Széchenyire emlékeztek a Kossuth-kertben
Csákókat készítettek az óvodások
Több mint 200 darab csákót készítettek azok az óvodások, akik szerda Maréknyi ember gyûlt össze tegnap délután 3 órától a Kossuth-kertben található Széchenyi István emléktáblánál születésének 221. évfordulója alkalmából. Az ese- óta a Kossuth-kertben levõ Zöld Házban ügyeskedtek azon, hogy ményen verset mondott Molnár-Rózsa Henrietta és Molnár-Rózsa Friderika, az vasárnapra, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által szervezett Európai Autómentes Napra minden résztvevõnek jusson egy-egy fejfedõ. ünnepség pedig a Szózat eléneklésével zárult. Folytatás a 16. oldalon . Folytatás a 11. oldalon
SZATMARI 2012. szeptember 22. szombat
MAGYAR HIRLAP VIII. (XXX.) évf.
224. (2156.) szám
RMDSZ – egy jelölttel kevesebb!
16 oldal ára: 1 lej
Online bérletvásárlási lehetõség Az online jegyvásárlás bevezetése után a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a 2012/2013-as évadban az online bérletárusítást is megkezdte. A www.biletmaster.ro oldalon keresztül a nézõk gyorsan és egyszerûen válthatnak bérletet az új évadra, akár otthonról is. A három, négy, illetve öt elõadásra szóló bérletek a www.biletmaster.ro címre kattintva szerezhetõk be. Az érdeklõdõk egyelõre csak a tavalyi évadban üresen maradt helyek közül válogathatnak, de szeptember 26-át követõen azon tavalyi bérletesek helyei is elérhetõvé válnak, akik idén nem igényeltek újra színházbérletet. Az új bérletvásárlási lehetõség mellett továbbra is válthatók majd jegyek a Harag György Társulat összes elõadására a weboldalon keresztül.
Verekedés a polgármesteri hivatalban A 112-es segélyhívószámon értesítették a kányaházi rendõröket, hogy botrány tört ki a polgármesteri hivatalban. Mint utóbb kiderült a 42 éves, lekencei B. Vasile vitás kérdésük rendezésére választotta az ököljogot és többször is megütötte a 60 éves, kányaházi C. Iacobot, aki szintén nem maradt adós a pofonokkal. A helyszínre érkezõ rendfenntartók választották szét a verekedõket és testi sértés vádjával indítottak eljárást ellenük. Tegnap tartotta rangsoroló gyûlését az RMDSZ, melynek végén Csehi Árpád nem csak azt indokolta meg, miért lépett vissza a parlamenti képviselõi jelöléstõl, hanem azt is bejelentette, hogy visszavonul a megyei tanács alel-
nökségébõl és a Szatmár Megyei RMDSZ elnöki funkciójából is. A jelöléstõl azért lépett vissza, mert tudja, hogy a többi jelölt méltón és jól képviseli a Szatmár megyei magyarság érdekeit, nyugodt szívvel teszi kezükbe sorsukat;
a tanács alelnöki, illetve az RMDSZ elnöki székérõl pedig azért mond le, mert gazdasági szakember lévén – olyan szakmai kihívásnak mondott igent, amely teljes embert kíván. Ami még nincs eldöntve az az, hogy a decemberi
parlamenti választások elõtt vagy után volnul-e vissza, mint ahogy az sincs még eldöntve, ki foglalja el helyette az alelnöki, illetve RMDSZ szinten az elnöki tisztségét. Folytatás a 2. oldalon
Napi jegyzet
A z igazságszolgáltatás semlegessége Veres István
Dan Diaconescu nyerte meg az Oltchim privatizálására kiírt licitet Péntek délután közölték: Dan Diaconescu nyerte meg az Oltchim privatizálására kiírt licitet, így õ vásárolhatja meg az üzem részvényeinek 54,8%-át. A politikus 203 millió lejt ajánlott a csomagért, amely a legmagasabb árnak számított. Péntek délben jelentették be, hogy elfogadták a PCC SE, az Aisa Invest, a Chimcomplex és Dan Diaconescu privatizációs dossziéját a vegyipari
kombinát felvásárlására, majd elkezdõdött a licit. Remuº Vulpescu, az állami tulajdonrészekért, valamint az ipari privatizációért felelõs hivatal (OPSPI) vezetõje azt mondta, hogy a privatizáció alkalmával nem csak a részvényeken, hanem az adósságon is túl akar adni az állam. „Nem tudjuk majd eladni az adósságot, ha nem egy csomagban kel el a részvényekkel" – jelentette ki Vulpescu. Dan Diaconescu 203,14 millió lejt aján-
lott a gazdasági minisztérium Oltchim részvényeiért. Az összeg nem vonatkozik az állami vagyonkezelõ (AVAS) és az Electrica felé fennálló adósságokra, amelynek értéke meghaladja a 410 millió eurót. A kombinát teljes felhalmozott adóssága eléri a 700 millió eurót. Az Oltchim jelenlegi kisebbségi tulajdonosa, a PCC SE 40,2 millió lejes ajánlatott tett a vegyipari üzem részvényeire és az adósságára. Wojciech Zaremba, a cég vezetõje
hozzátette: nem bocsátanák el az alkalmazottakat, hanem nyereségessé szeretnék tenni a céget. A ªtefan Vuzã üzletemberhez tartozó Chimcomplex összesen 221,4 millió lejt fizetett volna a gyárért és az adósságaiért, a vegyipari kombinát 54,8%-os részesedéséért önmagában 18,8 millió lejt fizetett volna. A vállalkozó másik cége, az Aisa Invest 30 millió lejes ajánlatot tett a gazdasági minisztérium részvényeire.
A demokratikus berendezkedésû országok egyik alapértéke az igazságszolgáltatás függetlensége. Ahol ez nem érvényesül, ott még nem beszélhetünk jogállamról. Márpedig nálunk elég sok jel utal arra, hogy a politikum, ha nem is befolyásolja közvetlenül, de mindenképpen beleszól az igazságszolgáltatásba, vagy oda-odaszól a törvény embereinek. Hogy két példát is említsünk: felfüggesztésekor Traian Bãsescu elnök azt vetette az USL szemére, hogy az õ felfüggesztésére tett kísérlet tulajdonképpen nem más, mint az igazságszolgáltatás fölötti ellenõrzés megszerzésével való próbálkozás. Folytatás a 2. oldalon
A kulisszák mögött – Szõlõ – az õsz királynõje amit a nézõ sosem lát Az egyik legrégebbi kultúrnövény, gyümölcsként Szeptember 21-én ünnepeljük a Magyar Dráma Napját, annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre Az ember tragédiája címû drámai költeményének õsbemutatója a Nemzeti Színházban. Ebbõl az alkalomból az Északi Színház Harag György Társulata nyílt napot szervezett. Folytatás a 11. oldalon
fogyasztva és a bor alapanyagaként is kiemelkedõ a szerepe. Számtalan fajtája létezik, a világoszöldtõl egészen a fekete színûig. Hasonlóan az almához, teljes értékû táplálékforrás, vértisztító és az idegerõsítõ hatása is kiemelkedõen jó, remek izomregeneráló. Folytatás a 9. oldalon
Politika
2 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP Napi jegyzet
A z igazságszolgáltatás semlegessége Folytatás az 1. oldalról Az USL legmagasabb rangú vezetõi pedig a maguk részérõl azt hangoztatták, hogy a szavazási csalásokat felderíteni próbáló ügyészségi akciók nem egyebek, mint Traian Bãsescu bosszúja mindazokon, akik elmentek szavazni a népszavazáson és az elnök menesztésére szavaztak. Most hiába mondja Victor Ponta miniszterelnök, hogy az igazságszolgáltatás tekintélyét meg kell õrizni, hiszen õ maga is fel akarta jelenteni önmagát, amiért a népszavazáson való részvételre buzdított. (Más, de jellemzõ kérdés, hogy aztán mégsem tette meg ezt az önfeljelentést, mint ahogy az USL társelnöke, Crin Antonescu sem vonult ki a politikából az államelnök eltávolítására tett sikertelen kezdeményezés miatt, ahogyan azt ünnepélyesen megígérte a parlamentben. Ennyit vezetõ politikusaink szavahihetõségérõl, amin azonban nem csodálkozik senki.) Márpedig az igazságszolgáltatásnak nem csupán függetlennek kell lennie, hanem annak is kell látszania. Nem lehet véletlen az, hogy az Európai Unió csak úgy hagyta jóvá Románia és Bulgária tagságát, hogy utólag rendszeresen megvizsgálja az igazságügy helyzetét. Ez az Együttmûködési és Ellenõr-
zési Mechanizmus keretében történik, amelynek újabb jelentése nemsokára várható. Hogy ez mennyire komoly dolog, bizonyítja az a tény, hogy Hollandia éppen a feltárt hiányosságokra hivatkozva vétózta meg eddig a schengeni övezethez való csatlakozásunkat, ami nélkül nem beszélhetünk teljes jogú tagságról. Nem valószínû, hogy Traian Bãsescu vagy más vezetõ politikusok egy-egy ügyben ilyen vagy olyan ítélet érdekében lobbiznának. Megvannak azonban az eszközeik arra, hogy megpróbálják mégis érvényesíteni a befolyásukat, például az igazságügyi miniszter, a legfõbb ügyész, vagy a DNA fõügyésze személyének kiválasztása által. S hogy ez az eljárás hatékony, azt jól bizonyítja az alkotmánybíróságnak a referendum érvénytelenségérõl hozott döntése: hiába volt napnál világosabb, hogy ugyan sokan elmentek szavazni, de törvény szerint mégsem elegen, akadt három alkotmánybíró, aki ezt a tényt nem vette figyelembe. “Véletlenül” éppen azok, akik a Bãsescu menesztését szorgalmazók oldalán álltak, mielõtt “független” alkotmánybírák lettek volna. Egyelõre valahogy így néz ki minálunk a mindennemû talárt viselõk semlegessége. Veres István
A z USL lepaktált a nem magyar kisebbségekkel Különalkut kötött a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciója a Szociálliberális Szövetséggel (USL) a kisebbségi törvénytervezet egy szeletének elfogadásáról csütörtökön. Varujan Pambuccian, a kisebbségek frakcióvezetõje kitérõ választ adott arra, miben állna az alku. Pambuccian csak annyit mondott: "Olyan jelzéseket kaptunk az USL-tõl, hogy a törvény egy részét megszavaznák." A kisebbségek frakciója azt szeretné, ha a jelenlegi tervezetbõl kiemelnék a kisebbségi szervezetekkel és kormányzati hatóságokkal foglalkozó fejezeteket, s ezeket külön törvénybe foglalnák, a kisebbségi jogokra és kulturális autonómiára vonatkozó rész nélkül. Romániában minden hivatalosan elismert nemzeti kisebbségnek hivatalból jár egy parlamenti képviselõi hely. A könnyített eljárással mandátumhoz jutott kisebbségi képviselõk saját frakciót alakítottak, amelynek jelenleg 16 tagja van. Az RMDSZ kedvezmény nélkül, az ötszázalékos parlamenti küszöböt átlépve került be a
parlamentbe, és mindkét házban önálló frakciót alkot. A kisebbségi frakció vezetõje elmondta, elõrelépést szeretnének a kisebbség törvénytervezet ügyében, amely csaknem nyolc éve "hányódik" a parlamentben. "Mi azt szeretnénk, ha a törvénynek legalább a nemzeti kisebbségek intézményi hátterére vonatkozó részét sikerülne a parlamentben megszavaztatni" – jelentette ki Pambuccian. A frakcióvezetõ tájékoztatása szerint a kisebbségek által javasolt törvény csupán a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának, illetve a kisebbségekkel foglalkozó kormányzati hatóságnak a jogköreit szabályozná. A jogszabály nem rendelkezne a nyelvi, oktatási és kulturális jogokról, a kulturális autonómiáról. „Ezért nem is úgy hívnák, hogy a kisebbségek jogállásáról szóló törvény" – magyarázta. Tájékoztatása szerint az új hatóság átvenné a Markó Attila államtitkár vezette jelenlegi Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának jogköreit, ám nem a kormány, hanem a parlament fennhatósága alá tartozna.
Esztétikai- és plasztikaisebészeti magánklinika ÚJ!!! Videodermatoszkópia - rosszindulatú daganatok felismerése • arcszépítési technikák sebészeti beavatkozások nélkül: kollagénes injekciók (ajakfeltöltés is), dysport, bõrradírozás, peeling • a szemhéjak, az orr, a fülkagylók esztétikai sebészete • arcfeszesítés • hajátültetés • mellplasztika (nagyobbítás, kisebbítés) • zsírleszívás • sebészeti vagy lézeres visszérkezelés. Elisestet: Szatmárnémeti, Szigetlanka utca 2. szám (Titulescu tér). Naponta 13 - 18 óra között telefon/fax: 40261-763111, 40361-424242 mobil: 40743046737 e-mail:
[email protected] www.elisestet.ro
SZATMÁRI
MAGYAR HÍRLAP
ISSN: 1841 - 4648 Alapító: Szilágyi Ferenc Szerkesztõség: 440012, Szatmárnémeti, Mircea cel Bãtrân u. 15. szám Tel./Fax.: Titkárság, információk - 0261-767-312 e-mail:
[email protected] internet: www.hirlap.ro Kiadó: Solpress Kft., Ügyvezetõ igazgató: Dumitru Pãcuraru Felelõs szerkesztõ: Szabad Mária A terjesztési osztály telefonszáma: 0261-767-310.
2012. szeptember 22., szombat
RMDSZ – egy jelölttel kevesebb! Csehi Árpád képviselõjelölt visszavonult
A rangsoroló gyûlésen részt vett Kovács Péter, az RMDSZ országos fõtitkára és kampányfõnöke is, aki beszédében kihangsúlyozta: jelen pillanatban az a cél, hogy a magyarság súllyal legyen képviselve Bukarestben, a szenátusban és a parlamentben is, de ez december 9-én csak akkor sikerülhet, ha meg tudják gyõzni azon embereket, akik a helyhatósági választásokon nem a tulipánra szavaztak, illetve egyáltalán el sem mentek szavazni, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan magyar politikai szervezet, amelyik képes bejutni a parlamentbe. Meglátása szerint a téli választásokig fennmaradó – igen rövid – idõ fõ kampánycélja az, hogy minden magyar ember elmenjen majd szavazni december 9-én.
Eredetileg hét jelentkezési dossziét juttattak el szeptember 10-én az RMDSZ választási bizottságához, de a héten Bura Maksay István Péter is bejelentette visszavonulását, így az alsóházi székért Erdei D. István (jelenlegi képviselõ) és Kereskényi Gábor, míg a szenátusi székért Günthner Tibor (jelenlegi szenátor), Ilyés Gyula és Pataki Csaba szállt ringbe. A jelöltek ötperces beszédben mutatkoztak be, felsorolva eddigi tevékenységüket, sikereiket és esetleges sikertelenségeiket, valamint ismertetve programjukat. A 122 választmányi tag minden szavazata érvényes volt, a végeredmény igen szorosan alakult a parlamenti képviselõk esetében, Erdei D. István 63,
míg Kereskényi Gábor 59 szavazatot kapott (elõbbi a 4-es, utóbbi az 5-ös körzetet választotta); a szenátori címért való megmérettetés pálmáját Pataki Csaba vitte el, 95 szavazattal (õ a 2-es számú körzetet választotta), Günthner Tibor 16 szavazatot, Ilyés Gyula pedig 11 szavazatot kapott. A meglepõ eredmény hallatán Günthner Tibor lemondott arról, hogy bármilyen körzetet válasszon, Ilyés Gyula pedig annak adott hangot, hogy mindenképp a szervezet hasznára szeretne lenni a továbbiakban is – amit majd meg is tehet, mivel Csehi Árpád és Kovács Péter közösen javasolta õt az RMDSZ fõtitkárhelyettesének. Sz. K. M.
Vezetõségváltás a demokrata liberálisoknál Péntek délben tartott sajtótájékoztatójuk keretében mutatta be Claudiu Ardelean, a Demokrata Liberális Párt Szatmár megyei elnöke a párt új, Szatmárnémeti vezetõségét, melyet csütörtök este, titkos szavazással választottak. Meglepõ fordulatként ideiglenes elnöknek azt a Sorin Ghileat választották, aki másfél évvel ezelõtt lemondott a párt vezetõségében betöltött szerepérõl, helyettese a már veteránnak számító Valentin Mureþan, illetve a frissen átigazolt és a június 10-i választásokon a polgármesteri székért a Nagyrománia Párt színeiben harcba szálló Sergiu Bãbãþan lett. Ardelean nyilatkozata szerint, a június 10-i választások gyenge eredményei
után, mindenképp szükséges és elengedhetetlen volt a tisztújítás, a most épülõ új csapattal jó eredményeket akarnak elérni a decemberi parlamenti
választásokon, és már megkezdik a felkészülést a 2016-os helyhatósági választásokra. Sz. K. M.
A magyarokat és a románokat pécézte ki Washington Magyarországot és Romániát is figyelmeztette az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára a demokratikus normák betartására. Mivel az Egyesült Államok és a középeurópai országok szövetsége a közös értékeken alapul, Washington nem ijed meg attól, hogy a demokratikus elvek elõmozdítása és megvédelmezése iránti kötelezettségükre emlékeztesse partnereit – jelentette ki csütörtökön egy Washingtonban tartott konferencián Philip Gordon, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára, aki ebben az összefüggésben konkrétan Magyarországra és Romániára tért ki. Az európai és eurázsiai ügyekben illetékes államtitkár-helyettes az Európai Politikai Elemzõközpontban (CEPA) az Egyesült Államok – Közép-Európa stratégiai fórum 2012 címmel megrendezett konferencián kijelentette: "Ami Magyarországot illeti, élénk vitát folytatunk azokról a nyugtalanító erõfeszítésekrõl, amelyek a kormányzaton belül az intézményi fékek és ellensúlyok gyengítésére irányulnak, a
vallások elismeréséhez szükséges nehézkes és átpolitizált regisztrációs eljárásról, az igazságszolgáltatás sértetlensége és függetlensége megõrzésének fontosságáról, valamint a szabad sajtóról". "Arra ösztönözzük Magyarországot, hogy folytassa a konzultációkat ezekben a kérdésekben az Európa Tanács Velencei Bizottságával. Ez a folyamat már eddig is pozitív változásokhoz vezetett. Ugyancsak sürgetjük, hogy a magyar kormány ezekben a kérdésekben folytasson párbeszédet a civil társadalommal, hiszen úgy gondoljuk, hogy egy erõs demokrácia az átlátható és átfogó politikai eljárás függvénye" – fogalmazott a vezetõ amerikai diplomata. "Ami Romániát illeti, kifejeztük aggodalmunkat a demokratikus intézmények és a bírói testület függetlensége ellen irányuló fenyegetésekkel kapcsolatban. Különösen aggasztott bennünket az elnök felelõsségre vonásáról tartott népszavazás, mert úgy tûnt, hogy a kormány az eljárás során megváltoztatja a szabályokat, valamint hiteles, választási
csalásra utaló állítások és kísérletek történtek az alkotmánybíróság kényszerítésére" – szögezte le a diplomata. "Örömmel nyugtáztuk, hogy a kormány tartotta magát a bíróság döntésének tiszteletben tartására vonatkozó elkötelezettségéhez. Bízunk abban, hogy Románia a demokratikus intézmények szilárdságának és függetlenségének megõrzése iránti elkötelezettségét megújítva lábal ki ebbõl a válságból " – mondta Philip Gordon. A diplomata azután tért ki néhány mondatban Magyarországra és Romániára, hogy hosszan méltatta a középeurópai országoknak a nemzetközi biztonsági kihívások kezelésében és a demokrácia elõmozdításában vállalt szerepét, valamint részletezte, hogy mivel járult hozzá az Egyesült Államok a térségben a demokrácia, a biztonság és a piacgazdaság megszilárdulásához. Rámutatott: azok, akik Kelet-Európában úgy gondolják, hogy az Egyesült Államok már nem összpontosít erre a régióra, figyelmen kívül hagynak egy alapvetõ pontot.
2012. szeptember 22., szombat
Közelkép
Kádár Petra a SZAMEDT új elnöke Csütörtökön délután tartotta a Szatmár Megyei Magyar Diáktanács kongresszusát, amely egyben arra is szolgált, hogy a régi elnökség helyett újat válasszanak maguk közül.
A SZAMEDT célja, hogy összefogja a Szatmár megyében lévõ magyar tannyelvû középiskolák diákszövetségeit, hogy egységes szinten tudjanak fellépni szükség esetén a diákok védelmében. A gyûlést Balog Tamás vezette, aki elõször megköszönte az elnökség és az összes diáktanács tag támogatását, majd felkérte Õri-Pákay Franciskát, az RMDSZ ügyvezetõ elnökét, hogy köszöntse az egybegyûlteket, annak okán, hogy õ is ugyanazon a pályán indult el, amelyen a Zöld Házban megszervezett gyûlésen résztvevõ fiatalok is. Ezt követõen a leköszönõ elnök felolvasta az új alapszabályt, amelyet egyhangúlag elfogadtak, s így áttérhettek a következõ napirendi
pontra, az új elnökség megválasztására. Az elnöki tisztségre Kádár Petra, a Kölcsey Ferenc Fõgimnázium XII. osztályos tanulója jelentkezett, aki egyben ugyanazon gimnázium diákszövetségének (KÖFEDISZ) az elnöke. Az alelnöki feladatok ellátásának lehetõségéért Juhász Patrik (Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont) és Starotchi Norbert (Doamna Stanca Fõgimnázium) mérkõztek meg, de ugyanígy harc folyt az ügyvezetõ elnöki feladatokért két kölcseys diák - Bereczky Réka és Nagy Rebeka között. Az alelnök végül Juhász Patrik, míg az ügyvezetõ Bereczky Réka lettek. A tagságügyi alelnök csütörtöktõl Erdei
Laura (Kölcsey Ferenc Fõgimnázium). A diáktanács cenzora pedig a leköszönt elnök, Balog Tamás lett. Egyetlen kiadó hely maradt, a marketinges alelnöki, de a következõ gyûlésen azt is betöltheti majd egy fiatal. A diáktanács egyik legfontosabb feladata, hogy megszervezze decemberben a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) kongresszusát, amelyet legutóbb tizenhat éve rendeztek meg Szatmár megyében. Ezzel párhuzamosan halad a diákok képzése a Közéleti és Ifjúsági Diákakadémia (KÖDAK) által, amelyre Szatmár megyébõl öten jelentkeztek. B. K.
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 3
Ajánlás az iskolák típusainak magyar nyelvû elnevezésére A 2011/1-es új tanügyi törvény és a kapcsolódó oktatási miniszteri rendeletek (pl. az utólag módosított 2011. évi 6564-es) értelmében Romániában részben megváltoznak az egyes oktatási intézmények típusainak hivatalos megnevezései. Az egyes intézmények az új módszertannak megfelelõ elnevezéseit az intézményeket fenntartó önkormányzatok még a 2012/13-as tanév kezdete elõtt határozatba kellett foglalják. Az új szabályozás szerint új intézménytípusok, módosított román elnevezések kerültek bevezetésre, emiatt a táblákat, honlapokat, fejléceket stb. sok helyütt ki kell majd cserélni. Mivel a Hivatalos Közlöny magyar kiadásában nem fog idõben megjelenni a miniszteri rendelet hivatalos magyar fordítása, így ezzel az ajánlásunkkal próbáljuk elérni, hogy ez egyes román szakkifejezések magyarul egységesen kerüljenek megnevezésre – tájékoztattak a nyelvijogok.ro szerkesztõi, Kapitány Balázs és Molnos Sándori. Tisztában vagyunk azzal, hogy minden javaslat, elnevezés vitatható, s minden törekvésünk ellenére nem lehet olyan fordítást találni, amely mindenkinek teljesen megfelel. Mivel azonban a romániai magyar közösség érdeke az egységes magyar nyelvhasználat, ezúton kérünk mindenkit, hogy lehetõség szerint tartsa magát ehhez az ajánláshoz – tették hozzá. Egyben felhívják az érintett települések figyelmét, hogy a helyi közigazgatási törvény értelmében a legalább 20 százalékában magyar nemzetiségûek által lakott településeken az oktatási intézmények kétnyelvû feliratozásáról, az adott intézmény oktatási nyelvétõl függetlenül gondoskodni kell. Így a román tannyelvû iskolák esetén is szükséges az intézmény magyar nevének a meghatározása, illetve a vonatkozó tanácshatározat magyar nyelven történõ kiadása.
Alább közöljük a hivatalos román kifejezések javasolt magyar megfelelõit, elsõként a bölcsõdék, óvodák és általános iskolákét: creºã – bölcsõde; grãdinþã – óvoda; grãdinþã cu program normal – óvoda; grãdinþã cu program prelungit – napköziotthonos óvoda; grãdinþã cu program sãptãmânal – bentlakásos óvoda; grãdinþã specialã – speciális óvoda; centru de zi – nappali központ; ºcoalã primarã – elemi iskola; ºcoalã gimnazialã – általános iskola; ºcoalã gimnazialã de artã – mûvészeti általános iskola; ºcoalã gimnazialã de arte – mûvészeti általános iskola; ºcoalã gimnazialã de muzicã – zenetagozatos általános iskola; ºcoalã gimnazialã cu program sportiv – sporttagozatos általános iskola; ºcoalã gimnazialã specialã – speciális általános iskola; liceu teoretic – elméleti líceum; liceu vocaþional – szaklíceum. A szaklíceumok típusai: liceu cu program sportiv – sportlíceum; liceu de arte – mûvészeti líceum; liceu de arte vizuale – vizuális mûvészeti líceum; liceu de muzicã – zenei líceum; liceu de coregrafie – koreográfiai líceum; liceu de arhitecturã – építészeti líceum; liceu teologic – teológiai líceum; seminar teologic ortodox – ortodox teológiai szeminárium; liceu pedagogic – tanítóképzõ líceum; liceu militar – katonai líceum; liceu special – speciális líceum; liceu tehnologic – szakképzõ líceum; liceu technologic special – speciális szakképzõ líceum; colegiu / colegiu technic / colegiu naþional – fõgimnázium; ºcoalã profesionalã –szakiskola; ºcoalã de artã – mûvészeti iskola; club sportiv ºcolar – sportiskola; ºcoalã pentru copii cu deficienþe – felzárkóztató iskola; centru ºcolar de educatie inclusivã – befogadó nevelési iskolaközpont; ºcoalã postlicealã – posztliceális iskola; ºcoalã postlicealã specialã – speciális posztlíceális iskola; centru de pedagoie cucurativã – gyógypedagógiai központ. B. Krisztina
Megünnepelték a Román Könyvelõk Nemzeti Napját Ivóvízellátásról tanácskoztak A Romániai Könyvszakértõk és Mérlegképes Könyvelõk Testületének (CECCAR), Szatmár Megyei Fiókja tegnap délután tartotta meg a Kereskedelmi Akadémia konferenciatermében, a “Román Könyvelõk Nemzeti Napját”, amelyet minden évben szeptember 21-én ünnepelnek meg. A rendezvényen részt vettek a megyebeli hivatásos könyvelõk, könyvszakértõk, a gazdasági igazgatók és könyvelõk az összes gazdasági ágazatból és közintézménybõl. Az esemény rövid filmek vetítésével kezdõdött, majd ezt kõvetõen Marin Toma megemlékezésére került sor. A volt elnök és alapító tag, 69 éves korábban hunyt el idén májusban. A rendezvényen ezután a CECCAR Szatmár megyei szervezetének ügyvezetõ igazgatója, Gradinar Rodica 15 oklevelet osztott ki. Todosiciuc Ioan és Manea Nicolae érdemi oklevelet kapott és ezen kívül még 13 könyvvizsgáló kapott oklevelet. Ezt kõvetõen ünnepi beszédek következtek.
A Romániai Könyvszakértõk és Mérlegképes Könyvelõk Testülete 85 évvel ezelõtt alakult, mint független szakmai testület. A 30-as években az egyik legerõsebb intézmény volt Európában. 1992-ben a CECCAR újjá alakult, mint közérdekû szakmai szervezet, majd két évvel késõbb törvény által is elismerték. 1996-ban a szervezetet elismerték európai és nemzeti
szinten is, és tagja lett a Könyvelõk Nemzetközi Szövetségének. Jelenleg Délkelet-Európa legnagyobb szakmai szervezetévé nõtte ki magát több, mint 50 000 taggal. A Romániai Könyvszakértõk és Mérlegképes Könyvelõk Testületének (CECCAR) Szatmár megyei szervezete 2011-ben 52 új könyvelõvel bõvült. Nagy Csaba
Az Apaserv székhelyén tartottak találkozót pénteken Adrian ªtef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Mircea Govor, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Cicio Ioan, Avasfelsõfalu alpolgármestere és Leitner János, az Apaserv igazgatója. A Román Vízügyi Társaság képviselõi is megtisztelték jelenlétükkel a tanácskozáson résztvevõket. A megbeszélésen Avasfelsõfalu víz- és szennyvíz-
hálózat infrastruktúrájának kiterjesztését és rehabilitációjának kivitelezését vizsgálták felül a jelenlévõ szakértõk. Továbbá a találkozás alkalmával megpróbáltak tisztázni néhány technikai szempontot a Túr patakból és a Fehér patakból való vízkivételrõl és a víztisztító teleprõl, amelyek biztosítják majd Avasfelsõfalu ivóvízellátását. Vaida Csilla
Míg nem lesz kiadós esõ, nem indulnak be a pálinkafõzök Sok a szabad munkahely Ioan Cioltean, a megyei mezõgazdasági igazgatóság vezetõje rámutatott, a termelõknek csak egy része kezdte meg a fõzést, a kazánok beindítására eddig mintegy százan kértek engedélyt. Idén nem értek meg annyira a gyümölcsök, mint az elõzõ idényekben, pálinkafõzéshez azonban így is tökéletesen
megfelelnek, ugyanis magas a cukortartalmuk. Becslések szerint a megyében karácsonyig körülbelül 3 millió liter pálinkát fõznek, elsõsorban szilvából. A probléma az, hogy az aszály miatt jelentõsen apadt a folyók vízszintje, így nincs elég víz a kazánok hûtésére. Ahogy arról már beszámoltunk, rengeteg szilva
termett idén Szatmár megyében. Emiatt vannak pálinkafõzdék, ahol a 200-300 literes pálinkafõzõ üstjeiket kicserélték 500-600 literes üstökre a nagyobb termelés érdekében. Ennek elõnye, hogy több pálinkát tudnak egyszerre kifõzni, ráadásul ez költségmegtakarítást is eredményez.
A Megyei Munkaerõ Foglalkoztatási Ügynökség újabb állásokról tájékoztatta újságunkat. Szatmár megyében 388 szabad munkahely van, 6 esetében szükséges a felsõfokú-, 358 esetében a középfokú-, illetve 20 állás esetében nem szükséges semmilyen végzettség. Szatmárnémetiben a legtöbb szabad állás a kon-
fekció iparban van, ahol a legnagyobb lehetõségük a varrónõknek van, pontosan 222 hely van. A varrodai állásokon kívül még nagyon keresettek a kézmûves cipészek, és csizmadiák- 20 hely van, továbbá 15 szabad állás van biztosítási ügynökök részére. V.Cs.
Egészségügy
4 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
Gördülékenyebbé teszik a betegellátást a kórházban Új részleggel bõvül a Szatmár Megyei Kórház: a sürgõsségi osztály mellett egy speciális részt alakítanak ki, ahonnan a mozgásképtelen pácienseket szállítják majd az ápolók a szükséges kivizsgálásokra. „Eddig nem volt megoldott az, ha például egy mozgásképtelen beteget a különbözõ osztályokon lévõ szakrendelések kivizsgálásaira, a kórház mellett lévõ poliklinikára kellett átszállítani. A betegellátás gördülékenyebbé tételéért
azonban mostantól az ápolók szükség szerint hordágyon vagy kerekesszékben viszik át majd a beutaltakat” – tájékoztatott Constantin Demian, az egészségügyi intézmény szóvivõje. Azzal, hogy mostantól állandó jelleggel mûködik egy olyan részleg, amelynek az a dolga, hogy a betegeknek segítsen eljutni az esetleg más épületben lévõ kivizsgálásra, gördülékenyebbé válik az ellátás és csökken a várakozási idõ – állítják a szakemberek.
2012. szeptember 22., szombat
Zajlik az ingyenes méhnyakrák-szûrés Ettõl a hónaptól Szatmár megye is részt vesz abban az országos kampányban, melynek során ingyenes méhnyakrák-szûrésen vehetnek részt a 25-64 év közötti hölgyek. A kampánynak azonban adminisztratív döccenõi is lehetnek – vetõdött fel a Szatmári Háziorvosok Szövetségének legutóbbi gyûlésén.
Régi-új igazgató a Szatmár Megyei Kórház élén Dr. Paula Mare bõrgyógyász szakorvos lett a Szatmár Megyei Kórház új orvos-igazgatója. A szakember dr. Cristian Rusu, egyébként demokrata-liberális párti, urológust váltja a tisztségben, aki nemrég lemondott errõl a funkcióról. Ez a váltás egyébként nem újdonság, 2009-ben hasonló módon, szintén dr. Cristian Rusut váltotta a bõrgyógyász szakorvos, igaz, akkor a megbízott igazgatói széket foglalhatta el az Egészségügyi Minisztérium kinevezése révén. Ezúttal viszont dr. Paula Mare orvosigazgatóként egészítheti ki a megyei kórház vezetõségét, Adrian Marc menedzser, valamint a szintén újonnan kinevezett adminisztratív igazgató, Supuran Daniel mellett. B. K.
Iskolaorvosok: korrigálta hibáját aBárminisztérium az Egészségügyi Minisztérium a gyermekekrõl, mint az iskolaorvosoknak. háziorvosokra szerette volna bízni, mégis az iskolaorvosok feladata marad a diákok immunizálása. Arról már többször is beszámoltunk, hogy milyen fontos, hogy a gyerekek a megfelelõ idõben megkapják a védõoltásaikat. Az Egészségügyi Minisztérium az elmúlt hetekben több ízben is változtatott az elképzelésén: elõször úgy tûnt, marad az iskolaorvosok feladata az immunizálás, majd a háziorvosok kötelezettségei közé osztották volna ezt. Úgy tûnik, ismét meggondolta magát a szaktárca: mégis az iskolában kaphatják meg a védõoltásokat a tanulók. Az iskolaorvosok szerint a szaktárca most csak korrigálta azt a hibát, melyet tavasszal követett el, amikor elrendelte, hogy az iskolások kötelezõ oltását a csa-
ládorvos végezze el. Vasile Cepoi tárcavezetõ nemrégiben bejelentette, visszatérnek a régi gyakorlathoz, és kimondottan az iskolai orvosi kabinetek a feladata lesz a tanulók kötelezõ oltása. Az iskolaorvosok szerint a korábbi elõírással az volt a gond, hogy fennállt a veszély, a családorvosok nem tudják maradéktalanul beoltani az összes tanulót, hiszen túl sok a dolguk, és nem áll rendelkezésükre annyi információ a
Ráadásul súlyos egészségi problémák léphetnek fel bizonyos esetekben, ha az elégtelen információk miatt például kétszer oltanak be valakit ugyanazzal a vakcinával. Ezért történhetett meg, hogy sok iskolaorvos, például Iaºi-ban, nem vett tudomást a rendeletrõl, és továbbra is õk oltották be a tanulókat. Így, hogy a minisztérium szerint mégis az iskolaorvosok feladata lesz az immunizálás, Szatmár megyében az elsõ osztályosok beoltásával kezdõdik a szokásos oltás-program, a születésük utáni második kanyaró, rózsahimlõ, mumpsz elleni vakcinát kapják meg, a jövõ hónapban pedig a harmadikosokat oltják gyermekbénulás ellen. A kanyaró, rózsahimlõ és mumpsz elleni kombinált ROR-oltást nagyon fontos
még gyermekkorban alkalmazni, hiszen a legtöbb orvos is úgy tartja, hogy ezeken a betegségeken jobb minél fiatalabb korban túlesni. A gyermekbénulás olyan betegség, melynek okozója vírus (poliovírus). A poliovírus a piszkos kézrõl vagy tárgyakról a szájon keresztül jut a szervezetbe. A fertõzés legtöbbször tünetmentesen zajlik, de ritkán súlyos bénulást okoz. Ezért is nagyon fontos, hogy a gyerekek ismételten megkapják a betegség elleni vakcinát. B. K.
A méhnyakrák-szûrési programot az Egészségügyi Minisztérium szervezi, melynek keretén belül öt év alatt a nõi lakosság nagy részét megvizsgálják. Azok, akik részt akarnak venni az ingyenes, de akár életmentõ szûrõprogramban elsõként a családorvosaikat kell felkeressék. Amennyiben a háziorvos szerint is hasznos lehet a vizsgálat, egy küldõpapírt állít ki a páciens számára és a legközelebbi mintavételi központba irányítja. Idõpont egyeztetést követõen ezekben elvégzik a vizsgálatot, melynek mintáit laboratóriumba küldik. Az eredményeket pedig a családorvosoknak továbbítják, õk azok, akik kiértékelik pácienseikkel ezeket. Ha viszont a páciensek megkapják a küldõpapírt és nem mennek el a központba a mintavételre, vagy nem abba
a központba mennek, amely részt vesz ebben a programban, akkor megtörténhet, hogy a háziorvosok szolgáltatásai kifizetetlenül maradnak – mondta dr. Szatmári Annamária, a Szatmár Megyei Kórház screeningprogramért felelõs vezetõje. A vizsgálattól azonban nem kellene tartaniuk a pácienseknek, hiszen az egyszerû és fájdalommentes BabeºPapanicolau tesztet végzik el a jelentkezõkön, általa kimutatható az intim érintkezéssel terjedõ humán papilloma vírusos (HPV) fertõzés. A méhnyakrák visszaszorítását célzó kampánnyal egyébként már évek óta próbálkozik a szaktárca, hiszen a betegség rendszeres szûréssel és oltással több mint 90 százalékkal csökkenthetné annak kialakulását, azonban a lakosság körében
nem voltak túl népszerûek a korábbi programok. Az utóbbi években csak Szatmár megyében több száz méhnyakrákos esetet regisztráltak, de sajnos az esetek majdnem felében már túl elõrehaladott stádiumban jelentkeztek a betegek. Ez a rosszindulatú betegség ugyanis a legtöbb esetben tünetmentes. Hosszú évek alatt, igen lassan fejlõdik ki, panaszokat nagyon sokáig nem okoz. Amikor már tünetek jelentkeznek, a kórfolyamat olyan elõrehaladott, hogy tényleges gyógyítása nem lehetséges. Csak a szûrõvizsgálatokkal elérhetõ korai diagnózis vezethet eredményre. Romániában naponta négy nõ hal meg méhnyakrákban, ezért is lenne rendkívül fontos a megelõzés. B. Krisztina
A kórházi körülmények javítása A Szatmár Megyei Sürgõsségi Kórházban tett munkalátogatást szeptember 20-án Adrian ªtef, a megyei tanács elnöke. A szakemberekkel és az intézmény menedzsmentjével folytatott megbeszélés témája az egészségügyi rendszerben tapasztalt veszteség megfékezése volt. E veszteségek okai közé az elavult vagy nem szakszerû orvosi szolgáltatások, az egyenlõtlen orvosi ellátás tartozik — mondta a megyei tanács elnöke, kihangsúlyozva, hogy “a kórház által nyújtott egészségügyi szolgáltatások felülvizsgálata a Megyei Tanács prioritási listájára került”. A találkozón elhangzott, hogy az intézmény hatékonyságának növelése érdekében átalakításra kerül a kórház adminisztratív osztálya, valamint az is, hogy a megyei tanács célja a Szatmár Megyei Sürgõsségi Kórház által biztosított egészségügyi szolgáltatások minõségének javítása. Mivel ugyanilyen fontos a megfelelõ munkakörülmények biztosítása a praktizáló orvosok számára, szeretnék megoldani a korszerû orvosi felszerelések további beszerzését is – mint ismere-
tes, a kórház felszereltsége az utóbbi idõben ultramodern mûszerekkel is bõvült, melyek között van a régióban egyedülálló gép is. Ugyanakkor a Szatmár Megyei Tanács fel szeretné térképezni a páciensek valós szükségleteit és elvárásait, ki szeretne ala-
kítani egy olyan adatbázist, amely majd megkönnyíti a lehetõ legpontosabb diagnózisok felállítását és mindenképp olyan kórházi körülmények kialakítására törekszik, melyek növelik a páciensek elégedettségét. Sz. K. M.
2012. szeptember 22., szombat
Gazdaság
Nem kötelezõ a kétfajta lakásbiztosítás A hónap elején beszámoltunk arról, hogy szeptember elsejétõl kötelezõ lakásbiztosítást kötni, amely érvényes a földrengés-, földcsuszamlás- és árvízveszélyre is. A bukaresti táblabíróság kedden egy nemzetközi biztosítótársaság igénylésére felfüggesztette a Biztosítótársaságokat Felügyelõ Tanács (CSA) azon határozatát, amely többek között kimondja, hogy az ingatlantulajdonosoknak a fakultatív biztosítás mellett a kötelezõ lakásbiztosítást is meg kell kötniük. Tehát nem kell két biztosítást kötniük azoknak a személyeknek, akik a kötelezõ lakásbiztosításon kívül további veszélyekkel szemben is védenék lakásukat. A betonból, téglából vagy fémbõl készült ingatlanok esetében 20 eurót kell fizetni, míg fából vagy vályogból készült ingatlanok esetében a díj 10 euróba kerül évente, ez 10 ezer, illetve 20 ezer euró értékû kártérítést jelent. Mint ahogy Marcela Papicitól, Szatmárnémeti alpolgármesternõjétõl megtudtuk, hogy jelen pillanatban a kötelezõ lakásbiztosítások ügyében még nem ellenõrzik a lakosságot, ennek stratégiai kidolgozása még folyamatban van. A türelmi idõt meghaladva azok a tulajdonosok, akik nem vásárolják meg a kötelezõ alapcsomagot, 500 lejes bírságot is kaphatnak a hatóságoktól. A Romániában lévõ több mint 8 millió ingatlan 15 százaléka rendelkezik kötelezõ lakásbiztosítással. Korábban egyébként Édler András RMDSZ-es parlamenti képviselõ az ügyészségen és a versenytanácsnál is feljelentést tett, véleménye szerint ugyanis törvénytelenül kötelezték a tulajdonosokat arra, hogy utólag kössék meg a fakultatív biztosításokat, az érintettek ugyanakkor a kötelezõ alapcsomagot kizárólag a Katasztrófák
Marcela Papici: A kötelezõ lakásbiztosítások ügyében még nem ellenõrzik a lakosságot Elleni Biztosítási Szövetségtõl (PAID) vásárolhatják meg. Abban az esetben, ha lakásukat földrengés, földcsuszamlás vagy árvíz sújtja, és nem rendelkeznek kötelezõ biztosítással, az állam nem utal ki számukra kártérítést. A Katasztrófaellenes
Biztosítási Szövetség korábbi adatai szerint úgy becsülte, hogy az elsõ évben a bebiztosított lakások aránya 20-30 százalék körüli lesz, az azt követõ években pedig majd meghaladja a 75 százalékot. Barakonyi Gergõ
A Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium bejelentése nyomán október 15-én hirdetik meg azt a kiírást, mely a tömbházak hõszigetelésének támogatását tûzte ki célul, ezzel is hozzájárulva az energiahatékonyság növeléséhez. ott lakó családok több, mint 50 százalékának az egy fõre esõ családi nettó jövedelme kisebb, mint 350 euró; - 10 százalék az önkormányzat és 30 százalék a lakóközösségek hozzájárulásának aránya abban az esetben, ha az ott lakó családok több, mint 50 százalékénak az egy fõre esõ családi nettó jövedelme kisebb, mint 500 euró. A minisztérium azt követõen tárgyalt az Európai Bizottsággal, hogy a Regionális Operatív Program Irányító Hatóságával közösen kidolgozta a tömbházak hõszigetelésének finanszírozásáról szóló javaslatát. Figyelembe véve, hogy a program 2013-ban zárul, jelen kiírás prioritást élvez a jelenlegi programozási idõszakban, mi több megalapozhatja a további, 2014-2020 közötti energiahatékonysággal kapcsolatos befektetéseket és pályázati kiírásokat is. Továbbá a program során növekszik Románia tömbház lakásainak energiahatékonysága, új munkahelyek jönnek létre összhangban az Európa 2020-as stratégiájával, mely egyrészt az energiahatékonyság növelését, másrészt magasabb foglalkoztatatási rátát irányoz elõ. B. K.
A munkahelyi stressz otthon is kísért Az egyik népszerû internetes álláskeresõ portál szerint a romániai dolgozók 35 százaléka a munkaidején túl is bent kell maradjon a munkahelyén, mert túl sok a feladata. A túlóra másik oka a gyenge anyagi helyzet. A megkérdezettek 20 százaléka attól tart, hogy elveszítheti az állását, ha nem végzi el a rá kiosztott feladatokat a munkaidõn túl is. A válaszadók 19 százaléka mondta azt, hogy annyira lefoglalja a munkája, hogy a szabadidejében sem tud kikapcsolódni. 23 százaléka válaszolta, hogy azért túlórázik, mert ezért plusz fizetséget kap. A romániaiak 40 százaléka napi 9 órát tölt a munkahelyén és körülbelül egy órás ebédszünetet tart. A felmérésben részt vevõk 28 százaléka napi 10 óránál is többet dolgozik és 17 százaléka válaszolta azt, hogy betartja a
napi 8-9 órás programot, de otthon, vagy a hétvége során is dolgozik. Ha a több pénz, több munka és nagyobb felelõsség, valamint a kisebb fizetés, de lazább munkabeosztás közül kellene választani, a megkérdezettek 86 százaléka áldozná fel szabadidejét a jobb anyagi megélhetés javára. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor tegyük hozzá, hogy hivatalos munkaszüneti napokban sem dõzsölünk: 2012-ben jóval kevesebb hivatalos munkaszüneti napon pihenhettük, illetve pihenhetjük ki a túlórák fáradalmait, mint más európai uniós országok alkalmazottai, hiszen eddig csak a január 2., április 15-16., május 1., június 3-4., augusztus 15. volt szabad, de december elseje szintén munkaszüneti nap lesz, csakúgy, mint a december 25-26. B. K.
A z év végéig bekamerázzák Nagykárolyt járó 1742-es, illetve 1741-es gyorsvonat utasainak 40 százalékkal kevesebbet kell fizetniük. Szintén 40 százalékkal olcsóbb a jegy a Nagybánya–Dés-útvonalon az 1642es és 1641-es szerelvények utasainak. Nagyvárad és Kolozsvár között 30 százalékos a kedvezmény az 1936-os és
1938-as gyorsvonatokon, míg a kincses város és Marosvásárhely között közlekedõ 368-as és 369-es szerelvényeken elsõ osztályon 45, másodosztályon 50 százalékkal fizetnek kevesebbet az utasok. Valamennyi kedvezmény december 8-ig érvényes.
Képtelen lesz Románia nyugdíjakat adni Nem marad más, mint az öngondoskodás: a most 40-es éveiben járó korosztály alig kaphat valamit az államtól, amikor majd nyugdíjba vonul. Az 1966–1971-es idõszakban született romániai polgárok utolsó bérük mindössze 15 százalékát kapják majd állami nyugdíjként – közölte Ion Giurescu, a magánnyugdíj-rendszert felügyelõ bizottság alelnöke. Szerinte nincs más út, mint az öngondoskodás. Romániában a bruttó bér
Október közepén hirdetik meg a tömbházak hõszigetelését célzó kiírást
A minisztérium illetékesei azt is elmondták, hogy a pályázatokat november 1-tõl lehet leadni a minisztérium ügynökségeinek székhelyén. A program kedvezményezettjei helyhatóságok – megyei jogú városok, megyeközpontok és Bukarest lakószövetségei. A támogatás az 1950-1990 között épült tömbházak szigetelésére kérhetõ, ennek feltétele, hogy az ott lakó családok szociálisan hátrányos helyzetûek legyenek és bizonyíthatóan alacsony jövedelemmel rendelkezzenek. A program finanszírozásának 60 százalékát a Regionális Fejlesztési Alapból és állami költségvetésbõl fedezik, a fennmaradó 40 százalék pedig a lakóközösségek és az önkormányzatok között a következõképpen oszlik meg: - 30 százalék az önkormányzat és 10 százalék a lakóközösségek hozzájárulásának aránya abban az esetben, ha az ott lakó családok több, mint 50 százalékának az egy fõre esõ családi nettó jövedelme kisebb, mint 150 euró; - 20 százalék az önkormányzat és ugyancsak 20 százalék a lakóközösségek hozzájárulásának aránya abban az esetben, ha az
Újabb kedvezmények a CFR-tõl Szatmárnémeti és Nagyvárad között 40 százalékkal olcsóbban utazhatunk, az 1741-es gyorsvonattal Jelentõs kedvezményeket kínál a Román Vasúttársaság (CFR) azoknak az utasoknak, akik gyakran vonatoznak hétvégeken. A vállalat közleménye szerint ezentúl bevezetik a két, három vagy négy hétvégén használatos utazókártyát, melynek megvásárlásával 15, 25 vagy akár 35 százalékos kedvezménnyel lehet utazni. Az úgynevezett VSD-kártyát csak egyetlen típusú (Regio, Inter Regio vagy Inter City) járatra lehet kiváltani, és 1000 kilométerre érvényes. A kedvezményeket biztosító, névre szóló kártya mellett nem szükséges jegyet váltani. A vasúttársaság korábban bejelentette, 30–50 százalékos kedvezményt vezetett be számos, erdélyi városok között közlekedõ gyorsvonaton (Inter Regio). A Szatmárnémeti és Kolozsvár között közlekedõ 1746-os és 1745-ös számú szerelvényekre 50 százalékos kedvezmény lépett érvénybe, míg a Szatmárnémeti és Nagyvárad között
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 5
3,5 százalékát fizetik be a magánkasszákba, ami Giurescu szerint a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. Hangsúlyozta, az egyetlen megoldás az lehet, ha lehetõséget biztosítanak a jelenleg a munkaerõpiacon aktív szerepet vállaló fiataloknak arra, hogy fizetésük egy részét megtakarítsák, illetve folyamatosan kamatoztassák. „Húsz éven belül a félretett öszszeg megduplázódhat, 40 év múlva pedig az eredetileg
megtakarított összegnek már négyszerese áll rendelkezésre” – fejtette ki az illetékes. A kötelezõ magánnyugdíjrendszert egyébként 2008-ban indították, a CSSPP adatai szerint pedig augusztus végére a magánnyugdíjalap kettes pilléréhez csatlakozottak száma elérte az 5,7 millió személyt, akiknek folyószámláin jelenleg összesen 1,9 milliárd euró található, ez személyenként átlagosan 562 eurót jelent.
Katasztrófa-elhárítási és riasztási rendszer kiépítésére pályázott Nagykároly önkormányzata a határ másik oldalán lévõ Csenger várossal. A Nagykároly.ro szerint a már elnyert projekt révén huszonhárom új kamerát szerelnek fel Nagykárolyban. A határon átívelõ európai uniós megvalósítás révén bõvül a már kiépített térfigyelõ-rendszer. Illetve a szerkezet üzembe helyezése is megtörténik. A közös projekt keretében 40 ezer eurónyi támogatás érkezik Nagykárolyba. Ebbõl az összegbõl szerzik be a kamerákat, amelyek zömét villanypóznákra szerelik fel, az ezt mûködtetõ rendszert egységesítik, ezenkívül egyenruhát, láthatósági mellényeket, valamint éjjellátó távcsöveket is vásárolnak a helyi rendõrség számára. Amúgy a helyhatóság alárendeltségébe tartozó testület kezeli majd a rendszert. A Védelmi és mentési riasztási hálózat kialakítása a Szatmári Térségben címû pályázat lefutási ideje az év vége. Ezzel párhuzamosan a kastélykertbe is kamerákat helyeztek ki. A két projektnek ellenben nincs köze egymáshoz, talán „mindössze" annyi, hogy együttesen biztosítják a várost.
Összesen három szakmai találkozóra is sor kerül a projekt keretében. Az elsõt, a projektindító alkalmat Csengerben tartották. A másodiknak szolgált csütörtök délelõtt otthonául Nagykároly, amúgy a nyugat-szatmári városban tartják majd a záró konferenciát is. A csütörtöki alkalmon, amelyen a rendõrség, tûzoltóság, helyi rendõrség szakemberei vettek részt, illetõleg Csengerbõl több önkéntes egyesület is képviseltette magát, Kovács Jenõ nagykárolyi polgármester üdvözölte a megjelenteket. Beszámolt arról, hogy a városnak számos európai uniós részfinanszírozású projektje van, továbbá mind több úgynevezett HU-RO-s pályázata is. A többi között például a városi kórház szolgáltatásainak bõvítésére pályázott sikeresen Nagykároly a magyarországi Fehérgyarmattal közösen. Kovács Jenõ szólt arról is, hogy meglátása szerint egyenesen kötelességük együttmûködni a határ két oldalán tevékenykedõ rend- vagy katasztrófavédelmi szervezeteknek. Megemlítette, hogy a mostani projektet egy kiinduló alapnak tartja, erre építkezve kerülhet majd sor továbbiakra.
Sport
6 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
Negyedik ligás mûsor
2012. szeptember 22., szombat
Alexandria ellen kezdenek a lányok
LABDARÚGÁS
Újabb fordulót rendeznek a hét végén a negyedik és ötödik ligás bajnokságban, a mérkõzések 17 órától kezdõdnek. IV. LIGA, 9. FORDULÓ, SZOMBAT, ZÁRÓJELBEN A MEGFIGYELÕ ÉS A JÁTÉKVEZETÕK: Apa-Avasfelsõfalu (Pál J. - Rad B., Andreica Cr., Miron Cip.), Szamosdob-Mikola (Cionca Gh. Kegyes E., Costea D., Mihai M.). VASÁRNAP: Páfalva-Lázári (Borz I. - Câmpan M., Kallós T., Bauer J.), Szatmárzsadány-Szamoskrassó (Halics J. - Mureºan M., Pop Em., Ciocoi M.), Pusztadaróc-Vetés (Tãtaru M. Petreuº Gh., Por C-tin, Glázer J.), Aranyosmeggyes-Szatmárudvari (Szabó Gy. Mándi A., Donca B., Bauer Ad.), Sárközújlak-Avasújváros (Nãstruþ L. - Iuhas C., Gavrilescu D., Alec Cr.). A Batiz áll. B CSOPORT, SZOMBAT: Tasnád-Csanálos (Török Z. - Petz I., Schwarczkopf Zs., Iscru Mara), Óvári-Nagymajtény (Ziman C. Mazilu Ov., Neichi S., Chiorean Cr.). VASÁRNAP: Kismajtény-Kaplony (Buzaº A. Lupcsa Zs., Trella Z., ªtef G.), MezõpetriMezõfény (Niþã Gh. - Pop L., Dragoº B., Petz E.), Érendréd-Piskolt (Rozs Z. - Chiº Fl., Juhász T., Peter A.), Érkávás-Börvely (Paºca D. - Raþ Seb., Giraþi Cr., Petreuº Alexandra), Csomaköz-Szaniszló (Ciarnãu N. - Báthory I. , Haris Ar., Lupcsa Ar.), Kálmánd-Bábca (Pataki Z. - Bogdan R., Nagy Sz., Bâlc Cs.).
Ötödik ligás mûsor
KOSÁRLABDA
Szombaton 18 órától hazai pályán kezdi meg szereplését a nõi kosárlabda bajnokságban a Szatmárnémeti VSK együttese, amely ötödik élvonalbeli idényében indul - akárcsak korábban - Dan Fleºeriu edzõ irányításával. Csak emlékeztetõül, az elmúlt négy évben a VSK két alkalommal volt ezüstérmes, egyszer bronzérmes, és
egyszer negyedik, a Román Kupában pedig kétszer játszott döntõt, de mindkettõt elvesztette - akárcsak a bajnoki döntõben - az Arad és a Târgoviºte ellen. A nemzetközi porondon egy harmadik helyet jegyezhet a csapat, ezt a regionális Challenge Kupában szerezték a lányok. A mostani idényben sem adná alább a VSK, Florin Mureºan szakosztályelnök elmondta, a Final Four-
ba jutás a cél, utána pedig a bajnoki döntõben szeretnének játszani. „Élvonalbeli tagságunk során ez az idény lesz a legnehezebb, az elsõszámú favorit a Târgoviste, amely a keret erõssége szempontjából és az anyagi lehetõségek terén is a többi csapat felett áll. Az Aradnak is nagyon erõs kerete van, a sepsiszentgyörgyiek ismét jó csapatot hoztak össze, de nagyjából minden együttes
erõsebb mint az elmúlt idényben. A mi nagy elõnyünk, hogy a legutóbbi döntõben szerepelt kezdõcsapatból csupán Mehmedic távozott, hiszen Pop akkor már sérült volt - nyilatkozta Mureºan. - Az Alexandria ellen nehéz mérkõzésre számítunk, õk is erõsítettek a holtszezonban. A Teleormannak minden szezonban sikerült gyõznie Szatmáron, így nagyon oda kell figyelnünk“. A mérkõzésen a tréner nem számíthat az amerikai Megan Zullo játékára, akinek személyes problémák miatt haza kellett utaznia. A VSK az idényt két kupamérkõzéssel már elkezdte két hete, akkor hazai pályán kiütéses gyõzelmeket aratott a Marosvásárhelyi Nova Vita ellen, elõször 84:54 majd 94:40 arányban. A szatmári együttesnek a bajnokság és a Román Kupa mellett egy harmadik „fronton“ is helyt kell állnia, és ez szó szerint értendõ, hiszen a csapat a második számú kontinentális sorozatban, a FIBA Európa Kupában indul, ahol egy kemény csoportban a tavalyi elõdöntõs orosz Csevakata Vologda, az általában az Euroligában szereplõ francia Montpellier és a dán SISU Gentofte lesz az ellenfele. Ezt a sorozatot október 25-én kezdi a VSK, mikor a Montpellier alakulatát fogadja. A VSK KERETE: Annemarie Pãrãu, Orosz Andrea, Shanika Freeman, Khadijah Wittington, Monica Ivan, Rada Giurgiu, Szmutku Renáta, Nagy Anita, Diana Moldoveanu, Utahya Drye, Megan Zullo, Dara Kovacsevics, Szlimák Hajnalka (utóbbi négy újonnan igazolt kosaras).
LABDARÚGÁS
V. LIGA , 5.
FORDULÓ, A CSOPORT, Mezõterem-Tasnád II (Kegyes T. - Kovacs A., Ciorbã I., Florea R.), DecebalGencs (Gherasim Alex. - Piroº Ov., Berei R., Brânduºan B.), Marna-Erdõd (Chioreanu R. - Tincu B., Gârboan Cr., Dávid A.), Királydaróc-Krasznabéltek (Meninger G. Szilágyi B., Pop M., Kopriva T.), SzoporTasnádszántó (Morar N. - Ciceu M., Chiº H., Ardelean V.), Bogdánd-Hadad (Balogh B. - Rad B., Miron C., Horváth L.), Domahida-Ákos (Pop I. - Botos R., Réday Ar., Kiss Zs.). B CSOPORT, SZOMBAT: Atletic-Egri (Zilahi Ar. - Báthory I., Costea P., Pop Cr.). VASÁRNAP: Avasújfalu-Vetési Arsenal (Kuki K. - Chiorean Cr., Miclãuº R., Moldovan A.), Meggyesgombás-Nagytarna (Turtureanu I. Priner I., Pop C., ªuta Vl.), SzárazberekKökényesd (Cseh S. - Blaga R., Pop S., Kopriva Zs.), Szamosdara-Madarász (Foitoº R. - Petruþ S., Fancsiki Ad., Vasile C.), Szatmárhegy-Bikszád (Dumitraº Gh. - Matei Cl., Pop Cr., Bura I.). A Borválaszút áll.
Három év után ismét megízleli a másodosztályt a VSK
VASÁRNAP:
Steaua-döntetlen, Videoton-vereség LABDARÚGÁS
A Steaua döntetlennel, a Videoton vereséggel kezdte az Európa Liga csoportkörét, a bukarestiek Stuttgartban értek el 2-2-es döntetlent, míg a székesfehérváriak Genkben kaptak ki 3-0-ra. EURÓPA LIGA, 1. FORDULÓ, E CSOPORT: VfB Stuttgart-Steaua 2-2 (Ibisevic 5., Niedermeier 85., illetve Chipciu 6., Rusescu 80. - tizenegyesbõl), FC Köbenhavn-Molde 2-1 (Claudemir 20., Cornelius 74., illetve Diouf 45.). A következõ forduló (október 4.): MoldeStuttgart, Steaua-Köbenhavn. G CSOPORT: Genk-Videoton 3-0 ( Vossen 22., Buffel 77., De Ceulaer 92), Sporting LisszabonFC Basel 0-0. A következõ forduló (október 4.): Basel-Genk, Videoton-Sporting. Az oldalt szerkesztette Romász János
KÉZILABDA
Három éves élvonalbeli tagság után, a 2012-2103-as idényt a másodosztályban kezdi meg szombat délután a Szatmárnémeti VSK, amely 18.30-tól az Arad megyei Nagyszentmiklóson lép pályára. A Nemzeti Ligából való kiesés után az alapcsapatból szinte mindenki távozott, csupán Oláh maradt meg,
mellette a korábbi cserepados emberek közül Pop, Jurj, Oºvat, Mateº, Varga és Pogyinã és Erdõs kapus maradt meg. Az együttesnél még nem fogalmazódott meg az esetleges feljutás, a vezetõség a nyáron egy 3-4 éves periódust szabott meg arra, hogy ezen idõszak alatt kialakuljon egy olyan alakulat, amely kiharcolhatja majd a feljutást. „A Nemzeti Ligába való feljutáshoz türelemre van
szükség, az elsõ évben a csapat összekovácsolása a cél, mindenkiben tudatosítani kell, hogy milyen feladatai vannak a mérkõzés során. A második idényben az addig tapasztalt hibákat szükséges kijavítanunk, erõsítenünk is kell majd, és majd csak a harmadik szezonban próbálhatnánk meg kiharcolni a feljutást, persze ha adottak lesznek a feltételek, és itt elsõsorban az
anyagi háttérre gondolok“ - nyilatkozta Nicolae Istrate vezetõedzõ. Azzal segéde, Kibédi Adalbert is egyetértett, hogy még nem lehetnek feljutási álmok, de õk azért minden mérkõzésre úgy mennek ki, hogy nyerni akarnak. Szerinte az osztályozót jelentõ elsõ két hely megszerzésére a Nagybányai Minaur, a Nagyvárad és a Piteºti a legesélyesebb, a váradiak például ultimátumot kaptak a városvezetéstõl, hogy ha ebben az idényben sem jutnak fel, akkor megvonják a támogatást. A szombati ellenféllel kapcsolatban Kibédi megjegyezte, csak annyit tudnak róla, hogy fiatal csapat, de hogy mennyire ütõképesek, az csak a mérkõzésen derül majd ki. A VSK KERETE: Lucian Cioroiu, Cristian Pogyinã, Erdõs Emanuel - kapusok; Oláh János, Adrian Ciaca, Raul Pop, Cristian Jurj, Sebastian Albu, Cosmin Oºvat, Florin Mateº, Mircea Santeiu, Cãtãlin Tãtar, Alex Tãtãran, Sergiu Varga, Ioan Mureºan, Bendó Csaba. Edzõk: Nicolae Istrate, Kibédi Adalbert. A OSZTÁLY, B CSOPORT, 1. FORDULÓ: Nagyszentmiklósi Unirea-Szatmárnémeti VSK, Nagybányai Extrem-Nagybányai HCM, Aradi HC-Nagyváradi CSM, Piteºti-i HC Argeº-Craiovai Universitatea, Fogarasi HCM-Besztercei CSM. A Segesvári Naþional áll.
Szombaton itthon a szigetiekkel, jövõ csütörtökön Bukarestben a Rapiddal játszik az Olimpia LABDARÚGÁS
Szombaton 17 órától ismét hazai pályán szerepel a Szatmárnémeti Olimpia, az ellenfél ezúttal a harmadik ligába a nyáron feljutott Máramarosszigeti Plimob lesz, amely az elmúlt fordulóban szabadnapos volt, azelõtt 3-1-re kikapott Petrozsényban, a nyitófordulóban pedig hazai pályán verte a zilahiakat. „Nem lesz egy könnyû mérkõzés, mert amennyire
tudjuk, a szigetiek idegenben beállnak védekezni a tizenhatosuk elé, és a rombolásra helyezik a fõ hangsúlyt. Sokat kell járatnunk a labdát, hogy megtaláljuk majd a rést a védelmi falban. Ugyanakkor nagyon oda kell figyelnünk a kontráikra, mivel van egy-két gyors csatáruk. Remélem a helyzetkihasználásunk most jobb lesz, a héten sokat gyakoroltunk ezen a téren“ - nyilatkozta Csík Tibor vezetõedzõ, aki egy ideig nem számíthat
Marian Pop játékára. Egy fertõzéses betegség után a játékos vérképében megnõtt a fehérvérsejtek száma, és a jövõ héten esedékes tüzetesebb orvosi kivizsgálás eredményéig nem engedik pályára lépni. Az Olimpiához kapcsolódó hír, hogy tegnap hivatalossá vált, amit csütörtöki lapszámunkban megírtunk, konkrétan, hogy a Rapid elleni jövõ heti kupameccset csütörtökön 19 órától rendezik Bukarestben, a mérkõzést a DigiSport 1 közvetíti.
A mérkõzésre szerda reggel utazik el az együttes, azt még nem tudni, hogy autóbusszal, vonattal vagy repülõvel. Ebben az esetben az Olimpia jövõ pénteki bajnoki mérkõzése is halasztódik, a Pankota elleni idegenbeli mérkõzést október elsején, hétfõn 15 órától rendezik meg. Egyébként az Arad megyei alakulat is játszik a Román Kupában a legjobb 16 közé kerülésért, kedden hazai pályán fogadja Chiajna csapatát.
2012. szeptember 22., szombat
Egészségvilág
Bármin lehet nevetni, csak idõ kérdése? Vajon mennyi idõnek kell eltelnie egy tragikus esemény után, hogy egy humorista már anélkül csinálhasson viccet belõle, hogy a nézõk ízléstelennek tartanák? És tényleg csak az idõ számít?
Egy teória szerint a kulcstényezõ a pszichológiai távolság, vagyis, ha már kellõ mértékben eltávolodtunk az adott szituációtól, akkor már képesek vagyunk akár nevetni is rajta. Egy friss vizsgálat azonban tovább gondolta mindezt, és azt állítja, a pszichológiai eltávolodás mellett még egy fontos tényezõ számít, mégpedig az, hogy az adott esemény mennyire volt fájdalmas, netán erõszakos. Peter McGraw, a Colorado Boulder Egyetem Humorkutató Laboratóriumának vezetõje a Psychological Science címû lapban megjelent tanulmányban munkatársaival több vizsgálatot is elvégzett, hogy kiderítse a fenti tényezõk miként mûködnek együtt annak elõsegítésében, hogy egy szomorú helyzeten késõbb mosolyogni is tudjunk. Az elsõ vizsgálat során a szakemberek egy online felmérés keretében kérték fel a résztvevõket arra, hogy idézzenek fel életükbõl egy olyan eseményt, amely az idõ
elteltével vagy viccesebbnek, vagy kevésbé viccesnek tûnt a számukra, mint amikor történt. Ezután a résztvevõk az esemény súlyosságát is értékelték, és kiderült, hogy azok az események váltak viccesebbé, melyeket súlyosnak ítéltek az alanyok, és azok veszítettek viccességükbõl, melyeket kevésbé tartottak súlyosnak. A fenti vizsgálat eredményeit egy második kutatás is megerõsítette, melybõl kiderült, hogy az alanyok akár egy nagyon komoly helyzetet is viccesnek tartottak, ha már öt éve történt, míg a legenyhébb eseten már akkor is tudtak mosolyogni, ha tegnap történt. Hogy az eltávolodást is tesztelhessék, még egy vizsgálatot elvégeztek a szakemberek, mely során arra derült fény, hogy az alanyok idegenek esetében inkább tartották mulatságosnak, ha valaki tévedésbõl egy nagyobb összeget adományozott valakinek, ám ha kisebb összegrõl volt szó, hasonló esetben inkább a baráto-
kon derültek jobban. Egy negyedik vizsgálatban különféle képekrõl kellett véleményt mondaniuk a kísérletben résztvevõknek, akik akkor tartottak egy durva ábrát viccesnek, ha azt gondolták, digitálisan manipulálták azt, míg a kevésbé durvát éppen akkor, ha valódinak vélték. Az utolsó vizsgálatban ugyanezeket a képeket látták az alanyok, de itt nem valódinak vagy manipuláltnak hitték azokat, hanem közelinek, illetve távolinak. Ebben az esetben a legdurvább ábra akkor volt vicces a megkérdezettek számára, ha úgy érzékelték, hogy messze van, míg a legenyhébb akkor, ha közelinek vélték. Összességében a tanulmány készítõi azt szûrték le, hogy a hely, az idõ, a társas kapcsolatok és a hipotetikusság azok a tényezõk, melyek az adott esemény súlyosságával együtt meghatározzák azt, mennyire tartunk humorosnak valamit.
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 7
A takarítás nagyszerû egészségügyi hatásai Szeret takarítani? Erre a kérdésre 10-bõl kilencen nemmel válaszolnának, pedig nem is sejtik, a tisztaságon túl mennyi jótékony hatása van! Edzéskiegészítés Sõt, nem csak a kiegészítése, hanem akár magát az edzést is helyettesítheti. A fõzés, amikor órákig állunk a gõzben és izzadunk, a porszívózás, ami jobb, mint bármelyik vádli- és popsigyakorlat, a vasalás, ami a vállat és a felkart edzi - láthatjuk, hogy mind egy-egy mozgásformát testesít meg. A legújabb kutatások szerint a takarítással minden izom karbantartható, és egy órás suvickolás 205 kalóriát éget el. Ez annyi, mintha 15 percet tekernénk a szobabiciklin, illetve ugyanennyit súlyzóznánk vagy kardióznánk. És közben még a lakás is tiszta lesz! Takarítással a stressz ellen Mikor hullafáradtan hazaérünk a munkából, körülnézünk, és konstatáljuk, hogy ideje lenne már takarítani, mert a porcicák hangosan nyávognak az ágy alatt, legtöbbször hozzákezdeni sincs kedvünk. Nem csupán a fáradtság, de az egész napos idegeskedés miatt sem. Pedig ha valami, egy jó kis felmosás vagy mosogatás igazán stresszoldó! A szakemberek szerint 20 százalékkal csökkenti a stressz-szintet, ha legalább egy órán keresztül suvickolunk valamit. Az pedig már egy konkrét pszichológiai folyamat, hogy ahogy a környezet megtisztul, úgy érezzük majd magunkat egyre tisztábbnak és nyugodtabbnak belül is. Nem véletlen, hogy sokan a suvickolásban vezetik le az idegességüket. Még jobb eredményt érhetünk el, ha a kitakarított lakásban valaminek megváltoztatjuk a helyét, legyen az akár egy apróság, mondjuk egy képet vagy egy fotelt máshová teszünk, és bennünk is átszervezõdnek a dolgok. Egészségesebbé is tesz? Bizony, a kutatások azt is kimutatták, hogy a házimunka csökkenti az Alzheimerkór kialakulásának kockázatát, valamint csökkentheti vagy teljesen megszüntetheti az allergiás tüneteket, és ezen kívül a koncentrációs képességet is javítja.
Trükkök, hogy még hatékonyabbak lehessünk - A vasalás például a karizmok mellett edzheti a lábat is: ne vigyük magunk mellé az egész kosár ruhát, hanem egyenként menjünk el érte, majd a vasalás végén egyenként pakoljuk el, így már kb. 3000 extra lépést teszünk meg, ami majdnem
olyan, mintha 2 kilométert gyalogolnánk. - Ne csak mosogassunk, törölgessünk is: így nem csupán a csöpögtetõben marad több hely, és azonnal el is tehetjük, amit elmostunk, de többet is mozgunk. - Rendezzük át a könyvespolcot! A könyvekkel súlyzózni is lehet, fõleg, ha van otthon egy-két vaskosabb lexikon. - A portörlés is kimondottan hatékony, fõleg akkor, ha alaposan csináljuk, és mindent lepakolunk, majd visszapakolunk. - A kertészkedés is házimunkának számít, és a szabadban még jobb kalóriákat égetni! Nem beszélve arról, hogy a friss levegõ, a zöld növények, a napsütés azonnal jókedvre derít, ha stresszesek és morcosak vagyunk. - A legélvezetesebb részt a végére hagytuk: ki mondta, hogy csak csendben lehet takarítani? Kapcsoljuk be a kedvenc zenénket, és perdüljünk táncra a porszívócsõvel vagy a felmosófával!
Vigyázzon, mit fúj - depresszióssá teheti a parfümje
Miért nem tüntetik fel a vény nélküli gyógyszerek mellékhatásait?
Egész nap rosszkedvû és nyomott, pedig semmi oka rá? Lehet, hogy csak parfümöt kellene váltania.
Egy új kutatás szerint miközben a vényköteles gyógyszerek vény nélkül is kaphatóvá válnak, a gyógyszerreklámok egyre ritkábban tájékoztatják a fogyasztókat az esetleges mellékhatásokról. Ennek a szakértõk szerint az az oka, hogy az Egyesült Államokban a vényköteles gyógyszerek reklámozását az USA Élelmiszer és Gyógyszerellenõrzési Hivatala (FDA), a vény nélkül kapható készítmények reklámját pedig az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) szabályozza. Utóbbi sokkal enyhébb követelményeket állít azzal kapcsolatban, mirõl kötelesek a gyártók tájékoztatni a fogyasztókat termékeikkel kapcsolatban. Az FDA megköveteli, hogy a gyógyszerek ismertetõje egyensúlyban tüntesse fel az elõnyöket és a kockázatokat, ezért a betegtájékoztatókban hosszasan fel kell sorolni a mellékhatásokat. Az FTC viszont ugyanazokat a szabályokat követeli meg a gyógyszerhirdetésekben, mint bármilyen más fogyasztási cikk esetében, vagyis a gyártóknak az õszinteség „elfogadható” szintjére kell törekedniük. Ezek az enyhébb követelmények azt jelentik, hogy a vény nélkül kapható készítmények többsége esetében nem
Több száz éves bio Mi a különbség a mostani parfümök és aközött, amit állítólag Piast Erzsébet királyné használt elõször az 1300-as években? Az, hogy az õ „királynévíz”- ként emlegetett eau de cologne-ja abszolút bio volt: rozmaringot és kakukkfüvet erõs alkohollal desztilláltak, így készült a királynõi testpermet. Késõbb elõfordult, hogy még levendulával, mentával, zsályával, majorannával, narancsolajjal vagy citrommal is megbolondították a keveréket. Ezek mind olyan teljesen természetes összetevõk, amelyek az illathatáson túl idegnyugtató és frissítõ hatással is bírnak, a belõlük készített folyadék pedig tökéletesen vegyszermentes volt ellentétben mai utódaival. Mi több, a királynévizet nem csupán divatcélokra, hanem mint orvosságot is használták - a doktorok szájon át történõ alkalmazást vagy bedörzsölést javasoltak. Próbálnánk csak a mai parfümöket szájon át alkalmazni...
mert immár jól tudjuk, hogy a parfümök ösztönszinten hatnak: ugyanúgy mûködnek nálunk is, ahogy az állatvilágban a különbözõ nemû egyedek közötti vonzalom vagy a szülõ - utód kapcsolat esetében. A hozzánk legjobban illõ illat kiválasztásának életkori tényezõi is
A parfümöd te magad vagy A megfelelõ parfüm kiválasztásánál a 21. században már nem csupán a kellemes illatot vesszük figyelembe. Ez azért van,
Káros mellékhatások? Ám a parfümünk és a többi illatszer, amiket nap mint nap használunk tusfürdõk, testápolók, dezodorok - nem
vannak: a tinédzserek még általában a reklámok vagy a kortársak véleménye alapján választanak, a huszonévesek óvatosabbak, de még kísérlezetnek, harminc fölött viszont már nagyon jól tudjuk, mit akarunk, és nehezen válunk meg a jól bevált illatoktól.
csupán javíthatják a közérzetünket, bár épp ez a célunk velük. Kutatások kimutatták, hogy egyeseknél káros mellékhatások léphetnek fel már alacsony szintû kémiai vegyi anyagoktól is. Bár hivatalosan mindössze a lakosság körülbelül két százalékánál diagnosztizáltak vegyi intoleranciát, az említett vizsgálatok esetében a szakértõk a tesztelt 400 személy 20 százalékánál tapasztalták a jelenséget. Ennek sokszor genetikai oka van, de a parfümünk és egyéb illatszereink is veszélyforrások lehetnek: az alacsony szintû vegyi anyagok állandó jelenléte idõvel intoleranciát okozhat, fõleg azért, mert a kibocsátott vegyi anyagok mértéke 3-4 százalékkal növekszik évente. A vegyi intolerancia pedig amellett, hogy allergiás reakciókhoz vezethet, súlyosabb esetekben pánikrohamot és depressziót is kiválthat. További veszélyek lehetnek a szívproblémák, az asztma, a tüdõgyulladás, az arcüreggyulladás, a csökkent pajzsmirigymûködés és különféle autoimmun betegségek. Tehát ha megmagyarázhatatlan rosszkedv tör ránk, ahányszor csak magunkra fújjuk a kedvenc illatunk, éljünk a gyanúperrel, és váltsunk úgyis megérkeztek az új, õszi illattrendek.
tüntetik fel a lehetséges mellékhatásokat – állítja a Journal of the American Medical Association legutóbbi számában megjelent tanulmány szerzõje, Dr. Jeremy Greene, a Johns Hopkins Egyetem szakértõje. Greene és munkatársai négy gyakran használt gyógyszer, a loratadin, az omeprazol, az orlistat és a cetirizin nyomtatott illetve televíziós és rádiós hirdetéseit vizsgálták, amelyeket vényköteles gyógyszerként is reklámoztak, majd késõbb vény nélkül kapható státuszba kerültek. Kiderült, hogy amikor a készítmények vénykötelesek voltak, a reklámok 70 százaléka tájékoztatott az esetleges mellékhatásokról. Miután azonban recept nélkül is kaphatóvá váltak, a reklámok csupán 11 százaléka számolt be a mellékhatásokról. Diane Pinakiewicz, az amerikai Országos Betegvédelmi Alapítvány elnöke szerint valójában még az FDA „egyensúly” politikája sem elegendõ ahhoz, hogy megfelelõen tájékoztassák a fogyasztókat, mert a vényköteles gyógyszerek esetében a mellékhatások hosszú listáját látják, amibõl nem lehet megtudni, mire kell hangsúlyt fektetni, vagy mi alapján kell dönteni a gyógyszerválasztáskor.
Gyermeksarok
8 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
Kismanó iskolába indul Volt egyszer egy eleven, mindenre kíváncsi kis manó. Õ volt a legeslegkisebb kis manó a manócsaládban. Szülei és testvérei nagy szeretettel és törõdéssel vették körül. Otthonuk, a szép Manóvölgy, telis-teli volt virágokkal. A kis patak fölött mind megannyi híd ívelt át, körös-körül pedig tarka pillangók és szivárványszárnyú szitakötõk
repdestek. Nõtt-növekedett Kismanó, s mikor elég nagy lett, mint minden rendes manógyereket, õt is beíratták a manóiskolába. Szülei lázasan készülõdtek. Megvettek mindent, ami a tudományhoz kellett: húsz darab bükkmakkot a számoláshoz, két fácántollat az íráshoz, öt lapulevelet, hogy legyen mibe írni, háncsból font tarisznyát, s még ki tudja, mi mindent… A leendõ kisdiákot kiokosították, hogyan kell illedelmesen viselkedni, és bátorították, hogy egyáltalán nem kell félni. Kismanó csak kacagott szülei buzgóságán. Vidáman kergette a pillangókat, gyûjtögette a szép kavicsokat továbbra is. – Messze van még az aranyszínû õsz, jó anyám! Ráér még az okítás, jó apám! Elérkezett a ragyogó nyár vége. – Holnap lesz a nagy nap, gyermekem. Aludj nagyot, hogy kipihenten érkezz az iskolába! – búcsúzott este manómama Kismanótól. – Jó, jó – ásított egy hatalmasat õ, azzal lehunyta a szemét. A következõ pillanatban már nyitotta is kerekre. – Ugye, elkísérsz? – Természetesen. – Akkor jó – hunyta le újra. – Nem lesz nehéz a tudomány, anyukám? – ült fel hirtelen a manó. – Ha odafigyelsz, akkor nem – mosolyodott el az anya, s gyöngéden lefektette. – Odafigyelek – motyogta, s végre elszen-
deredett. Még a kakas elsõt sem kukorintott, mikor a manógyerek kipattant az ágyból, s szaladt a szüleihez. – Anya, apa, elkésem, keljetek fel! Már
fütyült a rigó az elsõ tanórára, hallottam. – Jaj, dehogyis, kicsim, az a csalogány volt. Bújj csak vissza hamar az ágyacskádba, s szunyókálj tovább! – ölelte meg álmosan manópapa. – Á, de én már egyáltalán nem vagyok
álmos! Én akarok az elsõ lenni az iskolában! Menjünk már!
Különbségkeresõ
2012. szeptember 22., szombat
Összekötõs színezõ
A manószülõk megadóan kászálódtak ki a puha paplan alól. Iszogatták reggeli nektárjukat. Ezalatt gyermekük ott téblábolt körülöttük, és kifogyhatatlanul kérdezgette õket. – És ott is lesz játék? És nehéz lesz leírni a ’p’
betût? De hiszen én még nem is tudok írni! És nem lesz nehéz a számolás? És különben is, a jobb, meg a bal csápomat folyton összekeverem, és, és, és…hogy menjek így iskolába?! Még annyi mindent nem tudok! – sírta el magát végül. – Látod-látod? Egész nyáron nem értél rá, nem tudtunk veled beszélgetni. A pillangók, meg a szitakötõk jobban érdekeltek. Nem lesz semmi baj, csak csitulj, kincsem. Most már viszont tényleg mennünk kell, ha nem akarsz elkésni – törölgette manómama Kismanó könnyeit. Amaz hüppögve akasztotta nyakába a háncstarisznyát, kézen fogta anyját, s lehajtott fejjel elindult a manóiskolába. A kapuban már várta õket a tanító néni. – Hát te, miért lógatod az orrodat? – mosolyodott el, s felemelte az új diák fejecskéjét az állánál fogva. Kismanó félénken felnézett, s még a szája is tátva maradt a nagy erõs csodálkozástól. Bizony, mert a tanító néni egy igazi tündér volt. Csillogó szemébõl olyan jóság sugárzott, hogy egyszeriben elfelejtette minden félelmét. Cuppanós csókkal búcsúzott anyjától, s boldogan lépett be az iskola kapuján. Tudta, hogy csupa csoda várja odabenn, hisz a tanító néni egy igazi tündér… (Cinca Katica)
Ha ügyes vagy, megtalálod mind a hat apró különbséget a két kép között!
Labirintus A kutya nagyon éhes, segíts neki eljutni a csontig!
Konyha
2012. szeptember 22., szombat
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 9
Konyhamûvészet Szõlõ – az õsz királynõje Az egyik legrégebbi kultúrnövény, gyümölcsként fogyasztva és a bor alapanyagaként is kiemelkedõ a szerepe. Számtalan fajtája létezik, a világoszöldtõl egészen a fekete színûig. Szervezetre gyakorolt jótékony hatásai szinte alig ismertek: hasonlóan az almához, teljes értékû táplálék forrás, vértisztító és az idegerõsítõ hatása is kiemelkedõen jó, remek izomregeneráló. Viszont nem tanácsos a szõlõ fogyasztása szénaláz, asztma, tuberkolózis és tüdõgyulladás esetén. Nem utóérõ gyümölcs, így vásárlásakor ajánlatos egy szemet megkóstolni a szõlõfürtrõl. A legfinomabb nyersen, önmagában fogyasztva, de klasszikus párosítás a szõlõ dióval és sajttal. Étkezés közben, vagy utána azonban ne együnk szõlõt. Magas cukortartalma miatt a teli gyomorban igen könnyen megerjed, s így belülrõl jutunk nem kívánatos alkoholhoz. Édességekbe leginkább aszalt formájában, mazsolaként kerül. Mindig viszgáljuk meg azonban, hogy nem kénes-e! Sajnos néhány lelkiismeretlen termelõ és kereskedõ a könnyebb eltarthatóság végett kénezi a mazsolát. A kénezett mazsolát meleg vízben alaposan mossuk át, áztassuk egy kicsit! Emellett a szõlõmag olaja rendkívül értékes (és drága) olaj, javítja a látást is. Nagy kár, hogy a borászat csak alkoholt termel, és a szõlõmaggal nem foglalkoznak. Értékesíteni is könnyû lenne a nyugati piacokon, így viszont a rengeteg szõlõmaggal nem tudnak mit kezdeni.
Okosságok anyutól, nagyitól • Elfeledkezett a megvásárolt fejes salátáról? Ha megfonnyadt, még megmentheti! Tegyen néhány evõkanálnyi citromlevet egy edény hideg vízbe, és áztassa bele húsz percre a salátaleveleket. Újra frissek és ropogósak lesznek.
Szõlõs-fetás karaj kuszkusszal Hozzávalók: 4 szelet 20 dkg-os rövidkaraj, csont nélkül; só; frissen õrölt bors; 2 gerezd fokhagyma; 2 kiskanál
• Dobjon néhány kockacukrot a zacskóba, amikor elcsomagol egy darab kemény sajtot. A cukor megakadályozza a penész képzõdését. A tortaszelet vagy a gyümölcskenyér tartójába is hasznos lehet egy-két kockacukor, hogy a harapnivaló napokig megõrizze frissességét. • Az átható illat, amit az emberek annyira szeretnek a különféle fûszerekben, a rovarok számára erõsen visszataszító. Ha távol szeretné tartani a hangyákat és az egyéb kellemetlenkedõket a liszttõl és a cukortól, tegyen egy babérlevelet a tartóba (az edény tartalma alig veszi át az illatát). Akadnak egyéb rovarûzõ praktikáink is. • A vöröshagyma tárolásakor jót tesz a vaj. Kenje be a hagyma vágott felét vajjal, és csomagolja folpakba. Így napokkal tovább friss marad, ráadásul a vajas részt máris párolhatja a serpenyõben. • Nem sok értelme van félbevágni egy egész citromot csupán azért, mert egy ételhez néhány csepp citromlére van szükség. Szúrja át a gyümölcs héját egy fogpiszkálóval, és nyomjon ki belõle néhány cseppet. Amikor elkészült, ragassza le a lyukat, és tegye vissza a citromot a hûtõszekrénybe, hogy másnap is felhasználhassa. Vegyes praktikák • Az egymásba rakott vizespoharak néha úgy össze tudnak ragadni, mintha bebetonozták volna õket. Annyi a teendõ, hogy a külsõ pohár peremét körbelocsolja kevés olajjal. Csak néhány percig kell várni, amíg a folyadék beszivárog a két pohár közé, és könnyûszerrel szét is választhatja õket. • Ha a ráégett étel tönkretette a kedvenc lábosát vagy serpenyõjét, a só újra hadra foghatóvá teheti az edényt. Szórja meg vele bõségesen a letapadt ételmaradékot, és vizezze be egy kicsit. Hagyja állni, amíg a szennyezõdés magától fel nem lazul, aztán mosogassa el.
mustár; 1/2 dl olaj; 12 dkg piros szõlõ; 12 dkg fehér szõlõ; 25 dkg feta sajt. A körethez: 20 dkg kuszkusz; só. Elkészítés: A megmosott, leszárított karajszeleteket kicsit kiklopfoljuk, az ínas részeket éles késsel bevagdossuk, sóval, borssal, a zúzott fokhagymával, mustárral ízesítjük, és serpenyõben a forró olajon mindkét oldalukat pirosra sütjük. Ezután tepsibe tesszük, meglocsoljuk a sült zsiradékkal, 2 deci vizet öntünk alá, és alufóliával lefedve 180 fokos sütõben kb. 30 perc alatt 3/4 puhára pároljuk. Közben a
megmosott, leszemezett szõlõt félbevágjuk, ízlés szerint kimagozzuk, és a kicsi kockákra darabolt feta sajttal összeforgatjuk. Végül a szõlõs sajtot a karajszeletekre halmozzuk, fólia nélkül visszatesszük a forró sütõbe, és 20-25 perc alatt készre sütjük. A körethez a kuszkuszhoz képest egyszeres mennyiségû vizet lábosban vagy fazékban felforralunk, sózzuk, majd beleszórjuk a kuszkuszt, megkeverjük, és lefedve, lassú tûzön 10-12 perc alatt megpároljuk. Ha elkészült, húsvillával fellazítjuk, tányérra halmozzuk, ráfektetjük a sajtos szõlõvel búbozott karajszeletet, és meglocsoljuk a sült szaftjával. Megjegyzés: A kuszkuszt párolhatjuk zöldség- vagy húslevessel is. A karajon lévõ ínas részeket azért fontos bevagdosni, hogy sülés közben a hússzelet ne zsugorodjon, ne ugorjon össze.
serpenyõben a bõrös felükkel kezdve mindkét oldalukat pirosra sütjük. Ezután, tepsibe tesszük, hogy a bõrös felük felfele legyen, meglocsoljuk a sült zsiradékkal, aláöntjük a fehérbort, 1 deci vizet, és alufóliával lefedve 180 fokos sütõben kb. 1-1,5 óra alatt 3/4 puhára pároljuk. Ekkor levesszük róla a fóliát, mellészórjuk a megmosott, leszemezett fehér és piros szõlõt, és a forró sütõben 20-30 perc alatt piros-ropogósra sütjük. Közben a körethez a meghámozott burgonyát feldaraboljuk, sós vízben megfõzzük, leszûrjük. Végül a forró vajon megfuttatjuk az aprított majoránnát, rászedjük a burgonyát, és lazán összeforgatjuk, hogy ne törjük szét a burgo-
Szõlõs kacsacomb majoránnás burgonyával Hozzávalók: 4 db kacsacomb; só; frissen õrölt bors; 4 gerezd fokhagyma; 1 szál rozmaring; 1 dl száraz fehérbor; 15 dkg fehér szõlõ; 15 dkg piros szõlõ. A körethez: 1 kg burgonya; só; 4 dkg vaj; 4 szál friss majoránna. Elkészítés: A megmosott, leszárított kacsacombokat sózzuk, borsozzuk, a húsos részüket a zúzott fokhagymával és az aprított rozmaringgal bedörzsöljük, majd forró
nyát. Tálaláskor a burgonyát tányérra halmozzuk, melléfektetjük a sült kacsacombot, és körbelocsoljuk a szõlõs szafttal.
Szüreti borjúborda
Hozzávalók: 4 szelet borjúborda; 20 dkg gomba; 10 dkg friss paradicsom; 1 dl must; 3 evõkanál zsír; 1 csokor petrezselyemzöld; liszt; só; feketebors. Elkészítés: A bordaszeleteket kiverjük, széleit bevágjuk, megsózzuk, borsozzuk, majd lisztbe mártva mindkét oldalukon forró zsírban ropogósra sütjük. Alufóliában félrerakjuk. Ezután a gombát megmossuk, kockákra vágjuk, a paradicsomot szintén felkockázzuk, a petrezselymet finomra daraboljuk, s a hús visszamaradt zsírjában megpirítjuk a gombát és a paradicsomot, sóval, borssal ízesítjük. Meghintjük petrezselyemmel, majd felengedjük musttal. Végül beletesszük a bordaszeleteket, és még egyszer felforraljuk. Petrezselymes rizzsel vagy fõtt petrezselymes burgonyával tálaljuk a szüreti borjúbordát.
Szõlõs, édes… Szõlõs rizskoch-kuglóf rumos csokoládéöntettel Hozzávalók: 20 dkg hosszú szemû rizs; só; tej; 2 tojás; 4 dkg vaj; 15 dkg cukor; 1 citrom reszelt héja; 1 kiskanál vanília-esszencia; 8 dkg piros szõlõ; 8 dkg fehér szõlõ; vaj és édes morzsa a kuglófforma kikenéséhez, beszórásához. A csokoládéöntethez: 15 dkg étcsokoládé; 1 dl 30%-os tejszín; 2 evõkanál rum; friss menta a díszítéshez. Elkészítés: A rizst fazékba szórjuk, felöntjük egyszeres mennyiségû forró vízzel, sózzuk, majd ha felforrt, lassú tûzön fõzzük, ha beszívta a rizs a vizet, felöntjük a rizshez képest kétszeres mennyiségû
forró tejjel, és készre fõzzük. Közben a tojásokat kettéválasztjuk, a sárgákat a puha vajjal, a cukorral, a reszelt citromhéjjal, a vanília-esszenciával fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a langyosra hûlt tejberizst, a megmosott, leszemezett piros és fehér szõlõt, összekeverjük, és a kemény habbá vert tojásfehérjékkel lazítjuk. Vajazott, édes morzsával beszórt kuglófformába öntjük, eligazítjuk, és 180 fokos sütõben 30-35 perc alatt pirosra sütjük. Ha elkészült, kihûtjük és kiborítjuk a formából. Közben a csokoládéöntethez az étcsokoládét kicsi darabokra tördeljük, tálkába tesszük, hozzáöntjük a tejszínt és a rumot, vízgõzfürdõ fölött sûrûbben folyó öntetté fõzzük. Tálaláskor
a szõlõs rizskoch-kuglófot cikkekre vágjuk, tányérra fektetjük, körbelocsoljuk a csokoládéöntettel, és friss mentával díszítjük. Megjegyzés: Ha a szõlõ nagyszemû, megmosás és leszemezés után vágjuk félbe, magozzuk ki, és úgy adjuk a rizses masszához. Készíthetünk hozzá szõlõöntetet is: 2,5 deci mustot felforralunk, beleszórunk 20 deka megmosott, leszemezett szõlõt, cukorral vagy mézzel ízlésünknek megfelelõen beédesítjük, és 1 jó kiskanál, kevés hideg vízzel elkevert étkezési keményítõvel besûrítjük. 2-3 percet lassú tûzön fõzzük, majd mielõtt lehúzzuk a tûzrõl, keverjünk bele 3-4 levél apróra vágott friss mentalevelet.
Mazsola
10 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
Itt az õsz: készítse fel lábát az új szezonra! A z iskolakezdés, a szürkület, a sárgába csavarodó fák képe mindenkinek azonnal beugrik az õsz közeledtével, de aki óvni szeretné lábait, annak nem árt, ha pár praktikus tudnivalóra is odafigyel szeptembertõl. Az idei nyár is bõvelkedett kánikulai idõszakokban, egymás után dõltek a melegrekordok, menekültünk a strandokra, feltekertük a légkondit. Azoknak, akik visszerekkel küzdenek, a hõség még inkább megterhelõ volt, hiszen a melegben táguló erek ilyentájt még inkább kitüremkednek a lábon, és sajnos gyakran jobban fájnak is. Az õsz azonban másféle kihívásokat tartogat – és ezekre azoknak is oda kell figyelniük, akiknél még nem alakultak ki a lábakat elcsúfító pókhálók. Nem véletlenül mantrázzák ugyanis annyit az orvosok a megelõzést: sok kis lépés segít – ilyenkor õsszel is – még idõben megakadályozni, vagy legalábbis késleltetni a vénás betegségeket. Ha pedig a folyamat már elkezdõdött, nem mindegy, mennyire érezzük fájdalmasnak, nehéznek végtagjainkat. – Õszi lábbelibõl is csak az igazán kényelmes kialakítású darabokat válasszuk, amelyekben nincsen összenyomorítva a lábfejünk. Ha csak kicsit is szorít, inkább hagyjuk ott, bármennyire istenien is menne a kedvenc nadrágunkhoz, mert a viselése közben még inkább beledagadhat a lábunk. Ilyenkor sem érdemes túl magas, vagy teljesen lapos sarkú zárt cipõt venni, a választék a boltokban igazán bõséges, találhatunk olyat, ami tartja is a lábat. Bármennyire is sikerül az elõzõ pont-
nak megfelelõ lábbelit találni, amint hazaértünk, cseréljük le! Sõt a legjobb, ha a munkába is viszünk kényelmes, jól szellõzõ váltócipõt, és abban vagyunk 8 órán keresztül. A nehézláb-érzés meg kényelmes cipõben is kialakulhat estére az egész napos lótás-futás után, szóval legalább ilyenkor kényeztessük lábunkat! Ha duzzadtnak érezzük, vagy úgy érezzük, feszül, akkor sokat segíthetnek a speciálisan erre kifejlesztett gyógykrémek, gélek és különféle lábtornák is. Ne vegyünk hosszan túl forró fürdõt, hiába esne jól kiáztatni tagjainkat. A visszeres panaszokra hajlamosaknak erre nem árt nagyon odafigyelni, hiszen sokat ronthat az erek állapotán a meleg víz. A váltózuhany, ami olyan jólesett nyáron, ilyenkor is ajánlott, és hiába esik jól a meleg, mindig hideg vízzel fejezzük be! Eljött a kompressziós harisnya ideje: õsszel és télen szoknyához és akár nadrág alá is válasszuk ezt a speciális fehérnemût! Nem panaszkodhatunk, mindenféle színben és mintával kaphatóak, neten is körül lehet nézni a különféle márkák közt. Csak arra figyeljünk, hogy a megfelelõ erejû/nyomású darabot válasszuk, hogy szoros legyen – és így jól megtámassza a lábat, azon belül a szöveteket, illetve az érfalakat –, viszont ne legyen kényelmetlen!
Késõbb beszél? Persze, mert szuperfiú! A lányok többsége másfél éves korában csicsereg, míg a fiúk fondorlattal érik el, hogy alattvalóik megértsék minden kívánságukat. Miért ez a különbség? Az idegrendszer fejlõdése az elsõ terhességi hónapban megkezdõdik, és valójában soha nem ér véget. A várandósság alatt számtalan körülmény befolyásolja, a tápanyagellátástól a felszabaduló hormonmennyiségig. Nem kizárólag a genetikai örökítõanyag határozza meg tehát, hogy ki milyen tulajdonságokat hordoz. A beszédfejlõdést serkentheted mesével, beszélgetéssel, könyvek nézegetésével, babajelbeszéd használatával, mondókákkal, zenebölcsivel, az alapanyag mégis az az idegrendszer maradt, melynek a várandósság során épültek föl az alapjai. Ha a fiacskád hároméves koráig alig szólal meg, de utána szépen beszél, semmi baj. Ha viszont ebben a korban sem lehet szóra bírni, megkésett beszédfejlõdésrõl beszélünk. Speciális fejlesztésre lesz szüksége, amit gyógypedagógus, logopédus vagy más speciális terapeuta által vehettek igénybe. De miért pont a fiúkkal van több gond ezen a téren? A férfihormon a ludas Ausztrál kutatók szerint az anyaméhben magas tesztoszteronszinttel rendelkezõ fiúk feleolyan gyorsan tanulnak meg beszélni, mint a lányok. A Journal of Child Psychology
and Psychiatry címû lapban megjelent tanulmány szerint ugyanis a férfi nemi hormon az agy nyelvközpontjában fejti ki gátló hatását annak kritikus fejlõdési szakaszában. "A kisgyerekek nagyjából 12 százalékánál feltûnõen lassú a nyelvi készségek kialakulása. Noha a folyamat egyéni eltéréseket mutat, általánosságban elmondható, hogy a fiúknál késõbb kezdõdik és lassabban megy végbe, mint a lányoknál" - mondta el a kutatás vezetõje, Andrew Whitehouse, a Nyugat-ausztráliai Egyetem professzora. Véleménye szerint a jelenség a fiúmagzatok magasabb tesztoszteronszintjének köszönhetõ. A kutatócsoport munkatársai úgy tapasztalták, hogy azok a fiúk, akiknek szervezetében nagy mennyiségben volt megtalálható a tesztoszteron, két-háromszor nagyobb eséllyel maradtak le a beszédfejlõdésben. A lányoknál érdekes módon fordított módon mûködött a hormon hatása: minél több volt belõle a szervezetükben, annál ritkábban fordult elõ náluk a probléma. Hab a tortán, hogy egyes feltételezések szerint a balkezesség kialakulásában is szerepet játszik a terhesség alatti férfihormonszint. Valószínûleg ez az oka annak, hogy a fiúk között több a balkezes.
2012. szeptember 22., szombat
Tevékeny életmód – ez a hosszú élet titka
Több mint egy évtizede Hongkongban a legmagasabb a férfiak várható élettartama, és hoszszú idõ után 2011-ben a nõknél is Hongkong vette át a vezetõ helyet a születéskor várható 86,7 évvel. A szmogos, zsúfolt, felhõkarcolókkal teli, különleges igazgatású régióról elsõre nem az egészséges életmód jut az ember eszébe, de a statisztikák tükrében kétségtelen, hogy az ott élõk valamit nagyon jól csinálnak. A szakemberek szerint a hosszú életnek nincs különleges, „hongkongi módra” készített receptje, a választ inkább több tényezõ együttes hatásában kell keresni – olvasható az Origón. Példaként említették a tevékeny életmódot, a könnyen elérhetõ, modern egészségügyi rendszert, a hagyományos kantoni konyhát, sõt az évszázadok óta kedvelt dominószerû játékot, a madzsongot is.
meghatározó tényezõje, hogy a hongkongiak többnyire 70-80 éves korukban is dolgoznak. A városállamban nincs kötelezõ nyugdíjkorhatár, és az idõsek szívesen tevékenykednek a fiatalok mellett például éttermekben, boltokban vagy piacokon. A munka aktívan és fitten tartja õket, és mind fizikailag, mind pedig szellemileg jobb egészségnek örvendenek, mintha lábukat lógatnák otthon, és feleslegesnek éreznék magukat – tette hozzá. A tevékeny életmód másik alappillére a rendszeres, lehetõleg a szabadban, csoportosan végzett keleti mozgásmûvészet, a tai chi. Korábbi kutatások igazolták, hogy a tai chi javítja az egyensúlyt, erõsíti a szív- és érrendszert, ráadásul csökkenti az idõs korban gyakran elõforduló, enyhébb egyensúlyzavarokat is.
Nem szabad berozsdásodni
Bár Hongkongban a zsúfolt metropoliszokra hasonlító életkörülmények nem tûnnek ideálisnak, sõt az utóbbi idõben a madárinfluenzával és a SARS
A Hongkongi Gerontológiai Társaság elnöke szerint a hosszú élet egyik
Párolt hal és zöldség
vírussal kapcsolatban vált az indokoltnál talán rosszabb hírûvé a hely, a hétköznapi emberek napi életviteléhez mégis tökéletesen megfelel. Az itt élõk egyik legkedveltebb elfoglaltsága a madzsongozás, amely egyrészt remek alkalom a barátokkal, ismerõsökkel történõ kapcsolattartáshoz, másrészrõl pedig szellemileg is frissen tart. A madzsong az agy memóriáért felelõs területeit dolgoztatja meg, így javítja a kognitív képességeket, és késlelteti az idõskori szellemi hanyatlást – igazolták a hongkongi Lingnan Egyetem kutatói. A táplálkozásnak szintén fontos szerepe van a hosszú élettartamban: nagyon gyakran kerül párolt hal és zöldség a hongkongiak asztalára, és ezek a fogások alig tartalmaznak az egészségre káros, az elhízásért és magas koleszterinszintért is felelõs telített és transz-zsírsavakat. A mindennapok szerves részét képezi a yum-cha, azaz az apró ínyencfalatokkal kiegészített teázás, amely jótékony antioxidánsokkal látja el a szervezetet.
Filmkocka: A kaptár – A zombik átveszik az uralmat A zombik a világ urai. Az emberek elszigetelt, kis csapatokban, átmeneti nyugalmat kínáló erõdvárosokban próbálják túlélni a túlélhetetlent. Alice egykor maga is kísérleti alanya volt annak a cégnek, amelynek laboratóriumából kiszabadult a világ elpusztításáért felelõs T-vírus. Most a cég legtitkosabb mûveleti bázisán tér magához: miközben a hatalmas bunkerlaboratóriumból próbál kijutni, a saját múltja néhány titkát is leleplezi – és újult erõvel keresi azokat, akik felelõsek a fertõzés elterjedéséért. Tokióból New Yorkba, Washingtonba és Moszkvába vezet az üldözés, és az út végén olyan meglepetés várja, ami megváltoztat mindent, amit eddig igaznak hitt. Néhány új baráttal és régi szövetségessel az oldalán Alice mégis tovább harcol a túlélésért, hiszen már egyértelmû: a világ megmenekülése és az õ élete szorosan összekapcsolódik. És a visszaszámlálás megkezdõdött… A világvége után játszódó látványos hor-
ror/fantasy elõzõ része hatalmas siker volt, a sorozat összbevétele már meghaladja a 700 millió dollárt. A stáb most Kanadában, Japánban és Oroszországban is forgat, hogy a folytatás még látványosabb és még izgalmasabb legyen.
A kaptár – A megtorlás (Resident Evil – Retribution) – amerikai film, 2012. Rendezte: Paul W.S. Anderson. Szereplõk: Milla Jovovich, Michelle Rodriguez, Sienna Guillory, Kevin Durand, Shawn Roberts, Colin Salmon.
2012. szeptember 22., szombat
Kultúra
A színház kulisszái mögött A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-tõl minden évben szeptember 21-én ünnepeljük a Magyar Dráma Napját, annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre A z ember tragédiája címû drámai költeményének õsbemutatója a Nemzeti Színházban.
Ebbõl az alkalomból az Északi Színház Harag György Társulata nyílt napot szervezett, amelynek keretében az érdeklõdõk beleshettek a színház kulisszatitkaiba. Az eseményt a társulat hagyományteremtõ szándékkal szervezte meg, a jövõben ugyanis rendszeresíteni kívánják a hasonló, beavató jellegû eseményeket, hiszen külföldi és néhány hazai színháznál is már évek óta bevált szokás, hogy nagyobb jelentõségû, színházhoz kapcsolódó ünnepnapokon vendégül
látják a közönséget a színház kulisszái mögött is. Már kora délutántól érkeztek csoportok, – fõképp diákok – akik betekintést nyerhettek a színfalak mögé, megismerkedhettek a mûhelyekkel, felmehettek a színpadra, a bátrabbak megmászhatták a színpad oldalánál található csigalépcsõt, illetve olyan helyekre is benézhettek (például öltözõk), ahol egyébként az évad során nem járhatnak nézõk. A színházi kalandozásban Bessenyei István, a Harag György Társulat
mûvészeti igazgatója, Bessenyei Gedõ István, a PR osztály vezetõje és néhányan a társulat munkatársai közül is elkísérték a résztvevõket. A séta során a mûvészeti igazgató érdekes információkat is megosztott az érdeklõdõkkel, illetve aki akart, az hazavihetett magával egy pólót is, amin a társulat logója szerepelt. Akik pedig nem igyekeztek haza, azok délután 6 órától beülhettek Tasnádi István Világjobbítók címû darabjának nyilvános próbájára is. Kovács Eszter
Egyéves a Harangszó Rádió A Harangszó Rádió tegnap délután ünnepelte az egy éves születésnapját. Rácz Ervin erdõdi lelkipásztor, a Harangszó Rádió szerkesztõje illetve mûsorvezetõje, valamit a rendezvény fõszervezõje elmondta, hogy a rádió nem saját magát akarta ünnepelni. Éppen ezért nem születésnap címszó alatt ünnepeltek a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvarán, hanem az evangelizáció volt az, ami mindenki szívét beragyogta.
megyét. Ez volt amiért egybõl a „Cityre” gondoltam és fordultam hozzájuk a kérésemmel, hogy egy református rádiómûsort indítsunk be.
hasonló stílusú zenéket játszunk, mint a City Rádió, ezáltal nem kapcsolnak el az emberek, így mi is tudjuk hirdetni az Evangéliumot.
Hogyan reagáltak a City Rádió vezetõi a kérésére?
Nagyon jó volt a tegnapi hangulat, ahogy láttam mindenki jól érezte magát, gondolom nem csak az említett zenei profil miatt?
A rádió vezetõi elõször elég furcsán reagáltak, nyilvánvalóan õk is látták azt a szakadékot, ami egy kereskedelmi rádió és egy egyház között van, mert nehéz a
„Valaki egyszer azt mondta: Evangelizáció az, amikor egy éhes ember elmondja a másiknak, hogy hol lehet kenyeret kapni. Az evangélium lényege, hogy Krisztus meghalt érettünk és fel is támadott, hogy örök életünk legyen általa.” –idéztem Rácz Ervint, és ennek jegyében kérdeztem õt a rádiómûsor kezdetérõl, a nehézségekrõl és bonyodalmakról, valamint a tegnapi rendezvény hangulatáról, sikerérõl. A rádió közel egy éves évfordulóját ünnepeltük a tegnap. A kezdet nem volt zökkenõmentes. Másfél évvel ezelõtt keresett meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, sajtó ügyosztályának a vezetõje, Wagner Erik azzal a kéréssel, hogy be kellene indítani újra a református mûsort a Királyhágómelléken. Mûködött ugyan régebben egy rádiómûsor a kerületben,de csak Nagyváradon, a Partium Rádióban, ami valójában a mi mûsorunk elõtt négy hónappal, sajnos megszûnt. Ezt követõen mi volt az elsõ lépése? Ezt követõen az elsõ lépésem nyilván a Királyhágómellék legnagyobb terét lefedõ magyar nyelvû rádiójához vezetett, a City Rádióhoz. Tudva azt, hogy a City Rádió nem csak Szatmár megyében, hanem a Szilágy megyében, valamint Máramaros egy részén is fogható, és ezzel szinte öt egyházmegyét lefednénk. Máramarost félig, a Nagykárolyi Református Egyházmegyét, a Szatmári Egyházmegyét, a Somlyói Egyházmegyét és a Zilahi Egyház-
kettõt összeegyeztetni. Valójában ez egyértelmûen két különbözõ dolog, különbözõ elveken is mûködik a kettõ, na de szerencsére sikerült megtalálni a közös utat. A rádió kérése csak annyi volt, hogy a rádiómûsor anyagát, valamint zenei palettáját úgy állítsuk össze, hogy az a rádió profiljától ne túlságosan térjen el. Ez számunkra nem jelentett problémát, hiszen létezik keresztyén pop- rock, és így tudunk keresztyén könnyûzenét játszani. Bízva mondhatom, hogy megtaláltuk a közös hangot, ami már lassan egy éve mûködik. Milyen visszajelzések érkeztek a mûsorral kapcsolatban? Nagyon sok visszajelzés érkezik, sokan hallgatják a Harangszó rádiómûsort, úgy Szatmáron, mint Szilágy megyében. Mert
Tényleg nagyon jó hangulat uralkodott. A tegnapi esemény részben pontosan ezt a zenei profilt adta, keresztyén könnyûzenét játszottak. Egy kivétel volt, õk a Szatmár Megye Lelkész Kórusa. Mondhatjuk, hogy õk voltak valójában a házigazdák, hazai pályán játszottak és így nyilván õk is kezdték a rendezvényt. Lassan már négy éve mûködik ez a kis csapat, körülbelül 25-en vannak, a létszám változik, hiszen nem mindig ér rá mindenki. El kell mondjam azt is, hogy nem csak lelkészek vannak ebben a kórusban, hanem tanárok, kántorok, tiszteletes asszonyok,valamint nõszövetségi tagok is. Fellépett az Immánuel, ez is egy szatmári gyökerû együttes. Mondhatni velem õk szeretették meg ezt a zenei stílust. Az Immánuel név azt jelenti, hogy „Velünk az Isten” és az együttes nemcsak nevével, de dalaival is ezt kívánja hirdetni mindenkinek. Felléptek még az Élõ Kövek, fiatalokból álló keresztyén együttes, Királyhágómellék egyik legismertebb keresztyén zenekara. A csapat az ökumené jegyében dicsõíti az Urat, Érszõlõsrõl, Margittáról, Magyarkécbõl. A rendezvényt pedig Magyarország egyik legnépszerûbb keresztyén könnyûzenei elõadója zárta, Pintér Béla. Sokan ismerik õt. Fõleg gyerekdalai ismertek, de a keresztyén ifjúsági dicséretei is a fiatalok körében nagyon népszerûek. Ritmusos és modern dalai természetesen a Harangszó Rádió mûsorából sem hiányozhatnak. Természetesen még azt is meg kell említsem, hogy ezen az evangelizációs alkalmon Igét hirdetett Lukács József, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fõjegyzõje. Barakonyi Gergõ
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 11
Széchenyire emlékeztek Maréknyi ember gyûlt össze tegnap délután 3 órától a Kossuthkertben található Széchenyi István emléktáblánál születésének 221. évfordulója alkalmából. Pénteken volt 221 esztendeje annak, hogy a bécsi Wilczek-palotában megszületett Széchenyi Ferenc és Festetich Julianna hatodik gyermeke, aki késõbb a magyar
elmondta, hogy szeptember 28-án kerül sor a középiskolások Széchenyi-vetélkedõjére, amelynek célja, hogy a fiatalság is megismerje a magyar reformkor
reformmozgalom elindítójaként, s egyben a „legnagyobb magyarként” vonult be a történelembe. Gróf Széchenyi István azon kevés történelmi személyiségeink egyike, akinek alapos valóságismerete és komolysága jóvoltából csaknem minden sikerült, amihez hozzáfogott és eltervezett. Kutatói számon tartják, hogy a Magyar Tudományos Akadémiától az Al-Duna szabályozásáig, a gõzhajózás beindításától és az elsõ vasútvonalak megépítésétõl az országos tûzoltóság megszervezéséig csaknem kétszázötven jelentõs mûvet alkotott. Mert minden kortársánál jobban tudta, hogy a nemzetnek nem annyira szó, hanem tett hazafiakra van szüksége. Az Országos Széchenyi Kör – amely egyike a legrégibb civil egyesületeknek – Szatmárnémeti Fiókszervezetének szervezésében került sor a megemlékezésre, ahol Sike Lajos, a Széchenyi Kör Szatmárnémeti Fiókszervezetének elnöke köszöntötte azt a pár személyt, akik tiszteletüket és nagyrabecsülésüket jöttek kifejezni „a legnagyobb magyar” emlékére állított táblánál. Sike
vezéregyéniségét, életét és munkásságát. A vetélkedõ helyszíne a Szatmárnémeti Református Gimnázium lesz, témája pedig Széchenyi fõmûve, a Hitel, amelynek a közgondolkozás, a nehézségeken való túljutás és a hiteles emberi magatartás szempontjából a mához is fontos üzenete van. A kérdéseket a mû tartalmának fontosabb mondanivalója alapján állítják össze, de nagyvonalakban ismerni kell létrejöttének körülményeit és utóéletét is, még pontosabban fogadtatását és visszhangját. Sike után Erdei D. István parlamenti képviselõ osztotta meg gondolatait a résztvevõkkel. Mondanivalóját a „mit üzen Széchenyi a mai szatmári magyarnak?” kérdés köré építette fel. A jelenlevõ ünneplõk közül Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatónõje helyezett el virágot az emléktáblánál. Az eseményen verset mondott Molnár-Rózsa Henrietta és Molnár-Rózsa Friderika, az ünnepség pedig a Szózat eléneklésével zárult. Kovács Eszter
Sárközújlaki diákok rajzai a Szatmár Megyei Múzeumban
A Sárközújlaki Petõfi Sándor Általános Iskola negyven tanulójának alkotásait tekinthetik meg azok, akik jövõ hét szerdáig ellátogatnak a Szatmár Megyei Múzeumba. Az „Õsz, titkok és virágok” elnevezésû tárlaton festmények, üvegfestmények és ikonok is megtekinthetõek. A gyermekeket Szalay Miklós Attila tanár irányította az alkotómunka során, az „Ötletek és jótettek diákoknak, iskoláknak és közösségnek” elnevezésû projekt keretében. A gyermeki fantázia lenyûgözõ világa mutatkozik meg abban a közel ötven munkában, amelyeket a gyermekek készítettek elõ a kiállításra. A színesebbnél színesebb alkotások között az õszi hangulatot idõzõ festmények és a vallási témájú ikonok dominálnak. A kiállító diákok: Câpean Victoria, Finteusan Aida Gabriela Daniela, Olah Marcel Maximo, Dézsi Pavel, Varga Alexandra Simion, Bãlan Alex Laurenþiu, Kõvári Gabriella, Jacob Melania Rebeca, Ráksi Attila Miklós, Stan Andrei Vasile, Marcuþ Adrian Cristian, Olah Liza
Anabela, Asztalos Kriszta, Catana Antonela Aurica, Medve Csilla Júlia, Medve Kriszta Rita, Eles Adriana, Kurpe Ariana Andrea, Morcosean Mihai Lucian, Olah Denisa, Olah Patrik, Ciul Ionuþ Gavrila, Kanalas Angéla, Mezei Krisztián Attila, Sebesi Cristina Zsanett, Varga Dina Alina, Gábor Izabella Ivett, Varga Dezsõ, Szûcs Bettina Edina, Tardi Henrietta, Tamás Szabolcs, Kõvári Alexandra Elisabeta, Varga Hercules Adrian, Medve Bettina, Morcocean Simona Mihaela, Pap Daiana Felicia, Szakácsi Ioan Cristian, Varga Markusz, Lacatos Ernestin, Kõvári Kitty Jeniffer. Amint azt megtudtuk, immár második alkalommal szerveztek kiállítást a diákoknak a Szatmár Megyei Múzeumban, a tegnap megnyitott tárlat pedig – amit az épület elõterében tekinthetnek meg – szeptember 26-ig várja az érdeklõdõket. A kiállítás megnyitóján jelen volt Szász Piroska fõtanfelügyelõhelyettes is, aki gratulált a tanulóknak a szép munkákért. K. E.
Bulvár
12 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
Kos
Sudoku 992.
Tóth apuka belebetegszik lányai háborúskodásába
Felismeri, hogy életének mely területein él meg kudarcokat saját kishitûsége miatt, melyek azok a gondolkodásminták, melyek ugyanabba a mederbe terelik gondolatait.
A rosszmájúak szerint Tóth Vera féltékeny húga sikereire, azért kerüli, hogy egy színpadra lépjen vele, mert attól fél, Gabi ellopja a show-t. A nõvérek apját közben beteggé teszi lányai háborúskodása.
Bika Most sem a külsõ, sem a belsõ akadályok nem állíthatják meg. Tudja, hogy mit akar és azt is tudja, hogyan érheti el. Kibontakozásának semmi sem állja útját.
Ikrek Sokszor túlzottan engedékeny és megértõ önmagával, engedi elsodorni, szétforgácsolódni magát. Egyre jobban érzi, hogy szüksége lenne egyfajta belsõ önfegyelemre.
Rák Úgy érzi, tennie kell valamit szellemi és fizikai egészsége érdekében. Ahhoz, hogy átvészelje az õszt és a telet, ki kell elégítenie a teste által megkövetelt fizikai szükségleteket.
Oroszlán Tudati és érzelmi téren elérkezett egy következõ állomáshoz. Egy áldozatokkal teli idõszak után, most kezd érezhetõvé válni, hogy jó döntéseket hozott az utóbbi idõben.
Szûz Annak ellenére, hogy Ön igen határozott egyéniség, azok akiket közel enged magához, erõteljesen befolyásolják döntéseit, nézõpontjait.
2012. szeptember 22., szombat
Párperces Petõfi versei Vízszintes: 1. A költemény címének elsõ része (zárt betû: Y ). 8. Rangjelzõ. 10. Bebalzsamozott fáraóholttest. 11. Trójai mûállat, vagy mohón evõ. 12. Félig régi! 13. Ital, zsargonban. 15. Társadalombiztosítás. 17. Anna, becézve. 19. Idegen állatkert. 20. Észak-olasz város. 22. Nehéz léptekkel hangot ad. 23. A költemény címének második része (zárt betûk: Y, N).
Függõleges: 1. Magma része! 2. Jugoszlávia olimpiákon használt rövidítése. 3. Amerikai rapper (Marshall Bruce Mathers III). 4. Sír ikerszava. 5. Tenyerét összeüti. 6. Általános forgalmi adó. 7. E napon. 8. ... foglyai, amerikai film (1962). 9. A költemény címének harmadik része. 14. Római kettõ. 16. Perzsa uralkodó. 18. Elégelé. 19. A végén közös! 21. Molibdén vegyjele. 22. Szolmizációs alaphang. Debreczeni Éva
Mérleg Este aktív társadalmi élet várja. Párjával végre kikapcsolódhatnak, élvezhetik kicsit azt a fajta pezsgést, amit mindketten imádnak és hiányoltak mostanában.
Tóth Gabival szalad a szekér, tele van fellépésekkel, sorra nyeri a díjakat, készíti a videoklipeket, s még szponzor is segíti karrierjét. Nõvére, Tóth Vera viszont kerüli a nyilvánosságot, csendesen építi zenei pályáját. Az egykori jó testvérek között megromlott a viszony, mióta Vera úgy döntött, nem lép fel húgával. – Gabi rocker, egy show-woman, én pedig dzsessz-, bluesénekesnõ vagyok, az autentikusabb hangzást szeretem. Úgy érzem, hogy nem illik össze a kettõ – indokolta döntését hetekkel ezelõtt Vera. A lányok kapcsolata azóta is foglalkoztatja a nyilvánosságot, mindenki azt találgatja, mikor békülnek ki. A választ Tóth Gabi adta meg egy mûköröm alapanyagok forgalmazásával foglalkozó cég fotózásán: a fiatalabb Tóth lányt ugyanis mostantól ez a vállalkozás szponzorálja. – Most nagyon jó így, külön Verától – mondta, miközben hosszú mûkörmeit próbálta megszokni. – Szomorú ez a helyzet, de elég spirituális beállítottságú ember vagyok, és próbálom úgy felfogni, hogy ez sorsszerû. Meg kell tanulnunk valamit, hogy késõbb jobban tudjuk értékelni a kapcsolatunkat. A karrierünk miatt alakult így minden. Az a baj, hogy azt a stílust, amit én választottam, a nõvérem nem ismeri el. Õ sokkal mûvészibb beállítottságú ember, számomra viszont nem pálya a négy fal között zenélni. Bebizonyítottam, hogy van hangom, hogy jól tudok a színpadon mûködni, szóval hadd vegyek már fel szép ruhákat, hadd lehessen extrém megjelenésem, hadd adhassak olyan show-t az embereknek, amitõl szétverik a házat! – mondta szenvedélyesen Gabi. A rosszmájúak szerint a konfliktus valódi oka az lehet, hogy Tóth Vera szemét csípik húga sikerei. Bár ugyanolyan kiválóan énekel, mint húga, nem akar színpadra lépni vele, mert attól fél, Gabi show-ja elhomályosítaná énekesi teljesítményét. – Ehhez nem szeretnék kommentárt fûzni – reagált röviden az énekesnõ, de
hozzátette: legjobban az fáj neki, hogy a családjuk is rámegy a konfliktusra. – Apu cukorbeteg, s amikor kirobbant a vitánk, rosszabbodott az állapota. Most újra inzulinoznia kell magát, pedig eddig nem volt rá szüksége. Nem akarom, hogy a szüleimnek bármi baja legyen, de miattuk nem fogom magamra kényszeríteni a szeretõ testvér szerepét. Leültem anyával és apával, és elmondtam nekik, hogy Verával nem értünk egyet, ezért most külön utakon folytatjuk, de attól még testvérek vagyunk, s eljön az idõ, amikor újra egymásra találunk – mondta Gabi. – Nem hiszem, hogy Verának bármi oka lenne a féltékenykedésre, azokat a rosszmájú embereket kellene errõl kérdezni, akik ezt állítják. Vera nagyon szereti a testvérét, és amikor méltó alkalmat találunk erre, akkor természetesen lesz közös fellépése a húgával – mondta Gabi menedzsere.
Skorpió
Világháborús leletek olvadnak ki
Elfogulatlansága az egyik olyan tulajdonsága, amely miatt sokan felkeresik külsõ vagy épp belsõ konfliktusaik megoldásához.
Nyilas Nincs most kedve lekötni magát, vonzzák a flörtök, a felszínes ismeretségek. Ha ezzel nem okoz fájdalmat senkinek, vesse bele magát!
Bak Ne igyon sok kávét és mozogjon többet! Próbáljon ki egy könnyû böjtöt, mondjuk hagyja ki a reggelit és ebédre is csak gyümölcsöt fogyasszon!
Vízöntõ Partnere szívesen megtesz Önért bármit, de ehhez éreznie kell, hogy Ön ezt értékeli és ezért cserébe õ a legfontosabb az életében.
Halak A mai nap kiválóan alkalmas a vásárlásra. Különösen azoknak a Halaknak érdemes ma végigjárniuk a boltokat, akik a régiségek szerelmesei. Anyagi szempontból nincs oka panaszra.
Humor
Lefogyna a kivégzésére
Mai matek: Bori néni pulóvert köt 40 km/órás sebességgel. A rendelkezésére álló fonal hossza 15 km. a) Mennyire kell Bori néninek felpörgetnie a sebességet, hogy befejezze a pulóvert, mielõtt elfogy a fonal? b) Hogyan változik a sebesség, ha idõnként Pista bácsi is beleköt? c) Mekkora az a maximális sebesség, ami fölött Bori néni elveszti a fonalat? * - Hogy hívják a csíkos tehenet? - Tigriska. * - Hogy hívják a XXI.századi hajótöröttet? - Robinson Cursor.
A gyilkos Ronald Postot (53) halálbüntetésre ítélték, a tervek szerint január 16án végeznék ki, méreginjekció segítségével. Igen ám, csakhogy a leleményes bûnözõ különös kéréssel fordult a döntésre jogosult szervekhez: azt kéri, hogy halasszák el az ítélet végrehajtását, méghozzá testének hatalmas mérete miatt. A kétszázhúsz kilós mészáros azzal érvel, hogy túlsúlya miatt
Ige „Az Isten az én erõsségem, õ benne bízom én. Paizsom nékem õ s idvességemnek szarva, erõsségem és oltalmam. Az én idvezítõm, ki megszabadítasz az erõszakosságtól.” (2Sám 22,3 )
nem fogják tudni beadni neki elsõre a halálos dózist, mert a zsírtömeg miatt nem találják majd el a vénáját, így aztán hosszadalmas, és kínokkal teli haláltusában lesz része.
Az Alpok gleccsereinek visszahúzódása a hõmérséklet növekedése miatt egyre riasztóbb méreteket ölt. Olaszország történelmének egyik legmelegebb nyári hónapján van túl. Ennek a turistákon túl alighanem csak a régészek örülnek, akik mintegy kétszáz, berozsdásodott robbanószerkezetet találtak a Dolomitokban. A robbanószereket száz éve egy masszív gleccser-
be vájt raktárhelyiségben tárolták, s egy rutinellenõrzés során vették észre hegyimentõk. A bombák az Ausztria, Svájc és Franciaország hófödte csúcsait elképesztõ gyorsasággal olvasztó globális felmelegedésnek köszönhetõen váltak láthatóvá. Az Alpok jéggel borított területének több mint a fele tûnt el a kis jégkorszaknak nevezett idõszak vége, 1850 óta.
Hajtincseket találtak a középkori vár falában Két hajtincset találtak a restaurátorok a Horvátország északnyugati részén található Nagytábor (Veliki Tabor) ódon kastélyának falai között. A szakemberek egyelõre nem tudják megmondani, hogy kitõl származhat a lelet, de a legenda szerint egykoron a kastélyban befalazták egy fiatal lány testét. Veronika Desinic egy környékbeli jobbágy lánya volt, aki beleszeretett a vár urának, gróf II. Cillei Hermannak Frigyes nevû fiába. A várúr ellenezte a fiatalok szerelmét, ezért a lányt boszorkánysággal vádolta meg. A bíróság azonban nem találta vétkesnek a hajadont és felmentõ ítéletet hozott. Ezután a kegyetlen gróf egy fadézsába fojtatta Veronikát, holttestét pedig befalaztatta a kastélyban. A hajtincseket laboratóriumi vizsgálatoknak vetik alá.
A Varasd környéki nagytábori kastély az egyik legjobban megõrzött késõ középkori reneszánsz várkastély Horvátország észak-nyugati részén. A várat a Ráttkay nemesi család építtette a XVI. század folyamán.
Hirdetés
2012. szeptember 22., szombat Újszülöttek Demeter Eszter Ács Anabela Olivia Kukta-Barbulov Sasha Burcsa Gabi Gyuri Moroz Kevin Krisztián Csucs Krisztof Puskás Julia Tiffany Dolhai Sára Mária
Pénzváltó–Exchange 1 euró eladás USA-dollár eladás 100 forint eladás
vétel vétel vétel
4,510 4,520 3,470 3,490 1,600 1,610
Házasságkötések Gabor Iancu és ªamu Tabita Elek ªtefan és Csöke Mária Marton Adalbert és Farkas Claudia Harsanyi Zoltan és Juhász Gréti Kovács Róbert és Onicaþ Ioana Kerészti András és Szabó Timea
Jókívánság Szatmárhegyen SEBEST YÉN ORSOLYÁT 16. születésnapja alkalmából köszöntik szülei és testvére. „Boldogok vagyunk, hogy köszönthetünk téged, / Mert ma elmondhatunk minden jót, amit kívánunk néked. / Az a forrás, ahonnan mi boldogságot merítünk, / Az te vagy nekünk, drága gyermekünk. / Kívánunk nagyon boldog, hosszú, napsugaras éveket, / Hogy mindig vidáman és derûsen éld az életed. / A jóság és a szeretet, ami belõled árad, / Az maradjon meg örökre, hogy soha ne érjen bánat. / Tudjál mindig szeretni, bízni és remélni, / Hinni a sorsban és erõsnek lenni. / A Jóisten vezéreljen, hogy mindig jó úton járj, /És mindenben segítsen egy életen át. / Ha bármi gond ér, ha próbára is tesz az élet, / Mi veled vagyunk, és szeretünk téged.” Mikolába, KERESZTESI ANITÁNAK és PAUL ADINAK esküvõjük alkalmából nagyon sok boldogságot, szerencsét és jó egészséget kívánnak sok szeretettel a rokonok. Túrterebesre, PÉNZES ÉVÁNAK, születésnapja alkalmából sok boldogságot, jó egészséget és hosszú, örömteli életet kíván férje, lánya, veje, édesanyja, anyósa és Pali. „Születésnapodon azt kívánjuk neked, adjon a Jóisten hosszú életet. / Amíg szívünk utolsót dobban, / Szeretünk mi mindenkinél jobban. / Ne ismerj szenvedést, ne ismerj bánatot, / Adjon a sors neked igazi boldogságot. / S ha bármi gond ér, tudd, mi veled vagyunk, / Jóban és rosszban melletted maradunk.” Túrterebesre, a legdrágább nagymamának, PÉNZES ÉVÁNAK, születésnapja alkalmából sok boldogságot, jó egészséget, hosszú életet kíván pici unokája, Dávidka. „Felvirradt a hajnal, nézd, mily szép a reggel, / Köszöntünk ma téged sok-sok szeretettel. / Fogadd el szívünk szeretõ szavát, / Ma veled ünnepeljük születésed napját. / Azt kívánjuk mindnyájan ezen a szép napon, / Ragyogjon rád a napfény, légy boldog nagyon. / Szíved sose féljen, bánat sose érjen, / Minden utadon a szerencse kísérjen.” Kálmándra, CIMERMÁN TERÉZNEK 70. születésnapja alkalmából egészségben, örömökben gazdag, hosszú boldog éveket kíván a Schlakter és a Haller család. „Ne csüggedj el, ha bánt az élet. / Ha nehéz az életed, Jézus szívét feléd. / Letörli könnyeidet, bízzál szent szívében.”
Ingatlaneladás Eladó Szatmárnémetiben, a Darai úton 20 ár építkezésre alkalmas telek, rendezett iratokkal. Telefon: 0740456563. Eladó háromszobás, kétkonyhás, fürdõszobás családi ház, 10 ár telekkel, 20 m utcafronttal, a Siretului utca 6. szám alatt. Telefon: 0770796854. Eladó háromszobás lakás a Károlyi úton és 5,5 ár lanka a Pirosberekben. Telefon: 0741686773. Eladó háromszobás ház a Grigore Ureche utcában, 427 nm-es telekkel, 58 800 euróért. Telefon: 0261877158. Eladó a Batizi úton egy második emeleti kétszobás blokklakás. Telefon: 0770440364, 0740678643. Eladó garázs a Traian sugárúton. Telefon: 0361402632, 0261750964. Eladó háromszobás blokklakás a 14-es lakónegyedben. Telefon: 0745997455. Eladó ház és telek a Toamnei utca 41. szám alatt. Telefon: 0361405221, 0770375779. Eladó sürgõsen két család részére nagy ház, az udvarban emeletes nyári konyhával. Telefon: 0770907066, 0361809976. Eladó háromszobás tégla blokklakás a 15ös lakónegyedben és egy ház Pusztadarócon nagy kerttel. Telefon: 0361805955, 0755289724. Eladó az Alexiu Berinde (volt Abatorului) utca 13. szám alatt egy 115 nm területû ház 13 ár telekkel + három fázis bevezetve (14kW), 100 nm mûhely. Telefon: 0758330681. Eladó Nagykárolyban, az Igniºului utcában, a 3. Számú Általános Iskola mellett, harmadik emeleti, kétszobás blokklakás. Irányár: 15 000 euró. Telefon: 0741913808. Eladó jutányos áron 18 ár szõlõ, házzal együtt, Nagykárolyban. Telefon: 0740260183. Eladó Nagykárolyban kilencedik emeleti, kétszobás tömbházlakás, mûködõ lifttel. Irányár: 17 000 euró. Telefon: 0744570598. Eladó Nagykároly központjában négyszobás blokklakás, elõnyös áron. Telefon: 0757748178. Eladó Nagykárolyban 22 ár szõlõ, a ianculeºti-i oldalban, kétszobás, konyhás, elõszobás házzal, valamint pincével és borházzal. Telefon: 0735845228, 0261861598. Eladó Nagykárolyban 20 ár építkezésre alkalmas telek, a Teremi úton, az aszfalt mellett és 10 ár házhely az Állomás utcában. Telefon: 0361418614, 0771567569. Eladó Szatmárhegyen építkezésre alkalmas telekhely. Telefon: 0743843608. Eladó a túrterebesi szõlõhegyen, az Úrvölgyben 40 ár szõlõ. Telefon: 0744431746 Eladó Pusztadarócon három telek: egy 7,5, egy 14 és egy 7 ár. Telefon: 0788402872.
Eladó ház Piskolton, 3 szoba, elõszoba, konyha, kamara, terasz, pince és 20 ár kert. Telefon: 0754224236. Eladó Erdõdön, az Eroilor utcában 23 ár építkezésre alkalmas terület, 14 m utcafronttal. Irányár: 20 000 euró. Telefon: 0361889589, este 8 óra után. Eladó vagy bérbe adó Gencsen, a fõút mellett 20 ár építkezésre alkalmas telek. Telefon: 0743210453. Eladó Gencsen, a 248. szám alatt, közel a fõúthoz 1 ha terület házzal. Telefon: 0361887791. Eladó 0,40 ha a meggyesi hegyen: 0,10 ha szõlõs+0,30 ha szilvás; építkezési lehetõség, villany a közelben. Telefon: 0261840505. Eladó Lázáriban, az új lakónegyed végében 50 ár földterület. Telefon: 0743211721. Eladó Pusztadarócon, a 189. szám alatt kétszobás, konyhás, fürdõszobás ház 20 ár kerttel. Telefon: 0742077247. Eladó Vetésen 14 ár kert 14 000 euróért. Telefon: 0361402632, 0261750964. Eladó Krasznaterebesen a Mare u. 56. szám alatt felújított ház 0,64 ha telekkel, 40 000 euróért. Telefon: 0261841947, 0756759623. Eladó Vetésen a 312 szám alatt kétszobás, konyhás ház, 20 ár telekkel. Telefon: 0751356838. Eladó Pálfalván lakható régi ház két utcafronttal, régi fenyõbútor: kredenc, sifony, dupla ágy, egy asztal, két szék és egy régi íróasztal (100 év). Telefon: 0752780685. Eladó Börvelyben elsõ emeleti, kétszobás blokklakás, termopán ablakkal, szalagparkettával, csempével és vas bejárati ajtóval. Irányár: 9200 euró. Telefon: 0751509111. Eladó Kálmándon, a fõúton, ház, 33 ár területtel. Telefon: 0742465079, 0261712041. Eladó 1,8 ha tölgy- és cserfaerdõ a tasnádi strandtól 5 km-re, köves út mellett, hivatalos papírokkal, kétszeri kivágási engedéllyel. Telefon: 0753072245, 0742238441. Eladó kétszobás elsõ emeleti blokklakás Sárközújlakon, az Unirii negyedben. Telefon: 0261840672, 0753027310. Eladó Tasnádon, a Câmpului utca 90. szám alatti kétszobás ház, 7 ár területen. Irányár: 20 000 euró. Telefon: 0744504635. Eladó Kökényesden, a Fõút 205. szám alatti új építésû, 245 nm-es, központi fûtéses, tetõteres családi ház: 4 szoba, konyha, ebédlõ, elõszoba, 2 fürdõszoba, gardrób, 2 balkon, garázs; teljes berendezéssel vagy anélkül, 10 ár udvarral és 13 ár kerttel. Telefon: 0747639361. Eladó a petei Peco mellett 86 ár házhely. Telefon: 0361882395. Eladó 37 ár föld Kökényesden (a Doboséban). Telefon: 0753758711. Eladó vagy elcserélhetõ ház Peleskén, a fõúton. Telefon: 0747472874. Eladó Tasnádon családi ház és hozzá tartozó építkezési telek, a strandhoz közel, fõúton, Tudor Vladimirescu u. 19es szám alatt. Irányár: 63 000 euró. Telefon: 0743831842, 0361429822 – 20 óra után. Eladó Szatmárhegyen, a Csillag (Stelelor) utcában 50 ár belterület. Telefon: 0755248287. Eladó Kökényesden két parcella szántóföld (58 és 43 ár). Telefon: 0771298167, 0744221075.
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 13
Gépjármû Eladó 1988-as évjáratú Dacia Combi. Telefon: 0751324346. Eladó Belarus 55-ös traktor. Telefon: 0766473501. Eladó 1997-es Dacia novemberig érvényes mûszakival, márciusig érvényes biztosítással, irányár: 750 euró. Telefon: 0731259415. Eladó 1990-es Dacia, roncsautóprogramba. Telefon: 0745634312. Eladó Class kombájn, 1992-es Ford Transit, Java kettes, mind kitûnõ állapotban. Telefon: 0740691162, 0745966703. Eladó 2001-es nyolcszemélyes VW Transporter 2004-es dízelmotorral, 3850 euróért. Telefon: 0768532424. Eladó 1997-es metálszürke (grafit), ötajtós Citroen Saxo 1,1 i, Euró 2-es, frissen behozva Németországból, kitûnõ állapotban, 120 000 km-ben, szervizkönyvvel, extrákkal: klíma, ABS, centrálzár, két légzsák; beíratási díj 300 euró. Irányár: 1150 euró. Telefon: 0751521922. Eladó 2004-es Opel Agila 1,0i Euró 4-es láncos Ecotec motorral felszerelve, négyajtós, 100 000 km-ben, sok extrával, frissen behozva, alacsony fogyasztás és beíratási díj. Irányár: 1990 euró. Telefon: 0751521922. Eladó egy kétfejes forgatható eke, valamint egy szénaforgató gép. Telefon: 0784760579. Eladó 2003-as Skoda Octavia 1.9 TDI kitûnõ állapotban, 235 000 km-ben, ABS, AC, ESP, ülésfûtés, alufelni. Irányár 5000 euró. Telefon: 0743771218. Eladó 1994-es VW T4, 1,9 TDI, 6 személy + áruszállítás, jó állapotban. Telefon: 0742637522. Eladó 2 tonnás utánfutó. Telefon: 0758509894. Eladó VW Golf 2-es. Telefon: 0361414387. Eladó 2000-es Daewoo Tico. Telefon: 0744684959. Eladó jó állapotban lévõ, beíratott Opel Astra Caravan 1.7-es TDI motorral. Gyártási év 2001. Mûszaki vizsga 2014-ig érvényes. Ár: 3150 euró. Telefon: 0745990146. Eladó 1995-ös Opel Vectra 1,7 TD 1500 euróért. Telefon: 0745360629. Eladó 2004-es Dacia Logan 1,6 i megütve, 83 000 km-ben. Telefon: 0741787884. Eladó 1995-ös metálkék Golf 3-as kitûnõ állapotban, rendezett iratokkal. Irányár: 1900 euró. Telefon: 0743156839. Eladó 2002-es ezüstmetál Opel Astra TD 3100 euróért. Telefon: 0745360629. Eladó 2004-es kombi Dacia 1400-as 58 000 km-ben, 2014-ig érvényes mûszakival és biztosítással. Irányár: 6000 lej. Telefon: 0740131490. Eladó 1987-es Dacia 1310-es. Telefon: 0743088386, 0261840436. Eladó Dacia 1310-es vagy elcserélném kétszemélyes motorra, robogóra. Szamosdob 30. szám, Kopeczky Zsolt. Eladó kitûnõ állapotban lévõ, 2000-es gyártmányú, ezüstszínû, beíratott, 2014ig mûszakival rendelkezõ Volkswagen Passat. Irányár: 4150 euró, alkudható. Telefon: 0723597414. Eladó Yamaha Virago 535 köbcentis chopper motorkerékpár, kitûnõ állapotban, 24 000 km-ben (3000 futott csak Romániában) saját részre hozva Németországból, extrákkal, bõr oldaltáskákkal, eredeti színében, rendezett papírokkal, megvigyázott álla-
RECEPCIÓST ALKALMAZUNK. Követelmények: - gazdasági és/vagy turisztikai egyetemi végzettség - elõnyt jelent az egyéves szakmai tapasztalat - kötelezõ az angol nyelv felsõfokú ismerete - nagyon jó kommunikációs készség - energikusság, felelõsségtudat, csapatszellem. Önéletrajzokat az
[email protected] e-mail címe várunk. Csak a kiválasztott személyeket értesítjük. Érdeklõdni a 0744127595-ös telefonszámon lehet. potban. Irányár: 1850 euró, vagy elcserélem VW Golf IV-es TDI-re + különbözet. Telefon: 0745850850, 0770913495. Eladó kínai kistraktor 18-as tárcsával és ekével együtt. Irányár: 2200 euró. Telefon: 0725382824. Eladó 2008-as, beíratott, fehér, motorinás Mercedes Sprinter 315 CDI, 2148 köbméteres, 110 kW, 290 000 km (valós érték), légkondis, elsõ tulajdonostól. Irányár: 12 900 euró. Telefon: 0745358686, 0261711511. Eladó 1997-es Honda Shadow 750C Chopper motorkerékpár, nagyon jó állapotban, lila, 50 000 km-ben. Irányár: 3300 euró. Telefon: 0744504635. Eladó fehérorosz MTZ–80 jó állapotban 11 000 lejért, tárcsa 4200 lejért, sínes eke 1800 lejért. Telefon: 0743158707. Eladó háromköldökös csöves román eke és kétköldökös Lemken forgóeke. Telefon: 0740017976. Eladó MZ motorkerékpár, kitûnõ állapotban. Telefon: 0745554434. Eladó 2007-es Opel Combo 1.3 CDTI, 5 literes fogyasztás vagy elcserélem 3,5 tonnás áruszállítóra. Irányár: 3500 euró. Telefon: 0740506267. Eladó 2008 októberi Daewoo Matiz, magánszemélyre bejegyezve, kitûnõ állapotban, 16 000 km-ben. Telefon: 0751521922. Eladó 2001-es benzines, full extrás, 1,6os Skoda Octavia 4600 euróért. Telefon: 0746848074. Eladó 2008-as áruszállító Dacia Logan 75 000 km-ben. Telefon: 0744894268. Eladó 2001-es Alfa Romeo 156, 140 LE, 103kW, 1,8 benzines, manuális klíma, elektromos ablakemelõ, szürke szín. Irányár 2900 euró. Telefon: 0745009778. Eladó román bálázó sok pótalkatrésszel, ára 2000 lej. Telefon: 0728954404. Eladó 1996-os VW Transporter T4, 2.4 dízel, 7 literes fogyasztás vagy elcserélem 3,5 tonnás áruszállítóra. Irányár: 3300 euró. Telefon: 0740506267. Eladó bontott VW Touran Caddy fényszóró, hibátlan, karcmentes állapotban. Telefon: 0745531566. Eladó egy 80 lóerõs szimpla meghajtású International traktor, kétfejes, forgatható ekével és szénagyûjtõvel – 5000 euró. Telefon: 0745307042 Eladó 2002-es klímás, ötajtós Fiat Punto – 2199 euró. Telefon: 0743941576. Eladó 2004-es Dacia Combi 1310-es, 5 sebességes, téli-nyári külsõkkel, injektoros motorral, jó állapotban. Ára 5000 lej. Telefon: 0745208419. Eladó 2000-es Fiat Punto 1,2 – 16V HLX, forgalomba bejegyezve, full extra, kitûnõ állapotban. Irányár: 2800 euró. Telefon: 0741145826, 0740703444.
Hirdetés
14 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP Eladó 2001-es saját névre bejegyzett VW Golf 1.6, klíma, távirányítós centrálzár, elektromos tetõablak és tükör, szervizkönyv stb. Telefon: 0728067870. Eladó 2001-es benzines Opel Agila sok extrával. Irányár: 2550 euró. Telefon: 0744432470. Eladó 1999-es évjáratú, gázzal és benzinnel mûködõ Dacia 1310-es. Telefon: 0743066266. Eladó Steyr traktor ekével, tárcsával, kaszálógéppel, két pótgumival. Irányár: 4300 euró. Telefon: 0743635453. Eladó bejegyzetlen 1999-es Ford Transit 2,5 D, billenõplatós, dupla kabinos, dupla kerekû, 3,5 tonnás kisteherautó, jó állapotban. Telefon: 0744265672. Eladó U650-es traktor, jó állapotban és kombájn. Telefon: 0752527239. Eladó 2000-es Dacia 1310-es 2013 decemberéig érvényes mûszakival, jó állapotban, irányár: 1000 euró. Telefon: 0766567752. Eladó Belarus T25-ös, 28 lóerõs traktor ekével. Telefon: 0746829023. Eladó 2005-ös metálszürke, kétajtós VW Golf V, klíma, ABS, ESP, elektromos ablakok és tükrök, 10 légzsák stb. Irányár: 4760 euró. Telefon: 0761935755. Eladó 1993-as VW Vento 1,8 benzines. Irányár: 1800 euró. Telefon: 0744107600. Eladó két U–650-es traktor és egy eke. Telefon: 0752527239. Eladó bejegyzetlen 1998-as középmagas,
hosszú Ford Transit 2,5 Diesel mikrobusz (haszongépjármû), 6 személyes + raktér, körbe ablakos. Telefon: 0744897711. Eladó 1999-es bejegyzetlen Ford Transit 2,5 TD, dupla kabinos, platós, dupla kerekû, 101 LE motorral Mezõfényen. Telefon: 0744897711, 0261874730. Eladó gardályos Pannónia motoros kerti kistraktor, jó állapotban. Irányár: 1200 lej. Telefon: 0749611548. Eladó 2008-as Ford Transit Diesel, 7 személyes, platformás, ponyvázva 2,10 x 3,30 m. Irányár: 12 200 euró. Telefon: 0742261161. Eladó 2005-ös Skoda Fabia. Telefon: 0361419177, 0740588538. Eladó 2 db Sachs lengéscsillapító, kódja 310-950, megfelelõ VW Golf 5-öshöz és Skoda Octaviához. Telefon: 0740657228, Mikola. Sürgõsen eladó Yamaha XV 535 Virago, kitûnõ állapotban, érvényes mûszakival. Irányár: 1700 euró.Telefon: 0731710065, 0261872166. Eladó 14-es alufelniszett Mazdára. Telefon: 0742640797. Eladó VW Vento 1,9 Diesel. Telefon: 0740684869. Eladó SPC mûtrágyaszóróval. Telefon: 0752527239. Eladó Staier traktor forgatható ekével. Telefon: 0755773771. Vásárolok Simson motorkerékpárt. Telefon: 0746256751.
Bármilyen esemény, a legelegánsabb környezetben: Poesis Esküvõk, keresztelõk, családi események, 100 fõig • esküvõi menü - 85 lej/személy alapártól • keresztelõi menü - 65 lej/személy alapártól
• halotti tor - 20 lej/személy alapártól Foglalás és rendelésfelvétel a 0741395575-ös telefonszámon, illetve a
[email protected] e-mail címen.
Hidegtálak 99 lejtõl (4 személy számára)
A z EXCLUSIV LV Kft. • bérbe ad autóbuszokat, mikrobuszokat kirándulásokhoz • alkalmazottak munkahelyi utaztatását vállalja. Telefon: 0749152003; 0741061738.
Vegyes Eladók IntelPentium IV-es számítógépek, 260 lejtõl, LCD monitorok, laptopok, LED tévék, egyéves garanciával. Telefon: 0744511267 Eladó alig használt barna aragáztûzhely. Telefon: 0749108153, 0261750268. Eladó köles, 3 lej/kg és házi szilvalekvár, 20 lej/kg. Telefon: 0786067273. Eladó tavalyi szemes kukorica. Telefon: 0746565492, 0746406683. Eladó 600 kg vegyes szõlõ: otelló, nova, roska. Telefon: 0741902022. Eladó kanapé két fotellel, régi típusú, hajlított stílbútor. Telefon: 0729864884. Eladó vas málégóré. Telefon: 0361889890. Eladó pelenkázóasztal. Telefon: 0758763846. Eladó öntvény fali konvektor kitûnõ állapotban. Telefon: 0741502943. Eladó: háromajtós szekrény, mûbõr huzatú ülõke, egy sezlony és egy 50 literes boroshordó. Telefon: 0741574509, 0261770251. Eladó nagyon jó állapotban lévõ kéményes konvektor. Telefon: 0361800038, 0724090105. Eladó szilvacefre és nemes fehér borszõlõ eladó. Telefon: 0261821747, 0765246211. Eladó egyszemélyes ágy. Telefon: 0742252072. Eladó öthetes rottweiler szuka kiskutya. Telefon: 0747258858. Eladó egy inox szõlõdaráló és 80 literes prés. Telefon: 0741656127. Eladó kenyérbúza. Telefon: 0742546970. Eladó Kálmándon egy cserépkályha, egy üvegcsillár, egy szõlõprés és bontásból ajtók, ablakok. Telefon: 0754070162. Eladó 2 t szemes málé. Telefon: 0747236351. Eladó Kaplonyban málé. Telefon: 0752092994. Eladó traktor után köthetõ malom és pálinkafõzõ kazán. Telefon: 0744838705. Eladó 10 t szemes málé. Telefon: 0744838705. Eladó: szõlõprés, daráló, boroshordók, kétszemélyes, új gyapjúpaplan, élelmiszeripari szakkönyvek román nyelven. Telefon: 0261750695. Eladó Nagykárolyban mini stepper 100 lejért. Telefon: 0758258306. Eladó hathetes angol buldog kölyök. Telefon: 0740865229.
MC DANIELS Megrendeléseket a 0741395575-ös telefonszámon, illetve a
[email protected] e-mail címre várnak.
2012. szeptember 22., szombat
— Napi rendszeres járat Szatmárnémeti—Nagykároly és Szatmárnémeti—Újberek között. Telefon: 0745042818.
Eladó 50 m 4x6-os MCG elektromos kábel és egy 25 literes alumínium kanna. Telefon: 0755289724. Eladó egy tízéves kanca, kiváló hámos, valamint egy herélt, egyéves csikó. Telefon: 0784760579. Eladók: díszcserjék, smaragdtuják, sövénytuják, 25 féle virágzó és örökzöld díszcserje. Helyben megtekinthetõ, kiválasztható. Beültetést, tanácsadást is vállalok. Szatmárhegy, telefon: 0742658324. Eladó két kecskegida Szatmárhegyen, a Drumeþilor utca 21. szám alatt. Eladó egy 5 hónapos és egy 7 hónapos üszõ borjú. Telefon: 0743152440. Eladó boxer kiskutya 100 euróért. Telefon: 0743840706. Eladó Lázáriban egy 140 kg-os húsdisznó. Telefon: 0745325648, 0745325626, 0261753402. Eladó tölgyfa sózókád és két tölgyfa szõlõskád. Telefon: 0746848074. Eladók román juhász kiskutyák. Telefon: 0741626417, 0740031221, 0744159983. Eladó Nagykárolyban álló gázkazán, szemestakarmány-daráló. Telefon: 0744123697, 0261864831. Eladó: kasszagép, mérleg, 2 db pult, vitrines hûtõ, fa- és fémpolcok. Telefon: 0361418617, 0771567569 Eladó: egy db 3 szárnyas ablak 170 x 155 cm, 2 db 2 szárnyas kisablak 70 x 90cm, egy bejárati ajtó 100 x 210 cm, 3 karikás gáztûzhely, butéliák, ötfiókos fagyasztó. Telefon: 0740260183. Eladó szilvapálinka Kaplonyban. Telefon: 0740375666. Eladó Szamosdobon 80-90 kg-os disznó. Telefon: 0746581255. Eladó Mikolában egy 100 kg-os disznó. Telefon: 0766528768. Eladó nagyon jó állapotban lévõ Menaj asztali spór. Telefon: 0741911142. Eladó 500 db cigánytégla bontásból és 500 db cserép. Telefon: 0745428810. Eladó féléves bakkecske. Telefon: 0745428810. Eladók Nagykárolyban régi szobabútrok, elõnyös áron. Telefon: 0728151255. Eladó tetõcserép bontásból. Telefon: 0756054174. Eladó Csomaközön az 526-os szám alatt 4 darab 8 hetes malac. Telefon: 0743135250 Eladók nappali bútorok, hálók, kanapék, garnitúrák, sarokülõk, ágyak, asztalok, Németországból hozva, házhoz is szállítok. Telefon: 0743753495.
Eladó daru fejõstehén és egy kétéves elsõ elõhasú piros-tarka tehén. Telefon: 0749936805. Eladó kétéves kancacsikó és egyéves agár. Telefon: 0753516656, 0761761188. Eladok Túrterebesen hasznalt bútorok. Telefon: 0756933904, 0744182720, 0261836155. Eladó 400 liter vörösbor. Telefon: 0755534151 Eladók 130-140 kg-os disznók, 7 lej/kg. Telefon: 0749882317. Eladó ellõs tehén. Telefon: 0261871179, 0741921767. Eladók fiatal tehenek, 4-5 hónapos borjak. Telefon: 0740533292. Eladó két turbókonvektor és egy turbóbojler. Telefon: 0749533347. Eladó Nagykárolyban 2 fiókos disznóól vaskarámmal vagy nélküle, egy vasgóré, villanymotoros tengeridaráló, két 25 literes és egy 50 literes üvegballon. Telefon: 0361888423, 0770990338. Eladó Gencsen, a 396. szám alatt 4 m hosszú, 3 méter magas, 1,20 méter széles vasgóré. Telefon: 0261868098. Eladó: tömör, belsõ ajtó (208x89) 280 lejért; szürke színû Platinium színes televízió távirányító nélkül 220 lejért; kétrészes, 50-es méretû menyasszonyi ruha 400 lejért. Telefon: 0746653668. Eladó: narancssárga, festett ebédlõbútor kanapéval; diófa furnéros rekamié ágynemûtartóval; kétszárnyú, redõnyös ablak; 3 db függönykarnis; jó állapotban lévõ kanapé két fotellel (fekete bõr és piros szövet kombináció), bolti mérleg, magyar és román nyelvû orvosi könyvek (belgyógyászat, nõgyógyászat, gyermekgyógyászat - 1965-’70-’80-’90-es kiadás). Telefon: 0361800361, 0770567246. Eladó: Neumann varrógép; Csajka 3 többfázisú varrógép; villanyhegesztõ, oxigénhegesztõ palackkal; elektromos, több funkciójú köszörûgép; kézi és motoros fúrógép, kisszekér. Telefon: 0361425507. Eladó Gencsen 10 darab 7 hetes malac. Telefon: 0261868067.
BOA LINES Rendszeres járat: Szatmárnémeti – Józsefháza és Apa Külföldi és belföldi kirándulások, mikrobusszal. Cégek számára: alkalmazottak ingáztatása, elõnyös áron. Telefon: 0744-507088, 0745-616829 www.boalines.ro
DANISEB
Rendszeres járat Szatmárnémeti és Nagykároly között —
Telefon: 0744580126. www.daniseb.ro
Arni Sol Kft. Szatmárnémeti, Lucian Blaga út 66. Személyszállítás hetente Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, Portugáliába. Bérbe adunk 17 személyes mikrobuszt, vagy 46–57 személyes kisbuszt. Telefon: 0261/766310, 0745295455, 0744575970, 0744570105.
Rendszeres járat Szatmárnémeti—Udvari; Szatmárnémeti—Aranyosmeggyes; Szatmárnémeti— Szamoskrassó–Szamoslippó, Szatmárnémeti—Avasfelsõfalu között. Telefon: 0761128385.
Hirdetés
2012. szeptember 22., szombat Eladó malac Szatmárhegyen. Telefon: 0735551996. Eladó 100 kg-os húsdisznó Mikolában. Telefon: 0751082661. Eladó jó állapotban lévõ citera. Telefon: 0742272538. Eladó raklap. Telefon: 0745554434. Eladó nagybillentyûs, ötoktávos Korg IS 50B szintetizátor és 2001-es Dacia. Telefon: 0758371570. Eladó 2 db új pinceajtó: egyik kültéri, üveggel, tömítéssel, 164x138, a másik beltéri, teli, 170x94. Telefon: 0742122255. Eladó egyszemélyes sírhely a vasúti református temetõben. Telefon: 0752328967. Eladó jó állapotban lévõ, régi típusú Arctic hûtõszekrény. Telefon: 0744879847. Eladó Electrolux gázbojler és egy 56-os võlegényi ruha. Telefon: 0749681079. Eladó egy 5,5-ös háromfázisú motor vagy elcserélem egy 2,2-es monofázisúra. Telefon: 0785595102. Eladó Dacarbazin Lanchema 200. Telefon: 0722698765. Eladók Pusztadarócon 120-130 kg közötti disznók. Telefon: 0741218651. Eladó Nagykárolyban nõi kerékpár 80 lej, két perzsaszõnyeg és jégdaráló koktélokhoz. Telefon: 0752032812. Eladó menyasszonyi ruha. Telefon: 0763350973. Eladó 160 kg-os disznó Lázáriban, a 257. szám alatt. Telefon: 0743782756. Eladó 7 éves pej kanca, Nagykárolyban. Telefon: 0740490221. Eladó köles. Telefon: 0728954404. Eladó 140 kg-os disznó Szamosdarán.Telefon: 0747437043. Eladó Csomaközön, az 540-es házszám alatt 2 tonna étkezési krumpli, tavalyi termés. Telefon: 0745951173. Eladó két, 100 kg-os disznó Mikolában. Telefon: 0761398425. Eladó bózsvári káposztamag (lapos és vékony levelû), Halmiban. Telefon: 0744869722. Eladó Börvelyben hófehér, vállpántos, fûzõs menyasszonyi ruha tartozékokkal: kesztyû, fátyol, koszorú. Telefon: 0747070556. Eladó kétéves 2 hónapos fejõstehén bikaborjúval. Telefon: 0729947849. Eladó homok, kavics, mosott kavics kis tételben. Telefon: 0746238429. Eladó 44-es menyasszonyi ruha. Telefon: 0751533808, 0756627426. Eladó felfûrészelt tûzifa, házhoz szállítva. Telefon: 0746238429. Eladó méhcsalád és akácméz. Telefon: 0741065957. Eladó Csanáloson, a 133. szám alatt malac. Telefon: 0261874332. Eladó feldarabolt tûzifa, házhoz szállítva. Telefon: 0746848074. Eladó egy kétéves kanca csikó. Telefon: 0741406647. Eladó homok, kavics, mosott kavics, házhoz szállítva. Telefon: 0746848074. Eladó betonkeverõ, hézagos tégla (rendelésre is). Telefon: 0743867418. Eladó káposztamag (bózsvári lapos). Telefon: 0743859587. Eladó Csanáloson malac. Telefon: 0752920199. Eladók használt, mûködõ HP 1740-es 17 colos, 44 cm átmérõjû monitorok, 150 lej/db. Telefon: 0361804580. Eladó ellõs tehén Csomaközön. Telefon: 0752033699.
Eladó kukorica és burgonya. Telefon: 0740789394. Eladó lucernamag, 13 lej/kg. Telefon: 0744119144. Eladó Szilágypérben nemes fehér- és vörösbor, 5 lej/ liter. Telefon: 0261821736. Eladó Nagykárolyban egy masszív, fából készült szekrénysor (2,70 m), egy férfi mountain bike és egy kicsi színes televízió. Telefon: 0754893065 Eladó Nagykárolyban egy kisebb és egy nagyobb konvektor, mindkettõ jó állapotban. Telefon: 0261861974. Eladók Pusztadarócon 80-100 kg-os húsdisznók. Telefon: 0743373238. Eladó étkezési burgonya, bálázott széna és szalma. Telefon: Telefon: 0261753286, 0740360640. Eladó kedvezõ áron jó állapotban levõ Grundig televízió, távirányítóval együtt. Telefon: 0746847360. Eladók boconádi kaptárak és ládák. Telefon: 0749591668. Eladó Nagykárolyban, a Bartók Béla utca 4/13. szám alatt menyasszonyi ruha. Telefon: 0361414841. Eladó Nagykárolyban fürjtojás. Telefon: 0743089366. Eladó Gencsen egy 180 kg-os disznó, árpa és tengeri. Telefon: 0766241103. Eladó széna. Telefon: 0723214591. Eladó szép menyasszonyi ruha, két oldalt fûzõvel, méret után lehet igazítani, kedvezõ áron. Telefon: 0261872256, 0766343075. Eladó jó minõségû pálinka. Telefon: 0741902022. Eladó méhkaptár. Telefon: 0743905550. Eladó vetõ- és étkezési burgonya. Telefon: 0746554231. Eladó háromfiókos disznóól góréval. Telefon: 0745563374. Eladó bálázott búzaszalma, Sárközújlakon. Telefon: 0361887339, 0757141464. Eladó 130 kg-os disznó, Gencsen, a Temetõ utca 46 szám alatt. Eladó lucerna- és lóheremag Gencsen. Telefon: 0766460854, 0764441336
Csere Elcserélném szatmárhegyi házamat 37,5 ár gyümölcsössel háromszobás blokklakásra a 15-ös vagy 16-os lakónegyedben. Telefon: 0747878874. Elcserélném 16-os lakónegyedi háromszobás blokklakásomat+újonnan épült, kétszintes nyaralómat Cavnic mellett egy kertes házra Szatmárnémetiben. Telefon: 0754313766. Elcserélném az új központból háromszobás blokklakásomat kertes házra Szatmárnémetiben. Telefon: 0361807435.
Utazás Személyszállítás Ausztria-Németországba/ból, kívánt címre kétnaponta. Telefon: 0741411387. Személyszállítás kívánt címre; Olaszország-Románia. Telefon: 0762613606, 393394274475. Személyeket szállítok MagyarországAusztria-Németország irányába, háztól házig. Telefon: 0744222138.
Társkeresõ 57-62 év közötti, független hölgyet keresek élettársi kapcsolatra. Telefon: 0361417315.
Elhalálozás Nyiri Alexandru Iekei Iuliana Kovács Iuliu
SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 15
Elhalálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó feleség, anya, testvér,
CZAHOLI JULIANNA MARGÓ, szül. SIMON MARGÓ,
Egyéb Minden felekezet számára megnyílt a Károlyi úti temetõ! Eladó sírhelyek, megrendelhetõ vallási ceremóniák. Telefon: 0261735028, 0743158743. Lakodalmakra, keresztelõkre fényképezést, videózást vállalok, profi felszereléssel. Telefon: 0757207006. Vállalom mosógép, hûtõszekrény és más elektromos cikk javítását háznál, egyéves garancia. Telefon: 0755433810, 0744953748. Vállaljuk mosógépek javítását háznál, garanciával, kiszállás falura is. Telefon: 0762054340. Gyerekfelügyeletet vállalok Szatmáron. Telefon: 0745254216. Keresek egy idõs néni mellé állandó gondozásra egy hölgyet. Telefon: 0735400785. Kétévesnél idõsebb gyermek felügyeletét vállalom, lehetõség szerint a 14-es, 15-ös vagy 16-os lakónegyedben élõ családnál. Telefon: 0771078936. Földet, homokot stb. szállítok házhoz, 2,5 köbméterig. Telefon: 0741970523. Fogsor (protézis) javítását vállalom. Telefon: 0744143854, 0770636877. Tapasztalt kõmûves vállal falazást, vakolást, csempeés padlócsemperakást, valamint különbözõ javításokat, reális áron. Telefon: 0756437567. Ácsmunkát vállalok (tetõ, terasz, csatornázás). Telefon: 0744195846. Homokot, kavicsot szállítok, kõmûves munkát vállalok A-tól Z-ig. Telefon: 0743867418. Tapasztalattal rendelkezõ hölgy vasalást és takarítást vállal. Telefon: 0771475500. Hangulatos, minõségi, színvonalas élõzenét vagy gépzenét szolgáltatunk, bármilyen alkalomra. Telefon: 0758371570. Kútfúrást vállalunk, egy év garanciát biztosítunk. Telefon: 0261716179, 0743495649. Háznál javítok minden márkájú színes televíziót olcsón, garanciát vállalok, kiszállás falura is. Telefon: 0743606213. Elõ- és fõkönyvelést vállalok, kedvezõ áron. Telefon: 0741393984. Kõmûvesmunkát, házfelújítást és festést is vállalok. Telefon: 0261869228, 0746864273. Háznál javítok színes televíziót, LCD-t garanciával, vidékre is kiszállok. Telefon: 0762054340. Háznál javítok színes televíziót, garanciával, vidékre is kiszállok. Telefon: 0749918621. Házépítést, külsõ és belsõ kõmûvesmunkákat vállalunk cégeknél és magánszemélyeknél is. Telefon: 0760496567, 0740851524. Idõs, beteg gondozását vállalom a saját lakásomon, Mogyoróson (Mãriuº). Telefon: 0745015733, 0758356530. Kútfúrás. Telefon: 0740676031. Vezetéstechnika-oktatás, kedvezményes áron, Nagy Lászlóval. Telefon: 0728233466, 0261751228. Beteggondozást, fõzést, takarítást, vasalást vagy gyerekfelügyeletet, egyszóval bármit elvállalok, kérem jelentkezze-
volt kökényesdi lakos életének 49. évében elhunyt. Temetése szeptember 22-én, szombaton, 11 órakor a nagyváradi Rulikowski katolikus temetõ ravatalozójából lesz. A gyászoló család
Részvétnyilvánítás „Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy Krisztussal együtt élni is fogunk.” (Róm. 6,8) Istentõl erõt kérve osztozunk Ft. Czier István és a család fájdalmában, melyet szeretett édesapja elvesztése okozott. A Szatmári Római Katolikus Püspökség munkaközössége imájával mellettük áll.
Megemlékezés Fájó szívvel emlékezem arra az egy évvel ezelõtti napra, amikor a szeretett édesanya,
PÓTI ETELKA szíve utolsót dobbant. „Ott pihensz, ahol nem fáj semmi, / Nyugodalmadat nem zavarja senki. / Ha nyugszol is a nehéz hant alatt, / Nem vagy feledve, emléked szívünkben örökre megmarad. / Telhetnek a napok, múlhatnak az évek, / Akik igazán szeretnek, nem felednek téged.” Emlékét örökké megõrzi szeretõ lánya, Viola és családja.
nek. Telefon: 0261826050, 0726350188. Gépzene különbözõ rendezvényekre. Telefon: 0754532855. Fiatal pár vállalja idõs hölgy vagy úr gondozását (akár ágyban fekvõ betegét is), lakás ellenében. Telefon: 0724619084. Fiatal házaspár ház és kert gondozását vállalja ott lakás ellenében, falun. Telefon: 0726530364. Gyümölcsfametszést vállalok. Telefon: 0742765284. Háznál javítok hûtõszekrényt, garanciával. Telefon: 0742280193. Idõsgondozást vállalok Németországban. Telefon: 0752323508. Élõ fa kivágását és felaprítását vállaljuk láncfûrésszel, baltával. Telefon: 0743061962. Vállalok hangosítást különbözõ rendezvényekre, minõségi felszereléssel, amely igény esetén ki is bérelhetõ. Telefon: 0755031453. Háztartási munkát vállalok Nagykárolyban. Telefon: 0770910665.
Kavicsot, építkezési anyagot szállítok minden mennyiségben, 2,5 köbméteres kamionnal. Telefon: 0741970523. Vállalunk csempézést, festést, gipszkartonozást, építést kulcsra készen. Telefon: 0748721145. Vállalok térkõrakást, festést, bármilyen építkezési munkát. Telefon: 0743433833. Hûtõszekrény-javítás háznál, garanciával. Telefon: 0261829334, 0744287733.
Álláshirdetés Lapterjesztõt keresünk Kaplonyba. Érdeklõdni a 0729006037-es telefonszámon lehet. Németországba bébiszittert keresek. Telefon: 0749161593. Asztalosokat alkalmazok. Telefon: 0762759947. Alkalmazunk ácsokat és kõmûveseket. Telefon: 0762759947. Bébiszittert keresek. Telefon: 0753906751.
16 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP
2012. szeptember 22., szombat
Emberkereskedõket fogtak el Szeptember 18-án hivatalból kezdtek el nyomozni Szatmár megye területén egy emberkereskedelemmel foglalkozó csoport ügyében a Máramarosszigeti Határrendészet munkatársai. A csoport tagjai két fiatal lányt akartak Olaszországba szállítani és ott prostitúcióra kényszeríteni õket. A nyomozók a Szervezett Bûnözés és Terrorizmus Elleni igazgatóság szatmárnémeti ügyészeinek a felhatalmazásával rajtaütési akciót szerveztek, a Szilágy Megyei Szervezett Bûnözést Megelõzõ Osztály munkatársaival, valamint a petei és szatmárnémeti határrendészekkel közösen. Az akció keretében a petei határátkelõnél megállították a 23 éves P. Nicolae Szatmár megyei lakos által vezetett Mercedes típusú gépkocsit, melynek utasa a 22 éves L. Andrei volt, ugyanakkor Pete településen ellenõrzés céljából megállították azt a Fiat típusú gépkocsit, melyet a 26 éves P. Nicoleta Szatmár megyei lakos
vezetett és utasa a 18 éves, Szilágy megyei D. Adriana, valamint egy 13 éves, Beszterce-Naszód megyei lány volt. A nyomozás során kiderült, hogy P. Nicolae és P. Nicoleta azzal a céllal cserkészte be a két lányt, hogy Olaszországban prostitúciós tevékenységre kényszerítse õket. A lányokat illegálisan akarták kivinni az országból, L. Andrei közremûködésével, aki még arra is rávette a kiskorú leány szüleit, hogy azok õt gyámként felhatalmazzák erre. A Fiat hátsó ülése alatt 234 doboz, ukrán zárjegyû, 1000 lej összértékû cigarettát és 17,5 liter, 5285 lej összértékû alkoholt is találtak. Ezeket, a 2500 euró értékû Fiat gépkocsival egyetemben, a nyomozók lefoglalták; P. Nicolaet, P. Nicoletát és L. Andreit 24 órás õrizetbe vették és bûnvádi eljárást indítottak ellenük. A nyomozás tovább folytatódik. Sz. Kinga
Csákókat készítettek az óvodások Több mint 200 darab csákót készítettek azok az óvodások, akik szerda óta a Kossuth-kertben levõ Zöld Házban ügyeskedtek azon, hogy vasárnapra, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által szervezett Európai Autómentes Napra minden résztvevõnek jusson egy-egy fejfedõ. A kézmûves programban a 6-os számú óvoda, a 14 Mai, a Guliver, a Draga Mea és az Árva Bethlen Kata református óvoda is részt vett.
Rendõrségi hírek Gyalogosátkelõn gázoltak Volkswagen Golf típusú gépkocsiját vezette délelõtt 9 óra körül T. Katalin a Vasile Lucaciu sugárúton, amikor nem adott elsõbbséget a felfestett gyalogátkelõn szabályosan közlekedõ, 16 éves A. S.-nek. Az ütközés következtében a kiskorú könnyebb sérüléseket szenvedett. Hasonló baleset történt Avasfelsõfaluban is, a Victoriei utcában, ahol az úttesten szabályosan átkelõ, 63 éves, kányaházi illetõségû F. Ioant ütötte el Opel Astra gépkocsijával a 49 éves, avasfelsõfalui V.
Gheorghe. A gyalogos szerencsére itt is csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A gépkocsivezetõk ellen mindkét esetben eljárást indítottak. Árokba borult Szeptember 20-án, a délelõtti órákban Érszakácsi közelében vesztette el uramlát a nagy sebesség miatt Renault Simbol gépkocsija felett a 66 éves, besztercei C. Francisc, megcsúszott egy kanyarban és beborult a menetirány szerinti jobb oldali árokba. A baleset következtében utasa, C. Maria könnyebben megsérült. A református óvodások is felpróbálták a csákókat
Aktualitások a Reménysugár programban A Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programja daganatos megbetegedésben és leukémiában szenvedõ gyermekek és családjaik életkörülményeinek javítását tûzte ki céljául. Jelenleg a programban 25 Szatmár megyei és 20 szomszédos megye beteg gyermekeivel törõdnek. Az eddigi gyakorlatban a tevékenységek a gyerekek gyógyulását segítõ, felerõsödésükre irányuló események szervezését jelentették. Az utóbbi hónapokban azonban több célkitûzésrõl kellett lemondani, mivel jelentõsen megnõtt annak igénye, hogy az alapítvány inkább a kemoterápiás kezelésekhez szükséges hiánygyógyszerek megszerzésében nyújtson sürgõsen segítséget. A Reménysugár program által ebben az évben 18, a kolozsvári „Ion Chiricuþã” Gyermekonkológiára beutalt gyerek jutott hozzá a kezeléséhez szükséges gyógyszerekhez, melynek ellenértéke meghaladja a 20 000 lejt. A gyógyszerek beszerzésén kívül a Reménysugár továbbra is kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerekek közelében legyen, a családok mellett
álljon, segítve õket mind lelkileg, mind a mindennapi gondjaik megoldásában. Egy idõszerû esemény a családok életében az iskolakezdés. A Reménysugár csapat a napokban útra kelt, együtt a gyerekekkel és szülõkkel, hogy személyre-szólóan beszerezzék a szükséges tanszereket, illetve segítsenek abban, hogy a gyerekek maguk válasszák ki azokat a ruhákat, amiket szívesen hordanak, amiben örömmel mennek iskolába. Ez más családok életében is élmény, itt azonban még hangsúlyozottabb, mert ilyenkor sikerül velük elfelejtetni a betegség okozta fájdalmakat, és a gyerekek újra barátaikkal lehetnek. Az együtt töltött idõ jó hangulatot eredményezett, melyet a gyerekek és a szülõk magukkal visznek az új tanévbe. Mindez pedig megerõsítést jelenthet a Reménysugárnak és mindenkinek, aki mellettük áll az életért való küzdelemben, illetve a remény életben tartásában – áll Tulba Cristina programfelelõs által küldött sajtóközleményben. K.E.
Több mint kétszáz gyerek született augusztusban A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal keretében mûködõ Anyakönyvi Hivatal közzétette az augusztusi aktivitását bemutató jelentést, amelyben a keresztlevelekrõl, halotti bizonyítványokról, házasságlevelekrõl és válási dokumentumokról készítettek statisztikát. Augusztusban 228 keresztlevelet bocsátott ki újszülöttek részére a Szatmárnémeti Anyakönyvi Hivatal, 44 gyermek külföldön született. Házasságlevelet 91 pár számára állítottak ki, amelybõl öt pár külföldön kötött házassá-
got. Az elmúlt hónapban 122 halotti bizonyítványt adtak ki, 5 haláleset külföldön történt. Az augusztusi hónapban 16 válást igazoló okiratot állítottak ki. Tizenhárom kérést regisztráltak, amelylyel az ötven éves házasok pénzt igényelnek. Az Anyakönyvi Hivatal augusztusban 28 302 lejt gyûjtött be a megrongálódott okmányok után kirótt büntetésekbõl, illetve a házasságkötéskor fizetendõ illetékekbõl. V.Cs.
Gyermekzsivajtól volt hangos pénteken délelõtt a Zöld Ház konferenciaterme, ahol éppen az Árva Bethlen Kata református óvoda közép- és nagycsoportosai készítettek csákókat, amelyeken az Európai Autómentes Nap jelképe szerepelt. Ezek a csákók lesznek kiosztva vasárnap azok között, akik részt vesznek a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által szervezett megmozduláson. „Harmincegy gyermekkel jöttünk ma ide a Zöld Házba, õk közép- és nagycsoportosok. Gyorsan ment a papírcsákók elkészítése, hiszen a héten már gyakoroltunk az óvodában, hogy tökéletesen menjen – mondta Szilágyi Noémi, az Árva Bethlen Kata református óvoda vezetõje. A csöppségek munkáját négy pedagógus is segítette: Nagy Orsolya, Oroszi Beáta a nagycsoportosokkal, míg Kiss Beáta és Veres Hajnalka a középcsoportos gyerekekkel érkezett. Az Európai Mobilitás
Hetének rendezvénysorozata 2002 óta minden évben szeptember 16. és 22. között kerül megszervezésre. Az eseményt az Európai Autómentes Nap zárja, amely fel kívánja hívni a lakosság és az önkormányzati képviselõk figyelmét arra a tényre, hogy napjainkban mennyire megnövekedett az autósforgalom és az ezzel járó környezetszennyezés illetve a baleseti rizikó. Az idei Európai Mobilitás Hetének jelmondata: „Mozdulj a jó irányba!”. A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szeptember 23-án, azaz holnap kerékpáros felvonulást és kajakos túrát szervez a Szamos mentén és a Szamoson, hogy népszerûsítsék a fent említett környezetbarát közlekedési eszközöket. A résztvevõk reggel 9 órakor találkoznak Szatmárnémetiben, az újfõtéren. Onnan indulnak el biciklivel a Szamos töltésén, és Óvári mellett érkeznek a magyar határhoz, amelyet ideigle-
nesen megnyitnak a rendezvény idejére. Szintén ide érkeznek azok, akik kajakkal teszik meg az utat a Szamoson, valamint a magyarországi vendégek. A helyszínen nyilvános közvitát szerveznek a „Környezetbarát szállítási alternatíva megvalósítási feltételeinek megteremtése a Szamos folyón” elnevezésû – Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttmûködési Program 2007-2013 program keretén belül. Egyúttal bemutatják azokat a terveket, amelyeket a szatmári magyar és román építész szakos diákok készítettek el egy kikötõ létrehozására a Szamos szatmárnémeti szakaszán. Az esemény szervezésében közremûködik a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal, a Szatmár Megyei Tanács, Szatmárnémeti, Vetés és Csenger polgármesteri hivatalai, és a vásárosnaményi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség. Kovács Eszter
Imanap elõkészítõ konferencia Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nõszövetsége a Kárpát-medencei Imanap, elõkészítõ konferenciát tart szeptember 20-23 között Szatmárnémetiben a Szamos-negyedi református templomban. A meghívott Kárpát-medencei Református Nõszövetségek közül, szép számban képviselték magukat Kárpátaljából, Horvátországból és Magyarország négy egyházkerületbõl érkezõ nõszövetség vezetõi. Bogya-Kis Mária lelkipásztor és egyházkerületi elnök, illetve a Királyhágómelléki nõszövetség elnöke újságunknak elmondta, hogy a három nap folyamán szeretnék a vendégeknek egyházkerületünket bemutatni Szatmárnémetitõl Nagyváradig. Tegnap Nagy Erika lelkipásztor és egyházkerületi alelnök áhitatot tartott majd dr. Hermán M. János történelem tanár, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület múltjáról és jelenérõl beszélt. A továbbiakban kirándulást tettek Szatmár
megye történelmi helyszíneire: Erdõd, Ákos, Adyfalva, Szõdemeter és utolsó állomásként Károlyi Gáspár - a Biblia elsõ teljes magyar fordítása elkészítõjének - szülõvárosában, Nagykárolyban vacsoráznak majd. Szombaton pedig Nagyváradra utaznak, ahol látogatást tesznek a Püspöki Székházba; a Partiumi
Keresztény Egyetemet tekintik meg, majd pedig a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központot tekintik meg. Vasárnap a Szamos-negyedi templomban istentisztelettel és úrvacsoraosztással végzõdik a 2012. december 2-án tartandó imanap elõkészítõ konferenciája. Vaida Csilla