T T ^ A I I L 1. -Budapest, november hó 8. < Mr

1896.

YII. évfolyam. HEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.

A A

—

Előfizetési feltételek : Egész évre

frt 10.—

Félévre

»

5.—

Negyedévre

>

2.50

l

T I

/A

T I

Szerkesztőség és kiadóhivatal-

1

1—1 r 1 1 1 L / 1

\

POLITIKAI

ÉS IRODALMI

SZERKESZTI K I S S

Egyes szám ára 20 lrr.

r —^ L

45/358. szám.

SZEMLE.

JÓZSEF.

BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hi r d e t é s e k felvétele

ugyanott.

Kéziratok nem adatnak

vissza.

— - B u d a p e s t , november hó 8. <§Mr—

Krónika. L e v é l

a

hét'rói. — nov. 6.

Kedves Kiss, a mult számukban már megint valami vérlázító dolgot olvastam, s ennek köszönheti, hogy noha százszor megfogadtam, hogy szakitok magukkal háládatlanokkal, megint levelemet látják. Mondja lelkem, ki az a szegény ember, aki maguknál az irodalmi kritikákat irja ? Ázt hiszem, valami nyugalomba vonult osztrák tábornok lehet, annyira ragaszkodik a törvényekhez s a szabályokhoz, s ő sem ismeri el Napoleont nagy hadvezérnek, mert minden rend és hagyomány ellen cselekedve vakmerősködött őtet helybenhagyni. Az isten áldja meg, mit akar az az ember s mi baja neki az én drága Kóbor Tamásom novelláival? Ha jól értem, az fáj a boldogtalannak, hogy noha ő Kóbor urat nem tekinti novella-irónak, az mindazonáltal jó novellákat merészkedik irni, s ennek a disszonancziának a föloldására a leghajmeresztőbb teóriákat eszeli ki, amik sokkal fárasztóbbak, hogysem az én madáreszű figyelmem nyomon követhetné őket. De tudja, mit adok én a teóriákra? Ennyit ni! Kedves barátom, maga hál'istennek még nem fiatal iró, hogy a lelke öreg legyen — ugyan olvassa el a maguk főmunkatársa legújabb kötetében azt a néhány sort, ami a külvárosi esküvőkről szól s arról a lázas érdeklődésről, a mivel az extravillán lyányok meg asszonyok a menyegzőket környékezik. Lássa, ezt nevezem pszihologiának! s én, a ki sűrű ásitásokkal szoktam követni a fiatal irókat, ha erőnek erejével le akarnak szállani a női lélek mélységeibe, mert azt hiszik, hogy ott egészen másképp bútorozott szobát találnának, mint a magukéban — én mély megindulással olvastam ezeket az igénytelen magától értetődéssel odavetett szép és igaz vagy szép mert igaz sorokat. A mi a női lélek mélységeit illeti, borzasztó szamárság, ha azt hiszik, hogy nekünk valami saját külön lelkünk van, specziális mélységekkel, a mik kékek, mint a Capribeli barlang. Valahányszor azt olvasom, egy-egy súlyos eset ötletéből, hogy: hah! mily rejtély a nő! világosan látom, hogy a teremtés urainak az előtt az álmélkodó exemplárja előtt sem a szóbanforgó eset, sem általában a női lélek nem volna rejtélyes, ha Ugyanavval' a mértékkel mérné, ugyanavval a szemmel nézné s ugyanazokkal az indulatokkal, érzésekkel, képességekkel s — last not least — hajlandóságokkal gondolná

íölruházottnak, mint a saját teljes czimü lelkét. Ugyanaz a férfiú, a ki délben haját tépve tépelődött, hogy: hah ! mily rejtélyesen ingatag a nő! — s tette ezt azért, mert a kedvese nem vak s észreveszi, hogy a féltékeny uron kivül még más férfiak is vannak a földtekén — ugyanaz az ur semmi rejtelmet nem lát benne, hogy még aznap este egy más női lénynyel essen a lehető legmélyebb szerelembe. Ha egy szegény elhanyagolt asszonyt megejt egy édes tenor, egy férfias termet vagy egy jó nevelésű s ápolt külsejű fiatal mágnásnak sikkes modora s figyelmes udvariassága: tele vannak vele, hogy milyen üreslelkűek a nők, akik csak a külsőségeket nézik. De ha ők törik magukat a legszolgálóbb gondolkodású s a legpávább izlésű primadonna után s elájulnak a boldogságtól, ha a 'legbálzacabb korú mágnásasszony egy pillanatra rajtuk felejti az arcza glazuros mosolyát: az természetes, az magától értetődő, sőt férfias dolog. De hisz' én nem is erről akartam beszélni, hanem az esküvőkről, amik iránt Kóbor Tamás gyönyörűen eltalálta, hogy a nők mennyire érdeklődnek s a mely jelenség szintén nem rejtélyes, hanem nagyon egyszerű uton következik abból, hogy ez az egyetlen alkalom, melyben a mai társadalmi rend szerint a nő a nyilvánosság előtt hivatalosan szerepel, s hogy ez a betetőzése s a legnyilvánosabb formája azoknak a szerelmi dolgoknak, amiket a maguk kapzsisága, zsarnoksága és konkurrencziától való félelme nekünk nőknek egyetlen tartományunkul hagyott. Ha majd a társadalomban megkaptuk a magunk emberi helyét s a javaiból a magunk emberi részét, akkor majd nem érdeklődünk pusztán a szerelem s a házasság iránt. Most azonban nagyon érdeklődünk, pláne ezen a héten, az orleansi herczeg házassága hetében. S különösen, ha a mennyasszonyt annyira ismerjük s a vőlegény olyan érdekes fiatal ember. Királyi vérből származni jó, s a derék Louis Phillippe se hitte volna, mikor Svájczban német iskolamester volt, hogy lesz valamikor két dédunokája: az egyik a hatalmas Habsburg ház főherczegnője, a másik pedig a dúsgazdag s uj jövőre készülő Orleansok feje, s ezek szövetkeznek Francziaország elfoglalására. A királyi hivatal nagyon jó hivatal lehet, mert mig XVI. Lajosra nézve valóságos szerencse volt, hogy fejét vették, mivel a sok adósságtól ugy sem tudta, hogy hol áll: Louis Philippe már ismét gyönyörű vagyont hagyott az utódaira, melyet okos gazdálkodással s ovatos vállalkozásokkal szépen gyarapitottak, s még az eleinte merésznek tetszett bolgár entreprise is beütött. Most következik a legnagyobb munka, a'nagy 1

-770 revindikáczió — s mivel a' czég élén fiatal; energikus és' okos ember áll, aki vom f . f . érti mindazokat a módokat, amikkel klientélát lehet kapni, s aki, mint látszik, jó összeköttetéseket is tudott magának szerezni, nincs benne kétség, hogy az Orléansok megint megkapják Francziaországot, s királyok lesznek ott mindaddig, mig a francziák újra be nem látják, hogy a hatalomnak házilag való kezelése nem olyan pompás ugyan, mint az ilyen nagyúri vállalkozóké, de jóval lelkiismeretesebb és tetemesen olcsóbb. Ezt azonban végezzék el maguk politikusok s végezze el Francziaország — engem inkább maga az ifjú pár érdekel: ez a gyönyörű fiatal asszony, aki született királynő, különösen arczára, melyben a Bourbon vonások dominálnak, — s a férj, aki külsőre hű mása a minden franczia királyok ideáljának, negyedik Henriknek. 0, tisztelt bourgeois és demokrata társaim és társnőim, van valami a születési arisztokrácziában! Micsoda lábak, istenem, micsoda hosszú, karcsú, egyenes lábak, s micsoda keskeny, hosszúkás lábfejek! Mindig azt hittem, csak a festők bizantin hizelgése föstet velük a fejedelmi személyek portraiteire ilyen lábakat — nem, ez valóság, két lábon, s milyen két lábon járó valóság! Most már értem, hogy a Napoleoni császárság két kísérlet után sem tudott maradandó lenni — ezek a kurta lábu emberek lehetnek geniek, lehetnek félistenek, de nem lehetnek királyok. Szólnék még a menyasszony trousseanjáról, de ahhoz maguk úgysem értenek, az asszonyok meg már bizonynyal elolvasták a napilapokban. Nekem föltűnt, hogy a rózsaszín dominál benne — ugy látszik, az illik legjobban a mi drága herczegkisasszonyunk arczához. Azaz hiszen most már asszony, s én nem képzelek a monarchiában asszonyt, aki igaz szivvel ne kivánna ezer áldást az ő szép fejére, s aki tudná, miért irigyelje jobban : az ura kilátásaiért-e, vagy a lakása berendezéseért? Én már szerencsésen elkészültem az őszi tisztogatással; a szőnyegeim s a kárpitjaim mind a helyükön vannak; a padlóm ragyog a viasztól s a bűtoraim sírnak a brunolintól, külömben nem is érnék rá, magukkal levelezni. A gyerekek már iskolába járnak, s én folyton reszketek, hogy valami betegséget találnak haza hozni. Istenem, maguk nem is tudják, hogy a mi egész életünk ilyen folyvást való reszketés, és szerencse, ha az ember ura jelentéktelen ember, mert különben azért is Örök aggodalomban kellene élni. A maguk utján küldöm szívből fakadó részvétemet Ugrón Gáborné ő nagyságának — nem csak a miért az ő elmés és daliás ura kimaradt a Házból, de azokért az örökös párbajokért is! Nem mondom, hogy nem édes és gyönyörű dolog egy asszony számára, ha az ő ura oroszlán, de néha, isten bocsássa meg, jobb szeretné, ha birka volna. Azon is gondolkozom, kinek lennék inkább a felesége: az Ugroné, vagy a Kossuth Ferenczé. Hiszen bizonyos, hogy az Ugrón temperamentuma a nőket is magával ragadja, de van valami a Kossuth nyugodt arisztokrata modorában is, s én szinte látom azt a finom mosolyt, azokat az előkelő mozdulatokat s hallom azokat a kedves bókokat, amikkel az asszonyokat környékezheti. S aztán tudom, hogy

mennyire"imádta a'féleségét; képeinek s'szobrainak láttam a másait, amik mind, mind, mind ezt az egy kedves arczot másolják — ó, nagyon gyengéd, nagyon finom, nagyon érzékeny lélek lehet, s én gyűlölöm azokat, akik az ő karcsú fleuretjének istállóból fölkapott vasvillával rohannak neki, s ezt úgy hiják, hogy politikai küzdelem. Én nem értek politikához, s az igazat megvallva, nem is akarok hozzá érteni, mert nagyon alacsony rendű foglalkozásnak gondolom — de hogy akadhatnak. Magyarországon, akik a Jókai Mór politikai búcsúját is varangyos kommentárokkal képesek kisérni, azt még a politikáról sem hittem volna. Én nem vagyok politikus és igy nem tudom megérteni, hogy akik elképpedtek azon a vakmerőségen, amelylyel egy Apponyi vagy egy Ugrón ellen még csak ellenjelöltet is mertek állítani: hogy ugyanazok megdicsérik a derék nagy-kunokat, amiért egy Jókai Mórt is meg mertek buktatni. S mert nem vagyok politikus, bizonynyal azért nem értem azt sem, miért hassznosabb és népszerűbb politikus az az Ugrón Gábor, aki a 48-ról mindeddig csak beszélt, mint az a Jókai Mór, aki ezt a 48-at megcsinálta; s miért nagyobb és szükségesebb politikus az az-Apponyi Albert; aki a . 67-ről szintén csak beszél, mint az a Jókai Mór, aki ezt a 67-et megmenteni segített, beledobván a fúzióba a múltja, a nimbusza s az ábrándjai javát, holott sokkal könnyebb, sokkal népszerűbb és sokkal hálásabb lett volna, ott maradnia a baloldalon, élő tiltakozásul á la gróf Apponyi. Annyit mondhatok, hogy nem irigylem a nagy-kúnok dicsőségét, amért Jókait megbuktatták, s egy sorban gondolok rájuk a kis kunokkal, akik Petőfit akarták agyon verni. Az a szerencse, hogy a nemzetek jövőjét nem a nagy-kúnok vetik meg s nem a kis-kúnok, hanem a Petőfiek s a Jókaiak. Nem? Mondja, hogy igen, s ne nevesse ki a maga fölháborodott barátnőjét Emmát.

A k é p m u t a t á s a b ű n h ó d o l a t a a z erény előtt. *

Az öregek szívesen o s z t o g a t j á k a jó t a n á c s o k a t , és ilyenformán v i g a s z t a l ó d n a k , h o g y már rosz példát adni nem képesek. . * Sokszor m e g b o c s á t u n k a z o k n a k , akik b e n n ü n k e t

u n t a t n a k , de

nem b o c s á t u n k m e g a z o k n a k , akiket mi u n t a t u n k . * K ö n n y e b b az e m b e r t megismerni, mint egy

Nem

mindig

a

becsület

és a

embert.

t i s z t a s á g • az,

amiért a férfiak

becsületesek és a nők t i s z t á k . * Csaknem

mindig

unatkozunk

azokkal,

akikkel

unatkoznunk

nem volna s z a b a d . *

Csak a z o k a t t a r t j u k elméseknek, akik velünk egy nézeten v a p n a k .

RochefoucaitM. *

-771

Az ősz. Avar gyűlik

az út

fölébe,

Késett fecskék hallgatva Borongva

ül virágra

Egy néma

szállnak; rétre

bánat.

Az ősznek van varázsos Van napsugára,

tiszta

bája, fénye,

Van öröme, van kéje, vágya : De nincs —

reménye. Katona Ernő.

Az átázott czipőcskék. Irta: ABONYI ÁRPÁD.

Szalad a fürj a vetésben, s megszólal estefelé a haris. Minden dagad és nő a tavaszi feltámadásban, mely fölveri álmából a növényzetet, s rügyfakadásra csalja a fákat. Minden megrázkódik, lélegzetet vesz és nedvessé, elevenné válik. Füvekben, fákban roppant erővel válik ki az élet. Buggyos levelű, apró növénykék az avar mesgyéiben, szegényes moh a szikla-hasadékok nyirkos rovátkáiban, karcsú kankalinok az ér mellett és minden, mit nem ölt meg a téli fagy, kifelé sovárog a levegőre, s szomjazza frissen fakadó, gyenge hajtásaival a napnak szerelmes csókját. Künn már erős, szálas vetés hajladozott a langyos tavaszi Szélben, benn a falusi kertek sövénykeritése mögött javában folyt mindenfelé a munka. Sietni kell; két hét alatt nagyoh átmelegszik a föld, nem lesz alkalmatos gyenge palántoknak. Czellernek, bábnak, káposztának kevesebb meleg, ám jó bő tavaszi eső szükséges,- különben kiég az istenadta, hiába töri magát vele az asszony. S fölcsendült itt is, ott is a nóta. Jókedvű leányok, mulatós fiatal asszonyok, énekeltek a kerti dolog közben, igy szaporábban fogy kezök alatt a munka. Még a plébános ur parochiáján is nótába kapott az Qdvarbéres, s szemével csippentve biztatta gömbölyű »unokahugát« a tisztelendő urnák, hogy fújja ő is a Róka Ferke, meg a Viski Erzsók históriáját, kik ugy elvesztek innen tavaly a kukoricza fosztás után, hogy soha többé a falu hiröket nem hallotta. A vén Minya bá rebesgeti csak, hogy látta őket. Fenn élnek valahol a Vág körül, s már van is egy aranyos, pufók angyalkájuk, — akár tetszik a kevély Viski Balázsnak, akár nem. S lesz, ha isten akarja, még több is. — Ne locsogj, édes fiam! intette cselédjét szelíd mosollyal a plébános, s kapálgalta nagy igyekezettel a drága dohánypalántákat. Nőjjetek, nőijetek szép palánták, hátha nem szagol meg a kukoriczában a fináncz. — Nem locsogok, tisztelendő atyám, — felelte sunyi alázattal a legény, — Minya bá sohse kapódott hazugságon, igaz tehát, mit az Erzsókról regéle. — Igaz, igaz, de fogd be gyermekem a szádat, különben becsapom. A plébános ur unokahuga fölneszelt erre a durva hangra, s intett a legénynek, hogy kerüljön a konyha felé. Ott elébe állt, ráemelte haragos, fekete szemeit és sanyargatni kezdte: — Bizony nem hittem volna, Marczi, hogy ilyen kitanult betyár vagy.

— Én, ifiasszony ? — Nem is az öreg apád 1 De most már ki vele gyorsan: mit tudsz arról a leányról ? — Amit a Minya bá. — Mielőtt eltűnt a Ferkével és én még nem voltam itt, igaz-e, hogy a tisztelendő urat rajta kapták amint... tréfálkozni akart az Erzsókkal? — Már hogy a piczébe ne! Mit képzel urunkról az ifiasszony! S hogy Ferke ezért egy este rálesett. — Dehogy is lesett! • — És megütötte. — A tisztelendő urat ? Nem igaz ebből, megkövetem alásan semmi, — szólt konokul a legény, s nagy immelámmal magyarázni kezdte a »szegény rokon«-nak a dolgot : tetszik tudni ez úgy volt, hogy Erzsók egyszer megbetegedvén, apja elhivatta a zsidó doktort. Azt a kis borzas urat, instálom, kit féléve tisztelünk a községben, s ki azzal az örökké szomorú ifjú asszonyai, a feleségével jött ide. — Tudom, tudom! Csak tovább. — Hát elhivatta a doktort. A doktor el is ment, de nem rendelt semmi orvosságot, mert úgymond, más baj vagyon az Erzsókkal. Mert hogy férjhez kell adni a Ferkéhez. No, szent Jézusom, volt ott csata! Viski Balázs úgy orditott dühében, hogy csupa'lilaszint váltott. Micsoda! Már hogy ő Éerkéhez, ehez a koldus béreslegényhez vesse a gyermekét, — inkább megöli tulajdon kezeivel. Ezt a bolond fenyegetést, éppen arra menvén, meghallá a tisztelendő ur, bement a házba, lecsillapitá a kiabáló Viski Balázst, s megvigasztalá a halálra ijedező Erzsókot is, ki attul fogva ugy bizakodott benne, mint az Ur Istenben. Eljött szegényke ide is, a parochiára; a tisztelendő ur biztatta, hogy ne keseregjen, majd jóra fordul a dolog, s hát amint egyszer igy szépen biztatta, az az örökké szomorú doktorné lépett be hozzánk. Látta azonban, hogy urunk nincs egyedül, tehát megfordult és elment. — Miért ment el ? — Tudja a, kő! felelte vállait vonogatva a legény. — Bizonyosan szégyelte, Marczi! Megcsalsz! — Nem csalom, ifiasszony! Tessen elhinni, nem hiába félünk mi itten a doktorné babonás szemeitől. Vigyen el engem az ördög, ha nem ő keverte pogány hirbe a .tisztelendő urat. A szegény rokon látta, hogy ezzel a makacs ficzkóval nem boldogul. Megfenyegette tehát kövér kis öklével és rászólt: — Egy húron pendülsz a gazdáddal! No de majd megtudom én az igazat a doktornétól, s ha kisül, hogy hazudtál... • A legény mosolyogva simult közelebb az asszonyhoz. — Megver, instálom ? kérdezte unszolva, halkan. — Megérdemelnéd, te majom, felelte elpirulva az asszony, s becsapta maga után a konyhaajtót. *

Régi, tornáczos kőfészek vagy százötven esztendő óta a parochiával szemben levő park közepén búsuló Petlendi kastély. Tizennégy boltozott ablaka ásit a falura, magas tornya ellátszik mértföldnyire, — széles, bogáncsos, dudvás, parkja messze földön hires arról, hogy se ásó, se kapa nem éri soha. Pusztul, rothad, rozsdásodik ott kedvére, a mi akar. A megboldogult öreg Petlendi Kázmér méltóságos ur halála óta soha se törődött ezzel a kopott dominiummal senki. Fák úgy nőnek szétágazó karokkal össze-vissza, a hogy nekik tetszik, — elvadúlt diszbokrok terpeszkednek czudar rendetlenségben," a mint a természet duzzadó ereje széthajtja őket, nem fényit meg itt semmit a kertészl*

-772 olló. A parkon átfolyó patakra épitett fehér hidakból sincsen már jóformán semmi; lenn hevernek korhadva a patak iszapjában; békák kurutyolnak kiálló karfáikon, nem háborgatja mulatságukat senki. Tönkrement a hidakkal együtt a szökőkút is. Medenczéje tele giz-gazzal, a márvány Neptun-isten szigony és lovak nélkül mered csonkán, piszkosan a medencze közepén, — olyan esténként a holdfényben, mint egy groteszk rém. Csak egy fehéres esik fénylik rajta homlokától a derekáig, — ott nyilván csiga mászta meg valamikor, annak a rászáradt nyála csillog. Petlendi Guido, a kastély mostani fiatal remetéje, nem bánja ezt a romlást. Hadd vesszen minden, ha neki is menekülnie kellett a városból, s eltemetkeznie pénz hijján ide, ebbe a rongyos faluba, apái fészkébe, melyet harmincz esztendő óta egy sereg bagoly és néhány kivénült cseléd birtokolt. Hja! szép volt eddig az élei. Szép, bár semmit sem dolgozott, csak pompásan »létezett«. Volt pénze, jókedve, mindene. Bekalandozta a kontinenst széltében, hosszában. A moszkvai rum szagú orfeumoktól kezdve föl egészen a párisi »Paradou« külön tündér rejtekéig minden gyönyörűségből kivette részét, s csak még egészségesebb, még szebb, még izmosabb lett tőle. Azután hazajött és nagyon szívélyes fogadtatásra talált. Kegyesen látták nagytekintélyű asszonyságok, s kedves, mosolygó virágszálai a parketteknek: elegáns kisasszonyok. Egyetlen fiu volt, utolsó sarja a Petlendi uraknak, apa, anya, testvérek nélkül, — minden az övé. Valóságos eszményi férj! A kisasszonyok keze nem csinált oktalan dolgot, ha ott maradt kissé a fiatal ember erős, barna kezében, — hátha ott fogják. Másképp lett. Guido barátunknak egy szép napon nemcsak a pénze fogyott el, hanem az értéke is rohamosan leszállt, megcsappant, nem keresték. Nagy tekintélyű asszonyságok kedvetlen hangon beszéltek róla, eladó kisasszonyok másfelé ragyogtatták szemeik sokat igérő fényét. Vele egykét komolyan, éretten gondolkozó harminczöt éves hölgyön kivül többé egyik sem foglalkozott. Lemondtak róla; elveszett parthie, repüljön daliás alakja, emléke szélnek. A pénz csak hagyján, — ez kisebb baj lett volna. Fiatal ember el szokta verni pénzét, ha van. Majd adott volna az após. Hárman-négyen is akadtak, kik szívesen adtak volna leányuk kezével bőséges hozományt is, — a hatszáz éves Petlendi czimer mindig megér egy' pár mázsa ezüstöt, ha ily szép szál barna fiatal ember' a gazdája, mint Petlendi Guido, — de egyébb, súlyosabb baj volt. Egy képtelen nevü, igénytelen senki, — egy nyomorult, vékony leány a IX. negyedből: Trommel Judith. Miféle ivadék, miféle leány, a patvarba! eleinte nem hitte senki. Egy zsidó leányka, a kinek közönséges krájzler boltos az apja, csúnya szeplős, agyon dolgozott asszony az anyja, s testvére egy csomó, — nagyocskák, kicsikék, kóczosak, utcza kölykek. Mezítláb szaladgálnak az utczán, Judith nem tudta még a czipőiket is megfoltozni. A méltóságos tanácsosné, Petlendi Guido tanteja, magánkívül volt, midőn meghallotta a dolgot. — Ilyen botrány, ilyen botrány! fakadt ki ajkain a keserűség, s ki akarta vallatni férjét, hogy mit tud. A galamb fehér öreg ur persze mentegetődzött: mit tudhatna ő ? Azok a tisztességes, szamár fiatal emberek, kik töredelmesen bevallják az effélét, fájdalom, ma már fölöttébb ritkák, s Guido nem tartozik közéjük, — gondolta titokban, magának. — Az istenért, de hát hol ismerkedhetett meg azzal a személlyel! — Kedves Auguszta, — felelte szerényen a bácsi, — én ugy vélem, ugy gondolom, azaz, ha körülményesen

vizsgálom a dolgot, azt hiszem, hogy Guido nem veszi komolyan. — Nem veszi komolyan? Értse meg édesem, hogy már az utczán is látták őket. Világos nappal, az utczán! — De hiszen, én ügy vélem, hogy éjjel — — Kíméljen meg barátom, kíméljen meg! — tiltakozott haraggal a delnő, s »der Johann« még abban az órában szigorú parancsot kapott: Petlendi urnák, — s ugy megroppintotta ő méltósága az ur-at, hogy recscsent, — mától kezdve nem vagyok itthon. így! Meg kell büntetni azt a szerencsétlen vakot. A kaszinóban némelyek sajnálkozva húzogatták a vállukat, akadt azonban olyan is, ki uri passzióból megleste Guidot homályos járásaiban a IX-ik negyed házai között, s meglátta Judithot is, a Ferénczvárosi »Ghetto« virágját. Ez aztán elgondolkozva, tűnődve, mélán babrált a szakállában. Végre is, csupa komédia az egész világ, Guido, ugy látszik, okos ember és azzal punktum. Ez a lehetetlen nevü zsidó leányka, hét kóczos utcza-kölyök testvérnénje, egyszerű karton ruhácskájában, kék szalagos, olcsócska kalappal gyönyörű, fényes haján, — szép volt, mint a földi szinek királyi hordozója, a szűzies rózsa. S az marad bizony, rózsa, a szeméten is. Érdekesebb részletek hiányzottak. A kis Pepi főhadnagy fecsegte mindössze pár héttel később, hogy a nyomorult zsidó boltost a börtönbe vitték. Valami váltót igazított ki, vagy mi a tatár. A »Ghetto« rózsája pedig eltűnt. Mélységes, szomorú szemei megteltek könnyel, amint egy sáppadt, borzas kis emberrel kilépett a házból elbúcsúzott az édes anyjától, s a borzassal kocsiba ülve, elhajtatott a pályaudvar felé. Ebből az egész hiányos fecsegésből bizonyos egyébiránt csak az volt, hogy Petlendi Guidot ebben az időbea senki sem látta és hogy egész nap esett az eső. *

Volt egy rozzant kerti ház a kastély parkjának végén, a cserjék és bokrok homályában, — kívülről álig látszott. Kopott fedele megbujt á lombok sűrűjében, ajtaja, ablaka nem volt. Ezeket régen kitörték és felfütötték. Egy-két, valamikor zöldre festett, rongyos salukáter czégéreskedett a hiányzó ablakok helyén, — kényre hagyott játékszer gyanánt a szélnek. Nem is lehetett volna kitalálni, hogy itt egy pavillon romja gubbaszt a lombok között, ha ezeket a rongyos salukátereket be nem csapdosta volna olykor a szél. Egy délután, ugy öt óra körül, vendége akadt a kerti háznak. Dr. Salamon Lipót községi orvos, a borzas kis zsidó doktor felesége, Judith, az egyik, Petlendi Guido a másik. Nem látta őket ott senki. Rigó fütyült nagy lármával valahol közel, — dolgozó falusi asszonyok éneke siránkozott a messzeségben. Rigó nem lehet árulója a szomorú Judithnak, ki ugy lopódzott ide titokban, az isten tudja. Ostoba falusi asszonyok nem lehetnek árulói Petlendi Guidonak, a kit nem látott ide jöttében még a plébános sok mindent meglátó »unokahuga« sem. A doktor esti hétig el szokott veszekedni a parasztokkal, — attól tehetett a fiatal asszony amit akart. Nem férje, inkább engedelmes kutyája volt szép hitvesének ez a mesés szorgalmú, borzas emberke, — kész volt elmenni egy szerény tiz forintos honorárium kedvéért éjjel a harmadik faluba, csakhogy ne érezze a szegénységet az asszony. De adta a tudományát ötven krajezárért is, adta bókért is, — egy fél zsák krumpliért, tojásért, csirkéért. És nem látta sirni senki. Az-asszony összekulcsolt kezekkel ült egy kerti padon'. Nyúlánk, finom alakja szinte meggörnyedt valami

-773 benső kíntól. Előre hajolva ült helyén; hosszú, bársonyos Magammal viszlek. El kell válnod attól az embertől, Elmepilláiról arczára gördült a köny és égette, vénitette bőrét. gyünk és többé nem jövünk vissza. Judith eljösz ? — Nem, nem! Nem jövök . . . felelte kétségbeesve Guidó maga elé nézett a földre. Ott hangyák mászkáltak a levelek között, s pettyes Katicza-bogárkák örül- az asszony és ellökte magától az ifjú kezét. Azután felállt és elfutott onnan. tek egy-egy fűszálra lapulva a napsugárnak. S ah! nőnek az árnyak. Mire lélegzet nélkül, szé— Miért ment ehez az emberhez nőül ? kérdezte dülő fejjel hazaért, megeredt a langyos tavaszi eső, komor tekintettel, anélkül, hogy felnézett volna. — Midőn nyomorúságba jutottunk, ön miért nem madár csippent megbújva fészkén és beállt az est. jött? Suttogta felelet helyett az asszony. * — Ott voltam . . . — Óh, igen! Hallottam . . . Két hétre, azután, hogy A doktor ma hamarabb végzett a parasztokkal. elhurczolták az édes apámat, mert rávitte nyomorunk — Hazajöttében a parochia előtt csak a plébános viruló a mi nyomorunk — a bűnre . . . Lipót csak unokabátyám »rokona« tartóztatta föl, hogy valami igen nagy női titvolt; szegény vidéki orvos, addig rám se mert nézni, — kot bizzon a lelkiismeretére, — azután jöhetett haza. de a mint megtudta szerencsétlenségünket, azonnal eljött, Bement a szobájába, tudomásul vette, hogy felesége még vigasztalt, felajánlotta kezét, enni adott a testvéreimnek nincs itthon (odaát van a kasznárnénál, jelentette a cseléd) és nekem . . . azután kiállt a tornáczra, meggyújtott egy olcsó kabá— Judith. noszt és mélázni kezdett. Ez volt az egyetlen fényűzés, — Nem volt kenyerünk, — rebegte összerázkódva, amit magának megengedett és ez is ingyenbe ment. félelemmel az asszony, — a boltot bezárták és mindent Ezúttal, kivételesen még mosolygott is, s mintha egy elvittek, mindént . . . Két éjszaka a földön háltunk. — kicsit megszépült volna. Végre mégis csak akadt egy kis Anyám, mint a tébolyodott, csak járt-kelt az üres szobában, s nehezen megkuporgatott pénzmag; holnap bemegy az folyton azt hajtogatta, hogy elmenne mosónénak, de már állomásra, onnan átszökik a városba, s ajándékot vesz a gyengék a szemei . . . Óh, Guido, Guidó! Miért hagyott el. drága rózsának, igen bizony . . . egy arany karpereczet. — Pénzért jártam egy rokonomnál, — felelte a Talán örülni fog neki az asszony, úgy sincs szegénynek férfi, — nem szóltam önnek semmit, mert meg akartam valami sok öröme az ő házában. S magában dörmögte lepni. Mire visszatértem, már eltűnt, pedig tudta, tudnia nagy lemondással a borzas kis orvos: mit is szeressen kellett volna, hogy ön miatt száműztem magam a társa- rajtam, mit is? ságból, mely szerelmemet se megérteni, se megbocsátani Nemsokára megjött az asszony. nem volt képes. Hogy merte azt hinni, hogy elhagyom A doktor összerezzent. Mily szép, mily ragyogó önt ? Miért nem várt meg ? Miért vetette magát annak az mellette a fiatal asszony. Ha igy hirtelen megpillantja, embernek a karjai közé? Nem voltam léha, nem csábí- valóságos ijedelemmel gondol a maga vakmerőségére, hogy tottam, — nőmmé és nem szeretőmmé akartam tenni! ezt a herczegi palotába illő ékességet az ő Ízetlen ripsz Becsületes férfi közeledett a becsületes leányhoz! Miért bútorai közé merte hozni. nem mondta, hogy atyja veszélyben forog? Nem tudta? — Jó estét, Judith, — mondotta félénken, alázattal Nem tudta, hogy azt az átkozott váltót — és gyorsan félretette a szivart. — Apa nekünk semmit sem mondott. — Jó estét! — felelte az asszony. Fölment a tor— Óh, mennyire gyűlölöm az ön atyját! náczra, s egy pillanatig szótlanul nézte. Beszívott, ellágyult — Hagyjuk abba, Guidó, — szólt pár pillanatnyi ajakkal, nedves tekintettel nézte urát az asszony. S egyhallgatás után az asszony; — azt, ami történt, meg nem szer csak megragadta a szegény ördög kezét, ajkához történtté többé nem tehetjük. Látja csak azért jöttem el emelte és megcsókolta. ide, hogy ezt tudtára adjam. Nem vádolom, de ön se — Óh, uram . . . férjem — vádoljon. — Judith! — kiáltotta elszörnyedve a kis ember, s úgy állt ott mélyen megzavarodva helyén, mintha vilVáljunk el úgy, mint jó barátok. Akarja ? — Maradjon Judith, — mormogta halkan a férfi, lám ' bénította volna meg. Azt akarta kérdezni, hogy mi — nem azért találtam fel önt, hogy ismét elveszítsem. történt, de csak hallgatott és várt, a nélkül, hogy szólani tudott volna. — Azt hiszi talán — — Jó ember vagy., Poldi, — folytatta az asszony, — Ne szólljon! Sorsom össze van forrva az ön s intett, hogy hagyja magára, — egyedül akar maradni. — sorsával. A társaság vissza fogadna, ha fölkeresném, de Benn van az asztalon a kávéd, eredj és idd meg. Mindjárt nem teszem. Megértette ? Itt maradok; ahol ön van. Nem törődöm senkivel és semmivel, meg vagyok halva min- bejövök én is. A doktor szó nélkül engedelmeskedett. Nem értett denkinek, csak önnek nem. Lehet, hogy őrültség, amit az egészből semmit, de ment lehorgasztott fejjel, tépelődve, beszélek és tenni fogok, de istenemre! az Ön férje megködben, sötétben: Judith megcsókolta a kezét . . . Ur isten, lopott engem. Judith! Királyi rózsa az ő foltos kezét . . . A fiatal asz— Mit akar, Guido ? szony utána nézett. íme, a férje; ez az egyszerű, becsü— Visszaveszem azt, a mi enyém. letes jó ember, ki megosztotta vele kenyere felét és védel— Szeretem a férjemet. mezte, szerette, óvta a bajban. Egy szóval se kérdezi, hol — Hazudik! járt. A boldogságos szűzben sem bizik jobban, mint benne. — S ön nincs eszénél, ha fölteszi rólam, hogy fér- Meleg könycsepp szivárgott az asszony pilláira, szive jemet, ezt a jó embert... megtelt fájdalommal és bűnbánattal. Petlendi megragadta az asszony kezet, s bele akaszAz eső ezalatt megállt. A falusi templom tornyában totta lángoló tekintetét a szemeibe. pedig megkondult A ve-Máriára a harang. — Szereti férjét? — Kérdezte elfulladva daczczal. Az asszonyt elborította egy tüzes kívánság; erősebb — Szeretem, szeretem . . . dadogta reszketve az hatalmasabb, rombolóbb semhogy fegyvere lehetne ellene asszony, s majdnem eszméletlenül rogyott vissza a padra. az értelemnek. Otthagyta a tornáczot, összefogta mellén — Ma este, ha megszólal Ave-Mariára a harang, a kendőt és keresztül haladt, mint egy álomjáró a kerten. — suttogott fülébe egy kedves könyörgő hang, s ajkát A hátulsó kertajtót kinyitotta, a félhomályban mégegyszer csókolta önfeledt lázzal egy forró ajak, — itt foglak várni visszanézett, azután előrelépett . . .

7.7.4 A küszöb előtt zavaros pocsolyába gyűlt össze az esőviz, — az asszony vékony brünel czipőcskéi bokáig merültek bele. — Még egyet lépett; de ott még mélyebb volt a pocsolya, elboritatta harisnyáit is, melyek átázva simultak formás lábaihoz, s megborzongatták egész testét. S egyszerre felriadt, kijózanodott szörnyű kábultságából az asszony. . Kikapta lábait a vizből, felállt a küszöbre, s ott hangosan, őszintén, lelke legmélyéből nevetni kezdett. — Poldi, Poldi 1 kiáltQtta egészen belepirulva a nevetésbe. A doktor kiszaladt a hivásra a házból és hozzá futott. — Itt vagyok, Judith! — Nézd! Beleléptem ebbe a pocsolyába, s most csupa viz a czipőm. — Az istenért, meghűlsz! aggódott a kis ember; gyorsan a szobába, dobj le czipőt, harisnyát, csak gyorsan, gyorsan! Majd rögtön theát főzök . . . Az asszony besietett a házba, leült a ripsz diványra, s odanyújtotta lábait a férjnek. — Huzd le a czipőmet, Poldi, én nem birom, — mondotta mosolyogva. A doktor lehúzta az átázott, sáros czipőcskéket, s mind a kettőt a sarokba dobta. Az asszony megrezzenve tekintett rá, s többé nem szólt egy szót sem. De mialaü a férj kisietett a konyhába, hogy ő maga főzze meg a theát, — leugrott meztelen lábaival a díványról, s a sarokba dobott nedves czipőket oda tette szépen, kiméivé, gyöngéd mozdulattal a kályha mellé.

A rabbi halála. — Vrhlieky. — Már olyan vén ! T á n száz éves is . . . Teste megtört, de még lelke l'riss. Éjjel-nappal könyveit lapozta, Ráolvasott jóra és gonoszra. Erdő-zsongást, madáréneket, Ezer titkos hangot ellesett . . . Szolgált neki százféle v a r á z s r a Füvek írja, csillagok futása, Lelkében a z érzés, gondolat Feltört hétpecsétes titkokat . . . S jött á halál, — kétszer jött el érte S ő legyőzte mindkét Ízben — élve ! S jött a halál újra, untalan, Száz alakban, lopva, titkosan : Ég fényeként és mint poklok á r n y a . . . De mindig csak h a s z t a l a n tusára. S jött egy év, pompázó t a v a s z . . . Hányadik ? A rabbi titka az, Vagy talán már ő maga se t u d j a . . . Csak dolg- zik, ah, oly sok a munka ! S ím egy reggel, mint egy őzike, U n o k á j a lép h o z z á j a be, S egy egy csókot úgy lop oda j á t s z v a , Homlokára, hófehér h a j á r a . »Nézd az első r ó z s á t hozom itt . . . Ma tárta föl fehér szirmait. Az u j tavasz tűzzelteli csókja Legelsőnek ezt csalta nyílóra «

»Mit ? Az első rózsa már virul ?« S mohó v á g y g y a l im u t á n a nyúl. »Rózsa . . . rózsa . . .« És szeme lezárul, Úgy álmodik édes ifjúságra!. »Ah, oly b o l d o g vagyok, gyermekem!« Es szivére vonja csöndesen. Ugy s z a k a d ét lelke a leányba . . . Ez a halál végső cselfogása. Feje nehéz. V á j j mi v o n j a le ? Arcza sápadt, csupa á r n y szeme. S míg a leányt átölelve t a r t j a , Áldást mormol meg-megcsukló a j k a . Napfény önti el a kis s z o b á t ; Ablakán halk szellő s u h a n át . . . Az a g g lelke tán most szállt el éppen . . . H e r v a d t már a rózsa a kezében.

Asszony

irgalma.

Irta: P A U L B O U R G E T . (Folytatás.)

III. Eletemben háromszor történt meg velem, hogy tetten értem tolvajokat. Mindannyiszor valósággal megbénított a borzadás és a szánalom Rettenetes az, mikor egy ember szemünk láttára becstelenséget követ el és nem is tagadhatná tettét. Még kegyetlenebb ez az érzés, ha az az ember egyenruhát visel. Hiába tudjuk, hogy az egyén bukása csak az ő saját szégyene; ugy megszoktuk tisztelni a hadsereg méltóságát legcsekélyebb tagján is, hogy a katona aljas cselekedete valósággal lesújt bennünket. És ez az ember szenvedett és koczkáztatta életét a hazáért. Ingerülten, de férfias hangon beszélt a hadjáratról. Micsoda eltévelyedésnek engedhetett,' mikor a grófné táskájába nyúlt; és mi tévő legyek most én? Ha nála hagyom a lopott jószágot, nemcsak czinkostársa vagyok, de még azt is megtűröm, hogy a gyanú másra essék, mikor a grófné észre veszi a tárgy eltűnését. Ha följelentem a nyomorultat, örökre vége van; pedig hátha csak azért követte el a lopást, mert feje zavaros a láztól és a szűkvérüségtől. Oda menjek hozzá és felébresszem ha nem is a lelkiismeretét, de a félelmét: »Láttam. Adja vissza, amit elvett vagy följelentem.« Igen, ez a legbiztosabb, legemberibb, legigazságosabb út. De hátha színlelt méltatlankodással tiltakozik? Hátha szemtelenül tagadja tettét ? Lesz-e bátorságom elfogatni őt ? Egy negyedórát töltöttem kínos bizonytalanságban; és mikor végre akartam hajtani harmadik elhatározásomat, már késő volt. Töprenkedésem közepett nem vettem észre, hogy a grófné kornornája fönt járt a táskáért, levitte a kabinba, aztán megint feljött és mindenütt keresett valamit: végig kutatta a kötélcsomókat, fölemelte a kosarakat, tűvé tett mindent, mig végre a kapitány megszólította: — »Elveszett valami?.« — »Igen, a grófné erszénye arany hálóból van . . . Két százfrankos bankó meg hat napóleon volt benne, A grófné biztosan tudja, hogy itt a hajón még megvolt az erszény. Kinyitotta, hogy megszámlálja a pénzt, aztán visszatette . . . Bizonyos, hogy visszatette«. »Talán nem zárta be jól a táskát«, mondta a kapitány.« Ha valahova le talált esni az erszény, majd előkerül. Az én embereimben meg lehet bízni. A Gyöngyön soha sem kelt lába semminek. Olyan igaz, mint hogy César Tournadre a nevem.«

-775 Es a derék tengerész maga is kutatni kezdett. Egynehány perez múlva megmondta a szakácsnak is, mit keres; az meg a matrózfiuval közlötte az újságot; a gyerek viszont a legényeknek adta hirül. A dolog csakhamar fülébe jutott a Porquéroltesba menő négy-öt utasnak is s a födélzet csakhamar teli lett görbe hátakkal, fürkésző arczokkal, motozó kezekkel. Mégret-Fajac gróf oda jött mellém és azt mondta nagy rosszkedvűen, — úgy látszik, örökké rossz kedvű volt, ha a feleségéről szólt: — »Lám igy van az, ha az ember asszonyokkal utazik. Mindig el tudnak valamit veszíteni.« A födélzeten uralkodó e nagy fölfordulás közepett erősen szemügyre vettem a vadász-altisztet. Valamint a többi három katona ő sem vett részt az általános mozgalomban. De a keresgéléstől, egész másképp vonult félre, mint a társai. Egész viselete elárulta bűnös voltát. A három katona szinte gyermekes egykedvűséggel nézte a kutatók mozgolódását; de egykedvűségükbe aztán egy kis vidámság elegyedett. Megjegyzéseket váltottak. Arczukon mulatással határos kíváncsiság rémlett. A káplár ellenben ugy tett, mintha nem is látná, a mi körülte történik. Tekintete másfelé szegeződött, de arcza most már pirosabb volt és sz.mének nyugtalan csillogása, ábrázatának dölyfös merevsége, s főképp az az idegesség, melylyel pipáját szítta, benső szorongására vallott. A mint lázas gyorsasággal eregette a füstöt és görcsösen szorongatta a pipaszárat, okvetetlen szemébe kellett tűnnie az éles megfigyelőnek; ez a megfigyelő pedig, szerencsétlenségre — vagy szerencsére, — megvolt abban az emberben aki legjobban kívánta, hogy az aranyerszény megkerüljön, a kapitányban Észrevettem, hogy szúró pillantása többször különös merevséggel irányzódik a katonák csoportja felé. Sőt olykor oda is kiáltott nekik: »Hát maguk nem segítenek, vitézek? Senkit sem láttak a táska körül? Szép kis jutalomban részesül, aki megtalálja az erszényt. Vagy maguk olyan bőviben vannak a pénznek, hogy nem fáj a foguk ilyesmire?« Azt hittem, hogy ez a dolgos tengerész, aki nem szégyell munkás ruhában járni, szégyenletesnek tartja a sürgöl'ődők közt egykedvűen gunnyasztó legények lustaságát. De csalódtam. A ravasz provencei kémlelte ez embereket és igazi rémület borzadása futott rajtam végig, mikor harsogó hangon elkiáltotta magát: —. »Talpra, katonák, meg ti is fiaim, matrózok. Mivel az az erszény nem akar elé kerülni, mindenkit megmotozunk. Kezdjük pedig rajtam, hogy senkise röstelhesse a dolgot. Hé, Márius« szólt a szakácsnak, »jer ide és motozz meg.« — »A káplárnak vége van,« gondoltam magamban, »ha ugyan nincs annyi esze, hogy a tengerbe dobja az erszényt. De a kapitány nem veszi le róla a szemét. Istenem! És hogy Mégretné épp most jön ki a kabinból! Hogy meg fogja rázni az az undok jelenet, mikor a legény zsebében megtalálják a lopott tárczát.« A menyecske elegáns alakja most felbukkant a lépcsőn. Nem bírtam tovább, intettem neki hogy álljon meg és oda mentem hozzá: — »Kérem, ne jöjjön fel. A legénységet megmotozzák és elfogják aki az erszényt ellopta.« — »Remélem, hogy csak elveszett,« mondta a grófné. — »Ellopták,« szóltam halkan, »és pedig az az altiszt lopta el, akivel az imént beszélgettünk. A saját szememmel láttam, mikor kivette a táskából« — »A vadász! Óh, a szerencsétlen!« Fölfedezésem elsáppasztotta. Pillái gyorsan rebbentek, Alig volt időm észrevenni, hogy a finom arczán egy

kis habozás látszik. Annyira ideges volt, hogy ajka reszketett; de legott eltökélt szándék támadt benne. — »Kérem, szíveskedjék ide hívni a komornámat,« igy szólt hozzám. — »Talán rosszul van?« — »Semmi bajom, csak kérem hivja hamar, hamar!« És olyan pillantást vetett rám, mely nem tűrt engedetlenséget: »De igérje meg, hogy megmondja annak az embernek mielőtt kiszállna a hajóból, hogy neki ajándékozom azt az erszényt, ha egy misét mondat a Madagaskáron elhaltakért« és mikor messziről meglátta komornáját: »Teréz, mondja meg a kapitánynak, hogy az erszény megkerült.« — »Megkerült?« ismételte a komorna. Milyen szerencse. És hol volt?« Mégretné nem felelt e kérdésre, s csak azt mondta: — »Siessen a kapitányhoz! Fusson, szaladjon. Ne gyanúsíthassanak tovább senkit« IV. Kell-e mondanom, hogy hiven teljesitettem a me nyecske, különös megbizását és hogy nem a vadászkáplár volt a meghatottabb, hanem én. A legény nem szólt egy szót sem és attól tartok,, a nagylelkű Mégretné oktalanságot követett el, mikor megmentette őt a súlyos büntetestől. A porquerollesi kiszállónál beszéltem a legénynyel. Beesett arczának kifejezése még konokabb volt. Egyet vonitott a vállán s ez a mozdulata szónál is érthetőbben mondta meg, mit gondol a grófné irgalmas, nemes cselekedetéről:« Bolond lettem volna, ha el nem veszem.« Az igazi gazember szivében akkor vannak a legaljasabb érzelmek, mikor bocsánatot nyer. A bocsánatban gyávaságot, álszenteskedést lát és főképpen valamit, amit nem ért meg és ami őt lelke mélységeiben bántja. Mikor ez az ember elment, sapkáját szemére vágva, a hetykén vállára vetett tarisznyával, szemtelenül nézve körül és még nyomorultabban, még vánszorgóbban mint eddig, látszott, hogy nem ez volt első kísérlete, s hogy a katona élet, meg a gyarmati táborozás igazi zsiványt csinált belőle. A kapitány utána nézett és éleslátásának bizonyságául hangosan fejezte ki, a mit én is gondoltam : — »Hej, mennyi derék legény pusztult el abban a háborúban és hogy épp az ilyen' semmirevalók hozták el az irhájukat. Ha nem kerül elő az az erszény, bizony isten fülön fogom. De ha az erszényt megtalálták, akkor. . . « És az öreg tengerész egy gúnyosat kacsintott. Aztán vállvonitva dudorászni kezdett és a dolga után látott. Sejtette, mi történt, de nem törődött többé semmivel, mert hiszen a hajó legénységét nem érhette többé semmi gyanú. Egy kicsit együgyűnek, de természetesnek ítélte, hogy egy szép uri asszony ilyen irgalmasságot gyaköroljon. De, bár élesen látott, sejthette-e, amit én a szembeszökő jelekből itélő is csak este tudtam meg,' port-crosi házigazdámmal, a fölöttébb kevéssé regényes Arthur de Baltinenal beszélgetve. Ezt a barátomat a clubban csak puskaembernek hívják, mert ritkán beszél másról, mint a vadászatról meg a konyháról. Igazán pompásan ebédeltünk a mult századbeli csapszékfélében, hol Baltine a vadász-évszakra felütötte sátorfáját. Volt kövi vöröshal, mely már csak a Földközi-Tenger félreeső öbleiben találkozik ; volt szürke lile — a husa finomabb a szalonkáénál ; — volt délvidéki articsóka, — apró, gyenge, kemény levele nincs, szinte végig torzsa; — volt üvegházban nevelt eper februárius derekán! Tizenkét órát töltöttünk a szabadban, — ötöt tengeren, — nem csoda hát, ha jó étvággyal ültünk asztalhoz. Mégretné nem vett részt a

-776 szerény, de kitűnő lakomában. Férje azzal mentegette, hogy fáradt. A gróf különben rosszkedvű volt; nyilván tudta az arany erszény történetét. Alkalmasint kérdezősködött, vagy ép előkérte az erszényt. És felesége, irtózva a. hazugságtól, megvallotta, hogy könyörült a tolvajon, nem akarta börtönbe juttatni. Engemet azonban nem kevert a dologba. Amit azon vettem észre, hogy a gróf közönyös volt irántam egész este. Olyan étvágygyal evett, mintha egész nap vadászott volna. És csakúgy töltögette magába a port-crosi vörös bort. Szóval asztalbontáskor már — jókedvű volt. Sétálni indultunk: Mégret, Baltine, a sziget plébánosa, ki velünk ebédelt, és én. Élvezni akartuk a rózsától, nárczisztól, ibolyától illatos, gyönyörű délszaki éjt. Lementünk egy ösvényen az öböl felé, a völgybe. A hegyen az olajerdő hónak látszott. MégretFajac elül ment az öreg pappal. Szokott erős szivarát szivta. Láttuk nehéz lépteit, hallottuk hangos kaczagását. Arthur de Baltine pedig karon fogott és most is a fülemben van, amit mondott a grófra mutatva:

FÉLMÚLT IDŐKBŐL. Régi levelekből.

A Bécsi Hofarchivban temérdek az elsárgult, poros irat, régi akta, fejedelmek, nagy emberek, nevezetes aszszonyok levelezése. A mult hónapot a császárvárosban töltve, nagyon sokat társalogtam ott porrá vált államférfiakkal, puderos fejű szép asszonyokkal, akik mind mind olyan másformáknak tűntek föl ezekben a kusza, meghalványult sorokban, mint ahogy a hivatalos história emlékezik róluk. Egy Ízben egy csomó levél jutott a kezembe. Nem finom, elefántcsontpapirra irt sorok — nagy, durva, kékes árkusok voltak azok, a dátum mindenütt Schóenbrunn. Die — és a kelet — és az az esztendő amelyben Lajos, Francziaország Dauphinje eljegyezte Mária — »Közönséges egy ficzkó. Ma este is bizonyosan Antoinettet, az osztrák főherczegnőt. összesértegette gyönyörű feleségét. És e mellett milyen A durva, kékes papírra Mária Terézia anyánk irt szerencséje van! Ma este ugy ivott, mint a kefekötő, czikornyás betűket, amelyek közül különösen a schluss § s talán azt hiszi, hogy holnap a vadászaton remegni fog és a kettős czikornyája válik ki. A leveleket gróf a keze ? Dehogy fog. Durván bánik a grófnéval és mégis, Clamm-Gallasnéhoz intézte nagyasszonyunk és többnyire ha valaki vigasztalni akarná a menyecskét, hiába fáradna«. a Tonerl körül forogtak, aki elmegy majd messze, messze — »Hát a grófné soha sem adott okot, holmi plety- idegenbe, hogy egykor a francziák hatalmas trónjára kákra?« kérdeztem Baltinetól, mert az a gondolat megint kerüljön. átvillant az agyamon. Most még csak La Dauphine lesz, mert hiszen él — »Soha. Pedig tudtommal nem egy ember volt vőlegénye nagyatyja, XV. Lajos, aki féltékenyen őrzi a bele őrülten szerelmes, például a szegény Tilly. Vagy hatalmat. nem ismerte Edgard de Tillyt? Akkor legalább olvasta a Mária Terézia anyánk leveleiben nagyon őszinte. nevét az újságokban, nem is oly rég. Megölte a láz Talán őszintébb mint volt egész életében. Madagaskáron, a hova épp ez asszony miatt küldette Kereken kijelenti, hogy nem szenvedheti a csacsogó, magát«. czélcsap francziákat, hogy reszket a Tonerl lelkiüdvéért, aki a versaillesi udvar dögleletes — verpeslel-nek irja — »Melyik ezredben szolgált?« — »Vadászhadnagy volt« remek szép, elegáns, bátor németül a nagyasszony — légkörébe kerülve, egyenesen fiu, és csupa regényesség. És az az asszony nem is mél- Belzebub harminczadjára jut, mert: » ... Das Tonerl hatt ja leider vom seeligen Frantzl tatta egy pillantásra. Pedig hogy szerette a szegény Tilly. — lotharingi Ferencz, Mária Terézia férje — leichtsin— »De csak tudta a grófné?« — »Némelyek szerint tudta, mások szerint nem nige Anlagen geerbt.« De a politika, a felix Ausztria tudta. Nekem megvan a magam véleménye. Szentül nube kivánja ezt az összeköttetést. Mária Terézia mindenáron meg akarta nyerni a hiszem, hogy Edgard egyszer szerelmet vallott, az aszszony pedig, magyarán mondva, kitette a szűrét. Ezért francziákat, akiknek esküdt ellensége, Frigyes porosz ment aztán a fiu a háborúba. Mert valami okának csak király anyira hízelgett. Ki akarta Voltaire barátját ütni kell lennie, hogy elment. Egyetlenegy férfi volt, folytatta a nyeregből és épen ugy hajhászta a hatalmas XV. Lajos aztán jámbor gúnynyal, aki olyan szerelmes tudott lenni, kegyét, miirt most folyik a monárkiák elkeseredett vermint a milyenek a keresztes hadak idejében voltak az senye a muszka czár kegyes mosolyáért. <| ^ emberek, és ebbe az ásszonyba botlott.« Mein Herz blutet — irja a nagyu asszony egy A Mégretné kétségtelen erényét csodáló Baltine másik levelében Clamm-Gallasnénak, aki 'előtt titka nincs szavaiban komikusan elegyedett a tisztelet és a sajnál- — és elmondja hogy a szegény fiatal főherczegnő semmi kozás. Azzal elhallgatott és én nem mondtam meg neki, hajlandóságot nem érez a vőlegény kos-pofája iránt és amit világosan megtudtam beszédéből és az utazás közben egészen elhűlt, midőn meglátta arczképét, mely hijával történtekről. Azt éreztem, hogy szentségtörést követnék el, van minden szellemnek: Entbehrt jede Intélligenz. Hát ha elárulnám e tiszta és buzgón vallásos asszony lelké- még mikor néhány franczia gavallér, akik háztüzet nézni nek titkát. Az. a fajankó Mégret még mindig ott botorkált jöttek Bécsbe, elmondták hogy a leendő XVI. Lajos menyelőttünk az uton. Észembe jutott, mily ingerlékeny volt, nyire nem királyi lélek. Legjobban szeret vén lány nagyma reggel és este, és elgondoltam, hogy a féltékeny nénjeivel lenni, prude a végletekig, mindig fél mindenkitől embereknek igen gyakran, mily különös sejtelmeik van- és egyedüli gyönyörűsége az evés. Oh! milyen más volt az a délczeg ifjú, akiről annyit nak, — ha ug}'an a grófné csupa vallásosságból és hogy örökké távol tartsa magától a fiatal embert, nem gyónta ábrándozott a forróvérű, eleven Mária Antoinetté főhermeg férjének • a szerelmi' vallomást akkor legottan. És czegnő, mig ott sétált a schönnbrunni kastély katonásmost ez az asszony, mikor megmentette a tolvaj katonát, egyenesre nyirt alléiban. Pálfy gróf volt ez, a magyar dynasta nemzetség Edgard de Tilly halálának tanuját, bebizonyította, mily szerelemmel gondol az ifjú emlékére, aki ott messze halt sarja, aki, mint annyi más kortársa ott élt a fényes, ragyogó Bécsben, Mária Terézia udvaránál. A császárnő meg miatta és soha, soha nem tudott meg semmit. és királynő talán nem is sejtette leányának ezt az ideális érzelmét, de ha sejtette is, a politika elnémit az uralko dók szivében minden más érzelmet. A fiatal főherczegnő, csöndes alkonyi órákban, gyakran ejtett keserű könyeket,

777 és a komoly József főherczegnek, a későbbi nagy császárnak fel is tűnt nővére halványsága, ami áthatott az akkori idők divatja szerint kifestett arczon is. Mária Antoinette senkinek sem merte bevallani szive titkát — keservét. Egy szomorú, borús délután ott ült a vékony, póklábú spinét előtt és mesterétől, Glucktól játszott valami variácziót. A mester ott ült a fenséges tanítvány mellett és egy szünet alatt megjegyezte: — Tegnap kezdtem belé egy nászindulóba, amelyet a versaillesi ünnepségekre szántam. Mária Antoinette s : rva fakadt. Erezte hogy rá kell valakire bizni szive titkát és —' kire bízhatta volna azt jobban, mint a nagy zeneköltőre,' aki magasabb sphérákban élve, bizonyára megérteni fogja. — Oh! bár inkább temetési indulót szerzelt volna . . halálom, vesztem lesz nekem a franczia föld. Kivül az eső kezdett esni és a nagy csöppek odakoppantak a schönbrunni kasttly nagy tükörablakainak üvegéhez. A mester ijedten tekintett a fejedelmi tanítványra. És a fiatal lány, akiben a sziv a fejedelmi bibor alatt is ugy dobogott, mint bármely polgárleányka egyszerű köntöse alatt, feltárta minden bánatát, lelke nagy titkát Gluck előtt. A zeneszerző megdöbbent. — De hiszen az az összeköttetés lehetetlen lenne bárhol is, fenséged csak uralkodó házból választhat férjet. — Tudom . . . ah 1 de Francziaország oly messze messze van . . . csak egyszer, egyszer beszélhetnék vele négyszem közt. Gluck elgondolkozott. A poétáknak, művészeknek olyan lágy, befolyásolható kedélyük van, mint az asszonyoknak és a gyermekeknek. A mester nem látott semmit, csak a könyező, szenvedő szép leányt — azt, hogy főherczegnő, hogy anyja Európa egyik leghatalmasabb trónján ül — azt mind elfelejtette. — Szeliden vállára tette kezét a Czézárok ivadékának : — Legyen nyugodt, látni fogja, beszélni fog vele, fenség. Mária Antoinette a könnyen lobbanó, könnyen busuló szép fejedelmi lány könnyein átmosolygott. — Mikor? — Legközelebb! *

*

'•

*

A schönbrunni kastélykertnek egyik kapuja Hitzingbe vezet, ott van az, ahol a Káunitz-féle Stöckl áll. A Dommayer etablissement helyén a mult század vége felé alacsony, igénytelen épületek emelkedtek, nagy, tágas udvarokkal, ahol szederfák sűrű lombja vetett mély árnyal a hepe-hupás kövezetre. Egyik estén nyugtalan, gyors léptekkel járt ott le s fel egy alacsony, széles vállú, feltűnően szép arczú ifjú, aki gallér-köpönyegét mindig szeméig felhúzta, valahányszor valaki elment mellette. Nem sokáig várakozott. A schönbrunni kertből egy fekete ruhás nőalak jött felé sietve, arcza sűrűn le volt fátyolozva, és mikor az ifjúhoz ért, egy kissé féltérdet hajtott előtte. A nő azonban mindkét kezét megfogta, majd közelebb lépett hozzá és zokogva hajtotta fejét vállára. Épen arra ment egy hietzingi polgár és dörmögve húzta be maga után háza ajtaját.

• • — Szegények . . bizonyosan Mária Terézia anyánk valami udvari cselédei . . . csak a naderer meg ne lássa őket, mert akkor jaj nekik. A naderer ugyanis az az erkölcsbakter volt, aki Mária Terézia Keuschheitscommissiójában működött, és köteles volt följelenteni minden fiatal szerelmes párt, akit este, alkonyat után, kiséret nélkül talált. Szitáló köd ereszkedett alá Hietzingre, és a fiatal pár, meghúzódva a templom fala mellett halkan beszélgetett. . . . Tövisből van az a korona . . . a halottak virága a liliom és sírokon fakad . . . mondta a leány. Az ifjú lehajtotta fejét és szeméből egy köny futott alá halvány arczán.' Egyszerre zörej hallatszott a közelben. Lámpását bő gállérköpenye alá rejtve, kúszó lépésekkel mint a róka, közeledett feléjük a naderer. — El vagyunk veszve! suttogá a lány és görcsösen kapaszkodott az ifjú karjába. Az ifjú nem felelhetett. A naderer már egészen melléjük lépett és tolvajlámpáját kihúzva a köpeny alól, épen arezukba akart világítani. E pillanatban, mint a villámcsapás, egy görcsös bot csapott közbe. A naderer lámpája izzé porrá tört és a másik pillanatban már ő maga is ott feküdt a sáros, nedves utczán. — És most jöjjön, konferenczia van, egy negyedóráig még észrevétlenül besurranhat a kastélyba. — Adieu — ä jamais revoif$)rSuttogta a gyászruhás leány, az ifjú felé, és aztán hagyta magát vezettetni a férfi által, aki gyorsan eltűnt vele a schönbrunni kastélykert kapujánál. A naderer föltápászkodva egy csomó kottapapirost talált lámpása széttört üvegdarabjai mellett és másnap reggel, jelentést téve a dologról, a szerelmes pár személyazonosságát, minden kutatás daczára sem lehetett megállapítani. A kottapapiros volt az egyetlen corpus delicti. Mária Terézia anyánk, akit a keuschheits comissio minden lépéséről értesítettek, csak fejét rázogatta erre a jelentésre: — Verfluchte komödianten! Mondá a királyné és meg volt szentül győződve, hogy az udvari olasz operatársaság egyik tüzes szemű tenorjának adott rendez voust a schönbrunni kastély valamelyik elvirágzott udvarhölgye. Pedig az, aki a kottapapirost elvesztette s aki a fiatal szerelmes párt a naderertől megmentette, korántsem volt tenorista, de korának egyik legnagyobb zeneszerzője. A jelentéktelen eseményről, alig egy két napig beszéltek Bécsben, háttérbe szoritott akkor ott mindent: ő császári és királyi fensége Maria Antoinette ünnepélyes elutazása a francziák földére, a hol lészen a fényes menyegző. A főherczegnő igen halavány, igen szomorú volt, és Mária-Terézia anyánk Clam-Gallasnénak többek közt ezt irta a búcsúról: » ... nagyon fájt a válás, az egész udvar zokogott, még a férfiak is, egyik kitűnő hívemnek a fia, az ifjú Pálffy gróf, plane ájultan esett össze, a magyarok hűsége csak jól esik uralkodói szivemnek. Száz évnél több mult el azóta. Ismét a franczia uralkodó házzal lép frigyre a Habsburg dinasztia egy szépséges virága, Alcsuth rózsaszála, Mária-Dorothea főherczegnő. Férje, aki ma még csak pretendens, váronyosa Szent Lajos koronájának, annak a koronának, a melyet már egyszer egy szerencsétlen szép osztrák főherczegnő vére festett még biborosabbra. A franczia legitimisták nejei liliomos koronával ajándékozták meg Mária-Dorothea főherczegnőt, aki kifejezte 2 l

778 abbeli reményét hogy ez a korona egykor drága Fülöpje fejére szálland. Adja az Isten, hogyha reménye valósul, ne legyen tövisből ez a korona, és a liliom ne legyen a halottak virága, mint volt egykor annak a másik, szerencsétlen, szép forró vérű királynőnek, akit Mária-Antoinette néven ismer a história, és aki leánya volt a hiv magyarok anyjának — Mária-Terézia császárnő és királynőnek. Vicomte Letoriére.

Festesich Andor: (Virágcsata.) Nincs édesebb, mint a táncz Polka, vaiczer aleszánsz, De a legszebb a hastáncz, Ha a trikón nincsen ráncz. Akkor lelkesül a nép, Ha Bob Walter És mikor a

kádba lép,

Carmencita

Tánczol mint egy cséplőgép.

Krónika II. A veszedelmes konkurrenczia. — Operette. — Személyek : Evva Lajos Széosi Ferencz színházigazgatók. Festetich Andor Káldy Gyula Történik három jelenetben.

I. Jelenet. Evva Lajos: (Madarász.) A nesztor én vagyok, Bérleteim nagyok, Tudja azt Festesich, Hogy ebbe mi a viccz ? Elmúlt az ezredév, De áll az Ezer év S csinál telt házakat —-

Hangoztattam több helyen, Hogy ez mily erkölcstelen, Ámbátor a

Pont-Biquett

El nem éri semmikép. Publikumnak nagy hija, Nagy a konkurrenczia, Hát ezért az Ős-Budának El muszáj pusztulnia. Szécsi Ferencz: (Nebántsvirág.) Lipót-Körut az én hazám, Ahol a vígszínház feszit. Ahol a Csalj meg édes-et És a Helyettest

élvezik.

E művek szerfölött pikánsak, De még pikánsabb Ős-Buda, Nem tudok ezzel konkurrálni S a nagy befektetés oda! Hallgattam Keglevichre

én —

Törik-szakad!

Óh én szegény,

A gyűlést ime megnyitom

Hallgattam vőn — és ez busit —

Saj diri diri dom, saj diri diri dom,

Inkább

S akárki itt most mit gagyog, Szemet hunyok és hallgatok, Mert jó vagyok. Káldy Gyula: (Az uj honpolgár.)

Faludit. Evva Lajos: (Szultán.)

Kollega urak, hát csitt, Itten csak a csel segit, Itten csak a csel segit.

Nem nehéz azt kitalálni,

Fölkeressük gyorsan im,

Én vagyok a Gyula Káldy

A tanácsot, uraim,

Kurucz nóta, magyar nóta,

A tanácsot, uraim.

Gyűjtöm immár évek óta.

Hogyha tervünk sikerül, sikerül,

S nem fáj nekem csak az az egy,

Még minekünk is földerüi.

Szinházamba sohase megy Se a magyar se a német, Hogy a fen —tebbi enné meg. Ezt már csakugyan nem lehet kiállni, — Én vagyok a Gyula Káldy, diridiri diridiri doj, doj. Mindennek van oka-foka, Ennek Ős-Buda az oka, A sok olasz fulamula Funikuli, funikula. Oda jár ki a közönség, Hogy ott egymást nyakon öntsék Konfettivel, szerpentinnel S bérletem sehogy se stimmel. Magam is kijárok potyajegyeket dobálni — Mert én vagyok a Gyula Káldy diridiri díridiri doj doj!

I

Káldy Gyula: (Klári.) Gyerünk Gerlóczy

úrhoz

ítéletet majd ő hoz,

:

Felkeressük őt, Ne lopjuk az időt. Mind: Gyerünk Gerlóczy úrhoz, ítéletet majd ő hoz, Felkeressük őt, Ne lopjuk az időt.

II. Jelenet. Felkeresik Gerlóczy urat és peticzionálnak az Ős-Budavár ellen. Kegyesen elbocsáttatnak és másnap a közgyűlés óriási többséggel engedélyt ad Ős-Budavárának három évre. A veszedelmes konkurrenczia tehát három évig fogja elvonni a közönséget a színházaktól. '

779 III. Jelenet, A színigazgatók együtt: (Zige, zige, za.) Olyan az élet, elhidd, Mint a, Ferencz-József-hid, Az ideálnak vége, Senkise gondol rá. Ős-Budavár meglesz, Gyászt, keserűt jelent ez, Lesz csudasok vendége, Mint tavaly és — nuná! Most mit tészünk ? Hová legyünk ? Nyakunkon a török S mi tehetetlen állunk, óh zige, zige, za! Tra, tra, tra ez iszonyú dolog uram fia, Óh zige, zige, za, előbb-utóbb megöl a konkurrenczia, Tra, tra, tra, Ős-Budavár falánál meghalunk Óh, zige, zige, z a : ez, mért tagadjuk el a mi hattyúdalunk. — A függöny legördül. —

Incubus.

INNEN-ONNAN. Degré Alajos. A kerepesi-uti temető ismét gazdagabb egy sirhelylyel, melyet kegyelettel őriz meg a nemzet. Nagy idők tanuja volt Degré Alajos s azzal a tehetséggel, melynek birtokában volt, a nagy időknek élete végéig hivatott tolmácsa lehetett. Tagja volt a tizek társaságának, amolyan Titán-szövetkezés, amilyenre ma csak a Titán Laczik vetemednének, de akkor Petőfi és Jókai voltak a tagjai. Mint iró meghalt már vagy harmincz esztendeje, meg volt neki az ő nyara, mikor a népszerűség vállaira kapta és munkáit ugy olvasták, mint a literatura legjobb izű csemegéit. Hajlott korban, nyugodalmas aggkor után szállt a sirba és nem kesergett divatja multán. Tán nem is tudott róla. Valahányszor a Kisfaludy-társaság felolvasó asztalához lépett, egy-egy szabadságharczbeli' reminiszczencziával, ugy dörgött a taps és ugy zúgott az éljen, mintha ma is még a közönség kedvencze volna. Ifjú- és aggkorában egyaránt megérdemelte a tapsokat s a koszorúkat, mik sirját diszitik, szintén kiérdemelte. Mi törpék pedig, akik soha sem láttunk nagy időket, akik epigonok vagyunk s már életünkbe átadva a változó Ízlésnek, .aki hóhérunk lesz, elgondolkodunk a holt veterán sirján: vaj lesz-e nekünk is oly őszintén gyászos temetésünk — harmincz évvel a halálunk után ? *

*

*

O Salón des refusés, Ugrón Gábor tehetséges ember, de bukásában nem méltóságteljes. Nem baj. Bismarck is tehetséges ember és bukásában szintén nem méltóságteljes. Hanem annyit meg kell adni Bismarcknak, hogy bosszuszomjas vergődésében van valami rettenetes. Hála Isten, már ennyit Ugrón Gábornak nem kell megadni. Pedig Ugrón is büszke, még Bismarck is. Csakhogy mire büszke Btsmarck ? Arra, hogy annó temporis óriási ellenségeken diadalmaskodott. Hogy aztán megbukott, arra Bismarck nem büszke. Azért éktelenül, iszonytatóan dühös, azt halálosan szégyenli, a miatt lőport vinne a föld közepébe s levegőbe szeretné röpiteni az egész világot. Ugrón ellenben büszke arra, hogy megbukott. Legalább ő azt mondta Szentesen, hogy a z ; mi tehát elhisszük. Főképpen — mondá ő — azért olyan büszke a bukására, mert dicstelen ellenség rút

harczban buktatta meg őt. Ez a büszkeség mindenesetre u j és eredeti dolog a világtörténelemben. Eddig mindig az volt a szokás, hogy a legyőzött legfeljebb abban az esetben volt büszke kudarczára, ha dicső ellenség felséges harczban verte meg őt. Csodálatos, ha valaki arra büszke, hogy egy nyomorult omnibusz gázolta el! Ámde filozófiának nem rossz az ilyen furcsa büszkeség. Amint hogy bölcs dolog a parupli híján szükölködőtől, ha vígan örvendez annak, hogy esik az eső. Mert, ha búsan kesereg rajta, akkor is csak esik. Ha még tovább vonogatjuk a bukott Ugrón és a bukott Bismarck közt a parallellát, mindegyre azt látjuk, hogy a két bukott nagyság közt szembetűnő a külömbség. Bismarck például gonosz államtitkokat tálal ki koronás fők, nagyhatalmak és diplomaták megdob'.entésére. Ugrón ellenben világgá dörgl azt, a mit mindenki tudott és mindenki természetesnek talált: hogy az ő és pártja legnagyobb ellenségei, a Kossuthisták, nem igyekeztek őt és pártját megmenteni. Bismarck ezenfelül leleplezéseivel arra czéloz, hogy Caprivi becsületes, de ügyetlen csacsi volt. Ugrón ellenben áperte kimondta, hogy a ki Kossuth Ferenczet éljenzi, az szereti az orozva maró kutyát. A legnagyobb külömbség mindazonáltal a bukott Bismarck és a bukott Ugrón közt az, hogy az utóbbi megveti és illetéktelennek tartja azt a parlamentet, melybe nem jutott be s a helyett bukott párthíveivel meg akarja alakítani az ország politikájának magasztos és illetékes intézőjéül a kibukottak parlamentjét; az előbbi azonban elismeri, hogy a birodalom ügyeinek intézésére az a német kanczellár az illetékes, a kinek hivatalos megbízása van rá — s nem is tesz kísérletet egy megbízás nélküli ellen-kanczellárság szervezésére. És ezzel a nagy külömbséggel teljesen megszűnik Ugrón és Bismarck összehasonlításának lehetősége. Itt már Ugrón egészen elhajlik a másik nagy bukottól s kezd a szerencsétlen piktorokhoz hasonlitani, a kik, miután be nem juthatnak a Salonha, megcsinálják valamely szerényebb helyen a Sálon des refusés-1. A visszautasítottak képtárlatában is akad talentum; a bukottak parlamentjében is ott lesz — Ugrón Gábor. Hanem az nem lenne igazság, hogy a bukottak parlamentjében csak egy párt legyen. Be kell abba jutni a többi párt megbukottjainak is. Megbukott pedig szabadelvű, Kossuth-párti és néppárti összesen legalább háromszor annyi, mint Ugron-párti. Sajna, tehát még a megbukás jogán is csak a kisebbség vezére lehet Ugrón Gábor. A Sálon des refitsésben szintén nem csupán egy iskola szokott képviselve lenni. Szörnyű Ízléstelen hely is lenne az, ha például csupán a túlzó impressionisták tulipiros képtelenségei és őrült zöldségei rikoltoznának a falakon. *

*

*

O Si non e vero, ben trovato. Szalay

Imre legyőzhe-

tetlen volt a lengyeltóti kerületben. Pedig se pénzt nem költött, se népszerű nem volt ott soha. Itatni meg épen nem itatott; hiszen az ő hires borától mindenki eltántorodott volna a balpártról. Az ő legyőzhetetlenségének titka — rágalmazói szerint — az volt, hogy bekocsizta a falukat s a választóknak elosztotta az összes somogyi nagybirtokokat, kivéve — a magáét. Persze, csak olyan theoretikus földosztás volt ez, mint a zsidó koldusé, a ki a fiai közt felosztotta Galicziát. A választók azonban attól féltek, hogy a theoriából épen nem lesz praxis, ha nem Szalay Imrét választják meg. Tehát megválasztották mindig és mindenki ellen Szalay Imrét. De az idén lement és fellépett Szalay Imre ellen Ábrányi Kornél — és a legyőzhetetlen Szalay Imre rettentően megbukott. Hogy eshetett ez? Nagyon szerették talán Ábrányi Kornélt a lengyeltóti kerületben ? dehogy; hiszen nem is ismerték. Avagy rémséges pénze volt Ábrányi Kornélnak ? — Dehogy volt pénze, honnan is lett volna!... Ugy hát az elvei tetszettek meg ? — Kérem, választásnál az elv szóba sem jön... Nos és miként csinálta meg mégis az ördöngös Kornél szegény Imre bukását ?... Hát csak ugy, hogy ő is bekocsizott minden falut s szintén elosztotta mindama földeket, a melyeket Szalay Imre.

2*

-780 D e ' ő mindezeken felül elosztotta a Szalay Imre birtokát is. így jutott fórba néhány ezer holddal és néhány száz szavazattal. *

*

*

•o Carmen miserabile. Könnyes szemem mintha csipné erős torma, Nyöszörög kezemben az öreg kintorna. Választás harczában ki küzd tél vitézen, Józan nép, győzelmed keseregve nézem. Zászlaídra bár varrt a Diadal hímet: Mégis csak megcsúfolt mostan is a német. Hiába voksoltál olyan becsülettel, Hogy jó emberidből csak kevés esett el, Mégis azt hirdette az újságok szája, Hogy te leszavaztál

áruló módjára.

• Bámultam, ezt hallván. Hogy lehessen hinnem.? Ahá ! Itt a nyitja ! Németül:

abstimmen.

Mivel ottan ab van, hát ide meg kell le; A puszta »szavazni« rossz, azt mondja Relle, Aki, mint a pisztoly otthon van a tokban, • Otthonos nyelvészi Claquehutes-titkokban. . . . »Iksz ur megválasztva

Aranyos-Maróton!«

Ekként szállott a hir minden nap a dróton, Mivelhogy a német takarékos ember S telegrammban spórol ist-tel meg werden-nel. • Nem olyan pazarló, mint Bugaczi Péter, Ha czigány tányéroz, reá mordul:

»Später!«

S ha kell, vérét adja ezért a bölcs elvért, Neki hát elég ez a rövid szó:

erwählt.

Sőt beszédben is győz a lajdinánd-stilus.

b Polgármester kerestetik. Budapest székes főváros részére egy polgármester kerestetik. A fizetése egy esztendőre kerek tizenkétezer forint, vagy huszonnégyezer korona. Épen annyi, a mennyi egy miniszternek van. A pályázati hirdetmény meg is jelent a lapokban és bővebb felvilágosítással szívesen szolgál az 1883. év I. törvényezikk, vagy esetleg a főváros polgármesteri hivatala, a hová ezúttal az offerteket be is lehet nyújtani. Kétségtelen dolog, hogy minden mesterség között a legkülömb mesterség a polgármesterség. Fárasztó mesterségnek se mondható és — mint már emiitettük — igen tisztességesen jövedelmez. Mindezeken felül még biztos mesterség is és épenséggel nincs kitéve az üzleti viszonyok váltakozó esélyeinek. Ha az ember hűségesen leszolgálta a törvényes számú esztendőket, nyugdíjba mehet, sőt, ha ugy tetszik neki, fel is léphet képviselőjelöltnek. És mégis kétségtelen dolog, hogy erre a fényes állásra nem fog akadni öt pályázó, — tiz semmiesetre. Nem mintha nagyon szűkében volnánk az 1883. évi I. tcz. külömböző paragrafusaiban elősorolt qualitásokkal rendelkező embereknek szép Magyarországon, a hol egy nyolczszáz forintos dijnoki állásra ötven »tudor« pályázik, hanem azért, mert mindenki nagyon jól tudja, hogy azt a bizonyos polgármester urat, a kit. itt keresnek, - már régen megtalálták, — sőt annyira megtalálták, hogy egy helyett kettőt is találtak. A mi kétségtelenül' nagyon bajos dolog, mert rnig- egyrészről mind a kettőt megválasztani nem lehet; — ugy mondják, hogy ezek közül nem szabad elejteni az egyiket sem. Tulajdonképen hát itt csak azt az egyiket keresik, a kit ugy lehetne megválasztani, hogy a másik se bukjon meg. Innen van, hogy ez az előkelő pályázati hirdetés nagyobb izgatottságot kelt azok között, a kik hirdették, mint azok között, a kik egyébként olyan buzgón tanulmányozzák a hivatalos lapnak a hirdető rovatát. -Ők átfutják a 19,343. számú pályázati hirdetést és már bőségesen megfelelnek az 1883. évi I. tcz. kívánalmának, legfölebb sóhajtanak egyet azután tovább böngésznek szorgalmasan, — vájjon nem keresnek e valahol törvényszéki aljegyzőt Árvamegyében.

íme itt egy dráma — tudnád igy, Aeschylus ? — : »Nicht bezahlt, geohrfeigt,

éins-zwei,

ausgeschmissen.«

• Az ilyesmit hallván, a magyar felszisszen.

*

*

*

® 0. é. 700,000 frt. Azaz, szóval is: hétszázezer forint osztrák értékben — állítólag ennyi pénze maradt meg Bánffynak feleslegül a kormánypárti választási alapból. Ha ez igaz, »Megválasztották«, igy beszél teli szájjal. akkor Bánjfyt a bölcs mérséklet szobraképen meg kell maraDe mit rágódjunk ez ujságbeli gombán, dandó érezben örökíteni. Hisz ezzel a pénzzel még legalább Mikor az ős székely, a kemény rhabonban, harminczöt kormánypárti képviselőt hozhatott volna be a Magyarul csak ugy tud, mint a doktor Geffcken: házba! De ő. nem .akart ilyen iszonyatos többséget. Még akkorát sem akart, a mekkorát kapott. Ha előre tudta vala, mennyire »Ügyeket kivivni«, Affaire ausfechten! epidemikus ez időtt a kormánypártiság hazánkban, megtakaPodrtíaniczky báró, aki nem" hiába ríthatott volna akár 1,400.000 frtot is. Akkor meg azt nem Ül a tudományos akadémiába, tudná most, hogy hova tegye azt az 1,400.000 frtot. Hiszen Mondja átiratban — bakot ott is lőnek — már 700.000 frt is zavarba hozza. Mitévő legyen vele ? " Az osztrák kvótakövetelés kielégítésére kevés. A hirlapirók Saját köszönetjét lekötelezőnek. nyugdíjintézetének — sok. Avagy odaadja a folyton szaporodó Persze, mert verbindlich, ennek igy kell lenni! negyvennyölezas honvédeknek, mint odaadták annak idején a De ezt az ibolyát ne tessék megvenni. koronázási ajándékot ? Az osztrák értékű summának ilyetén * elhelyezését rossz néven vehetnék a hazafiak s kifogásolhatnák * # az adakozók. Leghelyesebb s a pénz eredeti rendeltetésének legmegfelelőbb lesz, ha Bánffy megalkotja belőle - a választáson ® Utile cum dulei. Meggyőződés szerint szavazni — szép tönkrement jelöltek özvegyeinek és árváinak segélyalapját. dolog. Pénzért szavazni — hasznos dolog. Kétségtelen, hogy * az ország nagy többsége meggyőződése szerint szabadelvű. * * Kétségtelen, hogy az ország nagy többsége a szabadelvű jelöl5 A kézcsók. Megcsókolni egy szép fiatal asszonynak tekre szavazott. De az is kétségtelen, hogy az ország nagy a finom, fehér kezét, kétségtelenül nem a legnagyobb szerentöbbsége pénzért szavazott. Ez' olyan, mintha valaki tiszta szerelemből elveszi a Rotschild leányát s azonfelül kap vele • csétlenség, a mi egy férfit sújthat.- Az ilyesmit egész könnyen valami rengeteg summáju hozományt. Szóval: sohasem kötöt- kiállhatja az ember, pláne egy olyan erőteljes, viharedzett ték még Magyarországban a szépet a hazznossal annyira .össze, katona, mint a volt oroszországi franczia nagykövet Montebello generális, és különösen ha az a finom, fehér kéz, a melyet mint az idei választáson. kegyesen csókra nyújtanak neki az oroszok fiatal, szép czár#— néjának a keze. És Montebello generális elkövette tavaly azt * . . . » Ebből a kvótából ő már többet vállal:

-781 a fura dolgot, hogy az eléje nyújtott felséges kezet nem csókolta meg. Sőt ki is jelentette, hogy ő nem csókol kezet egy asszonynak sem, legyen az bár a világ leghatalmasabb fejedelem-asszonya. A nagyköveti ajkaknak, ez a csodálatos csökönyössége azonban nem mutatkozik a csók iránt általában, mert például a télen megtörtént, hogy egy estély alkalmával ugyancsak a konok ajkak a teljes nyilvánosság előtt odatapadtak egy szép grófné födetlen, gömbölyű vállához. E között a kéretlen csók és a között a megtagadott kézcsók között kétségtelenül van egy nagy hasonlóság. Egyaránt nagyfokú illetlenség volt mind a kettő. Mind a kettő arra is vall, hogy ez a franczla generális diplomata se nem túlságosan franczia, se nem túlságosan katona és épenséggel nem túlságosan diplomata. Mikor azt a bizonyos vállcsókot elczuppantotta, bizonyos, hogy katona létére nem valami gavallérosan, és mikor a czárné szép kezeitől sajnálta a becses ajkai érintését, bizonyos, hogy nem valami diplomatikusan viselte magát. Azt a megtörtént csókot még csak lehetne mentegetni valahogy — a generális ur kissé talán nagyon is temperamentumos — a czárnéval szemben tanúsított viselkedése azonban egyszerűen Ízléstelen és felháborító. Teljesen h.lyesnek és megokoltnak tartjuk, hogy Montcbello generális immár nem oroszországi franczia nagykövet töb é. Elvégre is a generális urnák semmi joga sincs elvárni azt, hogy a hölgyek — a fedetlen vállaikat nyújtsák csókra neki. *

#

Van, a ki meddő s nincs malheűrje, Bár odavész is mirtusa. Ilyen a berezegi regényben A vérszegény Simon Zsuzsa. De van, ki nem szorul Szliácsra S anyjára üt ez egyben is : Csak egyszer botlik s már eléri A kis pelenkás Nemezis. Egy ily' bukott, termékeny angyal, Ily' vajszivü Denise-utód, Ma Bosnyák Zoltán színmüvében Zokogja esténként a szót. S nemcsak regényben, színmüvekben Hősnő az uj meg uj Denise; Beszélyben, versben, tárczaczikkben Szerepet szintén nyögve visz. író urak 1 Ha ereikben Még érzenek erőt s tüzet: Már hagyjanak békét Denisenek S hozzák divatba a — szüzet!

Publikum.

*

O Az Ó-testamentom szerint. Mit akarna a konzervatív gróf Szápáry László a szabadelvnek között? — Nagybátyjának elveszett szamarait keresné.

Színházi krónika. i.

Denise mama leányai. Denise, mint Dumas fils megírta, Korán, az esküvő előtt, Fernandot oly nagyon szerette, Hogy szült is egy kis csecsemőt. Aztán a drámában mi történt, Azt fedje itt fátyol, lepel; De) haj, Denise körül azóta A gólya egyre kelepel. Hisz semmi~az az egy babácska, Melyet maga Denise kivall! De a világ-literaturát Eltölti már leányival, Elcsábított kisasszonyokban, Jámbor közönség, - már ne bízz ! Keresztnevük akármi légyen, Az mind csak uj, meg u j Denise. Van kicsi, nagy,'van szőke, barna, Kövér, sovány, begyes, lapos; De szapora' Denise mamához Egy szálig mind'Jiasónlatos.. Némelyiken a régi típus Sok uj vonással is elegy; De ott van, rejtve bár, a testén A csalhatatlan anyajegy.

II. A lázadó bárányka. — nov. 6.

Bizony rosszul járt a lázadó bárányka. Az oroszlánok meghatva néztek össze, mondván: legyünk igazságosak. És megették a haragos báránykát, hogy legyen igazság. A lázadó báránykára hamarább ismernek Török Irma kisasszonyban, mint az újságokban az igazságtevő oroszlánokra Az újságok hozzászoktatták a színészeket, különösen a színésznőket, hogy apró haragos ügyeikkel rögtön hozzájuk szaladjanak s rendszerint teljes pártfogást is találtak náluk. Ez a kifejlődött szokás birta rá Török Irmát is, hogy szinházi hatóságával való ügyét a közvélemény fűtőihez felebbezze meg, de ezúttal — megfoghatatlan módon — a legridegebb visszautasításra talált. A kisasszony ugyanis Almási Tihamér »Fürdőn« czimű vígjátékának egy szerepét azzal a megokolással küldte vissza a rendezőnek, hogy azt tehetségéhez mérten csekélynek tartja és három esztendei mellőzése után nagyobb szerepre tart igényt. Az újságok meg azzal kommentálták a levelét, hogy a jó gyermek engedelmeskedni tartozik, a nagy művésznő kicsiből is alkot nagyot, hogy nem ő rá tartozik a tehetsége megmérése és végül ne tessék hiúnak lenni és ne tessék henczegni. Ennyiben áll az affaire. Ném tudom, napi ujságbeli kollegáim kifejtett nézeteikkel mennyiben véltek az újság ingerével hatni Török Irmára, magyarázván neki, hogy szerep visszautasítására nincs joga. A magam részéről sejtem, hogy a kisasszony elolvasta a szerződést, melyet aláirt s kötelességeit magában foglalja, Talán azt is tudja, hogy rajta kivül kicsoda még illetéktelen a tehetsége megtaksálásához s épen azért fordult az újságokhoz segítségért, mivel tudta, hogy a jog ellene van.

-782 Arra persze nem számított, hogy a közvélemény dajkái között kitört az-igazság. Mióta? ' Nem mondom meg, mivel Török Irma kisasszonnyal akarok foglalkozni, nem az. újságokkal. Jól emlékszem, mennyi hűhót csináltak vele, mikor Aradról felhozták. A lapok tele voltak dicsérettel, az optikus-kirakatok az arczképével s a mit az ő javára el nem hallgathatok: a publikum megszerette azt a filigrán, gyermekes alakot, tágra nyilt, könyezésre álló kerek gyermekszemével és sirásra csukló gyermek hangjával. A szinház-direktor felfödözte s sajtó approbálta a felfedezést, a közönség szentesitette. Divatban volt. Ugyan tisztelt uraim, hogy kívánhatják meg egy fiatal színésznőtől, hogy mindezeknek a kritikára hivatott faktoroknak ne higyjen s amit — mondjuk — a hiúsága sug neki, ne vegye vert aranyu igazságnak, mikor mindenki ugyanazt .mondja! A nagy felbiztatásra aztán következnek a sovány esztendők. Saison múlik saison után és az ambicziójában felbiztatott színésznő még egyre kikosarazza Tarján Gidát. A dolovai nábob Vilma lánya az egyetlen szerepe, a mint a nemzeti színháznak egy volt másik tagjának is' a Tarján Gida volt az egyetlen szerepe. Közbe rádiktálnak apró-cseprő siró lánykákat s azzal biztatják, hogy senkinek sem juthat mindig hosszú szerep, aztán meg ő a legfiatalabb. Ez igy tart négy esztendeje. Ma ő már nem a legfiatalabb, de négy esztendei fiatalság alatt szerencsésen feledségbe merült, a publikum elvesztette a szeme elől és a kis szerepek mögött nem igen keresi már a nagy művésznőt, a kit első szereplése után benne találni vélt. S a mi még súlyosbítja a helyzetet: közben kiosztották neki a Kóczán-szerepeket. Mindenki tudja, mi az a Kóczán dij, hát ő ne tudja? Azt jelenti, hogy az ember a sugólyuk számára tanul. Három-négy előadás, a mit senki nem néz meg és vége. Mégis a kiéhezett ambiczió erejével vetette magát ezekre a veszendő feladatokra, kifejtette bennök teljes tudását. Hadd emlékeztessek a Zsolt vezér ifjúságára meg legutóbb a Gabányi Aba Sámueljére. De hol van már Zsolt vezér ifjúsága és mivé lett a dicső Aba Sámuel? Hadd vegyem még hozzá a Szomori Dezső Péntek estéjét, mint szereplése keretét és ez előzmények után, sok havi koplaltatás táplálékául ma megint Álmás'i Tihamér egy apró komédiájában léptetik föl ugyan, de a gárda is csak egyszer akart meghalni, miért tartják oly horribilisnek, ha Török Irma megrémül ettől az ujabb halálra itéltetéstől ? Tessék a tisztelt birákat az újságok rovataiban arra fogni, hogy a papírkosár számára fogalmazzák meg igazságos Ítéleteiket, akkor tán érteni fogják a bárányka lázadását is. Persze, ha a szerződésre csapnak, el kell hallgatnia neki is, nekem is. • Nincs joga a lázadáshoz, de ugyan kérem, kinek volt még a világhistória folyamában joga a lázadáshoz ? Még az sem kérdés, igaza van-e; csak az, hogy van-e reá oka ? Szóvá teszem pedig ezt a dolgot nem a Török Irma kedvéért, sem pedig a fontosságért, a mit a lap kommentároknak tulajdonitok, de mivel a nemzeti színház chrónikus betegségére vall ez a kis affaire, melyet a szinházi törvényszék fog befejezni alperes szinésznő elitélésével

Éz a színház a halhatatlanság számára rendezkedett be. Van egy gárdája kipróbált, régi művészekből, akik nem akarnak megöregedni. Pedig kár. Egyikük másikuk mégis csak megöregszik s valamennyien talán halandók volnánk. Aki fiatal szinész, ézinésznő oda vetődik, nem succrescencia számba megy, hanem lógósnak, a kinek el kell törpülnie a megülepedett és megállapodott nagyság mellett. Ezek a nagyságok pedig aggodalmasan csökönyösek. Amolyan megfordított kannibálizmus kapott ott lábra: az öregek agyonütik a fiatalokat, hogy ne kelljen róluk gondoskodniok. Ők teszik, hogy formaliter éhen vesznek ott a tehetségesek, hogy a kit vidékről ezer reménynyel telten s a legnemesebb képességek birtokában felhoznak, elsatnyulnak, elkeserednek és el is vesztik a tehetségüket. A nemzeti színháznak a fiatal tagjai voltaképpen penzionátusai az intézetnek, mig az öregek dolgoznak. S igy esik meg, hogy a színháznak vannak öreg szinésztagjai is, a kik még mindig — fiatalok. Bureaukratikusan a paragrafusra csapni ilyenkor — ám lehet. De a jövendő színészei még sem azok' sorából várhatók, a kik paragrafusszerüen felszedik a gázsijukat s nem vétenek soha a szubordináczió ellen. Nem akarok nagyot mondani: de mikor Török Irma vét a szubordináczió ellen, ezzel legalább is tartozik annak a tehetségnek, mely ha a mai vélemény szerint nincs is meg neki, de a melyről annak idején elhitették vele, hogy van. Ezért elitélheti a szinházi törvényszék, de nem Ítélheti el a szinházi rovat vezetője. Ez előtt az ur előtt aligha látszik vakmerő és példátlan merényletnek a szinház fegyelme ellen, a" mit Török kisasszony elkövetett. A publikum, mely avatatlan a színfalak mögött történőkben, csóválhatja ugyan a fejét, ha egy uj darab a leglehetetlenebb szereposztásban kerül szinre és szidhatja az igazgatót is. A szinházi referens urnák azonban nem szabad ezen fejet csóválnia, neki tudnia kell, mi a nyitja a fura szereposztásoknak. Egyszerűen az, hogy a helyes szereposztás hősei ilyenkor vissza küldték a szerepet. Palotai Piroska kisasszony sem játszott volna a Lemaitre darabjában cocotteot, ha Csillag Teréz asszonynak nem derogált volna ez a rövid szerep. Oda csapta a rendezőnek: nem kell és azzal punktum. Odaadták Palotai Piroskának. Pedig hát Csillag Teréz asszony csak elég nagy művésznő, hogy tudjon kis dolgokból nagyokat csinálni ? Az ő affairejéhez azonban nem szól a szinházi rovat, mivel az mindennapos és házilag, szinházi törvényszék nélkül intéződik el, az ünnepelt nagy művésznő teljes megelégedésére. Igy intéződnék el a Márkus Emilia, a Hegyesi Mari és az urak apró affairejei is, a mivel csak azt akarom illusztrálni, hogy a fegyelemnek a nemzeti szinházban milyen' nagy hatalma van. Meg hadd tűnjék ki, mennyire helyén való volt a drákói objektivitás, mellyel a szegény bárányka lázadását fogadták. A géniusznak meg van a maga előjoga és a nemzeti szinház csillagai függetlenül a szinház törvényeitől óvhatják meg a sugaraik fényét. De mégis, ha egy apró mécses pislogni mer, minek mindjárt kifújni az életét? Talán nem is mécses az, hanem szintén láng, melynek nem jut elég levegő 1 Tisztában vannak már ezzel ?

1896. Akkor a színészt v a g y küldjék vissza vidékre, v a g y adja-

IRODALOM.

nak nekik itt elég levegőt. Ami pedig a fegyelmet illeti, azzal h a g y j a n a k békét a kicsiknek, ha a

a nagyoknak

fegyelmetlenség. Igaz, a b á r á n y k a

sem árt

ne a k a r j o n h á b o r ú t

csinálni, mert pórul jár, de a legnagyobb művészek is végül elérnek a z utolsó t a p s estéjéhez és a szinházat m é g sem lehet becsukni. S micsoda művészetet produkál m a j d egy g á r d a , mely ifjúsága, munkaereje legszebb

éveiben hozzá

szokott a fegyelemhez s minden lelki h á b o r g á s nélkül év év u t á n p o n t o s a n betartotta a g á z s i n a p o k a t ?

Simplex.

Mária bátyja. Ruszt József, aki vaskövetkezetességgel tűzi ki minden évben az ő fölösleges aranyait egy-egy népszínmű pályadijazására, az idén igen szép eredményre hivatkozhatik, mert a pályabirák két darabot is jutalomra méltónak találtak. Dönteni a közönség kritikája fog, amelyik darab az első tiz előadáson jobban tetszik, az kapja meg az aranyakat. A másik darab a Géczi István Gimesi vadvirága, még csak januárban kerül előadásra, az egyiket a Bokor Józsefét pénteken este mutatták be. Ez a Mária bátyja. Magunk között megválthatjuk, hogy elég gyönge alkotása a különben szerencsés kezű Írónak, akit ezúttal talán a súlyosabb drámai bonyodalmak keresése hajszolt bele egy szerencsétlen szomorujátékba. A Bokor József igazán előkelő tehetsége pedig, amely pompás humorával, bájos, poétikus ötleteivel, naiv falusi ¡dilijeinek megkapó egyszerűségével és melegével már gyakran kivivta magának a sikert, az ismeretlen lélektani mozgalmak labirinthusából nem tudta a kivezető ösvényt megtalálni. A szomorújáték nála siránkozás, a drámai összeütközés mindig valami kellemetlenség, erőszakos külső eszközöknek a bevezetése a dráma menetébe. Ez a drámai menet inkább temetési menet a maga lassúságában, fájdalmasságában és komoly méltóságában. Szerencse, hogy egy csomó vidám és kedves epizód, néhány festői, népies jelenet (a darab a Borsod-megyei matyók földjén játszik), néhány mulatságos alak tarkítja ezt a szürkeséget. Ezek biztosították a darabnak azt a rendkívül rokonszenves fogadtatást és azt a szép sikert, amelyben a föntebb elmondottak ellenére is része volt. A taps a vidám Bokornak szólt, nem pedig a szomorúnak. Első sorban pedig magának az előadásnak, amelyben a népszínház művészeinek a crémje vonult föl. Már maga az a körülmény is, hogy BlaJta Lujza és Küry Klára együtt játszottak a népszínműben szinházi szenzáczió számba ment. Blaha Lujza a népies dolgokban való utolérhetetlen biztonságával és az ő sajátos művészetének egész erejével játsza a pletykás biróné szerepét. Küry Klára, a par excellence operette-diva, aki eddig csak a franczia vaudevillek levegőjét szivta, nagy tehetségének becsületére valló csodálatos tökéletességgel illeszkedett bele a magyar parasztleány szerepébe is, művészetének és bájosságának minden finomságát érvényesítvén benne. Két ilyen nagy művésznő a Mária bályjá-nál roszabb darabot is állandóan műsoron tud tartani. A többi szerepet Szirmai, Vidor, Horváth Vincze, Németh, Tollagi adják többé — Bártfai Margit és Rasskó pedig kevésbbé jól.

Jambó. Szózatos naptár 1897-re. Fújja Mokány Bérezi. Ez a Mokány Bertalan eredeti egy ténsur; már meg a fürtös Luigival került össze és miképp a »szózatos« naptár czimlapján látható, oly jól érzi magát, hogy még az agara is sivit örömében. Nem válogatós a magyar. A kövér Luigi ezen Jambónaptár révén megmarad még egy álló esztendeig ismeretes közalaknak, a nemzet Mokány Bertalanjai tán még akkor se unják meg. És hogy a Mokány Bertalan stílusát magát még egy esztendő múlva se, még pedig bizonyosan nem unjuk meg, az már világos. A Luigi trágár motivum, a gecséri humor ellenben nem mindenütt olyan, csak a hol Mokány Bertalan a bizonytalanságban tapogatózik. Alapjában véve bájos, Ízléses és opportunus egy humor ez. Az utóbbi tulajdonságánál fogva megujul néha, mint a legújabb korszakban is tapasztalható, midőn Gecsérnek topográfiája Mucsa rendezett tanácsú várossal gyarapodik. E hírneves község intelligencziáját is körülményes kétsoros versekben bemutatja a Jambó naptár. A tizenkét hónap általában a Mucsa jegyében forog és bizonyosan igen sokan mulatnak majd azon, hogy »Januárban Mucsa fázik, özvegyünk meg korcsolyázik«. Röviden a sok botrányosan rossz »humoros« kalendárium között, megint csak a Mokány Bertalané az egyetlen jó és mulattató.

Rovataink

egy

része térszüke

miatt

kimaradt.

Felelős s z e r k e s z t ő és k i a d ó t u l a j d o n o s : K I S S Főmunkatárs : KÓBOR

¡Sí^

^

JÓZSEF.

TAMÁS.

A"-?

A^

ENYKEP

Erzsébet-tér 18.

felvételeket

művészies, Ízléses kivitelben és bármely kis fénykép után életnagyságú platinaquarell- és olajfestményeket készit cs. és kir. udv.

ERDÉLYI,

fényképész-műterme

E r z s é b e t - t é r 18., a fürdő-utezai oldalon. g $ v * * * r V V * * * * ¥ ¥ * V r r** V V * * V * V V V V

Ügyes

szakavatott

s

VV* *

maSSZÍrOZÓnŐ, ajánlkozik.

Czím a kiadóhivatalban.

J . S I Í I I I Í I I I ^.J.E..

. F.

A.

F - F É »-F. A,

C H L I C K' F E L E v a s ö n t ö d e

é s

gépgyár részvénytársaság Budapest.

Gyár és irodák : VI., kiilsö váczi-ut 1696—1699.

A magyar folyam- és tengerhajózási részvénytársaság üzletvezető igazgatósaga az előrehaladott őszi időjárásra való tekintettel f. évi november hó 8-ától kezdve megszünteti a mitrovicza-bosnarácsai járatokat, továbbra is fentartván a sabácz-mitroviczai járatokat azon módosítással, hogy a gőzös reggeli 5 óra helyett csak reggel 8 órakor indul. Bosna-Rácsa állomás tehát ezen idényre ugy a személy- mint az áruforgalomra nézve végképen megszűnik.

Városi iroda és árnraktár: VI., Podmaniczky-n. 14. Ajánlja magát következők készitésére és szállítására, úgymint: vashidak és tetőszerkezetek, szögecselt és lie»gerelt vastartók, gőzkazánok és gőzgépek, zsilipek, átereszek, jónak bizonyult rendszer szerint, körszivatytyúk, vízvezetéki csövek, minden nagyságban, felhúzok kézi-, viz- és gőzerőre. "íTfT'í

? ? ? ? f ? ? ? f ? ? ? ? ? ? ?

?'f? ? f f ? ? ?

? ?

1896.

HálcH és étkezőkocsik közlekedése a magyar kir. államvasutak vonalain. A f. é. o k t ó b e r h ó 1 - é n é l e t b e lépő téli m e n e t r e n d b e n a m a g y . kir. á l l a m v a s u t a k v o n a l a i n a h á l ó é s é t k e z ő kocsik k ö v e t k e z ő v o r a lokon é s v o n a t o k k a l fognak közlekedni és p e d i g :

Hálókocsik: A bpest-keleti pályaudvar bécsi vonalon L/m. Bruckon á t a hálókocsi a 8 s z . s z e m é l y v o n a t t a l Budapestről este 10 ó r a 25 p e r c z k o r indul és Bécsbe reggel 6 ó r a 2 0 pereskor érkezik • Bécsből a 7 . s z . s z e m é l y ve n a t t a l e s t e 1 0 ó r a k o r i n d u l é s fcudapesie reggel 6 óra 4 0 perczkor érkezik.

A bpest-nyugotl pályaudvar bécsi vonalon Mareheg-

g e n á t Bpestről a 118 sz. személyvonattal este 9 ó r a 3 5 perczkor indul és Bécsbe reggel 6 ó r a 3 5 perczkor é r k e z i k ; Bécsből a 117 s z . s z e m é l y v o n a t t a l e s t e 11 ó r a k o r i n d u l é s B u d a p e s t r e r e g g e l 7 ó r a 4 5 perczkor érkezik.

A bpest-keleti pályaudvar brassói vonalon Kolozsváron át. B u d a p e s t r ő l a z 5 ( 2 s z . g y o r s v o n a t t a l este 9 ó r a 15 p e r c z k o r indul és Brassóba délután 2 ó r a 9 perczkor é i k e z i k ; Brassóból a z 501 sz. g y o r s v o n a t t a l délután 2 óra 4 5 perczkor indul és Budapestre reggel 7 ó r a 4 0 perczkor érkezik.

A budapest nyugotl pályaudvar orsovai vonalon folytatólag Bukarestig. Budapestről a 7 0 4 sz. gyorsvonattal délután 2 óra 3 0 perczk o r i n d u l . O r s o v á r a éjjel 12 ó r a 5 6 p e r c z k o r é s B u k a r e s t b e d é l e ' ő t t 11 ó r a 4 0 p e r c z k o r é r k e z i k ; B u k a r e s t b ő l d é l u t á n 5 ó r a 5 0 p e r c z k o r , ^ r s o v á r ó l a 7 0 3 s z . g y o r s v o n a t t a l éjjel 2 ó r a 5 8 p e r c z k o r i n d u l é s Budapestre délután 1 óra 2 5 perczkor érkezik.

A budapest keleti pályaudvar-piskíi vonalon. B u d a p e s t r ő l a 6 0 6 s z . s z e m é l y v o n a t t a l e s t e 10 ó r a k o r i n d u l és Piskibe délelőtt 10 ó r a 5 6 perczkor é r k e z i k ; Piskiről a 6 0 5 s z . s z e m é l y v o n a t t a l d é l u t á n 4 ó r a 10 p e r c z k o r i n d u l é s B á d a p e s t r e r e g gel 6 ó v a 10 p e r c z k o r é r k e z i k .

A budapest keleti pályaudvar zágrábi vonalon Bpestről a z 1 0 0 4 s z . g y o r s v o n a t t a l este 8 ó r a 3 0 perczkor i n d u l é s Z á g r á b b a d é l e l ő t t 9 ó r a 16 p e r e z k t r é r k e z i k : Z á g r á b b ó l a z 1003 s z . s z e m é l y v o n a t t a l este 7 ó r a 3 7 d c r c z k o r indul és Bpestre reggel 8 ó r a 2 0 perczkor érkezik.

A budapes keleti pályaudvar fiumei vonalon.

Budapestről a z 1002 s z . gyorsvonattal délután 2 óra 5 0 perczkor indul és F i é m é b a reggel 6 é r a 2 0 perczkor érkezik ; Fiúméból a z . 1001 s z . g y o r s v o n a t t a l d é l u t á n 5 ó r a 3 0 p e r c z k o r indul és B u d a p e s t r e reggel 8 ó r a 4 0 perczkor érkezik.

A budapest kel. p. u. marmaros-szigetí vonalon.

Budapestről indul a z 1 7 0 6 sz. s z e m é l y v o n a t u l este 7 ó r a 5 p e r c z k o r é s M á r m a r o s S z i g e t r e délelőtt 9 ó r a 5 2 p e r c z k o r é r k c í i k ; M á r m a r o s Szigetről a z 1707 sz. személyvonattal délután 3 ó r a £6 p e r c z k o r indul é s B u d a p e s t r e reggel 5 ó r a 4 5 p e r c z k o r éikezik. Bpest kel. p . u . K a s s a . P o p r á d , f e l k a k ö z ö t t . B u d a p e s t r ő l a z 1 5 0 6 ÍZ. s z e m é l y v o n a t t a l este 7 ó r a 3 0 p e r c z k o r indul K a s s á r a , reggel 5 ó r a 5 6 perczkor P o p r á d - F e l k á r a , délelőtt 10 ó r a 0 3 p e r c z k o r érkezik P o p r á d felkarol este 8 ó r a k o r Kassáról a z 1 5 0 5 s z . s z e m é l y v o n a t t a l este 7 óra 3 0 perczkor indul K a s s á r a reggel 5 ó r a 5 6 perczkor PoprádFelkára, délelőtt 10 ó r a 0 5 p e r c z k o r é r k e z i k ; P o p r á d - F e l k á r ó l este 7 ó r a k o r K a s s á r ó l a z 1505. s z . s z e m é l y v o n a t t a l este 10 ó r a 3 4 perczk o r indul és B u d a p e s t r e reggel 8 ó r a 2 5 p e r c z k o r érkezik. Budapest nyugoti pályaudvar Temesvár—Bázíás között: B u d a p e s t r ő l a 7 1 0 . s z . s z e m é l y v o n a t t a l e s t e 7 ó r a k o r ir.dul, T e m e s v á r — J ó z s e f v á r o s r a reggel 5 ó r a 4 9 perczkor, Báz á s r a délelőtt 9 ó r a 5 4 p e r c z k o r é r k e z i k ; B á z i á s r ó l a z 1 8 0 3 . s z . v< n a t t a l d é l u t á n 4 ó r a 2 0 perczkor, T e m e s v á r r ó l a 7 0 9 s z . v o n a t t a l este 9 ó t a 2 5 p.k o r i n d u l é s B u d a p e s t ny u g o t i p á l y a u d v a r r a r e g g e l 6 ó r a 4 5 p e r c z k o r érkezik. A h á l ó k o c s i k c s a k I . v a g y II. o s z t , m e n e t j e g y e k k e l b i r ó u t a s o k által — megfelelő p ó t j e g y v á l t á s a mellett — h a s z n á l h a t ó k , k vé\ e a z 1004. és 1003. s z . v o n a t o k k a l Budapest — Z á g r á b között közlekedő hálókocs knt melyek csak ' . o s z t . menetjegyekkel vehetők igén) be.

A pótjegyek árai: B. p e s t kel p . u d v a r Bécs B r u c k o n á t v a g y v i s z o n t B . - p e s t n y . p - . u d v a r Bécs M a r c h e g g e n á t v . v i s z o n t H.-pest kel. p . - u d v a r B r a s s ó K o l o z s v á r o n á t v . v i s z o n t B. p e s t kel. p . - u d v a r K o l o z s v á r v a g y v i s z o n t . . K o l o z s v á r - B r a s s ó , v. viszont a n a p p a l i g y . v.-nál B.-pest n y . p . - u d v a r Bukarest v. v i s z o n t O r s o v á n á t » » » B á z i á s v. v i s z o n t T e m e s v á r o n á t » » » Orsova» » » » » » » Temesvár vagy viszont a n a p pali g y o r s v o n a t o k n á l

1. o s z t . 4 É — írt 4'— « 9'— » 4"— » 2 — » 7'50 » 4 — » 4'— »

II. o s z t . 3 — frt. 3— « 4 50 » 3 — » 1 '50 » 6— „ 3'— » 3'— »

2'—

1'50 »

»

Temesvár Orsova vagy viszont T e m i s v á r Bukarest vagy viszont B . - p e s t k . p . u d v a r Piski v. viízont » » » Arad » » gyors-v.-nál » » » Kassa » » » » » Fiume » » » » » Zágráb » » Zákány Fiume vagy viszont Bpest. k. p.-u. Z á k á n y v. viszont a n a p p . gy.-v.-nál c » » Mármaros-sziget vagy viszont » » « Királyháza M á r m a r z s sziget Szolnok

I. o s z t . II. o s z t . 4'— » 3 — » 6'— » 4 50 » 4"— » 3 — » 2'— » 1 5 0 • 4"— » 3 ' — » 5 ' — » 3 75 » 4'— » —'— » 4'— » S ' 2 ' — » 1 '50 » 5'— » 3'75 » 4'— » 3'— » 4 — » 3'— »

I-ső o s z t á l y ú m e n e t j e g y e k k e l biró u t a s o k n a k m e g v a n engedve, h o g y e g y v a s ú t i m e n e t j e g y g y e i , d e k é t p ó t j e g y v á l t á s a mellett e g y ú g y n e v e z e t t félfülkét egyedül h a s z n á l h a s s a n a k . A B u d a p e s t — Z á g r á b és Budapest—Piski között közlekedő hálókocsiknál ezen k e d v e z m é n y r e m bir érvénynyel.

Étkező kocsik. Budapest Bécs között L m Bruckon át. B u d a p e s t kel. p . u d v a r á l l o m á s r ó l a 4 . s z . g y o r s v o n a t t a l d . u . 2 ó r a 5 p e r c z k o r i n d u l , B é c s b e e s t e 7 ó r a 2 0 p e r c z k o r é r k e z i k , Bécst ő l a 3. s z . g y o r s v o n a t t a l reggel 8 ó r a 5 p e r c z k o r indul é s B u d a pestre délu á n 1 ó r a 2 5 perczkor érkezik.

A b.-pest nyugoti p.-u, Bécs között Marcheggen át. Az étkező kocsi B u d a p e s t r ő l a 106. s z . g y o i s v o n a t t a l reggel 8 ó r a k o r i n d u l é s B é c s b e d é l u t á n 12 ó r a 4 5 p e r c z k o r é r k e z i k ; t o v á b b á indul Budapestről a 104. s z . g y o r s v o n a t t a l délután 2 ó r a k o r és Bécsbe este 6 ó r a 4 5 perczkor érkezik, Bécsből a 105. s z . g y o r s v o n a t t a l d é l u t á n 4 ó r a k o r é r k e z i k , t o v á b b á inc'ul B é c s b ő l a 103. s z . g y o r s v o n a t t a l délelőtt 9 ó r a 5 perczkor é s B u d a p e s t r e d é l u t á n 1 ó r a 5 0 p.kor érkezik.

A Budapest nyugoti p.-udvar karánsebesl vonalon. Budapestről a 704. sz. gyorsvonattal délután 2 ó r a 3 0 perczkor indul és K a r a n s e b e s i e este 10 ó r a 15 perczkor érkezik. Karánsebesről a 703. s z . g y o r s v o n a t t a l reggel 5 ó r a 3 7 perczkor indul és Budapestre délután 1 ó r a 25 perczkor érkezik.

Budapest keleti pályaudvar Kolozsvár közt. B u d a p e s t r ő l a z 5 0 4 s z . g y o r s v o n a t t a l d é l u t á n 2 ó r a 15 perczkor indul és K o l o z s v á r r a este 10 ó r a 3 7 p e r c z k o r érkezik, Kolozsvárról a z 503. s z . gyorsvonattal reggel 5 ó r a 2 3 perczkor indul és B u d a p i s t r e délután 1 ó r a 5 0 perczkor érkezik.

Kolozsvár-Brassó között:

K o l o z s v á r r ó l s z 5 0 2 . s z . g y o r s v o n a t t a l r e g g e l 6 ó r a 11 p e r c z kor indul és B r a s s ó b a délután 2 ó r a 9 perczkor érkezik ; Brassóból a z 5 0 1 . s z . gy o r s v o n a t t a l d é l u t á n 2 ó r a 4 5 p e r c z k o r i n d u l é s K o l o z s v á r r a este 10 ó r a 4 5 p e r c z k o r érkezik.

Budapest keleti pályaudvar Zimony között: B u d a p e s t r ő l a 9 0 4 . s z gy< r s v o n a t t a l d é l u t á n 2 ó r a 2 5 p e r c z kor indul és Z i m o n y b a este 9 ó r a 3 8 perczkor érkezik, Zirrcnyból a 9 0 3 . s z . g y o r s v o n a t t a l r e g g e l 6 ó r a 6 p c r c z k c r ir.dul é s E u d a p e s t r e délután 1 é r a 5 perczkor érkezik.

Budapest keleti pályaudvar Kassa között: B u d e p e s t r ő l a 4 0 2 / 1 5 0 2 . s z . g y o r s v o n a t t a l r e g g e l 7 ó r a 2 0 p.kor indul és K a s s á r a délután 1 ó r a 16 perczkor é r k e z i k ; Kssséról a z 1501/401. sz. g y o r s v o r a t t a l délután 3 ó r a 5 5 perczkor indul és Budapestre este 9 é r a 5 5 perczkor érkezik.

Budapest keleti pályaudvar Zágráb között: Budapestről a z 1002. sz. gyorsvonattal délután 2 óra 5 0 perczkor indul é s Z á g r á b r a este 10 ó r a 2 5 perczkor érkezik, Z á g r á b b ó l a z 1 0 0 1 . s z . g y o r s v o n a t t a l éjjel 12 ó r a 1 6 p e r c z k o r i n d u l U j D o m b o v á r r a reggel 4 ó r a 41 perczkor érkezik, Uj-Domtovárról az 1901. sz. g y o r s v o n a t t a l délelőtt 10 ó r a 6 perczkor indul é s B u d a p e s t r e d é l u t á n 1 ó r a 4 5 perczkor érkezik. B u d a p e s t - F i u m e k ö z ö t t a l u x u s - v o n a t o k k a l j u n i u s h ó 1 5 étől kezdve Budapestről indul kedden és szombaton a z 1010. sz. luxusv o n a t t a l reggel 7 ó r a 15 perczkor és F i ú m é b a este 7 ó r a k o r érkezik, Fiúméból indul hétfőn é s p é n t t k e n a z 1009. s z . l u x u s - v o n a t t a l déle l ő t t 8 ó r a 2 0 p e r c z k o r é s B u d a p e s t keleti p á l y a u d v a r r a e s t e 8 ó r a 15 p e r c z k o r érkezik. A z é t k e z ő k o c s i k a t I. é s II. o s z t . u t a s o k v e h e t i k i g é n y b e . E z e n k o c s i k h a s z n á l a t á é i t f ü l ö n illeték n e m fizetendő. Budapest,

1896. szeptember hó 3 0 á n .

Az igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatik.)

KIÁLLÍTÁS ÉS KIÁLLÍTÓK. Epilog. —

okt.

30.

Emlékeznek-e még arra a meséből való időre, mikor vandalsággal vádolták a hatóságokat, mivel a városligeti gyönyörű platánokat könyörtelenül fejsze alá bocsátották? Emlékeznek még rá és ha igen, nem találják-e idegenszerűnek, hogy volt idő, nem is olyan régen, mikor a városligetben nem volt kiállítás ? Most, hogy rövid félesztendő letelt, idegenkedve nézünk a liget felé, ahol immár nem lesz kiállítás. Ahol magától értetődő a pavillonok városa, a kerités, mely a várfalnál erősebben védi és a mesés kincs, mely őrzésre érdemesebb minden várbeli kincsnél. Nem-e az elegia sóhajával gondolunk a kegyetlen bosszúra, melyet a kérlelhetetlen végzet a kivágott fákért áll: pusztulásra Ítélvén mindazt, aminek kedvéért nekik kellett pusztulniok? Nem-e vandáiság lerombolni azt a sok csinos stilü épületet, mely birna még sok félesztendőt, halomra széthordani azt a sok izlést, ami az összeállítására pazarlódott, véget vetni az életnek, mely a kerek deszka falon beiül mintegy megszokta önmagát, értéktelenné tenni, ami büszkeségünk volt és a földdel egyenlővé, ami a mi tudásunkat, czivilizációnkat és gazdagságunkat hirdette egész Európának ? A lelkem elszorul, mikor utoljára szivom magamba a históriai levegőt, mely Vajda-Hunyad várának hosszú folyosóin, visszhangos lovagtermeiben honol. Ez is, a gyönyörű renaissance-épület csak törmelék értékűvé válik. Mi lesz a jaákhi templomból? Rom. Mi lesz a királyi termekből? Semmi és köröskörül mindenből — semmi. íme a Nini ve pusztulása, emberkezektől végrehajtva, senkitől meg nem siratva — egy halálra itélt város, melyen nem könyörül senki, mivel — teljesítette kötelességét. *

És mi lesz belőletek, fehér kötős, fekete szoknyás, avagy sárga csizmás és bokorugrós szoknyáju villijei a nyáréji városnak ? Akik ott sürögtetek pavillonban, vendéglőben, drága portékát kínálva olcsó mosolylyal, könnyelmű boldogságban kaczagva, hogy ime egy félesztendeig vagytok ti is valakik, nemcsak Katik, nemcsak Juczik, vagy

ennél is kevesebbek ? Vájjon megismernek-e még a szürke város szürke utain azok, akik oda bent életre-halálra udvaroltak nektek? A ki pezsgőt töltöttél a gavallér poharába, nem-e vizet mersz most a sikáló dézsába ? Ó Circék és Hébék, bachansnők és Phrinék, miért is kellett e tündérvárosnak csak nyáréji álomnak lennie s a pusztuló Ninivével mért kellett nektek is pusztulnotok, nem is a bűnötök miatt! *

S bár csillogott, ragyogott minden, mégsem a hiúság vásárja volt a kiállítás. Ragyogó mezben, kérkedő pompában és könnyelmű muzsikák, hangos kaczagás és leányszemek kacsintása mellett a legkomolyabb istennő udvartartásával székelt e városban: a Munka! A Munka kérkedése tiszteletreméltó, a Munka vigsága diadal. Diadalt ültek vele segitői, az Ész, ízlés és Tudás. És kihallszott a munka zajából a sziv dobogása is. A Könyörületesség, az emberség is tanyát ütött az elpusztult fák helyén. Egy kis komprimált mindenség volt ott, mult és jelen, béke és háború, a mi a sebet üti és ami meggyógyítja. És mindezek fölött fönséges hatalmával a magyar czimer: ime, a mai Magyarország, a magyar ész, a magyar munka

diadala.

*

Amit a históriánkkal nem tudtunk elérni, azt elértük a históriai ünneppel. Európa fölfedezett bennünket, most már igazán és utoljára, igazi mivoltunkban. Megmaradtunk a régi helyen, Ázsia szélén, de csak geografiailag. Európa kulturája meglátogatott bennünket s a látottakban az ő gyermekére ismert. Nem a vásári hiúság ad értéket az elismerésnek, kézzel fogható, szemmel látható a nagy vívmány. A czigány meg a fokos sokat ártott. Ideje volt, mind a kettőt a népszínház kelléktárába uszítani vissza. S ezt nem a sajtóiroda tette, hanem a magyar kiállítók. Volt itt minden, meg azontúl is sok. Aki idejött közzénk, tanulhatott tőlünk. A puskaport nem találtuk föl, de sok mindennel megjavítottuk. És ami a legfontosabb : megismertük saját magunkat. Mert bizony nemcsak az idegennek voltak ferde, kicsinylő fogalmai mirólunk, magunk is oly kicsiknek hittük magunkat, akik csak a saját köldökünkig érünk. Nem ismertük a gépeinket, a selymünket, a vásznunkat 3

1896. a szövésünket, a porczellánunkról se tudtuk, hogy egyéb is, nemcsak turi cserép. A vaskapui munkákról is csak azt tudtuk, hogy sokba kerül, de fogalmunk sem volt róla, hogy végeztével a technikai tudományt gazdagítjuk. A tudományunkról azt hittük, hogy a magyar tudós társaság időtöltése, pedig ott remekelt a világ bámulatára a történelmi csarnokban, a közegészségügy, a közoktatás, a sajtó is sok más csarnokaiban a kiállításnak. Bizony nagyra nőttünk a magunk szemében is, azért hisszük el másoknak is, ha nagyra tart. *

A szép idő letelt, ugy marad meg az emléke, mint Magyarország kulturális dicsőségének fényes korszaka. Hogy egészen el ne múljék: megmaradt a millenáris drágaság, mint csésze alján a czukor. Szörpölgetik a kávésok, a vendéglősök és a háziurak. Isten neki, majd csak elfogy az is. Kávézni addig is fogunk és lakni is csak fogunk valahol. A kiállításnak, a milleniumnak ne tudjuk be vétkéül, hiszen ezzel nem büszkélkedtünk. S aki idejön vidékről, külföldről, megkívánja, hogy legyen miről káromkodni. Ha zsarolás nem lett volna, nem lett volna teljes a kiállítás sikere. És nekünk boldog pestieknek meg van az a külön gyönyörűségünk, hogy tovább káromkodhatunk akármelyik kiállítási látogatónál. *

Fényes, hideg novemberi napokra ébredünk. Kívülről mégis ugy látszik, mintha semmi sem történt volna a pavillon város csúcsai, tornyai büszkén emelkednek a hideg levegőben, csak a zászlók nem lebegnek rajtok s a kapuk nem nyilnak meg a látogatóknak. Előbb hurczolkodnak, aztán rombolnak. S mire kitavaszodik, mire nyár lesz, a pavillonváros helyén kizöldül a gyep. Volt, nincs. A városligeti tó medre addig újra eliszaposodott. Hátán a kis benzin gőzösök helyett otromba facsolnakok és karcsú lélekvesztők zavarják a hattyúkat büszke öntetszelgésükben. Ledülnek a palánkok és a nép ismét visszafoglalja régi birodalmát. Milyen boldog is lesz a nép! Újra szíhatja friss levegő czimén a régi port. Mert elpusztul a gyönyörű parkírozás is, a városi kertészet, az alcsuthi uradalom és az a sok más kertművész fölszedeti szintén ültetvényeit, bársony pázsitjait és viszi haza, mint Jászberény városa a Lehel kürtjét Azon porosan, ogy átadta, kapja vissza a nép a ligetét. És akkor, ha egy-egy unatkozó városa ismét helyszíni szemlét tart a kopasz téreken, megereszth újból az érzékenysége csapját és szentimentálisan meginterpellálhatja a jövő évi Kammermeyer Károlyt: hová is lettek a gyönyörű platánok s lesz-e, aki visszaadja a népnek a gyönyörű platánokat?

A kiállítások tartalmát foglalja

helyett az emberiség zadoknak.

története

magában.

a tizenkilenczedik Csaták évszámai,

igaz jóltevőinek

század

legnemesebb

királyok

névlajstroma

neveit a d j a át a

jövendő

szá-

A díszoklevelek. A városerdő újra csendes, elzűgtak forradalmai. Szomorúan hullatják száraz lombjaikat a fák, s a ki két-három hét múlva odavetődik a zöldvízü tó partjára, nem gondolná, nem mondaná, hogy e hely csatatér. Pedig tudjuk, hogy az volt: a munka, a szorgalom, a nemes ambicziók csatatere. S a kik harczoltak rajta, mind hősök voltak, a nemzeti nagyság elszánt bajnokai. Az ellenség, a ki ellen harczba szállottak, voltaképpen láthatatlan volt, de hatalmát éreztük mindenütt, a hol a magyar versenyre akart kelni a művelt világ népeivel. A kicsinylés, a bizalmatlanság és a rágalom fegyvereivel hadakozott ez az ellenség, de odakünn a városerdei békés csatatéren elvérzett örökre. A hősök serege, a mely kivívta nekünk az első évezred legnagyobb diadalát, immár pihenni tért. De pihenése nem a fáradt harczosok nyugodalma, hanem folytonos őrállás, hogy a mit megszereztek a nemzet számára : a világ becsülését meg is tartsák mindenkorra. A kiállítás bezárult, de nyitva vannak éjjel-nappal a gyárak és műhelyek, a modern ember igazi templomai, a melyekben a legszebb imádsággal, teremtő kezek munkájával dicsérik az istent. A gyárkémény füstje szentebb a tömjén füstjénél s áldozat tüze ég a kohóban is. Szinte fél az ember profán hangokkal zavarni ezt az istentiszteletet. De ha az öldöklő csaták hőseitől nem tagadja meg nemzetünk a babért, illik koszorút fonnunk a munka vitézeinek is, a kik nem romboltak, hanem teremtettek. A jutalom, a kitüntetés, a mit az ezredéves kiállítás birái osztogattak, az egész ország elismerése, s csak tisztét végzi a sajtó, a közvélemény tolmácsa, a mikor a harczosok ezrei közül nevükön nevezi azokat, a kik legtöbb érdemet szereztek mindnyájunk hálájára. Ha voltak vezérek is az imént lezajlott dicső harczban, ugy bizonyára azok voltak, a kiket a békés munkának is legfőbb hadura, a koronás király és az ő hivatott tanácsosa a legnagyobb jutalomra méltatott. Százan voltak, sokan és mégis kevesen, a kiknek a kiállítás legfőbb kitüntetése: a milléniumi díszoklevél jutott a király és nemzet elismerésének örök zálogául. Nem pergamenre irták ezt a száz díszoklevelet, de nemesi levél valamennyi, s a kit fölékesítettek vele, azzal a tudattal hagyhatja utódaira, hogy nagyon közel van már az az idő, a mikor csak az ilyen armálisoknak lesz értéke és becsülete. A magyar iparnak e nemesei közül hadd mutassunk be néhányat Írásban és képben. Méltók reá, hogy dicséretüket zengjük mi is, a kik rendesen csak a szellem arisztokratáit szoktuk olvasóink válogatott társaságába bevezetni. Fogadják őket szívesen, s a mikor kezet szorítanak velük, ne feledjék el, hogy az a kéz a többi kérges tenyérrel meghódította nekünk az egész világot! . . . *

Az elsőnek, a kit bemutatunk, a milléniumi díszoklevélen kivül is van nemesi diplomája. A kiállításon szerezte azt is. A Sehliek-féle vasőntö és gépgyár részvénytársaság világhírű telepén kormányozza a munkások ezreit, a kik a mult esztendőben 760.000 frtnyi bérért 170,000 métermázsa nyers anyagot dolgoztak föl. Hogy mi lett ebből a nyers anyagból, azt szinte fölösleges megmondani, mert a Schlick-gyárat ismeri mindenki s bizonyára megcsodálta a kiállításon is hatalmas gépeit: a szivattyúkat, zsilipeket, meg öntvényeinek gyönyörű csoportját. A főváros téréin is minduntalan szemünkbe ötlik e régi gyárnak egy-egy remek alkotása. A Deák-szobor, a Deákmauzóleum Viktóriája, meg az Ybl-szobor is a Schlick féle érczöntőből került mostani helyére, a honnan a nemzet kegyeletével együtt a hazai ipar dicsőségét is hirdeti. Gazdasági gépei minden gépversenyen első díjat nyertek s ekéi, vető- és

787 cséplőgépei valóságos mintái a tökéletességnek. A jó öreg Schlick Ignácz, a ki a magyar ipar számára megalkotta ezt a telepet, nem is álmodhatott arról a dicsőségről, a melyet az örökébe lépett részvénytársaság szerzett az ő nevének. 1869-ben 500.000 frtnyi alaptőkével vette át ez a társaság a gyárat, s mig az első esztendőben csak 21 8 munkásnak adhatott kenyeret, tavaly már 2,000.000 forint volt az alaptőkéje s közel kétezer ember, s csaknem ugyanannyi család áldotta alapitójának emlékét.

Schlick B é l a . *

Triesztben éremmel jutalmazta meg a kiállítás zsűrije. Gyárt mányai az egyszerű gyűrűtől a ragyogó diadémig a legnemesebb Ízlésről tesznek tanúságot. #

Előkelő telepe a hazai iparnak a Fiseher és Heidlberg czég gyára is, a melynek dr. Heidlberg Tivadar a tulajdonosa. Alig hinné az ember, hogy ez a gyár a közönséges fekete kátrányból micsoda termékeket varázsol elő a legbonyalultabb kémiai műveletekkel. Fekete kátrányból váltja ki a hófehér karbolsavat több más fertőtlenítő szerrel együtt, a molyirtó fehér naftalint, a legkülönfélébb olajokat, festékeket, JB^E¿fflfc a fáklyához való szurkot, J F ^ a házfedésre szolgáló anyagokat, a nedves falakat fm»^ I száritó mázakat, a carbo^HB^ * leumot, a mely megóvja ^•SfcLjyn' a fát a korhadástól és sok BBP^HF egyéb hasznos anyagot, a ¿^É&ar Á mely elháritja, meggátolja a nemcsak

Körülbelül hat esztendeje, hogy a prágai gépgyár részvénytársaság budapesti telepét átvette a Danubius m a g y a r hajó- és g é p g y á r részvénytársaság és ime a primitiv, alig ötven embert foglalkoztató intézetből egyike lett Magyarország legvirágzóbb ipartelepének, mely a hajóépités, kazánkovácsolás, hid- és vasszerkezetek dolgában a külföldet is szolgálja. Méltó büszkesége ez a vállalat a magyar vasiparnak, különösen mióta egyesült a Schönichen-Hartmann-féle gyárral. A DanubiusSehöniehen-Hartmann egyesült hajó- és gépgyár-részvénytársaság ma három millió forintnyi alaptőkével dolgozik s a hajóépitésnek remekeit szállította, többek között a FerenczJózsef hajót is a dunai folyamhajózásnak. A hatalmas vállalat egymaga is képes az egész Dunát hajóművekkel ellátni és a gépberendezések terén fölvenni a versenyt bármely külföldi gyárral.

kátrány-termékeket készít, j ^ E K ^ ^ E f j B U B ^ ^ K ^ ^ t o vegyészeti czikkeket : borsavat, foszforsavat, boraxot, ^ vizüveget, a mely mind xwBBI^^^^^Hjj^J^r hasznot hajt a gyógyítás'"^^WBBHBP*^ ban és a mezőgazdaságban. Dr A gyár tulajdonosa, dr. - Heidlberg Tivadar. Heidlberg Tivadar, okleveles vegyész, a ki saját kutatásai és tanulmányai alapján rendezte be telepét, a mely már 180 munkást foglalkoztat és 300 különféle vegyi terméket produkál. Megmutatta a kiállításon is, hogy diadalmasan versenyez a külföld legnagyobb vegyészeti gyáraival. A díszoklevél, a melyet kiérdemelt, nem az első kitüntetése s bizonyára nem is az utolsó.

A kiállítás látogatói nem egyhamar fogják elfelejteni azokat a kincsekot, a melyek az ékszerészek csoportjában ragyogtak feléjük. S tudjuk, hogy ebben a kápráztató csillogásban is legjobban feltűnt a magyar ékszerészek szeniorának, Grünstein Henriknek a pavillonja, a mely mintha egy hatalmas uralkodó legszebb ékességeit mutogatta volna. E ragyogványok láttára bizony senkinek sem jutott ^^•Bte». eszébe, hogy az az iparág, a mely ezeket a remekeket alkotta, csak huszonhét évvel ^HÉMM^ m ezelőtt honosodott meg ná^^w.W^^Sl lünk. A ki átültette a magyar ^HHQÉájHF földre, Grünstein Henrik volt, az egyszerű iparos, a kit ^^H szorgalma és tehetsége a magyar ipar legkiválóbb vezérei ^^^ közé emelt. A mig ő meg mra^h nem ékszeraranynemű gyárát, vagyis 1869-ig, magyar ékszerH K ' aranykereskedők Bécs, PáW&bkF és London gyártmányaira ^^^^^^^B jUjy voltak rászorulva. Azóta isko^ ^ H H P i lát csinált ez a gyár s nem

Vajon hiányozhatik-e a kitüntetések sorából a magyar állani mellett a legnagyobb kiállító, a magyar czégek között a leghatalmasabb ? A Ganz és társa részvénytársaságnak egy vagyont kellett költenie, hogy önmagához méltóan és sokoldalú egészében mutathassa be üzemét a kiállításon. Be kár, hogy ötven esztendővel ezelőtt nem volt kiállítás, avagy, hogy a mostani kiállításon be nem mutálták egészében az akkori Ganz és társa gyárát! Bizony bele fért volna mindenestül a kiállítási hatalmas csarnokba, mely most alighogy a termékei egyegy mintájának adhatott helyet. Egyszerű kis vasöntő-mühelyből lett egyike a világ legnagyobb gyártelepeinek, mely nem fér el egy helyütt. A kőbányai uton a rengeteg waggon-gyár, Budán az óriási vasöntő- és gépgyár s ugyancsak Budán a villamossági telep. Azonkivül számos fiókintézete van és az utazók bejárják Indiát és Ausztráliát, hogy átvegyék a rendeléseket különösen a villamos fölszerelésekről és turbinákról. A Ganz és társa voltaképpen Meehwarth András, genieje a technikának és a kereskedelemnek egyaránt. O is csak ugy nőtt nagyra, mint a vállalat, melyet virágzásra vezetett. Valamikor egy szurtos kis lakatos inas volt, ma pedig — ki tudná megmondani, micsoda ő ma ? Apostola a vasnak és varázsló mestere a technológiának, aki győz minden nehézségein s amihez nyul, kivirágzik. 0 és Ganz-gyár összetartozó fogalom, mint a mű és teremtője.

,

,,

,

Grünstein Henrik.

egy derek iparost nevelt önálló munkára. Maga a király is elismerte e kiváló iparos érdemeit; 1885-ben kitüntette az arany érdemkereszttel, a melyhez ugyanabban az esztendőben megszerezte a kiállítási díszoklevelet is. Az iparág meghonosításáért Székesfehérvárott és

*

A munkások százai rombolják a kiállítás pavillonjait, a melyek közt akárhány igazi remeke volt a modern ' épitőmüvészetnek. A tervező művészek mellett valósággal csodát müvel3»

1896.

Neuschloss Emil.

tek építésükkel a vállalkozók is, köztük első sorban a Neuschlosz Károly és fla czég, a melynek kiváló erényeit messze földön ismerik és becsülik. Az 1835-ben alapitott czég, a melynek Budapesten, Gőzfürészen, Gereblyén, Borokán, Topleczen és Gyalun vannak gyárai, háromezernél több embernek ad kenyeret. Az ezredéves kiállítás építésekor munkaképességének igazán bámulatraméltó bizonyságát szolgáltatta. A legrövidebb idő alatt a legpontosabban építette meg ..,..,

..

.

,

a többi kozt az ünnepségek csarnokát, a nagy gépcsarnokot, a magyar államvasutak gépgyárát, a balneológiai, selyemtenyésztési, fővárosi, kertészeti, czukoripari és petroleumipari pavillont, a ménesbirtokok pavillonját, a Ganzgyár, a rima-murányi vasmügyár, a kőbányai serfőző pavillonját, a bosnyák-herczegovinai csoportot, a Haggenmacher-féle serfőző pavillonját, a Földváry-féle borászati pavillont, Braun pezsgő pavillonját, a fiumei rizshántoló gyár karcsú tornyát, két elszállásoló barakkot és még egy csomó épületet. A földmivelésügyi minisztérium megbízásából végezte az állatkiállitás összes építkezéseit s ugyanakkor megalkotta Ős-Budavára legtöbb épületét is. A czég, mint kiállító, részt vett az erdészeti és az építőipari kiállításon. Az utóbbi csoportban remek stilü pavillont épitett, a melyben Budapest főváros térképén vörös szinnel voltak megjelölve azok az épületek, a melyeket Neuschlosz Károly és fia czég emelt. Vállalkozója a Pálfy-téren most épülő kaszárnyának, kiépítette a budapesti körvasutat, az esztergomalmás-fűzitői és a budapest-lajosmizsei vasutat. Mostani főnöke Neuschlosz Emil, a ki egyéni érdemeinél fogva is egyik legbecsültebb polgára a fővárosnak.

Régi, előkelő név a hazai ipar történetében az Elsele Józsefé is, a ki 1861-ben nyitotta meg szerény rézműves műhelyét a Szondy-utczában. Akkoriban mindent rézből készítettek s a kis üzlet napról-napra jobban virágzott. Négy évvel később már gőzgéppel dolgozott s gyarapodott érczöntő és esztergályozó gyárral. 1870ben már gőzkazánokat is gyártott, 1876-ban pedig gyökeresen átalakult és megnagyobbodott. — A nyolezvanas évek felé a Eisele József. nagynak gondolt telep ismét szűknek bizonyult s 1890-ben fölépült a külső váczi úton a 138. szám alatt a mostani nagyszabású gyártelep, a melynek alig van párja az egész monarchiában. Évi termelése körülbelül 2,000.000 kgr. kész munka. Fönállása óta mintegy 50,000.000 kilogrammot s e között 750 gőzkazánt produkált. Gyártmányai jobbára itthon kelnek el, de exportál, különösen kazánokat, Ausztriába, Szerbiába, Bulgáriába, Törökországba s egy idő óta Boszniába is.

A világhirü magyar malomiparnak egyik büszkesége a Királymalom, a melyet 1876ban alapitott tulajdonosa, a Hedrich és Strauss czég. Őrlőképessége naponkint 2600 métermázsa, a miben legtöbb az árpagyöngy és a köleskása. A kilenczvenes évek 1891-ben a modern

az képessége. Gyártmányai nemb ,

, ...

.

HMPY

»1

JpIBB^^it flL^.

^

Strauss Emil.

csak a monarchiaban, hanem egész Európában híresek s nemcsak, hogy kiállják a versenyt a külföld hasonló termékeivel, hanem minden szűkebb versenyben győzedelmeskednek is rajtuk. A Királymalom hazafias kötelességének tartotta mindig, hogy gyártmányaival dicsőséget szerezzen a külföldön is a magyar iparnak. Hogy méltóképpen versenyezhessen, a legnagyobb áldozatokra kényszerül, a fuvardíjkülönbözetek miatt, különösen a monarchia északi és nyugati piaczain, a hol a német rízshántoló-gyárakat a legnagyobb kedvezményekben részesitik a vasutak. Az ezredéves kiállítás zsűrije a gyártmányok kiválósága mellett méltányolni akarta ezeket a hazafias áldozatokat is, a mikor azt ajánlotta a kereskedelemügyi miniszternek, hogy a Királymalmot a legnagyobb kitüntetéssel, a díszoklevéllel jutalmazza meg. Elsőrendű kitüntetés jutott a Hedrich és Strauss czégnek minden kiállításon, a melyen csak bemutatta gyártmányait. 1879-ben királyi kitüntetésben is részesült. A malom tulajdonosa, Strauss Emil tőzsdetanácsos, a legműveltebb és legtiszteletreméltóbb magyar gyárosok közül való, a ki hivatva van reá, hogy egyre gyarapítsa saját érdemeivel együtt a hazai malomiparnak világra szóló nagyságát.

Csodálatos nyugalmat, iparkodást és munkaképességet jutalmazott meg a kiállítás zsűrije azzal a díszoklevéllel is, a melyet Wünsch Róbert czemcnt-technikusnak itélt oda. Ez a kiváló czég, a mely czementbeton-épitményekben specialista, 1884-ben alapította gyártelepét. Főüzlete Budapesten van, egyik fióküzlete Kassán, a másik Beszterczebányán. A székesfőváros tanácsának megbízásából építette a többi közt a káposztásmegyeri uj vizmű SZÍVÓCSŐ és szennyviz-csatornáit s épitett utczai és egyéb csatornákat Kassán, Miskolczon, Eperjesen, Ungváron, Szombathelyen, Beszterczebányán, Vaczon és az ezredéves kiállítás egész területén. Csatornázta a szerajevói országos kórházat, Trencsén, Trencsén-Teplicz, Ybbs, Budweiss és Ftirth község számos utczáját és épületét s Bécsnek több utczáját és házát is. Összesen mintegy 300,000 «W® folyóméter betoncsatornát épített. Egyéb nagyobb beton munkákat végzett QföjfföW* a beregmegyei vizszabályozó és ármentesitő társulatnál Beregszászon, a J <9 körös-tisza-marosi ármentc^^L " belviz-szabályozó tfHH^^^^ társulatnál Hódmezővásárhelyen. Freund Vilmos mű- ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ épitésznél Budapesten, a W^Hra^^H^^ftf J B budapesti villamos városi ^H - részvénytársaságnál, Budapest főváros vizmű^^EBBBB^^^^ veinél. Saját rendszerű beton-vasszerkezetét alkalWünsch Róbert.

1896.

A beocsini c z e m e n t g y á r - e g y e s ü l e t Redlich Sámuel.

fejei. Ohrenstein Henrik.

Spitzer Ede.

mazta a czég Dréher Antal serfőzőjében Kőbányán, és Érsekújvár városának 120 méter hosszú körúti hidján. Szabadalmazott gipsztáblái is nagy népszerűségre jutottak itthon és külföldön is.

természetes u. n. lehetünk a felől, néhány század Méltán megillette

A hólepte Fruska-Gora hegység lábánál, az ország legszebb vidékeinek egyikén fekszik a beoeslni c z e m e n t g y á r egyesület Redlich, Ohrenstein és Spitzer virágzó ipartelepe. Egész gyarmat foglalatoskodik itt azzal, hogy a czementet, épületeink e nélkülözhetetlen alkatrészét, a tömörség, biztosság és erő eme szimbólumát előállítsa. Az ipartelep, mely a Duna jobb partján, Beocsin mellett továbbá Pétervárad és Újvidék, e két nagy város közvetlen közelében terjeszkedik ki maga is egy kis város, a mely körülbelül 100 holdnyi területet foglal el. Lázas, lüktető tevékenység pezseg a munkának ebben a minden izében modern városában. A hatalmas törzsgyárban, továbbá a kisebb üzemben, mely azelőtt Csík Józsefé volt 1200 munkás talál foglalatosságot, kenyeret, a kikre az egyesületnek 30 hivatalnoka felügyel. Az emberi munka mellett természetesen nagy szerep jut ebben a virágzó iparvállalatban az ember nagy konkurrensének, a gépnek is: 2000 lóerejü gőzgépek tartják a gyárakat üzemben, mig a műhelyek, fűrészek és bodnárműhelyek elektromos világításáról 150 lóerejü villamos gépek gondoskodnak.

Igen jelentős és nem kevéssé érdekes ipar terén hódította el versenytársai elől a pálmát a Lord és társa czég. A magyar fatermelésnek és fagyártmányoknak a hősei ők, mert ketten vannak társak : Lord Lajos és Adolf urak. Az ő képességük hiven visszatükröződik termékeiknek grandiózus kiállításán, fölkeltette a laikus érdeklődését is és kivivta a szakemberek csodálatát és elismerését. Gyönyörű dolgokat láttunk tőlük, a fatermelésnek és faiparnak valóságos remekeit: a jurynak nehéz feladata volt, hogy igazságosan itélje a pálmát a legméltóbbnak, mert hiszen a magyar fatermelés úgyszólván ősfoglalkozásunk, lévén a magyar földnek majdnem egyharmada erdőséggel boritva. Hogy er L o r d Adolf. °s versenytársak között en-

Es ez a nagyszabású iparvállalat gondoskodik munkásai testi és szellemi jólétéről is. A telepnek iskolája van, a hol a felügyelők és munkások gyermekei megkapják jogos részüket a kulturából. A korház, fürdő és sétahely, a melyeket a vállalat mind a saját költségén alapított és tart fönn, minJpG taszerüek és hogy mi se hiányozzék, a tüzveszedelem elhárítására a munkások köréből egy 60 tagból álló kitűnően szervezett önkéntes tűzoltóság is alakult. íme ilyen a magyar ipar egyik legrendezettebb emporiuma, a mely a maga nemében az egész monarkhiában a legelső helyen áll. Ha még hozzá teszszük, hogy a gyár évente 4 0 0 , 0 0 0 mázsa mesterséges portlandi-czeLord Lajos. mentet, és 750,000]mázsa

román-czementet állit elő, akkor nyugodtak hogy építkezési szükségleteinket a legközelebbi folyamán hazai czementből elégíthetjük ki. a vállalatot a díszoklevél.

nek a derék czégnek jutott a fatermelők között egyedül a díszoklevél, igazságos és bölcs itétet volt, melyet szentesit minden szakember, mert fagyártmányai ugy minőségüket, mint versenyképességüket tekintve a legnagyobb kedveltségnek örvendenek a belföldön és J^PP*^^^ külföldön egyaránt. JgU Kitiinő munkával és nagy szállító - képességei szolgálta meg a díszoklevelet a Reichel és Heiszler czég is (IX. Soroksári utcza 38 — 40.), a melynek ifj. Reichel Gyula a főnöke. A rézműves-üzletet, a melyből nagyszabású gyártelep fejlődött, 1810-ben alapította a mostani tulajdonos nagyatyja. A gyár

I f j . Reichel G y u l a .

1896. fönállása óta vörösrézgyártmányok előállításával foglalkozik. Készit nevezetesen csőhálózatokat minden iparág számára s lepárló, hűtő, forraló, süritő és finomitó készülékeket a szesz-, czukor-, sör- és stearin-ipar szolgálatára. Élénk összeköttetésben van Bulgáriával és Romániával is. Munkásainak száma most 120. Különféle szabadalmai vannak, a melyekkel elsőrendű kitüntetést szerzett a filippopolisi és a lembergi kiállításon is. Az országos ezüstéremmel jutalmazta meg az 1885-diki kiállításon pedig szintén díszoklevéllel tüntette ki a zsűri. Gyártott eddig ötszáz darab szikvizgépet is, a melyek közül külföldre is került egy csomó. A czég főnöke két kiállítási szakbizottságban működött s tagja a statisztikai hivatal állandó értékmegállapító bizottságának.

.jáftefcja.-» B P B ^ H Mf T KJH» ^ j g B p

. J^^HP^

Az Első m a g y a r j u t a fonó és szövőgyár részvény-társaság, melynek Budapesten V. Béla-utcza 2 ik szám alatt van a raktára, 1888-ban alapitotta gyárát Lajta-Ujfalun 1.600,000 forintnyi alaptőkével. A hatalmas gyártelep, melynek igazgatói Baum Miksa és Haas Siegfried urak, most 1200 munkást foglalkoztat s naponkint körülbelül 25,000 darab zsákot gyárt liszt, czukor, gabona, gyapjú és kőszén szállítására. A

Haas Siegfried.

mÍ

&

n e m

á l l o t t

eZ

a

^

a melynek rendszere minden tekintetben a legújabb és legtökéletesebb, évenkint sok millió vándorolt ki hazánkból Ausztriába és a külföld egyéb országaiba. Mert addig minden juta-árut idegenből hoztak Magyarországba. Tehát el lehet mondani, hogy e hazai gyártelep megalapítása sürgető országos szükség volt. A kiállításon láttuk, hogy fönnállásának nem is hosszú ideje alatt nemcsak elérte versenytársait, hanem föléjük is ^¡¡jriEÜfe'^ kerekedett gyártmányainak JM

\ \

a-fc1;.'

nak. Megjegyezzük egyébiránt, hogy Lédeczy Erard tanitványa, hogy művészetét Lipcsében, Londonban és Párisban tökélesitette és hogy itthon teteiepedvén, húsz esztendő óta minden kiállításunkon, és igy a mostani millenáris kiállításon, is a legmagasabb kitüntetéseket nyerte el. Lédeczy Sándor az egyedüli, magyar zongoragyáros, aki angol gépezetü zongorák és pianinok gyártásával foglalkozik.

Lédeczy S á n d o r .

És végül emlékezzünk meg arról a derék vállalatról, mely Budapestnek a modern világváros első kellékét szolgáltatta, a Magyar aszfalt-részvénytársaságról, mely nagyon szerény alapokon indult és ma megizmosulva legtekintélyesebb iparvállalataink közé küzdötte fel magát. Mi volna Budapest aszfaltja nélkül, melyet Popper István teremtett meg ? Ma már vidéki városaink legnagyobb része legalább főutezáin feketére

szolidság, olcsósága és kitünő minőségével.

Imi

" i ^ i S M J V g f l ^ ^ B

'TSP^^M^^^. Jto. ^ ^ ^ I ^ É ¿^^MBjw

^ ^ H B F f f i ^ ^ ^ ^ V

Lédeczy Sándor neve már a Conversations-lexikonba is belekerült, onnan szedegetjük az adatokat. A zon g° r a -építés mestersége félig-meddig a műveszet határait érinti és az Erard, Bözendorfer nevek a

H&MH^^HHM^

lapjaira nak bejegyezve. Hogy maf r gyar zongora-épitő világhirre tehessen szert, az körülbelől ki van zárva; de ha Baum Miksa. . , T , , Ledeczy uram Parisban telepedett volna meg Budapest helyett, bizonyára több Lédeczyzongorát számtanának Magyarországra, mint amennyit ma itt elad-

Selyem-damasztok 65 krtól

1 4 Irt 6 5 k r i g m é t e r e n k é n t v a l a m i n t f e k e t e , f e h é r , s z i n e s H e n n e b e r g - s e l y e m 3 5 Űrtől 1 4 írt 6 5 k r i g m é t e r e n k é n t s i m a , c s i k ó s , k o c z k á z o t t , m i n t á z o t t , d a m a s z t s t b . (mintegy 2 4 0 k ü l ö n b ö z ő m i n ő s é g , 2 0 0 0 s z i n és m i n t á z a t b a n stb.) a megrendelt áru p o s t a b é r és v á m m e n t e s e n a h á z h o z szállítva, mintákat postafordultával k ü l d : Henneberg G. ( c s . k . u d v . s z á l l í t ó ) selyemgyára Zürichben. S v á j c z b a c z i m z e t t l e v e l e k r e 10 k r o s , l e v e l e z ő l a p o k r a 5 k r o s b é l y e g ragaszt a n d ó . M a g y a r n y e l v e n irt m e g r e n d e l é s e k p o n t o s a n e l i n t é z t e t n e k . 6

Hédcr Sándor.

van burkolva és nem paradox, ha azt az állítást megmerjük koczkáztatni, hogy a kulturmérő többé nem a szappan , hanem az aszfalt. A vállalat ez idő szerinti aktiv vezetője Héder Sándor, akinek a díszoklevél megszerzésében nagy része van. ! 0 S0 Í0 10 1010 10101010

4 0 i fiif 4 0 ' 0 ' 0

' 0 ' 0 >0

GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN-FÉLE COGNAC M I N D E N Ü T T 0 f 0 i 0 f 00

000»

0f

00

04

00

K A P H A T Ó . 000*

00

0*00

0*

Az Athenaeum Olvasótárának minden kötete szép kötésben kötve 50 kr.-ért külön-külön kapható

Most indult meg az

Kéthetenkint egy kötet.

M

h

v

m

m

m

O

h

M

s

Kéthetenkint egy kötet,

ó

t

d

r

d

m

k

Ötödik folyama P A U L B O U R G E T n a g y feltűnést keltő legújabb regényével

— V É G Z E T E S

I D Y L L ™

ßQirtäen ltöíet á r a H i s z c s kötésben 5 0 l?r.

Az „Athenaeum Olvasótárában" eddig megjelent kötetek betűrendben: Abonyi Árpád. Bosnyák képek. (Novellák.) — Novellák. Két kötet. — A mamuth. Regény. — A második férj. Regény. Két kötet. ifj. Ábrányi Kornél. Az élet tarkaságaiból. Novellák. — Régi és uj nemesek. Regény. Kettős kötet. Álarcon. Különös történet, k. Ambrus Zoltán. Niniveh pusztulása és egyéb elbeszélések. Annunzio. A gyermek. Regény. Két kötet. Bartók Lajos. A szemfényvesztők. Regény 2 kötet. Benedek Elek. Huszár Anna. Regény. Beniczkyné-Bajza Lenke Két sziv harcza. Regény. Két köt. — Itt és a jövő életben. Regény. Két kötet. Björnson Björnstjerne. Isten nyomai. Reg. Két kötet. Bogdánovies György. (Beksics G.-né,) A bukottak. Reg Bourget Pál. Asszonyi sziv. Regény. Két kötet. — Hazugságok. Regény. Három köt. — Bűnös szerelem. Regény. 2 kötet — Végzetes idyll. Regény, 3 kötet. Catulle Mendés. Tavaszi románcz. Elbeszélés. Charot H. Dumont Jakab. Regény. Chaudeneux. A pénztárnok házassága. Regény. Colomb. Carilés leánya. Regény. Coppée. Nyolcz beszély. Csengey Gusztáv. A vadonban. Regény. Két kötet. Daudet Alphonse. A Kápolna. Regény. Három kötet. Daudet Ernő. Robernier asszony. Regény. Degré Alajos. Az elzárt gyámleány. Regény. Donászy Ferenez. Anarkalli. Regény. 2 kötet. Erdélyi Gyula. A mult. Regény. Feuillet Oktáv. Bellah. Regény. — Egy párisi nő története. Regény. Fothergill. A rokonok. Regény. Három kötet. Gaál Mózes. Apró történetek. Halévy. A herczegné. Regény. Hawthorne. Maimaison Arkibáld. Regény. Jókai Mór. Két menyegző és egyéb elbeszélések.

Jókai M. Az egyhuszasos leány és egyéb elbeszélések. Justh Zsigmond. Delelő és egyéb elbeszélések. Kabos Ede. Koldusok. Elbeszélések. Kipling Rudyard. Elborult világ. Regény. 2 kötet. Kóbor Tamás. Fagy. Novellák. Korolenko. A vak zenész. Regény. Malonyay Dezső. Vergődés. Elbeszélések. Margitay Dezső. A hivatal. Regény. Márkus József. Hamis bálványok. Elbeszélések. Ouida. Santa Barbara és egyéb elbeszélések. Pékár Gyula. Homályban. Elbeszélések. Prém József. Félvér. Regény. Prévost Mareel. Lemondás. Regény. 2 kötet. Reybaud. Malpeire kisasszony. Regény. Rufflny. Paragreenék a párisi világtárlaton. Humoros elbeszélés. Sand George. Flamarande. Regény. Két kötet. Sebők Zsigmond. Elbeszélések. Serao Matild. Riccardo Joanna élményei. Regény. Két kötet. Szabóné Nogáll Janka. Elbeszélések. Sziklay János. A szerelem apostolai. Regény. Thackeray. Titmarsh Sámuel históriája. Theuriet. A marquls keresztfia. Regény. Kettős kötet. — Becsvágyból. Regény. Kettős kötet. Thury Zoltán. Regénymesék. Elbeszélések. Tolnay Lajos. Csak egy asszony. Regény. — Az urak. Regény. — Életképek. Elbeszélések. Tóth Béla. Tollhegygyel. Elbeszélések. Uchard. Barbassu nagybátyám. Regény. Kettős kötet. Verga Giovanni. Elena férje. Regény. — Éva. Regény. — A királytigris. Regény. Vértesi Arnold. Fürdőn. Regény. — Mézeshetek. Regény. — Mindhiába. Regény. Vértesi Gyula. Elbeszélések.

Minden kötet ára kötve 50 krajczár. Az »Athenaeum

01vasótárá«-ra megrendelést és előfizetést elfogad minden könyvkereskedés és a kiadóhivatal (Athenaeum könyvkiadóhivatala, Budapest, IV., Ferencziek-tere 3. sz.) Előfizetési ára házhoz küldve: egy teljes évfolyam (24 kötet) 12 frt; egy fél évfolyamra (12 kötet) 6 frt.

Az Athenaeum Olvasótárának minden kötete külön-külön is kapható. Minden kötet ára kötve 50 kr.

\U'

m

s í

sh = Most jelent meg!

SÍ

SÍ

A

//

B o r s s z e m

s w

JatrKó"

M

humoriszfifojs

SÍ

naptára!

SÍ s í

A

SÍ s *

£ ír;

\

H A Á A H

Á £ 3ut>AP£ST.

A2. A T r i e G e U C D R.T. KIADÁSA

A „JambónNaptár" száznál több humoros képpel egy forintért kapható minden könyvkereskedésben.— Megrendeléseket elfogad az Athenaeum

*

könyvkiadóhivatala (Budapest, Ferencziek-tere 3.) az összeg beküldése ellenében.

Budapest,

1896. Nyomatott az

»Athenaeum«

:

rodalmi és n y o m d a i

r. t á r s . betűivel.