Szűcs Bertalan Fogvájó Dr. Straghauzer fúrót vett elő. -
Kérem, tátsa ki a száját!
Lefertőtlenítette a fúrófejet, és mosolyogva megtörölgette vastag, fekete keretes szemüvegét. -
Doktorúr… kaphatok érzéstelenítőt?
Dr. Straghauzer kivillantotta rémisztően szabályos fogsorát. -
Hát persze. Ahogy kívánja, ahogy a paciens kívánja!
Fogta az injekciós tűt és beledöfte a paciens szemébe. Az felvisított, s fel akart ugrani, de Dr. Straghauzer torkon ragadta, és visszanyomta a fogorvosi székbe. -
Maradjon, kérem, maradjon, most már nem fog fájni egy kis fogfúrás!
Beindította a fúrót, és tövig nyomta az egyik fogba. Fúrta, amíg fröcsögni nem kezdett a vér, majd tovább fúrt az íny alá, bele az arccsontba. És közben rémisztően szabályos fogsorát csikorgatta. A körzeti rendőr főkapitányságon Madler felügyelő épp egy aktát vizslatott homályos irodájában. A redőnyön vékony fénynyalábokként sütött be a perzselő nap fénye. Társa Dodler a szemközti asztalnál ült, és épp egy vastag kubaira gyújtott rá. A tűz megvilágította vastag ajkait, és majdhogynem fekete bőrét. -
Semmi hír a keleti partról?
Dodler kifújta a füstöt és szólt. -
Semmi. Minden csöndes. Nem találják sehol.
Madler egy ceruzát pörgetett ujjai között. -
19 áldozat, két túlélő, az egyik kómában, a másik a zárt osztályon. Brutális sorozatgyilkosság. Állandóan mozgásban van. Nem hagy nyomot csak a védjegyét a szemgolyóba szúrt injekciós tűt.
-
Hát nem szívesen mennék most fogorvoshoz.
Madler lerakta a ceruzát és a gondolataiba merült. Ekkor berontott az irodába Jolent a kerületi titkosszolgálat újonca. -
Kaptunk egy fülest a nyugati partról. Megegyezik a személyleírás.
Mrs.Heldfield fél hétkor kelt. Sajgó nyomást érzett az arcában, majd ez átalakult éles fájdalommá. A tükörbe nézve vette észre, hogy fel van dagadva az alsó állkapcsa. Megnézte a fogait, és nem tárult elé túlságosan szép látvány. Az egyik foga igen rossz állapotban volt, s ha hozzáért élesen belenyilallt a fájdalom. Már egy hete fájdogált, de persze az utolsó pillanatra hagyta, amikor már muszáj volt kezdeni vele valamit. Jeget vett ki a fagyasztóból és az arcára helyezte. Utálta a fogorvosokat már gyerekkorában is rémálmai voltak tőlük. Belenézett a reggeli újságba, s megragadta egy hirdetés. „Magán fogorvos rendel. Évtizedes szakmai múlt, és a Dvold Pharmacy kitüntetett vezetője, szolgálatára. Ha gondja akadt fogaival, vagy csak épp tökéletesen csillogó mosolyt szeretne, hívja Dr. Strengeuztert: 324-543-2344” Egy magán fogorvos biztosan kedvesebben bánik az emberrel, mint egy mezei fog kapargató. Egészen bizalomgerjesztő hirdetés volt. Felvette a kagylót és tárcsázott. -
Halló én Doktor Strog… Strengoz… Stregeztert keresem!
-
Szép napot hölgyem Dr. Strengeuzter vagyok. Miben állhatok rendelkezésére?
-
Az egyik fogam nagyon fáj… már előbb kellett volna jönnöm, de tudja, hogy van erőltetett nevetés - azt hiszem, ki kellene húzni, vagy betömni, vagy nem is tudom…
-
Értem hölgyem, kérem, fáradjon be a rendelőmbe ma délután, és megnézzük a problémát, rendben? Rendben hölgyem?
-
Igen köszönöm… de hol van a rendelője? Nincs a hirdetésbe beleírva.
-
Ó igen, igen azt sajnos elrontották az újságnál… Jöjjön a XII. utca sarkára, és forduljon balra, és ott meg fog látni egy piros társasházat. Ott nyomja meg a 6-os kapucsengőt. Megjegyezte?
-
Igen, azt hiszem. Akkor, viszlát, délután!
-
Várom hölgyem, nagyon várom!
Lerakta a kagylót. 11 óra volt. Összeszedte magát hagyott egy cetlit a férjének: „Fogorvoshoz mentem este jövök. Szeretlek!” Délre kész lett mindennel, kivett egy újabb adag jeget a hűtőből, belerakta egy átlátszó szatyorba, és az arcára nyomta. Egyre jobban fájt, de a jég enyhítette valamelyest. A férje szolgálati fegyverét pillantotta meg az éjjeliszekrényen. Megint otthon felejtette. Útközbe bevihetné neki. Berakta a retiküljébe és elindult.
Madler a kocsijában ült. Padlógázzal hajtott. Az információ szerint, a személyleírás alapján beazonosították, közismert nevén a Fogvájót. Az eredeti nevét nem lehetett tudni. A két élő áldozat valamelyest le tudta írni, hogy néz ki, de még hiányosságok bőven akadtak, de így is minden fülesre ugrottak. Két oldalt ősz fülre lógó haj, középen kopasz, nagy csontos orr, és körszakáll. És persze a nagy fekete keretes szemüveg. Sok mindenkire ráillet a személyleírás, de ha el akarják kapni, ezt az őrültet mindenkire rá kell szállniuk, aki valamennyire is hasonlít. -
A fenébe, már megint otthon hagytam a fegyverem.
-
Mondtam, hogy vegyél már egy rendes tokot neki.
Dodler rágyújtott egy cigarettára és nagyokat szívott belőle. -
A következő a XII. Mindjárt ott vagyunk.
Madler tövig nyomta a gázt és befarolva a sarkon megállt. Kiszállt a kocsiból és körülnézett. -
Mit mondtak melyik ház az?
-
Az a piros ott. Kukkantsunk be.
Dodler elővette a szolgálati fegyverét és a ház felé indultak.
Mrs. Heldfield megnyomta a hatos kapucsengőt. -
Halló itt Mrs. Held…
-
Jöjjön be hölgyem, jöjjön csak - felelt egy hang.
Az ajtó berregve kinyílt és ő belépett. Felment a lépcsőn, majd bizonytalanul a lépcsőfordulónál tovább ment. -
Jöjjön, csak jöjjön, még egy emelet!
Felment még egy emeletet, ahol a folyosó végén egy nyitott ajtóban egy ötven év körüli férfi állt. Enyhén kopaszodott oldalt a haját hátrafésülte. Nagy csontos orrán egy vastag fekete keretes szemüveg ült. Kedvesen mosolygott, túlságosan is rendezett fogsorával. -
Jöjjön, jöjjön, nem kell megrémülni hölgyem!
Kezet nyújtott és köszönt. -
Jó napot Mrs. Heldfield vagyok.
-
Örvendek kisasszony én Dr. Strengeuzter. Fáradjon beljebb!
A vigyorgása egyre feszültebbé tette. Mintha egy sor márványkavics lenne a foga helyére ültetve. Kabátját lesegítette a doktor és egy fémszínű fogasra akasztotta. -
Kerüljön beljebb kisasszony! Ott abban a székben kellene helyet foglalnia!
Nagy fogorvosi szék volt, zöld kárpittal. Fölötte egy erős fényű lámpa. Egy kis fém szekrényen szikék, tükrök, fúrófejek, mindenféle visszataszító eszköz. A falakon tájképek és kitüntetések. Feszengve beleült a székbe, és várta a fejleményeket. -
Nos, hölgyem lássuk azt a rossz fogat. Azt a csúnya rossz fogat.
Kitátotta a száját az pedig belemászott egy kis tükörrel, és valami piszkavassal. -
No lám, no lám itt fúrásra lesz szükség.
-
Ninc máh lehetőhég? – kérdezte miközben a doktor a tükörrel nyomta félre a nyelvét.
-
Sajnálom, ezt itt mindenképp ki kell fúrni és betömni. Igen kifúrni és betömni.
Hirtelen rossz előérzete támadt. El akart menni innen. Hányingerrel küszködött, ahogy ránézett erre az őrült vigyorra és ez a kéjes tekintet. Nem mellesleg a szájában is undorító ízeket érzett ez után a tükrözgetés után. -
Lehet, hogy inkább máskor visszajö…
-
Nem, nem hölgyem sajnálom, de ez lehetetlen. Kifúrni és betömni… vagy legalábbis kifúrni!
Az őrült vigyor még feljebb mászott, a fogak csikorogtak, és szörnyű szörcsögés tört fel torkából. -
Kérem, hagyjon elmenni…
Megpróbált felülni, de a doktor erőteljesen visszanyomta a székbe. -
Nem, nem hölgyem, most fúrunk szépen egy jó nagy lyukat a fogába aztán tovább, és tovább, és TOVÁBB..!
A doktor katartikus állapotban ordított, majd suttogni kezdett és lihegve a füléhez dugta arcát. -
Kér érzéstelenítőt?
Madler megnézte, hogy nyitva van-e a kapu. Zárva volt. Megpróbálta berúgni, de nem engedett. Dodler félreállította. -
Ezt bízd ide.
Hátrált egy kicsit majd lendületből berúgta az ajtót, úgy hogy annak kiszakadt az egész zárszerkezete. Madler elismerően biccentett, majd bementek. Lassan lopakodva. Madler ment elől Dodler hátulról fedezte. Az első emeleten egy öreg házaspár lakott, akik a házfelügyelők voltak. -
Ki bérelt itt lakást mostanában?
-
Ó egy kedves fogorvos a másodikon. Nagyon jólelkű fiatalember!
-
Ez lesz az – mondta Madler
Felfutottak a másodikra. A folyosó végén, egy nagy fehér ajtó. Odamentek halkan és füleltek. -
….most fúrunk szépen egy jó nagy lyukat a fogába aztán tovább és tovább és TOVÁBB…!
Több se kellett, Madler félreállt, és biccentett Dodlernek. Az megint hátrált és recsegve berúgta az ajtót. Dodler elöl a fegyverrel, Madler mögötte. Egy kopaszodó férfi, vastag szemüvegben, egy fecskendőt tartott a kezében. Mikor berobbantak Madlerék már épp le akart vele sújtani a jobb szemgolyóba, ám váratlan vendégei megzavarták. Vicsorgó arccal fordult feléjük, s hirtelen megfogta áldozata nyakát, és maga elé állította pajzsként. -
Tegye le azt a fecskendőt! – ordított Dodler.
Madler mögötte állt és akkor meglátta. Felesége egy őrült sorozatgyilkos kezében, dermedten állt, és rá nézett. Vajon mi lett volna, ha egy perccel később érkeznek? Nem akart belegondolni. Most meg kellett valahogy mentenie. -
Tedd le a fegyvert nigger, vagy ezt a tűt szépen beleszúrom a kedves hölgybe! TEDD LE!!!
Dodler ránézett társára, aki jelzett neki, hogy tegye le. A felesége volt ott nem kockáztathatott. Dodler a padlóra ejtette a pisztolyt. -
Jó, jó, most pedig eljátszadozunk egy kicsit… IDE MINDKETTEN!
Lassan oda sétáltak a székhez. -
Térdre patkányok!
Letérdeltek. Madler ránézett a feleségére. A szemét kereste, de az mindig félrenézett. Valamit jelzett. A retikül. Odapillantott és látta a megcsillanó fényt, a szolgálati fegyverén. Ránézett a feleségére, és biccentett. Gyorsan zajlott minden. Ő a retikülért ugrott, ami a szék mögött volt, kikapta a fegyvert belőle, közben a felesége teljes erejével ágyékon könyökölte a doktort. A doktor megroggyant, de nem soká időzött, rögtön felpattant és Madlerre vetette magát. A pisztoly elsült, de csak a lámpát találta el. Küzdöttek a fegyverért közben Dodler is feleszmélt, de nem tudni, hogy a doktor belevágta a tűt a nyakába. A vér spriccelt és Dodler összezuhant. Küzdöttek a fegyverért, ami többször is elsült közben. Végül Madlernél kötött ki, aki rögtön a doktorra fogta, és meghúzta a ravaszt. A pisztoly nem sült el. Kifogyott. A doktor elvigyorodott, lekapott egy szikét az asztalról, és Madlerre ugrott vele. Madler
szerencsésen kitért az útjából, így csak a vállába vágott bele. A doktor túl nagy lendülettel vetette rá magát, és megbotlott a retikülben. Beleütközött a szemközti falba majd lassan lecsúszott vastag vércsíkot festve a hófehér festésre. Oly szerencsétlenül esett, hogy a szike beleállt a szemébe, és egészen az agyáig hatolt. Madler a feleségéhez rohant, aki a karjába zuhant, és elsírta magát. Dodler nyakából folyt a vér, de eszméleténél volt és a kezét odatapasztotta. Madler ránézett és biccentett. Madler ott a vérmocskos fogorvosi szék mellett, karjában a zokogó feleségével elgondolkozott. Mily kiszámíthatatlan a sors. Mi lett volna, ha egy perccel később érkeznek? Már sosem tudják meg.
