Mit keresünk itt a Földön?

Mit keresünk itt a Földön? Hogyan lehet a világot valósnak tekinteni, ha az azt meghatározó egyén valósága felfoghatatlan? Vajon az összes valóság egyidejűleg létezik? Elképzelhető a lehetőségek párhuzamos létezése? Láttuk már magunkat olyasvalaki szemén, akivé váltunk? (És a végső megfigyelő szemén?) Kik vagyunk, honnan jövünk, mi a feladatunk, és merre tartunk? Az alapvető kérdés: miért vagyunk itt? Mi a valóság? Milyennek látjuk a világot? S az eltér attól, mint amilyen? Mindez megmagyarázhatatlan, mert akkor eltévedünk a rejtélyesség útvesztőjében. A kvantumfizikában való elmélyedés egyre hihetetlenebbé teszi a megértést. Ez a fizika a lehetőségek fizikája! Mibıl állnak a gondolatok? A kultúránk téves paradigmán (bizonyítási eljáráson) alapszik. Koronként születtek elfogadott elképzelések – hogy pl. a Föld lapos. Számtalan elképzelésünk van a világ dolgairól, - amik vagy igazak, vagy nem. (Később általában az derül ki, hogy nem.) Gyakran régi gondolati struktúrába merevedünk. A modernkori materializmusnak köszönhetően az emberek nem ismerik a felelősségvállalás szükségességét. Gyakran még a vallás is ezt eredményezi. A kvantummechanika komolyan vételével a felelősség a mi kezünkbe kerül. (Annak alapján a világ, borzasztóan nagy és rejtélyes, és mindent megnyugtatóan átlátni nem tudunk.) Mindenki egy csoda, egy rejtély. Ha keressük a megoldásokat, megoldásokat, az élet izgalmassá válik! válik S nem attól izgalmas, hogy mindent tudunk róla, hanem attól, hogy része vagyunk a rejtélynek! rejtélynek Miért hozzuk létre mindig ugyanazt a valóságot? Miért egyformák a kapcsolataink? Miért találjuk magunkat midig ugyanolyan munkakörben? A végtelen lehetıségek körében hogy lehetséges, hogy midig ugyanazt a valóságot teremtjük meg? Valószínűleg bedőlünk annak az elképzelésnek, hogy az irányítás nem a mi kezünkben van! Megtanultuk elhinni, hogy a külvilág sokkal valósabb, mint a mi belső világunk. Pedig fordítva van; a bennünk zajló dolgok határozzák meg, hogy mi van a külvilágban. Létezik egy sziklaszilárd fizikai valóság, s mégis akkor jön létre, ha beleütközik a fizikai valóság egy másik darabjába. darabjába (Ezek lehetünk mi is.) /Voltak filozófusok, akik azt mondták, hogy ha belerúgok egy kőbe, azt megérzem, tehát a kő valóságos. De ez személyes tapasztalat. Csak az érzi, aki belerúgott a kőbe, csak neki valóságos./

Ha valaki néz egy tárgyat, akkor az agy egy területén aktivitás jön létre. De ugyanúgy, ugyanott létrejön az aktivitás, ha behunyt szemmel elképzeli azt a tárgyat. Ki lát; az agyunk, vagy a szemünk? Mi a valóság; az, amit az agyunkkal látunk, vagy amit a szemünkkel? Az agy nem tesz különbséget a között; amit lát, és amire emlékszik! Ugyanis a kisülések ugyanazon az idegpályán történnek. Mi a valóság? Óriási információmennyiség jut el hozzánk. Sokat feldolgozunk, sokat közben ki is törlünk. Végül csak az jut el a tudatunkig, ami legfontosabb, leghasznosabb a számunkra. (Az agyunk másodpercenként 400 milliárd bit-nyi információt dolgoz fel, de ebből csak 2000-nek vagyunk tudatában. Ez a tudatosság a környezetünkre, testünkre, és az időre vonatkozó információkat jelenti.) Egy jéghegy

csúcsa csak az, amirıl tudomásunk van! A valóság folyamatosan jelen van az agyunkban, és mi mégsem integráljuk ıket. (A szemünk olyan, mint egy lencse, de maga a szalag az agyunk hátsó része. Itt van a vizuális agykéreg.) Az agy nyomot hagy mindenről, amit az ember lát. (Egy fizikai kamera többet lát a környezetből, mint az ember, mert nem ítélkezik, nem tiltakozik.)

Az agyunk csak olyan filmet tud lejátszani, amit mi képesek vagyunk látni. A szemünk sokkal többet lát, mint amit az agyunk tudatosan le tud vetíteni! Csak azt látjuk, amit lehetségesnek tartunk. Mintákat párosítunk, melyek a tanulásunk

1

következtében léteznek bennünk. (A karibi térségben lévő őslakos indiánok az ő felfedezésükre érkező Kolombusz hatalmas hajóit nem vették észre, mert olyan minta még nem volt az agyukban. Ilyen óriási hajók létezéséről még nem volt tapasztalatuk. A sámán tanította meg őket meglátni.) Mi hozzuk létre a valóságot. Gyakorlatilag folyton ezt tesszük. (Akkor észlelünk csak valamit, ha az a memóriánk tükrében megcsillan.) Hogy mit mond a tudomány a világról; az egy filozófiai kérdés, mivel a tudományban mi vagyunk a megfigyelők. Az agyunkba jutó információk alapján látjuk, és érzékeljük a dolgokat. Elképzelhetı, hogy az egész csak egy illúzió, amibıl ki sem látunk. Az agyunk nem tud különbséget tenni a külvilágban- és a belül zajló dolgok között. A külvilág csakis a belső dolgok függvényében értelmezhető! Minden csak attól függ, hogy

mit tartunk valósnak. Számos választás határozza meg egy élet alakulását. A választások olyan lehetőségeken (kvantumhatásokon) alapulnak, melyek nem törlődtek ki. Az atomméret alatti világ fizikusok alkotása, hogy választ kapjanak, mi is a valóság. Ez a kvantumfizika. Az anyag nem az, aminek sokáig hittük. (Statikus, és kiszámítható dolognak véltük.) Az atomokon- és molekulákon belüli részecskék az atomok- és molekulák által elfoglalt térnek csak egy elhanyagolható részét teszik ki. A többi csak vákuum. Itt a részecskék folyamatosan eltűnnek, aztán újra megjelennek. Hová tűnnek? (Lehet, hogy egy másik univerzumba, ahol ugyanúgy csodálkoznak az eltűnésen.) A világegyetem is többnyire üres! Úgy tűnik, hogy az anyag tömör, de nem így van. Amikor kontaktusba kerülünk vele, nem is az anyaggal találkozunk, hanem az erőterével. Az atomot egy tömör labdának képzeljük, aztán azt mondjuk, hogy a közepébe sűrűsödve van az anyag, amit az időnként eltűnő elektronokból álló elektronfelhő vesz körül. Aztán kiderül, hogy a sűrűnek tartott atommag is időnként el-eltűnik. A dolgokat nem további dolgok alkotják, hanem

elképzelések, koncepciók, és információk. Létezik az idő irányának nagy rejtélye. (A fizika alaptörvényei nem tesznek különbséget a múlt és a jövő között.) Így érthetetlen az, hogy a múltra emlékezünk, s a jövőre vonatkozóan nincs ismeretünk. Ugyanakkor, amit a jelenben teszünk, hatással lehetünk a jövőre, de a múltra nem. Ez nem lehet számunkra érdektelen. Ugyanakkor nem érünk a világban semmihez. A lehetőségek világában visszafelé is mehetünk úgy, hogy előre megyünk az időben. Mindnyájan teremtünk. Amikor nem nézünk, az olyan, mint egy hullám, amikor nézünk, akkor egy részecske. Mikor nem nézünk, a lehetőségek hullámai keletkeznek, amikor nézünk, tapasztalatrészecskék keletkeznek. Minden részecske un. szuperpozíciós helyzetben létezik; a lehetséges elhelyezkedések kiterjedt hullámaiban. Egyszerre található minden pozícióban, de ahogy ránézünk, az egyik lehetséges pozícióba ugrik. Egy részecske két állapotban, és több helyen is lehetséges. (Ez bármilyen bizarr elképzelés, mégis a kvantumvilág meghatározója.) A világ lehetséges valóságszeletekből áll, - amíg nem választunk. Egyszerre több mindent is választhatunk, és több helyen is tapasztalhatunk. Aztán az egyikben összeomolhatunk. Hogy lehetséges, hogy egy rendszer, vagy egy tárgy egyszerre több helyen is legyen? Azért lehet, mert hajlamosak vagyunk a körülöttünk lévő dolgokra úgy gondolni, hogy azok önmagukban lévő dolgok – függetlenül a behatásunktól-, a választásunktól. El kell ismerni, hogy még az anyagi világunk is (minden dolog a környezetünkben) a tudat lehetséges mozdulatai. Minden pillanatban ezek közül választunk, hogy a tényleges tapasztalatunk manifesztálódjon. Pedig hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a világ – a mi tapasztalatunktól függetlenül – már létezik. (Heisenberg - a kvantumfizika atyja – kijelentette: az atom nem dolog, hanem

2

tendencia.) Nem dolgokról, hanem a tudat lehetőségeir lehet ségeiről ségeir l kell beszélnünk. beszélnünk (Az USA laboratóriumaiban láthatók szabad szemmel is olyan dolgok, amik egyszerre két helyen léteznek. Mit jelent ez? A kvantumfizika a lehetőségekkel kalkulál.)

Ki és mi választ a lehetőségek közül, hogy végül valós események jöjjenek létre? A tudat része a folyamatnak! A megfigyelőt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. De ki a megfigyelő? (Nem található ilyen az agyban, az agykéregben, mégis valahogy mi vagyunk a megfigyelők, akik szemlélik a külvilágot.) A megfigyelő a négyrétegű bioruha alatt lakozó lélek! (Olyan, mint a szellem a gépezetben. A tudat hajtja a járművet és vizsgálja a környezetet. Ez a bioruha különböző érzékelőkkel rendelkezik, mellyel jeleket fog a külvilágból. (Washington egy részében, - a gyilkosságok fővárosában 1993 nyarán elvégeztek egy kísérletet. 4000 önkéntes 100 különböző országból órákon át meditált, s 25%-al csökkent ott a bűnesetek száma azon a nyáron.)

Az emberek tényleg hatással vannak az általuk észlelt valóságra. (Mi nem a valóság áldozatai, hanem létrehozói vagyunk.) /Utalhatunk Masaru Emoto (Masszaró Imotó) vízzel kapcsolatos kutatásaira. A víz molekuláris szerkezete megváltozik mentális hatásokra, amit le is fotózott./

Elgondolkodtató, ha a gondolatok ezt tehetik a vízzel, mit tehetnek velünk? A puszta gondolat is képes megváltoztatnia testet. A legtöbben nincsenek hatással a valóságra, szubsztanciális (meghatározó) módon. (Mert úgy csinálnak, hogy megjelenítenek egy szándékot, de aztán kitörlik, mert butaságnak tartják, vagy, mert képtelennek tartják magukat annak elérésére. Aztán ezt ismétlik. Ez olyan kicsi hatás, ami végülis meggyőzi őket, hogy tényleg képtelenek megtenni.) Ha minden idegszálunkkal elhisszük, hogy tudunk vízen járni, akkor meg is tudjuk tenni. Ez hasonlít a pozitív gondolkodáshoz. De ez azt jelenti, hogy a pozitív gondolkodás mázát ráhúzzuk a meglévő negatív gondolkodásunkra. Így lesz a negatív gondolkodás álcázása. Azzal, hogy dolgokra gondolunk, konkrétabbá tesszük a valóságot, mint amilyen. Itt van a csapda, a valóság egyformaságának a csapdája. Ugyanis, ha a valóság konkrét, akkor én jelentéktelenné válok, hiszen nem változtathatok rajta. De ha a valóságmag az elme, és a tudat lehetőségei, akkor felmerül, hogyan tudom alakítani, jobbá tenni a valóságot! (A régi felfogás szerint semmin se változtathatok, mert nincs szerepem a valóságban. A valóság már létezik, s az anyagi részei determinálnak. A matematika határozza meg, hogy milyenek az anyag mozgástörvényei.)

A matematika - az új szemléletben - megmutatja azokat a lehetőségeket, amiket az anyag mozgásai feltételeznek. De a tényleges megismerést nem adja meg, mert azt én választom ki. Én alakítom a saját valóságom. Mibıl állnak a gondolatok? A gondolatnak van szubsztanciája – állandó lényege, alapelve? A világ a valóság lehetséges idővonalai, de minden attól függ, hogy mit tartok valóságosnak, vagyis hogy választok? A kvantummező összes valósága egyszerre létezik? Ez bonyolult, mert különböző világok léteznek. Pl. mikroszkopikus világ a sejtjeink világa. Atomjaink világa, a sejtmagjaink világa. Ezek saját törvényszerűségekkel, saját matematikával működő világok. Nem csak kisebbek, de teljesen különbözőek is. De kiegészítik egymást, mert az atomjaim is én vagyok, ahogy a sejtjeim is. A mikroszkopikus fiziológiám is én vagyok. Ezek különböző szintű igazságok. A legmélyebb szintű igazságot még nem tártuk fel, – sem a filozófia, sem a tudomány módszereivel – az egység alapvető igazságát. Azt, hogy; TE meg ÉN egyek vagyunk, de hogyan? (Egy saját maga valóságát teremtő beszámolója: Reggel teremti meg a napját. Időbe telik, míg eljut arra a pontra, amikor ténylegesen elkezdheti a napja alakítását. S ekkor apró megmagyarázhatatlan dolgok történnek. S tudja, hogy ezek a tudatos alakítás eredményei. S minél többször csinálja ezt, olyan erős ideghálózat épül ki az agyában, hogy elfogadja, hogy a teremtése tényleg lehetséges. S ez ösztönzést ad neki, hogy a következő napon is így tegyen.) Ebben a függőségben megvan az a lehetőségünk, hogy különbséget tegyünk

személyiségünk megfoghatatlan nemes volta, és annak mindennapi – volta, egy

3

háromdimenziós világban a testünk közvetítésével végbement - megnyilvánulása között. Kiderül, hogy a függőség függ ség egyfajta kémiai sürgetés, ami végigáramlik a testen. (Ebben a mirigyek egész sora részt vesz, és a gerincvelő folyadék. Ez egy érzés, pl. ilyen a szexuális fantázia. S ez is elég az erekcióhoz. A kiváltó ok belülről származik, s nem kívülről.)

Ki- és mi Isten? Tudom, hogy egy vagyok a Teremtővel. Ő teremtett, ahogy a galaxisokat- és a világegyetemet is. (Nem csoda, hogy ez nem része a vallásnak. A legtöbb probléma a vallással és a különböző filozófiai irányzatokkal évszázadokon át az volt, hogy hibás elképzelésből indultak ki. Azzal, hogy Isten tőlünk egy teljesen különböző lény. Akit csodálnom, ápolnom kell, kedvében kell járnom, hogy az életem végén jutalomban részesítsen.) Ez nem Isten!

„Isten” olyan tág fogalom, melynek számos vetülete megtalálható a szervezett vallásokban. Ezek az elképzelések sok kárt okoztak az embereknek. (Nőkben, szegényekben, stb.) Ugyanakkor egy nagyszerű tudomány kivonatával van dolgunk. Ilyen közel tudomány még nem került Krisztus értelmezéséhez; hogy „egy mustármag nagyobb, mint a mennyei

királyság”. királyság”

Ebbe az analógiába csakis a kvantumfizika illeszthető. (Fejlett tudománnyal rendelkezünk: antigravitációs mágnesekkel, mágneses mező, zérópontos energia, stb. Mindezek ellenére még mindig mogorva, babonás, merev istenképünk van. Az emberek könnyedén beállnak a sorba, ha az isteni büntetés kozmikus tüneteivel riogatják őket). De Isten nem így működik. S ahogy az ember elkezdi megkérdőjelezni a hagyományos istenképet; azonnal agnosztikusnak, ateistának, vagy a társadalomi rend felforgatójának kiáltják ki. Isten nagyobb minden emberi gyarlóságnál, és ugyanakkor a legnagyszerűbb emberi teljesítménynél is. Felülmúlja legnagyobb érdemeinket is, és felülmúlja a természet abszolút pompáját is. Hogy lenne képes bárki is vétkezni ilyen nagyszerű elme ellen? Hogy képes egy parányi fénydarab a Földön, a Tejút szegletében, a vadonban elárulni a Mindenható Istent? Ez lehetetlen. Az arroganciaszint azoknak a kontrollszintje, akik saját képükre formálják az Istent.

Mikor az agyban gondolatok cikáznak, az egy óriási viharfelhıhöz hasonlatos, és a szinaptikus rés képezi az eget a vihar- és a Föld, - az érzékelő terület – fölött. És egy sötét vészjósló felhőt látunk gomolyogni az égen. És elektromos impulzusok cikáznak végig az elektromos fények eredetein, míg egyszer csak belecsapnak a földbe. Az agyban, mintha vihar tombolna, - mikor összefüggı gondolatokat állít elı. A gondolat persze láthatatlan, amit látunk, az neurofizika. Az agy, különböző részei között tomboló iszonyatos vihart látjuk. Ezek a területek a testben vannak letérképezve, és az ember ezekre reagál. Egy holografikus kép; őrület, gyilkosság, gyűlölet, odaadás, szeretet. Az agy nem tesz különbséget aközött, amit lát, és amire emlékezik; mert a kisülések ugyanazon az idegpályán történnek. Az agy apró idegsejtekből – neuronokból áll. Az idegsejtek idegvégződéseikkel kapcsolódnak más idegsejtekhez; létrehozva az ideghálót. Minden kapcsolódási pontnál egy gondolat, vagy egy emlék képződik. Az agy az asszociatív memória törvényei szerint hozza létre fogalmait. A fogalmak, gondolatok, érzések a neuron-hálón belül állnak össze, és lehetséges kapcsolódási pontokat tartanak fent egymással. A szerelem fogalma is ebben az óriási ideghálóban raktározódik, de a szerelem fogalmát sok különböző elképzelés alapján alakítjuk ki. (Vannak, akik a szerelmet a csalódottsággal társítják, és a fájdalom, szomorúság és a harag jut az eszükbe róla. A haraghoz társulnak sérülés-emlékek, melyek konkrét személyhez fűződnek, mely emléket szintén a szerelemhez fog kapcsolni.)

Az alapján készítünk modelleket, hogy miként látjuk a külvilágot. Minél több információval rendelkezünk, annál kifinomultabbá válik a modellünk is. Végül nem teszünk mást, mint megmagyarázzuk magunknak, milyen is a külvilág. A külvilágból szerzett, és feldolgozott információnkat árnyalják a már megszerzett tapasztalataink és a bevitt információinkra tett érzelmi reakcióink.

4

Ki ül a vezető ülésen, amikor kontrolláljuk az érzelmeinket, vagy amikor reagálunk rájuk? Tudjuk, hogy azok az idegsejtek, melyeken közös kisülés megy végbe; összekötődnek. Amit rendszeresen gyakorlunk, - arra vonatkozóan - az adott idegsejtek hosszú távú kapcsolatba kerülnek egymással, és ezek határozzák meg a többi idegsejtünket, s ami meghatározza az identitásunkat. A közös kisülés hiányában viszont megszűnik az összekapcsolódás, a hosszú távú kapcsolat is megszűnik. Minden alkalommal, amikor megszakítjuk azt a gondolatmenetet, mely kémiai reakciót indít el a testben; azzal az egymással hosszú távú kapcsolatban lévő idegsejtek között a kapcsolat lazulni kezd. Amikor közbeavatkozunk, és figyelünk; - nem az automatikus inger válasza autom automatikus atikus válaszát nézve, hanem magát a kiváltó hatást figyelve - már nem az a testtest-lélek tudatú lény vagyunk, aki a környezetére úgy reagál, mint ha az automatikus lenne. Az érzelmek jók, vagy rosszak? Az érzelmek vegyi úton raktározódnak a hosszú távú memóriában. Minden érzelem holografikus módon leképezett vegyület. A világegyetem legkifinomultabb gyógyszertára bennünk van. Az agy egyik része a hypotalamusz, - ami egy miniatűr üzem, ahol olyan vegyületek halmozódnak fel, melyek megfelelnek az általunk megtapasztalt érzelmeknek. Ezeket, a vegyületeket peptideknek hívják, melyek rövid aminosav-láncok sorozatából állnak. Testünk gyakorlatilag egy szénszén-egység, mely fizikai szerkezete kialakításához kb. 20 aminosavat, állít elő. el (Testünk egy fehérje előállító üzem.) A hypotalamusz rövid fehérjeláncait, a peptideket átdolgozzuk olyan neuro-peptidekké és neuro-hormonokká, melyek megfelelnek a rendszeresen megtapasztalt érzelmi állapotainknak. (Saját vegyületei vannak a haragnak, szomorúságnak, az elnyomottságnak, a vágyakozásnak, stb.) Minden megtapasztalt érzelemhez társulnak bizonyos vegyületek. Ahogy egy bizonyos érzelmi állapotba kerülünk, akkor a testünkben, az agyunkban a hypotalamusz azonnal összegyűjti a megfelelő peptidet, és a hipofízisen keresztül a véráramba küldi. Majd innen a test különböző központjaiba, sejtjeibe jut tovább. A test minden sejtje rendelkezik receptorokkal – akár több ezerrel is. Ezekkel a felszínén nyit a külvilág felé. Amikor egy peptid elér egy sejthez – egy kulcshoz hasonlóan – rátelepszik rátelepszik a receptor felszínére, hozzákapcsolódik, és „elfordítja elfordítja”. elfordítja Ez hasonlóan egy csengőhöz, jelt ad a sejtnek. (Legtöbbünk, - akiknek élete során voltak működési zavarai, felnőttkorra érzelmileg elzárkózik, vagy pedig úgy működik, mintha a ma tegnap lenne. Akár az elzárt világban, vagy akár a nagyon érzelemdús világban él is, - mindkettő a múltbéli valósághoz kapcsolódik, s a személy képtelen integrált egészként működni.) A sejt felszínén receptor-helyek milliárdjai találhatók, melyek a bejövő információk felfedői. Egy olyan receptor, melyhez egy peptid kapcsolódik, számos módon változtatja meg a sejtet. Olyan biokémiai folyamatokat indít el, melyek egy része szoros kapcsolatba kerül a sejtmagban végbemenő változásokkal. Minden sejt él, és rendelkezik tudattal. (Főleg, ha a tudatot a megfigyelő szempontjából definiáljuk.) A sejt perspektíváját is figyelembe kell venni. A sejt, a test – talán - legkisebb tudattal rendelkező egysége. Igen egyszerűen definiálható a függőség: „valami, amit nem tudunk abbahagyni!” Olyan helyzeteket keresünk, melyek kielégítik a sejtjeink biokémiai vágyait. Egy függőnek, mindig egy kicsit többre van szüksége, hogy kémiailag tudja tartani azt az állapotot, amit kell. Ha az ember nem tudja kontrollálni az érzelmi állapotát, nyilván függővé vált tőle! Hogy állíthatja valaki, hogy egy bizonyos emberbe szerelmes? Csak azokba az érzelmekbe szerelmesek, amiktől függővé váltak. (Hiszen ugyanaz az ember egy hét múlva kegyvesztett lehet, ha nem alkalmazkodik.) Ugye mennyire megváltoztatja (hozzáigazítja) a

5

függőség az érzelmi viszonyulásunkat a személyes igényekhez, és az identitáshoz! Mi vagyunk az érzelmeink, s az érzelmeink mi vagyunk. Szétválaszthatatlanok. Az emésztésünk, minden bél- és sejtmozgásunk, az a képességünk, hogy meggyógyítsuk magunkat; mind az érzelmeink hatása alatt állnak. Állandó a kölcsönhatás. Az érzelmek nem jók és nem rosszak; ık az élet. Ők gazdagítják a tapasztalatainkat. Az egyetlen baj: a FÜGGİSÉG! A legtöbb ember nem érti meg, hogy az érzelmektől függőség természete, nem pusztán pszichológiai, hanem biokémiai is. A heroin ugyanazt a receptort használja a sejten, mint az érzelmi vegyületeink. Ha rabjává válhatunk a heroinnak, ugyanúgy rabjává válhatunk bármelyik neuro-peptidnek, érzelemnek. A meghatározó keresési parancs beindulásának az oka bizonyos érzelmi állapot elérése. (Az érzelmi aspektus még a szemünk irányításában is jelen van.) Mi a helyzet a sexfüggő emberekkel? Szószerit az elménk formálja a testünket. Minden a sejtekben kezdődik, - ami egy fehérjegyártó gép -, de a jeleket az agytól kapja! A receptorok érzékenysége változik. Ha droggal, nagy intenzitással elég sokáig bombázzuk a sejtjeinket, akkor a végén összemennek, ill. úgy módosulnak, hogy érzéketlenné válnak, vagy alulszabályozottak lesznek. Így ugyanolyan mennyiségű drog sokkal kisebb reakciót vált ki. Ha ugyanazzal az anyaggal, vagy attitűddel bombázzuk napi rendszerességgel a sejtünket, s majd amikor kettéosztódik – létrehozva egy testvér, vagy egy utód-sejtet; akkor az így kapott sejtnek sokkal több receptora lesz azokra a bizonyos érzelmi peptidekre, és sokkal kevesebb a vitaminokra, ásványokra, tápanyagokra, folyadékcserére, vagy a toxikus anyagok kiválasztására. Az öregedés a nemmegfelelő fehérjetermelés következménye. A bőr ekkor veszít elasztikusságából. (Az elasztin egy fehérje.) Mi lesz az enzimeinkkel: az emésztésünk romlik. Az izületi folyadékokkal? Ezek is fehérjék, melyek rideggé és merevvé válnak. A csontjaink pedig elvékonyodnak. Tehát az öregedési folyamat a megfelelő fehérjetermelés hiánya. Számít egyáltalán, hogy mit eszünk? 20 évi sérülés után a sejtjeink nem képesek már felvenni és kiválasztani azokat a tápanyagokat, amelyek fontosak a működéséhez. Kell, hogy módosítsuk kalandozásunk röppályáját. Eközben új paradigma felé fordulunk, vagy meghosszabbítjuk a régit. Mondjuk, hogy a világegyetem nagyobb, mint amilyennek gondoltuk – és mindig is nagyobb, mint amilyennek gondoljuk. Még soha nem szolgált senki arra kielégítő magyarázattal hogyan működik a csodálatos énünk, a belsőnk? Miért vannak függőségeink? Mert nem tudunk jobbat. (Soha nem álmodtunk jobbról, mert erre soha nem tanított meg senki.) Sem jók, sem rosszak nem vagyunk; mindenek vagyunk. Általában a pszihiátria nem enged elegendő szabadságot az embereknek a cselekvésre. Azaz rengeteg problémának tekintett dolog az emberek rossz választásainak eredménye! Ezért segítségre szorulnak, hogy másként tudjanak választani. A Földről való eltűnésünkre nem fizikai értelemben gondolhatunk. Lényegében elköltözünk agyunk személyiségünket meghatározó részéből. (Ez a rész helyekre, időre, eseményekre vonatkozó asszociációikért felelős.) Nem létezünk agyunk asszociatív központjaiban, melyek megerősítik identitásunkat, személyiségünket. Egy átlagos életű ember, - ki az életét unalmasnak találja, nem tett kísérletet inspiratív tudás- és ismeretek szerzésére. A környezet hipnotizálja őket a médián, ennek hatására olyan ideáloknak akar megfelelni - fizikai megjelenést, a diktált szépséget, hősiességet illetően – melyek valójában illúziók. A legtöbb ember megadja magát, és középszerű életet él. Lehet, hogy úgy él, hogy a lelke, és a vágyai igazán sohasem jutnak a felszínre. Talán valami egészen más akart lenni. De ha a vágyai felszínre jutnak, és felmerül benne, hogy miért élek, miért létezem, merre tartok, mi az élet értelme, mi történik, ha meghalok? Ha ezt tényleg felteszik maguknak, akkor az idegösszeomlás határára juthatnak. Pedig csak arról van szó,

6

hogy a világról alkotott képük kezd szétesni, s az agyunk egy teljesen új részébe kerülünk. Éppen ezért teljesen újra kell huzaloznunk az agyunkat. Meg kell teremtenünk az új világkép helyét, s ezzel mi magunk is teljesen megváltozunk. Ha mást gondolok, mást választok; az életem is megváltozik. (Miért nem tudok változni? Minek vagyok a rabja? Mit veszítek, amihez kémiailag kötődöm? Milyen embereket, dolgokat, eseményeket, melyekhez kémiailag kötődöm, s nem akarom elveszíteni, mert esetleg megszűnik a kémiai kötődésem?) Ez az ember tragédiája! A Föld az egyetlen bolygó a Tejút-rendszerben, ahol az élet minden terén ilyen meghatározóan jelen van a vallás. Mindez azért, mert az emberek kitalálták a jó- és a rossz fogalmát. (Ha ezt teszem, Isten megbüntet, ha valami mást, megjutalmaz.) Ez az egyszerű alapelv határozza meg, hogyan is éljük az életünket! Elég siralmas eredménnyel, mert valójában nincs jó meg rossz. Ezzel a módszerrel felszínesen ítéljük meg a dolgokat! Ez azt jelentené, hogy a feslettség, a bűn, a rossz oldalán állanánk? Nem! Pusztán azt jelenti, hogy finomítani kellene a kifejezésünket és megértésünket arra vonatkozóan, hogy mivel is állunk szemben. Vannak dolgok, - amelyekről tudom, hogy formálnak engem, és

vannak, amelyek nem. Ez nem a jó és rossz kérdése. Isten nem ítéli el az embereket tetteikért! Ha majd ráébredünk magunkra, megértjük, hogy mi vagyunk a minden; Isten. Ugyanakkor Isten nevével fémjelezzük a világ azon jelenségeit, melyek transzcendentálisak és felségesek. Fogalmunk sincs, hogy mi az, hogy Isten, és mégis tapasztaljuk a létezését! Valami nagyon valóságos benne, mégsem tudom definiálni. Nem tudom, hogy személy-e vagy dolog? Egy embertől nem lehet elvárni, hogy definiálja Isten fogalmát! (Mert az olyan lenne, mint ha egy haltól azt kérnénk, hogy értelmezze a vizet, amiben él.) Isten az összes létező lelkének szuperpozíciója. Születőben lévő Istenek vagyunk, s az utat végig kell járnunk, de egy nap ugyanúgy szeretnünk kell az absztraktumunkat (elvonatkoztatottságunkat), mint a függőségi viszonyunkat. Nem fog meghatározni, hogy jó vagyok-e, vagy mit teszek a testemmel, hanem, hogy mit teszek az elmémmel! Ha spirituális szempontból tudatosan elfogadjuk az elképzelést, hogy a gondolataink kihatnak a valóságra, és az életünkre, - mert a valóság egyenlő az élettel – akkor a következő megállapodással fogom alakítani a napomat: Azt mondom, hogy ezt az időt a napom alakításával töltöm, s átitatom vele a kvantummezőt. Ha a megfigyelő tényleg figyel engem, miközben ezt teszem, és tényleg van egy spirituális vonatkozásom, akkor mutass egy jelet, hogy tényleg figyeltél arra, amit kreáltam, és úgy láttasd meg velem, ahogy nem is számítok rá. Hogy elképedjek, hogy ezt tényleg én élem át, s ezt úgy tegyed, hogy egyértelmű legyen számomra, hogy tőled jön a jel!

Az elme rengeteg dologra képes. Az embereknek tudniuk kéne, hogy milyen hihetetlen dolgokra képes az elméjük. Képes megváltoztatni bennünket, s annál is jobbá tenni, mint amilyenek vagyunk, de abban is segít, hogy át tudjunk lépni a saját korlátainkon! Segítségével átléphetünk egy magasabb létformába, ahol a világot egy mélyebb szinten tudjuk értelmezni. (Kapcsolatainkat, a dolgokat, az embereket is jobban meg tudjuk érteni.) Így több értelmét találjuk az életünknek, és a világnak is. Az ember agyának spirituális része mindenki számára hozzáférhető, s ennek a képességeit ki tudjuk használni. Meg kell fogalmaznunk, hogy mit akarunk, s olyan erősen kell koncentrálnunk rá, hogy a végén elveszítsük én-érzékünket, és elveszítsük idő-érzékünket is! Elveszítjük identitás-érzékünket. Amikor mindezeket elveszítjük, akkor az, az egyedüli valóságos

7

kép, amire koncentrálunk! (Ilyen élményben már mindenkinek volt része, amikor elhatározta, hogy akar valamit.) Ez a gyakorlati kvantumfizika! Ez a megfigyelő teljes valójában! A tudatunk hat a körülöttünk lévőkre, lév kre, az anyagi tulajdonságokra, befolyásolja a jöv nket. Tehát a jövőnket jövőnket. jöv nket mi alakítjuk. alakítjuk (Amikor ez a világnézeti változás bekövetkezik, akkor mondhatjuk, hogy megvilágosodtunk.) Minden létezés alapja a tudat. Törekednünk kell a tudásra, - anélkül, hogy a függőségeink bezavarnának. Ha erre képesek vagyunk, meg tudjuk jeleníteni a tudást, és a valóságot, - felülmúlva legmerészebb álmainkat. (Új kémiai folyamatokban, hologramokban, egészen másfajta gondolatokban.) Egy szép napon mindnyájan elérjük az avatárok szintjét, akiket a történelemből ismerünk. (Mint Krisna, Buddha, és Jézus.) Ekkor elérkezünk a Mennyei Királyságba, hol nincs ítélkezés, gyűlölet, próbatétel. A létünk felfoghatatlanságából fakadóan értelmezzük ezt a valóságot valósnak, hogy a tehetetlenségünkben, és a káoszban rendet teremtsünk. Ez a lényeg! Élnünk kell az életünket, és figyelni azt, hogy valamely területén hogyan mérhetők a hatások, a változások! Akkor az életünk formázói vagyunk, s ezért vagyunk itt.

Olvasd el többször, s mind mélyebben fogod megérteni, átélni, s végül megcselekedni. Öreg

8