Ritzlné Kazimir Ildikó* KUMULATÍV FOLYAMATOK ÉS A RÉGIÓK KÖZTI EGYENLİTLENSÉGEK
A fejlıdéselméleti munkák több szempontból vizsgálják az egyes gazdaságok alulfejlettségének okait. A magyarázatok között szerepelnek a neoklasszikus magyarázatok, a strukturális elméletek ill. azok, amelyek az egyes gazdaságok alulfejlettségét nem gazdasági okokkal magyarázzák. Ezek többsége valamilyen stratégiát is megfogalmaz arra nézve, hogy lehetne a lemaradt gazdaság fejlıdését elısegíteni (WAGNER 1993). Azonban ezen elméletek többsége a különbségeket és a lehetséges felzárkózást a fejlett gazdaságok szempontjából vizsgálja. A meglévı különbségekbıl kiindulva javasolja, hogy a fejlıdı gazdaságnak valamilyen intézményi vagy gazdasági területet kell fejlesztenie és ezáltal megindulhat a fejlıdési folyamat (WAGNER 1993). Ezáltal azonban sok elmélet nem foglalkozik azzal, hogy a gazdaságok között sok szempontból függıség alakul ki.1 Az egyes országok fejlıdése magával vonhatja mások függıségi helyzetbe kerülését, és ez által lemaradását. Ugyanis az egyik gazdaság fejlıdésével a végbemenı specializáció és technikai fejlıdés a növekvı hozadék kihasználásának köszönhetıen centrumperiféria szerkezetet hozhat létre (WALLERSTEIN 1983, KRUGMAN 2003, 1995). Ráadásul így a fejlettebb gazdaság növekedése ennek köszönhetıen a szegényebb gazdaság lemaradását a cserearány folyamatos romlásán keresztül növeli (WAGNER 1993). A külkereskedelem-elmélet szerint például a nemzetközi kereskedelem a neoklasszikus elmélettel szemben nem feltétlenül okoz mindkét gazdaságnak jóléti nyereséget (GILPIN 2004). A végbemenı specializáció vizsgálatához nélkülözhetetlen a gazdaságok térbeliségének, és a folyamatok idıbeliségének elemzése. A neoklasszikus elméletek pontszerő gazdaságokat vizsgálnak, amelyek elemzése azért kellemes, mert eltekinthetünk a földrajzi sajátosságoktól és a tranzakciós költségektıl is. Ezekkel az új gazdaságföldrajz foglalkozik (KRUGMAN 2003, 1995). Az új gazdaságföldrajz régiókat vizsgál, amelyek a vizsgálat szempontjából homogénnek tekinthetı területi egységek (LENGYEL, RECHNITZER 2004). Feltételezi, hogy a gazdaságban mőködı két iparág közül az egyik (amely ipari termékeket állít elı) a monopolisztikus verseny keretei között mőködik. A monopolisztikus verseny egy olyan piaci szerkezet, amely esetében szabad a piacra a ki és belépés, azonban a belépéshez jelentıs beruházásokat kell véghezvinni. Emiatt a termelésben jelentıs állandó költségek vannak jelen, és ennek köszönhetıen (és a piac viszonylag kis mérete miatt) a vállalat kibocsátása a termelés növekvı hozadékú szakaszán jön létre. A profitmaximum a monopóliumnál is mőködı szabályok szerint jön létre. Új vállalatok addig lépnek be a piacra, míg a profit zérus nem lesz. A *
BGF Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar, Közgazdaságtan tanszék, Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Ph.D-hallgató. 1 A függıséget kulturális, vallási, szociális, intézményi és gazdasági tényezık is meghatározzák (Wagner, Huntington). 35
K Ü L K E R E S K E D E L M I F İ I S K O L AI F Ü Z E T E K , 1 6 . monopolisztikus verseny másik megközelítése szerint a piacra nem szabad a belépés, de a jószágok differenciáltak (CARLTON-PERLOFF). A fejlıdı gazdaságban létrejövı specializáció a javak és termelési tényezık komplementaritásán keresztül egy kumulatív folyamatot indít el, amelyet ráadásul a tényezık és termékek helyettesítési rugalmassága is befolyásolhat (WAGNER 1993, MATSUYAMA 1995, GILPIN 2004). Ebben a cikkben azzal szeretnék foglalkozni, hogy a monopolisztikus versenyzı iparágak mőködése esetén hogyan lehet elindítani ezt a kumulatív folyamatot, és ezzel elısegíteni a régió növekedését, illetve a régiók integrációja milyen következményekkel járhat az egyes gazdaságokra nézve jóléti szempontból vizsgálva. Az ismertetett modell MATSUYAMA 1995-ös cikkébıl származik, és egy keynesi gazdaságot vizsgál. KUMULATÍV FOLYAMAT EXOGÉN TERMÉKVÁLASZTÉKOT FELTÉTELEZVE Elsıként a modell egy olyan monopolisztikusan versenyzı gazdaságot vizsgál, ahol a termékválaszték adott, vagyis eltekint a termékválaszték endogén változásától (rövid távú a modell). Minden jószágot egy monopolista állíthat elı, vagy a kompetitív szegély. Legyen z∈[0,1] a jószág indexe. A reprezentatív fogyasztó L egység munkaerıvel rendelkezik, és bármelyik profitorientált vállalat részvényeibıl birtokolhat. Továbbá maximalizálja a következı hasznossági függvényét: 1
α ∫ ln c ( z )dz + (1 − α ) ln [ N ] ,
(1)
0
ahol c(z) magában foglalja z választékból a fogyasztást, és N a szabadidıt. Továbbá α jelenti a költségvetés részesedését a jószágcsoportból, ami nulla és egy között helyezkedik el. Ha a szabadidıt pénzmennyiséggel lehet mérni, akkor a költségvetési korlát felírható a következı egyenlıtlenséggel: 1
∫ p ( z )c ( z ) dz + N ≤ Y − T ,
0
(2)
ahol Y = L + П jelenti az aggregált jövedelmet, amely egyenlı a munkajövedelem és a profit összegével. (T az egyösszegő adót jelöli.) Hasznosságmaximalizáló fogyasztót feltételezve és a döntési problémát megoldva a következı keresleti függvényt kapjuk az egyes jószágtípusokra.
c(z) =
α (Y − T ) p(z)
.
(3)
Tegyük fel, hogy a kormányzati kiadások (G) nagysága bármely jószág iránt azonos, tekintet nélkül azok árára. Így az egyes jószágok iránti keresleti függvény:
q( z) =
α (Y − T ) + G p( z)
.
(4)
A kormányzat is foglalkoztat N’ munkaerıegységet. Így a kormányzat költségvetési korlátja: T = G + N’. Ha a jószágot a kompetitív szegély állítja elı, akkor feltesszük, hogy egységnyi munkát egységnyi outputtá alakít át, állandó skálahozadékú technológiát alkalmaz. Ellenben, ha a jószágot 36
RITZLNÉ KAZIMIR I.: KUMULATÍV FOLYAMATOK... a monopolista állítja elı, akkor növekvı hozadékú technológiát használ, és a termelési függvénye a következı: q = aq + F, ahol a nulla és egy közé esik, és F jelenti az állandó költséget. Ez a vállalat meghatározza p(z)-t úgy, hogy maximalizálja profitját, amely a következı szerint alakul: π(z) = p(z)q(z) – [aq(z) + F].
(5)
Feltételezzük, hogy a monopolista termelésével nem képes befolyásolni Y nagyságát, és az egyes jószágok iránti kereslet árrugalmassága egységnyi. A monopolista elfogadja a korlátozott árazási szabályt: p(z) = 1, és így a µ≡1–a
(6)
összefüggés határprofitként értelmezhetı. Mindegyik monopolista terméke iránt ugyanaz a fogyasztási kereslet c(z) = α(Y – T) és a keresleti függvény q(z) = α(Y – T) + G formában adott. Az aggregált profit ezért megegyezik a következıvel: Π = π(z) = µ[α(Y – T) + G] – F. Meg kell jegyezni, hogy a magasabb aggregált kereslet magasabb aggregált profitot eredményez, mivel a határprofit pozitív. Ezek alapján az aggregált jövedelem: Y = L + Π = L + µ[α(Y – T) + G] – F, vagy másként: Y = A + µαY,
(7)
ahol A ≡ L – F + µ(G – αT) az aggregált kereslet autonóm tényezıi. A (7) egyenletet Y-ra rendezve az egyensúlyi jövedelem:
Y=
L − F + µ ( G − αT ) A = 1 − µα 1 − µα
(8)
Az elızı egyenletbıl látszik, hogy a kormányzati vásárlások iránti kereslet egységnyi növekedése a kereslet autonóm tényezıit a határprofit nagyságával növeli, ha nem finanszírozzák az autonóm adók emelésével, ha viszont az adók emelésével fedezik, akkor az autonóm kereslet emelkedése µ(1 – α). Az autonóm tényezık növekedése egy kumulatív folyamatot indít el, az aggregált jövedelmet az eredeti kereslet növekedésnek sokszorosával növeli. A kormányzati kiadások multiplikátorának nagysága: 1/(1 – µα). A kormányzati vásárlások növekedése, ha a kormányzati szektor által felhasznált munkaerı csökkentésébıl finanszírozzák, növeli a fogyasztók jólétét. Ugyanis a háztartások kereslete a nem kompetitív szektor termékei iránt csekély. Viszont a kormányzat egyoldalú keresletnövekedése megnöveli a monopolista profitot, ami az egyensúlyi jövedelem növekedésén keresztül egy szétterjedı folyamatot indít el a gazdaságban. A profit multiplikatív folyamata és az aggregált túlkereslet hatása a gazdasági fejlıdés néhány problémájának megértésében is fontos szerepet játszik. Ahhoz, hogy meg lehessen vizsgálni, milyen feltételek mellett alakul ki a monopolisztikus verseny a gazdaságban, módosítani kell az elızı modellt két módon. Elsıként a kompetitív szegély részeként mőködı vállalatok dönthetnek arról, hogy megvalósítják-e a növekvı skálahozadékkal jellemezhetı technológiát, vagy nem változtatnak a helyzetükön. Másodszor az állandó költség jószágok felhasználását jelenti a munka felhasználása helyett. A fix költség ezek alapján a következık szerint alakul:
1 F = exp ∫ ln f ( z ) dz 0 ,
(9)
ahol f(z) jelenti a beruházási keresletet a z termék iránt. Itt is feltételezi a modell, hogy az egyes jószágok iránti és a beruházási kereslet is egységnyi rugalmasságú. Azzal a korábbi feltételezéssel is él a modell, hogy a monopolista egységnyi árat alkalmaz. Emiatt az output a következık szerint alakul: q = α(Y – T) + G + sF, ahol s a monopolista beruházási hányada. A monopolista profit:
37
K Ü L K E R E S K E D E L M I F İ I S K O L AI F Ü Z E T E K , 1 6 . π = µq – F = µ(a(Y – T) + G + sF) – F. Ezek alapján a jövedelmi egyenlet a következı: Y = L + sF, így az aggregált jövedelem és a monopolista profit is felírható s függvényeként:
Y (s) =
L + s µ ( G − T ) − (1 − µ s ) sF 1 − µα s
π (s) =
µ G + α ( L − T ) − (1 − µ s ) F 1 − µα s .
(10)
A multiplikátor most 1/(1-αµs), mert az indukált kereslet növekedése α-val növeli az autonóm keresletet, ez µ profitot jelent, de csak az iparágak s hányadában, ahol a monopolisták növekvı hozadékú technológiát alkalmaznak. Az a kérdés, hogy a vállalatok mikor kívánnak áttérni a növekvı hozadékú technológiára, az elérhetı profittól függ, ami viszont s növekvı függvénye. Minél több vállalat tér át a növekvı hozadékú technológiára, annál nagyobb lesz a monopolista profit a beruházási kereslet növekedésének következtében. Továbbá, ha
1
µ
F > G +α (L −T ) >
1− µ
µ
F,
teljesül, akkor a zérus beruházási hányadhoz tartozó profit negatív, az egységnyihez tartozó viszont pozitív. Ez látható az 1. ábrán is.
1. ábra Ilyen feltételek mellett az egyes iparágakban végbemenı beruházások a többi iparágat is a növekvı hozadékú technológia átvételére ösztönzik az elérhetı monopolista profit növekedésén keresztül. Az 1. ábra alapján látható, hogy két egyensúlyi helyzet valósulhat meg. Az egyik esetben a beruházási hányad nulla, és a gazdaság egyik iparágában sem valósul meg a növekvı hozadékú technológia ez tekinthetı az alulfejlettség csapdájának. A másik egyensúly esetében s = 1, vagyis az összes iparágban végbemegy a növekvı hozadékú technológiára való áttérés. Ekkor viszont pozitív a profit, ami a jólétet is növeli.
38
RITZLNÉ KAZIMIR I.: KUMULATÍV FOLYAMATOK... Azonban a beruházási tevékenységet a piac mérete is befolyásolja az állandó költségeknek köszönhetıen. A piac méretét pedig a beruházási tevékenység befolyásolja. A többszörös egyensúly léte miatt a kormányzati vásárlásoknak nagy hatása van a gazdaságra. Ha a gazdaság az alulfejlettség csapdájában van, akkor kellıen nagy növekedés a kormányzati vásárlásokban az 1. ábrán látható görbét függılegesen fölfelé tolja el, így viszont mindegyik iparágat az új technológia átvételére ösztönzi. (MATSUYAMA 1995) Ez alátámasztja a kiegyensúlyozatlan növekedés elméletét, ami bizonyos szerzık szerint instabilitást is okozhat (WAGNER 1993). Továbbá magyarázatot ad arra is, hogy mi okozhatja a vállalatok koncentrációját. Hosszú távon, ha szabad belépést tételezünk fel a piacra, akkor a kormányzati vásárlások növekedését követı profitnövekedés vállalatok belépését indukálja, egészen addig, míg a profitok nullává válnak. Hosszú távon valószínőleg emiatt alacsonyabb lesz a multiplikátor nagysága. (MATSUYAMA 1995) KITERJESZTETT TERMÉKVÁLASZTÉK ÉS AZ AGGREGÁLT NÖVEKVİ HOZADÉK VIZSGÁLATA A következı modellben szabad belépést feltételezünk. Azonban fontos megjegyezni, hogy a szabad belépés, mivel több vállalat osztozik a korlátozott piacon, erıteljesebbé teszi a növekvı hozadék hatását. A modell leírásához a következı, DIXIT és STIGLITZ 1977-es, leegyszerősített modelljét használjuk. Tegyük fel, hogy egy fogyasztási javat közbülsı termékekbıl álló inputválaszték segítségével állítják elı. A technológia konstans skálahozadékkal jellemezhetı az inputok halmazán. Jobban meghatározva a termelési függvény szimmetrikus CES: σ
1 σ −1 n 1− X = ∫ x ( z ) σ , ahol σ > 1 . 0
(11)
x(z) az inputok azon mennyisége, amelyet a termelési folyamatban felhasználnak, és ezeknek a közbülsı, piacon rendelkezésre álló inputoknak a skálája 0-tól n-ig terjed. A termelés rugalmassága minden tényezıpáros között σ. A feltételezés, miszerint ez az érték egynél nagyobb azt eredményezi, hogy egyik input sem szükségszerő. X akkor is megtermelhetı, ha néhány különbözı input nem kerül felhasználásra. Ez a feltételezés szükségszerő a termékválaszték módosításának vizsgálatához. Egyik következménye ennek a meghatározásnak a termékdifferenciálásra vonatkozóan különleges figyelmet érdemel. A közbülsı inputok termelékenysége növekszik, ennek következtében bıvül a rendelkezésre álló inputok sora. Érdemes megvizsgálni, hogy minden lehetséges inputból ugyanannyit felhasználva, hogyan alakul a termékválaszték. Legyen x(z)=x, ebben az esetben: σ
X = n σ −1 x .
(12)
Legyen M = nx a összes felhasznált input. Így az inputok átlagos termelékenysége 1
X / M = n σ −1 n növekvı függvénye. Ez alapján a növekvı, magasabb szinten specializált inputok felhasználása növeli a gazdaságban a termelékenységet. A termékválaszték kiterjedésének és a növekvı specializációnak a költségei a különbözı közbülsı inputok termelésében létrejövı növekvı volumenhozadékból erednek. Ha nem szerepelne a feltételek között a termelési függvény növekvı volumenhozadéka, akkor a termelékenység korlátok nélkül emelkedne újabb és újabb jószágok megjelenésével, ugyanakkor mindegyik változat termelési mennyisége folyamatosan csökkenne. 39
K Ü L K E R E S K E D E L M I F İ I S K O L AI F Ü Z E T E K , 1 6 . Így azonban létezik egy optimális inputválaszték. Mint korábban, tegyük fel, hogy x input termelése bármely változat esetén ax + F munkaegységet igényel, és F az állandó költség és a a munka határigénye. (Az inputokat monopolisztikus verseny keretei között állítják elı.) A kényelmesebb jelölés kedvéért a modell feltételezi, hogy a = 1 – 1/σ. Végül, a munkaigény korlátja:
L = n ( ax + F )
,
(13)
ahol L a munkakínálat a gazdaságban. Az (12) és (13) kombinálásával adódik, hogy: 1
n σ −1 X= ( L − nF ) . a
(14)
Emiatt az optimális termékválaszték, ami a (14) és az egy fıre jutó fogyasztás maximalizálásából származik a következı: 1
L n = , σF ∗
X∗ L σ −1 = . F σ F
(15)
Az egy fıre jutó termelés és a termékválaszték növekszik, ha csökken a monopolista termelés állandó költsége, csökken a helyettesíthetıség az inputok között, vagy nagyobb a gazdaság mérete. A végsı fogyasztású jószágok piaca kompetitív, míg az inputok piaca monopolisztikusan versenyzı. Legyenek a közbülsı inputok n piacon hozzáférhetık, ezek ára legyen p(z), és z része a nulla, n intervallumnak, továbbá a végsı javak ára legyen P, és rögzített. Természetesen fel kell tételezni, hogy a végsı javak termelıi törekszenek a profitmaximumra a költségminimalizálás eszközét választva a lehetséges input kombinációk mellett. Az egyes inputok relatív kereslete minden inputra levezetve:
x(z)
p(z) = X P
−σ
(16)
Továbbá a nulla profit feltétel eredményezi, hogy az output árnak egyenlınek kell lennie az egységköltséggel: 1
n 1−σ 1−σ P = ∫ p ( z ) dz 0 .
(17)
A (16) és (17) összefüggések alapján a végsı fogyasztásra szánt termékek ára és mennyisége adott, ha az inputok termelıi a profitmaximumnak megfelelıen meghatározzák az árakat. Ezek alapján a kereslet rugalmassága a saját árára tekintettel σ, így a profit maximalizáló ár: p(z)(1 – 1/σ) = a, vagy p(z) = 1. A végsı fogyasztásra szánt javak egyensúlyi ára pedig:
P=n
1 1−σ
.
Meg kell jegyezni, hogy a rendelkezésre álló specializált inputok választékának növekedése alacsonyabb outputárat okoz, annak ellenére, hogy minden input ára konstans. Ez is a már korábban említett jelenségre utal, miszerint a növekvı specializáció növeli a hatékonyságot. Az állandó költségen felüli bruttó profitja minden közbülsı inputot elıállító vállalatnak arányos a megtermelt outputtal:
π = ( p − a) x =
40
x
σ.
(18)
RITZLNÉ KAZIMIR I.: KUMULATÍV FOLYAMATOK... A munkapiac piactisztító feltétele (6) összefüggéssel adott. Ezt a (8)-ba helyettesítve a bruttó profit a vállalatok függvényében kifejezhetı.
π (n) =
1 L − F σ −1 n .
(19)
Ezek szerint a bruttó profit n csökkenı függvénye, mint az a 2. ábrán is látható:
2. ábra Az iparágban jelen lévı vállalatok profitja mindaddig csökken az új belépésekkel, ameddig el nem éri a fix költség szintjét. Így egyetlen egyensúly van. A piaci egyensúly, a munka elosztását, a közbülsı inputok választékát a piac mérete befolyásolja. Ahogy nı a piac, több vállalat jelenik meg, nı a választék nı a termelékenység, a nagyobb gazdaságban növekszik a fogyasztók fogyasztási lehetısége, vagyis az életszínvonal. Egy olyan modellben viszont, amely tökéletes versenyt tételez fel, az aggregált jövedelem az aggregált bérekkel konzisztens, emiatt az egy fıre jutó kibocsátás megegyezik az egyensúlyi reálbérrel. Furcsának tőnik, hogy az egyensúly hatékony a monopolista árazás ellenére. Ennek oka, hogy ez a második legjobb választás, mert ez más torzulásokat zár ki, ugyanis a tökéletes versenyben megjelenı keresletnövekedés a potyautas magatartás miatt okoz hatékonyságveszteséget. Ez a modell könnyen kiterjeszthetı a nemzetközi kereskedelem esetére. A modell feltételezi, hogy két, kiinduló helyzetben elzárt gazdaságot vizsgálunk, keletet (E), és nyugatot (W). A két gazdaságban azonos az ízlés és a technológia, csak a munkakínálat eltérı. A gazdaságok közti integráció hatása attól függ, hogy mennyire mobil a munkaerı és mennyire korlátozott a javak kereskedelem. Elsıként tételezzük fel, hogy a javakat nulla szállítási költséggel szállíthatjuk, de a munkaerı nem mobil. Ebben az esetben a közbülsı inputok ugyanazon csoportja elérhetı mindkét országban. A két ország ugyanakkorára növelheti a termelés hatékonyságát, és a javakból rendelkezésre álló választékot a rendelkezésre álló munkaerıkorlát határozza meg. A közbülsı inputokból rendelkezésre álló választék keleten nE = LE/σF, nyugaton: nW = LW/σF lesz. Mivel mindkét régióban azonos a termelékenységi szint, ezért az egy fıre jutó jövedelem mindkét régióban megegyezik: 41
K Ü L K E R E S K E D E L M I F İ I S K O L AI F Ü Z E T E K , 1 6 . 1
LE + LW σ −1 σ F .
(20)
A termelékenység a rendelkezésre álló differenciált inputok mennyiségétıl függ, ezért a szabad kereskedelem miatt mindkét régióban nı a termelés hatékonysága, a kereskedelem kölcsönösen hasznos, bár a nagyobb gazdaság sokkal szélesebb választékú termelt inputtal rendelkezik, mint a kis gazdaság. Ez mégsem hátrány a kis gazdaságnak. A modell ilyen feltevések mellett mőködı eredményei megegyeznek a nemzetközi gazdaságtan szokásos eredményeivel (KRUGMANOBSTFELD 2003). Másodszor a korlátozott termékáramlás mellett meg kell vizsgálni a szabad tényezıáramlás hatását. A szabad munkások a kisebb gazdaságból a nagyobb felé áramlanak, mert ott nagyobb a reálbér (ez a nagyobb termékválasztéknak és az emiatt létrejövı alacsonyabb jószágáraknak köszönhetı). A tényezıellátottság így még kiegyensúlyozatlanabbá válik. Új vállalatok jönnek létre a nagyobb gazdaságban, ugyanakkor a kisebb gazdaság vállalatai kénytelenek megszüntetni a termelést, és ezzel a kisebb gazdaságot még rosszabb helyzetbe sodorják. A növekvı hozadék most régió specifikus lesz. Ez azt indukálja, hogy a szabad munkások egy régióba koncentrálódnak. A növekvı volumenhozadék csak a nagyobb gazdaságban érvényesül. Az immobil munkások a nagyobb gazdaságban jól járnak, míg a kisebb gazdaságban sérül a helyzetük az integrációt követıen. Éles ellentét látható a szabad kereskedelem esetén megvalósuló helyzethez képest, mert ott mindkét gazdaság szereplıi egyértelmően jól jártak. Ennek a következtetésnek politikai hatásai is voltak a különbözı gazdasági regionális szervezetek esetén pl. EU, NAFTA. Sokan úgy vélik, hogy egy gazdasági társulás a csatlakozott kis gazdaságoknak jelentıs hasznot jelent, mivel részesedhetnek a növekvı hozadék összes hasznából. Mások szerint viszont a munka és a tıke szabad áramlása a gazdasági tevékenységeket centrumokba rendezi, és a perifériát az alulfejlettség helyzetében hagyja. A fentiek szerint mindkét okfejtésnek van létjogosultsága, és a gazdasági folyamatok pontosabb ismerete alapján lehet csak valamelyiket elfogadni.(MATSUYAMA 1995) ÖSSZEFOGLALÁS A cikkben szereplı modellek, bár egy csak egyszerő feltevésekben különböznek az ismert keynesi modelltıl, mégis sok szempontból új megvilágításba helyezik a regionális különbségek vizsgálatát. Az eredmények között fontos megemlíteni, hogy a manapság egyre jellemzıbbé váló monopolisztikus verseny kialakulása bizonyos iparágakban olyan kumulatív folyamatokat indíthat el, amely bizonyos gazdaságok lemaradását és mások növekedését eredményezheti. Az ilyen centrum-periféria szerkezet kialakulásának vizsgálata azért is nagyon fontos, mert az iparágak centrumban való csoportosulása megakadályozza az összes gazdaság konvergenciáját (GILPIN 2004, WAGNER 1993, KRUGMAN 2003). A kiválasztott régió fejlesztése elérhetı a kormányzati vásárlások növekedésével, ill. a lemaradás megakadályozható különbözı, inputokat is érintı protekcionista intézkedések bevezetésével. Jelentıs eredménynek tekinthetı, hogy az ismertetett modellekben a kormányzati beavatkozások hatása nem idıleges, ugyanis képes beindítani a régió növekedéséhez vezetı kumulatív folyamatot. Ezek az eredmények sok, manapság népszerő neoklasszikus közgazdasági nézetet kérdıjelez meg. Ugyanis az ismertetett eredmények szerint a liberális, szabad kereskedelmet ösztönzı gazdaságpolitikai intézkedések a gazdagabb régiók számára kedvezık, és így a specializáció elmélyülése és a kumulatív folyamatokon át tovább növelik a gazdagabb és elmaradottabb régiók különbségét (KRUGMAN 2003).
42
RITZLNÉ KAZIMIR I.: KUMULATÍV FOLYAMATOK... IRODALOMJEGYZÉK 1. DUSEK TAMÁS: A területi elemzések alapjai Regionális Tudományi Tanulmányok 10. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék- MTA-ELTE Regionális Tudományi kutatócsoport 2003. 2. CARLTON, DENNIS W. –PERLOFF, JEFFREY M.: Modern piacelmélet 2003 Panem Budapest. 3. GILPIN, ROBERT: Nemzetközi politikai gazdaságtan Budapest Centre for International Political Economy 2004 Budapest. 4. HUNTINGTON, SAMUEL P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása Európa Könyvkiadó 2001, Budapest. 5. KRUGMAN, PAUL: Földrajz és kereskedelem (Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 2003). 6. KRUGMAN, PAUL: Development, Geography, and Economic Theory (The MIT Press Cambridge, Massachusetts London, England 1995). 7. KRUGMAN, PAUL – OBSTFELD, MAURICE: Nemzetközi gazdaságtan Elmélet és gazdaságpolitika (Panem Kiadó 2003 Budapest). 8. LENGYEL IMRE, RECHNITZER JÁNOS: Regionális gazdaságtan (Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2004). 9. LÖSCH, AUGUST: Die räumliche Ordnung der Wirtschaft Gustav Fischer Verlag Stuttgart 1962. 10. MATSUYAMA, KIMINORI: Complementarities and Cumulative Processes in Models of Monopolistic Competition Journal of Economic Literature, Vol. XXXIII (June 1995) 701-729. 11. STILLER, SILVIA DR.: Raumdifferenzierende Effekte, Aussagen der Neuen Ökonomischen Geographie (WiSt Heft 10 – 2000 Oktober). 12. WAGNER, HELMUT: Wachstum und Entwicklung Theorie der Entwicklungspolitik R. Oldenbourg Verlag München Wien 1993. 13. WALLERSTEIN, IMMANUEL: A modern világgazdasági rendszer kialakulása A tıkés mezıgazdaság és az európai világgazdaság eredete a XVI. században Gondolat, Budapest, 1983.
43
