© Szabó Péter 2012 Minden jog fenntartva! Szerkesztette: Besenyő Viktória Borító terv, tördelés: Tillai Tamás Nyomdai munkálatok: Palatia Nyomda, Győr
Ajánlom ezt a könyvet két legnagyobb tanítómnak: gyermekeimnek, Vilmosnak és Titusznak. Nagyon szeretlek titeket!
Első fülszöveg Kedves Olvasó! Köszönöm, hogy megtiszteltél a bizalmaddal, és a kezedbe vetted ezt a könyvet. Mielőtt nekifognál az olvasásnak, ha teheted, kérlek, hallgasd meg a Hangos előszót, amelyet neked készítettem. Elérheted a szabo-peter.hu/konyvolvasoknak oldalon. Jó szórakozást hozzá! Barátsággal: Szabó Péter
Hátsó fülszöveg Szabó Péter dolgozott árokásóként, pincérként, üzletkötőként, marketingesként, majd kemény, kitartó munkával eljutott egy sokak által irigyelt pozícióba: több mint 1500 ember munkáját irányította. Akkor jött rá, hogy teljesen más az, amire legbelül vágyik, ezért elkezdett azzal foglalkozni, ami az igazi boldogságot jelenti számára: teljes elszántsággal azon dolgozik, hogy saját tapasztalatait és megszerzett tudását másoknak átadva megkönnyítse az emberek életét. Motivációs előadásokat, önfejlesztő szemináriumokat tart, és persze rengeteg időt tölt imádott családjával.
Hátlap szöveg (...)Megdöbbentő számomra, hogy milyen sok ember hazudik magának, és tagadja hogy kisebbségi érzés és önutálat dolgozik benne. Pedig ha valakivel igazán őszintének kell lennünk, akkor saját magunkkal. A tagadástól egyáltalán nem oldódik meg a helyzet, sőt. A tagadás olyan, mintha leragasztanánk az üres üzemanyagtankot jelző mutatót egy smile-val...(...) A könyvben a száraz elmélet helyett, sok esetben tanulságos történeteken, példákon keresztül mutatom be azokat a gyakorlati módszereket, amelyek, – ha alkalmazod őket! – a segítségedre lesznek abban, hogy igazán boldog lehess a saját bőrödben, és valóban élvezd az életed!(...)" (részlet az Előszóból)
„Csupán egyetlen ember akadályozhatja meg, hogy határtalanul sikeres légy – te magad! Ha félreállsz a saját utadból, a jövőben bármi lehetséges számodra.” Brian Tracy
„Ha keresed az utat a személyes fejlődésedhez, ha keresed a megoldásokat számos gondod, problémád megoldására, ha egyszerűen szeretnél nagyszerűen gondolkodó emberré válni, akkor minden sorát figyeld és élvezd. A leghasznosabb időtöltés mások tapasztalatát megismerni és okulni belőle. Ez a könyv az életünk tankönyve. De nem kötelező olvasmány, hanem részemről a legőszintébben ajánlott! Gratulálok! Nagy élménnyel gazdagodtam az olvasás perceiben! Tonk Emil az Üzleti Patika könyvsoroz at írója, a két lábon járó poz itív gondolkodó
„Kivételesen szerencsés vagyok, hogy ismerhetem Pétert. Találkozásunk első pillanatától kezdve lenyűgöz a belőle áradó életerő és kisugárzás. Ez a különleges optimista varázs a kezedben tartott könyvben is benne rejlik! Ha elolvasod, lehetett bármilyen rossz napod vagy kedved, lehettél bármilyen nehéz helyzetben, garantálom, hogy mire észbe kapsz, már mosolyogva lubickolsz a jókedv óceánjában, és tele vagy gyakorlatias megoldásokkal!” Mái Attila felelős kiadó Poz itív Gondolkodás magaz in
www.Poz itivGondolkodokNapja.com
„Kedves Olvasó Barátom! Egy nagyszerű könyvet tartasz a kezedben. Számomra mindig az a könyv az igazán értékes, ami olyan gondolatokkal ajándékoz meg, ami eddig csak kavargott az ember fejében, és egyszer csak megvilágosulnak tőle dolgok. Az igazi „aha” érzést kerestem a könyv olvasásakor, és nem egyszer szembesültem azzal, hogy „aha”, erről így is lehet gondolkodni. Ha igazán keresed a tiszta és pozitív gondolkodást, akkor ebben a könyvben garantálom, hogy megtalálod. Kitűnő érzékkel vezet a könyv a belső énünk fejlesztésében. Tanulságos történetek és kiválóan kiválasztott idézetek teszik igazán érthetővé és hasznossá ezt a művet.
Ha keresed az utat a személyes fejlődésedhez, ha keresed a megoldásokat számos gondod, problémád megoldására, ha egyszerűen szeretnél nagyszerűen gondolkodó emberré válni, akkor minden sorát figyeld és élvezd.
A leghasznosabb időtöltés mások tapasztalatát megismerni és okulni belőle. Ez a könyv az életünk tankönyve. De nem kötelező olvasmány, hanem részemről a legőszintébben ajánlott! Gratulálok! Nagy élménnyel gazdagodtam az olvasás perceiben!” Tonk Emil az Üzleti Patika könyvsorozat írója, a két lábon járó pozitív gondolkodó „Péter könyve nagyszerű segítség lesz számodra, ha saját korlátaidat szeretnéd átlépni, és életviteled egy magasabb szintre emelni. Lenyűgözően egyszerű, de aranyat érő módszerek a sikerhez!” Szilágyi Imre, közgazdász www.thesecret.hu „Ez a könyv alapkönyv. Ha valaki változtatni szeretne az életén, de nem tudja merre induljon el, hogyan is kezdjen hozzá, az első lépés az legyen, hogy vegye kezébe ezt a könyvet! Olvassa figyelmesen betűről betűre, járja át testének minden kis négyzetmilliméterét Szabó Péter megható, tanulságokkal és tanításokkal teli írása! Érezni fogja a könyvben olvasott gondolatok teremtő erejét, és egészen biztos, hogy megváltozik az élete. Tehát „álljon félre a saját útjából”, és teremtse meg a boldogságát! Sok sikert hozzá!” Bálint Antónia
„Örömmel ajánlom ezt a könyvet, mert tele van értékes gondolatokkal, amelyek gyakorlati alkalmazása segít abban, hogy bárki jobb emberré váljon annak érdekében, hogy gyorsabban elérhesse a céljait és valóra válthassa az álmait!” Vágyi Jenő James „Sok olyan embert ismerek, aki tud beszélni arról, hogyan légy sikeres, de keveset ismerek, akik valóban így is élnek. Péter barátom és példaképem is egyben, mert amit ebben a könyvben leírt, az valóban úgy is van az életében.” Csatlós Csaba, üzletember „Nagyon sok külföldi szerző könyvét olvastam már, akik sikerről, pénzről és boldogságról írtak. A könyvek elolvasása után mindig volt bennem egy hiányérzet, hogy miért nincs ilyen könyv magyar szerző tollából. Egy olyan hiteles embertől, aki itthon élte át a mélységet és itthon csinálta meg a szerencséjét. Örömmel jelenthetem, hogy a hiányérzetem megszűnt! Íme, egy valódi, gyakorlati tanácsokkal és konkrét otthon elvégezhető gyakorlatokkal teli sikerkönyv. Én nem tudtam letenni, mert minden percét élveztem és tudom, még sokszor fogom elolvasni. Kötelező olvasmány minden magyar ember számára! Köszönöm Péter!” Nagyernyei K. Gyula Péter könyvét olvasva elfogott egy érzés: mintha ott állna mellettem, és közvetlenül nekem mesélne, biztatna, ösztönözne. Közvetlen stílusban kommunikál a könyv lapjain keresztül, amiből sugárzik az az öröm és energia, ami egy személyes találkozó, egy-egy önfejlesztő szemináriuma alkalmával is egy másik világba képes húzni a hallgatóját. Egy olyan világba, ahol találkozunk valódi önmagunkkal, ahol megtanuljuk kibontani képességeinket, és ahol rájövünk, hogyan tudjuk boldogan élni az életünket... Péter, köszönöm a tapasztalást, a könyved, hogy köztünk vagy, és megosztod velünk, ami benned van!” Mátrai Vanda, író, az Álomkatalógus c. könyv szerzője „Ez is csak egy a sok száz önfejlesztő könyv közül. Miért venném meg?” Nem vagyok gondolatolvasó, de nyilván ez a kérdés motoszkál a fejében, ha kézbe vette ezt a könyvet és megnézte, mi van a hátsó borítóra írva. Amit ebben a könyvben talál, azt az írója nemcsak vallja, de éli is. Élete a bizonyíték, hogy minden, amit leír, működik. Nem Amerikában, hanem itt, Magyarországon. Ma, 2012-ben, a gazdasági válság kellős közepén, lehet lelkileg és érzelmileg kiegyensúlyozottan, szellemileg feltöltődve, stabil anyagi hátteret megteremtve, derűsen élni. A könyv gyakorlati útmutató, ám senki se számítson eseménytelen utazásra. Biztonsági
öveket kikapcsolni és Állj félre a saját utadból! Koppány Emese, Iránytű Pénzügyi Tanácsadói Könyvtár kiadója „Nem tudtam abbahagyni a kézirat olvasását. Ez a könyv az esszenciája mindannak a tanításnak, ami az elmúlt 10 évben, motivációs témában napvilágot látott. Így, összegezve, ráadásul egy magyar író tollából – aki régi barátom – zseniális olvasmány. Minden iskolában kötelező olvasmánnyá tenném!” Bocsi Viktória, Franchise vezető, tulajdonos, Metodic Hungary Kft. „Amikor az ember gyümölcsfát lát, rajta gyönyörű gyümölcsökkel, általában – a saját korlátainak köszönhetően – megelégszik a fa alsó cseresznyéjével vagy almájával mindazok ellenére, hogy látja, a fentiek sokkal szebbek, érettebbek és egészségesebbek! E könyv megtanít, hogy soha ne érd be ezekkel a gyümölcsökkel, és ami nagyon fontos, hogy megtanítja, hogyan és miért mászd meg a fát! Ajánlom e gyakorlatias könyvet mindazoknak, akik nem érik be a hétköznapok szürke átlagával!” Sali Csaba, üzlete mber „Péterrel először üzleti kapcsolatban álltam. Ennek kapcsán hallhattam pár előadását, ahol ugyan nagyrészt üzleti dolgokról volt szó, mégis volt valami különös szenvedély azokban az előadásokban, amit addig még nem hallottam máshol. Pár hónappal később lehetőségem nyílt részt venni egy önfejlesztő tréningjén. Akkor már megértettem miért élveztem annyira az üzleti előadásait is. Azon ritka emberek közé sorolnám Pétert, akik valóban szívükből és szeretetből végzik a „munkájukat”. Előadásának minden egyes percét arra használja fel, hogy minél többet adhasson a résztvevőknek. Ma már büszkén mondhatom, hogy barátomként tekinthetek rá. Amikor lehetőséget kaptam a könyve elolvasására, egy picit tartottam attól, hogy van-e olyan profi író, mint amilyen profi tréner. Most, hogy elolvastam a könyvet, állíthatom, IGEN VAN! Őszinte szívből ajánlom minden embernek, aki végre saját kezébe akarja venni sorsa irányítását! Ebben a könyvben megtalálhatók azok a gyakorlati részek, melyeket betartva garantált a sikerhez vezető út!” Falucskai Attila, ügyvezető igazgató, Unibrillant – Adatszolgáltató Kft.
„Nem hittem Péternek. Amikről először beszélt, az számomra nagyon zavaros volt. Először. Aztán rá kellett jönnöm (egy anyagi és erkölcsi mélypontot hozó válás után), hogy csak nem figyeltem rá eléggé. Hiába faltam az önfejlesztő könyveket, amikor belül nem voltam rendben magammal. Az önbecsülésemmel. Péter könyve ebben segít. Neked is, ha akarod. Akard, és könnyebb lesz minden!!!!” Palánkai Gábor, cégautomatizálási stratéga „Állj félre a saját utadból... Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki már legalább egyszer feltette magának a kérdést: Hogy történhetett ez velem? Miért itt tartok az életemben? Én valóban ezt akarom? Ajánlom azoknak, akik még soha semmilyen önfejlesztő irodalmat nem olvastak és azoknak is, akik már túl vannak jó pár könyvön ebből a műfajból. Ez a könyv egy eszencia. Sokszor a több száz oldalas irodalmak útvesztőjében könnyen elveszünk, lelkesen olvassuk, ízlelgetjük a mondanivalóját, de tetteké nem válnak a leírt minták. Aki kezébe veszi ezt a könyvet, biztosíthatom, hogy valamelyik jól bevált módszerbe beleszeret, melyet maga a szerző is kipróbált és sikerrel profitál belőle mind a mai napig. Ajánlom mindenkinek, aki változni, változtatni akar. A szerző élete maga is egy jó példa mindannyiunk számára, hogy a nélkülözésből hogyan fordította meg életét egy egészen más irányba, a sikeres, elégedett, boldog, teljes élet irányába.” Luterán Emese „Nagyon könnyen olvasható, emészthető és nagyon gyakorlatias. Örülök, hogy nem több száz oldalas könyvet írtál, ennyi szerintem bőven elég annak az embernek, aki valamit szeretne kezdeni az életével. Különösen azért áll közel a szívemhez, mert teletűzdelted a saját életedből vett tapasztalással. És persze néhány helyen magamra ismertem. Készítettem jegyzeteket is, azokat, meg a könyvet is még egyszer el fogom olvasni, az biztos. Köszönöm, hogy odaadod az embereknek azt, amit Te már megtapasztaltál.” Mozsolicsné Szombati Zsuzsanna „Szabó Péter könyve a legnagyobb hasznára lehet mindazoknak, akik szeretik a tartalmas, közérthető, személyes, gyakorlatias és humorral átszőtt összefoglalókat az önfejlesztés lehetőségeinek témakörében és hajlandóak tenni is magukért. Színes, szórakoztató és elgondolkodtató mű, jó szívvel ajánlom!” Dr. Buda László PhD, www.harmonikusgazdagsag.hu „Az Állj félre a saját utadból! könyv kiváló elméleti háttér és gyakorlatok esszenciája min-
denki számára. E könyv segít felfedezni saját értékeinket, megismerni önmagunkat, hogy a csiszolatlan gyémántok valódi drágakővé válhassanak. Ajánlom minden királylánynak és királyfinak, hogy felfedezhessék és megélhessék saját királyságukat!” Muhoray Róbert „Kedves Olvasó! Ezt a könyvet úgy szívd magadba, mintha az életed múlna rajta! Évekkel korábban a szerző egy döntés előtt állt. Vagy leugrik a tizedikről – már ott állt a tizediken, a tető legszélén! – vagy nagyon sikeres lesz. Az utóbbit választotta. Ami Téged is meggátol a kiemelkedő sikerben, az a láthatatlan, Téged visszahúzó gondolataid sűrűje. Mi kell ahhoz, hogy ebből a sűrűből megtaláld a kiutat? Egy sikertérkép. A sikertérképet a kezedben tartod! Végtelenül hiteles, meggyőző és lényegre törő. Olvasd, gondolkozz el rajta, de főleg: ültesd a gyakorlatba. Hű segítőd lesz a kiemelkedő siker felé vezető úton!” Boér Tamás, a Sikertervezés könyvek írója, www.sikertervezes.com
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ha mindenkit és mindent felsorolnék, akinek és amiért hálával és köszönettel tartozom, akkor másnak nem maradna hely a könyvben, ezért igyekszem rövidre fogni. Elsőként szeretnék köszönetet mondani Édesanyámnak, aki a világra hozott, és legjobb szándéka szerint felnevelt. Köszönöm szépen, drága Édesanyám, nagyon szeretlek téged! Köszönettel tartozom Kedvesemnek, aki éveken át mellettem állt, türelmesen támogatott a nehéz időkben is, és megteremtette számomra a hátországot, ami óriási segítséget jelentett ahhoz, hogy megtaláljam az utamat, és megvalósíthassam az álmaimat. Köszönöm neked, drága Szerelmem, hogy az életed része lehetek! Mérhetetlen hálával tartozom legnagyobb tanítóimnak, imádott gyermekeimnek, Vilmosnak és Titusznak, akiktől a határtalan felszabadultság példáját és az élet igazi élvezetét tanulhatom, akikben a kifogyhatatlan, végtelen energia megnyilvánulását láthatom. Minden veletek töltött perc felbecsülhetetlen ajándék számomra, tőletek kapom a folyamatosan megújuló inspirációt, amiből táplálkozom. Meggyőződésem, hogy mindketten földre szállt angyalok vagytok. Köszönöm, hogy minket választottatok! Nagyon sokat köszönhetek Muhoray Róbertnek, igaz barátomnak. Drága Robikám! Köszönöm, hogy a legnehezebb időszakokban is velem voltál. Te vagy számomra a feltétel nélküli szeretet és az önzetlenség mintaképe. Azt adtad nekem, ami számodra a legfontosabb: az idődet. Nehéz olyan szavakat találnom, amelyek híven kifejeznék hálám mértékét... Köszönöm, Barátom! Nagyon szeretlek téged! Köszönöm Arnóczki Mihálynak, Kanadában élő barátomnak a folyamatos biztatást, megerősítést, amit a köztünk lévő földrajzi távolságot áthidalva kaptam tőle. Köszönöm szépen, drága Misikém! Örökké hálás leszek, amiért egy ilyen remek ember barátjának mondhatom magam. Hálával tartozom azoknak a barátaimnak, akik szintén mellettem voltak életem nehéz időszakaiban: Szabó Csabának és Tóth Gábornak, Totyának. Köszönöm a barátságotokat! Drága Mái-Kovács Anikó és Mái Attila! Az adakozás mintaképei vagytok, veletek kapcsolatban mindig azt érzem, hogy már megint kaptam tőletek valamit. Mindent köszönök nektek.
Megtisztelő számomra, hogy a barátotoknak mondhatom magam. Vannak emberek, akik megjelennek az életünkben, és adnak nekünk valamit – egy könyvet, egy hanganyagot, esetleg egy olyan mondatot, amelyet csak később tudunk igazán értékelni. Ilyen ember az én életemben Bocsi Viktória, Mátrai Vanda, Mozsolicsné Szombati Zsuzsanna, Pozáczky Rita, Luterán Emese, Hodnics Krisztián, Kameniczki Ferenc, Sáli Csaba és Falucskai Attila. Az idők során mindannyian a barátaimmá váltatok. Hálásan köszönöm nektek! Fejlődésemre számtalan nagyszerű író és motivációs előadó volt hatással könyveivel, hanganyagaival és előadásaival. A hozzám legközelebb állók: Brian Tracy, Anthony Robbins, Denis Waitley, Napoleon Hill, Wayne Dyer, T. Harv Eker, Bodo Schaefer, Robert Betz, Mike Dooley és Luise L. Hay. Előttem járnak, és mutatják az utat, amiért örökké hálás leszek nekik. Kahlil Gibran azt mondta: „Minden emberi lényben van valami, amit tanulhatok tőle, amiben a tanítványa lehetek.” Köszönettel tartozom tehát minden kedves szemináriumi résztvevőmnek, akiktől rengeteget tanulhattam. Köszönöm nektek a számtalan értékes visszajelzést is, amelyet a szemináriumi gyakorlatok életetekben történő alkalmazásával kapcsolatosan megosztottatok velem. Csodálatos érzéssel töltenek el azok a pozitív változások, amelyekről beszámoltatok. Köszönöm, hogy megtiszteltetek a bizalmatokkal, és részt vettetek a képzéseimen! Köszönöm továbbá minden embernek, barátnak, kollégának és volt kollégának, akik a fenti felsorolásból kimaradtak, hogy számtalan közös élményben osztozhattam velük. Szeretlek titeket!
ELŐSZÓ Kedves olvasóm! Gondolkoztál már azon, hogy kivel töltöd a legtöbb idődet? Jómagam annak idején rengeteg időt töltöttem egy fiatalemberrel, akinek egy csődtömeg volt az élete. Mielőtt papírra vetettem az alábbi mondatokat, megkérdeztem tőle, hogy írhatok-e róla. Azt felelte, egyáltalán nem büszke bizonyos dolgokra, amelyek vele történtek, de végül mégis beleegyezett. Szóval ez a fiatalember huszonéves korában anyagilag és mentálisan egyaránt hihetetlenül mélyre süllyedt; lépcsőházakban aludt, kocsmákban és nyilvános vécékben mosakodott, borotválkozott és mosott fogat. Kétnaponta kifordította az alsónadrágját, ezzel kölcsönözve magának a tisztaság érzését. Éveken keresztül, télen-nyáron ugyanabban a bakancsban járt, és egy hátizsákban benne volt minden földi vagyona. Azokban az időkben az okozta neki a legnagyobb örömöt, ha este talált egy nyitott lépcsőházat, ahová be tudott menni aludni. Mindennap korgó gyomorral, átfagyva, dideregve aludt el, és reggelente arra ébredt, hogy a házban lakó emberek, amikor elindultak otthonról, szúrós megjegyzések kíséretében átléptek felette, amitől egyébként is csekély önbecsülése még mélyebbre zuhant. Ha el akart jutni valahová, akkor stoppolt, de előfordult, hogy ápolatlan külseje miatt egész nap senki sem vette fel. Sokszor lopott a boltban, ha már szédült az éhségtől, és volt, hogy rajta is kapták. Nagyon megszégyenítőnek élte meg azokat a pillanatokat; az emberek megvetően néztek rá, miközben a biztonsági őrök az áruház raktárába kísérték. A nappalok még elteltek valahogy, de az éjszakáktól rettegett. Aztán egy karácsony este, amikor a hóesésben a kimerültségtől és a csontig hatoló hidegtől átfagyva, korgó gyomorral, magányosan sétálgatott, és hallotta a lakásokból kiszűrődő karácsonyi éneket, eljött az a pillanat, amikor elege lett az életéből. Úgy döntött, véget vet a szenvedéseinek. Felment egy magas épület tetejére, azzal a szándékkal, hogy leugrik. Aztán amikor ott állt a tető peremén, ugrásra készen, mély depresszióban, valami igazán érdekes dolog történt. Megszólalt benne egy belső hang, és arra biztatta, hogy ne adja fel. Ennek hatására úgy döntött, ahelyett hogy levetné magát – a látszólag könnyebb utat választva –, inkább bebizonyítja, hogy még ebből a helyzetből is fel lehet állni, és sikerre viszi az életét.
Az elhatározást nagyon nehéz időszak követte. A következő években egy kocsmában élt, ahol a hét minden napján ivott, záróra után pedig ott aludt a székeken vagy a földön. Egy ködös délutánon nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett, frontálisan ütközött; a tűzoltók vágták ki az autóból. A baleset következtében egyéb sérülések mellett a combja is eltört, hónapokig ágytálazták. Ez idő alatt volt lehetősége átértékelni az életét. Megszületett benne a felismerés, hogy ha jobb életet akar, az csak tőle függ. Nem lesz soha senki, aki helyette rendbe hozná a dolgait. Felépülését követően már nem tért vissza a kocsmába. Egy barátjától – aki még adott neki – kölcsönkért pár ezer forintot, vett magának öltönyt, inget, nyakkendőt, és elkezdett munkát keresni. Rengeteg helyre elküldte az önéletrajzát; a legtöbb helyről válaszra sem méltatták. Mégis sziklaszilárd elhatározás élt benne, hogy bármeddig is kell keresnie, talál egy rendes munkát magának. Teltek a hónapok. Sokadik alkalommal, amikor meghallgatásra ment, valami furcsa dolog történt. Állásajánlatot kapott egy multinacionális cégtől, mégpedig a megpályázott állásnál eggyel magasabb pozícióba. Ez azt jelentette, hogy csaknem száz ember munkáját kellett irányítania! Biztos el tudod képzelni, kedves olvasóm, hogy ehhez a beosztáshoz milyen magas fizetés tartozott. Ez maga volt a csoda! Amikor először vett részt egy céges rendezvényen, négycsillagos szállodai szobájában körülnézve olyan érzése támadt, hogy ez csak valami tévedés, vagy gonosz tréfát űznek vele. Óriási volt a kontraszt élete előző időszakához képest. Nehezen tudta elfogadni, hogy mindez valóban vele történik. De amikor felfogta, hogy ez valóság, kiállt a szálloda tizenkettedik emeleti szobájának teraszára, és abban a határtalanul boldog lelkiállapotban, amely úrrá lett rajta, beleordibálta a város forgatagába: „EZ AZ, MEGCSINÁLTAM!” Amellett hogy új helyzete hatalmas lehetőséget jelentett, egyben óriási kihívásokat is tartogatott számára, hiszen vezetői tapasztalat nélkül kellett helytállnia. Mégis annyira jól sikerült, hogy egy évvel később már ötszáz, pár év múlva pedig több mint ezerötszáz ember munkáját irányította. Az ezzel járó hihetetlen életminőség-változással párhuzamosan rászokott az önfejlesztésre, mindennap olvasott. A belső fejlődés következtében, amelyen keresztülment, és persze annak köszönhetően, hogy időközben megházasodott, és két fantasztikus gyermeke született, rájött, hogy az élet többet jelent nagy autónál, nagy háznál, hatalmas fizetésnél és méregdrága ruháknál. Egyre erősebb volt benne a vágy, hogy minél több időt töltsön imádott
családjával. Igen ám, de a napi 14-16 óra munka mellett ez nehezen volt elképzelhető. Úgy érezte, hogy az élete zsákutcába jutott. Egy csodálatos könyvben1 olvasott gyakorlat arra ösztökélte, hogy képzelje el a saját temetését; gondoljon bele, mit szeretne hagyni maga után; hogyan emlékezzenek rá a számára igazán fontos emberek, a kedvese, a gyermekei. Tudta, hogy ha a jelenlegi utat folytatja, a gyermekei feltételezhetően így gondolnak majd vissza rá: „A mi édesapánk nagyon sikeres ember volt. Mindig hatalmas autókkal járt, rengeteg pénzt keresett. Megvolt mindenünk, ami pénzben csak kifejezhető. Sajnos mi nem ismertük, hiszen mire felébredtünk, már nem volt otthon, amikor pedig hazaért, mi már aludtunk...” Ezt semmiképpen sem akarta. Úgy döntött, bármekkora áldozatra kész, hogy imádott gyermekei inkább így emlékezzenek majd rá: „A mi édesapánk nagyon szeretett minket. Minden reggel mellettünk volt ébredéskor, megszeretgetett minket, és számtalanszor elmondta, hogy mennyire szeret bennünket. Ő vitt minket a bölcsődébe, az óvodába, később pedig az iskolába, és ő is jött értünk. Rengeteget játszottunk, esténként ő olvasta nekünk az esti mesét, és mellettünk volt, amíg elaludtunk. Ott volt minden farsangunkon, az első kosármeccsünkön, és bármikor, amikor csak szükségünk volt rá. Mindig számíthattunk rá. Igazán jó barátok voltunk az édesapánkkal.” Mindemellett egyre erősebben érezte, hogy a hivatás terén is teljesen más az, amire igazán vágyik. Rájött, hogy rossz falhoz támasztotta élete létráját, hiszen felért a tetejére, és nem tetszett neki a kilátás. Ezért hát óriási döntésre szánta rá magát, és egy hétfő reggel felmondott. Még évekkel később is elevenen élt benne az a reggel, amikor megtette ezt a lépést; ott állt a liftben, méregdrága öltönyében, bőrtalpú cipőjében, finom eleganciáról árulkodó bőrtáskájával, benne arany tollával, és rátörtek azok a képek, amikor átfagyva kucorgott a lépcsőházakban... Egyre jobban úrrá lett rajta a remegés, és a fejében egy gúnyos hang azt ismételgette: „Tudod te, mit teszel?! Újra az utcára fogsz kerülni, de most már a családoddal együtt! Nehogy megtedd! Nagyon meg fogod bánni!” Ennek ellenére erőt vett magán, és megtette. Felmondott. Visszatekintve azt állítja, hogy élete egyik legjobb döntése volt. Ezt követően elkezdett a hivatásának élni; jelenleg könyvet ír, szemináriumokat tart, és rengeteg időt tölt imádott családjával. Élete céljául azt tűzte ki, hogy saját példájával alátámasztva elhitesse az emberekkel: bármit
el tudnak érni az életben, ha igazán akarják, ha kitartanak mellette, és ha hajlandóak megfizetni az árát. Kedves olvasóm, ez a fiatalember írta ezt a könyvet. *** A történetem alapján talán számodra is értelmet nyer az a kérdésem, hogy kivel is töltöd a legtöbb idődet – hiszen mindannyian saját magunkkal töltjük a legtöbb időt. Az egész életünket. És ha már így van, az egyetlen célunk csak az lehet, hogy jóban legyünk önmagunkkal. Abban az időszakban, amikor anyagilag és mentálisan egyaránt igazán mélyen voltam, nagyon rosszban voltam saját magammal. Nem tudtam tartósan olyan helyen lenni, ahol tükör volt, mert látni sem bírtam a képemet. Állandóan másokhoz hasonlítgattam magamat, és végül mindenkinél kevesebbre értékeltem magam. Arra törekedtem, hogy mindig legyen körülöttem valaki, mert egyszerűen utáltam magammal lenni. Egyik kedves barátom a minap azt kérdezte, vajon mi lehetett az oka annak, hogy annyira mélyre süllyedtem. Eltöprengtem rajta, és mostani gondolkodásommal arra jutottam, hogy az önértékelés és a felelősségvállalás teljes hiánya eredményezte azt, hogy olyan helyzetbe kerültem. Az igazi áttörés akkor történt meg az életemben, amikor – még ha nem is tudatosan – a kezembe vettem életem irányítását. Ennek eredményeképpen kezdtem jobb viszonyba kerülni önmagammal, ezáltal még több felelősséget voltam hajlandó vállalni az életemben történtekért, és ez felfelé vivő spirálként működött. Meggyőződésem, hogy a pozitív változás kulcsa mindannyiunk életében a felelősség vállalása, önmagunk elfogadása és feltétel nélküli szeretete. Épp ezért azt tanácsolom, hogy hagyj fel mások és a körülmények hibáztatásával, és figyelmedet kizárólag az önmagadhoz fűződő viszonyra irányítsd. Hiszen ahhoz, hogy a világ megváltozzon, előbb a magaddal való kapcsolatodnak kell megváltoznia.
„Megszeretni önmagunkat egy életre szóló románc kezdete.” – Oscar Wilde
Ezt természetesen könnyű kijelenteni, megvalósítani azonban már jóval nehezebb... Mégis tartom magam ahhoz, hogy önmagunk elfogadásának olyan célnak kell lennie az életünkben, amelynek minden más alá van rendelve. Hiszen ha ez elmarad, az ahhoz hasonlatos, mintha a nap huszonnégy órájában össze lennénk láncolva valakivel, akivel ha tehetnénk, egyáltalán nem töltenénk időt. A jó hír azonban az, hogy ha önmagunkkal jóban vagyunk, akkor igazán élvezhetjük az életet. Megdöbbentő számomra, hogy milyen sok ember hazudik magának, és tagadja, hogy kisebbségi érzés és önutálat dolgozik benne. Pedig ha valakivel igazán őszintének kell lennünk, akkor saját magunkkal. A tagadástól egyáltalán nem oldódik meg a helyzet, sőt. A tagadás olyan, mintha leragasztanánk az üres üzemanyagtankot jelző mutatót egy smile-val... Akár tudatosan, akár tudattalanul, mindannyian az áhított boldogságot hajszoljuk, és elérését igen gyakran a külső tényezők megváltozásától várjuk. Ha már a boldogság szóba került; imádom Kurt Tepperwein megközelítését: „Mindannyian egész életünkben a boldogságot hajszoljuk, pedig azt sem tudjuk, mi az.” Valójában a boldogság belső érzése és a külső teljesítmény mindig kéz a kézben jár. A boldogság belső érzéséhez az önismereten, az önmegértésen, az önelfogadáson és ezek eredményeképpen az önértékelésen át vezet az út. Ahhoz, hogy legjobb önmagunkat adhassuk, tudnunk kell, kik vagyunk, és miért gondolkozunk és érzünk úgy, ahogy az kizárólag ránk jellemző. Először magunkat kell igazán jól megismernünk és megértenünk, ahelyett hogy a külvilágot igyekeznénk megváltoztatni. Számtalan olyan embert láttam a környezetemben – köztük saját magamat is –, akik kitűzték a céljaikat, de azok mégsem valósultak meg. Mások esetében a kitűzött célok maradéktalanul megvalósultak, sokszor még hamarabb is, mint ahogy tervezték. Mindenhonnan azt hallottam, hogy egyszerűen csak döntsem el, mit akarok, aztán higgyek benne, és valóra válik. Igen ám, de hogy hihettem volna benne, ha egy csődtömeg volt az életem? Óriási kérdőjelek meredeztek bennem azzal kapcsolatban, hogy mi lehet ennek az oka. Aztán a kérdőjel kiegyenesedett, és felkiáltójel lett belőle; megértettem, hogy az alapvető különbség nem a célok kitűzésének módjában és megvalósulásuk folyamatában rejlik, hanem abban, hogy mekkora az adott személy önbecsülése. Az, amire vágyunk, és az, amiről mélyen legbelül el is hisszük, hogy valóban megérdemel-
jük, teljesen eltérhet egymástól. Ha körbenézünk, az élet minden területe arról árulkodik számunkra, hogy a világban bőség van, sokan mégis kételkednek benne. Ennek valódi oka az önértékelés hiánya. Ha az önértékelésünk rendben van, akkor végre képesek vagyunk elhinni, hogy azt a dolgot, amire vágyunk, megérdemeljük. És ez a kulcs! Hiszen kizárólag mi magunk álljuk útját a nekünk szánt mesés élet elérésének! A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha otthagyja a munkáját, és másik céghez megy, ha kilép egy párkapcsolatból, vagy külföldre költözik, akkor megoldódnak a problémái. Egy dolgot azonban elfelejtenek. Bármelyik céghez is mennek, akárhány új kapcsolatot létesítenek, és bármelyik részére költöznek a világnak, van valaki, aki ott lesz velük: a saját énjük! Azzal a céllal írtam ezt a könyvet, kedves barátom (már ha megengedhetem magamnak ezt a megszólítást :-), hogy megismerd, megértsd és megszeresd önmagad, megtaláld a belső egyensúlyodat, teljes harmóniában élj magaddal, ezáltal mindennap mosolyogva ébredj, és valóban élvezd az életet. Kívánom, hogy Állj félre a saját utadból!, hozd ki az életedből mindazt, ami benne rejlik, és valósítsd meg a legmerészebb álmaidat. Legyen az élet a te játszótered! Barátsággal: Szabó Péter
„Ne attól félj, hogy az életed véget ér, hanem attól, hogy sohasem kezdődik el!” – John Henry Newman Bármit el tudsz érni az életben, ha igazán akarod, ha kitartasz mellette, és ha hajlandó vagy megfizetni az árát. A pozitív változás kulcsa mindannyiunk életében a felelősség vállalása, önmagunk elfogadása és feltétel nélküli szeretete. A boldogság belső érzése és a külső teljesítmény mindig kéz a kézben jár. Az, amire vágyunk, és az, amiről mélyen legbelül el is hisszük, hogy valóban megérdemeljük, teljesen eltérhet egymástól. Kizárólag mi magunk álljuk útját a nekünk szánt mesés élet elérésének.
GRATULÁLOK! „Felelőtlenség volna hagynod, hogy az élet csak úgy megtörténjen veled. Isteni jogod, hogy magad alakítsd a sorsodat.” – Ramtha Az egyik legcsodálatosabb felismerés, ha rájövünk, hogy az életben minden csupán választás kérdése. Minden alkalommal, amikor valamire igent mondunk, azzal valami másra automatikusan nemet. Ha elkezdünk e szerint gondolkozni, és megtesszük akár a legkisebb erőfeszítést, életünk azonnal elindul a kívánatos változás útján. A természet semleges, nincsenek kivételezettek. Hosszú távon mindenki azt kapja vissza, amit erőfeszítések formájában befektet. Azt pedig, hogy mit fektetünk be, kizárólag mi magunk döntjük el. Azzal, hogy a kezedbe vetted ezt a könyvet, kedves barátom, azt választottad, hogy teszel egy lépést életed jobbá tétele felé. A döntéssel, hogy könyvet olvasol, nemet mondtál számtalan dologra, például a tévénézésre, a munkára, az alvásra, a gyermekeiddel vagy a pároddal való időtöltésre. Szeretnék ehhez gratulálni neked. Meggyőződésem, hogy a befektetésed bőségesen megtérül. Ebben a könyvben ugyanis számtalan gondolattal és eszközzel találkozol majd, amelyek közül ha csak egyet is beépítesz az életedbe, és tartósan alkalmazod, határtalan lehetőségek tárulnak fel előtted. Persze van egy óriási különbség aközött, hogy tudsz valamit, és aközött, hogy amit tudsz, azt alkalmazod is. A tudás megszerzése önmagában nem elegendő a változás bekövetkezéséhez. Sokan beleesünk abba a hibába, hogy mindig újabb és újabb módszereket keresünk, ahelyett hogy elkezdenénk végre alkalmazni az életünkben a már megismert elveket. Pedig tény, hogy kizárólag az alkalmazott tudás számít! Én magam a könyvben szereplő valamennyi elvet és módszert kipróbáltam, hogy megtudjam, működnek-e, és csak azokat osztom meg itt veled, amelyek nekem beváltak. Neked is azt tanácsolom, hogy próbáld ki többször is a módszereket, mielőtt eldöntöd, hogy beépíted-e őket az életedbe, és csak azokat tartsd meg, amelyek a te életedben is működnek. Jó eséllyel lesznek a könyvben olyan részek, gondolatok, gyakorlatok, amelyekkel nem értesz
egyet. Ez teljesen rendben van. A könyvben szereplő gondolatok egyfajta nézőpontot tükröznek, és kizárólag a te döntésed, hogy ebből mit fogadsz el számodra igaznak. Ha az emberek olyan könyvet olvasnak, amely a saját nézeteiket támasztja alá, akkor azt mondják: „Ez egy igazán jó könyv!” Ha azonban olyan dolgokat találnak benne, amelyekkel nem értenek egyet, akkor a könyv megítélése negatív lesz. Fontos azonban észben tartanod, hogy a jelenlegi gondolataid juttattak oda, ahol most tartasz. Ha más eredményre vágysz, ahhoz más gondolatokra és más módszerekre van szükséged. Épp ezért arra biztatlak, hogy azoknál a részeknél figyelj csak igazán, amelyekkel nem értesz egyet, amelyek ellenállást váltanak ki belőled. Mint ahogy az imént írtam, én a könyvben szereplő összes módszert kipróbáltam a saját életemben, ezért kérlek, engedd meg, hogy bizonyos gyakorlatoknál megosszam veled a személyes tapasztalataimat.
„Soha ne higgy el semmit senkinek, még nekem se. Ellenőrizd, győződj meg róla, és a hitet váltsa fel a tudás.” – Buddha Az életben minden csupán választás kérdése. Kizárólag az alkalmazott tudás számít. A jelenlegi gondolataid juttattak oda, ahol most tartasz. Ha más eredményre vágysz, ahhoz más gondolatokra és más módszerekre van szükséged.
HASZNÁLATI UTASÍTÁS Kérlek, ne siess az olvasással, mert nem az a lényeg, hogy elolvasd és elégedetten becsukd ezt a könyvet. Az olvasottak megértése és alkalmazása a cél. Ha tehát naponta csak egy-két oldalt tudsz teljes mértékben megemészteni, akkor inkább haladj lassabban, mint hogy végigszáguldj rajta és gyorsan keress egy másikat, aztán megint egy másikat és így tovább. Nem az a cél, hogy egy ültő helyedben felfald. Nagyon csábító lehet, hogy oldalról oldalra vagy egyik gondolattól a másikig szökkenj, és közben azt gondold: „Ezt is tudom, és ezt is hallottam már...” Akárhány könyvet elolvashatsz, önmagában ettől nem fogsz közelebb kerülni a vágyott eredményhez. Kérlek, figyeld meg, hogy most milyen gyorsan olvasol. Sokszor attól tartva, hogy lemaradunk valamiről, arra gondolunk: „Milyen sok könyv van még, amit el kell olvasnom!” De hidd el, hogy ez önmagában csak a tudás töredékét adhatja számodra. Az igazi változást csakis a következő részekben leírt gondolatok megértése és a gyakorlatok tényleges alkalmazása révén tapasztalhatod meg. Az eredményesség növelése érdekében még egy jó tanács: keress legalább egyvalakit, akivel megoszthatod és megbeszélheted a könyvben olvasottakat. (Fontos, hogy ez a valaki olyan személy legyen, aki hozzád hasonlóan hisz abban, hogy van élet a halál előtt, és nem kell tartanod attól, hogy visszahúz téged.) A könyv használatához le kell szögeznünk még valamit. Ez a könyv a te könyved. Kérlek, használd ennek megfelelően. Mire is gondolok? Arra, hogy ne csak olvasd, hanem húzd alá a számodra fontos gondolatokat, jelöld meg azokat a részeket, amelyek a legnagyobb felismeréseket hordozzák számodra, és ha a könyv végére értél, térj vissza hozzájuk, hogy tovább tudd emésztgetni őket. A legjobb megoldás az lehet, ha veszel egy füzetet, amelyet magad mellett tartasz, miközben olvasol, és leírod a gondolatokat, amelyek az olvasottak hatására bukkannak fel benned. Ja, és még valami! A könyvben bemutatott gyakorlatok csak akkor érnek számodra bármit is, ha el is végzed őket! Megismétlem: a leglátványosabb változást akkor érheted el ennek a könyvnek a segítségével, ha alkalmazod is a tanultakat. Hát akkor, jó szórakozást! :-)
Keress legalább egyvalakit, akivel megoszthatod és megbeszélheted a könyvben olvasottakat. Van élet a halál előtt.
ELSŐ RÉSZ
MI AZ, AMI LEHETSÉGES? „Az önbizalom a siker első titka.” – Ralph Waldo Emerson Gyermekkorom egyik meghatározó élménye az volt, amikor édesapámmal „strandra” mentünk. Amikor odaértünk a bejárat elé, jobbra fordultunk, és végigsétáltunk a kerítés mellett, egészen addig a részig, ahová leengedték a medencékből az elhasználódott vizet. Mi abban fürödtünk. Rettentően mocskos és büdös volt. A strandról kiszűrődött a többi gyerek viháncolása, én pedig azon gondolkoztam, miért van az, hogy ők ott vannak, én meg itt, és vajon lehetséges-e, hogy egyszer én is ott bent fürödhetek. Ez az élmény elég erősen meghatározta, hogy életem későbbi szakaszában mit tartottam lehetségesnek. Sok év telt el, mire megvettem az első házam, saját medencével, de még akkor is nehéz volt elhinni, hogy mindez tényleg lehetséges számomra. Vajon ki vagy mi dönti el, hogy mi az, ami lehetséges? Sokszor hallom, hogy minden csak az optimista hozzáálláson múlik. Azt gondolom, hogy az tényleg kell hozzá. Személyes tapasztalatom alapján az optimizmus a boldog és sikeres életet élő emberek egyik legfontosabb tulajdonsága. Az optimizmust és az önbizalmat azonban gyakran összekeverjük. Az optimizmus az, ami észreveteti velünk a dolgok jó oldalát, az önbizalom pedig megerősíti azt a tudatot, hogy képesek vagyunk megbirkózni a nehézségekkel, és megvalósítani olyan dolgokat, amelyeket addig elképzelhetetlennek tartottunk. Az optimizmus csak következmény, a kulcs az önértékelés, az önbizalom. Megfelelő önértékelés nélkül ugyanis sosem leszünk optimisták, aminek az lehet a következménye, hogy sohasem lépjük át a saját korlátainkat, és megragadunk a középszerűségben. Az, hogy mennyire vagyunk pozitívak, mit tartunk az életben lehetségesnek, és mit képtelenségnek, kizárólag attól függ, hogy mit gondolunk saját magunkról. A jó hír az, hogy az önmagunkról alkotott kép befolyásolható, tehát önbecsülésünk növelhető.
„Nem az akadályoz a haladásodban, hogy ki vagy, hanem az, hogy kinek tartod magad!” – Denis Waitley Ezen a ponton fontos tisztáznunk az énkép fogalmát. Ha röviden szeretném megfogalmazni,
mindazt, aminek és amilyennek látjuk saját magunkat az élet különböző területein, összefoglalóan énképnek nevezzük. Az énképnek számtalan területe van. Magába foglalja például, hogy mit gondolsz magadról mint szülőről, férjről, feleségről, főnökről, munkatársról, üzletemberről, sportolóról, előadóról és így tovább. Ezek a gondolatok egymástól teljesen eltérőek lehetnek; talán úgy tekintesz magadra mint fantasztikus szülőre, de csapnivaló vezetőre. Azt, hogy mit tartasz az életben lehetségesnek, és mit lehetetlennek, minek veselkedsz neki, és mitől húzódsz inkább vissza, hogyan gondolkodsz, és hogyan kommunikálsz, az határozza meg, hogy a különböző területek átlaga alapján mennyire tartod magad értékes embernek, rendkívüli személyiségnek. Ezt pedig az befolyásolja, hogy mekkora az önbecsülésed. És ezzel be is zárult a kör.
„Énképünk foglyaiként sokan soha nem jövünk rá, hogy szabadságunk kulcsát mindvégig a kezünkben tartjuk.” – Shannon Duncan Tehát ahhoz, hogy kiemelkedő eredményeket érhessünk el az élet minden, számunkra fontos területén, arra van szükség, hogy a magunkról alkotott képünk minél pozitívabb legyen; annak feltétele pedig az önbecsülés növelése. Felvetődik a kérdés, hogy az énkép, vagyis az, ahogyan magunkat látjuk, vajon objektív vagy szubjektív. Szenzációs hírem van: teljes mértékben szubjektív, azaz nem tényeken alapul. Tökéletes példát szolgáltatnak erre azok a hölgyek, akik kifejezetten csinosak, mindenki áradozik csodálatos alakjukról, ők mégis ducinak látják magukat. Ez még divatmodellek esetében is sokszor előfordul. De hát honnan erednek ezek a meglátások? Amikor a világra jövünk, még nincsenek velünk; olyanok vagyunk, mint egy tündöklő, hófehér, üres lap. Aztán a környezetünk elkezdi ezt a lapot teleírni. Életünk első éveiben mindent igaznak fogadunk el, amit a környezetünk felénk sugároz. Ahogyan az almapürét fogyasztjuk gyermekkorunkban, amivel nap mint nap etetnek, ugyanúgy fogadjuk el kételyek nélkül szüleink ránk vonatkozó megjegyzéseit is. Ha azt éreztetik velünk, hogy mi vagyunk számukra a legfontosabbak, akkor ennek tudatában nevelkedünk, és felnőttként nagyon erős önbizalommal fogunk rendelkezni. Sajnos azonban sokkal gyakoribb, hogy épp az ellenkezője történik; a csekély önbizalom okozója a destruktív, vagyis
romboló kritika. Ez azt jelenti, hogy a számunkra legfontosabb emberek az esetek többségében szavaikkal és tetteikkel negatívan befolyásolnak minket. Milyen megnyilvánulásaik lehetnek? „Rossz vagy!” „Csúnya vagy!” „Mindig mindent elrontasz!” „Ügyetlen vagy!” „Meg sem érdemled!” És még sorolhatnám... Mivel kijelentéseiket magunkra nézve igaznak fogadjuk el, ezek alapján döntünk fontosságunk mértékéről. Azok a benyomások, amelyek gyermekkorunkban érnek minket, egész későbbi életünket meghatározhatják – pedig a rólunk szóló negatív kijelentések valójában csak más emberek véleményét tükrözik, és az esetek túlnyomó részében vajmi kevés közük van a valósághoz. Először vizsgáljuk meg, hogyan működik mindez a kapcsolatainkban. Milyen beállítottságok, hiedelmek, feltételezések, viselkedések okoznak problémát a másokhoz fűződő viszonyunkban? Ha jobban szemügyre vesszük a dolgot, láthatjuk, hogy ezek nem feltétlenül tényeken alapulnak; valójában gyermekkori élményeinkben gyökereznek. Jó eséllyel azt teremtjük újra a saját életünkben, amit első éveinkben a szüleink kapcsolatában láttunk. Minden családban zajlanak játszmák a szülők között, egyikük a „mártír”, másikuk a „szemétláda” szerepbe bújik. Gyermekként azonosulunk valamelyikkel, és mélységesen megvetjük a másikat. Aztán – akár több évtized múlva – ha jobban megvizsgáljuk a kapcsolatainkat, észrevehetjük, hogy újrajátsszuk szüleink drámáit. Ezen a ponton fontos leszögeznem, hogy mélységesen tisztelem a szüleimet, és teljes meggyőződéssel állítom, hogy mindig a legjobb szándék vezérelte őket; mégis kikívánkozik belőlem a személyes tapasztalatom. Nálunk édesanyám volt a „mártír”, aki önmagát feláldozva éjjelnappal csak velünk foglalkozott; édesapám pedig – Isten nyugosztalja – a „szemétláda” aki sohasem volt mellettünk, és aki mindenért hibás volt. Felnőttként, amikor saját családot alapítottam – miután az itt leírtakat megértettem –, azon kaptam magam, hogy édesanyámhoz hasonlóan kezdem magamra ölteni a „mártír” szerepét. Csak nagyon tudatos, kitartó odafigyeléssel sikerült levetkőznöm ezt a jelmezt. Ez a fajta azonosulás nemzedékről nemzedékre öröklődik. Már régen nem arról van szó, hogy az egyik ember együtt él a másikkal – csupán a szerepmodellek nyilvánulnak meg a kapcsolatokban. Most lássuk az egészséget! Mi az elképzelésed magadról, a testalkatodról, az erőnlétedről, a megjelenésedről, étkezési és pihenési szokásaidról? Vajon miként akadályoznak ezek a gondolatok? Mit láttál magad körül gyermekként ezen a területen? A szüleid mindennap sportol-
tak? Kizárólag egészséges ételeket fogyasztottak? Mekkora jelentőséget tulajdonított a környezeted az egészségnek? És mi a helyzet a karriereddel? Mit gondoltak a szüleid a pénzről? Mit tartottak lehetségesnek? Talán te is hallottad gyermekként, hogy „nem engedhetjük meg magunknak”, vagy azt, hogy „több nap, mint kolbász”? Mit gondolsz, hogyan befolyásolják ezek a gondolatok a jelenlegi szakmai előmeneteledet, vállalkozásod sikerét? És az anyagi helyzetedet? Ezek alapján milyen várakozások élnek benned a jövedelmedet illetően? Elképzelhető, hogy most hevesen tiltakozol, és azt mondod: „Rám ezek nincsenek hatással! Én már készen állok a gazdagságra!” Hát akkor, tegyünk egy próbát! *** Karikázd be az alábbi számok közül, hogy mennyit tudsz jelen pillanatban elképzelni havi bevételedként. Kérlek, éld bele magad a gyakorlatba, és légy magadhoz nagyon őszinte. Melyik az az összeg, amelyről még tényleg el tudod hinni, hogy mostantól életed végéig minden hónapban megérkezik a számládra? Havi bevételem: 100 000 Ft 200 000 Ft 400 000 Ft 800 000 Ft 1 600 000 Ft 3 200 000 Ft 6 400 000 Ft 12 800 000 Ft 25 600 000 Ft 51 200 000 Ft 102 400 000 Ft *** Nos, mi volt az az összeg, ami már kiverte nálad a biztosítékot? Tudnod kell, hogy ezt az
összeget kizárólag a jelenlegi önbecsülésed mértéke, vagyis a magadról mint pénzkeresőről alkotott képed határozza meg, és nincs köze a gazdasági helyzethez, a családi hátteredhez vagy bármi máshoz. Ha kételkedsz ebben, tedd csak fel magadnak a következő kérdést: „Vane olyan ember, aki ugyanebben a gazdasági környezetben, ugyanilyen családi háttérrel kétszer, négyszer vagy akár még többször annyi bevétellel rendelkezik, mint én?” Persze érkezhetnek most olyan belső válaszok is, hogy „de hát ennyi pénzre nekem nincs is szükségem...”, vagy „ennyi pénzt tisztességesen képtelenség megkeresni...” De tudnod kell, hogy ez a gyakorlat nem a pénzről szól. Kizárólag a jelenlegi önértékelésed mértékét tükrözi az anyagiak terén; azt, hogy mit gondolsz saját magadról, mennyi az, amit hited szerint megérdemelsz. Hogy mit tehetsz az önértékelésed növelése érdekében? Azzal kell kezdened, hogy megvizsgálod a jelenlegi gondolkodásodat, és a hátráltató gondolatokat olyanokra cseréled, amelyek támogatnak téged. (Ezzel a könyv egy későbbi fejezetében részletesen fogunk foglalkozni.) Az univerzum minden gondolatunkra reagál, anélkül hogy mérlegelné, jó lesz-e az számunkra, vagy sem. Mindegy, mit hiszünk magunkról, előbb vagy utóbb valósággá lesz. Ha áldozatként tekintünk magunkra, a világegyetem támogatni fogja ezt az elképzelésünket. Ha azt gondoljuk, hogy magányosan fogjuk leélni az életünket, sosem találjuk meg életünk párját, akkor úgy is lesz. Ha viszont úgy gondolunk magunkra, mint egy olyan emberre, akit mindenki szeret, ez válik valósággá. Az életünk csupán belső elvárásaink tükörképe. Kapcsolataink minősége, egészségi állapotunk és anyagi helyzetünk híven tükrözi, mit gondolunk magunkról. A megfelelés törvényének hatását láthatjuk, bárhová is tekintünk. Milyen csodálatos lenne, ha ezeket a gondolatokat már az iskolában is tanítanák! Gyermekeink már kisdiákként megértenék ezeket az összefüggéseket, és megtanulnák, hogyan gondoljanak saját magukra; hogyan tehetnek szert hatalmas önbecsülésre; hogyan alakíthatnak ki kiváló emberi kapcsolatokat; hogyan lehetnek tökéletes szülők, példaképek a saját gyermekeik számára; vagy éppenséggel azt, hogy miként válhatnak anyagilag független emberré. Életem egyik legfőbb célja, hogy mindez valósággá váljon, és a következő generációk számára már iskoláskorban elérhetővé váljanak ezek a gondolatok.
„Önmagunkkal kapcsolatos véleményünk bármikor megváltoz-
tatható.” – Bodo Schaefer Az, hogy mit tartunk az életben lehetségesnek, és mit képtelenségnek, kizárólag attól függ, hogy mit gondolunk saját magunkról. Ahogyan az almapürét fogyasztjuk gyermekkorunkban, amivel nap mint nap etetnek, ugyanúgy fogadjuk el kételyek nélkül szüleink ránk vonatkozó megjegyzéseit is. A rólunk szóló negatív kijelentések valójában csak más emberek véleményét tükrözik, és az esetek túlnyomó részében vajmi kevés közük van a valósághoz. Már régen nem arról van szó, hogy az egyik ember együtt él a másikkal – csupán a szerepmodellek nyilvánulnak meg a kapcsolatokban. Tedd fel magadnak a következő kérdést: „Van-e olyan ember, aki ugyanebben a gazdasági környezetben, ugyanilyen családi háttérrel kétszer, négyszer vagy akár még többször annyi bevétellel rendelkezik, mint én?”
MINDENNEK OKA VAN Életem első huszonhét éve másról sem szólt, mint hogy egyfolytában másokat hibáztattam mindenért, ami velem történt. Ha valaki akár csak utalni próbált volna arra, hogy valójában kizárólag én vagyok a kialakult helyzet okozója, biztos, hogy nagyon kemény szavakkal illettem volna. Hihetetlenül távolt állt tőlem az ebben a fejezetben szereplő gondolatok elfogadása. Ám amikor végre megértettem, elfogadtam, és elkezdtem ezek alapján élni, teljesen más lett körülöttem a világ. Persze először belül tapasztaltam az eredményeit, és csak később érzékeltem a fizikai világban. De miről is van szó? Az életben semmi sem véletlen, mindennek megvan a maga oka. Ez az egyik legalapvetőbb univerzális törvény. És ahogy az a világot működtető törvényekkel lenni szokott, lehet őket nem szeretni, lehet bennük kételkedni, de teljesen fölösleges, mert minden esetben működnek. Semmi jelentősége, hogy hiszünk-e bennük, vagy sem, működnek, és kész. Brian Tracy ennek megértésére a gravitáció példáját hozta fel: akár hiszel a gravitációban, akár nem, ha leugrasz egy magas épület tetejéről, lezuhansz a földre. Az persze lehetséges, hogy pillanatnyi helyzetünkben a történtek értelmetlennek tűnnek, de ha a nagyobb képet nézzük, végül minden a helyére kerül. Biztosan te is fel tudsz idézni olyan helyzetet, amely szörnyen érintett, visszatekintve azonban az egyik legjobb dologként gondolsz rá. Ami igazán jó hír: az okozatokat képesek vagyunk befolyásolni azáltal, amit gondolunk, és amit teszünk. Ami jelenleg zajlik az életedben, az a múltbeli gondolataid eredménye, ami pedig a jövődben fog történni, azt a mostani gondolataiddal teremted meg. Nos, azt még csak-csak el tudjuk hinni, hogy a jövőnket mi alakítjuk, de a múltra vonatkozó kijelentéssel már sokkal nehezebb azonosulnunk, amikor épp a házunkat árverezik, és összecsapnak a fejünk fölött a hullámok. Ilyenkor azt mondhatjuk: „Na nem, ha rajtam múlt volna, biztos, hogy nem teremtek ilyesmit az életemben!” Pedig így igaz. Azt nem lehet megmondani, hogy a történések mekkora csúszásban vannak a gondolatainkhoz képest, de az ok-okozat törvénye szerint ez a folyamat. Vagyis a gondolataink bizonyos érzelmeket váltanak ki belőlünk, amelyek hatására teszünk vagy nem teszünk dolgokat, és ebből születnek az életünkben tapasztalható eredmények.
„A gondolatok olyan anyagok, amelyekből a világot összevarrták.” – Robert Betz Ezek alapján ha van valami az életünkben, amiből többet szeretnénk, csupán ki kell deríteni az okát, és megismételni. Ennek persze az ellenkezője is igaz. Ha van olyan okozat, amelynek nem örülünk, be kell azonosítanunk az okait, és ki kell iktatni őket az életünkből. Mindez roppant egyszerűen hangzik, de tévedés lenne azt hinni, hogy ha valami egyszerű, akkor könnyű is. Ez komoly önvizsgálatot igényel. És ha annak során észreveszel bizonyos dolgokat, amelyeket meg szeretnél változtatni, először is jelentsd ki: „Meg akarom változtatni azt az okot, amely ezt a helyzetet kiváltotta!” Észrevehetted, hogy nem a körülményeket említettem mint megváltoztatandót, hanem az okokat, amelyek a jelenlegi helyzethez vezettek. Tehát először is be kell azonosítani, mi az ok. Persze erre most azt mondhatod: „Hiszen én pontosan tudom, mi a probléma: túlsúlyos vagyok, le vagyok égve, magányos vagyok, utálom a munkámat...” Esetleg más, hasonló gondolatokat fogalmazhatsz meg. A helyzet azonban az, hogy ezek már következmények, és nem kiváltó okok. Fölösleges arra pazarolni az energiánkat, hogy a következményeket kezeljük, hiszen amint megoldjuk valamelyiket, felbukkan helyette egy másik, vagy idővel újra beáll a régi állapot. Ha a következményekkel foglalkoznánk, az ahhoz lenne hasonlatos, mint amikor kezdő kerttulajdonosként meg akartam spórolni a gyomok kitépkedésének munkáját, és inkább egyszerűen levágtam az egészet fűnyíróval. Igen ám, de így a gyökerük a földben maradt, és hamarosan újra kinőttek... Szóval a valódi ok túlmutat a pénz, a túlsúly vagy a párkapcsolat problémáján. A valódi ok az, hogy érdemtelennek tartjuk magunkat. Ez azért alakult ki bennünk, mert nem szeretjük magunkat eléggé, nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk – és mindez a gyermekkorunkban gyökerezik. Ahogyan azt Louise L. Hay Éld az életed!2 című csodálatos könyvében megfogalmazta: „Amikor felnövünk, hajlamosak vagyunk újrateremteni gyermekkorunk érzelmi környezetét. Ez nem jó vagy rossz, helyes vagy helytelen, csupán arról van szó, hogy az ok-okozati összefüggés ebben az esetben is működik. Hajlamosak vagyunk rá, hogy úgy kezeljük magunkat, mint ahogy annak idején a szüleink kezeltek bennünket. Ugyanúgy szidjuk és büntetjük magunkat. Természetesen ez fordítva is igaz. Pontosan úgy szerethetjük és dédelgethetjük magunkat,
ahogy azt ők tették velünk annak idején.” Mint ahogy már utaltam rá az előző fejezetben, párkapcsolataink gyakran kísértetiesen hasonlóak a szüleinkhez fűződő kapcsolatainkhoz vagy a szüleink egymáshoz való viszonyához. Gondolj csak bele! Hányszor kerültél az életben olyan helyzetbe a főnököddel, a férjeddel, a feleségeddel vagy a gyermekeddel, mint gyermekkorodban a szüleiddel? Hányszor fordult elő, hogy ugyanazokat a szemrehányásokat vágtad a fejéhez a párodnak vagy a gyermekednek, mint amiket gyerekkorodban a szüleidtől hallottál? És most egy igazán fontos gondolathoz értünk: mindezért nem szabad a szüleidet hibáztatnod – hiszen Ők is csak áldozatok áldozatai. Csak úgy tudtak viselkedni veled, ahogyan az ő szüleik tették velük, amikor ők voltak gyermekek. Erről a könyv későbbi részében még részletesebben is kifejtem a véleményem. Egyelőre elég annyi, hogy senki sem taníthatja meg másnak azt, amit maga sem tud. Ha olyan családban nőttél fel, ahol mindennaposak voltak az indulatkitörések, akkor valószínűleg te is hamar dühbe gurulsz; ha pedig félénk, visszahúzódó emberek közt nevelkedtél, akkor nem igazán lehetsz magabiztos. Ezek a káros érzelmek nagyon veszélyesek, mert idővel nem csak mentális kihívásokat okoznak, de a testünket is megbetegíthetik. A magunkban hordozott érthetetlen fájdalmakat szinte minden esetben a mélyen gyökerező bűntudat okozza. Ezeket a tüneteket azonban semmiféle gyógyszer nem szünteti meg. A valódi megoldás önmagunk elfogadása és a megbocsátás.
„A józan ész azon előítéletek összessége, amelyeket 18 éves korunkra összegyűjtünk.” – Albert Einstein A sikertelenség legjellemzőbb oka az, hogy az embereknek fogalmuk sincs, milyen csodálatos képességekkel rendelkeznek, és arról sincs, hogyan hozhatnák ki magukból a maximumot. A többség számára általánosan elfogadott szó a lehetetlen. A neveltetésük során kapott korlátozó gondolatok felnőttként az átlagon felüli teljesítménynek még csak az elképzelését sem teszik lehetővé számukra. Fantasztikus hír, hogy mindez megváltoztatható. Lehetséges, hogy pillanatnyi helyzetünkben a történtek értelmetlennek tűnnek, de ha a nagyobb képet nézzük, végül minden a helyére kerül. A kialakult helyzet valódi oka az, hogy érdemtelennek tartjuk magunkat.
Nem szabad a szüleidet hibáztatnod – hiszen ők is csak áldozatok áldozatai. Senki sem taníthatja meg másnak azt, amit maga sem tud.
MIT MONDASZ MAGADNAK, AMIKOR TÜKÖRBE NÉZEL? Te szoktál magadban beszélni? Most talán azt kérdezed magadtól: „Szoktam én magamban beszélni?” :-) Természetesen mindannyian folyamatosan beszélünk magunkban. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a belső párbeszéd vagy erősít, vagy gyengít bennünket. Az, hogy az élet különböző területein mennyire leszel elégedett, már akkor eldől, amikor reggel kimész a fürdőszobába, meglátod magad a tükörben, és mondasz magadnak valamit... Ha azt mondod magadnak, hogy „végtelenül értékes ember vagyok, aki bármire képes, és óriási szerencséje van annak, aki találkozhat ma velem”, akkor minden a legnagyobb rendben. De ha a belső kommunikációd ettől eltér, akkor érdemes változtatnod rajta. Akkoriban, amikor mélyponton voltam és tükörbe néztem, rendszerint azt mondtam magamnak: „Te szerencsétlen! Örök vesztes vagy! Meg sem érdemled az életet!” Ilyen kijelentések mellett nem is csoda, hogy a helyzetem katasztrofális volt. De vajon mitől függ, hogy milyen mondatokat mondunk magunknak, amikor tükörbe nézünk? Attól, hogy mit gondolunk magunkról, mennyire tartjuk magunkat értékes embernek. Az egyik szemináriumomon egy kifejezetten jól szituált hölgy a munkafüzetben lévő kérdéssor kitöltése közben könnyes szemmel rám nézett. Odamentem hozzá, és megkérdeztem, mi történt, mire ő rámutatott az egyik kérdésre, amely így hangzott: „Mit veszítene a világ, ha most meghalnék?” Az általa írt válasz erősen megdöbbentett: „Semmit.” Ez arra ösztönzött, hogy minél több emberhez juttassam el azt a gondolatot, hogy ők maguk végtelenül értékesek. Mint már korábban írtam, gyermekként válogatás nélkül elfogadunk mindent, amit a környezetünk nekünk vagy rólunk mond, így azok életünk részévé válnak. Talán te is észrevetted már, hogy sokszor ugyanazokat a szavakat, mondatokat használod, amiket a szüleid, a tanáraid, a nagyobb testvéreid mondtak neked gyermekkorodban. Én például rengetegszer hallottam azt, hogy „nem engedhetjük meg magunknak”, és azt, hogy „Ne álmodozz már!” Ezek a mondatok hihetetlenül erősen beépültek a gondolataim közé,
akadályokat állítva haladásom útjába. Csak hosszú évek kitartó, következetes munkájának köszönhetően sikerült helyettesítenem őket olyanokkal, amelyeknek köszönhetően elhittem, mi minden lehetséges számomra.
„Az értéked nem a teljesítményedből fakad.” – Noah St. John A szüleim csodálatos emberek, és mindig a legjobb tudásuk szerint neveltek. Ezeket a mondatokat ők is a szüleiktől kapták, akik szintén a szüleiktől és így tovább. A magunk és gyermekeink lelki békéje és boldogsága érdekében azonban muszáj azonosítanunk a hátráltató szavakat, mondatokat, és olyanokkal kell helyettesítenünk, amelyek elősegítik önbizalmunk növekedését. *** Mielőtt tovább olvasnál, kérlek, írd le azokat a mondatokat, amelyeket gyermekkorodban a leggyakrabban hallottál szüleidtől, nagyszüleidtől, testvéreidtől, tanáraidtól! Rólad/neked mondták: .................... Magukról mondták: .................... Egymásnak mondták: .................... Az, hogy az élet különböző területein mennyire leszel elégedett, már akkor eldől, amikor reggel kimész a fürdőszobába, meglátod magad a tükörben, és mondasz magadnak valamit.
KI A LEGFONTOSABB EMBER A VILÁGON? Hogyan jutunk el a csecsemőkorunkban még meglévő tökéletes állapottól addig a pontig, hogy nem szeretjük eléggé, esetleg bíráljuk önmagunkat? Felnőtt személyiségünket alapvetően a gyermekkorunkban kapott szeretet mennyisége és minősége határozza meg. A helyzet az, hogy van, aki többet kapott belőle, van, aki kevesebbet. Hogy a te esetedben ez hogyan alakult, azt megtudhatod, ha őszintén válaszolsz magadnak a kérdésre: „Mennyire szeretem önmagam?” Mivel annak idején a saját válaszom sem volt túlságosan kielégítő, engedd meg, hogy a személyes példámon keresztül meséljem el, hogyan növelhetjük az önmagunk iránti szeretetet. Fiatalkoromban sohasem olvastam, még kötelező olvasmányokat sem. Huszonnyolc éves koromig csupán egyetlenegy könyvet olvastam el. Aztán megkaptam egy kedves ismerősömtől Brian Tracy Maximális teljesítmény3 című kötetét (amit ezúton is szeretettel ajánlok a figyelmedbe), és úgy döntöttem, ezt elolvasom. A könyv első részében a szerző azt javasolja, hogy úgy javíthatod ki a gyerekkori alapozás hibáit, amelyek az alacsony önértékelésedért felelősek, ha egyfolytában azt mondogatod: „Szeretem magam!” Nem is kellett több; azonnal letettem a könyvet egy jó évre, mert azt gondoltam, ez valamiféle agymosás, amiből köszönöm, de nem kérek. Később megértettem, hogy az életben bizonyos értelemben minden agymosás, hiszen minden befolyásolja a gondolkodásunkat. A reklámok, a médiában sugárzott hírek, információk beépülnek a gondolkodásunkba, vagyis átmossák az agyunkat. Ha viszont minden agymosás, már csak az a kérdés, hogy melyik gondolatnak milyen hatása van az életünkre. Akkor már sokkal jobb, ha én döntöm el, mivel mosom – vagy hagyom, hogy mossák – az agyamat. Azok a kijelentések, amelyeket tíz-tizenöt éven keresztül hallottunk a környezetünktől, szervesen beépültek a gondolkodásunkba. Vannak köztük olyanok is, amelyeket az évek alatt akár több ezerszer is elmondtak. Közös sajátosságuk, hogy nem lehet kitörölni őket, csak felülírni, vagyis egy másik, ránk nézve pozitív megerősítéssel helyettesíteni. Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra, hiszen maguk a kijelentések is hosszú évek alatt rögzültek bennünk. Helyettesítésük csak egy folyamat eredményeképpen történhet meg, ami hihetetlen ki-
tartást igényel részünkről.
„Ne feledd: az azonnali sikerhez bizony sok idő kell!” – Napoleon Hill Ki a legfontosabb ember számodra a világon, vagyis kit szeretsz a világon a legjobban? Teljesen érthető, ha a párod vagy a gyermekeid jutnak eszedbe. Lehet, hogy hozzám hasonlóan számodra is nehezen elfogadható, hogy saját magadat kell szeretned a világon a legjobban. Amikor először találkoztam ezzel a megközelítéssel, úgy éreztem, hogy az én esetemben ez kizárt, hiszen sokkal jobban szeretem a gyermekeimet, mint saját magamat, és ez így helyes. Van azonban egy érdekes gondolat, amely megváltoztatta a nézőpontomat: csak annyi szeretetet tudsz adni a számodra igazán fontos embereknek, amennyit saját magad iránt érzel, semmivel sem többet. Vagy másképp fogalmazva: csak akkor tudsz igazán szeretni másokat, ha már magadat megszeretted. Addig nem. Tökéletesen példázza ennek a gondolatnak a létjogosultságát az, amit a repülőgépeken mondanak felszállás előtt, a biztonsági tájékoztató részeként. Mi a teendő, ha az utazás során a kabinnyomás csökken, vagy más vészhelyzet alakul ki, és az utasok feje fölött lévő tároló rekeszekből kioldódnak az oxigénmaszkok? Kire kell helyeznünk először a maszkot? A mellettünk ülő gyermekünkre vagy életünk párjára? NEM! Először saját magunkat kell megmentenünk, vagyis először nekünk kell felhelyeznünk a maszkot, és csak azután segítsünk a körülöttünk ülőknek. Akkor lehetünk a szeretteink legnagyobb segítségére, ha mi már biztonságban vagyunk. Visszatérve az eredeti megközelítéshez: először saját magadat kell igazán megszeretned, hogy aztán a lehető legtöbb szeretetet adhasd a számodra fontos embereknek. Ennek érdekében arra kérlek, tedd le most a könyvet, állj a tükör elé, és mondd azt: „Szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok.” Figyeld meg, hogy érzed magad közben! Nos, könnyűnek vagy nehéznek találtad a dolgot? Esetleg ostobán érezted magad, vagy dühös lettél? Még az is előfordulhat, hogy az első néhány alkalommal sírásban törsz ki, ami teljesen érthető. (Efféle megnyilvánulások nálam is előfordultak.) Ilyenkor ugyanis előtörhetnek belőlünk a gyermekkori emlékek, amelyek igen erős érzelmeket válthatnak ki belőlünk. Bár látszólag felnőttünk, lelkünkben még mindig gyermekek vagyunk; ezért ahelyett hogy folyamatosan korholnád magad, arra biztatlak, hogy légy magaddal türelmes és megértő.
Ez a viselkedés a legtöbb esetben szöges ellentétben áll mindazzal, amit a mindennapokban a tükörbe nézve magadnak mondasz. Talán még a szemkontaktust is kerülöd saját magaddal. A tükör pusztán az önmagad iránti jelenlegi valódi érzéseidet mutatja. Gyermekkorodban, amikor szidtak, mindig a szemedbe néztek, lehet, hogy meg is ütöttek. Ezért jelenthet kihívást számodra a szemkontaktus. Mégis nagyon fontos, hogy ezt a gyakorlatot, amikor csak teheted, tükör előtt végezd, felülírva ezáltal a másoktól kapott romboló gondolatokat, még akkor is, ha az első alkalmakkor idétlennek vagy fájdalmasnak találod, amit teszel. Bár a leghatékonyabb valóban a tükör előtti megerősítés, emellett mindig és mindenhol folyamatosan mondogasd magadban: „Szeretem magam!” Vezetés közben, sorban állás közben, állandóan. Legalább ötszázszor mondd el minden áldott nap, egy hónapon keresztül! Ez most bizonyára soknak tűnik számodra, de ami miatt aggódni szoktál, azt legalább ennyiszer elismétled magadban egy nap. Tartsd észben: az a legfontosabb az életben, hogy szeresd önmagad. Minél jobban szereted magad, annál csodálatosabb élményeket élsz majd át az életed minden területén. Lehet, hogy most azt gondolod: „Jaj, ne már! De hiszen ez olyan nevetséges!” Kérlek szépen, ne ess abba a hibába, amibe én! Mielőtt döntesz a gyakorlat hasznosságát illetően, végezd egy hónapig mindennap, és figyeld meg, micsoda pozitív változás történik benned, és ezáltal a környezetedben. Most tényleg, mit veszíthetsz?
„Először meg kell tanulnunk szeretni önmagunkat, hogy másokat őszintén tudjunk szeretni.” – Denis Waitley Úgy javítsd ki a gyerekkori alapozás hibáit, amelyek az alacsony önértékelésedért felelősek, hogy egyfolytában azt mondogatod: „Szeretem magam!” Az életben bizonyos értelemben minden agymosás, hiszen minden befolyásolja a gondolkodásunkat. Saját magadat kell szeretned a világon a legjobban. Csak annyi szeretetet tudsz adni a számodra igazán fontos embereknek, amennyit saját magad iránt érzel, semmivel sem többet.
A PUDING PRÓBÁJA Most pedig következzen nyolc olyan eszköz, amelyeket ha beépítesz az életedbe, egészen biztos, hogy csodálatosan fogod érezni magad a bőrödben. Számíthatsz rá, hogy egyik másik esetleg ellenállást vált ki belőled, hiszen merőben eltér az általad megszokott dolgoktól, de tartsd észben: ahhoz, hogy a jelenlegitől eltérő eredményt érhess el, a jelenlegitől eltérő gondolatokra és cselekedetekre van szükség. Még egy fontos gondolat: haladj lépésről-lépésre, és ne akard egyik pillanatról a másikra beépíteni az életedbe az összes eszközt, mert akkor egyiket sem sikerül. Tedd inkább fokozatosan. Válaszd ki azt, amelyik számodra a legszimpatikusabb, és ha azt már gördülékenyen alkalmazod a mindennapokban, akkor jöhet a következő, és így tovább. *** Mielőtt rátérnél a gyakorlatokra, kérlek, tölts ki egy kérdéssort! A válaszaid alapján tisztában leszel azzal, hányadán is állsz jelen pillanatban saját magaddal. A kérdéssort letöltheted a szabo-peter.hu/konyvolvasoknak oldalról. ***
1. HANGOLÓDJ RÁ A NAPRA! „Aznapi hozzáállásodat és az egész napod történéseit a felkelés utáni öt perc határozza meg.” – Napoleon Hill Észrevetted már, micsoda eltérés lehet ébredés és ébredés között a reggeli hangulatodat illetően? Ha egy kicsit alaposabban megvizsgáljuk a dolgot, észrevehetjük az összefüggést az ébredés utáni hangulatunk és a napunk további alakulása között. Ezért legyen az a célunk, hogy mi irányítsuk a közvetlenül ébredés utáni első, tudatunkat érő impulzusokat, pozitívan befolyásolva ezáltal egész napi hangulatunkat. Hogyan tegyük mindezt? A legbiztosabb módszer, ha a külvilágból – a tévén, rádión keresztül
– érkező negatív információk helyett pozitív megerősítéseket, pozitív gondolatokat juttatunk el a tudatalattinkhoz. Hallgathatunk relaxációs vagy meditációs CD-ket, olvashatunk önfejlesztő könyveket, ismételgethetünk pozitív megerősítéseket, amelyeket szeretnénk, ha megnyilvánulnának az életünkben. *** Ennek a módszernek az összetett alkalmazási módja a következő: ahelyett hogy közvetlenül ébredés után a tévé távirányítójáért nyúlnál vagy bekapcsolnád a rádiót, kezdd a napod 20 perc meditációval, aztán olvass 20 percet, végül következzen 20 perc mozgás. Ha így indítod a napodat, sokkal boldogabban fogod megélni, hiszen napközben a gondolataid ekörül forognak majd. Ha mindez nagyon távol áll a jelenlegi életviteledtől, akkor kezdheted egy perc csendes elmélkedéssel ébredés után, egy oldal olvasással és egy felüléssel vagy fekvőtámasszal, nap mint nap növelve az ezekre fordított időt. A meditációról talán te is azt gondolod, amit annak idején én; hogy ezt csakis Tibetben, kizárólag lótuszülésben lehet végezni. Pedig nincsenek ilyen formai követelményei. Már az is pozitív hatással lehet rád, ha az ágyadban fekve, csukott szemmel elképzeled a napodat olyannak, amilyennek szeretnéd, hogy legyen. Például: „Bárhová megyek, mindenki mosolyog rám, akivel csak találkozom. Minden úgy alakul, ahogyan szeretném. Mindenre jut időm, pontosan érkezem mindenhova. Rengeteg jó hírt kapok, és végre bekövetkezik, amire már oly régóta várok.” *** Én is ezt teszem, miközben Brian Tracy zenés relaxációját hallgatom, vagy a Belépés a vonzás örvényébe4 című relaxációs hanganyagot. (Az utóbbit megrendelheted a www.edesviz.hu honlapon.) Azt javaslom hát, kezdd azzal a reggelt, hogy ráhangolódsz az előtted álló napra. Meglátod, mennyivel örömtelibbé és eredményesebbé válik számodra.
2. ARRA FIGYELJ, AMI JÓL SIKERÜLT! Nem tudom, ki és hogyan számolta ki, de a statisztikák szerint a hibákat és tévedéseket tizenegyszer hosszabb időre jegyezzük meg, mint a sikereket. Az mindenesetre tény, hogy tovább
maradnak meg az emlékezetünkben, és ez nem valami biztató. Ez okozza azt, hogy általában sokkal rosszabbnak tüntetjük fel magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Ezt is összefüggésbe hozhatjuk a gyermekkorunkkal, amikor minden egyes igenre átlagosan tizenhét nem jutott. Emellett a médiából érkező hírek minimum nyolcvan százaléka negatív. Egyetlen időjárás-előrejelzésben sem azt halljuk, hogy túlnyomó részben sütni fog a nap, hanem azt, hogy néha borult lesz az idő. Éppen ezért arra van szükség, hogy minden nap végén jegyezzük fel aznapi sikereinket. Javaslom, hogy külön erre a célra válassz egy füzetet, és azt használd mindennap. Ennek az igazán egyszerű műveletnek a kitartó alkalmazásával képes leszel pozitívvá változtatni az önmagadról alkotott képet; vagyis megtanít arra, hogy csak a pozitív tulajdonságaidra, tetteidre összpontosíts. Veled is előfordulhat, ami velem történt; egy este leültem, hogy leírjam, ami aznap jól sikerült, de semmi sem jutott az eszembe. Az első napokban megtörténhet, hogy leülsz a füzeted elé, de egyetlen említésre méltó dolgot sem tudsz felidézni. Ha azonban kellően kitartó vagy, bizonyos idő eltelte után már napközben is bekapcsol az érzés: „Ez remekül sikerült! Ezt este mindenképpen leírom a füzetembe!” Javaslom, hogy fokozatosan szoktasd magad a füzet használatára. Kezdd napi egy pozitívum leírásával, pár nap múlva növeld kettőre, és így tovább, egészen tízig. Természetesen ha már az első nap le tudsz írni tízet, ne fogd vissza magad. Ha azonban nehezebben áll rá az agyad arra, hogy megtaláld a napodban mindazt, ami pozitív, akkor a fokozatosság segít áthidalni azt az óriási szakadékot, amely a jelenlegi gondolkodásod és a kívánt állapot között tátong. Fontos, hogy kezdd el még ma este, és írj le legalább egy pozitív dolgot a mai napodból! Ez lehet akár az is, hogy ma is olvastál. :-) Íme pár példa a saját bejegyzéseim közül: Reggel leírtam a céljaimat. Nem ettem ma édességet. Elmondtam a kedvesemnek, hogy mennyire szeretem. Bocsánatot kértem a gyermekemtől, amiért felemeltem a hangomat. Felhívtam a nyomdát.
Megköszöntem a kollégáimnak a munkájukat. Megittam két és fél liter vizet. Sétáltam fél órát. Felvettem egy eldobott szemetet az utcán. Beengedtem magam elé egy autóst. *** Mielőtt folytatnád az olvasást, írd le a mai sikereidet! (Ha reggel olvasod ezeket a sorokat, akkor a tegnapi sikereket is lejegyezheted.) Mai sikereim: 1. .................... 2. .................... 3. .................... 4. .................... 5. ....................
3. LÁSD MEG MINDENBEN A JÓT! Igen, jól olvastad, arra biztatlak, hogy lásd meg mindenben a jót. Ugyanis ha a nagyobb képet nézzük, végül mindig megtalálhatjuk, hogy abban a bizonyos dologban mi volt számunkra a pozitívum. Brian Tracy ezt úgy fogalmazta meg: „Légy fordított paranoiás!” Hát az meg micsoda? Lássuk, milyen is egy paranoiás ember! Üldözési mániája van, vagyis azt gondolja, hogy az egész világ összeesküdött ellene. A fordított paranoiás ezzel ellentétben azt feltételezi, hogy az egész világ összeesküdött annak érdekében, hogy neki jó legyen. Tökéletesen tükrözi ezt a fajta hozzáállást az alábbi kis történet. Egy házaspárnak ikrei születnek. Ahogy cseperednek, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a gyerekek hozzáállása az élethez merőben más. Az egyik annyira pesszimista, hogy számára a
Murphy-törvények is csöpögős szappanoperák, a másik azonban végtelenül optimista. A szülők aggódnak, hogy mi lesz így velük, ezért elviszik őket egy orvoshoz. Az megvizsgálja őket, majd azt tanácsolja a szülőknek, hogy a következő születésnapjukon külön szobában köszöntsék a gyerekeket. A pesszimista gyermek szobájába tegyenek rengeteg játékot, az optimistához pedig készítsenek be egy nagy adag lócitromot. Így a pesszimista optimistább lesz, a túlzottan optimista pedig rájön, hogy nem minden fenékig tejfel az életben. A szülők izgatottan várják a közelgő ünnepet, és amikor eljön a nagy nap, mindent úgy tesznek, ahogy az orvos tanácsolta. Bekísérik a gyerekeket a szobáikba, magukra hagyják őket, és a kulcslyukon keresztül figyelik, mi történik. Benéznek a pesszimista gyermekhez, és döbbenten látják, hogy az a földhöz vagdossa a vadonatúj távirányítós autót, és közben azt kiabálja: „Ennél már sokkal újabb modell is van!” Hát ez a része nem vált be, gondolják, és átmennek az optimista gyermeket meglesni. Hozzá is bekukucskálnak, és azt látják, hogy nevetgélve ássa bele magát a nagy halom lócitromba, és közben labdázik vele. A szülők megrémülnek, mert úgy érzik, túl messzire mentek, de aztán meghallják, hogy a gyerek hahotázva a következőt mondja: „Úgysem tudtok átverni! Ahol ennyi lócitrom van, ott egy póninak is lennie kell!” Jusson eszedbe ez a mondat, ha úgy érzed, hogy túl sok a lócitrom körülötted. :-)
„Egyszer fent, egyszer még feljebb!” – Kisgergely Zsolt 4. MINDENNAP SZÁNJ MAGADRA EGY VIDÁM PERCET! Ne vedd túl komolyan az életet, úgysem úszod meg élve! :-) Tudom, hogy mulatságosan hangzik, mégis azt javaslom, szánj mindennap egy percet arra, hogy odaállsz a tükör elé, és mosolyogsz. Ezzel könnyedségre programozod magad, szokásoddá teszed a vidámságot, a boldogságot. És akkor van leginkább szükséged arra, hogy megtedd, ha egyébként eszed ágában sem lenne mosolyogni. A gyakorlat ereje a megfordíthatóság törvényében rejlik. Eszerint az, ahogyan belül érzed magad, egy bizonyos külső reakciót vált ki belőled, ugyanakkor az is igaz, hogy ha megfelelő ideig produkálod ezt a bizonyos külső megnyilvánulást, ki fogja váltani a hozzá tartozó belső
érzést. Hogyan működik ez a mosoly esetében? Ha jól érzed magad, az mosolyt csal az arcodra, és fordítva; ha mosolyogsz, az hamarosan kellemes érzéseket vált ki belőled. Mindaddig, amíg ez az egyszerű, mégis elképesztő erejű kis gyakorlat szokásoddá nem válik, valószínűleg nehezedre esik majd, hogy amikor nem vagy valami jó formában, odaállj a tükör elé, és vigyorogj. Amint azonban beépül a mindennapjaidba, valahányszor egy kicsit is negatívabban látod a világot, azonnal ehhez az eszközhöz fogsz nyúlni, hogy ismét jó hangulatba kerülj. Szóval mindennap szánj egy percet magadra, és mosolyogj a tükörbe! Próbáld ki most!
„A mosoly az a görbület, amely mindent egyenesbe hoz.” – Phyllis Diller 5. HÚZD KI MAGAD! Ugyancsak a megfordíthatóság törvényének következtében a testtartásod is óriási mértékben befolyásolja azt, ahogyan érzed magad. Javaslom, hogy próbáld ki. Rakd le a könyvet, és tegyél a szobádban – vagy ahol éppen olvasol – néhány lépést leengedett vállal, görnyedt háttal. Nos, mit tapasztaltál? Észrevetted, hogyan változtatta meg a hangulatodat? Most húzd ki magad, emeld fel a fejed, és ismételd meg a lépéseket! Ugye, mennyivel jobb érzés? Bármilyen banálisnak tűnik, testtartásunk meghatározza a hangulatunkat, és ezáltal hosszú távon az önértékelésünket is.
„Azért van a fejed, hogy felemeld!” – Balázs Atilla 6. ÜNNEPELD MEG MAGAD! A folyamatos belső teljesítési és megfelelési kényszer következtében – amelyet egyébként a szeretet iránti vágyunk táplál – hajlamosak vagyunk állandóan sanyargatni magunkat, és elmulasztjuk, hogy egy-egy sikeres munka befejezése után megálljunk, és megünnepeljük a sikereinket. Alighogy befejezünk valamit – vagy manapság trendi kifejezéssel élve: lezárul egy projekt –, azt vesszük észre, hogy már nyakig vagyunk a következőben.
Mielőtt továbblendülnénk, meg kell találnunk a módját annak, hogy megálljunk, és megünnepeljük magunkat. Ennek óriási hatása van az önértékelésünkre, ami hosszú távon még nagyobb sikerekhez segít minket. Az ünneplést célszerű az elért sikerrel arányosan megvalósítani. (Szóval azért, mert levitted a szemetet, nem biztos, hogy érdemes befizetned magad egy egyhónapos thaiföldi all inclusive utazásra. :-) Ha kisebb eredményekről van szó – mondjuk egy kellemetlen telefonbeszélgetés elintézéséről –, a jutalom lehet egy séta vagy egy kávé. Nagyobb sikerek esetén nagyobb elismeréssel adózhatunk önmagunknak, például megjutalmazhatjuk magunkat egy családdal, barátokkal eltöltött hétvégével. Megünnepelheted a sikeredet egy olyan nappal is, amikor a saját kedvedben jársz, például olvasol, filmet nézel vagy egyszerűen csak pihensz. Amikor elkezdtem így jutalmazni magam, és leültem megnézni egy filmet, óriási bűntudat tört rám. Egyfolytában az járt a fejemben: „Mit lazsálok itt, ahelyett hogy dolgoznék? Be kell fejeznem a munkámat! Nekem erre nincs időm!” Aztán ahogy rászoktattam magam, azt vettem észre, hogy minden ilyen nap után lényegesen hatékonyabb lettem, ugyanannyi idő alatt sokkal több eredményt tudtam elérni. Ráadásul sokkal jobban éreztem magam a bőrömben. Erre oda kell figyelnünk, mert ha az ünneplés elmarad, idővel könnyen kiéghetünk, megszűnhet a motivációnk, ami a hatékonyságunk csökkenése mellett az önértékelésünk csökkenéséhez vezethet. Találjuk meg tehát a módját annak, hogy megünnepeljük magunkat!
„Nagyon fontos, hogy mindig szakíts időt a kedvteléseidre és önmagadra, nem számít mennyire elfoglalt vagy!” – Jack Canfield 7. NE HASONLÍTGASD MAGAD MÁSOKHOZ! Az, hogy másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, szintén a kellő mértékű önbecsülés, önelfogadás hiányából fakad, és igen-igen ártalmas hatása van ránk nézve. Mert mi történik, amikor látunk valakit, akinél a saját megítélésünk szerint jobbak vagyunk? Öntudatlanul is arra használjuk a helyzetet, hogy önbecsülésre tegyünk szert általa. Ez azonban hamis siker, mert bár pillanatnyilag talán jobban érezzük magunkat tőle, az önbecsülésünket nem fogja tartósan javítani,
holott az egészet azért csináltuk. Az összehasonlítgatás még veszélyesebb, ha olyasvalaki van a környezetünkben, akit magunknál jobbnak ítélünk, és hozzá hasonlítgatjuk magunkat, hiszen ettől negatív érzések törnek ránk, önbecsülésünk alacsonyabb szintre zuhan. Önmagában az, ha olyan emberekkel vesszük körül magunkat, amilyenekké válni szeretnénk, kifejezetten pozitív hatást gyakorol ránk, de semmiképpen se hasonlítsuk magunkat hozzájuk. Vizsgáljuk meg, melyek a számunkra vonzó tulajdonságaik, és törekedjünk arra, hogy mi is elsajátítsuk azokat. A megoldás egyszerűen az, hogy ne másokhoz mérjük magunkat, hanem a saját fejlődésünkre összpontosítsunk. Azért tartottam fontosnak, hogy írjak erről, mert az én életemet hosszú éveken keresztül megkeserítette a hasonlítgatás. Amikor már kezdtem magam jobban érezni a bőrömben, és találkoztam valakivel, aki ugyanannyi idősen, mint én, jobb anyagi helyzetben volt, saját házzal, nagyobb autóval, és magasabb pozícióban dolgozott, elkezdtem ezek alapján összehasonlítgatni magunkat, majd ennek következtében kezdtem semmibe venni magamat és az addigi eredményeimet. Könnyen észreveheted, ha nálad is fennáll ez a veszély. Figyeld meg a belső kérdéseidet, ha egy olyan személlyel találkozol, aki megítélésed szerint pillanatnyilag előrébb jár, mint te. „Fiatalabb vagy idősebb, mint én?” „Több pénze van, mint nekem?” „Többet keres, mint én?” „Nagyobb autója van, mint nekem?” „Többször volt nyaralni, mint én?” Ha efféle kérdések vetődnek fel benned, akkor ezen bizony a saját érdekedben változtatnod kell. Kérlek, tudatosan kerüld az ilyen típusú hasonlítgatást! Hidd el, nem segíti a fejlődésed, hanem éppen hogy megnehezíti, az önbecsülésedet a béka feneke alá nyomva. Megismétlem: csak magadhoz, a saját fejlődésedhez viszonyítsd az eredményeidet!
„Amikor azt méricskéled, hogy mások jobbak vagy rosszabbak-e nálad, gátolod az önmagad iránt érzett szeretet elmélyülését.” – John F. Demartini 8. TARTSD BE AZ ÍGÉRETEIDET!
Nagyon erős hatása van az önértékelésünkre annak, hogy betartjuk-e az ígéreteinket. Hiszen ha betartjuk, elégedettek leszünk magunkkal, ellenkező esetben viszont – néha tudatosan, de főként tudat alatt – marcangoljuk magunkat miatta. Ez utóbbi elkerülése érdekében két dolgot javaslok. Az egyik, hogy nagyon jól vizsgáld meg, mi az, amit megígérsz, mielőtt elköteleznéd magad. Igaz, hogy gyakran nehezünkre esik elutasítani egy kedves ismerős kérését, hosszabb távon mégis ez a kifizetődőbb. Ha azonban ígéretet teszünk valamire, akkor azt tartsuk is be. Tehát a másik javaslatom: amit megígértél, azt tartsd is be!
„A legnagyobb ígéret, amelyet be kell tartanod, az önmagadnak tett ígéret.” – James Arthur Ray Az ígéretek kiemelt fontosságú csoportját képezik az önmagunknak tett ígéreteink. Ezekre fokozottan igaz az előbb megfogalmazott tanácsom. Tehát jól gondold át, mit fogadsz meg magadnak! Ha túl meredek számodra, amit megígérsz magadnak, akkor az ígéretedet jó eséllyel meg fogod szegni, és borítékolható, hogy ettől szörnyen fogod érezni magad. Hajlamosak vagyunk ugyanis túlvállalni magunkat. Nézzünk erre egy példát! Tegyük fel, hogy az elmúlt években irodai munkát végeztél, és teljesen elszoktál a mozgástól. Egy alkalommal, emelkedett hangulatban teszel egy ígértet magadnak, miszerint egy hónapon belül lefutsz egy maratont. Távol álljon tőlem, hogy a te esetedben megkérdőjelezzem ennek megvalósítását, a többség azonban nem fogja lefutni. Miért? Mert annyira távolinak látja a kívánt eredményt, hogy maga sem hiszi el. Azáltal azonban, hogy megszegi a magának tett ígéretét, óriási rombolást végez az önbecsülése terén. Ezért azt javaslom, hogy inkább több kisebb dolgot ígérj meg magadnak, amelyek megvalósításával sikerélményt generálsz, és ettől erőteljesen javul az önbecsülésed. Ahhoz, hogy a jelenlegitől eltérő eredményt érhess el, a jelenlegitől eltérő gondolatokra és cselekedetekre van szükség. Legyen az a célunk, hogy mi irányítsuk a közvetlenül ébredés utáni első, tudatunkat érő impulzusokat. Általában sokkal rosszabbnak tüntetjük fel magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk.
Lásd meg mindenben a jót! Ahol ennyi lócitrom van, ott egy póninak is lennie kell! „Azért van a fejed, hogy felemeld!” Meg kell találnunk a módját annak, hogy megálljunk, és megünnepeljük magunkat. Ne másokhoz mérjük magunkat, hanem a saját fejlődésünkre összpontosítsunk. Nagyon jól vizsgáld meg, mi az, amit megígérsz, mielőtt elköteleznéd magad. Inkább több kisebb dolgot ígérj meg magadnak, amelyek megvalósításával sikerélményt generálsz.
MÁSODIK RÉSZ
ÉN VAGYOK A FELELŐS A könyv egyik legfontosabb részéhez érkeztünk, ami a felelősségvállalásról szól. Ha az itt olvasottak ellenállást váltanak ki belőled, az teljesen érthető. Kérlek, olvasd el ezt a részt többször is, egészen addig, amíg képessé nem válsz arra, hogy kimondd: „Én vagyok a felelős mindenért, ami az életemben történik!” Hát akkor, csapjunk bele! Észrevetted már, hogy az emberek szeretik a szenvedéseiket? Számomra igazán érdekes felfedezés volt, hogy mennyire ragaszkodnak hozzájuk. Úgy érzik, hogy szenvedéseik mentséget és fedezéket nyújtanak nekik az élet és a környezetük kihívásai ellen. Szeretik őket megosztani egymással, és jó alibiként használni helyzetük igazolására. Miről is szól ez tulajdonképpen? Mások – a szülők, a kormány, a főnök – hibáztatásáról, vagyis a felelősség elhárításáról. Ezen a ponton egy nagyon fontos mondanivalóhoz érkeztünk: esélyed sincs rá, hogy sikeres, boldog, teljes életet élj addig, ameddig mást teszel felelőssé a jelenlegi helyzetedért. Ez a mondat annyira fontos, hogy arra kérlek, olvasd el még egyszer.
„Könnyű és csábító másokat okolni, hiszen így mi tisztára mossuk magunkat.” – Bodo Schafer Az, hogy mennyire érezzük jól magunkat az élet bizonyos területein, attól függ, hogy mennyire van a mi kezünkben az irányítás. Minél több olyan területe van az életünknek, ahol az irányítás a miénk, annál kiegyensúlyozottabbak vagyunk. De vajon mitől függ, hogy mi irányítunke? Az irányítás mértéke a felelősségvállalás mértékével azonos. A legtöbb kihívásunk abból ered, hogy nem akarjuk vállalni a felelősséget, inkább másokat hibáztatunk. Sajnálatos módon azonban ha elutasítjuk a felelősségvállalást, azzal másnak adjuk át életünk irányítását, és ezáltal automatikusan lemondunk a szabadságról. Ha azonban elfogadjuk, hogy mi vagyunk a felelősek mindenért, ami velünk történik, akkor nem hibáztathatunk senkit, még magunkat sem. FELELŐSSÉGVÁLLALÁS = IRÁNYÍTÁS = SZABADSÁG Az emberek többsége a kisebb ellenállás útját választja, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy másokat hibáztat a kialakult helyzetért, kibúvókat keres. Elismerem, valóban nem
könnyű azt mondani, hogy „én vagyok a felelős”, de fel kell ismernünk, hogy a felelősség hárítása nagyon veszélyes, mert oda vezet, hogy elveszítjük az irányítást az életünk felett, ami általános levertséget és pesszimizmust eredményez. A felelősség elutasításának tipikus megnyilvánulásai a kifogások, mások hibáztatása és az önigazolások. Nézzünk néhány példát mindegyikre! A kifogások például ilyenek lehetnek: Túl öreg vagyok. Túl fiatal vagyok. Magas vagyok. Alacsony vagyok. Elvált vagyok. Szegény vagyok. Vidéken élek. Nincs autóm. Nem tudok mások előtt beszélni. Nem vagyok én olyan! Mások hibáztatásának jellemző esetei: A kormány a hibás. A szüleim tehetnek róla. A főnököm miatt van az egész. A férjem/feleségem miatt alakultak így a dolgok. És az önigazolások: Én már mindent megpróbáltam. Mindent megtettem, ami tőlem telt. Többször is kerestem, de nem hívott vissza. Ő is elkésett a múltkor. Utólag visszagondolva, abban az időszakban, amikor lépcsőházakban aludtam és igazán mélypontra kerültem, ezek mindegyikét használtam.
Ha észreveszed, hogy kifogásokkal, mások hibáztatásával vagy önigazolásokkal próbálod elhárítani magadról a felelősséget, állj meg egy pillanatra, és cseréld ki ezeket a viselkedésmintákat az „én vagyok a felelős” varázsigére!
„A felelősség innen már nem tolható tovább.” - Harry S. Truman, az Egyesült Államok 33. elnöke Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor kifejezetten nehéz azt mondani, hogy a felelősség a miénk – és nincs is rá szükség. Például ha valaki belehajt a kocsinkba, holott nekünk volt elsőbbségünk, azért jogilag természetesen nem mi vagyunk felelősek. Azért viszont már igen, ahogyan a történtekre reagálunk. Ilyen helyzetekben a feladatunk abból áll, hogy a reakciónkért kell felelősséget vállalnunk. Nem mindig vagyunk felelősek a történtekért, de mindig felelősek vagyunk azért, ahogy reagálunk rájuk. Felelősek vagyunk azokért a dolgokért, amiket teszünk, és azokért is, amiket nem teszünk. Óriási azonban a kísértés, hogy kibújjunk a felelősség alól. Sokkal egyszerűbb úgy tenni, mintha semmi közünk nem lenne a történtekhez. Ezért a viselkedésért azonban nagy árat kell fizetnünk. Előbb-utóbb mások játékszerévé válunk, és az általuk írt forgatókönyv szerint kell élnünk. Ugyanarra a helyzetre más-más emberek gyakran egészen másként reagálnak. Ennek egyik legszembetűnőbb példája lehet két testvér, akik ugyanabban a családi környezetben nőttek fel, eredményeik mégis teljesen eltérőek az életben, mint ahogy azt a következő történet kitűnően megvilágítja. Egy fiatal férfi kirabolt, majd leszúrt két embert. Mielőtt megindult volna a büntetőpere, néhány újságíró kérdéseket tett fel neki az életével kapcsolatban. A férfi elmesélte, hogy rettenetes gyermekkora volt. Alkoholista apja ütötte-verte az anyját. Abból éltek, amit az apja összelopkodott, így érthető, hogy alig hat évesen már ő is lopott. Később egy gyilkossági kísérlet után a börtönből szabadulva két újabb gyilkosságot követett el. Történetét a következő szavakkal fejezte be: „Ilyen körülmények között hogyan lehetett volna belőlem más ember?” Az újságírók megtudták, hogy a fiatalembernek van egy ikertestvére, őt is felkeresték, és meglepődve tapasztalták, hogy tökéletes ellentéte a bátyjának; tiszteletreméltó ügyvéd, a közösség elismert tagja, aki boldog házasságban él feleségével és két gyermekével. A meglepett
újságírók kérdésére, hogy miként sikerült ilyen példamutató személyiséggé válnia, az ügyvéd elmesélte ugyanazt a történetet a gyermekkoráról, amit a testvére, majd így zárta mondandóját: „Ilyen körülmények között hogyan lehetett volna belőlem más ember?” Vajon miként lehetséges, hogy két ember, aki ugyanolyan körülmények között nő fel, végül teljesen eltérő személyiséggé válik? A titok nyitja a felelősségvállalásban rejlik. Tehát a jó hírem az, hogy létezik egy csodálatos eszköz, amely fénysebességgel juttat el téged a kívánatos élethez; ez pedig a száz százalékos felelősségvállalás. Ehhez el kell fogadnod, hogy ha bármin változtatni akarsz, az csak tőled függ. A megoldást magadban kell keresned.
„Ideje, hogy ne önmagunkon kívül keressük a választ arra a kérdésre, miért nem tudjuk megteremteni azt az életet és elérni azokat az eredményeket, amelyeket elterveztünk magunknak.” – Jack Canfield Esélyed sincs rá, hogy sikeres, boldog, teljes életet élj addig, ameddig mást teszel felelőssé a jelenlegi helyzetedért. Ha elutasítjuk a felelősségvállalást, azzal másnak adjuk át életünk irányítását. Nem mindig vagyunk felelősek a történtekért, de mindig felelősek vagyunk azért, ahogy reagálunk rájuk. Ha bármin változtatni akarsz, az csak tőled függ.
CSAK CSINÁLD! A felelősségvállalás szokásának kialakulása nagyrészt a döntéshozatal képességén nyugszik. Mivel az emberek nem akarnak felelősséget vállalni, logikus, hogy dönteni sem akarnak, hiszen akkor már számon kérhető rajtuk a dolog. A felmérések azonban kimutatták, hogy azok lesznek igazán sikeresek, akik képesek gyorsan döntést hozni. Ennek a fordítottja is igaz. A sikertelen emberek nem tudnak dönteni. Arra várnak, hogy mások döntsenek helyettük. Sajnálatos módon az emberek 90-95 százaléka döntésképtelen; sokszor még azt sem tudják eldönteni, mit válasszanak az étlapról egy étteremben. Nem csoda hát, hogy az életüket befolyásoló területeken ez fokozottan igaz. Tehát ha mi is a sikeres emberek táborába akarunk tartozni, ki kell fejlesztenünk magunkban a döntéshozatal képességét. A döntés egy igen magas fokú elkötelezettség, amiből már nehezebb kihátrálni, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eredetileg szerettük volna. Félelmünk, hogy esetleg rossz döntéseket hozunk, elbizonytalaníthat minket, és azt eredményezheti, hogy nem fogunk dönteni. Először is azt kell elfogadnunk, hogy döntéseink nagy része hibás lesz. Azonban csak döntések révén tudjuk elsajátítani azt a képességet, hogy jó döntéseket tudjunk hozni. Vagyis minél több döntést hozunk, annál több rossz lesz közöttük, idővel viszont egyre több jó döntésünk születik. Ennek köszönhető a sikeres emberek jó teljesítménye. Ha befutott emberek életútját vizsgáljuk, szinte minden esetben kiderül, hogy többször csődbe mentek, elvesztették mindenüket, de tanulva hibás döntéseikből, amelyek kudarcaikat okozták, továbbmentek és végül sikeresek lettek.
„A legtöbb ember azzal szorítja sarokba magát, hogy problémái vannak. Holott nem problémáink vannak, hanem lehetőségeink a döntésre.” – Csernus Imre Sokan arra hivatkoznak, amikor dönteni kellene, hogy kevés az információjuk ahhoz, hogy döntést tudjanak hozni. A legjobb, amit tehetünk, hogy begyűjtjük az összes fellelhető infor-
mációt, és azonnal döntünk. Így elkerüljük azt a feszültséget, amit a döntés hiánya miatti bizonytalanság teremt az életünkben. A döntéshozatal képessége, a biciklizéshez hasonlóan, nem tanulható meg könyvekből. Csak a gyakorlatban sajátítható el. Ezért ha sikeres és boldog életet akarsz élni, hozz döntéseket azonnal! Íme egy fantasztikus módszer, amelyet Benjamin Franklin amerikai filozófus, feltaláló és politikus használt élete során az előtte álló döntések meghozatalához. Vegyél elő egy üres lapot, és a tetejére írd fel az eldöntendő kérdést! Közvetlenül alá, a lap bal oldalára írj egy pluszjelet, a jobb oldalára pedig egy mínuszt. Azután sorold fel az összes pozitív és negatív dolgot, ami a jelenlegi információid alapján bekövetkezhet, ha meghozod a döntésed. Ezek alapján mérlegelj és dönts!
„Nem az életkörülményeink, hanem a döntéseink határozzák meg a végzetünket.” – Anthony Robbins Azok lesznek igazán sikeresek, akik képesek gyorsan döntést hozni. El kell fogadnunk, hogy döntéseink nagy része hibás lesz.
AZ IGAZÁN SIKERES ÉLET KULCSA „Ismerd mag a határaidat, de ne azért, hogy elfogadd, hanem hogy ízzé-porrá zúzd őket, és kinyúlj a nagyság után!” – Chérie Carter-Scott Az igazán sikeres élet a komfortzóna határán kezdődik. De mi is az a komfortzóna? Mindazon dolgok összessége, amelyekkel kapcsolatban kényelmesen érezzük magunkat, amiket már elértünk, megszereztünk. Ez azt jelenti, hogy ha a jelenlegitől eltérő dolgokra vágyunk, azokat a komfortzónánkon kívül kell keresnünk. Mivel azonban mindig a kényelmetlentől a kényelmes felé törekszünk, továbbra is a régi, megszokott, számunkra kényelmes módon csináljuk a dolgokat, és visszariadunk az újtól, a kockázattól. A komfortzóna hatalmas ellensége a bennünk rejlő képességek kibontakozásának. Hajlamosak vagyunk az egész életünket anélkül leélni, hogy kiderítenénk, mi mindenre lennénk képesek. Képességeinkkel kapcsolatban találó az a vicc, amelyben két ember beszélget. – Tudsz zongorázni? – kérdezi az egyik. Mire a másik: – Fogalmam sincs, még sosem próbáltam... Valahogy így van ez az életben is. Mi, emberek, meg sem próbáljuk kihozni magunkból a bennünk rejlő képességeket.
„Teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves – vagy harminc –, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint a százötven éves. Tehát ezért vannak az öreg fiatalok, és vannak a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek.” – Csernus Imre A kényelem és az elégedettség a lehetőségek kibontakoztatását is gátolja. Mivel a jelenlegitől eltérő eredmények változtatást, cselekvést igényelnének, sokszor inkább elfogadjuk a
fennálló helyzetet. Szokták mondani, hogy a langyos víz nem elég hideg ahhoz, hogy az ember ki akarjon szállni belőle. Más szavakkal: inkább elfogadunk egy átlagos szintet az életünkben, mint hogy tegyünk valamit a jobbért. Íme egy újabb közös vonás a sikeres emberekben: életük legnagyobb részét a komfortzónájukon kívül élik. Mindig tágítják a lehetőségeiket, új dolgokba kezdenek, másképp csinálnak dolgokat, mint korábban. Ettől sikeresek. Hiszen ha azt tesszük, amit eddig, azt kapjuk, amit eddig. Vagyis ha a jelenlegitől eltérő eredményre vágyunk, másként kell cselekednünk. Megismétlem: minden, amire vágyunk, a jelenlegi komfortzónánkon kívül található. Ha tehát jobbá szeretnéd tenni az életedet, lépj ki a jelenlegi, jól megszokott világodból, és tegyél olyan dolgokat, amelyek eleinte kényelmetlenek ugyan, de hosszú távon meghozzák a kívánt eredményt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez egyáltalán nem könnyű, mint ahogy azzal is, hogy csak így tudjuk jobbá tenni az életünket.
„Ne csupán a megszokott, régi tevékenységedet végezd keményebben, hanem eszközölj némi változtatást is!” – John C. Maxwell Íme egy-két tanács, hogyan is teheted meg mindezt. Ha például nehezedre esik, hogy idegen emberekkel ismerkedj, keresd az alkalmat, amikor ismerkedhetsz. Járj társaságba, és szólíts meg valakit, elegyedj vele beszélgetésbe! Ha nem szeretsz korán kelni és futni, akkor kelj fel és fuss! Ha félelemmel tölt el, hogy fel kell szólalnod más emberek előtt, keresd a lehetőséget, hogy megtehesd. A komfortzóna tágítása, jelenlegi korlátaink átlépése zseniális módja az önbecsülésünk növelésének. Minden alkalommal, amikor legyőzöd automatikusan a kényelem felé törekvő énedet, és megteszed azokat az apró lépéseket, amelyek a kívánt eredmény felé visznek, hihetetlen módon nő az önbecsülésed.
„Amint kényelmesen érzed magad, vége a fejlődésnek.” – T. Harv Eker Most pedig írd le, mi mindent teszel majd annak érdekében, hogy tágítsd a komfortzóná-
dat! 1. .................... 2. .................... 3. .................... 4. .................... 5. .................... *** Az igazán sikeres élet a komfortzóna határán kezdődik. A komfortzóna hatalmas ellensége a bennünk rejlő képességek kibontakozásának. A kényelem és az elégedettség a lehetőségek kibontakoztatását is gátolja. A sikeres emberek életük legnagyobb részét a komfortzónájukon kívül élik. Minden, amire vágyunk, a jelenlegi komfortzónánkon kívül található.
HARMADIK RÉSZ
ÁLLÍTSD ÁT A ROBOTPILÓTÁDAT! „Ha egy harminc méter magas tölgyfának emberi agya lenne, csak három méter magasra nőne.” – T. Harv Eker A fenti idézet arra biztat bennünket, hogy vegyünk példát a természetről. Nézzünk meg például egy tölgyfát! Nem gondolkozik azon, hogy mi az, ami lehetséges számára, és mi az, ami nem, egyszerűen csak nő. Nem mondogatja magában, hogy „ezt már nem engedhetem meg magamnak” vagy „ez számomra képtelenség”. Ha azonban ugyanennek a fának emberi agya lenne, harminc méter helyett jó eséllyel csak három méter magasra nőne, mert a gyermekkori, környezetéből kapott programozása alapján csak ez lenne számára elképzelhető. Vizsgáljuk meg ismét kicsit jobban életünk első szakaszát, vagyis a gyermekkort, mert ott találhatjuk meg a magyarázatát korlátaink kialakulásának. Ha jobban belegondolunk, amit nevelésnek hívunk, valójában nem más, mint idomítás. A gyermeknek még megvannak a saját gondolatai, amelyeket az ösztönei alapján helyesnek vél, de aztán a közvetlen környezete szépen leszoktatja arról, hogy saját véleménye legyen. Ezzel a folyamattal a társadalom tucatembereket nevel ki, akik a többséget követve megtanulják, hogy mit szabad, és mit nem. Nagyon találónak tartom Robert Betz szavait: „Az ember egyedinek születik, de kópiaként hal meg.” Erről az a vicc jut eszembe, amikor az orosz feltaláló bejelenti, hogy megalkotta a borotváló automatát. A működési elve roppant egyszerű: be kell dobni egy rubelt, a gép ráereszt egy maszkot az illető arcára, aztán a pengék elvégzik a borotválást. Először hatalmas lelkesedés fogadja, aztán jönnek az aggályok; hiszen az emberek arca nem egyforma. Mire a feltaláló így válaszol: „Eleinte...” Ismét hangsúlyozom: kiemelkedő fontossággal bír annak a gondolatnak a megértése, hogy a meggyőződéseink szubjektívek, vagyis nem tényeken alapulnak. Ebből következik, hogy a jelenlegi meggyőződéseink alkotják lehetőségeink vélt kereteit. Mintegy robotpilótaként irányítják életünket. Ez természetesen segítségünkre lehet a haladásban, ha jó az irány, de ellenünk is dolgozhat, ha nem úgy alakul az életünk, ahogy szeretnénk. Roppant egyszerűen meggyőződhetsz arról, hogy nálad melyik eset áll fenn; csak meg kell vizsgálnod, mennyire vagy
boldog és eredményes az élet különböző területein. Minden jelentős előrelépés az életben a meggyőződéseink megváltoztatásával kezdődik. Vagyis azzal, hogy lehetségesnek fogadunk el olyan dolgokat, amelyeket egészen addig képtelenségnek tartottunk. Határok valójában csak a képzeletünkben léteznek. Számtalan példa van az életben arra, hogy egy-egy helyzetben megfeledkezünk ezekről a határokról, és csodákat művelünk. Ez fokozottan igaz akkor, ha mi magunk kerülünk életveszélybe, vagy valamelyik közeli hozzátartozónk. Tökéletesen bemutatja ezt Laura Schulz története. Ez a kifejezetten vékony, hatvanéves floridai asszony a konyhában dolgozott, miközben negyvenéves fia a kocsija alatt feküdt a műhelyben, és az autót javította. Az emelő hirtelen eldőlt, és a kocsi rázuhant a férfi mellkasára. Úgy tűnt, eljött számára a vég. A fájdalomtól felkiáltott, mire idős anyja kirohant, és látva a helyzetet, azonnal cselekedett: megemelte a közel egytonnás autót, és ezzel megmentette a fiát. A történteket tátott szájjal bámulta két szomszéd, akik időközben érkeztek, meghallva a kiáltást. Az esemény után a riporterek interjút készítettek az asszonnyal, aki tagadta, hogy a dolog megtörtént volna. Ő maga sem hitte el, amit tett, hiszen annyira messze állt attól, amit „józan ésszel” lehetségesnek tartott. Ez a történet pontosan tükrözi, mekkora szakadék tátong aközött, amit elhiszünk magunkról, és aközött, amire valójában képesek vagyunk. E helyzet kialakulását az életünk során a környezetünk által belénk programozott és általunk elfogadott minták garantálják. A programozás történhet szavak formájában, vagy egyszerűen a körülöttünk élő emberek tettei alapján. Sajnálatos következménye ennek a fajta tapasztalásnak, hogy meggyőződésünkké válik, mi lehetséges, és mi képtelenség. Ez egészen addig így van, amíg valaki át nem lépi a feltételezett határt. Ez történt az egymérföldes futás esetében is; mindenki képtelenségnek tartotta, hogy le lehet futni négy percen belül a távot, mindaddig, amíg Roger Bannister meg nem tette. Jellemző az is, hogy amint valaki átlép egy határt, a lehetőség mások számára is hihetővé válik. Az egymérföldes futással kapcsolatban ezt támasztja alá, hogy a következő évben már több mint tízen teljesítették a távot négy percen belül. Persze a többség számára ez sem elég bizonyíték. Az emberek számtalan érvet képesek felhozni arra vonatkozóan, hogy valami miért nem működik az ő esetükben. Mivel nem azt hisszük, amit látunk, hanem azt látjuk, amiben hiszünk, a legnagyobb akadá-
lyok, amelyeket le kell győznünk, az önkorlátozó hiedelmeink. Ezek már attól is visszatartanak, hogy akár csak megpróbálkozzunk a változtatással. Olyannak láttatnak velünk dolgokat, amilyenek azok sosem voltak a valóságban. A jó hír az, hogy a legtöbb önkorlátozó hiedelmünk egyáltalán nem igaz. Hamis információkon alapulnak, amelyeket igaznak fogadtunk el. Kevésbé jó hír, hogy ha egy hiedelmet igaznak fogadunk el, ténnyé válik számunkra. A helyzet, amelyben élünk, híven tükrözi meggyőződéseinket. Mivel a tudatalattid téged szolgál, a legjobbat akarja neked, pontosan azt fogod kapni, ami megfelel a hiedelmeidnek, a programozásodnak. Akár szegény vagy, akár gazdag, boldog vagy boldogtalan, kövér vagy sovány, sikeres vagy sikertelen, a hiedelmeid tesznek ilyenné. Számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, amellyel nem értünk egyet, de ennek nem adunk hangot, mert látszólag mindenki más azt fogadja el igaznak. Jó eséllyel az ő fejükben is ugyanez játszódik le, de senki sem mer szólni. Erről eszembe jut a következő történet. A középiskola udvarán sorban áll negyven tanuló, mert a fizikatanár felállított egy csillagtávcsövet, hogy a nebulók megnézhessenek egy bolygót a holdjaival együtt. Az első tanuló odalép a teleszkóphoz, belenéz, de amikor a tanár megkérdezi tőle, lát-e valamit, a fiú nemmel válaszol. A tanár megmutatja neki, hogyan állíthatja be a fókuszt, és a fiú végül kijelenti, hogy látja a bolygót a holdjaival együtt. A többiek is egymás után lépnek oda a teleszkóphoz, és látják azt, amit elvárnak tőlük. Aztán az utolsó előtti tanuló is belenéz a távcsőbe, és kijelenti, hogy az égvilágon semmit sem lát. – Te ostoba! – kiabál rá a tanár. – Be kell állítanod a lencséket! A tanuló próbálkozik, de végül kimondja: – Még most sem látok semmit. Minden fekete. A tanár felháborodva maga is belenéz a teleszkópba, majd különös arckifejezéssel pillant fel. A lencsevédő kupakot elfelejtették levenni a távcsőről. A tanulók közül senki sem láthatott semmit... Alapvetően mindegyik hiedelmet alá lehet támasztani magyarázatokkal. Bármelyiket. Sőt! Folyamatosan keressük a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják nézeteinket. Ezek alapján a hibás dogmák arra kényszerítenek, hogy téves dolgokra összpontosítsunk.
„Ha egyszer már magunkévá tettünk egy hiedelmet, onnantól hajlamosak vagyunk szentírásnak is tekinteni azt, elfeledve, hogy az csak az egyik lehetséges megközelítése a dolgoknak a sok közül.” – Anthony Robbins Hiedelmeink alapján hajlamosak vagyunk arra, hogy az igaz vagy a hamis, a jó vagy a rossz kategóriájába soroljuk a dolgokat. Ez azonban teljes mértékben emberi találmány, a természetben nincs ilyen. Egyszerű példa erre az, ahogyan egy pocsolyára reagálnak az emberek. Vannak, akik felnőttként nemcsak kikerülik, de panaszkodnak is miatta. Ezzel szemben a gyerekek – és persze a szívükben fiatalok – nevetve, páros lábbal ugranak bele, és remekül szórakoznak. Pedig egy pocsolya nem jó és nem rossz, mégis teljesen eltérően reagálunk rá. Az emberi lét egyik csodája az a képességünk, hogy bármely adott eseményt fel tudjuk ruházni csodálatos és felemelő vagy épp szörnyűséges és kétségbeejtő jelentőséggel. Pedig egy hiedelem nem több, mint sziklaszilárd meggyőződés. Ezek alapján egy hiedelem éppúgy teremthet, mint ahogy pusztíthat. A kihívást az jelenti, hogy általában nem tudatosan döntjük el, hogy miben fogunk hinni. Hiedelmeink gyakran a múltunk félreértéséből fakadnak.
„Gyakran elfelejtjük, hogy eddigi utunkon továbbmenni legalább akkora kockázatot jelent, mint ha letérünk róla.” – Bodo Schafer Sokszor már azt sem tudjuk, miért csinálunk valamit úgy, ahogy csináljuk; egyszerűen azt fogadjuk el természetesnek. Elvégeztek ezzel kapcsolatban egy érdekes kísérletet. Három majmot betettek egy ketrecbe, amiben volt egy lépcső. A lépcső tetejéről lelógattak egy nagy fürt banánt. Amikor a majmok felmásztak a lépcsőn, hideg zuhany zúdult a nyakukba. Ezt minden alkalommal megismételték, amikor valamelyik majom kísérletet tett a banán megszerzésére. Ennek hatására a majmok idővel feladták a próbál-
kozást, és lemondtak a zsákmányról. Ezt követően kivettek a ketrecből egy majmot, és beraktak helyette egy másikat. Mivel neki fogalma sem volt a történtekről, azonnal elindult a banán felé, de a másik kettő visszahúzta. Később még egy majmot kicseréltek. Természetesen az „új fiú” is azonnal elindult a banán felé, de a másik kettő minden esetben visszahúzta őt, pedig az egyiknek már fogalma sem volt arról, hogy miért nem lehet felmenni a lépcsőn a banánért. Miután már az új lakó sem indult el többször az élelemért, kivették az utolsó olyan majmot is, amelyik már akkor a ketrecben volt, amikor hideg zuhany járt a banán megszerzésére tett kísérletekért, és betettek helyette egy másikat, amelyiknek minderről fogalma sem volt. Csakúgy, mint a másik kettőnek; azok mégis megakadályozták az új jövevényt, hogy felmásszon a banánért. Végül ott ült három majom az áhított gyümölcstől néhány méterre, és fogalmuk sem volt, miért nem lehet az övék. Ha ilyen hatást gyakorolnak ránk a hiedelmeink, akkor miért vannak mégis jelen az életünkben? Azért, hogy megnehezítsék a dolgunkat? Nem! Pontosan az ellenkezője a helyzet. Azért alakultak ki, hogy ne kelljen minden döntési helyzetben a nulláról indulnunk. Vagyis lehetőségeink tárházát azok a dolgok képezik, amelyek egyszer már működtek az életünkben, és nem pusztultunk bele. Ez alapesetben segíti mindennapi életünk gördülékeny működését, ugyanakkor határokat is szab számunkra. Épp ezért kell felülvizsgálnunk a hiedelmeinket. Mark Twain így írt erről: „A macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni – de hideg kályhalapra sem.”
„A sikerhez gyakran arra van szükség, hogy régi éned halála és új éned születése mellett dönts.” – Robert Kiyosaki Hiedelmeink csak addig helyénvalóak, amíg a javunkat szolgálják, és jobbá teszik az életünket. Ám ha a boldogságunk gátjává válnak, változtatnunk kell rajtuk. Minden személyes áttörés egy hiedelemváltással kezdődik. Kérlek, olvasd el ezt a mondatot újra! Felvetődik a kérdés, hogy miként lehetséges ez. Korlátozó hiedelmeidtől a leghatásosabban úgy szabadulhatsz meg, ha megkérdőjelezed őket, megingatva ezáltal a beléjük vetett hitedet,
bizonyosságodat. Ez nem könnyű, hiszen amíg az ember a kereten belül van, nehéz látnia a teljes képet. Láttál már legyet az ablaknál? Újra és újra megpróbál kirepülni a zárt ablakon, de újra és újra nekiütközik az üvegnek. Távolabbról kéne szemlélnie a helyzetet ahhoz, hogy észrevegye a kivezető utat. Az új kérdések új válaszokat eredményeznek. Jelenlegi korlátozó hiedelmeid bármelyikének megváltoztatása hatalmas javulást eredményezhet az életed minőségében.
„Ha nem változtatsz irányt, oda fogsz eljutni, ahová tartasz.” – Jim Dornan Sokszor a hiedelmeink olyan erőteljes érzelmekkel vannak körbebetonozva, hogy felbőszít bennünket a megkérdőjelezésük, emiatt képtelenné válhatunk a téma ésszerű megvitatására. Egyesek minden olyan információt elhárítanak maguktól, amelyek ellentmondanak a jelenlegi meggyőződéseiknek, akár azon az áron is, hogy így el kell viselniük a folyamatos negatív következményeket. Vannak azonban, akik mindezt felismerik, és úgy döntenek, hogy változtatni akarnak a helyzetükön, mégsem járnak sikerrel. Ennek az az oka, hogy az eredmények megváltoztatására törekednek, ahelyett hogy a kiváltó okokat – vagyis a berögzült gondolatokat – cserélnék ki számukra kívánatosakra. Képzeld el, hogy elkezdesz írni egy történetet a számítógépeden, és amikor befejezed, kinyomtatod. Csak ekkor veszed észre, hogy elírtad a szöveget, ezért fogsz egy hibajavítót, és korrigálod a papíron. Ezek után újra kinyomtatod, és csodálkozva tapasztalod, hogy a hiba megint ott van... Ha valódi változást szeretnénk elérni, még a nyomtatás előtt kell átírnunk a történetünket. Mindez a hiedelmeinkre vonatkoztatva annyit jelent, hogy nem a körülményeinket kell hibajavítózni, hanem a belső programozásunkat kell számunkra kívánatosra módosítani. Ha megtesszük, biztosak lehetünk benne, hogy a kinyomtatott történet is tökéletes lesz.
„Az emberek nem a sorsuk, hanem az elméjük rabjai.” – Frank-
lin D. Roosevelt Egy másik példa; ha már van egy CD a lejátszóban, azt előbb el kell távolítani, hogy másikat tehess be a helyére. Ugyanígy, ahhoz, hogy kialakíthass egy új hiedelmet, előbb fel kell számolnod a régit. A tudatos elme egyszerre csak egy dologgal képes foglalkozni, vagyis az egyik gondolat helyettesíthető egy másikkal. A helyettesítés törvénye lehetővé teszi, hogy a gátló, negatív gondolatokat tudatosan pozitív gondolatokkal helyettesítsük. Amikor ezt megtesszük, irányításunk alá vonjuk érzelmi életünket. Ez a kulcs a boldogságunkhoz, a pozitív beállítottságunkhoz és a személyes felszabadulásunkhoz. Hiedelmeink a legtöbb esetben hosszú évek során alakultak ki, lehet köztük jó pár, amelyet akár több ezerszer is hallottunk vagy folyamatosan tapasztaltunk a környezetünkben. Ahhoz, hogy a korlátozó hiedelmeinket ki tudjuk cserélni minket segítő meggyőződésekre, két dolgot kell tennünk. Az egyik, hogy beazonosítjuk őket, a másik pedig, hogy folyamatosan azokat ismételgetjük, amelyekre ki akarjuk cserélni őket. A nehezebbik része a beazonosítás, vagyis az, hogy megállapítsd, a legtöbbet foglalkoztató gondolataid közül melyek a haladásod kerékkötői. Ez azért nehéz, mert ezek a gondolatok, mondatok az évek, évtizedek során teljesen eggyé váltak veled. Ahhoz, hogy nyakon tudd csípni őket, először válogatás nélkül írd le azokat a gondolatokat, amelyek a leggyakrabban ismétlődnek benned. Ha találsz köztük olyanokat, amelyek ellened dolgoznak, cseréld ki őket kívánatosabbakra, amelyek segítik haladásodat a sikeres és boldog élet felé. Lehet, hogy a korlátozó gondolatok kérdések formájában ismétlődnek benned. Ebben az esetben írd le az elbizonytalanító kérdést, és adj rá határozott, pozitív választ; így ha a kérdés újra felbukkan benned, azonnal meg is válaszolhatod magadnak. Esetleg fogalmazd át magát a kérdést pozitív állítássá. *** Kérlek, írd le azt a tíz gondolatot, amely a leggyakrabban foglalkoztat! (Például: „Nem engedhetjük meg magunknak.” „A pénzért keményen meg kell dolgozni.” „Bármibe kezdek, mindig kudarcot vallok.” „Miért pont nekem sikerülne?” „Mindig mindent félbehagyok.” „Jobbá kell válnom.” „Mindig mindenhonnan elkések.” „Engem mindig mindenki csak kihasznál.”)
1. .................... 2. .................... 3. .................... 4. .................... 5. .................... 6. .................... 7. .................... 8. .................... 9. .................... 10. .................... Ha a felsorolt gondolatok mindegyike pozitív, akkor gratulálok, nincs további teendőd ezzel a feladattal. Ha azonban találsz köztük negatívat, akkor fogalmazd át pozitívra. *** Bár ez egy látszólag egyszerű feladat, a szemináriumokon kiderült, hogy mégsem könnyű. Mint ahogy már utaltam rá, azért van így, mert ezek a gondolatok teljesen eggyé váltak velünk, és csak nagyon nehezen tudjuk őket átfogalmazni. Ezért ha önállóan nem megy, a résztvevők egymást segítve végzik el a gyakorlatot. Ha esetleg te sem boldogulsz a sajátjaiddal, kérj segítséget a környezetedtől, vagy írd meg nekem a peter@szabo-peter.hu e-mail címre, és szívesen írok pár javaslatot. :-) Az átfogalmazás tipikus példái -Negatív kijelentés +Poz itív megfogalmaz ás -Nem engedhetjük meg magunknak.
+Mindenből a legjobbat érdemlem. -A pénzért keményen meg kell dolgozni. +A pénz folyamatosan áramlik az életembe. -Több nap, mint kolbász. +Bőven van pénzem mindenre, amire csak vágyom. -Nem számít a pénz, csak egészség legyen. +Megérdemlem a gazdagságot és az egészséget. -Bármibe kezdek, mindig kudarcot vallok. +Amibe csak belekezdek, sikerre viszem. -Miért pont nekem sikerülne? +Amibe csak belekezdek, sikerre viszem. -Mindig mindent félbehagyok. +Mindig befejezem, amibe belekezdek. -Egy csődtömeg az életem. +Az életem csodálatos, és én nagyon élvezem. -Jobbá kell válnom. +Elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok. -Mindig mindenhonnan elkések. +Mindig mindenhová időben érkezem. -Engem mindig mindenki kihasznál. +A körülöttem lévő emberek mindenben támogatnak. *** Nos, akkor hajrá! Fogalmazd át az előző gyakorlatban felsorolt negatív gondolataidat pozitív állításokká! 1. ....................
2. .................... 3. .................... 4. .................... 5. .................... 6. .................... 7. .................... 8. .................... 9. .................... 10. .................... FONTOS! Minden alkalommal, amikor azon kapod magad, hogy a negatív gondolatok újra felbukkannak, azonnal cseréld ki őket a pozitív megfelelőjükre! *** Egy sok év alatt beépült meggyőződés felülírásához természetesen kitartásra van szükség. Erről apósom és a szemránckrém esete jut eszembe. Apósom a tükörbe nézve szembesült azzal, hogy a szeme alatt ráncok jelentek meg. Elkérte anyósom szemránckrémjét, este bekente vele a szeme alatt, majd lefeküdt aludni. Amikor felébredt, újra a tükörbe nézett, és elégedetlenül tapasztalta, hogy nem történt változás. Ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szemránckrém nem hat... Ahhoz, hogy az új, segítő megerősítések beépüljenek az életünkbe, kitartónak kell lennünk. Ez a folyamat hónapokat, esetleg éveket is igénybe vehet, de az eredménye minden várakozást felülmúl. Légy tehát kitartó! Amit nevelésnek hívunk, valójában nem más, mint idomítás. A társadalom tucatembereket nevel ki, akik a többséget követve megtanulják, hogy mit szabad, és mit nem. „Az ember egyedinek születik, de kópiaként hal meg.”
A jelenlegi meggyőződéseink alkotják lehetőségeink vélt kereteit. Minden jelentős előrelépés az életben a meggyőződéseink megváltoztatásával kezdődik. Nem azt hisszük, amit látunk, hanem azt látjuk, amiben hiszünk. A helyzet, amelyben élünk, híven tükrözi meggyőződéseinket. Egy hiedelem nem több mint sziklaszilárd meggyőződés. Hiedelmeink gyakran a múltunk félreértéséből fakadnak. Amíg az ember a kereten belül van, nehéz látnia a teljes képet.
AZ ÉTLAP Gyermekkori programozásunk számtalan megnyilvánulását fedezhetjük fel felnőttkori viselkedésünkben. Legnagyobb részük természetessé vált számunkra, hiszen hosszú éveken keresztül hallottuk azokat a bizonyos mondatokat. Az én esetemben az egyik nagy sláger, mint már említettem, a „nem engedhetjük meg magunknak” volt. Hogyan nyilvánul meg ez a felnőtt életünkben? Maradjunk a saját példámnál. Sokáig, ha beültem egy étterembe, és a kezembe kaptam az étlapot, nem az alapján választottam, hogy mit ennék szívesen, hanem az alapján, hogy mi mennyibe kerül. Először az étlap jobb oldalát néztem meg, és automatikusan az árak alapján döntöttem. Másik példája ennek a korlátozó gondolatnak, hogy az üzletekben mindig az akciós, leárazott termékek között találtam magam. Mivel sok-sok éven keresztül az volt számomra az üzenet, hogy „nem engedhetjük meg magunknak”, tudattalanul e szerint határoztam meg, hogy mi az, amit megérdemlek. Ha esetleg te is tapasztalsz hasonló dolgokat az életedben, tudnod kell, hogy a korlátozó hiedelmek leküzdése nagyon hosszú folyamat, és óriási tudatosságot igényel – de megéri. Két módszert ajánlok a figyelmedbe. Az egyik, hogy fogalmazz meg pozitív megerősítéseket, amelyek elősegítik a folyamatot. Ilyen lehet például a „mindenből a legjobbat érdemlem” vagy a „megkaphatok bármit, amire csak vágyom”. Aztán tedd ki őket minél több jól látható helyre, ahol napközben a legtöbbször találkozol velük. (Nálunk a fürdőszobai tükörre egyebek mellett az van kiragasztva: „Megérdemlem a gazdagságot.”) A másik módszer, hogy amikor elmész vásárolni, eggyel jobb kategóriájú terméket, ruhát vagy cipőt vegyél magadnak, mint eddig. A vásárlást követően jó eséllyel bűntudatod lesz, hiszen a belső hang szerint nem érdemled meg, de tartsd észben, kérlek, hogy ez csak egy régi programozás, semmi több. Légy kitartó, és meglátod, az eredmény csodálatos lesz!
„A jó a legjobb ellensége.” – Stephen R. Covey Fogalmazz meg pozitív megerősítéseket, és tedd ki őket minél több jól látható helyre, ahol napközben a legtöbbször találkozol velük. Amikor elmész vásárolni, eggyel jobb kategóriájú terméket, ruhát vagy cipőt vegyél magadnak, mint eddig.
KIKKEL VESZED KÖRBE MAGAD? Mutasd meg a barátaidat, és megmondom a jövődet! Tény, hogy alapvetően minden hatással van ránk; amit teszünk, amit mondunk, amit hallgatunk, amit látunk, amit olvasunk, amit nézünk. A legerősebb befolyást mégis azok az emberek gyakorolják ránk, akikkel kapcsolatban vagyunk, akikkel együtt töltjük az időnket, akikkel beszélgetünk, akiknek meghallgatjuk a véleményét, akik nap mint nap megosztják velünk a gondolataikat. *** Most kérlek, végezd el az alábbi gyakorlatot! Írd le a hozzád legközelebb álló öt ember nevét, és értékeld egytől ötig, hogy milyen a helyzetük az élet három fő területén, aztán vizsgáld meg az adott területek átlagát. Név
Magánélet
Anyagi helyzet
Egészség
1. ....................
12345
12345
12345
2. ....................
12345
12345
12345
3. ....................
12345
12345
12345
4. ....................
12345
12345
12345
5. ....................
12345
12345
12345
Átlag
12345
12345
12345
Érdekes megállapításra jutottál? A szemináriumokon ennél a gyakorlatnál látványosan ki szokott ülni a döbbenet a résztvevők arcára, hiszen az eredmény alátámasztja Brian Tracy kijelentését: „A hozzád legközelebb álló öt ember átlaga vagy.” Mindez természetesen kifejezetten jót is jelenthet ránk nézve, ha az átlag ötös, de sajnos ennek az ellenkezője is igaz lehet... Öntudatlanul is utánozzuk azok viselkedését, átvesszük azok véleményét, akikkel szoros kapcsolatban vagyunk. A negatív környezet már önmagában is elég, hogy egy embert kudarcra kárhoztasson. Ha a közvetlen környezetedben van valaki, akiről úgy érzed, hogy folyamatosan visszahúz té-
ged, akadályoz a haladásban, akkor elképzelhető, hogy most feszengeni kezdesz, esetleg kellemetlen érzések törnek elő belőled, ami teljesen természetes. Ez fokozottan igaz lehet, ha valamelyik közeli hozzátartozód jutott az eszedbe. Meggyőződésem, hogy elkötelezted magad a fejlődés mellett, máskülönben nem olvasnál ilyen könyveket. Mégis leszögezem, hogy a következő megállapítások túlmutatnak a személyes véleményemen; évtizedeken át tartó megfigyelések eredményeként születtek meg. Ha nem vagy elégedett a fenti gyakorlat eredményével, és szeretnéd javítani az átlagodat, akkor két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy a jelenleg hozzád legközelebb álló emberek átlagát növeled, azáltal hogy megadsz nekik minden ehhez szükséges eszközt és információt. A tapasztalat szerint ez nem igazán szokott sikerülni, hiszen ahogy Andrew Carnegie mondta: „Senkit sem lehet egy létrán feltolni, ha ő maga nem akar felmászni rajta.” Őszinte szívvel kívánom, hogy a te esetedben ez másképp legyen. A másik lehetőség, hogy mostantól csak olyan emberek társaságát keresed, akik a saját eredményeikkel a te átlagodat is felfelé húzzák. Tudom, ez nagyon kemény dolog, főleg akkor, ha egy közeli hozzátartozóról van szó...
„Kapcsolataid és társas viszonyaid fontosabbak, mint örökölt dolgaid.” – James Arthur Ray Én magam, miután meggyőződtem róla, hogy ez mennyire igaz, nagyon nehéz döntéseket hoztam. Megszakítottam a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akikről úgy éreztem, hogy visszahúznak. Ennek következtében az utóbbi években egy-két kivétellel lecserélődött a baráti köröm, és sokkal kevesebb időt töltök negatív emberekkel, még akkor is, ha közvetlen hozzátartozóról van szó. A fenti mondatokat még leírni sem könnyű. Tény azonban, hogy a legnagyobb akadálya annak, hogy megszabaduljunk a negativitástól, ami útjában áll boldogságunknak, éppen azokhoz a negatív személyekhez és helyzetekhez való kötődésünk, akik ennek okai. A boldog és eredményes élet egyik kulcsa az, hogy kiiktatjuk életünkből a boldogtalansá-
got okozó, negatív embereket.
„Miközben haladunk az utunkon, időnként az a legnehezebb, hogy elengedjünk szokásokat és embereket.” – James Arthur Ray Megismétlem: környezetünk befolyása jóval erősebb, mint ahogy azt szívesen beismernénk. Semmi sincs, ami olyan erősen hat ránk, mint azok az emberek, akik körülvesznek bennünket. Ha a körülöttünk élő emberek sikeresebbek, mint mi, akkor fejlődünk – ellenkező esetben erre nagyon kicsi az esélyünk. Hosszú időn keresztül minden reggel felírtam a céljaim közé, hogy „Több, mint egymillió forint a havi bevételem.” Tisztában voltam vele, hogy a célok kitűzésének működnie kell, az én esetemben ez mégsem így alakult. Aztán megkérdeztem magamtól, hogy ki az, akinek több mint egymillió forint a havi bevétele a környezetemben. Eltaláltad! Egyetlen ilyen ember sem volt. Véletlenül sem állítom, hogy ez lehetetlenné teszi, hogy elérhessük az imént említett összeget, hiszen számtalan példát láthatunk rá. Abban viszont biztos vagyok, hogy sokkal, de sokkal nehezebb, mint akkor, ha a közvetlen környezetünkben élők ekkora bevétellel rendelkeznek.
„Ha a problémák elszaporodnak, pillanatok alatt képesek vagyunk elfelejteni még a legnemesebb fogadkozásokat is. Ezért olyan környezetben kell élnünk, amely nemhogy nem feledteti el, hanem ismételten figyelmeztet az ígéreteinkre.” – Bodo Schaefer Szintén megfontolandó, hogy kitől fogadunk el tanácsot az előttünk álló döntések meghozatalához. Azt is kérdezhetném, elfogadsz-e tanácsot olyasvalakitől, aki még sohasem járt ott, ahová te éppen készülsz. Én csak olyan embertől fogadok el tanácsot, aki járatos az adott témában, ráadásul sikeres is benne. Amikor például elkezdtem ingatlanokkal foglalkozni, a környezetemben élők azt mondták, ne vágjak bele, pedig semmiféle erre vonatkozó ismeretük nem volt. Ebben az esetben egy olyan
ember tanácsát kértem ki, akinek 73 ingatlanja van, és közülük 71 ki is van adva bérlőknek. Természetesen az esetek többségében a környezetünket jó szándék vezérli, egyszerűen csak féltenek minket az esetleges kudarctól. Mégis azt javaslom, hogy csak olyasvalakitől fogadj el tanácsot, aki otthonosan mozog a kérdéses területen, és már elérte azokat a sikereket, amelyeket te el akarsz érni.
„Minden alkalommal, amikor változtatunk az életünkön, a környezetünkben élők vagy segíteni vagy akadályozni fognak a változás tartóssá tételében.” – Anthony Robbins Képzeld el a következő játékot! Fent állsz egy asztal tetején, és ki akarod próbálni az erődet, ezért megkérsz valakit, hogy húzzon le téged onnan. Az illető történetesen jóval gyengébb fizikumú nálad. Mit gondolsz, ki nyer? Fizikai törvényszerűség, hogy könnyebb valakit lefelé húzni, mint felfelé, ezért csak idő kérdése, hogy mikor húznak le. A másiknak csak beléd kell csimpaszkodnia. Előbb-utóbb el fog fogyni az erőd, esélyed sincs, hogy nyerj. Másképpen fogalmazva: ha negatív emberek vesznek tartósan körül, esélyed sincs, hogy fent tudd tartani a pozitivitásodat.
„Szegény ellenség: nem is akar rosszat – csak több jót magának.” – Fodor Ákos A negativitás hosszú távon, sajnálatos módon, ragályos. Jó hír azonban, hogy a pozitivitás is az. Mit tehetünk tehát, ha a környezetünk negatív? Ismerkedjünk! Keressük azokat a helyzeteket, alkalmakat, amikor lehetőségünk nyílik rá, hogy sikeres, pozitív és boldog emberekkel kerüljünk egy társaságba. Járjunk olyan rendezvényekre, klubokba, ahova ők járnak. Törekedjünk arra, hogy minél több időt tölthessünk a közelükben. Egy másik zseniális eszköz arra, hogy mindennap pozitív, sikeres emberek gondolataiban mártózhassunk meg, ha rendszeresen hallgatunk olyan hanganyagokat, amelyekben megosztják velünk meglátásaikat, tapasztalataikat, sikerreceptjüket. Végezetül szeretném felhívni a figyelmed egy láthatatlan folyamatra, amely hihetetlen veszélyeket rejthet számodra, ha párkapcsolatban élsz. Ennek a neve: elfejlődés. Mit is takar ez a
kifejezés? Együtt élő párok esetében gyakran előfordul, hogy az egyik fél sokkal nyitottabb a fejlődésre, folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy jobbá váljon, míg a másik jobb esetben csak érdektelen ez iránt, rosszabb esetben elzárkózik előle. Első pillantásra ez csak egy kellemetlen helyzetnek tűnhet, de nézzük meg, mi történik hosszú távon. Aki a fejlődés útjára lép, csodálatos változáson megy keresztül, miközben a másik megreked a régi gondolkodási szinten. Ha ez a helyzet tartósan fennáll, a kettejük közötti gondolkodásbeli szakadék egyre növekszik, aminek a következménye nagy valószínűséggel az lesz, hogy a kapcsolat véget ér. Ennek megelőzésére azt tanácsolom, hogy minél előbb vond be a párodat az önfejlesztés csodálatos folyamatába. Hogy hol fogsz tartani az életben öt év múlva, azt két dolog fogja meghatározni: az egyik, hogy kikkel veszed körbe magad, a másik, hogy milyen könyveket olvasol. A legerősebb befolyást azok az emberek gyakorolják ránk, akikkel kapcsolatban vagyunk, akikkel az időnket együtt töltjük. A negatív környezet már önmagában is elég, hogy egy embert kudarcra kárhoztasson. „Senkit sem lehet egy létrán feltolni, ha ő maga nem akar felmászni rajta.” A boldog és eredményes élet egyik kulcsa az, hogy kiiktatjuk életünkből a boldogtalanságot okozó, negatív embereket. Csak olyasvalakitől fogadj el tanácsot, aki otthonosan mozog a kérdéses területen, és már elérte azokat a sikereket, amelyeket te el akarsz érni. Keresd azokat a helyzeteket, alkalmakat, amikor lehetőséged nyílik rá, hogy sikeres, pozitív és boldog emberekkel kerülj egy társaságba.
MINDEN SZAVAD VARÁZSIGE „A szavaink azok a gondolataink, amelyek a leghamarabb dolgokká válnak majd.” – Mike Dooley Minden szavunk varázsige, vagyis minden kimondott szavunknak teremtő ereje van. Épp ezért nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy mi hagyja el a szánkat. Bármit is jelentesz ki, az a valóságoddá válik. A Jóistennek egyetlen bélyegzője van, és bármit mondasz, ő azt fogja rányomni. Erre a bélyegzőre pedig az van írva: „Jóváhagyva!” Ha például azt mondod, hogy „én mindig leeszem magam”, akkor rákerül a bélyegző, és biztos lehetsz benne, hogy le is fogod enni magad. Anyósom mindezt viccesen közelíti meg; amikor elmegy fagyit venni, és megkérdezik, milyet kér, csak annyit szokott mondani: „Amelyiknek a színe megy a ruhámhoz!” :-) Az egymás közti beszélgetések nagy része zsörtölődés, panaszkodás, valakinek vagy valaminek az elítélése, kritizálása. Az emberek többségében kialakult a „Hát nem szörnyű?” kezdetű beszélgetési séma. Döntsük el egyszer s mindenkorra, hogy nem vagyunk hajlandóak részt venni ilyen típusú beszélgetésekben. Nem pletykálkodunk, nem csereberéljük másokkal a szennyest. Masaru Emoto munkássága még inkább alátámasztja annak a fontosságát, hogy milyen szavakat használunk. A japán professzor számtalan kísérletet végzett azzal kapcsolatban, hogyan reagál a víz a környezetében kimondott szavakra. Először minden előzmény nélkül lefagyasztotta a vizet, és megvizsgálta a kristályszerkezetét. Azután különböző szavakat mondott a víznek – vagy csak a vizet tartalmazó palack oldalára írt fel szavakat –, majd újra lefagyasztotta, és megvizsgálta, hogyan változott meg a kristályszerkezete. Megdöbbentő eredményekre jutott. A víz kristályszerkezete pozitív szavak hatására, mint a „szeretet”, a „hála” vagy a „köszönöm”, nagyon szabályos formát vett fel, ugyanakkor negatív szavak hatására teljesen eltorzult. Lehet, hogy számodra érthetetlennek tűnik, hogy jön ide az általad kimondott szavaknak a víz
kristályszerkezetére gyakorolt hatása; de ha belegondolsz, hogy testünk 70-75 százaléka, agyunknak pedig 90-95 százaléka víz, akkor összeáll a kép. Ennek ismeretében képzeld csak el, milyen pozitív hatást gyakorolhat a testedre az a kijelentés, hogy „szeretem magam”. Ha már itt tartunk; mit szoktál mondani a testednek, amikor meglátod magad a tükörben zuhanyzás után? Érdemes erre is odafigyelni. Ezen a téren még nekem is jócskán van hova fejlődnöm, de ma már sokkal jobb a helyzet, mint korábban. Ha odafigyelünk a szavainkra, ugyanazt a gondolatot sokkal pozitívabban is meg tudjuk fogalmazni, mint eddig. Nézzünk egy példát! Sok ember szavajárása az, hogy „nincs semmi baj”. Vizsgáljuk csak meg külön-külön a mondatot alkotó szavakat! Mind a három szó negatív. Mi lenne, ha helyette azt mondanánk: minden rendben van? A jelentése mindkét mondatnak ugyanaz, de az utóbbi kizárólag pozitív töltetű szavakat tartalmaz. NINCS SEMMI BAJ = MINDEN RENDBEN VAN A témánál maradva, kérlek, figyeld meg, hányszor kezded úgy a mondatodat: „Az a baj, hogy...” Javaslom, hogy ha ezt észreveszed, kezdd újra a mondatodat így: „Az a jó, hogy...” Hidd el, hogy ugyanazt a gondolatot így is fogod tudni folytatni. Erre a csodálatos agyunk szolgálatkész működése nyújt lehetőséget. De hogyan is működik mindez? Attól fogva, hogy a világra jövünk, az agyunk minden hozzánk eljutó információt elraktároz. Erre szokták mondani, hogy a memóriánk tökéletes, csak emlékezni nem tudunk. A raktározás eredményeképpen felbecsülhetetlen mennyiségű adat gyűlik össze, ami csak arra vár, hogy egyszer szükség legyen rá, és elővegyük. Nos, mi történik, amikor azokkal a szavakkal kezdünk egy mondatot, hogy: „Az a baj...”? Az agyunk a rendelkezésre álló adatbázisból felsorakoztatja az összes olyan tárolt információt, amely a bajhoz kapcsolható, vagyis negatív. A jó hír az, hogy mindez akkor is működik, ha úgy kezdjük a mondatot: „Az a jó, hogy...” Ebben az esetben ugyanis előkerül az összes pozitív információ, amely a jóhoz kapcsolható. Elég nehéz észrevenni magunkon, hogy negatívan kezdünk mondatokat. A szemináriumi résztvevők túlnyomó része úgy gondolja magáról, hogy ő aztán sosem fogalmaz meg negatív mondatokat. Amikor azonban párban végzik a gyakorlatokat, és felhatalmazzák egymást arra, hogy ha negatív szavakkal kezdenek egy mondatot, akkor a másik azt jelezheti, igencsak meglepődnek, milyen gyakran fogalmaznak így.
Azt javaslom, hogy oszd meg az itt olvasottakat valamelyik közvetlen hozzátartozóddal vagy barátoddal, és hatalmazzátok fel egymást arra, hogy ha negatív szavakat használtok, a másik jelezheti. Abban a hihetetlenül szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a világ legszebb nyelve, a magyar, a mi anyanyelvünk. Lehetővé teszi számunkra, hogy választékosan fogalmazzunk, és kihasználjuk a nyelvünkben rejlő lehetőséget; akár akkor is, ha valaki azt kérdezi, milyen volt az ebéd, ahelyett hogy azt mondanánk, „jó”, felelhetjük azt, hogy „fenséges”. A szavaknak varázslatos erejük van, amit csodálatosan példáz a következő történet. Egy vak ember ült egy épület előtt, a lépcsőn, lábánál kalap, mellette egy tábla, rajta a következő szöveg: „Vak vagyok, kérem, segítsenek!” Az emberek többsége elment mellette. Arra járt egy ifjú hölgy, és látta, hogy a kalapban alig van pénz. Lehajolt, dobott a kalapba, majd kérdés nélkül elvette a táblát, és a másik oldalára felírt egy mondatot. Délután visszatért a vak emberhez, és látta, hogy a kalapban rengeteg pénz van. A vak felismerte a lépteit, és megkérdezte tőle, mit írt a táblára. – Ugyanazt írtam, csak más szavakkal – válaszolta a hölgy, és mosollyal az arcán távozott. A vak soha nem tudta meg, hogy a táblán az állt: „Ez egy csodálatos nap, és én nem láthatom.”
„– A szó a legjobb játék – mondja a Tata –, mindig kéznél van, vagyis észnél, mert néha még le se kell írni. A fejed szójátszótér. Jobb a Kindertojásnál, több játék is van benne, és el se használódik, ha beletörik a nyelved.” – Rigó Béla A Jóistennek egyetlen bélyegzője van, és bármit mondasz, ő azt fogja rányomni. Erre a bélyegzőre pedig az van írva: „Jóváhagyva!”
NEGYEDIK RÉSZ
A STRESSZ FORRÁSA „18 évesen azon aggódunk, hogy mit gondolnak rólunk mások. 40 évesen fütyülünk rá, milyen véleménnyel vannak rólunk az emberek. 60 évesen pedig rájövünk, hogy igazából a kutya sem foglalkozott velünk soha.” – Daniel Amen Egyik legnagyobb ellenségünk az életben a manapság oly sokat emlegetett stressz, aminek egyik meghatározó forrása az aggodalom. De hát mi is az aggódás? Nem más, mint félelem, amely bizonytalanságból, határozatlanságból fakad. Ha hagyjuk, az aggodalom elhatalmasodhat rajtunk, folyamatos feszültséget okozva számunkra. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az aggódó ember nemet mond az életre. Ahhoz, hogy felszabadultan örülni tudjunk annak, amit csinálunk, és egészséges, kiegyensúlyozott, pozitív lelki beállítottságú emberekké válhassunk, szakítanunk kell az aggodalmaskodás szokásával. Jó hír, hogy ez is csak egy tanult szokás, amelyet az emberek igen gyakran a szüleiktől sajátítanak el, tehát meg lehet szabadulni tőle. Általában minden családban van valaki, aki kifejezetten sokat aggódik. Nálatok ki volt az? Az édesanyád, az édesapád, a nagymamád vagy a nagypapád? Az aggodalom az édesanyáknál nyilvánul meg legjellemzőbben, akik ezt a szokást szintén az édesanyjuktól örökölték. Azt gondolják, hogy az anyai szeretethez van köze; pedig ez távol áll az igazságtól. Az anyai aggodalom tipikus megnyilvánulásai a következő mondatok: „Nagyon vigyázz magadra az úton!” Vagy: „Hívj fel, ha megérkeztél!” Esetleg: „Biztos, hogy jól vagy?” És: „Nem lesz ennek jó vége!” Ezen mondatok többségét a jó szándék szüli, de semmi jó sem származik belőlük. Sokszor az az eredményük, hogy a gyerekek egyre ritkábban járnak haza. Valójában a szülő a benne lévő félelmét vetíti ki ezek révén a gyermekre. Most esetleg azt gondolhatod: „De hát egy szülő féltheti a gyermekét, nem?” Természetesen igen, fontos azonban, hogy ne keverjük össze az aggódást a gondoskodással.
AGGÓDÁS = FÉLELEM AGGÓDÁS ≠ GONDOSKODÁS
„Az aggodalmaskodás egyfajta 'szellemi környezetszennyezés', amely minden érintett számára terhes.” – Robert Betz Készítettek egy felmérést arról, hogy mi miatt aggódnak az emberek. Megdöbbentő eredmény született. Negyven százalékban olyan dolgok miatt aggódnak, amelyek soha nem következnek be, harminc százalékban múltbeli események miatt, amelyeken már úgysem lehet változtatni, tizenkét százalékban vélelmezett egészségügyi problémák, betegségek miatt, és további tíz százalékban apró-cseprő dolgok miatt. Összesen nyolc százalék az, ami miatt valóban van okuk aggódni, és ebből is csak négy százalék, amit képesek is befolyásolni. Jól látható, hogy az elsőként említett negyven százalék okozza legnagyobb arányban az aggodalmat. Mivel azonban ezek a dolgok a jövőre vonatkoznak, ráadásul sohasem következnek be, a megoldás az, hogy nem szentelünk figyelmet nekik. Ne aggódjunk a jövő miatt! Akkor menjünk át a hídon, amikor odaértünk hozzá. Természetesen ez távolról sem azt jelenti, hogy ne foglalkozzunk a jövőnkkel, sokkal inkább azt, hogy tervezzük meg, ahelyett hogy aggódnánk miatta.
„Ne aggódj az egész jövőd miatt; csak naponként fog eljönni!” – David Baird Az aggodalom tipikus megnyilvánulási formáit kimondott szavaid alapján is azonosíthatod. Ha jellemzően a múltban történt dolgok miatt szoktál aggódni, akkor jó eséllyel a „Mi lett volna ha...” kezdetű mondatokat használod; ha a jelenlegi helyzettel kapcsolatosan vannak ilyen érzéseid, akkor a „Mi van akkor, ha...” kezdetűeket, és ha a jövőre vonatkozóan nyilvánulnak meg aggodalmas gondolataid, akkor azt mondod: „Mi lesz ha...” Mit tehetsz, ha aggodalmaskodáson kapod magad? Írd le egy lapra, hogy pontosan mi is az, ami miatt aggódsz! Ennek az egyszerű kis gyakorlatnak önmagában is mágikus ereje van. Mivel az aggódás félelem feltételezett dolgoktól, amelyek csak a fejedben zajlanak, az esetek legnagyobb részében az aggodalom már attól megszűnik, hogy leírod.
A másik hatásos módszer az aggódás megszüntetésére a célirányos, határozott cselekvés. Ha folyamatosan a feladataink megoldásán dolgozunk, nem lesz időnk aggódni. Mindezt a helyettesítés törvénye garantálja számunkra; az aggódás gondolatait a pozitív cselekvés gondolataira cseréljük.
„Van egy fényképem a galaxisról, amelyet gyakran elnézegetek, mert segít szem előtt tartanom, milyen csekélységek az én problémáim az univerzumhoz képest.” – Donald Trump Íme két csodálatos módszer Anthony Robbinstól az aggódás megszüntetéséhez. Az első: amikor azon kapod magad, hogy eluralkodnak rajtad a negatív, aggodalmas gondolatok, ugorj fel, és kiálts tele torokból egy óriási sületlenséget – például: „Hurrá! Ma nem büdös a lábam!” –, és vágj hozzá bamba képet. A szemináriumokon, amikor ezt a gyakorlatot végezzük, a résztvevők hangulatát már az is feldobja, hogy elmondom, mit fogunk tenni. Ha te is kipróbálod, meglátod, hogy ezek után képtelenség tovább dagonyázni a negatív érzésekben. Robbins második módszere: amikor aggodalmaskodáson kapod magad, tedd fel magadnak a kérdést, hogy tíz év múlva számít-e majd ez a probléma bármit is. Nekem ez a kedvencem. Meglátod, igen ritka az a helyzet, amikor igen választ fogsz adni. A gyakorlat hatékonyságának növelése érdekében gondolj bele, mi történt veled tíz évvel ezelőtt, aminek még ma is ugyanakkora jelentősége van az életedben... Aztán van még egy zseniális módszer az aggódás megszüntetésére: találj ki egy még rosszabb helyzetet. Hadd mutassam be a személyes példámon keresztül, mire is gondolok. Tíz évvel ezelőtt volt egy nagyon súlyos autóbalesetem, aminek következtében eltört a combcsontom; az egyik lábam azóta is vagy másfél centivel rövidebb, mint a másik. Amikor ez tudatosult bennem, egyfolytában azon aggódtam, hogyan fogok így élni. Aztán arra gondoltam, mi lett volna, ha le kell vágni a sérült lábamat. Sőt, a balesetben akár ott is hagyhattam volna a fogamat. Ehhez képest mi az a másfél centi? Hiszen élek, és tudok járni! Az imént azon kaptam magam, hogy átvillant rajtam egy aggodalmas gondolat. (Ezek szerint nekem is van ilyen. :-) ) Az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha mindaz, amit eddig írtam a könyvből, eltűnne a számítógépemről. Gyorsan elkezdtem alkalmazni a fenti gyakorlatokat, és megkérdeztem magamtól, tíz év múlva számítana-e ez bármit is. Nemleges válaszom meg-
nyugtatott. Aztán elképzeltem egy még rosszabb helyzetet; a szöveg akkor tűnik el, amikor már az egészet megírtam. Végül úgy döntöttem, hogy alkalmazom a határozott cselekvést, és lementettem a szöveget egy CD-re. Vegyünk mindig példát a rendíthetetlen optimistáról, aki az utolsó ezer forintján is pénztárcát vesz.
„Öregember vagyok, szörnyű dolgokon mentem keresztül az életben, és ezek közül néhány valóban meg is történt velem.” – Mark Twain Az aggódó ember nemet mond az életre. Akkor menjünk át a hídon, amikor odaértünk hozzá. Az aggódás félelem feltételezett dolgoktól, amelyek csak a fejedben zajlanak. Hatásos módszer az aggódás megszüntetésére a célirányos, határozott cselekvés. Kérdezd meg magadtól, tíz év múlva számít-e majd ez a probléma bármit is.
MI AZ, AMI IGAZÁN SZÁMÍT? „Nehéz kérdés, hogy mi teszi az embert igazán boldoggá. A szegénység és a gazdagság már kihullott a rostán.” – Zig Ziglar Hyrum W. Smith Ami igazán számít5 című zseniális könyvében van egy remek példa, ami segít az értékek tisztázásában. Képzeld csak el, hogy letesznek eléd a földre egy 40 méter hosszú, 15 centiméter széles gerendát, és azt mondják, kapsz húszezer forintot, ha végigmész rajta. Megtennéd? Erre szinte kivétel nélkül mindenki igent mond, hiszen nincs semmi kockázata. Most képzeld el ugyanezt a gerendát több száz méter magasban, két hatalmas felhőkarcoló között. Ebben az esetben is átmennél rajta húszezer forintért? Így már más a helyzet, ugye? És egymillióért? Ötért? Tízért? Amikor a szemináriumokon emelem a tétet, egy-két vállalkozó szellemű résztvevőt leszámítva a többség elzárkózik. Most képzeld el, hogy a gerenda másik végénél, a szemközti felhőkarcoló tetején a kétéves kisfiad vagy unokád van, akinek, ahogy meglát téged, felderül az arca, és azonnal elindul feléd. Ebben az esetben mit tennél? Gyanítom, te is az embereknek abba a rendkívül nagy hányadába tartozol, akik gondolkozás nélkül azonnal elindulnának a gerendán a gyermekük vagy unokájuk felé. Észreveheted, hogy nem a gerenda változik meg a történet során, hanem az értékek fontossági sorrendje az, ami miatt az egyik esetben nem indulnál el, míg a másikban igen. Ez a gyakorlat segít, hogy tisztázd, mi az, ami számodra igazán fontos. Azt, hogy számodra, azért húztam alá, mert ez a lényeg. Kizárólag akkor tudsz teljes, nyugodt, boldog életet élni, ha a magad számára fontos értékeknek megfelelően élsz. Ha tisztázod a számodra fontos értékeket, és sorba rendezed őket, azt értékrendnek hívják. Mi az, amit fontos megjegyeznünk az értékrendekkel kapcsolatban? Az, hogy nincs jobb vagy rosszabb értékrend, egyszerűen csak eltérhetnek egymástól. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy csak akkor válik teljessé az életed, ha van bátorságod a saját értékrendednek megfelelően élni; nem a szüleid, a partnered vagy a főnököd értékrendje, hanem a sajátod szerint. ***
Arra kérlek, hogy írd le fontossági sorrendben, mi a számodra legfontosabb öt érték a világon. (Az egészséged? Az emberi kapcsolataid? A gyermekeid? A férjed/feleséged? A nyaralások? A pénz? A karriered? A személyiségfejlődésed? Az egyedülléted? Az autód?) 1. .................... 2. .................... 3. .................... 4. .................... 5. .................... *** A boldogtalanság és a stressz egyik fő forrása az, hogyha nem az értékrendednek megfelelően élsz. Akkor érzed úgy, hogy az értékrended veszélyben van, amikor olyan döntési helyzetbe kerülsz, aminek következtében elveszíthetsz valami számodra igazán fontos dolgot. Mire is gondolok? Engedd meg, hogy a személyes példámon keresztül szemléltessem. A bevezetőmben leírtam, hogy a ranglétrát végigjárva eljutottam oda, hogy több mint ezerötszáz embert vezettem. Akkoriban született meg az első, majd hamarosan a második gyermekem. A munkámmal járó felelősség természetesen óriási fizetéssel és persze napi 14-16 óra munkával járt. Amikor hajnali 3 óra 57 perckor öltönyben beültem a gyönyörű céges autómba, megkérdeztem magamtól: „Hová megyek, amikor a számomra igazán fontos emberek, az imádott családom itt van? Miért csinálom ezt az egészet? Mi az, amit igazán akarok? Mi az, ami igazán fontos számomra?” Miután megválaszoltam magamnak a fenti kérdéseket, felmondtam. Rájöttem, hogy számomra sokkal fontosabb, hogy együtt lehessek a szeretteimmel, mint a karrierem vagy a vele járó pénz. Steve Jobs, az Apple Computer alapítója és elnöke így fogalmazott, miután rákot diagnosztizáltak nála: „Átélve mindezt, biztosabban beszélhetek róla, mint amikor a halál csak egy
használható, de csupán elméleti koncepció volt.” Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mint elméleti koncepciót használhatjuk az elmúlás példáját arra, hogy az értékrendünket tisztázhassuk. A felmondásom előtti időszakban igen nagy hatással volt rám egy vers, amelyet egy rákos hölgy írt a halálos ágyán. Engedd meg, hogy megosszam veled! Lassú tánc Figyeltél-e valaha körhintán ringó gyermeket? Hallgattál-e valaha koppanó esőcseppeket? Követted-e lepkék szárnyának csapongását? Nézted-e a nap alkonyba borulását? Lassíts a táncon... Túl gyors ütemre lépsz. Az idő röpül, a muzsika elenyész. Mindennapi hajszád felszínessége fáraszt? Ha megkérded, „Hogy vagy?”, nem hallod a választ? S ha este álmatlan fekszel ágyadon, fejedben teendők légiója zsong? Lassíts a táncon... Túl gyors ütemre lépsz. Az idő röpül, a muzsika elenyész. Mondtad-e, „Majd holnap!”, ha kérlelt gyermeked, s a rohanásban láttad-e a szemébe gyűlő könnyeket? S ha elvesztesz egy ismerőst, ha jó barátod elfeled, tán nem volt időd megkérdezni: „Mondd hát, mi van veled?” Lassíts a táncon... Túl gyors ütemre lépsz. Az idő röpül, a muzsika elenyész. Ha lóhalálában rohansz, hogy eljuss valahova, örömöd fele kárba vész, mire elérsz oda. És hogyha hajszolt és aggódással teli a napod, a benne lévő ajándékot bontatlan eldobod.
Az élet nem verseny, ne rohanj fejjel a falnak; élvezd ki a muzsikát, mielőtt vége a dalnak! *** Miután elolvastad a verset, kérlek, írd le azt az öt dolgot, amit mindenképpen megtennél, ha megtudnád, hogy már csak hat hónapod van hátra! 1. .................... 2. .................... 3. .................... 4. .................... 5. .................... Bár egyikünk sem tudja, hogy mikor van már csak hat hónapja hátra, a jó hír az, hogy amit leírtál, azt mind megteheted. ***
„Írjunk, fessünk, főzzünk, teremtsünk, szolgáljunk, szerelmeskedjünk, dolgozzunk kőkeményen mindannyiunkért, és soha, de soha ne térjünk le erről az ösvényről. Botladozni lehet rajta, nagyokat esni is, de hé... senki sem játszana a Super Marióval, ha egy sík pusztán haladna előre, anélkül hogy tekikatonák és sárkányok, szakadékok és buckák akadályoznák.” – Steiner Kristóf Gondolkoztál már azon, mi a legnagyobb hiánycikk a világon? Mindig az, amiből a legkevesebb van. Véleményem szerint manapság ez az osztatlan figyelem. Végigszáguldunk az életen, számtalan olyan dologra fordítjuk az időnket, amit eredetileg azért teszünk, hogy a számunkra igazán fontos dolgokkal foglalkozhassunk, a számunkra legkedve-
sebb emberekkel tölthessünk időt – és közben pont ezektől vesszük el. Ez elég paradox helyzet... Hazamegy a férj, és meglepődve kérdezi: - Micsoda?! Már jár a gyerek? Mire a feleség: - Igen, drágám... iskolába. Tudom, hogy ez a vicc nagyon morbid, de mélyen elgondolkodtató. Valójában mitől is függ egy kapcsolat minősége? A kapcsolatba fektetett minőségi idő mennyiségétől. De mit jelent ez? Fontos tisztáznunk, mi számít minőségi időnek, és mi nem. Ha mindketten otthon vagytok a pároddal, és az egyikőtök olvas, a másik pedig tévét néz, azt ne tévesszük össze a közösen töltött minőségi idővel, mert távolról sem az. Ha az interneten szörfözgetsz, esetleg egy érdekes cikket olvasol a világhálón, miközben a gyermekeid a szobában mesét néznek, annak megint csak semmi köze az együtt töltött minőségi időhöz. A minőségi idő az, amikor csak és kizárólag arra a személyre figyelsz, aki veled van; például megkérdezed a párodat, hogy milyen napja volt, és tényleg kíváncsi vagy a válaszra, ezért meg is hallgatod. Vagy ha a gyermekeiddel társasjátékozol, birkózol vagy homokozol. Ezek az együtt töltött minőségi idő lehetséges megnyilvánulásai, számtalan egyéb mellett. Ennek fényében vizsgáld meg, mennyi minőségi időt töltesz naponta a pároddal, a gyermekeiddel, a barátaiddal. Ha nem tetszik a saját válaszod, akkor ideje változtatni. És kérlek, ne áltasd magad azzal, hogy neked erre nincs időd! Inkább tedd fel magadnak a varázskérdést: „Mi az, amit nem teszek mostantól kezdve, annak érdekében, hogy több minőségi időt tölthessek a szeretteimmel?”
„Egy személy fontosságát a vele eltöltött idővel nyilváníthatod ki.” – Brian Tracy Engedd meg, hogy megosszam veled egy igazán személyes történetemet.
Tavaly húsvétkor tragikus dolog történt az életemben. Az édesapám váratlanul elhunyt. Megfulladt. A szüleim korán elváltak, és a válást követően elég kevés időt töltöttünk együtt az édesapánkkal. Nagyon kemény ember volt, sohasem mondta, hogy szeret, arra sem emlékszem, hogy valaha megölelt volna. Ebből azért kiderül, hogy a vele való viszonyom sohasem volt közelinek mondható. Ennek ellenére a halála sokkal mélyebben érintett, mint azt valaha is gondoltam volna. Teljesen összeomlottam, toporzékoltam. Az utolsó években – miután sikerült megbocsátanom neki a gyermekkori sérelmeimet – valahányszor csak beszéltünk vagy találkoztunk, elmondtam neki, mennyire szeretem. Annyira nem tudta kezelni a helyzetet, hogy zavarba jött, elterelte a témát, esetleg levert valamit az asztalról. Amikor felmentem hozzá, de nem volt otthon, mindig kiírtam egy cetlire: „Szeretlek, Édesapám!” Megdöbbentő volt számomra, hogy amikor újra nála jártam, ezek a cetlik ki voltak téve egymás mellé arra az asztalra, amely előtt mindig üldögélt. Halála rettenetesen megviselt, és egyfolytában az a gondolat járt a fejemben, hogy még annyi mindent el szerettem volna mondani neki... Mindezt azért írtam le, hogy te ne kerülj ilyen helyzetbe. Mondd el a szeretteidnek, hogy mennyire fontosak a számodra, amíg teheted; ha a szüleid már nem élnek, akkor a gyermekeidnek, a testvéreidnek, a barátaidnak, a kollégáidnak. Kérlek, tedd le MOST a könyvet, hívd fel a számodra legfontosabb öt embert, és mondd el nekik, mennyire szereted őket! Ha ehhez nincs erőd, akkor legalább egy SMS-t írj nekik! Kizárólag akkor tudsz teljes, nyugodt, boldog életet élni, ha a magad számára fontos értékeknek megfelelően élsz. A legnagyobb hiánycikk a világon manapság az osztatlan figyelem. Egy kapcsolat minősége a kapcsolatba fektetett minőségi idő mennyiségétől függ. Tedd fel magadnak a kérdést: „Mi az, amit nem teszek mostantól kezdve, annak érdekében, hogy több minőségi időt tölthessek a szeretteimmel?”
ENGEDD KI A KÉZIFÉKET! Természetesen mentális kézifékre gondolok; haragra, dühre, utálatra, megvetésre, amit önmagunk vagy más emberek iránt táplálunk. Az a csodálatos eszköz pedig, amely képes kiengedni a haladásunkat gátló féket, a megbocsátás. A valódi megbocsátást minden esetben megelőzi az elfogadás. Anélkül képtelenség valóban megbocsátani. Ha az elfogadás elmarad, akkor csak felszínes „érzelmi maszatolás” történik, amitől semmivel sem lesz jobb a helyzet; eljátszhatjuk, hogy megbocsátottunk, de még mindig rabjai maradunk a történteknek. Az elfogadás azonban már önmagában is hatalmas energiákat képes felszabadítani bennünk. Olyan energiákra gondolok, amelyek a hiábavaló tagadás és düh következtében kárba vesznek, általános fáradtságot, levertséget, kimerültséget okozva. Az elfogadás igen fontos területei a múlt, önmagunk és a többi ember feltétel nélküli elfogadása. Hát akkor, nézzük ebben a sorrendben!
„Nem szabad folyamatosan a múlton rágódni. Hiszen az olyan, mintha úgy próbálnál az autóddal előrehaladni, hogy csak a visszapillantót használod.” – Frank McKinney Ami a múltat illeti, egyetlen dolgot tehetünk, mégpedig, hogy elfogadjuk olyannak, amilyen, hiszen a múltban történteken változtatni képtelenség. Az egyetlen, amin változtatni lehet, az, ahogyan a múlthoz viszonyulunk. Igen ám, csakhogy arra tanítottak minket, hogy küzdjünk az ellen, amit nem akarunk; és mivel a múlt eseményeit szeretnénk meg nem történtté tenni, küzdünk ellenük. Meg kell értenünk azonban, hogy minél inkább küzdünk a múlt ellen, annál erősebb lesz a hatása az életünkben. Ha azonban elfogadjuk mint megváltoztathatatlant, megszabadulhatunk marcangoló, gyötrő hatásától. Ahelyett hogy erre a fölösleges küzdelemre pazarolnánk az energiánkat, inkább tekintsünk előre, összpontosítsunk arra, amit szeretnénk, és ne rágódjunk azon, ami már megtörtént. Aki folyamatosan a múlt sérelmein tépelődik, elszalasztott lehetőségek miatt bánkódik és a
múltban elkövetett hibái miatt marcangolja magát, az nemet mond az életre. Odaláncolja magát az emlékekhez, azon töpreng, mi lett volna, ha annak idején másképp alakulnak a dolgok; ahelyett hogy élvezné azt a rengeteg csodát, ami a világban arra vár, hogy felfedezzék. Ami történt, megtörtént. Ezen változtatni képtelenség, és pont. Ha ezt igazán megértjük, könnyebb lehet számunkra a múltunkban történtek elfogadása.
„Nincs annyi megbánás, lelkiismeret-furdalás és rossz érzés, ami változtatni tudna azon, ami már elmúlt.” – Michael Le Bouef Az elfogadás másik igen fontos területe önmagunk elfogadása. Most az általunk tett dolgokra gondolok, amelyekért utólag magunkat okoljuk. Ilyen lehet például, ha megbántottunk egy számunkra igazán fontos személyt, csúnyán viselkedtünk vele, pedig nem érdemelte meg; olyanokat vágtunk a másik fejéhez, amit később megbántunk; felemeltük a hangunkat a gyermekeinkkel, pedig őket szeretjük legjobban a világon; és még sorolhatnám az önmarcangolásra okot adó helyzeteket. Erre valójában ugyanaz vonatkozik, amit a múltunk elfogadásnál leírtam, ugyanis amit tettünk, megtettük. Már képtelenség meg nem történtté tenni. Annyit tehetünk, hogy mostantól fogva mindent elkövetünk, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő. Ezen a területen nekem is jócskán volt, néha még van is teendőm. Egyre ritkábban történik ilyesmi, de épp a minap éreztem mérhetetlen haragot önmagam iránt, amiért érzelmileg felfokozott állapotban felemeltem a hangom a nagyobbik gyermekemmel szemben. Amint ostorozni kezdtem magam emiatt, be kellett látnom, hogy ez bizony már így alakult. Odamentem imádott fiamhoz, Vilikéhez, elmondtam neki, hogy mennyire sajnálom a történteket, és bocsánatot kértem tőle. Ezt követően ő is, én is, sokkal jobban éreztük magunkat.
„Tökéletes ember nincs, csak tökéletes emberi szándék.” – Robin Hood Aztán persze ott van a többi ember elfogadása. Tapasztalatom szerint többségünk számára a szüleink, volt házastársunk, előző partnerünk, esetleg a főnökünk elfogadása jelenti a legna-
gyobb kihívást. Nekem rengeteget segített abban, hogy el tudjam fogadni, amit jómagam és az imént felsoroltak tettek, egy Jack Canfieldtől származó gondolat. Neked is segíthet, ha megérted és magadévá teszed: „Mindenki – minket is beleértve – az akkori tudása szerint a lehető leghelyesebben járt el.” Fogalmazhatnánk úgy is: ennyi tellett tőle – természetesen pozitív értelemben. Ez azért lehet fontos felismerés, mert kiderül belőle, hogy a másikat – szinte mindig – a jó szándék vezérelte, még akkor is, ha nekünk ez teljesen másképp tűnt.
„Egy átlagos felnőtt életének úgy ötven évét fordíthatná arra, hogy túljusson az első ötven év negatív hatásain.” – Brian Tracy És akkor most következzen az egyik legrázósabb téma, a megbocsátás. Ha a szemináriumokon elkezdünk erről beszélni, a résztvevőket szemlátomást elárasztják az érzelmek; zárkózottabbá válnak, képtelenségnek tartva, hogy valaha is meg tudnának bocsátani az őket ért sérelmekért. Görcsösen ragaszkodnak a sebeikhez, mert meggyőződésük, hogy a másik tehet mindenről, és emiatt tombolnak bennük az indulatok. Számtalanszor előfordul, hogy a sértett fél évekig forr a levében, holott a másik azt sem tudja, hogy megbántotta őt, vagy, bár tisztában volt vele, már rég elfelejtette. A legtöbben táplálunk magunkban negatív érzéseket valaki iránt, aki valamikor megbántott minket. Sokan még felnőttként is haragot éreznek a szüleik iránt, sőt van, aki magával viszi ezt az érzést a sírba, mert sohasem tud megbocsátani nekik. Az is gyakori, hogy az emberek haraggal gondolnak egy korábbi társukra: barátjukra, szerelmükre, elvált házastársukra, egykori üzlettársukra. Sokan ragaszkodnak a haragjukhoz, mert úgy érzik, drágán megfizettek érte, ezért nem adhatják fel csak úgy. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy egyetértesz a másik tetteivel, gondolataival, és azt sem, hogy feltétlenül kedvelned kellene őt. Egyszerűen annyit jelent, hogy érzelmileg függetleníted magad tőle. Számomra az egyik legnagyobb segítség ennek megvalósításában a következő gondolat volt: A megbocsátásnak semmi köze a másik félhez, kizárólag önös érdek. Nekem ez segített abban, hogy a hosszú éveken keresztül őrizgetett harag érzését el tudjam engedni.
„A megbocsátás luxus, pedig életmódnak kellene lennie.” – Gérard Depardieu Ha mi bántottunk meg valakit, vegyük fel vele a kapcsolatot, és kérjünk tőle bocsánatot. Nincs jelentősége annak, hogyan reagál a másik. Csak az számít, hogy van-e bátorságunk vállalni a felelősséget a tetteinkért, van-e bátorságunk elnézést kérni, és azt mondani, hogy sajnáljuk, ami történt. Ha ez megtettük, a magunk részéről lezártuk a dolgot; úgy folytathatjuk az életünket, hogy a történteknek jó eséllyel soha többé nem lesz ránk nézve ártó hatásuk.
„A neheztelés olyan, mintha abban a reményben innánk mérget, hogy az az ellenségünket fogja elpusztítani.” – Nelson Mandela Akinek a legnehezebben bocsátasz meg, attól tanulod majd a legtöbbet. Bocsássunk hát meg mindenkinek, aki valamikor, valahogyan, szavaival vagy tetteivel megbántott minket. A felhőtlenül boldog élethez vezető ajtót a megbocsátás nyitja meg. Íme két módszer, amelyek megkönnyíthetik számodra a megbocsátás folyamatát. Az egyik: képzeld el azt az embert, akire haragszol, tündéri, ártatlan, szeretetreméltó egyéves kisbabaként, aztán százéves emberként élete alkonyán. Ez a gyakorlat jó eséllyel segít eloszlatni a haragodat. A másik lehetőség a levélírás. Ez a módszer azon alapul, hogy a másik iránti harag kizárólag benned van, és ha kiírod magadból, távoznak belőled a negatív érzések. Még fel sem kell adnod a leveled a címzettnek, egyszerűen csak meg kell írnod. Ebből adódóan akkor is alkalmazhatod ezt a módszert, ha az, aki iránt negatív érzéseket táplálsz, már nincs az élők sorában, vagy egyszerűen csak nem akarod elküldeni neki a levelet. Írd meg, hogy megbocsátasz mindenért, és kívánj minden jót. Ez persze közel sem könnyű feladat, ha igazán mély sérelmek élnek benned az illetővel kapcsolatban, mégis arra biztatlak, hogy légy kitartó. Egy nagyon kedves barátom egy hétig írta a levelet a főnökének, de elmondása szerint nagyon megérte, hiszen miután megírta, a viszonyuk teljesen megváltozott.
„Megeshet, hogy állandóan csak arra gondolsz, akire legszíve-
sebben egyáltalán nem gondolnál. Tedd meg a megbocsátáshoz vezető első lépést, szabadulj ki a múltad szorításából. Röpítsd magad a jelenbe!” – Stephanie Dowrick A valódi megbocsátást minden esetben megelőzi az elfogadás. A múltban történteken változtatni képtelenség. Az egyetlen, amin változtatni lehet, az, ahogyan a múlthoz viszonyulunk. „Mindenki – minket is beleértve – az akkori tudása szerint a lehető leghelyesebben járt el.” A megbocsátás nem azt jelenti, hogy egyetértesz a másik tetteivel, gondolataival, és azt sem, hogy feltétlenül kedvelned kellene őt. A megbocsátásnak semmi köze a másik félhez, kizárólag önös érdek. A felhőtlenül boldog élethez vezető ajtót a megbocsátás nyitja meg.
MIHEZ KÉPEST? „Az a leggazdagabb ember, aki elégedett azzal amije van.” – Robert C. Savege Ha körbenézünk a világban, azt láthatjuk, hogy mindenki elégedetlen, több pénzt, nagyobb autót, boldogabb párkapcsolatot akar, hogy csak néhány példát említsek. Nem értékeljük azt, amink van. Mindig szebbet, jobbat, többet akarunk, és ezek hajszolása eltereli figyelmünket az igazán fontos dolgokról. Pedig azok a dolgok, amelyekért igazán hálásak lehetünk, valójában mindenki számára elérhetők: beszélgetés a barátokkal; egy őszinte mosoly; egy gyermek nevetése; a szerelmünk átölelése; játék a házi kedvencünkkel; egy frissítő úszás; egy pihentető alvás; kedvenc zenénk meghallgatása; az eső bámulása; egy fa elültetése; üldögélés a tűz mellett.
„Mindig értékes pillanatokat szerettem inkább gyűjteni, mint tárgyakat, javakat.” – Denis Waitley Ameddig nem tudjuk értékelni azt, amink van, nem lehetünk igazán boldogok. Minden olyan ember, aki boldogan, bőségben éli az életét, arról számol be, hogy akkor kezdett beáramlani az életébe mindaz, amire vágyott, miután elkezdett hálával viszonyulni mindahhoz, amije már volt.
Lehetnek persze olyan pillanatok az életedben, amikor úgy érzed, nincs miért hálásnak lenned. Maguk alá temetnek a tartozások, kikapcsolják a fűtést, elárverezik a házad, kirúgnak a munkahelyedről, csődbe megy a vállalkozásod, sőt még a párod is elhagy. Hidd el, hogy a legtöbb ember nehezebb helyzetben van, mint te. Ezzel szembesülnek a szemináriumi résztvevők is, amikor a közös gyakorlatok során jobban megismerik egymást, és rájönnek, milyen szenvedéseken mentek keresztül más emberek. Természetesen mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb, hiszen érzelmileg teljesen másképpen érint, ha valami velünk történik, mint ha csak hallunk róla. Tudod például, hogy hányan vannak, akik naponta kevesebb mint egy dollárból – vagyis kétszáz forintból – élnek a világon? 1,3 milliárdan! (Te is meg tudod nézni ezt a www.globalrichlist.com honlapon.) Ha még ez sem elég ahhoz, hogy olyasmit találj, amiért hálát mondhatsz a jelenlegi helyzetedben, íme egy drasztikus módszer, amely még akkor is segít, ha minden tragédia rád zúdult a fent felsoroltak közül. Vegyél egy napilapot, lapozz az elhalálozási rovathoz, és tedd fel magadnak a következő kérdést: Vajon van köztük olyan, aki szívesen cserélne veled, még ebben a helyzetben is, amelyben éppen vagy? Szerintem hozzám hasonlóan te is másképp látod majd ettől a helyzetedet...
„A föld lakosságának kétharmada azonnal cserélne veled.” – Bodo Schafer Ahhoz, hogy a hála érzését életed részévé tudd tenni, javaslom, hogy reggel, ébredés után, még mielőtt kiugranál az ágyból, gondolj három olyan dologra, amiért hálás lehetsz. Megosztom veled a személyes példáimat. Hálás vagyok... amiért egyáltalán felébredtem; amiért ki tudok menni a mosdóba; amiért van hol aludnom; amiért van mit ennem;
amiért víz folyik a csapból; amiért egészséges a családom, és én is; amiért a szenvedélyemnek élhetek; amiért a kedvesem mellett ébredhetek; amiért elmondhatom a gyermekeimnek, hogy mennyire szeretem őket; amiért én vihetem őket az óvodába. Lehet, hogy most azt gondolod, a te helyzeted sokkal nehezebb, mint az enyém vagy bárki másé. Ez velem is számtalanszor megtörténik, és nagyon tudatosnak kell lennem ahhoz, hogy értékeljem azt, amim van. Ilyenkor emlékeztetem magam arra az időszakra, amikor magányosan, hajléktalanként éltem, és ennek fényében már másképp látom a helyzetemet. Igaz, hogy akkoriban semmit sem találtam, amiért egy kicsit is hálás lehettem volna, de ma már abban a helyzetben is felismertem azt a rengeteg ajándékot, amiért hálás lehetek. Elég, ha arra gondolok, hogy ha az az időszak kimaradt volna az életemből, most nem írhatnám ezeket a sorokat...
„Bill Gates összes pénzén sem veheted meg a tegnap egyetlen pillanatát.” – Nouh St. John Azok a dolgok, amelyekért igazán hálásak lehetünk, valójában mindenki számára elérhetők. Ameddig nem tudjuk értékelni azt, amink van, nem lehetünk igazán boldogok. Mit gondolsz, vajon a napilapok halálozási rovatában szereplő emberek között van olyan, aki szívesen cserélne veled, még ebben a helyzetben is, amelyben éppen vagy? Reggel, ébredés után, még mielőtt kiugranál az ágyból, gondolj három olyan dologra, amiért hálás lehetsz.
KÖSZÖNÖM! „Elismerésünk kifejezéséhez mindössze egyetlen szóra van szükség: köszönöm! Ez a szó talán a legnagyobb erejű minden nyelvben.” – Brian Tracy Bár az előző részben már foglalkoztunk a szavak használatával és erejével, van köztük egy olyan kifejezés, amelynek a fontossága miatt külön részt szentelek. Ez pedig a köszönöm. Ahányszor csak kifejezzük hálánkat vagy elismerésünket a másiknak azért, amit tett vagy mondott, növeljük az önbecsülését, segítjük abban, hogy értékesebbnek érezze magát. Ne fukarkodjunk tehát a „köszönöm” használatával! Mindig mindenkinek mindenért mondjunk köszönetet! Tegyük ezt szokásunkká. Sokszor természetesnek vesszük mindazt, amit a többiek tesznek értünk. Mondjunk hát köszönetet a kedvesünknek, a gyermekünknek, a szüleinknek, a kollégáinknak, a boltban az eladónak, a felszolgálónak, a postásnak – mindenkinek! Ne azért tedd, hogy hasznod származzon belőle, mégis hidd el, hogy ez lesz életed legjobb befektetése! Hiszen semmibe nem kerül köszönetet mondani, de amit az életedben eredményez, az felbecsülhetetlen. Egyrészt minél többször mondasz köszönetet, annál jobban fogod érezni magad a bőrödben, másrészt tapasztalni fogod, hogy ha apró dolgokat megköszönsz, az emberek hamarosan nagy dolgokra lesznek hajlandóak érted. Csodálatos módszer a köszönet kifejezésére a köszönőlevél. Küldj köszönőlevelet minél több embernek; a szüleidnek, amiért felneveltek, a tanáraidnak, amiért oktattak, a barátaidnak a barátságukért, a céges partnerednek a pontos szállításért... Ez az egyik leghatékonyabb módja a kapcsolatok ápolásának. Még ha csak néhány szóból áll is, a címzett hónapokig vagy akár évekig fogja őrizgetni, és emlékszik majd a kedves gesztusra. A világ megváltozott; a mai gyerekek szinte már azt sem tudják, mi az a bélyeg, hiszen sosem küldenek levelet, csak e-mailt vagy SMS-t. Be kell vallanom, hogy én is ezeket részesítem előnyben levél helyett. Te is küldhetsz SMS-t vagy e-mailt, azok is felbecsülhetetlen értékkel bírnak a címzett számára. Ezt magamon is észrevettem. Az elmúlt években többször lecserél-
tem a telefonomat, és minden alkalommal átnéztem, mit akarok megtartani az üzenetek közül. Azokat, amelyekben a kedvesem, az édesanyám, vagy valamelyik volt vagy jelenlegi kollégám írt valami kedveset, úgy őrzöm, mint valami drága kincset. Neked is vannak ilyen üzeneteid? Képzeld csak el, mekkora örömet tudsz szerezni velük, ha rád ilyen hatással vannak! Nos, kinek írsz még ma?
„A legtöbb ember csak akkor ismeri fel a szülei vagy mások által hozott áldozatokat, amikor maga is szülővé válik.” – John C. Maxwell Mindig mindenkinek mindenért mondj köszönetet!
ÖTÖDIK RÉSZ
NE KERESS HŐSÖKET – VÁLJ AZZÁ! „Nem volt gyümölcsöző a mai napod, ha nem tettél valamit olyasvalakiért, aki ezt sohasem lesz képes meghálálni neked.” – John Bunyan Kevés dolog van, ami egy embernek annyi éltető erőt és energiát kölcsönöz, mint az, ha másoknak adhat. Az elmúlt években számtalanszor láttam, hogyan is működik mindez. Azok, akik nem találják a helyüket, értelmetlennek, céltalannak érzik az életüket, teljesen kivirulnak attól, ha hozzájárulhatnak egy másik ember életének jobbá tételéhez, vagy szerepet játszhatnak valaminek a létrehozásában. Sokan azt gondolják, Teréz anyának, amerikai elnöknek, de legalábbis gazdag embernek kell lenni ahhoz, hogy adhassunk másoknak. Pedig valójában még a legszegényebb embernek is van lehetősége adni, hozzájárulva ezzel a világ jobbá tételéhez. Egy munkanélküli adhat a többi embernek az idejéből, egy többgyermekes anya a szeretetéből, egy előadó a tudásából. Mindez nem kerül pénzbe, mégis csodákat idézhetünk elő vele más emberek életében. Mostanra már biztosan észrevetted, mennyire imádom az idézeteket, és van jó néhány kedvencem. Mégis szeretnék kiemelni egyet, amely megváltoztatta az élethez való hozzáállásomat. Zig Ziglartől származik, és így hangzik: „Nincs nagyobb vétség, mint semmit sem tenni, mert azt hisszük, túl kevés, amit tehetünk.” Van egy ehhez kapcsolódó történetem. Egy turista naplementekor a mexikói tengerparton sétál, és a távolban megpillant egy hajolgató alakot. Enged a kíváncsiságának, elballag odáig, és azt látja, hogy egy helybéli ember egyesével szedeget valamit a homokból. Nem bírja megállni szó nélkül, hát megkérdezi: - Elnézést, uram! Maga mit csinál? - Visszadobom a tengerbe az apály miatt a parton ragadt tengeri csillagokat, mert elpusztulnak, ha nem jutnak vízhez. - De hiszen ennek semmi értelme! Több ezer van ezen a részen, és ugyanez a helyzet a part
további szakaszain, jó pár kilométer hosszan. Mindegyiket úgysem tudja megmenteni. A mexikói erre lehajol, felvesz egy tengeri csillagot a homokból, és mosolyogva azt mondja: - Ennek az egynek azonban nagyon nem mindegy. Annak idején a kollégáimmal számtalan alkalmat találtunk arra, hogy tegyünk valamit az emberekért, a gyermekekért, a környezetért. Fákat ültettünk egy nyugdíjas otthon udvarára, mesefalat készítettünk gyermekeknek kórházakba, szemetet szedtünk. Mindamellett, hogy ezzel jót tettünk, azt is láttam a társaimon, hogy energiával tölti fel őket a hozzájárulás csodálatos lehetősége, Akkoriban nagy csapatban tevékenykedtünk, de természetesen önálló egyénként is van rá lehetőségünk. Manapság leginkább abból adok másoknak, ami számomra is rendkívül becses: az időmből. Bármerre járok, ha meglátok egy utcán heverő szemetet, azonnal felveszem. Sokáig úgy gondolkoztam, hogy úgyis rengeteg szemét van szétszórva, akkor meg minek vegyem fel. De amióta megértettem Zig Ziglar fent idézett szavait, már másképp látom a világot. Kérlek, gondolkozz el most azon, mivel tudnál hozzájárulni más emberek életének jobbá tételéhez. Ne hidd, hogy túl kevés, amit tehetsz!
„Egy dolog hinni, hogy hajlandó lennél önzetlenül adni másoknak, és egészen más dolog ezt valóban meg is tenni.” – John C. Maxwell Kevés dolog van, ami egy embernek annyi éltető erőt és energiát kölcsönöz, mint az, ha másoknak adhat. „Nincs nagyobb vétség, mint semmit sem tenni, mert azt hisszük, túl kevés, amit tehetünk.”
VALAKI BEKÖLTÖZIK AZ ÉLETEDBE „Ne vesztegesd az idődet arra, hogy valaki más életét éled.” – Steve Jobs Ráléptél egy útra, a fejlődés, a jobbá válás útjára. Idővel azt fogod észrevenni, hogy valaki beköltözik az életedbe. A te autóddal fog járni, a te házadban fog lakni, a te ágyadban fog aludni, a te családoddal fog élni. Ez a valaki te magad leszel! Munkálkodj hát azért mindennap, hogy ez a valaki – aki te leszel – olyanná váljon, akivel boldogan éled le az életed.
„Válj olyan emberré, akivel nagyon boldogan fogsz együtt élni a halálod napjáig!” – Foster C. McClehan Talán emlékszel még, az előszóban meséltem arról, hogyan képzeltem el a saját temetésemet A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása című könyv egyik gyakorlata alapján. Lehet, hogy ez a feladat negatív érzéseket vált ki belőled, mégis arra kérlek, gondold át, mit szeretnél, hosszú életed végén hogyan emlékezzenek majd rád a szeretteid, milyen nyomot szeretnél hagyni magad után. A jó hír az, hogy egyelőre ez csak elmélet, most még van lehetőséged, hogy mindezt befolyásold. *** Kérlek, szánj rá pár percet, és írd le most! .................... .................... .................... ***
„Ha eldöntöd, hogy úgy gondolkodsz, érzel és cselekszel, mint
az az ember, akivé válni szeretnél, ténylegesen azzá is fogsz válni.” – Anthony Robbins
MA KEZDŐDIK ÉLETED HÁTRALÉVŐ RÉSZE „Nem véletlenül születtél erre a világra, ideje, hogy megszolgáld a beléd vetett bizalmat.” – Jack Canfield Vajon miért születtél erre a bolygóra? Mit kell megtanulnod? És mit kell megtanítanod? Szoktál ilyen vagy ehhez hasonló kérdéseken gondolkozni? Véleményem szerint mindannyian úgy jöttünk a világra, hogy magunkkal hoztuk a saját tantervünket, amelyen végig kell haladnunk. Ebben a tantervben mindnyájan egyaránt vagyunk tanárok és diákok. Ahogyan John F. Demartini csodálatosan megfogalmazta: „Amíg nem adod tovább a fáklyát, hiába várod, hogy eloszoljon a sötétség.” Kérlek hát, add tovább, tanítsd meg másoknak, amit te már tudsz!
„Nincs nagyobb ajándék annál, mint amikor egy egyszerű gondolat nyomán örökre megváltozik az életünk.” – John F. Demartini A könyv végéhez érkeztünk. Amikor ezeket a sorokat írom, imádott családom még alszik. Csend van körülöttem. A szívem a torkomban dobog, különös izgalmat érzek, és újra meg újra felbukkan bennem néhány kérdés. Vajon sikerült úgy leírnom a gondolataimat, hogy azzal a segítségedre lehetek? Találtál a könyvben olyan gondolatokat és eszközöket, amelyek segíthetnek abban, hogy boldogabbá váljon az életed? Én ezzel a céllal írtam ezt a könyvet, és őszinte szívvel kívánom, hogy így legyen. Van számodra egy utolsó, de igazán szenzációs hírem: Ma kezdődik életed hátralévő része. Hozd hát ki belőle mindazt, ami benne van! Hálásan köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy elolvastad a soraimat, és azért is hálás lennék, ha megosztanád velem a gondolataidat a peter@szabo-peter.hu e-mail címen. Remélem, egyszer majd személyesen is gratulálhatok a sikereidhez! Engedd meg, hogy azokkal a szavakkal zárjam soraimat, amelyekkel az előszóban már talál-
kozhattál. Kívánom, hogy Állj félre a saját utadból!, hozd ki az életedből mindazt, ami benne rejlik, és valósítsd meg a legmerészebb álmaidat! Legyen az élet a te játszótered! Barátsággal: Péter
Lábjegyzetek [←1] Stephen R. Covey: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása (Bagolyvár Könyvkiadó, 2004) [←2] Louise L. Hay: Éld az életed! (Édesvíz Kiadó, 2011) [←3] Brian Tracy: Maximális teljesítmény (Bagolyvár Könyvkiadó, 2000) [←4] Esther és Jerry Hicks: Belépés a vonzás törvényébe (Édesvíz Kiadó, 2011) [←5] Hyrum W. Smith: Ami igazán számít (Bagolyvár Könyvkiadó, 2008)