TÁMOP A leghátrányosabb helyzetű településeken mélyszegénységben élők problémái

TÁMOP-5.4.1-12

Szociális Szolgáltatások Modernizációja

Módszertani kiadványok

A leghátrányosabb helyzetű településeken mélyszegénységben élők problémái

A LEGHÁTRÁNYOSABB HELYZETŰ TELEPÜLÉSEKEN MÉLYSZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK PROBLÉMÁI Beszámoló a TÁMOP-5.4.1-12 „Szociális szolgáltatások modernizációja” című projekt keretében megvalósult „Mélyszegénységben élők célzott segítségére irányuló kutatás” eredményeiről

Szerkesztette: Kis Tamás

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, TÁMOP-5.4.1-12/1-2012-0001 számú kiemelt projekt

2013.

A leghátrányosabb helyzetű településeken mélyszegénységben élők problémái Beszámoló a TÁMOP-5.4.1-12 „Szociális szolgáltatások modernizációja” című projekt keretében megvalósult „Mélyszegénységben élők célzott segítségére irányuló kutatás” eredményeiről Szerkesztő Kis Tamás Szerző Ébl Zsuzsa Lektor Nagy Andrea Sümeghi Edit Borítóterv Ungár Nóra Fotó Kuznyecov-Kovács Vera

Kiadja a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet TÁMOP-5.4.1-12/1-2012-0001 „Szociális szolgáltatások modernizációja, központi és területi stratégiai tervezési kapacitások megerősítése, szociálpolitikai döntések megalapozása” kiemelt projekt. Szakmai vezető: Töreki Brigitta

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Készült a Folprint Zöldnyomda Kft. nyomdaüzemében Felelős vezető: Dr. Szabó Tímea

Tartalomjegyzék 1. A kutatásról 5 1.1. Módszertan  5 1.1.1 A kvalitatív szakasz 5 1.1.2 A kvantitatív szakasz 6 1.1.2.1 A kérdőívek felépítése 6 1.1.2.2 A próbakérdezések tapasztalatai 6 1.1.2.3 A telefonos megkeresések tapasztalatai 6 1.1.1.4 A kvantitatív szakaszhoz kapcsolódó technikai nehézségek 7 2. Mi a mélyszegénység? 2.1 A szegénység  2.2 Elszegényedés  2.3 Hagyományos szegénység: az iskolázottság meghatározó szerepe  2.4 A munkapiacon kívül rekedtek (az „új szegénység”)  2.5 A demográfiai szegénység  2.6 A gyermekek szegénysége  2.7 A gyermekszegénység háttere  2.8 Gyermekszegénység az OECD-országokban  2.9 A nyugdíjasok relatív jóléte  2.10 A „csonka család”, avagy a gyermeküket egyedül nevelő szülők  2.11 Szociálgeográfiai áttekintés: a szegénység térbeli koncentrálódása  2.12 Etnikai szegénység  2.13 Veszélyeztetett csoportok  2.14 Jövedelmek  3. A kutatás eredményei 3.1 A válaszadók   3.1.1 Polgármesterek 3.1.2 Családgondozók

8 8 8 9 9 10 10 11 11 12 13 13 14 15 15 17 17 17 18

3.1.3 Iskolaigazgatók 19 3.2 A válaszadók települési és munkahelyi körülményei  20 3.2.1 Első települési jellemző: lakosság 20 3.2.2 Második települési jellemző: közlekedés, infrastruktúra 22 3.2.3 Harmadik települési jellemző: vállalkozások 24 3.2.4 Negyedik települési jellemző: szegregátum jelenléte 25 3.3 A válaszadók munkakörülményei: anyagi gondok, működési nehézségek   26 3.3.1 Önkormányzatok 26 3.3.2 Gyermekjóléti alapellátás 27 3.3.3 Általános iskolák 29 3.3.4. Intézményi kapcsolatok 30 3.4 A lakosság hétköznapi problémái   33 3.4.1 Munkanélküliség, segélyezés 33 3.4.2 Energiaszegénység 38 3.4.3. Hatósági intézkedések, kriminalitás 41 3.4.3.1 Droghasználat 41 3.4.3.2 Védelembe vétel 42 3.4.3.3 Szabálysértések, vétségek és bűncselekmények 43 3.4.3.4 Uzsora 43 3.5 Szociális étkeztetés  45 3.6 Oktatás  46 3.6.1 Tankötelezettség 46 3.6.2 Azonos oktatás 47 3.6.3 A tanárok felkészültsége 47 3.6.4 Szakképzés  47 4. Összegzés

49

Felhasznált irodalom Függelék: A kutatásba bevont kistérségek bemutatása megyénként 

50 52

TÁMOP-5.4.1-12



1. A kutatásról A kutatás során a magyarországi polgármesterek, gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családgondozók és általános iskolai igazgatók mélyszegénységről alkotott véleményéről és javaslatairól kívántunk átfogó képet kapni. A cél eléréséhez a nagymintás elektronikus adatfelvételt választottuk. A kutatásban az egykori kistérségi felosztást követtük; eszerint a 100 leghátrányosabb helyzetű kistérség minden települését vizsgáltuk.1 1.1. Módszertan 1.1.1 A kvalitatív szakasz A kvalitatív szakasz 2012 októberétől 2013 márciusáig tartott. Az említett időszak alatt a három megkérdezett csoport (polgármesterek, családsegítők és iskolaigazgatók) képviselőivel összesen 24 interjút készítettünk, valamint minden alkalommal próbakérdezést is végeztünk, mindkét módszer tapasztalatait beépítve a kérdőívbe. A kutatást megelőző másfél éves időszak során érintett mintegy 80 település terepmunkával, interjúkkal és kerekasztal-beszélgetésekkel kapcsolatos tapasztalatait felhasználtuk a következő, kvantitatív szakaszhoz. 2012 novemberében a kutatandó kistérségek közül minden olyan kistérség központjának küldtünk egy-egy megkeresést, amelyeket korábban még nem látogattunk meg többcélú kistérségi társulási ülésen való részvétel kapcsán; bejelentkeztünk a soron következő ülésre, melyen a jelenlévő polgármestereknek bemutattuk kutatásunkat és segítségüket kértük a kitöltésben. A személyesen felkeresett, illetve kerekasztal-beszélgetésen részt vett polgármesterek válaszadási aránya egyértelműen magasabb volt, mint a többi kistérségben tapasztalt átlag.

1 A 175 kistérség közül a 100 legkevésbé jó helyzetű kistérséget, komplex mutató alapján. A kutatásba bevont kistérségeket lásd a függelékben.

5

TÁMOP-5.4.1-12



A személyes megkeresés mellett annak is fontos szerepe lehet a válaszadási hajlandóság megnövelésében, ha a feltett kérdéseket a megkérdezett személyesnek, saját körülményeire vonatkozónak és relevánsnak érzi. 1.1.2 A kvantitatív szakasz 1.1.2.1 A kérdőívek felépítése A polgármesteri kérdőív 10 kérdésblokkban összesen 114 kérdést tartalmazott. A kérdések 42%-a ugratott kérdés volt. 28%-ban nyitott kérdéseket tettünk fel. A családgondozói kérdőív 13 kérdésblokkban összesen 117 kérdést tartalmazott. A kérdések 23%-a volt ugratott, és 25%-a nyitott kérdés. Az iskolaigazgatók egy-egy 9 kérdésblokkból álló, összesen 73 kérdést tartalmazó kérdőívet kaptak, melynek 35,6%-át alkották az ugratott és 34,2%-át a nyitott kérdések. 1.1.2.2 A próbakérdezések tapasztalatai A próbakérdezések során a következő technikai, illetve tartalmi problémák merültek fel: bonyolult kérdés, nem problémára irányuló vagy inadekvát kérdés, kívánt válaszlehetőség hiánya, nem a lekérdezett helyzetére, munkakörülményeire illeszkedő kérdés, a lekérdezett szakterületi zsargonjához nem illeszkedő kérdés, a lekérdezett anonimitással kapcsolatos aggodalma, túl sok kérdés, a lekérdezett kompetenciájába nem illeszkedő kérdés. A fenti problémákat a szakmai tájékozódást követően a kérdések pontosításával, a megfogalmazás egyszerűsítésével és a válaszlehetőségek bővítésével kezeltük, nagy hangsúlyt fektetve a lekérdezés és a feldolgozás folyamatának minél részletesebb ismertetésére, a megkérdezettek anonimitással kapcsolatos aggodalmainak eloszlatására és az adatvédelmi szabályok maradéktalan betartására. 1.1.2.3 A telefonos megkeresések tapasztalatai Telefonos megkereséseink során az esetek döntő többségében pozitív és semleges hozzáállással találkoztunk a megkeresettek részéről. Elutasító magatartást mindössze 18 esetben tapasztaltunk. A semleges, passzív hozzáállás okai (mint az a telefonbeszélgetések során kiderült) mindhárom célcsoport esetében főként a válaszadásra felkért személy túlterheltsége volt, a telefonbeszélgetések többségében a 6

TÁMOP-5.4.1-12



hívott felek rákérdeztek a kérdőív hosszára. Bár igyekeztünk a kérdőíveket a lehető legbarátságosabb formában rendelkezésre bocsátani (félbehagyható, a mentéstől folytatható kitöltés lehetősége, sok ugratott kérdés, táblázatos összevonások), a kérdések számát nem tagadhattuk, ellenben minden − a kérdések számát firtató − felvetés után igyekeztünk röviden elmagyarázni a félbehagyhatóság lényegét és az ugratások előnyeit. 1.1.1.4 A kvantitatív szakaszhoz kapcsolódó technikai nehézségek A 2013. január 1-jével életbe lépő közigazgatási változások bonyolultabbá tették a megkérdezettek elérését. A járási rendszer felállásával a nyár közepére megszűntek az egykori többcélú kistérségi társulások (van, ahol az eredetihez hasonló, új forma jött létre), velük a korábban információs forrásul szolgáló kistérségi irodák is eltűntek, a régi telefonszámok megszűntek, vagy az egykori kistérségi központ önkormányzati hivatalának portájára kerültek. A felállt járási hivatalok még nem rendelkeztek minden, a kutatáshoz szükséges információval. A korábbi, kistérségi email-címre küldött megkeresések nem jutottak el a megkeresettekhez. Hasonló volt a helyzet a körjegyzőségi email-címekkel is: az átalakulások során vagy megszűnt a cím, vagy az általunk keresett kistelepülés került ki a körjegyzőségi társulásból. A családgondozói hálózat sem maradt érintetlen a közigazgatási változások kapcsán: sok ellátási körzet változott, a régi címeken és telefonszámokon már csak ritkán voltak elérhetőek a megkeresettek. Egy-egy telefonos eléréshez esetenként 3−5 hívásra volt szükség, mire az érintetthez eljutott a felkérés.

7

TÁMOP-5.4.1-12



2. Mi a mélyszegénység? 2.1 A szegénység A szegénység, az egészség és a társadalmi kirekesztettség egymással szoros kapcsolatban álló szociológiai fogalmak, amelyek ugyanannak a léthelyzetnek különböző szintű és mélységű megnyilvánulásait fejezik ki. Az Európa Tanács (Európa Tanács 1975) meghatározása szerint „szegénynek kell tekinteni egy személyt, egy családot, illetve egy embercsoportot abban az esetben, ha a rendelkezésükre álló erőforrások (anyagi, kulturális, társadalmi) olyan mértékben korlátozottak, hogy kizárják őket a minimálisan megkövetelhető életformából abban az országban, amelyben élnek”. A szegénység mértékének növekedése, s ezzel párhuzamosan a fölöslegessé váló embertömeg „újratermelése” alapvetően a jelenlegi globalizációs folyamatokkal, a globális kapitalizmus válságával, valamint a neoliberális gazdaság-és társadalompolitikával van összefüggésben. 2.2 Elszegényedés Az elszegényedés nem szándékolt folyamata akkor következik be, ha egy adott társadalom – szervezet, intézmény, közösség, egyén stb. - önújratermeléséhez adekvát forrásaiból többet használ fel, mint amennyit ő maga képes megtermelni, vagy külső helyekről ellenszolgáltatás nélkül bevonni. A szegények általában nem képesek alapvető szükségleteiket kielégíteni, és a méltósággal élhető életre való esélyeik is korlátozottak. A szegények gyermekeinek jövőjét veszélyezteti az, hogy családjuk nem képes megfelelő feltételeket, és olyan képzést biztosítani számukra, amely jövőbeni létfenntartó aktivitásuk alapja lehetne. A szegények körében nagyon erős a szubjektív szegénység érzése. Folyamatos a küzdelem a túlélésért, és kevés optimizmussal néznek a jövő felé. Mindenki egyetért abban, hogy „aki nyomorog, akinek nincs pénze betevő falatra sem, akinek a mindennapi élet alapvető dolgainak megszerzéséhez sincs elegendő jövedelme, akinek nincs fedél a feje felett, aki nélkülöz, akinek nincs semmije” (Solt 1998:366), aki a társadalom jövedelmi hierarchiájának alján helyezkedik el, az szegény. 8

TÁMOP-5.4.1-12



Solt Ottília véleménye szerint: „a szegények – legalábbis a 20. századi magyar társadalomban – gazdaságilag, kulturálisan és politikailag oly világosan elválnak a társadalom nemszegény részétől, hogy bátran tekinthetjük őket külön osztálynak”. (Solt 1998:338) A magyar létminimum a táplálkozástudományi szakemberek véleménye alapján meghatározott élelmiszerkosáron és ezen „élelmiszerminimum körül” élő háztartások fogyasztási szokásain alapul. A létminimumértékek így tekintettel vannak a háztartástípusokra (és esetlegesen a regionális helyzetre). (Spéder 2002) 2.3 Hagyományos szegénység: az iskolázottság meghatározó szerepe Az iskolai végzettség és réteghelyzet éppúgy döntő tényező a kialakuló, majd stabilizálódó piacgazdaságban, mint ahogy az volt a szocialista rendszerben is. Az alacsony iskolai végzettség, a mezőgazdasági vagy segédmunkás státusz fenntartja vagy inkább folyamatosan generálja a hagyományos szegénységet. Akik nem fejezték be a 8 általánost, körülbelül harmincszor nagyobb eséllyel lesznek szegények, mint a felsőfokú végzettségűek. 2.4 A munkapiacon kívül rekedtek (az „új szegénység”) Az új gazdasági rendszert a hétköznapi ember számára legközvetlenebbül a munkaerőpiac reprezentálja. A munkahelyek kínálata, a bérek színvonala ugyanis a megélhetés legfontosabb összetevője. A szegénység generálásában nem a munkaerőpiac belső differenciálódása, hanem szelektáló hatása játszik meghatározó szerepet. A munkaerőpiacról kizárt, korántsem homogén szegény csoport központi figurája a munkanélküli és a munkát nem találó. Nemcsak olyan munkanélküliek tartoznak ide, akiket elbocsátottak, hanem pályakezdő fiatalok is, továbbá azok, akik a GYESről nem tudnak munkahelyükre visszatérni, és végül a munkaerőpiacról végleg kiszakadt háztartásbeliek és az egyéb felnőtt eltartottak.

9

TÁMOP-5.4.1-12



2.5 A demográfiai szegénység A kor-és háztartásszerkezet szerinti tagolódásnak soha nem volt elhanyagolható szerepe a szegénységkockázatok eloszlásában (Andorka 1989; Bokor 1985; Szalai 1990). Az átalakulás azonban a jövedelmi-jóléti helyzetet illetően nem egyformán érintette a generációkat. Az 1990-es években a szegénység egyre inkább gyermekszegénységgé vált, és a demográfiai szegénység a gyermekszegénység egyik szinonimájává lett. Az UNICEF firenzei kutatóközpontjának vizsgálatai szerint a gyermekek a rendszerváltás vesztesei (UNICEF 1994; 1995). A nyugdíjasokat ugyanakkor sokan tartják az átalakulás azon csoportjának, amelynek relatív helyzete egyértelműen javult. Új jelenség, hogy már az idős generáción belül is érzékelhető a differenciálódás. A gyermekek szegénységkockázata már 1990 előtt is átlag feletti volt. Az 1990-es évtizedfordulót követően azonban erőteljesen nőtt a szegénységi rátájuk. 2.6 A gyermekek szegénysége A gyermekes családok szegénységkockázatait tekintve két tényezőt kell kiemelni: a gyermekek számát és a családciklus fázisait. A gyermekszám szerepe kiemelkedő a családok szegénységhelyzetének jellegét illetően. A sokgyermekes családok esetében nagyon magas a keresztmetszeti és tartós szegénységi ráta. Szegénységkockázatuk az átlag háromszorosát is meghaladja. Egyharmaduk keresztmetszeti szegény, ezek több mint fele – az összes sokgyermekes család egyötöde – tartós szegény. Gyakran felmerül az a kérdés, hogy a sokgyermekes családok között milyen a roma származásúak aránya. Becslésünk szerint a nagycsaládokban élők kevesebb mint egyötöde (súlyozott longitudinális adataink szerint 16 százaléka) cigány. Ugyanakkor a tartós szegények között többen, majdnem kétszer annyian vannak nagycsaládos romák, mint nagycsaládos nem romák.

10

TÁMOP-5.4.1-12



2.7 A gyermekszegénység háttere Az elmúlt fél évszázadban a gyermekek életszínvonala és jóléte jelentős javuláson ment keresztül Európa legtöbb országában, azonban ez közel sem jelenti azt, hogy a helyzet napjainkban rózsás lenne. Az európai szociálpolitikák sajátossága volt ugyanis, hogy elsősorban az időskorhoz kapcsolódó ellátásokra, támogatásokra fókuszáltak, míg a gyermekes családok támogatási rendszere közel sem volt annyira hatékony, hogy megvédje a háztartásokat és főleg a gyermekeket a szegénnyé válástól. A különböző kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy a családi háttér Magyarországon a hazánknál fejlettebb országokhoz képest jobban befolyásolja a diákok fejlődését, tanulmányi teljesítményét, ezáltal pedig nyilvánvalóan a társadalomban történő elhelyezkedését. A jelenség fő okát az oktatáskutatók és szociológusok a szabad iskolaválasztási rendszerben jelölik meg. A beiskolázási körzetek hiányában az iskolázottabb, módosabb szülők gyermekeiket többnyire a jobb iskolákba járatják, míg a képzetlenebb, szegényebb családok általában nehezebben tanuló gyermekei a rosszabb iskolákban töltik a diákéveiket. Különösen elgondolkodtató az az eredmény, mely szerint ha Magyarországon két olyan iskolában, ahol a diákok családi háttere között jelentős eltérés van, két azonos feltételek közül érkező diák teljesítménye közötti különbség várhatóan 44 pont lesz. Ha viszont az egyazon iskolában tanuló diákok családi hátterében van ugyanakkora különbség, akkor a kettőjük közti teljesítménykülönbség csak hét pont lesz. A gyerekek egyharmada olyan családokban nevelkedik, amelyekben egyáltalán nincs aktív kereső, a szegény gyerekek több mint egynegyede pedig kizárólag transzferjövedelemből él. 2.8 Gyermekszegénység az OECD-országokban A firenzei kutatóközpont 2005 márciusában adta ki az OECD-országokban élő gyermekekről szóló hatodik jelentést „Gyermekszegénység a gazdag országokban” címmel (UNICEF 2005). A tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy az 1990-es évek eleje óta a világ fejlett gazdaságainak legtöbbjében nőtt a szegénységben élő gyermekek aránya, és összességében közel ötvenmillió gyermek nő fel szegénységben. 24 OECD-ország közül 17ben növekedett a szegénységben élő gyermekek aránya. A legkedvezőbb helyzetben a Dániában és Finnországban élő gyermekek vannak, ahol a 11

TÁMOP-5.4.1-12



gyermekszegénységi ráta kevesebb, mint 3%. Szintén a „jók” közé tartozik még Svédország, Norvégia, Belgium és Luxemburg is. Azt lehet mondani, hogy ezekben az országokban nemcsak a gazdasági teljesítmény kiváló (magas GDP), hanem a társadalmi egyenlőtlenség szintje is elfogadható (a skandináv jóléti államokat már több évtizede az egyenlősítést fő célnak kitűző szociálpolitika jellemzi), és a szociális kiadások GDP-hez viszonyított aránya is magas. A legrosszabb helyzetben ebből a szempontból az Egyesült Államok és Mexikó van, mely országokban ez az arány több mint 20%. De rajtuk kívül két európai ország, Nagy-Britannia és Olaszország sem lehet túl büszke a közel 20%-os mutatójára. Minden relatív ugyan, de a laikus talán rosszabb eredményekre számított volna Magyarországra vonatkozóan, hiszen hazánk 9%-os gyermekszegénységi rátával a 9. helyen, tulajdonképpen a középmezőnyben helyezkedik el. Mindössze egy korábbi szocialista ország, Csehország előzi meg (3 hellyel) ebben a sorban. A harmadik rangsorolt kelet-európai állam, Lengyelország a 15. pozíciót foglalja el. Az előbb említett adatsorok a relatív szegénységre vonatkoznak, amiről akkor beszélünk, ha a jövedelem az országos átlag felénél kevesebb. A másik mutató a gyermekszegénység mértékének számításánál az abszolút szegénységi küszöb, mely azt jelzi, hogy a gyerekek hány százaléka él a helyi valutára átszámított amerikai szegénységi küszöb alatt. A 2000. évi abszolút szegénységet jelző firenzei adatsorok alapján a kelet-európai országok gyermekszegénységi helyzete még elkeserítőbb, mint amit a relatív mutatónál láttunk. Lengyelországban a gyermekeknek 93,1%-a, Magyarországon 90,6%-a, míg Csehországban 81%-a él az egyesült államokbeli szegénységi küszöb alatt. 2.9 A nyugdíjasok relatív jóléte A nyugdíjasok belső tagolódását többváltozós elemzéssel – az MCA módszerével – vizsgálva azt látjuk, hogy jóléti helyzetüket leginkább a munkapiaci karrierjük, háztartásuk összetétele és lakóhelyük településtípusa határozza meg. A legrosszabb helyzetben a munkaerő-piaci karrierjüket alacsony státusszal befejezők (alacsony iskolai végzettségűek), az egyedül élő nők, illetve a más inaktívakkal együtt élők és a falusi nyugdíjasok voltak. A társadalmi státusz mellett tehát a háztartásszerkezet és a településtípus is szignifikáns különbségeket idéz elő. Alapvető kérdés, hogy a nyugdíjas családban él-e vagy egyedül. Az egyedülálló idős nyugdíjasok társadalmunk egyik leghátrányosabb helyzetben lévő csoportját alkotják. 12

TÁMOP-5.4.1-12



Megjegyzendő, hogy a szocialista időszakban is ők képezték a depriváltak egyik legjellemzőbb típusát (Bokor 1985). 2.10 A „csonka család”, avagy a gyermeküket egyedül nevelő szülők A szegénységi kockázataikat jellemző arányszámok – különösen a tartós szegénységet tekintve – a legrosszabb helyzetben lévő sokgyermekesekéit közelíti. Szinte minden nemzetközi vizsgálat arról ad számot, hogy a gyermeküket egyedül nevelő anyák családjainak veszélyeztetettsége messze meghaladja az átlagot (Jencks 1992, Jencks és Peterson 1994, McLanahan és Sandefur 1994, Habich és Krause 1994, Habich 1996). A csonka család leggyakrabban válás révén áll elő. Amennyiben a kiinduló állapot a kétkeresős család, a válás következtében létrejövő egyszülős családban kevesebb lesz a kereső, ugyanakkor többnyire változatlan marad az eltartottak (gyerek) száma. Rosszabb a helyzet, ha a gyermek(ek)et nevelő szülő – ez általában az anya – korábban háztartásbeli vagy inaktív volt. Ezen belül fokozott terhek nehezednek a gyermeküket nem tudatosan vállaló (a kényszerhelyzetet elfogadó) anyákra, akik többnyire fiatalok és alacsony végzettségűek. 2.11 Szociálgeográfiai áttekintés: a szegénység térbeli koncentrálódása A szegénységkockázat ollója az 1990-es években egy korábban kevésbé meghatározó mozzanat, a társadalomföldrajzi elhelyezkedés szerint nyílt szét, mégpedig gyorsan és tágra. 1992-ben, amikor éppen csak elkezdődött a munkaerőpiac később radikális redukciója, a keresztmetszeti szegénységi rátát tekintve Budapest és a falvak között kétszeres volt a különbség, azaz a mutató Budapesten az átlagnak csak háromnegyedénél (6,1%), a falvakban pedig körülbelül egyharmaddal az átlag felett (12,5%) állt. A regionális helyzetet tekintve egyedül Északkelet-Magyarország adata volt kiugró, nevezetesen az átlag másfélszerese körüli (14,3%). Hat évre rá Budapest és a falvak szegénységrátájának különbsége majdnem tízszeres lett; az északkelet-magyarországi adat az átlag kétszerese, az északnyugat-magyarországinak nyolcszorosa, a budapestinek pedig több mint tízszerese. Az eltérő településtípusokon lakók és még inkább az egyes országrészekben élők jóléti pozícióit árkok helyett már mély szakadékok választották el.

13

TÁMOP-5.4.1-12



Geográfiai parabolával élve: egyes országrészek lakóit, minthogy „fennsíkokon” élnek, nem veszélyezteti a szegénység, mások viszont a „szegénység mélyföldjein” kénytelenek boldogulni. 2.12 Etnikai szegénység Drámaiak a különbségek a cigány származásúak és a nem cigány etnikumhoz tartozók szegénységi rátája között. Az előbbiek keresztmetszeti szegénységrátája hétszerese, a tartós szegénységet tekintve több mint tízszerese az utóbbiakénak. Csak egyötödük nem volt soha szegény. A romák több mint fele sorolható a tartósan szegény kategóriájába, ugyanakkor adataink szerint a tartósan szegények háromötöde nem roma származású. A tartós szegénység és az etnikai hovatartozás közé tehát nem tehetünk egyenlőséget. A cigányok helyzete – miután többségük munkanélküli, és nagy részük minden ellátásból kiszorul – közelít az ellehetetlenüléshez, illetve az alig visszafordítható leszakadáshoz. A kirekesztés, a végzetes és visszafordíthatatlan leszakadás a romák többségét (valószínűsíthetően 60-80 százalékát), a nem romák 5-8 százalékát fenyegeti. Ehhez az állapothoz legközelebb a cigány- és szegénysoron élők, illetve a Szalai Júlia (2002) által leírt kis zárványtelepülések vannak, amelyekben se munka, se pénz, se iskola, se „élet”. Ha nincs külső segítség, akkor e rossz helyzetű csoportok sorsa megpecsételődik, mert nem várható el, nem is emberre szabott feladat, hogy a keserves körülmények és az előítéletek ellenében tömegek saját erejükből emeljék fel magukat. Másrészt, mint erre fentebb utaltunk, nem minden segítség hatékony. A szegénység kezelésének legfőbb, központilag szorgalmazott, sokszor helyi források és vezetésre bízott megoldásai – a széles körű, de kis összegű transzferjövedelmek, illetve a közmunka – esetleg enyhítik a szegénységet, de inkább befagyasztják a nyomort, mintsem kiutat kínálnának.

14

TÁMOP-5.4.1-12



2.13 Veszélyeztetett csoportok Szegénység szempontjából Magyarországon:

legveszélyeztetettebb

csoportok

ma

(1) a gyermekek (nagycsaládokban, egyszülős háztartásokban, munkajövedelemmel nem rendelkező családokban élők); (2) az idős emberek közül a 75 éven felüliek, különösen az egyszemélyes háztartásban élők; (3) a szakképzetlen, alacsony iskolai végzettségűek vagy nem piacképes képzettségűek; (4) a kistelepülésen élők, munkalehetőség és az infrastruktúra (vezetékes ivóvíz, szennyvízelvezetés, úthálózat, telekommunikáció stb. hiányosságok) hiánya miatt nagyobb valószínűséggel szegények; (5) a hajléktalanok; a munkanélküliek (ezen belül is a tartós munkanélküliek, pályakezdő munkanélküliek); (6) a cigányság (melynek körében a munkanélküliség többszöröse a többségi társadalomban tapasztalhatónál) és (7) a fogyatékkal élők. Mert a szegénység semmiképp nem „csak” jövedelemhiány, sokkal inkább az alapvető lehetőségektől való megfosztottság. 2.14 Jövedelmek A jövedelmi egyenlőtlenségek szempontjából nem tartozunk a különösen egyenlőtlen országok közé. A rendszerváltás óta természetesen radikálisan változott a helyzet. Akkor a két szélső népességtized között 4-5-szörös volt, ma 7-8 szoros a különbség. Ez 2009-ben, a szegény 1 milliónál havi 25 ezer Ft-ot jelentett személyenként, a legszegényebb félmilliónál meg 15-18 ezer Ft körüli összeget. Néhány becslés 2009-ből: • 600 ezer körül lehetett a mélyszegénységben, havi 20 ezer Ft alatt élők sokféle információn alapuló, de becsült száma. Közülük 300 ezren lehetnek, akik mindenféle közsegélyből, közmunkából kiszorultak. • 1,2 millió fő, 12% élt az EU közös, nemzetközi összehasonlításhoz kidolgozott mutatószáma szerinti szegénységi küszöb, azaz kb. havi 32 ezer Ft/fő alatt. • Már 4 millió felé járt, de a 3,5 milliót biztos meghaladta azok száma, akik a Központi Statisztikai Hivatal által számított létminimum, havi 60 ezer Ft/fő alatt éltek. Az ezen szint alatt élők száma 2000 táján 3 15

TÁMOP-5.4.1-12



millió, az évtized közepén 3,2 millió körül volt. Ez azt jelenti, hogy a „hagyományos” szegények (alacsony iskolázottságúak, romák, munkanélküliek, sokgyerekesek) mellett a középosztály mind nagyobb része küzd a legelemibb megélhetési gondokkal. A 600-800 ezer nyomorban élő és a további lecsúszó 1-2 millió ember számára rövidtávon egyetlen megoldás lenne, éspedig a társadalmi alapjövedelem valamilyen formájának bevezetése, ami első lépésben a segélyek és számos ellátás – például családi pótlék, GYES – színvonalának fokozatos, de gyors emelését jelenti. 1-2 évtizedes perspektívában inkább tanulásról és munkáról kellene beszélnünk, ám gyors segítség nélkül addig túl sok áldozat lesz.

16

TÁMOP-5.4.1-12



3. A kutatás eredményei 3.1 A válaszadók 3.1.1 Polgármesterek A válaszadó polgármesterek átlagéletkora 52 év, 60%-uk 50 év feletti, 4,3%-uk 30 éves, vagy annál fiatalabb, 24,5%-uk nő. Bár külön mérést erre nem végeztünk, úgy sejtjük, hogy a női polgármesterek válaszadási hajlandósága valamivel nagyobb, mint a férfiaké. A polgármesterek nemek szerinti átlagéletkora gyakorlatilag homogén. A férfiak esetében valamivel nagyobb szórást látunk. Azok között, akik a nemükre vonatkozó kérdésre válaszoltak (a kitöltők 90,7 %-a) és a korukra vonatkozó kérdésre nem, közel kétszer több a nő, mint a férfi.2 A válaszadó polgármester asszonyok 63,3%-a 50 év feletti, mindössze 3,3%-a 35 év alatti. A legfiatalabb női válaszadó polgármester 30 éves, a legidősebb 70. A férfi polgármesterek 58,6-a 50 év feletti, és mindössze 4,3%-a 35 év alatti. A legfiatalabb férfi polgármester 26, a legidősebb 81 éves. A polgármester asszonyok 55,4%-a rendelkezik főiskolai vagy egyetemi diplomával, mindössze 1,5%-a pedig alapfokú végzettséggel. A férfi polgármesterek 50,6%-a rendelkezik főiskolai vagy egyetemi diplomával, és mindössze 1,9%-a alapfokú végzettséggel. Látható, hogy míg az általános iskolai végzettségűek aránya között nemenként nincs lényegi különbség, a szakmunkás végzettségűek között arányaiban több mint háromszor több a férfi válaszadó, mint a női. Vélhetően ez annak köszönhető, hogy a szakmunkás képzések során megszerezhető szakmák között túlsúlyban vannak azok, melyek „férfiasak”, erőt, térlátást, stb. követelnek. A szakközépiskolai és gimnáziumi végzettséggel rendelkezők között arányaiban valamivel nagyobb számban vannak jelen a nők, mint férfiak. A főiskolai és egyetemi diplomával rendelkező polgármester asszonyok közt 25% a különbség, az előbbiek javára, és a férfiakhoz képest is így 10%kal magasabb a főiskolai végzettségűek aránya. Míg az egyetemi végzettséget szerzett férfi polgármesterek aránya 4%-kal magasabb.

2

9,56% női válaszmegtagadó és 5,78% férfi.

17

TÁMOP-5.4.1-12



Összességében a válaszadó polgármesterek 51,8%-a diplomás, ami azonban csalóka érték, mert a választ nem adó polgármesterek feltehetően nagyobb arányban képviselik az idősebb (számítógéppel nem rendelkező) korosztályt, mely számára a felsőfokú képzés még közel sem volt annyira elérhető, mint fiatalabb kollégáik számára. A polgármesterek életkori átlaga Pest megyében a legmagasabb (54,4 év) és Fejér, valamint Győr-Moson-Sopron megyében a legalacsonyabb (48,4 illetve 48,3 év). Iskolai végzettség tekintetében Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye kiemelkedő. Előbbiben a válaszadó polgármesterek 76,5%-a diplomás, utóbbi esetében pedig 75,7% az arány. A tipikusan aprófalvas, törpefalvas vidékek polgármesterei (Baranya, Borsod, Somogy, Vas, Veszprém, Zala) – talán a nagyvárosok nehezebb elérhetősége miatt (különösen régebben, az autópálya-hálózat kiépülése előtt) – kisebb arányban rendelkeznek felsőfokú végzettséggel. 3.1.2 Családgondozók Családgondozói mintánk reprezentatív. A válaszadási hajlandóság közel 70%-os, az alábbi elemzések tehát az általunk vizsgált 100 kistérségre vonatkozóan a gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családgondozók tekintetében minden további nélkül helytállóak. A családgondozók életkori átlaga 39,2 év. Mindössze 3,2%-uk fiatalabb 25 évnél, harmaduk 35 év alatti, 29,3%-uk 45 évnél idősebb. Átlagosan 3,5 éve dolgoznak a szakmájukban. Az, hogy válaszadóink 10%-a 1 évnél is kevesebb tapasztalattal rendelkezik, jelentheti azt, hogy a többszörösen leterhelt tapasztaltabb családgondozók több esetben az „újoncokra” bízták a kérdőív kitöltését, de mutathatja a szakma óriási fluktuációját is: sok családgondozó karrierjének elején szakmát vált, helyükre új munkatársak lépnek. A válaszadók majdnem negyede csupán két éve, vagy annál is rövidebb ideje dolgozik szakmájában, több mint 50%-uk azonban tapasztalt, illetve nagyon tapasztalt családgondozó: válaszadóink negyede már több mint 10 éve van a pályán. Ugyanakkor a szociális szférára jellemző, hogy az itt dolgozók nem maradnak a pályán életük végéig. Míg sok „civil” szakmában csak hosszabb idő után, vagy egyáltalán nem fenyeget a kiégés veszélye, addig a családgondozók, különösen a gyermekjóléti alap- és szakellátásban tevékenykedők fokozottan ki vannak téve ennek. A családgondozók gyakran többféle, a szociális területhez közeli szakmában is jártasak. 33,4%-uk rendelkezik szociális munkás, 32,2%-uk szociálpedagógus, 2,1%-uk gyógypedagógus, 20%-uk pedagógus, 23,3%-uk 18

TÁMOP-5.4.1-12



pedig egyéb végzettséggel, így a szociálpolitikai, az egészségügyi, az óvodapedagógusi és a szociális szakmához köthető közép- és felsőfokú szakképzettségekkel. A gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családgondozók átlagosan 4 településen látnak el családgondozói feladatokat, településenként átlagosan 12 családot gondoznak, településenként átlagosan 24 esetet visznek. Ezek az értékek jóval túllépik a jogszabályban meghatározott gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családgondozónkénti 25 család / 40 gyermek határt. A vizsgált kistérségekben a gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családgondozók mindössze 8,7%-a férfi. 3.1.3 Iskolaigazgatók Az iskolaigazgatók életkori átlaga 50 év. A legfiatalabb 31 éves, a legidősebb 64. Átlagosan 11 éve dolgoznak iskolaigazgatóként. A válaszokból kiderült, hogy az igazgatói posztra lényegében a legtapasztaltabb tanárok kerülnek. Válaszadóink több mint háromnegyede 20 évnél régebben van a tanári pályán, több mint 90%-uk 15 évnél régebben tanít. A csoporton belül minden kitöltőnk válaszolt a végzettségére rákérdező kérdésre. A legtöbb válaszadó több végzettséggel is rendelkezik. 40,5%-uk tanítóképző főiskolát (is) végzett, 37,3%-uk rendelkezik humán, főiskolai diplomával, 27,5%-uk reálszakos tanárképző főiskolai diplomával (is), 20,9%-uk végzett humán, és 12,4%-uk reál egyetemi szakon (is). 48,4%-uk egyéb végzettséggel is rendelkezik, melyek között a gyógypedagógus és a közoktatás-szervező, illetve a közoktatás-vezető végzettség a leggyakoribb. A humán szakos diplomák túlsúlya a női válaszadók (és feltehetően igazgatók) nagyobb arányával magyarázható: a válaszadók mindössze 33,6%-a férfi. Az összes válaszadó 67,8%-a adta meg státuszaként, hogy iskolaigazgató, 13,7% tagintézmény-vezető és 1,4% munkaközösség-vezető. 17,1%-uk az egyéb kategóriát jelölte meg. Válaszadóink 77,4%-a lakik azon a településen, ahol az iskola található, 22,6%-uk pedig egy másik településről jár be.

19

TÁMOP-5.4.1-12



3.2 A válaszadók települési és munkahelyi körülményei Az egyes – településekre jellemző – adatok a három megkérdezett csoport válaszai alapján állnak rendelkezésünkre. Számos település esetében több válaszadói csoport tagja is válaszokkal szolgált (egy Bács-Kiskun megyei városra vonatkozóan például a polgármester és a családgondozó mellett két iskolaigazgató is kitöltötte kérdőívünket), így előfordulhat, hogy ugyanarra a kérdésre több (esetleg többféle) választ is kaptunk egy adott településről. A többszörös válaszokat a megkérdezett csoportok prioritási sorrendjének felállításával szűrtük ki. A település infrastruktúrájára vonatkozóan elsődleges információforrásunk a polgármester, másodlagos a családgondozó, harmadlagos pedig az iskolaigazgató. Így – amellett, hogy válaszaink informativitása a legjobban közelít az optimálishoz – a lehető legnagyobb adatbázissal dolgozhattunk. 3.2.1 Első települési jellemző: lakosság Válaszadóink csaknem harmada aprófalu (500 fő alatt) vagy törpefalu (200 fő alatt) polgármestere. 53,7%-uk 1000 fő alatti települést képvisel. Az, hogy nyolcan nem adtak választ a településük lélekszáma felől érdeklődő kérdésünkre, talán a bizalmatlanság jele. „Nagyjából hány lakosa van a településnek?” 4,1% 4,6% 6,5%

4%

100 fő alatt

15,5%

101–300 fő 301–500 fő

13,4%

501–1000 fő 1001–3000 fő

31,2%

3001–5000 fő

20,8%

5001–10 000 fő 10 000 fő felett

1. ábra: A kutatásba bevont települések megoszlása a lakosság mérete alapján (polgármesterek, %)

20

TÁMOP-5.4.1-12



Az alábbi térképen jól látszik a törpe- és aprófalvas vidékek regionális eloszlása. Az aprófalvak hazánkban szinte vonzani látszanak a hátrányos helyzetet. Az általunk vizsgált 100 leghátrányosabb helyzetű kistérséget lefedő területen tehát arányaiban túlsúlyban vannak az aprófalvak.

Törpefalu (200 fő alatt) Aprófalu (201-500 fő) Kisfalu (501-999 fő)

2. ábra: Kisfalvak, aprófalvak és törpefalvak Magyarországon (2011)

A térképet készítette: Horváth Balázs, VÁTI Nonprofit Kft. Forrás: http://www.terport.hu/ telepulesek/telepulestipusok

E tekintetben kiemelendő Baranya megye, ahol a pécsi kistérség kivételével minden egykori kistérséget vizsgáltunk, illetve Borsod-AbaújZemplén megye északi és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti része. Előbbiben Miskolc, utóbbi esetében pedig Nyíregyháza környéke esett ki kutatásunkból a munkahelyekkel való ellátottság és az infrastruktúra teljes kistérségre vetített viszonylagosan jó átlagértékei miatt. A lakosság korösszetételének vizsgálatára az öregségi nyugdíjasok arányát megmutató változó a leghatékonyabb. A polgármesterek válaszai alapján egyértelmű a kistelepülések elöregedése. A 300 fő alatti falvak csaknem negyedében 50% feletti az öregségi nyugdíjasok aránya, több mint felében pedig arányuk jóval meghaladja a lakosság harmadát. A 301 és 1000 lakos közötti településeknek csupán 12%-ában haladja meg az öregségi nyugdíjasok száma az 50%-ot, csaknem kétharmadukban (62,2%) az említett csoport aránya 30% alatt marad.

21

TÁMOP-5.4.1-12



„Mekkora a településen az öregségi nyugdíjasok aránya?”

legfeljebb 300 fős települések

9,2

301-1000 fő közötti települések

5,2


6,2

5000 fő feletti települések

9 0%

18,4

16,1

20,1

11,5

32,1

24,9

17,4

42,4

25,8

24,7

8,2

15,7

30,8

51,3

20%

40%

60%

12,1

5

4,7

6,4 2,6 80%

100%

öregségi nyugdíjasok aránya legfeljebb 10%

11-20%

21-30%

31-40%

40% felett

50% felett

3. ábra: Öregségi nyugdíjasok aránya az eltérő méretű településeken (polgármesterek, %)

Megfigyelhető, hogy a 21-30% közötti jelölések száma a település méretének növekedésével rendre növekszik, mígnem az 5000 fő feletti települések esetében már az 50%-ot is meghaladja. Elmondhatjuk, hogy a válaszadók települései inkább elöregedő mintázatot mutatnak; minél kisebb egy település, várhatóan annál nagyobb az öregségi nyugdíjasok aránya. Ennek az lehet az oka, hogy a fiatalok a rossz infrastruktúra, a közbiztonság és a szolgáltatások elégtelen volta, valamint a munkanélküliség elől a nagyobb, jobban ellátott településekre költöznek. 3.2.2 Második települési jellemző: közlekedés, infrastruktúra A közlekedés és a munkahelyekkel való ellátottság között egyenes kapcsolat van. Minél rosszabb egy település „bekötöttsége” a közlekedés hálózatába, annál nagyobb esély van arra, hogy lakosai hátrányos helyzetbe kerülnek, illetve az onnan való kitörésük esélye csökken. Az iskolába, képzési helyre, munkahelyre való biztonságos, kiszámítható eljutás létfontosságú az egyén számára önállóságának, a transzferjövedelmektől való függetlenségének megszerzése, megőrzése érdekében. A városok, munkahelyeket kínáló nagyobb községek földrajzi távolsága és az utak minősége mellett ezért kiemelt szerep jut a tömegközlekedésnek. A vasúti helyzet napjainkban egyre visszásabb. Egyfelől a magas fenntartási költségek és a kihasználatlanság miatt háttérbe szorul a közúti közlekedéssel szemben, ugyanakkor az iránta felmerülő igények kielégítése a rossz szervezés és a forráshiány miatt egyre nehézkesebb: a munkába igyekvő utasok száma a gyakran minden ésszerűséget nélkülöző időbeosztás miatt csökken, az alacsony utaslétszám szárnyvonal-bezárásokat 22

TÁMOP-5.4.1-12



indukál és a települések egyre elszigeteltebbé válnak. Mindemellett – különösen a helyi kis- és középvállalkozások válság okozta nehézségei, megszűnései nyomán – soha nem mutatkozott akkora szükség a munkahelyre történő napi ingázásra, mint ma. A szakképzett fiatalok elhagyják a rossz közlekedési adottságú településeket, így azok egyfelől az elöregedéssel, másfelől pedig a szakképzetlen és állami segítségnyújtásra szoruló lakosság egyre nagyobb aránya okozta problémákkal kénytelenek – fogyatkozó önkormányzati és hatósági segítségnyújtás mellett – szembenézni. 100

Van 34,4%

Teljes mértékben elégséges

40-nél több busz 6,3%

18,5%

21-40 busz naponta

12,7%

11-20 busz naponta

29%

80

Inkább elégséges

40,4%

60

40 Nincs 65,6%

Inkább nem elégséges

23,7%

5-10 busz naponta

37,5%

1-4 busz naponta

10,9%

20 Egyáltalán nem elégséges 17,4%

0

Nincs buszközlekedés 3,6%

„Van a település 2 km-es körzetében vasútállomás?”

„A vasútállomás munkába járás szempontjából mennyire elégséges járműforgalmat mutat fel?”

„Hány helyközi busz közlekedik naponta a településről?”

4. ábra: A vasúti- és buszközlekedés értékelésére adott válaszok az 5000 fő alatti településeken (polgármesterek, %)

A három megkérdezett válaszadói csoport által rendelkezésünkre bocsátott információk szerint a válaszadó települések kétharmadának 2 kilométeres körzetben nincs vasútállomása. A valós helyzet – a vizsgált 100 kistérségre vonatkozóan – ennél minden bizonnyal rosszabb, hiszen az általunk semmilyen módon el nem ért településeken élők (akik ily módon választ sem adhattak) feltehetően az átlagosnál nagyobb eséllyel hátrányos helyzetűek az információáramlás mellett a közlekedés tekintetében is. A települések 41%-ában inkább nem elégségesnek vagy egyáltalán nem elégségesnek ítélik a válaszadók a vasútállomás járműforgalmát munkába járás szempontjából. További 40% inkább elégségesnek ítéli, és mindössze a vasútállomással rendelkező települések 18,5%-a értékeli úgy, hogy a járműforgalom teljes mértékben elégséges. 23

TÁMOP-5.4.1-12



A közlekedés nyújtotta lehetőségeket látva fontos megemlítenünk, hogy a hátrányos helyzet leggyakrabban nem csupán egy, hanem több tényező együttesen alacsony értékeit is jelenti, ezeknek előzménye és egyszersmind következménye is. (Az elszegényedő, elöregedő falvak lehetőségeik fokozatos elvesztésével gyorsuló ütemben válnak hátrányos helyzetűekké, illetve veszítik el további esélyeiket.) Hátrányos együttállás figyelhető meg abban is, hogy ahol a település közelében nincs vasút, ott a buszközlekedés is akadozó. Nem lenne meglepő ez a 100 főnél alacsonyabb lélekszámú törpefalvak esetében, de a 301 és 500 fő közötti apró- és kisfalvak is szenvednek ettől, ahol a családgondozói válaszok alapján viszonylag magas a 18 év alattiak aránya, és amely települések számára emiatt különösen fontos lenne az oktatáshoz való minél jobb hozzáférés. 3.2.3 Harmadik települési jellemző: vállalkozások A válaszadó települések csaknem 80%-ában az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató. A kisebb településeken értelemszerűen ez a jelenség nagyobb arányban fordul elő. Élelmiszerbolt, vegyesbolt jelenléte a településen fizetőképes keresletet (akár állami transzferekből származó jövedelemmel), illetve a vállalkozó számára elfogadható közbiztonságot jelent. Előzetes terepmunkáink során nem egyszer tapasztaltuk a jelenséget, hogy sok településen – bár lenne igény helyben vegyesboltra – a sorozatos betörések, kifosztások az üzlet bezárására kényszerítették a korábbi vállalkozót, akinek a helyére nem érkezett új. Válaszadóink csupán összesen 6,7%-a számolt be arról, hogy településén nincs élelmiszerbolt vagy vegyesbolt, illetve csak mozgóbolt működik. Interjúink során megtudtuk, hogy utóbbiak számára gyakran megoldhatatlan akadályt jelent a szavatossági feltételek biztosítása, és blokkadási hiányosságok is rendre felmerülnek. A presszók, kocsmák – bár hétköznapi megítélésük inkább negatív – szociológiai értelemben a települések szerves részei, közösségi terek, melyek egyszersmind helyben működő vállalkozást is jelentenek. Válaszadó településeink 15,4%-án nincs kocsma vagy presszó, és mindössze 55,3%-uk esetében van egynél több.

24

TÁMOP-5.4.1-12



„Van-e az Ön településén kocsma / presszó?”

„Van-e az Ön településén élelmiszer/vegyesbolt?”

2,4% 0,4% 4,3% 15,4% 55,3%

29,3%

92,9% Nincs.

Nincs.

Van.

Van.

Csak mozgóbolt van.

Igen, több.

Egyéb

5. ábra: A helyi vállalkozások kapcsán adott válaszok (polgármesterek, %)

A valóság ennél feltehetően jobb. A kérdésre közel száz kitöltő nem válaszolt, feltehetően azért, mert nem kívánt időt szakítani a vendéglátó-ipari egységek összeszámolására; az „igen, több” opció után ugyanis egy a szám megadására szolgáló rovat is szerepelt. Ez alapján a kérdésre választ adó, több kocsmát is működtető települések átlagosan 4 ilyen hellyel rendelkeznek, közel harmaduk pedig csak kettőt tart el. 47 olyan település van a polgármesteri válaszok alapján, ahol sem kocsma, sem pedig állandó élelmiszerbolt nem található. Bár az elemszám nagyon kicsi, de – minthogy a települések egy speciális típusát, a legalapvetőbb vállalkozásoktól megfosztott falvakat mutatja meg – érdemes megvizsgálni az öregségi nyugdíjasok számát ezeken a településeken. Az esetek jóval több mint harmadában 20% alatti a szolgáltatásoktól megfosztott településeken az öregségi nyugdíjasok aránya, és csupán kevesebb, mint negyedében 50% feletti. 3.2.4 Negyedik települési jellemző: szegregátum jelenléte A szegregátumok, a szociálisan hátrányos helyzet jellemzőit egy helyen koncentráló zárványok jelenléte egy településen fontos adatként szolgál ahhoz, hogy az adott település helyzetét, problémáit árnyaltabban láthassuk. Úgy gondolnánk, hogy a szegregátumok határozottan a kisebb települések sajátjai. A választ adó polgármesterek által nyújtott információk szerint a vizsgált területen ez nem feltétlenül igaz. Minél nagyobb egy település, annál nagyobb eséllyel találunk benne szegregátumot még akkor is, ha tény: a nagyobb települések infrastrukturális, 25

TÁMOP-5.4.1-12



munkahelyi és szolgáltatásbeli ellátottsága kedvezőbb. A szegregátum-fogalom talán azért kötődik határozottabban az apró- és törpefalvakhoz, mert ezek az esetek sokkal inkább szembeötlőek. A családgondozói válaszok alapján elmondhatjuk, hogy a vizsgált kistérségek településeinek kevesebb mint negyedében van jelen szegregátum. 3.3 A válaszadók munkakörülményei: anyagi gondok, működési nehézségek 3.3.1 Önkormányzatok Az önkormányzatok adósságállományát 2013-ban több lépésben átvállalta a magyar állam. A legfeljebb 5000 főt számláló, számunkra információval szolgáló települések állami adósságátvállalás előtti helyzetéről elmondható, hogy az önkormányzatok csaknem felének (45,9%) volt adóssága, fizetési elmaradása 2012. december 31-én. Az adósságátvállalás után 54,1%-ról 72,5%-ra emelkedett azon válaszadó önkormányzatok száma, amelyek semmilyen adóssággal, fizetési elmaradással nem rendelkeznek. 25,4-ről 16,2%-ra csökkent azon települések aránya is, amelyek legfeljebb éves költségvetésük 10%-ának megfelelő adósságtól sújtottak. 17,8-ról 10,6%-ra csökkent azon válaszadó települések aránya, amelyek 11 és 50% közötti adósságtól szenvednek, míg negyedénél is kevesebbre csökkent azon válaszadó települések aránya, amelyek éves költségvetésük 50%-ánál is nagyobb adóssággal sújtottak. A törvényi előírások szerint át nem vállalható rész törlesztése, illetve egyes kötelező feladatok ellátása sok önkormányzatnak okoz nehézségeket. „Van-e olyan kötelező feladata az önkormányzatnak, amit anyagi okokból jelenleg nem tud ellátni?”

7,8%

43,1%

26,4%

27,5%

46,4% 30,5%

1000 fő alatti települések

9,5%

15,9% 64,7%

37,7%



25,4% 65,1%


Igen, időnként még a legfontosabb feladatok ellátása is veszélybe kerül. Igen, de a legfontosabb feladatokat maradéktalanul el tudjuk látni. Nincs ilyen. Minden feladatot maradéktalanul el tudunk látni.

6. ábra: Önkormányzatok anyagi helyzete (polgármesterek, %)

26

TÁMOP-5.4.1-12



A kérdésre választ adók ötöde olyan település polgármestere, amelynek önkormányzata számára időnként még a legfontosabb feladatok ellátása is problémát okoz. Körülbelül harmaduk számolt be arról, hogy – bár az önkormányzatnak vannak anyagi gondjai – a legfontosabb feladatokat mindig el tudják látni. Az önkormányzatok csaknem felének azonban nincsenek ilyen gondjai, minden feladatot maradéktalanul teljesíteni tudnak. Válaszadóink közül az 1000 fő alatti települések vannak a legrosszabb helyzetben: több mint negyedüknek (26,4%) vannak olyan kötelező feladatai, amiket anyagi okokból nem tudnak ellátni. Csupán 43,1%uk számolt be arról, hogy minden feladatot maradéktalanul elvégeznek. Adataink szerint az 1001 és 3000 lakos közötti települések már jobb helyzetben vannak: kevesebb, mint 16%-uk nyilatkozott súlyos nehézségekről, és csaknem a nyilatkozók fele (46,4%) minden feladatot el tud látni. A legjobb helyzetben a 3001–5000, illetve az 5000-nél több lakost számláló nagyközségek és kisvárosok vannak: csaknem kétharmaduk minden kötelező feladatát maradéktalanul el tudja látni, és – amellett, hogy utóbbiak esetében valamivel nagyobb szórást számolhatunk – mindkét kategória esetében 10% alatt van azon települések aránya, akik súlyos anyagi gondokkal küzdenek. 3.3.2 Gyermekjóléti alapellátás Az egyes településeken dolgozó családgondozók munkakörülményei a legteljesebb mértékben különbözőek. Gyakori, hogy a település, amelyre heti rendszerességgel járnak ki, a polgármesteri hivatal egyik irodájában tud munkavégzésükhöz helyet biztosítani, és a hivatal dolgozói által használt eszközök állnak csak rendelkezésükre. Az sem ritka, hogy a település önkormányzatának nincs lehetősége külön helyiség biztosítására, és a kliensek fogadásához szükséges zárt tér, sok esetben pedig a bizalmas információkat tartalmazó iratok őrzésére szolgáló, zárható szekrény hiányzik a teljes értékű munkavégzéshez. A családgondozó saját, „központi” irodájában is gyakran kénytelen a hely szűkösségével, az eszközök elöregedett állományával, hiányával, a telefonkvóta elégtelen voltával szembesülni. A választ adók kevesebb mint ötöde (18,9%) számolt be eszközeinek csekély voltáról, a nagyon komoly problémát jelzők aránya pedig mindössze 3,3%. Azok számára, akik úgy érzik, a jelenleg rendelkezésükre álló tárgyi eszközök inkább nem, vagy egyáltalán nem teszik számukra lehetővé családgondozói feladatuk maradéktalan ellátását, a következő nyitott 27

TÁMOP-5.4.1-12



kérdést tettük fel: „Kérem, sorolja fel, milyen tárgyi eszközökre lenne szüksége ahhoz, hogy feladatait maradéktalanul el tudja látni?” A kapott válaszok többsége irodai elektronikai eszközökre (is) vonatkozott: (modern) számítógép illetve laptop, internet, nyomtató, fénymásoló, mobiltelefon; több helyen nélkülözik az egyszerű irodai fogyóeszközöket, mint a fénymásolópapír és nyomtatópatron. Sok válaszadó hiányolta a saját zárható iroda, interjúszoba meglétét, illetve számtalan válaszban hívták fel figyelmünket a terepbejáráshoz szükséges közlekedési eszköz, a kerékpár és autó szükségességére. Ritkábban, de permanensen előforduló felvetés volt az önvédelmi eszköz (főként kutyariasztó) rendelkezésre bocsátása, illetve az erős kopásnak kitett saját ruha és cipő pótlása, munkaruha biztosítása. A szociális ellátórendszer alapellátást végző szakemberei gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy a közigazgatási rend által elvárt dokumentáció idejük jelentős részét elvonja a „tényleges” munkavégzéstől, azaz a személyiségükkel, jelenlétükkel támogatott segítéstől. Az általunk vizsgált kistérségekben a gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családgondozók csaknem fele munkaidejének körülbelül felét (40–60%-át) adminisztrációval tölti. Mindössze kevesebb mint 10%-uk tölti idejének ötödét, vagy annál kevesebbet a közigazgatási rend által megkövetelt dokumentáció elkészítésével, kezelésével. Hogy az adminisztráció ne menjen a terepen töltött munka rovására, sok szakember a munkaidőn túl is bent marad az irodában, hogy adminisztrációs elmaradásait behozza. A vizsgált terület gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családgondozóinak túlnyomó többsége (81,6%-a) szembesül munkája során a túlórázás kényszerével, több mint negyedük (28%) pedig gyakran marad bent munkaidőn túl is az irodában az adminisztráció miatt. Mindössze kevesebb mint ötödük (18,4%) nyilatkozott úgy, hogy soha nem kényszerül erre. A túlzott adminisztrációs terhet az érintettek véleménye szerint főként az adatlapok rendszerének egyszerűsítésével, ésszerűsítésével lehetne csökkenteni, elmondásuk alapján ugyanis egy-egy családról ugyanazokat az információkat több helyre is fel kell vezetni, a dokumentumok nagyrészt átfedik egymást. Javasolják egy egységes számítógépes rendszer kiépítését, melyben egy helyen minden adat fellelhető lenne. Megjegyzendő, hogy a fenti újítással egy-egy gyakran költöző család többszörös, mindig újra történő adatfelvétele is elkerülhető volna, és jobban lehetne követni a családtagok életében bekövetkezett változásokat.

28

TÁMOP-5.4.1-12



3.3.3 Általános iskolák A válaszadó intézmények csaknem felének (46,9%) nincsenek olyan anyagi gondjai, melyek a feladatellátást veszélyeztetnék, alig több mint az iskolák fele (52,4%) pedig meglévő, de a legfontosabb feladatok ellátását nem veszélyeztető anyagi gondokról számolt be. A feladat-ellátási nehézségekről nyitott kérdésünk kapcsán a beszámolók főként a szakos ellátottság, valamint a csoportbontás hiányosságait, a tehetséggondozáshoz illetve a szabadidős foglalkozásokhoz szükséges források hiányát, a sajátos nevelési igényű tanulók igényeihez igazodó oktatáshoz szükséges források hiányát, az eszközfejlesztés és épület-karbantartás nehézségeit említették leggyakrabban. 100

80

Majdnem biztos, hogy megszüntetnek osztályokat.

2%

Valószínűleg megszüntetnek osztályokat.

6,8%

Lehet, hogy megszüntetnek osztályokat, de az is lehet, hogy nem.

25,7%

Valószínűleg bezárják.

0,7%

Lehet, hogy bezárják, de az is lehet, hogy nem.

6,8%

Valószínűleg nem zárják be.

29,1%

60 Valószínűleg nem szüntetnek meg osztályokat.

37,8%

40 Nem, szinte biztosan nem zárják be.

20

0

Nem, szinte biztosan nem szüntetnek meg osztályokat.

63,5%

27,7%

„Fenyegeti-e az iskolát az a veszély, „Fenyegeti-e az iskolát az a veszély, hogy az elkövetkezendő hogy az elkövetkezendő 3 évben osztályokat 3 évben bezárják?” szüntetnek meg?”

7. ábra: Az iskolák működésének veszélyeztetettsége (iskolaigazgatók, %)

A válaszadók által rendelkezésre bocsátott információk szerint az intézmények csaknem háromnegyede (72,3%) érzi úgy, hogy van oka attól tartani, hogy kötelékében osztályokat szüntetnek meg, ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy több mint fele, 55,5% úgy gondolja, hogy szinte biztosan nem, vagy valószínűleg nem szüntetnek meg osztályokat. A válaszadók 29

TÁMOP-5.4.1-12



csaknem kétharmada (63,5%) nem tart intézménye bezárásától, további csaknem harmaduk (29,1%) pedig valószínűsíti, hogy a közeljövőben nem fog előfordulni. 3.3.4. Intézményi kapcsolatok A szociális terület egyes szereplői közötti kapcsolat döntő fontosságú lehet a kliensek ellátására nézve. Úgy sejtjük, minél nagyobb egy település, annál erősebb az érintett területek együttműködése. A családgondozók véleménye alapján a a családgondozók és az oktatási intézmények oktatási-nevelési tevékenységet folytató munkatársai közötti együttműködés szempontjából a kisközségek valamivel szerencsésebb helyzetben vannak, mint a nagyobb községek és kisvárosok. A városok határozottabban gyengébb közeget biztosítanak az együttműködéshez. A különbségek azonban nem jelentősek: minden településméret esetében a válaszadók nagyjából harmada adott határozottan pozitív választ. A gyermekjóléti alapellátás (családgondozó) és a helyben működő egészségügyi intézmények (egészségügyben dolgozók, háziorvos, védőnő) közötti együttműködés sokkal erősebb kapcsolatot árul el a területek szereplői között. A törpe- és aprófalvaktól a nagyközség-kisváros kategóriáig növekvő, erős együttműködést jelző értékek feltehetően a védőnők településnagysággal növekvő jelenlétének köszönhető, valamint annak, hogy sokhelyütt a családgondozók és a védőnők közös épületben dolgoznak és az egyes esetektől függetlenül is napi kapcsolatuk van. Az 5000 fő feletti települések esetében (a 301-1000 és 1001- 5000 fő lakosú településekhez képest) a visszaesés (a kisebb településeken 62-67% tartotta erősnek az együttműködést, az 5000 fő feletti települések esetében csak 34%) részben akár ugyanezzel is magyarázható: a települések esetlegesen jobb anyagi helyzete külön épületet is megenged, illetve az egyes esetek távolsága és a több szakember jelenléte kevesebb interakcióra ad lehetőséget. A családgondozók és védőnők kapcsolata azért is kiemelt fontosságú, mert a kora gyermekkori problémákról érkező jelzések elsődlegesek abban, hogy egy gondokkal küzdő család mihamarabb a gyermekjóléti ellátásban dolgozó családgondozó látókörébe kerüljön. A két terület munkatársai közötti kapcsolatot a területek elveinek és protokolljainak hasonlósága is erősíti. A településen kívüli egészségügyi dolgozókkal való együttműködésük erősségéről már sokkal kedvezőtlenebbül nyilatkoztak a családgondozók. 30

TÁMOP-5.4.1-12



Minden településkategória esetében közel kétharmaduk válaszai esnek a bizonytalan „valahol erős, valahol nem” kategóriába és mindössze kevesebb mint negyedük számolt be erős együttműködésről. A nagyobb települések esetében a településen kívüli ilyetén kapcsolatok, az azokra adott értékek kevésbé értelmezhetőek. A rendőrség munkatársaival való együttműködést – hatósági intézkedések hiányában – pusztán a szokványos jelzőrendszeri munkához hasonló tevékenységek megléte esetén nehéz mérni. A helyben járőröző rendőrök a legfeljebb 300 lakosú településeken feltehetően kevesebbet érintkeznek a szociális szakma képviselőivel (ezért lehet alacsonyabb az erős együttműködést jelző érték). A település méretével nő a helyi rendőrökkel, járőrökkel való együttműködés erőssége, az 5000 fő feletti települések esetében viszont visszaesik. Itt is a közepes méretű települések vannak szerencsésebb helyzetben. A járási rendőrkapitánysággal való együttműködés tekintetében településmérettől függetlenül hasonló mintát figyelhetünk meg. Valószínűleg a fizikai távolság az oka, hogy a települések átlagosan csupán valamivel több mint negyede ápol erős kapcsolatokat a járási bűnüldöző szervvel, míg felük inkább bizonytalan választ adott a kérdésre. A legfeljebb 300 főt számláló települések 42,7%-án nem működik polgárőrség, a 301 és 1000 közti lélekszámú településeknek pedig több mint negyede (28,5%-a) nélkülözi ezt a civil kezdeményezést. A polgárőrséget működtető települések közül a legkisebbek többségén vagy nincs erős együttműködés az őrség tagjai és családgondozók között, vagy bizonytalan választ kaptunk. A közepes települések valamivel jobb helyzetben vannak, az erős együttműködés határozott hiánya azonban a nagy településeken a legritkább. Az eddig vizsgált szervek közül az önkormányzatok azok, amelyekkel a legerősebb együttműködésben vannak a családgondozók. Az önkormányzatok esetében egyértelműen a kisebb települések vannak előnyben, ha a családgondozókkal való együttműködés erősségét mérjük. Általánosságban az is elmondható, valamint tereptapasztalatainkkal is alátámasztott, hogy a szociális szakma gyermekjóléti területét képviselők jól eligazodnak az önkormányzati igazgatásban. Együttműködésük a különféle készpénztranszferek folyósításának részben közös ügyintézése miatt is erős lehet.

31

TÁMOP-5.4.1-12



Az egyházakkal való együttműködés kapcsán kiderült, hogy a legfeljebb 300 főt számláló települések közel ötödén (19,2%) nincsen jelen egyetlen egyház sem. A tökéletesen együttműködő egyházakra adott válaszok azonban minden településkategóriában meglepően alacsony értéket adnak, a legkisebb települések esetében különösen. A közepes méretű településeken nagyobb a bizonytalan válaszok aránya és a tökéletes együttműködésre kapott érték is. Az 5000 főnél több lakost számláló települések esetében a közepeseknél valamivel nagyobb arányú a tökéletes együttműködés. A civil szervezetekkel való együttműködés minőségére adott válaszok megoszlása a legnagyobb. Nem meglepő, hogy a település méretének növekedésével csökken azon válaszok aránya, melyek a civil szervezetek hiányát jelzik. Az erősebb együttműködés a nagyobb települések esetében gyakoribb, ugyanakkor nagyon erős együttműködés csak nagyon kevés helyen, az 1000 fő feletti települések 10%-ában van. Összességében elmondhatjuk, hogy a szociális szakmához köthető egyes területek szereplői közötti együttműködést nagyban befolyásolja a fizikai közelség és a területek elveinek és protokolljainak hasonlósága, illetve különbözősége. A családgondozói szakmai együttműködések szempontjából a közepes méretű települések vannak előnyösebb helyzetben. A családgondozók véleménye mellett a polgármestereknek a családsegítői ellátást illető meglátásaira is kíváncsiak voltunk. A polgármesteri válaszok körülbelül 90%-a minden településkategória esetében fele-fele arányban az „inkább elégséges” és a „teljes mértékben elégséges” válaszlehetőségek között oszlik meg, a nagyobb városok esetében az utóbbi enyhe túlsúlyával. Az 5000 főnél több lakost számláló települések esetében a teljes mértékben elégséges választ jelölő 50,7%, mint magas érték a nagyobb települések magasabb színvonalú szolgáltatásbeli ellátottsága és a hátrányos helyzet jobb kezelhetősége mellett kis mértékben talán annak is köszönhető, hogy a nagy települések polgármesterei szubjektíve valószínűleg kevésbé tapasztalják a szegénységet: a kliensek a település vezetőinek mozgásterétől eltérő területen mozognak. A gyermekjóléti ellátások megítélése terén is döntően pozitívak a válaszok. A családsegítői illetve gyermekjóléti ellátásokat „kevésbé elégségesnek” vagy „elégtelennek” jelölő polgármesterek válaszuk kifejtésekor főként abban látták a probléma okát, hogy a szolgálat munkatársa nem tud elég időt a településen tölteni, köti a kezét a bürokrácia és nincsen hatósági jogköre, ezért gyakran késik egy-egy probléma megoldása. A családgondozók terepmunkáink során ugyanezen gátló tényezőkről számoltak be. 32

TÁMOP-5.4.1-12



3.4 A lakosság hétköznapi problémái 3.4.1 Munkanélküliség, segélyezés „Mit gondol, a településen az aktív korú népességen belül nagyjából hány százalék a munkanélküliek aránya?”


33,9


23

24,8


29,4

25,2


13,2

16,7

35

10,8

41

20%

24,7

18,3

19,3

35,9 0%

5,2

40%

11

14,1

60%

9,5

5,1 3,8

80%

100%

munkanélküliek aránya 40% felett

31-40%

21-30%

11-20%

legfeljebb 10%

8. ábra: Munkanélküliek aránya (polgármesterek, %)

A 2013. május–júliusi adat szerint az országos munkanélküliségi ráta hazánkban 10,1%. A legfeljebb 300 főt számláló falvak mintegy 34%-ában az országos átlag alatti a munkanélküliség. További 23%-ukban legfeljebb az országos átlag kétszerese, és negyedükben haladja meg az országos átlag négyszeresét. A 301 és 1000 közötti lélekszámú településeknek csupán negyedében (24,8%-án) alacsonyabb a munkanélküliség az országos átlagnál, ellenben 40% feletti értékről is csupán kevesebb mint ötödük (18,3%) nyilatkozott. A nagyobb községek és kisvárosok esetében ez utóbbi arány csupán 9,5%-os, a nagytelepüléseknél pedig mindössze 3,8%. Úgy tűnik, hogy a település méretének növekedésével csökken annak esélye, hogy a munkanélküliség nagy arányban legyen jelen, de statisztikai elemzés alapján az alacsony fordított irányú gamma érték (-0,101) azt mutatja, hogy a munkanélküliség és a településméret között nincs érdemi összefüggés.

33

TÁMOP-5.4.1-12



„Milyenek a környéken az elhelyezkedési lehetőségek?” 100%

80%

2,8

0,2

0,2

0,6

9,3

8,3

9,8

36,3 45,1

55,7

60%

73,6

40% 61 45,4

20%

35,8 16

0% legfeljebb 300 fő

301-1000 fő

1001-5000 fő

5000 fő felett

Nagyon rosszak, szinte egyáltalán nem, vagy csak az önkormányzatnál dolgoznak a település lakosai. Rosszak. Nagyon jók, mindenki találhat a képzettségének és érdeklődésének megfelelő munkát. Jók.

9. ábra: Elhelyezkedési lehetőségek megítélése (polgármesterek, %)

A településméret és az elhelyezkedési lehetőségek kapcsolatát vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a településméret növekedésével egyre kevesebb „nagyon rosszak” választ kapunk. Míg a legfeljebb 300 lakosú települések esetében a válaszok majdnem kétharmada (61%) esik ebbe a kategóriába, addig a 301–1000 lakosú települések esetében ez már kevesebb, mint a válaszok fele (45,4%), az 1000 főt meghaladó, de az 5001 főt el nem érő nagyobb községek és kisvárosok esetében már csak a válaszok harmada (35,8%), míg a kisvárosokra, városokra vonatkozóan a válaszadók kevesebb, mint hatoda nyilatkozott így. A következő, „rosszak” kategóriába esik a fennmaradó válaszok túlnyomó többsége, míg a „jók” kategóriában a 300 főnél népesebb települések esetében már nincsen lényegi különbség: mindhárom fennmaradó településkategóriában 10% körül mozog azon válaszok aránya, melyek a munkahelyekkel való jó ellátottságra utalnak. A „nagyon jók” válasz jelölési aránya csupán ezrelékekben mérhető. A munkanélküliség mellett a feketemunka lakosság körében való elterjedtsége is fontos információkkal szolgálhat a vizsgált terület településeire nézve. A feketemunkát (is) végzők aránya a legfeljebb 300 lakosú településeken alacsonyabb, mint a közepes és nagyobb méretűeken, a 40%-osnál nagyobb elterjedtség pedig a nagyobb településeken 34

TÁMOP-5.4.1-12



egyértelműen kevesebbszer fordul elő, mint a kisebbeken. A közepes méretű települések valamennyire kiemelkednek, de összességében elmondhatjuk, hogy nincs erős összefüggés a település mérete és a feketemunkát (is) végző lakosság aránya között. Feltételezzük, hogy a feketemunka gyakoribb a lakosság körében ott, ahol többen szorulnak rá az állami segítségnyújtásra. A település méretével ellentétben a főként állami segítségnyújtásból élők aránya kapcsolatban áll a feketemunkát végzők arányának nagyságával. A válaszadó polgármesterek településein átlagosan a lakosság 21,7%-a él főként állami segítségnyújtásból, nagy szórással. A főként állami segítségnyújtásból élő lakosság arányát tekintve az egyes apró- és törpefalvak, valamint az 5000 fő feletti települések jobb helyzetben vannak. Az apró- és törpefalvak egy másik csoportja viszont kiemelkedően magas segélyezett százalékot produkál: 27,4%-uk ítélte úgy, hogy esetükben a lakosság körében 40% feletti a rászorulók aránya. A nagytelepülések esetében ez ritka, alig több, mint 10%-uk adott ezt alátámasztó adatot. A kapott rendkívül alacsony, fordított irányú gamma érték (-0,079) alapján elmondhatjuk, hogy nincs összefüggés a település mérete és a főként állami segítségnyújtásból élők lakosságon belüli aránya között. Mindhárom válaszadói csoportnak feltettünk egy-egy arra vonatkozó kérdést, hogy a válaszadó véleménye szerint milyen munkahelyekre lenne leginkább szükség az adott település környékén. A legtöbb településen, lakosságszámtól függetlenül, nagy tömegű képzetlen munkaerőnek munkát biztosító álláshelyekre lenne szükség. Minden településkategóriában 80% feletti vagy azt megközelítő arányt adnak az erre utaló válaszok, a településméret növekedésével csökkenő mértékben. A mezőgazdasági termelésben biztosítandó állások igénye mindenhol meghaladja az iparét, az 5000 fő feletti települések esetében az utóbbi a többi településméretnél tapasztaltnál jobban közelíti az előbbit. A szakképzett munkaerő számára álláshelyeket biztosító kisvállalkozások iránti igény a település méretével növekszik, a kisvárosok esetében már a válaszok 17,7%-át teszi ki. A diplomás munkaerőt foglalkoztató munkahelyek iránti igény elenyésző, még a válaszok összesen 1%-át sem éri el. A családok munkanélküliség okozta anyagi gondjainak enyhítése érdekében az állam feltétlen, illetve feltételhez kötött készpénztranszfereket biztosít a rászorulók számára. Ide tartozik a jelenleg foglalkoztatást

35

TÁMOP-5.4.1-12



helyettesítő támogatás címen kapható juttatás, mely feltételes készpénztranszfer: a jogosultság évi 30 nap igazolt munkavégzéshez kötött. Úgy tűnik, minél nagyobb egy település, annál sikeresebbnek ítélik a polgármesterek a foglalkoztatási támogatás folyósításának feltételeként végzendő munka teljesítésére létrehozott közmunkaprogram jelenlegi formáját. A szélső válaszlehetőségek („Egyáltalán nem tartja sikeresnek”, „Teljes mértékben sikeresnek tartja”) jelölésének gyakorisága a településméret növekedésével csökken. Míg a legfeljebb 300 főt számláló települések esetében a válaszadók ötöde (19,6%) jelölte meg a teljes sikertelenségre utaló választ, addig ez az 5000 fő feletti települések esetében már csak 10%. A programot inkább, illetve teljes mértékben sikeresnek tartó válaszadók az 5000 főnél nagyobb települések kivételével minden településkategóriában 50% körüli értéket adtak, a nagytelepüléseknél az arány már 58,5%. Az óvodáztatási támogatás feltétele, hogy a juttatott család gyermeke rendszeresen látogassa az óvodát. A támogatás ugyanakkor csak olyan szülőnek jár, aki nem rendelkezik szakképesítéssel, szakmával. Ez a szisztéma – ha számszerűen nem is kimutatható módon – elveiben a szakképzettség megszerzése és az egyén öngondoskodóvá válása ellen hat. Érdemes összevetni a munkanélküliségre vonatkozó adatokat, és azt, hogy a családgondozók szerint a támogatás a szülők mekkora hányadát befolyásolja abban, hogy beviszik-e gyerekeiket az óvodába vagy sem. A családgondozók 43,4%-a gondolja úgy, hogy az általa ellátott, adott településen élők nagyobb részét befolyásolja az óvodáztatási támogatás abban, hogy beviszik-e gyermekeiket az óvodába. A 40% feletti munkanélküliséget felmutató településeken ez az arány meghaladja a válaszok felét, 51%-ot, ugyanakkor az arra utaló válaszok, hogy a juttatás senkit sem befolyásol, már csak 12,8%-ot képviselnek. Az országos átlag alatti munkanélküliséget számoló települések esetében ez az arány majdnem egyharmad (31,1%), és a negatív válaszok meghaladják a kétharmados arányt. Összességében úgy tűnik, hogy a munkanélküliség aránya hatással van a családgondozók vélekedésére az óvodáztatási támogatás juttatottakat befolyásoló minősége tekintetében, és gamma értékünk is gyenge negatív kapcsolatot ad (-0,212). A fenti rövid gondolatmenet, miszerint az óvodáztatási támogatás rendszere talán nem elég jól kidolgozott, terepmunkáink során a családgondozókkal való beszélgetéseink, interjúink során is gyakran felmerült. Kérdésünkre, miszerint „Mennyire ért egyet azzal, hogy az óvodáztatási 36

TÁMOP-5.4.1-12



támogatást a szakképzettséggel rendelkező szülőknek is meg kellene kapniuk?” a vizsgált terület családgondozóinak több mint fele (51,3%) teljes mértékben egyetért azzal, hogy az óvodáztatási támogatást a szakképzettséggel rendelkező szülőknek is meg kellene kapniuk. A 40%-nál nagyobb munkanélküliséget produkáló települések esetében ez már 58,1%. A pozitív válaszok minden munkanélküliségi kategóriában összesen 93,3%-ot tesznek ki. Az óvodáztatási támogatás rendszerét illetően tehát erős egyetértés mutatkozik a gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családgondozók között. Nyitott kérdésben érdeklődtünk mind pozitív, mind negatív válaszaik oka felől. Családgondozóink pozitív válaszaikat főként az igazságosság elvével indokolták, illetve gyakran felmerült, hogy a mai munkaerő-piaci helyzet mellett sok szakképzettséggel rendelkező szülő is lehet állástalan. A juttatás rendszerének az öngondoskodás ellen ható volta a fentiekhez közelítő arányban szintén felmerült. Kíváncsiak voltunk, hogy a válaszadók hogyan látják: a minimálbért keresők jövedelme hogyan viszonyul a főként állami segítségnyújtásból élők jövedelméhez. Az adatok szerint a 30% feletti munkanélküliséget mutató településekre vonatkozóan a válaszadók körülbelül fele gondolja úgy, hogy a juttatottak jövedelme az alacsony bérből élőkéhez hasonló nagyságú. A minimálbérből élők jövedelmét a főként állami segítségnyújtásból élők jövedelmeinél nagyobbnak vélők nagyobb eséllyel nyilatkoznak olyan településekről, ahol alacsonyabb a munkanélküliség, míg a nagyobb munkanélküliséget számoló települések felé haladva ezeknek a válaszoknak az aránya csökken. A két változó között gyenge negatív kapcsolat van (gamma=-0,172). A főként bérből és a főként állami transzferekből élők között előzetes terepmunkáink során több településen tapasztaltunk feszültséget. A nagy feszültséget észlelők harmada olyan településen él, ahol a minimálbért keresőknek jellemzően kisebb a jövedelme, mint a főként állami segítségnyújtásból élőknek. A feszültséget egyáltalán nem észlelők több mint fele (51,8%) olyan települést képviselt válaszában, ahol – meglátása alapján – a minimálbért keresők jövedelme magasabb. Hogy egy-egy településre mennyire ér el egy-egy program, azt reprezentatív mintavétel és magas válaszadási hajlandóság mellett is nehéz megítélni, mert a mi megkereséseink sem értek el mindenhová; feltételezhető, hogy az egyes aprófalvak technikai, illetve személyi jellegű hiányosságai 37

TÁMOP-5.4.1-12



az egyes programokban való részvételt is befolyásolják. Ennek speciális módszerekkel történő vizsgálata egy külön kutatás tárgya lehet. 3.4.2 Energiaszegénység A lakosság közmű-ellátottsága szintén fontos jelzés egy-egy település helyzetének megítélésekor. A kapott információk szerint az általunk vizsgált kistérségek településeinek felén egyetlen lakos sincs áram nélkül. Az áram nélküli családokat is felmutató települések csaknem mindegyikén legfeljebb a lakosság negyedére korlátozódik azok aránya, akik áramellátás nélküli otthonokban élnek. Visszás módon ez azonban azt is jelenti, hogy utóbbi települések többsége bizonyára jól közművesített, és csupán néhány házra, településrészre korlátozódik a probléma. Az esetek többségében tehát sejthetően a szolgáltatás – számlatartozások miatti – szüneteltetéséről lehet szó. „Az Ön által gondozott kliens családok hány százaléka van áram nélkül az adott településen?” (Kártyás óra sincs.) 2,3%

1,1% 2,3%

3,6%

4,3%

12,7% 34,8%

57,2%

77%

Nincs áram nélküli család 1-10%


4,4%


1,3% 1,9% 2,9%

37,4%

8,6%

21-30% 30% felett

22,9%

55,1%


14,3%

11-20%

51,4%


10. ábra: Áram nélküli családok aránya az eltérő méretű településeken (családgondozók, % )

Feltételezzük, hogy az áramellátottság hiánya elsősorban a kisebb településeket érinti. Ezzel szemben azt látjuk, hogy fenti állításunknak pont az ellenkezője igaz: minél nagyobb egy település, annál gyakoribb a vele 38

TÁMOP-5.4.1-12



kapcsolatban megjelölt, az áram nélküli lakosok magasabb arányát jelző érték. Míg a legfeljebb 300 főt számláló települések esetében még 77% azok aránya, akik a lakosok 100%-os áramellátottságáról nyilatkoznak, a 301–1000 fős települések esetében ez már csak 57,2%, az 5000 fő felettieknél pedig csupán 14,3%. Sőt, utóbbiak több mint ötöde (22,9%) a lakosság 21–30%-át jelzi áram nélkül élőnek. „A településen Ön által gondozott kliens családok hány százalékának otthonában nincs folyóvíz?” 1,1%

9,2%

13,7%

6,9%

5% 38,8%

7,9%

20,7%

62,1% Nincs folyóvíz nélküli otthon

34,5%

1-10% legfeljebb 300 fős települések


5,7% 8,6%

11,9% 6,3%

28,3%

8,8%

11-20% 21-30% 30% felett

20% 42,9%

44,7%


22,9%


11. ábra: Folyóvíz nélküli családok aránya az eltérő méretű településeken (családgondozók, %)

Vízellátottság tekintetében valamivel rosszabb a helyzet. A családgondozók által adott becslések szerint a vizsgált terület településeinek 37,2%-án egyetlen lakos otthonából sem hiányzik a folyóvíz. A települések csaknem felének (47, 4%) esetében azonban a lakosság legfeljebb negyede nélkülözi a folyóvizet, míg a vizsgált terület településeinek 6,2%-án a lakosok több mint fele szenved ettől. A válaszadó települések 36,9%-án a lakosság folyóvíz-ellátottsága 100%. Míg az erre utaló válaszok a legfeljebb 300 főt számláló települések esetében majdnem kétharmados arányt képviselnek (62,1%), ez az arány az 5000 fő feletti települések esetében már csak 5,7%. Itt is elmondhatjuk, hogy a települést sújtó folyóvíz-ellátatlanság lakosságot érintő aránya és a település mérete között közepes pozitív irányú összefüggés van (gamma=0,316), tehát minél nagyobb egy település, annál valószínűbb, hogy a lakosság körében magasabb arányú lesz a folyóvízzel való ellátatlanság. 39

TÁMOP-5.4.1-12



A folyóvíz nélküli otthonok lakói számára a települések közkutakról biztosítják az ivóvizet. Az adatok szerint a válaszadó települések 44%-ának nagyon nagy, vagy inkább nagy anyagi terhet jelent a közkutak üzemeltetése. Csaknem fele (48,5%) nyilatkozott úgy, hogy inkább nem nagy, vagy egyáltalán nem nagy anyagi terhet jelent számára ez a típusú szolgáltatás. A válaszadók 7,5%-ának településén egyáltalán nem működnek közkutak. A kiemelkedő terheket jelző magas számok nem csak a közkutakról ivóvízellátásra szorulók nagy számát jelezhetik, hanem utalhatnak a település önkormányzatának súlyos anyagi gondjaira is. A kártyás, „előre fizetős” óra sok családgondozó szerint részben megoldást nyújthatna a családok energiaszegénységére, közüzemi számláik rendezésére. A változót az adott településen a főként állami segítségnyújtásból élők arányával összefüggésben vizsgáltuk. A vizsgált terület gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családgondozói összesen 85,6%-ban adtak pozitív választ a kérdésre, 37,9%-uk úgy véli, a kártyás óra felszerelése biztosan segítené a családok közüzemi számláinak rendezését. A vizsgált terület településeinek csupán kevesebb, mint 5%-ában van minden rászoruló család otthonában felszerelve a kártyás óra. A munkanélküliség helyi elterjedtsége és a kártyás óráról nyilvánított családgondozói vélemények között nincs összefüggés. Fontos szempont, hogy a kártyás óra valóban segítse a rászoruló családokat, és ne veszélyeztesse azok energiaellátását. A szakemberek túlnyomó többsége (90,9%) szerint a kártyás óra inkább nem, illetve egyáltalán nem veszélyeztetné az általa ellátott településen élő mélyszegény családok villanyellátását. Az egyes munkanélküliségi arányt jelző kategóriákban a válaszok eloszlása egyenletesnek mondható. Nincs összefüggés a családgondozónak a kártyás óra veszélyességéről alkotott véleménye és a településen tapasztalható munkanélküliség között. Előzetes terepmunkáink során több családgondozó említette, hogy egyes szolgáltatók lépéseket tettek a kártyás óra széleskörű bevezetése ellen. A vizsgált terület településeinek mindössze 3,3%-án fordult elő ilyen.

40

TÁMOP-5.4.1-12



3.4.3. Hatósági intézkedések, kriminalitás 3.4.3.1 Droghasználat A családgondozói válaszok azt mutatják, hogy a droghasználat a települések mindössze 16,9%-ában inkább vagy nagyon jellemző, úgy, hogy utóbbi kategóriába csupán a települések 2%-a esik. Egyértelmű a városok droghasználat terén mutatott túlsúlya: az 1001 és 5000 fő közötti lélekszámú települések több mint ötödére inkább jellemző, negyedére inkább vagy nagyon jellemző, míg az 5000 fő feletti települések esetén a pozitív válaszok aránya meghaladja az egyharmadot (35,3%). Gamma értékünk 0,543, ami a közepesnél valamivel erősebb, pozitív irányú kapcsolatot mutat. 12. ábra: Droghasználat (családgondozók, %) „Tapasztalatai alapján mennyire jellemző a droghasználat a településen?”

100%

1,2 4,8

2,9

2,7

0,7 9,6

22,1

80%

61,8

43,4 56,6

60%

64,4

40%

29,4

20%

50,6 33,1

0% legfeljebb 300 fős települések


10,7

5,9



Egyáltalán nem jellemző.

Inkább nem jellemző.

Inkább jellemző.

Nagyon jellemző.

A dizájnerdrogok elterjedtségére vonatkozó kérdésünkre nagyon kevesen (az összes családgondozói válaszadó csupán ötöde) adtak választ. Az említett drogok ellen létrehozott C-lista hasznosságáról szintén csak azok nyilatkoztak, akiknél inkább vagy nagyon jellemző a droghasználat. Érdekes adat, hogy a droggal inkább vagy erősen fertőzött területeken dolgozó családgondozók 42,3%-a nem ismeri a C-listát. A kérdésre választ adók több mint harmada (36,6%-a) pozitívan nyilatkozott a lista hasznosságáról, valamivel több, mint ötöde (21,1%) azonban negatívan.

41

TÁMOP-5.4.1-12



Az orvos által felírt, ám a felhasználó által (szándékosan) rosszul alkalmazott gyógyszerek értelmezésünk szerint szintén a drog kategóriájába tartoznak. Előzetes tapasztalataink alapján feltételezzük, hogy főként azokon a településeken jelent ezt problémát, ahol szegregátum van. Feltételezésünk helyes volt: a szegregátumot felmutató települések nagyobb arányban szenvednek a kliensek rossz gyógyszerhasználatától, mint a szegregátumot nem tartalmazók. Ahol van szegregátum, ott a válaszok csaknem kétharmada (62,9%) volt pozitív amellett, hogy a családgondozók a települések 6,7%-án gyakran szembesülnek a fenti magatartással. A szegregátumot nem tartalmazó településeken ez az arány 38,7%, illetve mindössze 2,2%. Gamma értékünk szerint közepes negatív összefüggés van a két változó között (-0,448). 3.4.3.2 Védelembe vétel A védelembe vétel mint elsőfokú gyámhatósági intézkedés megosztja a családgondozókat. A „Tapasztalata alapján mennyire tartja hatékonynak a védelembe vételt, mint hatósági intézkedést?” kérdésre kapott válaszok alapján a szakmában eltöltött idő szinte egyáltalán nem befolyásolja a családgondozók véleményét a védelembe vétel hasznosságát illetően (gamma=-0,084). Az új munkatársak talán valamivel nagyobb arányban gondolják hatékonynak. Válaszaik kétharmada pozitív, de a szélső értékeket („Egyáltalán nem tartja hatékonynak.” illetve „Teljes mértékben hatékonynak tartja.”) választók száma is kiugró. Ezzel szemben, a régebben pályán lévők válaszai kevésbé pozitívak, de így is rendre meghaladják az 50%-ot. Összességében elmondhatjuk, hogy a vizsgált területen dolgozó családgondozók többségükben hatékonynak tartják a védelembe vételt, mint hatósági intézkedést. Előzetes tereptapasztalataink azt mutatják, a családgondozók munkájuk során időnként találkoznak olyan esetekkel, amelyek során a jegyző, vagy más hatósági személy részvétele jogszabályi előírás, azonban a gyakorlatban szükségtelen. Kutatásunk során ezt is megvizsgáltuk. Azok a családgondozók, akik munkájuk során találkoznak olyan esetekkel, melyekben a jegyző jelenlétét indokolatlannak tartják, 37,9%-ban olyan településekre vonatkozóan töltötték ki kérdőívünket, amelyen van szegregátum. Azok közül, akik munkájuk során nem találkoznak ilyen esetekkel, mindössze 21,2%-ban töltötték ki a kérdést olyan településre vonatkozóan, amelyen nincs szegregátum. Az eredmények csalókák: a valóságban ennél sokkal élesebb is lehet a különbség, hiszen sok 42

TÁMOP-5.4.1-12



családgondozó több települést is ellát, illetve a jegyzői hatáskörre vonatkozó véleménye nem csupán arra a településre korlátozódik, mellyel kapcsolatban kérdőívünk kitöltésére kértük. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermeket érintő hatósági eljárások során a végkifejlet szempontjából a hatóságok minél jobban figyelembe vegyék a gyermek körülményeit ismerő családgondozó véleményét. Örvendetes, hogy a vizsgált terület családgondozóinak csaknem 90%-a pozitív választ adott kérdésünkre, azok aránya, akiknek véleményét teljes mértékben figyelembe veszik az adott településen élő gyermekek gyermekvédelmi hatósági eljárásainak során a válaszadók 50%-át közelíti. Azok esetleges pozitív válaszaival együtt, akiknek településén egyetlen gyermeket sem érintenek hatósági eljárások, az arány még magasabb lehet. 3.4.3.3 Szabálysértések, vétségek és bűncselekmények A kérdőívben rákérdeztünk bizonyos, az előzetes terepbejárások során gyakran említett, illetve saját magunk által tapasztalt szabálysértésekre, vétségekre, bűncselekményekre, azok előfordulásának gyakoriságára. Ezek a következők: falopás; fémlopás; vezetékek eltulajdonítása; „értékhatáros” lopás; haszonállatok eltulajdonítása; gyümölcslopás; betörés hétvégi házakba; elhagyott házak elbontása, elhordása; betörés; rablás; garázdaság; könnyű testi sértés; súlyos testi sértés; uzsora; drogfogyasztás; 14 év alatti teherbe esése; felnőtt korú prostitúció; fiatalkorú prostitúció. A választ adó települések 11,1%-ának polgármestere a felsorolt krimináliák mindegyikére „soha” vagy „ritkábban” választ adott. Ezek a települések tehát nagyon jó helyzetűnek mondhatóak a bűnelkövetések, vétségek és szabálysértések szempontjából. 3.4.3.4 Uzsora Az uzsora a mélyszegénységet olyan mértékben befolyásoló jelenség, hogy kutatásunkban külön részt szenteltünk neki: 3 kérdés vonatkozott az uzsora hétköznapi és egy a törvényesen intézményesült formájára (kis összegű kölcsönöket nagy haszonnal kihelyező és a kamatokat hetente begyűjtő pénzintézet). Polgármesteri válaszok alapján, a szegregátumok jelenlétével párhuzamba állítva mutatjuk be a jelenséget. Azon települések között, melyek polgármestere szegregátum jelenlétét jelezte, 58,8%-ban vannak olyan 43

TÁMOP-5.4.1-12



települések, melyeken valószínűleg most is van és régebben is volt uzsora. Azon települések esetében, melyeken nincs szegregátum, ez az érték mindössze 21,4%. Számításaink alapján közepesnél valamivel erősebb kapcsolat van a szegregátum és az uzsora jelenléte között (gamma=-0,603) Az uzsora lehet tárgyi és pénzbeli. A pusztán tárgyi uzsora mértéke csaknem értelmezhetetlenül alacsony a pénzuzsora és a kétféle uzsora együttes jelenlétéhez képest. A településméret növekedésével kismértékben nő a kétféle uzsora együttes, azonos mértékű jelenlétének esélye, míg a pusztán pénzuzsora mértéke minden településméret esetében közelíti vagy meghaladja a 80%-ot. Kiemelendő talán a 301 és 1000 fő közötti lélekszámú településkategória, ahol a tárgyi uzsora és az együttesen, azonos mértékben jelen lévő tárgyi és pénzuzsora a települések összesen 22,2%-ára jellemző. Az uzsorás személyére vonatkozó kérdést szintén a településmérettel összehasonlítva elemeztük. Összefüggést ugyan itt sem találtunk, az mindenesetre figyelemre méltó, hogy míg a „Csak más településről valók” opció jelölése minden más településkategória esetében alacsony illetve elenyésző mértékű, addig a legfeljebb 300 főt számláló települések esetében 46,7%-os. Az 5000 fő feletti települések esetében talán meglepően magas értéket kapott a helyi és más településről való uzsorás jelenlétét valószínűsítő válaszlehetőség. Az uzsora legális formájának tekinthető a hazánkban szabályos pénzintézetként működő, kis összegű kölcsönöket irreálisan magas kamatra kihelyező és a tartozást hetente behajtó vállalat tevékenysége. A tevékenység elterjedtségét a munkanélküliséggel összefüggésben vizsgálva kiderült, hogy az üzletkötések és a munkanélküliség elterjedtsége között gyenge negatív kapcsolat van (gamma=-0,308). A 40% feletti munkanélküliséget felmutató települések csaknem harmadán (30,4%) mindennaposak az üzletkötések, míg azokon a településeken, ahol az országos átlag alatti a munkanélküliség, ez csak 12,4%. A polgármesterek kérdőívében a játékautomaták korábbi jelenlétéből adódó egykori problémákra is rákérdeztünk. A munkanélküliséggel való összefüggésben vizsgálva a probléma gyakoriságát kiderült, hogy nincs összefüggés a két változó között. A játékautomaták használatát gyakori problémaként megjelölő települések a válaszadók 12,4%-át teszik ki. A legfeljebb 10%-os munkanélküliséget produkáló települések, illetve az igazán nagy munkanélküliséget számolók átlagosak, illetve átlag alattiak, a „középső” munkanélküliségi értéket adók kiemelkednek. Ugyanezt 44

TÁMOP-5.4.1-12



a hullámot figyelhetjük meg a problémát nem tapasztaltak között is: az átlag 38,5%, a szélső kategóriák felette vannak, a „középsők” pedig alatta. Ennek talán az lehet az oka, hogy ahol kisebb problémával szembesül a település egésze és ahol igazán nagy gonddal kell megküzdeni, nem ideális terep a pénzt és elkeseredést igénylő játékgép-probléma kialakulásához. 3.5 Szociális étkeztetés Válaszadóink településeinek összesen 86,8%-ában van valamilyen szociális étkeztetés. Csaknem minden 10. településen az étkeztetés helyi kezdeményezésként valósul meg. A települések immáron kistermelőktől, háztáji termelőktől is vásárolhatnak nyersanyagot az iskolai, vagy a szociális étkeztetés számára. Kérdés, hogy mennyire tudnak élni ezzel a lehetőséggel. Úgy sejtjük, a nagyobb települések jobban, a kisebbek kevésbé tudják igénybe venni ezt a lehetőséget. A két változó között közepes erősségű összefüggés van (gamma=0,491), minél nagyobb egy település, annál jobban tud élni a lehetőséggel. Azok számára, akik – válaszuk alapján – csak részben vagy egyáltalán nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel, egy további, az okokat feltáró kérdést tettünk fel. A leggyakoribb ok a termelő hiánya, ezt nyitott kérdésünkre a teljes adatbázisban szereplők (nem csak a kérdésre válaszolók) harmada (33,4%) említi, a kérdésre választ adók 49%-a. A második leggyakoribb ok a konyha hiánya, nyitott kérdésünkre az adatbázisba bekerültek (nem csak a kérdésre választ adók) 13,8%-a, a kérdésre választ adók 20%-a említi. A harmadik leggyakoribb ok, amiért a települések nem tudnak élni a felkínált lehetőséggel, a számla, elszámolás, közbeszerzés körüli probléma, nyitott kérdésünkre válaszul az adatbázisban szereplők (nem csak a kérdésre válaszolók) 6,7%-a, a kérdésre válaszolók 9,9%-a említi. Végül pedig a negyedik leggyakoribb magyarázat, amiért nem élnek a vásárlás lehetőségével az, hogy a Start Munka Program keretében a legtöbb szükséges alapanyagot megtermeli magának a település. Nyitott kérdésünkre a teljes polgármesteri adatbázisban szereplők (nem csak a kérdésre választ adók) 4,5%-a, a kérdésre választ adók 6,6%-a említette.

45

TÁMOP-5.4.1-12



A fentiek mellett gyakori válasz volt továbbá, hogy az adott településen szolgáltató látja el a feladatot, az önkormányzatnak ezért nincs beleszólása az alapanyag-beszerzésbe. Gyakori az is, hogy több település társulásban látja el a feladatot, és egy központi településről szállítják ki az ételt a többi, jellemzően kisebb településre. Volt olyan válaszadó is, aki a helyi termelőktől való beszerzés rendszerének kiépítését a közeljövőre tervezte. A konyha hiányához (illetve csupán tálalókonyha meglétéhez) gyakran kapcsolódik a hűtőkapacitás hiánya is, ami szintén korlátozza az egyes települések számára a helyi termelőktől való vásárlás rendszerébe való bekapcsolódás lehetőségét. A kiegyensúlyozatlan alapanyag-ellátás szintén nehezítő körülményként jelenik meg. 3.6 Oktatás A válaszadó polgármesterek által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint településeik 62%-ában van általános iskola, melyek 78,2%-a nyolcosztályos intézmény. A válaszadók településeinek 73,5%-a rendelkezik óvodával, és 15,7%-a bölcsődével. 3.6.1 Tankötelezettség A táblázat szerint a jelenlegi, 16 éves korig tartó tankötelezettséggel a legnagyobb arányban az iskolaigazgatók értenek egyet (75,7%-uk). A családgondozók véleménye csaknem fele-fele arányban oszlik meg a „több” és a „pont jó” opció között utóbbi javára, ráadásul 3,4%-uk úgy véli, a jelenlegi szabályozás túl magas életkorban határozza meg a tankötelezettséget. A polgármesterek több mint harmada úgy gondolja, a tankötelezettség életkori határának alacsonyabbnak kellene lennie, mint 16 év.

46

TÁMOP-5.4.1-12



3.6.2 Azonos oktatás A „Mennyire ért egyet azzal az állítással, hogy az iskolában képességektől és szocializációs szinttől függetlenül minden gyermeknek ugyanazt a típusú oktatást kell kapnia?” kérdésre adott polgármesteri vélemények erősen megosztottak a kérdés tekintetében, némi túlsúllyal a negatív válaszok („egyáltalán nem értek egyet”, „inkább nem értek egyet”) irányában (összesen 53,7%). A családgondozóknak már több mint a háromnegyede (78,6%) adott negatív választ, míg az iskolaigazgatók véleménye nagyjából 50–50%-ban megoszlik. 3.6.3 A tanárok felkészültsége A polgármester és a családgondozó a településről legtöbb diákot tanító iskola tanárait, míg az iskolaigazgató saját iskolájának tanárait értékelte azok mélyszegénységben élő gyerekeket oktató-nevelő szerepükre vonatkozó felkészültségét illetően. Az iskolaigazgatók közül senki nem nyilatkozott negatívan („többségükben nem felkészültek”) és kevesebb mint negyedük (23%) adott semleges választ („van aki felkészült, van aki nem felkészült”). A polgármesterek több mint háromnegyede (76,6%) szintén pozitív választ adott, míg a családgondozók voltak a legkritikusabbak. A válaszadóknak alig több mint fele (51,2%) adott pozitív választ és a határozottan negatív válaszok jó része is tőlük kerül ki (összesen 50%, arányaiban pedig 6,4%-uk választotta ezt az opciót). 3.6.4 Szakképzés A megkérdezettek szakképzésre vonatkozó javaslatai az egyik legértékesebb információs csomagot képviselik kutatásunk adatai közül. Nyitott kérdésünkre, miszerint „Milyen típusú szakképzésre lenne szükség az Ön településének környékén?” a válaszadó polgármesterek 23,5%-a véli úgy, hogy a településén élőknek elsősorban mezőgazdasággal kapcsolatos szakképzésre lenne szüksége. 29,3%-uk valamilyen ipari jellegű képzést említett, 12,3%-uk pedig mindkét irányú képzést megnevezte.

47

TÁMOP-5.4.1-12



11,7%-uk vélte úgy: mindegy, milyen szakképzés van a környéken, amíg nincs munkahely, amely felszívja a képzésből kikerülőket, illetve javasolta olyan szakképzés megteremtését, amely elhelyezkedésre alkalmas tudást ad. A kérdésre választ adók 6,9%-a vélte úgy, hogy minden típusú képzés elégséges mennyiségben elérhető a településének környékén. „Milyen típusú szakképzésre lenne szükség az Ön településének környékén?”

nincs szükség több képzési helyre 6,9%

nem tudja 1,6% mezőgazdasági 23,5%

nincs munkahely 11,7%

egyéb 14,6%

ipari 29,3%

mindkettő 12,3%

13. ábra: Szakképzési igények (polgármesterek, %)

Sokan említették az életvezetési ismereteket, mint szükségesen oktatandó területet. Még többen kárhoztatták az „alibi” tanfolyamokat, melyek nem adnak használható tudást. Többen kitértek arra is, hogy a nyolc osztályt el nem végzetteknek szélesebb lehetőséget kellene kapniuk arra, hogy elvégezzék az alapfokú oktatást.

48

TÁMOP-5.4.1-12



4. Összegzés A szegénység hazánk talán legégetőbb problémáinak egyike. A kutatásunk ezen tématerület feltárását célozta meg, bevonva a módszertanban meghatározott érintteti kört. Véleményüket illetve javaslataikat kérdőív segítségével gyűjtöttük össze, melyből akár majd koncepció készítésére is lehetősége nyílhat az ágazati irányításnak. A feladat persze ennél jóval összetettebb, egyszerre kell javaslatokkal, tervekkel előállni a gyermekvédelem, a családpolitika, szociálpolitika területén. Bízunk benne, hogy a kutatásunk eredményei hatékonyan segítik majd a döntéshozók munkáját. Hazánkban egyre több gyermek születik olyan családba, ahol a róla való gondoskodás akadályokba ütközik. Ezeket az akadályokat célzott segítéssel és az önálló életvezetésre való ösztönzéssel lehet támogatni. Fontos, hogy az ilyen helyzetbe került családok esetében a segítség minden esetben el is jusson a közösségekhez, családokhoz, így megkönnyítve a felmerült problémák megoldását. A kutatás számos problémára mutatott rá, de a megoldáshoz vezető úton még szükségesek további felmérések ahhoz, hogy kijelenthessük, mit kell, illetve kéne tenni a szegénységben élők segítésére. Kutatásunkkal alapot adtunk a probléma feltárásával egy komplex megoldáscsomag kezdetéhez.

49

TÁMOP-5.4.1-12



Felhasznált irodalom Andorka Rudolf (1989) Szegénység Magyarországon. Társadalmi Szemle, (45) 12, 30-40. Andorka Rudolf - Spéder Zsolt (1994) A szegénység alakulása 1992-1994. In. Tóth István György (szerk.) Társadalmi átalakulás 1992-1994. Jelentés a Magyar Háztartás Panel III. hullámának eredményeiről. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem - Szociológia Tanszék, Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés, Központi Statisztikai Hivatal. Budapest: Tárki. pp. 83-90. Andorka Rudolf – Spéder Zsolt (1996) A szegénység Magyarországon 1992-1995, Esély, 4:25-52. Bokor Ágnes (1985) Depriváció és szegénység. Budapest: Társadalomtudományi Intézet Európa Tanács (1975) Council Decision of 22 July 1975 concerning a programme of pilot schemes and studies to combat poverty (75/458/EEC). online megjelenés: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:1975:199:003 4:0035:EN:PDF (utolsó elérés dátuma: 2013.09.30.) Ferge Zsuzsa (2003) Kétsebességű Magyarország. Budapest: ELTE TáTK Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék. Ferge Zsuzsa (2012) Nem kell hagynunk, hogy így legyen. In. Rényi András (szerk.) Miért hagytuk, hogy így legyen? Budapest: Század Kiadó Ferge Zsuzsa – Tausz Katalin – Darvas Ágnes (2002) Küzdelem a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen 1. kötet. Esettanulmány Magyarországról. Budapest: International Labour Office. Glendiding, C. - Millar, J. (szerk.) (1987) Women and Poverty in Britain. Wheathsheag. Glendiding, C. - Millar, J. (szerk.) (1992) Women and Poverty in Britain in the 1990’s. Harvester: Wheathsheag. Győri Piroska (2007) A szegénységben élők participációja saját problémáikban. In. A nagycsaládosok életkörülményeink alakulása Magyarországon a rendszerváltás óta. Szretykó György (szerk.) Pécs: Comenius Kft. Habich, R. (1996) Problemgruppen und Armut: Zur These der Zwei drittel-Gesellshcaft. In. Wohlfahrtsentwicklung im Vereinten Deutschland. Zapf-Habich (Eds.) Berlin: Sigma. Habich, R. - Krause, P. (1994) Armut. In. Datenreport 1994. Statistische Bundesamt Jencks, Ch. (1992) The Underclass. In. Rethinking Social Policy, New York: Harper Preinal.

50

TÁMOP-5.4.1-12



Jencks, CH. - Peterson, P. E. (Eds.) (1994) The Urban Underclass. Washington D. C.: The Brookings Institution. McLanahan, S.- Sandefur, G. (1994) Growing up with a single parent. What hurts, what helps. Cambridge: Harward University Press. Solt Ottília (1998) Méltóságot mindenkinek, Összegyűjtött írások. Budapest: Beszélő. Spéder Zsolt (2002) A szegénység változó arcai. Budapest: Anka Rudolf Társadalomtudományi Társaság – Századvég Kiadó. Szalai Júlia (1990) Néhány gondolat a szegénységről és a létminimumról, In. Andorka-Kolosi-Vukovich (szerk.) Társadalmi riport 1990. Budapest: Tárki. Szalai Júlia (2002) A társadalmi kirekesztődés egyes kérdései az ezredforduló Magyarországán. Szociológiai Szemle 2002/4. 34–50. Sztretyko György (2007) A gyermekszegénység alakulása és kezelési módozatai az OECD országokban és Magyarországon. In. Szretyko György (szerk.) A szegénység, az egészség és a társadalmi kirekesztettség. Pécs: Comenius Kft. Varga Balázs (2007) A gyermekszegénység alakulása és kezelési módozatai az OECD országokban és Magyarországon. In. Szretyko György (szerk.) A szegénység, az egészség és a társadalmi kirekesztettség. Pécs: Comenius Kft. Vass Csaba (2007) Intra-és multiszociális szegénység és szegénység alatti világok. In. Szretyko György (szerk.) A szegénység, az egészség és a társadalmi kirekesztettség. Pécs: Comenius Kft. UNICEF (1994) Crisis in Mortality, Health and Nutrition. Regional Monitoring Report, 2. online megjelenés: http://www.unicef-irc.org/publications/52 (utolsó elérés dátuma: 2013.09.30) UNICEF (1995) Poverty, Children and Policy, Responses for Brighter Future, Regional Monitoring Report, 2. online megjelenés: http://www.unicef-irc.org/ publications/319 (utolsó elérés dátuma: 2013.09.30.) UNICEF (2005) Child Poverty in Rich Countries, 2005. Innocenti Report Card No.6. Florence: UNICEF Innocenti Research Centre online megjelenés: http:// www.unicef-irc.org/publications/pdf/repcard6e.pdf (utolsó elérés dátuma: 2013.09.30)

51

TÁMOP-5.4.1-12



Függelék: A kutatásba bevont kistérségek bemutatása megyénként megye Bács-Kiskun Baranya

kistérség Bácsalmási, Bajai, Jánoshalmai, Kalocsai, Kiskőrösi, Kiskunfélegyházai, Kiskunhalasi, Kiskunmajsai, Kunszentmiklósi Komlói, Mohácsi, Pécsváradi, Sásdi, Sellyei, Siklósi, Szentlőrinci, Szigetvári

Békés

Békési, Mezőkovácsházai, Orosházai, Sarkadi, Szarvasi, Szeghalomi

Borsod-Abaúj-Zemplén

Abaúj-Hegyközi, Bodrogközi, Edelényi, Encsi, Kazincbarcikai, Mezőcsáti, Mezőkövesdi, Ózdi, Sárospataki, Sátoraljaújhelyi, Szerencsi, Szikszói, Tokaji

Csongrád

Csongrádi, Hódmezővásárhelyi, Kisteleki, Makói, Mórahalmi, Szentesi

Fejér

Abai, Enyingi, Sárbogárdi

Győr-Moson-Sopron

Téti

Hajdú-Bihar

Balmazújvárosi, Berettyóújfalui, Derecske-Létavértesi, Hajdúböszörményi, Hajdúhadházi, Polgári, Püspökladányi

Heves

Bélapátfalvai, Füzesabonyi, Hevesi, Pétervásárai

Jász-Nagykun-Szolnok

Jászberényi, Karcagi, Kunszentmártoni, Mezőtúri, Tiszafüredi, Törökszentmiklósi

Komárom-Esztergom

Kisbéri

Nógrád

Balassagyarmati, Bátonyterenyei, Pásztói, Rétsági, Salgótarjáni, Szécsényi

Pest

Ceglédi, Nagykátai, Szobi

Somogy

Barcsi, Csurgói, Kadarkúti, Kaposvári, Lengyeltóti, Marcali, Nagyatádi, Tabi

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Baktalórántházai, Csengeri, Fehérgyarmati, Ibrány-Nagyhalászi, Kisvárdai, Mátészalkai, Nagykállói, Nyírbátori, Tiszavasvári, Vásárosnaményi, Záhonyi

Tolna

Dombóvári, Szekszárdi, Tamási

Vas

Őriszentpéteri, Vasvári

Veszprém

Ajkai, Sümegi

Zala

Letenyei

52

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

TÁMOP A leghátrányosabb helyzetű településeken mélyszegénységben élők problémái

Recommend Documents