Római művészet (Kr. e. 8. sz.-Kr. u. 5. sz.) Készítette: Dr. Gesztelyi Tamás
Bevezetés 1. Az etruszk művészet kialakulása és virágkora (Kr. e. 8. sz.– 4. sz.) Itália területén az első magaskultúrát az etruszkok hozták létre. Mivel a római kultúra és művészet kialakulására meghatározó hatást gyakoroltak, az ő művészetük rövid áttekintésével kell kezdenünk ezt a témakört. A helyi villanova kultúrából és a keleti elemekből (orientalizáló stílus) egy sokszínű és sajátosan etruszk művészet született meg. Különösen a szepulkrális művészetben rendelkeztek a nagyobb városok sajátos vonásokkal. Cerveteriben a tumulusok, Tarquiniában a sírkamrák falfestményei, Chiusiban a halotti urnák voltak jellemzőek. A nagyszobrászat is kultikus szerepet töltött be: templomokon, szent körzetekben és sírépítményeken helyezték el őket. Anyaguk leggyakrabban a terrakotta és a bronz volt. Templomépítészetük egyik legjelentősebb emlékei az archaikus Rómában, a Capitoliumon épült meg. Homlokzatuk díszítésére festett terrakotta lapokat használtak. Görög hatásra nagy népszerűségnek örvendtek a festett vázák, melyeket részben importáltak, részben helyi műhelyekben készítettek. 2. Késő etruszk - kora római művészet (Kr. e. 4–2. sz.) Ezalatt az idő alatt egész Etruria római fennhatóság alá került. Bár bizonyos műfajok még megmaradtak jellegzetesen etruszknak (pl. az urnák, a terrakottaszobrok), a bronzművességet, az építészeti technikákat (pl. boltív) a rómaiak teljesen átvették, és ez utóbbit tovább is fejlesztették (ld. középületek, magánházak). Ezzel párhuzamosan azonban erőteljes hellenisztikus hatás is érte Rómát, ami a továbbiakban egyre meghatározóbbá vált az önálló római művészet kialakulásában. Ennek a kettős hatásnak jellegzetes ötvözetét mutatja a római templomtípus, mely pódiumra épül, egynézetű, mint az etruszk templomok, de homlokzati megjelenése teljesen görög. 2. A római kultúra virágkora (Kr. e. 1. sz.– Kr. u. 1. sz. közepe) Ahogy a római irodalomban ezt az időszakot aranykornak szokás nevezni, úgy a képzőművészetben is virágkorról beszélhetünk ebben az időszakban. A rómaiak szemében a praktikus feladatot betöltő építészetnek volt a legnagyobb a jelentősége. A katonaság menettáborainak a felállítása, és a meghódított területek új coloniáinak a felépítése rutinosan és pontos szabályok szerint történt. Megteremtették a monumentális építészet technikai feltételeit (boltív, opus caementicium), melyek segítségével folyamatosan épültek a forumok, a basilicák, a szentélyek, a thermák, az aquaeductusok és a lakóházak. A szobrászat alapvetően díszítő feladatot látott el a köztereken, a középületeken és a magánházakban. Elvárták, hogy témájuk az adott épülettel összhangban legyen, de ezen túl sem stilisztikai, sem eszmei követelményt nem támasztottak velük szemben. Ezért készültek nagy mennyiségben görög szobrok másolatai, átdolgozásai, tekintet
nélkül stílusukra és tematikájukra. Épületek belső díszítésére mozaikokat, falfestményeket (I-III. festészeti stílusok) és stukkókat alkalmaztak. Volt mégis néhány terület, ahol a szobrászat nemcsak alárendelt szerepet játszott. Ezek közé tartozott a portré, mely az ősök vonásait őrizte, így hűen kellett visszaadnia az eredeti arcvonásokat (vérisztikus portré). A szobrászat új feladatot kapott azzal, hogy a hatalom szolgálatába állították. Augustus e funkció megvalósításához a klasszikus görög stílust választotta. Ennek a klasszicizmusnak a legszebb alkotásai az Ara Pacis domborművei és a Prima Porta-i Augustus szobor. Az utóbbi az ugyancsak ekkor kialakuló idealizáló portrékészítés példája is. 4. A római birodalom fénykora (Kr. u. 1. sz. közepe – 3. sz. közepe) Ebben az időszakban a Római Birodalom az egész Földközi tenger medencéjét magában foglalja, több nagy múltú kultúrát, mint az egyiptomi, a szíriai vagy a görög. Ezek művészeti hagyományai az adott területen tovább élnek, különösen a magánművészetben, de olykor még más területekre is hatást gyakorolnak. Egységes római művészetről tehát nem beszélhetünk, de vannak nagyon meghatározó közös vonásai e korszak alkotásainak. Ezek közé tartoznak a monumentális császári építkezések, mint a Colosseum, a Forum Traiani, a palatinusi paloták, a Villa Hadriana, a Pantheon, a thermák, melyeket a provinciák nagyobb városai lehetőségeikhez mérten utánozni igyekeznek. A szobrászat propaganda szerepe minden eddiginél erőteljesebben érvényesült. Az ún. triumfális művészet legmonumentálisabb alkotásai ekkor születtek meg: a domborművekkel és szobrokkal borított diadalívek és diadaloszlopok. Hasonló funkciót töltöttek be a császárszobrok és -portrék. Ezek mintapéldányát valószínűleg Rómában készítették el programot sugalló vonásokkal, és küldték szét a birodalom minden részébe, hogy másolatait elkészítsék és a köztereken, középületekben elhelyezzék. A szobrászatnak a magánművészetben is fontos szerep jutott. Sírtáblák, sírszobrok és szarkofágok tömege készült ebben az időszakban, melyeknek a domborművei vagy közvetlenül az elhunytat és családját ábrázolják, vagy közvetve mitológiai jelenetekkel jellemzik őt, vagy a halál utáni lét reményeiről vallanak. A sírtáblákon jelentkezik leginkább a klasszikustól elütő, népies stílus, mely szereti a szemből ábrázolást, az egyszerű és áttekinthető kompoziciót, kerüli a perspektívát és a háromnegyed nézetet. Ez olykor az állami építményeken is megjelenik, mint az Adamklissiben (Románia) katonák által készített győzelmi emlékművön, majd pedig Rómában, Septimius Severus diadalívén.
Kronológiai vázlat a római történelemhez
Kr. e. 753 – 509: királyság korának hagyományos dátumai Kr. e. 509 – 27: köztársaság kor
507 k. a Capitoliumi trias templomának felavatása 494 – 367: küzdelem a patriciusok és plebeiusok között, ill. a szomszéd népekkel 396: Veii elfoglalása 343 – 290: Közép-Itália meghódítása 280 – 272: Dél-Itália meghódítása, Tarentum elfoglalása 264 – 241: I. pun háború 218 – 201: II. pun háború, Scipio győzelme Zamánál 200 – 197: II. makedón háború, Flamininus győzelme Künoszkephalainál 181: Aquileia colonia alapítása 172 – 168: III. makedón háború, Aemilius Paullus győzelme Püdnánál 149 – 146: III. pun háború, Scipio Minor elpusztítja Carthagót 148 – 146: Macedonia provinciává szervezése, Görögország és Korinthosz elfoglalása 133: Pergamon királyságát Róma megörökli 119: Gallia Narbonensis provinciát létrehozzák 113: Asia provinciát létrehozzák 89: az itáliai szövetségesek római polgárjogot kapnak 82 - 79: Sulla diktatúrája, proscriptiók 67 – 66: Pompeius sikerei a kalózok és Mithridatész ellen 60: első triumviratus: Caesar, Pompeius, Crassus 48: Pompeius veresége Pharszalosznál, Caesar Alexandriában 44: Caesar dictator perpetuus, március idusán meggyilkolják 43: második triumviratus: Octavianus, Antonius, Lepidus 31: Actiumi csata, Egyiptom elfoglalása Kr. e. 27 – Kr. u. 284: principatus kora 27 – Kr. u. 68: Iulius – Claudius – dinasztia uralma 20: diplomáciai siker a parthusokkal szemben 13: béketeremtő hadjárat Galliában Kr. u. 6 – 9: pannon-dalmata lázadás 69 – 96: Flavius – dinasztia uralma 70: Jeruzsálem elfoglalása, a templom lerombolása 79: a Vezúv kitörése 98 – 117: Traianus császár, elfoglalja Daciát 106/7: Pannonia kettéosztása Hadrianus helytartósága idején 117 – 138: Hadrianus császár 135: Bar Kochba felkelésének leverése 161 – 180: Marcus Aurelius császár 167 – 180: markomann – kvád – szarmata háború 193 – 211: Septimius Severus császár Kr. u. 284 – 395: dominatus kora
284 – 305: Diocletianus 313 – 337: Constantinus
379 – 395: Theodosianus Kr. u. 395 – 476: a birodalom kettéosztása – a Nyugat-Római birodalom bukása 410: Alarich elfoglalja Rómát 433: Pannonia a hunok birtokába kerül Képek leírása
1. Az etruszk művészet kialakulása és virágkora (Kr.e. 8-4. sz.) Építészet 1.1. A Palatinus dombi koravaskori épületnyomok rekonstrukciója. Kr. e. 8. sz. 1.2. A Pyrgiben feltárt etruszk templom rekonstrukciója. Kr. e. 6. sz. 1.3. A Capitoliumi triász templomának alaprajza. Kr. e. 6. sz. második fele A Palatinus dombi ásatások során kunyhók cölöplyukai, elsimított padlója és vízelvezető csatornák maradványai kerültek elő. Ezek alapján olyan épületek rekonstuálhatók, amilyenekkel a Villanovai kultúra hamvurnái között találkoztunk. Szerkezetüket fából, falait agyaggal betapasztot vesszőből, tetejüket hosszúszárú növényekből készítették. A legújabb rekonstrukció (2000) szerint jobbra a királyi kunyhó állt, balra a nagyobb épület Mars vagy Ops szentélye volt. Az alapításkori Róma területén a koravaskorban ilyen lakóházakból álló települést kell elképzelnünk, lakói pásztorkodásból, halászatból éltek. Az etruszkok templomait a feltárt maradványokból, a fogadalmi ajándékul készített kicsinyített modellekből, a fából készült tetőszerkezetet burkoló gazdag terrakotta díszítésekből és a római leírásokból tudjuk rekonstruálni. Az etruszk templom egynézetű volt, széles homlokzatát négy oszlop tartotta, a mélyen elhelyezett cella gyakran három részre volt osztva. Podiumát kőből, falait és tetőzetét fából építették fel, a fa szerkezetet díszes terrakotta lapokkal fedték le. A tetőzeten csúcsdíszeket (akrotérion) - néha szobrokat - helyeztek el, az oromzatokat domborművekkel díszítették. A görög templomokhoz képest széles és lapos megjelenésűek voltak. Az Augustus idején élő Vitruvius építészeti művében részletes leírást adott felépítésükről. Ilyen formájú volt Rómában a Capitoliumi triász temploma, mely az utolsó etruszk király idején épült. Szobrászati díszítéséhez Vejiből egy Vulca nevű mestert hívtak. 2.1. Róma ún. Serviusi falai. Kr. e. 4. sz. Tufa, opus quadratum. Mag. 10 m, vastagsága helyenként 4 m, hossza összesen kb. 11 km volt 2.2. Volterrai városkapu. Kr. e 3-2. sz. Tufa. Az ív magassága 7,5 m, szélessége 4,16 m, Olaszország (Etruria) 2.3. Cloaca Maxima. Kr. e. 4. sz. Tufa, opus quadratum. Róma Róma városiasodása a Kr. e. 6. sz.-ban, az etruszk királyok idején kezdődött el. Ekkor építették a Capitoliumi templomot, a Cloaca Maximát, a Serviusi városfalakat. A ma már csak részleteiben látható falmaradványok a Kr. e. 4. sz.-ban épültek újjá, de az írott források tanúsága szerint eredetük a Tarquiniusok idejére vezethető vissza. Az építkezéshez a könnyen faragható, szürke színű vulkáni tufát használták, melyből
nagyméretű, szabályos hasábformákat vágtak ki, és kötőanyag nélkül helyezték egymásra (=opus quadratum). Ezzel egyidőben épültek meg az etruszk városok falai is, hogy a gall támadásokkal szemben védelmet nyújtsanak. Ezeknek nélkülözhetetlen és időtálló szerkezeti eleme volt a boltív, mely nagy teherbírásával jelentős fesztávolságok áthidalását tette lehetővé. Enélkül a rómaiak nagyméretű közhasznú épületei nem jöhettek volna létre. Volterra kapuja ma is őrzi régi formáját, rajta az egykori szobordíszek maradványaival. A Tarquiniusok idejére tehető a Cloaca Maxima megépítése, melynek elsődleges feladata annak a vizenyős területnek a vízelvezetése volt, ahol a későbbi Forum Romanum kialakult. Ez elősegítettte a dombok településeinek összeolvadását. A csatorna Tiberisbe nyíló torkolatának a 4. sz.-ban átépített formája ma is látható. 3.1-2. Halom- és kamrasírok. Kr. e. 7-6. sz. Cerveteri (Caere), Olaszország (Etruria). Banditaccia nekropolisz (halottak városa) 3.3. Domborművek sírja. Kr. e. 4. sz. vége. Szélessége 6,5 m, Banditaccia nekropolisz A tengerparthoz közel fekvő Caere gazdag kereskedőváros volt. Temetőjére a halomsírok (tumulusok) jellemzőek. Ennek kamráit a könnyen vájható tufakőzetbe vágták bele, halmot emeltek fölé és kőfallal vették körül, amin ajtónyílást hagytak. Előfordultak utcaszerűen, egyenes vonalba épített sírkamrák is. A halomsírok belseje rendszerint több helyiségből állt, miként egy lakás. A falfelületekre ajtókereteket, tetőgerendákat, ablakkereteket, ágyakat, ülőhelyeket és bútorokat is faragtak. Segítségükkel tudunk fogalmat alkotni az etruszk lakóházról és berendezéséről. A 4. sz.-ban egy új típus jelent meg, mely fölött már nem volt tumulus. Ezek közé tartozik a Domborművek sírja, mely arról kapta nevét, hogy belsejének falán a mindennapi élet használati tárgyai (kancsó, tálca, tükör, pajzs, sisak, stb.) ki voltak kifaragva, ill. stukkóból megformálva. A központi terem tetejét négy pillér tartja. Oldalfalai mentén halotti nyughelyek, és sírfülkék sorakoznak, az előtérben egy családi ágy párnákkal. Ennek oldalán tritónszerű keveréklény és a háromfejű Cerberus látható. A pillér felső részén az elhunytak mellképei lehettek. A mennyezet formájáról és mintázatából látható, hogy fából készült tetőszerkezetet imitál. Festészet 4.1. Madárjósok sírja: részlet. Kr. e. 530 körül. Mag. 1 m, szélessége 1,4 m. Tarquinia, Olaszország (Etruria) 4.2. Vadászat és halászat sírja: részlet. Kr. e. 530 körül. Mag. 1 m, szélessége 1,4 m. Tarquinia 4.3. Orcus sírja: részlet. Kr. e. 4. sz. közepe. Tarquinia A tarquiniai sírkamráknak köszönhetően az etruszk falfestészetnek gazdag hagyatéka maradt fenn. Legtöbbjük a Kr. e. 6. sz. utolsó harmadában készült. A mésszel elsimított falfelületre berajzolták, majd árnyalatlan színekkel - elsősorban rozsdavörössel kifestették az alakokat. Témáikat a hősmondákból és a mindennapi életből és a természeti környezetből merítették. A sírkamrát az elhunytak halál utáni lakhelyének tekintették, ezért igyekeztek azt minél szebbé és használati tárgyakkal minél felszereltebbé tenni.
A bejárattal szemben lévő fal közepére egy kétszárnyú ajtó van festve, mely bizonyára az alvilág bejárata. A mellette álló két alak búcsút vesz az oda távozó elhunyttól. Körülöttük növények és madarak. Az oldalfalak végében látható alakokat összefüggésbe hozták a madarakkal, és ezért madárjósoknak vélték őket, innen a sírkamra elnevezése. A másik falfestményen a természet még nagyobb szerepet játszik. A falakon mozgalmas állatvilág elevenedik meg. A bejárattal szemben lévő falon hullámzó tenger látható, rajta apró csónak, melynek az elején az ártó erőktől védő, soha nem alvó szem. A csónak orrában egy fiú horgot dob a vízbe, hárman pedig társukat figyelik, aki egy növényekkel borított szikláról parittyával madarat akar lőni. A természet ekkora teret sem a görög, sem a római művészetben nem kapott, az egyiptomi és a krétai falfestményeken viszon megtaláljuk a párhuzamait. A 4. században eltűnik a sírfestmények életigenlése, a komor alakok és a véres jelenetek váltak uralkodóvá. Ez összefügg az etruszk társadalom belső válságával és a külső fenyegetettséggel. Kivételnek számít az a klasszikus szépségű női fej, mely sötét háttérből emelkedik ki, és mély szomorúsággal tekint maga elé. Előkelő származásáról szép viselete, gazdag ékszerezettsége tanúskodik. Szobrászat 5.1. A veji Apollón-szentély szobordíszei. Rekonstrukciós rajz. Kr. e. 6. sz. vége. Terrakotta. Mag. 181 cm. Róma, Villa Giulia 5.2. Arezzói Chimaera. Kr. e. 5/4. sz. fordulója körül. Bronz. Mag. 80 cm, hossza 182 cm. Firenze, Museo Archeologico Minthogy Etruriában nem volt márványbánya, a nagyszobrászat alapanyaga a bronz mellett a terrakotta volt. Ez utóbbiból készültek a templomok szobrászati díszei. Az itt látható szoborok Vejiben egy templom tetőzetén álltak. A középső jelenetben Héraklész látható, amint megkötözi a kerüneiai szarvast, Artemisz szent állatát. Az istennő (jobb szélen) testvérét, Apollónt hívja segítségül, aki ijjal kezében figyelmeztetően Héraklész felé lép. Az archaikus görög kurosz szobrokkal összehasonlítva feltűnő különbség mutatkozik lendületes mozgásában, körbekomponáltságában, leegyszerűsített redőzetű köpenyében. A bal szélen Hermész igyekszik megakadályozni, hogy Zeusz fiai között viszály törjön ki. A szoborok felületét festették. A lábak közt látható támasz a szoborok stabilitását szolgálta. A bronznak mint alapanyagnak a fontossága hozta magával, hogy az etruszk bronzművesség igen fejlett volt: használati tárgyakat, fogadalmi szobrocskákat és nagyméretű szobrokat egyaránt készítettek. Az itt látható szobor e bronzművesség egyik csúcsteljesítménye. A Chimaera mesebeli lény volt, testéből kecske fej és kígyó farok nyúlt ki. A történet szerint az állatot Bellerophontész döfte le lóhátról. E küzdelem feszültsége az alak egész testét átjárja, a megsebesült kecskefej oldalra hanyatlik, nyakából vér folyik. Az oroszlánfej kidolgozása a legmegkapóbb: a feszült figyelmet és az élet-halál küzdelmet tökéletesen fejezi ki az állat tekintete.
2. Késő etruszk – kora római művészet (Kr. e. 4-2. sz.) Építészet 6.1. Ostia legkorábbi alaprajza. Kr. e. 4. sz. vége 6.2-3. Basilica Aemilia: alaprajz és rekonstrukció. Kr. e. 179. Alapterülete kb. 70 x 29 m. Róma, Forum Romanum A köztársaság kori Róma léte a hódító politikán alapult. Ez tükröződik városépítészeti elveiben is. Az előrenyomuló hadseregnek alkalmas terepen szabályos négyszög formájú erődített táborokat (castrum) építettek, minden oldalon egy-egy kapuval. A falakon belüli területet két főútvonallal (cardo és decumanus) négy részre tagolták, a középpontban pedig teret alakítottak ki. A meghódított területeken létrehozott coloniákat is ennek mintájára építették, ezek a castrum típusú városok. A központi tér lett a forum, ahol felállították a Capitoliumi Iuppiter templomát. Ostia mint Róma tengeri kapuja stratégiai fontosságú város volt. A római forum fontos és jellegzetes épülete volt a basilica. Szerkezetileg ez a keresztény bazilikák előfutára. Úgy hoztak létre nagyméretű fedett teret, hogy a tetőzetet a hosszanti falakkal párhuzamosan futó oszlopsorokkal támasztották alá. A belső tér megvilágítását az emeleti ablakokkal biztosították. A homlokzatukat árkádokkal és a görög templomok díszítőelemeivel (oszlopok, párkányok, metópék) tagolták. Belsejük nyáron a forró nap, télen az esőzések ellen nyújtottak menedéket a jogi, politikai és üzleti élet résztvevőinek. A forum felöli oldalon üzletsor volt kialakítva. A Forum Romanum északi oldalán a Basilica Aemilia, vele átellenben a Kr. e. 1. sz. második felében épült Basilica Iulia állt. Ma már mindkettőnek csak alig felismerhető alapfalai láthatók. 7.1. A Largo Argentina szentélykörzete. Kr. e. 3-2. sz. Róma 7.2. Portunus vagy Fortuna Virilis temploma. Kr. e. 2. sz. vége. Róma, Forum Boarium Ezen a helyen már a Kr. e. 5. században szentély állt, s fokozatos kibővítés és újjáépítés során alakult ki a ránk maradt négytemplomos térség. Közülük három téglalap, egy kör alaprajzú. A Kr. e. 2. századra létrejött együttesben megvalósult a templomok szabályosan párhuzamos és a térrel szembeforduló elrendezése. Bár a különböző korú templomok nem egyformák, mindegyikükben érvényesülnek a római templomépítészet jellegzetes vonásai, a magas podium, a homlokzat uralkodó szerepe, a görög oszloprendek alkalmazása. A Forum Boariumon maradt meg Róma egyik legépebb antik temploma. A magas podiumon álló, négy oszlopos, oromzatos templomot Fortuna Virilisnek (Férfiszerencse) vagy Portunusnak, a kikötő istenének építették. A templom szélességének és magasságának aránya az utóbbi javára változott meg az etruszk előzményekhez képest. Így zártabb, összefogottabb hatást kelt, ahogy ezt a görög templomoknál megismertük. A főhomlokzat előtt a görögöknél szokásos oszlopsort megkettőzték: így tömegének egyharmad részét az oszlopos tornác teszi ki. E mögött helyezkedik el a zárt cella, melynek mélysége az épület hosszának további kétharmadát foglalja el. Ennek külső falán az oszlopsor féloszlopok formájában folytatódik. Ennek a típusnak álperipterosz a neve.
8. Atriumos ház: alaprajz és rekonstrukció. Kr. e. 4-3. sz., pompeji házak alapján A római lakóház egy központi tér, az atrium köré szerveződött. Ennek előzményét a caeréi sírkamrák beosztásában fedezhetjük fel. Megvilágítását tetőnyíláson (conpluvium), esetleg emeleti ablakokon keresztül kapta. Ez biztosította egyúttal a füstelvezetést is. A befelé lejtő tetőnyílás alatti medence (impluvium) az esővizet gyűjtötte össze. Az atriumban voltak a családi tűzhely és a háziszentély, az ősök képmásai, itt zajlott a család élete. Reprezentációs terem is volt, ahol a kliensek gyülekeztek, hogy urukat köszöntsék, és utasításait meghallgassák. Ebből nyíltak a hálófülkék és a bejárattal (fauces) szemben a tablinum, a családfő dolgozó-, ill. fogadószobája. Ehhez még egy kis kert csatlakozhatott (hortus). Az épület elrendezése fegyelmezetten szimmetrikus és axiális. Kifelé zárt, hogy a külvilág zaját, porát, melegét kizárják. Szobrászat 9.1. Ún. Brutus. Kr. e. 3. sz. Bronz. Mag. 69 cm. Róma, Palazzo dei Conservatori 9.2. Ún. Szónok (Arringatore). Kr. e. 2-1. sz. fordulója. Bronz. Mag. 170 cm. Firenze, Museo Archeologico A késő etruszk portréművészet remekművei, melyek azonban már a köztársaság kori Róma művészetének is részét képezik. Az ún. Brutus-portré kemény, határozott tekintetével a köztársaság megalapítójának elképzelt vonásait juttatta az utókor eszébe, valójában semmi más alapja nincs az azonosításnak. A fejhez símuló haj, a rövid, rendezett szakáll, a szorosra zárt száj, a sima és barázdált arc kidolgozása a helyi hagyományt őrzi, mentes maradt a hellenisztikus hatástól. A tekintetet a megmaradt szembetétek szinte élővé teszik. Az ún. Szónok – etruszk felirata szerint Aule Meteli, azaz Aulus Metellus - római tisztségviselőként togában jelenik meg, portréja is a szépítés nélküli ábrázolás (vérizmus) római szokását követi. A leegyszerüsített ruharedőkezelés az etruszk hagyomány folytatása. Felemelt jobbja szónoki mozdulat, mint politikus szól hallgatóihoz. Alakja az etruszkok rohamos asszimilálódásáról tanúskodik. Iparművészet 10.1. Bronztükör Vulciból. Kr. e. 380 körül. Átmérője 18 cm. Vatikáni Múzeum 10.2. Novios Plautios: Ficoroni cista. Kr. e. 300 körül. Bronz. Mag. 74 cm. Róma, Villa Giulia A jómódú etruszk nők használati tárgyai között a bronztükrök voltak a leggyakoribbak. Ezek egyik oldalát fényesre csiszolták, hogy jól tükröződjenek, a másik oldalát bekarcolt ábrázolásokkal díszítették. Kedveltek voltak a mitológiai témák. Ez esetben a felirat segít meghatározásában. Khalkhasz a Trója alatt harcoló görögök papja volt. Itt etruszk átértelmezésben jelenik meg, mint szárnyas démon, aki előrehajolva egy kezében tartott májból jósol. A jelenetet borostyáninda veszi körül. A nők másik kedvelt kelléke egy hengeralakú edények, a cista volt. Ezekben ékszereiket, szépítőszereiket tartották. Leghíresebb előállítási helyük, a tükrökhöz
hasonlóan, Praeneste volt. A Kr. e. 4. sz. végére Róma elég jelentős várossá vált ahhoz, hogy ott is műhelyet hozzanak létre. Ez a bemutatott edény feliratából derül ki. Az etruszk bronzművesség hagyományain nevelkedett mester a plasztikus és bekarcolt (cizellált) díszítés témáit a görög mitológiából vette és hellenisztikus stílusban készítette el. A fedélen Dionüszosz áll két szatír között, az edény testén az Argonauták történetének egyik epizódja látható. Egy kiasázsiai királyt, Amükoszt Polüdeukész fához kötözi, miután ökölvívásban legyőzte. Előtte Athéna áll, fölötte Niké lebegve tartja a győzelmi koszorút. 3. A római kultúra virágkora (Kr. e 1. sz. - Kr. u. 1. sz. közepe) Építészet 11.1. Aqua Marcia. Kr. e. 1. sz. Rómától délre, Latiumban 11.2. Pont du Gard. Kr. e. 1. sz. vége. Mag. 49 m, hossza fent 275 m, lent 142 m. Nimes közelében a Gardon folyón ível át, Franciaország A boltív és az öntöttfal (opus caementicium) készítése tette lehetővé a rómaiaknak a nagyméretű és tartós építmények készítését. A kő- vagy téglazúzalékból, mészből és vulkáni hamuból (puteoli föld) összeállított habarcsot a betonhoz hasonlóan formába öntötték, külsejét pedig kővel vagy téglával burkolták. Ezek a tömbszerű (monolit) falak igen időtállóak voltak. Az így megépített hidak Róma úthálózatának létrehozásában játszottak nélkülözhetetlen szerepet, a több kilométeres vízvezetékek (aquaeductus) pedig a városok vízellátásában. Mindkét szerepet betölti a Gallia provinciában emelt Pont du Gard. Az ókori Nemaususba (Nimes) 50 km hosszú vízvezeték szállította a hegyekből a jó minőségű vizet. Ennek egy szakaszát alkotta a ez a híd, melynek felső szintjén haladt a vízvezeték, az alsón pedig a közúti forgalom. Mint mérnöki munka is csodálatra méltó a nagyméretű építmény, melyhez óriási állványzatokat és darukat kellett létrehozni. A két alsó szint ívei azonos ritmusúak, közülük a folyómeder fölött átívelő kicsit szélesebb. A felső szint sűrűbb és kisebb ívei jellemzőbbek az egyenletes terepen haladó aquaeductusokra, ahogy ez a latiumira is jellemző. 12.1. Fortuna Primigenia szentélye: rekonstrukciós rajz. Kr. e. 1. sz. eleje. Praeneste, Olaszország 12.2. Augustus temploma (Maison Carrée). Kr. e. 16. Szélessége 15,5 m, hossza 26 m, oszlopmagasság 19 m. Nimes, Franciaország A római templomépítészetben klasszikus és hellenisztikus típusok is előfordulnak a jellegzetesen római mellett. A Fortuna Primigenia szentély a monumentális, a környezetet a templomépítménynek alárendelő hellenisztikus típust valósítja meg, miként a kószi Aszklépieion. A Rómától délkeletre fekvő Praenestében a hegyoldalban eredetileg egy kicsiny kerek szentély állt. Ehhez építettek egy monumentális feljárót, melyen a lépcsősor hol két oldalról, hol pedig középen haladt fölfelé, pihenőkkel megszakítva. Egy-egy pihenőhöz oszlopcsarnokok, exedrák, teraszok tartoztak. Felül egy nagy U-alakú udvar szolgált gyülekezőhelyül, majd pedig egy félkör alakú
lépcsősor és oszlopcsarnok vezetett a szentélyhez. Ez a lépcsősor színházi nézőtérül is szolgálhatott ünnepi alkalmak rendezvényein. A Nemaususban épült templom a római típus: eredetileg 3 m magas podiumon állt, egynézetű, pszeudoperipterosz, korinthoszi oszlopai vannak, előcsarnoka három oszlop mélységű. Az architráv fölött az Ara Pacisszal rokon stílusú friz fut végig, rajta girlandok és ökörfejek. 13.1-2. Forum Romanum: alaprajz és mai állapot. Róma 13.3. Augustus Foruma (Forum Augustum). Kr. e. 36-2. Alapterülete 125 x 118 m. Róma A Kr. e. 1. sz. folyamán Róma egy hatalmas birodalom fővárosává vált. Forumának díszes kiépítése ekkor kezdődött el. A háttérben a Tabularium (állami levéltár) magas, árkádos épülete látható, melyet Sulla idején épült (Kr. e. 78). Előtte egykor márványhomlokzatú templomok álltak: jobbra Concordiáé, középen Vespasianusé, balra Saturnusé. Ez utóbbihoz tartozik a ma is látható gránit oszlopsor. A templomok előtt állt a híres rostra (szónoki emelvény), ahonnan a vezérek és politikusok beszédeiket Róma népéhez intézték. Jobbra és az előtérben a Basilica Aemilia maradványai, köztük néhány visszaállított oszlop látható. Középen a travertin lapokkal burkolt szabad tér, melyből néhány később emelt emlékoszlop emelkedik ki. A háromnyílású diadalív, a Forum arculatának egyik meghatározó műemléke, Septimius Severus idején épült. A Forum Augustum építése a Philippi csatához kapcsolódik. Ekkor fogadta meg Octavianus-Augustus, hogy győzelme esetén Mars Ultornak templomot állít. Az építkezéshez a győzelmi zsákmányt használta fel. Új forumot már Caesar is épített, ezt a hagyományt folytatta örököse. Az építészetileg zárt tér egyik végpontjában szentély állt, kétoldalt pedig oszlopcsarnokok húzódtak. Mintájául a hellenisztikus szentélykörzetek szolgáltak. Az oldalt látható félköríves csarnokokban (exedra) a római múlt legendás alakjainak szobrai sorakoztak (Aeneas, Romulus, albai királyok). Augustus sokat tett a római történelmi tudat kialakításáért. 14.1. Pompeius színház: rekonstrukciós rajz. Kr. e. 61-55. Átmérője kb. 150 m. Róma 14.2. Marcellus szinház. Kr. e. 17-13. Travertin. Eredeti mag. kb. 32,6 m, szélessége 130 m. Róma Rómában színházi játékok már a Kr. e. 3. sz. óta folytak, állandó épületet azonban először Pompeius emelt erre a célra. Ez nem maradt fenn, de ókori térképről ismerjük alaprajzát, és a Via dei Giubbonari mentén felismerhetők a házak vonalvezetéséből körvonalai. Plutarkhosz szerint a mütilénéi színház mintájára épült. A cavea fölé emelkedő épület Venus Victrix szentélye. A színház mögött Domitianus kis színháza (odeion) és stadionja látható, míg a jobb felső sarokban a Pantheon is feltűnik. Az Augustus idején felépült Marcellus szinháznak a két alsó szintje ma is látható a Tiberis partja és az Apollo templom oszlopmaradványai között. A római színház nem domboldalra épült, mint görög elődje, hanem boltíves alépítményre és városi környezetbe. A nézőteret (cavea) övező falat összeépítették az azonos magasságura felépített színfallal, így zárt belső teret hoztak létre. A színfalat álarchitektúrával díszítették, így a szinpadi eseményeknek építészeti hátteret biztosítottak a görögök
természet alkotta háttere helyett. A külső falat boltívek tagolták, de homlokzati díszítőelemként a pillérek felületén féloszlopokat helyeztek el (emeletenként váltogatva: dór, ión, korinthoszi), az emeleteket architráv és párkány választotta el egymástól. 15.1. Orange: diadalív déli oldala. Kr. e. 1- Kr. u. 1. sz. Mag. 19,21 m, alapterülete 19,57 x 8,40. Franciaország 15.2.-3. La Turbie: Tropaeum Augusti, rekonstruált részletek. Kr. e. 7-6. Franciaország A diadalmenetet tartó hadvezérek Rómában már korábban is készítettek ideiglenes díszkaput, ami alatt katonáik átvonultak. Ez jelképezhette a hazaérkezést, de szakrális célja is lehetett: az átvonulás révén megtisztulni a háború bűneitől, ártó erőitől. A legkorábbi ránkmaradt diadalív egy provinciában, Gallia Narbonensisben épült. Pontosan nem tudni, mikor, feltehetően Augustus idején. Az íven egy nagyobb és két kisebb átjáró nyílik. A pillérek előtt lábazatokra helyezett korinthoszi oszlopok állnak, melyek az álarchitektúrát tartják: az architrávot, a párkányzatot, az oromzatot. Efölött egy újabb párkányzat következik, azaz kettős attikája van, ami egyedülálló megoldás. A kisebb átjárok fölött fegyverhalmok láthatók ovális gall pajzsokkal, az alsó attikán hajórészletek, a felsőn pedig gomolygó csatajelenet. A felületen lévő lyukak bronzapplikációk rögzítésére szolgáltak, melyek elvesztek. A tropaeum eredetileg alkalmi győzelmi emlékmű volt, mely egy oszlopra felaggatott fegyverekből állt. Augustus idején ebből tartós épülettípust csináltak az alpesi népek fölött aratott győzelme hírdetésére, közel Észak-Itália határához. Ehhez több méter magas négyszögletes talapzatot emeltek. Ennek oldalán volt az uralkodóhoz szóló és az alkalmat megörökítő felirat. Efölött egy hengeres épületrész emelkedett oszlopsorral körülvéve. A fal fülkéibe szobrokat helyeztek. A csúcsos tetőzetre helyezték az eredeti tropaeum kifaragott szobrát. Formailag leginkább a mauzóleummal mutat rokonságot. Az épületmaradványon jól látható szerkezeti felépítése: a kváderkövekből rakott falköpeny öntött falat vesz körül, melyben a kőtömbökből rakott pillérek az épület vázát alkotják. Szobrászat 16.1. Csatahajó katonákkal. Kr. e. 1. sz. Márvány. Praenestei dombormű. Vatikáni Múzeum 16.2. Ahenobarbus oltár: census. Kr. e. 100 körül. Márvány. Mag. 81 cm, teljes hossza 559 cm. Párizs, Louvre 16.3. Vergilius Eurysaces pék síremlékée: domborművén kenyérkészítés. Kr. e. 1. sz. vége. Travertin. Róma, a Porta Maggiore mellett A rómaiak számára az ábrázolások dokumentatív szerepe mindig fontos szempont volt. A győztes hadvezérek pl. csatáikról festményeket készíttettek, és a forumon bemutatták azt. Ezeken a pontosság mellet az esztétikai kérdések másodlagosak voltak. Ezt látjuk a hadihajónak és a katonák felszerelésének minden részletére kiterjedő gondos ábrázolásán. A Mars mezőn a Neptunus szentélyhez emelt oltár oldalait domborművek díszítették. Az egyik hosszú oldalon egy mitológiai jelenet, a tengeristen menyegzői menete
Tritónokkal, Néreiszekkel, tengeri állatokkal zsúfolt és lendületes hellenisztikus stílusban volt kifaragva. A másikon szakrális jogi aktus látható: balra a polgárok vagyonbevallása gondos precizitással van ábrázolva. Az egyik hivatalnok kikérdezi a polgárt, a másik följegyzi az adatokat. A fríz folytatása: áldozati állatok menete a középen álló oltárhoz és Marshoz. Ennek hangulata kimért és ünnepélyes, az alakok elhelyezése kevéssé zsúfolt, az oldal- és a szembőlnézet jellemző rájuk. Valószínüleg mindkettőt görög mester készítette. A különbség a megrendelő ígényének szerepét mutatja a képzőművészeti alkotás megszületésében. A római pék foglalkozását bemutató sírdombormű a népies realizmus példája. Ezúttal a kenyérkészítés fázisait láthatjuk egymás mellé helyezett jelenetek sorában, mint egy gondos dokumentációt vagy képregényt. A sírépítmény maga is egyedi: mintha egy nagy kemence volna, melynek oldalán kerek nyílások sorakoznak. A dombormű a koszorúpárkány alatt fut végig. 17.1. Hadvezér portrészobra. Kr. e. 1. sz. első fele. Márvány. Mag. 194 cm. Róma, Museo Nazionale (Palazzo Massimo) 17.2. Pompeius portréja. Kr. e. 1. sz. közepe. Márvány. Mag. 25 cm. Koppenhága, Ny Carlsberg Glyptothek 17.3. Augustus portréja. Kr. u. 1. sz. eleje. Márvány. Mag. 26 cm. Róma, Vatikáni Múzeum Az ősök portréit a római nemesek (nobiles) viaszból készítették el, és az atriumban helyezték el. Ezeknek nagy szerepe volt a római öntudat fenntartásában. Valószínüleg a nyers realizmus (vérizmus) volt rájuk jellemző, és mivel életük végén készültek, rendszerint élemedett korúak. A Kr. e. 1. sz.-i portréknál az erős görög befolyás már félreismerhetetlen, de a minél pontosabb hasonlóság követelményéből nem engedtek. Jelen esetben a hadvezér testét az idealizált görög istenszobrok mintájára készítették, feje ezzel szemben szépítés nélkül mutatja az egyéni vonásokat: fürkésző tekintet, mély barázdák, felhúzott szemöldök. Pompeius, a sikeres hadvezér Nagy Sándort példaképének tekintette, külső megjelenése azonban távol állt tőle. Így a nagysándori portrék heroizáló hajábrázolását társították egyéni vonásaival, a kövérkés arccal, a kis szemekkel. Ezt a disszonanciát Augustus portréi oldották fel az arcvonások idealizálásával. A primaportai szobor sima, szabályos arca ifjúként mutatja a valószínűleg már érett korú uralkodót. Szépen rendezett, fejhez simuló hajfürtjei is ezt a klasszicizáló irányzatot követik, mely azonban megőrizte a princeps felismerhetőségét. 18.1. Menelaosz: Oresztész és Élektra. Augustus kori. Márvány. Mag. 1,92 m. Róma, Museo Nazionale (Palazzo Altemps) 18.2. Augustus Prima Porta-i szobra. Kr. u. 1. sz. eleje. Márvány. Mag. 2 m. Lh. Prima Porta (Róma közelében). Vatikáni Múzeum A népies realizmus és a keresett klasszicizálás egymás mellett élő stílusok a római művészetben. Szokták plebeiusi és patriciusi hagyománynak vagy művészetnek is nevezni e két irányzatot. A klasszicizáló iskola megteremtője Rómában a délitáliai Paszitelész volt a Kr. e. 1. sz. közepe körül, ennek a hagyománynak a folytatója Menelaosz. Megrendelőik a római arisztokrácia köréből kerültek ki, akik számára az
ilyesfajta szobrok gyűjtése státusz-szimbólum lehetett, és a görög ízlés divatjáról tanúskodik. A szoborcsoport a klasszikus álló nőalak és ifjú típusából jött létre. Egymásfelé fordulva fonódnak össza karjaik és találkozik tekintetük. A két testvér egymásra találásának elképzelt sziruációja – talán Euripidész drámája alapján -, melynek megalkotásában a külsőségek kaptak meghatározó szerepet. Augustus a monarchikus hatalom megszilárdításához a művészeteket is felhasználta. A hivatalos művészet feladatai közé tartozott, hogy segítsen a princeps hatalmának legitimizálásában, és hirdesse egy új korszak beköszöntét. A szobor Livia villájában került elő, de üzeneteit bizonyosan a nyílvánosságnak szánták. Az uralkodó mellvértjének jelenete, a legiójelvények visszaszerzése a parthusoktól Kr. e. 23-ban történt, és nagy diplomáciai sikernek számított. A mezítelen lábbal történő ábrázolás héróizálást vagy istenítést jelent, így halála utáni készítési időpontra is utalhat. A hivatalos művészetpolitika a klasszikus stílust választotta mintául, konkrétan Polükleitosz Dárdavivőjének hatását fedezhetjük fel a kompozicióban, valamint a haj, ill. az arc idealizált ábrázolásában. 19.1. Ara Pacis Augustae: alaprajz. Kr. e. 13-9. Az építmény magassága 4,60 m, alapterülete 11,62 x 10,62 m. Róma, Mars mező 19.2. Ara Pacis Augustae: Aeneas áldozatbemutatása. Dombormű a nyugati oldalon. Carrarai márvány. Mag. 1,55 m, hossza 2,37 m. 19.3. Ara Pacis Augustae: Felvonulási menet részlete a déli oldalról Az Augustus teremtette Béke tiszteletére emelték ezt a reprezentatív oltárt, mely szerkezetében a pergamoni Zeusz oltárra emlékeztet: a tényleges oltárt fallal vették körül. A falat - különösen kívül - gazdag domborműdíszítéssel borították. A hosszú oldalakon az áldozatbemutatáshoz vonuló ünnepi menet látható. Ennek itt látható részletén két flamen vonul jellegzetes fejfedővel, utána egy szolgáló bárddal, majd a pontifex maximus, a szertartás celebrálója – mindketten fedett fővel. Utánuk a császári család tagjai következnek. A nyugati bejárat két oldalán Róma legendás múltjának egyegy jelenete látható: Aeneas áldozatbemutatása, miután megérkezett Latiumba, ill. az ikreket szoptató farkas és Mars atya. A méltóságteljesen álló Aeneas kezét oltár fölé tartja, melyhez két szolgáló az áldozati kellékeket viszi. A háttérben egy kis épületben istenpár ül, feltehetően a Penates, melyeket Aeneas Trójából hozott magával. A keleti oldal egyik domborműve elveszett, míg a másik hiánytalanul fennmaradt. Ezen a föld termékenységének allegóriája látható: növényeknek, állatoknak, embereknek egyaránt ő a táplálója, oldalról a megtermékenyítő szelek perszonifikációi övezik. A kompozició az új korszak bőségét és harmóniáját hirdeti. Az oltár az Augstus kori művészet fő művének tekinthető. Festészet 20.1. A Szamnisz ház falfreskója. Kr. e. 1. sz. eleje. A szoba alapterülete 3 x 4 m, mag. 3 m. Herculaneum, Casa Sannitica 20.2. Beavatás misztériumba: falfreskórészlet. Kr. e. 1. sz. közepe. Mag. 3 m, teljes hossza 17 m, itt kb. fele látható. Pompeji, Villa dei misteri
20.3. Odüsszeusz bolyongása: falfreskórészlet. Kr. e. 1. sz. közepe. Hossza 1,55 m. Lh. Róma, Esquilinus domb. Vatikáni Múzeum A legkorábbi falfestési mód Rómában a nemes burkolóanyagok - márvány és alabástrom lapok - mintázatának utánzása volt. Ez az ún. I. festészeti stílus a Kr. e. 2. sz. végén alakult ki. Ez jellemző az itt látható falfelületre: a fal alsó felén nagyméretű szürke lapok utánzata fedezhetző fel. Ezt stukkópárkány választja el a falfelület felső részétől, melyen különböző színű, azonos méretű burkolólapok utánzatai sorakoznak. Ezt díszes stukkópárkány zárjak le. A pompeji Misztériumok villájának II. festészeti stílusban készült hosszú jelenetsora a Dionüszosz-misztériumba történő beavatás eseményeit ábrázolja balról jobbra haladva. A termbe lépőt papirusztekercset olvasó germek fogadja, majd bankettet tartó asszonyok következnek. A szemben lévő falon az Ariadné (felső teste nem maradt meg) ölébe hajló Dionüszosz látható szatírokkal és bacchánsnőkkel körülvéve. Az alakok látszólag a szoba folytatását jelentő térben mozognak, mögöttük elválasztó sávokkal tagolt ún. pompeji vörössel festett falmezők. Felül meandervonal és alabástrom minta zárja a frízt. Egy Esquilinus dombon feltárt ház falfreskóján az Odüsszeia néhány jelenete úgy tűnik föl, mintha egy épület nyílásain át látnánk, falpillérek között. Az itt láthatón Odüsszeus társaival a laisztrügónok szigetére érkezett meg, akik rájuk támadtak. Távolban a hegyek elmosódó, szürke körvonalai látszanak. Ez a légperspektíva ismeretéről tanúskodik. Iparművészet 21.1. Gemma Augustea. Kr. u. 1. sz. eleje. Szardonix kameó. Mag. 19 cm, hossza 23 cm. Bécs, Kunsthistorisches Museum 21.2. Boscorealei tál. Kr. u. 1. sz. első fele. Lh. Boscoreale, Olaszország. Párizs, Louvre Az ékkövek metszése az antik világban igen kedvelt volt. A domború képek (kameó) készítése a hellenizmusban alakult ki, a réteges kőben úgy helyezték el az ábrázolást, hogy a háttér és az alakok más színűek legyenek. Legszebb példányai Rómában, Augustus udvari műhelyében készültek, ami meghatározta gondolatvilágukat is. A Gemma Augustea középpontjában Roma istennő oldalán Augustus Juppiterként trónol, lábánál sas, fölötte a capricornus csillagkép. Balról a triumfáló Tiberius száll le a Victoria hajtotta fogatról. Augustus mögött a Földanya, az Óceán és a lakott világ (Oikumené) perszonifikációi láthatók, az utóbbi koszorút tart az uralkodó feje fölé. Az alsó sorban a barbárok felett aratott győzelem emlékművének (tropaeum) felállítására készülnek. Jelentése: a győzedelmes Augustus a világ felett istenként uralkodik. Klasszicizáló stílusú. Augustus korára kialakult Rómában az étkészletek luxusa is, nem voltak ritkák a 60-70 edényből álló ezüstkészletek sem. Mestereik valószínüleg Alexandriából kerültek Rómába, és tökéletesen ismerték a görög művészet formavilágát. A Vezúv lábánál fekvő Boscoreale területén feltárt villa gazdag ezüstkészletének egyik legszebb darabján Africa perszonifikációjának mellképe látható. Fején elefántbőr, baljában
bőségszaru, jobbjában gyümölcsöstál, melyből kobra és párduc emelkedik ki, vállán pedig oroszlán ül. A tál peremén olajág fut körbe. 3. A római birodalom fénykora (Kr. u. 1. sz. közepe - 3. sz. közepe) Építészet 22.1. Colosseum (amphitheatrum). Kr. u. 72-80. Magja: cementfal, burkolata: travertin. Mag. 48,5 m, hossza 188 m, szélessége 156 m, az aréna alapterülete 76 x 46 m. Róma 22.2. A Colosseum és környéke az antik Róma makettjén. Museo della Civilta Romana 22.3. A Circus Maximus és a palatinusi palota romjai az antik Róma makettjén. A Circus Maximus hossza 600 m, szélessége 200 m. A palota központi része a Domus Flavia. Kr. u. 90 körül A Kr. u. 1. sz. folyamán Róma hatalmas birodalmi fővárossá épült ki. A milliós város egyik szórakoztató központja a Vespasianus alatt épült Colosseum volt. Külső falát félig, nézőterét teljesen elbontották Róma reneszánsz palotáinak építéséhez. Eredeti neve Amphitheatrum Flavium volt, mai nevét később kapta a mellette (maketten balra) álló kolosszális Nero szoborról. Arénájában különféle látványosságokat: vadászatokat (venatio), gladiátorküzdelmeket, csatajeleneteket rendeztek. A nézőtér egyes szektorai külön bejáratokon, belső lépcsőházakon és folyosókon voltak megközelíthetők. Szükség esetén vászontetőt feszítettek ki fölötte, amit a koszorúpárkányból kiálló rudak tartottak. Befogadóképessége 50 ezer fő körül lehetett. A Colosseumtól jobbra egy udvarban mintha kicsinyített mását látnánk. Ez volt a gladiátor iskola. A Circus Maximus a fogatversenyek színhelye volt, legalább annyira népszerű szórakozóhely, mint az amphitheatrum. Akár 250 ezer néző is elfért benne. Nagyszabású felújítására Traianus idején került sor. A császári palota teraszáról is rá lehetett látni. A palota központi tömbjének kiépítésére a Flaviusok alatt került sor. Középpontjában nagy udvar (peristylium) állt nyolcszögletű szökőkúttal, oszlopcsarnokkal. Erre nézett észak felől a fogadóterem (Aula Regia), dél felől a nagy ebédlőterem (triclinium), melynek padlóját színes mozaik-intarzia (opus sectile) borította. Szerkezete alapján felnagyított villaépületnek tekinthető. 23.1. Császárforumok: légifelvétel. Róma 23.2. Traianus foruma és környéke. Rekonstrukciós rajz. Kr. u. 107-113, alapterülete 300 x 185 m. Róma A légifelvételen az előtérben jól kirajzolódik Augustus foruma félköríves csarnokaival, a Mars Ultor templom maradványaival. Méretben és pompában ezt is felülmúlta Traianus foruma, melyet a damaszkuszi Apollodórosz tervezett. Hatalmas oszlopcsarnokos udvarába díszkapu vezetett. Középpontjában Traianus lovasszobra állt. A bejárattal átellenben egy gazdag álarchitektúrával tagolt bejárat öthajós basilicába (Basilica Ulpia) vezetett - ennek két helyreállított oszlopsora ma is látható. A basilicán keresztül egy kis belső udvarra lehetett jutni, ahol Traianus carrarai márványból készült oszlopa állt, közrefogva az állami levéltár, ill. könyvtár épületeivel. Constantinus császár római látogatásakor ezt csodálta meg leginkább: "Amikor elérkezett Traianus forumához, amely véleményem szerint páratlanul álló
alkotás az ég alatt, s méltó az istenek csodálatára is, lenyűgözve szemlélte a szavakkal le nem írható és a halandók számára utánozhatatlan gigantikus építményt." (Ammianus Marcellinus Róma története XVI 10, 15. Ford. Szepesy Gyula) A rekonstrukciós rajzon a jobb oldali exedra mellett Traianus vásárcsarnoka épült fel. A baloldali exedra falához Venus Genetrix szentélye símul, előtte a Forum Iuliummal. Közvetlenül az előtérben a Forum Romanum látható. 24.1. Pantheon. Kr. u. 125-128. Átmérője 43,3 m. Róma 24.2. Pantheon: rekonstrukciós rajz 24.3. A Pantheon belülről A Pantheon a legjobb állapotban fennmaradt római épület, ami részben kiváló statikájának köszönhető, részben annak, hogy keresztény templomként folyamatosan használták. A hagyományos, nyolc korinthoszi oszlopos homlokzaton a felirat Agrippát nevezi meg építtetőként. A bejárat mögött azonban köralakú, kupolával fedett templomépület húzódik, melynek tervezője a damaszkuszi Apollodórosz lehetett, Hadrianus kedvelt építésze. A valamennyi isten tiszteletére emelt szentély a tökéletes formát, a gömböt idézi: a köralakú épület átmérője és magassága azonos. A minden korábbit meghaladó méretű kupola a bizánci templomokban (Hagia Szophia) talált méltó folytatásra. Terhét széles, a kupolaindítás fölé emelkedő oldalfalak hordják, melyek minimális vastagsága 1,5 m. A kupolahéj a középpont felé egyre vékonyodik, végül egy 9 m átmérőjű kerek nyílásban végződik, amely napkorongként a belső tér megvilágítását szolgálja, de egyben könnyíti is súlyát. Belső felülete kazettákkal és bronz rozettákkal volt díszítve. A kazetták felfelé haladva egyre kisebbek, belsejük lépcsős tagolása az alsó peremen nyújtottabb, mint a felsőn, ezzel éri el az alulról szemlélőben térhatás érzetét. Az oldalfalakat fülkék tagolták, a korinthoszi oszlopok által tartott kögerendákat teherelosztó ívekkel védték a túlterheléstől. A falfelületet és a padlót mintás márványburkolat borította. 25.1-2. Caracalla thermái: alaprajz és mai állapot. Kr. u. 211-217. Alapterülete: 328 x 400 m. Róma A római urbanizáció jellegzetes létesítménye volt a közfürdő. Legkorábbi típusait a Vezúv környéki városokból ismerjük. Igazán monumentális formája a császárkorban alakult ki, legáttekinthetőbben fennmaradt példánya Caracalla idején épült. Jellemző építészeti eleme a keresztboltozat és a kupola alkalmazása. Ez utóbbi a kerek melegvizes (caldarium) medencét (5) fedte. Ezze átellenben egy nyitott, hidegvizes medence (natatio, 9) volt kialakítva. Közöttük egy kisebb, langyos levegőjű (tepidarium, 7), és egy monumentális méretű hideglevegőjű terem (frigidarium vagy basilica, 8) helyezkedett el, melyeknek legfeljebb a szélein voltak ülőmedencék. Ezt a központi tömböt mindkét oldalról egy-egy nyitott, oszlopcsarnokos játéktér (palaestra, 3) fogta közre. A bejáratok (1) és öltözők (2) a natatio mellett voltak. A fürdőépületet nagy park vette körül, és falak zárták el a külvilágtól, melybe csarnokokat (exedra) és könyvtárakat (10) építettek be. Kb. 1600 vendég befogadására képes pihenő és szórakozóhely volt, ahol mozgalmas és színvonalas társadalmi élet folyt. A padlókat mozaikok, a falakat márványlapok borították. A termek falfülkéiben szobrok voltak elhelyezve.
26.1. Titus császár diadalíve. Kr. u. 81. Márvány. Mag. 15 m, szélessége 12 m. Róma, Forum Romanum 26.2. Traianus diadalíve. Kr. u. 114-120. Márvány. Mag. 8,6 m, szélessége 15,6 m. Beneventum 26.3. Septimius Severus császár diadalíve. Kr. u. 203. Márvány. Mag. 20,6 m. Róma, Forum Romanum A császárkorban a diadalíveket márványból építették és felületüket domborművekkel és építészeti tagozatokkal gazdagon díszítették. Az attikában feliratot helyeztek el, megörökítve, hogy kinek, milyen alkalomból emelték. A felületeket vizszintes párkányok és függőleges féloszlopok vagy oszlopok tagolták, az így körülhatárolt mezőkbe helyezték a győzelem jeleneteit ábrázoló domborműveket. Előbb egy (1-2. sz.), később három (3-4. sz) átjáró vált kedveltté. Titus Jeruzsálem elfoglalásáért tartott diadalmenetet. Diadalíve a Colosseum felől a Forumra vezető úton (Via Sacra) állt. Arányai harmónikusak, díszítése mértéktartó. Homlokzatán alig van dombormű, a diadalmenetet ábrázoló két nagy jelenet az átjáró oldalfalán van elhelyezve. Traianus diadalívének érdekessége, hogy nem katonai győzelem, hanem egy sikeres építkezés megünneplésére állították. Megnyitották a Via Appia Beneventum és Brundisium közti szakaszát. Ennek megfelelően a domborművek – melyek beborítják az egész homlokzatot – békés eseményeket ábrázolnak. Fent balra a Capitoliumi triász további istenekkel, jobbra Traianus és Hadrianus fogadja a senatus és római nép képviselőit. A további táblákon az uralkodó van a középpontban, aki elé a társadalom egyes rétegeinek képviselői járulnak, hogy köszönetet mondjanak a Pax Romana áldásaiért. A háttérben megjelennek istenalakok vagy perszonifikációk is. A felirat szerint ezt a legjobb uralkodónak (OPTIMO AVGVSTO) állította a senatus és a római nép (SPQR). Septimius Severus a parthusok legyőzéséért fiaival (Caracalla, Geta) együtt kapott diadalívet a Forumon uralkodásának 10. évében. Mivel ennek három átjárója volt, nagyobb domborműveket csak a két oldalsó bejárat fölé helyeztek. Ezeken a keleti hadjárat csatajelenetei láthatók: balra Seleucia, jobbra Ctesiphon ostroma. Ábrázolástechnikai szempontból figyelemre méltó változás, hogy megszűnik a jelenetek egységes nézőpontja. A katonák oldalnézetben és két külön járószinten vannak elhelyezve egymás fölött, míg az ostromlott városok felülnézetben láthatók. Szobrászat 27.1. Hadrianus mellképe. Kr. u. 117-138. Márvány. Mag. 62 cm. Róma, Museo Capitolino 27.2. Marcus Aurelius mellképe. Kr. u. 27.3. Caracalla mellképe. Kr. u. A császárportrék, melyeket a birodalom minden részében nagy számban állítottak fel, egyszerre voltak egyénítőek és idealizálóak. Nemcsak egyéni vonásaik felismertetése volt fontos, de emberek fölötti lényének érzékeltetése is. Ezt viseletükkel, tartásukkal egyéniségüket is kifejezésre juttatták. Hadrianus esetében a hosszan és eredményesen uralkodó császár magabiztos tekintetét látjuk, aki a közigazgatás szervezésével járult
hozzá a Birodalom virágzásához. Dús hajfürtjei, az először nála megjelenő szakáll, elmélyedő tekintete a hellenisztikus stílust és a hellén kultúra iránti érdeklődését juttatja kifejezésre. Ettől kezdve a szakállviselet divattá vált. Ekkor kezdődik el a szobrokon a pupilla és írisz plasztikus ábrázolása, amit eddig csak festéssel érzékeltettek. A 2. sz. második felében hosszabbodik a császári szakáll, és jellemzővé válik a dús göndör haj. Marcus Aurelius szelíd tekintete mélyen gondolkodó, fegyelmezett, filozófus alkatot takar, amit a gyakori háborús feladatai sem tudtak megváltoztatni. Nyugodt egyéniségének éppen ellentétje volt Caracalla. A vad természetű, katonai életet kedvelő fiatal császár szilajsága portréira is jellemző. Ehhez a hellenisztikus kor szenvedélyes stílusát vették mintául, mindenek előtt a Nagy Sándor portrékat. Innen ered a fej erőteljes oldalra fordítása. A félelmetesen vad tekintet azonban csak Caracallára volt jellemző, s láthatóan ezt szívesen vállalta is. 28.1-2. Traianus oszlopa és részlete. Kr. u. 114. Márvány. Mag. 38 m, a fríz hossza 200 m. Róma 28.3. Marcus Aurelius oszlopa. Kr. u. 193. Márvány. Mag. 42 m. Róma A győzelmi emlékmű új formáját jelentette Rómában a diadaloszlop állítás, melynek felületét a háború eseményeit megörökítő domborművekkel borították. A véletlennek köszönhető, hogy mindkét fennmaradt oszlop a Kárpát-medence területén folyó hadjáratot örökített meg. Traianus az Aldunán átkelve Daciát, a későbbi Erdély területét hódította meg, míg Marcus Aurelius Pannoniából kiindulva a Dunától északra élő markomann-kvád állam ellen vezetett háborút. Az események ábrázolása 91, ill. 124 cm magas frízben fut körbe az oszlop felületén. Mindkettő tetején eredetileg a császár szobra volt elhelyezve, amit a 16. században Péterre, ill. Pálra cseréltek ki. Traianus oszlopán nagy teret kap a katonák békés építő munkájának, a természeti környezetnek a megjelenítése. Az események lent kezdődnek, ahol a Duna perszonifikációja mellett a katonák ponton hídon kelnek át az ellenséges oldalra. A part mentén őrtornyok sorakoznak. A következő sávban balra Traianus beszédet intéz katonáihoz, középen és jobbra táborépítés folyik. Följebb gyalogos és lovas katonák vonulnak őrjáratra. Felül dák küldöttek érkeznek a magas emelvényen álló császár elé. Marcus oszlopán a zsúfolt csatajelenetek és a kegyetlen öldöklés dominál. Kidolgozása nem olyan gondos, mint a Traianusé. Az utóbbi nyugodt elbeszélő stílusával szemben itt az expresszív, drámai jelenetek jellemzőek, a természeti környezet kiszorul a felületről. Ezek a változások összefüggnek a római társadalom helyzetével: a markomannok pusztítása Pannoniában, a járvány pusztítása Rómában megrendítette a birodalom biztonségérzetét. , 29.1. Szarkofág Alkésztisz történetével. Kr. u. 161-170. Márvány. Vatikáni Múzeum 29.2. Szarkofág (Ludovisi) csatajelenettel. Kr. u. 252. Márvány. Mag. 114 cm, hossza 239 cm. Róma, Museo Nazionale Romano (Palazzo Altemps) A Kr.u. 2. sz. folyamán a hagyományos hamvasztásos temetkezés mindinkább háttérbe szorult, így az urnákat a szarkofágok váltották fel. A 2-3. századnak ez volt a leggazdagabb szobrászati tevékenysége. Nagy központi mühelyekben - Rómában, Athénben, a kisázsiai Aphrodisziászban - és igényes kivitelben készültek. A
szarkofágok három oldalát - a negyedik falhoz volt állítva - domborművekkel díszítették. Témáik igen változatosak voltak: mitológiai történetek, hétköznapi élet, csatajelenetek. Ritka eset, hogy ismerjük ezeknek a szarkofágoknak a tulajdonosait. Az Alkésztisz szarkofág feliratából kiderül, hogy C. Iunius Eunodusé, az ostiai ácsok kollégiumának a magistratusáé volt. Felesége pedig Kübelé papja. Az ábrázolás középpontjában Alkésztisz fekszik egy heverőn, körülötte kétségbeesett gyermekei és férje, aki helyett vállalta, hogy meghal. A férj barátja, Héraklész azonban leszállt az alvilágba, hogy Hadésztől (jobb szélen) visszaszerezze az asszonyt (fedett fővel áll Héraklész mellett). A történet nyílvánvalóan a halálból való visszatérés vágyát fejezi ki. A csatajelenetes szarkofágok bizonyára hadvezéreknek készültek. A nehezen áttekinthető embertömegben alul a legyőzött barbárok, középen a harcoló felek, felül pedig a győztesek jelennek meg. A középpontban magasba emelkedő és búcsút intő alak arcát az elhunyt vonásaival látták el. Ez nem más, mint Hostilianus, Decius császár fia. A zsúfolt csatajelenet a Marcus oszlop stílusára emlékeztet, de még azt is túlszárnyalja. Festészet 30.1. Női portré. Pompeji falfreskó Libanius házából. Kr. u. 78 körül. Nápoly, Museo Archeologico Nazionale 30.2. Terentius Neo és felesége portréja. Pompeji falfreskó. Kr. u. 78 körül. Nápoly, Museo Archeologico Nazionale 30.3. Kenyérbolt. Pompeji falfreskó. Kr. u. 1. sz . Nápoly, Museo Archeologico Nazionale A Kr. u. 1. sz. folyamán a falfestészetnek két újabb stílusa alakult ki, melyeket 3. és 4. pompeji stílusnak szokás nevezni. Ezeknél már nem a térillúzió fokozása a cél, hanem a teret határoló falak minél díszesebbé tétele. Ehhez felhasználják továbbra is az épülethomlokzat ábrázolásokat, de a realitástól elszakadva mind fantasztikusabb elemekkel kombinálják. Ezt ostorozta Vitruvius építészeti művében. A falfelületet nagy, többnyire sötét színű (pl. pompeji vörös, fekete) falmezőkre tagolják, és középpontjukba figurális jeleneteket festenek, melyek úgy vannak elhelyezve, mintha táblakép volna felakasztva. Legkedveltebbek a mitológiai témák, a tájképek, a mindennapi élet jelenetei. A portrék ritkák, de azok igen megkapóak. A jómódú lány portréja fülében és fején aranyékszereket visel, egyik kezében íróvesszőt tart, a másikban írótáblát. Nehéz eldönteni, hogy elgondolkodó tekintete ihletet keres, vagy csak a napi kiadásokat gyűjti össze. Az előbbi alapján egyesek Szapphónak tartják. Arca idealizáltan szép, de kiléte nem állapítható meg. A házaspár portréja esetében aligha kétséges, hogy a háztulajdonosokat ábrázolja. A férfi keleties, kevéssé kifinomult vonásai arra utalnak, hogy kézműves vagy kereskedő tevékenységéből meggazdagodott bevándorlóról van szó, aki fínom megjelenésű feleséget tudott szerezni magának. Az írótábla ugyanúgy jelenik meg, mint előbb, nyílván az elszámolások feljegyzésére. A férfi kezében tartott papirusztekercs római polgárjogára utalhat. Mindegyik portrénál dominálnak a nagy barna szemek, melyek élővé teszik a tekintetet.
Kislexikon abacus: a dór oszlop négyzetes fedőlapja. akrotérion: az épületek tetőzetének csúcsán vagy sarkain elhelyezett szobrászati díszítések. amphora: magas, kétfülű edény, melynek nyaka sokkal szűkebb, mint a teste. amphiprosztülosz: a cellába vezető csarnok előtt és a cella hátsó fala mögött elhelyezett oszlopsorokkal kialakított templomforma. ante templom: a cella oldalfalának meghosszabbításával és közéjük helyezett két oszloppal kialakított templomforma. apszis: félköralakú, félkupolával fedett tér, mely egy nagyobb épületrészhez csatlakozik. aquaeductus: vízvezeték, melynek látványos formája magas boltívekre emelt csatorna. aranymetszés: a kisebb rész úgy aránylik a nagyobbikhoz, mint a nagyobb az egészhez. archaikus mosoly: az archaikus kori görög szobrok első kísérlete az érzelem kifejezésére. architráv: az oszlopfejezet fedőlemezén fekvő gerenda. atrium: a római ház központi csarnoka, melynek tetőzete középen nyitott (compluvium), fogadó- és tartózkodási hely, a családi élet színtere. attika: a koszorúpárkány feletti alacsony fal, melyen a diadalívek esetében a feliratot helyezték el. balusztrád: korlát vagy mellvéd. basilica: a rómaiaknál törvénykezési és kereskedelmi célokra épített hossznégyszögű csarnok, melynek belső terét oszlopsorok tagolták. buleotérion: tanácsterem. cardo: a római táborok és városok észak-dél irányú főútja. castrum: négyszög alakú, fallal körülvett, szabályos utcahálózattal megépített római katonai tábor. cavea: lépcsőzetesen emelkedő nézőtér. cella = naosz: a templom belső tere (hajó), melyben a kultusz szobor volt elhelyezve. cista: hengeres formájú fémedény, melyben szépítőszereket tároltak. cizellált: a fémfelület díszítése véséssel, karcolással, csiszolással. colonia: római polgárok letelepítésével létrehozott város, ill. városi rangú település. compluvium: római házak tetőnyílása az esővíz összegyűjtésére, mely egyben füstelvezető és fénybebocsátó szerepet is betöltött. decumanus: a római tábor ill. város kelet-nyugat irányú főútja. dipterosz: a cellát mind a négy oldalán kettős oszlopsor veszi körül. dominatus: a római császárkor 284-476-ig terjedő időszaka, melyben az uralkodó - aki dominusnak szólíttatta magát - tanácsadóinak, hivatalnokainak és a hadseregnek a segítségével irányítja a birodalmat. dromosz: folyosó
ecclesia: eredeti jelentése népgyűlés, később a keresztények közössége, majd a katolikus egyház, ill. az azt megszemélyesítő nőalak. Párjaként előfordul Synagoga, aki a zsidók közösségét, ill. az Ószövetséget jelképezi. echinus: a dór oszlopfő kiduzzadó párnatagja. exedra: félkör alakú csarnok, mely kis létszámú hallgatóság befogadására volt alkalmas. fauces: a római ház folyosószerű bejárata. forum: a római városok főtere, melyen piacot, népgyűlést, ítélőszéket egyaránt tartottak. fríz: az architráv fölötti folyamatos dombormű, az ión templom jellegzetes díszítése. frontalitás: a szobor feje és alteste az egyenes törzshöz képest semmilyen elfordulást vagy elhajlást nem mutat. gigantomakhia: istenek és gigászok harca. Gorgó: a görög mitológiában három Gorgó szerepel. Hajukban kígyók tekergőztek, aki rájuk nézett, kővé meredt. Egyikük a Medusza volt, közülük az egyetlen halandó. gümnaszion: testgyakorlótér a görög ifjúság számára. granuláció: a fémfelület apró gömböcskék ráforrasztásával való díszítése. Héraion: Héra istennőnek emelt szentély. himation: vastag köpeny, a görög nők felső ruházata. Hórák: Zeusz és Themisz lányai, az évszakok istennői. impluvium: az atrium közepén elhelyezett vízgyűjtő medence. insula: a római városépítészetben olyan háztömböt vagy házat jelent, mely négy utca által határolt területet foglal magában. Kamaresz-vázák: a bronzkori krétai művészet jellegzetes emlékei, nevüket egyik lelőhelyükről, a krétai Kamaresz-barlangról kapták. kameó: domborúan vésett ékkő (féldrágakő). kantharosz: kétfülű, talpas, öblös ivóedény. kariatidák: oszlop helyett alkalmazott álló nőalak szobra, fején kis párnataggal. kentaur: félig ember-, félig lótestű lény. keresztboltozat: egymásra merőleges tengelyű dongaboltozatok kereszteződése. kettős ante templom: a cella oldalfalának mindkét irányú meghosszabbításával és közéjük helyezett két oszloppal kialakított templomforma. khitón: a görög nők hosszú, vékony alsóruhája. kincsesház: a görög szentélykörzetekben ezekben helyezték el az egyes városállamok fogadalmi ajándékait. kontraposzt: a görög szobrászat nagy vívmánya. Az emberi testnek ellentétes mozdulatokból kialakuló egyensúlyi helyzete. koré: a Kr.e. 550-450 közötti görög művészet leányszobrai, testüket hosszú khitón fedi. kratér: nagyméretű, gazdagon díszített talpas edény, melyben eredetileg a bort és a vizet vegyítették. kurosz: ruhátlan görög ifjú szobra. küklópsz-fal: szabálytalan kövekből kötőanyag nélkül készített fal. külix: lapos öblű, alacsony talpú, fületlen vagy kétfülű ivócsésze.
lapithák: thesszáliai nép. Királyuk menyegzőjén az egyik kentaur megtámadta a menyasszonyt, ebből támadt a kentaurok és lapithák harca. léküthosz: karcsú, hengeres testű, füles edény illatszer tárolására. Létó: Apolló és Artemisz anyja. mauzóleum: monumentális síremléképület. meandervonal: folyamatos, derékszögben megtört vonalú díszítőelem, mely a geometrikus kortól kezde vált kedveltté. Medusza: ld. Gorgó megaron: előcsarnokos terem középen tűzhellyel. metópé: a dór épület gerendaközeinek négyszögű felületei, melyeket gyakran díszítettek domborművekkel. naosz ld. cella opiszthodomosz: a pronaosszal átellenben, a cella hátsó oldalán kialakított csarnok. optikai korrekció: a méretek és arányok megváltoztatása annak érdekében, hogy a szobor vagy az épület harmónikus hatást keltsen a nézőben. opus quadratum: szabályos hasábformára faragott kövekből épített fal. orkhésztra: a színház kör alakú része, a kar tartózkodási helye. Panathénaia: Athénban Athéna Poliasz (Városvédő Athéna) tiszteletére négyévenként tartott összgörög ünnep. Pégaszosz: szárnyas ló, Poszeidón és Medusza szülötte. peripterosz: a megnyújtott cellát mind a négy oldalán oszlopsor övezi. peripterosz belső oszlopokkal: a cellát két oszlopsor három hajóra osztja. peristylium = perisztülion: oszlopcsarnokkal körülvett udvar, kert, melyet szobrokkal medencékkel, mozaikokkal díszíthettek. A korahellenisztikus korban alakult ki, majd az egész Mediterraneumban és Római Birodalomban elterjedt. Perszeusz: Zeusz és Danaé fia, aki a Meduszát megölte és a Pégaszosz segítségével megszabadította Androméda királylányt. ponderáció: testsúly eloszlás. porticus: oszlopcsarnok. pronaosz: a naosz oldalfalainak meghosszabításával és közéjük helyezett két oszloppal kialakított előcsarnok a cella bejárata előtt (rendszerint keleti irányba néz). proszkénion: emelvény a szkéné előtt, a tulajdonképpeni színpad. prosztülosz: a cella oldalfalának meghosszabbításával és az eléjük helyezett oszlopsorral kialakított templomforma. pszeudoperipterosz: csak a homlokzati oszlopok állnak szabadon, a továbbiak a cella falához símuló féloszlopok. pteron (szárny): a cellát körülvevő oszlopsor. rostra: szónoki emelvény Forum Romanumon, melyet hajóorrok (rostrum) díszítettek. rozetta: stilizált rózsa, ill. virágkehely ábrázolása felülnézetből. szkéné: a színpadteret (proszkénion) hátulról lezáró építmény. sztoa: ld. porticus tablinum: a római ház bejárattal szemben lévő szobája, eredetileg a családfő tartózkodási helye. tabularium: levéltár, ahol a hivatalos iratokat (tabulae) tárolták.
telesztérion: beavatási szertartások színhelye pl. Eleusziszban, ahol Démétér és Perszephoné misztériumába avatták be a hívőket. tetrapülon: útkereszteződés fölé emelt, négy irányba nyíló díszkapu. tholosz: a köralakú cellát veszi körül oszlopsor. topographosz: tájképfestő. travertin: édesvizi üledékes mészkő olasz eredetű neve. Keményebb a vulkáni tufáknál, tört fehér színű, Tivoliban bányászták, a Kr.e. 1. sz.-tól vált kedveltté Rómában. triglüphosz: három föggőleges vájat, mely a metópék elvélasztására szolgál. Eredetileg gerendavégződések voltak. triumfális festészet: a rómaiak győzelmes csatáit megörökítő festmények. tufa: laza szerkezetű üledékes kőzet. Kialakulhat édesvizekben a növényi anyagok és a mész lerakódásából - ez a mésztufa, és vulkáni hamu, ill. törmelék összecementálódásából - ez a vulkáni tufa. Könnyen faragható, de porlékony anyag. tumulus: halomsír. tümpanon: háromszögletű oromzat, melyet gyakran díszítettek domborművel. voluta: csigavonalas díszítmény, az ión oszlopfő jellegzetes része.
A legfrissebb kiadványok bibliográfiája a görög és a római kultúrához: Művészettörténeti összefoglalások: 1. A klasszikus ókor. A művészet története. Az eredetileg spanyol kiadvány magyar változatának szerkesztője Petz Gy. Bp. 2000. 2. Az antik világ. A művészet története. Az eredetileg spanyol kiadvány magyar változatának főszerkesztője Aradi N. Bp. 1986. 3. S. Sarti: Görög művészet. Bp. 2007. 4. G. De Tommaso, Római művészet. Bp. 2008. Egyes korszakok és kultúrák: 1. M. Corbishley: Az ókori Róma történelme. Világtörténet – fiataloknak. 1992. 2. T. Cornell - J. Matthews: A római világ atlasza. 1991. 3. F. Durando: Hellasz. 1997. 4. C. Foss - P. Magdalino: Róma és Bizánc. A múlt születése. 1977. 5. A. Johnston: Az archaikus Görögország. A múlt születése. 1984. 6. P. Levi: A görög világ atlasza. 1994. 7. A. M. Liberati - F. Bourbon: Az ókori Róma. 1996. 8. R. Ling: A klasszikus görög világ. A múlt születése. 1986. 9. Lőrinc L.: Életmódtörténet I. Őskor – ókor. 1997. 11. A. Powell: Az ókori Hellász történelme. Világtörténet – fiataloknak. 1990. 12. J. Reich: Az ősi Itália. A múlt születése. 1979. 13. Róma és a római világ története. Új képes történelem. Írta és szerk. D. Briquel stb. 1991. 14. M. Vickers: A római világ. A múlt születése. 1977. 15. P. Warren: Az égei civilizációk. A múlt születése. 1989.
16. J. Warry: A klasszikus világ hadművészete. Az ókori Görögország és Róma fegyvereinek, harcosainak és hadművészetének képes enciklopédiája. É. n. Angol eredeti 1980. Pannonia: 1. Hajnóczi Gy.: Pannonia római romjai. 1987. 2. Kaiser A. – Póczy K.: Budapest római öröksége. 1985. 3. Pannonia Hungarica Antiqua. Szerk. Hajnóczi Gy. – Mezős T. 1995. 4. Pannonia régészeti kézikönyve. Szerk. Mócsy András, Fitz Jenő. 1990. 5. Visy Zs.: A római limes Magyarországon. 1989.
