APRÓ KÖZLEMÉNYEK. ÁLLATTENYÉSZTÉS. A kereskedelmi takarmányok zsírjának avassága. A takarmányok megitélésénél nem kellene csupán azok tápanyagtartamára tekintettel lenni, hanem azoknak minıségét is vizsgálat tárgyává kell tenni, mert ez nemcsak azok emészthetıségére, hanem diätetikus hatására is befolyással van. Az egyes tápanyagok minıségbeli változásának hatása felıl még korántsem vagyunk tisztában, nevezetesen pedig számokban csak igen ritka esetben tudjuk kifejezni az egyes tápanyagok hatásbeli minıségét. Dr R. Heinrich tanár elismerésre méltó munkát végezett, midın az egyes kereskedelmi takarmányok zsírjának avasságát vizsgálta. A takarmány zsírja avasságának mértéke nem kis befolyással van az illetı takarmány minıségére, ízletességére, alkalmasságára, s azért kivánatos, hogy ezen dolog minél jobban felvilágosíttassék. A zsír megavasodása köztudomás szerint úgy jı létre, hogy a zsirok glycerinés zsírsavakra bomlanak fel, mikor is az utóbbiak szabad állapotban lévén, az ‘avas zsírnak sajátszerü ízét és szagát adják a takarmánynak. Heinrich a takarmányféléket akként vizsgálta, hogy meghatározta: mennyi zsírsav volt az aether által kivont zsírban, a meghatározásra szükséges normál kálilúg köbcentiméternyi mennyiségét az „avasság mérvé”-nek vette. Heinrich vizsgálatainak eredménye a különbözı takarmányféléknél a következı volt: legkevesebb
legtöbb
közép
gyapotmag-pogácsa 3.6
13.5
6.8
liszt . .
1.9
27.4
7.7
sörtörköly
15.4
25.9
19.1
kokuszmag-pogácsa 2.4
77.3
33.9
-liszt .
42.6
55.1
50.9
földidió-pogácsa
8.1
69.1
40.3
-lisz
12.6
70.8
45.5
-dara
34.3
60.9
50.4
húsliszt
16.7
57.3
37.6
rozskorpa
20.5
39.0
28.0
búzakorpa
15.6
33.6
28.1
lenpogácsa
3.1
9.0
5.0
malátacsira
18.9
32.6
27.9
pálmamag-pogácsa
7.4
21.1
15.0
10.1
18.7
14.2
repczepogácsa
3.4
39.6
8.0
repczoliszt
3.3
50.9
27.6
takarmányrizs-liszt
11.0
57.5
42.3
.
-liszt .
sesammag-pogácsa „-liszt .
20.5
62.5
48.7
.51.2
57.8
54.1
5.3
4.0
16.9
10.1
napraforgó-pogácsa 3.2 „-liszt .
3.4
A fenti adatokból látható, hogy az olajgyáraknak lisztalakban forgalomba hozott hulladékai sokkal avasabb zsírt tartalmaznak, mint a pogácsák, – továbbá, hogy a földidió-liszt, kókuszmag-pogácsa, sesammag-pogácsa és takarmányrizs-liszt zsírja sokkal nagyobb mértékben avasodik, miut a többi takarmányé; ellenben a gyapotmag-, a lenmag-, repcze- és a napraforgó-pogácsa zsírja az avasodásra csak kis mértékben hajlandó. Az abraktakarmányok vételénél tehát jó ezekre gondolni, kivált pedig arra, hogy czélszerübb a pogácsákat venni, mint a lisztalakút. Szárított répaszelet mint takarmány. Aki a bécsi gazdasági kiállitást meglátogatta, bizonyára nem mulasztotta el a XVII. csoportban a czukorgyárosok pavillonját meglátogatni, hol valóban sok tanulságost találhatott; ezektıl ez alkalommal eltekintve két szekrény bilincselte le figyelmünket, melyek egyike préselt, a másik laza száritott répaszeleteket tartalmazott, melyeknek igen szép jövıt lehetett jósolni. A kiállitott próbák korántsem kisérletképen kicsinyben készültek, de sok ezer mázsa száritott törkölynek átlagpróbái, mint azt a hadmerslebeni, nagy-wanzlebeni s több más német czukorgyár nagyban és olcsón (8–12 kr pro métermázsa) késziti, mely elıbb-utóbb hozzánk is el fog kerülni. Ezen, Büttner és Meyer ürdingeni gyárosok szabadalma szerint elöállitott száritott répaszeletek 11–13 % vizet tartahnaznak, míg a friss szeletekben 93 egész 95 % víz található; ebbıl következı elınyök keletkeznek 1. Elkerüljük a friss szeletek etetésénél elıforduló bajokat: emésztési zavarok, sejtszövet, vízkór. 2. Emelkedik a tápérték és az emészthetıség. Az etetési kisérletek azt mutatják, hogy a száritott szeletek pótolják a friss szeleteket, az egész szénát és az abraktakarmány egy részét. Hizóökrökkel tett kisérleteknél kitünt, hogy míg a) 40 k/g friss répaszelet 1.068 k/g súlyszaporodást eredményezett, b) 6.5 k/g száraz szelet és 1.5 k/g korpa 1.07 k/g súlygyarapodást hozott létre; c) midın 1 k/g szénát 1 k/g szelettel helyettesíttettek, a súlygyarapodás naponta és fejenkint 1.284 k/g-ra rugott. 3. Tetszés szerinti tartósságu, bármikor használható egyenletes takarmány nyeretik. 4. Elkerüljük a besavanyitást, mely Märcker vizsgálatai szerint 40% veszteséget okoz a szárazanyagban. 5. Nyerünk a szállitási költségekben; 8 q nyers törköly 1 q száritott törkölyt adván, a szállitási költségek k/g-ra apadnak. A száritott répaszelet 11 elemzés átlagában, Märcker szerint, tartalmaz vizet 12.44 %-ot, nyers proteint 6.55 %-ot, emészthetı proteint 5.59 %-ot, nyers rostot 18.42 %-ot, ásványi anyagot 6.03 %-ot, nitrogénmentes vonadékanyagot 56.55 %-ot, a protein emészthetıségi együtthatója 86.8 Märcker szerint igen jól beváltak a következı takarmányadagok: Hizóökröknck. Nedves: 40.0 k/g 2.5 „
friss szelet, széna,
2.0 „ 3.0
abrak, proteinben gazdag, szegényebb.
Száraz: 6.0 k/g száritott szelet, 2.5 „ széna, 2.5 „ abrak, proteinben dús, 1.5 „ „ „ szegényebb. Fejıs teheneneknek. Nedves: 30.0 k/g szelet, 1.0 „ pálmamag-liszt, 1.0 „ pamutmag-liszt, 3.0 „ korpa vagy rizsliszt, széna, Száraz: 4.5 k/g száritott szelet, 1.0 „ pálmamag-liszt, 1.5 „ pamutmag-liszt, 1.5 „ korpa vagy rizsliszt, ugyanannyi száraz szelet. Ez alkalommal kitünt, hogy a száritott szeletek etetésénél legalább is annyi tej nyesetett, mint a nedves szeletek etetésénél; ellenben a száraz etetésnél az állatok élısúlya jelentékenyen emelkedett s a takarmány naponta és fejenkint 9.42 krral kevesebbe került. Ami most a száritott szeletek etetésének jövedelmezıségét illeti, ez a száritott szeleteknél 1 drb nagymarhára évenkint legalább 22 frt 20 krt, átlagban 34 frt 20 krt és maximumban 45 frt 12 krt tett ki, s így kedvezı összeállitásnál egy nagymarha után mintegy 30 frt jövedelmi többletre számithatunk. A szeletszáritásnak tehát nagy jövıje van s annak behozatalával kár volna késlelkedni. Mint minden szokatlan takarmányt, úgy ezt is vonakodnak az állatok eleintén megenni, késıbb azonban igen megszeretik és sokat esznek belıle. A száritott szelet végül a gyomorban megdagadván, azt igen jól kitölti. Az állatok ez alkalomból többet isznak, mi természetes is, mert 40 k/g friss szeletben 35 k/g vizet vesznek magukhoz. Märcker szavai szerint a czukorgyárakat a közjó érdekében kötelezni kellene a szeletszáritás behozatalára, mert a régi eljárás mellett fölöttébb sok takarmányérték megy veszendıbe. Az igás lovak etetése ıszszel. Az ıszi munkák: szántás, vetés és egyéb munkák, megkövetelik, hogy a lovakat jobban tápláljuk, mint mikor kevesebb dolguk van, mert csak az esetben, ha a lovakat annál jobban tápláljuk, minél többet dolgoztatunk velök: akkor maradnak a lovak jó erıben és nem romlik le a megerıltetı, de jól kiszámitott munka következtében. A takarmány javitásánál, vagy midın a szemes takarmány nagyobb mértékben való etetésére térnek által, rendszerint azon hibát követik el, hogy nem lassacskán javítják a takarmányt, de átmenet nélkül kezdik a bı takarmányt; ezen eljárás különösen azon állatokra káros, melyek nyáron által zöldtakarmánynyal vagy szénával lettek etetve. Ezek a: intensiv táplálásnál vagy a szemes ele ségnél csak az esetben nem sínylik mer az átmenetet, ha ahhoz lassankint szoktat hozzá. Ez okból a szemes eleséget mint egy nyolcz nappal elıbb kezdjük ⅛ adag gal s azt naponta ⅛-dal szaporítjuk, hogy mire a nehéz munka megkezdetik, a lovak már egész adagot kapjanak. Ha ezen szabályt be nem tartjuk, a jobb takarmány daczára a lovak
annyira leromlanak, hogy erejük, ahelyett hogy szaporodnék, még csökken. A szemes eleség teljesen kárba vész, s ahelyett hogy a lovak erejét növelné azok egészségére ártalmas és munkaképességüket alászállítja. A rozs és tenger jóval olcsóbbak a zabnál, s ha valami nagy gyorsaságot nem kivánunk állatainktól, igen czélszerüen etethetı. Ha azonbar azt akarjuk, hogy a szemes eleséget lovak teljesen kihasználják, sohasem szabad azt szecska nélkül etetni, s hogy czélszerü a szemes élet ¼-ét reggel, ¼-ét délben és 2/4 -ét este tenni a lovak elé mely esetben másnap reggelig azt teljeser megemésztheti. Az izomhús elöállitása. Prof. Dr W Krause a „Journal für Landwirthschaft”ban beható tanulmányt tett közzé az izomhús elıállitásáról. Az emlitett tanulmányt érdekességénél fogva a következıkben kivonatosan ismertetjük: Az állatok hízlalásának kérdése a gyakorlat és elmélet részérıl meglehetıs alaposan megvitatva, biztos irányelvek felállitása által módot nyujt az állathízlalónak okszerüen vezetni ez irányban a takarmányozást a hízlalás, vagyis a zsír képzıdésének elérésére; ezzel szemben azonban a tulajdonképeni hús-, vagyis az izomanyag elıállitásának a kérdése még teljesen nyilt. Az ember összes izomzatának súlya körülbelül a testsúly 1/3-át képezi. Ha már most az állattenyésztı a tulajdonképeni, valódi izomhúst súlyszerüleg gyarapitani óhajtja, erre két módja van: vagy az izomrostok mennyiségét kell emelnie, vagy a már meglevıket vastagitani, mert a hossznövekedés a csontok hossza által, melyhez az izmok tapadnak, állandóan fixirozva van, Az izomrostok a használat, a testi meg erıltetés által vastagodnak, ezáltal azonban egyszersmind az izomhús tömöttebb, keményebb, szivósabb lesz, ami a gyakorlatbau a hízlalásra nézve kedvezıtlen volna; ehhez járul még azon körülmény is, hogy az izomrostokat egy bizonyos elég szük határon túl vastagitani nem lehet. Az izomrostok számának szaporitása csak azok hossziránybani elkülönödése által lehetséges, és pedig az emlısöknél csakis a fiatal korban. Ebbıl tehát az következik, hogy már eleve mindent meg kell tenni, hogy az izomrostok száma növeltessék, még mielıtt az állat teljesen kifejlıdött, mert azután már minden ezirányu törekvésünk – mint azt Henneberg is kimutatta – hiábavaló. Ezek szerint tehát a fiatal állatokat a szabadban folytonos izomtevékenységben kellene tartani s emellett proteingazdag takarmányokkal dúsan etetni. Legjobb példa erre a malacz, mely ugyan eleget futkos fiatal korában, izomzata jól kifejlıdik és a késıbbi hízlalás mégsem jár valami különös nehézséggel. Természetes azonban, hogy még számos kisérletre van szükség, nevezetesen annak megállapitására, hogy az egyes állatnemeknél mely korig elınyös az izmok megerıltetése, hogy azután a hízlalás a legjobb eredményt szolgáltassa. A fenti fejtegetés ugyan a gyakorlatra nézve sok nehézséget nyujt és fıként theoretikus értékő még ezidıszerint; a praxisra nézve azonban mégis megvan az értéke, hogy már eleve mintegy intést képez, hogy a fiatal állatokat bármi czélra fogjuk is ıket késıbbi korukban felhasználni, minél többet tartsuk a szabadban és emellett erıteljesen takarmányozzuk, hogy ha a húsképzıdés tekintetében jó minıség elıállitására törekszünk. A lovak lábának fürösztése. Az ellen, ha a lovakkal térdig a vízbe lovagolnak, hogy lábaik, különösen melegebb idıben, jól megtisztuljanak: nem lehet kifogást tenni, föltéve, hogy a lovak nem voltak kiizzadva a vízbe vezetéskor. Azonban, amint a lovak kijöttek a vízbıl, azonnal a piszkot és a vizet ki kell szoritani a szır közül, és pedig, ha az idıjárás megengedi, még mielıtt a lovakat az istállóba vezetik, nehogy az állás tisztátalaníttassék és átnedvesedjék. Ezután a nedves szárcsont és boka az istállóban puha szalmával vagy nemesebb lovaknál gyapjurongygyal vagy frottirozó keztyükkel szárazra dörzsölendı, míg
csak meg nem melegszik; a dörzsölésnek kiválóan kedvezı befolyása van a lovak munkabirására. Az alapos ledörzsölést soha semmi körülmény között nem szabad elmulasztani, s nagy hanyagságra mutat: a lovakat nedves lábakkal állitani az istállóba, hogy azok maguktól száradjanak meg, mert – különösen légvonatos istállóban – mindenféle meghőlési baj: idıelıtti lábmerevedés, struppirtság és más bajok el nem maradnak. Tekintettel arra, hogy a kocsisok ezen dolgot többnyire hanyagul végzik, különösen rövidszırü, nemes és kényes állatok lábait csak akkor engedjük füröszteni, ha a lovak lábai igen piszkosak. Közönséges, hosszuszırü lovak ezt sokkal jobban tőrik, mert a víz hosszu szırük capillarisaiba húzódik s a bır meghőlését a hosszu szır sokkal inkább meggátolja. Az okszerü téli takarmányozás alapföltétele. Tény, hogy állatainkat csak az esetben fogjuk jól és egyenletesen takarmányozhatni télen által, ha elıre lehetıleg pontos tájékozást szerzünk aziránt: milyen és mennyi takarmánynyal rendelkezünk gazdaságunkban. Allataink téli takarmányozására már nyáron jó gondolni, nemcsak azért, hogy tudjuk: mennyi takarmányra lesz szükség, de hogy elıre lássuk: nem lehetne-e a proteinszükségletet legalább részben tarlónövények termesztése által fedezni. Az állattakarmányozást oly módon berendezni, hogy állattartásunk a lehetı legkisebb költség mellett a lehetı legnagyobb tisztajövedelmet szolgáltassa, nem könnyő feladat, amelyet megoldani csak akkor válik lehetıvé, ha pontosan tudjuk a gazdaság által szolgáltatott takarmányféléknek úgy minıségét, mint mennyiségét; mert csak az esetben számíthatjuk ki: mennyi és milyen abraktakarmányt kell bevásárolnunk, ha a rendelkezésre álló szálas takarmány és gyöknövények mennyiségén kivül azok minıségét is ismerjük. Lássuk tehát: valóban, olyan igen nehéz-e a szük séges tájékozást a jelzett irányban megszerezni? E kérdésre határozottan „nem”-mel felelhetni, a jó akarat és az ügy szeretete leküzdheti a fölmerülı nehézségeket; azonban ki eredményekre számít, a fáradságot ne sajnálja, mert ez valóban kifizeti magát. A feltakarmányozandó anyagoknak mindenekelıtt a súlyát kell ismerni. A gazdaságban legalább egy megbízható mérlegnek kell lenni; mérleg nélkül okszerő gazdálkodásról szó sem lehet. Ha idınk és elfoglaltságunk nem engedi, hogy minden egyes szekér szénát, répát stb. megmérjünk, elegendı, ha egy pár szekérrel megmérünk, azután az így nyert számot a behordott szekérszámmal szorozzuk és 6–8 %-ot az összegbıl az apadásra leszámitunk. A savanyitott takarmány mennyiségénél a verem köbtartalmából is hozzávetıleg kiszámíthatjuk a takarmány mennyiségét. Tegyük fel, hogy számitásunk szerint 2000–2500 q szénával rendelkezünk s a téli etetési idıszak 200 napra tehetı, ez esetben naponta 10–15.5 q szénát szabad föletetnünk. Vagy répakészletünk 3500–3600 q egyenletesen elosztva, napjára 17–18 q répát etethetünk. Ez. ugyan még nem valami nagy vívmány; de ezt tudva, biztosak vagyunk, hogy állataink a tél vége felé nem fognak koplalni és nem kell tél végén vásárolt takarmányra költekeznünk, az etetés egész télen át egyenletes lesz, mi már maga kifizeti a takarmány súlyának kiszámitására fordított fáradságot. Legközelebbi feladatunk a takarmány minıségének becslése; tudva levı, hogy különösen a széna takarmányértéke – fıleg az emészthetı protein tekintetében – több mint 300 %-kal ingadozik, aszerint amint a széna jobb vagy rosszabb talajon termett, a virágzás elıtt vagy az után kaszáltatott, kedvezı idıjáráskor takaríttatott stb. Haubner éppenséggel azt állítja, hogy a kitünı széna és a legrosszabb széna 1 között 10:1-hez arányban ingadozhatik; azért, ha a kérdéses takarmányfélék értékét valamely vegykisérleti
állomás által nem vizsgáltattuk meg, nem marad más hátra, mint lelkiismeretes becslés útján a Kühn-féle minimum- és maximum-számok alapján állapitani meg a takarmány legvalóbbszinü összetételét. Ezután megállapítjuk állataink élısúlyát egyenkint és csoportonkint összegezve. A takarmánykiszámitások 1000 k/g ölısúlyra vonatkoztatnak és kiszámítjuk mennyi szárazanyag, protein, zsír, szénhydrat kell a lovaknak, ökröknek, fejıs teheneknek, hizóknak, fiatal állatoknak és most a szükségletet összehasonlítjuk a rendelkezésre álló takarmánykészlet szárazanyag-, protein-, zsír-, szénbydrat-tartalmával, s ezen alapon állapítjuk meg mennyi proteint, zsírt stb. kell még a készlethez vásárolni; ezt ıszszel még az olcsóbb árak mellett beszerezhetjük, állatainkat egyenletesen táplálhatjuk s a takarmányváltozás által okozott károkat biztosan elkerüljük. Szarvasok és ızek etetése savanyitott takarmánynyal. J. Stadler, hollensteini erdımester a magas Alpesekben – tekintve, hogy ott a szénakészités fölöttébb nagy nehézségekkel van egybekötve – arra a gondolatra jött, hogy a füvet besavanyítja. E czélhól a völgyben egy vermet készíttetett, melynek minden oldala 3 m hosszu volt s a hegyeken lekaszált füvet nagy hálókba kötve, leguríttatta a völgyben levı verem felé; ezek 800–1000 m magasból gurulván le, oly erıvel érkeznek a völgybe, hogy felfogásukra korlátokról kellett gondoskodni. A besavanyitás kitünıen sikerült, s mi több: a szarvasok és ızek különösen rendkivül szeretik és szivesebben eszik, mint bármely szénát; s ha a verem tartalma nem volna olyan keményre összetiporva, megennék az egészet rövid idın. Különösen dicséri nevezett a savanyu takarmány jellemzı szagát, mely a vadat messze távolból az etetıhöz csalogatja. Miután a besavanyitott takarmány a zöldtakarmányhoz hasonlít, biztosra vehetı, hogy az ızeknek és szarvasoknak már azért is kiválóan jó, mert az emésztésre kedvezı hatást gyakorol. A tavasz kezdetén – különösen a fiatal vadak – székrekedésben szenvednek, a füvelık kizöldülte után ellenben csakhamar hasmenést kapnak s ennek folytán sok állat elpusztul. A savanyitott takarmány a száraz takarmányról a zöld takarmányra való átmenetelt kitőnıen közvetiti. Ha látjuk, hogy a szarvasok minden elhullatott savanyitott szénaszálat mily gondosan fölszedegetnek, míg az ugyanszon területrıl gyüjtött keményszálu szénát csak az éhség által kényszerítve eszik, meggyızıdünk, hogy a takarmánysavanyitás a vadállomány fentartására nemcsak olcsóbb voltánál fogva, de a vadak iránti tekintetbıl is fölöttébb elınyös. ÁLLATGYÓGYÁSZAT. A szarvasmarha gümıkórja. Dr Csokor az orvosok ezidei nagygyőlésén Berlinben igen érdekes elıadást tartott a gümıkór (tuberculosis) eredetérıl, miközben igen sok körülményre – melyek a gazdaközönségre szintén érdekkel birnak – kiterjeszkedett. A gümıkór elıfordulásának gyakoriságáról a szarvasmarhánál, eddig a biztos adatok teljesen hiányoznak. Egyes helyeken, ahol a rendszeres húsvizsgálat keresztülvitetik, már megkezdték ezen adatok följegyzését: ezek azonban pusztán csak azon állatokra vonatkoznak, melyek vágóhídra kerülnek; ellenben, hogy a haszonállatoknál, melyek tenyésztésre vagy tejelıállitásra használtatnak, mily mértékben fordul elı, arra nézve csak hozzávetılegesen itélhetünk. A hideg éghajlat alatt – különösen a szürke gulyamarhánál – a tuberculosis ritkább, mint a meleg éghajlat alatt és belterjesen tenyésztett állatoknál. A vágóhidakon összeállitott biztos adatok alapján a leölt állatok 2–5 %-a gümıkóros; ellenben Schmid azt állítja, hogy a szarvasmarhák 20 %-a gümıkóros. Lydtin, Schmid, Göhring, Adam, Zündel és mások által összeállitott adatok alapján a vágómarha között gümıkóros:
Bajorországban Badenben Dániában Victoria-gyarmat Ausztráliában Brémában Münchenben Berlinben Kopenhágában
0.22 %, 0.22”, 2–10.00”, 10–20.00”, 1–2.81 %”,, 2–5.4”, 3.00”, 3.00”,
Bécsben a legutóbbi idıben (1889 egész 1890) győjtött adatok szerint a vágóhidon leölt állatokból 1.73% volt gümıkóros, de az összes leölt állatokhoz a bivalyok is hozzászámíttattak, melyek közt egy gümıkóros sem volt; ha tehát ezeket levonjuk, akkor a szarvasmarhák között összesen 1.80 % volt ezen betegségtıl meglepett. A szarvasmarha gümıkórja két okból veszedelmes a gazdára nézve. Egyrészt, mert az általaa meglepett állatok elértéktelenedését idézi elı, másrészt meg azért, mert kimutatták, hogy az ember gümıkórjának terjesztıje. Bebizonyitott tény ma már, hogy a szarvasmarhák között a gümıkór folytonos terjedésben van, mert míg e század huszas éveiben alig hogy ismerték, ma már mindenhol panaszkodva emlegetik. Mivel teljesen ismeretlen is elıttünk, hogy hol és mikor lépett fel elıször ezen betegség, föl kell tennünk, hogy az állatok többféleképen juthatnak hozzá. Az állatok gazdasági kihasználásának fokozott mértéke magával hozza, hogy bizonyos czélok elérésére a rokon- és beltenyésztés egész a végletekig üzetik, az ezáltal elfinomodott állatok természetes viszonyaikból kiragadva, zárt istállókban fölnevelve, folytonos érintkezésben vannak egymással, nemkülönben az emberekkel is és ezáltal bizonyára mindazon tulajdonságok kifejlıdtek bennük, melyek ezen betegség csiráinak befogadására és továbbtenyésztésére alkalmasak. Szóval a szarvasmarha gümıkórja épúgy a cultura által elıidézett betegség, mint a tüdıvész, s ha terjedésének útját is vizsgáljuk, csakugyan azt fogjuk látni, hogy ezen betegség az állattenyésztés belterjességének bölcsıjétıl, a nyugatról – hol az oly magas niveaun áll terjedett és terjed kelet felé. A betegség az emberekrıl ritkán terjed az állatokra, hanem leginkább egymástól kapják meg a szarvasmarhák s ezek a gümökór mintegy folytonos fentartóinak és tovaterjesztıinek tekinthetık, annál is inkább, mert a gümıkór átöröklıdı betegség. Az öröklésen kivül azonban direct fertızés folytán is megkaphatják állataink, ha egészséges állományu istállóba gümıkóros szarvasmarhát állitunk, mert a gümökór ragálya nagy mértékben illó s az állatok a lélekzés által is magukba vehetik a betegség csiráit, mit az mutat leginkább, hogy a gümıkór a legtöbb esetben a tüdın mutatkozik legelıbb és legnagyobb mértékben; természetes dolog, hogy a folyton istállózott, elfinomodott állatokban nagyobb kárt tesz, mint a természetes viszonyok között élı, edzettebb fajták egyedeiben. Az állatokról az emberre a gümökór leginkább az állati eredetü emberi táplálék által terjedhet, nevezetesen a hús, tej és a tejtermékek élvezete által. A gümıkór elterjedésének veszélyét országunk törvényei részben csökkentik, amennyiben a gümıkóros állatok húsát kimérni nem szabad, hanem az megsemmisitendı. Ellenben az ilyen állatok teje és a belıle készült tejtermények ellenırzés alá nem kerülvén, szabadon élvezhetık. A gümökór terjedésének tehát csak akadálya van, de megszüntetıje törvényeinkben nem létezik. A gümıkór átragadását állatról emberre s illetıleg a gümıkórnak a szarvasmarhák közötti terjedését meggátlandó, a következı alapelveket kell szem elıtt tartani
A gazdának nem szabad a bel- és rokontenyésztést a végletekig vinnie és tenyészállatai egészségi állapotát mindenkor a legnagyobb figyelemmel kell kisérnie. Az istállót úgy kell berendezni, hogy abban a fertızés veszélye lehetıleg csökkentessék. Nevezetesen új idegen állatot nem szabad az istállóba elızetes veszteglés nélkül bebocsátani, továbbá a jászlakat nem szabad úgy elhelyezni, hogy az állatok fejjel egymás felé fordulva álljanak, sıt az egymás mellett álló állatok között is legalább a fejnél elválasztó deszkának kellene lenni, hogy a belélekzés általi fertızés veszélye csökkentessék. A gümıkóros állati eredetü tápanyagok élvezetének eltiltása, illetıleg korlátozása. A tejgazdaságok folytonos hatósági, állatorvosi felügyelet alatt tartandók, hogy a gümıkóros (gyöngykóros) tehenek kizárassanak a használatból, illetıleg az ilyen állatoktól eredı tejtermékek megfelelıleg dolgoztassanak fel, mielıtt forgalomba kerülnek. Végül azonban magunknak is meg kell tenni minden óvó rendszabályt, hogy a fertızést biztosan elkerüljük. A húst mindenkor jól fızzük vagy süssük meg, de különösen a tejet soha nyersen ne együk, mert ellenkezı esetben a gümıkór fertızésétıl soha biztosak nem lehetünk. NÖVÉNYTERMELÉS Az istállótrágya conserválása. A bajor kir. ministerium rendeletére néhány szakember hivatalos adatok alapján egy vaskos kötetet adott ki: „Die Landwirthschaft in Bayern” czím alatt, melybıl Dr F. Soxhlet tanulmányai alapján a trágyázásra vonatkozó dolgokat a következıkben ismertetjük: A trágyázás czélja a termékenység fokozása, a talajnak növényi tápanyagokban való gazdagitása által. Az istállótrágya e tekintetben a legfontosabb s a többi összes trágyák csak póttrágyáknak tekintendık, még azon esetben is, ha az összes növényi tápanyagokat tartalmazzák. Ez utóbbiak közül legnagyobb mértékben igényli a növény a nitrogént, úgy, hogy a termés nagysága elsı sorban a talajban levı fölvehetı nitrogéntıl, másodsorban a phosphorsavtól, harmadik sorban a kálitól és negyedik sorban – egészén általánosan beszélve – a mésztıl függ. A nitrogénszükséglet tekintetében egyedül a pillangós virágu növények képeznek kivételt, melyek ebbeli igényeiket többé-kevésbé a levegıbıl is fedezhetik. Az istállótrágya az összes tápanyagokat megfelelı alakban tartalmazza, hatására nézve fıleg nitrogénben gazdagitó trágyának vehetı, de ezenfelül mint humusban gazdagitónak is kiváló fontossága mellékhatása van. Az istállótrágya elıállitása, eltartása és alkalmazása tehát ezen két szempontból veendı fontolóra. Az istállótrágya humusképzı anyagai közé tartoznak az emésztetlen farostból a ganajba kerülı organikus anyagok és az alom. Az állatok által kiválasztott nitrogénvegyületeknek körülbelül egyharmada a vizeletben lelhetı, s így minél tökéletesebben szívja fel az alom a vizeletet, annál értékesebb az. A humusképzés szempontjából legjobb almozóauyag a szalma, utána következik a tızeg, míg az erdei alom (lombalom) kevés vízfelszivó képességgel birván, jóval kevesebbet is ér. A nem elegendı és nem megfelelı alom igen nagy hiba és rendkívül nagy veszteségeket okoz, a fel nem szivott vizelet és ganajlénak elszivárgásaa folytán; de akkor is, ha az almozásra igen nagy gondot forditunk, még mindig nagy veszteségek érhetnek, ha különös rendszabályokhoz nem nyúlunk a nitrogén elillanásának meggátlására. Holdefleiss breslaui tanár – mint e helyen már több izben említtetett – kimutatta, hogy azon esetben is, ha az elfolyás és elszivárgás által bekövetkezı veszteségeket meggátoljuk, 30 hét alatt a trágyában levı nitrogénnek ¼ része veszendıbe megy, ha nem gondoskodunk arról, hogy a könnyen elillanó nitrogénvegyek a trágyában megköttessenek; e veszteség 100 drb marhánál körülbelül 1000 frt piaczi értékő nitrogénre rúg, mit majdnem tökéletesen megakadályozhatunk, ha a trágyára naponkint és 1
drb számos marhára számítva 1 k/g superphosphat-gypset vagy 1 k/g kainitot hintünk, vagy legalább a trágyát földdel betakarjuk. A trágyázás tekintetében Soxhlet következıleg nyilatkozik: „Éppen nem lehet túlzásnak tekinteni Hinz azon nyilatkozatát, hogy a legtöbb gazdasági udvarból évente nagyobb értékü trágyalé stb. folyik ki, mint amennyit az illetı gazdaság évi adója kitesz; és sok gazdaságot meg lehetne vásárolni azon trágyaanyagok piaczi áraért, melyet benne elfolyni és veszendıbe menni engedtek. Mindaddig, amíg az állattartás által produkált trágyát elpazarolják, a mőtrágyák használatát haladásnak nem tekinthetjük, mert az ez esetben inkább gazdasági tévedésnek (Missgriff) mondható. A phosphatok vásárlása a gabonafélék és egyéb növények termelésénél csak akkor indokolható, ha a helyesen kezelt istállótrágyában levı nagyobb mennyiségő nitrogén hatását akarjuk teljesen kihasználni; ha azonban a nitrogénfölösleg a trágyateleprıl elfolyik vagy másképen elpusztul, akkor a phosphorsav-többlet sem fog sokat használni. Még helytelenebb a drága nitrogéntrágyák (chilisalétrom, kénsavas ammonium stb.) vásárlása akkor, midın a trágyatelepben levı nitrogénnek ¼ részét részint elszivárgás, részint elillanás által veszendıbe menni engedjük. A trágyázás tekintetében a haladás nem abból ítélendı meg: hol használnak több mőtrágyát, de abból, hogy elsı sorban hol kezelik okszerübben az istállótrágyát.” Így szól Soxhlet. Az utóbbi idıben azonban Bajorországban sokat javultak az állapotok, részint az okulás, részint rendıri és közegészségi rendszabályok folytán. Így péld. egyetlen kerületben egy év alatt 131 egyént büntettek meg a trágyatelep egészségre hátrányos elhelyezése és kezelése miatt, – egy másik kerületben 400 trágyatelepet ujon építettek; mit szóljunk most a magyar viszonyokról? „Azon kár, mely a trágya helytelen és gondatlan kezelése folytán a gazdaságra háramlik – mondja Soxhlet – nem hypothetikus és nem. vitatható, de kétségen kivül túlzás nélkül óriásinak mondható.” Ez okból gazdasági egyleti győléseken továbbá vándortanárok által kellene a köznépet felvilágositani a tényállásról, s úgy az egyesek, mint a közjóra, ha másként nem, egészségügyi rendeletekbe fogódzva kellene kényszeriteni a saját javát be nen látókat a trágya okszerü kezelésére. Miként értékesíthetı legjobban a beteg burgonya? A rothadni kezdı burgonya elsı sorban a szeszgyártásnál értékesíthetı még haszonnal, a rothadás elsı stadiumában fıként a cellulose bomlil fel, míg a keményitı kevésbé, a szára rothadásban levı burgonyát azonban különösen apróra kell felvágni, mert – min Märcker kisérletei mutatták – az ily burgonyánál a sejtfalak sajátságos elváltozás folytán a keményitınek mintegy 15 % nem változik át czukorrá. A beteg burgonyának keményitıgyártásra való felhasználása kevésbé ajánlatos mert más módon sokkal jobban értékesíhetı. Ugyanis a beteg burgonya addig amíg penészedni nem kezd, az állatok egészségére semmi káros befolyással nincs, tehát bátran etethetı így. Ha azonban a penészedésnek jelei mutatkoznak már, akkor be kell savanyítani. A besavanyitásnál ugyan nem föltétlenül szükséges, azonban ajánlatos elıbb gızölni a burgonyát, amely eljárás nemcsak hogy a burgonya késıbbi felaprózását teszi fölöslegessé, hanem egyúttal emészthetıbbé is válik ezáltal a burgonya. A besavanyitás folytán a burgonya tömegében ugyan veszteséget fogunk szenvedni, azonban mindenesetre jókora mennyiségő takarmányt nyerünk oly anyagokból, melyek különben tökéletesen veszendıbe mentek volna. A gızölt burgonyát jól kicementezett vermekbe rétegenkint kell betenni és jól megtaposni, a nyers burgonyát pedig elıbb apróra feldarabolva, szintén jól kell betaposni a verembe. Az ekként megtöltött vermeket a közönséges mód szerint kell befödni. Az ezen eljárás által nyert
savanyitott takarmány igen tartós, és úgy hízlalásra, valamint fejıs tehenek takarmányozására is jól felhasználható. A czukorrépa eltartása. A kiszedett répát csak akkor lehet hónapokig jól eltartani, anélkül hogy kihajtana vagy rothadásnak indulna, ha az jól megérett, nem fonnyadt és kellıen megtisztítva, azonnal czélszerüen készült prismákba rakják és földdel jól betakarva, az változó idıjárás kedvezıtlen befolyásától megvédik. Minél gondosabban teljesitettük feladatunkat, annál kevesebb kárt szenvedünk az elrakásnál. Knauer szerint a répa meleg ıszi idıben 6–8 % vizet veszít súlyából 24 óra alatt, s ez kár nemcsak a répatermelıre, de a czukorgyárra nézve is, mert a fonnyadt répát sokkal nehezebben lehet feldolgozni, mint a frisset. A fıdolog tehát: a répát minél elıbb újból a föld alá tenni. Legkevesebb veszteséggel jár s a leggyorsabban végezhetı elrakási mód, ha a répát mintegy 5 hold területrıl megtisztítván, egy prisma-alaku halomba rakjuk s ezt azonnal 12–15 c/m-nyi vastagon földdel befödjük. Csak akkor, ha már a fagyos napok bekövetkezésétıl kell tartani, hordatunk újból földet a répahalomra, hogy a megfagyást gátoljuk. Ha arról van szó; hogy valamely szántóföldrıl, péld. mert még ıszszel felszántani akarjuk, répát eltakarítsuk: akkor a répát az e szállitásra legalkalmasabb helyes 12–12 hosszu és 1.5–2 m széles prismába hordatjuk össze és 12 c/m-nyire földdel befödjük. A prismákat nem czélszerü 2 m-nél szélesebbre készíttetni, mert minél szélesebb a prisma, annál jobban megmelegszík belülrıl, minek következtében súlyából többet veszít és kevésbé lesz eltartható. Ezen elrakási módnál továbbá gondunk legyen arra, hogy a fel- és lerakásnál répa minél kevesebb sérülést szenvedje: és földdel gyorsan betakartassék. A répá szalmával betakarni nem czélszerü, mer a szalma alatt nagyon megmelegszik répa, s így könnyebben kihajt vagy rot kiadni kezd. A hideg idık beálltával a répát újra betakarják földdel. A répának hosszu prismákban az út mentén való elrakása még azon elınynyel is jár, hogy a répát oly idıben is szállíthatjuk, midın a szántó föld közepén elrakott répahalmokhoz a nagy sár miatt nem lehet hozzáférni. A réparakásokat, bármely elrakási módot használjuk, szorgalmasan kell megvizsgálni különösen akkor, ha meleg idıjárás mellett a rakások átáztak s attól lehet félni hagy a répa hajtani kezd vagy rostos gyökerei növekedésnek indulnak Adatok a czukorrépa termeléséhez. Minél régebben és nagyobb mérvben őzetik a czukorrépa-termelés, ezen növény ellenségei annál jobban elszaporodnak, veszélyeztetve annak jövedelmezıségét. A répa ellenségei elleni küzdést még ıszszel meg kell kezdeni. Ügyelni kell arra, hogy a répának szánt és rayolozott, de már ıszszel gyomoktól kizöldült földeket még a tél beállta elıtt sekélyen megszántsuk, hogy így a kizöldült gyomokat tönkretegyük, mert ezen kizöldült földek a répa ellenségeinek legióit táplálják ıszszel, melyek tavaszszal kiéhezve lesnek a kikelendı répaültetvényre; hogy azt teljes erıvel megrohanják; ha ellenben már ıszszel megszántjuk, akkor a táplálékok tönkretételével magukat ezen káros állatokat is jórészt megsemmisitjük. Tavaszszal pedig az olyan répa alá szánt földet, melyen sok drótféreg stb. volt, ne vessük be korán, hanem elıbb boronáljuk és szántsuk meg, hogy a talaj megbolygattassék és ezen élısdieknek nyugalma zavartassék. A vetés sortávola 40 c/m-nél nagyobb ne legyen s a fészekbe vetés teljesen mellızendı. A kevés vetımag használata és a nagy sortávol az oka sokszor a foltos répavetéseknek, melyek a czukorrépa termelés jövedelmezıségét sokszor kétségessé teszik. A répa kapálását azonnal meg kell kezdeni, mihelyt a vetés sorai látszanak, még akkor is, ha a talajon gyom nem látszik. A fentemlitett szük vetési távolság hozza magával, hogy a répa töltögetésével nem szabad soká várni, meg kell azt tenni, mielıtt még a répa levele a földet elborítja. A töltögetés ugyan nem mindenütt szükséges, azonban helylyel-közzel jó szolgálatot fog tenni, mert a
legtöbb czukorrépa mégis csak hajlandó a zöld fej képzésére, ami pedig a gyártásra nézve határozottan káros. A töltögetés a töltögetıekével igen jól végezhetı. A répa kiszedésére legalkalmasabb a répakiszedı eke. A kiszedett répa eltartása igen fontos dolog. Nálunk legtöbbnyire azonnal a gyár veszi át, mert meggyızıdésük, hogy az ı kezelése alatt a jó eltartás mellett a répa czukortartalmában kisebb veszteség áll elı. Pedig a czukorrépa eltartásának módja igen egyszerü. A répa vermekben való eltartásánál csak arra kell ügyelni, hogy a répa lehetıleg friss legyen, a levegın sokáig ne álljon, míg a verembe kerül. A répát 1 m széles, igen sekély verembe kell körülbelül 1 m magas prismába rakni, a répát pedig az összerakás után azonnal beföldelni, csak a tetın hagyván még kis nyilásokat, melyek a fagyok beálltáig maradjanak csak födetlenül. Ugyanily módon tartandók el a czukorrépa fejei is, melyek takarmányozásra használtatnak fel; ezeket azonban a répaszelet között besavanyítva is el lehet tartani. A gyomok irtása a szántóföldön. Ahol gyomok tenyésznek, ott a culturnövényeknek rosz helyük van, mert a gyomok által elvont tápanyagokkal culturnövényeink megrövidíttetnek. Ezenkivül a gyomok másként is károsak lehetnek, a mérges gyomok veszélyeztetik az ember és állatok egészségét, a mag közé keveredett gyommagvak csökkentik a mag értékét, – végül a gyomok sok állati élısködınek képezik fészkét, honnét a culturnövényekre is könnyen átterjednek. A gyomokat irthatjuk, ha 1. mindent elkerülünk és mellızünk, ami a gyomok elszaporodását elısegiti; 2. olyan mívelési módokat kell alkalmazásba hozni, melyek a gyomok elszaporodását gátolják, anélkül, hogy a culturnövényeknek ártanának, és 3. mechanikai munkával direct elpusztítjuk. 1. A gyomok elszaporodását meggátolhatjuk, ha a vetımag tisztaságára nagy figyelmet forditunk; ez okból a vetımagot nem elegendı a szelelırostán átbocsátani, hanem mindenkor trieurözni is kellene; különösen áll ez akkor, hogy ha a vetımagot nem a saját gazdaságunkban állitottuk elı, banem mástól vettük; mert ilyenkor legkevésbé tudhatjuk, hogy a vetımag elızıleg miféle tisztitásban részesült. Ha magkereskedıtıl veszszük a magot, mindig kössünk ki a vételnél bizonyos tisztasági százalékot s azt a vetımagvizsgáló állomások segélyével szorgosan ellenırizzük. De a gyomok nemcsak a vetımag által terjeszthetık, hanem a trágya által is, ebbe pedig vagy a takarmányból, vagy az alomból jutnak a gyommagvak; ezért elsı sorban az oly takarmányokat, melyekben sok a gyommag (trieur-hulladék, rosta alja), vagy ne etessünk, vagy pedig csak darálva adjuk az állatoknak, mert a gyommagvak nagy része átmegy az állat emésztıcsatornáján, anélkül, hogy megemésztetnék és csiraképességét elvesztené. Az alomból eltávolitani a gyommagvakat igen nehéz; az alom gyommentességére egyedüli módszer a gabonaféléket gyom nélkül termelni. 2. A gyomokat elölı mívelési módok alkalmazása csak oly gyomoknál vihetı keresztül, melyeknek életföltételei a culturnövényekétöl eltérık. Sok gyomnövény (péld. a carex-félék) csak a savanyu, vizenyıs helyeken nı; ha tehát árkolás, alagcsövezés által a vizenyısséget megszüntetjük, ezen gyomok önmaguktól fognak elpusztulni. 3. A gyomok direct irtásánál mindenekelıtt azt kell szem elıtt tartani: vajjon az illetı gyomok egyévesek, magról nınek, vagy pedig évelık, taraczkosak-e? Ezen taraczkos gyomok, melyek a maghullatáson kivül még fıként gyökérrészeik által szaporodnak el, a legnehezebben irthatók. Ezeknél elsı sorban meg kell akadályozni, hogy magot érleljenek és azt elhullassák; másodszor pedig mindent meg kell tenni, hogy gyökérrészeiknek életképessége tönkretétessék. Az elsıt elérjük, ha ezen gyomoknak földfölötti részét a magérlelés elıtt lekaszáljuk, a másodikat pedig elérhetjük, ha a talajt alaposan és többször megszántatjuk. A
magról szaporodó gyomoknál a magképzıdést kell a zöld részek gyakori pusztítása által megakadályozni, amit a talajnak kellı idıben való megmívelése által legbiztosabban érhetünk el. A talajban levı gyommagvak kikelését a szántás által hátráltatni nem szabad, mert ezáltal ezen gyomok elszaporodása nem kerültetik el, hanem csak elnapoltatik; hagyni kell a gyommagvakat kikelni, s mikor kikeltek, akkor kell a szántás által a fiatal és érzékeny gyomokat megsemmisiteni. Ha mindezek daczára a fiatal vetésben nagyobb mennyiségü gyom volna, akkor a gyomok irtására egyedül a gyomlálás marad. A kézzel való gyomlálás azonban drága, ezért a legtöbb esetben a gyomlálógépeket fogjuk segítségül venni; sajnos azonban, hogy ezek között ezidıszerint még tökéletes nem találkozik; legajánlatosabbak a Jungermanu-Koldmoos és a Waechter-féle. A gabonafélék termelési költsége. A gabonaárak folyton annyira alacsonyak, hogy önként fölmerül azon kérdés: nem többe kerül-e a gazdának 100 k/g gabona elıállitási ára, mint amennyiért azt eladni kénytelen? E kérdés már régóta foglalkoztatta a német gazdákat és 14 gazdaságból állanak tüzetes, pontos és megbízható adatok rendelkezésre. Ezen adatok reánk nézve azért kiválóan érdekesek, mert ezeket egybevetve az osztrák és saját termelési költségekkel, tanulságos következtetéseket vonhatunk. Az alább közölt táblázatos összeállitásból kitetszik, hogy azon vidékeken, ahonnan e számadatok származnak (Hannover, Göttinga, Lüneburg stb.), a gabona elıállitási ára tényleg magasabb a piaczi árnál. Ezen adatok nemcsak a búzára, de az összes gabonafélékre vonatkozólag azt mutatják, hogy a gabonát olcsóbban kell eladni, mint amennyibe a gazdának kerül, daczára az okszerő gazdálkodásnak, a bı trágyázásnak (300 q 1 H/a-ra minden harmadik évben), a teljes tıkebefektetésnek (240 frt üzlettıke 1 H/a-ra) és daczára a német gabona-beviteli vámoknak. Az összehasonlitás kedveért a terület- és gabonamértékek hektár, forint és métermázsára lettek átszámítva. Az osztrák adatokat V. Gazda morvaországi gazdasági intézı szolgáltatta; a magyar viszonyok a gazd. akadémia intézıségétıl szereztettek, s a keszthelyi gazd. tanintézet „Tanulmány a buza fölött” czimü mővébıl van véve.
SZİLİMÍVELÉS ÉS BORÁSZAT. Észrevételek a homoki szılıkröl. A „Weinlaube” ezidei 39-ik számában e tárgyban egy igen figyelemre méltó közlemény jelent meg, melyet egész terjedelmében átvenni szükségesnek tartottuk: Kétséget nem szenved – így szól a közlemény –, hogy a homoki szılı mívelésének egy európai országban sincs oly nagy jelentısége, mint Magyarországban. Elıször is: mert sehol sincsenek a bortermelésre alkalmas éghajlat alatt oly kiterjedt homokterületek, mint Magyarországon, s továbbá, ha más országokban a nagyobb folyamok alsó folyásuk mentén képeztek is homoktelepeket, ezek többé-kevésbé az ártérben feküdvén, az áradásoknak vannak kitéve s így a szılıtermelésre kevésbé alkalmasak. Épp így alkalmatlanok a folyók torkolatánál a tengerparton képezett homokdelták, melyeken nemcsak az áradásoktól tarthatni, de melyek a tenger sós hullámainak is kitéve vannak. Máskép áll a dolog Magyarországon, hol a homoki szılık a hegyi és kerti szılıknek jelentékeny versenytársaivá válhatnak, hacsak a hegyi borok ára részint a csekélyebb hozam, részint a jobb minıség folytán feljebb nem emelkedik. A homoki szılı míveléséhez azonban nem elegendı, hogy a homok a kellı minıségü legyen, de az is szükséges, hogy az alulról is folyton nedvesen tartassék. A sziklán fekvı homoktalajok Francziaországban egyáltalán nem váltak be, ellenben a homokréteg több méter mélységő lehet, anélkül, hogy ez a vegetatiónak ártalmára válnék. Továbbá tudva van, hogy a homoknak legnagyobbrészt (körülbelül ¾ részben) kovasavból, azaz quarzból kell állania, hogy az immunis legyen. A homok tulajdonságai tekintetében a magyar phylloxera-bizottság és kisérleti állomás tette közzé tapasztalatait, s ezek szerint a homokszemcsék nagysága nem befolyásolja a homok használhatóságát és így a homok által visszatartott víz mennyiségét sem. Francziaországban azon nézetben vannak, hogy azon homoktalaj, mely 35 % vizet képes visszatartani, a phylloxera fejlıdését nem gátolja; Magyarországban ellenben azt tapasztalták, hogy az oly homoktalajok, melyek sokkal kevesebb (16 %) víztartó képességgel birnak, sem immunisek a phylloxerával szemközt, bár ha ez esetben a phylloxera nem sok kárt okoz. Minél több agyagos rész van a homokban, annál több vizet tart az vissza, annál kevésbé mozgékonyak a szemcsék s annál jobban fejlıdik benne a phylloxera.
A homokszemcsék oly aprók legyenek, hogy a hajcsövességi hatás mutatkozzék rajta; görgeteg- vagy kavicstalajban a szılıt nem lehet megóvni a phylloxerától. A kecskeméti homok szemcséi 0.1-0.2 m/m átmérıjüek s a legnagyobb szemcsék sem nagyobbak 2–3 m/m átmérıjünél. A homoknak sósavban oldhatlan része 83.03 %-tól 96.17 %-ig ingadoz, átlagban 90.52 %-ot tesz. Ami a homoki szılık létesítését illeti, az eddigi tapasztalatok szerint a rigolozás okvetlen szükséges s annál jobb, minél mélyebben van rigolozva, legalább 80 % mélyre kell a földet megmívelni. Az ekék használata a kézi munkával végzendı rigolozás helyett nem czélszerü, mert a mélyitıeke nem fordítja meg a homokot; különben is a kézi munka a homokban sokkal kevesebbe kerül, mint más talajon. Hogy a futóhomokot a szél által való elhordástól megóvjuk, azt rigolozás közben oly módon kötjük meg, hogy soronkint szalmát vagy más szálas hulladékot hintünk reá; ezt a kapával sekélyen letakarjuk, de oly módon, hogy körülbelül a fele még kimaradjon. Ha ezt elmulasztjuk, akkor a széles síkságon a homokot helyenkint medenczealakban kihordja a szél s a síkságból hullámszerüen völgyelt terület lesz. Amint az ültetvények megeredtek s a tökéknek méteres hajtásaik vannak, a széltıl nincs mit tartani többé. A homoki szılı létesitésénél, mely természetszerüen mindig síkságon fekszik, arról gondoskodjunk, hogy annak mívelését késıbb ekével végezhessük, mi a mívelési költségeket tetemesen leszállítja. A sortávol 1.20 m legyen, mely úgy a megmívelésnél könnyebbséget okoz, valamint a bor minıségének hasznára válik. Rigolozás alkalmával nem szokás trágyázni. Az erıs trágya a homok immunitását megszüntetheti, azonban hibás eljárás volna az istállótrágya alkalmazásáról elıre és véglegesen lemondani. Így péld. ha oly vidéken, hol eddig szılıt nem termesztettek, sima vesszık segélyével akarunk homoki szılıt létesiteni teljesen biztosak lehetünk, hogy szılıtelepünk phylloxeramentes, s így az istállótrágyát aggály nélkül alkalmazhatjuk. Ha azután a késıbbi években a phylloxera jelenléte constatáltatott, akkor az istállótrágya alkalmazásával felhagyunk. Hogy a homoki szılıkben legszélszerőbb karókat használni, nem szükséges bizonyitani. Ami a fajták megválasztását illeti, bizonyára sok évi tapasztalatra lesz szükség, míg e tekintetben határozottat mondhatni; egyelıre még nem hallottunk panaszt, hogy valamely fajta a homokban be nem vált volna. Téved, aki netalán azt hiszi, hogy Magyarországon a homoki szılı ujdonság, és csak a phylloxeravész folytán létesíttetett; ellenkezıleg több mint száz év óta vannak homoki szılık, – alig utazik az ember vasuton Budapesttıl egy órányira, már homoki szılıkre akad, azonban menynyire különböznek ezen homoki szılık az ujabb keletü homoki szılıktıl? ezen régi parasztszılıket alig lehet szılınek nevezni a szó mai értelmében. A szılıben számos gyümölcsfát találunk, a szılıben gyakran karó sincs, a fajták a legnagyobb keverékben összekapaszkodnak, hogy nem csodálhatjuk, miszerint e szılık ugyan sok, de jónak semmiesetre sem mondható bort teremnek. A tıkéket is folyton bujtogatják, sıt oda törekedtek, hogy a napfény nagyon a szılı közé ne hatoljon, nehogy a homokot kiszárítsa. Egészen mások az ujon létesitett homoki szılık, mely tekintetben a kecskeméti Miklós-telep mívelése volt az irányadó.
Ma már mindenki tudja, hogy a naptól nem kell félni; hogy ellenkezıleg a napfényre igen nagy szükség van, hogy a szılı megérjék, s ez okból a sorok sincsenek oly sőrően, mint régenten. Továbbá ismeretes, hogy a homokot is jó mélyen meg kell forgatni, mint bármely más talajt, s hogy az egyszerü szántás vagy ásás egyáltalán nem elegendı. Aki ilyen szılıtelepeket nem látott, azt hiszi, hogy a nagy hıség a homokot hamar kiszárítja és a szılıt elhervasztja; pedig csak déltájban a kezünket kell bedugni az ilyen finom homokba s meggyızödünk az ellenkezırıl, felül ugyan forró a homok, de ujjunk hegye már hüvös, nyirkos homoktömeget érez, jeléül, hogy a homok mégsem szárad ki annyira, s ha sarkunkkal a homokot kissé feltúrjuk, meggyızıdhetünk, hogy a homok a mélyebb rétegekben nem melegszik meg és rosszabb hıvezetı, mint általában vélik. A szılılevelek megsárgulása. A szılılevelek megsárgulása mindig betegségnek a jele, mely azonban különbözı foku lehet. Oka a szılı tökéletlen táplálkozásában keresendı, mit ismét a legkülönbözıbb körülmények okozhatnak. Némely tıkénél az az ok, hogy a gyökerét valami megsértette, péld. kapáláskor vagy valami állat. Gyakran megsárgul a szılılevél, ha nyirkos és az altalaj-víztıl szenvedı talajon áll, de tavaszszal is, ha tartós hideg esıs idık járnak. Különösen gyakran mutatkozik olyan szılıkben, melyek altalaja nem áteresztı, s mely nehéz agyagos feltalajjal bir, mely gyorsan teleivódik vízzel. Amerikai szılıt is gyakran látunk megsárgulni fıleg ott, hol a talaj nem megfelelı, különösen ha a talaj kevés vasoxydot tartalmaz, melyet az amerikai szılı igen szeret a talajban. A talaj alkalmatlan volta által okozott sárgaság sokkal komolyabb baj, mint az, melyet táplálkozási zavarok okoznak. Ha a sárgaságot a föld nyirkossága okozza, akkor azt szorgalmasan meg, kell lazitani és lehetıleg alagcsövezni. Ott, hol a talaj soványsága az ok, a folyékony trágyával való trágyázás – különösen a kálisók alkalmazása – igen jónak bizonyult. A tartós esızések és hővös idı által okozott sárgaság a szép idı beálltával rendszerint magától eltünik. Az amerikai szılık sárgasága azonban nemcsak nem mulik el ez esetben, sıt mindinkább nagyobbodik, a hajtások rövidebbek és vékonyabbak lesznek, a levelek aprók, a fürtök meg nem érnek és pár év alatt a tıke tönkre megy. Ahol a betegségnek a vasoxyd-hiány az oka, néha vasgálicztrágyával segíthetünk: nevezetesen lehetıleg esı elıtt négyzetméterenkint 100–200 g vasgáliczot szórunk el s azt alákapáljuk. A vasgáliczot különben oldott állapotban is alkalmazhatjuk, mikor is az a felkapált talajra öntendı vagy karózó-vassal lyukakat készitünk s az oldatot beleöntjük, mely eljárás azonban sokkal több fáradsággal jár, mint a vasgálicz egyszerü felhintése. Fıdolog, hogy mindenekelıtt a megsárgulás okát fölfedezzük, akkor azután ahhoz alkalmazzuk a gyógyitó eljárást. GAZDASÁGI ÉPITÉSZET. A lóistállók ablakai ós ajtaja. A lóistállók ajtaja szorosan zárjon és kifelé nyiljék, ne legyen rajta kiálló kilincs vagy kapocs, a zár is a fába legyen eresztve. A tolható ajtók nem czélszerüek, mert télen a lecsapódott párák a sinekre és a kerekekre fagynak s ez a kinyitást igen megneheziti. Igen jóknak bizonyultak azon ajtók, melyek félmagasságukban kinyithatók, hogy az ember fıleg nyáron által a felsı ajtót külön kinyithassa. Az istállóajtók legyenek magasak, szélesek, s hol lótenyésztést őznek, hengerekkel (2 m magas és 12–15 c/m vastag) legyenek ellátva, hogy a lovak egykönnyen meg ne üssék magukat. A küszöb ne legyen magasabl: 6–10 c/m-nél, nehogy a lovak belebotoljanak és magukban kárt okozzanak. A lóistállók továbbá világosak legyenek, de az ablakok úgy legyenek elhelyezve hogy a világosság a lovak szemét ne bántsa; tehát nem szemközt a lovakkal és nem igen alacsonyan. A napfény ne essék az állásra és ne zavarja semmiképen az állatokat s a légvonat is lehetıleg kerülendı, mert ártalmas. A homályosra köszörült ablaküveg jobb az átlátszónál, és sokkal czélszerőbbnek bizonyult, ha a falak nem fehérek, de némileg fakó színre vannak festve.
Az ablakok alatt egy bádogcsatorna legyen lefolyással, hogy az ablaktáblákról lecsepegı nedvesség elvezettessék és a falak átnedvesedése gátolva legyen. A szellıztetés czéljából ajánlhatók a vas- vagy farámás olyan ablakok, melyek vízszintes tengelyük körül forgathatók lévén, tetszés szerint felnyithatók és könynyen bezárhatók.
