Steinbach József: Jézus megdicsőülésének homiletikuma Mt 17,1-8
CSAK JÉZUS EGYEDÜL (február 25-re) Igehirdetési vázlat Jézus megdicsőüléséről, Máté evangéliuma alapján; exegézissel és homiletikai megfontolásokkal. Lekció: Mt 17,1-8. Textus: Mt 17,8. A SZAKASZ EXEGÉZISE
Jézus megdicsőülésének története Jézus istenfiúi méltóságának kinyilatkoztatása, útban Jeruzsálem felé, amely mintegy isteni válaszként hangzik Jézus bejelentésére, hogy „az Ember Fiának sokat kell szenvednie…” (Mt 16,21), és egyben „Péter hitvallásának isteni pecsétje” is (JUBILEUMI KOMMENTÁR). A dicsőséges Isten Fia – Jézus nem más, mint a szenvedő és megvetett Ember Fia. „A nyílvánvaló ember és elrejtett Úr…ebben a pillanatban nyilvánvaló Úr és elrejtett ember lesz” (LOHMEYER). „A leírás több vonása a zsidó apokaliptika, ill. a hellenista vallásosság jegyeit hordozza…és hagyománytörténetileg több zsidó, és hellenista-keresztyén átdolgozáson ment át” (DÓKA ZOLTÁN). Többek szerint a feltámadott Jézus egyik megjelenését formálták át, és helyezték vissza Jézus földi életébe (WELLHAUSEN). Ezt mások erősen cáfolják, pld.: a feltámadott Jézus nem mennyei dicsőségben jelent meg (hanem lelki testben), és nem mennyei lények kíséretében stb… Az esemény rokon a keresztelési és feltámadási jelenettel: Jézus messiási pályájának három lényeges pontja közül a megdicsőülés a második, amit majd a szenvedés után a feltámadás követ. A jelenet három eleme: A látomás (1-4), a szózat (5-8), majd az esemény értelmezése (9-13). Mi csak az első kettőt elemezzük (Mt 17,1-8).
„Hat nap múlva” - Az evangélista ezzel az egész szakaszt a kontextushoz -Péter vallástételéhez és az első szenvedésbejelentéshez- csatolja. Lukácsnál nyolc nap szerepel, mivel ő a római időszámítás szerint az un. határnapokat is hozzáveszi, vagyis „azt a napot is, amelyen Jézus a szenvedéséről beszélt, és azt is, amelyen elváltozott” (KÁLVIN). A hat nap előkészületi időt jelent Isten kinyilatkoztatásának fogadására (2Móz 25). A zsidó papok is hat napon át készültek tisztulással és böjttel az ünnepi szolgálatokra. A pontos időmegjelölés azt jelzi, hogy az esemény elevenen élt a tanítványok emlékezetében. Nagy hiba tehát az esemény történetiségét vitatni. Az időmegjelölést a kutatók kapcsolatba hozzák a hetedik nappal, és Péter sátorra utaló szavai nyomán (4.v.) a lombsátorak ünnepével, ekkor történhetett a megdicsőülés (GRUNDMANN). Amit a három tanítvány átél a hegyen, az valójában egy istentisztelet (KURT MARTI). Ezt támasztja alá RAVASZ is, aki szerint az esemény „egy munkáshét befejeztével” történt…és az egész szakasz egy ünnep. Ha már a kontextusról szóltunk, megemlítjük, hogy Jézus megdicsőülését mindhárom szinpotikus evangélista csekély eltéréssel közli, mindhárom Péter vallástételéhez és az első szenvedés-bejelentéshez kapcsolja, a végén mindegyik kapcsolatba hozza az epilápsziás fiú meggyógyításával, „és ezáltal az átváltozás mennyei dicsőségét a földi nyomorúság és az emberi tehetetlenség sötét képével még jobban kiemeli” (RAVASZ). Jézus a legszűkebb tanítványi kört, Pétert, Jakabot és Jánost veszi maga mellé. Pál őket nevezi oszlopapostoloknak (Gal 2,9). Ők voltak ott Jairus lányának feltámasztásánál (Mk 9,35-41) és a Gecsemáné kertben is (Mt 26,36-46). Azért három tanítványt visz fel Jézus a hegyre, mert az 5Móz 17,6 szerint három tanú elegendő egy esemény
1. oldal
Steinbach József: Jézus megdicsőülésének homiletikuma Mt 17,1-8 bizonyításához. Szenvedésének bejelentése után erősíteni akarta őket, nehogy akkor majd megütközzenek rajta; azt hangsúlyozta, hogy önként vállalja a halált, és nem kényszerből, vagy erőszak miatt szenved, hanem mert ez a küldetése (KÁLVIN). „Egy magas hegyre” - A hely (hegy) meghatározása lehetetlen. A Tábor hegyén ekkor egy erődítmény állt. A Hermón hegyét említik még lehetséges helyszínként. Az üzenet szempontjából lényegtelen. Anynyi azonban bizonyos, hogy Jézus útban van Cézárea Filippiből Jeruzsálem felé. Lényeges viszont, hogy a hegy a Szentírásban Isten megjelenéseinek színhelye (Hóreb, Sínai). Máté nem említi azt, amit Lukács, hogy Jézus imádkozni ment a hegyre (Lk 9,28). Az „átváltozás” itteni görög szava a hellenista vallásosság szakkifejezése. A földi – múlandó, és a mennyei - örök határvonalának átlépését jelenti. A misztériumkultuszok szertartásai és a görög mitológia által gyakran használt szakszó (görög istenek emberi alakban jelennek meg a földön). A kifejezés Jézusra alkalmazása azt vallja meg, hogy egyedül Jézus az, aki a földi és a mennyei világot összeköti. Személyének titka éppen az, hogy egyszerre tartozik mindkettőhöz, és most éppen ezt nyilvánítja ki tanítványai előtt. A tanítványok szemtanúi Jézus átváltozásának, hogy feltámadása után hirdessék ezt: „És mi láttuk az Ő dicsőségét, mint az Isten egyszülöttjének dicsőségét” (Jn 1,14). „Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének…ezt a mennyből jött szózatot mi hal-
lottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen” (2Pt 1,16-17). Jézus arca és ruhája elváltozott. A ruhafestő márki hasonlata itt elmarad (Mk 9,3). Jézus alakja itt önmagából sugárzó fénytől ragyog. Ez a ragyogás Isten sajátja: „Világosságot vettél magadra, mint köpenyt” (Zsolt 104,2). Jézus így jelent meg Jánosnak Patmosz szigetén is. Mózesnek is így ragyogott az arca az Istennel való találkozás után (Ex 34,29). A Jézus feltámadását bejelentő angyal arca és ruhája hasonlóképpen ragyog (Mt 28,3). Jézust ebben a fényességben várjuk vissza (Mt 16,27). A feltámadás után az igazak fognak így fényleni (Dán 12,3; Mt 13,43). (Az összeállítás GRUNDMANN - tól). (3) Mózes és Illés beszélgetnek Jézussal. Lukács megnevezi azt is, hogy Jézussal a haláláról beszélgetnek, amit Jeruzsálemben kell elszenvednie (Lk 9,31). Mózesben a törvény, Illésben a próféták képviselője, az ószövetségi ígéretek két nagy fia hódol Jézus előtt, aki a beteljesedés. Mindkettőt kapcsolatba hozták az eljövendő Messiással, Mózest, mint előképet, Illést, mint útkészítőt; mindkettő a szenvedés férfia, és mindkettőről azt tartották, hogy Isten a mennybe ragadta őket (FRITZ RIENECKER – WUPPERTALER STUDIENBIBEL); bennük már kirajzolódik Jézus útja: szenvedésen át az isteni dicsőségbe. Nem tudjuk, hogy miről ismerték fel a tanítványok Mózest és Illést, hiszen 1300, ill. 600 évvel korábban éltek. A pusztában Isten a szövetség sátrában időzött népe között. A lombsátor ünnepén is sátrakban laktak. A sátor a végső idővel is kapcsolatos: „Nézd, ez az Isten sátra az emberek között” (Jel 21,13). Péter azt akarja mondani, hogy megkezdődött a messiási kor.
2. oldal
Steinbach József: Jézus megdicsőülésének homiletikuma Mt 17,1-8 Ugyanakkor konzerválni szeretné azt a pillanatot, ami egyenlőre csak átmeneti, amiről Jézus parancsa szerint a feltámadásáig hallgatniuk kell, utána viszont hirdetni kötelesek. A „jó” jelentése az eredeti görögben: kedves, vonzó, szép; erkölcsi értelemben: helyes, tisztes; gyakorlati értelemben: használható, megfelelő, alkalmas, célszerű (VARGA ZSIGMOND). A zsoltáros szerint Isten orcájának meglátása legfőbb jó: „Én pedig meglátom orcádat…öröm tölt el, ha meglátlak” (Zsolt 17,15). A felhő Isten jelenlétének szimbóluma. Egyidejűleg eltakarja és kinyilatkoztatja Isten dicsőségét (GRUNDMANN). Így jelent meg a pusztában, a Sínai hegyen, a szövetség sátorában, és a templomban. Ez a felhő szerepel a mennybemenetelkor is. „A felhő palást, amit Isten ölt magára, ha megjelenik a földön” (ABLONCZY DÁNIEL). Máté fényes felhőről beszél Isten szózata megismétli a kereszteléskor adott kijelentést, kiegészítve egy fontos felhívással: „Őt hallgassátok!”. Általa szól Isten végső szava a világhoz (Zsid 1,1-2). Ő az Isten által megígért próféta (5Móz 18,1518), de sokkal több is ennél. A „szeretett Fiú” Jézus Istenhez való viszonyának páratlanságát fejezi ki. Jézus istenfiúsága azt jelenti, hogy benne maga az élő Isten szól és cselekszik. A kinyilatkoztatás itt nem Jézusnak, hanem a tanítványoknak szól. A szózat mindhárom evangélistánál eltérő. Márk kihagyja azt – „akiben gyönyörködöm”, Lukács pedig ehelyett azt írja: „akit kiválasztottam”. Isten egyedül szavában elérhető az ember számára. Nekünk már nem a látás, hanem a hallás adatott (Jn 20.29; Rm 10,16-17). Az is kitűnik, hogy nem a látomás a lényeg, ez csak felhívja a jelenlévők figyelmét a mennyei szózatra…amint
ez elhangzik, tovább nem történik semmi (VARGA ZSIGMOND). A félelem más esetben is járuléka az Istennel való találkozásnak (Ézs 6,5; Dán 8,17; 10,9; Lk 1,29; 2,9). Jogos a bűnös ember leborulása, Jézus azonban felemel, és bíztat: „Ne féljetek!”. Úgy érinti meg őket, ahogy a betegeket és a halottakat megérintette; a leprást, Péter anyósát, Jairus lányát, a két vakot (Mt 8,3 és 15; 9,25 és 29). „A tanítványokat azért akarta Isten megrémíteni, hogy jobban belevésse szívükbe a látomás emlékezetét. Látjuk azonban emellett, hogy mennyire gyarló a mi természetünk, mely annyira megrémül Isten szavának hallatára” (KÁLVIN). „Senkit sem láttak, csak egyedül Jézust” - De ekkor hirtelen eltűnik az egész mennyei látomás, és csak egy „látnivaló” marad számukra: Jézus, a Mester, aki velük van. Amit láttak, csak eszköz volt, hogy felismerjék, kicsoda Ő. „Nincs senki, akiben a menny hozzáférhető, Isten szava hallható lenne a földön, egyedül Jézus” (DÓKA ZOLTÁN). „A törvénynek és a prófétáknak időleges volt a dicsőségük, hogy egyedül Krisztus tündököljön” (KÁLVIN). Emellet azonban a jelenés az Ó és Újszövetség folytonosságát, egységét is hangsúlyozza. Mindhárom evangélista kiemeli, hogy az esemény végén csak Jézust látták egyedül. Ebben is egyértelműen kifejeződik, hogy szemtanúk leírásával van dolgunk (FRITZ RIENECKER – WUPPERTALER STUDIENBIBEL).
3. oldal
Steinbach József: Jézus megdicsőülésének homiletikuma Mt 17,1-8 A SZAKASZ HOMILETIKUMÁHOZ
VÁZLAT
A részletes exegézisben részben már utaltunk a homiletikumra is. BONHOEFFER FINKENWALDI HOMILETIKÁJA szerint „a meditáció a textus magunkévá tétele szóról szóra, ami egyenlőre egy cél megfogalmazása nélkül megy végbe”. Ez alapján elmondhatjuk, hogy a meditációt az alapos exegézis során elvégeztük.
Bev: Mai igeszakaszunkat a 8. versben található üzenet szempontjából vizsgáljuk meg: „Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül”. Most, az igehirdetés kezdetén írjuk szívünk hústábláira Isten üzenetét: „Csak Jézust egyedül”. Ezt kell ma megjegyeznünk, ez a mai „lecke”. Ezen az istentiszteleten is megtörténhet a csoda, hogy végre föltekintünk és észrevesszük Jézust, aki a mi életünk Megváltója is, és ettől kezdve megtanulunk csak Jézust látva tájékozódni önmagunkban és másokban; jóban és rosszban; jelenben és jövőben. Ez a Jézussal kapcsolatos „csak” az egyetlen kizárólagosság, amely nem mereven zárttá, hanem szeretetben nyitottá tesz, hiszen ő az „ajtó” is. Eddig ezernyi dologra akartunk figyelni, és rohanva elvesztünk a múlandó „kincsek” lényegtelenségének dzsungelében. „Csak Jézust látni egyedül” azt jelenti, hogy Általa végre valóban látunk és hallunk. Igeszakaszunk alapján három szempontból vizsgáljuk meg ezt: „CSAK JÉZUS EGYEDÜL”.
Felkészülésem során, miután magam már elcsendesedtem a szakasz felett, és saját vázlatom rendelkezésre állt, nagy igehirdetők prédikációit tanulmányoztam az igeszakaszhoz. A paralell helyekről szóló igehirdetések is fontosak. Az illető prédikációkat elemeztem, kidolgoztam. Itt csak néhány nevet említek, a szakasz homiletikumának további kidolgozására buzdítva: KÁLVIN JÁNOS, RAVASZ LÁSZLÓ, VICTOR JÁNOS, VARGA ZSIGMOND, SZABÓ ANDOR, ABLONCZY DÁNIEL, CSERI KÁLMÁN, WALTER LÜTHI, FRITZ RIENECKER, KURT MARTI. A „Református Egyház” c. hivatalos lapunkban eddig 7 igehirdetési vázlat jelent meg Jézus megdicsőüléséről, a parallel helyeket is beleszámítva. Ebből a Mt 17,1-8at négy vázlat elemezte. Az alábbi vázlat egy un. tételes igehirdetést tartalmaz az alapigéről, ahol az egyetlen fő üzenetet (csak Jézus egyedül) három oldalról világítjuk meg, és a gondolatok e három tételen belül is alpontokba szedve egymásra épülnek. A tételesen felépített igehirdetés memorizálható, így elszakadhatunk a papírtól, és a Szentlélek eszközeiként valóban igehirdetők lehetünk. Ennek fontosságára az utóbbi évek homiletikai munkái közül ALBERT DAMBLON: FREI PREDIGEN c műve (Düsseldorf 1991, fordítás alatt általam, SJ.) hívta fel a figyelmet.
I. 1. Ami a megdicsőülés hegyén történt, valójában egy istentisztelet, „hat nap múlva”, a hetedik napon, a nyugalom napján. A gyülekezetet a három tanítvány alkotja, Péter, Jakab és János. Mózes és Illés személyében jelen van a Szentírás ószövetségi része, a törvény és a próféták. Az igehirdetést maga az Atya mondja: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok”. Mint minden valódi istentiszteleten, itt is Jézus áll a középpontban, akiben az ígéretek beteljesedtek. Az imádság sem hiányzik, hiszen Lukács szerint Jézus és tanítványai imádkozni mentek fel a hegyre. 2. De ami ott akkor történt, csupán a három nevezett tanítvány kiváltsága lehetett.
4. oldal
Steinbach József: Jézus megdicsőülésének homiletikuma Mt 17,1-8 Jézus meg is tiltja nekik, hogy feltámadásáig beszéljenek az eseményről. Jézus feltámadása és mennybemenetele után azonban mindannyian részt vehetünk egy ilyen istentiszteleten. Mert mi történt ezen az istentiszteleten? Jézus maga mellé vette őket. Felvitte őket egy magas hegyre. Ott végre láttak és hallottak. Ízelítőt kaptak abból, ami „sokkal jobb mindennél”. Saját fogyatékosságuk miatt földre esve az Úr megérintette és felemelte őket. Így a tanítványok megerősödve térhettek vissza a völgybe. Ez történik egy istentiszteleten, ez történhet meg a mai istentiszteleten is, és nem kevesebb. Az igehirdetés második részében részletesen kitérünk arra, hogy mit látunk, hallunk, és „ízlelünk” egy istentiszteleten. Itt most azt élezem ki, ami megmelegítette a szívemet, amikor végiggondoltam: Jézus most is maga mellé vesz bennünket; elfogad világi örömeinkkel és nyomorúságainkkal együtt; maga mellé vesz és nem eltaszít; maga mellé vesz és nem vagyunk többé egyedül. Ő itt van, és mi leülhetünk a lábaihoz, ahogy Mária tette. Azért vesz maga mellé, hogy egy időre felvigyen bennünket külön egy magas hegyre, ott „megérintsen”, felemeljen, a lényeget láttassa és hallassa velünk, majd megerősítve útra bocsásson a hétköznapokba. Azért lehetünk most itt, mert ez velünk is megtörténhet. Sőt, a napi csendességedben, imádság közben is átélhetjük ezt, ahogy Jákóbnak menekülés közben, a szabad ég alatt nyílt meg az ég. A megdicsőülés hegyén csak hárman részesülhettek ebben, Jézus mennybemenetele óta azonban mindannyiónk számára ott a lehetőség: Jézus maga mellé akar venni, fel akar vinni erre a hegyre, meg akar érinteni, látó szemmel és halló szívvel akar megajándékozni. Szomorú, hogy milyen kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Az arány ugyanaz, mint akkor, vagy rosszabb, tizenkettőből három. 3. Pedig ez az istentisztelet csodája, ami a gyülekezet közösségében tapasztalható meg igazán: Jézus kényszerít megállni, és
felvisz egy magasra hegyre, ahonnan többet látunk, rálátunk dolgokra, és átlátunk dolgokat. Ma modernül így mondanánk: Jézus életünk csúcsára visz fel vasárnaponta. Annyit beszélnek ma a „csúcsélményről”, sokan katartikus élményekre vágynak, és ha nincs, mesterségesen gyártják őket. Jézussal a hegyen lenni valóban csúcsélmény, de nem a relatív értékű, múlandó világ felől, hanem az örök élet felől nézve. Csúcsélmény józanul, rajongás nélkül. A hegy az Istennel való találkozás helye a Szentírásban. Gondoljunk az Ábrahám-Izsák történetéből ismert Móríjjá hegyére („az Úr gondoskodik, az Úr hegyén a gondviselés”), vagy a Sínai hegyre, az Illés történetekből ismertre Hórebre („egyél, mert erőd felett való utad van”) és Kármelre. Igénk egyenesen azt kérdezi tőlünk: Hol keressük életünk csúcspontjait, ezt a „csúcsélményt”? Miket nevezünk életünk csúcsainak? Általános közhelyeket említek, hogy a válaszadást segítsem, helyünkön konkretizáljuk valamennyien: anyagi javak, szakmai sikerek, elismerés, karrier, vagy éppen a sok kudarc miatt mesterséges szerek jelentik az életben a csúcsot? Tény, hogy vannak, lehetnek nagy csúcsok az életben, de vigyázzunk, sokszor azért tűnnek olyan magasnak, mert hatalmasat lehet zuhanni róluk. Igeszakaszunk első alüzenete így hangzik: Csak egyedül Jézust hívhatjuk segítségül, ha a valódi csúcsra fel akarunk jutni. Csak egyedül Jézussal mehetünk fel az élet valódi csúcsára. Ezért vesz most is maga mellé bennünket. Ezért érintette meg szívünket. II. 1. Mi történik ezen a csúcson. A nagy prédikátorok mind egyetértenek abban, hogy Jézus megdicsőülésének lényege (Bonhoeffer homiletikája szerint az un. „közepe”) nem is annyira az elváltozás és a látomás, mint inkább az Atya szózata, amelyet a látomás csak előkészít. A tanítványok tehát elsősorban „hallanak” a hegyen. Az
5. oldal
Steinbach József: Jézus megdicsőülésének homiletikuma Mt 17,1-8 Atya szózata tulajdonképpen egy rövid igehirdetés. Ilyen a „jó” igehirdetés. Vegyük csak számba jellemzőit. Az Atya tulajdon szava, és nem emberi beszéd. Mindenekelőtt Jézus Krisztusra mutat. A szózat ugyanaz, mint a kereszteléskor, de most a tanítványoknak, a gyülekezetnek szól, és mint minden igehirdetés, megérint, megszólít, felemel és hitre segít. Tényeket közöl: Ez az én Szeretett Fiam, éppen ezért, rövid, tömör, sallangoktól mentes. Tényeket közöl, mert ahogy ezt az ígeszakaszt szemtanúk vetették papírra, úgy minden igehirdetés is a belső tapasztalat tényanyagából szólal meg. Ugyanakkor felszólít, mozgósít, utat mutat: „Őt hallgassátok!” Valóban életünk csúcsa, ha végre Jézusra figyelünk. Ahhoz, hogy Rá hallgathassunk, először nekünk kell elnémulni, abbahagyani a szünetelen –önmagunkból táplálkozó- fecsegést, csendet kell teremteni magunkban és körülöttünk. Valóban életünk üdvösséges csúcsa, ha a Biblia holt betűje megelevenedik, és az igehirdetés gyarló emberi eszközén keresztül az Úr szólít meg bennünket. Valóban életünk legnagyobb csúcsa, amikor ebben a világban, ahol mindenki mondja a magáét, és meg van győződve a maga igazáról, mi biztosan tudjuk, hogy Őt kell hallgatnunk, az Élet Urát: Csak Jézust egyedül. Csak egyedül Jézus végzi el bennünk, hogy végre elnémuljunk, és csak Őt hallgassuk! 2. Nekünk a hallás adatott, és nem a látás, ahogy a Római levélben olvassuk, hogy a hit hallásból van (Rm 10,16-17), vagy a Tamás történetének végén; szakaszunk azonban rámutat arra, hogy ahogy ott a megdicsőülés hegyén a látás készítette elő a hallást, mi a hallás nyomán juthatunk el a „látásig”. Mit láttak ott a megdicsőülés hegyén? Látták Jézus isteni valóságát, azt, hogy valóban Ő az Isten Fia, az Úr, a megígért Messiás. Látják Péter hitvallásának "Te v agy a Krisztu s, az élő Isten Fia" pecsétjét. Látják azt, hogy Jézus szenvedését feltámadása követi. Jézus arca elváltozik, és ruhája fénylik. Emellett látják a mennyei világ valóságát, azt, hogy Isten vá-
lasztottai tovább élnek a mennyben. Jézus mellett a hegyen elvétetik egy időre a felhő, és a "szőnyeg" szinéből is látunk valamit. Ilyenkor leesik a hályog a szemről, és nemcsak nézünk, hanem látunk is. A három tanítvány mindezt testi szemeivel látta. Az Íge hallgatása során nekünk is megadatik ez a látás, nem testi, de lelki szemeinkkel, ám ugyanolyan valóságosan. Csak Jézust hallgatni és látni (rátekinteni), és Vele megtanulni valóban hallani és látni. Meghallani a szótlan segélykiáltást, a szeretetre szomjazást, a kérdések özönét, meghallani és végighallgatni a másikat, és nem csupán mindig önmagunk körül forogni. Továbbá megtanulni valóban látni. Testi szemeink mimindent észrevesznek, ami tapintható, ami a gyarló testnek szép és kívánatos, amit ösztöneink diktálnak. Jézusra tekintve megtanuljuk a testi szemekkel láthatatlant észrevenni, a dolgok mögé látni. Csak Jézus végzi el ezt bennünk, és valóban életünk csúcsa mindezek megtapasztalása. 3. Nem csoda, ha Péter így szól: Jó nékünk itt lenni. Rögzíteni szeretné a pillanatot, konzerválni akarja ezt a jót, hiszen az örökkévalóság édességeit ízlelhették. Gyarló módon el is feledkezik a völgyben lévő többi kilenc tanítványról. Jó itt nekünk, nem akar lemenni a völgybe. Pál is átélte ezt a hallást és látást ott a csúcson, ezért fogalmazott így: "Nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség, vágyom elköltözni, és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél". Ezt az örökkévaló jót is csak Jézussal ízlelhetjük meg. Egyedül Jézus visz fel életünk csúcsára, egyedül Ő végzi el, hogy valóban lássunk, halljunk, és ezt a „mindennél sokkal inkább jót” megízleljük. III. 1. Jézus azonban azért visz fel a csúcsra, hogy megerősödve folytassuk szolgálatunkat a völgyben. A megdicsőülés eseményének kerete a völgy; mindaz, ami lent törté-
6. oldal
Steinbach József: Jézus megdicsőülésének homiletikuma Mt 17,1-8 nik, a megdicsőülés előtt és után. Mi történt előtte? Hat nappal az esemény előtt Jézus először szólt a tanítványoknak szenvedéséről és haláláról.: „Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie…meg kell öletnie” (Mt 16,21). De azt is hangsúlyozta, hogy ezt a szenvedést a követői sem úszhatják meg: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszti azt, és aki elveszti életét énértem, az megtalálja azt” (Mt 16,24-25). Jézus tehát nem ígért ebben a világban feltétlenül „sikeres dicsmenetet” az övéinek. Az un. „happy-keresztyénség” ismeretlen a Szentírásban. Inkább arról olvashatunk, hogy sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába (Csel 14,22), és ebben a világban nyomorúságunk van (Jn 16,33). Leérve a hegyről az epilepsziás fiú várja őket. A völgy, mint keret, valóban az emberi nyomorúság szintere. 2. A tanítványok tehát nagyon megdöbbennek Jézus szavai hallatán. Ők győzelmet, dicsőséget vártak Jézus oldalán, egy politikai Messiást láttak benne. Helyette szenvedés, halál, önmegtagadás, keresztek, életet elveszteni??? Ez a három tanítvány ott volt akkor is, amikor Jézus Jairus lányát feltámasztotta a halálból. Látták isteni hatalmát. Érthető tehát, ha most ők döbbentek meg a leginkább. Csalódtak, mást vártak, elbizonytalanodtak, kérdéseik támadtak. Jézus tehát azért őket viszi fel most a csúcsra, mert ők szorultak rá a leginkább a megerősítésre, a választalálásra; nekik kellett visszaadni a látást és a hallást. Egyben tanúkká is lettek. Sokat találgatták, hogy miért pont ezt a hármat vitte fel az Úr a megdicsőülés hegyére. Íme a válasz. Jézus mindig tudja, mit, mikor, kivel. Még velünk kapcsolatban is. Tudja, ha megdöbbenünk, ha kételyek gyötörnek, ha elbizonytalanodtunk. Lehet, hogy álarcot hordva még tartjuk magunkat, de Ő tudja, mitől szenvedünk. Ezért hív fel a hegyre. Arra is legyünk azonban figyelmesek, hogy Jézus hat napot vár a válasszal. Nem segít azonnal.
Más az ő időszámítása. De a hetedik nap (a nyugalom napja, ma az első nap) meghozza a megoldást. 3. A csúcsra azért visz fel, hogy mégis „sugárzó örömmel” megálljunk a völgyben; hogy meghalljuk: Jézus szenvedését és halálát feltámadása követte, és noha azt mondta, hogy ebben a világban nyomorúságunk lesz, hozzátette, hogy „bízzatok, én legyőztem a világot!” Legyőzte, mert úgy szerette, hogy Önmagát adta érte. Ez erősít meg bennünket is, hogy leszálljunk a völgybe, szeressük a völgyet, minden keresztjeivel együtt. Csak Jézust látva leszünk erre képesek. Aki pedig egyszer fent járt már a hegyen, az a völgyben is csak Jézust látja és hallja. Ezért tud megállni a völgyben. Ezért a hegyen járt ember a völgyben is világít, elváltozik, mássá lesz, látszik rajta, hogy Kihez tartozik. Bef: Csak Jézus egyedül. Ez mai Ígénk üzenete. Egyedül Ő visz fel a csúcsra, hogy ott valóban „halljunk és lássunk”, és itt a völgyben is csak Vele járva megálljunk, áldássá legyünk, és Jánossal együtt bizonyságot tegyünk: „Mi láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal"”(Jn 1,14). Voltál-e már ezen a hegyen? Jézus hív.
7. oldal
Ámen. (Steinbach József, Balatonalmádi)
