STUDIA CAROLIENSIA
2009. 4. (X.)
23 5 – 2 5 6 .
BAJUSZ DÓRA ELBESZÉLŐ ÉS ELBESZÉLÉS HÁY JÁNOS PRÓZÁJÁBAN Háy János írásművészetét a műfaji sokszínűség, a történetek, műfajok újraírása, valamint a különböző műnemek és hangnemek keveredése jellemzi. Írásai közt közel azonos számban jelentek meg verseskötetek, verset és prózát vegyítő alkotások, drámák, regények és novellák. Jelen dolgozatban a 2003-ban megjelent A bogyósgyümölcskertész fiát, illetve a 2006-os Házasságon innen és túl című novelláskötetet elemzem részletesebben. A két kötetről született kritikák többségében a történetmondás sajátosságait, a történetközpontúságot mint prózapoétikai eljárást, az elbeszélésmód tárgyilagosságát, valamint a nyelvi sajátosságokat emelik ki, foglalkoznak a sajátos nyelvhasználattal, a nyelv egyedi alulstilizáltságával. Mindezek számomra is kiindulópontként szolgáltak a kötetek vizsgálatakor. A bogyósgyümölcskertész fiával kapcsolatban több kritikus felvetette a műfaji besorolhatóság és/vagy besorolhatatlanság kérdését, melyet később szintén részletesebben fogok vizsgálni. A 25 tárcanovella lineáris időrendben mutatja be az elbeszélőszereplő életét a kisgyermekkortól a fiatal felnőttkorig a nevelődésregények sémáját idézve, s többek közt ez lehet az alapja annak, hogy felmerül a műfajiság kérdése. Lényegesnek tartom megjegyezni, hogy természetesen nem ez az első novelláskötet a magyar irodalomtörténetben, ahol perdöntő lehet a műfaji besorolás nehézsége. Ugyanez a probléma tematizálódott Mikszáth Kálmán A jó palócok, Tót atyafiak, Cholnoky Viktor Trivulzió- vagy Krúdy Gyula Szindbád- történeteivel, illetve Kosztolányi Dezső Esti Kornél - novelláival kapcsolatban. Szilágyi Zsófia egy tanulmányában a Kosztolányi mű kapcsán tárgyalja Garaczi László lemúr-könyveit (Mintha élnél, Pompásan buszozunk!) és Császár István Gyilokjáró című művét, abból a szempontból, hogy ezek a szövegek nem csak megidézik Kosztolányi művét, de interpretálják is, illetve mozgásba hozzák az Esti Kornél újraolvasást.1 Jóllehet Háy szövegével kapcsolatban ez nem mondható el, ám úgy gondolom, a vitatható műfajiság szempontjából tartozhat e sorba, ahogy a tanulmányban említett Bodor Ádám mű is ( Sinistra körzet). A Házasságon innen és túl című kötet négy ciklusának együtt szerepeltetése szintén problematikus kérdésként jelenik meg a recenziók többségében. A négy ciklus közül ugyanis kettő új, kettő pedig újraközölt írásokat tartalmaz. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy be lehet-e emelni olyan írásokat egy kötetkompozícióba, melyek már korábban máshol is megjelentek, a kritikusok véleménye eltér. Darvasi Ferenc álláspontja szerint2 meg lehet ezt tenni, hiszen egy jó szerkesztési móddal az alkotás jelentéstartománya megsokszorozódhat. Jelen esetben a kötet minden egyes ciklusá1 2
SZILÁGYI Zsófia, A feltámadó Esti Kornél (Esti Kornél, Rév Zoli, Lemúr Miki), Alföld 2004/1, 62-79. DARVASI Ferenc, A nyomasztó tükörkép. Háy János: Házasságon innen és túl, Bárka 2006/4, 108.
Studia Caroliensia 2009. 4.
235
BAJUSZ DÓRA
ban tematizálódik valamilyen formában a családi, párkapcsolati létezés, így ezek a különböző helyekről „összeollózott” textusok együtt is működőképesek, világos, egységes kötetkompozíció rajzolódik ki. Érvényes ez az utolsó ciklusra is (mely a kötet legkorábban született darabjait tartalmazza): a bemutatott vidéki történetek lényegében nem különböznek a korábbiaktól, a novellák csak a nyelvi megformáltság tekintetében térnek el egymástól. Mizser Attila ezzel szemben azt állítja 3, hogy a kötet ciklusait a figurák, a szituációk időnkénti ismétlődése csak lazán fűzi egybe, poétikai értelemben az egymás mellett álló szövegek egymástól elkülönböznek, elválnak. A köteten belül például önálló egységet képeznek a híd-novellák, ezek önmagukban is megállnák a helyüket. Úgy véli, az utolsó ciklus azáltal, hogy eredeti környezetéből kiszakítva szerepel, nem képez koherens egységet a kötet többi részével, ezt továbbá a poétikai, beszédmódbeli különbség is erősíti. Hangsúlyozza, hogy csupán egymás mellé helyezett novellacsoportokról van szó, és az újraközlés aktusa nem képes arra, hogy az újraolvasást játékba hozza. Végül hozzáteszi, hogy az összeállított ciklusok inkább leválnak egymásról. A kötettel kapcsolatban egyébként többen is megjegyzik, hogy nincs jelölve, tulajdonképpen gyűjteményes kötetről van-e szó, sőt a kritikusok egy része olyan praktikus okot is elképzelhetőnek tart, hogy az újraközlés indoka tulajdonképpen csupán a terjedelem növelése. Az említett kérdésekre, szempontokra a dolgozat egy későbbi pontján még részletesen kitérek. Háy János novellásköteteivel nem foglakozott kellő részletességgel a kritika, legalábbis mennyiségében és terjedelmében lényegesen kevesebb írás született ezekről, mint például regényeiről, versesköteteiről vagy drámáiról. A recenziók többsége első két regényét (Dzsigerdilen. A szív gyönyörűsége; Xanadu. Föld, víz, levegő) tárgyalja, illetve hosszabb, részletesebb tanulmányok is ezekkel foglalkoznak, a későbbiek során pedig megszűnni látszanak. A Dzsigerdilenről születtek olyan alapos elemzések, mint például Márton László A kitaposott zsákutca, avagy történelem a történetekben4 vagy Kulcsár-Szabó Zoltán A szív, az olvasás és a gyönyörűség5 című tanulmánya, a Xanaduról például Dérczy Péternek6 és Kálmán C. Györgynek7 jelentek meg hosszabb elemző munkái. A bogyósgyümölcskertész fiáról vagy a Házasságon innen és túlról hasonlóakat hiába keresnénk. Margócsy István A bogyósgyümölcskertész fiát úgy tartja számon, mint a tárcanovella megújulási tendenciáját erősítő, képviselő művet, Bazsányi Sándor pedig a széppróza fordulataként tekint rá. Összességében elmondható azonban, hogy a kritikusok a két kötetet a regények és a versek után egy új műfajban való próbálkozásként, útkeresésként tarják számon, úgy gondolom, ez a MIZSER Attila, Vonzások és válások (Háy János: Házasságon innen és túl), Alföld 2007/8. MÁRTON László, A kitaposott zsákutca, avagy történelem a történetekben = Uő., Az áhitatos embergép, Jelenkor, Pécs, 1999. 5 KULCSÁR-SZABÓ Zoltán, A szív, az olvasás és a gyönyörűség (Háy János: Dzsigerdilen) = Uő., Az olvasás lehetőségei, JAK – Kijárat, Bp., 1997. 6 DÉRCZY Péter, Angyali regény, Élet és Irodalom, 1999. október 22. 7 KÁLMÁN C. György, A szabadidő kulturált eltöltése, Alföld 2000/8. 3 4
236
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
feltételezhető indoka annak, hogy még nem született fontosabb elemző munka a két kötetről. A továbbiakban a két kötet narratológiai elemzésével foglalkozom, vizsgálva az elbeszélő pozícióját, a történet, illetve a cselekményvezetés jellemzőit, a művekben hangsúlyozottan jelen lévő intertextusokat, a nyelvi sajátosságokat, illetve a nyelv és kommunikáció viszonyát, valamint szó lesz a műfaji besorolás és a szövegek összetartozásának kérdéséről. A bogyósgyümölcskertész fia 25 novellájának egyes darabjai nagyobbrészt az Élet és Irodalomban (ÉS) jelentek meg, köztük 14 szöveg 2001-ben havi rendszerességgel, öt pedig a további két évben elszórtan, emellett a Népszabadságban 2001 és 2003 között, illetve a ciklus négy darabja a 2002-es év folyamán. A Házasságon innen és túl novellái szintén ezekben a lapokban láttak napvilágot 2003 és 2005 közt, egy ezek közül 2004-ben a Mozgó Világban (Lajos utolsó levele Feri feleségéhez). A bogyósgyümölcskertész fiának számozott novellái nem a megjelenési sorrendben kerültek a kötetbe, az 1. helyet kapó Rókavadászat például később jelent meg, mint a 21. Egyetempresszó című, és az utolsó 25. novella, a Hazánk és a nagyvilág is korábbi, mint az első. Valószínűleg az említett sorrendben is íródhattak, ami abból a szempontból is lényeges lehet, hogy novellák sorozataként vagy regényként tekintsünk-e a műre. Elképzelhető, hogy szerzőjük eredetileg nem tervezte őket egybegyűjteni, csak a későbbiek során vált célszerűvé összerendezésük, és ekkor kapták meg a végleges kronologikus sorrendet. Az összefűzött novellák értelmezéséhez így egyértelműen az olvasó is másként viszonyul, mintha különböző folyóiratokban, nem feltétlenül szabályos időközönként találkozik velük. Ugyanez mondható el a Házasságon innen és túlról is, bár ezzel kapcsolatban már szó volt arról, hogy a négy ciklus közül kettő külön kötetben is megjelent. A bogyósgyümölcskertész fia a ’70-es-’80-as években játszódik, mely az elbeszélőszereplő gyermekkorát, kamaszkorát, fiatalkorát fogja át, a novellák öt-tíz oldalasak, a bennük leírt történetek rövidsége-hosszúsága követi a terjedelmet. A kötet egésze viszont több évet fog át. A Házasságon innen és túl darabjai ezzel szemben rövidségük ellenére gyakran időben hosszabb eseményeket mondanak el, elbeszélőjük gyakrabban alkalmazza a tömörítést. Mindkét kötetről elmondható, hogy az egyes darabok tetszőleges sorrendben is olvashatók, úgy gondolom, ez még a laza időrend által összefűzött A bogyósgyümölcskertész fia esetében is igaz. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az ÉS-ben 2002 novemberében megjelent Az ablak című írás után ugyanez év decemberében Péntek este címen olvashattunk egy sok szempontból odaillő, de a kötetkompozícióba végül be nem került novellát. 8 Tehát az olvasó érezheti úgy a ciklus olvasása közben, hogy a szövegek közé bárhova be lehetne illeszteni egy újabbat, további életszituációkról, kamaszkori szerelmekről, vagy akár a katonaidőszakról. A novellák történetmondása egyszerű, s főleg olyan hétköznapi történeteket beszélnek el, melyekben a cselekmény minimálisra csökken. A könnyed, játé-
8
Vö. Élet és irodalom, XLVI. évf. 51. szám 2002. december 20.
Studia Caroliensia 2009. 4.
237
BAJUSZ DÓRA
kos, élőbeszédet imitáló nyelvezetet többek között az teremti meg, hogy a mondatok szerkesztése hiányos. Számos novella ilyen hiányos mondattal indul, például a Nagymama című: „Mondta a nagymama, hogy nem.” Ez a novella felütése, s csak a következő mondatokból derül ki, hogy mire is vonatkozik ez a „nem”: „Én oda nem fogok, járni, mert az a vén kurva – mondta arról, aki különben vagy tíz évvel volt fiatalabb a nagyanyámnál, és magányosan élt albérletben -, szóval az a vén kurva azt mondta rólam, hogy konyhaszagom van…” 9 Vagy a Házasságon innen és túlból a Szeplő és a Nehéz címet viselő novella indítására is ez jellemző: „Az nem lehet, mondta a lány, mikor a barátnője fogamzás problematikáját érintette a nagyszünetben. Lehet, hogy a te szüleid igen, mert azok úgy is néznek ki, de az enyémek nem. Akkor te hogyan lettél, kérdezte a barátnő.” 10 „Nehéz volt. Ha csak a hangokat veszszük, már akkor. Mert ő úgy nőtt fel, hogy legfeljebb a biciklilánc csörrent meg, vagy az állatok bőgtek, aztán csönd. Nehéz volt neki, hogy az utcák, ahol a többiek otthonosan közlekedtek, ő meg a nevüket sem bírta megjegyezni, meg a buszok.” 11 Mind három idézett példából jól látható, hogy a mondatokból tulajdonképpen az hiányzik, ami később magának a történetnek lényege lesz. A Nehéz például egy vidékről a fővárosba került férfiről szól, aki itt először diák, majd egyetemi tanár, később munkanélküli, elhagyja a családja, majd visszakerül a falujába, ahol alkoholizmusa következtében meghal. A történet tehát azt helyezi középpontba, hogy mennyire nehéz beilleszkedni egy vidékinek a fővárosban. A novellák cselekménye egyébként ehhez hasonlóan egy-két mondatban leírható, a kihagyások pedig nem csak indításkor, hanem a történetek közben is előfordulnak, mivel többségük a hétköznapi, roncsolt köznyelvre épül. A Házasságon innen és túl szövegeiről elmondható, hogy a bennük ábrázolt sematikus sorsok valóban bemutathatók ilyen rövid terjedelemben, szűkszavúságuk pedig azt szolgálja, hogy mindig a lényeget láttassák meg, azt, ami ezekben a tipikus sorsokban közös. A két kötet történetvezetésében sok a hasonlóság, nagy különbség van viszont az elbeszélő pozíciójában. A bogyósgyümölcskertész fia novelláinak elbeszélője egyes szám első személyben, saját látószögén át mutatja be élete egyes epizódjait. Az elbeszélő-szereplő tudata, látószöge nem válik külön, a narrátor teljes mértékben belehelyezkedik egykori énje tudásába, mely sokszor korlátozott. Az elbeszélőnek ezt a típusát Genette, illetve Mieke Bal terminusaival élve nevezhetjük homodiegetikus, karakterazonos12 narrátornak. A narrátor általában jelölt párbeszédeket vagy függő beszédet használ, ez annak eszköze, hogy a többi szereplő gondolatai, tudása beleszövődjön a főszereplőébe. Ez látható a következő példában, ahol a különböző mondatHÁY János, A bogyósgyümölcskertész fia, Palatinus, Bp., 2005, 16. HÁY János, Házasságon innen és túl, Palatinus, Bp., 2006. 18. 11 Uo., 113. 12 VANKÓ Annamária: Az én-elbeszélés alternatívái. Gérard Genette, Dorrit Cohn és Mieke Bal narratológiája, Iskolakultúra 2000/ 6-7, 152-161. 9
10
238
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
részeket a „mondta” ige kapcsolja össze: „Nyáron lejött a Pityu bácsi fia a nagymamájához, a Pityu bácsi mamájához, mert azt mondta, hogy ő szokott nyaralni, nem úgy, mint mi, akik mindig ott vagyunk, ahol vagyunk – mondta. Szar ez így – mondta minden nap, hogy szar ez így nekünk, hogy soha nem nyaralunk, mert például itt van ő, egész nyáron a nagymamájánál nyaral. Egyszer a haverom mondta, hogy tulajdonképpen mi egész évben nyaralunk, mert mi mindig ott vagyunk, ahol vagyunk, egy igazi nyaralóhelyen, s ezt az is bizonyítja, hogy amint kitör a nyári szünet, mindjárt jön ő is, mármint a Pityu bácsi fia, hogy nyaraljon.” 13 Ez az elbeszélésmód nézőpontváltásokkal is jár, jelen esetben az elbeszélő, „a Pityu bácsi fia” és a „haverom” nézőpontja váltakozik. Ezen kívül gyakori és az idézett sorokban is előfordul az elbeszélői kiszólás, az olvasó felé történő magyarázó közbevetés: „…jön ő is, mármint a Pityu bácsi fia…” Ezzel találkozhatunk a következő szakaszban is: „Ezen a napon -mondta az anyám- a nagymama fog vigyázni rám, és áthívhatom a Kis Lacit is a szomszédból, aki szintén nagycsoportos volt, s már a helyzetéből adódóan, márminthogy szomszédok voltunk: a barátom volt.”14 Az új információ („aki szintén nagycsoportos volt”, „márminthogy szomszédok voltunk”) csak az olvasó számára nyújt újdonságot, mivel az összes többi szereplő ezt már tudja. A kötettel kapcsolatban az első személyű tudatelbeszélés szempontjából elkerülhetetlen megemlíteni Dorrit Cohn tanulmányát, 15 melyben az egyes szám első személyű, belső nézőpontú narrátorról beszél, aki mindentudó elbeszélőként bizonyos távolságban mutatja be egykori énjét. Megállapítása szerint nem szükséges, hogy az elbeszélő felsőbb tudással rendelkezve álljon hozzá a szövegben ábrázoltakhoz, nem kell értelmeznie múltbeli énjét, ilyen esetben használja az „egybehangzó önnarráció” kifejezést. Ez figyelhető meg A bogyósgyümölcskertész fia elbeszélőjén is. Megjegyzi azt is, hogy az első személyű narrátor, mivel alapvetően más szemszögből tekint vissza, nehezebben fér hozzá saját múltbeli pszichéjéhez, mint a harmadik személyű mindentudó narrátor a főszereplőiéhez. Az első személyű narrátor szabadon mozoghat egy időtengelyen, mivel már tudja, mi történt vele később. Ez a tengely köti össze a két ént, így a szövegben előre- és visszautalások történhetnek. Ez történik a Kórház című novella utolsó bekezdésében is: „Hónapokig jártam a fateromhoz a váci, azután egy pesti kórházba. nem sokat beszéltünk. Nem volt miről. Ami fontos volt elmondta elsőre. Egyszer csak annyit, hogy így is maradt valami bizonytalanság a dologban. Rövidebb távon ugyan – mondta -, de maradt. Mert azt nem tudta, hogy pont, mondjuk, február harmadikán fog meghalni, amikor tulajdonképpen meghalt.”16 Az apa halálára már egy korábbi novellában is előreutal az elbeA bogyósgyümölcskertész fia, 44. Uo., 5. 15 Dorrit COHN, Áttetsző tudatok = Az irodalom elméletei II., szerk. THOMKA Beáta, Janus Pannonius 13 14
Tudományegyetem – Jelenkor, Pécs, 1996, 81-139. 16 A bogyósgyümölcskertész fia, 113.
Studia Caroliensia 2009. 4.
239
BAJUSZ DÓRA
szélő, mely a szövegek közti kapcsolat szempontjából is fontos momentum: „Választékos beszédéért különben megkímélte az úr ettől a halálos kórtól, s egy egészen mással seperte ki az életéből, olyan betegséggel, aminek a nevében szerepelt a vese…”(Az Isten)17 Hasonló előre- és visszautalások többször is előfordulnak a szövegekben. A bogyósgyümölcs című novellában a főszereplő beáll ribizlit szedni, hogy az azért kapott pénzből farmernadrágot vehessen, a következő sorok előreutalnak az utolsó novellára, ahol már a párizsi út a cél: „Mondta az apám, hogy csak szedjed, aztán elmehetsz akár Párizsba is, és megnézheted a Picassót…” 18 Ugyanebben a novellában egy barát szavaira is utalás történik, melyek az Originál láger című szövegben olvasható: „Itt egyszerűen a töltés a Csomolungma, egyébként tök lapos…” 19 Később a következő mondat hangzik el: „- Na szóval pakolhatunk –mondtam a lánynak, akivel együtt laktam a szegedi hegyvonulat, a töltés tövében…” 20 Az apára számos alkalommal történik utalás a mű során, a Melegben egy idillikusnak tűnő gyermekkori helyzetet elevenít fel az elbeszélő, amikor az apa nem volt otthon és nem azért kellett csendben lenniük, mert ő tanul, hanem szokásuk szerint nem beszéltek: „Az anyám volt akkor csak, és a bátyám. Nem kellett mondani, hogy fogjuk be a szánkat, mert a faterom tanul, vagy valamit számol, magunktól is csendben voltunk.”21 Úgy gondolom, ezek fontos szerepet töltenek be a mű értelmezése során, mivel az utalások összekötik, összefüggésbe helyezik az egyes szövegeket, koherenssé teszik a ciklust, és a regénykénti értelmezést helyezik előtérbe. Mindezekkel szemben a Házasságon innen és túl elbeszélőjének pozíciója más, egyetlen szöveget kivéve (Lajos utolsó levele Feri feleségéhez) egyes szám harmadik személyben beszél szereplőiről, heterodiegetikus, külső narrátor pozíciójában jelenik meg. Mindentudó narrátorral van dolgunk, aki sokszor szereplői szavai mögé bújva jeleníti meg a történeteket. A párbeszédek, a szereplők egyéni megnyilvánulásai nincsenek jelölve a szövegben, legtöbbször szabad függő beszédet alkalmaz, vagyis a narrátor folyamatosan átengedi a beszéd lehetőségét szereplőinek, úgy, hogy miközben megmarad az egyes szám harmadik személyű elbeszélésmód, a szereplők nyelvi fordulatait, az ő megnyilatkozásaikat, gondolataikat szó szerint idézi. Ezt tekinthetjük egyfajta belső monológnak is. Az ilyen esetekben saját és szereplői nézőpontját a narrátor folyamatosan váltakoztatja. Például: „A barátok közül is eljöttek néhányan, sajnálták ezt a férfit, bár ők is meg voltak győződve arról, hogy hibás ebben a halálban, ha másért nem, legalább azért, mert nem akart élni. Mikor megtudta, hogy baj van, lemondott magáról. Mert az ilyenek halnak meg, mondta az egyik, aki tájékozottnak látszott efféle ügyekben. Az asszony sírt elöl, maga mellett a két gyerekkel, Uo., 54. Uo., 47. 19 Uo., 152. 20 Uo., 171. 21 Uo., 149. 17 18
240
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
sajnálta a férfit, s hogy egyedül lesz, bár egy pillanatra felvillant előtte egy új, az eddigitől eltérő élet lehetősége…”22 Dorrit Cohn „pszicho-narrációnak” nevezi azt a jelenséget, amikor a narrátor egyes szám harmadik személyben beszéli el a szereplők tudat-folyamatait, illetve elbeszélt monológnak, amikor az elbeszélő szó szerint idézi a szereplők mentális nyelvét: „De figyelj, Sanyi, legalább kettőért adjál egy tízest, érted, hogy fogok én kikeveredni a szuterénből, ha így szívatsz. Figyelj, Lacikám, ezek nem tudnak semmit, érted, hogy színes a kijelzőjük az már semmi (…) A Laci csak azt mondta, bassza meg, és elmarkolta a huszonötezret, meg még volt a kilenc, az harmincnégy. Egy darabig elég, gondolta és kilépett az üzletből.” 23 Amikor a szereplők tudati tartalmai törnek felszínre a narrációba ékelve, a nézőpont is változik, a szövegekben egyébként olykor túlsúlyba is kerülnek az ilyen elemek. A cselekményvezetés egyik eszköze, hogy a történetek fő szála mellett látszólag lényegtelen momentumokat is részletez, melyekből aztán kiderül, hogy tulajdonképpen mégis fontosak voltak. Ez történik a már idézett Titok című novellában, ahol a férj bejelenteni készül feleségének, hogy rákos, eközben a nő arra gondol, mennyire nincs ideje semmire a vasalás mellett. A novella utolsó soraiban végül kiderül, hogy a férj halála, egy új élet lehetőségét adhatja meg a nő számára: „Egy csütörtök reggel volt, amikor az asszony nem ment be a munkahelyére, mert még járt neki anyanap, nem múltak el a gyerekek tizenhat évesek, s ő nem hülye, hogy ezeket a napokat benthagyja a munkáltatónak, azt már nem. S ezt a napot, helyesebben ezek közül egyet, pont ezen a csütörtökön vette ki, hogy végre kivasaljon, mert elképesztő, mennyit kell egy nőnek vasalnia. (…) El kell valamit mondanom, mondta a férfi. (…)… egy pillanatra felvillant előtte egy új, az eddigiektől eltérő élet lehetősége, s mivel a férfi gondoskodó típus volt, s számtalan biztosítás és lekötött betét maradt utána, ez az élet finanszírozhatónak is látszott.”24 Itt tehát arról győződhetünk meg, hogy mennyire rutinszerűen éli le napjait a nő, melyet csak annak az embernek a halála változtathat meg, akivel addig együtt élt. A novella csattanója, hogy kiderül, a férfi közben megcsalta feleségét. Ezek a szereplői szólamok sokszor az irónia, a humor eszközeivé is válnak, az olvasó számára nevetségesekként hatnak, miközben rá is döbbentik igazságtartalmaikra. Némileg másként jelenik meg ez a harmadik fejezet híd-novelláiban. Az elbeszélői kommentár hangvétele könnyedebb, játékosabb, pozíciója azonban ugyanúgy harmadik személyű, és szintén alkalmazza a szabad függő beszédet. A fejezet első Budapesti hidak című szövege a legenda műfajára épít, s mintegy történeti alapként szolgál a később következő novellák számára. A címekben megjelenő tulajdonnevek nem csak a hidakra utalnak, hanem számos más jelentéssel is gazdagodnak. A negyedik fejezetben olvasható történetekből a komikum, az irónia teljes mértékben hiányzik. A kötet legrégebben született szövegeiben más elbeszélésmód jelenik meg, a Házasságon innen és túl, 66. Uo., 73. 24 Uo., 62., 66. 22 23
Studia Caroliensia 2009. 4.
241
BAJUSZ DÓRA
narrátor itt is harmadik személyű heterodiegetikus pozícióból beszél (leszámítva a Gróf Arzénovics Milutinné címűt), többnyire a szereplői megszólalások jelölt párbeszédekkel történnek, de itt is találkozhatunk szabad függő beszéddel. A párbeszédekben nézőpontváltásokat figyelhetünk meg, az elbeszélő szintén átveszi hősei nyelvét, gondolkodásmódját. Jóval kevésbé távolságtartó ezzel a világgal szemben, mint azzal, amit a korábbi fejezetekben ábrázolt, így olykor az az érzésünk támadhat, hogy az elbeszélő akár részese, közvetlen szemlélője is lehet ezeknek a történeteknek. A tragikum központi szerepet játszik, ugyanis a nyolc novella közül öt valamilyen formában halállal végződik, a maradék háromban pedig az élet nyomorúságának példái jelennek meg. Az utolsó egység azonban leginkább stilisztikailag különbözik az előzőektől, fontos szerepet játszik benne a képszerűség, a hasonlatok, megszemélyesítések halmozása. Mindkét kötetre igaz, hogy szövegeiben a narrátor központi szerepet tulajdonít a „hősök” szóbeli megnyilatkozásainak, így ismét Genette-i terminológiát használva, kijelenthető, hogy nem diegetikus, hanem mimetikus elbeszélésről van szó, vagyis nem a „tiszta” elbeszélés jut érvényre, hanem az „utánzás”.25 Mindkét novelláskötetre igaz, hogy számos esetben használ fel irodalmi intertextusokat mint szövegszervező elemeket. A bogyósgyümölcskertész fia című kötet negyedik Vizsgakoncert a kultúrotthonban című novellájában a következő mondat jelenik meg irodalmi utalásként: „Hát az biztos, hogy ez a gyerek nem a Dózsa György unokája-mondta dühösen.”26 Ez felidézi bennünk Ady Endre Dózsa György unokája című versének a költői öntudatot, tartást, kemény kiállást tükröző gondolatát. Az Óceán című darabban az Esterházy Péter műveit is jellemző szóválasztások, hiányos mondatok idéződnek fel: „Néztem őt, a homlokát, mintha a Balaton, egyre nagyobb.”27 A következő sorokban pedig Esterházy Harmonia caelestisére történik félreérthetetlen utalás: „Igazi arisztokrata volt, annyira, hogy például az ötvenes években ki sem kellett telepíteni, mert már eleve kint volt. Ilyen volt a faterom.”28 A nyolcadik Az Isten című darabban Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról érzésvilágára, a szabadság helyetti szabadosság képsoraira ismerhetünk rá. A tizedik ÉS címűben a kettős művészi ambícióval bíró Nagy László alakjára figyelhetünk fel. Talán nem véletlen, hogy éppen az ő jobb emberi létért küzdő alakja is feltűnik. Ugyanebben a részben József Attila A Dunánál című nagy gondolati költeményének három motívuma jelenik meg: „Irány a rakpart, letelepedtünk a lépcsőkre…”29; „…nekivágott a Dunának lefelé, ahogyan a dinnyehéj, hogy harcát délebbi vidékeken vívja meg.”30 A Dunánál című költemény meditatív kiinduló helyzetéből Gérard GENETTE, Az elbeszélő diszkurzus = Az irodalom elméletei I., szerk. THOMKA Beáta, Janus Pannonius Tudományegyetem – Jelenkor, Pécs, 1996, 61-98. 26 A bogyósgyümölcskertész fia, 20. 27 Uo., 36. 28 Uo., 54. 29 Uo., 69. 30 Uo., 70. 25
242
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
jut el a költő a közösséget akár küzdelem árán is megőrző ars poeticus kinyilatkoztatásig. Ugyanebben a novellában az „Én nagy leszek” mondat is József Attila emberi, költői vágyára, magatartására utalhat. Tehát A bogyósgyümölcskertész fia című kötet irodalmi utalásainak szinte mindegyike a novellákban megjelenő világlátással, és a főhős öncélú törekvéseivel ellentétben áll. A hiányukkal jelen lévő pozitívumokat is jelölhetik és tovább gondolva szerepüket, a mű értelmezéséhez újabb adalékul szolgálhatnak. A Házasságon innen és túl című kötetben jóval gyakrabban fordulnak elő irodalmi intertextusok. Az első két ciklusban kisebb számban jelennek meg, például a Szeplő című novellában szintén egy József Attila-vers, a Kései sirató utolsó versszakának egy sora idéződik fel a következő mondatban: „Kit anya szült, szeplős lesz így vagy úgy.”31 Ez az ironikus megállapítás a versben megjelenő csalódás érzésének helyébe a megcsalás hétköznapiságát állítja. A második ciklus A mobil című művében a kanti erkölcsi törvény fogalmának szövegbeilleszkedő gondolatai jelennek meg két helyen is: „…mondta az apa, hogy van ilyen, hogy erkölcsi törvény, az nem a neveléstől függ, hanem benne van az emberben, olyan evidencia, mint a szabadesés vagy a csillagos ég.”32; „Este volt, sötét. Az égről Budapest fényei lemeszelték a csillagokat. Nem volt fölötte semmi, csak ez a szürkéssárga levegő.”33 Ez a gondolat a kötet egészére is érvényes modern 20. századi létértelmezést, hangulatot érzékelteti. A novellák mindegyikére jellemző az erkölcsi alapokat nélkülöző magatartásmód, ahol a korábbi etikai normák áthágása már megszokottá válik. Az eddigi novellákban elszórtan előforduló intertextusokkal szemben a kötet harmadik ciklusában fő szövegszervező elemmé lép elő az irodalmi utalások nagy száma, különösen az első néhány novellában. Az első Budapesti hidak címet viselő írásban Jókai Az aranyember című regényének főhősére, Tímár Mihályra találhatunk utalást („ki akarna vizes lisztet, búzát vagy átázott puskaport vásárolni”34), valamint a sziget és a part között hányódó szerelmi életére, lelki tusájára is gondolhatunk. Szintén itt jelenik meg egy másik Jókai mű, A magyar nemzet története regényes rajzokban Budavár elárulója című fejezetének legendás alakja, Von Finkenstein. Ezt a történetet írja át az elbeszélő, hiszen Jókainál eredetileg kapitányként jelenik meg Von Finkenstein, míg itt egy fazekasként, aki a szerelem kedvéért elhagyja családját. Ugyanebben a novellában ismét A Dunánál című verset evokálja az elbeszélő a dinnyehéj-motívum megjelenésével. József Attila számára a dinnyehéj a meditáció elindító eszköze, az emberi sodródás, majd a feladat megtalálása, a lét értelmének biológiai, ontológiai magyarázatából következően a küzdés, megbékélés, a rend megvalósulása a cél, addig itt a semmibe tűnő értelmetlenség jelképévé, a város majd vízben feloldódó, eltűnő szemetévé Házasságon innen és túl, 20., Vö.: „Kit anya szült, az mind csalódik végül,/vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.” József Attila, Kései sirató = József Attila összes versei, Szépirodalmi, Bp.,, 1972. 32 Házasságon innen és túl, 72. 33 Uo., 73. 34 Uo.,121. 31
Studia Caroliensia 2009. 4.
243
BAJUSZ DÓRA
válik. A Láncban a több jelentésű „híd” szót először a fogászatban használt funkcionális értelmében szerepelteti, s teremt így ironikus alapot a hídon hazafelé tartó férfi gondolatainak. A „Hol van az a nép” 35 sor Kölcsey Zrínyi dala című verssorának parafrázisa, amely érték- és időszembesítő felépítésében veti kora szemére a súlyos közösségi problémákat. A novella korának értékrendjét a korrupció uralmában és a családi kötelékek teljes szétesésében látja. Ugyanitt a II. Dezső Tandori Dezső alakját idézi, aki egyrészt műveiben hasonló módon ábrázolja korának töredezettségét, részekre szakadottságát. „A gyalogos, aki oly megszokott része volt ennek a hídnak, mint a kőoroszlánok, hiszen minden reggel át és vissza, híres költő volt, igazi király az ő birodalmában (II. Dezső), ám ez nem látszott rajta. Inkább volt hasonlatos azokra, akiknek nincs lakhatása, sem ebben a városban, sem sehol az innenső világban, hanem csak az egeken túl.”36 Ez az idézet előhívhatja belőlünk azt a talán nem téves gondolatot, hogy itt Kosztolányi Dezső alakja is megidéződik, hiszen a Boldog, szomorú dal utolsó két sora az „Itthon vagyok itt e világban/ s már nem vagyok otthon az égben” éppen az idézett sorok kifordítása. Bár mindkét idézet a művészsors különlegességére, világtól való idegenségére is utal. Valamint akár a Hajnali részegség című verse is játékba hozható, hiszen alapkérdésként az emberi lét kicsinységével, otthontalanságával állítja szembe az égi bál csodálatos, kápráztató, megnyugvást adó világát. A Margit címűben egy átlagos házasság és annak törvényszerű felbomlása a téma. Az elhagyott feleség alakjával kapcsolatban tűnik fel Arany János, az egyetlen nagyvárosi témát feldolgozó Hídavatás című balladája. Az életet ilyen-olyan okokból eldobó városi figurák példája már e mű korában idejét múlta, értelmét vesztette az ábrázolt erkölcs és tisztesség nélküli világban. A második utalás az idős költő kedvenc időtöltésére, a Margitszigetre való kivonulására utal. Irodalomtörténeti tény, hogy Arany nem érezte jól magát a fővárosban. Az egyedüli vigaszt adó hely a sziget volt számára, ahol a kapcsos könyvbe saját örömére szólaltatta meg magányának hangjait. Az „arany” jelzővel illetett költő előtt való tisztelgés erősen ironikus színezetet nyer a szerelmi bánat elől szigetre menő barátnőkkel cseverésző, elhagyott asszony történetéhez képest. A Szabadság című történetben ismét a „dinnyehéj” József Attila-i motívuma jelenik meg, az élet értéktelenségét sugalló módon. A Petőfi című darab nyitómondata József Attila A Dunánál című ódájából átvett „locsog a felszín, hallgat a mély” idézet első része. Jellemző kép ez a Háy novelláiban megjelenő felületes, átmeneti köztes kapcsolatok ábrázolására, s egyben jelzi az idézet másik tagmondatában szereplő mélység tartalmainak hiányát. A magány feltörő érzését nyomja el a hangzavar. Az idős asszony túlsó partra való metaforikus átjutása során tapasztalt apró örömök betetézője a Budát látni (és meghalni) élménye. Az Erzsébetben ismét egy József Attila-i sor „a Duna csendes volt” jelzi a szülők sekélyes nyugalmát, mely átmenetinek látszik, hiszen a lány rövidesen elhagyja őket. Az utolsó, a Lágymányosi címet 35 36
Uo., 131. Uo., 135.
244
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
viselő történet keretes módon újra játékba hozza Von Finkenstein legendáját, melyet a szereplő fiú szeretne elmesélni, de maga is bizonytalanná válik a történet hitelességét illetően: „…meg nem is volt biztos benne, hogy így történt (…)s aztán végül abban is bizonytalan lett, hogy ez egy kapitány volt, s nem egy budai vagy pesti mesterember, például fazekas…”37 Itt tehát nem csak a Jókai-szöveg beemeléséről van szó, hanem Háy egy korábbi szövegével is kapcsolatot teremt, tehát saját szövegét is intertextualizálja, a szövegek egymás intertextusaivá válnak, s így képeznek hidat szöveg és szöveg között. Emellett egyben utal az irodalmi szövegek fikciós voltára, újraszerkeszthetőségére, átalakíthatóságára. Ugyanez az eljárás figyelhető meg a Budapesti hidakban, ahol az elbeszélő szintén saját korábbi művét emeli be, csaknem szó szerint idézi Völgyhíd38 című elbeszélésének sorait: „Hidat kell építeni, melynek karcsú teste átnyúlik a völgy fölött, ahogyan apa karja ível az anya válláig, ahogy az erős izmok átengedik a kart a gyenge vállhoz, és összekötik azt, ami eddig ketté volt választva…” (Völgyhíd) „Hidat kell építeni (…) Hidat, melynek karcsú teste átível a Duna fölött, ahogy a férfi karja ível a nő válláig, ahogy az erős izmok átlendítik a kart a gyenge vállig, hogy összekössék azt, ami eddig ketté volt választva.” ( Budapesti hidak) Jól látható, hogy azokat a szavakat cseréli fel az elbeszélő, melyek éppen az adott mű tartalmát tükrözik(apa-férfi, anya-nő, völgy-Duna, stb.). A Völgyhíd egy fiatal szerelmes pár öngyilkosságával végződik, így az olvasó mintegy előrevetítésként tekinthet rá a későbbi történetekre vonatkozóan. Az olvasói elvárás viszont nem teljesül, mivel ezekben a novellákban az öngyilkosság lehetősége megoldásként nem jelenik meg. Bár a Szabadságban szereplő lány gondolatában felmerül a „szabadság” egyik formájaként, de végül nem derül ki, hogy tényleg ezt az utat választotta-e. Úgy gondolom, a szövegekben bemutatott alakok életformája, gondolkodása ellentétben áll a beemelt intertextusokkal, így ezek csupán az olvasó számára kínálnak fel további értelmezési lehetőségeket (valamint az ellentét erősíti az iróniát is). Ám érdemes megjegyezni, hogy bizonyos utalások az olvasó számára csak akkor válnak jelentésessé, ha rendelkezik bizonyos irodalomtörténeti ismeretekkel, a narrátor által felkínált játék csak ilyen esetben működik. Arra is utalhat az irodalmi alkotók szerepeltetése, hogy Budapesthez nem csak a hidak, a sematikus alakok történetei, hanem pozitív értékek is kapcsolódnak. Úgy gondolom, a vendégszövegek szerepeltetése rendkívül izgalmassá teszi a befogadás folyamatát, azáltal, hogy az interpretációs lehetőségek megsokszorozódnak. Az elkülönböző szövegek a köztük lévő dialógus által a szövegek kölcsönös kapcsolatát teremtik meg, ezáltal hozzájárulva az „új” szöveg létrejöttéhez. Jól látható, hogy Háy János két kötetében nem csak neveket idéz fel, hanem verssorokat is beemel szövegeibe, sőt beszédmódokat is átvesz, melyek együttesen teremtik meg az elbeszéléseket. 37 38
Uo., 175-176. HÁY János, Közötte apának és anyának, fölötte a nagy mindenségnek, Palatinus, Bp., 2000.
Studia Caroliensia 2009. 4.
245
BAJUSZ DÓRA
A továbbiakban a kötetek nyelvi sajátosságait fogom vizsgálni, amelyek félreismerhetetlenül jellemzőek Háy prózájára. A novellák többségére igaz, hogy bennük az idegen nevek fonetikus átírásával találkozhatunk, ám jellemzően csak azok szerepelnek ebben a formában, amelyek jelentésükön túl a vágyott szabadság szimbólumaiként értelmeződnek, ilyenek a zenészek nevei (Dzsimi Hendriksz), a zenei címek (szmók an dö vóter) és az elérhetetlennek tűnő vágyálmok (a lévisz és párizs). A narrátor és a szereplők beszédmódjára jellemző, hogy a helyszínektől függetlenül (vidék, város) szegényes a szókincsük. A vidéki helyszíneken játszódó szövegekben tájszót alig használ, sőt, az Isten című novellában kifejezetten eltávolítja magát a népies kifejezések használatától: „Ezután aztán nem kérdeztem, hogy Idösapám, oszt merre?(...) Mert bár népiek voltunk, teljesen normálisan beszélgettünk egymással…” 39 Az idézett részben ironikus hatás is érezhető, mivel benne a vidéken élők beszédmódjával kapcsolatos sztereotípiákat is megkérdőjelezi. Néhány alkalommal a Házasságon innen és túl negyedik ciklusában megjelennek saját alkotású szavak is, hapax legomenonok („előázalog”, „krepegtek”, „állongott”, „indázhatja”, „megbajosodott testek”, „szempor”). Ugyanebben a fejezetben megfigyelhető az is, hogy mennyire választékos a szóhasználata olyankor, amikor egy más helyzetet idéz meg stiláris eszközökkel („hideg homály pergette”, „varázsos műsor”, „az idő felnyalta a vére színét”). Népmesei szófordulatok is feltűnnek, bár csekély mértékben („mentek, mendegéltek”; „hol volt, hol nem volt”; „Hát ti meg hol jártok, amerre a madár se?”) Az argó és a szleng használata jellemző mind a két kötetre („Mi a francnak?”; „Ne röhögjél bazmeg…”). Feltűnően gyakoriak az önálló fogalmi jelentéssel nem bíró szavak, valamint a megszokottnál jóval gyakoribb a semleges „mondta” ige használata, ismétlése, akár egy novellán, egy mondaton belül is. Szinonimái közül csak a negatív jelentéstartalommal bíróak szerepelnek („üvöltözött”, „visított”, „hasított”, „kiáltottam”). A közhelyek használata is sajátos szerepet kap a szövegek nyelvi világának kialakításában („a gyerek az ujjaival is el tud játszani”; „hiába, Nyugaton mások az emberek”; „itt mindenki azt csinál, amit akar”). A szókincs kiüresítettségével és korlátozottságával összefügg az egyszerű, és lazán összefűzött, valamint a hiányos mondatok szerepeltetése: „Menjünk –szólt a fickó-, örüljünk, hogy eddig is. Tíz múlt. Tudja, hogy nem vagyunk még tizennyolc évesek. Ki az utcára. Köpött a haverom a sörtől, mert feljött.” 40 A szövegszerkesztés töredezettsége jól tükrözi azt a roncsolt beszélt nyelvet, melyet a figurák használnak. Az egyes bekezdések koherenciáját a hiányos mondatok és az elbeszélői pozíció váltogatása is fellazítja. A mondatok linearitását gyakran az számolja fel, hogy a hiány helyén a téma-réma viszony második tagja áll, bár ez gyakran a novella folyamán később ismertté válik, a figyelem fokozását érve el ez által. A korábban említett nyelvi jelenségek sajátos együttese eredményezi a Háyra nagymértékben jellemző nyelvi 39 40
A bogyósgyümölcskertész fia, 53. Uo., 9.
246
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
humor meglétét. Ezt különféle eszközökkel éri el. A humor forrása a szövegekben szereplő ellentétek megjelenése: „A nap pont fent volt a fejünk fölött, a busz meg éppen jött lentről.”41 A jelentéstöbblettel bíró szavak is kelthetnek szövegbeágyazottan komikus hatást (pl.: „szarosok”). Politikai felhanggal értelmezhetőek a következő idézetek: „Vörös lett a szőre. De nem mondta rá senki, hogy zsidó kutya, mert ez még a rasszizmus előtti években volt. Csak a nagypapa mondta néha, hogy vörös kutya, és nevetett, a haverjaid ott pöffeszkednek a parlamentben.” 42; „De ez az ing kibillentette a fateromat a faterom régi szerepköréből, és bejött rögtön a marxi, a felépítmény.”43 Az eufemizmus („túl volt a szeplőn”), a hiperbola („ellenséges bogyó”, „ítéletnapig szedni”), a bibliai képek beemelése („Így menekülni meg a bogyósgyümölcsültetvényektől, mint Jónás a tenger elől a cetbe, hogy kortyolás a sós lébe, aztán meg bele a büdös, sötét latyakba.”44), a szóláshasonlatok („Ő sem csörgette meg a láncait, mint a Rózsa Sándor, a szamosújvári börtönben, mert a tűn kívül semmi nem volt ott fémből.”45), a stílusrétegek egy szövegen belüli keveredése szintén a humor forrásaként lép működésbe. A nyelvi megformáltsághoz kapcsolódik, hogy a szereplők legtöbbször nevek nélkül, csak pozíciójuk által említődnek, mindez összefügghet a figurák jellem vagy mélység nélküliségével, sztereotipizáltságával, valamint egyfajta eltávolító gesztussal. Ezeknek a nyelvi jelenségeknek együttes alkalmazása és az elbeszélői pozícióval való keveredése eredményezi Háy prózájának egyediségét. Számos alkalommal inkább a nyelv hiányára ismerhetünk rá. A Házasságon innen és túl Sztreccs című novellájában a lány és a fiú folyamatosan elbeszél egymás mellett, a lány a maga primitív módján a világörökség részéről gondolkodik, miközben a fiú a ruhaipar fejlődéséről, a sztreccs anyag praktikusságáról beszél. Ebből következően szakításukat is a praktikum, a közös telefonos szolgáltató előnyei irányítják. Beszédüket a bulvársajtó, a média igénytelensége határozza meg, sőt úgy gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy nem is rendelkeznek a megfelelő nyelvi kompetenciával ahhoz, hogy önmagukat megfelelően kifejezhessék, s ez igaz az összes figurára. Ebből fakad az egymás megértésének hiánya. Az innen-onnan átvett közhelyek, klisék nem alkalmasak az érzelmek megfogalmazására, mégis szüntelenül ismétlődnek, s ennek oka az, hogy a szereplőknek nincs saját nyelvük. A Házasságon innen és túlban a kommunikáció közegébe a telefonálás, sms-ezés, e-mailezés lép a hagyományos személyes kontaktust minimálisra csökkentve. A telefonálás nyelvét imitálja például a következő hiányos szerkezetű mondat: „Nem, mondta a férfi a nőnek, ma nem tu-
Uo., 7. Házasságon innen és túl, 224-225. 43 A bogyósgyümölcskertész fia, 83. 44 Uo., 55. 45 Uo., 111. 41 42
Studia Caroliensia 2009. 4.
247
BAJUSZ DÓRA
dok, mert egy fontos tárgyalás van este és az már eleve elhúzódik.”46 Az e-mail legjellemzőbb példája a Lajos utolsó levele Feri feleségéhez. A nyelv hiánya mellett sokszor a beszéd hiánya is meghatározó, az Agglomeráció házaspárja rendezettnek tűnő életét az tartja fenn, hogy nem beszélnek egymással: „Az épületben ki lehetett alakítani két távoli pontot, ahol az asszony és a férfi élt, ahonnét nem látszottak és nem is hallatszottak egymás számára. Mint két szomszéd vár, olyan volt, s a gyermekek afféle hírnökök, Szondi Lipót két apródja, közvetítettek a birtokosok között. Hónapszám nem látták egymást és nem is jutott eszükbe, hogy nem látják egymást. Ez lett a természetes életformájuk, hogy nem.” 47 A beszéd hiánya a legfontosabb szerepet talán A bogyósgyümölcskertész fiában kapja: „Azért persze nem kérdeztem ilyeneket, hogy Idösapám, messze van-e még? Apám meg erre nem mondta, hogy: Hát biz. Ezután aztán nem kérdeztem, hogy Idösapám, oszt merre? A faterom meg nem mondta: Arra-e. Mert bár népiek voltunk, de teljesen normálisan beszélgettünk egymással, mint minden más család, vagyis hallgattunk. Egyszer a faterom, már épp a Duna fölött voltunk, az Erzsébet hídon, résnyire nyitotta a száját (…) Megnyílott hát ott az Erzsébet hídon a koronás száj, de aztán nem mondott semmit.”48 Itt nem a megértés hiányát látjuk, hanem éppen azt, hogy vannak olyan szituációk, amikor nem lehet mondani semmit, amikor a hallgatás jobb, mint a beszéd, pontosan ez az ellentét a két kötet közt. Érdekes, hogy az elbeszélő nézőpontjából éppen a hallgatás, a nem beszélés a normális. A kötet ötödik novellájában egyértelműen megmutatkozik, hogyan történik a csöndben maradás megtanulása: „Az tényleg nem semmi ‒ akartam válaszolni, de épp résnyire nyílt a szám, s anyám ezt a rést rögtön meglátta, és azt mondta: Csitt, az apátoknak tanulnia kell (…) Éveken át néztük, ahogy a faterom tanul (…) Mi néztük ezt a hatalmas munkát, és megtanultunk a bátyámmal gondolatban verekedni, meg a gyomrunkba prüszkölni.” 49 Számos esetben találkozunk hasonló, csak gondolatban lezajló eseményekkel, párbeszédekkel. Végül a tanulás megszakításakor a várakozásokkal ellentétben az apa csak egyetlen szót mond: „No.” Az átlagtól eltérően a narrátor nem a helyes beszédet, az önmagát kifejezni tudás képességét, hanem a minél rövidebb, „takarékos” beszédet sajátítja el szülei példája alapján. A meg nem szólalás tragikus következményekkel jár a Pityu bácsi fia című novellában, ahol a nagyszájú pesti rokon és a vidéki fiúk ellentétes magatartása, a szokások különbözősége vezet a pesti fiú halálához: „A Pityu bácsi fia csak ugrált, mi meg a haverommal hallgattunk. Nem akartunk mindig beszélni. (…) – Te tudtad? –kérdezte később a haverom. –Mit? –Hogy ott van. –Igen. –Mért nem szóltál? –Nem jutott eszembe.”50 Később a gimnáziumba, az új környezetbe kerüléseHázasságon innen és túl, 31. Uo., 55-56. 48 A bogyósgyümölcskertész fia, 53-54. 49 Uo., 26-27. 50 Uo., 46. 46 47
248
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
kor pedig az elbeszélő önellentmondásba is kerül, azt gondolja, ha beszél, megverik kollégiumi társai, de épp a hallgatása miatt kerül bajba: „Nem szóltam semmit, nem akartam, hogy megverjenek, mert megverik, aki szól valamit. Azt hittem, megverik, mikor este odaült mellém a harmadikos, meg egy negyedikes, hogy beszélj valamit (…) én meg makogtam, hogy nem tudom, mit kéne mondanom…” 51 A faterom című darabban a beszéd helyére egy fizikai megnyilvánulás, a köpés lép. Ez a novellaszerkesztés szempontjából is érdekes, több különböző történet olvasható benne a különböző apákról, melyeket motívumként a „köpés” fűz össze. A történetmondás hiányos mondattal indul: „A faterom –mondta, és köpött egyet. Én is köptem. Mert az enyém is.” A következő sorokban az apa-fiú kapcsolatokról olvashatunk. Elsőként a bogyósgyümölcskertész és fia közti konfliktusról, ahol szavak helyett ismét csak tettek jelennek meg: „De ez az ing kibillentette a fateromat a faterom régi szerepköréből, és bejött rögtön a marxi, a felépítmény. Szólni sem bírt. Közeledett felém a folyosón, meggyorsította a lépteit, aztán elém érve belemarkolt a nyakamnál a kivágásba, és letépte rólam, ott a kolesz folyosóján. Állt, nézett, és látott engem megtépve, aztán sarkon fordult, mint aki, megint marxi vagy inkább lenini megoldással, forradalom útján vetett véget az én ifjúságellenességemnek, és elrohant. A faterom, mondta a haverom, és köptem én is.” Ez a beszédet helyettesítő cselekvés, szokás később nyer értelmet, (amikor megtudjuk, hogy a „haver” megölte az iszákos és agresszív apját) talán épp arra utal, hogy vannak olyan gondolatok, érzések, amiket nem lehet szavakkal megfogalmazni. Például, hogy az állandóan üvöltöző apákhoz képest hogyan kellene vélekedni arról, aki meg sem szólal, hogy talán mégis ez a típus az elviselhetőbb, arról az utolsó mondatok adhatnak bizonyságot: „A faterom –gondoltam. És nyeltem egyet.”52 A hallgatás különös szerepben lép fel az apa-fiú kapcsolatban, ezt későbbi szövegekben tapasztalhatjuk: „Talán mondott valamit. Hogy ne kapaszkodjak olyan vonat után, ami nem akar. Vagy –mert vidéki volt- talán, hogy ne kapaszkodjak olyan szekér után, vagy csak annyit, hogy ne kapaszkodjak. (…) Összeért egy pillanatra a szemünk. Ne kapaszkodjak, talán ezt mondta, vagy csak egyszerűen szeretett.”53 A köztük lévő kommunikációs hiány az apa haláláig fennmarad, a lényeges vagy lényegtelen dolgokról való nem beszélés tökéletes példája a Kórház című szövegben olvasható: „Ismeretlen volt így. Nem is mondtam neki, hogy: No, mi van idösapám? Ő sem csörgette meg a láncait, mint a Rózsa Sándor, a szamosújvári börtönben, mert a tűn kívül semmi nem volt ott fémből. No, jól megváltozott, idösapám, - ezt se mondtam erre. És mikor bejött az ápolónő, a faterom sem kacsintott rám ravaszdin, hogy: Hi be csúf. –Leállt műtét közben a vesém –mondta. (…) Hónapokig jártam a fateromhoz a váci, azután egy pesti kórházba. Nem sokat beszéltünk. Nem
Uo., 57. Uo., 81-86. 53 Uo., 108. 51 52
Studia Caroliensia 2009. 4.
249
BAJUSZ DÓRA
volt miről. Ami fontos volt, elmondta elsőre.” 54 A kommunikáció hiánya a szerelmi kapcsolatok tartalmatlanságához is hozzájárul, valamint ahhoz, hogy egyáltalán nem alakul ki a szereplők közt értékes kapcsolat. Érdekes, hogy a kötet végéhez közeledve egyre kevesebb a „szöveg”, többször jelennek meg a hiányos mondtak, kevesebb a magyarázat, több a kimondatlan érzés, gondolat. Ennek az lehet az oka, hogy a szövegek révén egy széthulló családot, széthulló életeket ismerünk meg, mindez egy olyan világban történik, ahol már nem lehet értéket felmutatni. A főhős teng-leng a világban, a kapcsolatai egyre tartalmatlanabbá válnak, azzal ellentétben, amire vágyik. Véleményem szerint az élete, a sorsa eredményezheti, hogy már nem tudja elmondani azt, amit szeretne. Ezzel összefüggésben az is felmerül, hogy nem mindenről lehet beszélni, hogy a nyelv nem képes mindent kifejezni, illetve a kérdés tulajdonképpen az, hogy képes-e egyáltalán bármit is kifejezni a nyelv. A beszéd, a megszólalás nehézségére utalnak a magával a kimondással kapcsolatos képek, hasonlatok nem megszokott kifejezési formája, melyek a következő példákon tökéletesen láthatóak: „Álltunk az asszony biciklije mellett, s nem bírtam kiszólni a szarszagból, a Laci meg eleve nem volt beszédes gyerek.”55; „…s még a nyelve is úgy megállt a nyitott szájában, mint egy kocsirúd.”56; „A nyelve meg, akár egy darab deszka, bemerevedett a pálinkától.”57; „Szóval csak úgy pengtek a szavak az új ablaküvegen.”58; „…Olyan a hangja, mintha iszap hömpölyögne a szájában.”59A nyelvnélküliség még egy fontos szerepet kap, a szereplő-elbeszélő számára nem okoz gondot például az angoltudás hiánya, amíg saját világában él. A képzeletében élő New York-i zenész és művész barátaival ugyanazt a nyelvet beszélik. A lányok meghódításához szintén nem kell semmilyen nyelven tudni, mert ekkor még úgy látja, hogy az érzelmek sokkal fontosabbak, mint az, hogy ki milyen nyelven beszél: „Tökmindegy – mondta a haverom -, hogy mi a szöveg, mert úgyis mindenki azt érti alatta, amit kell. Tisztára a lélek számít.”60 A nyelv határtalansága majd csak akkor szűnik meg, amikor átlépi saját világának határait, és rádöbben, hogy a „lélek” mégsem elég. Itt szóba kell hoznom Herczeg Balázs egy tanulmányát, melyben a nyelvi korlátokkal összefüggésbe helyezi a közösség-vesztettség élményét.61 Mivel a közösségi nyelveknek csak adott környezetben van jelentésük, el kell sajátítani más nyelveket is, többnyelvűvé kell válni. A beszéd és annak hiánya szintén adott szituációban nyer jelentést, vagy változik meg igazságértéke: „-Te tüdőre szívod? – kérdezte a haverom. –Persze – mondtam határoUo., 111-113. Uo., 9. 56 Uo., 6. 57 Uo., 12. 58 Uo., 15. 59 Uo., 17. 60 Uo., 88. 54 55
HERCZEG Balázs, Nyelviség és anarchia – egy „szociolingvográfia”, Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia, Alföld, 2004/2. 98-102. 61
250
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
zottan, bár csak a számban tartogattam a füstöt, számoltam háromig, aztán kifújtam, mintha megjárta volna már a testet. –Én is –mondta a haverom, mert ő sem.”62 Jól látható, hogy a két kötet nyelvszemlélete ugyan sok hasonlóságot mutat, ám a különbségek is egyértelműek. A következőkben a műfaji besorolás problematikusságával foglalkozom. A bogyósgyümölcskertész fiát értelmező kritikák többségében vagy nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel vagy ellentmondásos választ adnak rá (Margócsy István írásában például hangsúlyozottan tárcanovellákról beszél, de lehetségesnek tartja a nevelődésregénykénti olvasatot is). A Házasságon innen és túl esetében a műfaji besorolásnak ilyen szempontú problematikussága nem merül fel. Véleményem szerint mégis több ismérv szól a regényszerű olvasat mellett. A továbbiakban ezt kívánom bemutatni az alábbi vizsgálódási szempontok segítségével: ‒ tér/idő ‒ visszatérő szereplők ‒ oda-visszautalások rendszere ‒ motivikus kapcsolatok ‒ az elbeszélő személye ‒ az elbeszélés hangneme ‒ azonos világképi háttér A bogyósgyümölcskertész fia című mű a gyermekkort tükröző novellák mindegyikében azonos térben játszódik, helyszín a falu, majd a későbbiekben Budapest és Szeged. Ez a három fő helyszín összefügg a főszereplő életkori szakaszaival. Az elbeszélésekben mindvégig jelen van a főszereplő alakja, a többiek a hozzá fűződő viszonyukban alkalomszerűen tűnnek fel. Legtöbbször az apa figurája, aki egy ideig kíséri a fia útját. A szereplő-elbeszélő folyamatosan reflektál az ő alakjára: „Tényleg –mondom‒, milyen egyedi dolog volt a faterom, ez akkor nem is jutott eszembe, amikor élt, mert ez olyan természetes volt nekem, hogy ő egyedi.”63 Amint már utaltam Dorrit Cohn tanulmányára az első személyű narráció kapcsán, mely pozíció révén adott egy bizonyos időtengely, melyen az elbeszélő szabadon mozoghat, újra szükségesnek tartom megemlíteni a szöveg lényeges utalásrendszerét. Számos esetben történik utalás például az apa alakjára, az ő halálára, a párizsi útra a ribizli szedéskapcsán. Az időbeli analepszusok és prolepszusok mellett érdemes foglakozni az egész kötetet átszövő kiterjedt motívumrendszerrel. Az elbeszélések során számos olyan kép, fogalom, vagy tárgyi elem tűnik fel, amelynek a mű értelmezése szempontjából is fontos szerepe van. A következőket szeretném megemlíteni: öltözet, zene, zenetanulás, gyümölcsszedés, álomvilág, New York, Párizs, hideg-meleg ellentétpár. Az „öltözet” motívumának összetevői az első fejezettől metaforikusan jelzik a főszereplő életútjának változását. Az első szövegben a meghiúsult rókavadászat során bepiszkolódott ruha utal 62 63
A bogyósgyümölcskertész fia, i. m. 74. Uo., 165.
Studia Caroliensia 2009. 4.
251
BAJUSZ DÓRA
a főhős sikertelen, kudarcos tevékenységeire: a koncertre felvett öltöny, a Balatonon viselt kék klott nadrág, a rémálomként előjövő VOR farmernadrág, bár ez utóbbi a novellában többször szimbolikus fogalomként megjelenő „levis farmerral” ellentétes értelemben említődik. A későbbiek során a szerelmi viszonyokhoz kötődik a már (fél)szabadság jelképeként kapott, illetve viselt, később letépett ing, és pulóver motívuma. Talán fontosabb az előzőnél a tágabb értelmezési lehetőséget kínáló „zene”, „zenetanulás”, mely szintén a kezdetektől jelen van, s az önérzet, a sikeresség elérésének eszközeként szerepel. Az először kapott gitár a maga súlyos kiképzésével fájdalmassá és nehézkessé teszi a zenében való előrejutás lehetőségét. Később A kéz című novellában megismétlődik: „Teljesen bevagdalta a gitárhúr (…) A hüvelyk tövénél meg jól megdagadt, mert annyira markoltam a hangszer nyakát (…) Tisztára fájt az egész kezem, és így kellett énekelni…” 64 A zene más aspektusban is helyet kap, nevezetesen szinte minden részben említésre kerülő angol, amerikai zenészek és zeneszámok révén. A legtöbbet említett ikonikus személy Jimi Hendrix, akire mind tehetségében mind szabadságában hasonlítani szeretne a főszereplő. Az Omega együttes Gyöngyhajú lány című száma metaforikus többlettel a mű egész koncepciójára kihatóan jelenik meg, a zene, amelyben az álom, a valóság, a lélek együtt szól. A szövegekben a zene mindig a lélekkel, lélekállapottal hozható összefüggésbe. „Ez rokendrol, érted! Ennek nincsen olyan nyelve, hogy angol, mert ez tisztára a lélek. Értik mindenütt a világon, még a japánok is!”65 Mindezekhez szorosan kapcsolódik a gyümölcsszedés folyamata, mely az elérendő vágyakhoz szükséges anyagi lehetőséget biztosítja, valamint az apa alakjához köthetően annak egyéniségére, egyediségére utal. A bogyósgyümölcs című novella történetében az emberi küzdés összhangban áll a gyümölcs leszedésével és a novella keserű csattanójával: a levis nadrág megszerzését, ezt a küzdést, célképzetet a báty jó szándékú ajándéka értelmetlenné teszi, így megfosztja a főszereplőt valami biztos felismeréstől. A gyümölcsszedés továbbá az álom elérésének, a Párizsba jutásnak is feltétele: „Júniusban elutaztam a faterom kertészetébe, és mutattam ott az ágazatvezetőnek, hogy ezt a félholdnyi ribizlit én július végéig leszedem, mert ennyi kell az úthoz. (…) Párizs a cél, nem a sor vége.” 66 Tudjuk, végül ez az álom sem valósulhat meg. Az „álom”, az „álmodozás” motívuma a valóság elviselésének, illetve a tőle való menekülésnek színtere, tárgya legtöbbször egy elképzelt New York-i hatvanadik emeleti lakás bármikor előhívható képe. A vágyott szabadság, a korlátok nélküli élet, a számonkérhetetlenség szimbóluma. Menekülési útként jelenik meg Az Isten című darabban, részben az új környezet, részben a társak keltette szorongás miatt: „Bekapcsoltan belül a lemezt, de nem bírta semmi túlüvölteni a cet belének hangjait.” 67 A következő sorok arra adnak példát, Uo., 87. Uo., 89. 66 Uo., 173., 174. 67 Uo., 55. 64 65
252
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
hogy az álomban bármi lehetséges: „…innéttől kezdve a Dédapámat gyakoroltam, még álmomban is, mikor New Yorkban jártam az amerikai haverjaimnál. Nekik is megmutattam, és elénekeltem angolul, mert álmomban rendesen tudok.” 68 A kötet utolsó novelláiban a fiatal felnőttkor keserű, céltalan világában az eddigi képek mellé a „hideg-meleg” motívumpár is beépül. A Lacika című novellában a kazánból áradó meleg biztonságot ad nem csak a test, hanem a lélek számára is, a befogadásnak ugyanilyen jellegű gesztusa hajlik perverzió felé az Egyetem presszó című novellában. A 22. fejezet egy időszembesítő eljárással a családi otthon melegét próbálja visszahozni, ez az érzés azonban már felidézhetetlen. Tehát ezek azok a fontosabb visszatérő elemek, amelyek a főszereplő életéhez szorosan kapcsolódnak, mind a valós, mind a vágyott helyzeteket illetően. A regényszerűséget erősíti továbbá a köteten végighúzódó azonos elbeszélői pozíció, amelyről korábban már volt szó. A szövegek fenti és további kapcsolódási pontjait figyelembe véve akár egy sajátos nevelődési folyamat is körvonalazható. Ennek a folyamatnak olyan támpillérei vannak, amelyek segíthetnék a főszereplő társadalomba való szocializálódását, bár ezek a mű során nem bizonyulnak tarthatónak. Először a második szövegben jelentkezik tájékozódási pontként a villanypásztor, mint ami segíthetné kialakítani a főszereplő helyes tájékozódási érzékét. „Legalább jelzés szerűen, hogy tudjak tájékozódni, mit lehet, mit nem. Mint a tehenek a villanypásztornál, ugye.”69 A világban való biztos eligazodás nehézségét később a báty által ajándékba kapott levis nadrág története s ezzel a küzdés értelmének megkérdőjelezése tovább erősíti: „…egy óvatlan mozdulattal, csak úgy a cipősarokkal felborítják az egész világot.”70 A későbbi évek folyamán a szerelem lehetne az a biztonságot adó erő, amely kijelöli az ember helyét a világban. A kilencedik novella ezt a lehetőséget is elveti: „Elvesztettem a Napot, amihez képest rajzolva volt a világ, s most nem tudtam, merre menjek, hogy ne törjek össze, ne morzsolódjak szét valahol messze a galaxis mélyén.”71 Ez az egzisztenciális idegenség a kötet utolsó novellájában válik teljessé. Itt mindaz lebontódik, amely egy élet számára nyújthatna fogódzókat: családban való nevelődés, az értelmes életcél, a szerelem, a zene. Tehát a főszereplő számára olyan negatív lehetőségek sorozata ábrázolódik a szövegekben, amely nem hogy segítené, hanem egyenesen ellehetetleníti a beilleszkedést, tehát nevelődést talán csak negatív értelemben fogalmazhatunk meg, melynek eredménye legfeljebb az élet elviselhetőségének lehetősége. Mindehhez a tárgyilagos, olykor ironikus elbeszélői hangnem –amely szintén a kötet egészére jellemző- tökéletesen illeszkedik. A szövegek hátterében meghúzódó kiégettség érzés egyik oka, hogy az ábrázolt ’60-as, ’70-es évek magyarországi világában az értelmes élet lehetősége megkérUo., 90. Uo., 12. 70 Uo., 52. 71 Uo., 66. 68 69
Studia Caroliensia 2009. 4.
253
BAJUSZ DÓRA
dőjelezhető. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az ellehetetlenült értékek helyébe nem állítható semmi biztos fogódzót adó más eszme, ezek helyébe különböző pótlékok léphetnek csak, mint például az álmodozás, majd az alkohol és a szerelemben megjelenő szabadosság. A fentiek tehát sokkal inkább a regényként való értelmezést helyezik előtérbe, bár továbbra is fenntartható természetesen az a nézet, hogy ezek a novellák tetszőleges sorrendben is olvashatók, önmagukban lezárt szerkezetűek, illetve azok, amelyek történetükkel a befejezetlenség benyomását keltik, később sem folytatódnak. A szerző a következőképpen vall művéről e kérdés tekintetében: „Olyan, mintha regény lenne, de nem az, mert a novellák megőrzik saját önálló szerkezetüket, s ez az elkülönülés tervezett, koncepcionális sajátossága a kötetnek.” 72 Véleményem szerint az értelmezést nagyban befolyásolja az újraolvasás, mivel ezáltal a befogadó számára az összefűzött novellák óhatatlanul is elkezdenek regényként működni. A linearitás megléte miatt az egyes szövegeknek talán még utalniuk sem szükséges egymásra, az olvasó tisztában van vele, hogy mi fog történni egy adott esemény után. A Házasságon innen és túl című kötetben még pesszimistább a világlátás, az élhető emberi élet értékeinek teljes hiánya jelenik meg az emberi kapcsolatok szintjén is. A férfi-nő kapcsolat alakjai bármikor felcserélődnek és felcserélhetőek, a házasság intézménye is kudarcot vall, a házasfelek törvényszerűen hat-tíz évi kapcsolat után könnyen lépnek ki a számukra már börtönnek tűnő világból. A szülőgyermek kapcsolat is elveszítette eredeti funkcióját. A világ nélkülözi egy egységes rendező erő, vagy Isten létét. Ezt a meglehetősen komor képet azonban az elbeszélő különféle eszközökkel teszi mégiscsak elfogadhatóvá vagy feloldhatóvá. A két kötetet tehát ez a közös világkép közelíti egymáshoz, összességükben véve azonban különböző prózapoétikai eljárások figyelhetőek meg, amelyek az egyes ciklusokban is különbözhetnek egymástól. Így ennek a műnek szövegei között nem figyelhető meg olyan kapcsolat sem, mint amely A bogyósgyümölcskertész fia esetében igaznak bizonyult. Ilyen eszköz például az elbeszélő pozíció, a nyelvi megformáltság, tematikai különbözőség, így természetesen az a kérdés sem merül fel, hogy egy szövegként olvasható-e a mű, így célszerű a ciklusokat egymástól elkülönítve vizsgálni és esetleg azt a feltételezést bizonyítani, hogy ezek mégsem válnak le egymásról. A kötet első két ciklusát elsősorban az azonos tematika, az elbeszélői pozíció, a nyelvi sajátosságok különítik el a másik kettőtől. Amint azt már korábban említettem ezen szövegek elbeszélői pozíciója egyes szám harmadik személyű, heterodiegetikus. A szereplői megnyilatkozások élőbeszédszerűek, szóhasználatukat a bulvársajtó, a média igénytelensége, pongyolasága erősen áthatja. A szövegekben megjelenő történetek többnyire egy-egy házasságtörés tipikus menetét jelenítik meg szinte sematikusan. Az emberi kapcsolatok ilyetén tönkremenése azonban semmilyen érzelmi megrendülést nem vált ki a szereplőkből, s bár maga a történetmondás nem a tragikumra
72
http://www.litera.hu/hirek/a-bogyosgyumolcskertesz-fia
254
Studia Caroliensia 2009. 4.
ELBESZÉLŐ
ÉS ELBESZÉLÉS
HÁY JÁNOS
PRÓZÁJÁBAN
összpontosít, mégis a történetekben rejlő erkölcsi, érzelmi nullszint tárgyilagos elbeszélése az olvasót érzelmi állásfoglalásra kényszeríti. Ehhez járul az elbeszélőmód és hangnem, a szabadfüggő beszéd alkalmazása és a tárgyilagos, mégis könnyed, sőt játékosan ironikus előadásmód, mely egyszerre mutatja és oldja fel a történetekben rejlő tragikumot. Talán nem erőltetett egy Pilinszky-verssel, az Infernóval való öszszevetés, úgy érzem, mintha a versben megjelenő életminőségek előrevetítenék a Háynál beteljesedő sorsokat: „Ház. Kutya. Gépkocsi. / Pázsit és fogadások. / De csakugyan szebb attól a mennyország, /hogy a poklokra lecementelt, / gyermeküket, nemüket, fajukat / és mindenüket megtagadó lények / póklábakon egyensúlyozva / nyáladzanak senkiért, semmiért?”73 A kötet harmadik ciklusa több szempontból is figyelmet érdemel. Elsősorban annak a játéknak lehetünk tanúi, amit a hidak elnevezése és a hozzájuk kötődő konnotációk által teremt meg a narrátor. Hiszen ezek a történetek a hidak keletkezési korát idézik meg, nem csak a benne élő személyek, hanem intertextusok segítségével is, s ezáltal korok és művészek összekapcsolását is lehetővé teszik. A hidak természetesen nemcsak mint építészeti alkotások teremtenek kapcsolatot a két part közt, hanem többféle hivatkozásrendszer által a kötet különböző szövegeivel is kapcsolatba lépnek, például történetsémák vagy motívumok ismétlődésével. A legendaszerű Von Finkenstein történet a mai esetek alapjává válik. A motívumok közül két novellában is szerepel az öngyilkosság mint lehetőség ábrázolása, ám a szereplők idejétmúltnak, követhetetlennek érzik ezt a befejezést. A „híd” átvitt értelemben a kommunikációt, az emberi kapcsolatok közti átjárhatóságot is segítheti. A negyedik ciklus történetei is emberi kapcsolatok működését, működésképtelenségét vetítik elénk. Miután már korábban bemutattam a fejezet főbb sajátosságait, értve ezalatt a megváltozott elbeszélésmódot, a tematikai sokféleséget, itt csupán a stilisztikai megformáltságra térnék ki. Ebben a részben jelentősen megnő a poétikai eszközök mennyisége: megszemélyesítések, hasonlatok, metaforák, sőt gyakori alliterációk is megjelennek a szövegekben. Ez azért is ilyen szembeszökő, mert akár az ezt megelőző ciklusokban, akár A bogyósgyümlcskertész fiában csupán elvétve lehetett találni belőlük. A Haza a Senkiházából című novellában például a következőket találhatjuk: „gyomrába harapja a megroggyant világot”; „Potyogtak kifelé a napok a decemberből (…) akár egy falnak rúgott jégkő, valami lepattant az időről” 74; „Feketében fekete asszonyokat látott, gömbölyű foltok a sötétben, …”75; sötét üresség. Változatos szókincs, jelzők sokasága, színek használata emeli a szöveg stilisztikai értékét. A Gróf Arzénovics Milutinné című történetben a poétikai eszközök még szélesebb köre figyelhető meg, a szöveg túldíszítetté, túl mozgalmassá válik általuk („elsúlyosult fák”; „szán suhant”; „gyöngyön csilingeltek a lovak nyakába függesztett harangocsPilinszky János összes versei, Osiris, Bp., 2006, 139. Házasságon innen és túl, 181. 75 Uo., 183. 73 74
Studia Caroliensia 2009. 4.
255
BAJUSZ DÓRA
kák”; „kiperdült a porondra”; „előlobbanjanak a függönyök rejtekéből”). A további történetekben jelenlétük lecsökken, bár még később is találhatunk erős képiséget sugalló kifejezéseket. Említésre méltó az is, hogy nem ritkák a többszörösen összetett, akár tizenegy-tizenhárom tagmondatból álló leíró mondatszerkezetek. Mindez összefüggésben állhat a ciklus novelláiban megjelenő érzelmiséggel, valamint arra is gondolhatunk, hogy a tragikum feloldásának, elhordozásának eszközei is lehetnek ezek a kötőibb szövegek. A Házasságon innen és túl négy ciklusának egymás mellé kerülése a kritika számára szintén problematikus. Bár a negyedik ciklus ténylegesen sok mindenben eltér az előző háromtól, mégsem állíthatjuk, hogy kötetbe kerülésük csak véletlenszerű volna, ugyanis az első két ciklusban megjelenő emberi kapcsolatok felületes volta mellett a harmadik ciklus szövegeiben a „híd” metaforikus jelentése nyomán a közeledés lehetőségeit is felvillantja az emberi sorsok élhetetlensége mellett. A negyedik fejezet tragikumba fulladó emberi kapcsolatai tematikusan összefüggésbe hozhatók a korábbi történetekkel, ám itt annak az írói fogásnak lehetünk szemtanúi, hogy bennük a véglegesen, akár gyilkosságok árán is pusztulásba fordult emberi sorsok az ábrázolás szépsége által az elbeszélő szánalmát, érzelmi viszonyulását jelenítik meg a stiláris eszközök által. Azt a tézist, mely szerint Háy János a mai magyar irodalomban mással össze nem téveszthető sajátos prózapoétikai eljárásaival kivételes helyet foglal el, A bogyósgyümölcskertész fia és a Házasságon innen és túl című kötetek főként narratológiai szempontú vizsgálatával igyekeztem bebizonyítani. Megállapításaimat az alábbiakban kívánom összegezni: Az elbeszélői pozíció kérdését érintve megállapítottuk, hogy változatosan használja az első személyű, homodiegetikus és a harmadik személyű, heterodiegetikus helyzeteket, valamint az elbeszélői nézőpont gyakori, akár egy mondaton belüli változtatásával érdekes szövegegyüttest hoz létre. A posztmodern irodalom másik jellegzetes eszköze, az intertextusok alkalmazása szintén fontos szerepet játszik a kötetek szerveződésében, játékba hozva ezzel különböző korok szövegeit és újraértelmezésüket, feltételezve a befogadói aktivitást. Bár a fenti eljárások a kortárs irodalom számos alkotójánál megjelennek, az a mód, ahogyan Háy ezeket más, sajátosan rá jellemző eszközökkel ötvözi, prózáját összetéveszthetetlenül „hájissá” teszi. A történetmondás egyszerűsége, történeteinek hétköznapisága és egyben tragikus volta úgy jelenik meg műveiben, hogy éppen azon a ponton, ahol a tragédia bekövetkezne, egy játékos, ötletes eljárással végül képes mindent megkérdőjelezni, és ennek a „mindennek” a fordítottját is mozgásba hozni. Ezt elsősorban a fentiekben elemzett narrációs és szövegalkotási eljárásokkal, valamint az irónia retorikai mozgásával éri el. Egyszerre döbbent rá így korunk anomáliáira, szembesít velük, anélkül, hogy az elbeszélői szólamot véleményalkotásra kényszerítené. Az általa megalkotott művilágban az olvasó egy olyan korral konfrontálódik, melyben elveszett az értékadó narratíva, az eszmény, az élhető létforma.
256
Studia Caroliensia 2009. 4.
