Szinetár Miklós SENKI TÖBBET? Pályázat harmadszor...
6. ILLÚZIÓK
Drága Öregem! Nagyon kérlek, hagyjál fel az illúziókkal. Szánalmas dolog abban reménykedni, hogy az emberből valami fennmarad. Pontosabban az a nevetséges, ha valaki azért csinál valamit, mert arra számít, hogy így valami kis hallhatatlanságra tesz szert. És még szánalmasabb a dolog, ha ezt színházi emberként reméli. Mi akarsz lenni? Bérlet? Próbaterem? Mert ez a maximum. Utca már nem nagyon jut, legfeljebb emléktábla. És sajnos a megemlékezés gyakran csak azon múlik, hogy az özvegyed vagy a családod milyen erőszakos. Habár… A Lukács fürdő külső falán évtizedek óta olvassák a fürdőzők, hogy itt gyógyult meg Schausek Leopoldina MÁV-főfelügyelő neje. Sőt! Piszman József háztulajdonos még verset is vésetett, méghozzá márványba: „Makacs lumbágóm évekig kínozott, Szent Lukács gyógyvize abból kigyógyított.” Mi, régi lukácsosok az évek során meg kellett hogy tanuljuk az összes táblaadományozó nevét, hiszen nap mint nap elmentünk a márványtáblák mellett. Sokat 36
röhögtünk, de elismertük, hogy ez azért egy kis halhatatlanság… Na de mit tesz Isten, a Lukács fürdőt átépítették, most már máshol van a bejárat, és így sokkal kevesebben látják a lélekemelő feliratokat. Úgyhogy már ez a fajta halhatatlanság sem működik. Na jó, a művészvilágban vannak néhányan, akiket a szakma még egy darabig emleget, és elismerem, hogy olyanok is akadnak, akikre a közönség szívesen emlékezik, de hát ez sem igazgatókra, sem rendezőkre nem vonatkozik. Meg aztán a közönség is öregszik, a szakma is vénül, úgyhogy az elmúlás megállíthatatlan, mert ez a világ rendje. Kérlek, nyugodj bele, hogy nagyon kevés alkotó számára adatik meg, hogy emlékezzenek rájuk, és amióta rögzít a film, és hibernálhatóak az eredetileg hic et nuncra szánt színházi előadások is, azóta gyakran aranyat ér a feledés. Jönnek az új generációk, és jobb esetben értetlenül nézik a régi idők stílusát, de ennél rosszabb, ha kiröhögik. Meg gondolj azokra a külföldi szobrokra, amelyekkel turistaként találkozol külföldön. Áll egy úr a magas talapzaton, kezében bot, a fején kalap, szeme bátran fürkészi a jövőt… És az arra haladó turisták veled együtt halkan kérdik: „Hu iz disz dzsentlmen?” A helybeliek jó része persze tudja, ki áll ott a galam37
bok által leszarva, de ők se sokáig. Nálunk az egyik színház vezető művésze a napokban kérdezte meg: „Ez meg kicsoda?”, és rábökött egy fényképre az előcsarnokban. Azon pedig a színház húsz évvel ezelőtti, nagyon jelentős és tehetséges vezetőjének a képe volt látható. A másik ilyen illúziód, amikor abban bízol, hogy baj esetén valami egység, valami hátország megvéd az ármánykodástól, valamilyen szakmai vagy politikai tömörülés… Na neem!!! Hidd el, ez is reménytelen. Igen, mindig lesznek, akik kitartanak melletted, de csak egyes emberek, a nagy szervezetek sohasem, csak ha az érdekük úgy kívánja. Igen, az újságíró lehet, hogy védeni fog, de megvédeni nem tud. Hanem a polgármester meg a külföldiek… Aki hatalmi helyzetben van, abban sosem lehet bízni. Például amikor Iránban az ajatollahok kerültek hatalomra, akkor azonnal betiltották a kommunista pártot. A tagjait és főleg a vezetőit annak rendje és módja szerint sorban kivégezték. A derék hívő, naiv kommunisták a kivégzőosztag előtt harsányan éltették a Szovjetuniót. A szocialista világ sajtója minderről hallgatott, viszont a kivégzésekkel egy időben számos szovjet delegáció érkezett Iránba az imperialistaellenes együttműködés felvirágoztatása céljából. 38
Vagy kisebb saját példa: Magyarországon ugyebár azt mondják, hogy antidemokratikusra fordul a rendszer, és ez a Nyugatnak meg a nyugati tőkének nem tetszik. Nos, ez a nyugati értékekkel szembeforduló rendszer elsöprő győzelmet aratott a választáson, és másnap a forint megerősödött. Vagyis a Nyugat tőketámogatást adott ennek a Nyugat-ellenes rezsimnek, miközben a piacgazdaság lelkes hívei egyre csak azt hajtogatták, hogy hiába embertelenek a multik, hiába kegyetlen a kapitalizmus, azért az az igazi. A kapitalizmus pedig leszarja őket, mint a Szovjetunió az iráni kommunistákat. A derék kapitalisták együttérzéssel nézik, hogy híveik tönkreverve, megalázva még vesztükben is éltetik a piacgazdaságot. Azt a piacgazdaságot, amelyiknek a kezében van a magyar államadósság jó része, tehát bármit elérhetne Magyarországon, és azt a piacgazdaságot, aminek az irányítóit semmi más nem érdekli, csak a haszon. Ugyanúgy, mint annak idején a Szovjetunió kommunista erkölcstől átitatott vezetőit. Ezek a nagyok aszongyák, hogy dögöljenek meg az iráni kommunisták, no meg a magyar piacpártiak is. Mert nekik nem elveik, hanem érdekeik vannak. Persze akik az egyedül üdvözítő piacban hisznek, azok rögtön hozzáteszik, hogy ez a remek piacgazdaság éppen azért virágzik, mert egyértelműen haszon39
elvű. És azt is hozzáteszik, hogy ez a legjobb rendszer annak ellenére, hogy… Én már megszoktam, hogy olyan társadalmakban élek, ahol az apologéta értelmiség mindig olyanokat dalol, hogy: „Annak ellenére, hogy… Azért mégiscsak… Mindezek ellenére.” A régi világban azt mondták, hogy: „Igaz a Gulag, igaz a sok millió ártatlan halott, igaz a gazdaság vacak működése, a szabadságjogok minimális szintje… De azért mégiscsak a szocializmus az emberiség nagy reménysége…” Ma meg: „Igaz, hogy a kapitalista gazdagság egyik fő forrása a harmadik világban fizetett nyomorbér és gyermekmunka, na meg a fegyverkereskedők hasznára szított helyi vérengzések. Igaz, hogy százmilliók éheznek, miközben a gazdagok egyre gazdagabbak. Igaz, hogy a profit érdekében gátlástalanul teszik tönkre a természeti környezetet stb. stb. Na de azért mégiscsak ez a legproduktívabb rendszer!” Na mármost próbáld meg alkalmazni ezt a „Lenyeljük a rémségeket és vacakságokat, mert hát azért végül is…” szemléletet a mi kis társadalmunkra meg művészvilágunkra, és mindjárt jobban értesz sok mindent. Most bizonyára kárörvendően röhögsz, merthogy lám, milyen pesszimista a Tanár Úr. Ez bizony a korral jár… 40
Egy frászt! Nagyon is optimista vagyok. A dolgok mindig jóra fordulnak – a végén! Ebben még ma is hiszek. Továbbá remek volt az idén az április és a május. Illatoznak a hársak, és a nyári esték szebbek, mint valaha. Ezenkívül láttam egy remek opera-előadást a Mezzón. Ami még fontos: sok jó kritikát kaptam A varázsfuvolá-ra – mert ha a kritika dicsér, akkor természetesen fontos… És végül, de nem utolsósorban csodálatos volt a halászlé a kedvenc óbudai vendéglőmben. Egyszóval az élet gyönyörű, de az erősek, a nagyok erkölcseiről és megbízhatóságáról, na meg a társadalom hálás emlékezetéről és a többi tanmeséről… azokról ne legyenek illúzióink… De ha ez így van, akkor ugyan miért vállalunk új meg új feladatokat? Mi a fenének írunk könyvet, és miért akarjuk egyre csak ezt a vacak társadalmat formálni? Bravó! Bravó! Megint sikerül vitatkozni önmagammal. De mindez talán arról szól, amiről Az ember tragédiája. Abból ugyanis számomra az a tanulság, hogy mindenkor, mindig és mindenben Lucifernek van igaza. Ádámnak csak egy igaza van, de az a legfontosabb! 41
Mégpedig az, hogy nem szabad feladni, hogy minden tapasztalat és logika ellenére mégiscsak – egyre csak folytatni kell. Azt mondják, hogy az emberiség úgy negyvenezer éves. Nem sok, ha azt vesszük, hogy a Földünk életkora meg több milliárd év… És ha egy ember életkora mondjuk nyolcvan év, akkor az emberiségé talán nyolcvanezer – ha hiszünk némi rendszerben. Úgyhogy van még negyvenezer évünk!
