SZAKDOLGOZAT Horváth Szilvia 2007

SZAKDOLGOZAT

Horváth Szilvia 2007

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Újabb diplomás, levelező tagozat EU kapcsolatok szakirány

A NEMEK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ AZ EU- ÉS MAGYAR JOGBAN

Horváth Szilvia Budapest, 2007

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban

TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék……………………………………………………………………………3 Köszönetnyilvánítás………………………………………………………………………..5 A témaválasztás indoklása…………………………………………………….....................6 I. fejezet: A nemzeti- (magyar) és EU jogforrások……………………………………..8 I.

NEMZETI- (MAGYAR) ÉS EU JOGFORRÁSOK……………………………...9

I.1.

Nemzeti (magyar) jogforrások…………………………………………………......9

I.1.1.

Alkotmány………………………………………………………………………………….10

I.1.1.1. Alapjogok………………………………………………………………………....11 I.1.2.

Jogszabályok, törvények, rendeletek, s az állami irányítás egyéb jogi eszközei....13

I.2.

Európa, EU és a kapcsolódó EU jogforrások…………………………………….15

I.2.1.

Elsődleges jogforrások……………………………………………………………...19

I.2.2.

Másodlagos jogforrások………………………………………………………………....20

I.2.2.1. Az első pillér jogi aktusai………………………………………………………...21 I.2.2.2. A második pillér jogi aktusai……………………………………………………..21 I.2.2.3. A harmadik pillér jogi aktusai………………………………………………….....22 I.1.3.

A nemzeti- és EU jogforrások összehasonlítása a nemek egyenjogúsága terén......23

I.1.3.1. Tudományos szerep………………………………………………………………......23 I.1.3.2. Civil szervezetek………………………………………………………………….....25 II. fejezet: Szervezetrendszer…………………………………………………………….31 II.

SZERVEZETRENDSZER…………………………………………………….....32

II.1.

Nemzeti (magyar) bírói fórumok………………………………………………….32

II.1.1. A magyar bírói szervezet felépítése………………………………………………..33 II.2.

EU bírói fórumok………………………………………………………………...35

II.2.1. Az Európai Bíróság összetétele…………………………………………………….36 II.2.2. Az Európai Bíróság eljárásai…………………………………………………….36

3

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban

III. fejezet: Diszkrimináció, pozitív diszkrimináció……………………………………39 III.

DISZKRIMINÁCIÓ, POZITÍV DISZKRIMINÁCIÓ……………………………40

III.1. A munkavállalók szabad mozgása………………………………………………..41 III.2.

Szociális biztonság – Szociális védelem; szociális biztonsági rendszerek irányítása……………………………………………..50

III.2.1. Szociális biztonsági ellátásokra vonatkozó közösségi szabályok………………..55 III.3. Hátrányos helyzetű csoportok, és azok védelme az EU-ban…………………….58 III.3.1. A fogyatékossággal élő személyek………………………………………………59 III.3.2. Demográfiai problémák az Európai Unióban……………………………………60 III.4.

Esélyegyenlőség a nők és férfiak között…………………………………………62

III.4.1. Nemek közötti diszkrimináció kérdése az EU-ban……………………………….65 III.4.2. Nemek közötti diszkrimináció kérdése Magyarországon…………………………67 III.4.3. Az EU bírósági joggyakorlat szerepe a nemek közötti diszkrimináció megszüntetésében illetve csökkentésében…………………………………………..68 IV. fejezet: Tézis – hipotézis……………………………………………………………76 IV.

TÉZIS - HIPOTÉZIS…………………………………………………………......77

V.

IRODALOMJEGYZÉK ………………………………………………………...79

4

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban

Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy köszönetemet és tiszteletemet fejezzem ki mindenkinek, aki a diplomamunkám elkészítéséhez nagyban hozzájárult. Rendkívül inspirálónak találtam első éves hallgatói koromban jogi tanulmányaim előadójának tudását és előadásmódját. Látva a gazdaság és a jog szoros összefonódását, s ez utóbbi aktualitását, eltántoríthatatlan célommá vált az Európai Unióval kapcsolatos jogi terület mélyrehatóbb megismerése. Szeretném, tehát, megköszönni dr. Habil Molnár István tanár úrnak az előadások keretében átadott tudásanyagot, a szakdolgozatírás során nyújtott rendkívüli segítőkészséget és a temérdek építő jellegű információt! Dolgozatom felépítésében, bár közvetetten, de Kutatásmódszertan alapjai című könyvével szintén nagy segítségemre volt dr. Majoros Pál tanár úr. Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet! Rugalmasságáról, precízségéről és segítőkészségéről bizonyságot téve ezúton szeretném kinyilvánítani köszönetemet külső konzulensemnek, dr. Szabó Gyula bírósági fogalmazónak, s kívánok egyben kitartást a Tatabányai Városi Bíróságon nyújtott munkájához! Ahhoz, hogy diplomamunkám megfelelő és konkrét jogi ismeretekre épülhessen, kutatómunkám során a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karának olvasótermében is végeztem kutatómunkát. A könyvrengetegben való eligazodás során dr. Czakó Dezső tanár úrtól kapott támogatásért, segítségért szintén nagyon hálás vagyok. Köszönet érte! Végül, de nem utolsó sorban szeretném kifejezni megbecsülésemet, szívből jövő szeretetemet és köszönetemet családtagjaimnak, akik szeretetükkel és segítségükkel mindvégig támaszt nyújtottak BGF-es és az azt megelőző tanulmányaim során, és szakdolgozatom elkészítésének teljes ideje alatt türelmet, megértést tanúsítottak irántam, illetve igyekeztek nyugodt környezetet biztosítani gondolataim és a rendelkezésre álló tényanyag lehető legoptimálisabb feldolgozása reményében! Köszönöm!

5

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban I. A témaválasztás indoklása A nőkérdés, ki tagadná, a családok, népek életébe legmélyebben belehasító társadalmi kérdés. A lázas sietség, mellyel a mai kor embere él, az érdekek szenvedélyes harca, a létért és pénzért, a kenyérért és az élvezetekért való szüntelen küzdelem lépésről-lépésre részesévé tette a nőt is. Bár elsődlegesen ő is ember, azaz természeti lény, nem szabad megfeledkezni társadalmi illetve alkotó és szenvedőleges történelmi szerepéről sem. A nő a társadalom testének finomabb szövetét képezvén jóval sérülékenyebb és kiszolgáltatottabb a férfinál. „A férfi a társadalomban küzd s a családi körben megpihen; a nőnek ellenben néha itt is – ott is küzdés az osztályrésze. […]”1

A klasszikus ókor két legműveltebb nemzeténél, Görögországban és Rómában a nő mégsem volt egyéb, mint rabszolga, illetve rablás avagy vétel tárgya. Elgondolkodtató e tény már csak azért is, mert a mitológia az istennők mítoszában nem ismer rangkülönbséget férfi és nő között. Jupiter mellé odaállítja Junót, Apolló mellé Minervát, s Aphroditében megteremti az örök szerelem és szépség mintaképét. A nő helyzete mégis mindmáig visszás és akadályokkal teli. A nő rábélyegzett hármas feladatköréből – feleségnek, háziasszonynak és anyának lenni – csupán a XIX. században kapott esélyt némileg kitörni. Az 1867-es kiegyezést követően meginduló gazdasági növekedés és modernizáció új iparágak és szakmák kialakulását tette lehetővé, mely szükségszerűen magával hozta a nők társadalmi helyzetének megváltozását is. Az őket érintő diskurzusokat hazánkban is egyre szélesedő körben övezte figyelem. NyugatEurópához hasonlóan így csakhamar Magyarországon is virágkorukat élték a hazai nőmozgalmak. Számos szervezettel, alapítvánnyal, iskolával és egylettel találkozhatunk, melyek közül a pedagógusnők szakmai fórumának, a Nemzeti Nőnevelés jeles képviselőjének, De Gerando Antonina nevét feltétlenül ki kell emelni a feledés homályából. Ő az ugyanis, aki e társadalmilag mindmáig hátrányokat elszenvedő csoport esélyegyenlőségért vívott küzdelmében már az 1800-as évek második felében rávilágított a helyes útra: „Egyetlen nőt könnyen elszigetelnek vagy elnyomnak azok, akiktől egzisztenciálisan is függ, de ha mögötte áll egy egész testület, bátrabb és jobb érdekérvényesítő lehet.”2

1

Fábri Anna - Borbíró Fanni – Szarka Eszter: A nő és hivatása, II. kiadás, Budapest, Kortárs Könyvkiadó, 2006. p. 296. 2

De Gerando Antonina: A magyar tanítónők egyesülése, Nemzeti Nőnevelés, 1886. 1-6.1.; In: Fábri Anna Borbíró Fanni – Szarka Eszter: A nő és hivatása, II. kiadás, Budapest, Kortárs Könyvkiadó, 2006. p. 286.

6

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A nőmozgalmak tevékenységét bár számtalan pozitív eredmény koronázza, a teljes egyenjogúság továbbra is várat magára. Az úton haladva azonban minden egyes kő előbbre visz. Ahhoz, hogy tisztában legyünk a jogainkkal és megfogalmazhassuk még befejezetlen céljainkat, meg kell ismernünk az eddigi törekvéseket és intézkedéseket. E szemléletmódtól és

női

mivoltomtól

inspirálva

igyekszem

kutatni

és

lényegretörően

feltárni

az

antidiszkrimináció útján tett gazdasági és jogi lépéseket. Mivel e kérdéskör nem csupán nemzeti gyökerekből táplálkozik, fontosnak vélem a vizsgálatot kiterjeszteni a környező országokra - hazánk 2004-es uniós csatlakozását követően elsősorban az EU tagországaira is.

7

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban

I.fejezet:

A nemzeti- (magyar) és EU jogforrások

8

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban I. Nemzeti- (magyar) és EU jogforrások A könnyebb érthetőség kedvéért elmaradhatatlan az alapok áttekintése. Be kell látni azt az ősigazságot, mely szerint a papírra vetett sorok a szóbeli kijelentésekkel ellentétben örökre megmaradnak. Hivatkozni lehet rájuk és segítik az eligazodást a gazdaság és a jog döntéshozatali rengetegében egyaránt. Különbséget kell tenni azonban az intézkedések között is, hiszen vannak, melyek csupán tanács értékűek, vannak melyek útmutatást, irányt jelölnek meg és vannak, melyek mindenkire nézve kötelező érvényűek. Ez utóbbiak be nem tartása sok esetben nem csupán gazdasági, de jogi következménnyel is jár, mely vonatkozik természetesés jogi személyekre, kis emberekre és az államokra egyaránt. Szét kell választani továbbá egy ország saját határain belül meghozott intézkedéseit a nemzetközi érvényűektől. Az európai uniós csatlakozást követően be kell látni, hogy a nemzeti jogforrásokon túlmenően most már az EU jogforrásoknak is jelentős szerepe jut Magyarországon. Ennek fényében elengedhetetlen ezek közelebbi tanulmányozása.

I.1. Nemzeti (magyar) jogforrások: Az alapjogok magyarországi története több szálról indult fejlődésnek. Egyrészről az alkotmányelmélet örökséget kell kiemelni, mely rokonságot vélt felfedezni az angol és magyar történeti alkotmány között. Ez alatt különösen a Magna Charta és az Aranybulla közti hasonlóságra kell gondolni. Bár a két nemzet alkotmánytörténeti rokonságának bizonyítása mára már nem merül fel, tény, hogy a történeti alkotmányok logikájában rejlik némi párhuzamosság. Ahogyan az Aranybulla a királyi hatalom korlátozása érdekében alkottatott meg elsősorban a nemesek érdekeinek védelme érdekében, a Szent Korona-tan belső logikai szerkezete is tartalmaz hatalomkorlátozást. Az emberi jogok eszméjének magyarországi elterjedésére a legmeghatározóbb hatást a francia felvilágosodás illetve a francia forradalmi gondolkodás gyakorolta. Fejlett polgári társadalom hiányában akkoriban, sajnos, a nemeseknek csupán egy szűkebb csoportja értette meg, hogy nemcsak a nemeseknek és uralkodóknak, de minden embernek veleszületett jogai vannak. A nemességnek ez a szűk csoportja volt azonban az a társadalmi réteg, mely végül eljutott a jobbágyfelszabadítás gondolatáig is. Törekvéseik eredményeképpen 1848-ban bekövetkezett egy polgári átalakulás, mely meghozta a jobbágyfelszabadítást és a formális jogegyenlőség fokozatos bevezetését. A kiegyezést követően elkezdődött egy folyamat, melynek során a polgári átalakulás vívmányai 9

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban a törvényalkotásban is megvalósultak. Az ekkoriban újrafelfedezett Szent Korona-tan értelmezése szerint a Szent Korona végül az egész magyar nép jelképévé vált. Az Országgyűlés egyre több, jelentős törvényt is elfogadott. Ezek közül említést érdemel az 1878-as Büntető Törvénykönyv, mely a személyes szabadság és sérthetetlenség óvását szolgálta; az 1896-os törvény a büntető perrendtartásról; az 1895-ös törvény a vallás szabad megválasztásáról és gyakorlásáról; valamint az 1914-es törvény a sajtóról. Az első- és második világháborúk ideje alatt a személyes szabadságot korlátozó intézkedések azonban egyre szigorodtak. Az alapjogokról és az alapjogok védelméről általánosságban néhány év múltán az 1946. évi I. törvény rendelkezett. Ennek értelmében többek között biztosítani kívánták a köztársaság polgárai számára az ember természetes és elidegeníthetetlen jogait, a személyes szabadságot, jogot az elnyomatástól, félelemtől és nélkülözéstől mentes emberi élethez, a gondolat és vélemény szabad nyilvánítását, a tulajdonhoz, munkához és méltó emberi

megélhetéshez

való

jogot.

Az

1945-1947-es

évek

jogalkotásának

egyik

legkiemelkedőbb intézkedése, hogy megszünteti a nők hátrányos megkülönböztetését a családi kapcsolatokban, a munkaviszonyban, s a politikai életben. Ez az alapjogokkal kapcsolatos fejlődő szemléletmód lényegében segítségére lesz a fél évszázad múltán bekövetkező alkotmányos rendszerváltozásnak is.

I.1.1. Alkotmány Az állampolgári jogok az állam és a polgárok alapvető, legfontosabb viszonyait hivatottak szabályozni és védeni. A Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint az emberi jogok mindenkit megilletnek - ezalatt értve mindenkit, aki Magyarországon tartózkodik, az országban letelepedett illetve menedékjogot szerzett. Az állampolgári jogokkal ezzel szemben egyértelműen a magyar állampolgárok élhetnek. Az alkotmányos alapjogok elsődleges forrása, tehát, az alkotmány, melyben a Magyar Köztársaság általános kötelezettséget vállal az alapjogok betartására és védelmére. A 8.§ (1) bekezdése értelmében:

10

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.” 3

Általánosságban véve azt az államot tartják alkotmányosnak és demokratikusnak, amely tartalmi értelemben megfelel az alkotmányosság klasszikus európai kívánalmaknak. A magyar alkotmány 1989. október 23-a óta eleget tesz az európai alkotmányosság hagyományos követelményeinek. A népszuverenitást választott képviselői úton biztosítja az állam, s jogrendszerére a törvények uralma a jellemző. A demokráciát, illetve az emberi jogok védelmét biztosító alkotmány alapjában véve jogszabály, a jogrendszer csúcsán álló alaptörvény, azaz a törvények törvénye. Mindezt annak köszönheti, hogy alktományozó hatalom fogadja el, békés, parlamentáris úton. A hazai alkotmány jogi dokumentumként az 1989-1998-as időszak alkotmányozásának sajátos terméke. Ekkoriban szövegén három eltérő politikai összetételű Országgyűlés hagyta rajta kézjegyét. A legutóbbi alkotmánymódosító törvény az 1949-es népköztársasági alkotmányhoz képest a 35., míg az 1989-es köztársasági alkotmányhoz viszonyítva pedig a 14. A Magyar Köztársaság Alkotmánya az európai alkotmányokhoz hasonlóan lényegében ugyanazokat a szabályozási tárgyköröket tartalmazza, mint az európai alkotmányok. Ezek közül a legnagyobb nyomatékot a kormányzati rendszernek, s az alapjogoknak szentelték.

I.1.1.1. Alapjogok A jogok rendszerezésének legelterjedtebb variánsa az azok kialakulását alapul vevő szegmentálás. Eszerint első- második- és harmadik generációs jogokat különböztetnek meg egymástól. Ezek közül a klasszikus alapjogok egységét az első generációs jogok képzik, melyek elsősorban az államhatalom korlátozását jelentő jogok, politikai jogok, a személyes szabadság és sérthetetlenség joga, a szólásszabadság joga, s az egyesülési és gyülekezési jog. A második generációs jogok között lehet fellelni a gazdasági, szociális és kulturális jogokat, míg a harmadik generációs jogok közt a betegek és fogyatékosok jogait. Az esélyegyenlőség illetve a nemek közötti egyenlőség témakör az első generációs jogokhoz tartozik. A polgári értelemben vett egyenjogúság megvalósulása Magyarországon egészen a második világháborúig váratott magára. Az első világháború után elfogadott numerus clausus törvény ugyanis a nyílt egyenlőtlenségnek egy új irányát képviseli. Így születtek meg a harmincas 3

Kukorelli István: A Magyar Köztársaság Alkotmánya, Budapest, Korona Kiadó, 1998. p. 15.

11

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban évek végén a nyílt diszkrimináció jegyében a zsidótörvények. Az 1939. évi IV. törvénycikk a közéleti és gazdasági térfoglalást igyekezett korlátozni, így egyebek mellett megtiltotta számukra a magyar állampolgárság megszerzésének jogát honosítás, házasságkötés vagy törvényesítés révén, s nem engedélyezte részvételüket az Országgyűlés Felsőházának tagjai sorában. Az egyenjogúsággal kapcsolatosan végül az 1945-1947-es jogalkotás tette meg a régóta várt lépést. Az 1947. évi IV. törvénycikk például a magyar nemesi és főnemesi rangok (herceg, őrgróf, gróf, báró, nemes) megszüntetéséről rendelkezett. Az 1949. évi alkotmány kimondja ugyan a polgárok törvény előtti egyenlőségét, a pihenéshez és üdüléshez való jogot azonban csak a dolgozóknak biztosítja. A Szovjetunió példájára eltörlik az orvosok, jogászok foglalkozásának jelölésére használt doktori címet is, melynek visszaállítására csak a későbbiekben, 1956-ban kerül sor. A magyar állampolgárok formális egyenjogúságának kezdete végül az 1972-ben történt alkotmánymódosítás idejére tehető. Ebből következően, az önkényes, ésszerű indok nélküli megkülönböztetés mára már alkotmányellenesnek számít. Az egyenjogúság érvényesülésének előfeltétele a jogképesség, illetve annak egyenlősége, ezalatt értve, hogy minden természetes személy jogok és kötelességek hordozója lehessen. Lényeges tény, hogy a jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásától kezdve illeti meg. A jogegyenlőség viszontagságokkal teli útja során a nők mégis hosszú ideig perifériára szorultak. Nemcsak családi szerepükben voltak kénytelenek elviselni hátrányos megítélésüket, de politikai jogaik is sokáig korlátozva voltak. Hosszú küzdelmek árán szereztek végül némi elismerést, melynek köszönhetően ma már őket is megilleti a választójog, ők is betölthetnek közalkalmazotti állást, továbbá magán- illetve tulajdonosi jogaik terén végre őket is egyenrangú polgárként kezelik. Személyes meglátásom illetve tapasztalataim szerint a teljes egyenjogúság azért továbbra is várat még magára. Amíg két ember lesz a Földön, az ember génjeinek kombinációjából adódóan mindig lesz elégedetlenkedés, telhetetlenség és irígység. Ezek a negatív tulajdonságok – melyeket mindmáig csak kevesek voltak képesek levetkőzni magukról – szülik a háborúkat, teszik szükségessé az országhatárok meghúzását, s kényszerítik ki az egyes gazdaságokra nézve alapvetően hátrányos hadiköltekezést, ezzel sok pénzt és figyelmet elvonva az átlagos családoktól, a környezetvédelemtől és technikai fejlődéstől. Az egyenjogúság, tehát, valójában csak formálisan látszik megvalósulni, ám akut betegségként mélyen megbújik az országok, korosztályok, népek, nemek és egyéb kategóriák fogalma alatt. A hatalomvágy kezelhetetlen betegség, melynek szövődménye szélesen behálózza a világot, s csak foszlányokban engedi felsóhajtani a még ép szöveteket. Arra, hogy a gyógyulás reménye 12

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban azonban még nem veszett el végleg, sokat köszönhetünk az egyenjogúságért hűen és aktívan küzdő csoportoknak, különösen a nők jogait képviselő szervezeteknek, egyesületeknek. Bár bizonyos hivatások betöltése esetén továbbra is férfitársainkat részesítik előnyben, s globálisan nézve továbbra is jobban megfizetik őket ugyanazért a munkáért, minden nőt arra buzdítok, hogy a család és a szabadság elsődleges tisztelete mellett igenis merjenek kiállni az őket alapvetően megillető jogokért, az igazságért, és soha ne adják fel a reményt és küzdelmet.

I.1.2. Jogszabályok, törvények, rendeletek, s az állami irányítás egyéb jogi eszközei A mindennapos gyakorlatban való érvényesüléshez nem teljesen elegendőek az alkotmányban szabályozott alapjogok, így azokat feltétlenül fontos törvénybe foglalni. Ahogyan a hazai alkotmány a 8.§ (2) bekezdésében fogalmaz: „A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát nem korlátozhatja.”4

Ennek értelmében az alapjogokra vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthatja meg. Az alkotmány alapján az élethez és emberi méltósághoz való jogok kivételével minden egyéb jog korlátozható. A törvény alkotmánynak való megfelelését is szükséges ellenőriztetni. Ezt a kontroll-szerepet Magyarországon az Alkotmánybíróság tölti be. Az emberek mindennapi magatartását szinte megszámlálhatatlan szabály szorítja korlátok közé, s ezek egy részéről olykor talán nem is szereznek tudomást. Természetesen, nincs is szükség az összes szabály egyidejű ismeretére, amíg csak nem áll valakinek szándékában egy addig ismeretlen magatartást követnie. A szabályok az emberek, intézmények és a környezet védelme érdekében hozott jogi intézkedések, melyek segítik a helyes út követését a mindennapi élet során. Bár az emberek többsége tisztességes, jogkövető állampolgár, szinte egy olyan polgárt sem találni, aki még nem követett el akár csekélyebb szabálysértést. A szabálysértések közül a leggyakoriabbak a közlekedés terén elkövetettek, hiszen a helyváltoztatás a mai felgyorsult világ egyik alapvető velejárója. A KRESZ vagy a közegészségügyi szabályok megszegése a közigazgatási jogszabályok megsértésének körébe 4

Kukorelli István: A Magyar Köztársaság Alkotmánya, Budapest, Korona Kiadó, 1998. p. 15.

13

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban tartoznak, ám, az államok bíróságai olykor kriminális szabálysértési esetekben is kénytelenek eljárni. A miniszterek feladatkörükben, vagy törvény felhatalmazása alapján miniszteri rendelet kibocsátására jogosultak, mely a miniszterelnöki rendelethez hasonlóan jogszabálynak minősül. A jogszabályi hierarchiában a rendeletek a törvények alatt, a miniszteri rendeletek a Kormány rendeletei alatt foglalnak helyet, így ezekkel semmiképpen nem lehetnek ellentétesek.

Említést

érdemel,

hogy

a

miniszterek

és

a

kormány

mellett

az

önkormányzatoknak is jogában áll rendelkezéseket hozni. Az állami irányításnak a rendeleteken túl azonban egyéb jogi eszközök is rendelkezésére állnak. Ezek közül kiemelendők a határozatok, utasítások. Mivel ezek nem jogszabályok, csupán a kibocsátójuknak alárendelt szervekre nézve kötelezőek, az állampolgárokra nézve nem.

§

14

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban I.2. EURÓPA, EU és a kapcsolódó EU-jogforrások

EURÓPA

Az ókorban Európa egyaránt jelentett földrajzi kifejezést és személyt. A mítosz szerint a kontinens a Zeusz és Türosz királyának (Agenór) lánya, Európa között szövődött szerelem, s majdan házasság gyümölcse. A történet alapján a szerelembe esett Zeusz bikává változott, hogy felkeltse Európa figyelmét, s miután hátára csalta, magával vitte Kréta szigetére, ahol végül feleségül is vette. Földrajzi értelemben Európa eredetileg a görög szárazföldet jelölte, ám a gyarmatosítások révén területe tovább nőtt. A terjeszkedés bár kiterjedt északra és nyugatra egyaránt, Ázsiára és Líbiára mégsem. Európa keleti határa, tehát, mindig is bonyolult kérdés volt. Egyértelmű földrajzi határvonal hiányában a régi földrajztudósok bár a Dont tekintették annak, évszazadok múltán mégis az Urál hegységet nevezték ki e titulusra. Precíz magyarázatot azonban mindmáig nem sikerült találni magának az „Európa” szónak az eredetére nézve. Egyes etimológusok az Erib sémi szóra vezetik vissza, mely sötétséget jelent, ezzel a nap lenyugvásának helyére utalva, míg esetleges görög eredet esetén a „széles arcú” jelentés alapján a holdistennő egyik tulajdonságát vélik felfedezni benne. E csekély ötletekkel azonban le is zárul az ötletek köre. Ahogyan a világ egyéb tájain is megfigyelhető, Európa történelmét is végigkísérték az országai közt dúló háborúk. Az újabb háborúk kiküszöbölésére jött létre egy egységes Európa gondolata. Az unió gondolata több évszázadra visszamenőleg nyomon követhető. A javaslatok közül elsőként a törökökkel szembeni hatékonyabb ellenállás szükségszerűségét említik a történelemkönyvek, míg a többit a háborúk elkerülése és kisebb mértékben a kereskedelem előmozdítása ösztönözte. 15

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Említést érdemel Antoine Marini Csehország királya szolgálatában álló francia polgár javaslata, mely „A török elleni, XI. Lajos király, György cseh király és a Velencei Signoria közötti szövetségről és konföderációról szóló traktátus” néven véste be magát a történelembe. A szövetséget az egyszerű többséggel szavazó közgyűlés és a viták rendezéséért felelős bíróság irányította volna. Saját hadserege lett volna és költségvetését főként az egyházi adókból fedezte volna. Ehhez viszonyítva némileg nagyobb jelentőségűként tartják számon Sully hercegének (15601640) úgynevezett „Nagy Terv”-ét, aki Emlékirataiban IV. Henriknek tulajdonította azt. A terv szerint Európát az Atlanti-óceántól a Balkánig és Oroszország határáig alkotó tizenegy monarchia és négy köztársaság hat tartományi tanácsból álló Európa Tanácsban egyesült volna, amire minden évben más városban került volna sor, mindez egy 40 tagú Általános Tanáccsal, melynek elsődleges feladata a viták rendezése lett volna. Míg a nagyobb államok négy, addig a kisebbek kettő képviselőt delegáltak volna, s az egyéb feladatok mellett a kereskedelem előmozdításában, s a vámhatárok megszüntetésén munkálkodtak volna. Ugyancsak ebben az időben tűnt ki Amos Comenius (1592-1670) morvaországi tudós is, ki Panegersia című művében a nemzeti testületek egyesítésén alapuló transznacionális béketervre tett javaslatot. A művelt társadalmak egyesülési tanácsa a „Fény Tanácsa” lett volna, az egyházi bíróságok európai „Konzisztórium”-ot, míg a nemzeti törvényszékek „Bíróság”-ot alakítottak volna. William Penn (1644-1718) angol úriembernek is megjelent egy velős gondolatokat tartalmazó műve. A könyv Esszé Európa jelenlegi és jövőbeli békéjéről címmel jelent meg, s évente illetve szükség esetén két- vagy háromévente ülésező „Általános Diétá”-t képzelt el. Ez az intézmény az uralkodó képviselőiből állt volna össze, akik titkos szavazással a nagykövetek által megoldatlanul hagyott vitákban segédkeztek volna. Saint-Pierre abbé (1658-1743) Penn-hez hasonló javaslattal hozakodott elő. Állandó béke terve című munkájával az állandó bíráskodás rendszerén alapuló békét az „Európai Unió” biztosította volna, amelyet a szabad városban Kongresszusként vagy Szenátusként ülésező 24 küldött képviselt volna. A Kongresszus továbbá felelős lett volna azért is, hogy a kereskedelmet szabályozó törvények valamennyi nemzet számára egyenlőek, kölcsönösek illetve méltányosságon alapulóak legyenek. 16

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban E javaslatok valójában az elkülönülő politikai hatalmak nemzetek feletti intézmények keretében történő összekapcsolását célozták meg – a béke és a szabad kereskedelem jegyében. Az első javaslat, mely döntő szakítást jelentett e hagyományos felfogással, az a francia politikai közgazdász, Saint-Simon (1760-1825) teoriája volt. Az európai társadalom újjászervezéséről címmel 1814-ben kiadott művében Európai parlamentet képzelt el, melybe 240 küldöttet választottak volna meg, azaz egymillió írni-olvasni tudó ember után (kb. 60 millió fő) egy-egy üzletembert, tudóst, hivatalnokot és elöljárót. Az integrációs tevékenységek előmozdítójaként többek között még Goethe, Burke, Kant, Hugo, Aristiede Briand és Richard Coudenhove Calergi munkásságát kell megemlíteni. Richard Coudenhove Calergi 1923-ban kiadott Páneruópa című könyve azért is meghatározó, mert abban konkrét javaslatokat tett Európa egységesítésére és megalapozta a gazdasági integrációt is.

1-2. kép: Richard Coudenhove Calergi és 1923-ban kiadott Páneruópa című könyve Az egységes Európára irányuló törekvések többlépcsős történelmi úton haladva egy hollandiai városban, Maastricht-ban 1992. február 7-én aláírt szerződéssel végül létrehozták az Európai Uniót (EU), mely mára (2007) már 27 tagországgal büszkélkedhet.

17

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban 1. ábra Az EU tagországai - belépésük ideje szerint Az ezredforduló előtt csatlakozott országok

Az ezredforduló után csatlakozott országok

Forrás: Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, hatodik kiadás, Budapest, hvgorac Lap- és Könyvkiadó, 2005

18

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Az európai integrációs felépítmény, a mai Európai Unió magjának tekinthető Európai Közösség (EK) létrehozásának céljait, illetve a Közösség feladatait az EK Szerződés 2. cikke rögzíti. A feladatok lényege a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésében, a magas szintű foglalkoztatottságban és ehhez kapcsolódóan a szociális védelemben, a nők és férfiak közötti egyenlőségben, a környezet minőségének magas szintű védelmében, az életszínvonal és életminőség emelésében illetve a tagállamok közötti gazdasági-társadalmi kohézió ösztönzésében rejlik. Az EK Szerződést aláíró tagállamok által megfogalmazott közelebbi célok a közös piac felállítása, a gazdasági és monetáris unió létesítése és a közös politikák illetve tevékenységek folytatása. Az Európai Unió Maastrichtban történt létrehozását követően bonyolultabbá vált az integráció jogrendje. A közösségi jog mellett ugyanis megjelent a második és harmadik pillér joga is, s így a három pillér immár együttesen alkotja az Unió jogát. Ettől függetlenül az Európai Uniót létrehozó szerződés céljai igen nagy hasonlóságot mutatnak az EK Szerződés céljaihoz. E célok a gazdasági és társadalmi fejlődés és a foglalkoztatás előmozdítása, a nemzetközi szerep megerősítése közös kül- és biztonságpolitika révén, a szabadságon, biztonságon alapuló intézkedések meghozatala és a közösségi vívmányok teljes mértékű fenntartása, fejlesztése. Az EU joga többféle forrásra épül, ezért célszerű őket némiképpen közelebbről is szemügyrevételezni. Idetartoznak az Európai Unió alapszerződései („Szerződések”), a közösségi intézmények jogszabályai, az Európai Bíróság ítéletei, jogértelmezési gyakorlata, a tagállamok által köttetett nemzetközi egyezmények, s az általános jogelvek.

I.2.1. Elsődleges jogforrások A jogforrások közül központi szerepet az Európai Uniót és a három Közösséget létrehozó alapítószerződések, s azok módosító szerződései töltenek be. Az „Szerződések”-nek

(Treaties)

nevezett

jogforrások

szerepe

az

összefoglalóan

európai

integráció

intézményrendszerének létrejöttének segítésében, s az EU működésében keresendő. A Szerződések

mindig

tagállamok

közötti

kormányközi

konferenciák

eredménye

(Intergovernmental Conference – IGC). Létrejöttüket követően minden aláíró államnak ratifikálnia

kell

őket

az

adott

belső 19

alkotmányos

előírásai

szerint.

Olykor

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban szerződésmódosításra is sor kerül, ám erre zömében a feladatkörök bővülése avagy új tagállamok csatlakozása ad okot. A keretszerződéses strukúra jegyében az alapszerződéseket, azok módosításait, illetve az azokra épülő egyéb kiegészítő szerződéseket, tehát, elsődleges jogforrásoknak nevezik. Ezek alapján elsődleges jogforrásoknak tekintendőek a következő szerződések: ™ Párizsi Szerződés (1951. április 18.), mely az Európai Szén- és Acélközösséget hozta létre, ™ Római Szerződés (1957. március 25.), az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról rendelkező szerződés, ™ Római Szerződés (1957. március 25.), mely az Európai Atomenergia-közösség létrehozását szolgálta, ™ Egyesülési Szerződés (1965. április 8.), az Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról gondoskodott, ™ Egységes Európai Okmány (1986. február 18.), ™ Maastrichti Szerződés (1992. február 7.), mely az Európai Unió szerződése, s ehhez kapcsolódóan az ™ Amszterdami Szerződés (1997. október 2.) és a ™ Nizzai Szerződés (2001. február 26.), valamint a ™ költségvetési és csatlakozási szerződések.

I.2.1. Másodlagos jogforrások Az elsődleges jogforrásokra épülnek a másodlagos jogforrások, melyek a Szerződésekben lefektetett alapelvek, célok, feladatok megvalósulását hivatottak elősegíteni. A Tanács és a Parlament évente mintegy négy-ötszáz különböző típusú jogi aktust fogad el, míg a Bizottság a rászabott végrehajtó intézkedések keretében mintegy évi ezerötszáz jogi normát bocsát ki, ami mellesleg csupán harmada a korábbi évek teljesítményéhez mérten.

20

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A másodlagos jogforrások három pillérre épülnek, melyekből az első pillér jogszabályait az EK Szerződés 249. cikke, a második pillérét az EU Szerződés 12. cikke, s a harmadik pillérét az EU Szerződés 34. cikke határozza meg.

I.2.2.1. Az első pillér jogi aktusai Az első pillér jogi aktusainak három fő típusa van. Ezek a • Rendelet (regulation), mely lényegében egy általános hatályú közösségi jogi aktus és teljes mértékben kötelező illetve közvetlenül alkalmazandó. Ezek esetében tehát nincsen szükség a tagállamok saját, külön jogszabályalkotására; • Irányelv (directive), mely olyan közösségi jogi aktus, mely csupán az elérendő célokat jelöli meg. Ebből kiindulva csak az elérendő célokat illetően kötelezi a tagállamokat, akiknek lehetőséget nyújt a cél megvalósításához szükséges eljárások és eszközök saját kiválasztásához; • Határozat (decision), mely konkrét ügyekre vonatkozó közösségi jogi aktus, s így teljes egészében kötelezi a címzett tagállamot avagy természetes vagy jogi személyt. • Nem kötelező érvényű jogi aktusként, ám mégis ehhez a pillérhez tartoznak az ajánlások (recommendation) és vélemények (opinion). Míg az ajánlás általában egyfajta cselekvési és magatartási elvárásokat fogalmaz meg, addig a vélemény álláspontot ad meg – általában valakinek a külön kérésére. A szerződésben felsorakoztatott jogi eszközök mellett említést érdemelnek még a sui generis határozatok is, melyek az EK Szerződés 249. cikkelyének a határozatokat, s egyéb jogi aktusokat illetően szűkre szabottra sikeredett megfogalmazásának eredményeként jöttek létre. I.2.2.2. A második pillér jogi aktusai A második pillérhez tartozóan a közös kül- és biztonságpolitika illetve a védelmi vonatkozású kérdések elveit (principles), s az arra vonatkozó általános iránymutatásokat (general guidelines) kell megemlíteni, melyeket az Európai Tanács határoz meg.

21

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Idetartoznak a közös stratégiák (common strategies) a tagállamoknak fontos közös érdekeik esetére; az együttes fellépések (joint actions) meghatározott helyzetekre és a közös álláspontok (common positions), melyek meghatározzák, hogy az Unió hogyan viszonyul egy adott földrajzi vagy tematikus természetű kérdéshez. Ezen túlmenően ennél a pillérnél is találunk határozatokat (decisions).

I.2.2.3. A harmadik pillér jogi aktusai A harmadik pillér jogi aktusai a következő főbb pontokba szedhetők: • Közös álláspontok (common positions), melyeket egyhangú döntéssel a Tanács fogad el, s célja az EU megközelítésének, értelmezésének, véleményének megismerése egy adott kérdésben; • Kerethatározatok (framework decisions), melyeket ugyancsak a Tanács fogad el, mégpedig a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítése céljából; • Határozatok

(decisions)

–

szintén

a

Tanács

elfogadásával,

bármely

nem

jogharmonizációs, de harmadik pillérrel kapcsolatos döntés segítségeként; • Egyezmények (conventions) a tagállamok alkotmányos előírásai alapján lefolytatandó nemzeti

megerősítéshez

kötött

jogforrások.

Hatálybaléptetésük

így

mindig

hosszadalmas folyamatnak számít. A három pillér jogforrásain kívül a közösségi jog forrásainak tekinthetők még azok a nemzetközi egyezmények is, melyeknek a Közösség vagy a Közösség is részese. Erre precedens egyebek mellett a GATT-WTO. Továbbá, idetartoznak a tagállamok között létrejött bizonyos szerződések, ám nem sorolandók ide a tagállamok külső országgal kötött nemzetközi megállapodásai. A jog íratlan szabályait (általános jogelvek) is itt kell megemlíteni, mivel a Szerződések felhatalmazzák az Európai Bíróságot a Szerződések értelmezése és alkalmazása során a jog általános szabályainak betartásának biztosítására. Hosszú évek tanúságaként az Európai Bíróság (EB) esetjoga is egyre fontosabb szerepet tölt be a közösségi jog forrásai között. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata azért is kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel a Szerződések helyenként nem teljesen egyértelműek.

22

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Nagyon sok a speciális eset, melyeknek köszönhetően az esetjogokat összegyűjtő dossziék egyre csak duzzadnak. Mivel az EB ítélkezési és értelmezési gyakorlata során számos közösségi joggal kapcsolatos alapelvet megfogalmazott, a közösségi jog forrásai közé sorolható az EB joggyakorlata is, mely, tehát, az ítéleteiből és a közösségi jog értelmezése során kiadott állásfoglalásaiból áll. Nem

szabad

azonban

megfeledkeznünk

a

közösségi

vívmányokról

sem

(acquis

communautaire; röviden: acquis), mely a teljes közösségi joganyagot és az ahhoz kapcsolódó egyéb elemeket ölelik fel. Az acquis normákból és joggyakorlatból áll. Tartalmazza az elsődleges és másodlagos joganyagot, illetve minden olyan jogszabályt, alapelvet, egyezményt, határozatot, véleményt, nyilatkozatot, célkitűzést és gyakorlatot, mely a Közösségekre vonatkozik. Valójában azt a jogi és kötelezettségi halmazt foglalja magába, amit az egyes tagállamoknak el kell fogadniuk és alkalmazni is kénytelenek, így ez az elvárás az EU-hoz való csatlakozás egyik alapvető feltétele. Ebből következően az acquis összetevői képezik a csatlakozási tárgyalások tematikáját, s maga a csatlakozási folyamat elsődlegesen az acquis átvételét jelenti.

I.1.3. A nemzeti- és EU jogforrások összehasonlítása a nemek egyenjogúsága terén I.1.3.1.Tudományos szerep A XIX. század közepén Nyugat-Európában a nők egyenjogúságának gondolata már kezdett túlnőni az otthon meghitt falain. A növekedés intenzitása eredményeként csakhamar társadalmi-politikai mozgalommá fejlődött, s mára már mindennapi tapasztalatnak tekinthető. Immár nem csak a gondolatok, hanem maguk a nők is kilépnek végre a négy fal közül. A régi nézeteket lassan megdőlni látszanak, összeomlóban van a férfiakra szabott világ, s a változásokra jeles filozófusok is reagálnak. Bár a filozófusok a férfiakat és nőket egyaránt gondolkodó lénynek tartják, többnyire értetlenül állnak a nemek között tapasztalható egyenlőtlenségek előtt. Csakhamar az ő táboruk is két részre szakad. Míg az egyik fél Schopenhauerrel és Comte-val az élen a női jogok és lehetőségek kiszélesítése ellen foglal állást (antifeminizmus), J.S. Mill a nők felszabadítása mellett áll ki. Az új európai diskurzus egyik legfontosabb sajátossága a tudományos megalapozottság iránti igény. A tudomány e látványos fejlődésekben bővelkedő időszakában a korábbi érvelést egyre inkább felváltja egy 23

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban anatómiai, antropológiai, pszichológiai és szociológiai megalapozottságú meggyőzési forma. A nyugati országokhoz hasonlóan hazánkban is elszaporodnak a női egyenjogúságot érintő eszmecserék. A résztvevők köre elsősorban az értelmiségivé lett nőkből tevődik össze. Csakhamar fórumokat szerveznek, melyek közt elsőként a tanítónők Nemzeti Nőnevelés címén elhíresült folyóirat vált ismertté, mely kitűzött céljának az oktatás napi kérdésein túlmenően a szellemi igények kielégítését is szolgálni kívánta. Színvonalával, s igen széles spektrumon mozgó írásaival többek között a nők tanuláshoz és művelődéshez való joga mellett is állást foglalt. Elkezdődött, tehát, egy egyre rohamosabb szemléletváltás, ám a női jogok harcosaira még a XX. század küszöbén is hosszú út várt. Bánóczi József Nemzeti Nőnevelés-ben is publikált beszédének egy részlete még ma is gondolkodóba ejti az egyenjogúságért küzdőket: „Udvariasak vagyunk a nők iránt világszerte; elég volt már ebből, legyünk végre igazságosak is. Csakhogy ez soká, soká nem fog történni. Mert a nő szüli ugyan a férfút, de a férfi alkotja a törvényt.”5

A technika fejlődésének és a tudomány eredményeinek köszönhetően a nők egy részének könnyebbé vált az élete, hiszen egyszerűsödhetett a házimunka. Ez a trend minmáig megfigyelhető, hiszen rohamosan fejlődő világunk napról-napra produkál új termékeket. Az ember kapzsi volta pedig nem tud ellenállni nekik. Mindenáron szeretné beszerezni az összeset. Ehhez azonban pénzre van szükség, amiért meg kell dolgozni. A növekvő termékszortiment illetve termékmennyiség előállításához – a fokozódó gépiesedés ellenére – növekvő munkaerő igényeltetik. A női munkavállalás elterjedéséhez, tehát, nem csupán az egyenjogúság gondolata, hanem a munkaerő iránti fokozódó igény vezet. Az egyenjogúságért vívott küzdelem kezdeti időszakában a kitűzött célok megvalósítása és a műveltség iránti szomjúság csillapítása érdekében általános tankötelezettséget vezetnek be, s a lányokat is mind magasabb fokú iskoláztatásban részesítik. Az 1865-től kezdődő három évtizedben az intézményes nőoktatás rendkívül dinamikus és radikális változáson ment, tehát, keresztül. Az ehhez szükséges intézményi reformot az állam liberális és emancipációs politikája tette lehetővé. Mindeközben a felülről vezényelt oktatáspolitikai modernizációs folyamat egyik szerves részét a női képzés területének törvényi szabályozása képezte. Az állami akarat mellett időközben egyre erősödni látszott a női képzés 5

Bánóczi József: A nőkről, Nemzeti Nőnevelés, 1880. január, 78.1.

24

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban ügyéért küzdő szervezett nőmozgalom is. Véleményének hangoztatására az 1800-as évek végére már saját egyesületeket és sajtót vívott ki magának. A téma megingathatatlan jelenléte a mindennapokban, a napilapoktól a szakfolyóiratokig való megjelentetés egyértelműen azt jelzi, a

nők magasabb képzésének ügye a XIX. század utolsó harmadára az egyik

legkiemeltebb üggyé, s immár szociális kérdéssé vált. Az alapszintet meghaladó, sajátos nőnevelési feladatokat ellátó, az állam által ösztönzött, befolyásolt intézményes leánynevelés alapjainak megteremtését elsődlegesen az Eötvös-féle oktatási törvénynek köszönhette a kor, mellyel bevezették a 6-12 éves korú fiúkra és lányokra egyaránt vonatkozó általános tankötelezettséget. Az elemi szintnél magasabb, gyakorlatias irányú általános műveltséget a negyedik osztály után választható, lányok számára négyéves képzést nyújtó polgári iskola kínálta. A középfokú leányiskolák hiánya terén jelentkező űrt, pedig, Molnár Aladár igyekezett kitölteni a polgári leányiskoláknál már magasabb műveltséget nyújtó állami felsőbb leányiskola terveinek kidolgozására tett kisérletével. Az első felsőbb leányiskola Budapesten nyilt meg 1875-ben, majd ennek nyomán felekezeti és magániskolák is átszervezték működésüket, hiszen ez az iskolatípus volt az első, mely deklaráltan igyekezett a középiskolai tudásanyaghoz igazítani tantervét. Bár a felsőbb leányiskola nem adott érettségi bizonyítványt, s nem jogosított toábbtanulásra, mégis ebből az iskolatípusból fejlesztették ki 1896-ban az első leánygimnáziumot. Az 1869-1881 között három illetve négy évfolyamos tanítóképzők egyre magasabb szintű képzéseinek eredményeként ezen intézmények csakhamar főiskolai rang elismeréséért kezdtek harcot vívni. A nők tömeges megjelenése a tanítói pályán kétségkívül az értelmiségi munkaterületek meghódításának első lépésének tekinthető. Eredményként, az 1890-es évekre a Mária Dorothea Egyesületben érett követeléssé elsőként a nők egyetemre kerülésének gondolata. Az 1895. november 18-án keltezett VKM rendelet immár biztosította a nőknek az egyetem egyes szakjainak látogatását. A korszak nőoktatását alapvetően meghatározta az a valóban úttörő, inspiratív tevékenység, melyet Veres Pálné fejtett ki az 1867-ben megalakult Országos Nőképző Egyesület élén.

I.1.3.2. Civil szervezetek Az 1867-es kiegyezést követő lendületes gazdasági növekedés és modernizáció hatására nem csak az újabb szakmák, hanem az egyenjogúságért küzdő nőket tömörítő mozgalmak, egyletek száma is gomba mód szaporodni kezdett. Az ő gondolataikat kiváltképp a Családi Kör, a Magyar Bazár, a Nők Lapja és a Nemzeti Nőnevelés volt hivatott közvetíteni. Ez 25

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban utóbbi egyben a pedagógusnők szakmai fórumának számított, mely legfőbb feladatának a nők munkavállalási és szakképzési törekvéseit igyekezett segíteni. A korból e hivatás képviselőiről hátramaradt írásos források meglepő adatokkal szolgálnak. 1. táblázat A népoktatási tanintézeteknél működő tanítónők és tanítók szám szerinti megoszlása

Ország Ausztria Bajorország Poroszország Szászország Svájc Hollandia Olaszország Magyarország Finnország Európai Oroszország Amerikai Egyesült Államok Argentína Uruguay Ontario Fokföld Queensland Dél‐Ausztrália Victoria Tasmania Japán

Adat éve Tanítónők száma Tanítók száma 1887 12975 44261 1886 4691 17239 1886 6897 59126 1884 2118 6650 1882 2525 5840 1885 3660 12554 1885 25720 21658 1887 3016 21132 1886 622 509 1882 4878 19511 1887 224443 114194 1886 2115 1963 1886 466 390 1887 4637 2727 1885 772 730 1886 724 624 1886 666 415 1887 2465 1710 1885 235 143 1883 612 25871

Összesített adatok

304237

357247

Forrás: Fábri Anna - Borbíró Fanni – Szarka Eszter: A nő és hivatása, II. kiadás, Budapest, Kortárs Könyvkiadó, 2006

A számokból jól látszik, hogy Magyarországon a férfi tanítók száma hétszerese, míg Ausztriában csupán alig több, mint háromszorosa a tanítónőknek. Az adatokat összehasonlítva kiderül, hogy az ország nyugati szomszédja az 1880-as években kétszeresen kedvezőbb helyzetet mutatott, tehát, a nőkre nézve a pedagógusi pályán. Míg Magyarországon ebben az időszakban – a Poroszokhoz hasonlóan – alacsony szinten stagnál a tanítónők száma, a művelt világ egyéb országaiban számuk már megközelíti a férfi tanítókét. Ezek közül kiemelendő az

26

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália, ahol a tanítói pályára lépett munkavállalók körében a nők száma messze túlszárnyalja a férfiakét. A hátrányos társadalmi-, gazdasági helyzet azonban nem csupán a művelt nőket érintette, hanem a fizikai munkát végző illetve gyermekeiket otthon nevelő nőket egyaránt. A női egyenjogúság kérdése, tehát, globális üggyé nőtte ki magát. A nőegyletek - bár sokak számára csak a társas élet egy újabb színterét jelentették – szerepe és tevékenysége egyre nagyobb hangsúlyt kapott. A nőegyleti élet voltaképpen a reformkorban gyökerezett, s akkor élte virágkorát is. Akkortájt alakult meg a Pesti Jóltévő Asszonyi Egylet és a Budai Jótékony Nőegylet, s ez az időszak az, mely elindította a polgári társadalommá válás folyamatát. Ennek további kiemelkedő munkát végző szervezetei az Országos Nőképző Egyesület, a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesülete, az Országos Nőiparegylet, a Pesti Izraelita Nőegylet, a Mária Dorothea Egyesület és a kisded-óvással foglalkozó két Frőbel Egyesület. Munkájuk nyilvánossággal való megismertetése érdekében elérték, hogy bizonyos lapok elvállalták tevékenységük rendszeres bemutatását. Ilyen lapként tartották számon a Magyar Bazárt, mely a Nőképző, s a Gazdasszony- és a Nőiparegylet hivatalos prezentációját látta el, s a Családi Kört, mely Kánya Emíliával az élén az Országos Nőiparegylet munkásságát igyekezett publikálni - nyomatékosan hangoztatva a női munkavállalás fontosságát és aktualitását. A Mária Dorothea Egyesület a korszak legkésőbb alakult egylete, mely eredetileg a tanítónőknek szánt menedékház létesítése végett jött létre. Az eredeti célkitűzéssel ellentétben azonban végül az első olyan magyarországi női szövetséggé forrta ki magát, mely nemcsak jótékonykodással illetve a nőkérdés helyzetének javításával foglalkozott, hanem a szakmai érdekképviselet szerepét is betöltötte. De Gerando Antonina már akkor okosan rávilágított az összefogásban rejlő erőre. 1904-ben a Nőtisztviselők Országos Egyesületéből létrejövő Feministák Egyesületével végleg elérkezik aztán az újabb típusú nőegyletek korszaka. A teljes egyenjogúságért bár azóta is szakadatlan harc folyik, továbbra is kitartásra és tettekre buzdítanak e csoportok. Akadtak azért pozitív eredmények már az 1800-as évek derekán is Magyarországon. ƒ 1866. október 7-én a Dunagőzhajó-társaság igazgatósága kettős könyvvitel ellátása céljából hivatalos minőségben alkalmazott egy nőt, kinek két árva gyermeke és szegény szülei voltak.

27

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban ƒ 1870. augusztus 21-én engedélyzték a kisebb vidéki postahivatalok esetében a postamester családjához tartozó, s kellően képzett nők segédkénti alkalmazását a postaszolgálat ellátásához. Ezen kezdeményezés olyannyira hatásosnak bizonyult, hogy csakhamar fontosabb tisztség betöltését is lehetővé tették a gyengébbiknek tartott nem tagjai számára. ƒ 1870. szeptember 18-án, így, munkába állhatott az első magyar női postahivatalnok. ƒ 1872. szeptember 15-ével elértkezett az idő a gyári munkásnők próbatételéhez. Ekkor mintegy 100-120 munkásnő nyert szakmai oktatást. ƒ 1876. március 12-ével a távirdába is felvételt nyertek női munkaerők. Az összesen 171 új munkavállalóból 9 fő Budán, 29 fő Pesten teljesítetett szolgálatot. ƒ Kitekintve a többi országra látható, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 1889. januárjában már az ezerötszázat is meghaladta az orvosnők száma. ƒ 1889. május 19-én az Amerikai kontinens ugyanakkor már két női hajóskapitánnyal is büszkélkedhetett. ƒ A tűzoltó szakma sem maradt sokáig az erősebbik nem kiváltsága. ƒ 1881. július 17-én beiktatták az első közjegyzőt. Ms. Gillette Észak-Amerikában, Columbiában kezdett el tevékenykedni. ƒ 1891. május 24-én a New York-i egyetem tanári gárdája köreiben köszönthette első női kollégáját, aki többek közt Római Jogot is taníthatott. A gyengébbik nem táborától ugyanakkor nem állt - és ma sem áll - messze a kreativitás, a tudományos megalapozottságú innovatív tevékenységek végzése. A világ gazdaságai mindmáig igen sokat köszönhetnek az új fejlesztésű termékeknek, hiszen gazdaság- illetve exportnövelő hatásuk mellett a háztartási- és házkörüli munkákat is jelentősen megkönnyítik, illetve a cégek gyártósorait produktívabbá, hatékonyabbá teszik. E feltaláló nőknek mindenképpen érdemes, tehát, némi figyelmet szentelni. 28

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A washingtoni patenshivatalban 1888. május 13-ra már 1900 szabadalom van kiállítva nőknek. Egy New York-i hölgy például új ágyút, míg egy másik hadihajókhoz új páncélt fejlesztett ki. Ugyanakkor egy baltimore-i nő a vasúti kocsik új kapcsolási módját dolgozta ki, míg egy másik különös mentőcsónakot, s egy ohioi kisasszony új gőzsípot talált fel. A házimunkák végzése közben is több újító ötlet pattant ki a hölgyek fejéből. Ide sorolhatók többek között a fejőgépek, mosógépek és zsebbe tehető varrógépek. Korunk női egyenjogúságért küzdő társaságainak legkiemelkedőbb tagja a Magyar Nők Szövetsége. A nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöbölésére hozott egyezménye, melyet az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlése 1979. december 18-án fogadott el, illetve Magyarországon az 1982. évi 10. törvényerejű rendelet hirdetett ki, lényegét tekintve a következő főbb intézkedéseket hozta. Definiálta, hogy nemi hovatartozás szerinti diszkriminációnak minősít minden a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, polgári vagy egyéb más területen fennálló emberi jogok és alapvető szabadságjogok csorbítását okozó megkülönböztetést. A Részes Államok elítélik a nőkkel szemben alkalmazott megkülönböztetés minden formáját, így igyekeznek olyan politikát folytatni, melynek segítségével mindez kiküszöbölhető. Eredményeként minden állam beiktatja a nemek közötti egyenlőség elvét a nemzeti alkotmányába illetve más jogszabályába. Lehetővé válik nők részéről is a kormányok nemzetközi szinten való képviselete, illetve a nemzetközi szervezetek munkájában való részvétel. Állampolgárság megszerzésére irányuló jogok tekintetében is megtörténik a harmonizáció. Az oktatás – beleértve a pályaválasztást, tanulást, oklevél-szerzést, tananyagot, ösztöndíjakat, tanulmányi juttatásokat, felnőttoktatást, azonos lehetőségeket a sport terén, egészséges életmód terén nyújtott szaktanácsadást – szintén egyenlő jogok biztosításával igyekszik hozzájárulni az esélyegyenlőségi folyamathoz.

29

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A Részes Államok továbbá kötelesek minden szükséges intézkedést megtenni a munkához való jog szabad gyakorlásása érdekében. Biztosítaniuk kell az azonos foglalkoztatási lehetőségekhez és azonos kiválasztási ismérvekhez illetve szabad mozgáshoz való jogot is. Ennek kapcsán támogatni kell az „egyenlő munkáért egyenlő bér”

elvét.

Mindenkinek

jogot

kell

adnia

társadalombiztosításhoz,

fizetett

szabadsághoz és az egészség védelméhez. Fontos célkitűzés továbbá a nők házasságából avagy anyaságából származó megkülönböztetések kiküszöbölése is. Az Egyesület szorgalmazza az egészségügyi ellátás és a gazdasági-, társadalmi élet egyéb területein szükséges támogatások megadását, illetve tilt e téren minden hátrányos megkülönböztetést. Ennek fényében jogot biztosít a nőknek családi juttatásokhoz,

bankkölcsönökhöz

és

az

egészséget,

művelődést

támogató

kikapcsolódáshoz, sporthoz, s így a kulturális életben való részvételhez. A megszokott intézkedéseken túlmenően a Részes Államok kötelesek figyelembe venni a vidéken élő nőket érintő sajátos problémákat is. A nőknek a férfiakkal azonosan biztosítani kell a törvény előtti egyenlőséget. Polgári-és házasságkötési ügyekben, pedig, szintén azonos jogképességet kell, hogy kapjanak. Mindezekből adódóan létrehozzák a nők jogainak törvényes védelmét is. Az

országok

politikai

közéletében

alkalmazott

megkülönböztetések

kiküszöbölésére irányulóan is hoznak intézkedéseket. Ennek értelmében részt vehetnek a választásokon és népszavazásokon, továbbá ők maguk is megválaszthatók lesznek. Fontos momentumnak számít az Egyezmény végrehajtásában bekövetkező haladás figyelemmel kísérése céljából létrehozott, a nőkkel szemben alkalmazott megkülönböztetések kiküszöbölésének kérdéseivel foglalkozó bizottság, mely maga fogadja el saját eljárási szabályait, kétéves időtartamra választja meg tisztségviselőit, rendes körülmények között évenként ülésezik - két hétnél nem hosszabb ideig -, s évente jelentést tesz a Közgyűlésnek.

30

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban

II. fejezet:

Szervezetrendszer

31

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban II. Szervezetrendszer Annak érdekében, hogy a nemek egyenjogúság irányú törekvései, s az e témakörben hozott döntések ne csak pusztán kimondott szavak legyenek, kötelező érvényük és következetes betartandóságuk érdekében szükség van az írásbeliségre. A döntések és azok rögzítésének menete nemzeti és EU szinten mutat némi különbséget, így azok lényegi áttekintése elengedhetetlen az antidiszkriminációs tevékenységek közelebbi megértése szempontjából.

II.1.

Nemzeti (magyar) bírói fórumok

Magyarország hagyományosan parlamentáris kormányformájú állam. Az igazságszolgáltatást, a törvényerejű rendeletek, szabályok, jogszabályok megalkotását és betartását több állami szerv együttes erejével hivatott kivitelezni. Ennek megfelelően államszervezete az Országgyűlésből, az Állami Számvevőszékből, az Alkotmánybíróságból, a Kormányból, a Magyar Nemzeti Bankból, a Rendőrségből, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségből, az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalból, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatból, a helyi- és társadalombiztosítási önkormányzatokból, s az Országos Rádió és Televízió Testületéből áll, melyek mellett a munkát a köztársasági elnök, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa, az adatvédelmi biztos, a fegyveres erők, az ügyészségek és bíróságok segítik. Ez utóbbihoz a polgárok személyi és vagyoni jogaikra, s a jogi személyek vagyoni jogaikra vonatkozó jogvitái esetén fordulhatnak. A bíróság feladata az igazság kiderítése, s az annak megfelelő döntés meghozatala. Gondoskodik a perek alapos tárgyalásáról és arról, hogy az állampolgárok helyesen gyakorolják jogaikat, s eleget tegyenek kötelességeiknek. A bírósági eljárás nyelve magyar, ám mindenki használhatja az anyanyelvét. Az ítéletek első- illetve másodfokon születnek meg. Elsőfokon a helyi bíróság (városi bíróság, kerületi bíróság) és a megyei bíróság (Fővárosi Bíróság), míg másodfokon a helyi bírósághoz tartozó ügyekben a megyei bíróság, a megyei bírósághoz tartozó ügyekben másodfokon az ítélőtáblák ítélkeznek. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati és jogegységi eljárásokban jár el, és kollégiumi állásfoglalásokat, jogegységi határozatokat bocsát ki.

32

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Az első fokon eljáró szerv egyesbíróként illetve háromtagú tanácsban ítélkezik, mely egy hivatásos bíróból (elnök) és két népi ülnökből áll össze. A következő esetekben a bíró azonban a népi ülnökök részvétele nélkül jár el: szellemi alkotással és tulajdonjoggal kapcsolatos, kötelmi és öröklési jogviszonyból származó, tartás iránti és házassági vagyonjogi perekben, végrehajtási eljárással kapcsolatos, sajtóhelyreigazítási, társadalmi szervezet ellen annak tagja vagy ügyész által indított perekben és közigazgatási perekben. A másodfokon eljáró bírósági tanács azonban mindig három hivatásos bíróból áll. A bírákat az igazságügyminiszter előterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki, határozatlan időre. A kinevezés előfeltétele többek között a magyar állampolgárság, a büntetlen előélet, egyetemi-jogi végzettség, és külön jogszabályban meghatározott szakvizsga teljesítése. A kinevezést a bíró eskütétele teszi teljessé. Fontos momentum, hogy a bírák mindig függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, aminek köszönhetően biztosított a jogszabályok betartása és a részrehajlás nélküli, lelkiismeretes eljárás. Kitétel továbbá a bírákkal szemben, hogy a gazdasági életben nem vehetnek részt, pártnak nem lehetnek tagjai, politikai tevékenységet nem folytathatnak, nem lehetnek államigazgatási tisztviselők illetve országgyűlési képviselők sem. Az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan azonban mentelmi jog is megilleti őket. Felfüggesztéséről a köztársasági elnök dönt, a Legfelsőbb Bíróság esetében az Országgyűlés. A helyi bíróság népi ülnökeit a települési önkormányzat képviselőtestülete, míg a megyei bíróság és a munkaügyi bíróság népi ülnökeit a megyei közgyűlés választja meg. Ennek előfeltétele a büntetlen előélet, a választójog és minimum a 30. életév betöltése. Megbízatásuk négy évre szól, s tevékenységüket illetően bírói esküt tesznek. Megbízatásuk időtartama alatt kötelesek elzárkózni a politikától, s a bírákhoz hasonlóan őket is megilleti a mentelmi jog.

II.1.1. A magyar bírói szervezet felépítése Legfelsőbb Bíróság: A Magyar Köztársaság legfőbb bírósági szerve a Legfelsőbb Bíróság. Rendkívüli jogorvoslatok közül felülvizsgálati eljárásokat illetve jogegységi eljárásokat folytat le; az ítélkezés egységesítése céljából kollégiumi állásfoglalásokat bocsát ki, s jogegységi határozatokat hoz. 33

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A Legfelsőbb Bíróság elnökét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja meg a képviselők kétharmadának szavazatával. Megbizatása hat évre szól. Az intézmény legmagasabb elvi irányító testülete a teljes ülés, melyet az elnök évente legalább egyszer összehív. Tagjai a Legfelsőbb Bíróság hivatásos bírái. Jelentős testületként még a kollégiumot tartják számon, mely a Legfelsőbb Bíróság elnöke által ugyanabba az ügyszakba beosztott bírák testületét jelenti. Ítélőtáblák: A kizárólag jogorvoslati fórumként funkcionáló szervek a Fővárosi Ítélőtáblán túlmenően Győrben, Pécsett, Szegeden és Debrecenben működnek. A megyei bíróságoktól fellebbezett ügyekben fellebbviteli bíróságként másodfokon járnak el. Megyei (fővárosi) bíróságok: Ezek a bírósági szervek járnak el első fokon az eljárási törvények által hatáskörükbe utalt ügyekben. Az eljárásokat egy hivatásos bíró és két népi ülnök folytatja le. További feladatukként, másodfokon elbírálják a helyi bíróság és a munkaügyi bíróság határozatai ellen bejelentett fellebbezéseket. A megyei bíróságokon büntető, polgári, gazdasági és közigazgatási kollégium, illetve, az Országgyűlés által kijelölt megyei

bíróságokon

katonai

tanács

működik.

A

megyei

bíróságok

elnökét

az

igazságügyminiszter nevezi ki a bírák közül, öt évre. Munkaügyi bíróságok: Fő feladatuk a munkaügyi jogviták keretében benyújtott keresetek elbírálása. Egy hivatásos bíróból és két népi ülnökből álló tanácsban jár el. Helyi bíróságok: Ezek a bírói szervek a városokban illetve a főváros kerületeiben működnek. A helyi bíróság egyesbíróként és a törvényekben meghatározott ügyekben tanácsban jár el, mely utóbbit egy hivatásos bíró és két ülnök alkot. A bírói hatalmi ág önigazgatását a bírói testületek jelenítik meg. A bíróságok igazgatásában közreműködő szervként említendő meg a megyei összbírói értekezlet, a kollégium, a megyei (fővárosi) bírói tanács és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Ez utóbbi jelentősége többek között a bíróságok éves költségvetési tervének előterjesztésében és a bírósági költségvetésnek a megyei bíróságok közötti felosztásában rejlik. Maga a testület kilenc bíróból, egy legfőbb ügyészből, az igazságügyminiszterből, az országos ügyvédi kamara elnökéből, illetve két-két delegált országgyűlési képviselőből tevődik össze.

34

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban II.2.

EU bírói fórumok

Az Európai Unió egyedülálló képződménye a nemzetközi jognak. Nem tisztán nemzetközi szervezet, s nem hasonlítható az államokhoz sem. Működésében a kormányközi- és szupranacionális jegyek egyaránt visszatükröződnek. Nem szabad elfelejteni, hogy nemzetekfelettisége révén a tagországok olykor kénytelenek a kompromisszumra, hiszen ritka az olyan jellegű intézkedés, mely egyszerre minden állam érdekében áll. Mindenesetre, az Európai Unió döntéshozatali- és működési mechanizmusait négy fő intézmény segítségével igyekszik biztosítani. A kormányközi- és szupranacionális jelleg voltaképpen ezen intézmények, a Tanács, a Bizottság, a Parlament és a Bíróság együttműködésében ötvöződik. Míg a Tanács a legfőbb döntéshozó-, jogalkotó szervet testesíti meg, addig társdöntéshozója, a Parlament mellett a Bizottság a szupranacionális bürokrácia által érvényesített közösségi érdekek megjelenítője. A három szerv munkáját, pedig, a közösségi jog betartását felügyelő Bíróság hivatott kiegészíteni. Bár, e szerveken túl még egyéb intézménynek is jut részfeladat – Régiók Bizottsága, Gazdasági- és Szociális Bizottság, az Európai Beruházási Bank, az ombudsman és az Európai Központi Bank -, a nemek egyenjogúságáért folytatott küzdelem legfontosabb deklarálója mégis a Bíróság. Ez az az intézmény, mely a konkrét jogszabályokon, törvényi rendeleteken túlmutatóan a speciális esetekre is kínál megoldást. Ez is ékes bizonysága annak, miért is van kiemelt jelentősége az Európai Közösségek Bírósága (Court of Justice of the European Communities) - elterjedtebb nevén az Európai Bíróság avagy Bíróság - tevékenységének részletesebb figyelmet szentelni. Az Európai Közösségek létrejöttével megszületett egy a tagállamok jogrendjébe is beépülő közösségi jog, mely ugyanakkor mégis önálló, a nemzeti jogrendektől független jogrend. E jogrend alkalmazása és betarttatása érdekében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságot jelölték ki a védelem ellátására. A közösségi jog egységes értelmezését és a tagállamokon belüli betartását törvénykezésével biztosítja. Azonban, a felügyeleten túlmenően a megkötni szándékozott nemzetközi egyezmények, szerződések közösségi joghoz való viszonyának előzetes véleményezését is ez a szerv látja el, aminek köszönhetően az integráció fejlődésében kiemelkedő szerepet játszik. Esetjogával eloszlatta a kételyt annak kapcsán is, hogy mikor élvez a közösségi jog elsőbbséget a nemzeti joggal szemben. Így vált általánossá többek között a közvetlen hatály elve is, melynek értelmében megengedett, hogy a természetes- és jogi személyek egyaránt hivatkozhassanak nemzeti bíróságaik előtt a közösségi jogforrásokra.

35

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban II.2.1. Az Európai Bíróság összetétele A Bíróság tagállamonként egy bíróból áll, akik a tagországok kormányainak javaslatára jelöltetnek. Tisztségüket 6 évig töltik be, mely esetenként megújítható. Háromévenként azonban kicserélik, újraválasztják a szervezet felét. A Bíróság munkájának koordinálására a bírák saját maguk közül választanak elnököt, ugyancsak három éves időszakra. A gördülékeny bírói munka

érdekében nyolc főtanácsnok is aktív tevékenységet végez a

szervnél, akiknek hivatali ideje szintén hat év, s háromévente kerül sor négy főtanácsnok megválasztására. Az Európai Bíróság általában három vagy öt bíró tanácsaként jár el, ám olykor teljes ülésként. Ez utóbbi esetben a határozat érvényességéhez legalább tizenegy bíró jelenlétére van szükség. Mivel az Európai Bíróság elé kerülő ügyek száma folyamatosan bővülő trendet mutat, 1989ben létrehozták az Elsőfokú Bíróságot (Court of First Instance) is, melynek célja a közösségi jog bírói védelmének megerősítése, a gyorsabb és hatékonyabb törvénykezés és a Bíróság esetenkénti tehermentesítése. E szervezet tagjainak megválasztása az Európai Bíróságéval megegyező módon történik. II.2.2. Az Európai Bíróság eljárásai

A Bíróság eljárására különféle tényezők is okot szolgáltathatnak. Ezek alapján hat főbb eljárást különböztetnek meg. ™ Kötelezettségszegési eljárás: ennek indítására a Bizottság akkor kerít sort, amennyiben véleménye szerint egy tagállam nem teljesítette a Szerződések alapján fennálló valamely kötelezettségét. Az eljárás kezd eményezője ilyen esetben lehet maga az Európai Bíróság avagy egy másik tagállam. A Bizottság mindkét esetben indoklással megtoldott véleményt ad, melyben biztosítja, hogy az adott állam észrevételt tehessen. Amennyiben megerősítést nyer, hogy a vádnak alapja van, a kötelezettséget szegő államnak meg kell tennie a szükséges intézkedéseket vagy pedig pénzbírság illetve kényszerítő bírság fizetésére kötelezhetik.

36

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban ™ Semmisségi eljárás: Amennyiben a közösségi intézmények rendelkezései esetében hatáskörrel való visszaélést, illetve hatáskör hiányát vagy egy lényeges eljárási követelmény megsértését állapítják meg, akkor az így létrejött rendelkezést semmissé nyilvánítják. Ilyen jellegű kezdeményezés indulhat maguktól a tagállamoktól, a Tanácstól, a Bizottságtól avagy a Parlamenttől. ™ Mulasztási eljárás: Amennyiben a közösségi intézmények mulasztják el intézkedési kötelezettségeiket, a Bíróság ugyancsak eljárhat ellenük. Ennek fennállása esetén a eljárás indítója lehet a tagállam, valamely közösségi intézmény, illetve a közvetlenül és személyesen érintett természetes és jogi személyek. ™ Kártérítési eljárás: A Bíróságnak lehetősége van az EU intézményei vagy alkalmazottai által funkciójuk gyakorlása során okozott, szerződésen kívüli felelősségen alapuló kár megtérítésére vonatkozó kártérítési keresetekben is tárgyalnia. Ilyenkor beszélünk kártérítési eljárásról. ™ Véleménykérési eljárás: Ez a fajta eljárás voltaképpen egy önálló eljárásnak minősül, melynek során a Tanács, a Bizottság, a tagállamok, illetve – a Nizzai Szerződés óta – a Parlament a nemzetközi egyezmények mekötésekor kikérik a Bíróság véleményét, hogy az adott megállapodás összehangban áll-e az EK-Szerződés rendelkezéseivel. ™ Előzetes döntéshozatali eljárás: Ez az eljárás lehetőséget biztosít a nemzeti bíróságoknak, hogy esetlegesen felmerülő kétség esetén előzetes döntés céljából kérdéseiket a Bíróság elé utalják, melyre az választ ad. Az érintett nemzeti bíróságot ezt követően már köti az Európai Bíróság által kapott értelmezés. Lényeges mozzanat, hogy a Bíróság által adott ezen értelmezés ekkortól már a többi nemzeti bíróság számára is irányadóvá válik. A közvetlen keresettel ellentétben az előzetes döntéhozatali eljárás közvetett keresetet takar, melynek esetében az ügy a nemzeti bíróságokon keresztül jut el a az Európai Bírósághoz. Nagyon fontos szerep jut az ilyen jellegű értelmezéseknek a nőkkel szemben alkalmazott diszkrimináció jogosságának esetenkénti felülvizsgálatakor is. A Bíróság hatásköre továbbá azokra az ügyekre is kiterjed, melyeket közösségi tisztviselők indítanak a közösségi intézmények ellen, és vonatkozik a közösség versenyjogára is. Ezekben a kérdésekben hatáskörét azonban átengedi az Elsőfokú Bíróságnak, amit az Egységes Európai Okmány vezetett be, s a tanácsi határozat hozott létre 1988. október 24-én. A Bíróság elé terjesztett ügyek száma ugrásszerű növekvést mutat. Míg 1970-ben csupán 79 ügy került

37

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban tárgyalás alá, 15 évvel később e szám 430 fölé duzzadt. E mutató mára továbbra is többnyire hasonló értékek körül mozog. A bírósági eljárások során a szemben álló felek mindig kiválasztják az Unió egyik hivatalos nyelvét eljárási nyelvnek, ám a hivatalos nyelvekkel kapcsolatos rendes közösségi szabályokat kell alkalmazni. A munkanyelv a francia és az angol. Kihangsúlyozandó, hogy a Bíróság döntéseivel szemben nincsen felülvizsgálati lehetőség, s azok a meghozatal időpontjától hatályosak. Bár az intézmény maga diszkrét, mégis jelentős szerepet töltött be a Szerződésekben meghatározott célkitűzések előmozdításában. Számottevő döntése alkalmával kulcskérdésnek bizonyul az a tulajdonsága, hogy a szigorúan betű szerinti definíció helyett hajlamos a szerződéses rendelkezések dinamikus értelmezésére. Az Elsőfokú Bíróság ítéletei ellen azonban van lehetőség fellebbezés benyújtására a Bírósághoz. Ezeket a kivételes eljárásokat fellebbviteli eljárásoknak nevezik, melyek révén a Bíróság eljárást folytathat fellebbviteli ügyekben is.

3. kép: Az Európai Bíróság épületegyüttese

38

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban

III. fejezet:

Diszkrimináció, pozitív diszkrimináció

39

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban III. A diszkrimináció, pozitív diszkrimináció Az egyenjogúság, azaz egyenlőség gondolatvilága szinte az emberiség öntudatra ébredésével egykorú. A polgári társadalmak „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszava bár mindmáig felemelően cseng, nem számolt azzal a dilemmával, mely szerint az egyenlőség csak a szabadság rovására érvényesülhet, s ez fordítva is igaz. Ám, már az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésére irányuló állami intézkedések is tartalmaztak törekvéseket az előnyös megkülönböztetés, azaz pozitív diszkrimináció javára. Mára az egyenlő esélyekért való küzdelem mindennapossá vált, így a társadalom egyes tagjai javára történő pozitív diszkrimináció, az egyenlő feltételek és az esélyegyenlőség biztosítása

nemcsak, hogy

megengedett, de az államtól el is várható. Egyre inkább előtérbe kerülnek a testi-lelki adottságok, s a fogyatékossággal és rokkantság szembesülők támogatásának kérdése. Az egyenjogúság-irányú törekvések természetesen kiterjednek a faji eredetű problémákra és a nemek közötti egyenlőtlenségekre egyaránt. Ahhoz azonban, hogy az egyenjogúság érvényesülhessen, eleget kell tenni a jogképességnek, mint előfeltételnek. Ennek értelmében minden természetes személy jogok és kötelességek alanya lehet. Míg a rabszolgatartó társadalomban

a

rabszolgákat,

sajnálatos

módon,

teljes

mértékben

megfosztották

jogképességüktől, illetve a rendi társadalomban a nem nemesek jogképessége korlátozott volt, mára sikerült elérkezni egy olyan szintre, ahol az állampolgári egyenjogúság érvényesül. A különbségtételnek több megnyilvánulási formája is ismeretes. A brit Race Relations Act szerint közvetlen diszkrimináció történik, ha faji okokból valakit kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, illetve közvetett diszkriminációról esik szó, ha valakivel szemben ugyan azonos feltételeket alkalmaznak, ám egy adott csoport nyilvánvalóan kisebb számban képes megfelelni azoknak. Sok esetben gyötrelemokozást is produkál az élet, mely alatt a megkülönböztetés miatt fellépő, eljárást indító és arról információt szolgáltató személlyel szembeni hátrányokozást kell érteni. A pozitív diszkriminációnak is kialakult a történelem folyamán több formája, ám megállapítható, hogy az előnyös megkülönböztetés hátterében mindig kiegészítő, a hátrány kiküszöbölését, illetve kompenzálását szolgáló anyagi eszközök és ezeknek az érintettek rendelkezésre bocsátása áll.

40

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban III.1. A munkavállalók szabad mozgása Az „emberi esélyegyenlőség” szemléletmód Európában voltaképpen a Maastrichti Szerződés 8a. cikkelyében domborodott ki a leghangsúlyozottabban, melyben írásban is rögzítésre került, hogy az EU tagállamainak minden egyes állampolgára egyben az Unió polgára is, s ebből következve megilleti a szabad mozgás alapjoga. Az áru, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása révén az Európán belüli közös piac megteremtése volt az elsődleges gazdasági célkitűzés, melyen túl az egyes tagállamok gazdasági erejének optimális erősödését is várták. Míg a munkaerő szabad áramlása számos országban az egyének anyagi érdekeit hivatott szolgálni a képzettségüknek és igényeiknek megfelelő legoptimálisabb munkahely megtalálásának lehetőségével, addig Európa jóléti államaiban némileg átértékelődött a munka szerepe. Ez utóbbi tagállamok polgárainak szeme előtt ugyanis sokkal inkább az önkifejezés illetve az önmegvalósítás szelleme lebeg, mintsem a túlélésért vívott harcé. Míg a szegényebb államok polgárai sok esetben a kényszerű munkahely-változtatás szelével kényetelenek hadakozni, a fejlettebb országok polgárait helyenként a változatosság keresésének érzete gyötri. Eközben az alapítók a munkaerő szabad mozgását biztosító rendelkezésektől, pedig, azt remélték, hogy hozzájárulnak a keresetek növekedéséhez illetve hosszabb távon a versenyfeltételek kiegyenlítődéshez, mondván, hogy általában ott a legnagyobb a munkaerő iránti kereslet, ahol a bérek a legalacsonyabbak.

A munkaerő szabad mozgására vonatkozó szabályok az elsődleges- és másodlagos jogban találhatók meg, melyek kiegészülnek az Európai Bíróság esetjogával. Mindezek együttesen mintegy megyehatárként kezelve a tagállami határokat - hivatottak biztosítani a munkavállalók korlátozásoktól mentes mozgását.

41

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Az idevonatkozó elsődleges jogi szabályok a Római Szerződés 39-42. (48-51.) cikkelyeiben találhatók. Ezekben találjuk a másik tagállamban munkát vállaló tagállami állampolgárokat megillető jogok konkrét felsorolását. Ezeket, az állampolgárságuk szerinti államtól eltérő tagállamban dolgozó munkavállalókat hívjuk közösségi munkavállalóknak. A másodlagos jog szabályainak szerepe úgyszintén fontos. Érdemleges információ, hogy a Közösségen belül lakóhelyet változtató munkavállalókról szól a Tanács 1612/68/EGK rendelete, mely lényegében a közösségi munkavállalók „bibliája”. Ebből tudhatjuk meg, milyen jogokat kell biztosítani a más tagállamokból érkező munkavállalók számára, illetve ez az a rendelet, mely voltaképpen pontosan definiálja a közösségi munkavállaló fogalmát: „Egy tagállam bármely állampolgárának az állandó lakóhelyére tekintet nélkül, joga van arra, hogy egy másik tagállam területén munkát vállaljon és munkavégzést folytasson a tagállam állampolgárainak foglalkoztatását szabályozó törvényi, rendeleti vagy igazgatási intézkedéseknek megfelelően.”6

A rendelet azt is meghatározza, hogy a munkavállalóval együtt – az állampolgárságtól függetlenül – letelepedésre jogosult a munkavállaló házastársa és annak 21 éves kornál fiatalabb vagy eltartott leszármazottai is. Az Európai Közösségek Bírósága igyekszik e rendeletet

kiegészítve

még

precízebben

értelmezni

a

„közösségi

munkavállaló”

meghatározását, melynek bizonyságaként két szabályozást érdemes kiemelni: a kettős állampolgárság esetét illetve a „közösségi elem” meglétének kritériumát. Kettős állampolgárokra vonatkozó szabályozás: „A Micheletti esetben (369/90 [1992] ECR I-4239) egy argentin-olasz kettős állampolgár akart szájsebészként dolgozni Spanyolországban, olasz állampolgárságára hivatkozva. A munkavállalás engedélyezése szempontjából fontos tagállami állampolgársági kitételt a spanyol jog szerint kettős állampolgárok esetében úgy kellett megállapítani, hogy az utolsó tartózkodási helyet kellett figyelembe venni. Mivel Micheletti Argentínából jött, őt argentin állampolgárnak tekintették, és megtagadták tőle a munkavállalás lehetőségét. A Bíróság megállapította, hogy az állampolgárság és az attól való megfosztás feltételeinek megadása a tagállam hatáskörébe tartozik, de egy másik tagállam által megadott állampolgárság elismerését nem kötheti olyan megszorító feltételhez, amely az egyén alapjogait korlátozza. Ezért a kettős állampolgárság esetén az utolsó lakóhely általi meghatározottságot a közösségi joggal ellentétesnek mondta ki.”7

6

A Tanács 1612/68/EGK rendeletének 1. cikkelye; In: Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 58. 7 Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 58.

42

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Közösségi elem kritériuma: „Ennek lényege abban rejlik, hogy csakis akkor tekinthető valaki közösségi munkavállalónak, amennyiben egy másik tagállamba megy dolgozni. E kritérium hiányában a közösségi jogra nem áll mód hivatkozni. Ennek tanúságaként tartják nyilván a Petit esetet (153/91) [1992] ECR I-4973), mely szerint egy belga állampolgár indított pert egy bírósági eljárás kapcsán, amikor a bírósági előírásoktól eltérően flamand helyett az anyanyelvének tartott francia nyelven kitöltött nyomtatványát semmisnek nyilvánították, amiből a későbbiekben hátránya származott. Petit úr a per során az 1408/71/EGK rendeletre hivatkozott, ám egy belga állampolgár belga hatósággal kapcsolatos problémájáról lévén szó, közösségi elem hiányában elveszítette azt.”8 „Hangsúlyozandó a közösségi munkavállalók azon joga, hogy a választott tagország állampolgáraival azonos feltételek mellett vállalhatnak munkát. A személyek szabad áramlása során a közösségi jog azonban nemcsak azoknak ad privilégiumot, akik már találtak munkát, hanem azoknak a tagállami állampolgároknak is, akik éppen munkát keresnek.”9 Mindezt a Bíróság Antonissen esetben (292/89 [1991] ECR I-745) kimondott ítélete is hűen bizonyítja, mely szerint: „… nem lehet valakit még 6 hónap munkakeresés után sem kiutasítani, mert nem talált munkát, ha van rá esélye; hogy előbb-utóbb talál.”10

Három hónapot meghaladó tartózkodás esetén a közösségi polgárok a tartózkodási jog igazolására a céltagállam illetékes hatóságaitól a személyigazolvány vagy útlevél illetve a munkaigazolás bemutatását követően tartózkodási engedélyt kapnak. Ezzel azonosan érvényes dokumentumra e polgárok családtagjai is jogosultak. A tartózkodási engedély érvényessége 5 évre szól, mely automatikusan meghosszabbítható. Fontos nyomatékosítani, hogy a tartózkodási engedély nem a munkavégzés feltétele, hisz az csak az Uniós polgár jogának bizonyítéka nem pedig a jog keletkeztetője. Pozitívumként kiemelendő, hogy a tevékenységüket beszüntetett munkavállalók is jogosultak a tartózkodásra. Eszerint a munkavállalás helye szerinti tagállamban maradhatnak a nyugdíjasok, munkaképtelenek, 8

Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 58. Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000 10 Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 61. 9

43

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban munkahelyi balesetet szenvedett polgárok, azok a munkavállalók, akik ugyan már másik tagállamban dolgoznak, ám fenntartják korábbi lakóhelyüket és ide rendszeresen visszatérnek illetve ezek családtagjai – a munkavállaló esetlegesen bekövetkező halálesetét követően is. A Római Szerződés azonban lehetőséget nyújt a tagállamoknak, hogy bizonyos esetekben megtagadják a más tagállamokból érkező munkát vállalni szándékozó polgárok belépését avagy letelepedését. A belépés két esetben tiltható meg: * amikor az a közrend, közbiztonság illetve a közegészségügy érdekeit sérti, vagy * amikor az adott tagállam bizonyos foglalkozások tekintetében a saját állampolgáraira korlátozza azok betöltését. Ez rendszerint a közhatalom, azaz állami funkció betöltését jelenti. Az Európai Unióban a fiatal munkavállalókat is igyekszenek patronálni. A cél megvalósítása érdekében, segítségnyújtás illetve ösztönzés címszaván egy speciális rendszert kezdtek el működtetni, mely többek között csereprogramokat biztosít a 18-30 év közötti korosztály mobilizálására. Tovább szemügyrevételezve a közösségi munkavállalói jogokat kiderül, hogy a másik tagállambeli állampolgárokat szakszervezeti tagság illetve ennek kapcsán szavazati- és egyéb jogok is szintúgy megilletik. Joguk van arra, hogy megválasszák őket a vállalkozás munkavállalói szervezetébe, a testületek vezetésével kapcsolatos munkakörökben való részvételből azonban kizárhatók. Azonos elbánásban kell, hogy részesüljenek mind a foglalkoztatási- és munkafeltételek, a díjazás, szociális jogok, adókedvezmények, lakhatás és szakképzés tekintetében. Sajnos, esetenként még mindig megtapasztalható a diszkrimináció jelenléte. A leggyakrabban a nyelvtudás megkövetelése során ütközhet az ember ilyen jellegű akadályba. Ennek kapcsán a 1612/68. rendelet szerint a nyelvtudást megkövetelni csupán akkor lehet, ha azt a betöltendő poszt természete megkívánja. Ennek szemléltetésére érdemes a Groener-ügyet megfigyelni: „Egy holland nemzetiségű képzőművészet-tanárnő félállásból teljes állásért folyamodott egy ír középiskolában, ahol a pozíció betöltését komplex ír nyelvvizsgához közötték, noha maga a poszt természete nem követelte volna meg azt. A tanítás bár angol nyelven folyt, a hölgy a sikertelen szóbeli ír nyelvvizsgája végett azonban nem kapta meg a várt kinevezést. A nemzeti identitás megőrzésének

44

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban helyénvalóságát belátva a Bíróság mégis úgy döntött, hogy az eszköz nem volt arányos az elérendő céllal.”11 Az EGK 1957-es magalakulása és 1972 között eltelt évek, tehát, egy látványos gazdasági

fejlődés időszakát hozták meg, ami alatt a tagállamok egymással vetélkedve biztosítottak egyre szélesebb munkavállalói jogokat, intenzíven fejlesztették a szociális ellátások nemzeti rendszerét, s ugyanakkor megszűnt a munkanélküliség. A lendületes fejlődésnek, természetesen, ára is lett, melynek megfizetésére egyre csökkent a hajlandóság. A gazdasági növekedés egyenetlensége hatására látszólag csak a Közösség központi területei tudtak fejlődni, míg számos régió hátrányos helyzetbe került. Az egyenlőtlenségnek azonban e régiókon túl egy másik dimenziója is volt, mégpedig az amúgy is hátrányos helyzetű társadalmi csoportok – fogyatékosok, pályakezdők és nők – munkaerőpiaci helyzete. A ’70-es években újra emelkedésnek indult a munkanélküliség, s az emelkedés mértéke csakhamar olyan ütemre váltott, hogy a következő évtizednek a munkanélküliség vált az első számú szociális problémájává. Nyilvánvalóvá vált, tehát, az is, hogy az addig beiktatott programoknál többre illetve minőségi előrelépésre van szükség. Az újabb reformtörekvések ellenére azonban az 1986-os Egységes Európai Okmány (Single European Act, SEA) is megoldatlanul hagyta a szociálpolitika kérdését. Hiába egészítették ki néhány ponton a Római Szerződés szövegét, ez még korántsem volt elegendő a szociális dimenzió megteremtéséhez. Újabb bizakodó intézkedésként az Európai Közösség tizenegy tagállama – az Egyesült Királyság kivételével – 1959. decemberében a Strassbourgi Találkozón elfogadta a „Közösségi Charta a Munkavállalók Alapvető Szociális Jogairól” című dokumentumot (röviden: Charta). A Charta alapvető szociális jogokat és célokat tartalmaz, mely az előbbieket 12 fejezetre bontja, s többek között a „szabad mozgás”, a „foglalkoztatás, bérezés” és a „szociális védelem” mellett a 16. cikkelyben kitér „a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód”-ra is.

11

Fazekas Judit: Az európai integráció története Az Európai Unió intézmény- és jogrendszere, Miskolc, Novotni Kiadó, 2003. p. 138.

45

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A Római Szerződés második érdemleges, átfogó módosítása az 1991 decemberében az Európai Tanács Maastrichti Csúcstalálkozóján aláírt Európai Unióról szóló Szerződés (elterjedt nevén: TEU), mely szintúgy érinti a közös szociálpolitikát. Legjelentősebb változtatása a szociális ügyekkel foglalkozó cím, s a Római Szerződésben elfoglalt helyének módosítása. Így, a korábbi Harmadik rész III. címe helyett a Harmadik rész VIII. címébe kerültek e szociálpolitikai rendelkezések, s az új elnevezés a „Szociálpolitika, oktatás, szakképzés és ifjúság” lett. Az Európai Unió a közösségi politika eddig perifériára szorult szociális céljait emelte be elsődleges törekvései közé, mintegy megfémjelezve a foglalkoztatáspolitikát. A Szociálpolitikai Megállapodás férfiak és nők közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó 6. cikkelye csaknem azonos tartalmú a Római Szerződés 141. [119.] cikkelyének szövegével és mintegy utat nyit a nők egyenlő esélyeit segítő pozitív diszkriminációnak. Az egyetlen újdonság a (3) bekezdésben található: „E cikkely […] nem akadályozhatja meg a tagállamokat abban, hogy fenntartsanak vagy elfogadjanak olyan rendelkezéseket, amelyek célja, hogy egyes foglalkozások gyakorlását a nők számára megkönnyítsék, valamint a nőket szakmai tevékenységük során felmerülő hátrányoktól megvédjék, illetve azokat kiegyenlítsék.”12

1993-ban megszületett a „Növekedés, versenyképesség, foglalkoztatás” című Fehér Könyv, az első közösségi dokumentum, mely a közösségi foglalkoztatáspolitika kereteinek kialakítását célozta meg, s mindezt a Zöld Könyv anyagára épülő, kiérlelt javaslatokkal. „A tagállamok álláspontja szerint nem jelenthet csodaszert sem a protekcionista gazdaságpolitika, sem az állami túlköltekezéssel duzzasztott növekedés, sem pedig a versenyképesség mesterséges javítása a bérek csökkentése révén. A cél ezért egy olyan közös gazdaság megteremtése, mely egészséges, nyitott, decentralizált és versenyképes.”13 A munkaerő szabad mozgására vonatkozó szabályok hatályba lépése utáni időszak – a ’60-as és ’70-es évek – tapasztalatai azt mutatták, hogy a szabad munkaerőáramlást nem csupán pszichológiai avagy kulturális tényezők befolyásolták, hanem egyszerűen a célállammal kapcsolatos információ hiánya. A kedvezőtlen állapoton ekkor a SEDOC rendszerrel igyekeztek korrigálni, mely a munkaerő-közvetítést volt hivatott segíteni. A rendszer azonban csakhamar alkalmatlannak bizonyult, így egy hatásosabb módszer megalkotása vált 12 13

Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 38. Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000

46

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban szükségessé. Így jött létre a mindmáig aktív EURES (EURopean Employment Service) számítógépes munkaerő közvetítési rendszer, melyhez kötelező csatlakozni. Lényege két pillérre épül. Egyfelől a megüresedett álláshelyek rögzítésére, másrészt a célállam lehető legprecízebb bemutatására - gazdasági, társadalmi, szociális és politikai szempontból egyaránt. Az EURES programmal azt a célt kívánják, tehát, elérni, hogy az információhiány ne váljon a munkavállalók mozgásának akadályává. Az akadálymentes munkaerő-áramlás érdekében a diplomák és szakképesítések kölcsönös elismerésére is erőfeszítések történtek, s így mintegy megrövidült a honosítási procedúrák hossza. A szabad mozgás nyomonkövetése érdekében egyre kiemeltebb szerep jut a statisztikáknak. A statisztikák általános problematikájával hasonlóan a nemzetközi munkavállalói statisztikák legnagyobb problémája is a nehéz egységes fogalmak kialakításában leledzik, mely nehezíti a jó összehasonlítások elkészítését. Egyes munkavállalókat a statisztika nem tud utolérni, míg mások igyekeznek elbújni a statisztikai nyilvántartás elől. Mindennek ellenére nagyon fontos a statisztika jelentősége, hiszen az általa közvetített adatok segítségével trendeket és következtetéseket lehet levonni. Magyarországról elmondható, hogy legmobilabb munkavállalói rétegének a nyugati térség lakói mutatkoznak. Különös tekintettel az Ausztriához közel eső térségek polgárai nyitottak a külföldi munkavállalásra. Ennek egyik oka feltehetőleg az, hogy e körzet lakosai nagyobb arányban és biztosabban beszélnek idegen nyelvet (különsképpen nemetül), mint a távolabbi lakhelyű állampolgárok. Sokan közülük akár naponta is ingáznak, s ennek köszönhetően kiépült ismerettségi körrel rendelkeznek. Mindez – mintegy biztonságot adva értelemszerűen megnöveli a külföldi munkavállalói kedvet. Az Európai Közösség 1976-ban elfogadott egy rendeletet a külföldi munkavállalókra vonatkozó statisztikák készítéséről. Eszerint a tagállamoknak évente egyszer statisztikákat kell készíteniük a munkavállalók számáról és a területükön valamely meghatározott évben történt első munkavállalásokról. A statisztikákat főként népszámlálásra, tartózkodási- és munkavállalási engedélyekre illetve munkáltatók által felvett statisztikai adatokra alapozzák.

47

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A magyar adatok vizsgálata is érdekes információval szolgál a külföldről érkező munkavállalók kapcsán. A statisztikák szerint 1998. december 31-én 22466 külföldi állt munkavállalási engedély alapján alkalmazásban hazánkban. Ebből körülbelül 10% érkezett az Európai Unióból, s mintegy 60% a szomszédos országokból. A nemzetek szerinti megoszlást a 2. táblázat tartalmazza, míg a 2. ábra a szomszédos országokat illetően ad némi ízelítőt. 2. ábra Magyarországon a szomszédos országok polgárai részére kiadott munkavállalási engedélyek (db) megoszlása; 1998. december 31.

2.444

469

275

10.610

150

Forrás: 2. táblázat

Az 1998-as év végén érvényes munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok közül a románok törtek az élre, 10610 engedéllyel. Az ukránok negyedannyi engedéllyel a dobogó második fokára állhattak, míg mellettük a kínai munkavállalók büszkélkedhettek a harmadik legtöbb magyar munkavállalási engedéllyel. Ezt követően a mongol, lengyel és kisjugoszláv polgárok vetekszenek egymással, míg a lépcsőzetesen csökkenő engedélyszámok mezőnyének háttérbe szorult résztvevői közt luxemburgi és portugál munkavállalókat találunk. Összegezve elmondható, hogy a ’98-as év végén az uniós munkavállalói szegmens a hazai munkaerőpiacon 2514 fővel prezentálta magát, s az összesen kiadott 26310 engedélyből 16962 engedélyt szomszédországos polgárok kaptak meg. 48

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban 2. táblázat A legnépesebb állampolgársági csoportok és a 15 Európai Uniós tagállamból érkezett állampolgárok részére kiadott, illetve 1998. december 31-én érvényben lévő engedélyek száma Magyarországon

Állampolgárság román ukrán kínai mongol lengyel kis-jugoszlávia szlovák német amerikai brit francia orosz osztrák vietnámi olasz holland horvát japán török kanadai svéd finn belga ír dán spanyol görög portugál luxemburgi egyéb

1998-ban kiadott engedélyek Érvényes engedélyek száma száma (fő) 1998. december 31-én 11 862 10 610 3 083 2 444 1 190 1 053 1 159 880 1 057 989 873 758 803 469 770 611 724 637 723 623 389 309 362 311 341 275 324 311 249 197 203 175 181 150 172 143 134 120 118 88 94 81 74 61 69 51 56 53 27 25 26 23 21 20 7 7 3 3 1 219 989

Mindösszesen Ebből Európai Uniós polgár Ebből szomszédos ország

26 310 3 052 16 962

22 466 2 514 14 556

Forrás: OMMK Statisztikai, Elemzési és Tájékoztatási Osztály, TÁJÉKOZTATÓ a külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának engedélyezéséről 1998. II. félévben, Budapest, 1999. március. In: Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000

49

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban III.2. Szociális biztonság – szociális védelem; szociális biztonsági rendszerek irányítása Szociális biztonságról akkor beszélünk, ha az állam különféle ellátásokkal teremti meg a tisztességes, emberhez méltó megélhetés feltételeit, mely azokra is vonatkozik, akik ezeket a feltételeket részben vagy egészben nem képesek saját erejükből megteremteni. Arra, hogy ki, mikor és milyen megélhetési forrást pótló vagy kiegészítő ellátásra tarthat igényt, megfelelő szociális jogszabályokat alkottak. A jogosultság megszerzését e jogszabályok részben járulékfizetéshez kötik, részben az érintett polgár helyzete alapján alanyi jogon vagy a jogalkalmazónak mérlegelést engedve biztosítják. Az egyes tagállamok szociális biztonsági rendszerei – szervezetüket, finanszírozási módszereiket, személyi és tárgyi hatályukat illetően – jelentős differenciákat mutatnak. Ennek ellenére a megvalósítandó cél mégis közös. E cél, pedig, nem más, mint a szociális biztonság garantálása. A szociális biztonsági rendszer három elterjedt eleme: •

a társadalombiztosítási ellátások,

•

az alanyi jogon járó állami ellátások,

•

a szociális támogatások és segélyezési ellátások.

Az ezek közötti eltérések többnyire a rendszerek finanszírozásában (miből), a személyi hatályban (kinek) és a tárgyi hatályban (milyen ellátást) bújnak meg. 1. A társadalombiztosítás alanyi hatályát tekintve a munkavégzőkre és hozzátartozóikra terjed ki. 2. A szociális biztonság második elemét a költségvetésből finanszírozható állami ellátások jelentik. Ezek alanyi jogon járnak, s általában a társadalombiztosítással rendelkezőknek járnak - olykor a társadalombiztosítás körébe tartozó ellátások kiegészítéseként. Bizonyos alanyi jogú állami támogatásban azonban azok részesülnek, akik társadalombiztosítási ellátásra nem jogosultak. 3. A harmadik kategória az érintett személyek egyedi körülményei illetve rászorultsága alapján járó szociális támogatások és segélyezési ellátások rendszerezését jelenti. A jogosultság megállapítása, sajnos, hosszú ideig tartó és sokhelyütt megalázó eljárás keretében zajlik, amit diszkrecionális döntéshozatal követ. Míg a társadalombiztosítás előre mehatározott kockázatokra terjed ki és jövedelemfüggő, addig elméletileg minden egyes állampolgárra és potenciálisan az összes szociális eseményre kiterjed, ám az ellátás összege sok esetben jócskán alulmarad a korábban munkával megszerzett jövedelemnek. 50

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A szociális biztonság színvonala, tehát, államonként eltérő. Annak ellenére, hogy a tagállamok alkotmányai szinte szóról szóra ugyanazokat az alapvető szociális jogokat tartalmazzák, az egyes országokon belüli szociális ellátások mértéke olykor mégis markáns különbségeket mutat. Ezt a megállapítást egy 1995-ös statisztikai összegző táblázat is kitűnően bizonyítja. 3. táblázat Az egyes szociális ellátások százalékos részesedése az összes szociális ellátásban (1995)

Luxemburg

Dánia

Német-

Nagy-

ország

Britannia ország ország

Olasz- Spanyol- Portugália Görögország

Öregség

31,8

33,9

30,6

40,1

51,8

30,7

33,3

55,7

Betegség

24,8

18,8

26,8

19,2

22,2

25,2

30,7

14,8

Családi ellátások

11,2

8,4

7,3

10,2

3,3

1

4,5

0,6

Munkanélküliség

0,9

12,6

6,7

6,1

2,2

20,6

4,9

3,4

Anyaság

1,5

1,7

0,7

1,2

0,4

0,9

0,9

0,5

Forrás: Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 86.

Az elméleti szakemberek alapvetően három modellel szemléltetik az EU tagállamainak szociális biztonsági rendszereit. Ezek a bismarck-i, a beveridge-i és a skandináv modellek. Tiszta formában azonban egyik országban sem léteznek, hanem mindig egymást kiegészítve. Bismarck-i modell Ez a munkavégzéshez kötött tradícionális modell többnyire az Európai Uniót alapító országokban meghatározó. A biztosítás alapú rendszer figyelemre méltó feltétele a tartós munkavégzés és az egészséges demográfiai összetételű társadalom, ahol különösen a családfő társadalombiztosítási státusza a mérvadó. Az ilyen, biztosítási típusú modell tipikusan Németországban, Franciaországban, Ausztriában és a Benelux államokban jellemző. Beveridge-i modell Ez az angolszász modell leginkább Nagy-Britanniában és Írországban él. Említik „virtuálisuniverzális”-ként is, mely jelző egy mindenkire kiterjedő szociális ellátórendszert sugall. 51

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A modell alapjául szolgáló Beveridge-terv (1942) alapvetően három követelménynek igyekezett eleget tenni: •

egy szociális ellátórendszer megteremtésének, mely országos szintű és minimumellátást biztosít,

•

minden egyes állampolgárnak járó ellátás megteremtésének és

•

a rászorultsági igazolás megszüntetésének. Ez utóbbit, mely „means testing” néven ismeretes, napjainkra már mindkét ország kiterjedten alkalmazza a szociális ellátások megállapításakor.

A Beveridge-i modellben eredetileg három alapelv húzódik meg: az univerzalitás, a z egységesség és az integráció elve. Az univerzalitás elvének két értelmezése is van. Egyrészt minden állampolgárnak biztosítani kell a megfelelő (legalább minimum szintű) szociális védelmet, másrészt törekedni kell a szociális védelem szociális krízishelyzetre illetve kockázatra való kiterjesztésére. Az egységesség elve azt jelenti, hogy a szociális védelmi rendszeren belül mind a jogok, mind pedig a kötelezettségek azonosak. Az integráció elvének két formáját kell megemlíteni a Beveridge terv esetében, mégpedig a technikai- és társadalmi integrációt. Ezek közül a technikai integráció három tradícionálisan elkülönült szociális védelmi intézményrendszere érdemel további kiemelt figyelmet. Ezek a társadalombiztosítás, a segélyezés és az alanyi jogon járó ellátások. A hármas integrálódás elve mérföldkőnek számít, mely mindmáig meghatározó. A skandináv modell A szociális biztonság (social security) fogalmának szemügyrevételezése során érdemes kiemelnünk a skandináv országok, így Svédország, Finnország és Dánia sajátosságait. Ezekre az államokra általában jellemző, hogy az ellátások zöme alapvetően alanyi jogon minden állampolgárt megillet, s csak erre épülnek rá a munkavégzéshez kötött rendszerekből származó ellátások. Az alanyi jog jelentését vizsgálva az elidegeníthetetlenségre és alapvető emberi jogokra kell gondolni, melyek azonban nem csupán a szociális ellátás elérhetőségét, hanem mintegy a nemek közötti esélyegyenlőség megteremtését is magában hordozza. A tagállami rendszerek koordinációja szempontjából az volna az ideális megoldás, ha az egyes jogintézmények jelentése megegyezne az egyes tagállamokban. Ez azonban egy nagyon 52

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban nehezen megvalósítható cél, mely felé haladva érdemes tisztázni néhány fogalmat, melyek voltaképpen az EU öt fő ellátási csoportját képezik: A szociális biztonság fogalmába a szociális válsághelyzet miatt kieső munkajövedelmet felváltó illetve az azt kiegészítő pénzbeli ellátások tartoznak. Ilyen jellegű támogatást értünk többek között a táppénzen, rokkantsági ellátásokon, az öregségi nyugellátásokon, munkanélküli ellátásokon illetve a családokat vagy fogyatékosokat illető pénzbei ellátosokon. A szociális biztonsággal szemben a szociális védelmen elsősorban gondoskodó jellegű szolgáltatásokat értünk. Erre példa a családsegítés és az idősgondozás. A szociálpolitika már a tanulási támogatásokat, a szülési és gyermeknevelési szabadságot, az egészségügyi ellátást, a fogyatékosgondozást, a garantált minimum-jövedelem megállapítását és a társadalmi kockázatok megelőzését patronálja. A munkaügyi kapcsolatok fogalmába általában a munkvállalással, foglalkoztatással kapcsolatos kérdések (bérezés, munkavégzés feltételei) tartoznak A foglalkoztatáspolitika pedig az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöket és a szakképzést foglalja magába. Az európai államokban a XX. század második felére kialakult jóléti állam központi elemévé a szociális védelmi renszer vált. Mivel a szociális védelem egyik legmegmarkánsabb összetevője aszociális biztonság, fontos ez utóbbit közelebbről is megvizsgálni. Az egyik nézet szerint a szociális biztonsági rendszernek az alapvető hármas célja a minimális jövedelem védelmének garantálása, jövedelemarányos juttatások révén az elért életszínvonal védelme és a társadalmi reintegráció ösztönzése. A Tanács 1408/71/EGK rendelete alapján a szociális biztonság kereteibe a betegségi és anyasági, a rokkantsági ellátások, valamint a baleseti, halálozás esetére szóló, munkanélküli és családokat segítő ellátások illetve a hozzátartozói nyugellátások tartoznak.

53

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Más álláspont szerint a szociális biztonság fogalmát a következőkre kell bontani: állami szociális ellátórendszer, kiegészítő/munkahelyi ellátórendszerek és magánbiztosítás, illetve egyéb magánjellegű gondoskodás. Míg az I. pillér alatt az állami, kötelező szociális ellátásokat értjük, addig a II. pillér országai – Franciaország, Svédország, Finnország - a kiegészítő/munkahelyi rendszereknek tulajdonít nagy jelentőséget. A III. pillér alatt a szociális biztonság közösségi fogalmának összetevőit kell meghatározni, melyben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1952-ben elfogadott 102. egyezménye nyújt segítséget. Az összetevők a következők: ™ járulék és adóbevételekből finanszírozott rendszer; ™ a társadalom minden tagjára való kiterjedés; ™ nagy részben állami gondoskodáson keresztül megvalósuló ellátások összessége; ™ az ellátórendszerek alaptípusainak – biztosítás, segélyezés és normativitás – pluralizmusa érvényesül; ™ megjelenés pénzbeli ellátások formájában; ™ a megélhetést jelentő jövedelem jelentős csökkenése avagy teljes megszűnése esetére biztosított ellátások, ha a kiváltó ok gazdasági vagy szociális; ™ egészségügyi ellátásokról való gondoskodás; ™ gyermeket nevelő családok többletkiadásai kompenzálására igénybe vehető segítség. Bár a szociális védelemre és szociális biztonságra az EU igyekszik nagy hangsúlyt fektetni, a tagállamokban az utóbbi években mégis megnövekedett a társadalmi kirekesztettség, s ennek velejárójaként a szegénység. Mindez egyrészt a munkaerőpiaci válságnak, másfelől a családszerkezetben bekövetkezett kedvezőtlen változásoknak köszönhető. Az emberi méltóság tisztelete így mára a közösségi jog alapvető értéke. A szegénység koncepciójának helyét mára az európai jogalkotásban a társadalmi kirekesztés foglalta el. A terjedő szegénység és a duzzadó hátrányos helyzetű társadalmi csoportok támogatása érdekében az Európai Tanács több fontos intézkedést is hozott. Ezek közül a „Szegénység elleni küzdelem harmadik programja” emelendő ki. Ennek keretében nyomatékosul, hogy a szociális kirekesztettség elleni küzdelem a belső piac szociális dimenziójának fontos eleme. A tagállamok feladata pedig a megfelelő eszközrendszer megtalálása illetve fejlesztése annak érdekében, hogy minden egyes polgár hozzájuthasson az alapvető oktatáshoz, szakképzéshez, foglalkoztatáshoz, közösségi szolgáltatásokhoz és egészségügyi ellátásokhoz. 54

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A Magyar Köztársaság Alkotmánya két cikkelyében (70/D és 70/E) rendelkezik a szociális ellátásokról. „70/D.§: (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. (2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.”14 „70/E.§: (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz: öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. (2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz valü jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.”15

III.2.1. Szociális biztonsági ellátásokra vonatkozó közösségi szabályok A munkavállalás céljából a tagállamok között mozgó polgárokat, tehát, a migráns munkavállalókat a szociális biztonság keretében megillető juttatásokról több közösségi szabályt is hoztak, melyeket a 1408/71/EGK rendelet foglal össze velősen. Ezekből a nyolc legfontosabb szabály a következő: * A betegségi és anyasági juttatásokra vonatkozó rendelkezéseket a 18-36. cikkelyek tartalmazzák. Ebben az esetben az összes tagállamban teljesített időtartamot köteles figyelembe venni az illetékes hatóság. Amennyiben a munkavállalás helye és a lakóhely megegyezik, az ellátásokat teljes körűen kapja az illető a munkavállalás helye szerinti államtól. Amennyiben lakhelye más tagállam területén van, a munkavállalás helyének országától csak az ellátás körébe tartozó pénzbeli juttatásokat kapja, míg betegségi és anyasági ellátásban a lakóhelye szerinti államban részesül. * A rokkantsági ellátások megállapítására a munkahely szerinti tagállam hatóságai jogosultak. * Az öregség és a halál esetére szóló nyugdíjak megállapításához a közösségi jog értelmében (44-51. cikkelyek) az összes tagállam jogszabályát figyelembe kell venni, amelyek hatálya alá

14 15

Kukorelli István: A Magyar Köztársaság Alkotmánya, Budapest, Korona Kiadó, 1998. p. 96. Kukorelli István: A Magyar Köztársaság Alkotmánya, Budapest, Korona Kiadó, 1998. p. 96-97.

55

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban valaha is tartozott a munkavállaló. Ebben az esetben a kérelmezés helye szerintinek kell tekinteni a biztosítási és tartózkodási időszakot. * A foglalkozási- illetve a munkahelyi balesetekkel kapcsolatosan az 52-63. cikkelyek rendelkeznek. A munkavállalót mind természetbeni, mind pénzbeli ellátások egyaránt megilletik. Az ellátásokat a lakóhely szerinti államban kapja meg. * A haláleseti ellátásokról a rendelet 64-66. cikkelyei rendelkeznek. Ilyen esetben az ellátást nyújtó államnak figyelembe kell vennie az egyéb más tagállam jogszabályai szerint szerzett biztosítási időket is. * A munkanélküli ellátások kérdésével a rendelet 67-71. cikkelyei foglalkoznak. A munkanélküliségi ellátásokra való jogosultságot a tagországok meghatározott biztosítási idő letöltésétől teszik függővé. Tény, hogy az ellátás azt a személyt is megilleti, aki munkanélkliként más tagállamba távozik, hogy ott munkát keressen. Az egyedüli kitétel ilyen esetben az, hogy minden érintett tagállamban vetesse magát nyilvántartásba a munkaügyi szerveknél. * A családi ellátásokról szóló rendelkezések a 72-76. cikkelyekben rejlenek. Ennek jogosultságát illetve mértékét a keresőtevékenység meghatározott időtartamához kötik, ezért a különböző tagállamokban letöltött időket egybe kell számolni. Pozitívuma a rendelkezésnek, hogy a családi ellátás akkor is jár, ha a munkavállaló családtagjai egy másik tagállam területén tartózkodnak. * A nyugdíjasok eltartott gyermekei számára biztosított ellátásokról a rendelet 77. cikkelye szól. Ennek értelmében az öregségi, rokkantsági és munkahelyi baleseti illetve foglalkozási betegségi nyugdíjas részére jár családi pótlék és nyugdíjemelés. Mindegyik ellátásra vonatkozik, hogy a megszerzett jogosultsági időket egybe kell számítani. A szociális biztonság színvonalának tagállamok közötti differenciái a gazdasági integrációt is akadályozhatják. Olykor éppen a magasabb szintű szociális biztonságot kialakított tagállamoknak kell azzal szembenézniük, hogy az e téren elmaradottabbak többet tudnak fordítani a gazdaságra. Fontos kritériumnak tűnik, tehát, a tagállamok szociális biztonsági rendszereinek összehangolása, mely egyben a szabad munkaerőáramlás elősegítésére szolgál. Bizonyos nemzeti különbségek azért megengedettek maradtak. Így, míg Belgiumban a harmadik gyermekig progresszíven emelkedik a gyermekek után járó családi pótlék, addig Dániában ez minden gyermek után azonos összegű, viszont Nagy-Britanniában az első és a további gyermekek után már eltérő mértékű. Arra kell, tehát, törekedni, hogy az Unió rugalmas munkavállalói a mindenkori tagállamban nyert jogosultságokat akár egy másik 56

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban tagállamban is megtarthassa. Ahhoz azonban, hogy ez a célkitűzés megvalósulhasson, a nemzeti szociális biztonsági rendszerek uniformizálása helyett azok koordinálása szükséges. Az alapvető közösségi elvárás, tehát, voltaképpen az, hogy a tagállamok törekedjenek a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek javítására, s ezáltal közelítsék egymáshoz szociális biztonsági rendszereiket is. A szociális biztonsági rendszerek koordinációját rendeletekkel valósították meg, melyek közül hármat lényeges kiemelni: o a Tanács 1408/71/EGK rendelete o a Tanács 574/72/EGK rendelete o a Tanács 1612/68/EGK rendelete 1) 1408/71/EGK: Ez a rendelet ad átfogó és részletes koordinációt, mely a tagállamok szociális biztonsági rendszereinek eltérései végett szükségeltetik. Célja a szabad mozgás jogával élő személyek szociális biztonságának garantálása. Mindezáltal például biztosítani kívánja a munkavállalók és családtagjai megszerzett szociális jogainak megőrzését – függetlenül a tartózkodási államtól. 2) 574/72/EGK Tanácsi rendelet: ez is egy igen fontos közösségi jogszabály, mely voltaképpen a 1408/71/EGK rendelet végrehajtásáról szól. A közösségi szociális célok közreműködésében fontos szervek meghatározásában és a kérelmezőktől megkövetelt okmányok felsorolásában van jelentősége. 3) 1612/68/EGK: Ez a rendelet pedig a szabad mozgás általános feltételeit szabályozza. Az azonos bánásmódra hívja fel a figyelmet, kiterjesztve azt a munkavállalásra való jogosultságra, az állampolgárság kérdésére illetve a szociális és adózási előnyök biztosítására. A rendelet voltaképpen megalapozza a 1408/71/EGK diszkriminációmentességre vonatkozó alapvető szabályait. „A diszkrimináció-mentességet említve fontos kitérni arra a tényre, hogy a Római Szerződés 39. [48.] cikkelyének (2) bekezdése kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy tilos az állampolgárság szerinti megkülönböztetés a foglalkoztatás, a bérezés és a munkafeltételek tekintetében. A nemzeti hovatartozáson alapuló diszkrimináció tilalmát az Európai Bíróság amúgy már a kezdetektől fogva

57

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban komolyan vette. Arra törekedett, hogy a Római Szerződésben deklarált célokhoz igazítva, kiterjesztően értelmezze az eredetileg korlátozott tárgykörök rendelkezéseit.”16 Ennek bizonyítékaként A Walrave ügyben (36/74 [1974] ECR 1405) hangsúlyozta, hogy az állampolgárság szerinti megkülönböztetés tilalma olyan szabály, melyet a tagországoknak azonnal, s mégpedig közvetlenül érvényesíteniük kell. A Casagrande ügyben (9/74 [1974] hozott arra tért ki, hogy a kulturális szolgálatásokhoz való hozzáférésben sem lehet megengedni a különbségtételt más tagállamok állampolgárait illetően. A Choquet ítélet szerint (16/78 [1978] ECR 2293), bár rejtetten, de alapvetően diszkriminációnak számít az egye tagállamok gépjárművezetői engedélyeinek kölcsönös el nem ismerése. A Morson ügyben (36/82 [1982] ECR 3723) pedig azt fejtette ki a Bíróság, hogy a Római Szerződésben előírt állampolgárság szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalma csupán közösségi összefüggéstől mentes tagállami belső ügyek esetére nem vonatkozik. A diszkrimináció tilalmát, tehát, csakis a közösségi szabad mozgás jogának szempontjából értelmezi – annak lehető legteljesebb érvényesülése érdekében.

III.3. Hátrányos helyzetű csoportok, és azok védelme az EU-ban A szociális biztonság és védelem kialalítása során azonban nem szabad megfeledkezni a hátrányos helyzetű, akár csökkent munkaképességű avagy teljesen munkaképtelen csoportokról sem. A „hátrányos helyzet” fogalma két esetben szokott felmerülni. Egyrészt a hátrányos helyzetű régiók, másrészt a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esetében. Az előbbivel kapcsolatos összes intézkedést a regionális politika gyűjti magába, míg az utóbbiak ügyét évtizedekig a tagállamok belügyének tekintette a Közösség. E hátrányos helyzetű társadalmi csoportok közül a ’70-es évek közepétől csupán a nők esélyegyenlőségének biztosítását sikerült kiemelni. Ennek oka arra vezethető vissza, hogy a többi csoport illetve a szegénység általános problémájának megoldását egészen a ’90-es évekig magától remélték, mintegy a fejlődésnek induló közös gazdaság automatikus velejárójaként. Így a munkanélküliek, a fogyatékossággal élő személyek, az idősek, a pályakezdők és bizonyos 16

Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000

58

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban etnikai csoportok egy időre a közösségi intézkedések perifériáján ragadtak. E csoportok közül a fogyatékossággal élő személyek, az idősek és a nemek közötti diszkrimináció kérdését érdemes közelebbről is megvizsgálni. Mindegyik szegmens kapcsán fontos azt a gondolatot tiszteletben tartani, hogy a fő cél, tehát, az esélyegyenlőség megteremtése, részben a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, részben pedig pozitív intézkedések meghozatalával érdemes.

III.3.1. A fogyatékossággal élő személyek A fogyatékossággal élő személyeket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik 1980-as publikációja alapján három, egymástól tartalmilag és fokozatilag elkülönülő szintre sorolja be. Az első a „károsodás” (impairment), mely az ember pszichológiai, fiziológiai szerkezetének, funkciójának valamilyen fajta rendellenessége vagy hiányossága. Ide sorolhatók a hiányzó vagy sérült testrésszel bíró személyek. A második szint a „fogyatékosság” (disability) szintje, ahová a csökkent cselekvőképességű polgárok sorolandók. Ezalatt értendőek a közlekedésben, evés-ivásban, tisztálkodásban illetve munkavégzésben korlátozott személyek. A harmadik szint a legsúlyosabb kategória. Elnevezése „hátrány” (handicap), mely károsodásból avagy fogyatékosságból eredő társadalmi hátrányt jelent. Az idetartozó állampolgárokat

súlyos

kulturális,

társadalmi,

gazdasági

és

egyéb

hátrányos

következményektől súlytottak. Részben az üzleti szférának is köszönhető, hogy a közösségi intézmények csakhamar nemcsak, hogy felismerték, de mindennapi gyakorlatukban is egyre inkább követni kezdték az elvet, mely szerint ez a társadalmi csoport az egységes piac szociális dimenziójának ugyancsak fontos eleme. Valóban fontos elemek ők, hiszen az egészséges munkavállalói réteghez hasonlóan ők is vásárlóerővel bírnak. Természetesen, nem ez az egyedüli ok, amiért végül beemeltettek a közösségi jogalkotásba. Ezt tükrözi az 1997-es Amszterdami Szerződés egyik legfontosabb rendelkezése is, mely az emberi jogok feltétlen tisztelete.

59

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Hosszas várakozást követően a Római Szerződésbe (13. [6.a.] cikkely) is bekerült – kifejezetten szélesen értelmezve: „A Tanács egyhangú szavazással, a Bizottság javaslata alapján, és az Európai Parlamenttel történt konzultációt követően, megteheti a szükséges intézkedéseket a nem, származás, faj, etnikai hovatartozás, vallás vagy más meggyőződés, fogyatékosság, életkor vagy szexuális orientáció alapján történő hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem érdekében.”17

Arról, hogy az elmúlt évtizedben milyen mértéket öltött a fogyatékossággal élő személyek aránya az Unió tagállamaiban, egy EUROSTAT adatokat feldolgozó táblázat ad információt. 3. ábra A fogyatékossággal élő személyek becsült aránya a népesség százalékában egyes tagállamokban - 1992

20 15 10 5 0 Belgium

Dánia

Németo.

Görögo.

Spanyolo.

Franciao.

Olaszo.

Hollandia

Potugália

Anglia

Fogyatékosság a népesség százalékában

Forrás: EUROSTAT; In: Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000

III.3.2. Demográfiai problémák az Európai Unióban A fogyatékosságon túl a népesség elöregedésére is kénytelen figyelmet fordítani az Európai Unió. Az arányában egyre szűkülő aktív népesség egyre nagyobb nehézségek árán képes a

17

Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 134.

60

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban helyzet finanszírozására. Ez az oka annak, hogy már a ’80-as években a Közösség gondolkodásának előterébe került ez a problémakör. A következő ábra arra ad közelebbi magyarázatot, hogy a Közösség egyes tagállamaiban milyen arányúra becsülik a lakosság számának növekedését 1995 – 2015 között. 4. ábra A lakosság számának becsült változása az Európai Unióban 1995-2015 között (százalékban)

40,00% 20,00% Lakosságszám megoszlása

0,00% -20,00%

0-19

20-59

60+

életkor

Forrás: EUROSTAT, ill. http//europa.eu.int./comm/dg05/soc-prot/social/commu/commuen.htm; In: Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 140.

A diagramból szembetűnő a következő az időszakot jellemző negatív irányú trend. Jól érzékelhető, hogy, míg a fiatalok száma egyre csökken, s középkorú lakkosság száma részint stagnál, csupán a 60 év feletti kategória mutat majd duzzadást. A népesség elöregedése, tehát, várhatóan egyre súlyosbodó gazdasági válságot eredményez majd. A közösségi jog bizonyítottan támogatja az időskorúakat is. Ezt támasztja alá e szegmenst megillető jogokról szóló Közösségi Charta 24. és 25. cikkelye: „24. cikkely: Az Európai Közösség minden munkavállalója a nyugdíjkorhatár elérése esetén jogosult a megélhetéshez elegendő mértékű nyugellátásra. 25. cikkely: Minden olyan személy, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, de nem szerzett jogot öregségi nyugdíjra, vagy más, a megélhetését biztosító ellátásra, szükségletihez mérten társadalombiztosítási ellátásra jogosult.”

18

megfelelő támogatásra, orvosi és

18

Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000

61

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban III.4. Esélyegyenlőség a nők és férfiak között Magyarországon jellemzően a női mivolt, a cigány származás illetve a fogyatékos állapot az, melyek esetében a diszkriminatív állapot biztosan fenáll. Abban, hogy a diszkrimináció fogalma mindmáig kiforratlan, az egyenlő bánásmódhoz való alapvető emberi jog kettős jellege játszik szerepet. A jog egyfelől ugyanis az egyént megillető önálló alkotmányos alapjogot jelenti, másfelől, pedig, az alapjogok gyakorlásának módját szabályozó parancsot avagy tilalmat. Tény mindenesetre, hogy diszkrimináció és diszkrimináció között is van különbség, mégpedig a hátrányos különbségtétel eredményeként. Hazánk három hátrányos helyzetben lévő csoportjának azonban nem a politikai alapjogok hiánya okoz problémát, hanem a gazdasági és szociális jogok hiánya. A diszkrimináció kérdésköréről a világ számos pontján továbbra is eltérnek a nézetek, s vonzataként az ennek kapcsán meghozott intézkedések. Míg az egyik oldalon – a keletidélkeleti póluson – a diszkriminációt ma is nyíltan hirdető országokat találunk, az ellentétes tekén - az Amerikai Egyesült Államokban – az egyenlőséget aprólékos gondossággal kialakított bírói gyakorlat útján igyekeznek kikényszeríteni. Továbbra is szükség van még némi türelemre az egyenlőség érdekében vívott csaták láncolatában, ám a nők egyenjogúságáért vívott harc már most sokkal több eredményt hozott, mint bármelyik egyéb hátrányos csoporté. A küzdelem során fontos, tehát, kihangsúlyozni az USA élenjáró szerepét. Bár bírói gyakorlata e téren alig haladja meg a három évtizedet, a háttérben igen hosszú, időben és méretében a feketékkel szembeni megkülönböztetést is meghaladó küzdelem húzódik meg. Ezt igazolja az a tény is, miszerint a feketék az amerikai alkotmány 1868-ban elfogadott tizennegyedik törvény előtti egyenlőséget előíró rendelkezését követően már az 1870-es évtől szavazati joggal bírtak, a nőket e joggal csupán 1920-ban, a tizenkilencedik alkotmánymódosítás meghozatalával tisztelték meg. Ez azért is érdekes, mert az USA-ban a szavazati jogot a politikai demokrácia alapjának, azaz „sine qua non”-jának tekintik. A gyökeres változás egészen az 1970-es évekig váratott magára. Addigra indult meg mind a társadalmi, mind a jogi megítélés demokratívabbá válása. Bár az Egyesült Államokat az egyenjogúságért vívott küzdelem vezetőjének tekintik, az intézkedéseket illetően mégis mutatkozik némi eltérés az európai kontinens fejlettebb országainak integratív körében. Míg az amerikai jogban a nemek szerinti diszkrimináció tilalma jóbára politikai, polgárjogi figyelmet kap, addig az Európai Unió joga ezt elsősorban szociális kérdésként kezeli. Az Unió elsősorban az egyenlő bérezés előírásán dolgozott, ezt követően szentelt figyelmet a foglalkoztatás általános feltételeire és a társadalombiztosításra a témában. A különbségek 62

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban mögött a „háttérországok” (USA- és EU tagállamok) társadalmi és politikai kultúrája illetve hagyományai közötti eltérések bújnak meg. Az Európai Unió, tehát, a politikaival szemben inkább a szociális integrációt helyezi előtérbe. Részben ez lehet az oka annak, hogy az antidiszkrimináció negatív, tiltó oldala Amerikában, míg a pozitív szabályzást előmozdító intézkedések inkább Európában jellemzőek. „Az 1964-es Civil Rights Act tilt minden nemre, fajra, bőrszínre, vallásra, nemzeti hovatartozásra való tekintettel történő különbségtételt az alkalmazás illetve elbocsátás során. Ezen túlmenően megtilt minden ezen szempont alapján a munkaviszonnyal összefüggő lehetőségtől való megfosztást. A jogszabály ezen intézkedése alól csupán egy igen szűk körben enged kivételt. E kivételek közül a „bona fide occupational qualification” (BFOQ) említendő meg, mely alatt jóhiszemű foglalkoztatási kvalifikáció értendő. Erről van szó, amikor az adott nemhez tartozás a munkakör betöltéséhez jóhiszeműen megkívánt előfeltétel, mely a vállalkozás normális működéséhez ésszerű felfogás szerint szükséges.”19 Az

Egyesült

Államok

Legfelsőbb

Bíróságának

ítélkezési

gyakorlata

szerint

a

megkülönböztető bánásmód akkor megengedett, ha munkaköri teendők objektív jellege támaszt olyan követelményeket, melyek elengedhetetlenné teszik az egyik vagy másik nemhez tartozó nemű személy foglalkoztatását. Jogos a megkülönböztetés az alkalmazottak nemére alapozott tevékenységek esetében. „Erre példa, hogy egy csupán férfiakat őrző hírhedté vált fegyházban az elítéltekkel közvetlen kapcsolatba kerülő tisztekként csak férfiakat alkalmaznak, ezzel elkerülve az esetleges nemi erőszakot, mely egyben akár az intézmény biztonságát, s ezáltal a közbiztonságot is veszélyeztetné. Így, női alkalmazottat eddig még a férfiakra előírt testmagasság és testsúly követelmények betartása mellett sem vett alkalmazásba az intézmény.”20 Ezzel szemben az Európai Unió joga a nemek közötti egyenlő bánásmód elvét eleinte csupán a bérre alkalmazta. 1976-ban született meg a 207. irányelv, mely a foglalkoztatás területén körültekintőbben és kiterjesztettebben fogalmazta meg az egyenlő bánásmód elvét.

19

Civil Rights Act, Title VII. (42 U.S.C.A.); In: Halmai Gábor: A hátrányos megkülönböztetés tilalmától a pozitív diszkriminációig, A jog lehetőségei és korlátai, ADUPRINT Kiadó és Nyomda Kft., p. 191. 20 Dothard v. Rowlinson, 433 U.S. 321, 97 S.Ct. 2720, 53 L.Ed.2d 786; In: Halmai Gábor: A hátrányos megkülönböztetés tilalmától a pozitív diszkriminációig, A jog lehetőségei és korlátai, ADUPRINT Kiadó és Nyomda Kft., p. 192.

63

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban „Ebben fogalmazták meg voltaképpen, hogy tilos az alkalmazottak neme miatti bármilyen megkülönböztetés és tilos megkülönböztető bírálati, azaz minősítési szempontot alkalmazni előléptetés, szakmai képzés illetve a munkafeltételek megállapítása során.”21 Az EU jogában a direktíva 2. cikkelye három indokkal engedélyezi az egyenlő elbánás elve alóli kivételt. 1. Az első csoport voltaképpen megegyezik az amerikai BFOQ esetkörével. Eszerint, az egyenlő elbánás elvének gyakorlásából kizárhatók azok a tevékenységek, melyeknél a munka természete és összefüggései folytán a munkavállaló neme döntő szerepet játszik. 2.

Az amerikai nézettel szemben az EU-jog tekintettel van a terhes nőkre illetve a szülés esetére. „A 72/207-es irányelv kifejezett rendelkezéssel kizárja hatálya alól – különösen a terhesség és szülés esetében – a nőket védő, és ennek érdekében megkülönböztetést tartalmazó rendelkezéseket.”22

3. A harmadik kivétel, pedig, lehetővé teszi a nők egyenlő munkavállalási esélyeinek ösztönzése érdekében tett előnyök biztosítását, ami az alkalmazásra, előléptetésre, képzésre és a munkafeltételek megállapítására vonatkoztatandó. A diszkriminációnak lényeges mozzanata, hogy több változata is létezik. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni a következőket: - Indirekt diszkriminációról beszélünk, ha egy intézkedésből fakadó hátrány szignifikánsan nagyobb számban jelentkezik egy adott csoporthoz tartozó személyek esetében. Ebben az esetben, tehát, egy áttételes, azaz közvetett diszkriminációról van szó, mely hátrányos eredményre vezethet. Az egyik legismertebb európai bírósági eset ennek tükrében a munkáltató részmunkaidősökre hozott hátrányos megkülönböztetést tartalmazó intézkedése. 21

Európai Unió Tanácsának 76/207 direktívája (1976. febr. 19.) 3. cikkely, (1) bekezdés; In: Halmai Gábor: A hátrányos megkülönböztetés tilalmától a pozitív diszkriminációig, A jog lehetőségei és korlátai, ADUPRINT Kiadó és Nyomda Kft., p. 193.

22

76/207 irányelv 2. cikkely, 2. bekezdés; In: Halmai Gábor: A hátrányos megkülönböztetés tilalmától a pozitív diszkriminációig, A jog lehetőségei és korlátai, ADUPRINT Kiadó és Nyomda Kft., p. 193.

64

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban - Szex-plusz diszkriminációról akkor esik szó, ha a személyek közötti különbségtétel alapját egy olyan sajátosság adja, mely csupán az egyiknek adatott meg. Ilyen például a terhesség. - A szexuális orientáció is figyelmet érdemel, hiszen a homoszexualitás mára egyre nagyobb méreteket öltött, így egyre többeket érinthet. Az ebből származó hátrányos megkülönböztetés, tehát, ebbe a körbe tartozik. Erre nézve tanulságos példa a Lisa Jacqueline Grant v SouthWest Trains Ltd. esete. „A Lisa Jacqueline Grant v South-West Trains Ltd. Ügyében az Európai Bíróság megtagadta annak megállapítását, hogy nemi diszkriminációt valósít meg az, ha a munkáltató az azonos nemű társ részére megtagadja a házastársnak járó utazási hozzájárulás megadását.”23

Az esélyegyenlőség iránti küzdelemben a világban tett lépések arra engednek következtetni, hogy, még, ha más úton-módon is, de megfigyelhető némi pozitív irányú fejlődés. Míg az amerikaiak rövid idő alatt jelentős eredményeket képesek elérni a társadalmi tudat formálásában, addig az európai joggyakorlat azt igazolja, hogy az esélyegyenlőség megvalósítása érdekében a diszkriminációt tiltó szabályozás mellett a beavatkozásokat megengedő és előíró normatív rendelkezésekre is szükség van.

III.4.1. Nemek közötti diszkrimináció kérdése az EU-ban Az egyenlő esélyek biztosítása mára az Európai Unió egyik legfontosabb politikai céljává is vált. A Közösség történetét vizsgálva három erősen eltérő időszakra bukkanunk.

Az 1958-1975-ös évek törekvései Az integráció kezdetén, az 1957 és 1975 között eltelt években az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elve volt meghatározó. A magasabb színvonalú juttatásokat biztosító tagország eleinte joggal féltek, tehát, egy tőkebefektetéseket taszító jelenség kialakulásától, illetve egy az egyenlő bánásmódot semmibevevő, alacsony munkaerőt biztosító konkurrenciától. Erre 23

Case C-13/94; In: Halmai Gábor: A hátrányos megkülönböztetés tilalmától a pozitív diszkriminációig, A jog lehetőségei és korlátai, ADUPRINT Kiadó és Nyomda Kft., p. 195.

65

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban egyedüli megoldásként az egységes szemléletmód, a szabályok közös szintre való fejlesztése, azaz a harmonizáció kínálkozott. Ez a gazdasági cél adta annak az alapját, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét végül a 141. [119.] cikkellyel beemelték a Római Szerződésbe. Gyakorlati érvényesítésének biztosítására a Tanács 75/117/EGK irányelve szolgál. Az 1957 és 1975 közötti években a harmonizáció ezirányú kezdeti törekvései azonban még nem bizonyultak túl sikeresnek, mert a tagállamok többsége voltaképpen figyelmen kívül hagyták a 141. cikkelyt. Mindennek következtében a nők és férfiak bére közötti „olló”, sajnos, egyre tovább nyílt. A ’70-es ’80-as évek sikerei A szemléletváltás igazi mérföldkövének valójában az 1976-os Defrenne II. esetben hozott ítélet számít. „Az Európai Bíróság a Defrenne v Sabena (No.2.) esetben (43/75. (no2.) [1976] ECR 471) mondta ki először, hogy a Közösség nem csupán gazdasági közösség, de ezzel együtt közös cselekvéssel kívánja biztosítani a szociális fejlődést, az élet- és munkakörülmények javítását. Ennek a közös cselekvésnek az egyik legfontosabb eleme a nők és férfiak egyenlő esélyeinek biztosítására irányuló közösségi politika.”24

A Defrenne ítélet óta bizonyul az esélyegyenlőség biztosítása a Közösség szociális céljának. A nemek alapján való megkülönböztetés tilalma ezentúl – a gazdasági és szociális célkitűzés hatására – állampolgárságtól függetlenül mindenkit megillető joggá vált, ami azt jelenti, hogy bármely tagállam polgárának joga van a közösségi jogra hivatkozni. Míg az „egyenlő bánásmód” egy negatív megközelítés, mely tilalmat megfogalmazó jogszabályokra épül, addig az „egyenlő esélyek” politikája már pozitív megközelítést is magában foglal. Az esélyegyenlőség e tekintetben jogi és nem jogi eszközök összességét jelenti, melyek azt az elérendő célt szolgálják, hogy a nők a férfiakkal egyenlő eséllyel érvényesülhessenek az élet legkülönbözőbb területein, de legalább csökkenjenek az őket érő hátrányok. Mindez vonatkozik az oktatásra, egészségügyre, munkaerőpiacra és szociális biztonságra.

24

Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 192.

66

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Az 1980-as évektől napjainkig A ’80-as ’90-es évekre a diszkrimináció kollektív munkaerőpiaci jelenséggé vált, melyet egyéni jogsérelmek orvoslásával nem lehet felszámolni. Bár a tagállamok ekkorra már jelentős jogharmonizáción mentek át, a megkülönböztetés közvetett, rejtett formáját szinte érintetlenül hagyták. Az esélyegyenlőségnek mindenesetre egyre kiemeltebb szerep jut, amit az is bizonyít, hogy ez az egyedüli jog, melyről a Maastricht-i Szociálpolitikai Egyezmény szövege külön szót ejt – mindezt egy külön cikkelyben. A Római Szerződés 141. [119.] cikkelyének új rendelkezése a (3) bekezdésben olvasható, melynek lényege a pozitív diszkrimináció és pozitív akciók elősegítése. Az utóbbi évek kulcsszavává, tehát, sokkal inkább a pozitív programok, pozitív diszkrimináció, munkaerőpiaci integráció és a közösségi szakpolitikák befolyásolása (mainstreaming) vált. Közelebbről vizsgálva az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét érdemes megemlíteni az Európai Bíróság 157/86 [1988] ECR 673-as rendelkezése. „A Murphy esetben (157/86 [1988] ECR 673) az is megállapítást nyert, hogy nyilvánvalóan az is sérti az egyenlő bérhez való jogot, amikor egy nő munkavállaló férfi munkatársával nem egyenlő, hanem annál magasabb értékű munkát végez, ugyanakkor kevesebb bért kap.”25

III.4.2. Nemek közötti diszkrimináció kérdése Magyarországon A magyar jog konkrét rendelkezéssel és közvetett módon is tiltja az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének megsértését. A Magyar Köztársaság Alkotmánya erre vonatkozó bejegyzése a 70./B § (2) bekezdése, mely így szól: „Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.”26

Az egyedüli különbség az EU- és magyar jogot összehasonlítva az, hogy az Alkotmány bármilyen megkülönböztetést tilt, míg a Római Szerződés kizárólag a nők és férfiak közötti bérkülönbséget. 25

Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 197.

26

Kukorelli István: A Magyar Köztársaság Alkotmánya, Budapest, Korona Kiadó, 1998. p. 95.

67

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban A nemek közötti hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát az Alkotmány 66. § (1) bekezdésének szövege rögzíti, mely szerint mindkét nem egyenjogú mind a politikai, polgári, gazdasági, szociális avagy a kulturális jog terén. „A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.”27

Az Alkotmányon túl a Munka Törvénykönyvét (5.§) kell megemlíteni, hiszen hazai vonatkozásban ebben kerül még rögzítésre a diszkrimináció általános tilalma. Ezen felül a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) is kitér a diszkriminációra. „A Polgári Törvénykönyv […] a személyhez fűződő jogok megsértésének minősíti a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetését, így különösen annak tekinti a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési elvek alapján történő különbségtételt.”28

III.4.3. Az EU bírósági joggyakorlat szerepe a nemek közötti diszkrimináció megszüntetésében illetve csökkentésében Az Európai Bíróság bírái és a közösségi jogalkotás már a ’70-es évek közepétől igyekszik egyre szélesebb körű és egyre precízebb megfogalmazást találni a diszkrimináció közösségi fogalmának. A 76/207/EGK irányelv a férfiak és nők számára a munka, a szakképzés, a szakmai előmenetel és a munkafeltételek terén igyekszik egyenlő bánásmódot biztosítani. Az irányelv egyúttal a pozitív diszkriminációt is ösztönzi. Védelmi szemléletmódját az esetjogból lehet közelebbről megismerni. ~ § ~

27 28

Kukorelli István: A Magyar Köztársaság Alkotmánya, Budapest, Korona Kiadó, 1998. p. 95. Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 197.

68

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban „A Dekker esetben (177/88 [1990] ECR I-3941) egy asszony azért nem kapott meg egy állást, mert gyermeket várt. Az állást végül is egy másik nő töltötte be, és nem is volt férfi jelentkező. A Bíróság férfi versenytárs hiányában is megállapította a nemek közötti hátrányos és közvetlen megkülönbööztetést, mivel a jelentkezőt terhességére (családi állapotára) hivatkozással utasították el. A terhességet ugyanis olyan állapotnak tekintették, amely sohasem hat hátrányosan egy férfi körülményeire. Így emiatt egy nőt sem érhet hátrány, még férfi versenytárs hiányában sem.”29

~ § ~ Ehhez kapcsolódóan figyelemre méltó kitérést jelent az Alkotmány 66.§-nak (2) bekezdésének szövegezése. Ebből megtudni, hogy Magyarország a gyermek születése előtt és után külön rendelkezésekkel kíván támogatást és védelmet nyújtani. „A Magyar Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése előtt és után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani.”30

~ § ~ „Az Európai Bíróság 1998. június 17-én a Kathleen Hill és Ann Stapleton ügyben hozott előzetes döntése értelmében a férfiak és nők számára biztosított egyenlő bánásmód a részmunkaidős foglalkoztatásokra is ki kell, hogy terjedjenek. Közelebbről belekóstolva az ügybe, látható, hogy a két hölgy ügyében eljáró írországi Munkaügyi Bíróság az EK-Szerződés 177. cikke (jelenlegi 231. cikkely) alapján konkrétan a Tanács 75/117/EGK az egyenlő fizetés elvének alkalmazását illető harmonizálásról szóló irányelv értelmezését kérte az Európai Bíróságtól. Az ügy lényegét tekintve két, az Ír Közszolgálatnál a Pénzügyi Bizottság (Revenue Commissioners) hivatalába kerültek beosztásba – 1981-ben illetve 1986-ban. Munkájukat részmunkaidő keretében végezték, így az eredeti, teljes munkaidőnek voltaképpen a felét kellett letölteniük, ami úgy valósult meg, hogy egy hetet dolgoztak, egy hetet pedig nem. Részmunkaidős szolgálatuk ideje alatt mindketten egy-egy osztályt léptek előre évenként a bérskálán, s mindketten a teljes munkaidőben dolgozó kollégáik bérének felét kapták fizetésként. Teljes munkaidőre való átállásukat követően azonban azt kellett észrevételezniük, hogy valójában visszakerültek egy-egy kategóriát a bérskálán. Egyikük sem hagyta annyiban a történteket, s első lépésként az Esélyegyenlőségi Hivatalhoz fordultak, ahol az újrasorolásukat illető döntés felülvizsgálatát kérték az Európai Bíróság C-184/89 [1991] esetére hivatkozva. Miután megállapítást nyert, hogy munkáltatójuk megalapozatlan döntéssel élt, második lépésként a Munkaügyi Bírósághoz fordult a két sérelmezett. Közösségi jog értelmezésének szükségességére hivatkozva felfüggesztésre került az ügy, mely idő alatt az Európai Bíróság elét tárták 29 30

Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000. p. 200. Kukorelli István: A Magyar Köztársaság Alkotmánya, Budapest, Korona Kiadó, 1998. p. 92.

69

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban az ügyet. A megállapítást nyert tények végül a sértettek jogait támasztotta alá. Ennek bizonyságaként kihirdette, hogy a következőket kell megerősíteni: 1) az egyenlő, illetve egyenlő értékűnek tekintett munkáért – a bérezés valamennyi aspektusát és feltételét illetően – ki kell küszöbölni a nemi hovatartozáson alapuló bármilyen diszkriminációt; 2) amennyiben nem történt közvetlen diszkrimináció, történt-e hátrányos megkülönböztetés közvetetten; A vizsgálat kimutatta, hogy az 1) pont nem állt fennt, mert a sérelmezettek ügyében az azonos beosztásban dolgozó részmunkaidős foglalkoztatottak száma 99,2%-ban nők voltak, akik egyben 98%át teszik ki a közszolgálatban részmunkaidőben foglalkoztatottak létszámának. Mivel az ír közszolgálati szektorban szinte valamennyi részmunkaidőben alkalmazott munkavállaló nő, s ezek 83%-a a családi kötelezettségek – beleértve a gyermekgondozást - és a munka optimális összehangolása érdekében voltak kénytelenek eltekinteni a teljes munkaidős feladatkörök betöltésétől, a közösségi politika céljára hivatkozva a sérelmezetteket ért rendelkezés az Európai Bíróság állásfoglalása szerint közvetetten diszkriminatívnak tekintendő. A 2) pont tartalma, tehát, beigazolódott, így a Bíróság az EK Szerződés 119. cikkelyét és az Irányelvet olyan módon látja értelmezendőnek, hogy kizárja azt a jogszabályt, amely részmunkaidős foglalkoztatásról teljes munkaidőre történő átállás esetén az újrasorolásnál a munkában töltött idő mennyiségére való tekintettel alacsonyabb besorolási osztályt állapítana meg a munkavállaló részére – figyelembe véve a tényt, hogy az érintettek nagy arányban nők.”31 ~ § ~ A szülési szabadság és a szolgálati idő kapcsolata is figyelemre méltó aspektus a diszkriminációval kapcsolatos Európai Bíróság-i esetek sorában. A Carmen Sarkatzis Herrero v Instituto Madrileño de la Salud (Imsalud) ügyben 2006. február 16-án hozott előzetes bírósági döntés ismét a gyengébbik nemnek titulált csoportnak hozott pozitív eredményt. „Ms. Herrero az Instituto Madrileño de la Salud-nál dolgozott ideiglenes státuszban, amikor versenyeljárást szerveztek az állandó köztisztviselői státsz betöltésére. Ms. Herrero sikerrel állt helyt e versenyen, melynek eredményeképpen egy hónapon belül el is kellett volna foglalnia a megjelölt állást. A hölgy azonban éppen szülési szabadságát töltötte, így haladékért folyamodott munkáltatójához, s kérte, a szolgálati idő kiszámításánál vegyék majd figyelembe a szülési szabadságon töltött időt is. 31

Szeibert Orsolya: Egyenlő bánásmód biztosítása, személyek szabad mozgása, C-243/95, = Bírósági Ítéletek, II. évfolyam 2., 2004. június, p. 26-28.

70

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban Mivel a munkáltató csak a halasztott munkába-állást engedélyezte, a női munkavállaló kénytelen volt a bírósághoz fordulni, aki az EK-Szerződés 231, cikke alapján előzetes döntéshozatal érdekében az Európai Bírósághoz fordult véleményezésért. Ez utóbbi a Tanács 76/207/EGK irányelv értelmében kifejtette, hogy nem megengedhető az a nemzeti szabályozás, amely a tisztségviselőként való foglalkoztathatóság feltételei vonatkozásában a szülési szabadságon lévő nőnek nem olyan jogokat garantál, mint a versenyeljárás más sikeres résztvevőinek, amennyiben a szolgálati idő kiszámításakor a tisztviselői pályafutás kezdő időpontjaként a szülési szabadság befejező időpontját veszi figyelembe, s nem számítja bele annak teljes időtartamát.”32 ~ § ~ Az esélyek egyenlőségéért vívott harc még korántsem befejezett. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint az Európai Bíróság tömérdeknyi eseti eljárása, mely mintegy kiegészítése a továbbra is kiforratlan elsődleges- és másodlagos jogoknak. A C-200/02-es eset például arra a speciális esetre enged rávilágítani, mit engedélyez a jog nem tagállami állampolgárságú szülők illetve eltérő állampolgárságú gyermek egy másik tagállamban való közös tartózkodási kérelmét illetően. „A kínai állampolgárságú Mrs. Chen és szintén kínai állampolgárságú férje egy kínai alapítású vállalatnál dolgoznak Kínában. A munkából adódóan Mr. Chen gyakran kényszerül utazni a különböző tagállamokba, főként az Egyesült Királyságba. A házaspárnak két gyermeke van. Az első kínai állampolgár, ám a második gyermek már Belfastban született, így jogot szerzett az ír állampolgárságra. Azáltal, hogy Észak-Írországban született, elvesztette azonban a jogot a kínai állampolgársághoz. Mrs. Chen voltaképpen azzal a céllal szülte meg gyermekét Írországban, hogy az ír állampolgár legyen, s ebből következve mindketten megkapják az Egyesült Királyság területére szóló tartózkodási jogosultságot is. Kunqian Catherine Zhu és anyja végül kénytelenek voltak a Hatósághoz fordulni, mert a Belügyminisztérium elutasította az általuk benyújtott, az Egyesült Királyság területére szóló hosszú távú tartózkodási engedély iránt kérelmet. A Hatóság a fellebbezés kapcsán kérte az Európai Bíróság álláspontját, mely szerint a gyermek tartózkodási jogának gyakorlásaszükségszerűen magában foglalja a gyermek azon jogát, hogy őt elkísérje elsődleges gondozója. Ennek értelmében ez a személy is 32

Szeibert Orsolya: Az Európai Bíróság 2006. február 16-án hozott előzetes döntése a Carmen Sarkatzis Herrero v Instituto Madrileño de la Salud (Imsalud) ügyben, C-294/04, = Bírósági Ítéletek, IV. évfolyam 1., 2006. március, p. 42-43.

71

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban tartózkodási jogra jogosult a fogadó tagállamban mindaddig, míg a gyermek ott tartózkodik. Pontosabban fogalmazva, az EK-Szerződés 18. cikke és a Tanács 90/364/EGK irányelve szerint minden kiskorú gyermeknek (young minor), aki tagállami állampolgársággal és megfelelő betegbiztosítással rendelkezik, s megfelelő anyagi forrással rendelkező nem tagállami állampolgárságú szülő gondozásában áll, határozatlan idejű tartózkodási jogot biztosít. Ilyen esetben a szülő, a kiskorú gondozójaként, szintén megkapja a tartózkodási jogot a fogadó országban.”33 ~ § ~ A férfiak és nők fizetésének harmonizációja mára sokat érintett témának számít. Az EU- és magyar jog úgyszintén jelentős előrehaladást mutat e téren, ám szemmel láthatóan továbbra is adódnak speciális esetek, melyekben az Európai Bíróság eseti ítéletét kell kérelmezni. Erre precedens a Bíróság C-309/97-es ügye. „Az Angestelltenbetriebsrat der Wiener Gebietskrankenkasse v Wiener Gebietskrankenkasse ügyben eljáró Bécsi Tartományi Bíróság a férfiak és nők számára egyenlő fizetés elvének alkalmazásával kapcsolatos harmonizálás kérdéskörében kért értelmezést. Az ügy előzménye, hogy a Bécsi Területi Betegbiztosító Intézet Alkalmazottainak Tanácsa és a Bécsi Területi Betegbiztosító Intézet között jött létre per annak megállapítására, hogy a Betegbiztosítóval munkaviszonyban álló okleveles pszichológusoknak a fizetése, akik pszichoterapeutaként dolgoznak az intézetnél ugyanannyi legyen, mint az ugyanott, ugyanolyan munkakört betöltő orvos végzettségű alkalmazottaké. Továbbá azt is észrevételezni véltek, hogy az érintett, alacsonyabb fizetésű dolgozók többsége nő. A Munkaügyi és szociális Bíróság elutasította a Betegbiztosító Alkalmazottainak Tanácsa által benyújtott kérelmet, így az következő lépésként a Bécsi Tartományi Bírósághoz fordult, mely harmadik lépcsőben az Európai Bírósághoz fordult tanácsért. A Bíróság válaszában először is megerősítette az EK-Szerződés 119. cikkelyét, mely kimondja, hogy minden tagállam biztosítja annak az elvnek az érvényesülését, hogy a férfiak és nők azonos munkáért egyenlő bért kapjanak. A továbbiakban azonban hangsúlyozta, hogy a Szerződés 119. cikkelyének és a Tanács 75/117/EGK Irányelvének értelmében nem alkalmazható a hosszú időn keresztül ugyanazt a feladatot teljesítő, a szakma gyakorlására alapot adó, ám különböző végzettségű személyek esetén az „azonos munka” kitétel.”34

33

Szeibert Orsolya: Tartózkodási jog, szociálpolitika, C-200/02, = Bírósági Ítéletek, II. évfolyam 4., 2004. december, p. 36-38. 34 Szeibert Orsolya: Az Európai Bíróság 1999. május 11-én hozott előzetes döntése az Angestelltenbetriebsrat der Wiener Gebietskrankenkasse v Wiener Gebietskrankenkasse ügyben, C-309/97, = Bírósági Ítéletek, II. évfolyam 1., 2004. március, p. 19-21.

72

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban ~ § ~ Speciális esettel hozakodtak elő Angliában is (C-117/01), ahol egy azonos nemű pár egyik tagja orvosi beavatkozás útján vált férfivá, ám mégsem kapta meg az új identitásának megfelelő bánásmódot. Az ügy „A K. B. v National Health Service Pensions Agency, Secretary of State for Health” néven vált híressé. „K. B. nevezetű hölgy közel húsz évig dolgozott a National Health Service-nél (Nemzeti Társadalombiztosítási Intézet) elsősorban ápolónőként, s tagja az Intézet Nyugdíjbiztosítási Rendszerének is. A megrökönyödést a Nyugdíj-kifizetőhelytől kapott azon tájékoztatás váltotta ki, mely szerint K. B. esetleges elhalálozása esetén párját – aki időközben átoperáltatta magát – nem volna jogosult az özvegyi nyugdíjra. A döntést azzal indokolták, hogy az Egyesült Királyságban csakis házastársak esetén jár a nyugdíj ezen formája. Mivel R. új nemének megfelelő módosításra az anyakönyvben nem volt mód, nem lehetett jogosult államilag elismert házasság kötésére. Bár az egyházi eküvőre sort kerítettek, azt mégsem vehette tekintetbe a Nyugdíjintézet. Az ügyben a Munkaügyi Bíróság és annak fellebbviteli fóruma azonban nem találta helyénvalónak a pár indítványát, minek kapcsán K. B. a Fellebbviteli Bírósághoz fordult, mely az Európai Bíróságtól kért segítséget. Az Európai Bíróság az EK-Szerződés 141. cikkelyére hivatkozva ugyan kizárja olyan jogszabály megalkotását, mely megakadályozza a K. B. és R. helyzetében lévő párok házasságkötését, mely egyben előfeltétele az egymás fizetéséből való részesülésnek, ám mégis az adott nemzeti bíróságra bízza annak eldöntését, hogy a kérelmezők adott esetben hivatkozhatnak-e a 141. cikkre.”35 ~ § ~ A nők előmenetelével kapcsolatos intézkedések is kiemelt figyelmet érdemelnek. Egy ehhez a témához kapcsolódó 2000. március 28-ai Georg Badeck and Others ügyben hozott Európai Bíróság-i állásfoglalás ismét elgondolkodtató eredményt hozott. 1994. novemberében Hessen Tartományi Gyűlésének 46 tagja ugyanis a nők és a férfiak egyenjogúságáról és a nőkkel szembeni diszkriminációnak az állami szektorban történő kiküszöböléséről szóló 1993. évi tartományi törvény jogszerűségének felülvizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságtól, mely az ügy kényességére való tekintettel az Európai Bírósághoz fordult véleményezésért. 35

Szeibert Orsolya: Az Európai Bíróság 2004. január 7-én hozott előzetes döntése a K. B. v National Health Service Pensions Agency, Secretary of State for Health ügyben, C-117/01, = Bírósági Ítéletek, II. évfolyam 1., 2004. március, p. 23-25.

73

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban „A Bíróság felé továbbított problémakör több kérdésből állt. Egyfelől, a kérelmezők a Törvényt ellentétesnek találták azzal az alkotmányos alapelvvel, mely szerint érdemre tekintettel kell a legjobbat kiválasztani egy adott munkára, s nem nemi hovatartozásuk szerinti elsőbbség biztosításával. Másrészt, az egyenlő bánásmód biztosításához való jog elvével szintén ellentétesnek tartották a Törvényt, mely előre olyan eredményt garantál, amely valamely csoport számára nyújt előnyöket. Harmadrészt az volt a vád, hogy a Törvény ellentétes a Tanács 76/207/EGK irányelvével is, amint azt az Európai Bíróság a Kalanke v Bremen ügyben (C-450/93 [1995] értelmezte. Az Európai Bíróság elé terjesztett kérdésekben végül a következő válaszok születtek: Az első kérdéssel kapcsolatosan úgy határozott, hogy az Irányelv 2(1) és 2(4) szakaszai nem zárják ki egy olyan nemzeti szabály megalkotását, amely az állami foglalkoztatás azon ágazataiban, ahol alulprezentáltan van jelen a nők csoportja, elsőbbséget biztosít a női jelölteknek. Ennek alapfeltételéül szabja, természetesen, a férfiak és nők azonos szakmai minősítését. Feltétele továbbá az elsőbbség biztosíthatóságának egy olyan objektív értékelés is, amelynél valamennyiük egyéni különös körülményeit figyelembe veszik. A második kérdés vonatkozásában a Bíróság arra hivatkozik, hogy az Irányelv 2(1) és 2(4) szakaszai nem zárják ki olyan nemzeti szabály megalkotását sem, amely előírja a nők előrejutásának támogatása érdekében, hogy a határozott idejű munkaviszony keretében foglalkoztatott tudományos munkatársak és asszisztensek meghatározott százalékának nőnek kell lennie. Továbbá e százaléknak el kell érnie az adott tudományágban oklevelet illetve magasabb fokozatot szerzett nők avagy hallgatók százalékát. Másfelől az Irányelv 2(1) és 2(4) szakaszai nem zárják ki olyan nemzeti szabály megalkotását sem, melynek célja a képzettséghez kötött foglalkozások esetében a nők esetleges alulprezentáltsága. Ennek tényében a nem állami monopóliumban lévő képzési helyek minimum 50%-át a nők részére tartja fenn. Végül, megállapítást nyert, hogy az Irányelv 2(1) és 2(4) szakaszai nem zárják ki olyan nemzeti szabály megalkotását sem, mely szerint a nők terén alulprezentált ágazatokban – azonos minősítés esetén – a valamennyi feltételnek megfelelő nőket hívják be állásinterjúra.”36

36

Szeibert Orsolya: Az Európai Bíróság 2000. március 28-án hozott előzetes döntése a Georg Badeck and Others ügyben, C-158/97, = Bírósági Ítéletek, II. évfolyam 1., 2004. március, p. 15-18.

74

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban

IV. fejezet

Tézis – hipotézis

75

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban IV. Tézis - hipotézis Rögzített és sokat érintett tény, hogy az emberi és állampolgári jogok mindenkit és egyformán megilletnek. Bár az egyenjogúságért küzdő csoportok verítékek árán jutottak el a mai eredményekig, a teljes egyenjogúság még mindig várat magára. Az emberi kapzsiság és irígység sok esetben továbbra is felülkerekedik a gazdasági és politikai élet viharaiban, visszaszorítva a fejlődésnek indult, s olykor még csak csírájában lévő egyenjogúsági kezdeményezéseket. Bár a faji ellentétek problémakörében mára már sikerült elérni pozitív, formális intézkedéseket, azok még mindig nem közelítik meg a testi vagy lelki fogyatékossággal élők és a nők-férfiak egyenlőségének irányába tett lépéseket és eredményeket. Ennek ellenére a nemek közötti diszkrimináció terén is találni még elvarratlan szálakat. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint az Eurostat „Egyenlő minőségért egyenlő fizetség”-ről szóló 2001. májusában napvilágot látott tanulmánya, melyből világosan kiderül, hogy valóban, továbbra is súlyos egyenlőtlenségek állnak fenn, hiszen mára még mindig csak négy tagállamban lépik át a dolgozó nők fizetései a férfikollégáik fizetésének 85%-át – mindezt az iparban és a szolgálatóiparban. Ez az arány viszont egy államban sem haladja meg a 90%-ot. A nők ugyan már kiléptek a pusztán elnyomott háziasszonyi szerepükből, ám a munkavállalásuk terén jelentkező nehézségek ma nem csak a férfiakhoz viszonyított alulfizetettségben rejlenek, hanem az elvi elismerés hiányában, a gyermekvállalás mostoha gazdasági és szociális körülményeiben, s a családról való gondoskodás tényének munkáltatói és állami oldalról történő figyelmen kívül hagyásán. A legtöbb ország a fejlett világ dacára, sajnos, továbbra sem jutott el arra a szintre, hogy felmérje a felfokozott munkatempó, az egyre

romló

munkakörülmények,

a

munkahelyi

létszámleépítések,

a

dráguló

életkörülmények, s a környezetszennyezésben rejlő veszélyeket. Olykor ugyan történnek kezdeményezések, s intézkedések bizonyos, sokat taglalt problémakörökre, a hatékony intézkedések száma azonban továbbra is csekély. Ugyanakkor, néhány ország adataitól eltekintve, drasztikusan csökkenő trendet mutatnak Európa demográfiai mutatói is, mely jelenség az egyre nehezedő társadalmi-gazdasági feltételeknek köszönhetően visszaesett gyermekvállalási kedvben keresendő, melynek vélhető következményében bennerejlik a társadalom elöregedése, az emberi élet elnehezülése és a gazdaság hanyatlása. Ha nem lesz fizetőképes kereslet, a gyártók deficitesek lesznek, végül 76

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban megszűnnek. Azonban, amennyiben a polgárokat egyenlően, elvégzett munkájukhoz illetve emberi jogaikhoz méltóan megfizetnék, megfordulhatna a folyamat, hiszen a megélhetés bizonytalanságának megszűnte esetén az emberek alapvető tulajdonságuktól vezérelve magasabb

fizetés

mellett

magasabb

költekezési

hajlandóságot

mutatnának,

mely

mindenképpen a gazdaság globális virágzását eredményezné. Mindezzel arányban természetszerűleg megnövekedne a családok gyermekvállalási kedve is, ami pedig újabb potenciális fogyasztókat és ezzel egy stabil gazdaságot generálna. A technika fejlődésén túl az emberi értelem fejlődését is be kell azért látnunk. Erre alapozva, és az Európai Bíróság esetjogára gondolva, bízok abban, hogy az egyenjogúság érdekében eddig kitaposott ösvényt továbbjárják az érintett, hátrányos helyzetű csoportok lelkes képviselői és összefogással, emberséggel sikerül elérni a hőn áhított célt, a diszkriminációmentes életet. Ahhoz, hogy erről egy pillanatra sem feledkezzünk meg, emeljük ki mégegyszer Bánóczi József szavait: „Udvariasak vagyunk a nők iránt világszerte, elég volt már ebből, legyünk végre igazságosak is.”37

37

Bánóczi József: A nőkről, Nemzeti Nőnevelés, 1880. január, 78.1.

77

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban

V. Irodalomjegyzék: Európai Bírósági Itéletek, 2004. június, II. évfolyam Európai Bírósági Ítéletek, 2004. március, II. évfolyam Európai Bírósági Ítéletek, 2004. szeptember, II. évfolyam Európai Bírósági Ítéletek, 2005. június, III. évfolyam Európai Bírósági Ítéletek, 2006. március, IV. évfolyam Egyezmény a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről, Budapest, Magyar Nők Szövetsége és a Magyar ENSZ Társaság, 1991 Fábri Anna - Borbíró Fanni – Szarka Eszter: A nő és hivatása, II. kiadás, Budapest, Kortárs Könyvkiadó, 2006 Fazekas Judit: Az európai integráció története, Az európai unió intézmény- és jogrendszere, Miskolc, Novotni Kiadó, 2003 Gyulavári Tamás: Az EU szociális dimenziója, Budapest, Szociális és Családügyi Minisztérium, 2000 Halmai Gábor: A hátrányos megkülönböztetés tilalmától a pozitív diszkriminációig, A jog lehetőségei és korlátai, Budapest, Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ és az AduPrint Kiadó Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, hatodik kiadás, Budapest, hvgorac Lap- és Könyvkiadó, 2005 Majoros Pál: A kutatásmódszertan alapjai, Budapest, Perfekt Kiadó, é.n. Sári János: Alapjogok, Alkotmánytan II., Budapest, Osiris Kiadó, 2000 Schanda Balázs: Alkotmányjogi Alapismeretek, Debrecen, Csokonai Kiadó, 1997 Timothy Bainbridge: EU Mindendtudó, Budapest, HVG Kiadó, 2004

78

A nemek közötti diszkrimináció az EU- és magyar jogban

79