SOPRON ÉS KÖRNYÉKE ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEINEK VÉDELME

SOPRON ÉS KÖRNYÉKE ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEINEK VÉDELME WINKLER GÁBOR

Elöljáróban

Három évvel a 2010 tavaszán megjelent „Sopron építészete a 19. századtól napjainkig” tematikus számunk után most egymást követõen két építészeti-örökségvédelmi témájú számmal jelentkezik a Soproni Szemle. Eredetileg egy számot terveztünk, de a szerkesztés során kiderült, hogy az összegyûlt anyag olyan gazdag, hogy az idei második számunkba is bõséggel jutnak majd építészeti témájú írások. Régi hagyomány folytatódik ezzel, hiszen – ahogy azt Kubinszky Mihály és Jankó Ferenc a folyóirat 2005. évi 4. számában összefoglalta – Sopron városának és környékének építészetével eddig is rendszeresen foglalkozott a Szemle. Ami az írások témáját illeti, az az idõk során gyakran változott. A tanulmányok hitelességét és dokumentum értékét növelte, hogy a közlemények legtöbbje mindig a város életének újabb, éppen aktuális problémáihoz igazodott. Jó példa erre a legutóbbi építész szám, melynek gerincét a 19. század megmentésre érdemes értékeinek felmutatása alkotta, ugyanakkor gondos és a jövõbe tekintõ tanulmányok jelentek meg a város mûemlékvédelmével kapcsolatban is. Utóbbi cikkeket a derûlátás jellemezte, hiszen éppen a folyóirat megjelenése elõtt tágították ki Sopronban a „mûemléki jelentõségû terület” határát és az egyedileg védett értékek listája is szép számú, becses építészeti alkotással bõvült. A mûemlékvédelem helyzete azóta alapvetõen megváltozott. A százötven éves múlttal rendelkezõ központi mûemlékvédelem hagyományos formájában megszûnt, és új rendszere – szemlélete és tartalma – csak lassan körvonalazódik. Úgy tûnik, hogy központi irányítás híján az emlékek megóvásáról mindinkább a városi közösségeknek kell gondoskodniuk. A helyi mûemlékvédelem jelentõsége így erõsen felértékelõdött. Idõszerûnek látszott tehát Sopron önkormányzatának ilyen célú elképzeléseirõl részletes tanulmányban beszámolni. Olyan idõket élünk, amikor meg kell tehát barátkozni a gondolattal, hogy „a megváltoztathatatlan is megváltozik”, és ez nem csupán az örökségvédelem szervezetének egészére vonatkozik. Veöreös András írása azt bizonyítja, hogy a változások a Sopron környéki falusi templomok felújításának lehetõségeit és módszereit is érintik, és újszerû kihívást jelentenek az örökségvédelem szakemberei számára. Talán újdonságnak tûnik, hogy az idei elsõ szám három merész építész tervet is közöl. Ezzel a Soproni Szemle elsõ évfolyamának kezdõ számában megfogalmazott szerkesztõi óhajnak kívánunk megfelelni. Annak az igénynek, hogy a szeretett város „jelenének problémái” mellett a folyóirat a „jövõ lehetõségeivel” is foglalkozzon. Olyan elképzelésekrõl esik szó, melyeknek a bemutatott formában történõ megvalósításában, következetes kivitelezésében e pillanatban aligha reménykedhetünk. Az újszerû, vitára ingerlõ elképzelések, „ideális tervek” közlésére mégis nagy szükség van. Bizonyítja ezt Horváth Bertalan egykori végzõs mûegyetemi hallgatónak a Soproni Szemle huszadik évfolyam második számában megjelent tanulmánya. Horváth

3

SOPRON ÉS KÖRNYÉKE ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEINEK VÉDELME

Bertalan 1966-ban „Gondolatok egy leendõ soproni mûvészházról” címmel ismertette a Szélmalom utcai egykori jezsuita iskola helyreállítására és újrahasznosítására készített tervét. Elképzeléseit késõbb Farkas Mária irányításával fiatal soproni építészek – Józsa Ágota és Józsa Dávid – váltották valóra a Soproni Zeneiskola együttesének kialakításával. „Sopron rajongóiban, élete mozgatóiban rengeteg ötlet, gondolat születik és apad el évrõl évre.” – írta 1966-ban a pályakezdõ építész. „Szeretnénk, ha az itt vázolt gondolat nem hatna senkire irrealitásként, és nem apadna el a beleölt fáradság a megvalósítás útvesztõiben.” Horváth Bertalannak a Soproni Szemlében közölt elképzelései jó negyven év után is inspirálták a rekonstrukció tervezõit. Ma hasonló céljaink vannak a három merész terv közlésével. A Soproni Szemle idei elsõ számát gazdagítja a középkori Sopron régészeti kutatása doyenjének, Holl Imrének a soproni piacterek és az elsõ középkori városháza lokalizálására vonatkozó, aprólékos megfigyeléseket összegzõ írása is. Az építészeti-topográfiai összeállítást fontos kordokumentumok egészítik ki. Kubinszky Mihály professzor építészeti vonatkozású emlékeit rögzítette írásban, Szakál Ernõ visszaemlékezéseit pedig gondos és hozzáértõ munkával Dávid Ferenc mûvészettörténész rendezte sajtó alá: a szobrászmûvész kézirata elsõ részének közlésével az építészet társmûvészetei is helyet kapnak idei elsõ számunkban. A folytatás pedig második számunkban következik.


4

WINKLER GÁBOR

Helyi értékvédelem Sopronban

A 20. század utolsó harmadának nagyobb ütemû építési tevékenysége az 1960-as évek közepére Sopront is elérte1. A gyors növekedés következtében az 1970-es évek végére városaink történeti magja szinte mindenütt nagy kiterjedésû „házgyári lakótelepek” szorító gyûrûjébe került. Az 1960-as években a városfejlesztés szereplõi – városatyák, településtervezõk, építészek, beruházó és kivitelezõ vállalatok – a „modernizáció” szellemében, nagy céltudatossággal végezték „városfejlesztõ” – értsd: romboló és újat építõ – munkájukat.2 Az építésügy döntéshozói a történeti negyedekben legtöbbször csupán a ma és holnap ideális építési területét látták, ezért, ahol lehetett, igyekeztek rendeletekkel és irányelvekkel elõsegíteni a bontási munkákat. E mûveletet „szanálásnak” hívták.3 A szabaddá tett területeken leginkább köz- és lakóházakat, máshol egész városközpontokat emeltek. A beépítés jellege szabadonálló volt: alacsony „lepényépületek” és magas „pontházak” váltogatták egymást, laza egységbe fûzve. A hagyományos „utca” és „tér” eltûnt az új városnegyedek képébõl. Ezzel együtt számtalan, értékes épület, építészeti emlék is elpusztult. Az 1960-as években – hosszú szünet után – Sopronban is fellendült a lakásépítés, mindez azonban a városképben kevesebb kárt okozott, mint más településeinken. Ebben az idõben az új beépítések kedvéért meglévõ épületet már alig bontottak. Az új lakónegyedek – Kõfaragó téri lakótelep, József Attila lakótelep, Jereváni lakótelep – házgyári elemekbõl illetve csúszózsaluzattal épült házai a történeti településrészek határán emelkedtek, így a város összképét kevésbé zavarták meg.4 Ennél nagyobb kárt okozott, hogy a „házgyári” házak otromba épületkolosszusai befurakodtak a Sopront körülvevõ, érintetlen természeti tájba (Ibolya úti lakótelep). A középkori eredetû gazdanegyedek, falusias településrészek (Bánfalva, Balf) képe lépésrõl-lépésre átalakult, a régi gazdaházakat, paraszti portákat átalakították vagy a helyi hagyományoktól idegen „sátortetõs villákkal” váltották fel. Sopron esetében a 19–20. század során keletkezett polgári lakónegyedek sajátos kisvárosi beépítése (Északnyugati és Északkeleti városrészek) szenvedte a legtöbbet, ezzel egy idõben veszélybe került a Lõverek jellegzetes településképe is.5

1

Winkler Oszkár: Sopron város fejlesztési programjáról. SSz. 11 (1957), 161–188.; uő.: Az elmúlt 26 esztendő soproni építészetéről I. rész. SSz. 27 (1973), 1–23.; uő.: Az elmúlt 26 esztendő sopronii építészetéről II. rész SSz. 27 (1973), 110–122.; Kubinszky Mihály: Sopron építészete a 19. században. Tatabánya, 2003. 2 E korszak városrendezői és építészei szó szerint vették Kassák Lajosnak, a Bauhaus magyar származású tanárának felszólítását: „romboljatok, hogy építhessetek, és építsetek, hogy győzhessetek”. Kassák Lajos, Moholy–Nagy László: Új művészek könyve. Buch neuer Künstler. Wien 1922. Reprint kiadása: Kossuth Kiadó Debrecen, 1977. 3 A szó eredeti jelentése gyógyítás, orvoslás volt, de a területrendezők – és később a köznyelv is – nálunk egyre inkább a meglévő teljes bontását és az új építését értették e fogalom alatt. 4 Winkler Oszkár: Részletes rendezési tervek Sopron város fejlesztésére. SSz. 19 (1965), 1–14. 5 Sopron építészeti örökségének védelmével foglalkozik: Domonkos Ottó: Sopron város műemléki szabályrendelete 1886-ból. Műemlékvédelem 1969. 2. sz. Példaszerűen gazdag és sokirányú Heimler Károly (szerk.): Sopron topográfiája. Sopron 1936: „Műemlékek, műemlékjellegű épületek” felsorolása, mely az egyházi épületek mellett „városi emlékjelek és magánházak”, „szobrok, emlékoszlopok, emléktáblák” is tartalmazza. A Lőverek jellegvédelméről ír: Kubinszky Mihály: A soproni Lőverekkel kapcsolatos műemlékvédelmi feladatok. In. Magyar műemlékvédelem 1973–1974. Bp. 1977. 207–214.; Winkler Gábor: A soproni Lőverek. Építővilág 1993. 1–2. szám 60–65.

5


Központi védelem, helyi védelem Magam 1972-ben a Soproni Szemlében hívtam fel a figyelmet városunk építészeti emlékeinek pusztulására,6 és javaslatot tettem azok védelmére. A hivatalos magyar mûemlékvédelem képviselõi borúlátóan ítélték meg a helyzetet. Dercsényi Dezsõ7 például tanulmányomra hivatkozva úgy vélte, hogy „nehezen tudom elképzelni, hogy országszerte abban a léptékben megvalósítható lenne a védelem, mint azt Sopron esetében javasolod”. A vélemény érthetõ volt: az 1950-es évek második felétõl a központi mûemléki szervek erejét, energiáját a Magyarország Mûemlékjegyzékében szereplõ épületek fenntartása kötötte le. A hivatalos mûemlékvédelem, melyet ez idõben az Országos Mûemléki Felügyelõség képviselt, kizárólag a rá bízott, országos listán védett8 egyedi mûemlékek gondjával-bajával volt elfoglalva. Ebben az idõben a mûemléki szakemberek még nem ismerték fel, hogy a kulturális örökség, a hely szellemének, sajátos történeti hangulatának megõrzése nem csupán központi „állami feladat”, a védelem felelõsségét meg lehet és meg kell osztani a helyi hatóságokkal és a „civil” társadalommal is. 1957-ben a központilag védett épületek névsorát közel egyharmadával csökkentették: az intézkedést azzal indokolták, hogy így több pénz marad a listán maradt legfontosabb emlékek helyreállítására. Hosszú ideig a gyors átalakulással kapcsolatos bontások, átépítések által okozott károk és a település képének gyors szegényedése sem tûnt számukra túl zavarónak.9 Ebben a légkörben valóban nem lehetett a védelem alatt álló emlékek számának szaporítására gondolni. Azt, hogy az épített örökség megõrzésre méltó részének csupán kisebb hányadát tudják központi védelemben részesíteni, csak lassan és vontatottan ismerte el a szervezett mûemlékvédelem. Az építészeti örökség védelmének fõ céljait és meghatározó módszereit sokan és sokféleképpen értelmezték: közülük csak kevesen látták a kibontakozás helyes irányát. Közöttük volt Horler Miklós építész:10 érdemes szavait hosszabban idézni. Horler Miklós az „Új épületek mûemléki környezetben”11 címû írásában ezt írta: „a mûemlékvédelemmel kapcsolatos felfogás korunk történelemszemléletének fejlõdésével párhuzamosan az utóbbi évtizedekben jelentõs változáson ment keresztül. Ennek a változásnak egyik legfontosabb jelensége, hogy a mûemlékeinket már nem csupán önmagukban, egyedi mûvészettörténeti jelentõségük alapján értékeljük, hanem igyekszünk beállítani azokba az összefüggésekben, melyek létrejöttük körülményeit meghatározták, s amelyek között napjainkig 6 Winkler Gábor: Soproni műemlékek építésére vonatkozó adatok. SSz. 26 (1972), 357–358.; Uő: Sopron 19. századi építészeti emlékeinek védelméről. SSz. 28 (1974), 195–215. 7 Dercsényi Dezső (1910–1987) az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatóhelyettese, Kossuth-díjas (1954) és Herder-díjas (1966) művészettörténész, a művészettörténeti tudományok doktora (1974), Idézet az 1974. október 1-én Winkler Gábornak írt leveléből (a szerző tulajdonában). 8 Magyarország műemlékjegyzéke I.–II., Országos Műemléki Felügyelőség, Budapest 1990. 1466. 9 Jankó Ferenc: Sopron történelmi épületállományának funkcionális hasznosítása (első rész). SSz. 55 (2001), 188.: “Nem voltak ilyen szigorúak az előírások a városképű jelentőségűnek tartott épületeknél. E házakban a belső átalakítások szabadabban történhettek, ami a törvény egyik legfőbb hibája volt. Soproni példával élve emiatt alakították át igénytelenül a Művelődési Házat, a volt Kaszinó belső tereit.”; Winkler Gábor: A Soproni Kaszinó építéstörténete. SSz. 57 (2003), 174–194. 10 Horler Miklós (1923–2010) szakmai tevékenységével hazánk műemlékeinek, történeti, kulturális és építészeti emlékeinek a megőrzését szolgálta, munkássága és egyetemi-oktatói tevékenysége révén a műemlékekkel foglalkozók generációira volt meghatározó hatással. Segítségével sikerült a Lenck-mauzóleum műemléki védelmét biztosítani a Balfi úti evangélikus temetőben. 11 Horler Miklós: Új épületek műemléki környezetben. Műemlékvédelem 4 (1960), 4. sz. 208.


6

fennmaradtak. Így jutottunk el a mûemlék közelebbi és távolabbi környezetének vizsgálatához és értékeléséhez, felismerjük az épületegyüttesekben, majd egyes terek, útszakaszok, háztömbök, végül egész városrészek összefüggéseiben rejlõ történeti és esztétikai értéket”. Horler Miklós gondolatai a késõbbiek során nem maradtak hatástalanok a magyar mûemlékvédelem alakulására. Az 1960-as évek végén jelentkeztek a változások elsõ biztató jelei. 1965-ben több hazai történeti településünk középkori városmagját területi védelemben részesítették.12 A „mûemléki jelentõségû területek” kijelölésével közvetve egy sor olyan épület is védelmet kapott, amely önmagában aligha reménykedhetett az egyéni védelem elnyerésében. A kijelölésnél egyre nagyobb hangsúlyt kapott a hely sajátos történeti hangulatának – atmoszférájának – megvédése, ez pedig elképzelhetetlen volt a helyi értékek nagyobb számának megóvása és megtartása nélkül. Ma már világosan látjuk, hogy a védett területek kijelölése és a területi védelem megvalósítása a maga korában elõremutató, helyes lépés volt. Ugyanakkor az is hamarosan kiderült, hogy a területi védelem bevezetése során újabb, a korábbiakban nem tapasztalt, nyugtalanító gondok és problémák is felvetõdtek. A legnagyobb veszélyt éppen a védelem határán kívül esõ, központi védelmet nem élvezõ helyi értékeket fenyegetõ átépítések és bontások jelentették.13 Sopronban viszonylag jól jelölték ki a védett terület határát, hiszen annak vonala a Várkerület külsõ oldalát szegélyezõ telkek hátsó végében húzódott. A „várkört” határoló belsõ és külsõ térfalak megóvásával a terek sodró láncolata – Kis-Várkerület, Várkerület, Széchenyi tér, Színház utca, Ógabona tér – is védelmet kapott. Más városokban, így Veszprémben, Pápán vagy Gyõrött a védett városmagok határát túl szûkre szabták, ez feljogosította a városatyákat és várostervezõket a védett történeti városmag teljes körbebontására és oda nem illõ épületekkel történõ beépítésére. Az új épületek a védelem határán belül esõ városrész képében is kedvezõtlenül jelentkeztek, rontva a régi városmagok történeti hangulatát.14 A jelenséget legelõbb a városlakók ismerték fel: egyre több bírálat hangzott el a történeti városrészek átépítésével kapcsolatban. Mindez a városrendezõk egy részét arra sarkallta, hogy a korábbi módszerektõl eltérõ, új településfejlesztési módszereket kísérletezzenek ki, olyan metodikát, amely a települések történeti adottságaiból indul ki és azokat a fejlesztési elképzelések kialakításánál – amennyire csak lehet – tiszteletben tartja. E törekvésekkel kapcsolatban merült fel a területi védelem kiegészítésének gondolata: „városképi jelentõségû területek” vagy „helyi védettségû területek” kijelölése a „mûemléki jelentõségû területek” kiegészítésére. Ezzel egy idõben megerõsödött a kiemelkedõ helyi értékek városi rendelettel történõ megóvásának óhaja is. Építészek és lokálpatrióták egyaránt szorgalmazták, hogy minden településen mielõbb vegyék számba a település szempontjából fontos építészeti értékeket is ezek védelmére fogalmazzanak meg egyfajta „helyi mûemlékvédelmi törvényt”. 12 38/1965. (Ép. Ért. 23.) ÉM számú utasítás 2. §. (1) bekezdés b. pontja alapján az Országos Műemléki Felügyelőség tett előterjesztést a területi védelemre. 1/1967. (I.31.) ÉM számú rendelet a műemlékvédelemről. In: Barcza Géza – Temesvári László: Műemlékvédelem. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó. 1973. 13 Ezen később ú.n. „puffer-területek”, a védett terület határán kijelölt „műemléki környezet” védelmének elrendelésével segítettek. Vö.: 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 29. §. (3).; 43. §. (3).; 71. §. d.; 90. §.; 93. §. o. és q. pontjai. 14 Néhány kirívóan rossz példa: a győri Nemzeti Színház és a körülötte felépült „belvárosi lakótelep”, Veszprém sivár, toronyházas „új” városközpontja; Székesfehérvár történeti belvárosának középmagas házgyári házakkal történt körbeépítése.

7


A városrendezõk rajzasztalán legelõbb a kiemelt fontosságú, középkori eredetû történeti városmagok megújítására születtek mûemléki „rekonstrukciós” tervek. Sopron történeti városmagjának 1957-ben befejezett elsõ rendezési terve igen helyesen nem tartalmazott jelentõs szerkezeti átalakításokat.15 Csupán a „hézagtelkekre”, a bombázások során megsérült és késõbb meggondolatlanul lebontott épületek helyére javasoltak új épületeket. Az 1960-as évek második felében a VÁTI mûtermeiben Sedlmayr Jánosné Beck Zsuzsa16 és munkatársai kidolgozták a védett területek újraélesztésének stratégiáját és teljes körû metodikával és példa értékû tervekkel siettek a történeti városok segítségére.17 Az új elvek érvényesítéséhez éppen a Sedlmayr Jánosné által készített soproni (1963–1964) rekonstrukciós terv szolgált követendõ példának. Az elsõ, „történeti szemléletû” komplex fejlesztési tervek más városokban – Pápa, Sátoraljaújhely, Gyõr, Székesfehérvár mûemléki belvárosának rekonstrukciós tervei – csupán az 1970-es évek derekán készültek el.18 Az új szellemû elképzelések egyértelmûen bizonyították, hogy a védett mûemlékek és a mûemléki jelentõségû területek gondos megõrzése önmagában nem elégséges: a városok, városrészek történeti arculatát csak úgy lehet megóvni, ha a meglévõ, központi védelmet nem élvezõ épületek értékesebb részét is fenntartjuk, megújítjuk. Ezek a helyi értékkel bíró épületek hamarosan nevet is kaptak: a tervezõk „helyi védettségû” épületekként – helyi mûemlékként – szedték listába a megtartandó történeti épületeket. Az elnevezés az angol nyelvterületen ekkor már általánosan használt helyi védelem – „local preservation” – tükörfordítása volt.19 A budapesti épületek helyi védelmére 1974-ben született rendelet egyike volt a legkorábbi, figyelmet érdemlõ példáknak. Vidéki viszonylatban a legnagyobb ismertsége a Gyõr-Gyárváros hagyományos munkás lakótelep városképi védelme rendeleti szövegének (1983), Somogy megyei módszertani útmutatójának (1990) és a váci helyi rendeletnek (1992) volt: ezeket más települések helyi védelmi rendeleteinek megalkotásánál is sikeresen felhasználták. Szombathelyen ugyancsak az 1990-es évek elején öntötték végleges formába a város építészeti értékeinek helyi védelmérõl szóló rendeletet. Szilágyi István fõépítész elévülhetetlen érdeme volt, hogy a védett épületek helyreállításának anyagi támogatását is megszervezték. A helyi védettség különbözõ formáinak kidolgozását és a helyi védelmi technika népszerûsítését az ez idõben elfogadott városrendezési tervek is segítették. Nyugat-Magyarországon legelõbb Pápán ké-

15

Winkler Oszkár Sopron belvárosának a Riedelmayer Gyula és Lombár Ferenc által megkezdett, befejezetlen műemléki rekonstrukciós tervét 1957-ben öntötte részletes rendezési terv keretében végleges formába. Winkler Oszkár: Sopron művelődési középületeiről. SSz. 12 (1958), 1–24.; uő: Új lakóépületek Sopron belvárosában. SSz. 16 (1962), 289–298.; Winkler Gábor: Winkler Oszkár (1907–1984) élete és munkássága. In: A Faipari Mérnöki Kar nagyjai 4. Sopron, 2002. 16 Máté Zsuzsanna (szerk.): Jelek – tervek – képek: Sedlmayr János és Beck Zsuzsa Ybl-díjas építészek. KÖH, Bp. 2005. 17 Ez a metodika a regionális tervezéstől a rekonstrukción, rehabilitáción és revitalizáción keresztül a tömbrekonstrukció végrehajtásáig teljes körű megoldást adott. 18 Sedlmayr Jánosné: Műemléki városmagok városrendezési tervezése 1960–1980. In: Magyar Műemlékvédelem IX. 1984. Budapest 343–373. 19 Winkler Gábor: Műemlékek, műemlékvédelem az USA-ban. In: Műemlékvédelem 25. (1981) 3.sz., 168–178. Vö.: Orosz Bálint: Az építészeti örökség helyi védelme Magyarországon az ezredfordulón. PhD disszertáció. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. 2005.


8

szült ilyen szellemû rendezési terv: ennek keretében összeállítottuk a „helyi mûemlékek” listáját is.20 Feltûnõ, hogy a helyi értékek védelem alá helyezésének spontán folyamatának fontosságát a „hivatalos” szakmapolitika igazán még ebben az idõben sem érzékelte: a listák összeállítását leginkább ambiciózus helyi építészek és helytörténészek szorgalmazták. Törekvéseiket kisebb-nagyobb siker koronázta: az 1970-es évek második felétõl sok helyen a települések vezetõi – városi tanácselnökök, tanácstagok – határozták el, hogy a már meglévõk mintájára õk is rendeletet alkotnak a városkép helyi védelmérõl. Bár a településrendezési tervek tartalmának sokáig nem volt kötelezõ munkarésze, a rendezési tervek készítõi közül egyre többen folytattak alapos várostörténeti és építészeti értékvizsgálatot és ennek kapcsán nem egyszer a városkép fenntartása érdekében javaslatot tettek bizonyos történeti beépítésû negyedek illetve kiemelten fontos épületek helyi védelemére.21 A helyi védelem alá helyezés „jogát” törvényben csupán 1997-ben ismerték el.22 A várostervezést megelõzõ gondos és igényes régészeti, építészeti és táji kutatások szükségességérõl még késõbb, csupán az 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet határozott. Ebben a tervek kötelezõ munkarészévé tették az ú.n. „Örökségvédelmi hatástanulmány” elkészítését, melynek tartalmi követelményeit szigorúan megkötötték. E tanulmány keretében kellett javaslatot tenni a helyi értéket képviselõ épületek, építmények védelmére is.23 A helyi „jellegvédelem” gondolatát Sopronban elõször Kubinszky Mihály profeszszor vetette fel egy 1972-ben közreadott tanulmányában.24 Az ezzel kapcsolatos elsõ intézkedésekre azonban még közel húsz évet kellett várni. Városunk környezetvédõi és építészei az utolsó pillanatban fogtak össze a közgyûlés lelkes tagjaival, hogy helyi rendelet alkotásával a Lõverek nemkívánatos átalakulásának folyamatát megállítsák.25 A rendelet 1992 õszén született meg és a közgyûlés még karácsony elõtt törvényerõre emelte. Szövege és mellékletei – a védett terület határát ábrázoló térkép és a védett 20 A helyi építészeti értékek jegyzékét a részletes rendezési tervének mellékleteként, 1977-ben fogadták el a városi tanácsban ülő képviselők. E listára minden, a település arculatát meghatározó, fontos épület felkerült, függetlenül attól, mikor és milyen stílusban épült. 21 A példaértékű tervek közül érdemes kiemelni a Budai Várnegyed és Eger (vezető tervező Sedlmayr Jánosné Beck Zsuzsa), Győr (vezető tervező: Aczél Gábor), Sátoraljaújhely (vezető tervező: Sári István) műemléki belvárosának rendezéséhez készített mintaszerű tanulmányokat. 22 1997. évi LXXVIII. sz., az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény. Az építészeti örökség védelme fejezet 56. §. (2) szerint: „A helyi építészeti örökség értékeinek feltárása, számbavétele, védetté nyilvánítása, fenntartása, fejlesztése, őrzése, védelmének biztosítása a települési önkormányzat feladata. A fejezet (3) pontja szerint: „A helyi védetté nyilvánításról vagy annak megszüntetéséről, továbbá a védettséggel összefüggő korlátozásokról és kötelezettségekről és támogatásokról a települési önkormányzat (a fővárosban a fővárosi és a kerületi önkormányzat is) rendeletben dönt.” 23 A hatástanulmány követelménye a hivatkozott rendelet 4. §. 66. paragrafusának (1) bekezdése szerinti: „valamennyi érintett kulturális örökségi elem számbavétele és állapotának részletes ismertetése”. 24 Kubinszky Mihály: A soproni Lőverekkel kapcsolatos műemlékvédelmi feladatok. In: Magyar műemlékvédelem 1973–1974. Bp. 1977. 207–214. „A műemlékvédelem kiterjesztése a táji szépségek és építészeti kultúrértékek ilyen együttesére a műemlékvédelmi munka korszerűsítésének is egyik ágazata”, állapította meg a szerző és ezzel – Pogány Frigyes korábban közzétett javaslataira hivatkozva – közvetve egy újfajta metodika, az építészeti jellegvédelem bevezetésének szükségességére célzott. 25 Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének 37/1992. (XII.30.) Kgy. sz. rendelete a Lőverek jellegvédelméről. A kutatáshoz sikerült elnyerni a Környezetvédelmi és Településrendezési Minisztérium támogatását is. Az eredeti engedélyezési terveket Varga Imréné kerete elő a Soproni Levéltárban, az épületek helyszíni bejárást és értékelését Winkler Gábor végezte el, ugyanő készítette el a védendő épületek jegyzéket és a rendelettervezet építészeti ajánlásait.

9


épületek és növénycsoportok listája – külön füzetben is megjelent. A helyi építési szabályzatot jól áttekinthetõ formában a lõveri polgárok kezébe adták. A rendelet felépítése az elõírások sokrétûségérõl tanúskodott: egy-egy fejezete foglalkozott a településszerkezet, a megmaradt építészeti emlékek, a természetes környezet – állat-és növényvilág –, a környezet védelemének és a közlekedés megcsendesítésének kérdéseivel. Utóbbi elõírások egyértelmûen az itt élõ emberek kényelmét és jobb közérzetét kívánták szolgálni, bizonyítva, hogy a helyi védelem nem korlátozódhat pusztán az épületek vagy a táj védelmére: megalkotásuknál az ott élõ emberek érdekeire is gondolni kell. A Sopronban alkalmazott elvek késõbb példaként szolgáltak más települések védelmi rendeletének összeállításánál is. A soproni rendeletben újdonságnak számított, hogy a védelem alá helyezés elõtt az épületek tulajdonosainak egyetértését is megszereztük. Felmerült annak szükségessége is, hogy a közgyûlés mentesítse a helyi védelem alá helyezett épületek tulajdonosait a helyi adók megfizetése alól, elismerve ezzel azokat a többlet erõfeszítéseket és nagyobb karbantartási költségeket, melyeket a becses épületek közérdekbõl történõ megõrzése számukra jelent. A rendelet végül ilyen pénzügyi könnyítéseket nem tartalmazott. A soproni, lõveri rendelet tapasztalatai mégis kedvezõek voltak, hiszen azt sugallták, hogy ahol lehet, az ilyen „összetett” rendeletek alkotását kell szorgalmazni. 1990-ben, korábbi kutatásaim alapján magam is összeállítottam egy elõzetes listát Sopron helyi értékû, központilag nem védett épületeirõl. A rendelettervezetet a Közgyûlés akkori Városfejlesztési Bizottsága megtárgyalta, az elõterjesztés azonban nem jutott a közgyûlés elé. Javaslatom alapján26 Sopron Megyei Jogú településszerkezeti tervén (2000) a településtervezõk27 feltüntették az általam védettségre javasolt épületeket, objektumokat. Ennek köszönhetõen mégis létrejött Sopronban egyfajta „helyi elõvédelem”. Az ezt követõ idõszakban a város elkészíttette az egyes területi egységek szabályozási tervét, amelyekhez minden esetben az érintett területre vonatkozó Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) is járult.28 A tervezés elõkészítése során a várostervezõk a tervezési területeket bejárták és számba vették a fontosnak ítélt helyi emlékeket. Mivel egységes módszertan nem állt rendelkezésre, az elõkészítõ tervezést végzõ szakemberek saját belátásuk szerint állították össze a névsort. A listák készítése során többnyire figyelembe vették a szerkezeti tervben helyi védelemre javasolt emlékeket, a szabályozási tervekben azonban a névsort igyekeztek az általuk felfedezett más emlékekkel kiegészíteni, gazdagítani.

26

Winkler Gábor: Szakbírálat Sopron Megyei Jogú Város Településszerkezeti Terv egyeztetési anyagáról (kézirat). Sopron Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének készítője az Urbanitás Tervező és Tanácsadó Kft. Budapest volt. Vezető városrendező tervező: Berényi Mária. 28 Az alábbi területekre készült el a szabályozási terv (zárójelben a tervek közgyűlési jóváhagyásának időpontja): ÉNy-i városrész 24/2011. (VII.7.); Virágvölgy 47/2001 (X.31.); Sopronkőhida, Tómalom, Sand-dűlő 37/2007 (IV.1.); Bánfalva, Kutyahegy 29/2005 (VII.8.); Lőverek 9/2006 (IV.7.); Deák tér és környéke 37/2011. (XI.30); Belváros 27/2001. (VII.5.) tervének módosítása folyamatban van; Szt. Mihály domb 25/1999 (XI.1.); Aranyhegy 24/2005 (V.27.); Délkeleti városrész 21/2005 (V.5.); Apácakert 47/2000 (XII.1 II. 25/2005 (VI.3); DK-i gazdasági terület 26/2005 (VI.3.); Balf 16/2005 (IV.7.); Brennbergbánya, Görbehalom, Ó- és Új-Hermes 36/2008 (XII.4.); Fertő-tó vízitelep 29/2007 (X.5.)..); Győri kapu I.- II. 25/2005 (VI.3); DK-i gazdasági terület 26/2005 (VI.3.); Balf 16/2005 (IV.7.); Brennbergbánya, Görbehalom, Ó- és Új-Hermes 36/2008 (XII.4.); Fertő-tó vízitelep 29/2007 (X.)

27


10

Egységes szemlélet híján különbözõ értékû és jelentõségû emlékek kerültek listázásra. Voltak olyan részletes szabályozási tervek, melyek egy-egy jellegzetes táji elem, fontosabb kilátópont, történeti esemény helye, emlékmû, köztéri szobor és emlékkõ védelmét is javasolták. Több esetben a temetõk jelentõsebb síremlékei is felkerültek a listára. Más tervezõk figyelme kizárólag az építészeti emlékekre terjedt ki. A védelemre javasolt emlékek nagyobb része egyedi épület volt: a területi védelem lehetõségével csak Balf esetében éltek. Mivel azonban a szabályozási tervek és a helyi építési szabályzat a helyi védelemrõl nem rendelkezhet, egyre sürgetõbbé vált az egységes helyi értékvédelmi rendelet kidolgozása. Mit védjünk és hogyan? Az egész városra kiterjedõ helyi védelem elõkészítéséhez Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából 2011-ben fogtunk hozzá. A munka feladata és célja Sopron Megye Jogú Város épített környezet helyi védelmi rendelettervezetének megfogalmazása volt.29 A vizsgálatokat a város teljes közigazgatási területének szisztematikus bejárásával, városrészenként, épülettömbönként és épületenként történõ szemrevételezésével kezdtük. A munka során újra és újra végigjártuk Sopron utcáit, tereit és minden fontosnak ítélt, helyi védelemre érdemes emlékekrõl fényképsorozatot készítettünk.30 Természetesen fokozott figyelmet szenteltünk a szabályozási tervekben védelemre javasolt épületeknek, objektumoknak. A helyszínt bejárva ezek egy része csalódást keltett. Bebizonyosodott, hogy a különbözõ idõben és eltérõ szemlélettel összeállított jegyzékek egymással összehasonlítva nagy minõségi eltérést mutatnak. A védelem szempontjából szóba kerülõ épületek esetében forráskutatást végeztünk. Nem hallgathatjuk el, hogy a vonatkozó irodalom összegyûjtése során az egyes közlések tartalmában erõs különbségeket észleltünk.31 A közzétett leírások egy része a részletes irodalom mellett pontos levéltári adatokat is tartalmazott, más esetekben ezek a kutatást megkönnyítõ, fontos adatok hiányoztak a publikációkból. Természetesen voltak objektumok, melyekrõl semmiféle közlést, adatot nem találtunk. Ilyen esetekben – ahol erre mód nyílt – megkíséreltük a hiányzó levéltári kutatásokat is elvégezni. A kutatás adatait épületenként „törzslapon” rögzítettük. 32 Az épület pontos azonosítására szolgáló adatok mellett a lapok tartalmazták az építési idejét, az épület eredeti és mai rendeltetése és építészeti formálásának – stílusának – jellegzetességeit. Ha a törzslapon szereplõ épületet a szabályozási tervek elõírásainak mellékletében helyi védelemre javasolták, ezt a tényt is rögzítettük. A szabályozási tervek javaslatait jóváhagyólag vagy elutasítólag véleményeztük. Végül ajánlásokat tettünk a kijelölt 29 A megbízó Dr. Fodor Tamás polgármester volt, a szakmai irányítást Kuslits Tibor főépítész látta el. A munka részleteit mindvégig Ancsics Anita okl. környezetmérnök kísérte figyelemmel, gondosan ellenőrizve a készülő anyag tartalmát és adatait. 30 A bejárásban és fényképezésben Szeredai Enikő és Bencze Julianna építészhallgatók valamint Oszvald Ferenc geográfus, várostervezési – városgazdálkodási szakmérnök vett részt. 31 Nagy segítséget nyújtott a Soproni Szemle ma már DVD-n is elérhető teljes anyagának áttanulmányozása. Már korábban átnéztük és kijegyzeteltük a hazai szakfolyóiratok anyagát a 19. századtól egészen napjainkig. Forrásként szolgált Winkler Gábor: Sopron építészete a 19. században. Bp. 1988.; Kubinszky Mihály: Sopron építészete a 20. században. Tatabánya 2003. és uő: A régi soproni Lőver. Egy lőverlakó építész feljegyzése. Tatabánya 2003. c. munkája, valamint több, kisebb közlemény. 32 Az anyag nem tartalmazza a hatóság által hivatalos úton beszerzendő adatokat, így az épület tulajdoni lapját, hiteles helyszínrajzi másolatát, a tulajdonos(ok), kezelő(k) ill. bérlő(k) nevét, a korábbi, védett értéket érintő hatósági intézkedések jegyzékét és iktatószámát.

11


építmények, épületek kezelésére: a védett épületek esetében elvárható, gondos és szakszerû helyreállítására. Nem gyõzzük hangsúlyozni, hogy a helyi emlékek listájának „nyitottnak” kell maradni, ez ugyanis lehetõvé teszi, hogy a jegyzék a késõbbiek során újabb emlékekkel bõvüljön. A listában élõ alkotók alkotásait nem vettük fel. Ez vitatott kérdése az örökségvédelemnek, hiszen vannak idõs építészek, akik már nem terveznek, de hosszú életkort érnek meg. Alkotásaik egy részét az átalakítás, lebontás fenyegeti. Indokolt lenne ilyen esetben kivételt tenni. A soproni építészek azt támogatnák, hogy élõ építész alkotása is kerüljenek fel a helyi listára. A közelmúltban elhunyt szaktársaink épületeit (Solt Herbert, Cserhalmy József, Hegyi György, Ujváry Rudolf és a többiek) természetesen felvettük a névsorba. A bejárások során tapasztaltuk, hogy sok védelemre méltó épület – közöttük a Rák patak mentén álló Steiner vízimalom épületegyüttese – elhanyagolt, gazdátlan, üresen áll. Nyugtalanítóan sok a szakszerûtlenül helyreállított, tetõtéri beépítéssel elrontott épület.33 Megdöbbentõ a helyi építõanyagok – közöttük is mindenekelõtt a rákosi és margitbányai mészkövek – hihetetlen mértékû rongálódása, pusztítása. Az épületeket oda nem illõ feliratok, reklámok csúfítják és környékük is gyakran elhanyagolt. A feltárt értékek számbavétele alapján az épített környezet helyi védelmét szolgáló rendelet szövegjavaslatát is összeállítottuk. 34 A rendelettervezet mellékleteként, ú.n. „területi és épületenkénti jegyzék” formájában elõzetes védelmi listát állítottunk öszsze. Különbözõ védelmi kategóriákat állítottunk fel. A legértékesebb emlékek esetében „H-1” helyi védelmet javasoltunk.35 Ez a teljes épület megtartását és szakszerû helyreállítását irányozza elõ. Munka közben bevezettük a „H1–R épület egy részének teljes helyi védelme” fogalmát. Több esetben ugyanis csupán az emlék egy része maradt fenn vagy képvisel védelemre méltó értéket. A „H-2” kategória a különös szépségû, az utcakép léptékébe harmonikusan beleillõ, illetve a térfalak jellegét meghatározó épületek utcai homlokzatának megóvását tûzte ki céljául.36 Szép számban jelöltünk meg olyan emlékeket, amelyeket más rendelet formájában lenne ésszerû védeni (szobrok, emlékmûvek, kilátó pontok, növényzet).37 Ezek törlését írtuk elõ a helyi építési szabályzat mellékletébõl. Az anyagot igyekeztük olyan módon dokumentálni, hogy az alkalmas legyen szakmai megvitatásra és a végleges névsor kialakítására. A város javaslatára mindenekelõtt dr. Kubinszky Mihály egyetemi tanárt, a mûszaki tudományok doktorát kértük fel az anyag lektorálására.38 Gondos szakértõi véleménye alapján a „H-1” kate33

Gyakori hiba a fa ablakok oda nem illő, műanyag nyílászáróra való cseréje, a gazdag építészeti díszek cementspricceléssel való „javítása”, az eredetileg „húzott” profilok kőműveskanállal történt „kiegészítése”, az épületek stílusához nem illő színezés. 34 Sopron Megye Jogú Város Ügyiratszám: 58386-9/2010. 35 A H-1 kategóriába 273 soproni, 19 brennbergbányai, 2 sopronkőhidai és 2 külterületen elhelyezkedő emléket soroltunk. A H-1R részleges védelmet 6 esetben javasoltunk elrendelni. 36 H-2 kategóriába 46 soproni, 2 brennbergbányai, 1 sopronkőhidai és 8 balfi emléket soroltunk be. 37 Az anyag felhívja a figyelmet a vizsgálat során feltárt olyan egyedi jellegnövényekre vagy növényzet-együttesekre (lőveri előkertek), amelynek megléte az emberi környezet védelme, a hagyományos városkép megőrzése, vagy várostörténeti, kulturális szempontból közérdek, A feltárt növényi értékek nem kerülnek listázásra: azok védelméről egy másik rendeletnek szükséges gondoskodnia. 38 Kubinszky professzor lektori véleményét 2010. december 1-re elkészítette és azt írásban átadta. A munka teljes anyagát 2010. december 15-én Sopron Megyei Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében ismertettük dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Város Polgármesterével, dr. Simon István, Sopron Megyei Város Alpolgármesterével és Kuslits Tibor városi főépítésszel. Az ismertetésen a résztvevők a felkért lektor szakvéleményét is meghallgatták és a bemutatott anyagot részletesen megvitatták.


12

góriában megkülönböztettük azokat az emlékeket, amelyeket építészeti értékeik és dokumentum jellegük alapján mindenképpen központi védelemben kellene részesíteni. Meg kell jegyeznünk, hogy a Magyar Mûemlékjegyzék, amelyet az 1950-es években állítottak össze, ma már mindenképpen kiegészítésre szorul. Az elmúlt évtizedekben sikerült egy-egy, a központi listából hiányzó emlék központi védelmét „állampolgári jogon” kérvényezni. Javaslatom alapján így kaphatott védelmet a Lenck mauzóleum az evangélikus temetõben, Lenck Emil Deák tér 1. számú egykori villája, a Rákóczi Ferenc utca 3. számú Russ villa, a Hild család kõfaragómûhelye a Kossuth Lajos utca 8. szám alatt és a Fõ tér 1. szám alatti városháza. Az elmúlt években Sopronban a külsõ várfalig kiterjesztették a „mûemléki jelentõségû terület” határát és néhány újabb soproni emlék is védelmet kapott.39 A központilag védett emlékek listájának kiegészítése azonban ma még kérdések sorát veti fel, ezek kevéssé állampolgári jogon, sokkal inkább „közfeladatként” oldandóak meg.40 Mivel e területen lassú az elõrehaladás, a helyi védelem súlya és jelentõsége egyre inkább növekszik. A Sopron Megyei Jogú Város vezetõivel tartott egyeztetés során kialakult megegyezés szerint Sopronban az összes helyi értékeket magában foglaló, teljes körû lista öszszeállítására és elfogadására kell törekedni, a szobrászati emlékek, emlékhelyek és emlékmûvek védelmére pedig új rendeletet kell alkotni. De vajon milyen jellegû emlékek tartoznak a védelem körébe? Ami a területi védelmet illeti, indokoltnak látszik a Mezõ utca igényes földszintes, polgárházas beépítésének és a Wesselényi utca, Vörösmarty utca és Táncsics Mihály utca egységes házsorainak területi védelme. Utóbbi a helyi városképi védelem technikájával – „he” – oldható meg. A város északi határán a Zsidó temetõ teljes területe és Pihenõkereszt és környezete is megóvásra szorul. Továbbra is nagy igényességgel kell kezelni és védeni az Alsó- és Felsõ-Lõverek teljes területét.41 Balfon a Fõ utca és Óhegy utca páros-páratlan oldalán, a hátsó telekhatárig kiterjedõ védelmet kívánatos lenne északi irányban, egészen a település határáig kiterjeszteni. Sajátos településtörténeti emlék Brennbergbánya Új-Hermes bányás lakótelepének beépítése és házai, így itt is a területi védelem lenne indokolt.

39

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal időközben kibővítette a „műemléki jelentőségű terület” határát és több lépésben újabb épületek kaptak központi védelmet. Vö.: Gömöry Judit: Bővült a védett soproni műemlékek lajstroma. SSz. 61 (2010),. 69-77.; Szigethy Balázs: Intézkedések és tervek Sopron történeti városképének és műemlékileg védett épületeinek megóvására. uo.: 78–81. 2010 óta az alábbi soproni emlékek kaptak központi védelmet: 2011-ben a Paprét 26. sz., Újteleki utca 52. sz., 2012-ben a Magyar u. 10. sz. került fel a központilag védett emlékek listájára. A Rákóczi Ferenc utca 8. sz. – volt „Ruhagyár” épületegyüttese – Gömöry Judit tanulmányának publikálásakor még nem szerepelt a Magyar Műemlékjegyzékben, utóbbi épület csupán 2011-ben kapott központi védelmet. 40 Jelenleg hazánkban a műemléki jegyzék kibővítését tudományosan megalapozó, szervezett, az egész országra kiterjedő előkészítő kutatómunkáról nem tudunk. Úgy tűnik, hogy az esetek többségében a lelkes örökségvédők, város- és faluvédők és lelkiismeretes műemléki előadók által beküldött különféle javaslatokat foglalják központi védési rendeletbe. „Az elmúlt 100 év vidéki építészeti emlékei védelméről” 1980 és 1983 között az akkori szakminisztérium (ÉVM) megbízására vezetésemmel több éves kutatás folyt (GYSMTTV, munkaszám: 6900), ennek eredményeit a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottsága megtárgyalta és szakértők bevonásával a historizmus, szecesszió, a korai modern és a szocialista realizmus 569 hazai emlékét – közöttük két tucat soproni épületet – javasoltunk védelemre. Sajnos a teljesség igényével összeállított listát a későbbiek során, a védendő emlékek kijelölésekor nem vették figyelembe. Műemlékvédő szakembereink a védelem alá helyezés mai, „véletlenszerű” stratégiájával szemben az emlékek teljes körű, országos felmérését javasoljál elvégezni és ennek alapján a Magyar Műemlékjegyzék kiegészíteni. 41 Alsó- és Felsőlőverek: Ady Endre út–Szikla utca–Kőfejtő út–Récény út–Ciklámen ösvény–Váris út–Keresztúri út–Harkai út–Felsőbüki Nagy Pál utca–Béke út által határolt terület.

13


Az egyházak, mint kollektív építtetõk, a 19–20. században is jelentõs értékeket hoztak létre Sopronban. Vidéki építészetünk sajátos emléke a r.k. temetõ Szent Mihály út – Pozsonyi út sarkán álló neogót ravatalozó épülete, melyet 1911-ben Schármár Károly épített. A Balfi úti evangélikus temetõ hellénizáló halottasházának és gondnoki lakásának épületpárját 1886-ban historizáló modorban, Schmid és Alber brünni építészek tervezték. A soproni szecesszió egyik „kulcsépülete” a temetõ Boór Nándor tervezte szecessziós ravatalozója (1905).42 Érthetõ, hogy itt is a teljes épületegyüttes védelmét szorgalmazzuk (1. kép).

1. kép. Balfi út, evangélikus temetõ ravatalozója (Wallon-Hárs Viktor felvétele) 42

Hárs József: Mesélő utcák Sopronban. Sopron 2003.


14

A Szent Margit út 4. számú Szent Margit kápolna és plébánia Schármár Károly elképzelései alapján lakóháznak épült (1909-ben), a tipikus, „lõver-formájú” épület csak késõbb kapott egyházi rendeltetést. A reformátusok Deák tér 2. számú templom- és plébániaépületét Hárs György építette 1926–1929 között, a neobarokk késõi stílusában. A korai modern építészet elsõ egyházi emléke a Szent István park 1. szám alatti Szent István r.k. templom, mely 1939-ben Körmendy Nándor tervei alapján valósult meg. Nem csak markáns külsõ megjelenése, hanem félkör alaprajzú, árkádos belsõ tere is kiemelkedõ alkotás (2. kép).

2. kép. Szt. István-park (Szeredai Enikõ és Bencze Julianna felvétele)

Természetesen a soproni temetõk síremlékei is jelentõs mûvészeti értéket képviselnek, ezeket azonban külön rendelettel kell majd megvédeni. Helytörténeti különlegesség – egyben emlékhely – a Gallus László által tervezett apró kõfejtõi kápolna, melyet az elmúlt években Gereben Gábor építész támogatásával állítottak helyre. Brennbergbányán, a Soproni út mentén, 1928-33-ban épült templom Füredi Oszkár késõi, szecessziós alkotása, melynek alagsorában kocsma is mûködik, így helyi érdekességként emlegetik. Építészeti emlék a brennbergbányai harangláb is. Ma már nem eredeti rendeltetését szolgálja a József Attila út 42. számú egykori Evangélikus Teológus Otthon, – ma Gyermekvédelmi Szolgálat –, Gerlóczy Gedeon

15


késõi historizáló alkotása 1928-ból. A Szent Imre téri Szent Imre kollégium ma József Attila Gyermekvédelmi Központ: a monumentális neobarokk épületegyüttes Siegel Albin és Nagygyõri Szõts Imre tervei alapján, 1928-án épült és az elsõ világháború utáni historizmus jellegzetes alkotása.

3. kép. Lackner Kristóf u. 5. sz. (Szeredai Enikõ és Bencze Julianna felvétele)

A 19. század második felében emelet, igényes középületek külsõ megjelenése és belsõ kialakítása ugyancsak megkövetelik a védelmet. Ismert tény, hogy az 1950-es években „városképi védettséget” élvezõ Széchenyi téri Mûvelõdési Ház reprezentatív belsõinek megsemmisítésével pótolhatatlan veszteség érte városunkat.43 Ami itt elpusztult, mûvészi színvonalában vetekedett Friedrich August Stüler Magyar Tudományos Akadémiájának vagy Theofil Hansen bécsi „Gesellschaft der Musikfreunde” épületének belsõ kialakításával. Ezért kell különös figyelmet fordítanunk az igazságszolgáltatás soproni emlékeire, közöttük Wagner Gyula Lackner Kristóf. utca 7. számú, egykori Magyar Királyi Törvényházára (1896), melynek monumentális lépcsõházterében még fellelhetõk az eredeti, neoreneszánsz dekoráció színes nyomai. 43

Winkler Gábor: Az egykori kaszinó és vigadó épületének építéstörténete. = Várhely 2002. 4. sz. 134–139. o., uő.: A Soproni Kaszinó építéstörténete. = Soproni Szemle 57. évf. 2. sz. 174–194. o.


16

A városkép szempontjából sem elhanyagolható az Ullein József tervei alapján megvalósult Lackner Kristóf utca 5. számú, egykori Kereskedelmi és Iparkamara (1904) reprezentatív épülete (3. kép). Talán kevésbé ismert, hogy elsõ magyar olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd44 is jelentõs középületet tervezett városunkban (Tóth Antal utca Siketnémák Intézete, 1909). A Bajcsy-Zsilinszky utca 4. számú, egykori Honvédnevelõ Intézet 1897-ben Alpár Ignác tervei szerint, a kor legkorszerûbb, pavilonos elrendezésével létesült: az elmúlt évtizedben fõépületének a háborúban elpusztult, gazdag neobarokk homlokzatát sikerült eredeti formájában visszaállítani.45 Wagner Gyula tervezte a Fenyõ tér 1. számú csapatkórház reprezentatív épületegyüttesét is. A katonai rendeltetésû épületek nagyobb része a bombázások során súlyos károkat szenvedett. Sokukat lebontották, másokat gyökeresen átalakították. Ami megmaradt, azt gondosan meg kell óvni. A laktanyákhoz tartozó lovardák monumentális tartószerkezetei ma is tiszteletet ébresztenek. Súlyos veszteség, hogy 2003-ban tûz pusztította el a Somfalvi út 15–19. sz. honvédségi lovassági laktanya lovardájának nagy fesztávolságú tetõszerkezetét.46 Mára egyetlen ilyen jellegû emlék maradt fenn, a Murmann Sámuel utca 4. számú tüzérlaktanya neoreneszánsz architektúrájú, impozáns belsõ tere. Érthetõ, hogy a mérnöképítészet e kiemelkedõ emlékét különös gonddal kell megóvnunk. A sopronkõhidai Pesti Barnabás utca fegyház és börtön fogdaépülete sajátos építészeti megformálása mellett drámai emlékhelye is a magyar történelemnek. A város kultúréletének érdekes dokumentuma a Hartmann testvérek Elite filmszínháza a Torna utca 12. szám alatt (Boór Gusztáv terve 1926). Vesztesége a város építészetének, hogy szecessziós stílusú belsõ kialakítását csak képekrõl ismerjük: hatásában vetekedett Viktor Horta brüsszeli Népházának – Maison du Peuple – ugyancsak elpusztult belsõ architektúrájával.47 Mindenképpen fontos Schármár Károly „villamos élõ fényképek színházának” (Lackner Kristóf utca 10. számú Elektro–Bioskop épülete 1911-bõl) megóvása. Az ipari építészet jelentõs alkotásokat hagyott maga után Sopronban: ennek ellenére a mérnöképítészet egyetlen emléke sem élvez védelmet. Az egykori Steiner vízimalom emeletes kõ épülete romos állapota ellenére még helyreállítható lenne. Alois K. Lang terve alapján emelték a Sopron–Graz Vasárugyár Rt. Ágfalvi út 6. számú, egyemeletes, oromfalas fõépület (1909). Modern téglavázas architektúrájával tûnik ki a Haas Fülöp és fiai Rt. Baross út 26. számú, monumentális csarnoképülete (Schneider Márton terve 1907-bõl). Csak részben sikerül megmenteni Schneider Márton 1890 körül emelt Csengery utca 30-32. számú Zárgyár nyerstégla épületének szép téglaarchi-

44 Hajós Alfréd (1878–1955) okleveles építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok. 45 Tervező: Winkler Gábor, számítógépes grafika: Szabó Péter; kivitelező: Ornamentika Kft. Győr. 2006. 46 Az épület két végfalát 1980 körül Persa András statikus tervei szerint tették állékonnyá, a tűzkatasztrófa ezután következett be. Vö.: Fürdő lehetne Sopronban az egykori császári lovardából; Szabó Zsófia diplomatervéről bővebbet az epiteszforum.hu. cikkében olvashatunk. 47 Sajnálatos módon Victor Horta (1861 – 1947) nem egy, jelentős házat – közöttük a Maison du Peuple (1895–99) épületét is – lebontották (1965).

17


tektúráját. Az acél oszlopokkal alátámasztott, egységes belsõ csarnoktereket a legutóbbi idõkben kisebb terekre osztották. A közlekedés emlékei közül a Vitnyédi utcai, egykori villamos kocsiszín épületét már nem találtuk meg. Szomszédságában védelmet érdemel a kõszén alapú gázgyár Flandorffer Ignác emléktáblájával megjelölt földszintes téglaépülete. Legalább egy-egy típusát meg kellene tartani a vasúti pályák mellett álló õrház-épületeknek (GYSEV õrház a Batsányi utca közelében, Déli pályaudvar fogadóépülete és irányító-tornya a Baross úton.) Mivel ezek az épületek eredeti rendeltetésüket elvesztették, számukra új hasznosítást kell keresni.

4. kép. Wesselényi utca 13-23. sz. (Winkler Gábor felvétele)

A historizáló lakóházak megtartása különösen fontos a városkép megõrzése szempontjából. A 19. század polgárházainak díszes neoreneszánsz homlokzatait ma szinte minden esetben a leegyszerûsítés, szakszerûtlen átalakítás veszélyezteti. A Csengery utca 5. számú késõ romantikus emeletes lakóház homlokzatát dicséretes módon, szakszerûen helyreállították. A 8. számú ház igényes neoreneszánsz architektúrája ugyancsak markáns eleme az utcának, mely szintén eredeti formájában állítandó helyre. A nyugati városrész többszintes lakóházai a Wesselényi utcában és Õsz utcában szerencsés módon megõrizték neoreneszánsz díszeiket (4. kép). A Kossuth utca szabadonálló polgári villái közül emeletráépítéssel sokat elrontottak, a még megmaradtak védelemre szorulnak. Kijjebb haladva is találunk igényes házsorokat, szép föld-


18

szintes polgárházakkal. Ilyen a Tóth Antal utca 4. számú polgárház neoreneszánsz homlokzata az 1880-as évekbõl. A Jókai utca 20. számú reprezentatív polgárház az egységes utcakép fontos eleme. A „Stampf–házat” 1927-ben Kherndl Kálmán tervezte. Építészeti jelentõsége mellett várostörténeti dokumentum is, ugyanis e házban lakott leánytestvéreivel Báthy Anna operaénekesnõ.48

5. kép. Zrínyi Miklós u. 22. sz. (Szeredai Enikõ és Bencze Julianna felvétele)

A historizáló stílusban épített, reprezentatív polgárházakat az elsõ világháború utáni évtizedekben egyre inkább a zárt sorban épített, modern lakóházak váltották fel.49 Stílusuk Sopronban valamiféle átmenetet képez a 19–20. századi angol sorház és a német nyelvterületeken kedvelt „Heimatstil” épületei között. Ilyen házakat szép számmal találunk a Hunyadi János utcában (7., 9. és 15. sz.). A Hunyadi János utca 13. számú lakóház oromfala favázas szerkezettel épült,50 hasonló megjelenésû, igényes épületeket a Zrínyi utcában is találunk (22. sz.) (5. kép). A Madách utca 7. számú ház 48 Báthy Anna operaénekesnő, eredeti nevén Stampf Anette (1901–1962). A művésznő különösképpen Bartók és Kodály műveinek előadásával ért el nagy sikereket, de énekelt Bach–, Beethoven-, Mozart-műveket is. Sopronban, a Széchenyi téri Művelődési Házban többször hangversenyezett. 49 Az Alsó-Lőverek keleti tömbjeiben emelt lakóépületeket a soproniak gyakran „angol házak” néven is emlegetik. 50 Magyarban is használt elnevezése: Fachwerkhaus.

19


még historizáló stílusú – saroktornyos kialakítása ideális városképi "kapu-motívumot" alkot. Emeletes, kertvárosi sorházai közé (3., 12.-32. és 13. sz.) az 1930-as években „Bauhaus” stílusú lakóépületek is vegyültek (Madách utca 5. sz.). Közülük a Madách utca 17. számú korai modern sarokházat a legutóbbi idõkben eredeti formájában, mintaszerû szakszerûséggel állították helyre. A 19–20. század polgári társadalma fokozott szociális érzéket mutatott a munkavállalókkal szemben. Ennek dokumentumai a Sopronban is megszaporodó munkáslakásépítkezések. Maga a város is épített bérházakat, így 1927-ben, a Városi Mérnöki Hivatal tervei szerint monumentális házsort emeltek a Gyõri úton (5.–11. sz.). Munkáslakásnak épült a Vasárugyár Rt. 48 lakásos épületegyüttese a Bánfalvi út 10. szám alatt.51 A Fésûsfonógyár Rt. vezetõinek és munkásainak 1941–1943 között Franz Schuster bécsi építész terveinek felhasználásával három lakóházat építettek a Besenyõ utcában (17 – 19. sz.). Sajnos itt a védelmi javaslat már késõn érkezett, hiszen az Ágfalvi út sarkán álló épületet emeletráépítéssel a felismerhetetlenségig eltorzították. Az Agyag utcai, nyerstéglából épült munkáskolónia jellegzetes épületeire Hadas László építész hívta fel figyelmünket.

6. kép. Brennbergi út 19. sz. (Polgár Attila felvétele)

51

Schármár Károly terve 1910-ből, két szekciója a második világháború bombázásai során elpusztult.


20

Brennbergbánya, a Brennbergi út mentén 1933-ban Füredi Oszkár tervei alapján kétszintes, modern bányász nyugdíjas sorház épült (19. sz.) (6. kép). Brennbergbánya Új-Hermes telepén nyolc téglaépítésû lakóház és pékház létesült. Szerencsés módon ezek az épületek ma is elfogadható állapotban vannak. Füredi Oszkár híres munkásházai közül azonban egyelõre csupán a Trebitsch és Fia Selyemgyár dolgozói részére épített Csengery utca 106. számú, kétemeletes, nyerstégla homlokzatú ház kapott központ védelmet (1925).52

7. kép. Hunyadi János u. 32.-Mikoviny u. 21. sz. (Polgár Attila felvétele)

A századforduló polgári életformája megkövetelte az otthonos, gazdaságos családi otthonok létesítését. Az Alsólõver utca 19. számú, jellegzetes, szabadonálló társasház Füredi Oszkár alkotása: a ház 1930 körül épült, a késõ szecesszió modorában. Füredi Oszkár az elkövetkezõ években több modern villát is tervezett az Alsó–Lõverekben (Mikoviny u. 40., Hunyadi utca 32.– Mikoviny utca 21. sz. sarokházak 1933-1934-bõl) (7. kép).

52

A 19–20. század közép-európai munkásház építés történetét hat nyelven, részletesen feldolgozza: Johann Schwertner – Georg Kanhäuser – Paolo Tomasella – Paul Wall – Gábor Winkler – Domen Zupancic: Munkásnegyedek és munkásvárosok 1750 és 1951 között. Maria Saal 2011.

21


Az elsõ világháború utáni középítkezések esetében legtöbb esetben egyféle, sajátos, konzervatív, historizáló stílust követeltek meg. Jó példája ennek az Erzsébet utca 9. számú, egykori Pénzügyi palota. A hatalmas együttes 1924–1925-ban, Exler Jenõ és Zobel Lajos tervei alapján neoromán stílusban épült.53 A legutóbbi idõkben történt bõvítése során külsõ megjelenésén és igényes belsõ tereinek kialakításán szerencsés módon nem változtattak. A Ferenczy János utca 5. sz. Isten Megváltó Leányai Tanítórend iskola- és zárdaépületét Fábián Gáspár tervei alapján, az elsõ világháború utáni neobarokk reprezentatív stílusában emelték.54

8. kép. Frankenburg u.6. sz. (Diebold Károly felvétele)

53

Az épület ma a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának ad otthont. Az épületegyüttes napjainkban a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Óvónőképző Intézetének ad otthont: az együttest 1970 körül Hidasi Jenő építész tervei alapján, modern stílusban bővítették.

54


22

A lakóházépítésben a 20. század elsõ felében a bérházformát mindinkább a társasházak váltották fel. Sopronban egy sor, komfortjában és építészeti kialakításában egyformán kiemelkedõ minõségû lakóház épült. A Frankenburg út 6. számú háromemeletes társasházat 1930-ban Winkler Oszkár tervezte (8. kép).55 Szomszédságában több lakóház is hasonló stílusban épült (pl. Frankenburg út 4.). Dél felõl tekintve az épületsor egységes, korszerû arculatot ad a történeti Belvárosnak. A Vörösmarty utca összképét is modern házai határozzák meg (3–5. és 10. szám).

9. kép. Deák tér 49. sz. lépcsõháza (Polgár Attila felvétele)

A Pázmány Péter utca és Deák tér északi és a Mátyás király utca keleti társasházai a „mûemléki jelentõségû terület” határain belül találhatóak, így azok külsõ megjelenését a központi mûemlékvédelem óvja. A teret határoló, kiemelkedõ színvonalú társasházépületek kivételes szépségû belsõ terekkel, elõcsarnokokkal és lépcsõházakkal rendelkeznek, ezért egyedi védelmük elengedhetetlen.56 A Deák tér 45. számú Esterházy Hitbizomány tisztviselõi lakóháza 1932-ben, Hárs György építész tervei alapján, – a 55

Az épületet számos hazai, európai és tengerentúli építészettörténeti témájú publikáció is közölte. Vö.: Oszkár Winkler. Apartment building. Sopron, 1935. In: János Bonta: Functionalism in Hungarian Architecture. East European Modernism. Thames and Hudson, New York 1996. 157–163.; Otto Kapfinger: Neue Architektur in Burgenland und Westungarn. Salzburg 2004. 6–7.: mindkét publikáció a lakóház egész oldalas képével. Megdöbbentő, hogy az egyetlen, hazánk határain kívül is ismert soproni építész egyik épülete sem kapott mindeddig központi vételemet. 56 Steiner Emil és Gyula részére épült a Pázmány Péter utca 1.számú, kétemeletes sarokház, ennek terveit Somlai Aladár készítette. A szomszédos, Pázmány Péter utca 3. és 5. sz. házak 1935-ban épültek.

23


megbízó nyomatékos kívánsága szerint – neobarokk stílusban épült. Igen szépek a Deák tér 47. és 49. számú lakóházak lépcsõházának terei: tervezõjük Füredi Oszkár (9. kép). A Mátyás király utca kiépítése a Belváros felé történt megnyitása után (1938) gyorsult meg. Egységes, korai modern házsora színvonalában Budapest, Újlipótváros57 korszerû beépítésével vetekszik. A Mátyás király utca számú kétemeletes modern lakóházai az 1–3. számú háztól a 17. számú házig 1935–1940 között épültek fel Somlai Aladár, Winkler Oszkár és Füredi Oszkár58 tervei alapján. Harmonikus térfal jött létre az Alsó-Lõverekben is (Bajcsy-Zsilinszky utca 1. – Batthyány tér 1. sz.). Utóbbi házsor egységes homlokzati kialakítását kívánjuk védeni (10. kép).

10. kép. Damjanich utca 1. sz. spalettás ház (Polgár Attila felvétele)

A két háború között a vendéglátás is fellendült Sopronban. Sajnos az e korból származó, korszerû szállodaépületeket (Lõver Szálloda épületpárja, Gyermek Szívszanatórium) az 1980-as években a felismerhetetlenségig átépítették. A Soproni-hegység57

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa a Szent István park létesítését 1928-as rendeletében határozta el, a felhagyott parkettagyár helyén. A beépítési tervek készítői gazdasági okokból sűrű, városias beépítés mellett döntöttek. A rendelet egységes, „modern” stílust írt elő az építtetőknek és építésznek. Az öt-hat emeletes téglaépületek nagy méretű, jó minőségű lakásokat tartalmaznak, igényes közösségi terekkel, gazdag anyaghasználattal. 58 Ebben az időben Füredi építi a Damjanich utca 1. sz. „spalettás házat” is.


24

ben Winkler Oszkár 1936-ban építtette az István-menedékházat: a tájba illõ, szép épület csak részben maradt fenn (11. kép). Szerencsés módon megõrizte jellegzetes külsõ megjelenését a Füredi Oszkár tervei alapján, 1938-ban épült „Hernfeld-panzió” a Deákkúti út 10. szám alatt. Tömböly Dénes 1942-ben készült üdülõegyüttes tervét – Váris út 2. szám – a háború kitörése miatt csak részben kivitelezték.59 Az idegenforgalmat szolgálta a Károly magaslat kilátójának dinamikus architektúrája, Winkler Oszkár alkotása (1933) (12. kép).

11. kép. Turistaház a Nyíresen. (Diebold Károly felvétele)

Az elsõ világháború után az oktatási épületek egy része még ugyancsak a késõ historizmus stílusában épült (általános iskola: Mátyás király utca 18. sz.; Szent István római katolikus elemi iskola: Fapiac 2. sz.). A Nyugat-Magyarországi Egyetem botanikus kertjébe 1941-ben Winkler Oszkár modern stílusban tervezte meg a matematikai épületet (13. kép). Nem csak külsõ formája, hanem szép belsõ terei is védelmet igényelnek. Ebben az idõben kezdik el építeni, ugyancsak Winkler Oszkár tervei alapján, a Bajcsy–Zsilinszky utca 11–13. számú Evangélikus Tanítóképzõ internátusát (1942) és az Ady Endre út 5. számú, kétemeletes diákotthonát (1943). Befejezésükre csak jó egy évtized múlva kerül sor. Brennbergbánya a két háború között sokat fejlõdött. Szerencsére a bányászat megszûnése ellenére máig fennmaradt a korai mérnöki építészet több értékes em59

1955–1958-ben Füredi Oszkár majd 1970–1971 között Kun Attila tervei alapján átépítették és bővítették.

25


léke: egy kémény, a mérlegház és raktár. A becses ipartörténeti emlékek közül csupán az 1835-ben emelt Óbrennbergi út 14. szállító gépház védett. A bányatelep köz- és lakóépületei a bányatulajdonosok „paternalista” – munkavállaló-barát – szemléletét bizonyítják. Brennbergbányán ebben az idõben épült fel a korszerû általános iskola, az ideiglenes kórház, a közfürdõ és az óvoda épülete.

12. kép. Károlymagaslat (Diebold Károly felvétele)

A háború utáni archaizáló építészet – a központilag „elrendelt” szocialista realista irányzat – több emléke is igényes alkotás. Bár a diktatúra emlékei, mégis védelmet érdemelnek. A Deák tér 37–41. számú, tömbméretû lakóház-együttes „U” formában SOPRON ÉS KÖRNYÉKE ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEINEK VÉDELME

26

parkot keretez. Összképét az elmúlt évtizedben, a Mátyás király úti szárnya fölé épített, aránytalan saroktömeg elõnytelenül befolyásolja. A szocialista-realista stílus reprezentatív emléke az 1955-ben, az Ady Endre út 10. szám alatti telken felépült Sotex kultúrház (1950–1952). Itt az igényes belsõ terek megtartása is indokolja a teljes körû helyi védelmét. 60 A Templom utca 24. számú háromemeletes lakóház Füredi Oszkár tervei alapján 1959-ben épült: kialakítása még erõsen mutatja a letûnt „szocreál” stílusát. Az ipari építészet európai hírû alkotása a Vándor Sándor út 2. számú, egykori épületasztalosáru-gyár.61

13. kép. Bajcsy-Zsilinszky u. 4. sz. Matematikai épület (Diebold Károly felvétele)

Az 1956 utáni idõkben az építészet Sopronban is megint modern utakat keresett. A modernhez való visszatérést bizonyítja a Templom utcában, az egykori neológ zsinagóga helyén emelt háromemeletes lakóház (23. sz., Winkler Oszkár terve 1959– 1960). A Lõver körút 37. számú KPVDSZ üdülõ – ma Hotel Siesta – merész, lépcsõs

60 Belsőépítész tervező: Németh István, A bejárati színes, mázas kerámia plasztikája Buza Barna szobrászművész alkotása. A szép belsőket az 1990-es években példás szakszerűséggel, eredeti formájukban és színeikkel állították helyre. 61 Winkler Oszkár 1950–1951 között kivitelezett épületének terveit neves német folyóiratban is közölték. Vö.: Kossatz, Gert: Betriebsstätten der Holzindustrie – Planungsgrundlagen. Deutsche Bauzeitschrift 1964. 4. és 5. sz., Verlag Technik. 481 – 696. o. alaprajzokkal és metszetekkel.

27


tömege Cserhalmy József62 és munkatársai tervei alapján, 1973-ban épült (14. kép). A Ferenczy János utca 7. számú Vas-és Villamosipari Szakközépiskola Lang János63 alkotása 1988-ból. A Lenkey utca 5. számú rendelõintézet épületét Ujváry Rudolf64 1970 körül új szárnnyal bõvítette. Az õ alkotása a környezetéhez jól alkalmazkodó Új utcai 23. számú Palatinus Szálloda is. A Szent Mihály temetõ új bejáratát Solt Herbert65 tervezte 1993-ban.

14. kép. Lõver körút 37. sz. (Cserhalmy Gyõzõ felvétele)

Néhány „különleges”, sajátos rendeltetésû emléket is védeni akarunk városunkban. A „kisemlékek” közül kell említeni a Kossuth Lajos utca és Erzsébet kert nyilvá62

Cserhalmi József (1922–2005), a Győri Tervező Vállalat egykori vezető építésze; munkatársa: Hegyi György, belsőépítész: Nagy Szabolcs. 63 Lang János (1934–1996), a Győri Tervező Vállalat építésze. 64 Ujváry Rudolf (1937–2009), a Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat egykori vezető tervezője. 65 Solt Herbert (1932–1999), a Győri Tervező Vállalat egykori vezető építésze.


28

nos illemhelyeit: a város vezetését és közösségét dicséri, hogy ezek eredeti formájukban fennmaradtak (15. kép). A Zerge út 26. számú ház kertjében öntöttvas szerkezeteivel együtt maradt meg egy jellegzetes lõveri kútház. Füredi Oszkár eredeti terveinek felhasználásával újjáépült a Lõver körúti zenepavilon is. A Virágvölgy emlékei között ma már alig néhány 19. századi kerti házat találunk, pedig ezek igényes kialakítása egykor vetekedett a lõveri házakéval. Ezért kívánjuk védeni Bognár Károly máig fennmaradt kerti házát. A Tómalom területén – talán egyetlenként az országban –áll még az ötvenes évek tipikus kereskedelmi létesítménye, a “gomba” büfé. Balf fõ utcájának népi épületei közül néhány még megtartotta eredeti fésûs beépítését és karakteres oromfalas homlokzatát (Fõ utca 54., 56. 58. sz.). Különös helytörténeti emlék a Bozi utca 2. kora historizáló fogadóépülete.

15. kép. Sopron Erzsébet kert nyilvános illemhely (Winkler Gábor felvétele)

A rendelettervezetrõl A vizsgálatok és egyeztetések tapasztalatainak figyelembevételével született meg az épített környezet helyi védelmérõl szóló rendelet szövegtervezete, amelynek mellékletét képezheti a védett objektumok listája is.66 Sajnálattal kellett tapasztalni, hogy a 66

A dokumentálásra került összeállítás az építésügyről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 6. § (1) bekezdése b., pontja, az Országos Főépítész Kollégium 2001. április 24. ajánlásainak figyelembevételével készültek el. Az elfogadásra javasolt rendelet tartalma: fogalom-

29


rendelettervezetben védelemre javasolt épületek közül nem egy idõközben elpusztult. Nem sikerült megtalálni több, a korábbiakban még létezõ lõveri kútházat, kisebb faépítményeket. Ezeket minden bizonnyal megsemmisítették, áthelyezték, vagy átépítették. Néhány, korábban jelentõsnek ítélt, szép épület helyén igénytelen, új ház áll (Berzsenyi Dániel utca 5. sz.) vagy éppen most bontják az épületet (Udvarnoki utca 1. sz.). Szinte szemünk elõtt dúlták szét a Lehár Ferenc utca 9. számú ház szép, 1870 körül épült neoreneszánsz homlokzatát. A Mezõ utca 14. számú, elõkelõ, oromfalas lakóház dús neoreneszánsz díszeit a védelmi javaslat készítése idején verték le: az épület sima, hõszigetelõ vakolatot kapott. Ami a rendelettervezetet illeti: fontos szempontnak ítéltük, hogy a helyi védelem elõírásai legyenek rugalmasabbak, mint a központi védelem, nyissanak utat az óvatos és célszerû fejlesztésnek, ésszerû és praktikus változtatásoknak. A rendelettervezet elõírásai ezért is „megengedõbbek”, mint a mûemléki törvény megkötései. Ügyeltünk arra, hogy az egyes bekezdései ne tiltással kezdõdjenek. A készülõ elõírások során igyekeztünk megõrizni valamit abból az õszinte, önként keletkezett igénybõl, ösztönös törekvésbõl, amely ezeket a rendeleteket az elmúlt évtizedekben – minden „központi utasítás és szabályozás” nélkül – létrehozta és éltette. A helyi rendelet ugyanis egyedül így maradhat hiteles és õrizheti meg „közmegegyezés” jellegét. A végleges listát a város polgáraival és szakmai szervezeteivel meg kell ismertetni, szövegét vitára kell bocsátani.67 A helyi védelem megvalósításában nagy segítséget adhatnak a Soproni Városszépítõ Egyesület bizottságai, a Magyar Építész Kamara helyi csoportja és más, városukat szeretõ, civil szervezetek. Az elkészült anyagot jóváhagyása elõtt mindenképpen el kell majd eljuttatni e civil szervezetekhez is. Az épülettulajdonosokkal ugyancsak mielõbb fel kell venni a tárgyalás fonalát. A védelem népszerûsítését segíthetné, ha a helyi védelem alatt álló épületekrõl tájékoztató anyag, kiadványok és DVD készülne.68 A helyi védelmi javaslatot ugyanakkor a városrendezési tervekkel is összhangba kellett hozni.69 Itt a szükséges egyeztetéseket már elvégeztük: ennek köszönhetõen a helyi védelem javasolt anyaga és a szerkezeti terv döntései összhangba kerültek egymással. Az eddigi tapasztalatok szerint a városképi rendeletek elõírásainak betartása az elmúlt negyed évszázadban hazánk történeti városaiban különösebb konfliktusokat nem okozott. A pontosan megfogalmazott „helyi építési szabályzat” ugyanakkor megkönnyítette az építési hatóságok dolgát, az itt lakók számára pedig jogbiztonságot teremtett, hiszen a rendelet szövegébõl egyértelmûen kiderült, mit lehet, és mit nem meghatározás, rendelet célja, helyi értékvédelem feladata, általános előírások, rendelet hatálya, javasolt rendeleti kategóriák, a helyi értékvédelem elemei és kiterjedése, a védetté nyilvánítás és megszüntetése, védett értékek használata, fenntartása, karbantartás szabályai, kötelezettségek, helyi értékvédelem támogatása, szükséges intézkedések felsorolása és a helyreállítással, bővítéssel kapcsolatos építési követelmények. 67 A listát és a rendelettervezet szövegét eddig két ízben bocsátottuk szakmai építészeti vitára. A soproni építészek javaslataival a listát tovább bővíttettük. 68 Szombathely építészeti értékei 1. Helyi védelem alatt álló épületek. DVD.; ISBN 978 963-7227-25-7; vö.: Winkler Gábor: Szombathely építészeti értékei. Helyi védelem alatt álló épületek. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. 2011. 38. évf. 1. sz. 70– 82. 69 2011. január 27-én dr. Orosz Bálint, a VÁTI ügyvezető igazgatója, a készülő Sopron Megyei Város szerkezeti tervének vezető tervezője megkeresett azzal a kéréssel, hogy a munka teljes anyagát a tervezéshez munkaközi adatszolgáltatásként bocsássam a VÁTI rendelkezésére. Az adatszolgáltatás CD lemezen, az egyeztetés a VÁTI székhelyén történt.


30

lehet változtatni a régi házakon és hogyan lehet azokat továbbfejleszteni, bõvíteni, átalakítani. Az épített környezet védelmével kapcsolatos helyi intézkedések hatásosnak bizonyultak, hiszen a lakosság részbeni kicserélõdését sem követte a teljes átépítés és a település jellegének megváltoztatása. Sopron esetében különös súllyal merült fel a helyi védettségû épületek helyreállításának pénzügyi támogatása. Belátható ugyanis, hogy a közérdekbõl megõrzésre kerülõ építészeti örökség tulajdonosait a helyreállítási munkák elvégzésében anyagilag is szükséges segíteni. Mindez a legutóbbi idõkig csak kevés helyen valósult meg.70 Pedig a helyileg védett épületek helyreállításának és jó karban tartásának elõsegítése – helyi adóktól való mentesítés, a helyreállítás költségei esetében alacsonyabb általános forgalmi adókulcs bevezetése, az örökösödési adó csökkentése, jó hitelek és egyéb pénzügyi kedvezmények – a helyi védelem szerves részét képezi.71 A támogatás pénzügyi fedezetének hiánya Sopronban is hátráltatja az elkészült rendelettervezet elfogadását. Összegezve: az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy döntõ fontosságú, hogy a helyi védelem a területrendezésben, közigazgatásban és a mindennapi életben is a központi védelemmel azonos tekintélyt kapjon. Az lenne a helyes, ha a központilag védett és helyileg védett emlékek megõrzésének feladatát a város egyformán magáénak érezné és minden lehetséges módon segítené. Az elmúlt két évben, az elõkészítõ munkák során azt tapasztaltuk, hogy a helyi védelem fontosságát Sopron Megyei Jogú Város vezetõi és a helyi szakemberek legtöbbje megérti és támogatja. Jó lenne, ha a rendelet elfogadása nem kerülne le végleg a városatyák programjáról. A helyi védelemmel kapcsolatos javaslatokkal tehát az elkövetkezõ idõkben is következetesen és kitartóan kell foglalkozni és ez nem történhet másként, mint jól átgondolt, következetes stratégia alapján. Sopron helyi értékeinek védelem helyi feladat, a vele való foglalkozás azonban nemzeti és európai érdek is.

70

Szilágyi István városi főépítész dicséretes módon elérte, hogy a rendelet az érdekeltség feltételeinek biztosításával is kiegészüljön. A helyileg védett szombathelyi épületek tulajdonosai pályázat útján az épületek megújításához anyagi segítségre is számíthattak: a megújítások támogatására az önkormányzat az éves költségvetésében 3 millió Ft-ot különített el. 71 Az ezzel kapcsolatos pénzügyi döntéseket hazánkban a mai napig eredménytelenül szorgalmazzuk. Az USA-ban például a szakszerű helyreállítás követelményeit előíró szabályzattal egy időben kidolgozták a meglévő épületek megtartására ösztönző, teljes körű és igen hatékonyan gazdasági szabályozók rendszerét.

31


VEÖREÖS ANDRÁS

Falusi templomok felújítása Sopron környékén, avagy a műemlékvédelem kihívásai, lehetőségei és módszerei a 21. század elején

A mûemlékekkel kapcsolatosan az a (tév)hit él a köztudatban, hogy azokhoz hozzányúlni, azokon változtatni, azokat a mai kor igényeihez igazítani nem szabad. Az alábbiakban néhány Sopron környéki falusi templom példáján keresztül próbálunk meg rámutatni arra, hogy milyen feltételek között van helyük a mûemléki védettségû épületeken a korszerû építõanyagok, új építéstechnikák alkalmazásának, és kitérünk az intézményes mûemlékvédelem jelenlegi mûködését meghatározó szempontokra is. A hatvanas-nyolcvanas évek nemzetközileg is elismert mûemlék-helyreállítási lendülete Sopronban és környékén – a gazdaság más területeihez hasonlóan – a rendszerváltással tört meg. Az utóbbi néhány évben azonban, elsõsorban európai uniós támogatások felhasználásával, ismét megnövekedett a mûemlékeket is érintõ beruházások és fejlesztések száma. A megváltozott világnézet, a hosszú távú beruházói személet teljes hiánya és a finanszírozási rendszer miatt azonban klasszikus mûemlékhelyreállításokról csak ritkán beszélhetünk. A klasszikus helyreállítások korában, a hatvanas-nyolcvanas években a munkálatokat irányító szakemberek körében egyértelmûen felismert tény volt, hogy a történeti településképeink olyan meg nem újuló erõforrást jelentenek, amelyek eltékozolása veszélyezteti a településeink élhetõségét, jövõjét. A történeti város- vagy faluképnek pedig része a településen a templomon és az útszéli kõkereszten kívül minden régi beépítésû utca, minden régi épület, minden apró történeti építészeti részlet (vakolatdísz, padlásbevilágító, kapu, ablak, kilincs, kopogtató, stb.), amely hagyományos, kézmûves kialakítása révén illeszkedik bele a településszövet egészébe, teszi azt vonzóvá, érdekessé, élhetõvé. A kilencvenes években hazánkra törõ vadkapitalizmus és a világméretû globalizáció következtében kialakuló fogyasztói gondolkodásmód nem kedvez a mûemlékek megóvásának. Sajnálatos módon az elmúlt évtizedben rendkívüli módon megszaporodtak – elsõsorban a soproni Belváros Várkerületen kívüli területein és a környezõ falvakban – a hagyományos építészeti elemek cseréi. Számos – önmagában talán nem kiemelkedõ értékû, de a falu- vagy városkép szempontjából meghatározó – házat bontottak le vagy alakítottak át a felismerhetetlenségig. A mai, tömegtermékként elõállított építõanyagok és technológiák felhasználásával átépített épületeknek köszönhetõen uniformizálódik az utcakép, az egyes épületek elveszítik saját arculatukat, személytelenné válnak. A település megszûnik az lenni, amelyet mindannyian (szakemberek és laikusok, turisták és ott lakók) ismerünk és szeretünk szemmel látható történetisége, múltja miatt. A folyamatos – történeti értéket nem becsülõ – átalakítások révén eltûnnek a szemünk elõl azok a településképek, amelyek sehol máshol nem alakulhattak volna ki, csak itt a Kárpát-medence nyugati végén az elmúlt ezer


32

év itt zajló történelmi eseményei során. Helyettük sematikus, múlt és egyediség iránt érzéketlen, jellegtelen utcahalmazokat kapunk. A mára teljesen szétdarabolt, az önálló szakmai döntéshozatal lehetõségétõl szinte teljesen megfosztott, az örökségvédelmet gépies hatósági ügyintézésként ellátni kénytelen örökségvédelmi intézményrendszer1 pedig képtelen az érdektelenséggel, pénztelenséggel, nemtörõdömséggel és fõleg az egyéni rövid távú érdekeket kiszolgáló gazdasággal szemben megvédeni az értékeket. Elenyészõ azoknak a száma, akik önerõbõl indulnak neki egy mûemlék-felújításnak, a Nemzeti Kulturális Alap felhívásától eltekintve pedig a pályázati kiírások a legritkább esetben vonatkoznak mûemlék-helyreállításokra. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP), közismertebb nevén LEADER programok a kis települések fejlesztését célozzák, az Új Széchenyi Terv (korábbi nevén Új Magyarország Fejlesztési Terv – ÚMFT) pedig a Regionális Operatív Programok (ROP) keretén belül nyújt lehetõséget elsõsorban turisztikai fejlesztésre. A turisztikai fejlesztésre, energiatakarékosságra, akadálymentesítésre kiírt pályázatok forrásaira épülõ mûemlék-felújítások jelzik, hogy a pályázatok sokszor nem a valódi igényekhez igazodnak, és fordítva: a beruházásokat nem a valós igények, hanem a pályázati lehetõségek gerjesztik. Ez a folyamat pedig – lévén, hogy a pályázati források általában nem fedezik a költségeket – a tartalékok feléléséhez, hitelek felvételéhez, adósság felhalmozásához vezet. Számos olyan projektet ismerünk, ami a megvalósulást követõen a pályázati elõírásnak megfelelõen öt évig mûködik, a hatodik évtõl pedig csak a hiteltörlesztés marad utána. A fentiekbõl következik, hogy az érdemi örökségvédelmi munka szakszerûsége sokszor csorbát szenved. A tervezést a kutatást megelõzõen, a kutatási eredmények ismerete nélkül, a kivitelezést kiviteli terv nélkül, ésszerûtlenül rövid idõ alatt, sokszor irreális körülmények között (télen) kell elvégezni, ami eleve kizárja az eredeti, hagyományos építéstechnológia használatának lehetõségét. A hatósági egyeztetésre és az engedélyezésre is sok esetben csak a pályázat kedvezõ elbírálása után kerül sor (mert a pályázaton való részvételnek nem feltétele az engedély…), amikor is a hatóság kész tények elé van állítva: a pályázatra benyújtott terveken nem lehet változtatni – viszont azokat örökségvédelmi szempontból jó szívvel elfogadni nem lehet. A pályázatokat rendszerint hangzatos szlogenek kísérik, a sajtószereplés leginkább az elõírt protokollrendezvények alkalmából lehetséges, a nyilvános kommunikáció szerint mindig minden szép és jó; de a valós problémákkal (ti. a mûemléki értékek 1

2011. január 1-jével, a megyei kormányhivatalok felállításakor önálló szakigazgatási szervekként kiváltak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalból a területi irodák. Ezzel a szakterület központi irányítása formálissá vált. Ugyanekkor átrendeződött az egyes irodák területi illetékessége, ezzel együtt a Győr-Moson-Sopron megyében dolgozó iroda létszáma mintegy 20 százalékkal csökkent, amit 2012 elején újabb 10 %-os létszámleépítés követett. 2012 nyarán a műemlékekkel kapcsolatos építéshatósági munkakör átkerült a jegyzők alatt működő építéshatóságokhoz. 2012 szeptemberében megszűntek az önálló szakigazgatási szervek és a szakterület megyei bontásban a kormányhivatalok Hatósági Főosztályainak irányítása alá került. Ezzel egy időben megszűnt a KÖH, feladatai részben a Belügyminisztérium Örökségvédelmi Főosztályára, részben Budapest Főváros Kormányhivatala Örökségvédelmi Irodájába, részben pedig az újonnan alakult Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási Központba kerültek. 2013. január 1-jétől a megyeszékhelyek járási hivatala alatt működnek a Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalok (melyek ismét ellátják a műemlékekkel kapcsolatos építéshatósági feladatokat). A központi irányítás gyakorlatilag megszűnt, az első vonalban levő irodákkal szembeni elvárás pedig gyakorlatilag a közigazgatási jogszabályok betartására korlátozódik.

33


sokszor inkább vesztesei, mint nyertesei a beavatkozásnak) senki nem törõdik2. A pályázati rendszer döbbenetes adminisztratív terhet ró a pályázókra, a pályázati anyag mennyisége sokszor meghaladja az engedélyezési, illetve kiviteli tervek mennyiségét! A drága beruházások megvalósítása során a visszaélésekre lehetõséget adó, értékeink elvesztését eredményezõ tényezõ a kötelezõ közbeszerzés. A közbeszerzési eljárások megtámadása, újrakezdése, elhúzódása és a szûkös pályázati határidõk közötti ellentmondásból rendszerint a mûemlék kerül ki vesztesen, hiszen a gyorsan dolgozó, nem referenciák, hanem mûszaki tartalomtól függetlenül legkedvezõbb árajánlat alapján kiválasztott kivitelezõk a legritkább esetben tudják és akarják a szükséges gondosságot biztosítani. Mindezen problémák ellenére örvendetes, hogy Sopron környékén számos falusi templom felújítása történhetett meg az elmúlt idõszakban. A felújításoknak az egyik legfontosabb elõfeltétele az elõkészítés volt. A Gyõri Egyházmegye számos templom felújítását terveztette meg és engedélyeztette a kétezres évek végén. Nyeretlen pályázatok esetén az építési engedélyek több esetben kerültek meghosszabbításra, egészen addig, amíg a felújításhoz szükséges anyagi források rendelkezésre nem álltak. Az épületek felújítása a korábban már említett LEADER vagy ROP pályázatokra épült, de minden esetben jelentõs volt a helyi közösség vagy a püspökség által biztosított önrész is. A munkálatokba bevont szakemberek általában helyiek voltak, a kutatók, tervezõk, kivitelezõk, restaurátorok általában a megyébõl, vagy a közelbõl kerültek ki3. A jelen tanulmányban ismertetett, helyreállított templomok Gyõr-Moson-Sopron megye nyugati részén helyezkednek el. A mindössze néhány példa áttekintése természetesen nem jelent statisztikát, de talán tanulságos bepillantani a felújítások lebonyolításába. Teljesen változatos a kép a tekintetben, hogy ki fogta össze a felújítást. A megrendelõi részrõl ritkább esetben a téma iránt rokonszenvet érzõ plébános, gyakrabban a plébániai képviselõtestület mûszaki végzettségû, vagy ilyen érdeklõdésû tagja irányította a munkálatokat. A hatósággal kapcsolatot tartó személye is változatos volt, hol az építtetõi, hol pedig a kivitelezõi oldalról került ki. A mûszaki ellenõrök aktivitása is teljesen változó, az aktív, irányító szereptõl egészen a „fantom”-mûszaki ellenõrig. Ugyanilyen változatos képet mutat a kivitelezõi kvalitás és hozzáállás: találkozunk a mûemléki szempontokat megértõ, elfogadó, az ehhez elvárható gondossággal végzett munkával, és a minimális gondolkodással végezhetõ típus mûszaki megoldások alkalmazásával egyaránt. Utóbbiak általában a hatóság által elõírt javítást vonják maguk után. Ez pedig anyagi kárt okoz, sõt használatbavételi engedély hiányában sokszor a pályázati forrásokat is veszélyezteti. A mûemlék-helyreállítás ideális esetben kutatással, mûszaki vizsgálatokkal és tervezési program összeállításával kezdõdik, tervezéssel folytatódik; a kivitelezés az engedélyeztetés után következik és a kiviteli tervek alapján megy végbe. A helyreállítási 2

A rendszerben megbújó ellentmondásokat jól szemlélteti a soproni Várfal-sétány kialakítása. A turisztikai szempontból kiemelkedő jelentőségű, műemléki szempontból a hatvanas évek óta óhajtott beruházás során járdák, közművek, információs rendszer épül, de magára a városfalra egy fillért sem költöttünk, még a növényzetet sem mertük leszedni róla, mert akkor kiderült volna, hogy milyen állapotban van a fal… 3 Az egyes épületeken közreműködő legfontosabb szakemberek nevét a lábjegyzetekben adjuk közre.


34

folyamatot követõ rendszeres karbantartás a hazánkra jellemzõ rövid távú gondolkodásmód miatt egyelõre utópisztikus gondolatnak tûnik4. A templomok felújításai többnyire a homlokzatokat és a tetõt érintették, a munkálatok elvégzésére több esetben csak ütemezetten került sor. A templomokat a munkálatok elvégzésének ideje szerinti sorrendben mutatjuk be. Ebergõc5 A tetõ felújítása 2007-ben történt. Ekkor került sor az ereszcsatornák cseréjére is. A homlokzatok javítását és a szivárgó kiépítését 2009-ben végezték el, ez után készült el a terep rendezése. Harka6 A középkori templom tudományos alapokon nyugvó felújítása a hatvanas évek végén készült el, azóta a homlokzatok állapota meglehetõsen leromlott. A vakolatok mállottak, a falfelületek foltosak, a torony fõpárkánya hiányos volt, a tetõ hézagain keresztül rendszeresen jelentõs mennyiségû hó jutott a padlástérbe. A jelenlegi felújítás a tetõfedés cseréjével kezdõdött. Jellemzõ különbség a klasszikus, hatvanas-hetvenes felújításaihoz képest, hogy míg annak idején a hagyományos építéstechnikák jelentõs része még élõ gyakorlat volt az építõiparban, ma minden négyzetméter hagyományos vakolatért meg kell küzdeni a mûemlékvédelem szakembereinek. Napjainkban az ipari sorozattermékek kiszorítják az egyedi kézmûves technikákkal készített szerkezeteket, és a kivitelezõk többsége is az egyszerû, gyorsan kivitelezhetõ szerkezeti rendszereket részesíti elõnyben. Ennek következménye, hogy a hagyományos építészeti részletek helyett sokszor modern – mûszakilag tökéletesebb, de az épület hagyományos megjelenését rontó – megoldások az uralkodóak. A templom sekrestyéjének téglány cserép fedése a hagyományos cserépszegéllyel, bádogos szerkezet beépítése nélkül készült, a cserepek vágásánál azonban már a korszerû vágógépek használata látható, és a kúpcserepek sem a hagyományos alakúak, hanem a modern tetõfedõ-rendszer elemei közé tartoznak (1. kép). Megújult a torony falazott sisakja is. A falfelületek javítása hagyományos vakolatokkal és fehér színû festékkel készült, az 1969-es felújítás által kialakított vakolati struktúrák megtartásával. A belsõben a falfelületek frissítõ meszelésére került sor. A falak további nedvesedésének megelõzése érdekében az alapok mentén körben szivárgórendszer épült. 4 Hollandiában, Frieslandban a hetvenes évektől kezdve működik a Monumentenwacht nevű szervezet. Az alapítványhoz csatlakozó műemlék-tulajdonosok (elsősorban az egyházak és az önkormányzatok) éves tagsági díj fejében rendszeres, évi egy-két szakmai ellenőrzést kapnak. Az ellenőrzés során a szakemberek az apróbb hibákat azonnal javítják, a nagyobbakra felhívják a tulajdonos figyelmét, aki így előre tervezhető módon tudja a karbantartási költségeket beütemezni. A folyamatos karbantartás egyrészt hosszú távon az időszakos nagyfelújítás költségének töredékébe kerül, másrészt biztosítja a műemléki értékek megőrzését. 5 A templom történetét és leírását lásd Csatkai Endre – Dercsényi Dezső: Sopron és környéke műemlékei. Budapest. 1956. (a továbbiakban: Csatkai 1956), 486–487. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Solymos Mihály plébános; tervező: Maráz Péter, Győr, Lendvay Tamás, Fertőszentmiklós; építési engedély: 2007, 2009; kivitelezés: 2009. 6 A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 551–552. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Németh Antal plébános; tervező: Máté László, Sopron; műszaki ellenőr: Bella János, Sopron; kivitelező: Műemlékhelyreállító Kft., Baranyai Gábor, Sopron; építési engedély: 2007, 2010; kivitelezés: 2010 április–július; forrás: ÚMVP.

35


Történeti épületeink, így a mûemlék templomok egyik legnagyobb problémája a talajnedvesség által okozott mûszaki állagromlás. A talajból kisebb-nagyobb intenzitással mindenütt szivárog felfelé a nedvesség, melyet a szigeteletlen falazatok a kapilláris felszívódás révén magukba szívnak. Közismert, hogy a falazatban levõ nedvesség télen megfagy, eközben kitágul és repeszti az épületszerkezeteket. Kevésbé köztudott azonban – pedig ez a nagyobb probléma! – hogy a talajból érkezõ víz kémiai értelemben soha nem tiszta, hanem oldott állapotban sókat (nitritek, nitrátok, kloridok) tartalmaz. A fal felületén a víz elpárolgásakor ezek a sók kicsapódnak, ami ugyancsak térfogat növekedéssel jár, ezáltal a festékek, vakolatok, falazatok tönkremenetelét okozva.

1. kép. Harka, a sekrestye durva felületû vakolata és a bádogozás nélkül, hagyományos módon kialakított tetõszegély.


36

A szerkezetek megõrzése ellen a nedvesség távoltartásával tudunk védekezni. Alkalmazhatunk aktív szigetelést (szigetelõ lemez beépítése, szigetelõ réteget képezõ folyadék beinjektálása, a nedvességet elektromos berendezések segítségével távol tartó rendszer kiépítése), de ezek megvalósítása általában költséges, speciális technológiát igényel; és a fal teljes kiszárítása a templomtér légállapotának megváltozása miatt a falképekben, faberendezésekben még kárt is okozhat. Egyszerûbben megvalósítható a passzív szigetelés, amikor az oldalról az alaptestbe vagy a lábazati falba szivárgó nedvesség behatolását zárjuk ki a fal mellett végigfutó szivárgó csõ beépítésével. Fontos, hogy a falhoz csatlakozó szerkezetek (külsõ járda, belsõ padló, vakolat, festés) is páraáteresztõ módon készüljenek, és hogy a szivárgó csõ vége egy vízgyûjtõbe kerüljön kivezetésre. Bármilyen utólagos nedvesség elleni szigetelési mód megvalósítása esetén épületfizikai vizsgálatokon alapuló, a hatóság által engedélyezett mûszaki terv alapján végezhetõ a kivitelezés. Balf, Fürdõkápolna7 A templomfelújítások között – a tulajdonosi és finanszírozási oldalát tekintve legalábbis – különleges helyet foglal el a balfi Fürdõkápolna felújítása. Az épület a késõbarokk fürdõszállóval együtt a 18. század második felében épült magánkápolnaként, különös értékei a Dorffmeister-féle freskók a belsõ térben. A templom 20. századi történetének szépsége, hogy a második világháború után a körülötte levõ területet államosították, a kápolna pedig, a fal külsõ síkján felvett telekhatárral magánkézben maradt. Az ezredfordulókor már több tucatnyi tulajdonost tartottak nyilván a földhivatalban, akik Kismartontól Belgrádon át Kanadáig szerte a világban élnek (a jóval száz év felettiek esetében ez is kérdéses volt). Hatósági szempontból lehetetlen állapot: bármilyen beavatkozáshoz szükséges az összes tulajdonos beleegyezése, ráadásul minden külsõ munka (pl. ereszcsatorna javítása) érinti a „szomszéd” telket, így az állami tulajdonú, szanatóriumként mûködõ terület kezelõjének a hozzájárulására is szükség van. Végül a tulajdonosok közül az egyik „felvásárolta” a többiek tulajdonrészét, és így kezdõdhetett meg a felújítás. A kápolna falai kívül-belül nedvesek voltak, a vakolat omlott le, és az állapotát jól szemlélteti, hogy 2008-ban a tetõgerincen álló keresztet egyszerûen lefújta a szél az épületrõl. Ekkor – a gyülekezet jelzését követõen a mûemléki hatóság kezdeményezésére – kezdõdött a helyreállítás. Az elsõ, és legfontosabb a tetõ felújítása volt. Az épület új héjazatot kapott és megújult a huszártorony is a sisakkal együtt. A toronyba új harang került. Ugyanebben az évben a falak nedvesedésének csökkentése céljából elkészült az épület körüli szivárgó és esõvíz-gyûjtõ rendszer (2. kép). 2009-ben került sor a külsõ vakolatok javítására és a homlokzatok festésére, valamint a kápolna környezetének rendbetételére. A kápolna elõterének kiskockakõvel való burkoláshoz Sopron MJV Önkormányzata is hozzájárult. A kápolna megáldására a gyõri és a kismartoni püspök, a soproni és a kismartoni polgármester valamint számos további rangos vendég részvételével került sor.

7

A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 464–466. Építtető: Paul Szimak és felesége, Kismarton; kivitelező: Horváth Ferenc, Balf; oltárkép restaurálása: Marosfalvi Antal, Szombathely; oltár restaurálása: Herendi Károly, Szombathely; forrás: saját forrás.

37


A külsõ helyrehozatala után a következõ feladat a fõoltár restaurálása volt, ez 2010 tavaszára készült el. A rendszeres restaurátori konzultáció mellett zajló munkálatok eredményeként az oltár megszabadult a 19. századi festésrétegektõl és szennyezõdésektõl és újra eredeti színeiben látható. A tulajdonos további tervei között szerepel a fényképekrõl ismert, a korábbi mûemléki helyreállítás során késõbbinek gondolt, ezért elbontott orgonakarzat rekonstrukciója. A megújított kápolna a balfi katolikus közösség szertartásain kívül azóta számos vallási és kulturális rendezvénynek ad otthont.

2. kép. Balf. Drénlemezzel bélelt árokba kerül a geotextiliával becsavart szivárgó csõ. A viszonylag olcsó mûszaki megoldás a külsõ nedvesség jelentõs részét távol tudja tartani a falazattól.


38

Újkér8 A templomot a mûemlékjegyzék barokk templomként tartja számon, helyszíni építészettörténeti kutatására és a kutatási eredmények felhasználásával végzett helyreállítására korábban nem került sor. A 2010 nyarán végzett kutatások során egyértelmûvé vált, hogy az épület több periódusban épült, és középkori épületrészeket is tartalmaz. A templomhajó nyugati része kõ falazatú, a többi épületrész téglából épült. A vakolat leverése után láthatóvá vált a középkori templom párkányának helye és az oromfal hajlásszöge. A középkori falfelületek bemutatása durva vakolattal készült, míg a barokk falak simított felületeket kaptak. A templomhajó délnyugati sarokkvádereinek jobb érvényesülése érdekében a déli oldalon található lépcsõház új tetõt kapott, a szervetlenül csatlakozó félnyereg-tetõ helyett kontyolt tetõ épült. A rendkívül nedves, sószennyezett vakolatok leverése után új vakolt felületek készültek, a falak szárazon tartását itt is szivárgó biztosítja. A helyreállítás kiemelkedõ értéke a sekrestye pallótokos ablakának az újragyártása (3. kép). A tetõ felújítása során új cserépfedés és bádogos-szerkezetek készültek. A szegélyek megoldása jól mutatja a tetõfedõ hagyományos részletkialakítás iránti készségének a hiányát, a szerkezet kijavítására a közeljövõben fog sor kerülni.

3. kép. Újkér, jó és rossz példa egy képen: az eredeti mintájára újragyártott sekrestyeablak és ormótlan bádogszegély.

8

Csatkai 1956. 605. oldal a templomot szintén barokk templomként említi. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Csámpai Norbert plébános; kutatás: Nemes András, Soproni Múzeum; tervező: Maráz Péter, Győr; műszaki ellenőr: Andorka Miklós, Szombathely; kivitelező: Bauwerk Kft., Nagy András, Csepreg; építési engedély: 2007; kivitelezés: 2011. május–november, forrás: ÚMVP, kárpótlásból származó önerő, önkormányzati támogatás.

39


Nemeskér9 A középkori eredetû barokk templom felújítása 2008-ban kezdõdött. Ekkor – hatósági jóváhagyás és régészeti felügyelet nélkül – szivárgót építettek a templom körül, melyet az út menti árokba vezettek. Szükségességét a belsõ falfelületeken megjelenõ zöld algásodás egyértelmûen jelezte. Ugyancsak engedély nélkül került sor a bejárati kapu és az ablakok cseréjére. Az eredeti szerkezetek visszaállítására, vagy részeik esetleges felhasználására azok eltüzelése okán utólag már nem volt lehetõség…

4. kép. Nemeskér, a középkori épületrész megkülönböztetése durva vakolattal.

2011-ben falkutatással kezdõdött a már terveken alapuló helyreállítás. A kõkemény cementes vakolat eltávolítása egyrészt javított az épület fizikai állapotán, másrészt lehetõvé tette a középkori épületrészek pontos lehatárolását. A toronyalj, illetve a templomhajó nyugati része épült kõfalazattal, a keleti hajórész és a szentély pedig már tégla anyagú. A felújítás során a középkori felületek durva, míg a barokk falak simított vakolatot kaptak (4. kép). A belsõben részleges vakolatcserére került sor. 9

A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 569. oldal. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Csámpai Norbert plébános; kutatás: Nemes András, Kelemen István, Soproni Múzeum; tervező: Gyarmati Mihályné, Szombathely; műszaki ellenőr: Andorka Miklós, Szombathely; kivitelező: Bauwerk Kft., Nagy András, Csepreg; restaurátor: Gyarmati András, Szombathely; építési engedély: 2008; kivitelezés: 2011. augusztus–október; forrás: kárpótlásból származó önerő, egyházmegyei támogatás.


40

Megújult a tetõ fedése és a bádogozások is. A szentély feletti sokszögzáródású tetõfelület éleinél rejtett bádogozás és habarcs kenés készült, ezáltal a korszerû szerkezet hagyományos megjelenéssel párosul. A falazott toronysisak is korszerû, víztaszító bevonatot kapott. Kiépült az esõvíz-elvezetõ rendszer is, a lefolyókat tisztítóidomok közbeiktatásával vezették az árokba. A munkálatok kapcsán a korábbi szivárgórendszer hibáit is orvosolták. A szentély külsõ homlokzatán levõ, többször átfestett felirat restaurálásra került. Ágfalva10 A 18. század végén épült barokk evangélikus templomot a 19. században toronnyal bõvítették. A felújítás 2006–2011. között több ütemben zajlott. Elõször a tetõfedés és az ereszcsatorna újult meg, aztán sor került a külsõ és belsõ vakolatok helyreállítására. A cementes lábazati vakolat és a rendkívül magas talajvízszint jelentõs károkat okozott a falazatban, ezt páraáteresztõ vakolatok beépítésével és fal melletti szivárgórendszer építésével orvosolták. A homlokzat-felújításával egy idõben restaurálták az ablakok kõkereteit is. Nagylózs11 A település szakmai és laikus körökben egyaránt jól ismert mûemléke a gótikus temetõkápolna a falu szélén. A mûemlék-jegyzék szerint a 19. században romantikus stílusban átalakított barokk plébániatemplomról a 2008 áprilisában a Budapesti Mûszaki Egyetem Építészettörténeti és Mûemléki Tanszékének bevonásával elvégzett felmérés során kiderült, hogy középkori épületrészeket tartalmaz. A torony alsó szintjei a többi épületrésztõl eltérõen kõbõl épültek, a fõhomlokzat kétoldalt elvált a toronytól, a kapu feletti párkánydarab gótikus profilú. A mûemlék felmérés alapvetõ célja – természetesen az épület meglevõ geometriai formájának rögzítése mellett – annak megismerése a kutató, tervezõ által, aki a felmérési manuálék végigrajzolása közben fejben már elkülönítheti az egyes építési periódusokat és összeállíthatja a tervezési programot, a kijavítandó hibák jegyzékét és felsorakoztathatja a szóba jöhetõ mûszaki megoldásokat. A felmérés eredményeképpen elkészült rajzok és kutatási eredmények a Polgármesteri Hivatalban megrendezett kiállításon kerültek bemutatásra a falu közönségének. Az épület legnagyobb problémája a boltozat mûszaki állapota. Az évszázados szerkezet valószínûleg tervezési és/vagy építési hibákkal terhelt: korábbi mozgásokra utalnak a két oldalt a homlokzathoz falazott támpillérek. Az utóbbi évtizedek jelentõs mozgását azonban a frissebb vakolatokon és festéseken is jelentkezõ repedések mutatják. Ezek legfõbb oka a templom közvetlen szomszédságában dübörgõ rendkívül jelentõs kamionforgalom által keltett rezgésekben keresendõ, mely egyszerûen szét10

A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 457–459. Építtető: Evangélikus Egyházközség; tervező: Máté László, Sopron; kőmunka: Tóth Kálmán, Budapest; építési engedély: 2008; kivitelezés: 2011. 11 A templom történetéről lásd Feld István: Románkori templom Nagylózson. Műemlékvédelem XXIV (1980) 65–75.; Uő: A nagylózsi temetőkápolna építéstörténete. SSz. 35 (1981), 289–320. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Bros Gergely plébános; Felmérés: BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, Veöreös András; tervező: Supka-Kovács Tamás, Sopron; statika: Varga László, Sopron.

41


rázza a szerkezetet. A probléma megoldása (ti. nehéz teherjármûvek elterelése vagy forgalomcsillapítás elõírása és betartatása) helyett a gyülekezet számára rendkívüli terhet jelentõ szerkezeti megerõsítésekkel próbálunk meg tüneti kezeléssel eredményt elérni, (ugyanis a szállítmányozási vállalat a falu legnagyobb adófizetõje, ezért azt korlátozni semmi módon nem szabad…). Elnyert pályázati forrás hiányában a templom felújítása még várat magára. Az engedélyezett tervbõl csupán a templom körüli szivárgó és esõvíz-gyûjtõ rendszer épült meg, valamint elkészült a – mûemléki hatóság által nem látott – tervek alapján a templom körüli terület rendezése.12 Pereszteg13 A 19. század elején épült, késõbarokk peresztegi templom felújítása több ütemben valósulhat meg. Eddig elkészült a tetõszerkezet megerõsítése, a fedés cseréje, valamint a torony vakolatának javítása. A toronysisak is új fémlemez-fedést kapott. A homlokzatok felújítása a pénzügyi lehetõségek szûkössége miatt egyelõre várat magára, de remélhetõleg a közeljövõben sor kerülhet rá. A templom felújításával egy idõben készült el a templomkert rendbetétele: járda, tereplépcsõ épült és parkosítás készült. A felújítás fedezése kapcsán ki kell emelni, hogy a gyülekezet a költségek több mint felét, mintegy 14 millió forintot adott a munkálatokra. Himod14 A templom felújítása kívül-belül megtörtént, noha jó néhány év különbséggel. Az elsõ ütemben a tetõ, a torony és a külsõ falfelületek újultak meg 2006-ban, majd a belsõ tér felújítására került sor 2012-ben. A külsõ oldalon itt is szivárgó rendszer épült, de ez az elmúlt hat év tapasztalata alapján nem elegendõ a rendkívül nedves és sószennyezett falak épületfizikai problémáinak megoldásához: a terheléshez képest nem elegendõ mértékben páraáteresztõ vakolat levert sávja fölött, mintegy 2–2,5 méter magasan jelentkeznek a hibák. A belsõben az elektromos vezetékek mentén – feltehetõleg gipszes rögzítõhabarcs használata miatt – jelentek meg repedések a néhány hónapos vakolaton, ami azért is nagy kár, mert a belsõ pillérek márványmintás festése a ma már ritkaságszámba menõ technika magas színvonalon való mûvelését bizonyítja (5. kép).

12

Apró joghézag: Amíg a műemlék környezetében levő homlokzatokon minden apró változtatás engedélyköteles, addig térburkolatok kiépítése, átalakítása, cseréje – amennyiben a munka az utak geometriai jellemzőit nem érinti – műemléki környezetben (sőt műemléki jelentőségű területen!) mindenféle engedély nélkül végezhető. A burkolat kiosztása semmiféle vizuális kapcsolatot nem teremtett a templommal, ezért a főbejárat előtti részen annak felszedésére és újrarakására került sor. 13 A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 578–579. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Holzmann Zsuzsanna, hitoktató; tervező: Sebestyén Tamás, Pottyondy Gábor, Sopron; műszaki ellenőr: Bella János, Sopron; kivitelező: tető: Carpenters 2000. Kft., Fertőszentmiklós, Markó László, kert: Viat Kft., Varga József, Pereszteg; építési engedély: 2009; kivitelezés: 2011. augusztus–november; forrás: ÚMVP, adományok. 14 A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 536. oldal. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Jász László plébános; tervező: Maráz Péter, Győr; műszaki ellenőr: Gábor Jenő, Rácz Róbert, Győr; kivitelező: Törökné és Társa Bt., Török László, Gyarmat, Vexli Gyula festő, Himod; kutatás: Lángi József, Székesfehérvár; restaurátor: Novák Judit, Győr; építési engedély: homlokzat 2006, belső 2008; kivitelezés: homlokzat 2006. június–augusztus, belső 2012. március–május; forrás: Európa Terv.


42

5. kép. Himod, igényes márványos festés rekonstrukció a pilléreken. Az elektromos vezetékek vonalában mindenütt megrepedt a belsõ vakolat.

Felszopor15 Az Újkérhez tartozó településrészen kis középkori eredetû templom bújik meg. Középkori részletein kívül rengeteg újabb kori, de ma már értékes épületelemet õrzött meg. Ezek közé tartoztak a homlokzati nyílászárók is, melyek történetét, és a helyreállítási javaslatot diplomamunka keretében dolgozta ki a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Karának egyik hallgatója. A terv alapján, az eredeti vasalatok felhasználásával gyártották újra az ablakokat, melyeket a faanyag állapota miatt megõrizni csak irreális költségek mellett lehetett volna. Répceszemere16 A kiemelkedõ építészeti együttessel rendelkezõ település barokk templomának homlokzat-felújítása hosszas elõkészítés után valósulhatott meg 2012-ben. A tetõfedés javítása készült el elõször 2009-ben, majd három évvel késõbb került sor a homlokzati vakolatok javítására, párkányok újrahúzására, és a fal körüli szivárgó kiépítésére. 15

A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 605–606. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Csámpai Norbert plébános; tervező: Németh Krisztina, Sopron; építési engedély: 2012; kivitelezés: 2012. május. 16 A templom történetét és leírását lásd: Csatkai 1956. 585. Itt későbarokk templomként szerepel, de a leírásban említi, hogy a középkori templom köveiből. Az nem egyértelmű, hogy ugyanazon a helyen vagy másutt. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Dr. Kovács András képviselőtestületi tag; felmérés: Vajda Géza, Sopron; tervező: Czepek Gyula, Győr; műszaki ellenőr: Kóczán Géza, Sopron; kivitelező: Műemlékhelyreállító Kft., Baranyai Gábor, Sopron; építési engedély: 2012; kivitelezés: 2012. június–augusztus; forrás: ÚMVP, saját forrás, egyházmegyei támogatás.

43


A felújítás kapcsán lekerültek a torony ablakai elõl az oda nem illõ telekommunikációs berendezések. Ezek létesítése – amennyiben a tulajdonos vagy a szolgáltató engedélyt kér a kiépítésre – általában nem ütközik örökségvédelmi szempontból akadályba, hiszen funkciójuk megegyezik a torony építésének céljával: az információ továbbításával. Az azonban elvárás, hogy a berendezések az ablakokon belül, kívülrõl rejtett módon épüljenek. Többször került már sor a fém ablaktáblák, lamellák cseréjére ilyen esetben. A berendezésekhez futó kábelek elhelyezése szokott még kérdéses lenni, de általában ez is megoldható. Répceszemerén egy új póznát állítottak fel a templomtól távolabb és arra helyezték át a berendezéseket. A hatósági eljárást az örökségvédelmi nyilvántartás hibája, és a közigazgatási létszámleépítésbõl adódóan a területet ismerõ régész hiánya tette izgalmassá: a papírból dolgozó hivatal a nyilvántartási adatokra hivatkozva, nyilvántartott régészeti lelõhely révén a szivárgó építésével kapcsolatos földmunkákhoz elõírta a jogszabályok szerint a megelõzõ feltárást. Ez a feltétel a késõbbi módosítás során kikerült a határozatból, amikor kiderült, hogy a régészeti védettség egyetlen utólagosan befalazott római sírkõ kapcsán került bejegyzésre… A lábazati vakolatok leverése után egyébként egyértelmûvé vált, hogy a templomnak nincs középkori elõzménye, a régi templom a mai temetõ helyén állt. Kópháza, kegytemplom17 Sopron környékének egyik legszebb barokk temploma, az alaprajzi szervezés, a téralakítás, a belsõ díszítés a rangos barokk templomok közé emelik. Az eredetileg a falun kívül álló búcsújáró-templomot mára körbenõtte a település, a fõhomlokzat elõtt kiosztott lakótelkek struktúrája és a területre vonatkozó szabályozási terv nem vesz tudomást az épületrõl, így a templom fõ feltárulását egyre több – a kisalföldi faluképtõl teljesen idegen kialakítású – családi ház zavarja18 (6. kép). A templom felújítása 2009-ben kezdõdött a falak utólagos szigetelésével, majd 2012-ben került sor a homlokzatok felújítására. A sérült vakolatok helyett újak készültek, a nagyobb repedéseknél falvarrással erõsítették meg a szerkezetet. A teljes felület szilikát alapú homlokzatfestést kapott, az eredetivel teljesen megegyezõ színben. A tetõ néhány évvel korábbi felújításakor a homlokzatok javítása még nem szerepelt a napirenden, ezért az ereszcsomópont hagyományos kialakítása lehetetlenné vált. A homlokzati szobrok szakszerû felújítása kõszobrász-restaurátor bevonásával történt.

17

A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 546–549. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Németh Antal plébános; tervező: Sebestyén Tamás, Sopron; szigetelési terv: Iso-Media Kft., Zádor Oszkár, Győr; kivitelező: Műemlékhelyreállító kft., Baranyai Gábor, Sopron; kőszobrász-restaurátor: Sütő József, Budapest; építési engedély: 2007, 2010; kivitelezés: 2012. március–június. 18 A főút felől egy narancssárga színű, fehér polisztirol kváderekkel megerősített, a homlokzati rendbe nem illeszkedő timpanonnal lezárt, alacsony hajlású kék bitumenes zsindellyel fedett ház takarja el a templomot. A példa jól szemlélteti azt az esetet, amikor a településfejlesztés nem hosszú távú, a falu érdekeit szolgáló, értékelemzésen alapuló elvek mentén, hanem rövid távú egyéni (esetleg önkormányzati) érdekek kiszolgálása érdekében történik.


44

6. kép. Kópháza. Téves településrendezési terv, téves építészeti terv: a hagyományos kisalföldi faluképtõl teljesen idegen megjelenésû épület takarja el a mûvészeti értékét tekintve a falusi templomok sorából messze kiemelkedõ kegytemplomot.

Nagycenk19 A nagycenki templom felújítására komplex, egész településre kiterjedõ pályázat keretein belül került sor.20 Az 1860-64 között Ybl Miklós tervei alapján épült templom tetõfedésének, homlokzatainak állapota szükségszerûvé tette a javítást. A cserépfedést, bádogozást, és a lefolyórendszer felújítását a külsõ homlokzatok rendbetétele követte. A homlokzatok felújítása szivárgó- és esõvíz elvezetõ rendszer kiépítésével egészült ki. A homlokzati kõ- és kerámia elemeket szintén javították. A homlokzat új színt kapott. A semleges (fehér) színt pártoló mûemlékvédelem és a színes templomra vágyó közösség közötti kompromisszum eredménye a halványsárga, de egyszínû homlokzat. A 19. századi homlokzatokat általában egy színûre festették. A homlokzatok tagozása, plasztikája adja a felületi játékokat, amiken többféle szín kombinációját nem is lehet következetesen végigvinni. A külsõ felújításon túlmenõen a plébánia kertbe nyíló északi oldalbejáraton keresztül akadálymentes megközelítést kapott a templom. 19

A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 559–561. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Henczel Szabolcs plébános; tervező: Maráz Péter, Győr, Fekete Szilárd, Sopron; műszaki ellenőr: Sefták Szabolcs; kivitelező: Stettin Hungárisa Kft., Tóth József; kőmunkák: L&S Restaurátor Kft., Léderer Zoltán, Sopron; építési engedély: 2008; kivitelezés: 2012 március–július, forrás: ÚMFT. 20 A pályázatban az egyházközségen kívül részt vett az önkormányzat, a kisvasutat üzemeltető GYSEV és magánszemélyek is. Utóbbi csődje majdnem az egész pályázat sikerességét veszélyeztette, de a pályázatíró- és koordináló cég (Scardobona Consulting Kft.) aktív, segítő részvételének köszönhetően a pályázat többi része megvalósulhatott.

45


A pályázaton belül valósulhatott meg a szomszédos plébániaépület részleges felújítása és a templomkertben játszótér kialakítása, illetve a templom elõtti tér – engedélytõl eltérõ módon kialakított – burkolása is.21 A példa jól szemlélteti a „kivitelezés Magyarországon uniós pályázatból” esetét. A betarthatatlan határidõk, adminisztráció, négyzetméterek elszámolása mögött sajnálatos módon háttérbe szorulnak a szakszerûségi szempontok. Sopronhorpács22 A környék kétségkívül legnevezetesebb temploma a horpácsi sokszor átépített, de mai formájában is sok román és gótikus részletet õrzõ templom. Tudományos módszerekkel történõ feltárását és helyreállítását 1957-60 között végezte az Országos Mûemléki Felügyelõség. Ekkor épült a déli oldalhajó, és ekkor létesült a templom mögötti parkban a – valaha jobb napokat látott – kõtár is. Mintegy ötven év elteltével ismét idõszerûvé vált a templom felújítása. Az idõközben elvégzett kutatások során kiderült, hogy a fedélszék számos elemet õrzött meg a középkori szerkezetbõl. A tetõ felújításakor ezek megõrzése volt az egyik legfontosabb szempont. A mûpala tetõfedés cseréje idõszerû volt, a döntés végül is a természetes palafedésre esett (7. kép). Ez a fedési mód remekül le tudja követni a középkori állapotnak megfelelõ hajlásszögû, visszaállított tetõidom formáját, és megjelenésében közel áll a falusi templomok tetõfedésére a középkorban általánosan használt (itt is feltételezhetõ) fazsindely-fedés látványához. A templom hagyományos megjelenését segíti az is, hogy – tulajdonosi kérésre(!) – a villámhárítót a tetõgerinc alatt vezették, így az nem rontja az épület képét. Ez az eset jól szemlélteti, hogy kis odafigyeléssel, többletköltség nélkül is lehet mûemlékbarát módon építkezni – a fõ probléma az, hogy a kis odafigyelés általában hiányzik… A tetõn kívül megújultak a vakolt felületek és szivárgó rendszer épült ki a templom körül, javítva a nedves falak helyzetén. A viszonylag jó állapotú kõfelületek tisztítása és konzerválása is megtörtént. Elkészült a falak körüli szivárgó, a járda kiépítése még várat magára. Szerencsére a tulajdonos részérõl nem a gyors, bármilyen anyaggal történõ befejezés a cél, hanem az épület rangjához méltó, a középkori templom környezetébe illeszkedõ burkolat megépítése. Talán a sopronhorpácsi példa kapcsán érdemes egy kitérõt tenni arra vonatkozólag, hogy a laikus közönség körében közkedvelt „eredeti állapot” meghatározása milyen nehezen értelmezhetõ egy nyolcszáz éves, számtalanszor átépített épület esetében. Mit tekintünk eredetinek? Ha a középkori állapotok közül valamelyiket (mert általában ebbõl is több van), akkor el kell bontani a tornyot és vissza kell állítani a régészeti feltárások által felszínre hozott épületrészeket (melyekrõl az alaprajzukon kí21

A burkolat kialakítása a többszöri egyeztetés ellenére az engedélyezett tervektől eltérő módon valósult meg: a felvezető rámpa és lépcsősor közé otromba elválasztó padka épült. A műemlék-felügyelő kérdésére, hogy miért nem a terv szerint készült, a kivitelezői válasz: „Miért, van terv is?” 22 A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 588–593. Építtető: Római Katolikus Egyházközség, Dongó István, képviselőtestületi tag; kutatás: Sarkadi Márton, KÖH; tervező: Maráz Péter, Győr, statika: Varga László, Sopron; műszaki ellenőr: Andorka Miklós, Szombathely; kivitelező: Bauwerk Kft., Nagy András, Csepreg, tető: Piltman Kft., Piltman Miklós, Nagyvázsony; építési engedély: 2008; kivitelezés: 2012. június–augusztus; forrás: ÚMVP, NKA, saját forrás.


46

vül nem sok mindent tudunk). Ha a barokk korszakot, akkor el kell takarni a késõbbi kutatások során feltárt (és a 18. században valószínûleg nem látható) középkori részletek nagy részét. Ezek alapján el kell fogadnunk, hogy egy mûemlék helyreállítása az esetek legnagyobb részében egy új, soha nem volt állapotot eredményez. Ez a gondolatmenet tovább vezethetõ a felhasznált anyagok és szerkezetek kiválasztása kapcsán, hogy vajon szabad-e korszerû technológiát alkalmazni egy mûemlék-helyreállítás során? A válasz egyértelmûen igen. A kérdés az, hogy hogyan, milyen építészeti, szerkezeti összefüggésben kerül sor az új anyag vagy technológia használatára. A helyes döntést minden esetben az épület egészére kiterjedõ értékvizsgálat, mind kiindulási alap határozza meg. Ebbõl derül ki, hogy melyek azok az épületrészek (a festett stukkótól a kilincseken át a történeti értékû padlóburkolatokig), amelyek megõrzendõk.

7. kép. Sopronhorpács. A templom középkori hangulatának felidézését segíti a természetes palafedés.

Fertõszentmiklós23 A fertõszentmiklósi templom izgalmas együttese az elõcsarnokként használt középkori kis templomból és a hozzá épített neobarokk hajóból áll. Az épület különleges értékei a belsõ tér faberendezései. Ezek közül elsõként a nyugati mellékhajóban álló Mária-oltár újult meg, majd ez után került sor a Szent kereszt oltár, és a szószék restaurálására.

23 A templom történetét és leírását lásd Csatkai 1956. 519–522. Megrendelő: Római Katolikus Egyházközség, Péntek József plébános; restaurátorok: Angel Radukov, Győr; Szőnyi Zsuzsanna, Tahitótfalu.

47


Jelenleg a kistemplomban levõ Fõoltár felújítása zajlik, a további tervek között szerepel a karzat mellvédjének a restaurálása. A restaurálási munkálatokon kívül folyamatosan végzik a karbantartásokat is a templomon, a lábazati vakolatok javítása idõrõl idõre megtörténik. A közeljövõben tervezik az épület biztonságos nyitva tarthatósága érdekében az elõcsarnok rácsokkal való leválasztását. A részletesebben bemutatott templomokon kívül felújítási munkálatok zajlottak az alábbi helyeken: A sopronkövesdi templom 2005-ben újult meg. A külsõ homlokzatok felújításán kívül itt falvarrásos technikával a szerkezeti repedéseket is javították. Répcevis templomán 2005-ben végeztek szerkezet megerõsítési és felújítási munkálatokat, majd a következõ években újult meg az épület körüli járda és a kálvária együttese. Lövõ plébániatemploma 2008-ban, a vakolat felújításával egy idõben kapott szivárgórendszert és új toronysisak-fedést. Pinnye temploma 2008-ban kapott új ablakokat. A – valószínûleg itt is a kamionforgalom által okozott – szerkezeti repedések javítására remélhetõleg a közeljövõben fog sor kerülni. Fertõszéplakon a homlokzati szobrok restaurálása történt meg 2012-ben. Fertõrákoson a templom körüli kert újulhatott meg. Veszkényben 2012-ben került sor a tetõfedés felújítására, a homlokzatok javítása a közeljövõben várható. Vadosfa evangélikus temploma belülrõl újult meg 2012-ben, akadálymentes bejáratot kapott, és a homlokzati téglaburkolatok részleges javítása is megtörtént. A munka a torony javításával folytatódik. A hidegségi templom felújítására 2006-ban, majd 2009-ben kapott engedélyt az egyházközség, forrás hiányában azonban a munkálatok még nem kezdõdhettek el. Az ágfalvi katolikus templom 2011-ben kapott építési engedélyt a külsõ felújítás elvégzésére. A munkálatok még nem kezdõdtek meg. Amint a megvalósult példák is mutatják, a mûemlék épületek gazdái amellett, hogy a mai kor igényei szerint kívánják használni az épületeket, értékelik azok régiségét, történetiségét, egyediségét és hajlandók az értékek megõrzése érdekében a korszerûbb, tökéletesebb(?) mûszaki megoldásokról lemondani. A beavatkozásokat a mûemlék épületek esetében nehezen értelmezhetõ, bonyolult megfogalmazású pályázatok sokszor terelik nem kívánatos kényszerpályára; ellehetetlenítve a szakszerû, tudományos kutatáson és mûszaki vizsgálatokon alapuló helyreállításokat. A felújításokat alátámasztó tudományos munka azonban soha nem lehet öncélú, mindig az épületet, illetve az azt használó embereket kell segítenie. A hivatásos örökségvédelmi intézményrendszerben dolgozó szakemberek feladata pedig a közszolgálat (azaz a köz szolgálata), a felújításokban érdekelt szereplõk (építtetõ, tervezõ, kivitelezõ) munkájának összeghangolása, segítése a szakszerûen megvalósított helyreállítás érdekében. Egy hosszú távon gondolkodó társadalomban az örökségvédelem nem lehet cél. Az örökségvédelem a múltban gyökerezõ, élhetõ jövõ megteremtésének elengedhetetlen eszköze.


48

ERDEI ATTILA

Várfalmúzeum a Romkert területén (terv – diplomamunka)

A helyszín Szülõvárosom és jelenlegi lakhelyem is Sopron, melyet Magyarország egyik legszebb városának tartok, ezért is szerettem volna diplomamunkámat ide tervezni. A feladatkeresés során, a többi, megszokott soproni diplomafeladat mellett viszonylag hamar ráakadtam a várfalra, mint témalehetõségre. A Várkerület felújítása kapcsán manapság a várfalsétány kérdése is sokszor szóba kerül. Úgy gondoltam, fontos, hogy megértsem, hogyan alakult ki e térség, miért ebben a formában épült meg, és milyen befolyással volt a város fejlõdésére. Ennek a kapcsolatnak a bemutatására kívántam helyet találni a várfal mentén. Kezdetben a sétányra felfûzve több kisebb, új épületet képzeltem el, ám idõvel mindinkább a városháza mögötti területre összpontosítottam figyelmemet. Úgy gondoltam, hogy elsõ sorban e területen szükséges az építészeti-városépítészeti beavatkozás. A terület történetével való megismerkedés igazolta érzéseimet.

1. ábra. Sopron, Városháza mögötti romkert. A 19. századi és a mai állapot helyszínrajza

Sopronban, a korábbi évszázadok során kialakult városszövetet 1892-ben a régi városháza lerombolásával megbontották. Az új városháza nem illeszkedett a történeti városszövetbe. Az új épületegyüttes mögött szûk utca jött létre, ennek térfalát a városháza épülete és az 1960-as években lebontott, egykori Városi Mozi adta, melynek helyén ma a romkert található (1. ábra).

49


A második világháború pusztításai nyomán felmerült egy teljesen körüljárható sétány létrehozása a várfal mentén, ugyanis a bombázások sok épületet leromboltak, amelyek nem kerültek visszaépítésre, így láthatóvá vált a fal. Végül a tervek nem valósultak meg, és mára az akkori terveket a tulajdonviszonyok átalakulása miatt nem is tudnák megvalósulni. Így az elképzelésekhez képest rövidebb szakaszon, de így is jelentõs hosszal valósult meg a sétány. Mindezekkel olyan jellegû beavatkozás történt a belváros szövetében, mely véleményem szerint a mai napig megoldatlan helyzetet teremtett. Ezt a területet eredetileg a Várkerületet szegélyezõ épületek hátsó szárnyai foglalták el, ezeket a várfal bemutatása céljából az 1960-as években lebontottak.1 Így lehetõség nyílt arra, hogy a város egymásra épült rétegeit bemutassák, ám a használat során városépítészetileg problémák sora adódott. Sajnos az eredetileg tervezett, egész kerületén végigjárható „romkert” elképzelése nem valósulhatott meg, a tervezett vársétány nagyobb része a mai napig zárva maradt. Ma erre a területsávra a városháza hátsó homlokzata és a Várkerület lecsonkított házainak tervezetlen hátsó homlokzatai néznek. Egyetlen kedvezõ motívum található itt: egy szakszerûen helyreállított középkori ház homlokzata. Diplomatervemben megkíséreltem enyhíteni az így létrejött hiányt, és épületemmel visszaidézni az egykori térfalakat mind a Városház utca – egykori Háromház tér –, mind pedig a felsõ várfalszoros irányában, ugyanakkor jobban kihasználni a feltárások során bemutatott romokat. Így épületem telepítésénél és tömegének megformálásánál a meglévõ történelmi vonalakhoz igazodtam. Sopron szerencsésnek mondható, hiszen a római eredetû várfal szinte mindenütt fennmaradt és ennek vonala ma is felfedezhetõ a városszövetben. Diplomamunkám készítésének idején a bejárható szakasz a nagy rondella környéke, valamint a körülbelül nyolcvan méter széles sétány volt a Tûztorony tövében. A sétány bõvítése ezen változtatatott. Egy melléképületen, ajtó nyitásával lehetségessé vált, a két korábban bejárható rész összekötése, valamint azok meghosszabbítása az evangélikus templomig, valamint a Hátsókapu utcáig. Ennek kiegészítéseként, a Tûztorony mellett létrejött az új fogadóközpont, ugyanakkor a Romkertben és a mellette lévõ várfaldarabon nem történt jelentõs változás, így az értékes területek máig kihasználatlan zárványként jelennek meg a Belvárosban. A várfal ma zöld gyûrû formájában körülöleli a Belvárost. A falat szegélyezõ zöldterület két, eltérõ karakterû sávra osztható. A sétány külsõ sávja a város szintjén helyezkedik el, a felsõ rész a római fal és a belsõ várfal közötti feltöltött szakasz, ide a várfalat szegélyezõ épületeken keresztül lehet feljutni. Ez az értékes terület jelenleg a nagyközönség számára nagyobbrészt megközelíthetetlen. A tervezés helyszínéül ezt a városháza mögött elhelyezkedõ területrészt választottam. A területet nyugatról a városháza, keletrõl a Várkerület házai, délrõl pedig egy jelenleg felújítás alatt álló középkori ház határolja. Az építési hely három irányból közelíthetõ meg, a Belváros felõl gyalogosan a Városháza utcán keresztül, a Várkerület 1

Holl Imre: Sopron városfalai. SSz. 22 (1968), 13. Ha sikerül a tervező Nagypál Judit modern megfogalmazású terveit megvalósítani, és ezt követheti Sedlmayr János elképzelése: a védőépület és a Fabricius ház kiállításának és várfalkertjének összekötése, akkor Sopron a helybeliek és idegenek számára egyaránt új műemléki értékekkel és városrendezési látványossággal gazdagodhat, a további történelmi adatok mellett.


50

felõl hídon, valamint egy kis ösvényen, ami a felsõ várfalszoroson keresztül vezet. A Romkertet a kváderkövekbõl épült római fal és az erre ráépült középkori várfal szegélyezi. A városháza oldaláról tekintve jól kivehetõ a római kori épületmaradványok – ötvösmûhely – és a Forum Insula látványa, valamint a római kori utca egy szakasza, melyet a késõrómai városfal építésekor keresztülvágtak. A tervezett épület elhelyezésének szempontjai A térfalakat vizsgálva hamar szembetûnik, hogy a városháza mögött az elmúlt idõben jelentõs városépítészeti beavatkozás történt. A Belvárosban az utcákat és tereket a házak homlokzatainak zárt térfalai határolják. Egyedül itt, a városháza mögött szakad fel ez a rendszer. Ez fõleg a Belváros felõl tekintve kritikus, hiszen ha valaki ebbõl az irányból néz be az egykori Háromház térre, akkor egy onnan viszonylag alacsonynak tûnõ fal fölött, a Várkerület házainak hátsó felét látja: az összkép így zavaros, a látvány kedvezõtlen. Homlokzati kialakításuknál építésük korában a hasznosságot vették figyelembe és a külsõ megjelenésre kevéssé ügyeltek. Mindez érthetõ, hiszen ezeket eredetileg udvari homlokzatként épültek, ilyen formában a közterületekrõl nem voltak láthatóak. A helyzetet hasonlónak ítéltem, mint a Várkerületen, a Bástya tér esetében, hiszen ott is épületek bontásával alakult ki a mai állapot, melynek következtében a térfal megszakadt. A helyzet ott mégis szerencsésebben alakult, mivel a várfal magasabb, valamint a felsõ várfalszoros házainak hátsó homlokzatai igényesebbek.

2. ábra. A tervezett épületet meghatározó vonalak

A teresedések, azaz az eredetileg védelmi szerepet betöltõ Várkerület valamint a belváros tereinek rendszerét vizsgálva szintén szembetûnik az a furcsa helyzet, amit a városháza építése és a bombázások rombolásai okoztak. Ennek következtében két új, egymáshoz kapcsolódó teresedés jött létre. Az egyik az Elõkapu környékén, ahol az

51


utca déli házsora hiányzik (ezt ma egy fa oszlopsorral érzékeltetik), másik pedig a városháza mögött, a romkertnél. A tervezési terület csak látszólag közterület, a gyalogosforgalom elõl jelenleg el van zárva. Épületem telepítésénél a különbözõ korokban keletkezett házakat vettem alapul. A Romkert felé a beépítés vonalát a Forum Insula saroképülete adta, mely közvetlenül a római út mellett fekszik. A várfal felé a határt az egykori felsõ várfalszoros határozta meg, mely átlagosan hat méter széles volt. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy épületem keleti homlokzata ugyanabban a síkban helyezkedik el, mint a szomszédos épületé, ezzel jelezve az egykori várfal vonalát, melyhez az épület hozzásimult. A szoros fokozatos „felszakadásához” az is hozzásegített, hogy épületem a szorosról a romkert felé nézve, szûk köz után követi ezt az épületet (2. ábra). Ezt a közt, valamint a városháza felé esõ oldal helyét is az egykor itt állt Városi Mozi épülete határozta meg, mely régebben, a Városház utcára illeszkedve a Belváros felõl lezárta a teret. Ezek a vonalak szerencsés módon kedvezõ léptékû épület körvonalait határozták meg, melyek alkalmazkodnak a Sopronra jellemzõ, középkori léptékhez, és a meglévõ állapothoz, hiszen az egyes tematikus kiállítások a történeti városmagban több kisebb, különálló épületben helyezkednek el. Véleményem szerint az általam választott terület megfelelõ múzeum telepítésére, hiszen közvetlenül a Belvárosban, forgalmas utca mentén helyezkedik el, a turisták által gyakran látogatott Fõ tértõl és Tûztoronytól mindössze száz méterre, és jó ellenpontját képezné a nemrég átadott fogadóközpontnak. Tér- és tömegformálás Épületemet a városképben határozott tömegként képzeltem el, mely csak kevés helyen tárul fel a külvilág felé, egy szinten csupán egyetlen megnyitással, ahol a külsõ fal befordul az épületbe. Így kívántam átmenetet teremteni a belsõ és külsõ terek között, hiszen a kiállítás szorosan kapcsolódik az épület környezetéhez (3. ábra).

3. ábra. A tervezett épület megnyitásai


52

Ez elsõsorban a romkert szintjén szembetûnõ, hiszen ott a bel- és kültér határa sem a külsõ tartófalnál kapott helyet. Minden szinten eltérõ helyen, a rendeltetések által megkövetelt irányba terveztem a megnyitásokat. A legalsó szinten a romkert felé nyílik meg az épület, olyan formában, hogy az épület alatt elhelyezkedõ romok még kültéren helyezkednek el. A földszinten a Belváros irányában kapott helyet a bejárat, az elsõ emeleti kiállítótérben a várfal felé, a második emeleten pedig ismét a romkert felé. A kiállítóterek ablakai észak, valamint kelet felé néznek, így kívántam csökkenteni a közvetlen napsütést. Bevilágításra ezeken kívül még két felülvilágító szolgál az épületben (4a. ábra). A belsõ tereket a beforduló falak szervezik. A kiszolgáló rendeltetéseket az épület északi végén, a köz felé helyeztem el, amerre amúgy sem tudnék ablakot nyitni. A többi tér egyetlen térsort alkot, ahol alacsonyabb és magasabb terek váltakoznak. A földszinten, egy alacsonyabb térbe érkezünk meg, ahonnan az emeletre egy kétszer olyan magas téren keresztül jutunk. Kétszintes légtere a romoknak, a fogadórésznek, és az elsõ emeleten a kiállítótér egyik felének van. Ezek a terek egyrészt kiemelik a fontos elemeket, mint például a romok látványát, másrészt át- és felvezetnek a következõ szintekre (4b. ábra). Épületemben négy anyag jelenik meg, egyrészt az épület tartószerkezetét adó beton, ennek látványa uralja a belsõ tereket. Emellett bizonyos helyeken mészkõ falazatot alkalmaztam, mely az épület külsõ oldaláról fordul be. A fal szintenként eltérõ kõméretekkel épül, az alagsorban és a földszinten nagyméretû, míg felfelé haladva egyre kisebb méretû elemekbõl áll, ezzel jelezve, hogy az egyes szinteken különbözõ korokat mutatnak be. A kövek felülete vágott, de a várfal szellemiségének megfelelõen – ahol nem volt elsõdleges szempont a teljes precizitás – kissé rusztikus (5a-b. ábra). Rendeltetés Épületem múzeumépület, melyben a város és a várfal fejlõdése, ezek egymásra hatása mutatható be. A megérkezés a földszinten a Belváros felõl történik, itt egy kis kávézó, fogadó térbe lép be az ember, amin keresztül a déli oldalon elhelyezett vizesblokkok, valamint a fogadó- és büfé pult is megközelíthetõk. E mellett helyeztem el a lépcsõt, innen jut el a látogató a kiállítótérbe. A középkort bemutató kiállítás az emeleten kezdõdik, ugyanitt várfal fejlõdésérõl filmeket is vetítenek. Egy újabb lépcsõn felsétálva jutunk el az Árpád-kori kiállításhoz, ahonnan lepillanthatunk a kiállítás következõ állomására, a római romokra. Ezen szinte kapott helyet az épület friss levegõ ellátását és hûtését biztosító gépészet. Innen aztán lefelé haladunk tovább és a földszinten, a recepciós pult mellett elhaladva jutunk el lépcsõhöz, itt a magasból láthatjuk a ház belsejében lévõ falmaradványokat. A lépcsõn lefelé haladva a múzeum utolsó, zárt kiállítóterében találjuk magunk, ahol megkezdõdik a római kort bemutató kiállítás. Ebbõl a térbõl nyílik a raktár, valamint a dolgozók teakonyhája és irodája. Az ajtón kilépve fedett-nyitott térben találjuk magunkat, ahol a Forum Insula maradványai láthatók, és megtekinthetjük a kültéri maradványokat. Itt két lehetõségünk van: vagy visszamegyünk és a fõbejáraton távozunk, vagy a várfalon a romkert feltárásakor

53


kialakított falnyíláson elhagyjuk a kiállítás területét, és folytatjuk sétánkat a várfalsétányon.2

4a. ábra. Látványterv a Fõ tér felõl

4b. ábra. Látványterv a Romkert felõl

5a. ábra. Földszinti látványterv

5b. ábra. Második emeleti látványterv

2

Erdei Attila „Sopron, Városháza utca, Várfalmúzeum” terve a Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara diplomadíj pályázatán a megyei építészkamara „Diploma díjának” dicséretét érdemelte ki. Vö.: Tóth Gyula: Építészeket díjaztak. Kisalföld 2013. február 9, 63. évf. 34. sz. 3. o. (A Szerk.)


54

JÓZSA ÁGOTA

Rózsa utca 5. – a volt Nap fogadó múltja és a revitalizáció egyik lehetséges útja

Az elmúlt években izgalmas múltú, hánytatott sorsú épülettel, a Rózsa utcai volt Nap fogadóval és történetével volt szerencsém foglalkozni. Az alábbiakban az épületegyüttessel kapcsolatban napvilágra került múltbeli részleteket és az általunk elképzelt jövõt, a revitalizáció egyik lehetséges útját szeretném bemutatni. 1 A mûemléki védettségû épületegyüttes a Rózsa utca – és az egész környék – egyik meghatározó jelentõségû kulcsépülete, az egykori serfõzdébõl kialakított hajdani „Arany nap fogadó” helytörténeti jelentõsége is igen nagy.2 Az épület (Rózsa utca 5., korábban 6. sz.) Sopron belterületén, a külsõ várfallal védett Bécsi fertályában található, a terület beépítése nagyjából egykorú a Belvároséval. A Rózsa utca német neve Rosengasse („Rasengasse”), elsõ említése egy 1414-ben kelt oklevélbõl ismert: ebben az idõben minden bizonnyal már házak határolták. Az épületegyüttes jelenleg két telken (hrsz.: 716. és 717.) helyezkedik el a Szélmalom utca (2. sz.) és a Rózsa utca (5. sz.) közötti épülettömbben, azonban a két rész egymással mind mûemlékvédelmi-építéstörténeti, mind funkcionális szempontból megbonthatatlan egységet képez (1. ábra). Térrendszere két, egymással összefüggõ belsõ udvarra fûzõdik fel. Rózsa utcai homlokzata a városkép fontos eleme: az utca töréspontján, sajátos elhelyezkedése következtében a térfal kiemelt záró motívuma. A telek számozásáról és az épület tulajdonosairól Thirring Gusztáv munkájából tájékozódhatunk.3 A telket 1726-ban Zach Ignác szerezte meg, aki Velledits Lajos kutatásai szerint házasság útján jutott a tulajdonhoz. Zach Ignác házat emelt a telken: ezt bizonyítja a kapu zárókövébe vésett 1726-os évszám és az „I Z” (Ignaz Zach) monogram. 1740-ben még az említett Zach (Zäch) Ignác volt a tulajdonos, õt a 18. század derekától az Ottinger család generációi követték a házban. Thirring Gusztáv statisztikája szerint 1784/85-ben a ház 14 lakásában 47 személy lakott, tulajdonosa ekkor Ottinger Gotfried volt.4 1810-tõl 1840-ig nagy bizonysággal a Herbst család tulajdona, majd a 19. század közepétõl a Zwirschnitz, Sommer, majd Hauser családoké – egészen a második világháború végéig. A 19. század végére az épület tulajdonjoga az örökösök között egyre inkább felaprózódott. Az épület állapota ez idõben fokozatosan romlott: 1912-ben Sopron Város Tanácsa felszólította a ház tulajdonosait, hogy épülettulajdonukat hozzák rendbe. Kutatásaink szerint ez sem akkor, sem késõbb nem történt meg. Az államosítás után a ház vegyes – állami illetve magántulajdonba került. 1

A kutatást és tervezési munkákat Dr. Winkler Gáborral közösen végeztük, a megbízást a munkákra és a hasznosítási koncepciót Velledits Lajostól kaptuk. 2 Csatkai Endre – Dercsényi Dezső: Sopron és környéke műemlékei. Budapest 1953. 281. Az utca nevének eredetéről ld. Szilágyi István és Mollay Károly vitáját: Szilágyi István: Rózsa utca, rózsa lányok. SSz. 47 (1993), 19–25; Mollay Károly: A Rózsa utca nevének eredete (Válasz Szilágyi István cikkére). SSz. 47 (1993), 25–29. 3 Thirring Gusztáv: Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig. Sopron, 1941. 135. 4 Thirring Gusztáv: Sopron városa a XVIII. században. Sopron, 1939, 29., 39.

55


Zach Ignác a vétel után sörfõzdét létesített a házban, amely 1807-ig mûködött. Csatkai Endre kutatásai szerint5 1820 körül Herbst János nyitja meg a házban az „Arany nap” fogadót. Ezután az épületet új rendeltetésének megfelelõen többször átalakították. Csatkai szerint „Predl a kezében levõ engedélyt pedig 1807-ben átadta Herbst Jánosnak, ki a Rózsa utca hajlásában a Szélmalom utcára való átjárással megnyitotta az Arany nap fogadót szép loggiás ma is meglévõ udvarral. A vendéglõrõl egyébként kevés szó esik késõbb, a század második felében megszûnt, cégére a múzeumban van.” (2. ábra)

1. ábra. Sopron, Rózsa utca 5., helyszínrajz

2. ábra. A soproni Nap fogadó cégére a 19. sz. elejérõl. Soproni Múzeum

5

Csatkai Endre: A soproni vendégfogadók a 16/19. században. SSz. 18 (1965), 201–218.: a fogadó udvari fotójával 1966-ból.


56

Az utcai és udvari homlokzat is többször átalakult: az eredetileg eltérõ magasságú homlokzati szakaszokat (amely a nyílászárók eltérõ magasságaival együtt a több ütemû építésre utal) – valószínûleg a 19. század második felében – egy szintbe hozták. Az épület nyílászáróinak nagyobb részét kicserélték: a „hatosztású” kifelé-befelé nyíló barokk ablakok helyett sok helyen „akasztófa osztású”, egyesített gerébtokos ablakokat építettek be. Minden bizonnyal ekkor cserélték ki az utcai homlokzat emeleti kettõs barokk ablakait a historizmus építészetére jellemzõ ikerablakokra (3. ábra).

1. ábra. Sopron, Rózsa u. 5., 1960 elõtti állapot

1958-ban háborús károk következményeként az épület északi utcai szakaszát lebontották. A Rózsa utcai szárny megmaradt délkeleti szakasza kéttraktusos (4. ábra). Az emeletre a kapualj végébõl egykarú „lépcsõépület” vezet. Az udvari szárnyak egytraktusosak, az utcai helyiségek egymásba nyílóak. A hátsó udvar körül – Krähling János építész által felfedezett 1912-bõl származó építési engedély bizonysága szerint – mezõgazdasági rendeltetésû helyiségek – disznóólak, fészerek – helyezkedtek el.6 A Szélmalom utcai földszintes épületben istálló, kocsiszín és kiegészítõ helyiségek (trágyagödör, kamrák) kaptak helyet. Az 1958-as bontás következményeivel azonban nem számoltak, a ház utcai szárnyának tartószerkezetei súlyosan károsodtak. A ház meg-

6

Krähling János építéstörténeti kutatásai: kéziratos dokumentáció.

57


maradt két boltozott szintjének hatalmas oldalnyomása megbontotta az épület statikai állapotát: a ház állékonyságát évtizedekig egy súlyos fa állványzat biztosította.7 Az utcai szárny önkényes megcsonkítását épülettörténeti és mûemléki szempontból egyaránt indokolatlannak tartjuk, az egységes beépítés és tömegelrendezés helyreállítása az épület és a történelmi városkép szempontjából is kívánatos. Jelenleg a megkezdett felújítások ellenére az épületegyüttes állapota rossz. Mielõbbi megerõsítése és teljes körû felújítása elengedhetetlen, bár a helyenkénti életveszélyes állapotok a megkezdett felújítások nyomán megszûntek. A tervek alapján az épületegyüttesben restaurátor központ mûködik: a restaurátor mûhelyek mellett festõmûterem, könyvtár, elõadóterem, irodák, vendégszobák és egy földszinti üzlethelyiség kap itt helyet. Az új funkciók elhelyezésénél a meglévõ mûemléképület térszervezését maximálisan figyelembe vettük, ennek megfelelõen alakítjuk ki a kívánt új helyiségcsoportokat, ill. rekonstruáljuk az eredeti állapotokat. Alapvetõ jövõbeni cél a két, történelmileg összefüggõ telek újraegyesítése, együttes mûködésének biztosítása: így a Rózsa utca felõli telken kaptak helyet a reprezentatívabb funkciók (könyvtár, kiállítótér, irodák stb.), a Szélmalom utca felõli gazdasági udvar területén pedig a restaurátor mûhelyek. A felújítás-kivitelezés anyagi következményeit is szem elõtt tartva a tervezési folyamat két lépcsõben haladhat: elõször a 716. helyrajzi számú telek revitalizációjára kerülhet sor, majd a 717. helyrajzi számú telek felújítása lenne célszerû. A tervezési munkák során mi is az elsõ telekre koncentráltunk, ez utóbbit részleteiben is bemutatom. A kivitelezés folyamán elõször az utcai épület megerõsítésére és az utcai szárny kiegészítése elengedhetetlen (ami részlegesen meg is kezdõdött már), majd lépésrõl-lépésre a belsõ terek helyreállítása következhet. Az épületegyüttes tervezésénél alapvetõ szándékunk volt az elbontott Rózsa utcai épületszárny visszaépítése, a zártsorú utcakép helyreállítása (5. ábra). Az új utcai szárny tömegében és térszervezésében az 1958-ban elbontott épületszárny arányait és léptékét követi. A tervezési folyamat során messzemenõkig törekedtünk arra, hogy az új építésû és a régi részek egysége visszaadja az eredeti épületegyüttes karakterét, de mindvégig alapvetõen megkülönböztethetõek maradjanak. Amit lehet, megtartottunk, kiegészítettük és rekonstruáltuk úgy, hogy a mûemléképület eredeti megjelenése ne sérüljön, sõt a lehetõ legnagyobb mértékben érvényesülni tudjon. A földszinten elbontott tereket helyreállítjuk, visszaállítva a kosáríves boltozatokat, eredeti szerkezeteket, az emeleten viszont már modern, mai anyagokat használatával terveztük a bõvítést. A lebontott utcai épületszárny rekonstrukciójával újra létrejön a kosáríves téglaboltozattal lefedett kapuáthajtó. Ebbõl balra nyílik egy kiállítótér, melynek padlóvonalát a régi padlóvonalnak megfelelõen 0,60 m-re a járdavonal alá süllyesztjük. Ez a tér a homlokzati, jelenleg befalazott ajtó megnyitásával közvetlenül az utcáról is megközelíthetõ. A kapuáthajtóból jobbra a „Szép Mesterségek Boltja” érhetõ el, itt a lebontott kosáríves téglaboltozatot ugyancsak visszaállítjuk. A bolt az utca felé két, a régiek mintájára legyártott gerébtokos ablaknyílást kap.

7

Velledits Lajos megkezdett felújítási munkái során ez szerencsére az utóbbi években felszámolásra kerülhetett.


58

2. ábra. Rózsa utcai meglévõ állapot

3. ábra. Rózsa utcai tervezett homlokzat

59


A kapuáthajtón keresztül a díszudvarra érkezünk. Az udvar jobb oldalán a meglévõ földszintes épületben helyezkedik el az irodák egy része, egy tárgyaló, és ezeket, illetve a boltot kiszolgáló vizesblokk-csoport. Helyreállítjuk a terek azonos tengelyben elhelyezkedõ ajtói által biztosított, „emfiládos” térkapcsolatait is. A helyreállítás során az épület visszanyeri eredeti állapotát. A jelenlegi egyesített szárnyú ablakokat mûemléki ablakokra cseréljük, a hagyományos burkolatokat felújítjuk. Az udvar bal oldalán, a földszinten, illetve lejutva a pinceszinten tárolók, raktárak helyezkednek el, ezeket ugyancsak eredeti állapotuknak megfelelõen állítjuk helyre. Az udvari loggia elfalazott földszinti íveit kibontjuk és a díszudvar bal oldalán teljes hosszában helyreállítjuk (6. ábra).

4. ábra. Sopron, Rózsa u. 5. Tervezett földszinti alaprajz

Az emeletre feljutva, a lépcsõtõl jobbra két vendégszoba helyezkedik el, egy közös zuhanyzó–WC blokkal. A szobák az udvari loggiára nyílnak. A lépcsõtõl balra érjük el a maradék két irodahelyiséget, illetve az új épületszárnyban a könyvtár és internetszobát. Itt biztosítunk emlékszobát a város szülöttének és kiemelkedõ mûemlék-restaurátorának, Szakál Ernõnek is.8 A folyosó végén helyezkedik el a teakonyha, illetve ehhez kapcsolódóan az udvari földszintes szárny tetõterében kialakított külön-nemû vizesblokk és takarítószer-kamra. A régi utcai épületszárny emeletén több helyiségben 8

Sedlmayr János: Szakál Ernő, a műemlékvédelem Európa-díjasa. SSz 52 (1998), 263.; uő: Emlékezés Szakál Ernő szobrászművészre, a műemlékvédelem mesterére. (1913–2002.) Műemlékvédelem 46 (2002), 5. sz. 298–301.; Winkler Gábor: Szakál Ernő (Sopron, 1913. július 14 – Sopron, 2002. szeptember 5.) Várhely 8 (2002), 3. sz. 82–89. A Soproni Szemle 2013. évi 1. és 2. számában közli Szakál Ernő: Életutam című, 1999-ben írt önéletrajzát.


60

fellelhetõk az eredeti famennyezet részletei, ezek a lehetõségekhez mérten eredeti állapotukban restaurálandók. A díszudvar végén, a keresztszárny földszintjén helyezkedik el az egész együttest kiszolgáló gépészeti tér, a mûterem vizesblokkjai és egy nagy raktárhelyiség. Az emeleten található egykori báltermet teljes egészében megtartjuk, ez festõ mûteremként ideálisan hasznosítható. A megfelelõ megvilágítás biztosításához a tetõn északi helyzetû, tetõsíkban fekvõ tetõ-felülvilágítókat helyezünk el. Remélem, hogy az épületegyüttes múltjának és a tervezett felújítás részleteinek bemutatásával sikerült érzékeltetnem az épület összetettségét, gazdagságát, és a romos állapot ellenére az együttesben bizonyosan rejlõ hatalmas lehetõségeket. Õszintén bízom benne, hogy a jövõben valóra válhat e nagyszabású elképzelés és megtapasztalhatjuk, hogy egy körültekintõ, jó alapokon nyugvó revitalizáció mekkora mértékben képes egy városrész életét befolyásolni és új színekkel gazdagítani.

61


GÉCZY NÓRA

Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának rekonstrukciós terve

Az ICOMOS, az UNESCO mûemlékvédelmi világszervezete 2001-ben a legjobb nemzetközi diplomáért járó elismerést a fertõdi Esterházy-kastély lovardájának felújítási programtervéért Géczy Nóra építész-tervezõnek és Winkler Gábor témavezetõ konzulensnek ítélte oda. A díj átadására a varsói mûszaki egyetem (Warsaw University of Technology) építész karán került sor. Bõ egy évtized távlatából visszatekintve, a 2001ben készített diplomamunka aktualitása mit sem változott. A lovarda sorsa továbbra is rendezetlen, állapota lehangoló, s a kiüresedett épület szerkezetei egyre nagyobb mértékben károsodnak. Ahogy várható volt, még a külföldi siker sem lendítette elõre a lovarda felújításnak ügyét, de a lengyelországi elismerés nagyban hozzájárult a frissen diplomázott építész mûemlékvédelmi elkötelezettségéhez. „Késõbb, tervezõi munkám során magam is szembesültem azzal, hogy a barokk kori épületek hasznosítása, modernizálása menynyi elõre nem látható nehézséggel, kötöttséggel jár, és hogyan válik a mûemléki rekonstrukció a tervezésben és kivitelezésben résztvevõk számára igazi kihívássá. A lengyel építészprofesszorok véleménye szerint a lovarda sorsának rendezése „európai szintû ügy”, emellett azonban azt is gondolom, hogy az értékes épületek megóvása, elsõsorban a mi feladatunk, és a mi felelõsségünk, amit nem háríthatunk másokra.” A hasznosításra tett egykori javaslat természetesen már távol került a valóságos lehetõségektõl, de az épület mielõbbi rekonstrukciója továbbra is sürgetõ kérdés maradt. Az egykori diplomafeladat témája az Esterházy-kastély lovardájának mûkereskedelmi központtá való átalakítása volt. A kilencvenes években még a Fertõdi Konzervüzem mûködött az épületben, ehhez képest a terv teljesen új alapra helyezte hasznosítás lehetõségét. A cél az ún. „mecénás szellemiséget” képviselõ kulturális és oktatási jellegû funkció kialakítása volt, mely filozófiájában erõsen kötõdött az Esterházy család teremtette hagyományokhoz. A fertõdi kastély a 18. századi kulturális élet egyik kiemelt hazai központjaként a híres Esterházy-gyûjteménynek adott helyet, amelynek részét képezte többek között 50000 metszet, 3500 rajz, több mint ezer festmény, szobor és egyéb mûalkotás. A mûkincsek sorsáról és a kastély viszontagságos történetérõl több tanulmány is beszámol, de a hajdani mecénások eltûntek már. A mûgyûjtés, mûkereskedelem és a mûvészekkel való kapcsolattartás napjainkban a mûvészeti galériák és aukciósházak kereteibe helyezõdött át, a klasszikus értelemben vett mecenatúra helyett ez a forma vált mûködõképessé. A galériák megteremtik az alkotók, mûgyûjtõk és a mûvészet iránt érdeklõdõk közötti kapcsolatot. A kulturális életben a nevesebb kereskedelmi galériák egyre jelentõsebb szerepet töltenek be, a mûvészeti árverések mellett történeti kutatással, restaurálással és oktatással is foglalkoznak, kiállításaik és rendezvényeik (konferenciák és szemináriumok) nagy számú hazai és külföldi látogatót vonzanak.


62

A lovarda építéstörténete és jelenlegi állapota A hercegi lovarda építéstörténete a kastély fõépületének kialakításával párhuzamos, s feltételezhetõen közel egy idõben, 1763 körül kezdõdtek az építkezések. Az épület építéstörténetében sok tisztázatlan kérdés van, mert a források és a tervek nagy része elpusztult. Nem tudjuk biztosan, ki volt a tervezõ, csak annyi bizonyos, hogy az építkezésben a herceg is nagy szerepet játszott: kezében futottak össze az építkezés szálai. Valószínûleg udvari építésze, Johann Ferdinand Mödlhammer – aki korábban Schönbrunnban is dolgozott – irányította a munkákat saját, vagy külföldrõl hozatott, esetleg átdolgozott terv szerint. A mesteremberek többsége azelõtt udvari építkezéseken mûködött.

1. ábra. Fertõd-Eszterháza, lovarda, északi fõhomlokzat

A kastélytól nyugatra, a parkban található „nagy Hertzegi istálló” hajdan 110 paripa befogadására volt alkalmas. Külön helyiségekben gondoskodtak a ménes téli és a nyári elhelyezésérõl. Tágas termekben álltak a pompás kocsik és hintók, mellettük díszesen berendezett nyergeskamra és kovácsmûhely volt. Ez a fényûzõ idõszak azonban viszonylag rövid ideig, 1768-tól 1790-ig tartott, az Esterházy család elköltözését követõen az épület rendeltetése számos átalakuláson ment át, melyek feltárása, pontosítása folyamatban van. Az elmúlt évszázad során az épület volt raktár, kocsi- és szerszám-múzeum, kultúrház, községi könyvtár, mozi, diszkó és konzervüzem is. Jelenleg üresen áll, de a fõhomlokzat kapuja felett magasodó lovas szoborcsoport még rendületlenül hirdeti a régmúlt dicsõségét (1. ábra).

63


„Tóvábbá e’ Várnak tởbbi Épửletit, El-halgatom tiszta, s’széles Istáloit, Rendes, és magános száp strása hazoit, Egyedửl dicsérem sok szép Paripáit.” (Sarródi Dallos Márton, 1781) A tervezési terület felmérésekor készített légi felvételrõl pontosan kirajzolódik a kastélyépület és a lovarda egymáshoz viszonyított elhelyezkedése (2. ábra). A két épület mindössze 200 m távolságban áll egymástól a park nyugati részén. A lovardát park veszi körül és kellemes sétával a hársfa-soron (Madách-sétány) keresztül közelíthetõ meg. Nyugatról patak határolja, amely felett régi kõhíd ível át. A lovarda elõtt húzódó sétány mentén található nyugatra az általános iskola és a polgármesteri hivatal is (a volt muzsikaház). Az épület elõtti, zúzott kaviccsal felszórt területet parkolásra használták, azonban a lecsökkent forgalom következtében szinte folyamatosan üresen áll. Gépjármûvel a Bartók Béla út felõl érhetõ el.

2. ábra. A lovarda és a kastély kapcsolata. Légi fotó, a szerzõ felvétele

A késõ barokk épület alaprajzi rendszere tiszta, tömege a funkcióhoz igazodott; egyszerû formák és visszafogott díszítés jellemzik. Az épület körben egytraktusos, 85 cm és 105 cm vastagságú falai masszív szerkezetek, a belsõ térelválasztást alkotó válaszfalak nagyméretû téglából épültek. A központi átriumot keretbe foglaló traktusok 10 méter körüliek.9 Eredetileg két áthajtón keresztül, az észak-déli tengelyben 9

Az egyes traktusok mérete: 10,65 m– 9,95 m– 10,55 m– 9,50 m.


64

nyílt az udvar, a késõbbiekben azonban az északi kaput belülrõl lefalazták, s mindöszsze a déli szerkezet maradt változatlanul. Az alaprajz érdekessége, hogy egyik pontján erõteljesen kilép a derékszögû koordináta-rendszerbõl. Az épület homlokzat-szélességei egységesen mintegy 62 méteresek, de az északi szakaszon 64,5 m. Ez a 2,5 méteres eltérés az épület méretei miatt kívülrõl nem szembeötlõ, ám a belsõ udvarban észrevehetõen enyhe perspektivikus torzulást okoz (3. ábra).10

3. ábra. A lovarda madártávlati képe a déli oldalról, a szerzõ felvétele

Az egyszintes épület külsõ homlokzatainak tagolása és díszítése visszafogott, az ablakok közötti falszakaszokat lizénák osztják. Vízszintes tagolását az attikafal alatt húzódó karakteres párkányzat adja. Az északi fõhomlokzat a legdíszesebb, melynek fõtengelyében rokokó kapu nyílik, felette lovát fékezõ férfi szobra, az attika szélein két, lószerszámot tartó gyermek szobra áll. A déli átjáró felett hajdan „ütõóra” volt. Az épület tartószerkezetei (az alapok, falak, födémek, fedélszék) az eredeti minõségi anyagok használatának köszönhetõen a felmérés idõszakában még jó állapotúak voltak. Az egyszintes épület homlokzatain nem történt durva átépítés vagy bontás, ellentétben a belsõ térrel, valamint az udvarral, melyben már jelentõsebb átalakításokra került sor. A lovarda késõbbi hasznosításának nyomai, a számos átépítés, pótolgatás sok kárt okozott. A tégla sávalap hibájára utaló elváltozások az adott idõszakban nem voltak. Utólagos falszigetelés természetesen mindenképpen javasolt. Pincének nincs nyoma, a felszívódó falnedvesedés a vízszintes falszigetelés hiányából 10 Főbb méretek:külső alaprajzi méretei: 62,56–62,10–64,50–62,00 m; belső udvar alaprajzi méretei:40,00–37,10–41,45–37,00 m; attika magassági szintje: + 7,35 m. A közel 3900 m2 alapterületből 1500 m2 az udvar.

65


eredt. Mind a belsõ, mind a külsõ mészhabarcs vakolatok javításra szorulnak. A falfestés színe okkersárga, az eredeti színt falkutatással lehet pontosítani. A vízszintes térelhatárolás mindenhol sík födémmel van megoldva, valószínûleg a fõfalakra vasbeton alulbordás födémet készítettek, mely álmennyezettel lezárt. Vastagsága burkolatokkal együtt 40-50 cm között mozog. A födém szintje több helyen is változik. Az állapotukat statikai szakvélemény rögzítheti. A padlástér erõs ácsszerkezettel készült. A kislejtésû tetõzet (deszkázás + bádogfedés) fa székosztásai alá teherelosztó fa gerendákat építettek be. Ez a szerkezet helyenként súlyosan károsodott. A tetõösszefolyó hibája miatt (belsõ vízelvezetés), illetve a beázásoknál a szerkezetek teljesen tönkrementek. A kis területre kiható hibásodás még összeomlást nem okoz. Az alacsonyhajlású tetõk alátámasztása kétállószékes fedélszékkel történt. A faszerkezet jó állapotban van. A tetõzet bádog anyaga a sok mázolás ellenére korrodálódott. Lecserélése idõszerû. A helyi hibásodások a fedélhéjazatban a fedélszék egyes elemeinek erõsítését igénylik. A homlokzatok fõ karakterét és ritmusát a szegmensíves nyílászárók sora adja. A közel egységes méretû ablakok keretezésének anyaga változó, néhol kõ- néhol vakolatkeret. Jellegzetességük, hogy a belsõ terekben parapetfallal vannak magasra felfalazva. Az ajtók és ablakok egy része javításra, más része cserére, pótlásra szorul. A belsõ udvar keleti és déli szárnya többszöri átépítésen esett át, az eredeti egységet a régi nyílások lefalazása és az újak nyitása teljesen megbontotta. Az eredeti nyílásrendszer megtartása, visszaállítása javasolt. A fa nyílászárók a legsérülékenyebb épületszerkezetek, ezek cseréjére láthatóan több alkalommal is sort került, melynek következtében a történeti vasalatok egy része eltûnt. A zsaluzatos kör alakú szellõzõk javítása, pótlása is szükséges. A zsaluszárnyak több helyen elpusztultak. Az eredeti padló burkolatok nyoma nem látható, mindössze a késõbbi beépítések emlékeként maradt a simított beton, MM lapburkolat, mettlachi burkolat, PVC és linóleum. Javaslat az épület helyreállítására és hasznosítására Az épület jelenleg újrahasznosításra vár; a kiváló helyrajzi és szerkezeti adottságokkal rendelkezõ épület rengeteg lehetõséget rejt magában. A diplomamunkában tett javaslat a mûemléki épület belsõ udvarának átfogalmazására helyezi a legnagyobb hangsúlyt (4. ábra).

4. ábra. Az épület javasolt átalakításának látványterve


66

Az 1500 m2-es udvar beépítésével és az épületbe való integrálásával több funkciót is ide helyez. A galéria központi magját alakítja ki, ide fókuszálja a legfontosabb tereket, miközben a mûemléki épületrészek szinte érintetlenül maradnak, eredeti szerkezetüket és karakterüket tiszteletben tartva alakul ki a modern épületbelsõ. Ódon ékszerdobozzá válik, melynek középpontjában tiszta tömegû, fehér kubus alakul ki. A régi épület védelmezi az újat, miközben a modern szerkezet is tekintettel van az eredeti architektúrára.

5. ábra. Az épület javasolt átalakításának alaprajza

A galériaépület és aukciósház 1000 m2 -nyi alapterületet foglal el az átriumból, oly módon, hogy nem csatlakozik a belsõ, védett homlokzatokhoz. A két történeti réteg független marad. A belsõ tömb szabadon, látszólag kötetlenül helyezkedik el a térben, s ezt a könnyedséget az épület perspektíva-játéka is fokozza. Az udvar eredeti alakja ugyanis nem szabályos négyzet, s mivel az újonnan kialakuló traktusok között amúgy is képzõdött volna egy esetleges szabálytalanság, ezért a tervezés során erre tudatosan került nagyobb hangsúly. Az új épületrész 5o-os elforgatással jelenik meg, s ezzel kitér az eredeti tömegek koordináta-rendszerébõl. Az egymáshoz közelítõ és egymástól távolodó falak között körfolyosó rendszer alakul ki, mely tereli és irányítja a teret, s nem utolsósorban meghatározza a fõ közlekedési irányt. A tölcsér-effektus elkerülésére a födémlezárás a lehetõ legmagasabbra, a belsõ homlokzat attika-magassága felé került. Az új épület padlószintje ezzel ellentétes irányban, egy méterrel mélyebbre került. A süllyesztett központi rész a 2%-os rámpa által akadálymentesen közelíthetõ meg. Az enyhe lejtõn a fõkaputól haladva egyenesen az épületmag belsejébe lehet jutni (5. ábra).

67


A körfolyosó természetes megvilágítását az attika fölött futó bevilágító sáv szolgáltatja. A két épületrész egyszerre és folyamatosan van jelen, mivel a létrejövõ belsõ utca egyik oldalát mindig a régi lovarda homlokzata, míg a másikat az új épület törtfehér frontja adja. A korridor feletti tetõszerkezet kapcsolja össze a két épületet. A lefedés megoldásakor az eredeti konstrukció szabálytalanságait kellett figyelembe venni, így a síktetõ alkalmazása jelentett megoldást. Ebben az esetben azonban a tetõszerkezetnek légiesnek, könnyednek kellett tûnnie. Ez a hatás a tetõlemez és az épületek között húzódó üvegfallal, ablaksorral volt elérhetõ, mert a beáramló fény optikailag megemelte a teret. A lovarda tereiben az irodák, étterem, kávézó, mûtárgy-kereskedelmi, oktatási helyiségek, restaurátor mûhelyek találhatóak. A fény az épület más területein is fontos szerepet kap. Az aukciós ház harmonikus megvilágítását a természetes és mesterséges fényforrások összehangolásával lehet elérni. Az aulába 80 m2 alapterületû felülvilágítón keresztül jut egyenletes szórt fény. A vegyes megvilágításra a kiállított tárgyak bemutatása miatt van szükség, mert természetes szórt fény és mesterséges irányított fény kombinációja mellett mutathatók be a legmegfelelõbben. Az aukciós terem megvilágítási igénye a konferenciatermekhez hasonló. Az irodákban a természetes bevilágítás is megoldott, ennek ellenére kiegészítõ fények szükségesek.


Az épület három fõ egységre tagolódik: a belsõ utca, az eredeti és az új épületrész (6. ábra). Ezen belül észak-déli irányban fokozatos átmenet található a nagyközönség elõtt nyitott és elzárt területek között. Az épület a folyamatos vendégmozgást alapul véve észak-déli irányban átjárható, és három bejárattal rendelkezik. Az északi bejárat az egész épületkomplexum bejáratának torkolatánál, a déli kijáratok a nagy gazdasági


68

bejárattal szemben vannak. A leglátogatottabb terek észak felõl haladva: az étterem, a kávéház, a vásárlóutca, az üzletek és az aukciós ház/galéria. A nyugodtabb körülményeket igénylõ funkciók, a restaurátor-mûhely és a becsüsképzõ az épület keleti és nyugati traktusából nyílik. A személyzeti helyiségek, irodák, raktárak, karbantartó egységek pedig a déli területen vannak elhelyezve. Az eredeti épületrész, a 2400 m2 hasznos alapterületû lovarda keleti és nyugati traktusa közel szimmetrikus funkciókiosztást kapott. Az északi traktus közepén, a fõkapun áthaladva tágas foyer fogadja a látogatókat. Balra étterem, jobbra mûvészeti kávézó (art cafè) nyílik. A kávézóban mûvészeti folyóiratok, katalógusok, könyvek nézegetése és vásárlása közben lehet fogyasztani. Az étterem 80 vendég fogadására alkalmas és a vásárlóutca felé nyíló terasszal is rendelkezik. Az étteremben és a kávézóban kivetítõn keresztül figyelemmel kísérhetõ az aukciós házban folyó árverés. Így bárki kényelmesen megvárhatja az õt érdeklõ tárgy bemutatását. A két egység mûködése és nyitva tartása független az épület többi részétõl.


Az északi foyer-n áthaladva szemben az aukciós ház bejárata fogad (7. ábra). Az épület törtfehér téglatömbjébe enyhe lejtésû rámpa vezet be. Balra található a ruhatár és a mellékhelyiségek. Jobbra a recepciós pult, amely az árverések alkalmával a vendégeket napi programrenddel várja és segít a többnapos aukciók alatt várható folyamatos vendégmozgás eligazításában. Szemben a kiállítások rendezésére is alkalmas aula, mely üveg felülvilágítón keresztül kap természetes megvilágítást. Innen jobbra nyílik a tényleges kiállítóterem, majd az irodák, míg balra a 150 fõs aukciós terem található. A terem alapterülete 170 m2.

69


Az aukciók szüneteiben az aula déli részében kialakított pihenõ övezetben lehet beszélgetni. A konferencia-központokhoz hasonlóan az aukciós terem eseményei monitoron itt is követhetõek. A terület emellett svédasztalos fogadásnak is helyet ad. Az árverés irányítása a színpadról történik. Itt kap helyet a kikiáltó pulpitusa és a munkatársak asztalai. A mûtárgyak bemutatása forgófalas, ún. rotary-rendszerrel folyik. A raktárral közvetlen összeköttetésben álló színpad falára egy függõleges tengely körül elforgatható 1,8 x 3,4 m-es szekrényfalat szerelnek. Míg a teremben folyik a licitálás a falon kiállított mûtárgyra, addig a fal raktár felé esõ oldalán elhelyezik a következõ tárgyat. Az átfordítás után a mûvelet ismétlõdik. Az elektronikusan is mûködtethetõ rendszer tiszta, zökkenõmentes lebonyolítást biztosít, a licitálási idõ pedig elegendõ a mûtárgyak kicseréléséhez. A forgófalon a festmények mellett szobrok, vázák is elhelyezhetõk. A méret és súly természetesen limitált. Ilyenkor fénykép, vagy katalógusszám alapján adnak tájékoztatást a licitálóknak. Emellett színpad és a raktár összekötõ ajtói is megmaradtak, hogy a hagyományos bemutatás is lehetséges legyen.


A mûtárgyak különbözõ módon juthatnak az aukciós házakba, de minden darabnak elõször szakértõi vizsgálaton kell átmennie, megbecsülik a mûtárgy értékét, nyilvántartásba veszik és felmérik állapotát. Ez alapján vezet az útja a restaurálómûhelybe vagy a raktárba, ahonnan késõbb a kiállító-terembe szállítják át. Ideális esetben a mûtárgy az árverést követõen új tulajdonosához kerül, azonban a gyakorlatban hosszabb-rövidebb ideig a raktárban pihen. Tehát a raktárban az eladott és eladatlan mûvek egymás mellett sorakoznak. A képzõ- és iparmûvészet szerencsére már nem csupán a gyûjtõket, az árverezõket, a mûkereskedõket, a mûvészettörténészeket és a muzeológusokat vonzza. Mind töb-


70

ben érdeklõdnek a mûtárgyak, népmûvészeti emlékek, valamint a hazai mesteremberek, mûvészek alkotásai iránt. A mûvészeti aukciók intézménye a 17. századi Hollandiában alakult ki. A nagyobb aukciós házak évente 4 nagy aukció mellett (április, május, október, december) több kisebbet is rendeznek. Ezek közé sorolhatók az egy témára illetve célközönségre specializálódott kamaraaukciók. Az évenkénti nagy aukciók több napig is eltarthatnak. Ezeket a „maratoni” árveréseket általában három naposra hirdetik meg. Ilyenkor több száz mûtárgy kerül kalapács alá. Az aukciók anyaga az árverést megelõzõen 10–14 napig kiállításon tekinthetõ meg. A nagyobb galériák a kiállítások megnyitására neves mûvészettörténészeket, írókat kérnek fel. Ily módon egy aukciós ház rangos kulturális eseményeknek ad helyet.


Az aukciós házat körfolyosó, egyfajta sétálóutca övezi (8. ábra). Kelet-nyugati irányban a belsõ utca két ívén lehet továbbhaladni. Keletre az étterem terasza, az állandó szoborkiállítás és a restaurátormûhely található. A déli részen vannak a nyilvános illemhelyek, a raktárak, irodák; nyugatra a becsüsképzésnek otthont adó oktatóhelyiségek, és az üzletsorok. A kereskedések akár egész évben is nyitva állhatnak, de mûködhetnek szezonálisan is, mindegyik helyiség a belsõ utcáról közelíthetõ meg. Az északi fõbejárattal átellenben a déli bejárat található, mely az épület gazdasági területére vezet be. A raktárakat is a gazdasági bejáratokon keresztül lehet feltölteni. A traktust elsõsorban az irodák és bérraktárak alkotják, akadálymentesített és családokra méretezett vizesblokkok is kerülnek itt kialakításra. Parkolási lehetõség az épület déli oldala elõtt kialakított területen van. A lovarda körüli terület a gyalogos és autós forgalom egyenlõ fontosságát figyelembe véve alakul át.

71


A régi épülettömbbe integrálva bõvül a használható terek aránya. A régi szerkezetek meghagyása mellett egy modern kialakítású épületegység jelenik meg. Egy olyan épületmag jön létre, Amely funkciójában és tömegében külön egységet alkot, s az eredeti épület szabálytalanságaira reflektálva belsõ perspektíva-játékot, dinamikusságot is létrehoz. A tömeg elforgatása által kialakuló körfolyosórendszer terel, irányít, utat jelöl, miközben a teret hófehér mennyezeti kialakítás zárja. A födém alatt vízszintes bevilágító sáv fut körbe, mely által nemcsak közvetlen természetes megvilágítást kap a belsõ korridor, hanem egységes szórt, indirekt, fényt is a fehér mennyezet által. A mennyezeti kialakítás alatt, az üvegfelületeken beáramló fény könnyed, lebegõ hatást kelt. A belsõ terekben szintén kiemelt fontosságú a természetes és mesterséges fények összjátéka (9. ábra). A tervezett szerkezetek visszafogottságát a lovarda szigorú szerkesztése és tiszta épülettömege indokolja. Az aukciós ház a fehér árnyalatok és az arany szín kombinációja segítségével eleveníti fel az Esterházy kastély egykori dísztermeinek színvilágát. Az épületegyüttes magában ötvözi a pihenésre, vásárlásra és mûvelõdésre vágyók igényeit. A magyarországi barokk építészetben kiemelkedõ helyet elfoglaló egykori Eszterháza – figyelembe véve azt a szerepet, melyet korának szellemi életében játszott – megérdemli, hogy méltó védelemben és megbecsülésben részesüljön. Az eddig elvégzett munkák jelentõsek, de még folytatni kell õket, a nehézségek ellenére is. A figyelemnek pedig fõépület mellett a kastély-együttes többi elemére is irányulnia kell. Hisz a mûemlék valódi nagysága a részleteiben mutatkozik meg.


72

MŰHELY HOLL IMRE

A középkori Sopron: piacterek és városházák

A középkori városok helyrajzának felderítése a várostörténet-írás alapvetõ feladata. Összefüggésben van a város kialakulásának kérdéseivel, ugyanúgy, mint fejlõdésének fejezeteivel, egyházi és középületei létesítésével. Az ezekre irányuló kutatásnak számos segítsége vagy akadálya lehet – függõen az írott források mennyiségétõl, az építészeti örökség jellegétõl. Mivel a város organikus fejlõdés eredménye, ennek korszakait is meg kell ismerni; a történeti adatok mellett a középkori régészet, vagy mûemlékkutatás jelentõs új adatokat hozhat.1 Nem véletlenül jelölte ki a mûemléki topográfia sorozat egyik elsõ kötetének Sopront, hisz írott forrásokban és mûemlékekben is gazdag, más városokat megelõzve. Várostörténetének részletes kutatója, Mollay Károly már e kötetben is körvonalazta a középkori város helyrajzának kérdéseit.2 Ugyanakkor felfogása a város keletkezésérõl, topográfiája alakulásáról (Szt. Mihály plébániatemplom, „Burg”) hosszabb vitát nyitott, aminek megoldását a régészeti kutatás jelentette (a római város, az ispánsági castrum és a középkori város-belváros helyének kontinuitása). Mollay kezdetektõl használta a városi helyrajz és a családtörténet írásához a gazdag levéltári anyagot – köztük az adójegyzékeket. E közben megállapította az összeírások sorrendjét: utcákházak és lakók felsorolásának módját.3 Magam a város-külvárosok várostérképének vázlatos felrajzolásával próbáltam a várostörténethez újabb eredményeket adni. Ezek közül a belváros piactereinek kérdésében jutottam elõbbre (nem három, hanem öt piactér volt4). Késõbb az ún. „kézmûves utcák” középkori topográfiáját vizsgáltam. Régészeti és okleveles írásos adatok szerint ezek korántsem voltak általánosan elterjedtek, vagy legalábbis tartós jellegûek: az azonos kézmûves mesterséget ûzõk, például ötvösök (lásd Budán) nem mindig csoportosultak egy utcába, hanem szétszórtan laktak. Máskor egy-egy mester elhagyta elsõ lakóhelyét-bérlakását és más házba költözött – miközben talán az utcanév századokig megmaradt (lásd Sopron, Buda). A soproni 15. századi adatok bizonyították, hogy sok kézmûves többször változtatta lakóhelyét: más házban találjuk mint bérlõt – ami összefüggésben volt keresetének változásával (javulva a belvárosba költözött, elszegényedve megfordítva). Itt újra felmerült a piacterek kérdése.

1

Holl Imre: Sopron (Ödenburg) im Mittelalter. Acta Aarchaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 31 (1979), 107–145 (a továbbiakban: Holl 1979). 2 Mollay Károly: Sopron vármegye vázlatos története. In: Csatkai Endre – Dercsényi Dezső (szerk.): Sopron és környéke műemlékei. Budapest 1953; 1956 (a továbbiakban: Mollay 1956). 3 Mollay 1956, 55. 4 Holl 1979, 130–131.

73

MÛHELY

Területi változások, az elsõ városháza Úgy vélem a két elfeledett piactér – az Idegen mészárosok piaca és a Halpiac – azért nem kapott régebben hangsúlyt, mert az 1622. évi városalaprajzon már csak kis maradványuk szerepel, amit az újkorban már nem lehetett térnek nevezni (ráadásul középkori írott adatokban is ritkán említik). De ha a történeti fejlõdést, egyben a topográfiai változásokat kutatjuk, kiderül hogy e két piac eredetileg nagyobb volt, csakhogy területüket már a késõ középkorban újabb házakkal beépítve csökkentették.5 Mollay már régebben utalt arra, hogy a Templom utca – Kolostor utca között a ferences kolostort követõ szakasz háztömbje nem tartozik az eredeti helyzethez, csak a 1450-es években építik be.6 Így azonban kiderül: a kolostor-kert után ugyanakkora tér volt, mint a templom elõtt (Platz, az újkori Fõtér). A kézmûvesek lakóhelyeinek feltérképezése során a 15. század elsõ felének összevetése a késõbbi korszakkal7 arra is jelzést adott, hogy bizonyos kézmûves ágak (ötvös, íj-számszeríjgyártó, késes, kardcsiszár) tömörülése látható két kedvezõ helyen. A század elsõ felében a Tér (Platz – Fõtér), a másik a Kolostor u. 11–13, és a következõ (Templom u. 5.), azaz az idegen mészárosok piacának keleti házsorában található (itt kardcsiszár, íjgyártó, ötvös, kalmár bérlakókként, de itt van háza a gazdag János íjgyártónak is)8 (1. ábra). A század második felében 1460-tól az utóbbi hely képe már változott, a bérlakó kézmûvesek elköltöztek. Ez szerintem avval magyarázható, hogy az elsõ városháza itt megszûnt (1459). De mi volt az oka az elsõ városháza felhagyásának? E kérdés eddig fel sem merült. Az 1450-es évektõl beépült az itteni nagy tér északi oldala, és evvel elvesztette korábbi jellegét, de a városháza elõkelõ topográfiai helyzete is megszûnt. Már nem egy nagy térre, csak egy szûk utcára nézett nyugati homlokzata. Árusításból élõ bérlakói elköltöztek. Az ilyen fluktuáció egyébként is általános volt a városban, még a háztulajdonosok is költöztek. Házak, telkek azonosítása, méreteik Az elsõ városháza vitatható helyének meghatározásához a Kolostor utca északi szakaszán a házak sorrendjét és méretét vettem alapul.9 Alapvetõ az 1379. évi összeírás ide vonatkozó része, mértékei. Egy ház ekkor 1/10 kötél. Magam ezt 14 m hossznak tartom, ami az akkori ház egység – de ez tulajdonképpen a telek szélesség, ami nem mindig egyezik a ház utcai frontjának méretével; pl. ha még nem épült be a teljes utcai front (lásd Templom u. 14. elsõ periódusát, vagy a Szt. György u. 3. kettõs ház ferde homlokzatát10). Ez a mérték a leggyakoribb Sopronban, mert ez volt az „egész 5

Holl Imre: Marktplätze und Handwerker. Entwicklungstendenzen in Sopron. Archaeologiai Értesítő 123–124 (1996–97) 7–15, két térképpel (a továbbiakban: Holl 1996–97). Itt utalás korábbi cikkemre. 6 Mollay 1956, 55. De a Halpiac esetében is régebben nagyobb hely volt: 1379-ben a Szt. György utcai fürdőház után csak egy ház állt, a Hátsókapu felé még üres volt a későbbi beépítés. Lásd Mollay Károly: Sopron XIV. századi városképének vizsgálata. A Fabricius ház története. SSz. 18 (1964), 2–14. „A templomtól az ötödik ház a fürdőház.” 7 Holl 1996–97, 2a-b. képek térképe. 8 U.o. 9 SoprOkl. I/1.k.185. Az összeírásokról és a tulajdonosok kiderítéséről Mollay Károly: Háztörténet és várostörténet. SSz 13 (1959), 131. Ugyanitt véleménye az eredeti házméretekről. 10 Holl Imre: Sopron középkori városfalai III. Archaeologiai Értesítő 93 (1970), 29, 3. kép. A Templom u. 14. telke és az északi oldalon álló ház. A telek szélessége 16 m. Bár a 14. században a Belvárosban a házak majd fele „I ház” mértékkel szerepel, kisebb inga-

MÛHELY

74

házak” mérete. Ha „II Häuser” szerepel, akkor ez két telek méret: 28 m, mint az említett Szt. György u. 3. Mollayval ellentétben magam úgy véltem, ez ekkor még sokszor tényleg két házat jelentett és nem egy nagy házat. (Ez csak késõbb jött létre, ha a két házat már egy átépítés során egybeépítették. De a mûemléki vizsgálatok az ilyenek egy részénél is kimutatják: elõször két ház volt.11)

1. ábra. Sopron, a belváros piacterei. A mészárosok piaca és a Halpiac a 15. sz. elsõ felében, még beépítésük elõtt. (Holl 1996-97 után.)

dozások mutathatók ki az eredeti 14 m-es szélességtől. A Szt. György templomnak ajándékozott telek is 14 m-es, a gótikus templom két oldalán eredetileg 1-1 kis köz választotta el a kétoldali házaktól. 14m széles a Szt. György u. 15. középkori telke, az Új u. 16. gótikus háza a kétoldali üres esővíz kivezető közzel. A Fő téri Fabricius ház telkének térre néző szélessége is 14m, de észak felé kiszélesedve ad helyet a gótikus teremnek. 11 A Szt. György u. 3. esetében az összeépítés csak későn a 16. század elején történt. Budán az Úri u. 31. nagy háza is két korábbi házból épült, ugyanúgy az Országház u. 5. és 16.

75

MÛHELY

Ha az összeírásban H. Gayzzel „II Häuser” házával kezdjük (ez volt Mollay kiindulása is), úgy észak felé haladva „Smoychel der Jud” szerepel 1/2+1/2 házzal: 1 ház, majd Harkai Péter 1 ház. Ez után Turnhofer Tamás II+1/4 és ismét (név nélkül, de nyilván Turnhofer tulajdonában) I 1/4 ház. Végül – már a Térre tekintõ utolsó megint H. Gayzzel 1/2 háza.12 (A telkek alaprajza a forrás ház-méretével és a telek szélességével a 2. ábrán.)13 A méretek egybevetése szerint az elsõ összeírás e szakasza a Kolostor u. 11. házzal együtt adja ki a felsorolás méreteit (az utolsó Fõ téri házból csak egy rész). A beosztás a telekszélességek 14 m-es egységével beszorozva (nem egyenként, hanem összesen) is ellenõrizhetõ: „a Kötélen csak V 1/2 ház van” írják a felsorolás végén összesítve, tehát a Kötél itt nem teljes.14 Ez öt és fél „ház” szorozva 14 m-rel: 77 m hosszat ad; a számítás Smoychel zsidó második félházától számít (mert evvel kezdõdött a 10. kötél) rajzunkon a Kolostor u. 9. felével kezdve, észak felé folytatódva tart az utolsó telket is ide számítva – illetve csak a felét, hisz az itteni „gayzzel 1/2 haus” (tehát a Fõ tér 2. fele). Az alaprajzon is ez a távolság adódik. A méterre átszámított 1 kötél: 140 m lehetett – de ezen belül a telkeket nem számították mindig pontosan, hisz mint láttuk, három esetben is eltérõ, nagyobb-kisebb szélességû a telek, ahogy másoknál is. Mindezek alapján jutottunk már korábban arra a következtetésre, hogy a városháza, amelyet az 1458. évi ingatlanjegyzék már e néven sorol fel, a Kolostor u. 11. telkén álló volt kétszeres nagyságával. Az azonosítás más oldalról is megközelíthetõ. 1422. év végén ajándékozza Zsigmond a városnak a néhai Wolf bécsi zsidó házát.15 Az oklevél a szokás szerint ennek a helyét is meghatározza: „a ferencesek kolostorával szemben János mészáros polgár háza mellett ... városháza céljára...”.16 1379-ben, mint idéztük Geissel Henrik nemes „két háza” után Smoychel zsidó háza következett; ez a ház 1417-ben Hänsel fleyschhackhar háza, majd 1427-ben özvegye Hansinn nevén szerepel.17 Mivel a második említés háza közvetlenül a városháza felsorolása után következik, nyilvánvaló, hogy Johannes-János-Hännsel ugyanaz a személy.18 Talán nem véletlen, hogy e háznál 1429-ben ismét mészáros tulajdonost találunk, de 1458ban is: Jorig fleyshacher 1/2 haus”. Ekkor már a régi ház 1/2 háznak számít – és ez is a városházát követi.19 Úgy gondolom, az elõbbiekben sikerült logikai kapcsolatot teremteni az 1379. évi telek-összeírás és az 1458-as ingatlanjegyzék között, egyben a városháza helyének 12

Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története. Sopron, 1921. I/1. kötet 185. (a továbbiakban: SoprOkl) és Mollay Károly: A három középkori városháza. SSz. 31 (1977), 234–236 (a továbbiakban: Mollay 1977). 13 Az összeírás méretei a tényleges telekmérettel nem mindenütt egyeznek, kisebb eltérések: a 9. ház nagyobb, a 3. számú kisebb, az 1. sz. megint nagyobb. Úgy látszik a kötél mérték elsődlegesen a városon kívüli földekre érvényes; a városon belül csak nagyjából. Dávid Ferenc: Gótikus lakóházak Sopronban. Magyar Műemlékvédelem 1967–68. Bp. 1970. 122, 48.j. már felhívta a figyelmet erre. 14 „Nota in der Saylmazze seind nur V 1/2 haus...” SoprOkl. I/1. 185. 15 Mollay 1977, 237 írja, hogy Henrik kéttelkes háza Izsák bécsújhelyi illetve Wolf bécsi zsidókhoz került. 16 „domum ... iuxta domum Johannis carnificis...” SoprOkl. I/2. 233. 17 SoprOkl. II/6. 85., SoprOkl. II/2. 367. 18 Gazdag mészáros: 1409-ben borjúhúst vásárolnak tőle (SoprOkl. II/6. 29.) Marhakereskedelemmel foglalkozott. 1426-ban panaszolják be a városnál, hogy „Johann seliger” és segédei 36 majd 34 marha után a Bruck a.d. Leitha vámjával tartoztak. SoprOkl. I6/2. 322. 19 SoprOkl. II/4. 59.

MÛHELY

76

azonosításával. A döntõ a váltakozó méretû-szélességû telkek sorrendjének egyeztetése.20 Az itteni háztulajdonosok közül meg kell említenünk Körmendi Andrást, a város hetedik leggazdagabb kereskedõjét (városbíró, polgármester). A Kolostor u. 3–5 házak tulajdonosa 1456-tól, de nem itt lakott, hat bérlõnek adta ki. Traismaurer Pétertõl szerezte meg.21 1434–68 között ugyanis a Fõ tér 6-ban (Fabricius ház) lakott családjával22 (talán õ építtette az emeleti nagytermet?).

2. ábra. A Kolostor utca házai. Az 1379. évi összeírásban megadott nagyságukkal (a telekszélesség a 20. századi térkép szerint.)

20

Mollay 1977, 236. felsorolásai is hasonlóan egyeztetik a háztulajdonosokat, csakhogy a telek méreteket nem egyeztette a valóságos helyzettel, a várostérképpel. Ráadásul 1458-ban eggyel többet számol. 21 Mollay 1964, 107–108. SoprOkl. II/4. 59. A bérlők közül két pék is itt adózik 1458-ban. György ötvös itt bérlő 1464-ben. SoprOkl. II/4. 280. De már korábban itt Traismaurer házában is volt ötvös bérlő 1437-ben, majd ónöntő 1454-ben. SoprOkl. II/3. 80; SoprOkl. II/4. 18. 22 SoprOkl. II/4. 106–108.

77

MÛHELY

A Fõ térre nézõ ház Mollay felsorolásában ez Trager János háza, ami csak 1457-tõl szerepel (fél ház, majd másik felét is megszerezve). Mint a korábbiakban láttuk, régen a Gayzzel 1/2 háza az utolsó, a de telek méretek felsorolása miatt ez is a Fõ tér 2-re kerül – csak nem teljes beépítéssel (kb. 7 m). Úgy véltem, a 15. század közepén itt már állott egy kisebb beépítésû bolt-mûhely. Itt találjuk Miklós késest (Niklas messerer „zuhwesel” megjelölés is23). 1458-ban Miklós szabó 1/4-es házában mellette (?); már az utolsó Trager ház és az elõzõ nagy ház (Joachim Jánosé) között sorolják fel.24 Turnhofer Tamás neve és címere A telkek és házak azonosítása talán magyarázatot ad egy másik vitatott kérdésre. Mollay szerint „valamely Turnhof nevû helyrõl származhatott” (Ausztriából) elvetve Házi Jenõ feltevését, mely az Elõkapu várostornyával kapcsolta össze.25 Úgy gondolom, a telkek sorában szereplõ Kolostor u. 1. feltûnõen kis telkén álló, mûemléki kutatások során felfedezett lakótorony26 a telek belsejében biztosabban adhatott nevet. A „Turnhof” ugyanis tornyot és udvart-udvarházat jelöl. Az elnevezés hasonló az 1250ben használt „turrim... cum curia” említéssel, amikor a johannitáknak átengedett castrum-beli toronyról van szó.27 A tornyokhoz a telek elején ház (faház) tartozhatott, ahogy a külföldi példáknál. Sopronban már a század elsõ felében álltak tornyok és 1297-ben „jó karbantartásuk”-ról ír a király. Várjobbágyok, ispánok tulajdonában lehettek: 1339-ben az egykori Péter várnagy tornya és telke említése28 megint csak udvarhelyet jelent. Telkünk 1458-ban ingatlanként „ein hostat” ugyancsak udvarhely, elnevezésével talán a régi hagyományos – kivételezett – jellegre utal. Házi Jenõ Turnhofer Tamás felmenõit István comes, városbíró (1275) személyéig vezeti. Családi vagyonát a régi Konradshof birtokkal-faluval kapcsolva István fia Konrád nevével egyeztette.29 Mint az elõzõ telek-azonosításoknál láttuk, a Kolostor u. 1. volt az utolsó elõtti a Turnhofer tulajdonában álló négy telek közül. Mollay részletesen bemutatta a nagykereskedõ szerepét, kiemelkedõ súlyát a város életében, és nagy vagyonát.30 Itteni házain kívül 1400 után megszerezte a 23

1454: SoprOkl. II/4. 18.; 1458: SoprOkl. II/4. 59–60. Holl 1996–97. 14. Talán e helyet jelöli az 1492. évi adat, amikor Joachim Jakab polgármester vett két boltot: „...zwair Lädenn cze negst dem Gesslein... am Placz gelegen” Mollay Károly: Erstes Grundbuch / Első telekkönyv. Sopron 1993. Nr. 138. A Gesslein a kis köz a Trager ház mögött. (Miklós szabót kihagyta Mollay 1977, 236. felsorolása!) 25 Mollay Károly: Háztörténet és várostörténet. SSz. 13 (1959), 124.; Házi Jenő: Turnhofer Tamás ősei. SSz. 17 (1963), 261–266 (a továbbiakban: Házi 1963). 26 Sedlmayer János: Sopron koragótikus lakótornyai. SSz .40 (1986), 330. Itt az Új u. 4. sz. alatt a telek keleti szakaszán. Kétszintes, 8 x 8m alapterülettel. A Szerző dolgozatában feltételezett, a város közepét átszelő tornyos fal cáfolata: Holl Imre: Középkori városi élet, Archaeológiai Értesítő 114 (1989), 52–54. Itt írtam a városi lakótornyok szerepéről, valamint a mesterségek topográfiájáról. U.o. 64–74. 27 Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg, und Eisenburg I–V. Bearb. Wagner, Hans – Lindeck-Pozza, Irmtraut – Reiter, Erich – Prickler, Leonhard. Wien – Köln – Graz, 1955–1999. I. 228–229.; Holl 1979, 111–112. 28 Mollay 1956, 51. 29 Házi 1963. 262–265. 30 Mollay 1959, 124–128. 24

MÛHELY

78

Szt. György u. 3. alatti két házat is. Mivel 1402–1418 között többször városbíró vagy polgármester, az utóbbi házában ülésezik a városi tanács – tehát ez lehetett alkalmasabb a reprezentációra. 1421-ben mint a Szentlélek kápolna építtetõjét örökítették meg. Két fia külföldön próbált szerencsét, Lajos (bajor?) herceg udvarában (ahogy kalandvágyó fiatal nemeseknél szokásos volt). A Szt. György utcai háza leányai útján jut más tekintélyes soproni családok birtokába, míg a Kolostor utcába rokona, Traismauer Péter kerül.31 A középkori városok topográfiájának változásai sokkal általánosabbak voltak, csak bizonyítását ritkábban találjuk a várostörténeti irodalomban – hiszen az ismert régi városalaprajzok és látképek már egy késõi állapotot rögzítenek. Sopronban nemcsak a két itt tárgyalt piactér változott-csökkent. A Sópiacból a hússzékek vettek el, a Tér pedig a már Mollay által is említett Hans Trager házzal, illetve bizonyításunk szerint 1/2 telekkel már 1379-ben is, majd boltokkal csökkent. A Kovács utca részben hadászati okokból változott 1440-ben házbontásokkal, míg Ikva felõli sávja a leletmentõ ásatások adatai szerint, valamint a háznagyságok-beépítések során már 1536-ban sem volt azonos az 1379. évi méretekkel.32 A kutatás egyes kérdéseket megválaszolhat – de gyakran újabbakat hoz.

31

Lásd a 21. j. adatait bérlőiről. Mollay Károly: A Kovácsok utcájának topográfiája. SSz. 48 (1994), 266–272. A telkek táblázata 276–277; Gabrieli Gabriella – Nemes András: Adatok és feltételezések a Kovácsszer helyrajzához. SSz. 62 (2008), 226–237. (A műemléki és régészeti kutatások öszszesítése. Az utca belső oldalán több ház állt.) 32

79

MÛHELY

SOPRONI ARCOK BOLODÁR ZOLTÁN – KÜCSÁN JÓZSEF

Adorján Attila (1928–2013)

2013 februárjában, életének 85. évében elhunyt Adorján Attila, a Soproni Múzeum nyugalmazott fotográfusa. 1958-tól 2005-ig dolgozott a múzeumban, elõbb mint általános restaurátor, majd ezzel párhuzamosan, mint a muzeológiai munka fényképész dokumentátora, végül mint a fotógyûjtemény kezelõje. A konzervátori, restaurátori munkával a Nemzeti és a Néprajzi Múzeum mûhelyeiben ismerkedett meg és ott szerzett gyakorlatot is. Egyetlen, konzervátori képzettséggel rendelkezõ munkatársként minden gyûjtemény anyagában dolgozott, restaurátorként elsõsorban a fémtárgyakkal és a kerámiával foglalkozott. Mivel a fotográfia fiatal kora óta érdekelte, Csatkai Endrétõl lehetõséget kapott rá, hogy a múzeum fényképgyûjteményét heti egy napon gondozza. Amilyen ütemben a hetvenes és a nyolcvanas években a múzeum gyûjteményei gyarapodtak, a kiállítások bõvültek és a szakalkalmazottak létszáma nõtt, úgy vonult vissza fokozatosan a konzervátori munkától és foglalkozott egyre többet a fényképezéssel. Ezektõl az évektõl kezdve õ kezelte a múzeum fotóarchívumát, melybe nem csak a munkatársak általa laborált és feldolgozott képei kerültek, de egyre több saját felvétellel gyarapította is azt. A Soproni Múzeum országos jelentõségûvé emelkedésének legszebb évtizedeit töltötte a Deák tér sarkán álló „Anyaházban”, és az itt töltött 48 évben a múzeum történetében meghatározó személyiségnek számító kutatókkal dolgozott együtt. Segítette a munkáját Csatkai Endre Kossuth-díjas mûvészettörténésznek és Domonkos Ottó néprajzkutatónak. Különösen szép emlékként beszélt Domonkos Ottó és a régész Nováki Gyula gyûjtõútjairól, amelyek dokumentálásához az általuk készített fotók kidolgozását is õ végezte. A nyolcvanas években végigfényképezte Askercz Évával a soproni fõesperesség területén található templomokat és azok berendezéseit, felszereléseit, valamint az utak mellett álló szobrokat. Környei Attila számtalan idõszaki kiállításának képanyaga az általa készített reprodukció volt. Közremûködött Dávid Ferenc falkutatásainál, amelyek közül többször említette az Új utcai ó-zsinagóga feltárását. A Városháza mögött álló egykori mozi alatti területen Tóth Sándor régész ásatását dokumentálta, de rendszeresen fényképezte Tomka Péter és Póczy Klára feltárásait is. Folyamatosan készítette a tárgyfotókat illetve a fotómásolatokat a kiadványok és az adattárak számára, rendszeresen megörökítette a múzeumi rendezvényeket és a városi eseményeket. Laboratóriumából került ki a múzeum idõszaki kiállításainak installációiban felhasznált fényképanyag zöme, hosszú ideig a grafikus munkáját is az õ szövegreprói pótolták. Az a mintegy 150 ezer fotó, ami az adattárakban és a fényképgyûjteményben rejtezik, valamint számos közlemény, ami a múzeum könyvtárának polcain található, mind munkájának eredményét õrzi. Tucatnyinál több könyvet és 40 további kiad-

SOPRONI ARCOK

80

ványt tudott felsorolni a 75. születésnapjára megjelent interjúban, amelyekhez részben vagy egészben õ készítette az illusztrációkat. Megszámlálhatatlan folyóirat, múzeumi vezetõ mellett a Soproni Szemle, a Várhely és a Soproni Füzetek folyamatosan közölte a fényképeit.

Szenvedélyes fotográfusa volt Sopronnak, de nem csak hangulatos látképeket és utcaképeket készített százszámra a mindig változó városról, hanem dokumentátorként az architektonikus részleteket is megörökítette. 1989-tõl nyugdíjasként, napi 4 órában rendszerezte és gyûjtötte a fotókat. Életvidám ember volt, de fura mód a képzõmûvészetnek pontosan azt az ágát kedvelte, a fotografozást, ami leginkább az elmúlásról szól. A körülöttünk lévõ folyamatosan változó világot csak Õ láthatta olyannak, mint ahogyan képein rögzítette. Amit lefényképezett, az már soha többé nem lesz olyan, mint amilyen az exponáló gomb megnyomásának pillanatában volt. Szerencsére a fotográfia egy olyan „valóság”, hogy tevékenységének köszönhetõen újra felidézhetjük a Gödör-játszóteret, megtehetjük, hogy nem a torony átjáróján keresztül sétálunk az Elõkapu irányából a Fõ térre, hanem még a Tûztorony mellett tudunk elhaladni, és valósággá válhat a mai panelházak helyén egykor volt, vadregényes Szedres. Dokumentálta a Rák-patak partjára kidobott Mechle-kapu szobormaradványait, a Batsányi utcában a gyalogos vasúti felüljáró lebontását és a Hátulsó utcában a Húsgyár szanálását, s még sorolhatnánk. Az utolsó években az apró részletek kezdték foglalkoztatni, ezért egyre több kaput, kilincset, ablakot kutatott fel és örökített meg.

81

MÛHELY

Ne feledjük el õt, mint nagy mókamestert sem! Mindig volt egy jó vicce a hozzá betérõ kollégák számára, a múzeumi összejöveteleken pedig ontotta magából a tréfákat, a társaság lelke volt. Kollégáiban örökre megmaradó kép jellegzetes alakja, kissé meghajlott háta, ahogyan fehér köpenyében, fényképekkel a kezében, a laborjából átsétál az Anyaházba. „Dóri Bácsi” most elment. Nem csak nekünk, egykori munkatársainak, de a városban nagyon sokaknak hiányozni fog majd!

KUBINSZKY MIHÁLY

Emlékeim soproni építészekrõl és épületekrõl

1950. augusztus 15-én, alig egy hónapja elnyert építészmérnöki oklevéllel zsebemben munkába léptem a Soproni Magasépítési Nemzeti Vállalatnál. Az idõpont arra jogosít, hogy mondhassam: a 20. század második felében Sopron város építési és építészeti munkáinak tanúja és részben aktív résztvevõje is voltam. 1957. szeptember 30-ig maradtam az állami építõiparban, melynek soproni vállalata ez idõ alatt nevét háromszor megváltoztatta, felügyeleti hatóságai legalább ugyanannyiszor módosultak, de én az ott eltöltött hét évem alatt mindvégig építésvezetõi beosztásban dolgoztam. 1957. október 1-jén kerültem az egyetemi rangban álló Erdõmérnöki Fõiskola állományába egyetemi tanársegédként és onnan 1995. december 30-án, a jogutód Erdészeti és Faipari Egyetemrõl vonultam nyugdíjba. Akkor már több mint 20 éve tanszékvezetõ egyetemi tanár voltam. Sopron város építési munkáihoz több szálon át is kapcsolódtam: Különbözõ bizottságok munkájában (mûemléki albizottság) és tervpályázatokon vettem részt, késõbb pályázatokat értékelõ zsûrikben dolgozhattam. Terveztem néhány lakóházat a városban. Az építés minden ágát átfogó társadalmi szervezetben, a MTESz-hez tartozó ÉTE (Építõipari Tudományos Egyesület) helyi szervezetének munkájában évtizedeken át tagként, titkárként és végül elnökként munkálkodtam. Egyetemünk saját építkezéseinél különbözõ feladatokat láttam el (tervezõ, mûszaki ellenõr), az Egyetem szerzõdéses (úgy nevezett külsõ megbízásos) munkáiban – fõleg ipari létesítmények mûszaki ellenõrzésében (Hõerõmû, Vasöntöde, Vízmû fedett uszoda építése és átalakítása) – ugyancsak tevékenykedtem. De nem voltam sohasem Sopron város alkalmazottja, ahogy azt Egyetemünk Erdõmérnöki Kara által kiadott kötet rólam tévesen írta. Feleségem, Kubinszky Mihályné, sz. Kassay-Lehrner Éva volt a Sopron városi Tanácsnál 1963 és 1983 között építési csoportvezetõ fõmérnök. S mivel feleségem elõtte 1950 és 1963 között a Gyõri Tervezõ Vállalat soproni irodájában építész-tervezõként dolgozott, a soproni építkezések tekintetében az õ révén is sok érdekességre emlékszem. Winkler Barnabásnak köszönhetõen 2006-ban „Az ión fejezet” címén megjelentethettem önéletrajzomat. Nem ennek részleteit akarom itt megismételni, hanem néhány Sopronnal kapcsolatos olyan emlékemet szeretném közzétenni, amelyekrõl úgy érzem, hogy a város építéstörténete témájában érdekesek lehetnek. Néhány eseményt, adatot szeretnék a feledéstõl megóvni, néhány személyt az olvasóval megismertetni.

SOPRONI ARCOK

82

Legelõször is Wildzeiss János bácsiról szeretnék megemlékezni, aki 1950-ben az épületasztalos-ipari gyár építkezésénél az elsõ fõnököm volt. Az építés ott éppen azokban a napokban kezdõdött, amikor én munkába léptem. Éppen akkor ünnepeltük János bácsi 60. születésapját is. Építõmester volt és ácsmester. A környék minden szakmunkását ismerte, mindegyikükrõl tudta, hogy mit lehet nyugodtan rábízni. Mesélt sok régi történetet is. Tõle hallottam, hogy amikor Heimler Károly a Soproni Városszépítõ Egyesület elnökeként a Hubertuszi vendégház építkezésébe fogott, egyik este egy éttermi összejövetelnél a Lenck téglagyár tulajdonosának fülébe súgta, hogy Hasenöhrl már adott 50 000 téglát az építkezéshez. Lenck felpattant és rávágta, hogy õ is ad. Ezután Heimler elment Hasenöhrl-hoz, nála a kérelmét megismételte. Természetesen sikerrel. Mindegyik mindvégig abban a tudatban volt, hogy a másik adta elsõnek. Így már volt 100 000 tégla. A vadászháznak is nevezett vendégház fel is épült, kár, hogy 1945 telén az orosz katonák a faanyagát eltüzelték. A maradványt pedig idõvel széthordták. János bácsi az elsõ világháború kitörésekor fiatalon került a Gyõri úti Erzsébet kórház építkezéséhez, annak vezetõjeként. Mesélte, hogy nagy számban foglalkoztattak orosz hadifoglyokat, akik a soproni helyõrségtõl honvédségi ellátásban és étkeztetésben részesültek. János bácsi pedig azzal büszkélkedett, hogy õ tiszti „menázsi”-t kapott. Nagy mulasztása életemnek, hogy nem kérdeztem meg tõle, ki volt a kórház tervezõje. Ugyanis a városi Levéltárban fennmaradt tervrajzokat Wälder József írta alá, de õ az építtetõ nevében. Wälder Zürichben végzett mérnök volt; diplomamunkája, mostoha unokája, Áldássy Oszkár révén hozzám került, és én azt a Levéltárnak adtam át. A diplomamunka Zürich Enge városrész csatorna-hálózatának tervét dolgozta ki. A kórház viszont a bécsi Sezession szép példája, nem lehet Wälder terve. Minden bizonnyal osztrák építész mûve. Wildzeiss János megmondta volna, ki volt a tervezõ, csak meg kellett volna kérdeznem. Így talán már sohasem tudjuk meg. Boronkai (Bergmann) Pál (1897–1970) Sopron város mérnöke, majd fõmérnöke ugyancsak fontos személy volt a város építéstörténetében, mindig tisztelettel emlékezem rá. Pályafutását fiatal építõmérnökként az elsõ világháború idején a Monarchia szempontjából hadifontosságú, Ogulinból kiágazó és Dalmáciába vezetõ vasútvonal építkezésén kezdte, utána jött haza Sopronba. Itt a Deák tér déli bõvítését, a Mátyás király utca és az épülõ evangélikus teológia (ma iskola) között a Rák-patak befedését tervezte. Boronkai Pálnak döbbenetes helyismerete volt, a városban minden házat, építményt ismert. Aktivitásának köszönhetõ, hogy 1951-ben megszervezte a Tanács mellett mûködõ mûemlékvédelmi albizottságot, amelyet az OMF minta-kezdeményezésként ismert el. Az üléseken sorra terjesztette elõ a rekonstruálandó városi épületeket. Emlékszem, hogy az egyik ülésen javasolta, javítsák ki és állítsák helyre régi formájában az Erzsébet-kerti zenepavilont, melynek az egyik lábát ugyancsak eltüzelték az oroszok és ezért tetõzete oldalra dõlt. Sajnos a bizottság nem értett vele egyet és a roncsot elbontották, pedig nagy kár érte, ma ismét dísze lehetne a kertnek. (Már csak a nagyon idõs emberek emlékezünk arra, hogy az Erzsébet kert nagy virágos parterrejében a pavilon mellett a vörös hadsereg amerikai Studebaker gyártmányú teherautói sorakoztak). Boronkai Pál nagy érdeme, hogy már 1939-ben kidolgozta és a Soproni Szemlében közre is adta a városrendezési javaslatot, amely a 22 évvel késõbb készült általános rendezési terv egyik kiindulási alapja lett. Meg kell jegyezni, hogy Boronkai

83

MÛHELY

irodaszobájának a falán levõ nagy térkép azt a javaslatot is tartalmazta, mely szerint a Sopron-Gyõr vasútvonalat a szombathelyi vonal Nagycenk állomását követõen kell kiágaztatni, s onnan a közeli Pinnyéhez a gyõri vonalba vezetni. Kár, hogy ez a javas,lat, noha azóta ismét felmerült, az illetékes fõhatóságoknál eddig mindig süket fülekre talált, holott a város délkeleti részének fejlõdését nagyon megkönnyítette volna. Még ma sem lenne késõ ezt megvalósítani. Amikor én 1950-ben munkába léptem, az építõipar és az épülettervezés államosítása éppen befejezõdött. Erre visszapillantva érdekes „szociográfia” mutatkozik. A soproni építõ-vállalkozókat, alighogy a háborús évek mizériájából életre keltek, már meg is fosztották tulajdonuktól. A Soproni Magasépítési Nemzeti Vállalat a Mohácsy Zoltán által vezetett Boór cég Baross úti telepét vette át, irodákkal, szerszámokkal, gépekkel, építõanyaggal. Ehhez hozzácsatolta más vállalkozók államosított tulajdonát is. Így a Rosenstingl Antal, a Radics József és a Kalmár Dezsõ által birtokolt vállalkozásokat. Becska Ferenc tulajdonából alakult a „tatarozó vállalat”. Érdekessége ennek, hogy az osztályharc rigorózus követelményei ellenére a tulajdonuktól megfosztott volt tulajdonosok az új állami intézménynél mind vezetõ beosztásba kerültek, vagy abban maradtak. „Mindössze” pártszervezetet és szakszervezetet helyeztek melléjük. A párt és az üzemi bizottság tagjainak többsége is a régi vállalatok munkásainak sorából került pozícióba, tehát „ismerõsök voltak”. Mohácsy Zoltán, a Boór cég örököse, aki elsõrangú szervezõ és irányító-képességgel és megfelelõ építõipari gyakorlattal ugyan rendelkezett, de szakmai képesítése nem volt, mégis 1956-ig fõmérnöki beosztásban dolgozott, Rosenstingl Antal építészmérnök pedig mûszaki osztályvezetõ lett. Az államosított Becska Ferenc kõmûvesmester a legnagyobb munkák építésvezetõje lett. A soproni tervezõ iroda – elõször a fõvárosi MATI (Magasépítési Tervezõ Iroda) elsõ vidéki fiókjaként – 1948 õszén Winkler Oszkár (1907–1984) vezetésével, az õ saját tervezõ irodájából bontakozott ki. Mindössze a Frankenburg úti irodahelyiségét kellett a bíróság épületében berendezett tágasabb, sokkal több rajz- és íróasztalt befogadó szobasorral felcserélnie. Winkler Oszkár akkor már egyetemi tanár volt. Melléje sorakozott Gallus László és a fiatal Kalmár Dezsõ, mindketten építészmérnöki oklevéllel. Mind az építõipar, mind az épülettervezés szervezetének mûködõképességét magas képzettségû, de rangjuktól és állásuktól megfosztott, mert osztályidegennek minõsített postaigazgatók látták el. Az építõiparnál Nagy József és Cser József, a tervezõ irodában Lakatos János és Amberg Ernõ. Ki kalkulátor lett közülük, ki a szerzõdéseket és a kötbérügyeket intézte, vagy az iroda egész adminisztrációját. Az állami szervezetben az adminisztrációs feladatok növekedtek és egyre sokasodtak. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy az építésügy mindkét ágazatában Sopronban több volt „horthysta” katonatisztet is foglalkoztatott, akkor utólag felmerül a gyanú, hogy egy annakidején szóban forgott – büntetendõ – tréfában volt igazság. Az így szólt: „Mi a népi demokrácia? - Az egy olyan rendszer, amelyben a Párt (utólag is nagybetûvel!) hasztalan igyekszik megakadályozni, hogy az osztályellenség felépítse a szocializmust. Sopronban az 1948 óta mûködött Magasépítési Nemzeti Vállalat egyik legnagyobb építkezési feladata a Sörgyár mögött felépülõ épületasztalos-ipari vállalat gyártócsarnoka, raktára, víztornya és irodája volt. Az építész tervezõ Winkler Oszkárnak ez a kü-

SOPRONI ARCOK

84

lönleges ipari építészeti feladat, miután az tökéletes megoldásnak bizonyult, nagy és jogos sikert jelentett. Nemcsak a hazai, de a külföldi szakirodalom is elismeréssel ismertette. Winkler Oszkár az elsõ tizenkét magyar építész sorában kapott 1953-ban Ybl Miklós díjat. Az épületasztalos-ipari gyárépület statikusa Gallus László volt, a gépésztervezõ Kaiser Pál, aki egyhamar, a határátlépés veszélyét is kockáztatva elhagyta az országot. A soproni építési munkák között egyre szaporodtak a honvédségi és a határõrségi laktanyák. Ezek mellett a szovjet textilipar (SOTEX) Ady Endre utcai kultúrháza, majd az egyetemi kollégium befejezése -1943 óta félkészen állt- következtek. A város történetére jellemzõ, hogy 1953 elején Sopronban nem volt építkezés, mindössze a környéki határõrlaktanyák munkái folytak. A Magasépítési Nemzeti Vállalat már 1952-ben beolvadt a gyõri 48. számú építõ trösztbe, s ebben a következõ ínséges évben Fertõdön, Petõházán, Csornán, sõt Gyõrben dolgoztunk. Ott a magas talajvízszint miatt a soproni építõiparnak addig szinte ismeretlen feladatok jelentettek nehézséget. Sztálin halálát követõen Nagy Imre kormányra jutása mindenesetre könnyített ezen a helyzeten, mert Sopronban a Deák tér – Mátyás király utca – Kiss János és Gensel Ádám utca által határolt telektömbön végre többlakásos tömb építése kezdõdött. Egyelõre még a szocialista realizmus stílusa volt kötelezõ, de Winkler Oszkár tervei ezt nagyon finoman kezelték. A soproni építõiparnak 1951. október 2-án történt a legnagyobb építkezési balesete, de errõl a Soproni Szemle egyik korábbi számában már részletesen beszámoltam. Még el szeretném mondani azt az érdekességet, hogy 1954-ben a Csengery utcai Zárgyárban egy hegesztés során kisebb tûz keletkezett. A gyár szovjet igazgatója a rögtön odaérkezett AVH -t azonban elzavarta azzal, hogy semmi közük sincs egy szovjet vállalat építkezéséhez, azt majd õ elintézi. Már másnap tárgyalásra hívta fõmérnökünket, aki engem új kijelölt építésvezetõként vitt magával. A kár azonnali helyreállítását és a munka folytatását követelte, ehhez mindennemû segítséget és rövid határidõs teljesítés esetére jelentõs prémiumokat ígért. A tárgyalást az oroszul jól beszélõ Dux Béla bácsi tolmácsolta, miközben a szovjet igazgatót és rendszerét magyar nyelven vaskos megjegyzésekkel illette. Csodálom, hogy nem sejtette, hogy Kárpátaljáról származó kisorosz igazgató esetleg érthet magyarul. Mivel a sietség miatt éjszaka is dolgoznunk kellett, egyik hajnalban meglepett engem az igazgató megjelenése. Még inkább, hogy hozzám perfekt magyarsággal szólt. Bizonyára megértette Dux Béla megjegyzéseit is. Az 1950-es es években szerte a világon felértékelõdött az építészeti mûemlékek védelme. A gyakorlati munkát két szemléletbeli elõrelépés egészítette ki. Az egyik az volt, hogy a második világháború elõtt mûemléknek még legfeljebb a 19. század elsõ felének klasszicizmusát és romantikáját, de igaz értéknek az ennél is régebbi épületeket tartották. A másik a mûemléki együttesek fogalmának új értékelése volt. Ez a szempont Sopronra nézve döntõ jelentõségû lett. A magyar mûemlékvédelem új szervezetet kapott (1957), az Országos Mûemléki Felügyelõséggel (OMF). A hazai mûemlékvédelemnek az irányítói ekkor Gerõ László építész, Entz Géza és Dercsényi Dezsõ mûvészettörténészek voltak. Mint egy „aranycsapat” virágoztatták fel az egész országban a mûemlékek védelmét. Dercsényi Dezsõ akkortájt kapott Kossuth-díjat a Csatkai Endrével együtt írt Sopron és környéke mûemlékei” címû kötetért (1952, második kiadás 1956). Az OMF elkészíttette Sopron belváros mûemléki együttesének át-

85

MÛHELY

fogó rekonstrukciós tervét (Sedlmayr Jánosné), és nagy erõvel megindult a belváros egyes mûemlékeinek rekonstrukciója. A Szent György templom háborús sérülésekbõl való helyreállítása, Szakál Ernõ finom stációival, a Káptalan terem helyreállítása, a Fõ téri Fabricius háznak a Gerõ László és fiatal tanítványa-munkatársa Sedlmayr János tervei nyomán 1959-re elkészült és csodálatos részleteket feltáró munkája mind jelentõsek, sõt impozánsak voltak. Mindezeknek köszönhetõen Sopron 1960 körül a magyarországi mûemlék-együttesek sorában jelentõségében és építészeti eredményeivel Buda után a második helyet foglalta el. Ennek nemsokára igen jelentõs következményei-eredményei lettek, melyeknek ugyancsak tanúja lehettem. 1962 októberében az MTA Építészettörténeti Bizottsága, Major Máté professzor vezetésével és a már említett jeles hazai szakemberek részvételével, akik mind a Bizottság tagjai voltak, rajtuk kívül Zádor Anna, Rados Jenõ, Pogány Frigyes egyetemi tanárok és Horler Miklós építész is, egy néhány napos észak-dunántúli tanulmányút során Sopronba is ellátogattak. Én akkor egy éve már ugyancsak tagja voltam ennek az MTA Bizottságnak, így a soproni látogatást én szerveztem. Feleségemet kértük fel, hogy az akkor nemrég elkészült új városrendezési tervet, melyet Winkler Oszkár professzor irányításával õ is készített, ismertesse. Mindezt nem azért írom le, hogy családunk munkájával dicsekedjem, hanem azért, mert a Sopronba látogatott MTA Bizottságnak ezen a konferencián igen jelentõs, késõbb szinte világhírnévre emelkedett külföldi vendég-résztvevõi voltak. Ilyenre úgy hiszem alig volt korábban példa, és ez nem is fog egyhamar megismétlõdni. A résztvevõk között volt Walter Frodl bécsi professzor, aki ezt követõen többször is hozta tanulmányi kirándulásra építész-hallgatóit Sopronba. Raymond Lemaire belga professzor az ICOMOS egyik vezetõ egyénisége, az olasz Pier Gazzola a nemzetközi mûemlék-várak témájának vezetõ egyénisége, Emanuel Hruska mint Prága és Pozsony fõépítésze, Weidhaas weimari és Klemm drezdai professzorok és még többen mások. Frodl professzor, a hamburgi FVS alapítvány egyik kuratóriumának elnöke – Dercsényi Dezsõvel együtt – döntõ szerepet játszott abban, hogy Sopron város 1975-ben az FVS alapítvány mûemlékvédelmi aranyérmét kapta, késõbb pedig az ugyancsak soproni Szakál Ernõ szobrászmûvész is az alapítvány magas kitüntetéséhez jutott. Az FVS alapítványt Alfred Toepfer 1931-ben hozta létre. A rövidítésnek nem adta magyarázatát, azt mindenki maga alkothatta az iniciálékhoz igazítva: Pl. Freunde von der Stadt Sopron! A második világháborúban mûködésében megszakadt Alapítvány késõbb kiterebélyesedve mûködhetett tovább. Egy „nyugatnémet” gabonanagykereskedõtõl egy díj átvétele az 1970-es években még problematikusnak látszott a város vezetõi elõtt, de akkori híresztelések és a ma interneten olvasható adatok szerint Toepfer, aki 1994-ben száz éves életkorában halt meg, jó kapcsolatokat ápolt a Szovjetúnióval. Egy szovjet érdekkörbe tartozó állam városának jutatott kitüntetést, mellyel anyagi elõny egyébként sem járt, ezért nem kifogásoltak, sõt pártfogoltak. Úgy emlékszem a díj átvételének részleteit az Építésügyi Minisztériumban Dercsényi Dezsõ intézte. A díjat az alapítvány elnöke, Alfred Töpfer hamburgi gabonanagykereskedõ a városháza dísztermében 1975. október 14-én adta át Erdélyi Sándor tanácselnöknek, a laudációt Frodl professzor mondta. A Sopron városnak ítélt kitüntetés voltaképpen az egész magyar mûemlékvédelem érdemeit méltatta.

SOPRONI ARCOK

86

Ehhez kapcsolódva kötelességem, hogy az utókor számára megemlítsem azokat, akiknek a munkája hozzájárult ehhez a városunkat ért nagy kitüntetéshez. A már méltatott Sedlmayr házaspár mellett Nagypál Judit, Koppány Tibor, H. Vladár Ágnes érdemei különösen nagyok. Sedlmayr János (1932–2004) a mûemléki helyreállításokat követõen Sopronban kiállításon is bemutatta életmûvét, ahol dokumentumok, tervek és fényképek mellett csodálatos rajzai külön érdekességet jelentettek. „Hanzi” építészeti tevékenysége az egész országban hagyott maga után nyomot, kivált Egerben. Zsuzsa érdeme, hogy elkészítette Sopron „északi városrészének” rendezési tervét is, ami a régi poncichter-negyednek felvirágzását segítette. Vladár Ágnes a nagy munkának mintegy folytatásaként a belvárost körítõ fal és eddig szakaszonként már megvalósított sétány kiépítésével alkotott érdemlegeset. A soproni mûemlékvédelem kérdéseihez fûzõdve el szeretném mondani azt bizonyára kevéssé ismert véleményt, melyet a nálam idõsebb, de az egyetemen egykor évfolyamtársam Hajnóczi Gyula fejtett ki nekem, amikor egyik soproni látogatása alkalmával elsétáltunk a bécsi-dombi amfiteátrumba. Sajnos évszázados mulasztás, hogy ennek a csodálatos fekvésû arénának mûemléki feltárására eddig nem nyílt lehetõség és bizonyára egy gazdagabb érára kell várni, amikor a földben rejlõ részleteket megismerhetjük. Hajnóczi valószínûnek tartotta, de legalábbis nem zárta ki, hogy a Bécsi dombi amfiteátrum velum-os volt, vagyis vászontetõvel védett. De erre a kérdésre is csak egy teljes területet érintõ ásatás tudna biztos választ adni. A Sopronnal kapcsolatos tervpályázatok közül érdekes megoldásokat mutatott az Építõmûvész-szövetség által a mesteriskola jelöltjei részére kiírt Várkerület rendezési tervpályázat. Az egyik – úgy hiszem, a díjnyertes – elképzelés azonban megvalósítás esetén megbotránkoztatta volna a soproniakat, mert az egykori várfal szó szerinti kerületét két részre bontva egy középsõ házsort iktatott a túl szélesnek ítélt és városi fõ útvonallá avanzsált Várkerület területére, mintegy az Ötvös utcától a Mária szoborig. Ezzel a belvároshoz csatlakozó hangulatos új szúk utcával – melyet üzletekkel töltött volna meg, a történeti belvároshoz kötõdõ terület jó térhatást mutatott volna. De az illetékesek a Várkerület javítandó térhatását akkor sem értették meg, amikor Winkler Oszkár építész-professzor a Gerõ László által alapított és szerkesztett Mûemlék-védelem címû folyóiratban – nyilván Gerõ László véleményével is egybehangzóan – a beépítés szükségességét rajzban is bemutatott javaslatával bizonyította. A második világháború által a Várkerület zárt házsorában ütött széles rés ugyan láthatóvá tette a római falakra épített rondellát, de ez alig kárpótol az elvesztett zárt utcaképért. Winkler Oszkár elképzelése szerint úgy lehetett, sõt kellett volna helyreállítani, hogy az utcáról betekintés nyíljék a régi várfalra. A város akkori tanácselnök-helyettese azonban sajnos egy MTESz rendezvényen ezt a megoldást határozottan kizárta. Nagy kár, hogy máig is ennek a véleménynek következményei látszódnak. A rendszerváltozást követõen több soproni tervpályázatot is írt ki a város. Sikeresnek bizonyult a Jereván-lakótelepi Szent Imre templom építésének pályázata, ugyancsak az Aranyhegyi „Inkubátor-háznak” nevezett közösségi épületé is. Nem hozott érdemben eredményt a Széchenyi téri mélygarázs tervpályázata, de hozzáfûzöm, hogy véleményem szerint szerencsére. Az Ikva-parti lakásépítésekkel foglalkozott téma sem befolyásolta a város fejlõdését.

87

MÛHELY

Az eredményeken kívül néhány nekem nem tetszõ építési hibát is említenem kell. 1970 körül elterjedtek a foghíjbeépítések és az emeletráépítések. Sokat közülük párkánymagasság korrekció címén, másokat kizárólag gazdasági elõnyük miatt építettek. Az elsõ hiba a Széchenyi tér belvárosi oldalán kierõszakolt emeletráépítés volt, mely az országban szinte egyedülálló romantikus házsor eredetiségét rongálta meg. Ennél is bántóbb az Erzsébet utcai szép historizáló épületnek a „megfejelése”, ami az utcakép építészeti harmóniáját tönkretette. Viszont ki kell emelnem Sári István fõépítész rövid ideig tartott városi szereplésének erélyes és hatékony fellépéseit. Õ gátolta meg, hogy a Kossuth Lajos és a Táncsics utca sarkán oda nem illó átépítéssel megzavarják a szokott, kedves városképet. Megmentette az esernyõs házat is a Bécsi dombon. Oktalan bontásnak kell megítélnem a Winkler Oszkár 1943-ban tervezte szép Darányi-villáját, fõleg miután helyére egy minden építészeti kvalitást nélkülözõ soklakásos épület került az Ady Endre út és a Deákkúti út sarkára. A Lõverekról is kell szólnom. Igen, így, hosszú õ-vel és e betûvel írom. Osztom Becht Rezsõ, városunk nagy írójának véleményét, hogy soproni ember száján nem jön ki az a szó, hogy Lövér. De hiába fáradoztam a név korrekciójáért, kevesen támogattak. Pedig egy városrész névadása a fennálló jogrend szerint az önkormányzat hatásköre. A Lõver évszázados hagyományos nevének fenntartása szerintem urbanisztikai, tehát építészeti kérdés is. Ezért megismétlem, amire már felhívtam a figyelmet: A lövér kifejezés 1935 körül szélsõséges kezdeményezés volt. Lõver helyett: lövér- lövész- nyilas. Ezért is bánt engem. Hiszen a Lõver nekem különösen kedves, itt születtem és éltem. A tárgyalt 20. század második felében a terület sokat változott, de keveset fejlõdött. Az Alsólõver hegyoldali szakasza és a Felsõlõver a második világháború elõtt ritkán lakott, gyéren közmûvesített, gyümölcsös-kertekben álló verandás nyaralóépületekbõl állt. Sajátos karaktert mutatott. A társadalmi és gazdasági átalakulás, a polgárság szezonálisan lakott épületeit fokozatosan állandó lakássá alakította. Csak kis részben a régi lõver-épületek átalakításával, inkább a nagy gyümölcsös-területek felosztásával és – nagyrészt jellegtelen – új épületekkel. A földszintes, háromszobás, sátortetõs, a korszakra országosan jellemzõ lakóépületek itt a régihez képest erõs kontrasztban sajnálatos visszalépést jelentettek. De szomorú, hogy néhány nagy kert parcellázását követõen is történtek hibák. Példaként említem a Hársfa sor és a Felsõlõver út között – a régi Papp-lõverben – bokorszerûen elhelyezett többlakásos épülettömbök létesítését, melyek úgymond hasonulni akartak a Zettl villa száz évvel korábbi architektúrájához. De éppen az a baj, hogy közben eltelt száz esztendõ. Vétkesnek tartom a Panoráma úti Proszwimmer villa oktalan elvesztését, miután a mögötte levõ gesztenyést Jurcsik Károly tervei szerint célszerû apartman házakkal szépen beépítették. Kár, hogy a Panoráma útról a nevének megfelelõen a városra nyíló kilátás – a területet adományozó város kikötéseivel ellenkezve – a fásítással elveszett. De történt elõrelépés is a Lõverben. A szanatórium (Tömböly Dénes félig kész épületének 1954. évi befejezését Füredi Oszkár, új épülettel bõvítését Dul Dezsõ tervei tervezte), a fedett uszodát (Tolnay Lajos terezte) és az új Lõver szállót (Perczel Dénes, a bõvítést Winkler Gábor tervezte) kell kiemelnem. Fontos elõrelépés volt a Lõver körút délkeleti – korábban még hiányzó – íves szakaszának megépítése. Nagyon örvendetes, hogy a Villa sor régi beépítése érdemben változatlanul áll immár száz éve és

SOPRONI ARCOK

88

mûemléki együttes jellegével õrzi az akkori építõmesterek által a polgároknak alakított városrészt. És épült néhány sikerült új Lõver-lakóház is. A Lõvernek a városhoz kapcsolása tekintetében a 20. század végén megépített Frankenburg úti aluljáró pedig döntõ lépést és eredményt jelent. Ehhez az aluljáróhoz kapcsolódva meg kell említenem, hogy a Wälder József városi fõmérnök által 1905-ben készített „szabályozási terv” a város építészeti alakításának egyik kimagasló munkája és saját korában eredménnyel kecsegtetõ mérföldköve volt. Sajnos az elsõ világháború elgázolta a terv készítése idején joggal remélt néhány premisszát. Így a város lélekszámának az elképzelt (és számításokkal akkor igazolt) megnégyszerezõdésének, valamint a vasútvonalak töltésre emelésével a közúti keresztezõdések szintben értelmezett elválasztásának elmaradását. Mégis Wälder József tervei szerint alakult az Alsólõver új úthálózata, lakóházas beépítése. Most, közel száz évvel a szabályozási terv készítését követõen, a várost és a Lõvert összekötõ közúti aluljárókból ugyan csak a második készül el, de az eltelt száz év alatt gyökeresen megváltozott közlekedési helyzethez igazodva végeredményben mégiscsak Wälder József célkitûzéseinek a jegyében. Befejezésként arról szeretnék beszámolni, hogy Sopron város megkeresésére 2010ben Winkler Gábor elkészítette a helyi védelemmel megõrzendõ legújabb-kori soproni épületeket, melyeket nem véd még országos jegyzékbe sorolás. Örvendetes ez a kezdeményezés, és remélem azokból az épületekbõl is megõriz néhányat, amelyet abban az évszázadban építettek, melynek második felében a soproni építkezések élõ tanúja lehettem.

SZAKÁL ERNÕ

Szobrászmûvész – mûemlékes restaurátor életutam (1. rész) Közzéteszi: Dávid Ferenc

Valamely belsõ kényszertõl indíttatva 1997 nyarán elhatároztam, hogy az életutamnak a szobrászati és mûemlékes múltjából a soproni vonatkozásúakat csokorba gyûjtöm. Talán azért teszem ezt, mert idekötõ emlékképeim látens módon úgy élnek bennem, mint egy letûnt világ visszfényei. Sopronhoz egész életemben gyermekien ragaszkodtam, hiszen szülõvárosom és állandó lakhelyem itt van. Negyedik gyermekként szüleim lakásában 1913. július 14-én az Ógabona tér 18. számú házban láttam meg a napvilágot, amelynek külsõ képe máig megõrizte 1790 körüli copf stílusjegyeit, mûemlék voltának köszönhetõen. A sarokháznak Újteleki utcára nézõ szárnyában laktunk egy földszinti három szoba-konyhás fõbérletben, mely nem volt összkomfortos, nem volt bevezetve sem gáz, sem vízvezeték. A vizet egy jó vizû húzókút szolgáltatta, és az árnyékszék deszkaajtaja az udvarra nyílt. Édesanyámnak az utcasarkon egy kis rövidáru-kézimunka boltja volt és Édesapám festõ-mázoló mûhelye és raktára az udvar végében. A macskaköves kapualj szé-

89

MÛHELY

lességében folytatódó udvart a ház végében egy földszintes lakószárny és egy pajta határolta nagyobb térré szélesedve ki, hol a gyereksereg kitombolhatta játék- és mozgásigényét. Emellett izgalmas és érdekes volt néhány felnõtt tevékenysége, mint a kötélverõ házaspáré volt egy idõszakban és a titokzatos, mogorva puskamûvesé vagy a kucséberé, de látványokban az utca is bõvelkedett. A menetrendszerûen közlekedõ villamos, a marhacsorda naponkénti kihajtása és visszatérése, a szekerek és fogatok mindennapossága mellett különbözõ katonai alakulatok felvonulásai, a gyalogság, lovasság és tüzérség mellett a fõ attrakció a katona-zenekar csinnadrattája volt, és az Elsõ Világháborús kakastollas veteránok zenés parádéja. Zenei élményekhez térzenéken, a templomban és a színházban jutottam, mert hangversenyekre nem járt a család, de Nagymamám gyakran elvitt magával a színház délutáni elõadásaira, mert imádta az operetteket. Szenvedélyesen olvasott, amihez az anyagot a városi könyvtár szolgáltatta, mely lehetõséget a gyerekek, így jómagam is már korán igénybe vettük. Otthon a könyvállványon lexikonok, útirajzok és verseskötetek mellett a szépirodalmi mûveket is megtalálhattuk, ha nem is volt nagy a választék. Óvodai és elemi iskolai éveimrõl semmi érdemleges nem rögzítõdött agysejtjeimben azon kívül, hogy a Zsilip utcai óvodában jó volt minden és az Evangélikus népiskolában is. Tárgyi emlékként megmaradt a palatáblám is, fakerete nélkül, melyen a betûvetés és számolás alapelemeit gyakoroltam amellett, hogy rajzoltam is rá. A negyedik osztályt csupa dicséretessel végeztem el, külön megemlítve itt azt, hogy a magyar olvasás, írás és nyelvtan mellett ugyanígy szerepelt a német nyelv is a szálkás betûivel, gótikus betûformáival. Ezek ismerete alapozta meg késõbbi eredményes kutatásaimat a németnyelvû, középkorról szóló szakirodalom tanulmányozása területén. Következett az úgynevezett középiskola, felvettek a Soproni Állami Széchenyi István fõreáliskolába. Értesítõm tanúsága szerint az elsõ osztályban tanított kilenc tárgy osztályzataiból négy volt elégséges, ebbõl kettõ csillagos. Az év végére végül sikerült a négy elégségeshez egy elégtelent is beszereznem, úgy, hogy az augusztusi javítóvizsga után a második osztályba léphettem. Kisebb változásokkal lényegében hasonlóképp folytatódott a rangsorolásom a negyedik osztály befejezéséig, amikor már csak öt elégségesem volt a szabadkézi rajz és a testgyakorlás két jelese mellett. Édesapám az értesítõt alá sem írta, csak azt javasolta, hogy ezek után ne is gondoljak a Széchenyire, csak töltsem jól a vakációt, és õsszel meglátjuk, mi adódik. A nyár vége felé közölte velem, hogy a szeptember hónapot próbaidõként egy kõfaragó mesternél fogom tölteni, és ha ott velem meg lesznek elégedve, és ha én is úgy akarom, megköthetjük a szerzõdést. Hogyha nem tetszene, hát keresünk más mesterséget, hogy kedvemre való legyen, mert különben az egész semmit sem ér. [1927] Szeptember elsején reggel jelentkeztem Mechle Béla okleveles kõfaragó mesternél, aki egyenest a kõfaragó mûhelybe vezetett és bemutatott a segédeknek és egyet szinte ünnepélyesen felkért, hogy egy hónapon át legyen szakmai oktatóm (1. kép). Bossart úr komoly úr volt, aki feladatát is komolyan vette. Mint késõbb megtapasztalhattam, õ volt a négy segéd közül a legsokoldalúbb és az egyetlen, aki a gránit faragásban is jártas volt. A mester, akit fõnök úrnak kellett szólítanom, kijelölt egy szabad öltözõszekrényrészt, majd kezembe adott egy kisebb, már használt fabunkót, pár la-

SOPRONI ARCOK

90

pos-vésõt, személyi szerszámként. A társalgási és így a szakmai nyelv a német volt, csak a fõnök szólt magyarul hozzám, ami kivételes volt bizonyos fokig, amiképp Szabad Királyi Sopron Város ipariskolájában a második osztályban kezdtem. Az asztalosok és ácsok között egyedül voltam kõfaragó. Ennek köszönhettem a szakoktató Sipos tanár úr különóráit, kõszerkezeti rajzokat másoltatva velem, de lerajzoltam faipari szerkezeteket is, különösen az ácsszerkezeteket szerettem. A negyedik évfolyam befejeztével egy jutalomkönyvet kaptam, Bossányi Építészeti alaktan címû könyvét mely sok-sok ábrával, ismertetõ szöveggel értelmezte a történeti stílusoknak jól válogatott építészeti formakincsét, a fáraókoritól az antik és a középkoron át a reneszánsz és a barokk építõmûvészetig. Ez a könyv indította el bennem máig tartó szenvedélyes vonzódásomat a jó szakkönyvekhez.

1. kép. A kõfaragóinas a Mechle mûhely udvarán 1929 körül. Szakál Ernõ Múzeum-alapítvány, Pereszteg

A kõfaragómûhelyben a sikeres próbaidõ után a mester, a fõnök következetesen vezetett be a mesterségbe, fokról-fokra céltudatosan. Õ maga mûhelymunkát nem végzett a sablonkészítéseken túlmenõen, ezért nálam a mintegy 8-10 alkalmazottnak az egyéni jóakaratán sok múlt. Mindennapi teendõim közé tartozott, hogy negyedórával munkakezdés elõtt felnyissam a mûhelyzárakat, és a kõfaragómûhely faliórája szerint a munkakezdést bekondítsam. Délelõtt a segédeknek tízóraikat vásároltam, mert

91

MÛHELY

más nekem a fõnök utasítása szerint nem parancsolhatott, míg a csiszolómûhelyben és a cementlapgyártásban dogoztam. A déli ebédszünetet a kõfaragósegédek a mûhelyben töltötték, ott fogyasztották el a magukkal hozott étkeket, és még a közelben lakó öregsegéd sem ment haza, neki a lánya hozta éthordóban. Szokás volt az is, hogy az ebédszünet alatt az ott dolgozókon kívül senki sem tartózkodhatott a mûhelyben, amit még a fõnök is tiszteletben tartott, csak én nem, mert biciklivel hazajártam ebédelni. Akkor még nem tudhattam, hogy itt sajátos középkori kollektíva szokása még élt, és hogy a középkori építõpáholy, a Bauhütte szelleme kézzelfogható volt az egylábú ülõszékben, amilyenek a koraközépkori munkajeleneteket ábrázoló francia és a német képeken épp úgy fellelhetõk, mint a hagyományos szerszámok ábrázolásain. Középkori eredetûek voltak a felkérések kötelezõ formalitásai, amikor például valaki befejezett egy kõfaragványt és azt kézi erõvel vagy a kétkerekû kõszállító kocsin ki kellett vinni a mûhelybõl. Az emberi közösségi és kölcsönösségi magatartás nélkül a munkavégzés lehetetlenné vált volna, mert segítõ kezekre mindenki rászorult. Egy ember tehetetlen egy súlyos kõtömb esetében, ketten már rutinosan valahogy, négyen azonban már biztonságosan, szinte könnyen emelik, szállítják az emelõk és görgõk segítségével a több tonnást is. A kézi erõ és kéziszerszámok korában, a kõipari gépesítés kezdetén voltunk, jól ellátva õsi kõfûrészekkel és vésõkkel, a legigényesebb követelményeknek eleget téve. Eleinte csak könnyen faragható fertõrákosi és margitbányai kövekkel volt dolgom, és mire a kemény mészkövek és márványok a kezem alá kerültek, már túl voltam a nehezén. Még inas koromban rengeteg betût véstem az akkor százával készült mûkõkeresztekre, a hõsi temetõ lankáira. Beletanultam a márványok és gránitok feliratvésésébe is. Naponta 50-60 darab vésõt elkoptattam, mert ez idõben nálunk még nem voltak elterjedve az önedzõ és vídia acélok. Alkalmilag szobrászok is dogoztak a cégnél, egy helybeli faszobrász, aki fõként a virágdíszeket, angyalkákat és kisebb korpuszokat faragta a sírkövekre. Alig állt szóba velünk. A nagy plasztikákat egy Bécsbõl hozatott szobrász faragra, aki végtelenül nyílt, közvetlen modorával reám is erõsen hatott, amire alkalom adódott a mikor a mester engem a szobornagyoláshoz mellé adott. Túl voltam a segédvizsgán is, amikor elõször megtapasztalhattam az „alla prima” szoborfaragás alapszabályait. Egy hõsi emlékmûnek a másfél életnagyságú alakja volt a fegyverét jobb kezével, bal kezével a magyar címert tartó az elsõ világháborús bakaöltözetben délcegen álló figura. Heteken át dolgoztam Blaschke úr utasításai szerint a nagyoláson, kíváncsian lesve, hogyan dolgozik a mûvész. Hamarosan barátságába fogadott és mind többet bízott rám, tanított és korrigált folyamatosan miközben személyesen õ is faragott. Eddig nem látott kõszobrász szerszámaira, a vésõkre, reszelõkre és formagyalukra olyannyira rácsodálkoztam, hogy amikor befejezte itt tartózkodását, és elbúcsúzott, egy sorozat szerszámmal ajándékozott meg. Úgy tûnt, hogy a szakmai életutam a kõfaragó mûhelyben fog kibontakozni, amikor váratlanul az 1933-as esztendõ januárjában olyan helyzetbe jutott a cég, hogy szembekerültem a több héten át tartó munkaszünetekkel és nem tudtam mit kezdeni a szokatlanul sok szabadidõmmel. Szinte ösztönösen felkerestem Horváth József

SOPRONI ARCOK

92

festõmûvész rajztanáromat azzal a kéréssel, hogy a Széchenyiben tartott szabadkézi rajzórákon én is részt vehessek, melyeken a tanórákon kívül több tanítványával külön foglalkozott. Még emlékezett rám, elfogadott, és ezután szorgalmasan jártam a különórákra. Ezalatt behatóan arra ösztökélt, hogy ne maradjak meg a kõfaragó mesterségnél, hanem tanuljak tovább az Iparmûvészeti iskolán, Budapesten. Következetességére a naiv ellenérveim hatástalanok voltak, így amikor a kényszerszünet után újra dolgoztam a mûhelyben, a munkaadóm engedélyezte, hogy a rajzórákra továbbra is járjak, amennyiben a kiesett munkaórákat szombati napokon bepótolom. Felkészülten utaztam Budapestre, amikor eljött az ideje a felvételi vizsgának, mely azzal zárult, hogy felvétettem a díszítõ szobrász szakra. Közben megismerkedtem egy ott ügyelõ kék köpenyes hölggyel, aki barátságosan érdeklõdött, hogy budapesti vagyok-e vagy vidéki. Altiszt volt a szobrász szakon, a mindenki Lecskó nénije, és tájékozódásának az lett a vége, hogy ez estén már kiadó szobájában térhettem nyugovóra. Ennél kegyesebb nem is lehetett volna hozzám a sors, mert végül az egész tanulmányi idõt, kereken hat esztendõt, albérlõként nála töltöttem. Lecskó mamának szólítottam, mert anyaian gondoskodott rólam azzal is, hogy a lakbérben benne foglaltatott a szerény reggeli a szoba takarításával egyetemlegesen. A lakás közel az iskolához, egy múlt századi pesti bérház második emeletén az udvari gangtól nyílt a konyhára, onnan a lakószobába. Lecskó mama hálóhelye az összecsukható vaságy a hosszú konyha végében egy függöny mögött állott a komforthiányos és mégis nagyon kedves lakásban. Meleg ebédhez a fõiskolás menzán jutottam, ami ínségkonyhás koszt volt, de a szüleim küldötte élelmiszerek valamelyest kiegészítették a havonta hazaküldött kimosnivaló fehérnemûm visszaútján a hazai ízek varázsával. Az iskolában naponta nyolc, szombaton négy tanóra volt a gyakorlati alapokra épülõ mûvészeti oktatás. Négyen voltunk elsõéves szobrászok, és Mátrai Lajos tanár úr vezetett be bennünket a szobrászat sokrétû technikai vonatkozásaiba. A mûtermi tanmûhelyben gyalupadok, kovácsüllõk és satuk voltak, minden szerszámot, különféle fa és fém anyagokat kézhez vehettünk, hogy a szoborkészítés bonyolult technikai mûveleteit elsajátíthassuk. A szerszámkészítéssel kezdtük, mintázófák, kaparógyûrûk, mérõ- és aránykörzõk elkészítésével, hogy mindeninek legyen sajátja. A szoborvázak készítésének folyamán már alig vártuk a mintázás kezdetét,. Feladataink változatosak voltak. Mintául szolgáló gipsz fejeket és figurákat azonos méretben nagyított vagy kisebbített méretben kellett megmintáznunk. Akkor eljött az agyagmodell gipszöntési munkája. Ezt a gipszöntõmûhely mûvezetõjérõl, Sehr bácsitól okítva tanultuk és gyakoroltuk a vakformázás, a pozitív öntés fortélyait, majd a sokszorosító negatívok készítésének technológiáját. A tanév végén igazán nekem valónak értékeltem az iskolát, átérezve, hogy egy év alatt az iskolának való tanítvány lett belõlem. A záróünnepen elsõ díjas dicsérõ okmányt kaptam szabadkézi, természet utáni és építészeti rajzból, és a betûvetésbõl. A nyári vakációt az ismert soproni kõfaragó mûhelyben töltöttem, ahol mindenki örömmel fogadott némi büszkeséggel, hiszen a neveltjük voltam. A fõnök beleegyezett abba, hogy csak akkordban, teljesítmény szerinti bérért, kötetlen munkaidõben dolgozzam, ami nekem anyagilag sokat jelentett a következõ tanév idõtartamára. Szerettem volna az új iskolai barátaimmal, néhány osztálytárssal olyan rendezvényekre

93

MÛHELY

járni, melyekrõl beszámoltak és hívtak is, s amelyekrõl az anyagiak szûkös volta miatt akkor le kellett mondanom. A második tanév több kedvezõ fordulatot hozott, mert tandíjmentes lettem és egy azon kiválasztott hallgatók közül, akik az iskolától fizetett menzát, a déli étkezést élvezhette. Mert élvezet volt beülni a közeli Szívós étterem számunkra fenntartott bokszába, ahol az udvarias pincér a finom, bõséges menüt elénk tálalta. Anyagi lehetõségeim is javulóban voltak, mert betûvetés tanárom beprotezsált a Honvédtiszti vívó klub vezetõségéhez, akiknek alkalmanként okleveleket rajzoltam, írtam és festettem pergamenre, díszes iniciálékkal, gót- vagy latin betûs méltató szövegekkel, amit nagyon méltányosan, urasan díjaztak. Anyagi lehetõségeim tehát javulófélben voltak, jutott már fedett uszodai- és mûjégpálya bérletre is, évfolyamtárs barátaim társaságában. A rendszeres sportolásra már inaskoromban rászoktam, mert tornára jártam a Papréti tornacsarnokba és szerettem úszni, korcsolyázni és síelni szórakozásul, és társaságban. Szép emlékeim fûzõdnek a táncos bálokhoz, és amikor a budapesti kollégák révén megismerkedtem a Szabadegyetem kínálta lehetõségekkel, a színes élvezetes elõadásokon egy új világkép tárult fel elõttem. Baktay Ervin Indiáról szóló vetített képes elõadásaira máig élénken emlékszem. Az Iparmûvészeti Múzeum könyvtára pedig kimeríthetetlen kincsesbányának tûnt, ahol szívesen elidõztem a tanórák után. Harmadéves voltam, amikor a soproni zeneegyesület jeligés tervpályázatot hirdetett egy Liszt Ferenc emléktábla elkészítésére, mely felhívás úgy éreztem, nekem szólt. Mintegy inspirációt keresve tanulmányozni kezdtem a Zenemûvészeti Fõiskolán lévõ Liszt Múzeum relikviáit, ami igen tanulságos volt számomra, mert a figurális dombormû kompozíciója szinte villanásszerûen kialakult a képzeletemben. Néhány rajzi vázlat után agyagban megmintáztam a reliefet, gipszbe öntöttem, és patináztam. Az egész emléktáblát 1:10 léptékû rajzban ábrázoltam kerettel és feliratszöveggel. Név nélkül, gondosan becsomagolva érkezett meg a relief gipszmintája a soproni zeneegyesülethez, jeligés borítékkal együtt. A bírálóbizottság az én pályamunkám mellett döntött, és így a jeligés borítékból az én nevem hirdettetett ki. Június elején volt a zsûrizés, és megkaptam a kivitelezési megbízást. Mindössze két hónapom volt a márványanyag beszerzésétõl a bronzöntés, a faragás és elhelyezés munkáinak összehangolására és idõbeni elvégzésére. Ismerõs voltam a szakmai ügyek végzésében, és így programszerûen Liszt Ferenc halálának ötvenedik évfordulóján sor került az ünnepélyes leleplezésre, egy vasárnapi napon, 1936. augusztus másodikán. Õsszel jöttek újra az iskolás hétköznapok Budapesten, de másként, mint annak elõtte, mert Sopron városának jelentõsen megemelt ösztöndíjával már vígan néztem a következõ tanév elé. A negyedik évfolyam sok újat hozott, mert szaktanárom a kiváló szobrász Simay Imre lett, és új tárgyként az érmészet Reményi Józsefnél, Domanovszky Endrénél pedig a drapéria és jelmezrajz, melyet akkor vettek be a tantervbe. Kevésbé örültem annak, hogy ugyanekkor katonaköteles lettem, mert besoroztak és be is kellett volna vonulnom a következõ kiképzésre hamarosan. Inkább mûvészeti tanulmányaimra hivatkozva kértem és kaptam egy évi szolgálati halasztási idõt, amire

SOPRONI ARCOK

94

még kétszer sor került, de az igazi hadkötelességet csak elodáztam, idõt nyertem. Sikeresen végzõdött a negyedik tanév is, mert a szaktanfolyamok lezárulásával a legkiválóbb tanulóként az iskola legmagasabb kitüntetõ okiratát és érmét vehettem át. A szobrász szakon négyen kaptunk kézhez a szakmai jogosítványokat is adó végbizonyítvány. G. Béla ezzel be is fejezte tanulmányait, L[aborcz]. Ferenc a Képzõmûvészeti Fõiskolára, Cs. István Párizsba ment, így aztán egyedül maradtam az ötödéven a mûvészképzõn, Simaynál. Életnagyságnál valamivel nagyobb aktokat mintáztam, egy ülõ nõi és egy férfialakot ülõ, de mégis mozgásbeli pózban kissé klasszikus módon, míg néhány portrét és több egyházi témájú vázlatot lazábban, amire az egyházmûvészet ikonográfiai stúdiumai inspiráltak. Az egyik életnagyságú Krisztus-szobromat nem is öntöttem gipszbe, ezért csak fényképfelvétel maradt róla, de bennem maradt, hogy egyszer megvalósuljon Sopronban, amire sok évvel késõbb sor került. Nem került gipszöntésre a képesítõ munkám sem, az a kétalakos kompozíció, mely a mûvészeti szobrászképzés mester-tanítvány szimbólum címet viselhette volna. Közben érmészkedtem is a tanórákon kívül a magam kedvtelésére, és kaptam egy soproni megbízást Papp-Váry Elemérné, a Magyar Hiszekegy költõje emlékét megörökítendõ emléktábla elkészítésére arra a lõveri házra, ahol egy ideig lakott. Az épület késõbb a második világháború bombatámadásaiban teljesen elpusztult. A hatodév végén, tanulmányaim befejeztével az Iparmûvészek Országos Egyesülete által a legkiválóbb eredménnyel végzett hallgatónak kitüntetésére alapított érmét nekem adományozták a szakoklevél átadásakor az évzárón. Mindezeknél jelentõsebb volt azonban a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztertõl adományozott állami ösztöndíjas hely a Római Magyar Akadémiára. Jó tanácsokkal ellátva beszereztem szótárt, útikalauzt, kezdõ magántanulónak szóló olasz nyelvkönyvet. Gondosan készültem és miközben gyorsan teltek a hetek és a hónapok, egy fontos tényezõre nem is gondoltam. Tájékozatlan voltam és naivan meglepõdött, amikor útlevélkérésemmel a soproni rendõrkapitányságon adataim közlése és kérésem indoklása után barátságosan értésemre adták, hogy mivel besorozott hadköteles vagyok és szolgálati halasztásom nincsen, bármikor behívhatnak a katonai szolgálatra, ezért most útlevelet nem kaphatok. Ugyanakkor nagyon szép nyaram volt, igazi vakáció, életemben elõször szerelmes udvarlással, igazinak érzett viszonzással, teli optimizmussal. Az idõ szinte elrohant, mert – nem tudom már a dátumot, hogy mikor – de ugyancsak váratlanul kézhez kaptam katonai behívómat és csak annyira emlékszem vissza, hogy mintegy tíznapi, avagy egyheti idõm maradt még ahhoz, hogy szabad emberként cselekedjem. Felkerestem az ösztöndíjas utat adó Közoktatásügyi Minisztérium illetékeseit és elmondtam, hogy behívtak katonai szolgálatra és útlevelet sem kaphattam. Tanácsukra elmentem a Honvédelmi Minisztériumba, ahol jószándékúan tudomásomra adták, hogy beadhatok még a bevonulásom elõtt egy méltányos elbírálást kérõ kérvényt a Miniszterhez, hivatkozva a tanácsadókra. Haladéktalanul megírtam a kérvényeket, expressz ajánlottan postáztam ezeket. Most már csak az volt hátra, hogy katonaláda híján vásároljak egy kisebb, olcsó bõröndöt és október ötödikén bevonuljak katonai szolgálatom színhelyére, a budapesti Hungária körúton az Andrássy laktanyába, a gépkocsizó tüzérekhez. Legénységi állományba kerültem, mert az érettségit is jelentõ végbizonyítvá-

95

MÛHELY

nyom átvételekor huszonnégy éves voltam, és nem a fórsriftos húsz alatt. Nehéz leírni azt az elkeseredett fásultságot, amellyel a mundért és a kopaszra nyírást fogadtam. Az úgynevezett törzshöz kerültem, ahol az oktatás-kiképzés drillje épp oly katonás volt, mint a szobaparancsnok szakaszvezetõ rigolyái, amelyekkel az emeletes ágyakkal szinte zsúfolt hálóteremben a mintegy hatvan fõnyi újoncot fegyelmezte. Közel egy hónap elteltével az osztályirodára kerültem küldönci minõsítéssel, és küldözgettek is a hadapród urak a konyhára vajas kenyérért, a kantinba cigarettáért, de bõven jutott idõm, hogy elüldögéljek az általam fûtött cserépkályha mellett. Csúnya õszidõ volt, amikor éleslövészeti gyakorlatra készült a dandár és a tisztelt uraknak több tucatnyi terepútvonal térképet kellett rajzolniuk pauszpapírra átmásolással. Közömbös tétlenségem ingerlõ lehetett, mert engem is befogtak a rajzok sokszorosítására, s az eredményt ámulva vették tudomásul. A laktanyaparancsnok, F. százados úr még aznap magához hivatott és kikérdezett, hogy hol tanultam rajzolni. Kiderült, hogy semmit sem tud rólam, így még azt is elmondhattam, hogy Rómába szóló ösztöndíjam van, és tulajdonképp ott kellene lennem, mire õ nem szólt semmit és mehettem vissza a helyemre. Néhány nap múlva egyik délután újra hivatott, kurtán közölve, hogy térképeket kell rajzolnom másnap reggelre, az ismertetõ elõadóterembe, ahol több nagyméretû fekete iskolatábla függött. Átadott két nagy doboz színes iskolakrétát és olyan térképeket, amelyeken a szeptember elején megindult hitleri német villámháború menetét, Lengyelország lerohanását ábrázolták a naponkénti frontvonalakkal, a vasútvonalak, utak, városok és folyók jelölésével. Az este elkezdett rajzi munkát reggelre befejeztem és megnyugvásomra F. százados úr meg volt elégedve a teljesítményemmel. Ez sokat jelentett, mert igényességét és hirtelen haragúságát minden beosztottja megtapasztalhatta, ezért jóindulata javamra volt. November utolsó hetében váratlanul behivatott irodájába, katonásan kurtán közölte velem, hogy a hadtestparancsnokság a katonai szolgálat alól felmentett, azonnal leszerelhetek tehát, és mehetek az …anyám… már másnap a parancs kihirdetése után. A laktanyában eltöltött közel két hónapban sûrítõdött katonai élményeim antimilitaristává, nyári szerelmem hûtlensége kiábrándulttá tettek, de ezeken nem rágódhattam, mert fontosabb teendõim voltak. [1939] December elején Sopronba érkezve most már kiválthattam és kézhez vehettem az érvényes útlevelemet a kiutazási engedéllyel, hogy újra Budapestre utazva az olasz követségen belepecsételjék a vízumot a beutazáshoz. Jött a végleges készülõdés, csomagolás, búcsúzkodás az itthoniaktól és az indulás Budapestrõl 20-án az esti gyorsvonattal. Útitársaim a másodosztályú fülkében disszidáló búskomor lengyelek voltak, ami rám erõsen hatott, mert valamiképp én is valamitõl elmenekülõnek éreztem magamat, így a hangulatom, a közérzetem semmiképp sem volt vidám. Mogorván folytak a vámvizsgálatok is, közömbösen, formálisan, csak az olaszok voltak udvarias- figyelmesek. Rómában taxival mentem a Termini pályaudvarról a Via Giulia-ba, az Accademia d’Ungheria-ba, ahol az elsõ eligazítást Signore Luigi-tól, a portástól kaptam. Megmutatta a Palazzina elsõ emeletén a lakószobámat és földszinti mûtermemet. Az intézet igazgatójánál tett hivatalos bemutatkozó látogatásom udvarias tájékoztatásainak lényege az volt, hogy szobrászati tevékenységemhez szükséges anyagi támogatást megkapom. A titkárságon egy jelentõs pénzösszeget vehettem át, mert az étkezésrõl

SOPRONI ARCOK

96

mindenki maga gondoskodott. A tájékozódásban és beilleszkedésben a már korábban odaérkezett szobrász kollégák, Marton Frigyes és Metky Ödön barátian segítettek. A közelben minden megtalálható volt, ami a létfenntartáshoz szükségeltetett, a tejbolt, kenyérbolt, kávézó, kiskocsma, pizzéria, no és a kisvendéglõ, ahol az ösztöndíjas mûvészek jó része törzsvendég volt. A trattoria vezetõje, szakácsa és felszolgálója egy személyben Liana Signorina derûs közvetlensége és konyhamûvészete az otthoniasság érzetét adta az asztaltársaságnak, ahol karácsony vigiliáján megismertem Pausz Ilona festõmûvésznõt, aki Kassa város szülötte és Szegeden, édesanyja szülõvárosában a rokon Nyilassy Sándornál kezdett festeni, majd a budapesti Képzõmûvészei Fõiskolán Karlovszky és Benkhard voltak a mesterei. Mûvészeti munkásságát, tanulmányait Olaszországban, a Firenzei Akadémián kezdte, és 1939 végén ösztöndíjasként Rómában folytatta az Accademia d’Ungheria mûvészközössége tagjaként. Fõként a közös ebédek melletti társalgás indította el az ismerkedést és a közös programokat. Jól beszélt olaszul, és hozzá csatlakozva intéztük az állami, városi és vatikáni múzeumok, gyûjtemények és létesítmények díjmentes látogatásához szükséges kényképes igazolványokat, a tessera-kat. A múzeumok nyomasztóan bõséges anyaga, a bõség zavara arra indított, hogy némi tapasztalatszerzés után egy-egy szobormûvet kiválasztva azt az egyet tüzetesen megcsodáltam, mert sokat és sokfélét csak felületesen lehetett itt tanulmányozni. Ismerkedtem Rómával, jártam a múzeumokat, fórumokat és templomokat, tervezgettem és meditáltam. Vásároltam plasztilint, egyéb mintázáshoz szükséges kelléket, egy nagyobb és egy kisebb kalapácsot, és egy sorozat mészkõfaragáshoz való vésõt. Elsõnek egy kisplasztikát mintáztam, egy ülõ Assisi Szent Ferenc szobrocskát, amint a halaknak prédikál, és készítettem egy érmet, ahogy vízparton fák között ül és az erdõ madaraival társalog. Néhány rajzi vázlat után egy „tékozló fiú” tárgyú lapos relief készült subiacoi mészkõbõl, s közben kedvem támadt egy nagyobb szobor faragásához. Több vázlat közül a szenetek sorából Szent Kristófot választottam, hogy azt életnagyságnál nagyobb méretben egyenest kõbe faragjam. A mészkõtömböt a közeli Tivoli egyik kõbányájában fejtettem, hogy hamarosan mûtermembe kerülhessen. Alig készültem el néhány tanulmányrajzzal, ott volt a kõtömb, mely kihívóan várta, hogy kibontsam belõle a beleképzelt Szent Kristóf szobrot, melyet a reneszánsz gondolat szerint az õt körülvevõ holt anyagból ki kell szabadítanom. Szobrász példaképeim kivétel nélkül a kalapács és vésõ emberei, az „alla prima”, az egyenest a kõbe faragás mûvészei voltak. E tekintetben legtanulságosabbak a befejezetlen szobrok az egyiptomi, az archaikus görög, a középkori és fõként a reneszánsz alkotások sorában, mert ezekrõl leolvasható, hogyan is dolgoztak. Gondoljunk csak Michelangelo Firenzében lévõ befejezetlen rabszolgájára és a csúcsteljesítményére, a Milánóba került Rondanini Piétára, no és arra, hogy a több, mint háromszoros életnagyságú Dávidját is így faragta. Az én Crisoforo szobrom szép lassan kibontakozott a tömbbõl, és még a fizikai fáradság érzete is öröm volt számomra, mert csak délutánonként faragtam, igaz, hogy néha az esti órákig. A tervezett idõpontra a szobor elkészült, és az ösztöndíjas mûvészek közös kiállítását rendezõ Gerevich Tibor úgy határozott, hogy a Kristóf a Palazzo lépcsõfeljárója elõtti két oszlop között kerül felállításra, egy súlyos drapériafüggöny elõtt. Tudomásom szerint évtizedeken át ott állott,

97

MÛHELY

amíg át nem tették a palazzina elõtti függõkertbe, ahol most úgy viszi vállán a kitárt karú kis Jézust, mintha épp most hozta volna át a Teverén, mi pedig készülõdtünk a hazautazásra. Idõközben sokasodtak a riasztó hírek a hitleri hadmûveletekrõl, a második világháború borzalmairól. Június 15-én érkeztünk jövendõbelimmel, Pausz Ilona festõmûvésznõvel Budapestre. Több napot ott kellett töltenem, és akkor határoztam el, hogy az õsszel beiratkozom a Képzõmûvészeti Fõiskolára. Novembertõl már az új légkörrel, régi ismerõs hallgatókkal és tanárokkal találkozva folytattam tanulmányimat. A mûtermekben nem volt érvényben az „Inter arma silent musae”. Itt két esztendõt töltöttem el újabb mûvészeti tanulmányokkal, miközben változatos, fõként grafikai munkavállalásokkal biztosítottam az életemet. Sopronnal a kapcsolatom állandó maradt, mert a szünidõben elegendõ idõt töltöttem itthon ahhoz, hogy újabb gyökereket eresszek, amihez a szobrászati megbízások is alapot adtak. Ekkor mintáztam az építész Schármár család síremlékének „Piéta” szobrát és elkészültem a Lackner Kristóf dombormû tervezésével, melynek jóváhagyása után az anyagbeszerzésre került sor. Az érmészetet mívelgetve kelheimi kõbõl faragtam egy Széchenyi plakettet születése 150. évfordulójára és a Város megbízásából egy kétoldalas bronzérmet is készítettem. Mivel saját mûtermem még nem volt, az említett nagyplasztikák elkészítéséhez, az azokhoz kapcsolódó kõipari munkákat kivitelezõ kõfaragómestereknél készítettem el. Idõközben sikerült az Újteleki u. 14. sz. házban egy önálló fõbérleti lakást szereznem, melynek utcai szobáját mûteremként rendeztem be. Már itt mintáztam a Taizs család síremlékének figurális díszét (2. kép), a Szûzanya koronázását ábrázoló dombormûvet, és készítettem el Papp-Váry Elemérné, valamint Kolbenheyer Mór emléktábláját. Mindenszentekre elhelyeztük a Schármár család síremlékének „Pieta” szobrát. Örömteli meglepetés volt, amikor a soproni népszavazás évfordulóján a „Hûség” mûvészeti díjat átvehettem. Nemsokára a Winkler Oszkár tervezte Ógabona tér – Lackner utcai sarokházra felhelyezhettük a Lackner Kristóf dombormûvet is. A városi mûvészetpártoló polgármesterének, dr. Kamenszky Árpádnak köszönhettük Horváth József festõmûvésszel együttesen azt a mûteremépületet, melybe bérlõként beköltözhettünk, a háttérben a nyomasztó eseményekkel. A Várkerület útrendezési tervei elõirányozták az Elõkapu és a Mária szobor térségében három szobormû létesítését, melyekhez a történelmi hagyományok adhatták a „Városvédõ”, a „Polgár” és a „Krónikás” szobrának gondolatát. Miután a budapesti zsûri is jóváhagyta vázlataimat, megkezdhettem az érdemi munka nehezét, de semmi sem ment simán, békésen. A Rómában kezdõdött kölcsönös vonzalomnak természetes folyománya volt az 1944 februárjában kötött házasságunk Pausz Ilonával, nem sejtve, hogy az év végére már elõrehaladott áldott állapotban kell elhagynia Kassát, a szülõvárosát, s menekültként érkezik Sopronba. Amint lehetett, elkezdtem a három köztéri szobor egyikének kivitelezõ munkáját. A kõtömbbõl a városvédõt kezdtem kibontani, amelynek a fizikumot legjobban igénybevevõ része a nagyolás. Jót tett a huzamos erõkifejtés és figyelemkoncentrálás,

SOPRONI ARCOK

98

mert hosszú órákon át mentesített a problémáimtól. Amikor helyükre kerültek a fõ formák, a részletek befogadói, a figura végleges pozitúrája és arányai, a szobor már szépen kibontakozott.

2. kép. Szakál Ernõ a Taizs család síremlékét faragja 1942. Szakál Ernõ Múzeum-alapítvány, Pereszteg

A hétköznapi gondok erõsen befolyásolták bennem az elfáradás és pihenés normális testi-élettani ritmusát, miközben akaratlanul engem is nyomasztottak lelki-szellemi terhek. A vészterhes politikai történések, a nyilas rémuralom tettei, a menekültek és üldözöttek tízezreinek tragédiáihoz, az általános embertelenséghez és fejetlenséghez a háborús események is hozzátették a magukét. December 6-a volt, amikor a Hitleri Todt szervezet fogdmegjei egy tankcsapda-ásáshoz kényszerítettek valahol a Sopronkõhida és Margitbánya közötti domboldalon, ahonnan láthattam,

99

MÛHELY

hogy a csillogó amerikai liberátorok mint hullatták le bombaterheiket, égig érõ gyászfekete füstfelhõbe borítva Sopront. Még a bombariadó feloldása elõtt érkeztem be a városba. Kétségbeesett emberek és romok látványa fogadott, és végül egy igaz hálaadó sóhaj, mert a szeretteimet az óvóhelyen találtam. A lakásunk legtöbb ablaka kitört, az udvari szobáé tokkal együtt bent feküdt a szobában. Volt is tennivalóm bõven. A hiányzó ablaküvegek helyére olajos papír került és életünk lassacskán újra elrendezõdött. A csendes karácsonyi ünnepek közös örömei mellett egy elszomorító meglepetés is ért, mert január elsejére behívtak katonai szolgálatra. Egy kis létszámú alakulathoz kerültem, ahol leponyvázott szekerek õrzésével és õrségállással teltek napjaim. Nekem úgy tûnt, hogy szinte céltalanul vándorolgatunk a Csallóközben, majd a nyugati végeken, hogy végül mindannyian Burgenlandban kössünk ki. Itt egy német tiszt gondoskodott arról, hogy megmutassuk katonai erényeinket, ezért Locsmánd határában egy elõkészített lövészárokba kerültünk magyar tisztek segédletével. Félelmetes dörejek kíséretében az orosz hadigépezet nagypénteken szinte puskalövés nélkül mintegy átlépett rajtunk. Elvették fegyvereinket és hamarosan egy menetoszlopban bandukoltam sorstársaimmal Kõszeg felé azzal az ígérettel, hogy ott adnak majd egy papírt, amellyel bizton mindenki hazamehet. Inkább nem hittem, mint igen, ezért néhány fõvárosi vagányt követve egy Budapestre igyekvõ csoporthoz szegõdtem. Megtehettük, mert abban a zónában voltunk, amelyen a harcoló egységek már túl, de a megszállók még innen voltak. Nagyszombaton már Kópházán voltam és Húsvét vasárnapján, a feltámadás ünnepén Sopronban. Úgy érzem ma is, hogy nem szöktem meg, csak amolyan mázlis módra hazajöttem. (Folytatjuk.)

SOPRONI ARCOK

100

SOPRONI KÖNYVESPOLC FISCHER LAJOS

Dorothea Zwirner (Hg.): Pali Meller: Papierküsse. Briefe eines jüdischen Vaters aus der Haft 1942/43. Stuttgart, 2012.

„A ’soproni Pilabarra’ lakóházra vonatkozó bolondos tervemet a legkisebb részletig pontosan megrajzoltam, minden bútordarabot beleértve. Most pedig egy primitív, de szemléletes modellt próbálok készíteni hozzá. A legcsodálatosabb a tervezetben (a kivitelezhetetlenségén kívül) az, hogy egyszerre két, a lakáshoz kötõdõ álmomat is megvalósítja: 1.) a földszint minden helyisége a kertre néz, 2.) toronyban lakhat az ember. (…) A sraffozott rész 18 méter magas toronyként emelkedik a magasba. Ebben található a hálószobám, alatta a nappali és fölötte két szinten a mûterem. Egészen felül egy kilátótorony van, ahonnan Sopront láthatjuk. A mûterem is észak felé nyílik és a várostoronyra és az összes templomtoronyra tekint.” (72–73. o.) Ezeket a sorokat 1942 augusztusában, fél évvel a halála elõtt írta „Pila” (eredetileg Pál) és „Barra” (eredetileg Barbara) becenévre hallgató gyermekeinek a Berlin-Plötzensee-i börtönébõl a soproni származású építészmérnök, Meller Pál. Tíz évvel a két – akkor 11 és 7 éves – címzett halála után a berlini mûvészettörténész, Dorothea Zwirner jóvoltából az olvasó nagyközönség is megismerheti annak a 24 levélnek és két levelezõlapnak a tartalmát, amiket a soproni neológ zsidó családból származó Meller fogsága 13 hónapja alatt gyermekeinek és hûséges házvezetõnõjének, Franziska Schmittnek írt a náci börtönök poklából.1 Minél reménytelenebbé vált a helyzete, annál erõteljesebb lett a vágya a szülõföldjén való újrakezdésre: Az utolsó, mintegy két héttel a halála elõtt írt levelezõlapon is egy magyarországi családi kerékpártúráról vizionált (90. o.). A kötet a leveleken kívül számos, a családi archívumból származó fotót és dokumentumot is közöl. Ezen kívül Zwirner kiválóan szerkesztett életrajzi vázlatban (101–130. o.) foglalja össze a legfontosabb háttér-információkat. Meller Pál 1902-ben született Sopronban a Hegykõrõl származó jómódú fogorvos, Dr. Meller Béla2 és a gyulafehérvári születésû Markovits Adél második gyermekeként. 1

Egyes levelei és rövid életrajza már korábban is ismertek voltak a zsidó építészekkel foglalkozó szakirodalomban: Myra Warhaftig: Jüdische Architekten vor und nach 1933; in: Ulrich Kuder (Hrsg.): Architektur und Ingenieurwesen zur Zeit der nationalsozialistischen Gewaltherrschaft 1933–1945; Gebr. Mann Verlag, Berlin 1997, 157–166.; Myra Warhaftig: Deutsche jüdische Architekten vor und nach 1933 – Das Lexikon. 500 Biographien; Dietrich Reimer Verlag, Berlin 2005. A Meller Paliról szóló rész a 348–350. oldalakon olvasható. Itt érdemes megjegyezni, hogy egy, a Meller Pali történetének ihletéséből keletkezett gyerekkönyv 1998-ban ifjúsági könyvdíjat kapott Németországban: Irene Dische: Zwischen zwei Scheiben Glück; Carl Hanser, München 1997. Sopron város neve a könyvben ugyan nem fordul elő, de egy helyen egy kis magyar városról van szó, amelyet néhány kilométer választ el a határtól (51.o.) Másutt arra utal az elbeszélő, hogy a kisváros csak öt kilométerre van az új német (Anschluss utáni) határtól (77–78.o.). 2 Dr. Meller a város legnagyobb háztulajdonosai közé tartozott, ld. Csekő Ernő: Adatok és források a soproni zsidóság gazdasági megsemmisítéséről 1944-ben II., in: Soproni Szemle 60 (2006), 40.

101

SOPRONI KÖNYVESPOLC

Az 1920-ban a Soproni Magyar Királyi Fõreáliskolában – a Széchenyi István Gimnázium elõdintézményének magántanulója volt – szerzett jeles érettségi3 után Bécsben, Stuttgartban, Rómában és Karlsruhéban végezte építészmérnöki tanulmányait. Már az egyetemi évei alatt is otthonosan mozgott az avantgarde mûvészeti elit köreiben. 1925-tõl a De Stijl-alapító, funkcionalista rotterdami fõépítész, Jacobus Johannes Pieter Oud munkatársaként dolgozott, majd 1929-tõl a Bauhaus egyik szülõatyjának számító Otto Bartning berlini cégében tevékenykedett. Az 1927-ben a Deutscher Werkbund kiállítása keretében elkészült stuttgarti Weißenhofsiedlungon belül öt sorház4 és az 1932–34 között felépült berlini evangélikus-lutheránus Gustav-Adolftemplom5 – mindkettõ védett mûemlék – a mai napig õrzik a keze nyomát, az utóbbi bejáratánál emléktábla is emlékeztet a fiatalon elhunyt alkotóra. A zsidó származású építészek foglalkoztatási tilalma ellenére tovább dolgozott a náci hatalomátvétel után is, az Edit nõvére segítségével megszerzett hamisított származási okmányoknak köszönhetõen. Miután felesége egy autóbalesetben életét veszítette, egyedül nevelte két gyermekét. Charlottenburgi lakásukon – a városrészt már akkor is Berlin jómódú és mûvelt rétegei preferálták – rendszeresen találkoztak az Albrecht Haushofer professzor köréhez tartozó ellenzéki fiatalok. A Harro SchulzeBoysen nevével fémjelzett és a nácik által késõbb Rote Kapelle-nek nevezett csoporthoz is voltak kapcsolatai. Vesztét – az ellenállási csoportok kivégzett vezetõivel ellentétben6 – közvetlenül mégsem ez a tevékenység okozta. 1942. februári letartóztatása valószínûleg egy fiatal hölggyel hozható összefüggésbe, akinek szülei – meggyõzõdéses nácik – véget kívántak vetni a nem kívánatos kapcsolatnak. A vádirat okirathamisítást és „fajgyalázást” vetett Meller szemére, az augusztusban hozott ítélet hat év fegyházról szólt. Magyar eredete, volt katolikus felesége és két kiskorú gyermeke esetleg idõleges védelmet jelenthettek, de megmenteni nem tudták: egy több mint egy éves börtönáthelyezésekben gazdag kálvária után Brandenburg-Gördenben, Európa legmodernebb és legkíméletlenebb fegyházában halt meg, az anyakönyvi bejegyzés szerint 1943. március 31-én. A halál oka ezen okirat szerint tbc volt. Mivel itt több ezren pusztultak el az orvosi kezelés elmaradása, fertõzött injekciókkal való megfertõzés, kiéheztetés vagy fizikai erõszak alkalmazása miatt, a halál valós okát sohasem fogjuk megtudni. Az elsõ levelek olvasásakor az az érzése támad az embernek, hogy írójuk a felgyülemlett, mindig is mérhetetlenül nagy és most más módon ki nem élhetõ életenergiáját gyermekei nevelésére összpontosítja. Amíg az iskolakezdõ Barbarát az elsõ önálló mondatok írásánál játékos formába öntött dicséreteivel bátorítja, addig a négy évvel 3

A Soproni Magyar Királyi Főreáliskola Értesítője az 1919-20-ik évről. Közli: Lauringer Ernő; Sopron [é.n.], 9. és 13. old. Karin Kirsch: Die Weißenhofsiedlung. Werkbund-Ausstellung „Die Wohnung“. Stuttgart 1927; Deutsche Verlagsanstalt, Stuttgart 1987 (Kirsch jó néhány fölöttébb humoros, Oudnak címzett Meller-levelet is idéz a könyvben.) 5 Rövid szakmai leírás olvasható az épületről: Helmut Weihsmann: Bauen unterm Hakenkreuz; Promedia, Wien 1998; 292-293. 6 Az egyetlen prominens túlélő, Pali barátja, Rainer Hildebrandt (1914–2004) 17 hónapot töltött börtönben. Emberjogi aktivista lett és egyike volt azon keveseknek, akik megpróbáltak a Szovjetúnióba elhurcolt Raoul Wallenberg nyomára jutni. 1962-ben nyitotta meg a berlini fal elleni tiltakozásul a Checkpoint Charlie múzeumot, amit haláláig vezetett. Ellenálló barátai emlékezetére a 40-es évek végén egy könyvet írt: Rainer Hildebrandt: Wir sind die Helden. Aus dem Leben des Widerstandskämpfers Albrecht Haushofer und seiner Freunde; Michael-Verlag, Neuwied/Berlin, é.n. (valószínűleg 1949). Egy a Haushofer, Schulze-Boysen, Hildebrandt és Meller közti találkozó leírása a „Rote Kapelle“ című fejezetben olvasható (138-160.). 4


102

idõsebb Palit provokatív kritikával és szeretetteljes iróniával próbálja önálló gondolkodásra késztetni. Feltûnõ a közvetlen stílus, a becenevek variációgazdagsága, a saját szülõk nevelési stílusától való elzárkózás: „Ha apám a mindenhatóság elérhetetlen fellegeiben való trónolása helyett megbeszélt volna velem mindent, mint ahogy mi tesszük – sok szenvedést és szerencsétlenséget spórolhatott volna meg mindkettõnknek.” (46. o.) Nagy teret szentel mindkét gyermek mûvészeti fejlõdésének is: a lány esetében a tánc- és akrobatika különórákon elért eredmények és a rendszeres gyakorlás érdeklik, fiának viszont arra vonatkozóan ad tanácsokat, hogy miként tudja gondolatait és érzéseit szövegbe, illetve versbe foglalni. Pila 12. születésnapjára önarcképeket rajzolt. Lehet, hogy némely gondolat ma moralizálónak hat és az is igaz, hogy némely megfogalmazás – tudatosan (29. o.) – nem felelt meg a gyermekek fejlõdési szintjének, de számos eszmefuttatása ma is rendkívül modernnek bizonyul: Hosszú szövegrészeket szentel a pályaválasztás kérdésének és kiemeli, hogy ugyan a szakmai célok végtelenek („Hol van az az orvos, aki ’legyõzte’ a betegséget? Hol az a nevelõ, aki kezességet vállal a ’tökéletes’ generáció megteremtéséért?” – 57. o.), de megvalósításukhoz nem elégséges egy végzettség megszerzése (58. o.). Pila panaszára reagálva, hogy „semmi nem történt” – gondoljunk sok mai fiatal krónikus unalomérzetére –, felhívja fia figyelmét arra, hogy egy zöld levélre való rácsodálkozás vagy egy könyv varázsa sokkal többet jelenthet, mint az egész világ elsüllyesztése a moziban: „Végtelenül sok minden történik benned, ha látszólag körülötted nem is történik semmi – és errõl a gazdagságról szeretnék hallani, minden formában.” (28. o.) Irodalmi értékét tekintve egyik kiemelkedõ színtû levelét a 40. születésnapja alkalmából írta: élete legfontosabb eseményeire tekint vissza, mindezt egy-egy, különbözõ európai nyelvekbõl származó szó, illetve szópár hangzásához kötve (40–42. o.). A filozófiai eszmefuttatások közül a házvezetõnõjéhez, Franzihoz intézett gondolatait érdemes kiemelni: a szabadság elvesztése által az emberi élet minden lényeges területe, így a felelõsségvállalás vagy a boldogság keresése, valószerûtlenné, megfoghatatlanná válik, mert a nem szabad ember elveszti a befolyásoló képességét: „Az ember tud kocsit tolni, ha kell kettõt, az óriás hármat is. Ehhez a kocsin kívül kell, hogy álljon, tehát az életben. Ha viszont a kocsiban van, semmit sem segít az ereje, akkor sem, ha a kocsi pehelykönnyû. Az ereje továbbra is megvan, de már nem hat, valószerûtlenné vált.” (14-15. o.) A bírósági tárgyalás közeledtével megváltozik a levelek hangneme, ekkor gyermekeit próbálja meg felkészíteni arra, hogy az eddig ideiglenesnek remélt válás véglegessé fog válni és a félárvák gyorsan teljes árvákká válhatnak: „Szeretett Pila! ... Most elérkezett az idõ!!! Át kell állítanod az életedet! Ne féllábúként állj itt (ama fiúként, akinek hiányzik az apja), hanem állj szilárdan az életben! ... Ne várj rám! Kötelességeid vannak! Barra bátyja vagy és az õ támaszává kell válnod! ... Ma Te vagy az egyetlen férfi a házban! ... Segíts Franzinak, mint egy elsõtiszt a hajótok kormányzásában!” (64-65. o.) Az ítélethozatal után a levelek rendszertelenné válnak (a bûntetéssel járó szigorúbb szabályozás, a kényszermunka-kötelezettség, az áthelyezések és a betegség miatt), a nevelési erõfeszítések helyébe a saját helyzetrõl szóló leírások, az idõközben számára ismeretlen helyre elköltözött család iránti aggodalom, a viszontlátás reménye és a jövõre vonatkozó lázálomszerû fantáziák (mint a Sopronra vonatkozó fenti idé-

103


zet) lépnek. Mindezek ellenére továbbra is Benigni „Az élet szép” címû filmjének Guidójára kísértetiesen hasonlító optimizmus sugárzik a soraiból: „Az optimistát bennem nem lehet kiölni. … A félelmet én nem ismerem. Ha valaki úgy mint én, tíz hónappal ezelõtt elszámolt a sorsával, akkor már csak saját sorsának nézõje lehet. És a szerencse csillaga valahol mindig felragyog nekem!” (87. old.) – írta utolsó fennmaradt levelében. A gyermekek Franziska Schmitt gondoskodásának köszönhetõen – az én szememben õ a történet csendes hõse, akit nagy tisztelet illet – túlélték a háborút. „Pila” házassága kapcsán felvette magyar nagyanyja nevét és Pali Meller-Marcowicz néven a Deutsche Grammophon zenekiadónál dolgozott; Barbara színmûvészként kezdett, késõbb szociálpolitikusként és Németország elsõ, a nõi esélyegyenlõségért felelõs tartományi kormány-megbízottjaként, valamint Friedrich-Wilhelm von Sell ARD-intendáns feleségeként vált ismertté. Meller Pali mindhárom unokája örökölte a nagyapa mûvészi tehetségét és kreatív-mûvészi területen dolgoznak. Anyja már 1924-ben elhunyt, apja köztiszteletben álló soproni polgárként 1942-ben halt meg.7 Nõvére, Edit családjával együtt a Kasztner-féle mentõakciónak köszönhetõen élte túl a holocaustot és Izraelben telepedett le.

CSEKÕ ERNÕ

ifj. Sarkady Sándor: Nekik térkép e táj… Amerikai légitámadások Sopron ellen 1944–1945. Sopron, 2013.

Idén március 3-án, a második világháború ideje alatt Sopront ért legutolsó amerikai légitámadás 68. évfordulójának elõestéjén került sor a Pannonia Med Hotelben ifj. Sarkady Sándor dokumentumkönyvének bemutatójára. Valójában ez a könyv második, egyúttal bõvített kiadásának bemutatója volt, ami azután vált szükségessé, hogy Sarkady mûve az eredeti, tavaly decemberi megjelenést követõen pillanatok alatt elfogyott. Ez a fajta felfokozott érdeklõdés a téma iránt mélyen elkötelezett Szerzõt is vártalanul érte, ugyanakkor örvendetes lépésekre sarkallta. Ennek eredményeként tarthatjuk most kezünkben a második, javított, az eredetihez képest több mint húsz oldallal vaskosabb kiadást. Dicsérjük a Szerzõ és a kiadó pozitív hozzáállását, illetve azt, hogy az anyagi nehézségek ellenére képesek voltak ilyen gyorsan, mindössze három hónap alatt kihozni egy nem betervezett kötetet. Három hónap: egy kötet elkészítéséhez, megjelentetésére nem sok idõ. De három hónapig a világháború borzalmait testközelben átélni, a szörnyûséges pusztítástól sújtva ég- és földindulás örökös veszélyében élni – végtelennek tûnhet(tett). A kötet 7 Az Új Sopronvármegye 1942. október 5-i számában megjelent nekrológ nagy műveltségét, művészetpártoló tevékenységét és népnevelői-pedagógiai képességét emelte ki.


104

végén kimutatás-szerûen közölt 1946. évi adatok a háborús cselekmények áldozatainak számát 2200 fõben adták meg. Az áldozatok egy jelentõs hányada a légibombázások következtében hunyt el. A kötet iránt megmutatkozó nagyfokú érdeklõdés egyik okát abban kell keresnünk, hogy máig élnek köztünk kortársak, a bombázások túlélõi. De rajtuk kívül is sok soproni családról mondható el, hogy a rokonságon belül ekkor elszenvedett tragédiák (halálesetek, sérülések) teszik számukra személyessé a második világháború alatti bombázásokra való emlékezést. A kötet mûfaja (dokumentumilletve fotókönyv) kiválóan alkalmas arra, hogy ezeket a szomorú, megrendítõ élményeket újraélhetõvé, illetve a fiatalabb nemzedék számára átélhetõvé tegye. A kötet gazdag fényképanyagának egy része a bombázások pusztításait közvetlenül a légitámadások után, vagy épp hónapok múltával megörökítõ fotókból áll, amelyeket olyan neves soproni fényképészek készítettek, mint Diebold Károly, s amelyek közül több most elõször került publikálásra. A város pusztulásáról tudósító megdöbbentõ fényképeket kiválóan egészíti ki az a fotóanyag, amely valójában a kötet gerincét adja, s amely valóban unikális, s elõször kerülnek a nagyközönség elé. A Szerzõ témához kapcsolódó, az egykori Sopron vármegye területén lezajlott második világháborús légieseményeket feldolgozó, 2004-ben megjelent könyve óta birtokába jutott exkluzív forrásokat osztotta meg most megjelent kötetében: az amerikai légierõ Sopront támadó kötelékeinek „mûködési dokumentáció”-ját, amelynek döntõ részéhez az amerikai Alabama államban található AFHRA (The Albert F. Simpson Historical Research Center at Maxwell, Alabama) archívum jóvoltából jutott hozzá. Ezek közt egyaránt találunk támadási eligazító parancsokat, eligazításokat, bevetési jelentéseket, támadási lapokat, az egyes légitámadásokról készített összefoglaló, illetve kiértékelõ jelentéseket. E források sorában kétségtelenül a bombázások során készített légi felvételek, illetve a bombázásokat követõen elkészített kiértékelõ felvételek a legplasztikusabbak. A recenzens, s nyilván az olvasóközönség nagy örömére ez utóbbiakból több tucat is bekerült a kötetbe. A második kiadás elsõsorban a kötet végén található Romváros képei 1944–1947. c. fejezetbe bekerült újabb képekkel gyarapodott. Ezen kívül az amerikai légierõ által 1944. december 21. és 1945. február 17-e között készített fotóelemzések képezik a tartalmi újdonságot az elsõ kötethez képest (2. kiadás, 60–61. o.). Az ifj. Sarkady Sándor által felkutatott, s másolatban megszerzett amerikai források, amellett, hogy pótolhatatlan forrásértékkel bírnak, s segítségükkel számos tekintetben vált pontossá, teljessé tudásunk az 1944. december 6. és 1945. március 4. között Sopront ért légitámadásokról, egyúttal kiválóan szimbolizálják azt is, hogy épülnek egymásra – akár több nemzedék – történeti kutatásai, feltárt adatai, tudományos eredményei. Így a témában Lovas Gyula 1965-ben megjelent úttörõ tanulmánya (Soproni Szemle 1965. 14–31.) már rámutatott arra, hogy a szövetséges, illetve amerikai légitámadások céljaként Sopron mint vasútforgalmi célpont szerepelt, s nem mint a nyilas nemzetgyûlésnek, illetve kormányzatnak helyet adó város, amiként a korabeli és késõbbi közvélemény tartotta. Lovas Gyula ezen eredményét erõsítette meg Hárs József 1983. évi rövid közleménye (SSz. 1983. 326–328.), amely ismereteim szerint elsõként közölt a bombázásokhoz kapcsolódó amerikai légi felvételt Sopronról. Ezt követték azután az 1990-es években Hárs József tanulmányai (SSz. 1994. 380–408., SSz. 1995. 327–338.), Tóth Sándor közleménye a GYSEV-et ért bombázásokról (SSz

105


1996. 302–322., valamint Lovas Gyulának a helyi légoltalomról közreadott könyve (Sopron, 2003.). Az elõbbi szerzõk igyekeztek kiaknázni a rendelkezésre álló hazai és helyi forrásokat (levéltári, korabeli hírlapi, illetve GYSEV-gyûjtemény), valamint a kortársak, túlélõk naplófeljegyzéseit, visszaemlékezéseit, közléseit. Ezekbõl is az az egyértelmû kép tárult fel, miszerint a légitámadások valóban Sopron pályaudvarai (a dokumentumokban az „East”-ként szereplõ GYSEV pu., illetve a „West” megjelöléssel feltüntetett Déli pu.) ellen irányultak, az elsõdleges utánpótlási, szállítási vonalak elvágásának céljával. Sarkady az amerikai légitámadások elsõdleges dokumentumainak segítségével az eddigieknél jóval egyértelmûbb és adatoltabb képet ad. A Sopront ért pusztítás elsõdleges adatai mellett képet kaphatunk még a racionális alapon mûködõ döntési mechanizmusról, az elsõdleges hadászati célokról, a magas szintû (had)technikai kivitelezésrõl, s nem utolsósorban a légi bevetések alkalmával használt audiovizuális technika fejlettségérõl. A kötetben közölt légi felvételek nem csupán a bombázások pusztításáról, illetve a kiértékelések adatai révén azok pontosságáról, hatékonyságáról szolgáltatnak sok információt, hanem meglepõ élességükkel a város korabeli városmorfológiájáról, utcailletve épületállományáról is. Valóban a szemeket hosszú ideig fogva tartó, lebilincselõ felvételekrõl van szó! S ez igaz még azokra a december 18-ai, második légibombázás során készült légifelvételekre is, amikor pedig a teljes felhõfedettség (10/10) miatt a felvételeken nem látható más, mint a mindent beborító felhõk, s felettük az aláhulló bombák. Megdöbbentõ képek! Az eddig megszokottól elütõ benyomást adnak egy háború „igazi” arcáról (46–47. o.). A kötetbõl – s az annak alapjául szolgáló korabeli amerikai forrásokból – azt is megtudjuk, hogy e felhõs napon a Pathfinder radarra hagyatkozva történt a bombázás. Helytörténet-írásunk eddig a legkevesebb konkrétummal a december 18-ai, illetve 19ei bombázásokról, azok hadi vonatkozásairól rendelkezett. A könyvbõl ezekrõl is jóval pontosabb, adatokban sokkal gazdagabb képet kapunk, így például a december 19-ei bombázásról azt, hogy e napon Sopron pályaudvarai többedik, adott esetben negyedik tartalékcélpontként szerepeltek az eredeti célpontként a Bleckhammer olajfinomítót támadó 55. légihadosztály számára. Azonban, amint ismert, sem a januári, sem a sorrendben negyedik, február 21-ei bombázás nem tett jelentõs, a vasútforgalmat megbénító kárt a Déli pályaudvarban, azt majd csak a következõ, március 4-ei légitámadás érte el. Ekkor, a városra mért legnagyobb mérvû bombázás során a GYSEV pályaudvarra 436, míg a Déli pályaudvarra 533 bombát dobtak le. S míg a GYSEV pályaudvart, s a környezõ utcákat már december 6-án koncentrált támadás érte, addig a Déli pályaudvart elõször csak ekkor. Ezzel kapcsolatban az egyes alakulatok, bombázó csoportok tevékenységére vonatkozóan is nagyon sok adatot hoz a kötet. E részletes adatokból derül ki például világosan az, hogy míg a 1944. december 6-ai támadás alkalmával a GYSEV pályaudvart támadó 450-ös bombázó alakulat igen jó célzási arányt ért el – bombáinak jelentõs hányada a pályaudvart, a vasúti síneket, s persze a környezõ utcákat érte –, addig az ugyanezen nap a város másik pályaudvarát bombázó 449-es alakulat katasztrofálisat. E bombázócsoport bombái pusztították el a Belváros – köztük a Várkerület – patinás házait.


106

Noha a kötet terjedelmének nagyobb része az AFHRA archívumában õrzött dokumentumokra épül (7–95. o.), azt további fejezetek egészítik ki. Egyrészt a már említett, a város pusztulását, az épületkárokat bemutató képekbõl összeállított képmelléklet (A romváros képei 1944–1947, 113–160 o.), másrészt a korabeli feljegyzésekbõl, naplókból, illetve visszaemlékezésekbõl a Szerzõ által összeállított blokk (96–111. o.). A kötet igen szép, ízléses külsõben jelenik meg, amely a szerkesztõ, a kiadó, s nem utolsó sorban a nyomda munkáját is dicséri, hiszen a képek élessége teszi lehetõvé, hogy maradéktalanul élvezhessük a fotókat, légifelvételeket. A sok pozitívum mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül az elõ-elõforduló helyesírási hibák, betûhibák mellett, illetve további hiányérzetet okoz az olykor nem következetes jegyzetelés (például a levéltári forrásoknál), s a legközelebbi kiadásnál a rövidítések kötet végén történõ feloldásáról is érdemes lenne gondoskodni. Mert hogy lesz következõ kiadás, abban biztosak vagyunk.

IFJ. SARKADY SÁNDOR

Szabó Péter: Don-kanyar / Don-Bend 1942–1943 Budapest, 2013.

2013 januárjában egy olyan hadtörténeti összefoglaló (fotóalbum) jelent meg a magyar királyi 2. Honvéd Hadsereg történetérõl, amely méltó (és nemes) a 70. évfordulóhoz. Az utóbbi évtizedek tipográfiailag legszebb katonai vonatkozású kézikönyvét veheti kézbe az olvasó. A remekbe szabott, gondos és körültekintõ munkával összeállított könyv szerzõje Dr. Szabó Péter alezredes, aki a téma legkiválóbb ismerõje és hazai tekintélye is egyben. A könyv írója harminc éve fáradhatatlanul kutatja annak a hadseregnek a történetét, amelyre emlékezni csak titokban lehetett, és hiteles történetének a kutatása a nyolcvanas évek végéig tabunak számított hazánkban. A gondosan megírt fejezetek mögött érzõdik az elkötelezettség, a felvilágosító és a tanító szándék is. Könyvében objektív, a történelmi tényekhez szigorúan ragaszkodó válaszokat kapunk valamennyi feltett kérdésünkre. Miért és hogyan állt fel az a hadsereg, amelyben nagyapáink, apáink, nagybátyáink, szeretett hozzátartozóink küzdöttek a hazáért a haza határaitól 1500–2000 km-re? Milyen volt a hadsereg fegyverzete és felszerelése? Milyen véres harcokat vívtak honvédjeink a Donhoz való elõrenyomulás idején? Megismerhetjük az öldöklõ doni hídfõcsaták történetét és mérlegét. A könyv utolsó két fejezete a legfrissebb adatokra támaszkodva mutatja be a hadsereg reménytelen – és mégis hõsies – helytállását. A mû méltó emléket állít mindazoknak, akik a doni hadmûveletek több mint egy esztendeig tartó forgatagában bátran és férfiasan harcoltak. Mert nincs magyar család – az egész akkori haza területén –, akinek hozzátartozói közül valaki ne vált volna áldozatává a véres küzdelmeknek. Ki hõsi halált halt, ki megfagyott vagy nyomtalanul

107


eltûnt az orosz hómezõkön, ki pedig hadifogságban, nyomorúságos körülmények között vesztette életét. Erkölcsi elégtétel ez a könyv azoknak a családoknak, akik katonahozzátartozói túlélték a doni poklot, de megbélyegzettekké váltak egész életükre. Ez a könyv egyben bátor kísérlet arra is, hogy megszabadítsa a 2. Honvéd Hadsereg emlékét az évtizedek alatt rárakódott ideológiai szennytõl, a „jól értesültségtõl”, a fél igazságoktól; a szájhagyományokban terjedõ és a magyar történelem eseményeire vonatkozó oly jellegzetes legendáktól. A szerzõ személyében azt a hadtörténészt köszöntjük, aki minden magyar megye és város esetében szerzõtársként, szakértõként, veszteséglajstromok összeállítójaként járult hozzá, hogy végre méltó emléke legyen a soproni, egri, tolnai, fehérvári, kiskun, nyírségi, losonci, salgótarjáni katonáknak. Büszke vagyok rá, hogy 15 esztendeje barátjának tekint engem, a civil helytörténészt is. Ezt a barátságot már két megjelent könyvünk [Soproniak a Don-kanyarban 2001, 2009, Fotókönyv a Don-kanyarból: Klaus Emil soproni õrvezetõ fotói 2007] is fémjelzi. A most megjelent könyv külön értéke, hogy kilép a hazai elszigeteltségbõl, és angolul is olvasható. A kötetben 188 fekete-fehér fotó, 23 korabeli egyedi színes dia, és 4 színes felvétel kapott helyett. A kötet utolsó fejezetét (Magyar katonai temetõk napjainkban) Maruzs Roland õrnagy írta. A kötetben 4-5 kép kivételével csak olyan felvételekkel találkozunk, amelyek eddig sehol sem jelentek meg nyomtatásban. (A képeket a HM Hadtörténeti Intézet Fotóarchívuma õrzi.) A mû nem hiányozhat a soproni családok könyvespolcáról sem. Sopron, az egykori katonaváros, örökké adós hõs fiainak. A mai nemzedék merítsen e könyvbõl erõt, hogy volt idõ, amikor meg kellett halni a hazáért, vagy élni kellett érte; és ez volt a nehezebb, sebeket és lelki sebeket hordozva egy életen át.


108

KÖZLEMÉNYEK JÓZAN TIBOR

A Soproni Városszépítõ Egyesület elnökségének beszámolója a 2012. évben végzett munkáról

A 2012. évben megtartottuk a törvényben elõírt elnökségi üléseket, melyeken kitértünk az elmúlt évi közgyûlésen felmerült problémák megoldására, valamint az éves rendezvények megszervezésére. A heti fogadónapokon a szûk körû elnökség az Egyesület folyamatos mûködését biztosította a napi ügyek intézésével. Egyesületünk mint a Sopron Megyei Jogú Város Városfejlesztési Bizottságának tagja, javaslataival az alábbi fontosabb témákban segítette a Bizottság és a város Közgyûlésének munkáját: - rendeletalkotás Sopron város zöldterületeinek védelmérõl és kezelési szabályairól; - közterületek elnevezésében való részvétel; - helyi autóbusz menetrend véleményezése; - lakosság által kezdeményezett útépítések elbírálása; - forgalmi renddel, belvárosi közlekedési renddel, parkírozási renddel, gyalogátkelõhelyekkel kapcsolatos véleményezés; - városfejlesztéssel kapcsolatos kérdések (belterületbe vonás, rendezési tervek módosítása); - a város hosszú távú fejlesztési koncepciója, a településszerkezet módosítása. Nagyobb rendezvényeink: - orchideatúra a Szárhalmi erdõben (május 12.), 47 résztvevõvel; - kirándulás a Hohe Wand natúrparkba (május 26.) 109 résztvevõvel; - megemlékezés dr. Csapody István szemész professzorról Sopronhorpácson (augusztus 11.), majd tudományos konferencia az Erzsébet Kórházzal közös szervezésben (november 30.); - Kilátó Napja – Lyra florae et vini – ünnepség (szeptember 15.) 232 résztvevõvel. A Peéry Rezsõ Ifjúsági Bizottság a fenti rendezvényekhez megszervezte a város iskoláinak (Széchenyi I. Gimnázium, Berzsenyi D. Gimnázium, Szent Orsolya Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Hunyadi János Általános Iskola) részvételét és szereplését; - Sopron szülöttének, Stingl Vincének, a Herendi Porcelánmanufaktúra alapítójának tiszteletére emléktábla avatása a Várkerület 53. sz. lakóházán, majd ünnepi ülés szeptember 28-án; - Winkler Oszkár emléktábla adományozása és avatása szeptember 29-én az Alsólõver u. 20. sz. házon; - a Károly-magaslaton a Gombocz Endre nevét viselõ Természetismereti ház gyûjteményének felavatása december 7-én. A gimnáziumok tanulói itt 12

109


alkalommal tartottak ügyeletet, az Ifjúsági Bizottság vezetõje közel 100 alkalommal tartott a háznál tájékoztatót; - a Heimler Károly Környezet- és Természetvédelmi Bizottság az év során 10 alkalommal tartott a „Virágos Sopronért” rendezvénysorozatban elõadásokat, bemutatókat (a sorozat már a 77. rendezvényénél tart!). Örömmel állapítjuk meg, hogy folytatódott az örökbefogadott emlékhelyek felújítása: a Lackner Kristóf szobor a Pulzus TV, a Sas téri díszkút dr. Simon István alpolgármester (Szabó Árpád tagtársunk fáradhatatlan kezdeményezésére), a Mariazelli Kereszt pedig Gangl Judit támogatásával szépült meg. Az Egyesület kiadóként biztosította és támogatta a Soproni Szemle évi négy számának megjelenését. Gazdasági beszámoló: Egyesületünkben a 2012. év során 405 fõ fizetett tagdíjat. A tagoktól a Soproni Szemle elõfizetéssel együtt befolyt összeg 1.235.500.- Ft Szponzorainktól (TAEG, GySEV) 1.200.000.- Ft Sopron MJV Önkormányzata mûködési támogatása 400.000.- Ft Személyi jövedelemadó 1 %-ából részesedés 55.817.- Ft Az elnökség köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik adományukkal az Egyesület tevékenységét támogatták. A Soproni Városszépítõ Egyesület 2013. február 21-én tartott közgyûlésén a tagság a beszámolót elfogadta.

Helyesbítés a 2012/4. számhoz A Soproni Szemle 2012/4. számában Novotny-Török Katalin cikkének fotóit (3– 10. képek) valamint Törökné Házi Mária portréját (349. o.) Nikolaus Alexander Novotný készítette.


110

E SZÁMUNK SZERZŐI Bolodár Zoltán fotó-adattáros, Soproni Múzeum, 9401 Sopron, Pf. 68. [email protected] Csekõ Ernõ fõlevéltáros, Soproni Levéltár, 9401 Sopron, Pf. 82. [email protected] Erdei Attila okl. építészmérnök, Sopron, Szentlélek utca 3. [email protected] Fischer Lajos tanár [adatok] Géczy Nóra okl. építész tervezõ-mûvész, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszék, 9023 Gyõr Tihanyi Á. u. 58. [email protected] Holl Imre régész, MTA BTK Régészeti Intézete, 1014 Budapest, Úri u. 49. Józan Tibor elnök, Soproni Városzépítõ Egyesület, 9400 Sopron, Új u. 4. [email protected] Józsa Ágota okl. építészmérnök [cím] [email protected] Kelemen István történész-muzeológus, Soproni Múzeum, 9401 Sopron, Pf. 68. [email protected] Kubinszky Mihály építészmérnök, professor emeritus, 9400 Sopron, Kökényes köz 3. [email protected] ifj. Sarkady Sándor fõigazgató, NYME Központi Könyvtára, 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky út 4. [email protected] † Szakál Ernõ szobrászmûvész, restaurátor Veöreös András mûemlék-felügyelõ, Gyõr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Gyõri Járási Hivatal Járási Építésügyi és örökségvédelmi Hivatala, 9400 Sopron, Kolostor utca 13. [email protected] Winkler Gábor építész, professor emeritus, 9028 Gyõr Páva utca 38/F; [email protected]

111

E SZÁMUNK SZERZZÕI

SOPRON ÉS KÖRNYÉKE ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEINEK VÉDELME

Recommend Documents