás 750 Kr és a hiányzó 227, 92 Kr  összegnek adók után 10% kivetése mellett – elfogadja s annak felterjesztése elöljáróságot utasít‐ ja.”24  1893. november 26‐án kelt Képviseleti gyűlés jegyzőkönyve ismét az óvoda felügye‐ lő bizottság tagjainak megválasztását rögzíti: „Jegyző előterjeszti, hogy a mai gyűlés tárgya  az 1891. XV. törv. értelmében létesített községi kisdedóvoda igazgatása és közvetlen felügyeletére  5 felügyelő bizottsági tag választása.(…)  Gyűlés ezen előterjesztés alapján a községi kisdedóvoda felügyelő bizottsági tagjainak: Luk‐ ács Ferenc, Homolay Gyula, Sári m Gábor, Dr. Kis Sándor és Helfersohn Sámuel Sztmihályi la‐ kos  képv.  tagokat  egyhangúlag  3  évre  megválasztja  azon  megjegyzéssel,  hogy  utóbb  említett  Helfersohn Sámuel ha ezen megválasztását el nem fogadná helyette az alkalommal Hern Miksa  Sztmihályi lakost választja meg.”25  Hamarosan döntést hoztak az óvónő személyét illetően is.  „Jegyzőkönyv  Felvétetett Sztmihályon 1893. év Deczember hó 5‐én a kisdedóvoda felügyelőbizottságának  az óvónői állás betöltése tárgyában tartott ülésében.                                                               22 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  23 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  24 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  25 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet 

10  

  

 

  

Jelen voltak:  Kabay  József  elnök,  Lukács  Ferencz,  Homolay  Gyula,  Hern  Miksa,  Dr.  Kis  Sándor,  Dr.  Csurgay József felügyelő bizottsági tagok, H. Pethe Gábor főbíró, Horváth Péter, Makai Gábor,  Sz Kis János, Nagy f Gábor, Szabó f Sándor, Vajda f. Sándor elöljárósági tagok, Péczeli Sándor  h. aljegyző mint jegyzőkönyvvezető.  A gyűlés elnökéül Mgs. Kir. Tanfelügyelő úr által Kabay József megbízatván, mint ilyen a  gyűlést megnyitottnak nyílvánítja és jegyzőkönyvvezetőül Péczely Sándor h. aljegyzőt megbíz‐ za.  –  Egyidejűleg  bejelenti,  miszerint  Kató  á  Bálint  helyett  felügyelő  bizottsági  tagul  Dr.  Kis  Sándor választván meg, utóbbi a törvényben előírt esküt letette, valamint Helfersohn Sámuel he‐ lyett aki nagymérvű elfoglaltsága miatt ebbeli kötelességének eleget nem tehet – Hern Miksa vá‐ lasztván meg –szintén felesketve lett.  Ezután felolvassa Mgs. Kir. Tanfelügyelő ur 2048/893 számú rendeletét, és kéri a jelenlévő‐ ket, hogy annak értelmében elöljáróság közbenjöttével a kisdedóvónői állás betöltése iránt a vá‐ lasztást ejtse meg.   Bemutatja a pályázó egyén kérvényeit a mellékelt okmányokkal együtt, melyek felolvastatván  a  pályázók  közzül  következő  jelöltessék  kiválasztás  alá,  mint  akik  kisdedóvónői  állásra  képesítő  okmányokkal bírnak. – n:  1., Szűcs Margit, 2., Mártassy Sarolta, m.: 3., Simon Jolán  Minek megtörténtével a titkos szavazás elnök által elrendeltetvén a beadott 13 szavazat kö‐ zül pályázó jelöltek a következő szavazatot nyerték:  1., Simon Jolán = 2.,  2., Szűcs Margit = 9.,  3., Mátrassy Sarolta =2.,  E szerint általános szavazattöbbséggel Szűcs Margit választván meg.”26  1893. december 17.‐én az óvoda felügyelő bizottság kibővült:  „Lukács  Ferenc  mint  községi  választott  kisdedóvoda  felügyelői  tag  indítványozta,  hogy  a  megválasztott felügyelőség kibővítessék 5‐ről 11‐re javaslatot hozza: F. Nyakas Balázs, Kovelka  Alajos, Kálmán János, Szalay Béla, Kabay József és Rósenberg Jakab (tanító) Sztmihályi lakoso‐ kat.”27  Lukács Ferenc gyógyszerész 1847‐ben, Bécsben született, és Bűdszentmihályon halt  meg, 1917‐ben. 1872‐ben ő alapította az első gyógyszertárat, nevéhez fűződik a posta‐ hivatal, az első takarékpénztár, az első Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a műked‐ velő színtársulat létrehozása is.28  Az  1912‐től  óvónőként  dolgozó  Lukács  Ilona,  Lukács  Ferenc  óvoda  felügyelő  bi‐ zottsági tag lánya így ír az óvoda megalakulásáról visszaemlékezéseiben: „1894 év első  felében egy községi tanács gyűlésén Lukács Ferenc helybeli gyógyszerész a többek között azt in‐ dítványozta hogy a községnek 3‐6 éves korú gyermekei részére létesítsenek egy kisdedóvodát.  A jelenlevő közs. tanács tagja helyeselvén az inditványt, megbízták Lukács Ferencet az óvo‐ da felállításának teendőjével, akinek első dolga volt a vall. és közoktatási minisztérium engedélyét  megnyerni a községi óvoda felállításához.                                                              26 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  27 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  28 Gál József: Oktatási intézmények fejlődése Tiszavasváriban  

11  

  

 

  

Az engedély megadása után Lukács Ferenc felkérte a gróf Dessewffy Aurél helybeli földesúr  feleségét, gróf Károlyi Pálmát a létesítendő kisdedóvoda védnöknőjévé. A grófnő örömmel fogadta  el a felajánlott tisztséget, és a következő évek mindegyikében, az óvoda által rendezett karácsonyi,  és évzáró ünnepélyek alkalmából mindig értékes és bőkezű ajándékkal látta el a kicsiket.    

Lukács Ferenc

Lukács Ilona

Az  óvoda  helyiségéül  H.  Pethe  István  udvarán  levő  alsó  épületet  bérelték  ki,  amit  aztán  átalakitottak úgy, hogy a gyerekek részére egy nagyobb terem és egy előszoba jutott, az óvónő la‐ kásául pedig egy szoba, konyha, kamrából álló helyiség lett fenntartva.  Miután  az  óvoda  helyiséget  a  gyerekek  részére  korszerű  bútorokkal  ellátták,  megalakult  az  Óvoda Felügyelő Bizottság, melynek tagjai a helybeli kisgazdákból és értelmiségből lett választ‐ va.  Az óvoda gondnokául H. Pethe Istvánt, elnökéül Lukács Ferencet választották meg, aki ezt a  tisztséget haláláig, 1917. ápr. 1‐ig viselte.  Az óvónő fizetése havi részletekben fizetendő évi 800 korona, és 48 korona failletményben,  két szobás lakásban lett megállapítva.  Így mindennel elkészülve, a Felügyelő Bizottság meghirdette az óvónői állást.  A  beérkezett  pályázók  közül  Szűcs  Margit  okl.  óvónőt  választotta  meg  a  Bizottság.  Szűcs  Margit a tiszadadai ref. lelkésznek volt a lánya. Óvónő elfoglalván állását, az óvodát 1894 febr.  1én megnyitották.”29  Szűcs  Margit  óvónőt  kisasszonynak  szólították  a  gyermekek.  Az  óvónő  egy  dajka  segítségével, 45 gyermekkel foglalkozott egy csoportban. A gyermekek térítésmentesen                                                              29 Lukács Ilona leírása 

12  

  

 

  

járhattak  az  óvodába.  Élelmezést  nem  kaptak,  délben  hazamentek,  majd  ebéd  után  visszamentek az óvodába.30  Az óvoda igen kedvelt lett a községben. Bizonyítja ezt a képviseleti gyűlés 1894. áp‐ rilis  22‐én  kelt  jegyzőkönyve,  mely  XII.  számmal  foglalkozik  az  óvoda  kérdésével:  „Lukács Ferenc képv. tag mint kisdedóvoda felügyelőség elnöke a község által felállított községi  kisdedóvodába  járó  gyermekek  számára  az  óvónő  által  tanítani  kötelezhető  létszámot  már  jóval  túlhaladta, és még mindig szaporodik úgy, hogy azt a község által rendszeresített okleveles óvónő  és dajka oktatni illetve gondozni nem képes, sőt nem is kötelezhető; – mint hogy pedig a község  nincs oly helyzetbe, hogy az itt szükségessé vált 2‐od óvónői állást is rendszeresítsen, … a köz‐ ség ez irányban szükséges helyen kérelmezze.”31  Lukács  Ilona  is  említi  feljegyzéseiben  a  gyermeklétszám  növekedését:  „A  szép  számmal jelentkező gyerekek ovonőt kedves és szeretetre méltó működéséért annyira megszeret‐ ték, hogy a folyton jelentkező gyerekek létszáma miatt csaknem kicsinek bizonyult az óvoda he‐ lyisége.”32  1895. január 20‐án XI. napirendi pontként a képviseleti gyűlés jegyzőkönyve anyagi  nehézségekről  tanúskodik:  „Lukács  Ferencz  óvoda  felügyelő  jelenti,  hogy  a  mult  évről  150  Kr. fedezetlen hiány merült fel a kisdedóvodánál, kéri a hiánynak község általi fedezését.  Képviselet többsége által a kérelem azon okból – mert a község által fizetett 1% kimerítve lesz  és így a fedezendő hiányra alap ezidő szerint nincsen – elutasíttatik.”33  1895.  március  1‐én  bővült  az  óvoda  felügyelő  bizottság:  „Olvastatott  Lukács  Ferenc,  mint a községi kisdedóvoda felügyelő bizottság elnökének a képviseléshez intézett abbeli kérelme,  hogy a községi kisdedóvoda felügyelő bizottságába még 4 tag megválasztassék. (…)  Komáromy Miklós, Czellér András, ifj. Lövey Sámuel és Adorján Balázs Sztmihályi lakoso‐ kat megválasztotta.”34  1895. április 21‐én az óvoda fenntartása érdekében újabb adóról határozott a testü‐ let: „3% pótadó kivetés a községi kisdedóvoda céljaira f. évre.”  Az elkövetkezendő éveket Lukács Ilona írása alapján ismerhetjük meg: „Szűcs Mar‐ git 3 évi működés után férjhez menvén, itt hagyta állását. Az ismét megüresedett óvónői állásra  jelentkező pályázók közül Polner Mária okl. óvónőt választotta meg a Bizottság.  3  évi  itteni  működése  után  Polner  Máriát  a  debreceni  gyógypedagógiai  óvodához  nevezték  ki,  s  az  így  megüresedett  állásra  Cikatvicis  Kálmán  helybeli  gőzmalom  tulajdonos  rokonát  Hechter Gizella okl. óvónőt választották meg. Hechter Gizella, később mint Ditzel Béláné 10 évig  működött az első községi ovodába, s ezen idő alatt úgy a szülők, mint a gyerekek annyira meg‐ kedvelték az óvodát, hogy a magas létszám miatt egy második óvoda felállításáról kellett gondos‐ kodni.”35  1906.  június  17‐én  kelt  képviselőtestületi  gyűlésen  az  óvónő  helyettesének  béréről  és  újabb  óvoda  felügyelő  bizottsági  tagok  megválasztásáról  döntöttek:  „Olvastatott  a                                                              30 Balogh Péterné: Az óvodák fejlődése Tiszavasváriban. 1988.   31 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  32 Lukács Ilona írása  33 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  34 SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  35 Lukács Ilona írása 

13  

  

 

  

községi  óvodafelügyelőségi  elnök  II/906  számú  jelentése,  az  óvónő  betegsége  miatt  alkalmazott  helyettes fizetésének megállapítása iránt.  Jelenlevő elnök bejelenti, hogy ezen jelentés beadása óta és ez ügyben a kir. Tanfelügyelőség‐ nél az eljárás folyamatba vétetett: inditványozza, hogy annak elintézéséig a beadvány feletti ha‐ tározat felfüggesztessék. (…)  Olvastatott a községi óvoda felügyelőségi elnök 12/906 jelentése Molnár Ferenc elhalálozása  és Dr. Bleiner Gusztáv eltávozása folytán megüresedett 2 bizottsági tag helyével választás útjáni  betöltése tárgyában.(…) A jelentés és az abban tett ajánlat elfogadása mellett gyűlés Nagy Emil  gk lelkész és Tóth János ref. s. lelkész községi óvoda felügyelő bizottsági tagokul megválasztja.”36  – Az egyház képviselői is felügyelték az óvoda működését.  Lukács Ferenc nemcsak az óvoda működését segítette, lelkén viselte és képviselte a  helyettes óvónő megfelelő bérezésének ügyét is – 1906. évi július hó 29‐én a közgyűlés  jegyzőkönyvi bejegyzése: „Gyűlés a helyettes óvónő három havi fizetését 150 koronába megál‐ lapítja,  annak  fele  részét  az  óvoda  és  az  évi  számadás  kiadási  rovatába  elszámolni,  másik  felerészét pedig az előre nem láthatók alapjából fedezni rendeli.”37  Az 1906. december 13‐i és 1907. április 8‐i jegyzőkönyvből kiderül: a helyettes óvó‐ nő bérének kifizetése gondot jelentett a község számára, s ez a döntés hónapokig is el‐ húzódott.  

A II. óvoda megszervezése 1907.  június  12‐én  újra  tárgyalták  a  2.  óvoda  szervezésének  lehetőségét,  Szabolcs  vár‐ megye Közigazgatási Bizottságának Határozata alapján.  A képviselőtestület határozata: „Miután a község azon kérelme, hogy a második óvoda ál‐ lami után szerveztessék a határozatban hivatott 9334/907 számú Minisztériumi leírat szerint –  fedezet hiányában nem lesz eszközölhető, – viszont a község az általa létesített községi óvoda és  gazdasági ismétlő iskola fenntartásával a népoktatásra megállapított törvényes százalékot telje‐ sen kihasználja, s tekintettel arra, hogy a község törzsvagyon jövedelem hiánya miatt, rohamo‐ san szaporodó kiadásait 10%‐ot meghaladó pénzköltség kivetéssel kénytelen fedezni, mely a köz‐ eljövőben  bekövetkező  kataszter  és  betétszerkesztés  költségei  által  még  inkább  fokozódni  fog  –  mely oknál fogva képtelen a község arra, hogy a második óvodát is ön erejéből létesítse és tarthas‐ sa fel.   Ebből kifolyólag gyűlés határozatilag kimondja, hogy azon esetben ha a nagyméltóságú val‐ lás és közoktatási m. kir. Miniszter úr a két óvónő fizetését az állam terhére elvállalja, – a község  hajlandó a két óvoda helyiség és óvónői lakás, valamint a szükséges fenntartási költségről gon‐ doskodni és az óvónők választási jogáról lemond.”38  Az  1908.  november  12‐i  képviselőtestületi  gyűlésen  lejegyezték,  hogy  a  vármegye  az óvodához a kért támogatást nem ítélte meg.                                                              36 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  37 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  38 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet 

14  

  

 

  

Az  1909.  február  12.  képviselőtestületi  gyűlésén  kelt  bejegyzés  tanúsága  szerint  a  vasút a 2. óvoda létesítésére is megoldást jelentett: „Elöljáróság jelenti, hogy a község tulaj‐ donát képező 40 Kr. Debrecen‐hajdúnánási vasútrészvények 23. 24. és 25 számú szelvényei 576  koronára lesznek beváltva; kéri gyűlést, hogy ezen összeg hova fordítása iránt határozni szíves‐ kedjék; ezzel kapcsolatba olvastatott a helybeli óvoda felügyelőség írásban beadott kérvénye, mely  szerint ezen összegből a II‐od állami segéllyel felállítandó óvoda felszerelésére 150 korona kiuta‐ lását kéri.  Az ezen tárgyban keletkezett felszólalás dr. Rhédey Lajos képv. tag indítványa alapján.(…)  Gyűlés az 576 korona vasúti részvény utáni összeget a községháza építési alap gyarapítására  tervezi elrendelni – oly kikötéssel azonban, hogy a második óvoda tényleges felállítására idejében  a kért 150 koronát felszerelés céljára ezen vagy más alapból kiutalja, hogy ezen vasúti részvény  szelvényei további beváltási árának hova fordítása felett évenként fog határozni.”39  Az 1909. október 3‐i képviselőtestületi gyűlésen tovább tárgyalták a második óvoda  megnyitásának költségvetését és az óvoda elhelyezésére is javaslat született: „A bizott‐ ság jelentésével bejelentett költségvetés, valamint Lukács Ferenc tulajdonát képező 281 népsor‐ számú Házasbelsőségnek, a bizottság által megállapított átalakítás és pótlások teljesítésének köte‐ lezettsége  mellett  –  3  évre  évi  600  korona  bérfizetés  mellett  –  a  község  általi  kibérlését  gyűlés  egyhangúlag elfogadja és a szerződés megkötésére elöljáróságot felhatalmazza.   Ez alkalommal Lukács Ferenc községi óvoda felügyelő bizottsági elnöknek a községben felál‐ lított két óvoda létesítése tárgyában hosszú időn át kifejtett ügybuzgalma és fáradozásáért gyűlés  jegyzőkönyvi elismerését és köszönetét nyilvánítja, erről őt jegyzőkönyvi kivonaton értesíteni el‐ rendeli.”40  Lukács  Ilona  írásos  emlékei  szerint  a  második  óvoda  megnyitását  Lukács  Ferenc  személyes kapcsolatainak segítségével intézte el:  „Az erre vonatkozó kérvényt Lukács Ferenc, mint a Felügyelő Bizottság elnöke, személyesen  vitte fel a minisztériumba, ahol akkor, unokaöccse dr. Lukács György volt a közoktatási minisz‐ ter, kinek pártfogásával községünk megkapta a második számú kisdedóvodát, melynek ugy a tel‐ jes felszerelését, mint az általa kinevezett óvónő javadalmazását az állam vállalta magára.  Ez a második számú óvoda a Bajcsy Zsilinszki uton, jelenleg is ott működő óvoda helyiség‐ ben kapott elhelyezést, ahova az állam Boczor Jolán okl. óvónőt nevezte ki az 1910. évben.”41   Lukács Ilona emlékezése itt valószínűleg nem pontos. A Bajcsy‐Zsilinszky úti épü‐ letet csak később vásárolta meg a község, a II. számú óvoda az 1909. október 3‐i képvi‐ selőtestületi jegyzőkönyv szerint Lukács Ferenc ingatlanában kapott helyet.  1910. június 19‐én a II. óvoda bebútorozása, és felszerelési tárgyai ügyében hozott  döntést a testület.  A későbbi képviseleti gyűléseken is Lukács Ferenc terjesztette a testület elé az óvo‐ da működtetésével – óvónő helyettesítése, óvoda felügyelőségi tagok megválasztása –  kapcsolatos feladatokat. 

                                                            39 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  40 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  41 Lukács Ilona írása 

15  

  

 

  

Az óvodák működése 1912. február 23‐án kelt bejegyzésből értesülhetünk a H. Pethe Istvántól bérelt I. számú  óvoda elhelyezését érintő eseményekről:  „Olvastatott a főszolgabíró úrnak 347/912 KM. sz. alatt kelt az I‐ső számú községi ovodára  vonatkozó rendelete mely szerint annak helyisége a közegészségügyi követelményeknek megnem  felelő, s 8 napon belül már megfelelő helyiségről gondoskodás teendő. (…)  Gyűlés  megütközéssel  vette  tudomásul,  hogy  az  I‐ső  számú  községi  óvoda  helyisége,  mely  úgy a kir. Tanfelügyelő, mint helyettese által megvizsgálva lett, s 27 éven át is megfelelőnek ta‐ láltatott – most egyszerre és ennyire egészségtelen, és veszélyes volna, hogy rendeltetésének egy‐ általán meg nem felelne; – azonban mert a czélnak megfelelő helyiség ezidő szerint nem áll ren‐ delkezésre, v csakis új építkezés, vagy átalakítás útján állítható elő, – gyűlés utasítja elöljárósá‐ got, hogy az óvoda felügyelőséggel egyetemben intézkedjék, hogy még ezen év folyamán az óvoda  részére megfelelő helyiség létesítessék, s erre vonatkozó jelentését sürgősen mutassa be.”42    1912. április 14. – Úgy tűnik, hogy a képviselő testület az első óvoda elhelyezésére  megtalálta  a  megfelelő  megoldást:  „Bűdszentmihály  község  képviselő  testülete  a  Bizottság  előterjesztése és javaslatát egész terjedelmében és egyhangúlag elfogadja; – az I‐ső számú községi  óvoda  építését  elhatározta,  az  ezen  czélra  szolgáló  ingatlan  vétele  tárgyában  Virámos  Gyuláné  Bertozky Annával kötött adás vevési szerződés 4900 korona vételárban a község nevében elfogad‐ ja,…”43  1912. június 28. – Boczor Jolán óvónő továbbképzési igényét jelentette be, melyet a  testület  elutasított  arra  hivatkozással,  miszerint  a  miniszteri  rendelet  az  óvónők  to‐ vábbképzéséről nem rendelkezik.  Az I. számú óvoda elhelyezése égető probléma volt, azonban 1912. július 28‐tól több  egymást követő képviseleti gyűlésen nem született megoldás erre, a képviselők hiány‐ zása miatt.  Az 1912. október 22.‐i képviseleti gyűlésen ismét megerősítették az óvoda építésé‐ nek lehetőségét: „(…) hogy a most egy utcában és egymáshoz közel fekvő óvoda a község másik  részére helyeztessék át és saját vagyona legyen, a Virámos Gyuláné tulajdonát képező ingatlant  mint  alkalmasabb  fekvésű,  mely  több  utca  központjában  esik  és  építésre  alkalmas,  –  a  községi  óvoda  részére  megvásároltassék,  s  e  tulajdonossal  kötött  szerződés  a  község  által  jóvá  hagyatik.”44  Ugyanezen a napon egy újabb előterjesztésben foglalkoztak az óvodák kérdésével:  „Olvastatott  a  Bak  András  bűdszentmihályi  lakosnak,  a  képviselő  testülethez  intézett  beadvá‐ nya, ingatlanának a község által óvoda részére leendő megvásárlása irányában.(…)  Bár képviselő testület által kiküldött Bizottság e tárgyban és annak idején féllel is tárgyalt, a  képviselő testület pedig ez alapon és ügyben még április 14‐én tartott gyűlésében már határozott,  azonban a gyűlés beadványt a véleményezés végett Rhédey Lajos Bálint István, Lukács Ferenc,                                                              42 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  43 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  44 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet 

16  

  

 

  

Kovács f Sándor és Nagy Emil képv. tagoknak és a bíró – jegyzőnek jelentésük bevárása mellett  kiadni rendeli.”45  1912. december 27‐én tartott közgyűlés „drágasági pótlékot”46 szavazott meg az egyre  nehezebb megélhetési viszonyokra való tekintettel, a községi írnok, a körállatorvos ré‐ szére 200 korona, Lukács Ilona községi óvónő számára 80 korona értékben. Ugyanezen  a gyűlésen határozták a következőt: „Olvastatott Rhédey Lajos képv. tag írásban beadott in‐ dítványa, hogy a községi óvoda építés a jelenlegi nehéz pénz – út és munkás viszonyokra való te‐ kintetekből – ezek enyhüléséig – elhalaszthatók.   Lukács Ferenc községi óvoda felügyelőbizottsági elnöke bejelenti, hogy a kir. Tanfelügyelő úr  által kifogásolt óvoda helyiség bérlete az év végén lejár s miután tulajdonos a helyiséget csak ma‐ gasabb bér összegért volna hajlandó kiadni, – úgy intézkedett, hogy az óvodába járó gyermekek a  második óvodába, a mellékterem felhasználásával helyeztessenek el.”47  Az  eredeti  jegyzőkönyv  alapján  az  I.  számú  óvoda  a  II.  számú  óvodához  költözött,  mely akkor a Lukács Ferenc tulajdonában lévő a község által bérelt épületben működött.  Egyre sürgetőbb feladat volt, hogy a község saját épületet biztosítson az intézménynek.  1913. február 20‐án a Bak András által felajánlott ingatlan óvoda céljára való meg‐ vásárlása ismét napirendre került.  A vásárlásról való döntéshozatalt 1913. március 30‐ára tűzték ki: „A mai napon kitű‐ zött: Bak András tulajdonát képező Házas belsőségének községi óvoda részére leendő megvásár‐ lása irányában beadott ajánlata felolvastatván, a kiküldött bizottság hozzá járulása mellett elöljá‐ róság előterjeszti, hogy bár a község ezen célra szükséges ingatlant Virámos Gyulánétól megvá‐ sárolta, s tudomása szerint ezen vétel a törvény által jóvá hagyva lett: – Tekintettel azonban ar‐ ra,  hogy  ezen  vett  ingatlanon  még  építkezni  kellene  míg  a  Bak  András  háza  a  bizottság  által  megjelölt és általa elvállalt átalakítások esetében már ez év második felében használatba vehető, s  miután ezen óvodának létesítése a felsőbb hatóság által sürgősnek lett kimondva, mert a két óvo‐ da növendékei ez idő szerint egy épületben van összeszorítva s mert ezen ingatlan nagyobb kiter‐ jesztésű  szabad  hellyel  bír,  az  épület  átalakítás  és  felemelése  mellett  úgy  az  óvoda  helyiségek,  mint az óvónő lakása a törvényes követelményeknek megfelelő lesz.  Bak András pedig kötelezi magát a község által megvásárolt Virámos féle belsőséget a vételár  beszámításával, ár – illetve cserébe venni: ezek alapján elöljáróság javasolja, hogy a Bak András  féle  Beltelek  a  bizottság  által  megállapított  átalakítás  és  felemeléssel  19000  korona  értékben  a  Virámos  féle  ház  vételár  bemutatásával  –  a  községi  óvoda  és  óvónők  lakásául  a  község  által  megvásároltassék. (…)”48  1913‐ban a község megvásárolta a volt Bak féle épületet, ide költözött a II. sz. óvoda.  A Bak András‐féle ház a „Szabó‐malom” helyén épült. A község a célnak megfele‐ lően át is alakíttatta. Egy csoportban 1 óvónő és 1 dajka foglalkozott, 40‐45 gyermekkel.  1913. augusztus 3. –  Lukács  Ferenc az  általa  kiadott  helyiség  bérleti  díjának  emel‐ kedéséről tájékoztatta a gyűlést, ami kedvezőtlen fogadtatásra talált: „Olvastatott Lukács  Ferenc helybeli lakosnak az elöljárósághoz intézet bejelentése, hogy a 2od számú községi óvoda                                                              45 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  46 Fizetésemelés, vagy egyszeri bérjuttatás  47 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  48 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet 

17  

  

 

  

részére kibérelt helyiség bérlete f. évi szept 1‐én lejár, hogy ezen helyiségért 800 korona évi bérki‐ fizetés  mellett  hajlandó  kiadni.  Elöljáróság  javasolja,  hogy  miután  arra  alkalmas  más  helyiség  nincsen, – ezen helyiség az óvoda céljára újból kibéreltessék. (…)  Gyűlés, felállás útjáni többsége a 800 korona évi bér összegét megtagadja.”49  A döntés az I. számú óvoda sorsát befolyásolta. Ez idő szerint a II. számú óvoda he‐ lye a Bajcsy‐Zsilinszky úti Bak‐féle ingatlanban már biztosítva volt, de az I. számú óvo‐ da elhelyezése még nem volt megoldva.  A  képviselőtestületi  gyűlés  jegyzőkönyve  szerint  a  Lukács  Ferenc  által  felajánlott  ingatlan bérlését a testület elutasította, Lukács Ilona írása szerint a Vasvári Pál úton bé‐ relt ingatlanban lett elhelyezve.  „Az  első  számú  községi  óvoda  óvónője  Ditzel  Béláné  gyenge  egészsége  miatt  1911  évben  nyugalomba vonult. Az így megüresedett állásra a Felügyelő Bizottság egyhangúlag Lukács Ilo‐ na okl. óvónőt választotta meg.  Mivel a Tanfelügyelő látogatása alkalmával több ízben kifogásolta az első sz. óvoda korsze‐ rűtlen helyiségét, az óvodát a Vasvári Pál út 1 szám alatt levő sarokházban helyezték el. Itt mű‐ ködött az óvoda 1917. év szept. 1‐ig. Ugyanis a háztulajdonos a bérletet felmondta, és így ideig‐ lenesen az óvoda a második sz. államsegélyes óvoda helyiségébe költözöt. Itt Boczor Jolán és Luk‐ ács Ilona foglalkoztak a gyerekekkel.”50  Mivel a község anyagi lehetőségei szűkösek voltak, az óvónők bérezéséről a követ‐ kező előterjesztés született 1913. október 26‐án: „Elöljáróság a 913 évi KL ICM bemutatása  és ismertetése mellett előterjeszti, hogy a községi óvónők fizetése ezen törvény által szabályoztat‐ ni, ezek kezdőfizetése 1100 korona és 5 évenként emelkedő 2200 koronáig terjeszthető lesz – pénz,  azon kívül természetben lakás vagy évi lakáspénzben lesz megállapítva, a szolgálati idő szerint  esedékes összeg erejéig köteles az óvoda fenntartó kiegészíteni.   Amennyiben pedig az óvoda fenntartó az óvónő fizetésének a jelen törvényben megállapított  összegek erejéig való kiegészítésére szegénysége miatt nem képes, az óvónő fizetésének államsegé‐ lyekkel való kiegészítéséért a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter úrhoz folyamodhatik.”51  Az  1913.  december  28‐i  képviseleti  gyűlés  jegyzőkönyve  beszámol  arról,  hogy  a  község  a  vasútnak  eladott  ingatlan  vételárát  „Községi  óvoda  alap”  címen  kezelte,  fel‐ használásáról  a  következő  határozatot  hozta:  „A  megejtett  név  szerinti  szavazás  alapján  Bűdszentmihály község képviselőtestülete 18 szótöbbséggel – a község tulajdonát képező és taka‐ rékpénztárilag tett 4336 korona községi alapot az óvoda céljára vásárolt ingatlan vételárra fordí‐ tani és felhasználni kimondja azzal, hogy ezen felhasználandó összeg 50%a továbbra is a máso‐ dik óvoda fenntartása költségvetésileg évente biztosítható lesz.”52  A II. számú óvoda felújítása elkezdődött, még hinta is került az udvarra:  1914. március 24.: „Bemutattatott a községi ovodánál létesítendő illemhely és fáskamra épí‐ tése tárgyában a helyi iparosok által beadott költségvetés.” 

                                                            49 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  50 Lukács Ilona írása  51 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  52 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet 

18  

  

 

  

1914.  december  15.:  „Előterjesztetett  a  helybeli  óvoda  felügyelő  bizottság  előterjesztése  a  községi óvodánál szükséges ablakok, ajtók javítása, csatorna és járda építés és 100 korona előleg  hintaállványzása iránt.”53  Az óvodába járó gyermekek létszáma függött az évszakoktól is. Nyáron több gyer‐ mek járt óvodába, télen kevesebb, karácsonytól február 1‐ig szünet volt az óvodában.   1917. április 1‐én elhunyt Lukács Ferenc, aki az óvoda sorsát haláláig szívén viselte.  Lukács Ferenc halála után az óvodával kapcsolatos feladatok ritkábban kerültek a gyű‐ lések  napirendjére.  Feloszlott  az  óvoda  felügyelő  bizottság  is,  és  az  óvodák  helyzete  sem javult.  Lukács Ilona írása szerint az I. számú óvoda csak 1917. szeptember 1‐ig kapott he‐ lyet a Vasvári Pál úti bérelt épületben. A későbbi bejegyzések alátámasztják, hogy ettől  az időtől kezdve a két óvoda ismét egy épületben, a Bajcsy‐Zsilinszky úton, az akkori  Ferenc József úton működött tovább.  1919. szeptember 7.: „Olvastatott a községi óvoda felügyelő bizottsági elnök jelentése az I.  számú óvoda helység bér lejárta és ennek következtében az óvoda mikénti elhelyezésére vonatkozó  javaslata.(…) az ovodának a Ferenc József utcai óvoda helyiségben leendő együttes elhelyezését  tudomásul veszi, annak elintézésével a Felügyelő bizottságot megbízza, s elöljáróságot a szüksé‐ ges kisebb átalakítás végrehajtására felhatalmazza.”54  1920.  november  13.:  az  első  számú  óvoda  elhelyezése  és  az  intézmények  fűtése  is  terhet  jelentett  a  község  számára:  „Közgyűlés  egyhangúlag  hozott  határozattal  kimondja,  hogy az I számu ovodának megfelelő helyiségről már a jelenleg törvényhatósági jóváhagyás alatt  álló 59kgy/1920 számú határozattal mikor a Fülep féle ház megszerzését a községháza részére, a  jelenlegi községházát pedig az óvoda részére felhasználni intézkedett már határozott s így ezen  ügy előterjesztéséig újból nem határozhat. –  Tüzifát sajnos a községi hivatalos helyiségek fűtésére kitermelendő fából nem adhat át, mert  ez is nagyon kevés, hanem hacsak valahonnan fát lehet szerezni, első az iskolák és az óvoda tüzifa  szükségletének kielégítése lesz.”55  Az ezen a gyűlésen lejegyzett 59kgy/1920 számú napirendi pont fényt derít az óvo‐ dák  szomorú  helyzetére,  miszerint  újra  együtt,  egy  helyiségben  működött  mindkét  óvoda, két óvónő foglalkozott a gyermekekkel.  A  község  1920.  szeptember  5‐én  kelt  képviselő‐testületi  jegyzőkönyve  alapján  a  képviselő testület döntése alapján kapcsolatba léptek Fülep Jenővel, a tulajdonát képe‐ ző ház megvétele tárgyában, de ő már a házat Rosenberg Jakabnak adta el.  A szerződést azonban a vármegyei Közigazgatási Bizottság Gazdasági Albizottsága  elutasította.  A  község  fellebbezésére  az  ügy  a  Födművelésügyi  Minisztériumba  került  „döntés végett”.  A házat a község községháza céljára óhajtotta megszerezni, s az akkori községházát  felújítva a második óvoda céljára kívánta hasznosítani.  „A második óvoda helyisége pedig ennek megszerzése esetén a mai községháza megfelelően  kijavított és átalakított helyiségeiben helyeztetnék el, mert 2 óvoda volna községünkben, azonban                                                              53 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  54 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  55 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet 

19  

  

 

  

mivel csak egy helyiségben van a 2 óvoda ezen egy helyiségben van elhelyezve, a másik óvoda el‐ helyezésére pedig már a tanfelügyelőség is utasította a községet.(…) a községben burjánzó telek‐ spekuláció  miatt  az  óvoda  részére  helyiséghez  jutni  lehetetlen.”56  –  új  helyiség  építésére  a  községnek nem volt anyagi fedezte.  Egy 1921. április 3‐i bejegyzés szerint: A Földművelődésügyi Minisztérium a jóváha‐ gyást megtagadta, de a közgyűlés fellebbezett, mivel ez a ház a község közepén helyez‐ kedett  el,  és  elég  nagy  is  volt  községháza  céljára.  „Szüksége  van  a  kérdéses  épületre  Bűdszentmihály községnek azért is, mert a községben 2 óvoda van névleg, azonban csak egy helyi‐ ség két óvónővel van tényleg, úgy hogy a felsőbb hatóságok már utasították a községet, hogy másik  óvoda helyiséget is létesítsen, de ezt is teljesen lehetetlen az előbb említett okokból létesíteni.”57  1921. június 26‐án kelt községi testületi gyűlés bejegyzése szerint az óvodafelügyelő  bizottság és az iparostanonc bizottság teendőit is az iskolaszék látta el.58  Az összevont óvodában azonban változás történt, a személyi és a tárgyi feltételek‐ ben is akadtak hiányosságok.  Lukács Ilona így emlékszik: „Az 1922‐ik évben azonban Boczor Jolán óvónő meghalt, és  így Lukács Ilona akkor már mint Alföldi Károlyné óvónő egyedül vezette az összevont óvodát.  Ugyanakkor a megüresedett óvónői lakásba Alföldi Károlyné beköltözött. Ezen idő alatt az  állam a község által fizetett javadalmat kiegészítette havi 200 pengőre.”59  Az 1924. július 21‐én Bűdszentmihályon kelt községi közgyűlés jegyzőkönyve sze‐ rint  ismét  működött  az  óvodafelügyelő  bizottság:  Ajtay  Jenő,  Bánkövy  Kornél,  Balázs  Andor, Lukács Dezső, Kozma József, Kabay József, Szalay Gyula, Rhédey Lajos, Pintér  Károly, Garbai Imre, Herman Sámuel, Lővei Géza, Kató Bálint főbíró, Draviczky László  főjegyző. A bizottság tagjainak mandátuma 3 évre szólt.60   Lukács Ilona írásából: „Az óvodai Felügyelő Bizottság Lukács Ferenc elnök halála után, a  tagok egyhangú  határozata  alapján,  a volt elnök  fényképét,  az  ovodák  megszervezése  körüli  ér‐ demeiért, megnagyították és ez berámázva, az óvoda játszótermében kapott elhelyezést.”  Lukács elnök halála után a Bizottság Homolay Gyula helybeli takarékpénztári főköny‐ velőt választotta elnökül, lemondása után Szalay Gyula ref. igazgató lett az elnök, majd ‐ őutána Ajtár Jenő ref. lelkész, és a Bizottság utolsó elnöke Drávicki László főjegyző lett.  „Az óvoda gondnokai pedig így következtek: H. Pethe István halála után Szabó F. Károly,  akinek gondnoksága alatt megérkezett az állam által küldött második sz. óvoda bútorai, amiket a  gondnok, míg az óvoda helyisége elkészül, a saját háza padlásán helyezett el. Egy zivataros na‐ pon azonban a villám becsapott a kéménybe, és a padláson levő óvoda bútorok mind elégtek.  Így az állam másodszor is megküldte az óvoda bútorait, amit ezuttal már az új óvoda helyi‐ ségébe szállítottak. Szabó F. Károly lemondása után Szabó Gábor ref. elemi iskola tanítója lett,                                                              56 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  57 SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet   58 Az iskolaszék tagjai: Kató á Bálint, Draviczky László, Rhédey Lajos, Garbai Imre, Sz. Nagy Sándor, Bak Jó‐

zsef, Balázs Andor, Tóthfalvi Miklós, Kozma József. Póttagok: Hamvas Antal, Bagdi Lajos, Mészáros Mik‐ lós, Ondi Sándor, O. Nagy András, Tóth M. Ferenc. SZSZBMÖL V.B. 311. 2. kötet  59 Lukács Ilona írása  60 SZSZBMÖL V.B. 311.3. kötet. 

20  

  

 

  

majd  elköltözése  miatt  Kozma  József  uradalmi  főgépész  vette  át  a  gondnokságot.  Sulyok  Ödön  ref. el. isk. tanító volt az első számú községi óvoda utolsó gondnoka.”61  1926. január 16‐án Alföldiné Lukács Ilona kérelmet nyújtott be kedvezményes vas‐ úti igazolvány díjának kiutalására, melyet a közgyűlés támogatott.  Ugyanezen  a  közgyűlés  a  78/926  kgy.  számú  határozatban  támogatta  a  községi  jegyző, a két református tanító arcképes vasúti igazolványának kifizetését is.   „Alföldi Károlyné óvónő, 25 évi működés után nyugdíjba vonult. Az ő utódját már nem az  óvoda Felügyelő Bizottság választotta, hanem a közokt. miniszter, mivel az állam az óvodát na‐ gyobb segélyben részesítette.  Alföldi Károlyné távozása után Drávicki községi főjegyző Gombás Andrásné Pap Ilona okl.  óvónőt bízta meg az óvónő helyettesítésével, aki a megüresedett óvónői lakásba be is költözött.  A  miniszter  1935.  szept.  1‐től  Lukács  Margitot  okl.  óvónőt  nevezte  ki  az  I.  sz.  községi  ovodához. Az ő vezetése alatt megnyílt az óvoda napközi otthona. A tanfelügyelő többszöri látoga‐ tása alkalmával Lukács Margit óvónőt elismerésben részesítette, és jegyzőkönyvében kiemelte, hogy  »hivatásának magaslatán áll!« Lukács Margit aki később Füle Ferencné lett nyugdíjaztatásáig hí‐ ven és szeretettel gondozta és nevelte óvodájának gyermekeit. Ő volt az utolsó községi óvónő.  Államosítás után az I. számú községi óvoda mint ilyen megszünt, és a régi óvoda helyiségei‐ ben az új »Állami óvoda« nyílt meg.”62  1932. február 13‐i bejegyzés szerint a természeti csapások mellett betegségek is súj‐ tották a község lakóit, a szegény betegek gyógykezelését a község finanszírozta, de az  óvoda ebben a nehéz időszakban is tovább működött.  1932.  június  16‐i  bejegyzés  tanúsága  szerint  az  állami  iskolát  takarékossági  szem‐ pontok miatt akarta megszüntetni a „Vallás‐ és Közoktatásügyi Minisztérium”, de báró  Vay Miklós közbenjárására egy év haladékot kapott.  Az éves költségvetések nemcsak az óvoda működtetésének anyagi feltételeit mutat‐ ják be, igazolják azt is, hogy az óvoda ezekben az években is folyamatosan működött,  míg az iskolát később mégis bezárták.63  1932‐től 1940‐ig csak az éves költségvetések árulkodnak az óvoda működéséről, létéről. 

A „bűdi” óvoda 1940. május 28‐tól Tiszabűd és Bűdszentmihály – Bűdszentmihály néven közigazgatási‐ lag egyesült.64                                                              61 Lukács Ilona írása   62 Lukács Ilona írása  63  „Főjegyző  bejelenti,  hogy  a  helybeli  állami  polgári  fiú  és  lányiskola  1936.  június  30‐ával  végleg  meg‐

szűnt…” SZSZBMÖL V.B. 311. 5. kötet  64 „A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISZTER ÚR 4146/1940‐II R. SZÁMU RENDELETÉVEL BŰDSZENT‐

MIHÁLY  ÉS  TISZABŰD  NAGYKÖZSÉGEKBŐL  EGYESÍTETT  BŰDSZENTMIHÁLY  NAGYKÖZSÉG  KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK  KÖZGYŰLÉSI  JEGYZŐKÖNYVE  1940.  MÁJUS  HÓ  28  NAPJÁTÓL.”  SZSZBMÖL V.B. 311. 6. kötet 

21  

  

 

  

Az 1. és 2. számú óvoda a Bajcsy‐Zsilinszky úti épületben működött Lukács Ilona és  Boczor Jolán óvónők irányításával.   1923‐ban azonban Boczor Jolán elhunyt. Helyette nem alkalmaztak óvónőt, s a to‐ vábbiakban  a  feljáró  gyermeklétszámot  nem  tekintve,  egy  óvónő  foglalkozott  a  gyer‐ mekekkel.   1940. november 16‐án nemcsak az óvodai költségvetés került napirendre:  „Az egyesített község elöljáróságai nevében főjegyző bejelenti, hogy a régi Büdszentmihály  községben a községi óvodán kívül még egy állami óvoda is volt, amely óvoda 1923. évben az ak‐ kori óvonő Boczor Jolán halálával szüneteltetett, azért mivel helyiséget a község, az állami óvoda  részére akkor a rendkívülli nehéz idők miatt nem tudott. Ezen idő óta az óvoda működése szüne‐ tel.(…)Közgyűlés egyhangúlag elhetározza, hogy Bűdszentmihály és Tiszabűd községek egyesí‐ tése folyamán felszabadult Tiszabűd községházának északi jelenlegi tanácstermét, s e mellett lévő  eddig irodának használt két szobát az állami óvoda helyiségéül felajánl, ezen helyiségeket a még  most is meglévő volt állami óvoda bútoraival és felszerelési tárgyaival felszereli, ezen bútorzatot  kijavíttatja s ez esetleg hiányzó felszerelési tárgyakat beszerzi. Gondoskodik az épület fenntartá‐ sáról és állandó jó karbantartásáról, fedezi a fűtési világítási költségeket és az összes dologi kiadá‐ sokat, amelyek összesen 600 pengőt tesznek ki évente.   Így  határozott  közgyűlés  mert  az  egyesítés  folytán  most  már  közel  13.000  lelket  számláló  nagyközségben csupán egyetlen óvoda van, amelyet a község tart fenn államsegélyel, pedig már a  múltban is szükség volt második óvodára is, amit bizonyít az is, hogy az állami óvoda a világhá‐ ború előtt már fennállott, s a háború után beállott rossz anyagi helyzet miatt nem tudott a köz‐ ség  ezen  óvoda  részére  megfelelő  helyiségről  gondoskodni s  ezért  kellett szüneteltetni  az  akkori  óvónő halála után. (…)  Az ilyenformánvaló elhelyezés tekintettel az egyesített községnek 4 és fél kilométer hosszú‐ ságára,  nagyon  megfelelő  a  községnek  a  keleti  részén  van  elhelyezve  ez  az  állami  óvoda,  ezen  hosszú község nyugati részén lesz , s az itteni gyermekek rövidebb úton megközelíthetik.(…)   Mély tisztelettel kéri közgyűlés a Nagyméltóságú M. Kir. Belügyminiszter úrat, hogy ezen  állásra Gombás Andrásné Papp Ilona óvónőt méltóztassék áthelyezni, azért, mert férje Gombás  András a bűdszentmihályi református elemi iskola tanítója, Bűdszentmihályon lakik és a község  ezen reánézve nagy értéket jelentő s a közügyek, különösen a levente kiképzés terén mindenkor  elismert és nagy szorgalommal és hozzáértéssel bíró fiát továbbra is óhajtja megtartani, ami csak  úgy lehetséges, ha felesége is ideköltözik, ami természetes is, hogy a család körében legyen mind a  két szülő.”65  A  község  Levente  Otthon  felállítására  is  utasítást  kapott  a  Magyar  Királyi  Kassai  VIII. Honvéd Hadtest Parancsnokságától.   Az óvoda és Levente Otthon létesítését „egy füst alatt” szerették volna megoldani a  község képviselői:   „…Egyhangúlag  elhatározza  a  közgyűlés, hogy  ezen  községháza  északi  végében  a  jelenlegi  tanácsterem és az e mellett lévő két iroda helyiséget, az állami községi óvoda részére adja át, en‐ nek udvara pedig a községházától keletre elterülő és a községházához tartozó kert, illetve udvar  lesz, az átalakítás úgy eszközölendő, hogy a Levente Otthon összes bejárati  ajtai nyugatra, a Le‐ vente Otthonnak kijelölt udvarról nyíljanak, míg az Óvodának kijelölt rész ajtajai a keleti udvar‐                                                             65 SZSZBMÖL V.B. 311. 6. kötet 

22  

  

 

  

ra nyíljon, úgy hogy az egyik intézmény a másikat semmiképpen nem zavarhatja, mert a község‐ háza a telkének a közepén fekszik, azt derékban különíti el egymástól….”66  1941.  január  23‐án  az  óvoda  visszaállításához  a  község  a  jóváhagyást  megkapta.  1941. február 24‐én azonban megérkezett a Magyar Királyi Államépítészeti Hivatal vé‐ leménye a tiszabűdi községháza épületéről, mi szerint az épület nagyon rossz állapot‐ ban  volt:  „…sem  alapjának  elrendezésében,  sem  szilárdságtani  szempontból  átalakításra  nem  alkalmas.  A  hivatal  szakközege  az  épületet  a  helyszínen  megvizsgálta,  és  megállapította,  hogy  a./ az épület falazata szigetelés nélkül megépített vályogfal. Átlagosan egy méter magasságig fel‐ nedvesedett és az épület a sarkoknál továbbá az ablakok feletti boltozatnál sülyed és erőssen re‐ ped. b./ a levente otthon részére átalakítandó helyiséget jelenleg is istállónak használják és a fala‐ zatban  1.50‐i.  1.60  m‐ig  felszivárgott  a  trágyalé.  Ennek  következtében  a  falazat  meggyengült,  omladozik, amihez járul még a patkányok által okozott kár. c./a padlózat általában rossz állapot‐ ban van, a szobasarkoknál megsülyedt és elkorhadt. Az átalakítási terv szerint a közép kőfalat el‐ bontása után a fedél és mennyezetszerkezetek súlyát nagyrészben a külső kőfalak hordoznák. A  falak jelenlegi állapotát tekintve ez nem engedhető meg.   Az államépitészeti Hivatal javasolja az egész épület elbontását, és a jó állapotban lévő anya‐ gok felhasználásával új egy tantermes napközi otthonos óvoda és kétszobás óvónői lakás ( a szük‐ séges mellékhelyiségekkel) felépítését. A mennyezet és a fedélszerkezet továbbá tetőcserép esetleg  ajtók az új épitkezésnél felhasználhatók lennének. A község így egy korszerű és a mai igényeknek  megfelelő épülethez jutna, és az épitési költség valószinűleg nem haladná meg a jelenlegi átalakí‐ tás költségeit.   Községi elöljáróság ezen rendelet alapján elkészíttetett az óvoda Tiszabűdi községháza épüle‐ téből kikerülő anyagok felhasználásával egy új óvoda és óvónői lakás tervét és előméreti költség‐ vetését, ez szerint az ócska anyagok felhasználásával az új óvoda felépitése 10385 P. 71f.‐be ke‐ rülne….(…)   Egyhangulag  elhatározza,  hogy  mivel  ezen  óvoda  megépítésére  fedezet  nincs,  annak  épitéséhez a Nagyméltóságú M. Kir. Belügyminiszter Úrtól államsegélyt kér.”67  1941. április 8‐án a község bűdi részén lakók továbbra is harcoltak az óvoda meg‐ nyitásáért:  „Főjegyző  felolvasta  Császári  Mihály  és  társai  helybeli  lakosok  azon  beadványát,  melyben  kérik, hogy az állami óvoda céljaira rendelkezésre bocsájtandó épület átépítéséig az állami óvodá‐ nak bérelt helyiség rendelkezésre bocsájtása útján gondoskodjék a képviselőtestület és óvónő ki‐ nevezése, illetve kirendelése iránt a lépéseket a Nagymélóságú M. kir. Belügyminiszter Úrnál te‐ gye meg.   Kérelmüket indokolják azzal, hogy az óvodára a községnek bűdi részén sürgős szükség van,  mert az itteni gyermekek a tőlük igen távol eső községi óvodába nem járhatnak.   Hogy az óvoda mielőbb megnyitható legyen s esetleg a fedezett hiány annak megnyitását ne  késleltesse az óvoda bérében 150P. készpénzt tesznek be az állami óvoda bérének megelőlegzésére.  Bemutatja  Nagyiványi  Mihály  és  neje  bűdszentmihályi  lakosok  mint  bérbeadók  és  a  községi  elöljáróság között – kötött bérleti szerződést, melyszerint a község bérbe veszi nevezettek Vasvári                                                              66 SZSZBMÖL V.B. 311. 6. kötet  67 SZSZBMÖL V.B. 311. 6. kötet 

23  

  

 

  

Pál u. 81. szám alatti házát, és udvarát évi 300P. bérért az állami óvoda ideiglenes elhelyezése cél‐ jából a felettes hatóság jóváhagyásától feltételezetten. Bemutatja ezen épület telek és tervrajzát.(…)  …Igy határozott közgyűlés mert ismételten megállapítja, hogy községünknek volt tiszabűdi  részén,  a  kisdedek  egyáltalában  nem  részesülnek  megfelelő  gondozásban  az  óvoda  hiány  miatt,  hol  ott  ezen  a  részen  lakók  földjein  tanya  nincs,  a  szülők  a  gyermekeiket  otthon  kénytelenek  hagyni, mikor munkába mennek és sok esetben nincs hozzátartozó aki a kis gyermekeket a szülők  távolléte alatt megfelelően gondozná, pedig községünknek éppen ezen a részén van szükség leg‐ jobban arra, hogy minden munkaképes férfi és nő, minden időt felhasználjon arra, hogy a mezei  munkát végezhesse, mert a mostani igen vizes időjárás ezen határrészben tett e legnagyobb kárt,  itt van körülbelül 3000 hold szántóterület, csaknem kizárólag kisgazda föld van víz alatt, illetve  még annyira vizenyős állapotban hogy csak ezután válik használhatóvá, amikor is igyekezni kell  az idő előrehaladott volta miatt már a munkákkal.  Éppen ezért mindenki, aki csak képes, végezze a mezőgazdasági munkát, s így azon anyák is  kiknek  óvoda  köteles  gyermekük  van,  nyugodtan  végezhessék  munkájukat,  tartja  szükségesnek  képviselőtestület már most az állami óvoda felállítását és fenntartását s ezért gondoskodik a he‐ lyiségről  még  bérlet  útján  is.  Egyhangúlag  elhatározza  a  közgyűlés,  hogy  gondoskodni  fog  az  óvoda fűtéséről, továbbá berendezéséről, utóbbiról olyan formán, hogy felhasználja és kiegészíti a  múltban ideiglenesen megszüntetett állami óvoda bútorzatát és berendezési tárgyait.”68  Az állami segítség azonban elmaradt, a költségvetés hiányára hivatkozva:  1941.  augusztus.  22.:  „A  jegyző  ismerteti  a  m.  kir.  Belügyminiszter  Úr  368.808/1941.  számú rendeletét amely szerint a tiszabűdi községházának lebontását és napközi Otthonos Óvo‐ dává  leendő  újraépítésére  segély  engedélyezését  megfelelő  költségvetési  fedezet  hiánya  miatt  nincs  módjában  kilátásba helyezni.  A  belügyminiszter  Úr  az  épitkezés  előkészítésére tervrajzot  és  előméreti  költségvetést  küldött  a  község  részére.  Kötelezte  a  községet  arra, hogy  az  építkezés  ügyét készitse elő és az épitkezés költségeinek fedezésére hozzon határozatot.(…) Mivel azonban  a község nincs abban a helyzetben, hogy a költségvetés szerinti 12451 Pengőt költséget fedezni  tudná, újból felkéri a Nagyméltóságú m. kir. Belügyminiszter Urat arra, hogy ezt az összeget a  község részére államsegélyként folyósítani méltóztassék…”69  Az óvodára nagy szükség volt, ezért a képviselő testület 1941. szeptember 12‐én így  döntött: „(…)Ezzel kapcsolatban bejelenti a jegyző hogy a községi elöljáróság ideiglenesen lakás  bérlet utján gondoskodik a napközi otthonos óvoda elhelyezéséről, oly képpen, hogy Nagyiványi  Mihálytól bérelte ki a helyiségeket.”70  Dr. Gombás Andrásné született Papp Ilona óvónő így emlékszik vissza: „1907. júli‐ us  15‐én  születtem.  A Vásárhelyi  óvónőképzőben  végeztem,  híres  és  nagy pedagógus  családból  származom. Rokonaink a minisztériumban, és egyéb felelős posztokon álltak. Édesapám tanító és  karnagy, édesanyám vezető óvónő volt. Én operaénekesnek készültem, a fővárosi operaház igaz‐ gatója,  a  nagybátyám  javaslatára.  Szerinte abszolút  hallásom  volt.  Mégis  óvónő  lettem.  Mikor  ide kerültem Tiszavasváriba, egy óvoda volt még csak az egyes számú. Lukács Margittal együtt  voltunk óvónők.”71                                                              68 SZSZBMÖL V.B. 311. 6. kötet  69 SZSZBMÖL V.B. 311. 6. kötet  70 SZSZBMÖL V.B. 311. 6. kötet  71 Papp Ilona szavait lejegyezte Balogh Péterné óvodapedagógus. 

 

24  

  

 

  

Gombásné Papp Ilona később a 2. számú (bűdi) óvodát megszervezte, a gyerekeket  felvette.  Mivel nem volt elegendő a szék, az iskolából kért padokat, a módosabb gyermekek  pedig  otthonról  hoztak  maguknak  széket,  melyen  a  nevük  is  rajta  volt.  Az  óvodának  két  helyisége  volt,  egy  pici  öltöző,  és  egy  nagyobb  szoba,  ahol  a  gyerekek  játszottak,  foglalkozások voltak.   A WC az udvaron volt, a dajka kísérte a gyerekeket oda. Egy dajka néni segített ne‐ ki ellátni a teendőket.  A csoportszobában körben voltak elhelyezve a székek, padok a fal mellett. A szoba  közepe  üres  volt,  itt  játszottak.  A  teremben  egy  vaskályhával  fűtöttek.  40‐50  gyermek  járt ide.  A II. világháború éveiben az óvodák nem működtek. 

Utószó Jelenünk, jövőnk építéséhez biztos alapot múltunk ismerete adhat. Babits Mihály szava‐ ival: „A jelent csak a múltból lehet megérteni, a jövőt a múlt alapján felépíteni.”Az egyetemes  és a magyar neveléstörténet mellett szűkebb környezetünk történetének, elődeink útke‐ reséseinek  megismerése,  az  elért  eredmények,  értékek  megbecsülése,  megőrzése  szak‐ mai, erkölcsi biztonságot nyújt.  Óvodáink  történetének  kutatása  során  az  adott  korszakra  jellemző  szakirodalmi  művekre, folyóiratokra, irattári forrásra, az óvónőkkel folytatott interjúkra építettem, és  igyekeztem felvázolni az első Tiszavasvári óvodák megnyitásának történetét.  Az eredeti dokumentumok bizonyítják, hogy első óvodáink megalakulásában nagy  szerepe volt Lukács Ferencnek, aki helyi képviselőként, a községi kisdedóvoda felügye‐ lő bizottság elnökeként haláláig szívén viselte az óvodák sorsát.  Ne  feledkezzünk  el  azokról  az  óvónőkről  sem,  akik  gyermekszeretetükkel  elérték  azt,  hogy  az  óvodák  közkedvelt  intézmények  lettek  gyermekek  és  szülők  számára  is:  Szűcs  Margit,  Polner  Mária,  Hechter  Gizella,  Boczor  Jolán,  Lukács  Ilona,  Papp  Ilona,  Lukács Margit.  Évszázados  iratok  csodáiban  kutatva,  személyes  emlékeket  gyűjtve  tapasztalhat‐ tam, hogy községünkben mindig haladó szellemű, igyekvő emberek éltek, akik tenni és  dolgozni akartak.  Nyitottak  voltak  az  újra,  nemcsak  a  község,  hanem  az  emberi  szellem  építését  is  felvállalták. 

                                                                                                                                                              

25  

  

 

  

Felhasznált Irodalom: • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Esztergályos Jenő: Magyar Ünnepek. Apáczai Kiadó, Budapest, 1990.  Balogh Péterné: Az óvodák fejlődése Tiszavasváriban. (Szakdolgozat) 1988.  Borovszky Samu: Szabolcs vármegye. „Apolló” Irodalmi Társaság, Budapest.   Dániel Anna: Teréz küldetése. Kossuth Könyvkiadó, 1986.  Fényes  Elek:  Magyarország  Geographiai  Szótára.  I.‐II.  kötet.  Nyomatott  Kozma  Vazulnál  Pesten.  1851.   Gál József: Oktatási intézmények fejlődése Tiszavasváriban. 1981.  Gombás András: Lapok Tiszavasvári történetéből I. Nyíregyháza, 1978.  Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. II. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.  Komlósi Sándor: Neveléstörténeti Olvasókönyv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978.  Kövér Sándorné: Az értelmi nevelés története óvodáinkban 1828‐1975 között Közgazdasági és Jogi  Könyvkiadó, Budapest, 1987.  Kurucz Dezső: Óvodák a számok tükrében. Óvodai Nevelés, XXVI. évf. 1973. május.  Montessori Mária: Módszerem kézikönyve. Budapest, 1930.  Lukács Ilona óvónő írásos emlékei  Magyarország Megyei kézikönyvei 15.  Pukánszki Béla – Németh András: Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994.   Pedagógiai Lexikon. Akadémia Kiadó, Budapest, 1976.   Pedagógiai Lexikon. Akadémia Kiadó, Budapest, 1977.   Pedagógiai Lexikon. Akadémia Kiadó, Budapest, 1978.   SZSZBMÖL V.B.311. 1. kötet  SZSZBMÖL V.B.311. 2. kötet  SZSZBMÖL V.B.311. 3. kötet  SZSZBMÖL V.B.311. 4. kötet  SZSZBMÖL V.B.311. 5. kötet  SZSZBMÖL V.B.311. 6. kötet  SZSZBMÖL V.B.311. 7. kötet  Tiszavasvári református egyházának története Debrecen, 1987. 

  Adatközlők: Iszály Ferencné, Kulcsár Sándorné. 

 

26  

  

 

  

DR. KÜHRNER ÉVA

EGYKOR VOLT DIÁKOK NYÍREGYHÁZÁN *

A  sok  hányattatás  után,  1753‐ban  szlovákajkú,  evangélikus  lakosokkal  újratelepített  Nyíregyháza a XIX. században új erőre kapott. A szinte néptelen faluból 1786‐ban me‐ zőváros, majd 1876‐ban megyeszékhely lett. A település szerepkörének bővülése együtt  járt új hivatalok megjelenésével. A város kedvező fekvésének, valamint a vasút kiépü‐ lésének (1858) köszönhetően idetelepültek pénzintézetek, a hadsereg különböző alaku‐ latai és élénk kereskedelemi központtá is vált. A sok új intézmény tanult hivatalnoko‐ kat igényelt, ezért szépen gyarapodtak a különböző iskolák is. Jelentősen megnőtt a la‐ kosság  lélekszáma,  ami  a  település  társadalmi  összetételének  megváltozásával,  színe‐ sedésével járt együtt, és ez megmutatkozott a középiskolákban is.  A  Horthy‐korszakban  már  két‐két  gimnáziumot  tartott  fenn  az  evangélikus  (Kos‐ suth 1806, Geduly 1917) és katolikus egyház („Kir.kat.” 1921, Angolkisasszonyok 1930).  A  katolikusok  1929‐től  még  lány  felsőkereskedelmi  iskolával  is  rendelkeztek.  A  refor‐ mátus  egyház  lány  polgárival  és  tanítóképzővel  volt  jelen  Nyíregyházán  (Kálvineum  1926  és  1928).  Volt  egy  állami  tanítóképző  (1914)  és  három  községi  létesítmény:  fiú  (1906) és lány polgári (1880) és felsőkereskedelmi (1918) is. Feltűnő viszont, hogy bár az  izraelita vallásúak száma igen jelentős a városban, és köztudottan jó a tanulási hajlan‐ dóságuk,  nem  működtettek  semmiféle  középfokú  oktatási  intézményt.  A  különböző  középfokú tanintézetek tehát fenntartóik révén is jól tükrözik a város átalakuló vallási  képét.   Elemzésünk,  Szerafinné  Szabolcsi  Ágnes  a  korszak  egy  adott  tanévére  vonatkozó  vizsgálatával  ellentétben1,  áttekintette  a  város  diákjainak  hovatartozását  az  1920‐1944  közötti negyed században és kutatta a város középiskolás társadalma körében bekövet‐ kezett változásokat.                                                              *  Részlet a szerző hamarosan megjelenő Egészségpolitika és oktatásügy 1920‐1944 című könyvéből.  1  Szerafinné  Szabolcsi  Ágnes:  A  nyíregyházi  tanulók  társadalma  a  két  világháború  között.  In:  Pedagógiai 

Műhely, 2007. 32.évf. 4. sz. 40‐53 

27  

  

 

  

A vizsgálat módszere A tanulók vallására, állandó lakhelyére, szüleinek foglalkozására vonatkozó adatokat a  középiskolák  1920‐1944  közötti,  hiánytalanul  fellelhető  értesítőiből  nyertük.  Míg  az  előbbi két szempont vizsgálatához egyértelmű volt az adatgyűjtés, a foglalkozások ka‐ tegorizálásánál voltak változások a korszakban. 1931‐től a Budapest Székesfővárosi Sta‐ tisztikai Hivatal 37 foglalkozási csoportot alakított ki az oktatási intézmények adatszol‐ gáltatásához.  Míg  korábban  leginkább  csak  azt  deríthettük  ki,  hogy  a  tanulók  szülei  mely  gazdasági  ágazatban  dolgoztak,  a  részletező  adatközlés  már  arra  is  fényt  derít,  hogy az adott gazdasági szférán belül milyen hierarchia szinten álltak. Érdekes, hogy 5  nyíregyházi középfokú iskola értesítője, már a huszas évek közepén használta az 1931‐ es részletezőbb kategorizálást. A részletező adatgyűjtés túl sok kategóriája miatt nehe‐ zen  volt  kezelhető,  ezért  a  könnyebb  elemezhetőség  érdekében  csoportokat  alkottunk  Tímár Lajos kategorizálása alapján. Így az alábbi főcsoportok jöttek létre:    1.  Birtokos – nagy‐ és középbirtokos és bérlő, aki a földjéből szerzett jövedelemből  élt.  2.  Kisbirtokos – és kisbérlő önálló őstermelők, pl. kertész, majoros, halász.  3.  Agrárproletár  –  kisbirtokos‐napszámos,  bérlő‐napszámos,  gazdasági  cseléd,  földműves napszámos.  4.  Burzsoázia – nagyiparos, nagykereskedő, közlekedési nagyvállalkozó.  5.  Tőkés – járadékos, háztulajdonos, magánzó.   6.  Kisiparos – kiskereskedő, piacozó, közlekedési kisvállalkozó.   7.  Munkás – ipari, kereskedelmi, közlekedési segédszemélyzet, napszámos, házi cse‐ léd.   8.  Köztisztviselő  –  gazdasági,  közlekedési,  és  közhivatali  alkalmazott,  illetve  kato‐ na‐, csendőr‐ rendőrtiszt.   9.  Magántiszviselő – ipari tisztviselő, kereskedelmi tisztviselő, nyugdíjas tisztviselő.  10.  Értelmiség  –  pedagógus,  pap,  másféle  értelmiségi  pl.  orvos,  ügyvéd,  mérnök,  ez  utóbbiak alkalmazottai.   11.  Nyugdíjas köztisztviselő, ‐pap, ‐tanár.  12.  Altiszt – közlekedési segédszemély, közhivatali és katonai altiszt, és nyugdíjasai.  13.  Egyéb – árvaházi tanuló vagy ismeretlen.    Miután egyes nyíregyházi iskolák a vizsgált időszak közepén keletkeztek, így ada‐ tot  is  rövidebb  ideig  szolgáltattak.  Az  abszolút  számok  összehasonlítása  helyett  ezért  százalék arányokat állapítottunk meg.   Az iskolai értesítők statisztikai adatsoraiban sajnos nem különültek el a helybeli és  más településről származók adatai, ezért ezzel a módszerrel nem lehetett megállapítani  kizárólag a nyíregyházi vagy megyebeli stb. tanulók társadalmi hovatartozását. Miután 

28  

  

 

  

a tanulók nagy része nyíregyházi és megyebeli, így összehasonlításainkat bátran meg‐ tehettük a megye és város népességi statisztikai adataival. 

A középiskolai diákok illetősége Az  első  lényeges  kérdés,  annak  vizsgálata  volt,  hogy  Nyíregyháza  iskolái  városi,  me‐ gyei, esetleg regionális szerepet töltöttek‐e be a vizsgált korszakban.   Az adatok azt mutatják, hogy a polgárik tanulói nagyrészt Nyíregyházáról és kör‐ nyékéről kerültek ki. (1. ábra) A lány polgáriban a tanulók 70‐, a fiú polgáriban 77%‐a  megyeszékhelyi és csak 27, illetve 22%‐uk a megye más, főleg Nyíregyháza közeli tele‐ püléséről  való.  A  magyarázat  abban  rejlik,  hogy  Szabolcs  több  településén  is  voltak  polgári  iskolák:  Büdszentmihályon  1924‐től  állami,  Dombrádon  1925‐től  községi,  Kis‐ várdán 1911‐től állami és 1920‐tól a lányoknak római katolikus, Nyírbátorban községi,  Polgáron és Újfehértón magán majd községi fenntartású polgári iskola létezett mind a  fiúk, mind a lányok részére. Az új polgárik 20‐as évekbeli megnyitása lecsökkentette a  Nyíregyházára járó megyebeli diákok számát. Az, hogy a Kálvineum polgárijában a vá‐ rosiak  az  összes  tanulónak  már  csak  alig  felét  (49%)  tették  ki,  arra  vezethető  vissza,  hogy református középfokú iskola csak városunkban volt, és aki a református többségű  megyében  vallása  szellemében  kívánta  gyermekét  taníttatni,  az  kénytelen  volt  a  me‐ gyeszékhelyre küldeni. A 32% szabolcsi fiatal mellett megjelenő 18% más megyebeli ta‐ nuló a reformátusok körében az iskola regionális szerepét tükrözi.     90 80 70 60 50 40 30 Nyíregyháza Szabolcs más megye külföld

20 10

Ak-felsőker

Felsőker

Kálv. tank

Áll. tanítók

Kálv-líceum

Ak. gimn.

Kir. kat.

Geduly

Kossuth

Kálv-polg.

Polg. fiú

Polg. lány

0

1. ábra: A középiskolások illetősége iskolánként, százalékban

29  

  

 

  

Gimnázium már jóval kevesebb volt Szabolcsban; Kisvárdán és Nagykállóban 1911‐ től  ill.  1870‐től  állami,  Nyírbátorban  római  katolikus  gimnáziumok  voltak.  Ezekbe  a  gimnáziumokba  többnyire  a  közvetlen  környezetük  lakói  iratkoztak  be.  Így  volt  ez  Nyíregyházán  is,  ahol  a  városból  származó  diákok  foglalták  el  a  gimnáziumi  helyek  közel kétharmadát (Kossuth 61%, Geduly 68%, Kir.kat 56%, Angol kisasszonyok 61%).  Szabolcs  más  településéről  származott  a  tanulók  29%‐a  (Kossuth:  20,  Geduly:  33,  Kir.kat.: 30, Angol kisasszonyok: 27%). A gimnáziumok tanulóinak 8‐11%‐a más, több‐ nyire  Szabolccsal  szomszédos  megyéből  jött.  Ettől  a  tendenciától,  ismét  a  református  Kálvineum líceumi osztályai tértek el, ahol a tanulóknak mindössze 21%‐a nyíregyházi,  35%‐a szabolcsi és 44%‐a más megyéből származó.   A  szakképesítést  adó  intézmények  közül  a  megyeszékhelyen  négy  is  volt,  míg  a  megyében csak Kisvárdán létezett egy római katolikus tanítónőképző. Így érthető, hogy  ezeket az iskolákat egész Szabolcs, sőt még nagyobb mértékben más megyék ifjúsága is  látogatta. Különösen az állami‐ és a Kálvineum tanítóképző növendékei között találunk  sok, más megyéből származót. Az állami tanítóképzőben 34% ‐ 22% ‐ 44%, a Kálvineum  képzőben 27% ‐ 22% ‐ 49%‐os a helybeli, szabolcsi és más megyebeli tanulók aránya. A  képzők  jó  nevű  és  bennlakásos  intézetek  voltak,  így  az  idegenből  származó  fiatalok  nagy részének a lakhatás gondja is meg volt oldva.   A  városi  fiú  és  Angol  kisasszonyok  felsőkereskedelmi  iskoláiban  a  nyíregyháziak  47%  illetve  54%‐os  részesedése  a  város  jelentős  hivatalnok  igényével  magyarázható.  Ezeknek  az  iskoláknak  regionális  szerepét  a  34%  illetve  24%  szabolcsi  és  19%  illetve  21% más megyéből származó tanulói arány mutatja.  Mivel a trianoni döntés után Szabolcs határmegye lett, megnőtt az új határon túlról  ide menekült tanulók száma. A legtöbb határon túli fiatal a Kálvineum tanítónőképző‐ jében tanult, bár ők így is csak 2%‐át tették ki a korszak alatt itt megfordult összes tanu‐ lónak.  A korszakot végigtekintve jellemző, hogy a fiú iskolákban magasabb a nem helybeli  tanulók száma, mivel őket valószínűleg szívesebben engedték el szüleik „világot látni”,  míg a leány iskoláknál ez csak a bentlakásos iskoláknál figyelhető meg. 

A tanulók vallása Magyarországot  a  vizsgált  korszakban  a  római  katolikus  dominancia  jellemezte  két‐ harmados részesedéssel, míg a lakosságnak csak ötöde volt református. Az evangéliku‐ sok 6, az izraeliták 4, és a görög katolikusok 3% körüli aránnyal voltak jelen. Szabolcs  megye vallási összetételét ezzel szemben a református (45%) és katolikus (26% római és  18% görög kat.) túlsúly jellemezte, míg csekély volt az izraeliták (6%) és evangélikusok  (5%) aránya, akik az 1753‐as újratelepítést követően Nyíregyháza köré tömörültek, ará‐ nyuk 1930‐ban a városban 35% volt. Őket követik a római katolikusok 27, a reformátu‐ sok 16, a görög katolikusok 12 és az izraeliták 10%‐os képviselettel. Tény azonban, hogy  az  idő  előre  haladtával  jelentős  arányeltolódás  következett  be  a  városban  a  felekezeti  hovatartozás területén. Az evangélikus tót őslakosság aránya a betelepülőknek köszön‐ hetően egyre csökkent; az 1850‐es 77%‐nyi evangélikus arány, a Horthy‐korszak végére 

30  

  

 

  

32%‐ra, míg a római katolikusoké 12%‐ról 31‐re, a görög katolikusoké 7%‐ról 13‐ra, a re‐ formátusoké 4%‐ról 16‐ra, az izraelitáké 0‐ról 8‐ra emelkedett.2   Miután  az  előzőekben  azt  láttuk,  hogy  Nyíregyháza  középiskoláit  nagyrészt  a  vá‐ rosi  tanulók  látogatták,  azt  várhatnánk,  hogy  az  őslakos  evangélikusok  kimagasló  arányban  voltak  reprezentálva  a  diákság  soraiban.  Ezzel  szemben  az  evangélikusok,  14%‐os részesedésükkel csak a negyedik helyet foglalták el a tanulók sorában. (2. ábra)  Bizonyítva  ezzel  azt,  hogy  a  huszas‐harmincas  években  a  tirpák‐gyermekek  tanulmá‐ nyaik során már nem igen jutottak el a középfokig sem.  

17% 29% izraelita római katolikus

14%

evangélikus

görög katolikus református

11%

29%

2. ábra: A Nyíregyházán tanuló diákok vallás szerinti megoszlása   A város lakosainak gyarapodása során különösen a római katolikus, református és  izraelita lakosok száma nőtt jelentősen. A tanulási hajlandóság különösen a református  és zsidó fiatalok körében volt nagy (ref.: 29%, izr.: 17%), közülük jóval többen tanultak,  mint az a lakossági arányuk alapján elvárható lett volna.  Az  egyes  felekezetekhez  tartozás  és  tanulási  hajlam  viszonylatában  a  város  egyes  iskoláinál  egyedi  vonásokat  figyelhetünk  meg.  Míg  a  gimnáziumi  tanulmányokat  az  országos adatokkal megegyezően főleg a római katolikus, református és izraelita gyer‐ mekek végeztek, addig a többi iskola esetében az országostól eltér a sorrend. (1. táblá‐ zat)   

                                                            2 A népszámlálási adatok alapján

31  

  

 

     

polgári 

gimnázium 

képző 

felsőkereskedelmi 

  

ország 

Nyháza 

ország 

Nyháza 

ország  

Nyháza 

ország 

Nyháza 

R. kat. 

66,8 

25 

57,8 

32 

72,5 

24 

61,2 

34 

G. kat. 

1,5 

12 

1,3 

10 

2,2 

20 

1,5 

10 

Ref. 

16,3 

29 

17,4 

26 

16,6 

47 

12,8 

25 

Evang. 

5,4 

16 

6,8 

14 

6,1 

8 

5 

9 

Izr. 

9,6 

18 

16,3 

18 

2,4 

1 

18,9 

22 

egyéb 

0,4 

0 

0,4 

0 

0,2 

0 

0,6 

0 

1. táblázat: Az egyes felekezetek részesedése Nyíregyháza és az ország iskoláiban3   A polgárikban és a felsőkereskedelmikben is a fent említett vallásúak tanultak leg‐ inkább, bár az egyes felekezetek képviselői az országostól eltérő arányokat mutatnak. A  legnagyobb különbség a képzők tekintetében tapasztalható, ahol az országostól eltérő‐ en a két katolikus felekezetű és református tanulók domináltak.   A zsidóság nem rendelkezett középfokú oktatási intézménnyel a városban, ezért az  izraelita  vallású  gyermekek  szétszóródtak  a  különböző  iskolákban.  Különösen  sokan  tanultak a polgárikban, evangélikus gimnáziumokban és a felsőkereskedelmikben, ará‐ nyuk akár 25‐30%‐ra is rúgott. Ezzel szemben a katolikus és református intézmények‐ ben és az állami tanítóképzőben alig voltak jelen ennek a felekezetnek a képviselői. (3.  ábra). Számuk 1940‐től csökkent.  90 80 70 60 50 40

római katolikus görög katolikus református evangélikus izraelita

30 20 10

Ak-felsőker

Felsőker

Kálv. tank

Áll. tanítók

Kálv-líceum

Ak. gimn.

Kir. kat.

Geduly

Kossuth

Kálv-polg.

Polg. fiú

Polg. lány

0

3. ábra: A tanulók vallási megoszlása iskolánként, százalékban                                                             3 Magyar statisztikai évkönyv új folyam 46. Bp. 1939 Athenaeum ny 224 o. 

32  

  

 

  

Az iskolán belüli felekezeti tarkaság a régebbi alapítású intézményeknél figyelhető  meg inkább, ahol megszokott volt a tanulni vágyó, de iskolával nem rendelkező más fe‐ lekezetűek  jelenléte  (pl.  Kossuth  Gimnázium).  Egy  újabb  felekezeti  intézet  megjelené‐ sével jelentősebben átalakult egyes iskolákon belül a vallási arány. A katolikus iskolák  1921‐es illetve 1929‐es megnyitása például lecsökkentette az evangélikus gimnáziumok  katolikus  tanulóinak  számát,  a  leány  Kálvineum  líceumának  1938‐ban  bekövetkezett  megnyitása pedig az evangélikus lánygimnázium református tanulóinak számát apasz‐ totta, igaz csak csekély mértékben.  

A szülők foglalkozás szerinti hovatartozása A korszak népszámlálási adatai alapján megállapítható, hogy hasonló arányok és ten‐ denciák  mutatkoztak  1920‐1941  között  a  megye  de  a  város  foglalkozási  szerkezetében  is. Míg hazánkban a lakosság fele (pl. 1930‐ban 53%) mezőgazdaságból élt, Szabolcsban  ez  az  arány  70%  körüli  volt,  Nyíregyházán  viszont  csak  egyharmad.  Az  országossal  megegyező  a  megyeszékhelyi  ipari  dolgozók  részesedése  (22%),  amely  a  megyében  12%.  A  városi  szerepkörnek  megfelelően  Nyíregyházán  jelentősen  magasabb  a  keres‐ kedelem területén és a közszolgálati hivatalokban tevékenykedők aránya (mindkét te‐ rületen 5% országosan, míg Nyíregyházán 9%), ami viszont a megye szintjén csak 4 és  3%.  A  megyeszékhelyen  jelentősen  többen  éltek  nyugdíjasként  (országosan  4%  Nyír‐ egyházán  7%)  ezzel  szemben  a  megyében  arányuk  alig  1%  volt.  A  város  közlekedési  gócpont és katonaváros jellegét tükrözi, hogy míg ezeken a területeken dolgozók 4% il‐ letve 1% fölötti aránnyal voltak képviselve az ország, de Szabolcs megye lakosságában  is, addig arányuk Nyíregyházán 8% illetve 3% volt. A 3‐3%‐ot kitevő napszámosok és  cselédek 2, illetve 1%‐kal többen éltek Nyíregyházán, mint az országban sőt a megyé‐ ben. Nyíregyháza esetében is szembetűnik tehát a városi szerepkörnek megfelelően ki‐ alakult  foglalkozási  struktúra.  Ezek  után  vizsgáljuk  meg  az  iskolások  származását,  melynek a tanulók illetőségének ismeretében nagyrészt tükröződnie kell a helyi és me‐ gyei jellegzetességeket.  Elsőként arról próbáltunk képet alkotni, hogy az egyes gazdasági ágazatokban dol‐ gozó szülők milyen arányban taníttatták gyermekeiket városunk iskoláiban. (4. ábra)  A  népszámlálási  adatokkal  összevetve  megállapítható,  hogy  az  őstermelő  szülök  gyermekei alig jutottak el a középiskolába, térségünkben mindössze 18%‐uk taníttatta  az eleminél magasabb fokon gyermekeit. Az iparos gyerekek 19%‐os aránya 3%‐kal ke‐ vesebb a város, 7%‐kal több viszont a megye iparos lakosságának arányától. Úgy tűnik  a  kereskedelem  területén  dolgozóknál  nagyobb  volt  a  taníttatási  hajlandóság  (14%),  mely arány jóval meghaladja e foglalkozási csoport mind a városi de főképp a megyei  részesedését. A térség közlekedési csomópont és katonaváros jellegének megfelelően a  tanulók szüleinek 9%‐a közlekedési dolgozó, 4%‐a fegyveres testület tagja volt. Ez a két  származási  csoport  is  jóval  nagyobb  mértékben  volt  reprezentálva  a  város  iskoláiban.  Nyíregyházán  leginkább  a  szellemi  tevékenységekhez  kötődő  közszolgálatban  dolgo‐ zók  (33%)  irányították  gyermekeiket  a  középfokú  tanulmányok  felé,  felette  áll  a  réteg  országos, megyei de városi reprezentáltságának is. Az iskolások társadalmi hovatarto‐

33  

  

 

  

zásának  vizsgálatakor  figyelembe  kell  venni  azt  is,  hogy  a  gyerekek  egy  része  nem  nyíregyházi volt. A lakóhelyüktől távol, pedig inkább a jobban szituált szülők taníttat‐ ták gyermekeiket, hiszen ennek jelentős költségei voltak.  

33%

hivatalnok, értelmiség

14%

fegyveres testület 4% tőkés 1% egyéb 2%

kereskedelem mezőgazdaság

18%

közlekedés ipar

9% 19% 4. ábra: A szülők gazdasági ágazatok szerinti megoszlása   A vizsgálat másik szempontja a társadalmi hierarchiában betöltött hely volt. (5. ábra)  30

24 20

14 12

11

9

10

4

4

2

2

2

egyéb

3

agrárproletár

13

munkás

iparos

altiszt

kisbirtokos

nyugdíjas értelm.

értelmiség

magántisztviselő

köztisztviselő

burzsoázia

birtokos

0

tőkés

0

5. ábra: A szülők társadalmi státusza, százalékban

34  

  

 

  

Világosan látszik, hogy a város középiskoláiban, főleg a kis‐ és középpolgári egzisz‐ tenciák  taníttatták  gyermekeiket  (kisiparos,  kisbirtokos,  altiszt  stb.).  A  nagybirtokos‐  (3%),  nagyiparos‐,  nagykereskedő  (2%)  gyermekek,  akik  leginkább  a  Kossuthban,  evangélikus  lány  és  katolikus  fiú  gimnáziumban  fordultak  elő,  sokszor  magántanuló‐ ként végezték tanulmányaikat. A pólus másik végén lévő alsóbb társadalmi rétegek, a  cselédek  és  a  napszámosok  (2%)  gyermekei  közül  kevesen  jártak  középiskolákba.  Ők  leginkább a polgárikban, a tanítóképzőben voltak jelen, bár néhányan eljutottak a kato‐ likus gimnáziumba és a Kossuthba is. Ezek a jó képességű gyermekek sokszor valami‐ lyen segítség pl. alapítványi támogatás révén tanulhattak.  Jellemző az egyes társadalmi rétegek iskolánkénti dominanciája is. Míg a polgárikra  a  kisiparos  szülők  23‐24%‐os  részesedése  jellemző,  a  Kossuth  és  katolikus  gimnáziu‐ mok esetén 30‐34%‐os tisztviselői túlsúlyt tapasztalhatunk. Kiemelkedően magas a pap  és  tanár  szülök  aránya  az  evangélikus lánygimnáziumban  (27%) és  a  Kálvineum  kép‐ zőben  és  líceumban  (31%).  Ezzel  szemben  az  Állami  tanítóképzőben  a  kisbirtokos  származásúak voltak túlsúlyban (23%).  Az adatokat összevetve egy korábbi vizsgálat következtetéseivel sok hasonlóságot  találunk.4 Jóború Magda az 1927/28‐as tanévet vizsgálva megállapította, hogy a polgá‐ rik tanulóinak szülei között a kisbirtokosok kisiparosok kiskereskedők, altisztek domi‐ náltak, a középiskolákat viszont leginkább a köztisztviselők, értelmiségi gyerekei láto‐ gatták, akárcsak Nyíregyházán.  Összegzésként  megállapítható,  hogy  Nyíregyháza  középiskolái  nagyrészt  a  város,  kevésbé a  megye fiatalságát  szolgálták.  A  református  Kálvineum leánynevelő  intézete  volt  megyei,  sőt  regionális  hatókörű.  Jól  megfigyelhető  az  is,  hogyan  szorultak  ki  ek‐ korra a nagyrészt mezőgazdasági termelésből élő, őslakos tirpák gyerekek a középfokú  iskolák  padjaiból.  Figyelemre  méltó  a  zsidó  fiatalok  jelentős  száma  főként  a  polgárik‐ ban és gimnáziumokban. Nagyfokú vallási türelemre utal, hogy mivel a felekezet nem  rendelkezett saját középfokú iskolával főként az evangélikus iskolák szívesen befogad‐ ták őket, de más felekezetű hallgatókat is. A társadalmi állást tekintve nem mutatkozik  jelentősebb eltérés a korszak országos tendenciáihoz képest: alacsony a középfokon ta‐ nuló paraszt gyermekek aránya. A középiskola a korszakban jellemzően az értelmiség  gyermekeinek képzőhelye volt, míg a polgári a kispolgárságé.        Irodalom:

1.

Az 1920. évi népszámlálás. 1. rész: A népesség főbb demográfiai adatai községek és népesebb puszták  szerint. Bp. 1923. Pesti ny. p. 303 .  

2.

Az 1930. évi népszámlálás. 1. rész Demográfiai adatok. Bp. 1932. Stephaneum p. 429.  

3.

Az 1941. évi népszámlálás. 2. rész. Demográfiai adatok községek szerint. Bp. 1976. KSH. p. 433.  

4.

Az  Angolkisasszonyok  Nyíregyházi  Római  Katolikus  Leánylíceumának  értesítője  az  ...  iskolai  évről.  Nyíregyháza.  

                                                            4 Jóború Magda: A köznevelés a Horthy‐korszakban. Bp. 1972, Kossuth. 225 p. 

35  

  

 

  

5.

Az  Angolkisasszonyok  Nyíregyházi  Római  Katolikus  négyévfolyamú  Női  Felsőkereskedelmi  Iskolájá‐ nak értesítője az … iskolaévről. Nyíregyháza. 

6.

Jóború Magda: A köznevelés a Horthy‐korszakban. Bp. 1972, Kossuth. p. 225. 

7.

Korányi Aladár: Nyíregyháza közoktatásügyi intézményei. In: Nyíregyháza és Szabolcsvármegye köz‐ ségei. Szerk. Hunek Emil Bp. 1931. (Magyar városok monográfiája VIII.) p. 168‐194. 

8.

Kujbusné Mecsei Éva (szerk): Pro Memoria. Nyíregyháza, 2003. p. 566. 

9.

László Gézáné: Szabolcsi iskolai értesítők bibliográfiája (1864‐1984) Nyíregyháza, 1984. p. 112. 

10. Magyar statisztikai évkönyv új folyam 46. Bp. 1939 Athenaeum ny. p. 444.   11. A  nyíregyházi  Ágostai  Hitvallású  Evangélikus  Leányközépiskola  értesítője  az  ….  Iskolai  évről.  Nyír‐ egyháza  12. A nyíregyházi államilag segélyezett Ágostai Hitvallású Evangélikus Kossuth Lajos ‐reálgimnázium ….  Értesítője. Nyíregyháza   13. A nyíregyházi Királyi Katholikus Főgimnázium értesítője … . Nyíregyháza.   14. A nyíregyházi Községi Polgári Fiúiskola értesítője az ... iskolai évről. Nyíregyháza.   15. A nyíregyházi Községi Polgári Leányiskola ...értesítője. Nyíregyháza.   16. A nyíregyházi Magyar Királyi Állami Népiskolai Tanítóképző Intézet értesítője ... . Nyíregyháza   17. A nyíregyházi Városi Felső Kereskedelmi Iskola … értesítője. Nyíregyháza   18. Somogyi József: Hazánk közoktatásügye a második világháborúig. Bp. 1942, Eggenberger. p. 308.   19. Takács Péter: Nyíregyháza társadalma. In: Nyíregyháza története. Nyíregyháza, 1987. p. 318. 

36  

  

 

  

HANKÓ ANDRÁS

Ő VOLT AZ ELSŐ SZENTMIHÁLYON Bevezetés Néhány évvel ezelőtt esett meg ez a kis történet, amelyet nem tudok elfelejteni.   – Légy szíves, menj le a kertbe, szedjél egy csokor virágot. Július 5‐e van, s ha eny‐ hül egy kicsit a hőség, elmegyünk az emlékműhöz. Tudod, Balázs Bandi e napon halt  hősi halált – mondtam a feleségemnek. Ő szó nélkül vette a metszőollót, hogy kérése‐ met teljesítse. Tudta, ez a rövidke program minden esztendőben elmaradhatatlan szent  dolog számomra.   

1. kép: Első és második világháborús emlékmű

37  

  

 

  

  A  hősök  szobránál  egy  feketeruhás  megőszült  nénike  igazgatta  a  márványtáblára  helyezett  kicsiny  koszorú  széles,  nemzetiszínű  szalagját.  Három  lépcsőfokkal  lejjebb,  néhány  lépéssel  hátrébb  a  húsz  év  körüli  fiatalember  közönyös  ábrázattal  figyelte  az  idős hölgy mozdulatait. Kirojtolódott farmernadrágja, sportcipője és a nadrágból félol‐ dalt  kilógó  buggyos  pólója  nem  vallott  nagy  részvétre.  Nem  is  álldogált  sokáig  a  lép‐ csők aljában. Autós táskájából cigarettát és öngyújtót kotort elő, hátralépett, rágyújtott,  majd a közelben parkoló kocsihoz lépdelt. Hosszasan a gumikat vizsgálta, később a ref‐ lektor üvegén babrált valamit.  A  „Nyitott  könyvhöz”  lépve  –  merthogy  az  emlékmű  arra  hasonlít,  s  a  két  fekete  márványlapon  a  hősök  névsora  –,  a  kisvárosi  szokásnak  megfelelően  tisztelettel  kö‐ szöntünk a nyolcvanat biztosan túlhaladt, de kilencvenet még el nem érő ősz hajú asz‐ szonynak.  A  néni  ránk  nézett.  Arcára  volt  írva  a  kor,  a  korral  járó  sok  küzdelem  és  szenvedés s a fájdalom.   Nehézkesen visszaköszönt, majd – igaz nem kérdeztük – rögtön hozzátette:  –  Tudják  kedveseim,  én  is  szentmihályi  vagyok,  de  most  Szekszárdon  élek.  Mióta  autónk van, ha tehetem, ha egészségi állapotom engedi, július 5‐e környékén eljövök az  én Bandikámhoz. Hozok neki néhány szál virágot, Isten nyugosztalja, nyugodjon béké‐ ben. Tudják ő volt Szentmihály első hősi halottja. A sírjához nem tudok menni, mert az  kint van Bukovinában, de az emlékműhöz még elzarándokolok, elhoz az unokám ko‐ csival.  A július 5‐e, a Bukovina, a Bandika, az első szentmihályi nagyon egybevág – gon‐ doltam.  Éltem  a  gyanúperrel,  s  bár  nem  voltam  beszédes  kedvemben,  azért  illendően  visszakérdeztem:  – Tessék mondani! Kinek tetszik virágot hozni? Kit tetszik gyászolni?  – Tudják kedveseim, volt nekem egy nagy, egy igaz, egy plátói szerelmem, a Balázs  Bandi.  Amikor  Kollár  Ancsi,  az  unokatestvérem  meghozta  a  kedvesem  halálhírét,  én  elájultam,  orvost  kellett  hívni.  Itt  aztán  hosszan  hallgatott,  majd  folytatta:  –  Később  gyermekeim,  unokáim  születtek.  Nemrég  meghalt  a  férjem  is.  Mindkét  haláleset  na‐ gyon fáj. Amikor friss volt a seb, Bandikámhoz verset írtam. Igen, verset írtam a drága  lelkéhez. Talán Ancsinál még megvan, lehet nálam is. Rózsika néni vagyok – bökte ki  végül, aztán felegyenesedett a térdeplésből, méltóságteljesen átsétált az úttest túlsó ol‐ dalán  álló  autóhoz  s  könnyes  szemekkel,  köszönés  nélkül  beült  a  kocsiba,  mely  halk  zúgással lomhán megindult Polgár felé.  Kissé  értetlenül  néztünk  a  sarkon  szemünk  elől  eltűnt  kocsi  után.  A  Rózsika  név  nekünk nem mondott semmit. Úgy gondoltuk, valószínűleg talány marad ez az egész  kis epizód.  Kollár  Ancsit  unokatestvérének  emlegette  –  mondtam  feleségemnek  rövid  töpren‐ gés után. Ez valami kapaszkodó lehet a későbbiek során.  Kollár  Anna  itt  kezdett  tanítani  a  Bűdszentmihályi  Református  elemi  iskolában  1947‐ben. Innen ment nyugdíjba 1982‐ben sorozatos névváltozások5 után a Kabay János  Általános Iskolából Karasz Istvánné férjezett néven. Most Budapesten él.                                                              5  Településünk  neve  1952‐ig  Bűdszentmihály,  1952‐től  Tiszavasvári.  1960‐ig  község,  1985.  december  31‐ig 

nagyközség, 1986. január 1‐től város. Iskolánk neve: 1947‐ig Bűdszentmihályi Református elemi iskola. 

 

38  

  

 

  

Mi  is  elhelyeztük  a  frissen  szedett  virágot  a  márványlapon,  s  néhány  perc  után  a  Városháza felé sétáltunk a parkban, közben Balázs Bandiról beszélgettünk. 

Ki volt ő? A Tiszavasvári Református Egyház egyik presbitere, Szántó László nyugalmazott isko‐ laigazgató volt ügyeletes a parókián, amikor az anyakönyvek után érdeklődtem. A szo‐ katlanul  nagyméretű  könyvek  (anyakönyvek)  között  keresgélve  találtunk  egy  sajnála‐ tos feljegyzést. A papírfecnyire ez volt írva: „Az A 11‐es számú Anyakönyv, az 1910‐1926‐ ban születettek anyakönyvei a háborúban megsemmisültek.”  Szántó  igazgató  úr  azért  megnyugtatólag  közölte,  hogy  1895‐től  állami  anyaköny‐ vezés is létezik, tehát ott még van remény. A Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Anya‐ könyvi osztályán az 1918‐ban születettek között valóban megtaláltuk a keresett adato‐ kat, mely szerint:   Balázs Andor Zoltán református vallású, született 1918. március 23‐án. Apja: Balázs  Andor (1877) református vallású, községi jegyző. Anyja: Vida Terézia (1885) evangéli‐ kus vallású, htb., valamennyien magyar állampolgárok.  Bűdszentmihályon a Fazekas Mihály utcában álló (ma még mindig Frankel Leó ut‐ ca)  jegyzői  lakásban  látta  meg  a  napvilágot  a  család  második,  ugyanakkor  első  fiú‐ gyermekeként. Gabriella nővére négy évvel volt idősebb. Bár az anyakönyv és a hivata‐ los okmányok szerint Andornak keresztelték, az akkori szokás szerint mindenki Bandi‐ nak szólította.  Kisgyerek korában a korabeli gyerekekkel játszottak a poros szentmihályi utcákban,  a  közeli  piactéren  vagy  éppen  a  Tóalján,  a  település  szélén  hosszan  elhúzódó  községi  legelőn. A piactér melletti zsidókolónia sok kis lurkója és a keresztény gyerekek felhőt‐ lenül játszottak együtt a Trianoni békediktátum utáni időkben, akkor még nem gondol‐ va a később mesterségesen szított zsidógyűlöletre és zsidóüldözésre. Kedvenc játékuk a  katonásdi volt, ami az első világháborút követően a fiúknál nem volt meglepő, de futó‐,  birkózó‐ és egyéb ügyességi versenyeket is rendeztek, melyben a kis Bandi mindig élen  járt. Egy gyerekkel, Groszman Endrével különösen jó kapcsolatba került, mert ők vol‐ tak  a  legügyesebbek,  a  bandavezérek.  Barátságuk  hosszú  ideig  tartott.  A  másik  két  cimbora a felnőttek családi kapcsolatából adódott. Kollár Feri bácsinak, a Hangya Szö‐ vetkezet, majd az ÁFÉSZ megbecsült boltvezetőjének fia, Kollár Frici, valamint a helyi  ügyvéd, Dr. Kupán Károlynak a fia, Karcsi, haláláig hű barátok maradtak.  Iskoláit az 1912‐ben épült Bűdszentmihályi Református elemi iskolában kezdte. Ta‐ nítója négy éven keresztül Urbán Béla tanító úr volt, akit művészként, festőművészként                                                                                                                                                               1957‐ig  I.  sz.  állami  általános  iskola  Bűdszentmihály,  majd  Tiszavasvári.  1957.  május  26.  óta  nevezik  Kabay  János Általános Iskolának 2007‐ig. 2007‐től Tiszavasvári Általános Iskola Kabay János Iskolai Egység  (A  korabeli  helyesírási  szabálynak  megfelelően  az  intézmények  nevében  szereplő  szavak  nem  mindegyikét  írták nagybetűkkel.) 

39  

  

 

  

tiszteltek.  Olajfestményei  ma  is  több  család  féltve  őrzött  értékei  között  találhatók.  Szentmihályon számtalan lakás nagyra becsült díszei.  A  középiskola  I–IV.  osztályát  a  nyíregyházi  ág.  h.  ev.  Kossuth  Lajos  reálgimnázi‐ umban  végezte.  Az  1930‐as  évek  elején  a  rossz  közlekedési  viszonyok  miatt  (vonattal  Tiszalökön és Görögszálláson át kellett szállni, hogy Nyíregyházát elérje), no meg azért  is,  mert  a  szülők  által  elvárt  tanulmányi  eredményt  a  nyíregyházi  nagybácsinál  lakó  kisdiák  nem  produkálta,  a  Bűdszentmihályhoz  közelebb  eső,  közvetlen  vonat‐ összeköttetéssel levő Hajdúnánásra a református reálgimnáziumba íratták be. A jóságos  és jóindulatú szülők elképzelése azonban itt sem vált valóra, mert a serdülő felsőgimis  a  sportnak  és  a  lányoknak  élt,  a  tanulás  sokadrendű  maradt  Bandinál.  A  gimnázium  hatodik osztályát meg kellett ismételnie (közben Gabriella nővére dicsérettel végezte a  tanítóképzőt Nyíregyházán). Osztályismétlés után sem ment igazán neki a tanulás, hi‐ szen az érettségi vizsgát 1939‐ben harmadik nekifutásra püspöki engedéllyel tette le. 

Hazaszeretetre nevelés a hajdúnánási Református reálgimnáziumban

A  tanulás  tehát  nem  volt  erőssége  a  fiatalembernek.  Az  előzőekben  leírtakat  alátá‐ masztja  az  iskola  által  minden  évben  kiadott  évkönyv,  az  „Értesítő”,  amelyik  hű  ke‐ resztmetszete volt a gimnázium tanárainak és diákjainak egész tanévben végzett mun‐ kájának.  Felölelte  a  tanulást,  az  oktatást,  a  hazafias  és  vallásos  nevelést,  a  kultúr‐  és  sportfoglalkozásokat, az intézmény ünnep‐ és hétköznapjait, mindazt, amit az élet pro‐ dukált az iskolában. Az LIII. évfolyam kiadványában találjuk:    „Hajdúnánási Ref. gimn. Értesítője az 1936‐37 iskolai évről. Közzéteszi Dr. Tóth Lajos ig.    VII. osztály  Osztályfőnök: Magi Ferenc (mat. fizika tanár)    A tanulók és érdemjegyeik:  Balázs Andor: magaviselet 2, vallástan, magyar nyelv, latinnyelv, németnyelv, francianyelv,   történet, természettan, mennyiségtan, filozófia, egészségtan, ének 3‐3, rajz 2, testnevelés 1.”      Osztályfőnökük az az  áldott  jó  Magi Ferenc  (Frici  bácsi)  volt,  aki  ortopéd  cipőben  bicegett. Az első világháború hadirokkantja emberségből, szaktudásból mindenki előtt  jelesre vizsgázott. Nem rajta múlott, hogy Balbi – mert így becézték Bandit, mely bece‐ név a Balázs Bandi betűiből adódott – nem tündökölt tanulás terén.  A gimnázium tanárai, tanulói az állami, városi, az egyházi vagy iskolai ünnepeken  egy  emberként  vettek  részt.  A  református  templomban,  a  Hősök  terén,  a  felvonuláso‐ kon vagy az iskola udvarán megvolt a gimnázium helye és szerepe. (2. kép.) Az iskola  egyenruhájában  díszelgő,  erőtől  duzzadó,  fiatalos  lendületű,  öntudattal  telt  diákokra 

40  

  

 

  

még a rossz szemnek is jó volt ránéznie. A fiúk és lányok úgynevezett Bocskai diáksap‐ kát viseltek, elől a sapka közepén az iskola címerével. Az alsósok fejfedőjén annyi ezüst  csík díszelgett, ahányadik osztályba járt a kisdiák, a felsősök arany csíkjainak számát is  az évfolyamok száma határozta meg.   

2. kép: Zászlóvivők a március 15-i ünnepségen Hajdúnánáson   A lányok öltözete matrózblúz, sötétkék szoknya, a fiúké sötétkék öltöny nyakken‐ dővel, sötét cipő és fehér ing volt.  Az  iskola  zászlaját  mindig  a  legdelibb  legények  vitték,  s  itt  minden  alkalommal  Draviczki Sanyi és Balbi voltak a kiválasztottak.  Az első világháború elvesztése, majd a trianoni békediktátum sokkolta a magyarsá‐ got. A nagy vérveszteségek és gazdasági leépülés után a megcsonkított ország minden  lakója  érezte,  átérezte  a  nagyhatalmak  igazságtalan  döntését.  10–20  év  távlatából  ugyanúgy élt az emberek tudatában a „Csonka‐Magyarország nem ország, Nagy‐Magyaror‐ szág  mennyország”  szlogen,  mint  az  első  tragikus  években.  A  világpolitikai  helyzet,  a  gazdasági válságot követő fellendülés időszakában hatalomra került kormányok, a fel‐ erősödő  revíziós  propaganda  gerjesztette  az  országban  a  revizionista  nézeteket,  így  a  gimnáziumon belül is egyre inkább előtérbe kerültek a nemzeti érzelmek.  Dr. Tóth Lajos, a gimnázium igazgatója nem volt radikális ember, nem volt politi‐ kus alkat, de az oktatási törvényeket, a külső tényezőket, a közhangulatot ő sem hagy‐ hatta figyelmen kívül. Az igazgató úr évnyitón, évzárón vagy ünnepi alkalmakkor kö‐ szöntőt mondott. Ezek a beszédek szó szerint jelentek meg az Értesítőben, melyekben  hitet tett a tantestület és maga által megvalósítandó nevelési elvek mellett. Az alábbia‐ kat mondta: 

41  

  

 

  

„A m. kir. vallás‐ és közoktatásügyi miniszter úr az új középiskolai reformtörvény keretében  nagyon  helyesen,  az  oktatás  és  nevelés  gerincévé  a  középfokú  iskolákban  is  a  mélyen  vallásos,  egyházias és hazafias nevelést kívánja tenni. Ez az irány és célkitűzés a mi kálvinista iskolánk‐ ban több százados tradíció, magával a reformációval egyidős. A mi iskolánkban az ifjúság vallá‐ sos nevelésének ápolására, az egyház és a haza iránti töretlen szeretet növelésére a vezetők: pa‐ pok, tanárok, tanítók minden időben nagy gondot fordítottak, nagy súlyt helyeztek.  Egyházközségeink, mint fenntartótestületek tulajdonképpen gyermekeiknek a szigorú kálvi‐ nista valláserkölcsi és hazafias nevelése érdekében hozták meg iskoláikért azt a temérdek áldoza‐ tot, ami emberi mértékkel fel sem mérhető. A vezetőknek, tanároknak minden törekvése, munkája  elsősorban  az  ifjúságnak  öntudatos  valláserkölcsi  és  hazafias  nevelésére  irányul.”  (Értesítő  1933–34.)  A 37–38‐as Értesítőben (32–33 old.) a hazafias nevelés mellett bújtatottan érződik a  német  faji  elmélet  hatása:  „Iskolánk  hazafias  nevelésének  legfontosabb  elve  a  modern  nemzetnevelés...  Ez  irányú  nevelésünk  nemcsak  szavakban,  hanem  tettekben  is  meg‐ nyilatkozó hazafias érzésre való eszméltetés. Ifjúságunkat erős faji érzésre, nemzeti ön‐ tudatra  és  a  sorsközösség  átérzésére  neveljük.  Minden  alkalmat  felhasználunk  a  ma‐ gyar erények hangoztatására... Világnézetünk alapja a gyakorlati keresztény erkölcs és  a nemzeti közösségi érzés legyen. Célunk, hogy az egyéni értékek megismerése mellett  a magyar közösség nagy értékei is irányító és jellemfejlesztő erővé váljanak a mai élet  kavargó forgatagában.”  A  hazafias  képzés  egyik  sarkalatos  pontja  a  leventeképzés  volt,  mely  az  egész  or‐ szágban,  a  városban  és  az  iskolákban  is  folyt.  Kötelező  jellegénél  fogva  nem  minden  gyerek lelkesedett a leventéskedésért, de a sportosabb, a mozgást szerető fiatalok, a kö‐ zösséget szerető  és azért  tenni akarók, a  magyarságtudattal  rendelkezők szívesen  vet‐ tek  részt  a  foglalkozásokon,  melyeket  egy‐egy  arra  kioktatott  tanár,  általában  tornata‐ nár tartott. A leventeoktatót tevékenységében segédoktatók segítették.  Amikor Balázs Bandi „öregdiák” lett, akkor ügyessége, rátermettsége miatt őt is ki‐ képezték erre a feladatra, melyet osztálytársával, Draviczki Sanyival kiválóan láttak el.  Iskolai szünetben, s tanulmányai befejeztével a bűdszentmihályi leventeotthonban foly‐ tatta tovább tevékenységét, amíg be nem vonult katonának. 

Balbi és a lányok Több kortársával beszélgettem, nőkkel és férfiakkal egyaránt. Szinte minden hölgy em‐ lékezetében úgy él Balázs Bandi, mint a szépfiú. (3. kép)  Dr. Kupán Károlynak, a község ügyvédjének három lánya és egy fia született. Sor‐ rendben:  Irén  1916‐ban,  Olga  1918‐ban,  Ibolya  1919‐ben  és  Károly  1920‐ban.  Ma  már  csak Babi néni, a legidősebb él Miskolcon s meséli:   „Nagyon jó barátok voltunk az igen fess Bandikával. Mindhárom Kupán lány inkább a kel‐ lemes modorú Balbival barátkozott, mintsem lánytestvérével, Gabikával. Anyámék többször ki‐ nyilvánították nemtetszésüket, amikor mint jó pajtások kézen fogva sétáltunk a korzón föl s alá.”  Kollár Anna (1927) kis serdülő lány volt, amikor Bandi már meglett férfi. A két csa‐ lád baráti kapcsolata révén jól ismerték egymást, s Anna csodálattal tekintett a gyönyö‐

42  

  

 

  

rű ifjúra. Amikor Bandi bevonult, még sokáig levelezett vele. Unokatestvére, Szőke Ró‐ zsa néhány évvel idősebb volt nála, akinek szerelmi kapcsolatánál sokszor a postás sze‐ repét töltötte be, sajnos halálhírét is Ancsa vitte Rózsikának.   

3 kép: Balázs Bandi 1937-ben

4. kép: A katona Balázs Bandi

  Két hónapja Pesten a Dorozsmai úti lakásában mutogatta a fényképeket, a két csa‐ lád közös emlékeit, miközben nosztalgiával beszélt az elmúlt időkről és a titokban imá‐ dott Balbiról. A fényképek között előkerült egy megsárgult franciakockás papír, rajta a  Rózsika által írt verssel. Meghatódva, remegő kézzel és ajakkal olvastam a sorok közt  elrejtett  érzelmet,  szeretetet,  szerelmet.  Aztán  ideadta  a  telefont  és  Szőke  Rózsa  hívó‐ számát.   Illedelmes  bemutatkozás  után  elmondtam  szándékomat,  melyre  a  vonal  túlsó  vé‐ géből kis szünet után nagy sóhajt hallottam, majd egy véget nem érő szóáradatot az el‐ ső,  az  igazi,  az  elérhetetlen,  a  plátói  szerelemről,  a  gyönyörű  bálványról,  az  imádott  Balbiról, azaz Balázs Bandiról.   Később két levél jött Szekszárdról. Az egyikben egy 1940. VIII. 29‐én ceruzával, de  gyöngybetűkkel írt szerelmes levél. A levél tartalma a plátói mivoltot igazolja, fokozot‐ tan érzékelteti a bizonytalant, a „szent háborúra” való készülést, a már kialakult hábo‐ rús helyzetet. Jól érzékelhető a levélből a ma élünk, holnap ki tudja hangulat: „most vi‐ gadjanak, mert nem lehet tudni, mit hoz a jövő” – írta Balbi.  

43  

  

 

  

A második levélben ugyanazt a verset írta le kedves sorok és néhány fénykép kísé‐ retében, melyet Kollár Annától korábban megkaptam.  Bandi  a  középiskolában  is  a  lányok  között  érezte  jól  magát,  hiszen  azok  bálvány‐ ként  kezelték,  szerették,  babusgatták,  tisztelték  a  szép  testi  felépítésű,  kellemesen  tár‐ salgó társasági embert, az égszínkék szemeivel minden nőt lenyűgöző fiatalt.   Gombás  Ila  néni  kisdiák  volt,  amikor  Balbi  már  végzős.  Jól  ismerte  s  elmondta:  „Áhítattal néztük minden mozdulatát, s irigyek voltunk arra a lányra, akivel szóba állt, aki sé‐ tálhatott vele vagy bókjaival (csókjaival) elárasztotta.”  Az  első  bécsi  döntés  után  Csehszlovákiától  visszakerült  magyar  területeken  élő  emberek  örömmámorban  úsztak.  Ünnep‐  és  vasárnap  magyaros  ruhát,  piros  csizmát,  gyöngykalárist öltöttek a lányok, így sétáltak a korzón. A bálok egymást követték, s az  eladósorban  lévők  a  stramm  katonák  udvarlását  különös  kegynek  tekintették,  sandán  reménykedve a házasság lehetőségében. Más nem lévén egy‐egy ölelés, egy kacsintás,  egy kimondott bók sokaknak a mennyországot jelentette.  Balbi gyakran sürgölődött‐forgolódott a fiatal lányok körül, s hogy egy lopott csók‐ nál megálltak‐e, azt már senki nem tudja, vagy aki tudja, az hallgat. Virág Piroska, Haj‐ dú Piroska, Varga Ila biztos többet tudna erről mondani.  Batta Lajos, Bandi katonacimborája, géppuskás szakaszparancsnok a haláleset után  testvérének, Gabriellának írt levelében leírta az utolsó találkozásuk történetét:  „A város végén egy utcasaroknál állt, talán még két katonával és három lengyel lánnyal...  Én lekiáltottam, hogy Bandikám, de jó dolgod van, dobj fel egy bárisnyát mellém is.” Másnap  délelőtt  az  angyalok  vigyáztak  megfáradt  testére,  s  lelkét  négylovas  hófehér  hintón  a  mennybe repítették. 

BB és a sport A  Tóalján  már  kiskorukban  hozzászoktak  a  gyerekek  a  sok  mozgáshoz,  a  mozgással  együtt járó versengéshez. A virtus később sem csökkent, sőt a harmincas évek közepén  és végén az emberek hangulata, a nemzeti jövőkép – Nagy‐Magyarország gondolata –  és egyre inkább elharapódzó hangoztatása, a kialakult politikai helyzet csak fokozta. A  fiatalságnak, a sportolóknak hatalmas lendületet adott, a kis Magyarország nagy sikere  az 1936‐os berlini olimpián. Csík Ferenc, Csák Ibolya, Gerevich Aladár és a többiek ne‐ vétől volt hangos a sajtó. A magyar labdarúgó válogatott, Sárosi dr., Zsellengér, Titkos,  Toldi,  Lázár  játéka  és  eredményei  serkentőleg  hatottak,  megvoltak  a  példaképek.  Az  1938‐as franciaországi labdarúgó világbajnokságon elért ezüstérem mindezeket csak te‐ tőzte.  A hajdúnánási gimnáziumban tudatosan nevelték (már akit tudtak) sportos beállí‐ tottságúra a diákokat. Nagy segítséget nyújtott ebben a tevékenységben az iskola kere‐ tein  belül  szerveződött  sportkör,  melynek  a  harmincas  években  240–250  tagja  volt.  A  legjobbakat a tornavizsgán jutalmazták, s bekerültek az iskola évkönyvébe, az „Értesí‐ tőbe”.   Az 1935–36‐os tanév legjobbjai: „Huszti Zsuzsa, Csorvássy István, Demeter Ferenc,  Igmándy  József,  Balázs  Andor,  Gaál  István,  Újvárossy  Antal,  Gyulai  András,  Bogdán 

44  

  

 

  

Imre”. Az 1937. május 30‐án, az intézet udvarán igen nagy közönség jelenlétében meg‐ tartott  a  tornavizsga  eredményeiből  láthatjuk,  hogy  Balbi  gyerekkori  barátja  Kupán  Karcsi 160 cm‐t ugrott magasba, ezzel nyerte meg a versenyt, de a második helyen vég‐ zett Bandinak az eredménye sem lebecsülendő (150 cm). Súlylökésben szintén második,  míg diszkoszvetésben harmadik lett. Nem kiemelkedőek az eredményei, de univerzális  sportoló volt.   Ha hölgyekkel beszéltem, a szépfiú jutott eszébe a kortársainak, ha férfiakat kérdez‐ tem, rögtön a „hű, de jó kis focista” emlékkép ugrott be Balázs Bandival kapcsolatosan.  17  évesen  bemutatkozott  a  felnőtt  focisták  között,  s  a  B.T.K.  vele  érte  el  sikereit  a  körzeti bajnokságban. Tiszalökre, Nánásra, Dorogra, Debrecenbe vonattal mentek, Ra‐ kamazra,  Polgárra,  és  Nyíregyházára  szekérrel  vagy  kerékpárral.  Focista  társai  között  ott  találjuk  gyerekkori  játszópajtását,  a  zsidó  vallású  Groszmann  Endrét.  Sem  köztük,  sem a csapat többi tagjainál nem merült fel még a legkeményebb időben sem faji vagy  vallási ellentét. Gál József (tanító) és csárdás Kató Laci (a tiszavasvári zeneiskola igaz‐ gatójának apja) védtek. Kollár Frici (Anna bátyja), Gál Jenő (darálós), Hankó László (ta‐ nító), a Losonczi fivérek (Tiszalökről), Bényei Sándor (kereskedő), Szakolczai Sándor (a  Mauthner magtermeltető agronómusa), a Csontos testvérek, az Árki fiúk (Tiszabűdről),  Lakatos  Kálmán  és  még  sokan  mások  fociztak  Bandival  egy  csapatban.  Lakatos  Kál‐ mán, a balszélső cigány volt. Az a hír járt róla, hogy focicsukát csak addig tűrt a lábán,  amíg megkezdődött a mérkőzés, aztán mezítláb játszott, s még így sem félt belemenni  kemény összecsapásokba.  Korabeli újságok közül a Bűdszentmihályon szerkesztett és terjesztett, Debrecenben  nyomott  Magyar  Vidék  című  újság  időnként  beszámolt  egy‐egy  meccsről.  A  politikai,  társadalmi  és  közgazdasági  hetilap  tökéletesen  fedte  a  kiadvány  arculatát,  de  a  rend‐ szertelenül megjelenő sportcikkeiről nem lehet dicshimnuszokat zengeni, a szakszerű‐ ségtől igen messze álltak.   Bandi  mindaddig,  amíg  be  nem  vonult  katonának,  a  B.T.K.‐ban  és  a  B.L.E.‐ben  (Bűdszentmihályi Levente Egyesület) focizott, sőt ha hazajött szabadságra, mindig be‐ ugrott  a  csapatba.  Póser  edző  és  a  játékostársak  szívesen  látták,  hisz  ő  volt  az  egyik  sztárja, húzóembere a szentmihályiaknak. 

Háborgó évek és B.B. Az első bécsi döntés után Felső‐Magyarország többségi magyarlakta területei visszake‐ rültek az anyaországhoz, majd három és fél hónap múlva 1939. március 15‐e utáni fél  hónapban  Trianont  követően  a  mesterségesen  létrehozott  Csehszlovákiához  tartozó  Kárpátaljára bevonult a magyar hadsereg. Felgyorsultak és erősödtek a politikai tapo‐ gatózások, helyezkedések és események. Balázs Bandi ilyen légkörben érettségizett.   Szeptember elején Németország megtámadta és lerohanta Lengyelországot, kitört a  II. világháború. Ezen világpolitikai események közepette kapták meg sok ezren a kato‐ nai behívót. A bevonulási hullám természetesen Bűdszentmihályt is elérte októberben.  A nagyállomás rámpáján, a rakodótéren nem lehetett megmozdulni. Nemzeti öntudat‐ tal, örömmel és bizonytalansággal telt bevonulók búcsúztak szeretteiktől, szüleiktől, fe‐

45  

  

 

  

leségüktől,  mátkájuktól,  gyerekeiktől.  Köztük  volt  Bandi  is.  Volt  olyan  fiú,  aki  össze‐ ölelkezve  sorstársával  hazafias  nótát  énekelve  boros  butéliával  kalimpált  a  feje  fölött,  arrébb meg Haga Jóska bandája húzta a büszke legényeknek a talpalávalót.  A hivatalos búcsúztatás és a rezesbanda játéka után a bevagonírozottak még sokáig  integettek  a  lehúzott  ablakokban  a  síró‐rívó,  de  nemzeti  büszkeséggel  telt  itthon‐ maradóknak. A vonat Tiszalökön keresztül Nyíregyházára tartott. A közbeeső állomá‐ sokon  felvette  a  járásból  bevonulókat.  Nyíregyházán  rezesbanda  várta  és  kísérte  a  Damjanich laktanyába ifjúságunk színe‐javát. (4. kép)    Az újonckiképzés után néhány társával Ungvárra vezényelték a karpaszományoso‐ kat (érettségizettek), ahol tartalékos tiszti tanfolyamra kerültek. Balázs Bandi december  1‐jén  írt  az  édesapjának  egy  levelezőlapot,  melyben  névnapja  alkalmából  kívánt  min‐ den jót. A lapot kapuőrségben írta, a jókívánságon és a kajakunyeráláson kívül más lé‐ nyegeset nem tartalmazott az írás.  A  kiképzés  folyt,  mely  sokszor  kegyetlen  és  embertelen  volt,  de  a  háború  réme,  a  kiképző tisztek vörös veszedelemmel, szláv invázióval fenyegető intelmei és a hazafias  rigmusok átsegítették a legnagyobb megpróbáltatáson is a katonákat. Kemény idők s a  tisztes vizsga után megkapták a fiúk a csontcsillagot.  A második bécsi döntés következménye volt, hogy Erdély északi része is visszake‐ rült Magyarországhoz. A lakosság öröme az egekig ért, örültek, hogy vér nélkül szerez‐ ték  vissza  az igazságtalanul  elcsatolt  területeket.  Örültek,  hogy  visszakerültek a  sokat  szenvedett,  szülőhelyükhöz  ragaszkodó,  nemzetüktől  megfosztott  magyarok  az  or‐ szághoz.  Bandinak 1940. augusztus 29‐én  Szőke Rózsához  írt  levelében  azonban  érez‐ hető volt az a feszültség, az a bizonytalanság, amit a háború szele okozott.  A háttérben folytak a politikai csatározások, melyből a kisember, a katona csak ke‐ veset látott, csak azt, amit „kitettek a kirakatba”. A kétoldalú tárgyalások sokszor zárt  körben  zajlottak.  Hitler  erőszakpolitikája  révén  bekövetkezett  az  a  tény,  melyet  így  ecsetel Horthy Miklós: „A meghívás csatlakozásra a háromhatalmi egyezményhez, hogy ezzel  mi is beigazodjunk Németország és Olaszország irányvonalába. Különös megtiszteltetésnek tün‐ tették fel előttünk, hogy az egyezményt Németország, Olaszország és Japán után mindjárt mi ír‐ hattuk alá, mint negyedik szerződő fél, de azt a figyelmeztetést nem mellőzték, hogy vonakodá‐ sunk esetén ez a díszhely Romániának jut.” (Horthy M: Emlékirataim 214. old.)  Tehát a Führer és Ribbentrop külügyminiszter nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a  visszacsatolt  területeket  egy  rossz  döntéssel  elveszíthetjük.  Teleki  Pál  miniszterelnö‐ künk a békés rendezés híve volt. Sokat dilemmázott a hogyan továbbon. Valamiféle el‐ lensúly  kialakítására  gondolt  az  egyoldalú  német  orientációval  szemben.  Az  olasz‐ görög  háború  arra  ösztökélte,  hogy  Jugoszláviával  megkössék  az  örök  baráti  szerző‐ dést,  mely  1940  decemberében  meg  is  történt,  miután  Hitler  Jugoszlávia  teljes  meg‐ semmisítését kitervelte. A kormányzó így emlékezik a történtekre: „Repülőgépen hozzám  küldte Sztójay tábornok berlini követünket egy levéllel: ebben nem csak a német csapatok zömé‐ nek átvonulásához kérte hozzájárulásomat, hanem a hadjáratban a magyar csapatok részvételére  is felszólított... Teleki miniszterelnök a dilemma megoldására tragikus és önfeláldozó módot vá‐ lasztott. Tisztában volt azzal, hogy ha Hitlernek tagadó választ adunk, azt nyomon követi Ma‐ gyarország megszállása... Ezzel a tragikus cselekedetével a velünk szemben alkalmazott erőszak  elleni tiltakozásunkat akarta megrázó módon kifejezésre juttatni. Ezt megerősíti a hozzám, mint  barátjához intézett búcsúlevele is. …Gazemberekkel szövetkeztünk, írta és felelőssé tette önma‐

46  

  

 

  

gát azért, hogy miniszterelnök létére ezt a szövetséget nem akadályozta meg és ezzel lehetővé tet‐ te, hogy a nemzet becsületét kockára tegye.” (Horthy M: Emlékirataim 217., 218., 219. old.)  Az  előre  vetített,  előre  látható  be  is  következett.  Németország  engedélyünkkel  át‐ vonult az országon, s április 6‐án megtámadta déli szomszédunkat, a Trianon által mes‐ terségesen  kreált  másik  államot.  Négy  nap  múlva  a  magyar  csapatok  is  bevonultak  Bácskába. Az egyik gépkocsizó lövész szakasz élén Balázs Andor tizedes, címzetes őr‐ mester volt. Egy bő hét után a szerb csapatok letették a fegyvert, így bevonulás után Ba‐ lázs Bandiék is visszakerültek Ungvárra. Sem a családnál, sem a MH központi levéltá‐ rában nincs közelebbi információ, hogy milyen tevékenységet végzett, vagy mit kellett  csinálni neki és szakaszának. (5. kép)   

5. kép: Eskütétel. Elöl középen Balázs Andor   A politika tovább dolgozott, a hadszíntér változott. Június 22‐én a német hadsereg ke‐ leten állomásozó csapatai a megnemtámadási szerződés ellenére átlépték a szovjet határt,  s gyors sikereket értek el a Barbarossa hadművelet során, s ez Magyarországra is kihatott,  hiszen hazánk 1941 júliusában mintegy 30000 embert küldött a keleti arcvonalra.  Balázs Bandi 1941. június 29‐én, tehát 2 nappal a hadüzenet után írt levelet szülei‐ nek. Többek közt a következőket írta: „Végre hozzájutok már én is a levélíráshoz, ugyanis  idáig nem szabad volt írni, mert vándorgyakorlaton voltunk Tiszaújlak környékén. Most vissza‐ jöttünk Ungvárra és megy a hadiállományra való feltöltés. Bizony most mentem volna szabad‐ ságra, de mindegy már (...) Ruháimat Ricsei Tamásné Rákóczi u 16. sz. alá helyeztem el Ungvá‐ ron... ha netán valami bajom esne, itt meg lehet találni. Alig várom, hogy vége legyen már ennek  a mókának. Most itt kering a repülő a fejünk felett. Nem tudjuk ellenséges‐e vagy sem. Ungvá‐ ron  légiriadó  van…  Én  ajánlom,  tessenek  kimenni  a  tanyára,  avagy  a  kertben  egy  teknőszerű  mélyedést csinálni és abba tenni szalmát és légitámadás esetén belefeküdni. Az privát pech, ha  esetleg épp oda esik egy bomba... Alig jöttünk el Beregszászról, már is bombázták. Ebben a pilla‐

47  

  

 

  

natban  jött  rádión  a  hír,  hogy  most  bombázták  Csopot,  ezt  már  háromszor  kísérelték  meg.  Az  eredményt nem tudom. Most megint 5 gép szállt el felettünk, most komoly időket élünk... Arra  nem volt még repülőtámadás? Azt mondják annál nincs szörnyűbb... Voltam a kislányéknál Be‐ regszászon, ő ugyanis oda való. Nagyon kedvesek voltak. Terveztünk most szombatra egy kirán‐ dulást megint, de elmaradt, mert el kellett jönni... Erre mifelénk szesztilalom van. Körülbelül a  napokban itt hagyjuk e gyászos helyet, s megyünk tovább.”  A június 29‐i levél után az otthoniak nem kaptak semmi hírt a fiukról, ezért az apa  írt  Ricseinének  Ungvárra.  Az  apa  megbízásából  a  család  barátja,  a  község  ügyvédje  a  zászlóalj  parancsnokságtól  kért  információt.  Testvére,  Gabriella  Bandi  barátjától  tuda‐ kozódott.   Július 20‐i keltezéssel Ricsei Tamásné az alábbiak szerint válaszolt: „A jegyző úr lap‐ ját megkaptam, melyből megértettem, hogy a kedves fia után tetszik aggódni. Meg is értem, de a  jegyző  úrnak  csak  annyit  írhatok,  hogy  az  én  fiamtól  e  hó  19‐én  kaptam  az  első  tábori  lapot,  amelyben életjelt ad magáról, de nem ír semmit, csak, hogy nagyon messze vannak, de a zászlós  úrról semmit nem ír, tehát itt írom a fiam tábori számát, ha esetleg eddig nem írt volna, amíg ezt  a lapot meg tetszenek kapni, talán már ő is fog írni. Én is nagyon aggódtam, vagyis még mindig  aggódom, amíg haza nem jönnek, mert mindennek ki vannak téve, amitől a jó Isten mentse meg  mindnyájukat, akik ott vannak. Tehát egyebet nem tudok írni róluk. Ami az ő dolgait illeti, itt  van nálam, itt hagyta akkor is, amikor Szerbiába mentek és mindent úgy talált, ahogy hagyta.  És most is, amit itt hagyott, meg is van, csak segítse meg a jó Isten őket is, hogy átadhatom neki.  Nagyon sokat imádkozom értük, hogy a jó Isten mentse meg őket minden lépésükben. Ez a tábori  száma a fiamnak: Csonka Károly 2. század Zlj tábori sz.: 42/15. Maradok tisztelettel Ricsei Ta‐ másné.”  Amint látjuk, Csonka Károly 19‐én írt levelet az anyjának, de vagy nem írta meg a  történteket, vagy Ricsei néni tudott az eseményekről, csak nem ő akarta közölni a hírt  az aggódó édesapával. (Csonka Károly Balázs Bandi legénye volt.)  A halálhírt július 31‐ével dátumozott hivatalos levélben a M. kir. 6. honvéd gépko‐ csizó  zászlóalj  parancsnoka,  vitéz  Keményfy  alezredes  aláírásával  Kupán  Károly  ügy‐ védnek küldte.  Augusztus 10‐én Batta Lajos, Bandi barátja válaszolt Gabriellának, a testvérnek. Ér‐ dekes  megfigyelni  Balázs Bandi  utolsó levelét  és  Batta  Lajos  Gabriellához írt  sorait.  A  magyar és a német háborús propaganda és a német hadsereg nyugati és keleti fronton  elért gyors sikerei a magyar lakosságnál és a katonaságnál is optimista hangulatot kel‐ tettek  az  ismeretlen,  a  jövőbeli  bizonytalanság  mellett.  Ezeket  az  érzéseket,  ezeket  az  érzelmi tölteteket lehet érezni a levelekből. Balázs Bandi például így írt: „jó lenne, ha vé‐ ge lenne ennek a mókának.” Batta Lajos levelében ez áll: „Igen jókedvűek voltunk mindketten,  mert Ö a nagy menet után megpihent, én pedig harcba mentem, és örültem, mert nem tudtam,  hogy mi az.”  Balázs  Bandi levelével alátámasztotta a bombázás  tényét,  de  hogy  kik  voltak a  tá‐ madók, azt ők sem tudták.  Batta Lajos a háború első döbbenetét élte át: „Egy óra múlva ropogtak a géppuskák és  késő estig vijjogott felettünk a halál. Csak akkor tudtam meg, hogy mi a háború, amikor az első  jaj‐szót meghallottam... Horodenkán voltunk és ott temettük el tűzkeresztségünk 23 halottját.”  Balázs Bandi első tűzkeresztsége az utolsó földi útját jelentette.   Az összeroppant család, a megtört apa augusztus 21‐én írt a hősi halált halt fia pa‐ rancsnokának  a  holttest  hazaszállítása  érdekében.  A  hazaszállításból  nem  lett  semmi. 

48  

  

 

  

Egyrészt a háború kiszélesedése miatt egyre több volt az áldozat, s az állam nem tudta  átvállalni ezt az óriási terhet, másrészt a papa október 12‐én meghalt. Halálát minden  bizonnyal meggyorsította szeretett fia tragédiája.  Kissé  megkésve,  de  a  kialakult  helyzetet  figyelembe  véve  nem  lehet  csodálkozni,  hogy november 22‐i dátummal küldték el az időközben elhalálozott édesapa részére a  „Fegyvertény  leírást”,  melyben  közlik  a  következőket:  „Balázs  Andor  (1918.  Bűdszentmihály,  Vida  Teréz)  2.  szd‐beli  hdp.  tiz.  e.  örm.  Bukovinában,  Kotzman  községnél,  1941. VII. 5‐én 6 h‐tól 12 h‐ig mint puskás szak. pk. Szakaszával túlerős elg. ellen ellentámadás‐ ra ment, miközben hősi halált halt. Elg. tü., av. és gp tűzben kiválóan bátor és nyugodt magatar‐ tást tanúsított és személyes példaadásával kiváló befolyást gyakorolt alárendeltjeire és lényegesen  hozzájárult a győzelem kivívásához. Javasolt kitüntetés: Magyar Nagy Ezüst Vitézségi Érem.”    

6. kép: Gyászünnepség az emlékműnél. Baloldalon Kemény Péter nagybácsi, kissé hátrébb Kupán Károly a barát, Gabriella, az édesanya lefátyolozva, Kupán Ibolya és Juhász Ibolya, valamint Dr. Kupán Károly   A község elöljárósága, miután hírt szerzett településünk első hősi halottjáról, az első  világháborús  emlékműnél,  az  országzászlónál  gyászünnepséget  rendezett  (6.  kép).  Ve‐ réb  József  főjegyző  hazafias  szólamokkal  és  szívhez  szóló  szép  szavakkal  nyugtatta  a  gyászolókat.  Ajtay  Jenő  református  tiszteletes  úr  gyászistentisztelettel  imádkozott  az  elhunyt lelki üdvéért. Több száz helyi lakos nézte és hallgatta végig a Balázs Andor, Ba‐ lázs Bandi, Balbi, a népszerű BB tragédiája utáni hősi halottért szóló fohászt. Talán ek‐ kor  döbbentek  rá  az  emberek,  hogy  a  háború,  a  lelkesedés,  a  nagy  nemzeti  szólamok 

49  

  

 

  

áldozatokat követelnek. Bűdszentmihály első hősi halottja, az első áldozata a mindenki  által szeretett Balázs Andor tizedes, címzetes őrmester volt.  Nevét  az  első  világháborús  emlékmű  talapzatára  vésték,  aztán  nem  maradt  egye‐ dül. Ahogy telt az idő, úgy szaporodtak a hősi halottak. 1943. november 20‐án Balázs  Bandi még megkapta a posztumusz Tűzkereszt I. fokozatát.   1989‐ben, amikor Hircsu Mihály megtervezte a „Nagy nyitott könyveket”, melyeket  a Görömbei Imre által megálmodott és megalkotott „Hajrá” – vagy ahogy a nép elne‐ vezte, a „Dühös baka” – szobra két oldalán helyeztek el, a talapzatra vésett neveket be‐ vakolták  s  a  hősök  nevei  a  nyitott  lapokra,  a  nagy  fekete  márványtáblákra  kerültek.  Oda, ahova Szőke Rózsa a szerelem a virágait és a megemlékezés koszorúját helyezte,  ha Tiszavasváriban járt július 5‐e környékén. (7. kép) 

Felhasznált irodalom Horthy Miklós: Emlékirataim. Torontó, 1974.  Roberto Battaglia: A második világháború története. Black & White, 2002.  A Nagy Honvédő Háború története. Kárpáti Kiadó, Uzsgorod, 1976.  Hajdúnánási szerzők: Emlékkönyv a hajdúnánási középiskola 350 éves évfordulójára 1656‐2006  A Hajdúnánási Gimnázium évkönyvei  Magyar Vidék, Bűdszentmihályon megjelenő hetilap 

Felhasznált források • • •

Családi levelek  Ismerősök, még élő kortársak elbeszélései  Magyar Honvédség Irattárában található személyzeti anyag 

  Köszönettel tartozom mindazoknak, akik dolgozatom megvalósításában segítettek, de mindenek‐ előtt Ráduly Sándorné Dombrádi Erzsébetnek és Balogh Istvánné Nagy Katalinnak.     Hankó András   

50  

  

 

        

7. kép: Görömbei Imre: Első világháborús emlékmű

51  

  

 

  

KOMISZÁR DÉNES

DR. GRAEFL JÓZSEF

A ma látható bashalmi Pongrácz‐kastélyt (1. kép) dr. Graefl József (2. kép) (*Szolnok, 1813.  október 6. †Budapest, 1889. december 22.), Pest város főbírája (1847‐48 között és 1861‐ ben), az Osztrák Császári Lipót Rend lovagja1 (a magas elismerést a tiszaeszlári vérvád‐ per  nyomán  kialakult  nyugtalanság  megfékezése  érdekében  végzett  munkásságáért  kapta),2 magyar főrendiházi tag,3 Szabolcs vármegye főispánja (1881‐1889) építtette. Az  északi tornyos rész akkor még nem volt meg, azt majd id. gróf Pongrácz Jenő toldatta az  épülethez.  A  német  eredetű  középnemesi  család  Svájcból  telepedett  át  Magyarországra;  gróf  Széchenyi István hívására érkeztek a Lánchíd építésekor. Nem születtek magyarnak, de  azzá  váltak.  Mégpedig  nem  is  akármilyenekké.  Graefl  József  polgári  életet  élő  közép‐ nemesi családból származott; apja id. Graefl József (*1779. †1819. november 1.) poroszlói  nemes, mézeskalácsos Szolnokon, anyja Lakner Anna (*1787. május 12. †1835. szeptem‐ ber  19.),  Lakner  Alajos  (*1755.  †1820.  december  26.)  kertész,  pesti  polgár  és  Kurtz  Anna  (*Pest, 1766. január 9. †Pest, 1842. augusztus 31.) leánya.  Tanulmányait Szolnokon és Pesten végezte. Az 1840‐es évek elején virágzó ügyvédi  irodája volt Pesten. Szolnok városa a koronauradalom ellen indított perében képviselő‐ jéül  választotta.  A  tárgyaláson  olyan  erősen  védte  szülővárosa  érdekeit  és  olyan  erős  támadást intézett a kincstári uradalmak képviselői ellen, hogy néhány évig eltiltották a  praktizálástól.   1848‐ban Szolnok város képviselője az országgyűlésben. Szemere Bertalan és Kossuth  Lajos  feltétlen  híve  volt.  Június  12‐én  Szolnok  városa  Pestre  küldte  Graefl  Józsefet  és  Kindlarits Jánost, hogy 200 szuronyos puskát és a meglévő vadászfegyverekhez lőszert  szerezzenek  a  Batthyány‐kormánytól.  A  kiküldötteknek  azonban  csak  lőszert  sikerült  szerezniük a Nemzetőrség felfegyverzéséhez.                                                                1 Budapesti Közlöny, 1883. október 25. (30., 249. szám)  2 

Bővebben:  Á.  Varga  László:  Graefl  József.  (A  szolnoki  polgári  házból  a  szabolcsi  főispáni  székbe).  In:  Historia est… Írások Kovács Béla köszöntésére. Eger, 2002. 437‐447. o. 

3 Nyírvidék, 1886. október 10. (41. szám) 

52  

  

 

  

1. kép: a bashalmi kastély   A  forradalom  és  szabadságharc  alatt  Pesten,  a  mai  Nádor  utca  12.  számú  házban  lakott a második emeleten; az első szinten pedig maga Kossuth. A ház története 1834‐ ban  kezdődött.  Ekkor  rendelte  meg  építését  Döring  József  tehetős  pesti  polgár  Hild  Jó‐ zsefnél, aki kora legjelentősebb építési vállalkozója, s ekkor már neves építész volt. Az  épületben jelenleg a Hild József Általános Iskola működik.  Jókai Mór is megörökítette visszaemlékezéseiben, hogy amikor Pest városát fel akar‐ ták lázítani, felkelést szítva a császáriak ellen, Graefl pesti főbíróként a tisztikar küldöt‐ teivel  Csányi  Lászlót,  a  hadsereg  kormánybiztosát,  követtársát  próbálta  meggyőzni  az  értelmetlen emberáldozatról. Erre Csányi lefogatta Graeflt és ki akarta végeztetni. Egy  óráig állt Graefl a kiállított vadászosztály előtt elítélve, s amikor egy óra múlva Csányi  megkérdezte tőle:   – Helyben hagyod a népfelkelés elrendezését?  – Sohasem – felelte szilárdan. A főbíró állhatatossága győzött.  – Elmehetsz – monda neki a kormánybiztos, meg fogom akadályozni a népfelkelést.    A szabadságharc leverése után visszavonult és Szabolcs vármegyében földeket bé‐ relt; a szakszerű gazdálkodás eredményeként tetemes vagyonra tett szert.   1861‐ben visszatért a politikai pályára – a Deák Ferenchez fűződő régi barátságának  köszönhetően,  akinél  mindennapos  vendég  volt  Pesten.  A  Megyaszó  környékbeli  pa‐

53  

  

 

  

rasztság  ragaszkodása  folytán  (unszolásukra),  a  Bach‐korszak  után  elsőként  válasz‐ tatott be az országgyűlésbe képviselőként.   

2. kép: Graefl József   1868.  december  1‐én  alakult  meg  a  Szabolcs  vármegyei  Régészet  Egylet,  melynek  elnök‐mecénása  báró  Vécsey  József  főispán,  titkára  tokaji  Nagy  Lajos  fővárosi  közjegyző,  kezdeményező tagjai: dr. Jósa András, Czóbel Albert cs. és kir. kamarás, Graefl József ké‐ sőbbi főispán, Györgyény Ignác egri kanonok, Horváth Imre tb. főjegyző, Mészáros Dániel,  Elek Pál, Molnár Ágoston nagybirtokosok, Ónody Bertalan első aljegyző, Uray Tamás tsz.  bíró, Simon Endre nyíregyházi r. k. esperes plébános, Szilvássy János tiszaeszlári földbir‐ tokos, Timár Imre nagykállói r. k. esperes plébános voltak.4                                                               4

Dr. Jósa András: Adatok a Szabolcsmegyei őshalmokról. Nyírvidék, 1897. június 20. (25. szám) 

54  

  

 

  

Graefl  József  1862‐ben  vette  feleségül  Losádi  Győrffy  Rozália  (Róza)  bárónőt  (*1838.  †Mád, 1911. február 4., temették: uo., 1911. február 7.), báró Győrffy Sámuel (*Homoród‐ szentmárton, 1794. december 14. †Tiszaeszlár, 1863. szeptember 25.) országgyűlési kép‐ viselő és széplaki Petrichevich‐Horváth Karolina (*1804. április 1. †Debrecen, 1874. április  24.,  temették:  Tiszaeszlár,  1874.  április  26.)  leányát.  Graefl‐Győrffy  Róza  magyar  éne‐ kesnő, az 1870‐es években Ótátrafüred látogatója volt. Nagy érdeme volt a Magyaror‐ szági Kárpátegyesület – az MKE – Tarajkához közeli Szószéken 1875‐ben megépített el‐ ső  menedékházához  szükséges  összeg  összegyűjtésében.  A  menedékházat  róla  nevez‐ ték el Róza‐menháznak. Ez egy néhány szobás kis faház volt, a mai Bilík‐menedékház  helyén. Férje, Graefl József az MKE választmányi tagja volt 1874‐1883 között. Házassá‐ gukból nem született gyermek. Egy örökbefogadott fiuk volt, aki fiatalon hunyt el.  A családnak több kastélya is volt; Sarudon, Tiszaigaron, Tiszaszőlősön, Megyaszón,  Bashalmon,  Poroszlón,  Kétútközön  és  Tiszacsege‐Nagymajoron.  A  poroszlói  tornyos  kastélyt 1872‐ben építtette Graefl Károly, majd fia, Jenő megnagyobbíttatta az épületet. A  kastély ma is Poroszló egyik legszebb ékessége, az épületben jelenleg panzió működik.  A  Graefl‐család  3‐4000  kat.  hold  földbirtokkal  1869‐1944  között  (közel  hét  évtizedig)  Poroszló  legnagyobb  földbirtokosa  volt.  A  második  világháborút  követően  el  kellett  hagyniuk a falut, ingóságukat a falubeliek széthordták, ingatlanjuk a kastéllyal együtt a  termelőszövetkezet tulajdonába került.  Milyen  ember  volt  Graefl  József  főispánként?  68  éves  korában  –  az  alkotó  életkor  végén – szólította az uralkodói parancs Szabolcs vármegye főispáni székébe. Galamb‐ ősz haja, katonás bajusza herkulesi erejű férfiút ékesített.   Graefl  vonattal  érkezett  Debrecenből  új  állomáshelyére  1881.  február  26‐án.  Foga‐ dására  csepei  Zoltán  János  alispán  és  Bégányi  Ferenc  főjegyző,  valamint  Krasznay  Gábor,  Nyíregyháza polgármestere vonult ki a pályaudvarra. Graefl egymaga, fiatalos lendü‐ lettel szállt le a vonatról. A hivatalos üdvözlések után belekarolt az alispánba, majd át‐ siettek a peronon. A csomagjai száma felőli kérdésre csak ennyit válaszolt: „Komornyi‐ kom majd elintézi egyetlen bőröndöm beszállítását.”5 Akkoriban ugyanis szokás volt, hogy  az új főispán valóságos „udvartartással” érkezett szolgálati helyére.  Graeflt  hamar  megszerették  Szabolcsban.  Nem  a  külsőségek,  a  hivatal  adta  távol‐ ságtartás  jellemezte.  Főispánként  is  megmaradt  egyszerű  közéleti  embernek.  Ha  ban‐ kettet rendeztek tiszteletére, az asztalra való bort is saját pincészetéből hozatta.   Élénken érdeklődött a vármegyei közélet iránt. Gyakran tartott hivatali vizsgálatot  a járásoknál, ahol mindenre kiterjedő figyelmét nem kerülhette el semmi.  Szívügye volt az iskolahálózat fejlesztése, bővítése. Akkoriban ez kardinális kérdés  volt az országban.  Főispáni  működése  a  polgárosodás,  a  tisztes  gyarapodás  jegyében  telt.  Igyekezett  az ellentéteket elsimítani, a béke megőrzésének híve volt. Két esemény azonban felkel‐ tette  a  hazai  és  a  nemzetközi  közvélemény  figyelmét  is,  amelyek  emberfeletti  küzdel‐ met és helytállást kívántak meg tőle; az egyik a tiszaeszlári vérvád, a másik a Tisza ára‐ dása és az azt követő események voltak. 

                                                            5 Uj főispán érkezése Nyiregyházára negyvennyolc év előtt. Nyírvidék, 1929. december 7. (280. szám) 

55  

  

 

  

1882‐1883 között zajlott le a tiszaeszlári per, amelyben a helyi zsidóságot vádolták  meg  Solymosi  Eszter  meggyilkolásával.  Elszabadultak  az  indulatok,  a  per  rövidesen  a  magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált, Európa‐szerte nagy figyelmet ka‐ pott, és nagy hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására.   A  tiszaeszlári  vérvádper  egész  Európában  példátlan  felháborodást  keltett,  és  nem  csupán a zsidóság körében. A magyarokon kívül a külföld legkiválóbb keresztény teo‐ lógusai is elítélték a pert, amelyet középkori, sőt ókori babonák maradványának nevez‐ tek. Maga Kossuth Lajos is szót emelt Torinóból, s tiltakozásában középkori előítéletnek,  Magyarország gyalázatának és a civilizációhoz méltatlannak nevezte a vérvád‐ügyet.   Az  1883‐ban  lezajlott,  a  koncepciós  perek  vonásait  magán  viselő  per  –  amelyben  Eötvös  Károly  és  védőtársai  vállalták  magukra  a  zsidók  védelmét  –  végül  a  vádlottak  felmentésével végződött. Oroszlánrészt vállalt az indulatok megfékezésében Graefl Jó‐ zsef és Zoltán János alispán. 1883 októberében az uralkodó a Lipót Rend lovagkereszt‐ jével, 1886‐ban a főrendiházi tagsággal ismerte el ebbéli, korrekt magatartását.   Az 1867‐től 1918‐ig tartó dualista időszakban Szabolcs megye területéről – a polgári  érdemekért, tehát nem hadikitüntetésként adományozott – Lipót Rend lovagkeresztjét  mindösszesen öten kapták meg Graefl Józsefen kívül: báró Feilitzsch Berthold és Ujfalussy  Dezső főispánok, dr. Megyery Géza felsőházi tag, kúriai bíró, a nyíregyházi kir. törvény‐ szék  elnöke,  id.  gróf  Pongrácz  Jenő  főrendiházi  tag,  bashalmi  földbirtokos,  a  Szabolcs  megyei  Gazdasági  Egyesület  elnöke,  valamint  Popp  György  magyar  királyi  tanácsos,  nyíregyházi pénzügyigazgató.  1888  telén  ismét  kilépett  a  Tisza  a  medréből,  súlyos  károkat  okozva  Szabolcs  me‐ gyében. A nehéz feladat ismét a cselekvést kívánta meg. Graefl irányította a szervezett  élet‐ és vagyonmentést. Ha felidézzük Jókai Mór „Kárpáthy Zoltán” című regényéből a  pesti árvizes jelenetet, belegondolhatunk, hogy mekkora erőfeszítéssel kellett felvenni a  harcot a dühöngő árral. Éjt nappallá téve dolgozott. Nem lehetett kifogást találni, több  ezer ember életéről, biztonságáról volt szó. Az addig egészséges, erős szervezetű férfiú  szervezetén a gyakori terepbejárások következtében kialakult súlyos vesebetegség és a  roppant mennyiségű munka lassan győzedelmeskedett és ágynak döntötte.  Eleinte nem akart tudomást venni betegségéről, hiszen első volt a kötelesség, de fe‐ lesége  és  kezelőorvosai  tanácsára  mérsékelte  a  túlfeszített  munkatempót.  Benyújtotta  lemondását Ferenc Józsefnek, de a király azt nem fogadta el. Nem volt egyszerű olyan  kvalitású utódot találni a szabolcsi főispáni székbe, mint amilyen Graefl József volt.  Súlyosbodó állapotáról beszámolt a Nyírvidék is:   „Graefl József főispán ur állapotában még mindég nem állott be a kívánt javulás. A főispán  urhoz a hét elején lehozatták Korányi Frigyes egyetemi tanárt, s ugyanakkor a beteg háziorvosa  dr.  Baruch  Mór  is  távirati  uton  hivatott  el  főispánunkhoz.  Dr.  Korányi  a  gyógykezelés  eddigi  irányát teljesen jóváhagyta.”6   Állapotának  egyre  súlyosabbá  válásával  megvált  főispáni  állásától.  Szabolcs  vár‐ megye tisztikara elhatározta, hogy méltó módon búcsúzik a volt elöljárótól: „A várme‐ gye búcsu‐irata. A vármegye közönsége Graefl József volt főispánunknak főispáni székéből való  megválása alkalmából elhatározta, hogy búcsu‐iratot intéz volt főispánjához, s küldöttséget ren‐                                                             6 Nyírvidék, 1888. június 24. (26. szám) 

56  

  

 

  

delt e búcsu‐irat átnyújtására. A küldöttség Zoltán János alispán vezetése alatt a jövő hó 4‐dikén  fog megbizatásának eleget tenni s fogja átnyujtani a diszes tokban elhelyezett búcsu‐iratot.”7  Betegsége hamarosan egyre súlyosabbra fordult. Hogy kezelését mihamarabb meg‐ kezdhessék,  Pestre  költözött  és  a  kor  legkiválóbb  orvosai  vették  kezükbe  gyógyítását.  Ám hiába a szakszerű orvosi ellátás, megmenteni már nem lehetett az életét. 1889. dec‐ ember  22‐én  délelőtt  11  órakor  a  halotti  szentségek  ájtatos  felvétele  után  életének  77‐ dik, boldog házasságának 28‐ik évében visszaadta lelkét Teremtőjének.  Graefl József haláláról és temetéséről a szabolcsi hivatalos lap, a Nyírvidék részlete‐ sen beszámolt:   

Graefl József †   »Szabolcsvármegye  volt  főispánja,  a  főrendiház  tagja,  a  Lipótrend  lovagja:  Graefl  József  meghalt.  Magas kort elérni engedte végzete s hasznos, nagy szolgálatokat tennie a közügynek,  melynek életét szentelé.  A kinos vesebaj, mely a különben életerős és munkabiró férfiut leszoritá a közpályáról,  s Szabolcsvármegye főispáni székéből is távozni kényszerité: dönté a beteg ágyba s okozta  halálát.  […] Az 1888‐iki nagy árvizek alkalmával, melyek a megye számos községét elpuszti‐ tották, hivatalos eljárása közben erős hülést szenvedvén, azóta folyton betegeskedett. Fő‐ ispáni  állásáról  még  ugyanazon  év  junius  havában  lemondott,  melyet  azonban  a  kor‐ mány,  jó  szolgálataira  való  tekintetből  elfogadni  mindaddig  vonakodott,  míg  a  jelen  év  tavaszán betegsége oly fordulatot vett, mely őt a közszolgálatra teljesen képtelenné tette.  Lemondását a megye részvéttel vette tudomásul és iránta való tiszteletének és elismerésé‐ nek jegyzőkönyvileg adott kifejezést, s ezt neki nagy küldöttség által kézbesittetni rendel‐ te. Mindinkább sulyosbodó betegségének sikeresebb ápolása végett november elején Buda‐ pestre költözött, hol a főváros legjelesebb orvosainak gondos ápolása daczára elhunyt.    Graefl  József  elhunytáról  a  következő  gyászjelentést  kaptuk:  „Graefl  Józsefné  szül.  Lozsárdi  báró  Györffy  Rozália  ugy  a  saját,  valamint  férjének  életben  levő  édes  testvére  Graefl Károly, anyjáról testvére Papik Imre és az összes rokonok nevében mély megillető‐ déssel  jelenti  felejthetetlen  férjének  Graefl  József  urnak,  1848‐ban  Hevesmegye  szolnoki  kerületének volt ország gyülési képviselőjének, az 1848‐49. és 1860‐61. években Pest vá‐ rosa volt főbirájának, majd Szabolcsmegye főispánjának, a magyar főrendiház örökös tag‐ jának és a Lipót‐rend lovagjának hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele  után életének 77‐dik, boldog házasságának 28‐ik évében folyó hó 22 kén délelőtt 11 órakor  bekövetkezett gyászos elhunytát. A megboldogultnak hült tetemei folyó hó 24‐én délután  3  órakor  fognak  a  róm.  kath.  egyház  szertartása  szerint  Budapest  reáltanoda  utcza  5.  szám alatt lévő lakásán beszenteltetni és 26‐ikán délután 3 órakor Megyaszón, az általa  felépitett és szeretettel ápolt kertjében örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise‐                                                             7 Nyírvidék, 1889. szeptember 1. (35. szám) 

57  

  

 

   áldozat f. hó 29‐ikén délelőtt fog Budapesten a szervita atyák templomában, valamint Po‐ roszlón a kegyuri templomban a mindenhatónak bemutattatni.  Az örök világosság fényeskedjen neki.”    Graefl József kihült tetemeit e hó 23‐dikán szentelték be Budapesten nagyszámu részt‐ vevő közönség jelenlétében. Koporsójára a főrendiház képviseletében gr. Teleki Sándor és  gr. Keglevich Ödön helyeztek koszorut.  A ravatalra koszorut küldtek: Tisza Kálmánné, br. Podmaniczky Gézáné, gróf Károlyi  Tiborné, herczeg Odescalchy Gyuláné, Horváth Gyula és családja, báró Győrffy Samu és  Katinka, gróf Korniss Zsigmondné, Harkányi Frigyes, gróf Teleky (sic!) Sándor és Sarol‐ ta, dr. Stricker Mór, az elhunyt házi orvosa és még többen. A végtisztességre nagyszámu  résztvevő közönség gyült egybe, melynek soraiban közéletünk számos kitünőségét láttuk.  Ott  voltak  többek  között:  Fabinyi  Teofil,  Ráth  Károly  főpolgármester,  Bobory  és  Zoltán  honvédezredesek, Sárkány József kir. táblai másod elnök, gróf Dessewffy Aurél a gazdasá‐ gi  egyesület  elnöke,  Horváth  Gyula,  Körössy  Sándor,  Harkányi  Frigyes  és  Wahrmann  Mór képviselők, továbbá számos főrendiházi tag.  A beszentelés után a koporsót Megyaszóra szállitották, hol a temetés e hó 26 án ment  végbe.  Volt  főispánunk  végtisztességtételén  Szabolcsvármegye  részéről  megjelentek:  Kállay  András főispán, Miklós László alispán, Szikszay Pál főügyész, Koczok László főmérnök,  Angyalossy  Pál  első  aljegyző,  Kertész  Bertalan  főispáni  titkár,  Pscherer  József.  A  tör‐ vényszék részéről Megyery Géza törvényszéki elnök, Nyiregyháza város hatósága részéről  pedig  Sexty  Gyula  tanácsos jelentek  meg  a  temetésen.  Kállay  András  főispán  és  Miklós  László alispán a vármegye tisztikara nevében koszorukat helyeztek a ravatalra.  A gyászszertartást Ferenczy Bertalan nagykállói  esperes‐plébános végezte,  fényes  se‐ gédlettel.  A halotti szertartás után a kihült hamvakat a megyaszói kastély kertjében helyezték el  örök nyugalomra, az ideiglenes családi sirboltban.  Áldás legyen emlékezetén!«8    

  Graefl Józsefet az általa 1872‐ben építtetett megyaszói kastély (3. kép) körül elterülő  szép  parkban  helyezték  örök  nyugalomra, sírját –  Graefl feleségének  sógora  – Fadrusz  János (*Pozsony, 1858. szeptember 2. †Budapest, 1903. október 26.) 1891‐ben készült re‐ mekműve, a „Krisztus a keresztfán” című szobra díszítette.9 Egy lehúzható rolettás épít‐ ményben volt a kereszt elhelyezve. (A mester alkotásával az Akadémia I. díját, a Mű‐ csarnok téli kiállításán a Képzőművészeti Társulat nagydíját nyerte el.) A kastély épüle‐ tében 1951‐től gyermekotthon működik.   A  kastélyban  olykor  heteket,  hónapokat  vendégeskedett  Fadrusz  János,  a  fiatalon  elhunyt zseniális szobrászművész. Itt alkotta a Mátyás‐büsztöt (a világhíres kolozsvári  lovas  szobor  méretarányos  fejét;  egy  példány  a  Jósa  András  Múzeumban  is  látható),                                                              8 Nyírvidék, 1889. december 29. (52. szám)  9 Megyaszó. Zemplén vármegye községei. Irta (sic!) Vende Aladár. In: Borovszky Samu: Magyarország vár‐

megyéi. Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely r. t. város. Budapest, Apollo Irodalmi Társaság. 83. o.  

58  

  

 

  

amely ma a megyaszói Polgármesteri Hivatalban található, üvegszekrényben. A „Krisz‐ tus a keresztfán” című szobra jelenleg a katolikus templom bal oldali hajójában látható.  Meghitt baráti viszony lehetett Fadrusz és Graefl között, ha a mester élete első legszebb  alkotását állította Graefl síremlékének.    

3. kép   A katolikus templomban Fadrusz keresztje mellett látható a művésznek egy eredeti  levele,  melyben  leírja  kínszenvedését  alkotásával  kapcsolatban. A  levelet  valószínűleg  Graefl József feleségének, Győrffy Róza bárónőnek írta, a síremlék felállítása után.   A megyaszói kastély emeleti részét Graefl 1881‐ben építtette, mivel 1882‐ben a kirá‐ lyi hadgyakorlat magas rangú vendégeit itt szállásolták el. A magas rangú vendégek: I.  Ferenc József császár és király, Rudolf trónörökös, Albert, Frigyes, Jenő, Rainer és Vilmos ki‐ rályi hercegek voltak. A hadgyakorlat emlékét márványtábla őrzi, amelyet összetörtek  ugyan, de néhány hiányzó darab kivételével a gyermekotthon könyvtárában megtalál‐ ható (4. kép). 

59  

  

 

    

4. kép: A megyaszói hadgyakorlat emléktáblája   Holtáig  kitartott  a  ’48‐as  eszmék  mellett.  Március  15‐én  minden  évben  elvárta  az  egyházi  énekkartól,  hogy  a  kastélyban  megjelenjenek  és  asztalhoz  ültetve  bőségesen  megvendégelte őket.  Az  első  világháború  végén  a  megyaszói  birtokot  báró  Harkányi  János  vette  meg  1  millió koronáért az akkori tulajdonos Deréky Gyulától – az özvegy második férjétől –, és  azt György nevű fiának adományozta; innen az elnevezés: György‐major.  A birtokbavétel után Graefl József sírját a régi katolikus temetőbe helyeztette ki az  új  tulajdonos.  A  síremlék  megmaradt  a  báró  tulajdonában,  mert  abban  értéket  látott,  ami a háború után került végül a katolikus templomba, a legméltóbb helyre.  A megyaszói katolikus templomot báró Harkányi János újvilági kastélyának kövei‐ ből építtették föl.  Graefl arcképét  olajfestményen  megörökítették, a  nagyméretű képet  a  nyíregyházi  vármegyeháza  közgyűlési  termében  helyezték  el:  „A  közgyűlési  terem  arczképei.  A  vármegye mult évi őszi közgyűlése tudvalevőleg elhatározta, hogy gr. Dégenfeld Imre 1848. év‐ ben, Jármy Imre 1872‐77. években (1861 – K. D.), Bónis Barnabás 1877‐81. években, Graefl Jó‐ zsef  1881‐89.  években,  Kállay  András  1889‐1897.  években  hivatalban  volt  és  báró  Feilitzsch  Berthold 1897. évtől ez idő szerint hivatalban levő (1906‐ig – K. D.) főispánjának, továbbá né‐ hány  kiválóbb  alispánnak,  névszerint:  Kállay  Miklós  (1803‐05,  1805‐10,  1810‐19  –  K.  D.),  Somossy Ignácz (1861 – K. D.), Péchy László (1844‐47, 1847‐48, 1849 – K. D.), a két Zoltán  Jánosnak (1838‐41,  1841‐44,  ill.  1877‐89  –  K.  D.),  Miklós  László  (1889‐95  –  K. D.)  és  ez  idő  szerint hivatalban levő Mikecz János (1895‐1901 – K. D.) alispánnak arczképeit a közgyűlési te‐

60  

  

 

  

rem  számára  megfesteti.  A  közgyűlés  e  határozatát  a  belügyminiszter  (Széll  Kálmán  mint  mi‐ niszterelnök, ideiglenesen – K. D.) jóváhagyta.”10 A portré 1945 után megsemmisült.11   A  Szabolcs‐Szatmár‐Bereg  Megyei  Honismereti  Egyesület  Elnöksége  (Komiszár  Dénes  egyesületi  titkár)  kezdeményezésére  Megyaszó  Község  Önkormányzata  2008.  március 15‐én emléktáblát állíttatott Graefl Józsefnek a Boldogságos Szűz Mária tiszte‐ letére felszentelt római katolikus templomban. Az ünnepségen Koncz Ferenc, a Borsod‐ Abaúj‐Zemplén  Megyei  Közgyűlés  alelnöke  és  Kozma  Péter,  a  Szabolcs‐Szatmár‐Bereg  Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Csáki Barnabás, megyaszói polgármester köszön‐ tötte  a  megjelenteket,  kiemelve  az  esemény  fontosságát.  Az  emléktábla  a  Fadrusz‐ feszület mellett kapott elhelyezést (5. kép).   

5. kép: Graefl József megyaszói emléktáblája   Graefl  József  öccse,  Károly  (*1814.  október  9.  †1896.  szeptember  20.)  vasútmérnök,  aki a magyar nemességet, előnevet és címert I. Ferenc József császár és királytól Bécs‐ ben, 1896. február 11‐én – hét évvel a főispán halála után – érdemei elismeréséül kapta  (Liber Regius LXX. kötet, 613.o.): »Graefl Károly nagybirtokosnak, valamint törvényes utóda‐                                                             10 Nyírvidék, 1900. január 21. (3. szám)  11  Bővebben:  Komiszár  Dénes:  Festmények  és  szobrok  a  megyeházán.  In:  Szabolcs‐szatmár‐beregi  Szemle 

2006/1. 39‐65. o. 

61  

  

 

  

inak  a  közügyek,  különösen pedig  a mezőgazdaság  terén évek hosszú  során  át  szerzett  érdemei  elismeréseül a magyar nemességet a „poroszlói” előnévvel adományozom.«12  Unokaöccse,  Graefl  Jenő  1882.  június  15‐én  vette  nőül  nagybányai  Horthy  Paulát  (*Kenderes, 1863. december 22. †1906.), vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó nővé‐ rét.13 Felesége halála után esküdött örök hűséget második nejének, egerfarmosi Brezovay  Eszternek. Első házasságából négy, a másodikból három gyermeke született.  Bízunk benne, hogy sikerül felkutatnunk Graefl József elhanyagolt megyaszói sírját  és méltó helyen (pl. a római katolikus templom kertjében) újra tudjuk temetni, immár  méltó körülmények között.   

                                                            12 Budapesti Közlöny, 1896. február 11. (19., 41. szám)  13 

A  Nagy‐Bányai  Horthy‐család.  Írta:  Dr.  vitéz  Ákosfalvi  Szilágyi  László.  In:  Horthy  Miklós.  Singer  és  Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása. Budapest, 1939. 62. o. 

62  

  

 

   É V F O R D U L Ó K

ÓSZABÓ ISTVÁN

RATKÓ JÓZSEFRŐL* (Aki  a  legmegbízhatóbban  képes  felismerni  az  írástudókat,  és  nem  csupán  aszerint,  amit  írnak  és  mondanak,  s  aki  most  betegsége  miatt  nem  lehet  itt,  Görömbei  András  nyilván elmondta volna irodalomtörténészként is, amit én nem tudok és nem is szeret‐ nék. Magam, ezen az évfordulón csak nagyon személyes hangon tudok szólni. A költé‐ szet  nyelvén.  Egy  rövid  írásomat  olvasom  fel,  és  elmondok  egy  erre  az  alkalomra  írt  versemet.)    Korai  írásában,  önéletrajzi  töredékei  között  Ratkó  József  felidéz  egy  ártatlan  gyer‐ mekkori csínyt. Ha jól emlékszem, néhány suhanc fiú megdobál egy útszéli feszületet.  Felbátorodva ő is, felvesz egy göröngyöt, Krisztus felé dobja. Esett mindez valami rossz  embereken  vett  ártatlan,  gyermeki  bosszúból.  Megdobálják  a  feszületet,  majd  sunyin,  megszeppenve, úgy néznek körül, mintha azt figyelnék: nem szakad‐e rájuk az ég.  Az egész önéletrajzi írás József Attila sorsát és világát idézi meg. A kezdő költőhöz  még túl közel hajlott az a szív „a semmi ágán”. Ahogy József Attila írta: „Én túl lépek e  mai  kocsmán”,  a  fiatal  Ratkó  József  pedig  kibocsáttatott  József  Attila  ihletett  börtöné‐ ből. József Attila fölött beteljesült a sors. És fölötte is. Ratkó József se felejtette el soha,  hogy minden pillanatban ránk szakadhat az ég. Akkor vált költővé, mikor rádöbbent:  az,  amitől  a  feszület  felé  göröngyöt  hajító  gyermek  rettegett,  már  megtörtént:  a  ránk  szakadt ég alatt vagyunk.  A sors kegyelme volt, hogy én már ezt a költőt ismertem meg; Sánta Ferenc négy fia  közül a harmadiknak köszönhetem, akivel egy földim, egy közös ismerősünk révén ta‐ lálkoztam. Sánta Áron vitte el verseimet Ratkó Józsefnek. Innentől kezdve a folytatást,  A hold koporsóját viszem című, 200 oldalnyi írásomból lehet megtudni, mely vers és pró‐ za, tanulmány és regény, remény és sírás koporsók felett, költői világom farizeus bál‐ ványaival  való  leszámolás,  egyszerre  önéletrajz  és  álom;  ott  van  benne  a  még  szikár,  mindannyiunk  közül  egy  fejjel  kiemelkedő  költő  alakja  is.  Még  méregeti,  próbálgatja  maga  is  vesszőparipáit;  melyek  és  hány  lesz  jó:  bírni  a  hajszát,  hány  lesz  érdemes  és                                                              * 

Elhangzott 2009. szeptember 13‐án Nagykállóban, a Ratkó József Városi Könyvtárban, a költő halálának hu‐ szadik évfordulóján tartott emlékünnepségen. 

63  

  

 

  

méltó,  hogy  agyonlovagolja.  Ott  van  (az  ekkor  még  önmaga  okulására  is)  a  legfonto‐ sabb emberi kérdésekről gondolkodni kezdő, s prózában is költői tömörséggel a „konk‐ rét  emberségről”,  a  költészetről,  mint  szolgálatról  beszélni  kezdő  Ratkó  József,  akit  –  sok más mellett – közöttünk „atyai kora” is arra hívat és minősít, hogy bennünket, még  túlontúl  az  életért  lobogó  szívű  és  könnyelmű  fiúkat  figyelmeztessen:  igaz  emberként  kell  élnünk.  Még  álomban  beszélő  alvó  daliáinkat  költögeti  nyelvünkön,  görbe  esték  után, korahajnalban. Képes „kenyértörésre” is azzal, aki rászolgál, de leginkább – mert  huzamosabb  ideig  környezetében  csak az arra  érdemesek  maradtak  meg –  hogy  részt  adjon a semmiből is.  „A  jóság  nehéz  dolgokban  fénylik”.  Fénylik,  mint  az  arany.  Csakhogy  kegyelem  nélkül  e  ritka  és  legdrágább  fém  erei  se  csillannak  meg  a  föld‐mély  sötét  rétegeiben.  Ratkó József a kevesek közül volt, akik, túllépve a kor ateista eretnekein, mindig szem  előtt tartották ezt.  A létezés határai a nagy isteni lélek legszomorúbb táját jelentik számunkra. Néme‐ lyek  bátorságot  vesznek  magukon,  próbálják  megközelíteni  e  határokat;  de  olyan  is  van, aki ezekről a legtöbb ember számára nem is létező, örök sötétségbe burkolt isme‐ retlen határmezőkről jön. Neki elfogadjuk, hogy élet‐halál kérdése az, amit csinál, vagy  amit csak mond; őt felismerjük szavairól, komolyan figyelünk rá; míg a „merészek” –  rövid időre megtéveszthetnek ugyan – egyszercsak hiába mondanak bármit, hiába be‐ szélnek, eltűnnek a szemünk elől.  A  Ratkó‐verseknek  „mágiájuk”  van.  Verseiben  személyiséget  látok.  Egy  emberien  tiszta, szomorú és ámuló arcot. Ezt az arcot sokak közül is első pillantásra felismerem.  Még egyszer, a fentebbi ellentét‐párt a legtömörebben megfogalmazva: vannak megfe‐ szítettek, és van, aki halála után elhagyja a keresztfát.  Szégyen  vagy  nem,  sokáig  abban  a  tudatban  éltem,  hogy  verseim  nélkül  a  legki‐ szolgáltatottabbak sorsa várna rám. Ezért, mint akiket eltéphetetlen szálak kötnek hoz‐ zánk,  túlzottan  kötődtem  azokhoz,  akikhez  verseim  révén  kerültem  közel.  Bár  azzal  együtt,  hogy  „az  én  vezérem  (is)  bensőmből  vezérel”,  be  kell  vallanom:  sokáig,  ha  ír‐ tam, a magam ítéletén túl, az ő „rábólintását”, az ő „igen”‐ét sóvárogtam; saját vágya‐ immal az ő elvárásának is szerettem volna megfelelni.  Olyan környezetből jöttem, ahol biztatás helyett inkább azt sugallták: jobb, ha hall‐ gatsz;  minden  baj  eredete,  egyedüli  oka,  ha  valaki  külön  utakat  keres,  ha  elérhetetlen  vágyakat hajszol. Minden bizonytalanságom, félelmem ebből az indíttatásból táplálko‐ zott.  1971‐ben,  a  favázas,  szürke  kofferrel,  s  benne  mindenemmel,  amim  volt,  az  állo‐ máson  álltam,  gőzt,  széngázos  füstöt  okádva,  fülembe  hasító  sikollyal  jött  be  a  vonat,  akár szét is zúzhatott volna, mégis valami vigasztaló érzés töltött el: ha van valamim,  ha  egyáltalán  birtokában  vagyok  bárminek  is,  mindenemet,  amim  van,  magamban  hordom,  s  egy  dallamot  fütyülve,  már  a  vonat  peronjáról  bámultam  kifelé.  Ha  ő  nem  figyel fel első verseimre, bizonnyal fölfigyelt volna más, de úgy ez az út, nem ez az út  lett volna.  Most lenne 73 éves. A minden fölött sajnálkozni hajlamos lélek, ilyenkor azt szokta  kérdezni: „megérte?”, megéri‐e?  Annak igen, aki fölteszi az életét. Akinek nem drága az élet árán érni, álmaink Iste‐ ne, színed elé.  Költészetéért József  Attila‐díjat kapott. Ennél  magasabb  díja,  ha volna is,  költőnek  járó  nagyobb  díja  nincs,  mint  az,  hogy  Ratkó  Józsefet  nem  hagyják  elfelejteni.  Az  a 

64  

  

 

  

Ratkó József díja, hogy megpróbáltunk helyébe állni, s nem csak költészetében követni,  megpróbáljuk emberi tartásában is, „kiállásában”, de úgy is, ahogy egyik versemben ír‐ tam kora‐halott családtagjaimat, testvéreimet siratva, hogy „sorsotokat folytatom”. Ez a  Ratkó  József  „posztumusz”  díja.  A  Dinnyés  József  Ratkó‐versekre  mondott  jajongó‐ kiáltozó dallamai, és másoké. A hozzá és róla írt, az „in memoriam”, halálában is neki  ajánlott  versek.  A  Szvorák  Katalin  hangja.  Az,  ahogy  az  54  évesen  elment  Sz.  Kima  László sírta és kiáltozta – az árulás, a hatalomba bocsátkozó „írástudók”, a hidegvérű  kaméleonok, az örök értékek rendjét kiforgató gazságok idején is, ahogy Szabó Laci sír‐ ta és kiáltozta Ratkó József hosszú halottas verseit.  Jóska, másik Jóska, Laci és a többiek, mi halott halottaink! Barázdált, forgó, fekete  hanglemez ez a föld. Ráénekeltünk. Ráénekeltünk örömöt és kínt. Ráénekeltek, akik itt  vannak, s ez a zene talán egy szimfóniaként csendül fel; mint egy Beethoven‐mű, rezgé‐ sek  hullámhosszain  áradt  ki  a  térbe,  a  csillagokig.  S  aki  hallja  valahol,  hiszem,  hogy  hallja benne ezt is… a lélegzésem. S ahogy hajszálaim és csontjaim zengik.        Évfordulóra      Akit kizártak az iskolák, ködben kerekezve,  testhalmok nagy temetőjén,    csodaszarvast rejtő erdőkön át,  én most is félve érek –     nem ide, Kálló poros főterére még;  s a régi könyvtár szőnyegén    félve, halkan lépek.      Lesz‐e még tíz szeptember?  Eljön‐e még tízszer ez a nap?    Vagy betemet, mint a sírt,  múltamban halomba‐gyűlt lombja:  ennyi emlék; szárazra    legel, szemem, a hervadás?      Lehet, e hangok az utolsók, tíz év múlva már nem  zeng szeptember; olyan lesz – csend, lepkebáb‐koporsók,    dermedt halottasház – olyan lesz, mint  itt, lelkünknél esve, ez a húsz éves csontváz.      89‐ben a fél ország vonult itt, mint gyászkíséret.  Közeleg Karácsony, jeget, havat vár,    összegömbölyödik vackán, s begubózik az élet. 

65  

  

 

   Költő! Ma szavaim kísérnek.  Te vagy Magyarország.      Hívtak; s ide, hol, halotti nyelv, sajátom,  először éreztem meg idegenségeid,    s hol laktam egykor, jöttem.  Autóval, Évával ketten, Aradványnál, ugyanott,      néztem a kiserdőt 1999‐ben  –  omladozott lomb‐kártyavára.    Hova tart? Távol, köd a föld hátán,  s merengtem, kinek viszi az időt.      A varjak, mint a satrafák. A föld, néhol  már tél alá szántva, horkant, ahogy lélegzett.    S mint már nagy borosta: a földeken a forgószárak.      Most is mindenütt. Mindenütt  e hazájukba vágyakozó királyfiak.    Már nem oly daliák. Néztem.  Egy táblában még lehajtott fejüket.      Viták, éles szavak... Éjszakánk „tanyáin”  jöttem át, hol barátságok vesztek.    Új várost, láttam nyomort; s temetőt,  hol már pengéink: keresztek.      Az út, a fák, s ami suhant, mind kérdezett,  a felfestett felezővonalak nyílként    testemben megállva: „Hova futsz?”  Senkim. Lányom van, s két fiam.    Kétségeim fölött, mint híd feszülsz, Jézus.      Sírhatunk, költők pózai nélkül  e szív‐koszorúkon elvirágzó léten.    Válva magammá végül, már magam látszom itt,  magunk, a tört, a szeptemberi fényben.   

66  

  

 

     Most sírhatunk, Pista.  Még tíz‐húsz közülünk itt van.    Nap! Mária! Ó, szeptemberi Szűzanya!  Tartsd meg magyarnak a magyart.    Húsz év hogy elillan!      Ki már haló‐porában, itt vagyunk ebben a  családban; a gyermek‐halott, ő is, a legkisebbik:    aki az egereket itatta, hogy itt  nem győz, nem győz le semmit.      Nekünk se menedék, körbefogták, idegen nép,  idegen föld már ez az ország;    megátkozták kenyerét, vizét.    Szavakba foglalt halott,  koporsót hoztam: szavaimat.    Háromszáznyolcvan szót a feldúsult emlékezésben.  Gyertyaszót, ami könnyezik.      A Napnak hoztam a fénypászták  lassan forgó rotorjait; hogy szemem    még a fénybe nézzen.      Vigaszt nem tudtam; ezt hoztam, bárányfellegek  szeptembere, sírokkal megterített mezőt.    A nyelvi hazát és a földit, együtt.  Áruba bocsátott anyaföld.      Csak arcomon telet, csak arcomon tüskés  zúzmarát. Itt állok borotválatlan.    Egy dalt hoztam.      Enyém ez? Mindegy, enyém, senkié.  Egy hosszú dalt hoztam,    dúdolva sorait idefelé.   

67  

  

 

  

„KEDVES BARÁTAIM!...” * RATKÓ JÓZSEF MEGNYITÓ BESZÉDE (LITVÁN IRODALMI EST, NYÍREGYHÁZA, 1986. OKTÓBER 27.)

Kedves  barátaim!  Tudtam,  persze  hogy  tudtam,  hogy  van  valahol  egy  nép  a  Szovjet‐ unióban, a litván, amely szegről‐végről talán rokonunk is – ha nem nyelvében‐vérében,  minden bizonnyal eszméletében, azaz emberi ágon. Régen, igen régen, kíváncsiságom  csecsemőkorában  olvastam  is  róluk,  s  valamelyik  költőjüktől  verset,  verseket.  Aztán  évekre eltemetődött ez az élmény, s hogy most itt vagyok és beszélek – és szívesen be‐ szélek – erről a különös népről, annak egyedül Paulius Normantas az oka. Tűnődtem,  mondjam‐e nevéhez azt, hogy fotóművész, hiszen ebben a körben e minőségében isme‐ rik.  S  aztán  úgy  döntöttem:  nem  mondom.  Nem  mondom  két  okból:  Először,  mert  Paulius Normantas nem csak fotóművész, hanem költő is, de közgazdász is, ám elsősor‐ ban  ember,  akinek  köszönhetően  létrejött  ez  a  béke  jegyében  szervezett  este.  Létrejött?  Létrejön! Létrejön akkor, ha szereplők, hallgatók félretesszük előítéleteinket az efféle bé‐ ke‐estek, drúzsba‐akciók iránt, s elemi kíváncsisággal a jelszavak, a kötelező frázisok mö‐ gé  nézve  fölismerjük  egymás  emberi  arcát.  Nos,  engem  erre  az  egyszerű  igazságra  Paulius Normantas vezetett rá először ama lefegyverző kedvességgel, amellyel megmu‐ tatta, felmutatta a hanti, udmurt, mordvin emberek – rokonaink – arcát és tárgyait.  Néztem rokonainkat ezeken a fotókon, s anyám, apám, nagyszüleim, testvéreim és  gyerekeim  vonásait  kutatgattam  a  napszítta,  időcserzette  arcokon.  Arcukat  próbáltam  magamra, magunkra – fölséges farsangolás, de szomorú is! Fáradtság iszapja az egyik  öregember szemében – apámra ismerek. Százráncú, gyötrött asszonyarc – anyámé. Em‐ itt  nagyanyám  bottal  –  homloka,  szeme  elsötétítve,  mintha  volna  éppen  világháború.  Öröm csak az elforduló vagy idepillantó gyerekarcokon, mozdulataikban. Néztem ro‐ konaim tárgyait Paulius Normantas fotóin, s hasonlítgattam a mieinkhez: egyik‐másik  pontos  mása  valamikori,  nem  is  oly  rég  használt  eszközünknek.  De  nem  ez  ütött  szí‐ ven, hanem az a megöröklött ősi készség, a kézbeli s az észbeli is, amellyel rokonaink  egyazon furfanggal, mesterkedéssel illesztik össze a fát, fonják a vesszőt, mint mi, ma‐ gyarok. Mintha az imént, s nem ezer esztendőknek előtte váltunk volna el egymástól,  nyelvrokonok.  Másodszor  azzal  a  rá  –  vagy  a  litvánokra?  –  jellemző  szerénységgel  ütött  szíven,  amellyel hazájáról készült képeit mutatta meg: a Siaulia melletti Keresztdombról készült  képeket. Akkor döbbentem rá, hogy ez a nép a megmaradás akarásában, szorongattatá‐ sában  igenis  rokonunk.  Hogy  mi  a  Keresztdomb?  Én  csak  annyit  jegyzek  meg  itt  erről,  hogy nem ismerek a földkerekségen még egy népet, amely három centistől tizenöt méter  magasságig emelkedő keresztek tízezreit állította volna emlékül hőseinek, halottainak.                                                               * Ratkó József hagyatékából 

68  

  

 

  

Férfit szemtől szembe dicsérni nem szokásom, s hogy mégis ezt tettem, mentsen az,  hogy azt hiszem, Paulius Normantas már túljutott azon a koron, amikor a dicséret ron‐ tana  vagy  javítana  rajta.  S  hogy  jobban  értsük  egymást,  hadd  emlegessek  föl  egy‐két  olyan adatot, amelyet bizonyára Önök is ismernek.  3,2 millió lakosa van ma Litvániának, ebből kb. 2,7‐2,8 millió litván, a többi – gon‐ dolom – orosz. Emellett a 2,7 millió ember mellett kb. 500.000 hűséges emigránsa van  Litvániának. A XX. század túlhajtott nacionalizmusa és – valljuk be – túlhajtott interna‐ cionalizmusa  miatt  nem  ismerjük,  nem  ismerhetjük  egymást  jól,  Európa  keleti  részén  élő népek, pedig van közös élményünk régről is, máról is. Jadviga, azaz Anjou Hedvig,  Nagy  Lajos  királyunk  unokája  személyében  magyar  királynéjuk is  volt  valaha  a  litvá‐ noknak. A lengyel‐litván unió révén Báthori Istvánnak talán nagyobb kultusza van ná‐ luk, mint nálunk, hiszen egyetemet alapított Vilniusban. Lehetnénk ekképpen is roko‐ nok. Vagyunk akképpen is, sajnos, hogy a litvánoknak is megvolt a maguk törökje: az  orosz birodalom. Tűnődhetünk: a történelem szüntelen szorításában mi tart meg mégis  nyelvében,  nemzeti  eszmélkedésében,  kultúrájában  egy  kicsi  népet?  Tudjuk,  persze  hogy  tudjuk a  magunk  gyakorlatából is:  nem a  rossz  politikusok, nem  a  rossz költők,  nem a kisebbség, hanem a többség. A többség akkor, ha hű a földhöz, hű a hagyomá‐ nyokhoz, a népdalokhoz és a népmesékhez, a nyelvhez, amelyen szólnia adatott. S hát  most olyan költők verseit hallják majd, akik a többséghez, a hűségesekhez tartoznak.  Elámultam  azon,  hogy  akár  a  magyar  irodalomtörténetben,  a  litvánban  is  évszá‐ zadokig csak a líra dominált. Miért? Mert a szüntelenül veszélyben élő népeknek kény‐ telenségből, élni akarásból azonnal válaszolniuk kellett a fenyegetésekre, a történelem  kihívásaira, s tudjuk, hogy az irodalom műformái, a dráma, epika, líra közül a versé, a  líráé a legrövidebb reflexidő.  Még egy‐két szót hadd mondjak a litván nép népköltészetéről és lírájáról, műkölté‐ szetéről. Nevezzék a népet akár románnak, akár litvánnak, akár magyarnak, akár hot‐ tentottának, a nép költészete mindig a vox humana hangján, emberi hangon szólal meg.  Abban tehát, ahogyan a litván és a magyar népdal megszólal, nincs különbség. Abban  viszont, ahogy a műdal, műköltészet szólal meg, igenis van. Nem erkölcsiségükben van  különbség – mert ugyanaz az erkölcs működteti a litván költő nyelvét, tollát, akaratát  is, mint a mieinkét –, hanem a rejtőzködésben. A magyar költő – azt hiszem – ma többet  és direktebben mond ki, mint a litván költő. A litván költészet, ahogy majd a szemelvé‐ nyekből  is  hallják,  rejtőzködő  költészet;  de  az  a  társadalmi‐közösségi  érzékenység,  amely a mi költészetünket Janus Pannonius óta vagy még régebben jellemzi, a litvánok  költészetére is jellemző.  Utolsó mondatként talán azt kellene mondanom, hogy azt a népet, amelynek olyan  költői  vannak,  akik  itt  ma  megszólalnak  Tandori  Dezső  és  mások  fordításában,  csak  tisztelni lehet, még akkor is, ha olykor sajnálni lehetne mai és régi történelme okán. De  hadd tegyek ehhez hozzá még valamit! Elámultam valamikor azon, hogy a Hajdúság‐ ban, az Alföldön, ahol pedig a fény, a szelek, a fák – és olykor az emberek is – uralkod‐ nak,  ott,  hogy  be  ne  lássunk,  kővel,  kerítéssel  veszik  körül  a  házakat.  Nos,  Paulius  Normantastól tudom, hogy a litvánok a legutóbbi időkig még a tanyájukat is kőkerítés‐ sel vették körül. Úgy hiszem, hogy ez a mai este, ha nem is szolgálhatja azt, hogy ezek a  kőkerítések leomoljanak, arra azért jó, hogy legalább kicsit belessünk ezeken az átlátha‐ tatlan, de nem áthághatatlan kerítéseken. 

69  

  

 

   H E L Y T Ö R T É N E T I

G Y Ű J T E M É N Y E K ,

T Á J H Á Z A K

HARSÁNYI GÉZÁNÉ

KÁLLÓ MEGÉR EGY NAPOT! INVITÁLÓ NAGYKÁLLÓ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSAIRA

Nagykálló  néven  1274‐ben  említenek  először  települést  Szabolcs  megye  szívében  az  írott  források.  730  év  jelentős  idő,  ahhoz  kiváltképp,  hogy  összehordjon  elég  megmu‐ tatni,  megőrizni,  állandó  kiállításra  érdemes  muzeális  értéket.  Ám,  hogy  a  múlt  idők  tanúi,  a  mesélő  régészeti,  néprajzi  tárgyak,  történelmet  emberközelbe  hozó  írások  megmaradnak‐e,  vannak‐e  emberek,  akik  felismerik  és  megőrzik  azokat,  sokszor  sze‐ rencse kérdése.  1864‐ben Nagykállóba települt egy fiatal orvos, Dr. Jósa András. Ő volt ismereteink  szerint  az  első,  aki  olyan  mély  érdeklődést  tanúsított  a  muzeális  gyűjtés,  és  értékek  iránt, hogy mindent megtanult, amit ekkor e tárgyban Európában tudni lehetett. Ha be‐ teghez hívták, orvosi táskáján kívül rövid nyelű ásóját is magával vitte, hogy hol itt, hol  ott  megturkálja  az  út  menti  földet.  Szinte  mindig  talált  is  valamit.  Meg  tudta  nyerni  azokat, akiknek módjában állt a gyűjtemény gyarapítása. A kállói gimnáziumban, majd  a  volt  Megyeházban  jelentős  anyag  gyűlt  össze  Jósa  doktor  szorgoskodása  nyomán.  Előkerültek a városban csonteszközök, aranytárgyak, a céhek emlékei, oda került Jósa  doktor saját készítésű orgonája, talán még Lavotta elárverezett hegedője is, de miután a  város értelmiség szempontjából kiürült a megye elköltözése után, elköltözött a gyűjte‐ mény is, hogy a kállói tárgyak Csipkerózsika‐álomban szunnyadjanak a Megyei Múze‐ um raktáraiban.  1989‐ben Nagykálló újból város lett, és megerősödött egy új réteg, akiknek igénye,  és  ötletei  voltak  a  város  múltjának,  régi  kincseinek  feltárását  és  bemutatását  illetően.  Hodászi Jánosné, Makár Irén tanítónő több ideiglenes kiállítást szervezett a Kállai ket‐ tős, a hitéleti, iskolás, háborús emlékek lakossági tulajdonban lévő tárgyaiból. A kiállí‐ tásokat változó helyszíneken rendezték. Talán ez adta az ötletet arra, hogy kell egy „ál‐ landó” muzeális jellegű épület  Az  1830‐ban  épült,  szép,  oszlopos‐tornácos  épületben,  az  úgynevezett  „Szilágyi  ház”‐ban 2005‐ös felújítása után elkezdődhetett a gyűjtőmunka a város vezető testüle‐ tének akaratából. 

70  

  

 

  

A Mártírok útja 66. számú háznak tornáca, öt szobája, és egy udvarra nyíló folyosó‐ ja van. Az első szobában a világhírű Kállai kettős táncdráma emlékeit láthatja a látoga‐ tó. Jobbról az első tablón a tánc négyszáz évnyi tömör története olvasható. Szemben a  táncos viseletet bemutató baba pár. Mögöttük újabb tablón az évszázadok táncdallama‐ inak kottái. Azoké a daloké is, amelyeket elfeledett a népi emlékezet, csak a Zenetudo‐ mányi  Intézet  őriz,  és  azoké  is,  amelyeket  mindmáig  élő,  énekelt  zeneként  adnak  át  egymásnak  az  itt  élő  nemzedékek. Újabb  hatalmas tablón  80  év táncosainak  fotói,  kö‐ zépen az ifjú, feketehajú Kodály a kállói vendéglátói között. A polcokon a táncosok ál‐ tal nyert díjak, emléklapok. Üveges tárlóban rozsdás sarkantyú: egy lány 1915‐ben pen‐ gette  tánc  közben.  Mellette  pitykegombos  mellényke  1927‐ből.  Itt  van  az  elmúlt  60  év  tánccsoportjainak számtalan emléke is. Ha a látogató ismeri a kállói táncot, talán maga  is ropta valaha, azért, ha meg nem idevaló, és hírét sem hallotta ennek a gyönyörűség‐ nek, azért kell itt lennie DVD‐n 1929‐től napjainkig a Kállai kettős hat változatának.  

A nagykállói múzeum   A második szobában gyarapodnak a várostörténet emlékei, a 4000 éves kőbaltától  az ötszáz éves török gyűrűn és hatszáz év pénzérméin át a XVIII. századi könyvritka‐ ságokig.  Ez  utóbbiak  között  nevezetes  emlék  az  a  Kótár,  amelybe  1843‐tól  egy  pataki  diák kézzel írta, és kottázta be Kölcsey Hymnusának Erkel előtt énekelt dallamát, és Pe‐

71  

  

 

  

tőfi,  Arany,  Vörösmarty  frissen  született  verseit.  A  paravánokon  a  várostörténet  nagy  fejezetei: a Vásáros Kálló, a váras hely dokumentumai, az itt járt országos nagyságok,  Bocskai, Thököly és a Rákócziak tiszteletét igazoló képek, a szabadságharcba induló, a  Fő téren esküt tett 1848‐as honvédek emlékei, és Kossuth nagykállói kultuszának. Két  tárlóban gyűlnek az iskolatörténet relikviái. Az első szabolcsi középiskola, a nagykállói  református Tanoda naplótöredék lapjai 1762‐től 1836‐ig, amelyek elárulják, kik voltak a  közbeeső időben kállói diákok.  A harmadik szoba a néprajzé. A korábbi századok használati tárgyai: minden, ami  a kenyérsütéshez, a tej fejéséhez, feldolgozásához kellett, a mosakodás, borotválkozás,  mosás‐vasalás kellékei, konyhai eszközök, edények, a világítás villany előtti tárgyai, a  borotválkozás, és a dohányzás férfiéletet keserítő és gyönyörködtető tárgyai.  A negyedik szoba a régi mesterekről szól: a cipészmesterség története az 1645‐ben  privilégiumot kapott kállói csizmadia és cipész céh kiváltságlevelével, Thurzó György‐ től  kapott  oltalomlevelével,  pecsétnyomójával,  1840‐ben  készült  réz  behívótáblájával,  banklival, háromlábú székkel, surccal, és a mesterség minden kéziszerszámával, a Kis‐ ipari Termelő Szövetkezet (1948–2005) emlékeivel. Ebben a szobában áll még egy szabó  műhely  kelléktára, az 1928  és  1944 közötti  időszak divatlapjait  is,  száz  éves  varrógép,  szalmakalapfonó tanítónő mintái, levelei, fényképei, néhány fazekas, és bőrműves esz‐ köz.  Az ötödik szoba képtár: itt a kortárs kállói amatőr festők, és tanult kollégáik képei  láthatók.  Az épület udvarra nyitott folyosóján a gazdálkodás régi eszközei sorakoznak, majd  a nyitott tornácon négy jókora malomkő búcsúztatja a vendégeket. Az udvart mérnöki  tervek szerint készült szép kert díszíti. Akadálymentesített, és kis parkolója egészíti ki a  látogatók komfortját.  Az épület előtt újmódi, de kedves csacskaság: az „Örök szeretet rácsá”‐n szaporod‐ nak  a  szétválaszthatatlan  összetartozást  jelképező  lakatok.  Ehhez  kötődik  a  rendezvé‐ nyek sorozatából a Valentin nap környéki ikertalálkozó, hiszen van‐e más, élethosszig‐ lan tartó kötődés, mint az ikertestvéreké?  A díszburkolatos Vár utcán kétszáz méternyi séta után már ott is állunk Nagykálló  nagy orvos szülöttének, Korányi Frigyesnek 1971‐óta emlékházként működő szülőháza  előtt.  A  Korányi  Emlékházban  a  nagy  orvos  személyes  emlékei  mellett  korabeli  patika  berendezését és városunk jeleseinek, Ratkó József költőnek, Dr. Jósa András orvosnak,  Simonyi  Óbesternek,  a  napóleoni  háború  legendás  ezredesének,  Papp  Antal  érseknek  tablója látható.   A szomszédos épületben nyílt meg 2005 decemberében az Ámos Imre képtár. A 37  évesen  mártírhalált  halt  festő  52  képe  látható  itt:  grafikák,  akvarellek,  olajfestmények,  melyeket  a  művész  özvegye  adományozott  a  városnak.  Mivel  Ámos,  eredeti  nevén  Ungár  Imre  a  kállói  csodarabbi  szellemiségében  nevelkedett,  itt  kapott  helyet  a  „Calever” bemutatása is.  A nagykállói muzeális gyűjtemény nem csupán látogatható kiállítás. Múzeumórák  sorának ajánlatával várja az érdekldő pedagógusokat, és iskolai csoportokat is. Múze‐ umpedagógiai  programja  2008‐ban  „Az  év  Múzeuma”  pályázaton  elismerő  oklevelet  kapott. 

72  

  

 

  

A múzeum könyvei, archív újságjai, iratai, képeslapgyűjteménye kutathatók a szak‐ dolgozatíró diákok számára. A múltügyek ismerete segíti a pályázatíró városi tervező‐ ket is, a jövő képét tervező építészeket.  Aki a tartalmas múzeumi séta után friss levegőre vágyik, az is talál még Nagykál‐ lóban érdekes látnivalókat:   •

a Fő tér szép szoborparkját, 

•

a  nomád  élet  kedvelői  a  városközponttól  4  km‐re  lévő  Harangodon  tehetnek  egy kört vízi biciklivel a jókora tavon, vagy sétálhatnak a dombokon, 

•

az aktívabbakat várja úszómedencéjével és gyógyvizével a családias strand, 

•

akik pedig szeretik a nyugodt szemlélődést, azok néhány lépcső után az Ínség‐ domb  kilátójából  nézelődhetnek.  (Az  Ínségdombot,  amelyet  1773  táján  éhező  emberek  kézi  erővel  hordták  össze,  Eötvös  József  is  leírta  a  „Falu  jegyzője”  c.  regényében.) 

•

A  romantikus  lelkületűek,  akik  hisznek  a  csodákban,  ellátogathatnak  a  Taub  Eizik Izsák rabbi sírjához, s elhelyezhetik a kívánságukat tartalmazó levélkét a  síremlék mellett. 

  Végül befejeződhet a nagykállói séta a városközpont valamelyik vendéglátó helyén,  egy jóízű vacsorával.  Sokan mondták már: Kálló megér egy napot!     

Emléktábla a múzeum épületének falán

73  

  

 

   K Ö N Y V I S M E R T E T É S E K

KRAJNYÁK-JÁVOR ANDREA

GONDOLATOK A KÖNYVTÁRRÓL Az, hogy a könyvtár kultúraközvetítő és népművelő szereppel bír, közhelyes megálla‐ pításnak tűnhet, elnyeri azonban ez a kijelentés valódi súlyát, mihelyt az ezeket a sze‐ repeket alapvetően meghatározó politikai és társadalmi erőket, valamint az ezek összjá‐ tékában  körvonalazódó  tartalmi  elemeket  is  körültekintő  vizsgálat  tárgyává  tesszük.  Így a kulturális érték fogalma máris egy objektívnek legkevésbé sem nevezhető, képlé‐ keny kategóriává válik, amely csakis egy adott kor adott társadalmában nyeri el – más  korok ill. más társadalmak távlatából a már‐már túlzottan magabiztos kritikai attitűd‐ del szemlélhető – értelmét.  A kultúra és művelődés üres kategóriáit elsődlegesen persze egy nehezen módosu‐ ló,  de  azért  változ(hat)atlannak  nem  nevezhető  kanonizált  tudásanyag  tölti  ki,  amibe  ugyanúgy  beleértendő  az egzakt  ismeretek  tára,  mint  a  művészetek  klasszikus  termé‐ kei.  Az,  ahogy  ennek  a  kánonnak  különböző  elemeit  negligálja,  ill.  újabbakkal  bővíti  egy meghatározott történelmi korban élő meghatározott társadalom tudományos, vég‐ ső soron pedig egy sajátos hatalmi ambíciókkal rendelkező politikai elitje, adja meg vé‐ gül is egy részletekre összpontosító adekvát korértelmezés izgalmas lehetőségét.  Egy ilyen hermeneutikai dimenzió vázát is magában rejti Szerafinné Szabolcsi Ág‐ nes  Kultúrpolitika,  iskola,  könyvtár  c.  monográfiája,  melyben  a  szerző  a  Horthy‐korszak  kultúr‐,  iskola‐,  és  könyvtárpolitikájának  részletes  bemutatására  vállalkozott,  külön  tárgyalva  a  Szabolcs  vármegyére  és  Nyíregyházára  vonatkozó  ismeretanyagot.  Ezen  belül és ezen túl azonban a dolgozat kiemelt tárgya, mellyel a szerző egyúttal Szabolcs‐ Szatmár‐Bereg  megye  könyvtártörténetének  feldolgozásához  is  hozzájárult,  Nyíregy‐ háza  középiskolai  könyvtárai  kialakulásának  és  fejlődésének  részletes  feltárása,  külön  figyelmet  szentelve  az  intézmények  állományainak  a  kor  meghatározó  könyvtár‐ politikai  irányelveihez  való  illeszkedésének.  Több  szempontból  is  hiányt  pótol  a  mű:  egyfelől a korszak könyvtárpolitikájának részletes ismertetésével, másfelől az országos  oktatás‐  és  kultúrpolitika  helyismereti  vonatkozású  összefoglalásával,  valamint  Nyír‐ egyháza  középiskolai  könyvtártörténetének  feltárásával.  A  szerző  legfőbb  kérdése,  mely a többrétű monográfiát összefogja, „hogy milyen lehetősége volt a két világháború kö‐ zötti középfokú iskolai könyvtáraknak a műveltebb ifjúság nevelésére”.  A szerző négy fő egység köré szervezve tárgyalja témáját. Az elsőben a két világhá‐ ború  közötti  Magyarország  gazdasági‐társadalmi  helyzetjelentése  után  átfogó  képet 

74  

  

 

  

kapunk  a  korszak  kulturális‐művelődési  sajátosságairól,  hogy  aztán  alapos  elemzését  olvashassuk a kor kimagasló politikusegyéniségeinek a kultúra‐ és a közoktatásügy te‐ rületén tett javaslatairól, rendelkezéseiről. Klebelsberg Kunó széleslátókörű, rendszere‐ zett  kultúrpolitikai  koncepciója  ösztönzőleg  hatott  a  magyarországi  kulturális  viszo‐ nyok  fellendülésére,  vitathatatlan  érdeme  annak  meglátása  és  beláttatása,  hogy  Ma‐ gyarország  felemelkedésének  stratégiai  fontosságú  területe  lehet  a  „magyar  kultúrfö‐ lény” kiaknázása, ami az oktatás‐ és művelődésügy következetes fejlesztése által való‐ sulhat  meg.  Szerafinné  külön  alfejezetben  tárgyalja  Klebelsberg  könyvtárpolitikai  el‐ gondolásait, melyek mind a tudományt kiszolgáló, együttműködésen alapuló közgyűj‐ teményi rendszerre nézve, mind pedig a szélesebb népréteget kiszolgáló, a művelődés  ügyét  általános  nemzeti  értékként  reprezentáló  népkönyvtári  hálózatra  vonatkozóan  tartalmaztak  hatékony  előírásokat.  A  Klebelsberg  munkatársaként  dolgozó  Kornis  Gyula mint közoktatásügyi államtitkár a nemzeti fejlődést, a társadalmi előrehaladást a  nevelés  segítségével  látta  biztosítottnak,  s  ennek  a  nemzetokító‐népnevelő  credónak  rendelte  alá  nagyszabású,  a  teljes  oktatási  rendszert  átfogó  reformját.  A  közoktatásba  elsősorban  az  alsóbb  népréteget  bevonni  igyekvő  Hóman  Bálint  1932‐től  követte  Kle‐ belsberget  a  kultuszminiszteri  poszton.  Folytatta  elődje  törekvéseit,  s  szintén  vallotta,  hogy  az  oktatás  és  kultúra  Magyarország  számára  feltétlenül  kiaknázandó  stratégiai  erőt jelent.  Az oktatáspolitikai intézkedések részletes ismertetése után, alapos bepillan‐ tást  nyerünk  Hómannak  a  könyvtárügy  egészét  szakértői  módon  meghatározó  könyvtárpolitikai rendelkezéseibe is.  A második fontos tematikus blokk az iskolai könyvtárak történetének részletezésé‐ vel már az oktatás‐ és könyvtárpolitika metszéspontját érinti. Olvashatunk a Népiskolai  Ifjúsági  Könyvtárakat  Intéző  Bizottság,  később  Ifjúsági  Könyvtárakat  Intéző  Bizottság  megalakulásáról  és  tevékenységéről,  valamint  az  Országos  Ifjúsági  Irodalmi  Tanács  működéséről,  mely  elsődlegesen  rendelkezett  a  „beszerzendő”  és  a  „beszerezhető”  művek  meghatározásának  és  listába  szedésének  jogával.  A  listára  kerülés  kritériumai  között  elsősorban  vallás‐erkölcsös  és  politikai  szempontok  szerepeltek,  az  irodalmi‐ művészi érték megítélésének fontossága háttérbe szorult. Ennek oka persze az a sajátos  politikai hangulat, ami az adott korszakot oly mélyen átitatva és cseppet sem meglepő  módon uralta. A büszke nacionalista és a konok vallás‐erkölcsös érzület, mely a politi‐ kát jellemezte, ezáltal természetesen a kultúra egészét is befolyásolta. Nem véletlen te‐ hát a szélsőséges, irredenta művek pozitív elbírálása sem, mely teljesen magától értető‐ dő  módon  képviselte  a  populáris  irodalom  egyik  fő  irányvonalát.  A  könyvjegyzék,  melytől eltérni nem vagy csak alapos és hosszadalmas felülvizsgálat árán lehetett, szá‐ mos izgalmas kérdés továbbgondolására ad alkalmat. Először is ott van a monográfia fő  kérdése: mennyiben volt alkalmas ez a lista kiműveltebb emberfők nevelésének kiszol‐ gálására,  egyáltalán  milyen  lehetőséget  biztosíthatott  egy  meghatározott  politikai  esz‐ merendszernek  alárendelt,  tartalmat  korlátozó  deklaráció?  Ami  kétségessé  teszi  az  ilyenfajta listák jogosultságát, az elsősorban nem a felvett művek esetenkénti értékbeli  megkérdőjelezhetősége – a monográfiában mellékletként közlésre került a teljes könyv‐ jegyzék  –,  hanem  a  megkérdőjelezhetetlen  értékű,  csak  éppen  a  listákról  hiányzó  mű‐ vek léte. Érdekes olvasásszociológiai kérdés lehet annak kikutatása is, hogy mennyiben  tértek el végül is nem csak az intézmények, de még inkább a tanulók olvasmányaik ki‐ választásakor,  házi  könyvtáruk  alakításakor  a  lista  ajánlásaitól.  Szerafinné  egyébként 

75  

  

 

  

erre vonatkozó adatokat is közöl, de elmondása szerint sajnos nagyon minimális volt az  e területen kutatható anyagok száma, ill. azok információértéke.  A monográfia következő, nagy mélységben feltárt területe a Szabolcs vármegye és  Nyíregyháza  kulturális‐művelődési  életére  vonatkozó  ismeretek  tárgyalása  a  vizsgált  korszakban.  A  rengeteg  levéltári  adat  felhasználásával  kidolgozott  fejezet  számos  in‐ formációval  szolgál  Nyíregyháza  népességére,  társadalmi  összetételére  vonatkozóan,  kimerítő  tájékoztatást  kapunk a  város és a  vármegye  közkönyvtári  ellátottságáról,  va‐ lamint Nyíregyháza közoktatási helyzetéről, kiegészítve ezt a tanulók illetőségére, val‐ lására és származására vonatkozó statisztikákkal.   A dolgozat utolsó fontos állomása Nyíregyháza iskolai könyvtártörténetének össze‐ foglaló bemutatása, melyben a szerző 11 nyíregyházi középiskola könyvtárainak kiala‐ kulását,  állományszervezését‐,  gyarapítását‐  és  nyilvántartását,  valamint  könyvtári  személyzetének  szerveződését  teszi  vizsgálatának  tárgyává. (Ezek  az  alábbiak:  Királyi  Katolikus  Főgimnázium,  Ágostai  Hitvallású  Evangélikus  Leánygimnázium,  Ágostai  Hitvallású Kossuth Lajos Reálgimnázium, Angolkisasszonyok Római Katolikus Leány‐ líceuma,  Városi  Felsőkereskedelmi  Iskola,  Angolkisasszonyok  Római  Katolikus  Női  Felső‐kereskedelmi  Iskola,  Állami  Elemi  Tanítóképző  Intézet,  Kálvineum  Tanítóképző  Intézet,  Községi  Jókai  Mór  Polgári  Fiúiskola,  Községi  Polgári  Leányiskola,  Leány‐ kálvineum Polgári Iskolája.)   A kötet a hivatkozások és a rövidítések jegyzékével, valamint angol és német nyel‐ vű összegzéssel zárul. A szerző feltünteti a levéltári és a bibliográfiai forrásokat, s mel‐ lékletként  közöl  számos  további  tanulmányozásra  érdemes  korabeli  dokumentumot,  mint pl. a fentebb már említett, a Hivatalos Közlönyben megjelent könyvjegyzéket.     Ment‐e tehát a könyvek által a világ elébb? A monográfia mottójául választott kér‐ désnek  –  mely  természetesen  itt  csupán  a  vizsgált  korszakban,  adott  földrajzi  helyen  megmutatkozó  állapotokat  hivatott  felölelni  a  kötet  fent  említett  fő  kérdésének  értel‐ mében –, ha egyértelműen megnyugtató válaszát nem is, alapos átgondolását azonban  mindenképpen megkapjuk szerzőnktől, aki hiánypótló, a témát nagy mélységben feltá‐ ró  dolgozatával  remélhetőleg  utat  nyitott  további  kultúrtörténeti  és  művelődésszocio‐ lógiai kutatás számára is.    Szerafinné Szabolcsi Ágnes    Kultúrpolitika, iskola, könyvtár : A kultúrpolitika hatása Nyíregy‐ háza  középfokú  iskolai  könyvtáraira  a  két  világháború  között  /  Szerafinné  Szabolcsi  Ágnes.  – Nyíregyháza  :  Nyíregyházi  Főiskola,  2007. – 232 p. : ill. ; 26 cm     Bibliogr.: p. 188‐193.     Angol és német nyelvű összefoglalóval     A mellékletekben források    ISBN 978 963 06 2173 1 kötött : 3000,‐ Ft 

76  

  

 

  

ILYÉS GÁBOR

„SZORGALMAS SZORGALMATOS” * Az 1989‐es rendszerváltozást követően megindult hazánk településeinek öntudatra éb‐ redése. A tanácsrendszer helyébe lépő önkormányzatok a települések önigazgatásának  megszervezésén és a mindennapok problémáinak megoldásán túl vissza is tekintettek.  Ennek az öntudatra ébredésnek és visszatekintésnek legékesebb bizonyítékai a sorra el‐ készülő településcímerek. Ettől az időszaktól kezdve megnövekedett a szűkebb pátriát  bemutató kötetek, tanulmányok száma is. Ezen a területen az önkormányzatok két utat  jártak be: 1. a történettudománnyal hivatásszerűen foglalkozó, profi történészeket kér‐ tek fel a település múltjának felkutatására és megírására, 2. odaálltak a településhez va‐ lamilyen  szállal  kötődő amatőr  kutatók  mellé, akik  a  források felkutatásával utánajár‐ tak  az  adatoknak  és  feldolgozva  azokat  elkészítették  a  település  történetét.  Ez  utóbbi  esetben, ha az érzelmi motiváció, vagyis az adott településhez való bármilyen kötődés,  elhivatottság kellő szakszerűséggel párosult, akkor jó és használható helytörténeti köte‐ tek születtek.  Szántó László Szorgalmas Szorgalmatos című munkája ezen kötetek közé sorolható. A  szerző Szorgalmatoshoz való kötődését önmaga fogalmazza meg a kiadvány bevezető‐ jében: „Szorgalmatoshoz való kötődésem régi és szoros. Sok szál fűz az itteni emberekhez: képe‐ sítés  nélküli  nevelőként  kezdtem  a  településen  tanítani  45  évvel  ezelőtt.  Megszerettem  a  szorgalmatosi gyerekeket és megismertem a szorgalmas, becsületes, az iskolájukért mindent vál‐ laló szülőket. A kötődésem másik szála személyes: feleségemet is innen választottam, és itt szüle‐ tett meg első gyermekünk.” Ez tehát az a nagyon fontos érzelmi töltet, ami a pedagógus  Szántó Lászlót arra predestinálta, hogy a könyvtárakat, a megyei levéltárat, az önkor‐ mányzati és egyházi hivatalokat járva összegyűjtse mindazon forrásokat, amelyeket az‐ tán összedolgozva megírhatta – ahogy ő nevezi – „helytörténeti munkáját”. Szerencsés  dolog, hogy az érzelmi indíttatású lelkesedés mellé kellő alázat is társult, így tudta kér‐ ni és elfogadni a levéltár vezetőinek és munkatársainak folyamatos szakmai segítségét,  különösen Kujbusné dr. Mecsei Éva lektori minőségében tett tanácsait és észrevételeit.                                                              * Elhangzott a Helytörténeti délutánon, 2009. július 13‐án 

77  

  

 

  

E szakszerűség látványos jelei a lábjegyzetek és a 4 oldalon felsorolt felhasznált iroda‐ lom és források sora. A szerző az írott források megszólaltatását Szorgalmatos egykori  és mai lakóinak adatközlésével próbálta meg minél teljesebbé tenni. Sokatmondó, hogy  a lista 244 adatközlő nevét, életkorát, foglalkozását és lakcímét közli!  Szorgalmatos  község  megyénk  nyugati  részén,  Tiszavasvári  és  Tiszalök  közt  fél‐ úton  helyezkedik  el.  A  Tiszavasvárihoz  tartozó,  majd  1000  lelket  számláló  település  2002‐ben nyerte el önállóságát. Ezt a fiatal, mindössze 150 éves múltra visszatekintő te‐ lepülést a szerző 4 fő fejezetben igyekszik bemutatni: 1. Szorgalmatos története 2. Élet  Szorgalmatoson a XIX–XX. században 3. Szorgalmatosiakról, Szorgalmatosról 4. Adat‐ tár.  Szorgalmatos  történetének  bemutatása  egy  régészeti  összefoglalóval  kezdődik.  Scholtz  Róbert,  a  Jósa  András  Múzeum  régésze  a  szerző  felkérésére  arra  vállalkozott,  hogy a régészeti leletek megszólaltatásával bemutassa a község államalapítás előtti tör‐ ténetét. E cél érdekében ásatásokat is végzett, de egy‐két izgalmas leleten kívül „a három  lelőhelyről napvilágra került összes lelet sem tölt meg egy múzeumi dexion‐polcot”. Így ez a ta‐ nulmány  nem  lehetett  több,  mint  a  környék  korrekt  általános  régészeti  leírása,  össze‐ foglalása belecsempészve azt a néhány Szorgalmatosról és környékéről előkerült leletet.  A történeti részben a szerző a továbbiakban Szorgalmatos kialakulásáról ír, arról, hon‐ nan kapta, mit jelent a település neve és a térképek megszólaltatásával arról mikor ala‐ kult ki,  mikortól  beszélhetünk Szorgalmatos  létezéséről. Megtudjuk,  hogy Szorgalmas  uradalmi tanya a Dessewffy családnak köszönheti alapítását a 19. sz. közepén.   Innen gömbölyíti tovább a fonalat a következő fejezet, mely a XIX – XX. századi éle‐ tet mutatja be Szorgalmatoson 5 alfejezetben: 1. Lakosság 2. Közügyek 3. Megélhetés 4.  Küzdelem az iskoláért 5. Egészségügy. A lakosságról szóló részben név szerint felsorol‐ ja a szorgalmatosi anyakönyvezettek nevét, azok életkörülményeit, munkalehetőségeit,  ír a föld‐ és házhelykiosztásokról, az egyházi élet megszervezéséről és röviden a II. vi‐ lágháború  helyi,  nem  túl  dicsőséges  napjairól.  Itt  mutatja  be  azokat  a  művelődési  és  szórakozási lehetőségeket is, amelyek 1948 után a település lakói előtt kínálkoztak, sőt  név szerint megismerhetjük a beatzenét szolgáltatókat és a helyi focicsapat tagjait is.  A közügyek címszó alatt olvashatjuk azoknak a személyeknek a neveit, akik a köz  érdekében tevékenykedtek választás vagy megbízás útján egészen 2007‐ig, a kötet meg‐ jelenéséig.  Itt  mutatja  be azokat  a  folyamatokat is, amelyek  a  helyi infrastruktúra  és  a  közösségi élet fejlesztését szolgálták, de itt ír részletesebben Szorgalmatos címeréről is.  A megélhetés című részben két lényeges elemet emel ki a szerző, amely a szorgal‐ matosiak életét megkönnyítette: 1. 1896‐ra megépült az a vasúti szakasz, ami lehetővé  tette a megyeszékhely megközelítését 2. a helyi lakosok földhöz jutása (Nagyatádi‐féle  földreform,  vitézi  telkek,  1945‐ben).  Jelentős  helyet  foglal  el  a  helyi  téesz  bemutatása,  amit még 1949‐ben hoztak létre a budapesti Világifjúsági Találkozón résztvevő szorgal‐ matosi küldöttek VIT néven. Ez a téesz 1956‐ig működött, majd 1957‐ben újjászervező‐ dött Újidő néven. Ez majd 1970‐ben tiszavasvári téeszekkel egyesült Zöldmező néven.  Ilyen néven élte meg a rendszerváltozást is és szövetkezeti formában még ma is műkö‐ dik. A szerző egy dolgozat alapján külön oldalakat szentel a Révész Cégcsoport törté‐ netének bemutatására.  A  legtesthezállóbb  feladata  volt  Szántó  Lászlónak  a  helyi  iskolaügy  történetének  megírása. Kiderül, hogy 1937‐ig Büdszentmihályra jártak a szorgalmatosi gyerekek is‐

78  

  

 

  

kolába, majd 1937‐ben helyi iskola létesült. A leírást H. Molnár Sándorné volt igazgató‐ nő visszaemlékezéseivel színesíti és sok‐sok adattal gazdagítja.  Érdekes fejezete a kötetnek a helyi egészségügy bemutatása. Itt részletesen megis‐ merhetjük  a  leggyakoribb  halálokokat  és  a  betegségek  gyógyítására  vonatkozó  népi  praktikákat.  Így  érkeztünk  el  a  kötet  feléhez.  Eddig  a  tulajdonképpeni  helytörténeti  munka  Szorgalmatos település történetéről és annak lakóinak életéről. Ezután egy visszaemlé‐ kezés‐csokrot nyújt át nekünk a szerző: 78 egykori és mai szorgalmatosi személy emlé‐ kezik  vissza  a  régmúlt  időkre.  Ez  az,  amikor  a  történelem  megelevenedik  –  ahogy  a  szerző  fogalmaz  –  „az  írott  forrásokból  kialakított  múltképet  teszi  élővé,  személyessé  a  kiad‐ vány visszaemlékezéseket tartalmazó része”. Igen izgalmas része ez a kötetnek, és nem csak  a  mai  szorgalmatosiaknak,  de  azért  elsősorban  nekik,  különösen  annak  a  fényében,  ahogyan azt az egyik visszaemlékező megfogalmazta: „Az a gondolat jut ilyenkor eszem‐ be, amikor a régi eseményekre emlékezem, „Szeressük a régit, ahogy kijár neki, de valójában az  újért kell élnünk” és azt tapasztalom, hogy az újért a régit mindig elhagyjuk.” Ezért is értékes  ennek a 78 személynek a megszólaltatása, hogy a maiak ismerjék meg a régi dolgokat,  mi az, amiket elhagynak.  Vármegyei monográfiáink adattárai jutottak eszembe, amikor elérkeztem a szorgal‐ matosi adattárhoz, amiből név szerint megismerhetők a közügyek intézői, az oktatók‐ nevelők, az egészségügyi dolgozók, a református egyház lelkipásztorai és gondnokai, a  gazdasági élet irányítói, a kitüntettek és akik Szorgalmatos jó hírét vitték.  A függelékben a levéltári és egyéb források közlése után a település lakóinak teljes  névsora olvasható! A kötet végén Szorgalmatosi anzix néven színes képmelléklet talál‐ ható  a  település  középületeinek  fotóival,  egyházi  pillanatképekkel  és  Nyulánszky  Mi‐ hályné,  valamint  Borbély  Margit  festményeivel.  A  kötet  egyéb  oldalain  egyébként  jól  kiválasztott fekete‐fehér fotók láthatók.  Befejezésül feltétlenül meg kell említeni, hogy Szántó László nyugdíjas pedagógus  szorgalmas és kitartó munkájának gyümölcsét azért foghatják a szorgalmatosiak és a te‐ lepülés története iránt érdeklődők a kezükbe, mert az Révész Bálint és családja támoga‐ tásával megjelenhetett.  És már csak egy óhaj e rövid könyvismertető végére: a szorgalmatosi iskola jelenle‐ gi  pedagógusai  vegyék  kezükbe  és  olvassák  Szántó  László  munkáját  olyan  szemmel,  hogy mit tudnak belőle felhasználni, hasznosítani a tanításaik során, hogy a tanítványa‐ ikban megerősítsék a településükhöz és ezáltal a hazájukhoz való kötődésüket, hiszen  Vasvári Pál szavaival: „A honi történet tudása nélkül nincs honszeretet”.      Szorgalmas  Szorgalmatos  /  Szántó  László  ;  [fotók  Ekhardt     Julia et al.]. – Szorgalmatos : [Szerző], 2007. ‐ 351 p. : ill., színes ;      24 cm     Bibliogr.: p. 329‐332.       ISBN 978 963 06 4047 3 fűzött : ár nélkül     908.439.161 Szorgalmatos         

79  

  

 

   F Ó K U S Z B A N

A

C I V I L

S Z E R V E Z E T E K

NÉZŐ ISTVÁN

NEGYEDSZÁZADOS A KISVÁRDAI VÁROSSZÉPÍTŐ EGYESÜLET A Kisvárdai Városszépítő Egyesület megalakítására 1983 tavaszán történt az első lépés.  Az akkori időknek megfelelően a helyi „alulról jövő” kezdeményezést valamilyen tár‐ sadalmi szervezetnek kellett felkarolnia, hogy célba érhessen, így az egyesület létrejöt‐ ténél a Hazafias Népfront bábáskodott. A hivatalos megalakulásra 1984. április 6‐án ke‐ rült sor.  Az  alapítók  a  város  szépítését,  a  lakosok  ilyen  jellegű  aktivitását,  a  „haladó”  ha‐ gyományok ápolását, a városrendezési tervek előkészítésében történő segítségnyújtást,  a rendezési elképzelések véleményezését, a történelmi‐ és természeti értékek megóvását  tartották legfőbb céljuknak.  Az  általánosan  megfogalmazott  elképzeléseket  konkrétumok  formájában  is  valóra  kellett váltani, s erre az apropót a település főterén álló egykori banképület megmenté‐ se szolgáltatta. A város akkori vezetői ugyanis lebontásra ítélték a mintegy 150 eszten‐ dős,  pár  éve  üresen  álló  építményt,  s  ezt  a  városlakók  közül  többen  ellenezték.  Az  egyesület is fellépett a terv ellen, akár azt is mondhatnánk, hogy éppen az épület meg‐ óvása érdekében jött létre. A helyi „ellenállás” elérte, hogy az eklektikus, pusztulófél‐ ben lévő épület 1983‐ban a városvédő Ráday Mihály televíziós műsorába is bekerült, s  ez a nyilvánosság is hozzájárult, hogy az épületet az évtized vége előtt felújították, és  1990‐ben a városi könyvtár költözött a helyiségeibe.  Második látványos eredményként a kisvárdai temetőben lévő kegyeleti helyet kell  említeni, melynek létrehozását az egyesület kezdeményezte, és a tanács, ill. magánosok  és gazdálkodó egységek támogattak. Az oszlopokon álló, fedett emlékhelyen a világhá‐ borúkban  elesettekre,  az  1956‐os  áldozatokra,  és  a  holokauszt  során  elpusztítottakra  emlékezve helyeztek el egy‐egy emléktáblát. A mintegy egymillió forintba kerülő em‐ lékhelyet 1989 őszén kezdték építeni és a következő évben adták át. Az építmény azóta  minden évben különböző megemlékezések színtere.  A  Kisvárdai  Városszépítő  Egyesület  1992‐ben  kezdeményezte,  hogy  1995‐ben,  I. László halálának 900‐dik évfordulóján, Szent Lászlót ábrázoló szobor létesüljön a vá‐ rosban.  Ennek  érdekében  az  egyesületen  belül  százezer  forintos  induló  tőkével  létre‐ hozták  a  Szent  László  Emlékmű  Alapítványt.  Az  önkormányzathoz  is  eljuttatták  ter‐

80  

  

 

  

vünket, de az először érdemben nem reagált, így az alapítvány kuratóriuma úgy dön‐ tött,  hogy  2000.  augusztus  20‐án,  az  államalapítás  ezredik  évfordulójának  tiszteletére  felállítják  a  tervezett  szobrot.  Ismét  az  önkormányzat  felé  fordultak,  s  a  képviselő‐ testület 1996‐ban kimondta, hogy a szobor felállítását támogatja. 1997‐ben a kivitelezés‐ re pályázatot hirdettek, a beérkezett tervek és elkészített modellek alapján a felkért bí‐ rálók Györfi Sándor szobrászművész alkotását ítélték a legjobbnak. A lovas szobor fel‐ avatására 2000. június 24‐én került sor, s a mű azóta a város egyik jelképévé vált.  2003‐ban az egyesület alapszabályának módosítására került sor, ugyanis közhasznú  egyesületté való nyilvánítását kérte, s ezt az óhajt a bíróság teljesítette.  Ekkoriban  az  egyesület  kezdeményezte  egy  Rákóczi‐dombormű  létrehozását,  és  a  kisvárdai váron való elhelyezését is, mivel a fejedelem több alkalommal is megfordult  Kisvárdán,  sőt  utolsó  hadiszemléjét  is  itt  tartotta.  Az  ötletet  anyagi  lehetőségeinkhez  képest a kivitelezés felé mozdították, s szövetségesre leltek a helyi önkormányzatban és  a  Rákóczi  Szövetség  helyi  csoportjában.  Az  alkotás  megvalósítását  anyagiakkal  támo‐ gatta a Képző‐ és Iparművészeti Lektorátus is, mindezek eredményeként egy ünnepség  keretében 2003. július 19‐én került sor Györfi Sándor Rákóczi‐domborművének felava‐ tására a vár déli falán. Ettől kezdve a Rákóczi Szövetség minden évben itt tartja a sza‐ badságharcról való megemlékezését.  A  következő  esztendőben  újabb  művészeti  alkotás  került  a  várfalra.  2004‐ben,  Ba‐ lassi Bálint születésnek 450 évfordulója alkalmából kihasználva azt a helyi vonatkozást,  hogy a költő a kisvárdai Várday Mihály özvegyét vette el feleségül, s egy ideig a mező‐ városban is tartózkodott, pályázatot nyújtottak be a Képző‐ és Iparművészeti Lektorá‐ tushoz egy dombormű készítésére, s ennek eredményeként 400.000 forintot nyertek el.  Az  alkotást  Györfi  Sándor  készítette  el,  és  2004.  október  9‐én  leplezték  le  a  Balassi‐ domborművet. Az avatás után a Városi Könyvtárban Móser Zoltán fotóművész Balas‐ sival  kapcsolatos  gondolatait,  és  Kobzos  Kiss  Tamás  előadóművész  megzenésített  Ba‐ lassi verseit hallgatták meg az érdeklődők.  Ez az esztendő azonban nem csak emiatt érdemel kiemelt figyelmet. Mivel Kisvár‐ da  lakosságának  negyedét  a  két  világháború  között  a  zsidóság  alkotta,  s  a  mintegy  3.500 főből a 1944  után  csak  negyedük maradt  életben,  ezért  az  egyesület  elhatározta,  hogy a holokauszt hatvanadik évfordulója alkalmából az egykori zsinagóga, a mai Rét‐ közi Múzeum falán emléktáblát állít. Az NKA pályázatán 340.000 forintot nyertek, s a  2004. május 30‐i, színes műsorral egybekötött avatás, nagyszabású seregszemléje lett az  egykor Kisvárdán élt zsidóságnak, illetve azok leszármazottainak. A hazalátogatóknak  – más egyesületek segítségével –, egy ebéddel összekötött baráti találkozót is szervez‐ tek.  Az egyesület céljának tartja a hagyományápolást és az ismeretterjesztést is, így en‐ nek érdekében a kiadványozás felé is elmozdult. 2000‐ban a Szent László szobor avatá‐ sához kapcsolódóan a Kisvárdai egyházak története Szent Lászlótól napjainkig című tanul‐ mánykötetet jelentették meg.  Kisvárda  zsidóságnak  állítottak  emléket,  s  ugyanakkor  a  település  történetének  is  fontos aspektusát tették megismerhetővé akkor, amikor 2003‐ban kiadták az egyesület  egyik tagjának A zsidóság Kisvárdán című monográfiáját.  2004‐ben  ʺOtt  kinn  a  dombon  csend  honolʺ  címmel  Móser  Zoltán  fotóművésznek  a  kisvárdai  zsidótemetőről  készített  albumát  jelentették  meg.  Ehhez  és  egy  kiállításhoz 

81  

  

 

  

sikeresen pályáztak, s félmillió forintot nyertek a Holokauszt Megemlékezések Ideigle‐ nes Szakmai Kollégiumának pályázatán.  A városszépítő egyesület bizonyos mértékig honismereti‐értékmentő tevékenységet  is végez, s ennek keretében szintén ebben az évben jelent meg A kisvárdai vár története c.  kötet is, melynek szintén az egyesület volt a kiadója.  Az elmúlt években a városszépítők a városrendezési tervek kapcsán lépett fel javas‐ lataikkal,  illetve  folyamatosan  napirenden  tartják  a  város  határába  kibocsátott  ipari  szennyvíz kérdését.  Az egyesület vezetőjének a tevékenységét Kisvárda város képviselő‐testülete azzal  ismerte el, hogy Lengyel Szabolcsot 2009‐ben Pro Urbe‐díjban részesítette. 

82  

  

 

  

ILYÉS GÁBOR

A NYÍREGYHÁZI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET

Az egyesület alapítása 1986. május 28‐án megalakult a Város‐Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetsége.  Szeptemberben a Szövetség elnöke, S. Hegedüs László levélben kereste fel azon város‐ ok  tanácselnökeit  és  a  Hazafias  Népfront  városi  titkárait,  ahol  ilyen  egyesületek  még  nem működnek és alapításra buzdította őket. A levélből kiderül, hogy az országos szö‐ vetség  a  Hazafias  Népfront  VIII.  Kongresszusa  kezdeményezésére  a  Népfront  kereté‐ ben alakult meg. A Szövetség alapvető célja, hogy „összefogja, képviselje és segítse a telepü‐ lések  építészeti  értékeinek  védelmére,  szépítésére  és  a  lakosság  igényei  szerinti  fejlesztésére  irá‐ nyuló társadalmi mozgalmat”. Az elnök javasolja egy a Városi Tanácsnak bejelentett, 5–7  tagú szervezőbizottság megalakítását. Közli még, hogy „a megalakuló egyesület vagy bará‐ ti kör elsősorban a népfronttal tart mozgalmi kapcsolatot hasonlóan a Szövetséghez, és szorosan  együttműködik a tanáccsal. Természetesen nem alárendelt módon, hanem együttműködő, vitat‐ kozó, egyenrangú félként”.  Pintér  Miklós,  a  Hazafias  Népfront  nyíregyházi  városi  titkára  dr.  Fodor  Józsefet  kérte fel a szervező bizottság elnökének. A bizottság tagjai voltak még: dr. Bojti István,  Burget  Lajos,  dr.  Pethő  András,  Simon  Györgyné  és  dr.  Vincze  István.  Az  előkészítés  során  összeállították  az  alapszabály  tervezetét,  tagokat  toboroztak,  majd  kiküldték  a  meghívókat az alakuló közgyűlésre, amelyet 1987. június 22‐ére, 17 órára hívtak össze.  A közgyűlést Fodor Attila nyitotta meg, aki a megjelentek között köszöntötte dr. Csáky  Csabát,  az  Országos  Szövetség  titkárát  is.  A  közgyűlést  megnyitó  szavaiban  idézte  Pozsgai  Imrét,  a  Hazafias  Népfront  Országos  Tanácsának  főtitkárát,  aki  a  mozgalom  hasznosságát a következőképpen fogalmazta meg: „A természet‐ és környezetvédelem vi‐ lágszerte, de főként e fejlett országokban elsőrendű politikai ügy, erre az ügyre politikai pártok,  mozgalmak szerveződnek a világban. Jó lenne, ha a népfront a szocialista nemzeti egység jegyé‐ ben tudná vállalni ennek az ügynek az összes következményeit és képviselni ott, ahol kell és ott,  ahol  lehet.  Eleve  e  gondolatkörbe  tartozik  a  településpolitika,  a  város‐községvédelem,  szépítés 

83  

  

 

  

ügye is”. Fodor Attila szerint a városvédő és szépítő egyesületek tevékenységével a te‐ lepülések gazdagodnak, teret nyitnak az állampolgári kezdeményezéseknek, és fejlesz‐ tik az érintkezési kultúrát, egymás véleményének toleráns megismerését, valamint a vi‐ takészséget.  Ezt követően dr. Margócsy Józsefnek adta át a szót, aki kifejezte örömét az Egyesü‐ let megalapítása fölött. Szerinte a városvédés dinamikus tartalmát kell felfogni: „A vá‐ rost az ittlakóknak kell megvédeni, szépíteni. Egyeztetni kell a városvédést a város fejlesztésének  dinamizmusával”. Javasolja azt is, hogy járják körül a várost, mert Nyíregyházához nem  csak a városközpont tartozik. Végezetül hangsúlyozta, hogy „ez az Egyesület nem ható‐ ság, ha érezni fogja helyét és felelősségét, akkor sikeres lesz munkája”.  Margócsy  tanár  úr  hozzászólása  után  az  Országos  Szövetség  nevében  dr.  Csáky  Csaba köszöntötte  a  közgyűlés  résztvevőit.  Többek  között  kifejtette,  hogy  „a mában  az  egyesületek  megalakulása  mögött  nem  divat,  hanem  társadalmi  szükséglet,  tenniakarás  van”.  Ehhez a tenniakaráshoz kívánt sok sikert.  A köszöntők után Fodor Attila megállapította, hogy az Egyesület a belépők számát  tekintve megalakítható, majd a napirendi pontoknak megfelelően dr. Fodor József leve‐ zetésével elsőként megvitatták az alapszabály tervezetét. A hozzászólások után a köz‐ gyűlés a módosított alapszabály‐tervezetet egyhangúlag elfogadta.  Második  napirendi  pontként  megválasztották  az  Egyesület  tisztségviselőit. A  köz‐ gyűlés minden jelöltnek egyhangúlag bizalmat szavazott. Az Egyesület elnökéül Fodor  Gézát, az MSZMP Városi Bizottságának titkárát választották. Fodor Géza betegség mi‐ att nem tudott részt venni a közgyűlésen, a személyét Szemerszki Miklós mutatta be a  közgyűlésnek: 1951 óta él és tanít Nyíregyházán. 1971‐től a Városi Tanács Művelődési  Osztályának vezetője, 1981‐től az MSZMP városi ideológiai titkára. Titkárrá dr. Fodor  Józsefet  választották,  aki  1969‐től  a  Terv‐  és  Munkaügyi  Osztály  vezetőjeként  dolgo‐ zott: „42 évig építette a megyét és a várost”. Bemutatkozójában kifejtette, hogy szeretne te‐ vékenyen részt venni a város szépítésében. A gazdasági ügyek intézésével Nagy Mik‐ lósnét  bízták  meg,  aki  hosszú  ideig  számviteli  munkakörben  dolgozott.  Az  Ellenőrző  Bizottság  elnökévé  dr.  Diczházi  Mariannát  (a  Felső‐  Tiszavidéki  Vízügyi  Igazgatóság  Jogi Osztályának vezetője), tagjaivá Názon Gyulát (SZÁÉV beruházási előadó) és Papp  Istvánt (a Kommunális Szolgáltató Vállalat főmérnöke) választották. Az Egyesület há‐ rom alakítandó szakosztályának megfelelően három alelnököt is választottak. A Szépítő  Szakosztály vezetője dr. Koncz Imre (a Nyíregyházi Városi Tanács elnökhelyettese), az  Építőé  Kopka  János  (a  Kelet‐Magyarország  főszerkesztője),  míg  a  Védő  Szakosztályé  dr. Pethő András (a KEMÉV igazgatója) lett. Befejezésül választmányi tagokká válasz‐ tották  Bán  Ferencet  (a  NYÍRTERV  tervezőmérnöke),  dr.  Bojti  Istvánt  (belgyógyász  szakorvos), Burget Lajost (a Kelet‐Magyarország újságírója), dr. Hargitai Jánost (a TIT  megyei szervezetének titkár helyettese), Koroknay Gyulát (nyugalmazott művészettör‐ ténész)  és  dr.  Mező  Andrást  (a  Bessenyei  György  Tanárképző  Főiskola  főigazgató  he‐ lyettese).  A  vezetőség megválasztása  után  Csabai  Lászlóné, a Városi  Tanács  elnöke  köszön‐ tötte  a  tisztségviselőket,  majd  kifejtette,  hogy  a  Városi  Tanács  vezetősége  sürgette  az  Egyesület létrehozását, hiszen az segítheti, hogy a város a hagyományok tiszteletével jó  irányban  fejlődjön.  Néhány  aktuális  kérdésre  már  fel  is  hívta  a  figyelmet  és  kérte  az  Egyesület bekapcsolódását a munkába. Így közölte, hogy készül a város rendezési ter‐

84  

  

 

  

ve, melynek része pl. a Honvéd utca, a Kígyó utca és a Vay Ádám körút rendezése és  beépítése és cél egy sóstói gyógyszálló építése is.  Dr. Fodor József megköszönte a megválasztott tisztségviselők nevében a bizalmat, a  megjelentek aktív részvételét, bejelentette, hogy szerdánként 3 és 5 óra között fogadó‐ órát tart a Hazafias Népfront városi székházában, majd bezárta a közgyűlést.   Nyíregyháza Városi Tanács VB. Igazgatási Osztályának 1987. szeptember 9‐én kelt  határozatában a Városvédő Egyesületet nyilvántartásba vette, ezzel az Egyesület meg‐ alapítása  hivatalosan  is  megtörtént.  Az  irattárban  található  első  taglistán  már  84  név  szerepel! 

Az egyesület céljai Az Egyesület fő törekvése az épített és természeti környezet értékeinek védelme, meg‐ őrzése, korszerű és esztétikus fejlesztésének elősegítése, a tájhoz, a történelemhez, a te‐ lepülésszerkezethez illő szépítése. Rövid‐ és hosszú távú városrendezési tervek megvi‐ tatását,  véleményezését  végzi,  módosító  javaslatokat  készít.  Várostörténeti  hagyomá‐ nyok felelevenítésén, megőrzésén, új kezdeményezések elindításán fáradozik. 

Az egyesület tevékenysége „Hozzon  egy  szál  virágot  a  ’48‐as  sírkertbe!”  Az  1848/49‐es  forradalom  és  szabadság‐ harcra emlékező városi ünnepségsorozat részeként a forradalom előestéjén a város te‐ metőjébe  hívjuk  a  polgárokat,  hogy  megemlékezzünk  a  szabadságharcról,  különösen  annak városi szereplőiről.  Hősök napja – május utolsó vasárnapján megemlékezést szervezünk a Hősök teme‐ tőjében, illetve az I. és II. világháborús emlékműveknél.  Aradi vértanúk napja – október 6‐án az evangélikus nagytemplomban az aradi vér‐ tanúkra  ökumenikus  gyász  istentisztelettel  emlékezünk,  valamint  megkoszorúzzuk  Damjanich János szobrát.  „Beszélgessünk városunkról…” – Vitaindító előadások városunk múltjáról és jele‐ néről nem csak tagjaink részvételével.  „Mesélő Nyíregyháza” – Városvédő Füzetek. Ezek a kiadványok zsebnyi méretük‐ nél fogva bármely Nyíregyházával ismerkedő érdeklődő társaként a város 1–1 kevésbé  ismert, vagy eddig még nyomtatásban meg nem jelent ismereteit tartalmazza illusztrá‐ ciókkal, térképekkel kiegészítve.  Támogatjuk  helytörténeti  kiadványok  megjelentetését.  Részt  veszünk  nevezetes  személyek,  események  és  épületek  emlékét  megörökítő  emléktáblák  állításában.  Az  egyesület 22 éves fennállása óta kb. 50 emléktábla elhelyezését javasolta és vitelezte ki.  2007‐ben  kezdeményezésünkre  és  aktív  közreműködésünkkel  került  felavatásra  az  Északi temetőben „A II. világháborúban hősi halált halt nyíregyházi katonák emlékműve”. 

85  

  

 

   Folyamatos feladatunk a Hősök temetőjének felújítása és kutatása. 

Az  1980‐ban  alapított  Város‐  és  Faluvédők  Országos  Szövetsége  tagjaként  kétszer  volt országos találkozó házigazdája.   Az Egyesület fennállásának 15 éves évfordulójára megjelentette a „Régi képeslapok  Nyíregyházáról” képeslapgyűjteményt, valamint kiadta a „15 év – 15 alkotás” képeslap  válogatást. Az összeállítás az egyesület működésének idején a városban létesített épüle‐ teket, szobrokat ábrázolja.  Értékmentés  során  2001‐ben  a  pusztítástól  menekítette  meg  Gáborjáni  Szabó  Kál‐ mán 1951‐ben készített „Állatok” című freskóját, melyet a restaurálás után az Állatpark  márványtermében állított fel.   Az  egyesület  megszervezte  »„A  példa  ereje”  Europa  Nostra‐díjas  alkotások  Ma‐ gyarországon« című kiállítás másodbemutatóját Nyíregyházán. A látogatók megismer‐ kedhettek  mindazokkal  az  építészeti  értékekkel,  melyek  nemcsak  hazai,  hanem  nem‐ zetközi mércével mérve is rangos emlékei a magyar építészet történetnek.   Kezdeményezője,  szervezője,  lebonyolítója  volt  a  nyíregyházi  műemlék  épületek  táblával való megjelölésének. Ezeken a táblákon kívül Nyíregyháza nevezetes épülete‐ inek – melyeket lebontottak –, oly módon állít emléket, hogy a ház jelentőségére utaló  emléktáblát kiegészíti képzőművészek által készített bronz plasztikával, mely az erede‐ ti épületet ábrázolja. Így marad fenn az utókornak a hajdanvolt épület látványa.  Nyíregyháza újratelepítésének 250 éves évfordulója alkalmából az egyesület javas‐ latára  a  városi  közgyűlés  rendeletet  alkotott,  amely  szerint  május  16‐át  városnappá  nyilvánították.   Az Egyesület a honismereti munka elősegítésére az általános iskolások részére több  alkalommal városismereti versenyt, és rajzpályázatot szervezett. A saját kiadású és az  általa  támogatott  kiadványokból  minden  helyi  általános  és  középiskolának  több  pél‐ dányt ajándékozott.  Az Egyesület elfogadott utca‐ és tér elnevezéseivel nap mint nap találkozhatnak a  járókelők.  Nyíregyházán  elsőként  2004‐ben  az  egyesülettel  kötött  együttműködési  megálla‐ podást a Közterület Felügyelet, a polgármesteri hivatal egyik intézménye.   Egyesületünk munkáját a következő díjakkal ismerték el:    2000:   „Kós Károly díjjal”(Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium)  2002:   „Schönvisner István emlékérem”   (Kulturális Minisztérium)  2002:   „Természeti  és  Kulturális  Örökségért  Díj”  oklevél  fokozata  (Ford  Motor  Company)   

86  

  

 

  

LUCZA JÁNOS

A KEMECSEI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET Kemecse,  történetének,  múltjának  megismerésében,  a  szülőföld  szeretetére  való  neve‐ lésben sok szép eredménnyel büszkélkedhet. 2005. július 1‐je kiemelkedő állomás volt e  folyamatban. A küzdelmes, építő múlt és a jövőt tervező és szebbé alkotó jelen elismerő  eredménye a városi cím elnyerése. Várossá válásunk, a városi cím elnyerése arra kész‐ tetett  bennünket,  hogy  immáron  egyesületi  kereteken  belül,  szervezettebben,  hatéko‐ nyabban járuljunk hozzá a „szellemi városiasodás” folyamatához.  Az előzmények is erre köteleztek. „Múltunk tisztelete, jelenünk méltósága” gondo‐ lat hatotta át az elmúlt évtizedek helytörténeti, honismereti munkáját Kemecsén. A tör‐ ténelem tanár „Kozma‐testvérpár” fél évszázados szellemi tevékenysége, a családok, a  kis  közösségek,  a  civil  szervezetek,  az  iskola  hagyományőrző  munkája,  a  város  törté‐ nelmi‐közigazgatási múltja kiemelkedő alap volt.  Kozma  Sándor  tanár‐helytörténész  „Kemecse”  című  korszakos  jelentőségű  könyve,  az akkor már 10 éves Helytörténeti Múzeum, a megyei‐helyi sajtóban megjelent írások,  elemzések szintén meghatározó elemek voltak egyesületünk megalakításában.  Az eddigi folyamatban is részt vevők aktív, lelkes civil közösségé alakultak. A Me‐ gyei Múzeum részéről Dr. Bene János, a Megyei Honismereti Egyesület elnöke Dr. Sza‐ bó Géza személy szerinti támogatását már sok‐sok éve élvezte Kemecse. Az egyesület  megalakításában Labossa Gusztáv, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület elnökének sze‐ mélyes segítsége is fontos volt.  Óvónő, tanítónők, történelem tanárok, elismert műszaki szakemberek, könyvtáros,  irodalom  tanárok,  művelődésszervező,  androgógus  vállalt  közösséget  városunk  szel‐ lemi,  tárgyi  kultúrájának  megőrzésért,  közzétételéért.  Kiemelten  foglalkozunk  a  hely‐ történeti  emlékkel,  néphagyományok  felelevenítésével.  Aktívan  részt  veszünk  a  város  valamennyi rendezvényén, nemzeti‐társadalmi ünnepeink programjaiban.  Egyesületünk  székhelye,  postacíme,  otthona  a  kilenc  szobát  magába  foglaló  Hely‐ történeti  Múzeum.  Ha  kiemeljük  és  összegezzük  eddigi  tevékenységünket,  akkor  e  négy területet tudjuk elsőként kiemelni:  • Tudományos tevékenység, kutatás, publikáció  • Kulturális tevékenység  • Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés  • Környezetvédelem – Természetvédelem 

87  

  

 

  

2005 szeptemberében jelent meg először a „Kemecsei Helytörténeti Krónika” azóta fo‐ lyamatosan,  immáron  5  évfolyamban,  negyedévente,  8  oldalon  egyesületünk  szakmai  lapja.  A „Beköszöntő”‐ben így fogalmaztunk: „Kemecse 1000 éves színes, fordulatos tör‐ ténelmi eredményekben gazdag múltját szeretnénk még részletesebben feltárni. A lehe‐ tőséghez  képest  a  széles  közönség  előtt  még  nem  ismert  részleteket,  személyeket,  tár‐ gyakat bemutatni.  Bízva  szellemi  hasznosulásukban,  hogy  élményt  nyújtsanak,  érzéseket  keltsenek,  erősítsék  az  olvasó  gyermek‐felnőtt  szülőföld  szeretetét.  Egyúttal  felajánlva  a  fiatalok  tudományos dolgozataihoz, iskolai dolgozataikhoz, forrásként való felhasználásához.”    Ez a 200 példányban negyedévente megjelenő lap, tisztelgés múltunk iránt, vállalt  célunk,  hogy  erősítse  megbecsülésünket  szűkebb  és  tágabb  hazánk,  nemzetünk  iránt.  Az ötödik éve megjelenő „Kemecsei Helytörténeti Krónika” írásai, cikkei közül a teljesség  igénye nélkül témánként a következőket emeljük ki:    1. Személyek:  a) Harsányi Ferenc (1915–1997) pedagógus‐irodalmár  b) Kriston  Endre  (1877–1960)  felszentelt  püspök,  az  egri  székes  főkáptalan  nagyprépostja  c)

Pásztor Dániel (1816–1883) 19. századi pedagógus, jogtudós 

d) Rózsa  András  költő,  sportújságíró,  miniszterelnöki,  köztársaság  elnöki  szaktanácsadó  e) dr.  Bálint  József  (1930‐  )  közgazdasági  tudományok  kandidátusa,  nyugal‐ mazott államtitkár  f)

Krasznay  Gábor  (1821–1890)  1848/49‐es  honvédszázados,  Nyíregyháza  polgármestere (1873–1890) 

g) Lipők Lajos (1946‐ ) 735 szoros bajnoki mérkőzéssel országos szintű sport‐ ember – szélső hátvéd  h) Répásy Mihály (1800–1849) 1848/49‐es honvédtábornok 

2. 3. 4.

i)

Dr. Pásztor Benjámin (1934–2007) főállatorvos 

j)

Dr. Megyery Géza (1846–1930) kúriai bíró, felsőházi tag 

k) Debrovszky  Gyula  (1944–1955)  közötti  hadifogság    Vasutasok – családok 1867–1934 között  Első – második világháborús tablók, csoportképek, élettörténetek  Fotók, albumok régi házakról, kúriákról, épületekről 

története 

88  

  

 

   5.

Családtörténetek – történelmi családok Kemecséről  a) Mikecz – Megyery – Krasznay – Répásy – Kriston‐ Szitha – Juhász – Bene‐ dek – Horváth családokról 

6.

Családfa:  a) Bányai (1848‐tól napjainkig)  b) Megyery (1785‐től napjainkig)    7. 100 éves kovácsmesterség története  8. Országgyűlési képviselők a dualizmus, majd a Horthy‐korszakból  9. Forrásközlések: a rovat fontosságát a szakemberek, a szakma vezetői is elismer‐ ték, tevékenységünk értékének tekintették önzetlen közlését példáként említet‐ ték:  a) Répásy Mihály tábornok haláláról, temetési körülményeiről  b) Répásy‐család nemesi címere  c) Répásy Mihály születési anyakönyvi bejegyzése 1800.01.26  d) Igazolványok – tanúsítványok (1930–1960)  e) Kemecse község metszett rézpecsétnyomója (1908)  f) Debrovszky Gyula 1944–1955 közötti hadifogság története  g) Benedek Zoltán, M. Juhász Margit kéziratos versei  h) Krasznay Ferenc 1834‐ben leánya halálára írt kéziratos verse    Családtörténet – történelmi családok témaköréhez kötődő tevékenységünk kiemel‐ kedő része az öt éve folyamatosan megtartott „Helytörténeti Konferencia” szervezése.    Városunk önkormányzata, a Szabolcs‐Szatmár‐Bereg Megyei Honismereti Egyesü‐ let és egyesületünk közös színvonalas városi‐megyei helytörténeti konferenciákat szer‐ vez 5 éve rendszeresen, 100‐200 fő részvételével. Témái:    2005:  Juhász‐család, Kriston Endre püspök életútja, 10. éves a Kemecsei Helytörténeti  Múzeum és az önkormányzat „Kemecsei Krónika” című lapja  2006:  Mikecz‐család története, a Mikeczek című könyv bemutatása  2007:  Répásy Mihály 1848/49‐es tábornok emlékkonferencia   2008:  dr. Megyery Géza kúriai bíró emlékére rendezett konferencia:  - Síremlékavatás  - Igazságszolgáltatási történet  - Megyery‐Benedek családtörténet  2009: „Megyery Géza a magyar bírák mintaképe” című könyv bemutatása:  - Krasznay‐Horváth család története  - Kemecse, mint járási székhely története  - Tiszaeszlári‐per – Megyery Géza kapcsolata  - 4. éves a Kemecsei Helytörténeti Krónika 

89  

  

 

  

Összegezve:  a  történelmi  –  közigazgatási  múltunk,  a  város  lakosainak  hűsége,  ra‐ gaszkodása, tisztelete múltja iránt, a szellemi városiasodás igénye a hazaszeretetre való  nevelés, az önkormányzat a Megyei Múzeum és a Honismereti Egyesület önzetlen, fo‐ lyamatos támogatása egyesületünk munkájában összegződik.  E tevékenység során értékes munkát végezhetünk és tagjaink is értéket nyújtanak a  szülőföld, a történelmi múlt, a család szeretetének értékét. Alapgondolatunk jegyében  „Múltunk tisztelete, jelenünk méltósága”. 

90  

  

 

  

DR. SZABÓ GÉZA

BESZÁMOLÓ A BREZÁNI SZAKMAI TANULMÁNYÚTRÓL A Szabolcs‐Szatmár‐Bereg Megyei Honismereti Egyesület vezetősége, kiegészülve a Jó‐ sa  András  Múzeum  két  munkatársával,  Nyíregyháza  város  önkormányzati  képviselő‐ jével és Tarpa Nagyközség polgármesterével 2009. április 28–29‐én 2 napos kapcsolat‐ építő tanulmányúton, képzési programon vett részt. A projekt neve volt: „Magyar‐ukrán  kapcsolatépítés a történelmi hagyományok bázisán és a civil szférában az Európai Uniós csatla‐ kozás során szerzett tapasztalatok átadása”.  A  szakmai  tanulmányút  úti  célja  az  ukrajnai  Brezán  (ukránul  Berezsani)  település  volt,  amely  település  Nyíregyházától  több  mint  400  km‐re  helyezkedik  el.  A  tanul‐ mányúttal az EuroClip‐EuroKapocs Közalapítvány Ukrajna Ternopol tartományába el‐ ső alkalommal jutott el.  A megyei honismereti egyesület a szervezet célkitűzésének megfelelően az út során  Ukrajna  különböző  megyéiben  lévő  I.  és  II.  világháborús  katonai  temetőket,  hősi  em‐ lékhelyeket tekintett meg, így többek között Tatariv és Nadvorna településeken.  Brezán a magyar történelem egyik jeles helyszíne: 1703 tavaszán Tarpáról elindulva  Esze  Tamás  a  Brezán  várában  tartózkodó  II.  Rákóczi  Ferenc  fejedelmet  kereste  meg,  hogy álljon a magyar szabadságharc élére. A brezáni program első állomásaként a hon‐ ismereti  egyesület  küldöttsége  megkoszorúzta  vár  falán  II.  Rákóczi  Ferencnek  állított  emléktáblát,  koszorú  került  elhelyezésre  a  Szabolcs‐Szatmár‐Bereg  megyei  Önkor‐ mányzat,  Nyíregyháza  Megyei  Jogú  Város  Önkormányzata,  Tarpa  Nagyközség  Ön‐ kormányzata  és  az  EuroClip‐EuroKapocs  Közalapítvány  nevében.  A  magyar‐ukrán  kapcsolatépítés jegyében az EuroClip koszorújához magyar és ukrán nemzeti színű sza‐ lag kapcsolódott. A koszorúzáson házigazdáinkat a város önkormányzatának képvise‐ lőin kívül, a járási adminisztráció és az ottani múzeum több dolgozója is képviselte.  A koszorúzás és a vár megtekintése után került sor a magyarországi civil szféra ta‐ pasztalatainak ismertetésére a honismereti egyesület tevékenységén keresztül, illetve az  EuroClip‐EuroKapocs  Közalapítvány  bemutatására.  A  brezáni  házigazdák  részéről  a  legmagasabb rangú Oleg Valov alpolgármester úr volt a szakmai eszmecserén. A két‐ oldalú eszmecsere során a további együttműködés folytatására magyar‐ukrán vonatko‐ zásban egyrészt a települési önkormányzatok szintjén (Tarpa és Brezán között) a kuruc  hagyományokhoz  való  kötődés,  másrészt  a  megyei  Jósa  András  Múzeum  és  az  ottani  Múzeum között lesz lehetőség. 

91  

  

 

  

A brezáni múzeum részéről az a felajánlás érkezett, hogy a várban egy Rákóczi em‐ lékszoba kialakításához a magyar és ukrán fél közösen keresse meg a finanszírozási le‐ hetőséget  és  az  emlékszoba  a  két  oldal  történészeinek,  muzeológusainak  szoros  együttműködése  segítségével  jöjjön  létre.  A  magyarországi  múzeumi  tapasztalatok,  a  Rákóczi kultusz, a Rákóczi várak felújításának tapasztalatai, mint „best practice” átadá‐ sa érdekében az ukrán fél meghívásra került Magyarországra, Szabolcs‐Szatmár‐Bereg  megyébe a Jósa András Múzeum által.  A rendelkezésre álló rövid idő és a nagy távolság ellenére a szakmai tanulmányút  és képzési program sikeres volt, jól szolgálta a történelmi hagyományok bázisán a ma‐ gyar‐ukrán  kapcsolatépítéseket  az  EuroClip‐EuroKapocs  Közalapítvány  népszerűsíté‐ sét, a projekt eredményeképpen egy újabb nyugat‐ukrajnai tartományba, Ternopol me‐ gyébe jutott el az európai uniós gondolat. 

II. Rákóczi Ferenc emléktáblája a brezáni vár falán

92  

  

 

   H O N I S M E R E T I

K R Ó N I K A

2009. JANUÁR 1. – AUGUSZTUS 31.

*

Január 23.: a Nyíri Honvéd Egyesület emlékező konferenciát és koszorúzási ünnepséget  szervezett Bodrogkisfaludon, az 1848‐49‐es szabadságharc 160. évfordulóján.  Március 7.: V. Helytörténeti Konferencia Kemecsén Kemecse Város Önkormányzata, a  Kemecsei  Városvédő  Egyesület  és  a  Szabolcs‐Szatmár‐Bereg  Megyei  Honismereti  Egyesület szervezésében.  Március 13.: Gróf Vécsey Károly szobrának leleplezése. A bronz mellszobor Sebestyén  Sándor szobrászművész alkotása.  Március  14.:  „Hozzon  egy  szál  virágot  az  1848‐as  sírkertbe!”  Emlékbeszédet  mondott  dr.  Ulrich Attila.  Március 16.: „A magyar sajtó napja” alkalmából kiállítás és előadások a Sz‐Sz‐B Megyei  Levéltárban.  Április  4.:  A  nyíregyházi  Móricz  Zsigmond  Kulturális  Egyesület  kezdeményezésére  a  nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és a Bessenyei György Társaság  emléktáblát avatott az iskola falán egykori diákja, a Kossuth‐díjas költő Rákos Sán‐ dor tiszteletére. Ezt követően „Nem bánhat könnyedén a szóval / aki törvényt fogalmaz”  címmel tudományos emlékülést tartottak a költő életművéről.  Április 16.: Váci Mihály Emlékbizottság Váci emlékfát ültetett Budapesten a költő Vil‐ lányi utcai házánál. Koszorút helyezett el a házánál, továbbá a Farkasréti temetőben  a síremlékénél, és testvére, Váci András urnájánál.  Április  19.:  a  Váci  Mihály  Irodalmi  Kávéház  a  Magyar  Költészet  Napja  alkalmából  megemlékezést tartott névadójukról a Váci Mihály Emlékháznál, Mandabokorban.   Április 20.: Szabó Lőrinc emléktáblájának leleplezése Sóstóhegyen.  Április  24.:  Budapesten  a  Váci  Mihály  Kör  a  Váci  Mihály  Kollégiumban  egész  napos  rendezvénnyel  emlékezett  Váci  Mihályra.  A  Váci  Mihály  Irodalmi  Kávéház  a  Mandabokorból  hozott  jegenyefát  ültetett  a  Váci Mihály  Kollégium  udvarán.  Meg‐                                                             * 

A  krónika  a  Jósa  András  Múzeum,  a  Kemecsei  Városvédő  Egyesület,  a  Kisvárdai  Városvédő  Egyesület,   a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület, a Nyíri Honvéd Egyesület,   a  Szabolcs‐Szatmár‐Bereg  Megyei  Honismereti  Egyesület,  a  Szabolcs‐Szatmár‐Bereg  Megyei  Levéltár,   a Váci Mihály Irodalmi Kávéház és a Váci Mihály Kör fontosabb eseményeit tartalmazza. 

93  

  

 

   koszorúzták  a  költőnek  a  kollégium  előtt  lévő  bronz  mellszobrát.  Plakett  kiállítás  nyílt  a  kollégiumban,  ahol  bemutatták  többek  közt  erre  az  alkalomra  készült  Váci  Mihály kisplasztikát és Váci Mihály plakettet. Váci Mihály emlékestet rendeztek ne‐ ves  irodalomtörténészek  és  művészek,  valamint  a  Veszprémi  TIT  Váci  Mihály  Iro‐ dalmi Színpad közreműködésével. 

Április 24.: „A székely hadosztály emlékezete (1918–1919)” c. konferencia és kiállítás (a Jósa  András Múzeum, a Veszprém Megyei Levéltár és a Sz‐Sz‐B Megyei Levéltár közös  rendezvénye).  Április 28–29.: a Sz‐Sz‐B Megyei Honismereti Egyesület szakmai tanulmányútja Brezán  városába.  Május 8.: Vay Ádám születésének 350. évfordulójára emlékeztek Hajdúhadházon.  Május 9.: A Bessenyei Társasággal megemlékezés a nyíregyházi Bessenyei szobornál.  Május 23.: Szatmárnémetiben tartott 1848‐as megemlékezésen előadást tartott Dr. Bene  János.  Május 29.: Ruttkay Arnold emléktáblájának leleplezése a nyíregyházi Szent Imre Kato‐ likus Gimnázium épületének falán.  Május 29. I. világháborús kiállítás megnyitása Fényeslitkén.  Május  29.:  Barzó  Mihály  emléknap  (koszorúzás,  kiállítás  megnyitása,  előadás)  Nyír‐ egyházán.  Május 29.: a Kisvárdai Városszépítő Egyesület és a Kalanit Magyar‐Izraeli baráti Társa‐ ság kisvárdai szervezete emlékezett meg a helyi és környékbeli zsidóság elhurcolá‐ sáról és a holokauszt 65. évfordulójáról a Rétközi Múzeumnál.  Május 31.: Hősök napja. „Az orosi harcokban 1944. október 21. és 31. között elesett magyar és  más nemzetek katonái, valamint az orosi polgári áldozatok emlékére” emelt emlékmű lelep‐ lezése az orosi temetőben.  Május 31.: a Nyíri Honvéd Egyesület avató ünnepség keretében emléktáblát helyezett el  a nyíregyházi Északi Temetőben a Szabolcsi Repülők Emlékművén.  Június  12.:  Dr.  Bene  János  előadást  tartott  a  nyíregyházi  Múzeumról  a  Szabolcs‐ Szatmár‐Bereg Megyei Baráti Társaságnak Budapesten.  Június 28.: Koszorúzás a Tiszacsécsei Móricz ünnepségen  Június 28.: Koszorúzás Szent László ünnepen Szabolcsban.  Június 28.: „Hogyan emlékezünk Móricz Zsigmondra és miért?” – a Móricz Zsigmond em‐ lékhelyek és a nevét viselő intézmények szimpóziuma Tiszacsécsén.  Június 22‐július 3.: Református ifjúsági tábor Sóstón honismereti előadásokkal.  Július 2.: Vasvári Pál emlékszoba megnyitása Tiszavasváriban.  Július 10.: Magyarok és lengyelek dr. Bene János előadása a Nyírtelki Népfőiskolán. 

94  

  

 

  

Július 13.: Helytörténeti délután (a Sz‐Sz‐B Megyei Honismereti Egyesület és a Sz‐Sz‐B  Megyei Levéltár közös rendezvénye).  Július 25.: a kisvárdai vár falánál lévő Rákóczi domborműnél emlékezett és koszorúzott  a kisvárdai Rákóczi Szövetség.  Július 29‐augusztus 1.: A Székely hadosztály kiállítás megrendezése és megnyitása Sep‐ siszentgyörgyön.  Augusztus 15–16.: XI. Nyíregyházi Huszártalálkozó a Magyar Huszár Alapítvány és a  Jósa András Múzeum szervezésében.  Augusztus 19.: Dr. Szabó Géza, a Sz‐Sz‐B Megyei Honismereti Egyesület elnöke ünnepi  beszédet mondott Nyíregyházán Szt. István ünnepén.  Augusztus 19.: Pro Urbe‐díjat kapott a  Kisvárdai Városszépítő Egyesület elnöke, Len‐ gyel Szabolcs.  Augusztus 20.: részvétel a zajkai megyei ünnepségen.  Augusztus 26.: a kisvárdai Rákóczi Szövetség a városban fogadta a lovas Rákóczi‐túra  részvevőit, akik megkoszorúzták a fejedelem szobrát és a Rákóczi emléktáblát, majd  este közös programon vettek részt.   

95