Sülysápi Hírforrás IX. évf. 6-7. szám 2015. JÚNIUS -JÚLIUS
Három problémára koncentrálnak A tartalomból: 4 Szelektív hírlevél a helyi közmunkaprogramok
5 Városnapi előzetes 6 Múltidéző 8 Összetartozunk 10 400 zsák szemét... 11 Sikeres volt a demoparty 12 KSK eredmények 13 LOMTALANÍTÁS
Csapadékvíz-elvezető hálózat és járda építésében, illegális hulladéklerakóhelyek felszámolásában vesz részt 45 közfoglalkoztatott március óta Sülysápon. Kiemelt cél a csapadékvízelevezetés problémáinak megoldása, új járdák építése, valamint az illegális szemétlerakók felszámolása. Sülysápnak először idén nyílt lehetősége arra, hogy a „hagyományos” közfoglalkoztatás mellett úgynevezett Startmunka mintaprogramokat alakíthasson ki olyan célok megvalósítására, amelyeket a legfontosabbnak ítél a település vezetése. A három mintaprogramban összesen 45 fő vesz részt, mellette 14-en a mintaprogramon kívül egyéb feladatokat látnak el az önkormányzati közfoglalkoztatás keretében. A mintaprogramoknak külön-külön meghatározott céljai vannak. Az
Lemondott Szücsi Csaba képviselő első programban a természetes belvízcsatornák megtisztítását, a meglevő csapadékvíz-elvezető árkok kitisztítását, szükség szerint kialakítását és kiburkolását végzik, melyhez a ▶ Folytatás a 2. oldalon
A 2015. május 21-i önkormányzati képviselő-testületi ülésen Szücsi Csaba, a Humán Szolgáltatások Bizottságának elnöke bejelentette lemondását az önkormányzati képviselőségéről. A megüresedett helyre Seprős Viktort választották meg sorsolással.
Mi történt a MEGKEZDŐDTEK fogászati ellátással? A CSATORNÁS Az elmúlt időszakban sokakat ért „ÉLŐRE KÖTÉSEK” váratlanul a Fő utcai fogorvosi rendelőben az, hogy az eddigi ingyenes ellátás helyett már fizetni kell. Többen most döbbentek rá, hogy nem is abba a körzetbe tartoznak, ahová gondolták. A bonyolult helyzetet és a várható megoldásokat kívánjuk összeszedni cikkünkben. 2012 decemberében a képviselő-testület a 28/2012. számú önkormányzati rendeletével módosította a korábban több tíz évig változatlan fogorvosi ▶ Folytatás a 4. oldalon
2015. június 23-án megkezdődött a csatorna csatlakozások élőre kötése. Június második felére a legtöbb akadály elhárult a csatorna csatlakozások élőre kötése előtt. Sülysápon azonban ennek ellenére még nem minden területen kezdődhetnek el az élőre kötések, mivel a Kiskókai utcánál a vasúti pálya alatt, átfúrással kell kiépíteni egy Szücsi Csaba (FIDESZ-KDNP), aki rövid szakaszt. Az ehhez szükséges 2002 óta megszakítás nélkül vett részt ▶ Folytatás a 3. oldalon ▶ 3. o.
Sülysápi Hírforrás
▶ Három problémára koncentrálnak a közmunkaprogramok - folyt. betonelemeket is a program keretében, helyben gyártják le. Éves szinten ez több ezer db mederburkoló elem legyártását és beépítését jelenti, illetőleg összesen 6 km árok kitisztítását. Az elmúlt hetekben több utcában megtörtént az árkok és átereszek tisztítása, valamint a szőlősi patakmeder növényzetének ritkítása is. A második programban a kül- és belterületen található illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolása (felszedése és kezelése, ártalmatlanítása), megszüntetése a cél. A program által városunk és környezete megtisztul, és várhatóan hosszú távon is lehetővé válik a tiszta környezet fenntartása. A tervezett projekt keretében az illegális hulladéklerakó-helyek feltérképezése és felszámolása, valamint a belterületi részeken további közterületi szemétgyűjtők elhelyezése történik. A harmadik program keretében a település főbb gyűjtőútvonalain járdák kialakítását és felújítását végzik el, melyhez a szükséges járdalapokat is a program keretében gyártják le - az árkok burkolásához szükséges betonelemekhez hasonlóan. Erre a célra az önkormányzat vásárolt egy speciális betonelemgyártó gépet, amivel a TÁVÜSZ Kft. telephelyén
folyamatosan készítik a kívánt betonelemeket. A projekt ideje alatt 6000 fm járda megépítését tervezik. Mindhárom esetben 100%-os állami támogatást kap az önkormányzat. Egy-egy projekt éves költsége 19 800 000Ft, ami tartalmazza a közfoglalkoztatottak bérét és a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzését is. A betonelem-gyártás esetében az anyagköltséget (pl. sóder, cement) az önkormányzat vállalta, amire összesen mintegy 7 millió forintot különített el a 2015-ös költségvetésben. Horinka László polgármester a programok kapcsán hangsúlyozta: „Azon túl, hogy 45 helyi lakosnak munkát tudnak biztosítani, számos fontos feladatot tudnak elvégezni a közfoglalkoztatottak, amik a mindennapi életben is érezhető pozitívumot jelentenek majd. Járdák épülhetnek, tisztábbak lehetnek a közterületeink, és reményeink szerint kevesebb gondot fog okozni a csapadékvíz is. Mindezt kedvező anyagi feltételekkel tudjuk megoldani. Amennyiben idén sikeres lesz a program, jövőre is folytatni fogjuk, hiszen a három területen bőven akad tennivaló.”
VÁLTOZOTT A SÁPI FOGORVOSI KÖRZET RENDELÉSI IDEJE Tájékoztatjuk a Tisztelt Betegeket, hogy Dr. Glonek Ibolya fogorvos (Sülysáp, Kossuth L. u. 204. (29) 435-370) az alábbi időpontokban rendel: Hétfő: 13:30-18:00 Kedd: iskolafogászat (8:00-11:30) Szerda: 8:00-12:45 Csütörtök: 8:00-12:45 Péntek: 8:00-12:45
2
Katus Norbert VÁLTOZOTT A FŐ UTCAI ORVOSI RENDELŐ (DR. FÁBIÁN GÁBOR PÉTER) TELEFONSZÁMA:
0629/74-74-63
▶ Megkezdődtek a csatornás „élőre kötések” - folyt. engedélyek még nem állnak teljes körűen rendelkezésre, ezért ez a munka még nem végezhető el.
Sülysápi Hírforrás
Mindazon ingatlantulajdonosok esetében, akik nyilatkoztak arról, hogy a Társulat által felkínált lehetőséggel élni kívánnak, a bekötések kiépítésére a Társulat által megbízott AQVATOR Kft. alvállalkozója (Sülysápon a Frikober Kft.) jogosult. Az ingatlan tulajdonosának teendője ez esetben nincsen, a cég munkatársai keresni fogják Őt a következő hetekben, hónapokban.
NEM élőre köthető terület: Alkotmány utca, Forrói utca, Kossuth Lajos utca, Dózsa György utca, Kossuth tér, Bogdán Flórián utca, Gáspár köz, Kapás köz, Jókai utca, Templom utca, Zrínyi utca, Arany János utca, Új utca, Ady Endre utca, Szondy utca, Petőfi utca, Vasút utca, Kodály Zoltán utca, Rákóczi utca, Katona J. utca, Petőfi S. utca. Losonczi utca, Ahol a belső szakasz kiépítése részben már megtörtént, ott Árpád utca, Deák Ferenc utca, Határ út, Szent Imre utca. a munka elvégzése során egy munkalap került aláírásra. Az élőre kötéskor egy nyilatkozat készül, A fenti felsorolásban nem szereplő amelyen rögzítik a vízmérő gyári számát, utcákban tehát 2015.06.23-án állását, az élőre kötés dátumát és két megkezdődött az élőre kötés. Az élőre tanú előtt aláírja az ingatlan tulajdonosa kötéseket a Tápiómenti Települések és a kivitelező is. Csatornamű Vízgazdálkodási Társulat által megbízott vállalkozó jogosult Élőre kötés tehát kizárólag a Frikober elvégezni. A vállalkozó az elmúlt Kft. vagy a TRV Zrt. munkatársainak hónapokban már 1100 sülysápi jelenléte mellett lehetséges! ingatlanon elvégezte a csatlakoztatás előszerelését. Ezen ingatlanokon a Ahol még nem történt meg a belső következő hetekben az élőre kötést szakasz előkészítése, ott egyetlen is elvégzi, valamint további, eddig munkafolyamat keretében fogják még fel nem keresett ingatlanok megépíteni a hálózatot és élőre kötni. csatlakoztatását is végzi. Ekkor egy munkalap-, és az előbbiekben említett nyilatkozat aláírására lesz Fontos megjegyezni, hogy a Tápiómenti szükség. szennyvízberuházás keretében a házi bekötések elkészítését és Vannak olyanok is, akik korábban úgy csatlakoztatását a Társulat nem kötötte nyilatkoztak, hogy náluk már megépült tervkészítéshez, mint ahogy ezt az országban sok helyen a telken belüli szakasz. Őket a vállalkozó újra felkeresi, és ha megkövetelik, valamint a Társulat maradványpénzeinek igénylik, akkor a rácsatlakoztatást elvégzik számára, valamint felhasználásával magára vállalta a telken belüli szakasz a saját kivitelezésben megépült szakasz vonatkozásában kiépítését is (az első, legrövidebb csatlakozási pontig, a vállalkozó „elszámolási” ajánlatot tesz a részükre. helyreállítás nélkül). Ezekkel a döntésekkel akár több Amennyiben az ajánlatot az ingatlantulajdonos elfogadja, úgy százezer forintot hagyva az ingatlantulajdonosok zsebében. az előzőekben említett nyilatkozat mellett még egy további nyilatkozat aláírására is szükség lesz. Mindezek ellenére is sokan döntöttek úgy, hogy nem kívánnak élni a Társulat által felkínált lehetőséggel, hanem inkább A próbaüzem alatt (2015. szeptember végéig) a csatorna maguk szeretnék megépíteni a rácsatlakozást. Ebben az használatáért díjat fizetni NEM kell. esetben az ingatlan tulajdonosának a rákötés előtt értesítenie kell a hálózatot működtető Tiszamenti Regionális Vízművek Sokszor merül fel a kérdés: Kötelező rákötni a csatornára? Zrt. illetékes munkatársát, aki a cég részéről szakfelügyeletet Igen, a csatornával ellátott településeken (településrészeken) biztosít és jegyzőkönyvet készít az élőre kötésről, melyben a kötelező a rákötés. Aki mégsem tesz így, annak talajterhelési vízóra állását is rögzíti. díjat kell fizetni, ami jóval magasabb összeg, mint a csatornahasználati díj. A bekötés kiépítése nem építési engedélyköteles tevékenység. Horinka László polgármester ▶ Lemondott Szücsi Csaba képviselő - folyt. az képviselő-testületi munkában, az elmúlt időszakban a Pest Megyei Kormányhivatalnál vállalt munkát, a betöltött munkakör pedig a hatályos jogszabályok alapján összeférhetetlen a települési képviselőséggel, így le kellett mondania arról. Mivel Sülysápon ún. kislistás választást tartanak, ezért a megüresedő helyre automatikusan az előző önkormányzati választáson elért szavazati sorrend alapján következő jelölt lép.
2014 októberében az önkormányzati választáson a 8 képviselői mandátumot érő helyet követően holtverseny alakult ki: Kiss Tamás és Seprős Viktor (FIDESZ-KDNP) is egyaránt 812 szavazatot kapott. Ebben az esetben sorsolással kell eldönteni, melyik jelölt jut mandátumhoz. A 2015. június 1-jén 17 órakor, a Helyi Választási Bizottság által megtartott sorsoláson Seprős Viktor nyerte el a képviselői mandátumot. Esküjét a
képviselő-testület következő 2015. június 18-án tette le.
ülésén,
Ezzel nem változtak a testületen belüli erőviszonyok, hiszen a polgármester mellett dolgozó 8 főből továbbra is heten bírják a FIDESZ-KDNP támogatását, míg egy fő függetlenként jutott mandátumhoz. Katus Norbert
3
Sülysápi Hírforrás
▶ Mi történt a fogászattal? - folyt. körzetek utcajegyzékét. A képviselők előtt már akkor ismert volt az a helyzet, ami teljesen „természetellenes”, hiszen szőlősnyaralói, tökföldi utcák tartoztak a sápi körzethez. Ezt próbálta korrigálni 2012-ben a helyi vezetés, hiszen logikus, hogy a fenti utcák lakosai a Fő utcai rendelőhöz tartozzanak. A most „problémás” utcák tehát korábban is a sápi körzethez tartoztak. Miután az ésszerűsítés megtörtént, 2014 nyarán Dr. Glonek Ibolya fogorvos azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy a legutóbbi OEP-értesítés szerint a körzetében nincs meg a kellő lakosságszám a 30 órás praxis finanszírozásához, ezért egyeztetést kért a korábban általa „leadott” utcák visszahelyezéséről. Ennek értelmében egy későbbi döntés alapján a fenti utcák ismét a II. számú fogorvosi körzethez kerültek vissza, ahogyan az eredetileg is volt. Dr. Kerekes Zsuzsanna, az I. körzet fogorvosa a fenti utcarendezéssel egyetértett. Ezért a képviselő-testület 2014 augusztusában hozta meg azt a döntését, ami miatt az említett utcák (Béke utca, Magdolna utca 1-24. számig, Szabadság utca, Vasút u. 1-77.
számig) „visszakerültek” a sápi (II. sz.) körzethez, visszaállítva a korábbi állapotot.
Ennek megoldásán folyamatosan Korábban, több tíz évig ugyanaz a dolgozik az önkormányzat (ahogy helyzet állt tehát fent, mint jelenleg, korábban pont az kezdeményezte a de Dr. Kerekes Sándor doktor úr, az körzetek átgondolását is), ám számos, az I. sz. praxis akkori tulajdonosa annak önkormányzattól független tényező is ellenére ingyenesen látta el a körzetén hátráltatja az ügy megoldását. kívülről érkező betegeket, hogy arra semmilyen jogszabály nem kötelezte. A képviselő-testület májusi ülésén a (Közben, 2013-ban Kerekes doktor úr sápi körzettel kapcsolatos problémák praxisát lánya, Dr. Kerekes Zsuzsanna miatt nem fogadta el Dr. Glonek Ibolya vette át.) beszámolóját, amire az elmúlt években még nem volt példa. Dr. Kerekes Zsuzsanna doktornőt tehát semmilyen jogszabály nem Horinka László polgármester kiemelte, kötelezi arra, hogy a körzetén kívülről hogy az önkormányzat célja az, hogy érkező betegeket az OEP-finanszírozás egyrészt ésszerű körzeti beosztást keretében ingyenesen ellássa, ezért hozzon létre, másrészt pedig minden állt elő a jelenlegi helyzet. (Kerekes helyi körzetben megfelelő ellátást doktornő körzetében az érvényben lévő biztosító szakorvost szerződtessen. ún. „volumenkorlát” miatt a körzethez „Glonek doktornő szakmai munkájával tartozó betegek vonatkozásában is kapcsolatos kifogások is érkeztek csak az adott hónap húszadikáig hozzám, én is számos problémáról tudok, kap finanszírozást, ugyanis a azonban a szakmaiságot a szakmai „volumenkorlát” elérését követően a saját felettes szerv állapíthatja meg. Keressük körzetébe tartozó betegek után sem a lehetőségét tehát annak, hogy egy kap az OEP-től finanszírozást. Tehát lakossági elégedettséget kiváltó ellátást doktornőnek sem róható fel a körzeten tudjunk biztosítani mindkét fogászati kívülről érkező betegek ellátásának körzetben.” KN megtagadása.) Az önkormányzatnak
SZELEKTÍV HÍRLEVÉL 2015. II. félév Tisztelt Ügyfelünk!
Sülysáp településen továbbra is az „ÖKOVÍZ” Nonprofit Kft. végzi a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést. Célunk, a szelektív hulladék gyűjtés eddigi sikerességének megőrzése. Együttműködő munkájukat ezúton is köszönjük és kérjük, hogy tartsanak velünk és gyűjtsünk együtt szelektíven!
HÁZHOZ MENŐ SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS Újrahasznosítható csomagolási hulladékok gyűjtése: A szelektíven gyűjtött újrahasznosítható csomagolási hulladékokat (pl. papír, műanyag, fém, italos karton), - az eddig alkalmazott térítésmentes zsákjuttatási rendszer szerint – a rendelkezésre bocsátott sárga színű műanyag zsákban keverten gyűjtheti és az alábbi hulladékgyűjtési napokon helyezheti ki az ingatlana elé. A gyűjtési útmutató a zsákokon megtalálható.
2015.07.17. (péntek), 2015.08.21. (péntek), 2015.09.18. (péntek) 2015.10.16. (péntek), 2015.11.20. (péntek), 2015.12.18. (péntek) Gyűjtési időszak: az Ön gyűjtési körzetében havonta egy alkalommal a fent megadott napokon. FONTOS: Kérjük, hogy a biztonságos munkavégzés érdekében üveget NE helyezzen a zsákokba! Zsákok gyűjtésének módja: A sárga zsákokat a gyűjtési napokon reggel 700 óráig szíveskedjen kihelyezni az ingatlana elé, mert a hulladékgyűjtő gépjármű elhaladása után, kihelyezett zsákokat nem áll módunkban elszállítani! Amennyiben a zsákba háztartási vegyes hulladék, lom, üveg, vagy nem megfelelő típusú, illetve szennyezett hulladék kerül, úgy Társaságunk jogosult megtagadni annak elszállítását!
Amennyiben a cserezsák kevésnek bizonyul, az újrahasznosítható hulladékokat bármilyen más áttetsző, műanyag zsákban is kihelyezheti, az ingatlana elé!
4
ugyanakkor nem volt célja „beteget generálni” a sápi rendelőbe.
GYŰJTŐSZIGETEK RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLATA A szelektív hulladékgyűjtési rendszer egyik kiemelt területe a gyűjtőszigetes hulladékgyűjtés. A gyűjtőszigetek konténerein található matricák kellő segítséget nyújtanak, azok helyes használatához melyek a következők: A gyűjtőszigetek a papír, műanyag, üveg, fémdoboz, valamint italos karton csomagolási hulladékok elkülönített gyűjtésére szolgálnak. Rendkívül fontos, hogy a gyűjtőszigeteken csak az előbbiekben felsorolt hasznosítható hulladékok gyűjthetőek! A gyűjtőszigeteken egyéb, más típusú hulladék elhelyezése szigorúan tilos! - A sárga színű matricával ellátott konténerbe a lakosoknak lehetősége van – a laposra taposott: - PET palackokat és kupakjait, - fém italos dobozokat, konzervdobozokat, - tejes és üdítős dobozokat, - fóliákat, - reklámszatyrokat, tejtermékek kiöblített poharait, - tisztítószeres flakonokat – elhelyezni. - A papír hulladék gyűjtésére kizárólag a kék színű matricával rendelkező konténer alkalmas a speciálisan kialakított bedobó nyílása miatt. A konténerben elhelyezhetőek az újságpapírok, szórólapok, illetve a lapra hajtogatott kartondobozok. - A zöld színű matricával ellátott konténer az üveg csomagolási hulladék gyűjtésére szolgál, mely alatt a különböző öblös üvegek, befőttesüvegek értendőek. Kiemelten fontos, hogy az üveggyűjtő konténerben nem helyezhető el egyéb üveg, például: síküveg, drótos üveg, autó szélvédő. A gyűjtőszigetek konténereiben elhelyezett hasznosítható hulladékok gyűjtése az üveg csomagolási hulladék kivételével keverten, egy ütemben, hagyományos hulladékgyűjtő járművel történik.
A gyűjtőszigetek ellenőrzését, Társaságunk folyamatosan, az illetékes hatóságok bevonásával végzi! Elérhetőségeink: Ügyfélszolgálati irodánk címe: 2700 Cegléd, Szolnoki út 6. Nyitva tartási idő: Hétfő 8.00-20.00-ig; Kedd-Csütörtök 8.00-15.00-ig; Péntek – nincs ügyfélszolgálat Postacímünk: 2700 Cegléd, Pesti út 65. Tel.: 06 53/500-152; 06 53/500-153 Fax: 06 53/ 318-589 E-mail:
[email protected] Honlap: www.okoviz.hu
Sülysápi Hírforrás
Új helyszín, új ötletek: Szent István-napból VÁROSNAP A tavalyi Szent István-nap Keresztes Ildikó-koncertje már alig fért el a Kapás Udvarban. Ki is nőttük ezt a helyszínt, és hát a település ezen részének már van egy bejáratott, civilek által szervezett nyári fesztiválja. A város „felénél” meg egy hatalmas, szépen felújított, a 31-es főútról is látható, jól megközelíthető piactér kínálja magát. Itt lesz idén, augusztus 21-én az egyes számmal ellátott, első Városnapunk! Még nagyon messze vagyok attól, hogy kész legyen az a „kicentizett” forgatókönyv, amely alapján az igazi plakátot megtervezhessem, de néhány programelemre már rátettük a pipát a vázlatunkban. Sorolom. TŰZIJÁTÉK – 10-12 perc, zenés látványosság 22 órakor. MARÓT VIKI ÉS A NOVA KULTÚR ZENEKAR – Hat zenész élőben koncertezik. Igazi, dallamos „retrockandroll”. SÍPOS F. TAMÁS – az egykori Exotic énekese. „Trabanton szállva…, Tizedes…, Nincs baj baby…, Buli van a parton…”
kevés! Köszönettel fogadnánk a jó sülysápiaktól a régi, de használható állapotban lévő, PB palackokról is üzemelő tűzhelyeket. Esetleg vásárolnánk is, ha másként nem megy.) Helyismereti kvíz és verseny családoknak, gyerekeknek, felnőtteknek!
„WAMKK-barát Gitárosok Bandája” – 10-en biztos, de az is lehet, hogy a végén még nem férnek el a színpadon! Új és régi Falatozzon parázson sült sülysápi kolbászt a Városi barátaink, akik örömmel jönnek évek óta a WAMKK által Konyha büféjében! szervezett ünnepeket, programokat színesíteni. Most egy, két, esetleg három dal erejéig összeállnak… Egy sülysápi Tóth Tibor hentesmester sütnivalóságai méltán híresek a gitáros band! város határain túl is. Serica-koncert és tánc-show – Az ír zenét játszó zenekar új műsorral érkezik. Megpróbáljuk megteremteni a feltételeit annak, hogy a Néptánc – Ismét egy külföldi néptáncegyüttes lép fel Városnap helybéli, szomszédból vagy messzebbről érkező Sülysápon. közönségét hazai ízekkel lakassuk jól és talán még a sört is Humoros felnőtt vetélkedő! Ezt kérem azért komolyan mi fogjuk mérni! venni és tessék már most, nálam jelentkezni! Mire is: Amolyan „parasztolimpia-féleség”! De nem teljesen! De nem is sorolom tovább, hiszen a plakát-kezdeményen is A Népi Játéktárral közösen tervezzük, vezetjük majd le azokat látják az egésznapos felhozatalt. a játékokat, amelyekre várjuk a házaspárok, a családok és a 4-5 fős baráti társaságok jelentkezését! („Házastársetetés”, A tapiokultura.hu-n, a sulysap.hu-n, a város Facebook„házastárs-talicskázás” és ehhez hasonló versenyek!) felületén, szórólapokon rövidesen tájékoztatjuk Önöket a Örömkalács-sütő és pogácsaszaggató verseny! részletes programról. Ide is „és tessék már most, nálam jelentkezni!” Szántó Zoltán, a Sancho Pékség tulajdonos-mestere által Kérem, segítsék a Sülysápi Városnapot sikeressé tenni azzal, meghirdetett és levezényelt vetélkedő. hogy jelentkeznek az étkes és a játékos vetélkedőkre, hogy Olyan csapatokat várunk, akik felépítik a piactéren a megvalósítható ötletekkel, közreműködési szándékaikkal konyhájukat. Sátor, asztal, kézmosó és persze gázpalack, megkeresnek bennünket, felajánlják segítségüket, gáztűzhely. (A WAMKK népművelői, barátai rendszeresen munkájukat, vagy csak eljönnek, és jól érzik magukat! sütik a gyerekeknek, a hozzánk érkező és ingyen fellépő Tarnavölgyi László művészcsoportok számára a palacsintát, csörögefánkot, a pogácsát, a kolbászt. Három gáztűzhelyünk van, de ez is 5
Sülysápi Hírforrás
Múl(t)6-atlan Június – Szent Iván hava Június 4. Nemzeti összetartozás napja: az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztető nap, melyen a 2010-ben elfogadott törvény szerint: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek”. Június 7. Úrnapja: pünkösd utáni második hét csütörtökje (mozgó ünnep a húsvéthoz és pünkösdhöz hasonlóan). Úrnapja ünnep volt, ezen a napon nem hajtották ki az állatokat, a mezőn sem lehetett dolgozni. Sátoros ünnepnek is nevezik ezt a napot, mert a katolikus templomokból körmenettel indulnak a falu útjaira, melyet régen rezesbanda kísért. A menet útvonalát zöld gallyakkal díszítik ki, és 4 sátort készítenek többnyire ugyanannak a háznak a kapujában. Egy-egy családnál apáról-fiúra hagyományozódik napjainkig a sátorkészítés megtisztelő feladata. A sátor virágait szentelt növényeknek tartották, mágikus erőt tulajdonítottak nekik. „Vasárnap reggel 6 órakor mennek a férfiak összeállítani a sátor vázát, 7 óra felé jönnek az asszonyok, akik elkészítik a többi részét. Az akácfa gallyak közé virágokat tűznek, melyet előző nap kértek rokonoktól, szomszédoktól. Elkészítik az oltárt is, melyre terítőt, gyertyatartókat, szentképeket, vázákat tesznek. Az oltár elé szőnyeg és térdeplő is kerül.” (Gulyás Andrásné) A körmeneten az elsőáldozók szirmot szórnak. Sülyben a templomtól indulnak, és a Fő úton az Új iskolánál (ma Védőnői Szolgálat) fordulnak vissza.
Péter-Pál napján (június 29.) kezdődött meg az aratás, mert úgy tartották, hogy ekkor szakad meg a búza töve. Az aratás a mezőgazdasági év legjobban várt, legfontosabb, egyben a legfárasztóbb munkája volt. A learatott gabonafélék mennyiségétől és minőségétől függött a család megélhetése, a mindennapi kenyér. „Az aratás készülete tele vót izgalommal. […] A szérűskertet már egy hónappal előbb készítettük. A Hajigácsóbúl agyagot hordtak, ezt kellett öntözni, bunkózni, söpörni…amíg olyan nem lesz, mint az asztal. A zsákokat, ponyvákat meg köllött fótozni. Bandába vótak az aratók, ezek vadlúd móggyára arattak. Elöl a bandagazda a V-betű elejin. Egy kaszás, egy marokszedő, egy kötélcsináló […] itt nem lehetett lemaradni.” (Kormány Sándorné) A munkába a gyerekeket is bevonták, a kötélkészítés és a szétszóródott búzakalászok összegyűjtése volt legtöbbször a feladatuk. „Két-három kis cimbora egy-egy könnyebb zsákba versenybe szette, ki visz haza több kalászt a baromfiknak.” (KS) A learatott gabonát kévékbe kötötték, majd ezeket csomókba rakták a tarlón. A legfelső kévét papkévének nevezték, s ez védte a többit a beázástól. „Behordásra a vendégoldalt elővették, a kocsi aljába két vendégoldalra ráerősítve is nagyobb harka vót, hogy egy szem gabona se mennyen prédába.” (KS) A vendégoldallal megszélesített szekereken haza szállították a kévéket, majd otthon kazlakba rakták külön a búzát, árpát és a rozst is. Az aratás vége örömünnepnek számított, aratóbálokat rendeztek a tiszteletére. Július – Szent Jakab hava
„Kezdődött a cséplés. A cséplő munkásoknak ekkorra nagyon jó ételeket főztek, úgy mint az aratóknak… a füstőt hús java, a sonka, ódalas és sok szalonna elfogyott. Sok fröccsöt is elfogyasztottak a melegbe.” (KS) 100 évvel ezelőtt még nyomtattak, „… a szérűben kőrbe vótak lerakva a búzakévék, […] a gyerekek pedig egísz nap hajtották kőrbe rajta a lovakat”(KS), hogy kiperegjen a kalászokból a mag, majd ezt szelelték, rostálták, míg tiszta nem lett. Kézzel is csépeltek, ilyenkor cséphadaróval verték a földre terített gabonát, ”egísz nap nem álltak meg. „Körűbelű az 1920-as évekbe gyütt a tüzesgép”(KS), ami lényegesen megkönnyítette a munkát. Ez Sápon a II. világháborúig nagy körmenetet tartottak, a Szent veszélyeket is rejtett magában, mert a szikra meggyújthatta István-templomtól indultak el a Templom úton egészen a a szalmát, vagy a cséplőgép tetején álló úgynevezett „etető” Grassalkovich vadászlakkal szemben álló Nepomuki Szent ember bele is eshetett a masina belsejébe. Egy ilyen esetről, János szoborig, ahol az első sátor állt. Majd a Dózsa György Farkas Julcsa tragédiájáról sokáig felénk is énekelték a úton lefelé a másik két sátornál is megálltak. A negyedik sátort balladát. A gyerekeket ilyenkor is munkára fogták, ők hordták a Szentháromság szobornál – amely akkor még a Hevesy kúria a kévéket, szedegették a földön maradt szemeket. A kicsépelt mellett állt – készítették el. A menet a régi kútnál kanyarodott szalmát kazlakba rakták, ami szintén nagyobb szakértelmet vissza a templomhoz. Napjainkban kis körmenetet tartanak a kívánt, hogy be ne ázzon. A legvastagabb és leghosszabb szálú templom körül, de a 4 sátrat most is elkészítik más-más színű rozsbúzát félretették tetőjavításhoz. virágokból. A sátrakat egy-egy család, társaság készíti el. Nyári munkák: „A nyárnak is vót rendje, […]reggel legkésőbb Medárd napja (június 8.) újabb alkalom az időjóslásra. Igen hajnali öt órára a fődön kinn vótak… az egész család be vót régi időjárási megfigyelések szerint ha ezen a napon esik az fogva.[…] A krumlitőtés kora nyáron, utána a kukorica eső, akkor még 40 napig esni fog, de ha süt a nap, akkor 40 tőtése, szőlőhegyelés. Minden munkára a gyerekeket is vitték, napig szárazság várható. édesanya és édesapa irányította a gyerekeket, nem mondhatták, 6
Sülysápi Hírforrás
hogy nem csináljuk. Csak a jó háziasszony maradt otthon, aki értette a dógát, és egy gyerek, aki segített neki, […] a mezőn dógozók nagyon várták az ebédet.”
katonát, Körbe áll egy kislányka, Kert alatt meggyfa, Kinn a bárány, Fehér liliomszál, Gyűrű, gyűrű, A gazda rétre megy, rajzolás, fiúknak inkább dobás, kötélugrás: kiskötéllel egyedül, nagy rudallókötéllel a nagyok egyszerre öten-hatan ugrálva… A felnőttek utánzása, babázás, keresztelés, lagzi, temetés, őrölés… Dolgozni is játszva tanútunk meg. Olyan szégyen vót, ha nem akarta utánozni a gyerek a jóra való tanulást.”
„A szőlőt az 1900-as évek elején még kaszakéssel metszették meg és vödörbül kukoricasustya csóvával szentelték meg a tőkéket, így permeteztek. Az 1920-as évek végitű körülbelül vót háti permetező. A szőlőt sokáig kukorica sustyával kötöttük be, amit előtte este beáztattunk.” (KS) „Az én gyerekkoromba a tízórai és az uzsonna a nyári napokon a cimborák társaságával az eprfán vót. Minden gyerek kapott Szórakozás: „De akármilyen nehéz munka vót, kedden, egy óriási karaj zsíroskenyeret. Föl az eperfára! Teleraktuk csütörtökön, szombaton és vasárnap este kimentek a lányok- a gyomrunkat finom nagy szemű fehér vagy fakó eperrel a fiúk danóni az útra. Munkábú haza gyüttek, megmosdottak, kenyérhez.”(KS) felkíszűtek szépen tiszta ruhába, és gyerünk a bandába. Minden ötödik, vagy tizedik ház előtt banda vót, öt-hat lánycimbora. Az 1960-as évektől, a TSZ-ek megalakulásával nagyon Danótak nagyon szépen. Gyüttek a leginyek ugyancsak megváltozott a határ képe. Eltűntek a nadrágszíj parcellák, s bandába. Majdnem minden lánybandáná megátak szétnézni. helyettük hatalmas, egybefüggő táblákon ringtak a kalászok, Hogyha sok fiatal összeverődött körjátékokat is játszottak. A növekedett a kukorica, krumpli, melyeket eleinte még kézi kissebbek utánozták őket. Végül leűtek a kis árok szélire, ugye erővel dolgoztak meg, de az évtized végére a földek nagy felsőszoknyát főhajtották a nyakukba, mer tíz óra felé járt részét már traktorral szántották fel, vetőgéppel kerültek bele a az idő és egy kicsit fáztak is az ugrálás után….Ekkó mán a magvak és megérkeztek a kombájnok is. A kaszák nagy része csapongó legény is idetelepedett. Várta, hogy kisérheti-e a lányt a rozsda áldozata lett. haza. Úgy fél tizenegykó szétszéledtek. De reggel napfölkelte előtt föl köllött kelni a fiataloknak. Így monták: »Aki este legény, A rendszerváltást követően a földek visszakerülhettek volna az nappal is legény legyen.« régi tulajdonosaik birtokába, de a legtöbben már nem akarták visszaszerezni szüleik, nagyszüleik legnagyobb értékét, A parasztjányoknak éjjeli zenét adtak: »Aggyon Isten barna mert az ősi tudás a múltba veszett, és már máshol találtak kisjány szerencsés jó estét, Kis kút kerekeskút, De szeretnék megélhetési lehetőséget. Néhányan azonban meglátták a hajnalcsillag lenni« című dalokat. A parasztleginyek danóták a lehetőséget és újra belevágtak a földművelés embert próbáló barátaikkal, vagy rezesbandával.”(KS) munkájába, melyet már a XXI. század technikája is segít. Játékok nyáron: „A labdajátékok nevei: kapósméta, féllábas, Egyéb érdekességek, képek a Múl(t)6-atlan Facebook-oldalán gyertyázás, fődhöz veregetős, falhoz veregetős, cicázás. Á, bé, találhatóak. bak, elöl csattan. Más játék is vót, a humó, ipiapacshumó, forgó, Zemen Pálné sergés, Erre kakas-erre tyúk, Túrót ettem, Király, király adj
K&H Vigyázz, Kész, Pénz! versenyen jártak a Mórások 2015 januárjában neveztünk be csapatommal a K&H által országosan megrendezett pénzügyi vetélkedőre. Az iskolánkból – a sülysápi Móra Ferenc Általános Iskolából – több csapat is nevezett, de a második fordulóra a zsűri csak minket (Fullosék csapatát) választott ki. Az első két forduló online zajlott. A feladatlapokat felkészítő tanárunk (Dósáné Lányi Anita) segítségével oldottuk meg. A verseny keretében árfolyamtáblázatot készítettünk, matematikai feladatokat oldottunk meg, és megismerkedtünk a pénzügyi fogalmakkal. A szakmai zsűri a második forduló után kategóriánként 40 csapatot választott ki, akik 8 régióban mérhették össze tudásukat. A mi versenyünkre Budapesten került sor, ahová rajtunk kívül 4 csapatot hívtak be. A helyszínen étellel, itallal vártak minket, egyenpólót is kaptunk. A vetélkedő előtt pár perccel már az izgalom kezdett úrrá lenni rajtunk, de amint beléptünk a terembe, ez mind semmivé foszlott. Először egy bemelegítő kvízzel kezdtünk, melyben az „EZ KÉSZ! PÉNZ!” című rajzfilmből szerzett tudást hasznosíthattuk, majd a pénzügyi fogalmakat
meghatározásaik alapján kellett leírnunk. Ahány jó megoldás volt, annyi képkockát kaptunk, melyből egy biztosítást ábrázoló képet raktunk ki. Ezt a biztosításfajtát kellett bemutatni, jellemezni. A harmadik feladatban költségvetést számoltunk. Utána újra fogalmakat kellett kitalálnunk. Az utolsó feladat volt a legviccesebb, kártyákat húztunk, melyeken műfajok szerepeltek. Mi a sci-fi-t kaptuk, és ebben a műfajban kellett eljátszanunk egy történetet, amiben szerepeltek a megadott szavak. Ezzel a feladattal a verseny véget is ért. A zsűri hamar meghozta a döntést, Fullosék csapata a 3. helyezést érte el a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! regionális döntőjén. Az elején nem is sejtettük, hogy eddig is eljuthatunk, de nagyon örültünk az elért eredménynek. Biztos, hogy jövőre is megpróbáljuk, mert nagyon jól éreztük magunkat! Illés Klaudia, Kuti Alexandra, Szabó Boglárka és Gazsi Aurél 7.a osztályos tanulók 7
Sülysápi Hírforrás
A nemzet összetartozására emlékeztünk Vagy tényleg elég a virtuális valóság ál-magyarsága? Egy lájk a facebookon az angyalos címeres zászlóra, vagy a csodálatos székely népviseletben büszkén tündöklő határon túli néptáncosaink képére? Hiteltelen romantikázás ez sokszor. Előre kell néznünk, és a jövőért kell cselekednünk. Közös, magyar jövőnkért itt, a Kárpát-medencében. Mert most még van lehetőségünk felkeresnünk a határon túliakat, kezet rázni velük, és bátorítani őket, személyes jelenléttel, anyagi segítséggel. És rádöbbenni, hogy ők nem románok…
A Nemzeti összetartozás napja nem Trianon-nap.
És hiába megyünk akár Csíksomlyóra is turistaként, ha hazatérve pedig egymás ellen dolgozunk, és mindig találunk valami logikus érvet, ami felülírja a magyarok egymás iránti kölcsönös szeretetét.
A gyászt, a nagyvilág értetlen közönyéből fakadó tragédiát soha nem tudja feledni a keresztény Európa határait évszázadokon Van dolgunk tehát határon innen és túl is. át, önnön országtestével védő magyarság, de most ismét előre kell néznünk. A megmaradtak egységének megteremtése Az elmúlt években több alkalommal látogattuk meg egymást nem kisebb feladat, mint amilyet a nagy egészt védő eleink, kölcsönösen erdélyi testvéreinkkel a Városfalva és Sülysáp Hunyadi János és vitézei vállaltak fel fél évezrede. közötti testvértelepülési kapcsolat keretében. A nekik adományozott selyem nemzeti lobogó, a bronz címer, mely Sülysápon alig pár éve gyűlünk össze hitet tenni a nemzet ma már a világháborús emlékművüket díszíti, a kis iskolai egysége mellett. Két-három alkalommal a két háború helybéli könyvtáruk számára felajánlott könyvek, a sok baráti gesztus, hőseinek emlékművénél hajtottunk fejet, de idén június 4-én kapcsolat és látogatás mind-mind hatalmas lelki élményt a Kisboldogasszony-templom árnyas oldalában húzódtunk és megerősítést jelent nekik és nekünk is egyaránt. A tőlük össze. Itt meghittebben élhettük át Cseri Bernát klarinétjátékát felénk áradó testvéri szeretet pedig számos megható pillanatot és Sillo Réka dalait, amellyel az elcsatolt területek magyarságát varázsolt mindannyiunk számára. idézték meg. Merítsünk erőt abból, ahogyan a trianoni tragédiát követően A megemlékezésen dr. Szegedi László plébános úr mondott magára talált a népünk, és modernkori történelmünk egyik imát. példaértékű évtizedét produkálta. A realitásokat felmérve, hozzá alkalmazkodva, de közös nemzeti hitünkből, magyarságunkból, Sülysáp város alpolgármesterének, Katus Norbertnek a kultúránkból egy cseppet sem engedve kapaszkodjunk végre beszédéből alább idézek néhány gondolatot. össze és viselkedjünk felelősen népünk jövője iránt. „Több millió magyar lakik mai határainkon kívül. Egyre Tavaly, városunk főterén nemzeti lobogót vontunk föl egy új kevesebben. Több millióan tűntek el, olvadtak be a környező zászlórúdra. Aprócska dolognak tűnhet ez. Akik a döntést országokba. Reális lehetőség a veszteség visszarendezésére nincs. meghoztuk, úgy éreztük, hogy Sülysáp szívében helye kell, Szövetségesünk, ahogy 1920-ban nem volt, most sincs. Egymás hogy legyen, és minden nap lobognia kell a piros-fehér-zöld tisztelete és az összefogás készsége is ugyanolyan csekély, mint az lobogónak. Az erre utazók hadd lássák: ennek a városnak első világháborút megelőzően volt. Küzdünk a belső ellenséggel, fontos a magyarság ügye. de a külső hatalmi játékmesterekkel is. Mintha el sem telt volna az a közel száz esztendő! De ez önmagában csak díszlet. Nekünk, sülysápiaknak pedig jó lokálpatriótáknak, jó magyaroknak kell lennünk, akikről És most hogyan tovább? Megelégszünk egy közel százéves messziről látják, hogy elkötelezettek a nemzet iránt. trauma okozta seb újbóli és újbóli feltépésével? Meddig sorolgatjuk még a mély fájdalommal ugyan, de már unalomig Kívánom, hogy minden magyar szívében, de különösen a ismételgetett érveinket, ismereteinket? sülysápi emberekében is lobogjon nemzetünk zászlója a három színével: a piros hajnal (a hazáért kiontott vér), a fehér álom (a Nekem jó legyen, a többi nem számít? Meddig hiszünk még a magyar hűség és becsület), valamint a zöld remény.” gazdasági jólét és a pénz problémamegoldó képességében? Tarnavölgyi László / tapiokultura.hu
8
Sülysápi Hírforrás
Anyák napja „Csiga módra”
Megalakult Sülysáp Város Civil Kerekasztala
Április 30, orgonaillatban úszó anyukájukat. Mondanom sem kell, csoportszoba, mosolygós gyermekarcok, nagyon izgultunk, hogy megismerjen boldogságtól könnyező anyukák. minket a gyerekünk, de nyugodt szívvel Az élhetőbb város megteremtése elsősorban állíthatom, mindenkinek sikerült. a helyi szinten aktív, fáradhatatlanul Nagyjából így lehetne összefoglalni a dolgozó, energiájukat és szabadidejüket Csiga csoportbeli Anyák napját. Minden Közös tízórai után énekekkel, Sülysáp Városáért szolgálatba állító anyuka számára emlékezetes marad ez mondókákkal köszöntöttek minket a személyektől, civil egyesületektől függ. a nap, különösen azoknak, akik először gyerekek, saját szavaikkal is elmondva: részesültek ilyen élményben. „Azért szeretem az Anyukámat, mert…” 2015. március 26-án a meghívott és Nagyon vártam ezt a napot. Irigykedve hallgattam az apukák beszámolóját, akik idén már másodjára tapasztalhatták meg az Apák napja keretében, hogy milyen is együtt tölteni egy délelőttöt gyermekünkkel, mikor csak velük játszunk, csak rájuk figyelünk, csak értük vagyunk.
Nem feledkeztünk meg a nagymamákról sem, együtt készítettünk számukra ajándékokat. Bár a térben való papírfűzést még nem árt gyakorolnunk, de azért így is szép dolgok születtek.
A nap végeztével még egy nagyot játszottunk az udvaron, majd megköszönve a vendéglátást Már reggel együtt érkeztünk az óvodába. hazaindultunk. Egy kicsit játszhattunk, majd közös tornával indítottuk a napot. Külön Ezúton szeretném megköszönni köszönet Marika óvó néninek, hogy jómagam és a többi anyuka nevében igyekezett olyan gyakorlatokat mutatni, Mariann óvó néninek, Marika óvó ami az anyukáknak is könnyen ment. néninek és Marcsi dadus néninek, hogy időt és fáradságot nem kímélve Ezután következett a kedvenc megszervezték nekünk ezt a napot. programom, az anyukafelismerő Kívánom, hogy – csakúgy, mint az Apák verseny. A gyerekeknek bekötött napja – hagyománnyá váljon, és évről szemmel, csupán a tapintásukra évre megörvendeztethesse a szülőket. hivatkozva kellett felismerniük saját Eszter Anyukája
nagyszámban megjelent civil egyesületek képviselőiből létrejövő civilfórumon a szervezetek beszámoltak egymásnak munkájukról, programjaikról, majd megállapodtak arról, hogy május 7-én a civilfórum továbblépéseként megalakul SÜLYSÁP VÁROS CIVIL KEREKASZTALA. Az alakuló megbeszélésen a sülysápi civilszervezetek delegáltjai döntöttek a civil kerekasztal elnökének személyéről, valamint a soron következő ülés időpontjáról. A jelenlévők meghallgatták Katus Norbert alpolgármester tájékoztatóját a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” országos akcióról. A Civil Kerekasztal első feladatául tűzte ki, hogy Sülysáp Város kulturális, szabadidős, sport és vallási programjait a lehetőségekhez képest összehangolja, tekintettel a Tápió-vidék programjaira is. A kerekasztal minden negyedév első csütörtökében határozta meg a munkaterve szerinti ülések időpontját. Szücsi Csaba
Isten éltesse a szépkorúak at! 2015. június 4-én köszöntöttük a szépkorú Szántai Jánost. A kis kísérőajándék mellett Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő oklevelét is átadhattuk az ünnepeltnek Kiss Imre Hatósági Irodavezető Úrral. Szeretettel köszöntjük! Katus Norbert alpolgármester
Munkalehetőség Jászberényben! Trend Hr Solutions Kft. keres munkavállalókat jászberényi akkumulátor gyártó üzembe
gépbeállító, gépkezelő akkumulátor szerelő munkakörbe Amit kínálunk: azonnali munkakezdés, hosszú távú munkalehetőség, ingyenes munkába járás a cég buszaival, kulturált munkakörnyezet, kiemelt bérezés, cafeteria,
Előnyt jelent: mezőgazdasági gépszerelő, öntő, hegesztő, gépbeállító, esztergályos és ezekhez hasonló szakmunkás végzettség
Szántai János (90 éves)
Jelentkezés: tel.: +36 20/661-2032 e-mail:
[email protected]
9
Sülysápi Hírforrás
Több mint 400 zsák szemét gyűlt össze A tavalyi eredményt messze felülmúlva, több mint 400 zsák szemetet szedtünk össze a 2. Sülysápi „TeSzedd”akció keretében 2015. május 16-án Sülysápon.
A Szent István Általános Iskola hírei Biciklis túra Kókára Május 8-án (pénteken) iskolánk felsősei, köztük én is, néhány tanárunkkal Kókára indultunk biciklivel. A helyi polgárőrség kísért minket oda- és hazafelé, köszönet érte. Úti célunk az Alsóhegyen található Tóth-pince volt, ahol kenyérlángost sütöttek nekünk. Amíg készültek a finom falatok, addig mi letelepedtünk, beszélgettünk. Ahogy éreztük a kemencéből kiáradó illatot, tudtuk, hogy nagyon finom lesz, és reméltük, hogy sok lesz belőle. Végre kisült, és mi jól megtömhettük a bendőnket. Ezután gitárkísérettel énekeltünk a tavaszi fűben, a fák alatt. Háziasszonyunk, Tóth Györgyné Uicz Zsuzsanna és kisfia mesékkel szórakoztattak minket. Ezután megköszöntük a szíves vendéglátást, és bringáinkkal hazaindultunk Sülysápra. Bár teli hassal kicsit lassabban ment a tekerés, kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagodva tértünk haza. Katona Márton 7. osztály
Az Összefogás Sülysápért Egyesület koordinálásában megvalósult civil akcióhoz több helyi szervezet (Barátság Nyugdíjas Klub, Falu Érdekvédelmi Közösség, Sülysápi Amatőrcsillagász Egyesület, Sülysápi Nemzetiségi Roma Önkormányzat, Tápiómenti Kisbárka Egyesület, Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség, Tápiómenti Tömegsport Alapítvány), a Gólyahír Bölcsőde, Sülysáp Város Önkormányzatának, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai mellett egyénileg is csatlakoztak helyi lakosok. A 85 dolgos kéz a település több, szeméttel szennyezett pontján gyűjtötte az illegálisan széthagyott hulladékot, amit a városüzemeltető cég, a TÁVÜSZ Kft. gyűjtött össze telephelyén, ahonnan ingyenesen szállította el néhány nap múlva az országos szervező. Köszönet mindenkinek, aki néhány órát szánt erre az akcióra, hiszen jó volt látni a lelkes segítőket, ahogyan közösen kicsit szebbé, tisztábbá tettük környezetünket! Jövőre is találkozzunk! Összefogás Sülysápért Egyesület
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Turcsik Ferenc temetésén részt vettek és osztoztak fájdalmunkban. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik jelenlétükkel kifejezték részvétüket felejthetetlen szerettünk, Schäfer Zsolt temetésén. A Gyászoló család 10
Búcsúzunk! Ballagunk. Elröppent nyolc év. Az együtt eltöltött idő alatt rengeteg közös emléket és élményt szereztünk. Várakozó örömmel tekintünk a jövő felé, de szívünk egy darabja örökre itt marad. Itt hagyjuk az iskola falai között a sok felejthetetlen történettel együtt, amely örökre összeköt minket és tanárainkat. Szeretném megköszönni ballagó diáktársaim nevében is pedagógusaink kitartó munkáját, amellyel szellemileg és erkölcsileg is támogattak minket. Gondoskodó szüleinknek is köszönjük a kitartást, és azt, hogy tanárainkkal együtt kezünket fogva végigvezettek a hosszú, és sokszor rögös úton. Elindulunk. Szabó Laura 8. osztály
Papírgyűjtés Iskolánk már sokadszorra rendezte meg a papírhulladékok összegyűjtését. Erre ősszel és tavasszal is sort kerítünk. Az időjárás remek volt, ez a hangulatra és az eredményre is nagy hatással volt. Majdnem 10.000 kg papír jött össze, köszönhetően a sok-sok időt és energiát nem spóroló szülőnek is. A három konténer elszállítása a másnapi eső ellenére is zökkenőmentesen ment. Köszönjük mindenkinek. DÖK
Kárpitos Kárpitozott bútorok készítését és javítását vállaljuk, rövid határidővel! Közel 600 féle szövetből választhatnak! Ingyenes szállítás és felmérés!
Munkhart István, 06-29-435-237, 06-30-211-7394
Sülysápi Hírforrás
Májusi rövidhírek a WAMKK-ból 15-17.: QB-Demoscene party Gyűjteményben, annak udvarán és a Városi gyereknapot! Köszönjük! A két sülysápi fiatal, Antal Adél és környékén szórakoztatni, elnyerte Deák Kata, Minkóné Polenyik Piroska Finta Ferenc tagja egy nemzetközi az apróságok tetszését: mézpergetés, és Teréki Krisztián képeit a tapiokultura. számítógépes, programozó közösségnek. májusfa állítása, néptánc, kemencés hu-n megtalálhatják. Ez a világhálón kapcsolatot tartó társaság pogácsa, lovaskocsizás, régiségmustra, Tarnavölgyi László időnként összejön egy-egy többnapos kilátó-séta, távcsövezés, a rackajuh és a szakmai találkozóra. Ennek a körnek báránykájának megcsodálása… a kiválóságai – a bejáratott budapesti helyszínek mellett – Franciaországban Süli Richárd barátom Népi Játéktár is szerveznek olyan programokat, cégének kedves ajándékaként még egy amelyeknek egyik „kistestvére” lett légvárat is kaptak a gyerekek. Igaz, most a sülysápi helyszín. hogy bár az nagyobb esőt megúsztuk Adéllal és Ferivel minden apró részletet addig, amíg minden Kapás-programot többször is egyezettünk, és komoly kipróbáltak a gyerekek, erre a szervezőmunkával – mások mellett meglepetésre azonban már csak úgy Szanyi Andrásnak, a Polgármesteri keríthettünk sort, hogy bevittük azt Hivatal informatikusának és a WAMKK nagytermébe! De ez sem Baracskai Imre villanyszerelőnek a maradt el! Köszönet az óvónőknek és a segítségével – sikerült megteremtenünk közel húsz segítőnknek! a technikai feltételeket a több tucatnyi számítógéppel érkező és két éjszakát is 28.: „A kék habostorta” átvirrasztó vendégek számára. Dobosné Földi Brigitta, sülysápi A Budapestről, az ország négy pedagógus az úri amatőr színtársulatnak sarkából és még a határon túlról is is tagja. Éppen ezért a tavalyi esztendő Örömmel közöljük, hogy a május 15Sülysápra zarándokoló megszállott sikere után idén is szeretette volna 17-én tartott, első sülysápi demoparty számítógépeseknek (sok sülysápi fiatal bemutatni tanítványainak, kollégáinak, sikeresen zárult, ezt mi sem bizonyítja is eljött kíváncsiskodni) annyira tetszett barátainak a legújabb darabjukat. jobban, mint a látogatók által érkezett a helyszín és az Adél illetve Feri által A zenés-énekes, kétszer egyórás rengeteg versenymunka, tömérdek megteremtett körülmény, hogy mi elődadást nagy tetszéssel fogadta a fénykép, és egy-két hangulatvideó. már be is írtuk a WAMKK 2016-os WAMKK nagytermét megtöltő hálás Nagyon köszönjük a régi és az új munkanaptárába a következő találkozó közönség. látogatóknak is, hogy jelenlétükkel időpontját. támogatták a rendezvényt. Köszönöm Adélnak és Ferinek, hogy 30.: Városi gyereknap ilyen profin valósították meg ezt a A Városi gyereknap alapötlete anno Különös hálával tartozunk a programot a WAMKK-ban! az volt, hogy a két általános iskola, a művelődési ház szomszédságának, WAMKK és a sülysápi szülők, civilek hogy három napig elviselték a 16.: 9. Sülysápi Futónap: közösen hoznak létre egy települési rendezvényt. Nagyon hálásak vagyunk Kivételesen verőfényes napsütésben programot. Ez az elképzelésem Katus Norbertnek és Tarnavölgyi szervezte meg a WAMKK segítségével nagyon naivnak bizonyult, így a mi Lászlónak, akik miatt itt és így jöhetett a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány rendezvényünk mára már csak egy, létre a rendezvény. Továbbá köszönettel az idei fotónapot. Sajnos a szép idő a sok-sok iskolai, óvodai, bölcsődei tartozunk Köbli Norbertnek a sem csalta ki a sülysápi gyerekeket gyereknap közül. remek hangosításért, és a technikai erre a programra, pedig még Dányból Rengeteg játékelemet – hagyományosat, támogatásért (www.hangmania.hu). is érkezett olyan pedagógus, akinek extrát, önerőből összehozottat és az utazással együtt is megérte, hogy vásároltat – tálaltunk fel a srácoknak, Külön köszönet a SIDrip zenekarnak osztályát rajthoz állítsa nálunk. akik igencsak sokan voltak. a kiváló koncertért és a remek Az országos nagyversenyeket, Minden „szórakoztató” barátunk hangulatért. diákolimpiai döntőket is szervező TTA elégedett volt, mert a gyerekek Hálánkat fejezzük ki az esemény professzionális körülményeket teremt mindegyikükre kíváncsiak voltak. fő szponzorának, az NNG-nek, Sülysápon is. kiemelt támogatónknak, a Gameloft Nem is véletlen, hogy a felnőtt rajthoz Köszönöm minden önzetlen Magyarországnak, valamint Vickeyállókból – köztük több, messziről is barátomnak a segítségét, Sülysáp Város nek és Pickardnak nagylelkű ideutazó, kiemelkedő sportember – Önkormányzatának az anyagi források hozzájárulásukért. Nem utolsó sorban azért most sem volt hiány! biztosítását! pedig mindenkinek szeretnénk Fő partnerünk idén is a Népi Játéktár köszönetet mondani, akik szívvel21.: Ovis majális volt, amelynek vezetője, Süli Richárd lélekkel dolgoztak azért, hogy a A Csicsergő Óvoda és a WAMKK jelentős, összességében 100.000 rendezvény ilyen jól sikerüljön! tavalyi ötlete, miszerint az összes Ft-ot jóval meghaladó, ingyenes sülysápi nagycsoportost, közel száz játékelemmel, játékmestereivel Jövőre ugyanitt, ugyanekkor! gyermeket szeretnénk a Kapás támogatta az Ovis majálisunkat és A szervezők
Sikeres volt az első sülysápi demoparty
11
Sülysápi Hírforrás
A Sülysáp KSK hírei Véget értek a megyei labdarúgó bajnokságok. Veres I. Lászlót a Sülysáp I. csapatának edzőjét kértem, hogy értékelje néhány mondatban a májusban lejátszott mérkőzéseket, összességében az egész bajnokságot, az elért helyezést és a csapat teljesítményét. - Befejeződött a 2014-2015-ös bajnokság. Minden úgy egymásra van utalva, és ez a sok sérülés mind a két csapat alakult, ahogyan az terveztétek? szereplésére rányomta a bélyegét. Azt hittük, hogy tavasszal meg tudjuk verni ugyanazokat a csapatokat, akiket ősszel is. Sajnos az előző hónapban - Mi lesz a menetrend az utolsó forduló után? Mikor kezdődik volt egy rossz sorozatunk. Ahogy már az előző lapszámban az alapozás a következő idényre? olvashatták, zsinórban háromszor (Aranyszarvas, Tápiószele, Június 13-án tartottuk a szokásos záró bankettünket a sápi Törtel) kikaptunk. Furcsán hangozhat, de azt kell mondanom, pályán. Ide az U16-os korosztálytól kezdve az összes csapat el ebben az időszakban játszottunk tavasszal a legjobban. A szokott jönni, és egy közös vacsorával búcsúzunk az évtől. Az mutatott játék és a helyzeteink száma alapján születhetett alapozás valószínűleg július második hetében kezdődik – két volna számunkra szebb eredmény is. Albertirsa ellen végül héttel később, mint ahogy szoktuk. Úgy érzem, kicsit fásult megtört a jég, győztünk 3-1-re. Majd egy hét pihenő után, lett a társaság, ezért jól jön az a plusz pár nap pihenő. amikor szabadnaposok voltunk, egy gólgazdag mérkőzésen sikerült megvernünk Kókát itthon. Az utolsó meccsünkön - Terveztek-e új játékosokat igazolni, vagy csak az pedig Ecseren nyertünk 3-1-re, így sikerült odaérnünk az utánpótláscsapatokból erősítetek? ötödik helyre. Természetesen számítunk a saját nevelésű játékosainkra, és mivel átszervezik az utánpótlás-bajnokságokat, ezért ott nagy - Néhány hónapja, amikor beszéltünk, azt mondtad, hogy a változások lesznek, valószínűleg többen felkerülnek a felnőtt dobogó a cél. Ezek szerint ez a helyezés csalódás? csapatokhoz. Nem szeretnénk úgy járni, mint idén, amikor Ez mindenképpen csalódás. De én azt mondom, hogy azt gondoltuk, hogy 16-18 játékos elég a sikeres szerepléshez célkitűzésnek mindig kell lenni, hogy tudjuk mihez mérni a bajnokságban. Ennél több játékossal kell nekifutni az őszi magunkat. A csapatban benne volt, hogy eljussunk az első szezonnak. Tervezünk igazolásokat is, lehetőség szerint három hely valamelyikére. Sajnos olyan tényezők jöttek közbe, környékbelieket. Már többször említettem, hogy mi nem csak amivel előre nem lehetett kalkulálni. Én már elég régóta játékosokat keresünk, hanem embereket, akik beleillenek játszom Sülysápon, de ennyi sérültünk egy szezonban talán ebbe a társaságba. Nem szeretnénk úgymond „zsoldosokat” még sohasem volt. Meghatározó játékosok estek ki, olyan igazolni, akik egy év múlva lelépnek. Vannak már kiszemeltek, sérülésekkel, amelyek következménye nem csak egy-két de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni. meccses kihagyás, hanem akár fél év kényszerpihenő is lehet. Elvesztettük az első számú kapusunkat, két meghatározó - A nyári szünet hagyományosan az egyik legnagyobb belső védőnket és a sort csak folytathatnám… tömeget megmozgató sporteseménye Sülysápon a Falukupa volt. Habár az elnevezés már idejétmúlt, idén is - Ez volt az oka, hogy a Sülysáp II. a 24. fordulóban nem megszervezitek ezt a kispályás tornát? tudott kiállni Pilis ellen? Idén sem szakad meg ez a legalább 25 éve tartó hagyomány. Pontosan emiatt volt. Nagyon hosszú ideje nem fordult Június 27-én ismét megrendezzük a szokásos kupát, amelyre elő ilyesmi, de egyszerűen nem tudtuk vállalni a játékot. A várjuk a csapatok jelentkezését. Az önkormányzati segítséggel második csapatot szintén sérüléshullám sújtotta, és egyéb teljesen felújított gyepszőnyegen, a környék egyik legjobb tényezők miatt, például munkahelyi elfoglaltságok miatt nem pályáján, a sápi focipályán szervezzük, terveink szerint 12, volt összesen csak kilenc játékos, aki el tudott volna utazni de maximum 15 csapat részvételével. Reméljük, jó időnk lesz, Pilisre. Mi kértük a mérkőzés elhalasztását, később lejátszani és utána zenés vacsorával várjuk a résztvevő játékosokat és a a meccset, de az ellenfél sajnos nem ment bele. kilátogató szurkolókat. Seprős Viktor
- Akkor sajnos náluk is elúszott a dobogó… Úgy néz ki, hogy igen. Az a helyzet, hogy a két csapat nagyon Sülysáp I. eredményei: 27. forduló: Albertirsa – Sülysáp I. 28. forduló: Sülysáp szabadnapos volt 29.forduló: Sülysáp I. – Kóka 30. forduló: Ecser – Sülysáp I. A bajnokság végeredménye 1 Nagykáta SE 69 pont 2.Tápiószele SE 60 pont … 5. Sülysáp I. 44 pont 12
1-3 5-3 1-3
Sülysáp II. eredményei: 27. forduló: Nagykőrös II. – Sülysáp II. 28. forduló: Sülysáp II. – Tápióság 29. forduló: Farmos – Sülysáp II. 30.forduló: Mende – Sülysáp II. A bajnokság végeredménye 1. Pilis II 2.Tápióság KSK … 6. Sülysáp II.
71 pont 62 pont 51 pont
0-0 1-3 1-10 5-6
Sülysápi Hírforrás
Lomtalanítás Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy Társaságunk 2015. év II. félévében lomtalanítást szervez Sülysáp Város hulladékgazdálkodási közszolgáltatással ellátott területein. Lomtalanítással kapcsolatos tudnivalók: Lom: darabos háztartási hulladék, mely mérete miatt nem fér a közszolgáltatáshoz rendszeresített hulladékgyűjtő edénybe (kukába).(pl:berendezési tárgyak, bútorok, textíliák stb.)
Az elszállításra szánt lomot a megadott napon reggel 7:00 óráig az ingatlanok elé szíveskedjenek kihelyezni, mert a hulladékgyűjtő gépjármű elhaladása esetén a később kihelyezett lomot nem áll módunkban elszállítani! A közterületek tisztaságának megőrzése érdekében a szóródó anyagokat zsákban, dobozban szíveskedjenek kihelyezni ingatlanaik elé! Lomtalanítás időpontja:
2014. szeptember 22. (Hétfő) Lomtalanítás időpontja: 2015. augusztus 27. (csütörtök)
FONTOS: Társaságunk, a lomtalanítás keretében az alábbi hulladékokat nem szállítja el: -
veszélyes hulladék (pl.: festékes, vegyszeres csomagolóanyagok, használt sütőzsiradék és olaj illetve gépjárműolaj, izzók, fénycsövek, szárazelem, akkumulátor, állati tetem) fertőző és undort keltő anyagok építési-bontási törmelék elektronikai hulladékok gumiabroncsok autó- és gépalkatrészek gáztűzhely, kályha és egyéb nagyméretű fémtárgy zöldhulladék
A lomtalanítási akció ideje alatt a rendszeres kommunális hulladékgyűjtő járat érkezési időpontja eltérhet a megszokottól, ezért a kommunális hulladékot – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – reggel 7:00 óráig szíveskedjenek kihelyezni! Lomtalanítással kapcsolatosan érdeklődni ügyfélszolgálatunkon (53/500-152, 53/500-153) és diszpécserközpontunkban (53/311-215, 53/505-567) lehet, illetve a www.okoviz.hu honlapunkon, mely elérhetőségeken készséggel állunk Ügyfeleink rendelkezésére! Együttműködésüket köszönjük!
„ÖKOVÍZ” Nonprofit Kft.
KIADÓ TELEK SÜLYSÁPON! Sülysáp központjában Vasút úton frekventált helyen 987 m2 telek kiadó! Akár többféle tevékenységre is pl: telephely, kertészet, bemutató-terület, mozgóárusítás stb. céljára. Villany,fúrt kút van, vezetékes víz megoldató. Ideiglenes épület telepíthető. Bérleti díj megegyezés szerint. Telefon: 06-30 451-2288
13
Sülysápi Hírforrás
Felhívás:
GÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁS Régi és új készülékek adás-vétele, cseréje beszámítással! Vízmelegítők, cirkogejzírek, konvektorok, falifűtők! Gázkészülékek karbantartását, javítását, tisztítását, beszabályozását, felújítását, cseréjét vállaljuk.
Bádogos szaküzlet Sülysáp, Határ u. 20. Tel/fax: 06-29-435-578 Mobil: +36-20-448-69-40 Függő ereszcsatornák és tartozékaik Bádogos táblalemezek: alu, horgonyperforált stb.
Laczkó Tibor tüzeléstechnikus
Szegélylemezek: hajlat, orom, falszegély. Kibúvók, kéményszegélyek, villanypapucs.
Üzletek, vállalkozások számára hivatalos felülvizsgálói jegyzőkönyvek kiállítása. Üzlet: Fő utca 20. Tel.: 29/437-808. Hibabejelentés: 29/436-493, 30/9-440-624.
Ács, bádogos szerszámok. Szegek, csavarok, tető-kiegészítők.
Katasztrófavédelmi Igazgatóság nyilvántartásában regisztrált gázkészülék felülvizsgáló, szakértő.
Junkers, Beretta, Western, Ferroli, Saunier Duval, FÉG, Vaillant márkaszervíz.
AKCIÓ! Július-augusztus-szeptemberi hónapban 2000 Ft-ért átvizsgáljuk gázkészülékét, minden kötelezettség nélkül.
Ács-tetőfedő-bádogos munkák kivitelezése: +36-20-9684-155 Nyitva tartás H-P: 8-17, Szo: 8-12
FOLYAMATOS KEDVEZMÉNYEK! KERESSEN BIZALOMMAL!
Kínai Masszázs
31-ES ÉTKEZDE Sülysáp, Pesti út 65.
Kedves Vendégeink! A menü 690.-Ft B menü 790.-Ft Sülysápon ingyenes házhoz szállítással. Emeleti különtermünkben vállalunk cégek és magánszemélyek részére rendezvényeket, fogadást, születésnapi bulit. Hidegtálak készítését vállaljuk kiszállítással is. Nyitva tartás H-P 06-18-ig Tel: 06-20-9131819, 06-29-745-593
Próbálja ki nagy hatékonyságú komplex egészségmegőrző kezelésünket lakóhelyén! Több mint egy masszázs, széleskörű regeneráló terápia! Sülysáp, Lövölde utca 16. tel: 0630-377-6410. Előzetes bejelentkezés szükséges! www.juglandis.hu www.facebook.com/juglandis
Juglandis természetgyógyászat megbízható már 25 éve!
IMPRESSZUM - Sülysápi Hírforrás | A szerkesztőség a leközölt cikkek tartalmáért felelősséget nem vállal. Kiadó: Sülysáp Város Önkormányzata. ISSN 2063-9740 | Főszerkesztő: Cseri Sára (
[email protected]) | Sportrovat: Seprős Viktor (
[email protected]) |Kulturális rovat: Tarnavölgyi László (
[email protected]) | További szerkesztők: Tóthné Bata Beáta, Zemen Pálné. Cikkek, írások, hirdetések leadása elektronikus úton a
[email protected] e-mail címen. Tel.: +36-30/989-2501. Nyomdai munkák: Tápió Nyomda Kft., Tel.: +36-20/982-1180 14
Sülysápi Hírforrás
GURIGÁS ÉS HASÍTOTT, KALODÁS FA ELADÓ! ––
Fafajták: akác, tölgy, bükk, gyertyán (gurigás és hasított)
––
kalodás száraz keményfa,
––
fűrészpor fűstöléshez,
––
faháncs gyújtós zsákban.
Egész évben Sülysápon! Dobos Sándor, Béke utca 4. Telefon:
0630/263-65-29, 0620/263-27-91
TERMELŐI TEJBOLT Vasút u. (a Cooppal szemben)
ÁRLISTA Friss házi tej:
180 Ft/l
Tehéntúró:
1200Ft/kg
Tehénsajtok:
2000 Ft/ kg
Füstölt sajtok:
2000 Ft/kg
Sajtkrém:
2250 Ft/kg
450 Ft/db
Tejföl:
800 Ft/l
Vaj:
2400 Ft/kg
Körözött (250 g):
300 Ft/db
Joghurtok (200 g): 160 Ft/db Ivójoghurt (500 g): 350 Ft/db
15
2243 Kóka, Várak 2. Nyitva tartás: H-P: 7 – 16, Sz: 8 – 13
Tel: 30/933-4568, 30/383-5775 JÚNIUSTÓL MÁR SZOMBATON IS NYITVA!!!
VAS- ÉS SZÍNESFÉM ÁTVEVŐHELY vörösréz sárgaréz alumínium saválló akkumulátor vas lemez
1150 – 1250 Ft 750 Ft 320 Ft 250 Ft 160 Ft 45 Ft 40 Ft
roncsautó, akkumulátor, kábelhulladék átvétel BONTÁSI ÁTVÉTELI IGAZOLÁS kiállítása
NAGYOBB MENNYISÉG ESETÉN HÁZHOZ IS MEGYÜNK!!! Árváltoztatás jogát fenntartjuk! Bűncselekményből származó hulladékot nem áll módunkban átvenni!!!
Kerttervezés és kivitelezés
Építész- és statikai tervezés, felelős műszaki vezetés, költségvetés készítés, szaktanácsadás, generál kivitelezés, építőanyagok folyamatos akciókkal! Műanyag Ajtó-Ablak 50% Akció!!!!!!
Minőségi fa festékek Remmers lazúrok nagy választékban!!
Új lakások leköthetők teljeskörű hitel ügyintézéssel. Gépi földmunkák, tereprendezés, árokásás, sávalap kiemelés, medence és pince kiszedés, Szállítás
Vágott virágok, száraz csokrok és díszek széles választéka Esküvők díszítése – menyasszonyi csokortól a komplett dekorációig! Cserepes növények, ajándéktárgyak, kaspók, vázák Kegyeleti csokrok, koszorúk készítése, rendelése kiszállítással Dísznövények, thuják, évelők, sziklakerti növények virágföld minden fajtához, tápoldatok, műanyag cserepek, nádszövet, tófólia, kertészeti kellékek Mészáros Terézia: 06 30/ 366-2693 Készleten lévő Mapei 15mm gördülöszemcsés homlokzati szín 5000Ft/vödör/20kg!!!
Zalakerámia csempe-padló !! Stegu falburkolatok!!!Eps 80 hőszigetelő lap 149FT/Cm M2 Örökzöld növény !! Kertimurva 439Ft/25kg!Ajtó-Ablak Akció!!!!Hőszigetelés Akció!!!!!!! Cement Akció! Térkő Akció!Tégla Akció!Tetőcserép!Csempe Akció!
Sika fugázó 5kg 2200Ft
Nézze meg honlapunkat www.viraghazepito.hu, www.facebook.com/viraghazepito Megközelíthető: 31-es Fő út Benzinkúttól 300m-re a kanyarban Budapest irányába 2241 Sülysáp, Pesti út 75. Telefon: 06 29/435-834 E-mail:
[email protected] Nyitva: H-P: 8:00-18:00 Sz-V: 8:00-16:00 WWW.viraghazepito.hu
Hirdetés feladása: 30/989-25-01,
[email protected] A következő lapzárta időpontja: 2015. július 31. péntek. Megjelenés: augusztus 13-14.