STUDIA CAROLIENSIA
2009. 4. (X.)
61–69.
PETRŐCZI ÉVA AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK, LEVELEZÉSE ALAPJÁN Tökéletesen igaza van Bán Imrének, amikor Apáczai-monográfiájában ezt írja: „Basirius életadatai ismertebbek, semhogy újra kellene mondani.” 1 Így ezt én sem teszem, hiszen valóban megszámlálhatatlan azoknak a magyar tudósoknak a száma, a róla 1889-ben dolgozatot publikáló Kropf Lajostól 2 Herepei Jánoson át3 egészen azokig a jelenkori szerzőkig, akik el- és felmondták e kirakat-anglikán teológus, az ura, I. Károly lenyakazása után száműzetésbe kényszerült udvari prédikátor és későbbi gyulafehérvári professzor életrajzát. De mindegyikük/mindegyikünk kivétel nélkül a tragikus kimenetelű Apáczai Csere János – Basirius Izsák rivalizálás szűrőjén csorgatták át a hányatott sorsú, francia származású angol életének történéseit, illetve egész munkásságát; következésképpen, soha nem harag és részrehajlás nélkül. Még maga a ritka bölcsességű és mértéktartású Bán Imre is, aki – Bethlen Miklós Önéletírásának hatodik részére támaszkodva, továbbá a rá jellemző igazság- és harmóniaszeretet révén – egyébként a magyar ég alatt megszokottnál kesztyűsebb kézzel bánt Basiriussal.4 Meglehet, első pillantásra több mint abszurdnak tűnhet, hogy puritanizmuskutatóként az alábbiakban szerény kísérletet próbálok tenni egy meggyőződéses puritánüldöző legalább részleges rehabilitálásra. Természetesen, nem a túlzó „nagypénteki hollófi-mosdatás” stílusában, nem úgy, hogy egyház- és oktatástörténetünk egyik „Belzebubját”, de legalábbis bűnbakját szorgosan hófehérre sikálom. Mégis vállalkoznom kell erre a sokak szemében egyáltalán nem rokonszenves és hálás feladatra. Elsősorban nem is az eddigi magyar tudományosság-teremtette, egyoldalú és igazságtalan Basirius-kép valóban időszerű revíziója miatt, hanem azért, mert alakjának hazai szépirodalmi megjelenítése végképp persona non grata-vá tette őt, Magyarországon és Erdélyben egyaránt. Hogy csak néhány példát említsek: Németh László Apáczai című drámája, Páskándi Géza Tornyot választok című darabja, Szász János Felhőjáték Franekerben címet viselő útinaplója, Szabó Magda A nagy hegyen – Apáczai Csere János emlékezete című esszéje, s végül e sorok írója, aki Apáczai Csere János levele Basirius Izsáknak című, elfogulatlannak nem éppen nevezhető szerepversével próbálta túlélni saját tanári pályájának egy keserves, az ő sorsához több vonásáBÁN Imre, Apáczai Csere János, Akadémiai Kiadó, Bp., 1958, 437. KROPF Lajos, Basirius Izsák életrajzához, Történelmi Tár, 1889, 491–501. 3 HEREPEI János, Apáczai és kortársai, Budapest–Szeged 1966 (Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez II), 558–564. 4 BETHLEN Miklós Önéletírása, I. kötet, s. a. r. V. WINDISCH Éva, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest,1955, 131, 137, 138, 157–159. 1 2
Studia Caroliensia 2009. 4.
61
PETRŐCZI ÉVA
ban hasonló fordulatát.5 Bár az én inkább Apáczai fájdalmát, mintsem Basirius bűnösségét tükröző írásom aligha kelt bárkiben olyan „Basirius-borzolta” lélekállapotot, mint Szabó Magda sorai: „Olyan képzetten éber persze, mint Basirius, senki sincs, a mártír, a politikai üldözött, a forradalom véres hullámain át hozzájuk szárnyalt nemes madár, annak éjjele-nappala feszült figyelés, jóságos új ura, a fejedelem védelme érdekében. A durhami prebendáriusnak tetszik Erdély, nagy fizetése van, nem szeretne ismét menekülni.”6 Basirius végső elmarasztalását azonban mégsem a fenti, tagadhatatlanul csípős megjegyzések tartósították e Szabó Magda-esszé olvasóiban, hanem annak látszólag „elfogulatlan” befejezése, a két rivális javainak valóban kiáltóan ellentétes, viszonylagos jómódról, kényelemről, illetve szívszorító szűkölködésről tanúskodó leltára.7 Mielőtt néhány, immáron teljesen „apáczaiatlanított” Basirius levélbe, illetve neki szóló episztolába beletekintenénk, idézzük élete egyik leghitelesebb tanújának, a hozzá hasonlóan royalista és hithű (ha nem is monomániás!) anglikán, John Evelyn lovag rá vonatkozó sorait: „1661. november 10. Délután az apátságban (a Westminsterben) Basire doktor prédikált, ama nagy utazó, vagy inkább Francia Apostol, aki az anglikán egyház eszméit a Levante és Ázsia (szegény Erdély, jó angol szokás szerint oly gyakran Ázsiával egybemosva! P.É) számos országban elültette. Megmutatta, (mindeme helyeken), hogy az anglikán egyházra a hitelvek és a hitgyakorlat tisztasága, mértékletessége, és szépsége jellemző, s hogy ez a legtökéletesebb hit az Ég alatt, s Anglia maga Gósen földje.”8 Kétségkívül elismerő sorok ezek, de az Angliát Gósen kánaánian gazdag földjeként láttató félmondatban lehetetlen fel nem fedeznünk az ellenlábas puritánok elfogultságához bizony nagyon hasonlító, Basiriusra olyannyira jellemző anglikán fanatizmus szelíden ironikus kritikáját. Annak ellenére, hogy – híres naplójának tanúsága szerint – a Cromwellék uralma alatt is Angliában élő Evelyn lovag és családja ezekben az évtizedekben a „katakomba-anglikánok”, vagyis a hitüket titkon gyakorlók nem túl népes csoportjához tartozott. Tekintsünk bele ezek után a 393 nagyalakú könyvoldalt kitevő angol nyelvű, illetve angolra fordított Basirius-levelezésbe.9 E vázlatos mintavétel során elsősorban kifejezetten élete családi vonatkozású epizódjaira, illetve feleségével, Frances Corbett-tel való levélváltásaira összpontosítunk. Az asszony sem levantei bolyongásaNÉMETH László, Apáczai, Történeti drámák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1963; PÁSKÁNDI Géza, Tornyot választok, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1973; SZÁSZ János, Felhőjáték Franekerben, Kriterion, Bukarest, 1980; PETRŐCZI Éva, Apáczai Csere János levele Basirius Izsáknak, 2008, kéziratban 6 SZABÓ Magda, A nagy hegyen, Apáczai Csere János emlékezete = Uő., Kívül a körön, Magvető és Szépiro5
dalmi Könyvkiadó, Bp., 1982, 37–38. 7 Uo., 40. 8
The Diary of John Evelyn, from 1641 to 1705, with memoir, ed.by William BRAY, Gibbings and Company
Ltd., London, 1895, 280. 9
The Correspondence of Isaac Basire, D. D., with a Memoir of His Life, by W. N. DARNELL, John Murray,
Albermarle street, London, 1831.
62
Studia Caroliensia 2009. 4.
AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK,
LEVELEZÉSE ALAPJÁN
iba, sem megállapodottabb erdélyi életviszonyaiba nem követte őt; elképzelhető, hogy a hétből életben maradt öt gyermekük biztonságát sem akarta kockáztatni az akkoriban komoly veszélyeket rejtő utazással, majd az egyre bizonytalanabb erdélyi helyzettel. Basirius leveleinek fontosságát – ahogyan többek között Paul G. Stanwood is megállapítja10 – nagyban növeli az a tény, hogy hányatott életútja, kényszerű „világutazói” státusza miatt (először, 1647-től, Franciaországban, Itáliában, Aleppóban, majd a Közel-Keleten, s végül Erdélyben élt); írói életművét tehát sokkal inkább e levelek jelentik, mint teológiai értekezései. Ez a levelezés, legalábbis ennek témánk szempontjából igazán érdekes szakasza négy, 1635–1636-ban, Basirius és Frances Corbett mátkasága idejéből való levéllel indult. 1635. augusztus 5-én az ifjú Isaac ezt írja választottjának az aucklandi kastélyból, házasulási szándékát alaposan „megteologizálva”: „Szigorúan megtartom a veled kötött Szövetséget, nevedet naprólnapra az én Uram és Mesterem, Jézus Krisztus elé viszem… s ha azt mondod, te is szereted az Ő szolgáját, tégy hasonlóképpen, mivelhogy, ha vonzódásodat ilyen őszintén árnyalod, vegyíted, illatosítod és finomítod, ha, mondhatom így, dúsítod mindeme vallási és lelki vonatkozásokkal, nem lehet kétséged afelől, hogy előbb vagy utóbb Isten tökéletes sikerrel jutalmazza azt. (Mármint kettejük viszonyát.)”11 Bár meggyőződéses, sőt, megszállott anglikán írta, már első olvasásra szoros mentalitásbéli rokona ez a levél Bethlen Miklós, vagy éppen a szuperpuritán John Winthrop „mátkanevelő” sorainak.12 Ugyanezen levél konklúziója talán még sarkítottabb, még szigorúbb, mint a puritánus vőlegényi intelmek: „Legyen szerelmünk tiszta és testi vágy nélküli, mert ez utóbbi megfertőzi és bemocskolja úgyszólván a legnemesebb érzelmeket is, olyannyira, hogy a kor és az idő elkoptatja, míg az igaz, a szívbéli, a keresztyén szerelem mindent túlél, még a halált is.”13 E levél – számos hasonló szemléletű, Franceshez intézett üzenettel együtt – a Darnell-féle kiadás nagyon hatásos nyitányát képezi. Ne gondoljuk azonban, hogy Isaac Basire már ifjú emberként „belekövesedett” a teológiai zsargonba, s az önmegszentelés-önmegszentelődés kenetteljes formuláiba. Ellenkezőleg! 1630-ban, a durhami püspök titkáraként, fél évtizeddel a Francesnek szóló levelek megírása előtt, 23 évesen így panaszkodik az őt már akkor nagyra becsülő holland tudósnak, Gerhardus Vossiusnak: „Helyzetem itt egyszerre tisztes és kellemes; mivel egy jeles főpap szeme előtt élek, akinek káplánja vagyok… Napjaimat magas egyházi méltóságok társaságában, s szent kötelességeimtől elborítva töltöm, így hát arra kényszerüPaul G. STANWOOD, Lines of Devotion: The Correspondence of Isaac Basire and FrancesCorbett, 1635– 1660, Early Modern Literary Studies 5.1 (May, 1999) – http://www.humanities.ualberta.ca/emls/0510
1/stanlive.html (2009. december 1.) 11 W. N. DARNELL, Uo., 17. 12 Az utóbbiről bővebben. PETRŐCZI Éva, Margaret Winthrop, Új-Anglia „Lorántffy Zsuzsannája”, Sárospataki Füzetek 2009/1, 49–57. 13 W. N. DARNELL, Uo., 18.
Studia Caroliensia 2009. 4.
63
PETRŐCZI ÉVA
lök, hogy elhagyjam, sőt, elhanyagoljam az irodalom nyájas mezeit, s az azok nyújtotta gyönyörűségeket. mondanom sem kell, mennyit felejtettem. Fölösleges volna éppen Önnek, aki úgyis észleli ezt, felnagyítva hangsúlyoznom, milyen lapos és szellemtelen korszakomat élem, kicsöppenve a latinul írás gyakorlatából, s egy idegen nyelv folyamatos használatából. De, ismervén az Ön kedvességét, bizonyos vagyok benne, hogy Önnél készen áll a mentség számomra.” 14 E panaszos sorokból nem a puhány, elkényeztetett, középszerű és féltékeny Basirius néz vissza ránk, hanem egy korán pozícióhoz, biztos jövedelemhez, előkelő egyházi hivatalhoz jutott, de mégis szorongó, intenzív szellemi életre vágyakozó fiatalember. Az az ifjú Isaac, akinek ízlése, törekvései (legalábbis ekkor még) meglehetősen közel állhattak a mi Apáczaink tudományszomjas világához. Abban pedig bizonyosak lehetünk, hogy Apáczai gyakran és haszonnal forgatta – s nagyhatású beszédeiben alkalmazta is – ugyanezen Vossius 1647-re, az ő Hollandiába érkezésnek idejére már elhíresült Rhetorica contracta-ját. Ez az összekötő kapocs, ez a békülési esély azonban valószínűleg rejtve maradt a menekült angol és nagyra hivatott magyar kollégája előtt. A presbiteriánusantipresbiteriánus feszültségek nem hagytak időt és erőt arra, hogy megtalálják, ami mégiscsak összeköti őket. Időben az eljegyzéskori levélhez képest 12 esztendőt előbbre lépve Basiriusnak, az egglescliffe-i egyházközség papjának, négy gyermek, s egy születendő ötödik apjának, be kell látnia, hogy a parlament a királyhű papok, különösen egy kiszolgált udvari lelkész biztonságát egyáltalán nem garantálja, legfeljebb családtagjait kímélik meg. Ekkor tehát – övéi nélkül – először francia földre távozik. Családja anyagi ellátását mindössze az egglescliffe-i egyházközségtől remélheti, mert az őt nagyra értékelő, anglikán szellemű Durhami Kollégium, amely őt nagyra tartotta, ekkorra megszűnt létezni. Ezek után nem csoda, hogy a mátkaság-kori levélváltás emelkedett tónusa itt már gyakorlati, anyagi részletekkel is „kontaminálódik”, ugyanakkor a szeretet, a szerelem, a ragaszkodás hangja megmarad: „Ó, Te, nekem Legdrágább! Micsoda kereszt rajtam, hogy immár öt hete egy sort sem kaptam tőled. … Könyörgök, ha valaha is szerettél, gyorsan értesíts szerencsés lebetegedésed jó híreiről… Itt vagyok – nem Rouenban, de olyan közel hozzá, mint Yarum Little Egglescliffe-hez: kamrácskám havi hét vagy nyolc schillingbe kerül havonta: egy egész kis nyári lakban teljesen egyedül tanyázom… ez volna a legkellemesebb hely, ahol valaha is éltem, különösen, ha édes személyed is velem lehetne.15 Életének második emigrációs helyszínére, Itáliába távozóban Basirius ismét egy kiemelten fontos levelet intéz feleségéhez, 1648. március 5-én, éjfélkor. A kora újkori leveleket gyakorta forgatók számára ismerős jelenséggel találkozhatunk itt: a másodpercre pontos datálással, amelynek nyilvánvaló célja a kényszerű távolság feloldása, a hic et nunc, a „te mégis velem vagy”-érzés megteremtése volt. Azt sem sza14 15
Uo., 59. Uo., 59.
64
Studia Caroliensia 2009. 4.
AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK,
LEVELEZÉSE ALAPJÁN
bad elfelejtenünk, hogy a Preaumontból Basire-vé angolosodott egykori hugenotta származék a vérében hordozta a száműzetés élményét, s így az állandóság legalább verbális megteremtésének igényét is.16 Tehát, az Itáliába távozás előtt írott levélből: „Te, nekem Legdrágább!... Itáliába vezető utam küszöbén vagyok, amely, ha Isten is úgy akarja, a következő pénteken fog megkezdődni…Mi (nyilván több angol bujdosó) közösen küldtünk neked néhány emléket Párizsból. … A két fejkendőt oszd szét ifjú unokatestvérem, Mary Blaxton, és a mi kis Maelünk (azaz: Marynk) között. A fekete kesztyűket a te édes kezeidre szánom, amelyeket szeretettel csókolok. A kék szív (nyilván egy kis ékszer) Maelé; továbbá (ha így neked megfelel),az ezüst kitűzőt Peter kalapjára szánom. A négy aranygyűrű a tiéd, s másik három fiamé. A jóságos Lady Blaxtonnak is szerettem volna valami emléket küldeni, de amivel én szolgálhatnék, az számára túl szegényes…”17 A továbbiakban Basirius részletes és nagyon bonyolult, ám lefordítva végtelenül unalmas számadást is küld hitvesének, arról, hogy a továbbiakban milyen, kisebb-nagyobb összegekre számíthat azoktól, akiknél neki valamilyen szerény anyagi követelése van, sőt, kijelölt ügyvédjét is megnevezi, a Rouenban élő Jacob (Jacques) Roussel személyében.18 E számadáskönyv-stílusú bekezdést követően, csakúgy, mint legtöbb, családjának, hittestvéreinek küldött levelében, kitér éppen „in statu nascendi”-készültségű írásaira is: „Legutóbb két értekezést írtam, egyet latinul, egyet franciául, a király és az anglikán egyház érdekében.”19 Itt jegyezzük meg, hogy a mártíriumában felmagasztosult I. Károly és 1660-ban, a Csodák Évében trónra lépő fia, II. Károly korántsem voltak Basirius magán-bálványai és mániái. Számos forrás, többek között Liza Picard Restoration London című műve hosszan megemlékezik az ifjabbik Károly uralkodását elemezve a „touches against King’s Evil”-ről, azaz a király által gyakorolt, a jézusi gyógyítások földi másaként számon tartott, egyébként nem csak az angol királyok által gyakorolt kézrátevéses ceremóniákról, amelyek jóformán isteni kvalitásokkal ruházták fel az uralkodót.20 E túlzások fényében talán valamivel érthetőbbé válik Basirius már-már hisztérikus, minden puritánban, illetve presbitériumpártiban (így a mi Apáczainkban is) potenciális királynyakazót látó féltése. Még egyszer belepillantva az előbbiekben ismertetett levél szövegébe: ennek befejezésében egyértelműen a feleség és az otthon hagyott gyermekek iránti ragaszkodás, szeretet nyilvánul meg: „Isten áldja meg minden kicsinyemet, Nant és a többieket, s mindenek fölött Téged, akit állhatatosan Isaac Basire származását, családi hátterét megismerhetjük Colin BRENNEN The Life and Times of Isaac Basire című, 1987-ben Durhami Egyetemen megvédett disszertációjából. (Kézirat a Durhami Egyetemi 16
Könyvtárban). 17 Uo., 75. 18 Uo., 75. 19 Uo., 76. 20 Liza PICARD, Restoration London. Everyday Life in London, 1660–1670, Phoenix, London, 1997, 79–81.
Studia Caroliensia 2009. 4.
65
PETRŐCZI ÉVA
szeretek az Úrban, mint ez nyilvánvaló, Te legdrágább, hűséges barátod, De Preaumont.”21 A hatalmas Basirius-levelezés egy részét gondozó, illetve latinból angolra fordító W. N. Darnell a leveleket összekötő magyarázó szövegei egyikében idézi a menekült teológus naplójának nagyon jellemző sorait, 1648 novemberéből, amikor Szicília partjainál hajszál híján hajótörés áldozata lett a kis angol csapat: „Ugyanazon a napon és órában történt mindez (t.i. a vihar kitörése), amikor a mi valaha kegyelmes, mostanra megdicsőült első Károlyunk elnyerte a mártírok koronáját.” 22 Ez bizony a Krisztus kínhalálának pontos idejét számon tartó gondolkodással egy tőről fakadó szemlélet, a király krisztusi figurává emelése, amely a gazdag I. Károlyikonográfiának is szerves része volt. A terjedelmi korlátok miatt kénytelenek vagyunk most nyolc esztendőt ugrani, egészen 1656. január 24-ig, amikor Frances asszony – immár Gyulafehérvárra címezve levelét – így nyugtázta férje Erdélybe érkezését és szerencsés letelepedését: „Te legdrágább, megkaptam mindhárom leveledet, amelyeket azóta küldtél, hogy biztonságosan megérkeztél az erdélyi fejedelem (az asszony amúgyis bizonytalan helyesírásával a távoli birodalom nevét Transluania”-nak írja!) udvarába, s ugyanakkor az 55 font sterlinget is. Én és gyermekeim naponta imádkozunk fejedelmedért, Zsófia fejedelemasszonyért (akinek muszáj-protestantizmusáról Basiriusnénak aligha volt tudomása!), és az ifjú Ferenc hercegért. Isten segedelmével, amint elküldöd Pigot bácsikámnak a 100 fontot… útra készítem magamat. s gyermekeim közül azokat, akiket magammal szándékozok hozni. Mary az, akit feltétlenül útitársamnak választok, ő oly segítőkész irányomban… továbbá Petert és Charlest szándékozom még Isten akaratából magammal hozni, s Johnt Egglescliffe-ben hagyom, barátainknál, Isaacot pedig Mr. Bushbynél. … Júliusban fogom, ha Isten is úgy akarja, követni a Te kívánságodat, valamint fejedelmed óhaját, amikor elhagyom saját szülőföldemet, rokonaimat és barátaimat, hogy hozzád térjek. Gondolhatod, hogy mindezt nem kis szomorúsággal teszem, de bízva Istenben.”23 A levélből, mint annyi, itt nem idézett episztolájából, kitetszik nem csupán Frances Corbett hitvesi engedelmessége, Lorántffy Zsuzsannát és Margaret Winthropot idéző ragaszkodása, de természetének gyakorlatias józansága, s a párjáéval olyannyira rokon tekintélytisztelete is. Erdélybe készül, de nem csak és kizárólag régóta nélkülözött férje, hanem a számára teljesen idegen II. Rákóczi György hívására is. Király, illetve uralkodópártinak lenni, éppúgy, mint anglikánnak, mindkettejük számára életforma, tetteik kerete és fogódzója. Csoda-e, ha ez az alapjában véve szelíd és jólnevelt világvándora teológus nem sokkal e levél vétele után, 1655. szeptember 24-én olyan vehemenciával kel Apáczai által egyáltalán nem veszélyeztetett új gazdá21
W. N. DARNELL, Uo., 78.
Uo., 79. 23 Uo., 45–146. 22
66
Studia Caroliensia 2009. 4.
AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK,
LEVELEZÉSE ALAPJÁN
ja védelmére? Nem a Szabó Magda – esszében oly hatásosan lefestett „ármánykodás”, kígyósima és haszonleső szóforgatás lehetett ez részéről, hanem a hugenotta ősök és saját élményei táplálta, az újabb elhontalanodás veszélyének félelméből következő zsigeri reflex. Ha tanult kollégáim, olvasóim netán tudománytalannak, túlzottan sarkítónak ítélnék fenti következtetésemet, hadd idézzem fel Gary Schneider A leve-
lezés kultúrája- Anyanyelvi levelek és levelezés a kora újkori Angliában, 1500-1700 című könyvének egyik kulcsfogalmát: „the revitalization of the familiar letter”. Schneider a családi levél műfajának „újraélesztésén” eredendően ezt érti, hogy Erasmus Európa-szerte nagyhatású De conscribendis epistolis-a (Basel, 1522) modellként és receptúraként szolgált a személyes és hivatalos kommunikációt egyaránt megerősítő családi levelek írásához.24 A magán- és közügyek e kettőssége mindvégig jól jellemzi a Basirius által írott, s a hozzá intézett leveleket, már csak a nagy távolságok, a nehézkes levélváltás miatt természetes „témavegyítési kényszerből” kifolyólag is. Ugyancsak Gary Schneider tudatosítja bennünk azt, hogy a kora újkori levél egyik fő erénye, jellemzője a „makes one present”, azaz a „jelenlévővé tenni valakit”. Ez pedig nem válhatott valóra másként, mint a személyes elemek, a teljes egyéniség – esetünkben Basire túlhajtott anglikán- és Stuart-rajongása, illetve felesége kupori józansága – kendőzetlen vállalásával.25 Ha már a személyesség diadalát zengjük, nem hallgathatjuk el: az 1650-es évek közepére már valamelyest konszolidálódott angliai viszonyoknak Frances asszony – az erdélyi helyzet és II. Rákóczi György ingatag politikájának valamelyes ismeretében – végülis nem mert búcsút inteni. A „családegyesítés” csak a restaurációt követően, 1661-ben ment végbe. Addig Basirius mesterre – a rosszemlékű Apáczai-afféron túl – számos feladat várt még. Többek között az is, hogy a kálvinoturcizmusban, mint esetleges járható út sikerében jóformán török kéz osztotta haláláig reménykedni próbáló fejedelmet egy, a nagyváradi várban 1658 decemberében keltezett, parainesis-szerű levéllel megóvja és a jó útra térítse. Hogy a levél hatástalan maradt, nem rajta múlt. Ebben a valóban pásztori és nagyívű írásban kimondottan költői részletek is vannak, olyanok, amelyeket nem várnánk egy száraz és pedáns egyéniségnek balítélt embertől. Ennek sorai helyenként még az ifjú és szerelmes Isaac érzelmi túlfűtöttségét is felidézik: „Felséges Fejedelem, Ön Tusnádról írt nekem, augusztus 13-án; azt is megparancsolta, hogy adjam hírül a világnak, Ön, mint a jó pásztor, kész életét adni juhaiért… Távol van a főpásztortól ez az átokverte gondolat: »Ha el kell vesznem, vesszenek alattvalóim is«, megrázó kijelentés ez, méltóbb egy pogány Néróhoz, mint egy keresztyén fejedelemhez. Legkegyelmesebb uram, sem hízelgő, sem a fejedelmi személyek bálványozója nem vagyok, de hűséges nevelő igen, a magam szűk körein Gary SCHNEIDER, The Culture of Epistolarity. Vernacular Letters and letter Writing in Earléy Modern England, 1500–1700, University of Delaware Press, Newark, 2005, 41–42. 25 Uo., 55. 24
Studia Caroliensia 2009. 4.
67
PETRŐCZI ÉVA
belül. Hát nem jósoltam meg előre az általános pusztulást, ami mostanra bekövetkezett? Hányan találták meg az Erdélybe visszavezető utat? … az udvar, a hadsereg, a közigazgatás napról-napra olvad, mint a viasz. Szánom az ártatlanokat. … Ki fogja megtámasztani a roskadozó falakat? Az osztrákoknak nem áll módjában, a svédek másutt vannak elkötelezve, a nyomorult magyarok, minden eddiginél megrontottabban, elcsüggedtebben és kimerültebben nem alkalmasak a feladatra. (t.i. az Erdélyi Fejedelmség megmentésére) … s egy másik dologtól is félek, bár hiábavaló lenne a félelmem... hogy egy bíborruhás török telepszik szobáikba (t.i. a keresztyén fejedelmekébe!): s akkor mi lesz a hittel és a szabadsággal? Isten ójja magasságodat attól, hogy akár a legkisebb mértékben is, egy ilyen végkifejlethez járuljon hozzá…”26 Évszázadok múltával is nehéz ebbe a levélbe megrendülés nélkül beleolvasni. Egyrészt azért, mert nyilvánvalóvá válik belőle, hogy Isaac Basire sem kritikátlan uralkodó-rajongó, sem, mint annyiszor leírták róla magyar földön, lakájtermészetű nem volt. E levélben ugyan is, közvetett módon, ám mégis azt vágja II. Rákóczi György szemébe: szép öcsém, vigyázz, hogy ne Néró módjára bánj a rádbízottakkal! Megható ez a vállaltan dorgáló, prédikációs hangvételű írásmű továbbá azért is, mert sokunkban az a kép rögzült Basiriusról ezidáig, hogy idegen testként, csak a maga hasznát, érdekeit nézve éldegélt Erdélyben; ezzel szemben e túlfűtött sorokban tökéletes hely- és helyzetismeret, s nem csekély történelmi-politikai bölcsesség nyilvánul meg., s az anglikán sémák ismételgetését ezúttal mellőző, hiteles és egyetemes keresztyéni magatartás. Ez a levél ugyanarról a tőről fakadt, mint Basirius 15 pontból álló vallásügyi beadványa az 1656-os marosvásárhelyi közzsinathoz, amely 15 pontból állt, továbbá ugyancsak II. Rákóczi Györgyhöz intézett, 25 pontból álló előterjesztése, az erdélyi református egyház helyzetének megszilárdítására, reformok segítségével 27 Ugyancsak az angol ügyekben meglehetősen jártas Kropfnak köszönhetjük Basirius Vindiciae honoris hungarici című, az Innocentia Transylvaniae című röpiratra válaszul írott védiratát, amelyből nyilvánvaló, hogy korántsem volt passzív szemlélője a II. Rákóczi György fejedelemsége idejében forrongó erdélyi eseményeknek.28 Befejezésképpen, hogy ne váljunk teljesen a „Basirius versus Erdély” téma rabjaivá, idézzük fel dióhéjban egy gyermekkorában török fogságba esett, s a rabszolgasorból a 17. század egyik legjelesebb nyelvészévé-fordítójává felnövekvő Wojchiech Bobovski, alias Ali bej, s főhősünk kapcsolatának történetét. Mint a többek közt az Újszövetséget, az Apokrifeket és Comenius Januaját törökre átültető Bobovius 1666 augusztusában írott leveléből kitűnik: ő egyértelműen Basirius személyes érdemének tekintette, hogy tizenkilenc évvel korábban, maga is isztambuli bujdosóként, s követségi kápW. N. DARNELL, Uo., 175–183. E témáról bővebben: KROPF Lajos: Az erdélyi reformátusok 1656-iki marosvásárhelyi közzsinata történetéhez, Erdélyi Múzeum 1910, 210–213. 28 KROPF Lajos, Basire védirata. Válasz az „Innocentia Transylvaniae” czímű röpiratra, Történelmi Tár 1888, 509–565, 667–706. 26 27
68
Studia Caroliensia 2009. 4.
AZ „IGAZI” BASIRIUS IZSÁK,
LEVELEZÉSE ALAPJÁN
lánként, állást szerzett az „elpogányított” lengyelnek, Sir Thomas Bendish angol nagykövet rezidenciáján. Nyilván azzal a nem titkolt szándékkal, hogy visszavezesse a tehetséges fiatalembert a keresztyénség égöve alá. Ez a segítség, ez a gesztus azután olyan hálára késztette Boboviust, hogy csaknem két évtizeddel később így írt: „Ha valaha bármit tehetek önért, ne habozzon azt akár három szóban közölni velem… Pontosan emlékezem erre a jótéteményére (tudniillik, az egykori követségi állásszerzésre!), s mindig is emlékezni fogok rá. Ó, bárcsak ugyanilyen módon visszafizethetném, s meghálálhatnám mindezt Önnek!”29 Bobovius levelét teljes terjedelmében, s rendkívül gondos kapcsolatfeltáró elemzéssel közli Hannah Neudecker, egy, a Levante és a Republic of Letters kapcsolatait tárgyaló kötetben. Természetesen igaza van Gömöri Györgynek abban, hogy Angliába való viszszatérése után, durhami kanonokként, John Cosin püspök személyes pártfogoltjaként, az egyházi-világi establishment megbecsült tagjaként Isaac Basire visszaemelkedett (süllyedt?) minta-anglikáni státusába.30 Mielőtt azonban végképp beleragadnánk az iránta érzett, úgyszólván kötelező magyar ellenszenvbe, emlékezzünk Basirius Izsákra, az Erdély végóráit érzékeny lélekkel és lelkiismerettel megélő vendégre és Ali bej gyámolítójára, továbbá a szerető férjre és családapára is. Egyszóval: az „igazi” Basiriusra, minden erényével és hibájával együtt.
Hannah NEUDECKER, From Istanbul to London? Albertus Bobovius’ Appeal to Isaac Basire = The Republic of Letters and the Levant, ed. by A. HAMILTON, Maurits H. VAN DEN BOOSEN, Bart WESTERWEEL, 29
Brill, Leiden – Boston, 2005, 186. 30 GÖMÖRI György, Jászberényi Pál ismeretlen levele Isaac Basire-hoz (1662), ItK., 106 (2002), 412–414.
Studia Caroliensia 2009. 4.
69
