Regina Krónika VI. évfolyam 12. szám
2005. december 4.
« A veszprémi Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja »
Istentől megáldott, boldog ünnepeket kívánunk kedves olvasóinknak!
A szent éjszaka Harsányi Lajos Zúgó Mártonék karácsonyestje című novellájában Márton gazda unokái kérdéseire válaszolva beszél a szent éjszakáról. Íme a történet rövidített változatban: A hold sarlója hidegen csillog a torony mögött. Az utcákat, háztetőket friss hó borítja, a kéményekből sötét venyigefüst bodorodik. A kántáló gyerekek már hazatértek. Az utolsó ostordurranás is elhangzott, amellyel a legények a szentestét köszöntötték. A falu csendes, de minden ablaka világos. Benn a házakban ünnepi illatok úszkálnak. Zúgó Mártonéknál is ég már az asztalon az ünnepi lámpa, mellette áll a kis fenyő. Néhány gyertya ég, meg alma és aranyos dió csillog rajta. Az asztalnál ünneplőruhában, pipázva ül Zúgó Márton sok kis unokával és a menyeivel. Távolabb, a búbos kemencéhez közel ülnek a férfiak, és dióra kártyáznak. A karácsonyfán néha meg-megbillen a gyertya lángja, és Márton gazda áhítattal beszélni kezd családjának a szent éjszakáról. – Akkor is volt hó? – kérdi az egyik unoka. – Volt – mondja Márton gazda. – Hát akkor hogyan legeltettek a pásztorok? – Sehogyan se. A marháknak a karámban vetettek szénát. – És a pásztorok aludtak? – Ki aludt, ki nem. Mások inkább pipázgattak. Volt, aki harmonikázott. Az unokák meg az asszonyok elan-
dalodtak kissé. Szép a harmonikaszó, kivált téli estéken, úrangyala után. – És mikor jött az angyal? – Először nem az angyal jött. Először az üstökös jött. Két fényes szeme volt, sistergett, sziporkázott az égen. A többi kis csillag ugrándozott körülötte, mint a szöcskeraj a mezőn. Egy kis csillag mindig lejjebb jött, és a pásztorok már attól tartottak, hogy közibük esik.
– A csillag? – Az. De nem csillag volt. A csillag fénye meghasadt. Két nagy szárny lett belőle, a közepéből pedig egy gyönyörű angyal libbent a pásztorok elé a havas rétre, mintha valami nagy madár szállt volna elibük. A pásztorok igen megijedtek, mert még sohase láttak angyalt. El akartak
bújni a kazlak közé. De aztán ámulva nézték, mert az angyal csodaszép volt. Fehér szárnyai suhogtak, ruhája ezüstösen fénylett. Lábán nem volt semmi, mezítláb állt a havon. – Nem fázott a lába? – Nem. Mikor leszállt a hóra, egyszerre olyan langymeleg lett körös-körül, akárcsak májusban. Szárnyaiból ibolyaillat áradt, és amikor megszólalt, olyan volt a hangja, mint a hegedűszó. – És mit mondott? – Hiszen tudod! Tanultátok az iskolában. – A nagyobbik unoka feláll a székről, és elmondja: – Ne féljetek, pásztorok, nagy örömöt hirdetek nektek! Ma született a megváltó Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy kisdedet pólyába takarva, jászolba fektetve. – Az angyal – folytatja Márton gazda – a város széle felé mutatott, ahol egy elhagyott istálló állt, benne a Szent Család. Az angyalt pedig ezer kis angyal vette körül, s a nagy angyal úgy állt közöttük, mint mikor a holdnak udvara van. – És visszamentek az égbe? – Vissza. Egész úton ezt énekelték: „Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek!” – Aztán? – szólal meg újra a kisebbik unoka, és megcsillan sötét szeme. – A pásztorok kitárt karral néztek az elszálló angyal után. Majd hirtelen felugráltak, és kiáltozni kezdtek: Menjünk! Menjünk! Nézzük meg a kisdedet, aki most született nekünk. A számadó juhász feltolta hom-
Regina Krónika
. oldal lokán nagy báránybőr süvegét. – Az ám! De vinni is kell valamit a kisdednek! Nosza! Egyszerre előkerültek a tarisznyák. Mindegyiknél volt valami, amivel a kisdednek kedveskedni akart. Az egyik kisbojtár meg nyaka köré kapott egy báránykát. Akkor aztán vidám kurjantások közt megindultak a város felé a havas úton. Néhány tanya mellett is elmentek, azok ablakait erősen megzörgették. – Hé! Keljenek fel! Megszületett a messiás! Jöjjenek megnézni! A tanyabeliek gyorsan felöltöztek. Hirtelen összekaptak egyet-mást, hogy ők is ajándékozhassanak, és a pásztorok után eredtek. – Aztán? – ragyog a kis unokák szeme. – Az istálló mellett megvárták egymást. Köhécseltek, szorongtak. Egymást tessékelték előbbre. Egyik se mert bemenni. Végre az egyik tanyásné kopogtatta meg halkan az istálló ajtaját. – Szabad! – hallatszott ki Szent Jó-
zsef komoly hangja. – Dicsértessék a Jézus Krisztus! – léptek be áhítattal. Mindnyájan levették báránybőr kucsmájukat, mintha csak templomba léptek volna. Ekkor az X-lábú jászol felől vakító fénysugár lövellt a pásztorok szemébe. A jászol szalmáján ott feküdt a kisded, aki leírhatatlanul szép volt. A haja aranyból, a szeme kék nefelejcs, az arca piros rózsabimbó. Mellette ült szelíd mosollyal a szép Szűz Mária. Mögötte állt Szent József, és büszkén tartotta hatalmas bunkós botját. A pásztorok mindnyájan odatérdeltek a jászol elé, és alázatosan keresztet vetettek. Ajkuk imát suttogott, de szemük megbűvölve nézte a kisdedet. A tanyásné széttárta meleg nagykendőjét, elővett alóla egy szép, virágos tányért, amelyen friss túró fehérlett, mint a hó. Alázatosan nyújtotta a kisded felé. Mária mosolyogva vette át. – Köszönöm – mondta halkan. Erre a többiek is nekibátorodtak, és sorra elővették ajándékaikat. A kis
2005. december 4. bojtár leakasztotta nyakából a báránykát, és a kis Jézus mellé állította a szalmára. A bárány nyugodtan állt, és örömmel engedte, hogy a kis Jézus megsimogassa puha gyapját, és meghúzza rózsaszínű fülecskéjét. – Nem bégetett? – Nem. És mindnyájan megbűvölten térdeltek, és nézték a kis Jézust, és olyan boldogok voltak, mint életükben sohasem. Zúgó Márton elhallgat. Az unokák tágra nyílt szemmel néznek a lámpa fényébe. Az asszonyok imára kulcsolt kézzel sóhajtanak. A férfiak kezében megáll a kártya, és nem csörög a dió, amire játszanak. A szobában áhítatos csend van. Szinte hallják az angyalok dalát. Aztán az éjszakában megszólal az éjféli misére hívó harangszó. Mintha a világ valamennyi harangja az angyalokkal együtt zengené: „Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a Földön a jóakaratú embereknek.” Szerkesztette: Németh Emília
Sík Sándor: Karácsonyi álom Magyar karácsony fekete-fakója És minden, ami mostani, múljon, Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon, Csillagos álom pelyhes takarója. Álom, álom karácsonyi álom! Álom, álom... Betlehemben Kicsike Jézus megszületett. Szép Szűz Mária, egek ékessége, Mi bűnös lelkünk egy édessége Csókkal hajol a jászolka tövébe, Kicsi Jézuskára rájanevet. Édes kicsi Jézus, mindenlátó Jézus, Ügyefogyott népre, ránk mosolyog Csilló levegő-égben, boldog fényességben Nekünk dalolnak angyali karok. ,,Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek, Békesség, békesség földön az embernek!’’ Álom, álom... Kegyes kicsi Jézus, Panaszkodjunk-e teneked?
Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus, Hiszen te jól tudsz mindeneket! S te, fényes szép angyalsereg, A békességet is ismered! A békesség – te jól tudod, – meleg cipő: És édesanyja a bánsági búza. A békesség a nagy hegyek nyugalma: És homlokukat a Tátra koszorúzza. A békesség egy csendes kicsi napsugár talán, Amely a mély komoly vizek tükrén remeg: De máshol még nem látják szegény magyar szemek, Csak Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván, A békesség a kassai harangszó, S a székely falukon a pásztorok miséje Kétszerte szent!... Dicsőség a magasban... Kicsi Jézus, Tedd, hogy legyen békesség idelent! Dicsőség, dicsőség a magasságoknak, Békesség a földön, békesség, békesség Szegény magyaroknak.
2005. december 4.
Regina Krónika
. oldal
Aprószentek A rómaiak Kr. e. 43-ban ültették a fejedelmi székbe az idegen, idúmeus származású Heródest. Akik ismerték, meglehetősen rossz véleménnyel voltak róla, mert ravaszsággal, vesztegetésekkel, szónoki ügyességgel és erőszakkal szerezte hatalmát. Mindezek következtében Kr. e. 40-ben a rómaiak kegyéből királyi címet kapott, de azt mondták róla, hogy „úgy került trónra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya.” S ez a vélemény nem a rosszindulat szülötte volt! Heródesnek élete folyamán nagy sikerei voltak: az országot fölvirágoztatta, birodalma majdnem olyan nagy volt, mint Dávid országa. Sokat építkezett, de családi élete boldogtalan volt. Tíz felesége volt egymás után, s az utolsó, a zsidó fejedelmi házból származó Hasmoneus Mariammé miatt vesztette el nagyságát. Mariammét ugyanis szerette a király, ő pedig szíve mélyén megvetette urát. Heródes egész fiatalon megölette sógorát, Arisztobuloszt. Mariammét, amikor hűtlenséggel vádolták, tétovázás nélkül bíróság elé állította és kivégeztette. E gyilkosság után Heródes összeomlott: gyanakvó, szeszélyes, ingerlékeny és meggondolatlan lett. Újabb vádaskodások miatt elfogatta és megölette Mariammé anyját, majd tulajdon két fiát is. E rémtettek mind Kr. e. 7-ben történtek, abban az évben, amikor Betlehemben megszületett a gyermek, a megígért király. De Heródes még tovább tetézte kegyetlenségeit: alattvalói megtagadták a hűségesküt a császárra, Augustusra, ezért Heródes hatezer férfit feszíttetett keresztre Jeruzsálemben. Az egész országot a gyász és rettegés bénította meg, amikor megjelentek Jeruzsálemben a napkeleti bölcsek, és föltették a kérdést: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Szent Máté, aki Jézus gyermeksége történetének ezt a részét ránk hagyta, meg is jegyezte: „Heródes megrettent, és vele együtt egész Jeruzsálem.” Azonnal összehívta a fő-
papokat és a nép írástudóit, és azok azt válaszolták, hogy a júdeai Betlehemben születik a messiás, mert így jövendölte Mikeás próféta. Ennek hallatára Heródes titkon hívatta a bölcseket, pontosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg a csillagot, melynek nyomán országába jöttek, aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek, szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki!” (Mt 2,2–8). A bölcsek meghallgatták a királyt, útnak indultak, és a csillag elvezette őket a betlehemi barlanghoz, melyben a Szent Család élt. Megtalálván a keresett gyermeket, leborultak előtte, hódoltak a király előtt, és átadták neki ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel pedig álmukban intést kaptak, hogy vissza ne térjenek Jeruzsálembe, más utat választottak a hazatérésre. Józsefnek álmában megjelent egy angyal, és isteni figyelmeztetést hozott. József, aki mindig oly engedelmes volt Isten akarata iránt, még az éjszaka fogta a gyermeket, és Máriával együtt elindult Egyiptom felé. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, s Betlehemben és környékén minden fiúgyermeket megöletett kétéves korig.
Hányan lehettek ezek az ártatlan megölt kisdedek? Heródes nem készíttetett jegyzőkönyvet, és számukat a helyi hagyomány sem őrizte meg, bármilyen lényegesnek tartja a mai tudomány ezt az adatot. A tudósok úgy vélik, hogy mintegy 20-30 gyermekről lehetett szó. A helyi hagyomány szerint az aprószentek sírja a bazilika alatt van, amelyet Nagy Konstantin építtetett Jézus születésének barlangja fölé, és a kis sírok nem messze ettől a barlangtól egy sziklasírban voltak. 1347-ben Poggibonsiból egy Miklós nevű barát járt a Szentföldön, és följegyezte, hogy a születés barlangjától kelet felé „van egy másik barlang, amely szűk, kereszt formájú barlangban folytatódik. Ott vannak eltemetve az aprószentek…” Az Egyház vértanúként tiszteli ezeket az apró szenteket, akik szóval még nem tudtak vallomást tenni Krisztusról, a vérük hullásával azonban tanúsították, hogy ő az, akiről a próféták jövendöltek, a Király, aki vasvesszővel fogja kormányozni a népeket. Ünnepüket a keleti egyház december 29-én, a római egyház a IV. század óta december 28-án, karácsony közvetlen közelében üli. (Forrás: A szentek élete)
Regina Krónika
. oldal
A betlehemi láng Karácsony ünnepére hozzánk is megérkezik minden évben a betlehemi láng, sőt az otthonunkba is hazavihetjük a templomból. De vajon tudjuk-e, hogy mi ez, mit jelképez, mire való? A betlehemi Születés templomából induló békeláng arra emlékeztet, hogy Jézus születésekor az angyalok békét hirdettek a jóakaratú embereknek. A láng továbbadásával ezt az üzenetet hirdetjük. Ahogy a kis láng gyertyáról gyertyára terjed, úgy kell a békének erősödnie embertől emberig. Mára több mint 30 európai országban vált karácsonyi szokássá a betlehemi láng őrzése és terjesztése. Elsősorban a cserkészek, de már több ifjúsági szervezet és más közösségek is gondoskodnak arról, hogy minél több helyre eljusson ez a szimbólum. Ausztriában december 24-én nemcsak a templomokból lehet hazavinni a betlehemi lángot, hanem a pályaudvarokról, a Vöröskereszt-irodákból és az ORF minden körzeti stúdiójából is. A betlehemi békeláng eredete ugyanis az ORF osztrák tévé- és rádiótársasághoz kapcsolódik. E fénylő jelképet először 1986-ban vitték el köszönetképpen mindazoknak, akik adományukkal segítették az ORF Fény a sötétben (Licht ins Dunkel) című karácsonyi jótékonysági gálaműsorát, illetve ezen keresztül a rászorulókat. Az elképzelés az volt, hogy a Fény a sötétben akció keretében Betlehemben, Jézus születésének helyén meggyújtanak egy lángot, és ezzel ajándékozzák meg a támogatókat az összetartozás jeleként. Közvetlenül az 1989-es fordulat után a betlehemi láng átlépett olyan határokat, amelyek néhány hónappal korábban még leküzdhetetlen akadályt jelentettek. Ott égett például a leomlott berlini falnál is – az osztrákok elvitték új szomszédjaikhoz, hogy így ünnepelhessenek. 1988 karácsonyán egy idős hölgy kopogtatott az egyik bécsi cserkészvezető ajtaján: „Éppen most hoztam
el a betlehemi békelángot a pályaudvarról. Feltételezem, hogy ez a dolog a cserkészek számára is jelent valamit. Odaadjam, hogy magánál is égjen?” A válasz természetesen igen volt, olyannyira, hogy a következő évben az osztrák cserkészek megszervezték a láng terjesztését. A politikai fordulatot követően Európa keleti országaiban újra szabad volt a vallásgyakorlás, újra működhettek a cserkészcsapatok is, és nagy lelkesedéssel csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz. A magyar cserkészek – lengyel és cseh társaikhoz hasonlóan – 1989 óta minden évben elhozzák Bécsből a betlehemi lángot. A 90-es évek elejétől Kelet- és DélEurópa egyre több országába, 94-től Nyugat- és Észak-Európában is egyre több helyre jutott el a láng. A 2000-es év meghozta a régóta áhított cél megvalósulását: a betlehemi láng legyőzte a földrészek közti távolságot, és eljutott Amerikába is. 1986-tól 99-ig a betlehemi lángot mindig egy-egy felső-ausztriai gyermek gyújtotta meg Betlehemben, a Születés templomában, és hozta repülővel Ausztriába. 2000-ben az izraeli politikai helyzet miatt nem lehetett zarándoklatot szervezni Betlehembe, helyette a tel-avivi repülőtérről hozták el a lángot. 2001-ben egy palesztin fiú
2005. december 4. vitte Bécsbe. 2002-ben az ORF elhatározta, hogy ismét Betlehemből indítják az akciót. Egy arab keresztény család 6 éves kislánya gyújtotta meg a fénylő karácsonyi jelképet a Születés templomában, és ő adta át Linzben az erre kiválasztott felső-ausztriai gyermeknek. 1989-ben és 2000-ben II. János Pál pápának is elvitték a betlehemi lángot. Más híres személyiségek is megkapták már: Mihail Gorbacsov volt szovjet miniszterelnök, Huszein volt jordán király, valamint Romano Prodi volt EU-elnök. Minden évben ég a betlehemi láng az Európai Parlamentben, Strasbourgban. 2000-ben elvitték a Kosovóban állomásozó ENSZ-katonáknak is. Ez évben november 21-én gyújtották meg Betlehemben a békelángot, és november 26-án hozta el Linzbe repülőn a 11 éves Jürgen Lengauer. Idén ő kapta ezt a megtisztelő feladatot, mert a múlt nyáron kimentette a vízből kétéves unokatestvérét. Ő látogathatja meg advent negyedik vasárnapján XVI. Benedek pápát, aki magánkihallgatáson veszi át tőle a lángot. A fiú több jeles egyházi és politikai személyiségnek is elviszi majd a béke jelképét, köztük Heinz Fischer osztrák szövetségi elnöknek, Christoph Schönborn bíborosnak, valamint az Európai Unió vezetőinek. Selyem Zoltán
December 8: Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának az ünnepe. Templomunkban szentségimádási nap, és a templom felszentelésének az ünnepe. Reggel 6 órakor: hajnali szentmise, a Zsolozsmából a reggeli dicséret, szentségkitétel. A templom egész nap nyitva! Térjünk be szentségimádásra! Délután 3 órakor: a Rózsafüzér Társulat és a Karitász csoport közös imaórája. Délután 5 órakor: Szentóra, szentségeltétel. Este 6 órakor: ünnepi szentmise.
2005. december 4.
Regina Krónika
Nem csak gyerekeknek! Kedves Gyerekek! Hóval, faggyal, zúzmarával idén is ránk köszöntött a december, az esztendőnek az a hónapja, mely talán a legkedvesebb mindnyájatok számára. Hiszen még el sem fogynak a szép piros csomagocskákból a Mikulás hozta csemegék, már azon törhetitek a fejeteket, vajon idén mit találtok majd a karácsonyfa alatt. Bizony, mire kinyitjátok adventi naptáratokon az összes ablakocskát, mire kivirágzik szobátokban a Borbála napján vágott cseresznyeág, mire a meleg kályha mellett kihajt a Luca napján elvetett búza, mire a negyedik gyertya lángja is fellobban az adventi koszorún, mire az utolsó hajnali misére hívó harangszó is elhal a ködben, mire szép énekeket dalolva elvonulnak a vidám betlehemesek, mire eljutnak távoli ismerőseinkhez, jó barátainkhoz jókívánságokkal teli üdvözlőlapjaink, mire a templomi pásztorjáték lelkes kis szereplői felszedelőzködnek és hazasietnek, már el is érkezik a várva várt ünnep: Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója születésének napja. A csodálatos éjszakáról, amikor Isten fia emberré lett és a földre szállt, minden kisebb-nagyobb közösségben másképp emlékeznek meg, a karácsonyi népszokások tárháza igen színes és gazdag, és országonként, de akár településenként is változó. A szenteste megünneplésének családonként is eltérő hagyományai alakultak ki. Biztos ti is tudjátok már, hogy hány órakor van nálatok gyertyagyújtás, mit szoktatok a fa alatt imádkozni vagy énekelni, melyik szentmisén vesz részt a család, mi az ünnepi menü, melyik magányos rokon tölti veletek az ünnepet, mikor melyik nagyszülőtökhöz látogattok el. Bennem is felejthetetlen emlékként élnek gyerekkorom karácsonyai. Nagyanyáméktól hazafelé tartva – ahol a délután vidám játékkal és feszült várakozással telt – lestük a
házak utcára néző ablakaiból kiszűrődő karácsonyi fényeket, és találgattuk, vajon nálunk is járt- e már a Jézuska. Szívünket, lelkünket is ünneplőbe öltöztetve léptünk a csengettyűszóra az elsötétített szobába, ahol csillagszórókkal, aranyfüzérekkel feldíszítve pompázott a fenyőfa, a világ legszebb karácsonyfája. Soha azóta olyan gyönyörűt nem láttam, és már nem is fogok, hiszen elszállt a gyerekkor… Mialatt a „Csendes éj” szólt az öreg lemezjátszón, szemünk a régi, kedves díszek után kutatott az ágak között. Egyiket-másikat még egész kicsi óvodásként rajzoltuk, ragasztgattuk ajándékba szüleinknek, s ezek féltve őrzött kincsek voltak. A közös ima előtt mindig felhangzott egy karácsonyi vers is, melyet még dédnagyanyám testvére jegyzett le a família minden kis családja számára. Ezt a verset én is minden szenteste felolvasom gyermekeimnek. Így hangzik: „Szállást keres a Szent Család, de senki nincs, ki helyet ád, nincsen, aki befogadja őt, aki az égnek Ura. Az idő már későre jár, a madár is fészkére száll, csak a Szent Szűz jár hiába, Betlehemnek városába. Legalább ti, jó emberek, fogadjátok a kisdedet! Házatokra boldogság vár, ha betér az égi király. Ne sírj tovább, Szűz Mária! Ne menjetek ma máshova! Szállásunkat mi megosztjuk, kis Jézuskát befogadjuk.” Emlékszem, ahogy e sorok hallatán gyermeki áhítattal évről évre elképzeltem, milyen fájdalmak és kétségek között nézhetett József és Mária a zárva maradt ajtókra, hogy
. oldal aggódhattak, hogy vajon találnak-e időben megfelelő menedéket a születendő gyermeknek. A vers utolsó szakaszát teljesen átéltem, és azt kívántam, bárcsak hozzánk zörgetett volna be a Szent Szűz és jegyese, hiszen mi biztosan tárt karokkal fogadtuk volna őket. Valahogy úgy képzeltem én is, ahogy egy kedves karácsonyi népi ének szólítja meg a kisdedet: „Üdvöz légy, kis Jézuska, üdvöz légy, ó, kisbaba! Mért fekszel a jászolba’, a hideg istállóba? Hol a fényes palota? Hol a kényes nyoszolya? Hol a lépes mézecske, vajjal mázolt köcsöge? Ó, ha Magyarországra, Bicske mezővárosba’ jöttél volna világra, akadnál jobb országra. Mert adnánk jó mézecskét, vajas, édes tejecskét, szükségedet megszánnánk, párnácskánkba takarnánk.” Talán ti is gondoltatok már ilyesmit, s talán nem is kell hozzá naiv gyermeknek lenni, hogy az ember meg legyen győződve róla: ő bizony puha ágyat vetne Máriának, étellel-itallal kínálná a fáradt Józsefet, s minden földi jóval ellátná a születendő gyermeket. Csakhogy van ám egy szívszorongató Mária-énekünk is (melynek egyik változata Sütő András Advent a Hargitán című drámájában is felcsendül): „Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária, aranyból, ezüstből szállást adtam volna, én magam a hideg földre lefeküdtem volna…” Ha tudtam volna… Mit is jelent ez a ha? Jézus csodás története nem ezen
. oldal a szent éjszakán, hanem már jóval korábban kezdődött, amikor Gábriel arkangyal köszöntötte Máriát, és tudtára adta, hogy ő a kiválasztott, aki világra hozza majd az Isten fiát. S mit válaszolt neki Mária, aki bizonyára alig jutott szóhoz a meglepetéstől, ijedtségtől és a megrendültségtől? „Ímhol az Úrnak szolgálója, legyen nekem a te beszéded szerint” (Lk 1,38). Mária nem kér gondolkodási időt, nem mondja, hogy meg kell beszélnem Józseffel, nem mentegetőzik, hogy később – talán az esküvő után – alkalmasabb lenne az időpont. De hát melyik asszony ne örülne ennek a nagy megtiszteltetésnek, ki utasítaná vissza az Úr ilyen hatalmas ajándékát? És vajon a váratlanul, nem tervezetten fogant kisgyermekek, akik „épp rosszkor jönnének” – mert még nem épült fel a ház, mert sikeresnek kell lenni a munkahelyen, mert korai lenne még elköteleződni (s talán már nincs is kinek) – ők vajon nem ugyanúgy Isten kegyelmének élő bizonyítékai-e, s őket vajon nem égi ajándékként küldte-e az Úr? Mi lett volna a világgal, mi lett volna velünk, ha Mária is mérlegelni kezd? Vagy gondoljunk csak bele József helyzetébe! Álmában egy angyal elmondja neki, hogy szeretett jegyese gyermeket vár a Szentlélektől. Még össze sem házasodtak, s a gyermek sem az övé. József mégis „úgy tőn, ahogy az angyal parancsolta vala néki…” (Mt 1,24). József nem kételkedik, nem kér bizonyítékokat, nem hagyja el Máriát. De hát ez csak természetes, hiszen jegyese a rég várt messiást hordta szíve alatt, s így ez igazán nem volt nagy áldozat tőle – mondhatnánk. És azok a férfiak, akik megfutamodnak a felelősség elől, magára hagyva várandós párjukat? Ők vajon miért nem bíznak a jó Istenben, miért nem viselik tetteik következményeit, és miért nem nyújtanak biztonságos támaszt családjuknak? Hogy is tudnánk az Emberfiának Józsefhez hasonló, jó nevelőapjává válni, ha nem merjük elfogadni a ránk bízott életeket, s ha gyakran saját, vér szerinti gyermekeinkhez sincs türelmünk?
Regina Krónika A jászol körül ott álltak még az egyszerű, szegény pásztorok is. Az angyal hívó szavára azonnal odasiettek. Nem bánták, hogy éjszaka van, nem késlekedtek, és azt vitték ajándékba a kis Jézusnak, amilyük volt. Persze mi is mindenünket, legnagyobb értékeinket is felajánlanánk neki, és azonnal indulnánk, ha hívna. De vajon gondolunk-e néha a rászorulókra? Észrevesszük-e, ha egy osztálytársunk rendszeresen nem visz tízórait, és megosztjuk-e vele a miénket, vagy azt gondoljuk: semmi közöm hozzá, én nem tehetek róla? Adunke pár forintot a hajléktalanoknak, vagy fellengzősen kijelentjük: úgyis csak elissza? Figyelünk-e a templomi gyűjtésekre, a szeretetszolgálatok felhívásaira, és adunk-e annyit, amennyi erőnkből telik? Adunk-e most, akkor, amikor kérnek, vagy halogatjuk: majd ha jobban állunk anyagilag, most nekünk is nagyon kell a pénz, mert új számítógépre, új telefonra, új autóra gyűjtünk? A pásztorok nem a már megunt, feleslegessé vált dolgaikat vitték a kisdednek, és nem azt, amit már nem bírtak megenni. Elég lesz-e nekünk az ajándékba kapott sok édesség, szép játék fele is? Meg tudunk-e válni attól, amire a másik embernek nagyobb szüksége van, mint nekünk? Vagy féltve őrizgetünk, kuporgatunk, tartalékolunk mindent, hátha később nekünk sem jut? Utoljára a három király érkezett Betlehembe. Időt, pénzt, fáradságot nem kímélve vágtak neki a hosszú útnak, ezer veszélynek téve ki magukat. Ugyan ki ne tenne meg tízszer ilyen hosszú utat is, csak hogy láthassa a Megváltót? De az alig száz kilométernyire lakó nagyszülőkhöz eljutni már igen megterhelő, néha még a nagyobb ünnepeken is elmarad a látogatás, hiába várnak minket – pedig nem is teveháton kellene utaznunk! Olyan is előfordul, hogy a tíz perc járásnyira lévő templomig sem jutunk el vasárnap, mert mindig közbejön valami. Jézus Krisztus előtt mi is térdre borulnánk. De szüleink, nevelőink, főnökünk tekintélyét elismerni
2005. december 4. igen nehezünkre esik alkalomadtán. Arról már nem is beszélve, ha egy nálunk rátermettebb, kiválóbb társunk valamiben sikeresebb lesz, mint mi, valamiben megelőz minket. Közeleg a karácsony. Kinyitjuk-e hát az ajtót a rendületlenül kopogtató Messiás előtt? Vagy a Szűzanyának innen is sírva kell tovább mennie, mert nem engedjük, hogy a szívünkben megszülethessen a csoda? Befogadjuk-e Jézust, vagy a végső számvetésnél majd mi is szomorúan mentegetőzünk: „Hogyha tudtam volna, hogy te vagy Mária…”? Persze, nem ilyen egyszerű az egész! Miért vállalta Mária az istenanyaságot, ha tudta, hogy óriási felelősséggel jár, s azt is, hogy szeretett fiát el kell majd veszítenie, hogy mi élhessünk? Miért nem kételkedett József Máriában, miért nem választott inkább másik asszonyt, és miért fogadta el, hogy csak a nevelőapja lehet a születendő Istengyermeknek? Miért örültek a pásztorok egy istállóban született, jászolban fekvő kisdednek, miért vittek neki ajándékokat, ha maguk is szűkösen éltek, és miért gondolták, hogy valóban ő az, akit vártak? Mi szüksége volt a három királynak arra, hogy tiszteletüket tegyék egy pólyába csavart csöppségnél, és miért nem viselkedtek Heródes módjára? Honnan tudták, hogy nem hiábavaló a nagy út? Mert mindnyájuknak erős, megingathatatlan hite volt. Hittek a számukra megjövendölt eseményeknek, hittek Istenben, és rábízták egész életüket! Ez a titka a karácsonyi csodának, ettől egyszerű az egész mégis. Egyszerű, de nem könnyű! Azért csak próbáljuk meg! Legalább próbálkozzunk vele újra és újra! Hogy végre valóban azt mondhassuk: „Ne sírj tovább, Szűz Mária! Ne menjetek ma máshova!” Ehhez kívánok mindnyájunknak sok erőt és kitartást! Kedves gyerekek, legyen áldott, békés, szép karácsonyotok! Péti Mária
2005. december 4.
Regina Krónika
. oldal
Egy gyertya gondolatai Ti meggyújtottatok engem, és elgondolkozva, eltűnődve nézitek fényemet. Derűsen ültök körül, és úgy érzem, egy kis örömet nyújtok nektek fényemmel. Én mindenképpen örülök, hogy égek, hogy így, ezáltal élek. Ha nem égnék, akkor a többi gyertyával együtt egy dobozban tárolnának, anyagként becsomagolva, tétlenül. Igazi gyertyává akkor válok, ha égek, és élve fényt adhatok. Ti érzitek, hogy most éppen égek, világítok és fényt adok. Magamat adom, feladatomat teljesítem. Tudom, bensőmben érzem létemet, és azt is, hogy az égéssel, a fény kiárasztásával mindig kisebbé leszek. Ha pedig égés közben mindig fogyok, úgy életem beteljesedve véget ér. Hiszen a gyertyák csonkig égnek. Úgy érzem, ez a jó, ez a helyes gyertyasors. Hiszen ha megtartom a formámat, és egészben a kartondobozban maradok, akkor nem fogyok el, egy élettelen tárgy maradok, létezésem értelmetlen és hiábavaló. Ha viszont fényt és meleget adok, akkor tudom, mi végre vagyok én: Fel kell magamat áldozni!
Igen, ez szebb, nemesebb, mint céltalanul a kartondobozban maradni. Míg ezeket gondoltam, fényimbolygásommal felétek hajoltam, és láttam a békességben is gondokat, kétségeket tükröző arcotokat. Mintha tőlem, a kis gyertyától várnátok vigaszt, reményt. Pedig én csak rá tudok világítani a kérdésekre, ébreszteni a gondolatokat. A válasz nálatok, bennetek él. Ha csak magatokkal törődtök, úgy egy létező ember maradtok, és talán nem mentek tönkre. Csak elfolyik életetek. Viszont akkor sosem tudjátok meg, mi a feladatotok a földön, és mi a célja az életeteknek! Saját odútokban maradtok, elszigetelve, és nem tudtok másokban érzéseket, szépséget, meleget kelteni. A bezártság terméketlenségében múlik az idő. Viszont ha magatok körül fényt és melegséget sugároztok, úgy igaz emberré tesz benneteket a másoknak szerzett öröm, a magatok odaadásából eredő, visszaáradó szeretet. Így nem lesz haszontalan munkátok, szolgálatotok sem. Az a fontos, hogy saját magatokat adjátok! Az örömeiteket, szomorúságotokat, félelmeiteket, vágyaitokat.
Maradj velünk, Urunk Október 23-án a Szent Péter téren tartott ünnepi misével XVI. Benedek pápa bezárta az Eucharisztia évét és a püspöki szinódust. Ennek kapcsán beszélt arról, hogy a keresztény embernek mindig Krisztustól, az Eucharisztiától kell elindulnia, attól a vágytól vezetve, hogy tanúságot tegyen a szeretet titkáról. Az Oltáriszentség jelenvalóvá teszi és közvetíti felénk Isten szeretetének teljességét. Az Eucharisztia titka minden keresztényt arra ösztönöz, hogy „megtört kenyér” legyen a többi emberért. Úgy gondolom, hogy ezek a szavak – bár hivatalosan befejeződik az eucharisztikus év – feladatot adnak
nekünk a jövőben. „Maradj velünk, Urunk!” – II. János Pál pápa ezekkel a szavakkal indított el bennünket az Eucharisztia évének kezdetekor, és most, egy esztendő elmúltával is ezeket a szavakat ismételjük. Maradj velünk, Urunk, mert szükségünk van a jelenlétedre! Maradj velünk, Urunk, mert szeretnénk folytatni, ami az év folyamán elkezdődött bennünk! Maradj velünk, Urunk, mert azt szeretnénk, hogy még jobban elmélyüljön az Oltáriszentség iránti tiszteletünk! Maradj velünk, Urunk, hogy a továbbiakban is részesüljünk a legcsodálatosabb szentség kegyelmeiben! Azt kívánom nektek, hogy tovább
Nem kell félnetek, ha ezáltal megrövidültök, mert ez csak kívülről látszik így, de belülről mindig értékesebbek lesztek. Ti nyugodtan nézhetitek, hogy a gyertya egyre fogy, mert magatok is gyertyák lesztek. Én csak egy kicsi, egyedüli gyertyácska vagyok, az én fényem kicsi, és kevés meleget ad. Én egyedül kevés vagyok. Ha több gyertya ég, akkor nagyobb a fény, és több meleg árad felétek. Ugyanígy lehet köztetek: ha többen összefogtok, akkor sok emberhez eljuttatjátok a fényt, a világosságot, a meleget, mert közösen hatalmas erőt képviseltek! Bennetek, általatok terjed a világosság a szívekben, a fény békessége tölti be napjaitokat, és a jóság uralja a földet. Kormos Gyula prelátus (Az Üzenet c. folyóirat októberi számából)
erősödjön az Eucharisztia iránti ragaszkodásotok és maradjatok meg az Eucharisztia közösségében! Folytassuk az Eucharisztia évét úgy, hogy másokat szolgálva „megtört kenyérré” válunk! Mindennap imádkozzunk Jézushoz: Maradj velünk, Urunk! Maradjon veletek Krisztus! Horváth István atya www. szombathelyiegyházmegye.hu
Tetőtéri Esték Tihanyban December 16-án 18 órakor Korzenszky Richárd OSB
Az ünnep címmel tart előadást.
Regina Krónika
. oldal
2005. december 4.
Közösség-e valóban egyházközösségünk? „Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jó tettekre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem bátorítsuk egymást…” (vö. Zsid 10,24– 25). Legutóbbi hazalátogatásom során érdekes dolgot kellett megtapasztalnom. Két barátnőmnek, egymástól függetlenül, nagyon hasonló élményben volt része. Egyikük Veszprémben él. Mivel a helyi katolikus egyházközösségekben nem talált rá támogató, meghitt együttlétekre hívogató csoportokra, ezért barátai buzdítására a Hit Gyülekezetének tagja lett. Sajnos úgy érzi, hogy ebben a közösségben megélheti azt a hitet, amire mindig is vágyott. A másik eset Budapesten történt. Súlyos beteg, mozgáskorlátozott barátnőmnek, aki állapota miatt nemegyszer komoly lelki válságokat is átél, sok barátja, ismerőse hátat fordított, magára hagyták kétségeivel, gondjaival. Egy nyári napon, amikor éppen küzdelmes sorsán merengett a buszon, megpillantott egy lányt Bibliával a kezében. A lány az egyik utassal küldött neki egy cédulát: a pár soros üzenet egy vallási találkozóra való meghívás volt. Barátnőm rögtön megszólítva érezte magát, hiszen végre valaki mégis felfigyelt rá, valaki észrevette homlokán a gondok árnyékát, valakinek feltűnt magányossága. Ez az érzés vezethetett oda, hogy elhatározza, hogy ha csak egyszer is, de el kell jutnia erre az összejövetelre. Az ismeretlen lány egy szekta tagja, s bár barátnőm szerencsére még nem csatlakozott a csoporthoz, a vágy már megszületett benne. Milyen könnyű a magányos, beteg, problémákkal küzdő emberek lelkét megérinteni! Ezek a példák arra hívják fel a figyelmünket, hogy eljött az idő, amikor tennünk kell valamit, hogy az egyházunk valóban éljen, hogy valódi közösségeknek adjon otthont. Nekem nagyon sok jó tapasztalatom
van jól működő egyházi közösségekről. Már tizenöt éve élek Németországban. Sajnos a nyáron elköltöztünk, de eddig egy olyan tartományban éltünk, ahol katolikusnak lenni nem mindennapi dolog. Sőt egyes evangélikus hívek keményen rivalizálnak is a katolikusokkal, s talán ez még jobban összetartott minket. Ebben a közösségben kicsi és nagy egyaránt megtalálja a helyét. Még most is, amikor visszalátogatok hozzájuk, úgy érzem magam köztük, mintha egy nagy család tagja volnék. Hiszen gyermekeim születésétől kezdve részt vettünk a közösség életében. Itt a kisgyerekes anyáknak is lehetőségük van találkozásra: míg a picik játszanak, addig ők kicserélhetik tapasztalataikat, megoszthatják egymással örömüket, bánatukat. A nagyobb gyerekeket a ministránsfoglalkozás várja, ezen kívül elsőáldozásra és bérmálkozásra is felkészítik a gyerekeket. Természetesen ezekből az együttlétekből a család sem maradhat ki. A felnőttek bibliaórára járhatnak, sportolhatnak, vagy a kórusban énekelhetnek. Nem feledkeznek meg az idős emberekről sem: mindig akad, aki látogatja őket, segít nekik. Minden nyáron szerveznek egy ünnepséget, ahol a mise után ebéddel és érdekes programokkal várják az érdeklődőket. A közösséghez óvoda is tartozik, mellyel gyakran tartanak közös rendezvényeket. Ilyen például az óvoda kertjében celebrált mise, melyen az egyházközösség fiataljai zenélnek. Sorolhatnám tovább a jobbnál jobb programokat, de amit még igazán fontosnak tartok megemlíteni, az az, hogy a külföldiekre is gondolnak. Hiszen a város több pontján rendszeresen miséznek különböző idegen nyelveken. Ez sokat segít abban, hogy egy kicsit otthon érezhessük magunkat az új hazában. Mindezt azért írtam le, mert jó lenne itthon is minél több aktívan működő, valódi közösségi együttlétet nyújtó
templomi szerveződéssel találkozni! Jó lenne, ha ezek nem csak egy szűk kör csöndes összejövetelei lennének, hanem valóban támaszt nyújtanának az útkereső fiataloknak, segítséget a testi-lelki bajokkal küzdő rászorulóknak, érdekes, léleképítő alkalmakat jelentenének a gyerekeknek, a családoknak. Katolikus közösségeink világítsanak olyan fényesen, hogy a sötétben bolyongóknak ne kelljen hamis, tünékeny, lidérces fények után futniuk – ez keresztényi kötelességünk! Horváth Andrea Göttingen
Egyházközösségünk honlapja a http:// maria-frieden.dabakus.de címen található meg.
Advent 3. vasárnapján, december 11-én tartja a plébániai Karitász csoport a szokásos karácsony előtti tartós élelmiszer gyűjtését. Szeretettel kérjük az adományokat a rászorulók és a nagycsaládosok részére.
Karitász-kérés Karitász raktárunkba szívesen fogadunk téli jellegű férfinői- és gyermekruhákat. Legtöbben keresik: • a dzsekiket • a lábbeliket • férfisapkát • plédet és ágyhuzatot. Előre is köszönjük szíves segítségüket.
Regina Krónika
2005. december 4.
Közösség – de hol? (Plébánosi reflexiók)
Napjaink egyházi összejövetelein, tanácskozásain gyakran visszatérő, sokak által hangoztatott gondolata, hogy a jövő egyházképe a közösségek közössége. Mégpedig nem úgy, ahogy korábban is elgondolták, hogy az egyes egyházközségeket összefogja az egyházmegye, az pedig beletartozik a világegyházba, hanem hogy az egyes egyházközségeknek, plébániáknak kell úgy felépülnie, hogy az a közösségek közössége legyen. Lehet mondani, hogy az egyes vasárnapi szentmisékre nagyjából ugyanazok jönnek. Kialakult, hogy egyéni szokásainak megfelelően kinek melyik miseidőpont az alkalmasabb. Mégsem mondhatjuk egy-egy szentmise résztvevőit közösségnek, hanem inkább csak közönségnek – már csak amiatt is, mert hívek nagy része nem tevékeny résztvevője a szentmisének, az énekbe sokan nem kapcsolódnak be, vannak, akik még a válaszokba, közös imádságokba sem... A közösség feltételezi a személyességet, a közösség tagjai között a személyes ismertséget, kapcsolatot. S bizony, ez katolikus „ közöss égein ket” egyelőre még nem jellemzik, főként nagyobb településeken, városokban. Horváth Andrea cikke rávilágít, hogy a kisebb egyházakban, szektákban éppen ez a közösség, a személyesség sokakat megragadó és odavonzó. Szektás kiváltság ez? Szó sincs róla. Németországi tapasztalataira hivatkozva villant fel példákat. Szinte hallom a megjegyzést: „Könnyű nekik,
de hát más a mi helyzetünk!” Valóban? Jézus felteszi a kérdést a hegyi beszédben: „Nem több-e az élet az ételnél és a test a ruhánál?” (vö. Mt 6, 25-34) Ha nem töltjük meg lelki tartalommal, nem leszünk többek a madaraknál és a virágoknál. Ha csak egyénileg akarunk töltekezni (oly sokan még ma is elhiszik, hogy a vallás magánügy), hamar kiürülünk. Közösségben viszont mindig van valami olyan, amit meg tudunk osztani egymással. S hogy találkozzunk, annak a feltételei is megvannak... Nagyrészt híveink adományaiból és egyházi hozzájárulásaiból elkészült az új plébániai lakás, a régi plébániaépület pedig felszabadult közösségi célokra. Immár adva van a lehetőség, ahol összejöhetünk. A plébániai közösségi ház nem csak imádságra, hittanórára és lelki programokra jó, hanem arra, hogy közösségeknek helyet adjon. Milyen közösségeknek? Olyanoknak, amelyekben a híveink „mindennapi, profán módon” is találkozhatnak,
. oldal jobban megismerhetik egymást, közös hobbinak, játéknak vagy érdeklődésnek hódolhatnak. S ehhez csak az kell, hogy ne megszólításra várjunk, hanem merjünk magunk kezdeményezni. Ne mástól várjuk, hogy tegyen valamit, hanem mi legyünk a saját érdeklődési területünkön, tevékenységünkben meghívók. Ezt tehetjük személyes megszólítással, de rendelkezésre áll egy megfelelő fórum is, ahol közzétehetjük meghívásunkat: plébániai újságunk, a Regina Krónika. Szent Ágoston írta: „Az az Isten, aki téged megteremtett a te megkérdezésed nélkül, nem fog téged üdvözíteni a te beleegyezésed nélkül.” Isten nem passzivitást vár tőlünk: valahogy majd csak kihúzzuk ezt a földi életet. Jézus nem vallási szolgáltatások fogyasztóinak hív minket egy fogyasztói társadalomban. Hanem az kívánja, hogy a föld sója, a világ világossága legyünk, kovász, amely átjárja az egész tésztát. Tevékeny szolgálatot vár tőlünk – a világban is és az egyházban is. Az ötleteket, meghívásokat – egyelőre még – szívesen koordinálom személyesen... Gyula atya
Regina Krónika
10. oldal
Kitekintő A turisztikát tanulták A „Szülőföld program” keretében erdélyi delegáció érkezett a megyeházára. A nyáron Erdélyben járt ügyrendi bizottság tárgyalásai során felvetődött, hogy a Szülőföld program keretében az erdélyi szakemberek a szakmai tapasztalatcserét és a szakmai továbbképzéseket tudnák leginkább hasznosítani. A Kovászna megyei szakemberek számára először turisztikai képzési programot szervezett a megyei önkormányzat. Ennek során részt vesznek a zirci bakonyi turisztikai konferencián, a közgyűlés vitáján a megyei turisztikai koncepcióról. Látogatást tesznek a veszprémi városházán, és megtekintik a pápai termálfürdőt is. Az előadók között meghallgatják Mayer Péter, a
Hírek és események Az imaapostolság szándékai novemberre: Általános: Hogy elterjedjen a férfi és a nő Isten terve szerinti méltóságának egyre mélyebb megértése. Missziós: Hogy az istenkeresés és az igazság utáni szomjúság vezessen el minden embert az Úrral való találkozásra. December 18-án, vasárnap délután 3 órakor a siketek szentmiséjét tartjuk. December 24-én délután 1/2 4-kor kezdődik a gyermekek és a fiatalok a betlehemes játéka. Utána a templomot bezárjuk. Bár szombati nap, este 6 órakor nem lesz (előesti) szentmise. Éjjel 1/2 11-kor nyitjuk a templomot, 1/2 12-től karácsonyi zenés-énekes áhítat kezdődik, majd az éjféli szentmise következik, amelyet – reményeink szerint – Csernai Balázs, Münchenben tanulmányait végző atya tart.
Veszprémi Egyetem Turizmus Tanszéke vezetőjének előadását, és találkoznak Pál Béla államtitkárral. Révkomáromban a kulturális bizottság A Nyitrai Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete kulturális bizottságának meghívására egynapos szakmai látogatást tett Révkomáromban a Veszprém Megyei Közgyűlés Kulturális Kisebbségi és Egyházügyi Bizottsága. A bizottság annak a látogatásnak a folytatásaként kapott meghívást, melyet a szlovákiai képviselők nemrég tettek Magyarországon. A két megye kulturális bizottságának tagjai értékelték a 2005. év tapasztalatait. Néhány esemény: nyitrai együttesek bemutatkozása a Művészetek Völgyében, színes irodalmi műsor keretében emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalomról Komáromban is, Veszprém megyei könyvtárosok tapasztalatcsere-látogatáson vettek részt Nyitra megyében, később a komáromi könyvtár
megnyitójára könyvcsomaggal kedveskedtek. Részt vett a Laczkó Dezső Múzeum küldöttsége a „Székelyföld bemutatkozik a Felvidéken” című múzeumi rendezvényen, melynek keretében háromoldalú igazgatói egyeztetésre is sor került. Novemberben a Nyitra megyei gyűjteményeket bemutató előadássorozatra került sor Veszprémben a VEAB-bal közös szervezésben. A megbeszélésen elhangzott, hogy a Veszprémi Petőfi Színház a Komáromi Jókai Színházzal közös programra készül. A jövőbéli tervek egyeztetése azonban kicsit visszafogottra sikerült, hiszen Szlovákia most áll az önkormányzati választások előtt, a képviselők nem tudtak arról nyilatkozni, hogy bent maradnak-e a közgyűlésben, vagy sem, abban azonban valamennyi résztvevő egyetértett, hogy a közművelődési intézményeknek a szépen alakuló kapcsolatokat folytatni kell, a megyéknek pedig – lehetőségükhöz mérten – támogatni azt.
December 25., karácsony napja vasárnapra esik, természetesen a vasárnapi rend szerint tartjuk a szentmiséket.
anyját ünnepeljük. Egyúttal a béke világnapja is.
December 26. karácsony másnapja, Szent István első vértanú ünnepe. Szintén a vasárnapi rend szerint lesznek a szentmisék. December 27-én, Szent János apostol ünnepén ez évben is megtartjuk az új bor megáldását a reggeli szentmise végén. December 28. aprószentek ünnepe. Mivel ebben az évben karácsony és újév napja közt nincs vasárnap, 30-án, pénteken tartjuk a Szent Család ünnepét. December 31-én este 6 órakor hálaadó szentmisét tartunk, ennek keretében végezzük a szokásos év végi beszámolót és hálaadást. Ez a szentmise újév napjának előesti szentmiséje lesz. Január 1-jén, újévkor az Egyházban kiskarácsony, Szűz Máriát mint Isten
Készüljünk a szentmisére! Olvasmány dec. 11. dec. 18. éjféli dec. 25. jan. 1. jan. 8.
Iz 61,1–2a.10–11 2Sám 7,1–5.8b–12.14a.16 Iz 9,1–6 Iz 52,7–10 Szám 6,22–27 Iz 60,1–6
2005. december 4.
Szentlecke 1Tessz 5,16–24 Róm 16,25–27 Tit 2,11–14 Zsid 1,1–6 Gal 4,4–7 Ef 3,2–3a.5–6
Január 8-án tartjuk vízkereszt ünnepét. Aki az ünnephez kapcsolódóan házmegáldást kér, jelentkezzen a plébánián vagy a sekrestyében, hogy alkalmas időpontot egyeztethessünk.
Imádkozzunk értük...! ...mert az örök hazába költöztek: Tar Kálmán (81 éves) október 26-án, Bolla Kálmán (81 éves) október 28án, Erdő Sándor (75 éves) október 31-én, Bali Istvánné Széplaki Mária Ilona (49 éves) október 31-én, Havasi Ernő (79 éves) november 1-én, Szalay Endréné Koszta Magdolna (84 éves) november 2-án, Szalóczi Józsefné Horváth Anna (68 éves) november 2-án, Röhrig Henrikné Flörich Mária (74 éves) november 5-én, Tuli István (77 éves) november 6-án, Kemenczky István (83 éves) november 11-én, dr. Szegleti Ferenc (92 éves) november 16-án.
Regina Krónika
Evangélium
A Regina Mundi Plébánia ingyenes lapja
Jn 1,6–8.19–28 Lk 1,26–38 Lk 2,1–14 Jn 1,1–18 Lk 2,16–21 Mt 2,1–12
Felelős kiadó: Tóth Gyula plébános Szerkesztőség: a plébánián, Veszprém, Dózsa György út 9. Telefon: 88/327-609 Szerkesztők: Demény Anna, Kreschka Miklós, Selyem Zoltán
