Serfőző Simon. Mindenáron

Serfőző Simon Mindenáron Drámák

Rémhírvivők Otthontalanok Mindenáron Jövőlátó

Püski Budapest, 2005 A kötet a Nemzeti Kultur{lis Örökség Minisztériuma Nemzeti Kultur{lis Alapprogram Miskolc V{ros Kultúr{j{ért Közalapítv{ny és a Fazekas Alapítv{ny t{mogat{s{val jelent meg © Serfőző Simon Püski Kiadó Kft. Felelős Kiadó: Dr. Püski S{ndor Készült a Gyomai Kner Nyomda Rt.-ben, a nyomda alapít{s{nak 123. esztendejében Felelős vezető: Papp Lajos vezérigazgató Tel.: 66/386-211 http://www.lang.hu/gykner.nyomda E-mail: [email protected] ISBN 963 9906 65 4

Rémhírvivők SZEMÉLYEK Hamar Imre Hamarné Lajos, Hamarék fia Nocsa Jani Julis, Nocsa felesége Gyalog Péter Öregember A darab végig egyetlen helyiségben, Hamarék konyh{j{ban j{tszódik. Ősz van. Az 1959-es év novemberének vége.

Első rész 1. Hamar Imre és a felesége az udvar felől jönnek. HAMAR (még odakintről halljuk): Még ilyen időt! Ladikos-Dor{nak minden sz{rkúpj{t felborítgatja a szél. HAMARNÉ: Na és azt{n. Jó utak voltak eddig, miért nem vitte haza? HAMAR: A tehene bőg a faluban, a hat{rba kihallatszik. A töreket adja neki, a jó sz{r meg idekint rohad a földjén. Esik az eső, nem v{r ez senkire! Van most is m{r olyan s{r, a nagykakas alig bírt hazajönni a sz{nt{son. (Belépnek mind a ketten. Hamar ötven-ötvenöt év körüli ember. Fején kalap, téli félkab{t rajta, s olyan nadr{g, amit m{r nem lehetne sajn{lni, ha elszakad. A feleségének kendő a fején, rossz kab{t rajta, kezében vödör, amit eltesz az asztal al{.) HAMARNÉ: Ebben a locspocsban kuruttyolhatunk tavaszig! HAMAR (leveti a kab{tj{t, s felakasztja a falból ki{lló szögre): V{rj{l, jönnek majd a hófúv{sok is. HAMARNÉ: M{s se hi{nyzik, csak olyan tél, mint tavaly. Tekingethetünk a kútgémmel. HAMAR: Na és azt{n! Rajtam kívül van kutya, malac. Macsk{ból h{nyat sz{moljak meg? Öt biztosan ül a padl{son. A borjú odakint {sítozik. Ki lehet hozz{juk menni, ha unatkozunk.. HAMARNÉ: Úgy beszélsz, mintha itt lenne unatkoz{sra idő! Hol a nagyfazék? (Keresi, Hamar épp megbotlik benne.) Te rugdosod? Add ide, hadd tegyek föl melegíteni mosléknak vizet. (A fazékba vizet önt, majd teszi a tűzhelyre.) Még morzsolva sincs! A padl{sról hozt{l le kukoric{t? HAMAR: Itt van a sarokban, nem l{tod? (A teli zs{kra mutat.) HAMARNÉ: Akkor ülj le mellé, s csin{ld! Ne {llj! Szalma sincs még a tehén alatt. Elv{rn{d, hogy én vigyek al{ja? Még főznöm is kell. A toj{st összeszedni odakint. Megtömni tizenöt lib{t! (Észreveszi, hogy üres a b{dogfazék.) Jóisten! Még azoknak nincs is be{ztatva kukorica! (A b{dogfazekat odaadja az ur{nak.) Itt van ez a nagy rendetlenség, r{érek-e kitakarítani? A kemencébe ny{r óta nem érkezek bem{szni, hogy belülről megtapasszam. Bedűl egyszer az oldala, nem tudom akkor minek veted a h{tad? HAMAR: A tiédnek. Milyen jó meleg szokott lenni! HAMARNÉ (heves tiltakoz{ssal): Na, az enyémnek aligha! Énhozz{m te nem dörgölőzöl! HAMAR (leül a kukoric{s zs{k mellé, s morzsolni kezd a b{dogfazékba): Az a fontos, hogy a nagyja munk{val végeztünk. Felőlem most m{r eshet az eső szakad{sig! Milyen jó, hogy reggel kor{n nekil{ttunk betetézni a sz{rat. Nocsa Jani

igaz{n {tjöhetett volna segíteni. De lehet, hogy még a fejét is elfordította, ha l{tott bennünket. (Kis szünet ut{n.) El van vetve a búza is, a múlt héten csak nem j{rk{ltam hi{ba Kis Péter ut{n, hogy garétoljuk el. De majd vennék én lovat, ilyen gondom se lenne, csak ne jönne megint ez a téeszcsés vil{g. A tehenekkel kocsik{zgatnék majd mindig, örök életemben, azt hiszed! (A felesége ut{n, aki bemegy a kamr{ba.) Dara mennyi van itthon? Megnézhetnéd. Két hónapig csak elég lesz. De én nem adok Nocs{nak belőle egy fél bögrével se! Dar{lhatott volna, amíg nem kellett sarat menni. HAMARNÉ (visszajön): Attól te ne v{rj{l olyat! Késedelmes ember az. Nincs azokn{l sose semmi. Tudhatod, milyenek! HAMAR: Én tudom. De te! Képes volt{l a múltkor lekv{rt is adni nekik. HAMARNÉ: H{t azt{n! Adtam. Üresen egyék a kal{csot? HAMAR: Ők eszik, nem mi! Nem is l{tod viszont, ak{rcsak a mosóteknőt. Elkönyörögték tőled, s ahol van ni, még most sincs itthon. HAMARNÉ: Te akarsz mosni benne? Odaadtam, na és, veszekedhetnéked van? HAMAR: Az övékét ny{ron minek hagyt{k a napon? Ott szétsz{rad! Annyi eszük sincs? Te meg odaadod nekik a miénket. Szerencsétlen mosóteknő! Föltették itt este a biciklire, a sötétben azt se tudja, hova vitték! (Föl{ll, elmegy a kab{tj{hoz, cigarett{t vesz ki belőle, r{gyújt.) HAMARNÉ (leül krumplit h{mozni az asztalhoz): Majd hazakerül. Szegények ők, segíteni kell rajtuk. Neked is jó, mikor nem vagyunk itthon, s Jani r{néz a tany{ra, vet egy kéve sz{rat a tehénnek, vagy a szén{t feladja a kocsira, kasz{lni elmegy veled. Különben is, te szoktattad be a port{ra! HAMAR: Csukjam be előtte a kaput? S még hogy szegények! Azok! Treh{nyak! Van n{luk olyan piszoks{g, n{lunk az ólban nincs olyan! Jól meg kellene zavarni Julist, mert az is olyan, mint az ura, semmivel sem különb. A küszöbre kirakja a szennyes pelenk{t, verik a csirkék, a kerítésnél húzg{lj{k! Tele van m{r gyerekkel a h{z! Mezítl{b szaladoznak, mint a kuty{k! A nagyobbak belefognak nemsok{ a nősülésbe, férjhez menésbe, s még mindig potyog n{luk a gyerek. HAMARNÉ: Az az ő bajuk! Nem a mienk. HAMAR (meg{ll, kifelé figyel): Te, nem a kapu nyikkant? Csak nem esz ide valakit a fene? HAMARNÉ: Ugyan, ki j{rk{lna ilyen időben! HAMAR: J{rk{l ott! Nem hallod? Nézz m{r ki! HAMARNÉ (izgatottan): Akkor tedd el azt a seprűt az útból! A kukoric{t is! (Pakol ő is asztalfiókba, stel{zsira.)

2. Nocsa Jani nyit be. Negyvenöt év körüli férfi. Nagykab{t rajta, a l{b{n bakancs, téli sapka a fején.

HAMAR (a seprűt veszi a deszkapadtól, elteszi a tűzhely mellé): Nafene! Te vagy, Jani? Most kell m{r jönnöd, mikor be van tetézve a sz{r? NOCSA: M{r tetéztek? Nem is l{ttam. (Visszafordul.) Letakarítom m{r a l{bam, ne hozzam be a sarat. HAMAR: Hagyd csak! Úgyis a malacok j{rtak itt reggel. NOCSA: Jó helyen! Eltévesztették az ólat vagy mi? De majd elfelejtek köszönni. Adjon isten! HAMARNÉ (az ur{ra): Nyitva hagyta ez az ajtót, a malacoknak meg csak az kell, rögtön beszöknek. NOCSA: Énelőlem is bementek valamelyik nap. A lavórból az összes vizet kiborított{k, úszott a konyha! Ki is iszkoltam gyorsan az ól mögé, onnan hallgattam, miket kiab{lt ut{nam az asszony. HAMAR: Az is a legjobb, otthagyni őket, hadd csillapodjanak. Amúgy mi újs{g? (Gúnnyal.) Elvégeztél otthon? HAMARNÉ: Hagyd m{r, hadd üljön le! (Nocs{nak.) Ott a szék, Jani! NOCSA: Nem vagyok elf{radva. Az asszony jött haza úgy a faluból, mint a kutya: a nyelve majd ki-lógott. Tejjel volt a piacon. Megj{rtatta mag{t ebben a hülye időben. HAMAR (kív{ncsian): Akkor hozott valami hírt. Ülj m{r le! NOCSA (leül az asztal mellé): Hozott, szomszéd, azért jöttem. Nagy újs{g van. HAMARNÉ (késleltetve, hogy v{laszoljon, rosszat sejt): Vesd m{r le a kab{tod, nincs itt hideg. HAMAR (a felesége felé v{g tekintetével): De nincs is meleg! Mintha nem lenne elég tűzrevaló. Rakjad a sparheltba, ne sajn{ld a csutk{t! Van belőle. (Nocs{nak.) Na és, mondjad, mi hír van? NOCSA: Még nem hallotta? HAMAR: Mit kellett volna hallani? NOCSA (odahajolva Hamarhoz súgja): Megjöttek a vendégek. HAMAR: Kicsod{k jöttek meg? NOCSA: H{t a vendégek. Még nem tudja? H{t teli van velük a falu! HAMAR (megdöbbenve): Ne beszélj! Itt volt a héten Gyalog Péter, az azt mondta, még messze vannak, nem nagyon hallani róluk. NOCSA: Ide készül Péter, az előbb beszéltem vele az úton. A telepre ment artézi vízért a kocsival. HAMAR: A múlt héten erre még egyik faluban se voltak. M{r ideértek volna? Ennyire haladnak? NOCSA:

Azt mondta Julis, azt beszélik, tíz teherautó jött, mindegyik megpakolva. Valaki meg azt mondta neki, hogy húsz teherautót l{tott, annyi {llt meg a községh{za előtt. HAMARNÉ (a tűzhelytől, elhűlt hangon): Annyian lennének? Olyan sokan? HAMAR: Sokallod őket? Van t{n elég hely a faluban! Itt n{lunk is elférnek, ha arrébb húzzuk az asztalt. (S arrébb húzza.) Ide teszünk két széket. (Egym{stól m{sfél, két méterre teszi, s indul a kamr{ba.) Kihozok egy deszk{t. (Kihozza.) Ez jó hosszú. No? (R{löki a két székre.) No? Mennyien elférnek ezen? Sokan elférnek t{n! Az istent beléjük, nem elférnek? Lehet vendégeskedni! NOCSA (sz{molja): Egy, kettő, h{rom, négy, öt... Nyolcnak is jut hely. Megnézem, milyen az ülés rajta. R{ülhetek? HAMAR: De le ne hajítson! Ez a szék nagyon emelgeti a l{b{t. Ez rúg is, ahogy elnézem. Vigy{zz! NOCSA (r{ül a deszk{ra): Egészen jó. Jó rajta ülni. HAMAR: Mintha lovon ülnél, mi? (Ki{ltja.) Gyia, te! NOCSA (a megbillenő deszk{ról felugrik, tettetett ijedséggel): Ne ijesztgesse! HAMAR: Csak nem elindul? (Belerúg a székbe.) Gyia csak akkor! Gyia! (Me-gint belerúg.) Hadd vaduljon akkor! Az any{dba is! Gyia csak! Ha r{ülnek, hadd szaladjon el velük! Hadd szórja szét őket az úton! (R{ül a deszk{ra Nocs{val szemben, s mintha lovagoln{nak.) Szóródjanak szét a ha-t{r-ba! Mi-nek jöttek tany{-ra! HAMARNÉ (r{ki{lt): Mit csin{lsz, te? Bolond vagy? HAMAR: Idomítom. Nem jól van? (Fölkel a deszk{ról.) M{r ugrott is egyet. Nem l{ttad? Elviszi innen őket, csak úgy viszi majd! Mit j{rk{ln{nak ide? Nem bírj{k m{r nézni, hogy a m{siknak van valamije? Azt hiszik, hogy loptuk? HAMARNÉ: Te akkor se rugdosd a széket! Nem te hoztad a h{zhoz. Te csak két hokedlit hozt{l, azt örökölted ap{dtól, azokat rugdosd! HAMAR: Amit te hozt{l, ahhoz én nem gyarapítottam? Nem két hold földünk van, hanem nyolc! Ezek meg el akarn{k venni? Micsoda dolog az! J{rk{lnak a m{sok port{j{n? Hogy néz az ki?! HAMARNÉ (az asztalt visszateszi a helyére): Csak ezek {m nem szégyenlősek! Mint a piaci legyek, semmivel se különbek. NOCSA: Nem is lesz itt kibúvó senkinek, szomszéd. R{mennek most a szervezésre, s hajtj{k az embereket. HAMAR: Akiket lehet, azokat csak hadd hajts{k! Van sok gy{va paraszt. Amelyik olyan könnyen be tud rezelni, hadd hajts{k csak! S amije van, amit nagy nehezen összekapart, összekínlódott mag{nak, ezek hadd markolj{k el tőle! NOCSA:

Azt mondja Julis, sokan m{r azt se tudj{k, mit tegyenek, annyira megrémültek. Dini Lajos meg, s nem is tudom, még kiket említett, akik beléptek még ötvenben, most mulatnak a kocsm{ban, úgy örülnek: most m{r minden az övék lesz. HAMAR (gúnyosan): Azt képzeli Dini Lajos! S gyerünk, hajtsunk lére mindent! (A két székről belöki a deszk{t a kamr{ba.) Azt hitte, mikor becaplatott a csoportba, hogy r{teszik kezüket a jó földekre, s az majd terem mag{tól. Úgy is meg lehet élni, mint ő az uradalomban, hogy minél lassabban kell b{nni a munk{val, holnapra is maradjon. HAMARNÉ: Korog is mindig a hasa, a szomszédba {thallatszik! (Hol a konyhaszekrény, hol a tűzhely körül keres valamit. Nem tal{lja.) Hogy itt sosincs meg, amit keres az ember! (Az ur{nak.) Nem l{ttad a mosogatórongyot? HAMAR: Hogyne l{ttam volna! Reggel a kutya szaladozott vele az óln{l. HAMARNÉ: Miért nem vetted el tőle?! HAMAR: Vesszek össze vele? Ne szóljon majd hozz{m, mint te szokt{l? (Hamarné sértődötten kimegy.) NOCSA: Nem azért nem haladtak ők, mert ott mindenki dologkerülő, hanem mert semmijük nem volt, mikor össze{lltak, csak a sok föld, amivel nem bírtak, s fejetlenül ment minden. S termeltették velük a repcét, lent, gyapotot, amire r{ment a gaty{juk is! HAMAR: Megérdemelték! Ők akart{k annyira a csoportot! Nem tetszett nekik egyéni parasztnak lenni. A legtöbbje ingyen szeretett volna élni mindig! Akik értettek a földhöz, mint Gyalog Péter is, meg még néh{nyan, s nem haszonlesőnek s nem is a m{sok k{r{ra akartak szövetkezni, azokat elűzték! Gyanúsak voltak, ezek azért akarnak közéjük furakodni, hogy majd fölülkerekedjenek. Azok voltak a vezetők, akik magukat se tudt{k ir{nyítani. Csak rongyos legyen a nadr{gjuk, az volt a fontos. NOCSA: Meg akart{k mutatni, hogy senkinél sem al{valóbbak. HAMAR: S meg tudt{k? Elvenni attól, akinek valamije van – azt tudt{k! (Hamarné bejön a s{ros mosogatóruh{val, lecsapja az asztalra.) HAMAR (Nocs{nak): Nagyon sokat kellett nekünk éjt nappall{ téve gürcölni, hogy legyen valamink. S akik kapartak, kínlódtak, mint mi is, nemhogy földet kaptunk volna a földoszt{skor, hanem nagyon soktól elvették ötvenben, hogy azon lesz a csoport, s helyette kaptak gyepet, ami sose l{tott ekét, s termeljenek rajta, fizessék ut{na az adót! HAMARNÉ (elhaszn{lt rongy ut{n kutat a l{d{ban): H{l{t adhatunk az Istennek, hogy Lajos elment szakm{t tanulni, Kl{ri meg gimn{ziumba. A tud{st legal{bb nem lehet elvenni. HAMAR: Nekünk is jobb lenne, ha eltirhuln{nk innen. Dolgozunk csak, azt se tudjuk, minek, kinek. Ezeknek? Csak nem azért spórolsz a mosogató-ronggyal is, hogy nekik több jusson? Igaz{n neki adhattad volna a kuty{nak, ha annyira kellett neki.

NOCSA (Hamarnak): Lajos m{r kitanulta a lakatosmesterséget, ugye? HAMAR: Ki, h{la istennek. Végzett a ny{ron. HAMARNÉ: M{r dolgozik is. Jó helye van. Jó keresete. (A mosogatóruh{val az asztalt, stel{zsit törölgeti.) HAMAR: H{t! Veszi az öltözet ruh{kat. P{ros{val a cipőt! HAMARNÉ: Nem, majd egyesével veszi! HAMAR: Na, tessék! Csak magaddal szemben vagy zsugori? Ő azt csin{lhat, amit akar? HAMARNÉ: Nem is veszem el azt, ami az ő pénze. Mit gondolsz te! Szegény gyerek, p{r hónapja keres, s hordja ide neked? Nem szégyellnéd magad? Két gyereked van, nem bírod ki? Hadd öltözködjön fel rendesen, s hadd legyen n{la pénz is, m{r nem kisgyerek! (Meg{ll az ablakn{l.) Azt hiszem, Péter jön befelé az úton. Mindj{rt ideér. HAMAR: Ugyan hoz-e petrót? Kiab{ltam neki reggel, mikor ment a faluba, nem tudom, meghallotta-e. Anélkül nem ég ez a piszok l{mpa. (Leveszi a szögről, majd leemeli az üveget róla, s a döglött legyeket kifújja a kupak alól.) HAMARNÉ (fölh{borodva): Te mit csin{lsz? Szétfújod a döglött legyeket? Nekem söpörd is össze! (Kimegy a tűzrevalós kos{rral.) HAMAR (ut{na szól): Mért nem takarítottad ki? Jó, hogy m{r egerek nincsenek benne! (Nocs{nak.) Mit gondolsz, ez a rengeteg egér, ami befészkelt most hozz{nk, nem ezektől a hajcs{roktól ijedt meg? Nem azok elől menekültek ide? NOCSA: N{lunk is van annyi, m{r az {gyban is fekszenek. HAMAR: Te, ott nem egér szaladt? NOCSA: Hol? HAMAR: Ott! Ott az {gy alatt. NOCSA (benéz az {gy al{): Nem l{tok semmit. HAMAR: Akkor v{rj{l! Ne mozdulj! (Meggyújtja a l{mp{t.) Ott szaladt! (Mutatja Nocs{nak, s odaadja neki a l{mp{t.) Mit l{tsz? NOCSA (leteszi a földre a l{mp{t, s fejét bedugja az {gy al{.): Jaj! (Halljuk, hogy csattan az egérfogó.) A franc essen bele! HAMAR: Megfogta? NOCSA: Meg. Olyat r{csapott az ujjamra, a körmöm biztos elhajítja. (Az ujj{ról veszi le a csapd{t.) HAMAR (kinyitja az ajtót, kiszól): Cic! Cici-cic! Hol lehetnek most ezek a macsk{k? NOCSA:

Beléptek a csoportba, úgy lehet! (Az ujj{t fújk{lja.) HAMARNÉ (bejön a teli tűzrevalós kos{rral, leteszi a tűzhely elé): Ti minek égetitek a l{mp{t? HAMAR: Ha te azt tudn{d! Egeret fogtunk. NOCSA: Azt. Jó nagyot. Hetvenkilósat. Kétl{bút! HAMARNÉ (az ur{nak): Fújd el azt a l{mp{t! Mit gondolsz, majd m{r nappal is vil{gítunk? HAMAR (elfújja a l{mp{t, fölakasztja a helyére, a feleségének): Péter még most se ért ide? HAMARNÉ: Hogyne ért volna! (A székeket teszi a helyére, izgatottan.) Itt van m{r, nem hallod, jön befelé!

3. Odakintről lépések hallatszanak, s olyan zaj, mint mikor valaki a cipőjéről veri le a sarat. Gyalog Péter nyit be. Ha nem is sokkal, valamivel fiatalabb Hamarn{l. Magas, megtermett férfi. Ostor a kezében. GYALOG (mielőtt belépne, a küszöbön a téli sapk{j{ról ler{zza a vizet): Be szabad jönni? Adjon isten! HAMAR: Adjon az isten! (Elébe megy, kezet fognak.) A lovakat hol hagytad? GYALOG: A kazaln{l. Ott mintha nem érné őket annyira az idő. HAMAR (a feleségének): Törüld m{r le neki a széket! (Gyalognak.) Petrót hozt{l-e? Kiab{ltam reggel, hogy hozhatn{l vagy öt litert, ha a bolt felé j{rsz. GYALOG: L{ttam, hogy integet. De fújt ez a nagy szél, elvitte m{sfelé a hangot. Pedig hozhattam volna, ott kell az anyósomékhoz befordulni a bolt mellett. (Kigombolja a kab{tj{t.) HAMAR: Mi van az anyósodékkal? GYALOG: Akkor mentek el tőlük, mikor odaértem... HAMAR: Ne beszélj! Csak nem azt akarod mondani, hogy m{r arra is vannak? GYALOG: Erre környes-körül mindenütt. A faluban megl{tnak egy ajtót, mennek befelé rajta. (Leveti a nagykab{tj{t, s leteszi az egyik szék t{ml{j{ra.) NOCSA: Mondtam én, hogy itt vannak. A feleségem emitt j{rt reggel. Nyomkodj{k itt is a népet. GYALOG: Az anyósom m{r meg akar őrülni! NOCSA (nyugodtan): Jönnek azok majd felénk is. HAMAR: Nincs is m{s kív{ns{gunk, ugye anyjuk? HAMARNÉ (megfordul a tűzhelynél):

Eresztem el a kuty{t, ide be nem teszik a l{buk, nem b{nom én! HAMAR: Mondod te! HAMARNÉ: Nem is ijedek meg ilyen senkih{ziktól! HAMAR: Még reszketsz is majd, lesz neked hét bajod! HAMARNÉ: Te meg örülsz majd, ugye? Akkor menj elébük! Hajlongj nekik! Cig{nyt is fogadj a kapuba, s húzasd a nót{jukat, mikor ideérnek. (Beront a kamr{ba.) HAMAR: Majd elhúzz{k ők a miénket, még t{ncolunk is r{. NOCSA: Nem rajtunk múlik, hogy belépünk-e vagy sem. Eldöntötték ezt m{r m{sok helyettünk! Ha akarj{k, úgyis menni kell. HAMAR (az ajtó felé mutat): Te indulhatsz is, kom{m, ha akarsz. Indulhatsz ak{r most is. Kinyissam az ajtót? NOCSA: Nem arról van szó, hogy akarok, vagy nem akarok. HAMAR: Hanem miről? NOCSA: Arról, hogy most m{r nem teketóri{znak. Amíg nincs eredmény, ezek nem t{gítanak. HAMAR: Hanem, majd m{r itt is alszanak? GYALOG: Azt nem, de naponta megjelennek. S nem {m egyesével, hanem jönnek egyszerre négyen-öten. HAMAR: De jó lenne velük a fészert megtapasztatni! Épp elegen lennének! NOCSA: Csakhogy ők nem tapasztani akarnak {m! M{sért jönnek. HAMAR (magabiztosan): Na és ha jönnek? Ijedjek meg? NOCSA: Nincs előírva! GYALOG: Csak l{ssam meg őket, r{lesek, mi lenne az, amivel engem be tudn{nak kényszeríteni. De olyan Magyarorsz{gon nincs! NOCSA: No, csak vigy{zzon! Mert ha nem a sz{juk íze szerint beszél, elkezd velük vitatkozni, mindj{rt azt kérdezik: nem ellensége t{n a rendszernek? HAMAR: Dehogy vagyok én ellensége! De magamnak se! HAMARNÉ (a kamraajtóból): Te ne mondj nekik semmit! (Kijön.) Hallgass! S le ne prób{lj velük ülni, mert agyonütlek! Majd az lenne, hogy azon vennéd észre magad, m{r oda is adt{l mindent. HAMAR: L{tod, az lenne a legjobb! T{gasabb lenne a porta, jobban férnénk! Elvennék a földet, nem kellene kap{lni. A tehenet sajn{lod? Hadd vinnék! Legal{bb reggel fekhetnénk nyugodtan. Így meg úgy bőg m{r hajnalban, az ist{lló szét akar dűlni!

Most is menni kellene m{r sz{rat adni elébe. Mindj{rt sivalkodik a disznó, keverhetem a moslékot neki. Szaladhatok a tyúkokat etetni, szalm{t vinni, töreket hozni. Mennyi baj van itt! Reggel a szél levitte a cserepet az ist{llótetőről. Még jó, hogy a Sinke-dombig nem hajította el, mehettem volna ut{na! Közben ide beszöktek a kismalacok, felborogatt{k a vödröt, seprűt, lavórt, az {gy alatt megették a krumplit. S{ros l{b{val a kutya összekente a h{zfalat, a taliga összetört, a macska leverte a t{nyért... GYALOG: El tudja egyfelé mondani az ember. (Leül.) De azért csak nem úgy van az, hogy amit keservesen megszerzett az ember, azt most semmiért adja oda. HAMARNÉ: Nem vagyok bolond! GYALOG: De ezek legszívesebben annak néznének mindenkit, kivétel nélkül. HAMARNÉ: Idejönnek? Majd elmennek, ha megéheznek! GYALOG: Az igaz! Csakhogy nem hagynak békét az embernek. Győzködik, j{rk{lnak a nyak{ra. Mindent elkövetnek, amit el lehet képzelni. Anyósomékn{l az első nap m{r hajnalban zörgettek. (Odakint a kutya elkezd vonítani.) HAMAR: Úgy kell, az ajtót r{törni a m{sikra! Akkor bújik ki az {gyból, s még nincs észen! GYALOG: M{snap kétszer is oda{llítottak, hogy na, mi lesz, hogy gondolj{k? Vagy holnap is ell{togassanak? Ők r{érnek agit{lni! HAMAR: (veszi az {gyról a kalapj{t): Nagyon hi{nyzik az nekünk! Itt van a csoport a szomszéd dűlőben! Mindent elmond a téeszcséről, csak ki kell nézni az ablakon. A kukorica töretlen! GYALOG: Mondogatj{k is ezt az agit{lóknak! HAMAR: Nan{! M{snak is van szeme, nehogy azt higgyük, hogy nincs! GYALOG: De erre emezek elkezdik, hogy ezut{n jobb lesz, nyugdíjat is adnak, hozz{ a gépeket. HAMAR: (közbev{g, kiab{lja): H{t majd m{r dolgozni se kell, azt nem mondj{k? (Kimegy.) HAMARNÉ: (mag{ba roskadva a tűzhelynél ül): Van eszükben! Azon vannak, hogy tudn{k elvenni az ember eszét! GYALOG (Hamarnénak): Hozhatj{k ide a gépeket, ahogy akarj{k! Az akkor is csak gép. Hogy v{gja az a búz{t? Rossz nézni. Én mikor hagytam olyan tarlót, mint az, hogy térdig ér? A termést meg zs{ksz{mra szórja. Én ut{nam jöhet ak{rki, megnézheti, mit hagyok el. Ha leesik a kocsiról egy cső kukorica, lesz{llok, s visszamegyek érte. Megdolgoztam én azért. Krumpliszedéskor lemegyek két {sónyomra a földbe, hogy a víz majd’ kibuggyan. De nem is marad benne krumpli, mint ezeknél, hogy mikor sz{ntanak, zs{ksz{mra forgatja kifelé az eke, s viszik-hordj{k a varjak. Az olyan nem munka, nem b{nom én! Nem szeretem én a félmunk{t még l{tni se. HAMAR (visszajön, a sapk{j{ról r{zza a vizet): Hallj{tok! Kifogt{k az időt ezek az agit{torok. Tiszt{ra el{znak! Annyira esik, az {rok kiönt mindj{rt a kazaln{l. HAMARNÉ: De odavagy az agit{lókért! Csak nem sajn{lod őket?

HAMAR: Sajn{lni? Én? Ha idejönnek, megl{tod, a nyakukn{l fogva hajig{lom ki őket a kerítésen. HAMARNÉ: Még ha ezt Péter mondan{! Nézz r{! Őneki elhinném! HAMAR: Nem is annyit eszik, mint én! HAMARNÉ: (felcsattan) Egyél te is, a gyomrod istenit! De akkor dolgozz is annyit, mint Péter! Ő nem fél a munk{tól. HAMAR: Mintha én félnék. HAMARNÉ: De féltél a cig{nyoktól! Ki mertél-e menni, mikor az ólpadl{sról a kukoric{t lopt{k? Péter nem reszketett volna, mint te! Itt lapult{l az ajtó mögött. HAMAR: Nem is üttetem magam agyon! (Fölh{borodva.) Éjszaka itt vannak vagy nyolcantízen, azt hiszed, Péter majd kiment volna? Mikor meggyújtottad a l{mp{t, mit kiab{lt be valamelyik az ablakon? Ha kimegyek, rögtön agyonszúr! Menjél ki akkor! HAMARNÉ: De te nem mersz szembesz{llni ezekkel se, mint ahogy a cig{nyokkal se mertél! (A vödörből vizet önt egy fazékba, s teszi a tűzhelyre.) HAMAR: Neki{lljak veszekedni velük? Azzal jobb lesz? Az előbb mondtad, hogy egy szót se szóljak. HAMARNÉ: Ne is, mert agyonütlek! Neked csak miközöttünk nagy a sz{d. Azok előtt meg makogn{l. Azt se tudn{d, mit beszélsz. (Szenvedélyesen.) Mit sz{mítana neked, hogy mindenünkből kitessékelnek. Te feleannyit se dolgozt{l, mint én! A nyomomba sem tudt{l érni soha! HAMAR: Azokkal te hi{ba l{rm{zol! Megmondod, hogy te nem lépsz be, s kész. Nem kényszeríthetnek. Nem lehet m{r erőszakoskodni. Elmúlt az a vil{g! NOCSA: Majd ott lesz, hogy elmúlt-e? Szabad kezük van. Aki ellenkezik, azt tesznek vele, amit akarnak. HAMARNÉ: De nem énvelem! Mert egyből nyúlok a balt{ért! (A tűzhely mellől előveszi, mutatja a többieknek.) L{tj{tok? Úgy prób{ljanak énhozz{m nyúlni, hogy én akkor nem törődök semmivel! (A balt{t visszateszi a helyére, s bemegy a kamr{ba.) NOCSA: Pedig össze kell itt {llni! Nem lesz itt olyan, hogy egyesek kimaradoznak. Az a cél, hogy ne legyen különb senki a m{sikn{l. GYALOG: [llj össze te, akivel akarsz! Ha neked csak azt kell mondani, hogy h{tra arc, azt{n gyerünk, akkor eriggy! Isten {ldjon! NOCSA: És ha nem megyek be, mivel lesz jobb? Kitagosítanak a szittyós részre vagy ugarosba. Mi terem ott? A n{d meg a s{s. Az ugarosban meg a szöcske. Azt arassak, szöcskét? HAMAR:

Csendesebben, hé! A lovaknak is hallani kell a kazaln{l, mit kiab{lsz? Rendelkezések is vannak a vil{gon. Itt az újs{g! (Levesz egy köteg újs{got a konyhaszekrény tetejéről, s odahajítja Nocsa elé az asztalra.) Tudsz olvasni? Azért! Akkor olvashattad, hogy ilyen nincs, amiket te beszélsz. NOCSA: Majd lesz! V{rja ki a végét. Az újs{g szerint erőszakos szervezés sincs, ugye? S mégis zúgolódnak az emberek. Biztos nem semmiért! (Közelebb lép Hamarhoz, visszafojtott hangon.) Beszélte valaki, hogy az egyik túl{ti tany{n ki{llított{k a kút{gashoz az asszonyt, az embert meg a h{z mögé. Néha kiszóltak nekik az ajtón, hogy na, lesz belépés, vagy nem lesz? S az ilyen helyen még az sincs, hogy l{tn{ valaki, mit tesznek velük. De még ha l{tn{ is! Ki merne szólni? Senki! HAMAR (töprengve j{r egyet): Belemegyek én a csoportba, bele. (Megfordul.) De tudod-e, mikor? Majd ha a belépéshez protekció kell, akkor! Ha hízott disznó kell hozz{! Mert akkor m{r tudom, hogy jó helyre megyek. De addig nem. Addig én nem közösködök senkivel. Én nem dolgozok m{s helyett! Helyettem elvégez-e valaki? Ha te {tjössz ide segíteni, én azt neked visszasegítem, mert hol szalonn{t adunk, hol egy kis zsírt, lekv{rt... Mindig kapsz valamit. (Kicsit v{r.) A h{z tövéig körülsz{nthatnak bennünket. A gyerekek elkerültek itthonról, mi meg majd elrendezzük a sorsunkat. Legfeljebb elj{rok valahova dolgozni, s a földdel is majd lesz valami. NOCSA: Betagosítj{k, az lesz. S valahov{ musz{j lesz menni, mert egyszer csak kiürül a kamra. HAMAR: Ki a tied! Mert abban nemigen tal{lni semmit! NOCSA: Nem bizony! Mert n{lam nem két gyerek van, hanem nyolc. Nagy különbség! S Julis a semmit hozta, nem két hold földet, mint a maga felesége! HAMAR: De kapt{l az {llamtól! H{ny holdat kapt{l? H{rmat? Négyet? Mennyit vettél hozz{ azóta? Semennyit! Ahhoz többet kellett volna törekedni, nem pedig a gyereket csin{lni! Mert csak ahhoz értettetek Julissal! S még az ilyenekre mondj{k, hogy szegények. Persze hogy azok. A maguk szegényei! Én meg tudtam {llni, hogy csak két gyerek legyen? Elég az, ha előbbre akar jutni az ember. Nem kellett engem hajtani az asszonynak, nehogy azt hidd. Hajtottam én magam! Csak ő, ha övé lenne az orsz{g, akkor se lenne elégedett. Most azt szeretné, ha m{r tíz hold földje lenne, azt{n meg tizenkettő, tizennégy! S az se lenne elég! (Odakintről kutyaugat{s hallatszik be.) HAMARNÉ (kijön a kamr{ból): Kit ugat a kutya? Jön valaki? (Megy az ajtóhoz, kikukucsk{l, majd mint aki észrevett valakit, kimegy.) GYALOG (veszi a kab{tj{t): Nekem menni kellene. Nem érek haza sose, ha itt töltöm az időt. HAMAR: Hol van még az este! Nem r{érsz? GYALOG: A lovak is {znak odakint. HAMAR: Az előbb terítettem r{juk pokrócot. GYALOG: De rendesen r{juk terítette? Nehogy megf{zzanak! HAMARNÉ (bejön):

Nem tudom, ki az, a kan{lisparton {ll valaki. Erre integet. (Nocs{nak.) Nem Julis lehet? (Újra kimegy.) NOCSA: Az asszony? (Észbe kap.) Hú, biztosan a levelet hozza, amit otthon felejtettem! Lajos írt. Megyek m{r akkor elébe! (Kisiet.) GYALOG (Hamarnak): Szóval azért jöttem volna, hogy megmondjam – közelednek. Jó lesz résen lenni. Én egyszer nem kellettem, most m{r ne is kelljek! Úgyhogy észnél kell lenni. (Figyelmeztetőleg.) Ezzel a Nocs{val meg nagyon vigy{zzon! Az ilyen irigy maszatjankótól sok minden kitelik. Nehogy még bajba keverje. HAMARNÉ (bejön egy levéllel a kezében): Julis jött! HAMAR (Gyalognak): Akkor v{rd m{r meg őket, úgyis egyfelé mentek.

4. Bejön Nocsa, majd ut{na Julis. Berlinerkendő rajta, rossz, hosszú sz{rú cipő a l{b{n. JULIS: Jó estét! Beszélgetnek? GYALOG: Beszélgetünk. (Nocsa felé.) Megv{rlak benneteket, ha jöttök, de ne időzzünk sok{ig. Így is el vagyok késve, s még mikor érek haza! HAMAR: Hadd melegedjen meg ez az asszony! Megérdemli, ha m{r {tjött azzal a levéllel. JULIS (f{zósan): Jó meleg van itt. (A tűzhelynél dörzsölgeti a kezét.) Jaj, de jó. Ehhez az időhöz képest n{lunk jégverem van. (Hamaréknak.) Reggel a piacon tal{lkoztam a post{ssal. (Az ur{ra.) Ezt meg {tküldöm, hogy hozza {t a levelet, s nem otthon felejti! Azt mondta m{r, mi van a faluban? HAMARNÉ: Szólt róla... (A férfiakra.) Ezek m{r jól ki is l{rm{zt{k magukat. Az előbb t{n m{r veszekedtek is. HAMAR: Az még messze volt. Ahhoz még sok minden hi{nyzott! Itt csak te akarn{l rögtön vasvill{ért szaladni! Nocsa kom{val mit veszekedjek? Ő m{r sét{lni akar befelé a csoportba. Majd köszönök neki, ha itt megy a dűlőn. (Gyalogra.) Péter szomszéddal is majd lesz valami. Ha most bevennék, ő t{n még ott se j{rna rosszul. Olyan pallér lehetne belőle, a pacsirt{k vigy{zzba {lln{nak előtte az úton! (Julisnak.) Meghajtan{ úgy az urad, a nyelve a has{ig kilógna! Mit szólsz hozz{? JULIS (zavartan): Én? Én semmit! Én úgy jöttem most haza, mint a szédült. A hangszóró ott kiab{lt a fülembe egész délelőtt a piactéren. GYALOG (Hamarnak): Emitt is bömbölt minden utc{ban. Az egyik helyen a kerítésen, villanykarón, m{shol a h{ztetőn, óltetőn. HAMAR: Úgy kell, hadd kergüljön meg a jó nép! JULIS: Borzasztó ez! Mesélték, hogy sokan, akik legelsőnek beléptek, bementek a községh{z{ra, hogy meggondolt{k magukat, ki akarnak lépni. De szó se lehet róla,

aki egyszer oda betette a l{b{t, annak vége, onnan nem lehet kilépni. Azt mondj{k, Borcsa G{bort az ajtón kilökték, mert nem t{gított, hogy ő addig nem megy el, amíg ki nem eresztik a csoportból. A cig{ny Pista kísérte haza. S azt mondj{k, sírt egész úton, s hogy t{n meg is hibbant, mert azóta nem jött ki az ist{llóból. Oda z{rkózott be, mikor a cig{ny Pist{val hazaértek. Senki se tudja, mi van bent vele. Agyonveri, aki a közelébe megy, azt kiab{lja kifelé. M{sok meg szaladoznak, mennének mindenfelé otthonról. Azt beszélték, jó p{ran ki is szöktek a faluból, bujk{lnak valamerre. HAMAR: Jó idő van r{juk! Ilyenkor bujk{lni. NOCSA: Én l{ttam ma vagy h{rom-négy embert gyalogolni a kan{lisban. Lehet, hogy azok is bujk{lnak. HAMAR (izgatottan): M{rpedig azok éjjelre biztosan a tany{kba húzódnak be. HAMARNÉ (veszedelmet érezve): Jézus Isten! Jöjjön valaki, s a nyakunkon tal{lja az ilyeneket. HAMAR: Akkor még mi is szaladhatunk itthonról. GYALOG: Azt se lehet megtenni, hogy ne eresszük be őket, kint h{ljanak a sz{nt{son! (Odakint kutyaugat{s.) HAMARNÉ (az ablakhoz siet, kinéz, majd ijedten): Ahol van, ni! M{ris jön valaki! HAMAR (gúnyos kétellyel): Hol, te? (Odalép az ablakhoz.) HAMARNÉ: Nem l{tod? Ott ni. Nyisd ki a szemed! A sz{nt{son! NOCSA: Tényleg jön. HAMARNÉ (az ur{nak): Csukjuk be gyorsan a nagyajtót! HAMAR: Odakint {llnak Péter lovai. Azokról észre lehet venni, hogy itthon vagyunk. HAMARNÉ: Akkor ereszd el a kuty{t, hadd zavarja el! De siess m{r! Ne gondolkozz! (Hamar kimegy.) HAMARNÉ: Ne jöjjön ide senki! Nem vagyunk itthon, s kész. JULIS: A tüzet nem kellene eloltani? L{tni, hogy füstöl a kémény. HAMARNÉ: Tényleg! Hadd öntök r{ gyorsan vizet! (Egy bögrével bezúdít a sparhelt ajtón.) (A kutyaugat{st m{s ir{nyból halljuk, majd visszajön Hamar.) HAMARNÉ (megfordul, r{ripakodva az ur{ra): Csukd be a nagyajtót! Nem mondtam m{r az előbb?!

(Hamar visszalép, s becsukja a külső deszkaajtót. Érezhetően sötétebb lesz a konyh{ban.) HAMAR (Gyalog és Nocsa felé): Ha tudn{m, hogy errevalósi, lefekhetne valahol. Vinnék al{ két kos{r szalm{t. De ak{rkit – meggondolandó beereszteni, akiről azt se tudjuk, kicsoda, honnan vetődik ide. Ne kerüljünk bajba – m{s miatt. Olyan is lehet, akiről azt se tudni, mit akar. JULIS (félelemmel a hangj{ban): Vigy{zni kell. Jöhet ide ilyenkor még emberevő is. GYALOG: Ne mondj m{r ilyesmit! Amire gondolsz, mesebeszéd volt csak. JULIS (előjön a tűzhelytől, fojtott hangon): Semmiért nem beszéltek volna annyi mindent az emberek. Pacsa Jóska min{lunk mesélte, hogy az ő felesége csak éppen hogy meg tudott szökni előlük. Fejszével zavart{k majdnem a faluig. (Sejtelmesen.) Olyan szél volt, hogy a f{kat majd elvitte. A portól alig lehetett l{tni. Még a harangok is szóltak, azt mondta Pacsa Jóska. (Kérdően az ur{ra néz.) Nem n{lunk mondta, hogy olyan fertelmes idő volt, a sötét felhők idelent sz{lltak az ereszeknél? S hogy nagy, szőrös emberek kergették a feleségét? NOCSA: H{t... Mondani mondta... JULIS: Én is l{ttam, s m{sok is, hogy esténként tüzeltek a kukoric{sban, meg band{kban ültek a tarlón. GYALOG: Azt te csak úgy képzelted. Szeretsz rémeket l{tni, mint Pacsa Jóska! JULIS: Képzelődés az is, hogy j{rk{ltak az adószedők, akik mindig kerestek valakit, nyomukban a végrehajtók, akik lefoglalt{k egyszer a mi tehenünket is; majd akik a békekölcsönt íratt{k, ötvenben az agit{lók, akik most megint jönnek? Mivelünk m{r sok minden megtörtént. Nem mesebeszéd, hogy akkor lehetnek még emberevők is. HAMARNÉ (kinéz az ablakon): Azt hiszem, elmegy az ember, visszafordult a Ladikos-Dora földje felé. S úgy l{tom, mintha h{tizs{k lenne a h{t{n. (Ut{na kézbe veszi a levelet, felbontja.) HAMAR: Olvasd el akkor, mit ír Lajos! (Julisnak.) Ti meg a mosóteknőt hozz{tok m{r haza! Mikor odaadtuk! (Nocs{nak.) Kösd föl a h{tadra, s ha jössz legközelebb, jön a h{tadon. M{sképp az nem kerül haza. NOCSA: Dehogyisnem! Majd megl{tja! M{r a múltkor is hozni akartam. HAMAR (legyint Nocs{ra, a feleségének): Szólalj m{r meg! Mit ír Lajos? HAMARNÉ: Sietsz valahova? V{rj{l kicsit! GYALOG: Én megyek. Ide{llok a kocsival az ajtó elé. (Nocs{éknak.) Azt{n vagy jöttök, vagy se. Nem v{rok r{tok! (Kimegy.) JULIS: De jó, hogy elment ez a h{tizs{kos ember. Ki tudja, mit akart. HAMARNÉ: Te jó isten! (Döbbenten néz.) Nyakunkra tették a kötelet. HAMAR (mit sem sejtve):

Beszélj m{r, mi bajod? Mit ír Lajos? HAMARNÉ (a levelet az ura kezébe nyomja): Olvasd! Hej, isten! Most mi lesz? (Szédülten megy p{r lépést.) Mindennek vége. Mit tegyek most? Mit? Mit?! (Az ur{nak.) Most m{r kap{lózhatsz. JULIS (izgatott kív{ncsis{ggal): Mondjon m{r valamit. Jaj istenem. Valami baj van? HAMARNÉ: A guta megüt mindj{rt. A fejem szétsz{ll! (Julisnak.) Mit mondjak? Mit? Elküldik Lajost a munkahelyéről! Azt beszélik n{luk, akiknek a szülei nem lépnek be, azokat hazaküldik. Felmondanak. Hej, jóisten az égben! HAMAR (ledobja a levelet az asztalra, s gyorsan kimegy az ajtón, halljuk, amint kiab{l): Péter! Péter, gyere csak vissza! Péter, gyere csak! (Visszajön.) NOCSA (Hamarnak): Tényleg azt írja, hogy elküldik? HAMAR: Dehogy írja azt. Azt csak beszélik. JULIS: Akkor az csak úgy van. Biztosan úgy van, ha m{r beszélik. (Hallani, hogy a szekér meg{ll az ajtó előtt.) NOCSA (megy ajtót nyitni, kiszól): Jöjjön gyorsan! HAMARNÉ: Hova fussak most? Kihez? NOCSA (v{ratlanul becsukja az ajtót, a h{t{t nekiveti, Hamarék-nak): Itt van valaki! (Suttogó hangon.) Péterrel beszélget. HAMAR (majdnem rémülten): Beszélget? Kicsoda? (Nyílik az ajtó, Nocsa elmozdul, bejön Gyalog.) HAMAR (Gyalognak): Ki van itt? GYALOG (csod{lkozva): Hol? Senki. A h{tizs{kos emberre gondol? Azt m{r amarra l{ttam menni a gyepen! NOCSA: H{t nem valakivel beszélgetett odakint? Hallottam! GYALOG: A lovaknak szóltam csak. M{r nagyon nyughatatlan az egyik. Gyerünk is akkor! Vagy mondani akart{l valamit? (Hamarnak.) Történt valami? HAMAR: Hazaküldik Lajost, hallott{l ilyet? Nem biztos még, csak úgy hallotta, hogy hazaküldhetik. GYALOG: Micsoda? Hogy hazaküldhetik? HAMARNÉ: Megverte az isten az egészet! Kiadj{k Lajos útj{t, jöhet haza, ha nem lépünk be. (Hangosan, elsz{ntan.) De én megyek akkor. És felkötöm magam. Én ezt nem bírom ki. HAMAR: Mész te a... Na és, hazajön. Tudok én itthon dolgot adni neki. Van itt mit csin{lni mindig. GYALOG:

H{t, azért csak gondoljon a gyereke jövőjével. Maga tudja, de én nem törődnék bele, hogy hazajön, s majd lesz vele valami. Úgyse sok haszn{t venné. Elszokott ettől az élettől. Nem való ő m{r ide. HAMAR: Örökké nem tart ez a helyzet, s ha mód lesz r{, visszamegy! (Dühösen.) Vagy mit tudom én, mi lesz! (Hirtelen eszébe jut.) De h{t ha ez igaz, akkor Kl{rit is hazaküldhetik ezek. (Meg{talkodva.) Mi legyen akkor? Na, mit csin{ljak? (Gyors elhat{roz{ssal.) Semmit! Akkor megyek a csoportba. M{st mit mondjak? HAMARNÉ: Tessék! Ez olyan, mint a hülye! HAMAR: Igaza van Péternek. Tönkretegyem a gyerekeket? HAMARNÉ: Te beszélsz a gyerekekről? Te?! Aki képes lennél Lajostól elmarkolni a pénzt? (Fölkapja a kést az asztalról.) Sehova se mégy, megértetted? Engem se tegyél tönkre azzal, hogy berukkolsz, s elvesznek mindenünket, mert a beled kiontom, megértetted?! JULIS (félelemmel a hangj{ban, az ur{nak): Minek is jöttem én ide. Te vagy az oka, l{tod-e? Menjünk innen gyorsan! HAMAR: Ha igaz, amit Lajos írt, akkor van egy m{sik megold{s. Leadom az {llamnak a földet és kész. GYALOG: Szerintem nem merik azt megtenni, hogy hazaküldjék. Ahhoz azért nagy merészség kellene. HAMARNÉ (nem figyel Gyalogra, az ur{nak): Mit akarsz te? Leadni a földet? S azzal el lesz intézve minden? El! És miből élsz meg? Azt nem mondan{d meg? HAMAR: Megyek dolgozni. Veszem a kalapot, én megyek erre, Nocsa meg amarra. HAMARNÉ: Most ne Nocs{val törődj, te! Nem elég a te bajod? Beszélsz m{r összevissza, ugye? Egyedül énvelem mi lesz? HAMAR: Majd r{érsz kital{lni! Azt is én mondjam meg? Te minek vagy a h{zn{l? HAMARNÉ: Na, majd mindj{rt megmondom én, hogy minek! (Teli dühvel.) Kilöklek az ajtó elé, ide be nem jössz, innen mehetsz, viheted a s{torf{d! HAMAR: Hova mennék ugyan, nem mondan{d meg? HAMARNÉ: Ahov{ akarsz! Elegem van belőled! (Berohan a kamr{ba.) Itt van, amit a port{ra hozt{l! (Egy rossz hokedlit hajít ki.) Nesze! (Azt{n egy m{sikat.) Nesze! Ezt hoztad a port{ra! Vigyed innen, vigyed! Széthasogatom, ha nem kotródsz vele! Ezt örökölted ap{dtól, ezt! JULIS (az ur{nak): Mondom, hogy menjünk! Tűnjünk hazafelé! Azóta m{r rég otthon lennénk! HAMAR (tehetetlenül {ll): Mi lelte ezt? Mi baja ennek? M{r az is baj, hogy gondolkozik az ember, mitévő legyen? HAMARNÉ: Koldus lennél nélkülem! A tetűk ennének! Amink van, te kerested? S most te el akarod sinkelni? Leadni a földet? Odaadni ezeknek? (A hokedlira mutat.) Ezeket

viheted. Ezeket odaadhatod. Mehetsz! De m{st nem, megértetted?! Te nem mentél a piacra egyszer se. Tönkretett a cipekedés! S amikor hazajöttem, még mentem kap{lni, gyűjteni, aratni, törni, s amit termettek a földek, teperni hazafelé. S még te mersz gúnyolódni? Te mondod, hogy minek vagyok a h{zn{l? (Lekuporodik a s{mlira.) Én szenvedtem annyit, a földben se pihenem ki azt a f{radts{got, ami énbennem m{r összegyűlt. Én nem ezt érdemlem, hogy így beszélj velem. S nem ezt érdemlem, hogy m{sok kisemmizzenek, a gyerekeinket hazaküldjék. Az ilyen embert becsülni kellene, megadni a tiszteletet, nem megfojtani! JULIS: Minek is jöttem én ide, hogy minek is... HAMAR: Ezen most m{r hi{ba sop{nkodsz! De legal{bb tudn{nk akkor, mi a helyzet? De ha tudn{nk is, azzal se mennénk sokra. A törvény, ha nem a mag{ntulajdont védi, hanem még éppen ellene van, akkor ez m{r olyan élet, nem érdemes kimenni érte id{ig a h{z sark{ig se. HAMARNÉ: De miért nem védi? Miért?! (A térdét üti az öklével.) Akkor majd megvédem én, ami az enyém! Mert én nem m{snak dolgoztam! A szemüket kikaparom, a piszkos rabló anyjukat az ilyeneknek, az ilyen utolsó bety{roknak! Megemlegetik, hogy kivel tal{lkoztak! HAMAR: Meg! Azok meg! Hogy egy hörcsöggel a tany{ban. Csak ham-ham, s nekik ugrott! (Lajossal tal{lja mag{t szemközt.) (Lajos tizennyolc-tizenkilenc éves fiatal fiú. A küszöbön {ll. Nagy t{ska n{la.) HAMAR (teljesen megütközve): H{t te?! Hogy kerülsz ide? GYALOG: Lajos! Csak nem te vagy? (Lajos bejön, a t{sk{t ledobja az ajtó mellé.) HAMARNÉ: Kisfiam! Úristen! JULIS: Hazaküldték! Jézusom! (Az ur{nak.) Menjünk innen gyorsan. (Elsötétül a szín.) Vége az első résznek.

Második rész 1. Mikor kivil{gosodik a szín, Hamar Imrét egy s{mlin l{tjuk ülni, amint egy rossz vesszőkosarat javítgat. Lajos az {gyon fekszik. HAMAR: Ugyan mit akarhat ez az idő? November vége van, s még ilyen hideget! A szilvafa tiszt{ra meggémberedik a szalmakazaln{l. (Lajos felé.) A varjak meg, hallod-e, hogy kiab{lnak? Az a szegény kutya nem tud aludni tőlük. Talpal egész éjjel a h{z körül, s most pihenje ki mag{t ilyen ricsajban! Vihetnél al{ja töreket, mert ott fagy meg a kút mellett. Akkor ki ugat majd? Én csaholjak, ha jön valaki? LAJOS: Itthon vagyok egy hete, de m{r nem tudja meg{llni, hogy ne kezdje a parancsolgat{st, ugye? HAMAR: Mért? Csak heverni akarsz itthon, melegedni a sparhelt mellett? LAJOS: Ne azzal törődjön, hogy én mit csin{lok! Azon gondolkozzon, hogy mehetnék vissza. HAMAR: Én nem tehetek róla, hogy téged hazaküldtek. (Bejön Hamarné. A tűzhelyhez egy kos{rban tűzrevalót hoz.) HAMARNÉ (f{zósan): Meg lehet zöldülni ebben a hidegben! Itt fagyunk bele a tany{ba, ha nem tüzelünk. HAMAR: Van sz{rízík! A kukoricatuskók is ott vannak még, amit tavasszal az örökföldről hazahordtam. Van tűzrevaló, lehet tüzelni. Négy zs{k liszt is elég lesz t{n télre? Sütheted a kal{csot. Hadd egyen Lajos! A kútban ott a rengeteg víz, mennyi levest főzhetsz abból! LAJOS (dühödten fölkel az {gyról, j{rk{lva): Felőlem megehetik mind! HAMARNÉ (miközben a tűzre tesz, az ur{nak): Neked mi bajod megint? A körmöd aggatod? Nem bírsz magaddal? HAMAR (fölkel a s{mliról, r{gyújt): Nyolc hold föld a tanya mögött, pénz a h{zn{l, jósz{g az ist{llóban, malac az ólban, tyúk, csirke, galamb, macska, kakas a port{n, varjúk a f{n! Mit akarn{l még? Mi kellene? (Lajosra.) Ennek is mi baja lesz, ha itthon marad? Ahol kenyér van, minden van! LAJOS: Én nem maradok itthon, megmondtam m{r! HAMAR: H{t? Vil{gg{ mégy? Vagy lépjünk be, hogy te visszamehess? (A feleségének.) Na? Úgy lenne, mint a gy{rban. Ahol Lajos volt. Nyolc ór{t dolgozn{nk! Ut{na {gyeszbugyesz, feküdnénk lefelé. Vas{rnap meg kiülnénk az ól mögé, nyújtózkodn{nk csak. HAMARNÉ:

Ha semmink se lenne, nyujtózkodhatn{l is! (Vasalni való ruh{kat tesz az asztalra, vízzel meglocsolja.) LAJOS: Persze, éhen haln{nak! Mintha akkor m{r enni se lenne mit, úgy csin{lnak! (Dühösen kimegy.) HAMAR: Lenne az, hogyne lenne. Csak v{rni kellene, hogy megszólaljon a kolhozduda, s venni a csajk{t, biciklin elkarik{zni a közös konyh{ra. De amit ott elébünk löttyintenének, attól legaty{sodn{nk hamarosan. Nem olyan vil{g készül itt, hogy nekünk jó legyen. (A feleségének.) Figyeld meg, ezek mindenünket elhordj{k, még a cipőt is lehúzz{k a l{bunkról. HAMARNÉ: A tiédről könnyen megtehetik, amilyen gy{v{nak ismerlek. Jobb lenne, ha eldugn{d valahova. HAMAR: Ha ny{r lenne! De most f{znék {m odakint - mezítl{b! HAMARNÉ: Na és f{zn{l. Any{dn{l kibírtad? Egy p{r cpő öt gyerekre jutott. Nem emlékszel, ugye? HAMAR: Az m{r régen volt – elmúlt! (Traktordohog{s szüremlik be messziről.) HAMAR: Ennek a traktornak épp ilyenkor kell m{r erre m{szk{lni! A körmével végig cs{mp{skodja az utat, szekérrel se lehet r{menni tavaszig! (Kis csend.)

2. (V{ratlanul kopogtatnak az ajtón.) HAMAR (megrettenve): H{t ez meg ki lehet? Ki az? (Mindketten az ajtóra merednek. Nocsa nyit be.) HAMAR (föllélegezve): Te vagy? M{r megijedtem, hogy nem is tudom, ki {llít ide. Észre se vettük, hogy jössz. NOCSA: Adjon isten! Mondom, {tjövök m{r. HAMAR: Jöjjél akkor! Csak csukd be az ajtót, a hat{rból ne ereszd be az összes hideget! Mi újs{g? NOCSA (becsukja az ajtót): A traktorossal beszélgettem az előbb. A Ladikos-Dora földjét akarja sz{ntani. Csak előbb felgyújtogatja a sz{rkúpokat, ami rajta van. Ladikos azt mondta neki, hogy égesse el, nem viszi haza. HAMAR: A mosóteknőt hoztad?

NOCSA: Én ne hoztam volna? Olyannak ismer? HAMARNÉ (az ur{nak): Na ugye, hogy hazakerült. De te, mintha gyilkoln{nak, mindj{rt akkora l{rm{t csapsz! (Kimegy.) NOCSA (Hamarnak): Behozzam? Itt van az ajtó előtt. HAMAR: Hozzad bizony! Nehogy vissza vidd! NOCSA (behozza a mosóteknőt): S tudja-e, mit hallottam? Göböly Pista mindig egy ilyen teknő al{ bújt be, ha mentek hozz{juk az agit{lók. HAMAR (megütközve): Csak nem azt akarod mondani, hogy én is bújjak al{ja? NOCSA: Miért ne! Nagy ez a teknő. Nem elférne alatta? Én kiprób{ln{m. HAMAR: Prób{ld ki te! Hadd l{tom! Én nem fekszek al{ja, biztos! NOCSA (húzódzkodik): Én bújjak al{ja? HAMAR: H{t kicsoda? Épp a te méreted. Bújj{l csak, hadd l{tom, hogy kell! Én megemelem itt a végén, méltóztass{l, bújj{l csak! NOCSA: Én megmutathatom, ha úgy gondolja. Így nekitérdel, azt{n... (Bemegy a teknő al{.) Egészen jó hely van itt. (Nyílik az ajtó, Hamarné visszajön.) HAMAR (megrettenve, hirtelen r{ül a teknőre): Ki az? (Ki{ltja.) Te vagy? HAMARNÉ: Mért, kit v{rsz? (Megl{tja őket a teknővel.) Ti mit csin{ltok? HAMAR (föl{ll): L{tod. Nocsa Janit fogtam. Teknővel. Itt van alatta. NOCSA (óvatosan kijön a teknő alól, Hamarnénak): Maga jött? Nem m{s? (Zavartan.) Ezt a teknőt néztük. Tal{lm{ny az agit{lók ellen. Mit szól hozz{? Al{ kell bújni. HAMAR: M{r ki is van prób{lva. (Nocs{nak.) S azt mondod, hogy ez al{ bújt be Göböly Pista? (Megfogja a teknőt, s elteszi a sarokba.) NOCSA: Nem ez al{! Az övék al{! Csak akkor épp kint volt, mikor az agit{lók odamentek, s be is léptették gyorsan. Tegnap voltam a faluban, a hangszóróból csuda húzt{k neki a nót{t. A fél falu m{r al{írt. Megy ez, ha haladósra fogj{k. HAMARNÉ (az ur{nak): Te mi-nek o-da teszed azt a teknőt? Ha jönnek ezek, l{ss{k, hogy neked teknőd is van? NOCSA: Jó az most, ha kéznél van. Ha megl{tj{k jönni őket, csak sutty, be al{ja! Beszélték, hogy Göbölyt éjjel-nappal keresték. S mikor elkapt{k, t{n meg is verték. A feleségét kiküldték az udvarra, s adtak azt{n neki! HAMAR: Úgy kell! Hadd puhuljon! Minek jött ki a teknőből?

3. (Bejön Lajos.) LAJOS: H{ny óra? (A konyhaszekrényhez lép, ahol az óra van.) J{r ez egy{ltal{n? HAMAR (az ablakn{l {ll): V{rsz valakit? Csak nem Pétert? Épp most megy vízért, ahogy l{tom. Olyan hegyesen ül a bakon, mint az apja, aki par{dés kocsis volt a grófn{l. Csak úgy szalajtja a lovakat! H{nyja-veti far{t a kocsi! LAJOS (veti mag{ról a kab{tot, l{b{ról az itthoni cipőt): Hadd h{nyja csak! Én megyek a vonathoz. Meddig v{rjak még, hogy mi lesz? (Az apja felé.) Belépni nem akarnak úgyse. A szervezők mikor érnek ide, tavaszig lessem őket? Hol a zoknim? (Az {gy alatt keresi.) Tessék, ez ki van lyukadva! (Ledobja.) Nem lehet igaz, hogy valakit így el lehessen küldeni. Majd én ut{na nézek! Vagy keresek m{shol munk{t. Lehet, hogy azóta m{r a helyemre is visszavesznek. Nem lehet tudni semmit – itthonról. HAMAR: Hova készülsz te? LAJOS (az anyj{nak): Délut{n mikor megy vonat? HAMAR: Neked most semmikor! LAJOS: Úgysem tud itthon tartani! (Az anyj{nak.) Adjon m{r útiköltségre pénzt, majd megadom. Most kellett volna fizetést kapnom a héten. HAMARNÉ: De kisfiam! Hova mennél? A vonathoz? Minek? LAJOS: Vissza oda, ahonnan jöttem. Mit lessek itt itthon? HAMAR (r{ki{lt): Itt maradsz! Megmondtam, majd ha lehet, visszamégy. Nekem nem kuncsorogsz! Mit képzelsz te? Most zavartak el! Én meg azért nem takaríttatom ki a port{t, hogy te visszamehess! Elférsz t{n itthon, van hely! (Lajos meg{ll az ablakn{l, néz kifelé.) HAMARNÉ (a férjére): Hallgass m{r! Nem tudsz neki szebben beszélni? (Oda{ll a fia mellé): Kisfiam, majd csak csillapszik a helyzet. L{tod, mi van most. Két-h{rom hét... egy hónap... Kibírod addig. Arra is gondoltam, ha itthon maradn{l, vennénk neked h{zhelyet valahol, s mire nősülni akarsz, építenénk r{. R{d íratn{nk p{r hold földet is. Addig meg szépen eldolgozgatn{l mellettünk. Nem musz{j neked csavarognod az orsz{got. Nem vagy te r{szorulva, hogy b{rkinek is munk{ért könyörögj. Megalapozn{nk mi itthon a jövőd. Tudod, hogy mi nem magunknak dolgozunk. S ha meghalunk, akkor meg minden a tiéd meg Kl{rié lesz. ([tfogja a v{ll{t.) Na. Gyere most ink{bb, egyél valamit. Mit hozzak? Szalonn{t? Még nem érkeztem főzni. Valamit egyél. LAJOS (otthagyja az anyj{t): Mindig csak a szalonn{t! Azt r{gjam mindig? HAMARNÉ: Tej is van... HAMAR: Az nem jó {m! Kifli kellene neki, meg lókolb{sz!

NOCSA (eljön a kamraajtótól): Az m{r nehéz dolog lesz, hogy Lajosra majd földet íratnak. Nincs itt v{rni mire! Se két hétig, se h{romig. Hajtj{k a népet, menni kell. (Hamarnak.) Nem hi{nyzik az mag{nak, hogy elvigyék, mint t{n Mengyi Lajost: beültették a zsuppsz kocsiba vagy mibe, a dzsipbe, s csak h{rom nap múlva hozt{k haza. Hogy mit csin{lhattak vele, minek vitték el, nem tudom. De ahogy hazaért, azt mondj{k, rögtön al{írt. HAMAR: Jól elverték, biztosan! LAJOS: Maguk szerint m{r akasztanak is, nem? Húzg{lnak mindenkit fölfelé a f{ra! (Előveszi a cipőpucolós dobozt, s a cipőjét tisztítja.) HAMAR: Nem is semmiért viszik el! Csak meg akart{k kocsik{ztatni, mi, mint a gyereket? Hogyisne! HAMARNÉ: De te is megj{rod, ha elvisznek. De megj{rod! HAMAR (tettetett csod{lkoz{ssal): Miért? H{t itt vagy te! Te ereszted el a kuty{t, ide be nem teszik a l{bukat, azt mondtad. Meg veszed a balt{t. (Odalép a tűzhelyhez.) Hol is van? Itt van! (Kézbe veszi.) Ezzel vered agyon őket, egytől egyig, nem azt mondtad? (Föl{ll a szennyesl{d{ra.) No? Jön befelé az agit{ló. Puff! (Suhint egyet a balt{val.) Jön a m{sik agit{ló. Püff! Puff! (Hamarné sértődötten kimegy az udvarra.) NOCSA: Ha az úgy menne, hogy üssük agyon őket...

4. (V{ratlanul visszajön Hamarné.) HAMARNÉ: Hallj{tok-e! Olyan köd jön nyugat felől, majdnem megijedtem. Itt füstöl az eleje m{r a veteményföld végén. HAMAR (még mindig dühösen, miközben a balt{t visszateszi a tűzhely mellé): H{t azt{n? Hajtsam el? HAMARNÉ: Ha nem figyelünk, az tal{l itthon bennünket, aki akar. Legjobb lenne, ha ugat a kutya, eltűnnél itthonról. NOCSA: Péter is azt akarja. Ha hozz{juk megy valaki, mondta nekem, uccu, iszkol a kazal mögé. HAMAR: Azt hittem, a teknő al{. HAMARNÉ: Minden percben sz{molni lehet az agit{lókkal, ha akarjuk, ha nem. HAMAR: Megmondan{d-e, hova tűnjek el? Üljek be a tyúkok al{? HAMARNÉ: Üljél! Csak a h{ztól pusztulj, vigyed az irh{d! Húzódj le a kan{lis{rokba, vagy mit tudom én, hova!

HAMAR: És te? Te itt maradsz? Az nem baj? NOCSA: Elmennek, ha csak az asszonyt tal{lj{k otthon. Hanem azt{n éjjel is zörgetnek, ahogy hallottam m{soktól. Ott nemigen alszanak! HAMARNÉ (az ur{nak): Majd azt mondom, hogy elmentél itthonról, nem tudom, mikor jössz meg, s csukom be előttük az ajtót. Éjjel én ki nem nyitom! (Odakintről kocsizörgés hallatszik.) HAMARNÉ (ijedten az ur{nak): Hallod?! M{ris jön valaki! NOCSA: Nem ugat a kutya. Biztos Péter közeledik a kocsival. HAMARNÉ (türelmetlenül): Nem lehet azt tudni. Ebben a ködben ak{rki lehet! HAMAR (tétov{zik, majd gyorsan fölveszi a kab{tj{t, a feleségének): Nyissad előttem az ajtót! Hadd megyek akkor! HAMARNÉ: Siess m{r! HAMAR: Majd innen figyelek az óltól. HAMARNÉ (az ura előtt kit{rva az ajtót): Eredj, eredj m{r! HAMAR: L{tod, hogy azt csin{lom! (Meg{ll az ajtóban.) HAMARNÉ: Nem mész? Most mit {llsz? HAMAR: Pétertől szaladjak el? (Köszön.) Adjon isten! (Meglapogatja Péter v{ll{t a küszöbön. A feleségének.) Elszaladhatok tőle, ha annyira akarod. (Bejön Gyalog, ostorral a kezében.) GYALOG: Csak én vagyok. Adjon isten! HAMAR: Hallod, majd elszaladtam előled. Nem is tudom, hol {lltam volna meg. GYALOG: Nem is {rt most szemfülesnek lenni. A falu alatti tany{kon m{r j{rtak agit{lók. Attól tartottam az úton, összefutok velük, hirtelen el se tudok bújni előlük. Hab{r én m{r nem is tudom, mi lenne jobb. Az a hír j{rja... szóval, megmondom úgy, ahogy van, én jól j{rnék t{n, ha igaz az, amit hallottam. Ötvenben az ap{m miatt nem lehettem tag, merthogy ő kicsoda, micsoda volt a grófn{l. Most viszont... (Megl{tja Lajost.) H{t te, Lajos? Megvagy még? Hogy ízlik itthon? HAMAR: Ennek-e? Sehogy! M{r össze akart csomagolni. Menne vissza. A cipőjét is kisuvickolta. GYALOG: Hogy küldtek téged el? Mégis, hogy volt? Mit mondtak, amikor elküldtek? LAJOS: Azt, hogy amíg nem viszek igazol{st, hogy a szüleim beléptek, nem mehetek vissza. (A szüleire.) S ők azt akarj{k, hogy akkor ne is menjek. (Élénk

kív{ncsis{ggal.) A faluból meddig voltak kint az agit{lók, merre j{rtak? Holnapra ideérhetnek? HAMAR: Ide azok még ma is. (A feleségének.) A kamraablakot nem lenne jó kinyitni? Ha ak{rmikor meglepnek bennünket, amíg zörgetik az ajtót, ki tudjak előlük ugrani a h{z mögé. HAMARNÉ (kap az ötleten): Jó! A szatyorba meg csomagolok valami ennivalót. Ha sok{ig maradn{nak, legal{bb nem éhezel odakint. (Az asztalfiókból kést vesz ki, a konyhaszekrényből kenyeret, v{g belőle, majd indul a kamr{ba.) Mennyi szalonn{t v{gjak? Vizet öntsek egy üvegbe? HAMAR: Öntsél! Mit b{nom én! Majd megiszom a nyulakkal. LAJOS: Maga tényleg azt hiszi, hogy azok elől el tud bújni? Nem tal{lj{k meg? Hogy juthat ilyesmi az eszébe? Gondolkozzon m{r! (Gyalognak.) A faluban m{r végeztek is? Valóban jönnek kifelé? GYALOG: P{ran lézengenek még, akik kimaradtak, s ut{na mi következünk. (Hamarnak.) Beszélik, sokan egym{s szemébe nem mernek nézni, annyira szégyellik magukat. De aki nem ment bele eddig, most m{r iparkodik befelé mag{tól is. NOCSA: Elintézték a nagygazd{kat. A többi ember m{r nem sz{mít. GYALOG: Nem. Mert ha belépett Göböly Pista, s ahogy hallottam, Cirn{k Elek is, akkor a szegényebbje úgy van vele, ő m{r mit ugr{ljon? HAMAR: Fél {m mindenki, meg van félemlítve a nép! Ki kív{n a kul{kok sors{ra jutni, hogy elvigyék, mint ahogy azokat elvitték kétszer-h{romszor is egy évben. Elverték úgy a talpukat, alig tudtak r{lépni. Pedig sok közülük a fél életén {t hagym{n, kukoricadar{n élt, s úgy szerezte a húsz-huszonöt holdj{t. HAMARNÉ (csomagolja újs{gpapírba a kenyeret, szalonn{t): Először azokat tették tönkre, s most mi következünk. HAMAR (figyelmeztetőleg): S majd sorba mindenki! S még ha nem vinnének is el senkit, akkor se lehet ezeknek m{r hinni! HAMARNÉ: Nem bizony, oda a becsület. Elj{tszott{k! HAMAR: Legjobb itt csak Nocsa kom{nak: nem veszthet semmit. De mint Cirn{k is, aki gürcölt annyit, sokszor egész éjszaka jajgatott a kimerültségtől, annyira f{jtak az inai, az nem nevet, mint ez. Az ilyen nagyon könnyen van. NOCSA: Nem is volt élet az övé, mert azt nem lehet annak nevezni, mint ahogy az enyémet se. HAMAR: A tiédet nem is! Mert azt nem lehetne dicsekvésként kitenni az ablakba, hogy l{ssa, aki arra megy! (Hamarné a kenyeret, szalonn{t beteszi a szatyorba, majd megy a kamr{ba.) HAMAR (Gyalognak): Te volt{l az anyósodékn{l azóta? GYALOG:

A hét elején néztem r{juk. Az öreget épp előtte való napon hívatt{k be a községh{z{ra. HAMAR: Be-hí-vat-t{k? És? GYALOG: Beküldték egy üres irod{ba, félóra múlva bement hat ember, körülfogt{k, nem tudott mit tenni, odament az asztalhoz, s al{írt. HAMAR: Jó módszer! Körülfogni egy embert, amikor maga van, s tudja, hogy azt tehetnek vele, amit akarnak. Prób{ljon ellentmondani! NOCSA: Nem biztos az, hogy b{ntott{k volna. B{r... Ha nem akar belépni... GYALOG: Akkor oda neki, mi? Az tetszene neked? Hadd jajgasson! NOCSA: Ha bemegy hat ember, még nem azt jelenti, hogy meg akarj{k verni. HAMAR: De azt is jelentheti! Megvan annak a hat{sa! GYALOG: Azt is hallottam, hogy falnak fordítottak embereket. Azóta akiket behívatnak, az m{r mind a legrosszabbra készül, vagy hazamegy többet, vagy sem. HAMAR: Cs{rd{s Karcsi j{rt erre reggel. Az meg azt mondta, az ő apja pisztolyt is l{tott kitéve az asztalra. NOCSA: Ez vagy igaz, vagy se. GYALOG: Miért ne lehetne? Ezektől kitelik, hogy r{ is fogj{k az emberre. De előfordulhat, hogy aki mikor hazamegy, mit mondjon otthon, hogy csak úgy belement? Esetleg röstelli azt mondani, hogy félt, megijedt, azért írt al{, s ink{bb hazudik egyet. HAMAR: S ut{na a hazugs{got is igaznak hiszi! De lehet, hogy nem hazudik, hanem a valós{got mondja. Ki tudja! (Hamarné kijön a kamr{ból.) HAMARNÉ: Sehol sincs a kisdemizson! (Az ur{nak.) Nem l{ttad? HAMAR: Itt keresed? Odafönt van a padl{son. Te vitted föl, még azt se tudod? HAMARNÉ (Lajosnak): Kisfiam, hozd m{r le gyorsan! Mit csin{lsz itt a sarokban? A zoknid varrod? Nem tudsz szólni nekem? (Kiveszi Lajos kezéből a zoknit.) Ott lesz a kisdemizson a kémény mellett. Eriggy gyorsan érte, hadd öntök bele vizet! LAJOS: Lehozhatom. De fölösleges, higgye m{r el! Maga is azt akarja, hogy bujk{ljon valahol? NOCSA: Azt hiszi, nem tal{lj{k majd meg! LAJOS: Nem, mikor kilométerekre el lehet l{tni! Nincs mindig köd, se éjszaka! NOCSA: Nappal majd hasal, hogy ne vegyék észre! Lehúzódik valamelyik bar{zd{ba. LAJOS:

Én nem sz{mítok, mi? Magukkal törődnek csak, meg a földdel. Velem meg lesz, ami lesz. Ennyi eszük van! (Kimegy.) HAMAR: Én odahajítok mindj{rt ennek a kölyöknek, hogy arról koldul! A sz{ja cipóra kel! GYALOG: Mondtam én! Ővele m{r nem sokat kezdhet. Ezeket m{r elnevelték! (Kicsit v{r.) Hanem, szóval... n{lam arról van szó, hogy most m{r megmondjam, azt rebesgetik, hogy ebbe a csoportba, amelyik itt van a dűlőnél, megv{lasztan{nak brig{dvezetőnek, ha belépek. Így mondj{k. Nekem viszont az sok mindent megérne. Ha az ilyen emberekre bízn{k a vezetést, s nem, mondjuk, a Dini Lajosfélékre, csak lehetne valamihez kezdeni. Akkor pedig a nagyüzemmel nem versenyezhet sok{ig a kisparaszt. Velem nem j{rn{nak rosszul, mert én rendet teremtenék! Se fegyelem nem volt eddig, se szervezettség. A búz{juk t{n még most sincs elvetve mind... HAMAR (közbeveti): Az m{r nem is lesz az idén! De jövőre leshetik majd, hogy m{s meg eszik! GYALOG: Az ilyen gazdas{got, mint amilyen ez is lesz, ha most még fejlesztik is, azt ir{nyítani kell. S nem egynek, se nem kettőnek! Meg kellene ragadni az alkalmat, mert jobban j{rnék, mint ha bujk{lok. NOCSA (Hamarnak): Maga nagyon pórul j{rhat, ha elkapj{k véletlenül. Lesz nemulass! Hogy maga szökik előlük? Gyerünk csak hazafelé! HAMAR: Tudom, tőled kitelne, hogy föl is jelentenél. Azt képzeled, nem tudom? NOCSA: Nem esne az m{snak se jól, hogy ő belépett, egyesek meg odakint hancúroznak. Hadd szaladjon befelé mindenki! Ne legyen dicsekednivalója ezut{n egyik nagygazd{nak se! Ne tudj{k lenézni a m{sikat! Még maga se, hogy mindig csak röhög rajtam! HAMAR: Mert kiröhögteted magadat, te! A feneked kivan! Ide j{rk{lsz mindig kölcsön pénzért, tűzrevalóért, meg mindenért. Odaadja az ember még a mosóteknőjét is, és még te fened r{m a fogad? NOCSA: Kerüljön oda mindenki, ahova a többi ember, ne nevessen a m{sikon! Ne legyen kivétel maga se! Ezt megmondom most m{r azért is! Nagyon szeret gúnyolódni velem, s kihaszn{lna a végtelenségig. Semmit nem vethet a szememre! Szénakasz{lója voltam mindig, kazalrakója, kap{sa, kukoricatörője! Azt szeretné, hogy ingyen dolgoznék? Miért? Azért, mert különb embernek tartja mag{t n{lam? Miért? A kutya úristenit! Én nem dolgozok? Maga nem tudja, mi az, tizedébe aratni, napsz{mba elj{rni. Még nem prób{lta! Mag{ból a felesége csin{lt módos parasztot! Nem élte azt az életet, amit én, hogy mikor az {llamtól kaptam földet, úgy {lltam, belevetni nem volt mit, se mivel megművelni. Közben születtek a gyerekek. Építkezni is kellett. Jött a beszolg{ltat{si rendszer! Miért kell lekicsinyelni engem? Mind össze kell fogdosni, aki szökdösik, mind egy sz{lig. S mindenkitől elvenni, amije van, ne tudj{k lenézni a m{sikat! Annyi valamije legyen az egyik embernek is, mint a m{siknak. (Döbbent csend.) HAMAR: Még ilyet! Szóval így {llunk. HAMARNÉ (ledobja a zoknit az {gyra):

Megérdemled! Kellett neked a segítsége! Kellett ideszoktatnod! HAMAR: Ha idejött ez a piszkos légy! S te is védted, ne beszélj! GYALOG: Hozz{m nem j{rhatott oda sose! Tudtam én, hogy kicsoda ő! Nem érdemes az ilyenekkel jóba lenni. Végezze el mindenki azt a munk{t, ami r{ tartozik, ne hívjon senkit, még ha megfizeti is neki, amit segít, mert csak ez lehet a vége. HAMAR: Téged is be{rult volna ez! Megmondta volna, hogy ott fülelsz a kazal mögött. És... (Füttyent, mintha kuty{t hívna.) Gyere csak elő, Péter! (Nocs{nak.) De hallod?! (Fenyegeti.) Kancsuk{t kap a kezébe, őelőtte te nem {llsz meg! Nem sok örömöd lesz neked abból, ha együvé kerülsz vele! Még ha engem bajba keversz is! (Bejön Lajos egy h{rom-négy literes demizsonnal. Az anyj{val vizet öntenek bele.) GYALOG (Hamarnak): Nehogy azt gondolja, hogy csak Nocsa Jani {rulna be. Akiket ber{ntottak a téeszbe, azok rögtön azt kérdezik, hogy h{t a többinek, azoknak nem kell belépni? Azok különbek? Valaki Göncő Flórit is besúgta. Azt is megmondta, melyik üres tany{ban bujk{l. A tan{cstól m{snap kiszaladtak az autóval, meg is tal{lt{k. HAMARNÉ (Lajosnak): Tedd a demizsont a szatyor mellé! (Az ur{nak.) Ott lesz a víz, ha jönnek. De nekem úgy menj, nehogy megl{ssanak! NOCSA (együttérzéssel és gúnnyal is a hangj{ban): Esetleg – az {rokig négykézl{b... HAMARNÉ (az ur{nak): Az ól mögött menj, s a kan{lis hídja alatt búj be a betongyűrűbe. Az lesz a legjobb. LAJOS: Az. Azt hiszik! H{t képesek bujk{lni p{r hold föld miatt! (A szatyor mellé teszi a demizsont.) Őrület! HAMARNÉ: Kisfiam, értsél meg bennünket! Tudod, hogy szereztük mi azt. Engem mindenki csak szaladni l{tott mindig az úton. Akkor se volt pardon, mikor te kicsi volt{l, tettelek a kos{rba, s vittelek a h{tamon. Mikor beteg volt{l, a nagy s{rban talig{ban toltalak az orvoshoz, amin vittem még zs{k búz{t is őrölni; majd’ megszakadtam! S nem azért küszködtem annyit, hogy most cselédek legyünk: odaadjuk a földet. S itt jósz{gok is vannak. LAJOS: Persze, jósz{gok is vannak, ennivaló is van. Van itt minden, tyúk, galamb, macska, kakas a port{n, víz a kútban, varjú a f{n! HAMAR: Az ilyen helyen nem is halt még éhen senki. Te leszel az első! LAJOS: Maga szerint, ha m{r nem halok éhen, semmi bajom se lehet. Akkor m{r minden rendben van! HAMAR: Ha a has tele, a szél se fúj annyira! HAMARNÉ: Neked nincs is gondod m{sra, csak a hasadra! Azzal volt{l elfoglalva mindig! S hogy mivel tudn{l dicsekedni! Itt csak te vagy megelégedve mindennel, m{s senki! LAJOS (az anyj{nak): De azt képzeli maga is, hogy milyen gazdagok! Mert ha belépnének, mi mindent vennének el. A földet? Nekem m{r úgyse kellene. Gy{rban dolgozhatnék, s azt, amit szeretek.

HAMARNÉ: Kisfiam, mi csak a javadat akarjuk. LAJOS: Maguk? Az én javam? Azzal, hogy béresükké tennének? Hogy dolgoztatn{nak – ingyen? A faluba se engednének be vas{rnap, mert dolog van, és sajn{ln{k tőlem azt a húsz forintot is, amit kérnék. Eddig se adtak. Egy sz{zast nem kaptam itthonról, amíg tanultam. Adnak ott kosztot, azt mondt{k. HAMAR (értetlenül {ll): Miért? Elfelejtettek adni? LAJOS: Majd keresek én annyit, amennyi nekem kell. Ha nem megyek most el, elmegyek reggel. Ann{l könnyebben is lehet élni, mint itt túrni a földet. Nem leszek paraszt, az biztos! Ezt ni! (Kimegy.) (Kis csend.) HAMAR (a feleségének): Na? Hallottad-e? S l{ttad-e, hogy mit mutatott? Ennek kedveskedsz te! Ennek kell megengedni, hogy a fizetéséből egy fillért se adjon haza! Ennek akarsz te port{t venni, h{zat építeni! HAMARNÉ: A keze sz{radjon le, aki ilyesmire tanította! Én nem ilyennek neveltem. Én nem tehetek róla. (V{ratlanul Lajos jelenik meg az ajtóban.) LAJOS: Na végre! Jönnek az agit{lók! Biztosan azok! M{r itt az ól mögött jönnek! (Hamarné szinte rohanva kimegy.) NOCSA (Lajosnak): Felőlünk jönnek? Hol? A dűlőn? LAJOS: Igen. Ketten vannak. (Kimegy.) (Hamar fölkapja a nagykab{tot, majd a demizsont, szatyrot, s hol a kamraajtó, hol az udvar felé kutat tekintetével.) HAMARNÉ (beszól az ajtón): Julis az egyik, azt m{r l{tom. NOCSA: Julis? Minek jön ez megint? HAMAR (a feleségének): Ereggy m{r közelebb, nézd meg, ki jöhet még vele. NOCSA: Megyek én is, megnézem! (Kimegy.) (Gyalog és Hamar idebent figyelnek.) HAMAR: Nem is tudom, mit teszek Julissal, ha nekem agit{lót hoz. A múltkor a levéllel {llított ide, most meg ki tudja, kivel jön. De hogy kit hozhat?! GYALOG (az ajtón figyel kifelé):

Nem értem. Valakit vezet. Julis mintha a hóna alatt karoln{. Csak nem a traktorossal jön? Azt érte volna baj? HAMAR: V{rj{l kicsit, hadd érjenek a kazalhoz. (Odakint kutyaugat{s.) GYALOG: Nem agit{ló, biztos. HAMAR: Én is úgy nézem. GYALOG: Egy öregembert t{mogat Julis. Ott van m{r Lajos is. HAMAR (a szatyrot, demizsont visszateszi a fal mellé, s leveti a kab{tj{t is): Tiszt{ra beleizzadtam. A h{tamon folyik a víz. (Julis és Lajos egy öregembert segítenek be az ajtón. Hamarné és Nocsa ut{nuk jön be.) JULIS (lihegve, kimerülten): Mihozz{nk jött be. Annyira megrémültem. (Az ur{ra.) Ez meg sosincs otthon. (Az öregemberre.) Ott t{molygott a kerítésnél. Annyira megijedtem, még t{n most se vagyok észnél. (Julis és Lajos az öregembert az {gyhoz vezetik, segít Nocsa és Hamarné is, s leültetik lassan. Vizes, s{ros nagykab{t rajta, csizma a l{b{n, a fején téli b{r{nybéléses sapka, a h{t{ról h{tizs{k lóg. Aszott, töpörödött kis ember. Ültében h{trahanyatlik a falhoz.) HAMAR: Ki maga? Honnan jön? JULIS: Nem errevalósi. (Hamarnénak.) Id{ig reszketett az úton, ahogy jöttünk, annyira {tf{zott. Ilyen messzire eljönni... Azt beszélik, Zakar Ferenc is elszökött otthonról, a felesége azt se tudja, hol van. [llítólag a vasútn{l l{tta valaki, mikor fölsz{llt a vonatra. Lehet, hogy Pesten bujk{l. LAJOS (az öregemberre): Ezért érdemes bujk{lni. (Az apj{nak.) L{tja-e? HAMAR (az öregembernek): Mért nem megy haza? Mit keres erre? HAMARNÉ (a tűzhely felé mutat): Oda kellene ültetni a melegre. JULIS: Itt bújt a Ladikos-Dora sz{rkúpj{ban. Egy hét óta itt bújt. HAMARNÉ (a tűzhely mellé széket visz, a többieknek): Vigyük oda! (Az ur{nak.) Gyere te is! Ne {llj! HAMAR: Ne sebeskedj! Mit sebeskedsz? (Hamarné, Lajos, Gyalog segítik a székhez t{mogatni az öregembert.) GYALOG: Szép lassan. Úgy. HAMAR (értetlenül):

Minek bújt a sz{rkúpba? Mit keresett benne? HAMARNÉ: Te értetlen jósz{g! Menj innen kifelé! Ink{bb menj ki, engem ne idegesíts! (A többieknek.) Tisza víz a ruh{ja. HAMAR (esze {g{ban sincs kimenni): Még kizavarna! Ki ez! A hokedlikat még nem akarod dob{lni? JULIS: Le kellene fektetni valahova. HAMARNÉ: De hova fektessük? Hova? (Az ur{nak.) [gyazz meg gyorsan a padl{son! Lefektetjük valahova a kacatok mögé. Ne legyen itt szem előtt, h{tha jön valaki. (Hamar teszi a kalapot a fejére.) HAMARNÉ (r{szól az ur{ra): Hallottad? Ne a kalapod igazgasd! (Hamar kimegy.) JULIS (Hamarnénak): Ott feküdt a sz{rkúpban. Egy hét óta feküdt benne, azt mondta nekem. Képzelheti, hogy {tf{zhatott ezekben a hidegekben! HAMARNÉ: Hallottuk, mikor itt zúgott a traktor. Az urad azt{n mondta, hogy a Ladikos-Dora földjét ment sz{ntani. De hogy ott valaki van, ki gondolta volna! JULIS: Még isteni szerencse, hogy a traktoros nem gyújtotta r{ a sz{rat. Mondjuk, alszik véletlenül, ott ég el. HAMARNÉ: Észrevette a traktoros? Nem vette t{n észre? JULIS: Azt mondta nekem, hogy még idejében elment, nem l{tta meg. (A tűzhelynél megmozdul az öregember.) ÖREGEMBER (szaggatottan): Nem l{tott senki. Csak maguk tudnak rólam. Elmegyek este, amint besötétedik. Addig hadd pihenhessek. Meleg te{t kérnék csak, ha tudn{nak adni. Nagyon rosszul érzem magam. Nagyon. (Fejét h{tra billen.) HAMARNÉ (közelebb megy hozz{, hangosan): Mindj{rt lefektetjük. M{r {gyaz az uram! ÖREGEMBER: Éjszak{ra m{r nem maradok itt. Elmegyek valamerre. (A következő pillanatban Hamar szól be az ajtón.) HAMAR: Lajos! Gyere csak ki! Fogd meg alattam a létr{t! HAMARNÉ: H{t még arra se tud fölmenni egyedül! Fél, hogy eldűl. Én nem félhetek azon a rossz létr{n, én tízszer is fölmehetek rajta egy nap! (Kimegy Lajos, ut{na Gyalog is.) NOCSA (Hamarnénak):

[tjövök valamelyik nap, és segítek majd megszögelni. Nem sokból tart. HAMARNÉ (megvetően): Ezut{n te ne nagyon m{szk{lj ide! Nem vagyok r{d kív{ncsi! (Julis megütközéssel néz.) HAMARNÉ: Leszerepelt az urad. Le, alaposan! (Visszajön Gyalog.) GYALOG (Hamarnénak): Pokróc kellene, vagy valami... HAMARNÉ (sietve lekapja az {gytakarót): V{rj{l, a szob{ból is kihozom. ÖREGEMBER (fölnéz, valakit keres a szemével): Éjszaka szöktem el otthonról. Hallottam, hogy nem tudom hol, m{r a j{rlatleveleket szedték össze. Lehet, hogy akivel nem bírtak, attól m{r el is hajtott{k a jósz{gokat. Szedték össze, s vitték. Nekem is van otthon két kecském, malack{m, tyúkom. Mi van velük? Megvannak-e még? Ad-e nekik valaki enni? Hogy mi lesz itt? Mindenünket el akarj{k venni. Ide jutottunk. GYALOG (miközben elveszi a pokrócokat Hamarnétól): H{ny éves maga? ÖREGEMBER: Hetvenöt elmúltam. S ezt kellett megérnem. Istenem! (Le akar dőlni a székről.) Jaj, nagyon rosszul vagyok. Az isten {ldja meg magukat, segítsenek rajtam! Egyszer m{r be akartam ide jönni, mikor esett az eső, de szabadon volt a kutya. Biztosan nem voltak itthon. JULIS (összecsapja a kezét): Teremtőm! Akkor ő volt az a h{tizs{kos ember! Ő j{rk{lt erre! HAMARNÉ: Ő! (Megrökönyödve néz össze Julissal.) GYALOG (int Nocs{nak): Gyere, segíts! (Megfogj{k az öregembert, fölemelik.) De fogjad {m, nehogy elessünk! (Az öregembernek.) Segítünk, tata, fölmegyünk a padl{sra. (Kimennek lassan az öregemberrel.) JULIS (ut{nuk szól): Vigy{zzatok m{r vele a létr{n! (Majd Hamarnénak, még mindig izgatottan.) Még ilyet! Egy hétig fagyoskodott a sz{rkúpban. Képzelheti, alig tudtunk ideérni. Biztosan megf{zhatott úgy, t{n sose lesz jobban. Még n{lunk mondta, hogy az ő faluj{ból sok embert elvittek az agit{lók, s hogy t{n a Hortob{gy felé vették velük az ir{nyt. (L{bdobog{sok hallatszanak a padl{sról.) HAMARNÉ: H{la istennek, fölértek! (Te{nak vizet tesz föl egy l{basban a tűzhelyre.) JULIS: Épp főztem, mikor kinéztem az ajtón, s megl{ttam, hogy valaki mozog a f{n{l. Ennyi erővel egy betörő is odatoppanhat. Agyonüt, vagy odaköt valamihez, s úgy megy be a h{zba, ahogy akar. Nem is szokom én meg sose a tany{t. Pedig m{r a balt{t is bevittem, amit most jó lesz kitenni, mert mondta valaki, hogy nem tudom kinél, ahol odabent volt a balta, az agit{lók megl{tt{k, rögtön r{fogt{k az emberre, hogy azt nekik készítette be.

HAMARNÉ: Hogy őnekik... (Mikor nem néz oda Julis, a balt{t belöki a tűzhely mögé.) JULIS: Mindenben ürügyet keresnek, hogy lehetne belekötni az emberekbe. De lehet, hogy m{r félnek is. [llítólag valaki megzavarta őket vasvill{val, a kazlak közt kergetőztek, s azóta ahova odamennek, egy közülük mindig az ajtón{l {ll, s az csak figyel. (Nyílik az ajtó, Gyalog, Hamar és Nocsa bejönnek.) HAMAR (Julisnak): Neked meg épp ide kellett hozni ezt az embert! Mit csin{ljak én vele? Hogy ez majd estére elmegy... Ha elviszem! (Megfordul.) Na, Nocsa koma! Ez neked kapóra jött. Itt van egy ember, aki bujk{l, megfelel? Fönt cincog az egerekkel, szaladhatsz följelenteni! Mit szólsz hozz{? (Bejön Lajos.) NOCSA (Hamarnak): Majd maga mit szól, ha a padl{son véletlenül megtal{lj{k? S hazaküldhetik a m{sik gyerekét is, csak v{rjon! S ha többet nem engedik egyiket se vissza, akkor majd mit szól? LAJOS: Én nem maradok itt. Reggel m{r mentem is. HAMAR: Csak akkor ide nem is jössz vissza többet, azt megmondom! Ide be nem teszed a l{bad! (Nocs{nak.) De te se – ezek ut{n! Alig bírod m{r kiv{rni, hogy a m{s baj{nak örülhess? Azt v{rod, hogy annak örülhess?! JULIS (védelmezőn az ura mellé húzódik): Jaj istenem, ne b{nts{k m{r az uramat! Úgyis olyan szerencsétlenek vagyunk. HAMAR: Idel{tszik az a tany{tokból! Ell{tszik az messzire! Mit törődik ő a mi kölykeinkkel? Törődjön az övével! Van t{n neki! Mit v{rja annyira, hogy bajba kerüljünk? Reszket, annyira v{rja! HAMARNÉ (fojtott, ideges indulattal): Te nem fogod mindj{rt be a sz{d! Most kiab{lsz m{r? Most vesznél össze velük? Előbb nem jutott eszedbe? H{t följelentenek! Itt bújtatsz valakit, mennek és följelentenek! Észnél vagy?! NOCSA (a fejté csóv{lja): Ugyan-ugyan... Ilyennek ismer bennünket? HAMARNÉ (Nocs{éknak tettetett kedveskedéssel): Dehogyis, Jani! Csak beszél ez az ember. Üljetek le, foglaljatok helyet! (Az ur{ra.) Ne hallgassatok r{! Nem tudja ez sokszor maga se, miket mond. Na, üljetek le! Juliska, vesd le a kendőd, r{d melegszik. HAMAR: Akkor jól van, ha följelentenek! A piszkos, bety{r anyjukat! Rendben van! De én akkor nem is verettetem agyon magam. Belépek, és {ldja meg az isten! HAMARNÉ: Mit csin{lsz te? (Remeg az idegességtől.) Mit? Te ökörje a vil{gnak! Mit akarsz te? Hova lépsz te be? Ott vannak a hokedlijaid, eriggy! Mehetsz Nocsa kom{ddal együtt! Szaladhattok is ak{r! Nem sok különbség van köztetek! S én még azt hittem, amikor hozz{mentem ehhez, hogy ebből milyen dolgos ember lesz! Szegény fajta, ez azt{n kapaszkodik majd! S amiért meggürcölt, a tíz körmével is megvédi! De fél! Megl{tszik, ki harcolt többet, kinek van több vesztenivalója! Tíz

év óta m{r azt hajtogatja, most m{r éljünk nyugodtabban, elégedjünk meg azzal, amink van. Megtelt a bendője, s csak dőzsölne! De innen a hokedlikon kívül m{st nem is visz el! Én nem azért dolgoztam, meg dolgozok ezut{n is! HAMAR: Ezt majd az agit{lóknak mondjad, ne nekem. LAJOS: H{t képesek összeveszni! Hagyj{k m{r abba! HAMARNÉ (mag{ból kikelve, az ur{nak): Az úristen is jöhet ide, annak is megmondom, hogy dolgozzon mindenki mag{nak, mint ahogy én dolgoztam. Mert azt senki se tudja, mennyit hajtottam magam, mennyit szaladtam, azt csak én tudom. HAMAR: Meglesz a köszönet érte. Lajos m{r kezdte köszöngetni! LAJOS: Kitagadhatnak, azt tesznek, amit akarnak, nem érdekel! Ink{bb széntróger leszek, ak{rmi, mint hogy én itt maradjak! HAMAR: Legyél, ha neked az jobb! LAJOS: Jobb. Mert még annak is több a becsülete, mint maguknak. HAMAR: Legyen! De te akkor se kiab{lj itt! Nem a v{roson vagy! LAJOS: Igenis kiab{lok! Maguk miatt küldtek haza! S még maga fenyegetőzik? Eléggé kihaszn{ltak, amíg nem mentem el itthonról. Tudom én, mit jelent az: szépen eldolgozgatn{l mellettünk. Hajnalban m{r loholhatnék valamerre a dűlőn. Az én életem nem sz{mít, úgy l{tszik, csak a maguké! HAMARNÉ: Ki az, akinek nem sz{mít a te életed, mi? Ki az? Mutasd meg! LAJOS: Mag{nak! Maguknak nem sz{mít, csak a föld. Mivel van jobb életük, mert összeloholtak nyolc holdat? Maguknak ez a minden? Ennél nincs jobb? Még az én jövőm is föl{ldozn{k érte? H{t ezek maguk! De nem érdekelnek tov{bb! HAMARNÉ: Te, az any{d úristenit, énnekem mondod ezt? Énnekem, aki téged a vil{gra hozott? Aki mindig azon voltam, ha mi meghalunk, vagyon maradjon ut{nunk, s ti beleüljetek a jóba?! Any{dnak mondod ezt? HAMAR: Mért, mit v{rt{l tőle? HAMARNÉ: Akkor takarodj te is ebből a h{zból! De most m{r takarodj, mert megőrülök. Takarodj innen! LAJOS: Megyek is, legyen nyugodt! Nem v{rom, hogy én majd örökölök! Mikor marad r{m a fél tanya! Gyúljon meg, ahol van! Azt se b{nom! HAMARNÉ: Megver téged még ezért az isten. De verjen is! Hej, hogy minek is éltem én, hogy minek is! Hogy én mire is {ldoztam magam! Minek küszködtem annyira, hogy azt a munk{t, amit én elvégeztem, sok helyen két életre elég lenne. S nem azért, hogy én ruh{t, mit tudom én, miket vegyek magamnak. (Lajos felé fordul, szenvedélyesen.) Hanem hogy nektek legyen mit adnunk. Értetek szenvedtünk, s hogy ne szoruljunk r{tok, se senkire, ha megöregszünk. Az életem van abban, amit szereztünk. Úgy űztem magam mindig, mint az {llatot. Csak gyerünk, gyerünk, itt

mindig az volt, mert én nem féltem a dologtól soha! S amit tettem, ez a h{la érte? Azt akarn{d, hogy vesszen el mindenünk, hogy m{s haszn{lja? (Elsz{ntan.) Vigyenek el ink{bb! Bilincseljenek meg! Z{rjanak börtönbe! Akasszanak fel. Dögöljek meg ink{bb! Nekem m{r nincs időm, se erőm m{sik életet kezdeni. Nekem m{r végem van. Pusztuljak el erről a földről! Essek össze, bukjak föl valahol, vesszek ki ebből a vil{gból! (Zokogva kuporodik le az {gy végére.) (Csend.) HAMAR: Ha nincs m{s kiút, leadom a földet, legal{bb akkor a jósz{gok megmaradnak, s elmegyek dolgozni. M{st mit tudok kital{lni? NOCSA: Ha az úgy menne, szomszéd. V{rjon m{r! Az nem is úgy van. HAMAR: Ez m{r megint beleszól. HAMARNÉ (fölugrik, kiab{lja): Mi nem úgy van? Micsoda? NOCSA: Az, hogy ahhoz munkakönyv kell. HAMAR: Na és? NOCSA: Nem adnak {m! HAMAR: H{t mi az úristent csin{lnak? NOCSA: Ha m{snak nem adnak, azt hiszi, maga majd kap? Hogyisne! Nem is lehet azt megengedni, hogy most elmenjen a fél falu. Akkor itt ki dolgozna? Senki? S most m{r a földet se adhatja le. Azt csak eddig lehetett. HAMARNÉ: Szakadjon le akkor az ég! Az szakadjon le! Hej, te megv{ltó isten! A gamóval kellene kihúzg{lni a belüket – az ilyen nyomorult nyikhajoknak, ezeknek a köpedelmeknek! Fuj! Ezek mindent megtehetnek? Kik ezek, hogy ezeknek nem sz{mít semmi? Ezekre nem szól r{ senki?! Hej... (Az asztalról fölkap egy bögrét, a tűzhelynél gyorsan beleönti a te{t, s robog kifelé a konyh{ból.) (Kis csend.) HAMAR: Most ez hova megy azzal a bögrével? GYALOG: Biztosan a te{t viszi a padl{sra. HAMAR: Ha nem lépek be, kitagosíthatnak valahova, hazaküldhetik a m{sik gyereket is. (Lajos felé.) S ezt se biztos, hogy visszaveszik dolgozni. De én se mehetek sehova – ezek szerint. Ha belépek, kijönni nem lehet. H{t akkor mit lehet? Úgy t{ncolni csak, ahogy ezek fütyülnek? NOCSA (odamegy Hamarhoz, nagyon halkan mondja): Úgy bizony. Nem is m{sképp. HAMAR: Akkor elb{ntak velünk. Jól nézünk ki.

(Hamarné jelenik meg az ajtóban. Liheg. Az arc{n rémület. Odakint újra kutyavonít{s.) HAMARNÉ: Gyertek gyorsan! Jaj nekem! Meghalt az ember. Ott fekszik a szalm{n halottan. HAMAR: Mit csin{lt? Meghalt? H{t az előbb vittük fel! HAMARNÉ (a te{sbögrét odaadja az ur{nak): Megnéztem, abban m{r nincs élet. Jaj nekem! Végünk van, ha most jön valaki! LAJOS: H{t ez tiszta téboly, ami itt van! Ez nem igaz! HAMAR (a feleségének): Nekem minek adod ide a te{t? Én igyam meg? HAMARNÉ: Nem is öntsük ki, te! GYALOG: Ki ez az öregember? Azt se tudjuk, kicsoda. NOCSA: Be kellene vinni a faluba. Itt a szekér. HAMAR (Julisnak): L{tod-e, milyen bajt hozt{l ide? L{tod-e? JULIS: Mit tegyünk? Most akkor mit? HAMAR (Gyalognak): Elvigyük a kocsival? Vagy {ssam el? (Hirtelen a kutya ugatni kezd odakint. Hamarné az ajtóhoz rohan.) HAMARNÉ (rémülten): Itt vannak! HAMAR (óvatosan kinéz az ablakon, majd a feleségének): Most mi lesz? Most beszélj! (Megdermedve, döbbenten {llnak.) Vége. A darabot a Miskolci Nemzeti Szính{z 1975-ben mutatta be.

Otthontalanok SZEMÉLYEK Csenda Feri Rózsi, a felesége Id. Csend{né Sopa Imre Füstös Bódi Lados Ign{c Tari Lajos Takarítónő Port{s Történik az 1970-es években.

Első rész A függöny fölhúz{sa előtt a külv{rosi munk{ssz{lló szob{j{ba Sopa Imre t{ntorog be, ittasan, kiab{lva: menjen innen mindenki! Hagyjatok engem! Mit képzel ez? Büdös ribanc! Agyonv{gom! Te is hagyj{l engem! A rohadt életbe! Nem értitek? Hagyjatok engem! Székek borulnak; csörömpölés, dulakod{s hallatszik. Kis idő múlva, mikor fölmegy a függöny, s kivil{gosodik lassan a szín, a helyiségben öt {gyat l{tni. Az ajtó mellett beépített szekrények. Középütt asztal, hozz{ h{rom vagy négy szék. Az ablakon r{cs van. A helyiségben öten laknak: Csenda Feri, huszonnyolc év körüli fiatalember (még nincs a színen), a középkorú Sopa Imre, az ötven felé j{ró Lados Ign{c, a nyugdíjkorhat{rt elért Füstös Bódi, s Tari Lajos, mindannyiuk között a legfiatalabb. Valamennyien az építőiparban dolgoznak.

1. FÜSTÖS (az ablak felőli részen mozdul meg, felül az {gyban, nézelődik, majd kézbe veszi az éjjeliszekrényre kitett zsebór{t; ingben van és fekete klottgaty{ban): Ennyi idő lenne? Ennyi az. Ha én fölérzek, öt óra körül kell j{rni az időnek. (Odalép a résnyire nyitott ablakhoz, kintebb t{rja.) Otthon m{r kikukorékolt{k magukat a kakasok! Milyen nap van most? Szerda, vagy m{r csütörtök? LADOS (v{ratlanul az {gyból): Ott az ablakban a szalonna. Nézze meg! Majd az megmondja. FÜSTÖS: Nofene! Te nem alszol? (A r{cs mellől beveszi a szalonn{t.) Kis darab ez m{r nagyon, hallod. Csütörtök van, bizony! Holnap meg akkor péntek; délut{n sorakozó, gyerünk hazafelé! LADOS: De sietne! Ha a helyemben lenne, még megérteném. FÜSTÖS: Azt hiszed, t{n az én munk{m elvégzi otthon valaki? Jó is lenne! LADOS: Menjen m{r azzal a kis bőgős üszőjével, sok bajt l{t vele! FÜSTÖS: Széna nélkül legyen a télen? Lessem, hogy félre{ll a sz{ja? Csak kasz{lni kell neki! LADOS: Az is dolog? Mit szóljak én? De legal{bb lenne még egy hét szabads{gom! De m{r egy szikra se ebben az évben. H{ny óra? FÜSTÖS (miközben eszik az asztaln{l): Legyél nyugodt, alhatsz még. Majd szólok, ha kelni kell. SOPA (megmozdul a m{sik {gyon): Lehet is itt aludni! A fene aki megeszi, ha m{r kigyalogolt az {gyból! LADOS: Te csak ne szólj egy szót se! Le kellett volna feküdnöd, amikor mi. Nem amikor m{r alszunk, fölzörgetni bennünket, s legénykedni itt részegen. SOPA: Én? Részegen? Mikor? LADOS:

Mit gondolsz, mikor ugyan? Ne add az {rtatlant, tudod te azt! Gondolkozz{l! Itt birkóztunk veled, nem is tudom, meddig. SOPA: Na és azt{n! Valakinek nem tetszett valami? Szóljon! LADOS: De, hogyne tetszett volna! Szép csillagos este volt! FÜSTÖS (r{szól): V{rj{l, Ign{c! Majd jövőre milyen lesz! Hú! (Elfordul székestül az asztaltól, karba teszi a kezét.) Így ni! Az ajtó előtt, a kiss{mlin, otthon! Akkor lesznek csak szépek az esték! Csak azt megérjem, hogy itt lesz{moljak. Kapjam a nyugdíjat. Elegem van ebből a cig{nyéletből! LADOS: Elege van ebből m{snak is. Jobb, ha nem emlegeti mindj{rt, kor{n reggel. TARI (most ébredhetett föl): H{ny óra? M{r kelni kell? ([tnéz a m{sik {gyra.) Sopa Imre b{csi? Levetkőzött m{r? LADOS: Le. Volt m{r olyan. Mikor hogy sikerül neki! (Érdeklődve.) Az ujjad? Hogy {ll? TARI: Nem jól! M{r meg is dagadt. FÜSTÖS (nadr{got vesz mag{ra): Nekem is f{j itt valahol. Itt e! (Az oldal{t tapogatja, Sop{ra.) Pontosan a vesémbe rúgott bele. LADOS (köhögve a cigarett{tól): Én nem is nyúlok hozz{ többet! Nem akar levetkőzni? Nem akar. B{nja az isten! Nem rúgattatom agyon magam. FÜSTÖS: Lesz ennek még folytat{sa. A gondnoknak jelenti a port{s. (Az {gy{t teszi rendbe, a ruh{j{t pakolja egy helyre, meg{ll.) Pszt csak! Nem az jön? (Sop{nak.) Öltözz m{r föl! Vagy vetkőzz le! Csin{lj valamit! SOPA: Dehogy vetkőzök. Jöjjön, ahogy akar! És csend legyen m{r! Megértettétek? Aludni szeretnék. FÜSTÖS: V{rj{l sorodra! Előbb be{gyazok. Majd otthon m{r nem kell, ott lesz a feleségem, az ennek a mestere. Nem is gondoltam volna sose, azért gyarapítottam tíz hold földet, még annak örülök a végén, hogy megszabadulhatok tőle. Úgy eljöjjek, a nagy sietségben a kalapom is otthon felejtsem. Ide jussak ni, munk{ssz{llóra, s {gyalgassak hatvanévesen! LADOS: Maga meg hagyja m{r ezt! Hallottuk elégszer! Megint elkezdi? E nélkül nem múlhat el nap? FÜSTÖS (odamegy a m{sik {gyhoz): Megigazítom m{r ezen is a pokrócot. A gazd{ja hol lehet, nem tudni. Ez a Csenda Feri nagyon eltűnt megint. TARI: Tegnap m{r kereste az asszony. Itt tal{lkoztam vele az utc{n. SOPA (most m{r dühösen, Ladosnak, aki köhög, kr{kog a cigarettafüsttől): Azt a jóistenit! Fulladj m{r meg! S csend legyen, nem értették?! FÜSTÖS (Ladosnak): Menj m{r ki az ajtó elé. Hadd aludjon, ha annyira akar. LADOS:

Miért? Ő hagyott minket az este aludni? (Valahonnan a földről fölveszi a nadr{gj{t, kimegy.)

2. SOPA: Na végre! (Elhelyezkedik az {gyon.) FÜSTÖS (nadr{gszíj{t beleakasztja az ablakkilincsbe, borotv{j{t feni, suttogva Tarinak): Minek kereste Csend{t a felesége? Két vagy h{rom hete is oda volt p{r napig, most megint. Csupa szabads{gból {ll neki a vil{g? SOPA (fölugrik, Füstösnek): Mag{t meg mit érdekli, ki hol van? Mit nyomoz, nem mondan{ meg? FÜSTÖS: Érdeklődni szabad t{n? Még olyat! SOPA: Ne érdeklődjön! Szétjön mindj{rt a fejem, s kutat itt mindenki ut{n. Hajnalban! Bezzeg éntőlem nem nagyon kérdezgeti egyikőjük se, te marha, hogy vagy, mi van veled? Itt rohadunk együtt, mint a börtönben, köszönünk egym{snak, ha köszönünk, s azon kívül meg is dögölhetne az ember! FÜSTÖS: Olyan vagy nem is tudom mióta, nem merünk szólni se hozz{d. Hogyan kérdezzünk valamit? (A rendetlenségre.) Nézd meg, miket csin{lsz! SOPA: Maga se lenne különb az én helyemben. Majd megtudn{! Hol a cipőm? FÜSTÖS: Ahova rúgtad az este! (Az ablak mellől veszi elő.) Ehol van, ni! Szabad lenne így viselkedni, mi? SOPA: Na és? Azt csin{lok, amit akarok! Hagyjon nekem mindenki békét. (Felhúzza a cipőt a l{b{ra.) Maguk csak feküdjenek le a tyúkokkal, hogy ilyenkor m{r ne tudjanak aludni! S v{rj{k csak a pénteket, amikor gyia, az egész sz{lló egy trappban szalajtatna a vonattal hazafelé! FÜSTÖS: Te mért nem szalajtatsz? N{latok nincs munka otthon? (Tarira.) Lajost még megérteném, ha nem sietne. Itt is tudna udvarolni, ha az lenne a baja. S csak siet haza ő is! (Tükröt, ecsetest{lat, ecsetet, borotvaszappant rak az asztalra.) TARI: Ut{na meg ir{ny valamerre! Nem sok{ig vagyok én otthon! SOPA (veszi a vizeskancsót az asztalról, s ami víz van benne, a fejére önti): Majd nem meneget ő se annyira, csak a felesége, ha lesz neki, p{rszor becsukja előtte az ajtót. S csak úgy tudjon bemenni a h{zba, hogy így ni, nekivetem a v{llam az ajtónak, azt{n gyerünk! (Kilökve az ajtót, kimegy.)

3. FÜSTÖS (Sop{ra): Az a jó, m{r nem rúg, mint az este! CSENDA (belép, két t{ska n{la): Jó reggelt! Maguk m{r fölébredtek? TARI: Nézd m{r! Te hol volt{l eddig? Gyalog jöttél, hogy ilyen sok{ értél vissza? CSENDA:

Mi van, pajt{s? Te se tudsz aludni? (Kezet fog vele, majd Füstössel.) Jó reggelt! Hogy van, tata? A pal{nt{i? Nőnek az ablakban? FÜSTÖS: Azt meghiszem! Nézd meg, hogy megszaladtak a héten! (Kimegy az ajtó elé.) CSENDA (Tarinak): Amúgy mi hír? A magnót megvetted m{r? TARI: Meg, haver! Megmutassam? (Fölkel, a magnót kiveszi a szekrényből.) Részletre... Mit szólsz hozz{? (Bekapcsolja.) Nem megéri? (Nadr{got vesz mag{ra.) Ma ellenőrzés lesz, tudsz róla? Jön a feleséged. M{r tegnap is keresett. CSENDA (földerül az arca): Igen? H{t ezt mondd! Akkor biztos rendben van minden. De jó, hogy mondod. (Egy literes üveget emel ki a t{sk{j{ból.) Akkor fogd meg gyorsan! FÜSTÖS (visszajön): Hova lett ez a Sopa? Azt hittem, hoz majd vizet, erre úgy eltűnt a kancsóval, sehol nem l{tom! (Tarinak.) Z{rd el azt a hogyishívj{kot! M{r megint nyaggatod? CSENDA (kihúzza az éjjeliszekrény fiókj{t, s a kenyérmorzs{t, szemetet kiszórja belőle a papírkos{rba, Tarinak, aki kikapcsolja s leteszi az {gy{ra a magnót): Tegnap j{rtam még egy helyen... De nem úgy van az, mint ahogy Rózsi elképzeli. Otthon hov{ lehet elmenni dolgozni? FÜSTÖS: Te mit szórt{l ki a fiókból? Bogarakat? (A kos{rhoz mutat.) Ahol m{sznak a! Hű! Mik ezek? Ganajtúró bogarak? TARI: S a sok még most m{szik ki a kos{rból! Vigy{zzunk, szét ne szökdös-senek! Honnan jöttek ezek? FÜSTÖS: Tudom én? Hadd veszem csak a légycsapót! (A matrac alól húzza ki.) Belefeküdnének ezek az {gyba! Hijnye, az any{tokat! (Veri a bogarakat.) SOPA (bejön, a vízzel teli kancsót leteszi az asztalra): Tessék, lehet borotv{lkozni. (Csend{nak.) Te megérkeztél? (Kezet fog vele.) FÜSTÖS: M{r egy csomó bogarat is széteresztett. Verjük őket gyorsan! Ezeket is csak nem ez a rendszer juttatta t{n ide? TARI: Mért ne? Lehet, hogy kitagosított{k őket is. Nem akartak belépni, mert akkoriban még nem lehetett hatvanévesen nyugdíjba menni. FÜSTÖS (a légycsapóval Tari felé csap): S régen csak kétsz{z valamennyi forint volt a nyugdíj, azt is tedd hozz{! CSENDA: De m{r nem annyi! FÜSTÖS: Az igaz!

4. CSENDA (Füstösnek): Igyon m{r maga is velem! Hadd kín{ljam meg! (Nyújtja az üveget.) SOPA: Mi az benne? Kerítésszaggató? De m{r félig van csak! A m{sik fele? (Füstös ut{n most ő iszik az üvegből.) CSENDA:

Beleittam az úton, nem tudtam meg{llni! Annyi baj van ezekkel az asszonyokkal, csak győzze az ember sz{molni! LADOS (bejön): De jó szag van! Jobb, mint a kölninek! (Kezet fog Csend{val.) Te minek jöttél? Holnap m{r megyünk haza! SOPA (a p{link{ra): Ez igen volt! FÜSTÖS: Rögtön nem f{j a fejed, ugye? (Csend{nak.) A tied se f{jjon! Addig nincs baj az asszonyokkal, amíg nincs gyerek! CSENDA: Most m{r nincs. Ha itt j{rt tegnap Rózsi, biztos rendben van minden. Sikerült r{vennem, hogy bemenjen a kórh{zba. M{r a múltkor is ezért volt odabent. De akkor elhalasztott{k. Valami közbejött; vagy mi volt, Rózsi tudja. FÜSTÖS: És ezt te így, örömmel újs{golod? CSENDA: Még szép! Szombaton reggel bekísértem, s hétfőn vagy kedden m{r, ezek szerint, ki is engedték. FÜSTÖS: Elvetetted a gyereked, s te boldog vagy? Iszol is r{? CSENDA: Mért? Így legal{bb megoldódott a helyzet. Baj egy se! FÜSTÖS: Van neked rendes eszed, így gondolkozni? S bekíséred a feleséged a kórh{zba, te meg hazamégy szabads{gra? Ilyet én még nem hallottam! CSENDA: Rózsi vett r{, hogy nézzek valahol munkahelyet, amíg ő bent lesz. S ha tal{lok, költözzünk haza any{mékhoz. De h{t nem úgy van az, ahogy ő gondolja. FÜSTÖS: Csak nem becsapod a feleséged? Szép vagy, mondhatom! S ez m{r h{nyadik volt? Ti m{r m{skor is vetettetek el, nemcsak most? CSENDA: Küldték volna el a sz{llóról? Rögtön az lett volna! TARI: Igaza van! Nekem se kellene gyerek az ő helyében. A szabads{gnak egyből fújn{nak! LADOS: Fújn{nak? H{t nem azért nősül meg az ember, csal{dja legyen, s azért mindent megtegyen? [ldozzon érte? (Tari közben kimegy.) SOPA: De nem érted? H{t elküldik a sz{llóról, ha gyereke lesz! Hova menjen a szerencsétlen? Az utc{ra? FÜSTÖS: Hogy beszélhetsz így te is! Tudod te, mit kock{ztatnak? Pedig gyerek csak kell: öröm a h{zhoz! SOPA: Csakhogy nekik nincs nemhogy h{zuk, semmijük se! FÜSTÖS: Nekem se volt! S ilyen idős koromban m{r mind a négy kölyköm a tyúkokkal szaladozott az {rokparton! S mindből tanult ember lett. M{r öt unok{m van! CSENDA: De én nem akarom, hogy ott nőjön fel az enyém is! Vagy éppen albérletben!

LADOS (Csend{nak): Azt kellene, vennétek egy port{t otthon, mondtam m{r m{skor is. Annyi pénzeteknek lenni kell. Azt{n elballagn{tok kölcsönért a bankba, s fölr{ntan{tok valamilyen h{zat, mint én, s mindj{rt lenne hova mennetek. (Ő is iszik az üvegből.) CSENDA: És addig nem kellene valahol lakni? Különben is, minek építkeznék otthon, mikor nem akarok hazamenni? LADOS (az üres üveget Csenda kezébe nyomja): Én hazamentem? Itt vagyok, nem? Nézze meg az ember! Csak amikor idejöttem, jóval több volt a pénz. Öt évre r{ m{r ajtókat, ablakokat vettem, azut{n cserepet. S nemsok{ra {llt a h{z. De most m{r p{r sz{z forintn{l nemigen több itt a kereset, mint otthon lenne. SOPA: Akkor minek vagy itt? (Megragadja az egyik {gyat.) Ez a vas{gy hi{nyzik? Meg a csót{nyok? LADOS: Az a négy-ötsz{z forint is itt tartja az embert, ha r{ van szorulva. Mint ahogy te is azért vagy itt, nem? Pedig te jól kerestél a traktoron. Még egy kisszerű h{zat is vettél, azt mondtad. SOPA: Tudod te, mi volt a baj. LADOS: Iskol{ba kellett volna menni? Na és azt{n?! SOPA: H{rom oszt{llyal mentem volna? De akkor m{r kivolt a gyomrom, s letettek gyalogmunk{snak! A felét se kerestem annak, amit addig. A pénz meg csak kellett volna, ak{rcsak tin{latok. Ott volt m{r h{rom kisgyerek a h{zn{l. Azokat föl kellett nevelni! Szegények úgy nőttek fel, hébe-hóba l{tt{k az apjukat. Apjukat! Hol voltam én attól, hogy az apjuk legyek! Ha panasz volt r{juk, odahajítottam nekik. Ennyi voltam nekik. Az asszonynak meg annyi, hogy v{rta, mikor viszem a fizetést. S most m{r még annyi se. Semmi. Fél éve be se akar ereszteni az ajtón. De feküdnék le az anyadisznóval az udvaron, vagy hol?

5. TARI (bejön, izgatottan): Jön a port{s! A folyosó végén l{ttam. (A cipőjét pakolja el, ruh{j{t gyűri egy csomóba az {gyon, inget vesz mag{ra.) Mindj{rt itt lesz. SOPA: H{t azt{n! Elfér! LADOS: Mitőlünk el is. Úgyis ter{d kív{ncsi csak. De csak hadd legyen! Ideje m{r! (Rendet prób{l tenni az {gyon.) SOPA: Nem érdekel! Én nem tudok semmiről! FÜSTÖS: (miut{n megborotv{lkozott, elpakolja a borotv{lkozó eszközeit, majd Tari és Csenda felé): Tegyétek el a p{link{süveget is! Ne l{ssa meg! CSENDA (Tarinak): Maradt még benne, idd ki gyorsan! (Veszi a kosarat.) Dobd bele, hadd viszem ki a szeméttel! (Kimegy.) LADOS (miközben {gyaz, Sop{nak): Tedd m{r te is rendbe az {gyad, hogy néz ki! Mintha tehén feküdt volna benne.

6. PORT[S: Jó reggelt! Mindj{rt fél hat. Lehet készülődni, mosakodni, öltözködni, fésülködni. (Hosszú papírtekercs n{la, amivel a nadr{gja sz{r{t ütögetve végigsét{l a szob{n, majd meg{ll.) Vagy maguk m{r föl is öltöztek? LADOS: Kor{n kelők vagyunk mi! Az este majd elaludtunk m{r a tévé előtt, szok{s szerint, s lefeküdtünk idejében. PORT[S: Le. M{r aki. Valami óhaj, sóhaj? Nincs semmi? (Észrevesz egy darab kenyérhéjat az asztal alatt, kirugdossa a szoba közepére.) Nocsak, nocsak! Ez micsoda? SOPA (odamegy, óvatosan megfogja, fölemeli): Nocsak, nocsak. Nem kenyérhéj lenne ez? PORT[S: És? Mit szól hozz{? SOPA: Miért? Ő szólt énhozz{m? Odaadom Ladosnak, vigye haza. Jó lesz a malac{nak. PORT[S: Meg lett m{r mondva nem is egyszer, hogy a szob{kban nem eszünk. Azért van a folyosó végén egy helyiség, ott főzőcskézni is, ételt melegíteni is lehet, s ott el lehet fogyasztani. SOPA (a kenyérhéjra): Na és? Most menjek oda vele, és fogyasszam el? PORT[S: Az is meg lett mondva, hogy itt nem lehet randalírozni, igaz? SOPA: Igaz. És ki randalírozott? PORT[S: Nem tud róla? Elfelejtette? SOPA: És csak én egyedül? PORT[S (miközben Csenda visszajön): A többieknek is fölírtam a nevét. Jelenteni fogom. Nem marad ez annyiban. Majd megfegyelmezik magukat. Azt hiszik, otthon vannak? Azt csin{lhatnak, amit akarnak? Zavarhatj{k a többi embert, akik aludn{nak, pihenni szeretnének? CSENDA: Minket nem zavart. LADOS: Téged nem. Mert itt se volt{l. De minket igen! CSENDA: Azért akkor se kell el{rulni a m{sikat. LADOS: Viselkedjen úgy, ahogy kell. Ha berúgott, feküdjön le, ne rugdalózzon itt összevissza, alig bírjuk lefogni. Kénytelenek vagyunk eltűrni, sorozatban, most m{r hetente kétszer-h{romszor is? PORT[S (Sop{nak): Ezeket is jelenteni fogom! A bej{rati ajtó betörését jegyzőkönyvbe vettem. Az üveget, a csin{ltat{st megfizeti. Jómad{r maga! Mag{t m{r a múltkor is utolj{ra figyelmeztette a gondnok. SOPA: Engem ne figyelmeztessen senki! S ne jómadarazzon, nem lesz jó vége! (Az ujj{val fenyegeti.)

PORT[S: Nono! Nono! Ember kellene ahhoz, nem nadr{g! SOPA (megragadja a port{s kab{tj{t): Ide figyeljen, hallja-e?! Nem szólok többet! TARI (megfogja Sop{t): Imre b{csi! Hagyja! FÜSTÖS (Tarinak): Az ujjadra vigy{zz! SOPA (ellöki mag{tól Tarit és Csend{t): Menjetek innen! Ne fogdossatok engem! (A port{sra.) Mit képzel ez? Kicsoda ő? Képes föladni a saj{t fajt{j{t? Ember az ilyen? PORT[S: Nem is teszek úgy, mintha nem tudnék semmiről. Én nem fizetek senki helyett. SOPA: Ne is! Menjen jelenteni! Parancsoljon! (Kilöki az ajtót.) Csak akkor jelentené föl ezt az egész ganaj életet is, amelyik ide hajtott pénzt keresni, s azt tette velem, amit tett. Jobban megérdemelné a följelentést, mint én! (Ladosnak.) Mehetsz te is! Méltóztass{l! LADOS: Tehetünk mi arról, hogy téged lezavartak a traktorról? Te is belesegíthettél a sorsodba, biztos! SOPA: Miért? Te nem iszod meg a magadét? Ki se bírn{d m{sképp! S tőled azért elv{lik az asszony? Ide nézz! A szemed essen ki! Most m{r megmutatom! (Darab papírt vesz ki a bőrtasnij{ból.) L{tod-e, mi ez? (A port{s felé is.) Maga is megnézheti. Tegnap kaptam. Idézés v{lóperes t{rgyal{sra. Meg tudn{-e {llni, hogy ne igyon? Dolgozik az ember, itt rohad egész héten, éveken, évtizedeken {t, s ez az eredménye. PORT[S: Kérem, én erről nem tehetek. Ide mindenki mag{tól jött, s aki el akar menni, nem tartja itt senki erőszakkal. Arra se kényszerít senkit a v{llalat, hogy itt lakjon. Azt köti csak ki, hogy rendnek kell lenni. A körülményekre nem lehet panasz. A szob{kat mindennap kitakarítj{k. Kéthetenként {gyneműcsere van. Van tévé, r{dió, lemezj{tszó. Nem lehet semmi kifog{s. (Kifelé indul.) Mielőtt elmennének, tegyék rendbe az {gyakat, pakoljanak el szépen mindent! A szőnyeget is igazíts{k meg! (Kimegy.)

7. FÜSTÖS (miut{n becsukódott az ajtó, Sop{nak): Na, ki vagy fizetve. De nincs igaza? Szabad mindenki előtt az út: jöhet, mehet. Nincs l{ncra kötve. LADOS: Nem is tudtam! Én hazamennék szívesen. Vagy legal{bb közelébb oda, ahol lakom. Ahonnét naponta hazaj{rhatnék, s akkor még lendíthetnék is valamit otthon. (A beépített szekrényből egy kenyérhéjjal félig telt papírzs{kot emel ki.) Hova lehet menni, {rulja el! CSENDA: Ahov{ engem fölvennének, harminc kilométerre esik a falutól. Oda-vissza az h{romór{s utaz{s lenne. LADOS: Az se sz{mítana nekem! Még maradna idő a h{zon babr{lni valamit, vagy a kertben. De ha nem maradna is, legal{bb otthon alhatnék. S nyugodtan!

SOPA: De nincs hova menned! Vagy a pénz lenne kevés. Te tudod. (Csenda felé.) Te meg nem akarsz hazamenni. Itt kellene valami luk, azt mondtad. Egyelőre nincs. Énnekem sincs hova menni. Főleg m{r haza nem! (Füstös felé.) Maga se akar mozdulni. Kiv{rja, amíg nyugdíjazz{k. (Tarira.) Őt még nem érdeklik az ilyesmik! TARI (miközben halkan szól az {gyon a magnó): Érdekel az! De eszembe sincs hazamenni! Böske nénik, Bógyi b{csik közé? LADOS: Maradtatok volna otthon többen, akkor lennének fiatalok is! De azt hittétek, hogy itt cukor az élet, csak szopogatni kell! (Megr{zza a papírzs{kot.) Kinél van kenyérhéj? Öntsétek ide! Hadd egyenek otthon a malacok! CSENDA (Ladosnak): Maguk mondt{k, hogy jöjjünk el, nem? M{s az, ha valaki v{roson él. Ha nincs is iskol{ja, csak egyszerű melós is, nem paraszt mégse. Nem ezt mondt{k? FÜSTÖS: Az akkor volt! S igazuk is volt azoknak, akik ezt mondt{k. Akkor úgy {llt a helyzet, parasztnak lenni utolsó volt! CSENDA: Miért, most nem az? LADOS (közelebb megy Csend{hoz, húzza maga ut{n a papírzs{kot): H{ny éves volt{l te, mikor eljöttél? Tizenhét-tizennyolc? Volt mit enned? Volt hol laknod? Na l{tod! Nem volt{l r{kényszerítve, hogy eljöjj! CSENDA: Miért? Gondolja, a szüleim megtűrtek volna otthon? Esetleg ap{m. LADOS: De nem úgy volt{l, mint én, hogy alig tudtam kiv{rni, z{rsz{mad{skor majd fizet valamit a téesz, hanem hogy több keresethez jussak, h{zam legyen! Nem akartam, hogy a csal{dommal örökké a m{séban lakjunk. Nekem nem épített volna senki, még egy kunyhót se, mint itt, sok embernek mi építjük a lak{s{t, akiknek egyebet se kell tenni, csak lesni, mikor lehet m{r költözni. Én darabonként szedegettem össze s raktam föl a h{zam, hétvégeken, meg amikor tudtam. S most m{r csak be kellene pucolni. Engem a kényszerűség hajtott el otthonról, de te ezt nem mondhatod el magadról. CSENDA: Minket elhajtottak maguk azzal, amit mondtak. FÜSTÖS: Az m{r mikor volt! Azóta a nap h{nyszor kisütött! CSENDA: De azóta élünk így! S azt hiszik otthon, hogy itt mennyivel jobb! Az! Harmincnegyven éves lesz az ember, mire fedelet tudhat a feje felett. LADOS: Segíts magadon! Tal{lj ki valamit, mint én! L{tod-e? A sz{raz kenyeret összegyűjtöm, a malac ennivalója ne kerüljön sokba. Ennyi kenyéren egy hétig elél. S abból hízó lesz! Nem kell zsírt, szalonn{t vennem. Megmarad az a pénz. Nem úgy, mint neked: jórészt föléled a fizetést. Így nem is lesz neked sose semmid. Mehetsz az {rokpartra a feleségeddel! Ut{na meg viheted az orvoshoz! CSENDA: Csak nem azt akarja mondani, gyűjtsem én is a kenyérhéjat? Ha akarnék se tudnék hol hizlalni. Nincs ólam. FÜSTÖS (darab kenyeret beledob Lados zs{kj{ba): Ti m{r nem is akartok ólat! A boltból akartok élni! CSENDA:

Éljen maga m{shonnan! Mennyi földje van? Amennyi az ablakban! Mennyi paprik{ja lesz! (Az ablakp{rk{nyról beemel egy vir{gcserepet, fonnyadt pal{nt{k benne.) Tessék! (A cserepet lecsapja az asztalra.) FÜSTÖS: Ne csapkodd, he! (A cserepet visszateszi az ablakba.) LADOS (Csend{nak, miközben beköti a zs{kot): Építeni is akarsz? Hogy akartok ti így létezni, gyereket fölnevelni? FÜSTÖS: Ő? (Azt{n Tarira is.) Az ilyenek e? Ezek azt képzelik, a fizetésből mindenre telik: magnóra, flancra! Hogyisne! (Tarinak.) Z{rd el azt a hogyishívj{kot, mert beletaposok! H{nyszor mondjam? CSENDA: Én viszont nem akarok úgy élni, hazaér, megy kap{lni, egyelni a téeszbe. (Lados felé.) Én nem fogok moslékot se kevergetni. Ink{bb nem eszem! LADOS: L{tod, annak semmi akad{lya! CSENDA: De lakni se kétsz{z kilométerre kelljen! Még csak sz{zra se! És ne legyek h{tr{nyban azért, mert nem itt születtem. Lak{skérvényt nem adhatok be, mert {llandóra nem ide vagyok bejelentkezve, a sz{llóra nem lehet. Ahhoz el kell menni albérletbe lakni! Az úristenit! (Törülközőt vesz mag{hoz, lecsillapodva.) Megyek, megmosakszom kicsit. (Tarinak.) Mikorra mondta Rózsi, hogy idejön? TARI: Hat óra előtt itt lesz, azt mondta. Nemsok{ra annyi. V{rj{l, megyek én is! (Törülköző, szappan n{la. Kimennek.)

8. SOPA (Csend{ra, Füstösnek): Pedig most kellene nekik a gyerek.. De hova tegyék! Az {llamnak, annak kellene! Csin{ljon mag{nak! S neveljen fel ő h{rmat-négyet fönt az emeleteken, meg úgy, mint mi, hogy nem is tudjuk, mikor nőttek fel. Az asszony volt velük mindig. LADOS: Nem volt a feleségednek valakije? R{értében, mondjuk, fogott valakit? SOPA: Honnan tudjam? Nem vagyok otthon. FÜSTÖS (a pal{nt{it nézegeti az ablakban): Ezeket a pal{nt{kat a madarak ki akart{k kaparni – h{t ezért fonnyadnak ezek! (Ladosnak.) Nézzed m{r! Nem azok lehettek? Ott ülnek a f{n. SOPA: Gyanús az asszony. De hogy tudjam kifigyelni, van-e valakije? FÜSTÖS (a madarakra): Na, v{rjatok csak! (A matrac alól csúzlit vesz elő.) Mindj{rt közétek durrantok én! (A zsebébe nyúl.) Hol egy kavics? Azért ültettem én ezeket a pal{nt{kat, hogy ti kirugdoss{tok? S mikor m{r szépen megnőttek? Adok én nektek! (Céloz, lő.) SOPA: Úgy csap be, ahogy akar. Meddig vagyok otthon? Vas{rnap délben m{r lehet készülődni, pakol{szni, este ülni a vonatra, hogy hajnalra ideérjek. Arra se elég az idő, hogy a h{zon körülmenjek, kinézzek a kazal mögé. LADOS: Ha még közben ki is kell józanodni, arra se, hogy az asszony al{ bekukkants. (Füstösnek.) Na, tal{lt-e? FÜSTÖS:

Eliszkoltak. Ismerik m{r ezek a csúzlit. Legal{bb annyira, mint Sop{t a felesége. A fizetés felét elhordani a kocsm{ba, nagy ellensége annak ak{rmelyik asszony. SOPA: Ink{bb ne mentem volna sehova, mi? Ültem volna itt minden este a büdös l{bszagban? FÜSTÖS: Lehetett volna {llni is, ahogy jobban esik, hogy neked v{ltozatosabb legyen. SOPA: Most is ide rakta a rohadt szagú cipőjét, ni! Itt bűzlik az orrom al{! (Behajítja az {gy al{.) FÜSTÖS: Hej, a cipőm! SOPA: Legközelebb az ablakon hajítom ki! H{nyszor felidegesített m{r vele! (Az ablak felé mutat, a pal{nt{kra.) Meg azokkal is az ablakban. Mert mindet lelökdösöm egyszer! Maradt volna parasztnak, ha annyira odavan: még itt is pal{nt{kat ültetget. Öntözgeti a locsolóval. Hol is van? Mert van itt az is! (Előveszi a szekrény mellől.) Tessék! Vesz egy ilyen hülyeséget, hogy a pal{nt{kat öntözgesse kínj{ban. Nemhogy az unok{inak adn{! FÜSTÖS (letérdel, benéz az {gy al{): Szegény cipők! Hogy veszem ki? Vasmacsk{val? LADOS (Sop{ra): Majd ő kiveszi! (Sop{hoz fordul.) Semmi közöd hozz{, a m{sik mit csin{l! Az a te bajod, ha nem tudsz mit kezdeni az időddel. Menj akkor olyan helyre dolgozni, ahonnan naponta hazaj{rhatsz. Sóderkeverőt kezelni se kell elj{rni a vil{g végére. Te is gondolkozhatsz, nemcsak én. SOPA: És te eddig mért nem gondolkozt{l? LADOS: Mert csak most nincs m{r sok értelme a j{rk{l{snak, azért! SOPA: Eddig se volt! Eddig is be voltunk mi csapva! Csak nem vettük észre! A java életünk elment, s neked van egy félkész h{zad, ezt érted el. Nekem meg... FÜSTÖS (cipőjét veszi ki az {gy alól, Ladosnak): R{ad{sul aki a téeszben maradt, annak előbb lett h{za! SOPA: S különb, ez a hétszentség! Amivel itt többet kerestem, az elment utaz{s közben meg a sarkon, a kukab{rban. Az asszony könnyen beszélhetett. (Lados felé.) Azt mondta, mint te is, hogy ne menjek sehova, akkor nem fogy a pénz. Igen {m! Ő otthon volt! De én?

9. LADOS (Csend{nak): Itt a feleséged, Feri! SOPA: Nem hallod? Beszélőre! CSENDA: Na végre! (Kinyitja az ablakot.) Mi van? Szevasz! M{r dolgozol is? Most mész? RÓZSI: Hatra, igen. Sietek, p{r percem van csak. Tegnap kerestelek estefelé, biztosan mondt{k. Mi újs{g otthon? Azt hittem, m{r nem is jössz vissza a héten. CSENDA:

Elmentem megnézni még egy helyet. De nem jó az, kis kócer{j. Nincs ott pénz se. Tudtam előre, hogy úgyse felel meg. De az volt, hogy érdeklődjek. RÓZSI: Na és, mondtad otthon, mit szeretnénk? Mit szóltak? CSENDA: Tudod, milyen any{m. RÓZSI: Valamit csak mondott. Azt, hogy nem? CSENDA: Törülközőt hozt{l? S ing is kellene. RÓZSI: Hoztam. Itt van, apuk{m. (Fölemel egy papírdobozt.) Elhoztam, ami n{lam volt. Ami a tiéd,: mindent. Befér itt a r{cs közt? CSENDA: Mindent nem kellett volna. Nem tudom hova tenni. (Elveszi a papírdobozt.) RÓZSI: Nem baj, édesapuk{m. Majd teszed valahova. Ahova akarod. Én nem maradok a sz{llón hétfőnél tov{bb. CSENDA: Hogyne maradn{l m{r! RÓZSI: Elegem volt belőle! Te nem tudod, mi van ott. Meg a környéken is! Este tele van mindig részegekkel. S azokat a nőket se bírom m{r. Lopnak, piszkosak. Nem maradok tov{bb. De m{r nem is maradhatnék. CSENDA: Miért ne maradhatn{l? Legal{bb még valameddig? Túl vagy rajta. RÓZSI: Nem vagyok túl semmin, Ferikém. Ugyanis, képzeld, nem vették el. CSENDA: Micsoda? (Megragadja a r{csot.) Ne-em? RÓZSI: Nem. Az orvos csak az én felelősségemre csin{lta volna meg. CSENDA: H{t azt{n! RÓZSI: Nem egyeztem bele. Azt mondta, többé nem lehetne. S én nem akarom azt. CSENDA: Mit nem akarsz? Megbeszéltünk mindent. Mit nem akarsz? RÓZSI: Azt, hogy többet ne lehessen... De ne kiab{lj, m{sok is vannak odabent. Akarom, értsd meg. S fölnevelni rendesen. CSENDA: De hol akarod rendesen fölnevelni, szerencsétlen! Épp erről volt szó! Nem megbeszéltük ezt? RÓZSI: Én nem teszem tönkre magam. (Elfordul.) Mennem kell. CSENDA: Na de v{rj{l! Hova szaladsz? H{t én megveszek mindj{rt! (A papírdobozt fölkapja az éjjeliszekrényről, ledobja az {gyra.) FÜSTÖS: Na! Ne csapkodj! Mi bajod? CSENDA:

Mi lenne? Hallja, nem? (Rózsinak.) És ez így most jól van? Azt hiszed te? Azt az úristenit! Akkor most hogy gondolod? Menjünk albérletet keresni? Majd az jobb lesz? RÓZSI: Most nincs idő erre. Hol tal{lkozunk este? Ahol szoktunk? Szaladok, mert jön a busz. CSENDA: Szaladsz az istent! Gyere vissza! Rózsi! Nem hallod? (Becsapja az ablakot, kirohan az ajtón, hallani, ahogy kiab{l a felesége ut{n.) [llj meg, nem hallod?! Beszéljük meg. Rózsi! V{rj meg, te! Albérletben akarod fölnevelni? Rózsi! Az istenit a jó édes... Hallod? (Kis szünet ut{n zil{ltan, megtörten bejön.)

10. FÜSTÖS: Neked mi bajod? Nem hogy örülnél, te! H{t gyereked lesz! Köszönd meg neki, hogy nem vetette el, még idejében meggondolta. CSENDA: Köszönjem? Hogy elküldik a sz{llóról? Ha csak arról volna szó, hogy költözzünk össze, el lenne intézve. De gyerekkel éljünk majd albérletben? SOPA: Ezt jól megcsin{lt{tok, biztos. A gyerek miatt keresztet vehettek magatokra. FÜSTÖS: Ne b{ntsd m{r azt a gyereket! Mikor legyen, ha nem most? Fiatalok kezébe illik a baba, nem az ilyenekébe m{r, mint én vagy te. LADOS: Akkor menjenek haza! Az lenne a tiszta. (Csend{ra.) De nem akar! (Kimegy.) FÜSTÖS: Nem kell l{rm{zni! Az egész v{ros meghallja? Majd ha megszületik az az {rtatlan, elgondolkoztatja őket, hova legyenek. CSENDA: De nekünk így m{r most kell valahova menni, nem érti?! Eh! Ha én ezt tudom, dehogy megyek haza! TARI: Most még könnyű lesz tal{lni albérletet. Nem jelentitek be előre, mi a helyzet, s mi van akkor?! CSENDA: Észreveszik azt. Ha nem most, később. Az se lesz jobb, ha akkor küldenek el. Ha ide lennék öt év óta {llandóra bejelentkezve, hogy lak{skérvényt adhatn{nk be, vagy ha lenne annyi pénzünk, amivel kezdhetnénk valamit – az m{s lenne! De nekünk még se ez nincs, se amaz. FÜSTÖS: Hova tettétek, amit kerestetek? Azért laktok külön, spórolni tudjatok, nem? És semmi nincs? CSENDA: Van, de nem annyi, hogy azzal valamit meg lehetne oldani. S ha most elmegyünk albérletbe, még úgyse lesz. Ha hazamennénk arra a helyre dolgozni, amit tegnap néztem, utazhatnék hetven kilométert naponta. A pénz is kevesebb lenne. De nemcsak azért nem megyek haza! FÜSTÖS: És föltétlen musz{j neked utazni? A téeszbe nem kell n{latok ember? CSENDA: Nem, mert azt mondj{k az ottaniak, elegen vannak. Ha akarn{m, se vennének föl.

SOPA: Tiszta sor. Ők ott, mi itt – el vagyunk osztva! Mir{nk m{r nemigen sz{mítanak otthon. Leírtak bennünket. TARI: Csakis! Akik falun vannak, azért lehetnek ott, mert mi itt vagyunk. Ha mi lennénk ott, nekik kellene itt lenni. CSENDA: De mi, mi itt se kellünk! SOPA: A munk{d, az kell, nem? Azon kapnak, mint a cukron! CSENDA: De én... SOPA: Mit te? Ki vagy te? Tróger vagy! Kizsigerelni a zsírodból, arra vagy. Az erőd, az kell. Arra szükség van. Dolgozni, arra vagy. S azért kapsz egy kis megélhetési pénzt. Mit akarn{l még? FÜSTÖS: Csak {m a legtöbben úgy élnek, hogy ahhoz a pénzhez, amit keresnek, hozz{teszik, amit a feleségük kap, meghúzz{k magukat, s amit nagyon akarnak, meg tudj{k szerezni. SOPA: Ut{na ir{ny a temető! Úgy igen! FÜSTÖS: Akkor be kell érni kevesebbel. Nem kell nagy igényűnek lenni! SOPA: Mit nagy igényűnek! Olyan nagy igény az, ha valaki lak{st szeretne? [gyat bele, széket? Darab kenyeret a sz{j{ba? Maga könnyen beszél! (Kapja a széket, leül.) Így ni! Ülhet jövőre otthon a kiss{medlin. Végzett! Amit el akart érni az életben, vagy elérte m{r, vagy se. Ha nem, m{r úgyse éri el. Mag{ról letelt. De nekem meg a m{siknak, ha élni akarunk, dolgozni kell, hajtani magunkat és kész. Ezenkívül olyan sokra sz{míthatunk?

11. LADOS (bejön): Készülődjünk, emberek! Lemaradunk! A többiek m{r a sarkon j{rnak! FÜSTÖS: Ha annyira szomjasak! Sietni kell t{n! TAKARÍTÓNŐ (benyit, törlőruha, porszívó n{la): Jó reggelt! Helyet, helyet kérek! Vigy{zzanak az útból! Meddig akarnak még itt toll{szkodni? FÜSTÖS: Nem sok{ig! Jó reggelt! M{r a cipőfűzőnket kötjük. (Csend{nak.) Mozdulj, te is! Gyerünk! CSENDA: Nem megyek sehova! Majd a kocsm{ba. Jól leiszom magam. FÜSTÖS: Azzal sokra mégy! CSENDA: Ezek ut{n mag{nak lenne kedve valamihez? SOPA: Majd segítünk, pajt{s! (Megveregeti a v{ll{t.) Sose búsulj! Van erre is albérlet, biztos. (A takarítónőnek.) Annus néni, nem tud valami kiadó putrit?

TAKARÍTÓNŐ: Putrit? Minek az mag{nak? CSENDA (lemondó hangon): Nekem kellene. De nem épp putri. SOPA: Meg úgy lehet, nekem is kell hamarosan, ha itt is kiadj{k az utam, mint otthon. LADOS: Majd megbeszélitek m{skor. Ne {lljunk itt! A többiek m{r nem is tudom, hol j{rnak! (Mindny{jan felöltözve, készen {llnak.) FÜSTÖS: Hol j{rn{nak! A fűszerbolt mögött, mondtam m{r. Nyakalj{k a féldecit! (Kimennek. A takarítónő bekapcsolja a porszívót. A szín elsötétül.) Vége az első résznek.

Második rész A darab a következő hét közepén-végén, egy albérleti szob{ban folytatódik: a takarítónő külv{rosi, bérh{zi, szoba-konyh{s, földszintes lak{s{ban. Mikor fölmegy a függöny, a szob{ban Csenda Feri feleségét, Rózsit l{tni, amint épp lap{tra söpri a szemetet, kiviszi, majd visszajön, pakol{sz. R{dió szól halkan. A szoba bal oldal{n egy régimódi nagy {gy foglal helyet. Az {gy végénél ablak nyílik az udvarra. A szemközti faln{l egy kétajtós szekrény, az mellett van a m{sik ablak. Középen asztal, h{rom vagy négy székkel. Jobbra van az ajtó, amely a konyh{ba nyílik, s ahol egy tűzhelyet, falikutat, egy sezlont l{tni. Keresztben sz{rítókötél, rajta néh{ny fehérnemű. Ezenkívül egy szennyesl{d{t l{tni még. Lavór rajta. Késő délut{n, öt-hat óra körüli idő lehet.

1. CSENDA (szaladva jön be): Rózsi, az ablakokat! Csukjuk be gyorsan! Itt jön a büdös a h{z mögött. (Sietve becsukja az egyik ablakot.) RÓZSI (elz{rja a r{diót, s a m{sik ablakot csukja be): Jaj istenem! Mikor hazaértem, akkor is kiengedte a bőrgy{r ezt a szörnyű bűzt. CSENDA: Ha nem veszem észre, teleszaladt volna vele a szoba. RÓZSI (az ablakot nyomja): Szorítsd be jobban a kilincset! Fuj, de büdös! CSENDA: Nem akarom letörni. Nincs kéznél valami rongy? Be kellene tömni a réseket. Itt is van egy hézag, ni! Az eső beverhet ezen. (Rózsi föl akarja nyitni a szennyesl{da tetejét.) Ne abban keress m{r rongyot! Ha megl{tja az asszony, hogy kutatsz benne, mit szól? RÓZSI: Honnan vegyek akkor? A szokny{mból tépjek? CSENDA: Nincs a bőröndben olyan ruha, ami nem kell? Annyi kacat közt? Annak a fele kacat, amit elhoztunk. RÓZSI (kihúzza az {gy alól a bőröndöt, fölnyitja): Ez mind kell még. Ezek nem kacatok. Ezek még jó ruh{k, szokny{k. CSENDA (leül az ablak melletti székre): Azok. Azért nem hordod őket! Nem is l{ttam még egyiket se, csak amikor hazacipeltem, s belenéztem, mi lehet az a nehéz a bőröndben? H{t rossz szokny{k! RÓZSI: Évek óta ezekből csin{lok magamnak ruh{t, ha nem tudn{d! Ezeket alakítgatom, tudjak mit magamra venni. Nekem nem telik újra! (Hol az egyik, hol a m{sik ruh{t emeli föl.) Ennek majd fölvarrom az alj{t. Emebben a cipz{rat kell kicserélni. Az anyaga jó. Ezt még akkor hordtam, amikor a fonod{ba kerültem. Ha megcsin{lom, még jó lesz. Emez meg szűk így. Most nézd meg! Így nem vehetem föl. CSENDA: Akkor meg adjad gyorsan! RÓZSI:

Majd ha lesz r{ időm, megvarrom. (Egy m{sik ruh{t emel ki a bőröndből.) Ez is még milyen jól néz ki, ugye? Kismamaruh{nak nem megtenné? (Mag{ra veszi.) Itt oldalt kell egy kicsit kiengedni. Na, hogy tetszem? Csinos vagyok? Milyen kismama leszek?

2. TAKARÍTÓNŐ (v{ratlanul belép): [tmegyek a szomszédba, itthagyom az egyik kulcsot. (Odaadja Csend{nak.) Feri, kimegy még a fészerbe gyújtóst v{gni? Csak akkor, vagy ha el akarnak menni itthonról, az ajtót csukj{k be! Be ne jöjjön valaki idegen! (Indulna kifelé, mikor észreveszi Rózsit.) Mi az, Rózsika, csak nem? CSENDA (el akarja ütni a dolgot): [, dehogy! Csak valami rongyot keresünk. (Mutatja az ablakon a nyíl{st.) Van itt egy nyíl{s, be akarjuk tömni, ne jöjjön be a büdös. TAKARÍTÓNŐ: Szóval ezért kellett olyan sürgősen az albérlet. Értem m{r. H{t ezért. CSENDA: Dehogy ezért. (Rózsinak.) Vesd m{r le azt a ruh{t! Még azt hiszi Annus néni... RÓZSI: Miért ne hinné? Szégyelled t{n, hogy gyerekünk lesz? CSENDA: De nem most lesz még. (A takarítónőnek.) Tetszik tudni, szeretnénk majd. Hogyne, idővel persze. RÓZSI: Idővel lesz, nem is holnap. Ha most vagyok a negyedik hónapban, sz{mold ki, mikor lesz. CSENDA: De ez nem igaz! Annus néni, ne higgyen neki! Nem tudom, mért beszél így. (Fojtott hangon, elfordulva, hogy ne hallja a takarítónő.) Észnél vagy? Hallgass m{r! RÓZSI (fölényesen): Miért hallgatnék? Nem így van? Te erről nem szólt{l Annus néninek? (A takarítónőnek.) Egy szóval se mondta? TAKARÍTÓNŐ: Tal{n Rózsika mondta? Lassan egy hete, hogy itt laknak. CSENDA: Annus néni, tessék idehallgatni! Szóltunk volna mi. TAKARÍTÓNŐ: Mielőtt idejöttek, akkor kellett volna! Akkor ide be nem teszik a l{bukat. Pedig én m{r azon kezdtem gondolkozni, ellakhatnak n{lam, ameddig akarnak. De így, végeztem magukkal! Készen vagyunk. (Kifelé indul.) Keressenek m{sik helyet. A jövő hónaptól nincs helyük itt tov{bb. Föl van mondva! Gyerekes h{zasp{rt nem kerülgetek a lak{somban. Szégyelljék magukat, hogy nem szóltak! Arra volt eszük, hogy behízelegjék hozz{m magukat, de hogy szóltak volna, arra nem. CSENDA: Tessék bennünket megérteni! Nagyon sürgős volt a dolog. S tetszik tudni, hogy van. TAKARÍTÓNŐ: Megértem, Feri. De majd m{skor én is okosabb leszek. Most m{r úgy van, ahogy van. Csak a hónap végén, szeretném, ha elköltöznének. CSENDA (könyörögve): De tessék m{r idefigyelni! Annus néni!

TAKARÍTÓNŐ: Nagyon megharagudtam magukra. Nagyon. (Kimegy.)

3. CSENDA (leül az asztalhoz, lassan enni kezd, közben a felesége mos a lavórban): Most neked mért kellett mindent kit{lalni? Nem tudt{l v{rni? RÓZSI: Mire? Életünk végéig itt akarsz maradni? Tessék! Tudni akarom! (Kicsavar egy ruh{t, fölakasztja a sz{rítókötélre a konyh{ba.) CSENDA: Régebben szerettél volna albérletben lakni, s m{r ezzel se vagy megelégedve? RÓZSI: Nem, mert én azt mondtam neked, azért v{llalom, hogy bemegyek a kórh{zba, elintézed addig, hogy hazaköltözhessünk. S munkahelyet is keresel. Így volt? Nehogy megprób{ld letagadni! CSENDA: Ahogy te bementél, úgy fölösleges volt. A m{sik kapun meg kijöttél. RÓZSI: De elfogadtad a feltételeim. S mit intéztél? CSENDA: Nagyon jól tudod, mért nem akarok hazamenni. S úgy volt, hogy elveteted a gyereket. Akkor most nem lenne semmi gond. RÓZSI: És hogy csal{dod legyen, az neked nem fontos? S hogy otthon minden hónapban meg tudn{nk spórolni egy-két ezer forintot, amiből p{r év múlva, kölcsönnel együtt, h{zat építhetnénk – azon még csak el se gondolkozol? Itt mi marad meg a fizetésből? Sz{mold ki! S akkor még hurcolkodhatunk majd egyik helyről a m{sikra. CSENDA: Majd beszélünk még az asszonnyal. Abba se egyezett bele azonnal, hogy idejöhessünk. S akkor még csak kettőnkről volt szó! Meddig kérette mag{t? Most is a végén m{r kezdett megenyhülni. Ha szépen mondan{l neki egy-két szót, h{tha maradhatn{nk így is. RÓZSI: Azért v{gtad neki a f{t, h{tha nem küld el? A sparheltj{t is azért kormoltad ki tegnap? Ezért pitizel neki? (Újabb ruh{t visz kiteríteni.) CSENDA (megy ut{na): Igen, ezért! Te meg elmosogathatn{l, kisöpörhetnél n{la. RÓZSI: Azt azt{n nem! Én őalóla nem takarítok. Azt akarod, hogy a cselédje legyek? CSENDA: Dehogy akarom én azt. De gondolod, a tanyasi embert, aki előttünk itt lakott, semmiért dicsérgette, hogy az őt mennyi mindennel segítette: toj{ssal, túróval, vajjal minden héten? Hozta neki otthonról. S ez mégse egy dr{ga albérlet. Nemsok{ra megl{tszik, hogy terhes vagy, hol fogadnak be bennünket? RÓZSI: Akkor se leszek a takarítónője! Ink{bb m{r most összecsomagolok, s elmegyek innen. Nézd meg, hova hozt{l! Egy özvegyasszony piszkos, polosk{s szob{j{ba. Ahol belefektetsz egy olyan {gyba, amelyikben egy ki tudja milyen tanyasi ember feküdt! (Belerúg az {gyba.) Neked az tetszik, ami itt van? A gyereked is itt akarod fölnevelni? Itt?

CSENDA (a konyha felől hallatszó zajra): Pszt m{r! Biztosan hazajött az asszony. (A kopogtat{sra.) Tessék! Szabad, Annus néni!

4. SOPA (bejön, leveszi a kalapj{t, cigaretta n{la, rendes, fekete ünneplő ruha rajta): Csakhogy én vagyok, nem Annus néni! Jó estét! Vagy még jó napot? CSENDA: Nézzék m{r! Maga az? Jó estét! Nem is l{ttam a héten. Tessék! Jöjjön be. Hogy tal{lt meg bennünket? SOPA: Jöttem, amerre a takarítónő magyar{zta reggel. Azt{n itt be a kapun, be az ajtón, s helyben is vagyok. Lehet itt cigarett{zni? CSENDA: H{t nem nagyon. Ink{bb oltsa el! SOPA (kedélyeskedve): Mért? Nem köhögök én úgy, mint Lados, hogy Füstös Bódinak ki kelljen küldeni. (A csikket elnyomja a hamutartóban, amit Csenda kivisz, kiönti a konyh{ban.) RÓZSI (az ur{ra, gúnnyal): De őt zavarja! Fél, hogy az asszony hazajön, s szóv{ teszi. SOPA: Haza? (Csenda felé.) Hol van itt nektek haza? Itt csak egy Csenda Ferenc nevű albérlő lakik a feleségével. (Rózsinak.) Jól mondom, ugye? Engem tetszik ismerni? Tal{lkoztunk m{r. S ti itt nem otthon vagytok, csak itt laktok, egyelőre. (Körülnéz.) Na, és milyen? Megfelelő? CSENDA: Jó lenne ez, csak most nem tudom, mi lesz... RÓZSI (odatesz Sopa mellé egy széket): Tessék, foglaljon helyet. SOPA: Köszönöm! (Zsebéből egy üveg bort vesz ki.) Megkín{lhatom? Feri, hozz{l m{r egy poharat, meg magadnak is. RÓZSI: Az hi{nyozna nekem, hogy igyak! Köszönöm szépen! Jobb lenne, ha maga se inna. SOPA: Én nem is iszom. Isten őrizzen! CSENDA (közelebb viszi a széket Sop{nak): Tessék! Üljön m{r le n{lunk, na! Egy kicsit csak ivott, biztos. Előfordul az ilyesmi. Hébe-hóba, na és? SOPA (kikerüli a széket): De velem nem történik meg többet, értsd m{r meg! Befejeztem. CSENDA: Hogyhogy? No ne! Azt nem hiszem! SOPA: Fogadjunk! Itt a kezem r{! (Rózsinak.) Vagy mag{val, ha ő nem hiszi! (Nyújtja a kezét.) Na, fogjon m{r velem kezet! (Rózsi kényszeredetten kezet fog vele.) Na? Elhiszi most m{r? RÓZSI: Annyira nem ismerem mag{t! (Ő is, a férje is hitetlenkedve nevetnek Sop{n.) SOPA (Rózsinak):

Bemutatkozzam? Megmondom én, hogy hivnak. Hé, maga! Ez vagyok. Jól mondtam? Elhiszi, hogy nem iszom? Be is bizonyítsam? Mert be tudom, most rögtön. (Az üveget mutatja.) Ez az üveg még teli van. Tetszik l{tni? Nincs kihúzva belőle a dugó. Ebből egy nyeletet se ittam. RÓZSI (nevetve): De majd iszik! SOPA: De nem iszom! Ejnye, h{t nem hiszi? (Kinyitja az ablakot.) Ezt csak azért vettem, hogy ne üres kézzel jöjjek. De ha nem hiszitek, m{r meg is haragítotok, akkor bebizonyítom, én befejeztem az iv{st. Tessék. (Az üveget kidobja az udvarra.) Nincs. Végeztünk. Megbeszéltem a feleségemmel – most, hogy hazamentem szombaton, megnézni a gyerekeket –, ha visszamondja a v{l{st, én többet egy kortyot se iszom. Kiveszek magamnak egy albérletet, azt{n... Én m{r szereztem nektek, most jó lenne, ha ti tudn{tok segíteni. (Csend{nak.) Nem tudsz valahol? RÓZSI: Mag{nak ott a sz{lló. SOPA: Ott volt! Úgy kiadott a port{s, abba hiba nincs. Megmondt{k a múltkor, mert ki voltak m{r énr{m rúgva, ha még egyszer valami lesz, felmondanak. Úgy is lett.

5. TAKARÍTÓNŐ (benyit, lap{t, seprű n{la): Hozom m{r ezeket. Itt is ki kellene takarítani. A szomszédban nincs otthon senki, hi{ba mentem. CSENDA (előzékenyen): Tessék csak ideadni! Majd segítek. (Elveszi a seprűt, lap{tot.) RÓZSI: Az előbb én m{r kisöprögettem. Nem kell itt takarítani. TAKARÍTÓNŐ: Akkor fel kellene mosni. Hozom a rongyot. A konyh{t felmostam még reggel, meg az ajtó előtt is a j{rd{t. (Kimegy a konyh{ba, s egy ronggyal jön vissza.) Valaki odadobott most egy borosüveget. Biztosan ezek a mellettünk lakó Pist{ék voltak. Az ember, mikor be van rúgva, pisilni is ide j{r az én ajtóm elé. Majd elcsúsztam a múltkor. Feri, szólhatna neki, ha tal{lkozik vele, nehogy ideszokjon teljesen. (Meglepetten.) Most veszem észre, maguknak meg vendégük van. Jaj istenem! Mért nem szólnak? SOPA: Jó estét! Tetszik l{tni, idetal{ltam! TAKARÍTÓNŐ: És nem kín{lj{k hellyel ezek a fiatalok? Ejnye-ejnye! Tessék m{r! SOPA: Köszönöm! (A m{sik székre.) M{r emezt is nekem készítették ide. TAKARÍTÓNŐ: Feri, vigye m{r ki azokat akkor! (A seprűre, lap{tra érti. Majd Rózsinak.) Mi meg pakoljunk le az asztalról! Teli van mindennel, le se lehet mellé ülni. RÓZSI: Nem tudom m{shov{ tenni. (Összefogja a bögréket.) De majd ide a sarokba lepakolom. TAKARÍTÓNŐ (Sop{nak): Tessék, üljön le! Nincs még helye? A jövő hónaptól szabad ez a szoba is. Csak mag{nak m{r most kellene, ugye? Ez a baj. Nekem egy személy is elég lenne. (Az

üveg bort, amit az imént dobott ki Sopa az udvarra, leteszi az asztalra, poharakat keres.) SOPA (Rózsinak, aki a lavórt viszi ki a konyh{ba): Jó ez a szoba. És nem felel meg? TAKARÍTÓNŐ: Hogyne felelne meg! Nekik? Egy ilyen t{gas, bútorozott szoba? Ők nem felelnek meg nekem. Nagyon becsapódtam velük. Épp az előbb derült ki, hogy v{randós az asszonyka. (Bort tölt a poharakba, kín{lja Sop{t.) SOPA: Ezt nem tetszett tudni? Nah{t! De ha csak ennyi a baj, azért nem kell őket elküldeni. Nekem úgyis olcsóbb hely kell, nem ilyen. TAKARÍTÓNŐ: Nehogy azt higgye, hogy ez dr{ga! Nem lehet azt megfizetni, hogy a lak{s{ba idegeneket ereszt az ember. De az uram ut{n kevés a nyugdíj, musz{j pénzért kiadni. Szegény sorunk volt nekünk mindig. RÓZSI (az {gyon lévő maradék szennyest rakja el): De ne tessék azt mondani, hogy nem éri meg kiadni a szob{t! TAKARÍTÓNŐ: Csak Rózsika meg nehogy sajn{lja m{r tőlem azt a kis pénzt! Nézze meg, a falusiak mennyit összekeresnek a mellékesből. Nekem is az egyik testvérem m{r emeletes h{zat épített. Én nem tudok m{sból külön jövedelemhez jutni, csak a lak{somból. RÓZSI: Mirajtunk is van annyi haszon biztosan, mint a falun a nyulakon meg a disznón! TAKARÍTÓNŐ (szenvedélyesen): A sufnitelepen, ott van a lakókon haszon! Ahol tízen-tizenöten is laknak egy helyen! Ott igen, sok pénzt bezsebelnek. S azok, akik maguk is albérlők voltak régen. Csak telket tudtak venni, tettek r{ egy ny{ri konyh{t, amibe beköltöztek, s ut{na csin{ltak sufnikat, amiket telieresztettek lakókkal. Azoknak a pénzéből tudnak építkezni! Még ha azokat a kóterokat olcsóbban adj{k is ki, mint én a szob{t. (Sop{nak.) De ha mag{nak olyan kell... Megnézheti, s majd megl{tja. Nem akarom én idevenni albérlőnek. Azt se tudom, meg lehetne-e mag{ban bízni, milyen ember maga, azok ut{n, amiket hallottam. SOPA: Nyugodt lehet! Megfogadtam, meghúzom magam valahol, s új életet kezdek. Megmondtam a feleségemnek, anyuk{m, nem iszom többet. Megjavulok, aranyos ember lesz belőlem. TAKARÍTÓNŐ: Úgy is kell! SOPA: S azt mondta: rendben van, majd megl{tja még, visszafogadjon-e. Csak akkor úgy kell viselkednem, hogy abba hiba ne legyen, azt mondta. S úgy is lesz! Mert amit én megígérek, az n{lam szent! Nem vagyok én olyan, amire szavamat adom, ne tartsam be. Meg lehet érdeklődni a munkahelyen is, milyen ember Sopa Imre. Rosszat nem mondhatnak, mert az én munk{mmal meg vannak elégedve, panasz énr{m nincs. Nem vagyok csavargó gazember, mert néha nem tudtam mit csin{lni, két-h{rom korsóval több ment le, mondjuk. Megvolt annak az oka. (Körülnéz.) Erre vagy emerre tetszett mondani a telepet? (Leteszi érintetlenül a teli poharat.) TAKARÍTÓNŐ: Erre, erre! Itt végigmenni h{tul. Arrafelé nincs j{rda se. Kikísérem én, s megmutatom. Nincs messze. CSENDA (bejön, csomó gyújtós a karj{n, a takarítónőnek): Hova tegyem? Nincs a sparhelt alatt a l{da. TAKARÍTÓNŐ:

Jaj, tényleg! Ne haragudjon m{r, Feri! Kivittem reggel, mikor takarítottam. Azonnal hozom. (Sop{nak.) V{rjon m{r addig! (Csenda ut{n, meg{llva az ajtóban.) Vagy maga is be tudja hozni! Be is gyújt, ugye, Feri? Meg a mosófazékba tehetne föl melegíteni vizet. (Sop{nak.) Jöjjön akkor! Megmutatom, merre menjen. (Kimennek.) SOPA (az ablakon keresztül): Egy pillanat! Majd elfelejtettem, mért is jöttem még. Ez a t{virat volt a sz{lló port{j{n. Mondom, elhozom, tal{n sürgős lehet. (A t{viratot odaadja Rózsinak, majd a takarítónőnek.) Mehetünk akkor! Minden jót!

6. RÓZSI (fölbontja a t{viratot, a belépő Csend{nak): Nézd m{r! Any{d t{viratozott, hogy jön a ma déli vonattal. CSENDA (meglepetten): Mit csin{l? Jön? Mikor? (Elveszi Rózsitól a t{viratot.) Ki hozta ezt? (Olvassa.) Délben érkezem. – Most h{ny óra? RÓZSI: Mindj{rt este lesz. Föl is gyújtom a villanyt. (Fölkapcsolja, s az ablakon elhúzza a sötétítőfüggönyt.) CSENDA: Akkor mi legyen? Kimenjek az {llom{sra? (Kab{tot kap mag{ra, a konyhaajtóban megtorpan, visszajön.) Ennyi ideig nem v{rakozik úgyse, hi{ba mennék. Rég visszautazott azóta. (Leveti a kab{tj{t.) De jobb is! Az kellett volna, hogy most idejöjjön! De mit akarhatott? Csak nem történt otthon valami baj? RÓZSI: Akkor azt t{viratozza meg, nem azt, hogy jön. Esetleg megtudott valami munkahelyet. CSENDA: Azt biztosan nem! (Leteszi a t{viratot, s megy a konyh{ba begyújtani.) RÓZSI: Vagy, hogy költözzünk haza, meggondolta mégis. Az én szüleimhez, tudja ő is, hogy nem mehetünk. Pityu s a kis Erzsi is még otthon van. S a miénk csak egy kis egyablakos h{z. N{latok nekem megfelelne a kiskonyha is. S megfogadn{m, a fejem se fordítom a nagy h{z felé, nehogy azt gondolj{k az anyósomék, azért néztem arra, mikor lehetne őket onnan kitúrni. CSENDA: Én meg naponta vonatozgassak, ugye? Vagy mit tudom én, hol v{llaljak valami tengek-lengek munk{t? RÓZSI: Miért? Kibírn{d, amíg nem tal{ln{l jobbat. CSENDA: Itt nem lehetünk megelégedve a fizetéssel? S a szüleim se tudnak beleszólni az életünkbe. RÓZSI: De idegenek beleszólhatnak, mi? Azoknak lehet! CSENDA: Itt csak jobban magunkra csukhatjuk az ajtót. RÓZSI (papírból kenyeret, szal{mit eszik): Ki is haszn{lhatnak! Ide menj, oda menj! Mit sz{mít neked! CSENDA:

Otthon any{mék tennék ugyanezt. S nem is csak velem, nekem sok mindent elnéznének, de téged kiszekérozn{nak a kiskonyh{ból hamarosan. Te még nem ismered őket. (Kezet mos a falikútn{l.) RÓZSI: Tudom, mit tartanak rólam, a szüleimről, mert szegények s hogy elcsal{dosodtak: öten vagyunk testvérek. Nem néznek semminek. CSENDA: Akkor meg... RÓZSI: Csak {m az engem nem érdekel! Ha meg olyat tal{ln{nak mondani, ami nem tetszik, többet nem szólnék egyikhez se. Levegőnek nézném őket. CSENDA (miközben megtörli a kezét): Gúnyoltatn{nk ki magunkat a faluval, hogy na, ezeknek is kitelt? Elmentek nagy fittyre, s ahol ni, kullognak vissza! RÓZSI: Azt képzeled, mindenki téged néz! CSENDA (a konyh{ban leül az {gyra): Aki egyszer elment, maradjon, ahol van. Gondolod, a szüleim is elviselnék, hogy mondogatn{ mindenki: jól kinéznek Csenda Ferencék, haza{llított az egyszem fiuk! Pedig hogy tudt{k mondani, kőműves lesz belőle! Többet ér egy jó szakma, mint ak{rmi! Csak úgy keresi majd a sok pénzt! RÓZSI: Sokra mentél vele, any{d meg elszedte! CSENDA: Amikor építkeztek. Ap{m azt monda, ha nem tanulok tov{bb, mert nem volt kedvem, baj is az! Ő nem b{nja, otthon maradok, s jól van. S az enyém is lesz az a h{z. S legal{bb neki se kell félni, hogy öregségére mag{ra marad, mint sokan, akik nevelték a gyerekeket, s nem néz r{juk egy se, mert az egyik erre van az orsz{gban, a m{sik meg amarra, nem érkeznek hazaj{rni. RÓZSI: De any{d küldött: eriggy csak! Ne hallgass ap{dra! Elmondta nekem, hogy volt. S őr{ adsz most is. Hogy itt hol nő fel a gyereked, neked mit sz{mít! CSENDA: Mert nem akarom azt se, az egész falu megtudja, hogy élünk. Itt, ha paprik{s krumplit eszünk egy évig, nem érdekel senkit. Falun meg versenyezni kell, eldicsekedni mindennel, ki{llni vele a kapuba. (Az ajtóból.) S lenézik, kigúnyolj{k, akinek kevesebbje van. Engem ne nézzen le senki! (Megnézi a tüzet, f{t tesz r{.)

7. RÓZSI (az ablak felé): Valaki kopogott. CSENDA: Hol? (Újra hallani a kopogtat{st.) Ki lehet az? RÓZSI: Menj oda az ablakhoz, nézd meg! ID. CSEND[NÉ (odakintről): Jó estét kív{nok! Csenda Ferencéket keresem. (Beljebb tolja a nyitott ablak sz{rny{t.) Kisfiam! Itt vagytok? Én vagyok! CSENDA: Kicsoda? Anyuka? ID. CSEND[NÉ: Hol lehet itt bemenni? Sehol se l{tom az ajtót.

CSENDA: Hogy kerül ide? Azt hittük, rég hazautazott. Most kaptuk meg a t{viratot este. Arra van az ajtó! (Mutatja.) Megyek s kinyitom. (Rózsinak.) Na hisz! Most mi lesz? RÓZSI (miközben a székeket teszi a helyükre, a terítőt igazítja meg az asztalon): Semmi. Mi lenne? Nagyon jó, hogy eljött. Legal{bb most a sz{j{ból hallom, mért nem mehetünk haza. CSENDA (zavartan): Igen... de... Szóval, én nem beszéltem erről otthon. RÓZSI: Nem? Hanem? Ültél nyugodtan? Velem meg, gondoltad, az történik, ami akar? Nem néztél munkahelyet se? Hazudt{l nekem? CSENDA: Még azon a helyen is voltam, amit te mondt{l. Egy kis lebujban! RÓZSI: Elmentél tessék-l{ssék, s ez eljutott any{d fülébe. Fogadom, ezért van itt! CSENDA (kifelé, hangosan, az anyja sürgetésére): Megyek m{r, rögtön! ID. CSEND[NÉ (újra az ablakból): Gyertek m{r! Félór{m sincs. Megy mindj{rt vissza a vonat. Melyik ajtó az? M{r itt valamelyiken bementem. Nem akarok mindenkihez becsörtetni. (Zörgést hallani.) RÓZSI (a zajra): Úristen! Csak nem felbukott a mosófazékban? (A férjének.) Siess m{r! ID. CSEND[NÉ (bejön, s{ntik{lva, nagy fehér abrosszal {tkötött batyuval a h{t{n, kezében kos{r, benne egy lev{gott liba): De megütöttem a l{bam! Jaj de f{j! Épp az ajtó elé kellett tenni azt a fazekat. RÓZSI: Kezét csókolom, anyuka! Hol ütötte meg? Tessék ideadni a kosarat. CSENDA (a batyura): Hol van ez megkötve? RÓZSI: Majd én kibontom. Nem is úgy kell. ID. CSEND[NÉ (a fi{nak aggódva, amíg Rózsi az abrosz végét bogozza): Olyan sov{nynak l{tszol. Mi van veled? Nem vagy t{n beteg? (A batyut leteszi az asztal mellé.) CSENDA: Dehogy vagyok beteg! Hogy tal{lt meg bennünket? ID. CSEND[NÉ: Úgy, hogy összej{rk{ltam m{r mindent. Dél óta kereslek benneteket. Azt{n nehezen megtal{ltam a sz{llót, ott mondt{k meg, hol vagytok. De még jó, hogy tudok beszélni veletek! Hét órakor megy visszafelé a vonat? (Megismétli, hangosabban.) Hét órakor? CSENDA: Csak nem ap{val történt valami? ID. CSEND[NÉ: Dehogy! Nincs annak semmi baja. Tömi most a lib{kat otthon, gondolom. Holnap meg megyünk krumplit szedni a gép ut{n, kötözi a zs{kot. Majd megmondom én, miért jöttem. CSENDA: De mondja m{r akkor! ID. CSEND[NÉ: Előbb ti {rulj{tok el, mért kellett nektek albérletbe jönni! Megprób{lj{tok, h{tha jobb lesz? Én nem b{nom, de legal{bb megírt{tok volna! Ne kellett volna annyit

mennem, hogy tiszt{ra kimerültem. (Leül az asztal mellé.) Akkor ide adom fel a t{viratot. RÓZSI: Én m{shov{ akartam menni, nem ide. Itt egy hete lakunk. S Feri nem ért r{ eddig írni. ID. CSEND[NÉ: De te is itt volt{l! (Leveti a cipőjét.) Ó, de megdagadt a l{bam! Úristen, hogy néz ki! Nem is csoda! Eljöttem még reggel otthonról, szorította egész nap a cipő! (A fi{nak.) Hova tetted a kosarat? CSENDA: Én sehova! Nem is l{ttam. Hozott kosarat? ID. CSEND[NÉ (ijedten): Hogyne hoztam volna! Nincs a széknél? Megőrülök, ha elhagytam valahol. Benne van egy nagy liba! RÓZSI: Itt van! Én tettem ide! (Odaadja az anyós{nak.) ID. CSEND[NÉ (föllélegezve): H{la istennek! Olyan ideges lettem. Dolgozik az ember vele. (Rózsinak.) Nehogy megromoljon, tedd a hidegre! Még tegnap este lev{gtam. Éjfélre lett megpucolva. Nézd meg, milyen szép! Nem mindenki kap ilyen lib{t. Csupa h{j! Ez a hízott liba! Az ilyen a jó anyós, aki hoz valamit, nem semmivel jön el. RÓZSI: Köszönjük szépen! H{ny kilós lehet? Nagyon szép. K{r, hogy én nem szeretem. ID. CSEND[NÉ: Nemigen ehettél otthon, biztos, nem tudod, hogy milyen! CSENDA (Rózsinak): A konyh{ba kellene kitenni, ott hűvösebb van. (Rózsi kiviszi.) ID. CSEND[NÉ: Én nem b{nom, hova teszitek, csak ti egyétek meg. Sok dr{ga kukoric{t beletömtem, ne vesszen k{rba! (Föl{ll, körülnéz.) Szóval itt laktok? Hadd nézzek m{r körül! Jó nagy szoba. El lehet benne férni. RÓZSI: Anyuk{nak hozzak valamit enni? ID. CSEND[NÉ: Ne hozz{l nekem semmit! Isten őrizz! Nem enni jöttem én. RÓZSI: Enni csak kell. Megéhezhetett egész nap. ID. CSEND[NÉ: Ettem útközben. Tettem a kos{rba egy darab kenyeret otthon, meg két alm{t, az elég volt nekem. Ink{bb vizet adj{l! S ut{na mennem kell. Én még hajnalra haza akarok érni. CSENDA: Most akarna még utazni? ID. CSEND[NÉ: Dolog van otthon, kisfiam! (Kibontja a batyut.) Hoztam még p{r toj{st. M{st nemigen. Nem is azért jöttem én, hanem mert összetal{lkoztam Harag Pist{val, az mondott valamit, mi van n{latok. Beszéltetek a vonaton vagy hol, mikor otthon volt{l. RÓZSI: Na, mit mondtam! (A vizet odaadja az anyós{nak.) ID. CSEND[NÉ:

Majd kétségbeestem, mikor elmondta. Estére meg olyan rosszul lettem, majdnem el kellett menni az orvoshoz. M{stól kell nekem megtudni, hogy ti haza akartok jönni? RÓZSI: De h{t azért volt otthon Feri, hogy ezt megbeszéljék! ID. CSEND[NÉ: Te ne küldözgesd az én fiamat sehova! S ne kerestessél te vele munkahelyet se! Eszetekbe ne jusson, hogy hazagyertek! CSENDA: S maga azért ült vonatra, utazott vagy öt ór{t? ID. CSEND[NÉ (miut{n iszik, leül): Ezért! Jó helyen vagytok itt. És segítenénk mi benneteket. Nemsok{ra összejön egy kis pénzünk, s ha kellene, hozz{tehetnétek a tiétekhez. Csak m{r ott tartan{tok, hogy be tudn{tok lak{sra fizetni, vagy h{zhelyet vennétek. (A fi{nak.) Mostan{ban nem néztetek? CSENDA: A tavasszal. Akkor alkudtam is egyre. RÓZSI: De minek ugyan? ID. CSEND[NÉ: Segítenénk mi. Szóljatok! RÓZSI (leül szembe az anyós{val): Jó! Akkor most szólunk. Tessék! Tud segíteni? Mennyivel? A mi pénzünkkel együtt meg tudn{nk venni egy telket? De akkor azon még nem lenne semmi! Egy ól se! Itt negyven-ötvenezer forint semmi! Falun lehet, hogy az pénz. De nem itt! CSENDA: De ha a múltkor megvettük volna azt a telket, nem itt tartan{nk. RÓZSI: Miből vettük volna meg? A kettőnk fizetéséből? CSENDA (szenvedélyesen): Csak abból, ha egyszer nem akarok hazamenni! S nemcsak azért, mert otthon megfelelő munkahely sincs, hanem mert azt megint meg kellene szokni. Nincs ott jövő se! Cig{nyokkal éljünk majd? RÓZSI: S amíg föl nem épül itt a h{z, tíz évig legal{bb, amiből úgyse lesz semmi, hol leszünk? (Az anyós{nak.) Most is, tetszik-e l{tni, hol lakunk? ID. CSEND[NÉ: Miért? Hol lakn{tok? Mindj{rt nem élhettek palot{ban! Majd ha mi meghalunk, könnyebben lesztek. Mi nem semmiért dolgoztunk, tepertük a munk{t, mint az őrültek. Annak l{tszat{nak kell lenni. S van is! Szétnézhet n{lunk ak{rki: minden van. Nem úgy, mint egyeseknél! (Rózsi felé v{g tekintetével.) De arra most még nekünk is szükségünk van. RÓZSI: Azt meghiszem! Hogy lehessen a falunak mivel dicsekedni! ID. CSEND[NÉ: Nem is kell szégyenkeznünk senki előtt, biztos! Segítenénk mi rajtatok! De azt ne v{rj{tok, mi tartsunk el titeket, vagy ak{r még a h{zat is nektek adjuk. CSENDA: Ugyan m{r, hova gondol! Hogy juthat ilyesmi az eszébe? ID. CSEND[NÉ: Akkor minek akarn{tok odajönni? CSENDA: Én nem akarok.

ID. CSEND[NÉ: Akkor a feleséged! Vagy nem jól tudom? A lib{k alól akar ganajozni? Vagy a hagym{t, rép{t akarja szedni, fejelni a téesztanya mögött? Ülni akar a s{rban? Az jobb lenne, mint a gy{rba menni? (Kis szünetet tart.) Ilyen ember m{r nincs m{s, aki még v{llaln{ azt az életet, csak az ilyenek, mint mi. De haljanak is ki velünk együtt az ilyen {llat népek, akik nem ismerünk hat{rt a munk{ban, csak gebeszkedünk mindig! CSENDA: Nem is kellene azt m{r maguknak csin{lni. Fölösleges. ID. CSEND[NÉ: Élnénk föl, amit eddig szereztünk? Akkor meg minek dolgoztunk annyit? Azért nem lett volna érdemes! Mi m{r azt tesszük ezut{n is, amit eddig, nem v{ltozunk meg. S azon leszünk, segítsünk nektek, jobb sorotok legyen, ne olyan, mint nekünk, hogy nézd meg a kezem, milyen, agyon van dolgozva. Letérdeltem vas{rnap a templomban (összeteszi a kezét), s így könyörögtem az istenhez, hogy csak azt az örömet adja meg nekem, ne kelljen szégyenkeznem a fiam miatt. Istenem, mondtam, egy gyerekünk van, s nem baj, hogy az iskola nehezen ment neki, de ha m{st nem is, a szakm{j{t kitanulta. Leszerelt a katonas{gtól, s nemsok{ra jött, hogy ő megnősül. Nem szóltunk bele, az ő dolga, jól van. Csak iparkodjanak! V{roson vannak, a jó helyen. Örülhetnek. Összetehetik a két kezüket, s h{l{t adhatnak a sorsnak, hogy ők nem tudt{k meg, milyen a paraszti élet, mert az nem volt élet sose! S ne kív{nkozzanak vissza, mert a szemem kisülne a szégyentől, ha visszajönnének, s mondan{ a falu: nem lett az én fiamból semmi. V{roson még ha az utolsó munk{t végzi is valaki, azt is többre becsülik, mint azt, aki falun van. Ahol nincs becsülete a földnek, semminek. Higgyétek el, hullott a könnyem! RÓZSI: Ha hazamennénk, még nem lenne musz{j úgy élni, mint anyuk{ék. S nem is élnénk úgy. ID. CSEND[NÉ: De ott élnétek! El is bujdosnék szégyenemben. Én azt nem bírn{m ki, amikor m{s meg mondja, hogy az ő gyerekei hol vannak, Pesten meg mindenfelé. S l{tni őket néha, hogy ünnepre jönnek haza a jó ruh{ban, szép cipőben, mi meg úgy nézünk ki, a kuty{k vonítanak, ha l{tnak bennünket. RÓZSI: És azt ki lehet bírni, ahogy mi most élünk? Ezt anyuka nem szégyelli? ID. CSEND[NÉ: Erről nem sokan tudnak. Nem kell mondani senkinek, s nem megy híre. CSENDA: Ezt el lehet titkolni. De ha hazamennénk, azt nemigen. Azt l{tn{k! RÓZSI: Persze! Így még dicsekedni is lehet. M{r nem a sz{llón, hanem albérletben lakunk. Szép nagy szoba van. Székek benne, asztal: négy l{ba van! Gyűjtjük a pénzt telekre, építkezünk majd!

8. TAKARÍTÓNŐ (belép a konyh{ba, észreveszi a kosarat a földön, belenéz, majd önkéntelenül): Jaj, de gyönyörű nagy liba! (Beszól a szob{ba.) Otthonról kapt{k? A tanyasi ember ilyen szép nagyokat hozott nekem, mikor itt lakot, s el nem fogadott volna érte egy fillért se. (Bemegy a szob{ba, meglepetten.) Jaj, csak most veszem észre, maguknak

megint vendégük van! Mért nem szólnak? (Id. Csend{né felé.) Kicsoda tetszik lenni? Csak nem Ferinek az anyuk{ja? Most tetszett jönni? Tessék m{r leülni! ID. CSEND[NÉ: Köszönöm. Mennem kell, sajnos. Ilyenkor indul valamikor a vonat, hét óra ut{n. (A fi{nak.) Ferikém, nézd m{r meg, h{ny óra! Le ne késsem! A kereséssel elment a sok idő, alig tal{ltam ide. M{r úgy volt, hogy visszafordulok. TAKARÍTÓNŐ: Mit tetszik szólni? Nem olyan szép a szoba, tetszik l{tni! Festetni kellene. De amíg nem tal{lnak m{sik albérletet, erre a kis időre csak megfelel nekik. ID. CSEND[NÉ: Meg bizony! Jó hely ez nagyon! Ha nekünk ilyen szob{nk lett volna, mikor összekerültem az urammal! De bizony! Az ist{llóban laktunk az apósomékn{l évekig. (Rózsinak odaadja a kosarat.) L{nyom, ebből pakold m{r ki, ami még benne van, egy kis gyümölcs, ez-az. Én meg húzom a cipőm. (A takarítónőnek.) Ne haragudjon m{r, hogy eljöttem, l{batlankodok itt! De olyan nyughatatlan voltam. TAKARÍTÓNŐ: Hogy haragudnék! A vil{gért se! ID. CSEND[NÉ: B{nt, hogy így kell élniük, a m{s lak{s{ban. De majdcsak nem tart örökké. TAKARÍTÓNŐ: Rossz nekik, biztos. S erre fel most még kisbab{juk is lesz. ID. CSEND[NÉ: Ne tessék mondani! Jaj nekem! (Sz{j{hoz kapja a kezét, a menye és a fia felé.) Ez igaz? És nekem nem szóltok? CSENDA: Nekem is csak most mondta meg Rózsi, hogy megtartja, m{r a negyedik hónapban van, mikor visszajöttem otthonról. TAKARÍTÓNŐ: Sajnos én is csak ma tudtam meg. ID. CSEND[NÉ (Rózsinak): H{t mért nem vetetted el, mi? Annyira kell az most nektek? Nem tudt{l még v{rni vele? RÓZSI: Mire? Huszonhat éves elmúltam. Mikor szültem volna? Majd ha öregasszony leszek? ID. CSEND[NÉ: Én harmincon is túl voltam, mikor Feri meglett. És mit veszítettem? RÓZSI: Az anyuka volt! Én viszont azért mentem férjhez, r{ egy-két évre gyerekem legyen! CSENDA: De addig v{rni kellett volna, amíg valamit nem tudunk építeni magunknak. Vagy amíg nem tudunk lak{shoz jutni. RÓZSI: Lak{shoz? Hogyan? Kéz alól nem tudsz venni. Amúgy meg a tan{csn{l kell sorba {llni. S ahhoz, ha leszerződsz is két-h{rom gyerekre, azt hiszed, nem kell pénz? CSENDA: Mért hinném azt? De azt csak ki tudn{nk t{n fizetni? RÓZSI: Ki. Csak ahhoz az is kellene, hogy valahova be tudjunk {llandóra jelentkezni. TAKARÍTÓNŐ: Nagyon sajn{lom magukat, de ide nem lehet. Felmondtam, ebből nem engedek. ID. CSEND[NÉ: Csak nem valami rosszat tettek?

TAKARÍTÓNŐ: [, dehogy! Rendesek ők. Feri meg pl{ne! A sparheltem kikormolta tegnap. Összetakarította a szemetet az udvaron. Még arra kértem volna meg, Feri, az {gyamat csin{ln{ meg a konyh{ban. Leszakadt az alja, azt hiszem. De majd hívok valakit most m{r. (Id. Csend{nénak.) Nem lehetne rossz szavam r{juk. Csak h{t nagyon becsaptak, mert nem szóltak, hogy úgy van Rózsika. Nekem elég volt az én gyerekeimet is fölnevelni, nemhogy még a m{sénak a sír{s{t hallgassam. ID. CSEND[NÉ: Engem is idegesítene! S maga se fiatal asszony m{r, meg lehet érteni. Az is elég kellemetlen lehet, hogy idegenekkel kell egy lak{sban élni. De majd elmennek akkor m{sik albérletbe. TAKARÍTÓNŐ: Musz{j lesz nekik! [llandóra sehogyse engedném őket bejelentkezni. Történik köztünk valami szóv{lt{s, s ha nem akarnak kiköltözni, m{r csak bosszúból se, tehetnék valamit? RÓZSI: Én elmegyek, ne tessék félni! Nem spórolok tov{bb, nem rongyoskodok. Elég volt hét évig. Összejött p{r ezer forint? Milyen {ron? Olyanon, hogy egy t{nyérunk sincs! (Mint akire ez nem tartozik, a takarítónő kimegy.) Rendes cipőm nincs! H{romszor voltam kapar{son, hogy ne küldjenek el a sz{llóról. Megérte? De mindegy most m{r. Nem könyörgök én senkinek. Haza tudok én egymagam is költözni. Fölnevelem majd egymagam a gyerekem! CSENDA: Csak nem akarsz külön élni? Ki ne tal{ld! RÓZSI: De bizony! Ha együtt nem tudunk! Amerre te akarsz, nem tudunk lépni, nem l{tod be? CSENDA: Otthon se tudsz hova menni! Hozz{tok nem lehet. Mihozz{nk any{m nem akarja, megmondta! ID. CSEND[NÉ: Befogadn{lak én mindkettőtöket – ha m{r vittétek volna valamire! Ha l{tn{k a faluban, hogy autótok, pénzetek van, s olyan h{zat építetek, amilyen nincs a környéken se! Akkor igen. De így... (A menyének.) Vagy hogy egyedül gyere haza, azt m{r nem! RÓZSI: Pedig m{r csak azért is megmutatom! Nem tudja megtiltani! Tal{lok olyat, aki befogad szíves örömest. S majd akkor nézzen az én Ferim a falu szemébe. Meg a tisztelt anyósom is! És röstellheti mag{t, ott van a nagy h{z, ketten bitorolj{k, az unok{ja m{r nem fér el benne, idegeneknél nő fel! ID. CSEND[NÉ: Tiétek lesz majd az a h{z, te! Azért kapaszkodunk, amíg bírunk, mellétek tudjunk {llni, ha kell. S ha meghalunk, ut{nunk ne a semmi maradjon! Legyen mibe beleülnötök! Ink{bb h{l{snak kellene lenned, mint azon gondolkozni, hogyan lehetne szégyenbe hozni bennünket. RÓZSI: A majdra én nem adok. Én nem lesem senkinek a hal{l{t. Arra én nem utazom. Nekem most kellene az otthon, ahov{ megszülhetném a gyerekem, nem majd valamikor! ID. CSEND[NÉ: Akkor se engedem, hogy hazagyere! Nem is tudom, mit csin{lnék! Amink van, azért mi nagyon sokat küszködtünk. S még ma sincs meg{ll{sunk. S nincs m{s

örömünk, nem is v{gyunk többre, csak hogy tudjuk, jó helyen vagytok, nem olyan köpedelem az életetek, mint a mienk volt! RÓZSI: Hanem milyen? Mag{nak ez jó? Ez mindennek a teteje? ID. CSEND[NÉ: Engem a dolog tart még életben, s az, hogy elmondhassam, különb életetek van a miénknél, ha most még nehéz is kicsit. Ha ennyit se ad meg nekem a sors, minek élnék? Akkor eddig is fölösleges volt. Dögöljek meg! Kerüljek ink{bb a földbe! Azt kív{nod, hogy odakerüljek? RÓZSI: Kerülhet maga oda is! Mit v{ltoztat a dolgon!... ID. CSEND[NÉ (a fi{nak, könyörögve): Ferikém, beszéljél a feleségeddel, ne j{rasson le bennünket! RÓZSI: Csak nem fél? De féljen csak! Megérdemli! CSENDA: Rózsi, maradj m{r! RÓZSI (az anyós{nak): Kiismertem most m{r. Megtudtam, ki maga! A fi{val együtt! CSENDA: Mért? Eddig nem ismertél? RÓZSI: Ennyire nem! Csak most tudom m{r, kihez mentem én feleségül. Kinek hagytam, hogy a fülembe hízelegjen! Egy ilyen gy{v{nak! S én még neki szültem volna gyereket? Menjen az ilyen! CSENDA (megütközve): Hogyhogy szültél volna? Te azt mondtad, nem vették el. RÓZSI: Azt csak mondtam. Vedd tudom{sul, nincs gyerek. Érted? Nincs! CSENDA: Hogyhogy nincs? H{t hova lett? RÓZSI: Hova... Mikor mondogattam, hogy be akarok menni a kórh{zba, hagytam, hogy azt gondold, terhes vagyok. [tl{ttam én rajtad! Azt hitted, bolondot csin{lsz belőlem! Én nem azért mentem be a kórh{zba, amit te hittél, hanem egészen m{sért. S azért mondtam, hogy nem vették el, hogy eljöhessek a sz{llóról. CSENDA: Képes volt{l hazudni nekem? ID. CSEND[NÉ: Lehet az ilyentől m{st v{rni? RÓZSI (a férjének): Képes voltam. Mint ahogy te is azért ígértél meg mindent, hogy becsapj! CSENDA: Mert nem akartad megérteni, csak addig nem akarok gyereket, amíg nem a magunk fészkébe születhet s valamennyire nem jövünk rendbe. De ha nincs gyerek, jól van! Akkor nincs baj! (Ölelgeti, csókolgatja a feleségét.) Édes anyuk{m! Dr{gas{gom! Mindenem! – Any{m, hallja? Nincs itt baj semmi! Van idő kital{lni, hogy legyen tov{bb. S így m{r nem akarja Rózsi, hogy költözzünk haza. ID. CSEND[NÉ: Akkor mért utaztam én ide? K{r volt az útiköltségért! CSENDA: Most ne azzal törődjön! Sz{mít is az! Csakhogy emez rendben van. S innen se kell elmennünk! (A feleségének.) Hozz{l m{r gyorsan poharakat! Any{m meg üljön le!

Erre inni kell! Majd elutazik holnap. Hadd menjen a vonat! Most ez a fontos, hogy nincs gyerek! (A szob{ba kív{ncsian benyitó takarítónőnek.) Igyon maga is, Annus néni! (Poharat nyom a kezébe.) TAKARÍTÓNŐ: Csak akkor majd az {gyamat javítsa meg, Feri! Olyan rossz így rajta aludni, a derekam majd kitörik. CSENDA: Meglesz! Megszögelem majd! A szob{t is kifestem! Az eget is! Rózsik{m, megl{sd, olyan jól élünk majd. L{tod, így m{r egészen m{s. (Kintről zaj hallatszik.)

9. TAKARÍTÓNŐ: Ki lehet az? SOPA (kecske hangj{t ut{nozza): Me-e-e, me-e-e-e! Ébren vannak még Csend{ék? Nyiss{tok ki az ajtót! CSENDA: Ez Sopa. Mit akar megint? TAKARÍTÓNŐ: Majd én megyek. (Megy ajtót nyitni.) SOPA (m{r a konyh{ban van): Csak én vagyok! Kezét csókolom! Bocs{nat. Visszajöttem. Bejöhetek? (Egy hosszú deszka n{la.) TAKARÍTÓNŐ: Csak tessék. M{r úgyis idebent van. Mi történt mag{val? SOPA: Velem? Semmi. Mért? Történt velem valami? (Észreveszi id. Csend{nét.) Jó estét, mama! TAKARÍTÓNŐ: Hol volt maga, hogy így néz ki? RÓZSI: Hol lett volna! A kocsm{ban. Mert ő m{r nem iszik! TAKARÍTÓNŐ: Na és, odatal{lt a telepre? SOPA: Még hogy odatal{ltam-e? Én ne tal{lnék oda, ahova elindulok? Ilyet ne is tessék kérdezni! Bocs{natot kérek, olyan nincs! TAKARÍTÓNŐ: Na és, sikerült? Van albérlet? SOPA: Mint a nyű, annyi! (A deszk{t mutatja.) Tetszik ezt l{tni? Ez egy deszka. Rózsika is nézze meg! Tetszik l{tni? Rohadt, kezét csókolom! Mit tetszenek hozz{ szólni? Ugye, milyen jófajta rohadt deszka? Megfogtam a sufni h{tulj{n, s jött velem. Mondom, m{r megmutatom. ID. CSEND[NÉ (a fi{nak): H{ny óra? Nehogy lekéssem a vonatot! CSENDA: Indulni kell, ha el akarja érni. De ink{bb maradjon itt holnapig. Elalszik velünk. ID. CSEND[NÉ: Dehogy alszom! Le se tudn{m hunyni a szemem. (Veszi a h{t{ra a batyut.) Ott van otthon a sok jósz{g. Azt hiszed, ap{d el tudja rendesen l{tni őket? Nem úgy van az n{lunk, hogy becsukjuk az ajtót, s ott lehet hagyni napokra a h{zat. Itt m{r rendben van minden... Otthon h{rom ember is kevés lenne annyi dologhoz.

SOPA (az asztal körül l{batlankodik, Csend{nak): Figyelj m{r ide te is! (A deszk{t mutatja.) L{tod-e? Ilyenből van az a kecskeól, amit néztem. Me-e-e, me-e-e-e. Mit szólsz hozz{? S ekkora bolondgomb{k nőnek a tetején! (Az öklét mutatja.) CSENDA: De maga hol j{rt? Azt fogadta, nem iszik többet! SOPA: Ejnye m{r! (A deszk{ra.) Ezt nézzed, ne engem! Erre inni kell. Vettem h{rom üveg bort az egyik krimóban. (Egy üveg bort húz ki a zsebéből.) De m{r ebből is ki van húzva a dugó... Igy{l, kom{m! Én bementem egy kecskeólba, még ki se ganajoztak belőle. Ötsz{z forintért kiadó. Lehet költözni, ha akarok. De nem akarok! Egészségedre! Egy napig se tudtam ellen{llni. Fél év próbaidőt adott az asszony, ha nem lesz semmi baj, visszafogad. De hogy bírjam ki addig? Én csak annyit érdemlek, hogy egy kecskeólban lakjak? Tizenöt évi munka ut{n? CSENDA: Ne törődjön semmivel, Imre b{csi! Majd megoldódik a dolog. N{lunk is megoldódott. Nincs gyerek. Egészségére! RÓZSI: De nem is lesz, kedves uram! Úgyhogy csak igy{l nyugodtan, ha neked ez öröm! CSENDA: Majd lesz két-h{rom év múlva! Akkorra csak kialakul valami. S akkor se lesz még késő. RÓZSI: De m{r késő. Nekem nem lesz többet gyerekem! CSENDA: Mi az, hogy nem lesz! Dehogyisnem! Mért ne lenne? RÓZSI: Ezért! Parancsolj! (T{sk{j{ból orvosi igazol{st vesz elő.) Olvasd! Ezért j{rtam legutóbb kétszer is odabent – kivizsg{ltatni magam. S megmondt{k... (Az anyósa felé.) Én m{r nem tudok mit elvetetni. Tetszik érteni? ID. CSEND[NÉ: Úristen! RÓZSI (az ur{nak): De azért te csak igy{l! Mit neked! (Az anyós{nak.) Maga meg dolgozhat, ahogy akar! Szedheti holnap a krumplit, kötözheti a zs{kot. Télre hizlalhatja a disznókat. Az {r{val azt tesz, amit akar. Rakathat most m{r tornyot a h{z{ra! ID. CSEND[NÉ: Mért nem vigy{zt{l jobban magadra! Ennek csak te vagy az oka! CSENDA: De ez nem lehet igaz! Mondd, hogy ez nem igaz! RÓZSI: De igen. Ez az igazs{g. (Sopa felé.) Majd mi beköltözünk abba az ólba, ha mag{nak nem kell. Mert ha m{s nem is, de mi megérdemeljük. Ak{r indulhatunk is! (A szekrényből dob{lja a ruh{it a bőrödbe.) CSENDA: Hogy induln{nk! Oda? Minek? Most m{r mért akarn{l innen elmenni? RÓZSI: Mert h{romsz{z forinttal olcsóbb lesz. Jobban gyűlik majd a pénz v{rosi lak{sra. Igaz, gyerekünk m{r nem lesz, de nem kell ideiglenesen laknunk. S élvezheted, hogy nem falun élünk. Any{dnak se kell elbujdosni szégyenében! Hadd híreskedhessen: kicsoda-micsoda Csenda Ferencné! V{roson él a fia! Az nem sz{mít, hogy egy kecskeólban! Azt majd letagadjuk! ID. CSEND[NÉ (a fi{nak):

Ne hagyd m{r, amit tesz! Szólj r{! Istenem! S m{r a vonatom is elmegy. (Leül a konyh{ban az {gyra.) RÓZSI (az anyósa ut{n): Elbüszkélkedhet vele otthon, hova jutottunk! Benne van a maga keze is! (Sop{nak.) Tessék! Itt az {gy! Belefekhet! TAKARÍTÓNŐ (védelmezőn az {gy elé {ll): Hogy fekhetne? Azt hiszi, mindenféle részeg egyéneket bele engedek feküdni az {gyamba? SOPA: Ne is, dr{ga Annus néni! Majd tal{lok én helyet magamnak. Igyunk ink{bb! (Csenda felé.) Én m{r nem tudok nem inni. Végzem a piszkos, alja munk{t, mint falun régen a cig{nyok... Igy{l, kom{m! Mi vagyunk a v{rosok cig{nyai. Igyunk csak! Az egész rohadék életünkre! Arra, hogy minél több nyúlketrec elkészüljön. RÓZSI: Mehetünk. (A férjének.) Majd a többi holmiért visszajössz. CSENDA: Dehogy megyek! Menjél, ha akarsz. B{nom én most m{r... SOPA (miközben a szín lassan elsötérül, Csend{nak): Gyertek! Én m{r ismerem az utat. Gyertek csak! (Kibotork{l az ajtón, elnyújtott hangon.) Mindenütt ut{nam... Szomorodjon meg ez a vil{g... Hagyjon nekem mindenki békét... (Hangosan, de m{r t{volról.) A rohadt életbe! Abba! Vége. A darabot a Miskolci Nemzeti Szính{z 1979-ben mutatta be.

Mindenáron SZEMÉLYEK Juha Imre Juh{né Erzsi, a l{nyuk Pista, Erzsi udvarlója Juha Feri Irén, a felesége Csicsóné Elek b{csi Vera néni Fila G{bor Asztalos Történik a hetvenes-nyolcvanas években.

Első rész Szín: t{gas ny{ri konyha, egybeépítve az új nagyh{zzal. Palackos g{ztűzhely benne, sezlon, konyhaszekrény, elfüggönyözött stel{zsi a fazekaknak, t{nyéroknak, valamint asztal és székek. Az egyik ajtó az udvarra, a m{sik a nagyh{z üveges verand{j{ra nyílik.

1. Juh{né jön be, kos{r, kanna n{la, leteszi a stel{zsi mellé. JUH[NÉ: Erzsi, merre vagy? (Eltűnik a veranda felé nyíló ajtón.) ERZSI HANGJA: Most jött haza? Itt vagyok, takarítok a nagyszob{ban! JUH[NÉ (fejéről a kendőt leoldva visszajön): Na, hol is a seprű? Hadd csin{lom én is gyorsan! (A tűzhely mellett keresi.) Ide szoktam tenni. (Kilép az ajtó elé.) Ehol van, ni, fellökte a macska. Sicc innen, te! (Söpröget.) Itt meg mi van? (Az {gy alól négy-öt p{r cipőt, bakancsot kotor elő a seprűvel.) Ez az ember ide gyűjti nekem a s{ros, rusnya cipőit? Bedugdossa az {gy al{? Mit gondol ez? (Az ajtó felé söpri.) Azt hiszi, ezeknek itt a helye? (V{ratlanul Vera néni és Elek b{csi jelenik meg az ajtóban, kopogtatnak.) ELEK B[CSI: Mit csin{lsz, l{nyom! Adjon isten! JUH[NÉ: Ne is kérdezze, olyan ideges vagyok! Most l{tom, teli az {gy alja az uram s{ros, piszkos cipőivel. (Kidob{lja az ajtó elé.) Az nem jut eszébe, hogy megtakarítsa, eltegye a helyükre. Berugdossa az {gy al{! Majd összeszedi, ha nem akarja, hogy az udvaron csúny{lkodjanak, l{ssa az egész falu. VERA NÉNI: Majd megpucolom én. Van szegény Imrének elég baja. Odakint van most is, ugye? Ebben a szélben? JUH[NÉ: Én is odakint voltam, most jöttem haza az egyelésből, öt perce sincs. Üljön le, Vera néném! (Széket tesz a fal mellé, azt{n egy m{sikat is.) Elek b{csi meg ide melléje. Pihenjenek kicsit. ELEK B[CSI: Pihenjünk bizony! (Leül.) Nekünk ez m{r nagyon hosszú út, amíg a szomszédból {térünk. Meg kellett {llni kétszer is. S majd vissza is kell menni. VERA NÉNI (behozza a cipőket az ajtó elől, Juh{nénak): Adj{l m{r kefét, meg valami rossz kést, lekaparni a sarat! JUH[NÉ: Nem tudom én most, hol van a bokszos doboz! Annyira sietnem kell, nem tudok gondolkozni se. (Bemegy a nagyh{zba.) VERA NÉNI (az ur{nak, szemreh{nyóan): L{tja-e? Mi meg idejövünk koldulni! Istenem! ELEK B[CSI: Egy kis lebbencsleves is olyan jólesne. VERA NÉNI: Mindig az evéssel van elfoglalva! M{sra se gondol. Főznék én, ha lenne tűzrevaló otthon. De én menjek, hogy hozassak valakivel? Ezzel a l{bbal? Megint úgy kelljen valakinek hazacipelni az útról, mint a múltkor, mert összeestem, ott j{rtak rajtam

keresztül a lib{k? – Legal{bb vízért el tudna menni a kútra! Ne kellene azt is mindig m{ssal hozatni! ELEK B[CSI: Tavaly még a boltba is eljutottam. VERA NÉNI: Az tavaly volt. Akkor még én is m{sképp voltam. ELEK B[CSI: Bottal mentél te m{r azelőtt is. Mindig f{jt valamid, valamikor is, hogy ne kelljen főzni! VERA NÉNI: Mindig volt főtt étel, a legnagyobb dologidőben is, ilyet ne mondjon! Ha nem délben, akkor este, ahogy r{értem. De mindig éhen akart halni. Ha tele volt a hasa, hogy az ajtón alig fért ki, akkor is. ELEK B[CSI: Bögre tej sincs otthon. Sz{raz kenyeret r{gjak? Mivel? VERA NÉNI: Mért húzatta ki a fog{t? Azt hitte, m{r nem kell? Nem tudok mindennap friss kenyeret hozatni, mert Ilk{t se l{tom mindig, mikor megy az utc{n. S nem cselédünk nekünk senki, hogy hol ezt hozzon, hol amazt. JUH[NÉ (visszajön, Vera néninek): Hazafelé jövet beszaladtam a boltba, kaptam lisztet, meg vajat is. Oda is adom. (Nyújtja a kosarat.) A pénzzel majd elsz{molunk legközelebb. ELEK B[CSI: M{st nem hozt{l, l{nyom? JUH[NÉ: De hoztam, Elek b{csi, hoztam. Ott van a kos{rban. Csak kenyeret nem kaptam. Van, aki m{r déltől ott {ll a bolt előtt, v{rja a kenyeres autót. De majd vesz cig{ny Lina. Egy húszast hagytam n{la. ELEK B[CSI: Csak nehogy elpip{zza! Doh{nyt vegyen rajta. VERA NÉNI: Istenem, cig{nyokra szorul r{ az ember. De majd elintéződik a mi sorsunk, azt hiszem. Nem kell neki sok idő! JUH[NÉ: Itt a bokszos doboz, ni! (Az {gy végéről veszi elő.) Ide üljön, Vera néném, a sparhelt mellé szemetelni. (A tűzhelyről fölemel egy fazekat.) Most l{tom, maradt tegnapról egy kis húsleves. Megeszik-e? VERA NÉNI: Nem enni jöttünk mi. JUH[NÉ: Persze, hogy nem. Tudom én azt. De megmelegítem, ha kell. Odaadom szívesen. ELEK B[CSI: Majd megeszitek ti azt. Kell az nektek is. JUH[NÉ: Itt fő a m{sik, Elek b{csi! Lev{gtam reggel egy csirkét, Erzsinek csak föl kellett tenni. Na, nem gondolj{k meg? Mert kiöntöm a malacok elé. ELEK B[CSI: Sose öntsd! Azt a jó levest! VERA NÉNI: Ne legyen m{r annyira éhes! Nem szégyelli mag{t? Képes lenne megenni a malacok elől? JUH[NÉ (tüzet gyújt a fazék al{): Meglangyul rögtön. Vera néném nem kér akkor?

VERA NÉNI: Majd megl{tod, jut-e? JUH[NÉ: Hogyne jutna! Tessék a t{nyér! (Szed neki a levesből, azt{n Elek b{csinak is.) Adom mag{nak is. Tessék! Fogja meg szépen! Jó étv{gyat! (Mind a ketten kezükben tartva a t{nyért, esznek.) Én meg elmosogatok közben. Ut{na megyek Erzsinek segíteni, eltörölgetni odabent. Ott is szanaszéjjel van még minden. Nemsok{ra vendég jön, musz{j kitakarítani. VERA NÉNI: Vendég? Kicsoda? JUH[NÉ: Nem is tudom, megmondjam-e? VERA NÉNI: Ferkóék biztos. Pedig nemrég is itthon voltak. (Lemondóan.) Bezzeg hozz{nk nemigen jön egyik csal{dunk se. ELEK B[CSI: Néha csak jönnek azért. Mit tolakodn{nak mindig az ajtóban! VERA NÉNI: Jönnek! Hogy néz ki a h{z? Körül kellene meszelni. Ha nem is sok{ig leszünk m{r benne, akkor is. Cserepek is hi{nyoznak a tetőről. ELEK B[CSI: Ha lefújta a szél! Azért a két cserépért nem hívjuk haza se az egyik gyereket, se a m{sikat. Ferkóék se dolgozni jönnek haza. JUH[NÉ: M{s jön ide. Nem is gondoln{k, kicsoda! VERA NÉNI: Jaj nekem, ki m{r, na? JUH[NÉ: Erzsinek az udvarlója! VERA NÉNI: Csak nem? JUH[NÉ: De bizony. Most jön bemutatkozni. VERA NÉNI (az ur{nak): Akkor mi menjünk is innen! (Leteszi a t{nyért.) Köszönjük a levest. Vegye a kalapj{t! Hova tette? ELEK B[CSI: Veszem, veszem. Ott van az {gyon. Nem is hagyom itt. Csak előbb megeszem a levest. Nincs még kitakarítva, addig úgyse jön. VERA NÉNI: Nem v{r az arra! Két vénség: mi meg itt csúfítjuk a port{t. Nem is idevalósi lehet, ha be kell neki mutatkozni. JUH[NÉ: Nem {m! Húsz kilométerről jön! VERA NÉNI: Olyan messziről? JUH[NÉ: Nem gyalog jön, Vera néném! Orvos! Diplom{ja is van! VERA NÉNI: Még az is? (Odakintről ki{lt{s hallatszik.) FILA:

Juha Ilka, gyere m{r! Nyissad a kaput! JUH[NÉ: Ez meg ki lehet? H{t nem z{rtam én be. Nem tud bejönni? Fenének kiab{l annyira? VERA NÉNI (az ur{nak): Iparkodjon m{r, ne l{batlankodjunk itt! (Juh{né ut{n, aki kiment.) Még egyszer: köszönjük a levest! (Kezében a kos{rral kicsoszog, ut{na az ura.) Isten fizesse meg! FILA (még odakintről hallani): Először azt hittem, hogy alszik. Ott feküdt a bicikli mellett. (Fila G{bor hóna alatt karolva segíti be az ajtón Juha Imrét.) JUHA (Fil{nak): Nem kell segíteni, mondom! M{r jobban érzem magam. FILA: H{la istennek! De akkor is, ülj le! JUH[NÉ: Ide az {gyra! (Ruh{kat pakol el róla.) FILA (miut{n leülteti Juh{t, Juh{nénak): Mikor mentem kifelé a kocsival, l{ttam Imrét. Köszöntünk is egym{snak. (Juha felé.) Így volt-e? Mikor meg jöttem visszafelé, m{r feküdt a földön. JUH[NÉ: Épp most kellett neked rosszul lenni! Mi az úristent csin{lt{l, azt mondd meg? JUHA: Mit ugyan? Mikor te eljöttél, m{r szédültem. Gondoltam, majd elmúlik. Azt{n kezdtem izzadni, s mikorra leértem az útra, hogy majd vizet iszok, le kellett feküdni. FILA: Én meg fölraktam a kocsira, mert úgy l{ttam, ez több a kettőnél. S közéjük csaptam a lovaknak. JUHA: A fejem meg majd’ szétverte a deszka! JUH[NÉ: Mondtam, hogy gyere haza, itthon kellene segítened, ne én etessek. Mondtam-e? Tudod nagyon jól, ki jön hozz{nk! JUHA: Én igen! JUH[NÉ: De te nem! Te nem hagyod ott azt a két sort. Olyan nincs. Mintha nem v{rt volna meg. JUHA: Csakhogy nekem holnap m{r dolgozni kell menni, remélem tudod. Hagytam volna ott? Kiszabads{goltam magam, mondhatom! Többet ne is v{llalj az én részemre semmit! Nem vagyok m{r harmincéves, se negyven. Elég nekem ing{zni is, eleget tenni a munkahelyen. JUH[NÉ: Na és? Csak ülni akarsz itthon? Semmit se csin{lni? JUHA: Az nem dolog neked: itthon ell{tni a milliom jósz{got? Jó, hogy m{r a verebeket is nem fogod be tömni! S erre fel még kap{ljak is neked! Ink{bb vizet adj{l, mint velem vitatkozol. (Fil{nak.) Te meg ülj le valahova, ne f{raszd magad! FILA: Dehogy ülök! Megyek én. Az öreg orvosnak ne szóljak be? JUH[NÉ: Minek? Kutya baja sincs, l{tod! (Vizet ad a férjének.)

JUHA (Fil{nak): K{r volt engem hazahoznod, úgy veszem észre. JUH[NÉ: Csak nem akarod elhagyni magad? FILA: Arra megyek a rendelő felé, nem sokból tartana beszólni. JUH[NÉ: Nincs nekünk kidobni való pénzünk! Kell Ferkónak meg az esküvőre. Van annak helye. FILA: Esküvőre? Hol lesz lagzi? JUHA: Ilka szerint itt a h{z előtt! S azt se tudja még, ki udvarol a l{ny{nak. JUH[NÉ: Nem egy senki, megnyugodhatsz! Olyan partihoz megy férjhez Erzsi, a falunak t{tva marad a sz{ja! JUHA: Vagy a tied! (Megprób{l föl{llni.) Arról még szó sincs, hogy elveszi. JUH[NÉ: Majd lesz! Ha m{r megcsin{lta a bajt. FILA: Bajt? (Erre leül.) Miért, baj is van? JUH[NÉ: Ha m{s csin{lta volna, akkor lenne. De így még örülök is neki! De erről egyelőre szót se senkinek! Megértetted-e?! FILA: Jaj, dehogy szólok! Isten őrizz! Rokonok vagyunk t{n, vagy mi a fene. Megyek akkor, mert még itt hagynak a lovak. (Kezet fog Juh{val.) Jobbul{st neked! Azért én a helyedben elmennék az orvoshoz, ha nem akarj{tok kihívni. Ki tudja, mi ért téged. (Juh{né kikíséri az ajtón.) JUHA (Fila ut{n): Köszönöm m{r, hogy hazahozt{l! El is felejtem megköszönni. (Erzsi jön be a veranda felőli ajtón.) ERZSI (meglepetten): H{t apa? Anya az előbb mondta, hogy még odakint maradt. M{r hazajött? JUHA (visszaül az {gyra): Musz{j volt! Rosszul lettem, azt se tudtam, hol vagyok, s Fila fölpakolt a kocsij{ra biciklistül, szatyrostul. ERZSI: L{tja-e, apa, l{tja-e? Nem vigy{z mag{ra, hi{ba mondom. JUHA: Ilyen még nem történt velem, biztos! ERZSI: Kell mag{nak annyit dolgozni – magas vérnyom{ssal. Most sincs még jól, l{tom. Hozok vizet a lavórban, megmosakszik kicsit, s ut{na lefekszik. (A lavórba vizet önt, r{teszi egy hokedlira.) JUHA:

Bajosan! Any{d kétségbe is esne, ha helyettem neki kellene odakint elvégezni. Ő most takarítani akar. Elmondta fűnek-f{nak, ki jön ma hozz{nk. M{s is eszedbe juthatott volna, mint hogy orvost mondasz. Elhitte, s azóta telekürtölte vele a falut. ERZSI: De hiszen apa tudja, mért mondtam ezt. JUHA: Tudom, csak azt nem, mi lesz ennek a vége. Jó nemigen. ERZSI: De akkor mit csin{ljak? JUHA: Jobb lenne megmondani, mi az igazs{g. Legal{bb túl lennél rajta. ERZSI: De akkor hogy esküdnénk meg? Anya nem egyezne bele. Én meg itt vagyok... JUHA: De olyan nincs, hogy nem tudja meg. Kiderül rögtön, amint idejön. ERZSI: Megbeszéltem Pist{val, mit mondjon. Különben anya elüldözné, tudom. S én nem akarom őt elveszíteni. Nem vagyok m{r húszéves. Ha meg csak úgy esküdnénk meg, anya tudta nélkül, hol lakn{nk majd? Ahol én azelőtt? Albérletben? Gyerekkel? Anya a pénzt nem adn{ ide. JUHA: Dehogynem adn{! Nemcsak az történik éppen, amit ő akar. Én is itt vagyok. Nyugodtan mondj{l meg mindent úgy, ahogy van. Az lesz a legjobb. Mielőtt még jobban elbolondítan{ mag{t. (Juh{né visszajön, miközben Juha nekigyürkőzve megmossa a kezét, karj{t.) JUH[NÉ (az ur{nak): Ez a Fila orvost akart hozz{d hívni. H{t jön ide orvos, most jutott eszembe, majd az megnéz. Szólok neki, s csak mond valamit. Pénzbe se kerül! (Erzsinek.) Mikorra mondta, hogy jön? ERZSI: Nemsok{ra. (Tétov{zva.) De ő... szóval... nem orvos. Anyuka, ne tessék elhinni, amit a múltkor mondtam. JUH[NÉ: Hanem mit higgyek? Közbejött neki valami? Nem jön? ERZSI: Azt csak mondtam a múltkor, hogy orvos. JUH[NÉ (t{nyérokat pakol el, az asztalt törli le): Mondtad és kész. Szégyelled t{n? Lefeküdni nem szégyelltél vele? JUHA (a lavór fölött, a feleségének): Ez a kettőjük dolga. Ebbe te ne avatkozz bele! JUH[NÉ: Én vagyok t{n az anyja! Beleavatkozok bizony! De akkor jön, vagy nem jön? JUHA: Hogyne jönne! Csak nem az, akit te gondolsz. ERZSI: Pist{nak hívj{k. (Törülközőt ad az apj{nak.) JUH[NÉ: Akkor annak hívj{k. Na és? ERZSI: Mikor bevallottam anyunak, hogy terhes vagyok, azért mondtam, hogy orvos a gyerek apja, gondoltam, akkor nem lesz olyan nagy baj. De m{sért is mondtam... JUH[NÉ:

S szóltam egy szót is? Csak ejnye-ejnye, ennyit, egy szóval se többet. Mert hogy jól tetted, ilyet mégse mondhat egy anya. Jobb lenne, ha az esküvő ut{n rendes időre születne meg a gyerek, nem hónapokkal előbb, de fiatalokkal szokott az ilyesmi megtörténni. (Az ur{nak.) M{sképp beszélnék én, légy nyugodt, ha m{s lenne a gyerek apja. JUHA: Honnét tudod, hogy nem m{s? H{t most mondja! JUH[NÉ: Ut{na érdeklődtem én. Megmondt{k az igazat, akik a busszal j{rnak el dolgozni, hogy ők is hallott{k, orvos udvarol neki. JUHA: Mert te elterjesztetted, hogyne hallott{k volna! JUH[NÉ: Erzsi nem olyan, hogy mindegy lenne neki, kivel {ll szóba. Akkor m{r rég férjhez ment volna. Nem egy falusi senkire v{r ennyi ideig. (Erzsinek.) Mondd meg, ha nincs igazam! JUHA: Jól van akkor, majd idejön most, s megtudod, kicsoda. (A lavórból a vizet kiönti az udvarra.) JUH[NÉ: Ide nem jön m{s, mert l{tod-e? (Fölkap egy kést az asztalról.) Ezzel zavarom ki a port{ról. Nem azért taníttattam, hogy hozz{eresszem egy senkih{zihoz. Neki érettségije van. S vagyona van! R{írattuk a h{zat! Nem is ak{rmilyet! Nekünk csak a haszonélvezetünk van rajta. Hol van még egy ilyen gazdag l{ny, akinek h{za van, tele mindennel, hozd ide, hadd l{tom! JUHA: Dehogy hozok én senkit! Nem cipekedek neked. De azt ne képzeld m{r, hogy ennél nincs különb h{za senkinek! Itt a faluban is h{nynak van! S m{shol m{r emeletesek is épülnek! JUH[NÉ: Az m{shol van! Ahol van jövő, s érdemes nagy h{zat építeni. Ahonnan nem vitték el az iskol{t, mint innen, meg a tan{csot is. Csak a szemetet hagyt{k itt! JUHA: Na l{tod! Akkor meg lennél kicsivel szerényebb. A jobbn{l jobb kérők, akiket te v{rsz, nem sorakoznak befelé az ajtón. Nem veszed észre? JUH[NÉ: Nem kell azokból sok, egy is elég. S nem megy el, ha megtudja, hogy itt minden az Erzsié. Lehet ez ak{rmilyen topis falu, ami a port{n van, mindenkor érték s pénzzé tehető. Meg azut{n – v{ltozhat is a helyzet. JUHA: V{ltozhat, a mesében! Itt m{r nehéz elképzelni! Ahol valamit elrontanak, bajos visszacsin{lni! (Legyint, s kimegy.) JUH[NÉ (becsukja kulccsal az ajtót): Majd bejössz, ha beengedlek. Engem nem idegesítesz! (Erzsi az apja cipőit viszi be a nagyh{zba, s pakolja el.) JUH[NÉ (a l{ny{nak): Mért tagadtad ap{d előtt, hogy neked ki udvarol? Neki csak később akartad megmondani? ERZSI: Dehogyis! Előbb tudott mindent, mint anyu. JUH[NÉ (lehűtötten):

Mert ő megértőbb, ugye? Any{d nem olyan jó hozz{d. Nekem jó utolj{ra is szólni. Azt gondoltad, hogy megharagszom? Az a l{nyok sorsa, hogy udvarolnak nekik, azt{n férjhez mennek. Csak jobban kellett volna vigy{znod. Vagy csak így sikerült megfognod? ERZSI: Kit? Pist{t? Mit képzel, anyu? Hogy én sz{ndékosan ilyet csin{lok? JUH[NÉ: Vigy{zni kell nagyon, azért mondom. Mert ha nem venne el, kinek kellenél – nyakadon egy gyerekkel? ERZSI: Itt senkinek. Mint ahogy eddig se kellettem. JUH[NÉ: Mert nem is akartad, hogy ak{rkinek kelljél. Valaki legyen az, ne egy senki! ERZSI: Nem igaz! Én m{r férjhez mentem volna ak{rkihez, csak lett volna, aki elvesz. (Gúnnyal.) Nem v{rtam én orvosra, mérnökre! Azt csak maga akarta! JUH[NÉ: Azt mondod, nem lett volna olyan, aki elvesz? H{nynak az anyja érdeklődött ut{nad, mit gondolsz? ERZSI: Az anyja? De nem a fia! Azok elj{rnak innen, vagy m{r el is mentek. Azt se tudj{k, hogy a vil{gon vagyok. Akik véletlenül tudt{k, tett maga róla, hogy ne tudj{k. JUH[NÉ: Mert azok nem is voltak hozz{d valók! Mit trakt{ltak volna téged az olyanok! ERZSI: Azok legal{bb hozz{m valók voltak, nem hatvan-, hetvenévesek. Azokkal van tele az utca! Meg a panaszkod{sukkal, a jajgat{sukkal! M{s mindenki – aki tehette – elment innen dolgozni, lakni. Én meg hazajöttem, hallgattam mag{ra! JUH[NÉ: És megb{ntad? Nincs meg mindened? Jobb lenne valahol irodavir{gsz{lnak lenni? Csipp-csupp pénzért? Abból kosztolni, albérletet fizetni? Jobb lenne, mint itthon semmit se csin{lni? Csak a fenekedet hizlalod! ERZSI: És a főzés? Meg a mos{s? A rengeteg takarít{s? Az micsoda? Anyunak semmi? JUH[NÉ: Nem is m{s, ahhoz képest, amit én dolgozok! Mert én pal{nt{zok, ott ülök a többi asszonnyal az ültetőgépen, egész nap a szélben, hidegben. Azt{n kap{lok, szalm{t dar{lok – megyek, ahov{ küldenek. Nem lehet v{logatni. A jósz{gok körül el kell végeznem, ha ap{d nincs itthon. Mikor szoktam odakintről bejönni? Mikor m{r szuroksötét van. Én addig meg nem {llok. S mért csin{lom? Hogy nektek több jusson. Mert tudom, hogy Feri autót akar, szeretne lak{st is cserélni. Neked meg bútorra, ruh{kra ment el a sok pénz. Azelőtt meg az építkezésre, hogy neked új h{zad legyen: ne tudj{l panaszkodni. ERZSI: Azért, mert a nevemen van, még nem az én h{zam. JUH[NÉ: Nem is az enyém! A tiéd bizony, az utolsó tégl{ig. És a te bútorod van benne, olyat vettünk, amilyet te akart{l, neked csak r{ kellett mutatni. A pénz nem sz{mított. S nem sz{mít ezut{n se, amíg én dolgozni tudok. ERZSI: Mégis maga haszn{lja! Csak r{mondja, hogy az enyém, mint a h{zra is. JUH[NÉ:

Hov{ tegyem azt a sok paplan-p{rnahuzatot, ruhaszövetet, fehérneműt? Vigyem föl a padl{sra, az egereknek? ERZSI: Minek vett annyit? A fele is sok! A helyet foglalni? JUH[NÉ: Mert telt r{, azért vettem! Mert dolgoztam! Nem kir{ndul{sra, fürdőre költöttem a pénzem, mint egyesek. Nem vagyok én liba, hogy tóról tóra j{rjak. Kir{ndul{sból nem lehet megélni. Örülj neki, hogy ilyen any{d van, aki nem elszórta, hanem vett valamit az összespórolt forintjain. Majd jó lesz neked, ha meghalok. R{d marad, nem a szomszédokra. (Odakintről köszönés hallatszik.) ASZTALOS: Jó napot! Van itthon valaki? JUH[NÉ: Ez kicsoda megint? (Kinyitja az ajtót.) Jó napot! Maga az? (A koporsóra, amit az asztalos letesz a konyhaasztal mellé.) M{r készen van? El is hozta? ASZTALOS: El, kérem szépen. V{llamra vettem, s szépen elgyalogoltam vele. ERZSI (mikor megl{tja a koporsót, az anyj{nak): M{r megint mit vett? Csak nem? Úristen! (Beviharzik a nagyh{zba.) ASZTALOS: Jól megizzasztott! Csak r{nehezedik az emberre, hi{ba. (Zsebkendővel törli a homlok{t, Juh{nénak.) Tessék megnézni, megfelel-e? JUH[NÉ: Ha a mérete megvan. Amúgy szép. Ilyesmit gondoltam. ASZTALOS: Megnézzük még egyszer, kérem szépen. (Veszi a colstokot a zsebéből, s megméri Juh{né magass{g{t.) Sz{zhetven centi... Emez meg. (Megméri a koporsó hossz{t.) Több mint két méter, tetszik l{tni? Úgyhogy nincs ez elszabva. Bele tetszik férni. JUH[NÉ: Nem is azért mondom. Csak mégis. ASZTALOS: Nem lesz rövid, meg tetszik l{tni. Én kérem, nem lopom ki az anyagot semmiből. A becsület, kérem szépen, dr{ga dolog. Úgyhogy kétezer forint lesz akkor. (Tartja a mark{t.) JUHA (bejön, az asztalosnak): Te mit hozt{l ide, Jóska? Mi ez? ASZTALOS (a koporsóra): Ez, kérem szépen? Tetszik l{tni! JUHA: Csak nem nekem hoztad m{r? ASZTALOS: Nem, kérem. A felesége rendelte, a saj{t részére, méretre! JUHA (a feleségének): Minek ez neked? Mosni akarsz benne? JUH[NÉ: Nem! Kal{csot sütni! Neked! ASZTALOS: Ha nincs r{ szükség, nincs probléma, kérem szépen. Lesz gazd{ja! Ide is kel Szunyiéknak, az utca végére. Úgyhogy elvihetem. JUH[NÉ:

Dehogy viszi innen sehova! Mindj{rt adom a pénzt. (A pénzt{rc{t keresi.) Nem azért rendeltem, hogy m{snak legyen! JUHA: Koporsó is kell neked? A kripta nem elég? Képes volt{l azért is egy vagyont kiadni! JUH[NÉ: Képes bizony! Mit gondolsz, a sírod majd gondozn{ valaki? A Feri gyereked elir{nyítottad itthonról, az nem jön haza megigazítani, kigyoml{lni rajtad a földet. Fölverné a gaz! JUHA: De itt lesz Erzsi! JUH[NÉ: Amíg itt lesz. Nem biztos, hogy itt öregszik ő meg! Tíz-húsz év múlva vagy lakik itt még valaki, vagy se. A mostani öregek kihalnak, ki marad ut{nuk? Ki lesz, aki gondolna a temetőre? Azért csin{ltatja mindenki a kript{t, mert azt nem kell gondozni. S valameddig {llja az időt, nem simul r{nk rögtön a föld. Nyomunk lesz, hogy éltünk, voltunk ezen a vil{gon. Nem tűnünk el mindj{rt, mint a semmi. Csicsóné, a szomszédasszony kopogtat az ajtón.) CSICSÓNÉ: Jaj nekem, mi történik n{latok, Ilka? Csak nem halt meg valaki? JUH[NÉ (a pénzt sz{molja az asztalos kezébe): Kilencsz{z, ezzel ezer. (Az asztalterítő alól vesz ki még két ötsz{zast.) Ez meg a m{sik ezer. (Csicsóné felé.) Miért? Ki halt volna meg? CSICSÓNÉ: A Kisközből jöttem, mikor l{ttam, hogy hozz{tok koporsót hoznak. Itt is van, ni. Csak jól l{ttam én. ASZTALOS (elteszi a pénzt): Köszönöm szépen. Akkor minden jót. (Juh{nénak.) M{sik ide nem kell, ugye? JUHA: Hogyne kellene! CSICSÓNÉ: M{sik halott is van? ASZTALOS (készségesen): Kérem szépen. Lehet róla szó. Mikorra legyen készen? JUHA: Nem kell annyira sietni, mint a percmutató! Nem most kell még. V{rd ki, amíg meghalok. ASZTALOS: Kérem szépen. Úgy lesz. Jó egészséget addig is! (Kimegy.) JUH[NÉ (az ur{nak): És ha nem lesz r{ pénzed? Nem tudsz mindig dolgozni, azzal nem sz{molsz? Most kell gondolni mindenre, elrendezni előre, amit lehet. Ut{nunk ne maradjon gond. Én elkészíttettem, le van tudva. Nyugodt vagyok. Ha kell, itt lesz a padl{son, csak le kell hozni. JUHA: Csak tudn{m, ezut{n mi kell? Mit tudsz kital{lni? A szőnyeget is kicserélted a múltkor, pedig a régit nemrég vetted, nem volt t{n h{roméves se. S fogadjunk, azóta a pap is tudja! JUH[NÉ: Nem is titkolom el! (Csicsónénak.) Gyere, nézd meg, ha akarod. Úgyis megyek befelé. JUHA (a felesége ut{n):

De az {r{t, azt is mutasd meg!

2. Elfordul a színpad, vagy úgy alakul, hogy elöl az üvegezett verand{t, oldalt egy szob{t s h{tul egy m{sik szob{t l{tni. A szőnyegek leterítve nejlonnal. JUH[NÉ: Rögtön négy óra, s még nem csin{ltam semmit. (Hangosan a l{ny{nak, az oldalsó szoba felé.) Erzsi, a nejlont feltörülted vizes ruh{val? ERZSI: Hogy törültem volna! Az ablakokat pucoltam! (Az apj{nak készit helyet a rekamién.) JUH[NÉ (a h{tsó szob{ba nyíló ajtóban, Csicsónénak): Na, milyen? Mit szólsz hozz{? Majd megszakadtam, mire Pestről hazah{taltam. CSICSÓNÉ: Nagyon szép. Gyönyörű, igaz{n mondom. Leterítetted nejlonnal? JUH[NÉ: Le bizony. Ne j{rk{ljuk össze! Ez nem rongyszőnyeg, mint amilyen n{latok van. Jön-megy az ember, hogy nézne ki? ERZSI (kijön az oldalsó szob{ból): És így? Így hogy néz ki? (Kimegy a ny{ri konyh{ba.) CSICSÓNÉ (a zavart csend ut{n): Amúgy nagyon szép minden. A függönyök. A bútor. Szépen kifestve a fal. JUH[NÉ: Csak ezek a francos legyek ne piszkítan{k össze! (Darab ronggyal hadon{szik.) A fene essen belétek! Zungatyúznak itt. CSICSÓNÉ: Van itt minden, Ilka. Elértétek magatokat. Most m{r csak a l{nyodnak kellene valami komoly parti. Kifut az időből, addig v{logattok. JUH[NÉ: Van annak m{r! Van bizony! CSICSÓNÉ: Igaz{n? Ne mondd! Mióta? JUH[NÉ: Ki tudja! Nem jelentette be, csak nemrég. (Közben port töröl.) CSICSÓNÉ: És én erről ne hallottam volna? Hogy lehet az? Ez nagy hír pedig. JUH[NÉ: Az {m! Tudj{k is ezt m{r sokan! CSICSÓNÉ: Egy orvosról hallottam fél füllel, de az úgyse igaz. JUH[NÉ: Miért ne lenne? Pedig így van. CSICSÓNÉ: [, ne hidd el, Ilka! Nem lehet az igaz. Egy orvos nem {ll szóba ak{rkivel. JUH[NÉ: Miért? Erzsi ak{rki? Akinek ilyen h{za van, meg mindene? Vigy{zz m{r! CSICSÓNÉ: Akkor se való egy orvoshoz. Az ki van iskol{ztatva, minden. JUH[NÉ: Tanult Erzsi is, nem? Mennyi könyve volt! Alig bírta! CSICSÓNÉ:

De nincs m{s neki, csak érettségije. JUH[NÉ: És nekem mim volt? CSICSÓNÉ: De nem is orvos az urad! JUH[NÉ: De nekem nem is volt semmim, egy lyukas fazekam se, mikor férjhez mentem. Engem nem lehet összehasonlítani ővele. Én amit lehetett, ideteremtettem neki. S nem azért, hogy mit tudom én, ki üljön bele. CSICSÓNÉ: Az én fiam jobban megfelelt volna Erzsikének. Össze is lehetett volna boron{lni őket. Szakm{ja van Péternek, rendes keresete. JUH[NÉ: A téeszben van: utolsó helyen! CSICSÓNÉ: Több pénze van, mint egy orvosnak, főleg egy kezdőnek. JUH[NÉ: Majd lesz ennek is, ha most még nincs – kétszer annyi! Egy orvos mindig úr volt, a te fiad meg csak egy villanyszerelő a libaólakn{l! Előbb-utóbb oda vinné az én l{nyom is. Én pedig nem azért kíméltem a munk{tól, óvtam, taníttattam. Ő nemigen j{rt kint a hat{rban se! A buszból l{tta csak. CSICSÓNÉ: S akkor m{r azt képzeled, különb az én fiamn{l? Ugyan m{r! És ha nem veszi el az az {llítólagos orvos? Csak kihaszn{lja? JUH[NÉ: Az nem {llítólagos – valós{gos! És m{r meg van fogva. Nem tud szabadulni. (Juha jön be, ut{na Erzsi.) JUHA (a feleségének): Azt mondja Erzsi, feküdjek le kicsit. Megprób{ljam? JUH[NÉ: Én meg bolonduljak meg, ugye? (M{sik terítőt tesz az asztalra.) Takarítsak, jósz{gokat etessek, mindent én csin{ljak? ERZSI: Pihennie kell ap{nak. L{thatja, hogy nincs jól. JUHA (Csicsónénak): Megvolt a mustra, szomszédasszony? CSICSÓNÉ: Meg, Imre. Szép minden. Sok pénzben is van ez! De megyek, ne zavarjalak benneteket. Még most akarok főzni. Az uram hamarosan itthon lesz a munk{ból! ERZSI (bemegy a belső szob{ba, az apj{nak, miközben Juh{né becsukja Csicsóné ut{n az ajtót): Ide készítek helyet. Csak jobb lesz itt feküdni, mint odakint. JUH[NÉ (a verand{ról): De nagyon tudod ap{dat dédelgetni, de nagyon tudod! Mintha én nem lennék beteg. Nekem semmi bajom se lenne. ERZSI: Maga nem esett össze a répaföldön, mint apa. JUH[NÉ: Azt a legkönnyebb, összeesni. Azt hiszed, én nem tudn{m magam elhajítani? (V{z{ban műanyag vir{got tesz az asztalra.)

ERZSI: Ne tegye m{r azt oda, azt a csúnyas{got az asztal közepére! JUH[NÉ: Miért? Szebb, mint a valódi. Hova tegyem akkor? A szélére? Neked semmi se tetszik? (Benéz a hűtőszekrénybe.) Mennyi sör van itthon? Vagy az nem jó? Jobb a bor? JUHA: Vettetek bort? Nekem meg nem adtok? JUH[NÉ: Hogy megidd, mint a múltkor? Abból sok haszon van! Majd iszol, ha itt lesz az orvos. JUHA (a belső szob{ból, ahol a cipőjét veti le a l{b{ról): Miféle orvost emlegetsz? M{r megmondta Erzsi, hogy nem az. Nem érted meg? JUH[NÉ (a székeket teszi a helyükre): Mondhattok ti, amit akartok. Nem hiszek én m{r egyikőtöknek se! JUHA: Csak magadnak, mi? Azt se hiszed el, hogy Pesten dolgozik. JUH[NÉ: Miért hinném? Mert te mondod? T{n te jobban tudod, mint m{s? Honnan ugyan? ERZSI: Tőlem, anyu, tőlem! JUH[NÉ: Megint kezded? Vigy{zz magadra! Még idejében figyelmeztetlek! ERZSI: Pedig akkor is így van. S a felesége leszek, nem tilthatja meg! H{ny óra? (Izgatottan az apj{nak.) Negyedkor szokott ideérni a busz? Még {t is kellene öltözködnöm. Hogy nézek ki! JUH[NÉ: Igenis megtiltom! Ide ak{rkit be nem hozol, megmondtam nem is egyszer. A szemét kikaparom, s akkor nézhet! JUHA: Tőle lesz gyereke, most mit kap{lódzol? Nemhogy örülnél neki, hogy szó nélkül elveszi. Tudja a kötelességét. JUH[NÉ: Az olyan ne vegye őt el! Nincs szükség r{! Ha úgy lenne, a gyereket kellene elvetetni. Majd én kerítek orvost. Pénzért lehet tal{lni. ERZSI: Azt m{r nem! Ink{bb elmegyek itthonról. JUH[NÉ: Elmész? Azt hiszed, megijesztesz? Menjél! Mehetsz, amerre l{tsz: albérletbe, mit b{nom én, hova! Ringyónak az utc{ra! Az olyannak szüljed oda a kölykét, ahova akarod: {rokpartra, szemétdombra! (Az oldalsó szoba szekrényének fiókj{ból kikapja a takarékkönyvet.) De akkor pénzt, azt nem kapsz! L{tod-e? Elteheted tőle a sz{d! JUHA (felugrik az {gyról, elkapja a feleségét): Add ide azt a takarékkönyvet! JUH[NÉ (dulakod{s közben): Dehogy adom! Engedj el, mert rúgok! JUHA: Add ide, amíg szépen vagy! Hallod-e! ERZSI (az anyja védelmére kel): Apa! Ne! Engedje el! JUH[NÉ (lihegve, zil{ltan az ura és a l{nya felé):

Kellene a pénz, ugye? Kellene? Azt meghiszem! Csak annak feltétele van. JUHA: Honnan vegyen neked mérnököt, orvost, nem mondan{d meg? JUH[NÉ: Ahonnan akar! Volt itt a faluban is, én tudjam? Ő nem l{tja meg, a szeme istenit! ERZSI: Dehogynem l{tja meg... JUHA (a feleségének): Az lódoktor volt, te! JUH[NÉ: De doktor! Idekerült rongyosan, s két év múlva m{r tele volt pénzzel! (A l{ny{ra.) Azért öltöztettem úgy, mint egy d{m{t, vettem neki nyakl{ncot, arany karkötőt, bund{t, hogy egy prolihoz menjen hozz{? Annak nem kell öltözködni! Az elvenné úgy is, ahogy van! JUHA: Nagyon lebecsülsz te embereket. Mintha te különb lennél. JUH[NÉ (a l{ny{ra mutat): De ő különb lehet! Azért én mindent megtettem. JUHA: Én csak a sz{mat szoktam t{tani az udvaron, ugye? JUH[NÉ: Te pihenhetsz a vonaton oda-vissza. Ülhetsz. De én soha! JUHA: Amikor ülhetek. M{skor meg {llhatok. Ut{na meg végezhetem, amit itthon kell. Az az én pénzem is, ami a postakönyvben van. Majd ha kell, tessék odaadni neki, hadd vigye! JUH[NÉ: Innen sehova, az biztos! Hova vinné? Pestre? ERZSI: Igenis oda! JUH[NÉ: Hogyisne! Csak szeretnéd! Ink{bb eltüzelem. Nem azért hívtalak haza, hogy visszamenj. Van miért itthon maradnod, azt hiszem. (A belső szob{ban kit{rja az egyik szekrény ajtaj{t.) Tessék! Abból, amit ott keresnél, mikorra telt volna ennyi mindenre? Mert ez mind a tiéd! (Lepedőket, p{rnahuzatokat r{ngat ki a szekrényből.) S ez is, ez a rengeteg törülköző, terítő! Mit mutassak még? Nem elég? ERZSI: Nem, mert m{s is kellene: hely, ahova dolgozni mehetnék. Elegem van a mindennapos főzésből, mosogat{sból. Szégyellem magam, mint a kutya, hogy én itthon vagyok, amikor m{s mindenki elment! JUH[NÉ: Az öregeik meg itthon szenvednek! Olyan sincs, aki egy poh{r vizet adna nekik, ha {gynak esnek. A szomszédba j{rnak koldulni egy kis levest, maradék ételt. ERZSI: Legyek gondozó itthon? Maradjak {polónak a maga öregségére, azt akarja? JUH[NÉ: Azt, hogy te is jól j{rj, s mi se maradjunk magunkra! Nem akarok a Pista Elekék sors{ra jutni! ERZSI: Erre kellek, kellenék én, hogy kihaszn{ljon most is, ezut{n is. Ülhessen a nyakamon! JUH[NÉ:

Olyan nehezedre esik az a kis főzés, végeződés a h{z körül? Nem bírod ki, hogy én dolgozhassak, tudjak haladni? Nem magamra költöm én azt, amit keresek. Ter{d megy! Akkor miért haszn{llak én ki? Ha meg leesek a l{bamról, annyit igaz{n elv{rhatok, hogy néha r{m nézzél, élek-e még, kell-e valami? Azt hiszem, megérdemlem. ERZSI: Ott van Feri! Ő nem jöhet haza, ha kell? Mért csak énbelém kapaszkodik? JUH[NÉ: Mert ő mégiscsak férfi. S nem őr{, hanem ter{d megy minden. Lemondott a javadra. Tudsz t{n róla? Ott volt{l, mikor az ügyvéd a papírt írta. ERZSI: Akkor én még nem tudtam azt, hogy cselédnek kellek itthon. S hogy itt nem tudok majd elhelyezkedni, a fejesek felesége, l{nya, rokons{ga ül mindenütt. S ha innen kellene valakit v{lasztani, férjhez se tudnék menni, mert itt nincs kihez. Hi{ba sét{lgatott az egy szem óvónőcske is, ki kapott rajta? Taknyos tinik moleszt{lt{k. S mikor nekem mégis akadt volna valaki, mint tavaly az a vasutas sr{c, aki hazakísért egyszer, azt elüldözte, mert nekem nem is tudom kihez kellene hozz{menni. JUH[NÉ: Majd h{l{s leszel ezért még nekem. Majd amikor m{r tudod, milyen az olyan ember mellett élni, akinél nem kell krajc{roskodni. Ezért szaladtam én mindig, hogy vigyük valamire: jól tudjunk kih{zasítani. Ezért fogtam mindig annyira a pénzt, nem úgy, mit ap{d, aki legszívesebben elkocsm{zn{. JUHA: Ne sajn{ld m{r tőlem annyira azt az egy-két féldecit, amit megiszok naponta. Azzal mit kocsm{zok én el? JUH[NÉ: Nagyon is sokat! És a gyerekek elől iszod el! Te nemigen törődtél ővelük soha, se m{ssal! Ha szabadj{ra engedtelek volna, úgy néznénk ki, mint Csicsóék. Kunyhóban lakn{nk! ERZSI: Maga csak ne b{ntsa aput! Anya az, aki nem törődik mivelünk, saj{t mag{val csak! S hogy felv{ghasson a falu előtt! Hogy megmutathassa! R{zhassa a rongyot! Hadd zöldüljenek m{sok! Hadd egye őket az irigység! Azzal törődik maga! Mit sz{mítok én! JUH[NÉ: De igenis, itt csak te sz{mítasz! Ezért nem adlak ak{rkihez hozz{. Pontosan ezért! ERZSI: Nem baj, anyuk{m. Tudom én m{r, mit csin{lok. Legyen meg a maga akarata. Ahhoz megyek akkor, ha annyira akarja, akihez kív{n. Legyen boldog! Az orvos, akit mondtam, megfelel? JUH[NÉ: Hogyne felelne meg! H{t mégis igaz? (A férjének.) Na ugye! Tudtam én! (Erzsinek.) Gyere ide, hadd öleljelek meg! (Mag{hoz szorítja, csókolgatja.) Ha meglesz az esküvő, n{szaj{ndékként m{r adom is a kezedbe a sz{zezer forintot. S egy év múlva megtoldom még egyszer annyival. Ti itt lakhattok idefönt, ha akartok, {tadjuk a h{zat. Mi meglennénk ap{ddal az alsó konyh{ban is. Nem h{borgatn{nk benneteket. Élhetnétek! ERZSI (kiszabadítja mag{t az anyja kezéből): Engedjen m{r, hadd öltözök! Nézzen az ór{ra! Mindj{rt itt lesz! JUHA (a feleségének): De nem udvarol neki orvos, el ne hidd m{r! Ne képzelődj összevissza! (A l{ny{nak.) Mért m{sítod meg a szavad?

JUH[NÉ: Nem m{sít ő meg semmit! Ismerem én a l{nyom! JUHA: De h{t nem érted? Azért, mert te annyira orvoshoz akarod adni, ez akkor se az! Fogd m{r föl ésszel, ne legyél annyira buta! JUH[NÉ: M{rpedig én ilyen vagyok! (Éllel.) Nem lehet mindenki olyan okos, mint te! Azért vitted olyan sokra! Megl{tszik! Ha én nem lennék, kenyérből se ennél eleget. A csupasz földön feküdnél, még {gyad se lenne. Nem rekamié, p{rna a feneked alatt is! Ami itt van, az nem a te fizetésedből lett. Hanem abból, hogy én, mint a barom, dolgoztam mindig. Igaz{n én szenvedtem itt meg mindenért. S annak l{tszata van! S tarts{l olyan but{nak, amilyennek akarsz! (A veranda utca felőli ajtaj{n kopogtatnak.) JUH[NÉ: Csak nem itt van m{ris? (Az összevisszas{g l{tt{n.) Jézusom! Mihez kapjak gyorsan? (Kifelé.) Tessék! Szabad! ERZSI (mikor megl{tja a belépő fiút, önkéntelenül): Pista! (A nyak{ba ugrik.) JUH[NÉ (az ur{nak): L{tod-e? S még ki sincs takarítva. Tedd el azt a takarót az {gyról! Ezt a seprűt meg vidd ki a lépcsőre! JUHA (a legnagyobb nyugalommal): Miért? Azt higgyék a szomszédok, hogy m{r a seprűvel is dicsekszel? Azért tesszük ki az ajtó elé? JUH[NÉ (Pista felé): L{tja-e, milyen uram van? Most mondja! (A férjének.) Mit törődsz te a szomszédokkal? (Pist{nak.) Foglaljon helyet! Ide tessék! (A verand{n lévő asztal mellé mutat.) PISTA: Köszönöm szépen. (Leül.) Igaz, hogy nem vagyok elf{radva. JUH[NÉ: Elnézést, hogy így fogadjuk. (Az ur{nak.) Tedd m{r ki ezt a rongyot is! A nejlont törültök fel vele. Tiszta por volt, pedig egy hete sincs, hogy takarítottunk. Most meg nemrégen jöttünk haza. Ne haragudjon m{r a doktor úr! PISTA: Dehogy haragszom! Csak ne tessék azt mondani nekem, hogy doktor úr. Igaz, még be sem mutatkoztam. (Nyújtja a kezét.) Pista vagyok. JUH[NÉ (mag{ra): Erzsikének az édesanyuk{ja. (A férjére.) Ő meg az uram. JUHA (kezet fog Pist{val): Juha Imre vagyok. Isten hozta! Mivel jött? Ezzel a munk{sbusszal? Azon kisezren szoktak lenni. JUH[NÉ: Ne nézd m{r úgy le, hogy egy ilyen fiatalember busszal jön. Ne alacsonyítsd le annyira! PISTA: Dehogy alacsonyít! Miért? Azzal jöttem pedig. Nincs abban semmi. JUH[NÉ: Én meg azt hittem... Na, de majd jövőre, veszünk akkor egy taxit, ha isten segít. Adok r{ pénzt, s nem kell buszozni. JUHA: Taxit? Nem autót?

JUH[NÉ: Akkor azt. Nekem mindegy. (Pist{nak.) Abban nem kell szoroskodni, majd megl{tja. V{rni se kell r{ az {rokparton. Csak bele kell ülni, s lehet menni. M{s meg hadd {lljon! JUHA: M{sra kell őnekik még a pénz, nem arra. Van ann{l fontosabb is, ami előbbre való. (Pist{nak.) Így van-e? PISTA: Így, Imre b{csi! De majd meglesz minden, idővel. Csak dolgozni kell. JUH[NÉ (egyetértően): Jól mondja, nagyon jól. Úgy bizony! Akkor nem lesz gond. Mi koldusok voltunk, mikor az urammal összekerültünk. Mindenki lenézett, nem vett bennünket semmibe, mert nem volt egy rendes rajtunk való ruha sem. S ut{na amennyi mindenen mi keresztülmentünk, a h{borús, majd a bead{sos vil{gon, a téeszítéses időn, jobb, ha nem emlegetjük. De h{la istennek, most nem panaszkodhatunk. A l{nyomnak, mag{nak m{r nem kell elölről kezdeni mindent. Élvezhetik az életet! Nekünk is most lenne m{r jó élni. Csak h{t sajnos nekünk m{r hamarosan végünk van. Teli vagyunk betegséggel. Az uramat, egy ór{ja sincs, lovas kocsi hozta haza, mert rosszul lett. Erről jut eszembe: nem tudom, megkérdezhetnénk-e a doktor urat, ha m{r itt van, hogy nézné meg. PISTA: De én nem vagyok az... (Juh{nénak.) Erzsike csak azért mondhatta, hogy én... JUHA: Persze, hogy nem az! Tudjuk mi azt. ERZSI (kétségbeesetten): De igenis az! Mit beszél apuka is! PISTA (Erzsinek) Hallod, hogy ap{d mit mond? JUH[NÉ (Pist{nak): Nem mond ő semmit! JUHA: Nem h{t! Hogy mondanék! JUH[NÉ (Pist{nak): Nem kell olyan szerénynek lenni, hogy letagadja, kicsoda tetszik lenni. H{t mag{t v{rtuk mi! Olyan boldog voltam, de olyan, mikor a kisl{nyom bejelentette, ki udvarol neki, hogy azt ki se lehet mondani! Azt se b{nom, maguk között mi történt. Az esküvő ut{n, ha kitudódik, m{r mit sz{mít! (Az ur{nak.) Vesd m{r le magadról az inget, így hogy vizsg{ljon meg – felöltözve? JUHA: Miért, akkor többet l{t majd, azt hiszed? PISTA (zavartan, Juh{nak): Nem kell, ne tessék... Nem l{tni, hogy komolyabb lenne a dolog. JUH[NÉ: Ugye hogy nem? Ezt mondtam én is. Egy orvos meg csak jobban tudja. Mit tetszik kérni? Van a hűtőben sör, meg borunk is van. Ink{bb bort, ugye? (Poharakat tesz az asztalra.) Tessék a poh{r! Neked is, kisl{nyom, fogd meg! (Az ur{nak.) Nesze neked is! Meg nekem kell még, hogy koccinthassak. (Bort tölt a poharakba, Pista felé.) H{t egészségére akkor! A boldogs{gukra! PISTA: Egészségére! Egészségünkre! Erzsike... ([töleli a v{ll{t.) JUH[NÉ: Isten hozta n{lunk! Ez volt minden v{gyam, hogy a l{nyom egy rendes, tanult emberhez adjam férjhez. (Majdnem elérzékenyül.) Tessék elhinni, hogy én

küszködtem, szenvedtem annyit, de annyit ebben az életben... De nem b{nom, csak hogy a doktor úr meg a l{nyom... K{rpótol mindenért. ERZSI: Jól van m{r, anyuka, hagyja! PISTA (Juh{nénak): Én is örülök. Azért is jöttem, hogy bemutatkozzam, s hogy szeretnénk megesküdni, ha bele tetszenének egyezni, hogy én Erzsikét... JUH[NÉ (kap rajta): Persze hogy beleegyezünk! Hogyne egyeznénk bele! Örömmel! Boldogan! (Megöleli, megcsókolja Pist{t.) PISTA (megfeledkezve mag{ról, lelkesen): Jövőre m{r lak{sunk is lenne Pesten. Kétszob{s. Van ilyen gy{ri akció. Most kellene nemsok{ befizetni. JUH[NÉ (döbbenten): Pestre akarn{nak menni? JUHA: Mit gondolt{l, hova ugyan? (Pist{ra.) Ott dolgozik! H{nyszor mondjam, hogy Pista nem az, mint akit te gondolsz? JUH[NÉ: Hanem? Akkor kicsoda? JUHA: Mondtuk m{r, nem? JUH[NÉ: Te csak hallgass! (Pist{nak.) Maga meg tegye le azt a poharat a kezéből, s hadd hallom, ki maga? Miféle Pista? PISTA: Megmutathatom a személyi igazolv{nyom. (Keresi.) Erzsikével még Pesten ismerkedtem meg. A vonaton tal{lkozgattunk. Most meg hétvégeken, amikor hazajövök. JUH[NÉ: Akkor mit akar maga az én l{nyomtól? Hogy kerül ide? Vigye innen a piszkos igazolv{ny{t, ne dugdossa az orrom al{! Ki hívta mag{t ide? (Kinyitja a kij{rati ajtót.) ERZSI: Én akartam, hogy eljöjjön. S ne tessék így beszélni vele! Ha elküldi, én is elmegyek, nem l{t többet! JUH[NÉ: Dehogy mégy te sehova! Úgy beszélek vele, ahogy akarok! Kicsod{d neked ez? (Pist{nak.) Vegye tudom{sul, hogy az én l{nyomnak orvos udvarol. Mi őt v{rjuk! Maga meg idepof{tlankodik! Nem szégyelli mag{t? Menjen innen kifelé! Mit képzel maga? Csak úgy be{llít ide? JUHA: Nem megy sehova! Itt marad! B{ntott ő téged, hogy így beszélj vele? Örülj, hogy itt van! JUH[NÉ: Örüljek? Azt se tudom, kicsoda! Orvosnak adja ki mag{t. Engedi, hogy csókolgassam. Issza itt a dr{ga bort! PISTA: Bocs{natot kérek, hadd magyar{zzam meg. Én... JUH[NÉ: Ne magyar{zzon maga nekem semmit! Nem szégyelli mag{t? Ideszemtelenkedik az én port{mra?! ERZSI:

Itt minden az enyém, azt mondta. Akkor meg azt hívok ide, akit akarok! JUH[NÉ: Amíg én élek, nem! Vedd tudom{sul! Addig itt én parancsolok! A haszonélvezet az enyém! S nem csin{lhatsz azt, amit te akarsz. Csak amit én megengedek! PISTA: Elnézést, de mi Erzsikével úgy gondoljuk... JUH[NÉ: Ne gondoljon maga semmit! Nem vagyok r{ kív{ncsi! Még mindig itt van? (Toporzékol szinte.) ERZSI (Pista ut{n, aki kifordul az ajtón): Pista, v{rj meg! Megyek én is! JUH[NÉ (a l{nya elé {ll): Nem mégy! Itt maradsz! (Pista ut{n.) Mag{t meg meg ne l{ssam többet! (A l{ny{nak.) Jól néznénk ki, idejön majd, akit v{runk, aki a gyerekednek az apja, te meg m{ssal koncsorogsz. (Bez{rja kulccsal az ajtót.) Beszélt itt összevissza mindent: hol ismerkedett meg veled. Kellett neked egy ilyennel szóba {llnod! Egy ilyen gazemberrel! Pakoljunk el gyorsan az asztalról, nehogy az orvos így tal{ljon bennünket! Mit gondolna rólunk, hogy itt kocsma van? Az ilyen ember m{s, mint a többi. Akinek doktor{tusa van! Mennyit kellett azért tanulni! Nekünk arról fogalmunk sincs! A l{ba nyom{t megcsókolhatod. Örülhetsz! Téged vesz el, nem m{st. Egy orvos, gondolj bele! Csak még vil{gosan ideérjen, ne késő este jöjjön! Hadd l{tn{k az utc{ban! Hadd törné őket a nyavalya, hozz{nk ki jön. Csak ezt megérjem, hogy egy orvos... az én l{nyom. Istenem! (Elsötétül a szín, Erzsi hangos zokog{s{t hallani.) Vége az első résznek.

Második rész 1. A h{z udvara. Középen hat-hét oszlop {ll, amikről félig fölhúzott ponyva lóg. Fila G{bor és Juha Imre épp egy új oszlopot {llítanak föl. JUHA (Fil{nak): Tartsad, majd hozok egy karót kit{masztani. (A kerítéshez megy érte.) Erősen kell ennek {llni! Nem szeretném, éjszaka r{nk dűlne az egész. A lagzilesők körülnevessenek bennünket. FILA: A cig{nyok mikorra jönnek? JUHA: Itt lesznek azok idejében. Bandi még reggel eltolta talig{val a cimbalmot. (A karóval kit{masztja az oszlopot.) Üsd össze egy {cskapoccsal, s jó lesz. Tegyük r{ a ponyv{t. (Megl{tja a feleségét, aki egy fazékkal jön h{tulról.) Ilka, gyere m{r te is, segíts! Ne befelé igyekezz! JUH[NÉ (a ny{ri konyha ajtaj{ból, türelmetlenül): Hagyj{l engem! Csin{lj{tok! Van nekem most épp elég szaladoznivalóm! JUHA (a s{torra): Ezt kellene megnézni, jó lesz-e? Egy tyúk kotkod{csolt valamit az előbb, de nem értettem, mit. JUH[NÉ: Kérdezd meg tőle! Ott vagytok ti, nézzétek! A szalagok a szalmahordó kos{rban vannak, a dar{s l{d{n! (Eltűnik.) JUHA (a felesége ut{n): Még az is kell? FILA (a ponyv{t köti le az oszlophoz): Mi az hogy! Még zöld gallyak is, hallod-e! Meg kell adni a módj{t! JUHA: Meg lesz itt a mód, ne félj te attól! Az éjszaka se aludtam többet h{rom ór{n{l. A borjú mellé lev{gtunk még egy disznót is az este. Még holnaput{n is húst esznek a kuty{k. Hízhatnak! FILA: Csak a hasukat el ne csapj{k, mint Zsíros Matyiékn{l, úgy belaktak, léptennyomon guggolniuk kellett lefelé! JUHA (a feleségére): Hi{ba beszéltem neki, ne csin{ljon ekkora felhajt{st. Kétszer annyian lesznek, mint a Feri lagzij{ban. Nem tudom majd, hova ültetjük a vendégeket. A krumpliföldre? (Egy üveg sört emel ki a vödörből.) Gyere, igy{l, G{bor! (Az utcakapu felől Vera néni és Elek b{csi jön.) VERA NÉNI (Juh{nak): Készen lesztek-e m{r azzal a s{torral, Imre? JUHA: Leszünk-e? M{r készen is vagyunk! Éppen magukat v{rtuk m{r, mit szólnak hozz{, jó lesz-e? ELEK B[CSI: Hogyne lenne! Nagyon is. Arra a célra.

VERA NÉNI: Nektek is jó lesz, Imre! H{l{t adhattok az istennek. Nem kerültök oda, ahova mi. Ha megöregedtek, lesz itthon valaki veletek. VERA NÉNI (a karj{n levő kos{rra): Ezt hova tegyem, mondjad m{r. Hol van Ilka? JUHA: Itt jön épp. Mi az, amit hozott? VERA NÉNI: A magkakas. Rúg, mint a ló. Alig tudtuk ketten összekötni a l{b{t. JUH[NÉ (belenéz a kos{rba): Jaj nekem, nem kellett volna, Vera néném! Minek hozt{k? Fölösleges volt. Hoztak ide m{r eleget, a nagy sózóteknő tele van tyúkkal. ELEK B[CSI: Mondtam én neki, hogy ne hozzuk. Magunknak is megfőzhette volna. VERA NÉNI: Ne sajn{lja m{r annyira! Minél öregebb, ann{l fösvényebb lesz? Mi h{nyszor ettünk itt? Maradt még nekünk csirke. Nem is tudjuk megenni mind, mire menni kell. (Juh{nénak.) Épp ma jött meg a papír. JUHA (széket hoz Elek b{csinak): Üljön le, szomszéd! (Vera néninek.) Mi jött meg? VERA NÉNI (sír): Nem l{ttok többet bennünket! Mind a kettőnket elvisznek. Elintézték a gyerekek. Ezt kellett megérnünk. Istenem! JUH[NÉ: Jól van m{r, Vera néném, ne sírjon! Nem kell rögtön elkeskenyedni. Mit tegyünk, ha ezt hozta a sors? Bele kell nyugodni. Legal{bb ott közelben lesz orvos, takarítani se kell, odaviszik helyükbe az ételt, maguknak csak enni kell. ELEK B[CSI: De milyen ételt! Nem lesz abban köszönet. Nem sok{ig élnek ott, akik odakerülnek. Mennek a temetőbe. JUH[NÉ: Mi is oda jutunk, Elek b{csi. Azt nem kerüli el senki. ELEK B[CSI: Csakhogy ott még iparkodnak is, hogy minél előbb odakerüljünk, ne sok{ig éljünk. Kell m{soknak a hely. JUHA: Nem volt m{r ez {llapot itthon se, azt is be kell l{tni. VERA NÉNI: Ezzel vigasztalom magam én is. Magam se tudom rendesen ell{tni, nem még őt is. Több baj van vele, mint egy gyerekkel. ELEK B[CSI: Szeretnél m{r megszabadulni tőlem, az a bajod. Jobb lenne, ha nem lennék. VERA NÉNI: Jobb bizony, ak{rcsak nekem! Csak a bajnak vagyunk. A gyerekek nem tudnak mit csin{lni velünk, megmondt{k, csak elvitetni az otthonba. Ők nem jöhetnek haza mindig, mert dolgoznak. Mi se mehetünk hozz{juk, mert így is alig férnek. Így fizetnek ki bennünket, hogy fölneveltük őket! ELEK B[CSI: Ne őket hib{ztasd, hanem ezeket a piszkokat! Akik hatvanban kiraboltak minket. Ha meghagyj{k, amink volt, a fiunk itthon marad. De hogyisne! Meg kellett fojtani a parasztot, kisemmizni. A fiatalok meg kellettek Pestre, ki tudja, hova. Elhordta őket ez a rendszer, mi meg magunkra maradtunk. Mi lesz öregségünkre velünk, arra nem gondolt!

JUHA: Még ha csak a földet vették volna el! De elvették még a lehetőséget is, hogy dolgozni tudjunk. Aki belépett, jósz{gokat nem tarthatott, aki meg el akart menni az iparba, munkakönyvet nem adtak neki. Mikor m{r adtak, akkor meg az volt a baj, hogy kétlaki lett. Nemcsak a vagyonk{j{ból, az életkedvéből is kivetkőztették az embert! JUH[NÉ: Ki, akit ki lehetett. De nem engem! Engem akkor se lehetett meg{llítani, s csak vittük valamire. JUHA: Vittük. De milyen {ron? JUH[NÉ: Az nem érdekes. Nem sz{moljuk! VERA NÉNI (Juh{nénak): Elviszem h{tra ezt a kakast. Ti meg menjetek, Ilka, végezzétek a dolgotok! Azzal törődjetek! JUH[NÉ: Gyerünk bizony! Vigye csak, Vera néném, ott vannak h{tul, akik kopasztanak. Adja oda nekik, ha m{r hozta. JUHA (a feleségének): Jöhetnének m{r ezek a Ferkóék! A déli vonatot írt{k, ugye, hogy azzal érkeznek? Legal{bb Feri segítene valamit. JUH[NÉ: Arra te ne nagyon sz{míts! Sört inni, azt majd segít! (Vera néni elmegy h{tra, Elek b{csi leül a székre, Juha Imre egy üveg sört nyom a kezébe, hogy „na, húzza meg!”, majd Juha Imre és Fila G{bor a s{rtorba asztalokat, lóc{kat visznek, s zöld gallyakkal, színes szalagokkal díszítik a s{tort. Az utcakapu felől Csicsóné jön.) CSICSÓNÉ (Juh{né ut{n): V{rj{l m{r, Ilka! Ne menj be! Mondani akarok valamit. Még reggel {t akartam jönni. Olyan kínban vagyok. JUH[NÉ: Mondjad na, gyorsan, mert sietek! Mit akarsz? CSICSÓNÉ: Berakattad a hajad? Namég! Nem is {ll rosszul. JUH[NÉ: Ugye! De csak nem ezért jöttél? CSICSÓNÉ: Nem is tudom, mondjam-e, mit csin{ljak? JUH[NÉ: Mondjad, ha m{r {tjöttél, ne v{rakoztass! Tudhatod, mennyi dolgom van. CSICSÓNÉ: De félre ne érts! Én csak jót akarok. Mostan{ban mindenkitől csak ezt hallani. Neked nem merik mondani. JUH[NÉ: Micsod{t? CSICSÓNÉ: H{t jól van, megmondom. De nehogy megharagudj! Azt beszéli mindenki, hogy aki elveszi a l{nyod, az nem is orvos. Humbug az egész. JUH[NÉ: Na ne mondd! S ez annyira érdekes neked? H{t te terjeszted, te! Azért beszélik. Azt hiszed, nem tudom?

CSICSÓNÉ: Én? Ne tudjak innen elmenni! R{m ne fogd m{r! JUH[NÉ: Ne tagadd! Nem te mondogattad, mikor egyszer jajgatva ideszaladt{l – mert mindig azt lesed, kinél mi történik –, hogy nem lehet az igaz, hogy Erzsit orvos vegye el. Így volt-e? A fiaddal szeretted volna összeboron{lni. Jó lett volna szerezned nagy h{zat neki, csak úgy beleültetni. Azt meghiszem! CSICSÓNÉ: Én azt csak mondtam akkor. Nem gondoltam ilyesmire. Nagy az életem! Nem kell annak a m{sé! JUH[NÉ: Ismerlek én téged! Meg az egész famíli{dat! Képes volt az urad is idejönni ötvenben, a tehenet lefoglalni. Nem sült ki a szeme! CSICSÓNÉ: Ha küldték! Musz{j volt neki idejönni. JUH[NÉ: Engem mért nem küldtek, mi? Mert én nem voltam potyaleső, mint ti, meg még jó p{ran, az ilyen szemtelenek. CSICSÓNÉ: Na v{rj{l csak, Ilka! Ez a h{la, hogy szóltam, nehogy pórul j{rj. Majd lekonyul neked a szarvad, ha igaz, amit beszélnek. Nem hordod ilyen magasan az orrod. JUH[NÉ: Hadd beszéljen mindenki, amit akar! Hadd irigykedjenek! Ne törődj te azzal. Tudom én, honnan fúj a szél. Az ilyeneket, mint te, esz a fene, mert van valamink. M{soknak meg az f{j, akik régen nem vettek embersz{mba se – mert az én ap{m holt szegény volt a nagy csal{dja miatt, nekem tizenkét éves koromban m{r cselédnek kellett {llnom –, hogy többre jutottam, mint ők. S a tetejébe most még a l{nyom orvoshoz megy férjhez! Nehéz {m ezt lenyelni! CSICSÓNÉ: Ugyan-ugyan. Nem irigyli azt senki, nehogy azt hidd. Nem olyan nagy valaki ma m{r egy orvos! JUH[NÉ: De valakibb, mint a te fiad! Úgyhogy menjél innen szépen hazafelé! Nyitva van t{n a kapu? Majd amikor kell, itt lehetsz, kikív{ncsiskodhatod magad. Hordozhatod a faluban, milyen lagziban volt{l. Hívatlanul is jöhet, aki annyira akar, mulathat Juha Imrééknél! Jut neki étel. Ihat, amennyi a belébe fér! Megmutatom, itt még a lesők is részegen fetrengenek az {rokban! (Bemegy a ny{ri konyh{ba, Csicsóné a kapu felé tűnik el.) (Erzsi jön, az apj{t keresi.) ERZSI (Elek b{csinak): Apa hol van? Nem l{tta, Elek b{csi? ELEK B[CSI: Itt ment az előbb. Én meg Ver{t v{rom. Lehet, hogy eltévedt m{r az ól körül, nem tal{l vissza. JUHA (a s{tornak t{masztott létr{ról jön le, a l{ny{nak): Engem keresel? Itt vagyok, Nem tudom, valahogy megint vacakol itt. (A szívére mutat.) Alig tudok lélegzetet venni. ERZSI: Hallotta, mit mondott anyunak? JUHA: Kicsoda? Csicsóné? ERZSI:

Mi lesz, ha kitudódik minden? Jaj nekem, apa! JUHA: Csak az esküvő meg legyen, m{ssal ne törődj! Nem gondoltam volna sose, hogy így kelljen férjhez menned: hazudni kelljen. Leülök ide a s{mlira, annyira szédülök, vagy mi bajom van... ERZSI: Rosszul van? Csak nem? JUHA: Vizet hozz{l m{r! ERZSI: Anyu, vizet hamar! (Szalad a ny{ri konyh{ba.) Hol a kanna? JUH[NÉ (kijön, az ur{nak): Mi bajod van m{r megint, az any{d úristenit!? [llj fel rögtön! JUHA: Hadd igyak m{r előbb. Addig tudsz t{n v{rni? ERZSI (kannafedőben vizet ad az apj{nak): Tessék gyorsan! FILA (a s{torból jön ki): Mi az, Imre? Rosszul vagy? ELEK B[CSI: Vera, te! Hol vagy? (Siet h{tra.) Gyere hamar! JUH[NÉ (Elek b{csi ut{n): Maga hova szalad, mikor menni is alig bír? Mit kell mindj{rt kurj{t csapni? Kell azt rögtön mindenkinek tudni, n{lunk mi van? VERA NÉNI (kés a kezében): Itt vagyok. A kakast v{gtam le. Nem akart az istennek se megdögleni. Mi az, mi történt? JUH[NÉ: Semmi. Csak Imre vizet kért. (Az ur{nak.) Tessék fölkelni, ne szimul{lj! Nem kellett volna annyi sört bevedelni. Na, mi lesz? Nem érek itt r{ téged lesni! FILA: Nem ivott ő sokat. Valamilyen gyógyszer nincs itthon, ami jó lenne neki? JUH[NÉ: Fejf{j{s ellen van. Fogd meg ink{bb, s r{zd meg! Attól jobban lett a múltkor. Nincs most itt a kocsi, hogy körülszalajtan{l vele a falun? ERZSI: Ne mondjon m{r ilyet, anyu! Hol a bicikli? Elszaladok orvosért. JUH[NÉ: Sehova se mégy! Gyere vissza! Azt akarod, hogy elterjedjen a faluban, hogy az örömapa olyan beteg, ki kellett hozz{ az orvost hívni? Mondogassa mindenki, milyen lagzi lesz ott? Elmenjen a vendégek kedve is? JUHA (ahogy segítenek neki föl{llni): Majd jobban leszek én. Nem kell menni sehova. FILA: Te tudod, hogy érzed magad. De elszaladhatok én is orvosért. JUH[NÉ: De nagyon szaladhatnékotok van! Ink{bb segítsetek, vigyük be innen a h{zba, nehogy megl{ssa valaki. Lefektetjük a kamr{ban, majd ott észhez tér a hűvösön. Gyerünk befelé vele, takarítsuk el innen gyorsan!

2. Úgy fordul, alakul {t a színpad, hogy l{tni lehet, amint a ny{ri konyh{n {t, keresztül a verand{n és a h{tsó szob{n, beviszik Juha Imrét a kamr{ba. JUH[NÉ (a h{tsó szob{ban, amint meg{ll a kamraajtóban, Fil{nak és Erzsinek): Terítsétek al{ a rossz kab{tot, ott lóg a szögön! A létra mellett! VERA NÉNI (Juh{nénak fojtott hangon): Jött valaki, hallottad? Most csukódott a kapu. JUH[NÉ (izgatottan): Jön? Kicsoda? Csukjuk be gyorsan a kamraajtót! VERA NÉNI (mikor kis idő múlva a verand{n megjelenik a férje): Maga az? Mit j{rk{l ilyenkor? R{nk hozza a szívbajt! (Ekkor a veranda utca felé nyíló ajtaj{n v{ratlanul Irén és Ferkó lép be.) IRÉN: Csókolom, anyuka! FERI (nagy hangon): Jó napot, Elek b{csi! Hogy van? Csókolom, anyu, Vera néni! JUH[NÉ: Fiam! Irénkém! Na végre, csakhogy megjöttetek! (Megcsókolja őket.) VERA NÉNI: Csak jól hallottam én, hogy csukódott a kapu. JUH[NÉ (Irénnek, Ferinek): A gyerekek? Hozt{tok t{n őket? IRÉN: Nem lehetett volna azokat otthon hagyni, anyuka! Tegnap m{r alig bírtam velük, olyan nagy volt az izgalom. Azóta m{r h{tul lehetnek a kuty{n{l. JUH[NÉ: Mért az előbbre való, mint nekem köszönni? Többre becsülik a kuty{t, mint engem? IRÉN: Ugyan m{r, anyuka, hogy mondhat ilyet! Tudhatja, milyenek a gyerekek. FERI (az anyj{nak, szellemeskedve, hogy m{sra terelje a szót): Itt lesz a lagzi, ugye? Jó helyen j{runk? JUH[NÉ: Itt bizony, fiam! Ezt is megértük! (Elérzékenyül.) Férjhez megy az én Erzsikém. Istenem! FERI: Csak nem sajn{lja? Hadd menjen, ha kedve van. Amott nem lesz semmi – a n{szukn{l? JUH[NÉ: Azt üzenték Erzsitől, hogy n{lunk legyen minden, ők majd hozz{j{rulnak a költségekhez. De úgysem fogadok el tőlük pénzt. N{lunk jóval idősebbek lehetnek. FERI: Miért, maguk még nem tal{lkoztak? JUH[NÉ: Nem bizony! Nem volt itt idő az ismerkedésre. Ide tegyétek valahov{ a csomagokat. Csin{lok egy kis helyet. (Pakol.) Olyan rumli van most itt. Azt se tudom m{r, mi hol van. (A menyének.) Szép pulóvered van, Irénkém! Mennyiért vetted? IRÉN:

Ne is kérdezze! Ferinek még meg sem mertem mondani. R{ad{sul most az úton jól összekoszoltam. A guta meg akar ütni. (Mutatja a pulóver ujj{t.) Na és a menyasszony? Hol van? Vagy apuka? Hadd l{ssuk m{r! JUH[NÉ: Hagyd el! Képzeld, csin{lt{k Fil{val a s{tort, s közben, ugye... Az előbb fektettük le a kamr{ban. Tiszt{ra a fejének sz{llt... FERI: Akkor hadd aludjon kicsit. Amúgy mi újs{g van? Vera néném, hogy van? VERA NÉNI: Megyünk a szoci{lis otthonba, Ferikém. De nem is b{nom! (Az ur{ra.) Nem bírok m{r ezzel a jóemberrel! Megöregedtünk, Ferikém! ELEK B[CSI: Tavaly még egészen messzire, a sarkon túlra is el tudtam menni. Most meg m{r! Megette a fene! FERI: Ne tessék m{r ilyeneket mondani! H{t még egészen jól bírj{k magukat, l{tom! IRÉN: Én kimegyek, megnézem ezeket a kölyköket. Agyonütöm őket, ha összekoszolj{k a ruh{jukat. Mikor lesz az esküvő, h{ny órakor? Legal{bb addig nézzenek ki valahogy. JUH[NÉ: Van még idő. Addig ennetek kellene valamit, megéhezhettetek az úton. A hurka kisült-e m{r, nem tudja, Vera néném? Az éjszaka hajnali h{romig azt töltöttük. (Irén kimegy, indulna ut{na Juh{né is.) FERI (megfogja az anyja kezét): Majd eszünk még! R{érünk vele. Én ink{bb szomjas vagyok. De nem vízre! JUH[NÉ: Gondolom! Megéred a pénzed! Majd adnék én neked a feleséged helyében! FERI: Jól van m{r, no, ne legyen olyan szigorú! Milyen a vőlegény, arról beszéljen, meg van vele elégedve? JUH[NÉ: Nem l{ttam én még, hallod! FERI: Ne-em? Hogy lehet az? Nem tudja, kihez megy férjhez Erzsi? JUH[NÉ: Tudom én! Úgy volt, hogy el is jön majd. Ap{d épp aznap lett rosszul a répaföldön, amiről írtam is a levélben. S képzeld, idejött akkor valaki, egy nem is tudom, kicsoda, agyba-főbe itattuk, csókolgattuk, azt hittük, hogy ő az. Elzavartam azt{n, mint a kuty{t. Kotródott kifelé a kapun. VERA NÉNI: Csicsónénak meg majd kiesett a szeme, úgy lesett a sarkon. Ott {llt, mikor ment el az a valaki. Odal{ttam az ablakból. FERI (fel-al{ j{r, az anyj{nak): Nem ismeri a vőlegény szüleit, de még a vőlegényt se? Akkor hogy lesz itt esküvő? JUH[NÉ: Attól még lehet. Miért? FERI: Ha én ezt elmondan{m valakinek, hétszentség, hogy nem hinné el! Ilyen nincs! Nem szélh{mos lehet az? Vagy olyan fertelmes csúnya, hogy nem meri megmutatni mag{t? JUH[NÉ:

Az a fő, hogy orvos! Mindegy, ak{rhogy néz is ki. Hunyja be a szemét, akinek nem tetszik. De olyan csúnya úgyse lehet. VERA NÉNI: Nem h{t. Persze hogy nem. De azért csak bemutatkozhatott volna. JUH[NÉ: Mit csin{ljak, ha nem jött el. Fél napig v{rtuk! Miatta nem lett kiegyelve a répa! ELEK B[CSI: A mai fiatalok nem sokat adnak az illemre, nem úgy, mint még a mi időnkben! JUH[NÉ: Nem volt r{ ideje eljönni, biztos, m{st mit gondoljak? (Kab{tokat, nadr{gokat szed le a fogasról, beviszi a szélső szob{ba.) FERI: Annyi idejének csak kellett volna lenni, még ha orvos is, hogy ideszagol. Ne Erzsivel üzengessen! Annyi tiszteletet igaz{n megérdemelnének. De maguk: ripszropsz, gyerünk a lagzival! Lehetet volna még azzal v{rni. JUH[NÉ (visszajön): Mire? Hogy meggondolja mag{t? Kereket oldjon? Nem ak{rmilyen fog{sról van szó! Nyélbe kell ezt ütni minél hamarébb. Mert van ez mögött m{s is, amiről te nem tudsz. Nem is kis dolog. (Erzsi és Fila kijönnek a kamr{ból.) ERZSI (megl{tva a b{tyj{t): Né, itt vannak Ferkóék! (Megöleli a testvérét.) Most jöttetek? A feleséged? FERI (kedélyeskedve): Kiment r{parancsolni a kazalra, nehogy fölengedje m{szni a gyerekeket! Hadd nézzelek m{r! Még mindig így vagy? Gyerünk öltözködni, szépítkezni! Hol a menyasszonyi ruha? Nem leszel készen időre, igaz-e, G{bor b{csi? Jó napot kív{nok! (Kezet fognak.) FILA: Megv{rn{ a pap! A pénzért? Még elébünk is jönne! JUH[NÉ: Biztosan! Ez nem ak{rmilyen esküvő lesz! Szebb lesz t{n, mint a tiétek volt! Szőnyegek is lesznek leterítve, minden gyertya ég majd, szól az orgona! Azt hiszem! (Fil{nak.) Elaludt Imre? Jól van akkor, hadd pihenjen! Gyere, adok enni, nehogy éhen menj haza {töltözni. (Vera néninek, Elek b{csinak.) Maguk nem jönnek? Kóstolj{k meg a hurk{t! ELEK B[CSI (kapva az alkalmon): Kóstoljuk, no, milyen az íze?! VERA NÉNI: Épp az érdekli mag{t a legjobban! [llandóan éhes, ilyen embert életemben nem l{ttam! (Kimennek.) (Pillanatnyi csönd.) FERI (Erzsinek): Hogy tehettél ilyet, hogy nem mutattad még be a vőlegényed? ERZSI: Én bemutattam volna, Ferikém, ha az úgy ment volna. Te sok mindenről nem tudsz. Ti ha hazajöttök, itt vagytok fél napig, egy napig, s mentek vissza. Vendégek vagytok, nem úgy, mint én. Nem tudj{tok, mi van itthon.

FERI: Ami azelőtt, mi m{s lenne! Anya megy a feje ut{n. Meg güri van. Leülni sincs idejük. Biciklin esznek! ERZSI: Én meg főzök, takarítok, hogy anyu mehessen, azzal is több ideje legyen, azért hívott haza. FERI: Dolgozni se volt jobb Pesten azért a fizetésért. Mi hasznod volt belőle? ERZSI: És abból mi van, hogy itthon vagyok? Ha most férjhez megyek, el is megyünk innen. Lesz lak{sunk is. FERI: Micsoda lesz? Neked van lak{sod. Mit lak{sod – h{zad! Hova akarn{tok menni? Az én részem is a tiéd! Hogy juthatott ilyesmi az eszedbe? ERZSI: Úgy, hogy elegem van m{r ebből az egészből! Felőlem azt csin{lsz a részeddel, amit akarsz! FERI: Én viszont nem azért egyeztem bele az {tír{sba, hogy itt hagyd őket! Öt-tíz év múlva mi lesz itt velük? Nekem kétsz{z kilométerre van ide a munkahelyem, lak{som. Odaköt minden. Mi nem lehetünk velük! ERZSI: Akkor legyek én, ugye? Mit sz{mít neked! S mindenben any{tól függjek, ne is mehessek férjhez, főleg ahhoz ne, akihez én akarok! FERI: H{t ahhoz mégy, akihez akarsz, nem? ERZSI: De igen. Csak hogyan, te azt nem tudod! (Juh{né és Irén jön be.) JUH[NÉ (t{lban hurk{t, kolb{szt hoz be, leteszi az asztalra): Gyertek, egyetek! Most sült ki. Te is Erzsi! Irénkém, ide üljél, ni! IRÉN (Erzsinek): Szervusz! (Megcsókolj{k egym{s arc{t.) Sov{ny vagy most. Az izgalomtól nyúlt{l meg így? Én is így voltam, ne törődj vele. Majd összeszeded magad. (Ferinek.) Az aj{ndékot odaadtad m{r? FERI (fejéhez kap): Tényleg! Eszembe se volt. (Veszi a csomagot.) JUH[NÉ: Ugyan mi lehet benne? FERI: Hajaj! Ebben van csak a valami! IRÉN: Alig tudtam kital{lni, mit vegyek. Azt{n erre fogtam r{. Ha nem lesz jó, majd becserélitek m{sra. JUH[NÉ (kibontja a csomagot, felki{lt): T{nyérok. Nah{t! (Fölemel egyet.) Gyönyörű! (A l{ny{nak.) Ehettek most m{r! IRÉN (Erzsinek): Na, meg vagy vele elégedve? Mit szólsz hozz{? ERZSI (nem nagy lelkesedéssel): Köszönöm szépen! Szép. IRÉN (megkönnyebbülten):

Jól van akkor. Úgy izgultam. Haszn{lj{tok egészséggel! (Megpuszilja Erzsit.) Legyetek boldogok! Az a fontos, hogy megértsétek egym{st. Ne veszekedjetek! JUH[NÉ: Csak m{r itt lenne a vőlegény! A cig{nyok megérkeztek, úgyhogy, Erzsikém, ha ettél, lehet készülni. Itt vannak m{r Biri Tóniék is, beültettem őket a s{torba. IRÉN (a kinti zajra): Jött megint valaki! ERZSI (kinéz az ajtón): Csicsóék! Hoztak ők is p{r t{nyért, biztos! JUH[NÉ: Ide m{r ne hozzanak! T{nyérboltot nyitunk, azt hiszik? (Bejön Csicsóné, t{lca sütemény n{la, meg csomag.) JUH[NÉ (Csicsónénak): Az urad? Hol hagytad? Nem jön be? CSICSÓNÉ: Megy h{tra, azt mondta. Tóniékkal akar beszélni. (A süteményre és a csomagra.) Vedd m{r el tőlem, tiszt{ra elhúzta a karom! (Ferinek és Irénnek.) L{tom, megjöttetek ti is! JUH[NÉ: Meg. M{r csak te hi{nyozt{l! (A süteményt, csomagot beviszi a szélső szob{ba.) CSICSÓNÉ: Meg a vőlegény! De jön m{r az is, ahogy l{ttam. ERZSI (fölszabadultan): Jön? Hol? Tetszett l{tni? CSICSÓNÉ: L{ttam h{t! Ahogy kisz{llt az autóból, a kapuban rögtön körülfogt{k, ott beszélgettek. (Erzsi menne érte, az ajtóban tal{lkoznak, Pist{n{l nagy csokor vir{g.) ERZSI: Csakhogy itt vagy! (Összeölelkeznek.) PISTA (Irén és Csicsóné felé): Kezüket csókolom! (Ferinek.) Jó napot kív{nok! Olyan sokan vannak odakint, alig tudtam bejönni. ERZSI: M{r úgy v{rtunk! (A menyasszonyi csokorra.) Jaj, de szép csokor! Igaz{n szép! (Elveszi tőle.) Gyere, bemutatlak. A vőlegényem. (Ferire.) Ő a b{ty{m. (Irénre.) A sógornőm. (Csicsónéra, aki gyanakodva méregeti Pist{t.) Az egyik szomszédasszony. CSICSÓNÉ (Pist{nak): Maga a vőlegény? Hogy még! JUH[NÉ (szaladva a szob{ból, a többieket kerülgetve): Megjött a vőlegény? Jaj, istenem! Hol van? Hadd l{tom! PISTA: Kezét csókolom! JUH[NÉ: Csakhogy megérkezett! Jaj, de nagy kő esett le a szívemről. Úristen, mondogattam magamban, mi lesz, ha nem jön most sem, ha becsap bennünket. M{r gyülekeznek a vendégek. H{la istennek, hogy itt van! (Megöleli Pist{t.) Úgy izgultam, az idegességtől ilyen a gyomrom. (Az öklét mutatja.) PISTA:

Az egyik bar{tom hozott el autóval. Elvisz bennünket az esküvőre is. Tessék megnyugodni, most m{r itt vagyok. JUH[NÉ (Pist{ra pillantva, csak most eszmél. Szédülten, széket keresve mag{nak): De hiszen... Hisz én mag{t... CSICSÓNÉ: Mi az, Ilka? Valami baj van? Én megmondtam előre. JUH[NÉ (fölugrik): Te nem mondt{l semmit, megértetted! Ki ne merd nyitni a sz{d! (M{s hangon.) Most jön ki rajtam a rengeteg f{radts{g. Mi bajom lenne... (Elfordul.) Nagy isten, mit csin{ljak? PISTA: Tessék nyugodt lenni. Pihenjen most kicsit. Ap{mék is jönnek nemsok{. Engem elküldtek előre. JUH[NÉ (a foga közt sziszegve, tehetetlen dühvel): Csak nézzek a szemükbe! Jó helyre jönnek! FERI (m{sra gondol): Úgy is van! Meg kell nekik mondani. Csak ide{llítanak a készre. Nem segítettek semmit! Micsoda dolog ez? IRÉN: Csak össze ne vesszenek, ezen a szép napon! JUH[NÉ: Ez azt{n szép! Gyönyörű! (Pista felé v{g tekintetével.) Hozok bort, a megv{ltó istenit! (Ferinek.) Ti meg egyetek! (Csicsónénak.) Te eszel-e? CSICSÓNÉ: H{t ha megkín{ltok. JUH[NÉ: Hogyne ennél, ugye? (S{mlit tesz elébe, de ink{bb dobja a sarokba.) Ide ülj, majd hozok akkor. (Mindenkire.) Zab{ljatok! CSICSÓNÉ: A macska helyére üljek? JUH[NÉ: Miért? Most nincs itthon. Oda{t egerészik a szomszédban. Üljél csak nyugodtan! (A ny{ri konyha felőli ajtón Vera néni jön be.) VERA NÉNI (Juh{nénak): Te itt vagy? Odakintre is menjél m{r, mert megint jöttek vendégek. Fogadni kellene őket. Nincs bor se az asztalokon. JUH[NÉ: Akkor nincs! Majd lesz! V{rjanak! (A kamra felé indul.) VERA NÉNI (Pist{ra): Megjött a vőlegény? Nah{t! Ez a szép fiatalember az? JUH[NÉ: Az. Jól nézze meg!... VERA NÉNI (Juh{né ut{n): A cig{nyoknak is vigyél bort, mert inn{nak. Ki van sz{radva a torkuk, azt mondj{k. JUH[NÉ: Na, majd öntök nekik akkor, istent a torkukba! Ne panaszkodjanak! Csak előbb felköltöm az uram. Jöjjön most m{r, segítsen. Egymagam én ezt ép ésszel nem bírom ki. VERA NÉNI:

Meg öltözzön is, veled együtt! Meg a menyasszony is! Egyszer csak azon veszitek észre magatok, hogy menni kell. Ne akkor kapkodjatok! JUH[NÉ (falfehéren jön ki a kamr{ból, becsukja az ajtót, nekit{maszkodik): Ezt nem élem túl... Én megzavarodok... Jaj nekem! VERA NÉNI: Mi van, rosszul vagy? JUH[NÉ: Istenem! (Tenyerébe temeti az arc{t.) FERI: Mi történt? ERZSI: Valami baj van? JUH[NÉ: Semmi nincs. Hagyjatok engem! Hagyjatok! FERI: Mondjon m{r valamit! Vagy mit csin{ljunk, szóljon! JUH[NÉ: Nem mondok semmit. Menjetek innen! Könyörgök, menjetek! FERI: Kifolyt a bor? Vagy mi van? ERZSI: Apa alszik még? JUH[NÉ (bez{rja kulccsal az ajtót): Senki ne prób{ljon bemenni! (A fi{nak.) Gyere, Feri, a g{dorba! Majd öntünk bort a nagydemizsonból. (Kifelé indul.) Isten az égben, hogy mit tettél! (Kimegy, ut{na Feri is.) VERA NÉNI: Csak nem megecetesedett a bor? Megromlott volna a hordóban? PISTA: Hozunk a boltból, még nyitva van. Vagy a kocsm{ból. Itt az autó. ERZSI (nyitn{ a kamraajtót): Ap{tól kellene megtudni, mi történt odabent. JUH[NÉ (bejön egy t{nyér hurk{val, Csicsónénak): Na, itt a hurka! Nesze, egyél! CSICSÓNÉ: Szebben nem tudod mondani?! Nem vagyok én kutya! Még ha annak nézel is. JUH[NÉ: Most mi nem tetszik? (A hurk{ra.) Kevesled? Vagy mi bajod van? Tessék oda leülni, s egyél, ha m{r behozattad velem, nem tudtad megv{rni, amíg vacsora lesz! Annyira éhes vagy! FERI (két kancsó borral jön be, a feleségének, aki poharakat hoz): Irénkém, adj{l a vőlegénynek poharat, hadd töltsek neki! A menyasszonynak is! Vera néninek, any{nak! JUH[NÉ: Csak igyatok ti! Egészségére mindenkinek! CSICSÓNÉ: Egészségetekre! (Juh{né felé.) Olyan ez a vőlegény csakugyan, mintha orvos lenne. Úgy néz ki így felöltözve. Aki nem l{tta még, senki nem mondan{, hogy nem az. JUH[NÉ: Kezded megint? Nem bírod abbahagyni? Mit mondtam neked az előbb? (Remeg az idegességtől.) Mert a sz{dat betömöm! CSICSÓNÉ:

Meg tudn{m tenni, hogy nem szólok. De azt hitted m{r, te vagy az isten! Lenézel, mert én szegény asszony vagyok! Csakhogy én nem vagyok olyan har{csoló, mint te, a vil{got be szeretnéd kapni! JUH[NÉ: Har{csoló? Miért, tőled vettem el, amink van? Úgy csak te meg a hozz{d hasonló nyomorultak szerettek volna meggazdagodni. Csak neked har{csoló, aki dolgozik, de m{snak senkinek, aki nem a m{séra {hítozik! IRÉN: Most maguk min vitatkoznak! Hagyj{k abba! Majd megbeszélik m{skor. CSICSÓNÉ: Én nem veszekszem, csak megmondom, amit akarok. Mert m{r azt se tudta jó dolg{ban, mit csin{ljon, hogy v{gjon fel! M{r nem is lett volna neki jó, ha Erzsit m{s veszi el. Neki csak orvos, mérnök felelt volna meg. Jó, hogy m{r nem miniszter! JUH[NÉ: Mert nem a te fiadhoz megy hozz{? Az f{j annyira? CSICSÓNÉ: De nem is orvoshoz megy, Juh{né asszonys{g, de nem {m! Remélem, nem tagadod le? JUH[NÉ: Na ne mondd! És ha nem orvoshoz, akkor kihez, szerinted? CSICSÓNÉ: Azt én se tudom. JUH[NÉ: Na l{tod! S képes vagy őt megr{galmazni. CSICSÓNÉ: Ez nem r{galom. Nem semmiért gyanakodtak m{sok is. ERZSI: Pista, menjünk innen! (Húzn{ az ajtó felé.) Meneküljünk! JUH[NÉ: Sehova se mentek! (A fi{nak.) Feri, {llj oda az ajtó elé! Innen se ki, se be, a megv{ltó úristenit! (Csicsónénak.) De a bőröd lenyúzom most, arra elkészülhetsz, ha nem bizonyítod be, amit mondt{l, megértetted-e? Na, hadd hallom, mivel bizonyítod? CSICSÓNÉ: Azzal, hogy a múltkor ezt a fiatalembert zavartad el! H{t megismerem! Ott ment el az orrom előtt. Hallottam azt is, mit kiab{lt{l ut{na! S m{skor is l{ttam, nem is egyszer, amikor a l{nyod itt nyomkodta a sarkon. JUH[NÉ: Hogy én kiab{ltam? Őut{na? (Pist{nak.) Most szóljon hozz{! (Csicsónénak.) Nem sül ki a szemed? Egy egyetemet végzett orvost r{galmazol te meg? (Pist{nak.) Mondja m{r a szemébe, ki maga! Hadd hallgasson el! FERI: Na, halljuk, ki vele! Mire v{r? IRÉN: Ne türelmetlenkedj m{r, Ferikém! Majd mondja. FERI: Nekem is gyanús ő, nem is kicsit. IRÉN: Hogy mondhatsz ilyet! Nem is ismered. FERI: Épp ez az, hogy nem ismerem! Ki tudja, Erzsi honnan szedte föl. Most {llít ide először! Eddig hol volt? Szélh{mos lehet ez, nem orvos!

ERZSI: Neked semmi közöd hozz{, hogy ő kicsoda! Mit szólsz bele! Tönkre akarsz tenni? Én nem élhetek úgy, ahogy én akarok? Meg akarsz szégyeníteni, itt most mindenki előtt? Botr{nyt akarsz? JUH[NÉ: Itt nem lesz semmiféle botr{ny! Mindenki rajtunk röhögjön? Föl is akasztan{m magam! Húzn{m a hurkot a nyakamra! FERI (Pist{nak): Adja ide a papírjait! Hadd nézzem! Meg lehet azt rögtön tudni, kicsoda ő. Miféle jómad{r? ERZSI: Oda ne add, Pista! Istenem, oda ne add! PISTA: Tudtam előre, hogy ez lesz a vége. ERZSI: Egy szót se szólj többet! Hallgass, mert végünk van! FERI: Hogyhogy ne szóljon? Szóljon csak! (Pist{nak.) Ki vele, ki maga? Hadd halljuk! Ide a papírjaival! PISTA (mag{ba roskadva): Igen, az vagyok, aki a múltkor is itt voltam. Amikor be is mutatkoztam. (Erzsi zokogva öleli mag{hoz a fiút.) CSICSÓNÉ: Na ugye, mit mondtam. Tessék! FERI (tehetetlen dühében): Én a pof{j{t szétverem mindj{rt! Agyoncsapom, mint a legyet! ERZSI (szembefordulva a b{tyj{val): Hozz{ ne nyúlj! Meg ne prób{ld ütni! JUH[NÉ: Te meg még védeni mered? Ezt az utolsó büdös csirkefogót? Ezt a köpedelmet? Orvosnak adja ki mag{t. S ilyenkor {llít ide, mikor m{r nem tudok semmit se csin{lni. Kész helyzet elé {llít. Belevisz engem is a hazugs{gba. Hallgatok, hogy ne lepleződjön le: s ő nem bírja tartani a sz{j{t?! PISTA: Én nem adtam ki magam orvosnak. Én azt egy szóval se mondtam. JUH[NÉ: Akkor ki mondta? Ki volt az? Mert rögtön megh{borodok. Azt az úristent az égbe! ERZSI: Én mondtam Pist{t annak, hogy hozz{mehessek. Maga az oka mindennek! JUH[NÉ: Még hogy én? Nem szégyelled magad? Még r{m fogod, any{dra, te gyal{zatos! ERZSI: Csak nehogy tagadni merje, csak azt ne! JUH[NÉ (toporzékol): Mert jót akartam neked, te?! Mert olyanhoz akartalak férjhez adni, akire fölnézhetsz? Aki rendes, intelligens ember? Aki mellett nem kell dolgoznod se, nem úgy, mint nekem, hogy nem ér egy hajítóf{t se az életem?! ERZSI: Ha m{sra telt, meg tudta szerezni, szeretett volna egy orvos vőt is megkaparintani. Én is kéznél legyek mindig. JUH[NÉ:

Ki se bírtad volna! Te ink{bb félrevezetted, becsaptad any{dat! Idejön most a rengeteg ember, mit mondjak nekik, mi? Hogy menjenek haza, mert nem lesz esküvő? Utolsó, piszkos, piaci légy l{nyom van? Mit mondjak? FERI: Csak azt. Ne engedje hozz{ egy ilyen mocsok alakhoz, akiről azt se tudj{k, kicsoda! Lehet ez anyagyilkos is! PISTA: Ahogy orvos nem vagyok, ugyanúgy nem vagyok emez se, nyugodtak lehetnek. Erzsike nevében szeretnék mindenkitől bocs{natot kérni, amiért engem orvosnak mondott, s ilyen helyzetbe hoztuk a csal{dot. De mi szeretnénk összeh{zasodni, s Erzsike félt, ha megmondja az igazat, nem esküdhettünk volna meg. JUH[NÉ: És most nem fél? Most m{r jól van minden? Jobb, hogy itt mindenki előtt derülnek ki az aljas dolgai? M{stól félt ő! Attól, hogy nem tudja elhappolni tőlem a pénzt! R{jövök én m{r, mit akart ő, szakadtam volna meg, még mikor a vil{gra szartam! FERI: Miféle pénzt? Miről beszél maga? JUH[NÉ: Sz{zezer forintot ígértem neki n{szaj{ndéknak, az kellett volna ennek a gyal{zatosnak. Az apj{val m{r erőszakkal el akart{k tőlem venni a múltkor. FERI: Sz{zezer forintot?! Se kuty{ja, se macsk{ja! Ink{bb nekünk kellene az a pénz, jobban r{ lennénk szorulva! De nagyon jól van mag{nak! IRÉN (szemreh{nyóan az anyós{nak): Mikor mi esküdtünk, nem kaptunk anyuk{tól egy fillért se. FERI: Mióta szeretnénk nagyobbra cserélni a lak{st, ne abban a kicsiben szorongan{nk! S maga még neki ígérget? Mindene megvan. Mit akar még? ERZSI: Lak{sra befizetni, ha annyira akarod tudni! Azt képzeled, nekünk m{sra kellett volna a pénz? FERI: Költöztél volna albérletbe a kedves bar{toddal, ha annyira odavagy érte! Ink{bb azt csin{ltad volna, mint hogy r{nk hozd ezt a szégyent! ERZSI: És gyerekkel éljünk majd albérletben, ugye? Neked mit sz{mít! FERI: Nem kell az rögtön! V{rjatok vele! JUH[NÉ: Csak ő nem v{r {m, mit gondolsz te? M{r föl is csin{ltatta mag{t, a szégyentelen! Hogy nem sül le a pof{j{ról a bőr! VERA NÉNI: Te jóisten! Lesz szóbeszéd, csak tudj{k meg ezt is a faluban! CSICSÓNÉ: Tudj{k m{r ezt! Fila felesége elbeszélte a piacon. JUH[NÉ: Rohadjon meg az is! Az ember így bízzon meg valakiben! IRÉN (Erzsinek): Mért nem vetetted el? Nem vagy férjnél, megcsin{lt{k volna szó nélkül. ERZSI: Mert nem akartam, s nem is fogom elvetetni. Ez az én dolgom. Ebbe ne szóljon bele senki! IRÉN:

Kérlek szépen. Dehogy szólok! Ki is mehetek, ha kív{nod. (A férjének.) Megnézem ink{bb a gyerekeket, mit csin{lnak. (Kimegy.) FERI (Pist{ra): Emiatt a piszok senkih{zi miatt van az egész! A pof{j{t kéne szétverni! PISTA: El akarom venni Erzsikét feleségül, s nemcsak a gyerek miatt. Akkor meg mi kifog{suk van? Hogy nem vagyok orvos? JUH[NÉ: Igenis az! És ne akarja őt elvenni. Szó se lehet róla! Nem engedem a M{ri{nak se, megértette?! Innen nem viszi el! Nem akarok, mint a kutya, egyedül megdögleni. Nem azért neveltem két csal{dot, hogy egyedül maradjak. S ha Erzsinek gyereke lesz, még ha mag{tól is, azt is kutyafutt{ban l{ssam, mint a Feriékét! (A többiek felé.) Én nem gyönyörködhetek az unok{imban, amikor én akarok, mint m{s, akinek az megadatik? Azt csak m{sok érdemlik meg, én nem? ERZSI: Azért még nem maradunk itt, hogy maga gyönyörködhessen. S nem, hogy ne maradjon egyedül! JUH[NÉ: Csak akkor ezen az ajtón nem is jössz be többet, megértetted-e? Mehetsz a semmivel! Mert innen nem viszed el a ruh{idat, se a bútorod, semmit! ERZSI: Majd dolgozunk, s megélünk. Nem fogunk koldulni. S nem fogok olyan elvakultan se élni, mint maga, hogy viszi az esze, szalad, kapar, belegörbül, de akkor se enged, csak azért is csin{lja! Keresztülg{zol mindenen, mindenkin. Hogy tud így élni, mondja?! JUH[NÉ: Tudok, mert nem magamért, én mindent értetek tettem. De most m{r nézhetsz! Egy megveszekedett fillért se kapsz. Ha az utc{n koldulsz se l{tlak meg többet. ERZSI: Legyen boldog a pénzével! Szégyellem, hogy eddig is sz{mítottam r{! Mentségem, hogy a gyerekemnek akartam otthont teremteni. De ha nem sikerül most befizetni a lak{sra, majd befizetünk m{skor. JUH[NÉ: Szakadjon r{d akkor az ég! Az szakadjon r{d! A helyedben én elsüllyednék a szégyentől, hogy a szüleidnek így h{l{lod meg, amit érted tettünk. Te nem tudod, hogy mi mennyit dolgoztunk, hogy majd belepusztultunk sokszor, mert téged megkíméltünk a munk{tól. S ez a köszönet érte, hogy amit kív{nt{l, mindent megkapt{l! Húztuk az ig{t: szenvedtünk, mint az {llatok! S itt az eredménye, ni! (Fölr{ntja a kamraajtót.) Itt fekszik ap{d halottan! Itt van! Hogy dögölne meg az Isten is az égben! S most m{r azt teszel, amit akarsz! (Az ajtónak t{maszkodva zokog. Odakintről cig{nyzene szűrődik be.) Ha az ember annyi {ldozatot se kérhet a saj{t gyerekétől, amennyit én kértem, s vil{g csúfj{t csin{l az anyj{ból, amerre a szeme l{t, mehet éntőlem! (Az első döbbenet ut{n mindenki a kamraajtóhoz siet.) ERZSI (kétségbeesetten): Apa! Nem! VERA NÉNI: Jós{gos isten! CSICSÓNÉ: Meghalt Imre? Ez nem lehet igaz! FERI: Vigy{zzanak az útból, hadd megyek be!

JUH[NÉ: Oda te m{r mehetsz, őrajta m{r nem segítesz. ERZSI: De az orvos segíthetett volna, ha szólunk neki. Én el akartam menni érte! Istenem! Éreztem én ezt. FERI (kijön a kamr{ból, az anyj{nak): Maga m{r az előbb is tudta, hogy meghalt. Mért nem szólt? ERZSI (keserű gúnnyal): Mert el akarta titkolni, biztos, azért! Nehogy elmenjen a vendégek kedve. VERA NÉNI: Hogy is gondolhatt{l ilyet, Ilka? Jaj nekem! JUH[NÉ: Őneki m{r mindegy. S ha m{r megvan a nagy cécó, összejön a rengeteg ember, halasszuk el a lagzit? (Erzsire és Pist{ra.) Akkor m{r tudtam, hogy ezek becsaptak. ERZSI: Én meg akartam mondani az igazat, s meg is mondtam, amikor eljött Pista a múltkor, emlékezzen r{, de maga nem hitte el! Anya kényszerített r{, hogy hazudjak! Orvos vő kellett volna nagyon, minden{ron! Fölv{gni a falu előtt! Ha nem köti ki, kihez menjek férjhez, nem tettem volna ezt. CSICSÓNÉ: Mért nem is hallgattam én! De b{nom m{r, hogy szóltam! ERZSI: Jól tette, hogy szólt. Mi történik, ha csak holnap derül ki, hogy apa meghalt? Lagzi volt a h{zn{l, apa meg a kamr{ban feküdt halottan. Ha any{nak nem is tesz semmit, nekem igen! El se tudtam volna viselni ezt a szégyent! Apa tudta, hogy én kihez akarok férjhez menni. Ő mindent tudott. JUH[NÉ (döbbenten): Tudta? Akkor ezért akarta ő tőlem elvenni a pénzt? Akkor ezért akarta! S mikor nyakig vagyok a bajban, erre fel meghal! Fuj! VERA NÉNI: Ejnye, Ilka! Megver az isten! JUH[NÉ: Megvert m{r engem eléggé. Ennél jobban m{r nem verhet. K{r volt a sok küszködésért! A verejtékért, amit hullattam! (Könyörögve az ég felé.) Istenem, add, hogy dögöljek meg én is! Pusztuljak el, kaparjanak el, ne éljek többet! VERA NÉNI: Nyugodj meg, Ilka! (Csicsónénak.) Mi meg menjünk. Ne legyünk l{b alatt. Itt m{r... CSICSÓNÉ: Mennék. Csak akkor... JUH[NÉ: Vigyed az aj{ndékodat! Vigyed innen! Ne maradjon itt senkinek semmije. (Fekete kendőt köt a fejére.) Hagyjatok magamra. Menjen innen mindenki haza! Egyedül akarok lenni. Egyedül. Úgyis az a sorsom: ezut{n csak a senkivel legyek itthon. Forduljak arccal a temető felé, s v{rjam, mikor kerülök én is oda. Mikor teszik m{r r{m a kőlapot, ami alól, ha akarnék se tudjak kijönni! Maradjak én csak ott. Jobb helyem lesz alatta, mint idefönt volt. Nem vagyok kív{ncsi erre a vil{gra, amelyik engem ilyen sorsban részeltetett, csontomig megszomorított. Megszégyenített, és megkeserítette bennem földig az életet. Engem büntet, aki mindig tele voltam igyekezettel, s m{r hús sincs rajtam, csont-bőr vagyok. Pusztuljak el mielőbb, én m{r m{st nem kív{nok. Elegem van. (Letérdel a kamraajtó elé, közben lassú sötét.) Mindenből elegem. (A kinti zeneszó elhalkul.) Vége.

1985.

***

Jövőlátó A darabot ny{ri szabadtéri előad{sra, alkalmi t{rsul{sok, valamint amatőr színj{tszók figyelmébe aj{nlom. SZEMÉLYEK Istv{n kir{ly Gizella kir{lyné Asztrik püspök Imre herceg Ilona hercegnő T{ltos Merénylő Szolgabíró Törvényszéki bíró Vőfély Őrök Templom előtere. Előtte szekerek, kordék közlekednek, lovak ügetnek {t. A darab a magyar történelem jelentősebb eseményeit megidéző jelentekből {ll. A jelenteket zene és t{nc köti össze.

1. A pórnép v{rakoz{s{t l{tjuk, csoportokba verődve t{rgyalj{k a v{rható eseményeket. A fiúgyerekek közben kardoznak, sergős t{ncot j{rnak a l{nyok, amelybe nagyobb l{nyok, legények is bekapcsolódnak. A h{ttérből t{ltosdobol{s hallatszik. Majd harang kondul, a tömeget az érkező fegyveresek szorítj{k félre, s parancsolj{k csendre: Utat a kir{lynak! Félre{llni! Majd a m{sik oldal felől hallatszik: Püspök urunk érkezik! Először Istv{n kir{ly tűnik fel Gizella kir{lynéval az oldal{n, Papok, fegyveresek kísérik a menetet. A m{sik oldalról Asztrik, kalocsai püspök közeledik kíséretével. A két csoport, valamint a kir{ly és a püspök tisztes t{vols{gban meg{ll egym{stól. Feszült csend. ASZTRIK PÜSPÖK: Idvezlégy, kir{ly! Íme megjövénk, s kis pihenő ut{n egyenesen eléd. (Kicsit v{r.) Örvendezzünk a mi urunkban! H{l{val legyünk! (Keresztet vet.) Őszentsége, Szilveszter p{pa meghallgatta j{mbors{godat és szorgalmatoss{godat a római kereszténység mellett, aty{d, Géza fejedelem ut{n, mint öregbíted azt a Duna mindkét oldal{n. ISTV[N: Istennek segedelmével teszem, az ő dicsőségére. ASZTRIK PÜSPÖK: Még ink{bb örvendezett, hallv{n, az orsz{got miként osztogatod szerintszerte püspökségekre, építesz szép egyh{zat Esztergomban, lenne ott érsekség és a főhely az orsz{gban. Éppen ezért könyörgésed meghallgat{st tal{lt a római p{p{n{l. Népedet Szent Péternek juhai közé sz{ml{l{, és megkonfirm{lta az esztergomi érsekséget és több püspökségeket. Neked pediglen küldött a kir{lyi méltós{ghoz koron{t, orsz{galm{t, kir{lyi jogart, jelvényeket. A tömeg örvendezve veszi tudom{sul Asztrik püspök bejelentését, s énekbe, t{ncba kezd. Majd a kir{ly intésére a fegyveresek ki{lt{sait hallani: Térdre, magyarok! Letérdepelni! A t{ltos dobol{s{t hallani még néh{ny pillanatig, de azut{n vigyétek innen a t{ltost! parancsszó ut{n a dobszó végleg elhal. A püspököt kísérő papok kórusa h{laénekbe kezd: Örvendj, magyar hon, jó anya, Fiad dicséretét dalold, Zengjen dicséneked szava Ahhoz, ki mindig p{rtfogolt. Őt Géza élte alkony{n Istv{n m{rtír nevezte el, Az égi küldetés nyom{n Istv{nnak, anyja méhiben. Ég hírnöke jelezte meg Atyj{nak, hogy születni fog: A vértanú elküldetett Anyj{hoz szólni jóslatot. Örült is a magyar haza, Ledőlt a b{lv{nyok hada,

Zengjen h{t égi glória, Boldogs{g szólni róla ma. A h{laének végén: ISTV[N: Megköszönöm h{l{val, s nagy tisztességgel p{pa urunknak az ő aj{ndékait. Népünk befogadtat{s{t az örökkévaló anyaszentegyh{zba. Hogy e t{jon m{s népek és nemzetségek {ltal is elfogadott haz{t foghattunk magunknak, ut{nunk való maradékainknak. Dicsőség Istennek! A mi mennyei Aty{nknak! Templomi olt{rt vil{gít meg a fény. A püspök föllépdel a lépcsőkön. Megfordul. Istv{n letérdel előtte. ASZTRIK PÜSPÖK: Istv{n, én ezennel megkoron{zlak téged a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében. A Szent Korona szolg{lja néped dicsőségét most és mindörökké, {men. Asztrik püspök Istv{n fejére helyezi a koron{t. A harangok fölzúgnak. Kis idő múlva Istv{n föl{ll. ISTV[N: Magass{gos Isten! Megköszönöm még egyszer mindazon jót, amit p{pa urunktól vett adom{nyod {ltal cselekedtél a magyar népért. Megszolg{ljuk h{l{val, és még ink{bb mint eddig, minden ezt követő tettel és im{dkoz{ssal. Szolg{lunk téged és esdeklünk hozz{d, légy irgalommal ir{ntunk. Viseld gondunkat és t{mogass a megprób{ltat{sok elviselésében. ASZTRIK PÜSPÖK: [men. A tömeg megismétli: Ámen. Istv{n letérdel újra. A teret népi gregori{n ének tölti be. ISTV[N: Mi Aty{nk Isten, Ki vagy a mennyekben, Szenteltessék meg a te neved, Hallgasd meg könyörgésem, És ne hagyj el minket. Hozz{d emelem esdeklő tekintetem, Tartsd meg e népet Üdvösségedben, Oltalmazd meg És vigy{zd. És bocs{sd meg a mi vétkeinket, Miképpen mi is megbocs{tunk Az ellenünk vétőknek, Mert tiéd az orsz{g És a hatalom Most és mindörökkön Örökké, {men. A papok, papi szolg{k, szerzetesek – utat engedve a kir{lynak és Gizell{nak – egyh{zi éneket énekelve vonulnak el.

2. Az elhaló ének végeztével asszonyok sutyorg{s{t hallani. Körülöttük gyerekek futkosnak, rendetlenkednek. Asztalokat l{tni, lóc{kat. Zenészek prób{lj{k hangszereiket. EGYIK ASSZONY: Hallott{tok a hírt? M[SIK ASSZONY: Miféle hírt, he? EGYIK ASSZONY: H{t nem hallott{tok? Pedig ez nagy hír! M[SIK ASSZONY: Na-agy? Mondjad m{r akkor! EGYIK ASSZONY: Megnősül Imre herceg, m{r mindenki beszéli. M[SIK ASSZONY: Megnősül? Jól teszi! Ne is maradjon asszony nélkül! Hogy nézne az ki?! HARMADIK ASSZONY: Ha kisbaba lesz, az ő karjukra illik az, nem az ilyenekére m{r mint én vagy te – vénségekére! M[SIK ASSZONY: És kit vesz el? EGYIK ASSZONY: Épp azt nem lehet tudni! Egy vőfély öltözetű férfi lép közelébb. VŐFÉLY: Dehogynem lehet tudni! Miféle fehérnép vagytok ti, ha még ennyit se tudtok! HARMADIK ASSZONY: Mondjad akkor, nagy okos, ha te tudod! M[SIK ASSZONY: Ugyan ki lehet az? VŐFÉLY: Dől kifelé az oldalad, ugye, mint a rossz h{z sarka? EGYIK ASSZONY: Annyit én hallottam, hogy t{n Lengyelorsz{gból hozza a menyasszonyt. De nem biztos. HARMADIK ASSZONY: Olyan messziről? M[SIK ASSZONY: Dehogyis hozza onnan! Hanem arról, ni! (Kelet felé mutat.) VŐFÉLY: A horv{tok orsz{ga neked arra van, mi? M[SIK ASSZONY: Akkor emerről hozza, nekem mindegy. VŐFÉLY: Mert nem téged hoz, neked azért mindegy. Hej pedig! De vinném a leveses t{lat! A bajszom is félre csapn{m! Olyan vőfély lennék, a sok isp{nnak, hercegnek mind leesne az {lla! M[SIK ASSZONY:

Menjél te csak a magad fajt{ja közé! Ott vigyed a leveses t{lat! Ne adj{l te engem senkivel össze, van nekem v{lasztottam. Imre herceg nevét neked nem lenne szabad a sz{dra se venni! VŐFÉLY: Miért ne lenne szabad ugyan? M[SIK ASSZONY: Mert ő szent, nem úgy, mint te. M{r életében az! VŐFÉLY: Én meg én vagyok! Na és azt{n! (Körbetekint.) Legények, t{ncra, forgassuk meg a menyasszonyt! Hadd sz{lljon a por! A l{nyok, legények jókedvűen, fölszabadultan t{ncolnak, énekelnek. Egy-két kurjantó is elhangzik, péld{ul: Adj egy csókot holdvil{gon, Úgysem adsz a m{svil{gon! A vőfély a t{ncolók közé lép. VŐFÉLY: Eladó a menyasszony!

3. A vendégsereg új lendülettel kezd t{ncba. Majd a zene {tmegy ifiasszony kísérőbe, jelezve, hogy ez a jelent m{r m{s helyszínen j{tszódik. ILONA: Az esküvő ut{n olyan szomorú voltam, Imre! Magamra hagyt{l. Alig voltunk együtt. IMRE: Ilona, édesem, ne haragudj. Úgy éreztem, el kell mennem, vitt, húzott mag{val valami kényszer. Végül egy k{poln{ban leltem nyugov{st. ILONA: Énelőlem menekültél? Hiszen én szeretlek téged. Boldog a lelkem. IMRE: Az enyém is az. Örülök neked. Ha mosolyogsz, úgy érzem, ha éjszaka van is, kisüt a nap. Vil{goss{g {rad égen és földön. ILONA: Mégis egyedül hagyt{l. Azt se tudtam, hol vagy, merre ki{ltsak ut{nad. IMRE: Olyan kedves vagy, tiszta, mint a patak vize. Ilyennek kell maradnunk mindig: tiszt{nak, érintetlennek. Mit gondolsz, szűzen tudunk maradni a vil{gtól, hívs{gaitól, s egym{stól is úgy tudunk maradni? Az Istennek a legkedvesebb cselekedet, tudom... És én fogadalmat tettem. ILONA: Nem értem, mit mondasz. Olyan különös vagy. Mintha nem te lennél. Megv{ltozt{l volna. IMRE: Nézz körül! Mit l{tsz Isten vil{g{ban? Mennyi {lnoks{got, képmutat{st! Mennyi al{valós{got! Még a papok szemében is ott l{tni sokszor az ördög tekintetét. ILONA: Mit akarsz ezzel mondani, Imre? IMRE: Istenhez méltó életet kív{nok élni, közelebb kerülni az ő mindenható jós{g{hoz. Menten a test önzéseitől. Minden vétkezéstől.

ILONA: De te ember vagy! IMRE: Az vagyok, mint ahogy te is az vagy. Éppen ezért!... Tudom, retteged te is az erőszakot, a gyűlölséget, a vért. S ez a vil{g tele van erőszakkal, gyűlölséggel, vérrel! ILONA: B{ntani akarsz? El akarsz hagyni? Nem kellek neked? Hiszen szép vagyok, nézz r{m! IMRE: Egész éjjel érted, kettőnként im{dkoztam. S egyszer csak úgy tűnt – hogy az égből, lelkem legmélyéről? – megszólít egy hang. Egy szózat! Egész bensőmet betöltötte. A zeneszó elhal.

4. Kicsinyke olt{rt vil{gít meg a fény. Előtte ott l{tjuk Imrét. Letérdelve a földre, im{dkozik. A HANG: Földnek és mennynek ura, én szólítalak téged, j{mbors{gra nevelt b{r{ny{t a hitnek, aki im{dkoz{sra adv{n magad, foh{szkodsz. Az {ldozat, amit felaj{nlasz – lelkednek, testednek szüzességét – a legtöbb, amit ember felaj{nlhat. [m vedd sz{mba, Aty{d ut{n a trón ter{d v{r. Az orsz{got a keresztény hitben megtartanod neked kell. S az orsz{got meghajtanod neked kell, ha abban ellenség j{rna, mint győzelemmel tetted nem régen a győri síkon nagy örvendezésére haz{dnak. Aty{dnak nemkülönben. IMRE: Uram! Én mégis arra kérlek, fogadd el fölaj{nl{som. Kard sok van, s kar is, mely azt forgatni tudja. De tisztas{g a lelkekben, mint a te orsz{godban, van-e? Hitünk tebenned, aki egyesíted mindazt, ami nemes, s hozz{d méltó, elég van-e? Karddal el is lehet veszíteni magunkat. De a hit megtart, ha meg akarjuk tartani magunkat, ezer éveken {t. És én tebenned hiszek, Uram!

5. ISTV[N (előlép a h{ttérből): Portaőrök! EGYIK ŐR: Igen uram. M[SIK ŐR: Parancs! ISTV[N: Itt van az a t{ltos, akit elfogtatok? Hozz{tok elém, hallani akarom. Remélem, baja nem esett. EGYIK ŐR: Nem uram, ezid{ig. M[SIK ŐR: De majd most. Nem zavarog többet. EGYIK ŐR (maga előtt tuszkolja a t{ltost): Letérdelni!

M[SIK ŐR: Mi lesz? Mozdulj! T[LTOS: Térdet hajtok, de csak neked, kir{ly. V{lasztott istenednek soha! ISTV[N: Mi bajod az én istenemmel? Nincs ínyedre? T[LTOS: [ltala veszíted el a l{t{sod, amelyet elvakítanak a jelvények, arany botok. Nagyon becsaptak téged, kir{ly! Még nem is tudod! A korona a fejeden sötét gy{sz az orsz{gra. ISTV[N: Nem ink{bb az orsz{g ünnepe p{pa urunk aj{ndéka? T[LTOS: Nem! Hanem a végzete! Most adtad el a néped, s l{m, föl se fogod ésszel! ISTV[N: Tal{n ink{bb megmentettem. T[LTOS: Megmentetted? A nyak{t szegted! A papok pedig dörzsölik a markukat. R{szedtek, a foglyuk vagy. S nekünk végünk van! ISTV[N: Ellenkezőleg. Most kapunk életre! T[LTOS: Életre? Ha úgy van is, milyen életre! Lelkünket kicseréltre? ISTV[N: Arra, ha arra. De legal{bb nyugton lehetünk. S van kire sz{mítanunk. T[LTOS: Kire, kikre gondolsz, kir{ly? Idegenekre? A p{p{ra? Arra ugyan gondolhatsz. Ha baj van, a segítséget nem a te népedtől kellene ink{bb v{rnod? Hov{ tetted a fejed, uram? ISTV[N: Nekünk m{r az is segítség, hogy s{trat verhettünk, nem kell tov{bb futnunk innen is. Hagynak élni bennünket. T[LTOS: Hagynak – jól megfontolts{gból! Majd megtudod, miféle célból. De az nem nekünk lesz jó. A helyedben én nem érezném olyan biztons{gban az orsz{got, mint ahogy te gondolod. Én hallom a fenyegető hangokat. L{tom a magahitt ellenség zúdul{s{t. És segítség sehol! De te csak ünnepeltesd magad! Dicsérjenek égreföldre a papok!

6. Lovasok jelennek meg íjjal, karddal fölfegyverkezve s v{gtatnak el. Az emberek jajveszékelve menekülnek. EGYIK HANG: Itt vannak a tat{rok! M[SIK HANG: Jaj nekünk! Végünk van! HARMADIK HANG: Mindny{junkat megölnek! NEGYEDIK HANG: Segítség! Segítség! ÖTÖDIK HANG:

Az ut{n kiab{lhatsz! Fusson, ki merre l{t! EGYIK HANG: M{r égnek a h{zak! M[SIK HANG: A gyerekeket menekítsétek! HARMADIK HANG: A n{dasok felé, emberek! A n{dasok felé! Hirtelen csend lesz. Tüzeket l{tunk égni, s füst sz{ll.

7. ISTV[N (a közeledő Imrének): M{r v{rtalak, fiam. Sok{ jöttél. IMRE: Hallom any{mtól, mostan{ban nyugtalan éjszak{i vannak aty{mnak. ISTV[N: A nappalaim is azok, fiam. Régebben se voltam nyugodt. De mióta itt j{rt az a t{ltos, a rossz érzések még ink{bb nyomasztanak. tele vagyok balsejtelmekkel. IMRE: De h{t miféle sejtelmekkel, aty{m? ISTV[N: Gyötrőekkel, a csontomig hatolnak. Nem tudom, jól teszem-e, amit csin{lok. IMRE: Isten akarat{ból cselekszi aty{m, nem teheti rosszul. ISTV[N: Én is így gondolom. És mégis. Nem tudom, hogy a te, s az ut{nad, s az az ut{n jövő kir{lyok tudj{k-e majd folytatni a munk{mat? A sokféleségét egységgé tudj{k-e form{lni az orsz{gnak? IMRE: S fordítva: az egységét sokféleséggé. ISTV[N: Jól mondod, fiam. S a bajban, ha nem jön segítség, mint ahogy a t{ltos jósolta, s csak mag{ra hagyatkozhat, senki m{sra, mi lesz a néppel? Meg tudja védeni mag{t? Vagy leig{zza a kívülről való ellenség? Széthordja, mint a pelyv{t a szél?

8. Török sípok harsannak, s a dobpergés ütemére, török katon{k tűnnek föl. A menet közepén szekér zörög. Rajta megkötözött férfiak, nők, gyerekek. Két férfi a f{k, bokrok mögött húzódik meg, onnan figyelik a menetet. EGYIK FÉRFI: Hov{ viszik ugyan – szerencsétleneket? M[SIK FÉRFI: Eladj{k őket. Rabszolg{k lesznek. EGYIK FÉRFI: Az még a jobbik eset. Mert meg is ölhetik őket. M[SIK FÉRFI: Én ink{bb azt v{lasztan{m, mint hogy piacra vigyenek. Alkudozzanak r{m. EGYIK FÉRFI: Itt mennek a szemünk előtt, s csak nézzük. Semmit nem tehetünk.

M[SIK FÉRFI: [tkozott törökök. (Kardot r{nt.) Én mindj{rt közéjük csapok! EGYIK FÉRFI (fojtott hangon, miközben igyekszik visszatartani) Meg ne prób{ld! Mert végünk van! M[SIK FÉRFI: Na és? Öljenek meg! Akkor sem hagyom, hogy meg se prób{ljuk kiszabadítani őket. Visszafogjon a gy{vas{g. EGYIK FÉRFI: Vesztedbe rohann{l? Mit érsz vele? (Húzza vissza.) M[SIK FÉRFI: Hagyj engem, mert ketté v{glak! EGYIK FÉRFI: Csal{dod van, ember! Térj észhez! M[SIK FÉRFI (megragadja az ingénél fogva): Miért? Nekik nincsen? EGYIK FÉRFI: Értsd meg! Ketten nem segíthetünk rajtuk! Egy csapat törökkel akarsz szembesz{llni? M[SIK FÉRFI: Azzal! Ne vegyék semmibe a magyart! A képemről lesülne a bőr, ha hagyn{m, elhajtj{k az asszonyainkat, gyerekeinket! A mieinkért nem {llnék ki! Embernek nem nézném magam! Huzakod{sukra az egyik török katona figyel föl, mikor magyar fegyveresek jelennek meg. EGYIK FÉRFI: Odanézz! No, h{la Istennek! Egy csapat magyar! M[SIK FÉRFI: Rajta kom{m, segítsünk nekik! A magyarok, huj, huj, hajr{! üsd, v{gd, nem ap{d! ki{lt{ssal t{madnak a törökökre, s szabadítj{k ki a rabokat. Az egyik fegyveres h{tulról, a haj{n{l fogva kap el egy törököt. FEGYVERES: Gyere csak, kontyos! Ne szaladj annyira! (A kardot kicsavarja a kezéből.) Hova vittétek volna ti ezeket az asszonyokat? TÖRÖK KATONA: Allah, segíts! Kegyelem szegény fejemnek! FEGYVERES: Lesz neked kegyelem mindj{rt! Asszonyok! Nézzétek, mit fogtam nektek! Az asszonyok – kinek mi akad a kezébe – azzal kezdik ütni a törököt Nesze! Nesze! Mikor kiszabadul szorult helyzetéből, az asszonyok kergetik egy darabig: Kotródj innen hazafelé! Meg ne l{ssunk többet! [ltal{nos az öröm. Az örvendezést egy énekes szakítja félbe, aki vitézi éneket ad elő: Katon{k hadnagya, Istennek jobb karja, Kit ő szeret, annak vagyon éles kardja, Segíti s építi, véle j{r, nem hagyja.

Ezt dob, trombitaszó mindenkor vidítja, Az ellenség ellen örömmel indítja, Kopiaront{sra karj{t vastagítja. Véres fegyverével, kinyitott sebével Hazatér, örvendez jó híre-nevével, Nem gondolv{n semmit sebe sérelmével. Kérjük az Úr Istent, mellettünk maradjon, Víg tavaszt, csendes ny{rt nékünk érnünk adjon, Bév ősszel, jó téllel bennünket meg{ldjon.

9. Az ének végén Istv{nt egy széken l{tjuk ülni. F{radt, törődött. Nem az az életerős férfi, mint megkoron{z{sakor volt. Feje lehajtva, mintha aludna. ISTV[N (mikor felneszel, megl{tva a közeledő kir{lynét, s Ilon{t, mellette a fi{t): Gizella, gyertek csak! Kedveseim: Ilona, Imre! [lljatok ide mellém! Ti vagytok az én örömöm, üdvösségem! GIZELLA: Akkor mért nem nyugodsz meg? Miért szomorítasz bennünket m{r mióta? ISTV[N: Nyugodnék én. GIZELLA (Ilon{ra és Imrére): L{thatod, Ilona, Imre boldogok egym{ssal. ILONA: Azok vagyunk valóban. S hűek egym{shoz. GIZELLA: Imrét Gellért püspök igaz keresztényi hitben nevelte. Kezed alatt megtanulta a hadvezetést. Mellettem az al{zatoss{got gyakorolta. ISTV[N: Én most nem is őmiatta aggódom. IMRE: Még mindig az orsz{g sors{ért, aty{m? ISTV[N: Igen, azért! IMRE: De h{t aty{m mondta: Velence, s any{m révén a bajor cs{sz{r bar{ts{ggal van ir{ntunk. ISTV[N: Henrik igen. Nem úgy Konr{d! Te tudod a legjobban: hadakkal t{madott r{nk! IMRE: Meg is keserülte! Nem prób{lkozik még egyszer. ILONA: Megmutattad, hogy helyt tudsz {llni a harcban. Büszkeséggel tölti el a szívem. IMRE: Engem mégis mélységes szomorús{g tölt el. Az a rengeteg sebesült, halott... Abban bizakodom, Konr{d megbékél ir{nyunkban. Be kell l{tnia, kelet felé biz{nci kapcsolataink védenek. A p{pa koron{t adom{nyozott, ami a megbékélést jelenti velünk. A befogadtat{sunkat. B{r mi is ilyen fogadókészek lennénk! ISTV[N:

Azok vagyunk! S nem csak mióta papok tanítj{k im{dkoz{sra, {hítatoss{gra a népet. Azelőtt is! Mi nem barb{r pog{nyokként jöttünk ide! IMRE: M{r aki nem! ISTV[N: Azok rég rajtavesztettek! IMRE: És Kupa? És Kopp{ny? ISTV[N: Azok meg tőlem vettek jó leckét! IMRE: Kardja {ltal ap{mnak! De vajon kedvére-e Istennek? ISTV[N: Bizonyosan. Nincs kétség bennem. IMRE: Bennem igen. Követőiben ott a bosszúv{gy, a lesz{mol{s v{gya istenhitünkkel. Im{dkozom értük, s kérem a mindenhatót, segítse megtérésüket: gonoszs{guk, mint a betegség, ne fertőzze az orsz{got. GIZELLA: Jól teszed, fiam. Az ima, hiszem, segíteni fog. ILONA: Én is hiszem. Imrével együtt im{dkozunk, hogy segítsen. ISTV[N: Szükség lesz r{, jól érzitek. Kívül, belül – higgyetek nekem –, {rulókkal vagyunk körülvéve. Susmog{sukkal van tele a fülem! Legszívesebben lesz{moln{nak mindenkivel, aki nem közéjük tartozik. Ez a fajta nem pusztul ki, hanem szaporodik, mint a zsizsik. A szaguk itt bűzlik az orromban! Tűzzel, vassal kellene irtani őket, nehogy mindent ellepjenek.

10. R{kóczi korabeli katonaéneket hallani. Dallam{ra katonafiatalok t{ncolnak, később l{nyok is csatlakoznak hozz{juk. Kezükben z{szló. A következő dal azonban m{r szívszorítóan szomorú: Én elmegyek, megl{ss{tok, Még híremet se hallj{tok! Levelemet, ha kapj{tok, Azt is sírva olvass{tok. Közben: EGYIK KURUC: El{rulta az orsz{got Ocskay. M[SIK KURUC: El. Még ink{bb K{rolyi. EGYIK KURUC: Ilyenek a mi uraink. Mind csak a maguk haszn{t lesik. M[SIK KURUC: Kivéve vezérlő fejedelmünket. Ő nem hagy el bennünket. EGYIK KURUC: Az összes birtok{t megtarthatta volna, ha az osztr{koknak hűségnyilatkozatot. De ink{bb a sz{műzetést v{lasztotta.

al{írja

a

EGYIK ASSZONY (férje, egyik kuruc vitéz v{ll{ra hajtja a fejét): Mi lesz velünk, édes uram? Hov{ leszünk? Én elmegyek, te itt maradsz. Tudom, rózs{m, hogy megsiratsz. Sirat engem a mad{r is, Lehajlik értem az {g is. Az ének, a t{nc végén a z{szlók lehanyatlanak.

11. Istv{n egy imazs{molyon térdel, mag{ba merülve im{dkozik. Egy lopakodó alak surran a közelébe. Óvatosan körülkémlel, a tőréért nyúl. Mielőtt fölemelné, az őrök r{rontanak. EGYIK ŐR (megragadja): Megvagy, nyomorult! EGYIK ŐR: A kir{ly életére törsz, al{való gazember!? M[SIK ŐR: Mikor fordultam, akkor surrant be. Csak éppen hogy megl{ttam. ISTV[N (a merénylőhöz): Ki vagy te? (Az őrök felé.) Engedjétek el. EGYIK ŐR: De uram! ISTV[N: Megmondtam. (A merénylőhöz.) Ki vagy te? Beszélj! Tőrt akart{l r{m emelni? MERÉNYLŐ: Bevallom, azt akartam, uram. S nem kérek kegyelmet. ISTV[N: Ki bérelt föl? Ki az? MERÉNYLŐ: Esdekelve kérlek, ne faggass! Húzass karóra! Öless meg, ne tétov{zz! Megérdemlem. ISTV[N: Ki volt, aki r{m küldött? Tudni akarom! MERÉNYLŐ: Sok ellenséged van, uram. Nagyon sok! ISTV[N: Halljam, kik azok! A Gyula nemzetségbeliek? MERÉNYLŐ: Azok is. Meg Ajtony emberei. A fekete magyarok közül sokan. Tudod te azt, kir{ly! Sokan vannak, tengernyien, akik nem bírj{k nézni a zsíros képűeket, akik élősködnek rajtunk: idegen katon{k, papok, akiket r{nk szabadított{l, s folyv{st térdepeltetik a népet, h{nyatj{k velünk a keresztet, mintha magunktól nem tudn{nk. [hítatoskodni kell, meg bűnb{nóskodni, ha bűnünk nincs is. A mi szok{sainkat pedig nem tűrhetik, s lenézik a magyart. Kicsod{k ők, hogy igazodni mind csak nekünk kell? EGYIK ŐR: V{logasd meg a szavaid, hallod-e?! A kir{ly előtt {llsz, ha nem tudn{d! M[SIK ŐR (megragadja): Nem sok{ig {ll ő. Gondom lesz r{. Függeni fog, húzom nyak{ra hurkot.

ISTV[N (az őröknek): B{ntatlan marad! (Töpreng.) Hiszen igaza van. Igaza a népnek, ha panaszkodik. MERÉNYLŐ: Ez juttatott ide, uram. A rengeteg panasz. Ne akard, hogy magunk ellen éljünk. ISTV[N: Épp ezt nem akarom! Ellenkezőleg, hanem hogy megőrződjünk. MERÉNYLŐ: Milyen {ron, uram? Ezeknek a zsíros képűeknek mi jöttmentek leszünk az idők végezetéig. Ellenséget testünkkel felfogni, magunkat föl{ldozni – arra kellünk nekik. ISTV[N: Ha nincs m{s, ezt a sorsot kell v{llalni. MERÉNYLŐ: A m{rtír népét? Az {ldozatét?! ISTV[N: Igen, azt, ha ezt rótta r{nk Isten. Ha így maradhatunk meg. MERÉNYLŐ: Te tudod, uram. Jövőt l{tni neked kell. A kir{ly te vagy. De az al{vetettséget, idegenek elnyom{s{t azt hiszed, tűri majd a nép? Tűri, amíg tűrheti! De azut{n, az Isten legyen irgalmas!

12. [gyúk dörrennek. Közben fiatalok jönnek, az ismert Kossuth nót{t éneklik, s t{ncolnak r{. (Most jó lenni katon{nak, / Mert husz{rnak verbuv{lnak. / Kossuth Lajos nem lett volna, / Katona se lettem volna. / Éljen a magyar szabads{g! / Éljen a haza!) Az ének és a t{nc egy m{sik szabads{gharcos dallal folytatódik, h{tulról pedig egy lovas kocsi gördül középre, amit egy megtermett férfi: a falu szolgabír{ja igyekszik visszatartani. SZOLGABÍRÓ (a szekéren lő parasztlegényekhez): [lljatok meg! Nem mentek sehova! Pista! [llítsd meg a lovakat! PISTA (h{tracsap az ostor{val): Engedje el azt a lőcsöt! SZOLGABÍRÓ: Nem engedem, hogy r{nk hozz{tok a cs{sz{riakat! Bajt csin{ljatok a falunak! PISTA: Dehogy csin{lunk mi bajt! (Lelép a szekérről.) Épp azt akarjuk, hogy nemhogy a környékről, az orsz{gból is eltakarodjanak! Kifelé nekik innen! SZOLGABÍRÓ: Azok meg épp tőletek ijednek meg, azt hiszitek! Elég volt a falunak, amit a kurucok miatt kellett fizetnie... Azt akarj{tok, most meg miattatok hurcolj{k meg? A ribilliónak csak rossz vége lehet. Megtanulhatt{tok volna! PISTA (nevet): Csakhogy mi nem olyan iskol{ba j{rtunk, hogy ezt tanultuk volna, bíró uram! (A kocsin lévő legényekhez.) Így van-e, fiúk? LEGÉNYEK: De még mennyire, hogy úgy van! Meg mégúgyabbul! (Isznak a kezükben lévő üvegből.) PISTA: Mit képzelnek! Minket ki lehet fizetni déli harangszóval is? Eleget védtük őket! S a h{la? LEGÉNYEK:

Majd mi most megh{l{ljuk nekik! S többet nem fognak bennünket kötéllel! Meg nem is sarcoltatnak! De úrszolg{latra se j{runk, bíró uram! Énekelve elhajtanak. Föl, föl vitézek a csat{ra! / a szent szabads{g oltalm{ra! Az ének közepe, vége felé katon{k kísérik foglyaikat: a tizenh{rom aradi letartóztatottat. TÖRVÉNYSZÉKI BÍRÓ (meg{ll szemben a foglyokkal, olvasni kezd): Az aradi törvényszék az itt fogs{gban lévő felkelőfőnökök ügyében meghozta az ítéletet. Ezen ítélet tudom{sul vétel célj{ból elküldetett Ferenc József cs{sz{r őfelségének. A felkelőfőnököket a következő ítélet sújtja: Kiss Ernő ezredes lőpor és golyó {ltali hal{l, Gróf Vécsey K{roly őrnagy kötél {ltali hal{l, Török Ign{c hadmérnök alezredes kötél {ltali hal{l, Aulich Lajos alezredes kötél {ltali hal{l, Schwidel József őrnagy kötél {ltali hal{l, L{hner György őrnagy lőpor és golyó {ltali hal{l, Nagy S{ndor József kapit{ny kötél {ltali hal{l, Poeltenberg Ernő kapit{ny kötél {ltali hal{l, Gróf Leiningen K{roly sz{zados kötél {ltali hal{l, Damjanich J{nos sz{zados kötél {ltali hal{l, Dessewffy Arisztid kapit{ny lőpor és kötél {ltali hal{l, L{z{r Vilmos kilépett hadnagy lőpor és golyó {ltali hal{l, Knezic K{roly sz{zados kötél {ltali hal{l, Haynau t{borszernagy Az ítéletet végrehajtani! A puskalövészajban akinek a neve elhangzik, lebicsaklik a feje.

13. GIZELLA (középre jön): Hívatt{l, Istv{n. ISTV[N: Kérettelek csak. GIZELLA: De miért ilyen késői ór{n? ISTV[N: Mert nem tudom tov{bb magamban tartani, ami a lelkem mélyéig nyomaszt. S ki m{ssal osszam meg, ha nem veled, aki a legközelebb {llsz hozz{m? Aki nekem a legtöbbet jelenti, igaz hitvesem vagy? Imrét mi szerettük vil{gra. GIZELLA: Őróla van h{t szó?! ISTV[N: Nem tudom, jól neveltük-e? Elég elsz{nts{gra-e? Tettrekészségre? GIZELLA: M{r ebben is kételkedsz? ISTV[N:

Bocs{ss meg nekem. Tudom, jó anyja volt{l valah{ny gyermekünknek. Betegségükben virrasztott{l, mindent megtettél értük, amit egy anya a gyermekeiért megtehet. Szomorú, hogy csak Imrét hagyta meg nekünk az Isten. GIZELLA: A szívem szakad meg, ha kicsi gyermekeimre gondolok. Az én ölemből szakadtak ki, s oda kellett adnom őket a földnek. ISTV[N (szeretettel öleli {t Gizell{t): Az Úrnak sz{ndéka volt velük, azért vehette el. Bele kell törődnünk akarat{ba. Imrével vigasztal bennünket. GIZELLA (eltűnődve): Jó kir{lya lesz az orsz{gnak. Méltó utódod, biztos lehetsz. ISTV[N: És én nem vagyok az mégsem. Aggaszt ő is. GIZELLA: És sorra minden, mindenki!... Miért kételkedsz benne? Mi okod r{? ISTV[N: Nem a földön j{r. Túl komolyan veszi a papok tanít{s{t. GIZELLA: Miért, te nem veszed komolyan? Képmutat{sból hiszel? ISTV[N: Ezt nem foghatod r{m! Minden cselekedetem az ellenkezőjét bizonyítja. Az a sok vér – l{zadóké, törvényszegőké – ami a kezemhez tapad! Amiért felelnem kell egyszer. GIZELLA: Istenért, az ő orsz{g{ért cselekedted. Az úr megbocs{tja neked. ISTV[N: Akkor Imrének is megbocs{tana. De ő, ha musz{j lesz, akkor sem akar hadat vezetni. Azt hiszi, az im{ds{g – szél a füstöt – majd elhajtja az ellenséget. A megbocs{t{s jó útra téríti. Arra... Még vérszomjasabb{ teszi! GIZELLA: Imrét megprób{lta m{r ellenség. S nem maradt alul. Győzelemmel tért vissza. ISTV[N: Csakhogy azóta megv{ltozott. Imazs{molyon többet l{tom, mint lovon. Becsapható. Ha nem lesz erős kir{ly, alóla az orsz{got kij{tszhatj{k! Túl jóhiszemű, amivel visszaélhetnek. Balekok népévé lehetünk – j{rszalagra fűzhetőek! Közvetlen ezut{n első vil{gh{borús katonanóta ütemére menetelő katon{k éneklik: Széles az Isonzó vize, Keskeny a híd rajta. Ne menj arra, magyar baka, Mert leesel róla. Ugye bab{m, hadd essek az Isonzó vizébe! Úgyse lesz a h{borúnak Tizennyolcba vége. EGY L[NY (a menetelők ut{n): Pista, kedvesem, visszav{rlak! EGY ASSZONY: Dr{ga jó Istenem, viszik meghalni őket! EGY FÉRFI: Idegen célokért – ir{ny a v{góhíd! Hadd pusztuljon a magyar!

Ha elmegyek a csat{ba, Ki fog megsiratni? Ki fog nekem a harctérre Szemfödelet hozni? Szemfödelem lesz nekem a Katona köpönyegem, Egy szép, csinos barna kisl{ny Majd megsirat engem.

14. Újra a kir{lyt l{tjuk, mellette Gizell{t, odébb Ilona és Imre im{dkozik. Istv{n v{ratlanul fölugrik székéből, gyors léptekkel körbe j{r. GIZELLA (Istv{n felé): M{r megint miféle rémeket l{tt{l, Istv{n? ISTV[N: Azok nem rémek, Gizella! Amiket l{tok, valós{gos veszedelmek! Amiket eddig elszenvedtünk, azok is azok voltak. Ezut{n miért lenne m{sképpen? Az inaim beleremegnek! GIZELLA: Nyugodj meg, az Istenre kérlek! IMRE (föl{ll Ilona mellől): Az Úr megvéd bennünket, ha kedvére s {hítatban élünk. Legutóbb megvédte aty{mat a merénylőtől is. ILONA: A k{poln{ban hamarosan kezdődik az istentisztelet, esdeklünk majd. IMRE: Az Isten segítségünkre lesz, nincs kétség bennem. ISTV[N (odalép Imréhez, megfogja a kezét): Imre! Hidd el, én értelek téged. Az im{t, istenhitet többre becsülöd a kardn{l. IMRE: Nincs, amit a hit erejével ne lehetne legyőzni. ISTV[N: Én mégis arra intelek: mindkettőt egyform{n becsüljed. S Isten is akkor segít, ha mi is segítünk magunkon. De csak akkor! Erkölcsben, hitben a roml{st veszélyesebbnek tartod minden haz{nkon túli ellenségnél. Mindkettő pusztul{sunkat okozhatja! GIZELLA: Ez nem olyan nép, Istv{n! Megismertem! Tudom! Azzal, hogy a keleti puszt{król, {t a hegyeken, id{ig eljutott, bizonyította: életerős, meg tudja őrizni mag{t. S a papoktól jó hitet tanul, s istenfélelmet. Kiveti mag{ból a gonoszt. ISTV[N: Vazul péld{ul, Aty{m öccsének fia – istenfélelmet? Ő nem azt tanulja! Pog{ny módon él, részegeskedik, dorbézol, ami félelmet kelt Róm{ban, a papok közt. Legutóbb végigrabolta Nyitr{t! Le kellett fogatnom. Közben a trónra {hítozik, noha tudja, arra nem ő a v{rom{nyos. Ha megkaparintan{ a koron{t, mert Imre nem fog ellene kardot, pusztul{st hozna az orsz{gra. De azt nem éri meg! Ólmot öntetek a fülébe, a szemét is kinyomatom! IMRE (Ilon{hoz megy): Mi im{dkozunk érette, s jó útra tér. ILONA:

Böjtölünk is ak{r, hogy könyörgésünk meghallgat{sra tal{lna Istennél. (A k{poln{ba készülődnek.) GIZELLA (Istv{nnak): L{tod, milyen kedves gyermekek? L{tod? Nézz r{juk! Örülhetne a lelked. De te csak magadat őrlöd. ISTV[N: Hogyne őrölném, amikor tudom, mennyire kedvében kell j{rni a nyugatnak. Azt is tudv{n, milyen sorsra sz{nnak. De sz{míthatunk m{sra? IMRE: Ha csak nem Isten könyörületességére, aty{m! ISTV[N: A kardot se felejtsed! Az mindig kéznél legyen. M{sként nincs becsület. Ha mi magunkat nem tudjuk, m{s nem véd meg bennünket. Ak{rkik {tg{zolhatnak rajtunk! Hidd el, ak{rkik!

15. T{voli {gyúdörgés hallatszik. Közben orosz katon{k tűnnek föl, akik leadva egyegy géppisztolysorozatot, a közönség soraiba is bemennek. EGYIK OROSZ KATONA: Nyémetszki jeszt? M[SIK OROSZ KATONA (lökdös valakit maga előtt): Davaj, davaj! HARMADIK OROSZ KATONA: Nyémetszki? Burzsuj? Amint elment a csapat, ut{nuk harmonikaszó hallatszik. Nemsok{ra falubeli nők, férfiak verődnek össze. EGYIK ASSZONY (a m{siktól kérdezi): Tőletek mit vittek el? M[SIK ASSZONY: A dunn{t, képzeld! Alig tudt{k kihúzni az ablakon. Ki is szakadt, sz{llt a sok toll! Mennyi jósz{got meg kellett ahhoz kopasztani, mit érdekelte azokat! HARMADIK ASSZONY: Tőlünk a lib{kat akart{k elhajtani. Csakhogy azok fogt{k magukat, s föl, elsz{lltak. Kettőt sikerült csak lelőniük. A többi azóta a Zagyv{n van. Nem tudjuk őket hazahajtani, úgy megijedtek. EGYIK ASSZONY: A helyükben megijedtél volna ott te is! Együtt úszk{lhatn{tok. Mit szólsz hozz{? HARMADIK ASSZONY: Mit szólnék? Adjunk h{l{t az Istennek, csakhogy elmentek. M[SIK ASSZONY: El. Jóska Pist{t meg – ismeritek? – ott hagyt{k az {rokparton. Pedig mióta őket leste! Csak jönnének m{r, hozn{k a kommunizmust! Ezek belerúgtak, azt hitték, halott. Nem mozdult ugye, annyira berúgott, amíg v{rta őket. Közben a feleségén h{rman is {tmentek. A szerencsétlen – az m{r megtapasztalta a kommunizmust! EGYIK ASSZONY: És Jóska Pista? M[SIK ASSZONY: Ment panaszkodni! Ezeknek meg épp az hi{nyzott. Bev{gt{k egy autóba, úgy elvitték, azóta senki nem l{tta!

HARMADIK ASSZONY: Lehet, hogy m{r kinn van Szibéri{ban! De nagyon jól van neki! A kolhozra {hítozott, hogy ami a m{sé, beleszabaduljon. A potya, az kellett volna neki mindig! Most m{r ízlelgetheti!

16. Népi t{ncos l{nyok, fiúk sz{llnak le egy platós autóról. Az ötvenes éveket jellemző dalba, t{ncba kezdenek: Hej Dun{rul fúj a szél, Jön a kul{kra a dér, Dun{rul fúj a szél. Hogyha kul{k nem volna, Csuda életünk volna, Dun{rul fúj a szél. Most aratjuk a zabot, Kinevetjük a papot, Dun{rul fúj a szél. Arról beszélt a papunk, Hogy mi m{r nem aratunk, Dun{rul fúj a szél. Pléb{nos úr, nézze h{t, Tele szekér, tele zs{k, Dun{rul fúj a szél. Lesz a télen kenyerünk, Mindig többet termelünk, Dun{rul fúj a szél. EGYIK FÉRFI: Nem szégyellik magukat! Idejönnek ezek a senkik, kultúr-brig{d, vagy mi, mulattatni bennünket, közben nekem az összes búz{mat elvitték a múltkor. Maradt egy fél zs{kkal. Vetni nem elég! M[SIK FÉRFI: A szomszéd Gazsinak meg a tehenét hajtott{k el. Közben a tejet vinnie kellene a csarnokba, mert ha nem, megbüntetik. De h{t mit fejjen? A kút{gast? Ami abból jön, azt a tejet igya meg valaki! HARMADIK FÉRFI: Nem sok{ig marad ez így. A nyugat úgyse hagyja. Jönnek majd az angolok – rendet csin{lnak. Véget kell vetni ennek a tat{rj{r{snak, amit itt az oroszok csin{lnak. EGYIK FÉRFI: Azokra te ne sz{míts! Lett volna r{ alkalom, de nem nagyon siettek – helyettük emezek szerencséltetnek bennünket. M[SIK FÉRFI: Akkor meg – megl{ss{tok! – forradalom lesz a vége. HARMADIK FÉRFI: Lehet, hogy épp ezt v{rja a nyugat. Legyen ürügy beavatkozni. EGYIK FÉRFI: Azoknak? Höhőj! Azt hiszed, majd a jólétből kimozdulnak? Hogy Biri néninek visszaadj{k a dunn{j{t, amit az oroszok kihúztak az ablakon? Neked a lib{idat

hazahajts{k? Ugyan m{r! Trianonban megmutatt{k, hogy viszonyulnak hozz{nk. Kifizettek bennünket. S azt képzeled, ha forradalom lenne, segítenének? Felerősödik a t{ncosok éneke, amibe az 1956-os forradalomra emlékeztetően l{nctalpak csikorg{sa vegyül. Közben Nagy Imre, Magyarorsz{g miniszterelnökének novemberi utolsó r{dióbeszédét hallani: Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népközt{rsas{g Minisztertan{cs{nak elnöke! Ma hajnalban a szovjet csapatok t{mad{st indítottak főv{rosunk ellen azzal a nyilv{nvaló sz{ndékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus korm{nyt. Csapataink harcban {llnak! A korm{ny a helyén van. Ezt közlöm az orsz{g népével és a vil{g közvéleményével. Egy pillanatra feltűnik egy lukas nemzeti színű z{szló is, majd végtelen csend következik.

17. Vad{szkürtök harsannak. Az előtérben, oldalv{st lovasok, udvari szolg{k, fegyveresek gyülekeznek. Hangoskodnak. Istv{n l{thatóan zaklatott, föl-al{ j{r. Vízióként a t{ltos s a merénylő hangj{t halljuk. T[LTOS: Nagyon becsaptak Téged, kir{ly. MERÉNYLŐ: Ez juttatott ide, uram, a rengeteg panasz. Ne akard, hogy magunk ellen éljünk! T[LTOS: Fejeden a korona sötét gy{sz az orsz{gra. MERÉNYLŐ: Ezeknek a zsíros képűeknek mi jöttmentek leszünk az idők végezetéig. Ellenséget testünkkel fölfogni – arra kellünk nekik! T[LTOS: Hov{ tetted a fejed, uram? MERÉNYLŐ: Ellenséget testünkkel felfogni, magunkat föl{ldozni – arra kellünk nekik. T[LTOS: L{tom a magahitt ellenség zúdul{s{t, és segítség sehol. De te csak ünnepeltesd magad! Dicsérjenek égre-földre a papok! Sietve Imre jön. IMRE: Itt vagyok aty{m! Mehetünk, ha úgy gondolja. Olyan fölkavartnak l{tom! ISTV[N: Az vagyok, fiam. De nem a vad{szatra készülődés izgalm{tól. IMRE: Az l{tszik aty{mon. ISTV[N: Hallom{sok gyötörnek. Egy percig sincs nyugtom. Közben indulnom kell Ajtony ellen. L{bhoz kell kushasztanom, ugyanvalóst Gyula b{ty{mat. Egyikőjük se akar engedni a szkítai vads{gból. S ahol kard forog, ak{rmi megtörténhet. IMRE: Én nem féltem aty{mat. ISTV[N: Figyelj ide, fiam! Akkor sem akarok úgy útra kelni, hogy ne tudd: egész éjjel írattam az egyik ap{ttal a neked szóló intelmeimet. Közben végiggondoltam múltat, jövőt. L{ttam eleinket az időben visszafelé. Győzelmeiket, meneküléseiket

l{ttam. Azt is, körülöttük h{ny nép, nemzetség adta föl mag{t, merült el az idők sor{n. IMRE: L{tni azt ember aligha l{thatja. Képzelődik csup{n. ISTV[N: Meglehet, úgy van, ahogy mondod. S mégis... Tele vagyok kétséggel... A t{ltos és a merénylő szavai éjjel-nappal borzad{llyal töltenek el. Éppen ezért kérlek, hal{lom ut{n r{d maradv{n a kir{lyi méltós{g, nagyon vigy{zd ezt a haz{t, baljós jelek rajta be ne teljesüljenek IMRE: Hogyne vigy{znék, aty{m! Nyugodj meg! ISTV[N: Jó szimattal légy, felkészült minden veszélyre. És óvd az idegeneket, légy béketűrő hozz{juk, mert ők ékei a koron{nak. Csak el ne lakj{k előlünk az orsz{got! Népeddel pedig légy türelmes, mert a türelmetlen kir{lyok kegyetlenkednek. Utódaidat is erre figyelmeztesd. Induljunk, fiam! Legyen velünk a mindenható Isten! Mikor a tömeg megl{tja a kir{lyt és Imrét, hatalmas éljenzésben tör ki: Éljen a kir{ly! Éljen Imre herceg! Mindketten lóra ülnek, s a vad{szatra indulók élén t{voznak. A téren maradó nép folytatja a vigadoz{st.

18. Az önfeledt t{ncot, mulatoz{st hatalmas asszonysikoly szakítja félbe: Gizella sikolya. A tömegen ijedt borzong{s fut végig: Mi történhetett? EGYIK ASSZONY: Meghalt Imre herceg. Úristen! M[SIK ASSZONY: Ki ölte meg? HARMADIK ASSZONY: Egy vadkan, azt mondj{k. EGYIK FÉRFI: Az se igaz! Ember lehetett az ink{bb! EGYIK ASSZONY: De ki? Kicsoda?! M[SIK ASSZONY: [rtatlan lélek. Kinek {llt útj{ban? M[SIK FÉRFI: A vad{szat nem rég kezdődött. Delelőn sincs a nap. EGYIK FÉRFI: Meg volt ez rendezve. Nem volt véletlen. HARMADIK ASSZONY: Ki lesz most m{r a kir{ly, ha Istv{n meghal? Kié leszünk? Kié az orsz{g? EGYIK FÉRFI: Készülődhetünk a legrosszabbra, azt mondom. Jaj lesz nekünk.

19. Négy férfi, akik Imre tetemét v{llukra emelve hozz{k, egy emelvényre helyezik, ahol a holttestet letakarj{k. Imrét Gizella és Ilona siratja fennhangon.

ASZTRIK PÜSPÖK (a Halotti beszéd ismert szövegét kezdi mondani): L{tj{tok feleim szemtükkel, mik vogymuk, por és hamu vogymuk. Mennyi malasztban teremté Isten a mi ősünket, [d{mot és adta neki paradicsomot h{zaként. És majd paradicsomban vala gyümölcstől... Hangja a közeledő papok, szerzetesek énekébe tűnik: Szent Imre herceg, Magyarorsz{g éke, Szűztiszta élet legszebb példaképe, Serdülő ifjak pajzsa, menedéke, Könyörögj értünk! ASZTRIK PÜSPÖK: Szerelmes bar{tim! Im{dkozzunk e szegény ember lelkéért. Kit az Úr e napon a hamis vil{g tömlöcéből kimenté. Kinek e napon testét temetjük, hogy az Úr kegyelméből [brah{m, Izs{k, J{kob kebelére helyezze... Gyöngy volt a lelked, tiszta mind a sírig, Mint liliomsz{l, amely csak most nyílik, Oly csillag volt{l, mely csak égre illik, Könyörögj értünk! A püspök szavait egy népi keserves ének v{ltja fel. A dallamra a sír körül t{ncolnak is. Közben a t{ltos hangj{t halljuk: Hej, regö rejtem, regö rejtem, Utadon a nap, a szél kísérjen, A vil{gon túli mindenségbe, Messzebbre ann{l is, A tizenhetedik égbe, Dobom hangja vigyen téged, Hej, regö rejtem, regö rejtem.

20. Istv{n egy imazs{molyon térdel. ASZTRIK PÜSPÖK (közeledik hozz{): Vigasztalódj, kir{ly! Nyugodj meg Isten akarat{ban. Imrét a mi Urunk mag{hoz emelvén a jobbj{ra ültette. Éppen ezért, kérlek, szent nevét meg ne sértsd, nagy gy{szodban meg ne b{ntsad, hanem fogadd el az ő elrendelését. ISTV[N: Elfogadom, noha meg nem érthetem. Hogy tehette ezt vele? Épp ővele, aki leghűbb szolg{jaként élt? S hogy tehette ezt az orsz{ggal, hogy kir{lyi utód nélkül hagyja? Vagy az akolból a magyar népet szélnek ereszti. Nincs szükség re{ja? ASZTRIK PÜSPÖK: Épp ellenkezőleg. Ezért teszi prób{ra. ISTV[N: Miért? Nem volt elég belőle? Eddigi tettei nem győzték meg a mi Istenünket? Mivel kell még bizonyítanunk hozz{ja való hűségünket?! ASZTRIK PÜSPÖK: Arról – {t minden időn – bizonys{got kell adni. Alóla nincs felmentés. ISTV[N:

De hogy adjon bizonys{got, ha mag{ra marad a nép? Ha nem lesz orsz{gnak gazd{ja, p{sztorolója? Akkor hogy adjon?! ASZTRIK PÜSPÖK: Biztos vagy ebben? Hisz Ilona, a menyed, két év óta asszonya volt Imrének. ISTV[N: Erre én is gondoltam. A porban, ahov{ Imre hal{la sújtott, még ez tölt el reménységgel. (Elindul az egyik ajtó felé.) Jöjjön aty{m. Bizonys{got akarok. Jöjjön.

21. Gizella és Ilona épp akkor lépnek be. Mindketten hallott{k Istv{n és Asztrik püspök sz{j{ból elhangzott utolsó mondatokat. GIZELLA: Nekünk Istv{n, m{r nincs miben reménykednünk. Ne {ltasd magad! Írmagunk nélkül tűnünk el. ISTV[N: Miért mondod ezt? S ilyen könyörtelenül? A b{natom, kérlek, ne szaporítsd még te is. GIZELLA: Hadd szaporodjon csak, nehogy kevés legyen! De én m{r nem bírom. (Keserves sír{sra fakad.) ISTV[N (megragadja Gizell{t): Az Úr Ilona gyermekétől is megfosztott bennünket? Nem volt elég a fiam? GIZELLA: Ilon{t kérdezd. Ne Istent kérd sz{mon! ASZTRIK PÜSPÖK: Nyugodjatok meg testvéreim az úrban. ISTV[N (maga felé fordítja Ilon{t): Mondd meg, mit nem tudok? Mit titkoltatok el előlem? ILONA: Aty{m, esdeklem, bocs{ssa meg a mi vétkünket. Ha van vétkünk egy{ltal{n. ISTV[N: Miféle vétekről van szó? Beszélj! Tudjam, mivel kell sz{moljak. ILONA: Mi szüzességet fogadtunk Imrével. Tiszt{k akartunk maradni egym{stól. Isten jegyeseivé aj{nlottuk magunkat. ISTV[N (tehetetlenül roskad mag{ba): Hogy tehettetek ilyet?! Hiszen tudt{tok, az utódl{s forog kock{n! Az orsz{g sorsa! ILONA: Lemond{sunk nem csak Istené, az orsz{gé is – így mondta Imre. S én elfogadtam, hiszek benne. Ő péld{t akart mutatni, hogy legyőzi, ami nem kitart{sra, fölemelkedésre serkent: a restséget, gy{vas{got, s a gyengeségét is a testnek azzal, hogy nem érintkezünk egym{ssal. Azt mondta: nem csak szavakban kell kereszténynek lenni, hanem hősiesen v{llalni is kell a hitet. Erőt akart mutatni elsz{nts{gból, {ldozatv{llal{sból. Ha az nincs, elhull az orsz{g. ASZTRIK PÜSPÖK: A korona az orsz{g! S az orsz{got a korona őrzi meg!

22. Istv{n szemmel l{thatóan megtörik. Néh{ny pillanatig mintha a megad{s venne rajta erőt. ISTV[N (Asztrik püspöknek): Aty{m, l{thatod, bez{rult előttem minden égt{j. Öregségem estéjén, romjain életemnek, fordulnom imm{r nincs kihez, m{shoz, mint Istenhez, mindenható Aty{nkhoz, s M{ri{hoz, fogadn{ édes gyermekévé, p{rtfog{s{ba haz{nkat. Ne kétségbeesésben haljak meg. A csüggedés, végtelen szomorús{g erőmet ne venné. Letérdel. Közben a koron{t két ap{t hozza be. ISTV[N (im{ra kulcsolva kezét, tekintetét az ég felé fordítja): Hatalmas Isten! Add, hogy mint eddig, ezut{n is reménységben tudjunk im{dni és dicsőíteni téged. Könyörgök hozz{d, seregeink {ltal minden időben nekünk add a győzelmet ellenségeink felett: ha mi senki közel s t{vol környülvaló népeket, büntetlenül azok se b{nthassanak bennünket. Fegyverrel, sem semmilyen kényszerrel meg ne hódoltassunk: ne v{ljunk kiszolg{ló néppé, parancsvégrehajtó néppé soha! Martalóc népek martalék{v{ soha! Mert nem sz{míthatunk kegyelemre, megvető sz{nalomra csak, ha idegen kezekre juttatn{nk magunkat. És segíts, haz{nk ne v{ljon önérdekek {ldozat{v{, roml{s erőt ne vegyen rajta soha! M{ria, Krisztusnak szent anyja, emeld e népet üdvösségedbe, ne legyen jövőtlen sorsú, gyal{zata a földnek. Ne nyűgnek legyünk, de magasba fölemelésére haz{nknak, péld{t mutatv{n m{soknak is minden ir{nyban. Jó érzelem összetartson, {lnoks{g, sem semmilyen {rm{nys{g meg ne rontson, hogy önmagunk ellen forduljunk, önfeladó nép legyünk. A te mindenekfölött való dicsőségedre éljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus {ltal, {men. ASZTRIK PÜSPÖK (nyújtja a koron{t a kir{lynak): Íme a Szent Korona! A korona, amely az orsz{g, s megőrzője a nemzetnek! Nyújtsd magasba kir{ly! A tömeg az ismert egyh{zi énekbe kezd: Boldogasszony Any{nk, régi nagy patrón{nk. Nagy ínségben lévén, így szólít meg haz{nk: Magyarorsz{gról, édes haz{nkról, Ne feledkezzél meg szegény magyarokról. Nyisd fel az egeket sok ki{lt{sunkra, Anyai pal{stod fordítsd oltalmunkra. Magyarorsz{gról, édes haz{nkról, Ne feledkezzél meg szegény magyarokról. Hogy mint Isten Anyj{t régen tiszteltenek, Úgy minden magyarok most is dícsérjenek. Magyarorsz{gról, édes haz{nkról, Ne feledkezzél meg szegény magyarokról. Az ének közben zúgnak a harangok. Vége. A darab 2000-ben Zagyvarékason került bemutat{sra.

Rémhírvivők........................................................................................................................3 Otthontalanok ................................................................................................................... 39 Mindenáron ....................................................................................................................... 73 *** Jövőlátó............................................................................................................................. 112