Rezsabek Angéla
SAJÁT TŐKE PROBLÉMÁK AZ ÚJ PTK. TÜKRÉBEN 1
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
3:161. § [A törzstőke és a törzsbetét fogalma és mértéke] (1) A törzsbetét a tag vagyoni hozzájárulása. A tagok törzsbetétei különböző mértékűek lehetnek; az egyes törzsbetétek mértéke nem lehet kevesebb százezer forintnál. (2) Minden tagnak egy törzsbetéte lehet. (3) Ha egy törzsbetét szolgáltatására több személy közösen vállal kötelezettséget, a kötelezettséget vállaló személyeket a törzsbetét szolgáltatásának kötelezettsége egyetemlegesen terheli. (4) A törzsbetétek összege a törzstőke, amely nem lehet kevesebb hárommillió forintnál.
2
2013. ÉVI CLXXVII. TÖRVÉNY HATÁLYOS: 2014.03.16 (A Ptk. 3:161. §-ához) Rezsabek Angéla
13. § (2) Az (1) bekezdés szerinti korlátolt felelősségű társaság legkésőbb 2016. március 15éig köteles a törzstőkéjét megemelni vagy átalakulni, egyesülni azzal, hogy a tőkeemelésről a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával határozhat.
3
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
3:296. § [A közgyűlési határozat] (1) Az alaptőkének új részvények forgalomba hozatalával történő felemeléséről szóló közgyűlési határozatban meg kell határozni a) az alaptőke-emelés módját; b) az alaptőke-emelés összegét vagy legkisebb tervezett összegét; c) az alaptőke-emeléshez kapcsolódó alapszabály-módosítás tervezetét, ezen belül a kibocsátandó új részvények számát, sorozatát, illetve a sorozatba tartozó részvények fajtájához, részvényosztályához, részvénysorozatához kapcsolódó jogokat, a részvények előállításának módját, névértékét, illetve kibocsátási értékét, és a részvények névértéke vagy kibocsátási értéke befizetésének feltételeit; d) a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tárgyát, értékét, az ellenében adandó részvények számát és egyéb jellemzőit, a hozzájárulást szolgáltató nevét (cégét), lakóhelyét, székhelyét és az előzetes értékelést végző könyvvizsgáló nevét, székhelyét (lakóhelyét), a szolgáltatás időpontját; e) a részvények átvételére vonatkozó nyilatkozat megtételére rendelkezésre álló időtartamot vagy jegyzési határidőt.
4
Tőkére történő befizetés forintra átszámított összege eltér a bejegyzett összegtől
Követelésként kell kimutatni a tulajdonosokkal szemben
Rezsabek Angéla
Kevesebb a befizetett összeg
Nagyobb a befizetett összeg
A tulajdonosok társasági szerződésben lerögzített kijelentése alapján tőketartalék
Visszafizetésre kerül a tulajdonosok felé
A tulajdonosok lemondanak róla: rendkívüli bevétel
MÉRLEG Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke
Eredménytartalék 6
Rezsabek Angéla
Tőkeemelés „belülről” SZJA tv. 3. § E törvény alkalmazásában az egyes fogalmak jelentése a következő: 34. Értékpapír: minden olyan okirat, adat, amelyet a Ptk., vagy a kibocsátás helyének joga értékpapírnak tekint, továbbá a közkereseti társaság részére rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulás, a betéti társaság részére rendelkezésre bocsátott vagyoni betét, a kft. üzletrész, a szövetkezetekről szóló törvény szerinti részjegy, befektetői részjegy, átalakított befektetői részjegy, célrészjegy és más vagyoni hozzájárulás a szövetkezeti tagsági kölcsön 7 kivételével, valamint más, tagsági jogot megtestesítő vagyoni részesedés.
Rezsabek Angéla
Tőkeemelés „belülről” SZJA tv.67. § (1) Árfolyamnyereségből származó jövedelem az értékpapír átruházása (ide nem értve a kölcsönbe adást) ellenében megszerzett bevételnek az a része, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított érték és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegét. …….(3) A bevételből a jövedelmet az értékpapír 8 átruházásáról szóló szerződés keltének napjára kell megállapítani.
Tőkeemelés „belülről”
Rezsabek Angéla
3:201. § [A törzstőke felemelése törzstőkén felüli vagyonból] (1) A társaság a tagok legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozatával a törzstőkét a törzstőkén felüli vagyonából akkor emelheti fel, ha a felemelt törzstőke nem haladja meg a társaság saját tőkéjét, és a társaság előző üzleti évre vonatkozó beszámolójának mérlege vagy a tárgyévi közbenső mérlege szerint a társaság rendelkezik olyan törzstőkén felüli vagyonnal, amely törzstőkeemelésre fordítható. A törzstőke felemelésének fedezetét a társaság hat hónapnál nem régebbi fordulónappal készült beszámolója vagy közbenső mérlege alapján kell igazolni. (2) A törzstőkén felüli vagyonból történt törzstőkeemelés a tagok törzsbetéteit a korábbi törzsbetétek arányában növeli.9
MÉRLEG Jegyzett tőke Rezsabek Angéla
Kötelezettség
10
Tőkeemelés tagi kölcsönből
Rezsabek Angéla
Új. Ptk. 3:99. § [Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás] (1) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul. A tag munkavégzésre, személyes közreműködésre vagy szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalása nem lehet nem 11 pénzbeli vagyoni hozzájárulás.
T Á J É K O Z TAT Ó Budapest, 2013. január 28. Tagi kölcsön és osztalék kifizetés elengedése Hogyan kell eljárni akkor, ha a végelszámolás alatt lévő társaságot tagi kölcsön vissza-, vagy osztalék kifizetési kötelezettség terheli? ……lehetőséget adnak a követelés apport elszámolására A fentiekre tekintettel a 2012. november 27-én megjelent „Tagi kölcsön és osztalék kifizetés elengedése” című tájékoztató követelés apporttal kapcsolatos bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatók.
Rezsabek Angéla
T Á J É K O Z TAT Ó Budapest, 2012. november 27. Tagi kölcsön és osztalék kifizetés elengedése Hogyan kell eljárni akkor, ha a végelszámolás alatt lévő társaságot tagi kölcsön vissza-, vagy osztalék kifizetési kötelezettség terheli? „AZONBAN A TARTOZÁSNAK ILYEN MÓDON TÖRTÉNŐ RENDEZÉSÉRE NINCS LEHETŐSÉG”
12
Rezsabek Angéla
Tőkevédelmi előírások
13
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
3:189. § [A taggyűlés kötelező összehívása] (1) Az ügyvezető késedelem nélkül köteles összehívni a taggyűlést vagy annak ülés tartása nélküli döntéshozatalát kezdeményezni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha tudomására jut, hogy a) a társaság saját tőkéje veszteség folytán a törzstőke felére csökkent; b) a társaság saját tőkéje a törzstőke törvényben meghatározott minimális összege alá csökkent; c) a társaságot fizetésképtelenség fenyegeti vagy fizetéseit megszüntette; vagy d) ha vagyona tartozásait nem fedezi. (2) Az (1) bekezdésben megjelölt esetekben a tagoknak határozniuk kell pótbefizetés előírásáról, a törzstőke mértékét elérő saját tőke más módon való biztosításáról vagy a törzstőke leszállításáról; mindezek hiányában a társaság átalakulását, egyesülését, szétválását vagy jogutód nélküli megszüntetését kell elhatározni. A taggyűlés ezzel kapcsolatos határozatait három hónapon belül végre kell hajtani. (3) Ha a taggyűlés befejezését követő három hónapon belül az összehívására okot adó, az (1) bekezdés a) pontja szerinti körülmény változatlanul fennáll, a törzstőkét le kell szállítani.
14
Rezsabek Angéla
TŐKELESZÁLLÍTÁS ÁTRENDEZÉSSEL
15
MÉRLEG Jegyzett tőke Rezsabek Angéla
Eredménytartalék 16
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
3:133. § [Az átalakulás esetei és feltételei] (1) Gazdasági társaság más társasági formába tartozó gazdasági társasággá, egyesüléssé és szövetkezetté alakulhat át. (2) Ha egymást követő két üzleti évben a társaság saját tőkéje nem éri el az adott társasági formára kötelezően előírt jegyzett tőkét, és a tagok a második év beszámolójának elfogadásától számított három hónapon belül a szükséges saját tőke biztosításáról nem gondoskodnak, e határidő lejártát követő hatvan napon belül a gazdasági társaság köteles elhatározni átalakulását. Átalakulás helyett a gazdasági társaság a jogutód nélküli megszűnést vagy az egyesülést is választhatja.
17
TŐKE HIÁNYÁNAK MEGOLDÁSA
Rezsabek Angéla
Pótbefizetés Tulajdonosok tőkepótlása ázsióval Tagi kölcsön apportálás ázsióval Értékelési tartalék növelése Mérleg szerinti eredmény növelése
18
MÉRLEG Pótbefizetés
PÉNZESZKÖZ
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke -Jegyzett, de még be nem fizetett tőke Tőketartalék Eredménytartalék
Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény 19
Rezsabek Angéla
Új Ptk. 3:183. § [A pótbefizetés] (1) Ha a társasági szerződés feljogosítja a taggyűlést arra, hogy a veszteségek fedezésére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő a tagok számára, meg kell határozni azt a legmagasabb összeget, amelynek befizetésére a tag kötelezhető, továbbá a pótbefizetés elrendelhetőségének gyakoriságát. (2) A pótbefizetés teljesítésének módját, ütemezését és teljesítésének határidejét a pótbefizetés elrendeléséről szóló taggyűlési határozatban kell meghatározni. A pótbefizetés összege a tag törzsbetétjét nem növeli. A pótbefizetés a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásokkal szemben érvényesülő követelményeknek megfelelő nem pénzbeli szolgáltatás útján is teljesíthető. (3) A pótbefizetési kötelezettséget a törzsbetétek arányában kell meghatározni és teljesíteni. (4) A pótbefizetés késedelmes teljesítése vagy teljesítésének elmulasztása esetén a tag vagyoni hozzájárulásának nem teljesítésére vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. (5) A veszteség pótlásához nem szükséges pótbefizetéseket a visszafizetés időpontjában a tagjegyzékben szereplő tagok részére vissza kell fizetni. A visszafizetésre a törzsbetétek teljes befizetése után kerülhet sor. A saját üzletrészre jutó 20 pótbefizetést nem kell visszafizetni.
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
3:183. § [A pótbefizetés] A pótbefizetés a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásokkal szemben érvényesülő követelményeknek megfelelő nem pénzbeli szolgáltatás útján is teljesíthető.
21
MÉRLEG Tőkeemelés ázsióval
-Jegyzett, de még be nem fizetett tőke
Tőketartalék PÉNZESZKÖZ
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke
Eredménytartalék Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény 22
MÉRLEG
Kötelezettség
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke Tőketartalék
23
MÉRLEG Jegyzett tőke -Jegyzett, de még be nem fizetett tőke Tőketartalék Eredménytartalék Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény
Rezsabek Angéla
Befektetett eszközök Immateriális javak Tárgyi eszköz Befektetett pénzügyi eszköz
24
ÉRRTÉKHELYESBÍTÉS- ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK
Rezsabek Angéla
Szt tv. 59. § (1) A kiegészítő mellékletben be kell mutatni az értékhelyesbítések nyitó értékét, növekedését, csökkenését, záró értékét ….. A kiegészítő mellékletben ismertetni kell a piaci értéken történő értékelés alkalmazott elveit és módszereit. (2) Az értékhelyesbítések megállapításának, elszámolásának szabályszerűségét a könyvvizsgálónak a kötelező könyvvizsgálat keretében ellenőriznie kell. Amennyiben a könyvvizsgálat a 155. § (3) bekezdése alapján nem kötelező, az értékelés felülvizsgálatával független könyvvizsgálót kell megbízni.
25
MÉRLEG Jegyzett tőke -Jegyzett, de még be nem fizetett tőke Tőketartalék Eredménytartalék Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény
Rezsabek Angéla
Befektetett eszközök Immateriális javak Tárgyi eszköz Befektetett pénzügyi eszköz
26
Elengedett kötelezettség ( de nem osztalék) Nem csökkenthető az adózás előtti eredmény az összeggel, ezért 10% társasági adót kell rá fizetni!!!!!!!! Rezsabek Angéla
Eredményt növelő: Elengedett kötelezettség : X - TAO : 10% --------------------------------------------Elengedett kötelezettség 90%-a 27 ( amennyiben a vállalkozásnak pozitív az adóalapja)
86
Egyéb ráfordítás
4647
Rezsabek Angéla
Itv. 11. § (1) Az ajándékozási illeték tárgya: a) ingatlan ajándékozása, b) ingó ajándékozása, c) vagyoni értékű jognak ingyenes alapítása, ilyen jognak vagy gyakorlásának ingyenes átengedése, továbbá az ilyen jogról ellenszolgáltatás nélkül történő lemondás. (2) Az (1) bekezdésben felsorolt ajándékozás csak akkor esik ajándékozási illeték alá, ha arról okiratot állítottak ki, vagy ingó ajándékozása esetén okirat kiállítása ugyan nem történt, de az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 000 forintot meghaladja. Az ilyen ajándékozást a 17. § (1) bekezdés c), k), l), m), p), r), s) pontja alá eső ügyletek kivételével az állami adóhatósághoz 30 napon belül be kell jelenteni. A bejelentésre a 91. § az irányadó. (3) Nem tárgya az ajándékozási illetéknek a vagyoni értékű jog, ha azt az ajándékozó a maga javára tartja fenn, vagy ha az ingatlant az átruházást megelőzően már fennállott és az ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joggal terhelten ajándékozzák. (4) Ha a bontó feltétel vagy véghatáridő bekövetkezésekor a dolog az ajándékozóra száll vissza, a visszaszállás után ajándékozási illetéket nem kell fizetni.
NAV-val szembeni 18% kötelezettség
Itv. 12. § (1) Az öröklési és az ajándékozási illeték általános mértéke - ha e törvény 28 másként nem rendelkezik - az egy-egy örökösnek, hagyományosnak juttatott örökség és a megajándékozottnak juttatott ajándék tiszta értéke után 18%.
Eredményt növelő:
Itv. 17. § (1) Mentes az ajándékozási illeték alól: n) a 18. § (2) bekezdése alapján a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát nem képező ingó vagyontárgyaknak térítésmentes eszközátruházás keretében történő, gazdálkodó szervezet általi megszerzése, illetve a követelés gazdálkodó szervezetek közötti ajándékozás - ideértve a követelés-elengedést és a tartozásátvállalást is - útján történő megszerzése;
Rezsabek Angéla
Elengedett kötelezettség : X Illeték : 18% ----------------------------------------------------Adózás előtti eredmény : 82% - TAO : 8,2% --------------------------------------------------Elengedett kötelezettség 73,8 %-a ( amennyiben a vállalkozásnak pozitív az adóalapja)
29
Rezsabek Angéla
Elengedett osztalék kötelezettség Tao tv. 29/Q. § (3) Csökkenti a társasági adó alapját a megállapított, ki nem fizetett osztalék elengedésére tekintettel elszámolt rendkívüli bevétel összege, nem növeli az osztalékot megállapító társaság tagjánál az elengedett követelésre tekintettel elszámolt rendkívüli ráfordítás összege (kivéve, ha a követelést ellenőrzött külföldi társasággal szemben engedte el), függetlenül attól, hogy az osztalékot megállapító társasággal kapcsolt vállalkozási viszonyban áll. Itv. 17. § (1) Mentes az ajándékozási illeték alól: t) az osztalékra vonatkozó követelés elengedése;
30
AZ ELENGEDETT OSZTALÉKKÖTELEZETTSÉG HATÁSA AZ EREDMÉNYRE
TAO
:
0
Illeték
:
0
Rezsabek Angéla
Elengedett kötelezettség : X
--------------------------------------------Elengedett kötelezettség 100%-a eredményt növelő.
31
MÉRLEG
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke -Jegyzett, de még be nem fizetett tőke Tőketartalék Eredménytartalék Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény
32
MÉRLEG
-X
Kötelezettség
+X
Rezsabek Angéla
Eredmény
MÉRLEG Immateriális javak
+X
Kötelezettség
+X
33
MÉRLEG
-X
Kötelezettség
+X
Rezsabek Angéla
Eredmény
MÉRLEG Immateriális javak
+X
Eredménytartalék
-X
Lekötött tartalék
+X
Kötelezettség
+X
34
2000. ÉVI C. TÖRVÉNY A SZÁMVITELRŐL 25. § (2) Az immateriális javak között kimutatható az alapítás-átszervezés aktivált értéke és a kísérleti fejlesztés aktivált értéke is. Rezsabek Angéla
(3) Alapítás-átszervezés aktivált értékeként a vállalkozási tevékenység indításával, megkezdésével, jelentős bővítésével, átalakításával, átszervezésével kapcsolatos – beruházásnak, felújításnak nem minősülő – a külső vállalkozók által számlázott, valamint a saját tevékenység során felmerült olyan – az 51. § szerinti – közvetlen önköltségbe tartozó költségeket lehet kimutatni, amelyek az alapítás-átszervezés befejezését követően a tevékenység során a bevételekben várhatóan megtérülnek. Ide tartoznak – többek között – a minőségbiztosítási rendszer bevezetésével kapcsolatos tevékenység költségei, valamint az ásványkincs-kutatási tevékenység során felmerült olyan költségek, amelyek a kapcsolódó beruházás, felújítás bekerülési értékében nem vehetők figyelembe, feltéve, hogy e költségek a kutatási tevékenység eredményeképpen kitermelt ásványkincs hasznosításából származó bevételekben várhatóan 35 megtérülnek.
2000. ÉVI C. TÖRVÉNY A SZÁMVITELRŐL
Rezsabek Angéla
Szt. 25§ (4) A kísérleti fejlesztés aktivált értékeként a jövőben hasznosítható, a kísérleti fejlesztés eredményének jövőbeni hasznosításakor az árbevételben megtérülő, a kísérleti fejlesztés eredménye érdekében felmerült olyan számlázott összeget és a saját tevékenység során felmerült – az 51. § szerinti – közvetlen önköltségbe tartozó költségeket lehet figyelembe venni, amelyek aktiválható termékben – szellemi termék, tárgyi eszköz, készlet – nem vehetők számításba, mivel a létrehozott termék piaci – várható piaci – árát meghaladják. A kísérleti fejlesztés állományba vett aktivált értéke nem haladhatja meg azt az összeget, ami várhatóan megtérül a kapcsolódó jövőbeni gazdasági haszonból a további fejlesztési költségek, a várható termelési költségek, illetve a termék értékesítése során közvetlenül felmerülő értékesítési költségek levonása után.
36
MÉRLEG
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke -Jegyzett, de még be nem fizetett tőke Tőketartalék Eredménytartalék Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény
37
Rezsabek Angéla
Nem realizált árfolyamveszteség aktív időbeli elhatárolása
38
MÉRLEG Források Kötelezettség
+X
Eredmény
-X
Rezsabek Angéla
Eszközök
MÉRLEG Eszközök Halasztott ráfordítások AIE
Források +X
Kötelezettség
+X
39
MÉRLEG -Y
Céltartalék
+Y
Eredménytartalék
-(X-Y)
Lekötött tartalék
+(X-Y)
+X Kötelezettség
Rezsabek Angéla
Halasztott ráf. AIE
Eredmény
+X 40
Rezsabek Angéla
TŐKEKIVONÁS
41
SAJÁT TŐKE PROBLÉMA Jegyzett tőke Rezsabek Angéla
Tőketartalék
Eredménytartalék
42
2000. ÉVI C. TÖRVÉNY A SZÁMVITELRŐL
Rezsabek Angéla
Szt. 35§ (7) Jegyzett tőkén (alaptőkén, törzstőkén) felüli vagyoni fedezet alatt – eltérő rendelkezés hiányában – a jegyzett tőkével, a lekötött tartalékkal, továbbá az értékelési tartalékkal csökkentett saját tőke összegét kell érteni.
43
Alaptőkén ( törzstőkén) Alaptőkén felüli vagyon = felüli vagyon Alaptőkén, törzstőkén felüli vagyoni fedezet tőkén
Matematikailag arányosítás
Rezsabek Angéla
Jegyzett minden
felül Jegyzett tőkén és lekötött tartalékon és értékelési tartalékon felül minden.
helyes Matematikailag helyes arányosítás
nem
44
2000. ÉVI C. TÖRVÉNY A SZÁMVITELRŐL
Rezsabek Angéla
37. § (2) Az eredménytartalék csökkenéseként kell kimutatni: g) a pénzmozgással, illetve az eszközmozgással egyidejűleg a jogszabály alapján eredménytartalékkal szemben átadott pénzeszközök, eszközök értékét, ide értve a gazdasági társaság, szövetkezet tagsági jogviszony megszűnésének időpontjában fennálló vagyonának a megszűnt tagsági jogviszonyra jutó része a jegyzett tőke, a tőketartalék és az eredménytartalék arányos részét meghaladó összegét is.
45
Tőkekivonás
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke: 5.000.000 Ft ( a tőkét 500.000 Ft-ról eredménytartalékból emelték fel) Eredménytartalék: 20.000.000 Ft Az egyik tulajdonos 40%-os tulajdoni hányadát kivonja.
46
MÉRLEG TÉTELEK VÁLTOZÁSA Jegyzett tőke -2.000.0000 Eredménytartalék -8.000.000 Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény
Kötelezettség + 10.000.000
Rezsabek Angéla
-Jegyzett, de még be nem fizetett tőke Tőketartalék
47
Tőkekivonás
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke: 5.000.000 Ft ( a tőkét 500.000 Ft-ról eredménytartalékból emelték fel) Eredménytartalék: 20.000.000 Ft Az egyik tulajdonos 40%-os tulajdoni hányadát kivonja. Adómentes: 500.000 Ft 40%-a = 200.000 Ft Adóköteles: 9.800.000 Ft Egyszerre kifizetésre kerül.
48
Rezsabek Angéla
EHO tv. 3§ (3)7 A magánszemély az adóévben megszerzett8 a) vállalkozásból kivont jövedelem [Szja tv. 68. §], b) értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem [Szja tv. 65/A. §], c)9 osztalék [Szja tv. 66. §], vállalkozói osztalékalap [Szja tv. 49/C. §], d) árfolyamnyereségből származó jövedelem [Szja tv. 67. §], e)10 ingatlan bérbeadásából [Szja tv. 16. § (1) bekezdés] származó egymillió forintot meghaladó jövedelem esetén a teljes összeg után 14 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást fizet mindaddig, amíg a biztosítási jogviszonyában a Tbj. 19. § (3) bekezdése alapján megfizetett természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény 9. § (1) bekezdése alapján megfizetett egészségbiztosítási járulék, a Tbj. 3637. §-a és 39. § (2) bekezdése alapján megfizetett egészségügyi szolgáltatási járulék (a továbbiakban együtt: egészségbiztosítási járulék), valamint az a)e) pontban meghatározott jövedelmek után megfizetett százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás együttes összege a tárgyévben el nem éri a négyszázötvenezer forintot (a továbbiakban: hozzájárulás-fizetési felső határ).
49
A vállalkozás saját tőkéjének adatai 5.000.000 Ft
Eredménytartalék
10.000.000 Ft
Lekötött tartalék
20.000.000 Ft
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke
50
MÉRLEG TÉTELEK VÁLTOZÁSA Jegyzett tőke -2.000.0000 Eredménytartalék -4.000.000 - 8.000.000
Rezsabek Angéla
-Jegyzett, de még be nem fizetett tőke Tőketartalék
Lekötött tartalék Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény 51
Kötelezettség + 14.000.000
Rezsabek Angéla
A lekötött tartalék fejlesztési tartalék
52
1996. ÉVI LXXXI. TÖRVÉNY A TÁRSASÁGI ADÓRÓL ÉS AZ OSZTALÉKADÓRÓL
Rezsabek Angéla
Tao. tv. 7. § (15) Az adózó az (1) bekezdés f) pontja szerinti fejlesztési tartalékot nem használhatja fel a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként, a térítés nélkül átvett eszköz címen, valamint az olyan tárgyi eszközzel kapcsolatban elszámolt beruházásra, amely tárgyi eszközre nem számolható el vagy nem szabad elszámolni terv szerinti értékcsökkenést, kivéve a műemlék, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló épületet, építményt. Az adózó a fejlesztési tartalékot a lekötése adóévét követő négy adóévben megvalósított beruházás bekerülési értékének megfelelően oldhatja fel, kivéve, ha a feloldott rész után a 19. § (1) bekezdésének a lekötés adóévében hatályos rendelkezése szerint előírt mértékkel az adót, valamint azzal összefüggésben a késedelmi pótlékot megállapítja, és azokat a feloldást követő 30 napon belül megfizeti.
53
Rezsabek Angéla
Saját részvény, üzletrész visszavásárlás
54
MÉRLEG ( részlet)
Rezsabek Angéla
Értékpapírok +X Pénzeszközök -X Új ptk.- 3:174. § [A saját üzletrész megszerzésének feltételei] (1) A korlátolt felelősségű társaság saját üzletrészét átruházással a taggyűlés határozata alapján szerezheti meg. (2) A társaság a saját üzletrészét ellenérték fejében a törzstőkén felüli vagyona terhére szerezheti meg. A társaság saját üzletrészét nem szerezheti meg ellenérték fejében, ha osztalék fizetéséről sem határozhatna. A saját üzletrészért nyújtandó ellenérték fedezetének megállapításával összefüggésben a beszámolóban és a közbenső mérlegben foglaltakat a mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni.
55
MÉRLEG (részlet)
+X -X
Rezsabek Angéla
Forgóeszközök Készletek Követelések Értékpapírok Pénzeszközök
Jegyzett tőke Ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken !!!! -Jegyzett, de még be nem fizetett tőke Tőketartalék Eredménytartalék -X Lekötött tartalék +X Értékelési tartalék Mérleg szerinti eredmény
56
Rezsabek Angéla
Osztalék
57
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
3:184. § [A tag javára történő kifizetések] (1) A társaság saját tőkéjéből a tagok javára, azok tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést a társaság fennállása során kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben és – a törzstőke leszállításának esetét kivéve – a tárgyévi adózott eredményből, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményből teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a társaság helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét, továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét.
58
OSZTALÉK FORRÁSA Jegyzett tőke: 3.000.000 Tőketartalék: 50.000.000 Eredménytartalék: -17.000.000 Adózott eredmény: 20.000.000
Rezsabek Angéla
Jegyzett tőke: 3.000.000 Tőketartalék: 50.000.000 Eredménytartalék: 20.000.000 Adózott eredmény: - 17.000.000
59
…..CSAK A MÚLT…….
Rezsabek Angéla
131. (3)81 Az ügyvezetőnek írásban nyilatkoznia kell a taggyűlésnek arról, hogy a kifizetés nem veszélyezteti a társaság fizetőképességét, illetve a hitelezők érdekeinek érvényesülését. A nyilatkozat megtételének elmulasztásával történő kifizetéssel, illetve valótlan nyilatkozat tételével okozott károkért az ügyvezető a vezető tisztségviselőkre vonatkozó általános rendelkezések szerint felel. Az ügyvezető köteles a nyilatkozatot 30 napon belül a cégbírósághoz elektronikus úton benyújtani. A bejelentés nem jár illetékfizetési és közzétételi kötelezettséggel.
60
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
3:184. § [A tag javára történő kifizetések] (2) A pénzbeli és a nem pénzbeli vagyoni értékű juttatás egyaránt kifizetésnek minősül.
61
2000. ÉVI C. TÖRVÉNY A SZÁMVITELRŐL
Rezsabek Angéla
39. § (2a) Ha a jóváhagyott osztalék, részesedés, kamatozó részvények kamata kötelezettségként kimutatott összegének teljesítése nem pénzeszközzel történik, akkor a juttatás teljesítéseként átadott eszközt az értékesítés szabályai szerint kell elszámolni.
62
Készlet esetén
Értékesítés nettó árbevétele
ÁFA Immateriális javak esetén
Egyéb bevétel
ÁFA Egyéb bevétel
Rezsabek Angéla
Tárgyi eszköz esetén
ÁFA Követelés esetén
Értékpapír, részesedés esetén
Egyéb bevétel
Technikai számlával szemben, mert itt az eredményhatás csak a különbözet
63
ELÁBÉ
Saját termelésű készlet
STKÁV
Immateriális javak kivezetése
Egyéb ráfordítás
Tárgyi eszköz kivezetése
Egyéb ráfordítás
Követelés kivezetése
Egyéb ráfordítás
Értékpapír, részesedés kivezetése
Rezsabek Angéla
Vásárolt készlet kivezetése
Technikai számlával szemben, mert itt az eredményhatás csak a különbözet 64
Rezsabek Angéla
Osztalékelőleg
65
OSZTALÉKELŐLEG
Rezsabek Angéla
2006. Évi IV .törvény 133. §82 Két, egymást követő számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása közötti időszakban – ha a társasági szerződés azt megengedi – a taggyűlés osztalékelőleg fizetéséről akkor határozhat, ha
66
EZ A MÚLT………………………
Rezsabek Angéla
2006. Évi IV .törvény 133. § b, Az osztalékelőleg fizetése során a közbenső mérlegben foglaltakat a közbenső mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni. Osztalékelőleg a mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül a számviteli törvény szerinti beszámoló alapján is fizethető.
67
2000. ÉVI C. TÖRVÉNY A SZÁMVITELRŐL
Rezsabek Angéla
Szt. 21§ (6) Ha jogszabály a vállalkozó saját tőkéjének évközi megállapításáról, vagy figyelembe vételéről rendelkezik, eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában saját tőke alatt a jogszabály előírásainak megfelelő időpontra, mint mérlegfordulónapra elkészített (1)–(5) bekezdés szerinti közbenső mérlegben kimutatott saját tőkét kell érteni.
68
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
3:201. § [A törzstőke felemelése törzstőkén felüli vagyonból] (1) A társaság a tagok legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozatával a törzstőkét a törzstőkén felüli vagyonából akkor emelheti fel, ha a felemelt törzstőke nem haladja meg a társaság saját tőkéjét, és a társaság előző üzleti évre vonatkozó beszámolójának mérlege vagy a tárgyévi közbenső mérlege szerint a társaság rendelkezik olyan törzstőkén felüli vagyonnal, amely törzstőkeemelésre fordítható. A törzstőke felemelésének fedezetét a társaság hat hónapnál nem régebbi fordulónappal készült beszámolója vagy közbenső mérlege alapján kell igazolni. (2) A törzstőkén felüli vagyonból történt törzstőkeemelés a tagok törzsbetéteit a korábbi törzsbetétek arányában növeli.
Rezsabek Angéla
3:174. § [A saját üzletrész megszerzésének feltételei] (1) A korlátolt felelősségű társaság saját üzletrészét átruházással a taggyűlés határozata alapján szerezheti meg. (2) A társaság a saját üzletrészét ellenérték fejében a törzstőkén felüli vagyona terhére szerezheti meg. A társaság saját üzletrészét nem szerezheti meg ellenérték fejében, ha osztalék fizetéséről sem határozhatna. A saját üzletrészért nyújtandó ellenérték fedezetének megállapításával összefüggésben a beszámolóban és a közbenső mérlegben foglaltakat a mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni.
69
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
3:186. § [Az osztalékelőleg] (1) A taggyűlés két, egymást követő beszámoló elfogadása közötti időszakban osztalékelőleg fizetéséről határozhat, ha a) közbenső mérleg alapján megállapítható, hogy a társaság rendelkezik osztalék fizetéséhez szükséges fedezettel; b) a kifizetés nem haladja meg az utolsó beszámoló szerinti üzleti év könyveinek lezárása óta keletkezett eredménynek a megállapított, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített összegét; és c) a társaságnak a helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökken a törzstőke összege alá.
70
OSZTALÉKELŐLEG
Rezsabek Angéla
Szja tv. 65§ (3) Az osztalékelőleget és annak adóját a kifizetés évéről szóló adóbevallásban tájékoztató adatként kell feltüntetni, a jóváhagyott kifizetett osztalékot, a levont, megfizetett adót az osztalékot megállapító beszámoló elfogadásának évéről szóló adóbevallásban - az osztalékelőlegből levont, megfizetett adót levont adóként figyelembe véve - kell bevallani. Szja tv. 72§ (2) A kamatkedvezményből származó jövedelem adóalapja a kamatkedvezmény 1,19-szerese. …..Az osztalékelőleg kifizetésének adóévére az osztalékadó-előleg alapján keletkező kamatkedvezményből származó jövedelmet a kifizető a beszámoló elfogadásának napján állapítja meg, egyebekben az előző rendelkezések szerint jár el.
71
Rezsabek Angéla
FELTÉTELES TŐKELESZÁLLÍTÁS
72
MÉRLEG Jegyzett tőke
3.000
MSZE
5.000
Rezsabek Angéla
Eredménytartalék 300.000
A tulajdonos szeretne kivonni 60.000.000 Ft –ot. 73
MÉRLEG Jegyzett tőke
3.000
MSZE
0
Rezsabek Angéla
Eredménytartalék 245.000
A tulajdonos szeretne kivonni 60.000.000 Ft osztalékot. 74
MÉRLEG Jegyzett tőke
3.000
MSZE
5.000
Rezsabek Angéla
Eredménytartalék 240.000
A tulajdonos szeretne kivonni 60.000.000 Ft – ot. 75
FELTÉTELES TŐKELESZÁLLÍTÁS Új Ptk. 3:202. § [A törzstőke leszállításáról szóló határozat]
(2) A határozatban meg kell határozni a) a leszállított törzstőke nagyságát;
Rezsabek Angéla
(1) A társaság tőkekivonás, veszteségrendezés vagy a saját tőke más elemeinek növelése céljából, a tagok legalább háromnegyedes többséggel meghozott határozatával elhatározhatja a törzstőke leszállítását. A törzstőke kötelező leszállítása esetén a határozatot a társaság taggyűlése az e törvényben meghatározott ok bekövetkeztéről való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül köteles meghozni.
b) a tagok törzsbetéteinek a törzstőke-leszállítás utáni mértékét; és
c) a törzstőke-leszállítás indokát. (3) A törzstőke-leszállítás összege az egyes tagok törzsbetéteit törzsbetéteik arányában csökkenti. (4) A társaság akkor határozhat a törzstőkének az e törvényben meghatározott minimális összege alá történő leszállításáról, ha a törzstőke leszállításával egyidejűleg elhatározott törzstőkeemelés megtörténik, és így a törzstőke legalább a törzstőkének az e törvényben meghatározott minimális összegét eléri. 76
Rezsabek Angéla
Behajtási költségátalány
77
1959. IV. TÖRVÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL
Rezsabek Angéla
Ptk.301/A. § (1) Gazdálkodó szervezetek közötti szerződések esetén a késedelmi kamatra vonatkozó általános szabályokat az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (3) Ha a kötelezett késedelembe esik, köteles a jogosultnak a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezésére legalább negyven eurónak a Magyar Nemzeti Bank késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdőnapján érvényes hivatalos deviza-középárfolyama szerint megfelelő forintösszeget megfizetni. E kötelezettség teljesítése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei alól; a kártérítésbe azonban a behajtási költségátalány összege beszámít. Az e bekezdésben foglaltaktól eltérő kikötés semmis. A Ptk. 301/A. §-át a 2002: XXXVI. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2013: XXXIV. törvény 14. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. 2013. évi XXXIV. törvény a Magyar Közlöny 57. számában (2013. április 4.) került kihirdetésre. --.,
78
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
6:155. § Fizetési késedelem vállalkozások közötti szerződésben, valamint pénztartozás fizetésére kötelezett hatóság szerződése esetén] (1) Vállalkozások közötti szerződés, valamint pénztartozás fizetésére kötelezett szerződő hatóságnak szerződő hatóságnak nem minősülő vállalkozással kötött szerződése esetén a késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat – idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat – nyolc százalékponttal növelt értéke. A kamat számításakor a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.
79
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
6:130. § [Pénztartozás teljesítésének ideje] (1) Ha a felek a szerződésben a pénztartozás teljesítésének idejét nem határozták meg, a pénztartozást a jogosult fizetési felszólításának vagy számlájának kézhezvételétől számított harminc napon belül kell teljesíteni.
80
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
6:155. § (2) Ha vállalkozások közötti szerződés esetén a kötelezett, szerződő hatóságnak szerződő hatóságnak nem minősülő vállalkozással kötött szerződése esetén a szerződő hatóság fizetési késedelembe esik, köteles a jogosultnak a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezésére negyven eurónak a Magyar Nemzeti Bank késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdőnapján érvényes hivatalos devizaközépárfolyama alapján meghatározott forintösszeget megfizetni. E kötelezettség teljesítése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei alól; a kártérítésbe azonban a behajtási költségátalány összege beszámít. A behajtási költségátalányt kizáró, vagy azt negyven eurónál alacsonyabb összegben meghatározó szerződési kikötés semmis.
81
2000. ÉVI C. TÖRVÉNY A SZÁMVITELRŐL
Rezsabek Angéla
77. § (1) Egyéb bevételek az olyan, az értékesítés nettó árbevételének részét nem képező bevételek, amelyek a rendszeres tevékenység (üzletmenet) során keletkeznek, és nem minősülnek sem a pénzügyi műveletek bevételeinek, sem rendkívüli bevételnek. (2) Az egyéb bevételek között kell elszámolni: a) a káreseményekkel kapcsolatosan kapott bevételeket, b) a kapott bírságok, kötbérek, fekbérek, késedelmi kamatok, behajtási költségátalányok, kártérítések összegét, ……. amennyiben az a tárgyévhez vagy a tárgyévet megelőző üzleti év(ek)hez kapcsolódik és azt a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezték.
82
2000. ÉVI C. TÖRVÉNY A SZÁMVITELRŐL
Rezsabek Angéla
81. § (1) Egyéb ráfordítások az olyan, az értékesítés nettó árbevételéhez közvetlenül vagy közvetetten nem kapcsolódó kifizetések és más veszteség jellegű tételek, amelyek a rendszeres tevékenység (üzletmenet) során merülnek fel, és nem minősülnek sem a pénzügyi műveletek ráfordításainak, sem rendkívüli ráfordításnak. (2) Az egyéb ráfordítások között kell elszámolni: a) az üzleti év mérlegfordulónapja előtt bekövetkezett, a mérlegkészítés időpontjáig ismertté vált káreseményekkel kapcsolatos – a le nem vonható általános forgalmi adót is magában foglaló – kifizetéseket, elszámolt, fizetendő összegeket; b) a fizetett, illetve a mérlegkészítés időpontjáig ismertté vált, elszámolt, fizetendő, a mérlegfordulónap előtti időszakhoz kapcsolódó bírságok, kötbérek, fekbérek, késedelmi kamatok, behajtási költségátalányok, kártérítések összegét;
83
A BEHAJTÁSI KÖLTSÉGÁTALÁNY POLGÁRI JOGI ÉS ADÓJOGI (ILLETVE SZÁMVITELI) MEGÍTÉLÉSE 2014.08.07.
Rezsabek Angéla
Számviteli szempontból tehát a behajtási költségátalány tartozásnak minősül, azt kötelezettségként szükséges a kötelezett könyveiben rögzíteni. Erre nem csak abban az esetben van szükség, ha a jogosult azt – önként történő teljesítés hiányában – ténylegesen követelte az adóstól, tekintettel arra, hogy a fizetési kötelezettség a jogszabály alapján a késedelembeesés tényével beáll.
84
2013. ÉVI V. TÖRVÉNY A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
Rezsabek Angéla
6:46. § [Elszámolás több tartozás esetén] Ha a pénztartozás teljesítéseként fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elegendő, azt - ha a jogosult eltérően nem rendelkezett, és egyértelmű szándéka sem ismerhető fel - elsősorban a költségekre, majd a kamatokra és végül a főtartozásra kell elszámolni.
85
Rezsabek Angéla
TOVÁBBI SZÉP NAPOT!
86