1
Prof. Kiss J. László könyvajánlója
CSIZMADIA SÁNDOR-TARRÓSY ISTVÁN (SZERK.): AFRIKA MA. TRADÍCIÓ, ÁTALAKULÁS, FEJLİDÉS (IDReserach Kft./Publikon Kiadó. Pécs 2009. 414.o.)
Az Afrikáról alkotott képünkhöz visszatérıen olyan negatív diagnózis társul, melyet a tartós alulfejlettség, a világgazdasági marginalizáció, az etnikai konfliktusok, a korrupció és a mőködésképtelen államok és a globálissá váló járványok világa jellemez. Természetesen a sort még folytathatnánk, olyannyira, hogy az „elfelejtettként” is aposztrofált kontinensrıl a társadalmi és gazdasági összeomlást elırevetítı forgatókönyvek egész sorát lehetne megfogalmazni. A roppant problémákat a darfuri és ruandai népirtás vagy éppen a szubszaharai térség tartós „államtalanodása” éppen úgy mutatja, mint az ENSZ akciói, amelyek többek között 2010-et „Afrika évének” nyilvánították. A kontinenssel való foglalkozás a szakértık és a hivatásos kutatók számára a szokásosnál is nagyobb kihívást jelent, mivel Afrika fejlıdésének vizsgálatában igen óvatosan kell bánni az analógiákkal, s a fıáramúnak tekintett, jórészt eurocentrikus politikai és gazdasági elméletek és módszerek alkalmazásával. Az elmúlt két évtizedben a hazai afrikanisztika nem kényeztette el az érdeklıdı közönséget, eltekintve egy-egy olyan kezdeményezéstıl, mint a „Külügyi Szemle” tematikus Afrika-száma és a Pécsett megrendezésre került országos afrikanisztikai konferencia. Már önmagában ezek a körülmények is elegendıek ahhoz, hogy a méltatásra érdemesnek ítéljük a hazai politikai afrikanisztikának azt a kötetét, amely 2009-ben Tarrósy István és Csizmadia Sándor szerkesztésében az „Afrika Ma. Tradíció, átalakulás, fejlıdés” címen” látott napvilágot. A 22 tanulmányt felölelı kötet elızményének tekinthetı a 2007-ben Pécsett megrendezésre került országos afrikanisztikai konferencia, amelynek megszervezésében a kötet szerkesztıi álltak az élen. Tudatosan kerülve az afro-optimizmus és afro-pesszimizmus szélsıségeit a szerkesztık a legkülönbözıbb szakmai háttérrel rendelkezı szerzı – politológus, történész, kultúraantropológus, nyelvész, néprajzkutató, arabista, egyiptológus - munkáit rendezték egy kötetbe. A kötet szakmai hitelességet erısíti, hogy számos afrikai szerzı is tanulmánnyal jelentkezett a kötetben. A kötet négy fejezete tematikailag jól elhatárolható. Az elsı fejezet az afrikai állam és államiság, a második az afrikai identitások kérdéseit, míg a harmadik és a negyedek zárófejezet a tradíció és átalakulás, valamint a nyelv, nyelvpolitikák és az irodalmi reprezentációk kérdéseit tárgyalja.
2
Tarrósy Istvánnak, a hazai afrikanisztika vezetı képviselıjének tanulmánya indokolt és szükséges bevezetı, hisz a szerzı nem kisebbre vállalkozik, mint arra, hogy eligazítsa az olvasót az afrikanisztika módszertanának történetében. Így kerül tárgyalásra a modernista iskola, a függıségi viszonyok elmélete, az államközpontú megközelítés, végül a szerzıhöz is közel álló Naomi Chazan és kutatótársai által fémjelzett integratív, politikai interakciós irányzat. Ez a felfogás az államközpontú kiindulások egyoldalúságával szemben a multi- és interdiszciplináris szemlélet keretében helyet ad a nem állami szereplık elemzésének is. Benkes Mihály nagy ívő, széles szakirodalmi forrásokon alapuló munkája szakítani próbál azzal az uralkodó mainstream-mel, amely mindent a korábbi kétpólusú világhatalmi szerkezet szempontjából igyekezett értelmezni. Benkes a politikai afrikanisztikának központi kérdéseit veszi górcsı alá, olyanokat, mint a kvázi-államiság és negatív szuverenitás, az afrikai államiság, az afrikanizálódás, a hatalom valódi intézményesítésének hiányában a magán- és közszférát összemosó neopatrimoniális uralom, valamint az afrikai nacionalizmus. Benkes a politikai afrikanisztika tekintetében is igyekszik kivonni magát az európa-centrikus irodalom olyan egyoldalúsága alól, amely elıszeretettel tesz egyenlıséget az államok és kormányok között, jóllehet az örökölt helyi kormánystruktúrák a politikai hatalmat nem hierarchikusan, hanem inkább horizontálisan osztják meg. A hatalom és a biztonság privatizálódásán alapuló patrimoniális rendszerekben a vezetı az államot saját „szerzett” tulajdonának tekinti, s ennek megfelelıen a hatalomgyakorlás szükségszerően az önkényuralomba torkollik. Az afrikai államok nagy része nem képes a valódi, „empirikus államiság” kritériumainak megfelelni, s azok inkább a „negatív” vagy a „jogi szuverenitás” kategóriájába sorolhatóak. Figyelemre méltó szerzınek az a megjegyzése, hogy az afrikanizálódás során létrejött kormányok „postaláda-szuverenitásuk” ellenére mégis növelni tudták ellenırzı képességüket, mivel a nemzetközi játszmákban elismert kormányok saját államiságukat alkupozícióként érvényesítették, sıt más államokkal alkotott szövetségük útján forrásokhoz juthattak, egyfajta „védettségre” tehettek szert a más államokkal kialakult konfliktusaikban. A szerzı világos határt húz az európai és afrikai nacionalizmusok között, mivel Afrikában nem a „bennszülött” társadalmi erık követelték az állam létrehozását, hanem a külsı kényszerek hatása alatt egymással ellentétes identitású csoportok zártak össze az adott területen. A modern gyarmatosításnak áldozatul esett Afrikában hiányzott vagy alig mutatkozott az egységtudat, az afrikai gyarmatállamok közösségeit nem lehet nemzetként leírni. A kialakulóban lévı afrikai nacionalizmus központi gondolata az „afrikaiságnak”, az afrikai sorsközösségnek a nemzeti egységben történı kifejezése volt. A cél általánosan a multietnikus, több vallású társadalmi entitások egyetlen egységes nemzetbe történı tömörítése volt, ott ahol az afrikaiak az etnicitás alapján alakították ki identitásukat, nem pedig a területhez tartozásuk alapján, ahogy a dekolonizáció során ténylegesen megtörtént az új kvázi „nemzetállamokhoz” történı csatlakozás folyamatában. Meggyızı a szerzınek az álláspontja, miszerint a kolonializmus a kontinenst nemcsak államszerő területekre osztotta fel, hanem a gyarmati korszak során három külsı kulturális szférát – a frankofónt, az anglofónt és a luzifónt – építette ki a gyarmati hatalmak nyelvi befolyása alapján, amely aztán a függetlenségi korszakban is egyfajta kulturális alapú irányítási módszerként továbbra is fennmaradt. Paradoxnak tőnı módon a függetlenségi küzdelem vezetıi a kolonializmus idején kiépített államalakulatok fennmaradását szorgalmazták. A vezetık az idegen uralom alól akartak felszabadulni, de nem akartak államot a „nemzetüknek”, ehelyett átvették a gyarmatosítók által kialakított államot, s ezzel együtt elfogadták az önkényes határokat. Ez az a pont, ahol a gondolati fonalat Csizmadia Sándor az „Afrikai államhatároktól a határtalan Afrikáig” címő gondolatébresztı tanulmányában felveszi és a” globalizáció integratív és dezintegratív logikái és dinamikái” mentén az afrikai egység, a pánafrikanizmus és a gyarmati megosztottság fennmaradása, a „föderalista Afrika” és az „államok
3
Afrikájának” ellentéteinek összefüggésében elemzi az Afrikai Egység Szervezetének (AESZ) fejlıdését. Az AESZ az afrikai államok együttmőködésének és nem azok integrációjának az eszközévé vált, ahogy a Nagy-Tavak Országainak Gazdasági Közösségének sem sikerült egy integrációs közösséget létrehoznia a két nagy régiós tömörülés – a Közép-Afrikai Államok Gazdasági Közössége és a Kelet- és Dél-Afrika Közös Piaca – találkozási pontján. A szerzı tanulmányát az Afrikai Egységszervezetet felváltó Afrikai Unió elemzésével zárja, amelyet 2002-ben politikai integráció felgyorsítása érdekében hoztak létre, s egy olyan integrális föderalizmus lehetıséget rajzolja fel, amely a hatalmat egy hármas szintő föderációnak, a nemzetiségek, az állampolgárok és a régiók (kis-térség, szülıföld) föderációjának a logikája szerin osztaná meg. Csizmadia tanulmányában az államkudarc jelenségeivel is foglalkozik, s erre Afrika, különösképp a szubszaharai államok világa különösen alkalmas empirikus kutatási terület. Szerinte az államkudarcoknak számos oka van, közöttük a gyengének vagy neopatrimoniálisnak minısített állam hatékonytalansága, valamint a tekintélyuralmi rezsimek és azok gyakorlata, nem kevésbé az a körülmény, hogy az afrikai állam a gyarmati állam vagy a nyugati állam másolata, ezért ilyen módon az egyik alapvetı ok a nyugati állammodell követésében, a „politikai és közigazgatási mimetizmusában” rejlik. A szerzı szerint az afrikai politikai rezsimek önkényuralmi jellege, ha részben össze is függ a gyarmati örökséggel, mégsem magyarázható kizárólag annak továbbélésével, mivel ezek a rezsimek gyarmatosítás nélkül sem lettek volna demokratikusak, szinte semmi nem predesztinálta ıket a politikai demokráciára, még a hidegháború nemzetközi rendszere sem. Búr Gábor tanulmányát egészében az afrikai államkudarcok jelenségének szenteli. Nyilvánvaló, hogy a gyarmati népek nem lehettek képesek a gyarmati uralom lezárására államuk megszervezése, s késıbb az önálló államiság fenntartása nélkül. Ám Afrika államainak túlnyomó része, ha állammá is vált mesterséges képzıdmény, nem felel meg a nemzetállamiság kritériumának, mivel az afrikai nacionalizmus a legtöbb esetben nem tudott évszázados történelmi folytonosságra hivatkozni, s az antikolonialista mozgalmak éppen olyan határok között kívánták létrehozni a nemzeti integrációt, amelyeket maguk is bíráltak, mivel azok az afrikaiak megkérdezése nélküli mesterséges határok voltak. Búr tanulmányában leszögezi, hogy az állam Afrikában tartós válságban van, a kontinens a globalizáció legnagyobb vesztese, s mindez párosul Afrika régrıl örökölt strukturális gyengeségeivel. Az afrikai szocializmus zászlajára tőzı „fejlesztı állam” kísérlete éppen úgy zátonyra futott, mint a nemzetállamiság megteremtésére irányuló törekvés. A korábbi relatív lemaradást növelte az abszolút lecsúszás, a visszaesés az 1980-as, 1990-es évekre egyértelmővé vált szinte minden fontos mutató terén. Búr szerint a jövıben is Afrika lesz az a térség, ahol a szegénység és az egészségtelen életkörülmények állandósulni fognak, s még hosszú ideig Afrika a globalizálódás fı vesztese marad. A kötet elsı fejezetésnek befejezı két tanulmánya Szabó Lóránd és Patty Petra tollából esettanulmányi részletességgel a Kongói Demokratikus Köztársaság feldarabolódásával kapcsolatos félelmeket, valamint a tunéziai fejlıdési modell sajátosságait vizsgálja. Tanulságos a kötet második fejezete, amelynek szerzıi között számos afrikai szerzı is megtalálható. Tadesse Eyassu tanulmányában az identititás kérdését, Stephen Langole elemzésében a Nílussal összefüggı vízkonfliktust, Besenyı János a gyermekkatonaság problémáját veszi górcsı alá, Szliman Ahmed a nyugat-szaharai konfliktus anatómiáját, Abdullah Senghore Gambia emberjogi helyzetét mutatja be. A harmadik fejezetben Fekete Mária és Biernaczky Szilárd, Vityi Dorottya, Jasper Kata sajátos néprajzi és kultúrantropológiai gondolatait osztja meg az olvasóval. A szerzık mindenütt a modernizáció és a tradíció viszonyát elemzik, ahogy ezt a maga konkrétságában Tesfay Sába a „Hagyomány és modernizáció az eritreai földhasználatban” címő
4
tanulmányában teszi. A kötet zárófejezetében Szénászky Mária az afrikai könyvtárügyekrıl értekezik, Varga Róbert és Guti Erika az afrikai nyelvpolitika kérdéseibe enged betekintést. A kötet tanulmányainak sokrétegősége ellenére természetes, ha az olvasóban hiányérzet is támad, fıként a fejlesztéspolitikai kérdések szempontjainak az elmaradása miatt. Vajon az afrikai államkudarcok a nemzetközi fejlesztéspolitikai kudarca is? Miképp lehetne mérleget vonni a fejlesztéspolitika több évtizedes gyakorlatában? Hogyan értékelhetı Kína megjelenése a kontinensen? Vajon milyen magyar Afrika-politika lenne kívánatos? A kérdések számát még gyarapíthatnánk. Az ilyen és ehhez hasonló megjegyzések a kötet jelentıségéhez képest csak másodlagosak, s inkább ösztönzés a hazai afrikanisztika mővelıinek a továbbgondolkodásra. 2010-ben a hazai afrikanisztika képviselıi Pécsett újra találkoztak. Reméljük, hogy egy újabb kötet sem várat magára sokára, s választ kaphatunk az ebben a kötetben nem tárgyalt kérdésekre is. Az afrikanisztikával történı foglalkozás nem csupán intellektuális, hanem fontos politikai és operatív tevékenység, nem csupán Afrika globális problémái miatt, hanem azért is, mert Magyarországnak éppen az EU elnökség átvételével kell tapasztalnia, hogy egy ország szakértelme nem korlátozódhat Európára, hanem globális méretekben képes kell lennie a tájékozódásra. Szükséges a hazai közvéleményt is szembesíteni Afrika problémáival, s mind több elemzéssel hozzájárulni ahhoz, hogy az „elfelejtett kontinens” problémáinak értelmezésére mindig értı szakemberi gárda álljon rendelkezésre, s a kutatások az egyetemi oktatásban is megtalálják megilletı helyüket. Az „Afrika ma” tanulmánykötet ebben a tekintetben fontos útjelzı és ajánlatos olvasmány minden érdeklıdı számára.
dr. Kiss J. László egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézete
A szerzık bemutatása
Csizmadia Sándor életrajza Csizmadia Sándor (1947. jún. 28., Zomba): filozófus, politológus.
[email protected] Felesége: Németh Márta francia tanár Két leánya van: Dominika (1973), Daniella (1975) A Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének egyetemi tanára, a Filozófia Központ vezetıje. A PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszékének részfoglalkozású egyetemi tanára, az Afrika Központ vezetıje. Kutatási területe: politikai filozófia, globalizáció, geopolitika, francia külpolitika, Észak-és Nyugat Afrika társadalmi és politikai rendszerei. 1971-ben az ELTE BTK filozófia-francia szakán diplomázott. Párizsban 1969-ben a Sorbonne-on, 1981-82-ben az École des Hautes Études en Sciences Sociales-on folytatott nyelvi és társadalomtudományi tanulmányokat.
5
1979-ben filozófiából doktori (ELTE), 1989-ben kandidátusi fokozatot szerzett (MTA), 1999-ben politikatudományból habilitált (BKE). Vezette a JPTE BTK Filozófia Tanszékét, Társadalomelméleti Intézetét és Politikai Tanulmányok Tanszékét, valamint a Corvinus Egyetem Filozófia Tanszékét. Részt vesz e két egyetem politikatudományi doktori iskolájának a munkájában. Nyert kutatási pályázatokat, szervezett nemzetközi és magyarországi konferenciákat, részt vett hazai konferenciákon. Elnökségi tagja volt a Magyar Filozófiai Társaságnak, tagja volt az MTA Doktori Bizottság Filozófiai Albizottságának, a MAB Filozófiai Szakbizottságának, a Magyar Filozófia Szemle Szerkesztı Bizottságának. A Magyar Larousse enciklopédikus szótár francia vonatkozású filozófiai és társadalomtudományi szócikkeinek fordítója, lektora, írója, a Tanulmány Kiadó francia programjának szerkesztıje volt. A Politikatudományi Szemle konzulense és az Afrika tanulmányok c. folyóirat Tudományos Tanácsadó Testületének tagja. Olaszországban, Belgiumban és Franciaországban több alkalommal tartott konferencia- és egyetemi elıadást. Párizsban, Rómában és Brüsszelben rövidebb-hosszabb kutatói idıszakokat töltött. 1991-ben elnyerte a NATO párizsi és római parlamenti kutatásokra szóló egy éves politikatudományi ösztöndíját. Egy évtizedig (1991-2001) levelezı tagja volt a párizsi Collège International de Philosophie-nak, ahol több alkalommal is folytatott kutatásokat, miként az ugyancsak párizsi Raymond Aron Politikai Tanulmányok Intézetében. Kutatásokat folytatott a francia-és belga külügyminisztériumban, a párizsi École des Hautes Études Internationales-ban, az Institut d’Études Politiques-ban és a brüsszeli Szabad Egyetem (ULB) Nemzetközi Kapcsolatok és Stratégiai Tanulmányok Intézetében, ahol társ-kutatásvezetıként a doktori iskola munkájába is bekapcsolódott ill., az intézet által vezetett "Az új európai architektúra" címő Tempus program magyarországi koordinátora volt. Tagja volt az intézet tudományos tanácsának. Kapcsolatépítı látogatásokat tett a salernoi, a neuchâteli és grazi egyetemeken. Tanított a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetemen (2006). Tagja volt a svájci Ferdinand Gonseth tudományfilozófiai társaságnak, s tagja a párizsi Raymond Aron Társaságnak. Közel hetven publikációja jelent meg: könyv, szerkesztett könyv, idegen nyelvbıl fordított könyv, tanulmány folyóiratban és tanulmánykötetben. Idegen nyelvő tanulmányokat Párizsban, Rómában és Magyarországon közölt.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tarrósy István életrajza Tarrósy István (1973. júl. 27. Budapest): politológus, Afrika-kutató Felesége: Bódis Emıke biofizikus Két gyermeke van: Áron Kálmán (2005) és Iván Albert (2007) Munkahelye: PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszék egyetemi adjunktus (2009. szept.1-), PTE BTK Afrika Kutatóközpont Pécs, Ifjúság útja 6., www.africa.pte.hu email:
[email protected] Tanulmányok, fokozatok: A PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskolában politikatudományból doktorált (2009). 2004-ben a PTE BTK-n angol nyelvészetbıl és nyelvtanításból, 1998-ban a JPTE TTK-n fizika szakán szerzett (MA, MSc) okleveleket. 1998-1999 között a University of Leicester-en (Egyesült Királyság) tanult nemzetközi kapcsolatokat és politikai kommunikációt. Munkahelyek, életpálya: 1999 és 2001 között az Oktatási Minisztériumban nemzetközi programok tanácsadója. 2001 és 2004 között a PTE külügyi igazgatója. A SIEN Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Pécsi Nemzetközi
6
Kultúrhét (ICWiP) tematikus nyári egyetem és fesztivál alapító-fıszervezıje 1996-tól (www.icwip.hu). A Dunamenti Rektorok Konferenciája (DRC) nyári egyetemének egyik kiötlıje és szervezıje 2004 óta (www.drcsummerschool.eu). 2004-tıl 2007 márciusáig a Regionális Európai Információs és Oktatási Központ Közhasznú Társaság (Európa Centrum Kht.) ügyvezetı igazgatója, 2005-tıl a Kht. által koordinált „Európa Kulturális Fıvárosa - Pécs, 2010” Pályázati Iroda vezetıje, majd a pályázat megnyerése, valamint a kitüntetı cím elnyerése után, 2006-tıl a Pécs2010 Menedzsment Központ általános igazgatója 2007 februárjáig. 2006 nyarán megalapította saját kutatóképzı cégét, az IDResearch Kft-t. A Kft. menedzselésében a Publikon Kiadó (www.publikon.hu) vezetését, illetve az ország Afrika-lapja, az Afrika Tanulmányok folyóirat (www.afrikatanulmanyok.hu) ügyvezetı-szerkesztıi feladatait is ellátja. 2007 és 2009 között a PTE KTK kapcsolati igazgatója, 2009 ıszétıl – oktatói és kutatói feladatai mellett – a PTE BTK Pályázati, Innovációs és Külkapcsolati Osztályát vezeti. A PTE BTK-n 2003-tól óraadó, majd tanársegéd, és 2010 januárjától adjunktus. Külföldi kutatások, ösztöndíjak, kitüntetések: 2000-ben, 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben intenzív terepmunkát végzett Tanzániában, Egyiptomban, Gambiában és Kenyában. 2004-ben az Erasmus Link to Norway ösztöndíjasa a University of Bergenen (Norvégia), 2005-ben MÖB-ösztöndíjas a Zágrábi Egyetemen (Horvátország). 2010-ben a Japán Alapítvány kutatóösztöndíjával a kiotói Ryukoku Egyetemen (Japán) kutat. 2006 márciusában a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki. 2007 júliusában az indiai City Montessori School (Lucknow) Global Youth Role Model Award-ját, 2007 decemberében a Megyei Prima Díjat, 2010 januárjában az oktatási miniszter elismerı oklevelét, 2010 augusztusában „A magyar-afrikai kapcsolatok, valamint a Magyarországon élı afrikaiak érdekében tett erıfeszítésekért” járó oklevelet vehette át, ez utóbbit az Etióp-Magyar Baráti Társaságtól és a Mahatma Gandhi Emberi Jogi Szervezettıl. Tudományos munkája: Kutatási és oktatási tevékenysége között kiemelendık a következı területek és témák: politikai afrikanisztika, globalizáció, Észak-Dél és Dél-Dél kapcsolatok, a Kelet-afrikai Közösség, Tanzánia államfejlıdése az 1960-as évek óta, regionális integráció Afrikában, afrikai migrációs trendek, a politikai kultúrák összehasonlítása, politikai kommunikáció. 2007 óta kutatási fókusza az afro-ázsiai kapcsolatrendszer feltérképezése, valamint a sino-afrikai, indo-afrikai és japán-afrikai kapcsolatok összehasonlítása. Az állami és nem-állami szereplık alkotta transznacionális világ egyik legkurrensebb folyamat-együttesét, területét, és a hozzá kapcsolódó, valamint általa generált dinamikák karakterisztikáját és a velük együtt jelentkezı alternatívákat vizsgálja. Testületi tagságok: 2009-tıl a kenyai központú Afrikai Demokrácia és Vezetés Intézete (IDEA) tanácsadó testületének tagja. 2004-tıl tagja a Magyar Politikatudományi Társaságnak. 2007-tıl az Afrika Tanulmányok folyóirat szerkesztıje. A PTE BTK Afrika Kutatóközpont megálmodója, jelenleg titkára. A Nemzetközi Oktatás Európai Szövetsége (EAIE) LICOM (Languages for Intercultural Communication and Mobility) csoportja vezetıségi tagja (2001-2003); az Európai Egyetemi Szövetség (EUA) QCII projektjében a Bologna reformokkal foglalkozó egyetemi hálózat asszisztens koordinátora (20042005). 2000 és 2002 között az EU Youth 2000-2006 program Nemzetközi Programok Tanácsának tagja. 1999 és 2000 között tagja a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanácsnak. Az MTA Köztestületének tagja (17764). Fıbb könyvek: The African State in a Changing Global Context: Breakdowns and Transformations. (szerk. Goran Hydennel és Szabó Loránddal közösen) (Berlin, LIT, 2011, megj. alatt); Kelet-Afrika a fejlıdés útján (Pécs, 2010, megj. alatt); Fenntartható Afrika (szerk.) (Pécs, 2010, megj. alatt); Afrika ma. Tradíció, átalakulás, fejlıdés (szerk. Csizmadia Sándorral) (Pécs, 2009); Harambee. Tanulmányok Füssi Nagy Géza 60. születésnapjára (szerk. Sebestyén Évával és Szombathy Zoltánnal közösen) (Pécs-Budapest, 2006); Globális biztonsági kihívások, NATO szerepvállalások és Közép-Európa (szerk. Glied Viktorral) (Pécs, 2006); Security under global pressure (szerk.) (Pécs, 2005); “After you voted”
7
(szerk.) (Pécs, 2004); 2004-tıl társszerkesztıje a Dunai Rektorok Konferencia nyári egyetemi köteteinek (elıször Gerald Rosskoglerrel, majd Susan Milforddal).
Kiss J. László életrajza Egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézete Egyetemi tanár Andrássy Gyula Német Nyelvő Egyetem Kutatási igazgató Magyar Külügyi Intézet Munkahelyi beosztások 2009 - kutatási igazgató Magyar Külügyi Intézet 2008-2009 igazgató Magyar Külügyi Intézet 1999-2007 fıigazgató-helyettes Teleki László Alaptvány, Külpolitikai Tanulmányok Központ 1992-2009 Kutatási igazgató Budapesti Posztgraduális Nemzetközi Diplomáciai Tanulmányok Intézete (BIGIS) Közgazdasági Egyetem/Corvinus Egyetem 1998 egyetem tanár Budapesti Közgazdasági Egyetem/Budapesti Corvinus Egyetem 1992-1998 egyetemi docens Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem 1973- 1989 tudományos, munkatárs/osztályvezetı, Magyar Külügyi Intézet 1970-1972 TIT Országos Központ Demográfiai és Szociológiai Szakosztály 1969-1970 tudományos munkatárs MRT Tömegkommunikációs Központon Tanulmányok/Ösztöndíjak/akadémiai címek - 2001 egyetemi tanári kinevezés Andrássy Gyula Német Nyelvő Egyetem - 1998-2001 Széchenyi ösztöndíj - 1998 egyetemi tanári kinevezés Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem - 1997 egyetemi habilitáció Budapesti Corvinus Egyetem - 1996 The Johns Hopkins University. Center for Transatlantic Relations. The Paul H.Nitze School of Advanced International Studies. - 1993-1994 St Cathrene’s College Oxford - 1989 Vendégkutató Stiftung Wissenschaft und Politik (Ebenhausen) Németország -1985 vendégkutató Hessische Stiftung Friedens – Konfliktforschung Frankfurt am Main -1985 politikatudományok kandidátusa ELTE - 1982 vendégkutató és a Friedrich Ebert Alapítvány ösztöndíjasa a német Külpolitikai Társaság Kutató Intézetében (Forschungsinstitut der deutschen Gesellschaft für Auswärtige Politik) - 1979/1981 Nemzetközi kapcsolatok/nemzetközi gazdasági tanulmányok Rheinisch-Westfälische Universität Bonn, - 1975 szociológia kisdoktori cím 1964-1969 ELTE filozófiai/szociológiai tanulmányok Vendégprofesszori megbízások - 1993 bécsi egyetem - 1994 Aachen TU. Európa Tanulmányok Központ - 1994 St Cathrene’s College Oxford - 1999 DAAD professzor Frierdrich Schiller Universität Jena Tisztségek - 1989. 2010 Euration Alapítvány alapító tagja - 1991-2001 Sozialwissenschaftliches Institut. Akademie Otzenhausen kuratóriumának a tagja - 1992-1997 „Külvilág” Alapítvány
8
- 2005- Európa Mozgalom Magyar Tanácsának ügyvezetı elnöke - 1999 - Journal of International Relations szerkesztı-bizottságának tagja - 1998- WeltTrends szerkesztı-bizottságának tagja - A Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Bizottságának a tagja - Európai Tanulmányok Akadémiai Bizottságának tagja 1998-2001 - 1999-2009 „Külügyi Szemle” szerkesztıbizottságának elnöke - 2010- „Külügyi Szemle” fıszerkesztı - 2008- MTA IX.Osztály Nemzetközi Tanulmányok Bizottságának alelnöke
Kutatási téma: nemzetközi kapcsolatok elmélete, integráció- és külpolitika-kutatás, biztonsági tanulmányok, magyar külpolitika, Németország-, Ausztria-tanulmányok. Publikációk: több mint 200 magyar, angol és német nyelvő tanulmány, számos könyv közöttük „Globalizálódás és Külpolitika. Nemzetközi rendszer és elmélet az ezredfordulón TLA Budapest, 2003, Változó utak a külpolitika elméletében és elemzésében Osiris Budapest 2009. Biztonságelméletek és stratégiai gondolkodás. 2011 Osiris (elıkészületben) Számos kutatás vezetése és könyv kiadása többek között : Kiss J. László (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európában TLA Budapest 2003, Kiss J. László szerk. A nemzeti identitás és külpolitika az euroatlanti térségben TLA Budapest, 2005,Stratégia és kultúra. Kulturális külpolitika az új kihívások tükrében TLA Budapest, 2004, Kiss J. László/Gazdag Ferenc (szerk.): Magyar külpolitika a 20. században. Zrínyi. Budapest 2004. Kiss J. László (szerk.).: Huszonötök Európái. Osiris Budapest 2005 etc.
