Sir Oswald Mosley ( )

1

2

Sir Oswald Mosley (1896-1980) A brit fasiszták egykori vezére.

3

Tartalomjegyzék BEVEZETÉS........................................................................................................................................6 BRITISH UNION POLITIKÁJA.......................................................................................................19 A PÉNZ DEMOKRÁCIÁJA.........................................................................................................19 A PARLAMENT ÉS A MAI VILÁG............................................................................................20 PARLAMENT ÉS SZABADSÁG.................................................................................................21 AZ ELLENZÉK KÜLÖNÖS SZEREPE.......................................................................................23 A PLUTOKRATÁK ESZKÖZEI...................................................................................................24 A KORMÁNY A PLUTOKRÁCIA KEZÉBEN............................................................................26 A RENDSZER IGAZI ARCA.......................................................................................................26 A BRITISH UNION KORMÁNYZATI RENDSZERE.....................................................................28 A BRITISH UNION MOZGALOM..............................................................................................28 A MOZGALOM HARCOS ÉS ÁLDOZATOS MUNKÁSAI......................................................29 A VEZETŐ-ELV. (LEADERSHIP PRINCIPLE.).........................................................................30 A BRITISH UNION KORMÁNYZATI RENDSZERE................................................................32 A PARLAMENTI KÉPVISELŐK.................................................................................................33 HIVATÁS SZERINT VALÓ VÁLASZTÓJOG.............................................................................35 A NŐK HELYZETE......................................................................................................................38 A PÁRTOK JÁTÉKAINAK ALKONYA......................................................................................39 A NÉP ELLENŐRZI A KORMÁNYT..........................................................................................40 AZ ELLENZÉKI PÁRTOK...........................................................................................................40 A LORDOK HÁZA.......................................................................................................................42 AZ EGYÉN SZABADSÁGA — A SAJTÓ..................................................................................43 AZ EGYÉN SZABADSÁGA — A SZABAD SZÓLÁS..............................................................45 IGAZI SAJTÓ- ÉS SZÓLÁSSZABADSÁG................................................................................47 SZÓLÁSSZABADSÁG ÉS TESTÜLETI (KORPORÁCIÓS) ÉLET..........................................48 A MAI GAZDASÁGI RENDSZER BŰNEI ÉS VISSZÁSSÁGAI..............................................49 A GAZDASÁGI SZÜKSÉG ÉS A GAZDASÁGI BŐSÉG RENDSZERE..................................50 KÜLKERESKEDELEM...............................................................................................................52 A BRIT ÉLETSZÍNVONAL.........................................................................................................53 VÁSÁRLÓERŐ.............................................................................................................................54 RACIONALIZÁLÁS.....................................................................................................................55 INFLÁCIÓ.....................................................................................................................................55 KÖZMUNKÁK.............................................................................................................................56 ÁRHULLÁMZÁS.........................................................................................................................56 A WALL STREET DIKTATÚRÁJA.............................................................................................57 NEMZETKÖZI KÖLCSÖNÖK....................................................................................................58 A BRITISH UNION GAZDASÁGI RENDSZERE...........................................................................61 BIRODALMI RENDSZER...........................................................................................................61 A MUNKAUZSORA MEGSZÜNTETÉSE..................................................................................62 AZ EGYES CÉGEK HELYZETE.................................................................................................64 EXPORT-IMPORT ÉS A BIRODALOM......................................................................................65 DOMÍNIUMOK, GYARMATOK ÉS A BIRODALMI GAZDASÁGI RENDSZER..................67 MEZŐGAZDASÁG......................................................................................................................69 PÉNZPOLITIKA...........................................................................................................................71 A PÉNZ URALKODÓ POZÍCIÓJÁNAK VÉGE.........................................................................72 HITEL............................................................................................................................................73 ADÓZÁS.......................................................................................................................................73 A KORPORÁCIÓS ÉLET.............................................................................................................74

4

AZ ÚJ BRIT TÁRSADALMI REND TERVE...................................................................................77 ÚJ ELVEK AZ ÖRÖKÖSÖDÉSNÉL...........................................................................................77 AZ ÚJ GAZDAGOK ORSZÁGA.................................................................................................78 AZ EGYENLŐSÉG HELYES ÉRTELMEZÉSE..........................................................................79 A TANULÁSRA EGYEDÜLI JOGCÍM A TEHETSÉG..............................................................80 MI AZ IGAZI HAZAFISÁG?.......................................................................................................82 AZ ELVÁROSIASODÁS KÖVETKEZMÉNYEI........................................................................83 A BRITISH UNION ÉS A ZSIDÓKÉRDÉS......................................................................................85 ZSIDÓ TÁMADÁSOK MOSLEYÉK ELLEN.............................................................................85 MIÉRT ÁLL SZEMBEN A BRITISH UNION A ZSIDÓKKAL?................................................86 MOSLEY 1938-BAN MEGJÓSOLJA AZ ANGOL—NÉMET HÁBORÚT................................86 VÉGSŐ MEGOLDÁS...................................................................................................................89 A BRITISH UNION KÜLPOLITIKÁJA...........................................................................................91 NÉPSZÖVETSÉG.........................................................................................................................92 KONZERVATÍV—KOMMUNISTA SZÖVETSÉG.....................................................................93 A FEGYVERKEZÉSI VERSENY EREDETE..............................................................................94 A BRITISH UNION ELVEI..........................................................................................................96 AZ ÚJ NÉMETORSZÁG..............................................................................................................96 FRANCIAORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI SZOLIDARITÁS..........................................................97 OROSZORSZÁG..........................................................................................................................98 EXPANZIÓS TÖREKVÉSEK......................................................................................................99 A NÉPEK SZABADSÁGA...........................................................................................................99 A GYARMATI KÉRDÉS.............................................................................................................100 EGYSÉGES ÚJ EURÓPA...........................................................................................................101 DALOK............................................................................................................................................103 KÉPEK.............................................................................................................................................106 ..........................................................................................................................................................106 A British Union zászlaja...................................................................................................................106 Oswald Mosley a British Union tagjai között..................................................................................106

5

BEVEZETÉS Valamikor 1939. tavaszán történt, mikor huzamosabb időt töltöttem a skóciai Aberdeenben, hogy az egyik forgalmas utca sarkán — a Dee Street-én vagy a Bon Accord Street-én, már nem emlékszem pontosan melyikén —, feltűnt egy újságárus. Szép szál ember volt, inge fekete, üresen lecsüngő félkabátujja alatt az újságcsomag, ép félkezében pedig egy lap, amit a közönség felé mutatott; valami érdekes, pattanó, erős és tiszta, érthető, újságárusoktól meg nem szokott hangon mondta ki az újság nevét: „Action!” Nem sokat kell gondolkozni, azonnal látja az ember, hogy ez az újságárus nem lapot árul „tuppence”-ért, hanem eszmét hirdet. Amint megvettem az Action-t, azonnal meg is győződtem erről. Az Action ugyanis a Brit Fasiszták Uniójának (British Union of Fascists) hivatalos lapja. A lap elolvasása után: — amikor a brit sajtó állandóan azt jósolgatta, hogy melyik nap tör ki a háború, ez az Action pedig olyan logikusan és tisztán mutatott rá ezeknek a jósolgatásoknak igazi okára és céljára, — elhatároztam, hogy beszélni fogok valakivel ebből a táborból. Annyit többen meg tudtak mondani, hogy azidőszerint a brit fasiszták aberdeeni vezetője az a feketeinges, érdekes arcú, félkarú úriember, Mr. Chambers-Hunter, aki az Action-t árulta az utcán. De hogy hol lehet helyiségüket megtalálni, azt nem igen tudták. Mikor azután egyszer hazamenet éppen azon gondolkoztam, hogy ha másként nem lehet, az utcán szólítom meg Mr. Huntert, ugyanannak a Boarding House-nak, panziónak a kapujában láttam őt kijönni, ahol 6

én magam is laktam. Rögtön megkérdeztem háziasszonyomtól, hogy mit keresett itt Mr. Hunter. Háziasszonyom előbb nem akarta megérteni a kérdést — mint később kiderült azért, mert attól tartott, hogy nem vagyok hajlandó egy fedél alatt maradni a fasisztákkal —, de azután elmondta, hogy a pártnak az ő egyik szobájában van a hivatalos helyisége. — Nem látom őket soha — mondta —, maguk takarítanak is, a szoba bérét pedig igen pontosan fizetik; bolond volnék, ha nem adnám ki nekik. Különben most éppen változás van náluk. Mr. ChambersHunter helyett egy időre Mr. Budge veszi át a vezetést Aberdeenben. Ha érdeklik önt ezek, kopogjon csak be a szobába bármikor. De egyébként is Mr. Budge itt fog étkezni… Este az asztalnál ismerkedtem meg a Dundee-ból jött fiatalemberrel. Itt éppen úgy itta megszámlálhatatlan csésze teáját és csevegett az időjárásról, mint a többiek. Mikor azonban hamarosan bennültünk az irodában, egészen más emberré vált. Izzó lelkesedéssel beszélt a mozgalom célkitűzéseiről és jövőjéről, de ugyanakkor száraz tárgyilagossággal adta elő a tényeket; szokatlan volt ez, hiszen az átlag angol vagy skót nyilatkozatában meglehetősen elfogult, ezt viszont egész szenvtelenül mondja ki. Legelőször is a sajtóról beszélgettünk. Az Action, aminek akkorra már több számát olvastam, hetilap volt. Megkérdeztem Mr. Budge-ot, hogy miért csak hetilap az Action, vagy van más napilapjuk is? És azt is megkérdeztem, hogy miért maga Mr. Hunter árulta a lapot az utcán. A válasz az volt, hogy a mozgalomnak nincsen napilapja és erre egyelőre nem is gondolhatnak. Az ok, természetesen, elsősorban anyagi. És ez nagyrészt a zsidókkal van kapcsolatban. Első pont a 7

hirdetések. Egy fasiszta napilap számára nem tudnak elegendő hirdetést kapni. Nem mintha a cégek nem szívesen hirdetnének — hiszen olvasótábora igen nagy lenne —, hanem mert nem mernek hirdetni. Az Action-ben is alig néhány cég adja fel hirdetését. Nem lehet ugyanis olyan üzletágat találni, amelyben zsidók és ezek érdektársai valahol, akár az előállításban, akár a közvetítőkereskedelem valamelyik láncszemében ne volnának „benne”. Amint mármost egy kiskereskedő az Action-ben hirdet, ez a zsidó érdekeltség azonnal fellép vele szemben — elsősorban azzal, hagy megdrágítja, esetleg lehetetlenné teszi áruellátását. Nehézségek vannak aterjesztést illetőleg is. Ugyanolyan okokból, amiért más cégek nem hirdetnek, a könyvkereskedések és újságárusok nem merik tartani az Action-t. Ezért a mozgalom tagjai maguk árulják a lapot. Azt is megtudtam, hogy az Action olvasótábora, elenyésző kisebbséget leszámítva, a mozgalom tagjaiból kerül ki. A nagyközönség megszervezéséhez, milliós publicitású lap felépítéséhez óriási anyagi erő kellene. Elsősorban például különböző kedvezmények, előnyök, ajándékok nyújtása. A nagy napilapok hatalmas összegeket költenek ilyenekre, ami persze, a nagy cégek hirdetéseiből busásan megtérül, vagy éppen bizonyos ajándékokat maguk a cégek ajánlanak fel a lap előfizetői számára. Ezek a nagy cégek azonban éppen azokba az érdekeltségekbe tartoznak, amelyek ellen a brit fasiszták mozgalma harcol. Szó került az egész brit sajtó zsidó vagy nem-zsidó voltáról is. Mr. Budge előadása szerint a helyzet az, hogy tulajdonos tekintetében a lapok, elenyésző kivétellel, brit kézben vannak. A lapok szerkesztőinek és munkatársainak tömegére sem lehet egyszerűen rámondani, hogy zsidó. Hogy miért kénytelenek a lapok mégis abban a szellemben írni, 8

olyan bel- és külpolitikát hirdetni, amely a zsidóságnak megfelelő, arra egyik magyarázat például ez: a nagy bankok és trösztök irányítása aránytalanul nagy mértékben zsidó kézben van —, de különben is a bankokrácia és az egész plutokrácia céljai és érdekei egybeesnek a zsidókéval; mármost a bankok, trösztök, hatalmas biztosítási intézetek és a tőlük függő apróbb üzleti érdekeltségek hirdetések, közgyűlési beszámolók stb. révén erős anyagi összeköttetésben állanak a napilapokkal, — addig, ameddig az ő szájuk íze szerint alakul a lap többi részének, szellemi és híranyagának képe. Abban a pillanatban, amint egy ilyen újság elkezdené hirdetni a német gyarmatok visszaadásának erkölcsi kötelességét, vagy akár anyagi éssszerűségét is, vagy helyeselné azt az elvet, hogy Nagy-Britannia anyagi érdekeltségével maradjon hatalmas világbirodalmának földrajzi keretein belül, esetleg netalán elejtene néhány szót a zsidóság NagyBritanniában való megrendszabályozásának szükségességéről, a fenti anyagi kapcsolatok vészes gyorsasággal, mintegy gombnyomásra megszakadnának. Így azután, talán jobb meggyőződése ellenére is, az angol vagy skót újságíró hol tajtékzó, hol gúnyos, hol lesajnáló cikket írdogál Hitlerről és Mussoliniról, trösztszemüvegén keresztül belenéz az olasz hálószobákba és német gyomrokba, sopánkodik a „vitéz és békés” cseh nemzet hősies elbukásán, meggyászolja Franco minden győzelmét, azt, aki bárhol a világon nem rajong a zsidókért, „Nazi”nak nevezi és oldalas képes riportot hoz Majszki londoni szovjetkövet káprázatos estélyéről. A brit sajtó hírszolgálata is a bankokrácia és a zsidóság érdekei szerint alakul. Nem az a fontos, hogy a lapokban az igazságnak megfelelő hírek jelenjenek meg, hanem, hogy a közönség hangulatát a bankokrácia és zsidóság céljainak megfelelően lehessen befolyásolni. Ezért van azután minden második cikk elején ez a 9

bevezető formula: „Azt beszélik…”, „Híre jár annak…”, „Jól értesült körök úgy tudják…”. Főleg a lapok külföldi tudósítói kezdik így jelentéseiket. Az ilyen jelentésbe ugyanis mindent bele lehet írni, akár igaz, akár nem, hiszen nem mint pozitív tényt közlik. Az újságolvasóban azonban nem a formula, hanem maga a hír marad meg. Így lehet — mondja Mr. Budge — például hónapok óta háborús rettegésben tartani a Szigetország népét, de ami a fontosabb és egyúttal a szörnyűbb: így lehet háborúra hangolni is. Mindezt az Action minden számában megírja és nem egyszer példával illusztrálja. Mr. Budge elém teszi az április 1-én megjelent Action-t. Oldalas cikk van benne a brit sajtónak a román-német kereskedelmi egyezménnyel kapcsolatos hamis hírveréséről. Érdekes lenne az egész cikket lefordítani, de a lényeg megmutatására elegendő lesz egy fél hasáb is belőle, melyben az Action nem nagy megbecsüléssel és tisztelettel nyilatkozik Károly román királyról, egyszerűen Champagne Charlie-nak, tehát Pezsgő Karcsinak nevezve őt. „Szombaton este (március 18-án) — írja az Action — futótűzként terjedt el a hír Párizsban és Londonban, hogy Németország kegyetlen ultimátumot intézett Romániához és átlépte határát. A hírrel kapcsolatban a mostanában nagyon népszerű szólamok is hangzottak egy újabb, Európa — közte Britannia és Franciaország — meghódítását célzó lépésről. A román kormány azonnal megcáfolta a hírt. Kijelentették, hogy nem volt sem ultimátum, sem határátlépés, Németország és Románia ellenben kereskedelmi egyezmény megkötésén tárgyalnak. Az újságok azonban egyszerűen elvetették a román kormány cáfolatát. Hogy is tudhatná Románia kormánya, hogy mi történik saját országában. Az újságok olyan híreket közöltek, hogy 10

Románia mozgósít. A román kormány megállapította, hogy nem mozgósít. De ismét az újságok voltak az okosabbak. Mindennek a teteje azonban az volt, hogy Károly, aki addig a csámcsogó vasárnapi újságok állandó céltáblája volt, egy éjszaka alatt a „Hős Király” lett. A Sunday Pictorial 1939. március 19-i száma ezeket írta: ’A királyi hős megállj!-t kiált. György királyhoz fordul. Károly király tegnap rövid nemmel felelt Hitler ultimátumára, összehívta koronatanácsát és hadvezéreit és öt hadosztályt mozgósított. Károly király tegnap saját kezűleg írt levelet küldött VI. György királyhoz és őfelsége kormányához, melyben kijelenti, hogy német támadástól tart és hogy elhatározta, hogy ellenáll. Kijelentette azt is, hogyha Britannia, Franciaország és Oroszország támogatják, maga mellé tudja állítani Lengyelországot, Bulgáriát és a Balkán-szövetséget, tehát Görögországot, Törökországot és Jugoszláviát.’ De ezután a dolgok bámulatos gyorsasággal „fejlődtek”. Hétfőn reggel a Daily Herald elismerte, hogy a román kormánynak volt igaza. Nem volt ultimátum. S hogy megmutassa, mennyire jól értesült, megállapította, hogy a tárgyalások már két hete folynak. Csütörtökön a Daily Express arról írt, hogy a tárgyalások már hetek óta haladnak. Pénteken az Evening Standard arról tudósított, hogy a tárgyalások már több hónapja folynak…” Egy másik Action-szám vezércikkét a mozgalom vezére, Sir Oswald Mosley írta a háborús uszítókról. Csehország esetéről van szó. 1938. október 4-én a brit kormány garantálja segítségét Csehországnak arra az esetre, ha támadás érné. Mikor a német csapatok bevonultak Prágába, a brit kormány nem teljesítette a garanciában vállalt kötelezettségeit; ennek magyarázatát abban adta, hogy Csehországot 11

nem külső támadás érte, hanem belső összeomlás. Egy héttel a kormány e nyilatkozata után a kormánylapok Németország cselekedetét aljas támadásnak minősítették és háborúra izgattak Hitler ellen. Mosley már most feleletet követel, hogy melyik hát az igaz: német támadás vagy belső összeomlás áldozata-e Csehország? A parlamenti nyilatkozat vagy a kormánysajtó megállapításai a helytállóak? Ha valóban Németország támadott, akkor Britanniát kötötte ígérete és annak be nem váltása becstelenség volt; ha viszont összeomlott ez az ország, akkor a kormánysajtó megállapításai nem egyebek hazugságnál és egyszerű háborús uszításnál. Márpedig a háborús uszító bankokráciáért nem szabad egymillió britnek elvéreznie a csatatéren.

12

A brit fasiszták lapja — az Action — egyik számának címlapja. Jobboldalon Sir Oswald Mosley képe. A vezércikk a háborús uszítókról szól és az 1939. márciusi csehországi eseményekkel kapcsolatos.

Mr. Budge tovább mutogatja az Action cikkeit. Egyik a Memelvidék évszázados német történetét mondja el, másik arról szól, hogy a német gyarmatokat vissza kell adni Németországnak. Két hasábon azoknak a brit politikusoknak régi szovjetellenes nyilatkozatait közli az Action egyik száma, akik 1939-re a brit-szovjet szövetség legszorgalmasabb követelői lettek. Köztük van persze Winston Churchill is, aki például azt írta a szovjetről, hogy „semmi jót sem ígér, ha az ember egy mérges kígyót próbál megszelídíteni”. 13

— Az összes cikkek — mondja Mr. Budge — abban a szellemben íródnak, amit a lap fején álló jelmondat fejez ki tömören: Britain first! (Britannia mindenekelőtt!) A további beszélgetés során szó került a mozgalom keletkezéséről, vezéréről, a célokról és a jövő kilátásokról egyaránt. Mr. Budge elmondta, hogy a háború után számtalan kisebb-nagyobb politikai csoport alakult, amely mind nagyjából azonos követelésekkel állott elő. A Brit Birodalom belső fejlesztése a világ egyéb ügyeibe való beleszólás helyett, a pénz uralmának megszüntetése, a munkanélküliség felszámolása, a pártok állandó vetélkedésének kikapcsolása egy pártok nélküli kormányzati rendszer felállításával és hasonlók voltak ezek a célkitűzések. Többé-kevésbé mindegyik a Németországgal való együttműködés és a versailles-i békepontok felszámolása mellett foglalt állást. Ezeknek a csoportoknak azonban nem álltak anyagi erők rendelkezésükre, a tömegek is fásultak voltak a háború megrázkódtatásai után, ahol meg sikerült nagyobb hatást elérni, ott a bankokrácia pénze sietett elnyomni a brit szélsőjobboldali megmozdulásokat. 1931-ben alakult meg a The New Party (Az új párt), amely 1932-ben a British Union of Fascists (Brit Fasiszták Uniója) nevet vette fel és magába olvasztotta a kisebb csoportokat és szervezeteket. A British Union of Fascists, röviden British Union vezére Sir Oswald Mosley. Vagyonos arisztokrata, aki a háborúban repülőtiszt volt, utána pedig képviselő lett. Mint konzervatív és liberális politikus nagy jövő előtt állt, de Mosley inkább elvei számára keresett helyét és a munkáspárthoz csatlakozott. Itt miniszteri tárcát is kapott, de a munkáspártnak a munkanélküliséggel kapcsolatos magatartása miatt 14

lemondott, mikor az ő megoldási tervezetét nem fogadták el. Ettől kezdve Mosley a maga útján halad, mint a nemzeti és szocialista világnézetet valló britek vezére. Mr. Budge a British Union politikai elveiről és célkitűzéseiről maga is sokat elmondott nekem, de az éjjelbe nyúló beszélgetés végén átadta Sir Oswald Mosley néhány könyvét és röpiratát, melyben politikáját kifejti. * Ezeknek, a „The Greater Britain” („Nagyobb Britannia”), a „Taxation and the People” („Adózás és a nép”), „100 Questiones Answered” („100 kérdésre való felelet”) és a „Tomorrow We Live” („Miénk a holnap”) című írásoknak és Mr. Budge tájékoztatásának alapján állítottam össze ezt a füzetet, mely címül Mosley egyik felhasznált írásának címét kapta. Ennek bevezetőjében többek közt így ír Mosley: „Ebből a könyvből — a külpolitikát érintő fejezetet kivéve — az olvasó olyan politikát fog megismerni, amely kizárólag ennek az országnak sajátosságaihoz illik. A British Union a maga teljességében brit politika, amely egyedül Britanniának jó. Kétségtelen, hogy nemzetiszocialista és fasiszta világnézetünk egyetemes; más formában ugyanaz, mint az új világ többi nagy államáé. Így volt ez azonban a maga idején minden nagy hitvallással — lett légyen akár politikai, akár vallási —, amely valaha is elért országunkba. Ebből a szempontból a British Union és a régi pártok között az a különbség, hogy a mi hitvallásunk a huszadik század hitvallása, az övék pedig azé a múlté, amelyben fogantak. Még nagyobb különbség azonban az, hogy a nemzetiszocializmus és fasizmus a maga lényegében nemzeti doktrína, amely minden nagy nemzetben megtalálja a maga számára azt a 15

különös jelleget, politikát, formát és módszert, amely annak a nemzetnek keretein belül legjobbnak bizonyul. E modern mozgalomnak a különböző országokban való megjelenési formái és módszerei között sokkal nagyobb különbségek találhatók, mint amely a múlt nemzetközi világnézeteit illetőleg megmutatkozott. Ezek, tehát például a liberalizmus és szocializmus vagy konzervativizmus, különböző nevek alatt, de egyébként teljesen egyformán találhatók meg a világ összes országaiban… Mi nem kölcsönzünk eszméket idegen országoktól és nincsenek külföldi „modelljeink”, igen egyszerű oknál fogva: vagyunk olyan büszkék, hogy higgyünk népünkben, ha egyszer Britannia felébred, akkor nem követni, hanem vezetni fogja az emberiséget…” * Egy olyan füzet tehát, amely a British Union politikájának lényegét igyekszik bemutatni, tulajdonképpen a XX. század koreszméjének speciálisan brit megnyilatkozását adja elő. Egy ilyen előadás egyúttal annak bizonysága is, hogy egy olyan világnézet, amely a legszilárdabban nemzeti alapokon áll és a népben gyökerezik, minden nemzeten belül egészen sajátos megjelenési formát vesz magára. Magyarország a magyar honvédek hősiességével éppen most mutatja meg, mennyire tagja az új Európának; olvasóközönsége bizonyára érdeklődéssel fogja kísérni annak a brit törekvésnek az ismertetését, amelynek célja az, hogy Nagy-Britannia is része legyen ennek az új Európának. A füzetben a British Union politikájának lényegét találja meg az olvasó, minden kommentár nélkül. Egyetlen helyen sem akad egyéni megjegyzésemre vagy bírálatomra. Így sokkal tisztábban áll majd az 16

olvasó előtt a British Union képe, mintha az előadás tele lenne kritikai megállapításokkal. * Meg kell még jegyeznem, hogy a British Union politikáját ismertető fejezetek közül három nem először jelenik meg nyomtatásban. A brit parlamentarizmus jelenlegi rendszeréről, a brit társadalmi rend Mosley által kialakított új rendjéről és Mosleynak a zsidókérdésről vallott felfogásáról szóló fejezetek szó szerint megtalálhatók az Egyedül Vagyunk című folyóirat 1940. évfolyamának 1., 5. és 11. számában. Ezeknek a bevezető soroknak egy része is napvilágot látott már ugyanennek a folyóiratnak 1939. évi 10. számában. * A háború kitörése óta egyre kevesebbet hallani Mosleyról és a British Union-ról. A különböző napilapok jelentéseiből értesült a magyar olvasóközönség arról, hogy Mosleyt és a párt vezetőit letartóztatták és internálták. Az olvasó meg fogja érteni, hogy miért történt ez, ha megismerte Mosley külpolitikai felfogását, amely már 1938-ban magában foglalta a Nagy-Britannia és Németország közötti háború ellen való tiltakozását. Egyébként is nagyon sok olyan, a jövőre szóló megállapítás található Mosley gondolatai és tételei között, amelyek később valóra váltak. Ezekkel kapcsolatban sohase feledje az olvasó, hogy Mosley felhasznált írásainak legfrissebbike is 1938. elejéről való, Mr. Budge-zsal való beszélgetésem pedig 1939. tavaszán történt. Mr. Budge-tól egyébként még a háború kezdete után egy-két 17

hónappal kaptam még egy levelet, melyben azt írta, hogy a nagy pénzérdekeltségek és a zsidó hadügyminiszter, Hore-Belisha mindenáron háborút akarnak és a pénz hatalmában bízva, meg vannak győződve arról, hogy Hitlert egész világával darabokra fogják zúzni. „Pedig bizonyos — írta Mr. Budge —, hogy nem nyerik meg a háborút. Veszteniök kell, mert egy eszme, melynek elérkezett az ideje, erősebb, mint a világ minden aranya. De csak akarják a háborút! Ha kívánságuk teljesedik, akkor megvan a remény arra, hogy NagyBritannia és az egész világ eljusson az igazi szabadságra.” Ez volt utolsó hírem tőle, de bizonyos vagyok benne, hogy a British Union nem szűnt meg a párthelyiségek lefoglalásával és a vezetők internálásával. A British Union bizonyára készen áll, hogy ha eljön az ideje, jelentkezzék hazája felépítésére.

18

BRITISH UNION POLITIKÁJA A JELENLEGI BRIT PARLAMENTARIZMUS IGAZI ARCA

A PÉNZ DEMOKRÁCIÁJA. Mosley a kormányzat legfőbb elvének ezt a tételt tekinti: a nép akaratának kell érvényre jutnia; azt a politikát, amelyre a nép szavazott, meg is kell valósítani. Az a rendszer azonban, amit igen helytelenül demokráciának neveznek, éppen ezt az alapelvet tagadja meg. A brit kormányzatot ugyanis megbénítja a száz esztendő óta idejét múlta brit parlamenti rendszer. A nép által választott kormány képtelen a gyors és hatásos cselekvésre s az igazi hatalmat egyesek és meghatározott csoportok veszik át. Ezek hatalmának alapja azután nem a nép akarata, hanem a bizonytalan úton-módon megszerzett pénz ereje. Ezért ez a kormányzati rendszer a maga súlyos elfajulásában egy paradox kifejezéssel bátran nevezhető a pénz demokráciájának. Mosley rámutat arra, hogyha egyfelől az elmúlt néhány esztendő folyamán a parlamenti obstrukción átvergődött néhány törvénynek, másfelől a pénzvilág hatalmának a nép életére gyakorolt befolyását összehasonlítjuk, az előbbieké eltörpül az utóbbiaké mellett. A nemzetközi pénzvilágnak a Wall Street-en (a new yorki tőzsde) vagy a londoni City-ben (a londoni üzleti élet központja) székelő hatalmasságai az árak felhajtásával paradicsomi állapotokat teremthetnek a spekulánsok számára, az árak leszorításával pedig milliókat kergetnek munkanélküliségbe. Óriási és irtózatos játék ez, 19

amelyben mindig a pénzvilág a nyertes és a köznép a vesztes. A nép életére a legnagyobb befolyással a fizetések és munkabérek, házbér, élelmiszer- és ruhaárak, alkalmaztatás és munkaidő viszonyainak alakulása vannak. Mosley nem habozik kimondani, hogy ezeket illetőleg a pénzvilág a mai rendszer idejében egy délutáni ülés határozataival sokkal hatásosabban és szörnyűbben szól bele a nép életébe, mint a Parlament egy évtized alatt, a maga csekély munkájával és színlelt csatáinak hamis heroizmusával. A pénzvilág ugyanis alkalmazkodott a mai világhoz és megtalálta a módját annak, hogy miként kell kiaknázni egy elavult rendszer minden hibáját.

A PARLAMENT ÉS A MAI VILÁG. Ezzel szemben — mondja Mosley a brit Parlamenttel kapcsolatban —, mikor Nagy-Britannia parlamentáris kormányzati rendszere keletkezett, arra volt hivatva, hogy egy kezdetleges nemzeti közgazdasági élettel rendelkező, aránylag egyszerű rurális közösségben megakadályozza a szabadsággal való visszaélést. Annak a világnak nagyon kevés kapcsolata van a mai időkkel, a gépnek a korával és azzal a világgal, amelyben a tőke óriási méretű felhalmozása korlátlan nemzetközi mozgékonyságot biztosít egy világhatalom számára. A brit Parlament pedig ugyanabban a formában él ma is, mint akkor, mikor a maitól merőben különböző követelmények kielégítésére keletkezett. Elképzelhető ilyenformán — veti fel a kérdést Mosley—, hogy ez a több, mint száz év előtti kívánalmaknak megfelelő parlamenti rendszer tökéletesen betölthesse hivatását a mai világban is, amikor az akkori és mai állapotok között a tudomány legóriásibb forradalma áll? És mégis 20

— fűzi tovább ezt a gondolatot Mosley —, a brit Parlament régi pártjai, konzervatív, liberális és munkáspárt egyaránt mindenáron azt igyekeznek bizonyítani, hogy az elmúlt évszázad folyamán, amely az emberiség által valaha is átélt legnagyobb változásokat hozta, egyedül a brit kormányzati rendszernek nem volt szüksége semmi változásra, fejlődésre. A legcsodálatosabb ebben viszont az — és Mosley szerint ez a pártok magatartásának magyarázata —, hogy ez a kormányzati rendszer elsőrendűen megfelel a pénzvilág banditái számára.

PARLAMENT ÉS SZABADSÁG. Ha bárki azt állítja, hogy a brit Parlament rendszerének törvényei alkalmasak a mai élet rendjének fenntartására, az, Mosley hasonlata szerint, ugyanannyi erővel azt is állíthatja, hogy az ősember íja és nyila, amellyel házát és életét a vadállatok ellen védte, tökéletesen alkalmas ma is egy modem támadó hadsereg tankjaival szemben való védekezésre. A parlamenti rendszert úgy tüntetik fel — és ezt beszélik be minden igyekezetükkel a népnek —, hogy az a szabadság hatékony őre. Pedig ez a rendszer, amely a múltban is a szabadság bizonyos látszatát tudta csak biztosítani, éppen annak eszköze, hogy a nép megfosztassék az igazi szabadság minden tényezőjétől, anélkül azonban, hogy valaha rájönne is veszteségére. A pénzvilág élénken helyesli a régi pártok egyetértését abban, hogy a Parlamentet a szabadság biztosítékának kiáltsák ki. A brit sajtó pedig, amely tudvalévőén a pénzvilág legmagasabb ellenőrzése alatt áll, egyhangúan visszhangozza a pártok e refrénjét: a Parlament a szabadság biztosítéka. Így persze természetes, hogy a régi pártok és a 21

pénzvilág sajtója mindenkit, aki még csak célozni mer is arra, hogy a nép szabadsága egyedül úgy őrizhető meg, ha megbízhatnak a maguk által választott kormányban, azaz, ha a megválasztott kormány megvalósítja azt a politikát, amire a nép szavazott, a brit nép szabadsága elleni merénylőnek bélyegez. Mindaddig — mondja Mosley —, amíg a nép hagyja magát így rászedni és azt hiszi, hogy szabad, szolgaságban lehet tartani. Vagyis — foglalja össze Mosley —, a pénzvilág zsarnokságának minden eszközét, a pártgépezettől kezdve egészen a sajtóig, a pénz hatalmának erejével mozgósítja, hogy ellenálljon ennek az igen egyszerű kormányzati alapelvnek: a hatalom a népé s a nép hatalma egyedül úgy juttatható érvényre, ha az a teljes hatalmat az általa szabadon választott kormányra ruházza, azzal a feltétellel, hogy az akaratának megfelelően kormányozzon, magának egyedül azt a jogot tartva fenn, hogyha a kormány nem megfelelő, a hatalmat bármikor el vehesse tőle és olyan kormánynak adja, amely betölti hivatását: a nép akaratának maradéktalan érvényre juttatását. Hogy a brit kormánynak manapság olyan hatalma, amelynek erejével a nép érdekeit hatékonyan képviselni tudná, nincsen, az Mosley szerint vitán felül áll. A brit Parlamenten egy esztendőben csak két törvény mehet keresztül. Ez azt jelenti, hogy minden a közvetlen cselekvés zálogaként a választók elé terjesztett munkás kormányprogramnak megvalósítása egy emberéletnél több időt venne igénybe. Ilyen körülmények között Mosley nem nevezheti másnak a kormányprogramokat, mint hazug prospektusoknak, amelyek azonban a tisztességes üzleti élet szabályaival, ellentétben a legnagyobb hazudót nem börtönbe, hanem a Downing Street-re (a brit miniszterelnök rezidenciája) juttatja. 22

Csak magában a brit alsóházban minden nagyobb törvény tárgyalásának négy fázisa van; kettő során a törvény egy több mint 600 emberből álló társaság által szóról-szóra megvitatható. Nem kell bővebben kifejteni, hogy ilyen körülmények között az ellenzéknek korlátlan obstrukcióra nyílik alkalma, vagyis komoly ellenzéki szándék esetében nincsen olyan javaslat, amely a brit Parlamentben törvénnyé válhatnék. Ilyen rendszer mellett a kormány képtelen teljesíteni azokat az ígéreteket, amelyeket a választások során a népnek tett és amelyek a hivatalt és a „hatalmat” biztosították számára. A kormányprogram megvalósításából alkudozások, kompromisszumok és állandó ígérgetések-halasztgatások lesznek csupán. Mosley ebből a szempontból igen tömören így jellemzi ezt a kormányzati rendszert: rendszer, amely nevetségessé tesz minden kormányprogramot. Mert mint minden idejétmúlt intézmény a brit Parlament is önnön karikatúráját adja. Nem csoda hát, ha egyre kevesebb választó veszi a fáradságot, hogy szavazatát leadja, hiszen keserű tapasztalatból tudja mindenki, hogy akármelyik pártra adja le is szavazatát, semmiképpen sem tudja biztosítani annak a politikának valóságos végrehajtását, amelyre szavazott.

AZ ELLENZÉK KÜLÖNÖS SZEREPE. Különösen éles és finoman gúnyos bírálatot mond Mosley a brit kormány és ellenzéke viszonyáról. Szerinte mint az emberi ész eltévelyedésének különös esete fog szerepelni a történelem megvilágításában az a tény, hogy egy nagy nemzet választ magának egy kormányt bizonyos feladatok elvégzésére és ugyanakkor választ 23

mellé egy ellenzéket, hogy az a kormányt a rábízott munka elvégzésében megakadályozza. Még szerencse — jegyzi meg Mosley —, hogy ez a lehetetlen felfogás nem terjedt át az üzleti élet területére és nem akadt olyan üzletember, aki alkalmazott volna mondjuk egy hat főből álló személyzetet az üzleti teendők ellátására, azután meg felvett volna további négy alkalmazottat, akiknek semmi egyéb hivatásuk nem lett volna, minthogy az előbbi hatot az üzleti munka ellátásában megakadályozzák. Mert a brit kormányzati rendszer elve ugyanazon időben teremt egy kormányzatot a nemzeti feladatok elvégzésére és egy ellenzéket e nemzeti munka elvégzésének meghiúsítására. Az abszurdumnak azután már szinte a végső megközelítése az, hogy a brit miniszterelnök évi 10.000 font fizetést húz, hogy a nemzet által rábízott munkát elvégezhesse, az ellenzék vezére pedig 2.000 font fizetést kap és el is fogad, hogy a miniszterelnök a nemzet által rábízott munkáját el ne végezhesse. Ez az ellentét a brit Parlament lényege. És erről a parlamenti rendszerről azt állítják, hogy a népek szabadsága megőrzésének egyedüli biztos eszköze.

A PLUTOKRATÁK ESZKÖZEI. Ama bűnös műveletnek, amelynek eredménye az lett, hogy a nép akaratának semmibevételével a népre a pénzvilág uralmát sikerült ráerőszakolni, első eszköze, Mosley megállapítása szerint, a brit parlamenti kormányrendszer fenntartása. A plutokraták propagandája a Parlamentet a múlt ködén keresztül a szabadság mithikus ruhájába öltözteti. Más idők más körülményei között valóban lehetett és volt is a szabadság záloga, de a mai helyzet éppen az, hogy a brit Parlament 24

megbénítja a kormányt. A kormány hatalmát másképp és máshol gyakorolja, mint ahol és ahogy arra hivatva lenne: nem a nép választása szerint és a nép érdekében, hanem a pénzvilág hatalmasságainak választása szerint azok érdekében, — és a nép kárára. A plutokraták második eszköze, Mosley felsorolása szerint, a sajtó, helyesebben a pénz erejével irányított sajtópropaganda. A sajtó is olyan mithikus szabadság-öltözetet kap, mint a Parlament. A brit sajtó valaha valóban szabad sajtó volt, amelyet vérbeli újságírók fejlesztettek naggyá; olyan szabad sajtó, amely csak igaz híreket árult. Az a sajtó azonban, amelyet a plutokraták ennek a régi szabad sajtónak dicsőséges ruhájába öltöztetnek, a pénz szolgája. Azért, mert a pénz az ura: az újságrészvények a különböző pénzügyi érdekeltségek birtokában vannak. Ez a sajtó azután a közönségnek nemcsak elvekben és véleményben, hanem „hírekben” is csak olyat szolgál fel, amely a pénzvilág érdekeinek megfelel. Vagyis, — mutatja ki a szomorú eredményt Mosley — a „szabad” britek nemcsak annak a lehetőségnek nincsenek birtokában, hogy a választások alkalmával leadott szavazatuknak valóságos eredménye legyen, hanem még azzal a „csekélységgel” sem rendelkeznek, hogy tudják, mi az igazság. Mert hatalom és propaganda olyan kezekben vannak, amelyek érdeke a nép érdekeivel annyira összeütközik, hogy amazok még arra is éberen vigyáznak: valahogyan meg ne tudja a nép az igazságot.

25

A KORMÁNY A PLUTOKRÁCIA KEZÉBEN. A pénzvilág hatalmasságai azonban nemcsak megbénítják a brit kormány cselekvőképességét azáltal, hogy nyakára ültetik a Parlament fecsegési rendszerét, — míg ők maguk minden megkötöttségtől és ellenállástól mentesen „dolgozhatnak” saját érdekeikért, hanem megtalálják annak módját is, hogy a kormányt szükség esetén megbuktathassák. Mosley ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy a nemzetközi gazdasági rendszer a pénznek korlátlan mozgási lehetőséget biztosít, s a pénznek éppen ez a tulajdonsága teszi lehetővé a kormányok bármikor való megbuktatását. A tőkének és hitelnek szabad útja van ugyanis egyik országból a másikba, vagyis a pénzembernek módjában áll minden korlátozás nélkül vagyonát kivinni az országból vagy behozni az országba. Ha mármost hatalmas pénzmennyiségek vándorolnak át egyik országból a másikba, akkor annak az országnak a valutája, ahonnan a pénz kiáramlott, zuhanni kezd. Az ennek következtében támadó pénzügyi pánik pedig a kormány bukását vonja maga után. Hogy ez valóban így van, arra nézve Mosley felemlíti, hogy egy ilyen machinációval való puszta fenyegetés is elég volt ahhoz, hogy 1931-ben megbukjék a gyenge brit kormány, s ennek a taktikának megvalósítása azonnal megbuktatta Léon Blum francia szocialista kormányát.

A RENDSZER IGAZI ARCA. Az uralkodó brit kormányzati rendszerről való megállapításait Mosley négy pontban foglalja össze. 26

Először: a kormányzatot megbénítja a Parlament vitatkozó rendszere, úgyhogy a valódi hatalom más kézbe csúszhatik át. Másodszor: a kormányt a pénzérdekeltségek bármikor képesek megbuktatni. Harmadszor: az a sajtó, amely a közvéleményt irányítja, teljes egészében a pénzvilág uraitól függ. Negyedszer: hasonlóképpen a Parlamentben működő pártgépezetek is teljes mértékben a különböző pénzügyi érdekeltségek függvényei. Mosley felveti a végső kérdést: Mi hát a „szabad brit polgár” helyzete a „szabadság és szabad szó országában”? Nem más, minthogy a szerencsétlent a szabadságról való propagandisztikus locsogás által rávették a legsúlyosabb rabszolgaság elfogadására. Dagad a keble, hogy ő milyen szabad, pedig valójában még a lelkét is alig vallhatja magáénak, amit egyedül nem raboltak még el tőle a brit sajtó és parlamenti rendszer tökéletességét hirdető és e rendszer védelme alatt garázdálkodó plutokraták. De csak azért nem rabolták még el, mert a léleknek ezidőszerint nincsen készpénzértéke.

27

A BRITISH UNION KORMÁNYZATI RENDSZERE Az uraimon lévő brit kormányzati rendszerrel szemben Mosley a maga kormányzati alapelvét ebben a tételben foglalja össze: a nép akaratának kell érvényre jutnia; azt a politikát tehát, amire a nép szavazott, meg kell valósítani.

A BRITISH UNION MOZGALOM. „A száraz tény az — írja Mosley a mozgalom keletkezésével kapcsolatban —, hogy a pénzvilág parancsol a kormánynak, Parlamentnek, pártszervezeteknek és sajtónak egyaránt. Nemcsak arra van hatalma, hogy a kormányt tehetetlenné tegye és ha szükségesnek találja, megbuktassa, hanem képes megakadályozni, hogy bármiféle új felfogás eljusson a néphez, sőt még azt is, hogy a nép az igazságnak megfelelő hírekhez jusson. Ezzel a félelmetes hatalommal és a dekadens rendszer szinte határtalan korrupciójával szembeszállva, a British Union mozgalmának alapítóit az a szilárd meggyőződés vezérelte, hogy önmaga szabadsága elérésére és Britannia igazi naggyá tételére csak a nép képes megalkotni a megfelelő eszközöket. Az új szervezetnek az eddigi pártoktól mind jellegében, mind szerkezetében különböznie kell. Teljességgel haszontalan dolog lenne óriási fáradsággal olyan új mozgalmat felépíteni, amely éppoly laza és gyenge erővel harcolna a fennálló korrupció ellen, mint a közvetlen múlt feltörekvő mozgalmai. Sorsa nem lenne más, mint azoké: 28

martalékául esnék éppen annak a korrupciónak, melynek letörésére hivatva volt. Acélszerszámot kellett hát alkotnunk, hiszen demokratatapasztalatból tudhatjuk, hogy minden ennél lágyabb valami szétlapul az előtt a rendszer előtt, melyet le akar győzni. Természetes következmény volt tehát, ha mozgalmunk kezdettől fogva a harc, áldozat és önkéntes fegyelem alappillérein nyugodott. A harc tüzében és az áldozat ereje által ez az acélszerszám úgy megedződött, olyan keményre kovácsolódott, hogy megvan az ereje a korrupció összezúzására. S ha ez megtörténik, olyan szabadság napja virrad fel, amilyet még nem élt át Britannia. A nép szíve edzette meg egyedül ezt az acélszerszámot. Akik áldoztak, ismeretlen, de utolsó leheletükig lelkes férfiak és asszonyok ezrei voltak. Ezek mindenüket hajlandók odaadni azért, hogy Britannia éljen! A mi mozgalmunkat egyszerű emberek alapították a mai rendszer minden, nagy nevének segítsége nélkül a pénzhatalom, a párthatalom és a sajtóhatalom minden erőfeszítése ellenére éppen ezekkel szemben. De így született meg a történelem minden döntő mozgalma a lélek erejéből, minden anyagi erőfeszítés ellenében.”

A MOZGALOM HARCOS ÉS ÁLDOZATOS MUNKÁSAI. Ami a mozgalom munkásait illeti, Mosley rámutat arra a magától értetődő igazságra, hogy a mindenüket feláldozni hajlandók elkerülhetetlenül kisebbségben lesznek még a mozgalom keretein belül is. Mosley elmondja, hogy a mozgalom terjedése idején sok ezren jöttek, akik sok értékes támogatást nyújtottak és igen jelentős 29

szolgálatokat végeztek a mozgalom érdekében, a minden feltétel nélkül való áldozatvállalástól viszont életkörülményeik, családi vagy üzleti helyzetük következtében távol kellett maradniok. Ezeket is szívesen fogadták azonban, mert az ezrek kis munkái is hatalmasan építették azt a mozgalmat, amelyhez egykor — mint Mosley szilárdan hiszi — egész Britannia lelkesen fog csatlakozni. A British Union mozgalma olyan harc tüzébe került egész Britanniában, amilyenben még nem volt része egy mozgalomnak sem a szigetország területén. Ez azonban nem volt baj. Sőt, ellenkezőleg. Mosley arról tesz bizonyságot, hogy ennek az éles harcnak a tűzpróbáján edződtek meg az élen járók, a nép új vezetői úgy, hogy a brit népnek többé nem kell attól félnie, hogy elárulják. Mert emberek, férfiak és nők nem tesznek kockára mindent, még az életüket is azért, hogy azt majd egyszer elárulják: hiszen akkor önmagukat árulnák el. A British Union, a brit fasiszta mozgalom harcai nem voltak hiábavalók, mert ezek megingathatatlan egyéniségeket formáltak ki, olyanokat, akik Mosley meggyőződése szerint méltók lesznek majd a brit nép bizalmára.

A VEZETŐ-ELV. (LEADERSHIP PRINCIPLE.) Mosley a maga mozgalma kiindulópontjának a népet jelölte meg. A nép alakítja ki a mozgalmat, a mozgalom adja meg a lehetőséget, hogy a nép a magának megfelelő kormányzatot válassza meg szavazataival, hogy azt azután felruházza hatalommal. Világos tehát, hogy ebben az esetben szó sem lehet diktatúráról. Illetve egyedül a nép diktatúrájáról 30

lehet szó. A British Union mozgalma a népnek ajánlja fel a vezetést, szemben a mai rendszerrel, amely tulajdonképpen a pénzvilág diktatúráját jelenti a nép felett. Ha tagadja Mosley azt, hogy mozgalmának vezetőelve egyenlő lenne a diktatúrával, tagadja azt is, hogy bármilyen távoli kapcsolatban lenne a „demokratikus” bizottság-rendszer kollektív felelőtlenségével. Mosley a vezető-elvet a nép szempontjából így fogalmazza meg: 1. adj egy embernek egy elvégzendő feladatot; 2. adj neki hatalmat, hogy elvégezhesse; 3. tedd felelőssé azért, hogy elvégezze; 4. csapd el, ha nem végzi el. Ennek a vezető-elvnek Mosley elképzelése szerint a kormányzat és az állami élet minden területén meg kell valósulnia. Akár az egész kormányzat vezetője valaki, akár valamely kisebb, helyi állás betöltője: munkájáért a nép előtt egymaga felelős és ezt a felelősséget mással meg nem oszthatja. A felelősség éppúgy nem osztható meg, mint a hatalom: az egyik megosztása a másik lazulásához vezet. Ezért tartja Mosley a demokrácia bizottság-rendszerét a „kollektív felelőtlenség” rendszerének. Ha ugyanis több ember felelős, akkor valójában egy sem az; mindenki a társa mögé bújik és senkit sem lehet egyénileg számadásra hívni: mindenki elhárítja magától a felelősséget és a másikra igyekszik azt tolni. A brit parlamenti rendszernek egyik gyökeres hibája az, hogy bátorságra és felelősségre való kötelezés helyett nyílt lehetőséget ad a gyávaságra és a felelősség alól való kibúvásra. Ennek helyébe Mosley olyan rendszert kíván helyezni, amelyben a 31

nép a magú szabad akaratából átadja a hatalmat úgy, hogy azért cserébe személyes felelősséget kap. Ez viszont egyáltalában nem jelent diktatúrát, még a hatalom megnyerése után sem, mert amilyen szabad szavazással ruházza át a hatalmat a nép, olyan szabad szavazással elveheti is azt.

A BRITISH UNION KORMÁNYZATI RENDSZERE. Mosley a vezetést kizárólag egy általános választás alkalmával a nép szavazatai segítségével kívánja átvenni. Ebben az esetben azonban a vezetést és a vezetéssel járó felelősséget csak úgy vállalja, ha egyúttal hatalmat is kap. A British Union ugyanis annak a politikának megvalósítását ígéri, amire a nép szavazott. Ezt azonban csak valóságos hatalom birtokában tudja végrehajtani. Ezért a British Union kormányzatának első lépése egy általános felhatalmazási törvény megalkotása lesz, amely megadja a kormánynak a jogot a rendeletek útján való kormányzásra. A nép által választott Parlament joga viszont az lesz, hogy szavazatainak erejével azonnal elbocsássa a kormányt, amint az hatalmával visszaél. A hatalommal való visszaélésen Mosley a kormánynak azt a magatartását érti, hogy a kapott hatalmat nem annak a politikának megvalósítására használja fel, amelyre az általános választás alkalmával a nép szavazott. A Parlament jelzett hatalomelvonási jogának való alávettetés mellett a kormány egyébként teljesen szabadon cselekedhetik majd. A Parlamentet Mosley tervezete szerint bizonyos szabályos időközökben mindenképpen össze kell hívni,. Az összeülő Parlament feladatai: a kormányzat munkájának 32

felülvizsgálása, bírálat és javaslattétel. A képviselők a British Union Parlamentjében a való tények tudatában bírálhatnak majd és tehetik meg javaslataikat. Ez a mai rendszer képviselőinek nincsen hatalmában, mert ezek idejük túlnyomó részét nem választóik között, hanem a Westminster korrupt légkörében töltik el végéremehetetlen vitatkozások között.

A PARLAMENTI KÉPVISELŐK. A British Union parlamenti képviselői — így határozza meg őket Mosley — nem tárgyaló, hanem cselekvő képviselők lesznek. A British Union megváltoztatja a helyi hatóságok szervezetét. Itt is érvényre juttatja a vezetés elvét, mégpedig úgy, hogy a helyi hatóságok végrehajtó-tevékenységének vezetője az illető terület parlamenti British Union-képviselője lesz. Mind a Parlament képviselői, mind a helyi vezetők (ami tulajdonképpen egyet jelent) abból a pártból kerülnek majd ki, amelyre az egész országban a nép többsége szavazott. Vagyis a helyi vezetők kiválasztása úgy fog történni, mint manapság a minisztereké: a helyi hatóságok vezetői a Mozgalom tagjaiból fognak kikerülni, ha a nép többsége a Mozgalomra szavazott. Az a meggondolás vezette Mosleyt erre a berendezkedésre, hogy sohasem lehet egy kormány tevékenysége eredményes, ha az általa és a helyi hatóságok által követett politika nem egyezik meg egymással. Amint egységes vezetés kell, hogy irányítsa egy vállalatnak központját és összes fiókjait egyaránt, éppúgy azt a politikát, amire a nép szavazatát adta, egyformán kell végrehajtani helyi és országos vonatkozásában. A 33

demokráciának arról az „áldásiról” sem szabad ugyanis NagyBritanniában megfeledkezni, hogy a kormány eredményes tevékenységét nemcsak a Parlament tárgyalásai során megnyilvánuló obstrukció akadályozza, hanem a helyi tanácsok kebelében dúló és jellegét tekintve a parlamentitől semmiben sem különböző obstruálások is meghiúsítják. A demokrácia és a British Union felfogása között egy óriási elvi különbség van. A demokrácia a kisebbségi jogokra való állandó hivatkozás közben egyszerűen semmivé teszi a többség jogát; a British Union viszont éppen ellenkezőleg azt tartja szükségesnek, hogy mind országos, mind helyi vonatkozásban a nép többségének akarata érvényesüljön. Mosley nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos az, hogy a képviselőknek ilyen aktív szerepet kelljen vállalni. A British Unionképviselőnél nem elegendő az, mint a mai képviselőknél többnyire, hogy megnyerő frázisokkal el tudjon mondani egy tetszetős programbeszédet és a társadalmi szokásoknak megfelelően tudjon viselkedni a Parlament folyosóján. A British Unionképviselőjének tettre kész embernek kell lennie és rátermettségét mint a helyi végrehajtó hatalom vezetője és irányítója kell, hogy bebizonyítsa. A mai brit Parlament levegője romlott és éppen ezért mérgez. „Nem egy jó forradalmár jutott be a Westminsterbe oroszlánordítással — mondja Mosley —, hogy néhány hónappal később szelíd galambként búgjon ellenfeleinek. A bár, a dohányzó, a folyosó, választói ellenségeinek ebédlőasztala és az ország legelőkelőbb klubjának légköre nagyon hamar elrabolja a nép lelkes bajnokának fürgeségét és harci készségét. Letagadhatatlan tény az, hogy forradalmi mozgalmak elvesztik forradalmi tüzüket jóval azelőtt, hogy hatalomra jutnának, mert a 34

porond harcosaiból a parlamenti folyosó ölebecskéi lesznek. Éppen ezért a British Union képviselői azzal az ünnepélyes fogadalommal fogják átlépni a Westminster kapuját, hogy ellenfeleikkel társadalmilag egyáltalában nem érintkeznek. A British Unionképviselői azért mennek majd a Parlamentbe, hogy harcoljanak azért a népért, amely odaküldte őket, nem pedig, hogy barátkozzanak és szórakozzanak azokkal, akik elárulják a népet. A British Union mind a Westminsterben, mind azon kívül a nép szolgálatában lévő acélszerszám kell, hogy legyen. Amíg győzünk, addig a célhoz vezető út minden hüvelykjéért meg fogunk küzdeni, ha pedig hatalomra kerülünk, akkor olyan kormányzatot létesítünk, amely meg tudja valósítani a nép akaratát. A mi kormányzatunk a nép által reáruházott hatalmat fogja gyakorolni és a hatalmat tőlecsak maga a nép veheti el. Az a nép, melynek — a Korona uralma alatt — egyedül tartozunk majd felelősséggel és számadással.”

HIVATÁS SZERINT VALÓ VÁLASZTÓJOG. A British Union kormányzati rendszerében tehát mind országos, mind helyi vonatkozásban teljes a kormány cselekvő hatalma, de ugyanakkor éppoly teljes a népnek a kormány felett való ellenőrzése is a Parlament által: a nép által választott Parlamentnek meg van mind a joga, mind a képessége arra, hogy a helytelenül működő vagy hatalmával visszaélő kormányt elbocsássa. A British Union, mint ezt Mosley félreérthetetlenül kijelenti, egy általános választás alkalmával a nép szavazatainak többségével kíván uralomra jutni. Ez a választás — eredményét Mosley a British Union 35

első Parlamentjének szokta nevezni — még szükségképpen a jelenleg is érvényben lévő földrajzi beosztás alapján álló választójog gyakorlása által fog történni. Ez a lakóhely szerinti választójog azonban nem tartható fenn tovább. Valamikor az emberek inkább lakóhelyükhöz kapcsolódtak, mint foglalkozásukon keresztül az egész nemzet gazdasági életéhez. De ez régen volt. Ma minden foglalkozási ágnak nemzeti jelentősége van. Az a tény, hogy valaki mérnök vagy orvos, földművelő vagy gyapottermelő, életében sokkal nagyobb tényező, mint az, hogy hol lakik. A bármilyen — szellemi vagy fizikai — munkát végzőtől megkívánt lehető tökéletes munkateljesítményre kell gondolni és azonnal világos lesz, hogy ma az állandó foglalkozás jelentősége sokszorosan felülmúlja a lakóhely fontosságát, tekintve, hogy ez utóbbi mindig alkalmi. Lakóhelyet aránylag könnyen és gyakran változtat az ember, foglalkozást, hivatást, normális gazdasági viszonyok között egyáltalában nem. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a földrajzi alapon megszervezet választás a különböző emberek és ezek érdekei ezreit hozza egymással külső kapcsolatba, anélkül, hogy a személyeknek és érdekeknek belső kapcsolata valóban fennállna. Meg kell végül változtatni a szavazás módszerét is, hogy véget lehessen vetni a jelenlegi töméntelen választási visszaélésnek. A régi idők választói még nyilváníthatták úgy véleményüket, hogy az általuk is áttekinthető nemzeti kérdésekben leadták szavazatukat valamely helyi vezetőegyéniségre, olyanra, akinek jól ismerték jellemét és felfogását egyaránt. Más a helyzet ma a hatalmas választótömegekkel és a nemzet problémáinak az átlagember számára szinte áttekinthetetlen szövevényes hálózatával. A régi rendszer alatti választásnál a választók teljes mértékben ki 36

vannak szolgáltatva annak a szélhámos-jelöltnek, aki ügyes szónoki készséggel jól hangzó jelszavakat használ, anélkül, hogy a nemzet problémáihoz még csak konyítana is és anélkül, hogy jelszavainak és ígéreteinek ahhoz a politikához, amit a Parlamentben támogatni készül, valami köze lenne is. Tény az, hogy a jelenlegi programbeszédes rendszerben az ügyes szavú jelölt könnyen győz, függetlenül attól, hogy választói érdekében majd milyen komoly munkára lesz képes, az ígéretek és az azokat követő cselekvés közötti szörnyű ellentét pedig alapjában rendíti meg a választók bizalmát, csakhogy akkor már késő: választott képviselőjük benn ül a Westminsterben és velük nem sokat törődik már. Mosley abszurdumnak mondja, hogy ma minden választó az összes nemzeti kérdésekben hozzáértő ítéletet alkothasson. Ezért a British Union a hivatásrendi választójogot és az ennek alapján történő választást javasolja. Férfiak és nők tehát ne aszerint szavazzanak, hogy hol laknak, hanem aszerint, hogy mi a hivatásuk, foglalkozásuk. Az orvosok szavazzanak, mint orvosok, a bányászok, mint bányászok, a gazdák, mint gazdák és a béresek, mint béresek; a férjes asszonyok szavazzanak, mint háziasszonyok és anyák. Így mindenki olyan kérdésekben nyilvánítja véleményét és akaratát, amelyhez alaposan ért és a dolog természeténél fogva olyan egyénekre is adja le szavazatát, akiket személyesen is ismer. Mert az orvosokat orvosok fogják képviselni és a bányászokat bányászok, a gazdákat gazdák és a béreseket béresek, a háziasszonyokat és anyákat pedig háziasszonyok és anyák.

37

A NŐK HELYZETE. Mosley ugyanis különösen szembetűnőnek tartja azt, hogy az anyáknak úgyszólván alig van valóságos képviseletük a jelenlegi Parlamentben. A női kérdéseket rendesen aggszüzek tárgyalják. Azok az asszonyok ugyanis, akik anyák, tehát a női kérdésekhez valóban értenek, olyan mélységes ellentétet találnak otthoni munkájuk és a parlamenti élet között, hogy nem hagyják el az otthonuk, férjük és gyermekeik körüli valódi munkaterületüket a Parlament kétes értékű vitáiért. A kérdést egyedül a hivatás alapján álló választójogi rendszer oldhatja meg; ennek segítségével az anyák a Parlamentben valóságos képviselethez fognak jutni, képviselőjüknek viszont — aki természetesen szintén anya — olyan természetű és annyi munkája lesz, amely nem teszi lehetetlenné anyai hivatásának további betöltését. Azon Mosley szerint vitatkozni sem lehet, hogy az anyáknak képviseletük legyen-e a Parlamentben vagy ne. Az anyáknak és gyermekeknek különböző problémái a jelenlegi rendszerben a legelhanyagoltabbak közé tartoznak. A British Union éppen ellenkezőleg: a legelső helyen törődik az anyákkal és gyermekeikkel, hiszen ezeken nyugszik a nemzet élete. Természetes tehát, hogy érdekeiknek a Parlamentben valóságos képviseletet kell biztosítani. A British Union parlamentjében lesznek azután más női képviselők is. Az iparban és más foglalkozási ágakban dolgozó nőknek meglesz a maguk választójoga és ennek következményeképpen a maguk parlamenti képviselete is. A nők, akár otthon lesznek, akár valamely foglalkozási ágban dolgoznak, teljes jogú személyekként vesznek részt 38

az állami élet minden területén. Emellett azonban természetes, hogy egy olyan politikai rendszer, amely a nép erős és egészséges voltán őrködik, nem fog eltűrni olyan állapotokat, hogy a nőknek akaratuk ellenére el kelljen hagyni otthonukat és gyermekeiket, mert a siralmas munkabérek nem elegendők arra, hogy a családfő keresetével eltartsa feleségét és gyermekeit.

A PÁRTOK JÁTÉKAINAK ALKONYA. A British Union parlamentje hozzáértéssel és bizalommal leadott szavazatok alapján fog összeülni. Mosley szerint ez azt fogja eredményezni, hogy a nemzet különböző kérdéseit szabadon, azok valódi értéke, jelentősége és fontossága szerint fogja megítélni és nem a pártérdekek céljának megfelelően, a pártfegyelem ostorának irányítása szerint. A British Union a pártpolitikai játékok végét jelenti. Mert manapság, egy dinamikus korban, ahol a problémák sürgős megoldásra várnak, nincsen idő l’art pour l’art ellenzékieskedésre. „A mi rendszerünkben — mondja Mosley — azért fognak valakit képviselővé választani, mert jó orvos vagy jó mérnök, nem pedig azért, mert pártorvos, vagy pártmérnök. A megválasztott képviselő pedig nem azáltal fog kitűnni, vagy tisztséget nyerni, mert kiváló debbattírozó, vagy olyan, mint a szivacs és egész éjjel képes fennmaradni az obstrukció kedvéért, hanem, mert komoly ítélőereje vagy életrevaló javaslatai vannak, amelyekkel a nemzet elhatározásaihoz értékes támogatást tud nyújtani. Az új korban a párt-típus az egész párt-gépezet korrupciós tevékenységével együtt el fog tűnni!”

39

A NÉP ELLENŐRZI A KORMÁNYT. Mosley megadja a választ arra a kérdésre is, hogy szervezett ellenzék hiányában milyen eszközök vannak a nép kezében, hogy a kormányt kicserélje, ha országvezetését nem tartja megfelelőnek: a kormány élete a nép szavazataitól függ. Választásokat, illetve népszavazásokat szabályos, mégpedig gyakori időközökre tervez Mosley a British Union rendszerében. Ha a nép nincs megelégedve a kormánnyal, akkor nincs más teendője, minthogy ellene szavaz. Világos, hogy a kormány megbukott, ha a nép többsége ellene szavazott. Ilyen esetben a helyzet kibontakozása a Korona közbelépésével történik. Őfelsége, a király, akivel szemben a British Union teljesen lojális, új kormányt nevez ki olyan férfiakból, akiket meggyőződése szerint egy új szavazás során a nép bizalmáról fog biztosítani. Ennél a ténykedésénél a királynak a British Union részéről nem csupán lojalitásban lesz része, hanem történelmi jogainak teljes visszaállításában is: őfelsége saját legjobb uralkodói meggyőződése szerint választja ki az új kormány tagjait, nem úgy, mint ma, amikor a választásokon legtöbb szavazatot nyert párt tagjaiból kell kormányát kineveznie, akár meggyőződése ellenére is. A British Union rendszerében nem lesz közvetítő valamely párt a nép és kormánya, illetve a nép és uralkodója között. A kormányt egyedül csak a nép emelheti fel és buktathatja meg.

AZ ELLENZÉKI PÁRTOK. A nép kormányelbocsátó hatalmával kapcsolatban Mosley rámutat arra is, hogy az igazi „demokrata” itt mindjárt azzal áll elő, hogy a nép 40

nem jut el a kormány ellen való szavazás döntő elhatározására, ha nincsen ellenzék, amely megszervezi a pártháborút. Mosley szerint ez a legnagyobb sértés, amellyel a „demokrácia” a nép intelligenciáját illetheti, de egyúttal a legostobább kijelentés is, hiszen önmagával — már t. i. a demokráciával — kerül ellentétbe. Azt ugyanis nem tételezi fel a demokrácia a választópolgárokról, hogy önmaguktól meg tudják ítélni, hasznos-e vagy káros egy kormány működése az országra és hogy ennek az ítéletüknek szavazatukban kifejezést tudjanak is adni, arra viszont, hogy az ellenzéki pártban lássák meg az ország igazi és hivatott vezetőit, alkalmasnak tartja őket. Nem is beszélve arról — teszi hozzá Mosley —, hogy az önmaguktól való ítéletmondásra nem elég intelligensnek tartott választópolgárok a földrajzi alapon megalkotott választójog szerint nem egyes szakkérdésekben, hanem az ország összes problémáit illetőleg adják le szavazataikat. Vagyis itt a demokrácia már egyszerre olyan nagy szellemi kapacitásúaknak tekinti a választópolgárokat — a legegyszerűbbet is —, hogy egyformán képesek ítéletet mondani a hadihajók felszerelésétől kezdve a sör áráig mindenről. Ez az első pillanatra rossz tréfának vagy legfeljebb ostobaságnak látszik, pedig valójában nem egyéb, mint a választópolgárságnak, tehát a brit népnek a pártérdekek számára eszközül való felhasználása. Világos, hogy két jogos és szükséges követelményt kell kielégíteni. Egyik: a népnek meg kell adni a jogot, hogy a kormányt ellenőrizhesse és szükség esetén elbocsáthassa. Másik:biztosítva legyen, hogy az ország összes fontos kérdéseit szakemberek tárgyalják, oldják meg és intézik el. Mosley rendszere ennek a kettős követelménynek kíván megfelelni: egyrészt a szabályos időközökben ismétlődő szavazások 41

alkalmával lehetőséget ad a népnek, hogy ítéletét nyilvánítsa a kormány általános működése felett, másrészt egy hivatásrendi alapon megválasztott Parlament felállításával lehetővé teszi, hogy a mai élet ezernyi problémájának megoldásánál minden kérdést arravaló és hozzáértő szakemberek ítéletére bízhassanak. „Egy olyan kormány — szól Mosley zárótétele —, amely a nemzet közvetlen szavazatától függ és egy olyan Parlament, amelyet a nemzet hozzáértő szavazatai választottak, egyensúlyba hozza a szabadságot a cselekvéssel és ezzel megveti a modern állam alapjait.”

A LORDOK HÁZA. A Lordok Háza mai formájában nem állhat meg többé Mosley szerint és éppen ezért meg kell szűnnie a British Union rendszerében. Helyébe egy új Második Kamara fog lépni, amely összhangba hozza majd a brit tradíciót és a modern kormányzati elveket. Ez a Kamara a nemzet megpróbált rátermettségét és tapasztalatát fogja jelenteni. Helyet kapnak tagjai közt aKorporációk Nemzeti Tanácsának, a fő vallásfelekezeteknek és a közoktatásügynek reprezentánsai, a haderő képviselői és automatikusan olyan férfiak és nők, kik az államnak különleges megbízatásokban bizonyos meghatározott hosszabb ideig szolgálatot teljesítettek. A személyes tapasztalatoknak és rátermettségnek gyülekezete lesz ez, a kormány számára a bölcs tanácsoknak és építő javaslatoknak bőséges forrása. Felállításával modem formában a brit alkotmány eredeti céljait valósítja majd meg a British Union. A Lordok Házának eredetileg az volt a hivatása, hogy a nemzet termelői, kulturális és szellemi színvonalának kifejezője legyen. 42

Valamikor az egyetlen termelés a földművelés volt és a föld legnagyobb része a főurak birtokában volt. Manapság már korántsem a mezőgazdaság az egyetlen fő termelési ág, azt pedig igazán senki sem állíthatja — mint Mosley nem kis élességgel megjegyzi —, hogy Britanniában a főurak lennének ma a nemzeti kultúra egyedüli letéteményesei. A Lordok Háza tehát ma már nem felel meg az alkotmány eredeti céljának. Mosley egyszerűen „anakronizmus”-nak nevezi. A helyébe lépő Második Kamara viszont valóban a nemzet termelői, kulturális és lelki erejének megtestesítője kíván lenni. E hármas meghatározásban a „lelki” kifejezést Mosley a Második Kamarában helyet foglaló egyházi képviselőkre vonatkoztatva használja. A British Union a vallási türelem elvét kívánja keresztülvinni mind elméletben, mind gyakorlatban; ennek az elvnek megvalósítását látja elsősorban azáltal, hogy a NagyBritanniában létező minden jelentős vallásfelekezet reprezentánsa tagja lesz a Második Kamarának.

AZ EGYÉN SZABADSÁGA — A SAJTÓ Mindezekután arra a kérdésre ad feleletet Mosley kormányrendszere lényegének kifejtése során, hogy ez az új szellemű kormányzati rendszer mit jelent az egyén szabadságaszempontjából. Ha megáll az a premissza, hogy modern körülmények között az egyén szabadságát a gazdasági szabadság jelenti, akkor nyilvánvaló, hogy a kormány valóságos cselekvőképessége az egyének szabadságának előfeltétele. Mert a kormány valóságos cselekvőképességére van szükség annak a szörnyű gazdasági chaosznak kiirtására, amely az 43

egyént gazdasági rabszolgává teszi; hiszen olyan korban élünk, amelyben a tudomány és technika óriási fejlettsége könnyen biztosíthatná a szabadságot minden egyén számára. A bajnak a gyökerét ott találja meg Mosley, hogy a gazdasági szabadság fogalmát mindeddig figyelmen kívül hagyták a pártok, — úgy is lehet mondani, hogy mindent megtettek, hogy a gazdasági szabadság fogalma figyelmen kívül hagyassék — és mindig csak a politikai szabadságról szónokoltak. Azt elismeri Mosley, hogy annyi politikai szabadsága valóban van ma a népnek, hogy az egymással harcoló pártok közül arra adhatja le szavazatát, amelyikre akarja. De vajon a megválasztott képviselők munkája folytán mikor vált valósággá az a töméntelen ígéret, amely a választók tetszését és ezen keresztül szavazatait megnyerte? S ha ez így áll, akkor egyáltalán mi a gyakorlati haszna ennek az úgynevezett politikai szabadságnak? Ezekre az érvekre és kérdésekre a rendszer buzgó védelmezői nem tudnak mást, csak általánosságokat felelni. Az általánosságok a „szólásszabadság és a sajtószabadság felbecsülhetetlen áldásai”-ról szólnak. Mosley állítja, hogy az egyén lehetőségei a szólás és sajtó szabadságát illetőleg a British Union rendszerében sokkalta nagyobbak lesznek, mint ma. Manapság ugyanis például nincs meg a lehetőség arra, hogy a sajtóban olyan hírek vagy vélemények láthassanak napvilágot — habár igaz hírek és jogos vélemények —, amelyek a sajtó érdekeivel ellenkeznek. A sajtóban döntő szava csak a nagytőkének van. Ez ellenőrzi úgyszólván az egész brit sajtót, s e nagytőkének érdekeivel ellenkező, neki bármely okból nem tetsző szöveg még az apróhirdetések közé sem juthat. Ha valaki azt akarja, hogy valamely sajtóorgánumnál befolyása legyen, ahhoz nem az 44

szükséges, hogy igaz híreket és jó cikkeket szállítson, hanem, hogy az illető sajtóorgánummal rendelkező tőke érdekeinek megfelelő hírekkel és cikkekkel jöjjön. Irányítani a sajtót pedig csak akkor tudja, ha megvan hozzá a szükséges milliós — helyi jellegű orgánumoknál százezres — tőkéje. Ilyen körülmények között a sajtó szabadságáról beszélni egyenesen szemérmetlenség. A sajtó szabadságát illetőleg a főérv mindig az, hogy bármely brit polgár indíthat lapot. Tudva, hogy egy lap megindításához és fenntartásához Nagy-Britanniában micsoda hatalmas anyagi erő szükséges, minden brit polgárnak ez a „szabadsága” nem valami értékes gyakorlati előjog. Olyan ez a szabadság, mint amilyenről egyszer állítólag egy konzervatív politikus beszélt, mondván, hogy Nagy-Britannia a szabadság országa, mert gazdagnak és szegénynek egyaránt jogavan a Themze-rakpartján lefeküdni és aludni. A sajtót illetőleg Nagy-Britanniában inkább a pénzhatalom szabadságáról lehet beszélni. A brit nemzeti sajtó már régen nem az újságírásnak, hanem a pénzügynek az ügye. A pénz sajátvéleményét és híreit tálalja fel sajtójában a nemzet számára, tekintet nélkül a nemzet problémáira és érdekeire.

AZ EGYÉN SZABADSÁGA — A SZABAD SZÓLÁS A szólásszabadsággal Mosley szerint ugyanaz a helyzet, mint a sajtószabadsággal. A főérv itt is az, hogy minden brit polgárnak szabadságában áll azt mondani, amit akar. A lényeg azonban nem az elméleti lehetőség, hanem a gyakorlati eredmény. Ebből a szempontból 45

pedig mi a helyzet? Az tény, hogy bárki hátára vehet egy közepes nagyságú szappanos-ládát, kicipelheti az utcasarokra és elkezdhet rajta szónokolni a járókelőkből összeverődött tömegnek arról, amiről óhajt. Csak az a baj, hogy eredményként legfeljebb azt könyvelheti el, hogy ha erről a mérsékelt magaslatról túlságos nagy zajt csap, akkor a rendőrség forgalmi akadály címén eltávolítja. Más eredményt nem ér el, pedig megeshetik, hogy nem csupán azért áll fel beszélni, mert az utcai szónoklást választotta ki időtöltésnek. A szónoklásnak semmi értelme nincsen, ha végül is a szónok nem képes hallgatóságát rávenni, hogy valamilyen irányban cselekedjék. Ez a képessége pedig manapság csak a párt-gépezeteknek van; ezek mozgósítják a szavazatokat, mint a nép részéről a cselekvés tényét. A pártgépezetek azonban nem a nemzet, hanem a hatalmas financiális érdekeltségek irányítása alatt állanak. Ha mindezt meggondoljuk, akkor ez az óriási előnynek kikiáltott szólásszabadság csak az olyan embernek ér valamit, aki szereti és élvezi tüdejének gyümölcstelen és haszontalan utcasarki gyakorlatait. Egyébként a szólásszabadság nem más, minthogy mindenki megválaszthatja, hogy melyik párt-gépezet keretében kívánja „szabad akaratából” szolgálni a pénzt. Természetesen megvan a lehetőség arra, hogy bármely egyén megnyerje honfitársainak támogatását egy olyan új szervezet felépítésére, amely szembe tud szállni a párt-gépezetek erejével. Lehet, hogyne; de hogy micsoda óriási nehézségekkel kell ebben az esetben megküzdeni, annak bizonyítására elég azt felhozni, hogy a világháború utáni időkben Nagy-Britanniában egyedül a British Union kísérelte meg eredményesen egy ilyen új szervezet felépítését. „S ha valaki azt hiszi — teszi meg Mosley vallomását erről az építésről —, hogy olyan 46

könnyű és mindennapi munka egy új mozgalmat elindítani a semmiből, csak a hit erejével a pénz, a sajtó és a pártok erejével szemben, akkor jöjjön közénk, szívesen látjuk, hogy megtapasztalja ennek az erőfeszítésnek valóságát. Az együttmunkálkodás során érhet el hatalmas sikereket, de a siker árát érezni fogja egész valójában és egész életében…”

IGAZI SAJTÓ- ÉS SZÓLÁSSZABADSÁG. Mosley az igazi sajtó- és szólásszabadság két alapelvét fekteti le: 1. a sajtó szabadsága a nép számára azt a lehetőséget — és ennek a lehetőségnek biztosítását — jelenti, hogy a nemzet sajtójában az igazságnak megfelelő híreket olvassa, 2. a szólás szabadsága az egyén számára azt a lehetőséget — és ennek a lehetőségnek biztosítását — jelenti, hogy, amennyiben képes elegendő honfitársát a magáéval egyező nézetnek megnyerni, elgondolásait valóságos cselekedetekké alakíthassa. A sajtót illetőleg tehát — Mosley gúnyosan „forradalmi” elvnek mondja — minden azon nyugszik, hogy csak az igazat lehet mondani és írni. Éppen ezért a British Union módot fog találni arra, hogy a sajtóorgánumok tulajdonosai vád alá helyeztessenek, ha nem a valóságnak megfelelő hír jelenik meg lapjukban. Büntetésük különösen súlyos lesz abban az esetben, ha bebizonyosodást nyer, hogy a valóságnak meg nem felelő híradás szándékosan és olyan célzattal látott napvilágot, hogy valamely magánérdeket szolgáljon az ország érdekeinek kárára. Ez a rendszabály kétségkívül megszorítja a sajtónak 47

azt a szabadságát, hogy hamis híreket is közölhessen, a nép számára azonban biztosítani fogja azt, hogy csak igaz híreket olvasson. Mosley véleménye szerint ez a sajtószabadság.

SZÓLÁSSZABADSÁG ÉS TESTÜLETI (KORPORÁCIÓS) ÉLET. A szabadszólást illetőleg Mosley abból indul ki, hogy akkor lehet a szólás szabadságáról beszélni, ha az egyén olyan hatékony eszközök birtokában van, amelyek segítségével szavait tettekké formálhatja át. A British Union rendszerében mindenki meghívást fog kapni, hogy lépjen be a hivatásának megfelelő korporációba. A korporáción belül minden tagnak korlátozásmentesen joga és alkalma lesz arra, hogy véleményének kifejezést adjon. Véleménye akár bírálat, akár javaslat, nyitva lesz számára az út a gyakorlati megvalósulás felé. Ha ugyanis a korporáció tagja érveivel meg tudja győzni véleményéről a korporációt, akkor bírálata vagy javaslata mint az egész korporáció bírálata vagy javaslata fog a kormány elé kerülni. Ha pedig a kormány egyszerűen figyelmen kívül hagyná a felterjesztett véleményt, úgy számolnia kell azzal, hogy a legközelebbi szavazás alkalmával az illető korporáció tagjai szembefordulnak vele. A korporációk rendszere ilyenformán sokkal hatásosabb eszköz lesz a szólásszabadság biztosítására, mint az eddigi frázisok, amelyek legjobb esetben egy utcasarki szappanosládában valósultak meg. A korporációk rendszere az egyén és a kormányzat közötti szoros kapcsolatot is fogja eredményezni. Ma ez a kapcsolat nincsen meg, hiszen az uralmon lévő finánc-demokráciának teljesen elegendő az, ha 48

egyszer öt esztendőben választási színjátékot rendez a nemzet véleményének „megkérdezésére”. Két választás között a nemzetnek nincs sok köze ahhoz, hogy a többségre jutott párt mit csinál. Várnia kell a következő öt esztendeig, hogy esetleg egy másik pártot juttasson többségre. Akkor is csak azt tapasztalja azonban, hogy bármelyik párt került az élre, a nemzet élete nem került ki a zavarosból, a Pénz pedig változatlanul megtartotta uralkodói helyzetét. Ilyen rendszert nem vállalhat magáénak a British Union, egy olyan mozgalom, amely éppen azt tűzte ki maga elé, hogy a zavarosból, a chaoszból a rend országát teremti meg. Ehhez a munkához azonban az kell, hogy a vezetés a nemzet minden egyes tagjával állandó kapcsolatban legyen. Mert a népnek a vezetőkkel együtt kell haladniuk, „a vezetők forradalmi tüzének lángra kell gyújtani a nép minden egyes tagjának szívét és olyan állandó izzásban tartani, amely a finánc-demokrácia simulékony és langymeleg támogatói előtt eddig ismeretlen volt”.

A MAI GAZDASÁGI RENDSZER BŰNEI ÉS VISSZÁSSÁGAI A mai gazdasági rendszer összeomlás előtt áll. Okai félreismerhetetlenek, ennek ellenére nincs szó róla sem a Parlamentben, sem a sajtóban. Természetes, hiszen Parlament és sajtó a Pénz uralma alatt állanak és a pénz hatalmasságainak megvannak a maguk eszközei, hogy a gazdasági rendszer hanyatlásából még egy utolsó nagy hasznot húzzanak. Szándékukat azonban csak abban az esetben koronázza siker, ha maga a nép nem tud és nem sejt semmit sem a közelgő gazdasági összeomlásról. Ezért nem esik erről szó 49

Parlamentben, sem sajtóban és ezért tünteti fel a parlamenti beszédek sokasága és az újságcikkek és tanulmányok tömege az egész gazdasági világválságot — amely valójában a közeli összeomlás biztos előjele — csupán időleges, átmeneti nehézségnek. A mai gazdasági rendszer egyre fékevesztettebben rohan valami végső katasztrófa felé. Mosley ezt a folyamatot természetesnek, magától értetődőnek tekinti. Sőt: szükségképpeninek. Magyarázata: a mai gazdasági rendszer éppen egy évszázada idejét múlta már. A gazdasági élet területén is érvényes az a tétel — talán még inkább, mint a kormányzati rendszert illetőleg —, hogy azok a módszerek, amelyeket egy száz év előtti világ a maga szükségleteire kialakított, a mai helyzetnek nem megfelelők.

A GAZDASÁGI SZÜKSÉG ÉS A GAZDASÁGI BŐSÉG RENDSZERE. A száz év előtti gazdasági élet módszereit a szükség alakította ki, ma pedig tulajdonképpen minden embernek bőségben kellene élni. Élhetne is, hiszen a technika és tudomány fejlődése hatalmasan megváltoztatta az emberiség gazdasági életfeltételeit. Ami mégis megfosztja az emberiség összességét ennek a fejlődésnek az áldásaitól, az a régi módszer, a gazdasági szükség rendszere. Mikor ez a rendszer kialakult, a világon szükség, szegénység uralkodott. Az összemberiség nehezen volt képes megélhetésének feltételeit biztosítani. Ezért a közgazdászok azt a megoldást tartották célravezetőnek, ha minden nemzet azt termeli, ami a körülményekhez, természeti adottságaihoz képest számára a legkönnyebb — a 50

„legkönnyebb” itt elsősorban „legolcsóbbat” jelentett — és ezeket a termelvényeket más nemzetek ama termelvényeivel cseréli ki, amelyeket azok termelnek legkönnyebben (legolcsóbban). Ennek a nemzetközi cserekereskedelemnek szabadnak kell lennie, mert minden gát — így érveltek az akkori közgazdászok — erősen lerontaná az életszínvonalat, annyira, hogy az ember visszakerülne a primitív földművelő állapotba. Ez a megoldási módozat és ezek az érvek a szükség és szegénység korában születtek, akkor, amikor minden, órának és napnak ez volt az aggódó kérdése: hogyan termeljünk eleget az élet fenntartásához? Ma ezzel szemben, a bőség korában, minden órának és napnak ez az aggódó kérdése: hogyan tudjuk eladni mindazt, amit termelni tudunk? A körülmények és ennek következményeképpen a probléma is gyökeresen megváltozott, csak csodálatosképpen a rendszer és a brit politikai pártok állásfoglalása maradt meg ugyanannak. A Parlament minden pártjának szónokai hatalmas beszédekben fejtik ki, a sajtó oldalas cikkekben tárgyalja, hogy a nemzetközi kereskedelemhez és az áruk szabad kicserélésének rendszeréhez ragaszkodni kell. Ezeknek a beszédeknek és cikkeknek állandó tárgya: vád a gazdasági nacionalizmus ellen, tehát az ellen a termelési rend ellen, amelynek keretén belül minden nemzet az általa fogyasztott cikkekből annyit igyekszik termelni, amennyire csak képes. Pedig ez a rend a valóságon alapszik. Minden mérnök és tárgyilagos közgazdász tudja, hogy a technika és tudomány mai fejlettsége mellett minden nagy nemzet — feltéve, ha elegendő nyersanyag áll rendelkezésére — szinte korlátlan mennyiségben tudja előállítani mindazt, amire szüksége van. Hiába változtak azonban meg a körülmények az egész világgazdaság 51

számára, ha a politikusok nem változtak meg. „Nem azért — írja Mosley —, mintha olyan ostobák lennének, mint amilyeneknek látszanak, hanem, mert ez a hanyatló rendszer sokkal jobban megfelel azoknak, akiknek a szekerét tolják, mint egy olyan, amely a nép jólétét munkálja.”

KÜLKERESKEDELEM. A brit külkereskedelem helyzete világosan megmutatja a nemzetközi kereskedelmi és szabad árucsere-rendszer visszásságait. A brit iparnak ebben a rendszerben minden erejével exportért kell harcolnia — hiszen ennek a rendszernek alapja és éltetője az árucsere. Csakhogy a fejlődés egy sereg olyan államot, amelyek azelőtt vásárlói voltak Britanniának, képessé tett arra, hogy indusztrializálódjanak. Ezek gátakat emeltek a brit export előtt és a brit államférfiak hiába adtak kifejezést kegyes óhajaiknak a számtalan nemzetközi konferencián, hogy az újonnan iparosodott államok sorvasszák el iparukat, persze csak azért, hogy ismét piacokká váljanak a brit export számára — ezek nemcsak, hogy nem csökkentették ipari termelésüket, hanem éppen ellenkezőleg, fokozták azt és a brit kivitel számára még megmaradt piacokon mint veszedelmes versenytársak léptek fel. A helyzetet még keservesebbé tette a megmaradt világpiacokon a Kelet ipari termelésének megjelenése. A nagytőke indusztrializálta a Keletet. Gondoskodott kölcsönökről, amely a Keletet ellátta korszerű gépekkel, szerződtette a nyugati mérnököket, hogy tanítsák meg a keletit a tömeggyártás vezetésére és megindult Keleten a termelés a nyugati munkabérek harmadáért és olyan munkaóra-teljesítménnyel, amit a brit 52

munkás nem bír el. Ezzel a munkauzsorával olyan árucikkáradatot állítottak elő Keleten, hogy félelmetesen leszorították a világpiacokon a brit produktumok árát. Az eredményillusztrálásra elegendőnek tartja Mosley rámutatni például azokra a statisztikai adatokra, amelyek arról beszélnek, mennyire hanyatlik Lancashire és Yorkshire kivitele az emelkedő japán exporttal és az indiai termelés növekedésével szemben.

A BRIT ÉLETSZÍNVONAL. A Kelet munkauzsorával előállított tömegcikkei azonban nemcsak a világpiacokon teszik lehetetlenné a brit termelvényeket, hanem otthon, Britanniában is. A nemzetközi kereskedelmi rendszer áldott uralma ugyanis lehetővé teszi, hogy ezek az árucikkek a hazai brit piacokat is elárasszák, nem is beszélve a brit birodalmi piacokról, ahonnan szintén egyre jobban kiszorítják a Szigetország produktumait. A versenyt hazai brit iparcikkek csak abban az esetben állhatják ki, ha csökkentik áraikat. Ebben az esetben azonban nem tarthatók fenn a régi munkabérek, tehát nem biztosítható tovább a brit munkás magasabb életszínvonala. Szükségképpen oda kell, hogy süllyedjen, mint a munkauzsora alatt szenvedő keleti munkásé, akinek bére harmadrész annyi, munkaóra-kötelezettsége pedig másfélszer annyi, mint a brit munkásé. Az igen egyszerű megoldást abban látja Mosley — és a British Union ezt kívánja megvalósítani —, hogy meg kell szüntetni a nemzetközi kereskedelemnek és szabad árucserének mai gazdasági rendszerét, helyébe pedig egy zárt birodalmi gazdasági rendszert kell állítani. 53

VÁSÁRLÓERŐ. A mai gazdasági rendszer visszás voltát a vásárlóerő kérdésével kapcsolatban is bemutatja Mosley. Az ipari termelés központi problémája az, hogy az árucikkek miképpen találjanak vásárlóra. Tekintve, hogy a brit ipari termelés előtt a külföldi piacok nagy része bezárult, legalább a hazai fogyasztótömegnek kellene az árucikkek vásárlóivá válni. Ma tehát az a helyzet, hogy a brit ipari termelés léte a brit nép vásárlóerején fordul meg. A brit nép — mert ez a hazai fogyasztótömeg — vásárlóereje viszont attól függ, hogy mekkora a munkabére, fizetése. Ez pedig általában véve sokkal alacsonyabb, mint amekkorának a termelés lehetőségeihez képest lennie kellene, azért, mert munkájuk eredménye, az árucikkek mind a hazai, mind a külföldi piacokon versenyt kell, hogy fussanak a keleti munkauzsorás olcsó termelés eredményével. Ilyen körülmények között lehetetlen fenntartani a brit nép vásárlóerejét, nemhogy még fokozni lehetne. A nemzetközi plutokrácia a nemzetközi szocializmus segítségével mégis e rendszer szolgálatára kényszeríti a brit népet. Az eredmény: a bőség lehetősége, amit minden tárgyilagos közgazdász vall és a szegénység és munkanélküliség valósága, amit mindenki szemével lát és milliók mindennapi életükben keservesen tapasztalnak. Mi hát ennek a mai gazdasági rendszernek az eredménye? Tétlen munkáskezek milliói, álló gépek százezrei, amelyek mind nagyban termelhetnék a fogyasztótömegek számára szükséges és általuk nélkülözött iparcikkeket, de amelyek nem dolgozhatnak, mert a fogyasztótömegek vásárlóereje elégtelen. A rendszer elrabolja a brit néptől azt a lehetőséget, hogy vásároljanak és elrabolja a brit munkástól azt a lehetőséget, hogy dolgozzék. 54

RACIONALIZÁLÁS. A technika óriási fejlődése lehetővé tenné a különböző ipari üzemek racionalizálását és ezáltal a termelés fokozását. De a brit nép irtózik a racionalizálástól. Miért? Mosley ezt feleli rá: mert a termelőképesség fokozása csak a munkanélküliség emelkedését eredményezi; oka: a termelőképesség fokozása nem jár együtt a fogyasztóképesség fokozásával. Mert mit jelent a racionalizálás? Vagy többet termelni ugyanannyi munkával, vagy ugyanannyit termelni kevesebb munkával. Többtermelésnek nincsen értelme, mert a fogyasztótömeg vásárlóereje nem tud többet felvenni. Marad tehát a másik mód: ugyanannyit termelni, de kevesebb munkával. A kevesebb munka pedig nem más, mint a munkanélküliség emelkedése.

INFLÁCIÓ. A vásárlóerő fokozásának szükségessége a mai gazdasági rendszer irányítói előtt is világos. De mivel a vásárlóerő valóságos fokozására képtelenek — mert nem áll érdekükben! —, a vásárlóerő látszólagos fokozását viszik keresztül. A vásárlóerő látszólagos fokozása nem más, mint a fogyasztótömegek réme: az infláció. Infláció a pénzellátás emelését jelenti anélkül, hogy egyúttal az áruellátás is növekedjék. Az ilyen inflációs folyamatnak az eredményéről Mosley csak annyit mond, hogy gondoljon mindenki — akár brit, akár nem az — arra az időre, mikor saját hazájában volt infláció. Az infláció következményeképpen az árak rohamosan emelkednek, mégpedig aránytalanul gyorsabban, mint a bérek és fizetések. A rohamosan emelkedő árak a spekuláció 55

paradicsomát teremtik meg s amikor a tömegek számára napról-napra ugrásszerűen és ijesztően szökik fel a megélhetési költségek összege, a tőzsdén a tőke elképzelhetetlen nyereségekhez jut. Volt brit kormány, amely deflációval próbálkozott. A defláció azonban az árszint fokozatos süllyedését eredményezi. Deflációs gazdaságpolitika következményeképpen a munkások tömegei válnak munkanélküliekké, a részvénytulajdonos pozíciója viszont megerősödik. Egyszóval, zárja le ezt a kérdést is Mosley, akár infláció, akár defláció: mindegyik csak a pénzemberek érdekét szolgálja.

KÖZMUNKÁK. Említ Mosley még egy módot is, amellyel a jelenlegi gazdasági rendszer megkísérli a vásárlóerő emelését. Ez a közmunka. Csakhogy a vég nélkül megindított közmunkák csupán a köztartozást emelik, mert a közmunkák költségét fedezni is kell valahonnan. A hatalmas méretű közmunkák fontos hivatása abban rejlik, hogy áthidalják a régi gazdasági rendszer összeomlása és az új felépítése között a szakadékot.

ÁRHULLÁMZÁS. A pénzember az árhullámzásból él, a termelő pedig az árhullámzásban megy tönkre. A pénzember a lehető legalacsonyabb áron vesz és a lehető legmagasabb áron ad el. Számára tehát létkérdés, hogy az árszint ne legyen állandó, hanem legyen mélypont és magaspont, egyszóval, hogy árhullámzás legyen. A termelő viszont mindenekelőtt stabilitást kíván. Az ő számára végzetes, ha az 56

árszínvonal alacsonyabb, mikor eladja áruját, mint mikor termeli. Az állandó árhullámzás, a gazdasági élet váltakozó lendülete, a hossz és bessz (Mosley angol szóval „boom”és „depression” névvel nevezi őket) méreg a termelésnek, de éltető erő a pénznek. A legalacsonyabb és legmagasabb árak közötti különbség jelenti a pénzemberek rendszeres üzleti hasznát. Vannak persze azután néha különösen nagy nyerészkedési lehetőségek. Ilyen a pénz értékének hullámzása. Mosley egy helyen két ilyen manipulációra emlékeztet. Egyik NagyBritanniában történt 1931-ben, másik Franciaországban 1937-ben. 1931-ben a fontot, 1937-ben a frankot értékelték alá. Mindkét alkalommal azonban a „szocialista” miniszterelnökök — NagyBritanniában MacDonald, Franciaországban pedig a zsidó Léon Blum — biztosították előzőleg nemzetüket, hogy a fontot, illetve frankot nem fogják devalválni. Mialatt azután a közhit úgy tudta, hogy a pénz értéke stabil marad, a pénzemberek magas beváltási áron kivitték pénzüket az országból, később pedig, a devalválódás után óriási hasznot húztak abból, hogy a kimentett pénzt alacsony árfolyamon visszahozták.

A WALL STREET DIKTATÚRÁJA. Hogy a hihetetlen mozgékonyságú pénz mennyire nemzetközi, azt Mosley a londoni és amerikai pénzvilág közötti kapcsolattal világítja meg. A brit üzleti élet központja a londoni City; az amerikaié a new yorki Wall Street. A kettő közötti kapcsolat mértéke egyszerűen az, hogy a City a Wall Street fiókja. Ennek bizonysága a City mindenkori reagálása a Wall Street műveleteire. Csak végig kell nézni az elmúlt évek tőzsdekrónikáját és beigazolódik, hogy a londoni City nem a brit 57

gazdasági viszonyok alakulása, hanem a Wall Street műveletei után megy. Amikor a Wall Street irányzata barátságtalan volt, a Cityé is az volt, pedig a brit üzletvilág hírei bíztatóan hangzottak. Mikor pedig a Wall Street barátságos volt, akkor barátságos irányzatot mutatott a londoni tőzsde is, pedig ugyanakkor például a brit munkanélküliség éppen elérte a mélypontot. A londoni City-nek a Wall Street-hez való viszonya ugyanaz, mint egy pénzintézet fiókjának viszonya a központhoz. A pénzemberek nyilván megtalálják remek számításukat ennek a viszonynak kialakításával és fenntartásával. Azzal pedig, hogy például a brit farmer egész életének, munkájával szerzett vagyonát elveszíti egy a chicagói gabonatőzsdén végbevitt manipuláció következtében, édeskeveset törődnek. A fennálló gazdasági rendszer okozta fonák állapot az, hogy a brit mesterember könnyebben megvagyonosodik, ha a Wall Street jelentéseit tanulmányozza, mintha mesterségében tökéletesíti magát. A fonákság mellett azonban tragikus az — zárja le ezt a gondolatmenetét Mosley —, hogy a brit ipar, a brit munkástömegek, az egész brit nép így függjön egy külföldi gazdasági tényezőtől, az amerikai tőzsde spekulánsaitól, akkor, amikor a brit birodalom birtokában van minden szükséges nyersanyagnak, a brit nép pedig birtokában van annak a munkaerőnek, amely a nyersanyagot árucikkekké alakítja minden brit egyén jólétének biztosítására.

NEMZETKÖZI KÖLCSÖNÖK. A pénzvilág minden hatalma a nemzetköziségtől függ, azért védi minden erejével a mai gazdasági rendszert és azért irtózik egy 58

birodalmi gazdasági rendszer gondolatától is. Mert a pénzvilág számára a legnagyobb hasznot a külföldi kölcsönök folyósítása hozza. A pénzvilág ugyanis, ha tőkéje külföldi kölcsön formájában valamely idegen államnak rendelkezésére bocsátja, utána nagyobb kamatot kap, mintha otthon, Britanniában fektetné be. A pénzvilágnak ez a kamatnyerészkedési vágya nem is egy irányban gyakorol végzetes hatást a brit nemzetgazdaságra. Mosley sorra veszi őket. Először is mi lesz a kamat? Vagy arany vagy áru. Tekintve, hogy aranya kevés olyan nemzetnek van, amely kölcsönért folyamodik, a nyújtott kölcsön kamatai áru formájában érkeznek Britanniába. Ez az árubehozatal azonban nem a kivitel és behozatal csereakciójának egyik tagja, hanem kiviteli egyensúly nélkül egy előzőleg lebonyolított üzlet, a kölcsön, utólagos járuléka. A külföldnek nyújtott kölcsönök a brit külkereskedelmi egyensúlyt felborítják. Azután: a külföldnek nyújtott kölcsön után magas kamatot szednek. Ennek következtében olyan aránytalanul nagy mennyiségű áru kerül be az országba és olyan alacsony árszínvonalon, hogy a brit termelés úgyszólván versenyképtelenné válik velük szemben. Végül: a külföldnek nyújtott kölcsönök eddig jelentős ipari termelésre képtelen országokat indusztrializálnak és ezáltal egy sereg piacot elzárnak a brit ipari termelés elől; ez viszont maga után vonja a brit munkanélküliség emelkedését. Mintha egyszerűen japán vagy más nemzetiségű munkások tízezreit telepítenék Lancashirebe és Yorkshirebe és beültetnék őket elbocsátott brit munkások állásaiba. És azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az a tőke, amit kölcsön alakjában a külföldnek juttattak, soha többé vissza nem térhet Britanniába. Mint aranyat ugyanis nem fizetik vissza; ha pedig áru 59

formájában fizetnék vissza az összes külföldnek nyújtott kölcsöntőkét, akkor nemcsak megrendülne a brit ipari termelés — mint az áruban fizetett kamat következtében —, hanem tökéletesen összeomolnék. Ezt jól tudják azok, akik a kölcsönöket folyósítják és „megelégszenek” a kamatokkal. Tőkéjük nem vész el, biztonságban van és állandóan kamatozik a világ számtalan pontján. Ezért állítja be a pénzvilág szolgálatában álló politikai rendszer és sajtó a külföldnek nyújtott kölcsönöket, mint a legnagyobb áldást. Hogyne, áldás a pénzvilág, de nem a brit nemzetgazdaság számára. Mert — mondja Mosley —, igazán fontos kérdés megfelelni arra, hogy vajon miért áldás az, ha egy távoli országba acélt küldenek, hogy egy folyó felett hidat építsenek, azután meg még bicikliket is küldenek ráadásul, hogy négerek vagy más vadak azokra felülve átkarikázzanak a hídon; és ezzel szemben miért nem áldás az, ha az acél Britanniában marad, brit hidak építésére és a biciklik Britanniában maradnak, hogy britek karikázhassanak rajtuk a hidakon. A külföldnek nyújtott kölcsönök ugyanis végső fokon azt jelentik, hogy a brit nemzet vagyonának tekintélyes része a brit nemzet számára elvész és azt egyedül jogos tulajdonosa, a brit nemzet helyett idegen népek élvezik.

60

A BRITISH UNION GAZDASÁGI RENDSZERE A British Union megállapítja, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer bomlás előtt áll és egyáltalában nem igyekszik azt megreformálni. Az eddig dolgozó gép többé nem jó, elavult is, meg kopott is, újat és modernt kell csinálni helyette. Arra is figyelmeztet azonban Mosley az újításokkal kapcsolatban, hogy a British Union sohasem fog valamit azért lerombolni, hogy csak éppen romboljon és sohasem fog csak azért megszüntetni régi intézményeket, mert éppen léteznek. Ez a nemzetközi szocializmusnak volt a tévedése, amely azzal az óriási kijelentéssel indult, hogy megváltoztat mindent és a végén nem változtatott meg semmit. A British Union mindent meg kíván tartani és új szintézisébe mindent bele akar illeszteni, ami jó és könyörtelenül meg akar szüntetni mindent, ami rossz és elavult. A British Union nem elméletekkel, hanem tényekkel akar számolni és mindent aszerint mér meg, hogy mennyire segíti elő a nemzet újjáépítését. Ebben az újjáépítésben pedig a nemzet érdeke az első, amely felette áll minden részlet-érdeknek. Ezt az elvet azonban csupán azért hangsúlyozza olyan erősen a British Union, mert célja, hogy az újjáépítés előnyét a nemzet minden egyes tagja, ne pedig csak egyesek élvezzék.

BIRODALMI RENDSZER. A British Union az egész Birodalomhoz fordul, mint gazdasági rendszerének bázisához. Ezzel kapcsolatban egyetlen kérdés merül fel: megvan-e az ereje a Birodalomnak, hogy szembeszálljon az elavult és bűnös nemzetközi gazdasági rendszerrel? Mosley e kérdésre határozott igennel felel, mert szerinte 61

1. a Brit Birodalom határain belül olyan munkások vannak, akik világviszonylatban a legjobbak, 2. a Brit Birodalom határain belül olyan mérnökök vannak és olyan gépek állíthatók elő, melyek világviszonyban a legjobbak, 3. a Brit Birodalom határain belül megtalálható minden olyan nyersanyag, amelyre szükség van, 4. tehát a Brit Birodalom saját mérnökeire, gépeire munkaerejére és nyersanyagaira támaszkodva a nemzet vagyonát maximumra emelheti termelésével, feltéve, ha van piac, amelynek a számára dolgozzék. Az új gazdasági rendszer központi problémája tehát a piac. Olyan piacot kell teremteni, amely felveszi a tervbe vett hatalmas termelést. Ez a piac pedig adva van: maga a Brit Birodalom.A British Union olyan gazdasági rendszert kíván felépíteni, amelyben a Brit Birodalom népei fogyasztják el azt, amit a Brit Birodalom népei termelnek.

A MUNKAUZSORA MEGSZÜNTETÉSE. Az új gazdasági rendszer felépítése során a British Union első teendője lesz biztosítani a Szigetország népének vásárlóerejét és olyan hazai piacot teremteni, amely a nép magas vásárlóképességén nyugszik. Ezért a rendszer elsősorban magas munkabérekről akar gondoskodni, mert a magas munkabérek adhatják meg a népnek azt a képességét, hogy amit termelnek, elfogyaszthassák is. A mai munkabérszint alacsony voltának oka az, hogy a Britanniában termelt cikkeknek versenyeznie kell a kívülről behozott, olcsó, legnagyobb részt keleti, ú. n. munkauzsorás, illetve a külföldnek nyújtott kölcsönök 62

kamatjaiként érkező árukkal. Itt a védekezésnek csak egy módja van: Britanniába semmit sem lesz szabad behozni, ami Britanniában előállítható. Ez — békeállapotot tekintve — évi 360 millió fontnyi eddig behozott ipari és mezőgazdasági termék kizárását jelenti. Ha ezt a behozatal megszüntetésével egyidejűleg hazai termeléssel pótolják, az nagyjából számítva, másfélmilliós munkástömegnek fog megélhetési lehetőséget nyújtani. Ezen felül pedig megszabadul a brit hazai piac azoktól az olcsó külföldi cikkektől, amelyek a kényszerű verseny folytán leszorítva tartják a munkabéreket és ezáltal csökkentik a nép vásárlóerejét. Hiábavaló lenne azonban a British Union politikája a külföldi olcsó árucikkekkel szemben, ha nem zárja ki a lehetőségét is a hazai munkauzsorának. A brit munkást nem csupán az alacsony munkabért fizető és sok munkaórát dolgoztató külföldi munkaadó árucikkeitől kell megvédeni, hanem a belföldi munkaadók ama törekvéseitől is, hogy szabad versennyel vagy bármely más eszközzel alacsony színvonalra szorítsák a munkabéreket. Ezért a British Union megalkotja a korporációs rendszert. A különböző nagy ipari korporációk egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy kizárja a munkauzsorát a hazai iparból. Minden korporáció meg fogja állapítani saját iparát illetőleg a legkisebb munkabéreket. Ezeknek a legkisebb munkabéreknek lefelé való áthágása büntetendő cselekmény lesz. A korporációk feladata azonban nem csupán egy ilyen egyszeri megállapítás lesz, hanem az is, hogy állandóan és folyamatosan emelje a munkabéreket és fizetéseket olyan mértékben, amilyen mértékben a technika növeli a termelőerőt. A munkauzsora kiküszöbölése után a British Union rendszerében a termelőképesség 63

emelésének egyetlen határa a technika és tudomány fejlődése lesz. Ha ugyanis a nép vásárlóereje olyan fokot ér el, hogy minden dolgozni akaró munkás és minden gép termelőképessége számára piacot jelent, akkor a termelőképesség további emelését mindaddig meg kell szüntetni, míg a technika és tudomány újabb fejlődése lehetővé teszi az életszínvonal emelését. A vásárlóerőt és termelőképességet mindig egyensúlyban kell ugyanis tartani. Az egyensúly felbomlása inflációt jelent. Mindkettő egyszerre való emelése, tehát a vásárlóerő állandó fokozása megfelelő termelőképesség-növekedéssel azonban az igazi jólét útja.

AZ EGYES CÉGEK HELYZETE. A British Union tehát olyan piacot akar teremteni, hogy a brit nép teljes egészében fogyasztójává válhassék a brit termelésnek. Ezért zárja ki Britanniából a munkauzsorával termelt olcsó árucikkeket és ezért akadályozza meg a munkauzsorát a brit termelésben. Az egyes cégek helyzete a magas munkabérek mellett is ugyanaz lesz, mint ami volt alacsony munkabérek mellett, mert minden céget, gyárat, vállalatot egyformán fognak munkabéremelésre szorítani. A British Union gazdasági rendszerében bizonyos mértékben szabad marad az üzleti verseny. Annyiban, hogy egyik vállalat letörheti versenytársát üzletileg jobb és tökéletesebb munkateljesítménnyel. De nem lesz meg a lehetőség, hogy alacsonyabb munkabérek fizetésével egy vállalat olcsóbban termeljen, mint versenytársa és ezzel tegye a másikat a piacon versenyképtelenné. A munkauzsorának a belföldi iparban való kiküszöbölése tehát nem csupán a munkástömegeket védi, hanem a 64

becsületes munkaadót is, és minden munkaadót minőségi termelésre késztet. Ez is az egész nép életszínvonalának emelkedését eredményezi majd.

EXPORT-IMPORT ÉS A BIRODALOM. A British Union olyan hazai piacot akar teremteni NagyBritanniában, amely felveszi a hazai termelés maximumát. A Szigetországon kívülről csak azt és annyit enged behozni, amit a Szigetország nem tud termelni. A Nagy-Britanniában egyáltalában nem, vagy nem elegendő mennyiségben található ipari nyersanyagok és élelmiszerek beszerzését illetőleg a British Union a Birodalomhoz fordul. A brit Domíniumoknak és gyarmatoknak a British Union azt az ajánlatot teszi, aminek megtételére azok mindig kérték is NagyBritanniát: a Britanniának szükséges ipari nyersanyagokat és élelmiszereket fogják szállítani, — egyenértékű ipari termékek ellenében. A Domíniumoknak és gyarmatoknak elsőrendű nyersanyagai és élelmiszerei vannak, a Szigetországnak pedig elsőrendű ipari termékei és szene. A brit Birodalomban a legszebb gazdasági egyensúly lehetősége áll fenn. A jelenlegi gazdasági rendszer azzal, hogy nyersanyagokat és élelmiszereket külföldről hozott be a Szigetországba, felborította ezt az egyensúlyt. A British Union gazdaságpolitikája helyre fogja állítani. Annál is inkább szükség van ennek a birodalmi egyensúlynak helyreállítására, mert ellenkező esetben Nagy-Britannia léte forog veszélyben. Ha ugyanis a Domíniumokkal és gyarmatokkal a nyersanyagok, illetve élelmicikkek és ipari termékek egyenértékű kicserélődése nem állandó és rendszeres, 65

akkor a Domíniumok és egyes gyarmatok arra kényszerülnek, hogy saját szükségleteik fedezésére ipari államokká alakuljanak át. Ez éppen azért, mert Nagy-Britannia a nyersanyagok és élelmicikkek nagy részét nem a Domíniumokból és gyarmataiból, hanem külföldről hozta be, bizonyos fokig már megtörtént is. Ennek a folyamatnak pedig mi a vége? A Domíniumok és a gyarmatok gazdasági önellátásra rendezkednek lassan be, míg Nagy-Britannia nyersanyagok és élelmicikkek tekintetében a külföldre fog szorulni. A külföldi nyersanyagokért és élelmiszerekért Nagy-Britannia csak ipari termékeivel fizethet, ezekre azonban a külföldnek, a maga egyre fokozódó gazdasági önellátása miatt, egyre kevésbé lesz szüksége. Végeredményben tehát a birodalmi gazdasági egyensúly hiánya a túlnépesedett és önmaga ellátására képtelen Nagy-Britannia számára nemcsak gazdasági csődöt, hanem egész egyszerűen éhínséget jelent. A British Union gazdasági rendszere, a birodalmi gazdasági rendszer, ettől a veszélytől akarja megóvni Nagy-Britanniát úgy, hogy abból az egész Birodalomnak is haszna legyen. Mosley utal arra, hogy a birodalmi gazdasági rendszer megvalósításának semmi különösebb akadálya nincsen. A Domíniumok és gyarmatok másodlagos ipari berendezettsége ugyanis még nem annyira fejlett, hogy a birodalmi gazdasági rendszer kialakulására káros befolyással lehetne. Mosley felveti a kérdést, miért van mégis az, hogy a parlamenti pártok, a konzervatív vagy munkáspárt egyformán tiltakozik a birodalmi gazdasági rendszer bevezetése ellen? Mosley mindjárt megfelel is rá: azért, mert fenn kell tartani a külfölddel kötött kereskedelmi egyezményeket. Ezeknek a külföldi kereskedelmi egyezményeknek legtöbbje értelmében Nagy-Britannia többet hoz be 66

árucikkekben az országba, mint amennyit kivisz, mert a kapott áruk hatalmas része a külföldnek nyújtott kölcsönök kamatját alkotja. Ez kétségkívül nagymértékben káros a brit nemzetgazdaságra, de viszont igen előnyös a pénzvilág hatalmasságainak; a különböző parlamenti pártok pedig ezeknek az érdekeit képviselik. A British Union előtt tehát két rendszer közötti választás lehetősége áll: egy elszigetelt birodalmi rendszer, amelynek határain belül azonban a Birodalom népei számára nyitva áll egy páratlanul magas életszínvonal lehetősége, vagy egy megkötöttségtől mentes nemzetközi rendszer, amely azonban a brit nép szempontjából világuzsorarendszer. A British Union a Birodalom és a világuzsora közül a Birodalmat választja.

DOMÍNIUMOK, GYARMATOK ÉS A BIRODALMI GAZDASÁGI RENDSZER. A birodalmi gazdasági rendszer bevezetése azonban nem egyedül Nagy-Britannián áll. Kérdés, hogy milyen együttműködésre hajlandók a Domíniumok. Az együttműködést illetőleg a koronagyarmatok nem jelentenek problémát, mert azok Nagy-Britannia közvetlen irányítása alatt állanak. A Domíniumoknak azonban teljes önkormányzatuk van és a British Union nem is avatkozhatik bele a Domíniumok belső kormányzatába. A Domíniumok teljes támogatására mégis azért számíthat a British Union birodalmi gazdasági politikája, mert maguk a Domíniumok voltak azok, amelyek állandóan azt követelték NagyBritannia kormányától, hogy Nagy-Britannia vegye át élelmicikkeiket és nyersanyagaikat és adjon helyükbe ipari termékeket. Nagy-Britannia 67

kormányai ezt mindig megtagadták azért, mert a behozatali lehetőségeket külföldi államok számára kellett biztosítaniuk a pénzvilág érdekében. A British Union viszont a Domíniumok idevágó kívánságát természetesen teljesíteni fogja. Ha bármely Domínium kormánya valamilyen politikai okból a British Union birodalmi gazdasági rendszerét visszautasítaná, a British Union a Domínium termelőihez és fogyasztóihoz fog fordulni, hogy anyagi jólétük érdekében a következő választáson buktassák meg kormányukat. A koronagyarmatok továbbra is a brit kormány irányítása alatt fognak állani. A gyarmatok alacsony műveltségi fokon álló bennszülötteivel szemben a British Union a legjobb bánásmódot kívánja gyakorolni, önkormányzatot azonban olyan népeknek, amelyek műveltségi fokuknál fogva arra képtelenek, nem fog adni. Mosley figyelmeztet arra, hogy a gyarmati bennszülöttek önkormányzatát olyan hevesen követelő szónokok és cikkek mögött a fináncdemokrácia szőrös keze búvik meg, amelynek célja az, hogy munkauzsora-műveleteit ellenőrzés nélkül gyakorolhassa a bennszülöttek körében. A British Union éppúgy védi a bennszülötteket a munkauzsorától, mint a brit népet. Oka egyfelől az emberiesség, másfelől pedig a gazdasági egyensúly fenntartása, hiszen a brit ipar legnagyobb harcát a munkauzsorával előállított ipari termékekkel kell, hogy megvívja.

68

MEZŐGAZDASÁG. Amint a brit konzervatív párt a föld pártjából lassan a pénzvilág pártjává alakult át, úgy romlott Britanniában a mezőgazdaság helyzete. Ma a város és vidék között a vidék hátrányára hatalmas ellentét van. A farmer nem tud olyan árakat kapni azért, amit termel, hogy munkájának eredménye legyen és tisztességesen megélhessen. Nem tud megfelelő árakat kapni, mert a városi lakosság vásárlóereje alacsony. Ezért a brit mezőgazdaság fokozatosan elsorvad, a vidéki lakosság is betódul a városba és mindnyájan az olcsó külföldi élelmiszereken élnek. A British Union tudatában van annak, hogy a legnagyobb veszedelem, ha megszakad a kötelék a nép és a föld között. Éppen ezért vallja, hogy egy nemzet újjáépítésének sikere elsősorban a mezőgazdasági kérdés megoldásától függ. Ennek a megoldásnak az érdekében Mosley szükségesnek tartja, hogy 1. a Nagy-Britanniába való behozatal lehetőségéből zárják ki mindazokat az élelmicikkeket, amelyeket a brit mezőgazdaság is termelni képes, és 2. a brit nép vásárlóereje olyan fokra emeltessék, amelynél meg tudja fizetni a brit farmer megélhetését biztosító termelői árakat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a brit farmerek által termelt élelmicikkek ára nyakló nélkül emelkedni fog. Az eddigi baj az volt, hogy a brit farmer nem tudott olyan áron termelni, hogy termelése versenyképes lehessen a külföldről behozott olcsóbb áruval. A behozatal kizárásával a farmer megszabadul a versenytárstól és biztos 69

piac számára termelhet. A fogyasztótömegeknek viszont meg lesz a vásárlóerejük arra, hogy a farmer árait megfizessék, amit ma nem tudnak megtenni. Mind a farmerek, mind a fogyasztók érdekében gondoskodni fog aBritish Union egy olyan elosztó-korporációról, amely biztosítani fogja az arányos szállítási költségeket és ki fogja zárni a farmer és fogyasztó között a felesleges közvetítőkereskedelem láncolatát. Természetes, hogy kell közvetítő a farmer és a fogyasztó között, de megengedhetetlen az, hogy a közvetítők egész sorozata nyolc-tízszeres vámot vegyen az élelmicikkeken, míg végre a fogyasztóhoz kerülnek. A jelenlegi külföldi élelmiszer-behozatalnak brit termeléssel való helyettesítése nem történhetik meg egy esztendő alatt. A korporációs államon belül a farmerek érdekképviseletének, aFarmers’ Union-nak lesz a feladata minden következő gazdasági évre kidolgozni a termelés tervét, főleg abból a szempontból, hogy a hazai termelés az előző évéhez képest mennyivel emelhető. A British Union a hazai termelés növekedésének arányában fogja csökkenteni a külföldről való behozatal mértékét mindaddig, míg az egész külföldről való behozatal helyét el nem foglalhatja a brit farmerek termelése. Világos azonban, hogy mindig lesznek olyan élelmicikkek, amelyeket Nagy-Britannia nem fog tudni termelni, elsősorban az éghajlati viszonyok miatt. Ezeket illetőleg a British Unionálláspontja ugyanaz, mint a nyersanyagokkal kapcsolatban: nem termelhetők Nagy-Britanniában, de megkaphatok a Domíniumokból és a gyarmatokról; külföldi behozatalra tehát nincsen szükség. A birodalmi gazdasági rendszerben a Birodalom tagjai, tehát NagyBritannia, a Domíniumok és a gyarmatok egyformán meg fogják 70

találni szükségleteik kielégítését. Ami az élelmicikkeket illeti, a brit piac szempontjából Britannia az első, a Domíniumok és gyarmatok a második helyen fognak állani, a külföld pedig sehol.

PÉNZPOLITIKA. A British Unionnak a brit termelési rendet illető tervei végrehajtásához a jelenlegi brit pénzpolitikát teljesen meg kell változtatnia. Mosley arra mutat rá elsősorban, hogy arra a brit hitelre, amely ma kölcsönök formájában külföldre megy, Britanniában van szükség. Ezért brit tőkének és hitelnek az országból való kivitele minden formában tilos lesz. Pénzügyi korporáció fog arra ügyelni, hogy a brit hitel brit célokat szolgáljon. A British Union olyan mezőgazdasági bankrendszert fog kialakítani, amely segíteni és nem kiuzsorázni akarja a gazdasági termelőt. Ma a farmer még mezőgazdasági felszerelésére és esetleges készletére sem igen kap hitelt. Természetes, hogy képtelen a fejlődésre. A British Union mezőgazdasági bankrendszere a farmer termelőképességét fogja fedezet szempontjából a hitelnyújtásnál figyelembe venni. A British Union ipari bankrendszert is létesít majd és ez biztosítani fogja, hogy a műszaki alkotómunka zavartalapul folyhassék és ne legyen kitéve a kizsákmányolás veszedelmének. Ma ugyanis a feltalálók terveit és az új eljárásokat vagy egyszerűen elnyomják, vagy kiuzsorázzák. Hányszor megesik, hogy egy új és életrevaló találmány szabadalmát megvásárolja egy nagy gyár, nem azért, hogy gyártsa, hanem éppen azért, hogy kizárja a versenyből. És hányszor esik meg az 71

is, hogy egy szegény feltaláló alkotását fillérekért megveszi egy vállalat, hogy azután milliókat csináljon belőle. A British Union ipari bankrendszerének nem a föld túlsó felén lesz a szeme, hogy ott milyen hasznot lehessen csinálni egy munkanélküli tranzakcióból, hanem azon, hogy minden új brit találmányt a kísérlet állapotától eljuttasson addig, amíg piackész formát kap. Manapság számtalanszor megesik, hogy brit mérnökök és képzett műszaki munkások kénytelenek tehetségüket külföldön értékesíteni. A British Union mindent meg fog tenni, hogy ezek megérezzék, a brit élet mennyire értékes tagjainak tekinti őket.

A PÉNZ URALKODÓ POZÍCIÓJÁNAK VÉGE. A British Union tudatában van annak, hogy micsoda óriási változást idéz elő és micsoda erőket hív ki maga ellen azzal, hogy megtöri a pénz egyeduralmát és a pénzt alárendeli a termelésnek. De éppen ezért van szüksége a British Union rendszerében a kormánynak valóságos hatalomra. Mert ha a nép által szabad akaratból választott és nagy hatalommal felruházott kormány áll szemben a pénz hatalmasságaival, akkor ezek kénytelenek lesznek engedni s a pénzember ekkor nem ura, hanem szolgája lesz a nemzetnek. Ma olyan nagyra vannak a Bank of England nacionalizálásával. A British Union azonban, ha a bankok nacionalizálásáról van szó, nem azt kívánja, amit a Bank of England esetében tettek, hogy a bank vezetését hozzáértő szakemberek helyett állami tisztviselők és pártpolitikusok vegyes társaságára bízzák, akik a pénzpolitika bonyolult problémáival szépen 72

eljátszadoznak, anélkül, hogy valamit értenének is hozzá. A British Union azt követeli, hogy olyan helyzet álljon elő, amelyben a pénz szaktekintélyei azt cselekszik, ami a nemzet érdeke. A pénzemberek ősidők óta arra kényszerítették a népet, hogy dolgozzék számukra. A British Union a pénzembereket akarja kényszeríteni, hogy a nép számára dolgozzanak. Természetes, jegyzi meg Mosley, hogy azok az idegen, nem brit pénzemberek, akikkel a brit pénzvilág ma tele van, rövid úton eltávolíttatnak majd jelenlegi működésük területéről.

HITEL. A British Union hitelpolitikáját Mosley ezekben a tételekben foglalja össze: 1. a brit hitel, ami a brit nép vagyona, csak brit célokra használható fel; 2. a brit hitel a brit népnek, mint egésznek a vagyona kell, hogy legyen, nem pedig néhány ember monopóliuma; 3. a brit hitel célja, hogy előmozdítsa brit áruknak britek által való maximális termelését és fogyasztását. Ennek a hitelpolitikának végrehajtására is teljes hatalommal rendelkező kormányzatra van szükség.

ADÓZÁS. Az adópolitikát illetőleg Mosley abból a megállapításból indul ki, hogy az egész adórendszer a bevételtől függ, a bevétel pedig a nemzeti 73

vagyonprodukciótól. Alacsonyabb adóteher is hozhat nagyobb bevételt, ha megfelelő nagyobb nemzeti vagyonprodukció a bázisa. Ezért az olyan gazdasági rendszer, amely a nemzeti termelés lehető maximumát akarja elérni, természetszerűleg egyúttal az adóteher csökkentését eredményezi. A British Union mármost valóban a nemzeti termelést akarja a maximumra fokozni. Ezt pedig nemcsak azzal fogja elérni, hogy a jelenleg munkanélkülieket vagy kevés munkaórát dolgozókat munkára fogja és hogy a gépekből ki fogja hozni azok maximális teljesítményét, hanem termelőmunkába fog kapcsolni olyanokat, akiknek eddig volt munkájuk, de munkájuk egyáltalában nem termelőmunka volt. Elszomorító képet nyújt az az egyenlőtlenség, ami a termelő- és elosztószervek között ma van. Az elosztószervekben foglalkoztatott felesleges embertömegeket fogja a British Union termelői munkára beállítani. A parazita közvetítőtömegeknek meg kell szűnniük, csak annyi közvetítő maradhat, amennyire valóban szükség van. A nagyobb mérvű termelés nagyobb mérvű nemzeti vagyonprodukcióhoz fog vezetni, ez a bevételeket növelni fogja és lehetővé fogja tenni az adóterhek csökkentését.

A KORPORÁCIÓS ÉLET. Mosley korporációs elgondolásában a különböző rész-korporációk teljes összműködése szerepel. Mint az emberi testben az egyes testrészeké. Mindegyik összefonódik egy érdekben: a nemzetnek, a népnek való szolgálatban. Ellentét nem lehet közöttük. A dolgozók egyesülései például, a Trade Union-ok és a munkaadók szervezetei nem lesznek többé egy ádáz osztályharc egymással szemben álló 74

hadseregei, hanem iker-oszlopok lesznek, amelyek egyformán tartják a gazdasági korporációk épületét. Itt a következők képviselői fognak ülni: a műszaki és igazgató személyzeté, a munkaadóké és munkásoké és a kormány által kinevezett képviselők a fogyasztók részéről. A munkások helyzetének biztosítását a következő rövid meggondolás magyarázza: a kormány a népnek, mint egésznek, a szavazatától függ; a nép között legtöbben munkások, dolgozók vannak; azt a kormányt tehát, amely a munkások, a dolgozók helyzetével nem érdekeiknek megfelelően foglalkozik, ez a többség az első szavazásnál megbuktathatja. Hasonlóképpen nagy szerepet szán a British Union a korporációs életben a szövetkezeteknek, mert törekvése a tőke minél szélesebb körű elosztása. Az a cél, hogy az államnál minél több embernek legyen betétje; ennek a célnak elérésére pedig a szövetkezetek kitűnő lehetőséget nyújtanak. A British Union mindig gondját akarja viselni a kisembernek és ügyelni akar arra, hogy a kisember hibáján kívül tönkre ne menjen. A kisember, a farmer, a kisiparos és a kiskereskedő gyarapodjék és erősödjék, mert ezek a nemzet szilárd oszlopai. Ha ezek erősek, ha tőkéjük van, akkor azt termelésük és üzletük növelésére fogják felhasználni. A kisember azonban egyedül gyenge: a korporációs élet feladata az egymás támogatása által való erő kialakítása lesz. A korporációs élet kiépítésénél a British Union természetesen bizonyos „áldozatokat” követel az egyestől. Nemcsak azt, hogy munkatársaival együtt közös munkával szolgálja a nemzetet, hanem azt is, hogy üzleti működése ne legyen antiszociális, ne hajtsa fel közszükségleti cikkek árát, ne uzsorázza ki a munkást, hogy spekuláció 75

kedvéért letörhesse az árakat és hasonló „áldozatokat”. Aki nem hajlandó ezekre az áldozatokra, azt a British Union a nemzet ellenségének fogja tekinteni. Aki azonban megteszi, azoknak cserébe azt fogja a kormányzat nyújtani, hogy üzletét nyugodtan folytathatja s nem kell félnie a különböző trösztök és más pénzerők műveleteitől. Mindenki megteheti, hogy elszakad embertársaitól, kimegy a vadonba és ott él. Az ilyen ember beképzelheti magának, hogy biztosította magának a szabadságot, pedig valójában éppen ekkor fosztotta meg magát attól. A társadalomtól való elszakadással ugyanis az elszakadó elveszti mindazokat a szolgálatokat és azt a védelmet, amit az egyénnek csak a közösség tud nyújtani. A British Union a korporációs életet azért építi ki, hogy a brit nemzet minden tagja igazi szabadság részesévé lehessen. A korporáció ugyanis védelmet nyújt az egyénnek olyan erőkkel szemben, amelyek ma az egyént rabszolgaszíjon tartják. De ezenfelül a korporáció szolgálatainak is részese lesz, amit azoknak a szolgálatoknak ellenértékeként kap, amelyeket ő maga nyújtott a korporáción belül embertársainak. A British Union korporációinak tagja tehát kötelességeinek felismerésével végeredményben saját maga jogait biztosítja.

76

AZ ÚJ BRIT TÁRSADALMI REND TERVE ÚJ ELVEK AZ ÖRÖKÖSÖDÉSNÉL. Egészen feltűnő Mosleynek gondolatmenete az örökösödést illetőleg. A Mosley elgondolása szerint berendezett társadalom nem ad helyet azoknak, akik mások erőfeszítéséből akarnak élni, anélkül, hogy maguk ezért valamit is adnának cserébe. Minden lehetőséget biztosítani kell azonban azoknak, akik a nemzetet bármilyen vonatkozásban szolgálják. Ennek a szolgálatnak a mértékét és eredményességét emeli az egyéni kezdeményezés és a vállalkozási kedv növekedése. Ez a növekedés pedig természetesen bekövetkezik, ha a munka gyümölcsét nemcsak az élvezi, aki azt szerezte, hanem a szerző munkájával családja és főleg gyermekei jövendő jólétét is biztosíthatja. A családnak és gyermekeknek való szerzés, gyűjtés és örökségül hagyás a legmélyebb és legtermészetesebb emberi motívumok egyike. A nemzet érdeke, hogy ezt a motívumot, tehát a vagyongyűjtést, táplálja. Másrészt viszont a közösségre nézve káros az, ha a becsületes munkából származó örökség olyanokra marad, akik ezt az örökséget nem arra használják, hogy saját munkaerejüket és munkateljesítményüket emeljék, hanem éppen ellenkezőleg arra, hogy mentesüljenek a további munka alól. Ezek méltatlanokká válnak az örökségre, mert a nemzetnek nem munkásai, hanem élősdijei. Mosley éppen ezért azt az alapelvet állítja fel, hogy az örökösök, akár közszolgálatban vannak, akár más foglalkozást űznek, az örökség 77

révén nyert javakkal teljesen egyenlő értékű szolgálatot kell, hogy teljesítsenek a közösségnek, különben örökösödési jogukat egészben vagy részben elvesztik. Igen lényeges momentum itt az, hogy a szolgálat nem szükségképpen anyagi szolgáltatás, örökösödési adó, hanem bármilyen munka, amely a közösségnek, a nemzetnek hasznos. Vagyis az örökös valamilyen közhasznú szolgálat elvégzésére kötelezett, amely szolgálat értéke egyenlő az örökség értékével.

AZ ÚJ GAZDAGOK ORSZÁGA. Mosley élesen mutat rá arra, hogy az a szocializmus, melyet a liberális körök képviselnek, minden áron azt akarta bizonyítani, hogy az örökölhető vagyonok között a föld volt az, amellyel visszaélések történtek. Ennek az erőlködésnek nem az volt azonban a célja, hogy a valóságot mutassa meg, hanem az, hogy a hibákat olyan területen keressék, ahol nekik semmiféle érdekeltségük nincsen. Viszont el akarták terelni a figyelmet az olyan vagyonokról, amelyek a nemzetnek kárára voltak. Ezek a hirtelen meggazdagodott pénzemberek és spekulánsok vagyonai. Ezek az újgazdagok vagyonaikat olyan gyermekekre hagyják, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy öröklött vagyonuk ellenértékeképpen micsoda felelősséggel tartoznak nemzetüknek. Ezekből az örökösökből hiányzik annak az elvnek tudatossága, hogy minden vagyonos ember tulajdonképpen a nemzet letéteményese. Éppen ezért van az, hogy az ilyenek alkotják a szegényekkel szemben a fitogtató extravagancia és a parádézó gazdagság birtokosainak csoportját. Ezekkel szemben az új berendezkedésnek egyetlen jelmondata lesz: senki se pöffeszkedjék míg 78

mások éheznek! Mosley szerint a hirtelen meggazdagodottak építették ki azt az osztályrendszert, aminek feltétlenül és nyomtalanul el kell tűnni. Ennek a csoportnak osztályértéke tulajdonképpen egyedül a pénzen alapszik. Az ő művük az, hogy valaki akár véletlen szerencsés születése, akár annak következtében, hogy a papa fia, minden egyéni erőfeszítés nélkül embertársai föléi emelkedhetik. Valóban egész osztályt formálnak a „modern degenerációnak” ezek az egyedei, akik elődeiktől megkapják a legkitűnőbb lehetőségeket, de ők maguk más célt, mint az élet teljes kiélvezését, nem ismernek. Hogy erre meglegyenek elégséges anyagi eszközeik, elpazarolják örökségüket, vagy megterhelik üzletüket, amelyet természetesen nem maguk vezetnek, hanem rosszul fizetett alkalmazottakkal vezettetnek. Ez az osztály az élősdiek osztálya, akik apjuk verejtékéből élősködnek és előkelőségüket azzal vélik leghelyesebben kimutatni, ha pazarolnak az éhezőkkel szemben. A Mosley által elképzelt ideális társadalmi rendben ezeknek az élősdieknek nincsen helyük, mert ez a társadalom nem ismer osztályokat, azon az alapelven állva, hogy mindenkinek nyújt lehetőséget, de senkinek sem kiváltságot.

AZ EGYENLŐSÉG HELYES ÉRTELMEZÉSE. Feletetet ad azonban Mosley arra a kérdésre is, amely az előbbi elvekkel szemben felmerülhet, hogy t. i. az osztálynélküli államban ezek szerint mindenki egyenlő, bármilyen képességekkel rendelkezzék is? Mosley szerint éppen arról van szó, hogy az egyes embernek 79

kizárólag egyéni képességei szabják meg értékét s nem az, hogy ki volt valakinek az apja. A jól végzett munkának meg kell hoznia a maga jutalmát. Annak, aki a közösségnek, a nemzetnek értékes szolgálatokat tesz, ellenértéket kell kapnia mind anyagiakban, mind pozícióban. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a közéletben elért pozíció, az embertársak tisztelete és megbecsülése milyen hatalmas ösztönző lehet az emberi képességek minél nagyobb mértékben való kifejtésére. Egészen természetes, hogy kiváló képességeknek és szolgálatoknak pénz, hivatal, rang, kitüntetés lehet a jutalma és az is természetes, hogy mindezek előnyeiből részesül a család s ezen belül a gyermekek is. A lényeg azonban, ami alól nem lehet kivétel, csak az, hogy az apa munkájával szerzett előnyöket csak a közösségnek tett szolgálat által azokra méltóvá vált gyermek élvezheti, a méltatlan pedig mindent elveszt.

A TANULÁSRA EGYEDÜLI JOGCÍM A TEHETSÉG. Ez az előbbi kérdés vezet át a neveléshez és a tanulmányi rendszerhez. Mosley azt az alaptételt állítja fel, hogy egyrészt minden gyermekből lehet faragni valamit, másrészt viszont, hogy nem minden ember van felruházva egyenlő fizikai, szellemi és lelki képességekkel. Az egész nevelési rendszert tehát egyrészt ahhoz kell szabni, hogy mindenki eljusson egy bizonyos fokra, másrészt viszont, hogy a kivételes tehetségek képességeiknek megfelelően tovább haladhassanak. El kell kerülni azt az eddigi gyakorlatot, hogy a kimagasló tehetségű ifjú ugyanolyan lassan juthasson előre 80

képzésében, mint szerényebb tehetségű társai. Ha a tehetség mértékét a sebesség mértékéhez hasonlítjuk, akkor a tétel úgy hangzik, hogy nem szabad az önmagától való nagy sebességet erőszakosan lassítani, csak azért, hogy ugyanolyan legyen, mint a lassúbbak. Ez az erőszakos lassítás ugyanis annyit jelent, mint megfosztani a nemzetet a kivételes tehetségek képességeinek teljes kifejtésétől. Másik alaptétel az, hogy a tehetségnek minden lehetőséget meg kell adni, akárhonnan való legyen is az. Ha ezt keresztülvisszük, az — mint Mosley mondja — az eddigi rendszer teljes revízióját jelenti. Ma ugyanis a tanulási lehetőséget Nagy-Britanniában kisebb mértékben a származás, nagyobb mértékben a vagyon szabályozza. A nemzeti nevelésben pedig az osztály fogalmának még a csíráját is ki kell irtani. A Mosley által kialakított terv szerint elemi fokon minden brit gyermek ugyanazt a nevelést fogja kapni, minden brit szülőnek meglévén a joga, hogy gyermekének vallásos és erkölcsös légkört biztosítson és ilyen alapot nyújtson. Az elemi fok után, a későbbi években azután széleskörű differenciálódás lesz nevelés és tanítás tekintetében, de nem a származás vagy vagyon, hanem a tehetség mértéke szerint. Manapság ugyanis a gazdag vagy jómódú szülőknek megvan a lehetőségük arra, hogy gyermekeiket legalább tizennyolc éves korukig taníttassák, a szegény szülők gyermekei pedig már tizennégy éves korukban gyárakba vagy más munkahelyekre kerülnek, mert a szülőknek szükségük van az ő keresményükre is, tekintet nélkül arra, hogy a jómódú szülők gyermekeinek tehetsége méltó-e a további tanulásra, amire alkalmuk van, vagy a szegény szülők gyermekeinek nincs-e tehetsége arra a további képeztetésre, amelyhez nem jutnak hozzá. A követendő irányelv tehát az, hogy minden gyermek, akinek tehetsége 81

megengedi, legalább tizennyolc éves koráig folytathassa tanulmányait. Mosley utal ezen a ponton arra, hogy természetesen meg kell teremteni ehhez a gazdasági alapokat is, elsősorban azáltal, hogy a szülők helyzetét olyan fokra kell emelni, hogy ne legyen szükségük tizennégytizennyolc éves gyermekeik keresetére. A fiatalságnak Mosley szerint addig kell nevelésben részesülnie, míg maga is felnőtt számba nem megy és önállóan be nem léphet a dolgozók közé. Az magától értetődő, hogy tizennégy éves, kortól a tanulmányok a tanulók tehetsége szerint szigorúan differenciálódni fognak. A kiemelkedő képességüknek, progresszív kiválasztódás során, nyitva kell, hogy álljon az út az egyetemre, a szerényebb tehetségűek viszont már hamarább részesülnek gyakorlatias irányú kiképzésben. A tehetségtől függetlenül azonban minden gyermeknél egyformán ügyelni kell az egészséges fizikai fejlődésre és az erkölcsi tisztaság megőrzésére. „A brit sors holnapja azon múlik, hogy olyan nemzet épül-e meg, amely fizikai és erkölcsi tekintetben egyaránt meg tud felelni annak az óriási kötelességnek, amit Nagy-Britannia vezető szerepe ró rá.”

MI AZ IGAZI HAZAFISÁG? Nagyon mélyreható megállapításokat tesz Mosley az igazi hazafiságot illetőleg is. Azt mondja, hogy a hazafiság eszméje ma a pártpolitika eszközévé lett. S nem egyszer odakerült a dolog, hogy haladás és hazaszeretet szembenállottak és szembenállanak egymással. Pedig hazaszeretet és haladás egymástól elválaszthatatlanok. Az igazság az, hogy a hazaszeretet meghal haladás nélkül, mert csak a 82

nemzet állandó előmenetele, az ország állandó fejlődése alakíthatja ki a szeretetre méltó hazát. Viszont a haladás semmivé válnék hazaszeretet nélkül, hiszen a haladás első és igazi célja: a haza fejlesztése. Az igazi hazaszeretet nem több, mint arra irányuló eltökéltség: minden erő megfeszítésével egy hazafi szeretetére méltó országot építeni. Ezt a hazafiúságot nem lehet kisajátítani sem pártoknak, sem osztályoknak. Ezért szükséges az Mosley szerint, hogy minden britnek egyforma lehetőség álljon rendelkezésére szülőföldjén. Mert a brit föld egyformán tulajdona minden britnek.

AZ ELVÁROSIASODÁS KÖVETKEZMÉNYEI. Mosley beszél természetesen a földkérdésről is. A földbirtok vezetése, a föld megművelése és megműveltetése nagy probléma Britanniában manapság. Valamikor a föld tulajdonosai végezték ezt a munkát. Később azonban, különböző okok folytán, főleg a népnek a városokba való tódulása, az elvárosiasodás miatt Nagy-Britannia megművelhető földjének nagy része elvesztette művelőjét vagy irányítóját és most vagy parlagon hever, vagy a lehetőségen alul használják ki. A művelés alatt maradt földbirtokok tulajdonosai között is számtalan az olyan, aki semmiféle aktív részt nem vesz földje megművelésében; csak annyit törődik vele, hogy valamilyen jövedelmet húzzon ki a földből. Mosley álláspontja ezekkel szemben könyörtelen. Kereken kijelenti, hogy azt a földbirtokost, aki idejét, pénzét és erejét egy londoni night-club (pesti fogalmak szerint bár) és egy kontinensi divatos fürdőhely között osztja meg, ahelyett, hogy saját 83

népe között élne és vezetné földbirtokának ügyeit, minden kártalanítás nélkül megfosztják birtokától. A vele szemben alkalmazott elv ugyanaz, mint a méltatlan örökösnél. Ilyen tételeket állít fel Mosley a British Union célkitűzései szerint felépítendő Nagy-Britannia belső életének egyes mozzanataira vonatkozólag. Mosley egész felfogásának ez a bázisa:szeretjük hazánkat, szeretjük népünket. Ennek alapján fogalmazza meg Mosley a brit nemzeti szocializmus lényegét is: „Ha szereted hazádat nemzeti vagy, ha szereted népedet, szocialista vagy.”

84

A BRITISH UNION ÉS A ZSIDÓKÉRDÉS Mosleynak a zsidókérdéssel való felfogása és a kérdés megoldásánál a szerinte figyelembe veendő vezérelvek a következők[*]: „A zsidókérdés kezdetben mozgalmunkat nem érdekelte, de a zsidók maguk sürgősen gondoskodtak arról, hogy igenis érdekelje. A zsidók kényszerítettek minket arra, hogy ennek a kérdésnek figyelmet szenteljünk.”

ZSIDÓ TÁMADÁSOK MOSLEYÉK ELLEN. „Hogy ez így van, azt bárki ellenőrizheti a rendőrbírósági jegyzőkönyvekből. Az érdeklődő azt fogja megtudni, hogy azok, akik ellen az 1934 októbert megelőző hat hónap folyamán (a párt 1934 októberében kezdett hivatalosan foglalkozni a zsidókérdéssel) a feketeingesek ellen elkövetett testi támadás miatt eljárást indítottak, ötven százalékban zsidók voltak. Mozgalmunk ekkor két éves volt és megfigyelhettük, hogy azonkívül, hogy a zsidók különösen nagy számmal követtek el tagjaink ellen merényleteket, a zsidó munkaadók mennyire kihasználták népünket s a mozgalmunkat támogatók mennyire érezhették magukon a zsidók súlyos nyomását.”

[*] Az alább következő gondolatmenet Mosley „To-morrow We Live” c. könyvének 6. fejezetéből vett szemelvény-összeállítás. 85

MIÉRT ÁLL SZEMBEN A BRITISH UNION A ZSIDÓKKAL? „A megindított vizsgálódás olyan eredményre vezetett, ami igazán nem szorul hosszas bizonyítgatásra; hogy t. i. a zsidók feltűnően foglalkoznak olyan „műveletekkel”, amelyeknek az általunk javasolt rendszer egyszeriben véget vetne. A zsidók évszázadok óta vezető szerepet játszanak a nemzetközi uzsoráskodásban és a pénzügyi műveletek minden fajtájában. Hasonlóképpen az árleszorításban s a munkának és az életfenntartás elsőrendű cikkeinek kiuzsorázásában. Ezeket pedig minden rendezett és rendszeres közgazdaságnak el kell törölni. Nem kell tehát nagyon messze keresni annak okát, hogy miért kerültünk szembe a zsidó érdekek különösen keserű ellenséges magatartásával. Azt mondják, hogy az oktalan állat is védi magát, ha megtámadják, de hogy az angol ember válasza micsoda, ha arcul ütik, az hagyományos. Erre a válaszra mindazok a sajtóorgánumok, amelyek zsidó érdekek irányítása alatt állanak, azonnal a faji üldöztetést kiabáló lármával feleltek. Éppen azért jó lesz pontosan körvonalazni, hogy ebben a kérdésben mit javasolunk; az olvasó eldöntheti majd magában, vajon ez a politika üldözés-e, vagy csupán csak igazság, amelyre saját nemzetünk integritása érdekében van szükség.”

MOSLEY 1938-BAN MEGJÓSOLJA AZ ANGOL—NÉMET HÁBORÚT. „A zsidókat vallásukért nem támadjuk, mert elvünk a teljes vallási 86

türelmesség; és természetesen nem kívánjuk őket üldözni fajuk miatt sem, mert egy birodalom szolgálatára kötelezzük el magunkat, egy olyan birodaloméra, amely nagyon sok különböző fajt foglal magába és minden olyan szándék, amely a faji üldözést szolgálná, káros lenne annak a birodalomnak a szempontjából, amelyet szolgálunk. A zsidó érdekekkel szemben való harcunk onnan származik, hogy a zsidók államot alkottak maguknak a nemzeten belül és hazai s külföldi fajtestvéreik, érdekeit a brit állam érdekei fölé helyezték. Ennek a magatartásnak kiemelkedő példája a sok zsidó érdekeltségnek az az állandó igyekezete, hogy új világszerencsétlenséget hívjon elő egy Britannia és Németország közötti háborúval, amely ez esetben nem brit, hanem zsidó harc lenne. Senki sem állíthatja, hogy faji vagy vallási üldözés az állam részéről olyan elvek lefektetése, amelyek szerint polgárai elsősorban a nemzet iránt tartoznak alattvalói hűséggel és nem valamely otthoni vagy külföldi csoportnak. Hogy pedig sok zsidó elsősorban a zsidóság egyik tagjának tekinti magát és csak azután brit polgárnak, arra bizonyságul nemcsak egyszerű megfigyelés, hanem a zsidó irodalomból és nyilatkozatokból vett adatok is szolgálhatnak. A British Union éppen ezért egyszerűen azt az elvet erősíti meg, hogy azoknak a zsidóknak, akik a zsidóság érdekeit a brit érdekeknek föléje helyezik, el kell hagyniuk Nagy-Britanniát. Vagyis mindazok, akik a brit karakter és hagyományok szempontjából a gyakorlatban idegeneknek mutatkoztak. Akikkel szemben ez a vád nem merül fel, azok üldözést nem szenvednek, hanem úgy bánnak majd velük, ahogy többségük választotta, hogy bánjanak velük. Megőrizték idegen voltukat közöttünk és ilyeneknek fogjuk is őket tekinteni, mint akiknek 87

nincsenek meg a brit polgárjog kiváltságai, amely csak másodrendű fontosságú volt számukra. Mi, britek, nem szoktuk volt az idegeneket üldözni és a British Union idején sem fogunk ilyen szokásokat meghonosítani. Éppen ellenkezőleg, a jó bánásmód hagyományait őrizzük olyanokkal szemben, akik különös szolgálatot tettek ennek a nemzetnek és minden ilyen zsidó számíthat is arra, hogy ezt a hagyományt nem fogjuk megtagadni. De minden nemzetnek megvan a joga ahhoz, hogy azokat az idegeneket, akik visszaéltek vendégszeretetével, eltanácsolja az országból és minden államnak jogában áll annak hangoztatása, hogy polgárai nemzetüknek tartozzanak teljes alattvalói hűséggel és ne valamely külföldi hatalomnak. Hátra van még az a kérdés, vajon „fair” dolog-e a zsidót idegennek tekinteni? Az egyszerű válasz erre az, hogy a zsidó Keletről jön és fizikai, szellemi és lelki tekintetben egyaránt sokkal idegenebb a számunkra, mint bármely nyugati nemzet. Ha franciák, németek vagy oroszok százezernyi tömegét szorítanánk közénk, ez súlyos nemzetiségi problémát jelentene. Különösen súlyos lenne ez a probléma akkor, ha ezek olyan közösségként élnének körünkben, amely szellemi hűségével eredeti nemzete iránt viseltetik és gyakorlatban a brit karakter és temperamentum szempontjából teljesen idegennek mutatkoznék. Ez a helyzet olyan komoly problémát alkotna, hogy megoldást kellene keresni rá. A zsidó pedig sokkal messzebb áll a brit karaktertől, mint bármely német vagy francia, mert ezek nyugatiak, a zsidók pedig keletiek.”

88

VÉGSŐ MEGOLDÁS. „Egyre nagyobb probléma lett a zsidókérdés a legtöbb európai államban, tekintve az alkalmat, amit a zsidó módszernek a „Nyugat alkonya” nyújtott. Elsőrendű európai kérdés lett belőle s itt Britanniának fel kell ajánlania a vezetést a brit hagyományoknak megfelelően. A brit hagyományoknak viszont nem felel meg az, hogy a zsidókat itt tartsuk és kínozzuk — amit sohasem is fogunk megtenni. Éppen ellenkezőleg, a jövő államférfiúi bölcsességének olyan megoldást kell találnia, amely által a zsidók önálló nemzet lesznek. Nagyon sok olyan lakatlan hely van a földön, amely gazdag és termékeny; az új Európa együttes bölcsességének alkalmasnak kell lennie arra, hogy olyan területet találjanak, ahol a zsidók végre megszabadulhatnak a nemzetnélküliség átkától és ismét megszerezhetik a maguk számára a nemzetté válás alkalmát. Tény, hogy Palesztinát nem lehet megszerezni a világ zsidósága számára hazának, azon egyszerű oknál fogva, hogy az már az arabok hazája. Bármiféle igazságtalanságot szenvedtek ugyanis állítólag a zsidók, ez nem tehető jóvá azáltal, hogy erőszakkal sokkal nagyobb igazságtalanság követtessék el azokkal az arabokkal szemben, akik a háború folyamán bíztak a brit szóban. A legtöbb, amit a zsidók Palesztinával kapcsolatban ésszerűen remélhetnek, az szent helyeiknek tiszteletben tartása és szabadság ahhoz, hogy mint a zarándok arabok Mekkát, meglátogathassák palesztinai szent helyeiket. A világ zsidókérdésének megoldására más területet kell és lehet is találni. Hát valóban a zsidók üldözése azt javasolni, hogy a zsidók egy alkalmas területen ismét nemzetet alkossanak? Ha igen, úgy üldözés az, amit kétezer esztendőn keresztül a zsidók prófétái és vezetői fajuk 89

végső céljaként követeltek. Vezetőik mindvégig azt a kívánságukat fejezték ki, hogy a zsidóság ismét egy nemzet legyen. Hát most miért üldözés azt mondani: Rendben van, ismét nemzet lesztek!? Nem üldözés, hacsak nem bizonyul igaznak az, hogy a zsidók részéről jövő minden ilyen irányú bizonyságtétel a századok folyamán puszta képmutatás volt s valódi vágyuk nem az volt, hogy szétszórt fajukat egy nemzet méltóságában egyesítsék, hanem az, hogy mindörökre az emberiség élősdijei legyenek. Ha tehát a zsidó kijelentések őszinték, akkor a zsidók ne tanúsítsanak ellenállást azokkal az európai államférfiakkal szemben, akik a problémának megoldását kívánják munkálni egy zsidó nemzeti állam létesítésével. De az egyetlen, amit a zsidók az igazság és emberiesség nevében nem kívánhatnak, az az, hogy Britannia teremtse meg számukra azt az államot azzal a vérrel, amely az arabok leöldöklése és otthonaik felprédálása által folynék. Ebben a kérdésben elfoglalt politikai álláspontunk summája ez: minden nemzetnek jogában áll deportálni mindazon idegeneket, akik visszaéltek vendégszeretetével; ennek az egész vitás kérdésnek a megoldását pedig más európai nemzetekkel együtt egy zsidó nemzeti állam létesítésében találjuk meg; ez pedig teljes összhangban van a zsidó faj prófétáinak és vezetőinek évszázados imádságaival. Üldözés ez mármost, vagy igazság?”

90

A BRITISH UNION KÜLPOLITIKÁJA Mosley két főcélt jelöl meg a brit külpolitika számára: 1. a brit érdekek biztosítása, 2. a világbéke megőrzése. Mosley vallja, hogy e kettő nem zárja ki egymást. Sőt, éppen azért van olyan mélységes ellentét a British Union és a mai Parlament bármely pártja között, mert ezek mind a világbékét, mind a brit érdekeket habozás nélkül készek feláldozni egy politikai bűnszövetkezetnek, a nemzetközi pénzvilágnak érdekeiért. Nemzetközi plutokrácia és nemzetközi szocializmus kéz a kézben haladnak egymással. Mosley megállapítja, hogy ezt egyikük sem titkolja. Vannak országok a világon, melyek egyszer s mindenkorra kiirtották mindkettőt. Mosley határozottan bizonyságot tesz amellett, hogy nincs olyan brit érdek, amely ezekkel az országokkal való bármiféle ellenségeskedést javasolna. „Mégis — mondja — a nemzetközi pénzvilág és ikertestvére, a nemzetközi szocializmus a Brit Birodalmat egy Németországgal és Olaszországgal való halálos viszályba kergetik.” Persze, teszi hozzá Mosley, a pénzhatalom az egész világon különösen Németország ellen mozgósítja erőit, mert Németország igazán sommásan bánt el az uzsora zsidó főmestereivel. Csak meg kell nézni a brit munkáspártot, amely — mint Mosley kifejezi — a pacifizmus álszenteskedésén épült fel, hogy vezet a háborús uszításban; a munkáspárt mindig élesen ellenezte Nagy91

Britannia felfegyverzését — önmaga védelmére, de az új világhelyzetben támogatja a fegyverkezést — a nemzetközi szocializmus védelmére. A British Union bárki ellen hajlandó harcolni brit háborúban, de senki ellen egy akár nemzetközi szocialista, akár zsidó háborúban.

NÉPSZÖVETSÉG. A Népszövetség, a Szentszövetséghez hasonlóan, kezdetben sok szép ideál letéteményese volt. Arra volt hivatva, hogy legyőzze Európa megosztását és hogy mindörökre kiküszöbölje a hatalmi egyensúly szörnyű rendszerét, amely állandóan agyonfegyverzett és egymással ellenséges táborokra osztotta Európát. És mi lett a Népszövetség eredménye? Az, hogy még élesebb lett az európai hatalmi egyensúlypolitika s a mérleg egyik serpenyőjébe Anglia, Franciaország, Oroszország és népszövetségi csatlósaik kerültek, a másikba pedig, egészen természetszerűen, Németország, Olaszország és Japán. Hiába volt a háborús nemzedék minden tapasztalata és követelése, hiába az egész sebesült és rokkant emberiség minden reménye, a világ ismét abba a helyzetbe jutott, amikor ezeknek a szembenálló erőknek mérkőzniük kell. Mosley — minderről 1938 februárjában ír — szemlét tart Britannia helyzete felett és azt kénytelen megállapítani, hogy az Északi-tengeren Németországgal, a Keleti tengereken Japánnal, a Földközi-tenger keleti részén az arabokkal, középen az elidegenített Olaszországgal áll szemben, nyugati részén pedig a köztársaságiak iránt táplált szimpátiapropagandával sikerült Spanyolország ellenérzését is felkelteni. 92

Németországgal és az arabokkal a zsidók kedvéért kell Britanniának verekednie, Olaszországgal azért, mert a nemzetközi szocializmusnak, Spanyolországgal, mert — minden ellenkező érv ellenére — a kommunizmusnak szövetségese.

KONZERVATÍV—KOMMUNISTA SZÖVETSÉG. Mosley az egész brit külpolitika hibájának gyökerét a konzervatív kormány és az orosz kommunizmus között — ha burkoltan is —, de valójában fennálló szövetségben látja. Ez a szövetség érdekes jelensége a nemzeti és nemzetközi életnek és még érdekesebb az, hogy a konzervatív kormány a kommunizmustól nem fél, de a huszadik század hitvallását hirdető British Union-tól igen. Ellenkező esetben nem hagyná szabadjára a kommunizmust, nem egyszer még mentegetve is szélsőséges megnyilvánulásait és nem nyomná el a British Uniont. De így van ez mindenütt, szerte a világon — írja Mosley, (ismét 1938 februárjában!) — a konzervativizmus még a kommunizmus véres kezének segítségét is hajlandó elfogadni a megújulás államai ellen. A brit és szovjet kormányok között egyébként, Mosley szerint, éppen csak hogy írott szövetség nem volt; a francia-szovjet paktumot azonban a brit konzervatív kormány mindig helyeselte. De különben is csak Genfre kell gondolni, Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország ottani tökéletes együttműködéséré.

93

A FEGYVERKEZÉSI VERSENY EREDETE. Mosley emlékeztet arra, hogy 1933 novemberében Németország — tehát már Hitler —, hármas ajánlatot tett Európának. 1. a német tengeri haderőnek a brit tengeri haderőhöz viszonyított fix korlátozása, 2. A német légi haderőnek a francia légi haderőhöz viszonyított 50%-os korlátozása, 3. a német haderőnek 300.000 emberre való korlátozása, amennyiben Franciaország szintén hajlandó ugyanilyen korlátozásra. A válasz erre az ajánlatra — a brit kormány jóváhagyólagos tudomásulvétele mellett — a francia-szovjet paktum volt. Kivételt képez az 1. pont, amelyet illetőleg Németország és Nagy-Britannia a Nagy-Britannia javára való 35%-os arányban egyeztek meg. Természetes, hogy a francia-szovjet szerződést Németország mint bekerítési kísérletet tekintette. Ettől a pillanattól kezdve tisztán lehetett látni az eljövendő végzetes eseményeket. Németország hihetetlen erejű fegyverkezésbe kezdett, amit követnie kellett a brit fegyverkezésnek is. Ez a fegyverkezés azonban, mint a brit kormány cselekedetei általában, lassú volt és elégtelen. Ez a helyzet. — Németország bekerítése — eredményezte azt, hogy Berlin-Róma tengely alakuljon ki és ez a tengely megértést keressen és találjon Japánnal. Japán és a tengely közeledéséből az következett, hogy Japán szabad kezet kapott a Távol-Keleten. Mosley teljesen a plutokrata külpolitika számlájára írja Európa két ellenséges táborra való szakadását. Ez a szakadás pedig egyes országoknak olyan terjeszkedési lehetőségeket adott, amelyek 94

Britanniára nézve kétségkívül nem kedvezők és amelyek elkerülhetők lettek volna. Egy egységes Európa tudtára adhatta volna Japánnak, hogy terjeszkedhetik a Jangtsze folyótól északra, de ne akarjon távolkeleti hegemóniára törni. Hasonlóképpen biztosíthatta volna egy egységes Európa Abessziniában, ebben a rabszolgakereskedő országban a barbárság viszonylagosan vérnélküli elnyomását és Olaszország bizonyos mértékű terjeszkedését. De a megosztott Európa nem tudott cselekedni. A megosztottságból folyó ellentétek még nagyobb ellentétek előidézői lettek. Nagy-Britannia és szövetségesei tiltakoztak Japán természetes expanziós törekvései ellen — a tengely elismerte; eredmény: a jogos terjeszkedési törekvések helyett teljes hegemóniára való törekvés. Nagy-Britannia és szövetségesei hasonlóképpen tiltakoztak az abesszin-kérdésben az ottani civilizálatlan rendszer felszámolása és Olaszország jogos terjeszkedési törekvései ellen; eredmény: a hosszú és véres abesszin háború és Olaszország hatalmas gyarmatbirodalmának megalapítása. Mindebből Britannia egy leckét tanulhat meg. Ez a lecke Mosley fogalmazásában ez: „Azáltal, hogy olyan területen való terjeszkedés ellen tiltakozunk, ahol brit érdekek megsértéséről szó sem volt, egyenesen robbanást idéztünk elő; és azáltal, hogy olyan primitív népeket bíztattunk ellenállásra, amelyek megvédése sem szándékunkban, sem hatalmunkban nem volt, vérüket ontottuk ezeknek a népeknek és súlyosan megsértettük presztízsünket.”

95

A BRITISH UNION ELVEI. A British Union külpolitikai elveit Mosley így is összefoglalja: 1. Britannia nem avatkozik bele olyan viszályokba, amelyekhez semmi köze sincsen. Britek csak Britanniáért harcolhatnak és soha rendes brit hadsereg nem hagyhatja el a Szigetország partjait, hogy idegen harcokban résztvegyen. Természetes viszont, hogy magát Britanniát minden rendelkezésre álló eszközzel meg kell védeni egy esetleges támadástól. 2. A British Union rendszerében Britannia felajánlja szolgálatait az európai anyagi és szellemi, egység biztosításának nagy munkájához, mert ez a világbéke alapja. Ha ennek a törekvésnek ellenére a világ népei őrültségükben egymás ellen fordulnak, arra Britannia csak annyit mond: „Britannia, törődj a magad dolgával és ne avatkozz idegenekébe.”

AZ ÚJ NÉMETORSZÁG. Hogy ezt a politikát betölthesse a British Union, Mosley első feladatának a Németországgal való igaz barátság kiépítését jelöli meg. Ha valaki azt kérdi, hogy ez mennyire lehetséges, azt Mosley az új Európa születésének és a régi és új Németország közötti különbségnek vizsgálatára utalja. A császári Németországot Mosley úgy ítéli meg, hogy az a zsidó pénzvilág kapitalizmusán nyugodott, mely versenyre hívta Britanniát a világpiacokon és amely kihívását olyan haditengerészeti versennyel is hangsúlyozta, amely veszélyeztette a brit Birodalom létét. 96

Az új Németország meggyőződése viszont az, hogy a fajkeveredésből faji alacsonyabbrendűség áll elő és hogy Németországnak más hivatása van, mint vadak civilizálása. A brit ember viszont úgy érzi, hogy a brit faj legnagyobb teljesítményei közé éppen a Birodalom felépítése tartozik. Ezek lehetnek különböző felfogások egy nép hivatását illetőleg, de — hangsúlyozza Mosley mindegyik felfogás egy más népet kell, hogy vezessen. Egyik a németet, másik a britet. És éppen ez adja meg a lehetőséget arra, hogy a két nép békében és barátságban éljen egymás mellett ezen a földön. Mert életérdekeik nem állanak szemben egymással. Britannia azt kívánja, hogy szabadon fejleszthesse a Birodalom értékét; értékét és nem mennyiségét. Németország pedig azt, hogy minden német számára felépüljön a német Reich, amely a világ összes németjei számára megteremtse az anyagi és szellemi jólétet. A két nép e törekvésében nemcsak nem ütközik össze, hanem még kiegészíti és támogatja is egymást. Mert egymás védői lehetnek a nemzetköziség és kommunizmus ellen. Mosley hite szerint Britanniának és Németországnak a jövőben a legszorosabb érdekközösségbe kell kerülnie, ennek alapja pedig a közös vérben gyökerezik.

FRANCIAORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI SZOLIDARITÁS. Mosley Európa egyetlen veszedelmének a bolsevizmust tartja. Franciaország helyzetét is úgy ítéli meg, hogy a franciák is bele kell, hogy kapcsolódjanak az európai szolidaritásba, amely együttes erővel 97

áll ellen a keleti bolsevizmusnak. Franciaországnak szabadulnia kell politikai bűnözőinek uralma alól s ha felszabadult, akkor azonnal fel fogja ismerni, hogy Németország terjeszkedése és megerősödése nem ellene irányul, sőt, éppen mindkettőjüknek az az érdeke, hogy együttesen legyenek alkotói az erős Európának. Mosley bizonyosra veszi, hogy Németország új vezetőinek eszük ágában sincs „terjeszkedése” számára túlnépesedett francia területeket megszerezni, mikor nyitva áll előttük a szűz föld kelet felé. „Helyezzük magunkat egy pillanatra a németek körülményei közé — írja Mosley abban az időben, amikor még az Anschluss sem következett be, tehát amikor a világ Hitlert még nem világraszóló sikerei után ítélte meg — és megvigasztalhatjuk magunkat is, meg a franciákat is azzal, hogy a németek sorsát nem őrültek intézik, hanem egy páratlan intelligenciájú ember. Németország érdekei sokkal inkább Európa keleti részén vannak, mint Nyugaton.”

OROSZORSZÁG. A British Union természetesen meg fogja szakítani szövetségi kapcsolatait a bolsevista Oroszországgal. Ez nem jelenti azonban azt, hogy Britannia háborút kívánna a Szovjettel. ABritish Union minden állammal békességben kíván élni, ameddig lehet. Így egy Oroszország ellen való együttes európai akciót is csak akkor szorgalmazna és abban csak akkor venne részt, ha Nagy-Britannia önvédelme megkövetelné. De ha szükség kerülne rá, akkor nem kell félni a Szovjet fegyvereitől. Az egységes Európa számára Oroszország megtörése nem lenne nagyobb probléma, mint egy gyarmati expedíció. 98

EXPANZIÓS TÖREKVÉSEK. Mosley szerint a nagy európai nemzetek természetes terjeszkedése nem akadályozható meg. Európa nagyhatalmainak szövetsége, az együttműködő Németország, Britannia, Franciaország és Olaszország mindig biztosítani fogják a természetes expanziót, mégpedig vér nélkül. Biztosítani fogják, mert ha ez a négy nagyhatalom együttműködik, senki a világon nem, tud nekik ellenállni. A négy nagyhatalom együttműködése tehát a világbéke biztosítéka is lesz egyúttal.

A NÉPEK SZABADSÁGA Britannia mai külpolitikájában agyonhangoztatott jelszó a kis népek szabadságáért való kiállás. A British Union teljes erejével és elveiből kifolyólag helyteleníti bármely nép elnyomását, és szükségesnek tartja, hogy minden nép önállóan élhesse szabad állami életét. Ez a magatartás azonban nem hasonlítható össze a mai Britannia szabadságvédésével. A világháború után ugyanis, amint az európai hatalmi egyensúly és ennek keretén belül Németország bekerítése kialakult és ezzel szemben Németország védekezett, Britannia szemében azok lettek a szabadságszerető országok, akiket valamilyen mértékben be tudott sorozni Németország-ellenes frontjába. Mosley felfogása különben még az a kis népeket illetőleg, hogy azoknak természetszerűleg megvan a maguk értéke és hivatása, de e hivatás kétségkívül nem az, hogy a nagyhatalmak milliós tömegeit egymás ellen harcba kergessék. 99

A GYARMATI KÉRDÉS. A gyarmati kérdést tekintve, Mosleynak az a véleménye, hogy Britannia a világbéke kulcsa. Britanniának legelsőbben is a gyarmati kérdés rendezésével kell hozzájárulnia a nagyhatalmak együttműködésének valóra válásához és ezáltal a világbékéhez. A British Union úgyszólván kezdettől fogva azon a véleményen volt, hogy Németországnak vissza kell adni világháború előtti gyarmatait, legfeljebb annyi megszorítással, hogy azokon Németország ne létesíthessen tengeri és légi támaszpontokat, Britannia közlekedése pedig ezeket a gyarmatokat illetőleg ne akadályoztassék. Mosley bizonyosra veszi, hogy ezeket a feltételeket Hitler elfogadta volna, hiszen elfogadta a 35%-os flottakorlátozást. Britannia nem hajlandó egy négyzetcentimétert sem átadni idegen hatalmaknak saját gyarmatbirodalmából. De — és ez a British Union véleménye — merőben más a helyzet a volt német gyarmatokkal. Ezek népszövetségi mandátum folytán vannak brit kézben, de egyáltalában nem Britannia birtokai; a jogos birtokos Németország. Ha már most igaz az a tétel — mondja Mosley —, hogy a világ békés fejlődésének alapja elsősorban a gazdasági világbéke, — ami pedig nem tagadható, mert tagadása éppen háborúkeresést jelent —, akkor a béke azáltal teljességgel elérhető, ha Németország nyersanyagokhoz és természetes terjeszkedésének biztosításához jut. A többi birtoktalan nagyhatalmak, Olaszország és Japán ugyanis a világ fináncdemokráciájának önző, és teljességgel eredménytelen ellenzése miatt már fegyverrel megszerezték, illetve megszerzik életlehetőségeiket. Németország problémájának megoldásához pedig a gyarmati kérdés elintézése szükséges. 100

A német probléma megoldása után nyitva fog állani az út, hogy minden nagy nép egy viszonylagosan önálló civilizációt építsen ki magának: ez lesz a béke biztosítéka. Mert miért vannak a modern háborúk? Nyersanyagokért és piacokért. Akkor tehát, ha minden népnek megvan a nyersanyagokhoz való szabad útja s e nyersanyagokból népe munkájával termelt áruk számára megteremti a piacot, elsősorban saját népe vásárlóképességében, kiküszöbölődik a háború oka. Ha a finánc-parazita még akkor is háborús lázba tudja dönteni a világot, akkor a háborút felidéző országban az őrültség és a telhetetlenség válik úrrá. Nagy-Britannia a British Union rendszerében nem lesz sem őrült, sem telhetetlen.

EGYSÉGES ÚJ EURÓPA Tudatában van azonban Mosley annak is, hogy ezt a népek közötti gazdasági békét a világon és főleg Európában uralkodó szellemi, világnézeti ellentétek kiküszöbölése által lehet csak elérni. Mert a régi világ és az új világ szemben állanak egymással és nem lehet őket összekeverni. A kettő mérkőzéséből vagy győztesen fog kiemelkedni a koreszme modern rendszere, vagy szörnyű pusztulás vár erre a világra. „A British Union olyan politikát, módszert és sajátságokat jelent, amelyek egyetlen más nemzethez sem: csak a brit nemzethez illenek. De éppen ezért meg tudjuk érteni azokat, akik más országokban diadalra vitték az új világot olyan politikával, módszerekkel és sajátságokkal, melyek egyedül csak a maguk országához és nemzetéhez illenek. Erre a demokrata sohasem képes. Mert a politikai és nemzeti sajátosságok különbözősége mellett minden országban 101

közös a törekvések indító oka: az elárult háborús nemzedék harcol, hogy hazáját megszabadítsa a korrupciótól; és ennek a harcnak minden országban ugyanazok voltak az ellenségei s a harcosok minden országban ugyanazokon a próbákon mentek keresztül… Mi britek vagyunk — mondja Mosley — és nemzeti hitvallásunkban Britanniát és hazaszeretetünket tesszük a legelső helyre. De éppen, mert szeretjük hazánkat, meg tudjuk érteni és együtt tudunk dolgozni azokkal, akik szeretik hazájukat. Az új világ szellemi egysége is meg kell, hogy szülessék!”

102

DALOK COMRADES, THE VOICES A Horst-Wessel-lied dallamára

Comrades, the voices of the dead battalions, Of those who fell that Britain might be great, Join in our song, for they still march in spirit with us, And urge us on to gain the fascist state! (Utolsó két sor ismétlődik) We're of their blood, and spirit of their spirit, Sprung from that soil for whose dear sake they bled, Against vested powers, Red Front, and massed ranks of reaction, We lead the fight for freedom and for bread! (Utolsó két sor ismétlődik) The streets are still, the final struggle's ended; Flushed with the fight we proudly hail the dawn! See, over all the streets the fascist banners waving, Triumphant standards of our race reborn! (Utolsó két sor ismétlődik)

103

BRITAIN, AWAKE! Britain awake ! arise from slumber! Soon comes the daybreak of rebirth. We lift again thy trampled banners, Our marching legions shake the earth. We gather from thy lanes and cities, With men of action at our head. In us division and delusion, And all hypocrisies are dead. We follow Fascism and Mosley, We fight for freedom and for bread! We bring a saving Revolution, We are a-weary of deceit. We will avenge the long betrayal, We will acknowledge no defeat. We breathe the spirit of our fathers, As dauntless and as proud as they. Overthrow the tyranny of falsehood -The powers of darkness and decay! We will be victors of to-morrow, Who are the victims of to-day!

104

Britain, assert thine ancient honour, Which never knew a foreign yoke. Oh, turn thy face toward the future ; Thy life and strength are in thy folk. If Britain to herself be faithful, And each man to his fellow true, Though all the world come forth against us, We even yet shall make them rue. We'll build a Britain fit for heroes, With courage fresh and splendour new.

105

KÉPEK

A British Union zászlaja

Oswald Mosley a British Union tagjai között

106

Oswald Mosley és Mussolini

Mosley szemlét tart

107

A British Union nagygyűlése

Mosley beszéd közben

108

109

110