Törvényen kívül - Simon Tibor -
Csütörtök Száraz, fojtós volt a cigarettafüsttől a kiskocsma levegője. Kevés vendég fordult meg ilyenkor, fél kettőkor, este. Talán jobb is így. Az ember nem a társaság miatt ül be egy sötét helységbe, ahol reggel-este csak egy műsor van, motyogó tévé, és bagózó csapos. A bárpult fölötti italmárka neonreklámja néha hunyorgott, amikor egy-egy kései légy nekirepült, és szénné lényegült át, némi sercegéssel kísérve. A másik szobában talán biliárdoztak is, mintha koccanó csontgolyók hangja hallatszana. A pult előtti bárszékeken senki sem ült, az utolsó poharat már órákkal azelőtt tették le, leszámítva egy alakot a pult végénél, egészen. A csapos bezárta a kasszát, és mérgesen vette észre, hogy van még egy vendége, aki ha fizet, újra ki kell nyitni. Biccentett a másik szobából kilépő két embernek, akik a biliárdasztalt használták, és most léptek ki az utcára. Már csak egyvalaki ül, ott, a sank végénél. A csapos zsíros, viseletes kötényben lépett oda, ahol a kései vendég kortyolta az italát. - Ehm, elnézést uram, de már zárnék, ha nem gond. - szólította meg a kabátban ülő férfit. - Jó, mindjárt megyek. - morogta, és némi aprót szórt az asztalra. - Óvatosan hazafelé! - szólt az ajtón kilépő alak után a csapos - Errefelé sok, a hogy is mond jam...? Negatív figura. - Résen leszek. - fordult meg a távozó vendég még egyszer az ajtóban. Kilépett a kis sikátorra. Szeptember vége volt, az autók füstjét odahordta a hulló falevelekkel együtt a hűvös nyirokos levegő. Igen, ma jött el a nap, ma kell elkezdeni. Ma végre minden egybevág, minden tervezés befejeződött. Ma elkezdi. Annyi felkészülés és gondolkodás után elindul a lavina. Mit veszhet? Semmit, a siker garantált. Az utcán senki sem járt. A figura elővett a kabátzsebből egy mobiltelefont. A készülék kijelzője egy pillanatra megvilágította a vonásait. Száját félmosolyra húzta, amikor tárcsázott. Cigarettára gyújtott, miközben elindult egy közeli park felé, hallgatva, ahogy kicsöng a vonal. Száraz fénnyel duruzsoló tévé világította meg a szobát. A szegényes vacsora maradékai a sarokba dobva, a távirányító az ölben, a negyvenes, bajszos nyomozó úgy aludt el, ahogy a meccset nézte. Kis lakás, semmi komfort, a harmadik emelet nem a Rózsadomb. Egy lyuk, a szó szoros értelmében. Egyedül élt, jó ideje nem volt kivel nyomorogni itt. Talán lett is volna pénze nagyobbra, de kit zavar? Érződött a magára erőltetett igénytelenség burka alatt, hogy az élet azért nem volt ínyére. Egész nap aktákat tologatni a kerületi kapitányságon, míg egyik ismerőse, aki tízesnél többel fiatalabb, maholnap már a rohamrendőröknek dirigál. Más is tudja, hogy unja már a fakabát melót. Kiábrándult. Mikor bűnözőként hoztak be tizenéves kölyköket, úgy érezte, megszakadt benne valami. Sose lesz a régi. Hogy bízott régen abban, amit csinál! De ennek már sok-sok éve. Azóta sok minden jött. Válás, végrehajtók, balszerencse/csőstül. Csipogásra ébredt. Nagyot horkantva vette észre, hogy a szobaantenna elmozdulása miatt a szürkeséget sugárzó készülék lidérces fényben világítja meg a bútorokat. Újra csipogást hallott, nem álmodta. A szekrényen fekvő mobilja volt. Ezt utálta a legjobban. Éjjeli meló, biztos valami lopás, vagy... Álmosan nyúlt érte. - Halló, ki a fene ez az öngyilkosjelölt? - Jó estét Szijj nyomozó! - kissé vidám hang szólt bele. - Van fogalma róla, mennyi az idő? Mit akar? - morgott a felébresztett. - Megváltoztatni az életét! - válaszolt. - Figyelmeztetem, ha valami lökött szekta akkor... - a nyomozó nem volt vallásos, és idegesítette, ha be akarták szervezni ilyesmibe. - Nem, ez halálosan komoly. Információk vannak a birtokomban... - Nem érdekel, ha nem a jövő heti lottószámok! Alásszolgája!
- Nyomozó, megbánja, ha leteszi! - váltott a hang egy árnyalattal sötétebbre. - Nézd kisfiam, ha nem komoly ügyben hívtál, megkereslek és bajod lesz! Ne piszkálj, rendőr vagyok! - Tudom, ezért fordultam magához. Egy merénylet fog történni és... - Nézd - kezdte a nyomozó, csak később kapott a szón - várjál, mit mondtál? Tudsz egy merényletről? - Hát persze, Szijj nyomozó! Én fogom elkövetni! - a hang felnevetett. Szijj tisztán látott. - Ebből elég, rossz viccet találtál ki! Azonnal tedd le! - Nyomozó, ha nem hallgat meg, megölöm a célszemélyt! - Szijj nyomozó agyán rengeteg gondolat futott át. Lássuk csak: biztos, hogy hazudik, és nem érdemes vele szórakozni. Viszont vissza már úgysem fog tudni aludni, és mit csinálhatna az éjszaka közepén, hát elszórakozik egy kicsit. - Hallgatlak- egyezett bele. - Ez a beszéd, nyomozó! Nagyközönség előtt fog történni a dolog. Sok ember fogja látni, ahogy lelövök egy nagyon fontos embert! Kész tervem van rá, nem fognak elkapni. - De akkor miért szól nekem? - Hogy megakadályozzon, mert maga képes rá! - Azt meg honnan veszed? - Ugyan, ne legyen szerény! Mi is volt a heroin-balhé? - a nyomozóban megállt a pulzus. Ez nem tudhat róla! Majdnem egyedül számolt föl egy drogbalhét a rendőrségen belül. Több rendőrtiszt került rács mögé. Erről csak az ellenségei, és a legfelső vezetés tudhat! - Beszélj! - Én esélyt adok önnek, hogy megakadályozza a merényletet! Híres, gazdag lehet, újra elismert, és végre kezd valamit a nyomorult életével. Nem kell éhbéren nyomorognia a harmadik emeleten! - Mit kell tennem? - a nyomozó még nem hitt neki, de felkavarta, hogy tudott az ügyéről. - Játékszabályok vannak. Egy, nem értesíthet senkit, egyedül nyomoz! Kettő, az iramot én diktálom, mert nyomokat és utalásokat fogok hagyni magának a merényletet illetően! Három, ne keressen engem, majd én keresem, a merényletre koncentráljon, mert soha nem fogja megtudni, ki is vagyok! Ha elfogadja, és meg tudja akadályozni, akkor megváltozik az élete! Ha nem vállalja, a célszemély meghal. A célszemélyt bármikor lelőhetem egyébként, mondjuk akkor, ha maga mást is bevon a nyomozásba. De én nagyközönség előtt akarom jégre tenni! A szabályok egyszerűek, elfogadja, nyomozó? - Szijj gondolkodni kezdett. Üldözzön valami esze ment telefonbetyárt? Bár amaz tudott az ügyéről is... Vajon nem egy volt haragosa piszkálja éjnek idején? - Elfogadom. - egyezett bele, talán akkor békén hagyja már. - Jól van nyomozó. De van egy rossz hírem! Sajnos nem vagyok őrült, pontosan tudom, mit csinálok! Erre készültem, amíg bent voltam, és most, hogy kikerültem, semmi em állhat az utamba! Tartsa magát a szabályokhoz, és akkor új életet adok magának! - És miért akarja, hogy megakadályozzam a merényletet? - tette fel a kérdést Szijj. - Az egyelőre az én dolgom. Az utazása kezdetét vette! További jó estét nyomozó! - Várjon, és... - tárcsahang volt a válasz. Letette. Szijj megdörzsölte a szemét. Talán harmincas ipse, éjnek idején felhívja és... Egy kisiskolásnak is van annyi esze, hogy ne hívogasson rendőröket viccből. Most mi legyen? Kár volt elfogadni! Miért nem küldte a fenébe? Egy idegesítő ficsúr, aki azt hiszi jó vicc, ha... egy pillanat! Honnan tudta, hogy harmadik emeleti lakásban él? Honnan szedte a számot, amit csak privát hívásokra tart fenn? És legfőképpen, honnan tudott az ügyről? Megpróbált aludni, de nem ment. Akárhogy is próbálta elhitetni magával, hogy hülyével van dolga, a hang nem egy őrülté volt, ezt meg tudta állapítani, és a felébredő ösztön nem hagyta nyugton aludni abban a tudatban, hogy egy gyilkos mászkál szabadon Budapest örökké éber utcáin. Álmatlan, nyugtalan éjszaka volt.
A bögre kávé kevés volt ahhoz, hogy életet verjen magába. Nem tett neki túl jót az a telefonbetyár este, így sem alszik jól. Kevés híja volt, hogy nem aludt el a volánnál, amikor a IX. kerületi kapitányság felé igyekezett. Sokan ugratták, hogy ő a rohamrendőr, a kis lerohadt-járgány miatt. Régi fehér Opel Astra, esélye sem volt a délelőtti csúcsban elérni a Haller utcába. A szokásos hanyagsággal állt be a helyére a parkolóban, végigsétált a tele plakátolt, hámló vakolatú utcafront előtt. Mocskos egy utca, egymásra pakolt házak, szmog, csikorgó villamosok, kátyú, tükrösre kopott padka, és a szokásos, pesti káosz, a Haller utcai kapitányság, mint valami bolondokháza. Élvezet ide bejönni minden reggel! Még mindig az az agyatlan járt a fejében. Komolyan venni egy ilyet? Ugyan már! Persze volt egy-két perc, amikor elhitte, amit mondd, olyan hangja volt, hogy nem lehetett komolytalanul venni. Megkereste az emeleti irodát, és benyitott. Három-négy asztal odabenn, rajta régi monitorok, két kollégájával együtt ez volt a börtöne. Álló nap jelentéseket tanulmányozni? Röhejes meló annak, aki szinte az egész belügyminisztériumot átkutatta a drogbalhé alatt. Fiatal volt, és ambiciózus. Kelletlenül döccent le a forgószékbe, kabátját a fogasra dobva. Telefoncsörgés és ébredező rendőrök botladozása törte meg az egyhangúságot. Szijj egy pillanatra lehunyta a szemét, és megdörzsölte a homlokát. - Na nézd már! A mi öregedő kopónk! Hogy vagy Gábor? - Paksi Márton volt, a belső ügy osztály embere. A rendőrpalotában megszokottabb látvány, mint itt. - Hogy lennék Marcikám? Megint lapátolom a ganét mások után! - a fiatal rendőrtiszt leült az asztal sarkára. Huszonhat éves volt, a nyakkendőjével babrált éppen. - Hallom nem megy a meló mostanában. Min melózol mostanában? - Paksi végigfuttatta az [ ujját az asztallapon heverő aktákon - Hm... Fegyveres rablás egy közértben? Izgalmas. Mikor is voltunk utoljára horgászni? - Régen Marcikám! Belegebedek ebbe a marhaságba. Tegnap este is... - elharapta a mondatot. Nem szólhat senkinek! Jutott eszébe. De ha csak egy idióta volt, akkor miért törődik vele? Na mindegy, úgyse érdemes megemlíteni. - Mi volt tegnap? - nézett rá Paksi. - Mindegy. Hogy áll a korrupciós ügyed? - Nem halad. Vagy senki sem korrumpált a főkapitányságon, vagy valaki keresztbe tesz folyamatosan. Van rá esély ebben az országban, hogy az első fordul elő? - Nincs. - Én is azt gondolom. Ja, hívott a főnököd! Ha beszéltél vele, gyere, rendeltem valami falnivalót! Pizza, jó babosan, hagymával! Tömegoszlató fegyver! Ja, és vigyázz a főnökkel, elég raplisnak tűnt. - Fogatlan medve az öreg. Korán reggel pizza? - váltott témát - Már ettem. - Én még nem, én fizetem! - jelentette ki Paksi. - Akkor benne vagyok! - ásított Szijj, miközben a kapitány irodája felé igyekezett. Szomori, a kapitány energikus ötvenes emberke volt. Rendőrkapitányi rang, minden, ami kell, saját iroda, tisztelet, felelősség, gyomorfekély. Agresszíven vetette magát a bűn ellen, és ténykedése nyomán több nagyobb bűnbanda tagja került hűvösre. Igaz megvoltak a módszerei, és kijönni sem lehetett vele könnyen. Becsülte az áldozatos munkát, de kellemetlen embernek tűnt első ránézésre. Szijjnek másodikra is. - A, Gábor, jó hogy látlak! - üdvözölte Szomori. - Miben lehetek a segítségedre kapitány? - morgott Szijj. - Mi ez a borús hangulat? Élvezd, hogy olyan munkád van, ami másokat ment meg! -Szomori nem jól leplezte a mérgét. Látszott, hogy valamire készül. Az ilyen hegyi beszédek után mindig ez jött. - Miről beszélsz? Akták közt rohadok! - nézett nagyot Szijj. - Ezt a melót is el kell végezni. - tárta szét a karját Szomori.
- Miért nem az újoncokat gyűröd ezzel? - kérdezte, miközben kibámult az ablakon. A forgalom csúcson volt, és a járdán néhol hajléktalanok feküdtek. - Tudod, kapitány, én régen bármikor egy bérgyilkos hálózat után vetettem volna magam, hogy rács mögé vágjam a legelvetemültebb embereket. De mit látok ma? Tizenhárom évest visznek a kórházba arany lövéssel. Dobj valami nagyhalra, ne falra rondítók éjszakai bulijainak nyomai között turkáljak! - Minden emberre szükség van manapság. Akárhogy is, barátom, a munkád nagyon is nélkülözhetővé válik, ha nem embereled meg magad! - tért vissza a vesszőparipájához Szomori Ma sem sok választott el a késéstől! - Mint ahogy Kovács zászlóst, vagy Nagy nyomozót! - vágott vissza Szijj. - Mit akarsz? - pedig pontosan tudta, mit akar. Szijjnek ugyan nem voltak kéznél annak idején bizonyítékai Szomori ellen, még a drogbalhé idején, de meg mert volna esküdni rá, hogy sáros az ügyben. Talán volt is bizonyíték, de csak ketten tudják, hogy hova is tűntek, mielőtt bemutathatta volna a bíróságnak. Az egyik most az ablaknál álló megtört detektív, a másik a karszékben pöffeszkedő kapitány. - Nézd, tudom, hogy nehéz az élete, pláne egyedül, és... - a nyomozót elfutotta a méreg. - Mi közöd ahhoz, hogy hogyan élek? Szállj le rólam, és hagyd, hogy dolgozzak! És ha végre rájössz, hogy terepen nagyobb hasznom veszitek, akkor kettes iroda, egyes asztal! - Szijj, értsd már meg, hogy jót akarok! Mit hiszel rólam? Hogy füves cigiket árultam azért, hogy most itt lehessek? - Ne magyarázz nekem kapitány! Alásszolgája! - bevágta maga mögött az ajtót. Ezt mégse kéne. Szomori egész biztos sáros volt régen, de az a kudarc, hogy nem tudott bizonyítani ellene, volt a kezdet a nyomozónak. Teljesen megváltozott az utóbbi három-négy évben. Itt van ez a Paksi gyerek. Még a bátyjával voltak haverok, a két nyomozó elválaszthatatlan volt, egészen addig a napig, amikor egy részeg állat elütötte egy gyalogátkelőn. A nyomozó a szárnyai alá vette, és támogatta, hogy rendőr legyen. Szijjnek nem volt családja, első házasságából sem volt gyereke, de fiaként bánt Paksival, annál is inkább, mert nehezen tette túl magát az eseten. Az öcsi tényleg messze jutott, mint fakabát, talán a baleset is késztette erre. Ma már úton van, hogy a főkapitány jobb keze legyen, már most bűnügyi helyettes, huszonhat évesen! Gyakran jöttek össze régen, és ez valahogy megmaradt. Szijjnek egyetlen öröme volt, hogy a tanítványa boldogul. - Már megint a müzlidbe köpsz? - fordult Szijj elé egy kövérkés figura. Fülig érő száj, és elálló fülek. - Hagyjál már Nagy! - vágta oda a nyomozó. - Hé, haver, ne lovald bele magad! Fel a fejjel! Egy rossz nap miatt ne rakjál magad alá, jó? dobott le valami prospektust az asztalra Nagy. - Rajta leszek. Na, mentem. - Szijj folytatta az útját az irodájáig. - Mi volt? - kérdezte Paksi. - Semmi. Elmerengtünk a régi szép időkről. - Ja, hallatszott. Ki fogod magad vágatni innen! - Figyelmeztette. - Inkább együnk! Megjött a kaja? - Igen, babos-hagymás! Finom, de társaságba már nem megyünk! - Naná! - csapta fel a pizzás doboz tetejét a nyomozó. - Figyelj Gábor, azért mégse kéne magad alá raknod a lapátot! Igen, volt pár nehéz éved, az igaz, de ha valami gondod van, igaz, lenézel, de én segítenék neked! - Én nem nézlek le! - csámcsogott - De túl vagyok már azon az időszakon, amiben te vagy! És már nem látom az egészben a szépet! Hajkurászni tizenéves apagyilkosokat? Ilyen lett a világ? Inkább nem kérek belőle! Nem úgy, mint ebből a szeletből! Gyere csak! - emelte fel a következő darab ételt a nyomozó. - Ahogy gondolod. Kimegyek retyóra, egy pillanat. Remélem ezen a kapitányságon legalább van szappan. Hajnal óta vizitelek az őrszobákon, most jövök a nyolcból, ott még ajtó sem
volt! - ugrott fel Paksi. Szijj tovább evett az asztalon ülve, és a tekintete egy pillanatra letévedt oda, ahonnan a szeletet elvette. A vér meghűlt az ereiben. A doboz zsíros alján, ahol a szelet feküdt egy tollal írt sor vált olvashatóvá. A falat megakadt a torkán. Ez meg hogy lehetséges? „Hősök tere, 11.50 kor. Legyen ott, nyomozó!" Mi akar ez lenni? Nem kétséges, a telefonáló írta. Ez az alak túl messzire megy! Paksi ekkor tért vissza a mosdóból. Szijj rögtön észbe kapott. - Marcikám, ez nagyon rossz poén! Felhívni az éjszaka közepén, és most ez is! Tudod, hogy nehéz időket élek! - lökte elé a dobozt a nyomozó. - Miről beszélsz? - nézett nagyot a másik. - Ne tagadd! Átlátszó poén, és ízléstelen! Fogadjunk, hogy az a humorzsák Nagy is benne volt! - mutatta a feliratot. - Ez nem az én írásom! - mentegetőzött Paksi. - Becsszó, de miért firkálnék én össze egy pizzás dobozt? - Nem tudom, de valaki csúnyán megfizet! - Miért, lehet, hogy egy titkos imádó! - röhögött Paksi. - Azt kétlem. - az órájára nézett. Ennek utána kell járni. Még odaérhet. - Figyelj Marcikám, én most elmegyek, ha a főnök kötekedik, rád bízom, mit csinálsz, ments ki! - kapta fel a kabátját Szijj. - Miért, elmész a térre? Minek? - Van itt valaki, aki szórakozik velem! Lehet, hogy vén vagyok, de betöröm a száját annak, aki csúfot űz belőlem! - kapta fel a kulcsait. - Horgászat mikor? - kiáltott utána Paksi. - Szombat! Majd jövök! - ugrott ki az utcára a nyomozó. Gyorsan indított, és északnak gurult, az Andrássy út felé. Akárki is csúfolódik vele, most megfizet érte! Nem azért túrta át az öszszes rendőr sötét múltját, hogy most valami ficsúr szórakozzon Szijj Gábor nyomozóval! Idegölő tusa után jutott ki a térre. A szobrok között most kevés ember mászkált, ebédidő lévén. A széles, mintázott köveken csak a galambok botladoztak, meg az őket kergető szeplős kiskölykök. Szijj leparkolt a tér jobb oldalán, ha valami őr kötekedik, majd meglóbálja az igazolványt. Mogorva hangulatban gyalogolt a vezérek elé, amiket most valami japán turistacsoport fényképezett. Ezeknek is most kell itt kattogtatni? Zúgott a feje, bárkinek nekiment volna ilyen állapotban. Ideges volt, nem akarta ezt az egészet, de kis kesernyés örömmel töltötte el, hogy most beveri a zaklató arcát. Nagy levegőt vett, és megállt a térkövezett terület közepén, majd várni kezdett. Az órája akkor mutatott 11.49-et. Pár járókelő, a csoportot leszámítva, és persze az elmaradhatatlan forgalom. A nyomozó folyamatosan járatta a tekintetét, de nem látott semmi szokatlant. Egy parkoló őr diadalmas arccal szerel fel éppen egy kerékbilincset, mintha most írná alá a világbéke szerződést. De még ez sem volt túl szokatlan. Ha most idejön az az elvetemült telefonbetyár, hát betörik az arca! - Elnézést uram, ön nyomozó? - rántotta meg a kabátját valaki. Megpördült. Egy megnyerő arcú fiatalember állt mögötte, szemüveges, szelíd pofa, csöves hátizsákkal, fekete Rock-ant feliratú pólóban, amit egy ing takart félig. - Miért? - kérdezett vissza Szijj. - Mert akkor ez magának szól! - nyújtott át egy darab papírt az ismeretlen. Szijj a kezébe vette. - Ez honnan van? - kérdezte. - Igazából az előbb még itt toporgott egy ideges pacák, aztán meglátott, és egy kétezressel együtt a kezembe nyomta. Azt mondta, adjam át mindenképpen Szijj nyomozónak, és elmondta, hogy milyen ruhában lesz. - Hol van ez az ember? - Kapta el a fiatal kezét a nyomozó.
- Ott, annál a kocsinál! - mutatott Szijj háta mögé. A nyomozó nagy levegőt vett. Jól van, most vége a mulatságnak! Megfordult. Egy barna kabátos, magas, hosszúkás rosszarcú, napszemüveges egyén állt, úgy harminc méterre tőle, egy fekete Audi mellett, de csak egy pillanatra látta, mert akkor fordult el. - Hé, maga! - ordított rá Szijj. Az autók hangja elnyomta a kiáltást. Amaz nem vette észre, és beült a kocsiba. - Azonnal szálljon ki, rendőrség! - kiáltott Szijj, de már késő volt. A jármű indított, és elhagyta a parkolót. Szijj futott, ahogy a lába bírta, de nem érte el. A madarak ijedve rebbentek fel, az ócska bőrcipők csattogtak a kövezeten. A kocsi már mozgásban volt, amikor a nyomozó fellökte az egyik turistát, és a letámasztott kerékpárokat. - Álljon már meg! - ordította, de hiába. Még a rendszámot sem tudta leolvasni. Hangosan káromkodott. Elvétette. Ilyen Audi vagy ezer szaladgál, ez alapján soha nem éri utol. Ez vagy tényleg őrült, vagy komoly dolgok húzódnak a háttérben. Elővette a zsebébe gyűrt papírt, mikor végre kifújta magát. Úgy érezte, mintha a szíve kihagyna pár ütemet, hogy aztán behozva a lemaradást, felpörögjön. Hol lehet az egyetemista, aki adta? Mindegy, lássuk mit írt. Géppel rótt sorok köszöntek rá a papírról. „Nyomozó, ön engem nem vesz komolyan, attól tartok. Mint látja, el tudom érni, ha kell még a pizzás dobozára is írok, ha akarok! Ajánlom, tartsa magát a megállapodáshoz! Ma este lesz némi nem túl legális mozgolódás ezen a címen, amit mellékeltem. Lesz ott egy jó ismerőse, tőle kiszedhet egy kis infót a következőre. Nem vagyok kapcsolatban az alvilággal, de közvetve sokat fog megtudni az ügyemről. Ajánlom, legyen a címen ma este tizenegykor, és ahogy tud, segítséggel, vagy anélkül, de szerezzen infókat! Keresse a csapost, és mondja, hogy Steier küldte! Legyen óvatos, nyomozó, én figyelem magát. Tartsa magát a szabályokhoz, és megváltozik az élete! Üdvözlöm" - Jé, ez mintha már megtörtént volna ma! - nézett Nagy nyomozó, amikor Szijj visszaért a kapitányságra. - Hülye. Már egyszer bejöttem. - lökte oda mérgesen. - Jól van, az ember csak viccelni akar! - nevetett idegesítően Nagy. - Én akkor nevetnék, ha egyszer közlekedési rendőrként látnálak! - Csak irigykedsz a humoromra, és a kiegyensúlyozott testi-lelki életemre! - sápítozott a testes kopaszodó detektív. - Hogy legyek irigy arra, ami nincs? Vagy te az alkoholizmusodra gondoltál? - nyitotta ki az iroda ajtaját Szijj. - Na, ott volt? - állt fel Paksi, amikor a nyomozó belépett leizzadva. - Fenét! - morogta. Valami halvány gondolat fogant meg benne. Vívódott belül. Elmenjen a címre? A bár neve ismerősen csengett, amit a lapon olvasott. Sok rendőrségi tudósítás tárgya volt, késelések, egyszer lövöldözés, lopások, fel is akarták már gyújtani. - Akkor valaki jól felültetett! - nevetett fel Paksi. Energikus, előtte a pálya. Szijj féltékeny lett a karrierjére. Hogy tudna már ő kitörni innen, mire bármit is elérne, ez a titán már főkapitány lesz. Egy esélye azért van. Elmegy a címre. - Fel hát! Ö, figyelj Marcikám! Úgy gondoltam kiveszem a holnapi napot a hétvége előtt, nem érzem túl jól magam. Talán egy kis hosszú víkend helyrerak! - három nap alatt csak megtud valamit arról a klubról. - Remélem szombatra azért jobban leszel, mert akkor hogy bírod el a botot, ha fogsz egy megtermett kárászt? - Csak ne bízd el magad! Na lássunk ezekhez a rohadt aktákhoz! - Jó, én megyek a Teve utcába, ha bármikor kell valami, mondjuk egy szakasz rohamrendőr, akkor szólj! - nevetett fel Paksi. - Rajta leszek!
- Kezdj magaddal valamit, tedd magad rendbe, rossz bőrben vagy! - szólt még az ajtóból viszsza, mielőtt kiment volna. Igaza volt. Ezt most komolyan gondolta, tényleg lógni fog, hogy elmenjen a klubba? Lássuk csak: amikor a hernyóbotrány volt, mozgolódott már alvilági körökben. Az irodán kívül alig ismerik. Honnan tudnák, hogy rendőr? Mellesleg ez csak egy bár, bárki bemehet, attól, hogy körülnéz, semmi baja nem lesz. Érdeklődik a csaposnál, azt mondja, hogy Steier küldte, mi baj lehet? A jó életbe, ha nem történik valami az életében, akkor hajítófát se ér a megélt negyvenkét éve! Meg kell mutatnia, hogy elbírja még a jelvényt, és nem fulladt az aktákba. Rossz esetben lógott egy napot. Jobb esetben rendőrautó kilincséhez bilincselhet egy merénylőt. Egyre többet játszott az ötlettel, hogy mi van, ha mégis létezik a gyilkos, és elkaphatná. Na, mit ír ez a rohadt akta? „D. Lajosról (l.kép) alapos személyleírást adott özv. Galambos Erzsébet, amikor az belépett a Boglárka csemegeüzletbe..." Kicsit körülnéz éjjel, és még ott a szabadnapja is másnap... „A gyanúsítottnál fegyvernek látszó tárgy volt..." ezt a marhaságot! Este akkor is elmegy a bárba! Próba szerencse, ebbe még senki sem halt bele! Nyolckor szabadult a kapitányságról. Első útja haza vezetett, meg akart szabadulni az igazolványától, de sokat vacillált azon, hogy a pisztolyt magával vigye-e? Lecserélte a ruházatát, megmosdott. Evett valamit, de a gyomra össze volt zsugorodva. Kicsit örült neki, végre történik valami, végre újra azt érzi, amit a pályája elején, amikor éjfélkor is még a helyszíni jelen tésekben kereste a döntő bizonyítékot. Talán visszatérhet még az az élet? A közvilágítás derengő lámpái lassú egymásutánban húztak el az Astra felett, a város éjszakai klubjai még csak most nyitottak. Ilyenkor indul az éjszakai élet, a kirakatban kamu keménylegényekkel, akik szeretnének alvilági figurának látszani a zselézett fejükkel és a szétfurkált autóikkal, de az igazi mocsok mélyebben rejtőzik a sikátorokban extasival seftelő fiataloknál, és ez a bár talán egy belépő oda ezzel a Steierrel. Szijj még egyszer megnézte a címet a kezében tartott levélben. Igen, ez lesz a külvárosi utca. Pokolkő bár, jó kis név. A bár előtt sötét BMW-k és Audik álltak, a gazdik odabenn mozgolódhattak, de a kocsikat őrizni itt nem kell. Lopd csak el, és halott ember vagy. Ilyen világot élünk. Szijj kicsit távolabb parkolt, nem akarta, hogy kiszúrják a sok luxusautó között a lerobbant Astrát. Látta, hogy a bár bejáratánál két tagbaszakadt gorilla állt, ezért a pisztolyt, a fogát szívva dobta be a kesztyűtartóba. Most mi legyen? Csak besétál, beleszagol a fertőbe, megkérdezi a csapost, és már jön is ki. Essünk túl rajta. A bár előtt már gyűltek az éjszakai pillangók, a fal mellett nagydarab emberek jöttek és távoztak. Szívből utálta ezt a népséget. Azt hiszik, mindent megtehetnek. Versenyezve darabokra gyűrnek egy autót, és a halott sofőrnek, akinek az volt az egyetlen bűne, hogy szabályosan közlekedett, a hozzátartozói semmit sem kapnak. Bármit elérnek, és ez elbizakodottá tette őket. Szijj méregbe gurult. Hát nem! Még itt van, addig nem lesz mocsok a városban! - Téged még nem láttalak errefelé. - morgott a kétajtós szekrényszerű biztonsági hegyomlás. - Új vagyok. Nemrég szabadultam. - vetette oda Szijj. Még jó, hogy nem mozgott eddig itt, és nem tudják, hogy rendőr, bár azért ránézésre elég sok korrupt zsaru tölthette itt az estét. Odabenn sötétség, és tomboló elektronikus zaj fogadta. A rudakon vonagló alakok alig látszottak a tomboló stroboszkóp lámpa villogásától. Száraz, elhasznált levegő, és dögletes meleg, izzadságszaggal keverve. Szijj nem bámészkodott, hanem folytatta útját a csapos felé. A bárpult neonvilágítása bántotta a szemét. Valahogy úgy érezte itt magát, mint egy partra vetett hal. - Hé, adj valamit inni! - kiáltotta a cingár pultosnak. A szeme már alig látott valamit a bárpulton sorakozó üvegeken visszaverődő villogástól. Mellette egy bőrdzsekis fehérhajú ficsúr hirtelenszőke felpumpált nőjével őt nézik. - Nem hallja! Adjon valami nyakolajat! - ordított már a csaposnak, mire az végre megfordult. Szijj egy régi ügyének egyik jelentős szereplőjét ismerte meg. Balogh Sanyi, a futár. Mikor anno megszorongatta, jó sok pontos fülest kapott arról, hogy melyik fakabát kitől szerzi az
anyagot. Mocskos dolog ugyan köpni, mondta sokszor, de a nyomozó cserébe elintézte, hogy feltételesen szabadlábra kerüljön a drágalátos öccse. Balogh ledermedve vette észre korábbi partnerét. Meglepetésében kifordult a cigaretta a szájából. - Szijj, maga itt? - nézett rá értetlenül. Amolyan menő-Jenő külsejű huszonéves volt, suhogós melegítőben, kefehajjal, és tele fuxszal. Valami idétlenség is volt a kezére tetoválva, de amikor készült csak egyvalaki volt részegebb Baloghnál, és az maga a tetováló mester volt. - Miért, mi van, nem ihatok egy sört ebben a bárban? - Nyomozó, szögezzünk le valamit! - hajolt át a pulton Balogh - Segítettem magának, maga kihozta az öcsém, tovább senkinek semmi! Hagyjon élni, jól van? Tiszta vagyok! - Igen, tiszta bizsu, ahogy látom. Ki intézte el neked ezt a melót itt? Ez eléggé alvilági hely. - Ne célozgasson nyomozó! Ha valamit akar, akkor mondja meg, vagy menjen a francba! - Jól van. Valami Steier küldött ide. - jelentette ki Szijj, nem tudva, milyen hatást vált ki. - Nézze nyomozó, én... - Balogh elfehéredett. - Mit mondott, kicsoda? Kövessen! - a melegítős kilépett a pult mögül, és az ajtó felé vette az irányt. Szijj erre nem számított. Meglepetten követte a másikat. Odakinn pangott a forgalom, a parkoló is tele volt, csak néhány gorilla mászkált a járdán. Balogh összehúzta magán a bőrkabátot, és Szijj felé fordult. - Jól van nyomozó, ki a fene ez a Steier? - kérdezte zaklatottan. - Ezt neked kéne tudnod. - Már miért? Eddig ezt a nevet két embertől hallottam. Az egyik maga. - mondta Balogh. A nyomozó hátán zsibbadás futott végig. - És ki a másik? - Valami állat, aki éjnek idején telefonálgat. - köpött Balogh. A nyomozó úgy érezte, kezd belefulladni a nyaka körül tornyosuló meglepetésekbe. - Mit mondott?! - kapta el a kezét. - Azt, hogy egy ismerősöm erre a névre hivatkozva fog keresni. - morogta Balogh. - De ennek mi jelentősége? - Idefigyelj te anyaszomorító! Most komolyan válaszolj, mondott mást is? Nagyon fontos! rázta meg a nála magasabb fiatalt. - Nem. Semmit, csak hogy valaki jönni fog. Gondolom magára célzott. De mit akart ezzel? Épp azt álmodtam, hogy három nővel... - Őszintén válaszolj, vagy börtönbe vágatlak! Készül valaki ellen merénylet a városban? - rázta meg Sanyit a nyomozó. - Mi van? Ön szerint ha készülne is, én arról tudnék? Régebben is csak futár voltam, most meg csak pultos. Mondja, honnan a fenéből kéne ezt tudnom? - igaza volt, rossz ajtón kopogtat. - Balogh, ha erre válaszolsz, akkor nem piszkállak többé! Ha ilyesmit akarok megtudni, honnan kérdezzem? - Ezt úgy érti, hogy? - nézett nagyot Balogh. - Igen. Vigyél valami főnökhöz, aki válaszolni tud. - Maga nem ép! - szívott nagyot idegesen a cigijéből a kérdezett. - Mit gondol, ül a bárban szivarfüstbe burkolózva egy keresztapa, aki csak úgy válaszolgat a kérdéseire? Ez nem valami maffiacsalád! - Meg kell tudnom, ki ellen készül merénylet, és te ebben segíteni fogsz! - erősködött Szijj. - Nézze, válaszoltam, most hagyjon békén, megígérte! - Valakit meg fognak ölni, Balogh! Meg akarom akadályozni! - Nélkülem! - jelentette ki amaz, és a bejárat felé sietett. - Ha megszervezel egy találkát azzal, aki segíteni tud, akkor örökké hálás leszek neked! - Sokra megyek vele! - lökte oda félvállról Balogh, de megállt. - Gondold meg! Én csak egyszer kérek szépen, és ha akkor benne vagy, a jutalom nem marad el!
- Meglátom, mit tehetek! Na kotródjon nyomozó, vagy meglátják milyen züllött környéken ólálkodik! - az ajtó csukódott, de a határozott mozdulat mögött valami más is megbújt. Talán félelem? Mindenesetre biztos találkoznak még, elég terhelő dolgot tud róla. Szijj a kocsija felé indult, nem vette észre a mögötte sétáló két nagydarab válltömést. - Jó estét nyomozó! - tette a vállára valaki a hatalmas tenyerét. Szijjban megállt az ütő. Ki fedezte fel? Az alvilági figurák nem nagyon örülnek a nem korrupt rendőröknek, és ez a két figura biztos nem esti kocsikázásra invitálja. Lassan megfordult. Rossz ötlet volt, alig vette észre a két nagyra nőtt gorillát, egy hatalmas pofont kapott. Egy pillanatra kivilágosodott, de az is lehet, hogy egy elhaladó autó fényszórója volt. A füle csengett, és kicsúszott a lába alól a talaj. Hatalmas pofon volt. Szijj szinte élettelenül esett a hatalmas BMW terepjáró motorháztetejére. Háton feküdt rajta, mire megragadták a vállát, hasra fordították, az egyik hátracsavarta a kezét, és a fejét a fém tetőre nyomta. - Ki vele, mit keres itt? Ha hazudik, meghal! - ez nem lehet rosszabb! A reszelős hang tulajdonosa maga volt Alex az ukrán, akit ő küldött sittre! Nem gondolt rá, hogy valaki itt felismerheti, de a dealer úgy látszik, már kint van. Mi folyik itt? Ki alkalmazza a bárjában a válogatott alvilági szemetet? Balogh, mint csapos rendben van. De, hogy egy gyilkos és cukros bácsi legyen a kirakatban a kidobó ember. - Egy kis séta. - nyögte ki a nyomozó, egy erős kéz által a kocsira szorítva. A lába a földön volt még. Ezt kéne kihasználni, mert itt nem segítenek észérvek. - Ne hazudj! - ordított egy másik ismeretlen hang, és jól hallható kabátsurranás árulta el, hogy egy pisztoly is előkerült. - Kaptam egy fülest, és utánanézek éppen! - szólalt meg Szijj. - Igen, rögtön gondoltam! De az ilyeneknek jobb a föld alatt lenni. Túl sok ügyfelem tetted hidegre! Többek között engem is! - lihegte Alex a nyomozó fülébe. - Indulunk autózni egyet! - Most vagy soha, ha a kocsiban lesz, nem marad esélye! Így talán megpróbálhatná. A szélvédőben észrevette, hogy a másik éppen nem figyel eléggé. Ahogy erejéből kitellett, rárúgott Alex bokájára. Nem volt nagy ütés, de meglepte, és elvonta az őt leszorító ukrán figyelmét. Az nem számított a folytatásra, de Szijj ekkor kirántotta a meglepett kidobó markából a kezét, és előre rántotta, majd tiszta erőből könyökölt hátra, pillanat alatt. Sikerült eltalálnia a gyomorszájat, és a szélvédőből látta, ahogy ellenfele hátranyúl a fegyverért. Minden erejét megfeszítve rántotta hátra a fejét, és hatalmas erővel ütötte a koponyáját a meglepett kidobó ember fogsorába. Hallott valami reccsenést, mielőtt a fájdalomtól üvöltő Alex elengedte. Szijj megfordulva gyomorszájon vágta még egyszer, hogy a másik meglepett gorilla mellett centikkel zuhant el. A nyomozó futásnak eredt. A lebénult smasszer felocsúdott, és utána eredt. A nyomozó érezte, hogy a feje vérzik, és kettőt látott a fájdalomtól, meg az ijedtségtől, de egy valamiben biztos volt. Ha nem éri el időben a kocsit, akkor vége. A másik nem lesz könyörületes. Futott, ahogy bírt, de szúrni kezdett az oldala. Amaz egyre közelebb ért. Szijj megkerült egy parkoló autót, és az úttest felé futott. Hol lehet az Astra? Ha nem éri el időben a kocsit... Egy Mercedes ért a közelbe, és a tetején sárgán derengett a lámpa. - Taxi! - ordította a nyomozó, ahogy kitelt tőle, és már nyitotta is a fékező autó ajtaját, közben hálát rebegve annak, aki ilyen kései órán éppen errefelé hajt. - Mindegy hova! - kiáltott be, és az anyósülésre vetette magát. A kövér taxis indított. A kidobó káromkodva ért oda. A sofőr nem vette észre, és gyorsított. A kocsi otthagyta az akkor érkező smasszert. Alig haladtak pár tucat métert, a taxis a visszapillantóba nézett, és észrevette a fújtató kidobót az úton mögöttük. A fékbe taposott. - Kifelé! - ordított Szijjre. Világos, az alvilággal nem szívesen szórakoznak a taxisok. - Akármennyit fizetek! — kérlelte a nyomozó. - Kevés lenne! Kifelé! - tuszkolta ki Szijjt. A kidobó ember újra futni kezdett, hogy beérje a megálló taxit. A nyomozó gondolkozott. Most már úgyis mindegy! Tiszta erőből mosott be a
taxisnak, az ütés elcsúszott, de valami reccsent. Kinyitotta a sofőr oldali ajtót, és kilökte az útra az eszméletlen testet, szerencse, hogy nem volt becsatolva. Átmászott a vezetőülésbe, és sebességbe kapcsolt. Hideg verejték csurgott rajta végig. A kocsi meglódult, mielőtt a sprintelő gorilla odaért volna. A sötétkék Mercedes elrobogott az éjszakában, otthagyva egy vérző szájú kidobót, egy meghajszolt smasszert, és egy ájult taxist. Még most sem hitte el, mit csinált. Miért támadták meg? Nyilván Alex ötlete volt. Na de akkor is! Egy bár előtt csak úgy megvernek valakit, itt valami nem vág egybe. Balogh nem mondott semmit a merényletről, de igaz, honnan tudna ő ilyet? Biztos igazat mondott. Ez az egész egyre komolyabb. Egy vicc miatt nem küldik olyan helyre az embert, ahol megverik. Hacsak nem... A nyomozóban borzalmas gyanú ébredt. Mi van, ha az áldozat ő maga? És mi van, ha őt akarja megölni a telefonáló, csak mással végezteti el? Ej, hiszen lett volna már alkalma... Akárhogy is, a végére kell járnia. Vérzett a feje, és duplán látott. Valahol otthagyja a taxit, hogy gyalog megy majd haza, az Astrát most nem keresi meg. Zúgó fejjel folytatta útját a járdán. Volt valami homályos emléke arról, hogy felkereste egy régi orvos iskolatársát, és az sűrű káromkodások közepette bekapcsozta a fejbőrét az otthoni klinikáján, de arról, hogyan került haza, arról már sejtelme sem volt, csak azt tudta, hogy egyre jobban benne van az ügyben, és a végére kell járnia.
Péntek A szabadnap húzósan kezdődött a nyomozó számára, már ami a folyton hasogató fejet, és a ki tudja miért háborgó gyomrát illeti. Kilenckor mégis kidobta az ágy, az ébresztős rádió miatt. Főzött egy kávét, elropogtatott egy hétfői kenyérből készült kőkemény pirítóst, és leült a tévé elé. Hogyan tovább? Két nyom van, ha lehet annak nevezni, arra nézve, hogy kiderítse a merénylő kilétét. Sovány egy lehetőség, de ott van a név, Steier. Csak van valami értelme, csak valami célzás ez valamire? Majd később visszatér rá. A másik a pizzás doboz. Ki írhatott rá? A legbiztosabb hogy a kihordó. Délelőtt jó lenne elmenni a pizzériába, megérdeklődni, hogy ki hozta ki az ebédet tegnap. Mindenesetre lerendezett egy hívást, de a kihordó is szabadnapos volt, de szerencse, hogy szombaton épp bent lesz, meg lehet kérdezni. Lássuk csak, mi van még? Csak nem függ ezzel az üggyel össze, hogy este meg akarták verni. Alex kint van, jó lesz vigyáznia, viszont megint a klubba kell mennie, ha Baloghnak sikerül valami infót kiszedni a merényletről, de ez nem valami nagy eséllyel bír. A legdurvább az egészben, hogy már látta egyszer a merénylőt, ott a Hősök terén, de most így nem tudja visszaidézni az arcot, tehát nem rajzoltathat az őrsön fantomképet. Gondoljuk végig. A hívás tegnap hajnalban mit is mondott? Merénylet sok ember előtt. Van itt valami, ami segíthet! Igen! Azt mondta, erre a merényletre készült, amíg bent volt! Ezt mondta a telefonban! Mit jelenthet a bent? Börtönt, nyilván. Meg kell néznie az adatbázisban, kik szabadultak nemrég. Hajrá. - Halló, ki az? - szólt bele egy vidám hang a telefonba. - Gábor vagyok Marcikám! Megtennél nekem egy szívességet? - kérdezte a nyomozó. - Ezzel visszahozlak a normális életbe? - kérdezte kétkedve a hang. - Meglehet. - Akkor mondjad! - Kellene azoknak az aktája, akik egy éven belül szabadultak valamelyik fegyintézetből, mindegy melyikből! Az is kell, aki szökött! - Atyaég, már megint min töröd az agyad? - Csak van valami, aminek utána kéne néznem.
- A telefonáló, igaz? - a nyomozó meglepődött. - Miért? - kérdezte gyanakodva. - Csak gondoltam. Te figyelj, mi volt az a tegnap esti balhé? Már mindenki arról beszél, hogy kidobó emberekbe kötsz bele, és autókat lopsz. Ez tényleg igaz? - Ismersz Marcikám, nem? - Igen, azért kérdezem. - de Paksi hangja nyugodt volt, tudta, hogy a nyomozó semmit nem tesz ok nélkül, és a pletyka kicsit más, mint ami valójában történt. - Egy perc, és küldöm emailben az aktákat, ezek úgyis nyilvánosak a rendőrségi dolgozóknak. Egyébként ezeket az aktákat a kapitányságon is megnézhetnéd, minek kell nekem megkeresni? - Szabadnapon vagyok, amellett, hát ezek a pletykák is... - Értem, öt perc, és küldöm. - Jó, kösz, megnézem! - készült lerakni a telefont a nyomozó. - Horgászat mikor? - Mondom, hétvége! - Jó, viszhall! - lerakta a telefont, és bekapcsolta a számítógépet. Illett a lakáshoz a parányi monitor, és a lerohadt gép a nyikorgó asztalon. Várt egy kicsit, majd megnézte a levelet. Paksi szorgalmas volt, vagy háromszáz akta jött le, akik az ország börtöneiből egy éven belül szabadultak. Nagyon remélte, hogy benne lesz a merénylő ebben az éves listában, különben nagy munka lesz. Megnyitotta az elsőt. Kocsilopás. \A második is idegen pofa, testi sértés. Úgy látszik nem abc szerint van a sor, mert össze-vissza állnak az akták. Szijj bekapcsolta a rádiót, sokáig fog ez tartani. Eltelt vagy másfél óra, a háta fájt, a szeme fáradt, de tovább nézegette a képeket, meg is lett az eredménye, a kétszázadik akta magasságában egy nyúlánk arc, nagyon mogorva pofázmány, de igen, ez ő, ez az az ember, akit a téren látott az Audi előtt. A név, Steier Péter, harminchat éves, és hat hónapja szabadult a Csillagból. Feltételesen szabadlábra helyezték a többszörös gyilkossági kísérlet vádja alól, új bizonyítékok felbukkanása miatt. Többszöri magánzárka verekedések miatt. Steier! A kép kezd összeállni! A szabadult fegyenc most végre elvégzi a gyilkosságot, ami nem sikerült eddig. De kit akart ez megölni? Nem írja az akta. - Megint én vagyok Marcikám! Utánanéznél nekem még valaminek? - Naná, mi kell már megint? - A Csillag börtönből fél éve szabadult rab, száma három-ötvennyolc. Azt írja az akta, emberölési kísérlet miatt zárták be. Meg tudnád nézni, hogy kit akart jégre tenni? - Persze egy pillanat, megnézem a gépemen. Várjál, itt valami nem stimmel! - Mi történt? - futott végig a félelem a nyomozón. - Nem írja, úgy értem, az akta azon része, amit nem küldtem át, nem, hogy titkos, de hiányzik! Nincs meg! - És ez mit jelenthet? - Nem tudom, de valami stikli van itt, mert nem titkosítottak, hanem mintha kivágták volna az adatbázisból. - a nyomozóban egy újabb gondolat fogant meg. - Figyelj Marcikám, mikorra tudnád elintézni, hogy elmehessek látogatóba a Csillagba? - Mit csinálsz? - hüledezett Paksi. - Nevezz hülyének, de ennek a fegyencnek csak voltak cellatársai, akiknek elmondta, hogy miért került be. Ha megkeresném őket, csak beszélnének, tehát... - Tehát tényleg meg kéne már nősülnöd. - Már Nagy is ezzel piszkál, legalább te hagyj békén! Szóval? - Embert ne küldjek neked a holdra? Szóval indulj Szegedre, mire odaérsz, én elintézem neked a belépést. - Isten vagy! - Azért ne túlozzunk! - Alig tette le a telefont, az újra megcsörrent. Szijj felvette. - Na mi az, mégsem tudod elintézni?
- Dehogynem. Könnyebben, mint gondolná nyomozó! - a hang hideg és kimért. A merénylő volt. - Steier. - állapította meg Szijj. - Már ezt is tudja? Nagyon jó! És most mit fog tenni? - Elkapom! - jelentette ki a nyomozó. - És hogyan? Kezd érdekelni! - Nézze, nem tudom, ki törölte az adatait, de akkor is, rájövök, ki is maga valójában! - Sok sikert nyomozó! Mellesleg, tegnap szépen elintézte a két smasszert. Ja, és ha kimozdulna otthonról, csak hogy ne kelljen buszoznia. Nézzen ki az ablakon! - A nyomozó kezéből kiesett a kagyló. A lakótömb parkolójában ott állt az Astra. Az ő autója. Akármi is történik a merénylő is azt akarja, hogy elmenjen a börtönbe. Vette a kabátját, és ledöcögött a lépcsőn. A poros lépcsőházban is csak arra tudott gondolni, hogy valami nem stimmel a telefonáló, és az aktában szereplő ember között. Ha tegyük fel, most akarja megölni azt, akit már eddig is megpróbált eltenni láb alól, akkor miért figyelmeztette most? Ennek semmi értelme. A kocsi úgy állt ott, ahogy előbb látta, pont a háztömb előtt. Lassan közelítette meg, biztos, ami biztos. Lehajolva átnézte a padlólemezt, de nem volt rajta semmi különös. Egy sárga cetlit vett észre az autó kormányán. Kinyitotta az ajtót, és elolvasta: „Nincs benne bomba. Használja nyugodtan!" A kesztyűtartóban is bent volt a pisztolya, ahogy este otthagyta. Szijj félmosolyra húzta a száját. A fickónak sok esze van, de akkor is horogra fog akadni. Három órás út végeztével érkezett meg Szegedre. Paksi elintézte a belépőt, a beszélőn fog találkozni Steier egyik régi zárkatársával. Ebédelni ráér a beszélgetés után. Régies épület, a szegedi büntetés végrehajtó intézet több mint százhúsz éves. Szijj feldöcögött az emeletre. A beszélőn egy kicsit állott a levegő, és az őrök is kissé ingerültek, de be tudták szorítani a látogatást, pláne egy kis rátelefonálás után, Paksi részéről. Azért elég meredeken indul a hétvége. Egy nap telt el azóta, hogy éjjel felhívta egy ex-fegyenc, és most már utána nyomoz. Itt ül a beszélőn, az üvegfal mögött, és várja, hogy a másik oldalon feltűnjön egy újabb darab a kirakós játékban, a régi cellatárs. Két fegyőr kíséri, farmerban, és a jellegzetes sittes ingben jelenik meg, leül a nyomozóval szemben, végigméri. Negyvenes, mint ő, szemüveget visel, kopaszodó, és abszolút nem látszik sorozatgyilkosnak. Nem is az, az akta tanulsága szerint csak felgyújtott egy gyárat. - Jó napot, a nevem... - kezdte a nyomozó, de a fegyőr közbevágott. - Hogy értsük egymást 422-es, az úr a 318-asról akar kérdezni! - dörrent a bajszos tányérsapkás. - Nos, igen, hajól értesültem, - húzta elő Szijj Steier képét kinyomtatva - egy darabig maguk ketten cellatársak voltak. - Igen. - a fickó igyekezett takarni, de mintha valami végigfutott volna az arcán a képtől. - Gyilkossági kísérlettel zárták be. - Tudom, és? - a fegyenc valamit sejthetett. - Most kint van. - Szijj érezte, a kevés alvás hatását, kezdett belefáradni, és nem tudta, miért nyúz most egy fegyencet. - Tudnom kell, kit akart megölni, mielőtt idekerült. - És ezt miért tőlem kérdezi? A rendőrségnek csak megvan az aktája! - nézett nagyot az elitélt. Kezdett kizökkeni a flegmaságból. - Igen, de valamiért törölték, a... mindegy! Nem tudja, kit akart megölni? Nem mondta? - Nézze, ő nem beszélt sokat. Annyit elmondhatok, kellemetlen ember. Csak azt leste, mikor kerülhet ki. - Értem, de nem mondta soha, kit akar megölni? - Szijj kezdett kijönni a béketűrésből. - Hát hogyhogy kit? Azt, aki leültette! Aki részt vett a nyomozásban ellene! Steier mesélgette néha, amikor mégis beszélt, hogy meg fogja keresni, és akkor. - De ki volt az? - Szijj feljebb ült. Újabb darab fog az ölébe hullani a kirakósból. Kezdett izzadni.
- Valami muki a főkapitányságon. Azóta már jól felvitte a dolgát a... - De ki az? Tudja, hogy hívják? - Szijj már felállt, a kopaszodó elítélt gondolkodóba esett. - Valami városnév... igen, amikor beszélt, csak ezt emlegette... igen, megvan! Paksi Márton! a nyomozót jeges rémület öntötte el. - Ez egészen biztos? - Az. - hagyta rá a fegyenc. A nyomozó szíve hevesen vert. - És nem mondta, mikorra tervezi? - Hát azt nem tudom. Biztos a közeljövőben. Most meg hova megy? - a nyomozó ezt már nem hallotta. Rohant a beszélőről, ki a folyosóra, onnan az utcára. A fülében dobogott a szíve. Megvan hát a rejtély! Paksi a célpont! Azonnal figyelmeztetni kell, talán még nem késő! Gondolkodj! Rajta kell ütni! A fickó sok mindent megtudott eddig, nem szabad, hogy erről Paksin, és rajta kívül más is tudomást szerezzen. Úgy érezte, az izgalomtól kiugrik a szíve, és a tüdeje úgy követelte a levegőt, mint régen, amikor megtalálta a hiányzó bizonyítékot. Meg fogja akadályozni a merényletet! Tárcsázott. - Na, megvolt a látogatás? - Szijj hálát rebegett, amiért még idejében elérte a rendőrt. - Marcikám, van itt valaki, akit azonnal el kell kapni! Steier Péter, szabadult fegyenc, valahol Pesten lakik, és azonnal küldj érte rohamosztagot, tankokat, nemzeti gárdát, tudom is én! A lényeg, hogy te ne hagyd el a kapitányságot, amíg be nem hozták! - Meg vagy veszve? Minek? Rohamosztagot? Ki az, egyszemélyes terrorszervezet? - Azt most nem mondhatom el, de minél előbb rács mögött az ürge, annál jobb! És mondom, ki ne mozdulj, amíg nincs meg! - De miért, Gábor? - Megbízol bennem, Marci? - a vonalon túl egy ideig néma csend honolt. - Megkeresem, és behozzuk! - jött a válasz. - Hálás vagyok! - letette. Ez megvolt. Pár óra múlva vége a dalnak, a hal horogra kerül. Óvatlan volt, bár ki tudja, hogy tudta törölni az aktája egy részét, akárhogy is, most már megvan. Az utca most fényben fürdött. Az ősz még nem akart betörni ide. Azért jól felhajtotta az ügyet, nem egész két nap alatt! Ez már figyelemre méltó. Egy sarki büfében vett lángost, és ráérősen fogyasztotta el az utcai padon. A merénylő ma rács mögé kerül. Ez jó volt, nyomo zó! Ez igazán szép munka volt! Emeletes ház a hetedik kerületben. Steier Péter a szekrénybe akasztotta a kabátját. Az autója felvágós volt, nem úgy, mint a lakás. Nem élt rosszul, de azért jó lett volna új életet kezdeni. Lehuppant a fotelbe. A falak nem voltak túl vastagok, így felhallatszott, hogy mintha több ember egyszerre akarná megrohanni az emeleti vécét. Dörömbölésre figyelt fel. - Ki az? - fordította az ajtó felé a fejét. Most ült le, hát nem fog felkelni valami házaló ügynökért. - Azonnal kinyitni! Rendőrség! - Steierben megállt az ütő. Ezek mit keresnek itt? Hiszen semmi hibát nem vétett! Ledöbbent, és nem tudott mozdulni. Nem is kellett, az ajtó három darabra szakadva tört szét, és a porfelhőn keresztül három rendőr rontott be, előreszegezett fegyverrel. Steier szájából kiesett a cigaretta. - Mi akar ez lenni? - A nappali rendőrbálra emlékeztetett, és Steier azonnal három pisztolycsővel nézett szembe. Semmi értelme sem lenne menekülni. Lassan felemelte a kezét. - Jó, és most mit csináltam? - Pofa be, álljon fel, lassan, és forduljon meg tarkóra tett kézzel. - Nem csináltam semmit! - védekezett, de kattant a bilincs. Fogalma sem volt, miért találták meg, és mi lesz vele, de egyvalamit sejtett. Ha akarják, ezek simán visszajuttatják a Csillagba. Délután háromkor a nyomozó még mindig az autójában ült, és lassan elérte a fővárost. A rádió nem számolt be Steier leültetéséről, ami érthető, hiszen csak ketten tudják, miért van most
egy szigorúan őrzött helyen, a nyomozó, és maga a merénylő. Jó, meglépte az első lépést, de mi van, ha tagad majd? Akkor Szijj kellemetlen helyzetben lesz, mert csak vele beszélt, simán rásüthetik, hogy kitalálta az egész történetet, és egyetlen tanúja a volt cellatárs lesz. Kicsit ideges lett erre. Nem hajtott egyenesen haza, a Haller utca felé vette az irányt, azonnal látni akarta Steiert. Odabenn már várták. Paksi egy felgyűrt ujjú ingben, és még egy meglepetés, Nagy nyomozó mellett Szomori, a kapitány, idegesen dobolva a kezével az asztalon. Láthatóan mérges volt. Szijj kicsit megszédülve lépett be a levegőtlen helységbe. Odabenn csak az asztal a két székkel, és egy másik ajtó. - Üdv mindenkinek. Behoztátok? - Na jól figyelj, nyomozókám! - kezdte Szomori. - Azt, hogy a kapcsolataidat felhasználva rendőröket küldesz egy szabadult fegyencre, már őrültnek állít be a szememben, de, hogy még azt sem mondod meg, hogy miért kellett behozni! - Most már elmondhatom. Tegnap hajnalban fülest kaptam egy készülő merényletről, amit ez az ember fog végrehajtani. - Szijj úgy gondolta, nem baj, ha kicsit rövidít a dolgokon - Utánanéztem ennek az embernek. A volt cellatársa azt mesélte, hogy a gyanúsított többször állította, ha kikerül, meg fogja ölni Paksit. - Micsoda? - húzta fel a szemöldökét Paksi. - De miért akarna megölni? - Mert te ültetted le. - magyarázta Szijj. - Erre nem emlékszem, érdekes. - gondolkodott el Paksi. - Ez az egész zavaros. Nem ejtett át a fegyenc? - vetette fel Nagy. - Kiderítem. Bemehetek hozzá? - Ahogy akarod, de figyelmeztetlek, ha ez még egy a baklövéseid közül, akkor véged! Érted? - Öt percet kérek! - szólt Szijj, és benyitott a másik ajtón. Odabent a szürke falú szobában csak egy asztal, és egy szék, rajta ott ült a képen már látott merénylő, Steier, most pulóverben, kócosan, és a szemüvege nélkül, de ennek ellenére Szijj felismerte a téren látott fickót. Steier felkapta a tekintetét a belépőre. - Örvendek! Megismer? - kérdezte vigyorogva Szijj - Más így élőszóban, mi? - Biztos igaza van. Egyébként ki maga? - Steier hangja mintha kicsit mélyebb volna így, élőben. - Csak egyet áruljon el! Hogy csinálta azt, a pizzával? - Miről beszél? - nézett fel, mint aki tényleg nem tudja, miről van szó. - Jaj, ne packázzon már! Maga ajánlott tisztességes játékot, és én győztem. Már csak azt mondja meg, hol akarta elvégezni a gyilkosságot? - Micsodát? Uram, ön téved, én... - Ne vágjon közbe! Mondom, lebukott! Törődjön bele! Voltam a börtönben a cellatársánál... - Hol beszélt vele? - vágott közbe Steier. - A Csillagban, hol máshol? - nézett nagyot Szijj. - A cellatársam két hónapja kint van. - Várjon, egy alacsony, kopaszodó emberről beszélek, a... - Az meg ki? Én egy magas, horgas orrú, kigyúrt gorillával voltam egy cellában! - Szijjel megfordult a szoba. Nem, most tagad, biztos félre akarja vezetni. - Jól van, uram, én türelmes vagyok, csak legalább azt mondja meg, miért tartanak itt? - kérdezte Steier. - Nagyon figyeljen! Most már nincs értelme tagadni! Miért akarta megölni Paksi Mártont? - Na az meg aztán tényleg kicsoda? - nézett még nagyobbat a vádlott. Szijj megszívta a fogát. Valahogy ma nem megy ez a vallatósdi. - Magát gyilkossági kísérlet miatt ültették le. A cellatársa elmondta, hogy ha kiszabadul, újra meg fogja próbálni megölni az áldozatát, Paksi Mártont. - Na várjunk egy pillanatot! - szakította félbe Steier. - Tisztázzunk valamit! Én a szomszédomat akartam megverni, mert kikezdett a nőmmel! Erre feljelentett a szemét! De valamilyen
oknál fogva, alighogy bezártak, jobblétre szenderült. Utólag kiderült, hogy paranoid skizofréniában szenved, ezért azt képzelte, hogy üldözöm, és meg akarom ölni, ezért engedtek ki fél éve. - Szijj hápogott. Itt valami fatális félreértés van. Gondolataiból egy belépő rendőr zökkentette ki. - Elnézést uram, ezek az ön személyes dolgai? - mutatott egy kis kartondobozra a hóna alatt. A vádlott beletúrt az asztalra helyezett tárolóba, és bólintott. A dobozban azok a dolgok voltak, amit a letartóztatáskor elkoboztak tőle. Pénztárca, kulcsok, ilyesmi. - Akkor itt egy aláírást. - mutatott a rendőr egy papírra. - Csak formaság. - Értem - mondta Steier, és aláfirkantotta a cetlit. A jó életbe, gondolta Szijj, ez így nem lesz könnyű. Jól beugrott a csapdába! Itt a kezében a zsákmány, és semmi bizonyítéka. Úgy írja itt alá az a papírt, mintha a. Várjunk csak! Kikapta a távozó rendőr kezéből a cetlit, és előhúzta az autóban talált sárga jegyzettömb lappal. Az egyiken normál, egyenes, nagybetűs sorok, a vádlott írása meg dőlt, apró betűk. A két írást nem ugyanaz írta! Biztos, hogy nem változtatott az írásán, erre nem gondolhatott! Még egy kérdéses pont van, ami eldönti, hogy igazat kell-e adnia a fejét feszítő kósza gondolatnak, vagy nem. Kitámolygott a szobából. - Na mi van, Sherlock? - kérdezte karba tett kézzel Szomori. - Valamit el kell intéznem! Mindent megmagyarázok, csak ne engedjék el! - szólt az ajtóból, mielőtt magára kapta a kabátot. Lerohant a kocsihoz. A pizzéria innen pár sarok, de kocsival hamar megjárja. Egyvalaki láthatta azt, aki rá firkált a dobozra és az a kihordó! Ha az sem vall Steier ellen, akkor csúnyán megszívatták. Idegesen dobolt a kormányon. A legrosszabb, hogy nincs ütőkártyája. Nemhogy azt nem tudja bebizonyítani, hogy Steier a gyilkos, még azt sem hiszik el, hogy egyáltalán van merénylő! Van bizonyítéka? Nincs semmi! Belesétált a csapdába, és most két pofára megszívta! A merénylő most biztos jót röhög, miközben tölti a puskát! Mi a legrosszabb? Az, hogy még mindig nem tudja, ki a merénylő, ki az áldozat, hol és mikor lesz a merénylet. Briliáns nyomozásnak indult a dolog, és mit ért el? Gazdagabb lett egy akkora fiaskóval, mint a ház! Satufékkel állt meg a pizzéria előtt. Gyorsan kiszállt, és belökte az ajtót. - Mit parancsol, mit adhatok? - Egy pisztolyt, hogy főbe lőjem magam. Gondolta Szijj. - Beszélhetek a kihordóval? - a pultos arca kicsit elszíneződött. - Közlöm, ha az az átok kölyök már megint elütött valakit, hát én... - Nem, de rendőrségi ügy! Azonosítania kell egy gyanúsítottat. - hadarta Szijj, és elővette a képet. - Pisti, gyere ide, de rögtön! - ordította hátra a pultos a konyha felé. Hihetetlenül szeplős szőke gyerek ugrott ki, motoros dzsekiben, tizenkilenc lehetett. - Ez az ember szeretne kérdezni valamit! - mutatott a nyomozóra a pultos. - Szia, Szijj Gábor vagyok, te hoztad ki tegnap dél körül a pizzát a kerületi kapitánysághoz? - Szigeti István. Ohm, gondolom én vittem ki, csak én vagyok itt kihordó, a másik beteg egy hete. - Felismered ezt az embert? - mutatta Steier képét neki. - Nem ismerős. - tanulmányozta a képet a kihordó. - Tudtam. - csalódott bizsergés futott végig Szijjen. - Kapitányság... Ja, igen, nem a maga névnapjára rendelték a pizzát? - jutott eszébe valami a gyereknek. - Micsoda? - pördült meg a nyomozó. - Az nagyon furcsa volt! Alig állok meg a motorral, odajött egy férfi, azt mondta, egyik kollégájának megy a pizza, akinek ma van a névnapja. Megkért, hogy hadd írhasson jókívánságot a dobozba. Hülye lettem volna elküldeni, pláne, mert kezembe nyomott egy ötszázast. Elkérte a dobozt, felemelt egy szeletet, szalvétával, még ezt is megfigyeltem, írt bele valamit, aztán, ahogy mondta, visszaadta, és eltűnt. Aztán kézbesítettem a pizzát. - Elkérte és írt is bele? - Szijj csak hápogott.
- Vigyáztam, hogy ne tegyen benne kárt! - mentegetőzött a fiú. - És biztos, hogy nem ez az ember volt az, aki elkérte a dobozt? - lobogtatta meg a képet. A kihordó megrázta a fejét. - Le tudnád írni, hogyan nézett ki? - reménykedett a nyomozó. - Kicsit sántított a bal lábára, de nem bottal járt. Térdig érő szürke kabátban volt, olyan tizenöt milis fekete haja volt, barnás szemek, kicsit hosszúkás arc, olyan könyvelő pofa. - Szijj megszédült. - Azt meg honnan tudod, milyen hosszú a haja? - Anyu fodrász. Mellette a hülye is tudja, hogy tizenöt milissel volt vágva, ja és a csávó frissen borotvált volt. - a kis fickó tele szájjal vigyorgott. - Felírnád a számod egy darab papírra, ha valami kérdésem még lenne, el tudjalak érni? - Persze uram! - véste fel egy szalvétára. - Nagyon köszönöm, fiú! Nagy szolgálatot tettél. Valószínű, hogy még megkereslek. - Viszlát, szívesen. - Felemás érzéssel távozott. Egyre biztosabb volt abban, hogy nem Steier a merénylő, de az alaktalan gyilkos már kezdett arcot ölteni. Sovány infó a hajhossz, és a sántítás, mert ilyenből vagy ezer lehet Pesten. Még egyetlen dolog maradt, ami Steier bűnössége mellett szólt. Egy utcai fülkéből tárcsázott, biztos, ami biztos. - Halló, Szijj Gábor nyomozó vagyok, kilencedik kerületi kapitányság, még ma délelőtt jártam maguknál, és beszéltem az egyik rabbal, a 422-essel. Oda tudná hívni a telefonhoz? - Telefonhoz egy fegyencet? Még látogatási idő sincs! - Rendőrségi ügy. - Rendben. Bele fog telni pár percbe, visszahívom. - Jó, köszönöm. - az utcán járókelők mentek-jöttek. A gyilkos is itt röhöghet rajta valamelyik sarok mögött. Szijj Gábor, a lecsúszott nyomozó még lejjebb került. Lecsukatott egy szabadult ártatlan embert, bizonyíték nélkül. A telefon csörgött. - Halló, a 422-essel beszélek? - Majdnem, nyomozó. - a hang ismerős volt. Túlságosan is. Hideg borzongással töltötte el. Halló, elnézést, az előbb félrekapcsoltunk! - Szijj úgy érezte, csak képzelődött. - Adom a 422est. Kis szünet. - Halló? - Na ki vele, mit kapott az alakításért? - dörrent a kagylóba Szijj. - Magával beszéltem délelőtt, igaz? - kérdezett vissza a fegyenc. - Igen, engem vert át, gratulálok! Mit kapott érte? - Miről beszél? - hebegett a fegyenc. - Nézze, én nem tudom, mit fizetnek magának, de a hatóság szándékos félrevezetése megér pár amolyan „Csillagos" évet. - De mégis... - Tudom, hogy nem maga volt Steier zárkatársa, és, hogy hazudott nekem! Csak egyvalamit mondjon meg, és akkor talán kijön hosszabbítás nélkül a szabadságáról. Ki kérte, hogy hazudjon nekem? - Úgysem tudna megvédeni! - Miért akarnám? Viszont maga még bent maradhat egy darabig. És elintézhetek magának pár drabál Danit szobatársnak. - a vonal végén csönd lett, majd nagy sóhajtás. - Jól van, maga győzött. Két napja hívott fel valaki. Azt ígérte, hogy ha leülöm a büntetésem, ötszázezer fog itthon várni. Miért ne mentem volna bele? Elmondta, mit kell majd hazudnom annak, aki Steier felől érdeklődik. Annál is inkább belementem, mert a fickó el tudta intézni, hogy a számítógépes nyilvántartásban engem írt be, hogy én voltam Steier volt zárkatársa. - Tehát, amit mondott a gyilkossággal kapcsolatban, semmi sem igaz? - Sajnálom nyomozó. Ön nem fogadta volna el az ajánlatot? - a hang keserű volt. - Maga egy féreg. Végeztem. - Szijj lecsapta a kagylót. Talán még soha nem érezte magát ennyire rosszul. Élete nagy kiugrásának készült, de most a legnagyobb bukás lett belőle. Ki
fogják röhögni, sőt, talán el is küldik, amiért behozatta azt az embert. Mindegy! Csak egy apró jel, egy gondatlanul hátrahagyott nyom, és elkapja! Ha addig él, akkor is kézre keríti a gyilkost, és akkor úgy intézi, hogy ne legyen ott a rendőrség, senki nem fogja megvédeni, egyedül fogja elkapni, és megmutatja, hogy ő a jobb. Macska-egér harc? Hát jöjjön az egérfogó, felkötheti a gatyáját. De előtte még el kell intézni valamit, ami nem lesz kellemes. - Tehát vázolom: rendőröket küldtünk egy veszélyes gyilkosra, akiről kiderült, hogy ártatlan? Ez a helyzet, nyomozó? - Szomori tajtékzott. A plafonon lévő neon kezdett hunyorogni, és a villódzás sokkal gonoszabbá tette a főnök arcát. - Nézze kapitány, bevallom tévedtem, de csak mert hamis bizonyítékok... - Leszarom az észérveit! - vesztette el a türelmét Szomori - Maga évek óta nem csinál semmi hasznosat, hát utolsó balhénak még megalázza a kapitányságot? Örülünk, ha nem vág pert a nyakunkba ez a fickó! - Fogja már fel, hogy félrevezettek! Maga sem csinálta volna jobban! - Már meg sem kérdezem, miért verekedett két kidobó emberrel a Pokolkő bár előtt, és miért lopott el egy taxit! - Micsoda? Szijj, te egyre szimpatikusabb vagy nekem! - vetette közbe vigyorogva Nagy. - Az a két tag belém kötött, mert én ültettem le régen az egyiküket! Meg akartam lógni, erre majdnem agyonvertek! Beugrottam egy taxiba de az nem akart elvinni! Mivel nem volt kedvem szétveretni az agyam az aszfalton, ezért kidobtam a taxist, de a kocsit pár utcával lejjebb otthagytam! Majdnem megöltek! - Hú, ez nagyon jó, kár, hogy nem láttam! - röhögött Nagy. - Nem érdekel a kifogás, Szijj! Évek óta el kellett volna küldjem magát! - Szomori majdnem felrobbant. Szijj dühbe gurult, mert igazságtalanul vádolták, és ezt utálta a legjobban. - Miért nem mondja ki, hogy mi a baja? Azóta utál, amióta közel jutottam az ügyeihez! - betalált, de felesleges izmozás volt. Szomori elfehéredett. - Világéletemben tisztességes ember voltam nyomozó! Soha, még a kisujjamat sem piszkítottam be, egy rohadt fillérért sem! Ne rágalmazzon engem! Még egy dobás, nyomozó, és nem nézem többé, hogy mit tett eddig, úgy kivágom innen, hogy a legmocskosabb Isten háta mögötti kis falu őrsére se veszik fel! Hálás lehet, hogy sikerült megegyeznem ezzel az emberrel, és nem perli magát! Elsimítottam az ügyét, taknyos! Végeztem, takarodjon! - Kérem! — ugrott fel Szijj, és bevágta maga után az ajtót. A szíve nagyon vert, le kellett ülnie. Bizony, a ketyegőt is kezdi tönkretenni, ez a munka már semmi jót nem tartogat. Egy dolog miatt nem vágta az asztalra a jelvényt. Civilként lehetetlen lenne elkapnia a merénylőt. A fehér falak között volt jövés-menés, de nem néztek a nyomozóra. Szijj megdörgölte a szemét. Ez eddig a legrosszabb napja. A folyosón Paksi tűnt fel, papírokkal a kezében, meglátva a nyomozót, mellé ült. - Nézd, Gábor, én nem is tudom, mit mondjak, olyan zavaros az egész. - Figyelj Marcikám! Én nem tehetek róla, de valaki félrevezetett, és azt mondta, hogy veszélyben vagy. - Én jól ismerlek, tudom, hogy megbizonyosodtál arról, hogy igaz-e; mielőtt ráküldetted a zsarukat. - Megbizonyosodtam? Hogyan? Félrevezettek, és két pofára haraptam a csalira! - a kezébe temette az arcát. - Ezt elfelejtjük holnap egy horgászat mellett, jó? - vigyorgott Paksi. - Az lesz. - Na mi van bogaraim? Jó, hogy nem lövetted halomra Steier lakóblokkját, rambókám! - röhögött Nagy. - Pofa súlyba! - mordult rá Paksi. - Jól van na, csak lassan. Na, a büfében leszek, ha kellek!
- Nem kellesz! - kiabált Szijj utána. - Kellemetlen ember. - jegyezte meg Paksi - Holnap hatkor nálad leszek, addigra készülj el, a pontyok nem várnak! - Miről beszélsz? - nézett rá Szijj - Pontyok, neked? Csak kárászokat hagyok a vízben, azokat foghatod ki! - Rajta leszek! - ugrott fel Paksi. - Holnap, nyomozó! Legyen ott, vagy kommandósok törik magára az ajtót! - nevetett fel. - Viszlát! - intett a folyosón távozó barátja után Szijj. Igaza van, ideje elfelejteni ezt az istenverte ügyet. Holnap kimennek, és horgásznak egy jót! - felkelt, hogy kimenjen a kocsihoz. Szomorúan bandukolt a parkolóban. Egy ismerős hang szakította ki a világvége hangulatból. - Nyomozó! Egy pár percre! - Steier volt, kiengedték. Na már csak te hiányoztál, hogy a földbe döngöld az önbizalmam - gondolta Szijj. Steieren zakó volt már, nyakkendővel, nem a pulóver. - Nézze, nem tudom, miért hozatott be, de amit elmondott. - Őszintén bocsánatot kérek a tortúráért, megértem, ha perelni fog. Felhívott valaki tegnap, és azt mondta, merényletet fog elkövetni. Hátrahagyott pár nyomot, amiből kiderült, hogy hát... maga a merénylő. Persze a fickó ezt akarta elérni, félrevezetett. Azt hittem, maga a gyilkos. Nem mentegetőzök, hibáztam. - Hát, nem a maga hibája, ahogy hallom. - vonta meg a vállát Steier. - Úgysem volt elég izgalmas az életem! - vigyorgott - Nem perelek, ha cserébe elintézik a parkoló céduláimat, és a jelzálogot a házamra. - Megpróbálok intézkedni. Valamit elmondana nekem, uram? - kérdezte Szijj - Bár közöm nincs hozzá, de hogy lehet az, hogy a rendőrök egy szakadt bérházból hozták be, ahogy mondta, amin jelzálog van, de közben meg Audival jár zakóban. - Ezt nehéz lesz megértenie nyomozó, de a legfontosabb dolog az életben, a látszat. - húzódott közelebb Steier, előhúzva egy napszemüveget - Mit lát? Na, használja a fantáziáját! - Öhm, egy bankigazgatót? - találgatott Szijj. - Bizony. Nem gondolná, hogy a napszemüveges, fekete Audival járó jól vasalt inges ember nem diplomata, hanem néha úgy kapargatja össze a reggelire valót. De a látszat a lényeg! Meglátja az autót, és engem, mit mond? Ez egy gazdag ipse! És jobban megbízik benne, mintha mindig pulóverben járkálnék, mert így utána se néznek, hogy börtönviselt vagyok-e? A látszat a legfontosabb! Meglátott a téren a kocsimmal, és ezzel a nem túl óvóbácsis arccal, és mit gondolt? Hogy én vagyok a merénylő! És nem volt könnyű elhinni rólam? Könnyebb volt, mint azt gondolni, hogy kis lyukban élek! - Igaza van! A látszat átvert! - kapott észbe Szijj. - Maga elképzelte, hogy nézhet ki egy merénylő, és rám illett! De figyeljen csak ide! Maguk berángattak bilinccsel, ezt fél Pest látta, ez nekem nem jó, mert lerombolja az imázsom. Viszont az érem másik oldala, hogy valaki visszaélt a nevemmel, az ügyben. Nem perelek, és nem támadok magára! De most mennem kell! Egyvalamit ne felejtsen el, nyomozó, a látszat mindig csal! Ezt jól jegyezze meg! A viszontlátásra! - Steier beült a kocsijába, és elhajtott. Igen. A látszat. Félrevezetés. Minden egybevág. A legkedvesebb arc is lehet sorozatgyilkosé. Mától új irányt vesz a nyomozás. Hazatámolygott. A feje megfájdult a mai kudarcsorozattól, erre még rátett a sérülése is. Későre járt, és le akarta zárni a napot. Levedlett, bevágta magát az ágyába, hálótársnak magával rángatta a vigyorgó árnyékot, a merénylő szellemét, itt volt vele, és nem hagyta aludni.
Szombat
Elmúlt éjfél, és csak forgolódott. Néha autó húzott el odalenn, ekkor egy pillanatra halvány fény borította be a hámló tapétájú szobát. Az ébresztős rádió órája zölden világított, a konyhából behallatszó ketyegés, egy falióra. Szijj nem bírt aludni. Vegyük sorra, onnantól, hogy Steiert behozták! Beszélt a pizzás fiúval. Mit is mondott? Ha látta volna, ahogy a fickó beleír a dobozba, most már lenne egy arc, amin elindulhat, egy pofa, amit a villanyoszlopokra ragaszthat, tudja is ő, mit tesz majd, de legalább egy valami lenne. Ki láthatta? Járókelők? Mit tudhatna meg? Ugyanazt, ha nem kevesebbet, amit a pizzás mondott. Ki láthatta? Az ablakon keresztül néhány lakóblokkban látszott, hogy világos van. Talán házibuli. A város soha nem alszik. Most ő sem. A város szemei mindig nyitva, mint az övé. A város szemei. Szemek. A szemek látták. - Szijj, te ostoba barom! Ostoba, vak, vén hülye! Erre miért nem gondoltam előbb? - felugrott az ágyból - Megvagy te rohadék! Megvagy te kis szemét! Most elkaptalak! - Miért nem jutott eszébe ez előbb? Mivel mindig volt bőven nyom, nem kellett neki nyomokat keresni! A merénylő jól taktikázott! Ha elég csontot dobál hátra, minek keresne a kopó még, ha úgyis van belőle sok? De most magára utalva megtalálta a nyomot. A csont a lába előtt hevert. Tárcsázott. - Gábor, hajnali fél kettő van! - közölte az álmos hang. - Nem a pontos idős hölgyet hívtam, hanem téged! - hadarta idegesen Szijj. - Azonnal szükségem lenne pár dologra! - Nekem is! Hagyj aludni még egy kicsit! - követelte Paksi. - Most nem lehet, Marcikám, csak egy valami kell! - Mit adjak, ami hajnali fél kettőkor kellhet? Nem vagyok házasságközvetítő! - Hülye. Ki férhet hozzá a város térfigyelő kamerái által rögzített képekhez? - Bárki a kapitányságon. Minek? - Van most bent nálatok valaki? - kérdezte elfúló hangon. - Hol? - ásított Paksi. - A rendőrpalotában, hol másutt?! - Minek mennél oda? Bemész a kapitányságotokra, ott a saját számítógépeden feljelentkezel a szerverre, neveddel, jelszavaddal, és ott megkeresed a térfigyelő kamerák felvételeit a hálózaton. - Előbb hajtok fel egy szeszcsempész bandát, mint ezt meg tudom csinálni! Szólj valakinek a Teve utcában, hogy odamegyek! - Harmadik szint, ott lesz egy szoba, negyedik ajtó balra, valaki csak van most is ott! De sokba fog ez neked kerülni. - Nagyon köszönöm! Még meghálálom! », - Inkább ne! Felébresztesz még ma? - Remélem nem. - morogta Szijj. - Én is. Jóccakát. - a vonal elhallgatott. Szijj nem volt álmos többé. Ma végre szembenéz a merénylővel. A vigyorgó árnyék testet ölt! Irány a főkapitányság! Percek múlva már a Teve utca betonján robogott. A Teve utca. Ide nem látszott el a Haller utcai káosz, se a kőbányai lakótelepek bűze. Üvegpaloták, acélvázas épületek magasodtak a tükörsima aszfalt fölé. Jó kis környék, pesti oldal, az új belváros, vagy minek készül. A csillogó-villogó tükörtorony, az Országos Rendőr Főkapitányság épülete ott pöffeszkedett a placc közepén. Néhány emeleten fény látszik, de a legtöbbje sötét. Az egész nyomasztó komplexum kimondatlan üzenete az volt, hogy eltaposlak kisember. Szijj leállította a kocsit a parkolóban, magához vette az igazolványt, és lekapcsolta a rádiót. Egyedül volt a parkoló azon sarkában, ahol nem volt rendes világítás. Vala-
hogy úgy érezte, figyelik. Nem is csalódott, a falon, alig pár méterre tőle kis szürke tárgy, egy térfigyelő kamera volt felszerelve. A nyomozó elvigyorodott. Ez a kis jószág most a segítségére lesz. A földszinten téblábolt egy keveset, távoli telefoncsörgés, és a portaszolgálatos, tévéjének hangja, akinek nemrég mutatta be az igazolványát. A földszinti lépcsőház neonfényben fürdött. Szijj beszállt a liftbe, és a harmadikra indult. A felvonóban valami éjszakai sláger ment, és a nyomozó érezte, hogy leragadnak a szemei. Ha egyszer elkapja a merénylőt, kiveri belőle az álmatlan éjszakákat, az biztos! De most legalább megláthatja az arcát a felvételen. A felvonó megállt és csengetett, ez zökkentette ki. A fényesre glancolt járólap visszaverte a fényeket, a műanyag tábla szerint negyedik ajtó balra a térfigyelő rendszer. A folyosón senki sem volt. Miért tölti el ilyen gyanakvás, és miért érzi azt, hogy tilosban jár itt? Addig nem sokszor járt a főkapitányságon, de nem szerette ezt a helyet. A mocskot nem lehet aktakukacokkal üldözni, ez volt a konkrét véleménye. Művirág állt az ajtó mellett. Szijj halkan bekopogott. - Ki az?! - Paksi bűnügyi helyettes mondta, hogy... - Az más. Jöjjön be. - enyhült meg a borízű hang. Szijj belépett. Kis szoba, lehet, hogy nyílik belőle másik is, a falaknál asztalok, rajtuk monitorok. Egy rádió szólt. Negyvenes, vele egykorú kopasz felgyűrt ingujjas cigarettázó hihetetlenül kövér ember ült egy szétnyaglatott ülőalkalmatosságon, és most is evett, hiába volt hajnalok hajnala. A nyomozót észrevéve megvető pillantással dobta a fiókjába a parizeres szendvicset, a hamutartó széléről újra a kezébe véve a csikket. - A csütörtöki felvételek érdekelnek, Haller utca, rendőrkapitányság, utcafront. - És sült krumplival, vagy anélkül? - nyomta el a bagót a szolgálatos, hogy túlcsordítsa a teli hamutartót, és újra rágyújtson. Szijj megzavarodott. - Tessék? - Figyelj ember. Mit gondolsz, mi vagyok én, videotéka? - hangja unott volt, és szenvtelen, száraz - A saját gépedről is eléred ezeket a felvételeket, ezért engem ne piszkálj. - Nem ért engem. Egy fontos ügyről van szó. - A fontos ügy egy klíma lenne ide! - szakította félbe az ingét húzkodva a másik, nagyokat fújtatva. Itt semmire sem fog menni. Már olyan közel volt! - Kérem, mutassa meg a felvételeket. - Ácsi! Ki vagy, hogy parancsolgass? - A detektívet elöntötte a pulykaméreg. - Van ilyenkor más is az emeleten? - Mi? - a másiknak leesett az álla - Nem hiszem, miért? - a nyomozó gyorsan cselekedett. Lábával a szemközti falhoz taszította a széket, és a hatalmas test nagyot csattant a vakolaton. Szijj rátette a kezét a falhoz rúgott vállára. - Figyeljen jól! Egy gyilkost keresek! Az egyetlen képem róla ott figyel valamelyik kamera felvételén! Ha nem lesz partner, akkor nemcsak gyilkosság lesz a városban, hanem kukahordás a maga részéről! Mert máshova nem fogják alkalmazni! - a fickót nem a jövőbeli kommunális hulladék eltakarításának rémképe félemlítette meg, hanem a láthatóan őrült nyomozó tekintete. Fanatizmust sugárzott. Ezt az embert jobb komolyan venni. - Mit is mondott? Csütörtök? - hebegett. - Csütörtök reggel héttől kezdve Haller utca, kapitányság, utcafront, és sürgősen! - a fickó munkához látott, Szijj mögé állt. Hamarosan meg is jelent a szemközti monitoron két kép, az egyik a bejáratot, a másik kissé jobbra lévő járdát mutatta. A számláló mutatta az időt, 7:00. Az úton néha egy villamos gördült, a járdán munkába siető emberek látszottak. Egy darabig semmi sem történt. - Megpörgetheti, majd szólok, mikor álljon meg. - a fickó engedelmeskedett. A percek pillanatokig tartottak csak. Az emberek most rohantak, az autók, mint versenygépek futkároztak. Értelmetlen. Itt kiszúrni a pizzást?
- Állj! - kiáltott fel Szijj. A térfigyelő megrezzent, de a kép kimerevedett. A kamera felvételén feltűnt a robogó, fekete-fehér felvétel, a srác, akivel tegnap beszélt, épp leállítja a motort a járdán. Nem látszik semmi rendkívüli. - Most mehet tovább, de normál időben! - utasított. A futár megindult a járdán a kapu felé, kezében a pizza. Na most lássuk a kis aranyost. Egy alak közeledett a fickó felé. A képet felülről látta Szijj, a tetőn lehetett a kamera. Jó helyen, az alakból a feje búbja látszik csak. A fiú megfordul, néhány másodperc után átadja a dobozt, és szétnéz, látja-e őket valaki. Amaz visszaadja a dobozt, és elsiet, sántítva, ahogy a kihordó is mondta, aki most a felvételen bemegy a pizzával a kapitányságra. Nem látszott a merénylő arca. Szijj leroskad egy székbe. Ezt jól felszedte megint! Van egy tarkója, meg egy fejbúbja, ami egy hosszú kabátból lóg ki. Ez volt az utolsó lehetőség, most mi lesz? Gondolkodj, Szijj! Egy pillanat! Hol látta először Steiert? Hol mondta rá az a kis srác, hogy ő adta a levelet? A Hősök tere! Miért nem gondolkozott eddig rajta, hogy jött a képbe egyáltalán Steier? - Most mutassa a Hősök terét! 11.49-kor, ugyanazon a napon! - pár másodperc múlva megjelent a tér, és láss csodát, a kamera talán két méter magasan, ha lehetett, mert fejmagasságban készült képet adott, színesen. Szijj megütközve vette észre az egy helyben topogó önmagát. Ennyire lerohadt lenne? Az elhordott kabáttal, a kikopott farmerben, a gondozatlan frizurával igen elhanyagolt külsőt sugárzott. Ekkor tűnt fel az egyetemista srác, a kigombolt ingben, ami félig eltakarta a Rock-antos pólóját, hátizsákkal, kis nézelődés után odaadta a levelet a nyomozónak. Steier nem látszik, de az igen, hogy a nyomozó elsiet balra a vélt tettes után. - Tekerje vissza! - Szijj áll, az egyetemista jön, a nyomozó elfut. Szijj meg volt róla győződve, hogy a merénylő itt van előtte. Megint az egyetemista, Szijj látja, ahogy elfut Steier felé. - Még egyszer! A kép újra pereg. Az egyetemista a kép bal szélén tűnik el. Szijj észrevett egy poharat az éjszakai szolgálatos asztalán a képernyő mellett. Metszett üvegpohár, a fény különböző színnel törik meg. Ha erről nézi kékes, amarról pirosas. Akárhonnan nézi, mindenhonnan más. - Mutasson olyan képet, ami az útjába esik annak a fickónak! - bökött a képből kisétáló egye temistára. Másik kamera, a kép jobb oldalán tűnik fel a srác. Lelép egy padkáról. És megrogy a lába! Szijj majd belemászott a képbe. Az egyetemista a járdán haladt tovább, bicegve kissé, és lehajolva valamit egy csatornafedél rácsai közé ejt. Egy papírdarabot. - Hogy rohadjon meg! A szemem előtt volt! Beszéltem vele! Maga! Hagyja abba a reszketést, nagyítsa ki azt az arcot, és nyomtassa ki, de tüstént! A kép egy rövid hajú alakot ábrázolt, barna szemek, sápadt arc, de megnyerő, mosolygó. Tudja, hogy veszi a kamera. Ez az ember fifikás! Kockáztatva a lebukást, beszélt vele, és nyomot rejtett el a Hősök terén! Az Astra hörögve pörgött föl, füstöt okádva. Éjjel három órakor a téren trükköző gördeszkás ficsúrok érdekes látvány részesei voltak. Egy negyvenes, bajszos, elhanyagolt kinézetű rendőrfazon csatornafedelet feszegetett, és könyékig nyúlt az aknába. Szijj elnyomorgatott kézzel szorongatta a csatornából kimentett papírfecnit. Csak egy szó volt a közepére írva, és egy telefonszám. Egy névjegy. Pokolkő klub. - Hát te meg mit csinálsz? - ismerős hang, a nyomozó megpördült. Nagy detektív egy bicikli nyergében nézett rá. Melegítő dzsekiben, röhejesen elálló fülekkel, hosszúra hagyott borostával, egy BMX-en. Fura ember volt ez a Nagy. Viccelődő, a sorból állandóan kilógó rendőr, aki lelkesedett azért, amit csinál, legalábbis, ahogy Szijj ismerte. Az, hogy most triál BMX bicikli nyergében látja, nem lepte meg. - Nagytakarítás. - nyögte ki Szijj. - Azt látom. Ugye ez nincs összefüggésben a merénylőddel? - Hazudni nem fogok. - Nagy sóhajtva szállt le a bicikliről. - Aggódok érted cimbora. Ugyan nem ismerlek régóta, de felnézek rád, hogy volt bátorságod rács mögé vágni a szemetet. De állj le! Valaki szívat téged, és ebbe bele fogsz bukni! - Értsd meg, hogy végig kell ezt csinálnom!
- Jól van, te tudod. Mi az ott a kezedben? - Szijj vonakodva mutatta meg. - Nos, az a helyzet. - bután érezte magát. Mit titkolózik itt, egy munkatársa előtt, amikor úgyis mindegy kinek kürtöli el, hogy a merénylő után nyomoz - ez a következő nyom: Van egy képem, és van egy címem, összekötöm a kettőt. - Nem vagy ép, hallgass rám, és menj haza, nősülj meg! Túl fiatal vagyok a halálodhoz! - Hülye. Na menj, törd ki a nyakad azzal a vacakkal! - nevetett fel Szijj. Nagy elkerekezett. Érdekes fickó ez a nyomozó. Rosszkedvűnek sose látta még, és mindenkihez volt egy jó szava. Most meg a kissrácokkal ugrat akadályokat a biciklijével a téren. Miért nem tud Szijj is ilyen optimista lenni? Maga sem tudta, miért hajtott a klub felé. Nagy esély van rá, hogy Alex nem tartotta jó viccnek a fogai kitördelését, és akkor nem lesz kellemes az ott tartózkodás. Talán Nagynak is igaza van, és le kéne állnia. Mit fog megint találni? Újabb koncot, vagy egy balhorgot Alextől? Egész eddigi élete bűnüldözés volt, semmit nem törődött magával, és ebbe belefáradt. Soha egy szabadnapot sem vett ki eddig a hétig. Mit tud most felmutatni? Az emberek gyanakodva mutogatnak rá, talán Nagyot, és Paksit kivéve. Egy pillanatig azon gondolkodott, hogy hagyja az egészet, de nem tudta magát meggyőzni. Fél négy felé is még javában tartott az éjszakai élet a bárban. Először azt mérte fel, hogy Alex a közelben van-e, de csak lenyalt hajú tizenéveseket látott. Most a bár előtt parkolt le. Odabent a pultot keresve szerencséje volt, Balogh megint, mint csapos állt ott. Itt semmi sem változik? Megint sötét, bűz, tomboló zene, és őrjöngés. Balogh éppen egy elég feltűnő nővel csevegett. - Hé, Rómeó, van egy perced? - vetette oda. Jobban nem is ríhatott volna ki a tömegből a szürke kabátjával a nyomozó, a tarka, csillogó-villogó göncös csürhéből, Balogh egyből odafordult. - Szijj, nem látja, hogy dolgom van? Maga sose volt még olyan helyzetben, mint én most? integetett fejével a nő felé. - Nem, még nem voltam így kivarrva, és tele műanyag ékszerekkel, ja, és nem hülyítettem még apuka pénzéből felpumpált csajokat azzal, hogy nagymenő vagyok. - morgott a maca irányába. Az felszegett fejjel távozott. - Na mondja gyorsan mi kell, mert kidobatom! Elintézte az estémet, gratulálok! - Szijj válaszul a merénylő képét csúsztatta a pultra. - A leánykori képed? - pillantott rá Balogh. Látszott, hogy nem ismerős neki. - Azt akarom, hogy tudj meg minél többet erről az emberről. Nagyon fontos, hogy megmutasd néhány itteni fazonnak, akik ismerik a vendégeket. Ha bárki még csak pislant is, ha ránéz a képre, szólj, és kikérdezem. - Ez nem galéria, hanem bár. Honnan tudjam, ki ez? - mentegetőzött Balogh. - Én ismerem - mordult fel valaki. Szijj most vette észre a mellette ülő férfit. Harmincas éveinek végén járó, morózus tekintetű, szivarfüstbe burkolózó, öltönyös alak volt. Rejtély, hogy került ebbe a dübörgő, ocsmány szagú helységbe. - Ismerem, mit érdekli magát, hogy ki ez? - Szijj nem akart többet mondani, annál, amennyi kell. - A rohadék ellopta a kocsim. Nem ismeri? - Maga nem tudja mit beszél uram. - bökte oda a másik. - Ne hazudozzon. Miért keresi ezt az embert? - Öhm, nagyon fontos, hogy... - Az lenne fontos, ha elhúzna a búsba. - az idegen rá sem nézett, miközben beszélt. - Figyeljen! Én ezt az embert keresem! Segít, vagy nem? - Ne üsse az orrát más dolgába nyomozó! - Szijjel megfordult a világ. - Honnan tudja? - Nem lényeges. Tudtam, hogy egyszer valaki keresni fogja ezt az embert. Elhatároztam, hogy információt adok ugyan, de nem ingyen.
- Használhatóak azok az infók? - nézett gyanakodva Szijj. Amaz felemelte a poharát, majd a korty után megfontoltan visszatette. - Ha azt mondja magának ennek a helynek a tulaja, hogy azok, akkor azok. - Jól van, érdekel. - próbálta leplezni a félelmét a nyomozó. - Kövessen egy nyugalmasabb helyre! - kelt fel az öltönyös tulaj. Most látta meg az ujján a jókora gyűrűt. Egy ajtóhoz vezette, ahonnan egy lépcső tetején hangszigetelt dolgozószoba nyílt. Az egész bár belátható volt az ablakain. Szijj szíve ki akart ugorni, de erőt vett magán, ha ez a következő nyom, akkor begyűjti. A tulajdonos a szobában lévő íróasztalhoz ült, nem kínálva őt hellyel. A szoba egyébként mahagóni lambériával volt borítva, egy nem túl ízléses jegesmedvebőr volt a földön. - Beszéljünk őszintén nyomozó! - gyújtott újra szivarra. - Ez az ember, akit keres - lökte el maga elől a képet - nekem nem túl kellemes egyén. Nem szívesen adok információkat, és úgy gondoltam, ha valaki érdeklődik iránta, és nem adja fel, akkor jobb belátásra térítem. - Szijj hallotta, hogy valaki belépet mögötte az ajtón. Egy tükörből észrevette, hogy Alex az. A nyomozó tudta, itt a vég. Amaz kegyetlen vigyorral mutogatta új aranyfogait. - Mindazonáltal – folytatta. Maga sokat megadna az információkért, ezért üzletet kötünk. - Hallgatom. - egyezett bele Szijj, mást nem is tehetett. - Nem vagyunk mi maffia. Mindenesetre van pár, hogy is mondjam, ügyünk, ami nem túl rózsaszín fényt vet ránk, de valamiből élni kell, nem? - De. - Szijj sose dohányozott, zavarta a szivarfüst. - Nos, ezek az ügyek egymagukban nem túl zavarosak, de halmozódnak a rendőrség irattárában, mígnem elérik azt a kritikus szintet, hogy nincs többé jó szándék, a körmünkre kell nézniük. - És én mit tehetek ez ügyben? - Úgy tudom a Haller utcai bolondokházában is van pár bizonyíték. Levelek, e-mailek, számlák, fényképek, tehát mind papír. - Égessem el? - Szijj nagyot nézett. - Nem, de tetszik a hozzáállása. El kellene hoznia. - Szijj ettől tartott. - Ha elhozom? - Akkor mindent elmondok erről az emberről. - És hanem? - Akkor eltölt egy meghitt estét egy régi barátjával egy autó csomagtartójában, ami még nem tudom, hogy a Duna fenekére küldi, vagy egy roncstelepre. - Maga fenyeget? - nézett a szemébe keményen Szijj. Hallott ő már cifrább fenyegetéseket is, a drogbalhé idején, de akkor nem foglalták bele a barátját, nyilván Baloghot. Szijj gondolkodott. Mit fog tenni? Megbeszéli a rendőrségen, hogy elhozza a bizonyítékokat, és majd... Nem jó, az őrsön nem fognak belemenni. Veszélyes hazárdjáték lesz ez az életével, de ez tűnik az egyetlen útnak az információk felé. - Jól van. Leszállítom az iratokat, de akkor maga elmond mindent. - Ezt már szeretem! Az alagsori irattárban van, az akta száma 11-03-22. Ezt mind hozza el! írta fel egy cetlire a számot. - Elfogadja a becsületszavam, hogy cserébe segítek magán? - Azzal nem sokra megyek. Csak az információkért csinálom. - Vigyázz, apuskám! - szólalt meg Alex selypítve kissé, az aranyfogai miatt - Eladtad a lelked az ördögnek! - szólt a távozó Szijj után. - Látod Alex, csak a megfelelő hang kell, és még egy elkötelezett nyomozót is be lehet hálózni az alvilágba! - nézett diadalmasan a tulajdonos, mikor a nyomozó becsukta maga után az ajtót.
Szijjt a hányinger kerülgette. Mit művelt? Megint át fogják verni, csakhogy ha ez kitudódik, hogy ezeket az aktákat kilopta, nemhogy kirúgják, de még ülni is fog. Megéri? Megnézte újra a vigyorgó merénylőt a képen. Hülyét csinált már belőle egyszer. Megéri. Telefonált. - Halló? - a hang vidáman csengett. - Nagy? - kérdezte a nyomozó. - Mint az állat, haver! - Hülye. Szijj vagyok. - Ja, az más, olyan nőies a hangod, így telefonban. - Hagyjuk. Figyelj, segítenél nekem? - Attól függ, miben, cimbora! - Te bejáratos vagy az alagsori irattárban? - Igen, miért? - kérdezte gyanakodva Nagy. - Fülest kaptam, lesz egy balhé. Egy alvilági ügy. Nagyot szakíthatunk, ha be tudunk férkőzni az alvilágba. Alkut kötöttem. Ha kilopok a Hallerből egy aktányi bizonyítékot nekik, akkor bevesznek egy buliba. Én lenyomom az infókat, ti meg lecsaptok rájuk. - Szijj teljesen hasból mondta, ami eszébe jutott. Hosszú hallgatás volt a Válasz. - Beépülsz? És mi szakítjuk le a babért? Érdekel, de ne most beszéljük meg. Délután háromkor legyél a Deák téren! Tudok arrafelé egy kávézót. - Jó, viszhall. Most hogyan tovább? Vegyük sorra. Életveszélyes alkut kötött egy alvilági bandával. Hazudott egy kollégájának. És nem aludt rendesen régóta. Egyre jobb. Hogy miért tette ezt, azt nem tudta megmondani. Azt tudta, hogy akármit képes lenne igénybe venni, hogy elkapja a gyilkost, aki átverte. Hogy miképpen jutott el még ébren az autóhoz, és hogy került haza, arra nem emlékezett, csak azt érzékelte, hogy mély álomba merült, ahogy hazaért. Örömmel borult a kivénhedt ágyára, és azt hitte örökké aludni fog. Ez volt hajnali fél ötkor. Éktelen dörömbölésre ébredt. Valaki ütötte a bejárati ajtót. Szijj lassan felkelt, és az ajtóhoz támolygott. Egy pillantást vetett a faliórára. Kereken öt óra volt. Az ajtóban talaj zöld kantáros nadrágban, kezében botokkal, reklámszatyrokkal, és hűtőládával ott állt Paksi. - Na mi van nyomozó? Ennyire rákészült a horgászatra? - korholta az ajtót álmos fejjel nyitó detektívet. Szijj ruhástól dőlt le fél órája. - Közbejöttek dolgok. - próbált beszélni. - Ne szórakozz velem! Egész héten ezt a napot vártam! - idegesedett fel Paksi. Nem úgy, mint én! Gondolta Szijj. - Nem érzem túl jól magam. - Azt látom. Már megint azt a merénylődet hajkurászod? - Miből gondolod? - nézett nagyot Szijj. - Nem a rokonod vagyok, hanem a barátod, nekem elmondhatod! Hidd már el nekem, hogy ez az ember ártalmatlan! Az volt a vágya, hogy átverjen! És sikerült neki! Őszintén, hallottál róla, amióta lerohanták a rendőrök Steiert? - Nem. - igazat mondott, mert a biztonsági kamera képei is csütörtökiek. - Ezt jól fontold meg. Nem akarom, hogy bajba kerülj. - Na, jól van, hagylak aludni. De ezt a túrát még bepótoljuk! - Be ám! - ásított. Mikor Szijj újra visszament a szobába, egy cetlit talált az asztalon. A kéz írás ismerős volt. Csak egy mondat. „Jó nyomon jár!" akkor kerülhetett ide, amikor nem volt otthon, még hajnalban. A nyomozó először tette az ágya közelébe a pisztolyt alvás előtt. Délután egykor ébredt fel. Mosdás után kinyitotta a hűtőt, keményre fagyott vaj, és büdös felvágott volt odabenn. A kenyértartóban két száraz kifli. Nem ártott volna lemenni a közértbe, de a nyomozót most ez foglalkoztatta a legkevésbé. Evett volna müzlit, de a tej csomós volt már. Elrágta a kifliket, miután felengedett a vaj, és magára rángatta az utolsó tiszta ruháit. A rádióban egy régi rockzene ment. Szijj valamiért optimista volt. Hajnalban veszélyes játékba
ment és egyre lejjebb csúszott a lejtőn, de nem volt rosszkedvű. Összekészülődött, és ment. Az Astrát inkább mellőzte, és metróra szállt. A vagonokban nem voltak sokan, a gyér világítást néha megerősítették az állomások fényei, amik mellett elhaladtak. A metró egykedvűen rázkódott, Szijj állva utazott, és némán figyelte az útitársait. Egy kövér nő, két iskolás kinézetű gyerek, és egy rendkívül mocskos hajléktalan, vastag kötött sapkában, levágott ujjú kesztyűben, szakadt kabátban. Nagyokat köhögve turkált egy reklámszatyorban. Ez is Budapest. A Deák téren nagyot döccenve állt meg a metró. Hétvége lévén nem sokan őgyelegtek a vibráló neonfények által megvilágított folyosón. Szijj nem szerette az aluljárókat, és általában a földalatti helyeket, ezért amint lehetett, a mozgólépcsőre lépett. Jól esett neki a füstös város szmogja, és a világosság. A rossz is eshet jól, ha előtte még rosszabb volt. Hamar megtalálta a „kávézót", mert Nagy detektívet ismerve, egy sörözőt kellett keresnie. A hangulatos kiskocsma meghitt félhomállyal, szürke függönyökkel, ócska, letöredező farácsos falvédővel, háromgyerekes kocsmárosnéval, és kopott székekkel kínálta a betérőt. Szijj szemét roppant módon csípte a füst, de észrevette a távoli sarokból felé intő Nagyot. - Na végre! Azt hittem meg sem találsz! Aranyom, két korsó Sopronit! Ugye nem kocsival vagy? - Nem. - Ezek a rohadt dugók! - méltatlankodott Nagy - Alig értem ide. Véletlenül rányomtam a dudára, erre előttem kiszáll egy másfél mázsás testépítő bajnok! Képzelheted. - Metróval jöttem. Az is élmény volt. - nyúlt a korsóért Szijj. - Akkor mit is mondtál, mi legyen a mozgolódásunk tárgya? - kortyolt bele az asztalra kerülő sörbe Nagy. - Tegnap megszorongattam egy kapcsolatomat, hogy belépnék valami nagy buliba, ajánljon be valahova. - Igen? - És azt mondta, lesz egy balhé de, hogy elfogadjanak, le kell tennem valamit az asztalra. Nagy a borostáját simogatta. - És ezek azokat az aktákat kérték? - Igen, tudnál segíteni? - Nagy közelebb húzódott. - Egy dolog, hogy tudok-e, és egy dolog, hogy akarok-e? - Miért ne akarnál? - kérdezte Szijj. - Veszélyes ez! - mentegetőzött a detektív. - Gondold el! Egy egész hálózatot felszámolunk! Csak mi ketten! – Szijj nagyon remélte, hogy odafenn még megbocsátják a sok hazudozást. Nagy elgondolkodva nyúlt a zsebébe. - Itt az alagsori irattár kulcsa. Jobbra egy folyosó lesz, azon majdnem végigmész, szürke iratszekrény. Kamera van, de szólok az éjszakai szolgálatosnak, hogy ne nézzen oda. Menj be mondjuk... - Rápillantott az órájára. - Ma este pontban éjfélkor. Így, ha találkozol is valakivel, elmondhatod, hogy sokáig dolgozol. Lemész az alagsorba, elhozod az iratokat, felmész az irodába, és ledobod az egész aktacsomót az ablakon a parkolóba. - Mit csinálok? - nézett rá Szijj. - Így nem kell magyarázkodnod az ajtóban a portásnak, hogy minek viszel haza aktákat. Gondolom nem akarod a gatyádban kicsempészni az iratokat? Szépen kimész a főbejáraton, viszszamész a parkolóba, felveszed az aktát, és már ott sem vagy! Ha pedig leadtad, onnantól bármi infód van, hívjál, és rámozdulunk. - Nagy, benned egy filmrendező veszett el! - Ugyan már! - szerénykedett - Tudod, annak idején, a rendőrség előtt ügynök voltam. - bizalmaskodott közelebb hajolva. - Nemzetbiztonsági?
- Nem, porszívó. De ez a lényegen nem változtat. - Ez egy veszélyes dolog lesz. - mondta Szijj - Nekem már mindegy, de ha lebukok, nem vallok rád, nyugodt lehetsz. - Ezt nem is gondoltam. – vigyorgott. - Na, viszlát, aztán éjfélkor. - Még valami! - szólt utána Nagy, majd mikor Szijj visszalépett, bizalmasan a füléhez hajolt Nem kell a csapos nő telefonszáma? - Na menj a fenébe! - Szijj kulccsal a kézben, és cifra gondolatokkal a fejében lépett ki az utcára. Legelőször is haza kell menni, aztán végiggondolni az egészet. Kicsit forgott a gyomra. A mozgólépcső lassan, morogva vitte újra a mélybe. Most fel sem tűnt neki a neonfényt tükröző padlón fekvő drogos, a leszakadt plakátokkal teli fal, az egész, olajszagú, nyirkos levegő, de amikor megcsapta a huzat, magához tért. Szerencséje volt, akkor ért oda a szerelvény. A sárga vonalhoz állt, hogy beszállhasson. A metró lassított, és a többi utas is a vonal mellé állt. Érdekes, a hajléktalan megint itt van, de most valami furcsa rajta. Vigyorog. Hideg mosoly, barna szemekből, úgy háromméternyire. De miért ilyen ismerős? Az egyetemista srác a térről! A telefonáló! A merénylő... Megint itt van! Szijj a kabátjába nyúlt, és megindult a csöves felé, de az csak vigyorog. Ebben a pillanatban valaki oldalba lökte. Hirtelen előtte állt egy másik ember. A metró megállt, és az utasok most szállnak ki, meglökve a nyomozót. Ilyen nincs, most tévesztette szem elől! Előrántotta a pisztolyt. Ha még egyszer meglátja, akármit is kap érte, de telenyomja golyókkal! Két éve nem volt a lőtéren, de nem baj, akkor is lelövi! Hol lehet? Elborult szemmel kapkodta a fejét. Ebben a pillanatban látta meg. Egy átjáró felé igyekezett, rongyosan, bicegve. Igen, ő az! Kitépte magát a tömegből, és rohant. A szíve a torkában dobogott, jobb kezébe fogta a pisztolyt. A cipőit nem hallotta a padlóhoz koppanni. Nem vette észre a szembejövőket sem. Érezte, most itt az idő, csak utol kell érnie. A merénylő észrevette, és futni kezdett. A folyosó végén volt már. Szijj futott a telefirkált falak mellett, félrelökdösve az embereket. A kanyarban meglátta a merénylőt. - Rendőrség! Álljon meg! - nem hatott, amaz futott tovább. Hallatszott az elinduló metró dübörgése. A folyosó fényei ezen a szakaszon nem voltak túl erősek, de látta futni a másikat, és a távolság már olyan kicsi volt... - Álljon már meg! - Szijj azon volt, hogy utána lő. Szúrt már az oldala, a szíve is rendetlenkedett, nem kapott rendesen levegőt az oxigénhiányos átjáróban, de egy forduló után hosszú, egyenes, néptelen folyosószakaszhoz értek. Most nem tud hova elbújni. - Állj, vagy lövök! - ordította Szijj. A merénylő belátta, hogy nincs esély. Megállt. Végre. - Emelje fel a kezét! - engedelmeskedett. Szijj előreszegezett fegyverrel indult meg lassan. Most fordulj meg, te szemét! Lassan! Hadd látom azt az önelégült pofádat! - kiabálta önkívületben. A merénylő lassan megfordult. Pont egy kiégett lámpa alatt állt. - Lépj előre egyet! utasította. Most már látta az arcát. Két beesett, barna szem, nyakig szőrös, de szőke ember. Ijedt, félénk tekintet. Szijj azt hitte összeesik. Ez nem a merénylő. Ez csak egy csöves. - Maga meg miért menekült? Miért nem állt meg!? - amaz lesütötte a szemét, és előhúzott egy pénztárcát. Ez nem lehet igaz! A merénylő most valahol a metrón ül, vagy ki tudja, hol röhög. Szijj nem merte beismerni magának, hogy talán képzelődött. - Takarodjon, vagy agyonlövöm! - ordított rá Szijj. Amaz hanyatt homlok menekült. A nyomozó káromkodva rakta el a fegyverét. Már megint átverték! Megcsörrent a telefonja. - Mit akarsz!? - Na de nyomozó! Mi ez a hangnem? Ártottam én magának valamit? - nevetett a hang. Hidegen. Félelmetesen. - Nem röhögsz, ha elkaplak! - Most is majdnem sikerült! Mellesleg, felnézek magára! Én a maga helyében idegességemben biztos lelőttem volna szegényt. - Rád tartogatom a golyókat! - Szijj még a folyosón állt.
- Nézze nyomozó, ön nagyon jól halad, jobban, mint sejtettem. Veszélyes játékba kezdett a bárnál, de jól tette. Mindazonáltal emlékeztetem, még a jövő héten elkövetem a merényletet! Higgye el, pontos ember vagyok, és nem tévedek. Sok szerencsét élete első komoly bűntényéhez! Viszont hallásra! - Várj! - Szijj nagy levegőt vett - Ugye tudod, hogy nem úszód ezt meg? - Meglátjuk! Na, megolajozom a puskát! - a vonal elnémult. Szijj egy lendülettel a falhoz vágta a telefont. - Elkaplak! Akárhol is vagy, elkaplak! Hallod!? - ordította - És meg fogsz lakolni! - Szijj megijedt magától. Egy metróállomás mocskos padlóján térdel, a telefonja három darabban. Kipirulva ordít a falnak. Kezd tönkremenni. Felállt. Ez volt az utolsó csepp, ez segített dönteni. Ellopja az aktákat! Némán ült a metrón hazafelé. A fejében sötét gondolatok, és nem mert a jövőjére gondolni. A szobában sötét volt. Alex megkötözve ült egy széken. A raktárépületben senki sem járt, leszámítva ezt a surranó szellemszerű alakot, aki, bár nem mutatta magát, Alex jól tudta, hogy figyel. Rájött, hiába ordít, senki sem fogja meghallani itt, mindentől távol. Nem tudta, hogy került ide, csak azt, hogy a lakása felé tartva valaki elkapta. Irtózatosan fájt a feje, a kezét kikezdte a kötél, amivel a székhez volt kötözve. A raktárhelység tetőablakán beúszó fénysugár útjába kerülő porszemek vidám táncot jártak. Egy ajtó nyílt ki, Alex csak homályosan látta, hogy ki a belépő. Magas, kabátos ember lépése hallatszik, ami megtorpan, hogy eltaposson egy csikket. - Hogy van? - szólította meg. - Ki maga? - rekedten válaszolt. - Nem ismersz meg? Hadd segítsek! - lépett közelebb, megragadva Alex haját, és felfelé húzva a fejét mélyen a szemébe nézett. - Alex elfehéredett. - Te? Te itt? - Igen. - Túlélted tehát. - állapította meg a tagbaszakadt kidobó. - Amint látod, én igen. De a mai nap után azt fogod kívánni, bárcsak robbantam volna fel én is. - a hideg hang, és a barna szemek kegyetlen fénye félelemmel töltötték el Alexet. - Mit akarsz? Pénzt? - Nekem nem kell a pénz! - Akkor mit akarsz? - Azt, hogy te, és az egész rohadt csürhéd megbánja azt, amit tett velem! Hidd el, megtalálok mindenkit, ahogy téged is megtaláltalak. Visszasírod még azt a napot' amikor bedrótoztad a kocsim, és azt fogod kívánni, hogy bár ne tetted volna! - Ha még egyszer megtehetném, tudd meg, még egyszer felrobbantanálak! - hörögte Alex. Mindent megadnék, hogy láthassam azt a bazári tűzijátékot! - Ma bosszút állok érte! - szögezte le a másik. - Hogy mit akarok? - a kabátja alól egy fa rudat húzott elő, lassan, és a kezébe vette - Azt, hogy bűnhődj! - Ne tedd ezt! Ezért meghalsz! - sziszegte a lekötözött bűnöző. - Én már egyszer meghaltam! - Alex álkapcsa hatalmasat reccsent az első ütéstől, de csak a harmadiknál tört el. A fájdalom elviselhetetlenül tört rá, de tudatánál volt, amikor az egyik bordája, és a kulcscsontja is megrepedt. Vér fojt a felszakadt száján, az ütő minden csontjára lecsapott, a szék feldőlt, de amaz a fekvő kidobó embert tovább ütötte. Nem méreggel ütött. Kimért, pontos, ugyanolyan erősségű csapások voltak. Alex elájult. Egy időre feleszmélt, amikor csapódott az ajtó, de a következő emléke már az őt életre pofozó mentőorvos arca volt. Az valamit morgott a segédszanitécnek arról, hogy hogyan lehet valakit fényes nappal félholtra verni?
Szijj a tévét nézte. Valami vígjáték ment, de a nyomozó nem bírt ráfigyelni. Egyre az járt a fejében, hogy megint kicsúszott a kezéből a merénylő, és, hogy ma törvénysértést fog elkövetni. Így múlt el az egész napja. Próbált aludni, de nem ment neki. Tizenegykor már menni akart, pedig hamarabb is eléri az őrsöt. Hűvösödni kezdett, és a város fényei már az éjszakai lüktetést világították meg. Az úton szemből a fehér fényszórók, párhuzamosan a piros helyzetjelzők fénycsíkjai kígyóztak. Egészen hideg szeptemberi este volt. Szijj óvatosan szétnézett, nem akart feltűnést kelteni, amikor a parkolóba állt. A motor megállt, a fényszórók halk kattanással kialudtak, a kézifék reccsent, a kulcsot a zsebébe tette, a pisztolyt nem vette magához. Belepillantott a tükörbe. Nyúzott volt, és borostás. Kiszállt. - Nahát, Gábor, te itt, ilyenkor? - nézett rá a portaszolgálatos, amikor belépett az ajtón. - Öt percre jöttem csak, Jani. Azt hiszem, bent hagytam valamimet. - Az eszedet, ha még ilyenkor sem alszol. - morogta a portás, és tovább nézte a tévét. Szijj megindult a lépcső felé, és nagy lélegzetvétel után rátette a kezét a korlátra. Most igazán mélyre fog merülni azokért az infókért. A folyosó sötétben volt, egy nesz sem hallatszott. Amikor az alagsor felé indult, akkor ütötte az óra a tizenkettőt.
Vasárnap Az alagsori irodában szerencsére senkit sem talált. Követte Nagy útvonalát, és hamarosan rá is akadt a sok iratszekrény között a keresettre. Gyorsan szétnézett. A számítógépeknél senki, a szekrénysorok között teremtett lélek sincs. Gyorsan kinyitotta a kulccsal a szekrényt, és kitárta az ajtaját. Odabenn több fiók is volt. Melyikben lehet? Egy pillantást vetett az irattárat pásztázó kamera felé. Remélte, hogy Nagy intézkedett, különben magyarázkodhatna. Kihúzta az első fiókot, nem volt köztük, amit keresett. Második fiók, eredménytelenül turkált a sárga akták között. A harmadikat is húzta volna, de az zárva volt. Szijj látta, hogy ez a kulcs nem fogja kinyitni, mert ez sokkal kisebb kulcslyuk. Szétnézett. Vajon hangszigetelt az ajtó? Megpróbálta kifordítani a szekrényt, hogy hozzáférjen a hátuljához, nehezen, de sikerült elmozdítani. A szekrény hátulja egyszerű furnér volt, kapcsozva. Szijj tekintete körbepásztázta a termet, majd munkához látott. Negyed óra múlva sikerült kifeszegetnie a kapcsok nagy részét a kulccsal, igaz szétgyötörte az ujjait, de így már kézzel fel tudta feszíteni a furnérlemez alját. Becsúsztatta a kezét a nyíláson, megtalálta a fiókot, belemarkolt, és kiemelt egy csomó aktát. Odavitte őket az ablakhoz. 11-03-22, ez lesz az. Kíváncsiságból kinyitotta, a legelső oldal egy kiégett gépkocsit mutatott. Szijj a többi aktát visszagyömöszölte a szekrény hátulján, a furnért valamennyire a helyére nyomogatta, a tárolót meg visszatolta a fal mellé. Irány az emelet! Megkereste a parkolóra nyíló ablakot, és megnyitotta, hogy kidobja az aktákat, de az zárva volt. Mi van, este itt megbénul az élet? Egy pillanatig komolyan gondolkozott azon, hogy kitöri az üveget, de aztán letett róla. Rohadjatok meg, gondolta, amikor a meglazított nadrágszíj mögé tűrte, és a teste köré csavarta a vastag köteget. Kissé érdekesen mozogva érte el a portát. - Na megtaláltad? - szólította meg Jani. - Nem, biztos otthon van. Na jó éjt! - megindult a kijárat felé. Mindjárt vége ennek az eszement rablásnak. - Várj egy pillanatot! - szólt utána a portás. Szijjben megfagyott a vér. - Elviszel valami aktát? - Miért?
- Mert akkor írd be a naplóba. - De nem viszek. - a nyomozót kiverte a víz. - Ja, jó, csak a szaki mindig mondja, hogy szóljak mindenkinek, aki jön-megy, hogy be kell írni a naplóba, de nem értem, mert nem az én... - Kösz a figyelmeztetést, viszlát! - köszönt el a nyomozó. Csak az akta ne bökné ennyire a bordáit! Percek múlva már a Haller utcán hajtott, anyósülésén gonoszan vigyorgott a sárga mappa. Szijj valami éjszakai slágert hallgatott a rádióban, gitár, halk dobok,- tisztára álmosító. Kár, hogy a telefonját összetörte, vennie kellene egy másikat, mert most nem tudja felhívni Nagyot, hogy mi a helyzet. A Pokolkő felé vette az irányt. Háromnegyed egy is lehetett, amikor elérte a bárt. Most előtte állt meg, és döngő léptekkel haladt el a biztonsági, kétajtós szekrény előtt, majd belépett a bárhelységbe. Meglepődött, hogy se dübörgő zene, sötét is van, és egy hatalmas öltönyös úriember vágja tarkón. Minden sötét lett. Egy autóban volt, a hátsó ülésen, eldőlve, de a kezei nem voltak megkötözve. Az elegáns bőr kárpit drága autóról árulkodott. Zene nem szólt, a kocsi némán siklott az éjszakában, a benti sötétet néha megtörte a közvilágítás, ahogy elhaladtak alatta, pillanatokra világos lett, és újra sötét. Fogalma sem volt, ki ütötte le, de volt egy sejtése. A vezetőülésen, és az anyósülésen ült egy-egy alak, a magasabbik hátrafordult. A bár tulaja volt. - Ez az alkunk? - hörögte Szijj csalódottan. Valami ilyesmire azért számíthatott volna. - Milyen alku? Hogy volt képes erre? - a tulaj arcát elöntötte a méreg. - Mire? Nem volt jó az akta? - Nem érdekel az akta! Túl messzire ment! - Miben? - nézett nagyot a detektív - muszáj volt szétszednem a szekrényt. - Hát jól szétszedte! Élet-halál között fekszik az intenzíven! - Mi van? Hogy kerül egy irattároló a kórházba? - Szijj köpni-nyelni nem tudott. - Hogy volt képes rá, hogy így összeverje, az alkunk után rögtön, fényes nappal!? - Kicsodát? - Szijjnek lövése nem volt az egészről. - Pár napon belül kiderül, hogy túléli-e, vagy nem. - Alexről beszél, mi? - találta ki a nyomozó. - Én csak három fogát törtem ki, láttam is magánál, milyen jól boldogul az aranyfogaival. - Micsoda? Ez nem a maga telefonja? - mutatott egy három darabra tört mobilt. - Ez az enyém, véletlenül összetört a metróban. - hebegett Szijj. - Talán inkább ott, ahol megtalálták Alexet, és a rudat, amivel összeverte. - Ez nem igaz! Kérdezzék meg tőle, hogy ki volt! - Nem tudjuk, kómában van. - na tessék! Szijj újabb sűrű lében van. Az akta megmenthetné! De az hol van? Az autóban hagyta! Elfelejtette kivenni a kocsiból! Ez igazán rá vall. - Itt kiszállok! - szólalt meg a tulaj - Vigyétek a telepre, és jól dolgozzátok meg! - kilépett a kocsiból, és helyette egy másik drabál Dani ült be. Az, amelyik üldözte, amikor taxit lopott. Na jól összejött a csapat. - Mi az fiúk, divatbemutatóhoz öltöztetek? - szólt a két bőrkabátos alakhoz. - Kuss! - Szijj inkább csöndbe maradt, mert ezek nem tréfáltak. A városi fények egykedvűen húztak el felettük. Sötét lett, majd világos, megint sötét, világos, és nem sötétedik vissza. Mi ez? Egyre erősödő fény. A kocsi fékei csikorognak, és Szijj a vezetőülésnek csapódik. A fékek halálsikolyt hallatnak, a sofőr ordít, a fény erősödik, és hatalmas erő kapja el a nyomozót, az ülésnek préselve. A csattanás, a csikorgó darabok, a kipattanó légzsák, a befeszülő övek hangjai, és a ropogás, ahogy az izületek megfeszülnek, miközben a kocsi darabokra törik. Az erő elfogyott, az autó megállt. Szijj lassan kinyitotta a szemét. Látta, hogy a sofőr mozgolódik, és azt, hogy a lábánál lévő ajtó, a bal oldali, letört. Páros lábbal kezdte rúgni. Most, vagy soha. Kimászott. Az összeroncsolódott Mercedes elejébe egy metálzöld színű, sötétített üve-
gű, matricákkal teleraggatott autó állt bele. Világos, éjszakai verseny. Szijj nem törődött azzal, hogy vérzik a feje, azzal, hogy nem bírja rendesen mozgatni a kezét, futott, mert a lába még használható volt. Ott akarta hagyni a roncsokat a kidobókkal együtt. Mi történhetett? Alexet megverték? De ki? Volt egy sejtése, de nem akart neki hinni. Futott, amíg észre nem vett egy taxit. Lassan kezdett minden összeborulni. A kabátja elszakadt, és a szemébe folyt a vére. Beugrott a taxiba, és bemondta a címet. - Magával meg mit műveltek? - Öhm, ismeri a Deák téri kocsma pultos nőjét? - meglepődött, hogy még hülyeségeket beszélni is van ereje. - Nem, mert? - Én túl jól ismertem, a barátja szerint. - morogott Szijj. - Ja, értem. Durva ez a város, mi? - Nekem mondja? Na, adjon valami zsebkendőt! - nyöszörgött Szijj. Legnagyobb vágya volt hazakerülni, a kocsiért meg majd megint elmegy, ma a Pokolkő bár előtt fog megint aludni a szegény autó. A feje szerencsére csak azért vérzett, mert felszakadt a régebbi sebe, a kezét meg pihenteti. Fél kettő. Ez a nap is jól kezdődik, rabolt, leütötték, karambolozott, más vágya nem volt már, csak aludni végre! Szerencsére a sebei, meg a zúzódások nem voltak túl veszélyesek, csak mozogni alig tudott, de legalább élt, már ennek is örült. A telefonja már nem volt meg. Hogy is áll most? Elcsigázott, összetört, információt már nem fog kapni, ezért vissza kell vinnie az aktát, ami az autóban van, a kocsi meg a bár előtt áll. Taxiba szállt, már megint, de amikor az utcára lépett, földbe gyökerezett a lába. Az Opelnek nyoma sem volt a Pokolkő előtt. Persze, biztos elvontatták. - Mondja, hova viszik innen az elvontatott járműveket? - kérdezte a sofőrt. - Innen? Sehova. Itt szabad parkolni. - De akkor hova tűnhetett a kocsim? - a kövér sofőr megszívta a fogát. - A legvalószínűbb, hogy ellopták. - Ezen a környéken? - nézett körül Szijj. - Igen. Itt csak a nagymenő autókat nem lopják el. A rosszabbakat elviszik. - jelentette ki nyugodtan a sofőr. - Hova szeretne most menni? - Szijj a fejét vakarva nézett végig az utcán. Most mi lesz? Az aktának nyoma veszett. Mondassa be a rádióba, hogy a becsületes megtalálót kérjük, hozza vissza? Nem, ez Pest. - Hol lehet olcsón mobiltelefonokat venni? - szerencsére a pénztárcája nála volt, így ki tudta fizetni a szőrkárpitos taxi sofőrjét, és vételezett egy valószínűleg lopott telefont tőle. Miután egyedül maradt, elindult az utcán. Szerencsére Nagy számát felírta egy cetlire, hol is lehet? Megvan. - Mondjad. - ásított a hang a vonal végén. - Szevasz Nagy! Én vagyok, Gábor. Van egy kis problémám. - Miféle? - kérdezte az álmos hang. - Elhoztam az aktákat, de mikor elvittem a bárba, leütöttek, később karamboloztunk, de mire visszaértem, a kocsim már nem volt sehol. - hadarta Szijj. - Te ittál? - Nem. Mindegy, a lényeg az, hogy nem tudtam átadni az aktákat a vevőknek, és bent hagytam a kocsimban. A vevő szépen autóba rakott, történt egy karambol, így elmenekültem. Mire visszaértem, ellopták az Astrám, és abban voltak az akták. - Szívás. Az a régi Opel, igaz? - Igen. Meg tudjátok találni? - Reméljük. Mit is mondtál, karamboloztatok? Menj valami kórházba! - Rajta leszek. - lerakta a telefont. Legelőször aludni kéne. Azt sem tudja, hol van. Megcsörrent a telefon. Csak Nagy lehet, mert egyedül ő tudja a számot.
- Halló nyomozó, hogy van? - Szijj azt hitte, most vége, szétfakad a feje. - Még maga kérdezi? - Jól néz ki a karambolhoz képest. Bevallom, erre nem számítottam, nem tudtam, hogy ilyen hamar kiszabadul. De még mindig jobban néz ki, mint Alex. - Maga volt? - hűlt el Szijj. - Igen. És kapóra jött a maga elhajított telefonja. Alexet félholtra verve találták meg egy budaörsi raktárban, mellette a maga mobilja! - nevetett fel. - Jól van, megpróbált elintézni, de engem nem fog tudni levakarni. - Ez a beszéd! Ja, és haza ne nagyon menjen! - nevetett fel a merénylő. - Miért? - a tárcsahang volt a válasz. - Taxi! - kiáltotta Szijj. Az utcán, amiről a lakótelepre lehetett behajtani, egy Octavia állt, rajta kék alapon Rendőrség felirat, a kocsin egész hosszában végig fényvisszaverő csíkok. A jármű mellett két sárga mellényes rendőr. Mi ez? A lakásában világos van, és jól látja, hogy alakok mozognak odafenn. A bejárati ajtón három rendőr jött le ebben a pillanatban, az udvaron néhány feltűnően viselkedő civil ruhás, ők nyomozók. Rádiók recsegtek, rendőrök nézegettek jobbra-balra. Nemrég érkezhettek, még nem foglalták el a helyüket. Rajta akartak ütni, még jó, hogy nem volt otthon. Mindegy, úgyis mindjárt eloszlatja a gyanút, odamegy, és kimagyarázza magát. Az akta viszont nincs nála. Az alkut nem tudja bizonyítani. Egyvalaki tudná kimenteni, Nagy. - Álljon meg annál a háznál! - Szijj pár épülettel odébb állította meg a taxist. Kiszállt. A rendőrök nem vették észre. Most szépen odamegy, és tisztázza magát. Elindult gyalog, át az úttesten. A sárgamellényesek egykedvűen ácsorogtak az Octavia előtt. A nyomozó odalépett hozzájuk hevesen verő szívvel. - Jó estét fiúk! Mi ez a sürgés-forgás? - közel hozzájuk állt meg. Az egyik biccentett, majd rögtön utána kiesett a cigaretta a szájából, az övéhez kapott, és fegyver kattant. - Ne mozduljon! Kezeket a tarkóra! Hé fiúk, elkaptam! - jöttek a rendőrök, és a nyomozók. - Nézzék, nem tudom, miért kajtatnak, de én nem vertem meg azt az embert! - Na ne marháskodjon! - lépett közelebb a rendőr, a fegyverét még mindig rajta tartva - Tagadja, hogy aktákat lopott az alvilágnak? - Mi van? Azonnal hívja ide Nagy nyomozót! - kiabálta Szijj, még mindig két pisztoly csövébe nézve egyszerre. - Itt vagyok, mit akar? - Nagy lépett elő a tolakodó rendőrök közül. Mogorván nézte a nyomozót. \ - Hát ezt jól megszervezted! - nevetett fel Szijj - Igazán szólhattál volna másnak is, hogy elhozom az aktákat! - Te meg miről beszélsz? - kerekítette el a szemeit Nagy. - Hogyhogy miről? - Szijj nem tudta, miért értetlenkedik amaz. - Alávaló módon aktákat loptál, hogy eladd az alvilágnak. - Micsoda!? Nagy, de hát te mondtad, hogy... - Szijj megrémült. Mi folyik itt? - Hol vannak az akták? - Ellopták őket! - Vagy inkább eladtad! Vigyék a szemem elől! - utasította Nagy a másik két rendőrt. Szijj kezét hátracsavarták, kattant a bilincs. - Ezt nem teheted! Megegyeztünk! - kiabált Szijj. - Én soha nem szövetkezem korrupt rendőrökkel. - fordult hátra Nagy. - Te alávaló, szemét! - hörögte Szijj. - Ki fizetett le? - Még mit... - nem fejezhette be. Lövés dördült valahonnan, és a Szijj mellett álló rendőr ordítva esett hanyatt. - Lövések! A tetőről jönnek! - kiáltotta egyikük. Nagy felnézett a háztetőre, közben fedezéket keresve. Most csak egy rendőr tartotta Szijjt, az autó mögé ráncigálva. Miért viselkedett így Nagy? Lehet, hogy megijedt, hogy megüti a bokáját. Nincs az az Isten, hogy kidumálja magát
ebből az ügyből, ha nem szerzi vissza az aktát. Akkor egy életre bezárhatják. A rendőr az autó szélvédőjén keresztül nézett ki. Most el kell innen menni, azt súgta az esze Szijjnek. Elő kell keríteni az aktát, és bizonyítani, hogy ártatlan, de előtte el kell innen mennie! - felkelt a rendőr mögött, és a tarkójára vágott. Villámgyorsan leakasztotta a bilincs kulcsait és kirántotta a pisztolyt a fegyvertáskából. A rendőr az autó oldalának dőlve maradt. Szijj félrelökte, és beugrott a kocsiba, egy rendőr elindult felé, de újabb lövés dördült a tetőről, ezért inkább fedezékbe bújt. Szijj kalapáló szívvel indított, a kerekek csikorogtak, a kocsi szélsebesen vágott ki az utcára. Utána lőttek kétszer is talán, de nem találták el. Az üldözők nem mertek előmászni a rejtekükből, ezért egérutat nyert. Hajnalodott. Valahol meg kell húznia magát, valahol, ahonnan megtalálhatja az aktát is. Eleve kizárt, hogy Paksihoz menjen. Amilyen áldozatkész, még szállást is adna neki, és ő bukna bele. Nem, Paksi nem keveredhet bele! Akkor mi legyen? Némán állt a pirosnál. Most kezdte érezni a baleset utóhatását. Először is el kéne hagyni ezt a kocsit valahol. Utána majd gyalog keres valami helyet. Motel szoba kizárva, egy pillanat alatt megtalálják. Akkor hol? - Mit akar? - nyitotta ki a zselézett hajú suhanc az ajtót. - Adj isten! Ide rendelték a pizzát? - Szijj, mi a fenét keres maga itt? - Üldöznek, és valahol meg kell húzni magam, Balogh Baba. - Mi vagyok én? Óvóhely? - Balogh álmos fejjel, egy gatyában, és elnyűtt pólóban állt a kis apartman ajtajában. - Az nem az én dolgom. Csak pár napról van szó! - jött befelé Szijj, leült a fotelba, és enni kezdte a kukoricát a tévé előtt. - Egyébként érezze magát otthon! - gúnyolódott Balogh. - Azt teszem. Só nincs? - Miért üldözik, ha megtudhatnám? - dobta le magát Balogh. - Ezek a barmok azt hiszik, loptam a kapitányságról! Pedig csak elhoztam kölcsönbe egy aktát. - Akkor mit szórakozik, adja vissza nekik! - Cikis. Ellopták. - Egyre jobb. Ugye tudja, hogy bevarrnak engem is, ha itt találják? - Igen, és nagyon hálás vagyok. - Vaj szívem van. Tudja, hogy ezért a háláért hány évet kaphatok? Vasárnap hajnalban egy őrült dörömböl nálam, és én meg beengedem. - Balogh, bajban vagyok. - szólalt meg komor hangon Szijj. - Mindenáron elő kell kerítenem azt az aktát. Ha előkerítem, ígérem, semmi priuszod nem lesz, és elnöknek jelöltetlek, csak adj szállást. - A matrac az ágy alatt van, kihúzzuk a nappaliba. - Császár vagy! - Balogh lakása mindenre hasonlított, csak épp nem búvóhelyre. A két szobakonyhás odú nappalija tele volt ragasztva autós poszterekkel, és férfimagazinokból kitépkedett macás képekkel, a plafonon ventilátor, most búsan lógott le róla egy zokni. A földön egy ládán a tv, rajta szobaantenna, előtte cd tokok, kazetták, a szőnyegen szétszóródott sós ropogtatnivaló darabjai. A kanapé kopott, egyik lába alatt telefonkönyvvel, az ülőalkalmatosság mellett egy kipufogórendszer doboza. - Ezt a disznóólat nevezed te lakásnak? - Ha nem tetszik, akkor nem kell itt lakni. - korholta amaz. - Nézze már meg, jött-e az újság? - Szijj szétnézett az előszobában. A kis szekrény, és a homályos tükör nyilván a lakással járt. A lábtörlőn, a levélbedobó alatt egy újság feküdt. - Járatod a Pesti Körképet?
- Ja, járatom, az autós melléklet miatt. - szólt ki a konyhából Balogh. - Ez vasárnap is jön? - szólt vissza Szijj. - Ez direkt vasárnapi újság! - kiabált ki. A nyomozó megnézte a lapot. Csak a címoldal volt, a többi hiányzott. A szalagcím öles betűkkel szedett. „Gyászol a szerkesztőség" Mi ez? Széthajtja, de csak a címoldal, ahogy sejtette. A vezércikk mellett egy egysoros valami külföldi zenekar érkezéséről tudósít. Nem is tudta, hogy idejönnek. Az újság széle kicsit gyűrött. Mikori ez egyáltalán? A dátum öt évvel ezelőtti! Ezért nem volt ismerős a zenekar jövetele. Öt éve? Akkoriban volt a heroin-balhéja, de erről az újság címoldalán nem volt említés. A nyo mozó megnézte újra a vezércikket. „Robbanás oltotta ki a tehetséges riporterpáros életét." A két arckép egyikén kövérkés arcú, mosolygó, kefehajú ember, úgy harminc lehetett, bőrdzsekiben, szemüvegben. A másik szögletes állú, enyhén borostás, kissé hosszú haj, és álmodozó tekintet. Ő húsz lehetett. „Műszaki hiba miatt égett ki a gépkocsi, és okozta Bicskei Károly első kép, a kövérkés - halálát. A helyszínre érkező mentők csak Rédei Balázson tudtak segíteni, őt válságos állapotban szállították kórházba. Az elválaszthatatlan riporterpáros fél éve kezdődő álomkarrierje tört darabokra, a szerkesztőség két mozgatórugója volt Károly és Balázs. Életük nagy riportjára készültek, ahogy a hozzátartozók tudták. Károlyt hétfőn temetjük, gyászoló munkatársai..." Ez mi? Hogy jön ide ez az ügy? Szijj megfordította a lapot, hátha mégsem emiatt került ide az újság, hátha más hír miatt van most a kezében. A kormány új rendelet hoz, huncutkodás a balkánon, emelkedő gázár... Nem, itt csak egy fontos hír van, a riporterpáros. Ezt nem a postás dobta be, az biztos. Egy vörös tollal írt sorra lett figyelmes a lap alján, „nyom" csak ennyi állt rajta, de Szijj felismerte a kézírást. Ezt a merénylő dobta be. De miért? A kép egyáltalán nem hasonlít rá. Be kell mennie a szerkesztőségre. Mennyi az idő? Háromnegyed tizenegy. - Na, jön falni? Csináltam kínait! - Hogyhogy kínait? - Hát olyan gusztustalan... - emelt ki egy mócsingot villával Balogh, - hogy ettől biztos besárgul! - Kösz, más nincs? - fintorgott Szijj. - Zsíros kenyér? - vetette fel amaz. - Már mindjárt jobban hangzik. - ültek a kis konyhában a nyikorgó műanyag székeken, és ették a szendvicset. Szijj úgy érezte jobb, ha Balogh mindent tud, elmondta töviről-hegyire a történetet. - De hát miért csinálta ezt az a Nagy? - Nem tudom, illetve van egy sanda gyanúm. Karriert akart csinálni azzal, hogy leültet. Vagy esetleg más terve volt, mindenesetre lőttek, én megléptem. Nem akartam, hogy valaki véletlenül kilyukasszon. - Mit gondol, a merénylő lőhetett? - vetette fel Balogh. - Valószínű, hogy elmenekülhessek. Ezt a fél újságot is ő dobta be. - Balogh köhögni kezdett, majdnem megfulladt egy rágatlan falattól. - Tudja, hol lakom?! - Igen. - morgott Szijj. - Nézd, a Haller utca összes kopója a sarkamban lesz, közben egy őrültet hajkurászok, aki, ha kedve tartja, a háztetőről lövöldöz. Megértem, ha kidobsz. - Hova mehetne? - morgott Balogh. - Mit fog most tenni? - A városban még biztos nem mentek szét a képeim világgá. Megkeresem ezt a szerkesztőséget, és megtudok mindent, erről a két szerencsétlenről. - És azután? - Megtudom, hogy milyen szabadtéri rendezvények lesznek a városban egy héten belül, mert valami ilyenen fog történni a merénylet. - Utána? - figyelt Balogh. - Utána nyomozunk. Ugyanis tudom, hol lehet az akta.
- De hát az jó! És mégis hol van? - Rosszabb, mintha egy égő kemencében lenne. A merénylőnél, ebben biztos vagyok. - Van valami képe erről az emberről, nem? - Szijj az asztalra tette a térfigyelő felvételét, amin az egyetemistának álcázott merénylő látható. - Balogh kézbe vette, figyelmesen megnézte, több szögből is, majd jobb kezébe téve kicsit messzebbről is ránézett, majd visszatette az asztalra. - Szerintem előbb a Kármán Tódorba kell mennie. - jegyezte meg. - Az meg mi? - A Műegyetem kollégiuma. Ott biztos megtalálja ezt a srácot. - Honnan tudod? - kerekedett el Szijj szeme. - Látja a pólóját? - a felvételen látszott a ruha felirata: Rock-ant. - Ezek a felsők egy koncertre készültek, megrendelésre, az öcsém egyik haverja nyomja őket, de csak a koleszában árult belőlük, olyan ötvenet. Tehát, hacsak nem cserélte valakivel, és nagy szerencséje van, akkor megtalálja a Kármánban az emberét. - Nagy vagy Balogh! Nem hiába abajgattalak téged régen is! Van eszed, gyerek! - Az előzetesben is mondták. - szerénykedett. - Gondolkodásba még nem halt bele senki. - morgott Szijj, miközben kortyolt egyet. - Az a helyzet, hogy nem vagyok mobilis, a kocsim nélkül. Balogh fiam, mondtam már, hogy menynyire... - Mondta! - vágta közbe Balogh. - Még a kocsim is kéne? - Ha nem tagadod meg egy régi ismerőstől. - vigyorgott a nyomozó. Az apartman garázsának neonlámpái először pislogva, majd derengő fénnyel világították meg a helyiséget. A penészes falak mellett barkácsbakok, dobozok, szerszámok hevertek, és középen egy autó. - Ez meg mi?! Én nem farsangra akarok menni! - kiáltott föl a nyomozó. - Szijj, van fogalma róla, mit beszél? - állt a kocsija elé védelmezőleg Balogh. - Ez egy bohócautó. És ez a szín! - Ez annyiba volt, amennyi pénzt maga egy rakáson nem látott! - De egyáltalán mi ez? - nézte kétségbeesve az autót a nyomozó. - Ez egy Mazda RX 8-as, egyetlen garázs fest Magyarországon erre a színre, a felni külföldi, úgy le van ültetve a gép, hogy nem merek vele kockakövön menni, a spoilerezés miatt azt hittem, az adósok börtönébe kerülök. Úgy fütyül benne a turbó, mint egy úttörőbrigád! A fényszórók, a kárpit, az erősített váz, nem két filléres autó ez! - De... - Szijj köpni-nyelni nem tudott - ez sárga! Meg kék is! És mi ez a pókháló rajta?! - Erre a matricára egy hónapig kapargattam a lóvét! - Undorító! - Még kritizálja! Úgyis tudom, hogy csak irigy! Ha megkarcolja, hát mehet az utcára! Ha megbüntetik a sebesség miatt, kidobom! Jó szórakozást! -A nyomozó ledőlt egy-két órára a nappaliban lefektetett matracra, a mély álomból a lábába nyilalló fájdalom ébresztette fel. Nem szólt Baloghnak, felkelt, és beült az autóba, a zsákmányolt pisztolyt a kesztyűtartóba dobta, és indult, hogy megkeresse a kollégiumot. Szijj nehezen szokta meg a Mazdát, túlságosan harapott, és amikor rálépett a fékre, majdnem kiesett a szélvédőn. Csodával határos módon eljutott élve az Irinyi utcába, ha nem számítjuk azt, hogy minden kereszteződésnél megbámulták a színes autót, és a morózus tekintetű, bajszos, lehorzsolt arcú nyomozót. Reggel volt, kilenc óra. A kollégium előtt néhány diák lézengett, a nap fáradtan világította meg a kollégium magas épülete előtt a levelüket hullató fákat. Vasárnap reggel van, forgalom alig. Szijj a kocsit a parkolóban hagyta, és elindult a kollégium felé. Az épülettömb sok száz ablaka most csukva, mögöttük rengeteg szoba, és nem tudja melyikben lapul a merénylő. Valaki csak
lesz, akinél érdeklődhet. A bejáratban huzat csapta meg. Az aula sötét volt kissé, amolyan szocreál panellhodály, benne zűrös fejekkel, vagy éppen még zűrösebb zsenikkel. Az ablakokból ítélve lehetnek vagy ezren. - Elnézést, tudna nekem segíteni? - szólította meg a követ súroló harcsabajszú, karikalábú takarítót. - Egy diákot keresek! - nyitotta szét előtte a képet. - Nézze, ha az a kölyök megint... - Uram, csak beszélni akarok vele! - mentegetőzött Szijj. A szíve a nyakában dobogott. - Itt van most? - kérdezte reménykedve. - Azt a rosseb kölyköt mindig itt eszi a fene! Harmadik emelet, negyedik szoba balra. Remélem valami rosszat csinált, és most elkapják a nyakát! - zsörtölődött a takarító, de Szijj ezt már nem hallotta, rohant föl a lépcsőn. Majdnem fellökött egy diáklányt, és két, könyvet cipelő fiatalt. Villámgyorsan felért a harmadikra, rögtön balra fordult. Néptelen folyosó, egyforma ajtók, és egyforma falak mindenütt. A cipője alatt csikorgott a linóleum. Körülnézett, és a kabátjába nyúlt, de eszébe jutott, hogy a fegyvere is a kocsiban maradt, a lopott pisztoly meg a Mazda kesztyűtartójában van. Szitkozódva vitte a tekintetét az ajtóra, a 304-esre. Kezdett bepörögni. Most elkapja a telefonbetyár lövöldözőt! Mit szórakoznak vele? Lenyomta a kilincset. Zárva volt. Szemügyre vette az ajtót, és miután úgy látta, hogy elöregedett a szerkezet, nem bírt tovább várni, hatalmasat rúgott rá. Az ajtó kivágódott. A nyomozó berohant rajta. A szoba kicsi volt, teleposzterezve, a szemközti ágyon egy fej bukkant elő a takaró alól, Szijj azonnal megismerte a borzas fejet. A merénylő. A Hősök terén tett látogatása óta élénken él a fejében az arca. Mégis egy egyetemista lenne a gyilkos? A merénylő megmozdult. Szijj odaugrott, felkapta a keze ügyébe kerülő széket, és miközben alig látott a dühtől, a lábakkal lefelé az ágyra nyomta az ülőalkalmatosságot, úgy, hogy a fekvő alászoruljon, és ne tudjon felkelni. - Maga meg ki a fene? - hörögte a merénylő. - Nem ismersz meg? Háztetőkről lövöldözni van eszed, mi?! - A nyomozó ránehézkedett a székre. A merénylő feljajdult. - Mi van? Soha életemben nem láttam magát! - Ne hazudj! És a Hősök tere? - Szijj szemében gonosz fény villant. - Igen! Emlékszem! Magának kellett adnom azt a levelet, és azt mondani, hogy egy másik ipsétől kapja! És aztán be kellett dobnom egy névjegykártyát a csatornába! - nyafogta a gyilkos. - Mi az, hogy kellett? - Egy fazon adott érte két rongyot, ha megcsinálom! - Hadd találjam ki! Sántított, és azt mondta, te is sántíts a téren! - húzta össze a szemét a nyo mozó, lejjebb nyomva a széket. - Igen! - vágta rá a sarokba szorított. - Most minek tagadsz, he? Úgyis véged! Add vissza az aktákat! - Nézze, esküszöm, hogy az igazat mondom! Elmondom, hogy milyen! Igen, rövid, fekete hajú, száznyolcvan, barna szemű, sántító fazon bízott meg! Én nem tudtam, hogy ekkora baj lesz belőle! - Hát jól figyelj, kicsinyem! - hajolt egészen közel hozzá Szijj. - Három napja még otthon aludtam a tévé előtt. Azóta fegyelmit indítottak ellenem, ellopták a kocsim, összevertek, karamboloztam, eddig csak kétszer akartak megölni, letartóztattak, loptam egy rendőrautót, és aktákat, ezért most köröznek! Mindezt egy rohadék miatt, aki telefonálgat, és több foga van, mint kéne! Három nap alatt romba dőlt az életem! És ez miattad van! Most megfizetsz érte! Szijj a kabátjába nyúlt, és jobb híján a belső zsebbe gyűrt újságot húzta elő, majd rávágott vele a merénylő arcára. A lap csattant a fájdalmas görcsbe rándult pofán, és fájdalmasan felordított. - Halljam, ki lett volna az áldozat? - Nem tudom, miről beszél, a... - a merénylő pillantása a nyomozó felemelt újságára tévedt. Mutassa azt a lapot egy pillanatra! - kiáltott kétségbeesetten.
- Mindjárt megnézheted! - készült újra sújtani Szijj. - Ne! Ott van a fazon! - visított fel amaz. - Micsoda? - nézett rá a kezében tartott lapra a nyomozó. A szerencsétlenül járt újságírópárosnál volt nyitva, pont a két képnél. - Az volt az! - hörögte a leszorított. Szijj elengedte a széket, és szétnyitotta a lapot. - Melyik volt az? - tolta az orra alá az újságot. - Az! - Szijj megnézte a képet, barna szemek, rövid haj. „Rédei Balázs túlélte a tragédiát, labilis állapotát gépekkel tartják szinten..." Hideg tekintet, szögletes arc, erre még a hang is ráillik. Mi ez már megint? Megint felültették. A merénylő megint kicsúszott a keze közül. - Nem mondott neked semmit? - mordult rá a fiúra a nyomozó. - Nem, csak, hogy játszam el a... - Más konkrétat nem? - vágott közbe Szijj. - Nem! Kérem, ne bántson! - húzta a fejére a takarót. Jó ég, Szijj, mit csinálsz, gondolta magában a nyomozó. Három nap. Ezalatt annyit változott! Huszonéves egyetemistát szögezett ágyhoz egy székkel, és azt hitte, hogy gyilkos! Hogyan hihette? Hiszen nem illik rá a pizzás fiú vallomása se! Kiejtette a széket a kezéből, és ijedten kihátrált a szobából. A keze remegett. Kudarc, már megint. Rohant a lépcsőn, el a portás mellett. Félrelökdöste a kocsit bámuló fiatalokat, és indított. Irány a szerkesztőség. Most már elkapja a merénylőt! Ha addig él is, de elkapja! Az őrsön nagy volt a sürgés-forgás. A vonalak égtek, a szekrényeket tűvé tették az elveszett akták után, hiába. Szomori ült, némán, fejét leszegve, időnként fáradtan mordult, megmasszírozva a halántékát. - Nem kaptuk el, uram. - jelentette ki tömören Nagy. - Nem is vártam. - morogta. - Tehát összegzem. A Haller utca kirajzott a házához, és nem kapták el? - Ránk lőtt, uram! - mentegetőzött Nagy. - És Szijj meg még kocsit is tudott lopni a nagy lövöldözésben! Hülyékkel vagyok körülvéve!? - vágott az asztalra - Kerítse elő azt a detektívet, ha kell a föld alól is! De nyomozó, ha egy haja szála is meggörbül, kitöröm a fogait! Végeztem! - Nagy indulatosan csapta be maga után az ajtót. Szomori a földet nézte az irodában. Ajtónyikorgásra nézett fel. Álmos fej nézett rá. - Szerbusz Márton. - Üdvözlöm, uram. - Kávét? - mutatott a kávéfőző felé Szomori. - Elfogadom. Mondja, maguk tényleg azt hiszik, hogy Szijj... - Nem hiszek semmit, jó? - kiáltott fel Szomori - Beszéljünk nyíltan! Szijj úgy látszik becsavarodott. Akármit is gondoltam róla eddig, most minden jel, és a biztonsági kamera felvétele is arra utal, hogy brutálisan szétvert egy iratszekrényt, és kicsempészett egy köteg fontos iratot. Tud racionális magyarázatot adni arra, miért tette? - Nem. - látta be Paksi, csüggedten. - Tudom, hogy barátok. - Ne vádoljon elfogultsággal! - indulatoskodott Paksi. - Szijj soha semmit nem csinál hiába, ezt tudom! Biztos van rá magyarázat. - Akár van, akár nem, be kell hoznunk! Autókat lop, leüt egy rendőrt, és rálő! Addig nem beszélhetünk arról, hogy mi baja, amíg nem hoztuk be! - Akkor azt ajánlom kösse föl a gatyáját, mélyen tisztelt uram! Szijj nyomozót soha nem fogja kézre keríteni, amíg be nem bizonyítja, hogy ártatlan! - Paksi kiviharzott. - Szijj, a jó Istenedet, mit csináltál? - morgott Szomori. - Kiküldjük a képeit a forgalmas helyekre? - hajolt be az ajtón egy nyakigláb rendőr.
- Küldhetik, de sokat nem érünk vele. Szijj képes úgy eltűnni, hogy meg sem találjuk. Már biztos meglógott vidékre. Szijj nyomozó eközben egy kék-sárga Mazdában ült, a város közepén, a belvárosban, a pirosnál négy autóból nézték, ahogy véletlenül bekapcsolja a mélynyomó berendezést, gőzerővel döngetve a zenét, és az ablaktörlőt indította be az index kapcsolása helyett. Egy öreg néni mogorva megjegyzést tett a mai fiatalokra, a zebrán pedig megállt a forgalom, ahogy az autót nézték. A Pesti Körkép szerkesztősége a Váci utcán van, nem nehéz kiszúrni, a régies épület teljes egészében az újságé. A nyomozó addig ügyeskedett az indexszel a kanyar előtt, amíg a kar meg nem fáradt, és ott nem maradt a kezében. Szijj zsebre vágta. Tudta, hogy Balogh nem fog örülni, de most nem foglalkozott vele. A nyomozó a kocsit a bejárat előtt hagyta, és bement a lengőajtón. Odabenn egy hangulatos előszoba, ide-oda futkározó, lapokat lóbáló emberekkel. A szobába lehallatszott az emeleti telefonok csörgése, az újságírók rohangálása, a levegőt betöltötte az izgalom- és izzadságszag. Magas sarkú cipő kopogása hallatszott a háta mögül, Szijj megpördült. A liftből egy harminc körüli barna hajú nő szállt ki, barna keretes szemüvegének szárát rágicsálva, miközben a másik kezében tartott lapot szemlézte. Szijj előhúzta a saját újságját, és a nő elé állt. - Elnézést hölgyem, zavarhatom egy pillanatra? - A cikkről csak annyit mondhatok... - A nőnek barna szemei voltak, és kellemes hangja. - Nem, nem, csak érdeklődők valaki után. - emelte fel a lapot a nyomozó. A nő felrakta a szemüvegét, és megnézte az újságot. - Igen, emlékszem, a szerencsétlenek... Mi érdekli? - nézett Szijjre. - Több dolog is, ha nem tartom fel? Először is, mi lett ezzel a Rédeivel, aki túlélte a balesetet? - Baleset? Na ne nevettesse ki magát. - kacagott föl kissé cinikusan. - Bár nem írtuk le, de mindenki tudja, hogy merénylet volt. - hadarta a nő. - Merénylet? - Tudja, az újságunk két fenegyereke volt ez a két szerencsétlen. Formabontó cikkeket írtak, és mivel sikeresek voltak, sokan utálták őket. Ez egy ilyen szakma. Kér egy kávét? - Köszönöm. Szijj Gábor. - emelte fel a csészét a nyomozó a fal melletti asztalkáról. - Koller Sára. Szóval első nagysikerű cikkük az autólopásokról szólt. - kezdett bele Sára - A második, ha jól emlékszem, a hírszerzésről, és a beszivárgásról adott kifinomult képet. Meg kell hagyni, ezek ketten nagyon utánajártak a témáiknak. Azért tudom ennyire, mert, bár sokan irigyelték őket, azért mégis legendaszámba mentek a cikkeik. Szóval, a harmadik a fegyverkereskedelemről szólt, ez már felkeltette a figyelmet az alvilágban, de amikor a rendőrség és a heroin-botrány közötti kapcsolatot feszegették... - A micsodát? - Szijj azt hitte, rosszul hall. Ez az ő ügye volt! - Rendőrök, akik nagy pénzeket húznak a heroin forgalomból. Volt is ezzel kapcsolatban rumli, de Rédeiék úgy vélték, jobb, ha ők járnak utána, mint a szóvivők homályos tájékoztatására bízni az olvasóikat. - És mi történt? - kortyolt egyet Szijj. - Aztán valaki megelégelte a kutatást, és alájuk gyújtott. - komorult el az arca. - Hogyan? - A hivatalos jelentés szerint eresztett az üzemanyagtartály, majd rövidzárlat keletkezett, és kiégett az autó. De ez lehetetlen! - Miért, maga szerint mi történt? – kérdezte Szijj, miközben Sára gyanakodva nézett. - Nyugalom, a rendőrségtől vagyok. Én is nyomoztam annak idején a heroin ügyben, és most utánanézünk még pár dolognak, azért érdekel. - lóbálta meg jelvényét a nyomozó. Már nem is csodálkozott rajta, hogy a sajtó tud a nyomozásáról. A nő láthatóan megkönnyebbült.
- Szerintem valaki direkt benzines palackokat erősített az autóra, és amikor indítottak, berobbant alattuk az üzemanyag. Legalábbis ez a magyarázat arra, hogy miért volt a roncsok között olyan kábel, amilyen nincs is abban az autóban. - És mi lett azután? - kérdezett Szijj. - Rédei túlélte. Külföldön ápolták speciális kórházban. Ő ugyanis nem ült a kocsiban a robbanáskor, hanem mellette állt. Sokat nem tudunk róla, ahogy tehette, elhagyta a kórházat, és azóta nem látta senki. - De kinek állt ez érdekében? - kérdezte a nyomozó. - Az alvilágnak, vagy néhány korrupt rendőröknek, ki tudja? Elnézést. - kapott észbe Sára. - Jó, én nem tartozom közéjük, de tudom, miről beszél. Folytassa nyugodtan! - nevetett Szijj. - Mást nem tudok, nem beszélt vele azóta senki sem. Legalábbis nem tudunk róla. - merengett el Sára. - Hát köszönöm szépen, sokat segített, talán egyszer meghálálja a rendőrség. És köszönöm a kávét! - köszönt el Szijj. - Semmiség. - Hé, láttad már a mai lapot? - kiáltotta egy inges emberke, és a nő kezébe nyomott egy újságot, a Pesti Körkép aznapi példányát. A nő arca elkomorodott. Sajnos Szijj is látta, mi a vezércikk. Saját képét vette észre, öles betűkkel alatta: „Korrupt nyomozót hajszol a rendőrség" Szijj először úgy érezte, hogy elpattan benne valami. Másodszor, mint akit forró vízzel öntöttek le. A nő leengedte az újságot, és lassan a nyomozóra nézett. A nyomozó szíve a fülében dobogott. Innen minél előbb el kell tűnnie. Ajtónyitásra fülelt fel, egy egyenruhás fazon lépett be. Jobb már nem lehet! A detektív elszánta magát. A pisztoly a kocsiban maradt! Nem baj, improvizálni! Két gyors lépéssel a nő elé állt, maga elé rántotta, megperdítette, és a kabátján keresztül a bordáinak nyomta a zsebében lévő indexkart. - Mit csinál? - sikoltott fel. A rendőr észrevette, és fegyvert rántott. - Dobja el, vagy keresztüllövöm! - kiáltotta Szijj. - Ne csináljon hülyeséget! - ordította a rendőr. - Dobd el, fiacskám, vagy megbánod! - sziszegte a nyomozó. - Ezt meg fogja bánni! - próbálta kifejteni magát a szorításból a nő, hiába. - Utoljára mondom, engedje el! - remegett meg a rendőr kezében a pisztoly. - Dobd már el! - szólt a detektív, még jobban nyomva az indexkart. - Tegye már, amit mond! - kiabálta kétségbeesve a nő. A pisztoly csattant a járólapon. Szijj lassan kihátrált az ajtó felé, az utcára, maga előtt rángatva Sárát. - Mozogjon rendesen, ne látsszon, hogy én rángatom. Ha valaki észreveszi, hogy a túszom, lövök. Be a kocsiba! - Az a magáé? - nézett nagyot a nő. - Sára, ugye? Na, ne kössön bele a járműbe, hanem üljön be! Végeztem! - a nő kelletlenül bemászott az anyósülésre. Szijj nagyot fújt, majd a nő oldalára nyúlt a kesztyűtartóhoz, kinyitotta. Előhúzta a rendőrtől még hajnalban lopott pisztolyt, és a helyére bedobta a letört kart. - Nehogy azt mondja, hogy... - fehéredett el a nő. - Igen. Egy indexkarral ejtettem túszul. Ebből biztos jó cikke lesz. Most már pisztolyom is van, tehát viselkedjen rendesen, akkor nem lesz baj. - Azonnal engedjen el maga marha! - Az nem áll módomban, kislány. - indított Szijj. - Ezzel csak magának lesz rosszabb! - sziszegte Sára. - Meglehet. Hagyjon békén! - utasította a nyomozó. - Mit akar tőlem? - nézett rá keményen a nő. - Hát, világbékét nem kérhetek, igaz? - Ne humorizáljon, maga fakabát! Azonnal engedjen el! - követelődzött Sára.
- Na, jól van, akkor azt akarom magától, hogy ne piszkáljon, mert rohadtul mérges leszek! ordított fel Szijj, felemelve öléből a pisztolyt. A kocsi meglódulva hagyta ott a Váci utcát. Nyomorultul érezte magát. Egyre jobban kuszálódik a történet, most már embert is rabolt. Ezt nem fogja megúszni, hiába próbálná menteni magát. Most mi tévő legyen? A nő nem szólalt meg mellette, látszott, hogy fél. Nem is csoda, egy csiricsáré járgányba rángatja valami összezúzott körözött rendőr. Szijj a gázra lépett. - Már itt is van? Hé! Ez meg mi fenét jelentsen? Be pofátlankodik a házamba, és még nőt is hoz? Mi vagyok én? Menekültbázis? - Pofa súlyba! Átmeneti állapot csak, addig elfér. - lökdöste be túszát a nyomozó. A nőnek meg volt kötve a keze a saját sáljával. - Nem ellene van kifogásom, hanem az ellen, hogy idecsődíti fél Pestet! - csapta be az ajtót Balogh. - Engem ismernek ebben a városban! - Már megbocsássanak, de mi folyik itt? - állt meg az újságírónő a szoba közepén, egy rakás szerencsétlenségre emlékeztető arccal - Miért rángatott ebbe a disznóólba? - Kikérem magamnak, anyuka! - ordította a konyhából Balogh. Szijj kilesett a lehúzott redőnyű ablakon. - Nézze, hülyeség lenne most sajnálkoznom, meg mentegetőznöm, amiért elraboltam, mert erre nincs mentségem. Mindenesetre meg kell húznom magam pár napig valahol, és egyenlőre nem engedem el, mert látott engem, és a kocsit is. Nem esik bántódása, csak legyen nyugodt. - Hogyan? És egyáltalán ki maga? - Sára nem mert hátat fordítani, úgy mozdult, hogy mindig szemben legyen vele. Összekócolódott haja alól gyilkos pillantásokat vetett. - Látja, ez jó kérdés! - merengett el Szijj. - Kik is vagyunk? Pár filozófus már foglakozott ezzel. Na, üljön le! - mutatott a kanapéra, majd felemelte a távirányítót, és bekapcsolta a tévét. Dél van. Talán a híradóból megnézzük, ki is vagyok, jó? - Maga nincs eszénél! - állapította meg. - Sára ne legyen ilyen elhamarkodott! Egy ismerősöm érdekes történeteket mesélt arról, hogy mi is a látszat lényege. De ez most nem érdekes, nézze! - bökött a képernyőre Szijj. A híradós egymagában ücsörgött a pultjánál, mögötte kivetítve egy sólyomfigura, fekete alapon. - ...a fent említett technikai hibák miatt tehát a stadionbeli koncert elmarad, de a banda megígérte, hogy hétfő este fellépnek, bár így a közönség száma valószínűleg alacsonyabb lesz. - a háttér váltott, feltűnt a nyomozó arca. A fickó belekezdett a mondókájába: - Még mindig nem tisztázott, hogy miért vetemedett aktalopásra a IX. kerületi rendőrnyomozó. Szijj Gábor évekkel ezelőtt szerzett hírnevet, amikor nyomozásának következtében sok korrupt rendőr alvilági kapcsolatára fény derült. - Szijj elgondolkodott. Ha már nyilvánosságra hozták a rendőrségnél ezt a régi ügyét, egy ilyen eltitkolt dolgot, akkor itt többről lehet szó, mint holmi aktákról. A bemondó tovább beszélt - Hogy miért állt most át a másik oldalra, egyelőre nem tudni, a kiszivárgott információ pillanatnyilag annyi, hogy a nyomozó ma hajnalban aktákat készült átadni az alvilágnak, mikor lakásán rajta akartak ütni. Lövöldözésbe kezdett, és megsebesített egy járőrt, majd egy lopott rendőrautóval távozott a helyszínről. - a képernyőn felbukkant Szomori, orra alá dugott mikrofonnal, mögötte izgatottan mocorgott Nagy. - A nyomozó egy ideje gyanúra adott okot a viselkedésével, többszörösen szegte meg a szabályzatot, várható volt, hogy előbb-utóbb erre is fény derül. Mindenesetre biztosíthatom a lakosságot, hogy hamarosan rács mögé kerül ez a sokszoros rendbontó, közveszélyes ember. Ne próbálják megállítani, fegyvere lehet, ha látják, értesítsék a legközelebbi rendőrségi szervet! - A nyomozó ismerősei, és barátai értetlenül állnak az eset előtt. - vette át a szót a bemondó Paksi Márton, a BRFK bűnügyi helyettese nem nyilatkozott, viszont riportereink kérdéseire Nagy Géza nyomozó, az ámokfutó detektív közvetlen munkatársa kézséggel válaszolt. - Nagy behízelgő vigyorral, ingben, nyakkendőben állt a kamera előtt. - Érzékenyen érintett, hogy egy jó ismerősünk, egy kiváló rendőr süllyedt idáig! - affektált. Szijj csodálkozott, hogy honnan veszi, hogy ő kiváló rendőr lett volna? - De most félre kell
tennünk az érzéseket, és le kell fülelnünk ezt az embert! - Nagy vehemens lendülettel köpködte tele a mikrofont. - Mocskos gazember! - kiáltotta közbe a tévének Szijj. Sára összerezzent. - A dolog úgy áll, hogy egyezséget kötöttem ezzel az emberrel. Bevettem egy buliba. Az volt a terv, hogy kicsempészünk pár aktát, hogy az átadáskor elkapjunk pár rosszfiút. De ez az ember átvert! - kiabált Szijj, de rögtön rájött, hogy hazudott, akaratán kívül. A merénylőről akart információkat, ezért lopta ki az aktákat. - A helyzet az, hogy nem csak a rendőrség üldöz, hanem néhány gorilla, akinek nagyon kell a bőröm. - Magát ki nem üldözi? - húzta fel a szemöldökét a nő. - Olyan a városban nincs. - morgott Szijj. – Nézze, soha nem mocskolnám be a kezem, azért vagyok most itt, mert átvertek, és más helyett viszem el a balhét. Pár éve sittre küldtem néhány rendőrt, amikor rájuk bizonyítottam a mocskos ügyeiket. Arra gondoltam, ez valami bosszúféle. - Aha, értem. - a nő válasza nem volt túl meggyőző. - Elengedne? - Nem. Lehet, hogy csak egy napra tartom itt, de lehet, hogy tovább, nem tudom. - morgott a nyomozó. Sára némán kuporgott a kanapén. Jól kiszúrtam vele, hogy a fene enné meg, gondolta Szijj. Sajnálta ezt az újságírónőt, de nem engedhette el. - Bizonyára éhes, lassan fél egy. Balogh, csapj össze már valamit! - kiáltott a konyhába. - Már elkezdtem! - szólt vissza amaz, éppen kihajtva az ablakon a füstöt. Égett szag töltötte meg a szobát. - Rendeljek pizzát? - jött ki a suhanc. - Inkább ne. - rogyott egy székre Szijj, a pisztolyt a zsebébe dugva. - Hagyja, majd én. - állt fel Sára. - Mit csinál? - mordult föl a nyomozó. - Főzök valamit. Éhen halni nem akarok. Mi van a hűtőben? - indult ki a konyhába, félretolva Baloghot. A frigóajtó nyikordulása hallatszott, a hang, ahogy pár dolog a kukában landol. Kisvártatva újra becsukódott az ajtó, és szekrény recsegett. - Takarít is, szerinted? - nézett a nyomozóra reménykedve Balogh. A nyomozó hozzá vágta az újságot. - Jól van, na! - igazította meg a hawaii mintás ingét a megdobott. - Egyébként honnan került ide ez a tyúk? - Tartsd a pofád! Bent voltam az újságnál információért, kikérdeztem, erre felismert, volt ott egy rendőr, fegyvert rántott, nem futhattam el egyedül. - Értem. Mit tudott meg tőle? - ült a kanapéra Balogh. - Az emberünk ez a fickó. - lökte oda az újságot - Rédei Balázs, riporter, öt éve felrobbantották, amikor ugyanabban az ügyben folytatott privát nyomozást, amikor én. Ez a fickó több témában ki volt művelve, autólopásokból, ezért tudta elkötni a kocsim, írt a titkosszolgálatokról, ezért tud mindenhonnan megfigyelni, és mielőtt belekezdett a heroin ügybe, írt a fegyverkereskedelemről is. - Arra gondol, hogy a merénylethez valamilyen lőfegyvert fog használni? Vagy bombát esetleg? - találgatott Balogh. - Nem, azt mondta a telefonba, hogy megpucolja a puskát. Lehet, hogy ez csak képletes, de akkor is. - Találtam egy újságot a szekrényemben, írja, milyen programokat rendeznek idén szeptemberben Pesten. - váltott témát amaz. - Nagyszerű. Miket találtál? - Hétfőtől vasárnapig, jövő héten vagy húszféle szabadtéri program lesz. - Jobb nem is lehetne. - Sóhajtott fel Szijj. A konyhából motozás hallatszott. Szijjnek eszébe jutott valami.
- Balogh! Hova nyílik a konyhaablakod?! - felugrott, és egyenesen a konyhába vetette magát. Sára éppen az ablakot feszegette egy konyhakéssel. Ijedten pillantott a betoppanó detektívre. Kihúzta a kést az ablak illesztéséből, és maga elérántotta. - Ne csináljon hülyeséget! - figyelmeztette Szijj, aki védekező állásba helyezkedett. Sára valami horkantást hallatott, és előrelendült. Szijjnek épp maradt ideje elkapni a csuklóját, és maga mellett elrántani. A nő meglepődve sikított fel, majd a nyomozó, kihasználva az alkalmat, elkapta, megfordította, és háttal nekinyomta a hűtőnek, a kést tartó kezét erősen az ajtónak szorítva. - Vegye le rólam a kezét! - hörögte az újságírónő. - Hogy leszúrjon? Eszemben sincs! - Mi a fene folyik itt? Na ne! Ezt otthon, jó?! - kiabált Balogh. - Kuss! Inkább vedd el tőle a kést! - utasította Szijj. A hűtőnek nyomott nő kezéből kifejtette a vágóeszközt. Szijj lassan elengedte. - Jó kislány lesz? - kérdezte a nyomozó, még mindig a kezét fogva. - Ne szóljon hozzám! - hörögte Sára, de nem rántotta el a csuklóját. - Ezért most tényleg csinálja meg a vacsoránk! - lépett hátra Szijj. Meglepte a nő támadása, és érezte, hogy az inge átnedvesedett a hátán. A nő lehajtott fejjel bámulta a földet a hűtő előtt. Szijj megigazította a ruháját. Most vette észre, hogy a nő könnyezik. Nem tudta, mit csináljon. - Jó a parfümje, egyébként. - vigyorgott bután a nyomozó. - Hagyjon békén! - fordult el Sára. Most már sírt, de Szijj nem akart a közelébe menni. - Hátat fordított, látja, ez már a bizalom jele. - morogta Szijj, és a nappaliba ment. Többször a konyha felé pillantott, de a nő már nem próbált szökni, edények csörögtek. A detektív legszívesebben aludt volna egyet, de nem mert. Szó nélkül telt a délután. - Kész vagyok. - szólt ki a konyhából egy idő múlva Sára. - Találtam itthon kissé kemény kenyeret, lapkasajtot, meg egy doboz ananászt. - Hozott ki egy tálcán tányérokat a nappaliba. - És mit csinált belőle? - nézett oda Szijj. A nő mintha nem is az lett volna, aki késsel ráron tott. A nyomozó mindenesetre nem akarta feszegetni a dolgot. - Hawaii toast. Pirítós kenyér lapka sajttal, és ananásszal. Nem valami nagy ebéd, de csak ehhez volt alapanyag. Ismerik? - tette le az asztalra az ebédet - Kár, hogy csak ez volt a konyhában. Igaz, az ananászkonzervet a kenyértartóban találtam meg. - Jé, azt hittem elveszett. - csodálkozott Balogh. - Úgy látszik ehhez jobban ért, mint a késeléshez! - néma csönd támadt, amit csak Szijj sarkának hangja tört meg, amikor Balogh bokájának vágódott. - Izé, ha bevásároltak volna, lehetett volna más is. - mentegetőzött szemlesütve a nő. - Megfelel így is. - asztalhoz ültek, a rossz műanyag székekre. - Valamit áruljon el, uram! Miért érdekli ennyire ez a szerencsétlen riporter? - Szijj felnézett a tányérról, bizalmas pillantást vetve Baloghra. Az megvonta a vállát. Furcsa volt a nyomozónak ez a hirtelen hangulatváltás. - Három napja felhívott valaki, aki a jelenlegi nyomok szerint ez az ember, Rédei Balázs. Bejelentette, hogy merényletet fog elkövetni, és akadályozzam meg. Privát nyomozást folytattam, és ezért sok rossz pontot szereztem a kapitányságon. - Miért, mit csinált? - Lecsukattam egy ártatlan embert, hajléktalanokra fogtam fegyvert, autót loptam, ilyesmi. - Értem. - hökkent meg Sára. - A legnagyobb gond akkor jött, amikor egy informátorom csak akkor volt hajlandó beszélni erről az emberről, ha kilopok neki néhány aktát a rendőrségről. Mint mondtam, egy kollégám segítségét kértem ebben, aki úgy rendezte meg, mintha lefizettek volna a lopásért. Az eredmény, hogy ma hajnal óta a sarkamban lohol a rendőrség. - Sára némán hallgatott. - Ez a történet. Ez.
- Lelke rajta, hogy elhiszi-e. Mindenesetre nekem mindent tudnom kell erről a riporterről. - a túsz sokáig hallgatott. - Mit is mondott, kinek kellettek az akták? - Ismeri a Pokolkő bárt? A tulajnak kellett, azt mondta, akkor... - Kicsodának? - kapta fel a fejét Sára. - Ismeri? - nézett rá a nyomozó. - Igen. Illetve csak köze van az ügyhöz. Egyes elmélet szerint ő akarta megöletni őket. - Hogyan? - Szijj azt hitte, leesik a székről. - Mikor Rédei, és a társa Bicskei nyomoztak a heroin ügyben, a szálak a bárhoz vezettek. Úgy gondolták, hogy ott cserél gazdát az áru, vagy legalábbis köze van hozzá. Talán a bár volt a kapocs a terjesztők, és a lefizetett rendőrök között. Igaz, ezt nem tudták bizonyítani. - És? - Balogh nem értette az egészet. - És az történt, hogy a nyomozás kellős közepén eltűnt vagy hetven millió forint. - Hogyhogy? - Senki sem tudja. A bár tulajdonosa, akié bizonyára a pénz volt, ezt tekintette az utolsó dobásnak, megrendezett egy balesetet. Utána, azt mondják, átkutatták a szerencsétlenek lakását, de nem találták meg a pénzt, lehet, hogy nem is ők lopták el. - Tehát nyoma veszett? - Valószínű. De amiket mondtam, nem biztosak. Ezek csak feltevések. - Bárcsak nálam tűnt volna el! Ember! Hetven millió! De várjunk csak! Megvan a merénylet áldozata! - kiáltott fel Balogh - Minden egybevág! Az a tulaj megöleti a társát, ezért ő bosszút áll, és lelövi a tulajt! - Talán igazad van. - Szijj szerette volna elhinni, mert akkor már tudják, ki az áldozat. - De miért is ennyire fontos ez? Ha bosszút akar állni, akkor miért nem hagyja? - kérdezte Sára. - Ezt az embert el kell kapnom, hölgyem, mert valószínű, hogy az akták, amiket kiloptam, nála vannak! - csapott az asztalra Szijj - Ha elkapom, és vallomásra bírom, meg vagyok mentve! Csak így úszhatom meg! - Sára gondolkozott, majd nagy sokára megszólalt. - Azt hiszem, tudom, hol lehet. - Igen? Mondja már! - Annak idején Rédei, és Bicskei gyakran összeültek egy helyen, de nem egymás lakásán, hanem valahol, ahol nyugodtan dolgozhattak hajnalokig. - És hol van ez a hely? - Szijj arcán hideg verejték csurgott. - Ez egy kocsma volt. Valami idétlen neve volt, hogy is? Legendaszámba ment pedig, hogy állandóan ott ültek. Ja, igen! Csutora! - Tessék? - Csutora! Ez a neve! Ma is megvan, egy kis zsákutca a XIII. kerületben, Angyalföldön, azt hiszem Gyutacs utcának hívják. - Balogh! Vigyázz Sárára! Azonnal megkeresem azt a kocsmát! - Nem vagyok óvodás! - ugrott föl a nő. - Nem is attól félek! Hanem a túlzott szabadság szeretetétől! Azonnal itt vagyok! A kék-sárga Mazda jócskán túllépve a sebességkorlátozást, rohant a Hungária Körúton. Isteni szerencse, hogy nem karambolozott az egyre sűrűsödő forgalomban. Bal kezében egy térképet szorongatva kereste az utcácskát, amit a forgalomtól jól elrejtve talált meg. Délután kettő volt, a langyos idő miatt néhol öregek ültek a százéves bérházak előtt. Az egymásra merőleges utcák mesterséges érzést keltettek, a közeli stadionban éppen edzést tartottak, a fák avarja borította az aszfaltot. Tipikus pesti kis utcácska, alig volt száz méter hosszú, rézsút nyúlt be a házak közé rejtőzve. Szijj egy emeletes lakótömb előtt parkolt le, aminek földszinti ajtaja felett
büszkén hirdette a felirat: Csutora. A füsttől megszürkült függönyök takarták a belátást a sötét helységbe, az üvegajtón a felirat - zárva. Szijj lenyomta a kilincset, az engedett, és belépett a lefüggönyözött helységbe. A parketta néhol fekete volt, akadt, ahol a székek koptatták meg, jobbra pult, előtte bárszékek, fölöttük egy neonreklám, most nem működött, ahogyan a tévé sem, a pult mögött álló üvegek sötéten ásítottak, a tükörben saját halvány sziluettjét látta. A nyomozó nem látott odabenn senkit, a kevés szék asztalokra pakolva, fogas kabátok nélkül. A sarokból zaj hallatszott. Szijj kitapogatta a zsebében a fegyvert. Ajtó nyikordult, és zsírfoltos köpenyben belépett egy alak, kezében vödör, és felmosórongy. - Maga meg mit akar? Nem tud olvasni? - recsegte a borízű hang. - De. - vágta oda Szijj. Örült, hogy sötét van, így nem ismerte fel a csapos. - Mondja, mit akar, aztán takarodjon a búsba! - lépett be a pult mögé. - Egy ember után érdeklődnék. - tolta Szijj a csapszékre az újságot, a merénylő képével. - Talán ismerős. - morogta amaz, rá sem nézve a képre. - Még nem mutattam a papírjaimat. - fogott a nyomozó két ujja közé egy ezrest. - Esetleg rémlik valami. - fordult el a csapos, pillantásra sem méltatva a nyomozót, és paradox módon ennek örülnie kellett volna, mert így nem ismerte fel. - Talán Bethlen Gábor tudna segíteni. - vett elő belül sűrűn káromkodva egy kétezrest a detektív, közben a csapos felé tolva a képet. - Felesleges mutogatnia, már megnéztem. Ez az ember régen sokat járt hozzánk, ezt még az elődöm mesélte. Öt éve eltűnt a haverjával együtt, akivel itt iszogatott, és csak csütörtök este bukkant fel. Hajnalig itt volt, aztán elment. - Azóta nem látta? - kérdezte a torkában lévő gombóctól szinte fuldokolva Szijj. - Nem. Vagyis nem láttam, de beszéltem vele. Tegnap felhívott, hogy rendelne ebédet minden nap, mert mi kifőzde is vagyunk. Már ma is szállítottunk neki. - Igen? És hova? - Az titok, kérem. Az ügyfeleink címe bizalmas, mert én kérem, ismerem az embereket, és tekintve, hogy maga túlzottan érdeklődik iránta, nyilván valami kényes ügyről van szó, aminek következtében ügyfelem elhalálozik, vagy talán el is költözik. Ebben az esetben elvesztem a megrendelést. - A kutya mindenit magának! Életekről van szó! - Itt meg ételekről! És kérem, ételekben nem ismerek tréfát. - a nyomozóban két lehetőség fogant meg. Vagy kezébe nyomja összes vagyonát a címért, vagy lelövi. Nagy levegőt kellett vennie, hogy el ne boruljon az agya. - Nézze, életbevágó az a cím! - Abban nem kételkedek. De a szabály, az szabály. Viszontlátásra. - Szijj gondolkodott. Ha most elszúrja az idejét, lehet, hogy a merénylő megtudja, hogy közel jár, és elmenekül a lakásról, mielőtt odaérne. Döntött. A kocsma közepére lépett, és felkapott egy széket. - Mit csinál? - nézett fel a csapos. - Hol lakik? - Kérem, én... - Szijj meglódította a széket, és az pörögve találta el a fal melletti játékgépet, a szerencsés becsapódás következtében betört a monitora. A kocsmáros átugorva a pulton, kezében baseball-ütővel közeledett, amit a fal mellől vett fel. - Mégis mit képzel?! - készült, hogy leüsse a nyomozót. Szijj előrántotta a pisztolyt. - A csapos csöndben marad! - fogta a közeledőre a fegyvert. A zsíros konyhakötényes ledermedt. - Mit csinál? - hörögte. Szijj felkapott egy, asztalon felejtett üveg bort, és a falhoz vágta. - Engem a rendőrség és az alvilág üldöz. Rám lőttek, megvertek! Egyetlen esélyem, hogy élve megússzam ezt a hetet, az a cím, amit maga tud! - Szijj kezében remegett a pisztoly, de nem az izgalomtól, hanem a dühtől.
- És akkor egy dagadt fazon azt mondja, nem árulja el! Nekem már mindegy, miért ne lőjem le!? - a csapos megszeppent. - Értse meg, hogy... - Szijj kezéből kiröppent egy újabb szék, betörve egy nagy falitükröt. - Ha elmondom, végem! - a nyomozó megállt. - Miért? - Azt mondta, nem árulhatom el a címét! Ha tudtam volna, hogy ilyen balhés ember, én nem... - Figyeljen! Én elkapom, legyen nyugodt. Nem árthat magának! - Jól van. - remegett a csapos - Egy sárga falú gangos ház a Nagymező utcában! A ház előtt egy tűzcsap, kilences lakás, emelet! Most meg hová rohan? És ki fogja megfizetni a károm? Rohadék! - a csapos egyedül maradt a falon lecsorgó borral, egy széttört tükörrel, és egy játékgéppel, a kezében ütő. Hogy ezt hogyan fogja a biztosító megtéríteni? A kocsi szélsebesen hasított a Nagymező utca irányába. Több autót öklelt fel majdnem, egy gyalogos csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem ütköztek. A Nagymező utca hosszú, egyenes, tele gangos nagy lakóházakkal, rendre régies épületek. Egy tölgy alatt fékezett, és szemmel ki is szúrta a keresett házat, a tűzcsappal. Halványsárga volt. Kiszállt, és már rohant is befelé. A kocsi behajtó kis udvarra nyílt, közepén gyep, meg két facsemete, kisgyerek játszott a füvön. A nyomozó felfutott az emeletre, félrelökve egy tévét cipelő embert, és futott a kerengőn végig, még meg nem látta a régi, töredezett vakolatú falban az ajtót, kilences lakás. Névtábla nincs rajta. Lenyomta a kilincset. Szijj a pisztoly után nyúlt, alacsonyra emelve benyitott. Sötét előszoba, állott penészszag. Felemelte a fegyvert fejmagasságba, végigmérve az előszobát. Jobbra konyha, előre a nappali. Lassan lépkedett, célozva. Izzadt a keze, a füle zúgott, a szíve felpörgött, és a homlokán elindult egy izzadságcsepp. Idegesítően nyikorgott a műpadló. A konyha nyitva. Befordult rajta, háttal a falnak előre célozva. Odabenn csak néhány doboz, meg mosatlan edény. Idegessé vált. Tovább indult a nappali felé, lassan lépkedve, még mindig célozva. A nappali szoba rendetlen volt, az asztalon halom papír, a tévén doboz, nagyon hasonlított Balogh rejtekhelyére. Sötét volt, a függönyök elhúzva, csak egy száraz szobanövény levelei hajladoztak a kereszthuzatban. Szijj a szoba közepére lépkedett. Sehol senki. Lassan leeresztette a pisztolyt, hátát a falnak vetette, és egy pillanatra hátrahajtott fejjel lehunyta a szemét. Nem tudta elhinni, hogy nem kapta el. Telefon csörgött. Felemelte a fegyvert, de rögtön vissza is süllyesztette. Ez már paranoia. Nem vette fel, a telefon végigcsörgött. A nyomozó szétnézett, de nem látott mást, csak dobozokat, ruhákat, és iratokat. Bekapcsolt az üzenetrögzítő. - Jó napot nyomozó! - a hang a merénylőé volt. Egész helyes disznóólat hagytam magának, ugye? Remélem nem bánja, hogy leléptem a randink előtt! Hagytam a frigóban pizzát, és ha van ideje, nézzen körül. Még hall rólam! - a vonal elhallgatott. Szijj megfogta az asztal alját, és falhoz vágta. Ez már sok! Honnan tudta? Már megint honnan tudta? Mi ez? Egy kék doszszié esett a földre. A nyomozó kinyitotta. Több oldal, az elsőn egy szétroncsolódott autó, a másik egy jelentés, egyes részeken aláhúzva. „Máig tisztázatlan ügy, hogy mi is történt a 32-es kőnél. Mint ismeretes, a két riporter járműve meghibásodott, és ez okozta az autó kiégését. Egyesek tudni vélik, hogy a két sikeres újságíró alvilági leszámolás áldozata, tekintve, hogy némelyek hetven millió forint eltulajdonításával is vádolták őket. Az igazság talán soha nem derül ki." Aztán egy rendőrségi jelentés következett a robbanás körülményeiről, alatta tollal odaírták „Miért találtak a roncsok között az autó elektronikájához nem tartozó kábeleket? Ha az üzemanyag folyt elektromos részekre, akkor miért nem találtak az álló autó alatt előtte üzemanyagfoltot? A detonáció miért az autó alvázán következett be?" képek a szerencsétlenségről, tudósítások, egy tűzszerész szakvélemény, miszerint az autó kiégését külső detonáció okozta, és képek a Rédei-Bicskei párosról.
A földön levél, az ablakon néha beköszönő szellő vitte a padlóra. Szijj lehajolt, és kezébe véve átfutotta a gyűrött papírt. „Tisztelt Szijj Gábor nyomozó! A napokban múlt öt éve, hogy a társam brutális leszámolás áldozata lett. Mikor Ön a heroinüggyel volt elfoglalva, a társammal cikket szerkesztettünk az alvilág kevésbé jelentős figuráiról, drogfutárokról, dealerekről, stb. Egy nap Bicskeivel sarokba szorítottunk egy futárt információkért, de azt hitte, rendőrök vagyunk, a kezünkbe nyomott egy aktatáskát, és elmenekült. A táskát az autóba dobtuk, és elindultunk hazafelé, nem foglalkoztunk vele, el is felejtettük. Ám ez a futár jelentette a főnökének, hogy elloptuk a pénzét. Ez az ember, a Pokolkő bár tulajdonosa már sok álmatlan éjszakát szenvedett el miattunk, és le akart számolni velünk. Hangsúlyozom, a táska még a csomagtartóban volt másnap, amikor egy vidéki füles elcsalt minket Pestről. A harminckettes kőnél megálltunk, én elmentem venni némi harapnivalót, Bicskei a kocsiban maradt. Mikor visszaértem, még nem szálltam be, mikor ő már indított, és a kocsi darabokra robbant. Tíz méterre voltam tőle, csodával határos módon éltem túl, bár a lábam már nem lesz a régi. A társam, a barátom belehalt. Nyomorult rokkantként bujdokolva menekültem külföldre. Évek alatt hoztak csak rendbe. Elhatároztam, hogy visszajövök, és leszámolok mindenkivel. Alex volt az első, ő rakta a bombát a kocsira. Nem véletlenül lőttem a maga letartóztatásakor Dobozi őrmesterbe. Ő volt a felelős a rendőrségen azért, hogy ne szivárogjanak ki a gyilkosság részletéi, hogy balesetnek látsszon. Mindenki meg fog fizetni, előbb, vagy utóbb. Az utolsó maga a merénylet lesz. Az áldozat a Pokolkő bár tulajdonosa, az egész drogkartell feje, aki elintézett minket. Magára bízom, mit gondol rólam. Nevezhet gyilkosnak, vagy aljas szemétnek, láttunk már ilyent, felnőttek vagyunk. Meg fogom tenni, leszámolok, de nem akartam, hogy azt higgyék, értelmetlen mészárlást tervezek. Nem hagyhatom, hogy valaki egy őrült dühöngésének állítsa be az esetet. Maga azért került a képbe, hogy az iratokat, a bizonyítékokat, amiket a szobámban hagytam, vigye magával, és ha megteszem, amit meg fogok tenni, hozza nyilvánosságra. Ha ezt elvégzi, az út végén, mikor már mindennek vége, megkapja az aktát, ami miatt körözik, és újra szabad ember lehet. Remélem sikerül magának. Nekem már csak ezt az egy dolgot hagyta meg az élet. És ezt meg is fogom tenni! Ég önnel! Rédei Balázs" Szijj a zsebébe gyűrte a levelet. Tehát így állunk. Már összeáll a kép, bár hitte is, nem is a bosszú-sztorit. Majd később átnézi a levelet, ha lesz mihez viszonyítani. Nem árt körülnézni az akták után, bár az is lehet, hogy átverés az egész. Most tűnt csak fel neki újra a szoba erős doh, és penészszaga, a függöny egy helyen el volt tépve, a tapéta néhol magát megadva lógott le a falról. Mocskos egy odú. Egy doboz pihent a kopott fotelen, valami felirat volt rajta. Szijj óvatosan felnyitotta a tetejét. Papír és műanyag hab darabok voltak benne, meg egy füzetecske. A nyomozó az ablak elé húzott függöny réséhez állt, hogy meg tudja nézni, mit mondanak a feketén nyomott betűk a kartondobozon: „Steyer Mannlicher ssg 69". Ez valami puska, már a dobozáról ítélve is. Szijj nem találta jó viccnek, hogy majdnem ugyanaz a neve, mint annak az embernek, akit félrevezetés miatt csukatott le. A merénylő már fegyvert is szerzett ezek szerint, amit magával vitt. Ez egy katonai puska, ezzel messziről végezheti el a merényletet. Ha ilyen eszközhöz tudott jutni, akkor nem sok az esély, hogy elkapja. Mi jöhet még? Szijj azonnal észrevette, hogy lehet még rosszabb. A függöny résén meglátott egy nagy fekete autót a ház elé parkolni, amiből négy mogorva bőrdzsekis fazon szállt ki. Komoran méregették a házat, és elindultak a bejárat felé. Ezek őt keresik, semmi kétség. Köztük volt az egyik, aki a kocsiban ült, amikor karamboloztak, aki Alexszel volt amikor meg akarták verni. Karcolás
nélkül megúszta a balesetet. Cselekedni kellett. Szijj nem gondolkozott, hanem összekapta az asztalon lévő iratokat, bizonyítékokat, mappákat, és bevágta egy aktatáskába, amit a fal mellé hajítva talált meg. Gyorsan az ajtóhoz lépett, közben kitapintva a pisztolyt a kabátban. Kilépett az ajtón. A négy gorilla ekkor ért a gangra, az egyikük pár szót szólt a játszó kisgyerekhez, mire az csak megszeppenve nézett, egy nagydarab verőlegény a falhoz rúgta a labdáját. Szijj hátat fordítva indult el az emeleti kerengőn. Elérte a fordulót, éppen akkor, amikor a négy alak elindult felfelé a lépcsőn. Szijj gondolt egyet, és benyitott egy lakásba. Az előszobába érve cérnavékony, trikós, borotválatlan polgár nézett vele szembe. - Mit akar? - Hova nyílik az ablaka? - lökte a szeme közé Szijj. - Micsoda? Hogy jön ahhoz, hogy csak úgy betör ide, és... - a kis fickó elállta az útját. A nyomozó félretolta. A rendben tartott nappali ablakai az utcára néztek, pont egy fa takarta a kilátást, az ágai közel voltak az üveghez. Remek. - Takarodjon! - ugrott ki a konyhából egy otthonkás némber. Szijj gyorsan kinyitotta a nyílás zárót, és rálépett a párkányra. - Mit csinál?! Most festettem! - ordított a férfi. - Ha nem sáros lesz, akkor véres! - vetette oda a nyomozó. Csend lett. Nem tudták, hogy Szijj a lépcsőkön feldübörgő verőlegényekre gondolt. Két lábbal állt a párkányon, és kinyúlt az ág felé, el is érte, ropogó karjával felhúzta magát, egy madárfészekbe tenyerelve. Lassan lefelé kezdett ereszkedni, a szorítása miatt törte a kezét a kéreg, és a cipője folyamatosan csúszott, de ahogy tudott, haladt lefelé, bámészkodó járókelők tekintetétől kísérve. A legalsó ág eltört, és Szijj majdnem a hátára érkezett, ehelyett a lábát rántotta meg, és elszakadt a nadrágja. Kifújta magát, ahogy újra felállt a járdán. - Hazajött a férj? - kérdezte együtt érzően egy gyalogos. - Mondhatjuk. - morgott Szijj, és szemével megkereste az autót. Ott is állt a Mazda, tíz méter rel odébb. Elindult, de hirtelen megállt. A szeme sarkából ismerős alakot pillantott meg. Egy robogóját éppen megállító pizza futárt. Csak egy percig gondolkodott, majd a zsebéből előhúzva a kulcsait, a fiúhoz lépett. Az emeleten minden lakást végigkutattak, de végül egy zöld ajtós volt a nyerő, ott látták a nyomozót. - Még hogy láttam-e? Most mászott ki az ablakomon! - kiáltozott az emberke. Az egyik bőrdzsekis rosszarcú figura elvigyorodott. - Az utcára fiúk! Most meglesz! - a bakancsok ledübörögtek a lépcsőházban. A négy verőlegény az utcán azonnal kiszúrta a tovagördülő kék-sárga autót. - Most mi legyen, Nyers? - nézett körül idegesen az egyik verőlegény. A válasz attól a gorillától érkezett, aki Alexszel együtt a motorháztetőhöz nyomta Szijjt, aki a kocsiban volt a karambol idején is - Most be a járgányba! Elkapjuk, és kiverjük belőle az iratokat! - nyitotta ki a fekete BMW ajtaját. - Gondolod, hogy azok azok az iratok, amik...? - célozgatott valamelyikük, miután beültek. - Kétségkívül. - válaszolt Nyers - Ezek annak a szemétládának az iratai, akit Alex robbantott fel öt éve. - indította a motort. - Tényleg, mi is lett Alexszel? - igazította meg a fegyvertáskáját egyikük. - Összeverte vagy az a féreg, akit felrobbantott, vagy az, akit most üldözünk. Ez a két fazon összejátszik, de most elkapjuk! Nyomás! - a BMW kifordult az úttestre, követve a Mazdát, távolságot tartva, észre ne vegye a benne ülő, hogy követik. A sportautó sofőrje nem is sejtette, hogy mögötte a nagy fekete autóban négy verőlegény várja, hogy lakott területen kívülre érjenek. A sarok mögül lassan gurult elő a piros-sárga pizza futár robogó. A kihordó jármű először bizonytalanul billegett, nem csoda, Szijj először ült robogón. Kilesett a sarkon, és látta eltűnni a BMW-t. Ez meleg helyzet volt. Igaz, komplett hülyének nézte a pizzás fiú, amikor a kezébe erőszakolta a Mazda kulcsait, és cserébe csak a legyilkolt robogót kérte a sisakkal, de a srác végül belement. Igaz, most mit sem sejtve ül a szivárvány-króm összeállítású sportko-
csiban, nem tudva azokról, akik követik. Nagyon remélte, hogy kereket old. Lehúzta a plexit a sisakon, és elindult Balogh lakása felé, a motor csomagtartójában a táskával, benne azokkal az aktákkal, amik egy gyilkosságot bizonyítanak. - Magát mindig jó látni nyomozó, hogy kezelné orvos helyett a vágóhíd! - morogta Balogh nem túl nagy meggyőződéssel, mikor Szijj megérkezett. - Majd hogy fogsz örülni, ha meglátod mi áll a ház előtt! - dobta a sisakot az asztalra. - Miért, mi... - Balogh kinézett - mi a fészkes kóchengeres fene ez? - Ez? Egy robogó! - Ha nem mondja, hülyén döglök meg! De hol a Mazdám? - Elcseréltem! Jó üzlet volt, mi? Hol van Sára? - nézett szét Szijj. - Mit csinált? Odaadta a Mazdát ezért a bicikliért? És kinek? - sápadt el Balogh. - Egy pizzás fiúnak. Éppen üldöztek, nem volt más választásom. Hol a nő? - nyitotta ki a hűtőajtót Szijj, kiemelve egy üveg sört. - Elmebeteg! Tudja mibe volt nekem az a verda? - Nem, de mindjárt megtudom, igaz? Mellesleg ha nem cserélem el, kinyírnak. - bontotta fel az üveget az asztal sarkával a nyomozó. - Hát én jobban jártam volna akkor! - Az biztos. De mondd már meg, hogy hol a fenében van Sára? Már ötödször kérdezem! - Itt vagyok. Miért hiányzom ennyire? - kérdezte élesen a konyhából kihajolva az újságírónő, kötényben, kezében kés. - Mit jelentsen ez? - fordult elcsodálkozva Baloghoz a nyomozó. - Addig nem hagyott békén, amíg be nem vásároltam. Azt mondta, nem akar este szemetet enni. És most főz. - Bevásároltál? Hülye vagy? Hogyhogy nem szökött meg? - köhögött Szijj. - Gondoskodtam róla. - bökött Balogh a konyha felé. Szijj beljebb nézett, és meglátta, hogy Sára keze a sütőajtóhoz van bilincselve. - Gondolkoztam. Nem fogom kihagyni az évezred sztoriját! - forgatta az ujjai között a kést a nő, összehúzva a szemöldökét. - Egyre furcsább emberekkel vagyok körülvéve. Normális maga, ne haragudjon? Na mindegy, itt van még egy adag a nagy sztorijához! - dobta a kanapéra a táskát. - Mi ez? - nézett ki a konyhából, már amennyire a bilincs engedte. Szijj intésére Balogh bement, és levette róla. - Ezek a Rédei ügy olyan aktái, amik valakik miatt nem lettek nyilvánosak. Minden szakvélemény és helyszíni tanulmány azt bizonyítja, hogy a kocsit felrobbantották. - dőlt a falnak Szijj. - Atya ég! Tudja, hogy mennyit érnek ezek az iratok? - ment oda a Sára, kezébe véve az aktákat. - Négy gorilla szerint, akivel ma összefutottam, néhány golyót a hátamba. - Szakadjon már le erről a cinizmusról, és vegye már észre, mit dobtak a markába! Ezekkel rács mögé lehetne vágni az egész bandát! - Téved! Ez csak azt bizonyítja, hogy gyilkosság volt. Hogy bizonyítja, hogy a tettesnek köze van a heroin-hálózathoz, vagy éppen magához a Pokolkő tulajához, ahogy maga tudni véli. A merénylő levele nem bizonyíték. - Még nem tudom, hogyan bizonyítható. - esett gondolkodóba a nő - De ezen már elindulhatunk. - Elindulni? - vette le a kabátját a nyomozó - Én már meg is érkeztem! A diliházba! - Megtudott valamit a tettesről ezen kívül? - Igen, jártam a lakásán. Onnan hoztam ezeket, meg láttam egy dobozt, egy puska dobozát. Azt hiszem, tényleg komoly a merénylet. - És ott kótyavetyélte el az autómat! - kiabált Balogh.
- Térjen már észre! - ugrott föl a nő - Itt most életekről van szó! Ha az igazságra fény derül több is forog majd a kockán mint a nyavalyás randa autója, maga gusztustalan inges iskolakerülő ficsúr! - Sára megfordult és visszatrappolt a konyhába. Szijj elcsodálkozott. Rendesen megmondta Baloghnak. A nyomozó nagyon is tudta, hogy amibe belefogott veszélyes, és pont ezt mondta a nő is. Hirtelen el is feledkezett róla, hogy tulajdonképpen a nő a túsz, és nem Balogh. - Nem is ronda a kocsim! - fordult a fal felé mérgesen. A nyomozó bűntudata valamelyest csökkent, bár még mindig bántotta, hogy belerángatta Sárát és Baloghot. Az újságíró igen kitett magért, vagy hatnak elég lett volna a vacsora. Szijj hálás is volt érte, hogy nem kell száraz kenyeret rágnia. - Összegezve: megvan a gyilkos személye, megvan az indíték, és megvan az áldozat is. Még csak azt nem tudjuk, mikor fog megtörténni a merénylet. - tanakodott a nő - Balogh! Maga hol lőné le azt, akin bosszút akar állni? - nevezettnek megakadt a falat a torkán. - Álljon meg a menet! Ki is a túsz? Maga miért akar belefolyni? - Az magát ne érdekelje! Szóval hol lőné le? - Szijjnek tetszett, hogy folyamatosan leosztotta a fiút. - Mit beszél? Hogy-hogy hol? - Hol lőné le? - Valami nyilvános helyen? - találgatott Balogh. - Pontosan! Mivel puskája van, nyilván messziről akar végezni vele. Olyan rendezvényeket keresünk, ahol emelvények, vagy környező nagy házak vannak. - gondolkodott Szijj. - Hát, ha csak nem aluljáró partiról van szó, akkor semmi sem kizárható. - vetette közbe Sára. - Igaz. De én valami nagy banzájra gondolok. - Például? - Mondjuk valami közösségi esemény. Focimeccs például, vagy koncert. Olyan program, ahol a célpont meg van világítva, hogy eltalálhassa. Egy stadion ideális. - fűzte tovább Szijj. - Van benne valami. - tett az asztalra egy kis füzetet Balogh - Az a gond, hogy a jövő héten koncert nincs, ma este lett volna egy, de elmarad. Koncentráljunk a meccsekre? Három nagyobb rangadó is lesz. De ezek csak hétköznapok. - Nem jó hír. Ki kell zárni valamelyiket. Van itt még valami, ami... - nem fejezhette be. A telefonja csörögni kezdett. Szijj meredten nézett maga elé. Ez a száma senkinek sincs meg. Ez csak egyvalaki lehet. Megfontoltan nyúlt a mobilkészülékért. - Halló? - Gábor, mi a fenét műveltél? - a hang nem a merénylőé volt. Szijj először le akarta rakni. - Nagy. Még fel mersz hívni? – elöntötte a méreg. - Miért menekültél el? Nem akartam a fiúk előtt kellemetlen helyzetbe hozni magam, ezért volt a műbalhé. Valaki mégis nézte a biztonsági kamerákat, és csak úgy tudtam volna elsimítani az ügyet, ha előtte beviszlek. Érted már? - Értem. Aljas hazug szemétláda vagy. És még hülyének is nézel! Ki fizetett meg? - Gábor, térj már észre! Nincs esélyed, minek menekülsz? Add fel magad, hidd el, elsimítom! - esküdözött Nagy. - Nem hiszem. De tudod mit? Találkozzunk! Viszem az aktákat amiket szerintetek elloptam, és te cserébe törlöd a körözést! Na, áll az alku? - Persze! - Nagy gyanúsan készséges volt - Hol? - Szijj gondolkodott. Egy kék dzsekit vett észre a székre dobva, biztos Baloghé. - Legyél a Várban, a szobor előtt, ma este, fél tizenkettőkor. Egyedül legyél, fegyver nélkül, én is úgy jövök. Tartsd a szavad, vagy többé nem látod az iratokat, és a főnököd sem fog nagyon örülni! Viszhall! - Várj, ne tedd még le! - szólt bele Nagy, de Szijj már bontotta a vonalat. - Nem azt mondta, hogy nincsenek magánál az akták? - szólalt meg Sára.
- Nincsenek is. Hazudtam. Van ilyen. - De ennek mi értelme volt? - Tudni akarom, ki kinek az oldalán van. - tette vissza az asztalra a mobilt a nyomozó. - Na, sikerült? - nézett fel reménykedve a kagylóról Nagy. Egy gyűrött ingben, és lelógó nyakkendőben. Még nem volt ideje átöltözni a sajtótájékoztató óta. A mellette ülő, fejhallgatós, laptop előtt gubbasztó rendőr nemet intett a fejével. - A fenébe! - dobta falhoz a telefont zsinórostól a detektív. Vörös volt a dühtől. - Gyenge volt a jel. Nem tudtam meghatározni a pozíciót, de a körülbelüli vektorok megvannak! - védekezett a rendőr. - Nem érdekel! - ordított Nagy, és az ajtó felé rohant, majdnem fellökve a beérkező Szomorít. - Nos, fiam, sikerült előkeríteni? - Nem, uram, de hamarosan meglesz. - morgott a földet nézve Nagy. - Remélem is. - masszírozta a szemeit a kapitány - A föld alól is elő kell keríteni azt az embert. Kicsúszott a kezéből, igaz? - Igen, de holnapra már rács mögött lesz! - bizonygatta amaz. - Menjen, igyon egy kávét. - utasította a detektívet Szomori. Az engedelmesen kiment. A kapitány vetett egy pillantást a jobb oldali irodában alvó Paksira. Papírokra borulva szunyókált. Szomori fél mosollyal, fejét csóválva, lépett ki a helységből. Az irodában Paksi résnyire nyitotta a szemét, hogy egy pillantást vessen a laptopjára. A kijelzőn ugyanaz a program futott, mint a rendőr gépén, aki a jelet akarta bemérni, csak Paksi gépén egy üzenet villogott felette Jel blokkolása sikeres. Soha nem találjátok meg, gondolta Paksi, majd jókedvűen hátradőlt a székén. - Nem mehet oda! - tiltakozott Sára. - Csak így tudom meg, hogy bízhatok-e a rendőrségben. - Nem, ez nem jó ötlet! Nincsenek is magánál az akták! - Hát ez az! Tudni akarom, miért olyan fontosak azok az iratok Nagynak, és azt, hogy kinek kapargálja ki a gesztenyét. - Mondjon már valamit maga is! - nézett kérlelve Baloghra. - Öhm. Szép az idő. Most mit mondjak? Még leüt! - nézett kutyaszemekkel amaz. - Maguk nem normálisak! - tajtékzott Sára - Le fogják csukni! És akkor nem tudja megakadályozni a merényletet, akkor oda annak az embernek az esélye, hogy kiderüljön az igazság, ha magát lecsukják, akkor. - Akkor oda a nagy sztori is mi? - vetette oda Szijj. Sára elfehéredett. - Kicsinyes ember! - sziszegte, és berohant a belső szobába. Szijj kérdőn nézett Baloghra. Az nemet intett a fejével, és bekapcsolta a tévét. A nyomozó kiment a konyhába gondolkodni. Lassan tíz óra. Nemsokára indulni kell. Felkapta a kék kabátot, a pisztolyt a belső zsebbe dugta, elindította a kis robogót, fejébe csapta a sisakot, és hátra sem nézve elindult, bele az éjszakába. A kabátujjon befújó menetszéltől megborzongott, a robogó hangja fel-felerősödött, ahányszor egy álló autó mellé ért, a lámpák szárazan fénylettek, az úttest nyirkos volt. Hosszú barangolás után már az Erzsébet-hídon kerülgette a lomha kései autósokat. A Duna partján két oldalt, mint valami gyöngysor fénylettek a közvilágítás lámpaoszlopai. Sötéten ásított már a legtöbb ház, de az éttermek, és a kiskocsmák nyitva voltak, onnan látszott a legtöbb fény. A galéria ki volt világítva, ahogy a Citadella is, de most mintha fenyegetően tornyosulnának a folyó fölé ezek az épületek. A sötét vízen lustán úszott egy hajó. A hídról leérkezve folytatta az útját a fák alatt a Vár felé. A szobor, ahova a találkozót szervezte, a galéria előtt állt. Szijj felhajtott a galéria mögött, a parkoló felé, majd elhaladt a hatalmas épület mellett. Az ablakok mögött világosság, az egész palota fényben fürdött a reflektorok miatt. Szijj elérte az épület végét, lassan gurult a motorral, jobbra nézve. A lépcsők mellett állt meg, ha azon felmegy, akkor a szoborhoz jut. Negyed tizenkettő. Letámasztotta a motort, de a sisakot nem vette le. Kivett a motoron lévő dobozból egy pizzát, és a sisakkal a fején elindult felfelé a lépcsőn. Előtte
volt a lovas szobor, ahogy a város felé int, magányosan állt a térkövezett placcon, leszámítva néhány kései járókelőt. A szobor mögött állt a palota hatalmas kupolája, mintegy uralva az egész Várat. A nyomozót kevéssé kötötte le most az építészeti remekmű, sisakkal a fején közeledett a tér közepére. Közben sűrűn körbenézve, mintha keresné azt, akinek a pizzát viszi. Kicsit feljebb húzta a dzsekit, és megigazítva a sisakot közeledett. Egy magányos alakot vett észre a szobor mögött. Kis fénypont gyúlt a fejénél, cigaretta. Ez Nagy. Eddig rendben van. Szijj elindult felé, Nagy még nem vette észre. Valahogy túl furcsán tekintget jobbra-balra. Szijj már látja is, miért. A palota teraszán fekete alak mozdult meg. Nagytól pár méterre két kabátos ürge beszélgetett, feltűnően nyugodtan. A palota egyik nyitott ablaka mögött valami árnyék mozgott. Nagy nem egyedül jött. Mindenképpen el akarják kapni a nyomozót, ez világos, az akta miatt. De mi lehetett benne, ha már ennyire akarják? A nyomozó nem habozott, megfordult, és visszasietett a motor felé, kezében még mindig a dobozzal. Lesietett a lépcsőn, de a motor mellett valami alak állt. Szijj megdermedt egy pillanatra. Az alak felnézett, Paksi az. - Mit műveltél Gábor? - Miről beszél? - próbált elváltoztatott hangon visszaszólni a sisakból Szijj. - Ne csináld már. Ilyen ronda, kopott nadrágja és cipője csak egyvalakinek van. - Szijj hallgatott. - Nem tudom, mi történik itt, miért mondja mindenki, hogy aktákat loptál, miért üldöznek, és miért menekülsz, nem értek semmit. - morogta Paksi. - Hidd el, én sem. - A fene enné meg! Tegnap még horgászni indultunk volna, most meg az egész város téged hajkurász! Mi történik itt? - Figyelj, nem avathatlak be, mert az állásod bánná, sőt... - morgott Szijj - véletlenül belemásztam egy ügybe, amiben sok alvilági figura, és rengeteg rendőr benne van. Meggyilkoltak valakit, és a rendőrség eltussolta az ügyet, nyilván rengeteg pénzért cserébe. - De miért turkálsz ilyen dolgokban? Nem értem, mi dolgod neked ezzel? - sopánkodott Paksi. - Az a gond, hogy nem tudok belőle kimászni. - Tudok segíteni? - Nézd, ha megtudják, hogy beszéltem veled, kirúgnak! - figyelmeztette Szijj. - Nem tudják. Ha segítség kell, hívj. Na, most pedig tűnj innen, mielőtt észrevesznek! - nézett körbe Paksi. - Jól van. Te meg ne keress engem! Ha már nagyon nem bírom, megkereslek. - Még valami, Gábor! Dobd a francba a telefonodat, tessék, egy másik! Ezt nem ismerik a rendőrök. - nyújtott át neki egy mobilt. - Igazad van, köszönöm. Igazi barát vagy! - Igyekszik az ember. Na, tűnj a fenébe! - Szijj némán gurult a robogóval a Vár szűk utcáin. A rendőrségnek nagyon kellenek azok az akták, ha már bármi áron el akarják kapni. Ha belenézett volna! De nem tette. A rendőrségben nem bízhat, Paksit nem akarja belekeverni, tehát egyedül van. Egyedül a rendőrség és az alvilág ellen? Semmi esély. De akkor sem adja fel. Egy kültéri óra éjfélt mutatott.
Hétfő
Az apartman ajtajának csukódása halknak indult, de a huzat kikapta a kilincset Szijj kezéből, jó nagy csattanást okozva a sötét szobában. Balogh részéről erre csak egy horkantás volt a vá-
lasz. A nyomozó megpróbált ellavírozni a kanapéig, de a sötétben belelépett egy kartondobozba, és megbotlott a szőnyeg szélében. Szitkozódva vette le a dzsekijét, és dobta a földre. - Maga mindig ilyen rendetlen? - Szijj ijedtében pisztolyt rántott, de rögtön vissza is engedte. - Jól van, na, csak kérdeztem. - Bocsánat, csak tudja, elég hosszú napom volt. - a nyomozó nem látott sokat a sötétben, csak a szoba körvonalait, meg azt, hogy Sára a sarokban lévő fotelon ül. - Ohm, már elnézést, de hogyhogy itt ül, ilyen nyugodtan? - Igen, le vagyok kötve. - mosolygott keserűen a nő, megemelve a lábát. A bokájánál az asztal lábához volt bilincselve. Szijj nem szólt semmit. - Mi volt a Várban? - a nő hangjában izgatottságot vélt felfedezni. Szijj rég nem érzett a hozzá intézett szavak mögött ennyi aggódást eddig. - Rosszabb, mint gondoltam. Az alvilág mozgatja a drága kollégáimat. Ha nem vagyok óvatos, már sokkal több nyílás lenne rajtam. - dobta le magát a kanapéra. - Sejtettem. - megpróbálta leplezni az izgalmát - Megtudott valamit a gyilkosról? - Nem. De azt tudjuk, hogy az áldozat a Pokolkő tulaja lesz, tehát csak azt kell figyelni, hogy milyen társasági eseményre hivatalos, és ott kell lecsapni rá. - Miért vállalta? - kérdezte Sára hirtelen. - Micsodát? - Azt mondta, felhívta a merénylő. Miért vállalta el, hogy elkapja? - kérdezte a nő. - Jó kérdés. Tudja, én már semmi jót nem várok a munkámtól. Unom az egészet, vagyis inkább beleundorodtam. - Szijj magán is meglepődött, hogy ilyen könnyen beszél magáról Minden úgymond gyanúsított fiatalkorú gyilkos és drogos. Aztán jön ez, jön a merénylő, és lehetőségem van rá, hogy lecsukassak egy igazi bűnözőt. Ez nekem olyan volt, mint egy második lehetőség. - Olyan volt? Hogyhogy csak volt? - Még most is az, bár. - Szijj elgondolkodott. - Maga elég sokat kérdez, hallja! - próbálta kerülni a témát. - Elnézést, szakmai ártalom! - mentegetőzött a nő, de tovább folytatta - Szóval mi volt ez a „bár"? - Az a baj, hogy egy csomó embert belerángattam, akinek ehhez semmi köze, Baloghot, egy pizzás fiút, a legjobb barátomat, és... magát is. - Nézze, nem ismerem magát, csak hallomásból tudom, mi is történt, de talán nem is tehetett mást. - látta be amaz. - Talán nem. Talán igen. Nem vagyok biztos benne, hogy a legjobb megoldásokat követem. morgott Szijj. - Van családja? - kérdezte hirtelen a nő. - Mi? Ja, nincs. - Miért nincs? - ült följebb Sára. Érdeklődve kérdezett, nem számon kérően. - Nem tudom. Nem volt rá idő, vagy... - Szijj nem nagyon akarta emlegetni a válását. - Vagy? - Nézze, amikor a munkám kezdtem, akkor annak éltem. Most meg, mikor már büntetés az, amiért éltem-haltam, most már nem foglalkozom ezzel. Egyedül vagyok. - Teljesen? - Ha a barátokat nézzük, akkor nem. Van ez a Paksi gyerek, aki a rendőrpalotában dolgozik. A szárnyaim alá vettem, mondhatni, amikor a bátyja meghalt. Én mutattam meg neki a szakma csínját-bínját, én beszéltem rá a rendőrtiszti főiskolára. Ő volt egy darabig a családom. Persze ez nem ugyanaz. - Szijj elhallgatott. Talán csak most jött rá, hogy kár volt közöny mögé tömködni azt a tényt, hogy senkije sincs, kutyául egyedül van. - Na, és magával mi a helyzet? - Hogy-hogy mi? - értetlenkedett Sára. - Igen. Valaki csak várja haza, vagy nem?
- A... vőlegényem. - vágta ki hirtelen Sára - Akkor meg miért maradt itt? - Mármint ebben a disznóólban? - húzta mosolyra a száját. És megemelve ültében a lábát. - Nem, úgy értem, velünk. - kérdezte Szijj. - Magának nincs családja, azt mondta. Maga a munkájának él, vagy élt, ha jól veszem észre. Velem is hasonló a helyzet. Nem ismertem túlzottan ezt a Rédeit, de érdekel, hogy mi lesz a játék vége. Másrészről meg nem hagyhatom, hogy maguk szemetet egyenek! - Jó vicc. Azt sem tudom hol áll a fejem. Kezd nagyon elegem lenni. - morgott Szijj. - Remélem sikerül elkapnia. - Sára előre dőlt, és megveregette a nyomozó karfán elnyúló kezét. Szijj ettől megnyugodott, de úgy érezte, mintha be akarná szívni magába a kanapé. - Én is. Na, megyek, lezárom ezt a napot. - Milyen napot? Már másnap van. - mutatott az órára a nő. - Ja, tényleg! - nevetett a nyomozó - Azért én alszom egyet! Dobta le magát a kanapéra Szijj. - A matrac a földön a magáé. Jó éjszakát! És még egyszer, sajnálom, hogy belerángattam. - Semmi baj, nyomozó, nem tehetett mást. Jó éjszakát. - Szijj egyedül maradt a gondolataival, amik egymást kergették. Bántotta, hogy belerángatta a nőt, de úgy érezte, ha egyedül lenne most, és nem lenne itt vele még valaki, megőrülne. Elnyomta az álom. Koller Sára gondolataiba merülve ült a fotelben. Legerősebb érzés benne, abbéli kétsége volt, hogy egyáltalán normális-e? Minden gyorsan történt, nem tudott ellenkezni. Elrabolták, ez tény. És volt egy pillanat, amikor legalábbis meg akarta sebesíteni ezt az embert. Igazából azt sem tudta, mit akart. Kétségbeesett volt. Később már dühös, bár megrémítette ez az ügy, ami a kezébe került. Minden, amiért eddig dolgozott, minden apró szöszmötölésnek tűnt ehhez az anyaghoz képest, ami most itt fekszik előtte. Már mindenki alszik. Elvihetné. Élete sztorija! Egy pillantást vetett a lábán lévő bilincsre. A másik fele az asztallábhoz volt rögzítve, de a rozoga bútort szét tudná feszíteni csendben az illesztésnél, le tudná kapcsolni... Elszökhetne, mert már bíznak benne. Ugyan már, miért is ne? Elvégre nem árulja el őket, sőt! Ha nyilvánosságra hozná a sztorit, már nem is lenne akkor rajtuk a nyomás. Most fogja meg az aktát, és sétáljon el vele? Nagyszerű, lesz mivel dicsekedni otthon. Vőlegény? Ugyan már. A családja egyedül az anyja, meg a hatéves perzsamacska a második emeleten. Nagyon egyedül érezte magát. Elárulná ezeket az embereket, ha most elmenne. Itt van ez a nyomozó. Látszik, milyen fásult, egy jó szóra ugrana. Vagy ez a ficsúr. Nem is tudta, mit gondoljon róla. Az akta még mindig ott volt az asztalon. Sára egy pillantást vetett az ajtóra. A kulcsot megkereshetné... a fogva tartók valamelyike felhorkant álmában. Nem, ez nem lenne becsületes. Sára még egyszer ránézett az aktára, meg egy pillantást vetett a bilincsre. Nem fogja őket egyedül hagyni. Oldalt fordult a fotelben, és lehunyta a szemeit. A bőrkabátos ember lélekszakadva futott. A bakancsai alatt csattogott a flaszter a kis szűk utcában. Kukákat borított fel, ahogy elrohant mellettük, idegesen hátrapillantgatott, de nem látta, ki követi. Sötét volt, hideg, éjszaka, és ő félt. Nagyon félt. Huszonéves, borotvált fejű nagydarab férfi, és félt. Nem gondolkozott, futott. A házfalak, úgy érezte, ráborulnak, a salétromfoltos téglák egyre közelebb értek. Összeszorult a torka, érezte, hogy az az őrült a háta mögött van. Kirántotta a pisztolyát, és megfordulva a sikátor vége felé szegezte. A kezében remegett a kilencmilliméteres, és kiverte a víz. Oldalról érte a kezét a csapás, az őrült egy jobbról nyíló kis kapualjból ugrott rá, és sújtott le a kezére egy vascsővel. A verőlegény kezéből kihullott a fegyver, és ijedtében a fal mellé esett, elbotlott, majd összehúzta magát a földön. Az őrült felé állt, kezében a csődarabbal, sötét arcán gonosz vigyorral. A fiatal a földön fekvő pisztolyért kapott, mire az őrült rátaposott a kezére. Feljajdult. - Mit akarsz!? - kérdezte idegesen a földön fekvő, másik kezét védekezően az arca elé tartva. Félt, és ez megbénította, pedig el tudta volna intézni ezt az embert.
- Hol van a gazdád? - a hang komoly volt, érzés nélküli. - Ki... kicsoda? Beteg vagy?! Semmit sem ártottam a zsaruknak! - Nem vagyok rendőr! Hol az az ember, akitől a pénzt kapod... akit Nyersnek hívtok. - Miről beszél, ember?! Nem csináltam semmit! - próbálkozott amaz, de az őrült kezében lendült a cső. - Várjon! Most jut eszembe! Van egy kis autóműhely Budaörsön! Rezső-racing a neve, valójában pénzt mosnak ott! - Megtalálom ott Nyerset? - hajolt közelebb a félelmetes arc, a másik bőrkabátjába kapaszkodva. - Igen! Ő igazgatja ott a dolgokat! Nekem ahhoz semmi közöm! Most már elmondtam, hagyjon békén! - nem érkezett válasz. A földön fekvő ember kinézett a keze mögül, de már nem látta maga előtt az őrültet. Megnyugodott, miután észrevette balra, a sikátor végénél, ahogy bicegve eltűnt az éjszakában. - Jó reggelt a menekülttábornak! Tudják, azt hittem, mire felkelek, lesznek olyan szívesek, és itt hagynak engem, de a fenébe is, tévedtem! - Ne álmodozz Balogh-baba! - Szijj morogva kászálódott föl a kényelmetlen kanapéról. A nő nem volt a fotelben. Balogh felhúzta a redőnyt. - Rohadt egy idő lesz megint. - Az. - nyugtázta Sára, aki akkor lépett be a nappaliba, kezében egy csomó papírral, bokáján egykedvűen csörgött a bilincs. - Átnézegettem az aktákat, és azt hiszem, rájöttem, hogy miért hívta fel magát a merénylő. - És miért? - nyújtózkodott Szijj. - Az akta nagy része rendőrségi jelentés, amit titkosítottak. Ha ez a riporter egyszerűen lelövi a mondjuk úgy, gyilkosát, az minek minősülne? - Maga mondta: gyilkosságnak. - Pontosan. Mit gondol a világ? Egy őrült lelőtt valakit az utcán, és soha nem jut tudomásukra, hogy miért tette. De ha felhívja magát, ha magához jutnak az iratok, ha már a rendőrség, és az alvilág is hajszolja, akkor arra már felfigyelnek az emberek. - Mit akar ezzel mondani? - a nyomozó nem értette az összefüggést. - Ha maga megszellőzteti az aktákat, akkor nemcsak jogos elégtételnek fog tűnni a riporter bosszúja, hanem eddig sosem látott korrupció kerül a nyilvánosság elé! - lelkesült be a nő. - De jó nekik, majd tapsikolhatnak. És velem mi lesz? Engem meg vadásszon le valami hülye, vagy csukjanak rács mögé? - Húzta fel a cipőjét Szijj. - Ne legyen már ilyen szűk látókörű! - támadt neki a nő. - Akkor mi legyek, mártír? - tárta szét a kezét a nyomozó. - Abban egyetértünk, hogy el le kell sittelni a merénylőt, nem? - kérdezte Balogh - Hogy a papírokkal mi lesz, az még nem érdekes, először kaparjuk elő azt az embert! - Igaz. De hogyan? - ült le az asztal mellé Sára. - A fegyver lesz a megoldás! Balogh, hol lehet beszerezni egy mezei egérnek, mint mondjuk nekem egy katonai puskát? - Attól függ. Használják a kopaszok? -Kik? - A katonaság. - magyarázott Balogh. - Nem, nem hiszem. - töprengett Szijj. - Akkor valami speckó feketepiacon, ahol külföldi árú van, de ebből is sokfélét találni. Ezen kívül nem hiszem, hogy boldogan elújságolják majd magának, hogy kinek adták el a csúzlit. - Nem mondod, hogy egy külföldi katonai mesterlövészpuska nem feltűnő a piacon! - Meglepődne, ha tudná, mi cserél gazdát esténként! - nevetett fel Balogh.
- Igaz. Azt hiszem, van egy ötletem! Nem tudja, hova temették azt az újságírót, aki meghalt a robbanásban? - kapta fel a fejét Szijj. - Miért fontos ez? - néztek rá. - Nézzük csak! Ez bosszú, nem? Biztos, hogy meglátogatta barátját előtte! A csősz biztos látta, vagy mit tudom én? - Szijj igyekezett minden lehetőségbe belekapaszkodni. - Gondolja, hogy ott lehet? - nézett fel a nő. - Nem gondolok semmit. Na, hova temették? - A Kerepesi temetőbe, - jelentette ki Sára. - Na bumm, a város közepe. Über. - morgott Balogh. - Pedig oda kell mennem. - hümmögött a nyomozó, közben állát simogatta. Észrevette az arcát a tükörben. Ezzel a bajusszal a hülye is kiszúrja. - Van egy borotvád? - Nem kell odamennie! - szögezte le a nő. - Nem lesz semmi gond, megyek, meg jövök. Legjobb esetben találok egy nyomot. - Szijj égett már a vágytól, hogy személyesen beszéljen a merénylővel. - Legrosszabb esetben meg telibe lövik, vagy lesittelik. – vészmadárkodott Balogh. - Aki mer, az nyer, nem? Na, van egy borotvád meg egy szemüveged? Délelőtt fél tízkor már a robogón ülve haladt a város szívében, egy farmerdzsekiben, amit természetesen Baloghtól foglalt le, zsebében napszemüveggel, és biztos, ami biztos, a pisztolyával. Nem tudott magának magyarázatot adni arra, hogy körözött bűnöző létére miért bóklászik a városban, de már annyira közel érezte magához a merénylőt. Igyekezett leplezni az idegességét, mikor a pirosnál mellé értek. Egyszer egy rendőrautó mellett is elhaladt. Nem vagyok normális! Gondolta Szijj. A Kerepesi temető. Egy liget a város forgatagában, ami valójában nem különb, mint akármelyik másik temető. Az ember még nem jött rá, hogy hiába épít hatalmas mauzóleumokat, nem az fogja az emberek eszébe vésni, hogy ki volt, hanem az, amit a világon tett. Szijj nem szerette a temetőket, mert ez volt a vége, minden rossz, vagy épp jó dolog itt ér véget. Olyan, mint egy filmszakadás, intés, és vége. Szemét egy dolog. A fák hajladoztak a szeptemberi szélben, a járókelők által taposott avar zaja törte csak néha meg a csendet. A kovácsoltvas kerítés előtt hagyta a motort. A bejáratnál egy kertésznadrágos embert talált. - Jó napot, meg tudná mondani, hogy hol találom Bicskei Károly sírját? - a nagybajszú ember felnézett. - Az az újságíró? - a nyomozó meglepődött, hogy olyan helyen, ahol Deák, Blaha Lujza, és a többi híresség nyugszik, ilyen névre valaki felkapja a fejét. - Az. Meg tudná mondani, hogy hol találom? - Rokon? - nézett a nyomozóra vizsla szemekkel. Szijj szabadulni akart már, mert észrevett egy újságot a csősz kertésznadrágjának zsebében. Inkább megkeresi, mintsem itt ez az öreg lármázni kezdjen. - Köszönöm, azt hiszem mégis tudom merre van... - lépett el a nyomozó, be a kapun. Ez meleg volt, a csősz majdnem felismerte. Igaz, a temető nagyon nagy, de majdcsak meglesz. Emberek lézengtek a gránit obeliszkek és a kőkeresztek között, a lehullott levelek takarták a földet, a forgalom zaja itt mintha nem is hallatszana. Nagyon gazdag, vagy nagyon híres emberek temetkezési helye ez, de Szijj nem érezte magát jól itt. Világéletében kerülte az ilyen helyeket. Most úgy érezte, hogy valaki figyeli. Úgy csinált, mintha elmélyülten nézegetné a fejfákat, de valójában állandóan azt figyelte, ki van mögötte. Fekete posztókabátos emberek sétáltak el mellette, koszorút, vagy virágot vittek. Szijj ostobán érezte magát a farmerdzsekiben. Megállt egy obeliszk előtt. Kis kerítés vette körül a sírt, és a fekete kőfaragványt. A nyomozó elveszettnek látta magát. Mit keres itt? Semmi remény, hogy most hoppá, meglátja a sírt, az előtte ott kuporogó merénylővel, akin már kattan is a bilincs. Ilyen a világon nincs. A nyomozó a kapu felé nézett. A csősz két nagydarab emberrel beszélgetett, mind a kettő szürke dzsekiben, amin keresztben fényvisszaverő csík van, a fejükön pedig címeres sapka. Rendőrök.
Ezek érte jöttek, semmi kétség. Szijj megfordult, és a temető belseje felé vette az irányt, de látta, hogy a két másik alak is belépett. A nyomozó szíve hevesebben vert. Maradt volna otthon! Gyorsabban szedte a lépteit, elhaladt hosszú emlékművek mellett, a fák egymás után tűntek el mögötte. A másik kettő már egész közel ért, és a nyomozó tudta, hogy elkapják. Ekkor a semmiből egy kisebb csoportosulás bukkant fel. Fekete szövetkabátos hatvan év körüli emberek, voltak vagy tízen. Szijj közibük vetette magát, és rögtön utána elfordult jobbra egy mauzóleum mögé. A rendőrök megállították a csoportot, és egyenként mindenkit megnéznek, a nyomozó addig egérutat nyert. Némán lapult az építmény mögött, majd hirtelen ötlettől vezérelve elindult az úton, jobbra. A fák takarták, úgyhogy futni kezdett. A járda hangosan csattogott, de futott, nem törődve azzal, hogy megbámulják. Elért az út végére, Szijj észrevette a kerítést maga előtt. Gyorsan beugrott egy sír mellé, guggolva futott a cserjésben a kovácsoltvas kerítésig, majd felugrott, és mászni kezdett. Mászás közben visszanézve már látta a két szürke ruhás rendőrt. A dárdahegyű kerítés rudak vágták a kezét, de fel tudta magát húzni, majd átlépve rajta, átvetette magát. A keze roppant, a ruhája reccsent, és küszködött azzal, hogy össze ne essen. Mikor leért lerogyott a magas kerítés mögé. Tovább kell mennie. Egy utcára érkezett, közel volt a vasút, hallotta a vonatot. Felállt, és megindult a legközelebbi sarok felé, hogy mielőbb eltűnjön innen. Egy fekete autó állt meg szemben az utcán, és két bőrdzsekis alak mászott ki belőle. Egy magasabb, azt felismerte, ővele ült az autóban, amivel karamboloztak, a másik fiatalabb kopasz volt, annak a kezén fehér kötés díszelgett. Észrevették őt. Szijj megfordult, és futott. - Megállj! - valaki utána ordított. Magas házak közeledtek, egy rézsút nyíló utcában, a detektív arra vette az irányt. Mögötte még mindig a nyomában volt a két gorilla, mielőbb le kell őket rázni, mert még rálőnek. A füle dobogott, a szíve már kivolt a megerőltetéstől, a cipője meg nem igen volt alkalmas a futásra. Elérte a nagy lakóházat. A semmiből bukkant fel a fehér-kék Octavia rendőrautó, és keresztbe állt előtte. Szijj nem tudott megállni, a lába megcsúszott, és nekiesett az autónak. Közben az üldözői is közel értek. Szijj homályosan érezte, hogy most elkapták. Szúrt az oldala, a keze fájt, még a balesetből. A motorháztetőre borulva lihegett, nem bírta már tovább. Komótosan nyílt a vezető oldali ajtó. Egy vigyorgó pofa szállt ki. Nagy. Ekkor ért oda a két rendőr a temetőből. A két bőrkabátos kicsit lemaradva távolról figyelte az eseményeket. Nagy lassan mögé állt. - Vége a játéknak nyomozó. - nem bilincselte meg, még a fegyverét sem vette el. Élvezte a helyzetet. A két rendőr egészen közel állt. Az úton egy kamion húzott el. - Ne hidd azt. - préselte ki magából Szijj. - Ide az aktákat! - dörögte ellentmondást nem tűrő hangon Nagy. Újabb kamion húzott el, menetszele meglibbentette a kabátokat. Szijj lassan megfordult, fejmagasságba emelt kézzel. Látta, hogy újabb kamion közeleg. - Mi lesz már!? - ordított Nagy, előhúzva a pisztolyát. Szijj komótosan belenyúlt a dzsekijébe, és előhúzott egy köteg iratot. - Ez kell? - kérdezte kihívóan. - Add már ide! - kiabált idegesen Nagy. A kamion odaért. Szijj nagy levegőt vett. - Akkor szedd össze! - dobta Nagy felé az iratokat, amiket félúton felkapott a menetszél, és kitépve közülük az utcára fújta. A lapok egymástól elválva kavarogtak, és hulltak le az útra. Nagy nem hitt a szemének. A karrierje hullott szét. Egy autó hajtott át valamelyik lapon, sárba tiporva. - Megszökik! - kiáltott az egyik rendőr. - Ki a fenét érdekel!? Szedjék össze az iratokat! - ordított Nagy, és kifutott az utcára. Kis híján elgázolták. Egy lapért ugrott, de a szél odébb fújta, és csak úgy tudta elkapni, hogy beleugrott a pocsolyába. A szemét megtörölve nézett rá a sáros lapra, és elkerekedett a szeme. A Pesti Körkép öt évvel azelőtti számát tartotta a kezében, amit Szijj a képek miatt hurcolt magával.
A járókelők aznap délelőtt egy ordító, újságot tépő sáros őrültet láttak, akit két rendőr áll tanácstalanul körbe, és aki minden gyalogosra rátámadt. Szijj önkívületben ténfergett egy kis utcácskában. A kabátja majd hogy nem lógott, hogy hogyan került a kezébe a pisztolya, arra már nem emlékezett. Azon kapta magát, hogy egy vöröstéglás tűzfalnak dőlve nézi az eget. Többet futott negyed óra alatt, mint egész életében. Közel állt az összeeséshez. Az élete romokban, a kollégája a bőrére vadászik. Lehet ennél még rosszabb? A kabátjába csúsztatta a fegyvert, és behúzta a cipzárt. Először is vissza kell mennie az apartmanba. Könnyebb nem is lehetne, végül is, csak a város közepéből kell kijutnia. Egy tompa szélű tárgyat tapintott ki a zsebében. A telefon. Tétován felemelte, és szemügyre vette. Végül is, miért ne? Már azon volt, hogy tárcsáz, de gondolkodni kezdett. A Paksitól kapott telefon hajnal óta van nála, és most majdnem elkapták a rendőrök. Hiába borotválkozott meg, észrevették. De csak az ismerhette fel, aki keresi. Keresni... Nem, az nem lehet, de mi van, ha mégis? Megfordította a kezében a kis készüléket, és eltolta a hátlapját. Kis pattintás után leválasztotta a műanyag lapot. Az akkumulátor alatt egy lapos, fekete tárgy volt. Kis hajlított drót lógott ki belőle, összekötve a mobil antennájával. - Rohadj meg! Már te is?! - tiszta erőből vágta falnak a készüléket. Már a másodikat törte így darabokra. Nem volt képes rá, hogy elhiggye, hogy befogadja a tényt, a Paksitól kapott telefont bepoloskázták. Ezért találtak rá ilyen gyorsan. Milyen átlátszó volt, és segítőkész! És már megint elhitte! A merénylő kevesebbszer verte át, mint a kollégái, az emberek, akiket a barátainak nevezett. Paksinak többet ért az előléptetés, mint az, hogy tényleg segítsen. Szijj egy pillanatra megadta magát. Szeretett volna túl lenni az egészen. Fel akarta magát adni. De nem hagyta nyugodni az ösztön, és a félelem, hogy az fog röhögni, aki átejtette. Nem. Szijj ott akart lenni, amikor a földet kapálják a merénylőre, és az életfogytot mondják ki a kollégáira. Arcába hajtotta a gallért, és kibújt a házak közül. Délre járt. Az emberek most mentek a munkahelyről ebédelni. A város lüktetett. Eh, lesz, ami lesz! - Taxi! Paksi Márton bűnügyi helyettes elgondolkodva ült a kocsijában. Az anyósülésen nyitva volt a laptopja, a képernyőn a nyomkövető piros pozíciójelzője villogott, de pár perce nem mozdult a kis utcából, csak egy helyben maradt. Paksi tudta, mit jelent ez. A forgalomirányító lámpa pirosra váltott, volt ideje elmélázni. Az a szörnyű baleset... Vérverítékbe került illő büntetést kiróni arra a részeg ámokfutóra, aki elütötte a testvérét. Egyedül maradt, nem volt, aki mellette álljon, na nem a gondviselés miatt. Tudott ő vigyázni magára, csak kellett valaki, aki utat mutat neki. Szijj vitte bele a szakmába, ő mutatta meg milyen érzés rendőrnek lenni, milyen a jó, és rossz oldala ennek. Hogy ízlik úgy betörőket üldözni, hogy az embert közben a pokolba kívánják. Törték már fel az autóját a háza előtt bosszúból. De ő szerette a munkáját. Aztán más idők jöttek. Egyre magasabbra lépett rövid idő alatt, Szijjt messzire fölülmúlta, ha tudásban nem is, rangban igen. Régen sokat jártak össze, horgászni, vagy beülni valahova egy sörre, de most már ez is elmaradt. Paksinak szintén nem volt családja, de más okból, mint Szijjnek. Ugyanis ő kezdett beleőrülni a hivatásába. Egyre magasabbra jutni, egyre jobb pozícióba kerülni, érezte, hogy ez a legfontosabb az életében. Magának sem merte bevallani, hogy már régóta otthagyta azt, aki tanítgatta, aki szárnyai alá vette. Paksi ma már sok mindenre képesnek érezte magát, hogy előrébb jusson. Ehhez az eszköz ott villogott mellette a kis képernyőn piros pontként. A lámpa zöldre váltott. A félig leengedett redőnyű szoba nem engedte be az összes fényt. Az asztalon a metszett poháron megcsillant a bekúszó fénysugár, aminek útjában táncoltak a porszemek. Idill, mondhatni. Egy köteg papír a pohár mellett, azon kis papírdobozkában rézszínű hengeres tárgyak,
mellette egy nyakba akasztható biztonsági embereknek készített belépőkártya. Az alak kabátban ült a szobában, bár nem volt hideg, igaz, már tartott az ősz, odakinn már sárgák a levelek. A lakó kortyolt egyet. Az ölében nyitott laptop számítógép, a kijelzőn részletes utca térkép, rajta kis zöld pont, ami nem mozdult egy ideje. Az alak elvigyorodott. Jó ötlet volt Szijjt megbízni ezzel a feladattal. Remekül mennek a dolgok. A kép lassan összeáll. Vetett egy oldalpillantást a kanapéra. Nagy, hosszúkás tárgy feküdt rajta, a távcsöves mesterlövész fegyver. Jól nagyító távcső rajta, pontos, jól működő szerkezet, jobbat nem szerezhetett volna. Kivett egy töltényt az asztalon lévő fehér papírdobozkából. Az ujjai között forgatta, játszott vele. Szeme a fal mellett lévő marmonkannára vándorolt, utána a kábelkötegre, majd a falon lévő képekre. A nyomozót ábrázolja mind, amint hol menekül, hol a dugóban ül, a vén Astrában. Mennyi felkészülés, te jó ég! De most már felteszi a pontot. Csak még egy kicsit kell várni. - Remélem tetszeni fog, Karesz. - a falra szegezett újságkivágásról komoran néző arc nem válaszolt. Az ős öreg Mercedes taxi természetesen szőrös kormányú volt, a visszapillantóról dobókocka lógott, az ócska rádióból nem túl nívós mulatós slágerek szóltak, amire vadul rázta magát a bólogatós zsemleszínű műanyag kutya. Szijj egy ezrest lökött előre, és szó nélkül kiszállt az apartman előtt. Hűvös a nappal is már, éhes is volt. Az utcára érkezve azonnal megütközött az elé táruló látványtól. Mint valami múltból felbukkanó jótékonyan elfeledett rokon, vagy mint egy visszatérő rémálom, a sárga-kék Mazda ott állt a ház előtt, króm valójában, felműanyagozott, matricás lényében. A detektívnek földbe gyökerezett a lába. Ez nem lehet, hiszen elcserélte! Több százezer autó között pont ebbe botlik bele! Közelebb ment. A kocsi mögül ismerős bozont villant elő. - Na végre, hogy megjött! Hol a robogóm?! - a gyerek igen ideges volt. - Miért, nem tetszik az autó? Alkalmi vétel! - próbálta elütni poénnal a nyomozó. - Na ne verjen át! Minden rendőr megállított, hogy mit keres nálam ez a kocsi! Meg aztán -morgott - anyám erősködött, hogy hozzam vissza. Úgyhogy adja vissza a robogóm, én viszszahoztam a kocsit. - Rossz hír fiam, a robogód valahol a Kerepesi temető előtt hagytam. - Hol? És én most mit csináljak? - tajtékozott a kölyök. - Mondjuk azt, hogy... - Szijj elharapta a mondatot. Az apartman bejárata résnyire nyitva volt. - Mióta vagy itt? - Mi, hogy? Ja, öt perce. - Láttál valakit kijönni? - húzta elő a pisztolyt a nyomozó, szörnyű balsejtelemmel. - Nem, miért? Minek a stukker? - Szijj nem hallotta. Elindult az ajtó felé, a pisztolyt kissé feltartva. Lábbal betolta a résnyire nyitott nyílászárót. Odabenn a szekrényt eldőlve találta. Megtalálták őket! Beljebb ment, a pisztolyt előre tartva. A nappali borzalmasan nézett ki. Az asztal felborítva, a terítő letépve, a redőny lógott, a falakon a tapéta néhol felszakítva. Az aktákat keresték. Nem volt ott, nem volt sehol, amikor idejöttek! Baloghot és Sárát elvihették? Biztos, a fenébe is! Kétségbeesve nézett körül. Elrontotta! Mindennek vége. Soha nem találja meg őket. Lerogyott a fotelbe, kezébe temetve az arcát. Mi lesz most? Ő keverte bele őket, és most elvitték mindkettőt, pedig semmiről sem tehettek. Zajt hallott. Felugrott, kibiztosított fegyverrel. Még itt lehetnek? A fal melletti kanapé mögül jött a hang. Lassan odalépkedett, a feje zúgott, a vér dörömbölt benne. Valami nedvesen csillogót látott a kanapé kárpitján. Valami vöröset. Nem! Odaért a bútorhoz. Halk zihálást hallott a kanapé mögül. Lassan megkerülte. A fal és a fekvőalkalmatosság között egy alak feküdt, lassan emelkedett a mellkasán a vértől lucskos hawaii ing. Nem! - Balogh, hallasz engem? - Szijj letérdelt mellé, és felemelte a fejét. Balogh lassan kinyitotta a szemét, egyet pislogott. A szája szegletén vércsík folyt.
- Elvitték... - hörögte. - Tudom. Kórházba viszlek. - De elvitték... - erősködött Balogh. Nagyon sok vért vesztett. - Leszarom az aktákat! Nem lett volna szabad itt hagynom titeket! - Nem az aktákat... azok itt vannak... a nőt vitték el... - Mi van?! - Szijj most jött csak rá, hogy Sára nincs itt. - Idejöttek... bőrkabátosok... a bárból... elvitték a nőt... és az aktákat keresték... Rezső-racing... - Mit mondasz? - kérdezte Szijj, de hiába. Balogh arca görcsbe rándult. - Kölyök! Gyere be gyorsan! - ordított a nyomozó. A srác berohant. - Jézusom, mi történt itt? - nézett körül, már azon volt, hogy visszafordul. - Hívd a mentőket! - utasította Szijj - És maradj itt vele! Nem lesz semmi bajod, ne féljél! Itt ez a rongy, ne hagyd, hogy elvérezzen! - a fiú arca hitetlenséget és meglepettséget sugárzott. - Meg tudod csinálni! - elindult az ajtó felé. Hol keresse a nőt? Mit is mondott Balogh? - Fiú, tudod mi az a Rezső-racing? - Persze, izé, az egy autószerelő garázs Budaörsön! - próbált segíteni a srác, közben tárcsázva mobilról a mentőket. - Balogh... a fene egye meg! - ordított Szijj. Kétségbeesés, tehetetlen düh rázta. Az ő hibája! Minden az ő hibája! Baloghot miatta lőtték le! Miatta rabolták el a nőt is! Indulni akart. - Várjon, valamit mutat! - szólt utána a fiú. Balogh keze a konyha felé irányzott, reszketően. Szijj berontott. Mit keressen? Ez a nőhöz kapcsolódik, az biztos. - Hűtő... mögött... - köhögött Balogh. Szijj felfordította a frigót, mire az hatalmas csörömpöléssel tört darabokra a padlón. A fűtőrácsok közé nyomva a pókháló között egy sárga iratcsomót talált. Az újságíró aktája. Ezt keresték a maffiózók. Sára elrejtette ide. Emiatt vitték el. És emiatt lőtték le Baloghot. Kirohant az utcára, be az autóba. Budaörs? Az övébe nyomta a pisztolyt. Miatta történt minden. Balogh már így is megjárta, ha Sárával is történik valami... azt nem fogja megbocsátani magának. Kézbe vette az aktákat. Ezt akarjátok, mi? Hát most megkapjátok! Bevágta őket a kesztyűtartóba, de odabenn már volt egy aktacsomó. Szijj csak egy pillantást vetett a bent lévő papírokra, és indított. Az iroda levegőtlen volt, olajszagú, sötét és rendetlen. Az íróasztalon lapok és füzetek összevissza, a falon macás-autós képek. A nő egy forgószéken ült. Nem volt megkötözve. Elég biztosíték volt az előtte lévő asztalon ülő, a pisztolyát ölben tartó férfi. Időnként az órájára pislantott. Ilyenkor egy kopasz, bőrdzsekis társa nemet intett a fejével. A csend kínos volt. - Mit akarnak? - kérdezte végül a nő. Még mindig nem tért magához a sokktól. Rájuk törik az ajtót. Az aktát akarják. Még idejében elrejtette. Lőnek, Balogh összeesik. Őt elhurcolják. Most itt van, és nem menekül, az biztos. - Már mondtam, hölgyem. A Rédei-ügy aktáit. - a férfi Nyers volt, kimért, udvarias, és jéghideg. Rövid haja, mosolygós arca valójában életveszélyes fenyegetés volt. Nyakkendőben, ingben volt, rajta térdig érő kabát. - És mivel abban a disznóólban nem voltak, felteszem, a nyomozónál vannak. És mivel nem fogja itt hagyni magát, hogy éhen haljon, ide fog jönni. Helyes az okfejtés? - Honnan tudja, hogy itt vagyunk? - tette fel a kérdést Sára. - Hölgyem, higgye el, tudja, hogy hol talál meg minket. Vagy hagynom kellett volna olyan kis levélkét, mint a filmekben? Nem hiszem. - mosolygott Nyers. - És amíg nem jön, addig olyat játszunk, hogy maga ül, és csöndben marad. De játszhatunk olyant is, hogy maga beszél, én lövök. - Nyers még mindig mosolygott, de komolyan kellett venni. Sára csöndben maradt. Remélte, hogy Szijj az újsághoz viszi az aktát, és rendőrök fogják most elözönleni az ócska autószervizt. Az idő telt. Sajnálta már, hogy maradt, amikor szökhetett is volna az apartmanból. Ki gondolta volna?
- Itt van. – szólt a kopasz. Nyers felkelt. - Vigyázz a nőre. Ha megsérül, keresztüllőlek. - búcsúzott a Sára mögött álló társától. Nyers ledübörgött a lépcsőn a szerelőműhelybe. Most pontot tesz az ügy végére. Elkapja azt a nyomozót, elveszi az iratokat, elégeti, és éli tovább a hétköznapokat. A védelmi pénzt beszedni sokkal nagyobb móka mint ez az embervadászat. Harmadmagával gyalogolt ki a garázs előtti zúzottköves udvarra. A bőrcipők alatt csikorgott a kő minden lépésnél. Poros kék, sárga Mazda gurult be az udvarra. Nyers megigazította a kabátját, és bólintott a két emberének, azok pisztollyal várakoztak. A kocsi megállt tőlük tíz méterre, és a nyomozó kiszállt. Ajtó csapódott, a maffiózók megindultak felé. - Üdvözlöm, uram. Tudja mit akarunk, igaz? - szólt oda Nyers. - A nő maguknál van? - kérdezte Szijj idegesen. - Igen. Ravasz, motozd meg! - egy lenyalt hajú válltömés indult meg felé. - Felesleges. - Szijj óvatos mozdulattal előhúzta a pisztolyát, és a kocsi tetejére helyezte. - Látom gyakorlott ember. Ide az aktával! - Nyers egészen közel lépett. A nyomozót fenyegetően körülállták az alakok. Szijj óvatosan előhúzta a kabátjából a sárga mappát, majd átnyújtotta. - Nagyon helyes. Rendben van. - morogta Nyers. - Engedje el a nőt! Neki ehhez semmi köze. Ez csak ránk tartozik! - szólalt meg Szijj. - Milyen igaz! - nézett rá elismerően amaz, majd bólintott egyet a fejével a nyomozó mögött álló alak felé. Szijj nem tudott felkészülni eléggé. Leütötték. Éles fény világított a szemébe. Egy ablakos helységben ült a falnak dőlve, a fején megint felszakadt a sebe, és éktelenül fájt. Nem bírta mozgatni a kezét. Meg volt kötözve. A salétromos falakon poszterek, és piros szerszámtartó. Egy szerelőműhelyben volt. Az ablakon beszűrődő fény egyre gyengébbnek látszott, a félig leeresztett redőnyajtó résein kevés világosság jött be. Kezdett sötétedni. Valahol óra ketyegett, a sarokban rágcsáló neszezett az eldobott újságok között. A kitáruló ajtón Nyers lépett be, és letérdelt a nyomozó elé. - Nézze uram, bocsásson meg a körülményekért, de nem tehettem mást. Félek, ha elengedném, idecsődítené a haverjait. - Nyers lehúzta a nyomozó alsó szemhéját, egy pillantást vetett rá, majd megpaskolta a nyomozó arcát. - Jól van, nem voltunk túl kemények. - Mit akar? - morgott Szijj. - Mondja meg hol van Rédei. - Mi? - nézett rá a nyomozó - Maga tudja, hogy a városban van? - Persze. Pár emberemet megkörnyékezte, hogy információkat csikarjon ki belőlük. Tudja, nekem egy kissé kellemetlen ez az ember. Ellopott tőlünk hetven milliót. Most mondja meg!? - Szemét húzás. De nem tudom, hol van. - Szijj hatalmas pofont kapott. - Nem értjük egymást, attól tartok. Magával régóta tartja a kapcsolatot. Hogy hihetnék magának? - Ahogy akar. Nem tudom, hol... - a nyomozót újabb pofon találta el. - Mint maga is tudja, az az ember meg akarja gyilkolni a főnökömet. Nem hagyhatom, érti, ugye? - mentegetőzött Nyers. - Nézze, pár napja megkeresett ez a Rédei, és azt mondta, gyilkolni fog! Én rendőr vagyok, a nyomába eredtem. Én is el akarom kapni, értse meg! - Félek, félrevezet engem. A főnökömnek baja nem lehet, mert biztos helyen van, erről gondoskodtunk. - állt rá a nyomozó bokájára. - Higgyen nekem! Az az ember megöli, bárhol van! - hörögte Szijj. - Nem fogja. De kezdem elveszteni a türelmem! Hol van a riporter!? - rázta meg a nyomozót a nyakánál fogva. - Nézze, az akta a magáé! Megölni úgysem tudja a főnökét, és bizonyítani sem tudja, hogy maguk akarták őt kinyírni öt éve! Mit akar még? Megkapta az aktákat! - próbálta kirángatni a bokáját a testes ember lába alól.
- Ezekre gondol? - emelte fel a sárga mappát amaz. Öngyújtót húzott elő, a kezébe csippentette a lapok csücskét, és alágyújtott. Az újságíró ártatlanságát, és egy csapat rendőr, és söpredék bűnösségét eláruló akta ott lángolt a szeme előtt. A földre hullajtva gömbölyödött össze szürke hamulapokká, amik sárga lángnyelveket eregettek. Rédei aktája elégett. - Ezt meg fogja bánni. - hörögte Szijj. - Azt nem hiszem. - veregette meg a nyomozó arcát Nyers, majd egy franciakulcsot emelt fel a földről. - Most pedig vallani fog. - Nem tudok semmit! - védekezett a detektív. - Majd elválik! - Nyers hirtelen zajra lett figyelmes. Az utcáról erősödő motorhang, majd csikorgó, hosszú, elnyújtott zörej után fülrepesztő csattanással betört a szerelőcsarnok lemez ajtaja. Az utcáról beáramló por és szikrázó fémdarabok között egy fehér, kék villogós terepjáró tört be a kis helységbe, majd csikorogva fékezett le a csarnok közepén. Egyik bőrkabátos fazon a guruló szerszámtároló mögé vetődött, a tank módjára törtető rendőrautó látványára Nyers előrántotta, a pisztolyát, de az összeroskadt nyomozóra célzott vele. A terepjáró megrekedt az aláhajlott lemezen, kivágódott az ajtaja, és két szürke kabátos, kék sapkás rendőr ugrott ki belőle, kibiztosított fegyverekkel, a nyitott ajtók fedezékéből a feltápászkodó smasszerra, és a nyomozót sakkban tartó Nyersre céloztak. - Rendőrség! Senki ne mozduljon! - ordított az egyik. Döbbenet csöndje ereszkedett a gázolajszagú helységre. - Hát ti meg mi a fenét kerestek itt? - tört ki Nyersből. - Pofa be, dobja el! - kiabált az alacsonyabbik rendőr. - Nem akarunk balhét, Szijj Gábort keressük! - próbált csitítani a másik kék sapkás. - Ez a mi ügyünk, hagyjatok minket! - rántott pisztolyt a feltápászkodó gorilla. A két rendőr most a két maffiózóra célzott. - Dobd el! - ordított magánkívül a magasabb rendőr. - Húzzatok innen, vagy elintézzük, hogy soha többé ne dolgozhassatok! Nem viccelek! - figyelmeztette Nyers. Bénult csönd következett újra. - Most szépen visszaültök, és elmentek innen. - szuggerálta őket Nyers. - Nekünk csak a nyomozó kell, és... vigyázz! - ordította az egyik berohanó rendőr. Nyers odarántotta a tekintetét Szijjre. A falnak dőlve ült még mindig. A kezében egy zöld marmonkanna volt, amit a mellette levő halomból emelt el. Nyersben akkor állt meg az ütő, amikor látta, Szijj a kannát veszélyesen alacsonyan tartja, közel ahhoz, hogy a földre löttyintsen belőle. Vagyis a földön még kis lánggal pislákoló megégett aktacsomóra. Az egész egy pillanat műve volt. Kihasználva azt, hogy Nyerset kővé dermesztette az ijedtség, a nyomozó tiszta erőből oldalt rúgva kilökte a lábait, és miközben Nyers a földre esett a két rendőr felé dobta a kannát. Lövés dördült majd lebuktak az ajtó mögé, mikor a kanna hangos csattanással landolt a motorháztetőn. Szijj Nyers fegyveréért kapott, majd megragadva azt, a második smasszerre célzott. Az mozdulatlanná dermedt. - Ne mozdulj! - kiabált rá. Rögtön rájött, hogy hülyeséget csinált. Elfuthatott volna fedezékbe, ehelyett most hárman céloznak rá. - Te se! - ordított az egyik rendőr. A körszakállas smasszer fegyvertelen volt. - Nyers segíts már! Nyers, mi a...? - rögtön észrevette a hibát. A rendőr egyetlen lövése Nyerset találta el, aki a fal mellé rogyva tapogatta a lyukas ingjét. - Szemetek... - hörögte. - Ravasz, ne! - Nyers már hiába kiáltott. A smasszer fegyvert rántott, és a rendőrök felé lőtt. Ordítás, csapódó lövedék hangja, szétrobbanó szélvédő, a földön csilingelő hüvelyek és szilánkok hangja. Szijj felugrott, be a legközelebbi ajtón. Egy lépcsőházba ért, felfutott rajta. Az irodát találta maga előtt, a földszintről lövések hangzottak. A nyomozó majdnem összetalálkozott egy kopasz bőrkabátos emberrel, aki pisztollyal a kézben lefelé igyekezett. Nem vette észre. Szijj berontott az irodába, fegyverrel a kézben. Hírtelen Sárával találta szembe magát.
- Öhm, megjöttem. - köszönt be Szijj. - Maga itt? Mit keres maga itt? Ugye nem adta oda nekik a... - kezdte aggódva a nő. - Most erre nincs idő! - odalentről lövések dörrentek - Jöjjön, húzzunk innen! - kapta el a kezét. - Várjon, ugye nem adta oda a…? - De odaadtam! - rángatta kifelé a nőt az irodából a csuklójánál fogva. - És most hol van? - makacsolta meg magát. - Nem érdekes! Jöjjön már! - az épület hátsó szárnyába húzta Sárát. Örült, hogy épségben megtalálta, legalább őt. Soha nem bocsátotta volna meg magának, ha. Rossz is belegondolni. Újabb lövés dördült. Lejutottak egy sötét kis szobába, ahonnan egy ajtó nyílt az udvarra. - Gyorsan! - lökdöste kifelé Sárát. Futottak a kocsihoz, nem messze a betört ajtótól, ahonnan most semmi zaj nem hallatszott. Betuszkolta a Mazdába, és indított, kavicsot kapálva ugrott meg az autó. Kikanyarodtak a főútra. - Jól van? - kérdezte Szijj. - Voltam jobban is. - a garázst maguk mögött hagyták, a nap már lement. A forgalom kezdett bedugulni. - Miért jött el értem? - kérdezte a nő. - Én kevertem bajba. Nekem kellett kihoznom is. - Köszönöm. - Sára a térdeit nézte. - Mondhatnám, hogy nincs mit, de... - De? - a nő gyanakodva nézett rá. - Az akták elégtek! - jelentette ki a nyomozó. - Mit csináltak? - hüledezett a nő. - Elégtek. Nyers tűzre tette őket. - A Rédei-ügy aktáit? - a kocsi némán suhant a lámpafények alatt. - Nem. Az aktát, amit én loptam ki a rendőrségtől. Megtaláltam az autóban. A merénylő csempészte bele. Azt vittem el. Tudtam, hogy el fogja égetni. Azt adtam oda neki. - És akkor... - a nő nem hitt a fülének – az akták, amiket vissza kéne szolgáltatnia? - Megsemmisültek. - vallotta be a nyomozó. - De miért? Miért adta azokat oda nekik? - Sára nem értette. - Én kevertem bajba. Nekem már úgyis mindegy. Egyel több vagy kevesebb? Kit érdekel. Nem hagyhattam veszni ilyen fontos dolgokat, tudja... - Szijj kezdte kellemetlenül érezni magát. - Dehogy. Nem a merénylőért tette. - Nem. - hosszú csönd következett. A Váci utca fényei egymás után hasogatták a beálló sötétet. A Pesti Körkép szerkesztősége előtt állt meg. - Mit keresünk itt? - nézett rá a nő. - Visszahoztam ide, ahonnan elraboltam. Remélem, idővel megbocsát majd. Túl nagy zűrbe kevertem eddig is. Itt kezdődött az egész, és itt is érjen véget. - Szijj a kesztyűtartóba nyúlt, és előhúzta a sárga mappát. - Tessék, magára bízom. Tegyen belátása szerint. Remélem be tudja bizonyítani azoknak a bűnét. - Ezt nem tudom megköszönni eléggé... - a nőt letaglózta az, hogy ekkora ügy került a kezébe, egy ekkora lehetőség. Az, hogy most magára kell hagynia a nyomozót. Kedvelte ezt a kiállhatatlan alakot. Kivette a sárga mappából az iratokat, és a kezébe fogta őket. - Nem is kell megköszönnie. - Szijj mélán figyelte az utcát a kocsiból. - Mi lesz most magával? - Megkeresem a gyilkosokat, és tisztázom magam. - Számíthat rám! - lobogtatta meg az iratokat Sára. - Köszönöm. Na! Menjen gyorsan. - húzta félmosolyra a száját. Sára kinyitotta az ajtót. Hűvös, hideg levegő áramlott be. A nő sokáig nézte, kereste a szavakat.
- Remélem, sikerrel jár. Maga jó ember. Tudja, bánom, hogy nem máshogy találkoztunk. próbált meg mosolyogni. - Én is. Kár. Vigyázzon magára. - nézett a nő szemeibe, amikor kiszállt. - Maga is. - Szijj úgy érezte, ha most nem indul el, akkor rászakad az ég. A kocsi lassan indult meg. A nő utána intett még, de aztán eltűnt a sötétben. A nyomozó feje kitisztult. Semmi gondolatot nem tudott elkapni, semmi az égvilágon nem fordult meg a fejében. Csak megkönynyebbülést érzet, tudta, ha a nővel valami történt volna a hibájából, abba beleőrült volna. Balogh így is egy kórházban fekszik. Egy napja még bánta, hogy el kellett rabolnia, de most hálás tudott lenni mindenkiért, aki mellette volt. Valamit otthagyott a szerkesztőség előtt, az tény. Nem rá tartozik. Neki már mindegy. Mindennek célja van. Még ennek a kis mobilba szerelt ketyerének is. Ha nem megy vissza a széttört telefonért a Kerepesi útra, ha nem hozza magával a találkára a garázsba, ha nem kapcsolja be, amikor felébredt a smasszerok között, még mindig ott lenne vagy összeverve, vagy... Minden dolognak célja van, de az is lehet, hogy minden csak porszem, amit oda hord az utca szele, ahova akar. Mit fog most tenni? A válasz világos. Megkeresi a merénylőt, megakadályozza a gyilkosságot, tisztázza magát. Irány a Pokolkő bár. - Mit akar tőlem? - kérdezte kétségbeesve a kövérkés alak. Nem értette a helyzetet. A bár konyhájában volt, egy székhez kötözve, arca fél méterre egy mikrohullámú sütőtől. Túlságosan ismerős hang válaszolt. - Megismer még? - a merénylő kezében egy üveg pezsgő volt. - Nem én tettem! - védekezett a bár tulajdonosa. Most nem volt akkora, mint napokkal azelőtt, az irodában. - De igen. Maga. Maga volt a megbízó. Maga adta ki a parancsot, hogy öljenek meg. Nyers volt a végrehajtó. Alex a beszerző. Az összekötő rendőr, Dobozi. Ezek közül már mind megbűnhődött, bár sajnos túlélik a sebesüléseiket. Már csak maga maradt. Maga, és a besúgója. - Milyen besúgóm? - kapta fel a fejét a tulaj. - Aki elintézte az aktám titkosítását. De nem baj. Én megbocsátó vagyok. Én nem ölöm meg. Távol álljon tőlem! - hevesen gesztikulált az üveggel, ami halálos fegyver benyomását keltette. - Elintéztem már egyszer! Elintézem még egyszer! - hörögte az áldozat vörös fejjel. - Tévedés. Már nincs ki elintézzen. Ha jól emlékszem Nyers három lövést kapott. - Te alávaló szemét állat! - ordított a tulaj. A szék vadul ugrált alatta. - Na, nem én lőttem belé azt a hármat, hanem a rendőrök. Hát, úgy látszik, nem sikerült mindenkit megkenni. Ennek örömére igyunk! - kinyitotta a mikrohullámú sütő ajtaját, és belehelyezte a pezsgősüveget. - Mit művel!? - kiáltott fel ijedtében a tulaj. - Tudja mit csinálnak a mikrohullámok a szén-dioxiddal? Hm? Nem? Nos, mindjárt meglátja. - Rédei bekapcsolta a gépet, és az ajtó felé indult. - Várjon! Ne menjen el! Ne hagyjon itt! Vigyen, amit csak akar, még a pénzt is megtarthatja! Adjon egy esélyt, hogy helyrehozzam! - kiabált magánkívül a tulaj, miközben a pezsgő forgott a tálcán a mikróba. - Maga talán adott esélyt nekünk? - Rédei először ordított fel. A tulajdonos elhallgatott. Tudta, nem fogja meggyőzni. - A társam elégett! Apró darabokra tépte egy bomba! Maga adott neki esélyt? - Ellökte magát a széktől, és az ajtó felé indult. A merénylő lépései halkultak. A tulaj magára maradt az időzített bombaként zúgó mikrohullámú sütővel. Száraz fénnyel világítottak a neoncsövek, a csempén zsíros foltok, a mosogatóban törött edények. A mikró ajtaján tükröződve saját magát látta, ahogy izzadva, véres szájszeglettel ülve retteg. Még pár másodperc. A pezsgősüveg megremegett odabenn. Óriási csattanással robbant darabokra a sütő, éles mű-
anyag és üvegszilánkokat köpködve. A szék feldőlt, a tulajdonos a pokoli fájdalom közepette belátta, most fog megfizetni a gyilkosságért. A nyomozó egyedül ült a kocsiban immár, magányosan utazott az éjszakai városban. A rendőrség üldözi, a barátai ellene fordultak. Semmit nem várhatott az életétől már. A zsebében talált egy szalvétát, rajta a pizzás fiú számával. Menet közben tárcsázott. - Halló? - a hang álmos volt. - Mi van Baloghal? - vágott a közepébe a detektív. - Műtik. Az állapota már stabil. A doki szerint túléli, és nem lesz maradandó nyoma, de az első nap még bármi történhet. Bejöttem a mentővel, most itt vagyok a kórházban. - Köszönöm, hogy bementél vele kölyök. - rebegett hálát Szijj. - Semmiség. Hívjam, ha van valami? - Megköszönném. - a vonal elcsendesült. Az éjszaka már régen leszállt. Az út melletti neonok némelyike hiányzott, vagy kiégett. Szijj ismerős környéken járt. A hosszú, egyenes utcán most nem álltak sokan, hiszen hétfő van. Ilyenkor zárva vannak a mulatók. Csak a hideg, száraz éjszaka a sikátorokban bedrogozott csövesekkel, és késelős, részeg, frissen szabadult fegyencekkel. A Mazda pár házzal odébb parkolt le, kicsit távolabb a bártól. A pisztolyt a zsebébe süllyesztette, majd kilépett a kocsiból. A becsukódó ajtó után elalvó belső világítás miatt most már tényleg egyedül érezte magát. Zsebre dugott kézzel indult el a járdán. Hátranézett, nem várják-e, de senki nem járt arra. Egyedül volt, zavaros fejjel, éhesen, fáradtan. Most újra itt van, itt, a bárnál, az ügy végén. Magányosan kopogott a cipője a nyirkos beton járdán. Lespalettázott ablakú épület elé ért, aminek fekete műanyag ajtaja volt, fölötte BAR neon felirat. Ez a Pokolkő. Benyitott az ajtón. Zárva volt. Most mi legyen? Tanácstalan volt. Nyers azt mondta, a főnöke egy biztos helyen van. Mivel a főnök a bár tulajdonosa, miért ne rejtőzne itt? Tökéletes búvóhely. Kell lennie egy hátsó ajtónak, a konyhába, vagy akárhova. Megkerülte az épületet, befordult egy jobb oldali kis utcán. Nem tévedett, kis lépcső tetején vastag ajtót talált, résnyire tárva. Szétnézett. A kukákkal teli sikátorban senki nem volt. Halkan a kezébe vette a pisztolyt, és kitárta az ajtót. A bár belsejét látta, a táncparkettel. Besétált. Odabenn sötét volt, kékesfekete homályba veszett a rácsozat, ami a lámpákat tartotta, a pult üresen ásított, a megemelt színpadon senki, a parketta sötéten csillogott a sikátorra nyíló ajtón beszüremlő fénytől. Szijj két marokra fogta a pisztolyt, és elindult befelé. Túlságosan is gyanús volt a nyitott ajtó. Orrfacsaró szagot érzett. Ismerős volt. Benzin. A rácsozat egyik tartóoszlopa mellett sötéten fénylő kannát pillantott meg, belőle kábel kígyózott kifelé, végig a padlón. Ez csapda volt. Túlságosan nyilvánvaló. És mégis belesétált. Látott egy szikrát valahol villanni. Századmásodperc alatt futott végig a lángnyelv előtte, balról jobbra, a faltól a kannáig. Szijj tudta, hogy most vége lesz a dalnak. A kanna nem volt tele, a lángok magasra csaptak, de nem robbant fel. A szétfröcskölő benzin begyújtotta a függönyt, és lángoló benzinfoltok égtek a földön. Pillanatok alatt tűz vette körül a detektívet, elzárva a sikátori ajtótól, és a belülről zárt bejárattól. Nem tudott mit tenni. A pisztolyt zsebre vágta, és körülnézett. A lángok végigfutottak a jobb oldali fal mellett. A tűz még nem zárta teljesen körbe, egy helyen volt még átjáró. Egy beugró nyílás, ahonnan fény szüremlett ki. A nyomozó futni kezdett. Talán ott van még egy kijárat. Nincs más menekülési út. A lángok magasra csaptak, forró levegő csapta meg az arcát, a terem kísérteties táncoló fényben úszott. Befutott az ajtón. Egy csempés helységbe ért. Szerencséje volt. A falon hajlított fém tartóban piros tartályt pillantott meg, rajta felirat: hajonnal oltó. Lekapta a készüléket a falról, jobb kézbe kapta. Balra nézett. Elállt a lélegzete. Egy konyhában állt, a föld tele nedvesen csillogó szilánkokkal, a szoba közepén feldőlt széken összevagdalt arcú szerencsétlen feküdt. Szijj hagyni akarta, de megmozdult. Odakintről recsegő hangok árulkodtak arról, hogy a terem kezd teljesen begyulladni. Felkapott egy éles műanyag darabot, és vágni kezdte az élettelen testet a székhez rögzítő kötelet. Könnyen bol-
dogult vele. Hanyatt fordította az összeeső embert. Szijjben megállt az ütő. Mégis megtalálta. Mégis végzett vele. Véres ruhában, összekaszabolt arccal, lehunyt szemekkel ott feküdt előtte a bár tulajdonosa. A főnők, akivel az irodában beszélt, aki rávette az aktalopásra. A gyilkos, akit elért a saját áldozata. Megmozdult újra. Még él. Még nem késő. Szijj megveregette az arcát. Hörgés volt a válasz. - Ég a bár! Menekülnünk kell! - amaz nem válaszolt. A szétkaszabolt arc a fájdalom grimaszába rándult. A vér az állán csorgott. - Fel tud állni? - Nem... nem látok!! - ordított fel a tulaj. - Tartsa csukva a szemeit, próbáljon meg fölállni, kiviszem! Segítek! - talpra segítette a főnököt, a vállán átvetve a kezét, jobb karjával a tulajt támasztotta, ballal fogta a tűzoltó készüléket. Ironikus. A vad segít a vadásznak. - Maga csak jöjjön, amerre vezetem! Van innen kijárat? - Nincs... - hörögte amaz. - Csak a főbejárat, és a kisajtó, de azok kint vannak. Istenem! Nem látok! Megvakultam! - Szijj óvatosan kifelé cipelte a tulajt, ki, a tűzbe. A füst, fojtogató volt, a lángok beleharaptak a falakba, a plafonon is a tűz sárga nyelvei futottak végig. A vezetékek sisteregve égtek, az egész bár lángot fogott. A bárpult mögött meggyulladt a szesz, a színpad burkolata felhajlott a melegtől. A sötét terem nappali fénybe borult a lángoktól. Szijj érezte, hogy itt a vég. A lángok körülvették, egy vakot támogat, és nem tudta biztosan, hogy meg tudja-e magát védeni a poroltóval, az egész egy lángoló pokol volt. Szijj tett egy tétova lépést, letette a készüléket, kirántotta a biztosító szeget, lenyomta a ravaszt, és egy jó adag halont fröcskölt szét a teremben. A sugár nyomán sisteregve aludt ki a tűz. - Jöjjön, kiviszem! - kiabált a detektív. - Mi... miért segít nekem? - hörögte a harapódzó lángok zaján túl amaz. - Ezt ne most beszéljük meg! Valaki ma meg akarja ölni! - Szijj a tulaj hóna alá nyúlt. - Már megpróbált! - Maguk akarták eltenni láb alól! Maga intézte el! És ma le akarta magát lőni! - ordította Szijj, közben vonszolva a kijárat felé a hatalmas testet, fél kézzel az előtte tomboló lángokat oltva. A tűz már mindenfelé tombolt. - De hát nem én akartam megöletni! Csak a munkám végeztem... - köhögte a tulaj. Szijj tüdejét szúrta már a füst. - Nem? Maga a bártulaj, nem? - a halon sisteregve végezte a dolgát. A nyomozó elérte az ajtót. - Nem! - ordította amaz. Szijj meglepődött. - Mit mond!? - nézett a hamuszürke arcba, közben lábbal rugdosta a lengőajtót, hogy kiérjenek az utcára. - A tulaj nem én vagyok! Nem én akartam megölni a fotóst meg a haverját! A főnököm kényszerített rá! - Ki a főnöke? Mondja el, most már úgyis mindegy! - amaz siralmasan festett. Szakadt öltönye több helyen megégett, a lábát sem érezte. - Steier. Steier Péternek hívják. Ő a tulajdonos. Ő akarta megöletni. - Szijj alól kiszaladt a világ. Az utcára érve a hűvös eső érte az arcát. Becsorgott a kabátja mögé, végig a hátán. Nem hitt a fülének. Amaz nem bírt megállni a lábán, és eldőlt, bele egy pocsolyába a bár előtt. A mulató már lángolt belülről, odakinn zuhogott, Szijj úgy érezte, hogy minden fenekestül felfordul. - Ember! Ez biztos?! - rázta meg a fekvő nagydarab embert - hol van most Steier?! -A... a koncerten. Ott van... a koncerten... Népstadion... - nyögte. Szijj felállt. Szirénát hallott. A tűzoltóság. Mindennek vége. Nem ér oda időben. Átverték, pedig ott volt a megoldás a szeme előtt! Steier a keze között volt, és hogy játszott! Elhitette vele, hogy ártatlan, és a merénylő még meg is ölhette volna, de nem tette! Megvárta, amíg átfut a keze alatt! Oda kell érnie, vagy Steiernek annyi. A kimentett ember eszméletét vesztve feküdt az esőn. Szijjbe a felisme-
rés hideg fénye villant. Éktelen szirénázással a sarkon ekkor fordult be egy tűzoltóautó. Szijj kihúzta az övéből a pisztolyt, és megindult a járdán. Kit érdekel már egy vagy több bűntény, mikor már ilyen közel van, és mégis annyira messze. A Mazdát ismerik a rendőrök, azzal nem mehet tovább. Ezt meg kell tennie, most már végigjátssza, nem hagyja abba, mit veszíthet? Már úgyis mindegy! A nagy vörös kamion csikorogva fékezett, és egy sisakos, fekete kabátos tűzoltó ugrott ki belőle. - Rendőrség! Ide a járművet! - ordított az esőn át a tűzoltónak Szijj. - Mi? - hördült fel a meglepett lánglovag - Maga az a korrupt rendőr, akit a tévében mutogatnak? - Kuss! Ide a taligát! - A nyomozó felugrott a vezetőülésbe, meglóbálta a pisztolyt, mire a másik ülésen helyet foglaló tűzoltó kiugrott az autóból. Szijj gázt adott, felkapcsolta a szirénát, és a félig felemelt létrával nekivágott, hogy még idejében odaérjen a koncertre. A Népstadion felé vette az irányt, őrült tempóban. Eszement egy hétfő. Csak azért szurkolt, hogy időben odaérjen. Most már emlékezett. Az a rockbanda elhalasztotta a koncertet, és ma lépnek fel, a Népstadionban. Steier ott van, és a merénylő is, az biztos. Igyekezett nem gondolni arra, hogy Steiert már egyszer elszalasztotta. Az órájára nézett. Negyed tizenkettő. A koncert már tart. A piros tűzoltó őrült iramban rohant. - Mit csinált?! - hördült föl Szomori. - Tűzoltóautót lopott. Most jelentette egy tűzoltó. - ismételte meg Nagy. A Haller utcai őrsön a szokottnál is nagyobb volt a mozgolódás, még így, éjfél előtt is. - És mit akarhat vele? - törölte meg a homlokát a rendőrfőnök. - Nos, tudja, hogy ma este koncert van a Népstadionban? Rockot játszanak. - Nem azért éjszakázok bent, hogy magával rázzam a rongyot egy koncerten! - vágta oda Szomori. - Úgy tudom, az a Steier is ott van, akit Szijj már egyszer megtámadott. - vigyorgott diadalmasan Nagy. - A rohadt életbe! Akkor oda fog menni! Azonnal álljon készen az összes járőr! Hol történt a tűz? Oda is küldjenek egy járőrt, a biztonság kedvéért! Azt akarom, hogy minden egyes tűzoltóautót fésüljenek át, még ha leég miatta fél Pest is! - egy kulcsot kapott fel, és dobott oda Nagynak - Izzítsd a kocsim, megyünk mi is! - Azonnal! - Most elkapjuk! - kapta fel a kabátját Szomori - Indulás! - felbolydult a szoba, minden rendőr a dzsekije után kapott, és rohantak le a garázsokhoz. Rendőrsziréna törte meg a hideg szeptemberi estét, a szirénázó Octaviák egymás után törtek ki a garázsokból. Az őrs kiürült. A számítógépek előtt senki, a szobák némán ásítottak. Egy árny lépett ki az irodából. Halkan csukta be az ajtót, és kabátot vett. Paksi körülnézett, majd a kezében lévő laptopon megnyomott pár gombot. Elégedett mosollyal nyugtázta, hogy Szijjnél még ott van a nyomkövető. Becsukta a gépet, elővette a kulcsait és elindult lefelé. Az őrs elé érve beült az ezüst Volvojába, miközben a beépített adó-vevőt a kezébe vette. - Itt Paksi bűnügyi helyettes! Azonnali erősítést kérek a Népstadionhoz. A körözött személy Szijj Gábor, fegyvere van, küldjék a rohamosztagot, további utasításig várakozzanak a keleti oldalon! - Paksi lecsapta a mikrofont, majd a lehajtott ablakon keresztül felrakta a mágneses megkülönböztető jelzést a kocsi tetejére, és indított. „Mindenképpen valami közösségi esemény jöhet szóba, ahol lelőheti! Koncert, vagy focimeccs..." „Látod, Rock-ant! Ezek a felsők egy koncertre készültek, megrendelésre, az öcsém egyik haverja nyomja őket..." „Csak egy koncert lesz mostanában, de az is elmarad..." „Mű-
szaki okok miatt marad el a koncert a Népstadionban, de a banda ígéri, hétfőn megtartják a bulit..." Hát persze! Az orra előtt volt már megint. Koncert. Tökéletes helyszín, hogy lelője Steiert. A forgatagban nem tudnák elkapni a merénylőt. Egész héten lógott a levegőben, de nem figyelt fel rá. Hétfőn tartják meg az elmaradt koncertet. Hihetetlen. Most hétfőn. Az órájára nézett. Fél tizenkettő, ha nem siet, még megöli. Padlógázt nyomott, de alig akart gyorsítani a jármű. Alig vonszolta magát, de már feltűnt a távolban a hatalmas stadion négy reflektorállványa, amik körülölelték a betonkoszorút. Óriási bulira készültek a szervezők, az összes szektor megnyitva, minden jegy elkelt. A stadion előtt kocsisorok, és dugó. Szijj bőgette a szirénát, hogy elengedjék, de így se jutott túl közel. A zene dübörgött, a koncert már javában folyt. A stadion bejárata felett hatalmas lepedő „Atrocitás” felirattal. Ez a banda neve. Mint utólag eszébe jutott, a koncertturné címe a Rock-ant, erre készültek az egyetemisták pólói, de ez most nem érdekelte. Tömeg nyüzsgött az épület körül. - Nem fog tudni bejutni. A zene, vagy inkább dübörgés betöltötte a stadiont, a fények őrült villódzással hergelték a közönséget. Szijj nem bírt tovább furakodni, kiszállt a tűzoltóautóból, és gyalog vágott neki. Végigment a kis parkosított részen, igyekezett a bejárat felé. A fekete transzparensek és díszletek nem kötötték le. Azon gondolkodott, hogy honnan lőhet a merénylő. A közönségből biztosan nem. Valami magas hely kell, ahonnan szemmel tarthatja a tömeget, mert Steier valahol a tömegben lesz, ez biztos. A négy nagy reflektorállvány szóba sem jöhet, túl magas, és szem előtt van. Környező házakból sem lőhet, mert nem látja be az egész közönséget. - Nem jöhetsz már be, öcsi! - egy tagbaszakadt szegecses bőrmellényt viselő hasas, hosszú hajú motormaci állt elé. Láthatóan fiatalabb volt a nyomozónál. Szavaira körmüket piszkáló, hosszú hajú, szöges nyakörvű Jézus-imitátorok álltak föl, hogy eligazítsák. - Fiúk, ez rendőrségi ügy. - villantotta meg az igazolványát Szijj. - Van bent elég biztonsági őr, meg fakabát. Ők elintézik, ha van valami. - felelte az egyik kidobó ember rá sem nézve. Itt semmire sem fog menni. Kell valami hátsó bejárat ide is. Megfordult. Egy sárga mellényes, látszólag csaprészeg biztonsági őrt látott meg. Az ember fel sem tudott állni. Szijj lehajolt hozzá. - Hát te jól elintézted magad! - Ba.. ba... - próbált beszélni amaz. - Figyelj, segítség kéne... - beszélt halkan a nyomozó. - Mi... féle?! - ordított föl hirtelen az élőhalott alak, úgy, hogy Szijj egy pillanatra megrezzent. - Be kéne jutnom, de nem engednek. - Neeem goond! - világosította fel a túl spicces fickó. Felpattant, erre kiesett a kezéből az üveg, széttörve a járdán - A ro... - Hogy jutok be? - kérdezte reménykedve a nyomozó. - Ha repűűűsz! - vigyorgott amaz bután. A nyomozó megvillantott egy ezrest. - Ja, hogy rajongó? - kérdezte a biztonsági őr hirtelen kijózanodva - részegnek tettetem magam, hogy békén hagyjanak. Bevált? - Igen, na hogy jutok be? - kérdezte újra Szijj, elkapva orrát a szagtól, érezte, hogy a fickó illumináltsága nem színlelés. - Van egy szolgálati bejárat, azt én őrzöm! Végigmegy a fal mellett jobbra. Te ezek nagyon komolyan nyomják ám! - A zenére mondod? - Arra! Van egy trükkjük! A legutolsó szám gitárszólója pont éjfélkor fog véget érni. Gondold el, dübörög színpad, aztán éjfélkor pontban csend lesz! Jó, mi? De sss! Ez titok! - a nagy bizalmaskodásban majdnem a nyomozóra esett. - Kösz, hálás vagyok! - engedte el az alakot, aki válaszképp végignyúlt a füvön, és elszenderedett. Éjfél. Világos! Illetve csend! Ezt a pillanatnyi csendet fogja kihasználni a gyilkos! Így mindenki hallani fogja a lövést! Mennyi ideje van? Háromnegyed tizenkettő volt. Eloldalazott az őrök mellett, bekúszva a fal mellé. Ha a részeg igazat mondott, itt megtalálja a bejáratot.
Leláncolt rozsdás vasajtó nyílt a falba, „PRIVATE” felirattal. A zene egyre hangosabban dübörgött, két másodpercenként nagyobb dübörgéssel, gitár lehet dobbal, nem értett hozzá. Várt. Dübörgés, nagyot rúgott az ajtón, belezengett a vas, de a hang elnyomta. Újabb dübörgés, újabb rúgás, valami megrepedt, vagy az ajtó, vagy Szijj lába. Dübörgés, rúgás. Vagy nyolcszor. A rozsdás sarokvas engedett. Az elektromos gitár vernyogásán keresztül mintha rendőrszirénát hallana. Bebújt a kifordult ajtón. Penészes falú helységbe ért, ahonnan folyosó vitt tovább. Kicsempézett átjáró, neonvilágítással, mocskos plafonnal. Senki nem járt rajta szerencsére. Futott. Érezte, hogy közel a cél. A szíve a torkában dobogott, de alig hallotta a kintről behallatszó zenétől, izgatottság és félelem keveréke fortyogott benne. A falak remegtek a zenekar játékától, a közönség üvöltése idáig hallatszott. Szijj tovább rohant, de a folyosó végén elágazás várta. Kis fém táblácskák irányították el, jobbra az öltözők és a közvetítőterem, balra a raktárak, és a pálya. Egy pillanat! Megvan! Egy hely, ahonnan az egész közönséget belátja, de most üres! A közvetítőterem! Hirtelen csend lett odakinn, a zene elhallgatott. Szijj megijedt, de az órája még nem mutatott éjfélt. Aztán valami artikulálatlan üvöltés után újra feldübörgött a dob, bömbölt a zene, és kántált a közönség. Az utolsó szám. Már nincs sok idő. Magától hallotta, vagy tényleg rendőrsziréna jajong odakint? Futott. Lépcső fogadta, nem gondolkozott, tovább rohant. Egy meglepett sárga mellényes alakba botlott, nem derült ki, melyikük ijedt meg jobban, de Szijj gyorsan cselekedett, belerohant a megtermett biztonsági gyomrába. Futott tovább. A nyitott lépcsőházból kilátott a közönségre. Ennyi embert még nem látott egy helyen, a tömeg a táncoló színes reflektoroktól megvilágítva kísérteties volt, ahogy az énekessel együtt üvöltötte a refrént. A zene egyre gyorsult, dübörgött, a gitár vernyogott, a dob úgy ütemezett, hogy remegett a vaslépcső. Közeledett a szám vége. Szijj elnézett jobbra is, az utca felé. Rendőrautók érkeztek, és nagy fekete furgonok, amikből fekete sisakos alakok ugráltak ki. Jó ég, az egész őrs itt van, sőt! Vagy tíz Octavia, és sok fekete furgon szirénázott a stadion körül. Most már mindegy, előre! Futott. A zene begyorsult, már nincs egy perc éjfélig. A lépcső vas taposói pengtek alatta. A korlát mozgott, de nem törődött vele. Felért. Újabb folyosó, a végén ajtó, az lesz az! Futott. A zene gyorsult. Futás közben előhúzta a pisztolyt. A bal kezét a kilincs felé nyújtotta. A zene abbamaradt. Holt csend ereszkedett a stadionra. Elkésett! Feltépte az ajtót. Sötét szoba meredt rá, a szemközti fal végig ablakos, előtte asztalok, számítógépek, oldalt kamerák. Hűs szellő kapott az arcához. A középső ablak nyitva. Előreszegezte a pisztolyt. Nem látott senkit. A cipője vészjóslóan nyikordult a padlón. Egyedül volt. A szemközti ablak előtt, a párkányra támasztva sötét tárgy fénylett. Egy fegyver. A mesterlövész puska volt. A puskán egy fehér cetli. Szijj mégsem késett el. A nyomozó pont időben érkezett. Egy óra valahol két pittyenéssel adta tudtára, hogy elmúlt éjfél.
Kedd „Nyomozó! Gratulálok. Megtalált. Rájött, és meg tudott volna akadályozni. Minden elismerésem. Mikor ön ezt olvassa, én már nem leszek ott. Bizonyára rájött a titkomra. A hetven millió eltűnésére, a nyomozásomra, arra, hogy a kocsink felrobbantották, hogy bosszút esküdtem. Mindenkin megbosszultam a tettét, mégsem gyilkoltam meg azt, aki meg akart ölni, csak Steiernek kegyelmeztem meg. Ezt magára bízom. A birtokában lévő iratokkal rács mögé vághatja őt. Ne keressen, megtettem, ami kötelezett. Remélem, egyszer megbocsát azért, amiért rángattam magát, amiért becsaptam, és üldözötté tettem. Remélem a kárpótlás kielégítő lesz! Még egyszer köszönöm! Rédei Balázs"
A levél papírjára egy fém szekrénykulcsot ragasztottak. Szijj az egészet a zsebébe gyűrte. A puska a párkányra támasztva feküdt. Nem gyilkoltak vele. Az ablak melletti kamera a közönségre volt irányítva, és be volt kapcsolva. A nyomozó nem lepődött meg, a kép a közönség soraiban tapsoló Steierre volt állítva. Rédei megint túljárt az eszén. Mégsem ölt. Nem mocskolta be a kezét. És most eltűnt. Eltűnt, vagyis nem egészen. Szijj előszedte a levelet, és megnézte a kulcsot. Elvigyorodott. Rédei nem volt elég óvatos? Vagy direkt azt akarja, hogy Szijj kövesse? Mert a nyomozó felismerte a kulcsot. Ezeket a szekrénykulcsokat a repülőtéren bérelhető szekrényekhez adják. A nyomozó csak egy régebbi ügyének köszönhette, hogy egyből rájött. Rédei le akar lépni. A nyomozó félmosolyra húzta a száját. Fordult a kocka, barátom, most elkaplak! Kirontott a közvetítőteremből. Megállt benne az ütő. A lépcsőn egy szinttel lejjebb fekete mellényes, sisakos alakokat látott felfelé nyomakodni. Ez nem kiút. Megfordult, és a másik irányba kezdett futni, lefelé egy másik lépcsőn. Talán nem vették észre. Talán ugyanarra a folyosóra ért, amin előbb is volt, az is lehet, hogy másikra, mindenesetre ismerős csempék futottak mellette a falon. Futott. Nehéz bakancsokat hallott maga mögött csattogni. Ismerős alak állt elé. - Már megint te? Hogy jutottál be? - a kidobó ember a bejáratból. Ezek szerint majdnem sikerült kijutni. Szijj egy hirtelen balegyenest akart bevinni, de a medve elkapta a kezét. Vigyorgott. - Csak nem akarsz megütni? - fuldoklott a nevetéstől, és kivillantotta mind a huszonhat aranyfogát. A körülötte állók is nevettek. - Csak de! - Szijj bal kézzel vágott oda. A bőrmellényes nem volt rá felkészülve, valami recscsent. Szijj futott. A rendőrautók kicsit odébb álltak, a mellettük hagyott rendőrök nem szúrták ki. A tömeggel voltak elfoglalva, akik a kijáratokon hömpölyögtek kifelé. A sötétben a detektívnek sikerült a piros tűzoltóautó közelébe jutnia. Felmászott. Mi lesz most? Irány a reptér, egyértelműen. Csak semmi feltűnés. Lassan tolatott kifelé. A rendőrök nem vették észre, egyelőre. Csorgott az izzadságtól, belefeszült, hogy kijusson innen. Csattanás, és fémes csikorgás hallatszott. Valamire ráment. Egy pillantás a tükörbe. Halk fohász, káromkodásba vegyülve. Rátolatott egy rendőrautóra. Három szürke kabátos indult meg felé. Nem gondolkozott. Most már ki kell törnie. Sebességbe rakta a tűzoltót, és meglódult. Kivágódott az útra, bekapcsolta a szirénát, és nekiindult. A nagy sebesség miatt vészesen ingott a kocsi, ahogy a pirosnál félrehúzódó autókat kerülgette. Csorgott az izzadságtól, lüktetett a feje, a keze alatt bemelegedett a kormány. Szirénazaj hallatszott mögötte. Három rendőrautó volt a nyomában. Csak ezt élje túl! Éles kanyar, visszaváltott, a motor felbőgött, szirénázva vágott be elé egy fehér-kék autó. Rosszul tette, mert Szijj nem értett hozzá, hogy kell kezelni a járművet, így végighúzta az Octavia oldalát. Beletaposott. A város nem aludt most sem, a lámpáknál kocsisorok, a száraz fényű közvilágítás alatt járókelők, akik megrémülve ugrottak félre egy őrült piros kamion, és az őt üldöző rendőrök elől. Mint valami bugyuta filmben. A rendőrautók gyorsabbak voltak, de nem mertek bevágni a nyomozó elé. Kiértek a belvárosból, nyílegyenes utakon nyomta a gázt tovább, időnként előzve, ilyenkor az autó vészesen beingott. Szijj oldalt meghúzott egy zöld Corsát, de nem törődött vele. Annak örült, hogy él egyáltalán. Szijj nem tudta hogyan, de a forgalommal ellentétesen ment. Dudált, szirénázott, az autók csikorogva fékeztek, és tértek ki. A visszapillantó tükröt egy kisbusz eltüntette. Ritkult a forgalom, lassan kiértek a városból, de még mindig a forgalommal szembe. Már csak háromnégy rendőrautó maradt rajta. Szijj tudta, ha megáll, vége. Két fényszóró vakította el. Igyekezett nem félrerántani a kormányt, tudta, ha azt teszi, a falnak megy. Abban bízott, hogy a szembejövő kitér. Szerencséje volt. Egy hatalmas busz húzott el csikorogva mellette. Ez meleg volt. A nyomozó úgy érezte újjászületett. A belső tükörbe pillantva azt hitte, a mennyben jár. A busz keresztbefordult mögötte, elzárva az őt üldözők útját. Szijj kövérgázt adott, és rohant tovább a „Ferihegy” feliratú táblával jelzett úton.
Sötét borult a tűzoltóautóra. Szijj nem hitt benne, hogy megmenekült, de tudta, időt nyert. Lakott területen kívüli úton haladt a reptér felé. Nem tudta, siessen-e, vagy van ideje, csak tipp volt, hogy Rédei is oda indult, kockáztatott. Tálán nyer is, lehet hogy nem. Ha nem, akkor börtönbe megy, mert már nincs semmi, ami mellette szólna. Fél egy volt. A távolban feltűntek a reptér fényei. Behajtott a parkolóba. Végtelen kocsisorok mellett haladt el, mire meglátta a Ferihegy II repülőtér bejáratát. Nem foglalkozott a kocsival, ott hagyta az út közepén. Rohant a bejárat felé, elviharzott a biztonsági őr mellett. Odabenn magasan előtte az induló járatokat mutató tábla, alatta sorokban emberek, az az éjszaka utazó emberfajta. A sorok előtt pultok, a nyomozónak útbaigazítás kellett. Elindult a pultok felé, a méltatlankodó utasoknak meglóbálta az igazolványt. - Elnézést hölgyem, nem látott errefelé egy sántító embert? - Minek néz engem? Ki sem látszok a munkából, és még erre figyeljek? - nézett fel az ellenszenves nő. - Legalább azt mondja meg, milyen járat indul most? - kérlelte a nyomozó. - Öt percig szállhatnak még be a Berlini járat utasai a kettes kapun. De oda nem mehet jegy nélkül. Hé, mondom, nem mehet! - Szijj rohant. Követte a táblát, kettes kapu, mindjárt ott lesz. Felfutott a lépcsőn. Fellökött egy embert, nem törődött az utána ordító biztonságival, a csomagvizsgálóval, csak az igazolványát magasra tartva futott. Elérte a benyílót, a kettes kapu beszállóját. Szűk, fehér falú, kárpitozott padlójú neonvilágítású folyosón haladt. Futott. Pár méter után kanyar következett. Valami azt súgta, hogy jó helyen jár. Befordult a sarkon. Az ösztönei sugallták, hogy rántson fegyvert. A felemelt pisztolyt a felbukkanó alak hátára szegezte. Az utas két nagy kézitáskával bicegett a gép felé. Tudta, érezte, hogy ő az. - Állj! Le van tartóztatva! - mióta várta már, hogy ezt mondhassa! Átvirrasztott éjszakák, menekülés, lövések, az ütések... minden megérte ezért a pillanatért. Diadalmasan nézett a háttal álló utas felé. Ez az ő napja! Annyi balfogás után elkapta végre! Az utas lassan leengedte a két koffert, és megfordult. Libbent a hosszú szürkés kabát, és egy meggyötört szomorú arc nézett a nyomozó szemeibe. Ugyanaz az arc, ami az újságcikkről tekintett az olvasóra. Szijj kezében megmozdult a pisztoly. Maga is meglepődött, hogy elkapta. Itt állt előtte Rédei, akit már napok óta hajkurászott, és aki miatt most őt is üldözték. Itt álltak a fehér folyosón, csak ketten, a merénylő kezébe táska, Szijj markában fegyver. - Gondoltam, hogy megtalál. - Pofa be! Eleget trükközött! Tegye tarkóra a kezét! - a nyomozó véget akart vetni a tortúrának. - Maga okos ember. Túljárt az eszemen! - Csend! Lassan feküdjön a földre! - Nyomozó, ön nem ért engem! - De, nagyon is! Na, feküdjön le szépen! - a nyomozó egyre idegesebb lett. Rédei kissé felemelte a kezét. - Nyomozó! - hangja keserű volt - Én nem követtem el bűntényt. Nem öltem embert. A boszszú kevés volt ahhoz képest, amit tettek velem. Egy bomba tépte darabokra a kocsinkat, kis híján engem is. A társam családja meg semmit nem kapott, csak sajnálkozást. És az egész ügy el lett intézve egy aktával, és a bizonyítékok egy elzárt helyre kerültek. Mondja, elégtétel volt egyáltalán az, hogy darabokra szedtem az alvilágot? Nem hiszem. Ölhettem volna, de nem tettem. Azzal már senkit nem hoztam volna vissza. - Nem a maga dolga igazságot osztani! - Szijj kissé a fal mellé helyezkedett. - Akkor kié? A magáé, nyomozó! Én megmutattam, én elárultam magának, hogy mi megy itt! Feltártam a korrupciót, meg a mocskot, akiknek a kezéhez büntetlenül tapad a vér. Maga kell, hogy rendet tegyen, ezért hívtam! Ezért ajánlottam fel, hogy kapjon el! Nyomozó, esélyt kapott! - Sokra megyek vele! Ártatlanokat kevertem bele! Egyik szerencsétlent meglőtték!
- Nyomozó, nem segíthetek, azt maga is tudja! Nézze, uram, én már megtettem, amit meg kellett tennem. Mire megy már velem? Ha letartóztat, azzal nem lesz nekem jobb, se magának. - Akkor mit csináljak magával? - Szijj még mindig rajta tartotta a pisztolyt. Most már egy megtört, fáradt arcot nézett. - Engedjen el. - Micsoda? - Engedjen utamra. Miért kellene maradnom? Senki sem tud rólam, csak az alvilág! Az egész érdem a magáé! A hálámmal együtt... - a nyomozó gondolkodóba esett. Leengedte a pisztolyt. Magának sem tudta megmagyarázni, miért tette. - Na, sipirc! - Köszönöm nyomozó! Tudtam, hogy maga lesz az én emberem! Amit az ártatlanságát bizonyító aktákkal művelt, melyeket én adtam vissza, meglepett. Maga nagylelkű ember! Minden jót, megérdemel! - Rédei megragadta a bőröndöket, megfordult, és folytatta útját a beszállóhídon. A cipők egyre messzebb kopogtak. Szijj sokáig nézte, amíg a fordulóban el nem tűnt. A pisztolyt a zsebébe süllyesztette, és a falnak dőlt háttal. Így érne véget? Elengedi? Ennyi? Rászolgálna, hogy bevigye, vagy nem? Jó kérdés. Szijj legbelül azt érezte, hogy helyesen cselekedett. - Rohadt életbe. - morogta, miközben elindult visszafelé a hídon. Egyedül maradt. Lassan mindenki ott hagyta. Ki gondolta volna még pár napja, hogy így elengedi ezt a merénylőt, aki nem is ölt? Közröhej. Egy bőrkabátos alak tűnt föl a kijáratban, futva közeledett a nyomozó felé. Tudta mi fog következni. - Ne mozdulj, mocsok! - fegyver kattant, Szijj kezét elkapták, és falhoz vágták. - Nem célom... - Mozgás! - kifelé kezdték lökdösni. A nyomozó már túl fásult volt, hogy felfogja, mi történik. A beszállóhídról kiérve egy dzsekis fazon társaságában ott állt Steier. - Nocsak nyomozó! Csak rájött, ezek szerint. - Steier zakóban volt, gonosz, torz vigyorral. - Rá. Tudja, hogy egy órája majdnem lelőtték? - Nem érdekel, - jelentette ki szárazon - Csak egy valami piszkál. Jó pénzért építettem fel a látszatot, elhitettem sokakkal, akik bennfentes informátornak hitték magukat, hogy egy alvezérem a főnök, és én nyugodtan söprögettem a pénzt. Erre jön két minden lében kanál firkász, és megpattintják hetven milliómat. Meg kellett halniuk. És most, öt évvel később valaki elkezd furakodni, és rájön dolgokra. Rájön, ki is vagyok. Emlékszik még mit mondtam a látszatról? Maga elhitte, hogy tényleg a szomszéd megveréséért ültem? Az adataim én magam titkosítottam! De maga rájött, hogy én vagyok a főnök, igaz? - Igaz. - Nem engedhetem. Meg kell magától szabadulni. - Steier egész közel húzódott. A két gorilla tartotta a nyomozót. - Rendőrség! Kezek a tarkón! - nyolc-kilenc szürke kabátos árasztotta el az emeletet, a lépcsőn fegyverrel a kézben futottak fel. Steier nem látszott meglepettnek, nem úgy, mint a két gorillája. A betörő rendőrök élén Szomori és Nagy futott. Pillanatokon belül kibiztosított pisztolyokkal nézett szembe a nyomozó, és a három gengszter. - Uram, sikerült felhajtani a körözött személyt? - szívélyeskedett Nagy. - Természetesen, detektív! - húzta ki magát Steier. - Nagy? Ki ez az ember? - nézett rá Szomori. - Egy segítőkész polgár. - nyugtatgatta Nagy. - Hazudik! - kiabált közbe Szijj - Ez az ember egy alvilági figura, és összedolgozik Naggyal! Ők ölették meg... - Pofa be! - fogta rá a pisztolyt Nagy. A feszültség tapintható volt. Vigyék be! - intett a fejével a mögötte álló rendőröknek.
- Higgyenek nekem! - Szijj előrántotta a kabátjából a sárga mappát, ami Rédei iratait tartalmazta - Ez bizonyítja, hogy igazam van! Szijj blöffölt. A nő csak az iratokat vitte a szerkesztőségbe, a mappát az ülésen hagyta. A sárga mappa teljesen üres volt. - Az meg mi? - Nagy elfehéredett. - Add ide! - kapott felé Steier. - Majd én! - vette ki Szijj kezéből Szomori - Mi ez? - A Rédei ügy, amit Nagy eltussolt, pénzért! - a két gorilla alig bírta lefogni a nyomozót, de Szomori nem szólt, hogy csitítsák el. - Mit mondasz, Gábor? Hadd nézzem! - Szomori kinyitotta a mappát. Szijj látta, ahogy Steier és Nagy összenéznek. - Dobd el! - kiáltott Nagy Szomorira. - Mit ordítasz? - nézett fel a rendőrkapitány a mappából. Hideg, szürke fegyvercső nézett rá. - Nem akartam ezt, de maga kényszerít. Vigyétek! - Szomori mögül egy rendőr lépett ki, és ragadta meg, lefegyverezve, másik kettő pedig fegyvert rántva a többi öt szürke kabátost tartotta sakkban. Szijjben megállt az ütő. A rendőrök is...? - Mit műveltek? Dévényi? Szabó, te is? A szarból rángattalak ki! Ez a hála? És Nagy! Ezt nem gondoltam volna! - Szomori rúgott, rángatózott, de legyűrték, és a falhoz szorították, Szijj mellé, a hat rendőrt szintén oda állították, felemelt kézzel. - Úgy látom főnök, csak mi nem lettünk lefizetve. - morgott a detektív. - Én is úgy veszem észre. Mit tettek ezek? Hány ügyet hallgattak el eddig, és fel sem tűnt! Én hülye! - Ne egye magát, főnök! Engem is csőbe húztak! - mentegetőzött Szijj. '.. - Pofa be! - mordult rájuk Nagy - Steier, megvan a pénzem? - Svájci számla, bármikor felveheti. Na, lépjünk le! Vakarcs, Tank, gyertek! Kapáslövés rendőrkapitány úr! - vetette oda Steier. - Állj, rendőrség, le vannak tartóztatva! - kiáltott a hang a levegőbe. - Már megint ki a fene az? - nézett hátra Nagy, a fegyvert lóbálva. Szijj ismerte a hang tulajdonosát. A korlát mögül tucat fekete sisakos, mellényes, automata fegyverrel felszerelt rohamrendőr bukkant fel. - Dobd el! - kiáltott fel újra a hang. Paksi fegyverrel a kézben bújt elő a rohamrendőrök közül. - Te meg mi a fenét keresel itt? - ordított rá Nagy. - Nagy nyomozó, bizonyítékunk van rá, hogy része volt egy újságíró meggyilkolásában. Továbbá magát okirat hamisításért, a szolgálati titok megsértéséért, bűnpártolásért előállítom. szavalta Paksi. Egy csepp idegesség nem látszott rajta. Szijj már semmit sem értett. - Hazugság! - fordult felé Nagy. - Hagyja, már vége. Viselje úriemberhez méltóan. - mondta keserűen Steier. Belátta, hogy esélye sincs a kommandósok ellen. - Fiúk, engedjétek el a nyomozót! - Megbilincselni! - szólt oda a rohamrendőröknek Paksi, fejével Nagyra bökve. - Nem vagyok bűnös! - kiabált Nagy. - Dehogynem! Te küldted rám az alvilágot, és te akartál megöletni! - dörzsölte a csuklóját Szijj - Az akták bizonyítják, hogy te tussoltad el az ügyet, és játszottál össze a mocskokkal, te görény! - Nem! Ez nem igaz! Nem vagyok bűnös! - kiabálta habzó szájjal Nagy. - Adja már fel! Így csak nehezebb lesz! - Van elég pénzem, és barátom! Ki fognak hozni minket! - bizonygatta Steier felemelt kézzel. - Az ellenállással csak rontod a helyzeted! Dobd el! Ti is, fiúk! - bökött a rendőrök felé Paksi. A sarokba szorított három szürke kabátos kelletlenül mozgott, miközben a hat lefegyverzett rendőr reménykedve pislogott. - Ennek te vagy az oka! - vonyított sarokba szorított sakál módjára Nagy.
- Nem hiszem, hogy a saját baromságod miatt engem kéne vádolni, te hülye ökör. - jegyezte meg a falnak dőlve Szijj. - Meglátjuk! - ordított Nagy. Valahogy senki nem figyelt éppen. Valahogy nem reagáltak rögtön a mozdulatra. Talán pillanatnyi áramszünet? Vagy figyelmetlenség? Vagy a rohamrendőrök már nem gondolták, hogy valaki ellenáll? Az acél hidegen villant, mikor Nagy célra emelte a fegyvert. Szijj egy pillanatra látta magát, amint védtelenül áll, a fal előtt, szemben Nagy felemelt kezében lévő pisztollyal. Az elmúlt pár nap történései egy pillanat alatt, újra lejátszódtak benne. Minden egy másodpercbe zárva. Álmos fejjel veszi fel a telefont. Éjjel rátör a biztonsági kamera figyelőjére. Autót lop. Üldözik. Embert rabol. Elengedi a merénylőt. Az automata fegyver hirtelen, monoton dörgéssorozata hangzott fel. Nagy meglepett arccal engedte el a pisztolyt, ami koppanva hullt a tükrösre fényezett padlóra. A korrupt detektív először térdre rogyott, majd teste teljes hosszában elterült a padlón. Szijj megrökönyödve nézett Steierre, aki holttá válva, elborzadva bámult, akárcsak a korrupt rendőrök, akik ijedten meredtek az eléjük táruló látványra. Nagy szemmel láthatóan élettelenül feküdt a terjedő vértócsa közepén. - Kér még valaki? Fegyvert eldobni! - kiáltott fel Paksi. Lassan leengedte a fegyvert, végignézve a társaságon. Szijj elhúzódott a faltól. A mindig vidám Nagy detektív ott feküdt előtte, mint áruló, aki meg akarta ölni, és most ő fekszik itt holtan. Nem bírt Paksira nézni. Fel sem ocsúdott, csak, amikor a rohamrendőrök bilincsét hallotta kattanni Steieren, a lefizetett rendőrökön, és a fogdmegeken. - Azt hiszem, vége. - morogta Szomori, hóna alatt a mappával. Görcsösen szorította az üres irattartót. - Igen. - Szijj nem bírt szabadulni Nagy látványától. - Az iratokat, amik a mappában voltak egy újságírónak adtam. Majd vissza fogjuk kapni őket, ne aggódj. - Szijj a főnökére rá sem nézve morogta maga elé a szavakat. Borzadt ettől az egésztől. - Hm... Nézd, nem tudom mi volt ez az egész, de amit mondtam... - kezdett bele lassan Szomori. - Ezt később beszéljük meg, jó? - hárította el Szijj. Lesétált a földszintre, el a pultok előtt, ki a parkolóba. Tökéletesen üresnek érezte magát. Valami eltűnt belőle újra. Felhajtotta az ügyet, megcsinálta, mégsem volt boldog. Nem gondolta, hogy a kollégája lesz a végső hunyó. Nagy lett volna a besúgó, aki elintézett mindent és mindenkit? A mindig vidám gyerekes nyomozó meg akarta őt öletni, most mégsem érzett gyűlöletet, vagy éppen szánalmat. Semmi érzés nem volt benne. Hideg szél csípett az arcába, odakint, a parkolóban, ami tele volt rendőrautókkal, és a rohamrendőrök furgonjával. Rendőrhelikopter érkezett, alacsonyan lebegett, erős szelet kavarva, egy reflektorral a földet pásztázva. Valami megváltozott. Ez így nem jó! A merénylő tisztább, vagy emberségesebb, mint egy rendőr? Ez így nem jó! - Jól vagy? - Paksi jött oda hozzá. Csapzott hajjal. A fegyvert már letette, láthatóan zavarban volt attól, amit tett. - Majdnem kilyukasztottak. Nem, nem vagyok jól! - horkant föl Szijj, de aztán meggondolta magát. - Izé, kösz, hogy megmentettél. Ha bármi rosszat is gondoltam rólad, az... - Ne mentegetőzz, hé! A nyomkövetőről szólhattam volna, de csak így tudtam elérni, hogy tudjam hol vagy, és segítsek rajtad, ha épp kell egy szakasz rohamrendőr! Megígértem, nem? - nevetett fel keserűen. - Köszönöm Marcikám. Kevés vagyok, hogy megháláljam. - Igazi barát vagy. - húzta félmosolyra a száját Szijj.
- Hát, volt kitől tanulnom a mesterséget, nem? - veregette meg Szijj vállát - Talán sosem tudom meg, miért hajkurásztalak a fél városon keresztül, és miért lettél körözött bűnöző, igaz? Elmondod egyszer mi volt ezzel a merénylőddel? - Lehet, hogy egyszer elmesélem. Nem túl szép történet egy halálra ítélt riporterről, és egy lezüllött nyomozóról. - morgott Szijj, miközben messze bámult. Egy repülő rugaszkodott el a betontól, és húzta be a kerekeit. A nagy utasszállító lámpái hol kéken, hol pirosan világítottak. Rédei gépe. Most már tudta, jól tette, hogy elengedte. A detektív zsebre tette a kezét. Valami műanyagos és egyben fémes dolog akadt az ujjai közé. - Megbocsátasz egy pillanatra? - fordult oda Szijj. - Persze, menj csak. Uh, ezt a lövöldözést még nekem is emésztenem kell. Hé fiúk, mutassátok azokat a jómadarakat! - hallotta a hangját távolodva a nyomozó. Belépett az üvegajtón újra. Elhaladt a leültetett, megbilincselt rendőrök előtt, kikerülte a bejövő erősítést, elfordította a fejét a vakuk villanásától, csak ment, ment a folyosón, közben kihúzta a kulcsot a zsebéből, amit a levélhez ragasztva kapott a stadionban. Szomori szó nélkül figyelte, nem állta útját. A megbilincselt Steier megadóan fejet hajtott, és gúnyos mosolyra húzta a száját, ahogy meglátta, tudta, a nyomozó kapta el végül. Szijj elért a csomagmegőrzőig. Megkereste a kulccsal a merénylő szekrényét. A műanyag nyelű kulcs könnyen fordult. A tároló sötétjéből egy táska bukkant fel, Szijj kihúzta onnan. Egy cetlit talált rajta. „Remélem, ennyi kárpótlás elég lesz. Tegyen vele belátása szerint. Rédei" Felkattintotta a zárat. Ahogy sejtette. A bőrönd tömve volt bankókkal. A hetvenmillió mégis a riporternél volt. Ezért kellett a társának meghalnia, ezért történt ez az egész. És most a kezében van. Szijj becsukta a bőröndöt, és letette a földre. Felnézett lassan, a szemét a tetőablakokon keresztül az égre emelte. A sötét, csillagporos éjszakai égbolton még látta egyszer felbukkanni a repülőt. Még egyszer látta felvillanni a kék-piros lámpákat. Aztán a nagy utasszállító gép beleveszett egy éjjeli felhő ködébe.
Szerda A tolószék kerekei csikordultak egyet a kőpadlón. Fehér köpenyes orvos tolta lassan, hogy elengedjen egy várandós nőt, majd tovább irányította az ajtó felé, el a portaszolgálatos mellett. A székben csapzott hajú, sápadt, kissé borostás, de vigyorgó fickó ült, nem a kórház szokásos pizsamájában, hanem utcai ruházatban. A doki elérte a kijáratot. - Kösz, innen már gyalog megyek. Borravalót nem adok, jó? - vigyorgott az orvosra Balogh. Az nem válaszolt. - Viszlát Bözsike, remélem, nem látom többet! Rémálmomban is kísérteni fog ez az alak! - röhögött a pult felé, majd miután nyugtázta a kövér szadista nővérke torz grimaszát, továbbment. Sokkal jobban érezte magát, már most, hogy nincs ágyhoz kötve. A sebe hamar gyógyult, a golyó nem ért létfontosságú szervet, hála az égnek, azért otthon rendesen rá kell pihennie. A kórház előtt két alak állt. Egy magasabb fiatal, és egy alacsony, idősebb rendőr. - Jaj, ne! Mindjárt visszamegyek a kórházba! Most mimet foglalja le? - aggodalmaskodott Balogh. - Most semmit. Még. Bár ki tudja? Na, ülj be! - mutatott a háta mögött álló Astrájára Szijj. - Üdvözlöm, Paksi Márton! - nyújtotta a kezét a magasabb. - Balogh Sanyi. Frissen, kipihenten, bemosakodva, befoltozva! A dokik szerint bent kéne még maradnom, kösz, hogy előbb kihoztatok. - hálálkodott Balogh.
- Gábor, én megyek vissza a rendőrpalotába. El kell kezdeni dolgozni a vádiraton Steier és a galerije ellen. Jó kis munkát végeztünk, mi? - Ja, nagyon. Főleg én, mi? Végül is olcsón megúsztam. Most már még egy testnyílásom van. - röhögött Balogh. - Naná, nélküled sehol sem lennék! - veregette meg a vállát Szijj - Gyere, hazaviszlek! - Na, viszlát, megyek! - szúrta közbe Paksi - Horgászat szombaton, most nincs az a maffia, ami megakadályoz! - Nincs hát! Na, Balogh, ülj be! - szálltak be a lerohadt Astrába. Szijj indított. - Mi lett a pénzzel? - kérdezte a fiatal. A kórházban már tájékozódott a hírekről, tudott a pénzről is. - Odaadtam a rendőrségnek. - a kocsi kerekei alatt néhol harsogott az avar. - Na persze. Bizonyítékként fog a raktárban rohadni az a tömérdek zsé? - Egy darabig igen. Az a tag, akivel a kórház előtt voltam azon dolgozik, hogy elintézze, kapja meg a meggyilkolt riporter családja. - És azt a Rédeit tényleg elengedte? - kíváncsiskodott tovább Balogh. - Igen. - ismerte be Szijj. - Azért felnézek magára! - jelentette ki Balogh hátradőlve. - Mert? - Szijj sokkal vidámabb volt már. - Egy hét alatt felhajtotta az egész szemét bandát, pedig meg is akarták ölni. Nem semmi! - Meg van bocsátva, hogy lefoglaltam mindened? - aggodalmaskodott Szijj. - Nincs. Bár a Mazda meglett, de azért kipengeti az indexkar árát! Hiányozni fog á terror, meg kell mondjam! - tette a sajnálkozót Balogh, mikor elérték az apartmant. Kiszállt - Azért ne találkozzunk sűrűn, jó? - indult a bejárat felé. - Nem fogunk. Na, egyen rosseb, indulok. - sürgette Szijj. - Mégis hova? - kérdezte Balogh. - Ö... hát... a szerkesztőségbe. - És miéért? - nyafogta fejhangon amaz. - Tudod te azt! - vörösödött el a nyomozó. Balogh röhögve intett neki, és ment be az ajtaján. Szijj indított. Alig egy hete, igen. Akkor hívták föl. Üldözték, rálőttek, elrabolták. Sokat kiállt, az biztos. Felülkerekedett, és meg tudta csinálni. De most ez nem érdekelte. Az egész diadal nem tudta lekötni. Azzal ráér foglalkozni. Most irány a szerkesztőség! Az ős öreg Astra az életbe visszarángatott nyomozóval komótosan megindult a kis utcácskában, majd a sarkon balra kanyarodva nagyot csikorogva lassan eltűnt egy ház mögött.
