Publikon Kiadó PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet

Kiadja | Publisher IDResearch Kft. / Publikon Kiadó PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet Főszerkesztők | Editors in Chief Prisztóka Gyöngyvér – egyetemi docens Wilhelm Márta – egyetemi tanár A kiadó címe | Publisher’s Address 7633 Pécs, Jakabhegyi út 8/E IDResearch Kft./Publikon Kiadó [email protected] Honlap: http://sportstart.hu/ A szerkesztőség címe | Address 7624 Pécs, Ifjúság u. 6. PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet Szerkesztőbizottság | Editoral Board András Krisztina – egyetemi docens Atlasz Tamás – egyetemi adjunktus Csapó János – egyetemi docens Hédi Csaba – főiskolai docens Kajos Attila – egyetemi tanársegéd Kiss Róbert – főiskolai docens Marton Gergely – egyetemi adjunktus Neulinger Ágnes – egyetemi docens Raffay Zoltán – egyetemi adjunktus Sterbencz Tamás – egyetemi docens Váczi Márk – egyetemi adjunktus Olvasószerkesztő | Editor Marton Gergely [email protected] ISSN 2498-5929 A START anonim lektorált folyóirat.

A HAZAI VÍZITÚRÁZÁS TÖRTÉNETI ALAKULÁSÁNAK VIZSGÁLATA Donka Attila Kodolányi János Főiskola [email protected]

33

2016. I. évfolyam 2. szám

ABSZTRAKT A hazai vízitúrázás, mint a víziturizmus egyik fajtája, alig kutatott terület. A korábbi vizsgálatok egy része a sport, azon belül is a versenysport felől közelíti meg, más része pedig a rekreációs szerepét vizsgálja, nem érintve a turisztikai vonatkozásokat. Eközben a tevékenység érzékelhetően jelen van a hazai turizmusban. Történetileg az evezés elsőként mint sporttevékenység jelent meg a modern társadalmakban, majd a tevékenység kibővülésével a szabadidősport szerepe került előtérbe. Ezek a folyamatok hasonlóan zajlottak Magyarországon és Nyugat-Európa fejlett országaiban is. A II. világháborút követően a társadalmi viszonyoknak megfelelően alakultak ki a hazai sportmozgalmak, köztük a természetjáró mozgalom. A vízitúrázásban a rendszerváltozást követően jelentek meg a vállalkozások, amelyek azonban hosszú ideig csupán sporteszköz-kölcsönzéssel foglalkoztak, a komplex turisztikai kínálat még napjainkban is csak igen kevés szolgáltatónál van jelen a vízitúrázásban. Kulcsszavak: aktív turizmus, evezés, vízitúrázás, természetjárás ABSTRACT One form of water based tourism is the canoe tourism which is a barely researched area in Hungary. Some of the earlier studies approached the subject from the aspects of competitive sport, while others examine its recreation role and do not deal with its tourism aspects. Nevertheless, this activity is present in the tourism industry appreciably. Historically, rowing firstly appeared in the modern societies as a sport activity, and later on when the sport activity expanded, its role as a leisure sport came to the forefront. After the World War II. the domestic sports movements were created with the hiker movement. After 1990 in the canoe tourism different business companies appeared dealing mostly with sport-equipment rental for a long time. The complex tourism supply (chain) has only very few service providers even nowadays in the canoe tourism. Keywords: active tourism, rowing, canoe tourism, natural tourism

34


1. BEVEZETÉS A víziturizmus a sportturizmus egyik leggyorsabban fejlődő ága (Bánhidi és mtsai / szerk./, 2003), olyan aktív szabadidős tevékenység, amely a vízen, vízben vagy vízparton történik és az utazó legalább egy olyan szolgáltatást igénybe vesz, ami a vízi forgalmat és a víziturizmust kiszolgáló és fenntartó létesítményeknél, szervezeteknél fogyasztást, a természeti környezetben viszont terhelést eredményez (Ujvári, 2009). Kiemelkedő szerepe elsődlegesen annak köszönhető, hogy a víz kezdettől fogva a modern turizmus elsődleges vonzerője. Az elsőként kialakult turisztikai célterületek vízparti üdülőhelyek voltak, ahol a passzív üdülőturizmus alapvető infrastrukturális feltételeinek megteremtésével és a turizmus tömegessé válásával – mintegy melléktermékként, – felmerült az igény a vízhez kötődő sporttevékenységek – így a vitorlázás, a szörfözés, az evezés, a búvárkodás – űzésére is. Az evezés, mint vízisport tevékenység történeti áttekintése során igen nehéz különválasztani a versenyzést a túrázástól, ugyanis azok minden időszakban szoros kapcsolatban álltak egymással. 2. MÓDSZERTAN Tekintettel arra, hogy az egyes vízisport-tevékenységek céljai eltérő hangsúllyal voltak jelen a társadalomban, és ezek a tevékenységek igen lassan váltak szét, minél korábbi időre tekintünk vissza, annál nehezebb különválasztani azokat. A kutatás során igyekeztünk azoknak az eseményeknek és folyamatoknak az összefüggéseit megvizsgálni, amelyek hozzájárultak a hazai vízitúrázás jelenlegi helyzetének kialakulásához. Ennek keretében elsőként tisztázni kellett a vízitúrázás helyét a víziturizmusban, illetve tágabban a sportturizmusban és az aktív turizmusban. Igyekeztünk feltárni továbbá a történeti folyamatokban a mérföldköveket, és a fejlődés ívét. Mivel azonban ezek a folyamatok jelenleg is mozgásban vannak, a történeti áttekintés részének tekintettük a jelenleg is zajló folyamatokat. Ennek érdekében felmértük 29 vízitúra-szolgáltató tevékenységét, ide értve a szolgáltatói kínálatot is. A felmérés kiterjedt a szervezeti formára, a székhelyekre és a célterületekre, illetve ezek egymáshoz való viszonyára, továbbá a vízitúrázással kapcsolatos szolgáltatási elemekre. Jelen tanulmány a vízitúrázás történeti fejlődésének utolsó fázisaként ezeknek a vizsgálatoknak az átfogó eredményeit mutatja be, különös tekintettel a vízitúrázás turisztikai termékké válásának folyamatára. 3. AZ AKTÍV TURIZMUS TERMÉKEI Az aktív turizmus kifejezést a hazai turizmusban több eltérő értelmezésben alkalmazták, illetve alkalmazzák. A korábbi évtizedekben volt elterjedt a pénzügyi értelmezés, miszerint a passzív turizmussal ellentétben az aktív turizmus a bevételek túlsúlyára utal a turisztikai kiadásokkal szemben. Egyes helyeken még ma is találkozhatunk ezzel a megközelítéssel. Ehhez hasonló egy másik értelmezés, amely egyszerűen a beutazó turizmust nevezi aktívnak, míg a kiutazó turizmusra alkalmazza a passzív turizmus kifejezést (Fekete, 35


2006). A termék-szemléletű értelmezéshez közelebb álló megközelítés egy-egy (általában sport-) eseményen a nézőket tekinti a passzív, míg a résztvevőket az aktív turizmus részeseinek. Nemzetközi viszonylatban az aktív turizmus a turizmus dinamikusan fejlődő ága. Maga a fogalom a nemzetközi szakirodalomban ugyan nem számít elterjedtnek (Knop, 1990, Michalkó G. et al. 2011), Magyarországon azonban széles körben használják. Az egyes aktív turisztikai tevékenységek (mint létrejött vagy csak reménybeli turisztikai termékek) tudományos vizsgálatok tárgyaként történő megjelenése és a tevékenységeknek a turizmusban betöltött szerepe között (akár a vendégszámok, akár a jövedelemtermelő képesség tekintetében) szoros összefüggés áll fenn. Így a természetjárás (annak bármely formája) viszonylag ritkán jelenik meg kutatásokban (Bősze, Lakati 2007, Hollmann, 2008, Sütő, 2012, Csemez, Magyar, 2013), miközben például a lovas- és a vadászturizmussal (Németh 2004, Rácz, 2008, Ormos, Obádovics, 2013), de akár a kerékpáros turizmussal is (Teperics, Bujdosó, 2002, Bánhidi, 2003a, Bánhidi, 2003b, Sulyok, Magyar, 2014, Bánhidi, 2007, Somogyi, 2010, Marton, Jónás-Berki, 2013) jóval gyakrabban foglalkoznak. Az aktív turizmus körébe tartozó tevékenységeket, illetve turisztikai termékeket általában az igénybe vett eszközök jellege szerint csoportosítják (Michalkó 2002, Magyar Turizmus Rt. 2003, Hegyi, Herlicska, Komlós, 2006, Csapó, Savella, Remenyik, 2011). Így azonban keverednek az adott tevékenységek fő jellemzői, valamint a termékek turisztikai infrastruktúra iránti igényei. Jelentős eltérés van például a lovas turizmuson belül a lovas túrák, a csikósbemutatók és a fogathajtás között, vagy a víziturizmus esetén a vitorlázás, a csónakázás, a hajókirándulás és a jet-ski használata között (Marton, 2015). A termékek csoportosítását tehát csak abban az esetben van értelme elvégezni, amennyiben azt részletes tartalmi elemzés is követi. Az aktív turizmus – definíciójából fakadóan – a tevékenységek jellegére, az aktív testmozgással járó turisztikai formákra terjed ki. Az egyes tevékenységek egyúttal szabadidős sporttevékenységek is lehetnek, attól függően, hogy az abban aktívan részt vevők ezt saját lakóhelyükön vagy lakóhelyüktől távol teszik. Michalkó (2005) szerint a különbség az, hogy míg a turizmus elsődleges célja a maradandó élmény keresése, a rekreációé az átmeneti, aktív kikapcsolódás. A térhez kötött megközelítés szerint csekély az eltérés, hiszen a tevékenység, a sportszolgáltatás szempontjából közömbös, hogy azt azonos településen lakó, vagy távolabbról érkező vendég veszi-e igénybe. Az eltérés a további szolgáltatások iránti igény esetén érhető tetten, hiszen a turistaként érkező vendég a sportolás mellett igényt tart legalább szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatásra is. A vízitúrázás a víziturizmus része, olyan tevékenység, melynek során a résztvevők kézi erővel hajtott vízi járművel haladnak, táborhelyről táborhelyre, vagy egy állandó táborhelyről csillagtúraszerűen. Mint ilyen, a leginkább komplex vízi turisztikai forma, mivel vízben, vízen és vízparton egyaránt zajlik. A tartalmi elemekre fókuszáló meghatározásból látható, hogy a vízitúrázás az aktív turizmus része, mely részben a résztvevők motivációjától, de leginkább a célterületek jellegétől függően kimerítheti a kalandturizmus fogalmát is. A sportturizmusban tapasztalható kettősség (Marton, Jónás-Berki, 2013) a vízi sporttevékenységekben is jelen van. Míg az egyes versenyek látogatása a passzív sportturiz36


mus részét képezi, a vízitúrázás – a fentiek alapján aktív sportturisztikai tevékenység. Az utóbbi években már olyan rendezvények is megjelentek, ahol a szervezők igyekeznek a sportturizmus aktív és passzív részét összekapcsolni. A versenyszerűen megrendezésre kerülő, de nevükben és szellemiségükben a szabadidős jelleghez is szorosan kapcsolódó vízitúra-kupák résztvevői – a sorozat keretében az ország különböző pontjaira utazva – az aktív sportturizmus szereplői, míg a versenyek nézőközönségének egy része (a helyi lakosság mellett a más településekről érkezők) passzív sportturisták. Csekélyebb nézőközönséggel, sokkal inkább a vízitúrázók aktív részvételével rendezik meg évről évre azokat az evezős versenyeket, amelyek elsődlegesen nem a sebességről, hanem a túrázásról mint életérzésről szólnak. Bár a rendezvények a rendszeresen vízitúrázók közösségeihez szólnak, ezek is hozzájárulnak a vízitúrázás népszerűsítéséhez. 4. AZ EVEZŐS SPORT KIALAKULÁSÁNAK KEZDETEI A vízitúrázás története alatt több szerző az evezős sport történetét érti (Lieli /szerk./, 1988, Bokody, 2001), hiszen a sport és a túrázás korábban nem vált olyan élesen külön, mint napjainkban. Ezért fontosnak tartjuk, hogy az evezőssport hazai történetének áttekintése során rávilágítsunk a szabadidős és turisztikai tevékenységek alakulására. Világszerte évezredes hagyománya van az evezős hajók készítésének és használatának. A legismertebb területek Észak-Amerika különböző (indiánok és inuitok lakta) térségei és a csendes-óceáni szigetvilág, de találtak több ezer éves kenu-szerű maradványokat Nigériában, Oroszországban és Mezopotámiában is (Novotny, 2012). Hosszú idő telt el azonban addig, amíg ezek a vízijárművek a kedvtelési célú tevékenységek eszközei lettek. A szabadidős célú túrázás hazai elterjedése Széchenyi István nevéhez kötődik. Mivel a történészek ritkán említik a sportok területén végzett úttörő munkásságát, a nemzetközi szakirodalomban nem Széchenyi István, hanem John MacGregor nevéhez fűződik a kajak-sport megalapozása, aki egy skót nemzeti hősről elnevezett, saját készítésű hajóval 1860-ban bejárta Anglia, Svédország és Franciaország vizeit (MacGregor 1866). Később ő alapította meg a Brit Királyi Evezős Szövetséget. Széchenyi az evezős hajókkal való első találkozásaitól fogva megkedvelte ezeket a vízi sporteszközöket. Több szerző említi, hogy valószínűleg a Fertő-tavon tanult meg evezni, bár erről naplójában nem található bejegyzés. Katonaként a Napóleon elleni győri csatában csónakkal teljesített egy veszélyes feladatot, 1818-as törökországi utazásán pedig különböző evezős csónakfajtákat figyelt meg.1 1822-ben Wesselényi Miklóssal tett angliai utazása során modern evezős hajókat és kajakokat tanulmányoztak, illetve ott voltak az első Oxford-Cambridge evezősregattán (B. Wesselényi, 1925). Később rendelt is evezős hajókat Angliából, amelyeket 1826-ban a parlamenti képviselők jelenlétében próbálták ki a pesti Duna-szakaszon, majd a következő évben Bécstől Pozsonyig eveztek. Az evezős

1

„A kajik szép, hosszú, elegáns, használata élvezetes az egyéb kiállhatatlan és unalmas vízi járművekkel szemben.” (Széchenyi, 2002) 37


társadalom ezt az eseményt tekinti az első hazai sportcélú evezőt túrának.2 1830-ban egy kereskedelmi célú szemleúton végighajózott az Al-Dunán. Erre az útra magukkal vittek egy sportcsónakot, mellyel több szakaszon eveztek is. 1829-ben egy napilap mutatta be az eszkimó kajakot, canoe néven 3 (a fedetlen kajakot ebben az időben szandolinnak nevezték, tehát eleinte nem különültek el a mai fogalmak szerint a vízi járművek).4 Széchenyi 1834-ben hozta létre az első csónakházat Pesten (Széchenyi, 2002). A „Csónakda” létrehozásával egyidejűleg több csónakot is rendelt, és megindult a rendszeres evezés és túrázás a Dunán (Novotny, 2012), majd később ebből nőtte ki magát a napjainkban is fennálló Hajós Egylet. Széchenyi Istvánról az utókor elsősorban az evezős sport kapcsán emlékszik meg, miközben tevékeny túrázó személyiség is volt, így őt tekinthetjük a hazai vízitúrázás megalapítójának is. Annak ellenére, hogy a modern turizmusról abban az időben még nem beszélhetünk, a kézi hajtású vízi járműveken tett utazásai alapozták meg a későbbi időszak víziturizmusát is.5 A szabadságharcot követően 1861-ben indult újra az evezős élet, ekkor alakult meg a Budapesti Hajós Egylet, és hamar újra divatba jött a vízi sportok űzése. Két év múlva rendezték meg az első evezős versenyt, melynek eredményeként a sajtó is felfedezte ezt a vízisport tevékenységet, így tovább nőtt annak népszerűsége. 1882-ben már a Balatonon is rendeztek versenyt, miközben országszerte alakultak hajós egyletek (1. ábra).

2

3

4

5

A hagyományőrzés jó példája, hogy 2015 őszén a Széchenyi-emlékév felvezető eseményeként, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, a Budapesti Sportszövetségek Uniója, a Magyar Evezős Szövetség és a Magyar Kajak–Kenu Szövetség szervezésében került sor az I. Széchenyi Vízi Emléktúrára Vác és Budapest között, amelyen közel 50 hajó, és több, mint 200 evezős vett részt. Gemeinnützige Blätter, 1829. december 6.

A szandolin szélesebb jelentéssel is bírt, a köznapi nyelvben sokáig valamennyi evezővel hajtott, lapos fenekű eszközt nevezték így (közismert említése: Dobozy, 1975).

Evezős hajót Széchenyit követően más európai utazók is vittek magukkal felfedező útjaikra, hiszen az jóval kisebb, mint az utazásra használt nagyobb hajók, ezért több helyzetben az egyetlen használható eszköz volt. Fridtjof Nansen sarkkutató sokáig tanulmányozta az eszkimók által készített kajakokat, majd 1893 és 1896 közötti expedíciója során, amikor már látható volt, hogy a jégbe fagyasztott hajó nem az elérendő Északi-sark felé halad, szánokkal és kajakokkal indult el egy társával annak irányába (Nansen, 1898).

38

2016. I. évfolyam 2. szám 1. ábra: Az 1860 és 1890 között alakult hazai evezős egyletek

Forrás: Révay, és mtsai,1915 alapján Donka, 2016

A kényszerű kihagyás ellenére is korábban indult be az evezős élet Magyarországon, mint Angliában. MacGregor csak 1866-ban alapította meg a Royal Canoe Club-ot, melynek keretében a következő évben került sor az első verseny megrendezésére (The Illustrated London News, 1867). A sorra megalakuló hazai hajósegyletek eleinte csak helyben, sportolási céllal, a településeket övező folyó-szakaszokon eveztek,6 de ez hamarosan kiterjedt hosszabb, szintén sportolási, testedzési célú túrák szervezésére is. A túrázás azoknak a nagy sport-teljesítményeknek köszönheti a népszerűségét, amelyekről a korabeli sajtó is tudósított, majd maguk a szerzők is kiadták útibeszámolójukat. 1863-ban két magyar utazó evezőstúrát szervezett Rotterdamtól Pestig (Birly, 1863), majd 1875-ben került sor a Dunai Hajósegylet első hazai túrájára, Budapest és Baja között. Nyolc évvel később Orsováig szerveztek egy 11 napos túrát, amit újabb két év múlva egy, a Fekete-tengerig tartó túra követett. Hazánkban tehát viszonylag korán és dinamikusan indult meg az evezős sportok térhódítása. 5. A VÍZISPORTOK XX. SZÁZADI FEJLŐDÉSE A turizmus fejlődésében – különösen a XX. század közepétől – egyre jelentősebb szerepet játszanak a különböző sportolási tevékenységek (Bánhidi és mtsai /szerk./, 2003), miközben a sportágak fejlődésére a fokozatos specializálódás jellemző. Idővel az egyes tevékeny6

Az 1865. évi dunai regattát örökíti meg Alker Ede fényképe (Alker, 2009) 39


ségeken belül egyre jobban elvált a szabadidősport, az élsport, illetve később a turizmus (2. ábra). Az evezésre vonatkoztatva a kezdeti időszakban, a XIX. század első felétől testedzés céljából használták a sporteszközöket, majd fokozatosan megjelentek a versenyek is, melyek a nagy számú nézőközönség révén hozzájárultak a népszerűség gyors növekedéséhez. Ezután mind térben, mind pedig a társadalmi rétegeket tekintve kiszélesedett a rekreációs célú evezés és a versenyek is egyre több sportolót és nézőt kezdtek megmozgatni. Közben fokozatosan kialakult az az igény is, hogy ezt a tevékenységet ne csak a lakóhelyi környezetben, hanem attól távolabb is végezzék, akár pontszerűen, akár útvonalakat bejárva is. Így kialakult a vízisportturizmus, és azon belül a vízitúrázás is hétköznapi tevékenységgé vált. 2. ábra: A sporttevékenységek motivációjának alakulása

Forrás: Donka, 2016

Míg a hazai turizmus csak az 1960-as évektől kezdve jelent meg tudományos kutatások tárgyaként, az evezés (korabeli elnevezéssel a vadevezés), illetve a vízitúrázás már a XX. század elejétől felbukkant a szakirodalomban (Mylius, 1914), illetve a sajtóban (Beniczky, 1909). A művek jelentős része továbbra is útibeszámoló a megtett, többnyire felfedező-jellegű túráról. 40


A kezdeti kenutúrákat kajakkal lebonyolított túrák is követték (a Vágon Zsolna és Trencsén között /1890/, a Dunán a forrásvidéktől Ulmig /1903/, majd a Hernádon, a Körösökön, a Tiszán és a Maroson), melyek központi szereplője Petz István volt, aki útinaplókat vezetett ezekről a túrákról.7 1913-ban egy Vágkirályháza és Komárom közötti tutajtúra fő célja kifejezetten a vízitúrázás népszerűsítése volt. Szintén a népszerűséghez járult hozzá a vízi cserkészet megindulása. Zsembery Gyula 1920-ban végigevezte a Dunántúl folyóit, illetve tavait. Csak kisebb részben ezekről a síkvízi túrákról, sokkal inkább az akkoriban még gyakoribb (alpesi és tátrai) vadvízi túrákról szóló műve az első önálló, magyar nyelvű, evezéssel foglalkozó kézikönyv (Zsembery, 1921). Ezeknek a hazai utaknak az eredményeként jött létre a még napjainkban is meglévő, legnagyobb hazai vízi teljesítménytúra, a Vízi Nagy Kör (Rába–Mosoni-Duna–Duna–Sió–Balaton–Zala, 720 km). 1929-ben vándorevezősök megalapították a Budapesti Csónakházak és Evezősök Egyesületét. Ez volt az első kísérlet a vízi tömegsport szervezeti hátterének megteremtésére (Lieli /szerk./, 1988). Két évvel később a Magyar Evezős Szövetségen belül megalakult a vándor (vadevezős) szakosztály.8 Az evezés népszerűségének további növekedését eredményezte, hogy az 1904-ben Dél-Németországban kifejlesztett, fa vagy könnyű fémvázra feszített kezelt gumitömlővel, majd később vízszigetelt textilszerű anyaggal borított faltboot-okkal versenyeztek a 1936-os berlini olimpiai játékokon. A hazai cserkészmozgalom szintén hozzájárult az evezés tömegessé válásához. Az ifjúsági kultúra részeként indult vadevezős, vándorevezős mozgalom a harmincas évek közepére már előrehaladott fázisban volt hazánkban (Kemény, 1930, Völgyes, 1936, Rittlinger, 1937, Kemény, s.a.), bár területi kiterjedése ekkor még szűknek tekinthető. A nyári hétvégéken több tízezer fiatal evezett a Duna Budapest feletti szakaszán (Mihalovits, 1993), akiknek az igényeit több tucat csónakház szolgálta ki a folyó mentén, különösen a Rómaiparton (3. ábra). Az evezés népszerűségére jellemző, hogy még egy humoros regény is született, az evezősök szokásai elé tartva görbe tükröt (Török, 1937). Természetesen ezek a művek még nem foglalkoztak a modern turizmussal, de a sport és a „turistaság” (természetjárás) révén – a később kialakuló, modern turizmussal együtt – komoly előfutárai voltak a vízitúrázás megalapozásának. Ennek ellenére a vízitúrázás és a turizmus a rendszerváltozást követő évekig nem közeledett egymáshoz, a túrázás megmaradt természetjáró tevékenységnek, ahol egyedül a gyalogtúrázásban jelentek meg szálláshelyek, az évszázados múltra visszatekintő turistaházak révén, más kínálati elemmel nem lehetett találkozni. A hazai evezős sport kiemelkedő alakja, Hábl Károly 1934-ben 105 fős vízitúrát szervezett Passautól Budapestig, ez volt az első tömeges vízitúra a Dunán. A következő évben népszerűsítő céllal 110 pedagógust vittek el egy 1000 km-es túrára Passautól a Dunán és a Sión Akarattyáig, hogy a résztvevők később a diákság számára átadják a tapasztalataikat és élményeiket. Szintén Hábl Károly nevéhez fűződik az első kajak–kenu sportági szak7

8

Leginkább a Maroson tett túrát őrizte meg a közfigyelem napjainkig. Emlékére rendszeresen szerveznek túrákat (Ágoston és mtsai, 2007) A hazai versenysport kialakulását megelőző, az 1930-as évekig tartó időszakot vadevezős korszaknak nevezik /Szabó, 2015/. 41

cikk is, amely 1938-ban jelent meg a Testedzés című folyóiratban (Novotny, 2012). Ugyanebben az évben, a soroksári vízitelep megnyitásával tömegessé vált a szabadidősport-mozgalom a vízisportok területén. 3. ábra: A budapesti Római-part térségének csónakházai az 1930-as évek első felében

Forrás: Vízi sporttérképek: 5. szám, Budapest-Vác. Magyar Királyi Állami Térképészet, Budapest, 1932

6. A SPORTMOZGALMAK IDŐSZAKA A II. világháborút követően a természetbarát mozgalom keretében kelt életre a vízitúrázás. Komoly figyelmet fordítottak a népszerűség növelésére. Az utánpótlás-nevelés, a versenyek, amatőr bajnokságok és képzések mellett egyesületi szintű túrákat is nagy számban szerveztek. A szabadidősportok népszerűségéhez az erősen korlátozott utazási lehetőségek is hozzájárultak, miközben a vállalati üdülők támogatásával is igyekeztek elősegíteni ugyanezt. További nagy ismertséget hoztak a vízitúrázás számára a sok résztvevővel lebonyolított hosszabb nemzetközi túrák, 1956-tól a Nemzetközi Duna Túra, a 1966-tól a Nemzetközi Tisza Túra, valamint az 1950-es évek végétől megrendezett, rövidebb Sobi-


eski János Emléktúra a Duna-kanyarban.9 Később az Országos Testnevelési és Sporthivatal szervezett támogatott vízitúra-táborokat, amivel elérték, hogy a közoktatási intézmények is felfigyeljenek a vízitúrázásra mint közösség-építő szabadidős tevékenységre. A népszerűség növekedésével szükségessé vált a sporteszközök hazai gyártásának megszervezése is, mivel korábban Kelet-Németországban gyártott hajókat használtak. A hazai gyártásra elsőként az esztergomi vitorlázórepülőgép-gyárban került sor. A túramozgalom növekedésével együtt járt az is, hogy elkezdett élesen elkülönülni a versenysport, illetve a szabadidősport és a túrázás együttese. Létrejött a Magyar Kajakszövetség Túrabizottsága, és a Magyar Természetbarát Szövetségben is megalapították a Vízitúra Bizottságot. Az 50-es évektől egyre több mű jelent meg, amelyek az evezős sport folytatódó népszerűségét használták ki (Bányai, Gyurkóczky, Hollósi, 1954, Tálos és Blahó, 1954, Örvös /szerk./, 1954, Angyal, Holló, Szűcs, 1958, Illés, 1967). Az 1970-es évektől megjelentek a szervezett vízitúrák segédletei, különféle útmutatók, nem csak sportolók, hanem célzottan természetjárók, túrázók részére is (Kácsor, 1971, Bartók, 1974, Bokody, Hábl, Susoczky, 1977, Kácsor, 1978, Pap, 1983, Egri Kiss, 1984, Bokody, 1985, 1999, Holló, 1989, Nagy, 1989). Ezekből a művekből is látható, hogy erre az időszakra tehető az evezés mint sporttevékenység és a természetjárás mint turisztikai tevékenység végleges különválása. A szerzők felismerték, hogy a két tevékenységformában részt vevők igényei eltérőek, és ezeknek az igényeknek külön kell megfelelni, akár a kiadványokban szolgáltatott információkkal, akár a nyújtott szolgáltatásokkal. Az utóbbiakkal azonban – részben a társadalmi berendezkedés piacgazdasági viszonyokat elutasító szemlélete miatt – érdemben nem foglalkoztak. Megfigyelhető továbbá az is, hogy míg a versenysportban külön sportággá vált az evezés és a kajak–kenu, a természetjárásban mindkét eszközcsoportot egyaránt használják, még ha jellemzőikből adódóan nem is azonos mértékben. 7. A RENDSZERVÁLTOZÁST KÖVETŐ ÁTALAKULÁS A mozgalmi jelleg egészen a rendszerváltozásig, illetve azt követően is megmaradt, de az 1990-es évektől már sorra megjelentek az üzleti alapon működő vállalkozások is. A mozgalmi jelleg azt jelentette, hogy egyesületi szervezésben, önköltséges alapon szerveződtek a túrák, amelyek a természetjárás részét képezték. Ennek a területnek a két fő képviselője a Magyar Természetbarát Szövetség és a rendszerváltozás után újjáalakult Magyar Cserkészszövetség volt. A két szervezet tevékenysége szorosan össze is kapcsolódott, a vízi cserkészek vezetője a természetbarátok vízitúra bizottságának akkori elnöke lett. A közösségi szervezetek tevékenységének nem volt (illetve ma sincs) kapcsolódási pontja a turizmussal: önellátásra épültek, és nem vettek igénybe helyi szolgáltatásokat. A rendszerváltozást követő, már üzleti alapon bekövetkező gyors fellendülés elsődlegesen annak a következménye, hogy az egykori túrázók újra elkezdték keresni a korábbi vízparti, evezéshez kapcsolódó életformát a nyári hónapokban, törekedve az azzal kapcsolatos (részben a nagy tömegeket mozgósító nemzetközi túrákon szerzett) élmények újbóli átélésére (Michalkó, 9

A nagy túrák népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a résztvevők a túrák idejére rendkívüli szabadságban részesültek. 43


2010). Ezen felül a vállalkozások térnyerését az egyesületi támogatások és a csónakházak megszűnése is segítette.10 A vállalkozások alapítói szintén a természetbarát mozgalom keretében szerezték meg a tapasztalataikat. Egyes esetekben még a spontán privatizáció is jelen volt az egykori közösségi sporteszközök vállalkozói tulajdonba kerülésénél, ami sokáig behozhatatlan versenyelőnyt jelentett ezeknek a szervezeteknek, függetlenül attól, hogy vállalkozói vagy alapítványi formában működtek. Bár a vízitúra – elsősorban a tevékenység tartalmát érintő – fogalmában egyetértés tapasztalható a különböző szereplők között, annak társadalmi és gazdasági szerepét illetően jelentős az eltérés. Míg a természetjáró szervezetek a szabadidősport oldaláról közelítik meg a vízitúrázást,11 az aktív turizmus (mint ahogy más turisztikai termék is) ennél szélesebb célokat fogalmaz meg, kezdve a közvetlen turisztikai szempontoktól (a turista minden felmerülő igényének kielégítése) a közgazdasági szempontokon át a térségfejlesztési célokig. Így miközben ugyanazon tevékenységet magába foglaló fogalomról van szó, annak tartalma jelentősen eltérő folyamatokat takar. A természetjáró mozgalmak még ma is kételkedve szemlélik a vízitúrázásban megjelent vállalkozásokat. Mivel a tevékenységgel kapcsolatos világnézetüket a túrázás közösségi jellege határozza meg, nehezen tudják elfogadni, hogy a vízitúrák szervezése nyereségérdekelt módon is végezhető. Az ehhez hasonló szemléletmódot azonban óvatosan kell kezelni. Míg első látásra a profitorientált szemlélet teljes elutasítását tapasztalhatjuk a természetjáró mozgalmak részéről, alaposabban értékelve inkább azt lehet megállapítani, hogy két – a szervezők és kisebb részben a résztvevők számára is – eltérő tevékenységről van szó. A természetjárók vállalkozási alapú túráztatásával szembeni ellenérzései ugyanis nem annak közgazdasági alapjaival vannak összefüggésben, hanem a vízitúrák szellemiségével, azok közösségépítő, nevelő és természetbarát világnézeti elveinek háttérbe szorulásával. 8. A VÍZITÚRA-SZOLGÁLTATÓK KÍNÁLATÁNAK HIÁNYOSSÁGAI A túraszervezők alapvető célja a bevételek növelése. Azonban mivel ezek a szervezetek is a túramozgalomból nőttek ki, a szakmai háttér a legtöbb esetben mind a mai napig a túrák szervezésére és lebonyolítására terjed ki, turisztikai szakemberek részvétele nélkül. A vízitúra-szervezők döntő többsége sporteszközök bérbe adásával, illetve szabadidős célú sporttevékenység szervezésével foglalkozik. Ennél fogva nem céljuk a komplex programok összeállítása, csupán egy alacsony költségű üdülési formát kínálnak. Az utazási iro10

11

Máig ható folyamat a csónakházak felszámolása, melyeknek helyén például a fővárosi Római-parton lakóparkokat építettek. Ezekre hivatkozva mérgesedtek el a mobilgát építése körüli viták az utóbbi években. A Magyar Természetbarát Szövetség korábbi alapszabálya szerint a szervezet feladata, hogy elősegítse a szabadidő kellemes, hasznos eltöltését, sportjellegű testedzésre alkalmat adó programokkal. A jogutódként 2012 óta működő Magyar Természetjáró Szövetség ennél már jóval gyakorlatiasabban fogalmazza meg az alapfeladatokat (bár a tájékoztató anyagaikban még a korábbi alapszabály fogalomrendszerét használják).

44


dákra vonatkozó jogszabályokra tekintettel különösen ügyeltek és ügyelnek arra, hogy ne kínáljanak több szolgáltatást, amivel ezek a jogszabályok az utazásszervezők körébe sorolták volna őket, annak minden kötelezettségével.12 Így többségük esetén kizárólag csak a sporttevékenység szerepel a kínálatban, minden más szolgáltatás hiányzik, az ezek mögött rejlő szükségleteket (szállás, étkezés, az evezésen kívüli programok) egyénileg vagy spontán szervezésben elégíthetik ki a résztvevők, melyben helyismerete révén természetesen a szervező képviselője, a vízitúra-vezető nyújt segítséget. Így hosszú ideig nem volt esély komplex turisztikai termékcsomagok kialakulására, és a helyben realizálódott kiadások az árnyékgazdaságot gyarapították. Idővel a túraszervező vállalkozók köre is elkezdett kettéválni, részben a piaci változások hatására. A vízitúrán résztvevők egy évtized alatt rájöttek, hogy a kapott szolgáltatás nem feltétlenül képvisel olyan értéket, amennyiért ők a szervezés többletköltségeit vállalják. Kis tapasztalattal egyéni szervezésben is össze lehet állítani egy vízitúrát, amelyhez így csak sporteszközök bérlésére van szükség.13 A vállalkozások egy része tehát e kényszer hatására – turisztikai szakmai ismeret hiányában – a kisebb ellenállás irányába mozdult el, és módosítva szolgáltatási struktúráját, kizárólagosan a túrahajók és a kiegészítő sporteszközök bérbeadásával kezdett foglalkozni. A túraszervezők másik, kisebb csoportja az előre menekülést választotta: felvállalta, hogy utazásszervezővé váljon, ennek minden kötelezettségével, és ma már nem csak a vízitúrát, hanem számos kiegészítő szolgáltatást is kínálnak: saját tulajdonú szálláshelyekkel (többnyire kempingekkel) rendelkeznek, szervezett keretek között kínálják az étkezést, és kiegészítő programokat is szerveznek (4. ábra). 4. ábra: A vízitúra-szervezők típusai a szervezet tevékenységének jellege szerint

Forrás: Donka, 2016

A mozgalmi jellegből történő átalakulás következménye, hogy a vízitúra-szervezés és a lebonyolítás népszerűvé válását nem előzte meg a turisztikai szolgáltatások kialakítása, azok csak nagyon lassan, követő jelleggel jönnek létre. Ennek az is az oka, hogy a 12

13

Jellemző azonban a szervezők szakmai kívülállóságára, hogy ez az információ véletlenszerűen, a szervezők közötti személyes kapcsolatok révén terjedt. A folyamat hasonlóan ment és megy végbe, mint ami a klasszikus utazási irodák kínálatával tapasztalható. Azonban a vízitúrázás esetén nem az internet nyújtotta lehetőségek révén történt meg mindez, hanem annál már jóval korábban. 45


vízitúrázás úgy él a potenciális vendégek tudatában, mint egy kifejezetten olcsó nyaralási forma, ahol az ár-érték arány miatt azt is elfogadják, hogy ezért az árért cserébe szinte semmiféle szolgáltatást nem kapnak, csak a túravezetőt. Ennek a szemléletnek a bizonyítéka az is, hogy amikor egyes településeken vízparti szálláshelyeket (kempingeket) alakítottak ki, kisebb ellenállás és értetlenség fogadta a túrázók részéről azt a szabályt, hogy ilyen kemping környezetében tiltott az ún. „vadkempingezés”. A vízitúra-szervező vállalkozásokban még napjainkban is tapasztalható bizonyos átmeneti jelleg a közcélú sportszervezetek és a profitorientált jelleg között. Ez több tényezőben is megnyilvánul. A szervezők jelentős része (a részletesen is megvizsgált szervezetek 38%-a) – annak ellenére, hogy egyértelműen haszonszerzési célból működik – egyesületi formát választott, ezen belül vannak vízitúra egyesületek, illetve vízisport egyesületek. Mindkét szervezeti formára igaz, hogy csak a leginkább szükséges adataikat publikálják, így a vállalkozásokról igen kevés információhoz lehet hozzájutni.14 További óvatosságra int a szolgáltatókkal kapcsolatban, hogy a vállalkozások többségének évek óta negatív a mérlege, vagy csak igen alacsony nyereséget értek el. Ma már, ha lassan is, de terjedőben van az az igény, hogy a túraszervezők minél teljesebb körű szolgáltatásokat kínáljanak a résztvevők számára. Azonban a piac mérete és az erős szezonalitás miatt folyóink mentén még igen kezdetleges a szálláshelyek kialakítása. Míg egy 2011. évi vizsgálat (Donka 2012) szerint 12 vállalkozás között csupán egy olyan volt, amely komplex szolgáltatásokat nyújtott, a 2016-ban általunk értékelt 29 szolgáltató közül három működött utazásszervezőként, és további három foglalkozott a túraszervezés mellett szálláshely-üzemeltetéssel is. 10. ÖSSZEGZÉS A vízitúrázás az evezős sportmozgalomból, mint rekreációs tevékenységből alakult ki. A sporteszközök és az utazási lehetőségek fejlődésével megteremtődtek a feltételei a hoszszabb vízitúráknak is. A hosszú fejlődési időszakban hazánk szinte folyamatosan az élen járt ezeknek a vízi sporteszközöknek a használatában. Míg a kezdeti időszakban egy-egy lelkes személyiség járult hozzá a népszerűsítéshez, később a sportmozgalmak teremtették meg az evezés és így a vízitúrázás tömegbázisát is. A tevékenység azonban továbbra is jóval inkább szabadidősportnak, mint turisztikai terméknek tekinthető. Pedig az evezés, illetve az abból kialakuló vízitúrázás, mint aktív turisztikai tevékenység jelentős lehetőségeket tartogat a turizmus számára. Ahhoz azonban, hogy ezeket a lehetőségeket kihasználjuk, minden szereplőnek világosan tisztában kell lennie a résztvevők eltérő motivációival. Így pontosan pozícionálhatóvá válhatnak a közösségi jellegű, az élmény-jellegű, valamint az ismeretszerző jellegű túrák, az azokkal szemben támasztott követelményekkel együtt.

14

Jellemző adat, hogy 110 vízitúrával foglalkozó internetes honlap közül csupán 35 honlapon érhető el értékelhető információ a szolgáltató kínálatáról.

46


HIVATKOZÁSOK Ágoston I. et al. (2007): Marosfőtől Marostőig 1904-2006 – Dr. Petz István emlékére. Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Szeged, 191 p. Alker E. (2009): Regatta a Dunán, 1865. június 6. Fotóművészet, 1. sz. Angyal I., Holló D., Szűcs J. (1958): Vízitúrázók könyve. Sport Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 303 p. B. Wesselényi Miklós útinaplója 1982-22. Concordia Kiadó, Kolozsvár, 1925. Bánhidi M. (2003a): Kerékpár útvonalak és kerékpárosok tesztelése a magyarországi kerékpárturizmus fejlesztéséhez. In: Bánhidi M. (szerk.): Apáczai Napok Tanulmánykötet. Nyugat-magyarországi Egyetem, Győr, pp. 395-399. Bánhidi M. (szerk.) (2003b): A vízi és vizek menti turizmus alapjai. Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar, Budapest, 168 p. Bánhidi M. (2007): Kerékpár, turizmus, sporttudomány. Pedagógián innen és túl. Pannon Egyetem BTK, Pécsi Tudományegyetem FEEK, Pécs, pp. 675-683. Bányai B., Gyurkóczky K., Hollósi F. (1954): Evezés. Sport Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 115 p. Bartók E. (1974): Evezős ABC. Sport Kiadó, Budapest, 176 p. Beniczky Ö. (1909): Nyári élet a Dunán. Vasárnapi Újság, 56. évf. 50. sz. pp. 1038-1040. Birly I. (1863): Csolnak-út Rotterdamtól Pestig. Landerer és Heckenast, Pest, 106 p. Bokody J. (1985): Mag yarország vízitúra útvonalai. Sport Kiadó, Budapest, 260 p. Bokody J. (1999): Kék vizeken. Vízitúrázók kalauza. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 196 p. Bokody J. (2001): Vízitúrázók kézikönyve, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 220 p. Bokody J., Hábl K., Susoczky F. (1977): Vízi túrázás. Sport Kiadó, Budapest, 306 p. Bősze J.–Lakati R. (2007): Turisztikai fejlesztések környezeti és életmódbeli hatásainak elemzése eg y megvalósult program alapján. Magyar Sporttudományi Szemle 8. évf. 30. sz. p. 16. A VI. Országos Sporttudományi Kongresszus előadáskivonatai. Csapó J., Savella O., Remenyik B. (2011): Aktív turizmus. In: Michalkó G. et al. (szerk.): Turisztikai terméktervezés és fejlesztés. Pécsi Tudományegyetem, Pécs, pp. 111-136. Csemez A.–Magyar V. (2013): Teljesítménytúra = honismeret és sport? In: KonkolyGyuró É. et al. (szerk.): Tájtudomány – Tájtervezés. V. Magyar Tájökológiai Konferencia. Konferencia kiadvány, Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Sopron, pp. 208-213. Dobozy I. (1975): A tizedes meg a többiek. Magvető Kiadó, Budapest, 404 p. Donka A. (2012): A vízitúrázás célterületeinek differenciált vizsgálata. In: Lőrincz I. (szerk.): A gazdasági és társadalmi átalakulás perspektívái Mag yarországon. Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar, Győr. pp. 62-69. Egri Kiss T. (1984): A Tisza. Szabolcs–Szatmár Megyei Természetbarát Szövetség, Nyíregyháza, 32 p. Fekete M. (2006): Hétköznapi turizmus. A turizmuselmélettől a g yakorlatig. Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Sopron, 175 p.

47


Hegyi Zs., Herlicska K., Komlós A. (2006): Aktív turizmus Magyarországon. In: Aubert A. (szerk.): Mag yarország idegenforgalma. Szakkönyv és atlasz. Cartographia Kiadó, Budapest, pp. 50-55. Hollmann, W. (2008): „Herz, Gehirn, Körperliche Aktivität”. In: Tourismus Zentrale Saarland (Hg.): Dokumentation 1. Gesundheitskongress Wandern. „Regeneration durch Natur”, Saarbrücken, pp. 41-62. Holló D. (1989): Vízitúrázó ABC. Sport Kiadó, Budapest, 148 p. Illés A. (1967): Evezés. Sport Kiadó, Budapest, 118 p. Kácsor L. (1971): Vízi barangolások. Natura, Budapest, 206 p. Kácsor L. (1978): Víz parti táborozás. Natura–MOHOSZ, Budapest, 108 p. Kemény A. (1930): A Túracsónak. Vadevezősök kézikönyve. A szerző kiadása, Budapest, 124 p. Kemény A. (s.a.): A Duna Esztergom-Budapest szakasza. A túracsónak evezős térképe. Szerzői magánkiadás, Budapest, 8 p. Knop, P. (1990): Sport for all and active tourism. World-Leisure and Recreation. 32/3. pp. 30–36. Lieli Gy. (szerk.) (1988): A vízi túravezetés alapismeretei. Budapesti Természetbarát Bizottság, Budapest, 168 p. MacGregor, J. (1866): A Thousand Miles in the Rob Roy Canoe on Rivers and Lakes of Europe. Sampson Low, Marston & Co., London, 228 p. Magyar Turizmus Rt. (2003): Turizmus Mag yarországon 1990-2002. http://szakmai.itthon. hu/documents/28123/121718/640_turizmus_mo_1990-2002.pdf (utolsó letöltés: 2016. május 1.) Marton G., Jónás-Berki M. (2013): Aktív turizmus pozíciója a Balaton térségében. Modern Georgáfia 2013/1. pp. 13-22. Marton G. (2015): Sportturizmus. Pécs: PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet, 2015. 141 p. Michalkó G. (2002): Az aktív turizmus elméleti megközelítése. In: Dávid L. (szerk.): Aktív turizmus. Lifelong Learning Füzetek 3. Didakt Kiadó, Debrecen, pp. 5-16. Michalkó G. (2005): Turizmusföldrajz és humánökológia. Kodolányi János Főiskola – MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest–Székesfehérvár, 215 p. Michalkó G. et al. (2011): Turisztikai terméktervezés és fejlesztés. Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 9 ív, www.eturizmus.pte.hu/szakmai-anyagok/Turisztikai terméktervezés és fejlesztés/book.html (utolsó letöltés: 2016. augusztus 8.) Mihalovits Gy. (1993): Vadevezősök. Eg y regény és eg y kézikönyv. Ökotáj 5. sz. pp. 18-22. Mylius, E. (1914): Wetterkunde für den Wassersport. Wedekind &Co. G.m.b.H., Berlin, 108 p. Nagy I. (1989): Közép-tiszai vízitúra-kalauz. Aqua Kiadó, Budapest, 215 p. Nansen, F. (1898): Éjen és jégen át. Lampel Róbert Kiadása, Budapest, 363 p. Németh A. (2004): Lovasturizmus Mag yarországon. Gazdálkodás 9. sz. pp. 95-98. Novotny L. (2012): Mag yar kajakok és kenuk fából. Magánkiadás, Budakalász, 100 p.

48


Ormos B., Obádovics CS. (2013): A ló és a vidékfejlesztés, különös tekintettel a lovasturizmus hatására. In: Konkoly-Gyuró É. et al. (szerk.): Tájtudomány – Tájtervezés. V. Magyar Tájökológiai Konferencia. Konferencia kiadvány, Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Sopron, pp. 221-227. Örvös J. (szerk.) (1954): Gyakorlati útmutató a vízen járóknak. Sport Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 27 p. Pap K. (1983): Vizek szabadja lettem. Sport Kiadó, Budapest, 212 p. Rácz SZ. (2008): A lovasturizmus, mint a területi fejlődés egyik sajátos szegmense. In: Szónokyné Ancsin G. (szerk.): Mag yarok a Kárpát-medencében. Tudományos nemzetközi konferencia, Szeged, pp. 514-526. Révay M. J. et al. (szerk.) (1915): Révai Nag y Lexikona XIII. kötet. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 876 p. Rittlinger, H. (1937): Kajakosok – előre! Franklin Társulat, Budapest, 152 p. Somogyi B. (2010): A kerékpáros turizmus és a vasúti személyszállítás kapcsolatrendszere, különös tekintettel a vidékfejlesztésre. In: Bokor L. et al. (szerk.): Földrajzi tanulmányok a pécsi doktoriskolából VII. Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézet, Pécs, pp. 157-169. Sulyok J., Magyar ZS. (2014): Az aktív turizmus helyzete Mag yarországon – Fókuszban a kerékpározás és a természetjárás. Turizmus Bulletin 16. évf. 3-4. sz. pp. 15-26. Sütő L. (2012): Sportturisztikai termékfejlesztés tapasztalatai a teljesítménytúrázás kapcsán. In: Hanusz Á. (szerk.): A turizmus területi dimenziói. Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar, Turizmus és Földrajztudományi Intézet, Nyíregyháza, pp. 167-176. Szabó A. (2015): Mindent a kenuzásról. Noran Libro Kiadó, Budapest, 232 p. Széchenyi I. (2002): Napló. Osiris Kiadó, Budapest, 1334 p. Tálos Z. és Blahó K. (1954): Kajakozás és kenuzás kézikönyve. Sport Kiadó, Budapest, 99 p. Teperics K., Bujdosó Z. (2002): A kerékpártúrák típusai Magyarországon. In: Dávid L. (szerk.): Aktív turizmus. Lifelong Learning Füzetek, Didakt Kiadó, Debrecen, pp. 96-112. The Illustrated London News, 1867. május 4., p. 445. Török R. (1937): Vadevezős. Nova Irodalmi Intézet, Budapest, 208 p. Ujvári K. (2009): A Tisza-völg y vízi turizmusának fejlesztési lehetőségei. Modern Geográfia 4. sz., 15 p. Völgyes M. (1936): Dunai zsebkönyv. A szerző kiadása, Budapest, 110 p. Zsembery Gy. (1921): Az evezés és a rokonsportok. Kellner Nyomda, Budapest, 220 p.

49

Publikon Kiadó PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet

Recommend Documents