12. fejezet
Egy kiló liszt, egy liter tej, három egész tojás, kis só és cukor, majd egy kevés olaj. Csomómentesre elkeverjük, majd a felmelegített palacsintasütőbe egy levesszedőkanálnyi tésztát csepegtetünk úgy, hogy az befedje az egész felületet. Ha világosbarna lesz a tészta sütött oldala, akkor egy óvatos mozdulattal megfordítjuk és a másik felet is megpirítjuk.
Nem is tűnik olyan bonyolultnak.- olvasta a palacsinta készítés receptjét Evelyn. Még életében nem csinált palacsintát, hát most talán összejön majd. Hát te mit ügyeskedsz itt kora reggel drágám?- lépett a konyhába Meryl egy szál köntösben. Palacsintát sütök, ma ez lesz a reggelim a suliban. Neked is készítsek? És egy kiló lisztből akarsz? Igen. Ide az van írva.- mutogatta a receptet a lány. Hát az beletelik jó két órába. De szerintem neked maximum tíz palacsintára lesz szükséged. Korábban kellett volna kelnem. Vagy tegnap este elkészíteni. Menj zuhanyozz le és öltözz fel. Addig én elkészítem neked. Így jó lesz? Köszönöm anya.- Evelyn egy puszit nyomott Meryl arcára.
Meryl annyi idős lehetett, mint most a lánya, amikor megtanult palacsintát készíteni. A nagymamájától leste el egy nyári szünet alatt, amikor is a nagy hétvégi sütés-főzés közepette rábízták a palacsintasütést. Kezdetben odaégett, de hamar belejött, míg végül dobálni is tudta. A nagymamája ezt a módszert nem igazán szeretette, mert félt, hogy elejti és oda egy palacsinta, így amikor nála készítette ügyelt arra, hogy ne legyen bent. Meryl az órára pillantott, ami már hétórára járt. Gyorsan megkente az elkészült palacsintákat és néhányat becsomagolt a lányának, a maradékot pedig külön tette, hogy Pierrenek is adhasson belőle. Ügyelt arra, hogy ne keverje össze őket, mert Evelyn csak a csokis palacsintát szereti. Merylnek mindegy volt, mert ő mindet megette, de annyira nem volt palacsintás, csak sütni szerette. A tésztáját kókusszal szerette ízesíteni, mert nagy kókuszrajongó volt. Mindent imádott, aminek köze volt a kókuszhoz. Ma kilencre ment dolgozni, mert elcserélte beosztását egy kolléganőjével, akinek ma bírósági tárgyalása lesz. Miután Evelyn elment lezuhanyzott és leült a számítógépe elé, hogy megnézze a levelezését, mert a múlt éjszaka karbantartás miatt átmenetileg szünetelt. Mosolyogva nyitotta meg az egyik érkezett üzentet, amely Isabelletől jött. Ritkán írnak így egymásnak, általában akkor, ha valamit küldenek a másiknak. Az email címe alatt megjelent Elena címe is, mint további címzettek.
Drága barátnőim,
Ne haragudjatok, hogy nem személyesen vagy beszélgetőn szólok nektek, de egy ideig nem leszek elérhető. El kell utaznom és elintéznem egy életbevágóan fontos feladatot. Ne keressetek, majd jelentkezem. Csak tudatni szeretném veletek, hogy történjen bármi is nagyon szeretlek titeket és reménykedem abban, hogy álmunk valóra válik és találkozhatunk még ez életben. Nem írok sokat, mert nagyon nehéz lenne mindent elmondani, így sem látok a könnyáradattól. Legyetek jók és vigyázzatok magatokra. Nagyon szeretlek benneteket! Millió puszi!
Isabelle
Meryl aggódva tekintett fel az üzenetből. Rossz érzés fogta el és elképzelése sem volt arról, hogy mi lehet az a nagydolog, ami miatt Isabelle csak így eltűnik. Azonnal a telefonjáért nyúlt, hogy felhívja Elenát, de az abban a pillanatban csörögni kezdett.
Halló?- szólt bele idegesen. Meryl, itt Elena beszél. Szia drága, éppen téged akartalak hívni. Olvastad Isabelle emailjét? Pár perce. Nem tudod mi lehet vele? Nekem is csak annyit írt, amennyit neked. Nagyon aggódom érte. Nyugodj meg, lehet, hogy megint valami pasi van a dologban.- szürcsölt a teájába Elena. Biztosan igazad van. De olyan rossz előérzetem van.- Meryl keze reszketett az idegességtől. Nekem is.- Elena komolyabbra fordította a szót.- Remélem semmi komoly, mert még egy sorscsapást nem tudnék elviselni. Ezt miért mondod? Talán történt valami? Igen Meryl, de majd később elmesélem, mert most még erőm sincs hozzá. Rendben. Majd este, ha fent leszel beszélünk. Addig is légy jó, de nekem most mennem kell dolgozni. Oké. Te is vigyázz magadra. Puszi.
Pierre az erkélyen üldögélt, hogy friss levegőt szippantson magába. Nem szerette a kórházat s azon gondolkodott, hogy hazaköltözik, de még ezt a hónapot itt kibírja. Ápolónőre sincs szüksége, mert egészségi állapota egész jó. A fiziotherpáiás kezeléseket viszont semmi pénzért nem hagyná abba. Már csak Meryl miatt nem. Ő volt az egyetlen személy a környezetében, akit szívesen maga mellett
tudott. Vele jól érezte magát, és a görcsös mogorvaságát is sikerült feloldania. Belenyugodott balesetébe és abba, hogy már sosem lesz egészséges a járása.
Jó reggelt Pierre!- lépett ki az erkélyre Meryl. Jó reggelt!- köszönt vissza mosolyogva a férfi. Hogy van ma reggel? Most már jobban, hogy látom. Nem fázik? Hűvös van, nem szeretem az októbert. Cseppet lehűlt a levegő, de megfagyni nem fogok. Különben én sem szeretem az októbert. Tulajdonképpen az egész őszi évszakot nem csípem. Annyira lankasztó nekem, ennek tetejébe jön a tél, amelynek csak a decemberi hónapját viselem el. Gondolom a karácsony miatt. Pontosan. Ünnepekkor melegség tölt el és fázni sem nagyon fázom. Aztán jön a szilveszter, amit imádok, mert az évet egy nagy mulatozással zárhatom le. Én is szerettem a szilvesztereket, de a balesetem óta nem élvezem. Fáj, hogy már többé nem táncolhatok úgy, mint azelőtt. Anélkül meg nem ér az egész semmit.- Pierre gondolkodóan a távolba nézett és a régi időkre emlékezett, amikor a tánc szerves része volt az életének. Ne szomorodjon el, kérem. Fog még táncolni, higgyen nekem.- Meryl bíztatóan megsimogatta a férfi vállát, aki felnézett a nőre, közben a kezére tette a kezét. Meryl zavartan elhúzta azt és a palacsintája után nyúlt.- Hoztam önnek valamit. Remélem szereti a palacsintát. Igen, nagyon. Igazán nem kellett volna.- vette át Pierre az édességet. Szívesen adom. Tudom.
Meryl és Pierre pár másodpercig mosolyogva néztek egymást, majd a nő a munkára hivatkozva elköszönt tőle a kezelésig. Pierrenek nem volt mersze megkérni az asszonyt az otthoni kezelésre, de majd valamikor, ha lesz elég bátorsága, felveti a témát.
Elena a szobájában készülődött, hogy bemenjen Jorgéhoz. Az éjszaka Gustavo volt mellette, hogy lepihenhessen egy kicsit. Szüksége volt egy kis nyugalomra, hiszen gyermeket vár és az idegesség csak árt a magzatnak. Reggel viszont nagyon rosszul ébredt különös érzéssel a mellkasában. Miután elolvasta Isabelle levelét és felhívta Merylt sem enyhült. Félelmét a barátnője hirtelen eltűnésének vélte. Bele sem mert gondolni, hogy Jorgéval történhetett valami. Mint minden reggel ma is taxival ment be a kórházba. Idegesebb volt, mint eddig. A torkán ott volt a sírás érzése, de nem tudott sírni, hiszen nem volt rá különösebb oka. Amikor felért a lifttel egy csapatnyi orvost és ápolót látott
rohanni az intenzív osztály felé. Jorge szobájából abban a pillanatban lépett ki Gustavo utat engedve a doktoroknak. Elena szíve kalimpálni kezdett és örült zihálás közepette a szoba felé fordult, hogy bemenjen, de Gustavo eléállt és megakadályozta, hogy bejusson.
Engedj be, látnom kell a férjem. Mi történik Gustavo?- kérdezte hisztérikusan Elena, de a férfi nem válaszolt, csak az üvegablakon keresztül nézte, ahogy az orvosok próbálják újraéleszteni a barátját. Elena óvatosan követte Gustavo tekintetét és észrevette mi folyik bent.- Istenem ugye nem?- nézett vissza a férfire, aki még mindig szótlan volt. Senora.- lépett ki a szobából búskomor ábrázattal Dr. Andere.- Sajnálom. Nem, nem, nem…- dadogta Elena és zokogva félrelökte az ápolókat, hogy a férje mellett lehessen. Észvesztve rángatni kezdte a férjét, de a férfi nem reagált, teste még meleg volt, de élettelen.- Jorge nem mehetsz el, nem teheted ezt velem.- sírta miközben a férfi mellkasára fektette a fejét. A kezével férje kezét szorongatta. A lepedő, amellyel Jorge teste be volt fedve ázott volt a sok könnytől, amit Elena hullajtott érte. Igazságtalanság. Hajtogatta magában a nő, nem törődött bele élete szerelmének elvesztésbe. Felemelte a fejét és megsimogatta a még vértől életszínű arcot, majd megcsókolta Jorge puha ajkait.- Szeretlek.- mondta reménykedve abban, hogy még hallja. Elena, tudom mit érzel most.- Gustavo megsimította az asszony hátát együttérzésképpen. Neki is fájt holtan látni a legjobb barátját, de férfiúi hiúsága nem engedte, hogy sírjon. Az anyja mindig azt tanította neki, hogy egy férfi nem sírhat, mert gyengének látszik tőle. Nehéz volt tartania magát, de ez kötelessége volt. Elenának sem tenne jót, ha mindketten sírásba fojtanák a bánatuk, a nőnek szüksége van egy erős férfikézre, hogy tovább tudjon lépni. Vedd le rólam a kezed.- hangzott a dühtől rekedt válasz. Elena felemelkedett Jorge teste felől és olyan tekintettel nézett a férfire, mint még soha. Keveredett benne a harag, a bánat, a sértettség és a szánalom. Gustavo félve állta a nő pillantását, de a legszívesebben világgá szaladt volna.- Minden miattad történt.- vádolta meg a nő.- Ha nem mondod el neki, hogy együtt töltöttünk egy éjszakát, akkor még most is élne. Tudod, hogy ez nem igaz! Mindenféleképpen kiderült volna, hogy megcsaltad, hiszen terhes vagy. Ő pedig nem lehet a gyerek apja! Elhallgass!- vágta pofon a férfit.- Ha azt hazudtam volna, hogy egy ismeretlen emberrel csaltam meg, akkor nem reagálta volna túl. Ezt miből gondolod? Te voltál a legjobb barátja. Barátja?- nevetett cinikusan Elena.- Milyen barát az, aki a feleségével lefekszik? Meg akartad ölni, valld be! Elena most csak a harag és a bánat beszél belőled. Gyere menjünk!- ragadta meg a nő kezét. Eressz el!- szabadította ki magát a férfi szorításából.- Az eutanázia is a te ötleted volt, azért hogy mihamarabb eltűnjön az utadból és meghódíthass. De ez nem fog összejönni! Gyűlöllek Gustavo! Jobb, ha a gyerekedről is lemondasz, mert sose fogod megismerni! És én sem akarlak többé látni téged!
Senora, kérem írjon alá néhány papírt.- lépett be a doktor félbeszakítva a vitát.. Máris megyek.- törölte le a könnyeit Elena és egy utolsó pillantást vetett Jorgere.
Gustavo meredten állt a szobában és az előbb hallott dolgokat próbálta feldolgozni. Akaratán kívül ártott Elenának, és gyűlöltette meg magát vele.
Te tudod, hogy ez nem igaz.- nézett Jorgere.- Szeretem, de sosem tettem volna ellenetek.
Isabelle az orvostól hazafele tartott, de nem vett igénybe semmiféle közlekedési eszközt, inkább sétált egyet a városban. Talán most láthatja utoljára a párizsi fényeket és a sietős emberek arcát. Már holnap elhagyja a várost, hogy egy másikban felkészüljön a műtétjére, amire két hét múlva kerül sor. Szeretett volna már túlesni rajta, de nem lehetett, mert szervezeterősítő terápiára volt szüksége a beavatkozáshoz. Erősnek mutatta magát, de rettentően félt. Nem is a testi fájdalom bántotta, amit át kell élnie, hanem lelkileg nem fogja tudni feldolgozni a rákkal járó következményeket. Mindig adott a külsejére, a megjelenésére, szebb akart lenni minden nőnél. Az utcán is mindig riszálta magát és kacéran mosolygott, hogy élvezhesse a férfiak elismerő pillantását. Isabelle leült a szembe következő padra és az előtte álló fára pillantott. Magát látta minden egyes fában, amely ősszel levelét hullajtja. Megfordult a fejben, hogy talán ő is így fog elmúlni. Egy ilyen betegség után nem tudna visszamenni a színészvilágba, pedig imádja a foglalkozását. Nem nevezné munkának, hiszen ez neki játék, csupa szórakozás, ami fizikailag és szellemileg is kimerítő, de annál édesebb, minél keményebb. Felvette a napszemüvegét, de nem a nap miatt, mert az nem sütött, hanem a járókelők végett. Nem akart a szemükbe nézni, és azt sem akarta látni, hogy azok nézik. Minden egyes pillantás kín volt a számára, mert úgy érezte, hogy az emberek tudják, hogy beteg és sajnálják. Minden felé tévedt tekintet tőrként fúródott belé. Eleredt az eső. Még az időjárás is ellene van.
Hűvös reggelre virradt a másnap. Isabelle csak egy csésze kávét ivott meg indulás előtt. A reptérre az apja és Lea kísérte ki akarata ellenére, de végül belátta, hogy jobb ez így, mert ki tudja meddig nem fognak találkozni. Francois búcsúzásnál olyan erősen ölelte magához a lányát, mint még sosem, de egy könnycseppet sem ejtett, pedig minden porcikája sírt. Látta lassan eltávolodó lányát és a szíve egyre jobban kalimpált, szinte megszakadt.
Nem engedhetem el.- indult utána a férfi, ám Lea visszarántotta a karjánál fogva. Hagyja elmenni. Nem akarom elveszíteni.- dörzsölte könnytől ázott szemeit Francois.- Rossz apa voltam. Ne mondjon ilyet Francois.
Sosem voltam mellette, amikor szüksége lett volna rám. Sosem mondtam neki, hogy mennyire szeretem és ő a legfontosabb az életemben.- Lea nem bírta tovább sírás nélkül. Féltette barátnőjét és fájt szenvedni látni a zokogó édesapát, aki magát hibáztatja Isabelle esetéért. Szorosan átölelte, hogy megnyugtassa.- Az Úr nem veheti el tőlem őt is. Legyen kitartó Francois. Isabelle erős asszony és hamar felépül. Ráadásul megígérte, hogy minden héten felhívja. Lea.- engedte el a nőt. Tessék? Sosem voltam hívő ember, de most el kell mennem a templomba, hogy megkérjem az Urat, hogy mentse meg Isabellet. Elkísérem.- Lea mosolyogva bólintott és karon fogta Francoisát, hogy együtt imádkozzanak Isabellért.
Isabelle szorongva foglalta el a helyét a repülőgépen. Lány korában, amikor még nem ismerte a repülésérzést félt az elsőtől a tériszonya miatt. A szakmája révén viszont szükséges volt a légi közlekedésre, mert akadtak esetek, hogy az egyik városból a másikba -amelyek útideje több órát foglal magába- rövid idő alatt érjen. Megtörölte az ablaküveget a kezében lévő zsebkendővel, amivel nemrég a könnyeit itatta. Nehéz napok, sőt hetek elé néz. Nem akart egyedül lenni, de azt sem szerette volna, ha sajnálják és látják mindennapos szenvedését. Az élet egy olyan ösvényére tévedt, amelyet egyedül kell megjárnia. Az Úr próbára teszi mind őt és mind a környezetét, amiből győztesen kell kikerülnie. Szája sarkában egy kis mosoly jelent meg egy felidézett emlék kapcsán.
„Szia Chanel! Diana vagyok az írói fórumról. Nagyon tetszett a tegnapi fejezeted. Tele volt gyönyörűséges gondolatokkal, amik passzoltak Loren életmódjához. Nagyon reméltem, hogy összejönnek Jaques-kal, és ámulva néztem, hogy megölte. Alig tudtam hinni a szemeimnek miközben olvastam a sorokat. Nem ő volt élete nagy szerelme? Akkor miért tette? Teljesen izgatott vagyok a következő fejezeted miatt. Remélem nem gond, hogy írtam, de ezt mindenképpen meg kellett osztanom veled. Ha lehet egy kérésem és nem vagyok tolakodó felveszel beszélgetőre? Ez a címem:
[email protected]. Szia! Puszi!”
Ez volt az első email, amit Meryl küldött neki. Innentől kezdve voltak nagyon jó barátnők, majd később Elena is csatlakozott hozzájuk. Meryl mutatta be őt Isabellenek. Elena írói álneve Bella volt és a kezdetekben, amikor még ismerkedtek gyakran szólította ezen a néven, hiszen a hármuk közös színésznőjét is Elenának hívták. A keveredés érdekében döntöttek az álnevek mellett, később viszont megismerkedtek más rajongókkal is, akik Elenát a színésznőt, Lénának nevezték el. Azóta ők is így hívják megkülönböztetésképpen. Egyedül Isabelle hagyta meg a nevét kivéve az írói fórumot, ahol Chanelként ismerték. Saraht Merylnek szólították Meryl Streep iránti imádata miatt. Külsőleg hasonlított is rá egy parányit. Neki is szőke volt a haja és szeplős volt. Nem úgy, mint Elena esetében, aki hogy egy kicsit is hasonlítson Lénára, befestette a haját ugyanolyan színűre. Isabelle is gondolkodott egy időben azon, hogy Catherine Deneuve frizurát csináltat magának, de végül nem tette meg. Ő is színésznő, és minden színésznőnek kell, hogy legyen saját egyénisége. Az ő
imázsához a rövid barna haj passzolt, amivel meg volt elégedve, mert így a filmes karaktereknél mindig más hajat, vagy mondhatjuk, hogy más haját viselhette. Hármuk barátsága volt az élet egyik legnagyobb ajándéka. Távol voltak egymástól, mégis testvérként szerették egymást. Jól esett Isabellenek, hogy igazi testvérre talált bennük, mert a vérszerinti fivére felé sem nézett már hosszú évek óta. Nem panaszkodhatott rá, mert jó testvérnek bizonyult, míg el nem kapta a kapzsiság és a nagyravágyás. A nagyanyjuknak Pierre volt a kedvenc unokája, mindig mindent ő kapott, majd halála után a fiúra hagyta minden vagyonát. A házát, a banki betéteit és ezekkel több millióhoz jutott a fiú. Eddig a percig Pierre mindent megosztott Isabellelel. A vagyonon viszont nem volt hajlandó osztozkodni, pedig Isabellenek abban az időben szüksége lett volna egy kis anyagi segítségre, hiszen hitelek válságába került. Pierre zsugori lett és sokat veszekedtek a pénz miatt. A férfi megelégelve a folytonos szemrehányást elhagyta az országot, hogy új életet kezdhessen távol a családjától. Ennek már egy jó évtizede. Belegondolni is szörnyű volt, hogy tíz éve nem beszéltek egymással. Pierre olykor felhívta az apjukat hogyanlétéről érdeklődjön, egyszer meg is látogatta. Ő segítette ki az alkoholizmusból, amelybe később visszaesett, de Isabelle hatására ismét lemondott az italról. A siker mindig jó érzéssel töltötte el, és ez az volt. Isabelle a karórájára pillantott és várta, hogy kifusson a gép, mert időben meg kell érkeznie a panzióba. Amíg nem kap helyet a kórházban egy kisebb szálláson fog lakni. A szobát már előre lefoglalta és nem is emiatt aggódott, hanem a sorozata miatt. Van egy mostani kedvenc sorozata, aminek egy részét sem tudja kihagyni, mert annyira izgalmas és ötletes. Eddig csak telenovellákat nézett, olykor bejött egy- két más típusú sorozat is, de neki a szappanoperák voltak a kedvencei. A mostani kedvenc sorozata viszont más volt. Ez egy koreai sorozat volt érdekesen csengő nevekkel és furcsa arcformájú emberekkel. Isabelle sosem kedvelte a távol-keleti országok népeit, mert számára nem nyújtottak semmi érdekfeszítőt. A sorozatra is véletlenül bukkant rá. Lea kezdte el nézni és a negyedik résznél Isabelle is bekapcsolódott a történetbe, ami azonnal lenyűgözte. Legfőképpen az egyik karaktert alakító színésznő játéka és szépsége. Elena szavaival élve, aki egyszer ekképp nyilatkozott Lénáról. „… megláttam és megszerettem őt. Haha, ha most egy férfiról kellene írnom, azt mondanám, olyan volt, mint egy szerelem első látásra…” A nevét nehezebben jegyezte meg, mert nem szokott hozzá az efféle nevekhez. Úgy hívják Yang Mi-kyeong. Körülbelül két hetébe telt mire rájött, melyik is a vezeték és melyik a keresztneve. Már tudja, hogy a Yang a vezetékneve. Erre is csak véletlenül a sorozat kapcsán tudta meg. De legalább rájött és ez is boldoggá tette. A legnehezebb része viszont most jön. Felkutatni. Már ki is találta a módszert hogyan esik neki, de egy- két dolgon még stilizálni kell. A legcsiszolandóbb az angol nyelvtudása. Koreai nyelven nem tud, de tervezi a belekóstolását. Ha nem is folyékonyan, csak döcögve, de meg akarja tanulni a nyelvet. Kedvenc színésznői anyanyelvén érdemes tudni legalább egy kicsit. Szomorúsággal töltötte el az a tény, hogy már csak egy részig élvezheti Yang Mi-kyeong játékát, mert meghal a sorozatban. Ennek a tudatát is kíváncsiságának köszönhette, mert elolvasta a tartalmat. De így legalább fel tud készülni a fájdalom befogadására, amely a haláleset olvasása óta kínozza. Most, amikor örömre lenne szüksége még nagyobb bánat éri. Isabelle letörölte kigördülő könnycseppjét és a táskájába nyúlt egy tábla csokoládéért, amely mélyen lapult az indulás óta. Bánatát evésbe fojtja, mint mindig.
Elena a laptopján üzenetet pötyögtetett Isabellenek és Merylnek, hogy tájékoztassa őket jelenlegi helyzetéről.
"Barátnőim, egy ideig én sem leszek elérhető, mert tragédia történt. Jorge autóbaleset következtében meghalt és holnap lesz a temetése. Teljesen magam alatt vagyok és nem tudom, hogy mi lesz. Ne aggódjatok, nem lesz semmi bajom. Vigyáznom kell magamra, de a részletekről később beszámolok. Isabelle, nagyon megijesztett a múltkori üzeneted, remélem minden rendben nálad. Meryl drága te meg vigyázz magadra. Igyekszem vissza. Szeretlek titeket. Millió puszi és ölelés.
Elena"
Elena, hoztam egy kis nyugtató teát.- lépett a dolgozószobába Catalina. Köszönöm.- Elena lezárta a laptopját és átvette a csészét.- Megírtam a lányoknak, hogy Jorge itt hagyott. De mi melletted vagyunk.- Catalina együtt érzően megfogta Elena kezét, aki elmosolyodott.Gustavo és én… Ne is említsd nekem ezt a nevet!- szakította félbe idegesen a nőt.- Ő az okozója minden szerencsétlenségnek. Tudod jól, hogy ez nem igaz Elena! Gustavo nem tehet semmiről.- Catalina védelmébe vette a férfit még ha összetűzésbe is kerül barátnőjével. Miatta halt meg Jorge. Ha ő tartja a száját akkor… Akkor mi Elena?- dühödt fel Cata.- Jorge mindenféleképpen megtudta volna, hogy megcsaltad. Mi van, ha te…- a nő nem fejezte be a mondatát, mert nem akarta megbántani a gyászoló asszonyt, de Elena szavak nélkül is tudta mit akart mondani. Mi van, ha ő okozta a balesetet. Te ezt nem értheted. Igazad van. Szerencsére még nem éltem át hasonló helyzetet. Abban viszont biztos vagyok, hogy csak a fájdalom miatt vagy igazságtalan Gustavoval.- Elena könnyes szemekkel nézett barátnőjére, aki folytatta mondanivalóját.- Ő a gyermeked apja. Nem taszíthatod el magadtól, ne zárd ki a gyerek életből. Nem érdekel.- makacsolta meg magát a nő.- Előbb gondolkodnia kellett volna, mint cselekednie. Ugyanezt mondom neked Elena.- hátrált a kijárat felé Cata.- Ezzel a viselkedéssel ellököd magadtól azt a férfit, aki mindig mindenben támogatott. Holnap találkozunk a temetésen.
Catalina legyintett a kezével köszönésképpen, majd magára hagyta Elenát. Az asztalról Jorge fényképe mosolygott rá szeme kedvességet tükrözve. Az utóbbi időben nem láthatta mosolyogni a férjét, mindig morcos és kemény volt. Jorge balesete óta nyomasztja egy kérdés, amire sosem kap majd választ. Szerette őt valaha a férfi? Amikor elmondta neki, hogy állapotos féltékenység látszott rajta, de lehet, hogy a hiúsága játszott vele. Micsoda ősz tele eseményekkel. Az Úr megáldja egy élettel, cserébe viszont egy másikat követel. Hol itt az igazság? Elena a hasára tette a kezeit és simogatni kezdte. Már csak te vagy nekem kicsim. Ígérem, nagyon foglak szeretni.
Az eső esett, az eget sötét felhők borították. A temető talaja csupa nedv volt és a feláztatott sártól minden latyakos. Még az ég is siratta a gyászos pillanatot. Elena egy percre sem távolodott el Jorge
koporsójától. El akarta kísérni az utolsó útjára. Catalina fürkészve figyelte barátnője reakcióját, amikor Gustavo a koporsó másik oldalán megjelent. Elena tekintete szomorúságon kívül nem tükrözött semmit. Se megvetést, se haragot, amit Gustavo iránt érzett. Sírva simogatta a koporsó fedelét, miközben fehér zsebkendőjét szorongatta. Hirtelen egy kéz érintését érezte az övén, amely gyengéden megszorítja. Gustavo ártatlan nézésével meglágyította Elena szívét. Sajnálta a férfit, mert látszott rajta a bánat. A karjaiba szeretett volna ugrani és szorosan átölelni, hogy a férfi mellkasán sírhassa ki magát. Gustavo volt az egyetlen lelki támasza éveken keresztül, de már vége. A barátság, ami köztük tiszta s önzetlen volt, félbeszakadt. Lassan alakult át szerelemmé, anélkül, hogy észrevették volna, és ez volt a vesztük. Elena idegesen elrántotta a kezét és éles pillantással Gustavora nézett.
Hogy volt lelkiismereted eljönni? Jorge olyan volt számomra, mint egy testvér. Gonosz vagy. Te meg igazságtalan.
Elena nem válaszolt semmit és elfordította a fejét, hogy ne lássa Gustavot. A temetés egy félóra múlva elkezdődött. Gustavo a sír mellett állt, de kerülte Elena pillantását, aki barátnője karjaiba borulva zokogott. A férfi és Catalina szomorúan összenéztek, majd Elena is Gustavo szemeibe nézett. Nem látta szívesen a férje árulóját, mégsem tehet ellene. A férfi haragudott magára amiért jobban fájt neki, hogy nem lehet szerelme közelben, mint barátja elvesztése. A gyász mélyen élt benne, de nem akart beletemetkezni. Elena iránt érzett szerelme és a tudat, hogy gyermeke születik tartották benne a reményt. Nem fogja feladni és megbékíti a nő lelkét, visszaszerzi a bizalmát. Nehéz lesz, ezért segítségre van szüksége. Tudatában volt azzal, hogy Catalina mellette áll, de nem várhatja el, hogy legjobb barátnője ellene hangolódjon. Egyetlen segítsége Jorge naplója, amelyben a férfi minden titka szerepel, olyan dolgok, amelyek bebizonyítják Elena számára, hogy Jorge maga akarta ezt a sorsot. A temetés utáni halotti toron nem akart részt venni, hiszen nem szívesen látott személy volt. Mielőtt a gyászolók a Sandoval házba mentek volna Gustavo titkon félrehívta Catalinát.
Mondd gyorsan, mert nincs sok időm.- suttogott a nő. Cata, kérlek segíts kibékülnöm Elenával. Tegnap próbáltam vele beszélni, de hajthatatlan. Jorgénak van egy naplója. Balesete után odaadtam Elenának, hogy olvassa el és annak segítségével döntsön a sorsáról, de nem tette. Mit akarsz ezzel mondani? Vedd rá, hogy olvassa el. Talán ezzel világosabban látja a dolgokat.
Rendben.- bólogatott beleegyezően Catalina.- Minden tőlem telhetőt megteszek. Ne aggódj, meg fog bocsátani.- paskolta meg mosolyogva a férfi vállát. Köszönöm.
Micsoda szerencsétlenség. Meryl sóhajtozva olvasta végig Elena emailjét. Nehéz pillanatokat élhet át, és ő nem lehet mellette. Úgy, ahogy Isabelle mellett sem. Érzi, hogy van valami a háttérben, csak nem akarja elmondani. Isabelle mindig kerek-perec kimondta a dolgokat és ez a levél gyanút keltett benne. Nagyon eltávolodtak egymástól, de nem szándékosan. Régebben valahogy jobban megvoltak, szinte minden este beszéltek. Egy ideje viszont már ritkábban jönnek fel beszélgetőre. Az utóbbi két üzenet is azt jelzi, hogy sokáig nem beszélnek egymással. Keserves idők szele fúj, de mit is várhat az ember ilyen időszakban. Mindenkinek csak gondja van az év vége közeledtével. A lakásvásárláshoz felvett hitel kamata is megnőtt a banki válság miatt. Többet keres Londonban, mint abban a kisvárosban, ahol előzőleg élt és dolgozott. De az a haszon, amit remélt gyorsan elillan a tartozások fizetésére. Evelyn taníttatása miatt is aggódik. Ha a lánya nem tanul elég jól félő, hogy elveszti az állami támogatást, ő pedig nem tudja finanszírozni az egyetemet. Ha éjt nappallá téve gályázik sem jön össze akkora összeg, amellyel ki tudná fizetni. Azt nem akarja, hogy Evelyn dolgozzon. Élvezze ki a fiatalságát, dolgozni még lesz elég ideje. Ő azóta dolgozik, amióta megszerezte a fizioterápiás asszisztensi szakmát. Annak idején úgy volt vele, hogy előbb szerez egy olyan szakmát, amire mindig szükség lesz, majd megvalósítja nagy álmát. Tizenéves korában érdekelte a történelem és minden vágya az volt, hogy régész lesz. Közben ott élt benne a nyomozás utáni vágy is. Tizenhét évesen baleseti helyszínelő szeretett volna lenni, de meggondolta magát mielőtt beadta volna a jelentkezését a rendőrtiszti főiskolára. Álmatlan éjszakákon ment keresztül, míg arra az elhatározásra jutott, hogy az abban az egészségügyi iskolában folytatja tovább tanulmányait és szerez képesítést, ahol eddig tanult. Őszintén sosem érdekelte az egészségügy, utálta a biológiát és az egészségügyi alapismereteket, de nem volt más választása. A fizioterápiás szakot is csak a jó hangzása miatt jelölte meg. Fogalma sem volt róla, hogy mit takar. Később persze mindent megtanult és az ismereteit otthon is tudta alkalmazni. Jó asszisztensnek gondolta magát és erről meg volt győződve egészen a nagyvizsga pillanatáig. Az írásbeli vizsgája jó lett, amit elfogadott, de nem örült neki. Sokat tanult rá és jeles osztályzatot várt. De ez semmi se volt a gyakorlati vizsgához képest, amelyre a mai napig nem kapott tiszta magyarázatot. Mindig kitűnő volt gyakorlatból, de a vizsgán csak jó értékelést kapott. Vajon mit ronthatott el? Elfelejtette mondani, hogy minden beteg előtt lepedőt cserélünk? Vagy későn jutott eszébe a kontraindikációk kikérdezése? De megkérdezte, emiatt nem lehetett lefokozni. Ami a legjobban zavarta, hogy olyan társai is jó osztályzatot kaptak, akik rosszul tették fel a kezeléseket. Igazságtalannak tartotta és tartja is a mai napig. A szóbeli vizsgatétele is jelesre sikeredett, de elméleti tudása csak árnyéka volt gyakorlati ügyességének. Emlékszik arra a percre, amikor kihirdették az eredményeket. Előzőnap titkon megtudta a gyakorlati vizsga eredményét, de reménykedett abban, hogy a lányok tévednek, akik hallottak mindent. Mosolyogva hallatta a nevét és a jól csengő elméleti vizsga eredményt. Viszont gyakorlati jegye nem változott. Remegve és megtörten ment ki, hogy átvegye a bizonyítványt. Könnyes szemétől alig látott, nem is nézett a vizsgaelnökre, aki dicsérte. Csalódott és haragos tekintetével szakmai oktatójára nézett, aki igyekezett kerülni a keserves pillantást. Alig várta, hogy elhagyják a termet és elvonulhasson sírni, annyira rosszul esett neki minden. A barátnői vigasztalták, hogy igenis jó asszisztens és ez csak egy bizonyítvány. De ő magának akart bizonyítani és kudarcot vallott. Utána esténként álmok gyötörték, amikben a miértekre kereste a választ, de nem kapta meg őket. Nem is jó ezen idegesíteni önmagát, mert már a gondolat hatására dühös lesz. Húsz éven keresztül egy olyan szakmában kell dolgoznia, amit időközben megszeretett, de nem telítette be az életét. Nagyobb térre volt szüksége, hogy kibontakozzon. Író szeretett volna lenni, azt akarta, hogy mindenki ismerje és szeresse a műveit. Ez azonban szertefoszlott, amikor férjhez ment. Igaz, hogy pár év múltán elvált a férjétől, de ott volt a kislány, akit fel kellett nevelnie. Érte dolgozott és írói
ambíciója lecsillapodott. Igaz, hogy írt történeteket, de semelyik sem volt olyan, hogy kiadható legyen. Ráadásul pénz hiányában ma már semmi sem megy magától. Így a nagy művét, amelyet évekkel ezelőtt írt egy eldugott kis zugban őrzi. Olykor előveszi olvasgatni, javítgatni, de visszateszi és mindent hagy a maga helyén. Általában verseket ír, mert azokban szabadon leírhatja érzéseit anélkül, hogy valaki rájönne a gondolataira. Magyar órán gyakran elemeztek verseket, amiket Meryl élvezett, mert átélte a költő minden tollvonását. Sejtette mi játszódhatott le benne, amikor az adott költeményt írta, mégsem hitt magának. Mi van, ha a költő nem is azt akarta kifejezni, amit ők kielemeztek a versből. Mi van, ha gondolt egyet és megírta? Nem mindegyik versnek van valós alapja. Akad olyan, ami meg sem történt vele, mégis megírja. Esetleg más érzéseit veti papírra, mert olyan pillanata van. Érdekesnek, mégis ostobaságnak tartotta a verselemzéseket. Tapasztalaton alapul minden. Evelyn tőle örökölte az irodalom és a történelem iránti rajongását. A lányát a magyar szálak érdekelték leginkább. Gyakran azon kapta, hogy az interneten magyar irodalmi alkotásokat olvas, vagy egy-egy történelmi esemény alapjaiba veti bele magát. Igazán örült annak, hogy más népek kultúrája után érdeklődik, mert ezzel az ő élete is érdekesebb. Az anyanyelvükkel akadt a legnagyobb gondja, mert lehetetlennek tartotta megtanulni. Evelyn mottója mindig az volt, hogy minél nehezebbnek látszik valami, annál izgalmasabb. Ezért a nyelv tanulásába is belefogott. Követve édesanyja praktikáit ő is interneten keresztül keresett magának barátokat, de leginkább Magyarországról. Nem volt hülyeség feltalálni az internetet, mert így a nagyvilág kisebbnek látszik.
Meghoztam anya a kenőcsöt.- Evelyn lihegve tépte be az ajtót.- Ez a fogyókúra teljesen lefáraszt. Lehet, hogy holnaptól nem lépcsőzőm tovább. Te tudod. De szerintem nem vagy kövér.- vette el a krémet Meryl. Minek neked ez a lóbalzsam?- kérdezte érdeklődve a lánya. Honnan veszed, hogy az a neve? Egyrészt ott van rajta egy ló, másrészt a pferde-balsam németül van, ami azt jelenti, hogy lóbalzsam.- mutogatta a dobozt Evelyn. Nem tudok németül kisasszony.- nevetett Meryl, majd felhúzta a nadrágját, hogy bekenje a térdét.- Mostanában éjjelente megfájdul és bent a lányok ajánlották. Állítólag izomlazító. Kipróbálom, hátha beválik. Reméljük. Hallod anya. Hm?- nézett fel a nő, miközben lassan masszírozta magába a kenőcsőt.- De mentolos szaga van. A hétvégén az egyetemen diszkó lesz. Elmehetek? Elég nagy vagy kislányom, de örülök, hogy megkérdezted. Amíg bajt nem csinálsz, addig nyugodtan elmehetsz, de előtte szólj. Okis. Kell még a gép?- mutogatott a számítógépre Evelyn. Már nem. Képzeld Elena férje tegnap meghalt.- közölte szomorúan.
Szegényke. Beteg volt talán? Azt írta autóbalesete volt. Oh, ez szörnyű. Az. A közlekedés egyre biztonságtalanabb. Pierrenek szerencséje volt, hogy túlélte. Ja, csak nem tud járni. Én biztos nem tudnék így élni, akkor inkább meghalnék Az élet egy ajándék, amit Istentől kaptunk egy kis időre. Ha ő ad második lehetőséget, nem szabad elutasítani. Sok embernek megadatott, hogy túlél egy nagy balesetet. Igaz, hogy vannak olyan esetek, amelyek fogyatékosságot hagynak maguk után, de az embernek örülnie kell, hogy életben maradt. Halála nagyobb fájdalmat okozna, hiszen sok ember megszenvedi szerettei elvesztését. De, ha valaki szellemileg és testileg is fogyatékos annak a halál megváltás lenne. Igazad lehet, de az élőknek gyötrelem. Lehet, de akkor sem értek egyet a „mindenféleképpen tartsuk életben” gondolattal.- Evelyn ujjaival láthatatlan idézőjelet mutatott.- Én azt sem engedélyezném, hogy a súlyos fogyatékkal világra jött újszülöttek éljenek. Minden embernek joga van az élethez Eve. Nem biztos, hogy az a gyerek boldogtalan felnőtt életet élne, akinek hiányzik valamelyik végtagja. Oké, de a szellemileg sérültekkel más a helyzet. Ők sosem fognak tudni önállósulni. Mindig kell nekik egy támasz és ez nagy felelősség. Azoknak a szülőknek sincs normális életük, hiszen mindig a beteg gyermekük mellett kell lenniük. Látom ebben nem tudunk dűlőre jutni. Hála Istennek te egészségesnek születtél, de ha beteg lennél is vállaltalak volna és melletted lennék. Én, ha választhatnék a gyermekem érdekében a kegyes halált választanám. Mindkettőnknek jobb lenne. Lehet, hogy érzéketlennek tűnök, de az élet rövid és minden percét ki kell élvezni. Egy születési rendellenességgel született gyerek sosem fogja tudni megtenni. Nem vagyunk egy véleményen, de így jobb is.- sóhajtott Meryl.- Megyek, mert mindjárt kezdődik a film. Mit nézel? A maskara. Érdekesen hangzik. Engem nem csigázott fel, de neked jó mozizást. Jó éjt kicsim. Jó éjt anya.
