Regina Krónika www.reginamundi.extra.hu
X. évfolyam 3. szám
2009. március 1.
« A veszprémi Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja »
„Valódi étellel” táplálkozzunk! A Szentatya nagyböjti üzenete Kedves Testvéreim!
Simon András: A gyógyító
A nagyböjt kezdetén, amely intenzív lelki gyakorlás időszaka, a liturgia három bűnbánati gyakorlatot javasol a bibliai és a keresztény hagyományból: az imádságot, az alamizsnát és a böjtöt. Ezek felkészítenek arra, hogy jobban tudjuk ünnepelni a húsvétot, és megtapasztaljuk Isten hatalmát, aki – ahogy húsvét vigíliáján hallani fogjuk – „száműzi vétkünket, lemossa minden bűnünket, a bűnbánóknak ártatlan szívet ad, a szomorkodóknak vigaszt kínál. Távol űzi a gyűlölködés átkát, és meghozza a békés egyetértést, a zsarnok gőgjét is fékezi” (húsvéti örömének). A nagyböjt arra a negyven napra emlékeztet, amelyet az Úr böjtölve töltött a pusztában, mielőtt elkezdte nyilvános működését. Ezt olvassuk az evangéliumban: „Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett” (Mt 4,1–2). Ahogy Mózes, mielőtt megkapta a kőtáblákra írt törvényt (vö. Kiv 34,28), és ahogy Illés, mielőtt találkozott az Úrral Hóreb hegyén (vö. 1Kir 19,8), Jézus is imádsággal és böjttel készült küldetésére, amely a kísértővel való kemény ös�szeütközéssel kezdődött. Megkérdezhetjük magunktól, milyen értéke és mi értelme lehet számunkra, keresztények számára, hogy megvonunk magunktól valamit, ami önmagában jó és hasznos lenne létfenntartásunkhoz. A Szentírás és az egész keresztény hagyomány azt tanítja, hogy a böjt nagy segítség ahhoz, hogy elkerüljük a bűnt és mindazt, ami
hozzá vezet. Ezért az üdvösség történetében többször visszatér a böjtre való felhívás. Már a Szentírás első oldalain az Úr azt parancsolja az embernek, hogy tartózkodjon a tiltott gyümölcs fogyasztásától: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fá-
járól ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2,16–17). Szent Vazul az isteni rendelkezést magyarázva megjegyzi: „a böjtöt a Paradicsomban rendelték el”, és „az erre vonatkozó első parancsot Ádám kapta”. Majd így összegzi gondolatát: „A »ne egyél« tehát a böjt és az önmegtartóztatás törvénye (vö. Sermo de jejunio: PG 31, 163, 98). Mivel mindannyiunkra ránehezedik a bűn és következményei, a böjtöt Isten eszközként kínálja nekünk, mely helyreállítja a barátságot az Úrral. Így tett Ezdrás, mielőtt visszaindult száműzetéséből az ígéret földjére, az összegyűlt népet böjtre hívva, „hogy megalázkodjunk Istenünk előtt” (Ezd 8,21). A Mindenható meghallgatta imájukat, és biztosította őket segítségéről és oltalmáról. Ugyanígy tettek Ninive lakói,
akik hallgatva Jónás bűnbánatra szólító felhívására, őszinte szándékuk tanúbizonyságaként böjtöt hirdettek mondván: „Ki tudja, hátha irgalmas lesz, és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!” (Jón 3,9). Isten ekkor is látta tetteiket, és megkegyelmezett nekik. Az Újszövetségben Jézus megvilágítja a böjt mély értelmét, megbélyegezve a farizeusok magatartását, akik ugyan aprólékos pontossággal betartották a törvény előírásait, de szívük távol volt Istentől. A valódi böjt, ismétli másutt is az isteni Mester, inkább a mennyei Atya akaratának teljesítése, aki „a rejtekben is lát, és megjutalmaz” (Mt 6,18). Ő maga mutat példát erre, amikor negyvennapos pusztai tartózkodása végén azt feleli a sátánnak, hogy „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik” (Mt 4,4). Az igazi böjt célja tehát az, hogy a „valódi étellel” táplálkozzunk, amely Isten akaratának teljesítését jelenti (vö. Jn 4,34). Ha tehát Ádám nem engedelmeskedett az Úr parancsának, hogy „ne egyen a jó
2. oldal és rossz tudás fájának gyümölcséből”, a hívő ember a böjttel szeretné alázatosan alávetni magát Istennek, bízva jóságában és irgalmában. A böjt gyakorlata nagyon elterjedt volt a korai keresztény közösség életében (vö. ApCsel 13,3; 14,22; 27,21; 2Kor 6,5). Az egyházatyák is beszélnek a böjt erejéről, amely képes féken tartani a bűnt, legyőzni a „régi Ádám” helytelen vágyakozásait, és a hívő ember szívében képes megnyitni az utat Isten előtt. Ezenkívül a böjt visszatérő gyakorlat, amelyet a korok szentjei mindig ajánlanak. Aranyszavú Szent Péter írja: „A böjt az imádság lelke, az irgalom pedig a böjt élete, ezért aki imádkozik, az böjtöljön. Aki böjtöl, legyen irgalmas. Aki szeretné, hogy kérése meghallgatást nyerjen, az hallgassa meg azt, aki tőle kér. Aki azt szeretné, hogy Isten megnyissa felé szívét, az ne zárja be az övét az előtt, aki őt kérleli” (Sermo 43: PL 52, 320. 332). Úgy tűnik, napjainkra a böjt gyakorlata veszített lelki értékéből, és egy olyan kultúrában, amelyet az anyagi jólét keresése jellemez, inkább a testi egészséget karbantartó terápiás eszközzé válik. A böjtölés minden bizonnyal javíthatja a testi egészséget, de a hívők számára elsősorban lelki „gyógymód” mindannak leküzdésére, ami megakadályozza őket, hogy önmagukat Isten akaratához alakítsák. Isten szolgája, VI. Pál az 1966-os Paenitemini kezdetű apostoli konstitúciójában felismerte annak szükségességét, hogy a böjt hozzátartozik minden keresztény hivatásához, amely abban áll, „hogy már ne önmagáért éljen, hanem azért, aki szerette őt, és önmagát adta érte, […] és hogy a testvérekért éljen” (vö. I. fej.). A nagyböjt jó alkalom lehetne, hogy újra alkalmazzuk az idézett apostoli konstitúcióban foglalt normákat, megerősítve ezen ősi bűnbánati gyakorlat eredeti és örök értékét, amely segíthet, hogy legyőzzük önzésünket és megnyissuk szívünket Isten és a felebarát szeretetére, amely az új törvény első és legfőbb parancsolata, és az egész evangélium összefoglalása (vö. Mt 22,34–40). A böjt hűséges gyakorlása hozzájárul ahhoz is, hogy megerősödjön az
Regina Krónika emberben a lélek és a test egysége, segít elkerülni a bűnt és növekedni az Úrral való bensőséges kapcsolatban. Szent Ágoston, aki jól ismerte saját negatív hajlamait, és „szörnyen összebonyolódott, összefonódott csomónak” nevezte őket (Vallomások, II. 10.18), A böjt hasznossága című művében ezt írja: „Biztosan gyötrelmet okozok magamnak, de azért teszem, hogy ő megbocsásson nekem; megfenyítem magam, hogy ő segítsen, hogy kedves legyek számára, hogy eljussak az ő szelídségének örömére” (Sermo 400, 3, 3: PL 40, 708). Önmagunk megfosztása az anyagi tápláléktól, amely a testet táplálja, megkönnyíti a belső készséget, hogy hallgassuk Krisztust, és az ő üdvözítő szavából táplálkozzunk. A böjttel és az imádsággal lehetővé tesszük számára, hogy csillapítani tudja azt a lelkünk legmélyéről fakadó éhséget, amit bensőnkben tapasztalunk: az Isten iránti éhséget és szomjúságot. A böjt egyidejűleg abban is segít, hogy tudatára ébredjünk, milyen helyzetben él sok testvérünk. János apostol így figyelmeztet első levelében: „Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból, mégis –, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?” (1Jn 3,17). Az önként végzett böjt segít követnünk az irgalmas szamaritánus példáját, aki lehajol, és a szenvedő testvér segítségére siet (vö. Deus caritas est enc., 15). Ha szabadon úgy döntünk, hogy megfosztjuk magunkat valamitől azért, hogy másokat segítsünk, ezzel konkrétan megmutatjuk, hogy a nehézségekkel küzdő felebarátunk nem idegen számunkra. Éppen azért, hogy elevenen tartsuk magunkban ezt a befogadó és figyelmes magatartást a testvérek felé, bátorítom a plébániákat és a közösségeket, hogy a nagyböjtben még inkább gyakorolják a személyes és a közösségi böjtöt, Isten igéjének hallgatását, az imádságot és az alamizsnát. Már a kezdetektől ez jellemezte a keresztény közösséget, amelyben rendkívüli gyűjtéseket tartottak (vö. 2Kor 8–9; Róm 15,25–27), és arra hívták a hívőket, hogy adják a szegényeknek mindazt, amit a böjtnek kö-
2009. március 1. szönhetően félretettek (vö. Didascalia Ap., V. 20,18). Ma is újra fel kell fedeznünk és ösztönöznünk kell ezt a gyakorlatot, különösen a nagyböjti liturgikus idő során. Mindabból, amit mondtam, világosan látszik, hogy a böjt fontos aszketikus gyakorlat, lelki fegyver, amely segít, hogy ne ragaszkodjunk helytelenül önmagunkhoz. Önként lemondani az étel és más anyagi javak élvezetéről, segíti Krisztus tanítványát, hogy uralkodjon az eredeti bűntől meggyengült természetéből fakadó vágyain, amelyek negatív hatásai átjárják az ember egész személyiségét. Helyesen biztat egy ősi, nagyböjti liturgikus himnusz: „Utamur ergo parcius, / verbis, cibis et potibus, / somno, iocis et arctius / perstemus in custodia – Legyünk mértéktartóbbak a szavainkban, az ételben és az italban, az alvásban és a játék terén, legyünk még éberebbek”. Kedves Testvéreim! Ha jól megnézzük, a böjt legvégső célja – ahogy Isten szolgája, II. János Pál pápa írta –, hogy segítsen önmagunkat egészen Istennek ajándékozni (vö. Veritatis splendor kezd. enciklika, 21). Tartsuk fontosnak a nagyböjtöt minden családban és minden keresztény közösségben, hogy általa eltávolítsuk mindazt, ami szétszórttá teszi lelkünket, és megerősítsük azt, ami táplálja a lelket, megnyitva szívünket Isten és a felebarát szeretetére. Fordítsunk több figyelmet az imádságra, a Szentírás-olvasásra, a bűnbánat szentségéhez és az Oltáriszentséghez járulásra, főleg a vasárnapi szentmisén. Ezzel a belső készséggel lépjünk be a nagyböjt bűnbánó légkörébe. Kísérjen minket a boldogságos Szűz Mária, causa nostrae laetitiae (Örömünk oka), és támogassa törekvésünket, hogy szívünk megszabaduljon a bűn rabságától, hogy egyre inkább „Isten élő tabernákulumává” tegyük. Miközben imáimról biztosítok minden hívőt és egyházi közösséget, hogy eredményes nagyböjti időszakot éljen, ezzel a jókívánságommal szívből terjesztem ki mindenkire apostoli áldásomat. XVI. Benedek pápa
2009. március 1.
Regina Krónika
3. oldal
Egy leendő magyar boldog: Bogner Mária Margit Február első szerdáján különleges előadáson vehettek részt az érdeklődő hívek az esti szentmise után. Sokszor olvashatunk szentek vagy szentté, boldoggá avatás előtt állók életéről, láthatunk filmeket, hallgathatunk előadásokat rendkívüli emberekről, de ritkán adódik alkalom arra, hogy „első kézből”, valakinek a rokonáról hallhassunk méltató szavakat. Ez történt ezúttal: Dr. Bogner István egyetemi tanár, aki a Pannon Egyetem német tanszékén dolgozik, ismertette számunkra Bogner Mária Margit vizitációs nővérnek, nagynénjének életútját. Délvidéken éltek, Torontál-Tor dán, majd az édesapja halála után Nagybecskereken. Etelka, ahogy gyermekkorában hívták, itt járt iskolába, kimagaslóan értelmes gyermeknek tartották. Kilencévesen csontvelőgyulladás következtében egész életére mozgásában korlátozott lett, de élénksége, jókedve sohasem hagyta cserben. Az iskolai csínytevésből is kivette részét, de olyan kedvesen hozta mindig helyre, hogy senki sem tudott haragudni rá. Megtérése a bérmálkozása idejére tehető, ettől kezdve indult el a Kis Szent Terézéhez hasonló úton. Állandó gyóntatót választott, lelkigyakor-
latokon vett részt, és szerzetes nővér szeretett volna lenni. Egészségi állapota, gyenge fizikuma miatt viszont erre kevés reménye lehetett. Végül az ausztriai Thurnfeldbe került, a vizitációs nővérek befogadták. A Szűz Mária látogatásáról nevezett női szerzetesrend hamarosan Érden is létesített egy rendházat, amelyben ő lehetett az első novícia, majd az első fogadalmas nővér. Boldogan tette le örökfogadalmát 1932 májusában, sajnos azonban még az első évfordulót sem érhette meg itt a földön. 28 évesen, hosszú szenvedés után, az égi hazába költözött. A vetített képeken gyönyörködhettünk kedvenc virágaiban, a margarétákban és pipacsokban, amelyek szülőföldje határában nőttek, láthattuk a várost, a házat, amelyben felnőtt. Kezünkbe foghattuk néhány iskolai füzetét, könyvét, és megcsodálhattuk kézimunkáit, amelyeket olyan sok szeretettel készített. Naplójából kiderül, hogy a kísértések őt sem kímélték, neki is voltak lelki megpróbáltatásai, olyan időszakok, amikor úgy érezte, nincs remény. Nagyon sokat küzdött, hogy elfogadja fizikai gyengeségét, testi fogyatékosságát. „Ó, Jézusom, soha sem akarom, hogy jobb dolgom legyen a föl-
dön, mint Neked volt. Add a kegyelmet, hogy az áldozatos szeretet tüzében égve éljek és haljak meg a lelkekért!” (idézet a naplójából). Lelkivezetője, Csávossy Elemér jezsuita, aki könyveket is írt az életéről, támogatta boldoggá avatásának elindítását. Hivatalos dokumentum is született a Bogner Mária Margit közbenjárására történt két csodálatos gyógyulásról. Istenünk, aki azt ígérted, hogy az alázatosokat felmagasztalod, tekints kegyesen Mária Margit nővér alázatára és szeretetére, s add meg nekünk, hogy őt mint az egyszerűség, az öröm és a hűség példaképét minél előbb a boldogok és szentek sorában tisztelhessük. Ámen. Szöveg és fotó: Demény Anna
Takács Ilona
Könyörgés a tavaszért Az erdő újra hóba dermed, talpig fehérben, ím a fák, rajtuk vihar morajlik át. Uram, szüntesd a dörgedelmed! Kiálts megálljt a förgetegnek, ha elvarázsol is talán a csipkedísz a zúzmarán. A fényt, a színt éledni engedd, ragyogjon gazdag változatban a tűzpiros, a zöld, a kék, a sárarany. Az omladék repkényt kíván halaszthatatlan, virágruhát a meggy, cseresznye. Ha rügy pezsgéstől megfeszül, sugározd át kéretlenül, a küldetését hogy kifejtse. A tél haragja újra gerjed, Uram, csitítsd le könnyedén, tavasz derüljön hó helyén, így áraszd ránk szelíd kegyelmed.
Regina Krónika
4. oldal
A mise Vasárnap reggel volt. Álomban feküdt még az éjjeli élethez szokott nagyvárosnak jó fele. A villamosok még csaknem üresen szaladgáltak az utcán. Lassan felszállt a nap is, és őszi fényét hívogatón, életre keltőn öntögette szét az utcákra, házakra. Bekukkantott a leeresztett rolók apró hasadékain, s a félig nyitott ablakok függönyeivel játszott. Elevenedett a város. Mindig többen s többen jártak az utcáin. Csarnokba siető cselédek, jámbor, templomlátogató hívek, itt egypár újságárus, ott egy tejeskocsi, amott egy álmos rendőr. A Szent Szív-templom nyolcórai miséjén felzúgott az orgona, s felharsant a férfiak dala. Örökké mosolygó, ősz hajú pap szolgáltatta ki az Úr testét. Közbe egyre érkeztek a hívek, ünnepi arcú derék férfiak, korán kelő úrinők; sokan a nagylányok közel fekvő kollégiumából; apácák és peckes új ruhában virító kis árva lányok. Az oltárnál félkezű fiatal honvéd ministrál; egy kezével is eltalál mindent, csak éppen a könyvet nem tudja maga átvinni. Az pedig még nem nagy hiba. Átviszi azt a pap is. A márványoszlopok közt, ott az orgona alatt álldogálnak azok, akik valahogyan nem szeretnek előrébb kerülni. Későn jövők, korán távozók, le nem térdeplők, csak úgy bepislantók. Diákmesteremberek, katonák, új vagy újonnan mosott ruhájukat billegető fruskák, akiknek úgy van megszabva az öltözetük, hogy menten derékon repedne, ha úrfelmutatásra letérdelnének. Kialudt, viruló arcukon még az álmok mélázása leng. Van, aki egészen elfelejti, hová s mire is jött, s kettesével összebújva még itt se fölfelé néz, a csillagfényes, virágos oltár Krisztusára, hanem egymással tereferél. Van, aki oldalt fordul, s a jövevényeket mustrálja. Vagy keresi, ki az, aki esetleg őt figyelné. Itt egy férfi állt be nagy komolyan evangélium táján, s összeszedetten mereng néhány percig, hogy aztán hátat fordítson, s ájtatos, önmegelégült
arccal elhagyja a szent helyet. Ott egy aranyló hajú, szépen kiöltözött, rövid szoknyás nagylány minden pillanatban a fehér cipőjét vizsgálja, vagy a haját illegeti, vagy a derekán igazít valamit, vagy a beszűrődő fényben retikülje csillogó ezüstjét nézegeti. Én egy gyóntatószék mellől, egy csendes zugból szemléltem a templom népét. Elöl a buzgók, hátrább a lanyhák seregét. A jó Isten, úgy hiszem, nem vette nézelődésemet zokon, mert ájtatosságom elvégeztem már, s külön a tapasztalás okáért maradtam ott még egy misén. Néztem azokat, akik csak úgy futólag néznek be ide, talán mert megszokták, vagy mert ránevelték őket, hogy az Isten házába muszáj járni; talán mert valahogy ide is vonzza őket a lelkük, de nem tudják, miért, s még nem érzik át teljesen az idetartozás édességét. Egyszer csak felajánlásra csengettek, s e pillanatban mintha végigrezdült volna a templomon valami. Most kezdődik a szent cselekmény; Krisztus készül lejönni hozzánk. Elméláztam, s mintha vízióm lett volna: egy Embert láttam halkan, észrevétlenül végigjárni a templomon. Úgy látszik, senki sem látta, mert ő mindenkire ránézett, s mindenkihez hozzálépett, anélkül, hogy a többieken emiatt legkevesebb megmozdulást vehettem volna észre. Szomorú volt az arca: mint olajfahegyi Szenvedőé. A szívére tette a kezét, mintha el akarná csitítani a lázas dobogását. Fénylett a keze, a szíve, az arca; de borzadva láttam, hogy haját vér csapzotta meg, s tövises gallykorona volt a homlokán, melynek tüskéi minden lépésnél újra megsebezték. Magas volt, fél testtel az emberek fölött lebegett; olyan volt jóságos szeme, mint egy aggódó atyáé, aki beteg gyermekeinek kórágya közt jár, s egyben olyan, mint egy tábornoké, egy hadvezéré, aki fel- s lejárva szemlét tart a serege fölött. – Dominus est! Az Úr ő! – suttogta benne a lélek. Az Ember lassan, mindenkit megfigyelve ment végig övéi között a templomon. Soká időzött elöl. Egy gyászruhás anyára, kinek imakönyvében egy
2009. március 1. halovány, rózsaszínű tábori lap volt, s arra hullatta könnyeit, a körüljáró hosszasan ráhajolt, s édes, vigasztaló szavakat súgott a fülébe. Az asszony megenyhült, felemelte fejét, s az oltár Krisztusára nézve, könnyei közt bízón tört fel szeméből a reménysugár. Egy gondtelt férfi összekulcsolt kézzel, térden állva imádkozott; ehhez is lehajolt, megölelte, és segített viselni a terhét. Egy tiszta tekintetű fiatalembert, ki az imént áldozott, homlokon érintett, s a fiú boldog szilárdsággal szorította kezét a mellén csillogó Mária-éremre. Egy vézna, szegényes külsejű árva leány mellett is megállt, aki két kis öc�csét térdeltette kétfelől maga mellé a földre; a leány homlokáról puha érintéssel lesimogatta a gondot, s az árva gyermekek szöszke fejére áldón emelte jobbját. Egy másik fiatal leányra, kinek szeme félelmet s belső harcokat árult el, védőn borította rá palástját. Az oltár előtt férfiak álltak, s Mária-dalokat énekeltek. Az Ember egyenkint megérintette vállukat, kedvesen nézett rájuk, s karjukra támaszkodva lépegetett tovább. Egyik-másik padban ülő mélázónál megállt, s mintha figyelmeztetné őket valamire, szelíden karjukra ütött, s az oltárra mutatott. Egyiküktől, aki ide-oda nézegetve a gondolataival mulatott, utálattal fordult el, és sebhelyeiből e percben friss vér buggyant ki. De mindegyiket szemügyre vette, s egy sem kerülte el figyelmét. – Jeruzsálem, Jeruzsálem! – hangzott egyszer az ajkáról – hányszor akartam összegyűjteni fiaidat szárnyaim alatt, mint a tyúk a csibéit; de te nem akartad… Lassan került a templom közepébe, s onnan a hátulsó padsorokig, az oldalhajókig s végül egészen hátra, a kórus alatti oszlopok közé. Ott már egyiknélmásiknál nagyon fájdalmassá sebesült az arca. Éppen úrfelmutatás volt, s neki fájt a tiszteletlenség, amellyel egyesek a szent cselekmény e középpontján sem fejezték ki előtte hódolatukat. Egynéhánynak intett, hogy térdeljenek le, tőlük elvárja. Volt, aki azonnal, volt, aki huzakodva engedelmeskedett; volt olyan is, aki elfordult az intésétől. Egy felcicomázott úrinő nagy sebbel-lob-
2009. március 1. bal épp ekkor toppant be a templomba; zizegett rajta a selyem, s fülében, ujjain, órája láncán szinte zörgött az arany és a gyémánt. A Szomorú Ember egy pillantásra sem méltatta. Fájdalmas, gondteli arccal, vérző szívvel vonult tova, mintha keresztet hordozna. Két fiatal suhanc összesúgott s összenevetett: az Ember az egyikre rá sem tekintett, a másiknak alig láthatóan szomorúan intett, de a fiú nem látszott tudomást venni róla. Egy diákkisasszony hirtelen sarkon fordult – Agnus Dei lehetett az oltárnál – s kilibegett nyegle önteltséggel. A vérző Ember, mintha utána akarna sietni, egy lépést tett a kijárat felé, de a leány addigra kiszökött a közeléből. Amaz megállt egy pillanatig, aztán folytatta útját az emberek között. Egy nyalka férfi s egy kipirult fiatal hölgy együtt jöttek be pár percre, s egymás mellett állva nézelődtek a templomban, össze-összesúgva s gyors indulásra készen. A leánynak kivágott nyakán Mária-érem csillogott ugyan, de csak külső díszül: arcán a komolyságnak s az imádságos léleknek semmi nyoma sem volt. A Körüljáró nem vette figyelembe. Mintha azt mondta volna neki: Menj csak, menj hát a magad üdvözítője után. – S csakugyan, a két fiatal hamarosan kifordult a templomból, útközben megmosolyogva azt az imádkozó koldust, aki a földön kuporgott. Még kint sem voltak, már szerelmes szavakat váltottak, s frivol kacagásuk behallatszott az ájtatoskodók közé. – Domine, non sum dignus!… hangzott az oltár felől. A körüljáró Ember megállott egy férfi előtt a legutolsó sorokban. Súgott valamit neki, s a férfi gondolkozóba esett. Megnyomta a vállát, s a férfi meghajolt, mint aki hirtelen magába száll. Az Ember rámutatott a saját szívére, s a férfi összekulcsolta a mellén a kezét, és imádkozni kezdett. Aztán az Ember hívására egy sarokba vonult, egy gyóntatószék mellé; a töviskoronás pedig beült a gyóntatószékbe, s úgy édesgette oda magához. S alig telt bele néhány perc, a férfi letérdelt oda, ahol a bűnöket leveszik a bűnös lelkéről, s kis idő múltán könnyes arccal, de megkönnyebbülten távozott.
Regina Krónika
5. oldal
A nagyheti szertartások rendje
Mise végén az oltárhoz tért vissza az Ember. Amint közeledett az elöl térdelő hívekhez, egyre derültebb lett az arckifejezése, a sebei fénylettek, s a vér folyása megállt. Áldva, dicséretet bólingatva ment az oltár felé. Épp akkor ért oda, mikor a pap az Ite missa estet mondta. Akkor felállt az oltár lépcsőjére a pap mellé, s a pappal együtt ő is áldást osztott. Csakhogy akkor már, sajnos, sokan nem voltak ott, s akik ott voltak, azok közül is elég sokan nem vetettek keresztet, nem fogadták az áldást. Egyszerre eltűnt a szentségház felé. Mise után láttam csak ismét, amikor a pap kivette a szent edényt, hogy áldoztasson. Akkor ismét ott láttam őt az áldoztatókorlát mellett. Együtt ment a pappal lépésről lépésre, lélektől lélekhez. De akkor már nem volt bús az arca, hanem örvendező. Liliomot, búzakalászt, aranyat tartott a kezében, s kinek ebből, kinek abból, kinek meg a harmadikból adott. Ki hogyan s ki mire kérte. Csak egy-kettőnél
borult el kissé az arca, s egynél, egyetlenegynél fordult el egészen, s izzadott vért ismét. A legtöbbhöz külön-külön sok édes szava volt. Átölelte őket, megcsókolta a homlokukat sorba. Letörölte szemükről a könnyet. Aki meggörnyedt volt, azt kiegyenesítette; aki fáradt, azt megenyhítette; aki beteg, abba erőt s egészséget öntött; a szomorkodóknak vidám napfényt sugárzott a szemükbe. Néhányat – jaj, csak keveseket – hosszas öleléssel tüntetett ki, s megengedte, hogy míg a Szentostya nyelvükön volt, ajkukat az ő szívéhez szoríthassák. Ettől aztán a választottaknak oly égő piros lett az ajka, s oly fénylőn ragyogó, mint az ő sebhelyei: fehér, mint a liliom, nyugodt, mint az ég, tiszta, mint az olvadó arany… Úgy irigyeltem őket, a boldogokat! S úgy sajnáltam azokat, akik cifra ruháikban, hetyke önteltséggel, földi szerelmeik karján csak alig köszöntötték, s máris itthagyták a rájuk hiába várakozó Krisztust! Dr. Bangha Béla SJ
6. oldal
Regina Krónika
Farsang a Szilágyi-játszóházban
Február 14-én a szokásoknak megfelelően az ovismisére hozták a piciket szüleik. A mise után a gyerekekkel és szülőkkel együtt sétáltunk át az iskola kis épületébe. Kicsit sajnáltam, hogy már a tavaszt várva igazi havas telet még nem is láttunk. A nedves úttest feketén csillogott a kopár fák és szürke háztetők között. Eszembe jutott, milyen jó lenne, ha friss hó ropogna a talpunk alatt. A farsangi díszbe öltözött teremben meleg, illatos tea várta az átfagyott kis csapatunkat. Ahogy megkezdtük a „mulatságot”, hamar felengedett a társaság. Vidám zsivaj töltötte be a termet. A gyerekekkel közösen színes képek segítségével felidéztük a farsangok forgatagát: a velencei karnevált, mohácsi busójárást, téltemetéssel kapcsolatos népszokást, a kiszebábu-égetést. Tanultunk verset, furulyáztunk, daloltunk. Szülők segítségével farsangi díszeket készítettünk, álarcot és süveget. Öröm volt látni, hogy a legapróbbak is
ügyesen keresték a furfangosan elrejtett tavaszváró színes pillangókat. A saját készítésű farsangi díszeket magunkra öltve, vidám farsangi mulatságba kezdtünk. Aprók és nagyobbak, szülők és nevelők körbeállva alig akarták abbahagyni a „cipellők kopta-
2009. március 1. tását”. Voltak köztünk már kisiskolás néptáncosok is, akik új figurákkal díszítették az aprók táncát. A farsangi játszóházunkon már a telet búcsúztattuk, de hazafele menet kilépve az épületből, meglepve láttuk, hogy míg mi vigadtunk, a város fehér ruhát öltött. A gyerekek vidám zsivajjal örültek a váratlan meglepetésnek. Hazafele indulva csillogó szemekkel nézték a cikázó hópelyheket. Bizonyára abban reménykedhettek, hogy még előkerülhetnek akár a szánkók, sílécek is. Nemcsak a szentmise, hanem a játszóházak is itt a Szilágyi-iskolában arra nevelik a kicsiket, hogy Isten nagynagy szeretetét megismerjék. A mai világban erre már kisgyermekkorban rá kell nevelni a gyermekeket, mert az általános erkölcsi színvonal süllyedése miatt szinte reménytelen másféle indokkal ráébreszteni a gyermekeket, hogy azt, aki annyira szeret minket, nem szabad rosszasággal megbántani. „Ha örül a szív, boldog az élet.” Péti Zsuzsanna Klára
A következő játszóház időpontja: 2009. március 14. Téma: tavaszvárás
2009. március 1.
Farsangi bál! „Mindennek rendelt ideje van, ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek. Most éppen a vidámságnak és a szórakozásnak van itt az ideje. A következő héten kezdődik a nagyböjti idő-
Kitekintő „Út a munkához” program. A szociális segélyből élők munkához juttatása vagy képzése, a munkahelyteremtés bővítése, és nem utolsósorban az ellátásból élő, ám feketén munkát vállaló réteg kiszűrése is célja a 2009-ben induló „Út a munkához” programnak. Jelenleg a program bevezetésének feladatait végzik munkaügyi és önkormányzati szakemberek szorosan együttműködve annak érdekében, hogy a törvény által meghatározott határidőig, az első negyedév végéig, minden előkészület megtörténjék ahhoz, hogy a segélyezettek teljes köre számára megtalálják az együttműködés legmegfelelőbb formáját az önkormányzatok, illetve a munkaügyi központok. Erről tanácskoztak a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ és a megyei önkormányzat vezetői január 28-án, a Megyeháza Szent István termében. A törvények módosításából adó-
Regina Krónika
7. oldal
szak, az elcsendesedésé. A mai estén érezze jól magát mindenki, jó szórakozást!” – Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Gyula atya az első ízben megrendezett egyházközségi farsangi bált. Valóban vidám este volt: élő zene és fergeteges tánc, étel, ital, vidám társal-
gás régi és új barátokkal. A tombolán mindenki nyert valami izgalmasat, a szerencsésebbek többet is! Reméljük, hagyományt teremtettünk az idén, és egyre többen jönnek majd búcsúztatni a farsangot legalább ilyen jó hangulatban.
dóan az önkormányzatok március 31ig felülvizsgálják, hogy az új szabályok fényében kik azok, akik továbbra is igénybe vehetik a rendszeres szociális segélyt, és kik azok, akik számára a foglalkoztatás vagy a képzés lehetőségét kell biztosítani. Annak érdekében, hogy a lehető legpontosabban megoldható legyen az ügyfélkör aktivizálása, a munkaügyi és az önkormányzati szakemberek több településre kiterjedő próbatervezést végeznek, melynek tapasztalatairól a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal összefoglaló anyagot készít a program bevezetéséért felelős önkormányzati és foglalkoztatási szakemberek számára. Folynak az előkészületek arra, hogy a 35 év alatti, 8 általános iskolai végzettséggel nem rendelkező álláskeresők minél hamarabb bekapcsolódhassanak az általános iskola befejezését biztosító, illetve akiknek erre nincs reális lehetőségük, úgy a szakmatanulást megalapozó közismereti, ún. „kompetenciaképzésekbe”. Az ő képzésbe vonásukat a munkaügyi központok a regionális képzőközpon-
tokkal, az általános iskolákkal együttműködve szervezik, a képzési programok kidolgozása, az érintett ügyfélkör azonosítása már elkezdődött. • Steinbach József balatonalmádibalatonfűzfői lelkipásztor ünnepi püspökszentelő istentisztelet keretében foglalta el a Dunántúli református egyházkerület püspöki székét a zsúfolásig megtelt pápai református templomban január 30-án ismert országos és Veszprém megyei közéleti személyiségek előtt. Az istentiszteleten került sor dr. Huszár Pál főgondnok és Köntös László lelkészi főjegyző ünnepélyes beiktatására is. A ceremónián dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke, a zsinat ügyvezető lelkészi elnöke hirdetett igét. Dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjében egyebek mellett kiemelte: Pápa életében, fejlődésében meghatározó szerepük van az egyházaknak.
Regina Krónika
8. oldal
2009. március 1.
Adóbevallláshoz Magyar Katolikus Egyház technikai száma az egyházak támogatására felajánlott 1%-hoz: 0011 Egyházi alapítványok, amelyeknek adónk másik 1%-át felajánlhatjuk: 19666275-1-43: Magyar Karitász Alapítvány Ez az alapítvány országosan támogatja a rászoruló embertársainkat. 18917884-1-19: Keresztény Szülők Alapítványa Veszprém Megyei Diákokért Ezen az alapítványon keresztül támogathatók a Veszprémi főegyházmegye oktatási, nevelési intézményei. 19261083-1-19: Veszprémi Szeminárium Alapítvány Ezen az alapítványon keresztül támogatható egyházmegyénkben a papnevelés. 19266239-1-19: Angolkisasszonyok I.B.M.V. Veszprémi Közhasznú Szervezete Ezen az alapítványon keresztül támogatható az angolkisasszonyok veszprémi intézete.
Hírek és események Az imaapostoság szándékai márciusra: Általános: Hogy a nők szerepét jobban értékeljék és felhasználják a világ valamennyi nemzetében. Missziós: Hogy a katolikus Egyház püspökei, papjai, Istennek szentelt tagjai és világi hívei a Kínai Népköztársaságban, a XVI. Benedek pápától hozzájuk intézett levél fényében, elkötelezzék magukat arra, hogy jelei és eszközei legyenek az egységnek, a közösségnek és a békének.
Március 17-én kezdjük a bérmálkozók közvetlen felkészítését a bérmálásra. A rendes heti hittanórájukon kívül keddenként ½ 5-re várjuk őket a templomi hittanterembe. A bérmálás pünkösdhétfő, június 1-jén délután 4 órakor lesz templomunkban. Március 19-én ünnepeljük Szent Józsefet, a boldogságos Szűz Mária jegyesét. Március 25-én ünnepeljük Urunk születésének a hírüladását, régi magyar nevén Gyümölcsoltó Boldogasszonyt.
Nagyböjt péntekjein este közös keresztutat végzünk a templomban.
Március 29-én, nagyböjt 5. vasárnapján országos templomi gyűjtés lesz a Szentföld, az ottani szent helyek javára.
Március 7-én, szombaton ½ 10-től rendezik a nagyböjti egyházmegyei családnapot Devecserben. Az előadó dr. Csókay András lesz.
Ugyancsak március 29-én térünk át a nyári időszámításra, az órákat egy órával előbbre állítjuk. Ettől a naptól kezdve a nyári miserend lesz érvény-
Készüljünk a szentmisére!
ben, az esti szentmisék ½ 7-kor kezdődnek. Április 5-én, virágvasárnappal kezdődik a nagyhét. Ennek a liturgiája külön olvasható.
Imádkozzunk értük...! ...mert az örök hazába költöztek: Bakó József (55 éves) január 26án, Székely Ferenc (82 éves) február 3-án, Berkes Józsefné Tóth Julianna (81 éves) február 4-én, Párkányi Gyuláné Lőrincz Irén (75 éves) február 5-én, Harmathy Lászlóné Nagy Olga (80 éves) február 7-én, Kopa Pálné Zsida Magdolna (81 éves) február 8-án, Kulcsár Lászlóné Farkas Mária (78 éves) február 10-én, Géczy Jenő (72 éves) február 14-én, Molnár Ivánné Kerner Rozália (83 éves) február 16-án.
Regina Krónika
A Regina Mundi Plébánia ingyenes lapja Megjelenik 650 példányban
Olvasmány
Szentlecke
Evangélium
márc. 8.
Ter 22,1–2.9a.10–13.15–18
Róm 8,31b–34
Mk 9,2–10
márc. 15.
Kiv 20,1–17
1Kor 1,22–25
Jn 2,13–25
márc. 22.
2Krón 36,14–16.19–23
Ef 2,4–10
Jn 3,14–21
márc. 29.
Jer 31,31–34
Zsid 5,7–9
Jn 12,20–33
ápr. 5.
Iz 50,4–7
Fil 2,6–11
Mk 14,1–15,47
KÖH nyilvántartási szám: 163/0179/2007.
A kiadó neve: Regina Mundi Plébánia Vezetője: Tóth Gyula plébános A szerkesztőség címe: 8200 Veszprém, Dózsa György út 9. Telefon: 88/327-609 A szerkesztőség vezetője: Demény Anna Szerkesztők: Lakóné Adonyi Krisztina, Kreschka Miklós, Selyem Zoltán
Lapzárta: minden hónap 20-án
