Regina Krónika www.reginamundi.extra.hu
X. évfolyam 5. szám
2009. május 3.
« A veszprémi Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja »
Május, a Szűzanya hónapja és általánossá vált, hogy május hónapban a Máriát tisztelő hívek összejönnek a litánia elvégzésére, a szerzetesi és a plébániatemplomokban is kiegészítik azzal, hogy a litánia megszólításait szentbeszédekben értelmezik és magyarázzák. Ez a szokás hazánkban is általános mind a mai napig. Simon András: Madonna
A keleti és a nyugati egyház egyaránt egy-egy hónapot szentelt és ma is szentel a Boldogságos Szűznek. A keleti egyház ünneplése augusztus hónaphoz, a Boldogságos Szűz mennybevételéhez kötődött. Az ünnep előtt tizennégy napon át böjtöltek, majd utána az ünnepet még tizenöt napig tartották. A nyugati egyház ünneplésének gyökerei visszanyúlnak az európai országok hagyományaihoz és szokásaihoz. A május a „virágba borulás” időszaka, amit csodálatos virágfesztiválokkal tettek ünneppé. A Boldogságos Szűz Isten legcsodálatosabb teremtménye és legszebb az asszonyok között, méltó arra, hogy tisztelet övezze, és szeretettel forduljanak felé. Az Énekek éneke vőlegényének köszöntése méltó alapja a tiszteletnek. „Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! A föld színén immár virágok nyílnak.” (2,12) Így kapcsolódik egybe a természet és a szeretet. Először X. Alfonz Castiglia királya kapcsolta össze május hónapját a Boldogságos Szűz személyével, megkoronázva és énekkel magasztalva. Folyamatosan terjedt a hónaphoz kapcsolódó Mária-tisztelet. Rómában Néri Szent Fülöp biztatta fiataljait, hogy ebben a hónapban virágkoszorúkkal ékesítsék a Madonna képeit, szobrait, zengjenek énekeket a köszöntésére, és jótettekkel is bizonyítsák ragaszkodásukat. Számos kiadvány jelent meg Európa-szerte, hangsúlyozva ennek lelki jelentőségét. A XIX. században a Szeplőtelen Fogantatás dogmája nagy lökést adott a Mária-tiszteletnek, amit a pápák is tanításaikkal, körleveleikkel erősítettek. Egyre inkább elterjedt
A loretói litánia A „litánia” kifejezés a görög „litaneuó” – könyörgök szóból származik. Az V. században jelentette azt a könyörgő imádságot, amellyel különféle szándékokért imádkoztak. Már a VII. században kialakult a ma is ismert formája: a szándék → hívek válasza. A loretói litánia a mai formájában a XVI. században tűnik fel először, de már a XII. századból is ismerünk hasonló, közös végzésre készült imádsá-
got. Az általunk ismert loretói litánia a Loretó városának bazilikájában lévő Szent Házból származik, ahol – adataink szerint – 1575-től, mások szerint már 1400-tól minden szombaton elénekelték a Boldogságos Szüzet köszöntve. Amikor Canisius Szent Péter 1558-ban Loretóban járt és meghallotta ennek éneklését, átvette imakönyvébe, és terjesztette. VIII. Orbán pápa 1691-ben kiadott dekrétumában megtiltotta a különböző templomokban készült Mária-litániákat, és egyetemes használatra a loretói litániát rendelte el. XIII. Leó pápa ezt 1886-ban megújította. A pápák azóta is mindig hangsúlyozták a litánia közös és egyéni imádkozásának jelentőségét, így XII. Piusz, VI. Pál, II. János Pál pápák. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció Népi ájtatosságokról szóló dokumentuma jelentős ájtatosságnak tünteti fel a Szűzanya köszöntésének ezen tiszteletre méltó módját. A loretói litánia bevezető része arra irányítja figyelmünket, hogy minden adományt mennyei Atyánktól kapunk, és Jézus Krisztus volt az, aki feltárta nekünk a Szentháromság titkát. Először a Szűzanyát három kiváltságban szólítjuk meg, a következő csokorban azok a motívumok szerepelnek, melyekért őt tiszteljük. Az ötödik részben Máriát mint szüzet különböző ékes jelzővel magasztalja. A hatodik részben a Szetírásból vett jelzőkkel ruházza fel, amely az Igazság tükre megszólítással kezdődik, és a Hajnali csillag köszöntő szóval fejeződik be. A Szűzanya a betegek gyógyítója, a bűnösök menedéke, a szomorúak vigasztalója, és a keresztények segítsége, tehát a mi küzdelmes életünk résztvevője, akihez mindig bizalommal fordulhatunk. (Forrás: Adoremus 2009. május)
Regina Krónika
2. oldal
2009. május 3.
Az örök élet polgárai vagyunk! Takács István atya nagyböjti lelkigyakorlata 1. Kicsoda vagy te? – Önazonosságunk kérdése Rendszerint nehéz helyzetekben merül fel ez a kérdés, amikor meginognak életünknek addig biztosnak hitt keretei. Például betegségben, gyászban, munkahely elvesztésekor, vagy amikor igazságtalanság ér. Ilyenkor jövünk rá, milyen törékeny az életünk, milyen bizonytalan az alapja. Magyarországon most különösen aktuális a kérdés, a reménytelenség, a feleslegesség érzése sok embert utoléri. A fenti kérdésre úgy tudok legjobban választ adni, ha megvizsgálom az emberi kapcsolataimat. A tekintetnek ereje van, ahogy a hozzám közel állók rám néznek, olyannak érzem magam. Látom-e magamon Isten tekintetét? Ha én nézek másvalakit Isten szemével, csodálatos embert látok magam előtt, mert minden ember megismételhetetlen csoda. Jól fejezi ki ezt anyanyelvünk a kérdőszóval: Kicsoda vagy te? Mi magunk a tekintetek erejében bízunk-e, vagy a birtokolt tárgyakban? Vajon Isten előtt állunk-e? Ő-e a fontos? Az első emberpár számára az első bűn elkövetése után lett elviselhetetlen a kiszolgáltatottság. Ekkor kezdtek el fügefaleveleket aggatni magukra. A mai ember számára a tárgyak birtoklása, a kapcsolatok keresése jelenti a fügefalevél-gyártást. Ha azt hiszi, hogy ezektől függ, és nem Istentől. A birtokolt tárgyak adják az öntudatát, nem Isten tekintetén át látja magát. Mire váltjuk be az életünket? Gyermekeinkre, tanítványainkra, szeretetre, vagy egyre jobb autóra, mobiltelefonra, egyéb tárgyakra? A nagyböjt arra készít fel bennünket, hogy Isten tekintete előtt megálljunk. A Passió során megállunk a kereszt tövében, és ránézünk Krisztusra, aki értünk kiszolgáltatta magát. Megtanít minket arra, hogy nem fél gyengének mutatkozni, tehát mi is merjük
elfogadni gyengeségünket, merjük elfogadni azt, hogy Isten olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk! Mindenkit valamilyen céllal küldött Isten a világba; a másik ember nem a poklot jelenti számunkra, hanem lehetőséget az üdvösség megszerzésére. 2. Szenvedés és halál – Hol van ilyenkor az Isten? Önértékelési zavaraink abból adódnak, hogy nem értjük Istent, és nem tudjuk az ő szemével látni önmagunkat. Valójában Istent nem lehet tagadni, csak azt a hamis képet lehet, amit mi magunk alkotunk róla. A „maguk módján” vallásosak azt képzelik, hogy Istennek teljesítenie kell az álmaikat, kívánságaikat, és ha nem teszi, kétségbe esnek. A szeretet viszont abban áll, hogy mindig számíthatunk arra, aki szeret, nem abban, hogy minden kérésünket teljesíti. Az ember és az Isten kapcsolatának három szintje van: • Isten rabszolgája vagyok: van egy hatalom, akitől félek. • Üzleti kapcsolat: adok valamit, és ezért kapni akarok. • Isten gyermeke vagyok: válaszolok az ő szeretetére. Isten szeretete abszurd, nem kiszámítható, nem ésszerű, hiszen saját fiát áldozta fel azért, hogy a bűnös embert megmentse. E szeretet megismerése és megértése nélkül sohasem juthatunk el a harmadik szintre. Amikor a kísértő hangja szól bennünk, azt mondja, ne higgyük el ezt a szeretetet, mert a világban rengeteg igazságtalanság van, rengeteg szenvedés. Isten magára hagyta a világot! Ha beengedjük a szívünkbe a kétely hangját, magányosak leszünk, és félni kezdünk. A kísértő ösztönzésére szoktuk abbahagyni az imádkozást, amely Istenhez köt. Pedig az ima ad alkalmat arra, hogy Istennel legyünk, hogy az ő jelenlétében megpihenjünk.
Isten válasza a jelenléte, a megtestesülés, nem hagy minket egyedül. A kereszt a szeretet jele, ezért kezdjük ezzel az imáinkat is. A kereszt jelzi az élet legsötétebb zugát is, ahová Jézus alászállt. Isten azért lett emberré, hogy az ember láthassa őt sírni és szenvedni, és soha ne higgye, hogy árva és magányos. Számos látványos csodát tett Jézus földi útja során, a legnagyobb csoda mégis az, amikor a kereszten tehetetlenül függ. Isten nem fél értünk gyengének lenni, nem fél mindent odaadni. A feltámadással a halál lényege változott meg, nem Krisztus! Nem a halálé, hanem az életé az utolsó szó! 3. A sziget foglyai – Mit tehet egy hajótörött? Mi tehet egy hajótörött, aki kivergődik egy szigetre? • Belakja a helyet, alkalmazkodik a törzsi szokásokhoz • Nem elég neki ez a sziget, megpróbál hajót építeni, de egyedül nincs hozzá elég ereje. • Vágyat ébreszt a szigetlakók szívében a tenger iránt. Mindnyájan megéljük ezt a helyze-
2009. május 3. tet, amikor fogságban tart egy megoldhatatlan probléma, vagy életünk nehéz embereivel vívott harc. Az életem meghaladja-e azt a valóságot, amit látok? Vajon mi az életem igazsága? A tények igazság nélkül elviselhetetlen valóságot jelentenek, érdekes, hogy mi mégis gyakran lemondunk az igazságról, és ragaszkodunk a tényekhez. Úgy éljük az életünket, mintha a halál lenne a legfőbb hatalom. A halálfélelem mozgat minket, mivel tudjuk, milyen törékenyek vagyunk, és amikor félünk, elkezdünk menekülni a jelen világ örömeibe. Mennyi mindent megteszünk, hogy ne kelljen változni! Nehéz dolog fontosnak elfogadni azt, ami addig nem volt az, és elvetni azt, amit addig fontosnak tartottunk! Sokan szívesen hangsúlyoznak keresztényellenes történeteket, hogy nevetségessé tegyék a keresztény elveket, nehogy újra kelljen gondolniuk az életüket, mert akkor át kellene értékelni az egész eddigi életüket. Lehet, hogy nem is az a fontos, ami eddig annak tűnt? A lelkigyakorlat lényege, hogy életünket az örök élet oldaláról nézzük, hogy újra átgondoljuk. „Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a mi hitünk.” (Szent Pál) Hitünk központi tétele nehezen élhető meg, nehéz az életünkbe az örök élet reményét beengednünk. De mi nem a sziget foglyai vagyunk, hanem az örök élet polgárai! Számunkra a halál nem a végső hatalom! Számunkra a halál kitárja az örök élet kapuit. A halál lehetőség, a szeretet legnagyobb lehetősége, állásfoglalás. Rábízhatom magam arra, aki szeret. Van remény! Ezt az a pillanat, amikor mindent átadhatok Istennek. Akkor teljesedik be az életem, ha önmagamat szeretetre váltom be! Ha mindenkiben megtalálom Krisztust, ha mindenkiben annak esélyét látom, hogy vele találkozzam. Az örök élet polgárainak a másik ember esély, lehetőség. Isten gyengesége az ereje, a hitelessége. Isten valóban a szeretet, aki nem fél kiszolgáltatni magát, aki nem féle gyengének mutatkozni. Aki sze-
Regina Krónika ret, az kiszolgáltatja magát annak, akit szeret. Krisztus követei vagyunk. Isten nem helyettünk, hanem általunk akar cselekedni, és jelen lenni. Általunk akar olyan szépet és jót kimondani, amit senki sem mondhat ki helyettünk. Krisztus követségében járunk mindenkor. Mi vagyunk Isten kockázata. Válaszolhatunk neki nemmel, de mondhatunk igent is. Nagy a felelősségünk, hiszen Krisztus ügyét is a vásárra visszük, nem csak a magunkét. Ha önzésünk rabságában élünk, ugyanazt tesszük, mint azok, akik nem ismerik Krisztust. Nem csak Isten bizalmát játsszuk el, hanem máSzeresd édesanyádat! Ő az, aki halkan Bölcsőd fölé hajol, Ő az, aki neked Altató dalt dalol. Megmosdat, megfürdet Megfésül szépen, Tündér mesét mond Lágy téli estéken. Amikor beteg vagy Ő az, aki ápol, Két szemében mennyi Aggódás, gond lángol. Ő az, aki mindig Imádkozik érted Nincs, óh nincs határa Nagy szeretetének. Tele van a lelke Érted égő fénnyel, Ne bántsd meg őt soha Engedetlenséggel.
3. oldal sok esélyét is. A másik ember esélye én vagyok. Küldetést kaptam. Életünkben a véges nem végleges. Ünnep készül nekünk, nem a süket csend és a semmi rémülete. Nem vagyunk árvák, van mennyei atyánk, aki számtalan módon megmutatta, hogy velünk van. Benne élünk, és vagyunk. Őáltala, ővele és őbenne történik minden. Nem vagyunk a sziget foglyai, a végtelen szólít minket, mindennek örök jövője van. Minden alkalom arra, hogy az örök élet polgáraként járjam be ezt a világot! Ehhez kívánok örömet, hitet, és majd a végén boldog feltámadást! Szöveg és fotó: Demény Anna
A papok éve Vianney Szent János (1786–1859) halálának 150. évfordulójához kapcsolódóan XVI. Benedek pápa Krisztus hűsége, a papok hűsége mottóval a papoknak szentelt év meghirdetését jelentette be március 16-án a Kléruskongregáció plenáris ülésén Rómában. A Szentatya Jézus Szentséges Szíve napján, június 19-én vesperás keretében nyitja meg az évet, ez alkalomra az arsi plébános ereklyéi Franciaországból az Örök Városba érkeznek. A 2010. június 19-ig tartó esztendő során Benedek pápa a világon élő valamennyi pap védőszentjévé nyilvánítja Vianney Szent Jánost, egy gyóntatók és lelki vezetők számára készült direktórium kiadására kerül sor, és kötetbe foglalva megjelennek a Szentatya a papi élet és küldetés lényegi vonásait elemző írásai is. A Kléruskongregáció az egyházmegyék főpásztoraival és a szerzetesrendek elöljáróival együtt lelki és pasztorális kezdeményezések koordinálását tervezi. Ezek célja, hogy a papság az Egyházban és a modern társadalomban betöltött szerepére és küldetésére, valamint a papképzés fontosságára irányítsa a figyelmet. Az év zárásaként megrendezik a papok világtalálkozóját az olasz fővárosban.
4. oldal
Hol voltál, Uram? Kétségbeesésre hajlón, összetörtén, reménytelenül kérdeztem: hol voltál, Uram, e szörnyű, véres időkben? Hol voltál, mikor elszabadult a háború ördöge s a gyilkolás fúriája száguldott végig Európa felett? Hol voltál a csaták gyilkoló, rémületes zajában, a pergőtüzek végítéletében, a gránátok és srapnelek esőjében, a rettenetes kézitusák, a tömegmészárlások, a halál szörnyű sikongása közben? Hol voltál, irgalmas Istenünk, mikor egész tartományok városai, falvai lettek a pusztító lángok martalékává? Mikor özvegyek és árva gyermekek tízezrei bolyongtak hontalanul, étlenül az üszkös, sötét éjszakákban? Hol voltál, Úr Jézusunk, mikor járvány pusztította s tizedelte a golyótól, gránáttól még érintetlenül maradiakat? Hol voltál, mikor hant hant mögé borult a jeltelen sírokon s minden egyes halottal idehaza is egy, két, három, tíz szívet tört össze a bánat és a gyász? Hol voltál, amikor aztán jött a gyászos vég, a teljes letörés, az itthoni pusztulás, a rémuralom, a kifosztás, a megsemmisülés? Uram, hol voltál hatalmaddal, jóságoddal; miért nem könyörültél rajtunk? Ezek a kérdések hasogatták a lelkemet, mikor a te küldésedre – úgy éreztem, Uram – egy angyal szállt le fölém s megérintette szememet. És láttam. Láttam csodálatos, szörnyű, rémítő képeket. Láttam ezt a népet, mely egykor neked s Szűzanyádnak volt szentelve, messze eltántorodni az úttól, melyet te jelöltél meg nekünk. Láttam, hogy ez a nép elhagyott téged. Nem mind valamennyien, hanem legtöbben: százan, ezren, tízezren! Láttam, hogy nem törődnek veled, nem imádkoznak hozzád; szörnyű, eget lazító káromlások pokoli özöne száll az ajkukról s ezek a káromlások éjjel s nappal bosszúért ostromolják az eget! Láttam, hogy szent templomaid kiürülnek s gőgös ajkak fennen gúnyolják a te nevedet, a te szent hitedet, a te Egyházadat, a te szolgáidat.
Regina Krónika Láttam, hogy a te néped elfordult tőle; névleg kereszténynek vallotta még magát, de szívében távol járt tőled. Megtagadta, vagy legalábbis elfeledte ősei hitét, letérült a jámbor keresztény élet útjairól. Nem te hagytad el őt, Uram, hanem ő hagyott el téged! Aztán más képeket is mutatott az angyal. Elvezetett azokra a helyekre, ahol a te néped törvényeket hozott, ahol társadalmi életét berendezte, ahol közügyeit irányította. Láttam, hogy megfeledkezett a keresztről, amelynek árnyékában nőtt fel s lett naggyá kilencszáz éven át. Láttam, hogy elhagyja a biztos talajt, melyen egyedül lehet boldog és erős egy nemzet. Láttam, hogyan ölelte magához a kígyót, hogyan nyitott tárt kaput minden hitetlen állameszme, minden felforgatás, minden erkölcstelenség előtt. Hogyan nevelte naggyá azokat, akik aztán megőrölték az országot s megsemmisítették belső erejét. Láttam, hogyan járt egy elvtelen, vallástalan, keresztet gúnyoló sajtó járszalagján, hogyan hizlalta fillérjeivel a nyomtatott hazugság vámpírraját. Láttam, hogyan üldözte, hogyan nyomta el a jót, hogyan rakott láncokat a te hited bátor hirdetőire s hogyan adott menlevelet az izgatóknak, a népbolondítóknak, az osztályharc és gyűlölet apostolainak. Ez a nép elhagyott téged a közéletében; nem csoda, hogy aztán tenélküled nyomorba jutott! S láttam ezt a népet magánéletében is. Láttam a helyeket, ahol ez a nép szórakozni és mulatni szokott. Bezzeg nem volt ott már nyoma a régi tisztességnek. Duhaj tivornya lépett a keresztény erkölcsösség helyébe. Folyt a bor és a szesz és az ajkakról ocsmány beszédek özöne áradt és részeg énekek és sok fajtalan beszéd. A falusi kocsmákban éppúgy, mint a városi vigadókban, színházakban, báltermekben. Az angyal egy pillanatra felvette a leplet a mi modern keresztény Szodomáink és Gomorráink felett. Szörnyűséges volt! Fiatalok és meglettebbek, nős emberek és férjes asszonyok, gyermekek és leányok, mintha soha a 6-ik parancsolatról nem hallottak volna, dévaj kacagással fertőztették meg lelküket, testüket az erkölcstelenség szennyében.
2009. május 3. Még a keresztény családokba is belevette magát az istenfeledés, az erkölcstelenség és a bűn. A házasság szentségét beszennyezték bűnös visszaélésekkel. Vetkeztek a gyermek ellen, vetkeztek az Istentől rájuk hagyott szent kötelesség ellen, hogy a gyermeket mindenekelőtt Isten számára és a mennyország örököséül kell felnevelni. Vétkeztek a házas hűség ellen; megtagadták a házasság szentségi jellegét s világi, úgynevezett törvényekbe kapaszkodva, vígan választották szét, amit Isten összekötött ... Elválások, a gyermeknevelés elhanyagolása, a család és a házasélet tisztaságának megvetése és csúnya, égbekiáltó bűnök. S az emberek nevettek is hozzá és elbizakodva kiáltozták: Hol van az Isten, aki büntessen bennünket? Hol van? Hát itt van. A te hatalmas kezed, Uram, végre is megsokallta az istenkísértést s mint egykor Szodomára és Gomorrára, kénköves esőt – háborút – küldött a kacagva vétkező világra. Ha nem kellett neki az irgalom és intelem, érezze meg az Isten büntető karjának ránehezedését, ostorának csordulásét, talán akkor felocsúdik és jobb életre ébred! Nem bírtam nézni tovább. Az angyal kérdőleg tekintett rám, mintha azt kérdezné: Még most sem érted? Értem, Uram, szomorúan, sajnos értem. Nem te hagytál el minket, hanem mi hagytunk el téged; nem csoda, hogy aztán nélküled siralmas pusztulás lett a sorsunk. Te kínáltad a békét, a szeretetet, a boldogságot! A te tanaidban, a te hitedben, a te Egyházad parancsaiban benne van mindaz, ami boldoggá tehet bennünket a földön is. De mi nem hallgattunk rád, mi okosabbak akartunk lenni nálad, mi a legfőbb úr nélkül akartuk berendezni földi életünket s most szörnyűségesen meg kellett tanulnunk, hogy „nincs bölcsesség, nincs okosság, nincs tanács az Úr ellen” (Péld. 21,30). Mi lesz most velünk? El fogunk-e végleg pusztulni? ó nem, mert te nem a harag és büntetés Istene vagy csupán, hanem elsősorban az irgalomé és bocsánaté. Dr. Bangha Béla
2009. május 3.
Regina Krónika
„Jót s jól, ebben áll a nagy titok” Dallos Sándor: Máriafű A győrszentmártoni szerzőt (19011964) leginkább Munkácsi Mihály életrajzi regénye (A Nap szerelmese, Az aranyecset) nyomán ismerjük. Pedig legalább olyan értékes írói élettere a Dunántúli legendáskönyv. Előszavában ezt írja: „Nem tudom, teremnek-e még legendák odahaza? Ritkán jártam haza, de bennem él gyermekkorom emléke. Szorongó gyönyörűséggel hallgattam ezeket a minden más mesénél ízesebb történeteket. Ma is hallom mosónőnk mély gordonka-szerű hangját, amint a legendákat mondja. Úgy érzem, ez az egyszerű zsellérasszony többet adott nekem, mint az iskola. Biztosan tudom, hogy tőle hallottam a Máriafű legendáját is.” Ehhez a népi legendához nekem is személyes élményem fűződik. Gyermekkoromban a Bakony szívében, szülőfalumban, kukoricafosztás közben mondogatták a vérző fű legendáját. Most a virágzó májusban Mária és a munkások védőszentjének, Szent Józsefnek hónapjában, szeretném megosztani az olvasókkal Dallos Sándor kedves történetét, azt, ahogy a falu népe szívébe zárta a Szent Családot. Szűz Máriáékat egyszer komaságba hívták a szomszéd faluba. Mária fel is vállalta a komaságot. Mindjárt vett is egy kis fejkötőt keresztelői ajándékba. Az indulás előtt Józsefet sürgős munkára hívták, így egyedül kellett elindulnia. Csendben készülődött, hogy a negyedfél éves kis Jézus fel ne ébredjen. De bizony felébredt, és rimánkodni kezdett, hogy őt is vigye magával az édesanyja. Mária hiába próbálta lebeszélni, a kis Jézus nem hajlott a jó szóra. Mária nem tehetett egyebet, magával kellett vinnie. Egyik kezével a kis Jézust vezette, másik kezében meg az egyetlen pár cipőjét vitte, hogy majd csak
a szomszéd falu szélén veszi fel, addig sem kopik a cipő. Máriának volt dolga elég, a kis Jézus sokat hancúrozott, kérdezgetett, elengedte anyja kezét. Az nem győzte figyelmeztetni, hogy vigyázzon, el ne essen, csalánba ne lépjen. Amikor Jézus elfáradt a szaladgálásban, Mária ölbe vette, úgy vitte. Egyszer csak Mária egy erős fű torzsájába lépett a lekaszált réten. Az erős fű torzsája úgy megszúrta a lábait, hogy kicsordult a vére, s amerre csak ment, egy-egy fűszálat mindig pirosra festett a sebével. Így mendegéltek, míg odaértek. A gyermekágyas asszony felkelt Mária tiszteletére, és földig leborult előtte megköszönve, hogy eljött. Amikor Mária megölelte a kisdedet, és a zsebébe nyúlt, rájött, hogy az ajándék otthon maradt. Igen bántotta a feledékenysége, erősen búsult miatta. A kis Jézus látta, hogy édesanyja szomorú, és segíteni akart neki. Amikor megtudta, mi a baj, édesanyja tiltása ellenére haza indult az ott felejtett ajándékért. Egyszer csak eltévedt, mert a hegyek, a mezők mind egyformák voltak az ő szemének. Barangolt egy órát is, amikor egy odvas fűzfához ért. A vén fűzfa megtudakolta a kis gyermektől, miért sír, majd megígérte, hogy segít neki haza jutni. Arra biztatta, hogy induljon el a sárga rét felé, ott majd kiáltást hall, azt kell követnie. A kis Jézus csak ment arra, amerre a fűzfa mutatott, s ahogy a sárga rét szélére ért, kiáltást hallott: – Édes fiam, erre gyere! A hang olyan volt, mint Máriáé, de őt nem látta sehol. Keresni kezdte, hogy honnan jön a hang. Egyszerre csak a lába előtt szólalt meg a hang, olyan gyengéden, ahogy csak anya tud szólni a fiához. – Anyád vére szólít, anyád piros vére, akit itt jöttében fájdalmasan elhullatott. A kis Jézus lehajolt, és egy arasz-
5. oldal nyi magas fű szárán piros foltot talált. Amint édesanyja lábát a rozsfű megsértette, a kicseppenő vérét a fűszálak felfogták. Ezeket a foltokat és a kiáltásokat követve a kis Jézus hazatalált. Otthon a hang arra biztatta, hogy szeljen magának kenyeret, merítsen tiszta vizet, pihenjen meg, majd vegye magához a kicsiny fejkötőt. S a kis Jézus elindult visszafelé. Az anyai vér gondosan vezette. A gyermek Jézus sietett, hogy minél előbb az édesanyjánál legyen. Egyszer csak megkérdezte tőle a hang, hogy ő mit visz ajándékba az újszülöttnek. Erre Jézus sírva fakadt, mert ajándékra ő nem gondolt. A füvek arra kérték, hogy az ő virágjukat szedje le, és ezeket vigye ajándékba. A kis Jézus szót fogadott, és a nyolc legszebb virágból olyan bokréta vált, amilyet szem még sohasem látott. Akkor megköszönte szépen az anyavér óvását és a füvek ajándékát, s futott a házba, ahol Mária már nyugtalanul várta. Jézus boldogan adta át a kis fejkötőt, és elmondta a magával hozott virág történetét, és letette a csokrot a kisded ölébe. Ahogy a csokor világított, Mária egyszerre csak nehéz könnyeket kezdett hullatni. – De nehéz sorsod lesz neked, fiam! Áldott lesz a világ az én fiam árán, aki meg fog halni az emberekért. Amikor hazafelé mentek, megszólaltak a vérző füvek: – Dicsőséges Szent Szűz, Jézus Krisztus anyja, fiad vezéreltük, fiad visszahoztuk. Hagyd, hogy őrizhessük a véred örökre. A piros virágú Mária-fű most is virul a réteken. Ezekből volt holtában Jézus lábán és kezén kettő, egy a feje táján, egy a szíve kínját enyhítette, kettő a két szemét csöndesen takarta. S az égben is nyílnak, mert a feltámadott Jézus fent mindet elültette. Mikor arra jár, megáldja őket. – Legyetek áldottak, édesanyám virágai! Így májusban, anyák napja táján így küldi áldását minden édesanyának. N.E.
Regina Krónika
6. oldal
Édes Annák régen és most Megrázó élmény volt Kosztolányi Édes Annájának megtekintése a Petőfi Színházban, jóllehet sokunk számára nem volt ismeretlen a történet, hiszen egykor olvastuk a regényt, sőt filmen is megelevenítették a tragikus sorsú cselédlány életét. Az előadás alatt elmorzsoltunk néhány könnycseppet, a szünetben beszélgettünk a színészek kiváló alakításáról, majd pirosra tapsoltuk a tenyerünket és azzal a jóleső érzéssel tértünk haza, hogy hála az égnek, ma már nincsenek Édes Annák, az a világ már elmúlt, senki nem él cselédsorban, legalábbis Európának eme kultúrált részén, hol mi is vagyunk. De valóban így van ez? Azt hiszem érdemes elgondolkodni fenti mondaton, valóban nincsenek ma Édes Annák? A sokat szidott és ostorozott cselédvilág elmúltával megszűnt a kiszolgáltatottság, a nyomor és a tudatlanság? És biztos, hogy az a letűnt rendszer rosszabb, avíttabb, erkölcstelenebb volt, mint ami utána következett? Talán a szüleim, s még inkább a nagyszüleim erre hitelesebb választ tudnának adni, hiszen én már csak hallomásból és a könyvekből ismerhettem azt a kort. Ám a korabeli írók és költők sorai, elbeszélései nyomán világosan kirajzolódik előttünk az akkori élet, s általuk láthatjuk a kor vis�szásságait. Tényleg, komolyan gondoljuk, hogy ma, akár hazánkban is nincsenek kiszolgáltatott, elnyomott, tudatlan emberek? Nincsenek utcán tengődő, máról holnapra élő, munkát hiába remélő vagy némi pénzért bármire képes szerencsétlenek? De ne nézzük az élet legsötétebb oldalát, csak vegyük a jól élő, havi több százezret kereső, egyetemet, főiskolát végzett sztármenedzsereket, ilyen-olyan asszisztenseket, képviselőket, akik látszólag irigylésre méltók, de akiknek az életéből egy napot sem kérnék. Mert igaz, hogy vastag a pénztárcájuk – hogy aztán ebből mennyit visz el az adó, arról most nem szólnék – de elvárják, sőt természetesnek tart-
ják feletteseik, hogy a napi nyolc órán felül rendszeresen a munkahelyükön töltsenek még pár órát, így aztán általában késő este érnek haza. Ezek a szerencsétlen, többnyire fiatal nők és férfiak ezért általában egyedül, magányosan élnek, hiszen ez az életforma egyáltalán nem kedvez a családalapításnak. Gyakran még a hétvégék sem szabadok, hiszen olyankor is igényt tartanak rájuk, vagy akkor vannak a továbbképzések, különböző tréningek. Mi ez, ha nem kizsákmányolás, ami állítólag már megszűnt. Kosztolányi, Móricz és még sokan felismerték a kor kiszolgáltatottjainak sorsát és a nemzet lelkiismereteként felhívták a többség figyelmét rájuk. De lesz-e, aki a mai rabszolgák sorsát megénekeli? A magányba, szingli sorsba kényszerített, megalázott nőkét, akiktől az állásinterjúkor nem átallják megkérdezni, hogy akarnak-e szülni, mert ha igen, munkatársként szóba sem jöhetnek. Lesz-e valaki, aki papírra veti, s elmondja az utókornak, milyen körülmények között és lelkiállapotban éltek emberek, hogy lehetetlenültek el így vagy úgy a huszonegyedik század elején hazánkban. Lesz-e írástudó, aki érzékelteti azok lelkiállapotát és rendszeres megaláztatását, akik a munkaügyi központokban hónapról-hónapra állásért kilincselnek, többnyire sikertelenül? Miért menekülnek italba, kábítószerbe jobb sorsra érdemes emberek, mekkora kétségbeesés kergetett több tönkrement állattenyésztőt és gazdát az öngyilkosságba a mai „demokratikus” Magyarországon? Színpadra viszi-e valaki, hogyan élték meg sorsukat lélekben meggyötörten még azok is, akiket egyébként fizikailag jó körülmények vettek körül. Édes Annának is volt hol álomra hajtania fejét, nem is éhezett, valamennyire meg is becsülték a munkáját, ám sorsa mégis tragédiába torkollott, mert mindez kevés. Naponta megalázták, lenézték, a kétségbe-
2009. május 3. esésbe kergették. A szinglikkel nem ugyanezt teszik? Ráadásul a liberális média még dicsőíti is, s példaként állítja a fiatalok elé ezt az abnormális életformát. Eszembe jutnak fiatal kolléganőm szavai – néhány éve ennek – aki időnként elkeseredve, szinte a depresszió határán szokott nekem panaszkodni arról, hogy éjt nappallá téve dolgozik, hétvégén is eseményekre rohangál, soha nem ad ki a keze alól igénytelen munkát, átolvassa, ha kell újra fogalmazza, ami persze sok időt elvesz – elismerést mégsem kap soha. Képtelen egy normális kapcsolatot kialakítani, mert semmire nincs ideje, fut a lakása, főzésre, rendes étkezésre gondolni sem mer, özvegy édesanyját is csak lopva tudja meglátogatni. Mennyivel jobb ez, mint az egykori cselédek élete? Nem csak a fogvatartóink mások? Nem lehet, hogy a szabadságnak csak az illúzójával áltatjuk magunkat? És valóban nincs ma tudatlanság, butaság, analfabétizmus? Tessék mondani egy osztályból hány alsótagozatos gyerek tud folyamatosan, nyökögés nélkül elolvasni három mondatot? Tíz emberből hány köszön, ha bemegy egy üzletbe? S ha már az ostobaságnál tartunk, elég egy pillantást vetni a Mónika vagy a Győzikeshowra. Fentiekből nehogy azt a következtetést vonja le bárki, hogy az ezerkilencszázas éveket kívánnám vissza, csak próbálok objektív lenni. Nem minden rossz, ami régen volt és nem biztos, hogy egyértelműen jobb ami most van. Természetesen voltak szörnyű sorsok és a cselédeikkel embertelenül bánó gazdák. De még én is ismertem olyan „háztartási alkalmazottat”, aki a ’45-ös változás után, amikor a senkikből lettek valakik, továbbra is kitartott korábbi gazdái mellett – történetesen egy orvos házaspárról van szó – mert mindig szerették, megbecsülték, tisztességesen megfizették őt. Mehetett volna gyárba, akárhová dolgozni, ő azonban ragaszkodott a családhoz, korábbi munkájához, el tudta volna képzelni az életét máshogyan. Eszembe jutott egy másik történet is,
Regina Krónika
2009. május 3. amit egy idős embertől hallottam régebben, s ami a témához vág. Mesélte, hogy valamikor egy grófi birtok felügyelője volt, s rendszeresen járta a falu határát, az erdőt. Gyakran előfordult, hogy a gróf úr lovaskocsival ő pedig gyalog menve találkoztak, de nem hajtott el mellette, hanem minden alkalommal megállt és megkérdezte, hogy van, nincs-e szüksége valamire, nem betegek-e a gyerekek. Aztán ’45 után, amikor államosították a grófi birtokot, ő maradt a szakmájában, s mint erdész járta a környéket tovább. Jöttek az új „urak” vadászni – ahogy a régiektől látták - nagy Volgákkal kanyarodtak a tanácsház elé, csakúgy porzott az út, s ha félre nem ugrok az útból, talán el is taposnak – mesélte. Jó és gondolat ébresztő előadás volt a veszprémi színház Édes Annája. El lehet tűnődni, vajon jobb, emberségesebb lett-e azóta a világ? Hozott-e a „korlátlan” fejlődés igazságosabb, boldogabb életet? Az előadásról könnyes szemmel távoztunk a gyilkossá vált cselédlány szörnyű tette miatt. Aztán eszembe jutott felnőtt gyermekeink, lányaink élete, akik a saját testükben fogant élet gyilkosai lesznek vagy el sem jutnak az anyaság megélésének lehetőségéhez. És Jézus szavai: „…Inkább magatokat sirassátok és gyermekeiteket…” Ha erre gondolunk, bizony van miért sírnunk. E. Hargitai Márta
7. oldal
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia állásfoglalása a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényről Az Országgyűlés által megszavazott bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény a Katolikus Egyház tanítása szerint komoly veszélyt jelent a társadalom alapvető intézménye, a család számára. Az Egyház, a természeti törvény és a magyar Alkotmány is azt vallja, hogy a család egy férfi és egy nő kizárólagos, a társadalom számára is hasznos életközössége, amelynek célja a házastársak java és az élet továbbadása. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ismét hangsúlyozza, hogy a család az az alapvető emberi közösség, amely a személyes boldogság és a gyermekek nevelése szempontjából mással nem helyettesíthető, része a népek és az egész emberiség közjavának. A politikusoknak szem előtt kell tartaniuk a társadalom védelmét, és olyan jog-
szabályok létrehozásán kell fáradozniuk, amelyek erősítik a család intézményét, és bátorítják a fiatalokat a felelősségteljes családalapításra és gyermekvállalásra, vagyis amelyek az általuk vezetett nép életét és nem pusztulását szolgálják. Minden olyan kísérlet, amely a házasságon kívüli párkapcsolatokat, beleértve az egyneműek együttélését, a házasság intézményéhez kívánja közelíteni jogi eszközökkel, gyengíti a családok helyzetét, veszélyezteti a fiatalok döntési szabadságát, valamint a felnövekvő gyermekek egészséges fejlődését.
Jubileumi egyházmegyei Gizella-ünnep
Kántorképző tanfolyam
A magyar kereszténység május 9-én emlékezik meg szent életű első királynénk, Boldog Gizella halálának a 950. évfordulójáról. A jubileumi Gizellanapot a Várban tartjuk ünnepi szentmisével. A délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi érsek úr lesz. Dr. Juliusz Janusz nuncius úr a szentmise végén szól a megjelentekhez. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai is velünk ünnepelnek. Az ünnep a Magyar Szentkorona és Boldog Gizella ereklyéjének a jelenlétében zajlik. A Szentkoronát a főpásztorok és a papság a Várkapunál fogadják, és ünnepélyesen kísérik a szabadtéri oltárhoz. Az ünnepi szentmise után a hívek a Bazilikában tiszteleghetnek a Szentkorona és a Gizella-ereklye előtt. A jubileum alkalmából kiállítás nyílik a Boldog Gizella Múzeumban.
A Veszprémi Főegyházmegyei Kán torképző Tanfolyam felvételt hirdet a kántori hivatás iránt érdeklődő hívek számára. A tanfolyam négy éves. Intenzív nyári kéthetes kurzussal kezdődik, majd szeptembertől júniusig havi konzultációs foglalkozások keretében tart.
Érsek atya szeretettel hívja és várja a híveket a jubileumi ünnepre.
Budapest, 2009. április 24. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
A soron következő nyári kurzus ideje: 2009. június 22-től július 4-ig. A felvételi vizsga ideje: 2009. június 20. 10.15 óra, helyszíne a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola. A jelentkezési határidő 2009. június 15. A jelentkezést a következő címre kell küldeni: Kántorképző Tanfolyam, Veszprémi Hittudományi Főiskola, 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Részletekről érdeklődni a tanfolyam vezetőjénél, Rostetter Szilveszternél lehet a 410-238, vagy a 30/528-2133-as telefonon.
Regina Krónika
8. oldal
Hírek és események Az imaapostoság szándékai májusra: Általános: Hogy a világiak és a keresztény közösségek felelős előmozdítói legyenek a papi és szerzetesi hivatásoknak. Missziós: Hogy az újabb alapítású katolikus egyházak, az Úr iránt a hit ajándékáért érzett hálából legyenek készek az Egyház egyetemes küldetésében való részesedésre, felajánlván készségüket arra, hogy az egész világban hirdessék az evangéliumot. Május hónapban minden este ½ 7-kor elimádkozzuk a templomban a loret tói litániát. Amikor esti szentmise van, előtte 6 órakor kezdjük. Május 7-én van Boldog Gizellának, főegyházmegyénk társvédőszentjének
Imádkozzunk értük...! ...mert a keresztségben újjászülettek: Bódis Brenda Mária április 5-én, Vojnity Márton április 12-én, Somlóvári Kornél április 19-én, Cserép Csaba április 26-án. ...mert szentségi házasságot kötöttek: Selyem Zoltán Csaba és dr. Juhász-Laczik Lívia Mária április 25-én. ...mert az örök hazába költöztek: Farkas István (73 éves) március 27én, Illésfalvi Istvánné Böszörményi Emőke (55 éves) március 29-én, Ambrus Sándorné Vincze Ilona (93 éves) április 1-jén, Forró Ilona (83 éves) április 12-én, Beke György (74 éves) április 20-án, Sági Ferenc (90 éves) április 21-én.
az ünnepe. A 9-i jubileumi szentmiséről külön cikket olvashatunk a lapunkban. Május 17. húsvét 6. vasárnapja, a tömegtájékoztatási világnap az egyházunkban. Imádkozunk a tömegtájékoztatásban dolgozókért, hogy hitelesen, valamint az emberi méltóságot és az erkölcsi törvényeket tiszteletben tartva végezzék munkájukat. Ezen a napon tartjuk a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola hittanosainak az elsőáldozását a 9 órai szentmisén Május 24-én Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Ezen a napon pedig a Botev és a Simonyi Zsigmond Általános Iskola hittanosainak az elsőáldozása lesz, a délelőtt 9 órai szentmisén. Az egyházközségi képviselő-testület soron következő rendes gyűlését is május 24-én tartjuk a plébánián. Május 31. pünkösd ünnepe. A pünkösddel fejeződik be a húsvéti idő. Június 1-jén, pünkösdhétfőn délelőtt 9 és 11 órakor tartunk szentmisét. A 11 órai szentmise – immár hagyományosan – latin nyelvű, gregorián szentmise lesz. Pünkösdhétfőn délután 4 órakor lesz templomunkban hittanosaink, a Szilágyi Iskola és a Szent László plébánia hittanosainak a bérmálása. Dr. Mail József gazdasági helynök atya bérmál. Pünkösdhétfőn esti szentmise emiatt nem lesz. Június 6-án, szombaton délelőtt ½ 11kor a pápai Szent István plébániatemplomban érsek atya diakónussá szenteli Rudi Pétert, főegyházmegyénk teológusát.
ApCsel 9,26–31 máj. 10. máj. 17. ApCsel 10,25–26.34–35.44–48 ApCsel 1,1–11 máj. 24. ApCsel 2,1–11 máj. 31. MTörv 4,32–34.39–40 jún. 7.
Miserend Hétfőtől szombatig: 7 órakor Szerda: 18:30-kor is Elsőpéntek: 18:30-kor is Szombat: 17 órakor (ovismise) 18:30-kor Vasár- és ünnepnap: 9, 11, 18:30-kor A hónapok második vasárnapján, 9 órakor gitáros szentmise lesz.
Regina Krónika
A Regina Mundi Plébánia ingyenes lapja Megjelenik 650 példányban
Készüljünk a szentmisére! Olvasmány
2009. május 3.
KÖH nyilvántartási szám: 163/0179/2007.
Szentlecke
Evangélium
1Jn 3,18–24
Jn 15,1–8
1Jn 4,7–10
Jn 15,9–17
Ef 1,17–23
Mk 16,15–20
1Kor 12,3b–7.12–13
Jn 20,19–23
Róm 8,14–17
Mt 28,16–20
A kiadó neve: Regina Mundi Plébánia Vezetője: Tóth Gyula plébános A szerkesztőség címe: 8200 Veszprém, Dózsa György út 9. Telefon: 88/327-609 A szerkesztőség vezetője: Demény Anna Szerkesztők: Lakóné Adonyi Krisztina, Kreschka Miklós, Selyem Zoltán
Lapzárta: minden hónap 20-án
