SZAKMAI VITAANYAG a 2013. április 29-i kollégiumi ülésre
1.) Vagylagos, vagy eshetőleges kereseti (viszontkereseti) kérelem esetén a hatásköri és illetékességi szabályok alkalmazása abban az esetben, ha az egyes kereseti kérelmek nem ugyanazon bíróság hatáskörébe, vagy illetékességébe tartoznak. A Legfelsőbb Bíróságnak (Kúria) az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről rendelkező 2/2010. (VI. 28.) PK véleménye részletesen foglalkozik azzal a jogi problémával, hogy vagylagos, vagy eshetőleges kereseti kérelem esetében a hatásköri és illetékességi szabályok vizsgálata körében hogyan kell eljárni a bíróságoknak (PK vélemény 3.b. pont), utalva arra is, hogy „látszólagos keresethalmazat esetében a felperes vagylagos, vagy eshetőleges kereseti kérelmeket ad elő. Mindkét esetben az előterjesztett kérelmek valamelyikének teljesítését kéri. Eshetőleges kereseti kérelmek esetében a felperes meghatározza a kérelmei vizsgálatának kért sorrendjét is. A PK vélemény 3.b.) pontjához fűzött indokolás kiemeli, hogy a korábbi bírói gyakorlat szerint, ha a felperes által előadott kereseti kérelmek valamelyikének elbírálása a megyei bíróság hatáskörébe tartozott, a keresetlevelet e bírósághoz kellett áttenni, függetlenül attól, hogy az elsődlegesen előterjesztett kereseti kérelem vonatkozásában a helyi bíróság hatásköre állott fenn. Ez a gyakorlat az eltelt években – elsősorban célszerűségi okokból – jelentősen megváltozott. Így ha az elsődleges kereseti kérelem alapján a bíróságnak fennáll a hatásköre és illetékessége, nincs jelentősége annak, hogy esetleg a további kereseti kérelmek között szerepel olyan, amelyre nézve a bíróság hatásköre vagy illetékessége nem állapítható meg. Ha a bíróság olyan kereseti kérelem vizsgálatához jut el, amelyet a törvény valamely más bíróság hatáskörébe, illetve kizárólagos illetékessége alá utal, akkor a már elbírált kérelmekről részítéletet kell hoznia és a soron következő kérelemre tekintettel a keresetlevél áttételéről kell határoznia. Látszólagos keresethalmazat esetén egyébként részítélet nem hozható. A PK vélemény 3.b.) pontjához fűzött indokolás utolsó mondatára tekintettel a fenti „lépcsőzetes vizsgálat” abban az esetben, ha a felperes által vagylagosan vagy eshetőlegesen előterjesztett kereseti kérelmek látszólagos keresethalmazatot jelentenek, a részítélet hozatalának kizártsága folytán nem alkalmazható. A részítélet „tilalmára” vonatkozó megállapítás összhangban van az e körben kialakult bírósági gyakorlattal (BDT 2007/1679., Kúria Pfv.VI.21.586/1998., Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.652/2006/9.). E határozatok a Pp. 213. § (2) bekezdésében meghatározott
- 2 -
részítélet fogalmából indulnak ki, amely rendelkezésnek a látszólagos keresethalmazat azért nem felel meg, mert az ilyen formában előterjesztett kereseti kérelmek esetén a keresetek ugyanazon tárgyra irányulnak, amelyet még az a tény sem érinthet, ha az előterjesztett jogalapok eltérőek, mert az érvényesített jogcímek egymástól függetlenek ugyan, ugyanakkor egymást kizárják. A felperes látszólagos keresethalmazatban álló kereseti kérelmei esetén a bíróságnak egy elbírálandó keresetről kell döntenie, nincs a keresetnek olyan része, amely önállóan elbírálható lenne. Az utóbbi időben gyakran előfordul, hogy a felperes a járásbíróságon elsődleges kereseti kérelmében a devizahitel tárgyában kötött szerződés érvénytelenségének a megállapítását kérte, e kereseti kérelem elbírálására a pertárgy értéket figyelembe véve a járásbíróság rendelkezett hatáskörrel és illetékességgel. Másodlagos kereseti kérelmet e szerződés egyes szerződési rendelkezésének érvénytelenségre, mint tisztességtelen szerződési feltétel(ek) érvénytelenségére hivatkozással terjesztette elő, ennek elbírálása a Pp. 23. § (1) bekezdés k) pontja alapján a törvényszék hatáskörébe tartozik. Ez a jogi probléma merül fel akkor is, ha a felperes elsődleges kereseti kérelmét a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésre hivatkozással terjeszti elő, míg másodlagosan a Ctv. 40. § (1) bekezdése szerinti megtámadási okot jelöl meg, amely kérelem elbírálására a Cstv. 6. § (1) bekezdése szerinti törvényszéknek van hatásköre és kizárólagos illetékessége, míg a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti kereseti kérelemnél a hatáskör a pertárgy értékétől függ, ugyanakkor a PK. vélemény 6.a) pontja alapján elsődlegesen a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti semmisségi ok vizsgálandó (akkor is, ha a felperes nem ezt a sorrendet jelöli meg. Eltérő a bíróságok joggyakorlata akkor, ha látszólagos keresethalmazat esetén a részítélet kizártsága miatt, ha a felperes által előadott kereseti kérelmek valamelyikének elbírálása nem az eljáró bíróság hatáskörébe, vagy illetékességébe tartozik, hogyan járnak el az elsőfokú bíróságok. Van olyan álláspont, amely szerint ilyen esetben továbbra is irányadó a korábbi bírói gyakorlat, és a keresetlevelet ahhoz a törvényszékhez kell áttenni, amely kizárólagos illetékességgel, vagy hatáskörrel rendelkezik akkor is, ha az elsődlegesen előterjesztett kereseti kérelemre a járásbíróság hatásköre áll fenn. Arra hivatkoznak, hogy mivel a látszólagos keresethalmazat következményeként az elsődleges és másodlagos kereseti kérelmek vizsgálatát, tárgyalását és elbírálását nem
- 3 -
lehet szétválasztani, a Pp. 129. § (1) bekezdése alapján valamennyi kérelmet kell elbírálás végett a törvényszékhez áttenni. Ellenkező jogértelmezés oda vezetne, hogy amennyiben az elsőfokú bíróságként eljáró járásbíróság a felperes kereseti kérelmét alaposnak találná és a másodfokú bíróság e jogi okfejtést nem osztaná, a részítélet kizártsága folytán a hatályon kívül helyező végzésben a másodlagos kereseti kérelemre előírt hatásköri, illetékességi szabályok szerinti iránymutatást kellene adnia, a másodlagos kereseti kérelem felől nem dönthetne másodfokú bíróságként, mert annak elbírálására elsőfokú bíróságként van hatásköre a törvényszéknek. Míg ha a járásbíróság az elsődleges kereseti kérelmet nem találná alaposnak, részítéletet kellene hozni és ezzel egyidejűleg dönteni az áttételről, ez az „eljárás” a már kifejtett indokok miatt látszólagos keresethalmazat esetén a Pp. alapján nem alkalmazható. E jogértelmezést pergazdasági szempontok is indokolhatják, ellenkező esetben ugyanis a felperesnek a másodlagos kereseti kérelme tárgyában - ha csak az kerülne áttételre a törvényszéken is meg kellene fizetnie a peres eljárás illetékét. A másik vélemény szerint semmi nem indokolja, hogy látszólagos keresethalmazat esetén a felperes által előadott valamennyi kereseti kérelem áttételre kerüljön. A felperes jogosult meghatározni a kérelmei vizsgálatának kért sorrendjét, ez azonban nem jelenti azt, hogyha olyan kereseti kérelmet jelöl meg másodlagosan, amelynek elbírálására az elsődleges kereseti kérelem tárgyában eljáró bíróság nem rendelkezik hatáskörrel, a felperes akarata ellenére valamennyi kereseti kérelmét át kellene tenni. Amennyiben ilyen kereseti kérelem kerül eshetőlegesen vagy vagylagosan előterjesztésre, kizárólag e kérelem tekintetében kell rendelkezni az áttételről, ha az eljáró bíróság észlelte hatásköre és illetékessége hiányát. A felperes jogosult eldönteni, hogy kérelmei vizsgálatának eredetileg kért sorrendjét fenntartja-e, és a járásbíróságon, vagy a törvényszéken kéri-e a per tárgyalásának a felfüggesztését az elsődlegesen fenntartott kereseti kérelme jogerős elbírálásáig.
Javaslat: a) Látszólagos keresethalmazat esetén, ha a felperes által előadott vagylagos, vagy eshetőleges elsődleges kereseti kérelem a Pp. 23. § (1) bekezdése alapján nem a törvényszék hatáskörébe tartozik, azonban a másodlagos kereseti kérelem elbírálására a törvényszéknek van hatásköre, mivel az elsődleges és másodlagos kereseti kérelmek vizsgálatát, tárgyalását és elbírálását nem lehet szétválasztani - ezért részítélet sem hozható - a Pp. 129. § (1) bekezdése alapján valamennyi kereseti kérelmet kell a
- 4 -
hatáskörrel és illetékességgel rendelkező törvényszékhez áttenni. A felperes látszólagos keresethalmazatban álló kereseti kérelmei esetén a bíróságnak ugyanis egy elbírálandó keresetről kell döntenie, nincs a keresetnek olyan része, amely önállóan elbírálható lenne. Ellenkező jogértelmezés esetén a felperesnek a másodlagos kereseti kérelme tárgyában a törvényszéken is meg kellene fizetnie a peres eljárás illetékét, ezért ezt a jogértelmezést pergazdaságossági szempontból is indokolják.
b) Látszólagos keresethalmazat esetén ha a járásbíróság észleli, hogy olyan vagylagos, vagy eshetőleges kereseti kérelem került előterjesztésre, amelynek az elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik, a Pp. 129. § (1) bekezdésében foglaltakat kizárólag e kereseti kérelem tekintetében kell alkalmaznia. A Pp-ben nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely alapján ilyen esetben valamennyi kérelem – azon kereseti kérelmek tekintetében is, amelyekre a hatásköre és illetékessége fennáll – áttételéről rendelkezhetne. Eshetőleges kereseti kérelmek esetében a felperes jogosult meghatározni kérelmei vizsgálatának kért sorrendjét, ezt nem zárja ki az sem, ha az áttételt követően az egyes eshetőleges kereseti kérelmek felől más bíróság dönt.
2.) A kényszertörlési eljárás és a kérelemre indult felszámolási eljárás kapcsolata A 2011. évi CXCVII. törvény (a továbbiakban: Módtv.) módosította a 2006. évi V. törvénynek (Ctv.) a cégek megszüntetésével kapcsolatos egyes rendelkezéseit is, és a kényszer-végelszámolás jogintézményének megszüntetésével egyidejűleg bevezetett helyette egy másik, az állam számára látszólag kevésbé költséges megszüntetési eljárást, a kényszertörlési eljárást, amelyet bár nem a különleges törvényességi felügyeleti eljárások körében helyezett el, azonban a kényszertörlési eljárás megindításának elrendelésére okot adó eseteket (Ctv. 116. § (1) bekezdés a)-d) pontja) megvizsgálva kitűnik , hogy a kényszertörlési eljárás a nevéből is következően akkor kerül elrendelésre, ha a cégbíróság valamilyen „mulasztást”, vagy törvénysértést észlel. A kényszertörlési eljárás és a fizetésképtelenség megállapítása tárgyában folyamatban lévő eljárások viszonyáról a Ctv. 116. § (2) bekezdése annyit tartalmaz, hogy nincs helye kényszertörlési eljárás elrendelésének a cég fizetésképtelenségét megállapító végzés meghozatalát követően. E rendelkezés szerint látszólag a felszámolási eljárás
- 5 -
élvez elsődlegességet, azonban sem a Ctv., sem a Cstv. nem rendezi azt a kérdést, hogyha párhuzamosan folyik a két eljárás (például a felszámolási kérelem korábban érkezett, de még nem került meghozatalra a végzés), a felszámolási eljárást a kényszertörlési eljárás megindítása miatt meg kell-e szüntetni, hogyan viszonyul egymáshoz ebben az esetben a két eljárás. A Ctv. a kényszertörlési eljárás megszüntetése tárgyában írt rendelkezései ellentmondást is tartalmaznak. A Ctv. 116. § (4) bekezdése szerint a cégbíróság nem dönthet a kényszertörlési eljárás megszüntetéséről. E rendelkezésből az következne, hogyha a kényszertörlési eljárás elrendelésére a fizetésképtelenséget megállapító végzés közzétételét megelőzően sor került, a felszámolási eljárás jogerős elrendelését követően sem dönthet a cégbíróság a kényszertörlési eljárás megszüntetéséről. Ezzel szemben a Ctv. 118. § (5) bekezdése alapján, ha az a), b), c) pontokban foglaltak fennállnak, a cégbíróság a kényszertörlési eljárást megszünteti és kezdeményezi a cég ellen a felszámolási eljárás megindítását. A Ctv. 116. § (4) bekezdése, illetve 118. § (5) bekezdésének a kényszertörlési eljárás megszüntetésére vonatkozó rendelkezései értelmezhetőek lennének úgy is (ez az értelmezés vezethető le az eljárási szabályokból is), hogy csak a cég kérelmére nem dönthet a cégbíróság a kényszertörlési eljárás megszüntetéséről, erre azonban hivatalból sor kerülhet. A kényszertörlési eljárás szabályainak bevezetésével egyidejűleg e tekintetben a Cstv. nem került módosításra, a kényszertörlési eljárás „ténye” nem akadálya a hitelező (vagy az adós) kérelmére indult eljárásban a fizetésképtelenség megállapításának és az adós felszámolása elrendelésének. A hiányos jogi szabályozás miatt szükségesnek tartom, hogy a kollégium véleményt nyilvánítson abban a kérdésben, hogy a kényszertörlés alatt álló céggel szemben kezdeményezhető-e felszámolási eljárás és ha igen, a felszámolási eljárás közzétételét követően a kényszertörlési eljárásnak mi a „sorsa”. Ha a kérdésre adott válasz igen, abban a kérdésben is szükséges állást foglalni, hogy a Ctv. 116. § (5) bekezdésének azon rendelkezése, hogyha a kényszertörlési eljárás során felszámolási eljárást kell kezdeményezni, a felszámolás során egyezség kötésnek nincs helye és a felszámolási eljárás az adós cég teljesítésére tekintettel nem szüntethető meg, kérelemre és nem hivatalból elrendelt felszámolási eljárásokban is alkalmazandó-e, vagy ez a rendelkezés kizárólag a cégbíróság által a Ctv. 118. § (1) bekezdése és
- 6 -
Cstv. 22. § (1) bekezdés c) pontja alapján kezdeményezett felszámolási eljárásokban alkalmazható. A kérdésre adott válasznál azt sem árt figyelembe venni, hogy bár a kényszertörlési eljárás szabályaiba a kényszer-végelszámolás egyes rendelkezéseit átemelték, azonban ebben az eljárásban előfordulhat, hogy vezető tisztségviselő hiányában ezt az eljárást „levezénylő”, a cég vagyoni viszonyainak alapos rendezését biztosító személyt (amilyen korábban a kényszer-végelszámoló volt, vagy felszámolási eljárásban a felszámoló lenne) akkor sem nem rendel ki a cégbíróság, ha nincs vezető tisztségviselője a cégnek (például meghalt, lejárt a jogviszonya stb.) mivel ilyen kötelezettsége nincs. A Ctv. a cégbíróság egyes feladatait is vitatható módon határozza meg a kényszertörlési eljárásban (ilyen például a Ctv. 118. § (5) bekezdés b) pontja szerinti rendelkezés, ugyanakkor honnan tudja azt a cégbíróság, hogy a cégnek valószínűsíthetően fedezetelvonó ügylet miatt nincs vagyona, milyen értéket képvisel az ingatlan-nyilvántartásban nyilvántartott ingatlan, vagy a járműnyilvántartásban szereplő gépjármű, amelyről még azt sem tudja, hogy fellelhető-e); ezek a szabályok kétségessé teszi a felszámolási költségre nem elegendő vagyon esetén ezen eljárások lefolytatását. Megjegyzem, hogy a 2012. március 1. napja előtt hatályos megszüntetési eljárás – amelynek egyes rendelkezései a kényszertörlési eljárás szabályai közé kerültek beépítésre – is a felszámolási eljárásnak biztosított prioritást a megszüntetési eljárás folyamatban léte alatt.
Javaslat: a) A Ctv. ellentmondásos, míg a Cstv. hiányos eljárási szabályai nem eredményezhetik, hogy a kényszertörlési eljárás Ctv. 116 § (3)-(4) bekezdésében foglalt rendelkezéseit akként értelmezzük, hogy a bíróság a Cstv. 27. § (2) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén az adós fizetésképtelenségét ne állapíthatná meg és rendelhetné el a felszámolását akkor is, ha a felszámolás közzétételét megelőzően az adós kényszertörlési eljárásának megindítását rendelte el a cégbíróság a Ctv. 116. § (1) bekezdése alaján. Ez a jogértelmezés alkalmazandó akkor is, ha a kényszertörlési eljárás alatt kezdeményezik az adós felszámolási eljárását.
- 7 -
A hitelezők és az adós érdekét is az szolgálja, ha olyan eljárásban kerül sor az adós megszüntetésére, amelynek során nemcsak lehetősége, hanem kötelezettsége is a felszámolónak a Cstv. 48. § (1) bekezdése alapján az adós követeléseinek behajtása, igényeinek az érvényesítése és vagyonának az értékesítése a felszámolási eljárást lefolytató bíróság „felügyelete” (kontrollja) mellett. A fenti okok miatt a kényszertörlési eljárás megindítása után is a felszámolási eljárás élvez „prioritást”, ha közzétételre kerül. Ezért ha a cégbíróságnak tudomására jut, hogy a kényszertörlési eljárás megindítását követően közzétételre került az adós felszámolási eljárása, a Ctv. 118. § (5) bekezdésében szabályozott esethez „hasonlóan” a kényszertörlési eljárást meg kell szüntetnie, mivel párhuzamosan nem folyhat két, a cég megszüntetésére irányuló eljárás. Ebben az esetben akkor sem kell kezdeményeznie a cég ellen a felszámolási eljárás megindítását, ha a Ctv. 118. § (5) bekezdése szerinti ok jut a tudomására. A kényszertörlési eljárás szankciós jellegéből következik, hogy a Ctv. 116. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések (a felszámolás során egyezségkötésnek nincs helye és a felszámolási eljárás az adós cég teljesítésére tekintettel nem szüntethető meg) abban az esetben is alkalmazandóak, ha a törvényszék nem a Cstv. 22. § (1) bekezdés c) pontja alapján a cégbíróság értesítése alapján hivatalból rendelte el a felszámolási eljárást. A Ctv. 116. § (5) bekezdése nem rendelkezik arról, hogy kinek a kezdeményezésére indult felszámolási eljárás esetén kell a korlátozó rendelkezéseket alkalmazni, ezért ezek akkor is irányadóak, ha nem a cégbíróság értesítése alapján állapítja meg a bíróság a fizetésképtelenséget, ha korábban kényszertörlési eljárás alatt állt az adós. Ellenkező jogértelmezés olyan helyzetet teremtene, amely különbségtétel a józan ész szabályaira hivatkozással nem indokolható. A Ctv. 116. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések ugyanis azért kerültek megalkotásra, mert a kényszertörlési eljárás megindítására törvénysértő állapot, vagy ok miatt kerül sor, amelyeket a jogalkotó felszámolási eljárás esetén is szankcionálni kívánt. A felszámolási eljárás a kényszertörlési eljárás után csak az adós megszüntetésével fejeződhet be, ezért a kényszertörlési eljárást nem felfüggeszteni, hanem megszüntetnie kell a cégbíróságnak. A Ctv. 116. § (5) bekezdésének kizáró rendelkezése miatt ugyanis a felszámolás során egyezségkötésnek nincs helye, és a felszámolási eljárás az adós cég teljesítésére tekintettel nem szüntethető meg, ezért az csak az adós megszüntetésével fejezhető be.
- 8 -
b) A kényszertörlési eljárás és a felszámolási eljárás viszonyát a Ctv. 116. § (2) bekezdése pontosan nem rendezi. A Cstv. kizáró rendelkezése hiányában lehetőség van arra, hogy a kényszertörlési eljárás megindítását követően a hitelező, vagy a felszámolási kérelem előterjesztésére jogosult más személy – ha annak törvényi feltételei fennállnak – kérje az adós fizetésképtelenségének megállapítását és a felszámolás elrendelését. Abban az esetben, ha a felszámolás megindításának közzétételére a kényszertörlési eljárás alatt kerül sor, a kényszertörlési eljárás felfüggesztésének van helye, mivel a Ctv. 118. § (5) bekezdése csak abban az esetben ad lehetőséget a cégbíróságnak a kényszertörlési eljárás megszüntetésére, ha a cégbíróság kezdeményezi a cég ellen felszámolási eljárás megindítását. A Ctv. 116. § (5) bekezdése kiterjesztően nem értelmezhető, ezért ezekben a felszámolási eljárásokban – mivel nem a cégbíróság értesítése alapján a Ctv. 118. § (1) bekezdése és a Cstv. 22. § (1) bekezdés c) pontja szerint került elrendelésre a felszámolási eljárás – a Ctv. e szabálya nem alkalmazható.
3.) A Cstv. 40. § (1) bekezdés a), b), c) pontjában meghatározott „a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napja” alatt mely időpont értendő abban az esetben, ha a felszámolási eljárást csődeljárás előzte meg, és az adós fizetésképtelenségének megállapítására és a felszámolás elrendelésére hivatalból kerül sor. A csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 1. § (2) bekezdése szerint a csődeljárás olyan eljárás, amelynek során az adós – a csődegyezség megkötése érdekében – fizetési haladékot kap, és csődegyezség megkötésére tesz kísérletet, míg az 1. § (3) bekezdése alapján a felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a Cstv-ben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. A Cstv. II. fejezetében írt rendelkezések szerint az adós által indítandó csődeljárásnak nem feltétele az adós fizetésképtelensége, sőt, ha az adós már a csődeljárás megindításakor fizetésképtelen, a gyakorlati tapasztalatok szerint minden ilyen esetben elrendelésre kerül a felszámolási eljárás. Bár a Cstv. 9. § (3) bekezdése, (3a) bekezdése és a 10. § (5) bekezdése a csődeljárás és felszámolási eljárás egymáshoz való viszonyát szabályozza, nem tartalmaz arra
- 9 -
vonatkozóan rendelkezéseket, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a), b), c) pontjában meghatározott megtámadási okok esetén a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése időpont alatt mely időpont értendő abban az esetben, ha a felszámolási eljárást csődeljárás előzte meg. Arra sem utal, hogy olyan felszámolási eljárás figyelembe vehető lenne, amely például a Cstv. 10. § (5) bekezdése alapján a csődeljárás elrendelése miatt lett soron kívül, hivatalból megszüntetve. Ennek a kérdésnek az eldöntése azért is fontos, mert abban az esetben, ha a csődeljárás alatt nem jött létre az egyezség, vagy az nem felel meg a jogszabályoknak, a Cstv. 21/B. §-a alapján a bíróság a csődeljárást megszünteti, ezt követően a III. fejezet szerinti felszámolási eljárásban az adós fizetésképtelenségét hivatalból állapítja meg (27. § (2) bekezdés e) pontja) és rendeli el az adós felszámolását. Van olyan vélemény, hogy a jogalkotói akarat ellenére az adósok azért kezdeményeznek elenyésző számban csak csődeljárást, mert ha az adós még nem fizetésképtelen, de fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben van, ha a csődeljárás alatt nem sikerül a hitelezőkkel megegyeznie, akkor a felszámolási eljárás elkerülhetetlen, a felszámolás gyakorlatilag „automatikusan” megindul, és ennek a kockázatát nem vállalják. A kérdés eldöntésének abból a szempontból van elsődlegesen jelentősége, hogy mely időponttól kötött szerződések tartoznak a megtámadható szerződések közé: a jogalkotó a Cstv. 40. § (1) bekezdés a), b), c) pontjában a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 5 éven belül, 2 éven belül, illetve 90 napon belül és azt követően kötött szerződéseire terjeszti ki a tárgyi hatályt, ugyanakkor nem határozza meg, hogy ebben az esetben ez alatt az időpont alatt mit kell érteni, és a hitelezők szempontjából sem mindegy, hogy mikor kötött szerződések tartoznak ide. Véleményem szerint a helyzet megnyugtató megoldásához a jogszabály módosítására lenne szükség, annak megtörténtéig azonban szükséges lenne ebben a kérdésben egységes joggyakorlatot kialakítani. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnne, ha ebben az esetben a csődeljárás elrendelése iránti kérelem időpontját azonosítanánk a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtásának időpontjával, mivel egyezség hiányában ez az eljárás a fizetésképtelenség megállapításával és a felszámolási eljárás elrendelésével
- 10 -
folytatódhat csak. Ezen jogértelmezéssel szemben érvként hozható fel, hogy a csődeljárás a fizetésképtelenség megállapítása indított eljárással szemben nem követeli meg a Cstv. 27. § (2) bekezdése szerinti fizetésképtelenséget, az adós általában csak fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben van, ugyanakor a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, enyhébb megítélésű megtámadási ok esetén a 90 napos rövid határidőt azzal indokolják, hogy a kérelem bíróságra történő beérkezésétől visszafelé számított rövid időtartam, azaz a 90 nap az, amikor már fizetésképtelenség közeli helyzetben van az adós, és ezért indokolt e szerződéseket e körbe vonni. Amennyiben ezt a jogértelmezést fogadnánk el, abban az esetben, ha az adós részére engedélyezett moratórium meghosszabbításra kerül (ez a Cstv. 18. § (7) bekezdése alapján a csődeljárás kezdő időpontjától számított 365 nap is lehet) a 90 napos határidő ténylegesen 1 évet meghaladó időtartamúvá is válhatna. A felszámolási eljárás iránti kérelem elbírálására ezzel szemben elvileg elsőfokon a Cstv. 27. § (1) bekezdése alapján 60 napon belül sor kell, hogy kerüljön, ha az adós fellebbezést terjeszt elő, az eljárás időtartama ilyen esetben is meghosszabbodhat. Véleményem szerint a határidő kezdő időpontjának tekinthetnénk azt az időpontot is, amikor már egyértelműen megállapítható, hogy a jogszabály szerinti kötelező egyezség megkötésére nem kerülhet sor, ezért a felszámolási eljárás elkerülhetetlen. Erre sor kerülhet akkor is, ha a Cstv. 10. § (4) bekezdése alapján a 120 napos fizetési haladék meghosszabbítására nem kerül sor, mivel ilyen esetben a bíróság a vagyonfelügyelő értesítése alapján ennek beérkezését követő 5 munkanapon belül hozza meg a 21/B. § szerinti végzést a csődeljárás megszüntetéséről és a fizetési haladéknak a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételi napját követő 2. munkanap 0 óráig történő meghosszabbításáról. Előfordulhat az is, hogy a fizetési haladék időtartama alatt az egyezségi tárgyalás eredménytelen volt, ezt a Cstv. 21/A. § (1) bekezdése alapján az adós gazdálkodó szervezet köteles a bíróságnak bejelenteni a Cstv. 21/B. §-a szerinti jogkövetkezmények (csődeljárás megszüntetése, majd ezt követően a fizetésképtelenség hivatalbóli megállapítása) alkalmazása mellett. Ezekben az esetekben a bejelentés időpontja minősülhetne a megtámadási határidő számítása szempontjából a kérelem kezdő időpontjának. Véleményem szerint ez utóbbi jogértelmezés mellett felhozható az is érvként, hogy a
- 11 -
csődeljárás alatt felszámolás elrendelése iránti kérelem fizetésképtelenségre hivatkozással nem terjeszthető elő (a Cstv. 9. § (3) bekezdése, illetve 10. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján ugyanis a csődeljárás a már folyamatban lévő felszámolási eljárásokkal szemben is prioritást élvez, mivel az elsődleges cél az adós reorganizációja), illetve a Cstv. 13. § (1) bekezdés e) pontja alapján a vagyonfelügyelőt jogosító, illetve kötelező azon rendelkezések, amelyek lehetőséget adnak a vagyonfelügyelő részére egyes jognyilatkozatok, szerződések megtámadására, bár igaz, hogy ez a megtámadási jog nem azonos a Cstv. 40. §-ában szabályozott megtámadási okokkal, de kontrollt jelentenek az adós egyes tevékenysége „felett”. A jogellenes kifizetésekből, illetve jogérvényesítésből származó kifizetések visszakövetelése esetén ugyanis nem maga a jogügylet érvénytelen, amely alapján a kifizetés történt, hanem a jogügylet alapján teljesített szolgáltatás kifizetése válik jogellenessé, ami más jogi helyzetet teremt, mint a Cstv. 40. § (1) bekezdése alapján megállapított érvénytelenség. Megjegyzem, hogy a törvényszéknek az adós felszámolását elektronikus úton közzétett közzétételi végzésében meg kell jelölnie a kérelem bírósághoz történő érkezésének időpontját. Ha a jogszabályt csődeljárás előzte meg, a gyakorlatban a csődeljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedésének időpontját, vagy a felszámolást hivatalból elrendelő végzés dátumát szokták beírni. Felvethető a csődeljárást megszüntető végzés időpontja is, mivel ez „automatikusan” maga után vonja az adós fizetésképtelenségének hivatalbóli megállapítását, bár nem sok érv szólhatna e mellett.
Javaslat: a) A Cstv. 40. § (1) bekezdés a), b), c) pontjában meghatározott, a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napja alatt, ha a felszámolási eljárást csődeljárás előzte meg, a csődeljárás elrendelésének az időpontja értendő. Abban az esetben ugyanis, ha a csődeljárás során egyezség megkötésére nem kerül sor, a bíróságnak az adós által korábban előterjesztett csődkérelem alapján a felszámolási eljárást a Cstv. 21/B. §-a alapján hivatalból kell elrendelnie. Bár a csődeljárás elrendelésének nem feltétele a fizetésképtelenség fennállta, illetve annak bizonyítása szemben a Cstv. 27. § (2) bekezdésében meghatározott pénzforgalmi szemléletű fizetésképtelenségi okokkal, a Cstv. 21/B. §-ának szabályai - „csődeljárás
- 12 -
visszafordíthatatlansága”, ha nem kerül sor egyezségkötésre – azzal járnak, hogy ilyen esetben a törvényszék által hozott, a csődeljárás elrendeléséről rendelkező végzés időpontja vehető figyelembe, mivel megalapozott volt az adós csődeljárás elrendelése iránti kérelme. b) A Cstv. 40. § (1) bekezdés a), b), c) pontjában meghatározott, a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napja alatt, ha a felszámolási eljárást csődeljárás előzte meg, az az időpont értendő, amikor akár a vagyonfelügyelő, akár az adós volt vezető tisztségviselője bejelenti, hogy a fizetési haladék, vagy a meghosszabbított fizetési haladék alatt az egyezség nem jött létre, vagy a jogszabályokban foglaltaknak nem felel meg, ezért a törvényszéknek Cstv. 21/B. §-a alapján a csődeljárást meg kell szüntetnie, majd ezt követően a III. fejezet szerinti felszámolási eljárásban az adós fizetésképtelenségét hivatalból meg kell állapítania. A csődeljárás iránti kérelem, vagy a csődeljárás elrendelésének időpontja nem azonosíthat a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelemmel. Bár a Cstv. 13. § (2) bekezdés e) pontjában a vagyonfelügyelő részére lehetővé tett jognyilatkozatok, vagy szerződések megtámadásának joga különbözik a Cstv. 40. § (1) bekezdésében meghatározott megtámadási okokkal, mivel a csődeljárásban a vagyonfelügyelő kirendelése kötelező, a csődeljárás egy olyan létszakasza a cégnek, amely a vagyonfelügyelő által is kontrollált, illetve a Cstv. 27. § (2) bekezdése szerinti fizetésképtelenségét sem vizsgálja a bíróság (általában a fenyegető fizetésképtelenség áll csak fenn) és amely időszak alatt az adóssal szemben fizetésképtelenségre hivatkozással felszámolási kérelem sem terjeszthető elő, ezért a csődeljárás a már folyamatban lévő felszámolási eljárásokkal szemben is prioritást élvez. A fizetésképtelenség megállapításához szüksége, a Cstv. 27. § (2) bekezdésében szabályzott fizetésképtelenséghez hasonló helyzet csődeljárás esetében akkor következik be, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy az adós egyezségi tárgyalása nem vezetett eredményre, vagy egyéb, a csődeljárást megszüntető ok következett be. Ellenkező jogértelmezés esetén a peres bíróságnak annak megállapításához, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a), b), c) pontjában meghatározott szerződések megtámadására sor kerülhet-e és a fizetésképtelenség iránti kérelem beérkezésétől számított határidők alkalmazhatóak-e külön bizonyítást kellene arra is lefolytatnia, hogy a csődeljárás alatt az adós fizetésképtelenségének a Cstv. 27. § (2) bekezdésében meghatározott feltételei fennállnak-e, és mely időponttól kezdődően. Ilyen kötelezettsége a törvényszéknek akkor sincs, ha a felszámolási kérelem benyújtásra
- 13 -
került.
4.) A kereseti kérelemhez kötöttség a Cstv. 40. § (1) bekezdés a), és c) pontjában meghatározott megtámadási okok esetén. Az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 5.b) pontja szerint a szerződés megtámadása esetén a kereseti kérelemhez kötöttség még a jogcímet illetően is érvényesül, a bíróság ugyanis hivatalból nem vizsgálhatja olyan megtámadási ok fennállását, amelyre a fél nem hivatkozott. Az 5.b) ponthoz fűzött indokolás szerint a semmisségre alapított érvénytelenséggel szemben a kereseti kérelemhez kötöttség a szerződés megtámadása esetében jellemzően még a jogcím tekintetében is érvényesül. Kivétel ez alól a főszabály alól a tévedés, illetve a közös téves feltevés vizsgálata, mert a kialakult bírói gyakorlat értelmében a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésében foglaltak helyett a bíróság a Ptk. 210. §-ának (3) bekezdése alapján is megállapíthatja a szerződés érvénytelenségét, ha a keresetben előadott tényállás ezt megalapozza. (Ezt a jogértelmezést tartalmazta a BH 1997/528. számú eseti döntés is.) A 6.b) pont alapján a szerződés megtámadása esetén a megtámadási okokat a bíróság a fél kérelméhez kötötten, az ott meghatározott sorrendben vizsgálja. A bíróság tehát más megtámadási okra hivatalból nem térhet át, de a Pp. 3. §-ának (2) bekezdése alapján a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint köteles figyelembe venni. Ebből következően, ha az előadott kereseti tényállás alapján a fél által megjelölt mellett tartalmilag másik megtámadási ok is megjelölésre került, ennek vizsgálata nem kizárt. Gyakori, hogy a jogi képviselők a Cstv. 40. § (1) bekezdésére hivatkozással megindított perekben például a Cstv. 40. § (1) bekezdésének a) pontját jelölik meg jogcímként, míg az általuk előadott tényállás a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételeknek is megfelel. Az is előfordulhat, hogy a felperes a keresetét több jogcímen terjeszti elő ezekben a megtámadási perekben, amelyek látszólagos keresethalmazatot alkotnak, és bár az enyhébb „megítélésű” Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjára hivatkozással is eredményes lehetne a szerződések megtámadása, elsődleges
- 14 -
jogcímként nem a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontját, hanem a 40. § (1) bekezdés a) pontját jelölik meg. A hivatkozott PK vélemény indokolásában megtámadási ok esetén nem zárja ki olyan megtámadási ok vizsgálatát, amelyet jogcímként a felperes nem jelölt meg, de a tartalma szerint előadott kérelme, nyilatkozata más megtámadási okra okra utal. A Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján a hitelezőt előnyben részesítő ügyletnél az szükséges, hogy a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 90 napon belül, vagy azt követően kötött szerződés, vagy más jognyilatkozat legyen (az adós már fizetésképtelenség közeli helyzetben volt), és a már fennálló kötelem jogosultja, tehát az egyik hitelező, egy jogügylet következtében többhez, követelésének nagyobb hányadához jusson hozzá, mint amihez a vele egy rangsorban lévő hitelezők hozzájutnának. A Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja tárgyában kialakult joggyakorlat szerint a hitelezők közötti egyensúly megbontására, valamely hitelező előnyben részesítésére irányuló ügylet eredményes megtámadásához a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti megtámadási ok esetén nem szükséges, hogy a támadott ügyletet megkötő, fizetésképtelenség közeli helyzetben lévő adós és a vele kötött ügylet folytán szerző fél magatartása célzatos legyen (BDT 2010.2291., Győri Ítélőtábla Gf.IV.20.112/2007/5.). Ezzel szemben a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a megtámadás feltétele, hogy az adós felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 5 éven belül és azt követően megkötött, az adós vagyonának csökkenését eredményező szerződését, vagy más jognyilatkozatát megtámadja, ha az adós szándéka a hitelező, vagy a hitelezők kijátszására irányult, és a másik fél erről a szándékról tudott, vagy tudnia kellett. A Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjában elhelyezett megtámadási ok a kifejezetten csalárd ügyleteket foglalja magában, ahol nemcsak az adós, de a vele szerződő fél rosszhiszeműsége is szükséges ahhoz, hogy a szerződés érvénytelenségét e jogcímen a bíróság megállapítsa. E megtámadási ok gyakorlati alkalmazása során továbbra is irányadó a Kúria 3/2008. Polgári Jogegységi Határozata 3. pont utolsó bekezdésének azon megállapítása, hogy az a törvényi tényállási elem, hogy „a hitelező, vagy hitelezők kijátszására szolgáló”... „jogügylet” azt a követelményt fogalmazza meg: a felek a szerződést annak tudatában kötik, hogy a szerződés következtében a felszámolás alá kerülő adós hitelezői nem,
- 15 -
vagy nem olyan módon jutnak hozzá a követelésükhöz, mint ahogy ahhoz a szerződés megkötése nélkül hozzájutottak volna. Ez a megtámadási ok tehát szubjektív elemet, a hitelezők kijátszásának szándékát, a szerződést megkötők részéről megvalósuló csalárdság bizonyításának követelményét is magában foglalja. A Cstv. 40. § (1) bekezdés a), c) pontja szerinti esetekben ez a probléma akkor merülhet fel, ha az adós olyan személlyel köt szerződést, aki hitelezője is, akit előnyben részesít, amely magatartás (szerződés, jogügylet) ezen túlmenően magában foglalja az adós vagyonának csökkenését is. Például az adós és az egyik hitelezője a fizetésképtelen közeli helyzetben olyan adásvételi szerződést köt, amellyel a hitelező megszerzi az adós ingatlanának tulajdonjogát oly módon, hogy vételár fizetési kötelezettség ténylegesen nem terheli, mert az adós felé fennálló tartozása a vételárba beszámításra kerül, ugyanakkor az adásvételi szerződésben meghatározott vételár összege jóval alacsonyabb, mint amennyiért az ingatlant az adós a szerződést kötést megelőző fél éven belül vásárolta. A jogcímhez kötöttség egyes kérdései régóta foglalkoztatják a szakirodalmat is, számos érvet és ellenérvet felsorakoztatva a jogcímhez kötöttség mellett és ellen. Az Alkotmánybíróság is több határozatában foglalkozott a rendelkezési elv fogalmának meghatározásával (például 8/1990. /IV. 23./ AB határozat, 9/1992. /I. 30./ AB határozat), amelyek alapján e probléma kapcsán azt a kérdést is mérlegelni kell, hogy ha a bíróság a felperes kifejezett akaratán kívüli jogcímen ítéli meg a követelését, az emberi méltósághoz való jog szerves részét képező önrendelkezési jog olyan korlátozását és a jogállamiság elvének olyan sérelmét jelenti-e ez, amely alkotmányosan megengedhetetlen lenne, azaz nem teszi lehetővé a bíró számára azt, a jogvitát a felek által nem hivatkozott jogcím figyelembe vételével döntse el. Azzal azt hiszem mindenki egyetért, hogy a fair eljárás elvének sérelmével járhat, ha a bírósági eljárásban valamely meghatározott jogcímen nyugvó követelés ténybeli alapjának bizonyítása zajlik majd a bíróság egy másik jogcím alapján dönt, nem adva lehetőséget az ellenfélnek az ezzel kapcsolatos álláspontja kifejtésére, védekezése (bizonyítékai) előterjesztésére. Ezzel szemben ellenérvként felhozható a Pp. 3. § (2) bekezdése szerinti tartalom szerinti minősítés követelménye, illetve az az érv is, hogyha a bíróság csupán a téves jogcímre hivatkozással utasítaná el a keresetet, a felperes más jogcímen ismételten jogosult lenne pert indítani, hiszen a res iudicata a téves jogcím tekintetében érvényesül csak. A Cstv. 40. § (1) bekezdésében megjelölt okok vonatkozásában ennek a problémának azért is van jelentősége, mert a jogvesztő
- 16 -
határidő befejezése után újabb peres eljárás nem kezdeményezhető. Ha a perben helytelenül került megjelölésre a Pp. 40. §(1) bekezdés a) pontja, hiába állna fenn a 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti feltétel, a jogvesztő határidő lejárta után peres eljárás már erre hivatkozással nem indítható. A 90 napos szubjektív határidőt is szigorúan értelmezi a bírói gyakorlat (Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.549/2012/7., Gf.IV.30.864/2012/12.) abban az esetben, ha a felszámolónak, vagy hitelezőnek tudomása volt a szerződésről, ezért a peres eljárás során a jogcím téves megjelölése miatt a kereset módosítható, de az a perindítási határidő elmulasztása miatt elutasításra kerül. Van olyan álláspont is, amely szerint amennyiben a peres felek nem jelölik meg konkrétan az általuk érvényesíteni kívánt jog jogszabályi alapját, vagy helytelenül jelölik meg az alapul szolgáló jogszabályi rendelkezéseket, emiatt őket hátrány nem érheti. Ha az érvényesíteni kívánt jogot csak jogszabályi megjelöléssel lehetne elfogadni, a per kimenete attól függne, hogy a felperesnek sikerült-e megtalálni az eljáró bíró gondolatainak megfelelő jogértelmezést. A bíróság feladata az alanyi jogról történő döntés, nem pedig a hivatkozott jogszabályhely ellenőrzése (Kovács László: Mit is jelent a bíróság jogcímhez kötöttsége? - Észrevételek Dr. Haupt Egon cikkére Magyar Jog 2003.9. szám, 554. oldal). A kérdés abból a szempontból is megközelíthető, hogy mivel a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja, illetve c) pontja bizonyos esetekben részben hasonló, ha az adóssal szerződést kötő fél is hitelező, és az ügylet révén az adós vagyona is csökkent, mint a Ptk. 210. § (1)-(3) bekezdése (a tévedés miatti megtámadásban – mint többen a kevesebb – benne foglaltatik a téves közös feltevés miatti megtámadás is), ezért ilyen esetben nem kizárt a fél által megjelölt mellett tartalmilag másik megtámadási ok vizsgálata. Az egyik vélemény szerint a Cstv. 40. § (1) bekezdés a), c) pontjában meghatározott megtámadási okok esetén a 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 6.b) és 5.b) pontjában foglaltakat kell alkalmazni, ezért a bíróság nem vizsgálhatja olyan megtámadási ok fennállását, amelyre a fél nem hivatkozott. Ezekben az ügyekben nem alkalmazható a Legfelsőbb Bíróságnak (Kúriának) a Bírósági Határozatok 2009. évi 248. számú eseti döntése sem, amely a Cstv. 40. §-ára alapított perben megengedhetőnek találta, hogy a jogcímhez kötöttség ne érvényesüljön. A hivatkozott eseti döntésben nem két szerződés megtámadási jogcím konkurált, hanem a Cstv. 40. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti szerződés megtámadását váltotta fel a Cstv. 40. §-ának (2) bekezdése szerinti igényérvényesítés, amely a szolgáltatás visszaköveteléséről rendelkezik.
- 17 -
Ugyanis míg a Cstv. 40. § (1) bekezdésének c) pontja az adós által kötött jogügylet tárgyának, addig a Csv. 40. §-ának (2) bekezdése az adós által nyújtott szolgáltatás eredményének tulajdonít jelentőséget (Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.484/2012/5.). Ezzel szemben van olyan vélemény is, hogy a hivatkozott PK vélemény 5.b) pontjához fűzött indokolás alapján abban az esetben, ha a fél által megjelölt hivatkozások és a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként megállapítható tényállás alapján a Cstv. 40. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott feltételek fennállnak, függetlenül attól, hogy a felperes a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontját jelöli meg hivatkozási jogcímként nem kizárt, hogy a fél által megjelölt 40. § (1) bekezdés a) pontja helyett a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján kerüljön megállapításra a szerződés érvénytelensége, ha ez a tényállás alapján megállapítható. Ez utóbbi jogértelmezés felveti azt a problémát is, hogy mivel a 40. § (1) bekezdés c) pontja a rosszhiszeműséget és a célzatosságot nem kívánja meg, azonban a felperes elsődlegesen a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontját jelöli meg, míg másodlagosan hivatkozik csak a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakra, szükséges-e a bíróságnak az elsődleges kereseti kérelem tárgyában a rosszhiszeműség feltételének a vizsgálatát lefolytatnia ahhoz, hogy a szubjektív elemet nem kívánó 40. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt okról határozzon. A kérdésnek abból a szempontból is jelentősége van, mert vagylagosan, vagy eshetőlegesen előterjesztett kereseti kérelem esetében a bíróságnak a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettsége mindig a konkrétan vizsgált kérelem vonatkozásában áll fenn (PK vélemény 3.a) pont).
Javaslat: a) A Cstv. 40. § (1) bekezdés a)-c) pontjára hivatkozással előterjesztett szerződés megtámadása iránti perekben a kereseti kérelemhez kötöttség a jogcím tekintetében is érvényesül, a bíróság hivatalból nem vizsgálhatja olyan megtámadási ok fennállását, amelyre a fél nem hivatkozott abban az esetben sem, ha a 40. § (1) bekezdés c) pontja helyett a 40. § (1) bekezdés a) pontot jelöli meg, de az előadott kereseti tényállás alapján a fél által megjelölt mellett tatalmilag a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja, mint ok is megjelölésre került. b) Bár a kereseti kérelemhez kötöttség a szerződés megtámadása esetében jellemzően
- 18 -
még a jogcím tekintetében is érvényesül, amennyiben a felperes kereseti kérelmében a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt jogcímet jelöli meg, de tartalmilag az a Pp. 3. § (2) bekezdése alapján a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti megtámadási oknak felel meg, ennek vizsgálata nem kizárt.
D e b r e c e n, 2013. április 10. napján
Dr. Dzsula Marianna gazdasági kollégiumvezető
