090921-28 – Irodalomelm. (Kiss Farkas Gábor) – Machó Zsófia
Arisztotelész (kr. e. 384 – kr. e. 322) „a Sztrageirita”, „a Filozófus” – Platón tanítványa, 18 éves korában lépett be az iskolájába (Akadémia), majd mestere halála után megalapította a sajátját (Lykaion = Lycaeum → peripatetikus) [az Akadémia előkelő, arisztokratikus intézmény, míg a líceum nyitott volt a középosztály ifjai előtt is] Nagy Sándor nevelője volt, ám az uralkodó halála után Démoszthenész bevádolta → önként elhagyta a várost („Nem engedem, hogy Athén kétszer vétkezzen a filozófia ellen” [első: Szókratész]) | második feleségét nagyon szerette → az érzelem megzabolázza az értelmet! – Arisztotelészi hagyomány: nem volt népszerű, mert nehezen érthető munkássága csak előadásjegyzetként maradt fent Arisztotelész tanítványait két csoportba osztotta: akromatikusok (beavatottak), más néven
ezoterikusok /eiszoterikusok (bentlakók) és az exoterikusok, akik csak alkalmanként jártak be a líceumba hallgatni őt. Írásainak két csoportja: eiszóterikus (belső; nehéz értelmezni, tömör), exoterikus (nagyobb köz., sok elveszett, ált. dialógusok) amikor 630 körül az arabok lerohanták a régi görög szellemi centrumokat, felfedezték
Arisztotelészt, és szír / arab fordítások készültek munkásságáról → 12. században Hispániában az arab szöveget latinra fordítják (Karithiai Hermann?) 1200 körül, Párizsi egyetemen: kialakul a skolasztika → arisztotelészi filozófia tiszteletének
kezdete... célkitűzés: egy fedél alá hozni a kereszténységgel Poétika: a reneszánszig nem hat | Retorika: 13. században Averroes („a kommentátor”)
fordította latinra
Poétika – a Poétika két könyvből áll: 1. tragédia: eposz, tragédia, költészet általában 2. komédia: elveszett [Umberto Eco: A rózsa neve c. regényében ezt égetik el!] → Tractatus
Coislianus IX. sz-i, XIX. sz.-ban megtalált kivonata a komédiáról szól, valószínűleg... – tárgya: költői mesterség → produktív tudomány, célja: az emberek jót cselekedjenek | A. szerint a költészetnek is megvan a maga helye a szellemi tudományok között, nem érvényes rá a modern autonómia, ugyanolyan mesterség, mint a többi
090921-28 – Irodalomelm. (Kiss Farkas Gábor) – Machó Zsófia
– a költészet tárgya nem a tapasztalat maga, hanem a tapasztalat mögötti ok → nem öncélú / nem egyszerű leírás – Arisztotelész elképzelése szerint minden ok az ideális állam elérésére irányul, s ennek egyik eszköze a költészet → végcél: jó élet, s az ehhez vezető út erényes [areté] → jó cselekedetek sorozata, s ilyen jó cselekedet lehet a költészet is | a jó élet része, a szabadidő civilizált eltöltése nemesíti a lelket, közelebb visz a jó élethez, erényt ad (ami az erénytől eltér: a társadalom rossz elemei → ezeket az Etikában részletezi) – mimesis és praxis: (a cselekedetek utánzása: „mimesis tes praxeos”, a természet utánzása: „mimesis tes physeos”) görögből fordítva imitatio, arabból fordítva representatio → nem (csak) utánzás, megjelenítés, hasonlóként való ábrázolás, újraformálás | metafizika szerint nincs olyan, hogy eredeti, minden visszavezethető valamire → művészet nem a semmiből teremtés, hanem a teremtett dolgok ábrázolása | az utánzás az ember veleszületett tulajdonsága → belső ösztönzés → belső gyönyört okoz, mivel az ember szeret tanulni, és az ábrázolás révén tanulunk, és közelebb kerülünk a legfőbb jóhoz [→ a mimésis nem negatv, mint Platónnál!] – Ábrázolás: 1. az ábrázolás médiuma szerint → az a fizikai eszköz, amin át eljut az emberhez az
ábrázolás (tánc: ritmus, zene: ritmus és harmónia, költészet: nyelv) 2. az utánzás tárgya szerint → jó vagy rossz embereket utánzunk | tragédia + epos a
nálunk jobb emberekről szól, míg a komédia a nálunk rosszabbakról 3. az utánzás módja szerint → 1. más személlyé (szereplővé) válva, elbeszélés (narráció)
[epika], 2. azonos személyként, E/1 [líra], 3. cselekedetek megjelenítése cselekvés közben [dráma] – tragédia vs. eposz: drámatörténeti összefoglalóval kezd, a tragédia magasabb rendű, mert nagyobb részvétet tud kelteni... | a dráma ált. [Aiskhylosnál nem, Sophoklésnál igen] 1 napforduló alatt befejeződik → a 17. században ezen alapul a hármas egység tisztelete! | a dráma leíró mű, nem doktrína, nem ad parancsot a jövőre nézve | a tragédiában hamarabb bekövetkezik a telosz ’cél’, mert rövidebb, tömörebb, gyönyörködtetőbb | eposzok meséiből több tragédiára kitelik
090921-28 – Irodalomelm. (Kiss Farkas Gábor) – Machó Zsófia
– tragédia: „kiváló (szpudaiosz), teljes (teleiosz), bizonyos nagysággal rendelkező cselekvésnek (praxis) [...] utánzása [...] úgy, hogy emberek cselekszenek, részvét és félelem útján vive végbe az ilyen indulatoktól való megtisztulást” a tragédia hat összetevője: 1. mythos – mese 2. ethé – jellem 3. dianoia – gondolat / évrelésmód 4. lexis – szóválasztás (stílus) 5. musiké – zene 6. színrevitel az első kettő nagyon fontos, a további 4 a retorika ill., a színjátszás eszközei
1. Mese •
legyen egész (eleje – közepe – vége) → legyen meg minden cselekmény indítóoka és végkifejlete [antiarisztotelianizmus: bárhol be lehet fejezni]
•
meghatározott nagyság
•
legyen egység a szereplőkben (meg máshol is)
•
az ábrázolt események legyenek valószerűek, de nem kell valósnak lenniük → a költészet magasabb rendű, mint a történetírás → a történetírás lustábbaknak való, lustább dolog [spondaiteros: költészet; spondaios: igyekvő ember] „A költészetnek nem feladata a megtörtént eseményeket bemutatnia, hanem azt, ami megtörténhetett volna a valószínűség szerint.” A költő a cselekményt egységként szemléli, a történetíró nem → ábrázolhatunk olyat is, ami megtörtént, de nem epizódként, hanem egységként. | A költő a történetet átdolgozhatja, de azért közismert tényeket ne változtasson meg.
•
váratlanság: o
fordulat (peripeteia) → jó sors rosszra fordul... rossz nem fordul jóra, mert az nem lenne filantróp
o
felismerés (anagnórisis) → például valaki véletlenül megöli a saját apját, és erre rájön
o
érzelem, szenvedély, szenvedés (pathos) → ennek a szereplőben kell bekövetkeznie, ám mivel mi azonosulunk vele, ezért bennünk is → cél: részvét és félelem felkeltése a nézőben → megtisztulás, mássá válás, katharszisz következik
090921-28 – Irodalomelm. (Kiss Farkas Gábor) – Machó Zsófia
be [minél hevesebb egy érzelem (mai szappanoperák!), annál jobban lehet utánozni → annál hevesebb hatás a nézőre → ezért a legjobb műfaj a tragédia] o
mértéke: megtörténik-e, előrelátható-e... A. szerint a leghatásosabb az lenne, hogy nem látható előre és nem következik be, de ilyen nincs → így az a leghatásosabb, ha nem látható előre, és bekövetkezik
2. Jellem: jó – semleges – rossz •
a költészetet jellemek viszik végig → a jellemükből fakad a cselekedet, a cselekedetből fakad az erény
•
Arisztotelész jó emberei mindig racionális cselekvők → tragikus: ha valaki úgy cselekszik, hogy nem tudja, mit tesz
•
physis – természet → ebben benne van a jellem is, a cselekvő ember jelleme | praxis – cselekedet, amit a szereplő tesz, és ami történik vele
Retorika – ars retorika ’szónoki mesterség’ | rétor: szónok → maga a műfaj régi, de csak A. korában kezdik mesterségnek tekinteni | retorika kritikája: Arisztophanész: Felhők → igaz beszéd ↔ csalfa beszéd (kr. e. 390 körül) | P. és A. korában a szónoklattan magas színvonalú, de nem igazán írnak róla (Szókratész Platónnál: a gyengébb beszéd legyőzi az erősebbet – a retorika tanítását a szofisták dolgozták ki → ügyvédek, a bölcsességüket árulják, bármit be tudnak bizonyítani, és annak az ellenkezőjét is °
Protagorasz: az egyik első szofista | mindennek a mértéke az ember → az ember mondja
meg, milyenek a dolgok, és milyenek nem minden dolognak két oldala van, minden relatív az ember szerint °
Gorgiász: (a mestere, Empedoklész az Etnába vetette magát) a nyelv segítségével az ember
felülemelkedhet a nézeteltéréseken, és egy közös, objektív álláspontot hozhat létre (→ a szofisták és az ideatan között van) | szerinte a legnagyobb dolog a világon a logosz ’nyelv, ész, gondolkodás’ [Isokratés, a leghíresebb athéni szónok dicsőítő költeményt írt a logoszhoz, ugyanis ez különböztet meg minket az állatoktól] – Platón: Gorgiás és Szókratész beszélgetnek (dialógus) a retorika tárgyáról:
090921-28 – Irodalomelm. (Kiss Farkas Gábor) – Machó Zsófia °
a beszéd az eszköz, a célja a szabadság (arra, hogy meg tudja védeni az ember az igazát), ill. az a képesség, hogy meggyőzzünk másokat | rétor: tömeg előtti beszéd mestere, szakértője → de a témához hozzáértő, szakértő tömeget nem tudja meggyőzni a rétor, ezért nincs tárgya és nem tudomány Szókratész szerint
°
nem a jó-rossz között tesz különbséget, csak véleményről, vélekedésről (doxa, opinio → nem tökéletes tény, de a közvélekedés elfogadja) szól | az igazságot (alétheia) kellene ábrázolnia, de ezzel nem foglalkozik
°
a nemtudáson alapuló racionális gondolkodási forma → politikában használják, a hízelgés egy ága, nem tudomány
– Arisztotelész közvetlen előzményei: °
Arisztotelész retorikatörténet tárgyú művét Cicero említi a Brutus-dialógban, de elveszett (Corax, Teisziasz)
°
Nagy Sándorhoz szóló retorika (Rhetorica ad Alexandrum): Anaximenés írta, de Ariszt.nak tulajdonították – 7 féle beszéd, A. vsz. ismerte
°
a korábbi ret.elm. nincs szó a bizonyításról → ezért írja A. a sajátját
Arisztotelész: Retorika
– Arisztotelész életművének az alapja a logika | dialektika: a megkülönböztetés tudománya | szillogizmus: 2 premissza + konklúzió [pl. minden fának van levele + minden tölgy fa minden tölgynek van levele → így kell igazságot előállítani | retorika (valószínú állítások) ↔ dialektika (igaz állítások) | locus communis: közhely, a szónoki beszéd alapja a locus ’hely’ = érv – retorika: publikum előtt zajló, hangos (élőszó) előadás °
közönség bíráskodhat a végén o
judikális beszéd: múltra vonatkozik, a közönség ítéletet mond (pl. elítéljük-e a biciklitolvajt) → genus judiciale ’ítéletmondó’
o
deliberatívum-típusú beszéd: jövőre vonatkozik, a közönség megfontolja a hallottakat (pl. menjünk-e háborúzni) → genus deliberativum ’fontoló’
°
közönség nem bíráskodik a végén o
panegrykus / eukómion / demonstrativum → jelenre vonatkozik, dicsőítő / szidó beszéd
– meggyőzés eszközei: °
beszélő személye → jellem (éthosz) (bölcsesség, erény, jó szándék)
°
hallgatóság érzelmei (pathosz)
090921-28 – Irodalomelm. (Kiss Farkas Gábor) – Machó Zsófia °
a beszéd eszközei (logosz) 1. inventio / heuresis ’feltalálás’ → miről szóljon + milyen érveket használjon |
szillogizmusok | enthyméma: olyan, közvélekedésen alapuló „igazság”, amelyről nem tudjuk megállapítani, hogy miért van így → pl. sztereotípiák 2. dispositio / taxis ’az érvek elrendezése’ → legyen eleje, közepe, vége
prooimion / exordium ’bevezetés’
diegésis / narratio ’kifejtés’
pistis / probatio ’bizonyítás’
epilogos / peroratio ’befejezés’
3. elocutio / lexis ’a beszéd feldíszítése’ → költői eszközök (A. találja fel!),
általános követelmények: [szolócizmus: olyan szó, amit senki sem ismer rajtunk kívül] Teophrasztosz szerint az elocutio 4 követelménye
(lexikai + grammatikai) tisztaság
világosság → lexis ’szóválasztás’ lehet fennkölt, alantas, átlagos
illőség (prepon)
díszesség
Rota Vergilii
magas: eposz, Odüsszeusz
közepes: tanköltemény, Nesztor
alacsony: ecloga, Menealosz
4. memoria ’beszéd megjegyzése’ 5. pronunciáció ’előadás’
– retorika A. után: •
Cornificius: A C. Herenniusnak ajánlott retorika – A. utáni görögök benne
•
Cicero: A feltárásról, A szónokról, A szónok
•
Quintilianus: Szónoklattan – nevelés folyamatába ágyazva
