Szűcs Bertalan Téboly
Madarász Tibor egy alkalmazott volt Szerver&Modul vállalatnál, ahol marketing menedzser helyettesi állást töltött be. 38 évesen családja nem volt, se barátnője, barátai pedig csak alig. Amikor befejezte a közgazdasági egyetemet, nem akart irodai munkát, inkább a hobbijának akart élni, a kertészkedésnek. Szerette a növényeket locsolni, nyesni, ültetni, nyírni. Nagyon megnyugtatta, amikor ezt csinálta s a terve egy saját kertészet volt, amit közösen vezetett volna a barátnőjével. Ám a barátnője két nappal az esküvő előtt lelépett egy Harley Davidsonos szakállas fazonnal. A kertész álma meghiúsult, s apja unszolásának eleget téve keresett magának egy „normális” állás, ez volt a Szerver&Modul elektro-marketing és logisztikai kft. Irodai segédként kezdett, ami az akkori főnökének kávéjának szállítását, és különféle papíroknak az összetűzését és sorba rendezését jelentette. Pár év alatt felküzdötte magát a marketing menedzser helyettesi posztra, s innen már csak egy lépés volt, és ő lehetett a Szerver&Modul marketing menedzsere. Nem mintha nagyon vágyott volna erre. A hétköznapjai általában ugyanúgy teltek. Reggel felkelt, s belenézett a tükörbe. Ezek után még egy kicsit visszafeküdt, majd amikor már harmadszorra szólalt meg az ébresztő, kávét főzött magának. Bekapcsolta a televíziót, hogy valami zaj legyen a lakásban. A hírek mentek. Felvette a fekete ködvágó nadrágját, és egy kék csíkos inget, amit alaposan betűrt a nadrágjába, és egy barna bőr övet fűzött bele. Bordó nyakkendőt kötött, majd ingzsebére felcsíptette a névkártyáját, amin ez állt: Madarász Tibor Marketing-menedzser Helyettes Szerver&Modul kft. Miután a kávéját megitta, felvette fekete cipőjét, megragadta aktatáskáját, és semleges arckifejezéssel elindult a munkahelyére. Buszra szállt ahol mindennap ugyanazon arcokat látta fapofával, az ablakon kilesve és persze egy idős hölgy, aki rendszeresen panaszkodott, a minap épp neki, hogy mily drága is lett az alsónemű, és hogy a kormány vegye be a mankója végét. Mikor leszállt a buszról, három utcát sétált tova, ahol már látni lehetett munkahelye nagy üvegablakait, és ízléstelen sárgásbarna színét. Belépett a fotocellás ajtókon ahol a recepciós hölgy mosolyogva üdvözölte:
-
Jó reggelt Tibor!
Erre ő kedvesen visszamosolyogva válaszolt: -
Jó reggelt Jolikám! Hogy vagyunk ma?
-
Mint mindig Tibor! Szép napunk van ma nemde?
-
Dehogynem Jolikám!
Ezzel lezárult a diskurzus és a liftbe lépett. Felment a hatodik emeletre ahol már nagyban folyt a munka. Elválasztott kis irodák, tejablakokkal, s ezekben a munkatársai. Mikor belépett a sajátjába nem látott változást a tegnaphoz képest. Kabátját egy barna állófogasra dobta, aktatáskáját pedig az íróasztalára, amin egy ősrégi számítógép, pár papír összekeverve, egy tűzőgép és egy fémszínű asztali lámpa volt. Kinézett az asztal melletti nagy ablakon, ahol megcsodálhatta az épület mögötti épület szellőzőablakait, és tűzlépcsőjét. Egy zöld öntözőkannát vett fel a sarokból, megtöltötte vízzel majd meglocsolta a Cephalocereust, az épület egyetlen kaktuszát. Jó ronda kaktusz volt, de az egyetlen, ami nem szárad ki egy ilyen fülledt irodai cellában. Miután meglocsolta, leült az asztala előtti nagy támlás bőrszékbe. Ült így egy ideig, majd bekapcsolta a számítógépet. Megnézte kapott e valami fontos e-mailt, de nem. Hátradőlt a székében, majd a tűzőgéppel kezdett zsonglőrködni. Miután ezt megunta, összetűzte az asztalon lévő papírokat, és az asztal sarkába tette. Eltelt másfél óra, eltelt két óra. Ekkor benyitott a szobába az egyik munkatársa, aki a szomszédban dolgozott: -
Szevasz, Tibikém kijössz egy cigire?
-
Persze, bár van még egykét dolgom. Milyen ma a kávé?
-
Nagyon jó, akárcsak tegnap. Na, gyere Tibikém!
Ezzel kimentek az épület előtti kis társalgóba. Vett egy kávét az automatából, ami tényleg olyan „jó” volt, mint tegnap. Rágyújtott egy cigire, és belekortyolt a kávéba. Forró volt és megégette a nyelvét. A munkatársa így szólt: -
Tegnap a feleségem isteni pörköltet főzött. Nézted a meccset?
-
Csak fél szemmel. Ki nyert?
-
Ötletem sincs azért kérdeztem. Elaludtam rajta.
-
Értem.
-
Láttad ma Lindát? Isteni kis szoknya van ma rajta!
-
Még nem láttam. Majd megnézem.
-
Képzeld el Tibikém…
Ekkor elgondolkozott. Ott állt és elgondolkozott. Nem hallott semmit, csak a saját gondolatát. (Mit csinálsz Tibi?) Ott állt egy ízléstelen üvegház előtt, egyik kezében egy szál kék Pall Mall, a másikban sötétbarna műanyagpohárban, egy rosszízű, forró kávé.
Kényelmetlen fekete nadrág, egy ing, amibe már a buszon beleizzadt, s rajta egy névkártya. Marketing-menedzser helyettes.(Mit csinálsz Tibi?) Rájött, hogy ezt nem akarta sose. 38 éves, de lehet még váltani? Elúszott az élete vagy még ki tud evickélni ebből az értelmetlen színészkedésből, amit mindennap végigcsinál. Barátnője már három éve nincs, barátja is csak ez a seggnyaló barom, aki most is magyaráz neki valamit és közben mindketten tudják, hogy csak azért, hogy a hó végi jelentésbe ne írja bele, hogy már délben lelép a munkahelyéről, hogy felcsinálja a cuki kis titkárnőjét. (Mit csinálsz Tibi?) Hat óra volt, hazafelé bandukolt. A sárga utcai lámpák megvilágítottak az autókat, az aszfaltot, a házakat, s nagy fekete árnyékokat vetett. Már messziről látta a lakása ablakát. Égett a villany. Hirtelen úgy érezte most meg kell mentenie a világot. Valószínűleg egy betörő keresi épp a dugipénzét, és épp a hóna alá csapja a magnóját. Lépteit felgyorsította, beviharzott a lépcsőházba, és halkan felment a második emeletre ahol a lakása ajtaja… nem volt feltörve, se nyitva, se semmi. Lassan belehelyezte a kulcsát, elfordította a zárat, és belépett. Körbenézett, minden ugyanott, minden ugyanúgy. Csak égve hagyta a lámpát reggel. Levetkőzött, kivett egy sört a hűtőből, és bekapcsolta a televíziót. Épp a hírek mentek, valami öregember kilökte a feleségét az ablakon, mert az összemosta a fehér zokniját, a piros baseball sapkájával. Kivett egy szelet sonkát a hűtőből, rárakta egy szelet kenyérre, és megette. Leült a tv előtti kanapéra kinyitotta a sört, és nagyot kortyolt. Rágyújtott egy Pall Mall-ra, majd kortyolt még kettőt. Nézte a híreket, kortyolt majd szívott egy slukkot. A sör lassan elfogyott, a cigaretta elégett, ő pedig elálmosodott. Kikapcsolta a tv-t és befeküdt az ágyába. Nem voltak gondolatok a fejében csak az a fehér zokni és a piros baseball sapka. Lassan lélegezve nyugodtan érdektelenül elaludt. Másnap reggel, az ébresztőóra iszonyú hangosnak tűnt, szinte kiesett az ágyból, hogy leállítsa. Lassan lenyugodott, és a tükörhöz lépett, ahol nem sikerült megpillantania önarcképét, mivel valamilyen oknál fogva, fokrémmel volt összekenve a tükör. (Érdekes. Nem rémlik, hogy összekentem) Nem igazán izgatta a dolog, így a konyhába ment, ahol kávét főzött. A tévét bekapcsolta, ahol fejjel lefelé ment minden adás. (Valami hiba lehet az adapterrel) A kávét megitta, de túl erősre sikerült és majdnem kiköpte. De aztán inkább leküzdötte. Kellett az energia egy újabb nagyérdemű naphoz. Felvette a fekete ködvágót, egy barna csíkos inget, s hozzá egy lilás feketecsíkos nyakkendőt. Felhúzta a cipőjét, de úgy be volt gabalyodva a cipőfűzője, hogy öt percig azt csomózgatta mire végre sikerült kibogoznia. Felcsíptette a névkártyáját, s egy pillantást vetett rá. Marketing menedzser helyettes.
Kilépett az ajtón kettőre zárta. Legaloppozott a lépcsőházba, majd kilépett az utcára. A Nap hirtelen sütött a szemébe, így nem vette észre a hajléktalant, aki rögtön a kapualjban letámadta: -
Hé, öreg dobj má’ meg egy kis kaporral!
Fintorogva elugrott, nem értette tisztán a hajléktalan s sietve tovább ált. Ment a buszmegálló felé, mikor félúton egy piros sportautó lefékezett előtte, elállva az útját. Kiszállt belőle egy szőke hölgy egy gereblyével, amit teljes erejével belevágott az autóba. Az beleállt a szélvédőbe, és a hölgy kacagva tépte ki az egészet. Ezek után a gereblyével végigkarcolta a kocsi oldalát, és ezt ordította: -
Szórakozzon veled a jó anyád! Meglátjuk… majd meglátjuk!
Sietve kikerülte az autót és hölgyet s homlokráncolva továbbállt. A buszmegállóban egyedül állt, csak a hölgy visongatásait hallotta messziről. Meglátta a buszt, ami nagyon gyorsan közeledett. Hátrébbállt s jól tette így elkerülte, hogy elcsapja, az felugrott a padkára, s lefékezett csikorgó kerekekkel. Az első ajtó kinyílt, s a buszvezető mosolyogva ránézett és mondta: -
Jegyeket, bérleteket te szarházi!
Meglepődött ezen nem tudta mit reagáljon, de inkább elővett egy jegyet és odaadta. A sofőr elvette, berakta a szájába és rágni kezdte. Az ajtó becsukódott, és padlógázzal indult a busz. Zsúfolásig tele volt. Végignézett az embereken. Egy öregember morgolódva kapargatott egy matricát az ablakról, majd néha leköpte és ordítani kezdett egy két másodpercig, majd folytatta a kapargatást. Egy fiatal lány egy kigyúrt fiatalembert ütött-rúgott, ahogy csak bírta, s közben szenvedélyes szavakat nyögött ki. A kigyúrt fiatalember időnként megunta ezt, és lekevert neki egy jókora sallert, ám a lány mindig felállt és elszántan folytatta. Az öreg néni, aki szerint a kormány beveheti a mankója végét, nyugodtan ült és egy politikai hirdetést olvasott széles mosollyal az arcán, s a fülébe rágót tömve énekelte a himnuszt. A busz megállt. Ő sietve leszállt. (Itt mindenki megőrült) Végigsétálta azt a három utcát, amit meg kellett tennie, hogy a munkahelyéhez érkezzen s közben gondolataiba merült. Észre sem vette, hogy belépett a fotocellás ajtón. Jolika a recepciós pultnál ült és sírt. -
Mi a baj Jolikám?
-
Jaj, Tibor… kiégett a villanykörte az alagsorban. Nem találom a pótkulcsokat.
Jolika zokogott. Nem tudta mit tegyen. -
Jolika mi a baj? Mi van ma mindenkivel?
-
Tibor hát nem érti? KIÉGETT A VILLANYKÖRTE!!!
Jolika visított, mint egy vadmalac. Több se kellett futott a liftbe. Mély lélegzetet vett. (Mi a fene van itt?) A lift lassan felkúszott a hatodikra. Az ajtó nehezen nyílt ki. Végignézett a szinten. Temetői csönd, gépelés hangja. Belesett egy-két ajtón. Monitorok előtt szürke arcok, s mindmind gépelnek. Belépett a saját kis irodájába. Semmi változás. Habár… a papírok, amiket tegnap összetűzött, szanaszét hevertek megint az asztalon. A fogasra tette kabátját. (Nincs is rajtam kabát) Nem tett semmit a fogasra. Kinézett az ablakon, a szemközti tűzlépcsőre. Valaki épp lefelé sprintelt, legalább négyesével szedte a lépcsőfokokat. Az utolsó lépcsőfordulónál leugrott az aszfaltra, a bokája nagyot reccsenve fordult ki. A férfi felpattan és elsántikált. (Mi a fene…) Elővette a zöld öntözőkannát, s friss vízzel töltötte meg. A kaktuszhoz lépett, hogy meglocsolja, de az összeaszalódva, kiszáradva, megsárgulva terpeszkedett kicserepesedett földjében. Lerakta a kannát, és megvizsgálta a növényt.( Kiszáradt) Leült a nagytámlás székébe. Megnézte az e-mailjeit. Nem kapott se érdektelent, se érdekeset, se semmit. Hátradőlt a székben, és a tűzőgépet vette a kezébe. ( Vagy én őrültem meg vagy…mindenki). Ránézett a szétszórt papírlapokra. (Tegnap összetűztem őket. Emlékszem!) Fogta a papírokat sorba rendezte, és összetűzte. A tűzőgép kifogyott. Fiókjából elővette a maradék muníciót, megtöltötte a tűzőgépet. Három helyen összetűzte a papírokat, majd egy negyedik helyen is. Ült és eltelt két és fél óra. Ekkor benyitott a szomszéd munkatársa (Seggnyaló). -
Szevasz, Tibikém!
-
Szevasz.
Nézték egymást. (Mit bámul ez a hülye?) A munkatárs lassan elvigyorodott. Fogai véresek voltak. -
Kijössz egy cigire Tibikém?
-
Most nem van még egykét dolgom.
A vigyor lehervadt arcáról, amit egy őrült grimasz váltott fel. -
DEHOGY VAN NEKED DOLGOT TE BAROM!!!...NA GYERE KI AMÍG SZÉPEN MONDOM!
Ordított. (Mit ordít ez a szerencsétlen? ) Kezdett ideges lenni. -
Ne ordíts velem te szarházi, ha nincs kedvem cigizni, akkor nincs kedvem, és most húzzál ki az irodámból!
Az őrült grimasz hirtelen egy kisgyermek megbánó arcává alakult. Elővett egy fogkefét és kefélni kezdte a fogait. A szájából vér folyt olyannyira erősen csinálta.
-
Ne haragudj. Megcsinálom a házi feladatom.
Ezzel kiment. (Mindenki megőrült nem kétség. Csak én vagyok épeszű. De mi a fene történik? Tegnap még minden sablonos, ma meg őrjöngő vadállatok, idegbajos öregemberek, személyiségzavaros munkatársak. Én nem… én nem őrültem meg!) Felállt kinézett az ablakon. Hirtelen kifutott az irodájából egyenesen a lifthez, amivel lement a földszintre, s kifutott az épületből. Jolika még mindig zokogott. Ő csak rohant, rohant, ki akart futni a világból. Akármerre nézett csak őrülteket látott. Futott, ahogy csak bírt, végig a busz vonala mentén, vissza az utcába ahol lakott. A lakás ablakát már messziről látta. Égett a villany. (Nem nem nem. Lekapcsoltam!!!) Fel a lépcsőkön, lefékezett az ajtó előtt. Fel volt törve. Pulzusa az egekbe szökött, s lassan benyitott. Csönd volt. Nesztelenül lopódzott, csak a saját szívverését hallotta. Végignézett a szobán, benézett a nappaliba, a fürdőbe. Nem talált senkit. Megnyugodott. Nem vittek el semmit, nem hiányzott semmi. Bekapcsolta a tévét. Nem volt adás. Zizegő kép, sistergő hangot adott ki. Valamit megpillantott a televízió tetején. Lassan odament és megérintette a tárgyat. Egy piros baseball sapka volt, és benne egy koszos, rózsaszín, fél pár zokni.(Öregember kilökte a feleségét az ablakon, mert az összemosta a fehér zokniját, a piros baseball sapkájával.) Nézte a zoknit, nézte a sapkát. Hallotta a tévé zaját, a sistergő hangot. Egyre hangosabban szólt a zaj, s a szíve közben hangosan ritmusosan dobogott. Szeme kiszáradt, és csak bámulta a zoknit. Sistergő tv, dobogó szív, rózsaszín vérmocskos zokni. A világ lassan elhomályosult, ő összeesett, s beleburkolózott a nagy feketeségbe. Reggel az ágyában ébredt. Az ébresztő kellemesen bizsergette tagjait. Kisétált a tükörhöz megnézte, hogy fest. (Egész tűrhető) Visszasétált az ágyba, megvárta a harmadik ébresztést. Kávét főzött.(Tökéletes). Rémlett neki a tegnappal kapcsolatban egykét dolog de…(Csak sokat ihattam, vagy az egészet csak álmodtam. A sok stressz) Elmosolyodott. Bekapcsolta a tévét. Időjárás jelentés. (Napos időnk lesz) Nyakkendőt kötött a piros csíkos ingéhez, felvette a ködvágót. Egy újabb nagyérdemű nap. Felcsíptette a névkártyát. Marketing menedzser helyettes. Aktatáskát ragadott, és elindult. Gyönyörű nap volt minden simán ment, mindenki normális volt, az emberek kedvesek, Cephalocereus a kaktusz élt és virult. Már biztosan tudta, hogy az a tegnapi nap csak valami rossz álom lehetett. Kényelmesen elhelyezkedett a nagytámlás bőrszékében. A papírok összetűzve a sarokban. (Hol a tűzőgép? Talán a táskában)
Kinyitotta a táskát. Ott volt a tűzőgép. A fémen feketés-vöröses foltok, és ahogy kipróbálta, hogy működik-e alvadt viaszos vér buggyant ki belőle. És volt még valami a táskában. Egy piros baseball sapka és egy vérmocskos rózsaszín zokni. Hallotta a tv sistergését, a saját szívverését a feketeséget. Ült a székben faarccal, s egy véres tűzőgéppel. Fodor befejezte aznapi teendőjét, s alig várta, hogy délután meglátogassa kedvenc titkárnőjét. Gondolta átmegy kicsit jó pofizni Tibihez. Még a végén elfelejti, amit a hó végi jelentésről megbeszéltek. Emlékeztetnie kell, mert mostanában nincs volt túl jó színben, nem ártana felfrissíteni az emlékeit. Felállt felkapta a zakóját és bekopogott a szomszéd irodába majd benyitott: -
Szevasz Tib…
Nem tudta folytatni. Tibi a székében ült, kiakadt szemekkel, szájából véres nyál csordogált, a fején pedig egy idétlen piros baseball sapka. Kezében egy véres tűzőgép, amivel a másik kezét tűzdelte bele a szék karfájába. Fodor segítségért kiáltott, de alig hallotta a saját hangját. A boncolási eredmény szerint a halál oka fulladás. Egy véres, rózsaszín zokni akadt a torkán.
