Regina Krónika VII. évfolyam 12. szám
2006. december 3.
« A veszprémi Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja »
Jézusban Isten igent mondott az emberre Szeretet, de milyen különös szeretet! Ma azt mondhatjuk Egyházunk társadalmi tanításának nyelvén: szolidaritás. Ha Krisztus így szeretett minket, nekünk is az ő példájára kell alakítanunk az életünket. Vállalni kell a szolidáris, testvéri szeretet kockázatát. Simon András: Értünk végesbe öltözött végtelen
Várunk valakire. Mert kell valaki, hogy kiszabadítson önzésünk, nemzedékről nemzedékre rakódó sebeink, keserűségeink, bűneink szövedékéből. Advent van. Az advent mindenkié. Az egész emberiség közös sorsát és reményét éljük át újra évről évre. Emlékezünk a történelem hosszú évszázadaira, amikor a világ várta a megváltást. A választott nép isteni ígéretében bízva sóvárogta a messiás eljövetelét. De Krisztus eljövetele óta, mennybemenetelének fájdalmas és derűben ragyogó élménye óta a keresztények újra várnak. Örömmel várják Krisztus második eljövetelét, „Üdvözítőnknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét”. Várjuk őt, mint násznép a vőlegényt, virrasztva küzdünk a hétköznapok elfásulása, a csábító nemtörődömség, a pillanatnak élés, az önzés és az elszigetelődés kísértése ellen. Egyénileg is várakozásban élünk. Számunkra a nagy találkozás halálunk pillanatában érkezik el. Véges tehát a történelmünk, de véges – milyen közvetlenül és fájdalmasan véges – a saját földi életünk is. Időt kaptunk tehát, a várakozás idejét. Nem mindegy, hogyan használjuk az időnket, az életünket. Krisztus, a megtestesült Ige belépett az időbe. Vállalta ember voltunk korlátait. Anyától született, nélkülözött, még szállása sem volt. Csecsemőkorában megismerte a menekültek űzött életét. Aztán dolgozott, tanított, szenvedett, meghalt és feltámadt. Mindezt azért, mert szeretett minket. Testvérként akart magához emelni.
Hogyan tegyük ezt? Vallathatjuk Jézus örök érvényű példabeszédeit, vagy felüthetjük a saját emlékeink könyvét. Mert a Krisztus szerinti élet nem elvont. Nagylelkű és szent emberek ezer és ezer helyzetben, életállapotban, történeti pillanatban élték azt elénk. Megjelenhetnek előttünk a szüleink, akik elfogadtak minket, pedig nem volt saját lakásuk, pedig nem tudták, lesz-e munkájuk holnap. Vagy megjelenhet egy régi kép, 1956 őszutójáról. Kiégett házból munkásszállásra húzódott háromgyerekes család. Futni kellett. Bennégtek még a ruhák is. Állunk a sorban a pesti városházán. Ruhaosztás. És ránk
kerül a sor. Kapunk meleg kabátot. A szüleink is. Jó vastag, szép állapotban lévő, nem egészen új kabátot. Lengyel csomagból. Apám csendben megszólal: lehet, hogy valaki levette a télikabátját, és elküldte ide, nekünk? Évekig hordta azt a kabátot. Nem akart megválni tőle. Egy másik kép 1989 teléről, a romániai forradalom napjaiból származik, amikor mentőautók, segélyszállítmányok végeláthatatlan sora halad ennivalóval, ruhával, gyógyszerrel határon túl élő magyar testvéreink segítségére. Igen, a szolidáris, testvéri szeretet különösen kötelez bennünket azok iránt, akiket a Teremtő mellénk állított, akik családunkhoz vagy szűkebb közösségünkhöz tartoznak, akiket a vérségi kapcsolat, a közös nyelv, történelem, kultúra, a nemzeti együvé tartozás szálai fűznek hozzánk. Sok kis igenből tevődik össze életünk nagy igenje. A szerelmet követi az esküvő nagy igenje, aztán a házasság, a gyerekek elfogadása és nevelése, gondok, nehézségek, aggodalmak, és nem várt, nagyszerű örömök is. Ilyen a pályaválasztás, a hivatás vállalása is. Boldog az, aki a pillanat merészségével nagylelkű döntést hoz, és később is, tanulás, készület, ezer kisebb-nagyobb nehézség között megőrzi az első szeretet hűségét. Időben élünk. Úton vagyunk. De Krisztussal járhatjuk ezt az utat. És közben figyelnünk kell a társainkra, szolidáris szeretettel, itt és most, december első vasárnapján. De nemcsak ilyenkor, decemberben. (Részlet Erdő Péter bíboros, prímás, érsek beszédéből)
Istentől megáldott, boldog ünnepeket kívánunk kedves olvasóinknak!
Regina Krónika
. oldal
2006. december 10.
A hónap szentje: Boldog Adolph Kolping (1813–1865) 1813. december 8-án született Kerpenben, egy kis városban Kölntől délnyugatra. Édesapja, Peter Kolping juhász volt, édesanyja, Anna Maria Kolping a háztartást vezette, és nevelte a négy gyermeket. Nagyon szép családi életet éltek, gyakran imádkoztak együtt a velük élő nagypapa karosszéke körül. Nagyapja remek meséi, csodálatosnak tartott édesanyja megértése és mindig mellette álló támogatása miatt is érezte így Adolph. („Tényleg kellemes nálunk otthon. Köszönöm, Istenem, a családomat.”) Anyagi körülményeik szerények voltak, elég szegényen éltek. Testvérei gyakran segítettek édesapjuknak a földjük művelésében, de Adolph gyenge, betegségre hajlamos alkat volt, ezért ő tanulhatott, míg a többiek dolgoztak, nem tudván segíteni nekik. 1826-ig, 13 éves koráig kitöltötte életét a tanulás. Nagyon szeretett olvasni, mindig újat megismerni. Kerpeni tanárát, Statz urat nagyon kedvelte, és a családhoz is eljárt.A tanár Károly nevű fiával és Klárika nevű leányával szoros barátokká váltak. Ekkor az ifjú Adolph legnagyobb vágya volt, hogy tovább tanulhasson, de a családnak nem volt erre pénze. Ezért, mint akkoriban a legtöbb 1213 éves fiúnak, egy lehetősége maradt: szakmát tanulni, mellyel magának és családjának is pénzt tud keresni. Édesapja talált számára Kerpenben egy megfelelő helyet, ahol Adolph kitanulhatta a cipészmesterséget. Igyekezett tehát, hogy apja kívánságára minél jobb mesterember válhasson belőle. Az olvasás, tanulás iránti vágyát sem adta fel. 1826–32 közt, miután a suszterszakmát kitanulta, több Kerpen-közeli városkában is dolgozott. 1832-ben már Kölnben dolgozott, de nem igazán érezte jól magát. Nem tudta elképzelni, hogy egész életében kézműves legyen. Elkeserítette kollégái életstílusa is. Kinézték és gúnyolták őt, amiért templomba járt, és nem tartott
velük tivornyázásaikon. Magányosnak érezte magát. Édesanyja 1833-ban meghalt. 22 éves volt, és a helyét kereste, élete igazi értelmét, a célt, melyet Isten bízott rá. Egy jó mestert talált, ahol igazi családtagként kezelték, de ő nem kívánt mestere vője lenni, mert nem szerette a lányát. Továbbra is az volt a vágya, hogy új életet kezdve leérettségizzen és továbbtanuljon. Ekkor merült fel benne a papi hivatás gondolata. 1837-ben sikerült, amire olyannyira vágyott! Újra diák lett Kölnben, a Marzellen-gimnáziumban. Erőit szinte teljesen felemésztette a tanulás, a korrepetálás, amiből tanulmányait fedezte, és az, hogy nálánál fiatalabbak közt kellett iskolát végeznie. „Szeretném jobbá tenni a világot, változtatni rajta, és teljesíteni azt a feladatot, amit az Isten nekem szán. Én valódi néptanító akarok lenni. Úgy beszélni, írni és viselkedni, hogy az egyszerű emberek is értsenek.” 1841-ben leérettségizett. Egy csodás véletlen folytán pártfogóra akadt. Faluja nagybirtokosának lánya fogadalmat tett, hogy egy teológiát tanuló diákot anyagilag támogatni fog. Ez a diák ő lett: Adolph Kolping. Ezután tehát hozzáfogott teológiai tanulmányaihoz a müncheni egyetemen. Nehéz volt a búcsú az otthontól és szeretteitől, de nagyon várta már, hogy papnak tanulhasson. Egyetemi évei jól teltek, barátokra talált. Az évközi szünetekben velük járta az országot, megismerkedve gyönyörű tájakkal, vidám és nyíltszívű emberekkel. 1842 őszétől tanulmányait Bonnban kellett folytatnia; megint egy szomorú elválás, rossz előérzetek… 1844-ben letette a szemináriumi felvételi vizsgát, belépett a kollégiumba. Ekkorra már az újságírás örömét és fontosságát is megtapasztalta, és szeretett volna minél előbb pap lenni. 1844 szeptember 13.-án szubdiakónussá, majd 15-én diakónussá szentelték. Végleg lemondott a szerelméről, és
kérte Istent, segítsen neki a papi hivatásban becsülettel helytállni. 1845 április 13-án pappá szentelték a kölni minorita templomban. Öröme határtalan volt, de boldogságát beárnyékolta édesapja halála. „Ő volt az, aki mindig bátorított, hogy vállaljam ezt az utat, oly sokszor állt mellettem jótanácsokkal és tettekkel. Hogy az én apám ezt az ünnepnapot nem érhette meg, mélységesen elszomorított.” Április 20án szülőfaluja templomában ünnepelte első szentmiséjét, és másnap eltemette az édesapját. 1845. április végén Elberfeldbe (alsó Rajna-vidék) küldték káplánnak. A 9000 lelket számláló közösségben nehéz helyzetben éltek a munkások. Itt megismerkedett J. G. Brener tanárral, aki csoportokat hozott létre, hogy fiatal embereket fogjon össze olyan közösségbe, mely új otthont nyújt nekik. Sok munkája mellett először nemigen tudott időt szakítani Kolping a „legényegyletekre”, de kis idő múltán teljesen belelkesedett. Úgy érezte, a fiatalokat patronáló munka neki való. 1847 júniusában az elberfeldi legényegylet prézesévé választotta. A munka magával ragadta, és nem volt számára megállás. Éjt nappallá téve dolgozott a közösségért és a többi plébánosi feladatán. A fiatalok sorsát a szívén viselte. Szeretett volna nekik segíteni.
2006. december 10. 1849-re megérett benne a vágy, hogy más városokban is legényegyleteket alapítson. Az eszme terjesztésének központjául Kölnt választotta, ezért elfogadta a kölni dómkápláni munkát, mely nem járt ugyan sok pénzzel, de sok időt tudott fordítani a feladatra. Könnyes búcsú az Elberfeldiektől, és megindult a munka Kölnben. Nehezebben ment, mint remélte. 1849 húsvétján megalapította a Kölni Legényegyletet, amelyre 7 iparoslegény ment el. 1849 végén, illetve 1850-ben energiáit lekötötte a kolerajárvány áldozatainak segítése. Hajnaltól késő estig a betegek közt járt, és segített, amiben tudott. Imádkozott velük, és kiszolgáltatta a betegek kenetét. 1850 tavaszára fellendült a Kölni Legényegylet, 200 tagot számláltak, ezért felmerült az igény egy saját egyesületi házra. Ezenközben néhány további városban is alakultak legényegyletek. 1852-től kezdve járta a világot. Segédkezett új legényegyletek alakulásában, Dél-Németországban, Ausztriában, Svájcban, Magyarországon, Horvátországban, Észak-Amerikában. Érezte, hogy sok a tennivaló, a fiatalok men-
Regina Krónika nyire szeretnének valahová tartozni, örömeiket-bánataikat másokkal megosztani. Erős hite segítségével, az „Aki bátor, bátorít” elvet vallva sikerült elég pénzt szereznie. Megvásároltak és felújítottak egy házat Kölnben, amely igazi otthonuk lett. Az alapkőbe a következő mondatot vésték: „Isten áldja a tisztes ipart!” 1854-től fontossá vált számára az újságírói tevékenység, amely ugyan sok idejét elvette, de ennek pozitív hatása is volt: nagyobb összeghez jutott, amelyet a legényegyletekre és utazásaira fordított. 1862-ben Rómában járt, ahol IX. Pius pápa áldását adta rá és a legényegyletekre, és biztatta a további tevékenykedésre. Pápai tikos kamarássá is kinevezte, és köszönetképpen egy miseruhát ajándékozott neki, amelyet valaha ő (a pápa) is viselt. Élete utolsó éveiben testi ereje már fogytán volt, gyakran betegeskedett, de az ima ereje segítette vállalkozásaiban és utazásai során. Számot vetett életével: eddigre a legényegyleti mozgalom az egész világon
. oldal kiteljesedőben volt. De érezte: sok még a tennivaló, amihez nem biztos, hogy lesz elég ereje. Érezte, hogy lassan itt a vég, és még mindig egy sor kétség és bizonytalanság járt a fejében. Hű segédlelkészének meghagyta, hogy legyen az utódja, vegye át a tisztét, és a fiataloknak még egy nagyon fontos megtanítandót hagyott: „Legyenek hálásak Istennek!” 1865. december 4-én Adolph Kolping néhány nappal az 52. születésnapja előtt elhunyt. Kívánságához hűen a kölni minorita templomban nyugszik. Művét, a nemzetközi Kolping-mozgalmat mások viszik tovább. Munkájának elismeréseként II. János Pál pápa 1991. október 27-én boldoggá avatta. „A legnagyobb öröm, hogy képesek vagyunk önmagunk megvalósítására azáltal, hogy másokat boldoggá teszünk.” Nagy Árpádné Veszprémi Kolping Család Egyesület Forrás: Schaeffer Sebestyén: Adolf Kolping életrajza (1887)
2007: Szent Imre és Szent Erzsébet éve November 5-én este az érsek atya a Szent Imre- (volt piarista) templomban szentmise keretében nyitotta meg a Szent Imre születésének jövő évi 1000. évfordulójához kapcsolódó Szent Imre-évet. November 19-én, Szent Erzsébet ünnepén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hirdette meg és Erdő Péter bíboros úr Budapesten szentmisével nyitotta meg Szent Erzsébet születésének jövő évi, 800. évfordulójához kapcsolódó Szent Erzsébet-évet. Ehhez kapcsolódva újságunk jövő évi számaiban egy-egy epizódot olvashatunk Szent Imre vagy Szent Erzsébet legendájából. […] Szent Istvánt, magyarok első királyát számos gyermekkel áldotta az Úr, ám időnek előtte sorra mind magához vette őket. Igen búslakodott azért a szent király és kérte Istent, adna néki
fiat, kire országát s koronáját hagyná. Isten pedig jó szívvel meghallgatta hűséges szolgájának kérését és hitvese, Gizella királyné az Úrnak 1007. esztendejében Székesfejérvár városában fiúgyermeket szült, ki is a szent keresztségben Henrik, avagy magyari nyelven Imre nevet nyert. Szent és jámbor istenfélő szüleinek példáján növekedett Imre herceg és már zsenge gyermekségében ajánlotta őtet atyja ura magyarok Nagyasszonyának ótalmába, maga fáradozásával oktatván a minden jóra hajlandó gyermeket Istennek szeretetére és szolgálatjára. Hogy pedig Imre herceg immár a deáki tudományokban előre haladott és értelme kezdett felgyarapodni, holott még gyermek volt, ifjú gyengeségében az Úr Istennek szolgálatjára és e világnak útálatjára szánta magát.
Ám a szent királynak kormányzásban való gondja nem engedte, hogy jelesb tudományokban is maga oktassa fiát, annakokáért sok ideig forgatta elméjében, mely tudós férfiút válasszon szerette fiának oktatója gyanánt. Történt pedig az Úrnak 1015. esztendejében, hogy Velence városabeli szent Gellért szerzetes éppen Magyarország földjén járt, honnan Jeruzsálembe indult zarándoklatra. Szent István király pedig Nagyasszon ünnepén meglátva őt székes városában, megismerte, mely jeles tudomány és szentség lakozik benne s azon túl nem is bocsátotta el udvarából, hanem vissza tartóztatván reá bízta Imre hercegnek oktatását. Volt pedig ekkoron nyolc esztendős a herceg. (Révai József: Szentek legendái)
Regina Krónika
. oldal
2006. december 10.
„Jót s jól, ebben áll a nagy titok”
Fekete István: Karácsonykor A fiatalság kedvelt írója a Somogy megyei Göllén, kis kántortanítói lakásban született. A hazai tájakról, kedves állatairól: Bogáncsról, Csíről, Vukról, Keléről szóló varázslatosan szép írásai mellett most betekinthetünk családjának egy meghitt karácsonyestéjébe. Olyan az egész, mint egy enteriőr. Szinte képszerűen ábrázolja a falu és a kántorcsalád benső életét a szentestében, átszőve a lelki összefonódás, egymáshoz tartozás biztosságával. Csodálatos egybehangzás: egy emberöltővel később Padragon, a mi kis kántortanítói lakásunkban ugyanilyen miliőben éltük meg a karácsonyest misztériumát. Ők még az első világháború, mi meg a fasizmus rettenetében menekültünk szentestén a betlehemi kisded áldására váró meleg családi fészekbe. Ezért közlöm és adom át – remélem sokunknak kedves közös emlékeként – Fekete István írását. „Odakünt hunyorogva leselkedik az est; a zene szétszállt már a lakásokban és mintha elhallgatott volna, pedig némán szól tovább, mint ahogy mindig szólt, a múlt alkonyodó utcá-
jában, a jelen gyantás fenyőillatában, és szól majd a jövő ragyogásában is, mert a szeretet és békesség muzsikája – összekötve időt és embereket – el nem hallgat soha. Felzendül ugyanaz a dal, ugyanaz a muzsikaszó, mintha más nem is lenne a világon, pedig a remény karácsonyi csillogásában, a kis gyertyák elbűvölt gyermekszemében, a szépség és jóság kitárult várakozásában mást mond és ígér mindenkinek. A gyermeknek csodás álmokat a karácsonyfa soha el nem múló bőségérő1, a szülők jóságáról, a játékok titokzatos életéről, amely ezen az estén csupa karácsonynak látszik és nyilvánvalóan végtelen… De a család, a mai estén felülről nézi gyermekeit, mint ahogy máshonnét nem is nézheti, hiszen azok a padlón igazgatják a vasutat, azzal a hittel és komolysággal, ami a felnőttekről már régen lekopott… és meg is mondják véleményüket a ténfergő nagylánynak, aki álmatag boldogságában majd eltapossa az egész vasúti igazgatóságot… De ez sem csoda, mert a lány, a táruló tervek és álmok szabadságának ege alatt jön-megy, egyik kezében még babáját tartva, de a másik már ölelésre készen Valaki felé, aki vagy van, vagy nincs több a világon és – mivel két egyforma ember nincs is a világon – ez a vágy teljesülni is fog. Igen, ez így lesz, mert szól a távoli dal, és ezen az estén minden lehetséges. A csillagok enyhült szemmel nézik a földi utakat, ahol szánkók csilingelnek hazafelé, és fényes ablakszemek nevetik a sötétséget, amelyben betlehemes legénykék láncos botja zörög, a suba a földet éri, de a karácsonyi rigmust álmukban is tudják, s ehhez mért biztonsággal simogatják meg kenderkóc szakállukat, mielőtt erélyesen megvernék az ajtót: – Szabad-e betlehemet köszönteni?…
Hát persze, hogy szabad, hiszen ezen az estén mindent szabad, ami dal, ritmus, simogató mese, vers és álom, képzelet és alkotó szertelenség, mert megfoghatatlanul zeng a béke eljövendő valóságának örök hárfája, oktatva a nehézfejű öregeket, fékezve a szertelen fiatalokat, békítve ezt a sok szándékú nagy családot, hogy legalább ilyenkor tegyék ki a bicskát az asztalra, és tegyenek a zsebbe diót helyette, amiből természetesen aranydió lesz, mert ilyenkor csakis aranydiók teremnek a jó szándék karácsonyfáján, hiszen fel-felzendül a karácsonyi muzsika, s ilyenkor minden lehetséges… A fogyó hold ezen az estén szokatlanul világos, mintha látni akarná a földi dolgokat, amelyek a mesék és a csodák jóságos takarója alatt születnek, és látni akarná a képekbe és szobrokba álmodott embereket, akik ezen az estén kilépnek a képből, és megmozdulnak a szobrokban.” Az elbeszélés befejező része: Közben bejön a nagylány kezében hanglemezekkel. Nagyapa alszik. Gyere! – mondja bátyjának – menjünk a másik szobába. Hadd álmodja az átszűrődő halk zene mellett a múlt szép emlékeit – ahogy nekünk mesélte. Ő is kántorként éjféli miséken az öreg orgonán megszólaltatta a szép, kedvelt régi dalát: „Betlehemi pusztán örvendetes hír van!” És a hanglemezen felcsendül azóta is újra és újra: „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek!” A hold benéz az ablakon, és nem mondja meg, hogy ez még csak álom, vágy, a reménykedő emberiség könyörgése, hogy a gondolatokban és tettekben mindig ilyen karácsonyesti béke legyen a világon. N. E.
2006. december 10.
Regina Krónika
. oldal
Játszóház a Regina Gyermekklubban November 11-én Szent Mártonra emlékeztünk. E jeles naphoz kapcsolódott az a játszóház, amit a Szilágyi-iskola tanítói tartottak a Regina Gyermekklubban. Óriási érdeklődés övezte az összejövetelt. Már a templom is zsúfolásig megtelt, ahol Gyula atya vezetésével bekapcsolódtunk a gyermekmisébe. A szentbeszéd alatt az apróságok csillogó szemekkel figyeltek párnájukon kuporogva. Izgatottan indultunk a közösségi házba, mely otthont adott együttlétünknek Andi néni egy érdekes dallal indított, amit hamarosan kicsik és nagyok, szülők, nagyszülők, ovisok, iskolások mind együtt dúdoltak. Úgy érezhettük, hogy összetartozunk. Felelevenedett Szent Márton története, e jeles naphoz kapcsolódó népszokások. Volt izgalmas labirintus, találós kérdés, libakészítés krepp-papírból. Közben jóízűen kortyolgattuk Viki néni meleg teáját, amiért hálás köszönet. Míg a gyerekek serénykedtek a nyomdagyűjtésben (amit a helyesen megoldott feladatokért, szorgalmukért kaptak), szüleiknek volt idejük beszélgetni, teázgatni. A picik büszkén mutatták elkészült
alkotásaikat, útravalóul pedig színezővel térhettek haza. A második találkozó időpontja: 2006. december 9. 17.00 óra Szeretettel meghívunk minden gyermeket a Mikulás-napi játszóházunkba, ahol külön foglalkozunk kicsikkel és iskolába készülőkkel.
Regina Gyermekklub decemberi programok December 16. Luca napi táncház Gerstmárné Takács Beatrix vezetésével
B.A. Fotók: Pálfalvi Erzsébet
Regina Krónika
. oldal
Nem csak gyerekeknek! Kedves Gyerekek! Lassan leperegnek a 2006-os esztendő napjai, megint elmúlt egy év. Ilyenkor mindnyájan számot vetünk magunkban: megvalósítottuk azokat a dolgokat, amiket erre az évre terveztünk, szakítottunk rossz szokásainkkal, leküzdöttük az utunkba álló nehézségeket, tettünk valami jót, vagy legalábbis törekedtünk rá? Nem herdáltuk el az időt? Értelmesen töltöttük a napjainkat – munkával, tanulással, az egymás iránti szeretet gyakorlásával? Egyáltalán fel tudunk mutatni valamit most, december végén? Vagy csak fogadkoztunk januárban, halogattuk a feladatainkat februárban és márciusban, áprilisban és májusban már rég elfelejtettük, milyen nagy lelkesedéssel vágtunk neki az új évnek? A nyarat végigszórakoztuk, ősszel kicsit ellustultunk, és most, decemberben, amikor közeledik a karácsony, az év legszebb ünnepe, hirtelen kétségbeesetten kapunk észbe, hogy mit is kellett volna tenni? Persze még ilyenkor sem érünk rá megállni, imádkozni, magunkba nézni egy pillanatra, hiszen annyi dolgunk lett hirtelen: ajándékvásárlás, takarítás, sütés-főzés… Hát, bizony sokszor így történik, de nem szabad elkeseredni! Van még időnk törleszteni, ha maradt némi adósságunk ebben az évben is a Jóisten felé. Advent van – a szó jelentése úrjövet, a karácsony ünnepét megelőző négy hét a várakozás, a lelkünk ráncba szedésének ideje. A Jóisten figyelmeztet minket, keresztény embereket, hogy ideje megállni a nagy rohanásban, a szent időben lehetőséget ad számunkra, hogy felkészüljünk az Úr eljövetelére. Nagy Gáspár Hótalan a hegyek inge című költeményében a karácsonyi csoda küszöbéhez fáradtan, zaklatottan, kapkodva, készületlenül érkező ember kétségbeesését fejezi ki: „Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség: fehér paplan,
se hó, se hold nem világol – amíg fölragyog a jászol hordjuk szívünk szakadatlan, kormos arcot száz darabban, nincs ajándék, semmi tömjén – rí Boldizsár, Menyhért meg én.” Csakis rajtunk múlik, hogy december 24-én este a mi otthonunkba is beköszönt-e karácsony békéje, a mi lelkünkben is megszületik-e a fény, Jézus Krisztus, a Megváltó. Tegyünk most félre mindent, próbáljunk megállni egy-egy órára a nagy vásárlási lázban, és gondoljuk végig igazán komolyan, mivel tudnánk valóban örömet szerezni szeretteinknek, hogyan tudnánk szállást készíteni a szívünkben Jézusnak! Egy kedves mosoly, egy simogatás igazán nem kerül semmibe, de szebbé varázsolhatjátok vele szüleitek, testvéreitek napját. Egy telefonbeszélgetés a távol élő nagyszülőknek, nagynéniknek, nagybácsiknak többet érhet bármilyen drága ajándéknál. Nem kell napokig bolyongani az áruházak polcai között, az igazán személyre szóló ajándék az, ha odafigyelünk a másik emberre, ha időt szakítunk rá, hogy meghallgassuk a gondjait, örömeit, ha eszünkbe jut, hogy megkérdezzük, hogy van, ha átvesszük tőle a munkát, amikor fáradtnak, kimerültnek látjuk, ha megpróbáljuk megérteni, elfogadni úgy, ahogy van, ha képesek vagyunk neki megbocsátani, ha képesek vagyunk a szeretetünket kimutatni felé. Mindezek csak látszólag egyszerű dolgok, valójában sokkal nehezebb ilyen ajándékokkal kedveskedni szeretteinknek, mint a karácsonyi vásárokban kínált hasznos és haszontalan eszközök, tárgyak tömegével. Igaz, hogy ti még gyerekek vagytok, mégis rengeteget tehettek azért, hogy családotok szeretetben, békében töltse az ünnepeket, hogy valóban szép, meghitt, áldott és kegyelemteljes legyen a karácsonyotok. Az advent négy hetében igyekezzetek minden nap valami
2006. december 10. jót tenni, és erre buzdítsátok testvéreiteket, barátaitokat is! Legalább egyszer kísérjétek el szüleiteket egy adventi hajnali misére (vagy vegyétek rá őket, hogy menjetek el együtt)! Készítsetek adventi koszorút, és szervezzétek úgy, hogy együtt lehessen a család vasárnaponként a gyertyagyújtásnál – senkinek ne legyen ennél fontosabb dolga, s ne mulasszátok el a közös imádkozást se! Igyekezzetek elsimítani a családi vitákat, kerüljétek az összezördüléseket, békítsétek össze az egymásra neheztelő családtagokat! Vegyetek részt az ünnepi készületekben: megírhatjátok és feladhatjátok a képeslapokat, egyedül rendbe rakhatjátok és kitakaríthatjátok a szobátokat, feldíszíthetitek a lakást, segíthettek a bevásárlásban, sütésben, főzésben és minden ház körüli munkában! A szokásos sorozatok, rajzfilmek és akciófilmek helyett olvassatok karácsonyi történeteket, keressetek szép karácsonyi verseket, énekeket, és örvendeztessétek meg ezekkel családotok minden tagját! Nagy Gáspár idézett költeményének utolsó versszaka így szól: „Az indul el akaratlan kinek angyala jelen van, hótalan a hegyek inge – el kell érnünk Betlehembe!”
Regina Krónika
2006. december 10.
. oldal Hát még mit? Hát még mit? Frissen vágott suhogót.” Rajzoljátok le a szentet, és írjátok mellé, mikor ünnepeljük őt! Nagyobbacskáknak: A rejtvény megjelölt függőleges oszlopában egy kisázsiai származású szent neve rejtőzik, aki a hajadonok, a bányászok és a tüzérek pártfogója. Az ő emléknapján gyümölcsfaágat szoktak vágni a kertben, ami a meleg szobában karácsonyra virágba borul a születő új életet, a megváltást jelképezve. Ki ez a szent?
A Jóistenhez kell fohászkodnunk, és az egész esztendő alatt összegyűjtött haragunkat, rosszindulatunkat, lustaságunkat, mulasztásainkat le kell tennünk, ott kell hagynunk mindjárt most az út elején, nem cipelhetjük magunkkal a megváltó betlehemi jászolához! Emlékeztek? Az adventi hajnali misék, a roráték sötétben kezdődnek – a bűnök sötétségében a megváltás fényére vágyakozik az emberi lélek. A jól ismert adventi ének is így szól: „Jöjj el, jöjj el, ó, napkelet, mert éjben járunk nélküled, jöjj, igaz Napunk, halld imánk, és fényességed áraszd ránk!” Könnyű, tiszta, díszbe öltöztetett szívvel és lélekkel kell indulnunk a sötétségből a fény felé, és mire elérkezik a karácsony, mire a megváltó születését ünnepli a világ, nekünk is – akárcsak a jámbor pásztoroknak, akárcsak a három királynak – el kell érnünk Betlehembe!
Rejtvény Óvodásoknak, kisiskolásoknak: 1. Rajzoljátok le a három király látogatását az újszülött Jézusnál Betlehemben! 2. Melyik híres szent emléknapjához kapcsolódó hagyományról szól az alábbi népi rigmus? „Jani, Mari, Piroska, tudjátok-e mi van ma? Hoz az öreg minden jót, piros almát, sok diót,
Sok havat, vidám szánkózást, jó pihenést, felhőtlen perceket kívánok mindnyájatoknak a téli szünidőre! Családotoknak pedig kegyelemteljes, békés karácsonyi ünnepeket és a Jóisten áldását az új esztendőre! Péti Mária
1.
Hittanosoknak, gyerekeknek!
2. 3. 4. 5. 6. 7.
Kedves gyerekek! Azt kívánom nektek, hogy valóban érjetek el oda, hogy valóban át tudjátok érezni, meg tudjátok érteni karácsony ünnepének jelentőségét, lényegét, hogy szeretetben, imádságos lélekkel, boldogan töltsétek családotokkal az elkövetkezendő szép napokat!
1. Ki volt Izsák apja? 2. Hogy nevezik azokat a csecsemőket, akiket Heródes – Jézust üldözve – kegyetlenül lemészároltatott? 3. Kihez ment látogatóba a gyermekét váró Mária? 4. Mibe fektették a kis Jézust? 5. Ki az az apostol, akinek az emléknapját december 21-én ünnepeljük, és akit „hitetlenként” is emlegetünk, mert csak akkor hitte el, hogy Jézus feltámadt, amikor saját szemével láthatta őt? 6. Ezen a napon ültetjük el a karácsonyi búzát: Ez a nap Nyugat-Európában a fény ünnepe, nálunk a néphagyomány az év legsötétebb napjaként tartotta számon. 7. Mi vezette a napkeleti bölcseket Betlehembe?
December 10-én, Szent Miklós ünnepéhez kapcsolódóan idén is tervezzük délelőtti játszóház megrendezését a plébánián, a vasárnap reggel 8 órai szentmise után.
. oldal
Regina Krónika
Milyen a mi karácsonyunk? A karácsony adventtel kezdődik. A mi családunk tudatosan alakított ki saját itthoni adventi hagyományokat – nagy szükségét éreztük ennek, elsősorban azért, mert a nagycsaládban egyedül mi vagyunk hívő család. Ez az adventi készülődés családi, közös hitéletünk egyik csúcspontjává, „csúcsidejévé” nőtte ki magát. A mindennapokból ünnepélyes átmenetet képez karácsonyhoz, melyben egyszerre van benne az ünneplés és a mindennapi természetesség. A gyerekek több héttel, idén már egy-két hónappal korábban várják – nem a karácsonyt, hanem az adventet. És advent idején hangolódnak rá a karácsonyra: szintén nagy várakozás közepette. Az adventi koszorú folyamatos előképe számunkra a karácsonyfának: Isten gazdagságára és világosságára emlékeztet minket. „Mikuláskor” biztos, hogy a vacsoraasztalnál van – segít minket, hogy véletlenül se a társadalmilag túlhangsúlyozott „mikulásozás” váljék lényegessé egykét héten, napon keresztül. A karácsony: A fát közösen megvesszük és délelőtt közösen földíszítjük. Tehát nem az angyalok, nem a Jézuska hozza. Díszítés közben beszélgetünk a fa jelentéséről, az ünnep jelentőségéről, a karácsonyi eseményekről és a díszekről, meg egymásról, Istenről: szóval együtt vagyunk. A fa Isten gazdagságának a jele közöttünk. A karácsonyi ebéd nagyon egyszerű: lencseleves, (amit előző nap készítek el, hogy karácsonykor ne ezzel kelljen foglalkozni) és mákos guba (amit aznap készítünk el közösen negyed óra alatt). A gyerekek már advent eleje óta (újabban már még korábban) készülnek erre a két „csodálatos” fogásra. Az előkészületek miatt főzőcskézés helyett tudunk
együtt fát díszíteni, együtt kiflit aprítani, együtt mákot darálni. Együtt lenni egész nap és beszélgetni. Együtt tölteni a várakozás egyre izgalmasabb perceit. Azt hiszem, hogy a közös készülődés, várakozás és beszélgetés marad meg leginkább a gyerekekben is (az alapján, amit év közben szót ejtünk a karácsonyról; ezt szűrtem le). Ha ez marad meg bennük nagyobb korukra is, akkor már félig boldog ember vagyok. Kb. délre a karácsonyfa is áll. Ilyenkor becsukjuk a szobaajtót, és már nem megyünk be estig. Várakozunk. Ez számunkra az igazi misztérium – és ez a gyermekeknek is az. Tudjuk: valami nyilvánvaló és mégis titok megszületése van készülőben. Isten emberré lett… az adventi várakozás ideje összesűrűsödik egy napba. Egész nap várakozunk… Délben megebédelünk, és egy kis csöndes pihenőt tartunk, hogy a gyerekek lehetőség szerint az ünnepi részen ne legyenek nyűgösek, veszekedősek. Ezt ők is érzik valahol: ilyenkor szívesen pihennek délben. Közben a férjem vagy én a fa alá visszük az ajándékokat, amiről a gyerekek nem tudnak. Majd készülünk a betlehemi előadásra – eddig mindig nézőként. Idén – mindhárom gyermek kiscserkész – őrt fognak állni a betlehemi jászolnál, de az előadásra megint nézőként érkezünk mind az öten. Mikor hazaérünk, akkor már tetőfokán az izgalom. Nekivetkőzünk a kinti ruhákból, és még várakozunk egy kicsit. Közben egy-két egyházi éneket énekelünk. Újabban furulyázunk is. Készülünk a szobába vonulásra: a gyerekek ekkorra már, mint a gumilabda, pattognak körülöttünk, pedig az előszobában muszáj lecsöndesedniük, ha „hallani” akarnak valamit a szobából. Nagy nehezen sikerül az elcsöndesedés. Ekkor a konyhából fogjuk az adventi koszorút, lekapcsoljuk a lakás összes lámpáját, meggyújtjuk a négy gyertyát, és még kint
2006. december 10. a szobaajtó előtt röviden imádkozunk – bent a szobában, a fa mellett régebben reménytelen volt a kisgyerekekkel való ima; nálunk legalábbis. A helyzet már változott azóta, mert a gyerekek nőttek: már lehet velük bent is imádkozni… de azért megmaradt a küszöb előtti pár szavas imaidő. Bevonulás: bemegyünk, és mindenki örömmel, néhány perces megilletődött csöndben nézi a fát. Érdekes, hogy már a gyerekek sem ugrabugrálnak: az izgatottság csöndes szemléléssé és ragyogó szemekké változik bennük. Az ajándékok nem a fa alatt vannak közvetlenül, hanem odébb letakarva. Pár szóban jelezzük, hogy miért is gyűltünk össze, mi a különleges a ma estében. A csillagszórókkal meg néhány énekkel még „húzzuk” egy kicsit az időt. Kezdetben a gyerekek igen türelmetlenek voltak, keresték volna az ajándékokat. De az ajándékbontás előtti „házi-liturgikus” idő az évek során egyre nyúlik: nincs már a türelmetlenkedés – mindenki, kicsik és nagyok, élvezzük az egyszerű együttlétet és az egymásra és Istenre figyelést. Az ajándékbontás utáni öröm és izgatottság után is mindenki keresi a másik társaságát… úgy tűnik, ez mindenkinek fontos. Ajándékozás: Én is nagyon nagy csalódásként éltem meg gyermekkoromban az összes számomra fontos ünnepet – úgy éreztem, becsaptak; ez mindenképpen befolyásolt minket abban, hogy úgy alakítottuk családi „liturgiánkat”, hogy sose mondtuk a gyerekeknek, hogy kitől kapjuk az ajándékot. Mindig az volt a lényeg: hogy Isten egyszülött Fiát adta nekünk, önmagát ajándékozta nekünk, és ennek emlékére mi is kapunk ajándékot. Tehát „kapjuk” az ajándékokat. Így nem ütközünk ellentmondásba sem az óvodával (ahova angyalkák hozzák a fát) sem a fölnőttek nagyrészével (akik szerint a Jézuska hoz mindent)... a gyerekek magukban rendezik a dolgokat. Kiki a vérmérsékletének megfelelően fogadja el vagy nem fogadja el a különböző változatokat, vagy akár egy-
2006. december 10. szerre az összeset. A kisgyerekekben számunkra már szinte elképzelhetetlen módon békességben van a természetes és a természetfölötti! Bennük teljesen zökkenőmentesen megfér, hogy kitől kapják az ajándékokat: angyalkáktól, Jézustól és tőlünk. Idén azonban már ők is készülődnek
Regina Krónika arra, hogy ajándékot adjanak. A legnagyobb már eddig is megtette. A végére egy kedves gyermeki etimológia. Középsőnk egy éve volt hétéves. Akkor történt, hogy itthon hangosan tanulta a karácsonyi szerepét, egyszer csak elgondolkodik a „megigéz” szónál, és megkérdezi, mit
. oldal jelent. Akkor tízévesünk logikusan kezdi magyarázni: „Hát, az Ige testté lett, és ez a megigéződés, azaz igévé válás a pásztorokat is megigézte.” Áldott, „igéző” adventi készülődést mindenkinek! Marian
A megbízhatóságról úgy általánosságban Egyszer megkérdezte tőlem valaki, hogy melyik emberi tulajdonság számomra a legfontosabb, vagy melyik tulajdonság alapján választanék magamnak barátot, társat. Rövid gondolkodás után azt feleltem, hogy a megbízhatóság. Régen volt ez, de a véleményem azóta sem változott, sőt megerősödött bennem, hogy az emberek közötti jó kapcsolat biztosítéka a megbízhatóság. Persze ez a fogalom nagyon sok mindent magában foglal, és sok mindent feltételez. Voltaképpen benne foglaltatik a bizalom, az igazmondás, a hűség, az egyenesség, a kitartás és még számtalan emberi erény. Mert aki megbízható, azzal szemben bizalommal vagyunk, megbízunk benne, tudjuk, hogy igazat mond; aki igazat mond, az egyenes ember; aki egyenes, az kitart az eszméi, az álláspontja mellett; aki kitart valami mellett, az hűséges is mindenben. Így függnek össze a dolgok egymással, aminek a végén vagy az elején a megbízhatóságot találjuk. Soha nem felejtem el azt a régi élményemet, amikor fiatal házasként és egy új lakás büszke tulajdonosaként meghívtam vacsorára barátnőmet és férjét. Minden főzési tudományomat összeszedtem, ami akkoriban nem volt éppen magas fokon, készültem, takarítottam, s vártam lelkesen a vendégeket. Hat órára ígérkeztek, hét órakor még reménykedtem, nyolckor már feladtam, szomorúan vettem tudomásul a történteket, s nagyon megbántottnak éreztem magam, főleg amiatt, hogy még egy telefonértesítést sem kaptam. Azt hiszem, ekkor fogadtam meg, hogy csak akkor ígé-
rek biztosat, ha száz százalék, hogy teljesíteni tudom. S azt is, hogy ha ígéretem ellenére valamit nem tudok teljesíteni, akkor annak a minimális elvárásnak mindig eleget teszek, hogy valami módon értesítem az illetőt. Az sem véletlen, hogy ezzel a barátnőmmel a továbbiakban – talán érthető módon – nem igyekeztem szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Lehet, hogy az embernek kell a negatív élmény ahhoz, hogy a saját bőrén tapasztalja ezek hatásait, s így induljon el a jó irány felé, de talán még fontosabb az otthoni példa. Gyerekkorom egy részét az anyai nagyszüleimmel együtt lakva töltöttem el. Sokszor ücsörögtem nagyapám mellett, és néztem, ahogy nagy, bütykös ujjaival fűzte a könyvek lapjait, kente az enyvet, vágta, aranyozta a lapok széleit, s az agyonolvasott, tépett szélű „salátákból” gyönyörű, új könyv kerekedett. S amikor jött a kuncsaft, a könyv mindig készen volt. Soha, de soha nem fordult elő a hosszú évek alatt, hogy valaki csalódottan távozott volna, azzal, hogy újra kell jönnie a könyvéért. Pedig nagyapám minden egyes könyvet el is olvasott, ami a keze alá került. Emellett láttam nagyszüleim életét, s megtapasztalhattam, hogy aki megbízható a munkájában, az megbízható minden másban is. Ma már ettől a mentalitástól nagyon messze vagyunk, tegyük hozzá, tragikusan messze. Hogy miért, tudni véljük, de nem teszünk ellene semmit. Az a néhány megszállott meg, aki tenni próbál, azzal szembesül, hogy sokan nem is értik, miről beszél. Akkora hazugságban,
olyan agymosott állapotban élünk, hogy már a jót a rossztól sokan meg sem tudják különböztetni. Elviseljük a megbízhatatlan mesterembereket, hivatalnokokat, családtagokat, a hazug országvezetőket, politikusokat. Nem vonjuk felelősségre, nem szembesítjük őket a hazugságaikkal, a csalásokkal, de ha mégis, akkor rendszerint az kerül bajba, aki ezt megteszi. Milyen világban élünk? És hova süllyedhetünk még? Hogyan lehet elmenni szó nélkül ilyen dolgok mellett, és hogyan lehet élni egy olyan országban, ahol a hazugság tobzódik, és az ország fele ezt rendjén valónak is tartja, ráadásul a hazugok azt hangoztatják, hogy mindenki hazudik? Márpedig ez a legnagyobb hazugság. A tényeket sem kímélik, úgy csűrik, csavarják, hogy végül az áldozatból tettes lesz, a tettesből meg hős. Tessék mondani, nem emlékeztet ez egy sötét korra, ami szintén a hazugságra épült? Nem feltűnő az analógia, kedves felebarátaim? Nekünk mindig minden mindenhogyan jó? És itt jön megint a megbízhatóság kérdése. Olyan igénytelenek vagyunk, hogy hazug, megbízhatatlan emberekre építjük a jövőnket, azt a jövőt, amit már a gyermekeink elől is elloptak, elcsaltak? Soha nem kértem mást azoktól, akikkel beszélgetni vagy vitatkozni szoktam, csak annyit, hogy gondolkodjanak objektíven, tegyék félre a hazugságok keltette indulataikat, és a tények alapján vizsgálják meg, ki az, akiben megtalálható a legszebb emberi tulajdonság, a megbízhatóság. És annak higgyenek. -ehm-
Regina Krónika
10. oldal
Jövő évtől új vasárnapi miserend! Plébániánk az alapítástól 1997-ig káplános hely volt. Sabjanics Miklós káplán 1997-ben herendi plébánossá való kinevezése után azonban az érsek atya – az egyházmegyénkben is uralkodó nagy paphiány miatt – már nem tudott káplánt adni, mivel – egyelőre – egy templomot kell ellátnunk. Már akkor felmerült, hogy át kell alakítanunk a miserendet, ahogy a város többi plébániáján is ezt megtették a káplán elvitele után. Ugyanis az Egyházi törvénykönyv így rendelkezik: „905. kán. – 1. §. Azoknak az eseteknek a kivételével, amelyekben a jog szerint szabad az Eucharisztiát ugyanazon a napon többször is végezni vagy koncelebrálni, a papnak nem szabad naponta egynél többször miséznie. – 2. §. Paphiány esetén a helyi ordinárius megengedheti, hogy a papok megfelelő okból naponta kétszer, sőt ha a lelkipásztori szükség úgy kívánja, vasárnap és kötelező ünnepen háromszor is misézzenek.” Akkor azonban „az a hír járta”, hogy Borián Tibor atyának lejár
a budapesti piarista gimnáziumban az igazgatói beosztása, hazajön nyugdíjba, és besegít a lelkipásztori munkába. Ez ugyan csak egy évvel később történt meg, akkor sem nyugdíjba jött haza, hanem igazgatónak a Padányi-iskolába, de azért besegített a lelkipásztori munkába. Ősz óta azonban a piarista rend kivonult az iskolából, Tibor atyát pedig visszarendelték Budapestre. Takács István, akit az érsek atya az iskola és a Davidikum lelki igazgatójának kinevezett, a székesegyházi plébániához kapott kisegítői megbízást, így nekünk rendszeresen nem tud segíteni. Ezért szükségessé vált, hogy a miserendet – egy lelkipásztorra igazítva – immár mi is átalakítsuk. Az egyházközségi képviselő-testület szeptemberi ülésén megtárgyaltuk a helyzetet, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy a vasárnap délelőtti három szentmise helyett – figyelembe véve a közeli templomok miserendjét – két szentmisét tartunk, délelőtt 9 és 11 órakor, és meghagyjuk az esti szent-
2006. december 10. misét a szokott időben. (A Szent László-templomban 7, ½ 9 és 10 órakor, A Károly-templomban 7 és 8 órakor van szentmise.) Az új miserend 2007. január 1-jén lép életbe. Biztos, hogy minden változtatás kényelmetlenséggel jár az eddig megszokottakhoz képest, de bízunk a kedves hívek megértésében, és az új rend szerint is mindenki megtalálja a neki alkalmas időpontot. Az új miserend alkalmat ad arra is, hogy a délelőtt 9 órai szentmisét – hiszen így már nem nevezhető korai időpontnak – ismét diákmisévé tegyük, a 11 órai szentmise pedig az eddig 10 óraitól átveszi a „plébániai mise” jelleget. Kérem tehát a szülőket, nagyszülőket, hogy gyermekeiket, unokáikat úgy irányítsák, hogy vasárnaponként a délelőtt 9 órai szentmisére jöjjenek, amelyen elsősorban őket szeretnénk megszólítani. A kereszteléseket – szándékaink szerint – a 9 órai szentmise után, 10 órakor végezzük, így mindegyik szentmise előtt fél órával lesz lehetőség a szentgyónás elvégzésére is.
Gyermek született nekünk A legszegényebbek közé jött, akik arcuk verejtékével keresik mindennapi kenyerüket. Érkezését nem hirdette harsonaszó, az ünnepély is elmaradt. Csak az égen jelent meg egy csillag, amely azóta is ott ragyog hívogató fényével, és mutatja az utat a jászol felé. Aki a csillag nyomába indul, nem téved el, még ha sötétbe borul is körülötte a világ. Amint közelítünk a gyermek születési helye felé, énekszót görget a szél. Csak az hallja, aki kitárja a lelkét. Énekük dicsőség Istennek, és békesség a szenvedő embereknek. Jöjj hát, béke angyala! Jöjj! Mutasd az utat a jászol felé, hogy a gyermek közelségében a mi szívünk is elteljen békességgel és szeretettel! (Prohászka)
Tóth Gyula plébános
2006. december 10.
Kitekintő Hét bő esztendő? A következő hét évben a közép-dunántúli régió 140 milliárd forintot használhat fel a regionális operatív programban meghatározott tervek megvalósítására – hangzott el a program székesfehérvári vitanapján. Veszprém megyét Lasztovicza Jenő közgyűlési elnök és Császár László elnöki főtanácsadó képviselte. Megyénk küldöttsége is egyetértett azzal a fórumon elhangzott felvetéssel, hogy a rendelkezésre álló 8000 milliárdos keretből nagyobb összeget kellene a régiók közvetlen hatáskörébe utalni, így azt hatékonyabban lehetne felhasználni. A túlélés esztendeje: Nehéz helyzetben a megyei intézmények A Veszprém megyei önkormányzat költségvetésének hiánya a jövő esztendőben 852 millió forint a jelenlegi számítások szerint – mondta Lasztovicza Jenő. A megyei közgyűlés elnöke az intézményvezetőknek rendezett értekezleten beszélt a megszorító intézkedések várható következményeiről. A bemutatkozásnak szánt találkozón a megyei önkormányzat egyre mostohább gazdálkodási körülményeiről és annak várható következményeiről beszélt a megye elnöke és alelnökei. A kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat szerint a jövő évi pénzügyi lehetőségeket 13 milliárd forinttal csökkentették országosan – hangsúlyozta Lasztovicza Jenő. Hozzátette: a közoktatásra fordítható támogatások is mintegy 10 milliárd forinttal csökkennek. Fejlesztésre csak pályázati forrásokból lesz lehetőség az intézményeknél, illetve a saját bevételekből. A megyei közgyűlés elnöke kiemelte, a Balatontourist-részvényekből származó árbevételt fejlesztési, pályázati célokra kívánja a közgyűlés fordítani. Pálfy Sándor úgy fogalmazott, olyan gazdasági év előtt állunk, amikor mindenkinek a túlélésre kell gondolni. A
Regina Krónika megyei közgyűlés alelnöke arra kérte az intézményvezetőket, hogy a vágyait mindenki a lehetőségeihez igazítsa a következő esztendőben. Sajtóreggeli friss hírekkel Sajtóreggelire és bemutatkozó sajtótájékoztatóra várta a média képviselőit Lasztovicza Jenő. A bemutatkozáson túl aktuálpolitikáról, a megye költségvetéséről, illetve az onkológiai centrum körül kialakult helyzetről hallgathattak meg tájékoztatót a sajtó munkatársai. A megyei közgyűlés új elnöke elsőként beszámolt arról az egyeztető fórumról, ahová Gyurcsány Ferenc kizárólag a polgármestereket, illetve a regionális fejlesztési tanácsok elnökeit hívta. A miniszterelnök szándéka ellenére azonban a megyei közgyűlési elnökök is elmentek a találkozóra. Lasztovicza Jenő tragikomikus hatalmi színjátéknak nevezte a miniszterelnök szájából elhangzottakat. A megye közgyűlésének elnöke hangsúlyozta, kiderült, hogy a megyék kiéheztetéséről szólnak a január 1-jétől életbe lépő intézkedések. A feladatokat nem csökkentik ezután sem, a megyei önkormányzatoknak szánt források azonban apadnak. A közigazgatásban előirányzott 10%-os leépítés esetében nem szabad elfelejteni, hogy családokról, emberi sorsokról döntünk. A megyei költségvetésről szólva Lasztovicza Jenő hangsúlyozta, 852 millió forinttal kevesebb pénz áll rendelkezésre az idei esztendőben. Ez részben az előző önkormányzat gazdálkodásának következménye. A Balatontourist részvényeinek értékesítéséből befolyt 4 milliárd forintból például jórészt működtetésre költöttek, és mára 1,3 milliárd forint maradt. A Veszprémbe tervezett onkológiai centrum pályázata nem nyert, ami valószínűleg politikai bosszú a kormányzat részéről – mondat a megyei közgyűlés elnöke. Azonban január másodikán, ha lehetőség lesz rá, ismét részt vesznek a pályázaton, remélhetőleg ezúttal sikeresen. Pálfy Sándor a megyei önkormányzat kötelező feladatairól tájékoztatta a sajtó képviselőit. Az egészségüggyel,
11. oldal valamint gazdasági feladatokkal megbízott alelnök kitért arra, hogy a megyéket súlyuknak megfelelően kellene kezelni, hiszen számos feladatot kell ellátniuk. Külön szólt a szociális intézmények lesújtó állapotáról, invitálta a sajtó képviselőit egy szociális intézményeket meglátogató körútra, ami véleménye szerint rendkívül tanulságos lenne. Az alelnök úgy fogalmazott, komolyan át kell gondolni, hogy mi lesz az intézmények sorsa a megyék esetleges megszüntetése után.
Sikeres karitászakció A főegyházmegyei karitász 2006. tavaszán „1000 Ft otthont teremt!” címmel adománygyűjtő akciót hirdetett a főegyházmegyében, dr. Márfi Gyula érsek úr jóváhagyásával. Örömmel tájékoztattak minket, hogy a segítőkész, jó szándékú embereknek köszönhetően több mint 1,5 millió Ft gyűlt össze, így a meglévő forrásokkal (a család 300 ezer Ft-ja és a helyi önkormányzat 500 ezer Ft-os lakásvásárlási támogatása) lehetővé vált, hogy a kiválasztott házat a család számára megvásárolják. Csatlós Ágnes karitászigazgató ezúton is köszönetet mond az adományokért és az imákért, amelyeknek köszönhetően a négygyermekes család otthonra talált, és a gyermekek – még ha szerény körülmények között is, de – szüleik szeretetében nevelkedhetnek tovább. A főegyházmegyei karitász tavaszi és őszi lelki napján is az adományozókért mutatták be a közös szentmisét.
Regina Krónika
12. oldal
Szentségimádás 2006. december 14-én Regina Gyermekklub 21-én Balogh Erika imacsoportja 24-én az egyházmegyében számunkra kijelölt nap 28-án Regina Krónika szerkesztősége
„Tetőtéri esték” Tihanyban december 15-én 17 órakor
Az élet titka címmel Korzenszky Richárd tart előadást.
Hírek és események Az imaapostolság szándékai decemberre: Általános: Hogy a szelíd és alázatos szívű Krisztus azt sugallja a nemzetek vezetőinek, hogy hatalmukat bölcsen és felelősen használják. Missziós: Hogy a misszionáriusok a világ minden részén örömmel és lelkesen éljék hivatásukat Krisztus hűséges követésében. A karitászcsoport gyűlése: január 3-án. December 17-én, vasárnap délután 3 órakor a siketek szentmiséjét tartjuk. December 24-én, advent 4. vasárnapján, csak délelőtt lesznek szentmisék! Délután ½ 4-kor kezdődik a gyermekek és a fiatalok a betlehemes játéka. Utána a templomot bezárjuk.
Advent 2. vasárnapján, december 10-én tartja a plébániai karitászcsoport a szokásos karácsony előtti tartósélelmiszergyűjtését. Szeretettel kérjük az adományokat a rászorulók és a nagycsaládosok részére. Éjjel ½ 11-kor nyitjuk a templomot, ½ 12-től karácsonyi zenés-énekes áhítat kezdődik, majd az éjféli szentmise következik. December 25. karácsony napja, a vasárnapi rend szerint tartjuk a szentmiséket. December 26. karácsony másnapja, Szent István első vértanú ünnepe. Szintén a vasárnapi rend szerint lesznek a szentmisék. December 27-én, Szent János apostol ünnepén ez évben is megtartjuk az új bor megáldását a reggeli szentmise végén. December 28. aprószentek ünnepe. December 31. Szent Család vasárnapja. Este 6 órakor hálaadó szentmisét tartunk, ennek kereté ben végezzük a szokásos év végi beszámolót és hálaadást.
Készüljünk a szentmisére! dec. 3. dec. 10. dec. 17. dec. 24. dec. 25. dec. 31. jan. 1. jan. 7.
Olvasmány
Jer 33,14–16 Bár 5,1–9 Szof 3,14–18a Mik 5,1–4a Iz 52,7–10 Sir 3,3–7.14–17a v. 1Sám 1,20–22.24–28 Szám 6,22–27 Iz 60,1–6
Szentlecke
1Tessz 3,12–4,2 Fil 1,4–6.8–11 Fil 4,4–7 Zsid 10,5–10 Zsid 1,1–6 Kol 3,12–21 v. 1Jn 3,1–2.21–24 Gal 4,4–7 Ef 3,2–3a.5–6
Evangélium
Lk 21,25–28.34–36 Lk 3,1–6 Lk 3,10–18 Lk 1,39–45 Jn 1,1–18 Lk 2,41–52 Lk 2,16-21 Mt 2,1–12
2006. december 10.
Miserend
(december 31-ig) Hétfőtől szombatig: 7 órakor Szerda és szombat: 18 órakor is Elsőpéntek: 18 órakor is Vasár- és ünnepnap: 8, 10, 11.30, 18 December 10-én 8 órakor gitáros szentmise
Miserend
(január 1-től) Hétfőtől szombatig: 7 órakor Szerda és szombat: 18 órakor is Elsőpéntek: 18 órakor is Vasár- és ünnepnap: 9, 11, 18 órakor Január 1-jén, újévkor az Egyházban kiskarácsony, Szűz Máriát mint Isten anyját ünnepeljük. Egyúttal a béke világnapja is. Az új vasárnapi rend szerint lesznek a szentmisék. Január 7-én tartjuk vízkereszt ünnepét. Aki az ünnephez kapcsolódóan házmegáldást kér, jelentkezzen a plébánián vagy a sekrestyében, hogy alkalmas időpontot egyeztethessünk.
Imádkozzunk értük...! ...mert a keresztségben újjászülettek: Molnár Sára november 12-én, Czaun Adél november 19-én, Hegyi Boglárka Erzsébet november 19-én. ...mert az örök hazába költöztek: dr. Besnyő János Vilmos (81 éves) november 14-én, Hernádi István (93 éves) november 20-án, dr. Csiszár Miklós Béláné Eizler Katalin Zsuzsanna (59 éves) november 21-én.
Regina Krónika A Regina Mundi Plébánia ingyenes lapja Megjelenik 600 példányban Felelős kiadó: Tóth Gyula plébános Szerkesztőség: a plébánián, Veszprém, Dózsa György út 9. Telefon: 88/327-609 Szerkesztők: Adonyi Krisztina, Demény Anna, Kreschka Miklós, Selyem Zoltán
