2. fejezet
Meryl zaklatottan lépett be a kórház kapuján. Érezte, hogy pillanatok múlva meglátja Őt. Mielőtt benyitott volna a rehabilitációs épület ajtaján, megigazította a haját, végig simított a ruháján és mély lélegzetet vett. Kilincset fogva remegtek a kezei és az egy másodperces lenyomás percekig tartott. Belépve a folyosóra az öltözője felé vette az irányt lassú, csendes és óvatos lépteivel. Szempillái nem csapkodtak, szinte meredt szemmel ment kezeit tördelve. Egy momentumra megállt az ajtó előtt és a távolba nézett, mintha valakit várna megjelenni. De nem időzhetett sokáig, hiszen hívta a kötelesség. Gyorsan utcai ruháról a fehér uniformisra váltott, majd ott hagyta a helyiséget. Kifele menet is ugyanabba az irányba nézett, mint amikor érkezett, de most elkeseredettséggel az arcán. Látni akarta, igen, látni akarta a férfit, akit szeret már annyi ideje. Azt az embert, aki iránt bűnös szerelmet érez.
A lépcsőn lefele egy alak sietett, akiben Meryl szépen megütközött. Nem is vette észre, hogy valaki felé közeledik, mert a saját gondolataival volt elfoglalva. Amikor viszont magán érezte a másik fél tapintatát felnézett. Lélegzete elállt és érezte, hogy fülig elvörösödött, testét forróság járta át. Ő volt az. Olyan jó volt, amikor ránézett és szépséges tekintetével elvarázsolta. Próbált valami szépet, kedveset, érdeklődőt kiolvasni a férfi szeméből, de nem tudott. Nem azért nem tudott, mert nincs hozzá érzéke, hanem azért, mert nem, tényleg nem volt benne semmi. Egy átlagos reggeli pillantás volt az, amely találkozott az övével.
A férfi eleresztette Meryl karját, miközben eleresztett egy mosolyt.
Szia Meryl, látom ma reggel sem vagy valami figyelmes.- nevetett James. Sosem szerettem a korai keléseket.- a nő zavarban érezte magát, de igyekezett leplezni.- Pedig ma egészen szép napnak örvendhetünk. Igen, ma szép idő van. De ki tudja meddig, mert hallgattam az időjárás jelentést és vihart mondott estére.- csüggedt le a férfi szája.- A fiamnak megígértem, hogy ma elmegyünk az állatkertbe, ha végeztem, de ilyen időben nemigen lesz rá esély. Meryl nem szólt semmit sem, csak kedves ábrázattal hallgatta a férfi lankadt lelkesedését. Nem tartozott a kedvenc témái közé James és családja, mert csak marcangolta magát belülről. Sóhajtott egyet és ellépett a férfi elől. Megyek a dolgomra. Oké. Szia! Ma még találkozunk.- kacsintott James a nőre és elment.
Meryl szomorúan nézett utána. Úgy szeretett volna odarohanni és még egyszer átölelni, de nem csak
szimpla ölelés lenne, hanem több. Maga a szerelem érzésének az ölelése. Sosem volt az övé, valami elragadta mellőle. A szíve más fele húzza. Sorokat skandálva ment tovább a fizioterápiás szakrendelőbe.
Hova mész szerelem? Amikor itt állok előtted És rád várok reménnyel. Hová mész szerelem? Nem hallod hogy utánad kiáltok És osztoznék kéjeddel. Hová mész szerelem? Annyit szerettem Annyit szenvedtem Hová mész szerelem? Egyszer s mindenkorra El kell felednem.
A szívem azt súgja, hogy ne engedjelek, az eszem megint máshol jár.
Miért énekelsz ilyen bánatosan a szerelemről?- lepte meg hátulról a nőt a betegszállító. Meryl zihálva fordult meg, mert nem számított rá. George, de megijesztettél.- tette a mellkasára a kezét Meryl. Nem állt szándékomban.- kért elnézést a férfi.- Ma viszem utoljára Stevenson asszonyt hozzád, ugye tudod? Igen, ma lejár a kezelése.- bólogatott.- Most már tényleg megyek.- mutogatott a fiziotherápia felé szórakozottan.
Az odavezető utat már kora reggel egy seregnyi ember állta el, akik mind ortopédiai szakrendelésre jöttek egyéb bajaikkal. Voltak közöttük visszatérő betegek, voltak kontrollra jövők, újdonsültek, fiatalok és idősek egyaránt. Egy dolog volt közös mindnyájukban, a fájdalom, ami ide vezette őket. Meryl sok különböző betegséggel találkozott pályája során, amit kellően, meg- és hozzáértéssel kezelt. Az emberekkel is sikerült jó kapcsolatot kialakítania, a betegei nagyon szerették, mert mindig vigaszt tudott nekik nyújtani felhőtlen jó kedvével, pozitív hozzáállásával a dolgokhoz és kedvességgel. A kollégái is örömmel fogadták minden reggel, mert még a szürke időszakokban is hozott magával valami kis fényt, amely bevilágította a helyiséget, ahol dolgoztak, szebbé tette a napokat.
Szép jó reggelt mindenkinek!- lépett be széles vigyorral az arcán, elfeledve a percekkel ezelőtt történteket.- Mi újság? Szia Meryl!- hangzott a viszonzás. Mint mindig. Semmi.- felelt a feltett kérdésre az a számítógépnél üldögélő és dokumentáló Sindy. Az nem sok.- pakolta be a holmiját a szekrénybe Meryl, majd elővette a naptárját és lapozgatni kezdte. Holnap ki fog helyettesíteni?- lépett ki a kezelőfülkéből Agatha kezében két darab nedves köztianyaggal, amelyet minden bizonnyal a nála járó betegről szedett le a kezelés végeztével. Valószínűleg iontoforézist hajtott végre, mert az asszisztens másik kezében kenőcsöt tartott. Meryl kedvenc kezelése volt ez. Még ő maga sem tudta megmagyarázni, hogy miért, de ezt szerette a legjobban. Talán mert sok odafigyelést igényel? Nem mindegy, hogy melyik gyógyszert melyik pólusról juttatjuk a szervezetbe, és a köztianyagok vastagságát is figyelembe kellett venni. Az iontoforézisre alkalmas egyenáram veszélyes volt, hiszen magas intenzitáson akár égetni is tudott, ezért ennél az áramformánál egy centiméternél vastagabb anyagot kellett alkalmazniuk. Én foglak.- zárta össze a naptárat Meryl. Remek.- lépett hozzá Agatha.- Ide felírtam neked, hogy kiknek kell holnap jönniük.- nyújtott át egy papírost.- A többségüket lemondtam, és hálás vagyok, hogy elvállaltad. Ugyan már!- legyintett Meryl.- Szívesen teszem.
Dél fele járt az óra és már a betegek létszáma is megfogyatkozott. Merylnek fél kettőre jön a legközelebbi és egyben a nap utolsó betege. Így legalább tudott egy kis szünetet tartani, hogy ebédeljen vagy éppen a dokumentációt végezze el. Nagyon utált dokumentálni. Unalmasnak tartotta. Mikor már mindennel végzett újságot vagy szórólapokat olvasgatott. Az egyikben talált is egy számára igen tetsző ágyneműgarnitúrát. Az alapszín világoszöld volt, amelyen falevelek voltak bordó színben, itt- ott pedig egy- egy vonal kunkorodott pirosan. Szerette a vidám és szenvedélyes színeket, és ezen a huzaton mindkettőből megadatott, ami külön öröm volt. Miután végig lapozta a szórólapot visszatette a helyére, majd zsebre vágta a mobiltelefonját és a kórház egy más területére látogatott el. Ez is rehabilitáció volt, de itt kisembereken próbáltak segíteni. Amikor Meryl belépett a Gyermek Egészségügyi Központba gyerkőcök ricsaja csapta meg a fülét. Az egyik sírt, míg a másik csak pityergett, valamelyik hangosan kacorázott, amíg némelyik csak a száját húzta mosolyra. Ez egy teljesen más világ volt, mint a felnőtteké. Annyira ártatlan és kedves, csupa szeretet. Meryl gyakran elérzékenyült, amikor meglátta egy beteg kisgyermek örömtől ittas arcát. Nem voltak egészségesek, de boldogok voltak, és érezték hogy szeretik őket. Meryl először az osztályra ment fel, hogy megnézze a Down- kóros gyerekeket, majd ellátogatott a gyógytornára, ahol éppen csoportos torna volt, onnan a fizioterápiás részlegre ment. Éppen egy szőke kislány kezét kezelték, akiről nem rég vették le a gipszet. Végül a masszázson kötött ki. A hangulat remek volt, hiszen egyszerre több gyerek is bent volt a kezelőszobában a két masszőrnőn kívül és éppen egy játékos szócsatát folytattak.
Sziasztok!- lépett be Meryl mosolyogva. Szia!- köszönt rá a két másik nő.- Látod micsoda buli van itt?- kérdezte Elizabeth fejével a társaságra bökve. Tündériek.- felelte Meryl.- Hogy megy a munka? Sokan vannak? Az osztályosokkal a délelőtt folyamán végeztünk, most már csak a bejárósok vannak itt.- szólt Dora, aki az egyik gyermek arcát masszírozta arcidegbénulás következménye miatt. Jó, hogy itt vagy amúgy. Át is akartam szólni neked a fizikóra egy film miatt.- lépett oda Elizabeth. Melyik lenne az? El is hoztam neked, várj megkeresem.- a nő egy percre eltűnt egy ajtó mögött, majd mikor ismételten felbukkant egy dvd lemezt tartott a kezében.- Parancsolj.- nyújtotta át. Fény a sötétségben?- olvasta a dvd-re írt címet Meryl. Tetszeni fog, direkt neked hoztam.
Már az utolsó beteget is letudta aznapra, és haza fele indult, amikor George megállt előtte a motorjával.
Felpattansz a mocimra? Szívesen hazaviszlek, van tartalék bukósisak.- emelte fel a sisakot a férfi. Édes vagy, de még be kell ugranom a boltba is. Azokat a szatyrokat is el tudjuk vinni.- nyújtotta a kezét Merylnek, hogy felsegítse a motorra. Rendben.- pattant fel a nő.- Így hamarabb hazaérek.- ölelte át George derekát, miután felvette a védőfelszerelést. Kapaszkodj!
Evelyn megjöttem!- ért haza Meryl a munkából.
Az egyik szoba felől egy barna hajú huszonéves lány sietett az anyja elé.
Szia anya!- köszöntötte Merylt két puszival.- Add ide, beviszem a konyhába.- vette el a lány a nő kezéből a szatyrokat.- Milyen volt a napod?- kiáltott ki. Mint mindig.- válaszolta a nő és a cipőjét a helyére tette.- És neked? Sikerült eldöntened hova szeretnél menni tovább tanulni - ért be Meryl is a konyhába. Igen. Egész nap ezen gondolkodtam és sikerült elhatározásra jutnom.- mesélte büszkén a lány. Ennek örülök. És hova szeretnél menni?- pakolta ki a zöldséget a tasakból. Londonba. Meryl megállt egy pillanatra, majd kissé tátott szájjal Evelyn felé fordult. Olyan messzire? Igen anya. Ott találtam magamnak megfelelő iskolát. Bristolban is sok jó iskola van.- Meryl próbált érvelni a helyi egyetem mellett, amely közelebb van. Kérlek, érts meg. Én Londonba szeretnék menni. Nem szólok bele a döntésedbe kislányom, csak nem akarom, hogy rosszul válassz. Jól átgondoltam mindent.- bólogatott a lány.- Támogatsz?- nézett kérdően az anyjára. Persze, hogy támogatlak édesem.- ölelte át.- Azért remélem gyakran haza jársz majd.mosolygott. Minden hétvégét veled fogok tölteni, ígérem.- kacsintott Evelyn.- Anya.- húzta el a száját a lány. Valamit nagyon szeretnél, ahogy látom. Mariannal moziba mennénk, és szeretném, ha elengednél. Menj csak. De ne legyél el sokáig, mert holnap iskola. Sietek haza! És köszi szépen!- Evelyn nyomott egy puszit Meryl arcára és elviharzott.
A nő szomorúan nézett a lánya után. Olyan volt, mintha most menne el tőle, pedig még az iskola közelében sincs. Viszont azt is tudta, hogy Evelyn mi érezhet ilyenkor, mert ő is hasonló cipőben járt, amikor el kellett határoznia magát a felnőttkor küszöbén. Csak ő máshogy tette. A házasságba menekült a tanulás helyett. Megbánás ugyan nem volt benne, mert bár elvált asszonyként nevelte fel Evelynt, boldogok voltak. Meryl úgy döntött, hogy az estét a filmezésnek szenteli, de előtte pár szót szeretett volna váltani a barátnőivel, ezért felment a beszélgetőre. A konverzáció nem tartott sokáig, mert Isabellenek és Elenának is mennie kellett, ő pedig a filmezésre hivatkozva hagyta el a programot.
Megtöltött egy tálat csipsszel és egy üveg kólát is a kezébe vett, majd kényelmesen elhelyezkedett a televízióval szemben lévő fotelben. Már minden tökéletesnek látszott, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy a film, amit nézni szeretett volna a táskájában maradt. Gyorsan felpattant és elővett a barátnőjétől kölcsönvett dvd-t. Miután betette a dvd-lejátszóba, visszaült a helyére. A film alig, hogy húsz perce ment, amikorra megbánta, hogy nem hozott magával papír zsebkendőt. Nem akart elmozdulni a helyéről, de szeretett volna arcot is mosni és visszatérni minimum kétszáz darabos zsebkendőkészlettel. A film végére épphogy csak a fele maradt meg. Fel szerette volna hívni a barátnőjét, hogy beszámoljon neki az élményről, de látta, hogy az óra már a kilencet üti. Elizabeth pedig este nyolc óra után már nem fogad hívást. Felmosogatott, megágyazott, majd a konyhában üldögélt és keresztrejtvényt fejtett, mellette pedig rádiót hallgatott és énekelgette az aktuálisan futó zeneszámot. Nem tudott aludni, mert aggódott a lánya miatt, aki a délután folyamán moziba ment. Megbízott Evelynben, de szerette épem otthon tudni. Nem nagyon kedvelte az éjszakai létet, mert ilyenkor egyedül van és nincs mi lefékezze a gondolatait, amelyek akaratlanul is egy dolog felé áramlanak. James. A keresztrejtvény ilyenkor jó figyelemelterelőnek, párosítva egy kis zenével. „Most pedig szóljon a múlt év legkedveltebb slágere Szeretnélek szeretni” Meryl letette a tollat, amikor meghallotta az ismerős dallam lágy csengését. Szemüvegét levette és a dalra figyelt, amely rengeteg érzést hozott felszínre. Ez a dal Jamesre emlékeztette. Meryl szája remegni kezdett, kezével pedig a könnyeit törölgette le arcáról.
Úgy szeretnélek szeretni, Egész vágyammal ölelni, De mindez hiába való, Gaz és csaló. Fájdalmas érzés mi elfed, Szívem miattad úgy szenved.
Evelyn hangos ajtócsapással tért haza, és a konyhába igyekezett, ahonnan fény szűrődött ki. Szia anya! Bocsi a hangos érkezésért, pedig igyekeztem halk osonással bejönni.- zihálta a lány egy- két elejtett mosoly mellett, de amint meglátta az anyja piros szemeit az ő tekintete is elszomorodott.- Valami baj van?- lépett oda. Édesem, de jó, hogy haza jöttél, már aggódtam miattad.- állt fel mosolyogva Meryl. Miért sírtál? Nem sírtam kicsim, csak most végeztem a fehér zoknik kisúrolásával és véletlenül a szappanos kezemmel töröltem meg a szemem.- nevetett a nő. Nem szerette volna elmondani a lányának a valódi okokat. Na persze. El is hiszem mi? Na jól van. Szégyellem bevallani, de az egyik filmen sírtam, amit az imént fejeztem be. Azt hittem történt valami. Hirtelen olyan bűntudatom támadt. Nyugi, nincs semmi baj. De most már menj mosakodni és uzsgyi az ágyba, mert nemsokára virrad.- puszilta meg Evelyn homlokát Meryl. Milyen filmet néztél?- érdeklődött a lány.
Egy nőről szól, akinek az egyik percről a másikra tönkre ment az élete. Elveszteti a szüleit egy autóbalesetben, a férje elhagyja, ráadásul aznap rúgják ki a munkahelyéről is, ő pedig depresszióba esik és öngyilkos akar lenni. Egy áruház mosdójában felvágja ereit, de még idejében rátalálnak és kórházba szállítják. Egy pszichológus veszi kezelésbe és közel kerülnek egymáshoz, s lassan sikerül felépülnie. Új célokat tűz ki maga elé és úgy érzi, hogy újjászületett. Ekkor felébred és feloltja az éjjeliszekrényen álló lámpát, mert a film végén kiderül, hogy mindezt csak álmodta. Így van vége? De így olyan befejezetlennek tűnik. A film lényege az volt, hogy egyszer mindent el fogunk veszteni, a szeretteinket, az elért értékeket, de meg kell próbálni túllépni rajta, csak nem mindegy milyen eszközzel tesszük meg mindezt. Ennek a nőnek a család és a munka volt a mindene. Nélkülük értéktelennek látta magát, de kapott még egy lehetőséget az élettől, hogy bizonyítson. Te mit gondolsz? Mit tennél, ha olyan történne veled, ami teljes mértékben megváltoztatná az életed? Nem tudom édesem.- karolta át a lányát Meryl.- Azt a pillanat hozza.
