A biológiai sokféleség finanszírozása Vitaanyag

A biológiai sokféleség finanszírozása Vitaanyag Szerzők Tripolszky Sára – CEEweb, szakértı Dr. Gyulai Iván – Ökológiai Intézet, igazgató

A kiadvány a Svájci–Magyar Együttmőködési Program társfinanszírozásával valósult meg. (TPPA/2012/09/19 projekt)

Tartalomjegyzék

Előszó................................................................................................................................................................. 3 A biológiai sokféleség finanszírozása................................................................................................................ 4 1.

Bevezetés – miért éri meg a természeti tőkébe fektetni? ................................................................... 4

2.

Biodiverzitás finanszírozás az Európai Unióban és Magyarországon................................................... 6 2.1.

EU Biodiverzitás Stratégia............................................................................................................ 6

2.2.

EU Alapok..................................................................................................................................... 8

3.

Innovatív finanszírozási mechanizmusok ........................................................................................... 13

A biodiverzitás finanszírozásának kritikája...................................................................................................... 18 1.

Szükséges-e finanszírozni a biológiai sokféleséget?........................................................................... 18

2.

A biodiverzitás finanszírozása és a pénz természete ......................................................................... 20

3.

A biológiai sokféleség finanszírozása az európai gyakorlatban.......................................................... 22

4.

Az innovatív finanszírozási mechanizmusok kritikája......................................................................... 25 4.1

A zöld termékek piaca.................................................................................................................... 25

4.2

Kárpótlási mechanizmusok a biodiverzitás veszteségekért ........................................................... 26

4.3

Az ökoszisztéma szolgáltatások megfizetése ................................................................................. 27

4.4

Ökológiai adóreform ...................................................................................................................... 28

5.

Javaslatok a biológiai sokféleség finanszírozásának eszközére.......................................................... 29 5.1

A szabályozó eszközzel szembeni elvárások .................................................................................. 29

5.2

Az eszközrendszer szakmai háttere ............................................................................................... 30

5.3 Az eszközrendszer: Területfelhasználási jogok nemzeti és nemzetközi kvótakereskedelmi rendszere ................................................................................................................................................. 31 A biológiai sokféleség megőrzése Svájcban és a Pro Natura Nemzetközi tevékenysége................................ 34 Összefoglaló................................................................................................................................................. 39

The document was compiled with the support of the European Commission. The donor is not responsible for the expressed views and the use of information made available.

Előszó Az élőlények és természetes élőhelyek pusztulásának okán egyre gyakrabban találkozunk a biodiverzitás, vagy biológiai sokféleség fogalmával. Ma a fajok kihalásának üteme százszor, ezerszer nagyobb a természetes kihalásénál, évente 10-30 ezer faj pusztul ki anélkül, hogy megismertük volna szerepét az élő közösségekben. Az ember által okozott környezeti változások negatív hatása legjobban a biológiai sokféleség csökkenésében mutatkozik meg. Az éghajlatváltozás, a természetes élőhelyek felszámolása és átalakítása, fajok mesterséges elterjesztése és inváziója, a génkicserélődés és elterjedés megakadályozása az infrastruktúrák kiépítése által, a mérgező kémiai anyagok környezetbe juttatása, a túlzott halászat és vadászat rohamos mértékben csökkenti a biológiai sokféleséget. A sokféleség megőrzéséhez az emberiségnek elemi érdeke fűződik, hiszen az tartja mozgásban az anyag és energia-áramlásokat, újítja meg a vizet, levegőt, a talaj termőképességét, biztosítja az éghajlat kiegyensúlyozottságát; a változatos élőlények jelentik az élelmünket, gyógyszereink javát, stb. A legtöbb ember ugyan tisztában van azzal, hogy életünk, anyagi jólétünk fenntartása elképzelhetetlen a biológiai sokféleség megőrzése nélkül, mégis a rövidtávú egyéni, vagy csoport érdekek a legtöbbször felülírják az emberiség hosszú távú létezésének elemi érdekét. Értékeinket pazarló viselkedésünk oka nem föltétlenül a szükségleteink, sokkal inkább igényeink kielégítése. Hiányzik a bölcs előrelátás, mivel előrébb valónak tartjuk a használatból származó közvetlen előnyöket, mint a jövőnket sújtó hátrányok kiküszöbölését. Az ökológiai rendszerek szolgáltatásainak csökkenése azonban rákényszerít bennünket a felelősebb gondolkodásra. A probléma megoldása nem vezet eredményre, ha csak pótlólagos, a károk kezelésére irányuló erőfeszítéseket hozunk. Erre figyelmeztet bennünket, hogy a riói konferencián immár több mint húsz éve elfogadott nemzetközi egyezmény a biológiai sokféleség védelmére, vagy az Európai Unió szándéka a biológiai sokféleség hanyatlásának megállítására, nem vezetett kézzelfogható eredményre, a kedvezőtlen változások folytatódnak. Jelentős dilemma megoldása előtt állunk, hiszen egyforma érdekünk kötődik a biológiai sokféleség használatához és megőrzéséhez. A használat és megőrzés egyensúlyát a fenntartható erőforrás-használat tudja biztosítani, azaz a jövőben csak a megújulás mértékén használhatjuk természeti erőforrásainkat. Mivel mai világunk mindent főleg anyagi értékek szerint mér, ezért egyre több olyan elképzelés születik, amely pénzben kívánja kifejezni az ökoszisztémák által nyújtott szolgáltatásokat, vagy meghatározni az egyes fajok értékét. A nemzetközi szervezetek és egyes kormányok a biológiai sokféleség védelmére eddig is fordítottak kisebbnagyobb összegeket, csakhogy a forrásokat abból a haszonból vonták el, amelynek az ára éppen a biodiverzitás pusztulása volt. Éppen ezért új finanszírozási megoldásokra van szükség, olyanokra, amelyek lehetőleg megelőzik a pusztulást, és nem az ejtett sebek utólagos gyógyítását célozzák. Módszerként már régebben felmerült a környezeti szemléletű adóreform, a zöld áruk piacának kialakítása, a pénzügyi kompenzációs mechanizmusok működtetése, erőforrás használati, vagy szennyezési jogok kereskedelmi rendszerének bevezetése, a környezetileg káros támogatások megszüntetése, vagy éppen az európai közös agrárpolitika zöldítése. E kiadvány átfogó képet kíván adni a biológiai sokféleség jelen finanszírozási rendszeréről, annak kritikájáról, valamint bemutat egy általunk javasolt finanszírozási eszközt.

Dr. Farkas István, az MTVSZ ügyvezető elnöke

A biológiai sokféleség finanszírozása Tripolszky Sára

1. Bevezetés – miért éri meg a természeti tőkébe fektetni? Az emberi élet és minden emberi tevékenység alapja a működőképes ökoszisztámák által biztosított javak és szolgáltatások. Ezek létfontosságúak a jólét fenntartásában, valamint a jövőbeli gazdasági és társadalmi fejlődéshez. Az ökoszisztémák működésének köszönhetőek az élelmiszerek, a víz, a fa, a levegő tisztulása, a talaj képződése vagy a beporzás. Az emberi tevékenységek azonban rombolják a biológiai sokféleséget és megváltoztatják az egészséges ökoszisztémák azon képességét, hogy a javak és szolgáltatások e széles körét nyújtani tudják. A tudósok előrejelzései szerint ha a világ népessége 2030-ig 8 milliárdra gyarapszik, az drámai élelmiszer-, víz- és energiahiányhoz fog vezetni. A természetes ökoszisztémák szolgáltatásainak elvesztése költséges alternatívákat tesz szükségessé. A természeti tőkénkbe való befektetés hosszú távon pénzt takarít meg, és fontos a jólétünk, illetve a hosszú távú fennmaradásunk szempontjából. Az ökoszisztémák javainak és szolgáltatásainak gazdasági értékét jobban kell tudatosítani a politikai döntéshozók és a széles nyilvánosság körében is. Ha most nem állítjuk meg a környezetrombolást, az emberiségnek a jövőben nagy árat kell majd fizetnie1. A biológiai sokféleség és a természeti szolgáltatások megőrzése szempontjából fontos, hogy meglévő pénzügyi eszközeinket – elsősorban a közpénzeket, például a nemzeti vagy ez EU forrásokat – biodiverzitás szempontjából hasznosan vagy károsan használjuk-e fel, és ● mennyit fordítunk a természeti tőke megőrzésébe összességében. Elsődleges cél, hogy a közpénzeket csak olyan tevékenységekre, beruházásokra fordítsuk, amelyek nem károsak a biológiai sokféleségre. Jelenleg az uniós beruházások és nemzeti támogatások nagy része még mindig jelentős negatív hatást gyakorol az ökoszisztémákra. Az ilyen beruházások által okozott gazdasági kár (ha a természeti szolgáltatásokban beállt értékcsökkenést is figyelembe vesszük) sokkal nagyobb, mint a gazdasági haszon. Fontos lenne ezeknek a támogatásoknak az átalakítása úgy, hogy a támogatások döntő része a biológiai sokféleség és a természeti szolgáltatásokat megőrző, előmozdító, vagy azokat nem befolyásoló tevékenységekre jusson. ●

Emellett a közvetlenül a természeti tőkébe való befektetésre rendelekezésre álló pénzügyi források nagysága sem elhanyagolható. Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és mennyit fektetünk be a fajok és élőhelyek, a természeti szolgáltatások megőrzésébe, a fenntartható mezőgazdaságba vagy zöld

1

Ökoszisztémák javai és szolgáltatásai. EU adatlap, 2009. szeptember http://ec.europa.eu/environment/pubs/pdf/factsheets/Ecosystems%20goods%20and%20Services/Ecosystem_HU.pdf

infrastruktúra beruházásokba . A bankbetétekhez hasonlóan a ma eszközölt befektetés itt is erősen meghatározza, hogy a jövőben mennyit tudunk visszaigényelni majd. Az elmúlt években megsokszorozódtak a természeti tőke pénzügyi értékelésére irányuló nemzetközi kutatások. Ennek köszönhetően ma már sokkal többet tudunk a természetes ökoszisztémák és az általuk nyújtott szolgáltatások pénzben kifejezhető értékéről. Arról is bővebb ismeretekkel rendelkezünk, hogy milyen pénzügyi következményei lehetnek ha a befektetések elmaradnak és a természeti szolgáltatásokat elveszítjük. A TEEB jelentés: A The Economics of Ecosystems and Biodiversity (TEEB, a biodiverzitás és ökoszisztémák gazdaságtana) című projekt egy G8+5 által életrehívott, és az EU és ENSZ által is támogatott kezdeményezés, amely tulajdonképpen az első kísérlet arra, hogy felmérjék az ökoszisztémák gazdasági értékét. A tanulmányban több ezer eddig készült jelentés eredményét, metodológiáját, irányelvét és példáit gyűjtötték össze. Megdöbbentő adat, hogy ha az üzleti döntéseinken nem változtatunk, akkor 2050ig minden évben 2 és 4,5 milliárd dollár értékének megfelelő pénz vész el a természet rongálása miatt, csak az erdők kivágásával.

A kutatásokból a következő következtetések rajzolódnak ki:

●

Mind nemzetközi, mind EU szinten elmondható, hogy a természeti szolgáltatások pénzben kifejezhető értéke igen magas. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak az emberi, technológiai módszerekkel történő helyettesítése (például egy folyó természetes víztisztító képességét szennyvíztisztítóval helyettesíteni) nagyságrendekkel többe kerül, mint az ökoszisztémák egészséges működésének fenntartása.

●

Ha az ökoszisztémák által biztosított szolgáltatások teljes körét beszámítjuk, akkor az ökoszisztémák megőrzésébe és helyreállításába befektetni kifizetődő befektetés, például ha az élelmiszerbiztonság, víztisztítás, vidékfejlesztés, városfejlesztés, klímaváltozás területén kívánjuk elérni céljainkat.

●

A természeti tőkébe való befektetések megtérülési aránya igen kedvező. Több EU kutatás azt mutatta ki, hogy a védett területekbe, természeti értékekbe történő befektetés hétszeres, vagy ennél sokkal magasabb hasznot is hozhat.

●

A természeti tőkébe való befektetés (pl. zöld infrastruktúra) ugyanúgy képes munkahelyeket teremteni és jövedelmet generálni, mint más, ’’szokványos’’ befektetés.

●

A természeti tőkébe való befektetés elmaradása súlyos pénzügyi következményekkel jár a jövőben.

Néhány gazdasági adat a biológiai sokféleséggel kapcsolatban: 7% 15 milliárd € 4.5 milliárd € 29,000

2,236 km2 1 trillió €

Az EU-ban a munkahelyek 7%-a, a fejlődő országokban a munkahelyek 35%-a függ közvetlenül a természeti szolgáltatásoktól A beporzás értéke Európában A holland Natura 2000 területek által biztosított természeti szolgáltatások összértéke évente

Ennyi munkahelyet teremtene, ha 1 milliárd Euró uniós támogatást fektetnénk a Natura 2000 hálózat fenntartásába. Ugyanennek az összegnek a mezőgazdasági támogatás formájában történő elosztása csak 3-6000 munkahelyet teremt2 egykori árterület helyreállítása az Alsó-Duna szakaszon €50 millió Euróba kerülne és 112 millió Euró hasznot hozna Ennyibe fog kerülni évente az EU-nak 2050-ben, ha nem sikerül megállítani a biológiai sokféleség és a természeti szolgáltatások csökkenését 3

Az korábban is világos volt, hogy a természet megőrzésére áldozni szükséges. A fenti kutatások azonban rávilágítottak arra, hogy nem csak szükséges és hasznos, de gazdasági szempontól is kifizetődő a természeti tőkébe való beruházás. Az ilyen típusú beruházások hosszú távon teremtenek munkahelyeket, bevételt a helyi gazdaságban és biztosítják azokat a természeti szolgáltatásokat a társadalom számára, amelyek a jólét és a gazdasági növekedés alapját képezik.

2. Biodiverzitás finanszírozás az Európai Unióban és Magyarországon 2.1.

EU Biodiverzitás Stratégia

Az EU környezetvédelmi miniszterei 2010-ben célul tűzték ki, hogy „a biológiai sokféleség csökkenését és az ökoszisztéma-szolgáltatások romlását 2020-ig meg kell állítani az Európai Unióban, és azokat a lehetőségek keretein belül helyre kell állítani, valamint fokozni kell a biológiai sokféleség globális csökkenésének megelőzéséhez való uniós hozzájárulást”. E fő célkitűzés megvalósítása érdekében 2011-ben az Európai Bizottság közzé tette az EU 2020-ig szóló Biodiverzitás Stratégiáját4, amely 6 konkrét célt és az ezek végrehajtására irányuló 20 akciót tartalmaz. A stratégia felhívja a figyelmet: ● ●

A biológiai sokféleségre szánt, meglévő (uniós és nemzeti) pénzeszközök jobb felhasználására és elosztására A rendelkezésre álló források ésszerűsítésére és a különböző finanszírozási források – többek között a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre, a halászatra, a regionális politikára és az éghajlatváltozásra szánt finanszírozás – járulékos előnyeinek maximalizálására

2

Daly E., Pieterse M., Medhurst J. “A zöld munkahelyteremtés lehetőségeinek értékelése a következő többéves pénzügyi időszakban”. (Evaluating the Potential for Green Jobs in the Next Multi-annual Financial Framework), GHK jelentés, 2011.08.10. http://www.birdlife.org/europe/pdfs/Green_Jobs.pdf 3 L. Braat, ibid: “Amennyiben az EU nem képes megállítani a biodiverzitás csökkenését, az éves költség 2050-re eléri az 1 trillió eurót” 4

Európai Bizottság. “Életbiztosításunk, természeti tőkénk: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia” 2011. május http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/pdf/2020/comm_2011_244/1_HU_ACT_part1_v2.pdf

●

A finanszírozási források diverzifikálására és fokozatos emelésére (például innovatív finanszírozási mechanizmusok és zöld infrastruktúra alkalmazására)

A Stratégia kéri a tagállamoktól többéves Natura 2000 intézkedési terv felvázolását és a Natura 2000 hálózat teljes körű finanszírozását. Az Európai Tanács 2011-ben megerősítette a Stratégiát, és kiemelte elsősorban a Natura 2000 hálózat fenntartásához szükséges megfelelő és rendszeres források biztosítását, valamint a Natura 2000 finanszírozási tervek fontosságát. Mindezekkel ellentétben a különböző nemzetközi vagy nemzeti biodiverzitás célkitűzések (pl. Aichi célkitűzések, EU Biodiverzitás célkitűzés) végrehajtására rendelkezésre álló állami, vagy közösségi források messze elmaradnak a valós finanszírozási igény mögött. Pl. a Natura 2000 hálózat 6 milliád € becsült éves költségnek az uniós források csak 10, maximum 20%-át fedezik5, a nemzeti forrásokról pedig még adat sem áll rendelkezésre. A Natura 2000 hálózat számokban

Natura 2000 területek száma Szárazföldi Natura 2000 területek nagysága (km²) Tengeri Natura 2000 területek nagysága (km²) Szárazföldi területek aránya az ország/Unió területéhez viszonyítva Területek kezelésének összköltsége Mrd.Ft/év Területek által biztosított pénzben kifejezhető haszon*

Az EU alapok által finanszírozott Natura 2000 költségek aránya a szükséges befektetéshez mérve

Magyarország

EU

523 19,939 0 Ca.21% n.a

26,000 751,150 198,760 km² Ca. 18% 6 1 700

n.a

€200 és 300 milliárd/év között 7 (az EU GDP 1.7%-2.5%-a ) 8 10- (max. 20)%

n.a

*ez a becslés magában foglalja a következı értékeket: szén megkötése és tárolása a hálózaton belül, vízellátás és -tisztítás, természeti veszélyek megelızése, idegenforgalmi bevételek és pihenés értéke. Mivel az ökoszisztéma-szolgáltatásoknak csak egy része szerepel, a valós összérték valószínőleg lényegesen magasabb.

A befektetések megtérülése, időtállósága és társadalmi hasznossága kiemelten fontos szempont kell, hogy legyen a közpénzek elosztásánál a gazdasági válsággal küzdő Magyarország és Európa számára. Hamarosan Magyarország is bizonyíthatja elkötelezettségét a vállalt természetvédelmi célkitűzések betartása és az állampolgárainak jól-léte szempontjából alapvető természeti szolgáltatások megőrzése terén, amikor majd a következő uniós költségvetési periódus támogatásainak felhasználásáról dönt. A 2013 utáni fejlesztési tervek és támogatási szempontrendszerek kidolgozásában központi szerepet kell játszania a természeti szolgáltatások megőrzésének. Hiszen miként lehetne a fenti adatok tükrében gazdaságilag hitelt érdemlően igazolni, hogy tönkretesszük azon szolgáltatásokat, melyeket a természet teljesen ingyen nyújt számunkra és végső soron a testi-lelki egészségünk, túlélésünk múlik rajta?9

5

Ez egy becsült érték. Mivel a Natura 2000-re elköltött pénzeket nem követik nyomon az uniós források elköltésénél, ezért rendkívül nehéz megállapítani, hogy valójában mennyit is költenek a tagállamok az uniós ökológiai hálózatra. A nemzeti forrásokról nem áll rendelkezésre hozzávetőleges adat sem.

6 7

Egyenlő a teljes EU költségvetés 4%-ával, vagy 1 € /EU állampolgár/hónap NGO becslés

8

Kettunen et al. “A Natura 2000 közös finanszírozására vonatkozó EU finanszírozási eszköz értékelése”. (Assessment of the Natura 2000 cofinancing arrangements of the EU financing instrument). 2011. www.ieep.eu/assets/791/Assessment_of_Natura_2000_Co-financing.pdf

9

Hajdu Klára, CEEweb a Biológiai Sokféleségért Egyesület

2.2.

EU Alapok

A környezetvédelemi és éghajlatváltozáshoz kacsolódó intézkedések támogatását az Európai Bizottság javaslata alapján nem egy elkülönült alap segítségével oldják meg, hanem minden főbb pénzügyi alapba és eszközbe integrálták ezeket a célkitűzéseket. Ezért minden EU alapnak hozzá kell járulnia az EU környezetvédelemi és éghajlatváltozás terén tett célkitűzéseihez, ezek között a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma szolgáltatások csökkenésének megállításához is.

Kohéziós Alapok

Az EU Kohéziós politikájának10 fő célkitűzése az EU 2020 Stratégiával11 összhangban a növekedés előmozdítása, munkahelyek teremtése és a az EU régiói közötti gazdasági különbség csökkentése. 2014 és 2020 között .... milliárd Euró (.... Ft) áll majd rendelkezésre a három kohéziós alap– az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Szociális Alap (ESZA) és a Kohéziós Alap keretében. Ez az EU költségvetésének csaknem harmada. Ennek az összegnek nagy része, közel 70% jut a kevésbé fejlett régióknak, amelybe Magyarországon a központi régión kívül minden régió beletartozik. Magyarország …. milliard Forintban részesül ezekból az Alapokból 2014 és 2020 között. A kohéziós alapok jelentős negatív hatást gyakorolnak az élővilágra, például autópályaépítés és más nagyméretű infrastruktúra beruházások miatt, amelyek nagyban hozzájárul az élőhelyek károsodásához, fragmentálódásához. Ezeknek a negatív hatásoknak a csökkentése elvileg lehetséges szigorúbb környezetvédelmi követelményrendszer betartásával és a projektek megfelelő kiválasztásával. Összességében elmondható, hogy a kozéziós alapok méretüknél és sokrétűségüknél fogva viszont jó lehetőséget nyújthatnak a természeti tőkébe való befektetésre. A jelenlegi finanszírozási periódus alatt, 335 nemzeti Operációs Program vizsgálata alapján, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból elvileg 2.7 milliárd € állt rendelkezésre a biológiai sokféleségre és természetvédelemre, a Natura 2000-et is beleértve12. A kohéziós alapok tehát eddig is támogatták a természeti tőkébe való befektetést, ezért számos jó példa létezik ilyen jellegű befektetésekre már a jelenlegi finainszírozási periódusból is13. A források azonban nem lettek jól kihasználva, nagy felelősségünk van abban, hogy a következő periódusban a kohéziós forrásokat jobban kihasználjuk a biológiai sokféleség és ökoszisztémák érdekében. Jó hír, hogy a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák megőrzésére, helyreállítására még többféle lehetőség nyílik majd a 2014-2020-as időszakban (lásd alább). Azt azonban nem sikerült elérni, hogy a természeti tőkébe való befektetésre az Unió irányszámot fogadjon el, ezért az elfogadott rendelkezések tág mozgásteret adnak a tagállamoknak a pénzek elosztásában. Nagyon fontos, hogy az Kohéziós politika által

10

Kohéziós Politika 2014-2020. http://ec.europa.eu/regional_policy/what/future/proposals_2014_2020_hu.cfm

11

Európai Bizottság. “Európa 2020: Európai stratégia az intelligens, fenntartható és nem kirekesztő növekedésért” (Europe 2020: A European Strategy for Smart, Sustainable and Inclusive Growth) 2010. március http://ec.europa.eu/eu2020/pdf/COMPLET%20EN%20BARROSO%20%20%20007%20-%20Europe%202020%20-%20EN%20version.pdf

12

Európai Bizottság. “Életbiztosításunk, természeti tőkénk: az EU biodiverzitás stratégiája 2020-ig” (Our life insurance, our natural capital: an EU biodiversity strategy to 2020'), 2011 május. http://ec.europa.eu/environment/nature/info/pubs/docs/brochures/2020%20Biod%20brochure%20final%20lowres.pdf????

13

A következő kiadvány az eddigi természeti tőkébe fektetett kohéziós beruházásokról ad képet EU példákon keresztül: Zöld infrastruktúra: az emberek és a természet javát egyaránt szolgáló fenntartható befektetések. (Green Infrastructure: Sustainable Investments for the Benefit of Both People and Nature, Surf nature, 2011. március http://www.surf-nature.eu/uploads/media/Thematic_Booklet_Green_Infrastructure.pdf

adott lehetőségek a hazai rendelkezésekbe is átkerüljenek és a megfelelő nagyságú forrásokat ezekhez hozzárendeljék. A természeti tőkébe való befektetés kapcsán a tagállamok dönthetnek úgy hogy ezt a lehetőséget megnyitják, de úgy is, hogy nem. Fontos, hogy Magyarország megnyissa ezt a lehetőséget, akkor is, ha ez a típusú befektetés ma még nem mindnapos itthon. A jelenlegi támogatási periódusnak az a tapasztalata, hogy a legtöbb lehetőség pont a nemzeti programozás során veszett el. Ha a hazai rendelkezésekben a ’kapukat nyitva hagyják’ az ökoszisztémás beruházások előtt, akkor is szükség van még az ilyen jellegű befektetések tudatos támogatására, mivel a kohéziós források ilyen célú felhasználása újszerű megközelítést igényel. Szükséges egy széles pályázói kör megfelelő tájékoztatása, képzése, szakértők rendelkezésre állása, és a megfelelő partnerek összekapcsolása, illetve az integrált gondolkodás és projekttervezés. Amennyiben ez a tudatos támogatás nem realizálódik, félő, hogy a kohéziós alapokban rejlő lehetőségek nem lesznek kihasználva. Az alapok 11 tematikus területet és ezek alatt számos prioritás befektetési területet határoznak meg. A 11 tematikus területből az alábbi kettő ad lehetőséget a természeti tőkébe való befektetésre (a további 9 tematikus terület nem releváns a természeti tőke szempontjából): 1. az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint a kockázatok megelőzésének és kezelésének elősegítése: a. az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló célzott beruházás támogatása b. egyedi kockázatok kezelésére, a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség biztosítására és katasztrófavédelmi rendszerek kifejlesztésére irányuló beruházások elősegítése; 2. a környezetvédelem és a erőforráshatékonyság támogatása az alábbiak segítségével a. a biológiai sokféleség megóvása, illetve helyreállítása, talajvédelem és az ökoszisztémaszolgáltatások elősegítése, ideértve a NATURA 2000-t és a zöld infrastruktúrákat is; Ezek a prioritások például a következő típusú projekteket teszik lehetővé: ●

természetvédelmi befektetések (Natura 2000 és védett területek infrastruktúrája, kezelési tervei, természetközeli turizmus, helyi termékek fejlesztése)

●

ökoszisztéma szolgáltatások helyreállítását, megerősítését célzó, jelentős természeti infrastruktúrát létesítő nagyberuházások (ún. zöld infrastruktúra beruházások)

●

természeti rendszerek megerősítése a klímaváltozás elleni védelemben, ökoszisztéma alapú klímavédelem

●

ökoszisztéma alapú kármérséklési, kármegelőzési beruházások (természeti károk ellen)

Közös agrárpolitika (KAP)

A közös agrárpolitika (KAP) az Európai Unió agrárpolitikája. Fő célja biztosítani a tisztességes életszínvonalat a gazdálkodók számára; a biztonságos, elérhető árú élelmiszer-ellátást a fogyasztók számára; illetve a kiegyensúlyozott vidékfejlesztés feltételeit megteremteni. A KAP kifizetéseknek 3 különböző módja van: ●

●

●

Jövedelemtámogatás mezőgazdasági termelők számára közvetlen kifizetések formájában, melynek feltétele a szabványoknak való megfelelés az élelmiszer-biztonság, a környezetvédelem és az állategészségügy területén. Ezeket a kifizetéseket teljes egészében finanszírozza az EU, és a KAP költségvetésének 70%-át teszik ki. Vidékfejlesztés –a gazdaságokat modernizáló és versenyképességi intézkedések, a környezet védelme, és a vidéki közösségek fejlesztése. A kifizetések egy részét a tagországok finanszírozzák. Ezek a támogatások a KAP költségvetés mintegy 20%-át teszik ki. Piaci támogatás - például amikor a rossz időjárás destabilizálja a piacokat. Ezek a kifizetések a KAP költségvetésének kevesebb, mint 10%-át teszik ki.

2014-től a jelenlegi KAP erőteljes reformja volt tervbe véve, annak érdekében hogy az adófizetők által finanszírozott kifizetésekért cserébe a gazdálkodók ne csak termeljenek, hanem a társadalom számára hasznos környezeti és szociális célok eléréséhez is hozzájáruljanak, azaz közjavakat termeljenek. Sajnos ez a törekvés teljesen elbukott, a jelenlegi KAP reform nem jelent előrelépést hanem a status quo megőrzését, egy a természetre rendkívül káros mezőgazdasági gyakorlat bebetonozását szolgálja majd 2014-2020 között. Az eredeti reform célok szerint a KAP kifizetések nagy részét kitevő közvetlen kifizetések 30%-át három alapvető környezeti intézkedés betartásához kötötték volna, amely minden gazdálkodóra nézve kötelező lett volna (az első pillér zöldítése). Sajnos az intézkedéseket nagyban felhigították és a megművelt területek nagy részét mentesítették az intézkedések alól. Ennek megfelelően a következő intézkedések vonatkoznak a gazdálkodókra majd: 1. pillér zöldítése intézkedések - eredeti elképzelések állandó legelők fenntartása

a növénytermesztés diverzifikálása: minden farmon legalább három szántóföldi növény termesztése kötelező, melyek közül kettőt legalább 5-5 százalékon kell elvetni, a harmadikat pedig nem lehet 70%-nál nagyobb területen termelni. "ökológiai fókuszterületek" kialakítása a farm legalább 7%-án az ökológiai szolgáltatások fenntartása érdekében

14

1. pillér zöldítése intézkedések megvalósuló elképzelések A legelők birtok szintjén történő szigorú védelme helyett lehetőség van a regionális vagy nemzeti szinten történő védelemre. A Natura 2000 legelőterületek szigorú védelmét biztosították. A 10 ha alatti birtokok teljesen mentesülnek. 10-30 között csak kétféle növényt kell termeszteni. 30 ha fölött három félét, amiből az egyik a terület 75%án vethető. A farm területének 5%-án. Jelentős ökológiai szolgáltatásokat nem folyósító nitrogénfixáló növénytermesztés és rövid vágásfordulójú faültetvény telepítés is megengedett.

Mentesítések mértéke

Minden 30 ha alatti birtok, azaz a mezőgazdaságra alkalmas területek 46%, azaz a farmok 94 %

Minden 15 ha alatti birtok, azaz a mezőgazdaságra alkalmas területek 35,5%-a, és a farmok 89%-a mentesül. További mentesülések is 14 vannak

Például, a nagy erdőterületekkel rendelkező tagországoknak, az olyan birtokoknak, amelyeknek 75%-a legelő, stb.

A KAP zöldítésének további gyenge pontjai: ●

a gazdálkodóknak lehetőségük van a gazdálkodási tevékenységüket mint ’egyenértékűt’ minősíttetni egy meghatározott ’egyenértékű intézkedési lista’ alapján. Ez tovább gyengítheti az első pilléres zöldítés hatékonyságát, illetve további félreértésekre, adminisztratív hibákra és kibúvókra ad okot, amellett, hogy a végrehajtást komplikálja.

●

a zöldítés végre nem hajtása csak a zöldítéstől függő pénzek egy részének az elvesztésével jár (a zöldítéstől függő pénzek teljes elvesztése helyett), illetve a pénzek visszatartását csak többéves végre nem hajtás után foganatosítják.

●

az intézkedések egy része már kötelező más uniós törvények (pl. A Natura 2000 legelőterületek szigorú védelme az Élőhelyvédelmi Irányelv alatt), vagy kötelező volt egyes nemzeti törvények alapján. Ezekben az esetekben a mostani javaslat visszalépést jelent, mert a korábbi általános érvény helyett sokan mentesülnek.

●

A „zöldítésre” hivatkozva a korábban elért, a második pillérre vonatkozó kötelező környezeti kitételeket is számos feltétellel lazították. Eddig a második pillérnek legalább 25%-át agrárkörnyezetvédelemre kellett költeni minden tagállamban. Bár az agrár-környezetvédelemi intézkedések hatékonysága megkérdőjelezhető volt, mégis ez jelentette a KAP legfontosabb környezeti hozadékát. Most ez alatt a pillér alatt is lehetőség lesz olyan intézkedéseket támogatni,amelyek a versenyképességet és nem a környezetet támogatják. Ez jelentős visszalépés az eddig kivívott környezeti lehetőségek tekintetében.

●

Az Európai Bizottság további javaslata, hogy a kölcsönös megfeleltetés alatt a gazdálkodóknak kötelező legyen betartani a Víz keretirányelv és a Peszticid irányelv gazdálkodásban releváns intézkedéseit, szintén elbukott. Emiatt a gazdálkodók akkor is megkaphatják a kifizetéseket, ha ezeket a törvényeket nem tartják be, és például jelentősen hozzájárulnak a vizek szennyezéséhez vagy illegális vegyszereket használnak. Míg a törvény előtt minden más polgárhoz vagy céghez hasonlóan ők is felelősségre vonhatóak, a pénzeik kifizetését ez nem befolyásolja.

A vizes élőhelyekre és szénben gazdag talajok megóvására javasolt új ’Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot’ intézkedés sem került be a kölcsönös megfeleltetés alá. Összessségében elmondható, hogy az új KAP reform nem jelent előrelépést a környezet és természetvédelem szempontjából, illetve nem világos, hogy a megvalósítás során a végeredmény nem visszalépés lesz-e. Az agrárterületeknek csaknem fele mentesül egy amúgy is rendkívül gyenge, felhigított (szinte jelentéktelen) zöldítés alól. A második pillér alatt eddig kivívott környezeti intézkedések tekintetében jelentős visszalépés történt. A kölcsönös megfeleltetésben nem történt előrelépés. Mindez rendkívül kétségessé teszi a KAP létjogosultságát egy gazdasági válsággal küzdő Európában, illetve a KAP-ra irányuló masszív kritika fényében. ●

LIFE

Az EU integrációs megközelítése mellett vannak olyan, a környezetvédelmet és a biológiai sokféleség megőrzését célzó intézkedések, amelyek egyetlen más alapba sem integrálhatóak ésszerűen. Sok természetvédelmi intézkedés is ide tartozik, pl. amelyek a veszélyeztetett fajok megmentésére irányulnak. Ezeket az intézkedéseket az EU a LIFE alapból támogatja, mely az Unió környezeti alapja. A LIFE program általános célkitűzései: az erőforrás-hatékony, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes gazdaságra való átállás, a környezetminősége védelmének és javításának,valamint a biológiai sokféleség csökkenése megállításának és visszafordításának elősegítése; ● az uniós környezetvédelmi- és éghajlatpolitika, továbbá a kapcsolódó jogszabályok kidolgozásának, végrehajtásának és érvényesítésének javítása, valamint a környezet- és éghajlatvédelmi célkitűzések más uniós szakpolitikákba, illetve a köz- és a magánszféra gyakorlatába történő beillesztésének és érvényesítésének előmozdítása és ösztönzése, többek között ezek kapacitásának növelésével; ● jobb környezetvédelmi és éghajlat-politikai irányítás támogatása valamennyi szinten. Az éghajlatváltozáspolitikai intézkedések új ágát képezik a LIFE alapnak 2014-től, ez korábban nem volt része a programnak. A LIFE alap nagysága a 2014-202 időszakban ….. milliard Euró lesz, amely az EU összköltségvetésének 0,32%. Ez nem jelent szignifikáns változást az előző időszakhoz képest, amikor a LIFE az uniós költségvetés 0,25%-a volt. Messze elmarad az uniós szakszervezetek, cégek, földhasználók, helyi és regionális hatóságok, turizmus és zöld civil szervezetek uniós érdekképviseletei által aláírt közös nyilatkozattól, amelyben a LIFE alap 1%-ra emelését követelték15. Nem elégséges továbbá a Natura 2000 becsült költségeinek az arányosan a LIFE-ra eső részének fedezésére sem16. Sajnos, minimálisan sem elég az Unió 2020-as biológiai sokféleség célkitűzésének eléréséhez. ●

A LIFE két nagy komponensből áll. 2 713 500 000 EUR-t fordítanak a Környezetvédelem alprogramra, l 904 500 000 EUR-t pedig az Éghajlat-politika alprogramra. A Környezetvédelem alprogramon belül a biológiai sokféleség védelmére kell fordítani a források 55%-át. A LIFE alapnak ezt a részét a tagországok főleg az EU Madár és Élőhelyvédelmi Irányelveinek (Natura 2000) megvalósítására fordítják, többek között: ● az uniós védett fajok populációinak védelme, növelése és élőhelyeik biztosítása ● az uniós védett élőhelyek megőrzésére, helyreállítására ● a Natura 2000 területek kezelésére, fenntartási tervek készítésére ● a biológiai sokféleséggel kapcsolatos ismeretek bővítése (természetvédelmi monitorozás) ● a természetvédelemmel kapcsolatos kommunikáció, ismeretterjesztés, tapasztalatcsere A 2014 utáni időszakban is ezek lesznek a LIFE biodiverzitás prioritása által támogatott intézkedések. A LIFE forrásai eddig éves pályázás útján, kisebb méretű projekt formájában kerültek elosztásra. 2014-től lehetőség lesz nagyobb, ún. integrált projektek beadására is. Ezek olyan nagyprojektek, amelyek nem egy, vagy néhány Natura 2000 területre koncentrálnak, hanem egy egész régió vagy több együttműködő régió Natura 2000 területeit kezelik, érintik. Az integrált projektek fontos tulajdonsága, hogy nem csak a LIFE

15

Open letter to the European Council and the European Parliament. Give 1% for LIFE!, 2012. http://www.eeb.org/EEB/?LinkServID=A5CEBB28-5056-B741-DB357198059B22ED&showMeta=0

16

Arroyo, Alberto et.al.. Our Natural Capital: A Profitable Investment in Times of Crisis. WWF Report, 2012 http://awsassets.panda.org/downloads/our_natural_capital_march_2012.pdf

Alapra építenek, hanem azt alaptőkeként használva más EU alapok releváns forrásainak bevonását is elősegítik. A LIFE éghajlat-politika alprogram különösen az ökoszisztéma-alapú projekteket támogatja majd, meghagyva a technológiai alapú megközelítést a többi, erre alkalmasabb EU alapnak, melyek szintén hozzájárulnak az éghajlatpolitika megvalósításához. Mindenekelőtt olyan természetvédelmi projektek megvalósítására alkalmas tehát, melyek az éghajletvédelem és a biológiai sokféleség védelmét integráltan valósítják meg.

3. Innovatív finanszírozási mechanizmusok Az innovatív finanszírozási mechanizmusok (IFM ) olyan pénzügyi eszközöket, mechanizmusokat takar, melyek piaci alapon teremtenek forrásokat a biológiai sokféleség és ökoszisztémák megőrzéséhez. Az innovatív finanszírozási mechanizmusok elsősorban a magántőke és a privát szektor bevonásával működnek, de a közpénzek jobb mozgósítását is elősegíthetik. IFM megvalósítható regionálisan vagy nemzetközi együttműködés szintjén is. IMF-ra azért van szükség, mert a különböző nemzetközi vagy nemzeti biodiverzitás célkitűzések (pl. Aichi célkitűzések, EU Biodiverzitás célkitűzés) végrehajtására rendelkezésre álló állami és közösségi - források messze elmaradnak a valós finanszírozási igény mögött. Pl. az uniós védett területek, a Natura 2000 hálózat esetében a 6 milliárd becsült éves költségnek az uniós források csak 10, maximum 20%-át fedezik17, a nemzeti forrásokról pedig még adat sem áll rendelkezésre. Ez csak egy példa, amely jól mutatja, hogy a biológiai sokféleség finanszírozására mindenütt a világon szűkösek a források. Az is nyilánvaló, hogy ez a ’finanszírozási rés’ rövid távon nem lesz áthidalható, sőt, a gazdasági válság miatt a kormányzati támogatás mértéke csökkent az elmúlt években. Így vetődik fel a magánszektor forrásainak mozgósítása és az állami források innovatív alkalmazásának ötlete. Mivel a cégek és vállalatok ma már sokkal nagyobb vagyonnal rendelkeznek mint az államok, ezért az innovatív finanszírozási mechanizmusokban elvileg nagyságrendekkel nagyobb lehetőséget tudnának teremteni a biodivezitás finanszírozására, mint a közpénzek. Az innovatív finanszírozási mechanizmusok azonban rengeteg kérdést is felvetnek. Az üzleti alapon működő vállalkozásokat a biolódiverzitás finanszírozásában gazdaságilag érdekeltté kell tenni, vagy jelentős marketing értéket kell látniuk a biodiverzitás finanszírozásában. Megkérdőjelezhető a piaci mechanizmusok alkalmazása egy olyan területen, ahol a védett értékeknek nagyon magas eszmei értéke van (a megléte önmagában is óriási érték), így morálisan nem engedhető meg, hogy „rossz üzletet kössünk”, és mondjuk ennek következtében egy faj vagy populáció léte veszélybe kerüljön. További kérdéseket vet fel, hogy mennyire hiteles az IFM erőltetése a kormányok részéről, ha azt tekintjük, hogy a biodiverzitásra fordítható közpénzek emelésének következetesen ellenállnak, vagy a természetvédelmi forrásokat a válságra hivatkozva csökentik18.

17

Ez egy becsült érték. Mivel a Natura 2000-re elköltött pénzeket nem követik nyomon az uniós források elköltésénél, ezért rendkívül nehéz megállapítani, hogy valójában mennyit is költenek a tagállamok az uniós ökológiai hálózatra. A nemzeti forrásokról nem áll rendelkezésre hozzávetőleges adat sem.

18

A 2011-es, a válság miatti kormányzati költségcsökkentés aránytalanul érintette a környezetvéldelmi tárcát. Míg a Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetését összesen 10%-kal csökkentették, ezen belül a környezetvédelmi államtitkárságét 40%-kal. Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-3069/2012. számú ügyben, Prof. Dr. Szabó Máté sk. 2012. november

Nemzetközi fórumokon (elsősorban az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) keretein belül) jelenleg aktív eszmecsere folyik az IFM-ről. A CBD részes felei most dolgoznak egy olyan kritériumrendszer kialakításán, amelynek megfelelve a negatív hatások talán kiküszöbölhetőek, illetve világossá válik, hogy melyek a leginkább kockázatmentes és hatékony IFM-ek19. Amennyiben ez a folyamat sikeresen lezárul, akkor a következő években az IFM erőteljes térnyerése lehetséges. Ebben a kiadványban azt a hat IFM-et mutatjuk be, amelyeket jelenleg is tárgyalnak a CBD keretein belül.

Fizetség az ökoszisztéma-szolgáltatásokért / Payment for Ecosystem Services (PES)

Ebben az esetben egy ökoszisztéma-szolgáltatás olyan fontos a szolgáltatás használójának (közösségnek, vállalaltnak), hogy az finanszírozza a szolgáltatást biztosító ökoszisztéma fenntartható használatát az ökoszisztémát birtokló vagy fenntartó, megművelő közösségek felé. A klasszikus példa a Vittel esete. A Vittel cég ásványvizeket gyárt, ezért nagyon fontos a kinyert ásványvíz minősége. A ’80 évek végén a francia cég azt vette észre, hogy a vízgyűjtő területein folyó mezőgazdálkodban használt nitrátok és peszticidek egyre nagyobb mértékben vannak jelen a vizeikben. Az esetleges leminősítést elkerülendő átfogó programot indítottak 5000 ha vízgyűjtő területen azzal a céllal, hogy 40 mg/literről 10 mg/literre csökkentsék a nitráttartalmat, illetve a peszticideket teljesen kiküszöböljék a vizeikből. A Vittel megvásárolta az agrárterületek nagy részét, majd azt fenntartható, vegyszermentes gazdálkodási feltételek között használatra visszaadta a gazdálkodóknak. A Vittel jelenleg is évi 228 EUR-t fizet hektáronként minden gazdálkodónak a gazdálkodási feltételek betartásáért, illetve egyéb módokon (tanácsadás, stb.) is támogatja a gazdálkodást. A program literenként 0,15 Euro cent költséggel járt eddig a cégnek, illetve összesen 15 millió Eurót fordítottak erre a célra. Az ilyen közvetlen tranzakció azonban ritka, mert az ok-okozati összefüggések ritkán ennyire egyértelműek, és legtöbbször az érdekelt felek, csoportok sem ilyen jól körülhatárolhatóak (pl. sokkal több a résztvevő).

Biodiverzitás kárpótlás rendszerek (Biodiversity offsets)

A biodiverzitás kárpótlás rendszereknél a cél az, hogy egy nagyobb rendszeren belül (pl. régiós vagy országos szinten) a biodiverzitás mértéke ne csökkenjen, vagy a folyamat végén akár pozitív is legyen a biodiverzitás mérleg (no net loss). Ez úgy érhető el, hogy egy adott helyen megvalósuló biodiverzitás csökkenést egy másik helyen megfelelő intézkedésekkel kárpótolják. A helyreállításnak elvileg a biodiverzitás minden komponensére (fajgazdagság, állománynagyság, genetikai diverzitás, természet által biztosított szocio-kultúrális szolgáltatások, stb.) ki kell terjednie. A biodiverzitás kárpótlás a szennyező fizet elv gyakorlati megvalósulásán alapul. Emiatt elsősorban csak kiegészítő eszköz lehet az egyéb biodiverzitás finanszírozási mechanizmusok mellett vagy más eszközökkel kombinációban. A biodiverzitás kárpótlás projektek esetében követni kell a kárpótlási hierarchiát: a beruházónak először is bizonyítania kell, hogy az általa létesítendő beruházás által okozta kár nem kerülhető el, nincs reális alternatíva (pl. nem lehet a gyárat máshol felépíteni). Ezután mindent meg kell tennie, hogy a kárt

19

Ituarte-Lima, C., M.,Schultz, T. Hahn and S. Cornell. Biztosítékok és vezérelvek a biodiverzitás finanszírozásának nagyobb léptékre váltásához (Safeguards for scaling-up biodiversity financing and possible guiding principles. Discussion Paper.) 2013. március http://www.cbd.int/doc/notifications/2013/ntf-2013-025-financial-en.pdf

minimalizálja, enyhítse. Harmadsorban pedig kárpótló intézkedéseket kell tennie az okozott el nem kerülhető károkért cserébe, azokkal azonos nagyságrendben. Az Amerikai Egyesült Államokban a „Vizes élőhely bank” az USA Tiszta víz törvényében foglaltak alaján működik. A beruházónak a Vizes élőhely bank Felülbíráló Bizottsága felé kell bizonyítania, hogy az általa létesítendő beruházás okozta kár nem kerülhető el. A kárenyhítés után kárpótló intézkedéseket kell tennie az okozott el nem kerülhető károkért. A károsodott, vagy megszűnt vizes élőhelyért (tó, mocsár stb.) cserébe a Testület által meghatározott területen egy másik vizes élőhelyet kell „megvédeni, fejleszteni vagy helyreállítani”. A beruházó saját maga is elvégezheti a helyreállítási munkálatokat, de általában egy erre szakosodott kárpótlási bankot bíznak meg. A kárpótlási banknak engedélye van vizes élőhelyek kialakítására vagy helyreállítására, és az ennek megfelelő kárpótlási kreditek árusítására. Továbbá, a beruházó dönthet úgy is, hogy a meghatározott díjat egyszerűen befizeti a Hadi Mérnökök Testületének, aki az intézkedések kivitelezését a megfelelő állami vagy non-profit szervezetre bízza. A „Vizes élőhely bank” rendszer intézményi szempontból jól működik: egy egész új, erre szakosodott szektor létrejöttét eredményezte, és sok kárpótló intézkedés valósul meg. A rendszer kritikusai szerint viszont a valódi célt, a biológiai sokfélség megőrzését nem érték el, mert csökkent a valódi alternatívák keresése iránti igényt. A hatáság szinte automatikusan engedélyezi a kárpótlást olyan esetben is, ahol pedig elkerülhető lenne a károkozás, hiszen számukra sokkal könnyebb kárpótlást kérni, mint nemet mondani. A kárpótló intézkedéseknek viszont csak 20%-a sikeres, tehát csak egy kis százalékban sikerül valóban helyreállítani a biológiai sokféleség eredeti mértékét. Úgy tűnik tehát, hogy a biodiverzitás kárpótlásnak ez a formája nem éri el az eredeti célt, a „nulla netto veszteséget”.20 Az EU-ban a beruházó számára a kárenyhítési hierarchia betartása különböző uniós törvényekben van előírva (például az Élőhelyvédelmi Irányelvben, a Környezeti hatásvizsgálati és a Stratégiai környezeti vizsgálati irányelvekben), de nem működik biodiverzitás bank- és kredit-rendszer, amely a regionális szintű csereberét egyszerűsítené.

Fiskális környezeti reform (Environmental fiscal reforms)

A fiskális környezeti reform a munka megadóztatása helyett a környezethasználat megadóztatását hírdeti, amelyet a környezetre káros támogatások reformja vagy megszüntetése egészít ki. A környezetvédelmi adók ésszerű alkalmazása a természeti erőforrás használat és a szennyezés csökkentését eredményezheti. Emellett ösztönzi a technológiai innovációt, hozzájárulhat a költségvetési konszolidációhoz, a környezetbarát gazdaság, a versenyképesség fokozásához, a minőségi munkahelyteremtéshez és az munkát terhelő adó csökkentéséhez. A fiskális környezeti reform kiterjesztésére igen nagy lehetőség van Európában és Magyarországon is. Ezt felismerve az Unió 2020-ig terjedő átfogó gazdasági stratégiája21 is ösztönzi a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket a fiskális reform előmozdítása terén. Az uniós környezetvédelmi miniszterek 2010-es határozatukban támogatták a biológiai sokféleségre káros támogatások reformját22. Mivel jelenleg az egyes

20

ten Kate, Kerry, J. Bishop and R. Bayon. Biodiversity Offsets: Views, Experience and the Business Case. 2004. november http://cmsdata.iucn.org/downloads/bdoffsets.pdf 21 22

Europa 2020 weboldal. http://ec.europa.eu/europe2020/index_hu.htm

Az Európa Tanács következtetései a biodiverzitás kapcsán, a 2010 utáni időszakra (EU Council Conclusions on Biodiversity post-2010) http://www.eu-un.europa.eu/articles/en/article_9571_en.htm

szektorok és szereplők gazdaságilag érdekeltek ezeknek a támogatásoknak a fenntartásában, ezért erős kormányzati szerepvállallásra lenne szükség az adók és kedvezmények zöld reformjához.

Zöld termékek piaca (Markets for green products)

Ökológiai lábnyomunkat nagyban befolyásolja, hogy mely termékeket és szolgáltatásokat választjuk, mint fogyasztók. A zöld (azaz kisebb környezeti lábnyommal rendelkező) termékek iránti igény egyértelműen növekszik. Az Egyesült Királyság Üzleti, Innováció és Képességek Minisztériuma az alacsony szén-dioxid kibocsátású termékek és szolgáltatások globális piacát 4.2 trillió eurónyira becsülte 2012-ben23. A biogazdálkodásra használt földek nagysága 2000 és 2011 között megkétszereződött az EU-ban (5-ről 10%-ra nőtt)24. A zöld termékek piacának megteremtése, kiszélesítése hozzájárulhat ahhoz, hogy ezen termékek fogyasztása nőjön, ami hozzájárul az erőforrások és a természeti tőke megóvásához. A zöld piacot erősítő intézkedések pl. a zöld védjegyek, energiatanusítványok, adókedvezmények, támogatások, kampányok, de a termékek nemzetközi piacának megteremtése is. Az Európai Unió most készíti elő a Zöld Termékek Egységes Piacát25, amelynek legfőbb célja, hogy a termékeknek egységes feltételeknek feleljenek meg az Unió egészében, és ne kelljen minden országban más, eltérő szabvány szerinti tanusítványt beszerezni. Mindazonáltal a piaci kereslet változása érzékenyen befolyásolhatja a zöld termékek iránti keresletet, és így a pozitív környezeti hatás mértékét is.

A biodiverzitás finanszírozása a nemzetközi fejlesztésen keresztül (Biodiversity in international development finance)

Itt arról van szó, hogy hogyan lehet a nemzetközi fejlesztésre fordított forrásokat jobban felhasználni a biodiverzitás megőrzése érdekében. A hivatalos fejlesztési segítségnyújtás (Official Development Assistance – ODA) keretében Magyarország Nemzeti Összjövedelmének (Gross National Income, GNI) 0.1%-át, azaz 27 milliárd forintot fordított fejlődő országok megsegítésére 2012-ben26. Ezek a források jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy a fejlettebb országok a fejlődő országokban elősegítsék a pozitív folyamatokat. El kell érni, hogy a fejlődő országokba áramló pénz nagyobb részét fektessék a természeti tőkébe; felül kell vizsgálni a biodiverzitásra káros nemzetközi támogatásokat; és minden egyéb fejlesztési forrásból megvalósuló befektetésnél meg kell vizsgálni, hogy a pénzek legalábbis ne okozzanak kárt a biológiai sokféleségben az adott országban.

23

Zöld termékek közös piaca: Tények és adatok (Single Market Green Products: Facts and Figures) http://ec.europa.eu/environment/eussd/smgp/facts_and_figures_en.htm

24

Willer, Helga, et. al. Az organikus élelmiszerek európai piaca. 2011 ( The European Market for Organic Food.) http://orgprints.org/22345/19/willer-2013-session-european-market.pdf

25

Zöld termékek közös piaca kezdveményezés (Single Market for Green Products Initiative) http://ec.europa.eu/environment/eussd/smgp/

26

Netto hivatalos Fejlesztési támogatás a DAC és egyéb támogatóktól 2012-ben. OECD statisztika (Net official Development assistance from DAC and Other Donors in 2012 http://www.oecd.org/dac/stats/ODA2012.pdf

Ez azért is fontos, mert a természeti tőke a teljes vagyon egynegyedét teszi ki az alacsony jövedelmű országokban27. Ezekben az országokban a gazdaság sokkal inkább függ az ökoszisztéma szolgáltatások meglététől és működésétől, mint a fejlett országokban (pl. többen élnek önfenntartó mezőgazdaságból). A biológiai sokféleség és az ökoszisztéma szolgáltatások megtartása itt a gazdaság és sokmillió szegény ember megélhetésének az alapja, ezért ezek elvesztése sokkal nagyobb gazdasági károkat okozna, mint a fejlett országokban.

Biodiverzitás és klímavédelem együttes finanszírozása (Biodiversity in climate change funding)

Hogyan üthetünk két legyet egy csapásra: vagyis hogyan lehet a klímavédelemre rendelkezésre álló forrásokat úgy felhasználni, hogy az a biológiai sokféleség és ökoszisztémák védelmét is segítse egyben. Az ökoszisztémáknak nagyon fontos szerepük van az éghajlat alakításában. Például a lápok és mocsarak (Észak-Európában de Dél-Kelet-Ázsiában) hatalmas mennyiségű szén-dioxidot tárolnak. A mocsarak védelmével hatékonyan hozzá lehet járulni mind a mocsarak különleges élővilágának megőrzéséhez, mind a klíma védelméhez. Ugyanígy dupla nyereség adódik abból, ha például egy klímavédelem céljából kialakított erdővédelmi területet olyan helyen létesítenek, ahol amúgy a biológiai sokféleség is jelentős. A fenntartható mezőgazdasági módszerek támogatása is hozzájárulhat mind a klíma védelméhez, mind a természeti értékek megőrzéséhez. A biodiverzitás és klímavédelem együttes finanszírozására jó példa az innovatív REDD+ (Reducing Emissions from Deforestation and forest Degradation, „Erdőirtásból és az erdőpusztulásból származó kibocsátások csökkentése”) mechanizmus. Különböző becslések szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20%-ért a globális erdőirtás, illetve az erdőpusztulás a felelős. Ez nagyjából megegyezik azzal a károsanyag kibocsátással, amit a közlekedési szektor termel a világon. A REDD az erdők védelmét igyekszik összetett és koherens nemzetközi rendszerbe foglalni. A REDD keretében a fejlett országok fizetnek a fejlődő országoknak azért, hogy ne irtsák ki az erdeiket, illetve megállítsák az erdők pusztulását. „Az élő erdő jobb erdő, mint a halott erdő”. A kibővített REDD+ alatt az erdők fenntartható használata, az erdővédelem és az erdőtelepítés is finanszírozhatóvá vált. Ez a mechanizmus azért kecsegtető, mert viszonylag kis ráfordítással lehet klímavédelmi célokat elérni. A megőrzött erdők pedig nagyban hozzájárulnak a biológiai sokféleség védelméhez és nagyértékű, életfontosságú ökológiai szolgáltatást nyújtanak a helyi lakosságnak is.

27

Információ az innovatív finanszírozási mechanizmusokról. OECD (Information concerning Innovative Financial Mechanisms)

A biodiverzitás finanszírozásának kritikája Dr. Gyulai Iván

1. Szükséges-e finanszírozni a biológiai sokféleséget? A biológiai sokféleség aktuális helyzete egy környezeti állapotjelző, vagyis egy indikátor, amely jelzi, hogy a környezet változik. A környezet persze állandóan változik, de nem mindegy, a változások sebessége és mértéke. A változások sebessége fontos, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a környezeti változásokhoz való alkalmazkodáshoz, a mértéke pedig lényeges, hogy a környezet változása ne haladja meg alrendszereinek rugalmasságát. A biodiverzitás, mint környezeti állapotjelző a környezetet érő terhelések függvénye. A környezetet érő terhelések egyrészt természetes eredetűek, másrészt ember által létrehozottak. Mivel a természetes és ember által létrehozott terhelések együtt fejtik ki a hatásukat, ezért rendkívül nehéz értelmezni, hogy melyiknek milyen a súlya a változásokban. Vagyis az a biztos, ha az ember minimalizálja az általa okozott környezeti terheléseket, arra a szintre, amelyek nem haladják meg a természetes rendszerek rugalmasságát, és amelyek ezért nem is okoznak változást. Az ember által létrehozott környezeti terhelések az erőforrások felhasználásán, a természetes élettér átalakításán, és a környezetbe történő kibocsátások révén valósulnak meg. Ezeknek a terheléseknek a mértékét és milyenségét a társadalom (részeként beleértve a gazdaságot is) határozza meg igényei és technológiai felkészültsége szerint. Ezek az un. hajtóerők, amelyek tehát megszabják a környezeti terheléseket, amelyek pedig megszabják a környezet állapotának változásait, többek között a biológia sokféleség alakulását. A levezetésből világosan látható, hogy nem egy következményt kell finanszírozni, hanem az okait kell megszüntetni, vagyis csökkenteni a környezeti terheléseket azáltal, hogy megváltoztatjuk a társadalmi hajtóerőket. Alapjaiban tehát javítanunk kell a technikai felkészültség szintjét, és a helyes mértéken megszabni az igényeinket, vagyis a szükségleteinket kell kielégíteni és nem az igényeinket. Lényeges kérdés a tudományos-technikai felkészültség is. Nem beszélhetünk erről általánosan, olyan érelemben, hogy minden új tudományos-technikai ismeret támogatja a jobb környezethasználatot. Ma az innovációnak nincs egy határozott környezetbarát iránya, nincs egy fenntarthatósági szűrő, amely egyértelművé tenné az irányokat. Ez az irány a fenntartható erőforrás-használat kell, hogy legyen. Innovatívnak a hatékonyabbat – munka és ökológiai hatékonyság értelmében – tekintjük, de mivel nincs a hatékonyabb megoldásokból származó javak mennyiségére vonatkozó felső érték, ezért a sok, egyenként jó megoldás együttes környezeti terhe meghaladhatja a környezeti rendszerek rugalmasságát. Ezen a ponton válik láthatóvá, hogy a tudományos-technikai innováció nem képes biztosítani a környezethasználat helyes mértékét, szükség van/lenne a társadalom önkorlátozására igényeinek tekintetében. A biodiverzitást tehát legkevésbé közvetlenül, sokkal inkább közvetve – a terhelések és hajtóerők módosításán keresztül - kellene finanszírozni. Sokak szerint a közvetlen finanszírozás területén is akad bőven feladat, vagyis amit már tönkretettünk azt helyre kell állítani. Ráadásul mindent elsöprő érvként megemlítik, hogy ez új, zöld munkahelyeket teremt, hozzájárul a foglalkoztatáshoz.

Módszeresen megvizsgálva a kérdést kritikákat kell megfogalmazni ezzel a gondolkodással szemben. Jól látszik, hogy az ember csak a pénzért végzett tevékenységen keresztül tudja elképzelni saját világát, a természetet is úgy állítja helyre, hogy művi beavatkozást eszközöl. A gyógyítást a természet elvégzi, jobban, mint az ember, hiszen az adott környezeti feltételekre válaszol, arra optimalizálja a rendszert. Módszere a szukcesszió, lassú, de alapos építkezés, amely minden környezeti feltételt figyelembe vesz. Az ember ezzel szemben gyorsan, prioritások mentén cselekszik, megmondja, hogy mit szeretne azon a helyen látni, és lehetőleg azonnal. Gondolkodása mellőzi a teljességet. A rét átalakulása fás társulássá végbemegy magától, ha engedjük a természetes szukcessziót dolgozni. Biztosak lehetünk benne, hogy az ingyen munka a legtökéletesebb, környezethez alkalmazkodott állapotot valósítja meg. De, ha ezt engednénk, akkor minek lenne a pénz? Ki kapna ebből munkát és jövedelmet? Mi lenne a növekedéssel? Lássuk be, hogy a biológiai sokféleség megőrzésének a legnagyobb akadálya a növekedési paradigma! A növekedési paradigma megakadályozza, hogy leépítsük a környezetileg káros tevékenységeket, legfeljebb azt engedi meg, hogy a régi mellé illesszünk valami márt, hatékonyabbat, kevésbé ártalmast. A természetes rendszerek helyreállása, vagyis, hogy egy adott helyen mi valósul meg, a környezeti terhelések, és ökológiai feltételek függvénye. Ha ezeket nem szüntetjük/változtatjuk meg, akkor a regenerált rendszer visszatér a kiindulási állapotába. Márpedig a finanszírozás általában – már csak a szűkössége okán sem – nem terjed ki arra, hogy a nagyobb környezetet állítsuk helyre. Ilyenkor egy művi módon fenntartott természetes környezetet hozunk létre. Pl., egy vizes élőhely vízkészletét mesterségesen biztosítjuk, gátakkal, csatornákkal, szivattyúkkal, mert ha az egész környezetét változtatnánk meg, akkor az konfliktusba kerülne a kérdéses környezet más célú használatával. A növekedési logikának ez is megfelelő megoldás, hiszen a művi létesítmények fenntartása és üzemeltetése, és persze létesítése is jól illeszkedik a növekedési elvárásokhoz. A pénzért cselekvést kényszerét nagyon jól látjuk az egyes projektekben. Számos városi zöldfelület rehabilitációs program vizsgálatából az derült ki, hogy fákat, bokrokat, virágokat ültetni nem túl költséges. Ezért az a jó rehabilitációs projekt, ha el kell bontani valamit, vagy, ha helyébe valami újat kell építeni. Nem sok racionális oka van annak, hogy jelentős erőforrás felhasználással kibontanak egy leburkolt felületet, azt újra burkolják, majd a növényzetet a felszínből kiemelt, ugyancsak kőből lekerített ágyásokba ültetik, vagy hatalmas ládákba kerülnek a fák, ahelyett, hogy a talajt használnák, és helyreállítanák a felszín és környezete kapcsolatát. A biodiverzitás közvetlen finanszírozásában nehezen találunk olyan tevékenységeket, amelyek nem kritizálhatók egy holisztikus szemléletben. A finanszírozás általában valamiért (védett faj, védett terület), vagy éppen valami ellen (invazív fajok) történik. A kiszemelt, védett, veszélyeztetett fajok védelmének finanszírozása mellőzi a teljességet, mert egy rendszerben kedvezményez valamit a rendszer természetes megnyilvánulásával szemben. Lerontunk élőhelyeket, megváltoztatjuk azok feltételrendszerét, és ennek következményeként megváltoztatjuk a faji mintázatokat. Bizonyos fajok eltűnnek, megritkulnak, mások éppen elszaporodnak. Vagyis válaszoltak a környezet általunk okozott változásaira. Miközben a változások hajtóerőit fenntartjuk, addig a kedvezményezett faj(fajok) oldalán beavatkozunk. A kedvező eredményeket állandóan fenn kell tartanunk, arra forrásokat kell teremtenünk, ellenkező esetben beavatkozások hiányában eredményeink semmissé lesznek. Nyilván más problémával is számolnunk kell, a megváltoztatott rendszert nem hagyjuk, hogy optimalizálja saját magát, ha valaminek az előnyére beavatkozunk, akkor az automatikusan mások hátrányát jelenti. A dolog abszurd abban a tekintetben, hogy végül már minden faj mellé egy gyámot kellene rendelni, amely gondoskodik a fenntartásáról.

A fajvédelem esetében az utóbbi években kétségkívül születtek eredmények, amelyek látszólag azokat igazolják, akik hisznek a részproblémákra irányuló finanszírozásban. Figyelmeztetni kell arra, hogy állandó támogatás és gondoskodás nélkül az eredmények hamar elillannak, de addig azt a látszatot keltik, hogy jó nyomon járunk. Ráadásul a professzionális természetvédelem is érdekelté válik a probléma fenntartásában, hiszen ez jelenti számára a finanszírozást, nemcsak a védett faj, de a saját anyagi egzisztenciája is ettől függ. Míg ebben az esetben egy-egy kiszemelt fajt kedvezményeztünk, addig az invazív fajok esetében úgy kívánjuk megőrizni az élőhelyek eredetiségét, hogy megpróbáljuk távol tartani, vagy kiszorítani a betolakodót. Ebben az esetben is kitűnik, hogy a magunk által létrehozott változások ellen küzdünk, de arra képtelenek vagyunk, hogy a változás okaira reagáljunk, inkább egy részproblémára, jelenségre fókuszálunk. Az invazív fajok terjedésének a lehetőségét a globális kereskedelem, a mindent behálózó infrastruktúrák, a minden van mindenütt kultúrája, a mobilitás, a kiterjedt mezőgazdasági monokultúrák, a természetes ökoszisztémák és az ökológiai alapfeltételek megváltoztatása, mint pl., éghajlatváltozás teszi lehetővé. A változó környezetben a generalista fajok világát éljük, ahonnan a szűk ökológiai tűrőképességgel rendelkező fajok kiszorulnak , a megüresedett helyeket pedig átveszik a generalisták. Ám mégsem a globális világkereskedelmet, a szállítást, az infrastruktúrákat, a környezet átalakítását regulázzuk meg, hanem inkább az invazív fajok elleni küzdelemre költünk egy keveset. A gazdaság akkor van elemében, ha költhet egy problémára, ezért nincs is érdekeltsége a probléma végleges felszámolásában. A „cső végén” tehát nem szerencsés finanszírozni a biodiverzitás megőrzését, az okok szintjén meg szinte lehetetlen az érdekütközések miatt. Ennek ellenére el kellene jutni odáig, hogy a meglévő forrásokat a környezeti terhek felszámolására, létrejöttének megelőzésére fordítsuk. A terhelések megszüntetéséhez vezető út a hajtóerőknél kezdődik, és ha finanszírozásra van szükség, akkor annak, erre kell irányulnia. A finanszírozás helyes sorrendje tehát a következő. A legfontosabb a környezeti tudatosságot, a fenntartható életmód ismereteit, a fenntartható erőforrás-használat technikai feltételeinek kialakítását támogatni. Ezt követően érdemes a környezeti terhelések csökkentését, elsősorban megelőzését szolgáló intézkedéseket támogatni, és csak utolsó sorban a konkrét problémákra forrásokat irányítani.

2. A biodiverzitás finanszírozása és a pénz természete A biodiverzitás finanszírozására szánt források eredete és a pénz további útja meghatározó a biológiai sokféleség szempontjából. A támogatások forrásai állami oldalon leginkább az adóbevételek, míg magánfinanszírozás esetén az erre szánt kiadás egy korábbi tevékenység hasznából származik. Nem tudjuk megítélni, hogy a bevételekhez külön-külön milyen környezeti teljesítményű tevékenységek kötődtek, de azt tudjuk, hogy a társadalom/gazdaság globálisan egyre nagyobb környezeti terhet generál. Vagyis a pénz forrása bizonyára környezetterhelő tevékenység. A legjobb tehát az lenne, hogy a társadalom kevesebb terhet generálna. Ennek minimum feltétele, hogy csökkentse az erőforrások felhasználását, illetve kevesebb természetes teret alakítson át. Ez feltételezi a materiális jellegű fogyasztás abszolút mértékű csökkentését. Nyilván ez az ilyen jellegű fogyasztásokból származó bevételek csökkenését eredményezné, viszont fölöslegessé tenné, hogy forrásokat vonjanak el a gazdaságtól, hiszen annak nem lenne indoka.

Azonban, mint fentebb megállapítottuk a gazdaság abban érdekelt, hogy a társadalom problémákat állítson elő, hogy legyen mit megoldani, vagyis legyen megrendelése. Mivel a gazdaság a társadalom része a szereplőket illetően, így maga a társadalom is ebben érdekelt, pl. ez jelent munkalehetőséget, jövedelmet tagjai számára. Kiadási oldalon a pénz mindig valamilyen fogyasztást testesít meg, bármire is költsük azt. A nem közvetlen anyagi jellegű fogyasztásnak is van közvetve természeti erőforrás vonzata, így végül azt kell nézni, hogy az összes globálisan jelentkező fogyasztás okoz-e erőforrás többletet. Azért fontos a globális számok követése, mert lehet, hogy egyes nemzetállamok képesek csökkenteni erőforrás-fogyasztásukat, de a globális kereskedelem miatt nem tudhatjuk, hogy hová rejtették el környezeti terheiket. Vagyis a biodiverzitás finanszírozása is anyagi fogyasztásba térül el, közvetlenül és közvetve is. Valószínű, hogy a gyakorlati természetvédelem legnagyobb haszonélvezője az üzemanyagpiac, az autógyártás, szervizipar, és mobiltelefon szolgáltatók, tekintettel a terepi természetvédelemhez szükséges mobilitásra. Ezek az átterhelések azonban nem látványosak, és amúgy is elenyésznek más tevékenységek környezeti terhei mellett. De akkor sem lehet ezzel védekezni, főleg azért nem, mert mindig van egy utolsó csepp, amitől már túl sok van a pohárban, és az kicsordul. Vagyis a természetvédelem érdekében is mindig természeti erőforrásokat áldozunk fel, és kötelesek lennénk összevetni, hogy a feláldozott természeti javak arányban állnak-e a tevékenység környezeti hasznával. Vajon milyen mértékben segítették elő a biológia sokféleség megőrzését azok a források, amelyeket erdei iskolák infrastruktúrájának kialakítására költöttek el, többnyire anélkül, hogy a kialakított infrastruktúra minden ízében megfeleljen az alternatív, fenntartható életmódot támogató technikáknak. De feltehetjük a kérdést, hogy az itt eltöltött idő, és a megszerzett ismeretek milyen módon csapódnak le a biológiai sokféleség vonatkozásában, ha azok nem vezettek a résztvevők fogyasztásának csökkenéséhez. A biodiverzitás-védelemre elköltött pénz a fogyasztáson keresztül valakinél profitként fog lecsapódni. A természetvédelmi tábor lakóit élelmezték, elektromos áramot használtak, a természetvédelmi rekonstrukciót elvégző vállalkozás szállított, energiát és megannyi anyagféleséget használt fel. Mind-mind valakinek a profitját gyarapította végül is. A profitból pedig újabb beruházások, és növekedés lesz, a növekedés pedig mivel elválaszthatatlan az erőforrás-felhasználás abszolút növekedésétől, ezért növeli a környezeti terheket. Végül ez az oka annak is, hogy a zöld munkahely csupán egy illúzió. A zöld munkahely attól lenne jobb, mert környezetileg jobb a teljesítménye, vagy mert ehhez járul hozzá. A keletkezett zöld munkahelyek dolgozói azonban a jövedelmükön keresztül bekapcsolódnak a fogyasztásba, azon keresztül a profitgyártásba, és ezzel már megint csak a növekedésnél, és a környezeti terhek fokozódásánál vagyunk. Valaki persze mondhatja, hogy de ez sokkal jobb, mintha mást tenne, és valóban egyenként tényleg jobb, de együtt mégis több az elégnél, és ez addig mit sem változik, amíg a természeti erőforrás fogyasztás abszolút értékben nem csökken. Ez azt jelenti, hogy a zöld tevékenységnek kompenzálni kellene a nem zöld tevékenység kárait, vagyis olyan hatékonyságnövekedést kellene elérnie, amelyik képes kompenzálni a növekedésből származó többlet felhasználásokat.

3. A biológiai sokféleség finanszírozása az európai gyakorlatban Az európai gyakorlatban a környezet-, és éghajlatvédelem nem külön alapból kerül finanszírozásra, hanem minden más pénzügyi forrásban megjelenik szempontként, követve az Unió integrációs szemléletét a környezeti kérdések tekintetében. Cinikusan mondhatnánk, hogy ha az integrációs elvet követjük, akkor lehetne fordítva is. Ha csak mondjuk biodiverzitás alap lenne, akkor jelezné, hogy ez a fő hangsúly, és talán valamivel több történne az integráció területén a gyakorlatban. Az integráció gyakorlati megvalósulását két eszköz hivatott biztosítani. Az egyik az alapokból származó fejlesztéseket programozó dokumentumok stratégiai környezeti vizsgálata, másrészt az egyes projektek tervezése és kivitelezése során a fenntarthatósági szempontok érvényesítése. A másik bizonyos környezeti problémák kezelése direkt finanszírozással egy-egy fejlesztési projekten belül, mint ahogyan ez példaként említésre került az autópályák esetében. A direkt finanszírozást az előzőekben mint tevékenység oldalról, mint pedig a fogyasztásba és növekedésbe torkolló pénz útját követve kritika alá vettük. A környezeti szempontok érvényesítését szolgáló stratégia környezeti vizsgálat a programozási dokumentumokra vonatkozik, és a gyakorlatban nagyon puha eszköznek bizonyul. Akkor lenne hatásos eszköz, ha képes lenne biztosítani, hogy az új fejlesztések megvalósulása után csökkenne a környezeti teher az előző programozási periódushoz képest. Természetesen erről szó sincs, sokkal inkább a fordítottja, az új fejlesztések is hozzájárulnak a terhek abszolút mértékű növekedéséhez. Az eszköz formalitását a vonatkozó irányelvre alapuló tagállami jogszabályok biztosítják, de ami valójában számon kérhető, az csupán a vizsgálat elvégzése. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy az egyes tervek és programok külön külön elvégzett stratégiai vizsgálata nem képes biztosítani – bár sajnos ez nem is a célja – hogy az összes programozási dokumentum együttes környezeti hatását felmérhessük. Aggályos az is, hogy egy adott időszak környezeti teljesítményét nemcsak az új fejlesztések, hanem a meglévő és működő kapacitások együtt fogják megadni, de ennek mértékére senki sem kíváncsi. Ha ténylegesen szeretnénk valamit tenni a biológiai sokféleségért, akkor elkerülhetetlen, hogy az új fejlesztések sorában csak olyanok valósuljanak meg, amelyek mindegyike kivált egy korábbi rossz környezeti teljesítményt, egy annál jobbal. Ez biztosíthatná a környezeti terhek abszolút csökkenését. Mivel azonban nem minden projekt vált ki egy korábbi tevékenységet, hanem inkább jellemző módon bővülnek a tevékenységek, ezért a terhek is növekednek, és már az is eredmény, ha növekedés üteme lassul. Azonban ez utóbbi sem a hatásvizsgálati eszköznek tudható be, sokkal inkább gazdasági szükségszerűség, amely a hatékonyság növekedéséből következik. Nem jobb a helyzet a projektek szintjén sem. A környezeti hatásvizsgálat köteles méretű projektek esetében a formális letudás hasonló a stratégia vizsgálatokéhoz, illetve a módszer is ezer sebből vérzik. Ennek elsődleges oka, hogy a hatásvizsgálatok csak a jelentős környezeti hatásra fókuszálnak, és nem törődnek a jelentéktelennek látszó, ám globálisan összegződő hatásokkal. A nem hatásvizsgálat köteles tevékenységek környezeti megfelelőségét a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítése jelentené. A formalitás itt még nagyobb, sok esetben el sem tudják képzelni, hogy egy-egy tevékenységnek milyen környezeti összefüggései vannak. A környezeti szempontok tényleges integrációját ezért inkább formális környezeti vállalásokkal tudják le, amely sok esetben maga is környezetterhelő.

Számos olyan eset van, amikor az integráció csekély környezeti haszonnal kecsegtet, inkább csak a költségeket növeli. Nyilvánvaló, hogy egy autópályát a legnagyobb jóakarattal sem lehet biodiverzitás baráttá tenni, de a kivitelező szívesen megépíti a vadátjárókat, ha a társadalom hajlandó ezt kifizetni. A feláldozott erőforrások itt nincsenek egyensúlyban az esetleges haszonnal, arról nem beszélve, hogy egy új autópálya negatív környezeti hatásait csak úgy lehet elkerülni, ha azt meg sem építjük. Ezen a ponton pedig eljutunk a különböző alapok legfontosabb környezeti problémájához, és elkerülhetetlenné válik annak a kérdésnek a feltevése, hogy milyen arányban finanszírozzák a környezetileg negatív teljesítményű tevékenységeket ezek a programok a pozitívhez képest? Ezt a kérdést csak súlyosbítja, hogy a környezeti szempontokra költött pénzek legnagyobb része is kritikával illethető. A Közös Mezőgazdasági Politika támogatási rendszere kiváló példája annak, hogy túlsúlyban van a negatív környezeti hatással járó tevékenységek finanszírozása. A KAP sokak szerint egy szociális eszköz a gazdaságilag elmaradt vidékek segítésére és a vidéki környezet megőrzésére. Az utóbbi évtizedben bekövetkezett változások a pénzt átcsoportosították, így a művelés alól kivont területekre és vidéki táj megőrzésének támogatására több gondot fordítottak. A meghatározott növények ültetésének támogatása helyett egységes összeg kerül kifizetésre a megművelt földterület nagysága alapján. A földalapú támogatás elvileg nagyobb szabadságot hagy a gazdáknak az alternatív, nem közvetlenül termelési célú földhasznosításra, hiszen a támogatást akkor is megkapja, ha nem termel semmit, csupán „rendben tartja” a területét. A támogatásoknak ez a része nincs környezeti feltételekhez kötve, vagyis annak is jár, aki fenntarthatatlan, és annak is, aki netalán fenntartható módon használja a termőföldet. Noha teljesen világos elv, hogy közpénzen csak a közjót szolgáló tevékenységeket kellene támogatni, ez mégsem érvényesül, a támogatás nem tesz különbséget azok között, akik negatív, vagy éppen pozitív externáliákat termelnek a társadalomnak. A KAP esetében kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy a közjóról tévesek az elképzelések. Ugyanis a Kap legfontosabbnak mondott célja, hogy az élelmiszerek alacsony árán keresztül mindenki számára biztosított legyen az elegendő élelmiszer. Ez a gondolkodás mára a következő helyzetet teremtette. A támogatási rendszerek miatt relatívan olcsó az élelmiszer mindenki számára. Olcsó annak is, aki a tényleges árat is képes lenne megfizetni, megfizethető annak, aki az árat képes megfizetni, és drága azoknak, akik az olcsó árat sem képesek megfizetni. Összességében ez az élelmiszer-alapanyagok és kész élelmiszerek erkölcstelen szintű pocsékolásához vezet (a jóléti társadalmakban nagyjából a fele végzi a kukában). A valódi közjó azonban nem az olcsó élelmiszer, hanem azok az ökoszisztéma szolgáltatások, amelyek biztosítják az életünkhöz nélkülözhetetlen javak fenntartását és megújítását. Azzal, hogy a KAP az olcsó élelmiszert támogatja, a fogyasztás növelését és a pocsékolást serkenti, amelyek miatt területeket, ökoszisztémákat, erőforrásokat és a közjó egy lényeges darabját áldozzuk fel fölöslegesen. Ha ezt a pénzt a hátrányt szenvedők táplálására, pláne felemelésére költenénk, és a reális árakat hagynánk érvényesülni, akkor a környezeti költségek egy részét legalább megspórolhatnánk. Álszent viselkedés tehát, amikor a KAP zöldítéséről beszélünk, mert az olcsó élelmiszerár fenntartása nem elég jó szociális intézkedés, környezeti szempontból pedig kifejezetten kontra-produktív. Tehát nem ott zöldítjük a KAP-ot ahol kellene, ahol zöldítjük az pedig erőtlen, inkább csak zöldre festésnek nevezhetjük. Érdemes megvizsgálni a területalapú támogatás rendszerét, hogy mennyire vezetett eredményre az, hogy a gazda szabadon dönthet területének felhasználásáról, és a támogatás nem valamelyik termesztett növényhez kötött. Magyarországon egy átmeneti időre a mezőgazdaság nagyjából rendszeres támogatás nélkül maradt, ami egyrészt jelentős versenyhátrányt jelentett a hazai gazdáknak a támogatottakkal

szemben, másrészt viszont nem hoztak irracionális döntéseket, hogy olyan területeket is használjanak, amelyek gazdasági hasznot sem közvetlenül, sem közvetve nem hoztak. Kétségtelen, hogy ennek hatására a hazai mezőgazdaság megrokkant, de egy átmeneti időre fellélegzett a természet, a marginalizálódott földeken megindult a természetes szukcesszió, azok nagy részén mindenféle hasznosítást mellőztek. A területalapú támogatás ugyan tényleg megadja a lehetőséget arra, hogy a gazda válasszon a termesztés, vagy a rendben tartás között, azonban a rendben tartás már jelentős visszalépést jelentett az ökoszisztéma szolgáltatások tekintetében. A háborítatlanság és a csekély mértékű háborítás között is lényeges a különbség ökológiai szempontból. A rendben tartás a területek szárzúzóval történő évi legalább egyszeri letakarítását, gépi kaszálást, sokszor csak a felégetését jelenti. Akármelyiket is nézzük, homogenizálja a felszínt, energiát igényel és kibocsátásokkal jár, megakasztja a természetes szukcessziót, csökkenti a biológiai sokféleséget és az ökoszisztémák támogató, szabályozó funkcióit. A támogatás ezen túl sok esetben azt a többletet jelenti a gazda számára, amelytől a gazdaságtalan átbillen a gazdaságos oldalára, és művelésre ösztönzi. Sok esetben még a gazdaságtalan tevékenységek fenntartását is tapasztaljuk, amikor valaki úgy tartja fenn a gazdálkodást, hogy nem költ a termőföld megújítására, vagy nem számolja el az általa nyújtott munkát. Vagyis a támogatás rendszere megnövelte a munkába fogott földeket, növelte a környezeti terheket, és csökkentette a biológiai sokféleséget. Másik oldalon, mivel a területalapú támogatás nincs környezeti teljesítményhez kötve, a nagyobb nyereség érdekében megnövekedett a termelés intenzitása, amely nemcsak környezeti, hanem foglalkoztatási szempontból is kedvezőtlen. Tekintettel, hogy a területek legnagyobb részén ez következett be, és mivel a marginalizált területek is újra bevonásra kerültek, a támogatás csak rontotta a biológiai sokféleség helyzetét és az ökoszisztéma szolgáltatásokat. A mezőgazdaság és vidék támogatási rendszere a kulcsa annak, hogy a vidék milyen környezeti viszonyt alakít ki. Egyértelmű elvként kellene leszögezni, hogy a közpénzén nem lehet olyan tevékenységeket támogatni, amelyek külső költségeket termelnek éppen azok számára, akik a támogatást nyújtják. Amíg ilyen rendszer működik, addig a környezetet kímélő, a foglalkoztatást szem előtt tartó gazdálkodási formák hátrányt fognak szenvedni! A KAP zöldítésének jelenlegi állomása alkalmatlan arra, hogy a fenntarthatóságot támogató finanszírozási rendszer működjön. Összességében megállapíthatjuk, hogy a fejlesztési forrásokkal nem az a baj, hogy nem eléggé finanszírozzák a biológia sokféleséget, hanem olyan tevékenységeket finanszíroznak, amelyek tönkreteszik azt. Persze ez a felismerés már évtizedek óta visszaköszön abban az általános óhajban, hogy meg kellene szüntetni a környezetileg káros támogatásokat. De mégsem, hiszen akkor mi lesz a versenyképességgel?

4. Az innovatív finanszírozási mechanizmusok kritikája 4.1 A zöld termékek piaca

Zöld terméknek a fenntartható módon előállított természetes alapanyagú árukat és szolgáltatásokat nevezzük, amelyek lehetnek ételek, italok, gyógyászati, kozmetikai termékek, élőhely helyreállítási, rekreációs, ökoturisztikai szolgáltatások, stb. A zöld termékek problémája két kérdéskört ölel fel. Az egyik, hogy mit, milyen kritériumok mentén nevezhetünk zöld terméknek, a másik, hogy mi szabályozza azt, hogy mennyi az elég, vagyis, mi az a mérték, amely még nem sérti a rendszerek rugalmasságát. A probléma nehézségét a legjobban a zöld agroüzemanyagok kérdése szemlélteti. Létezik-e például zöld pálmaolaj („Kerekasztal a fenntartható pálmaolajért”), olyan, amely tényleg megfelel a fenntarthatósági kritériumoknak? Az Európai Unió ahelyett, hogy visszavonta volna a biodiverzitás szempontjából kifejezetten hátrányos bioüzemanyag direktíváját inkább megpróbált fenntarthatósági kritériumokat gyártani az agorüzemanyag alapanyagok termesztéséhez. A kritériumok azonban nagyon rövid távú szemléleten alapulnak, olyan termékeket tekintünk zöldnek, amelyeknek egy másikhoz képest kisebb az ökológiai lábnyoma, pl. széndioxid kibocsátása. De már megint nem arról van szó, hogy ezek helyettesítenék a rosszabbakat, hanem ők is hozzájárulnak a többhez. Amennyiben a közlekedési ágazat és üzemanyag igényének bővülését nézzük, akkor ennek negatív visszacsatolása az olajkészletek kimerülése, ami az ágazat növekedését fogná vissza, és ami nagyon hasznos lenne környezeti szempontból. Az agroüzemanyagok és alternatív hajtóanyagok azonban nem helyettesítőként, hanem további növekményként járulnak hozzá az ágazat bővüléséhez. Vagyis nemcsak az a kérdés, hogy milyen körülmények között termeljük meg a pálmaolajat, hanem az, hogy az a közlekedési szektoron keresztül milyen hatással van a környezetre, biodiverzitásra. Az infrastruktúrák izoláló, szegregáló hatása, a járművek által okozott balesetek szempontjából indifferens, hogy a jármű milyen hajtóanyaggal van meghajtva. Nyilván nem elhanyagolhatók a termelés körülményei sem, nem mindegy, hogy mennyi környezeti teher keletkezik. Azonban a közvetlen hatáshoz hozzá tartozik, hogy a bővülő termelés nem valósulhat meg másként, csak ha természetes ökoszisztémákat alakítanak át agrokultúrákká. Látjuk ennek a hihetetlen gyors terjedését, a természetes ökoszisztémák és vele együtt a biodiverzitás fogyását, még sincs olyan jogszabály, vagy szempont, amely azt mondaná ki, hogy már nem szabad több természetes élőhelyet átalakítani. A zöld termékek egy másik dilemmája a versenyképességük. A versenyképesség nyilván a költségek alacsonyan tartását jelenti, vagyis az élőmunka mellőzését, a környezeti költségek alacsonyan tartását. A zöld jelzővel egyik sem fér össze. A fair trade termékek ára a piacon sokszorosa versenytársaiknak, és az emberek tudatosságán, anyagi lehetőségén múlik, hogy vásárlásukkal méltányolják a társadalmi hasznosságot. A valódi zöld termék tehát az, amely a természetes ökoszisztémákból kerül ki, anélkül, hogy azoknak sérülne a rugalmassága, eltartóképessége. Mivel nem szabad elfelejteni, hogy a zöld árut is a környezet terhelésével állítják elő, ezért a valódi zöld piac az lenne, ahol minden áru és szolgáltatás az adott technikai színvonalon a legzöldebb, és együttesen nem haladják meg a környezet eltartóképességét. A pozitív biodiverzitás piachoz sorolják még az üzleti és biodiverzitás szervezetek/programok közötti

partnerséget, és a jótékonyság új formáit. Ennek a keretében a megagazdagok támogatnak biodiverzitásvédelmi törekvéseket. Mondani is fölösleges, hogy ezeknek a pénzeknek a forrása végső soron mindig a környezet erőforrásainak felhasználása és a környezet terhelése. Sokkal hatásosabb lenne tehát a tevékenységek szelídebb formája, mint a haszonszerzésben tönkretett környezet utólagos gyógyítása. Ezért nem csodálkozhatunk azon, ha a fenti mechanizmusokkal szemben megfogalmazott általános kritika szerint a természet kisajátítása magáncélokra, a természeti javak pénzbeni kifejezése és árucikké degradálása csak még nagyobb egyensúlytalansághoz vezet természetes környezetünkben, és ellene van etikai elveinknek. A biodiverzitásért dolgozó kapitalizmus üres ígéret.

4.2 Kárpótlási mechanizmusok a biodiverzitás veszteségekért

A biodiverzitás kárpótlás (biodiversity offset) célja, hogy egy-egy fejlesztési projekt során ne következzen be nettó biodiverzitás veszteség, sőt lehetőleg nettó nyereség jöjjön létre. Ennek érdekében a projekt során mindent meg kell tenni, hogy megelőzzék, vagy csökkentsék a biodiverzitás veszteségeket, ám az elkerülhetetlen károsodásokat valahol kompenzálják, kárpótolják. A fő kérdés, hogy lehetséges-e elérni a nettó veszteség teljes elkerülését. Tegyük fel, hogy egy zöldmezős beruházás felszámol egy természetes élőhelyet, és máshol egy lerontott helyen ujjá építenek egy hasonló élőhelyet. Tekintettel arra, hogy a kompenzálásban pénzt használnak, amely erőforrások fogyasztását, és környezeti terhelést testesít meg, így nyilván nem valósul meg, hogy ne legyen nettó veszteség. A veszteség nélküliség csak látszat, mert nem érzékeljük az átterheléseket amelyeket az erőforrás-felhasználás hoz létre a globális környezeti térben. Nyilván vannak elkerülhetetlen fejlesztések, amelyeket nem lehet máshol megvalósítani. Pl. nem lehet egy ásványi nyersanyagot kinyerő bányát máshová telepíteni, mint ahol a készletek vannak. Azonban a legtöbb fejlesztés ma is azért valósul meg zöld-mezőben, mert az a legolcsóbb és legegyszerűbb. A kárpótlási mechanizmusok szakmai kérdése, hogy egy más környezetben lehetséges-e felépíteni azt, amit itt elpusztítunk, és abban a más környezetben képes-e fennmaradni az, amit ott megvalósítunk. Hiszen ha a környezeti tényezők különböznek, akkor azok szerint alakul majd a rendszer előbb utóbb. Az is vitás kérdés, hogy lehetséges-e nettó nyereséget elérni. Ez akkor lenne lehetséges, ha minden új fejlesztés degradált területen valósulna meg, és azért kárpótolnánk a természetet, mert megakadályoztuk ennek a területnek a természetes gyógyulását. Vagyis egy szintén degradált területet állítanánk helyre cserébe máshol. Egy ilyen szabály valóban növelhetné a biológiai sokféleséget, de még itt is fellép a mesterséges létesítés környezeti költsége. A kárpótlási mechanizmusok legnagyobb veszélye abban áll, hogy ennek a lehetősége engedélyt ad a rombolásra. Vagyis, ha kárpótolok, akkor már nem kell adott helyen a legnagyobb gondossággal eljárnom.

4.3 Az ökoszisztéma szolgáltatások megfizetése

Fontos annak tisztázása, hogy lehetséges-e az ökoszisztémák ellátó funkcióját úgy igénybe venni, hogy a támogató, szabályozó és kulturális funkciók ne sérüljenek. A válasz igen, és ezt nevezzük fenntartható erőforrás gazdálkodásnak. Ez egy olyan állapot, amikor annyi támogató funkciót veszünk igénybe, hogy a többi funkció sem sérül, vagyis az erőforrást a megújulás mértékén használjuk. Pl. a talajnak, mint ökoszisztémának a fenntartható használata azt jelenti, hogy a talaj sem mennyiségileg, sem minőségileg ne degradálódjon. Ne pusztuljon el az erózióval több talaj, mint amennyi időegység alatt keletkezik, vagy megmaradjon a talajban a biomassza mennyisége és diverzitása. Most már csak az a kérdés, hogy ezeknek a kritériumoknak milyen használat felel meg. Pl. lehetséges-e az, hogy egy természetes ökoszisztémát szántófölddé alakítunk, és miközben elsődlegesen ellátó szolgáltatásra használjuk, megmarad e a többi három szolgáltatása a kívánt mértéken. A VÁLASZT TUDJUK, HOGY NEM. A kétség tehát az, hogy a fenntartható használat mértéke elegendő-e arra, hogy kielégítse 7 milliárd ember igényeit? A választ tudjuk, hogy nem. Az ökoszisztéma szolgáltatások megfizetésének lehetősége tehát engedély az ökoszisztémák fenntarthatatlan használatára. Ha valaki fizet egy közösségnek az ökoszisztéma használatáért, aki az ökoszisztémát birtokolja, akkor engedélyt kapott annak használatára. Két eset lehetséges. Fenntartható módon használja, és akkor nem termel belőle hasznot, mert lemond a fenntarthatóság érdekében a hasznokról. Ekkor nem tudna fizetni, de nem is kellene, hogy fizessen, hiszen nem okozott senkinek sem kárt, megőrizte a szolgáltatásokat, a fenntarthatóság mértékén vett el. Ha hasznot termel, kicsi a valószínűsége, hogy eleget tett a fenntarthatósági elveknek, vagyis tud fizetni, de nem tudta megőrizni a szolgáltatásokat. Az ökoszisztéma szolgáltatások megfizetésének másik esete, ha egy közösség fizet a használónak, hogy az lemondjon a hasznainak egy részéről, azért, hogy a kérdéses rendszert fenntartható módon használja. A kérdés egyrészt, hogy a közösség által fizetett pénz forrása milyen tevékenység, annak milyen összefüggése van a fenntartható használattal. Másrészt a közösség mennyire szigorú feltételeket szab meg a használónak, megfelelnek-e azok a fenntarthatósági elvárásoknak, és hogyan ellenőrzi azok teljesülését. A biológia sokféleség védelméről szóló egyezmény egyik sarkalatos pontja, hogy az erőforrások használatának jövedeleméből azok is részesedjenek, akik a kérdéses erőforrások birtoklói. Nyilván itt egy szociális elvről van szó, ha valaki használ egy genetikai erőforrást, akkor annak hasznaiból a helyi közösség is részesedjen. Bár nyilván ez méltányos, de mi a haszna ebből a természetnek? Egyáltalán kinek a tulajdona a természet, vagy az általa nyújtott szolgáltatás? Ezekre az értékekre nem lehet másként tekinteni, mint közös örökségre, és nyilvánvaló, hogy ezek használata nem irányulhatna a profitszerzésre. A használó erkölcsi kötelessége lenne, hogy ezeket fenntartható módon használja, hogy „működőképes” állapotban adja át a következő nemzedékeknek.

4.4 Ökológiai adóreform

Az ökológiai adóreform javaslatai az externáliák internalizálásán nyugszanak, azaz a külső költségek beépítését szorgalmazzák az árakba, ökoadók, környezetterhelési díjak, környezethasználati díjak, termékdíjak formájában. Az új adók, amelyek lényegében a környezetileg káros fogyasztást terhelnék, költségvetés semleges módon kerülnének kivetésre, vagyis, a bevétel arányában csökkennének a munkát terhelő járulékok. Az elképzeléstől két pozitív eredményt várnak, az egyik, hogy növekedni fog a foglalkoztatási kedv, s csökken a munkanélküliség, a másik, hogy átterelődik a fogyasztás a környezetbarát, kevéssé adóztatott termékekre, a környezetileg káros fogyasztás az adó miatt csökken. Vizsgáljuk meg a javaslat kétséges pontjait! Tisztázatlan az a kérdés, hogy vajon a munkáltató miért alkalmazna több munkást, amikor a nagyobb profit érdekében a menedzsment a tulajdonosok kérésére a munkahatékonyságot szeretné növelni, vagyis kevesebb dolgozóval szeretne többet dolgoztatni, és nagyobb teljesítményt elérni. Jelenleg is ennek a folyamatnak vagyunk a tanúi, a tulajdonosok számára ajándék lenne a járulékok csökkentése, amely a profitot gazdagítaná. Ha mégis több munkást alkalmaznának, az bizonyára a termelés és fogyasztás növekedését vonja maga után, az pedig óhatatlanul több természeti erőforrás felhasználásához fog vezetni. Nő az erőforrásokra nehezedő teher abban az esetben is, ha több ember több jövedelemre tesz szert, mert a többlet jövedelem magasabb fogyasztáshoz vezet. A magasabb fogyasztás negatív környezeti hatásait elvileg kiegyenlíthetné a környezetbarát áruk megjelenése a piacon, vagyis többet fogyasztunk, de az környezetbarát, így kevesebb a környezeti teher is. Tudjuk, hogy ez nem így van, mivel a hatékonyságból származó környezeti megtakarítást a többletfogyasztás mindig túlszárnyalja (Jevons paradoxon). Másrészt ha a piacon megmaradnak az ökoadóval terhelt áruk, akkor azok fogyasztása továbbra is fennáll, ha viszont eltűnnek, és csak a környezetbarát technikák maradnak, akkor pedig nincs adóbevétel, amiből a munkaoldali terhek csökkenthetők. Vagyis a kivetett adó könnyen konzerválja a tárgyát, hiszen a bevétel mögött érdekek állnak. Tisztázatlan, hogy milyen mértékű adót kellene kivetni ahhoz, hogy valóban csökkenjen egyik vagy másik erőforrás fogyasztása, vagy átterelődjék a fogyasztás egy környezetbarát termékre. Az is kétséges sok esetben, hogy van-e egyáltalán környezetbarát alternatíva. Az üzemanyagok iránti igényt a járművek száma, a mobilitási igények, és a járművek fogyasztása együttesen szabja meg. Hiába a hatékonyság növekedése, annak vagyunk tanúi, hogy a kereslet bővül, évente több mint ötven millió új gépjárművet helyeznek forgalomba világszerte. Még ha jobb alternatíva lenne is az agroüzemanyag a hagyományos hajtóanyagokhoz képest, akkor is csak a többlet fogyasztáshoz járulna hozzá. De éppen a biológia sokféleség szempontjából elfogadhatatlan az agroüzemanyagok bővülő használata, sőt, mint már említettük, a felhasznált üzemanyagféleség indifferens az utak okozta szegregáció, vagy a balesetek szempontjából. Az ökológia adóreform szociális vonatkozása, hogy az adók mindenkit terhelnek. Egy ilyen reform csak azok számára lenne gyümölcsöző, akik munkához és keresethez jutnak általa. A legszegényebb rétegek, és azok is akik már munkával rendelkeznek az új adók miatt többlet terheket fizetnének. A többletterheket pedig többlet teljesítménnyel lehet ellensúlyozni, és már megint a többlet fogyasztásnál lyukadunk ki.

5. Javaslatok a biológiai sokféleség finanszírozásának eszközére Jelen javaslatok nem arra vonatkoznak, hogy milyen tevékenységeket kellene finanszírozni, hanem, hogy milyen eszközökkel. A finanszírozás tárgyát a megújuló biológiai sokféleség stratégiával kapcsolatos tanulmányunkban már érintettük. Mint a fenti elemzésből láthatjuk, ma nincs olyan eszköz, de még javaslat sem, amely képes lenne megállítani a biológiai sokféleség hanyatlását. A célkitűzések a sokféleség hanyatlásának megállítására óhajokon alapulnak és eszköztelenek.

5.1 A szabályozó eszközzel szembeni elvárások

Az új eszköznek hatásosnak kell lennie a biológiai sokféleség degradációját okozó hajtóerők megváltoztatásában. Vagyis az eszköz nem közvetlenül a biológiai sokféleségre, mint okozatra, hanem az azt veszélyeztető hajtóerőkre kell, hogy irányuljon. A hatásosság követelménye pedig azt jelenti, hogy az eszköznek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy teljesítse célját, vagyis mérsékelje a környezetet érő terheléseket arra a szintre, hogy a környezet mesterséges változtatása ne következzen be. Mivel a biodiverzitás megőrzés közvetlen finanszírozása, a pénz, mint fogyasztásbővítő eszköz miatt nem kívánatos, ezért az eszköznek nem a pénz beszedésére, hanem a negatív hatású folyamatok mérséklésére kell irányulnia. Ha ezt a küldetését betöltötte, akkor fölöslegessé válik, és meg lehet szüntetni. Az eszköznek ezért fokozatosan bevezethetőnek, de egyben kivezethetőnek is kell lennie. A fokozatosság elve elemi elvárás, amely azt jelenti, hogy az eszköz bevezetésének követnie kell a realitásokat: a környezeti állapot javításának halaszthatatlanságát; a gazdaság teherbírását; a társadalom felkészültségét. Ez utóbbiba beletartozik a társadalom tudati állapota, megértése a problémával szemben, a cselekvésre való elkötelezettség politikai és társadalmi szinten, és a szükséges kapacitások kiépítése. Az eszköz nem jelenthet versenyhátrányt azon szereplőknek, akik alkalmazzák, és az országot sem hozhatja hátrányba. A nemzetközi verseny a legtöbb esetben megakadályozza, hogy kellő súlyú eszköz kerüljön bevezetésre, ha az nem vonatkozik egyformán a nemzetközi közösség minden tagjára. A nemzetközi környezetvédelmi egyezmények jó példát szolgáltatnak erre, és látható, hogy milyen nehézségekbe ütközik pl. a kibocsátáscsökkentési célok megvalósítása, ha bizonyos szereplők kivonják magukat alóla. Az eszköznek javítani kell a társadalmi kohéziót mint területi, mint az egyes társadalmi rétegek vonatkozásában. A jelenlegi társadalmi igazságtalanság környezeti vonatkozása, hogy a gazdasági szereplők a hasznok magánosítására törekszenek, míg a nagyobb haszon elérésre érdekében a terheket a társadalomra hárítják. A biológiai sokféleség degradációja is ezt példázza, az ökoszisztémák eltartó funkciójának kisajátítása a hasznok magánosítását jelenti, a degradáció pedig a társadalom nyakába szakad, úgy is mint közvetlen kár, és úgy is, mint megoldásra váró feladat. Minden támogatási rendszer legfőbb elve ezért, közpénzből csak olyan tevékenységeket támogasson, amely a társadalom számára pozitív externáliákat termel, és nyilván kerülje azok támogatását, amelyek negatív hatásokkal járnak. Az eszköznek azonban nem szabad fenntartania azt a gyakorlatot, hogy a negatív externáliák büntetéséből szerzi az anyagi forrásait, és azt a pozitívra költi el. A cél nem a pénz beszedése, hanem a probléma forrásainak megszüntetése!

Az eszköz olyan ideiglenes forrásteremtő, amely azért és addig működik, hogy megteremtse a fenntartható erőforrás-használat ismereteit. Az eszköznek tehát a fenntarthatatlan erőforrás-használatból a fenntartható használatba kell átvezetni, és ha betöltötte ezt a küldetését, akkor léte fölösleges, vagyis felszámolhatja önmagát. Az eszköznek biztosítani kell, hogy a fenntartható erőforrás-használat ismereteinek és alkalmazásának kereteit biztosító pénzeszközök olyan rendszerből származnak, amely nem járul hozzá a fenntarthatatlan használathoz. Az eszköznek egyszerre kell biztosítania, hogy az eszközre fordított pénz környezetbarát rendszerből származik és arra is kerül elköltésre. Szükséges ezért, hogy az eszköz pénzügyi gazdálkodása elkülönüljön az államháztartás más rendszereitől. A rendszer önmagát finanszírozza, a pénz eredete is a végső célt szolgálja.

5.2 Az eszközrendszer szakmai háttere

A környezetvédelem jogszabályok sokaságán keresztül próbálja biztosítani a környezet jó állapotának megőrzését, a negatív hatások megelőzését, kiküszöbölését, vagy a létrejött károk kompenzálását. A jogszabályok mindig egy fennálló környezetvédelmi problémára reagálnak, vagyis követőek, és nem megelőző jellegűek. Mivel a partikuláris problémák sokaságára reflektálnak, ezért z átláthatatlan a jogszabályok összessége, és ezért végrehajtásuk is nehézkes, alacsony hatásosságú. A partikuláris, egyes környezeti elemekre vonatkozó szabályozás következménye az is, hogy az egyes elemek védelmére koncentráló jogszabályok átterhelések sokaságát hozzák létre a környezeti elemek között, illetve térben és időben is áthelyezik a problémákat a lokális és időleges megoldások érdekében. Az átláthatatlanságot, az átterheléseket egy másféle szabályozási logikával lehetne csak kezelni. Ennek a gondolkodásnak az alapja, hogy a környezeti kibocsátások mindig természeti erőforrás-felhasználásával, és elkerülhetetlenül a természetes élőhelyek megváltoztatásával, átalakításával járnak. A szabályozás lényegesen egyszerűbb lenne, ha az erőforrás és a természetes élőhelyek felhasználását szabályozná. Nyilván eredményesebb is lenne a szabályozás, ha az okokra irányulna, mert akkor nemcsak partikuláris környezeti problémákat kezelni, hanem azok összességét. A Magyar Természetvédők Szövetsége 2008 óta szorgalmazza az input oldali szabályozás bevezetését. Ennek a közgazdasági eszköznek a lényege, hogy a fosszilis energiafelhasználást fogyasztási jogok (kvóták) kiosztásán és kereskedelmén keresztül távlatosan felszámolja. A természetes élőhelyek átalakításának megszüntetését és fenntartható használatát pedig a területfelhasználási jogok nemzeti és nemzetközi kvótakereskedelmi rendszerével biztosítaná.

5.3 Az eszközrendszer: Területfelhasználási jogok nemzeti és nemzetközi kvótakereskedelmi rendszere

A rendszer célja, hogy a fenntartható erőforrás-gazdálkodás feltételeinek megteremtésén keresztül jelentősen javítsa a területfelhasználás környezeti teljesítményét, csökkentse az abból származó környezeti terheket, helyreállítsa az ökoszisztéma szolgáltatások egyensúlyát, és javítsa a biológiai sokféleség megőrzésének a helyzetét. A rendszer mindenféle célú területhasználatot bevon a szabályozásba: települési; ipari; infrastrukturális; mezőgazdasági; erdészeti; rekreációs; természetvédelmi. Ennek az oka, hogy a biodiverzitást veszélyeztető hajtóerőket kezelje, másrészt mérsékelje azokat a káros transzportfolyamatokat, amelyek az egyes területhasználatokból származnak. Hiába jelölünk ki védett területeket,állítunk fel védettséget jelző táblákat, ha a káros transzportfolyamatok határtalanok, és nem állnak meg a védett területek határainál. Az éghajlatváltozás, az invazív fajok, stb., nem ismerik a védett területek határait, mindenre kiterjed a hatásuk. A szabályozás az egyes területhasználati típusokra fokozatosan teljesítendő kritériumokat ír elő. A kritériumok rendszere előre látható, és hosszú távon ütemezett, hogy mindenki lássa, hogy mit kell teljesíteni, honnan, hová kell eljutni. A hosszú táv időszakokra van felosztva, minden időszakban egy-egy kiválasztott kritériumot kell teljesíteni. A rendszernek saját intézménye van, amely megállapítja a kritériumokat, azok ütemezését, kiosztja a területhasználati jogokat és kereskedik velük. Feladata a monitoring rendszer működtetése, és a területhasználó ellenőrzése. A különböző területfelhasználók a jelenlegi területhasználatuk szerint kapnak területhasználati jogosultságot (kvótát), területegységre vetítve (pl. hektáronként vagy négyzetméterenként). Előfordulhat az, hogy egy területhasználó már teljesítette korábban a most mindenkitől megkövetelt kritériumot, ilyenkor a teljesítés arányában kap területhasználati jogot, területi egységenként 1 kvótát. Azokon a területeken, ahol a kritérium nincs teljesítve nem kerül jogosultság kiosztásra, viszont jogosultságot kell szerezni. Három eset fordulhat elő. A kritérium a teljes területen teljesítve van. Ekkor a terület nagyságának megfelelően minden területegységre 1 területhasználati jog kerül kiosztásra. Amennyiben a kritérium csak bizonyos területeken került teljesítésre, úgy csak ott kerülnek jogok kiosztásra, a többi esetében nem. Lehetséges végül, hogy egyetlen olyan területi egység sincs, ahol a kritérium teljesülne. A kvótakezelő szervezet minden évben kiosztja a területfelhasználási jogokat, és megállapít egy teljesítendő, mindenkire vonatkozó átlagértéket. Pl. azt írja elő, hogy egy területegységre vonatkoztatva 0,2 kvótával kell rendelkezni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy területfelhasználónak, ha 100 hektárt használ, akkor legalább 20 hektáron eleget kell tennie a kritériumnak. A kezelő szerv minden évben emeli a határt, míg el nem éri a lehetséges maximumot, az 1 átlagértéket. Ekkor már mindenkinek minden területen meg kell felelnie a kritériumnak. Amikor egy kritérium teljesült, akkor az időszak lezárul, és egy újabb kritérium kerül teljesítésre. Ezzel a fokozatosság elve megvalósul, van idő a felkészülésre, a teher, már akit érint, időben eloszlik.

Mivel a területhasználók a kritériumok egész skáláját átlátják előre, ezért célszerű, hogy választhassanak, hogy egy időszakban mely kritériumot kívánják teljesíteni. Ennek indoka, hogy nyilván egy technológiai átállás pénzbe kerül, és nem lenne célszerű rövidtávra beruházni, majd újra egy újabb kritérium teljesítéséhez. Az egyes területhasználók a megszerzett jogok erejéig folytathatnak területhasználatot elvileg. Amennyiben nincs megfelelő mennyiségű kvótájuk az általuk folytatott tevékenységhez, úgy vagy átalakítják a területhasználatukat részben, vagy egészben, vagy jogosultságot vásárolnak a megelőző tevékenység folytatásához. Pl. 0.2 átlagos teljesítési előírásnál a 100 hektáros használó ha 20 hektáron teljesíti az előírást, akkor nem kell újabb jogosultságokat szereznie. Ha csak 10 hektáron, úgy vennie kell jogosultságot további tíz hektárra, összesen 2 felhasználási jogot. Ha viszont harminc hektáron teljesítette az előírásokat, úgy eladhat 2 felhasználói jogot. A kvóták vétele és eladása a kezelő szervezeten keresztül bonyolódik. Az eladott és igényelt kvóták nem föltétlenül vannak egyensúlyban, ez szinte csak véletlenül fordulhat elő. Ha a kezelő által megvett kvóták nem fedezik az igényelt kvótákat, akkor a kezelő szervezet a szükséges mennyiséget kibocsátja. Ha túlkínálat lenne kvótákból, úgy a kvóták árának szabályozásával lehet kiigazításokat eszközölni. A túlkínálatnál a kezelő pl. csökkenti az árakat. A kereslet és kínálat viszonyát a kezelő mindig a következő évi előírás megállapításánál veszi figyelembe. Ha kínálati piac alakult ki az előző évben, akkor nyilván szigorúbb átlag célértéket lehet meghatározni a teljesítéshez, és persze fordítva is. A kvóták aktuális árát tehát mindig a kezelő állapítja meg. Az a területhasználó, aki az aktuálisan előírt szint felett teljesít, az eladhatja a jogosultságát a kvótakezelő szervezetnek, és ezzel bevételhez/jövedelemhez jut. A jól gazdálkodók számára a kapott juttatás elismerése annak, hogy a társadalom számára pozitív externáliát termel és fordítva, a rosszul gazdálkodó a negatív externáliát fizeti meg. A szabályozó bevételekhez jut a feladatok teljesítéséhez, a rendszer tranzakciós költségeit a jogosultságok adás-vételének 0,5%-os illetéke biztosítja. A kezelő szervezet többlet bevételeit a fenntartható erőforrás-használat ismereteinek megszerzésre, kutatás-fejlesztésre fordítja, így bevételei minden területhasználó érdekeit egyformán szolgálják. A rendszer kapcsolódása nyilvánvaló a meglévő támogatási rendszerekhez, az lenne a kívánatos, hogy azok az átmenetet támogassák, vagyis a kritériumok teljesítéséhez nyújtsanak fedezetet. Ezzel az a versenyhátrány, amely a teljesítés ideiglenes költségeiből származik kiküszöbölhető lenne. A támogatásnak mindig arra a részre kellene vonatkoznia, amely az aktuálisan előírt átlagérték teljesítést szolgálja. A hosszú távra előírt kritériumok teljesítése esetén a rendszer felszámolja önmagát. Ha minden kritérium teljesült, akkor eljutottunk a fenntartható erőforrás-gazdálkodás szintjére, nincs szükség további bevételekre, és szankciókra sem. A területhasználat társadalmi külső költségei jelentősen csökkennek, ezért a negatív hatások költségei is mérséklődnek. Környezeti szempontból a támogatási formák is elveszítik értelmüket, de ha fennmaradnak, akkor legalább nem környezetileg negatív hatású tevékenységeket támogatnak. Kívánatos lenne a szabályozó rendszer európai, nemzetközi szintű alkalmazása, akár önkéntes alapon is. Azok az országok, akik bevezetik a rendszert, minden évben jellemezhetők a teljesítés mértékével. Teljesítési értékek nemzetközi szinten is megadhatók egy nemzetközi kezelő szervezet által, és az országok egymás közötti elszámolását a teljesítésük szerint lehet elvégezni. Vagyis a gyatrán teljesítők fizetnének a jól teljesítő országoknak, miközben a rendszer biztosítja, hogy mindenki idővel elérje a megkívánt célértékeket.

A rendszer legegyszerűbben az Unió szintjén lenne bevezethető, leküzdve azokat a versenyhátrányokat, amelyek az önként teljesítőket érné rövidtávon. Egy ilyen eszköz bevezetése valóban szolgálna az országok közötti kohézió megteremtését, de nemcsak a gazdasági fejlettség, hanem a környezeti állapot tekintetében is. A rendszer előnye, hogy egységesen minden területhasználóra vonatkozik, és az anyagi megfontolásokat összeköti a helyes környezeti tudattal. Vagyis azok élvezik a rendszer előnyeit, akik hajlandók helyesen cselekedni. Ez önmagában véve egy jelentős változás, mivel jelenleg azok élvezik a gazdasági előnyöket, akik problémákat terhelnek át a társadalomra. Nem kétséges, hogy a kritériumrendszer teljesítésében történő előrehaladással párhuzamosan garantált a környezeti terhek csökkentése, az ökológiai adósság törlesztése. A rendszer működtetése még akkor is erőteljes jelzése egy másféle gondolkodásnak, ha a megvalósulása lassú és fokozatos. A hátrányok között nyilván szerepel a jelentős adminisztratív teher és a feltehetően magas tranzakciós költség. Ez utóbbit maga a rendszer képes kitermelni, a magyar társadalom számára már jól ismert egy másféle tranzakciós adó, amely jól mutatja, hogy a sok kicsi, sokra megy. Az adminisztrációs teher a monitoring tevékenységhez kapcsolódik, amelyet célszerű tanácsadással összekötni. Ettől a tevékenységtől azért nem kell félni, mert számos, magas hozzáadott értékkel járó munkahelyet teremt, a tervezéstől kezdve a tanácsadáson keresztül a monitoring tevékenységig. A rendszer e mellett kikényszeríti a fokozott innovációt, amelynek a teljesítendő kritériumok határozott irányt szabnak.

A biológiai sokféleség megőrzése Svájcban és a Pro Natura Nemzetközi tevékenysége A Pro Natura 1909-ben alakult legnagyobb természetvédelmi szervezet Svájcban, 23 kantonbeli tagszervezete által alkotott szövetség, több mint 105 ezer taggal, 30 ezer rendszeres egyéni adományozóval. A Pro Natura/ Föld Barátai Svájc fontos szerepet játszik a biológiai sokféleség megőrzése terén hazájában. Amellett, hogy elsősorban érdekképviseleti és szemléletformálási szerepe van, megbízható partnernek tekinti a kormányzat, hivatalosan konzultálhat valamennyi releváns jogszabály kapcsán. A szervezetnek ellenvetési joga is van, azaz jogilag kifogásolhat bármely építési, infrastruktúra-fejlesztési stb. projektet, ha az véleményük szerint káros a környezetre vagy ha nem felel meg az érvényes szabályoknak. A természetvédelmi szervezet főbb tevékenység-csoportjai az alábbiak:
Tanácsadói munka Föld Barátai Svájc minden természetvédelemhez kapcsolódó témában a fenntarthatósági politikát képviseli. Olyan nyomásgyakorló lobbi csoport, amely más nemzeti vagy nemzetközi szervezetekkel karöltve készen áll a szükséges lépéseket megtenni, ha a természet védelméről van szó.
Természetvédő tevékenységek A Pro Natura 1914-ben az első svájci nemzeti park megalapításának céljából jött létre, és azóta jelentős szerepet játszott a Svájcban található természetvédelmi területek legalább felének a létrehozásában. A szervezet több mint 600 természetvédelmi terület kezelésében vesz részt országszerte, továbbá terveket dolgoz ki és hajt végre a fajok és élőhelyeik védelme érdekében.
Oktatás A Pro Natura sajátos természetvédelmi iskolai programokat szervez, amelyekben évente több ezer diák és tanár vesz részt. Látogató központjaik az Alpokban és a Neuchatel tónál (ChampPittet) helyezkednek el, amely Svájc legnagyobb vizes élőhelyének kapuja. Ezekben a központokban számos speciális program kerül megrendezésre egyéni látogatók, valamint iskolás és ifjúsági csoportok számára.
Kommunikáció A Pro Natura kommunikációjának alapja, hogy a természet csodálatos, és szükséges ennek a csodának a megőrzése a jövő számára. Évente ötször jelenteti meg a magazinját, amely ingyenes minden tag számára. A szervezet publikál is, és részt vesz különböző kampány munkákban.

Amellett hogy a nemzetközi Föld Barátai szervezet svájci tagja, aktív résztvevője a Föld Barátai Európának is (FOEE), illetve a Föld Barátai Svájc tagja az IUCN-nek, s részt vesz olyan nemzetközi hálózatokban, mint a CIPRA, amely az Alpok nemzetközi védelmi bizottsága. A Pro Natura Svájc és más jelentős svájci környezetvédelmi szervezetek (WWF, BirdLife Svájc) tevékenységét öt kulcsfontosságú követelmény határozza meg:


A biodiverzitás megőrzése mindenhol Svájcban naponta átlagosan 10 futballpályányi területet építenek be épületekkel és különböző infrastruktúrával. A természeti és a mezőgazdasági területek nagymértékű degradálásának véget kell vetni! A földhasználat fenntartható formáját, valamint a városi területek intenzívebb használatát (pl. barnamezős területek bevonásával) kell szorgalmazni a vidék területek felé történő terjeszkedés helyett. Ezzel egyidejűleg a városi területek biodiverzitásának megőrzésére is jobban kell figyelni. A mezőgazdasági szektorba történő kifizetéseket össze kell hangolni a különböző tevékenységek biodiverzitásra kifejtett hatásával. Minden egyes erdészeti tevékenységet a természet és az erdő funkciójának figyelembe vételével kell végezni.
Védett területek kiterjesztése, valamint a kulcsfontosságú fajok védelmének javítása Svájcban a területek mindössze 10 százaléka áll megfelelően hatékony védelem alatt. A veszélyeztetett fajok és élőhelyek hosszas listája azt mutatja, hogy ez nem elegendő. A terület legalább 20%-ának védettnek kellene lennie. Új nemzeti parkok, valamint további védett erdők és speciális területek létrehozására lenne szükség a veszélyeztetett fajok számára. A védett területekhez a világos célkitűzések mellé megfelelő kezelésre, és kielégítő anyagi támogatásra van szükség. Nélkülözhetetlen, hogy a védett területek között legyen átjárás, az ökológiai folyosókon keresztül megvalósuljon a fajok migrációja, és a környezeti változásokhoz történő jobb alkalmazkodás. Svájc különös felelősséggel tartozik egyes fajokért, főleg azokért, amelyek az alpesi élőhelyeken találhatók. További intézkedésekre lenne szükség, amelyek legalább a veszélyeztetett fajok 20%-ának az esetében csökkentené a veszélyeztetettség mértékét.
A biológiai sokféleség értékének figyelembevétele és integrálása A biológiai sokféleség többé már nem lehet egy olyan „termék”, amelyet szabályok és határok, valamint ellentételezés nélkül fogyaszthatunk. A társadalomnak fel kell ismernie a biodiverzitás anyagi értékeit, és ennek szintén tükröződnie kell a gazdaságban és a szakpolitikákban. Az ökológiai adóreformnak is ezen szempontok figyelembevételével kell megvalósulnia. A hatóságok által hozott minden döntést, minden szektorra vonatkozóan meg kellene vizsgálni a biológiai sokféleségre kifejtett hatások szempontjából, annak érdekében, hogy a negatív hatások megelőzhetők és csökkenthetők legyenek. A biológiai sokféleség értékét, megőrzésének fontosságát, illetve a veszélyeztető tényezőket meg kell ismertetni az oktatás minden szintjén, javítani kell a biológiai sokféleség értékének elismertségét a köztudatban és a döntéshozók körében is.
A biodiverzitás hatékony anyagi támogatásának biztosítása A jelenlegi állapot szerint a nemzeti fontosságú élőhelyek megfelelő fenntartásához szükséges pénz több mint a fele hiányzik. Mind az állam, mint pedig a tartományok összes költségvetésük 0,1%-át fordítják a biodiverzitás megőrzésére és fejlesztésére, miközben legalább 0,5%-ra lenne szükség. A káros támogatásokat, amelyek negatív hatással vannak a biodiverzitásra, ki kellene iktatni, valamint a megőrzés pozitív ösztönzőivé átalakítani. A kormánynak magas adókat kellene kivetnie minden környezetre káros tevékenységre.
Nemzetközi felelősség A Svájci lakosok jelenlegi életmódja, amely az ökológiai lábnyom tekintetében két Svájc nagyságú területet jelent, nagymértékben kihat a biológiai sokféleségre. Ugyanakkor Svájc a világ egyik leggazdagabb országa. Éppen emiatt szükséges lenne, gazdasági és kereskedelmi szakpolitikájának olyan irányba való átalakítása, amely elősegíti az ökológia lábnyom nagymértékű csökkenését, valamint növeli a biodiverzitás megőrzésére fordított anyagi támogatást világszerte.

A Pro Natura nemzetközi tevékenysége a biodiverzitás védelme érdekében A Pro Natura nemzeti szervezet, mégis hosszú idő óta kiemelt figyelmet szentel a természetvédelemnek globális szinten is, valamint az iparosodott országok biológiai sokféleségre gyakorolt hatásainak következményeire a világ más részein. A Pro Natura az IUCN alapító tagja, valamint regionális szinten a CIPRA tagja. 1995-ben a Pro Natura csatlakozott a Föld Barátai Nemzetközi szervezetéhez, amely a világ legnagyobb környezetvédelmi hálózata. Mint a Föld Barátai szervezet leggazdagabb tagja mindig támogatta a szegényebb és kisebb szervezeteket anyagi hozzájárulással és kapacitásépítéssel céljaik elérésében. Az alábbiakban vázlatosan bemutatjuk a főbb tevékenységi területeket
Gazdaság A Pro Natura egyik kulcsfeladata mindig is a multinacionális vállalatok tevékenységeinek nyomon követése volt, főként azoké, amelyek svájci székhelyűek. A Civil szervezet számos hivatalos munkacsoport tagja, amelyek világkereskedelemmel, Export kockázati garanciával foglalkoznak, valamint útmutatást nyújtanak multinacionális Befektetésekhez. Több nem-kormányzati szervezettel közösen létrehozták „Nyilvánosság szeme” (Public Eye) díjat a Davoszi Világ Gazdasági Fórum ürügyén, és sikeresen ellenezték a Törökországban megépíteni szándékozott, környezetromboló Ilisu Vízerőmű gátjának megépítését. Ugyancsak tájékoztató anyagokat bocsátottak ki a globális kereskedelem és természetvédelem összefüggéseiről. Nemrégiben csatlakozott a szervezet a Föld Barátai Európa kezdeményezéséhez, amely figyelmeztet arra a veszélyre, hogy a természet egyre inkább árucikké válik.
Agroüzemanyagok A kifejezetten üzemanyag céljából termesztett növények iránti egyre nagyobb igény egyenes arányossággal vonja maga után a földterület iránti keresletet, amely az ott élő lakosok elűzéséhez vezethet, vagy arra kényszerítheti őket, hogy a természetes erdőket elhódítsák. A többi Föld Barátai taggal és más svájci partnerekkel a Pro Natura küzd az élőhelyek megőrzéséért, valamint nagy erővel dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet a földhasználat megváltozásával járó közvetett negatív hatásokra.
Bilaterális projektek Kelet Európában A szervezet kelet európai civilek támogatása, és ezen országok környezetvédelme érdekében, számos kapacitásépítő projekten dolgozik Bulgáriában és Macedóniában az európai „Zöld Övezet” („Green Belt”) kezdeményezés keretei között.
Globális egyezmények A biológiai sokféleség védelméről hozott államközi egyezmény egy fontos lépés a biodiverzitás megóvása érdekében, amelyről az ENSZ 1992-ben határozott a környezetről és fejlődésről szóló konferenciáján. Az egyezmény célja a biodiverzitás megőrzése, annak fenntartható és méltányos használata. A Pro Natura támogatja ezt a folyamatot és rész vesz annak fejlesztésében és kivitelezésében. Munkájának fontos részét képezi a stratégiai tervekkel, anyagi erőforrások mozgósításával, a kibővített erdő programmal, biodiverzitás és klíma összefüggéseivel, valamint a növényvédelem és mezőgazdaság globális stratégiájával való foglalkozás. A Pro Natura 2008 óta játszik aktív szerepet az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének végrehajtására irányuló tárgyalássorozatban. Fontos célkitűzése az erdőirtásból és erdők lerontásából származó kibocsátások

csökkentése (REDD). A mechanizmus a klímaváltozás csökkentésére törekszik, beleértve a fejlődő országok meggátolását az erdők kivágásában. A Pro Natura világossá tette, hogy a mechanizmus addig nem tud kedvező változásokat elérni a klíma és biodiverzitás területén, amíg nem következik be a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásából származó kibocsátások csökkenése, amíg az elsődleges erdőtársulások megőrzése nem kap elsőbbséget az újraerdősítéssel, pótlólagos faültetéssel szemben, és amíg a helyi közösségek jogai nem érvényesülnek. A Pro Natura állásfoglalását ebben az ügyben benyújtottuk az Egyezmény titkárságának. Berni Egyezmény. Svájc számára az európai vadon élő állatok és a természetes élőhelyek megőrzéséről született egyezmény jelenti a keretét a természetvédelemért folytatott nemzetközi együttműködésnek. Amíg az Európai Unióban az egyezmény elveit a madár- és élőhely védelmi direktívákba ültették át, addig az egyezmény Svájcban közvetlenül alkalmazható. A Pro Natura folyamatosan figyelemmel kíséri a Berni Egyezmény munkacsoportjainak a tevékenységét. Szakértelmével és véleményével hozzájárult a derogációs szabályozások megértetéséhez, aktívan támogatja az egyezményben résztvevő tagokat (különösen Svájcot), hogy 2020-ra képesek legyenek létrehozni védett területeiknek a hálózatát, az ún. Emerald Hálózat keretében (a Pro Natura jelenleg az elnöke az Európai Habitat Fórum Emerald munkacsoportjának). A szervezet rendelkezésre bocsátja azokat az esettanulmányokat tartalmazó dossziékat, amelyek az olyan projektekkel és fejlesztésekkel foglalkoznak, amelyek károsak lehetnek a környezetre, mint például a vízi erőművek és a Doubs folyó szennyezése, amely veszélyeztet két ritka egyedül Svájcban megtalálható halfajt.
A Föld Barátai Európa (FOEE) európai biodiverzitás kampánya A Pro Natura egyik fő hajtóereje a Föld Barátai európai biodiverzitás kampányának. 2008-ban született a felismerés, hogy a nemzetközi szervezeten belül bár számos agszervezet dolgozik a biodiverzitás megmentésén, ez többnyire nemzeti vagy projektszinten működik. A munka más területein ez különböző volt, mint például a klíma és GMO témákban, mert ezeken a területeken a FoEE megfelelő módon koordinálja tagcsoportjai között a munkát már hosszú idő óta. Egy 2008-as berlini találkozó elején, amelynek a BUND adott otthont, több mint tíz csoport találkozott Európa minden pontjáról, hogy bemutassák munkáikat, hogy elmondják nézeteiket, ezzel hangsúlyozván a közös célért való összefogást. A cél a tapasztalatcsere, és a közös erővel való eredményesebb fellépés volt Európa más szervezeteinek és intézményeinek irányába. Az első lépések egyike a FoEE intézményesítése volt EU szinten a biológiai sokféleség megőrzése témakörében, valamint a bekapcsolódás az EU egyes munkacsoportjai tevékenységébe, mint amilyen a biodiverzitás és természet koordinációs csoport, a menedzsment munkacsoport, vagy legújabban a „ne legyen nettó veszteség” munkacsoport. A Föld Barátai Európa aktív résztvevője a Berni Egyezmény találkozóinak, és kapcsolatot tart más nem-kormányzati szervezetekkel az Európai Habitat Fórumon belül (EHF). A kampány másik célja a nemzetközi civil szervezet biodiverzitásért végzett munkájának láthatóvá tétele nemzetközi szinten. Az első projekt után, amely a FoEE honlapján áttekintést adott tagcsoportjainak biodiverzitásért folytatott munkájáról, mostanra a biodiverzitás téma saját szekciót kapott a FoEE új honlapján: http://www.foeeurope.org/biodiversity. A FoEE projektje, a „Nature’s Keepers” össze fogja kötni az embereket a biodiverzitással, és bemutatja tevékenységeiket, valamit közvetíti sikereiket egész Európa felé, a média különböző eszközein keresztül.
A Biológiai Sokféleség Egyezmény és az európai biodiverzitás stratégiák megvalósítása Politikai céljait tekintve a Föld Barátai Európa (FoEE) nyilvánvalóvá tette, hogy a kampányban nagyra ívelő globális és európai szintű célokért kíván küzdeni, melyekkel később a nemzeti szintű intézkedések bevezetését is sürgetni tudják. A FoEE részvétele eredményesnek tekinthető abban a tekintetben, hogy sikerült erős és jogilag kötelező célokat kitűzni az európai biodiverzitás

politikában, és ezáltal világos, eredményközpontú célkitűzéseket megfogalmazni az Egyezmény megvalósítását szolgáló új stratégiai tervben. Az EU Biodiverzitás Stratégiája szintén lehetővé teszi ezeknek a törekvéseknek a megvalósulását, amelyeket a szervezet végig figyelemmel kísért az egész stratégiaalkotási folyamatban, a Bizottság által megfogalmazott javaslaton, a Tanácson keresztül az Európai Parlamentig. A FoEE alapvető fontosságú szerepet játszott abban, hogy ezeket a célokat és stratégiákat elfogadták és tovább népszerűsítették, akár oly módon, hogy minisztereket kértek meg egy-egy általánosabb ügy felkarolására, akár a pártokat buzdítva a biodiverzitás egyezménnyel való együttműködésre Nagojában, és arra, hogy magukévá tegyék az említett célokat. Továbbá jelentős lobbi munkát fejtettek ki az európai és nemzeti szintű intézményeknél az Uniós szintű bevezetés érdekében is. Jelenleg a FoEE tevékenységét az említett célok végrehajtásának kikényszerítésére összpontosítja, elsősorban a meglévő törvényi intézkedések érvényesítését sürgetve, továbbá emlékezteti az országokat kötelezettségeikre, és figyelemmel kíséri e területen megtett előrehaladásukat.
Biodiverzitás és a Közös Mezőgazdasági Politika reformja A célok megvalósításához lehetőséget nyújtanak a folyamatban lévő mezőgazdasági szakpolitikai reformok, az EU közös mezőgazdasági szakpolitikája (CAP). A CAP nagymértékben formálja a mezőgazdaságot, óvja az erdőket, amelyek együttesen az EU földterületeinek 80%-át fedik le (EEA, 2010). A CAP a Natura 2000 területek kezelésének anyagi forrása is. A FoEE a Biodiverzitás kampányával egyszerre harcol egy zöldebb és fenntarthatóbb mezőgazdaságért az EU-ban, valamint a magasabb összegű és megbízhatóbb finanszírozásért, amely az egész mezőgazdaságot és erdőgazdálkodást fenntarthatóbbá tenné, ahogy azt a CBD stratégiai terv 7. pontja meg-követeli. A FoEE kéréseinek részletes listája: http://www.foeeurope.org/sites/default/files/press_releases/ background_brief_cap_proposals2011-12_0.pdf
További tevékenységek A kampány emellett foglalkozik a biodiverzitás finanszírozásának kérdéseivel, a iodiverzitás értékeinek megőrzésével a helyettesítéses és kompenzációs mechanizmusokon keresztül, az erdőkre vonatkozó szakpolitikák alakításával (egy jogilag kötelező eszköz az erdők védelmében, ún. REDD), továbbá a védett területek kezelésének ügyével. Mivel több tagszervezet is foglalkozik a méhek védelmét célzó kampánnyal, ezért jelenleg egyeztetés zajlik arról, hogy milyen eszközökkel lehetne legjobban biztosítani a méhek védelmét a fenntartható mezőgazdaság érdekében.

Összefoglaló Rá kell döbbenni arra, hogy a biológiai sokféleség hanyatlásának megállítására szolgáló nemzetközi, európai és nemzeti szintű eszközök erőtlenek. Ennek oka, hogy nincsenek olyan eszközök, amelyek képesek lennének gátat szabni azoknak a hajtóerőknek, amelyek a biológiai sokféleség hanyatlását okozzák. A biológiai sokféleség finanszírozása magát az okozatot érinti, azt is csak nagyon esetlegesen, de gyakorlatilag kezeletlenül hagyja a hanyatlás okait. A működő támogatási rendszerek sokkal nagyobb mértékben finanszírozzák a biológiai sokféleség degradációjához vezető „fejlődést”, mint az olyan fejlesztéseket, amelyek legalább semlegesek lennének ebből a szempontból. A biológiai sokféleség leghatékonyabb finanszírozása tehát az lenne, ha ezeket a káros támogatásokat megszüntetnék. A tanulmány a meglévő eszközök kritikája mellett éppen ezért egy olyan átfogó szabályozó eszközt javasol, amely a hanyatlást okozó hajtóerőket kezeli, azokat ütemezetten leépíti, miközben a támogatási forrásokat a fenntartható erőforrás-gazdálkodás megvalósulása érdekében használja fel. Egy ilyen eszköz bevezetésének kulcsa nem annyira a rendszer technikai megvalósíthatósága, hanem sokkal inkább a politikai elkötelezettség arra, hogy merjünk komoly változásokat hozni jövőnk érdekében.

Készítette:

Magyar Természetvédık Szövetsége Felelıs kiadó: Dr. Farkas István Cím: 1091 Budapest, Üllıi út 91/b Tel: +36 1 216 7297 Fax: +36 1 216 72 95 Email: [email protected] Honlap: www.mtvsz.hu

2013

KIS ADOMÁNY - NAGY SEGÍTSÉG!

A 13600-as szám tárcsázása után üsse be az 69-es kódot. Most minden hívás 250Ft-tal támogatja a Magyar Természetvédık Szövetségét. Az Adhat Vonal az Invitel, a T-Home és T-Mobile, valamint a Telenor és Vodafone hálózatából hívható.

A hívásokból befolyó teljes összeget tagszervezeteinkkel közösen indított, a biodiverzitás védelmét szolgáló programunkra fordítjuk. Ne feledje! Nekünk minden faj számít! Minden hívás nagy elırelépés hazánk biológiai sokféleségének megırzésében!

KÖSZÖNJÜK