Szabolcs-Szatmári GAZD ASÁ GI,TÁRSAD ALM I ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRAT

Szabolcs-Szatmári

GAZD ASÁ GI,TÁRSAD ALM I ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRAT

Szabolcs-Szatmári Szemle XXV. ÉVFOLYAM

4. SZÁM

NYÍREGYHÁZA, 1990

SZABOLCS-SZATMÁRI SZEMLE a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tanács gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirata

SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Elnök, felelős szerkesztő: MEZŐ ANDRÁS Olvasószerkesztő: FUTAKY LÁSZLÓ Rovatvezetők: KARÁDI ZSOLT (művészet) MANKÓ MÁRIA (társadalom) NÉMETH PÉTER (tudomány) Tervezőszerkesztő: BORJUS PÁL Szerkesztőségi titkár: OROSZ SZILÁRD A szerkesztőség címe: Nyíregyháza, Szabadság tér 2. — 4400 Postacímünk: Nyíregyháza, Pl'.: 23. — 4401 Telefon: 13-255

K i a d j a : □ M ó r ic z Z s i g m o n d M e g y e i é s Városi K ö n y v tá r, N y í r e g y h á z a , S z a b a d s á g t é r 2. Felelős k ia d ó : K o v á cs T ib o r ig a z g ató K ész ü li: a N yírségi N y o m d á b a n , N y í r e g y h á z a , Á r o k u. 15. Felelős v eze tő : J á g e r Zoltán 90 .

—

13592

Indexszám: 25923—ISSN 0133—2185 T erjeszti a M a g y a r Posta E lőfizethető b á r m e ly h írlap k ezb csítő p o s ta ­ hivatalnál. a posta h írlap ü z le te ib en és a H írl a p e i ö i i z e l é s i é s t á p e l l á t á s i I r o d á n á l (H E L IR ) — B u d a p e s t X I I I ., L e h e l u. in A. —, közvetlenül v ag y postáin álv án y o n . v a la m in t á t u t a l á s s a l a H É T J R P o s t a b a n k Rt. flo€3€, 021—02799 pénzforgalm i jelzőszám ra. E l ő f iz e té s i díj e g y é v r e : 88 — F* B efizetésk o r m in d en esetben k é r jü k feltü n tetn i a fo ly ó irat nevét.

szabolcs -szatm Ari

SZEMLE

Gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirat

X X V . É V F O L Y A M , 4. S Z Á M 1390. N O V E M B E R

Tartalom KÖZIGAZGATÁS

BENE JÁNOS: Képviselő-választás Szatmár megyében 1 8 4 8 - b a n --------------------------------------------------------381 CZÖVEK ISTVÁN: A dualista rendszer kiépítése Sza­ bolcs és Szatmár m egyében-------------------------------384 VINNAI GYŐZŐ: Választások Szabolcsban a két világ­ háború k ö zö tt------ — — — --------— ----------------392 KORJELZÖ

BARTA GÁBOR: T r i a n o n --------------------------------------- 400 DUDÁS BERTALAN OSBM-tartomány főnök: „Közös örökségünk” (Németh Péter in te r jú ja ) ------------------ 407 VIRÁGH FERENC: Egy szabolcsi kisbirtokos a politikai változások kereszttüzében — — — ------ — — — 428 FÜRJ ZOLTÁN: Adalékok Pócspetriről---------------------- 435 KERÜLŐ JUDIT: Szegények, ínségesek, munkakerülők (Nyíregyháza, 1930—36) — ---------- — — — — — 440 MŰVÉSZET

BÖGEL JÓZSEF: A Móricz Zsigmond Színház hat éve — 450 SZ. KÜRTI KATALIN: Az Alföld szerelmese: Boross Géza (1908—1971)-------------------------------------------- 461 PAPP TIBOR: Tizenegy Pál G yula-rajz------ — --------468 SZEMLE

Remény s Emlékezet (Hamar Péter) — — — — — — 481 Magyar József verseskönyveiről (Gyüre Ágnes) — ----------483 Kondor Jenő: Csillagkérés (Kállai János) — — — — — 486

A szabolcs-szatmári helytörténetírásról (DankóImre) — 491 A vitapontok pedig ismétlődnek (Földiák An d rá s) ------ 496 A kárpátaljai magyar irodalom antológiája 1953—1988. (Futaky L á s z l ó ) ----------------------------------------------- 498 SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE IRO DA LM A -------------- 502 ESEMÉNYNAPTÁR----------------------------------------------- 507

Közigazgatás BENE JÁNOS:

Képviselőválasztás Szatmár vármegyében 1848-ban Az 1848. április 11-én V. Ferdinánd osztrák császár és magyar király által szen­ tesített törvénycikkek között szerepelt a népképviseletről szóló törvény is. Az V. törvénycikk kimondta, hogy választójoggal élnek azok: „Kik szabad királyi városokban, vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 300 ezüst forint ér­ tékű házal vagy földet, egyéb községekben pedig eddigi úrbéri értelemben vett 'j telket vagy ezzel hasonló kiterjedésű birtokot, kizáró tulajdonul, vagy hitve­ seikkel, s illetőleg kiskorú gyermekeikkel közösen bírnak. Kik mint kézművesek, kereskedők, gyárosok telepedve vannak, ha tulajdon műhellyel vagy kereskedési teleppel, vagy gyárral bírnak, s ha kézművesek, folytonosan legalább egy segéddel dolgoznak. Kik, habár a fentebbi osztályokba nem esnek is, saját földbirtokukból vagy tőkéjükből eredő 100 ezüst forint évenkénti állandó s biztos jövedelmet kimu­ tatni képesek. Jövedelmükre való tekintet nélkül a tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnö­ kök, académiai művészek, tanárok, a magyar tudós társaság tagjai, gyógysze­ részek, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők és iskola tanít ók, azon válusztó kerületben, mellyben állandó lakásuk van. Kik városi polgárok voltak, ha a fentebbi pontokban leírt képességekkel nem bírnak is.”1 A törvény 5. §-a meghatározta a választókerületek beosztását is. Eszerint Szatmár vármegye Nagybánya várossal, mint választókerületi főhellyel 7 kö­ vetet, és Szatmárnémeti városa 1 követet küld az országgyűlésre. Követ az le­ hetett, „ki választó, ha életének 24-ik évét betöltötte, s a törvény azon rende­ letének, miszerint törvényhozási nyelv egyedül a magyar, megfelelni képes”.2 Szatmár vármegye az április közepén tartott közgyűlésen osztotta el, s mó­ dosította a törvény által kijelölt választókerületeket úgy, hogy a „ . . . nagy­ bányai választó kerületbe tervezett Balota falu, Farkasaszó, Tománya, Oláhtótjalu, Oláhújfalu és Erdöszáda nevű hat helységnek, azon szempontból, hogy vízár idején is követ választási joguk gyakorlatától elzárva ne legyenek, a 3-dik kerületbe áttételével, továbbá Nagybánya város népességi számának, jelenlevő követe előterjesztésére 4558-ról 6030-ra kiigazításával, végre a harmadik kerü­ let főhelyéül Erdőd helyett Krassó helységnek, kijelölésével helyben hagyatott és megállapíttatott'’. A közgyűlés határozata alapján a nagybányai választókerületbe került 36 község 29 045 lakossal, a 2., vagy aranyosmeggyesi kerületbe 32 község 30 823 lélekkel, a krassói kerületbe 53 község 35 442 lakossal, a 4., vagy csengeri kerü­

381

letbe esett 45 község 26 002 lélekkel, a fehérgyarmati kerületbe 49 település 27 520 lakossal, a nagykárolyi kerületbe 18 község 30 323 lélekkel, míg a 7., vagy szálkái kerületbe 27 község 28 657 lakossal.1' Ezek után a közgyűlésen „középponti választmány választatott e következő topokkal: Elnök: Cabányi Sándor alispány Tagok az 1-ső nagybányai kerületben: Breuer Lajos Eresei Farkas Lengyel András Nyirő József Veresmarti Károly

2-dik, vagy Aranyos megyesi kerületben: Boros Pál Erdős György Kató István Katona József Kovács Bencze Pernyei János

3-dik, vagy Krassói kerületben: Darvai Ferencz gr. Degenfeld Pál Eötvös Mihály Garzon Ferencz I,auka József Ujfalusi Miklós

4-áik, vagy Csengeri kerületben: Domahidi Menyhért Farkas István Kondor László Kovács Ágost Szuhányi Ferencz Urai Bálint

5-dik, vagy Gyarmati kerületben: Botka Imre Illyés István Kende Zsigmond Lubi Zsigmond Maroti János Varga István

6-dik, vagy Nagykárolyi kerületben: Kinczel János Mercz Mihály Nagy Elek Piiuk János Rába István Jasztrabszki Ignátz

7-dik, vagy Szálkái kerületben: Beszterczei Ferentz Hellebránt Ferentz Jesentzki Zsigmond Komoróczi Péter Kulin Imre Ludeseher Antal”''

Jó egy hónappal később, a május 16-án tartott közgyűlésen olvasták fel Szemere Bertalan belügyminiszter 1259. számú rendeletét, mely előírta, hogy a vármegye készítsen olyan térképet, melyen különböző színnel jelölik az egyes választókerületeket, azok népességét, s a kerületeken belül a községeket, az „azokban divatozó nyelvet”, és mindezt két héten belül a belügyminisztérium­ ba terjesszék föl. A vármegye ezzel a munkával Reök Pál főmérnököt bízta meg.5 Május 27-én a közgyűlés ügy határozott, hogy a korábban kijelölt bizott­ ságok az 5. te. rendelései alapján a választók összeírását május 29-én kezdjék el, hogy a választásokat június közepén meg lehessen tartani.6 Ennek megfelelően a választások június közepén meg is történtek, s a

382

nagybányai kerületben Kovács Lajost, a közlekedési minisztérium osztályfőnö­ két, Aranyosmeggyesen Ternyei János földbirtokosi, Csengerben Nagy Ignác földbirtokost, Nagykárolyban Riskó Ignác földbirtokost, vármegyei főjegyzőt, Fehérgyarmaton Botka Imre földbirtokost, Krassón Kricsfalussy Lajos földbir­ tokost (ügyvéd), s Mátészalkán Ujfalussy Lajos táblabírót választották képvi­ selővé, míg Szatmárnémeti Papp Endre írót delegálta. Ezen választások is a reformkoriakhoz hasonlóan nem minden zavar nélkül zajlottak le, a korteskedésnek, a választók megnyerésének számtalan fogásá­ val találkozhatunk itt is.7 Luby Zsigmond, a fehérgyarmati választási elnök június 16-án a követke­ zőket jelentette az alispánnak az előző napi választásról: „Folyó hó Junius 15-én tartott Fehér Gyarmati kerület választás eredmé­ nye az lett, hogy Botka Imre 864 szavazattal, Kovács Ágost 7 szavazata ellené­ be követnek el választatott, sajnoson kell azonban be vallanom, hogy a válasz­ tás zavar nélkül végbe nem mehetett, vér azonban hála az Égnek nem folyt, verekedés sem tö r té n t... A választás történetét előadom: a választás napján már reggeli 7 órákkor a Kovács és Botka párt emberei olly számmal mutat­ koztak, hogy könnyű számítással számok harmadfél ezerre mehetett, látván ezen nagy tömeget, mellyre nem számoltam, s félvén a történhető zavaroktól, k.éntelennek érzém magamat 80 rendőrt fel álítani, melly bár organisalva nem volt, de még is ezen fel álított rendőröknek lehetet tulajdonítani, hogy véreng­ zés vem történt, már reggel 8 órákkor kaptam azon tudósítást, hogy a Kovács párt embereit a fel álított rendőrök meg szalasztották, azon okból. . . hogy a meg szalasztott csoport a Botka pártot ingerelni akarván, botokkal közeledett feléje, ekkor a fel állított rendőröket Boros Adám szolgabíró rendelete alá atlam, olly utasítással, hogy valaminö a rendőrök csupán csak az oda rendelt szolgabíró szavára fognak hallgatni, úgy a fent nevezett szolgabíró is minden a rendőrök által követett tettről felelős. Még reggeli 6 órákkor sokak fel szá­ ntására 9 órára tűztem a választás meg kezdését olly rendelettel, hogy botot senki ne hozzon be a választási térre, mit a fel álított rendőrök pontos szorga­ lommal végre is hajtottak. Kilencz órákkor meg nyitottam a választást, s minekutánna meg nyitó beszédemet végig csendességgel ki halgatták, a Kovács párt sebes léptekkel rohant a Botka pártra, melly meg futamodott, nagy része kerítéseken keresztül szökdösött, s el széledt, a fel álított rendőrök pedig el akarván a két pártot egymástól választani, meg rohanták a Kovács embereit, a kiknél bot se lévén hasonlóul kerítéseken el széledt, egy órai várakozás után ki küldöttem Boross Adám szolgabírót a Városra, hogy az el széledt szavazó­ kat gyűjtse össze, s erre határidőül déli 12 órát tűztem ki, ismét sok nép gyűlt össze 12 órára, bár nem ollyan nagy számmal, mint 9 órákkor, és bár az öszves választók fel kiáltás utján akarták a választást végbe vinni, mindazonáltal maga a későbben el választott követ Botka Imre kívánta a szavazatot, azonban a Kovács párt kétszeri fel szólításra se akart a szavazatszedő küldötséghez 2 ta­ got ajánlani, mindazonáltal én a szavazást meg kezdettem” . . . s a szavazás ered­ ményeként Botka Imre „elválasztatott”.8 Nem ment simán a választás a krassói kerületben sem. Az ott történtekről a június 19-i képviselő bizottmányi ülés jegyzőkönyvéből értesülhetünk: „Ez előterjesztés folytán első alispány elmondta a Krassói eseményeket, miszerint ottan nevezetes összeütközés s vérengzés követtetett el, elmondta, hogy a vé­ rengzést elkövetett, s a békét eszközlő tisztviselőket megtámadott egyének el-

383

jogattatván rögtön ítélet alá kikötettek.” A bizottmány az események kivizs­

gálására s a bűnösök elítélésére rögtönítélő bíróságot küldött ki Nagy Dániel, Sánta Imre, Szűcs Károly, Ekker Ferenc és Ludeseher Antal személyében. Ezen bizottság működéséről s az ítéletről közelebbi adatunk egyelőre nincs/' Még ezen a bizottmányi ülésen került szóba a nagybányai választás is. Innen Eresei Farkas követválasztási elnök jelentette, hogy a választás „bár nem minden csendzavarás nélkül”, de megtörtént, s a követ Kovács Lajos lett. Ellenfele Orosz György szinyérváraljai görög katolikus lelkész volt, kinek támogatására papjaik vezetésével felvonultak a környékbeli görög katolikus románok. A választás után „a megcsalatkozott papok nemhogy csillapítanák, még ingerük a népet, sót június 17-én Nagysikárlón papi gyűlést is tartottak’’ — jelentette Eresei Farkas. A bizottmány itt is az ügy kivizsgálását rendelte el,lu melynek eredményeként Kovács Lajos mandátumát erősítették meg. Az első népképviseleti országgyűlés a mandátumok felülvizsgálatát július 6-án kezdte el, s a választókerületekben felvett jegyzőkönyvek alapján a vár­ megye és Szatmárnémeti képviselőit igazoltnak jelentette ki. J E G Y Z E T E K 1. M a g y a r T ö r v é n y t á r , 1848. é v i t ö r v é n y c z l k k e k . F r a n k l i n T á r s u l a t , B u d a p e s t . 1896. 2 2 3 - 2 3 0 . 2. A z 1848. é v i n é p k é p v i s e l e t i o r s z á g g y ű l é s r ő l é s a v á l a s z t á s o k r ó l r é s z l e t e s k é p e t a d C s i z m a d i a A n d o r ; A m a g y a r v á l a s z t á s i r e n d s z e r 184B— 4 9 - b e n c í m ű k ö n y v e . ( K ö z g a z d a s á g i é s J o g i K i ­ a d ó , B u d a p e s t . 1963.) 3. S z a b o l c s - S z a t m á r - B e r e g m e g y e i L e v é l t á r ( S z S z B m L ) I V . A . 501. K ö z g y ű l é s i j e g y z ő k ö n y v 1848:1224. 4. S z S z B m L I V . A . 501. 1B4B:1225. 5. S z S z B m L I V . A . 501. 1848:1266. 6. S z S z B m L I V . A . 501. 1848:1541. 7. C s i z m a d i a : 1. m . 149—152. o . 8. S z S z B m L I V . A . 503. a l i s p á n t i r a t o k . 9. S z S z B m L I V . A . 501. 1848:1591. 10. S z S z B m L I V . A . 501. 1848:1720.

CZÖVEK ISTVÁN:

A dualista rendszer kiépítése Szabolcs és Szatmár megyében (Adalékok)

Az 1867-es kiegyezést nemcsak a magyar közvélemény, de egész Európa poli­ tizáló társadalma is felemás érzésekkel fogadta. Ahogy a magyar, illetve az osztrák politikai életben voltak az eseménynek ellenzői,1 Európában sem örült mindenki egyértelműen a Habsburg-ház — a magyarokkal történő megegyezés után minden valószínűség szerint bekövetkező — megerősödésének. Többek között ezért is tarthat számot érdeklődésre az a vállalkozás, amely célul tűzte ki az egyes magyarországi megyék dualista rendszerbe történő be­

384

illeszkedésének vizsgálatát, nagymértékben figyelembe véve a helyi sajátossá­ gokat. Munkánk forrásbázisát alapvetően azok a levéltári anyagok szolgáltatják, amelyek a Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár (továbbiakban SzSzML) külön­ böző fondjaiban e korszakra vonatkozóan találhatóak. ..A Magyar Minisztérium körrendeleté az ország politikai kormányzása át­ vételéről"'- 1867. április 6-án érkezett Szabolcs megyébe. Az országgyűlés által felhatalmazott kormány utasította a megyéket a törvényhatóságok helyreállí­ tására,1az 1861-es bizottmányok újra megbízására/' Az április 16-ra összehívott bizottmányt ülésen részt vett a megye üj kinevezett főispánja, báró Vécsey Antal. Megválasztották a megye hat évvel ezelőtti bizottmányát, csupán az idő­ közben megüresedett helyekre keresve üj tagokat. A május 16-i ülésen a főispáni előterjesztés nyomán a megyei önkormányzat elkezdte működését.5 A Szalmár megyei bizottmány május 1-jén tartotta első ülését,*5 melyet a főispán, gróf Károlyi György nyitott meg. Rendkívüli egyénisége 1848 óta a tör)énelem mindenféle viharát átvészelve meg tudta őrizni mind a kormányok, mind a nép bizalmát. Megnyitó beszéde elején elhangzott az a kijelentés, mely a dualizmus évtizedei alatt a magyar nemesség reménysége volt: „hazánk füg­ getlensége a pragmatica sancíio értelmében el van ismerve ”.7 Az abszolutizmus evei alatt az ország szabadságáért oly elszántan küzdő nemzetnek szüksége volt a kiegyezés után erre a tételre ahhoz, hogy önmaga előtt csorbítatlan becsület­ tel álljon. A íőispáni beszédben pontosan megfogalmazódott az elvekkel meg nem oldható társadalmi feszültség is, mely az elkövetkezendő évben elszánt tömeg­ mozgalmakban csúcsosodott ki. „ . .. nem lehetünk azon helyzetben, hogy a népet a feltámadott szabadság mindazon áldást hozó malasztjaiban részesítsük, melyben részesíteni akarnák s melyben részesítenünk kellene. Mindnyájunk előtt tudva van ugyanis, hogy a történet által már elítélt 18 évi kormányzat mit hagyott ránk örökségül. Nyomasztó közterheket és mivé változtatta az egykor virágzó és hatalmas birodalmat. Ily viszonyok között tehát könnyítésről szólni annyit tenne, mint az állam felállását lehetetlenné tenni. . . . kötelességünk ott javítani, . . . hol a jelen . . . viszonyok azt még lehet­ ségessé teszik, ti. az igazságszolgáltatás és a belkormányzat terén. Adjunk gyors és olcsó igazságot . . . legyünk igazságosak a közterhek kiosztása körül és mél­ tányosak a közszükségletek fedezésénél és ezzel megtesszük azt, mit ez idő sze­ rint leh e t.. .”ít Már az első közgyűlésen összecsaptak azok a különböző nézetek, melyek az országgyűlési pártok között feszültek. Domahidy Ferenc indítványozta, hogy hozzon a megye közönsége egy olyan határozatot, mely szerint a ’67-es válto­ zásokat tisztelni fogja, ha törvényerőre emelkedik, de törvényes úton tiltakozni fog és küzdeni azért, hogy a nemzetre hátrányos pontjai az 1848-as törvények és az 1861-es második felirat elvei szerint megváltozzanak.9 Vita robbant ki, melynek során Ujfalussy Miklós ellenkező értelmű indítványát — hogy a mi­ nisztériumot egyetértéséről és támogatásáról biztosítsa a megye — leszavazták és a balközép felé hajló Domahidy álláspontját tették magukévá.101 Nagykároly és Szatmárnémeti között 1861-től folyt a vetélkedés a megye központjává válásáért. Az első csatában Szatmárnémeti elérte, hogy a megyei törvényszéket megosztva az egyik törvénykezési központ legyen. A második összecsapás 1867-ben következett be és az egyesítést kívánókkal szemben újra a város érdekei voltak hangsúlyosabbak.11

385

A tisztújítással kapcsolatban úgy döntöttek, hogy „Célszerűbbnek találtat­ nék miszerint a megye jelenleg azon belszerveket léptetné újból életbe, melyet 1SCI-ben alkotmányosan megállapított, tisztviselőinek létszáma valamint azok­ nak fizetéseit és illetőségeit határozván e l . . A tisztújítás során első alispánná Domahidy Pált, másodalispánná Galgócz Sándort, tiszti főügyésszé Jeney Dá­ nielt, központi főszolgabíróvá Zanathy Mihályt, a nyíri járásba gróf Vay Mi­ hályt, a Szamosküzbe Jékey Móriczot, a Krasznaközbe Tarcsig Sámuelt, a nagy­ bányai járásba Papp Zsigmondot választották.13 A következő hetekben a koronázási ünnepségekre való készülődés tartotta lázban az országot. Szabolcs megye május 17-én nevezte ki a koronázásra menő küldöttségét.11 Néhány nappal később állították össze az amnesztiára ajánlot­ tak sorát.11 Ugyanezt tették Szatmárban is a június 3-i közgyűlésen. „Szembe tűnő lévén a Bizottmányi gyűlés 3 napján a tanácskozási terem üressége, nem annyira a bizottmányi tagok, mint különösen a tisztikar legna­ gyobb részének bejelentés és engedetem nélkül történt eltávozása. ” l(i A bizott­ mány olyan határozatot hozott, hogy az ülések időpontját körültekintőbben kell kijelölni. A koronázás miatt egy időre csendessé váltak az üléstermek, a mindennapi élet azonban nem állt meg. A konszolidálódó viszonyok kedveztek a gazdasági élet, az infrastrukturális fejlesztés munkálatainak. A tavaszi árvíz által megrongált gátak kijavítására és a veszélyeztetettek továbbépítésére közmunkát kívánt igénybe venni a szabolcsi társulat, amire az engedélyt meg is kapta a megyétől. A munkálatokhoz is szükséges volt, de egyébként is ésszerűnek látszott — hiszen a gátak egész rendszert alkottak, sok munkával, anyagi ráfordítással épültek — az az ötletük, hogy „a Záhony — Berczcli védtöltés tetejének úttá alakítása” lenne szükséges.1' A kiegyezés után állami irányítás alá került postai hálózat továbbfejlesz­ tése nagyban függött a közutak állapotától. A nagyváradi postaigazgatóság pl. Tiszadadán kívánt állomást felállítani:13 „a postaigazgatóság a Vállaj —Nagy­ károly —Nyíregyháza—Beregszász utak rossz állapota iránti panasza folytán miniszteri rendelet az utak és hidak jó karba helyezése végett",10 melyet a jú­ lius 3-i közgyűlés tárgyalt. A hatóságok is belátták az útviszonyok tarthatatlan­ ságát. Szabolcs úgy igyekezett segíteni ezen, hogy felajánlott 3000 forintot a karbantartásra és szükség esetére közmunkát rendelt el.20 Szorgalmazták az út­ hálózat továbbfejlesztését is, május 16-án tárgyalták a Tokaj—Vásárosnaményi út Berkesz és Ilk közötti szakaszának tervét.21 Július 10-én hangzott el egy újabb sínpálya terve: „A vasúthálózat terve­ zése — illetőleg egy Nyíregyházát a szigeti (t. i. Máramarossziget — Cz. I.) vasútvonallal összekötő szárnyvonal iránti javaslat végett kiment küldöttség j e l e n t é s e nyomán fel is terjesztették. A vasútvonalak tervezésére ugyanekkor egy bizottságot is kineveztek,23 ezzel is az ügy fontosságát hangsúlyozva. Megélénkült az utazási kedv is. Sokan fordultak útlevélkérelemmel a fő­ ispánhoz, a nevekből ítélve — Hauszmann Lipót, Mandel Leopold és Ábrahám-'1, Weisz Lajos — főként zsidó származású polgárok, feltehetően kereskedelmi, gazdasági céllal utaztak. Az ellentmondásos gazdasági fejlődés példáit is olvashatjuk az ülések jegy­ zőkönyveiben.23 Május 24-én Wertheimer Jakab arra kér engedélyt, hogy sze­ szes italok gyártásával foglalkozhasson üzeme.211 Ugyanebben az évben pedig szeptember hónapban Muraközi József szűcsmester céhbe iktatását tartják.27

386

Érdekességképpen néhány nem teljesen mindennapi esemény. A gyászos végű mexikói kalandnak szabolcsi önkéntesei is voltak, akik a nyár elején tér­ tek vissza otthonukba.^ Szeptemberben határozat született arról, hogy nem en­ gedik fiatal magyar nők egyiptomi bordélyházakba való hurcolását!J) A koronázást követő első közgyűlésen minden megyében közzétették a már nagyon várt hirt, miszerint a politikai foglyok amnesztiában részesültek s a még nem elítéltek ellen pedig megszüntették az eljárást.1)0 Ferenc József másik engesztelő, vagy inkább népszerűséget hajszoló intézkedése az volt, hogy a ma­ gyarok koronázási ajándékát — 100 000 aranyat — a honvédek és családjaik segélyezésére ajánlotta fel.:u Még tavasszal — Erdély kivételével — feloszlatták az abszolutizmus egyik leggyülöltebb intézményét, a csenáörséget, laktanyáikat, azok berendezését el­ adták. Üjra felállították a honvédséget — ezt a magyar vezényleti nyelvű, magyar honvédelmi miniszter alá tartozó testületet — és bevezették a véderőtüivényt. A sorozásokon az idegenben tartózkodóknak is meg kellett jelenni. A szolgálati időt hat évben, a tartalékosit négyben szabták meg."3 Az 1807-ben újra életbe lépő sajtótörvény minden megszorítása mellett is növelte a lapkiadási kedvet. Az eddig főként pesti lapok mellett ekkor kezdték el vidéken is egyre nagyobb számban a helyi lapok kiadását. A publicisztika ilyen általános fellendülésének azonban sokkal inkább indukálója volt, hogy a kiegyezést megelőző években a különböző pártok vitái az újságok hasábjain folytak. Különböző pártállású lapokat alapítottak, melyek politikai nézeteik népszerűsítésére is vállalkoztak. A sajtó a politikai élet fontos színtere lett — gondoljunk csak Deák húsvéti cikkére, Kossuth Cassandra-levelére többek között. Szabolcsban 1G67. október 1-jén jelent meg az első újság: A Nyír, amely 13C9-től Tiszavidek címen futott. 1870-ben indult a Nyíri Közlöny, majd 1872ben Szabolcs címmel egy másik lap.31 Ezekkel együtt felállították a sajtóesküdt­ székeket is a törvény értelmében. ’’ Az 1867. szeptember eleji közgyűléseken mindkét megyében parázs viták folytak a parlamenti pártok szerint megoszló nemesek között. A Tiszántúl — a protestáns középbirtokosság révén — főként a balközép bázisa volt. De nem hiányoztak innen sem a Deák-párt hívei, a szélsőbalnak meg éppen hogy a leg­ jelentősebb vezéralakjai, Böszörményé László és Kállay Ödön a nagykállói ill. a nádudvari járás képviselői voltak."0 A korábbiakban már tanúi lehettünk Szatmárban egy kormánypárti—bal­ közép összecsapásnak, szeptember elején egy szélsőbalos indítvány borzolta fel a kedélyeket, amelyben az a javaslat hangzott el, hogy „Kossuthnak . . . vonzal­ munk állandóságát biztosító irat küldessék”?1 A kiegyezés után, az azzal elégedetlen társadalmi rétegek még mindig Kossuthot tekintették vezérüknek. Küldöttségek, üdvözlő levelek, hazatérést szorgalmazó iratok érkeztek hozzá. Több megyében országgyűlési képviselővé választották, többek között Vácott is. Kossuth, mint máskor is, a sajtó útján nyílt levélben válaszolt. Ez a híres váci levél, amely a többihez hasonlóan a Böszörménye szerkesztette Magyar Újságban jelent meg. Ebben a valamikori kormányzó felszólította a megyéket, hogy tiltakozzanak a kiegyezés ellen. A kor­ mány számára ez volt az utolsó csepp a pohárban. A megyékhez utasítás érke­ zett „Kossuth Lajos a váci választó kerület elnökéhez intézett nyilatkozványa

387

nyomtatvány példányainak zár alá vétele"®- re, Böszörményi ellen pedig sajtó­ pert indítottak. Mindez augusztus végén, szeptember elején zajlott. Elképzelhető tehát, hogy a fent említett indítvány milyen éles vitát válthatott ki a közgyűlésen. A fő­ ispán kénytelen volt állást foglalni a kényes kérdésben: „ . . . a koronázás előtt az indítvány elfogadását nem gátolta volna, de a váci választókerület elnöké­ hez ú t levele után az indítványnak visszavonása mellett — kiváltságaihoz ké­ pest a napirendre térést kívánta határozatba tétetni".'' A szólásszabadságot azonban megsérteni ő sem merte, s miután igen sokan kívántak hozzászólni a kérdéshez, az ülést másnapig feloszlatták. A kritikus helyzetet az első al­ ispán mentette meg, aki szeptember 3-án azzal a javaslattal állt elő, hogy a következő iratot küldjék el Kossuthnak: ..Sajnálkozva érzi a megye, hogy hazánk ama nagyfiát Kossuth Lajost ki mint az ISIS alkotmányos törvényeink alkotásának fö tényezője a hazát annyi hálára kötelezte, nélkülözni kénytelen, s láng eszének e hazában közreműködé­ sét nem élvezheti. Mely indítvány egyhangúlag elfogadtatván a nagy hazafival közöltetni há­ túi áztatott A szabolcsi közgyűlésen sokkal nehezebb volt már megoldani a kérdést. Két felszólaló is indítványozta, hogy a megye intézzen levelet Kossuthoz/'1 A tényleges válság szeptember 5-én tört ki, amikor a megye közönségének jó része jegyzőkönyvbe akarta vétetni, hogy Kossuthot hazahívják. Ez ellen a ha­ tározat ellen a főispán óvást emelt és a közgyűlés elnökségéről lemondva el­ hagyta a term et/- Nem is csoda, hogy így megrettent az ülés radikális fordu­ latától, hiszen a kormányt képviselte a megye élén és ha nem akarta a belé vetett bizalmat elveszteni, élesen el kellett határolnia magát ettől a nyíltan ellenzéki javaslattól. A közgyűlés ugyan nem fogadta el az óvást/3 de azért egy küldöttséget menesztett a sértett Vécsey után, hogy visszavárják a tanácskozásra/'1 Szemé­ lyes kérésük hiábavalónak bizonyult, mert végül is levélben hívták meg újra az ülésre/" A főispán azonban indoklással együtt benyújtotta lemondását a kor­ mánynak, amelytől viszont a megye kérte, hogy ne fogadja el azt/6 Szeptember 12-én levél érkezett az ülésre Vécseytől: „ . . . a kormány a tudvalevő aggályait ébresztő a megye eljárása folytán törvényes hatalmával is fellépni akarva kéri, hogy tegyen olyan intézkedéseket a megye, melyek által a sajnos következmé­ nyeknek eleje vétessék. Ennek folytán a félreértés megszüntetése végett, hogy a folyó hó 4-én a Kossuthoz küldendő levél egyedül a tisztelet kifejezésére vonat­ kozó része megtartandó legyen.”1'1 A kérés formájában megfogalmazott fenye­ getés figyelmeztette a megyét arra, hogy könnyen a felfüggesztett önkormány­ zatú Heves sorsára juthat. A határozatot elfogadták s a behódoltak között a főispán újra megjelent/'8 Szeptember 13-án már ő nyitotta meg az ülést, amikor is közölte az örvendetes hírt, „hogy a 12-i határozatról a minisztériumot távira­ tilag értesítette és ennek folytán a minisztérium a lemondását el nem fo­ gadta”.™ A megyei közgyűléseken folyó vitáktól sokkal komolyabb ellenzéki moz­ galom indult meg az országban. A honvédegyletek már az abszolutizmus idején is a tényleges, esetenként fegyveres ellenállás szervezkedésének bázisai voltak. Most, a kiegyezés után újra fellendült a mozgalmuk a dualizmusban látva az új elnyomást. Nem véletlenül szervezték országos gyűlésüket október 6-ára, az aradi vértanúk halálának évfordulójára. A kormány nem nézte tétlenül szer­

388

verekedésüket. A megyékhez utasítás érkezeit a minisztériumtól az „e folyó év október 6. megtartani szándékolt ú. n. országos honvédgyűlés tartása lett betil­ tása iránt." ' A honvédegyletek mellett demokrata körök szerveződtek az ország minden pontján, amelyek szintén a szélsőbal politikai nézeteit vallották s a tömegek szervezésére vállalkoztak. Az ország belső rendjének megőrzése érdekében végül is olyan intézkedés­ re került sor, amely sértette a kimondott gyülekezési szabadságot. A megyék­ hez a következő leirat érkezett a belügyminisztériumból: „Buda Pesti De­ mokrata körnek mint melynek alapszabálya a fennt álló alkotmánynak meg­ változtatását tűzte ki, egyleti úton, célul felosztását” — rendeli el. „Miután to­ vábbá értesülve van, hogy ugyanolyan alapszabályok elfogadása mellett a vi­ dékén hasonló demokratakörök összeköttetésben a Pestivel alakultának. Felhívja megyei közönségünket azok működésének rögtöni betiltása végett. Egyszersmind figyelmezteti megyei közönségünket, hogy addig is, míg a törvényhozás az egyesületi jognak mikénti gyakorlata iránt intézkedendik, min­ den alakítani szándékolt egyleteknek alapszabályait a kormányhoz — jóvá­ hagyás vegeit terjessze fel, ennek jóváhagyásától lévén az egyleti működés fel­ tételezve.” Az intézkedés nagy felháborodást váltott ki, annál is inkább, mert ilyen rendelkezés az abszolutizmus idején volt érvényben. A megyék azzal utasítot­ ták vissza a rendeletet, hogy az önkényuralmi időszak rendelkezéseit nem is­ merik el érvényesnek, ezért az 1848 előtti intézkedésekhez tartják magukat — melyek szerint az alapszabályok felterjesztése nem volt szükséges — mindad­ dig, amíg az új törvény megszületik. Szatmár megye feliratában kérte a bel­ ügyminisztert: „hogy a régi jogosult országos gyakorlatot az elöleges alap­ szabály felterjesztésétől szabad lársulhatásban mint addig, míg a törvényhozás e tárgyban intézkedendik meghagyni méltóztassék ”,51 Az egyletek feloszlatását nem lehetett megakadályozni, de nem lehetett megakadályozni a tömegmozgalmakat sem. Az 1868. áprilisában kicsúcsosodó Asztalos-féle mozgalom felszámolása már csak véráldozatok árán sikerült. Az erőszakos fellépés óvatosságra intette a szélsőségeseket s a későbbiekben már törvényes keretek között maradva próbálták nézeteiket érvényesíteni. Ennek az időszaknak egyik áldozatát, a Kossuth-levelek közléséért elítélt Böszörményi Lászlót megpróbálták kiszabadítani/-1de sikertelenül — börtönben halt meg. 1868. december 10-én bezárták az országgyűlést és a következő év tava­ szára uj választásokat írtak ki. 1869. január 19-én új főispánt iktattak be Nagykárolyban, „ö Császári Apostoli Királyi Felsége december 30-án kelt legfelsőbb kéziratával gróf Ká­ rolyi Györgyöt föispáni állásából saját kérelmére felmenteni s helyébe ugyan­ azon nap kibocsátott legfelsőbb határozmányával Szatmár vmegye Főispánjául Ujjalussy Miklós kővárvidéki főkapitányt legkegyelmesebben kinevezni méltózlatott ’.;>l Ugyanezen a közgyűlésen készítették elő a képviselőválasztásokat, me­ lyeknek időpontját március 18. és 19-ére tűzték ki. Óriási küzdelem folyt a bal­ oldali és a kormánypárti jelöltek között, a vidék nem tagadta meg ’48-as ha­ gyományait. Krassóban és Nagybányán még győzött a két Deák-párti jelölt, gróf Degenfeld Béla és Stoll Károly. Ellenben a többi kerületben baloldali kép­ viselőket választottak: Mátészalkán gróf Vay Mihályt, Szatmáron Kiss János

389

ügyvédet, Csengerben Domahidy Ferencet, Fehérgyarmaton Vállyi Jánost, Nagy­ károlyban Kende Kanutot.5'1 Szabolcs megyében a kisvárdai kerület Pilisy Lajost, a nádudvari Molnár Endrét, a nagykállói Kállay Ákost, a nyírbátori Kállay Manót, a nyírbogdányi Somossy Ignácot, a tiszalöki Bónis Samut, a nyíregyházi pedig Vidliczkay Jó­ zsefet választotta.’5 A dualizmus államszervezetének kiépítéséről szóló fontos törvények szület­ tek az 1869 72. országgyűlésen. Hiába választottak a szatmári, zempléni stb. kerületek baloldali képviselőket, a kormány hatalmát erősítő, de a modern pol­ gári államszervezet megteremtése felé is mutató közigazgatási és igazságszol­ gáltatási reformok törvényerőre emelkedtek. Az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szétválasztását már az 1869. évi törvény kimondta. A megyei önkormányzat legnagyobb sérelme ezzel kapcso­ latban az volt, hogy az eddig választás útján hivatalukba jutó bírákat ezentúl kinevezik, ami a kormány befolyását erősítette meg ezen a fórumon. 1871-ben kiegészítették még a törvényt az első fokú bíróságok rendszerének teljes ki­ építésével. Járásbíróságokat és törvényszékeket állítottak fel. Megyénkben Szatntáron, Nagybányán és Nagy károly bán,^ valamint Nyíregyházán állítottak fel törvényszéket. Tulajdonképpen Szatmár és Nyíregyháza oly régen szorgalma­ zott megyeszékhellyé válása hivatalosan ezekkel az intézményekkel indult meg. A megyei municipium sokkal nagyobb sérelmet szenvedett az 1870. XLII. törvénycikk következtében. A megyei önkormányzat tényleges vezetőjének az alispán számított, a főispán mindig is a központi akaratot képviselte. Az 1870-es törvény kiszélesítette jogkörét, vagyis a kormány nagyobb befolyásra tett szert általa az önkormányzati szervekben. Rendeletéinek végrehajtására szinte min­ den eszközt megadott az általa kinevezett főispánnak, ellenőrző funkcióját is erősítette. A törvényhatósági bizottság régi feudális szervezetét a modern pol­ gári közigazgatás követelményei szerint változtatta meg, legalábbis fele rész­ ben. A bizottság tagjainak felét választották továbbra is, de másik felüket a virilisták, a legtöbb adót fizető személyek alkották. A vármegyék a következő évben kezdték előkészíteni a bizottságok újjá­ szervezését, az új közigazgatási rendszer kiépítését. Szatmár megye egy ún. hatvanas bizottságot küldött ki a feladatok végrehajtására 1871 nyarán. Mun­ kájukról a következő pontok szerint számoltak be: 1. a szolgabírói járások beosztása 2. a törvényhatósági bizottsági tagválasztó kerületek megalakítása 3. a vármegyei tisztikar, segéd- és szolgaszemélyzet létszáma, munkafel­ osztása és hatásköre 4. a tiszti fizetések összegzése 5. az arvaszék megszervezése 6. az állandó választmány működésének szabályozása. Végül 7. egybeállította a megyebizottsági tagválasztó kerületek választóinak név­ jegyzékét és 8. a legtöbb adót fizetők névsorát.'’7 Az új bizottságok általában az 1872. évtől kezdték cl működésüket, felvált­ va az 1848-ban megválasztott, majd 1861-ben és 1867-ben újra működni kezdő, csupán kiegészített bizottságokat, melyek az átélt események nyomán már saját korukban is történelminek tűntek. A modern polgári rendszer alapjai lassan kiépültek a dualista államban Magyarországon is.

390

JEGYZETEK 1

^ ■ ■ liberáliso k

Somogyi £ > bh . i 'm l c« ■ .. a d u a l i z m u s i g Az o s z t r á k —n e m e t ú t j a a k i e g y e z é s h e z , fí p., i ti7U; D i ó s z e g i I . : A k i e g y e z é s m a g y a r s z e m s z ö g b ő l ülfifl i . ) ; A T ö r t é n e t t u d o m á n y i b i z o t t s á g v i t a j a a d u a l i z m u s k o r a t ö r t é n e t é n e k e g y e s k é r d é s e i r ő l ( S z á z a d o k , 1962 1—2.) 2 s s m l r . vp:mi n ü k i mn» a t ó k ö n y v 1867 á p r . 6-ig IV. tv 232 3. -16. old a l (V alóság,

3

S r S z M T . i j f i í — 1172 é v i g b . / : o i t m á n y i i l l é s e k , m a g y a r b o l c s v á r m e g y e I V . R 253 28 1. s z . j e g y z ő k ö n y v 4

4,

f . fi. 2 : 5.

■ U. o. m á j u s 16 6 S z S z M L S z a t m á r v á r m e g y e IV. B

7 U. G.

közgyűlési tá rg y a k

m u tató k ö n y v e . S z a ­

651. 1. f ő i s p á n ! m e g n y i t ó b e sz é d .

fl. U. n.

9.

I J . 0 . 3.

ifl. S z a t m á r v á r m e g y e . ( M V V . , S z e r k . ‘ R o r o v s z k y S a m u )

11. 12. 13. 14

V. G ' S z S z M L S z a t m á r v á r m e g y e IV p 651 1 fi t* r ÍJ—18. S z S z M L i 867—1flp 2 évig h la o i tm An y i illé s ek , b o l c s v á r m e g y e IV R 263 28 m á j u s 11. 15. U . o m á j u s 20 16. S z S / M L S z a t m á r v á r m e g y e IV. B 651 'l. 1867 17. S z S z M I 1867 —1872. énig b i z o t t m á n y ] ü l é s e k , b o l c s v á r m e g y e IV. E. 253 28 j ú l . 3 463.

IS. 19. 20. 21. 22. 23. 24 25. 26. 27. 28. 29. 30.

533.

sz. m egyei közgyűlési tá rg y a k

m u tató k ö n y v e

Sza­

j ó n 3. 99 m e g y e i k ö z g y ű l é s i l a r g y a k m u t a t ó k u n y ve, S z a ­

U . o . m á j u s 16. u . 0. j ú l . 3- 4 17. u . 0 . m á j u s 16. u c IJ. 0 . j ú l . 10 600. TJ. 0. j ú l . 3 480. u . o . 3. 46 o l d a l . u . n . 144. U . 0. m á j u s 24 V 7. '744 c. s z e p t u . 0. j ú l . 2. 420. 0 . fi 689 u. szept u . o . j ú l . 2 417.

31. S z a i m á r v á r m e g y e . 533 32. S S z M L i két 1873. c v j| b i z o t t m á n y t ü b ' s e k b o l c s v á r m e g y e I V . R 25 3/2 8. m á j u s ifi

megvi

közgyűlési

tárg y ak

m u tató k ö n y v c .

Sza­

3.1- U. O. j ó l . 3.437 .14

E rd é sz S á n d o r —K á in n á iié la : F ejezetek N y íre g y h á za m ű v elő d é stö rtén e té b ő l

k ö n y v t á r 8.. N y í r e g y h á z a

1873

N y íre g y h á zi K is­

67

35. SrSzTVIL 1867— 1872 é v i g b l z n i i m n r y i ü l é s e k , m e g y e i b o l c s v á r m e g y e IV. R 233.28 1ü 1 2,'afifi.

tá rg y a k

m u tató k ö n y v e

Sza­

36. S z a b n i c s v á r m e g y e iMVV., S z e r k : R o r o v s z k y S a m u ) 491. 37. S z S z M L S z a t m á r v á r m e g y e IV . R 651 1 1867. s z e n t 2 294 38 Sz S z M L • ifi?2 é v ig h í z ó n m .1 r y i ü l é s e k , m p g y e i k ö z g y ű l é s i t á r g y a k b o l c s v á r m e g y e IV. B 253 28. Mlfil. szi p i. 4 642 39. S z S z M L S z a t m á r v á r m e g y e IV. R. 631 1. s z e p i 2 294.

m u ta ló k o n y v e

Sza­

40. U . n 41. S z S z M l 1867 !872 é b o l c s v á r m e g y e IV. R

m u fató k ö n y v e, S z a ­

42. 43. 44. 43. 4fi. 47. 48. 49. 50.

U. U 11. 1), IT TT I), u, U

o. O o. o. o. O. o. o. n.

i

b iz i l m á n y i ü l é s e k , m e g y e i k ö z g y ű l é s i t á r g y a k 253 23. 1867. s z e p i 2. 647 . 663.

s z e p t . 5. 6fil, fi64 662. 665. s z e p t , 10. s z e m 12 794. 798 s z e p t 13. 799. o k t 1, 879

51. S z S z M L I V . R

651. 2.

közgyűlési

Ifififi.

186

52. S z S z M L I M I - 1R72 é v ig b i z o t t m á n y ! ulÁsek, m e g y e i k ö z g y ű l é s i t á r g y a k b o l c s v á r m e g y e í v . R. 253. 28. 1868 1046 é s Ififiíl. 1077 53. S z S z M L S z a i m á r v á r m e g y e IV. R 651 1. 1869. j á r . 19. 2. sz. 54 S z a t m á r v á r m e g y e , 536—3 7 55

S zabolcs

várm egye

m utató k ö n y v e. Sza­

491.

56. S z a i m á r v á r m e g y e , 535. 57. U. O. 536 A té m óval 1 ív ' • . > . .•. D i e n e s I s t v á n : s z a h o i c s va ri n c i£ v « \ Rp 1 íl.m

n

■■ . . .

..

i

E b l e C á h n r : A z e r s e d i s z á z é v e s ú r b é r i p r r t ö r t é n e t e 1776—1877. E p !n i 2 Hár-pr i á s z l ó : s r a b o án . • f r n i H ársfalvi P é to r ; A VJ * v l i . i z á n a X V 11 1 —X I X áriban. R 1985 tin r v á ii i S í i n r o r : S z a b ó i r a a m a g y a r i n r t á n e l c m b e n . a k e z d e t e k t ő l az e l s ő v i l á g h á b o r ú i g . E m ­ l é k k ö n y v (1806—1956.). s z e r k e s z t e n e H orváth S á n d o r M arj | . 1936. K o I I e Ca — T a r s o l v S á n d o r : P a r a s z t m e g y é n k b e n 19 18 — 194 4 . . 136. I . e h o r z k v T i v a d a r ; B é r r e v á r m e g y e m n n o g r a p h l a l a 1—3. U n g v á r . 1831 N y ír e g y h á z a tö rlénP tp. S /e rk e sz ie tii C c n y ó k L á s z l ó , M e z ő A n d r á s . N y í r e g y h á z a . iflfll.

391

P o g á n y M á r i a : T ő k é s v á l l a l k o z ó k é s k u b i k u s b é r m u n k á s o k a T i s z a - s z a b á l y o z á s n á l a 19. s z á z a d m á s o d i k f e l é b e n . É r t e k e z é s e k a T ö r t é n e t t u d o m á n y o k k ö r é b ő l 39.. B p . 1960. R á c z I s t v á n : A p a r a s z t i m i g r á c i ó é s p o l i t i k a m e g í t é l é s e M a g y a r o r s z á g o n 1849— 1914., A g r á r t o r t e n e t i T a n u l m á n y o k 8., B p . , 1980. S z a b o lc s -S z a tm á r m eg y ei tö rté n e lm i olv a só k ö n y v . S z e r k e s z t e t t e : C s e r m e l y T i b o r , H á r s f a l v i P é t e r , N y í r e g y h á z a , 1970. S a r l ó s B é l a : K ö z i g a z g a t á s é s h a t a l o m p o l l t i k a a d u a l i z m u s r e n d s z e r e b e n . B p . , 1976.

VINNAI GYŰZÖ:

Választások Szabolcsban a két világháború között Az Osztrák—Magyar Monarchia első világháborús veresége a dualista állam kereteinek felbomlásával, a történelmi Magyarország szétesésével járt. Ezt az 1918—1919-es magyar forradalmak sem tudták megváltoztatni, sőt rövid fenn­ állásuk idején állandó katonai intervenciótól kellett tartaniuk, amely 1919 ta­ vaszán tényleges harcokhoz vezetett. A diplomáciai elismerés hiánya és a belső helyzet ingatagsága miatt, az alkotmányosság olyan alapvető faktorainak meg­ teremtése, mint a törvényhozó hatalom és az államfő, csak a konzervatív-libe­ rális erők hatalomra jutása után sikerült. E hatalmi rendszer kormányainak belső helyzetét stabillá tette, hogy 1919 novemberétől az első világháborút le­ záró békekonferencia győztes nagyhatalmai elismerték, és küldötteit meghívták Párizsba. A konferencián való részvétel lehetővé tette, hogy Magyarország be­ illeszkedjen az akkor formálódó új európai rendbe, belpolitikájában pedig helyreállítsa a jogrendet, elindítson egy alkotmányozási folyamatot. Választások az 1920-as években

1919 őszén a Friedrich- és Huszár-kormányok tömegbázisát a hivatalnoki, közép- és kispolgári, tiszti rétegek alkották, akik hallani sem akartak az 1918 előtti kétkamarás parlament visszaállításáról és az 1916 végén megkoronázott IV. Károly visszatéréséről.1 Minden erejükkel korlátozni igyekeztek a nagybir­ tokosok, nagytőkések korábbi gazdasági-politikai vezető szerepét. A polgári jog­ rend visszaállítását, az egykamarás parlament összehívását azonban csak egy új. demokratikus választójogi törvény megalkotásával lehetett elérni, amely egybeesett az antanthatalmak, leginkább Anglia törekvéseivel. Ennek következ­ tében 1919. november 17-én a kormány kiadott egy új, lényegét tekintve az általános és titkos választójogra épülő választási rendeletet, amely gyökeresen sííakitott az 1918 előtti választási törvényekkel és rendeletekkel. A rendelet eltörölte a vagyoni cenzust, s a férfiaknál 24. életév betöltésé­ hez, 6 éves magyar állampolgársághoz, féléves helyben lakáshoz kötötte a vá­ lasztójog megadását. A nőknél még azt is előírta, hogy bármely hazai élő nyel­ ven írni cs olvasni tudjanak. A rendelet megjelenését követően pedig három hónapon belül kitűzték a nemzetgyűlési választások időpontját, amelyet a ro­

392

mán csapatok kivonulása után — a Tiszántúl kivételével — 1920. január 25— 20-án tartottak. A választási harcban a legtöbb politikai párt részt vehetett, küzdelmük azonban nem egyenlő feltételek mellett zajlott. A kormány és a „nemzeti” hadsereg terrorja leginkább a szociáldemokrata pártot, s a külön­ féle liberális-demokrata pártalakulásokat érintette. Több esetben szociáldemok­ rata és liberális politikusokat internáltak, a hadsereg cenzúrázta a lapokat, és betiltotta a szociáldemokraták és liberálisok választási gyűléseit.2 A hadsereg önkénye ellen a leghatározottabban a szociáldemokraták tiltakoztak. Panaszai­ kat azonban figyelemre sem méltatták, ezért 1920. január 15-én kiléptek a kor­ mányból, s a nemzetgyűlési választásoktól is távol maradtak. A többiek, mint a zömmel vidéki középrétegeket és a birtokos parasztságot tömörítő Kisgazda­ párt, a városi keresztény középosztályt és a legitimista nagybirtokosokat ma­ gába foglaló Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, a városi értelmiséget, polgári rétegeket képviselő demokrata, liberális és függetlenségi pártok elindultak a választásokon. A választójogi rendelet értelmében az ország összlakosságának 40%-a ka­ pott választójogot (a 24 éven felüliek esetében ez 74,6%-ot jelentett).3 A titkos­ ság bevezetése és az állampolgárok részvételi aránya ugyan megközelítette a nyugat-európai mértéket, de a választási harcban „alkalmazott eszközök” még jelentős elmaradást mutattak a demokráciában fejlettebb országoktól. A nemzetgyűlési választásokon a vidéki és városi középrétegek előretörtek, amit jól tükröz, hogy az őket képviselő KGP és KNEP lett a nemzetgyűlés két legerősebb pártja. A liberális és demokrata pártok csak Budapesten és néhány nagyobb városban szereztek jelentősebb számú szavazatokat. A választások után az új nemzetgyűlés megalkotta az „alkotmányosság helyreállításáról” szóló törvényt, s megválasztotta a legmagasabb közjogi méltóságot, az államfőt. A román kivonulás elhúzódása miatt a Tiszántúlon és így természetesen Szabolcsban is a nemzetgyűlési választásokat 1920 júniusában tartották. A sza­ bolcsi térség választókerületei különös fontossággal bírtak a nemzetgyűlés két legnagyobb pártja szempontjából, hiszen azok a parlamenti erőviszonyok módo­ sulását, egyik vagy másik párt győzelmét befolyásolhatták. Érthető tehát, hogy a júniusi pótválasztásokon a KNEP és a KGP első számú vezetői tartottak vá­ lasztási nagygyűléseket a megyében. A forrásokból, sajtótudósításokból arra lehet következtetni, hogy a válasz­ tási harcban a Kisgazdapárt volt az aktívabb. Erről a Nyírvidék „A kisgazda­ párt zászlóbontása Szabolcsban” címmel a következőket írta: „Budapestről je­ lentik, hogy szombaton egy kisgazdapárti miniszterekből, államtitkárokból és politikusokból álló csoport jön a Tiszántúlra, ahol 25 népgyűlést tartanak. A na­ pokban Rubinek vezetésével a két Szabó, Ferdinandy miniszterek ,4 Kovács I. István, Meskó Zoltán és Patacsy Dénes államtitkárok jönnek Szabolcs várme­ gyébe."'’ A kisgazda politikusok valamennyi szabolcsi választókerületben tar­ tottak választási nagygyűlést, hiszen minden választókerületben volt hivatalos jelöltjük. Programjukkal elsősorban a középbirtokosokat, a birtokos és nincs­ telen parasztságot igyekeztek megnyerni. A KNEP a kisgazda befolyást mindenekelőtt a városokban próbálta ellen­ súlyozni. Nyíregyházán és néhány nagyobb településen (pl. Nyírbátorban) kü­ lönösen kiélezett küzdelem folyt a mandátumok elnyeréséért. A nyíregyházi választás megindulását a Nyírvidék a következőképpen adta hírül: „Plakátra, plakát jelenik meg, pártlobogók emelkednek, jelöltek nyilatkoznak, Nyíregy­ házán megindult a választási küzdelem. A Nyírvidék nem siet egyik jelölt tá­

393

mogatására sem, de szíves tolmácsa mindannak a politikai törekvésnek, mely körülöttünk zajlik, s a közönséget érdekli. Olvasóink széles tábora többfelé oszlik meg, s minden tábor állásfoglalása, meggyőződése, elvhűsége egyformán szent nekünk.”r>Ez a politikai pártatlanság abból a tényből fakadt, hogy ekkor

még nem lehetett tudni milyen alapokon, melyik párt, vagy pártok vezetésével fog megvalósulni a rendszer politikai konszolidációja. Az említett két párton kívül a szabolcsi választási küzdelemben más, akár liberális, akár függetlenségi programot hirdető pártok nem vettek részt. Né­ hány országos hírnevű, vagy helyi tekintéllyel rendelkező politikus viszont pártonkívüli programmal jelöltette magát. Nyíregyházán a választásra jogosultak (14 856-an voltak, s ez az összlakos­ ság: 43 340 fő 34%-át jelentette) szavazataikat Dvorcsák Győző pártonkívüli, Paulusz Márton kisgazdapárti és Andor Endre KNEP-párti politikusra adhat­ ták. A június 16-án megtartott választásokon egyik jelölt sem kapta meg a szükséges szavazati többséget, ezért a két legtöbb szavazatot kapott jelöltnek június 27-én pótválasztáson kellett indulni. Erre azonban már nem került sor, mert Paulusz visszalépett, így Dvorcsák Győző lett Nyíregyháza képviselője, akinek nem sok köze volt a városhoz, sőt még csak el sem látogatott oda a vá­ lasztói harcok során. Megválasztása után a város érdekeit nem képviseli, sőt a parlamenti üléseken is ritka vendég.' Szabolcs vármegye többi választókerületéből háromban a kisgazdapárt ke­ rült fölénybe, hiszen a két csonka választókerületben (a kemecseiben és a tiszalokiben), illetve a kisvárdaiban megszerezték a szavazati többséget. A nagykállói kerületben Jármy József pártonkívüli győzött, míg Nyírbátorban — igaz csak a június 27-i pótválasztáson —, de befutott az egyetlen kereszténypárti Birtha József személyében.8 A választási eredmények Szabolcs vármegyében is csakúgy, mint országo­ san. a középrétegek előretörését mutatták. A széles körű és titkos választójog következtében a honatyák összetétele jelentős mértékben megváltozott. A nagyés középbirtokosok háttérbe szorultak, míg a kis-, közép- és gazdagparasztok és a városi középrétegek különböző csoportjai (szolgálaton kívüli katonatisztek, tanárok, orvosok, kisiparosok stb.) a mandátumok több mint felét megsze­ rezték. Szabolcs vármegye kereső népességmegoszlását figyelembe véve nem okoz meglepetést a kisgazdák győzelme, ehhez azonban még hozzátehetjük, hogy a párt szavazó táborát csak növelte a függetlenségi hagyománnyal rendelkező térségben a szabad királyválasztást, a minél gyorsabb és radikálisabb földosz­ tást és a közigazgatás demokratizálását hirdető programjuk. Az 1920-as választásokon a gazdasági hatalommal is rendelkező nagybir­ tokosság és születési arisztokrácia háttérbe szorult a törvényhozásban, a nagy­ tőkés csoportok pedig a különböző pogromok miatt idegenkedtek az új par­ lament. támogatásától. A változásra azonban nem sokat kellett várni, hiszen a Bethlen-kormány 1921-es megalakulását követően szinte azonnal megkezdő­ dött a rendszer politikai konszolidációja, amelynek legfontosabb elemeként a kormányfő új parlamenti erőviszonyok kialakítását tűzte maga elé. Lényegé­ ben azt igyekezett elérni, hogy a törvényhozásban újra a vagyonos osztályok jussanak döntő szerephez. A miniszterelnök terveit a kormányzó is támogatta, ezért a Bethlen útjában álló nemzetgyűlést mandátumának lejártakor, 1922. február 16-án feloszlatta. Ez azért volt fontos, mert a miniszterelnök programja

394

azon állt vagy bukott, hogy milyen lesz az új nemzetgyűlés, s benne a kormány­ párttá bővülő Kisgazdapárt képviselőinek összetétele. Bethlen azt sem rejtette véka alá, hogy az új választásokat új választó­ jogi törvény alapján kívánja lebonyolítani. Ahhoz azonban, hogy a kisgazda, keresztényszocialista, liberális többség ellenére „szűkítse” a választójogot, szük­ ségeltetett egy alkotmányellenes cselekedet. Nevezetesen: az új választójogi törvényről vitázó berekesztett parlament helyett jogászokból, politikusokból és egyházi méltóságokból álló „szaktanácskozmányt” hívott életre, amely rende­ lettel felváltotta az 1920. évi I. te. választásokra vonatkozó részét.9 Ennek értelmében választói jogosultságot kapott minden olyan férfi, aki 24. életévét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a helységben lakik vagy van lakása és az elemi népiskola negyedik osztályát vagy más tanintézetnek ezzel tanértékre nézve egyenrangú osztályát (évfolya­ matát) sikeresen elvégezte. A nőknél felemelte az életkort 24-ről 30 évre, s az iskolai végzettséget is magasabbra helyezte, nekik a népiskola hatodik osztá­ lyát kellett sikeresen elvégezni.10 Klebelsberg Kuno belügyminiszter a női sza­ vazók választójogának megkülönböztetett korlátozását azzal indokolta, hogy a világháború csökkentette a férfiak arányát, így az egyenlő elbírálás női több­ séget eredményezne a választások során." A választások befolyásolhatósága ér­ dekében a rendelet súlyos feltételekhez kötötte a képviselőjelölést. Budapesten és törvényhatósági joggal rendelkező városokban fenntartotta ugyan a titkos­ ságot, de az ország többi részén visszaállította a nyílt szavazást. Kétségtelen, hogy ez megteremtette a vármegyei tisztviselők (főispán, főszolgabíró) lehető­ ségét a „beavatkozásra”, amellyel a nem kormánypárti képviselőjelöltek ellen „felléphettek' . Ezt a koncepciót alátámasztja, hogy még választások előtt az ország vármegyéinek többségében főispáncserékre került sor.12 1922. március 4-én Szabolcs vármegye élére Kállay Miklós (későbbi mi­ niszterelnök) földbirtokost nevezte ki a kormányzó.u Néhány héttel később a vármegyei közgyűlés ünnepélyes külsőségek közepette beiktatta az új főispánt. A ceremónián elhangzott Kállay-beszéd egyértelműen jelezte, hogy a főispán a kormány hű embere, csakúgy nagybirtokos, mint miniszterelnöke, s világ­ nézetét a konzervatív-liberális eszmék hatják át. Ezt maga Kállay a következő­ képpen fogalmazta meg: „Amidőn a főispáni széket átveszem, politikai állás­ foglalásom irányát is megmutattam, mely kormányomnak politikája. Teljes tu­ datában és hitében ezen irányzat hivatotlságának és szükségességének, fenn­ tartás nélkül vállalom azt és vagyok végrehajtója szándékainak,”v' Ezzel párhuzamosan megkezdődött az Egységes Párt megyei, helyi szerve­ zeteinek a kiépítése. Életre dajkálásánál olyan, korábban ellenzéki politikusok segédkeztek, akik az 1918—19-es forradalmak után minden erejükkel azon fá­ radoztak, hogy a forradalmi szellemnek véget vessenek, és restaurálják a tőkés társadalmat. Nyíregyházán például Sasi Szabó András lapszerkesztő lett az Egységes Párt elnöke. Sasi Szabó 1918 előtt az ellenzék ismert alakja volt, de a háború, a Monarchia és a történelmi Magyarország szétesése, illetve a gazda­ sági bajok sokasága miatt megváltozott politikai hitvallása, a minél gyorsabb konszolidáció reményében ugyanis kormánypártivá vált. „A régi megrögzött ellenzéki, tűzön-vizén keresztül, elszánt kormánypárti vagyok, s még azt se bánom, ha a régi politikai élet szótára szerint mameluknak fognak is csúfolni” — írta Sasi Szabó önmagáról.15 De ez a változás nemcsak a nyíregyházi lapszerkesztőre volt érvényes, ha­ nem az egész vármegyei politizálásra. Hiszen a központi választmányi iratokból

395

és a Nyírvidékből minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az Egységes Pált komoly pozíciókkal rendelkezett Szabolcsban. Annyira erős volt a befo­ lyása, hogy a választási hadjárat megindulásakor a megyei sajtó arról cikke­ zett, hogy két olyan megyéje van az országnak — Szabolcs és Somogy —, ahol ellenzéki képviselőjelölt fel sem lépett a kormánypárt hivatalos jelöltjeivel szemben. Ez a választások előestéjére annyira módosult, hogy volt két olyan kerület, ahol is 48-as kisgazda, illetve Friedrich-párti programmal induló jelöl­ tek lépnek fel az Egységes Párt jelöltjei ellenében. A választókerületek kijelölésénél Szabolcsra kilenc kerület jutott a korábbi hattal szemben. Üj választókerület lett a nagykaposi és a nagykárolyi (ezekből mindössze néhány község tartozott ekkor Szabolcshoz), míg a tisza­ iokit gávaira és tiszalökire osztották. A választásokat megelező agitációról a Nyírvidék a következőket irta: „A vármegye területén általában már mindenütt megindullak a választási mozgalmak, amelyek a kiélesedett politikai helyzetre tekintettel helyenként természetszerűleg izgalmakat fognak kiváltani, de azok­ nak szükséges korlátok között megtartása állandóan szem előtt tartott fontos Jeladatát képezi hatóságunknak, s bízva a vármegye népének kevés kivétellel még az utóbbi nagy válságok idején is tanúsított józanságában ”lü A hatóságok megnövekedett szerepének és a józanságnak a felemlegetése azt bizonyítja, hogy a Nyírvidék korábbi politikai pártatlansága 1922-re már a múlté volt. Termé­ szetesen elismerve azt a tényt, hogy a politikai helyzet és a pártstruktúra is óriásit változott 1920 óta. Szabolcs kilenc választókerületéből négyben nem választottak, mert csak egyes jelölés volt. Ezekből a kerületekből (Nyírbátor, Nagykároly, Kemecse, Kisvárda) tehát az egységespárti politikusok egyhangú szavazás révén jutottak a képviselőházba. A fennmaradó ötben (Nyíregyháza, Gáva, Nagykálló, Nagykapos, Tiszaiok) pedig zömmel a hivatalos és nem hivatalos kormánypárti je­ löltek küzdöttek. Ezután nem meglepő a Nyirvidék május 30-i tudósítása, amely szerint Szabolcs megye minden részén győzött a kormánypárt. Az Egységes Párt szabolcsi győzelmét azzal lehet magyarázni, hogy a megyei nagy- és középbirlokosok, a vármegyei tisztviselők és a városi polgárság el­ fogadta cs segítette a bethleni konszolidációs törekvéseket, mert azoktól várta az ország, a megye és saját sorsának jobbra fordulását. Mindenekelőtt a háború­ ból és a békeszerződésből eredő gazdasági bajok orvoslását, az infláció megfé­ kezését, a termelési feltételek biztosítását, az agrártermékek exportálási lehe­ tőségét s hatékony iparfejlesztést reméltek. Mint határmegyének, fontos keres­ kedelmi érdeke fűződött a külpolitikai elszigeteltségből való kitöréshez, s nem utolsósorban a trianoni határok korrekcióját is várták a kormánytól. Ezek után már jobban érthető, hogy a komoly függetlenségi hagyományokkal rendelkező megye miért vált kormánytámogatóvá. Szabolcs vármegye (1923-tól Szabolcs-Ung) kormánypártiságának tartóssá­ gát bizonyították az 1926—27-es választások, amelyeken a választójog szinte megegyezett a korábbival, a változást mindössze az jelentette, hogy visszaállí­ tották a felsöházat.17 A felsőház élelrehívása, összetétele és jogköre a törvény­ hozás konzervativizmusának folyamatosságát és állandóságát szolgálta. A Szabolcs—Ung megyei választásokra 1926 decemberében került sor, ame­ lyen az Egységes Párt elsöprő győzelmet aratott. A fölény oly nagy volt, hogy a szabolcsi kerületek többségében választást sem tartottak, „mert az egységes­ párti jelöltek mindenütt óriási fölénnyel szerezték meg az aláírásokat, vagy pe­ dig egyhangú választással kapták meg kerületük mandátumát ”,18 A kormány­

396

zati erők győzelmének egyik oka a korlátozott választójog és a korrupt válasz­ tási rendszer volt. Másik ok a baloldali pártok tömegbefolyásának csökkenése, amely a rendszer megszilárdulása, a létbiztonság és a növekvő életszínvonal következtében jelentős erőket vitt át a kormánypárt táborába. Nem szólva arról, hogy — főleg vidéken — a kormány tudatosan törekedett a baloldali és jobb­ oldali ellenzék szervezeti kereteinek meggyüngítésére, s ebben a vármegyei ha­ tóságoknak központi szerepet juttatott. A választási eredmények ismeretében nyugodtan állíthatjuk, hogy az 1920-as évek közepének Magyarországán a kormánypárt megbuktatására egyetlen poli­ tikai párt, esetleg több ellenzéki párt együtt sem volt képes, s arra sem volt reális lehetőség, hogy egy parlamenti váltógazdálkodás jöjjön létre. Az akkori helyzetet az Újság című liberális lap 192G. december 21-i száma találóan jelle­ mezte: „Ahol ekkora kormánypárt van, ott a kormány mozgási lehetősége ak­ kora, mintha parlament nem volna.” Választások az 1930-as években

Az 1929-ben kirobbanó, és több évig tartó gazdasági világválság alapjaiban rázta meg Magyarország gazdaságát. A válság hatására az a politikai szisztéma, kormányzati struktúra is összeomlófélben volt, amelyet Bethlen István minisz­ terelnök (1921. április 14-től — 1931. augusztus 18-ig) az Egységes Párt égisze alatt épített ki. A politikai élet mély válságát mutatta, hogy mind a baloldali pártok, mind a szélsőjobboldali mozgalmak aktivizálódtak. A kormánypolitika szempontjából különös veszélyt hordozott magában a kormánypárton belüli ellentétek kiéleződése, amelyet csak fokozott Horthy korábbi bizalmának meg­ rendülése Bethlen iránt. A kormányzó a túl liberálisnak tűnő bethleni politiká­ val szemben az erős kéz politikáját akarta érvényesíteni. Ezért a miniszterelnök elhatározta, hogy kieszközli a parlament feloszlatását és új választások kiírását. Tisztázni akarta, hogy mennyire egységes a kormánypárt. Az 1931-es választásokat lényegét tekintve a korábbi választójogi törvény alapján tartották és eredményük sem mutatta a mélyben elindult politikai vál­ tozásokat. Mégis figyelemre méltó, hogy a belügyi apparátus minden támoga­ tása ellenére a kormánypárt kevesebb parlamenti helyhez jutott, mint 1926— 27-ben. Szabolcs—Ung területén a választások idején a kormány ellenzékét az 1930-ban újjászerveződött Független Kisgazdapárt és az 1931-től (a Bethlen— Peyer szerződés ellenére) a falun is megjelenő Szociáldemokrata Párt lépett fel. Mindkét párt felhívásban közölte legfontosabb politikai céljait. Az ellenzéki pártok felhívásának azonban nem sok foganatja volt, hiszen a választásokon Szabolcsban mindössze egyetlen nem kormánypárti képviselőjelölt jutott be a parlamentbe, Fenyő Miksa pártonkívüli politikus személyében.19 Az 1931-es választások eredményeit vizsgálva úgy tűnik, hogy azok a Eethlen-kormány politikáját erősítették meg. A valóságban arról lehetett szó, hogy a válság hatására megkezdődött jobbratolódás még csak kialakulóban volt, s csak néhány év múlva vált meghatározóvá. A politikai őrségváltás 1932. ok­ tóber 1-jéhez köthető, amikor is Gömbös Gyula lett Magyarország miniszter­ elnöke. Gömbös mint az úri középrétegek jellegzetes alakja, arra törekedett, hogy saját társadalmi csoportját erősítse, a hagyományos uuralkodó osztályok hatalmát pedig megnyirbálja. Ehhez a Bethlen-csoport félreállításával a kor­ mánypártot kellett átformálnia, meg kellett nyernie Horthyt, illetve a parla­ mentet kellett korlátoznia, hosszú távon formálissá tennie.

397

A politikai élet jobbratolódását jelezte az is, hogy a szociáldemokraták és a baloldali ellenzéki pártok fokozatosan teret veszítettek Szabolcsban. Lényegé­ ben a szociáldemokraták falusi szervezetei az 1930-as évek közepére széthullot­ tak, a demokratikus pártok közül pedig egyedül a Kisgazdapártnak volt némi befolyása, de az 1935-ös választásokon képviselőjelöltjeik a kormánypárti je­ löltekkel szemben rendre alulmaradtak. Ezzel egy időben az elmaradott szabol­ csi falvakban a gazdasági-szociális helyzet romlása és a politikai iskolázatlan­ ság következteben megerősödtek a szélsőjobboldali nyilaspártok. Hazug ígér­ getéseikkel jelentős tömegbázisra tettek szert a megyében. A demagógia és az erőszak fegyvere a Gömbös-kormány arzenáljából sem hiányzott. „Csendörsorlűz , az ellenzék jelöltjeire szavazók véresre verése, le­ tartóztatások, az italmérések és trafikengedélyek megvonásával való fenyegeté­ sek , ajánlások meghamisítása, etetés, itatás — mindezeket felhasználták a kor­ mánypárti jelöltek érdekében A fentiek „eredményeként” az 1935-ös válasz­ tásokon Szabolcs—Ung öt választókerületében egyhangú jelölés, míg a tiszalóki, kisvárdai és záhonyi kerületben többes jelölés volt. A Gömbös-féle új, tömegpárt jellegű kormánypárt megerősödése Szabolcsban is megfigyelhető volt. A választásokon mindössze két kerületben győztek pártonkivüli politiku­ sok (Éber Antal — Nyíregyháza, Kállay Miklós — Kemecse). Másik két kerü­ letben pedig kisgazdák harcoltak a kormánypárti jelöltekkel. Végeredményben elveszítve a választást. Az 1930-as évek közepétől az európai változások (pl. Hitler hatalomra ju­ tása, Németország megerősödése stb.) erőteljesen érintették Magyarországot. A revíziós követelések felerősödése, a fegyverkezés megindulása egy új világ­ égés veszélyének a realitása már 1938-ban látható volt. Ennek a háborús fenye­ getésnek az árnyékában rendezték meg a két világháború közötti utolsó, 1939-es választásokat. E választásokat már új választójogi törvény alapján tartották.21 Felemelték a képviselőházi mandátumok számát, meghagyták az egyéni és lajstromos vá­ lasztókerületeket. A leglényegesebb változást azonban a titkosság bevezetése jelentette. Ez a választási mód már kevesebb lehetőséget adott a hatóságoknak a kormánypárti jelöltek „hatékony támogatására”. A titkosságra tehát a bal­ oldali pártok mellett a szélsőjobboldali pártoknak is „szüksége” volt. A válasz­ tási kampány nyitóbeszédében Teleki Pál kormányfő nem tagadta, hogy hely­ teleníti a titkosságot, mert szerinte egyedül a nyílt szavazás felel meg a magyar nép egyenes jellemének, s aggodalmának hangot adva megjegyezte, hogy a titkosság a „sötétbe ugrás” veszélyét eredményezheti. Teleki félelme az adott politikai helyzetben nem volt alaptalan, mert a választások eredményeként a szélsőjobboldali pártok jelentékeny politikai erővé váltak, s több mint 40 man­ dátumhoz jutottak. Szabolcs-Ung területén is megfigyelhető volt a fasiszta, nyilas pártok előretörése. Képviselői helyhez ugyan nem jutottak, de a kor­ mánypárt után a legtöbb szavazatot kapták.22 A két világháború közötti időszak megyei választásai (1920, 1922, 1926—27, 1931, 1935, 1939) azt bizonyítják, hogy a szűk választójog és a nyílt23 szavazási rendszer következtében a mindenkori kormánypárt erős befolyásra tett szert. Mindez hatással volt arra, hogy Magyarországon nem épülhetett ki egy nyugat­ európai típusú parlamenti váltógazdálkodás, mert a kormánypárt megbuktatá­ sára képes erős ellenzéki párt vagy pártszövetség vidéken nem létezett. Tehát egy tekintélyelvű, korlátozott parlamentarizmus érvényesült az országban, s nem volt ez másként Szabolcsban sem.

398

j e g y z e t e k 1 . P o lÖ s k e i F e r e n c : V á l a s z t ó j o g , p a r l a m e n t a r i z m u s j 91£ u t á n . H i s t ó r i a , 1 985. 5—6. 54—6. 2. P ö l ö x k e i F e r e n c : a d u a l i s t a M a g y a r o r s z á g á l l a m r e n d s z e r e á s t o v á b b é l é s e . ( E l ő a d á s o k a T ö r ­ t é n e t t u d o m á n y i i n t é z e t b e n ) B o ., 1987. 17. 3. R o m s i c s I g n á c : E l l e n f o r r a d a l o m é s k o n s z o l i d á c i ó , b d ., 1982. 78. 4 B d lfín y J ó z s e f : M a g y a r o r s z á g k o r m á n y a i IB48—19fl7_ B p., 19H7. 88 F e r d in a n d y G y u la — igazságügyi. R u b in e k G y u la — fö ld m ű v e lé s ü g y i. S z a b ó Is tv á n (n a g y ­ a tá d i) k ö z élelm e z é sü g y i tá rc a nélküli, S z a b ó Istv á n (s o k o ró p á tk a i) tá r c a né lk ü li k is g a z d a m i n i s z t e r volt . 5 N y í r v i d é k 1920. m á i u s 2B. fi. N y i r v i d é k , 1920. m á j u s 29. 7. D v o r c s á k G y ő z ő n e m z e t i s é g i ü g y e k k e l f o g l a l k o z ó p o l i t i k u s volt, s j e l ö l é s é t k o r m á n y t a g o k , vezető p o litik u s o k a já n lo ttá k N y ír e g y h á z á n a k . N y íre g y h á z a tö rtén e te . S z e rk e s z te tte : C se r­ v é n y ü k L á s z l ó —M e z ő A n d r á s . N y í r e g y h á z a , 1987. 27-1. 8. N y í r v i d é k 1920, j ú l i u s 3. 9 R o m s i c s : i m 167—8 1(1. V á l a s z t ó j o g M a g y a r o r s z á g o n 1818—1983- H i s t ó r i a . 1985. 5—6. 34 —5. 1 1 . P o lÖ s k e i F e r e n c : V á l a s z t ó j o g , p a r l a m e n t a r i z m u s 1919 u t á n H i s t ó r i a , 1985. 5—6, .14 12. P ö l ö s k e i F e r e n c : H o r t h y é s h a t a l m i r e n d s z e r e 1919—1922. R p .. 1977. 296. 13. S z a b o l c s - S z a t m á r - B e r e o M e g y e i L e v é l t á r IV. B. 401. F ö i s p á n i i r a t o k 1922— 11 —192. 10. c s. 14 N y í r v i d é k 1922. á p r i l i s 21. 15 N y í r v i d é k 1922. á p r i l i s 22. 16

N y irvldék

1922. m á j u s

10.

17 . M a g y a r t ö r v é n y t á r . 1926. x x n . t. c. 18 N y i r v i d é k 1926. n o v e m b e r 30 1 9. N y í r v i d é k 1931. j ú n i u s 28, 20. M a g y a r o r s z á g t ö r t é n e t e 8 1 k ö t e t . F ő s z e r k e s z t ő : B á n k i G y ö r g y . B p ., 1978 710 21. M a g y a r t ö r v é n y t á r . 1938. X IX . t. c. 22 K o r m á n y p á r t 25 676. a N y i l a s k e r e s z t e s P á r t 23 559 s z a v a z a t o t k a p o t t . N y í r v i d é k 1939. j ú n i u s 2. 23. K i v é v e 1920-as é s 1939-es v á l a s z t á s o k a t , a h o l a z e g é s z o r s z á g t e r ü l e t é n t i t k o s a n s z a v a z t a k .

399

Korjelző BARTA GÁBOR:

Aki tiltakozott a trianoni határmegállapítás ellen Emléksorok dr. Kertész Ede beregszászi ügyvédről

Immár 70 éve annak, hogy egy vesztett háború után az ország területének jelentős részét elcsatolták. Ennek nemzetközi jogi alapjait a trianoni békeszerszerződés szabályozta, a határkijelölést pedig — amelyet a Nemzetközi Határ­ megállapító Bizottságra bíztak — a békeszerződés térképei alapján a helyszínen végezték el. Így volt ez Bereg megyében, a megyeszékhely, Beregszász kör­ nyékén is, ahol azonban a város hazafias érzelmű magyar lakossága tiltakozni készült a tervezett új határok kijelölése ellen. Az 1910-ben végzett népszámlálás adatai szerint Beregszász városa és egész környéke, nagy többségében magyarok által lakott terület volt. A tervezett ha­ tárvonal nem volt tekintettel erre, sem a birtokviszonyokra, sem arra, hogy a város igy elvesztette szinte teljes vonzáskörét. A magyar lakosság tisztában volt azzal, hogy a békeszerződés elfogadása, a cseh állam létrejötte befejezett tény, tiltakozásuk nem lehet befolyással az események alakulására. Tiltakozá­ sukban — talán éppen ezért — nem a fenti okokra hivatkoztak, hanem arra, hogy a határszakasz kijelölésénél nem voltak tekintettel a város és környéké­ nek domborzati, vízrajzi adottságaira, amelyek a trianoni határ két oldalán levő magyar és cseh területekkel szerves egységet képezett. A tervezett határki­ jelölés ezt a helyzetet alapvetően megváltoztatta és erre kívánták a nemzetközi bizottság figyelmét felhívni. A határt Beregszásztól néhány kilométerre, Aszlély község mellett akarták kijelölni és ez szétszabdalta volna a Beregi Ár­ mentesítő Társulat teljes védelmi rendszerét. Beregszász város lakossága és a környékbeli települések lakosai 1920 szep­ temberében több ezren felvonultak az asztélyi országhatárhoz, hogy ott talál­ kozzanak és tiltakozzanak a Nemzetközi Határmegállapító Bizottság tagjainál a város és környezetének szétválasztása ellen, továbbá mert az ármentesítési terület szétszabdalása súlyos károkat okozhat később a lakosságnak. A város vezetői és lakosai tiltakozásának előterjesztésére dr. Kertész Edét, az Armentesítő Társulat választmányi tagját kérték fel, aki a nem veszélytelen megbí­ zást gondolkodás nélkül elfogadta. A történelmi előzmények, az elfogadott béke­ szerződés, az időközben kialakult tényleges helyzet természetesen nem tette le­ hetővé, hogy bármilyen jogi, műszaki érvekkel is megakadályozzák a béke­ szerződésben megjelölt határok kitűzését. Annak a jelentősége azonban nem vitatható, hogy Beregszász városának és környékének elkeseredett magyar la­ kossága közül több ezren a helyszínen tiltakoztak a trianoni döntés és a ter­ vezett határkijelölés ellen.

400

Ennek az 1920-ban történt eseménynek felidézése lehetőséget nyújt arra is, hogy megemlékezzem arról a kiváló emberről, akinek a Trianon elleni tiltako­ zását bár nem jegyezte fel a történelem, de aki megélte, hogy közel 20 évvel később, 1938 végén Beregszász városa ismét Magyarországhoz kerüljön. A viszszacsatolás öröme azonban dr. Kertész Ede nyugalmazott törvényszéki bíró, ügyvéd számára nem tartott sokáig. Néhány hónappal a visszacsatolás után már tudomására hozták, hogy a Kassai Ügyvédi Kamara nem vette fel tagjai közé és ügyvédi hivatását tovább nem gyakorolhatja. Ekkor már Magyarországon előkészítés alatt állt és 1939 májusában hatályba is lépett a második zsidótör­ vény (1939. évi IV. te.), mely tovább korlátozta a zsidók állampolgári jogait. Dr. Kertész Ede ekkor már 70 éves volt, nyilván anyagi gondjai nem vol­ tak, de ha visszagondolt a közel 20 éves cseh uralomra, amely alatt tevéke­ nyen részt vett a magyar közösség politikai, társadalmi és kulturális életében, nagyon elkeseredhetett az őt és családját ért sérelem és mellőzés miatt. Barátai, ismerősei mikor megtudták az őt ért méltánytalanságot, felaján­ lották segítségüket. Nyilatkozatot adtak, melyben bizonyították a cseh uralom alatti — a magyarsághoz hű — magatartását, melyet fellebbezéséhez csatolha­ tott. Lányának hagyatékában megmaradtak azok az iratok, nyilatkozatok, ame­ lyekben a fontos tisztségeket betöltő beregszászi magyar vezetők méltatják dr. Kertész Edének az 1920—1938 között, a cseh fennhatóság alatti magatartá­ sát. Az ügyvédi kamarai fellebbezéséhez mellékelt iratok közül ismertetésre méltó a Beregi Vízszabályozási és Ármentesitő Társulat főmérnökének, a Kár­ pátaljai Magyar Kultűregyesület beregszászi csoportja elnökének, Benda Kál­ mán főmérnöknek 1939. április 15-én kelt levele. „Nagyságos dr. Kertész Ede ügyvéd úrnak Kedves Barátom! Meglepetéssel értesültem arról, hogy a Kassai Ügyvédi Kamarába felvett beregszászi ügyvédek közt Te nem foglalsz helyet. Ezzel a döntéssel nékem nem áll nagyon módomban perbeszállani és afelett bírálatot gyakorolni semmi jogom nincsen ugyan, azonban mint beregszászi ember, aki ismerem az itteni viszonyokat és embereket és úgyszólván gyermek­ korom óta ismerlek Téged, mégis szükségét érzem annak, hogy kifejezést adjak annak a meggyőződésemnek, hogy méltatlanság történt Veled, mert egész múl­ tad és az itteni közéletben való szereplésed Téged a Kamarába való felvételre vitán felül méltóvá tesznek. Meggyőződéssel és nyíltan állítom ezt annál is in­ kább, mert az itteni magyar közéletben Véled nemegyszer szerencsés lehettem együttműködni és a Te magatartásodat és működésedet értékelhetni. így elevenen emlékszem arra a lelkes, szép napra, amikor 1920 szeptem­ berében a beregszászi és környékbeli elkeseredett magyarok ezreivel együtt vo­ nultunk ki az asztélyi országhatárra azért, hogy az ott megjelenő nemzetközi határmegállapító bizottság előtt a mi elcsatolásunk ellen tiltakozzunk és ott Téged kértünk arra, hogy adjál hangot a bizottság előtt annak a tarthatatlan helyzetnek, amely az Armentesítő Társulat területeinek, mint vízrajzi egység­ nek a trianoni határral való szétszabdalásából keletkezik és Te ezt a nem min­ den veszély nélküli feladatot, gondolkodás nélkül, készséggel vállaltad. Elevenen emlékszem arra is, hogy amikor az 1930. évben az ungvári orszá­ gos hivatal kétségbe igyekezett vonni az Armentesítő Társulatnak azt a jogát, hogy tárgyalásainál, jegyzőkönyveiben és ügykezelésénél a magyar nyelvet használja, mint a társulat választmányi tagja, Te voltál az, aki a magyar nyelv

401

használatához való jogunkat megalkuvás nélküli határozottsággal és olyan jo­ gászi alapossággal mutattad ki, hogy az országos hivatal a veszedelmes akciót abbahagyta. Tudom azt is. hogy fiatal éveid óta egészen a mai napig részese voltál an­ nak a lüktető és az itteni magyar közéletet nem egyszer irányító társadalmi életnek, amely a Beregvármegyei Kaszinóban zajlott és zajlik, amely ősi intéz­ ménynek a társadalom bizalmából hosszú éveken át, előbb háznagya, majd ügyésze és választmányi tagja voltál, amely utóbbi tisztséget ma is viseled és hogy a Kárpátaljai Magyar Kultúr egyesületnek megalakulása óta mindig tevé­ keny és értékes tagja, beregszászi csoportja választmányának is tagja és ügyésze voltál és vagy és ezeknek a kulturális intézményeknek a sorsát mindig önzet­ lenül a szíveden hordoztad. Amikor pedig mindezekre emlékezem és tudom, hogy a beregszászi magyar társadalomban rajtam kívül ezekre a dolgokra még sokan emlékeznek és felő­ led még sokan úgy ítélnek, mint csekélységem, nem tudok hinni abban, hogy a Téged ezúttal ért mellőztetés végérvényes lehessen és ne találja meg az igaz­ ságosságnak és méltányosságnak megfelelő orvoslást. Fogadd tiszteletemnek és nagyrabecsülésemnek a nyilvánítását. Beregszász, 1939. április hó 15-én

Benda Kálmán s. k. a B erkei V íz sz a b ály o zó é s A rm c n te sitö T á r ­ su lat ig azg ató -fő m érn ö k e, a B ereg v árm eg y ei K a s z i n ó e l n ö k e , a K á r p á t a l j a i M a g y a r K u ltú re g y e sü le t beregszászi c so p o rtja in ak eln ö k e .”

Benda Kálmán főmérnök levelében utalt dr. Kertész Edének, mint a tár­ sulat vezetőségi tagjának, a cseh uralom alatt, a magyar nyelv hivatalos iratok­ ban történő használata tárgyában végzett eredményes munkájára is. Az erre vonatkozó 1930. január 13-i társulati választmányi ülés jegyzőkönyve erről a következőket tartalmazza: „A választmány a dr. Kertész Ede választmányi tag indítványára egyhan­ gúlag megállapítja, hogy a 122,1920. sz. nyelvtörvényhez a 17/1926. sz. alatt kiadott végrehajtási rendelet 14. és következő cikkei alapján a Társulatot, mint a magyar kisebbséghez tartozó egyesületet megilleti az a jog, hogy úgy a tár­ gyalások folyamán, mint a jegyzőkönyvek szerkesztésénél, végül a hatóságok­ kal és felekkel való szóbeli és írásbeli érintkezésnél is a magyar nyelvet hasz­ nálja, mert a társulat működési területén lakó állampolgárok túlnyomóan ma­ gyar ajkúak és a Társulat érdekeltségéhez tartozó birtokosok is. Hogy a felettes hatóság is elfogadta ezt az álláspontot, az kitűnik abból a tényből, hogy mikor a társulat a közgyűlése által módosított alapszabályokat jóváhagyás végett a földmívelésügyi kormányhoz felterjesztette, a felterjesz­ téshez az alapszabályoknak eredeti magyar nyelvű példányát és cseh nyelvű fordítását csatolta s ez ellen a kormánynak a jóváhagyáskor semmi kifogása nem volt. A Társulat az állam változás óta minden gyűlésén a magyar nyelvet hasz­ nálta tárgyalási és jegyzőkönyvi nyelvül, sőt ezt a nyelvet használta az alatt az idő alatt is, mialatt a Társulat miniszteri biztos vezetése alatt állott s ez ellen sem emelt kifogást a felettes hatóság. Ezért utasítja a választmány az igazgató főmérnököt, hogy addig is, míg

402

az Országos Hivatal [elhívása folytán felmerült nyelvkérdés elintézést nyer, a nyelvhasználat tekintetében tartsa fenn az eddigi gyakorlatot.” Egy másik köztiszteletben álló, idős magyar ember, Gulácsy István nyugal­ mazott alispán, volt felsőházi tag is csatlakozott azokhoz, akik segítségére siet­ tek dr. Kertész Edének. Az 1939. október 12-én kelt nyilatkozatában méltatta dr. Kertész Ede ma­ gatartását is kiemelte, hogy a cseh uralom alatt többször is alkalma volt ha­ zafias érzelmeiről meggyőződnie. A Kassai Ügyvédi Kamara azonban mindezek ellenére sem vette fel tagjai sorába és további fellebbezését az igazságügyi miniszter is elutasította. Ezekben az időkben dr. Kertész Ede élete a zsidótörvényeknek a vissza­ csatolt területekre való kiterjesztésével, majd később a háborús események következtében már semmiben sem különbözött az anyaországban élő zsidókétól. A német megszállás, 1944. március 19-e után, az újabb zsidóellenes korlátozó rendeletek megjelenésével és ezek kíméletlen végrehajtásával — melyekben az új belügyminiszter Jaross Andor és államtitkárai, Endre László és Baky László jeleskedtek — súlyos és kilátástalan lett Beregszászon is a zsidó lakosság hely­ zete. Ez alól részben kivételt képeztek azok, akik különböző jogcímeken men­ tesítést kaptak. A zsidótörvények és más rendeletek felsorolták azoknak a zsi­ dóknak tekinthető személyeknek körét, akik a törvényben megállapított felté­ telek, kivételek esetén a korlátozó rendelkezések hatálya alól mentesítettnek voltak tekinthetők. Ez kiváltképpen a katonai és egyéb magas kitüntetések tulajdonosaira vonatkozott, továbbá a hadirokkantakra és hadiözvegyekre. A legfelsőbb helyen azonban figyelembe vettek olyan indokokat is, amelyek alap­ ján az illetőt egyéb jogcímen, pl. tudományos, művészeti, gazdasági területen elért kimagasló eredményeiért mentesíthettek. Kezdetben ezek a mentesítési kérelmek, a kérelmező társadalmi állása szerint a kormányzóhoz, miniszterel­ nökhöz vagy a belügyminiszterhez kerültek és elbírálásuk is egyénileg történt. Később a felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere és Kárpátalja kormányzói biztosa is adhatott ki mentesítéseket. 1944-ben — a német megszállás után — azonban lényegesen megváltozott a korábbi helyzet. Egymás után jelentek meg azok a rendelkezések, amelyek a korábban kiadott mentesítések felülvizsgálatára vonatkoztak. Ezek között el­ sőként jelent meg az 1530 1944. M. E. sz. rendelet (1944. április 30.) a zsidókra vonatkozó egyes mentesítő okiratok felülvizsgálása tárgyában, amely arról in­ tézkedik, hogy az Országos Vitézi Szék, a felvidéki ügyek tárca nélküli minisz­ tere, Kárpátalja kormányzói biztosa és a miniszterelnök által kiadott mentesítő okiratokat a belügyminiszter felülvizsgálja. A következő az 1730/1944. M. E. sz. rendelet (1944. május 13.) a zsidókra megállapított rendelkezések hatálya alól mentesített személyek körének egységes szabályozása tárgyában részletes felsorolást tartalmazott, hogy kik kérhetik a mentesítést és milyen kitüntetések stb. meglétét kell igazolniuk. A 2040 1944. M. E. sz. rendelet (1944. augusztus 22.) egyes személyeknek a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya alóli mentesítése tárgyában arról in­ tézkedik, hogy a zsidókra vonatkozó korlátozó rendelkezések hatálya általában nem terjed ki azokra a személyekre, akiket a kormányzó a minisztérium elő­ terjesztésére az említett rendelkezések hatálya alól a tudomány, a művészet, vagy a közgazdasági élet terén vagy egyébként az ország javára szerzett ki­ magasló érdemuk folytán vagy egyéb különös méltánylást érdemlő okokból mentesít.

403

Az utolsó ilyen jellegű szabályozás Szálasi hatalomátvétele után került ki­ adásra. Ez a M. kir. minisztérium 3780 1944. M. E. sz. rendelete (1944. október 29.). amely a 3040.1944. M. E. sz. rendelet (helyesen: 2040 1944. M. E.) alapján kiadott mentesítő okiratok felülvizsgálatára vonatkozott. Ez a rendelet megerő­ síti, hogy a zsidók részére kiadott mentesitő okiratokat a kormányzói jogkör gyakorlásával ideiglenesen megbízott miniszterelnök, vagy az általa rendelettel kijelölt miniszter 1944. november 15-ig felülvizsgálja. A felülvizsgálat eredmé­ nyéhez képest a mentesítést megerősíti, vagy hatálytalanítja és erről az érde­ kelteket értesíti. Az 1944. november 15. napja után a 3040 1944. M. E. sz. ren­ delet alapján adott mentesítés igazolásául csak ezen rendelet alapján megerő­ sített mentesítő okirat szolgál még abban az esetben is, ha a mentesítő okirat hatálytalanításáról az érdekelt értesítést nem kapott. Dr. Kertész Ede, feltételezésem szerint, amint annak lehetősége megnyílt, mentesítési kérelmét saját és otthon élő családtagjai részére benyújtotta. Kérel­ méhez igazolásul valószínű, hogy felhasználta az első világháborús kitünteté­ seiről szóló igazolásokat és a cseh uralom alatti magatartását bizonyító nyilat­ kozatokat, de hogy milyen indokokkal kérte és mivel támasztotta alá, ezt ma már nem lehet megállapítani, mert a Belügyminisztérium erre vonatkozó ira­ tai a Magyar Országos Levéltárban nem találhatók. Nyilván hivatkozott mind­ arra, amire 1939-bcn kamarai tagsága iránt előterjesztett kérelmében is elő­ adott, de akkor sajnos minden eredmény nélkül. Mentesítési kérelmét lehet, hogy közvetlenül a Belügyminisztériumnak, de még valószínűbb, hogy Kárpát­ alja kormányzói biztosához nyújtotta be. Az azonban bizonyos, hogy 1944 elején már ilyen igazolással rendelkezett. Ismeretes, hogy a német megszállás után elsőként 1944. április 16-án Kár­ pátalja zsidó lakosságát zárták gettóba. A mentesítő iratokat sem a gettósítást végző rendőri, csendőri szervek, sem az SS-tisztek nem vették figyelembe. Erre utal R. Vozáry Aladár országgyűlési képviselő ÍGY TÖRTÉNT (1944. március 19.—1945. január 18.) című, 1945-ben megjelent könyvében: „...1944. április 29. Pestre sietek, hogy anyósom és feleségem mentesítésének végleges felül­ bírálását kézhez vegyem.” (42. old.) Ez a korábban kiadott mentesítésekre vo­ natkozott, amit összeköttetései folytán sürgősen kért, hogy családtagjait a gettósítás és a várható deportálás alól mentesítse. Anyósát, a friss miniszterelnöki mentesítő okirat ellenére, 1944. május 15-én elvitték. A mentesítő okiratot Zöldi Márton százados — aki akkor SS-egyenruhában személyesen gyűjtötte össze a városban maradt mentesített zsidókat — tépte össze (u. a. 58. old.). Dr. Kertész Ede is hasonlóképpen járt el 1944 áprilisában, szintén kérte a mentesítése felülvizsgálatát. Erre utal, hogy azokból az iratokból, igazolásokból, melyeket korábban is felhasznált mentesítési kérelméhez, 1944. április 22-én újabb közjegyzői másolatokat csináltatott. Nyilván remélte, hogy ezt gyorsan sikerül elintéznie, mert életveszélyben érezte magát és családját. Valószínű, hogy ebben R. Vozáry Aladár segítségét is igénybe vette, akivel baráti kapcso­ latban volt. Ennek a kérelemnek elintézéséül került kiadásra a M. kir. Belügy­ minisztérium 1944. július 28-án kelt 574 172/1944. II. a. sz. alatt kiállított irat, mely szerint dr. Kertész Edét és megnevezett családtagjait a zsidókra megálla­ pított jogszabályok hatálya alól mentesítették. Ezen irat szövege a következő:

404

„M. kir. Belügyminiszter Szám: 574 172/1944. II. a. IDEIGLENES IGAZOLVÁNY Az 1869. évben Tiszakóród községben született dr. Kertész Ede beregszászi lakost, valamint feleségét: dr. Kertész Edéné, szül. Grünfeld Olgát, továbbá gyermekeit: az 1900. évi szeptember hó 21. napján Beregszász városban szüle­ tett Kertész Endrét, és az 1903. évi június hó 29. napján Beregszász városban születeti Kertész Éva férjezett Paluzsa György-Gézánét, az 1530/1944. M. E. 92. rendeletben biztosított jogkörömnél fogva a zsidókra megállapított jogszabályok hutálya alól mentesítem. Ez az igazolvány csak ideiglenes jellegű és ezt a végleges határozat kiadá­ sakor be kell szolgáltatni. Budapest, 1944. évi július hó 28. (huszonnyolcadik) napján.

A miniszter rendeletéből: dr. vitéz Szilágyi László s. k. miniszteri tanácsos” Nehéz megérteni, hogy a M. kir. Belügyminisztériumot milyen szempontok vezethették akkor, amikor ezeket a mentesítési kérelmeket elbírálta. Tudniuk kellett arról, hogy a zsidókat Budapesten kívül az ország egész területén — meglévő mentesítésükre tekintet nélkül — már 1944 április végén gettókba zárták és május—júniusban deportálták. A minisztérium „Ideiglenes igazolvá­ nya” nyilván a kérelmezők nagy részét már nem találta lakhelyén, miként ez dr. Kertész Ede és családja esetében is történt. Lánya Kertész Éva, aki házas­ ságkötése révén is mentesítettnek volt tekinthető, megfelelő iratokkal rendel­ kezett, ekkor már családjával együtt Budapesten élt és feltehetően ő vette át ezen iratot a Belügyminisztériumban, amit szülei elhurcolása után már nagyon várt. Erre utal az a körülmény, hogy erről a mentesítő iratról, annak átvétele után azonnal, 1944. augusztus 2-án hiteles német fordítást kért a minisztérium fordító osztályától azért, hogy azt felhasználhassa szülei megmentése érde­ kében. A gondosan őrzött iratok között volt egy német nyelvű levél fogalmazvá­ n y a — General v. Stettner Feldpost 07978 — német tábornoknak címezve, melyben ismeretségükre hivatkozva kéri segítségét elhurcolt szülei felkutatá­ sára. E levélhez mellékéit egy példányt német fordításban a belügyminiszter ismertetett határozatából. Az ideiglenes igazolványban említett belügyminiszteri végleges határoza­ tok elkészítése és kiadása azonban egyre késett. Közben leváltották Jaross bel­ ügyminisztert és államtitkárait. Új miniszterelnököt neveztek ki Lakatos Géza vezérezredes személyében, miközben a pusztító háború már az ország területé­ nek jelentős részét elérte. Az új miniszterelnök kinevezését követően — vagy hal hétig tarló reménység után — Szálasi került hatalomra. A harcok már meg­ közelítik a fővárost, amikor 1944. november 29-én Vájná Gábor belügyminiszler aláírta azt a 15 oldalas összesített jegyzéket, amelyben a korábban kiadott 583 ideiglenes mentesítő okiratokat megerősítette. Mi késztette a nyilas kor­ mány belügyminiszterét arra, hogy ezt a jegyzéket 1944 november végén a fő­ város végső ostromának küszöbén adja ki — azt nem lehet már tudni. Az 1944. november 29-én kelt 577 600,1944. II. B. M. sz. jegyzék címe:

405

..Mentesítő okiratok megerősítése, illetőleg új mentesítések engedélyezése.” A jegyzék bevezető sorai a következőkről intézkednek: „A zsidókra vonatkozó egyes mentesítő okiratoknak az 1530,1944. M. E. számú rendelettel elrendelt felülvizsgálatát hivatali elődöm 1944. évi július hó 31. napjáig befejezte és en­ nek eredményéhez képest az alább, név szerint felsoroltak mentesítését meg­ erősítette, illetőleg őket az 1730 1944. M. E. számú rendelet 1. §-ának (I) bekez­ désében felsorolt rendelkezések hatálya alól az 1530 1944. M. E. számú rendelet 4. §-a alapján mentesítette.” (A jegyzék ezután felsorolja 15 oldalon keresztül az 583 mentesített nevét és a mentesítő okirat számát.) A fenti belügyminiszteri jegyzék 11. oldalán szerepel dr. Kertész Ede ügy­ véd neve is. A M. kir. Belügyminisztérium nem sietett a korábban kiadott ideiglenes igazolványokban foglalt mentesítés megerősítésének közzétételével. Amint ez a jegyzék bevezető részében olvasható, a felülvizsgálat már 1944. július 31-ig befejezést nyert, de ezt csak négy hónappal később, november 29-én írta alá Vájná Gábor, a Szálasi kormány belügyminisztere. A jegyzék aláírásának napja egyébként egybeesik a budapesti gettó felállításának elrendelésével, miközben folytatódnak a zsidók halálmenetei az osztrák határ felé. Az Állami Nyomda állította elő ezt az összesített jegyzéket, amely sem nem rendelet, sem nem határozat, de a Budapesti Közlöny hivatalos lapban sem ke­ rült meghirdetésre. A terjedelmes kiadvány szedése, korrektúrája, nyomása is nyilván időt vett igénybe és valószínű, hogy csak december közepe táján kerül­ hetett vissza a minisztériumba, hogy ott előkészítsék kézbesítésre. Kérdés, hogy egyáltalában foglalkoztak-e a főváros ostromának utolsó heteiben ilyesmivel? Budapestről, az ostromlott városból a minisztériumok is nyugatra készültek és teljesen valószínűtlen, hogy az 583 címzettnek — akik nagy része már nem élt és lakhelye a szovjet hadsereg által elfoglalt területen volt, a budapestiek meg gettóban — ezeket kikézbesítették volna. A Magyar Országos Levéltárban e jegyzék, sem alapiratai nem voltak fellelhetők, de a család megmaradt iratai közt egy eredeti példány megmaradt. ★

A háború véget ért, de a hatóságoknak még foglalkozniuk kellett dr. Ker­ tész Ede úgyvéd és felesége sorsával. A budapesti központi járásbíróság dr. Bo­ jár Ernő budapesti ügyvéd, mint szemtanú nyilatkozata alapján dr. Kertész Ede ügyvédet es feleségét — akiket 1944. június 5-én Auschwitzba érkezésük után a°baloldalra állítottak, majd megöltek — a Pk. I. 580 337,1948. sz. végzésével holtnak nyilvánították. Dr. Kertész Ede jómódú ember volt. Beregszászon családi háza, szülőfalu­ jában, a magyarországi Tiszakóródon testvérével együtt, még a szülőktől örö­ költ kisebb birtokuk volt. A háború után a Szovjetunióban maradt ingatlanai államosításra kerültek, a tiszakóródi földjüket pedig igénybe vette a magyar állam. 1973. október 25-én lányuk, Kertész Éva az NSZK-jóvátételből, az Érték­ forgalmi Bank által, a szülők után az őt ért veszteségért 6500 forint végkielégí­ tést kapott. Ügy érzem, nem lenne teljes az emlékezésem, ha nem tennék említést dr. Kertész Ede gyermekeinek sorsáról. Egyik fia. Kertész Endre a háborúban eltűnt. Lánya, Paluzsa György-Gézáné, Kertész Éva életben maradt és őrizte

406

szüleire vonatkozó iratokat, emlékeket. Öt és férjét 1951-ben kitelepítették Bu­ dapestről. Férje még a cseh időkben, majd a Felvidék visszacsatolása után is Beregszászon, Munkácson, Kassán a Magyar Általános Hitelbank fiókjában, majd Budapesten a Bank központjában dolgozott, legutoljára fiókigazgatói be­ osztásban. Ez okból telepítették ki őket és el kellett hagyni budapesti ottho­ nukat, ahonnan csak 1961-ben térhettek vissza, miután külföldön élő testvére lakást vásárolt számukra. Kertész Éva 1987-ben halt meg. Másik fia, Kertész Bertalan vegyészmérnök, aki a prágai egyetem elvégzése után ott volt állás­ ban, de a háború kitörése Londonban érte. Ott önként jelentkezett az angol had­ sereg kötelekébe beosztott csehszlovák brigádba, fegyveres szolgálatra. Had­ nagyként vett részt a háború nagy ütközeteiben és az inváziós hadműveletek­ ben Montgomery hadseregcsoportjában. Londonban halt meg 1990-ben. Végül meg kell emlékeznem arról a Benda Kálmán igazgató főmérnökről, aki Kárpátalja visszacsatolása után elsőként nyújtott segítséget dr. Kertész Ede ügyvédnek, az ügyvédi kamarai felvételéhez. Az ő szomorú sorsáról közeli ro­ kona tájékoztatásából a következőket tudtam meg: „ ...a m ik o r Kárpátalja a bécsi döntéssel visszatért Magyarországhoz, Beregszászból őt hívták be felső­ házi tagnak az országgyűlésbe. Az orosz csapatok bevonulása Beregszászban érte, azonnal elfogták és csak évek múlva tudta meg családja, hogy vallatás közben agyonvertek, holttestét kidobták az ablakon, senki sem tudja, mikor, hol földeltek el.”

P. Dudás Bertalan (OSBM): „Közös örökségünk” Németh Péter interjúja

Dudás Bertalan László anarcsi g. kát. parochus urat vagy tiz éve ismerem. A szál, ami azóta is összeköt bennünket, a máriapócsi múzeumi kiállítóhely megteremtése, amely helyet adna a magyarországi bazilita rend történetét be­ mutató állandó kiállításnak. A Dudás család 1902-ben épült házában pedig egy görög katolikus parasztcsaiád életének belső színterével ismerkedhetnénk meg Úgy tűnik, hogy egy évtized küzdelme világi és egyházi hatóságokkal szemben 1991-re, II. János Pál pápa máriapócsi látogatására „beérik” : mindkét állandó kiállítás megnyílik. Az 1969. év azonban váratlan fordulatot hozott Dudás Ber­ talan életében: 39 év után ismét a magyarországi Szt. Bazil-rend aktív tartományfönöke. Ezért kértem meg őt arra, hogy beszélgessünk először magáról a Dudás családról, majd a rendi képzésről, s végül a Szt. Bazil-rend felszámolás előtti életéről, miután az immár 81 éves tarlományfőnök számos teendője miatt niaga nem vállalkozott az írásra. Az 1990. julius 9-én, az anarcsi parókián fel­ vett magnetofonos interjú szövegét a beszélgetőtárs jóváhagyásával közöljük.

407

A család — Milyen volt az a családi légkör, amely a magyar bazilita rendtartomány­ nak két tartományfőnököt is adott, bátyádat, Dudás Miklóst, a későbbi hajdú­ dorogi püspököt, s Téged, aki negyven év után ismét a rend vezetője lettél? — Szüleim vallásos, jámbor szülők voltak. Máriapócson születtem, szüleim, nagyszüleim, dédszüleim, őseim is mind Máriapócson éltek. Itt van ez a kötött füzet, címe „Specimen dimensionis . . . ” Máriapócs urbáriuma Bazilovics püspök idejéből, 1776 március havából. Ebben a máriapócsi monostorhoz tartozó összes jobbágynak és úrbéresnek minden telke fel van tüntetve. Van benne egy kicsi rajz, amely a pócsi állapotokat mutatja, ahol a Szt. Bazil-rend úrbéresei laktak. Itt van az az utca, amely a templomtól Pócspetribe megy, s ezen Dudás Simon háza, 1776-ban ugyanott áll, ahol most van a még tulajdonomban lévő ház, a leendő múzeum, amelyben én is, a bátyám is, a szüleim, nagyszüleim születtek vagy éltek. — Kik voltak a szüleid? — Kisgazdák, gazdálkodó parasztemberek. — Mit jelentett ez máriapócsi viszonylatban? — 14 katasztrális holdja volt édesapámnak, azon gazdálkodott. Nagyon jó földjeink voltak, volt egy pár homokdomb is, de jó búzatermő földek voltak, szőlőnk is volt. Az I. világháború alatt az édesanyám még 2 holdat is szerzett hozzá, úgy gazdálkodott. Maga szántott, csak kaszálni nem tudott, de minden más munkát ő vezetett. Az édesapámnak 2 pár fogata volt, tehát 4 tehén, meg borjak. Lovakat nem volt hajlandó larlani, mert több mint 3 évig huszár volt, az 1890-cs években, emiatt nem volt hajlandó tovább foglalkozni a lovakkal, így tehenekkel gazdálkodtunk. Kicsi koromtól — először talán még iskolás sem voltam — már a fasorokon kellett a teheneket, négyet a növendékekkel együtt legeltetni. Azután a mezőn vezetni a barázdában az eke előtt a teheneket. Min­ den munkában részt vettem az ötödik elemi iskola befejezéséig. Akkor léptem be a rendbe. — Hányán nőttek fel ebben a családban? — Az édes szüleimnek kilenc gyermeke volt. Négyen nőttünk föl. — A többiek? — Azok gyermekkorban, fiatalon meghaltak. A legidősebb — azt hiszem — 3 éves volt. A bátyám volt a harmadik, 1902-ben született, akkor épült a mos­ tani házunk. Én 1909-ben születtem, december 5-én, hetedik gyermekként. Azért mondták, hogy szerencsés a kezem, mert a hetedik, ha megnyomogatja az édes­ apjának a hátát, az hasznos, meg az is, ha ő keni meg valamivel. — A bátyád volt a legidősebb életben maradt gyermek? — Igen, két öcsém volt, György 12-ben született, az a bátyámmal egy év­ ben halt meg Nyíregyházán, az 1914-ben született kisöcsém pedig a fronton halt meg. Ungvárra vonult be, kerékpáros zászlóaljnál volt, s kimentek a front­ ra, két hét után Dnyeprzaporozsec szigetén hősi halált halt. A tábori lelkész a püspöknek (t. i. Dudás Miklósnak) elhozta sírjának helyét. 1942 februárban házasodtak meg, gyerek nem maradt, az özvegy azután hamar szárnyára ment. — Így a Dudás nevet már csak Te viseled a családból? — Az öcsémnek volt és van — már nem egészen — 12 gyermeke, hat fia és hat leánya. Ebből egy fiú meghalt két évvel ezelőtt, a hat leány él. Az öcsém Ujfehértóra ment át. Ott bízták meg a hajdúdorogi püspökség 380 hold körüli

408

alapítványi birtokának a felügyeletével. Seregi kanonok úr — aki az alapítványi tőket kezelte — annak idején azt földbe fektette, hogy el ne értéktelenedjék a pénz, a földet pedig kiadták kishaszonbérletbe. Az öcsém kapott 50 holdat, s ő volt megbízva a kishaszonbérletnek a járandóságait is beszedni, s elszá­ molni Seregi kanonok úrnak. Ö ott élt kint Hajdúdorog és Űjfehértó között pont félúton, az un. Gencsy-tanyán. Annak az intéző lakását kapta meg, s ott született gyermekeinek a zöme. — Édesapám 1925-ben megüzvegyedett, négyen maradtunk gyermekek. Én már akkor gimnáziumba jártam, negyedikbe, s a rendházban laktam. Két gyer­ mek volt még otthon, s édesapám a mostohát egy gyermekkel vette el, aki a kisebbik gyermeknek volt majdnem a kortársa, két évvel fiatalabb, még él, Feczák Péter a neve. Nem egyeztek a gyerekek, s emiatt bizonyos konfliktus lehetősége állt fenn a házastársak között. A bátyám, hogy segítsen, az öcsémet elvitte, s megoldódott a dolog. A mostohatestvérünket is elhelyezték gróf Majláthnál Öfehértón, ott tanult, azután Székelybe került csicseri Orosz földbirto­ koshoz, annak volt a közvetlen inasa, kiszolgálója. Külföldre, mindenhová járt vele, amerre az ment. A mostohám az egy gazdag családból való volt, sokkal módosabbak, mint mi voltunk. Két gyermeke ma?adt a mostohámnak. Egy a bátyámmal volt egy­ idős, együtt jártak gimnáziumba, meg a másik, a kicsi. ★ Hivatásunknak a szelleme onnan ered, hogy az cn édesanyám Pócspctriböl származik. Az ö neve Weinberger Anna. — ö azoknak a XVIII. századi sváb telepeseknek a leszármazottja, akik Pncspetribe érkeztek. — Igen, 1801-ből találtam meg Weinberger Gcorgius és Hofmayer Eliz há­ zasságlevelét. Az ő gyermekük szintén György volt, és mint szabómester, 1824ben nősült Máriapócsról, Ács Borbálát vette el. Ebből a házasságból született 1839-ben Weinberger György nagyapám. — Az anyakönyvi kivonatokat látva a Weinberger család még római ka­ tolikus volt, Ács Borbála volt az egyik vonalon az első görög katolikus a csa­ ládban. — Igen. Az édesanyám 1877-ben született, neve Weinberger Anna, az édes­ anyja Danku Anna. Dédapám, az 1839-ben nősült Weinberger György halálá­ nak az oka — az anyakönyvben így találtam — „véletlenül". Baleset áldozata volt. Itt van Weinberger György és Danku Anna házasságkötésének a levele 1884-ből. A nagyanyám a Felvidékről származott, de keresztlevelét már nem tudtam megszerezni Puczakról, (Homonna vidéke), mert olt minden okmány az I. világháború alatt elégett. Miért kellett ez a sok papír? Én ugyanis 1942-ben a Magyar Sajtókamarának a tagja vollam, ennek volt főnöke Kolozsváry-Borcsa Mihály. Ö már akkor a német orientációhoz tartozott, emiatt az árja szár­ mazást, illetve azt kellett igazolni, hogy nem vagyok semmiféle vonatkozásban zsidó. Az anyám neve után pedig nagyon is zsidós voltam, mert a tőszomszéd­ ban, Máriapócson, a házunk hátánál Weinberger Dávid lakott, egy zsidó szatócs és korcsmáros. Kérdezték tőlem, ki az? A „nagybátyám", vicceltem mindig, még pap koromban is. Tehát ezért kellett nekem ez a sok igazolás, hogy KolozsváryBorcsa megadja nekem a Sajtókamara igazolványát, mivel én Ungvárott felelős

409

kiadója voltam egy rutén nyelvű havi folyóiratnak, a „Blagovisztnik”-nek és azt szerkesztettem is. Ehhez pedig sajtókamarai tagság kellett. — Ez az én születési anyakönyvi kivonatom. Édesanyám, Weinberger Anna már görög katolikus volt. Mégpedig azért, mert az ő gyermekkorában a pócspetri r. kát. plébános, Holló Mihály — aki egy diktatórikus ember volt — nem tudott sehogy sem kijönni a hívekkel. Máriapócson emiatt akkor vagy 100 ró­ mai katolikus hivatalosan kilépett, szertartását elhagyta és görög katolikussá lett. Különben ezt a Holló Mihályt a saját hívei Petriben egy szép napon fel­ pakol! álc a szekérré, és Kállósemjén határába kivitték, kitelepítették a faluból. Ugyanis ő az összeférhetetlenségnek a mintapéldánya volt. — Hogyan leiletek a bátyáddal együtt szerzetesek? — Nem mondtam még el, hogy már az én dédapám, aki Ács Borbálát vette el, átjött Máriapócsra, és a Szt. Bazil-rend 1000 holdas birtokán kapott munka­ kört. Az ő fia, nagyapám iparos volt, a mestersége kovács, a múlt században évtizedeken át a Szt. Bazil-rendnek volt az un. botosispánja. Ez több volt mint e g y béresgazda, mert a rend gazdaságát mindig a pócsi monostor vikáriusa — ő volt az ökonómus — vezette. Tehát nem volt gazdasági intéző vagy tiszttartó, hanem egy páter. És ő ennek a mi korunkban már botosispánnak nevezett al­ kalmazottnak adta ki a parancsot. Az a 18 lófogatos cseléd milyen munkát vé­ gez, a tíz vagy nem tudom hány ökörfogatos, bivalyfogatos hol dolgozik. Tehát az anyai nagyapám volt e poszton haláláig. A legszorosabb kapcsolatban volt a renddel. Az első fiúgyermeke, batyja az cn édesanyámnak, Weinberger György tanítói oklevelet szerzett Ungváron, és belépett a Szt. Bazil-rendbe, pap lett. De a rend hivatalosan koldulórend is volt, azonban a máriapócsi monostor a koldulásra nem szorult rá. Ennek ellenére a koldulásról nem mondhattak le, mert ez az alázatosság és az engedelmesség erényének a gyakorlásához hozzá­ tartozott aszkelikus vonatkozásban. Az 1750-es években viszont Mária Terézia úgy adta meg a pócsi engedélyt, ha nem koldulnak. Ugyanis az egri püspök azért tiltakozott a királynőnél, mert két koldulórend nem lehet egymás közelé­ ben. Nyírbátorban a minoriták, Máriapócson pedig a baziliták. Károlyi Ferenc a pócsi 1000 holdat — amely pár évtizeddel korábban II. Rákóczi Ferencé volt — azért hagyta a Szt. Bazil-rendre, hogy így a pócsiak mentesítve legyenek a koldulástol, vagy annak a vádjától. De a bazililáknak, mint egyéneknek a sza­ bályzat szerint kölelezö volt a koldulás. A pócsi atyák Máriapócs számára vászonnemüt koldultak, mert nagy forgalmú búcsújáróhely volt. A papok a Fel­ vidékről kocsival vagy szekérrel heti utat tettek meg, míg Pócsra értek, itt kétharom napig megszálltak a családjukkal együtt, ágynemű kellett, törülköző, lepedő, konyhakendő, sok vászonnemű kellett. Azért ezt a tárgyat kéregették a pócsi aiyák. Ha kaptak mást, bárányt, zabot, rozsot, árpát vagy más élelmisz; rt, azt átengedték a Felvidéken lévő szegény monostoroknak. — Na, hogy Weinberger György reverendában menjen a Felvidékre, vagy az ország egyéb területére koldulni, az lehetetlen volt. Ezért megmagyarosította a nevét Vámos Györgyre. A szerzetesi neve Demeter volt. — Tehát a nagybátyád 1887-től ott élt a máriapócsi monostorban? — Ott tanított az iskolában. Már 1780-tól van hivatalos dokumentum, hogy itt milyen iskolák voltak: schola grammalicalis, schola nationalis, azután ké­ sőbb még tanítóképző is volt. Az elemi iskola 1950-ig a Szt. Bazil-rend tulaj­ dona volt, a község a saját alapjából semmit sem adott. Először 4 tanerős, az­ után 6, a tanyasi iskolával együtt 7 tanerős volt. Az utolsó három tanerőnél

410

sikerült bizonyos 30 vagy 40%-os állami dotációt is kapni, a legutolsónál meg 10%-ot csak. Így a rend fizette a többit. — A nagybátyám mint tanító, később a rend vikáriusa lett, s ő vezette a gazdaságot. Egyszer, kint járván a majorságban, a kánikulai melegben felhevidten hazatért és jégbe hütött sört ivott, tüdőgyulladást kapott. Kigyógyult belőle, de nem nyomtalanul. Bikszádra ment gyógykezelésre, az ottani rend­ házunkhoz közel volt a fürdő. Ott is halt meg 1899-ben, ott is lett eltemetve a bikszádi monostor temetőjében. De az édesanyám és a nagynéném olyan szent áhítattal emlegették mindig. A házunkban volt egy nagy szentkép, amelyben a ravataláról hozott koszorúból és szemfedőböl vett darab volt. Ennek a vará­ zsa édesanyám haláláig — aki gyomorrákban halt meg 49 éves korában, 1925. március 18-án, amikor negyedikes gimnazista voltam —, sőt a közelmúltban 90 éves nagynéném elhunytéig tartott. Tehát a vallás, a rendhez való ragasz­ kodás, egy szent pietizmus benne élt a családban. — Emiatt lépett Miklós bátyád is a rend kötelékébe? — Igen. Máriapócson a bazilita atyák tanítottak az iskolában őt is, engem is. A bátyám rendkívül okos volt. Egy magnószalagon megvan édesapámnak a halála előtti nyilatkozata Mihálynak, a bátyámnak, aki szerzetesi nevén lett Miklós. Theofán atya, a tanítója így szólt édesapámhoz: hallja Mihály, olyan eszes a maga fia, hogy halálos vétek lenne, ha nem taníttatnák tovább. Mindent kövessen el, hogy a fia továbbtanuljon. Hát erre édesapám azt mondta: lelki­ atyám, ezt a mi gazdaságunk nem bírja, hogy taníttassuk! De ő addig beszelt, míg 1911—12-ben beadták a minoritákhoz, Nyírbátorba. Ott elvégezte az első gimnáziumot. 12-ben a magyarországi rendtartomány Ungvárott megépíttette a hatalmas nagy fiúnevelő intézetet a rendházzal együtt, ötszintes épület volt. A rendnek — melynek létszáma nagyon leapadt — az volt ezzel a fő célja, hogy az ottani magyar királyi főgimnáziumba járó gyermekek közül, akik a mi internátusunkban lesznek elhelyezve, hivatást is kapjanak. A bátyám is így került még egy másik pócsi fiúval, Jócsák Mátéval Ungvárra. Azután meg Jánkról Sándor József, a későbbi Jozafát atya jött valamivel később. Ott tanultak Ungvárotl a csehek bejöveteléig, a 7. gimnáziumot ott még befejezték, s mivel el kellett hagyni Ungvári a megszállás miatt, a 8. gimnáziumot Nagykállóban fe­ jezte be és ott érettségizett. Ezután rögtön belépett a rendbe. Az volt a különb­ ség Jöcsák Mihály és Dudás Mihály között, hogy mivel Jőcsák családja szegény volt. az kedvezményt kapott az internátusbán. Mivel mi módosabbak voltunk, nekünk fizetni kellett érte. Emlékszem rá, hogy édesanyám a világháború (I.) alatt nagy batyukkal tojást, zsírt, lisztet, természetbeni dolgokat vitt Ungvárra amellett, hogy pénzt is kelleti fizetni. így tanult a bátyám. Tandíjmentes volt, mert kitűnő tanuló volt és olyan szorgalmas, hogy cgy-két gyenge tanulót is korrepetált, ezert kapott egy kis pénzt, s ezzel is segített az édesanyámnak. Édesapám ugyanis 1914-ben bevonult, a frontra került, majd a doberdói fenn­ síkon olasz fogságba került, s csak 1919-ben jött haza. Édesanyám gazdálkodott, így mondta édesapám: ,.rettegve jöttem éjjel haza. A gránicon kellett keresztül szökni, mert a román—magyar gránic Pócspetri és Máriapócs között húzódott. Pócspetri még ,,Magyarországhoz" tartozott, de Máriapócs már román megszállt terület volt. Négy óra tájban jöttem — mondta édesapám —, belopakodtam az udvarra, a legelső gondolatom az volt, hogy mit találok. Az istállóba mentem, kinyitottam az ajtót, négy tehén és két üsző volt benne. Hát akkor nagy kő esett le a szívemről. S amikor megtudtam, hogy míg én oda voltam, addig Subec

411

Mihály birtokából egy katasztrális búzaföldet a Nagyföldben vásárolt meg, a másik katasztrális holdat meg a Görcsös dűlőben — pontosan ott, ahol ma a tsz tanyája van —, tehát nemcsak hogy nem vesztettek, hanem még gyarapítóit is az édesanyám, majd elsírtam magam .. — Hiába voltam első vagy másod elemista, mindig mentünk ki a mezőre. Az édesanyám elment a suskussal otthon maradt gazdákhoz, akiknek protek­ ciója volt, és talállak ürügyet, hogy katonai mentességet kapjanak. így elment fályu Péter bácsihoz is. Kérdte: Péter bácsi, mondja meg már nekünk, ebbe a négyköblös földbe mennyi búzát kell vetni? Erre az azt felelte: nagy gazdasszony vagy, tudod te, csináld, majd meglátod! Gúnyos választ kapott az édes­ anyám, aki maga vetett kézzel, mert akkor még nem volt vetőgép. így gazdál­ kodtak ők. — A bátyám — szüleim közös beleegyezésével — belépett a rendbe 1921. I. 10-én. Akkor kezdte meg a noviciátust. De már 20 őszén bevonult, mert meg kellett tanulni az ukrán nyelvet. Ö egy szót sem tudott szlávul, meg sehogy, csak magyarul, mint ahogy én sem. — Ungvárott nem tanult meg ukránul? — Ungvár akkor egy nagy magyar város volt, a katolikus főgimnázium meg egy nagy magyar fészek. Tehát meg kellett tanulni ukránul ahhoz, hogy megkezdhesse a noviciátust. A rend — Ahogy az albumban mutattam neked azt a képet, 1920-ban jöttek Galí­ ciából az ott megreformált szerzetből a bazilita atyák, és azok nyitották meg a történeti Magyarországon lévő kolostorokban élő szerzetesek megreformálá­ sát. Ugyanis II. József, amikor a szerzetesrendeket feloszlatta, a megmaradtakat decentralizálta, Rómával nem tarthattak közösséget. Mindegyik monostornak önállónak kelleti lennie. Ez egy nagy szellemi és lelki, erkölcsi hanyatlást idé­ zőit elő, a rendtagok szama is csökkent. így a Magyarországon lévő bazilita rendnek is alig volt 50 tagja a hét monostorban, nem volt utánpótlás. Nagyon gyengék jelentkeztek, akikkel nem boldogultak, vagy pedig ha jött egy jól kép­ zett, aki szeretett volna belépni, az nem találta meg ott a helyét. így azután hivatás nem volt. Ezért 1882-ben a galíciai bazilita rendnek, a rend kívánságára és a rendnek a jezsuitákkal addig folytatott tárgyalásai alapján, a „Singulare praesidium’’ kezdetű bullával XIII. Leó pápa elrendelte, hogy a jezsuita atyák kezdjék meg a rend megreformálását. Ez a Dobromil városhoz tartozó rendház­ ban indult el, amely vagy 2 km-re, távol a várostól, a hegyoldalban volt. 1906-ig — ha jól emlékszem — a jezsuita tartomány lengyel főnökei voltak egyben a bazilita rendnek is a tartományfőnökei. Amikor már kinevelődött egy igen jól képzett, tehetséges bazilita gárda — az atyák között volt gróf Szepticzky András érsek is, ö is bazilita volt, a jezsuita atyák nevelték —, akkor a Rómával történt megállapodás szerint megalakult az önálló, jezsuitáktól független bazilita pro­ vincia. Ennek volt első tartományfőnöke Platonid Filász, talán 1918-ig. — A magyarországi kolostorok, tehát a máriapócsi 1920-ban került a galí­ ciai rendtartományhoz. Ezt a rcndtörténetböl tudom. — Nem így van. Az igazság az, hogy a baziliták mindent elkövettek a múlt század végén, hogy segítsenek a bajon. Tudták, hogy a reformra szükség van, anélkül nem megy semmi. Ugyanaz a helyzet, mint ami ma Magyarországon a gazdasági életben van. Homa Joákim volt a Szt. Bazil-rend nem reformált

412

tartományfőnöke 1908-tól. Az elődje is tárgyalt már a reform ügyében, de ő, mint korábbi tartományfőnöki titkár a máriapócsi bazilita atyákkal, köztük el­ sősorban Maxim Atanázzal — aki egyébként Ady Endrének és Ady Lajosnak volt gimnazista, illetve osztálytársa — kezdte meg a tárgyalást a reformról. Arról is szó volt, hogy a magyar jezsuiták fogják megreformálni a magyar bazilitákat. De ez elhúzódott, jött a világháború, így ebből a reformból semmi nem lett. Az uj határok miatt csak a máriapócsi monostor maradt Magyarországon, a reform gondolata azonban tovább élt, és Maxim Atanáz sürgette, hogy most már a Galíciában megerősödött, megreformált rend — amelyet mondhatunk úgy, hogy a jezsuiták a baziliták szokásai szerint, Nagy Szent Bazil szabályait applikálva mindenben, a jezsuita fegyelmet pedig alkalmazva képeztek ki a reform során — kezdje meg tevékenységét. így jöttek a megreformált új bazi­ liták először Munkácsra — a tartományfőnök, Homa Joákim rezidenciája Ungvárott volt —, Magyarországon pedig — ahol Maxim Atanáz volt a házfőnök — ő 1922-ben kérte, hogy új noviciátusra léphessen. Az egy év és hat hétig tartó noviciátus után Maxim Atanázt a nem reformált tartományfőnök, Homa Joákim felkérte, hogy P. Zsatkovics Dénes és P. Bojcsik Sebestyén atyákkal együtt — akik ugyanabban az időben Munkács-Csernekhegyen végezték el az új noviciátust — átvegyék Máriapócson a reformálatlan bazilitáktól a monostort. Maxim atya 1923. december 5-én mint házfőnök vezette be a reformot. — Tehát Miklós bátyád már a megreformált. . . — A pócsi monostor még nem volt reformálva, de mar a rend reformált formában óhajtotta az utánpótlást. Itt van: az első novícius a katalógus szerint Jöcsák Máté máriapócsi születésű, Sándor Jozafát jánki születésű, Dudás Miklós máriapócsi születésű. Tehát ők a mai Magyarország területén megindult reform első novíciusai voltak, magyar hivatásból eredő tagok. — Miklós bátyád a teológiai tanulmányait hol végezte? — Amikor mindhárman letették a fogadalmat, rögtön Lengyelországba, Kristinopol városába diszponálták kettejüket, mert ott volt a rendnek a filozó­ fiája. Tudniillik a rendnek a tanulmányi ideje így volt beosztva: mivel Galíciá­ ban és nálunk is már a négy gimnázium után is felvették a rendbe a tagokat, és ha valaki a 17. évét betöltötte és letette a fogadalmat, akkor a gimnáziumi tanulmányait a rendi iskolában fejezte be. Tehát volt az ún. humanisztika, aztán jött két év filozófia, s erre tetőzött a négy év teológia. E szakok külön­ böző rendházakban voltak elhelyezve. Sándor Jozafát nem ment Galíciába, mert gyenge egészségi állapota miatt ő Ungvárott végezte a püspöki szemináriumban a teológiát. A bátyám, meg Jöcsák Kristinopolban. De mivel kiváló tehetségű is volt, s Máriapócs tudta biztosítani az anyagiakat, hogy Rómába küldjék, a Collegium Hungaricum-Germanicumba vétették fel, s a Szt. Gergely Egyetemre járt. Tehát 1924-ben két év filozófia után Rómába ment, s tanulmányait ott fe­ jezte be. De 1927-ben egészségi állapota miatt is, mert nem volt erős fizikumú, ezért nyárára hazaengedték, s Máriapócson szentelte szeptember 8-án pappá Miklóssy püspök úr. Mint felszentelt pap ment vissza Rómába. — Térjünk vissza Hozzád. Ebben az időben Te már „nagyfiú” voltál, ami­ kor a bátyád a máriapócsi monostor fogadálmasa volt, betöltötted a 14. élet­ évedet. — Máriapócson az utánpótlás céljából Maxim atya a juvenatust vezette be. Az egyházmegyéből jelentkező, az elemi iskolát elvégzett gyermekeket felvették és kialakítottak egy 10—14 főből álló juvenatust (kisszeminárium-szerűségeí), ahol az atyákon kívül fogadott nevelők, abszolvált teológusok vagy alkalmas

413

tanítók pontos iskolai tanrend szerint foglalkoztak velünk. Mi mint magánta­ nulók, be voltunk íratva Nyírbátorba a minoriták gimnáziumába, s mivel Maxim Atanáz a minoritákkal nagyon jóban volt, az ottani páterek kijártak hozzánk. Tehát szinkronban tanultunk a nyírbátoriakkal, csak nekünk magánvizsgát kel­ lett tenni. Nekem az első három gimnáziumi osztályban a vizsgabiztosom Ady I.ajos volt, a debreceni kerületi főigazgató. — A juvenátus azonban még nem jelentette azt, hogy véglegesen a szerze­ tesi pályát választod? — Hegedűs József, meg cn maradtunk bent az öt egy osztályba járó tanuló közül. Az előző évfolyamból talán egy sem választotta a szerzetesi hivatást. Nem olyan régen halt meg a kisvárdai tiszti főorvos, majd tüdőgondozó főorvos, Szabó Antal, őt az érettségiig a rend taníttatta ki, nem lett szerzetes. — Te mikor döntötted el, hogy szerzetes leszel? — Én egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy ne maradnék bent a rendben már az első osztálytól. Édesanyámnak minden álma mindig csak ez volt, és én abban a szellemben tanultam, végeztem iskoláimat, hogy én csak szerzetes leszek. A szüleid nem bánkódtak azon, hogy két gyermekük is a szerzetesi pá­ lyát választotta? - A, nem. Örültek, hiszen maradt kettő otthon, ez is sok volt a 14 vagy 1G holdra, magyar holdban a 20 holdra. — Hol érettségiztél? — Lengyelországban, a rendi főiskolán. Már 15 éves voltam, amikor no­ víciára mentem 1925-ben, és december 24-én kezdhettem meg a novíciátust, miután három hónap alatt annyira vittem az ukrán nyelv tanulását, hogy a konferenciabeszédeknek a lényegét a magyarul egyáltalában nem tudó magisz­ tereknek el tudtam mondani ukrán nyelven, a minden esti elmélkedési pontok­ ról be tudtam számolni. Akkor a magyar szentestén — a Julián naptár szerint ez még messze volt az ottani Karácsonytól — beléptünk a novíciátusba Hegedűs atyával, és megkezdtük a kandidatúrát. Ez 6 hónapig tartott, és június 24-én a Julián naptár szerint 11-e volt — Szt. Bertalan apóstól ünnepén öltöztem be, s ekkor vettem fel a László mellé a Bertalan szerzetesi nevemet. 15 éves korodban tehát elkerültél Máriapócsról. Melyik kolostorban kezdted meg a novíciusságot? — Akkor kaptam meg az első útlevelemet, és Csehszlovákiába mentem, Munkács-Csernekhegyre, ahol az ukrán bazilita atyák vezették a régi magyar­ országi monostorok novíciatúráját. A felvidéki monostorokon kívül hozzátarto­ zott a magyar máriapócsi monostor, és időközben, 1925-től az erdélyi bikszádi monostor is, mert az ottani, nem reformált házfőnök, Maxim Ágoston meghalt, aki unokatestvére volt a pócsi Maxim Atanáznak, s ez utóbbi ment a bikszádi házfőnök helyére. így a bikszádi monostort is a reformált Bazil-rend vette át. Tehát a történelmi Magyarország magyar, román és rutén monostorainak volt a csernekhegyi a közös novíciája. 1932-ben meg is alakult az egységes rendtar­ tomány, a Szt. Miklósról elnevezett provincia. Székhelye Munkács-Csernekhegy volt, a tartomány főnök pedig az itteni atyák közül egy galíciai páter, Bulik Polikárp atya lett. A máriapócsi monostor — mivel magyar területre esett — bizonyos függetlenséget, önállóságot kapott. A tartománynak úgynevezett ma­ gyar ága lett, míg a bikszádi a román ág. A tartományfőnök egy volt, de úgy a magyar, mint a román résznek ún. Superior regionis Hungáriáé, Superior regionis Rumaniae volt a neve. Ezeknek a főnöke a hatóságok előtt teljes iuris-

414

dictióval rendelkezett, tehát nem a munkácsi ukrán bazilita provinciális tartományfőnüknek kellett jóváhagyni a szerződéseket, vagy más hasonló dolgokat, a magyar vagy a román superior aláírása is elégséges volt. — Elég érdekes helyzet lehetett ez, mivel a máriapócsi monostorban az ctyák magyarok voltak, Bikszádon románok, Nlunkács-Csernekhegyen ruszinokukránok, akik — ha összejöttek — közös nyelven, azaz ukránul beszéltek. — Mindenkinek, a románoknak is meg kellett tanulni' az ukrán nyelvet. Tehát így kerültem én Csernekhegyre, és tettem le a fogadalmat 1927. augusz­ tus 6-an. A fogadalmamra a Máriapócson tartózkodó — még fel nem szentelt — bátyám is eljött. Itt említem meg, hogy a bátyám Rómából állandó levelezés­ ben volt velem. Táplálta a hivatást már akkor is, amikor gimnáziumba jártam, és később is, amikor a noviciátust és a teológiát végeztem. Leveleinek — azt hiszem — szinte 100%-a még ma is megvan. Nagyon sok, a történelem számára nem jelentéktelen adatot, évszámot rejt ez a levelezés magában, melyek té­ nyékhez kapcsolódnak. — Reméljük, ez a levelezés egyszer majd kiadásra kerül. Hogyan kerültél vissza Máriapócsra? — A fogadalom után kivételesen engedélyt kaptam a bátyámra való tekin­ tettel, meg azért, hogy Mariapócson volt rendház, és oda menjek. Máriapócsra azonban nem hazamentem, mert egy reformált fogadalmas bazilitának szülői látogatásra nagyon ritkán volt lehetősége. Nem engedték haza — még ha köz­ vetlen hozzátartozója halt is meg —, a novíciáról meg aligha engedték ki. A no­ viciátust különben — ha valaki megszakította hosszabb 30 nap időre — akkor újból kellett kezdeni, mert annak folyamatosnak kellett lennie. Én — protekciós alapon — Mariapócsra mentem a fogadalom után, 1 hónapig voltam otthon, és szeptemberben lengyel vízummal utaztam a humanisztikai iskolába Lávorovba, amely Szambor mellett a Kárpátokban, egy katlanban 600—700 méter ma­ gasan volt. A monostort a XIII. században Leó herceg alapította, a templom alapjainak nagyobb része még ebből az időből való volt. Maga a monostor már új, több szintes épület volt, ahol mi kb. negyvenen végeztük a humanisztikát. A latinba ott vezettek be. Amikor befejeztük a humanisztikát, akkor én megint csak protekciós alapon 1930-ban hazamehettem Máriapócsra. — Ahogy bementem Máriapócson az első gimnáziumba, a rendházba, én egy éjszakát sem töltöttem soha többet otthon, a szülői házban. A kéthónapos monostori élet után visszamentem a filozófiai főiskolára, amely Przemysl kö­ zelében, Dobrimil városához tartozó monostorban volt. A filozófia két évig tartott, kizárólag latin nyelven. A gimnáziumban a számtan és a fizika elha­ nyagolt tantárgy volt, ezért a matematika és a fizika minden héten be volt itt iktatva. A 2 éves filozófia után én nagybeteg lettem, igen súlyos gyomorbajom volt, megvizsgáltak és azt állapította meg Lembergben a szakorvos, hogy gyo­ morfekélyem kezdődik, súlyos, krónikus gyomorhurutom van. Elmentem Kristinopolba, ott volt a 4 éves teológia. Két hetet végeztem ott, amikor a munkácsi tartományfőnök táviratban értesítette a monostorfőnököt, hogy azonnal enged­ jenek vissza Máriapócsra, mert tudomást szereztek a betegségemről. — A bátyám abban az évben, 1932. szeptemberében lett kinevezve mária­ pócsi házfőnökké, és így Máriapócsra diszponáltak engem. A két tartományfő­ nök, a lengyelországi meg a munkácsi megegyeztek, s engem hazarendeltek. Olyan szigorú diétám volt Kristinopolban, hogy ágyban kellett feküdnöm he­ teken át, naponta 2 liter tejet kellett meginni, soha semmiféle zsíros, csak ki-

415

mcndottan nagyon kevés vajjal készített kásaféléket ehettem. Itthon a bátyám Debrecenbe vitL, az akkor nagyon híres Forneth belgyógyász professzorhoz. Aki a vizsgálat után kijelentette a bátyámnak, hogy az öccsének, mármint nekem, olyan a gyomra, mint amivel egy 30 éven át alkoholista ember rendelkezik. Nagyon kemény diétám és gyógykezelésem volt Máriapócson. Idegileg is tönkre­ mentem, de szabad időmben a könyvtárat átrendeztem, átporoltam, átnéztem. A második évben — római rendi engedéllyel — még egy másik rendtársam­ mal, aki szintén hazajött Lengyelországból, Kiss Leontinnal megkezdtük a máriapócsi teológiát, hogy ne veszítsünk el időt. Meg kell jegyeznem, hogy a sko­ lasztikán is — mert skolasztikának is neveztük a humanisztikát —, a filozófián is, a teológián is mindazok a páterek tanítottak, akik Rómában végeztek, és ró­ mai doktorátussal rendelkeztek. Máriapócson is a bátyám, Dudás Miklós, az­ után Liki Imre — aki filozófiát és teológiát 7 évig tanult Rómában a Germanicumban — voltak a tanáraink, azután besegített Jőcsák, aki szintén Rómában végzett, meg a többi atyák is, egyháztörténetben, pasztorálisban stb. Itthon két évet végeztem. A harmadik évben visszamentem Lengyelországba, Zsulkievbe, Lemberg mellé, ahol az utolsó éves teológusok voltak, akik részben már szentelőutek is. Ott végeztem az utolsó évesekkel, és december 22-én Kristinopol váíosában Koczilovsky Jozafát bazilita püspök engem is, Hegedűs atyát is, meg vagy tíz bazilitát diakónussá szentelt. Az iskolaévet április közepén fejeztük be, ez már az abszolutóriumot jelentette. Hazajöttem Kiss Leontinnal együtt, és április 28-án Miklóssy István püspök Máriapócson pappá szentelt, de egy évig még a hézagos teológiai tantárgyakat, amit nem végeztem el precízen, Mária­ pócson fejeztem be. Máriapócs és Ungvár — Most beszélgessünk arról a nyolc évről, ami felszentelésed, tehát 1935 és 1943, máriapócsi lartományfönöki kinevezésed között telt el. — 1932-ben, amikor betegségem miatt visszakerültem, elkezdtem szervezni az ifjóságot. Fiú- és leányegyletet, kongregációt vezettem, színdarabokat adtunk elő, melyek nagy sikert arattak, az egyik bevételéből katolikus kölcsönkönyvtárat állítottam össze, több száz kötetet a máriapóesiak részére. Ez a lelkészi irodában egy szekrényben volt elhelyezve. Amikor felszenteltek, még inkább folytattam ezt a tevékenységet, úgy hogy én ifjúsági vezető voltam, sőt gazda­ sági vonatkozásban is tettem valamit. Máriapócs búcsúin észrevettem, hogy nagy hiány van imakönyvekben, s mivel a többi atyák el voltak foglalva, én vettem a kezembe az imakönyvek szerkesztését és a kiadásukkal kapcsolatos ügyeket. A Vácott működő ferences nyomdával kapcsolatban léptem, s ott több tízezres példányban nyomtattuk ki az imakönyveket. Először pici kis imaköny­ vet a gyermekek számára, amit 30 fillérért árultunk. Azután 80 filléres, meg pengős könyveket, es hogy ennek piaca legyen, beszerveztem a kongreganista leányokat, s azok, mint régen a bosnyák árusok, nyakukban egy tálcával árul­ ták az általam kiadott imakönyveket. Nagy sikere volt, 10—20 000 embernél mi volt eladni azt 30 vagy 80 filléres áron? Újra és újra kellett nyomtatni őket. Később csináltattam egy hosszú asztalt, azon árultunk. Azután tökéletesítettük: a búcsúkra a templomudvaron egy sátrat állítottunk fel. — Abban az időben kezdődött el a templomnak és a rendháznak a szige­ telése. Hihetetlen és költséges munka volt. A templomnak minden porcikája alatt átvágták a falat, s abba ólomszigetelő lemezt húztak be. Méterenként ha­

416

ladva a nagy kváderfűrésszel átvágott falban egy kb. f! mm-es nyílás keletke­ zett. Amikor kipucolták a téglaportól, két kátránypapír közé bitumennel le­ öntve került be az ólomlemez, amit szakaszosan raktak be. Acél laposvas leme­ zekkel beékelték, hogy a fal ne süllyedjen, s amikor 10—20 méterrel haladtak — ahogy az épület szerkezete engedte —, bezsaluzták két oldalról, és híg beton­ nal öntötték be úgy, hogy az a hézag felett volt, teljesen átfolyt az egyik oldalról a másikra. A tornyoknál 3,2 méter vastag falakat kellett átfürészelni 20 cm széles, nagyon kemény acélból készült lemezekkel. A budapesti mérnöknek, Ádám Er­ nőnek volt egy erre a célra készített aggregátora, az fejlesztette az áramot s működtette a gépet. Három évig tartott ez a nagyon költséges szigetelés. Ezért mi kitettünk egy táblát a sátorban: „Akik nálunk vásárolnak, a templom res­ taurálását segítik elő." Az imakönyveken túl rózsafüzér, kereszt, meg más is került az asztalra, ez volt az előzménye a mostani kegy tárgy boltnak. — Ennek a hasziiát fordítottátok csak a templom helyreállítására? — Az 1000 hold birtokból, a búcsúbevételekből, a perselyekből minden pénz odament. Nem nézte a rend, hogy ez nem a templom, hanem a monostor be­ vétele. Az iskolát is mi tartottuk fenn, a községet ingyen szolgáltuk ki, és vagy 200-at meghaladó volt a cselédek lélekszáma, ez is nagy kiadásokkal járt. De amit meg lehetett takarítani, az a templomba lelt fektetve. — Amikor Ungvári a bécsi döntéssel visszaadták, az ottani rendházunkban kónyvkiadohivatal, könyvnyomda működött, egyházi jellegű, vallásos és főleg liturgikus könyveket adott ki. A rend megindított egy folyóiratot is, amelynek a címe Blagovisztnik szerdce Isznszovoko, magyarul „Jézus szíve jó hírnöke’’ volt. Amikor az ukrán bazilita atyák elhagyták a monostort, senki sem maradt ott, így Jőcsák Máté pócsi házfőnök Liki János atyát küldte oda, hogy vegye át a ház gondnokságát. A könyvnyomda és a könyvkiadó azonban ott volt vezető nélkül a könyvek nagy részével, a havi folyóirat pedig megszűnt. Jőcsák atya 1939 szeptembereben Ungvárra diszponált, hogy vegyem át a kiadó és a nyomda vezetését. A nyomdász világi ember volt, az ott maradt, vele kezdtem először is kis dolgokban, később nagyobbakban. Pl. a Kárpátalja iskolái részére ki­ adott új iskolai tankönyveket az ottani nyomdák készítették, ebből a II. osztály számára írottat 10 000 példányban már a mi nyomdánkban nyomták ki. Mi kaptuk meg az ottani nyomdákban készített könyvek egyedárusítását, tehát fő­ bizományosok voltunk, a cirill betűs rutén tankönyveket — vagy 40 000 pél­ dányt — nálunk tárolták, s ezeknek az expediálása, számlázása, bevételezése mind az én dolgom volt. — Volt egy segílőtestvérem, illetve testvérjelölt, vele kettesben csomagol­ tunk, kis szekéren a postára szállítottuk a kiadványokat a megrendelőknek, az iskoláknak és a papoknak. Egyedül vezettem a könyvelést. De a lapot is meg­ indítottam, s megnyertem főszerkesztőnek Ilnickij Sándor kanonokot, aki mint Kárpátalja főtanácsadója — méltóságos úr — leveldi Kozma Miklós kormányzó­ biztosnak volt a helyettese. Én pedig a lap felelős szerkesztője, kiadója lettem. Ehhez kellett az a sok születési anyakönyvi kivonat — melyről korábban szól­ tam —, hogy megkapjam az újságírói jogosítványt, amivel még most is büszkél­ kedem, mert megvan még minden útlevelem és igazolványom is, még a munka­ könyvem is. — Ez a lap címéből ítélve ruszin nyelvű volt. — A lap, a Blagovisztnik kárpátaljai ruszin nyelven volt szerkesztve, ugyanis a lelkipásztorkodásban ezen a nyelven is részt vettünk. A mi templo-

417

műnk ugyan magyar templomnak számított Ungvárott, de ószláv nyelvű misé­ ket mondtunk, ruszinul is prédikáltunk. A magyar honvédség, a csendőrség meg a tisztviselők a mi templomunkba jártak, mert szerettek bennünket, ma­ gyar bazilitákat. — Meddig jelent meg ez a lap? — 1944-ig, de én 1943-ig szerkesztettem, mert ekkor jöttem el Ungvárról. A lap havonta jelent meg, igy én három évfolyamot jegyeztem, de előtte már 19 évfolyama jelent meg a cseh időkben. Az általam szerkesztett számokban sok cikk foglalkozott Máriapóccsal, Hajdúdoroggal. Ezek Kárpátalját is érdekel­ ték, de mi is azon voltunk, hogy tudjanak rólunk. — Milyen változás következett be életedben, 1943-ban? — 1940-ben az Apostoli Szentszék kialakította a Magyarországhoz vissza­ csatolt részeken lévő monostorok provinciáját a Szent Bazil-rend magyaror­ szági provinciája néven. Ehhez tartozott akkor Máriapócs, Hajdúdorog, Ungvár, Munkács, Berezna, Bisztrice, Husztdoronya, Bikszád, Füzesmikola (Szamosújvár mellett, Erdélyben) és Mojszin (Viso mellett egy kis falucskában). A Szentszék a provincia tartományfőnökévé 1940 decemberében P. Dolhi Leontint nevezte ki, a pécsi házfőnököt. Az az érdekes, hogy a kisebbségi jog védelme érdekében úgy alakították ki a provinciát, hogy külön ága lett a magyarnak, a ruténnek és a románnak, az úgynevezett coelus = csoport. Amikor a provinciálist kine­ vezték, akkor rögtön csoportfőnöküket (praeposilus coelus vagy gruppae) is. A magyar praepositusnak engem neveztek ki, a román részre Maxim Atanázt — aki engem is felvett a rendbe —, a rutén részre Sztankarinec Antalt, aki talán több mint 90 evesen Szibériában, Karagandában még ma is él, mint az ottani németek lelkipásztora, mert oda deportálták. A neve Hám volt régen, de az édesapja magyarosította a magyar világban Hámra, a cseh érában azon­ ban visszaváltoztatták Sztankaninecre. így lettünk mi hárman egyben a tarto­ mányfőnök konzul torai is. — Hogyan esett Rád a választás 1943-ban? — 1942. szeptember 9-én meghalt Dolhi Leontin. A temetés után, 12-én összeült a három zonkultor tanácsa. A protokonzultor veszi ugyanis át hivatal­ ból halálozás esetén a tartomány kormányzását. Az Apostoli Szentszék első­ nek Sztankarinecet jelölte a rutén, a legnagyobb csoportból, másodiknak Maxi­ mét, engem harmadiknak. A szabályok értelmében csak Sztankarinec lehetett volna a kormányzó. Erre azt mondta az 1884-ben született Maxim Atanáz: Magyarországon élünk, itt a rendet az állami hatóságokkal, a hivatalokkal szem­ ben nem magyar nemzetiségű rendtag nem képviselheti. így csak Te lehetsz, mint magyar, a kormányzó. Én azt válaszoltam: én önkényesen ezt nem vállal­ hatom, ezért azonnal írtam a rendi generálisnak Rómába egy jelentést a kon­ zultációról. A generális jóváhagyta a döntést azzal, hogy engem így szólított: viceprokonzultor. A joghatóság tehát az enyém lett. így vezettem a tartományt 1942 szeptemberétől 1943 februárjáig. Ekkor XII. Piusz pápa kinevezett tarto­ mányfőnökké, az 1940-es rendelkezést nem másítva meg. A három beosztás to­ vábbra is megmaradt, és a Szentszék ekkor Liki Jánost a magyar, Mondik Antalt a rutén, és Marina Györgyöt a román rész prépostjának nevezte ki. Ez utóbbi Rómában tanult. — Közben tehát megváltoztak a prépostok, az elöljárók is! — Én előléptem, Maxim atya talán Dél-Erdélybe kérte magát. De az igazi okot nem tudom, miért volt szükség a teljes cserére. — Nálatok nem a rendtagok választják a vezetőt?

418

— A monostorfőnüküket a monostor tanácsa proponálja, majd a házi káp­ talanon választanak három jelöltet, ha sokan vannak. Ezek nevét felküldik a tartományfőnöknek, aki Rómában az általa előterjesztett személy megbízását jóváhagyatja. A tartományfőnököt a tartományi káptalan választja, de az is jelölteket választ, hármat, s abból Róma nevez ki egyet. A rendi generálist — aki Rómában működik — a generális káptalan választja, s a Szentszék hagy­ ja jóvá. — Mindezt azért kérdeztem, mert felmerült bennem, vajon püspök bátyád­ nak nem volt-e köze a kinevezésedhez? — Ez egy nagyon érdekes dolog, mert valóban az terjedt el, hogy én 32 évesen protekció alapján leltem tartományfőnök. Ez a legkevésbé felel meg a valóságnak. Az ő szerepét — megmondom — milyen alapon lehetett bekalku­ lálni. Az egész Szt, Miklós-provinciának a teljes irattára nálam van. Innen tu­ dom. hogy amikor a novíciátuson és a skolasztikán voltam, az elöljáróknak kel­ lett küldeni véleményt. Az egyik helyen ez volt írva: Dudás testvér természeté­ nél fogva igen alkalmas adminisztrálásra, hivatalokra. Tehát felsőbb helyre ez a vélemény volt rólam már korán felterjesztve. Lehet, hogy ez megmaradt az emlékezetben. Különben mindig, mindenütt szervező voltam. — A bátyámnak egyébként fogalma sem volt, s mikor megtudta, a legha­ tározottabban ellene volt a kinevezésemnek, s Rómával nem állt érintkezésben Én — az alatt a fél év alatt, megbízottként — olyan kemény kormányzást vé­ geztem, hogy emiatt még a generálissal is szembekerültem. A Szentszék engem úgy nevezett ki — nem mondja, hogy milyen forrás alapján —, hogy nem kér­ dezte meg a generálist, ami őt nagyon bántotta. Ü csak megkapta a kongregáció levelét, hogy magyar lett a provinciális. — A római kúriánál azért sem volt protekcióm, mert egy rendtagot, ki el­ végezte a teológiát, én úgy terjesztettem elő a tartományi káptalan határozata alapján, hogy a nagyfogadalomhoz nem engedhető, méltatlan reá, s kértem a rendből való kibocsátását. Ezt aláírta a rutén és a román praepositus, consultor is. Erre a válasz az volt, hogy egy nagy pecsétes papírral engedélyezték neki a nagyfogadalom letételét, melyet nekem kellett volna kivenni. Én egy négy oldalas, latin nyelvű levélben megfellebbeztem, s azt írtam: semmi körülmé­ nyek között nem tartom az illetőt alkalmasnak arra, hogy a fogadalmakhoz bo­ csássák. Tekintettel arra, hogy a generális kúria nacionalizmust lát abban, hogy ezt az ukrán rendtagot kibocsássuk, itt közlöm az összes ukrán bazilita atya nyilatkozatát az illetőről. Ugyanis mindegyik ukrán atya negatív véleményt, adott, a kibocsátás mellett volt. Erre a generális egy dörgedelmes levelet írt latinul, melyben figyelmeztetett, hogy én szerzetes vagyok, aki tisztában van az alázatosság és az engedelmesség lényegével. Ezt súlyosan megsértettem, ami­ kor elöljárómnak olyan hangnemben írtam. Ugyanis azt válaszoltam: én nem járulok hozzá a nagyfogadalom letételéhez, a generális atya — ha ragaszkodik hozzá — akkor mentsen fel mostani beosztásom alól. Amennyiben a generális atya ennek ellenére is ragaszkodik utasításaihoz, akkor az Apostoli Szentszék­ hez fellebbezek. Erre írta: a legfőbb elöljárójával szemben ilyen hangnemet nem használhatok. Ezek után nem hiszem, hogy ő proponált volna a tartomány­ főnökségre. — Minden okmányon azonban szerepel egy másik név is, Josephus Zajackivski. Ö a generális titkára volt, s egyben a rend és a Szentszék közötti össze­ kötő, ún. procurator in Űrbe. A rendi ügyeket rajta keresztül kellett előterjesz­ teni a Szentszékhez. Úgy vélem, ő ismerte az egész működésemet, s ő proponál-

419

hatott Tisserant bíborosnak, a Keleti Kongregáció titkárának, akinek egyéb­ ként belső bizalmasa volt. A bátyám csodálkozott tehát a fentiek ismeretében a legjobban az én kinevezésemen. — Hol volt az ünnepélyes beiktatásod? — Nem volt ilyen, egyszerűen közöltem a tényt a rendtagokkal. Ez csak hatalom, cifraságok nélkül. Jurisdictio, azonos a püspökével. Volt 150 rendta­ gunk, velük úgy diszponáltam, mint a püspök a papjaival. A tartományfőnök — Rendtartomány főnökséged kezdetéhez tartozik a máriapócsi kegytemplont belső megújítása. Hogyan kezdtetek hozzá? — 1942-ben már Ungvárott felvettem a kapcsolatot Boksay József festő­ művésszel, hogy ki kellene a templomot festetni, az ikonosztázióról a kegyképet külön oltárra helyezni. Elhoztam Pócsra Dolhi Leontin tartományfönökhöz. Amikor meglátta a kegytemplom architeklurális festését, azt mondta: ez olyan csodálatos, csak fel kellene újítani. Dolhi atyának csak ez kellett, s mert nem volt érzéke a művészethez, úgy tartotta, hogy nem kell ide csak egy szobafestő, s az álmárványozásokat — amit a salétrom tönkretett — átmeszelni. — Dolhi atya halála után az elgondolásomat megvitattam a bátyámmal, Liki atyával, aki 7 évig volt Rómában és világlátott ember volt, meg Jőcsák atyával, aki 4 évig élt Rómában, meg a konzultorokkal, s így kialakítva véle­ ményemet kértem fel Boksayt, hogy készítse el a terveket. Ezek 1943-ra már el is készültek, ekkor megkértem Liki atyát, vigye el azokat Tasnádszántóra Keresztessy Dániel szobrászművészhez, akivel 1941-ben a BNV-n ismerkedtem meg, ahol csodálatos faragványokat állított ki. Boksay l:l-es, kartonokon el­ készült hatalmas oltártervét amikor meglátta — kedve lett volna ugyanis meg­ csinálni —, visszalépett, mert sok volt a munkája. Egyébként is horribilis öszszeget mondott, amire akkor fedezetünk nem volt. Ugyanis három vagon al­ mánk árát szántuk az új kegyoltárra. — Egy éjszaka eszembe jutott, hogy Szegeden — ahol 1937-ben az első KALOT-kongresszuson részt vettem — elvittek bennünket az alsóvárosi feren­ ces templomba. Akkor restaurálták a pécsi ferencesek a templom egész belse­ jét, s láttam csodálatos kezemunkájukat. Hátha ezek a ferencesek meg tudnák a mienkét is csinálni? Éjszaka rögtön felhívtam Pécset, a házfőnökkel beszél­ tem, aki a műhelyvezető Ernő testvért kérte a telefonhoz. Azt mondta: a rész­ leteket meg kell beszélni, meg kell a rendi elöljáróság engedélye és szeretné látni a tervrajzokat. Vonattal lementem Pécsre, látták, hogy roppant nagy, de csodálatos munkáról lenne szó. Később bevallották, hogy félreértésen ala­ pult a munka elvállalása. Pócsot ugyanis Andocsnak (híres búcsújáróhely Somogy megyében) hallották el, mert ők kizárólag ferenceseknek dolgoztak, s azt hitték, hogy az andocsi ferences templomról van szó. A bátyámmal el­ mentünk Lupkovics Kolozs tartományfőnökhöz, meg Schrotti Pál generális helynöknöz, mindketten hozzájárultak ahhoz, hogy a ferences testvérek a má­ riapócsi kegyoltárt elkészítsék. — Hol faragták a kegyoltárt? — Pécsett, ók vásárolták meg a tölgyet Szalvóniából, Jugoszláviából. A tervrajzot pedig átdolgozták, mert a Boksay-féle tervrajz nagyon szlávos volt, ők pedig tisztában voltak a magyarországi barokk oltárok faragványaival, hi­ szen sok templomot restauráltak az országban. Tehát az elgondolás, meg a mé-

420

retek azért nagyjából Boksayé, a kivitelezés, a faragványok minden hajlata, porcikája a ferenceseké. Ha jól emlékszem, 200 000 pengőért vállalták fel. — Az egy nagy pénz volt abban az időben! — Óriási pénz volt a 80 filléres napszámok mellett. Az aranyat nekünk kellett adni. Elvittem Budapestre 508 gramm 14 karátos arany karikagyűrűt egy Hartl nevű aranymíveshez. Érdekes, hogy a pócsi levéltárban az 1700-as évek végéről ugyanennek a Hartl családnak Nagyváradról van egy okmánya, amely pócsi aranytárgyak méréséről, értékeléséről szól. A Dohány utcában volt a műhely, s ott a szemem láttára bivalybőrön kalapálták aranyfüstté az ara­ nyat. Budapest bombázásakor egyébként ez az épület semmivé lett. De még vagy 10 db ferencjóskás aranyat is vittem, ezt is feldolgozták. Sőt, sikerült az akkori Iparügyi Minisztériumtól kiutaltatni 2,5 colos 72 000 lap aranyat. Ez mind ráment a kegyoltárra, meg a szószékre, a Szt. Bazil-oltárra. — Mivel szállítottátok az oltárt Pócsra? — Megrendeltek — ha jól emlékszem — G-kocsinak mondott hatalmas, hosszú, MÁV speciális bútorszállító vagont. A ferencesek személyvonattal, bő­ röndökkel, személyi holmikkal érkeztek Máriapócsra. Itt várták egy hétig, két hétig, hogy a vagon megérkezzék. — A várakozás már a háború miatt volt? — Igen. Ez alatt az idő alatt szétbombázták a szolnoki és hatvani vasút­ állomást. A szerelvények, az állomásépületek semmivé lettek. Kétségbe voltunk esve, hogy mi van az oltárral. A bátyám felkereste Markos Olivért, aki vallá­ sos, hűséges görög katolikus volt, s miniszter a közlekedésnél. Ö az egész ország területére egy körözvényt adott ki, milyen kocsiban milyen tárgyat keresünk. Két hét lelt el, semmi hír, mindenki, még a miniszter is azt hitte, hogy a kocsi megsemmisült a bombázás éjszakáján. Imádkoztunk a ferencesekkel együtt Szt. Jozafáthoz; később úgy tartották, hogy az ő közbenjárása segített meg ben­ nünket. — Hol volt a vagon? — Egy reggel váratlan értesítést kaptunk telefonon. Nyíregyházáról, a püspök telefonált, hogy megvan az oltár. Jeney nevezetű főintéző tartott az éjszaka ügyeletét Nyíregyházán, amikor Kisvárda jelezte neki, hogy ott van egy hatalmas teherszerelvény, ami az útját állja a katonai visszavonulásnak Csap felől. Mit csináljanak vele? Jeney utasította őket, tolják be a kisvárda—baktai szárnyvonalra, ott már volt egy csomó kocsi székely menekültekkel. De Jeney még azt megkérdezte, hogy miből áll a szerelvény? Válaszolták, hogy többek között van itt egy G-kocsi, oltár van benne. Rögtön motorkocsit küldött érte, s kérfe, hogy ezt a vagont azonnal szabadítsák ki a szerelvényből. Jeney ugyan­ is szintén görög katolikus volt, s tudta, milyen nagy gondban vagyunk. így délelőtt 10 órára már Máriapócson volt a vagon. Ez 1944 szeptemberében történt. — Amikor a szovjet csapatok bejöttek Máriapócsra, az oltár már állt? — Nagy része az iskolában volt, darabokban. A terjedelmes részeket már felállították, de nem volt kész az oltár. A magyar hadseregnek volt egy alaku­ lata, tisztekkel, tábornokokkal, ők az iskola egy részét lefoglalták, ott járkál­ tak, amikor mi az aranyozásnál, amit tudtunk, a ferenceseknek besegítettünk. A front elvonulása után a ferencesek tovább dolgoztak, míg készen nem lettek. — Hozzátok románok vagy oroszok vonultak be? — Oroszok. Amikor az utolsó németek Puszta Sándor papköltővel elvonul­ tak — a toronyban megfigyelőállásuk volt, tele vezetékkel, onnan irányították

421

a frontot —, minden elcsendesedett, s a falu népe bezúdult a rendház pincéjé­ be. A rendháznak nemcsak a cellák, de a folyosói alatt is pince van. Vagy 150-en, ha nem többen voltak ott, asszonyok, leányok, gyermekek. A pinceajtó be volt zárva az aknák becsapódása miatt. Az oroszok a vasúton innen voltak, a magyarok Ófehértó alatt, de lőtték egymást. Egyszer halljuk: verik a nagy szárnyas pinceajt.ót puskatussal. Odarohantam az ajtóhoz, hallom: Otvori! — ordították. Kto tám? — válaszoltam. Otvori! Otvori! Kitártam az ajtót, ők: Bátyuska, govoris po ruszki? Govorju. Germán jeszt? Nyit germán. — Bejöttek a pincébe, tüzelőállásban tartották a géppisztolyokat, végigjárták, a nép reszke­ tett, kezüket feltartották, mire az oroszok: Nicsevo, nicsevo, nye bojsza (ne féljetek). Végignézték a rendházat is, nem volt germán. Másnap a toronyból hoztak le egy németet. Akkor odajöttek hozzám: Bátyuska, ti szkázál, nyet germán. Tűt germán. (Te azt mondtad, nincs germán. Itt a germán.) — Mi történt a kegyképpel? — Amikor a front közeledett, Petrasovszky Manó festőművésszel megfes­ tettük annak hű másolatát. Ez most Nyíregyházán van. Fára festette, kissé vi­ lágosra sikerült, ezért egy lazúros barnát kent még rá, hogy az arc megtévessze az embereket. A kegyképet pedig egy keményfa ládába tettük, szigeteltük és egy vastag vaslemez ládába raktuk és a pincelejárat alatt, ahol a hordókat gu­ rították le, ástunk egy 1,5 m mély gödröt. Ott voltunk valamennyien a szerze­ tesek, még megvan az a levél, amelyet mindenki aláírt a láda elrejtéséről. Eb­ ben az állt, ha mi nem élnénk túl a háborút, tudják mit tettünk. Két megbíz­ ható embert — az egyik Tamás Mihály, a másik az édesapám volt — is oda­ hívtunk, hogy ha mi elpusztulunk, ők tudják, hogy hol mi van. — A templom jalán jiiggő értékes votív tárgyakat is elrejtettétek? — Nem, azok ott maradtak a templomban. Az oroszok sem nyúltak hozzá, mert a templom védett volt. Megmondom, miért? Amikor bevonultak szomba­ ton, másnap Krisztus király vasárnapja következett, október 29-e. Liki atyával a templom előtti udvaron, a két bejárat, a piaci meg a templomi között sétál­ tunk. Nyitva volt a kapu. Egyszer csak beszáguldott egy dzsip, kiugrott belőle egy zömök katona, bemutatkozik, hogy pulkovnik, azaz ezredes. Közölte, hogy a nacsalnik frontu, a generál major akar beszélni velem. Beültetett a dzsipbe, elszáguldott velem. A piac után, a Pócspetribe vezető út a keresztutcánál szál­ fával volt lezárva. A piac utáni 2. vagy 3. házban volt a főparancsnokság. Az asztalnál állt az alacsony termetű tábornok, bemutatkoztunk ukránul, kiderült, hogy ő egy kijevi ukrán. A lakosság nagy része a rendház pincéjébe, a monos­ torba menekült, mert féltek a katonáktól. Én — vasárnap lévén — a torony alatt miséztem, de a népnek a pincében volt a mise, ott állítottak oltárt. Azt mondta a tábornok: nem kell félni semmitől, jöjjenek ki a pincéből, minden szabad, a vallásgyakorlat is, az iskolában pedig meg kell kezdeni a tanítást. Azt is kérdezte: mi miért nem menekültünk el? Válaszoltam: Ijesztettek, ré­ misztettek bennünket, de mi szerzetesek itt maradtunk. Mivel rémisztettek? Azt mondták, hogy Sztalin-zsebet fognak csinálni az oroszok! Mi az? Felvágják két oldalt az ember hasát, és belenyomják a kezét. Mire ő elnevette magát, s ismé­ telte: propaganda, propaganda! — Nagyon megtetszettem neki, ezért utasította az ezredest: Azonnal ren­ deljen ki őrséget a monostor udvarára. Mivel mondtam, hogy a templom tele van kozákokkal, akik a vezetékeket viszik a kóruson, a templomtoronyban. Erre kiadta a parancsot: Kiüríteni a templomot, oda csak akkor léphet be katona, ha vallásosságból akar imádkozni, vagy kíváncsiságból szétnézni. Két hétig —

422

míg a front itt volt — tartott az őrség. Meg voltunk védve, sokat számított, hogy mind tudtunk ukránul. Beszélgettünk vele az irodalomról. Mondta: Bátvuska, te sokkal szebben beszélsz ukránul, mint én, mert a hadseregnél 30 éve csak oroszul beszélek. — A monostor éleiének egyik igen fontos eseménye zajlott le 1946-ban, amikor meglátogatóil benneteket Mindszenly prímás érsek úr. Miért jött le ekkor Máriapócsra? — Mi erre az évre régóta készülődtünk, ugyanis ekkor volt 250. évfordulója az első könnyezésnek. 1696—1946. Eszünkbe sem jutott, hogy Magyarország szovjet hatalom alá kerül, amikor mi mindent ehhez a jubileumhoz előkészítet­ tünk, a kegyoltárt, a festést, a könyvkiadást. A festésre Boksay művészt kér­ tem fel, mert ő jól és gyorsan dolgozott. Petrasovszky Manótól féltünk, mert ő évekig elbabrált egy képen. Szerinte az a kép jó, amelyiknél a festő lába alatt elkorhad az állvány. Itt Pócson majd két évig festette a három freskót. Jőcsák atya, hogy a festést mihamarabb megcsináljuk, a beállványozáshoz Szolyváról szerzett minisztériumi engedéllyel 8—10 méteres fenyőrönköket. Boksay festő­ művész 1943-ban tavasztól őszig az egész hajót befestette. A szentélyt nem hagytuk neki. Ugyanis 1922-ben Petrasovszky Manó elkészítette az egész temp­ lom festési színvázlatát (a színezést), amit Dolhi atya, házfőnök elutasított. Az volt a véleményem, hogy Petrasovszky — mivel magyarországi magyar és nem kárpátaljai — is legyen megörökítve a templomban, ezért a szentélyt neki tar­ tottam fenn. Boksay itt a felső párkány felett a négy szentatyát festette meg, a Szentháromságot, a körpárkány alatti részt Petrasovszky. — 1946-ban a prímás elfogadta a meghívást, itt volt Czapik érsek, Kriston püspök is a szeptember 8-i jubileumi búcsún. — Milyen benyomást keltett Benned Mindszenty prímás érsek, akivel most találkoztál először? — Elég merev volt. Amikor megérkezett, én köszöntöttem a piactéren. Rendőr díszszázad állt a tábori oltár előtt. Az autótól vezető széles út két ol­ dalán tányérsapkás rendőrök fehér kesztyűben, fegyver nélkül. Feljött az oltár­ hoz — egyszerű reverendában volt —, ott üdvözöltem mint a Szt. Bazil-rend tartományfőnöke. Valami olyat mondtam, hogy köszönjük azt, hogy Eminenciád eljött ide a nagy világégés után, hogy kiengeszteljük a Boldogságos Szűz Anyán keresztül — aki 250 éve hullatta itt először a könnyeit — a magyar nép vét­ keiért a jóságos Istent. Eszembe jut Borromeai Szt. Károly élete, aki mint mi­ lánói püspök vezeklő ruhában járta végig esdeklő körmenetben a város utcáit a nagy pestisjárvány alkalmával. Arra kérem Eminenciádat, hogy a máriapócsi, nyíri homokban tegye meg ezt a körmenetet engesztelésül, hogy a Boldogságos ■szűz közvetítse az Isten fele irgalomért való esdeklésünket, szánja meg a mi népünket. — Ö válaszolt rá, bevonult a rendházba, átöltözött, felvette a nagy her­ melinpalástot az uszállyal, négy pap a kegyképet egy hordozható állványon a vállára vette. A kegytemplomtól indultunk ki, több száz pap volt a körmenet­ ben, mind beöltözve, a petri úton végig az útkereszteződésig, onnan a vasút felőli utcán, majd a bátori úton az r. k. templomnál fordultunk vissza a temp­ lomhoz. — A nyíregyházi fiatalság — köztük a két Donanics fiú — a Cselényi Ist­ ván által a pócsi csodáról írt színdarabot adta elő. Ott volt mindenki, érsek,

423

püspök, de a prímás a vacsora után már fáradt volt, felkisértem a szobájába, így magam sem láthattam a színdarabot. — Másnap volt az ünnepélyes nagymise, amelyet Dudás püspök végzett s Mindszenty mondta el a nagybeszédet, amelyet gyorsírók kérésemre lejegyez­ tek, de magnóra is felvettük, ennek alapján kiigazítottuk. A prímás beszédét leközöltük Tarlallyné könyvében, az Ékes virágszálban, de ez a szöveg, amit ő otthon előre elkészített, s nem az, amit Pócson elmondott, mert sok volt a rögtönzés a beszéd közben. Egyébként ezt a könyvet nem volt ajánlatos árusí­ tani később, 1948 után éppen a prímás beszéde miatt, ezért részben kiszedtük a könyvből, részben nem füzettük be a még kötetlen példányokba ezt a füg­ geléket. — Tudhatnánk többet erről a könyvről? — Az Ékes virágszálat mi írattuk. Hegedűs atyával fogatra ültünk, s fel­ kerestem Nagydoboson Tartally Ilonát, akinek a férje ott volt pap. Megkértem, hogy mivel közeledik a 250. évforduló, szeretném, ha regényes formában meg­ írná a kegyhely történetét. Népszerű legyen, könnyen olvasható. Liki atyát pedig felkértem, hogy szigorúan történeti alapon, okmányokkal bizonyítottan írja meg ugyanezt. Oda is adtam neki két bőröndben az anyagot, de haláláig nem tudott hozzákezdeni. Amit Tartallyné irt, ahhoz én is szolgáltattam a for­ rásokat. Nagyon csekély honoráriumot kért, az eladott példányok árának talán a 10"irát se, ha jól emlékszem, 3000 Ft-ot kapott 1946-ban. Az is igaz, hogy amikor bennünket feloszlattak, akkor a 2000 példányból még ezer nálunk volt, amit mi padlásokra, Összevissza menekítettünk. Megrendeltem akkor a II. kö­ tetet is, a második könnyczésről, annak is odaadtam a történeti anyagát, meg is írta, de annyira archaikus nyelven, hogy Dudás püspök űr azt mondta: ezt nem fogják tudni elolvasni. A kéziratot a püspök megtartotta magának, s ami­ kor Bacsóka Béla rektor úr Timkó püspök úrral mindenáron ki akarták adni ezt a II. kötetet, nem tudták, hogy hol az eredeti kézirat. A nálam lévő pél­ dányt adtam oda, annak alapján jelent meg. — Ugorjunk két évvel előbbre. 19í8-ban megkapta a máriapócsi kegytemp­ lom a basilica minor rangot. Mit jelent ez a magas pápai kitüntetés? — Magyarországon akkor még aligha volt ilyen címen templom, kivéve az esztergomi és a pesti bazilikát. A basilica maior négy római templom címe, a tulajdonképpeni pápai plébániák ezek a Szt. Péter, a Szt. Pál, a Szt. János és a Santa Maria Maggiore. Imitt-amott hallatszott, hogy a pápa basilica minor ranggal egy-egy templomot felruházott. Liki atyával, meg a püspök úrral tár­ gyaltunk, hogy nekünk is meg kéne kérnünk, hátha megkapjuk. Liki atya ugyanis tanácsosom is volt, a magyar csoport vezetője, meg a Róma által ki­ nevezett titkárom. Én csak házi teológiát végeztem a renden belül, nem nyil­ vánost, ő meg Rómában a Szt. Gergely egyetemen cum laude doktorált. Ö 1904es születésű, én meg 1909-cs, érdekes, mégis föléje helyeztek. Tehát ő vele ta­ nácskoztam meg a hivatalos dolgokat. Liki atya szerkesztette meg a kérvényt latin nyelven, melyben a Szt. Bazil-rend magyarországi tartományfőnöke az egész renddel együtt kéri a pápát, hogy a pócsi kegytemplomot basilica minorrá emelje. A püspök hasonló szellemben írta meg az ajánlólevelét, ezt felküldte Mindszentyhez, aki tovább ajánlotta kérelmünket Rómába. Erre fel jött le a pápai kitüntetés. — Miben jelentkezik ez a kiváltság? — Külső formaságokban mutatkozott meg ez régen, ezek a középkori sal­ langok mára már eltűntek. Például van egy hatalmas ernyő, melyet a bazilika

424

főpapja fölött kell vinni, azután joga van uszályt hordani. Ezzel én nem éltem. — Az 1045-ös földtörvény hogyan érintett benneteket? — A földreform alapján 100 holdat hagytak meg nekünk, emiatt Hegedűs atya. mint pócsi házfőnök perlekedett. Megjegyzem, hogy a templom szigetelé­ sétől kezdve a külső-belső restauráláson keresztül egészen a mindennapi gazda­ sági ügyekig én anyagi dolgokkal nem foglalkoztam. Ezt mind Jőcsák Máté és Hegedűs József, a monostor egymást követő főnökei intézték. Anyagiakba nem avatkoztam, csak azt kellett tudnom, hogy mekkora a pénzügyi keret. — De megéreztétek a változást, azt, hogy nincs már 1000 hold, hanem csak 100? — Máriapócsnak nagy átka volt az 1000 hold. Mert mindenki azt hitte, hogy ez egy óriási bevételt jelent. A püspökségek, más szerzetesi közösségek birtokaihoz képest ez egy semmi volt, egy kis zsidó bérlő is többel rendelkezett. De erre mindenki rátartott: van a pócsi papoknak! Nekünk parádés kocsit kellett üzemben tartani, parádés lovakkal, mert jöttek a zarándokok, jöttek a neves emberek akárhonnan, jött a távirat: ekkor és ekkor érkezem a csalá­ dommal, kocsit kérek az állomásra. Tehát nagy volt a rezsiköltség. — A gazdasági év vagy sikerült, vagy nem, a cselédeknek, az alkalmazot­ taknak a száma nem változott, fizetni kellett a bolettás világban is, az aszály idején is, amikor a jég elvert mindent, akkor is. Volt egy malmunk, öthengeres, elég nagy, de annak az átalakítása súlyos tízezer pengőkbe került, viszont a belőle való haszon oly csekély, hogy alig került ki belőle a 2 molnár, a gépész, meg a másik személyzet, ezek családja fizetése. Volt a szeszgyár, a dohányter­ melés, ez a kettő fedezte talán a többiek veszteségét. Tehát roppant nagy gon­ dot, temérdek felelősséget és kevés hasznot jelentett a birtok. 58 hold gyümöl­ csösünk is volt, kezdetben nagy ára volt a gyümölcsnek, a pócsinak meg orszá­ gos híre, egy budapesti nagyáruház vásárolta fel a termést, még külföldre is vitte. Kitűnő íze és aromája volt Jőcsák Máténak köszönhetően. Amikor az oroszok bejöttek, 3 vagon alma állt kupacban, amit nagy nehezen tudtunk csere módján értékesíteni. Anyagért cseréltük, mert nem volt pénz. — Hogyan reagáltatok arra, ami a szomszéd faluban, Pócspetriben 1948ban történt? — Mi oda nem tudtunk bemenni, de tudtuk, hogy mi van, de nem élhet­ tünk vele. Amikor Darvas József miniszter felkeresett engem Máriapócson a parasztpárt stábjával, ott minden szőnyegre került. Hallatlan baklövéseket kö­ vetnek el — mondtam — a kormányzati emberek. Máriapócsra ugyanis kihozták akkor melegében az újságot, a kommunista párt lapját, a Szabad Népet. 500 példányban osztogatták. Abban le volt írva, hogyan találták meg a plébános anyját a serlésólban, ahova a fia bezárta. Minden sora szemenszedett hazugság volt. Azt mondtam Darvasnak: ha itt osztják ezeket a lapokat, s a nép olvassa, hogy mit írnak az itteni eseményekről, amelyekről mindenki tudja, hogy így nem igaz, akkor hogyan fog ez a nép hinni annak, amit a dunántúli dolgozók­ ról írnak. Tehát saját maguk ellen csinálnak propagandát! — 1948-ban a Ti iskolátokat is államosították! — Semmit sem tettünk ellene. Apácák tanítottak benne, hárman vagy négyen, meg civil tanítók. Rendtagjaink már a reform idejére úgy leapadtak, hogy mi csak a hitoktatást vállaltuk. — 1950-ben a magyarországi szerzetesrendek többségét felszámolták, titekí'L — akkor ilgy tűnt — véglegesen. Hogyan zajlott le ez a gyakorlatban? Meg-

425

jelent valaki a rendházban s közölte ezt veletek, vagy az ÁVO avatkozott közbe?

— Nem avatkozott be. Máriapócs ugyanis olyan monostor volt, ahova de­ portálták a többi szerzeteseket, akik az indoklás szerint a határperemen lévő rendházakban éltek. A szaléziakat Nyergesújfaluból, Sopronból, a jezsuitákat Pécsről és Kalocsáról. Éjfél utáni órákban felverték őket, a folyosóra kivezé­ nyelték, arccal a fal felé, a hátuk mögött álltak az ávósok géppisztollyal, akkor telhányták a szobájukat, az egész rendházat, utána egy kézi bátyút készíthettek fehérneműből, betuszkollák őket a kint várakozó teherautókba, amelyek pony­ vával voltak letakarva, és a nyári időben, a hajnali órákban elindultak velük Kalocsáról az iskolanővéreket, Dombóvárról az orsolyitákat is hozták, ők vagy hetvenen voltak, negyvenen a férfi szerzetesek. A férfiakat, nőket vegyesen szállították, a fegyveres ávós katonákat melléjük ültették. Voltak, akik 500 km-es távolságról egyfolytában utaztak Máriapócsra. Csak egy-két helyen áll­ tak meg, hogy a leggusztustalanabb módon a természeti szükségletüket a nyílt területen a szerzetes papok és nővérek elvégezzék. — Mi csak táviratot kaptunk, hogy szerzetesszállítmányok jönnek, várjuk őket. Semmit sem értettünk. Amikor megjöttek úgy késő délután, minden vilá­ gos lett. Ez volt a prelúdium. Ők a feloszlatásig voltak itt, a rendek felszámo­ lásáig. Ez szeptemberben volt, a rendházat decemberig kellett kiüríteni. Én december 2-án jöttem el Anarcsra. Mi akkor voltunk: 14 felszentelt, 19 papnövendék és 6 testvér. Ebből nyugdíjba mehetett 2, 10 maradt egyház­ megyei kereten belül, 2 kimaradt. A két legfiatalabb, ők a kispesti reziden­ ciákban működtek. Az egyik orosz nyelvtanár lett, a másik zeneművészeti ta­ nulmányokat végzett. Ma már csak három felszentelt pap és egy laikus test­ vér cl. — Mi lelt a 19 papnövendék sorsa? — Ők az első évet végezték el a teológián, a rendelet kizárta őket a to­ vábbtanulásból. Nyíregyháza annyira tenyerén volt az államnak, Dudás püspök még inkább, hogy nem lehetett őket eldugni. Hárman Budapestre mentek, ott végezték a teológiát mint extrancusok, 56-ban külföldre menekültek, a hátra­ lévő teológiai anyagot Rómában végezte el kettő, egy pedig csak Amerikába tudott kimenni. Mindhármukat pappá szentelték, az egyik Kanadában kapott egy magyar parókiát. A másikuknak sikerült New York államban, New Jersey­ ben egy 40 acre-s nagy parkszerű területet, egy magánlovardának a területét mindenestől megvásárolni 40 000 dollárért. Ott megépült egy nagy rendház templommal, melynek 25 éves, tavalyi jubileumi ünnepségén magam is részt vettem. Kilenc évvel ezelőtt a felszentelésre is meghívtak Keresztes püspök úr­ ral együtt, megküldték a repülőjegyet is, az Állami Egyházügyi Hivatal meg a BM azonban minden fellebbezésünket visszautasította, nem engedett ki akkor, mert utazásunk „igen nagy mértékben sérti a közérdeket”. — Ebben az amerikai bazilita monostorban az alapító magyar atyán kívül vannak más magyarok is? — Voltak, de olyanok, mint a magyarok: kitaníttattuk, felszentelődött, s ekkor azután világi papnak ment. Kettő volt ilyen. Egyébként a monostor a máriapócsi Szűz Anya tiszteletére van felszentelve. — Térjünk vissza 1950-hez. Hogyan adtátok át a monostort, hiszen ott volt a rend levéltára, könyvtára, s kétszáz év alatt értékes ikonok, miseruhák, kegy­ tárgyak halmozódtak fel. Ti gyakoroltátok ott a parochiális jogot is. — A máriapócsi monostor kezdettől, 1749-től fogva a paróchus. A minden-

426

kori házfőnök, vagy ha az nem vállalta, akkor a püspök által megbízott személy volt a paróchia adminisztrátora. Tehát az adminisztrátor, a paróchia a püspök felügyelete alatt állt. Mi kiváltságolt szerzetesrend vagyunk, teljesen függet­ lenek a püspökségektől. Amikor engem kineveztek, négy püspökkel voltam kapcsolatban: a hajdúdorogival, a munkácsival, a máramarosi és a szamosújvári püspökökkel. Kérni, vagy valamit elintézni csak rajtam keresztül le­ hetett. — De a pócsi értékekről keveset tudok, ugyanis Máriapócson Hegedűs atya maradt — én Anarcsra jöttem, ahol a reformáció óta az első katolikus pap vagyok! —, ő adta át a pócsi parókiát. A penészleki papot, Bodnár Sándort nevezték ki 1951-ben pócsi lelkésznek. Akkor Hegedűs atya, ami mozgatható volt és kiengedtek, azt elszállította Bodrogkeresztúrba. Ügyes volt, és élelmi­ szert a falusi házakhoz menekítettük ki. A könyveket a könyvtárból — melyet az államosítás előtt jóval lepecsételtek, felügyeletét pedig Adorján Tibor iskola­ igazgatóra bízták, kivel jóban voltunk —, ügyesen leválasztva a pecsétet az ajtóról, deszkából készített csúszdán a templomudvarra lecsúsztattuk. Majd a templom 8 m magas barokk párkányzatára felrakták úgy a fóliánsokat, hogy alulról semmi sem látszott. Ezek mind nagy értékű, XVI—XVIII. századi köny­ vek voltak. Koczak Antal máriapócsi házfőnök az 1770-es években Bécsben a feloszlatott jezsuita könyvtárakból nagyon sok értékes könyvet vásárolt meg, s ez az anyag volt a könyvtár legnagyobb értéke. Bár a mentés sikerült, azon­ ban az új parókus, Bodnár egyszer egy nagytakarítást végzett a templomban, tolólétrával felmentek egészen a párkányig, s ott meglátták a sok-sok könyvet Mindent leszedetett, egy nagy helyiségbe behordták, de azt csukatlanul hagyta, így boldog-boldogtalan turkálhatott benne. Ha valaki azt mondta, ezt én el­ vinném, azt felelte, hogy vigye. Mindaddig, míg a püspököt addig sarkalltam, hogy ő Rojkovics kanonokkal egy teherautóval Nyíregyházára nem szállíttatta Ez a mostani szemináriumi könyvtár alapja. A többi része, amit az eredeti helyén hagytunk, a zsidók által idemenekitett könyvekkel, a kommunista párt brosúráival, szépirodalmi müvekkel lett kitöltve, hogy a polcok ne legyenek üresek. A Debreceni Egyetemi Könyvtárból két teherautóval állítottak be úgy egy év múlva — ahogy azt nekem Szabó páter elmondta —, s a munkások mint a répát, felhányták az autókra és elszállították. — Mi lett a rendi levéltár sorsa? — Azt az első veszélykor már biztonságba helyeztem. Nem volt nagy, egy faliszekrényben volt elhelyezve. Bőröndökbe raktam, elszállítottam és elrejtet­ tem. Először egy nagyobb lakásban a stukatúrba helyeztük el. Azután veszélyes­ nek éreztem ezt a helyet az egerek miatt, s amikor szabadabb volt a levegő, Nyíregyházára beszállítottam. A püspök bátyám előszobájában állt elődjének, Miklósy Istvánnak egy hatalmas ládája, amelybe vidéki útjai alkalmával az egyházi felszerelést rakták. Nagy részét abban helyeztem el, a többit a püspöki levéltárban. De egyszer jöttek a megyétől, lepecsételték, majd amikor ismét felszabadították, a püspök azt mondta: Ki onnan, megsemmisíteni mindent, ami veszélyt jelenthet. Levittük Bacsóka Pál, a mostani helynök lakásába az irato­ kat, ott éjfélig a cserépkályhában égettük el ketten mondazokat az okmányo­ kat, amelyeket ávós szempontból veszélyesnek tartottunk. Ugyanis egyházelle­ nes propagandára használták fel, gyakran azokat meghamisítva. — Mi lett a bútorokkal, ikonokkal? — Ott maradt minden. Négy csodálatos ikon volt egy ládában, a világ­ háború végén hozzánk menekítette egy Lengyelországot megjárt magyar tiszt,

427

nekem ismerősöm. Az ikonok talán XV. (!) századiak voltak. Elvitték. Hegedűs atya mint gazdász, az anyagiakat menekítette. Ami a raktárban volt, az öreg dolgokat klerikusaink, a papnövendékek és a laikus testvérek felhordták a templom padlására olyan helyre, ahova még létrával is nagyon nehéz feljutni. Amikor Bodnár idejében a templomtetőt festették, a bádogosok erre ráakad­ tak, s lerámoltak mindent. Hogy hova lettek, nem tudom. Pl. ilyen eset is volt. 1750—60 között építették a bronzrézből készített hatalmas toronyóra-szerkeze­ tet, mindkét toronyba felvezetett vasszerkezettel, óramutatókkal. Az északi to­ ronyban minden harang külön ütötte a negyedet, a felet, s az órákat. Ezt a bécsiek építették, a torony egész belsejét elfoglalta. Amikor most Pócson jár­ tam, csak a hült helyét találtam. Sikerült valakiknek eladni a fémgyűjtőknek. Pedig ipartörténeti emlék volt. Bacsóka helynök úr csak a vaskereteket találta a helyén. A kölöncök kb. méter magasban, vastag kör alakú ólompogácsából álltak, sodrott drótkötélen csüngtek, ma már nincsenek. ★

Egy ember életében óriási nagy dolog, hogy olyan hatalmas változást ér­ hetett meg, mint 1989-ben P. Dudás Bertalan, a Szt. Bazil-rend tartományfő­ nöke. A kormány múlt évi döntése alapján negyven év után ismét feltámadt a rend, melynek ma mindössze 4 tagja él. Máriapócsra kellene visszakerülniük, mert ez az a hely, amely lehetővé teszi, hogy a rend hivatást, azaz utánpótlást kapjon, enélkül nincs értelme az újraindulásnak. A beszélgetésünket Dudás atya így zárta le: „Ez volt a múltunk, a jövőnk Isten kezében van.”

VIRÁGH FERENC:

Egy szabolcsi kisbirtokos a politikai változások kereszttüzében (1945-1952) A jelen írás egy kisbirtokos — a Nagyhalászban születeti Virágh Ferenc. — sor­ sát ábrázolja az 1945-öt követő nehéz években.* Virágh Ferenc és felesége kis birtokteste a 20-as évek elején alakult ki Nagyhalász területén. A lakás a gróf Lónyay utód, herceg Odescalchi és a Kállay nagybirtok közé ékelődött, az ún. kisnemesi földterületen a Nagyhalász—Dombrád közút Tisza-kanyarhoz közeli pontján. Az örökléssel, a Nagyatádi Szabó István nevével legitimált 1920: XXXVI. te. értelmében végrehajtott földosztás­ sal és vétellel kialakult kisparcellás, szétszórt földbirtok birloklapjai alapján 27 alábbi részekből állt Virághék ingatlan vagyona: Nemesi birtok. Ház s udvar a Bözsér d ű lőb en -------------------------------- -------Erdő a Bözsér d ű lő b e n ------------------------------------------------

267 öl 486 öl

*A s z e r k e s z tő s é # n in c s a b b a n a h e ly z e tb e n , h o g y a z e d o lg o z a tb a n s z e r e p lő e s e m é n y e k , a l m á ­ s o k é s m in ő s íté s e k ig a z á r ó l m á s f o r r á s o k b ó l is m e g g y ő z ö d j n , íg y a z é r t a s z e r z ő n e k k e ll v á l ­ la ln ia a te lje s f e le lő s s é g e t. — A s z e r k .

428

Szántó --------------------------------------------------------------- — • Nemesi birtok. Szántó az Ivánka tanyája dűlőben-------------------------------- — Szántó a Bözsér dűlőben----------- -------- -----------------------------Nemesi birtok. Szántó a Jóhegyű d ű lő b e n ---------------------------------------------

Nemesi birtok.

Szántó a Kocoba-lápok (Hajnal-tó) dűlőben-----------------------S z á n t ó --------------- --------------------- --------------------- -------- —

Nemesi birtok.

Szántó a Bözsér dűlőben — -----------------------------------------— Nemesi birtok. Szántó a Bözsér dű lőb en -------------------------------------------------Nemesi birtok. Szántó az Ür tava d ű lőb en --------------------------------------------Szántó a Falu szigetje dűlőben------------------------ — -----------Vagyonváltságföld, az 1920: XXXVI. te. alapján Szántó a Görbe-tó (Tóköz) d ű lő b e n -------------------------------Rét a Nagykeletke dűlőben — ----------------------------------------Szántó — — — — — — — — — — — — — — — — — Szántó a Görbe-tó d ű lő b e n ----------------------------------------------

2 hold 062 öl 1513 öl 924 öl 1 hold 119 öl 1 hold 459 öl 290 ül 1 hold 377 öl 1 hold

6 ól

301 öl 1 hold 767 öl 2 hold 1552 334 799 1550

öl öl öl öl

Az összes földterület 13 hold 1018 -öl. E terület kataszteri tiszta jövedel­ me összesen: 145 Korona, 94 fillér. Előrebocsátva megállapítható, hogy ez a két legfontosabb mutató messze alatta áll annak, amit 1D-18 után a „kulák”-ká mi­ nősítéskor küszöbnek tekintettek. A nagyhalászi határban nagy szétszórtságban fekvő földek átlagos arany­ korona-értéke holdanként 10 aranykorona, ami közepes földminőséget mutat. A „Kocoba-lápok”, az „Űr tava”, „Görbe-tó” a Tisza-szabályozás után a töltésen kívül maradt volt Tisza-mederhez tartozott rész. E helynevek csaknem kivétel nélkül szerepelnek az egykori nyíregyházi múzeumigazgató, Kiss Lajos 1930 körül és 1948-ban folytatott gyűjtése alapján született „Régi Rétköz” c. munká­ ban. A „Falu-sziget”-re a XIX. század 70-es éveiig az „Ür tavá"-n át csónakkal jártak a nagyhalásziak. A „Kocoba-lápok”-on 1880 körül Kállay András főispán és birtokos társai egy tucat farkast lőttek ki. A lakás a község külterületén, egy új település irányába fejlődő körzet kö­ zepén állt a Tiszaháton (ebből lett később Tiszatelek). A 600—800 fős lakosság vásárlóképességét felmérték a Hangya Szövetkezet piackutatói. Rábeszélték Virágh Ferencet, nyisson Hangya-fiókot. 1923—1926-ig így lett másodfoglalkozás­ ban boltos, majd 1926-tól 1946-ig önálló kereskedő és kisvendéglős is. Ezenfelül ő volt a vezetője a Tiszaháti Legeltetési Társulásnak is, amelynek az évi köz­ gyűlését is lakásában tartotta. Az 1920-as földosztáskor a földhöz jutottak egykétszáz öl területet közösben hagytak, közös legelőül. Ez az osztatlan föld kö­ zösséget hozott össze, mert a pásztortartás és legeltetési díj fizetése okán sokan gyűltek az eredeti mag köré. A társulás kövezte ki pl. az új település útját is. Virágh Ferencnek e közösség a javára volt akkor, amikor „kulák”-ként üldöz­ ték, mert sokan segítették titokban. Viszont az 50-es évekre „rossz pont”-jni nyomtak inkább a latban. ö volt ugyanis a nagyhalászi római katolikus egyházközség világi elnöke is Az ilyen emberek elsőként kerültek fel a „kulák”-listákra. A bátyja korán csat­ lakozott az 1930-ban útjára indult Független Kisgazda és Polgári Párthoz, an­ nak képviselője lett. Továbbá az ország német megszállása (1944. március 19.) után — amikor a Kállay-kormány által végre nem hajtott — zsidóellenes tör­ vények gyors foganatosítása zajlott, április 18-án írást kapott a nagyhalászi fő-

429

jegyzőtől, Ritly Gyulától: „nagyon kérem, haladéktalanul jöjjön, embereket hoz­ zon magával"! A Telek-dombi Kállay-gazdaság átvételéről volt szó, minthogy a zsidó bérlőt, Engel Kálmánt deportálták, fiai munkaszolgálatosok, a volt mi­ niszterelnök pedig a török követségre menekült. A nyilaskeresztes mozgalom befolyásának növekedésével Ibrányban és Nagyhalászban, ez utóbbi település főjegyzője állandó feljelentés alatt állt „zsidóbérenc” magatartása miatt. (E nyi­ lasok később az 1945. évi igazoló bizottsági eljárásokon sem akadtak fenn. De a „fordulat éve” körül Ibrányban azzal dicskedtek, hogy „ott van Kis-Moszkva” !) Nos, Virágh Ferenc ebben a politikai légkörben vette át a Kállay-uradalom kezelését, néhány helybeli kis embert bérlőtársul maga mellé véve. Egy füzetet nyitott, melyre ráírta: „Dr. Kállay (Pillér) birtok ügyei”. Engel Kálmán a koncentrációs lágerben pusztult, de a munkaszolgálatos fiai hazatértek, akik­ nek 1945 elején visszaadta a bérletet. 1944 szeptember—októberében Kelet-Magyarország menekültáradata a to­ kaji híd felé tartva elhaladt lakásuk előtt. A nép a földbe ásta el a ruhát, a zsírosbödönt. Az MKP későbbi szervezője, Balogh Sándor is engedélyt kért, hogy a Virágh-lakás pincéjében elássa holmiját, egy ramocsaházi menekülttel együtt, aki folytatta útját Nyugat felé. Virágh Ferenc nem tartott velük, otthon várta meg az eseményeket. A román és szovjet csapatok szinte csak napokra elfoglalt tiszai frontjának elvonultát követően Balogh Sándor kiásta a pincéből holmijait, és beköltözött a községbe, ahol a községháza szomszédságában rendezte be a Magyar Kommu­ nista Párt irodáját. Tanácsolta Virágh Ferencnek, mint akire sokan hallgatnak, hogy szintén költözzön be egy elhagyott zsidó lakásba, és lépjen be a pártba. „Aki nem velünk — az ellenünk!” — így fenyegette Balogh. 1945. február 15-én a községi főjegyző a szovjet katonai parancsnokságtól kétnyelvű iratot kért, melynek tartalma: „Az orosz Katonai Parancsnokság ren­ deletére kérem, hogy a partizánok szállítására Balogh Sándor nagyhalászi lakos közreműködésével elvitt egy taligát és lovat, felismerés után Virágh Ferenc nagyhalászi lakos tulajdonosnak adja vissza.” íme a rekvirálás egy mozzanata, amikor a család csaknem összes ruháját elvitték. Sőt, elvitték a ramocsaházi menekült elásott ruháit is. Ez a menekült aztán feljelentette az ügyészségen Vi­ rágh Ferencet, mert nem őrizte holmiját! De az ügyészség elutasította a felje­ lentést. A kétnyelvű iratban szereplő lovat s taligát Ibrányban hagyták az oro­ szok. Kézen-közön jutott el ennek híre. Az iratra visszaadták az „adomány”-t Virághnak használói. A földkérdés 1945. évi megoldásakor Balogh Sándor a herceg Odescalchiféle érháti földterületen kolhozt szervezett, ami 1946 elején feloszlott. A kom­ munista párttitkár a helyi Földigénylő Bizottság útján birtokelkobzást kezde­ ményezett Nagyhalász területén tíz személy ellen. A listán első helyen Virágh Ferenc szerepelt. A Szabolcs megyei Földbirtokrendező Tanács 453,1945. sz. ira­ tával 1945, október 9-ére tűzte ki az ügyben a tárgyalást. A megyei szerv által lefolytatott tárgyaláson Balogh Sándor előadta, hogy ő a Szovjetunióból illegá­ lis kommunista szervezési megbízással tért haza, de munkáját nehezítette Vi­ rágh Ferenc befolyása. (Balogh Sándornak egyébként a haja szála nem görbült meg 1930 után.) A földbirtokrendező tanács Virágh Ferencre vonatkozó határo­ zata: „Virágh Ferenccel szemben az előterjesztést elutasítja. Figyelmezteti a Földigénylő Bizottságot, hogy amennyiben a tulajdonos birtoklását megakadá­ lyozná, az ebből származó károkért a bizottság tagjai lesznek felelősek, s őket a Megyei Tanács a juttatásból ki fogja zárni. A leginkább érdekelt Balogh Sán-

430

dór vallomásával tett előterjesztés komoly alapja is megdől.” Dr. Rácz Gyula nyíregyházi tisztviselőt azzal vádolták e tárgyaláson, hogy 19i9-ben ő hívta be a román hadsereget Nagyhalászba. Holott jöttek azok hívás nélkül, abban a re­ ményben, hogy a Tisza lesz Nagy-Romáma határa. Ezen elkobzási üggyel kap­ csolatban értesíti a nyíregyházi ügyvéd Virágh Ferencet, hogy ő is megkapta a Megyei Földbirtokrendező Tanács határozatát. „A pénzzel ma nem sokat ér az ember. Ellenben, mert tüzelőnk nincs, kérem, hogy 2 köbméter akácfát szí­ veskedjék nekem behozni. Ezzel rendezve is lesz követelésem. Az ügyvédi irat hátlapjára írta 1946. január 12-én az ügyvéd a fa átvételéről szóló nyugtát. A kö­ vetkező években egymást érték az ügyvédi munkadíj fizetési kötelezettségek, mert szakadatlanul rajta ült a hatalom, mígnem rabmunkás lett Barcikán. Bátyja, Virágh József 1945 óta a kisgazdapárt képviselője, tagja a honvé­ delmi és politikai bizottságnak. A Kis Képes című újság 1947. június 1-jei szá­ mában az „Ülésezik a kisgazdapárt politikai bizottsága” című képen így sora­ koznak a nevek: Dinnyés Lajos, Mihályfi Ernő, Kiss László, Virágh József, Tóth József, Antall József. Ez a pillanat az, amikor Nagy Ferenc még, Dinnyés Lajos már miniszterelnök. A fokozódó politikai küzdelem közben a képviselőhöz nem nyúltak a helyi közegek, de a port elverik az öccsén. Az 1947. őszi „kékcédulás” választáskor a Szabad Nép 1947. augusztus 22-i számában a választás tisztaságát veszélyeztető vádat fogalmaztak meg VLrágh Ferenccel szemben. A rendőrség nyomban a kemecsei fogdába vitte (ez 1945 óta a második őrizetbe vétele). A fogdából a kisgazdapárt kihozatta, de szavazati jogával nem élhetett. A választás napján „forspont -ba rendelik. Lovas fogatával a szavazóhelyiség előtt kell várakoznia, hogy az urnát Kemecsére, a járási központba szállítsa el. A következő évben, 1948-ban következett a „kulák -ká minősítés, mely hár­ mas kritériumon nyugodott alapvetően: 1. 25 hold föld; 2. 350 aranykorona adóalapérték; 3. szereplés a mezőgazdaság-fejlesztési járulékot fizetők névjegy­ zékén. Virágh Ferenc egyik csoportba sem tartozott, tipikus politikai „kulák” lett ő is, mint sokan mások szerte az országban. A politikai „kulák” Virágh Ferencre az első nagy csapást 1949 elején mér­ ték. A nagyszerűen működő Hangya-szövetkezetet „reakciós”, „kulák ’-bázis szer­ vezetnek minősítették. A Szabad Föld 1949. január 30-i számában Szentkirályi János tollából megjelent „Két nappal az egyesülés előtt, avagy kibújik a szög a zsákból” című írása. Eszerint Virágh Ferenc — akinek már régen semmi köze sem volt a Hangyához, s ekkor már a kereskedelemhez sem — feküdt volna ke­ resztbe a földművesszövetkezet szervezésének útján. „Virágh Ferencnek 15 hold földje van. Hangsúlyozzuk, 15 hold, de kulák” — írta Szentkirályi a Szabad Földben. Szentkirályi riportját felkapta és 1949. február 19-én műsorára tűzte a rádió a „Falurádió” szombat esti adásában, „Hogyan készültek Nagyhalászban a szövetkezeti fúzióra” címmel. A hazugságot összehordó műsor után megfagyott a levegő Virágh Ferenc körül. Nappal féltek az emberek, nehogy meglássa va­ laki őket közelében. Sötétedés után érkezett vigasztalására a községi orvos is, kifejezve szolidaritását. Az Üj Ember című katolikus lap 1949. február 21-i szá­ ma szállt szembe a politikai leszámolás e módszerével. A rádióműsorral pole­ mizálva leszögezte: különb műsort érdemelnének az előfizetők, s az ilyen „riporter”-ek nem az igazi vidéket ábrázolják. 1949. április 1-jén a lakásra házilagosan előállított 30X60 cm-es plakátot ragasztottak csirizzel, melyre iskolázatlan kéz felírta: „Ez egy kizsákmányoló

431

kulák háza!" Ugyanekkor a Tisza túlsó oldalán, Tiszakarádon baltás különít­ mény kereste fel sötétedés után a ,,kulák” házakat és összetörték berendezései­ ket. E pogrom híre futótűzként terjedt az érintettek közt. Virágh Ferenc petró­ leummal tele üvegeket készített, a lakásba és mellé gyufát, hogy felgyújthassa a pogromra érkezőket. De ide nem jöttek. A „népítélet”-es hullám szelídült a május 15-i népfrontválasztás időszakában. A plakátot felszólításra sem vette le Virágh. A „Függetlenségi Front” nevű politikai erő választási kampánya részeként 1949 húsvétján forspontba rendelték. A helyi tanító, Hornyik Károly kézírással állította ki az ukázt, mert hisz ekkor mindenki hatóságként áll a „kulák” felett: „Felhívás! Felhívja a Függetlenségi Kultúrgárda vezetője Virágh Ferencet, hogy holnap, húsvét másnapján du. 3 órakor az iskola előtt jelenjen meg a kultúrcsoport Beszterecre való szállítására és visszaszállítására.” Emellett a „válasz­ tás” kulturális céljaira 100 forint hozzájárulást fizettettek vele. A „kulák” viszszaszorítása a 49-es májusi választás után a likvidálás módszerébe hajlott át. 1949. november 27-én írta Virágh Ferenc fiának, a békéscsabai gimnáziumi ta­ nárnak e sorokat: „Nyugtalanok a napok idehaza mostanában. Gyorsan folyik az adóprés, a behajtás. Nincs kímélet. Három napon belül 4000 forintot kell ki­ fizetni. Most jön még a rettenetes; a vadzab ügyben december 10-én lesz a tár­ gyalás.” A helyi hatóság feljelentette ugyanis a bíróságon, mert földjébe állító­ lag vadzabot vetett, hogy megfertőzze a határt. Nem igaz ebből egy szó sem Viszont tárgyalásra kellett járnia és az ügyvédi költséget viselnie. Ettől kezdve legalább 2—3 ügy szerepel ellene mindig a bíróságon. Közben hajtják ingyen­ fuvarra (,,forspont”-ra) s folyik a padlófelbontás, faikopogtatás, házkutatás. Ez utóbbiak alkalmával mindig megkérdezték, hogy tanár fiuk állásban van-e még Dr. Márföldi bíró ismételten felmentő ítéleteket hozott, de Balogn Sándor keze messzire ért. Egyszer közölte a tanácsházán a tanácselnök: „már nincs állásban az a bíró” ! S ez biztos, mert az illegális Magyar Közösség Segélykasszájába gyűjtő Tornai nevű volt nyíregyházi kereskedő is mondta Virágúnak hogy dr. Márföldi családjának is juttat a gyűjtött pénzből. A nagyhalászi községhatár Tiszahát nevű részének településjogi státusa megváltozott 1949 után. Így jelent meg Virágh Ferenc házába bekerült hivatalos iraton előbb a „Szabolcs megye Nagyhalász község Telektanya Jegyzői Kiren­ deltség 1949” szövegű körbélyegző, majd 1950-től a tanácsi kirendeltségé. Az államigazgatási kirendeltség a „kulák”-üldözést hathatósabban szolgálta. Már arra is ráértek a kirendeltségen a maximum 0 általános iskolai végzettséggel rendelkező „hivatalnok”-ok, hogy Virágh Ferencet hetente kétszer elszámoltas­ sák, lépéseiről írásbeli beszámolásra kötelezve. 1951-ben új téesz szervezését határozták el a tanácson Tiszatelek területén, a már működő Vörös Csillag mellé, s a leendő irodájának Virágh Ferenc lakását jelölték ki. Ezt egy éven belül kiürítendőnek határozták meg. De addig az ismé­ telt házkutatás közben elkoboztak 50 kg lisztet, a cukorrépa termeléséért kapott néhány kg cukrot s egy 75 dkg súlyt nyomó lóbőrt. Ennek alapján „árurejtege­ tés” címén feljelentést tettek a Sztálin utcára átkeresztelt volt Kállay úton levő tanácsházából. A cél, Virágh Ferenc ,,közbűntényes”-sé minősítése. A feljelen­ tést a rendőrség továbbította, megtoldva az alábbi ajánlással: „Virágh Ferenc kulák, a dolgozó parasztság és munkásság izzó gyűlölettel tekint rá.” A nyíregyházi államügyészség 1951. áü. 11 193 1. sz. iratában indítványozta a bíróságnak, hogy „a közellátás érdekeit veszélyeztető bűntett miatt” tűzze ki a tárgyalást. A dr. Sztehlo Zoltán közvádló és dr. Iváncsik Miklós vezető állam-

432

ügyész által aláírt irat lapszélén olvasható a bíróságnak szóló eligazítás: „kulák". A nyíregyházi járásbíróság „A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!", „fi­ gyelemmel a vádlott osztályhelyzetére is", három hónapi börtönre és 1000 forint pénzbüntetésre ítélte, amit másodfokon négy hónapra és 2000 forintra módo­ sított. Ez ítélet időszakában legalább három feljelentés volt folyamatban Virágh Ferenc ellen, ami az ügyvéd megkereséséből tűnik ki: „Üjabb 200 forintot fel­ vettem tarlóhántás és másodvetés ügyben azzal, hogy további összeg törleszté­ sére kérésére haladékot adok." Eszerint Virágh Ferenc állítólag „nem végezte" el a tarlóhántást és a másodvetést. Minthogy a házkutatók szakadatlanul kerestek engem, Virágh Ferenc fiát, a békéscsabai tanárt, a hatóságnál történő jelentkezés végett 1951. július 10-én megjelentem Tiszaháton. A szülői házba lépve a szekrény tartalmát a szoba kö­ zepén találtam. Édesanyám mondta: „Már nem is rakom vissza a ruhákat, hisz Kádár, Hankóci és a többiek úgyis kidobálják a padlóra!” Édesapám tűzőrségi forspontban ácsorgott lovas fogattal vagy két kilomé­ terre a Vörös Csillag Tsz területén. Szüleim riadtan tiltakoztak a gondolatra, hogy felkeressem a tanácselnököt, mert ha engem letartóztatnak, az számukra még nagyobb bajt jelentene. Nagyhalászban, a tanácsházán éppen a hivatalában találtam Gálik István tanácselnököt. Szobájába lépve ő elhagyta a termet, de beküldte mellém a já­ rási pártbizottságnak éppen a tanácsházán tartózkodó aratási instruktorát. Majd egy idő után Gálik a rendőrőrsparancsnokkal, Molnár Bertalan főtörzsőrmes­ terrel jött vissza. Nyilván a másik szobából hívta ide telefonon. Ezzel a külső­ séggel kezdődött fogadásom. Közöltem a hatóság itteni első embereivel, hogy megjelentem, mert ház­ kutatásaikkor állandóan keresnek a szülői házban. Mi a céljuk velem és mi­ végre folytatják a házkutatásokat? — kérdeztem. A tanácselnök azt mondta: „A maga apja kulák, vigye el a községből, mert a kulákkal elbánunk!" — Akkor mindenki költözzön az országban? — kérdeztem. Mire rövidre zárták a beszél­ getést. A járási pártinstruktor megkérdezte: „Nemde Virágh József kisgazda­ párti képviselő öccséről van szó?" — Igennel válaszolt a rendőr-főtörzsőrmester. „Na, akkor nincs időnk ilyesmiről beszélgetni aratási időben!” — zárra a párt­ instruktor. A tanácsházi megjelenésem után fokozódott a nyomás Virágh Ferencre Nagyhalász-Tiszaháton. Tanácsolták a szüleim, nehogy az ő címükre küldjék postán levelet. így Zsíros Borbála (Nagyhalász-Érhát) címén keresztül levelez­ tünk ettől kezdve. 1951. november 13-án kísérték át Virágh Ferencet Nyíregyházáról Miskolc­ ra, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bírósági Börtön Kazincbarcika mel­ letti rab munkatáborába. Az igazságszolgáltatás futószalagon termelte a rab munkaerőt, hogy építsék a Borsodi Vegyi Művet Kazincbarcikán, Sajóbábonyban, Hejőcsabán és Szuhakállón. A hideg, nedves barakkban állatként terelt rabok életének leírása egy külön tanulmány helyét igényli. Űgyszintén az az il­ legális összefogás, mely a szöges dróton át összeköttetést teremtett a rabok és az otthon között. Titkos láncon Ibrányból és Nagyhalászból érkeztek csomagocs­ kák Virágh Ferencnek a Rabkülönítményre, s tőle ki, az illegális levelek. Miközben Virágh Ferenc Kazincbarcikán raboskodott, odahaza felesége éle­ tét pokollá tették a hatósági zaklatok. A lakást és épületeit fokozatosan vette igénybe a tanács, a tűzoltóság, a rendőrség, a földművesszövetkezet részére.

433

Megmondták a hatósági emberek: az épület további része téesz-irodaként szük­ séges; ha ide visszajön Virágh Ferenc a börtönből, újra elvitetik, de azt nem éli túl! 1952. február 25-én ,,felajánlás”-i jegyzőkönyvet írt alá Virágh Ferencné, Gálik István tanácselnök és Nagy János tsz-elnök a még rab munkatáborban levő Virágh Ferenc tulajdonára vonatkozóan is. Ezt követően dr. Bakó János nagyhalászi tanácsi pénzügyi csoportvezető kiállította a következő hivatalos írást: „Igazolvány. Alulírott pü. csop. vez. igazolom, hogy Virágh Ferenc nagy­ halászi (Tiszahát) lakos 1951. évi december 31-ig esedékes közadótartozásait ki­ fizette, így elköltözése esetén összes meglévő ingóságait elviheti, a lezálogolt, de közadótartozás kiegyenlítésére már nem szükséges ingóságait a zár alól felol­ dom. Nagyhalász, 1952. március 14. (Körbélyegző a Rákosi-cimerrel.) Dr. Bakó. pü. csop. vez.” Ez az irat sejtet néhány összefüggést. Mindenekelőtt, hogy a családunknak az egymást érő árverésen elkótyavetyélt kevés maradék ingósága is zálogban állt. Nem igaz, hogy adóját kifizette volna, mert a csillagászati számokra már nem futotta. Ennek ellenére ettől eltekintenek, ha a család elköltözik. Igen ám, de hova, hiszen mindenéből kifosztotta az állami, törvényesített rablás? Virágh Ferenc 1952. március 15-én érkezett haza a börtönből. Elbocsátója a megyei bíróság miskolci börtönében március 14-én kelt. Március 16-án két rendőr érkezett a lakásra és megkérdezték: „Még mindig itt laknak? Hogyan jött haza, hiszen még két büntetése van?! Ügyis elviszik, minek jött ide?!” Tállya községben kaptak egy üres kamrát, ide költöztek maradék holmijaik­ kal. Virágh Ferenc „kulák” volta miatt még 1954 augusztusában (Nagy Imre új programja után egy évvel!) is a munkaköréből leváltó iratot kapott az abaújszántói állami erdészet tállyai részlegében. Az események országos alakulása következtében édesapám 1956 júniusában „került le” Nagyhalászban a „kulák’ -listáról, ugyanekkor a „nagykulák” Virágh József volt kisgazdapárti képviselő még mindig rajta volt. Közös erőfeszítésből új otthon épült Virágh Ferenc részére Sárospatakon, ezért szerepelt sárospataki lakosként, amikor a megyei tanács részleges felül­ vizsgálást folytatott a korábbi törvénysértés ügyében. A Szabolcs-Szatmár me­ gyei Tanács V. B. a Földművelésügyi Minisztériummal egyeztetve 1965. március 12-én dr. Fekszi István elnök és dr. Fábián Lajos titkár aláírásával meghozta a 61/1965. sz. véghatározatát. Ez visszaadta a tiszateleki lakást és az azt körülvevő kis földterületet, mert az 1952-ben kikényszerített felajánltatás szemben állt a 4091/1949. (VI. 16.) korm. sz. rendelettel, mely a mezőgazdasági ingatlanok és azok felszerelésének felajánlásáról szólt. A lakás átvételéről jegyzőkönyv ké­ szült, melyre az új tulajdonosok részéről Virágh Ferenc és dr. Virágh Ferenc, más részről a tiszateleki tanácselnök, Hegyes Károly és Ignácz József tsz-elnök neve került. A földhivatal haladéktalanul visszaállította az eredeti tulajdonos tulajdonjogát. Az ügy azonban nem ért ezzel véget. Az átadási jegyzőkönyv el­ lenére a tsz-elnök és a tanácselnök a Minisztertanács tanácsszervek osztályához fordult a megyei tanáccsal szemben. A minisztertanácsi osztály 7536—4/1965. sz. határozatával megsemmisítette a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V. B. 61; 1965. sz. határozatát. A tiszateleki lakást és melléképületeit 1973-ban földig lerombol­ tatták a helyi illetékesek, a pince köveit is kiszedték, és az anyagot széthurcol­ ták. Ennek ellenére a családi portánk mégis a miénk. Ugyanis Szabolcs-SzatmárEereg Megye Tanácsának elnöke 1990. február 14-én kelt 302—2/1990. X. sz. iratában a következő olvasható: „Megállapítható, hogy a kérdéses ingatlanra

434

a tulajdonjog jelenleg is néhai Virágh Ferenc és felesége, Mezei Ilona volt sáros­ pataki lakosok tulajdonaként szerepel nyilvántartásban. Ez azért történt, mert a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a Magyar Állam tulajdonának viszzaállításúra 1965. évben nem intézkedett.”

FÜRJ ZOLTÁN:

Adalékok Pócspetriről Közvéleményünk egyre nagyobb érdeklődéssel cs érzelmi íelindultsággal fordul 1945 utáni történelmünk fehér foltjai felé. Mind többet és többet akar tudni az eddig még nem ismert események valós tartalmáról, lefolyásáról. Ilyen fehér foltnak számitottak eddig a Pócspetriben 1948. június 3-án történt események, ahol az iskolák államosításának terve súlyos incidenshez vezetett. Az elmúlt években Ember Mária filmje állította a figyelem középpontjába Pócspetrit, ez a film volt az első olyan művészi alkotás, amely felrázta társadal­ munk lelkiismeretét, s bemutatta azt a súlyos jogsérelmet, amit az ügy kapcsán a falu lakosságának el kellett szenvedni. Most pedig a film „forgatókönyvének” megjelenése, illetve az ügy bírósági felülvizsgálata és az 1990. január 17-én ho­ zott felmentő ítélet kelt újabb és újabb érdeklődést. A történelmi eseményekhez másként nyúl a művész, másként a jogi szem­ pontból felülvizsgáló hatóság, és megint másként a korszak kutatója. A kutató mindig a kor objektív történeti forrásait keresi, amelyekből megismerhető az adott korszak. így forrás lehet számára egy-egy hatóság, szervezet állásfogla­ lása, az igazságszolgáltatás ügyirata, különböző sajtótermékekben publikált cik­ kek, de forrás lehet az eseményeket aktív szereplőként átélt személy visszaemlé­ kezése, reflexiója stb. A történész a források alapján alakít ki, a konkrét helyzet konkrét elemzése alapján, árnyalt, minden részletre kiterjedő véleményt. Mi most ettől eltérően — de az eddig kialakult kép árnyaltabbá tétele érdekében csak egy forrás, a Minisztertanács 1948. június 4-ei ülésének jegyzőkönyve alap­ ján vizsgáljuk az eseményeket. Tisztában vagyunk azzal, hogy módszerünk rend­ kívül vitatható, de a Minisztertanács állásfoglalásának bemutatásán túl nem áll más szándékunkban. Vállalt feladatunk, hogy érzékeltessük, hogyan alakult a kormány szintjén az események megítélése. Erre azért is szükség van, mert az ügy felülvizsgálata során számos olyan korábban nem ismert adat került nyilvánosságra, ami magyarázatra szorul. S e magyarázatot részben megkap­ hatjuk a kabinet ülésén elhangzottakból. Az események a napi sajtóból jól is­ mertek, ezért az incidens konkrét lefolyásával nem kívánunk foglalkozni. Itt és most eltekinthetünk attól, hogy a sajnálatos incidens másnap délelőtt­ jén mennyire lehettek pontos, minden részletre kiterjedő ismeretei a kormány­ nak. Ettől azért is eltekinthetünk, mert a megkapott információ és a korábbi tapasztalataik alapján formáltak véleményt a miniszterek. Addig is, amíg a teljes levéltári anyag feldolgozásra kerülhet, a kormány álláspontja több ponton

435

támpontot adhat. Szerintünk a kormány véleményének bemutatása azért is szükséges, mert sok téves vélemény élt, él Fócspetriről közvéleményünkben. En­ nek érzékeltetésére talán elég megemlíteni a két végletet: „Az egyházi reakció tudatos provokációja volt a rendőrgyilkossághoz vezető akció.” A kormány ülé­ sén, majd a sajtóban ez a nézet vált uralkodóvá, s hosszú évtizedeken keresztül ez a vélemény bénította közgondolkodásunkat. Ezzel párhuzamosan megjelent, de nyilvánosságot akkor még nem kapott az az álláspont, hogy a hatalom, vagy valamelyik szerve produkálta az incidenst, mert az iskolák államosításának gyors keresztülviteléhez szüksége volt rá. A hívők megfélemlítése, az egyházak megleckéztetése kellett az államosítás elfogadásához. Hol az igazság? Reményeink szerint erre válaszunkat a dolgozat végén adjuk meg. Előtte még néhány fontos előzményt be kell mutatnunk. A történelmi folyamatból kiragadva, csak magát az incidenst vizsgálva a Tócspetriben történteket nem lehel megérteni, mert ez az iskoláért folytatott harc kulminációs pontja, s benne összegződnek mindazok az indulatok, félelmek, ame­ lyek 1944—45 fordulójától meghatározták a magyar társadalom hivő rétegének életét. Ekkor tudatosodik végképpen, hogy minden korábbi ígéret ellenére, a bal­ oldal és főképpen a kommunista párt fel akarja számolni az egyházi iskolákat, meg akarja szüntetni a vallásoktatást. S a vallásos tömegek utolsó elkeseredett, a demokrácia keretei által biztosított akcióra szánták rá magukat, levelekben, tömegdemonstrációkon tiltakoztak az államosítás ellen. Amit az egyházvezetés, mint korábban a fakultatív hitoktatási vita idején is szorgalmazott, a politikai érdeknyilvánítás — mivel más fórum nem állt rendelkezésükre — fontos for­ májának tekintett. 1948 tavaszán-nyarán pattanásig feszült állapotok uralkodtak az egész or­ szágban. A társadalmat végletekig megosztotta az egyházak és az állam közeire bejelentett egyezménye, az ezzel szorosan összefüggő iskolaállamosítás. A za­ vart, a feszültséget fokozta, hogy nem volt egyértelmű a tájékoztatás, s az is­ kolák teljes körű államosításának vállalásáig egyik napról a másikra jutottak el az országot kormányzó koalíciós pártok. A folyamatokat a kommunista pártból vezérelték. A pártvezetés öntudato­ sodásának, önértékeinek, lehetőségeinek felismerésében fontos szerepet játszot­ tak az 1947 őszi események. Az augusztusi választásokon az MKP a koalíció leg­ erősebb pártjává vált. A Tájékoztató Iroda szeptemberi megalakulásával pedig megteremtődtek a nemzetközi feltételei egy szocialista típusú fordulatnak. Ezek maguk után vontak egy új, tartalmában és módszerében más, az előző évektől gyökeresen eltérő vallás- és egyházpolitikát. Rákosi Mátyás 1948. január 10—11-én, az MKP funkcionáriusainak értekez­ letén tartott beszédéből rajzolódott ki az új vallás- és egyházpolitikai irányvonal Az előadás egyik központi kérdése volt az egyházi pozíciók gyengítése, és az év legfontosabb feladatának tartotta Rákosi az egyházi reakció felszámolását. Februárban Ortutay Gyula kultuszminiszter és munkatársai az 1—2 tanerős törpeiskolák államosításának tervét formálták. Ezekről a tervekről az egyházak­ nak csak informális ismeretei voltak. A kormány képviselői az áprilisi tárgyalá­ sokon — melyek a nyilvánosság teljes kizárásával folytak — arról tájékoztatták az egyházvezetőket, hogy minden valószínűség szerint, mivel az iskolafenntartó felekezetek nem hajlandók a kooperálásra, az életképtelen törpeiskolákat álla­ mosítás útján egyesítik. Azt sem hallgatták el, hogy az állami tankönyvek be­ vezetése elkerülhetetlen a megmaradó felekezeti iskolákban. Ezt, ha kelletlenül is, de kezdték tudomásul venni az egyházak, lépéseket tettek ebbe az irányba.

436

Az evangélikusok pl. deklarálták, hogy iskoláikban bevezetik az egységes állami tankönyveket. A koalíciós pártok és a kormány azonban nem elégedtek meg ezzel. Nap nap után többet és többet akartak. Erejük biztos tudatában általános támadást indítottak a felekezeti oktatás ellen. Május 1-jén a Népszava, 9-én pedig az MDP programnyilatkozata a teljes körű államosítás mellett szállt síkra. A kor­ mányzó pártok vezető testületéi, az állami apparátus, a társadalmi és tömeg­ szervezetek általános kampányt kezdeményeztek az államosítás érdekében. Az egyházak vezetőit váratlanul érte és döbbenetként hatott rájuk ez a gyors ütemű változás, amely gyakorlatilag — néhány középiskola kivételével — az egyházi iskolák teljes körű állami átvételét jelentette. Május 13-án a pártközi értekezlet tárgya az állam és az egyházak viszonya, a másnapi minisztertanács döntött a kérdésben és 15-én ürtutay Gyula sajtó­ értekezleten bejelentette, hogy államosítani fogják az iskolákat. A gyors döntés pattanásig feszült helyzetet eredményezett. Ebben a szituációban egyházi érdek­ védelemről szó sem lehetett. A politikai élet az érdekvédőimet az egyházi reakció mesterkedésének minősítette. így természetes, hogy a vallásos szülők felekezeti iskola melletti demonstrációi súlyos konfliktust eredményeztek, és ezek a pócspetri eseményekben kulmináltak. A Minisztertanács Hivatalának irattárában található 239 1948. számú jegy­ zőkönyv szerint az esemény másnapján, június 4-ei soros ülésén tárgyalta a kormány a pócspetri incidenst. Arról nem szól a jegyzőkönyv, hogy a kabinet egy szükebb csoportja korábban megtárgyalta volna az ügyet. Azonban a foga­ natosított intézkedések, máshonnan szerzett információk, az általános gyakorlat ezt valószínűsíti. Rajk László belügyminiszter a napirendi pontok tárgyalása előtt tájékoztatta a fejleményekről a minisztereket, ismertette a megtett intéz­ kedéseket. E szerint: 150 rendőrt küldtek a helyszínre, akik akkor érkeztek meg, amikor a nyugalom már helyreállt. Az ügy kivizsgálására a politikai rend­ őrségtől is leutaztak — fogalmazott tájékoztatójában a belügyminiszter. Rajk László azt is bejelentette, hogy az országban több helyen hasonló jel­ legű incidensek játszódtak le. Szabolcs megyébői Pócspetri mellett Kenézlőről és Nyíradonyból jelentettek zavargásokat. De a Heves megyei Zárónkról is tün­ tetésről számoltak be a miniszternek. Ahol — Rajk László értesülése szerint — ,,a tömeg a Magyar Dolgozók Pártja elnökének háza elé vonult, megfenyegetve őt, ha másnap nem tesz nyilatkozatot, hogy elítéli az iskolák államosítását, akkor meggyilkolják. Az az agitáció, amit a katolikus egyház folytat, odaveze­ tett, hogy az országban várhatóak az ilyen események. A kormány türelme véges — mondotta a belügyminiszter —, fel kell szólítani a katolikusokat, hogy tartózodjanak az ilyen magatartástól”. Ezért ű kommünikét szándékozik kiad­ ni, ha a tüntetések tovább tartanak. A Minisztertanácson vita bontakozott ki az események megítéléséről. A vi­ tához elsőként Rónai Sándor szólt hozzá, aki szerint nem elég csak figyelmez­ tetni a papokat, hanem a törvény szigorával kell fellépni ellenük. Dinnyés Lajos miniszterelnök azzal a javaslattal állt elő, hogy: „A tetteseket statáriális bíróság elé kell állítani.” A további hozzászólásokból kiderül, az eset minősítéséről nem volt vita, a Minisztertanács valamennyi résztvevője egyetértett az ügy statáriális bíróság elé utalásával. Rajk László csak felvetette, hogy a hercegprímásnak szóló átiratban figyelmeztessék a katolikus egyház vezetését, de Ortutay Gyula már arról számolt be, hogy ő készített is egy, a hercegprímásnak szóló levelet. Dobi István újólag a törvény szigorát emlegette, mert ,,ha a papokkal elnézőek

437

leszünk — érvelt a földművelésügyi miniszter —, akkor az őket követő nép képes lesz nagyobb dolgok követésére1’. A jegyzőkönyv szűkszavúsága nem ad tájékoztatást arról, hogy mit értett ezen Dobi István. Veres Péter honvédelmi miniszter társaitól lényegesen árnyaltabb hozzá­ szólásában a következőképpen foglalt állást: „Nyilvánvalóan tudjuk, hogy az országban uszítás, izgatás folyik. Meg kell mondani az egyháznak, hogy ők a felelősek mindenért. Nem vagyunk politikai gyermekek.” Búcsújárásokat ren­ deznek, éjszakai miséket tartanak, ahol a tömegek izgatása folyik. Ezért java­ solta, hogy a kormány a legsürgősebben vigye a törvényhozás elé törvényjavas­ latát, „mert megnyugvás csak akkor lesz, ha megtudják, hogy az egész appará­ tus úgy marad, ahogy volt. A tanítók helyükön maradhatnak és a hitoktatás is tovább folyhat. Az uszítások arra támaszkodnak, hogy majd akkor lesz baj, ha államosítják az iskolákat. Mindenesetre a törvény megszavazása a legsürgő­ sebb”. Veres Péter hangsúlyozta, figyelmeztetni kell „a klérus vezetőit, hogy a fejeseknek is éppen úgy szól a figyelmeztetés”, mint másoknak. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a vitához eddig hozzászóló miniszterek ha­ tározott és egyértelmű felelősségre vonást sürgettek. Senkiben kétség sem me­ rült fel, hogy az akció mögött ne az egyház mesterkedését keresse. De csak a fe­ lelősök elleni fellépést szorgalmazták. A további hozzászólásokból már az egyházak elleni általános támadás szük­ ségességének hangsúlyozása érződik. Elsőként Nyárádi Miklós pénzügyminiszter fogalmazta meg. Aki után Rákosi Mátyás mondta el az eseményekből levont következtetéseit. Rákosi véleménye nemcsak most, hanem korábban és a követ­ kező hónapokban is zsinórmértéknek számított. A döntő szót minden egyházi kérdésben ő mondta ki. Rákosi Mátyás szerint ennek a pócspetri esetnek olyan jelentősége lehet, „mint a Szittyái dolognak, ha mértékkel kezeljük. Be kell tartani azonban a mértéket”. Tervszerű munkának tartotta a pócspetri esetet, és akik csinálták — mondotta a miniszterelnök-helyettes —, rá fognak fizetni, egészen Mindszentyig. Az MKP első számú vezetője úgy értékelte a történteket, hogy: „A dolgok rész­ ben külföldi nyomásra történnek. Most, hogy foglalkoznia kell ezekkel az ügyek­ kel, áttanulmányozta Mindszenty leveleit, aki pl. a sváb kitelepítések beszünte­ tését is okozta, megírva ezt az amerikai kormánynak. Ha szükséges, nem fogunk mi Mindszentytől sem meghátrálni.” Politikailag összehangolt munkát, tartott szükségesnek, hogy ezen keresztül megnyerjék „a demokratikus híveket” és megmutassák „Mindszenty és az egész banda összefüggését”. Nem elégedett meg a miniszterelnök-helyettes a katolikus egyház elleni kirohanással. Egy általános egyházellenes fellépésben gondolkodott, mert szerinte ,,a református és a lu.teránus egyházban is nagy bajok vannak”. Radvánszky Albertét, Tomcsánvi Vil­ mos Pált, Muraközi Gyulát és Dudás görög katolikus püspököt nevezte meg, mint a legreakciósabb, de nem római katolikus egyházi vezetőket. Az a cinizmus, amely a kommunista párt és a kormány magatartásában és az egyházakkal kötendő egyezmény kereteinek kialakítása során érezhető volt, a pócspetri eset tárgyalásánál Ries István hozzászólásában jelent meg. Az igaz­ ságügy-miniszter úgy jellemezte az eseményeket, hogy ez statáriális eset — ekkor még úgy vélekedett —, Nyíregyházán lesz a tárgyalás, semmi olyan in­ tézkedést nem látott szükségesnek, ami enyhítené az Ítéletet. „A büntetés halál, s lesz időnk közben gondolkodni afelett, hogy az ítéletet végrehajtsák-e, vagy kegyelmet adjunk.” Ezek a gondolatok megdöbbentették Veres Pétert. Aki aggályait nem hall-

438

gatva el, a következőket mondotta: „azok, akik lőttek, vagy ütöttek, azok talán a legkevésbé bűnösök. A meghozott ítélet a nép általános érdekeibe ütközik”. Rákosi Veres Péter aggályoskodását azzal igyekezett csökkenteni, hogy a meg­ szervezés tudatosságát emelte ki és a végrehajtás gyakorlott voltára utalt, nyilas, SS provokációt sejtetett mögötte. Ezzel a kormány be is fejezte ennek a pont­ nak a tárgyalását. A Minisztertanács ülésének ismeretében fel kell tennünk azt a kérdést, amit egyik-másik nyilatkozatban már korábban feltettek, és mi is megfogalmaztuk az előzőekben. Provokáció eredménye volt-e Pócspetriben a rendőr halála? Ha az, akkor ki a provokátor? A kormány vagy az egyház tudatos, tervszerű akció­ ja, esetleg a véletlenek szerencsétlen összejátszása vezetett a szomorú végkifej­ lethez? Szükséges volt-e ez az incidens az államosítás gyors végrehajtásához? A válasz megadásában csak következtetésekre, utalásokra vagyunk kényszerít­ ve, elsődleges források nem állnak rendelkezésünkre, amelyek a kérdést egyér­ telműen eldöntenék. Mindszenty József az iskolák államosításában nem tudott megnyugodni, nem a korszerűsítés elengedhetetlenül szükséges feltételeit látta benne, hanem az egyház jogainak csorbításaként értékelte. Mindszenty hajlíthatatlansága, az is­ kolák melletti merev kiállása, a kommunikációra való alkalmatlansága ellenére sem feltételezhetjük ilyen provokáció szervezését az egyház vezetésétől. Nyil­ vánvalóan tisztában voltak azzal, hogy ha bármi atrocitás történik, az egyház érdekeiért szervezett vagy spontán tüntetéseken, annak következményei az egy­ házat sújtják. Ha ebben valami kételyük támadt volna, elég lett volna vissza­ emlékezni a ’47-es fakultatív vallásoktatási vita kirobbanásakor tartott szegedi diáktüntetésre. A Minisztertanács jegyzőkönyvének tanúsága szerint azt is megállapíthat­ juk, hogy a kormány sem szervezte, forgatókönyv alapján nem rendezte meg a Pócspetriben történteket. A jegyzőkönyvben semmi olyan utalás, elszólás nem található, amely akárcsak sejtésszerűen is azt érzékeltetné, hogy a kormány tagjai közül bárki is tudott volna a provokáció szervezéséről. A kormány tevé­ kenysége, a miniszterek egyházi ügyekkel kapcsolatos állásfoglalásai — koráb­ ban is, de később még inkább — a cinizmus határát súrolták. Ebbe — talán — beleférhetett volna egy provokáció tervezése, de ekkor még inkább a biztosnak látszó, „kölcsönösen” elfogadott „megállapodást” szorgalmazták. A kormány tagjai olyan megállapodásban gondolkodtak, amit az egyház vezetésének csak elfogadni lett volna lehetősége. Vitathatatlan tény: a konszenzus, a modus vivendi létrejöttét nem olyan alkupozíció eredményének tekintették, amelyre az egyháznak is komoly hatása lehetett volna. A jegyzőkönyvek, a bemutatott és mások is, arról győztek meg bennünket, hogy a kormányzat és maga Rákosi Mátyás is a lehetőségekhez képest kerülte a nyílt összeütközést. Inkább ígér­ gettek, a kis lépések taktikáját alkalmazták, mintsem a nyílt, brutális erőszakot. Taktikázással, ígérgetésekkel szándékoztak az egyház(ak) vezető testületéit kész helyzet elé állítani, amikor már visszaút nem lehetséges, más alternatíva nincs, csak a tények, a kormány döntéseinek kényszerű elfogadása. A kormány nem­ telen taktikázása igen jól kitapintható a reformátusokkal folytatott tárgyaláso­ kon. Akkor, amikor úgy látszott, hogy a Zsinat másként nem hajlandó elfogadni az egyezménytervezetet, csak ha általános és szakiskola is marad az egyház fenn­ tartásában, Rákosi Mátyás a felekezet küldöttségének megígérte: az egyház fenntartásában működő kollégiumok általános iskolai és szakiskolai tagozattal együtt működhetnek. Ebből az ígéretből semmi sem lett, mert amikor ezeket

439

a kérdéseket tárgyalta a kormány, Rákosi mindig távol maradt az ülésről, véle­ ményét pedig úgy interpretálták — főleg Gerő Ernő —, hogy a tárgyalásokon határozott ígéretet nem tett, csak támogatásáról biztosította az egyházi törek­ véseket, ha azok egyébként keresztülvihetők. A tervezés ellen szól, hogy nem egyedül Pócspetriben volt tiltakozás a kor­ mánydöntés ellen. Az esemény konstruált jellegét zárja ki a kül - és belpolitikai helyzet. A kormány pártjai elfogadták az államosítás szükségességét, minden eszköz rendelkezésükre állt a tömegek meggyőzésére. S döntő elemnek számí­ tott, hogy nem kellett tartani a szövetséges hatalmak rosszallásától, a Szovjet­ unió (ekkor már) támogatta az egyházi pozíciók felszámolását. Szerintünk a nép jogos felháborodása vezetett több településen az államo­ sítás elleni tiltakozáshoz. Ami Pócspetriben történt, az már az események sze­ rencsétlen egybeesésének következménye. A kormány a hatalom egyik képviselője elleni tudatos merényletként érté­ kelte a rendőrgyilkosságot. A mindkét oldalról kiélezett szituáció nem adott le­ hetőséget a reális értékelésre, s Mindszenty hercegprímás intranzigens magatar­ tása pedig eleve minősítette az eseményt a kormány szemében. A június 3-án történtek kapóra jöttek a hatalomnak, amit az minden eszközzel igyekezett is kihasználni. A perből kirakatper lett, s mint láttuk, előre eltervezett halálos ítélettel. Az a nagyarányú propagandahadjárat, ami a per kapcsán a katolikus egy­ ház és hívei ellen irányult, a protestáns felekezetek megfélemlítéséhez is hozzá­ járult. Tény: az országban „lecsillapodtak” a kedélyek, megszűntek az államo­ sítás elleni tiltakozások, a lakosságot sokkolták a pócspetri eset következmé­ nyei. Ez kedvező alkalmat teremtett és sürgette az iskolák államosításának gyors keresztülvitelét. Hangsúlyozni szeretnénk azonban azt, hogy az incidens nem volt feltétele, nem kellett feltétlenül a törvény gyors elfogadásához. A hatalom birtokosai számára minden praktika és taktika rendelkezésre állt, hogy tervü­ ket megvalósítsák.

KERÜLŐ JUDIT:

Szegények, ínségesek, munkakerülők... (Az ínséges idők (1930—36) — Adalékok Nyíregyháza szegénypolitikájához)

A szegényügy évszázadokon keresztül az egyház feladatai közé tartozott a bajba jutottakon való segítés keresztényi tanítása szerint. S amíg az egyház karitatív alapokról foglalkozott e kérdéssel, addig a szegénypolitika kezdeteinél a közép­ kori államot praktikus okok kényszerítették az elesettekkel való törődésre. A perifériára szorultság ugyanis komoly veszélyt jelentett a közösségek számára mind a betegségek, járványok terjedése, mind a bűnözők, útonállók számának rohamos növekedése miatt. így a középkori állam a szociális kérdéssel foglal­ kozva azt először rendészeti normák kiadásával volt kénytelen kezelni. III. Ká-

440

roly 1724-ben kiadott törvényében első ízben kötelezte az államot a szegények­ ről való gondoskodásra. Az első általános rendezési kísérletek ellenére a szegényügy a XVIII—XIX. században jelentéktelen állami figyelmet kapott, továbbra is az egyházakra és magánjótékonykodásra hagyva ezzel a betegekkel, koldusokkal, aggokkal, ár­ vákkal való törődést.1A vesztett első világháború és következményei, a trianoni békekötés után elcsatolt területekről áttelepült tömegek, a hadirokkantak ma­ gas száma, majd a későbbi gazdasági válság hatására e század húszas-harmincas éveire a legtöbb magyar városban minden korábbi mértéket meghaladó nyomor vált általánossá. S a szegényügy igényelte, sőt követelte az állam beavatko­ zását. Reitzer Béla, a fiatalon elhunyt szociológus e korszak szociálpolitikájának jó ismerője, a szociálpolitika és intézményrendszerének kialakulásában sokkal kisebb szerepet tulajdonított a társadalmi rendező tervszerűségnek, mint a kényszerhelyzeteknek, amelyekre az államhatalom kénytelen szociálpolitikai in­ tézkedésekkel reagálni, függetlenül attól, hogy azt az érdekelt rétegek nyomá­ sára vagy gazdaságpolitikai adottságokra teszi.2 A Magyar Társadalompolitikai Társaság 1934-ben a magyarországi városok szociális tevékenységét, ezen belül szociális kiadásait elemezve a következő eredményre jutott. ,,A szociális érdekű kiadások túlnyomó részben szegényügyi természetűek . .. A magyar városok önkormányzatát ebben a tekintetben szem­ rehányás nem érheti, azok óriási erőfeszítéssel dolgoznak a szociális munka te­ rületén, de nagyobb jelentőségű intézményes szociálpolitikai tevékenység he­ lyett meg kell elégedniük egyszerűen azzal, hogy a lakosságot momentán fe ­ nyegető nyomorúság élét a szegényügy eszközeivel letompítani igyekeznek.”3 Szegénység és munkanélküliség Nyíregyházán A húszas években a munkanélküliség következtében fellépő nyomor elleni küzdelem nem volt intézményesen megszervezett Magyarországon. A problémák szociális megoldásának formáit a közigazgatási testületek maguk dolgozták ki sajátosságaik és anyagi lehetőségeik függvényében. így Nyíregyháza város is maga szervezte meg e korszakra jellemző szociális tevékenységét. A háború okozta nyomor, majd a mezőgazdasági termelésben a világégést követő rövid ideig tartó konjunktúra után a vármegye és Nyíregyháza lakos­ ságának 70,4° o-át alkotó agrárnépességet fokozott módon fenyegette a munka­ nélküliség.'1 S amíg a huszas évek végének ingyenkonyhái — ahol Nyíregyházán na­ ponta 80—100 felnőttnek vagy ugyanannyi gyereknek adtak meleg levest — nem is oldották meg a fokozódó nyomort, a nőegyletek, leányegyletek jótékony célú adakozásai, különösen a karácsony táján meginduló gyűjtések (ahogy dr. Bencs Kálmán Nyíregyháza akkori polgármestere fogalmazott) „még meg­ hozták a maguk morális megnyugtató hatásukat”.5 A harmincas évek elejére a mezőgazdasági lakosságot évek óta sújtó soro­ zatos természeti csapások, az értékesítési válság, az ipar és kereskedelem ha­ nyatlása, az építő- és rokon szakmákban tartó teljes pangás rendkívüli munka­ nélküliséggel súlyosbodott. Hiába fordultak az építőmunkások, kisiparosok évente többször is megrendelésekért, hogy „a rossz karban lévő és dísztelen ki­ nézetű lakóházak tulajdonosait sürgős tatarozásra szólítsa fel a képviselőtestület a megélhetés és a munkaalkalmak biztosítása érdekében”.6

441

Az 1930-as esztendő végén a közgyűlés elfogadta a szegények s munkanél­ küliek megsegítésére indított első nagyszabású akció tervét, mely novembertől márciusig a legnehezebb téli hónapokra szerveződött azzal a céllal, hogy mun­ kához és ennek révén csekély jövedelemhez, élelmiszer-, ruha-, lakbérsegély­ hez. esetleg tüzelőanyaghoz juttassa az ínséges családokat. A város képviselőtestülete a 123 800 1929. P. Ü. M. 3. §-ában meghatározot­ tak szerint ínségesnek azt a szűkölködőt tekintette, aki a rendkívüli gazdasági körülmények következtében időlegesen keresőképtelen, vagy akinek olyan ke­ resete van, hogy elsőrendű életszükségleteit nem tudja megszerezni. Ennek ér­ telmében az a szűkölködő, aki önhibájából nem keresi meg szükségletét, nem szegény, sem nem ínséges, hanem munkakerülő, aki nem érdemes a megsegí­ tésre. Azok a vagyontalan személyek a szegények, akiknek ellátásra köteles és képes hozzátartozójuk nincs, ők maguk pedig testi vagy szellemi fogyatkozás, súlyos és tartós betegség vagy claggottság miatt képtelenek az elsőrendű élet­ szükségleteikről gondoskodni.' Eszerint csak a fentiek alapján értelmezett szegények jutottak ezen akciók keretében munka nélkül ellátáshoz, ingyenes élelmiszerosztó konyhákon kaptak napi egyszeri meleg ételt, többnyire levest vagy főzeléket és kenyeret. Ám a nagy nyomor miatt nem minden rászorult szegény juthatott ingyen ebédhez sem. ilyenkor a meleg étkezésben nem részesülők kenyeret és savanyú káposz­ tát kaptak.8 Uu.égmunkák

A város képviselőtestülete a lakosság fokozódó nyomorán elsősorban mun­ kaalkalmak teremtésével igyekezett segíteni. Az ínségenyhítéssel kapcsolatosan előálló szervezések komoly nehézsége volt, hogy az e célra megszavazott és ren­ delkezésre álló pénz csak munkadíjak fedezetéül szolgálhatott, anyagbeszerzés­ re nem. így a súlyos áldozatok árán előteremtett összegekből csak kis anyag­ költségű és nagy élőmunka-igényű feladatok voltak megvalósíthatóak. Ezért végeztek az országban mindenütt ínségmunka címen szinte kizárólag földmun­ kát. Ennek értelmében indultak el 1931-ben 90 ezer pengő belügyminiszteri tá­ mogatással a sóstói strand, majd a repülőtér víztelenítési munkálataid 1932-ben a Levente-lőtér, majd 1933-ban a Vásártér rendezése 13 ezer pengő értékben.1'1 13 ezer pengőt szavazott meg a képviselőtestület az Igrice medrének áthelye­ zésére, közdűlő utak „jókarba helyezésére”, árkolási munkákra, árkok takarí­ tására, sporípályaterület feltöltésekre, tereprendezésekre, erdőirtásokra stb.11 Minthogy a munkanélküliek minden rétegét a földmunkáknál keresethez juttatni nem volt lehetséges, 1933 októberében úgy határozott a képviselőtestü­ let, hogy háziipari foglalkoztatót hoz létre. Az itt előállított cikkek — amelyek a helybeli kereskedők és iparosok számára konkurenciát nem jelenthettek — értékesítésével csökkenthetükké váltak a város kiadásai.1- 1933-ra olyannyira megnőtt az értelmiségi munkanélküliek száma is, hogy a képviselőtestület no­ vember 30-án a következő határozatot hozta. „A nagy nemzeti értéket jelentő szellemi ínségmunkásokat irodai munkával fogja foglalkoztatni és részükre napi 2 pengő díjazást állapit meg.” Összehasonlításképpen a nem értelmiségi inségmunka napszáma 1.2—1,4 pengő között mozgott.IJ/A 1935-ben a szellemi szükségmunkások havi díját 40 pengőre emelték fel, de csak azok jelentkezhettek és nyertek alkalmazást, akik az e tárgyban kiadott miniszteri rendelet értelmében segélyre való jogosultságukat igazolták és maguk

412

és szüleik személyére vonatkozóan szegénységi bizonyítvánnyal rendelkeztek.13 Az ínségmunkára a rászorultak nagy, a munkaalkalmak csekélyebb száma miatt csak helybeli lakosok jelentkezhettek. „Ínséges segélyben csak nyíregyházi la­ kosok részesíthetőek és ezért felkérjük a város polgármesterét, hogy a felvetteket a legszigorúbban ellenőrizze, nehogy az idegen község területén lakók a helybelieket kiszorítsák.”13-'A A költségek fedezésére — a jövedelem, kereseti és társulati adó felemelé­ séből — az ínségadóból befolyt összeg mellett a helyhatóságok által a költség­ vetésbe e célra beállított kiadás szolgált. A harmincas években egyre nehezebb helyzetbe került a város, a nyomor nagyobb volt az országos átlagnál. „1932 a városi történelem egyik legnehezebb esztendeje” olvasható a közgyűlési jegy­ zőkönyvben. 11 Nyíregyháza ekkor már alig-alig tudott megbirkózni a minden­ napos fenntartás leszorított szükségleteivel. A nélkülözhető kiadásokat beszün­ tették, ami további kereseti lehetőség megszűnését jelentette a kisiparosok, ke­ reskedők számára. 1933-ban az összes készpénzbevétele 15°, o-át kamatfizetésre volt kénytelen kifizetni a város. Ipari vállalkozás nem létesült, számos üzlet és üzem szüntette be működését. A lakossági elszegényedés miatt kieső adóbevé­ telek is arra kényszerítették a képviselőtestületet, hogy a legnehezebb 1932— 1933—1934-es esztendőkben központi segélyért folyamodjon a kormányhoz. En­ nek eredményeképpen 1935-ben a városnak 35 ezer pengönyi támogatást utal­ tak ki az ínségakciók költségéhez való hozzájárulás címén.15 Az ínségmunka eredményei

Inségmunkában részt vett 1931. év 1475 családfő 1932. év 1936 családfő 1933. év 2142 családfő 1934. év 1909 családfő 1935. év 1559 családfő 1936. év 1617 családfő

ínségakció összköltsége 90 049 pengő10 105 000 pengő17 133 183,5 pengő18 117 230,65 pengő19 120 000 pengő20 120 000 pengő21

(Összehasonlításképp a város háztartásának összes szükséglete 1931. évben 2 534 348 pengő.22 1936-ban 2 125 853 pengő 41 fillér.23) A város teherbíró képességét maximálisan igénybe vevő ínségenyhítő ak­ ciók látványos eredményt, változást az ellátásra szorult egyének, családok éle­ tében nem hoztak. Igaz, a város polgármestere az akció célját szerényebben fogalmazta meg: „Célunk, hogy a legmesszebbmenő határokig való kiterjesz­ téssel elérjük, hogy városunk ínséget szenvedő lakossága mindenkor megkapja a napi egyszeri meleg ételt és a minimális tüzelőanyagot, a tanyai lakosság a kenyérre valót megkeresse és nagyobb nyugtalanság nélkül éljük át a téli hó­ napokat.’'2'1 Az ínségmunka rendszere abból indult ki, hogy az „ínségállapotból való kiemelkedéshez minden munkaalkalom indokolt".25 Ennek megfelelő megalázó jellege mellett nem volt alkalmas még a nyomor enyhítésére sem. A rendkívüli módon leszorított bérek nem álltak arányban az elvégzett munkákkal, az ala­ csony keresetek az amúgy is csekély kisiparosi vállalási díjakat lejjebb szállí­ tották és még elviselhetetlenebbé tették így a gazdasági élet válságát. Mindezt fokozta a rövid, többnyire az eltartott családtagok számától függő munkaidő.

443

Egyedülálló férfi 1936-ban 12 napot; 2 tagú családfenntartó 18; 3 tagú 36; 5—6 tagú 48; 7—8 tagú 54; 9 vagy annál több tagú család fenntartója 70 napot dolgozhatott ínségmunkaként.20 Az átlagos 2—3 heti munkaidő kevésnek bizo­ nyult, hisz az akkori számítások szerint legalább nyolcheti folyamatos foglal­ koztatásra lett volna szüksége egy családnak a szűkös viszonyok közötti fenn­ maradáshoz is. Az ínségmunkák ellenére, a megrendelések híján munkanélkülivé vált és egyre mélyebbre süllyedt ipari munkások rendszeres és biztos jövedelemért, munkanélküli segélyért folyamodtak Nyíregyháza város képviselőtestületéhez. Indokaik a következők voltak: „Munka nincs. Sokgyerekes munkás és föld­ műves családok földbe vájt üregekben vagy egészségtelen, sötét, nem jól szel­ lőztethető, házaknak nem is nevezhető odúkban laknak. A munkásság munkát kér, mert dolgozni akar, és emberi életet élni. Ezért kérjük a munkához nem jutó munkanélküliek számára munkanélküli-segély bevezetését, továbbá a mun­ kaalkalmat keresők számára 75%-os vasúti kedvezmény megadását.”27 A mun­ kanélküli-segély iránti kérelmüket a képviselőtestület elutasította. Az érvek csak részben voltak gazdaságiak, azaz, hogy nincs megfelelő anyagi fedezete, a fő indok erkölcsi volt. „Munka nélkül segély csakis elaggott, beteg és munka­ képtelen egyéneknek folyósítható. Munkaképesek csak munka ellenében, ínség­ munka keretében segélyezhetők.”28 így csak a vasúti kedvezményt sikerült ki­ harcolni. Természetbeni segélyek

Az ínségenyhítő akciók közmunkák juttatása mellett természetben kiadott segélyekben is részesíthették a nyomorgó, éhező családokat élelmiszer-, tüzelő-, ruha-, lakbérhozzájárulás címen. Az élelmiszer-adományok mennyisége a család­ tagok számától függött. Év 1930. 1931. 1932. 1935. í i :n .i ■”

Család 822 400 976 1559

Fő 2779 1475 3197 n. a

Élelmiszer mennyisége személyenként 5 kg liszt, 30 dkg szalonna, 25 kg burgonya 3 kg liszt, 15 dkg szalonna, 10 kg burgonya 3 kg liszt, 15 dkg szalonna, 10 kg burgonya burgonya, kenyér

1935-ben, amikor az ínségmunka a téli hónapokban szünetelt, élelmiszer­ segélyben részesültek az ínséges családok. Az előre megkapott élelmiszerek el­ lenértékét aztán a „munkára alkalmas időben” kellett ledolgoznia 1559 család­ fenntartónak. A tanyai lakosság élelmiszer-segélyezése általában januárban kez­ dődött, ekkorra az aratási munkáknál megkeresett készletük már elfogyott. 1 napi ínségmunkáért 6 kg liszttel fizettek, és a családfő annyi napot dolgoz­ hatott, ahány tagú volt a családja. Tüzelővel való ellátás címén 1 mázsa szén és 50 kg fa volt a családonkénti adag. Az időjárás és a rendelkezésre álló fűtőanyag-mennyiség függvényében telente egyszeri-kétszeri, 1934-ben háromszori osztással.2* Társadalmi egyesületek jótékony akcióinak eredményeképpen a város pol­ gárai és intézményei — mint pl. a rendőrség — által felajánlott „viseltes” ru­ hák, fehérneműk, cipők kerültek ruhasegély címen kiosztásra. Ínséges időkben

444

a ruhasegélyi is munkához kötöttek, egy férfiöltönyért például minden rászo­ rulónak 5 pengő értéket kellett végeznie 1935-ben állástalan cipészek foglal­ koztatásával cipészmuhely nyílt, ahol a közadakozások alkalmával összegyűjtött használt lábbelik javítását végezték, de létezett lábbelijavítási segély is.™ Ki­ vételes esetben a legszigorúbb elbírálás útján, környezettanulmányok elké­ szültével lakbérsegélyt is folyósítottak. Rendkívüliségét mutatja, hogy évente mindösszesen 60—69 esetben ítélték jogosnak a beérkezett kérelmeket.50 A szegényekről való gondoskodás lényeges elemét jelentette a térítésmentes orvosi és gyógyszerellátás. A város képviselőtestülete által megállapított sze­ génykataszter tagjai, a 4961 1927. B. M. számú körrendelet értelmében kiállí­ tott vagyontalansági bizonyítvánnyal rendelkezők, valamint az igazolt rokkan­ tak állandó és a fizetésképtelenek ideiglenes ingyenes kórházi és gyógyszerel­ látásában részesültek. A szegénybetegek kórházi ellátása a megyei Erzsébet közkórház feladata volt, ennek a teljesítésére átalányösszegben megállapított 4 pengős ápolási díjat kapott.-” Vagyontalansági bizonyítvánnyal rendelkezők Nyíregyházán ingyenes ellá­ tást csak ebben az intézményben kaphattak, lakóhelyükön kívüli kórház fel­ venni és ellátni őket csak az ápolási díj megfizetése esetén volt köteles. Ez alól kivételt csak a gümőkóros betegek jelentettek. A szegény sorsú tbc-s betegek az Országos Közegészségügyi Intézet koordinálásával az ország valamennyi, e kórt gyógyító intézményébe ingyenes felvételt nyerhettek. Az általános elszegényedés miatt az előre meghatározott kórházi átalány­ díj, és az otthoni gyógyításnál felmerülő gyógyszer, kötszer és gyógyászati se­ gédeszközök előzetésen becsült költségeinek túllépése egyre elviselhetetlenebb helyzetet, állandó zsúfoltságot eredményezett. A szegény sorsú betegek kezelé­ sének és gyógyszereinek költségeit az országos betegápolási pótadóból a város terhére állapították meg a 6500 1931. M. E. számú rendelet alapján. 1932-ben ingyenes orvosi kezelésre jogosító igazolvánnyal Nyíregyházán 1205-en rendelkeztek. Ha a családfőn kívül minimum 3 családtagot még ehhez hozzáadunk, a térítésmentes gyógyellátásban részesülők száma így kb. 5000 körül alakult.-18 Ez Nyíregyháza lakóinak kb. 10%-a volt. 1933-ban 1387, 1934-ben már 2205 családfő, családtagokkal együtt közel 9000 személy esetében jelentette ez a fizetés alól való mentesség igénybevételének lehetőségét.™ /,ü Alapítványok és intézmények a szociális gondoskodás területén

A továbbiakban röviden tekintsük ót azon intézmények munkáját, amelyek Nyíregyházán ekkor szociális feladatok ellátására vállalkoztak. A kor szociális gondoskodásának középpontjában deklaráltan a gyermek állt. „Éhező gyermek ne legyen" jelszó szellemében tevékenykedett a népjóléti intézmények számot­ tevő hányada országszerte. A „haza bölcsőjének” elkeresztelt Szabolcs vármegyében a természetes sza­ porodás csaknem háromszorosan meghaladta az országos mértéket/*1 Ám a nyári hasmenések és egyéb csecsemőbetegségek miatt hatalmas szaporulatú me­ gyében egyéves kora előtt minden negyedik-ötödik gyermek meghalt. A város anya- és csecsemővédelmének ügyét az Országos Stefánia Szövetség nyíregy­ házi fiókja látta el/*- Anyavédelmi, gyermekvédelmi feladatai mellett jelentős volt szociális tevékenysége is. A szegénygondozó irodák munkájának megindu­ lásáig az ínségakciók segélyeinek odaítélésében és azok kiosztásában is részt vett. Mindemellett saját segélykeretéből csecsemő- és gyermekruhát, tápszert,

445

cukrot, búzadarát, hintőport osztott ki a hiányt szenvedők körében. Gondozói munkájához tartozott szociális ügyekben, gyermekelhelyezésekben, munkahely és foglalkozásszerzés, jótékony akciók, vásárok szervezésében való közbenjá­ rása is. A szövetség Károlyi tér 19. számú helyiségében 1935-től 4 ágyas átmeneti anya- és csecsemőotthona is a gyermekvédelem ügyét szolgálta. A vármegye ez idő szerinti egyetlen bölcsődéjét a nyíregyházi Református Nőegylet tartotta fenn/13 Ez a bölcsőde nemcsak teljes ellátásban részesítette az ott elhelyezett csecsemőket és kisdedeket, hanem az ott dolgozók látogatásai révén folyamatos kapcsolatot is fenntartott a gondozott gyermekek családjával is. Az óvodák joggal tekinthetők ekkor szociális intézményeknek, különösen az 1936-os kisdedóvó törvény megjelenése után, amely lényegében közegészség­ ügyi intézményként definiálta a korábbi kultuszminiszteri felügyelet alá tar­ tozókat. A belügyi kormányzat és a város anyagi támogatásával megszervezett étkeztetési és tejakciókkal teljes napi ellátást és gondozást biztosítottak első­ sorban az anyagilag rászorult családok gyermekei részére. Egyedülálló intézmény volt a Római Katolikus Szociális Missziótársulat napközi otthona, amely óvodás és iskolás korú gyermekeket egész éven át teljes napközis ellátásban részesített, beleértve az ott-tartózkodás idejére a ruházatot is. A missziótársulat e tevékenysége ingyenkonyha működtetésével is kiegé­ szült, ahol naponta 70—80 rászorult jutott meleg leveshez. A „munkával és ke­ resettel elfoglalt szegény szülök gyermekeit’’ a jótékony egyesületek összefogá­ sával létesült időszakos nyári napközi otthon fogadta be és gondoskodott egész napi ellátásukról/''1 A Nyíregyházi Leányegylet a szegény sorsú gyerekek ingyen ebédeltetésé­ le hozott létre napközi otthont és gyermekkonyhát 30—40 iskolás napi egyszeri ellátásának biztosítása érdekében. Nyíregyházán Tesléry Károly királyi tanfelügyelő irányította azt az orszá­ gos akciót, amely a szegény gyerekek módosabb családoknál történő ebédelte­ tésének szervezését végezte, melynek révén évente több mint 600 tanuló jutott így meleg ételhez.lü Ezt egészítette ki a Móra-novellából jól ismert „iskolás gye­ rekek tejsegélye” akció. Ínséges családok gyermekeinek nyári szünetben történő sóstói 4 hetes üdü­ lési díjának fedezésére szolgált a Burger Mihály és felesége, Burger Etelka né­ véi e tett alapítvány. 1927—32-ben évente 40; 1933-tól 120 diák vehetett részt a napi ötszöri étkezést és mindennapos orvosi ellátást nyújtó sóstói nyaraltatásban. 1933-tól ezen felül még 5 szegény sorsú képzőművészeti főiskolás növen­ dék és 2—3 tehetséges tanuló nyári vendéglátására is sor kerülhetett alapít­ ványi keretből/16 1932-ben Meskó Pál 10 ezer pengőt hagyományozott a városra, amelynek évi kamatait felerészben hat nyíregyházi születésű, állandóan itt lakó szegény család között oszlották szét a városi tanács kijelölése alapján. Az évi kamat másik felét olyan 50 kát. holdnál nem nagyobb telken gazdálkodó tanyasi gazda kapta, aki a mezőgazdasági termelés terén követendő példaképpen volt állít­ ható. A városi költségvetés fedezte a fenntartási költségét a családdal nem ren­ delkező, munkaképtelen öregek, betegek hajlékául szolgáló agg- és betegmenháznak. Az itt ápoltak — átlagban 60—80 fő — közül a még munkabírók ker­ tészkedéssel, zöldségtermeléssel, seprűfonással foglalkoztak. A város az itt fel­ sorolt egyesületek, intézmények működését támogatta, fenntartási költségeiből

446

a közgyűlés által meghatározott mértékben vállalt át, és működésükhöz segít­ séget is biztosított. A szociálpolitikai megmozdulások eddiginél intenzivebb egybehangolása, i, nasszív jellegű segítések aktív jellegének kidomborítása és a párhumazosságok elkerülése érdekében" alapították 1933-ban a városi Szegénygondozni Irodát/'1 Ezek az irodák — mint az a fenti idézetből is kitűnik — országszerte a szegényekkel való átgondolt törődés és szervezés érdekében jöttek létre. Ezért munkájukba a jótékonyságot alapelvül elfogadó egyesületek is bekapcso­ lódtak. Feladaluk közé tartozott az ún. szegénykataszterek elkészítése, amelyek kartotékszerü nyilvántartást adtak az irodához forduló, állástalan ellátást igény­ lőkről, feltüntette benne azok személyi adatait, családi körülményeit és minden, az adott évben juttatott adományt, segélyt, ellátást. A nyilvántartások elkészí­ tésének alapjául a havonkénti családlátogatások és az ezekről készült környe­ zettanulmányok szolgáltak. Az itt tapasztaltak alapján ítélték jogosnak vagy jogtalannak az irodában dolgozó, többnyire állástalan értelmiségi gondozók a kért ellátási formákat. Az irodák feladata volt mindezeken túl az ún. „Egri norma" szerinti adománygyűjtés. Az Egri norma rendszerű szegénygondozás Oslay Oswald egri ferences házfőnök kezdeményezésére indult el 1927-ben Eger­ ben. Célja az volt, hogy a társadalmi jótékonykodás okos szervezésével azt a szegények szolgálatába állítsa. A közadakozás tevékenységében addig is jelentős szerepet vállalók — többnyire nagy tiszteletben álló hölgyek — felajánlották, hogy azokat a kereskedőket, üzletembereket, civileket, akiket a koldusok rend­ szeresen látogatnak, felkeresik és önkéntes havi megajánlás alapján „begyűj­ tik” azt az összeget, amelyet ők amúgy is alamizsna címen koldulóknak szántak, az így befolyt önkéntes adományokat összesítik és a legrászorultabbak között elosztják, egyébként pedig a koldulást megtiltják és szigorúan büntetik a sza­ bályszegőket. Az „Egri norma" szerinti szegénygondozás országos elterjedésére utalt a „Magyar norma” elnevezés, mely jelezte, hogy a magyar városok átvették Oslay Oswald szisztémáját. Nyíregyházán 1934-től az újonnan alakult Szegénygondozó Iroda vállalkozott e rendszer adaptálására. Mindehhez elengedhetetlen volt a nyilvántartások elkészítése és pontos vezetese. A szegénygondozás szempontjából a várost 10 körzetre osztották fel, egycgy gondozóra általában 1G0 család jutott. A családlátogatásokon túl fogadták és meghallgatták az irodába érkező „klienseket”, naponta 200—300 embert. Az iroda vezetését egy diakonissza nővér látta el, munkáját 7 férfi és 3 szociális gondozónő segítette. Az iroda kétségtelen pozitívuma volt a szociális munkával törődés gondolatának kiszélesedése, az egyszeri segélyezésen túli folyamatos kapcsolattartás igényének megfogalmazása és a lehetőségekhez képesti gondos­ kodás kiépítése. Szükség volt minderre, mert a válság hatására szinte vala­ mennyi társadalmi rétegben csökkentek a jótékonykodás méretei, elapadtak az elosztható források. 1930-ban társadalmi gyűjtésből 6915 pengő 20 fillér®, 1933-ban 1500 pengő®, 1934-ben 5000 pengő10, 1935-ben 4000 pengő’1 folyt be a város költségvetésébe. A húszas-harmincas évek szociálpolitikájának országosan is két probléma­ góca volt: a mezőgazdasági munkások biztosításának és a munkanélküliség gondjának megoldatlansága. A kormány, bár a létjogosultságot mindkét esetben elismerte, nem volt képes megoldást találni. Mindkettő rendkívül súlyosan érin­ tette megyénket, ezen belül Nyíregyházát is. Hiszen hiába léteztek a különböző

447

biztosító intézetek, így az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI), a Magánalkalmázolták Biztosító Intézete (MABI), a rendőr és csendőr legénység be­ tegség elleni biztosítása (ORBA, CSERBA), ezek az intézmények a megye és város csaknem háromnegyed részét alkotó agrárnépességét nem szolgálták. Tel­ jesen biztosítatlanul álltak az időszakos mezőgazdasági munkára szerveződői­ tek, és a törpebirtokosok is. A munkanélküliség kérdése is megoldatlan maradt. A munkanélküli-segély nem tartozott az ország reális lehetőségei közé. A városi ínségenyhítő akciók legfeljebb arra voltak elegendőek, mint ahogy azt dr. Erdőhelyi Lajos, Szabolcs vármegye főispánja megfogalmazta: „hogy minél több szegénynek legyen al kalmunk a homlokáról a gond okozta verítéket letörölni”.52 Fontos, tartalmas és nélkülözhetetlen volt a fentiekben bemutatott sokféle társadalmi célú alapítvány és egyesület működése. A ma szociális munkásainak is figyelemre méltó és tanulságos az itt folyó személyhez szóló gondoskodás, „hisz azt a meleg szivet és az elesettjei iránt tanúsított odaadó szeretetet a ha­ tóságok sem a múltban, sem a jövőben sohasem fogják tudni nyújtani, amit ezek a karitatív egyesületek adnak”.'2 Ám szerepük csak kiegészítő lehetett, a szegényügy hézagjainak kitöltésén túl másra nem vállalkozhattak.

JE G Y Z E T E K 1 2 5. 4. 5.

6.

A s z o c i á l i s g o n d o s k o d á s t ö r t é n e t é t d o l g o z z a fel r é s z l e t e s e n . C s i z m a d i a A n d o r : A s z o c iá lis g o n d o s k o d á s v á l t o z á s a i M a g y a r o r s z á g o n . M T A Á l l a m - é s J o g t u d o m á n y i I n t é z e t R p 3971 könyvében. R e l t z e r B é l a : a m u n k a k ö z v e t í t é s ü g y e . « Az O r s z á g Ü t j a . 1932. m á r c i u s . VI. é v f . 3. s z á m . fü old. K i l s c b e r D e z s ő : A k o m m u n á l i s s z o c i á l p o l i t i k a . = E s é l y 1990. 3. s z á m . G2. old. S z a b o l c s V á r m e g y e . S z e r k e s z t e t t e D i ^ n e s I s t v á n . M e r k a n t i l N y o m d a B p 1939. II. r é s z. A n é p 1 1 2 . old S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r v . R ífli. 69. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e . 1933 I. J e l e n l é s a z 19'J2. é v e s e m é n y e i r ő l . S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V. R ifit. 70. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e . 1933. 3. K g y . 520'1933 K 11 992/1933. A n y í r e g y h á z i i p a r t e s t ü l e t k é r e l m e m u n k a a l k a l ­ m ak létesítése iránt.

7. L a d i k G u s z t á v : J ó l é t i i n t é z m é n y e i n k . A t t i l a N y o m d a Rt- B p

fl

1940. 131. o l d .

S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V. n m i . 3fi-os í n s é g e n y h í t ő a k c i ó te r v e . N y í r e g y h á z a 9. S z a b o l c s - S z a f m á r m e g y e i L e v é l t á r v R. mi. k ö n y v e 1932. II. K g y . 783,1932. K : 19 809 1932. a k ció terve. líl. S z a h o l r s - S z a i m á r m e g y e i L e v é l t á r V. R. 181 k ö n y v e 1935. II. K g y . 737 1935. K : 21 330 1935.

74 k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ Az 1935 —36-os í n s é g e n y h í t ő a k c i ó t e r v e

11. U a . 12. S 2 a b c l c s - S z a t m á r

70

könyve

m egyei

1933. II. K g y ,

L ev éltár

É14/1933. K :

v . R.

isi

74. k ö t e t . K g y . 737.1935. K : 21 33fv'lfl35. Az 1935— v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő k ö n y v e 1935. II. 6fl. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ Az 1932 33. év t e l é n v é g r e h a j t a n d ó í n s é g e n y h í t ő

k ö te t. N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő -

14 S62 1933. Az 1933/34, é v t e l é n v é g r e h a ; t a n d ó í n s é g e n y h i t Ő

ak c ió terve. 12/ A S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . R i f i 70 k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1933. Í J . 13. A z 1932/33. é v t e l é n v é g r e h a j t a n d ó í n s é g e n y h í t ő a k c i ó t e r v e . 13 A u a . 14 S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 69. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á T o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1933. I. J e l e n t é s a z 1932. é v e s e m é n y e i r ő l .

15. A z 1935 -3 6. é v i í n s é g e n y h í t ő a k c i ó t e r v e . IC. S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r v . r . i á i . 67. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1939. I. P o l g á r m e s t e r i j e l e n t é s a z 19.U - i k e s z t e n d ő r ő l . 17. J e l e n t é s a z 1932. é v e s e m é n y e i r ő l .

18. S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 71. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1934. I. N y í r e g y h á z a v á r o s p o l g á r m e s t e r é n e k 1933. é v i j e l e n t é s e ' 19. -,b l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 73. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1933. I. N y í r e g y h á z a m e g y e i v á r o s p o l g á r m e s t e r é n e k 1934. é v i j e l e n t é s e 20. S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. . k ö te t. N y ír e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű lé s i je g v z ö k ö n y v e 1936. I. N y í r e g y h á z a m e g y e i v á r o s p o l g á r m e s t e r é n e k 1935. é v i j e l e n t é s e 21. S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 77. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1937. I. N y í r e g y h á z a m e g y e i v a r o s p o l g á r m e s t e r é n e k 1936. é v i j e l e n t é s e 22. S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 64. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1930. I I . k ö t e t . K g y . 964/1930. K : 10 943 1930. A v á r o s h á z t a r t á s á n a k s z ü k s é g l e t e i r ő l

75

23

193] é v b e n . N y íreg y h áza m egyei v á ro s p o lg árm esterén ek

448

1936. é v j j e l e n t é s e .

24 J e le n té s az 1932. év e s e m é n y e irő l. 23 26

27 M

29

C s i z m a d i a A n d o r i d é z e t t m ű v e 96—97. o ld . M v í r e » y h á z a m e g y e i v á r o s p o l g á r m e s t e r é n e k 1936. é v i j e l e n t e j e . S z a b o í c s - S z a l m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 72. k ö t e t . N y í r e g y h a . - . á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1934. I I . K g y . 459 1934. I t : 13 703,1934. A M a g y a r o r s z á g i É p i l o m u n k á s o k O r s z á g o s S z ö ­ v e ts é g e n y ír e g y h á z i s z a k c s o p o r tjá n a k k é r e lm e az ip a r i m u n k á s s á g ín s é g é n e k e n y h íté s é r e . ' a

30 31 32 A v á r o s p o l g á r m e s t e r é n e k 1930., 1931., 1932., 1935. é v i j e l e n t é s é b ő l s z á r m a z n a k a z a d a t o k . S a j n o s a p o l g á r m e s t e r i j e l e n t é s 1933. é s 1934. ö v b e n a z é l e l m i s z e r - a d o m á n y o k r a n é z v e a d a to t n e m k ö z ö l. -b a n fa h e ly e tt ro z sé k e r ü lt k io s z tá s ra .

33 1933

34! N y í r e g y h á z a m e g y e i v á r o s p o l g á r m e s t e r é n e k 1936. é v i j e l e n t é s e . 36

S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 65. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1931. I. P o l g á r m e s t e r i j e l e n t é s a z e l m ú l t e s z t e n d ő k ö z i g a z g a t á s i e s e m é n y e i r ő l . S z a b o l c s v á r m e g y e H i v a t a l o s L a p j a . S z e r k . d r . T ó t h L á s z l ó . N y í r e g y h á z a 1930. f e b r u á r 20. ’ 8. s z á m , 65. o ld . 1980— 1930 K . 38 J e l e n t é s a z 1932. é v e s e m é n y e i r ő l .

37

N y íre g y h á z a m eg y ei v á ro s p o lg á rm e ste ré n e k 1933. évi je le n té se . 40 N y íre g y h á z a m eg y ei v á ro s p o lg á rm e s te ré n e k 1934. évi je le n té se . 41. S zab o lcs v á r m e g y e 112. old. 39 42

43. 44 45.

46 47. 48 49. 50. 51 52 53.

I .d . e r r ő l r é s z l e t e s e n G a á l I b o l y a : A S t e f á n i a S z ö v e t s é g s z e r v e z e t é n e k t ö r t é n e t e . = S z a b o l c s S z a t m á r i S z e m l e 1989 4. c i k k e t . S z a b o l c s V á r m e g y e 182. o ld . S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 63. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i J e g y z ő ­ k ö n y v e 1930 I. J e l e n t é s a z 1929. é v e s e m é n y e i r ő l . S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 72. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1934. I I. K g y . 675 1934. K : 16 523 1934. A z 1934—35. é v t e l é n v é g r e h a j t a n d ó í n s é g a k c i ó te rv e . N y í r e g y h á z a m e g y e i v á r o s p o l g á r m e s t e r é n e k 1933. é v i j e l e n t é s é . S z a b o l c s V á r m e g y e k ö z e g é s z s é g ü g y i h e l y z e t é n e k á t t e k i n t é s e . I r t a : d r . T a k á c s L á s z l ó , d r . K a ll ó S á n d o r . = S z a b o l c s V á r m e g y e 185. o ld . S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 64. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1930. I I . K g y . 613 1930. K : a d . 8154 1930. A m u n k a n é l k ü l i m u n k á s o k é s í n s é g e s e k s e ­ g é ly e z é s i a k c ió já n a k e ls z á m o lá s a . A n y ír e g y h á z i ip a r te s tü le t k é re lm e m u n k a a lk a lm a k lé te s íté s e ir á n t. S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 73. k ö t e t . K g y . 675 1934. K : 16 523 1934. A z 1934— 35. é v t e l é n v é g r e h a j t a n d ó í n s é g a k c i ó t e r v e . S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . 181. 74. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1935. I I. K g y . 737 1935. K : 21 336T935. A z 1935—3 6 -o s í n s é g e n y h í t ő a k c i ó t e r v e . S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . B . IB I. 68. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1932. I I . K g y . 825 1932. D r . E r d ő h e g y i L a j o s S z a b o l c s v á r m e g y e i f ő i s p á n f e l m e n t é s e s a já t k é ré sé re . S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y e i L e v é l t á r V . 13. 181. 63. k ö t e t . N y í r e g y h á z a v á r o s k ö z g y ű l é s i j e g y z ő ­ k ö n y v e 1930. I. K g y . 99 1930. K : 50 050 1929. A e a r i t a t i v e g y e s ü l e t e k t e v é k e n y s é g é r ő l p o l g á r ­ m e s t e r i b e s z á m o ló .

449

Művészet BOGEL JÓZSEF:

A Móricz Zsigmond Színház hat éve nyitott igazgatási modell A címben tulajdonképpen egy szintézis fogalmazódik meg, szükséges tehát, hogy a tézist — a Móricz Zsigmond Színház alapítását és első évadjait, azok célki­ tűzéseit, eredményeit és tanulságait — követő antitézist, lényegében a válto­ zást, a vallást minél pontosabban vázoljuk fel. Így kell tennünk azért is, mert minden váltás sebeket, esetleg még igazságtalanságokat is okoz, későbbi váda­ kat készíthet elő, s most — a visszatekintés, a krónikaírás és elemzés pillana­ tában — kiváltképpen fontos az ilyesfajta részletesebb okfejtés. A Móricz Zsigmond Színházban az 1983. év őszén válság bontakozott ki a vezetési struktúrát, a vezetés módszerét, egyes célkitűzéseit, az igazgató — Buzóky IslL-án — személyét és a társulattal való kapcsolatát illetően. Ez a vál­ ság minden érintett felet, beleértve még a nagyközönséget is, zavarba ejtő és kényes volL, hiszen Bozóky István köztudottan (talán Nyíregyházán és akkori­ ban mégsem kellően értékelten) az elmúlt negyven-ötven év egyik jeles társal­ gási színésze, kiváló színházszervezője, kitűnő színészpedagógusa, stílusérzékeny rendezője volt, s mindenekelőtt a Móricz Zsigmond Színház megalapítója, első igazgatója. A szép indítás, a kezdeti társulatszervezési és művészi eredmények, a kétségtelenül növekvő közönségsiker mellett és ellenére mind a színházon belül, mind pedig kívül egyre többen hangoztatták: nincsenek kellőképpen kép­ viselve sem a célkitűzésekben, sem a vezetésben, sem a társulatban a modern magyar színjátszás és drámairodalom legjobb egyéniségei, törekvései, alkotá­ sai, eszközei, s kiváltképpen aggasztó egy fiatal, tehetséges színészgeneráció tartózkodása s az ezt a hiányosságot megszüntető főrendező szinte szakadatlan obstruálása, már ami a tulajdonképpeni beállítását illeti. Bozóky nagy tudásá­ val, kiváló jártasságával egy minden részletében profi színházat alapozott meg és indított el a nyolcvanas évek első felében, az utolsó vidéki színházalapítási hullám első vállalkozásaként, de politikai, színházpolitikai, stílus- és ízlésbeli — több tekintetben valóban méltatlan — sérülései, hosszan tartó félreállítása kö­ vetkeztében kissé nosztalgiaszínházat csinált Nyíregyházán. Nem vette észre, nem látta világosan, hogy a hetvenes évek elejétől — legalábbis vidéken — színházat megújítani, újraalapítani és indítani csak a „fiatal” eszmék, stílusok és egyéniségek, művészcsoportok megnyerésével, alkalmazásával lehet. Általá­ nosabban, a közelmúlt szempontjaitól, ítélkezési, igazgatási elveitől, törekvései­ től megszabadultan így fogalmazható meg a válság lényege: minden színház­ alapítás és -vezetés egy jelentékeny, nagy tudású, formátumú, műhelyt te­ remtő, színházcsináló egyéniség és egy őt, terveit, tehetségét vállaló közösség, varos, megye, régió stb. szövetségének a terméke (optimális esetben), az utób­ biak megrendelése révén. Ez a megrendelés a világ bármely részén és rendsze-

450

reben nagyon lényeges, s mindig észre kell venni, ha a megrendelés változik, pontosul, új célkitűzéseket tartalmaz. Lehet, hogy Bozúky mindezeket nem vette észre vagy kellőképpen figyelembe. A válság első kezelését az jelentette, hogy a felvázolt hiányosságok kikü­ szöbölése, a súlyosbodó konfliktusok, problémák megoldása érdekében a szín­ ház. a helyi és az országos szervek, irányítás tárgyalásai és megegyezése alapján művészeti vezetőt kapott Léner Péter személyében. Léner már egy idő óta való­ sággal ott toporgott Nyíregyháza kapujában: Bozókyval szemben a középgene­ rációhoz tartozva, jelentős rendezői, főrendezői múlttal, gyakorlattal ugyanúgy rendelkezve, vegyes eredményű szegedi és debreceni próbálkozásai után mind ő, mind a pályáját figyelemmel kísérők úgy gondolhatták, hogy érdemes lesz a különféle válságokkal küszködő debreceni Csokonai Színházból áttelepülnie a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetői székébe. Ezzel egyrészt az is tel­ jesült, hogy a színházban a korábbi általános recept szerint legyen a bármilyen hivatású, képzettségű stb. igazgató mellett egy kifejezetten művészeti irányító­ társ (olykor ellenfél, kontroll, advocalus diaboli etc.) is, másrészt — ma már nyíltan megfogalmazható, bevallható — sokan az érintettek közül arra is gon­ doltak, hogy Léner előbb vagy utóbb utódja is lehet Bozókynak az igazgatói poszton. Léner 1983 közepétől kezdődően sok jó szándékkal, gondolattal és tettel látott munkához. A bemutatók sorrendjét megváltoztatta; előtérbe állította a tematikailag, eszmeileg és a helyi hagyományokat, kötelezettségeket tekintve fontosabb műveket, bemutatókat, erőteljesen beleszólt a szereposztásba, siker­ rel állított munkába fiatal rendezőket. Mindennek következtében a színvonal egyenletesen emelkedett, a színház egész alkotómunkája közelebb került a kö­ zönséghez, a szó olyan értelmében is, hogy újabb és újabb közönségrétegek igényeit is jobban kielégítette, például a középiskolás és főiskolás ifjúságét, egy mindenütt jelen lévő és szükséges elit közönségét. Mindezek illusztrálására meg­ említendő, hogy A kél Bolyai bemutatója részben műsorpolitikai tett volt, rész­ ben eredményesen próbálkoztak a mű újfajta értelmezésével. A Sok hűhó sem­ miért színre vitele valósággal operettsikerrel járt az egész társulat jó komécüázó képessége és ambíciója révén. Léner jól látta meg, hogy a pár évvel éppen a színház számára meghirdetett és lebonyolított drámapályázat egyik ígéretes alkotása, Balázs József Bátori adventié a Móricz Zsigmond Színház színpadán igazi reveláció lesz mind a közönség, mind az egész régió, mind az egész iro­ dalmi és színházi élet legkülönbözőbb és legszélesebb körei számára. Az is lett az. eredeli helyszínen (a nyírbátori minorita templomban) és a nagyszínpadon egyaránt abszolvált premier: a hatásos, sok-sok kitűnő közreműködőt, tolmácsolót megmozgató, az eredeti történelmi kort és a bemutató korszakát pár­ huzamba helyező, fontos tanulságokat, asszociációkat sugalló rendezés és esz­ közökben, eredményekben gazdag játék méltán lett az egész évad legjelentő­ sebb tette, eredménye. A Nem jelünk a farkastól az itt először jelentkező Kapás Dezső rendezésében megrendítő rekviemmé vált egy környezetünkben, társa­ dalmunkban is megfigyelhető önpusztító helyzet, életforma és magatartás fe­ lett, kiváló színészi alakításokkal. A Madame Louise szalonja és a Lyuk az élet­ rajzon bemutatója ugyan nagyon sok kívánnivalót hagyott hátra, a fiatal ren­ dezők és maguk a színészek is több dramaturgiai, technikai és ízlésbeli problé­ mával nem tudtak megbirkózni, de egy újfajta zenés színjátszás felé mégis el­ mozdultak. Az általánosan emelkedő színvonalat jól tanúsította két — lényegé­ ben kísérleti, stúdiószínházi — előadás: az Oszlopos Simeon — a később e szín-

451

házból nagyon nyomós okok miatt kiszorult Nagy László András talán itteni legelmélyültebb rendezésében — nagy megbecsülést keltett, s egyúttal legmél­ tóbb nyíregyházi bemutatkozása volt Csikós Sándornak, aki mintegy vezette, vagy legalábbis bevezette — a Csokonai Színház ottani válságoktól, sebektől űzött színművészeinek idevándorlását, kapcsolódását. (Színművészeket emleget­ tünk, mert nem csak színészekről volt szó; az említett okokon kívül az ilyes­ fajta áramlásnak még olyan indoka is lehet, hogy az egyre jobban elnehezülő Csokonai Színház — mint nagyszínházi együttes és működés — mellett egy vele kétségtelenül rivalizáló új színház jött létre, új környezetben, új felhajtó­ támogató erőkkel, s ez önmagában is örökké csábító.) Jó rendezésben, elmé­ lyült játékkal és korszerű szcenírozásban került színre — kissé „eltakart’’ stú­ dióelőadásként — Lovincscu megrendítő ontológiai drámája, az Élet és halál játéka a hamusivatagban. Az újfajta művészeti vezetés határozottabb, korszerűbb irányzatú volt a korábbi — tétovázásokkal, ízlésbeli visszalépésekkel is járó — direkcióval szem­ ben. Jól emelt ki tehetségeket, műveket, segítette a színház, a társulat ázsiójá­ nak növekedését, egy nyitottabb társulati szellem kialakulását. Közben tovább érvényesültek azok a pozitív tendenciák és minden tekintetben kétségbevonha­ tatlan eredmények, amelyek Bozóky István igazgatónak színházat alapító, ala­ pozó nagyszerű és föltétlenül profi munkásságából következtek: a jó műszak, a fejlődő technikai műhelyek, a társulat mégiscsak hozzá kapcsolódó értékes magja és így tovább. Sajnálatos, hogy ugyanakkor — a már említett válság kö­ vetkezményeképpen — a társulat részben meg is gyöngült erre az átmeneti évadra, részben kevésbé értékes színészegyéniségekkel töltődött fel; akad­ tak fegyelmi problémák, itt-ott akadozott az adminisztráció, a belső vezetés munkája. Közben Bozóky István igazgató — aki már 1983 őszén amúgy is jelezte visszavonulási szándékát — egyre jobban elkedvetlenedett a neki címzett, oly­ kor igaztalan bíráló megjegyzések miatt, s fokozatosan átengedte a művészeti vezetést Léner Péternek. Ezzel egyértelműbbé vált ugyan a művészeti irányítás, de látszott, hogy a két vezető különben lojális együttműködése, egymás iránti magatartása sem fogja megakadályozni Bozóky végleges távozását az igazgatói posztról. Látva, hogy mindezekkel összefüggésben az új, a fiatal tehetségek szé­ lesebb körű odaáramlása mégiscsak Léner egyéniségéhez és tevékenységéhez kapcsolódik, s egy újabb, korszerűbb (mondjuk úgy: „kortársibb” talán) ízlés, eszköztár, stílus is felülkerekedik, maga ajánlotta fel lemondását. Kétségtelen, hogy ebben az egész folyamatban volt valami „az öregeket feláldozzák, ugye” örök aktusából, meg az elmúlt jó három évtized szokásos színházi — a harcot sokszor akaró, forszírozó — igazgatóváltási gyakorlatából is. Az ezekből követ­ kező méltatlanságok tudtával és ellenére a lemondást mind a közvetlen irá­ nyító, mind az országos szervek elfogadták. Megindult a vizsgálódás, a javaslat­ tétel a megoldás érdekében. Léner Péter is egyre jobban rájött, hogy neki pá­ lyájának eme szakaszában érett színházi vezetőként kell bizonyítania és mű­ ködnie, s mivel eddig is tapasztalt bizalmat a helyi vezetés részéről, vállalta a színházigazgatói megbízást, most már főállásban. Bár sebeket mégis okozott. 1984 áprilisában lezajlott a magyar színháztörténet alighanem eleddig legkul­ turáltabb vezetésváltása: a helyi és országos szervek, a társulat egész életmű­ vének (ami különben akkor még korántsem zárult le) kijáró tisztelettel bú­ csúztak el Bozóky Istvántól, a lemondott igazgatótól, és nagy bizalommal ik­ tatták be Léner Pétert.

452

A további hat esztendő (évad) minden eredménye, egy korábbiakhoz képest nvitott(abb) igazgatási és színházi műhely — modell — kibontakoztatása innen datálódik. Lénernek szerencséje is volt — ezt persze fel is kellett ismernie —, mert az időszak, lényegében a nyolcvanas évek egész második fele, a fokozot­ tabb. gyorsabb nyitáshoz, sőt, rendszerváltáshoz való irányultságával kedvezett neki. Kedveztek neki a már emlegetett helyi és országos szervek, a társulat, a város és talán az egész régió közönsége, valamiféle olyan alapállásból, hogy nekem (nekünk) nősz nagyra, szentem”, a mi rendelésünket teljesíted, mindnvajunknak érdeke, hogy a társulat egész teljesítménye a legszélesebb közönség­ rétegek, helyi és országos médiumok, szakmai körök kedvező figyelmének a tárgya legyen. Léner ehhez mindenekelőtt kiváló politikus volt. Régebbi és uiabb elődei, kortársai legjobb hagyományait, eredményeit követve és to­ vábbfejlesztve — s ebben mai szemmel sem látunk semmiféle szervilizmust, megalkuvást, kollaborálást — kiváló kapcsolatokat épített ki a hatalmi, a po­ litikai, az igazgatási és társadalmi, kulturális szervekkel, nagyon gyakran mint­ egy szelíden — nem szelíden — tanítva, meggyőzve is őket a maga és a színház céikitűzéseiről, feladatairól és igazságáról. Teljességgel objektív megállapítás, hogy a felsoroltak — ebben a szakaszban és ott, Nyíregyházán — Magyarország más régióihoz, nagyvárosaihoz viszonyítva sokkal jobban is paríroztak ehhez, a ..magyar Szicília” fokozottabb sikervágyától is űzötten. Nagy szerepe volt mindebben egy nagyon egészséges és a legtöbb tekintetben nemes, értékes, ér­ tékek felmutatására törekvő városi és regionális lokálpatriotizmusnak, egy el­ kötelezett és nemzeti színjátszást valló, szerelő értelmiségi igénynek is. Egyes akadályoktól, nehezebb szakaszoktól, kisebb konfliktusoktól és hullámvölgyek­ től eltekintve szinte példátlanul jó támogatási háttér alakult így ki Nyíregy­ házán, beleértve ebbe a folytatódó és kiteljesedő pénzügyi, műszaki, technikai, szociális (épületbővítés, műhelyek, igazgatási-üzemi helyiségek, színészház, stú­ diószínház és rekreációs helyiségek, keretek, alkalmak létesítése, fejlesztése) tá­ mogatást egyaránt. Léner ezenközben nem törekedett arra — noha ezt először mind a helyi, mind az országos szervek, fórumok elvárták volna tőle —, hogy a korábbi szo­ kott és olykor szinte kötelező recept szerint főrendezőt, esetleg csak vezető­ rendezőt vegyen vagy engedjen maga mellé. Egészen egyszerűen — részben a társulatnak a nagy és középszinházakhoz képest kisebb feladatkörére és kapa­ citására is hivatkozva — egy személyben betöltötte az igazgató, a művészeti ve­ zető és még egy kissé a menedzser-igazgató szerepét. Mind a társulat, mind a közönség, az irányítás is mindig azt láthatta, hogy — jóllehet budapesti la­ kását és állását nem adta fel. nagyon sokat ingázva így Nyíregyháza és a fő­ város között — a színházában és még a helyi közéletben is többnyire jelen van, a színházon belül mindenhez köze van, annak működését minden tekintetben átfogja. Ezzel elkerült egy sok évtizedes színházi konfliktusforrást, buktatót, mert hiszen a magyar színházak modernebb kori története — különböző színház­ politikai balfogások, előítéletek, voluntarista törekvések és állásfoglalások kö­ vetkeztében — egy bizonyos tekintetben az igazgatók és főrendezők, művészeti vezetők küzdelmeinek a története (is). Itt és erre a hat évadra nem volt külön politruk vagy intendáns és főrendező stb., „csak" egy műhelyét egyre nyitottab­ bá is tevő, önmagát tekintve is egyre nyitottabbá váló, több szerepkört is be­ töltő igazgató. Mondhatni erre, hogy persze ebben is „örök” reflex uralkodott, senki sem szereli — a színházakon belül sem — a hatalmat, az igazgatást meg­ osztani, de hát a korszak és a régió, valamint a szakma történelmi, társadalmi

453

és színházművészeti adottságai és igényei szerint ez mégis szükségszerű és a legjobb megoldás volt, s kétségtelen eredményessége — 1987 tavaszán a Móricz Zsigmond Színház együttese az Országos Színházi Találkozó kapcsán elnyerte „Az évad legjobb színháza” címet és jutalmat — mellett (ma már így láthatjuk) utat mutatott a pluralista demokrácia talaján kifejlődő újfajta színházi formá­ ciók számára is. Lener egyrészt örökölt az előző korszakból több rendezőt, másrészt időn­ ként újakat is szerződtetett, foglalkoztatott, olykor csak vendégrendezőként, egy-egy produkció irányítására. Az előbbiek közül Nagy András Lászlóval elég hamar szakított, noha Nagy korábban még főrendező — vagy vezető rendező — jelöltként is szóba került, s mindenesetre — rendezése, kapcsolatai és ambíciója révén — fő kovácsolója volt a Móricz Zsigmond Színház egyik legnagyobb 19S4 85. évadbeli közönségsikerének, Ratkó József Segítsd a királyt! című, gyögyórű versezetű, a legtöbb nemzeti sorskérdést felölelő történelmi parabola­ drámája bemutatójának. Ám Léner és Nagy között ízlésbeli, színészvezetési, egyáltalában szinházvezetési különbségek voltak, az utóbbi az előbbi számára nagyon agresszív, erőszakos, a szónak nem egészen jó értelmében vett avant­ gárd rendezőnek és színházi vezetőnek tűnt, s Nagy rövidesen megvált a szín­ háztól. Volt ebben valamiféle hatalmi torzsalkodás is, s egy s más tekintetben Nagyot még méltánytalanság is érte, egész további pályafutására kihatóan Léner azonban — még a népi-nemzeti és urbánus törésvonal mentén is laví­ rozva — lényegében szükségszerűen vált meg Nagy András Lászlótól: neki mindenekelőtt szintetikus színházat kellett csinálnia, erre vállalkozott, s Nagy ..kilógott a sorból”. (Érdekes és sajnálatos, hogy Nagy azóta egyre jobban a magyar színházi élet perifériájára szorult, ami semmiképpen sem jelenti ugyan a Nyíregyházáról való kivetés és az említett félreszorulás közötti ok-okozatl összefüggést, de Léner lépését valamennyire — mégis — visszaigazolja.) Az újonnan jöttek közül Salamon Suba László látszott a legnagyobb tehetségnek: ö a főiskola újabb és legjobb rendezői műhelyeiből, gárdájából került ki, s már közel állt ahhoz is, hogy a Katona József Színház műhelymunkájába is beépül­ jön. Salamon Suba több ízben rendezett, többnyire elég nagy közönségsikerre] és főleg szakmai-kritikai sikerrel, elismeréssel járó, lényegében az avantgárd­ ból továbblépő, posztmodern előadásokat, újszerű alakításokat, nagy színészi teljesítményeket és szcenikai eszközöket, színpadképeket és jelmezeket felsora­ koztató produkciókat, mint például a Vízkereszt, az Ördögök, a Bancbanus, A p atkünykirály igen emlékezetes színrevitele. Közben a társulatban valóság­ gal tábora is szerveződött, ez szeretett más rendezőnél jobban támaszkodni'őrá, külső tabora is volt, egészen Budapestig, s bizonyos fokig oppozícióba is került Lénerrel a trónörökös jelöltek örök(?) féltékenykedési szituációi, motivációi kö­ vetkezményeképpen. Lcnernek meg volt a szaktudása, vezetési gyakorlata, ta­ pasztalata ahhoz, hogy Salamon Suba problémáit „lekezelje”, akár meg is oldja, ám az utóbbi szellemi muníciói fogyni látszottak; céljai, színészvezetése megzavarodotlnak tűntek, egyre jobban kirítt egy szintetikus koncepciójú színházi vezetésből és társulatból, szaporodtak a sikertelenebb rendezések és rendezés­ beli, vállalkozási bizonytalanságok, miknek következteben egyrészt a trónörök­ lésből nem lett semmi, másrészt a hatodik évad végére lényegében el is szakadt a Móricz Zsigmond Színháztól, igazában sok alkotótárs és irányító nem kevés bánatára. A nagyon jó szellemi örökséggel érkezett Gellert Péter finom intelligen­ ciájú, amolyan töprengő, befelé forduló rendezőegyéniség. Több emlékezetes ren-

454

dczése volt Németh László-, R. Bolt-, Lovinescu-, Goldoni- és Moliere-művek színrevitelével, de a legnagyobb feladatok — például Schiller Ármány és sze­ re le m című tragédiájának színpadra állítása — már meghaladták erejét, színész­ vezetési képességét. Léner elég hamar észrevette ezt, s óvatosabban adagolta Gellért számára a penzumokat. Ebből aztán az lett, hogy ő egyenesen visszaszorítottnak érezte magát, valósággal ellenzékbe szorult, tábort is szervezett (nem sok sikerrel), máshová is pályázott, tulajdonképpen eredménytelenül. Tény azonban: hármójuk közül egy sem lett volna alkalmas arra, hogy Léner bármelyiköjüket is valamiféle trónörökösként, esetleg vezetőtársként is kiugrassa. Nem az a kérdés lényege, hogy Léner egyszerűen nem tűrt meg maga mellett vezetőtársat, vagy nem törekedett ilyen beállításra, hanem az, hogy nem is volt mellette, környezetében erre alkalmas, s így még szabadabban, tudatosabban törekedhetett egy olyan igazgatási modell megvalósítására, amelyben — nagy nyitottsággal párosulva — az igazgató művész is, ezért művészeti vezető is. Egy színházi műhely élén — ha egyáltalában műhelyről van szó — a világ minden részén legalább egy és inkább csak egy meghatározó célkitűzésű, koncepciójú, formátumú és sugárzó intelligenciájú színművész egyéniségnek kell lennie, s nem válik az ilyen vezetésű együttesek előnyére, ha a színházteremtő vezető egyéniség tevékenységét még keresztezik, ellenőriztetik művészeti és politikai­ adminisztrációs vezetöpartnerekkel. Léner persze ahhoz is értett — volt erre korábban és korábban példa —, hogy vendégrendezőket is hívott, mert nincs rosszabb annál, ha — s éppen egy kisebb színház — mindig csak a saját rendezőinek levében fő. (Mellesleg meg­ jegyezve: az elmúlt évtizedeknek egyik nagy rendezőképzési és elhelyezési hi­ bája volt, hogy részben rossz kiválasztással és módszerekkel, a színházi élettől, gyakorlattól mintegy elvonatkoztatva képezték ki őket, részben a többség a képzés után mintegy marsallbotot érzett-tartott a tarsolyában, elsősorban ön­ magát kívánta megvalósítani a pálya legelső helyén, rossz szóval inkább meg­ hódítani óhajtotta azt, az organikusabb beépülés, szélesebb körű tájékozódás helyett. Ezért aztán többen — olykor még a legtehetségesebbek is — talajtalanul félresodródtak, vagy csökkenő feladataik, megbízatásaik következtében va­ lósággal belesavanyodtak egyik-másik társulatunkba.) Meghívott olyanokat, — mint például Kapás Dezső —, akiktől egyszerűen a szakma, a mesterség fogásait lehetett eltanulni. De próbálkozott az egészen fia­ talokkal is, így Hegyi Árpád Jutocsával is, Csizmadia Tiborral , akik többnyire jó színvonalú, eredeti elképzelésű és stílusú előadásokkal öregbítették — itt is — korábban már másutt megszerzett jó hírnevüket. Azt az előbb említett „törzs­ tag” rendezők is elősegítették, s a színházigazgató okosan tűrte, egyenesen bá­ torította is, hogy egyes produkciók kapcsán zeneszerzők (Darvas Ferenc, Melis László, Dés László), dramaturgok (Vend Szekér András, Kolin Péter, Kompolthy Zsigmond, Telihay Péter, Bognár Róbert, Zsótér Sándor) és tervező­ művészek (Khell Csörsz, Menczel Róbert, Kónya András, Csik György, Khell Zsolt, Zeke Edit, Konkoly-Thege Klára, Füleki Zsuzsa, Benedek Mari, Gál Lud­ milla) egészen friss csapata vonzódott a színházhoz; egyesek más színházaknak is dolgoztak, de legtöbbjük nagyon megszerette a nyíregyházi műhelymunkát, légkört, alkotótársbarátokat, s induló pályájának legjobb teljesítményeit al­ kalmasint éppen itt abszolválta. E nyitott vezetési gyakorlat alapja azonban az volt, hogy Léner az említett alkotótársi munkakörökben elsősorban vagy lega­ lábbis meghatározó minőségben és számban a szóban forgó „szakma” nagy, olykor legnagyobb egyéniségeit foglalkoztatta, többnyire nem egész évre szóló

455

szerződések alapján, így a dramaturgnak is kiváló Osztovits Leventét, Csányi Á.rpád, Székely László és Fehér Miklós díszlettervezőket, Mialkovszky Erzsébet, Vágó Kelly és Szakács Györgyi jelmeztervezőket, akik közül nem egy — mint például Székely László és Csányi Árpád — alkotóművészetük újabb csúcsait érték itt el. A magyar színházművészetben elég ritka eset, hogy Lénernek volt módja két jelentékeny külföldi rendezőegyéniséget (egész stábjukkal együtt) is színházához „édesgetni”, s Ivó Krobot rendező-dramaturg, tervező társaival — a Prágai Cinoherni Klubból a Hrabal- és Csehov-bemutatóval, az Avignonból jött Alain Timar pedig egy nagyon hiteles Ionesco-rendezéssel szinte az egész társulatot magával ragadó, nevelő, tanító, nagy helyi és országos sikert kiváltó színházi eseményt produkáltak. Nem protokolláris, nem nyögvenyelős vagy ra­ vaszdi — én is hívlak, te is hívsz — kapcsolatok voltak ezek, hanem a szó leg­ jobb értelmében alkotótársi vonzások és választások, társulások, s ilyen tekin­ tetben szinte az egész magyar színházművészet számára példamutatóak. A vezérkarban tehát megvalósult, teret nyert és sikert hozott a nyitottság, s bár ez korántsem volt hibák, sebek és tévedések nélküli folyamat és ered­ mény, tulajdonképpen szökés is volt a korábbi struktúra, színházvezetési mo­ dell buktatóitól. Szükséges itt megjegyezni, hogy ezt sem az új igazgatási kor­ szak indulásakor, sem kibontakozása során a helyi és országos vezetők nem így látták, részben nem is így akarták, részben csak fokozatosan értették meg, fo­ gadták el, látván a közönség és a szakma, a kritika, a médiumok fokozottabb érdeklődését és elismerését. Igazában ilyen nyitott volt a társulat alakítása, fej­ lesztése, több tekinletben spontán alakulása is. Kevesen tudják, hogy az első alapítók, vezetőtársak közül egy — Fehér György művészeti vezető — azt aján­ lotta, hogy a Móricz Zsigmond Színház ne rendelkezzék teljes színészstábbal, csak egy kis kerettel, s az alkotómunka dandárját a nagy vendégművész egyé­ niségek vállalják. Nem volt ez rossz elképzelés, kiváltképpen a mai fejlődési tendenciák és lehetőségek, sőt kívánalmak fényében. Ám Bozóky István s az új színház alapításának szent lázában égő irányítók nem vállalták ezt a kon­ cepciót, mindenki teljes, minden részletében felépített, felfejlesztett társulatot kívánt. Bozóky — mint már korábban is mondottuk — megalapozta, meg is indította a teljes stábot, de az — főleg fiatal és rangos tehetségekben — fog­ híjas volt, s ez a foghíj, az úgynevezett első korszak végén, már egyenesen nö­ vekvőben volt. Léner örömmel vette át a Bozóky által összegyűjtött társulatból az értékes és idősebb színészegyéniségeket, még a tisztes derékhadat is, de kezdte az elterelő, a visszaszorító mozdulatokat az ízlésben, tehetségben, tudás­ ban gyengébekkel kapcsolatban, olykor nagy meglepetést, ellenkezést váltva ki ezzel még a közönség körében is. Igazában a dilettantizmust, a rossz értelemben vett amatörizmust kívánta ezzel kiszűrni, száműzni, s mindenképpen maga­ sabbra emelte így is a mércét, jelezvén azt, hogy a színház azért nem szociális intézmény. A legfontosabb azonban az, hogy szinte azonnal odavitte egy frissen vég­ zett főiskolai osztály művészjelöltjeinek kétharmadát, akiknek többsége jól kép­ zett és tehetséges színésznek bizonyult, olyannyira, hogy legtöbbjük — így Mátrái Tamás, Schlanger András, Gados Béla, Juhász György — a társulat és a közönség kedvenceivé váltak. Ez különben azzal járt, hogy a további évek során még többen és nagy kedvvel szerződtek az újabb végzősök közül Nyír­ egyházára, illetve egyes fiatalabb színészek is (pl. Rékasi Károly) jobb kedvvel szerződtek át — más színházaktól — ide. Tovább tartott a Csokonai Színháztól való ideáramlás is, s ez az új színház varázsán, a debreceni színházi

456

élc-t válságjelenségein kívül Léner Péter jó vezetői koncepciójának és tulajdon­ ságainak is köszönhető. Így történhetett meg, hogy például Csikós Sándor vagy Simor Ottó itt valósággal újjászülettek, a régebbi nyíregyházi idősebbek és kö­ zépkorúak többsége — így mindenekelőtt Bárány Frigyes, Máté Eta, Szigeti András, a fiatalabb Safranek Károly — pályájuk újabb magaslataira értek. Vol­ tak ugyan sajnálatos kiválások, elmenetelek is — igy Holl Istváné és Petényi Ilonáé, Vitai Andrásé és Hartmann Terézé. E távozások okai többnyire speciá­ lisak, személyi adottságokból, ambíciókból, olykor az adott közösséggel is szem­ ben álló kívánságokból, vágyakból következőek. Tulajdonképpen abból, hogy a színház szerelem is, vonzások és választások titkos vagy nem titkos világa, és semmilyen szerelem sem tart örökké, kiváltképpen akkor, ha a pár mindkét tagja zsémbessé válik önmaga, a vezető és az egész közösség számára. Biztos, hogy ezekben az esetekben bánásmódi (egyfelől) és viselkedési (másfelől) hibák is felmerültek, nem is szólva ízléskülönbségekről. A színház mindenesetre to­ vábbment, s Léner jó érzékkel tömte be a hiányokat — talán még a Fehér György-i koncepciót is figyelembe véve — egyes jeles, kevesebbet foglalkozta­ tott, helyüket újabban nehezen találó fővárosi színészegyéniségekkel, Pap Evával, Peremartoni Krisztinával és mindenekelőtt Mensáros Lászlóval. Különböző okok­ ból Mensárostól kapott a legtöbbet a társulat és a közönség. Kapott mindenek­ előtt nagyszerű alakításokat, egy emlékezetes, az írónak, a darabnak, az egy­ kori bemutatónak és e nagy színésznek tiszteletet adó rendezést (A mi kis vá­ rosunk), szép előadói esteket, sugárzó jelenlétet a városban, a megyében, egyre nehezebben működő testtel, sok-sok instrukciót, tapasztalatot, tanítást a fiata­ labb pályatársaknak. Milyen kár, hogy a végén mégis nagy nehezteléssel távo­ zott a városból, a társulattól, amelyet szinte végig szeretett, újabb műhelymene­ dékének tartott. (Minden bizonnyal azért, mert legutolsó vágyai — színházat csinálni, vezetni Nyíregyházán — nem voltak adekvátak korával, fizikai állapo­ tával és a Léner távozását követő újabb ottani kívánságokkal.) Mindezzel együtt a társulat szinte egyenletesen fejlődött, legtöbb részletében, szerepkörében ará­ nyosan és dinamikusan nőtt, terjeszkedett, az általános színházi és magyar szín­ házi viszonyokhoz képest kevesebb konfliktussal, sérelemmel, egyénekre sza­ bott kisebb hullámvölgyektől eltekintve jó foglalkoztatottsággal. A Móricz Zsigmond Színház néhány év alatt, alig pár évvel az alapítás után az ország, a vidék egyik legjobb együttesévé vált, amelynek profilja, saját és megküzdött világ-, társadalom- és színházképe, ehhez igazított és ugyancsak megküzdött eszköz­ tára, mindezekben többé-kevésbé egyetértő csapata volt. Viszonylag jól illesz­ kedtek ebbe az együttesbe alternatív színházi egyéniségek és törekvések, mint például Gaál Erzsébet és csapata (ez utóbbit némiképpen virtuálisan értjük), annak ellenére, hogy ez az illeszkedés éppen Léner eltávoztakor már robbanás­ veszélyesnek látszott. Egy színház és korszaka, vezetése szempontjából mégis az a legfontosabb, hogy milyen volt a műsora, s ennek következményeképpen is milyen értékeket tett a színpadra, a közönség számára. Léner tulajdonképpen elkötelezett, szinte­ tikus, de egyúttal nyitott színházat csinált. Elkötelezett volt abban a tekintet­ ben, hogy színháza mind a régió, mind az ország, mind az egyetemes jelenkor legfontosabb világnézeti, társadalmi kérdéseire kívánt válaszolni vagy legalább­ is ezeket válaszadásra felsorakoztatni. Tudta és vállalta, hogy ez egyúttal mind a szükebb, mind a tágabb haza, környezet értékeinek a kibányászását és fel­ mutatását is jelenti, s nem szabad elfelejtenie: e színházi közösség Közép-Európa egy sajátos részében van, amely négy megye szegleteiből, négy ország határ-

457

vidékére sikeredve áll, afféle magyar Szicíliaként, tele örökös erőfeszítésekkel. Mint pályája minden eddigi szakaszában, ezúttal is nagy gondot fordított az új magyar dráma szerzőinek és alkotásainak felkutatására, s ezeket elsősorban ő maga szorgalmazta, segítette és állította színpadra. Érzéke volt ahhoz, hogy en­ nek érdekében a legkülönbözőbb helyi és országos szponzorokat, mecenatúra­ formákat felkutassa, megnyerje, működtesse. A megyei és miniszteriális szervek több ízben szívesen is siettek a segítségére, pályázatokkal, fiatal, kezdő dráma­ íróknak adott ösztöndíjakkal „szálltak be" e valóban drámateremtő színházi mű­ hely munkájába. Sikerült is a régió fiát, a súlyos betegséggel küszködő Balázs Józsefe t a regények, novellák és filmforgatókönyvek sikerei után több dráma megalkotásához juttatni, ilyesmire egyáltalában rávenni (A bátori advent, A ho­ mok vándorai: mindkettő a nyírségi, kicsit szatmári tájban gyökerezik, az első­ nél igazában „csak" a színpadra bátorításról, formálásról volt szó!). Kár, hogy ez az alkototársi munka Ratkó József esetében már nem revelálódott kellően és főleg eredményesen, kölcsönös politikai, művészi félreismerések következté­ ben is. Léner tudott két érdekes, újszerű drámát „kicsikarni” az egy s másban megtorpanó Páskándi Gézától (Lélekharang, Éljen a színház!), amelyek közül az első a szerző egyik legjobb darabja, nagy érték is, a másik meg szomorúan aktuális, diktatúradöntögető kulcsdráma, nem kevés szellemes ábrázolási-dra­ maturgiai ötlettel. Jó szemre vall Kolozsvári Papp László „ideszervezése” is: az Édes otthon a szerző legjobb darabja, s itt nyert az író sajátos építkezéséhez, stílusához legadekvátabb rendezést, egységes játékstílust is. S aztán a többiek: a régóta külföldön élő költő, drámaíró, a nyugati magyar irodalom egyik leg­ nagyobb egyénisége, Határ Győző „honosítása” : A patkánykirály rendezői, szí­ nészi és tervezői tettként való, izgalmas, eredeti szinrevitelével, amely ősbemu­ tató is, s a szerző első magyarországi hivatásos színházi bemutatása volt. Színre került a frissebb magyar drámatermésből — még más színházakkal (Gyulai Várszínház, Kisvárdai Várszínház) is összefogva, ami önmagában véve is jó ötlet, kezdeményezés — az ugyancsak markáns, sajátos dramaturgiájú, látás­ módú, ábrázolási technikájú Gyurkovits Tibor sokáig elfektetett darabja, a Bombatölcsér, valamint Nyerges András erősen ironikus, még helyi hagyomá­ nyokhoz is köthető történelmi paraboladrámája, Az ördög győz mindent szé­ gyenleni. A színház valósággal színpadra dajkálta a közelmúltban feltűnt, finom, érzékeny társadalmi-lélektani megfigyelésekkel dolgozó Bácher Iván három cgyfelvonásosát (Oszkár, Ebéd, Neiv York-i kaszinó) az első kivételével ősbe­ mutatóként, rangos szereposztásban, érzékeny, stílusában egységes játékkal. Irodalomtörténeti és ezzel együtt drámatörténeti jelentőségű tett volt a kiváló prózaíró, Gáli István hagyatékából kibányászni a Nő a körúton című darabot, s gondos rendezésű, emelt realizmusú, szcenírozású ősbemutatót tartani belőle. Kém volt ősbemutató, de megint itt kaphatta legadekvátabb rendezését és já­ tékát, játékstílusát Nádas Péter drámatrilógiájának harmadik darabja, a Te­ metés, Gaál Erzsébet érzékeny, nagyon és indokoltan „antiszínházas” színpadra vezénylésében, az itt egészen nagy alakítási csúcsokat elérő Varjú Olga és az L,jvidékről Nyíregyházára „áttelepült’ Földi László szinte emberfeletti alakítá­ sával. (Az ember felettiségen tulajdonképpen azt értjük, hogy mindkét színész fantasztikus kondícióban és lelkűk, testük egészét igénybe vevő módon játszott, az eszközök magyar színpadon ritkán tapasztalható gazdagságával. Szegény és szent és alternatív színház volt ez a javából.) Nem jó, nem is szükséges, mai szemléletünknek meg egyenesen elviselhetetlen lenne, ha mindebből statisztikai elemzéseket gyártanánk, hogy ennyi és ennyi volt az ősbemutató, az újrajátszás,

458

az ilyen vagy amolyan irodalmi-drámairodalmi csoportosulások, tendenciák, stílusirányzatok, helyiek vagy más régiókról származók jelenléte, aránya. A lé­ nyeges csak az, hogy ebben a színházban — más színházakkal összevetve — példátlan számban zajlott le új magyar ősbemutató, s mind ebben, mind a fel­ újítások, újrajátszások tekintetében az újabbkori magyar drámairodalom több (mondhatni legtöbb) ágából válogattak, értékeset és kevésbé értékeseket egy­ aránt, néhány nagy találatra is akadva. Kerülték a mellőzéseket, az elfogultsá­ gokat, nem tanyáztak le a népi-nemzeti törésvonal egyik oldalán sem. Szépen illusztrálható ez a régebbi értékek felújításával, újrafelfedezésével is, hiszen ezekben az évadokban került színpadra Remenyik Zsigmondi turgenyevi értékű, szépségű, ábrázolású Az atyai ház- a és Németh László minden bizonnyal egy­ szerre legliraibb és legdrámaibb vallomása, legegyetemesebb közép-európai „je­ lentése” a diktatúra értelmiséget szorongató világáról: a Galilei. A méricskélést, a valós vagy vélt penzumok teljesítésének elemzését mindenképpen elkerülve is némi sajnálattal említjük meg, hogy azért ebben az időszakban valamivel több figyelem eshetett volna olyan regionális (vonatkozású, gyökerű, érdekelt­ ségű) irodalmi-színházi hagyományok felélesztésére, mint Móricz Zsigmondié. Krúdy Gyuláé. Meggyőződésünk, hogy adaptálásra, öntörvényű drámák formá­ lására is bőven van lehetőség, sőt kötelezettség prózai-epikai műveikből a pár excellence színpadi művek újrafelfedezésén, értelmezésén kívül. S aztán egy elszalasztott lehetőség: Kulin Fetenc — a minisztérium és a színház támogatá­ sát élvezve — egy félig dokumentum-, félig fiktív drámát írt Kölcsey politikai­ társadalmi küzdelmeiről, szerepléseiről, naplója, levelezése, beszédei, tanulmá­ nyai felhasználásával. Eljátszásához kétségtelenül — az itt meglévőnél több — nagy szinészegyéniség kellett volna, meg az ilyesmikre még fogékonyabb kö­ zönség is, de minő kár, hogy e műnek nem itt volt az ősbemutatója! A külföldi repertoár elsősorban közép-európai érdekeltségű volt, legalábbis a legnagyobb művészeti tetteket, eredményeket tekintve (Krleza Gaííciá-jának, Hrabal Őfensége pincére uoííam-jának, egy már említett Lovinescu-drámának ős- vagy eredeti bemutatóira gondolunk, ide sorolva Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő- jének asszociációkban gazdag, stílusban, eszköztárban nagyon el­ talált színrevitelél). Az évtizedes, sőt több tekintetben évszázados hagyomá­ nyoknak, igényeknek megfelelően a színház abszolvált — többnyire nagy ambí­ cióval, művészi sikerrel — angol, német, francia, olasz klasszikusokat, játszott Csehovot, Gorkijt, a jelentékenyebb modernek közül Albee-t, Bond-ot, Bolt-ot, a szovjet újhullámosok közül Szlavkint, sohasem penzumként, ilyen vagy olyan műsorpolitikai megfontolások következményeként, sokkal inkább belső és helyi, jelenkorbeli affinitások, vonzódások és választások szerint. Ügyeltek arra is, hogy a nehezebben megfogalmazható, körülírható színházi szórakoztatás kategóriájából(?), műfajcsoportjából(?) az értékesebbeket válasszák ki, vagy átdol­ gozással, adaptálással, zenésítéssel, igényesebb zeneszerzői munkával tegyék ér­ tékesebbé azokat. Ebben a tekintetben egy valóságos és dinamikusan változó kis művészcsoport állt a színház rendezésére, ezek — fiatal zeneszerzők, terve­ zők, dramaturgok — nagy részét már korábban, az újszerű törekvések elem­ zése, felsorolása kapcsán említettük. Sok részük van abban, hogy a Móricz Zsigmond Színházban uj zenésszínházi-szórakoztató dramaturgia, rendezői és játékstílus van kialakulóban, ha olykor buktatókkal, sikertelenségekkel, ízlés­ zavarokkal párhuzamosan is. Megemlítendő még, hogy a színház nagyon okosan nem lépte túl ebben a vonatkozásban feladatainak és képességeinek, adottságai­ nak a határait, nem kezdett — más hasonló nagyságrendű vidéki színházaktól

459

eltérően — nagyoperettesdit vagy nagymusicalesdit, hanem megmaradt a „ki­ sebb" zenésszínházi műfajok mellett, miközben talált és bevont muzsikus, ko­ reográfus, táncos és pantomimes szövetségeseket is. Ami így a színpadra került, az egy nyitott igazgatási modell megteremté­ sének és működésének a terméke, következménye, eredménye, egyúttal maga a szintetikus színház, a többfajta igényt (ezt az alkotók, a színművészek és a közönség igényére egyaránt értjük) összefoglaló és kielégítő, a többfajta ön­ megvalósítási szándékot is egybeolvasztó teátrum. Ebbe belefért több alternatív színházi egyéniség, csoport, törekvés integrálása vagy néha szelíd kivetése. Ez valósult meg a hat évad alatt, s tulajdonképpen erre is szólt a megrendelés. Nyíregyháza, a megye nem kívánt avantgárd, experimentális, szent, szegény, kegyetlen vagy csak szórakoztató színházat, színházi üzemet. Kis nemzeti szín­ házat még inkább, de a léneri igazgatási koncepció és gyakorlat — nagyon reálisan — inkább a szintézist célozta meg és eredményezte. Feltehető még a kérdés, s megválaszolása csak a produkciók, a törekvések, egyáltalában a rész­ letek gondos elemzése árán volna lehetséges: hol tart, hová jutott a Móricz Zsigmond Színház együttese az egész magyar színházművészet fejlődésében, milyen kortárs művészeti (stílus) irányzatban, törekvésben realizálódott a leg­ jobban és a legtöbb értéket eredményezően a szintetikus színház? E végső kérdés megválaszolása azért is nehéz, mert a magyar színházművé­ szet (is) — jelenleg — válságos, rendszerváltásos állapotban van, a megítélés szempontjai megzavarodtak, bizonytalanabbakká váltak. Annyi mindenesetre elmondható, hogy a nyíregyházi színházi műhely — ennek a szónak, fogalom­ nak érthetően rangja, rangos tartalma van, s minden bizonnyal alkalmazható a Móricz Zsigmond Színházra — nagyjából ahhoz a vonulathoz közelített, kap­ csolódott, amelyet a kaposvári, szolnoki, miskolci, Katona József Színház-i alkotómunka fémjelez. A legjobb rendezések, alakítások, tervezések itt egy nagy kifejezőerejű, emelt, expresszív realizmus (e sorok írója tisztában van e defi­ niálás pontatlanságával, pleonazmusos és tautologikus voltával, de hát a színház­ esztétika sokat dadog még) jegyében, szellemében, módszerével, stílusában(?) születtek meg, jöttek létre. Ehhez társulhatott szürrealista, expresszionista, több posztmodern (stílus) törekvés jegye, eszköze, sőt az utóbbiak akár uralkodóvá is válhattak, mint például Gaál Erzsébet két utolsó rendezésében (Temetés, Danton), valamint Salamon Suba végső elfáradása, megtorpanása előtti, na­ gyobb sikerű, értékű rendezéseiben. Olykor egyes vendégrendezők (Hegyi Ár­ pád Jutocsa, Csizmadia Tibor) teljesítményeiben is megfigyelhetőek voltak ilyenek, s miközben a színház nem kevés, pszichológiai realizmussal, „józan” realizmussal, netán újfajta naturalizmussal létrehozott előadást is produkált, a lő vonulat mégis ez a bizonyos emelt, expressziv realizmus volt, legalábbis a legviíathatatlanabb értékek tekintetében. Ez az óvatos és kétségtelenül pon­ tatlan definíció es ítélet mindenesetre megóv bennünket — az alkotót és a be­ fogadót, az ítélkezőt — az elsietett, az eltúlzott értékeléstől, de valamiféle meg­ értési és megbecsülési támpontot mégis ad. Ennél többet nem tehettünk. Nem volt feladatunk, célunk és lehetőségünk olyasmik helyzetéről, fejlődéséről képet adni, mint a színház és a közönség kap­ csolata, a színház pénzügyi, műszaki-technikai adminisztrációja, apparátusa. A színház nagyon komplex intézmény, nagyon összetett művészeti ág, sok kom­ ponensből áll. Ezek köztudottan összefüggésben vannak egymással, egymást befolyásolják, alakítják. Elemzésünk mindezek figyelembevétele nélkül gyors­ fénykép, gyorsport re inkább. Későbbi elmélyítése, korrekciója elengedhetetlen.

460

SZ. KÜRTI KATALIN:

Az Alföld szerelmese: Boross Géza (1908-1971) A magyar vidéki, különösen alföldi városok, mélységes kulturális elszigetelt­ ségben éltek a századfordulón, miközben Budapest egyre kizárólagosabban lett a művészet térén is Magyarország fővárosa. Ezt érezték a legjobb magyar írók költők, esztéták, festők, akik mindent megtettek a vidék kulturális felemelé­ séért. A nagybányai telep után Szolnokon alakult müvésztelep, majd 1901-ben a Debreceni Műpártoló Egyesület, (amely 1910-ben művésztelepet kívánt Hollósy vezetésével indítani) 1907-ben a Hódmezővásárhelyi Képzőművészeti Egye­ sület. Ezekre a vidéki nagyvárosokra vonatkoztak Felvinczi Takács Zoltán sorai, amelyek 1910-ben jelentek meg: „Igaz, hogy vidéki városaink, mintegy négy-öl kivétellel a kulturálatlanság elkeserítő képét mutatják, de a jószándék hiányát nem .. . Olt igenis van publikum, amely teljes érdeklődéssel és lelkesedéssel fogad mindent, ami öt halálos elhagyalottságából kiem eli . .. A vidéki közönség új generációjától várom a legmodernebb eszmék fenntartás nélküli felkaro­ lását '. Tornyai János azért jött haza Párizsból, mert oszlatni akarta a ködöt „írás­ sal, képpel, felolvasással, múzeummal”. Barátja, segítőtársa volt a tudós Kiss Lajos, aki később Nyíregyházán folytatta áldozatkész munkáját. Vásárhely, Szolnok, Debrecen mellett, után Nyíregyháza is megmozdult, 1909-ben fogadta például az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat vándorkiállítását, majd egyre több rajztanár festőt, írót is vonzott. A Bessenyei Kör már 1926-ban kap­ csolatban állt a Debreceni Müvészházzal, majd Miskolc és Debrecen több mű­ vészcsoportjával. A nyíregyházi művészeti élet fényes korszaka volt az 1930-at követő két évtized, amelyet újabb képzőművészeti eredmények gazdagítanak az utóbbi években. Az első korszak egyik főszereplője Boross Géza festőmű­ vész, akinek emléke ápolásában az utóbbi években is megtette a magáét Nyír­ egyháza, Kisvárda. Boross Géza Rákospalotán született 1908. április 30-án. Nehezen nevelte édesapja, aki a Magyar Államvasutak asztalossegédje volt. Mindent megtett azért, hogy jól rajzoló fia a Képzőművészeti Főiskolára kerüljön. Rudnay Gyula egyik Vgtehetségesebb tanítványa volt, amit többek között az is bizonyított, hogy a rajztanári oklevél megszerzése után még három évig továbbképzős nö­ vendéke és alakrajz tanársegédje lett. Már elsőéves korában, 1927-ben részt vett a Műcsarnokban rendezett Magyar táj- és életképek kiállításon, 1930-ban pedig a Corvin Áruház Rotary-klub műtárlatán. 1933-ban, elsősorban anyagi okok miatt ott kellett hagynia a fővárost. Szeghalomra nevezték ki reáliskolai rajztanárnak. Ezek a Viharsarokban el­ töltött évek, majd nyíregyházi évei megszilárdították elkötelezettségét, meg­ határozták gondolkodásmódját. Szeghalmon Tildy Zoltán református lelkész,

461

Nyíregyházán dr. Kiss Lajos tudós, múzeumigazgató hatott rá. E hatásokról így írt életrajzában: „Itt ismertem meg a kétkezi parasztság nehéz sorsát. Meg­ szerettem őket s melléjük álltam. Művészi munkásságom célja lett az ö sorsuk, ez ő nehéz életük ábrázolása. Velük érezni és küzdeni a jobb s igazabb életért Ez a velük érzés késztetett arra, hogy 1945-ben, már mint nyíregyházi tanár, tagja lettem a parasztpártnak. Jártam apósommal — a későbbi Kossuth-díjas kiváló néprajztudóssal (Kiss Lajossal) és feleségemmel — a szegény nyírségi tanyákat és terjesztettük az új élet ígéretét, a kultúrát és a bizakodást”. Nyíregyháza művészeti élete ekkoriban volt felpezsdülőben. 1931—34 kö­ zött működött a sóstói művésztelep, ahol Rudnay és tanítványai, így Boross is dolgoztak, s bizonyára ez is fellendítette a Benczúr-, majd a Bessenyei Kör mű­ ködését. Ennek a körnek képzőművészeti osztálya kapcsolatban állt a Képzőmű­ vészek Üj Társasága tagjaival (Bornemissza Gézával, Kmelty Jánossal, Perlőit Csaba Vilmossal), a debreceni Ady Társasággal, és a debreceni Ajtósi Dürer Céhhel. Az 1935-ben alakult debreceni Ajtósi Dürer Céh első kiállítását elvitte Nyíregyházára, ahol a Bessenyei Kör égisze alatt mutatkozott be 1936 január­ jában, a városháza dísztermében. 1936-tól a nyíregyházi református tanítóképző intézet rajztanára lett Boross Géza. A debreceniek közül elsősorban főiskolai évfolyamtársával, Félegyházi Lászlóval tartotta a kapcsolatot, de szorosan kö­ tődött Gáborjáni Szabó Kálmán emberi, művészi programjához és a népi írók­ hoz. fgy aztán nem csoda, hogy 1936-ban és 1939-ben nagy sikerrel mutatko­ zott be a Déri Múzeumban. Kiállításából a múzeum is vásárolt: 1939-ben került a Déri Múzeum tulajdonába hét rajza és két festménye. Iskolai munkája közben jutott energiája mindenre: részt vett a nyíregyházi és debreceni művészeti közélet eseményein, járta a szabolcsi falvakat, ahol raj­ zolt a múzeum és maga számára. A negyvenes éhekben elérkezett az országos szakmai megmérettetésig: 1943-ban a Műcsarnokban szerepelt ,,A magyar mű­ vészetért'’ reprezentatív tárlaton, majd 1944-ben a Tamás Galériában mutat­ kozott be. A Tamás Galéria nem egy esetben vállalkozott arra, hogy kevésbé ismert vidéki művészeket mutatott be és tett egy csapásra ismertté. Így volt az a győri Borsos Miklós, majd Boross esetében. A 151. csoporttárlat Andrássy Kurta János szobraiból és Boross Géza harminchárom művéből állt. Tiszai, szabolcsi, Körös-parti élményeit feldolgozó olajfestményei (Őszi nap­ sütés, Krumpliszedök, Tehenek, Szegény asszony, Hazafelé, Hálóhúzó, Fény­ özön) drámai egyszerűségét, Bányász, Falu vége, Asszony tehénnel, Dombos táj, Nejsütés című akvarelljei színkultúráját, csendéletei tárgyszerű hűvösségét egy­ aránt dicsérte a Népszavában, az Üj Magyarságban, a Magyarországban, az Esti Lapban megjelent rangos kritikák sora. A következő sikert a Művészek Szabadszervezete Andrássy úti termében rendezett kiállítása hozta meg 1947-ben. 18 olajképet, 20 akvarellt, hét rajzot mutatott itt be, s ebből a közel félszáz műből majdnem húszat vásároltak meg művészbarátai, az állam, a múzeumok. Udvaron című olajképét és Reggel című akvarelljét a kiállításra látogató Tildy Zoltán választotta ki az elnöki palota számára. Ez a siker is hozzásegítette ahhoz, hogy Budapestre hívják. A Mű­ szaki Egyetem rajz- és formaismeretek adjunktusa, majd docense volt 1948— 1968 között. Karinthy Frigyes utcai lakása (amelyet Kiss Lajos Kossuth-díjából vásároltak) találkozóhelye volt festőknek, íróknak. Gyakran fordult itt meg Jalics Ernő szobrász (aki portréját is megmintázta), Gádor István és Gorka Géza keramikus, Párducz Mihály, László Gyula, Banner Zoltán régész, történész,

462

Kaján Gyula grafikus és mások. A szerdai nap zeneestély volt, amelyen gyak­ ran szerepelt Torok Erzsi. Utolsó évtizedei sikerben gazdagon teltek. 1955-ben, 1964-ben és 1969-ben a Csők Galériában, 1958-ban a Déri Múzeumban, 1959-ben az Ernst Múzeum­ ban, 1970-ben Kisvárdán, 1971-ben Nyíregyházán volt nagyszabású gyűjtemé­ nyes kiállítása. Részt vett a kortárs magyar festők moszkvai, leningrádi, prá­ gai, berlini, velencei, pekingi kiállításain és a nemzeti tárlatokon. Művészetéi Kabinovszky Máriusz, Pogány Ö. Gábor, László Gyula, D. Fehér Zsuzsa, Telepy Katalin, Szíj Béla, Szelesi Zoltán méltatta a Szabad Művészet, a Művészet, az Alibid, a Szabolcsi Szemle hasábjain és a katalógusokban. Tanítványai, müvésztársai szerették, becsülték. Mint a Képzőművészek Szö­ vetsége vidéki bizottságának tagja, fáradhatatlanul járta az országot, s mindent megtett kollégái sorsának megismerése és munkakörülményei javítása érdeké­ ben. Mint a festő szakosztály bizottsági tagja szakszerű, humánus zsűrizéseiről volt ismert, bár a mércét magasra helyezte. Sajnos, a kiállításokon kívül, amelyek szakmai ünnepek voltak, semmi hi­ vatalos elismerést nem kapott. Ez a kor, a rendszer bűne. 1971. június 10-én halt meg. A Magyar Nemzeti Galéria 1975-ben rendezte meg emlékkiállítását, amelyet Hódmezővásárhelyen is bemutattak. Halála óta kevesebbet hallani, olvasni róla. Itthon 1986-ban rendezték meg nyíregyházi emlékkiállítását, külföldön 1984-ben szerepelt utoljára, a Déri Mú­ zeum Bagdadban, a Rashid Galériában rendezett Alföldi tájak és emberek című kiállításán. Gazdag és következetes életművét négy-öt szakaszba szokás sorolni. 1933— 39 között fokozatosan távolodik a Rudnay-hatástól, bár a mester művészetének lényegét: elkötelezettségét, mélyen zengő drámai erejét, néphez hűségét mind­ végig megőrzi. Egyre inkább elmerül a Sárrét, a Körös-táj szépségében, majd a szabolcsi, beregi emberek és tájak bűvöletében. Átveszi az alföldi emberek szűkszavúságát, egyre kevesebb színnel, egyre drámaibban fogalmaz. Második Déri Múzeum-beli kiállításától, 1939-től datálhatjuk második kor­ szakát, amikor egyre nagyobb szervező, rendező elvet kap festményein a fény (Őszi napsütés, Fényözön, Napsütés). 1944-ben rendezett budapesti kiállítására már új stílusú képeit is elviszi: látni rajtuk a Képzőművészek Üj Társasága, az Ady Társaság egy-egy tagjával való eszmei és művészi rokonságát. Egyre tö­ mörebben fogalmaz, mondanivalója súlyos, drámai. Nem a képelemként feltűnő népművészeti, paraszti használati tárgyakkal, „díszítményeivel” népi, népies, hanem a lényeget illetően. Mély együttérzéssel mutatja be a föld népének éle­ tét, munkáját, küszködését, Tornyaihoz, Gáborjánihoz, az alföldi festőkhöz hasonlóan. Butellákat, kancsókat, szilkéket megjelenítő képei, a kertalján, a kiskertekben, a mezőn szedett egyszerű virágokkal teli csendéletei a paraszti tisztaszobák hűvösét, szegényes tisztaságát idézik. Tárgyszerűségükben is fel­ felcsillan a finom, mindent átható líra, a tárgyak lelke. Ezért nem is illik csend­ életeire a natúré morte (a halott természet) kifejezés. Utolsó két évtizedében művészete egyre konstruktívabbá vált. Súlyos mon­ danivalóit sűrített összefogottsággal tárta a néző elé. Megtartotta a művészete szűk skáláját, csak pár húron játszott, de mesterien. Az ötvenes évek elején tőle is elvárták a szocreál gyakorlatát, van is pár mesterien komponált natura­ lista, többalakos jelenete, amelyen minden a helyén van, minden tökéletes, csak éppen a lélek, a késztetés őszintesége hiányzik. Festményei jó része táj- és élet­ kép, pár arcképet festett szeretteiről és Kiss Lajosról, Török Erzsiről. Megren-

463

dőlést alig kapott, 1948-ban a szabadságharc centenáriumára festette meg Bem József arcképét. Széchenyi István, Kölcsey Ferenc és Kisfaludy Sándor portré­ ját rézkarcban történő sokszorosításra készítette el. Arcképei közül kiemelkedik egyik Kiss Lajost ábrázoló reprezentatív olajképe, amelyen 1950-ben jeleníti meg a múzeumigazgatót, könyvei, szeretett tárgyai között (Jósa András Mú­ zeum tulajdona). Másik kiemelkedő életképe, arcképe, az 1957-ben készített Öreganyám borsót szemel című ezüstceruza rajza, amelyet sikeres fogadtatása után, rézkarcban is sokszorosított. A többi jelentős műve tájkép, amelyről D. Fehér Zsuzsa írta 1968-ban: „Korán megtalálta a nagy szintézist, a múltaktól terhes tartalom szigorú szer­ kezetét, a képépítés és a festői indulat egyensúlyát”. Festményei kis méretben is monumentálisak, kevés színnel is sokat mon­ danak. Elárulják érdeklődési körét, műveltségét, véleményének, érzéseinek kris­ tály tisztaságát. Tudjuk, hogy egy életen át megőrizte s felkereste ősei földjét, Erdélyt (Szonáta, Hargita, Gyergyő), bejárta az Alföldet (a Sárrétet, Szabolcs. Szatmár, Bereg, Bihar tájait), Sályt, a Balatont, Szentendrét. Érezni meghatódottságát, megrendülését a természet előtt, de ez nem ellágyulásban, napba, fénybe olvadásban, oldódásban, hanem ünnepélyes, férfias komolysággal jelent­ kezik művein. Csend-ünnepélyesség-harmónia hármassága érvényesül művei

Boross Géza: Faluvcs

464

hangulatában, de a harmónia a feszültség és egyensúly harcában, kemény csa­ tában valósul meg, valahogy úgy, ahogy Bartóknál, Kodálynál. Alakjai erősek, edzettek, szikárak. Kérges kezű, szerény öltözetű paraszt­ emberek, szülésre, szerelemre, robotolásra termett asszonyok, de képein nagy erejű hőssé, vagy Déméterré, Ceresszé, a gabona, a termés istenasszonyaivá magasztosulnak, mezítlábasságukban is felemeltetnek. Ez a hatás, ez a program adja művészetének mélyen zengő magyarságát, nemzeti jellegét, amely nem lehet ma sem elavult, sőt egyre korszerűbb kell, hogy legyen. Mert hisz nem elsősorban motívumaiban és témájában, tárgyvá-

Boross Géza: Kölcsey Ferenc

465

lasztásában, hanem temperamentumában (amely ott lüktet tüzes, de vissza­ fogott színeiben, reflexeiben), érzéseiben, elkötelezettségében magyar. Soha nem hódolt be egyetlen divatnak, egyetlen gyűjtőnek vagy hatalomnak. Senkit és semmit nem szolgait, csak a művészetet és a magyar népet. Életműve egyér­ telmű és következetes, kivételesen egyenes, megalkuvás nélküli. Legalább mi, az utókor köszönjük ezt meg neki.

Boross Géza: Széchenyi

466

467

C;*ross G éza: S á ly i (lom bok 19í»?

PAPP TIBOR:

Tizenegy Pál Gyula rajz Pál Gyula, megyénk művészetének kiemelkedő alakja kilenc éve halott. Az az­ óta eltelt időben több kísérlet történt munkássága méltó feldolgozására, fon­ tosságának bemutatására, műveinek elhelyezésére, de az utókor számára érték­ őrző állandó kiállítás, e kivételes ouevre megfelelő bemutatása még késik; Pál Gyula az őt megillető helyet a magyar művészettörténetben még nem fog­ lalta el. Ha a művész életrajzát olvassuk, megdöbbentő hasonlóság bomlik ki sorsa es müveinek utóélete között. „1928. július 26-án születtem. Szüleim földműves napszámosok voltak. Anyám, született Mosolygó Ilona, csak öt hónapig élt törvényes apámmal, aki 1914-ben kivándorolt Amerikába. Még egyszer nem ment férjhez, inkább vál­ lalta akkori sorsát: Budapesten, Nyírbátorban és Nyíregyházán szolgáló lett. Egyetlen lánytestvérem 6 éves korában meghalt. Anyám beteg lett. Sorsomat 1931-ben a debreceni m. kir. áll. gyermekmenhely gondozásába adta, Felépülése után ismét magához vett egy időre, de munkáltatói rendelkezésre újra megvált tőlem: 1938-ig rokonaimnál nevelkedtem Érpatakon. Tízéves koromban Kállósemjénbe költöztünk. Ketten éltünk. Napszámosként kerestük kenyerünket. Is­ kolába és napszámosmunkába felváltva jártam. Elemi iskoláim itt végeztem. 1941-ben hentesinas lettem. 1942—44 között a csepeli WM gyárban dolgoz­ tam. Felszabadulásunk alkalmával fiatalként a jászberényi és ceglédi fogoly­ táborba kerültem öt hónapra. 1946—47-ben kerékgyártó szakmát tanultam, majd e területen önállóan dolgoztam.”1 Rajzolni a kerékgyártó szakma mellett tanult a nyíregyházi szabadiskolán. Itt fedezték föl tehetségét, és innen került a Képzőművészeti Főiskolára. „A főiskolán Domanovszky Endre, Bencze László és Hintz Gyula voltak mestereim. Barcsay Jenő bonctanra és kockológiára tanított, de Főnyi Géza korrigálásait is megismertem. Emlékezetesek Rabinovszki Máriusz előadásai is. Népi államunk ösztöndíjjal, kollégiumi ellátással segítette tanulmányaimat. 1954- végeztem, középiskolai rajztanári diplomát nyertem.”2 Ezt követően Kalocsán tanított, majd visszatért a megyébe, ahol előbb ál­ talános iskolában, majd a tanítóképzőben oktatott. A képző- és a főiskola egye­ sülése után a rajz tanszékre került. Bemutatott rajzai festői látásának alakulását is illusztrálják. A kezdeti súlyos formák, konstrukcióteremtő vastag vonalak nagyobb képi egységeket, változatos foltokat, kemény kontrasztokat eredményeztek. Pál Gyula ezeken a rajzokon pontos hangsúlyokkal komponált, úgy, hogy a vizuális dinamika a többször áthúzott lendületes kontúrokban, látható fortisszimókban öltött tes­ tet. Ezek a korábbi munkák (Három asszony, Délután) mintegy a maga szá­ mára is tisztázó, kísérletező szerepet töltöttek be; bennük alakult a későbbi le­ tisztult, igen finom, de következetes látásmód. Itt fejlesztette ki azt az érzé-

468

kény kifejezőeszközt, amely egy vonallal tereket hoz létre, valamint azt az egy­ szerűséget és tömörséget, ami leginkább a paraszti beszéd sajátja. Pál Gyula egész életében a szükebb környezetét festette, rajzolta. Nem a címadással, vagy témáiban kívánt egyetemes érvényességet szerezni, de mikrovilága, személyes megfigyelései általános emberi érzéseket, szituációkat tükröztek műveinek mé­ lyebb rétegeiben. Az emberi nem filozófiailag is megfogalmazható problémái, az ember és természet viszonya, a munka és ember kapcsolata jelennek meg képi nyelven, de annál erőteljesebb érzelmi töltéssel.

A Három asszony c. rajz 1966-ban készült. A vastag filctoll lehetővé tette a művész számára a testek alkotó vonalainak kiemelésével a testtartás fő ki­ fejezőeszközzé való előléptetését. Pál Gyula egészalakos képein egyébként is ritkán találkozunk megrajzolt szemekkel, arcokkal. Ezeken a műveken a figu­ rák tekintete, vagy annak lehetséges iránya sokszor a fejkendő alól indul, s a fej mozdulata sejteti a tekintet érzelmi töltését. Ezen a képen sincs másképp Az egymás mellett ülő három asszony nemcsak vizuálisan megragadható, d° sorsukban is feltételezhető egységet alkot. Ez a kél féle egység erősíti egymást, s viszonyuk határozza meg a rajz hangulatát is. Az elnehezedett testek súlyuk­ nál fogva sziklaszerűséget mutatnak. Nincs egyetlen lágy vonal sem. A kezek teljesen elernyedni nem tudó izmokkal, félig behajlítva csüngenek, vagy mint a középső figura esetében, alátámasztják a lehajtott fejet. Erre az alakra irányul a figyelme a másik kettőnek is, jelezve a közösségvállalást, az együttérzést. Nem találjuk ezt a közösségiséget, s hiánya feltűnő a magányos, öreg, görbe­ botos asszonyt ábrázoló rajzon (cím, dátum nélkül). A kort kifejező testtartás ez esetben szintén fontos, de itt az nemcsak az öregség terhét mutatja, hanem

469

a visszafogott lendüldü járásnak, a nehézkesen lépd asszony mindennapi fálactságának kifejezője is. A testet beboriló finom faktúrájú vonalak követik ezt a mozgást, s adnak a rajznak egyúttal sajátos, Pál Gyulára oly jellemző plaszticitást. Fontos képi elem az egy vonallal jelzett horizont. Az így megnyitott távlat a végtelent tárja elénk, megerősítve bennünk a felé tartó asszony élet­ ki izdelménck reménytelenségét, magárahagyatoUságát. Az alak biztosan áll a

470

talajon, s a lábak tartása sejtet egy enyhe fordulatot, így válik dinamikussá vizuálisan az egyébkent lassú mozgást idéző rajz.

A Délután c. képen (dátum nélkül) az emberek egybeolvadnak környeze­ tükkel, jelezve azt a szoros kapcsolatot, ami mindnyájunkat lakóhelyünkhöz, lakásunkhoz fűz. Pál Gyula házai olyan vonalakból épülnek, amelyek első pil­ lantásra irracionális síkokat hoznak létre. Párhuzamosok, „helyükön” lévő ház­ sarkok nincsenek ezeken a képeken. A valóság egyszerű rendje felbomlik és új, a művész állal megteremtett renddé áll össze. A vonalegyüttcs egyenrangú ele­ mekből épül föl a középpontra szerveződő kompozícióban. Ez a centrum egy félig nyitott ajtó, amelynek világos foltja mögött nem homogén, de erőteljes sötét mélység kelelkozik, a ház tornáca, azaz a belső intim tér. Ezek a tipikusan Fái Gyula-i megoldások (mint a rajz jobb sarkában lévő ulca hajlata is) a képen jelen nem levő, de mégis ott érzett elemek misztikumai. Mint ahogy az arc nélküli alakokon a fej tartás hoz létre tekintetet és a tekintetből teremtődik meg bennük az arc, úgy jönnek léire a festő terei is bennünk. Mindig izgatóbb a mögöttes, a közvetlenül nem látható, de láthatatlanul is ott tudott. Az udvar belseje, s az ezzel kapcsolatos asszociációk így keletkeznek az ajtónyitással. A ház előtt ülő asszonyok kapcsolata is értelmeződik, mintegy lerajzolná válik az odatartozás a tartalom és torma tökéletes egységében. A figurák struktúrája megegyezik a házakéval, a kerítésével. Ember és környezete eggyéolvad, hiszen maga a környezet is emberi, viszonyuk elválaszthatatlan. A határtalannak ér­ zett térbe csak úgy tudjuk elhelyezni magunkat, ha kijelölünk egy pontot, amelyhez kötődünk, és amelyhez viszonyítani tudjuk mozgásunkat. így nem kell feloldódnunk a végtelenben, s véges életünk számára lakhatóvá tudjuk tenni azt. Minden olyan esetben, amikor hiányzik ez az egység, az egyén talajtalanná 471

válik, s végül önmagát is elveszíti. A probléma állandóan visszatér Pál Gyula müvein. Egy cím nélküli, amelynek dombon lévő házai ritmikus kerítéssora a Házak a domboldalon c. képpel mutatnak rokonságot, a fentiekkel támasztják

alá. Ezen a rajzon a kép előteréből indulva „felőlünk” halad egy emberpár az emelkedőn, a fölfelé vezető úton. Az irány biztos, a cél az otthon, az útkanyarbán lévő két ház valamelyike. A mozgást itt finom, egyszerre húzott apró töré­ sekkel karakterizált vonalak segítik, s a kerítések nyugtalan kísérete egybe­ cseng a lépések ütemével. Ezek a kepclemek erősítik az emberek odatartozását, a ház és lakója kapcsolatát. A falusi életkép azonban nem megnyugtató idillt sugároz, hanem feszültséget, ellentéteket sejtet. A hazatérést nem a pihe-

472

473

nés időszaka követi, hiszen a vibráló törések mozgalmassága ellentmond ennek A festő képein ugyanis soha nem találkozunk a befejezettség problémakerülő

474

érzésével. Az Anyám és unokája c. rajz kedves, meghitt pillanatot ábrázol A nagymama ölébe simuló kislány mintegy menedékbe bújik az öregasszony­ hoz. A gyermek könnyedén megrajzolt játékos alakja szinte csak néhány vo­ násból áll, ellentétben az idős hölgy súlyos, de nagyon finom vonalakból alko­ tott figurájával. A rajzon megmutatkozik a művész temperamentumos eszköz­ kezelése. Az egyszerű filctoll ezer és ezer grafikai faktúrába lényegül, meg­ tartva a rajzoló egyéniségét. Ez a sokszínűség, árnyaltság alkalmas a rezdülések

kifejezésére is, hiszen a képen megjelenik a gyermek vidámságának ellenpontja, a kemény életet megélt öreg nehézkes tartásában, a gondoktól szabadulni nem tudó matróna allegóriájában. A harmónia így nem jön létre, „csak” a valóság, a bajaival együttélő ember képe jelenik meg. Ez a gondba fáradás érződik az ülő figurát ábrázoló alkotáson is (cím, dá­ tum nélkül). Az alak háttal ül a nézőnek, kezét térdére támasztva kissé groteszken merev tartásban. Az egész test szinte csak kontúr, egy-két vonal. Annál gazda­ gabb a látható láb és a talaj megdolgozása. A tónusok nem elsősorban plaszticitásl eredményeznek (bár az is megmutatkozik az alsó lábszáron), hanem ér­ telmezik az egész testet. Az ember háta így kap tömeget, és a görnyedt, előrehajló tartás így sülyosbítja a figurát. A csontos kézfej fáradtan fekszik a térden, de a másik kéz, a jobb, támaszkodik a test mellett, jelezve, nem tökéletes a nyugalom. A pihenés nem az önmagába mélyedés, az ellazulás pihenése, hanem a megszakított tevékenység pillanatnyi stádiuma. Munkát, nehéz fizikai, embert próbáló munkát ábrázol a zsákot emelő fér­ firől készült rajz. (Cím nélkül, 78.) A villanásnyi vázlat roppant dinamikus. Az alak mozdítani készül a nehéz zsákot, s ebbe a mozdulatba beleadja teste minden erejét és súlyát. A kissé megroggyantok térdek az egyensúly tartását szolgálják, s egyben vaskos megrajzoltságukban erőt is sejtetnek. A figura egy­ szerű vonalakból áll, tónus, illetve folt csak az erővonalak találkozásánál van a bal térd fölött, a zsákon, jelezve mintegy az egymásnak feszülő energiák össze­ csapását. A hát inas, szikár, de elnyühetetlen embert; mutat, aki megszokott ritmussal mozdul, ki tudja mióta és meddig még. A munka Pál Gyula minden, e témában alkotott művében méltóságot, az emberré tevőnek kijáró tiszteletet kap. Ezt azonban nem eltávolító, elszegényítő módon kapja, nem üres pátosz veszi körül, hanem a hétköznapi küzdelem fon­ tosságának felismerése, a szükségszerűség elfogadásának ethosza őrződik a fi­ gurákon. Tartalmi és formai rokonságot mutat a Tél (Fiában, 1980.) és a Siető em­ berek 1980. c. két rajz. Az utóbbi a lazább szerkezetű, ha egyáltalán Pál Gyula rajzai esetében a laza szónak van létjogosultsága. A kompozíció itt több csomó­ pontban ragadható meg. A kép bal oldalán egy különös madárszárny formájú fa áll, amelynek vizuális súlya a bal felső sarokba esik. A középtér felé „in­ duló'’ fa ive visszacseng a fatörzs melletti ívekben, ám ez nem oltja ki a moz­ gást, inkább erősíti a helyből „elröppenés” képzetét. A hol ritkuló, hol sűrű­ södő vonalszüvevények, amit a fa ágainak is nevezhetnénk, ha fontos volna, inkább indulópontjaiként szerepelnek a vízszinteshez közel álló vonalaknak, amelyek a háttérben emelkedő házat alkotják. Az előtérben egy három főből álló. de vizuálisan összetartozó homogén csoport lépked. A vonalak szinte össze­ fűzik őket, együvé tartozásuk így még nyilvánvalóbb, s a céljuk is közös lehet, hisz a lépésük is az. Mozgásuk dinamikáját nem is ők közvetítik, nem a testük dől meg, hanem a környezetük az, ami a sietés érzetét idézi. így tevődik át a fa es a kerítések, a falárnyékok, mint közrefogó, képet betöltő elemek „sietése” az emberekre. De a ténylegesen meglévő elem mögött, itt is fontosabb a gondolt, a mozgás céljaként tételezett, ürességként ábrázolt, és igy megnyíló tér, aminek vonzása erősíti föl a felénk tartó emberek haladását. Kompozícióját tekintve egyszerűbb a Tél (Hóban, 1980) c. rajz. A filcnyo­ mok egy, a bal alsó sarokból kiinduló kepzelctbeli átlóra rendeződnek, jelzés­ szerűen alkotva a megnevezhető formákat. A függőleges és vízszintes, vagy ferde vonalak foltokat hoznak létre, amelyek nem esnek szét testfelületekre,

47(5

hanem a rajz egyértelmű jelzéseivé, tömeget megjelenítő eszközeivé válnak. Az erőteljes sötét, vastag vonalak között igen finom vonalháló az összekötő elem. ez azonban nem szó szerint értendő, hanem a függőleges képi mozgás ellen­ pontjának szerepét betöltendőén, s így ellentétes minőségükben erősítik egy­ mást. A két fa, a végsőkig letisztított forma csupa szögletesség, rándulás, ágak natúrától elszakadó átírt valóságában. A rajzon a bizonytalanság, a jövő sejtelmessége látható e jelekből, s egy nagyon mély rétegben, de megragadhatóan jelen van a művész beteljesült egyéni sorsának előérzete is. Az eddig elemzett rajzokon nincsenek arcok a szó köznapi értelmében. Látni vélünk tekinteteket, s az emberi lélek összetevőiből arc nélkül is olt érzünk néhányat. Az alkotó sokoldalúságát mutatja, hogy a szem „hiánya’ nem tűnik fel, hiszen a rajz így is beszél, érzelmeket kavar, teljes. Pedig a fejet Pál Gyula nagyon ismerte, amit a (cím, dátum nélküli) 70-es évek elején készült kemény vonalú portréja is tanúsít. A kalapos férfiarcon nincs egyetlen íves vonal sem. ahogy az előző rajz fáin sincs. Ez a tudatos formai megoldás, ez a tartalomhoz konzekvensen kapcsolódó formai elem az egységes gondolkodású képi építkezés jele. A fej vonala, mint természeti struktúra hasonlít arra a közegre, amelyben él. Ez azonban nem egyszerű formai rokonság, hanem a tudatosan vállalt kö­ zösség, a megélt azonosulás eredménye. A természeten nem uralkodni, hanem vele élni akaró ember természetessége. A szögletes síkok földtáblák is lehetné­ nek. s a portrék egyedi sajátosságai így megőrizve lényegülnek át az embert körülvevő egyetemességbe. A művészi érték, mint intenzív totalitás ragadható meg itt egy pillanatra, úgy azonban, hogy benne túlsúlyos mozzanatként meg­ őrződik az alkotás Pál Gyula-i humanizmusa. Ugyancsak portré Az egy ember

477

c. (1980), amely kevésbé erőteljes, mint az előző, inkább lírai. A vonalhiányok itt beépített kompozíciós elemek, és az eszközhasználás látható nyomaival együtt a pillanatjelleget húzzák alá. Pál Gyula ereje gyengült már, mikor ezt a rajzot készítette, de ebből a gyengeségből erényt, fakturális színességet transzformált. Minden egyes rövid papírérintés más és más, de határozott és pontos. Ezekből a gyors rajzolási pillanatokból épül az arc, néha a másodperc nyomaiként. Ezek­ ből a nyomokból kiolvasható az idő, amely elpusztítja az embert, túlhaladva a véges léten. Ebben a tudatban próbálunk fölülemelkedni önmagunkon, érezve az egyén számára ennek a lehetetlenségét, de a NEM számára a siker remé­ nyét. Ehhez a reményhez ad segítséget és erőt Pál Gyula művészete is.

I R O D A L O M 1. B a l o g h I s t v á n —P a p p T i b o r : P á l G y u l a . N y í r e g y h á z a , 1983. 7. o ld . 2. UO. A r e p r o d u k c i ó k a t k é s z í t e t t e : P á l L á s z ló

478

47D

480

Szemle Remény s emlékezet Tanulmányok Kölcsey Ferenc születésének 200. évfordulójára

Bényei József egyik irodalmi hetila­ punkban tette szóvá, hogy a Csoko­ nai Kiadó által a bicentenáriumra ki­ hozott Szentimrei Jenő-könyv, a Fe­ renc tekintetes úr az állami könyv­ terjesztés teljes elutasításába ütkö­ zött. Ha egy életrajzi regénynek ez a sorsa, vajon mi várhat egy olyan tanulmánykötetre, amely ugyancsak a nevezetes évforduló alkalmával lá­ tott napvilágot? A Remény s Emlékezet kiadója, a Kölcsey Társaság (amely az OTP, va­ lamint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatása révén vál­ lalkozhatott 2000 példányban megje­ lentetni a kötetet) meg sem kísérelte a hagyományos utakon történő ter­ jesztést, hanem igyekszik saját csa­ tornáin keresztül eljuttatni azokhoz ezt a kilenc dolgozatot tartalmazó ki­ adványt, akik vélhetően szeretettel, érdeklődéssel, s remélhetően haszon­ nal forgatják. A kötet első fejezete három tanul­ mányt tartalmaz a Kölcsey-kutatás nagy öregjeinek tollából. A szerzők egy-egy mű elemzésére vállalkoztak, s már-már illetlen a rendkívüli ala­ posságot hangsúlyoznunk, hiszen akár Wéber Antal, Lukácsy Sándor vagy Baróti Dezső esetében ezt ter­ mészetesnek tekinthetjük. E dolgo­ zatok íróinak sikerült megtalálniuk azt a kitüntetett nézőpontot, ahon­ nan a legtökéletesebb rálátás esik a műre. A három írás közül minden bi­ zonnyal Lukácsy Vanitatum Vanitas-

rrtelmezése tarthat számot megkü­ lönböztetett figyelemre, mert egy gyakran elemzett mű (nem is akárkik által, hiszen Horváth Jánostól Szauder Józsefig terjed a sor) kerül olyan megvilágításba, hogy a korábbi vita­ pontokon túllépve konszenzushoz ér­ kezhetünk. Lukácsy munkájának egyik fő ta­ nulsága (mintegy mellékes ered­ ményként), hogy mennyire döntő mozzanat bármely mű megközelíté­ sében a helyesen megválasztott elem­ zési módszer. Amit korábban nem si­ került irodalomtörténeti ill. -esztéti­ kai nézőpontból jól megvilágítani a Vanitatum Vanitas esetében, az itt az irodalomtörténeti alapozású, de főleg komparatisztikai módszer­ rel megoldható volt. (Más kérdés, micsoda hallatlan műveltségbeli hát­ tér szükséges, hogy ezt a metódust valaki alkalmazni tudja.) A neves irodalomtörténész azon a szálon indult el, amelyet a korábbi elemzők észre sem vettek, vagy nem tulajdonítottak neki különösebb je­ lentőséget. A kortárs Bajza írja egy levelében: „Nagyatyámnak egy régi énekeskönyvében ismertem illyen formát, mint ez a darab . . . ” Luká­ csy feltárja — teljes forma- és mo­ tívumkincsével — ezt az ún. vanitasirodalmat, azokat az egyházi (döntő­ en református) énekeket, amelyek medret ástak Kölcsey gondolat- és érzelemvilágának. A tanulmány s egyúttal a vers ér­ telmezésének kulcsmondata a követ-

481

kezű: „A vanitas-irodalom, akár egy­ házi szerző írja, akár világi, akár Kölcsey, akár más, nem egyéb, mint értékfosztó művelet a halál perspek­ tívájában.” Ezen az alapon vitathat­ ja a szerző — lefegyvérzőén meggyő­ ző érvekkel — Németh G. Béla ko­ rábbi, típusminősítő megállapítását: „A Vanitatum Vanitas bölcsessége mindenkihez szól: Kölcseyhez is, ezért önvigasztaló vers; de nem ön­ megszólító.” Még egy súlyponti mondat kíván­ kozik ide e tanulmányból, bizonyí­ tandó azt a minden lényegesre fi­ gyelő látásmódot, amely valamennyi sorát áthatja: „A Vanitatum Vanitas mint negatív öntőforma a bronzot, hordja magában a Parainesis pozi­ tív idomát.” A műre itt másik for­ rásból irányul fénycsóva, s az élet­ mű koherenciája erősíttetik meg e megfigyelés nyomán. Kölcsey A Szabadsághoz című ódá­ jában megszemélyesített formában, „dicső Hölgy”-ként jelenik meg az az elvont fogalom, amely a reform­ kori magyar költészet egyik kulcs­ szava. Baróti Dezső e költészeti ván­ dormotívum útját vizsgálja a francia gyökerektől elindulva, s rámutat, mi­ ként került át a magyar lírába, s ka­ pott helyet Kölcsey költészetében. Kölcseyt, az esztétát alig-alig isme­ ri a mai olvasó, pedig egy Kisfaludy Károly-mű alapján kifejtette a ko­ mikum elméletéről vallott nézeteit (A theoretikusnák állapotja). Wéber Antal elegáns elemzéssel bizonyítja Kölcsey sokoldalúságát, s a műről joggal állapíthatja meg, hogy „szá­ mos pontján napjainkig érvényes”. Az esztétikai minőségkategóriák e tu­ dományág talán legvitatottabb kér­ déskörét jelentik, s Wéber Antal teo­ retikus megjegyzései a komikum tárgykörében nemcsak a XIX. szá­ zad eleji vélekedésekkel konfrontáltathatók, hanem a maiakkal is, ezért válnak többszörösen izgalmassá.

482

A második fejezet két tanulmánya a közéleti-politikai tevékenységet folytató Kölcseyt mutatja be, tám­ pontokat adva az egyre teljesebb portré megrajzolásához. Az Ország­ gyűlési napló hozzáférhető, elolvas­ ható, arról viszont kevesen tudnak, hogy az Országos Levéltárban fel­ lelhető Wesselényi nyomtatásban so­ ha meg nem jelent naplója. Szabó G. Zoltán vállalkozott arra az igazán nem érdektelen feladatra, hogy meg­ vizsgálja, hogyan látták kölcsönösen egymás szerepét a reformkor e ki­ emelkedően jelentős személyiségei. Fenyő István vizsgálódásának tár­ gya Kölcsey és a centralisták viszo­ nya. Kimutatja, hogyan s milyen mértékben volt a „poéta, prózaíró, kritikus, politikus, publicista, szónok, pedagógus, erkölcsfilozófus” hatással például Eötvös József vagy Szalay László pályájára, szellemi fejlődésé­ re. Fontos, megyénkre vonatkozó adalék e tanulmányból: „Szemere ajánlása vezette el Szalayt Kölcsey házába. .. A patvarista ifjú 1831 őszét-telét töltötte Kölcsey társasá­ gában . . . ” A tanulmánykötet harmadik feje­ zete eddig publikálatlan iratokat tár az érdeklődők elé. Taxner-Tóth Ernő Kölcseynek egy 1831-ben írott leve­ lét közli, amely báró Vécsey Miklós­ hoz (akkori főispáni helytartóhoz) szól, s alkalmat talál arra, hogy a megyei tisztségviselő Kölcsey szere­ péről szóljon. E tanulmány a megye történetének kutatásához fontos ada­ lék és támpont, miként hasonló a sze­ repe Csorba Sándor írásának is. Dol­ gozata bevezeti azt a 34 levelet, ame­ lyeket Bay György, surányi földbir­ tokos irt Csekébe. A hozzájuk fűzött gazdag jegyzetapparátus jelentősen megkönnyíti majd azt a munkát, amelyet a kritikai kiadás szerzőinek kell a — remélhetően nem túl távo­ li — jövőben elvégezni. E fejezet talán legérdekesebb ol-

vasmánya a Takács Péter által kö­ zölt és kommentált két dokumen­ tum. Kölcseyt bízták meg azzal a feladattal 1832 elején, hogy foglalja össze a Szatmár megyei albizottság véleményét az Urbárium tárgyában. Az aljegyző a megbízatás szerint el­ végezte a munkát, ám azt a megyei Rendek „meg rostáltatván'’ — ahogy azt Takács írja — „hétköznapivá silányítottak egy műalkotásnak is be­ illő előterjesztést”. A két dokumen­ tum összevetése jó lehetőséget ad egy politikai-hatalmi gépezet működésé­ nek megismerésére. Ratzky Rita dolgozata (Kézirattá­ rak mélyén) a további Kölcsey-kuta-

tás számára mutat járható utakat, s hívja fel a figyelmet az irodalomtör­ ténet-írás adósságaira. A Remény s Emlékezet minden bi­ zonnyal a legjelentősebb kötet, ami valaha is megjelent a Kölcsey-életmű vizsgálata tárgyában. A szerkesz­ tők (Taxner-Tóth Ernő és G. Merva Mária) mértéktartását jelzi, hogy a kiadvány végére illesztett tanul­ mánnyal nem az eddig elvégzett ku­ tatómunka eredményei felett örven­ deznek, hanem további feltárásra ösztönzik az alkotókat. Hamar Péter

„Olyan ez mintha Godotra várnék” Magyar József verseskönyveiről

Gyors egymásutánban — a tavalyi és az idei évben — látott napvilágot Magyar József első két kötete, Keleti limes, illetve Lehet híd címen. Előb­ bi a Partium Társaság harmadik ki­ adványa, utóbbi a Tiszta szívvel fü­ zetek legújabb darabja. A szerző nem pályakezdő. Már 1974-ben jelentkezett nyomtatásban. Hét antológia és nem egy irodalmi folyóirat őrizte eddig is műveit. Nem lehetségtelensége vagy elapadt mon­ danivalója miatt nem született ön­ álló verseskönyve tizenöt éven át. Mondhatjuk úgy: ez az ember „egy­ szerűen csak” rosszkor és rossz hely­ re született: „ . .. mert a kutya se kíváncsi a titkokra ha kényelem zülleszti az agyat ha naponta kisebb csont jut

s ha naponta kell hadakozni a nagyobb csontért” (Éjféli elégia) Magyar József minden pillanatban érzi a honfitársai életét és a saját sorsát is meghatározó remanenciát. (Ezt a szót írta Kányádi Sándornak küldött üzenete élére is.) Aki kicsit is foglalkozott a történelemmel, az jól tudja, hogy hazánkban azért olyan nehéz, mert visszamaradottsá­ gunk egész Kelet-Európa visszama­ radottságába ágyazódik, és mindez a középkor óta tart. Aki még az or­ szágunkon belül is keleten él — mint Magyar József —, közvetlenül ta­ pasztalja a „halmozottan hátrányos helyzetet”. A költő hetvenhat vers­ ben néz szembe körülményeivel. (Ezek közül csak hét opus olvasható a különböző válogatásokban.) Szá-

483

rnomra nem csoda, hogy elenyésző az optimista megnyilatkozások szá­ ma. Pedig a kiadás évszámai a rend­ szerváltás dátumai: „De ki hiszi el? Ki hiheti el? Kinek van még hite elhinni a mesét az átmeneti éjről? és inni is a fekete pohárból a keserűt, a gyomorfelkavarót, kiinni a hányinger időt?" (Forradalomként bukik le)

már mind elviseltük tárgyilagos a pusztulás nem egyszerre csak fokozatosan egyenként mintha gyufával égetnék az ember talpát vagy vagdosnák le ujjait külön külön de mégis „humánusan” mert kínnak maradni kell hírmondónak legalább.

Nézzük meg részletesebben, miért e reményvesztettség! A Keleti limes második alkotásá­ nak címe azonos a művész személyi számával. E tárgyilagosság révén de­ rül ki születésének éve: 1953 („A leg­ nagyobb nyomorúság ideje” — mondja a Vezér Erzsébettől vett mottó). Magyar József tehát öt évvel fiatalabb az egypártrendszernél, és fél éve temette el velünk együtt azt. (Ha ugyan eltemethető.) Mi minden történt minálunk az „emberi őrület századának végén” ? (Az idézet az Állsz című költemény­ ből való.) Magyar — például a Pillanatfölvételek-ben vagy a már em­ lített Állsz-ban olyan pontos és rész­ letező mozaikképeket alkot erről sza­ vakkal, hogy József Attila Hazám cí­ mű versét juttatja eszembe. A felso­ rolt elégiák viszont nem olyan fe­ gyelmezett modorban regisztrálnak, ahogy a velük párhuzamba állított remekmű. Magyar József kiemelt versei inkább kassákosan lüktetnek. Most mégsem egy nyugtalan ömlésű opust mutatok be Magyar korrajzai közül, mert nem ez a hangvétel a leg­ jellemzőbb rá. Olyan darabot válasz­ tottam, amelyből inkább a fájdalom mélysége tűnik k i: Mert kínnak maradni kell amit el lehet viselni

484

A fogalmak lerongyolódása, a szent dolgok sárba tiprása, az álnok­ ság, a lelkek kibonthatatlansága, az emberi jogok megsértése, a test és a szellem elkurvulása, a szegénység, a tehetetlenség többször is leltárba kerül mindkét kötetben. Ekkora romlás láttán puszta létét is fenye­ getve érzi a költő. (Nagy László-i mo­ tívum.) Sokszor rémíti erőszakos ha­ lálának félelme. (Például az Eltéveszthetetlen című versben.) Az Iker­ kép című költeményben pedig ezt írja: „Fürtös képű Ábel él bennem: bárányka naiv reménye. Gyilkosom vágyát én éltetem s vagyok késén ikerképe.”

Szintén gyakran riasztja a korán jött természetes halál víziója. (Nem szeretem a kifejezést, hogy termé­ szetes halál, de most nincs más.) Har­ minchét évesen már az elmúlásra ké­ szül — ezt sugallja például a Koszo­ rútöredék Ratkó Józsefnek. Néha át­ cikázik agyán az öngyilkosság ötle­ te, de ezt gyorsan el szokta vetni ma­ gától : „ . .. Nincs kedvem élni, de magamat ölni is bűn. Sötétebb lesz a világ és el kell hozni újra a tüzet, különben utolsó

gyufuaként Prométeuszt lobbant ják lángra."

(Anziksz az éjszakába)

,

„Azt érzem mának, ami harminc-negyven éve volt és eljön kézenfogni holnap.”

(Lábadozóban) Mi hát, ami életben tartja? Az ő tol­ lából olvashattuk: „ . .. magamat ölni is bűn.-’ Ez minden Istent ismerő ember törvénye. Itt álljunk meg egy kicsit! Magyar József verseiben nem tagadja Istent, nem szegül ellene, de az ő Istene csak figyeli az embert, és nem avatkozik a sorsába. A teremt­ ményét magára hagyó, tétlen Min­ denható nem ismeretlen a mai ma­ gyar irodalomban (sem). Például Pi­ linszky egyes verseiben, vagy Weöres Sándor néhány opusában találkozha­ tunk vele. Magyar esetében nem az isteni parancsolat betartása a döntő az öngyilkosság elvetésekor. Sokkal nagyobb motiváció a nyelv és az iro­ dalom szeretete: „N épdalokat: idö-mosta kavicsokat veszek a számba ”

(Forradalomként bukik le) A nyelv a közösséget összetartó erők közt is a legfontosabbak egyike: „Lehet híd — tudod nélkülem is — ez a parttalan nyelv, ez az örökké versbe — fonódó tünemény Mert ha nem ebben, mi másban hihetnénk?’’

(Lehet híd) Megtartó erő még a felelősség is. Többféle felelősség: egyrészt a tör­ ténelem, az ősök — mindenekelőtt szellemi elődök: Jászi, Németh László, Bibó, József Attila, Nagy László, Ratkó József — öröksége iránti elkötelezettség. „A múlt óhajt­ ja jövőjét” — szól egyik versében a figyelmeztetés. Feltűnő, hogy milyen érzékenyen reagál Magyar az idő szentháromságának törvényére:

Erős Magyar József nép iránt érzett felelőssége is: „Egy nehéz nép terjeszkedik bennem, kicsi, de az enyém, legyőzött de az enyém szívem tengelye emelné föl, f ö l . . . ”

(Halottak napján) Ez a magyar irodalom népnemzeti vonalában jelöli ki a költő helyét Magyar egyébként övéi között tartja számon nyelvrokonainkat is — mint azt a Verssel véglegesen, vagy a Normantas Paulius fotóművésznek adresszált Békességet nyugtalanul cí­ mű alkotás mulatja. Még mindig a felelősségnél ma­ radva. Magyar a gyermekéért is fe­ lelős: „...lán y o m at kikre ha­ gyom ..." kérdezi. De a jövőben für­ készve nem sok jót remél: „olyan ez mintha Godotra várnék”

írja a Vemhes a Hold-ban. Hová próbálhat meg elbújni az ön­ kéntes halál elől egy költő? A szere­ lembe és a természetbe. Magyar Jó­ zsef meg is kísérli mindkettőt. Egyet­ len olyan vers áll a hetvenhat kö­ zött, amelyikben a művész igazán bele tud feledkezni a társába, kette­ jük kapcsolatába: „De most ujjaid tánca a mellkasomon kopogsz kopogtatsz tavaszi orvos én ajtót nyitok s Te ajtót zársz nekem.”

(Tavaszelő) Más szerelmes verseiben valami zavarja a feloldódást. Például az, amit egy zárósor visszhangoz:

485

„a Holdban bomba ketyeg.”

(Ujjam legyen a tanú) A természetben sosem sikerül végképp elbújni Magyar Józsefnek. Még az utolsó előtti sorig harmóniát tükröző Tavasz jön című vers végén is felidéződik a gyilkos Heródes képe. Igen feltűnő, hogy míg az első kö­ tetben a felfokozott aktivitás, a vi­ lággal szembeni dac, a reménytelen­ nel való próbálkozás kerül túlsúly­ ba a költő magatartásában, addig a második könyvben a passzivitás, a kifáradás hangjai esnek nagyobb súllyal a latba. „Máról holnapra él a világ, de míg vérem dagálya csillától csillagig visz, látok én, vagyok: lüktetek a hajnalban, mint bokrok erezete, erkélyemen vendég az ég s a gyorsan távozó villám.”

(Forradalomként bukik le) Ezzel ellentétes megnyilvánulás a második kötetből: , ,. .. Bírnám még vérem pazarlását, de kiért? miért? minek? Boldog elmúlást

áhítok: kupica pálinkát, fenyőszagot, lassú munkát elhagyott földeken és estére testedet: a kamilla-illatost.'’

(Exodus) Ugye milyen kifejező képekben be­ szél ez az ember? Máshol például elefántfülhöz hasonlítja a filodendront, Cippola szeméhez az éjszaká­ ban nyulakra vetődő reflektort, nyugtalan vadállathoz a saját túlhaj­ szolt szívét. Költői eszköztára teljes, hangja egyéni. Egyetlen versét ér­ zem elnagyoltnak és utánérzésekkel telinek, a Mindig veled címűt. Ügy tűnik, mintha Nagy László: Jártam és koromban, hóban és József Attila: Talán eltűnök hirtelen című költe­ ménye kovácsolódott volna egybe Magyar József agyában, lelkében. Igen ám, de gyenge a kohézió az új ötvözetben. Azt például egyáltalán nem értem, hogy pottyant oda a ne­ gyedik versszak a többihez. Szerin­ tem a rímelés sem egységes a művön belül. Ez apró disszonancia ellenére is látni vélem, amint József Attila, Nagy László és Ratkó József ujja rámutat Magyar Józsefre. Mert — ahogy a Gyémántarcú mondta — ,,kiszemelik az ősök az utódokat”. G yüre Ágnes

Kondor Jenő: Csillagkérés Szépségben, tisztaságban, a poétái szó hitelességében igencsak megszegényült irodalmunk az utóbbi idők­ ben; megszületni látszik az „inter orma silent musae” torzított, de igaz­ nak tetsző változata: „békében” is hallgatnak a múzsák, vagy legalább­ is szűkszavúakká válnak. Ezért is

486

örvendezhetünk méltán, elolvasván egy szerény külsejű verseskönyvet, Kondor Jenő — penyigei születésű tanár-költő — vékonyka kötetét, a Csillagkércs-t, s kimondhatjuk a megalapozatlan fellengzősség hamis pátosza nélkül: ismét költőt, ízig-vérig lírikust küldött közénk a szőkébb

pátria, egy kis szatmári falu. Vélem: a közelmúlt időtávlatában az egyik legtöbb figyelmet érdemlő versgyűj­ temény megjelentetésére vállalko­ zott a Váci Mihály Irodalmi Kör. A gyűjtemény szó jelzi: nem költőava­ tásról kell e recenzióban hírt adnunk, hanem egy hosszabb alkotói időszak értékhordozó produktumainak rend­ be számlálásáról, szintéziséről. A jól megválasztott köteteimben felsejlik valami összecsengés József Attila első könyvének címadásával (a költőelődre valló reminiszcenciák átsugározzák a verseskönyv több da­ rabját, de felfedezhetőek a képalko­ tási technikában is); a „szépség kol­ dusa” szószerkezet is az esztétikai­ erkölcsi szépet, értéket, nyugalmat, harmóniát kérő-könyörgő emberi­ költői magatartásra utal, s ugyan­ ezeket a tartalmakat találhatjuk meg a csillagkérés szó folklorisztikus re­ zonanciákat (esőkérés, esőkérő ének) is indukáló összetételében. A „csil­ lag” mint főmotívum tartja össze a kötetszerkezetet, s a legtöbb varián­ sában az értékre összpontosítás (meg­ őrzés, elvesztés értelemben egyaránt), az iránymutatás, a támaszul (tám­ pontul) szolgálás a meghatározó. Költészetünk — de joggal mond­ hatnánk: az egyetemes költészet — egyik legjellegzetesebb, legtöbb ér­ telemben használt képe (jelképe, me­ taforája, szimbóluma), a csillag Kon­ dor Jenő lírájában is, a kötetbe vá­ logatott versek több mint felében megtalálható valamilyen formában s leggyakrabban azért, annak a poétái óhajnak a kifejezésére, hogy — amint a köteteim értelmezése kap­ csán már mondottuk — legyen, ami fényt adjon a kínok sötétjében, az emberi létezés degradálódott szférái­ ban, a mindinkább irányjelzők nél­ küli világban. A költő csillagaival azonban vala­ mi „nincs rendben”, valami olyan alapélmény determinálja asszociáció­

gazdag megjelenésüket, ami meg­ emeli a kép(ek) minőségszintjét, és sikeresen túllendíti a toposzok köz­ helyszerűségén. A legegyszerűbben értelmezhető akkor, amikor az iránymutatás jel­ képeként bukkan fel a versben, mint pl. a Hároméves ima c. költemény­ ben. Itt egy tört struktúrájú egysé­ gen belül kétszer is megjelenik a csillagkép: a „csillagok árvaházá­ ban'’ a szokatlanabb, a „szemed csil­ lagom" a szokványosabb variáns, an­ nál is inkább, mert ez utóbbit ille­ tően a „haza-vezér” elem sejteti a „nem volt otthonom” állapotból ki­ vergődés irányát, a kitaszítottságból, a szeretet nélküli otthontól való el­ szakadás szándékát. Kondor Jenő csillagtereit néhány lebegően szép, leheletfinom rajzola­ tú változattól eltekintve a szomorú­ ság, rezignáltság, a hiábavalóság már-már permanenciává (állapottá) való kiteljesedésének hangulatai, fá­ radt fényei lengik be. A Havazik c. versben „csillag létrán mászik égig / fénye ködük — elvetél” ; az idézet utolsó szava félreérthetetle­ nül a frusztrációé; így nem lehet „fénybe érni”, a fényforrás — ad ab­ szurdum — nincs a helyén, alulról „mászik fölfelé”, „cselekvései” a hiábavalóságot, a csökkent értékűséget sugallják: ködük — elvetél. A Csillagkérés c. vers felütése ad csak­ nem egyértelmű magyarázatot a ko­ morságot, bánatot hordozó alapél­ ményre; a betegségektől és más ba­ joktól meggyötört, sorscsapott em­ ber hangja szólal meg itt: „Uram, elloptad tőlem csillagom.” A becsapottság, a bizalomvesztés, a hitfelej­ tés, a kisemmizettség érzése egyaránt benne foglaltatik ebben az egyszerű, vádló kijelentésben. Azt kéri számon Urától a költő, ami hiányzik fényte­ lenné, örömtelenné vált világából — világunkból —, amiért és amitől „csillagosának” (szerelmének, kedve­

487

sének) „szeme elkormosodik”. Ezért perlekedik a Mindenhatóval: „tántor­ gó sötétben / jegenyéink eltérül­ nek / Csillag és Hold nélkül / Uram”. Egy másik művében maga adja meg az égi terek kiüresedésének a magyarázatát; a Szorongó-ban fogal­ mazza meg, hogy a bizonytalanság csapdái, a leértékeltségtudat együt­ tesen vagy ezek bármelyike különkülön „száműz Napot Holdat szikra csillagot”. Különös, nehezen felbontható konstrukcióban jelenik meg vizsgált motívumunk a Szilánkosodik. .. c költeményben; a „Csillag csikordul tenyeremben” nem a birtoklás meg­ nyugtató hangulatát sugározza, ha­ nem a kínokat hozó illeszkedni nem tudásét; a széthullás állapotában már nem lehet szó semmiféle iránymuta­ tásról. A Száncsengő harangokkalban ugyanez a kellemetlen hangha­ tás érvényesül: „Csillogó csengők / csikorgó csillagokkal”. A „csikorog” (és különböző szófajú variánsai) a költemények gyakran kimondott sza­ va ; a nehézkessé vált mozgások (moz­ dulatok), a kényszerűség erőfeszíté­ seit is kifejező hangokat idéz; fül­ sértő akusztikájával figyelmeztet a működés zavaraira, a nehezen visszaálló kialakuló rendre. A Barnából fe­ ketére c. vers egyik csodálatos kep­ eiemé is ezáltal válik letompítottá, visszafogott értékűvé: „Angyalszár­ nyú esők repülnek / csikorgó csator­ nákon”. A szépség, a gyönyörködtetés, a le­ tisztult hangulatok hordozójaként csak kevés versben „tündököl” a csil­ lag, csupán díszítőfunkcióban még ritkábban (pl. Édesanya: Koszorú he­ lyett; Dőlt fákból). A költő képtech­ nikájának virtuozitását mutatják a japán tusrajzok finomságával meg­ alkotott, inkább csak hangulatilag megközelíthető képek, melyeket né­ ha átszínez valami halványan körvo­ nalazható öröm-, (boldogság-), nyu­

488

galomérzés. (Pl. Ujjaim között: „ujjaim között , csillagok / csendül­ nek ' a harangokkal” vagy az Üjra c. versben: „Hajnali fényben / mosakszik a csillag / a nyírfán” ugyan­ így a Harangkondulás-ban: „csilla­ gunk szikrázik — ha akarod” .) A felsejlő örömök hangjainál gyak­ rabban és erőteljesebben szólalnak meg a hiábavalóság, az értékpusztu­ lás (-hiány) szavai, töredékes mon­ datai. A Szatmár c. versben is a frusztráltság szava hordozza a lénye­ gi mondandót: „ I tt. . . / Csillag hiába szépül” ; benne rejlik ebben a gon­ dolatban az esztétikai értékteremtés hiábavalósága ugyanúgy, mint a csa­ lódottság a múlt értékhiányai miatt A Szakállam dől c. versben ugyanez még konkrétabban, a költői cselek­ vésre irányzottan hangzik el: „leve­ gőt kapkod a szó / s gátakat törni hiába készül”. A kötet egyik kulcs­ fontosságú versében, az Ad sideraban a kínzó kérdések sora tárja elénk a költő kételyeit, bizonytalanságait. „Mi marad a szép szó vesztett, hulló csillagaiból?”. „Mi marad utánunk?/ Mi marad veled? / Mi marad utá­ nam?”. Az gyötri, hogy egyáltalán mi őr­ ződhet meg a jövőnek (ha lesz erő túlélni a mát) bárminemű költészet­ ből; marad-e a szavaknak hitelük, az esztétikai értékeknek befogadójukmegtartójuk, érdemes-e, érdemes iesz-e írni. Ebben a hosszabb terje­ delmű költeményben fellazulnak, kiszélesülnck a fogalmazás szilánkos egyszerűségű, pattintásnyi kreatúrái; egyszerűbbé és interpretálhatóbbá válik a költői gondolat. Az idézett vers „A. B. F. R. A.” utalása félremagyarázhalatlanná teszi a „post inortem” állapot végiggondolását is, aminek éppen a fentebb citált kér­ dések adnak felkavaró-izgató tartal­ makat. A három ciklusból felépülő verses­ kötet 44 költeményéből egy megdöb­

bentően zárt, szűk mozgásterű, vi­ szonylag kevés élménykörből merítő, de sötét színeivel is tiszteletet parancsolóan szép költői világ bomlik ki. Komor hangulatokkal, balsejtelmek­ kel, tépett-tört mozdulatokkal jelle­ mezhető Kondor Jenő univerzuma. Szorongó c. versében így fogalmaz: ,.Felettünk gyászlobogót / pokol ron­ gyait / lengeti szikrázva / hollószár­ nyú szél”. „Bilincsbevert” gondola­ tokról, „torkonragadt” szavakról vall, s ebből a lemerevült állapotból talán csak a csodatétel erejével lehet meg­ váltást remélni: „majd aztán / majd egyszer”. Ebben a világban fontos szerepet kap a családi múlt; az anya, az apa, a nagyszülők alakjának megidézése. A jelen rendezetlenségéhez, a jövő kilátástalannak tűnő, bizony­ talanságokkal terhes képéhez viszo­ nyítottan a múltidézés, a költő tisz­ telt és szeretett hozzátartozóinak megjelenítése ad bizonyos mértékig stabilitást. Mindhárom ciklusban megtalálhatjuk a familiáris temati­ kájú verseket, legnagyobb számban a Fejfák c. ciklusban. Kondor Jenő néhány villanásszcrű gondolattal, egyetlen találó képpel tud teljes em­ beri sorsot hordozó portrét alkotni A Szilánkosodó idő c. ciklus nyitó­ verse, az Édesanya bizonyító példa­ ként szolgálhat az előbbi megállapí­ tásra. A József Attila-i hangoltságú vers a Mama szürrealisztikus kép­ technikájával készült; egyetlen sűrí­ tett tartalmú kép tartja a négysorost: „kezed kapanyél”. (A paraszti szár­ mazás, a parasztsors minden robot­ ja, kínja, keserűsége belemerevült ebbe a metaforába.) Az Anyám c. versben a zavaros, összekuszált em­ beri-társadalmi viszonyok között megöregedő asszony alakja rajzoló­ dik meg. A „szürkít” ige a már so­ kat vizsgált „csillag” fényét veszi cl; gondok, gyötrelmek kopárítják az egykor sokszínű nőportrét. (A jövő pedig, a holnap — alig dereng.)

Legtöbbet idéződik a nagyszülők (főként a nagymama) emléke (Nagy­ mamám; Csak csillagunk . . .; Költöz­ nél; Október bársonya; Az idő után). Ezeknek a költeményeknek a gon­ dolati asszociációs rendszerében tör­ vényszerűen kap helyet a halál, a „halál-utániság”, az elmúlás gondo­ latsora. A Nagymamám c. vers hétköznapiságában is gyönyörű kérdése mutatja talán legtisztábban a halál­ közeibe került ember (a költő) töp­ rengését. „Milyen az Isten odaát?” A halálba fordulás gyakran a termé­ szet örök rendjébe való szinte észre­ vétlen átsimulásként „zajlik le” (pl. Nagymamám; vagy még találóbban a Költöznél /Nagyapámnak c. vers metamorphosisa). Halványan, mint­ egy a transzcendentális tartalmak „háttereként” feltűnnek a hétközna­ pok mozzanatai, cselekvései is (pl. Koszorú helyett; Október bársonya; Az idő után). Azonban a már-már idillinek látszó miliőt — mint pl. Az idő után c. versben — valami szoron­ gás hatja át, ami még a játékosabb­ ra hangolt sorokban is megbúvik: „nyöszörög billen az ég”. Csaknem ugyanez állapítható meg a kötet szerelmesverseiből is. Nem eufórikus áradású szerelmi líra ez, hanem a küszködő-vívódó ember támaszt-segítséget-társat kereső, de aggodalmaktól-félelmektől sem meg­ szabadult próbálkozásai. A Szüret c. versben így ír: „Morzsolom jövőn­ ket s a szived — félrevert szerel­ münk; az Ősz II.-ben, ebben a cso­ dálatosan tömör szerelmi vallomás­ ban is jelen van a fájdalom szava: „csókod vércsöpp”. Az Esik-ben „buj­ kál , zuhogó hiányod —”. Az Üjra c. költemény inkább csak sejtelemsze­ rű vallomásában egy hangulat, egy újra megmutatkozó érzelem halvány megnyilvánulását figyelhetjük meg. Az egymást keresés, egymásra talá­ lás tétovaságai különös, nehezen át-

489

erezhető atmoszférát teremtenek a Hajnal a szemedből c. költemény­ ben. Amint azt már a családi versekről szólva is megállapítottuk, a haláltu­ dat, a halálközelség, a testi-lelki kí­ nok, az öregedés, a megkopás fenye­ getése szinte állandó kísérői a költői gondolatoknak. A versekben több­ ször is megidézett Váci Mihállyal „rokonítja” költőnket a „doleo ergo sum'’ mint ihletforrás -élmény; a poklok poklát, a fájdalmak útjait megjárva-bejárva születik a vers mint a megmaradás, a magára talá­ lás, az újrakezdés, a tiszta szándékú ön-úrfelmutatás bizonyítéka és lehe­ tősége (Leszázalékolt öntudattal c. verse lehet példa erre, de a kötet­ nyitó Jézus c. költemény is a szenve­ dés-megváltás relációban értelmezhe­ tő). Sokszor találkozhatunk a ver­ sekben a ránc, a ráncosodás, a sza­ káll (szakállnövekedés) motívumok­ kal; ezek a szavak, kifejezések a gyúrtséget, az elhasználtságot, az öregedési folyamatot egyaránt érzé­ keltetik. (Hároméves ima; Költöz­ nél; Szakállam dől; Barnából feketé­ re; Hajnal szemedből.) A kötet szerintem egyik Icgfomosabb versében, az Ad sidera-ban a megbékélés szintjéig jut el a költő; kiegyezés ez a megmásithatatlannal a visszafordíthatatlannak „Nem oly nehéz a múmiáló sár!” — írja. Már csak az kínozza, hogy megmarad-e valami mindabból, ami fontos volt életében, amit tett, ami értéket alko1ott. Furcsa, elszámoló hangulatú versek tartoznak ebbe a körbe, s első —■nyitó — kötetről lévén szó a ko­ morság, a rezignáltság túlzottnak tűnhet, bár a meghatározó életmo­ mentumok ismeretében nem is lehet más.

490

Mindezek függvényében érthető meg a „jövőről” formált bizonytalan körvonalú kép is. Bármilyen is a je­ len, bármilyen volt is a múlt: a jövő, ha Dévavár-sorsként is, ha többszö­ rösen is megkérdőjelezve: elkövetke­ zik. A Mondd e l! ... És? c., anya­ szólító versében a „hát mondd el mi volt" felszólítással egyaránt faggatja a szoborba-emlékmüvekbe merevült múltat, minősíti a jelent: „se lobo­ gónk, se hajunk”. Gondolatáramlá­ sának fő iránya ismét csak a reményvesztettség, a hiábavalóságtudat, az elmulasztott lehetőségek. Mindezek ellenére a Szorongó c. költemény kulcsszava, a „majd”, a várakozás — igaz: teljesen körvonalazatlan álla­ potát mutatja: „még vár valam it. . ./ még súg valamit”. A Ratkó József és nemzedéke (köre) által gyakorta használt Dévavár-motívum mint a hiábavaló emberi cselekvés (ill. a csak áldozatok árán megváltható-elérhető siker) kifejezője-megjelenítője Kondor Jenő lírájában is megta­ lálható. Kár, hogy ebben nem lép túl az elődök gondolattartalmain, ezért tarthatjuk utánérzésnek ilyen jellegű megoldásait. A Cseke c. vers — Kondor nyom­ tatásban napvilágot látott első közlé­ seinek egyike — Kölcsey alakjának, szellemiségének, politikai-emberi tar­ tásának honesztáló, portrészerű meg­ jelenítése. A költemény a Dévavárjövő képével zárul, de a hullámzó gondolatvezetésü műben a rezignált lemondás mellett a kierőszakolt bi­ zakodás is meghatározza a hangula­ tot és a gondolatiságot. Ez a kettős­ ség sejteti költőnk lírájának továbbmczdulási lehetőségeit, irányait. (Váci Mihály Irodalmi Kör, Nyír­ egyháza, 1990.) Kállai János

A Szabolcs-szatmári helytörténetírásról a Szamosközi tanulmányok kapcsán A kiadási év jelzésével (1988) ellen­ tétben 1989-ben, a korábbi hasonló vállalkozásoknál szerényebb formá­ ban megjelent Mező András szerkesz­ tette Szamosközi Tanulmányok című helytörténeti tanulmánykötet (Fehér­ gyarmat, 1988. 352 p.) több módszer­ tani, szemléletbeli kérdést vet fel. A helytörténeti kutatások kitárulkozá­ sa, a korszerű tudományosság igé­ nyeinek megfelelő fejlődése lehetet­ lenné teszi számunkra, hogy a köte­ tet csak tartalmilag ismertessük. Ar­ ra kell törekednünk, hogy felderít­ sük az előzményeket, rámutassunk azokra a munkálatokra, amelyek megyei vonatkozásban megelőzték, hogy felhívhassuk a figyelmet a to­ vább élő motívumokra, tendenciákra és módszerekre. Csak így láthatjuk és láttathatjuk meg azokat az új, vagy újnak ható szemléleti, módszer­ tani sajátságokat, nem különben ada­ tokat és azok összevetéseit, elemzését is, amelyek tanulmánykötetünk — és minden más hasonló munka — érté­ két adják. Ezek az értékek, az új, a korszerű tudományosság, szemlélet és módszer adta eredmények, ezek teszik alkalmassá ezeket a munkákat arra, hogy bizonyos nem kívánatos, túlzó, sőt olykor torzított önbecsülés, alaptalan magabiztosság helyett reá­ lisan láthassuk magunkat, hogy he­ lyes gazdasági, társadalmi és kultu­ rális helyzetértékelésre tehessünk szert. A gazdasági, társadalmi és kul­ turális tényezők reális feltárása, elemzése fejleszthet csak ki értékes

identitástudatot, csak a korszerű adatgyűjtés, adatellenőrzés, forrás­ kritika. összevetés, elemzés és feldol­ gozás révén juthatunk használható ismeretekhez a ma viszonyainak megértéséhez, helyes magyarázatá­ hoz és szilárd, megbízható alapokhoz, kiindulópontokhoz a holnap felada­ tainak jobb átlátásához, eredménye­ sebb megvalósításához. Bármily fon­ tosak is azonban ezek a helytörténe­ ti kutatások, feldolgozások a jövő szempontjából, tanulmánykötetünk ismertetésénél mégsem ezekre a szempontokra hívjuk fel elsődlege­ sen a figyelmet. Inkább azt a kötő­ dést, a kötődés finom és gazdag árnyékoltságát kívánjuk szemrevéte­ lezni, ami ezeket a munkákat és ezt a kötetet is létrehozta, megjelentette. Jelen pillanatban, ennek a kötődés­ nek az értékelésénél talán nem is az az érdekes számunkra, hogy ki, vagy kik szerkesztették, írták ezeket a munkákat, hanem azok személye, szemlélete a fontos, akik a kiadvány elkészítésére szerkesztőket, írókat ke­ restek, akik a feladatot körvonalaz­ ták, és ami talán a legfontosabb: az elkészült munkát ki is adták. Ügy tű­ nik, hogy hovatovább az elkészült munkák megjelentetése, a kiadás leg­ különfélébb nehézségeinek vállalása és leküzdése a legfontosabb tényező a helytörténeti és más hasonló kiad­ ványok elkészítése, közreadása tekin­ tetében. Nem kevés tapasztalat azt mondatja velünk, hogy kevés és az egészre semmiképpen sem jellemző

491

kivételtől eltekintve, a kiadókat, a megjelentetést szervezőket a tudo­ mányos megismerés szükségességébe vetett hit, az identitászavarok kikü­ szöbölésének szándéka, a reális, ám érzelmi motivációtól nem mentes — mondjuk ki csak bátran! — hazaszülőföldszeretet vezeti. Egyfajta ér­ téket teremtő felelősségérzet ez, ami­ nek a hatékonyságát nem szabad el­ hallgatni, lekicsinyleni. Különösen fontos ezekről a motívumokról be­ szélni most, napjainkban, amikor saj­ nos, számos tartalmas kifejezésünk üres szólamokká válásának lehetünk tanúi: a szülőföld, — falu, kisváros — megtartóereje, a gazdasági, tár­ sadalmi és kulturális decentralizáció, illetve az önkormányzat stb. Tudományos közvéleményünk is a helytörténeti kutatásokban, feldolgo­ zásokban első helyre Békés vagy So­ mogy megyét, újabban Hajdú-Bihar megyét teszi. Bárhogy is vélekedjünk erről, egy biztos: Szabolcs-Szatmár megyét a közvélemény nem sorolja a „nagy”, a széles körben ismert és elismert helytörténeti kutató- és fel­ dolgozóműnkét végző megyék közé Szerintünk méltánytalanul. Hiszen itt is vannak tisztes hagyományok, kö­ vetésre méltó vállalkozások, méghoz­ zá mindkét megye esetében. Gondol­ junk csak Szirviay szatmári össze­ foglalása (1809—1810) mellett Lukács Ödön nagyszerű Nyíregyháza törté­ netére (1886), amiből éppen mosta­ nában, megjelenése 100. évforduló­ ján, reprint kiadás is készült (1987). Ne feledkezzünk meg arról se, hogy mind Szabolcs, mind Szatmár megye szerepelt a Borovszky-téle megye­ város monográfiasorozatban, még­ hozzá részenként nagyon is jó, mind­ máig használható tanulmányokkal. Nagyon kevés megye dicsekedhet el azzal, hogy a negyvenes évek elején a magának nagy eredményeket mondható népiségtörténeti kutatá­ sokban helyet kapott, hogy az arra

492

legmagasabb szinten hivatottak a kö­ zépkori okmányok mindegyikének kritikai átvizsgálása és több szem­ pontú elemzése alapján elkészíthette a megye középkori településtörténeti monográfiáját. Szatmár megye azon­ ban ezek közé a megyék közé tarto­ zott. Maksay Ferenc 1940-ben kiadott településtörténeti összegezése minden további helytörténeti kutatás és fel­ dolgozás nélkülözhetetlen és egyben kikerülhetetlen kiindulópontjává vált (A középkori Szatmár megye. Bp 1940.). Sajnos, Szabolcs megyéről nem készült ilyen népiségtörténeti feldolgozás. Hiányát sokan érezték és főleg nyelvészeti, névtani téren pró­ bálkoztak a hiány eltüntetésével (Mikesy Sándor, Kniezsa István, Kálnási Árpád, Mező András stb.). Ezek­ ből a munkálatokból következően meg kell említenünk a Mező A nd­ rás— Németh Péter írta megyei tör­ téneti helységnévtárat (SzabolcsSzatmár megye történeti-etimológiai helységnévtára. Nyíregyháza, 1972. 160 p.). Mező és Németh munkáját a szabolcs-szatmári helytörténeti ku­ tatások és feldolgozások tekintetében korszakalkotó munkának tartjuk. Ugyanúgy nélkülözhetetlen és meg­ kerülhetetlen számunkra, mint Mak­ say Ferenc előbb említett népiség­ történeti monográfiája. Azok a mun­ kálatok, amelyek nem vették figye­ lembe ennek a két kiadványnak az adatait, vagy nem kellő mértékben vették figyelembe, vagy nem kellően értelmezték, nagyon hiányosak lettek és hihetetlenül korszerűtlenekké vál­ tak. Mint például Csomár Zoltán Mátészalka-monográfiája is (1968). A fordulatot ezen a téren a Hársfalvi Péter szervezte, több munkálatban részt vevő „kutatócsoport” jelentet­ te, már csak azért is, mert ennek a kutatócsoportnak a tagjai közé tar­ toztak a már említett Mező András és Németh Péter is. Ennek az újfajta, a népiségtörténet eredményeit, a ne­

vek, a helynevek történeti-etimoló­ giai viszonyait figyelemmel kísérő feldolgozásnak első jelentős munkája a Csepelyi Tamás—Orosz Gézáné— Ratkó József—Szűcs Imre szerkesz­ tésében megjelent nagykállói járás­ történet volt (A nagykállói járás múltja és jelene. Nagykálló, 1970. 288 p. 44 tábla fotó.) A középkori viszonyok helyes ér­ telmezésének igénye az egyik jellem­ zője a szabolcs-szatmári helytörténetirásnak. Ez az igény a Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár munkatársai­ nak szerkesztésében (Gyarmathy Zsigmond) megjelenő és munkálatai­ ból álló, az akkor 60 éves Balogh Ist­ vánt köszöntő Szabolcs-Szatmár Me­ gyei Helytörténetírás című, sorozat­ tá szélesülő kiadványban vált köve­ telménnyé. Ez a sorozat közvetlen le­ véltári kutatásokon alapuló, főleg a régmúlt történetével foglalkozó ta­ nulmányokat közöl és forráskiadás­ sal foglalkozik. Ilyenformán a soro­ zat kötetei a helytörténeti kutatások és feldolgzások számára anyagot nyújtanak és egyben módszertani út­ mutatással is szolgálnak. Mindezekben a kötetekben, mind pedig a már eddig említett, de az ez­ után felsorakoztatandó helytörténeti monográfiákban, tanulmánykötetek­ ben is bőségesen kaptak helyet az új. sőt a legújabbkor történetével fog­ lalkozó részek, kutatások, tanulmá­ nyok is. Érdekes megfigyelni, hogy gyakran legújabbkori történetként kizárólagosan a munkásmozgalom történetét próbálták tárgyalni. A pa­ rasztság történetével még az olyan jellegzetesen „paraszt megyékben” is, mint amilyenek Szabolcs és Szatmár megyék voltak, sem foglalkoztak méltányos módon és mértékben. Ha­ sonló elbánásban volt része a társa­ dalom más rétegeinek is: a kisiparos­ ságnak, a kiskereskedőknek, az ér­ telmiségnek — általában a polgárság­ nak. Legújabbkori helytörténeteink­

nél — általában — teljességgel hiá­ nyoztak nagyon is fontos intézmé­ nyek, mozgalmak történetének is­ mertetései (például az egyházak és intézményeik), holott nem kevés be­ folyással bírlak a helyi társadalomra. Abban pedig, ha mégis foglalkoztak velük, nem sok köszönet volt, mert egyoldalúan, csak a fennálló rend ki­ zárólagos szempontjai szerint nega­ tívnak minősíthető részeikkel elítélőleg foglalkoztak. A szakemberek igen megszenvedték a szükséges történeti távlat hiányát s ezért nem is nagyon vállalták ezeknek a legújabbkori fe­ jezeteknek a megírását. A legtöbb szerkesztő úgy oldotta meg ezt a kér­ dést, hogy a legújabbkori fejezetek megírását a „megrendelőkre”, a helyi vezetőkre bízta. Ezek a választások annyiban nagyon jók voltak, hogy a helyi viszonyokban, adatokban való­ ban ők voltak a legjártasabbak, az itt is nagyon szükséges helyismeret­ tel is ők rendelkeztek leginkább. Leg­ többjük igen jól viszonyult ezekhez a feladatokhoz és feltétlenül elisme­ réssel kell szólni arról, hogy azt, amit ezen a téren teltek feltétlenül jóhi­ szeműen, a szülő- vagy lakóhely iránt érzett ragaszkodás, szeretet je­ gyében tették. Ezek közül a munká­ latok közül azok a legjobbak, ame­ lyek majdnem hogy adattári felsoro­ lások, minden kommentár, magyará­ zás nélkül a településen történt ese­ ményeket időrendben rögzítették. Esetenként ez a munka is sok fáradt­ sággal, széles körű kitekintéssel járt, hiszen legkisebb településeinken is az elmúlt fél évszázad alatt számos igen lényeges változás következett be Változás történt településrendsze­ rünkben is, az úgynevezett település­ fejlesztési koncepció számos telepü­ lésnek hasznot, fejlődést hozott, míg ugyancsak számos, más, főleg a kis­ települések, falvak számára kárt, ve­ szélyeztetettséget jelentett. Érdekes megfigyelni azt is, hogy a helytörté­

493

neti problematika ilyetén beszűkülé­ se következtében, mintegy reakció­ ként is, a soron lévő helytörténeti feldolgozások különböző; az előző, főleg eseménytörténetet nyújtó és le­ iró jellegű munkálatokból nagyon is hiányzó tárgykörökkel bővültek. Ez a tárgykörbővítés nagy lépés volt a monografikus szemlélet győzelme fe­ lé. A tárgykörbővítés mellett intenzi­ vebbé vált a korábbi történet kutatá­ sa, az addig leírtak felülvizsgálata, a hiányok felszámolása, a hibák kija­ vítása. Már a Csomár-féle Mátészalka-monográfia foglalkozott táj- és környezetföldrajzi, művelődéstörté­ neti, közegészségügyi tárgykörökkel. Az 1987-ben kiadott Nyíregyháza tör­ ténete pedig — beolvasztva a tele­ püléstörténet kronológiai rendjébe — a hitélettel, társadalomtörténettel, irodalom-, művészet-, zene-, sport­ történettel is foglalkozott (Cservé­ nyük László—Mező András szerk. : Nyíregyháza története. Nyíregyháza, 1987. 318 p.). Korábbi helytörténeti monográfiá­ ink, illetve tanulmányköteteink tár­ gyukat tekintve két nagy csoportra oszthatók. Az első csoportba azok a munkák tartoznak, amelyek egyetlen település történetével foglalkoznak (Mátészalka, Nyírbogdány, Nyíregy­ háza stb.). Többségben vannak azok a feldolgozások — a második cso­ port tagjai —, amelyek vagy egy földrajzi-néprajzi táj (kistáj), vagy egy közigazgatási egység (járás) tör­ ténetével foglalkoznak (a sort Kiss Lajos Régi Rétköz című munkája nyitotta meg 1961-ben, de ide számít­ hatjuk Csűry Bálint monumentális Szamosháti Szótárát is, 1935—1936ból; a Nagykállói Járás története 1970-ben látott napvilágot, a Tóth Endre szerkesztette A Tiszakönyök történelméhez című tanulmánykötet pedig 1974-ben jelent meg). Ez utób­ bi csoportba tartozó munkáknál meg­ figyelhető, hogy bár egy-egy kistá­

494

jat, közigazgatási egységet vagy ép­ pen vonzáskört tárgyalnak, egy, a kérdéses terület életében központi szerepet betöltő település történeté­ vel kiemelten foglalkoznak (Tisza­ könyök — Mándok, Nagykállói Járás — Nagykálló stb.). így van ez ismer­ tetendő tanulmánykötetünkkel, a Szamosközi tanulmányokkal is. Ez a tanulmánykötet a Szamosköz köz­ pontját, Fehérgyarmat ősi mezőváro­ sát veszi behatóbb vizsgálat alá. A kötetben található 16 tanulmány kö­ zül 8 kimondottan fehérgyarmati té­ májú. A többi tanulmány célkitűzé­ se pedig az, hogy Fehérgyarmatot belehelyezze mind földrajzilag, mind lelepülésileg (régészetileg). mind gaz­ dasági, társadalmi és kulturális fej­ lődését tekintve a Szamosköz, távo­ labb tekintve a síksági Szatmár, ille­ tőleg Szatmár egészének történetébe. Fehérgyarmat kétségtelenül központ­ ja a Szamosköznek, s mint ilyen in­ kább szatmárinak mondható, mir.t a nagy rivális, az inkább Szabolcs­ hoz, jobban mondva a Nyírséghez tartozó Mátészalka. A két telepü­ lés közti rivalizációt Mátészalka javára közlekedési (vasúti gócpont) központ volta döntötte el. De az is sokat nyomott a latba, hogy az első világháború után a megcsonkí­ tott Szatmár (sőt a vele „ideiglene­ sen” közigazgatásilag egyesített Bereg és Ugocsa megyei részek) megye­ székhelye lett. A Szamosköz régtől fogva ismeri kistáj, a Szamos és a Tisza között el­ terülő síkságot jelöli. Napjainkban új földrajzi elnevezésével is találko­ zunk: Szatmár-beregi síkság, Szat­ mári síkság. Miben sem különbözik a szomszédos Szamoshát, Tiszahát földrajzi és településtörténeti, gaz­ dálkodási viszonyaitól (Frisnyák Sán­ dor: Fehérgyarmat földrajzi környe­ zete: a Szatmári síkság). Az a körül­ mény, hogy a kötet szerkesztője a ki­ váló névtanos nyelvész, Mező And­

rás, azt eredményezte, hogy a Sza-

mosköz és benne Fehérgyarmat tör­ ténete minden korábbi vállalkozás­ nál egységesebben művelődéstörténe­ ti megközelítéssel került feldolgozás­ ra. Viszont a művelődéstörténeti ta­ nulmányokban is döntő módon érvé­ nyesültek a nyelvészettel összefüggő településtörténeti, és a településtör­ téneti viszonyokkal nagymértékben összefüggő társadalomtörténeti szem­ pontok. Nagy erénye a kötetnek, hogy komplex társadalomfejlődést kívánván bemutatni, művészettörté­ nettel (Koroknay Gyula: Gótikus templomok, barokk berendezések), népművészettel (Muraközi Ágota: Népi textilek és történeti előzménye­ ik), népnyelvi kérdésekkel (Sebes­ tyén Árpád: A szamosháti népnyelv változásairól), valamint irodalomtör­ ténettel (Margócsy József: A Szamosköz irodalmi emlékei) is foglalkozik Vagyis feladatát komplex módon kí­ vánja teljesíteni. Ezt a komplexicitásl kívánja szolgálni az a többé-kcvésbé érvényre juttatott egységes művelődéstörténeti szemlélet, amiről már korábban esett szó. Ennek a szemléletnek megfelelően alakultak ót a hagyományos helytörténeti tárgykörök feladatai is, ahogy ez leg­ jobban az alapos, de sajnos a lelet­ kataszteren túl alig jutó régészeti ta­ nulmányból is kitűnik (Istvanovits Eszter — Kurucz Katalin — Lőrinczy Gábor: A Tisza—Szamos közének története a kezdetektől az Árpád-kor végéig). Ennek a művelődéstörténeti aspektusnak megfelelően áll a törté­ neti tanulmányok központjában a feudális társadalom különböző, de egymással szoros kapcsolatban álló csoportjainak, közösségeinek bemu­ tatása. Kétségtelen, hogy ilyen vonat­ kozásban legérdekesebb ,,az öt közön­ séges határú helység” lakosainak úr­ bérrendezéskori életmódjáról írt nagyszerű, adatgazdag tanulmány (Takács Péter). Az érdekesség az,

hogy a szerző az öt szatmári község (Fehérgyarmat, Kisar, Nagyar, Nábrád, Penyige) szorosabb összetartozá­ sának okát egy vízlevezető csatorna megépítésében és a lehetőségig való védelmezésében látja. Az öt falu la­ kossága a kérdéses csatornát a ma­ guk árvédelmére, de sajnálatosan a Szabolcs megyei Kér és Kérsemjén kárára csinálta, amit aztán végül is .,behányattak’'. Takács Péter az öt szatmári község egyfajta összetarto­ zásának bemutatásával felvillantja a rendi társadalom sajátos berendez­ kedésén alapuló, főleg birtoklástör­ téneti feltételekhez kötődő kistáj i el­ lentéteket is (amely Szatmár és Sza­ bolcs megye, illetőleg a Szamosköz és a Nyírség között fennállt). Talán eh­ hez a prolematikához csatlakozik szépen megfogalmazott társadalom­ történeti céllal egy tanulmány a kis­ táj nemességének életéről (Kávássy Sándor: A Szamosköz nemessége a XVIII. és a XIX. század fordulóján). Fehérgyarmat történetét több tanul­ mány is tárgyalja. A különböző ta­ nulmányokat a mezővárosi társada­ lom, életmód és kultúra kutatásának és bemutatásának az igénye fogja össze és emeli ki a Szirmaytól örö­ költ helytörténeti zsákutcából (Né­ meth Péter: Adatok Fehérgyarmat XVII. századi történetéhez; Szabó Sarolta: Adatok Fehérgyarmat XIX—XX. századi kézművesiparának történetéhez; Hanusz Árpád: Fehér­ gyarmat ipara; Fábián Béla—Márkus Zoltánná: Fehérgyarmat válogatott bibliográfiája). Természetesen köte­ tünkben is esik szó a táj és Fehér­ gyarmat legújabbkori történetéről is (László Béla: Az 1945. évi földreform Fehérgyarmaton; Gyarmathy Zsigmond: Demokratikus törekvések Fe­ hérgyarmaton és környékén — 1944 októbere—1945 vége —; Szilágyi Im­ re: A Szamosköz negyven éve; Kuknyó János: Árvíz a Szamos völgyé­ ben). Ezeknek a tanulmányoknak az

495

a jellemvonása, hogy tárgyválasztást illetően szigorúan csak a táj és Fe­ hérgyarmat életében kimondottan nagy jelentőségű eseményekről vagy eseménysorozatról szólnak: földre­ form, árvíz. Ezek a tanulmányok is, de aztán különösen a másik kettő, majdhogynem adattári felsorolás, mindenféle kommentár nélkül. Az adatok rögzítése pedig nagyon fon­ tos dolog, nélkülözhetetlen forrásai­ vá válnak azoknak a helytörténeti munkálatoknak, amelyek elkészítésé­ re majd, a kellő történeti távlat ki­ alakulása idején kerül sor. Addig is feltétlenül szükség van ezekre az adatokra, amelyek sok mindent el­ árulnak a Szamosköz és Fehérgyar­ mat közel fél évszázados gazdasági, társadalmi és kulturális változásai­ ból, abból a folyamatból, ami végső soron újból meghatározta a Szamos­ köz és Fehérgyarmat helyét, szere­ pét mind a táji, mind pedig a tár­ sadalmi munkamegosztásban. Az itt

elmondottak és el nem mondottak jobb megértése szempontjából is alapvetően fontosnak tartjuk, hogy helytörténeti bibliográfiát is csatol­ tak a kötethez. Ez a bibliográfia is, mint. minden bibliográfia, elsőrendű tíokumentációtár és ennek megfele­ lően óriási dokumentatív erővel bír. Ismertetésünket azzal fejezzük be. hogy a Szamosközi tanulmányok sze­ rencsésen integrálták magukba mind­ azt a hasznos, helytálló és igaz szem­ pontot, módszert és ismeretet, ame­ lyeket az ismertetés elején felvonul­ tatott előzményekben talált. A hatá­ rozott társadalomtudományi, köze­ lebbről művelődéstörténeti megköze­ lítési mód pedig nagyon hasznosnak mutatkozott. Véleményünk szerint mindennél jobban képes volt egység­ ben láttatni a Szamosköz és benne Fehérgyarmat városa komplex fejlő­ dését. Dankó Imre

A vitapontok pedig ismétlődnek... ,,A vitapontok pedig ismétlik önma­ gukat, mintha az előző évtizedben fel sem merültek volna. Újra elő­ kerülő kérdés, hogy a népművelő hi­ vatásnak mennyiben vannak szak­ mai esélyei, vagy inkább értelmiségi funkciónak tekintsük?'’ — kérdezi Mankó Mária a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei sorozat egyik legújabb tanulmányában. A főiskola Népmű­ velés Tanszéke az ACTA-sorozatban öt tanulmánnyal jelentkezett, ami el­ ismerésre méltóan szép teljesítmény A kiadványsorozat öt füzete, más­ más megközelítésből, de lényegében

496

a fenti kérdésre keresi a választ. Há­ rom dolgozat egy-egy gyakorlati kí­ sérletet ír le: Kerülő Judit: Primer Prevenció az iskolában. Egy szenve­ délybetegség megelőzési kísérlet ta­ pasztalatai; Palkóné Knoll Ilona: A hagyomány elemeinek felhasználása népművelés szakosok gyakorlati kép­ zésében; Rácz Éva: A helyi társada­ lom érdekérvényesítési lehetőségei a művelődési intézményekben (egy képzési-módszertani kísérleti folya­ mat elemzése. Oros. 1985—89.). Ezek a tanulmányok nem elvi sí­ kon kutatják a közművelődés felada­ tait, ténylegesen mégsem függetle­

nek ettől a kérdéstől, mert egy-egy folyamat kipróbálása és tudományos igényű elemzése során vizsgálják: meddig terjed a szakma hatása, mi tartozik feladatkörébe, mire elegen­ dő képessége, szakmaisága, mely cse­ lekvése milyen társadalmi szükségle­ tekre ad választ és milyen sikerrel. Rácz Éva 4 évi munkát célratörő tö­ mörséggel bemutató tanulmányában megállapítja, hogy a művelődési egyenlőtlenségek, a társadalmi el­ lentmondások, települési hátrányok megszüntetése nem a népművelő feladata, de a „mindennapi civil tár­ sadalom létrejöttét segíteni és kez­ deményezni a helyi konkrétumok is­ meretében viszont népművelői szak­ mai kötelesség”. (117. 1.) Palkóné Knoll Ilona hagyományos szórakozá­ si módok újraélesztését, új hagyo­ mányszerveződési folyamatok elindí­ tását, az emberek, embercsoportok szórakozási autonómiájának megala­ pozását tartja a szakmaiság egyik megkérdőjelezhetetlen feltételének. Eltérő Kerülő Judit dolgozata, mivel a szenvedélybetegségek megelőzését szolgáló, általános iskolában végzett pedagógiai munkáról szól, vagyis nem közművelődési kísérletről. A szakterület azonban mégsem független a közművelődéstől, óva­ kodnék ide leírni azt, hogy a szen­ vedélybetegségek megelőzése, keze­ lése, az orvosi kezelésben részesülők beilleszkedésének segítése nem köz­ művelődési feladat. A másik két tanulmány — Fónai Mihály: Pályatükör: számokban a népművelőkről és Mankó Mária: A népművelés funkcióváltozásai — cél­ ja kimondottan a közművelődési szakma feladatainak és az ezt szol­ gáló képzés követelményeinek tisz­ tázása. Mankó Mária a szakmai képzés tör­ ténetének, legfontosabb irányainak és mai gondjaink bemutatásával mintegy fölvezeti a másik négy ta­

nulmányt, Fónai Mihály pedig a „külső és belső” társadalmat faggat­ ja, azaz azt kérdezi kívülállóktól, hogy mit kapnak a népművelőktől, és a pályán lévőktől pedig azt, hogy mit tartanak fontos feladatuknak. A kétféle vélemény sokoldalú vizs­ gálata és különösen a kettő össze­ vetése rendkívül tanulságos, több ol­ dalról világítja meg a mai állapo­ tot. Külön-külön mind az öt írás érté­ kes és gazdagítja szakmai tudásun­ kat, különösen izgalmas azonban az öt tanulmány együttes áttekintése. Nem a szerzők, hanem egy letűnt kor hibája az, hogy az így kirajzolódó összkép végül is nem szívderítő. Meg­ ismerünk egy hivatást, mely évtize­ des önemésztő, kutató-kereső-kísérletező-vitázó elemzések után végül is nem találja hiteles helyét átalakuló világunkban. Pedig hallatlanul sok jó szándék, őszinte és áldozatos cse­ lekvés sűrűsödött össze ebben a fog­ lalkozásban. Áldozatot írok, mert ezen a pályán sokakat az elkötele­ zettségük mozgat, nem pedig jól fel­ fogott érdekük. Itt emberekkel kell dolgozni és az sohasem volt könnyű feladat. Kevés kell hozzá, hogy gaz­ dasági, politikai „probléma” vagy csak személyes perpatvar, kellemet­ lenség támadjon. Aki itt tényleg tett, az sokszor rosszabbul járt, mint aki csak a legszükségesebb minimumot végezte el. A főiskolai füzetekből megismert kísérletek elindítása sem volt kötelező előírás, sőt helyszínün­ ket, az orosi gyakorló intézményt sem kellett volna feltétlenül felvál­ lalni — számos közművelődési tan­ széknek nincs saját gyakorló intéz­ ménye. Mennyi tenniakarás élteti most már évek óta a kicsi orosi há­ zat! És szerencsére sok más ügy van az országban, amit elsősorban az em­ beri és szakmai elhivatottság moz­ gat. Nem kizárt azonban, hogy ha történelemformáló erővé is vált az

497

elmúlt évszázadokban a társadalom­ alakító jó szándék, mégis, akkor is, ez is hozzájárul szakmai bizonyta­ lanságainkhoz, mert eközben nem vesszük eléggé figyelembe magát a társadalmat. Fónai Mihály néhány adata árulkodó. A kívülállók, a „lai­ kusok” a népművelőtől legnagyobb százalékban azt várják, hogy „jó szervező” legyen, maguk a népműve­ lők viszont egyáltalán nem említik meg ezt a tulajdonságot, a népmű­ velő kívánatos 10 legfontosabb sze­ mélyiségjegye között! Lassan-lassan ma már azt is kezd­ jük érteni, hogy mi okozza ezt az ellentmondást. Elsősorban az, hogy se a helyi érdeknek, se a nemzeti ér­ deknek nem voltak hiteles kifejezői. Nem volt — és még napjainkban sincs — aki a társadalmi „megren­ delést” adekvátan közvetítette volna. A népművelő tulajdonképpen magárahagyatottan kereste leghaszno­ sabbnak Ígérkező útjait — és meg­ győződésem szerint sokan meg is ta­ lálták —, ahogyan azt az itt meg­

ismert kísérletek is bizonyítják. De mivel nem volt hiteles megrendelő, se véleményező, minősítő, értékelő, még a szerencsésen megválasztott programok is kicsit a „levegőben ma­ radnak”, nem adják a jól elvégzett munka megnyugvását. Rácz Éva írá­ sának bevezető soraira utalok ezzel, arra, hogy mindig tudtuk, de soha­ sem láttuk ennyire élesen: „DEMOK­ RÁCIA és KULTÜRA egymás törté­ nelmi előfeltételei”. Bízzunk benne, hogy szabadon vá­ lasztott új testületeinkben megtalál­ ja kifejezését a legkülönbözőbb tár­ sadalmi érdek, és bízzunk abban, hogy ezek a szervezetek nem az ed­ digiek ellenére, hanem a meglévő sokféle jó tenniakarásra támaszkod­ va teremtik meg az egészségesebb művelődési közéletet. Ehhez a népművelőknek szaksze­ rűen kidolgozott érvekkel, gondolko­ dást segítő gazdag kínálattal kellene hozzájárulni. Ezt segíti a főiskolai ACTA 5 új tanulmánya is.

Földiák András

A kárpátaljai magyar irodalom antológiája

1953-1988 Czine Mihály irodalomtörténész a magyar irodalom tágabb horizontjá­ ra kitekintve, azt szemlélve, több he­ lyen arról ír, hogy a határainkon túli magyar irodalom, így a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai jókora késéssel ugyan, de napjainkra már beépült a hazai irodalmi köztudatba. Nem így a kárpátaljai. Ennek pedig elsősorban az az oka, hogy amíg a fent említettekről elemző munkák, összefoglaló igényű monográfiák is

498

megjelentek, addig a kárpátaljairól a Tiszatá)ban 1970-ben közölt (az akkori politikai szemlélet konzerva­ tivizmusa miatt nagy vihart kavart) Kovács Vilmos—Benedek András forrásértékű tanulmányán, s néhány érdemi dolgozaton kívül tulajdon­ képpen nem született használható történeti áttekintés. E vélemény iga­ zával aligha lehetne vitatkozni, de szükségtelen is, hiszen a tények lé­ nyegében ezt igazolják.

Tiszteletben tartva a megállapítás jogosságát, legfeljebb a megismerhe­ tőség lehetősége, illetve a megismer­ tetés kérdéseihez kívánkozik egy-két megjegyzés. A megismerhetőség, hoz­ záférhetőség dolga, ügye köztudot­ tan szorosan összefüggött az orszá­ gok között kialakult kapcsolatrend­ szer mindenkori állapotával, az utóbbiról pedig az mondható el, hogy az elszigeteltség nehézségei ellenére azonban jól-rosszul, de működtek a szellemi közlekedési csatornák, elju­ tottak, kézbe foghatóvá váltak az ot­ tani műhelyek (Forrás Stúdió stb.) termékei, szépirodalmi kötetek, egyéb kiadványok. Nyomon követhetővé, regisztrálhatóvá vált az irodalmi élet mozgásiránya, alakulása. Hogy egé­ szen közeli példát említsek: csupán a Szabolcs-Szatmári Szemlében ed­ dig közel félszáz publikáció jelent meg, zömében könyvismertetés, kri­ tika, de más műfajú írás is. A Besse­ nyei György Tanárképző Főiskola Irodalmi Tanszékének tanárai közül többen vállalkoztak írók, költők mü­ veinek, a történelem, a nyelvészet, a szellemi néprajz tárgykörével foglal­ kozó kötetek, almanachok, antoló­ giák bemutatására (1968-tól rendsze­ res a Kárpáti Kalendárium méltatá­ sa; az 1989/3. számban önálló blokk található kárpátaljai alkotók írásai­ ból stb.). Külön említést érdemel Margócsy József: Kárpátalja magyar irodalmának története című, a Su­ garas utakon c. gyűjteményes kötet kapcsán írt rövid tanulmánya (1985/4. sz.), melynek fontosságát jel­ zi, idézem: „Ezért lehet. . . nagy örömmel üdvözölni ezt a most meg­ jelent kötetet, amely — lényegében először — a negyvenéves kárpátaljai magyar irodalom történeti antológiá­ ját adja és egyúttal irodalomtörté­ neti összefoglalással is szolgál.” Ha hozzáteszem, hogy nyomdai előké­ szítés alatt áll Pál György: A magyar irodalom Kárpátalján c. önálló ku­

tatómunkára épülő kötetének meg­ jelentetése — e hézagos felsorolás vélhetően jelzi az odafigyelés, a szá­ mon tartás szándékát, a kapcsolat­ építési törekvések következetességét, s úgy gondolom némiképp az ered­ ményét is. Ezzel együtt valóban nem mond­ ható naprakésznek a Kárpátalja iro­ dalmáról szerzett ismeret. A társa­ dalmi nyitottság felé tett lépések vonzatában csupán a közelmúltban indult egy élénkebb perzsgés, gyor­ sult fel a szellemi értékek szabadabb áramlása és cseréje — utalok itt az Évgyűrűk, nemrégiben a Hatodik Síp, legújabban a Kárpátalja, az ot­ tani Magyar Kulturális Szövetség lapjának megjelenésére, arra, hogy terjesztési korlátok mellett, de meg­ vásárolhatók, hazai könyvtárak egy részében megtalálhatók. A sajátosan irodalmi profilú, valamint az irodal­ mi értékeket is hordozó periodikák megszaporodásával kétségtelenül át­ tekinthetőbbé vált a kép, azonban a glasznoszty jegyében változó — Czine Mihály követelményrendszere sze­ rinti — űj nézőpontú irodalomtörté­ neti értékelés igazából még nem szü­ letett meg. E hiányt igyekszik mérsékelni, pó­ tolni a Vergődő szél című, most köz­ readott antológia, mely az 1953—1988 közötti évek irodalmáról ad áttekin­ tést, ismertet meg a kezdeti időszak­ ban jelentkező, a megmérettetés pró­ báin máig túljutott alkotókkal, vala­ mint az azóta indult nemzedékek leg­ jelesebb képviselőivel. (Hiányt igyek­ szik pótolni, ismétlem, a válogatás en­ nek megfelelően informatív, sok te­ kintetben kiegészült, de csak az kér­ hető számon, amit egy ilyenfajta gyűjtemény nyújthat, valójában nem hivatott helyettesíteni egy elem­ ző igényű irodalomtörténeti mono­ gráfiát.) Ennek a dokumentumtípusnak előzményeit említve ismert, hogy az

499

első — 1954-ben közreadott — iro­ dalmi antológia az Üj Hang még ma­ gán viselte a kiforratlanság nem egy gyermekbetegségét. Az 1985. évi Su­ garas utakon-ba felvett, szerepelte­ tett versek, elbeszélések, a magyar nyelvű művelődésügyet felvázoló, az irodalmi élet fejlődését bemutató, ér­ tékelő tanulmány, s az ezt kiegészítő bibliográfia már a régió egyik jelen­ tős kortörténeti dokumentációját ad­ ja. A terület — régebbi szóhaszná­ lattal élve — felszabadításának negy­ venedik évfordulója tiszteletére, a Kárpáti Kiadó gondozásában napvi­ lágot látott antológia társadalompo­ litikai eszményét tükröző jó néhány passzusán azonban azóta átlépett az idő. Meghaladta a korszellem — mondhatnánk —, holott inkább egy régebbi felismerés kimondhatóságáról kellene beszélni. A Sugaras utakon optimista ki­ csengésű cím választásához képest a Vergődő szél kötetcímadás már maga jelez valamit abból a dilemmából, aminek mindmáig tápláló gyökereit az etnikai kevertség kohéziójában megélt nemzeti, nemzetiségi sorstu­ dat gyötrelmeiben, a régmúlt diszkreditációs intézkedéseinek mélyén, nemegyszer annak utóéletében lehet és kell keresni. Versek sora tanúsko­ dik erről. A táj, a szülőföld szeretete, a ragaszkodás és helykeresés ví­ vódásai, kihívások és kötelezettsé­ gek, a leszorított létélményből faka­ dó kesergések nagyon emberi indu­ latai késztetnek megszólalásra, hat­ ják át az írások jó részét. Nem fel­ tétlenül direkten politizáló módon je­ lennek meg, hanem lírai alkat és vér­ mérséklet szerint különböző hang­ szerelésben. A sok közül néhány ki­ ragadott, illusztrációnak szánt vers, illetve versrészlet:

500

Benedek András HAZATÉRÉS Hetedíziglen Prédikátorok fia vagyok Magam, is Kitagadott Parazsat izzíts, Fogót hevíts hát vén inkvizítor Én Itthon vagyok Kecskés Béla szemérmesen jó szán­ dékú lírai hevületét a forradalmi ro­ mantika, a kényszerű lelkesedés he­ lyett a meditatív mérlegelés, a ra­ cionális megoldásokat kereső szán­ dék táplálja: Ezen a földön, könnyben, fényben,

pörös reményben, e földön, hová nem dermedezni jöttem, de melegedni emberi örömben. Hol nem lehet bűn, hogy milyennek születtem. E földön könnyben, fényben magyar. Úgy magyar, hogy tudva a törvényt: föld virága bármilyen faj. Együtt e földön, könnyben, fényben. Ha kezem adom, a kezed kérem. Jóért jót, bizalomért bizalmat —

(Vérré válni) Vári Fábián László mély zengésű, veretes verseiben a régmúlt példá­ zatai nyomán megint csak más fel­ fogásban, megközelítésben szól a ki­ sebbségi lét élményvilágáról, földraj­ zi meghatározottságról, a hely szel­ leméről:

Mindkét hazából kiárvulva, csak hitünkben töretlenül, lelkünk holdfehér vásznaira isten árnyéka nehezül. Alattunk reménnyel ringó gályán pogány föld felé futunk, hol a Patróna glóriáját ölti magára jó urunk.

(Űtban Törökország felé) (1717. szeptember 17—21.) Természetesen önkényes leszűkí­ tést jelentene a kötetnek csupán er­ ről a karakterisztikus vonásáról be­ szélni. A történelmi sorskérdések a nagy formátumú közösségi ügyek fel­ vállalása mellett — az alkotók látás­ módjától függően — az egyéb élet­ jelenségek, a magánszférába tartozó dolgok lírai, szépprózai megfogalma­ zása is tisztes teret kap, mindez ér­ téket képvisel és méltatásra érdemes lenne. E helyen csupán tényszerű észrevételekre szorítkozhatom. A vá­ logatás 37 szerzőt szerepeltet. Nagy többségüket a Sugaras utakon c. an­ tológia már bemutatta, ez a testes, mintegy 600 oldalas gyűjtemény egy­ részt új nevekkel bővült (pl. Bállá Gyula, Benedek András, BundovTcs Judit stb.), másrészt vannak akik ki­ maradtak (pl. Győry Dezső, Horváth Anna, Osvát Erzsébet stb.). A szöveg­ gyűjteményi részeket lexikonszerű, pályaképet rögzítő névcikkek vezetik be, megismertetve az alkotók mun­ kásságának legfontosabb tényeivel, adataival. A beérkezett, számon tar­ tott, több műfajban kiemelkedő tel­ jesítményt nyújtó nagy nevek, iro­ dalomszervező egyéniségek (Bállá

László, Kovács Vilmos) mellett ott sorakoznak az újabb nemzedékek legtehetségesebb tagjai (Bállá D. Ká­ roly, Dupka György, Finta Éva, Fü­ zesi Magda, Vári Fábián László — s a felsorolás korántsem teljes, tema­ tikai, esztétikai értékek alapján to­ vábbi neveket kellene említeni. Fo­ dor Géza, Horváth Sándor, Nagy Zoltán Mihály stb.). Az összeállító M. Takács Lajos iro­ dalomtörténész rövid utószavában értő módon szól az anyanyelvű iro­ dalom művelésének, az írói jelenlét és szerepvállalás fontosságáról, a he­ lyi műhelyek, művelődési szervező­ dések jelentőségéről. Többek között ezt írja: „ . .. legfiatalabb nemzetisé­ gi irodalmunk is végérvényesen meg­ érett rá, hogy az egyetemes magyar kultúra mércéje szerint, szakmailag igényesen méressék meg; hogy ►-le­ ereszkedés— nélkül, alapos elemzé­ sekkel, elismerést és bírálatot elvi következetességgel alkalmazva fog­ lalkozzék vele a magyarországi iro­ dalomkritika és írótársadalom.” Kár, hogy az olvasók széles köré­ nek ajánlható, gazdag tartalmú kötet könyvárusi forgalomban jelenleg még nem kapható. A történelmi korszak­ váltás idejét élve pedig nagyon indo­ kolt lenne többet tudni, tudatni ar­ ról: mi is zajlik, munkál a határain­ kon túli magyarság szellemi zónái­ ban. A valóságszerűbb bemutatáshoz ez a gyűjtemény is hiteles fogódzó­ kat adhat. (Magvető Könyvkiadó— Kárpáti Könyvkiadó, Budapest— Ungvár, 1990.) Futaky László

501

Bibliográfia Szabolcs-Szatmár-Bereg megye irodalma Válogatott bibliográfia 1990. június 1.— szeptember 30.

b o lc s - S z a tm á r - B e r e g M egyei T anács T u d . K o o r d . B iz . 72. p . ( S z a b o l c s - S z a t ­ m á r-B e re g M eg y ei T a n á c s V. B . T u d o ­ m á n y o s K o o rd in á c ió s B iz o tts á g á n a k f ü ­ z e t e i 5.) 72. p .

ö s s z e á llíto tta : G o m b á s S á n d o rn é

ÖNÁLLÓ MÜVEK ÉS G Y Ű J T E M É N Y E S M U N K Á K SZ A BO L CS-SZ AT M A R -B ER E G M EGYÉRE VONATKOZÓ KÖZLEMÉNYEI 1488. F A Z E K A S Á r p á d —V Á G V Ö L G Y I J á n o s : A S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g M e g y e i K ó r­ h á z t ö r t é n e t e . N y í r e g y h á z a , 1990. J ó s a A n d r á s K ó r h á z - R e n d e l ő i n t é z e t . 69. p . ( H i s t ó r i a M e d lc a 8.) 1489. E g é s z s é g ü g y i s z a k d o l g o z ó k I I I . k o n g ­ r e s s z u s a . N y í r e g y h á z a , 1990. ( P r o g r a m ­ f ü z e t .) N y í r e g y h á z a , 1990. S z a b o l c s - S z a t ­ m á r - B e r e g m e g y e i T a n á c s ,,J ó s a A n d ­ r á s ” K ó r h á z - R e n d e l ő i n t é z e t . 53. p . 1490. H a s z n o s í t h a t ó k a s t é l y o k é s k ú r i á k S z a ­ b o lc s - S z a tm á r - B e r e g m e g y é b e n . (S z e rk . G i b á n é G u t h y J u d i t . ) N y í r e g y h á z a , 1990. S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g M eg y ei T a n á c s . 349. p . 1491. K O N D O R J e n ő : C s l l l a g k é r é s . (S z e rk . M a d á r J á n o s . ) N y í r e g y h á z a , 1990. V á c i M i h á l y I r o d a l m i K ö r . 64. p . 1492. A l é l e k m e n t ő ö v e i . V e r s e k S z a b ó L ő r in c r ö l. (S z e r k . C s o r b a J ó z s e f .) N y ír ­ e g y h á z a , 1990. S z a b o l c s - S z a t m á r - B e r e g M egyei T a n á c s V. B. T u d o m á n y o s K o o r­ d in á c ió s B iz o tts á g a . ( K o s z o r ú 4.) 1493. M A G Y A R J ó z s e f : L e h e t h í d . N y í r e g y ­ h á z a , 1990. M ó r ic z Z s l g m o n d M e g y e i é s V á r o s i K ö n y v t á r . 64. p . (T is z ta s z ív v e l fü z e te k .) 1494. A m u n k á c s i g ö r ö g k a t o l i k u s p ü s p ö k s é g le lk é s z s é g e in e k . évi ö s s z e írá s a . (S z e rk . U d v a r d l I s tv á n .) N y ír e g y h á z a , 1990. V a s v á r i P á l T á r s a s á g . 189. p . ( V a s v á r i P á l T á r s a s á g F ü z e t e i 3.)

1806

1495. A N y í r e g y h á z i D o h á n y f e r m e n t á l ó V á l ­ l a l a t c e n t e n á r i u m V 'k ö n y v e . 1990. N y í r ­ e g y h á z a , 1990. N y í r e g y h á z i D o h á n y f e r ­ m e n t á l ó V á l l a l a t . 119. p . 1496. O r s z á g o s C A C . k u t y a k i á l l í t á s k a t a l ó g u ­ s a . N y í r e g j t f i á z a , 1990. M E O E N y í r e g y ­ h á z i S z e r v e z e t e . 167. p . 1497. S z a b o l c s - S z a t m á r - B e r e g m e g y e i d e g e n ­ f o r g a lm i a l b u m a . (S z e rk . V in c z e I s t ­ v á n .) N y í r e g y h á z a , 1989. V in c z e I s t v á n . 111. p . 1498. V A S S L a j o s n é : M é rle g e n a u to n ó m iá ja . N y íre g y h á z a ,

502

az is k o la 1990. S z a ­

ID ŐSZAKI KIADVÁNYOK SZ A BO L CS-SZ AT M A R -B ER E G M EGYÉRE VONATKOZÓ KÖZLEMÉNYEI

Június 1499. F E J Ő S L á s z l ó : A k ö z m ű v e l ő d é s i k ö n y v ­ ta ra * s z á m í t ó g é p e s í t é s i h e l y z e t e 1989b e n . = K ö n y v t á r i F i g y e l ő , 1989. 5—6. s z . 491— 499. p . M eg y ei a d a to k k a l 1500. B O R B A N D I G y u l a : A f ö l d k é r d é s t u d ó ­ s a . = C o n f e s s t o , 1990. 2. s z . 102., 104. p . S z a la y Z s lg m o n d ty u k o d l a g r á r tu d ó s 1501. G A R T N E R L á s z l ó n é : Y b l M ik ló s -d íj 1990. = É p í t é s ü g y i S z e m l e , 1990. 5. s z . 136—137. p . K u lc s á r A ttila é p íté s z — N y íre g y h á z a 1502. K á l l a y K r i s t ó f . = M a g y a r H í r e k , 1990. 11. s z . 60—61. p . „ K á lla y K r is tó f a M á lta i L o v a g r e n d v a ­ tik á n i n a g y k ö v e te 1503. K R Ü D Y G y u l a : E s t e l e d i k . = V ig íl ia , 1990. 6. s z . 440. p . A M a g y a r N e m z e t b e k ö s z ö n tő írá s a 1 8 8 8 -b a n 1504. H A J D Ú G a b r i e l l a : A f e k e t e p i a c m ű k ö ­ d é s é n e k ta p a s z ta la ta i S z a b o lc s - S z a tm á r m e g y é b e n . •= V e z e t é s t u d o m á n y , 1990. 6. s z . 26—32. p . 1505. D Q R G A I L á s z l ó : A z e l m a r a d o t t t é r s é ­ g e k a g rá rte rm e lé s é n e k tá rs a d a lm i-g a z ­ d a s á g i v i s z o n y a i . = G a z d á l k o d á s , 1990. 6. s z . 42—55. p . M e g y é n k f o g la lk o z ta tá s p o litik á ja 1506. P A R T I C S I s t v á n —P Á R O S G y ö rg y : A r a n y v í z ? I I . — L é t ü n k , 1990. 6. s z . 4—5. p . A z 1 9 7 0 -es á r v í z F e h é r g y a r m a t o n 1507. S H A R 1 F M o h a m e d n é : H o g y a n t a n í t o m M ó r l c z o t k ö z é p f o k o n ? = P e d . M ű h e ly ,* 1990. 1. s z . 5— 10. p . A S z a tm á ri Iro d a lm i N a p o k e lő a d á sa 1508. S Z É P L A K I S á n d o r n é : E g y n e v e l ő t e s t ü ­ le t k ö z ö s s é g v iz s g á la tá n a k k ö v e tk e z te té ­ s e i . - P e d . M ű h e l y , 1990. 1. s z . 21—27. p . 1509. C S E L É N Y I I s t v á n G á b o r : K e re s z té n y n é p f ő is k o la N y íre g y h á z á n . = P e d . M ű ­ h e l y , 1990. 1. s z . 27—32. p . 'P e d . M ű h e ly — P e d a g ó g ia i M ű h e ly

1510

K U K N Y Ö J á n o s : M eg y é n k fe ln ő tto k ta ­ t á s á n a k „ m o z g á s i r á n y a i " . ( V a z n r to s t ö r ­ t é n e t i á t t e k i n t é s . ) = P e d . M ű h e l y , 1990. . s z . 41—46. p .

1

1528. G Y Ö R K E L á s z l ó : p n m b r á d o n a h e l y z e t v á l t o z a t l a n . = H a T á r - S z é l, 1990. 24. s z . 5. p .

^ q ld o sz tá s

1511. S I V A D Ó S á n d o r : A r a n y f o n á l . (40 é v e a l a k u l t a n y lr lu g o s i n é p i e g y ü tte s .) = P e d . M ű h e l y , 1990. 1. s z . 47—53. p .

1529. M A R I K S á n d o r : S z a b o l c s - S z a t m á r - B e ­ r e g ú t j a i n I . = A u t ó - M o t o r , 1990. 12. s z . 8—9. p . F ényképekkel

1512. J Á N O S I Z o l t á n : A s z ü lő f ö ld p o é z is e G a l a m b o s L a j o s m ű v é s z e t é b e n I I. = P e d . M ű h e l y , 1990. 1. s z . 62—69. p . J u r a n k o P á lró l

1530. B . E . : É r t e l m i s é g i e k B e r e g b e n . F e l e k e ­ z e te k és p á r té r d e k e k fe le tt. — K . M . 1990. 140. s z . 7. p . V á s á r o s n a m é n y i É rte lm is é g i K ö r

1513. ( m á t y á s ) : H o g y a n l e t t F e h é r g y a r m a t o n v á r o s i t v ? = H a t á r - S z é k — rt9 0 . 22. sz. 4. p .

1531

1514. T Ó T H S á n d o r : H a z a t é r n e k a m ű v e k . B o d ó S á n d o r ás I lo n a k iá llítá s a . = H a ­ t á r - S z é l , 1990. 22. s z . 11. p .

Szam osszegen születtek 1515

1516

1517

L e h e t h í d . = N y í r i F u t á r , 1990. 67. s z . 5. p . A „ T is z ta s z ív v e l" s o r o z a t k ö te te ir ő l H Á Z I Z s u z s a : E z n e m b iz o n y itv á n y g y á r . ™ N y í r i F u t á r , 1990. 68. s z . 8—9. p. n n ie n 7 ó k á lta lá n o s I s k o lá ja N y íre g y ­ házán lm a z Ú js á g ! " K ö z v é le m é n y - k u ta tá s a H a t á r - S z é l r ő l . = H a t á r - S z é l , 1990. 23. s z . 3. p .

1518. K É Z I B é l a : S z o c i á l i s m u n k á s o k k é p z é ­ se N y íre g y h á z á n . = H a t á r - S z é l , 1990. 23. s z . 9. p . 1519.

(C s o k o n a y ) : K é ts z á z e z e r a P r im a v e r á nffK. = N y i r i F u t á r , 1990. 71. s z . 5. p . S o ro s -tá m o g a tá s m e g y é n k b a le ttm ű v é ­ s z e té n e k

1520. A c é g b í r ó s á g j e l e n t i . = N y í r i F u t á r , 1990. 73. s z . 2. é s 6. p . G a z d a sá g i tá rsa sá g o k m e g y é n k b e n

D A M L á s z l ó : K ié a m ú z e u m ? = K . M . T930." 146. s z . 7. p . N y írb á to r — B á th o rl Is tv á n M ú zeu m

1532. D A N K O M i h á l y : T e m p l o m é p í t ő k V a r g a ­ b o k o r b a n . = K . M . 1990. 140. SZ. 9. p . 1533. G Ö N C Z I M á r i a : T i s z a k e r e c s e n y l t ü k ö r . = K . M . 1990. 140. s z . . p. T e le p ü lé s p o líttk a

11

1534. B A R A K S O E r z s é b e t : A tis z ta f o r r á s bennünk van. = K . M . 1990. 140. s z . 11. p . M e g y e i n é p z e n e i fe s z tiv á l N y ír b é lte k e n 1535. N A G Y I s t v á n A t t i l a : F e s z t i v á l h a n g u l a t n é l k ü l . = K . M . 1990. 146. s z . 8. p . II. N e m z e t k ö z i S z í n h á z i F e s z t i v á l K ís v á rd á n 1536. T Ó T H L á s z l ó : A z i r o d a l o m h a j l é k a h e t . = K . M . 1990. 146. s z . 9. p . I b r á n y i F r á te r - k ú r i a K ó ta jb a n

le ­

1537. C S E R V E N Y A K K a t a l i n : ö r d o m b o k ö l e ­ l é s é b e n . = K . M . 1990. 146. SZ. 11. P . B a r a n g o lá s B u ty k a - ta n y á n 1538. B A G O L Y D á n i e l : A s z a b o l c s i n a g y ü z e m ­ p á r t i a k . = R e f o r m , 1990. 25. s z . 8. p . F ö ld ig é n y lé s e k — T e rm e lő s z ö v e tk e z e te k 1539. E R D É L Y I T a m á s : „ S z í v b ő l a s z í v é r t ” . = H a t á r - S z é l , 1990. 25. s z . 6. p . A C a n te m u s k ó ru s az U S A -b a n

1521. L Á N Y I B o t o n d : N e h é z t a l á l n i j á r o m b a f o g h a t ó t u r i s t á k a t . = N y í r i F u t á r , 1990. 73. s z . 8—9. p . A tu r iz m u s m e g y e i h e ly z e te

1540.

1522. E G R I ^ S á n d o r : E l ő k e l ő h e l y e n a m u n k a ­ n é lk ü lis é g „ r a n g lis tá já n ” . = M agyar N e m z e t , 1990. 135. s z . 5. p . S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g m e g y e

1541. K i s v á r d á n is t ö r t é n e l m e t í r t a k . A I I . N e m z e tis é g i S z ín h á z i F e s z tiv á l ü z e n e ­ t e i . - M a g y a r F ó r u m , 1990. 25. s z . 1. p .

1523. B O D N Á R I s t v á n : K ib ő l le s z k i s p a p ? = K . M .* 1990. 138. s z . 2. p . H ittu d o m á n y i F ő is k o la — N y íre g y h á z a

1542. B . G y . : F e l o s z l i k a p á t r o h a i t s z . = l á g g a z d a s á g , 1990. 113. s z . 5. p .

1524. N A B R Á D I L a j o s : N y irte rv -p a n a s z o k . E lit g á r d a g o n d o k k a l. = K . M . 1990. 138. s z . 3. p .

1543. K U R U C Z G y u l a : „ É h e z n i , h a z u d n i m e g l o p n i — e z t t a n u l t a m . " ■ H it e l , 1990. 12. s z . 38. p . A „ C s o n k a - B e r e g " c. f ilm r ő l

1525. H Á Z I Z s u z s a : K e l l - e n e k ü n k g a l é r i a ? = N y í r i F u t á r , 1990. 74. s z . 8—9. p . N y íre g y h á z i V á ro s i G a lé ria 1526. H E R C Z K U T ü n d e : A v i z s g á z t a t ó k n e m is m e rik a c s ú s z ó p é n z t. = N y íri F u tá r , 1990. 76. s z . 8—9. p . G é p já rm ű o k ta tá s m e g y é n k b e n 1527. Z S I G M O N D M á r i a : A n a g y á r v í z e m ­ l é k e z e t e I —I I . = M a g y a r N ő k L a p j a , 1990. 23. s z . 3—5. p ., 24. s z . 5—7. p . 1 970-es á r v í z r ő l •K . M . =

K e le t- M a g y a r o r s z á g

( b u r g e t ) : S z e n z á c ió a z ő s lá p o n . = t á r - S z é l , 1990. 25. s z . 10. p . B á to rlig e te n tő z e g m o h á t ta lá lta k

H a­

V i­

1544. M A T H É C s a b a : P o l g á r ő r s é g N y í r b á t o r ­ b a n . = P e s t i H í r l a p , 1990. 65. s z . 3. p . 1545. P O S Z L O P M i k l ó s : A z e g y k o ri h a d i­ f o g o l y t á b o r - p a r a n c s n o k . = K . M . 1990. 152. s z . 10. p . B e s z é lg e té s S o ó s L á s z ló h a d if o g o lly a l — T is z a lö k 1546. R É T I J á n o s : M á r n e m „ e l e g y e s " f a l u . = K . M . 1990. 152. SZ. 11. p . M érk i tü k ö r 1547. K E R E S Z T É N Y G a b r i e l l a : L e s z - e N a g y k á lló b a n tr a n z it r e p ü lő té r ? — S z a b a d F ö l d , 1990. 26. s z . 5. p .

503

1548

ST EIN E R István F ö ld e t oda, földet vLssza. = M a g y a r N ő k L a p j a , 1B^O 26. SZ. 20—21- p. F öldosztás L ö v ő p etrib en

1565

KOPKA J á n o s : H á b o r ú s e m l é k m ű . •• K . M . 1990 162. S Z. 3 P N y í r e g y h á z a II. v i l á g h á h o r ú s e m l é k m ű

15GG

S Z 1T 1IA M á ria „A m ű v észet sz en t d o ­ l o g , n e m d i v a t ” = K . M . 1990 1f 4 s z . 9. p E m lé k e z é s B e n c z ú r G y u lá ra

1567

K Z . : K a ta sz tró fa -el h á rító b rig á d S z a ­ b o l c s b a n . = L é t ü n k , 1990 7. s z . 14— 15 p P o lg á ri v éd elem h e ly z e te

1568.

HÁZI Zsuzsa: V árháború a D ózsa G y ö rg y u tcában. = N y í r i F u t á r , 1996, 94 SZ. 8 — 9. p K ö ly ö k v á r sorsáról

1569

LÁNYI E o to n d ■ A n y o m o rn e g y e d n e k G u sz e v jak ó te lp p a neve. = N y íri F u ­ t á r , 1990. £6. s z 8 —9 p

1570

A ggasztó b ű n ö zé s S zab o lcsb an . = H í r l a p , 1990 fii. SZ. 13. p

15-19. KA K U K G y ö r g y ; T ö m e g g y i l k o s s á g a T i s z á n á l . = M ai N a p , 1990 133. sz. 12 — 13 E T a s n á d i F r ig y e s volt h a d ifo g o ly em lé k e z ik

a

tls z a lö k i

m u n k a tá b o rró l.

J ú l i u s 1550, L U K A C S D e zső H O R V Á T H C s a b a : J u ­ r á n y i L a j o s . -= A B i o ló g ia T a n í t á s a , inas. 4. sz. aa ion. p. N y íreg y h ázán született 1 551.

v a r g a K l á r a : T e h e t s é g g o n d o z á s az ál la lá n c s Iskolában. = a Fizika T a n í ­ t á s a , 1989. 3 - 4 . sz, 115—122. p, N y í r e g y h á z a , 12 sz. Á l t a l á n o s I s k o l a

1552. P Á L F A L V I D o r o t t y a ' A c s o d a d o k t o r . ^ F v a , 1988. 6. SZ. 3—4 D F ü g e d l A g c in o r v o s — N y í r e g y h á z a 1553. M A R I K S á n d o r : S z a b o l c s - S z a t m á r - B e re g ú t j a i n II. «= A u t ó - M o t o r , IflSfl. 13 sz. ifl—19. p.

1571

2

p

2

P

15B. sz. ?

H E R C Z K U T ü n d e : Mitől f e h é r a g ó l y a l á b a ? «= N y í r i F u t á r , l£90 fifi. s z T e rm é sz etv é d e le m m e g y é n k b e n

1572.

1534. B A L O G H G á z a : M e g t a l á l t u k a m a g y a r „ P i l l a n g ó t ” i —4. «= k m . ififlfl. 155 sz.

Pesti

8— 9 p

G Y Ü R K E L á s z l ó : , ,A f u l d o k l ó n a k p a r t ­ r a k e l l ú s z n i a ! ’' { B e s z é l g e t é s B á n k i M C sab áv al.) — H a t á r - S z é l , 1990 29 SZ.

11- P

P , 157. S2. 2. p , 158. sz .

N ag y k á lló ,

1573

1553. B A L O G H G á z a : E g y m a r é k dió, = K . M. Iflfifl. 158. ál II . p. Ha r a n g o lá s T i s z a v as v á r i - J ó z s e f h á z ó n

F lm e g y ó g y in té z e t

O R B Á N A n d r á s : C él: a v a g y o n n ö v e ­ lé s e . M a g y a r M e z ő g a z d a s á g , 1999 29. s z . 5. p N y í r b á t o r — ÜJ B a r á z d a T s z

155É. L Á N Y I B c t n n ri : N y o m o r n e g y e d le tt, v a g y c i g á n y g e t t ó ? = N y í r i F u t á r , 199f flfl. sz. 8—fi. p. N yíregyháza, G uszev

1574. T H O R E A Y Z o l t á n : T i s z a b e c s t ő l T i v a ­ darig = T u r i s t a M a g a z in , 1990. 7. sz. 8-9 p

1557.

1575.

U D V A R I István : Ism eretlen a d a to k V a s ­ v á ri Pál c salá d já ró l és é le tra jz áró l. •­ H o n i s m e r e t , 1S£G. 2 —3 s z . 4 2 —47. p .

1558. K A R Á D I Z s o l t : „ I g a z l e g y e n a k ö n y v . . . ” = P e d . M ű h e l y . 1990. 2. sz, 25—29. PG a la m b o s Lajos m ű v e in e k befo g a d ásá ról

1576.

„N em hogy korai, d e késő m á r erről b e s z é ln i.” (E lek J u d i t a T u ta jo s o k r ó l.] = K r i t i k a , lUUT] 7. s z . 9 — 11. p . T isza e sz lá ri p e r film en

1559. SZ 1T H A M á r i a : B e n c z ú r , a h a r á t . = F e d . M ű h e l y , 1990 2. sz. 30—37. p. B e n c z ú r G y u l á n á és M i k s z á t h K á l m á n levelezéséből

1577.

L Á N Y I B o tond: ö s s z e írn ó d o tt é p ítk e ­ zéssel v á ro s r e n d e z é s i jó m eg o ld á s. = N y í r i F u t á r , 1990. lOfl. s z 8 — 9. p. T i s z a T r a d e Rt.

1560. O R O S Z S z i l á r d ; F g y e l f e l e j t e t t k ö z é p ­ iskolai h a g y o m á n y , = Ped. M űhely,

1578

HERCZKU Tünde: a S z ín m ű rő l. N y í r i F u t á r , 1990 103. s z , fl—9. p Sóstói já té k o k ró l

K O s A n F ü l A H J ú lia - a v id e o te c h n ik a az I d e g e n n y e l v - o k i a i á g s z o l g á l a t á b a n . =

Fed

M ű h e l y , IfiflC. 2 SZ. 15 —2c

1996

2. SZ. 37—43

M egyénk

p.

p

id eg e n fo rg a lm i

nevezetességei

*=

LskoLai é r t e s í t ő k r ő l 1561

HAMAR P é te r; O rszágos hely ett M a ­ g y a r V i d e a s z e m l e . = P e d . M ű h e l y , 1990. 2 . S 2 . 44— 48 p N y íreg y h áz a,

1562

]5íf.

építészeti e m lé k e k

Szentend­

M A G Y A R L á s z l ó M.: M n s t o h a g y e r m e k a T i s z a k ö n y ö k é n é l , — K. M, 1990. 176. SZ. 11. E

Tiszabezdédi körkép

p.

M A R G O O S Y J ó z s e f : N é h á n y szó a r é g i i s k o l a s z é k e k r ő l . = P e d . M ű h e l y , IfiSC. 2 SZ, 62—66. p.

1564. F F D O R M i h á l y : S z e m é l y i s z á m í t ó g é p az á lta lá n o s iskolai m a g y a r n y e lv t a ­ n í t á s á b a n . = AV K o m m u n i k á c i ó , 1990 2, sz. 53—59. p. M e g y e i l a p a s z t a l á to k

504

K. M. 1990. 170.

SZ. 9, p

Szaholcsi ré n

l l — 15.

B A L O G H B éla A n d r á s : Az egyházi g im n á z iu m o k r ó l, m ú lt, je le n és jö v ő i d ő h e n . = P e d . M ű h e l y , lfifid. 2. sz. 55— fii.

1563

1990, á p r i l i s

1579. F e l t á m a s z t o t t f a l v a k . =

1581. B E N E J á n o s : H a d i k r ó n i k a és e m l é k ­ s e r le g , = H a t á r - S z é l , 1990 36. sz. 11. E A H adik A n d rá s n y íre g y h á z i h u s z á r ­ e z r e d rő l kiállítás a Jósa A n d rá s M ú ­ zeum ban 1582

(burget) : V eszélyben a zenei n a p o k ? — H a tá r- S z é l, 1996 30 sz Ifi p N y írb á to ri Zenei N a p ck

1583

F R IC K L á s z ló : „ M in d e n é r t küzdeni k e l l . ” — M a g y a r N ő k L a p j a , 1990. 30. s z . 4—6. p . „ B e rk esz — N e v e l ő o t t h o n

Augusztus 1584.

( b u r g e t ) : B á n k f ö ld je m a is = H a t á r - S z é l , 1990. 31. s z . 5. p . Lónya

szegény.

1585. K O R M Á N Y M a r g i t : H a g y o m á n y o k S z a t ­ m á r ib a n . K u t a k . = H a t á r - S z é l , 1990 . 31. sz. . p.

21

1506. N É M E T H Z o l t á n : „ I d e g e n h a z a t e l e p ü ­ l ö k . ” 1947-es b i r t o k v i s z o n y o k N y í r e g y ­ h á z á n I —I I I . = H a t á r - S z é l , 1990. 30. s z . 6. p „ 31. s z . 6. p „ 32. s z . 6. p . 1587. L Á N Y I B o t o n d : F u t á r m i n d e n k i n e k . -= N y í r i F u t á r , 1990. 110. s z . 3. p . N y ír e g y h á z á n in g y e n e s d é lu tá n i n a p i­ la p in d u l 1588. K ö l c s e y k o s z o r ú j a . ( Ö s s z e á ll. K o r o k n a y R ó z a .) = S z . S z . S z le .* 1990. 3. s z . 263— 282. p . 1589. J Á N O S I s t v á n : „ A d a l k ö l t ő n f e k s z i k á t o k . . . ” — S z . S z . S z le . 1990 . 3. sz. 282—294. p . A l í r i k u s K ö lc s e y 1590. M A R G Ö C S Y J ó z s e f : K ö l c s e y F e r e n c é s a „ H u s z t ” . = S z . S z . S z le . 1990. 3. s z . 295—299. p . 1591. U J S Z A S Z I Z s u z s a n n a : K ö l c s e y - v e r s e k és a k o rtá rs angol f o rd ító , John B o w r i n g a n t o l ó g i á j á b ó l . = S z . S z . S z le . 1990. 3. s z . 300—304. p . 1592. C S O R B A S á n d o r : L e v e l e k a c s e k e i u d ­ v a r h á z b e l i é l e t r ő l . = S z . S z . S z le . 1990. 3. s z . 305—315. p .

1601. K O V Á C S D e z s ő : A f o r r a d a l o m a l a k ­ v á l t o z a t a i . = S z í n h á z , 1990. 7. s z . 36— 37. p . M ó r ic z Z s i g m o n d S z í n h á z „ D a n t o n ” e l ő ­ ad á sáró l — 1602. M A R T O N L á s z l ó : B á t o r k o d o m b é k e s s é ­ g e t s z í t a n i . . . A W in d s o ri v íg n ő k ú j . f o r d ítá s a e lé . = S z í n h á z , 1990. 7. s z . 14—15. p . 1603. S Í P O S L á s z l ó —S A L L A I P á l : M A E S z a b o lc s - S z a lm á r m e g y e i S z e rv e z e te N ö ­ v é n y v é d e lm i S z a k o s z tá ly á n a k te v é k e n y ­ s é g e . = N ö v é n y v é d e l e m , 1990. 7. s z . 331— 332. p . 1604. S Z Ő K E S á n d o r : B o c s k a i h ű s é g e s a n ­ g y a l a i . — M a g y a r H í r e k , 1990. 14. s z . 14— 18. p . A lm o s d — K ö lc s e y 1605. P r ó b a p e r a B é r e s - ü g y b e n . =■= D e m o k r a ­ t a , 1990. 3. s z . 21—34. p . 1606. C S O R B A G y ő z ő : K ö l c s e y v i s s z a g o n d o l T T " V a n l t a t u m V a n i t a s r a . — H o lm i , 1990. 8. s z . 929—931. p . V e rs 1607. L U K A C S Y S á n d o r : A H y m n u s k o o r d i ­ n á t á i . = H o l m i , 1990. B. s z . 922—928. p . K ö lc s e y F e r e n c : H im n u s z — e le m z é s 1608. B A L O G H J o l á n : M itő l k e l l f é l n i F e h é r ­ g y a rm a to n ? = ű j S z ö v e t k e z e T T 1990. 31. s z . 1., 4. p . K e re s k e d e lm i e llá to tts á g 1609. G A L A M B O S B é l a : M egyházi nagym am a. g a z d a s á g , 1990. 32. s z . N y írs é g K o n z e r v ip a r i

e g g y ó g y u lt a n y ír ­ =■ M a g y a r M e z ő ­ 12. p . * v á lla la t

1610. L A K A T O S P á l : A f ö l d o s z t ó t s z - e l n ö k . - K i s O j s á g , 1990. 35. s z . 5. p . F ö ld o s z tá s N a p k o ro n

1593. P Á L G y ö r g y : K ö l c s e y m u n k á s s á g á n a k ta n ítá s a s z á z a d u n k n é h á n y is k o la típ u ­ s á b a n . = S z . S z . S z l e . 1990. 3. s z . 316— 325. p .

1611. 200 é v e s z ü l e t e t t K ö l c s e y H e l i k o n , 1990. 32. s z . T e m a tik u s s z á m

1594. Á G O S T O N I s t v á n : A h o l a H im n u s z s z ü l e t e t t . =» S z . S z . S z le . 1990. 3. s z . 326—332. p . S z a tm á rc s e k e

1612. K ö n y v t á r i M i n e r v a k i a d á s á n d o l g o z n a k a N y íre g y h á z i M e g y e i K ö n y v tá r m u n ­ k a tá rs a i. = K ö n y v t á r o s , 1990. 8. s z . 478. p .

1595. M A N K Ó M á r i a : K ö l c s e y , 1990. = S z le . 1990. 3. s z . 332—341. p .

F e re n c .

—

S z. S z. S z e p t e m b e r

1596. S Z I T H A M á r i a : A z O p e r a h á z c s a l o g á ­ n y a . = K . M . 1990. 182. s z . 9. p . R ig ó M a g d a N y í r e g y h á z á n s z ü l e t e t t

1613. V á l o g a t o t t a k a d o b ó v i a d a l r a . = A t l é ­ t i k a , 1994. 6. s z . 7. p . N y ír e g y h á z a M e g y e i V á r o s i N a g y d íj

1597. G A L A M B O S L a j o s : J e l e k . 1990. 6. s z . 30—75. p . E lb e s z é lé s

1614. D A J K O B é l a : E g y e l f e l e j t e t t ÍC T M . 1990 . 205. SZ. 8. p . B o ro ss S á n d o r

=

T e k in te t,

1598. M Ó R IC Z Z s i g m o n d : G a l a m b d ú c . = v a s ó N é p , 1989. 42. s z . 67. p .

O l­

1599. F A Z E K A S J á n o s : A s á r k ö z i O lvasztó­ T é g e ly . = O lv a s ó N é p , 1989. 42. s z . 69— 71. p . M ó r ic z Z s i g m o n d 19 3 3 -as a l s ó n y é k i l á t o ­ g a tá s a 1600. S A M A T H Y T a m á s : K ö r, S z e n te n d re . 42. s z . 6—10. p .

M ó r ic z O lv a s ó

Z s ig m o n d N é p , 1989.

• S z . S z . S z le . -= S z a b o l c s - S z a t m á r i S z e m l e

k ö ltő .

=

1615. M A R G Ö C S Y J ó z s e f : A k i n e k m é g a n e ­ v é t s e m t u d t á k p o n t o s a n . = K . M . 1990. 205. s z . 9. p . M e h lh a u s e G o ttlie b J o h a n n a n y ír e g y ­ h á z i re f. te m p lo m é p íté s z e 1616. A l m a s z ü r e t k é r d ő j e l e k k e l . = d a s á g . 1990. 167. s z . 5. p . S z o v je t e x p o r t h e ly z e te

V ilá g g a z ­

1617. V A R J Ú F r i g y e s : H a t á r z á r . = K é p e s 7, 1990. 35. s z . 4—7. p . S z o v j e t —m a g y a r k i s h a t á r m e n t i f o r g a ­ lo m

505

1618.

K Ö D M Ö N J ó z s e f : A z is k o la i s z á m ítá s ­ te c h n ik a h e ly z e te S z a b o lc s - S z a tm á r B e r e g m e g y é b e n . = P e d . M ű h e l y , 1990. 3. s z . 18—27. p .

1019. S Z 1 T H A M á r i a : A n y í r e g y h á z i A n g o l ­ k i s a s s z o n y o k i s k o l á j á r ó l I. = P e d . M ű ­ h e l y , 1990. 3. s z . 39—47. p . 1620. K O P K A J á n o s : P á l y á t k e z d e n i s o s e m v o l t k ö n n y ű . = P e d . M ű h e l v , 1990. 3. s z . 47—54. p . R ie d t L á s z ló n é v a s d ip l o m á s v o lt n y í r ­ e g y h á z i ta n ító n ő

e lm e o s z tá ly r a . = É le t 1990. 38. s z . 1194— 1195. p . 1629.

és

T udom ány,

( a v a r ) : N a g y k á l l ó b a k é n e m e n n i . =■ M a g y a r M e z ő g a z d a s á g , 1990. 38. s z . 8. p . A N y írs é g T sz a lm a f a jta - k ís é r le te ir ő l

1630. K E R E S Z T É N Y G a b r i e l l a : „ C i g á n y k é r ­ d é s” , vagy egyházi é rd e k h a rc ? = S za­ b a d F ö l d , 1990. 38. s z . 5. p . G y e r m e k f a lu — N y írb o g d á n y , K e m e c se

1621. H A M A R P é t e r : A K ö l c s e y T á r s a s á g ­ r ó l . = P e d . M ű h e l y , 1990. 3. s z . 60— 63. p .

1631. K A v A S S Y S á n d o r : E r d ő h á t i , a l i a s V é g h A n t a l c í m é r e . = K i s Ú j s á g , 1990. 39. s z . 4- PV é g h A n t a l é s a K is Ú j s á g p e r e

1622. B . P . : „ P o k l o t j á r , a k i n e m v á l l a l k o ­ z i k . . . ” -= ö t l e t , 1990. 36. s z . 4—5. p . V é g h A n ta l — O j Id ő K ft.

1632. S Z É K E L Y I s t v á n : M e g y e i k i t e k i n t ő . R ö p l a b d a , 1990. 9. s z . 5. p . M eg y é n k s p o rtjá ró l

1623. K R Ú D Y G y u la : E s z te rh á z y ro s té ly o ­ s a i . = R a k é t a , 1990. 36. s z . 10—11. p . E lb e s z é lé s

1633. K R Ú D Y G y u l a : A t o k a j i v á r . = k e r e s ő , 1990. 9. s z . 19—21. p . E lb e s z é lé s

1624.

GYARM ATHI Zsigm ond: O lch v áry m éltó ság 0 9 ú r n a p l ó j a a z ö n k o r m á n y ­ zatról, az 1 9 3 0 -as é v e k b e n I —I I . = H a ­ tár-S zél, 1990. 37. sz. 13. p „ 3B. sz. 13. p.

1625. K E R E S Z T É N Y G a b r i e l l a : H í r e s z t e l é s e k e g y t s z - e l n ö k r ő l . = S z a b a d F ö l d , 1990. 37. s z . 5. p . V a ja , R á k ó c z i T s z 1626. E R D É L Y I B é l a : Z a r á n d o k ú t a D o n h o z . = K . M . 1990. 217. s z . 9. p . S z a b o lc s i ré s z tv e v ő k b e s z á m o ló ja 1627. S O L T O t t i l i a : H a t á r v i d é k e n Z á h o n y t ó l Z a l á i g . = B e s z é l ő , 1990. 37. s z . 7. p . H a tá r m e n ti k is te le p ü lé s e k h e ly z e te 1628. B A N K I M . C s a b a : H o g y a n k e r ü l h e t ü n k

506

-

K in c s ­

1634. F A Z E K A S Á r p á d : M o z a i k o k a M a g y a r T e rm é s z e ttu d o m á n y i T á r s u la t m ú ltjá ­ b ó l (1841). = E g é s z s é g , 1990. 8. s z . 1— 3. p . O r v o s tö r té n e t — S z a b o lc s m e g y e 1635. M A R Ö T I I s t v á n : M o z g a l o m h e l y e t t a l a ­ p ítv á n y ? = K ö n y v t á r o s , 1990. 8. s z . 467. p . G ö n c z Á r p á d a l á ír t a a K ö lc s e y F e r e n c A la p ítv á n y k é z ir a tá t 1636. M U R Á N Y I I s t v á n : „ N e m f e l s ő t a g o z a t o s f o k o n . ” = J u s s , 1990. 3. s z . 79—87. p . S z o c io ló g ia i fe lm é ré s a B essenyei G y ö rg y T a n á r k é p z ő F ő is k o lá n v é g z e t­ te k k ö ré b e n 1637. C S Á S Z Á R L á s z ló : R é g e b b i é p ü le te k u ja S b té rfe flé s e i. = M ű e m lé k v é d e le m , 1990. 3. s z . 169—180. p . S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g te m p lo m a i

Eseménynaptár Szabolcs-Szatmár-Bereg megye politikai, gazdasági és kulturális eseményei Június 1. „ S z a b o l c s - S z a t m á r - B e r e g M e g y e i K ó r h á z ” c ím m e l ú j m u n k a h e ly i la p J e le n t m e g N y íre g y h á z á n . N y íre g y h á z á n m e g n y ito ttá k a S z a b o lc s S z a tm á r-B e re g m e g y e i ü n n e p i k ö n y v h é t és k ö n y v n a p o k re n d e z v é n y s o r o z a tá t. 2. É r t é k e l t é k a m e g y e i t a n á c s t u d o m á n y o s k o o rd in á c ió s b iz o tts á g á n a k e lm ú lt é v i p á ­ ly á z a tá r a é rk e z e tt tu d o m á n y o s m u n k á ­ k a t. A b iz o tts á g az e re d m é n y e s p á ly á ­ z a t é r t d i j a t a d o t t M o h á c s i L á s z ló f ő o r v o s ­ n a k . M iz s e r L a jo s f ő is k o la i d o c e n s n e k , C s é k é n é J ó n á s E r z s é b e t f ő is k o la i d o c e n s ­ n e k , V e n te r G y ö rg y fő is k o la i d o c e n s n e k , S z ig e ti F e re n c fő is k o la i a d ju n k tu s n a k , K á n á s i E r ik a c s o p o rtv e z e tő n e k , S o ó s J u ­ d it b io ló g u s n a k , K o ró d á n G á b o r fő is k o la i d o c e n s n e k , F e d o r M ih á ly f ő is k o la i a d ­ ju n k tu s n a k , J u h á s z L a jo s f ő o r v o s n a k , S z é le s n é N a g y Z s u z s a n n a g y ó g y s z e ré s z ­ nek. K özösen b e n y ú jto tt m u n k á ju k é r t p á ly a d íj a t k a p o tt R o z g o n y i T ib o r n é és V á r d a i É v a p e d a g ó g u s o k , B a r c s a L á s z ló n é, H a d h á z y J e n ő , M a d á c s i M á ria és S c h m e rc z I s tv á n n á f ő is k o la i o k ta tó k . 3. O r g o n a h a n g v e r s e n y a n y í r e g y h á z i r ó m a i k a to lik u s te m p lo m b a n . K ö z re m ű k ö d ö tt G e rg e ly F e r e n c o r g o n a m ű v é s z . 4. V á s á r o s n a m é n y b a n „ É rte lm is é g i K ö r” n é v e n ú j s z e r v e z e t k e z d te m e g m ű k ö d é ­ s é t a z z a l a c é lla l, h o g y a v á r o s s z e lle m i és k ö z é le ti tis z ta s á g a f e le tt ő r k ö d jö n . „ K ö n y v tá ra in k je le n e és jö v ő je ” c ím m e l n e m z e tk ö z i s z a k m a i ta n á c s k o z á s a M ó ­ ric z Z s lg m o n d M e g y e i é s V á r o s i K ö n y v ­ tá rb a n . 5. N é g y t a g ú h iv a ta lo s d e le g á c ió é rk e z e tt N y ír e g y h á z á r a a fin n K a ja a n lb ó l a m e ­ g y e i v á ro s i ta n á c s m e g h ív á s á ra . A v e n ­ d é g e k h a t n a p ig ta rtó z k o d ta k h a z á n k b a n . H e rb á ria g y ó g y n ö v é n y -s z a k ü z le t n y ílt M á té s z a lk á n a z A lk o tm á n y ú to n . K is v á r d á n m e g a la k u lt a F ü g g e tle n S z a k ­ s z e rv e z e te k D e m o k r a tik u s L ig á já n a k h e ­ ly i s z e rv e z e te . A n y ír e g y h á z i V á ro s i G a lé riá b a n m e g ­ n y ílt V lc to r V a s a r e ly f e s tő m ű v é s z g r a f i­ k a i a n y a g á b ó l v á lo g a to tt k iá llítá s . 5. T i s z t ú j í t ó k ö z g y ű l é s t t a r t o t t a z M T E S Z . A sz ö v e tsé g e ln ö k e T isz a I s tv á n , a V ag é p V á lla la t I g a z g a tó ja , t i t k á r a d r. K le n c z n e r I m r e n y . Ig a z g a tó , e l n ö k h e ly e t te s e d r . T ö r ö k I s tv á n ig a z g a tó le tt. A k ö z ­ g y ű lé s e n k io s z to ttá k a K a b a y J á n o s - e m lé k é r m e t . A z id e i d í j a z o t t a k : L á s z ló A n d ­ r á s , S c h o ltz B é la é s M a ro s i K á r o ly . 6. A n é m e t o r s z á g i M e tz in g e n v á r o s b ó l a

te s tv é r v á r o s i k a p c s o la t je g y é b e n k u lt u ­ r á lis d e le g á c ió é r k e z e tt N a g y k á lló b a . A n y ír e g y h á z i K o s s u th L a jo s G im n á z i­ u m b a n a h a r m a d é v e s d iá k o k a z o r s z á g ­ b a n e ls ő k é n t a l a k íto tta k d iá k s z a k s z e r v e z e te t. A f in n o r s z á g i K e ra v a v á r o s f é r f ik ó r u s a T ib o rs z á llá s o n é s M á té s z a lk á n v e n d é g ­ s z e re p e it. F e h é rg y a rm a to n m e g a la k u lt a „S za m o 9 K ö z é le ti é s K u ltu r á lis E g y e s ü l e t” . E ln ö k e G u ly á s F e r e n c n é , t i tk á r a J a k ó E rn ő . 7. K J s v á r d á n m e g n y í l t a II. N e m z e tis é g i S z ín h á z i F e s z tiv á l. 8. N y í r e g y h á z á n a V á r o s i G a l é r i á b a n m e g ­ n y í l t a X IV . N e m z e tk ö z i É r e m m ű v é s z e ti és K is p la s z tik á i A lk o tó te le p z á ró k lá llítá s a . G ilb e r t L u p f e r f r a n c ia f e s tő m ű v é s z k iá l­ lítá s a m e g n y ílt a P á l G y u la T e re m b e n . 12. K ö r n y e z e t v é d e l m i s z a k m a i d ő d te k T is z a v a s v á r ib a n . 13. R a k a m a z o n k u lt.

M ű v e lő d é s i

napok

E g y e sü le t

kez­ a la ­

15. „ E s é l y t a z i f j ú s á g n a k ” n é v v e l h o z o t t l é t ­ re a la p ítv á n y t a m e g y e i p e d a g ó g ia i in t é ­ z e t, a m e g y e i t a n á c s m ű v e lő d é s i é s i f j ú ­ s á g i fő o s z tá ly a , a m e g y e i ú ttö r ő e ln ö k s é g , a z á h o n y i V a s u ta s I f jú s á g i S z e rv e z e t, a N Y l R D I S Z é s a 285. s z . S z e n t L á s z l ó C s e rk é s z c s a p a t. A k u ra tó riu m e ln ö k e : d r. K u k n y ó Já n o s. D ís z p o lg á ri c ím e t a d o m á n y o z o tt a K is v á rd a i v á ro s i T a n ács S zabó F eren cn e k , a v á r o s e lső p o lg á r m e s te r é n e k , K is v á r d a V á ro s é rt k itü n te té s t M ező si D e z ső n e k , a v s z m ig a z g a tó já n a k . 16. A B e s s e n y e i G y ö r g y T a n á r k é p z ő F ő i s ­ k o l a d i p l o m a k i o s z t ó ü n n e p s é g e . 768 t a n á r , 128 t a n í t ó é s 26 ó v ó n ő v e t t e á t a n e v e l é s ­ r e J o g o s ító o k m á n y o k a t. 17. ö k u m e n i k u s g y á s z s z e rta rtá s k e re té b e n ■v/ O f e h é r tó n f e l a v a tt á k a h á b o r ú s e m lé k /\m ű v e t. 18. N y í r l u g o s o n 26 t a g g a l m e g a l a k u l t a K e ­ re s z té n y d e m o k ra ta N é p p á rt h e ly i s z e rv e ­ z e te , m e l y n e k e l n ö k e N a g y G y ö r g y l e t t . V ásáro sn am én y b a n m e g k e z d ő d ö t t a z I. S z a tm á r - b e r e g i F ö ld r a jz p e d a g ó g ia i S z e ­ m in á r iu m . 19. Á t a d t á k a T ú r i S á n d o r - d l j a t K r i s t o n S á n ­ d o r n a g y k á lló i is k o la ig a z g a tó n a k , S z ita M á ria n y . g im n á z iu m i ta n á r n a k é s J á n v á r í J ó z s e f s z a b o lc s b á k a l ta n ító n a k . 22. T a p a s z t a l a t c s e r e é s i s m e r e t s z e r z é s c é l j á ­ b ó l N y íre g y h á z a v e n d é g e v o lt L a n d o v s z -

507

k y E m il U n g v á r ú j t a n á c s e l n ö k e é s K ö v é r G y ö rg y ta n á c s e ln ö k - h e ly e tte s . 23—24. J a p á n k u l t u r á l i s n a p o k m é n y b a n és N y íre g y h á z á n .

V ásáro sn a13.

24. T á k o s o n f e l a v a t t á k a I I . v i l á g h á b o r ú á l .• d o z a t a i n a k t i s z t e l e t é r e á l l í t o t t e m l é k o s z ­ lo p o t, S c h m id t S á n d o r n é p i ip a rm ű v é s z a lk o tá s á t. A z a v a tá s o n ré s z t v e tt G ö n cz Á rp á d k ö z tá rs a s á g i e ln ö k . V e n d é g s z e re p lé s re a f in n o r s z á g i K a ja a n ib a u ta z o tt a N y íre g y h á z i V e g y e s K a r. 25. N y í r g y u l a j b a n h a rm in c fő s ta g sá g g á m e g a la k u lt a K e re s z té n y d e m o k ra ta N ép ­ p á r t h e l y i s z e r v e z e t e . E l n ö k e : B a l k u M i­ h á ly . A k is lé ta i k ö n y v tá rb a n m e g n y ílt G y ő rfy S á n d o r s z o b rá sz m ű v é sz tá rla ta . 27.

M e g a la k u lt a N y ír e g y h á z i N é p fő is k o lá i E g y e s ü le t. E ln ö k e L u k á c s k ó Z s o lt, t i t ­ k á r a Illé s B a lá z s . A z E N S Z -tá rs a s á g n y ír e g y h á z i c s o p o r tjá ­ n a k m e g h ív á s á ra e g y h é te n á t m e g y é n k n e v e z e te s s é g e iv e l is m e r k e d te k a d á n ia i O d e n se v á ro sb ó l é rk e z e tt o tta n i E N S Z c s o p o rt ta g ja i.

20—30. N é p m ű v é s z e t a n e v e l é s b e n , o k t a t á s ­ b a n c ím m e l s z a k tá b o r N y ír e g y h á z a - S ó s tó ­ f ü r d ő n a M ú z e u m fa lu b a n . U

S z a tm á rc s e k é n e m lé k m ű v e t h á b o rú e le s e ttje in e k .

e m e lte k

a

30. N y í r e g y h á z á n a G ö d ö l l ő i A g r á r t u d o m á n y i E g y e te m M e z ő g a z d a s á g i F ő is k o la k a r á n 104 v é g z ő s h a l l g a t ó n a k á t a d t á k a d i p l o ­ m á t. A s ó s tó l if jú s á g i m ű v e lő d é s i k ö z p o n tb a n m e g n y ílt a d iá k ú js á g ír ó k tá b o r a . N é p z e n e i tá b o r n y ílt T iv a d a r o n a T isz a p a r t já n lé v ő ú ttö r ő tá b o r b a n .

J úl i us

5. O j v á r o s i k ö z é l e t i l a p j e l e n t m e g N y í r ­ e g y h á z á n . A „ S z e g fű - s z e g ” a S z o c ia lis ta P á r t k ia d v á n y a , a te rv e k s z e rin t h a v o n ta k e r ü l a z o lv a s ó k k e z é b e . N y ír e g y h á z á n a K ó ta ji ú to n , a F E F A G m ű s z a k i é s s z o lg á lta tá s i e rd é s z e ti Ig a z ­ g a tó sá g á n a k te rü le té n S ty h l-m á rk a b o lt n y ílt. 6. N y í r e g y h á z á n a P á l G y u la T e re m b e n m e g n y ílt M o ttl R im á n n a g y v á r a d i f e s tő ­ m ű v é s z k iá llítá s a . M á té s z a lk á n f e la v a ttá k a v a s ú tá llo m á s ú j fe lv é te li é p ü le té t, F a r k a s F e r e n c „ L e g e n ­ d a " c . k ö z t é r i s z o b r á t é s a V o lá n ú j p á ­ ly a u d v a rá t. M á té s z a lk á n a v a s ú tá llo m á s m e lle tt ü z e m ­ b e h e ly e z té k a z ú j p o s ta h iv a ta lt.

10. A N y í r b á t o r i K é p z ő m ű v é s z e t i S t ú d i ó t a g ­ ja i á lta l az e lm ú lt é v b e n k é s z íte tt tű z ­ z o m á n c o k b ó l k iá llítá s n y ílt a B á th o ri I s t­ v án M úzeum ban. A R a tk ó J ó z s e f O lv a s ó tá b o ri E g y e s ü le t re n d e z é s é b e n K á lló s e m jé n b e n m e g n y ílt a k á r p á t a lj a i fia ta lo k r é s z é r e s z e r v e z e tt o l­ v a s ó tá b o r . 11. F a l u ő r s é g

508

N y ír e g y h á z á n az e v a n g é lik u s te m p lo m ­ b a n a M a g y a r C o n tin e n ta l S in g e rs e g y ü t­ te s b e m u ta tta H o rd o z d a fé n y t c ím ű m ű ­ s o rá t. A z ib r á n y i T is z a - p a r to n m e g n y ílt a J ó s a A n d r á s M ú z e u m te h e ts é g g o n d o z ó tá b o r a . A K e re s z té n y d e m o k ra ta N é p p á rt m e g y e i s z e r v e z e t é n e k v e n d é g e k é n t 35 t a g ú h o l ­ la n d m e z ő g a z d a sá g i k ü ld ö tts é g j á r t m e ­ gyénkben. N y írk á tá n P o lg á rő rs é g a la k u lt.

16. G y e r m e k o r v o s i k ö r z e t i r e n d e l ő t a v a t t a k J á n k m a jtis o n . T lb o rs z á llá s o n m e g n y ílt a fa lu k u ta tó k tá b o ra . T e r m é s z e tk u ta tó e x p e d íc ió s tá b o r n y ílt T o r n y o s p á lc a m e lle tt a R ic s ik a l e rd ő b e n . 17. V a r s á n y g y ü r é n m e g a l a k u l t a F ü g g e t l e n K is g a z d a F ö ld m u n k á s é s P o lg á ri P á r t h e ly i s z e rv e z e te . H o d á s z o n F a lu ő rs é g a la k u lt. 19. M e g k e z d t e m u n k á j á t a S z a b o l c s - S z a t m á r B e re g m e g y e i V a g y o n e lle n ő rz ő B iz o tts á g . 20. N y í r m e g g y e s e n m e g n y í l t S z a b o l c s - S z a t m á r - B e r e g m e g y e e ls ő m a g á n k é z b e n lé v ő g y ó g y s z e rtá ra . 21. A H a r a n g o d - t ó V I. T é k a - t á b o r .

k ö rn y ék én

m e g n y ílt

a la k u lt N y írc s á s z á rib a n .

a

24. N y í r e g y h á z á r a l á t o g a t o t t H a b s b u r g O t t ó , a P á n e u r ó p a i U n ió e ln ö k e , a z E u r ó p a T a ­ n á c s ta g ja . B e r k i A n ta l ir á n y ítá s á v a l a M ú z e u m fa lu ­ b a n b e m u ta ttá k G o rk a G éza A m a h a ­ ra d z s a c . z e n é s n é p i já té k á t. 28. v á s á r o s n a m é n y b a n m e g k e z d ő d ö tt G y e r m e k f ú v ó s z e n e k a r i F e s z tiv á l.

1. K u r u c z D . I s t v á n f e s t ő m ű v é s z k é p e i b ő l k iá llítá s n y ílt a J ó s a A n d rá s M ú z e u m b a n .

9.

12— 10. N a g y k á l l ó t e s t v é r v á r o s á b a n , a n é m e t ­ o rszág i M e tz in g b e n v e n d é g sz e re p e lt a K á lla i K e ttő s N é p i E g y ü tte s .

a

II.

29. N y í r e g y h á z a V a r g a - b o k o r b a n f e l s z e n t e l _ ^ té k a z e v a n g é lik u s e g y h á z k ö z s é g im a ­ h á z á t. N y írv a s v á rib a n m e g a la k u lt a K e re s z té n y ­ d e m o k r a t a N é p p á r t h e ly i s z e r v e z e te . E l­ n ö k e H u d á k P é te r, titk á r a T ó th T ib o r. 30. H o l l a n d k e r e s z t é n y d e m o k r a t a lá to g a tá s a N y íre g y h á z á n .

k ü ld ö tts é g

31. A n y í r e g y h á z i I I . V i l á g h á b o r ú s E m l é k m ű A la p ítv á n y k u r a tó r iu m a e m lé k é rm e t a d o tt k i, m e ly n e k a l k o t ó j a O r r L a jo s s z o b r á s z ­ m ű v ész. N y ír e g y h á z á n v e n d é g s z e r e p e it a z iz r a e li h a g y o m á n y ő rz ő tá n c e g y ü tte s . N y íre g y h á z á n a k is ip a ro s o k k ü ld ö ttg y ű ­ lé s e m e g s z ü n te tte a K IO S Z m e g y e i s z e r ­ v e z e té t, é s m e g a la k íto tta az I p a r te s tü le ­ te k S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g M e g y e i S z ö ­ v e ts é g é t. A u g u s z t u s 1. M O M - m á r k a b o l t n y í l t M á t é s z a l k á n . 2. V e n d é g s z e r e p l é s r e a z i z r a e l i H a l f á b a u t a ­ z o tt a N y írs é g T á n c e g y ü tte s . V n g ó ro sn flm é n v h ftn a M e z ő I m r e k ö r ú t i N .E m lé k p a rk b a n f e la v a ttá k O rb á n B a lá z s ^ t i s z t e l e t é r e k é s z ü lt k o p ja fá t. S c h m id t S á n ­ d o r fa fa ra g ó m ű v é sz a lk o tá s á t.

4

N y írb áto rb an m e g n y ílt a X IV . N e m z e t­ ' k ö z i Ifjú s á g i Z e n e i T á b o r. A n y ír b á to r i r e f o r m á tu s te m p lo m s e k r e s ­ ty é jé b e n m e g n y ílt a G á ti G á b o r s z o b rá s z ­ m ű v é sz é rm e ib ő l r e n d e z e tt k iá llítá s .

4_5

a z á h o n y i m A V O k ta tá s i é s M ű v e lő ­ d é s i K ö z p o n tb a n r e n d e z té k m e g a v a s u ta s n y u g d í j a s o k I. o r s z á g o s k u l t u r á l i s s e r e g ­ s z e m lé jé t.

5

s z ü l e t é s é n e k 200. é v f o r d u l ó j á n a H i m n u s z k ö lt ő jé r e , K ö lc s e y F e r e n c r e e m lé k e z te k S z a tm á rc s e k é n . A m e g e m lé k e z é sh e z k a p ­ c s o ló d ó a n a d t á k á t a f e l ú jít o tt K ö lc s e y e m lé k s z o b á t, m e g n y ito ttá k a „ K ö lc s e y és k o r a b é l y e g e k e n ” c. k i á l l í t á s t . E m lé k tü ra in d u lt N y íre g y h á z á ró l — a B u ­ d a p e st ex p resszel — a D o n -k an y arb a, a h o l a II. v ilá g h á b o r ú id e jé n a m a g y a r H a d s e r e g 240 e z e r k a t o n á j á b ó l m i n t e g y 60—80 e z r e n m e g h a l l a k , i l l e t v e e l t ű n t e k . K ö lc s e y - k i á llí tá s n y í l t a M e g y e i L e v é l­ tá rb a n .

6. C s e n g e r b e n k i r e n d e l t s é g e t n y i t o t t a H u n ­ g á r i a B iz to s ító . A n y ír b á to r i B á th o ri Is tv á n M ú z e u m b a n m e g n y ílt G a la m b o s T a m á s fe s tő m ű v é s z k iá llítá s a . 10. A Z ö l d p á r t n y í r e g y h á z i c s o p o r t j á n a k a l a ­ k u ló ü lé s e . „ R e f o rm k o r és r e f o r m n e m z e d é k ” c ím m e l k i á l l í t á s n y í l t a M ó r ic z Z s i g m o n d M e g y e i és v á r o s i K ö n y v tá rb a n . M á té s z a lk á n ö n k é n te s p o lg á r ő r s é g a la k u lt. 10—11. A M a g y a r É r e m g y ű j t ő k E g y e s ü l e t e S z é c h e n y i F e r e n c - e m lé k é r e m m e l tü n te tte k i D o ro g i L á s z ló t, a S z a b o l c s - S z a tm á r B e r e g m e g y e i e g y e s ü l e t t i t k á r á t . 1989 l e g ­ sz e b b é re m d íjá t T ó th S á n d o r s z o b rá s z ­ m ű v é s z k a p ta a II. R á k ó c z i F e re n c é r ­ m é é rt. '"s y ’ l l . , \

K is v á rd á n fe la v a ttá k e m lé k m ű v é t.

a

z s id ó

m á rtíro k

11—12. A K e r e s z t é n y d e m o k r a t a N é p p á r t e l s ő o rs z á g o s ta lá lk o z ó já t N y ír b á to r b a n , M ária p ó c s o n é s N y írlu g o s o n r e n d e z té k m e g . y '

K is h ó d o s o n le le p le z té k a h ő s i h a lo tta k e m lé k m ű v é t. A N y ír e g y h á z i I f jú Z e n e b a r á to k K ó r u s a a h o lla n d ia i E n s c h e d e v á r o s b a u ta z o tt v e n d é g s z e re p lé s re .

17. K i s v á r d á n m e g j e l e n t a F e ls ő -s z a b o lc s i H ír la p c. tá r s a d a lm i, k ö z é le ti, p o litik a i h e tila p . N y íre g y h á z á n a V a y A d á m k ö r ú to n fe l­ a v a ttá k a z ú j D o m u s A ru h á z a t. A u g u s z t u s 2 0 -a a l k a l m á b ó l a N é p m ű v é ­ s z e t M e s te re k it ü n te t é s t k a p o t t V a tta i J a n o s n é s z ö v ő m e s te r , a N é p m ű v é s z e ti H á z i­ ip a r i S z ö v e tk e z e t m ű v é s z e ti v e z e tő je . A N é p m ű v é s z e t I f jú M e s te re c ím m e l t ü n ­ te tté k k i D á n ie l I m r e n y ír e g y h á z i n é p i­ tá n c o s t. A S z a b o lc s -S z a tm á r-B e re g M eg y ei T a n á c s V áci M ih á ly -d ija t a d o m á n y o z o tt F ehér O ttó n a k , a N y ír e g y h á z i M ű v é s z e ti S z a k ­ k ö z é p is k o la ta g o z a tv e z e tő jé n e k , R udda M ih á ly n a k , a v á s á r o s n a m é n y i ta n á c s o s z ­ tá ly v e z e tő jé n e k , d r. Ú jla k i J ó z s e f n é n a k , a K is v á rd a l V á ro s i K ö n y v tá r ig a z g a tó já ­ nak. P o s z tu m u s z d íja t K ó r o d y L á s z ló n é p m ű v e lő n e k .

H L ^ B e reg su rá n y b an e m lé k o s z lo p o t a v a tta k / 'a m á s o d ik v ilá g h á b o r ú b a n e le s e tte k e m ­ lé k é re . N a g y k á lló b a n á ta d tá k a d ís z p o lg á ri c í­ m e t d r. K á lla y K r is tó f n a k , a S z u v e ré n M á lta i L o v a g r e n d v a tik á n i n a g y k ö v e té ­ n e k , a M a g y a r M á lta i L o v a g o k S z ö v e t­ ség e e ln ö k é n e k . 19. F a f a r a g ó t á b o r n y i l t a R i c s i k a l e r d ő b e n . N y íre g y h á z á n a J ó s a A n d rá s M eg y ei K ó r ­ h á z b a n fe la v a ttá k a S z e n t L á z á r k á p o l­ n á t. A z 1848 4 9 -e s s z a b a d s á g h a r c b a n é s a z I., V I I . v ilá g h á b o r ú b a n e le s e tt h ő s ö k , a te le ­ ' p ü lé s r ő l e lh u r c o lt és k iv é g z e tt z s id ó k e m ­ lé k é n e k tis z te le té re e m lé k m ű v e t á llíto t­ ta k N y írb o g á to n . A II. v ilá g h á b o r ú b a n e lh u n y ta k tis z te le > < J ,é re e m l é k m ű a v a t á s r a k e r ü l t s o r B e r e g su rán y b an . 20. N y í r d e r z s e n a v i l á g h á b o r ú k b a n e l e s e t t e k ' \ é s a z 1 9 4 4 -b e n e l h u r c o l t z s i d ó c s a l á d o k tis z te le té re e m lé k m ű v e t á llíto tta k . N y íre g y h á z á n m e g k e z d ő d ö tt az ü lő r ö p ­ la b d a E u ró p a K u p a . P o lg á r ő r s é g a la k u lt N y írte le k e n . 21. M D F - s z e r v e z e t a l a k u l t B a r a b á s o n lé n e s e n .

és G e-

22. M e g k e z d ő d ö t t a M e g y e i P e d a g ó g i a i I n t é ­ z e t, a B e s s e n y e i G y ö r g y T a n á r k é p z ő F ő ­ is k o la és a M e g y e i P e d a g ó g ia i T á r s a s á g r e n d e z é s é b e n a z „ Ü tő n a z is k o la i a lte r n a tiv itá s fe lé ” c ím ű ta n á c s k o z á s . 26.

A P á l G y u la T e r e m b e n m e g n y ílt a L u d a s M a ty i k a r i k a tu r is t á in a k k iá llítá s a .

30. Z s o l n a y p o r c e l á n b e m u t a t ó k i á l l í t á s n y í l t a V á ro s i G a lé riá b a n . A l a p í t á s á n a k 100. é v f o r d u l ó j á t ü n n e p e l t e a N y ír e g y h á z i D o h á n y f e r m e n tá l ó V á lla la t. 31. H u s z á r I s t v á n k é p e i b ő l k i á l l í t á s n y í l t a B u jto s i S z a b a d id ő C s a r n o k b a n . N y ír e g y h á z á n a ta n á rk é p z ő fő is k o lá n m e g n y ílt a z e g é s z s é g ü g y i sz a k d o lg o z ó k III. o rs z á g o s k o n g re s s z u s a . S z e p t e m b e r 1. M e g k e z d ő d ö t t a N y í r s é g i Ő s z r e n d e z v é n y ­ s o ro z a ta . B e ik ta ttá k a n y íre g y h á z i ró m a i k a to lik u s egyházközség fő e s p e re s i h iv a ta lá b a d r. V á ra d y J ó z s e f a p á t-p lé b á n o s t. A s ó stó i k u ltú r p a r k b a n m e g k e z d ő d ö tt az a m a tő r e g y ü tte s e k o rs z á g o s fe s z tiv á lja . U j fe h é rtó n m e g a la k u lt a S z a b a d D e m o k ­ r a t á k S z ö v e ts é g e é s a F ID E S Z h e ly i s z e r ­ v e z e te . 2. A B u j t o s i S z a b a d i d ő C s a r n o k b a n r e n d e z ­ té k m e g a II. n e m z e tk ö z i lá n c ta l á lk o z ó t. 3. R e n d ő r ő r s ö t

a v a tta k

D o m b rá d o n .

5. A z O r o s o n é l ő P e t k e s J ó z s e f f e s t ő m ű ­ v é s z k é p e ib ő l k iá llítá s n y ílt B u d a p e s te n , a G e llé r t S z á lló b a n . 8. A f e h é r g y a r m a t i 2 - e s s z á m ú Á l t a l á n o s I s k o l a K ö l c s e y F e r e n c n e v é t v e t t e fe l. K ö z g y ű lé s t t a r t o t t a K ö lc s e y T á r s a s á g F e h é rg y a rm a to n .

509

Ü j fő is k o lá v a l g a z d a g o d o tt N y íre g y h á z a . A S ó s t ó i ú t 2. s z á m a l a t t , a z e g y k o r i O k ta tá s i Ig a z g a tó s á g é p ü le té b e n k e z d te m eg m ű k ö d é sé t a z az eg észség ü g y i fő ­ is k o la , a m e ly a D e b re c e n i O r v o s tu d o m á ­ n y i E g y e te m k ih e ly e z e tt in té z m é n y e . C s e n g e rb e n m e g a la k u lt a F ID E S Z h e ly i c s o p o rtja . M e g a la k u lt a M a g y a r D e m o k r a ta F ó ru m m e g y e i v á la s z tm á n y a . A v á la s z tm á n y e l­ n ö k e d r. T a k á c s P é te r, a le ln ö k e H e g e d ű s G y u l a , s z e r v e z ő t i t k á r a N é z ő L á s z ló . 10. M á t é s z a l k á n m e g n y í l t a z A m e r i k á b a n é lő B o d ó S á n d o r f e s tő m ű v é s z g y ű jte m é n y e s k iá llítá s a . Ú j á lta lá n o s is k o lá t a v a tta k N a p k o ro n . 12.

A M ó r ic z Z s i g m o n d S z í n h á z t á r s u l a t a b e m u ta tta C s e h o v I v a n o v c ím ű d r á m á já t. A z e l ő a d á s t a M a g y a r T e le v íz ió é lő a d á s ­ b a n k ö z v e títe tte . A z N S Z K -b a u ta z o tt a N y ír e g y h á z i F ú v ó s ­ z e n e k a r és a m a jo re tte s o p o rt. A K e le t- M a g y a r o r s z á g k ö z li, h o g y a z e u r ó ­ p a i e g y e te m e k és fő is k o lá k m u n k á já t é r ­ té k e lő b iz o tts á g e b b e n az é v b e n a B e s s e ­ n y e i G y ö rg y T a n á rk é p z ő F ő is k o lá t tü n ­ te tte k i a z „ A r a n y C s illa g ” k itü n te té s s e l. A z ü n n e p é ly e s á ta d á s r a M a d rid b a n k e r ü l so r.

14. Ü j, b e l f ö l d i t á v h í v á s r a a l k a l m a s C r o s s ­ b a r-re n d s z e rű h e ly i é s h e ly k ö z i tá v b e ­ s z é lő k ö z p o n to t h e ly e z te k ü z e m b e M á té ­ s z a lk á n . T is z a lö k ö n m e g a la k u lt a M a g y a r S z o c iá l­ d e m o k r a ta P á r t h e ly i s z e rv e z e te . 15. A s ó s tó i m ú z e u m fa lu b a n N a g y b á n y á n é lő P o p I u liu k iá llítá s a .

510

m e g n y ílt a fe s tő m ű v é s z

T ű z z o m á n c - k iá llítá s ván M úzeum ban.

n y ílt

a

B á th o ri I s t­

17. A r a k a m a z i k ö n y v t á r b a n m e g n y í l t C s o r n a J ó z s e f f e s tő m ű v é s z k iá llítá s a . 18. M e g a l a k u l t a T á r s a d a lm i E g y e sü lé s e k S z ö v e ts é g é n e k m e g y e i s z e rv e z e te . Ü g y ­ v e z e t ő e l n ö k e d r . B a c h á t L á s z ló l e t t . Ü j ó v o d á t a v a tta k N a g y k á lló b a n . 21. A M a g y a r o r s z á g i E v a n g é l i u m i T e s t v é r ­ k ö z ö s s é g m e g h ív á s á ra h a z á n k b a n ta r tó z ­ kodó é s z a k -a m e rik a i F re e M e th o d is C h u rc h k ü ld ö tts é g e N y íre g y h á z á ra lá to ­ g a to tt. 22. A M ó r i c z Z s i g m o n d S z í n h á z t á r s u l a t a b e ­ m u ta tta S z é p E rn ő P a tik a c ím ű d a r a b já t. A K e le t-M a g y a ro rs z á g k ö z li, h o g y d r. S z a b ó P é te r k a n d id á tu s t, a J ó s a A n d rá s K ó r h á z b ő r g y ó g y á s z v e z e tő f ő o r v o s á t — m u n k á s s á g a e lis m e ré s e k é n t — az a m e r i­ k a i tu d o m á n y o s tá r s a s á g a z A m e r ic a n o f D e rm a to lo g y ta g s á g r a ja v a s o lta . 27. F e h é r g y a r m a t o n a K ö l c s e y T á r s a s á g a k ö l t ő s z ü l e t é s é n e k 200. é v f o r d u l ó j a a l k a l ­ m á v a l m e g h ird e te tt p á ly á z a ti m ü v e k b ő l k iá llítá s t re n d e z e tt. 28. A n t a l l J ó z s e f m i n i s z t e r e l n ö k , a M a g y a r D e m o k r a ta F ó ru m e ln ö k e S z a b o lc s -S z a tm á r - B e r e g m e g y é b e lá to g a to tt. G y ö rfy S á n d o r sz o b rá sz m ű v é sz a lk o tá s a i­ b ó l k iá llítá s n y ílt a M ű v é s z e ti S z a k k ö z é p ­ is k o lá b a n . 29. A M ó r i c z Z s i g m o n d S z í n h á z t á r s u l a t a b e ­ m u t a t t a E i s e m a n n M i h á l y M is s A m e r i k a c. z e n é s d a r a b já t. ö s s z e á llíto tta ; O ro sz S z ilá rd

Szerzőink figyelmébe! Kérjük szerzőinket: 1. Közlésre szánt kézirataikat két példányban (az egyik eredeti gépelt pél­ dány legyen) szabványosan gépelt oldalakon (oldalanként 27—30 sor. 60 betűhely — 2-es sortávolság) juttassák el a szerkesztőségbe. A ma­ gánhangzók hosszúságának jelölését (ha a gépen hiányzik) kérjük pótol­ ni. A kézirat terjedelme az egy kéziratívet (21 gépelt oldal) ne haladja meg. Könyvismertetők, beszámolók esetében maximálisan 6 oldal legyen. 2. Az idézetekkel, hivatkozásokkal kapcsolatosan a következőket kérjük: — A forrásokat, hivatkozásokat a tanulmány, cikk végén Irodalom, il­ letve Jegyzetek címszó alatt sorszám szerint sorolják fel. ■ —■Az idézésnél az idézett mű szerzője, címe, a kiadás helye, éve és az oldalszám jelölendő meg. Folyóiratcikkre, napilap közleményre való hivatkozásnál a szerző nevét, a cikk címét, a periodikum teljes ne­ vét, a megjelenés évét, a folyóirat, napilap számát és oldalszámát szükséges megadni. Az oldalszámjelölésnéi az o. rövidítés alkalma zását kérjük. 3. Csak jó minőségű, kontúros ábrát vagy fényképet tudunk elfogadni. A táblázatokat és az ábrákat külön lapon kell mellékelni, és helyüket a kéziratban megjelölni. Minden ábra, fénykép és táblázat hátlapján szerepeljen a szerző és a tanulmány címe, valamint a képaláírás jói olvasható szövege. 4. Ha a szerző dőlt betűkkel akar valamit kiemelni, azt egyszer húzza alá. 5. A kézirathoz kérjük mellékelni a szerző nevét, munkahelyét, munka­ helyi telefonszámát, beosztását, tudományos fokozatát, lakcímét, szemé­ lyi azonosító számát, anyja nevét, születési helyét, valamint azt, hogy a honoráriumot hova kéri utaltatni. 6. A szerző vállalja, hogy a korrektúrát postafordultával, kijavítva vissza­ küldi a szerkesztőségnek, A kézirattól eltérő nyomdai javítások költsége a szerzőt terheli. 7. A szerkesztőség joga a kéziratok sliláris javítása, a tartalmi változtatás­ hoz a szerző hozzájárulása szükséges. SZABOLCS-SZATMÁRI SZEMLE SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA

Ára: 22, — Ft

KŐVETKEZŐ SZÁMAINK TARTALMÁBÓL

MIKES KELEMEN ★ VÁCI MA

A SZEMLE 25 ÉVE

SZOMSZÉDOLÁS KÁRPÁTALJÁN