programfüzet 2016. november Művészetek / Közösségi programok / Színház / Zene / Koncertek / Tánc Gyermekprogramok / Mozgás / Sport / Klubok / Találkozók
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
Kedves Ferencvárosiak! Idén októberben és novemberben ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját. Mire ezek a sorok megjelennek, kerületi ünnepi programjaink jó része már lezajlott, de akad ebben a hónapban is jó néhány izgalmasnak ígérkező esemény, mely Ferencváros és 1956 kapcsolatának jegyében kerül megrendezésre. Ne feledjük, a Ráday utca, a Bakáts tér, a Ferenc körút, a Tűzoltó utca, vagy az Üllői út mind ismert ’56-os helyszínek. Az itt harcoló forradalmárok kitartása, szilárdsága meghatározó volt a forradalom átmeneti győzelmében. A három legjelentősebb IX. kerületi fegyveres csoport, a Tűzoltó utcaiak, a Berzenczey utcaiak és a Tompa utcaiak november 8-ig harcoltak. Budapesten az utolsó lövéseket szintén a IX. kerületben adták le a felkelők akkor, amikor városszerte már minden ellenállást felszámoltak. Emléküket számos helyen őrzi tábla vagy köztéri 2
Köszöntő
képzőművészeti alkotás. Ezeket is felkeresheti mindenki, aki az okostelefonra ingyenesen letölthető, interaktív, hangos, vezetett séta anyagát letölti. Aki sétálni inkább melegebb időben szeret, annak egy különleges dokumentumfilm sorozatot ajánlok. November 10-től minden csütörtökön az alkotók jelenlétében vetítünk olyan filmeket, melyek 1956 itthoni és határainkon túli hatásait, következményeit, nemzeti és nemzetközi jelentőségét vizsgálják. A hónap folyamán két kiállítás is látható Gyűjteményünkben, mely a forradalom jegyében készült. Az egyik a ferencvárosi felkelő csoportok történetét mutatja be, a másik a MÚOSZ Karikatúraművészeti Szakosztályának 56-os témájú alkotásaival bizonyítja, hogy a humor a leginkább emberpróbáló időkben is fontos szerepet játszhat életünkben. Tartalmas és színvonalas emlékezést kívánva, a viszontlátás reményében várja Önöket: Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
Tartalomjegyzék
Ferencvárosi Művelődési Központ 4-17 József Attila Emlékhely 13 9.Tv 16
Pinceszínház 18-23
Dési Huber István Művelődési Ház 24-29 József Attila-lakótelepi Közösségi Ház 28
Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény 30-31
Ferencvárosi Pincegaléria 32-35
www.fmkportal.hu
www.pinceszinhaz.hu
www.desi.hu
www.facebook.com/ferencvarosi.helytortenetigyujtemeny
www.facebook.com/ferencvarosi.pincegaleria
Aktuális programok
w
A Budapest Főváros Operabarátok Egyesületének bemutatkozó hangversenye Műsoron opera és operett világslágerek Fellépnek: az Egyesület művészei, valamint Bukovics Erika, Molnár-Buliska Edit, Karácsonyi Linda, Ihring Anna, Balogh Zsuzsanna Eszter, Zhang Yu Carolin, Gábor Audrey, Alagi János, Tarnai Dávid, Pálinkás László, Kárpáti Attila és Fátrai János Közreműködik: Győrffy Gergely hegedűművész, Papp Gyula művésztanár, Kiss Éva, Kiss Andrea színművésznő A műsor szervezője: Kárpáti Attila címzetes magánénekes, a Magyar Állami Operaház tagja, és az Egyesület vezetője A műsor fővédnöke és szakmai tanácsadója: Gulyás Nagy György, a Művész Szimfonikus Zenekar karnagya November 4. 16.00 Belépő: 1000 Ft www.fmkportal.hu
Roma táncház Táncházvezető: Farkas Zsolt, a Khamoro Budapest Band vezetője November 4. 17.00 A belépés díjtalan! D. Cosaert: Requiem Helyszín: Assisi Szent Ferenc-templom (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Közreműködik: Varga Zoltán kürtművész, Breinich Beáta énekművész, Bábel Klára hárfaművész és az Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kórusa Egyesület November 4. 19.00 A belépés díjtalan!
Ferencvárosi Művelődési Központ
Aktuális programok
Múlt és jelen Tajta Péter grafikus kiállítása Megnyitó: november 9. 18.00 Közreműködik: a Ferencvárosi Herz Férfikar A kiállítás megtekinthető december 14-ig a Ferencvárosi Művelődési Központ folyosó galériáján. Márton nap a Márton utcában Helyszín: Szikvízkészítő üzem (1094 Budapest, Márton u. 14/B) November 11. 16.00 A belépés díjtalan! Ferencvárosi Cimborák Cimbora Játszóház verssel, dallal November 12. 10.00-13.00 A rendezvény fővédnöke: dr. Bácskai János polgármester 11.00 Legyél a Cimborám! interaktív verskoncert a Cimbora Duóval Játék Horgas Béla: Harang című versével
Cimbora Duó Előadják: Korhecz Imola és Juhász Csaba Minden út Rómába vezet – Cimbora római játszóház 10.00-13.00 Császármemória, maszkos dobáló, halászat a Tiberisen, római zenészek – kirakó, római számos kövek, dombormű hamisítás Légiós pajzsot, lándzsát, agyaghajót és Flóra istennő virágos fejdíszét készítjük el. A Ferencvárosi Cimbora programok következő időpontja: december 3. A belépés díjtalan!
Tajta Péter: Egy rózsaszál 5
Ferencvárosi Művelődési Központ
Aktuális programok
Papírcsodák Papírcsík /quilling/ technika, origami, kusudama hajtogatással készülő dísztárgyak, bizsu ékszerek, dekorációra alkalmas szépségek kiállítása Megtekinthető: november 16-tól december 21-ig Erzsébet és Katalin bál A Ferencvárosi Művészetkedvelők Társaságának báli rendezvénye Zene, tánc, tombola, meglepetés vendégek November 18. 15.00 Zenél: Tarnai Ágnes Belépő: 700 Ft Látástréning Vén Péterrel November 18. 17.00 A belépés díjtalan! Strófa Trió vers-zene klub A Strófa Trió vezetésével November 19. 18.30 Belépő: 600 Ft 6
LEGO kiállítás November 25-27. Nyitva tartás: péntek-szombat 9.00-18.00, vasárnap 9.00-17.00 A LEGO az a játék, amit nem lehet megunni, mindig újat és újat lehet építeni belőle, csak a képzeletünk szabhat határokat. Star Wars, DUPLO, Friends, Technic, Architecture, Spongya Bob, Verdák, Chima, Ninjago, Super Hereos, Egyiptom, Róma, City, Movie, Kalózok, Modell autók, Gyűrűk Ura, Scooby-Doo, Monster, Vikingek, Castle, Western A kiállítás mellett lesz játszóház, kreatív sarok és börze, ahol kedvező áron lehet vásárolni készleteket, figurákat, kiegészítőket és LEGO elemeket. Diák jegy: 300 Ft; felnőtt jegy: 500 Ft; csoportoknak: 300 Ft / fő (minimum 10 fő)
Ferencvárosi Művelődési Központ
Aktuális programok
Idősügyi programok Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvényei „A teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében
Én táncolnék veled… Tánctanfolyam: minden szerda 14.00
Mindentudás Akadémiája Egyháztörténeti szeminárium: a bolgár ortodox egyház November 21. 15.00
Sakk szakkör Minden kedd 10.00 Angol középhaladó tanfolyam Minden kedd 15.00 Regisztráció szükséges Szűcs Ágnesnél a +36(1) 215-1077/392 vagy
[email protected] elérhetőségeken! Német társalgási klub Minden kedd 10.30 Német kezdő tanfolyam Minden kedd 9.30 Regisztráció szükséges Szűcs Ágnesnél a +36(1) 215-1077/392 vagy
[email protected] elérhetőségeken! 7
Ferencvárosi Művelődési Központ
Aktuális programok
töltjük fel testünk minden részét, beleértve belső szerveinket is. Egészségi problémáink a rendszeres gyakorlás során fokozatosan javulnak, majd megszűnnek! Szeretettel várunk minden korosztályt!
Ajánló tanfolyamainkból: Kaya Kalp jóga A Kaya Kalp jóga megtanít az igényességre, segíti önvalónk megismerését. Gyakorlatai megteremtik az összhangot a lelkünk, az elménk, és a fizikai testünk között. A jóga során csökken a stressz, kreativitásunk, akaraterőnk, közérzetünk pozitív irányú fejlődését tapasztalhatjuk meg. A legfontosabb energia, a légzés segítségével nagymértékben késleltetjük az öregedést, energiával 8
Péntek 18.30 Részvételi díj: 900 Ft / alkalom, 3200 Ft / 4 alkalmas bérlet Oktató: Szilágyi Gézáné Ani jógaoktató Elérhetőség: 30/324-0795 Zumba Fitness A Zumba Fitness egy könnyen elsajátítható mozgásforma, amely összekapcsolja az egyszerű mozdulatokat a vérpezsdítő latin táncritmusokkal. A lényeg, hogy élvezd a mozgást és a zenét... Mindegy, hogy jól vagy rosszul csinálod, magával ragad a zene ritmusa. Felszabadulsz, és úgy érzed, hogy minden órán egy buliban vagy! Az eddigi monoton, nehéz, unalmas edzésformát most felváltja egy vidám és fanatikusokat szülő Fitness
program. A mozgás endorfint szabadít fel a szervezetben és az óra után nem csak a boldogság hormonokat kapod, hanem megtanulod a bachata, merengue, cumbia, reggaeton salsa, stb. alaplépéseit is. Csatlakozz hozzánk Te is! Kedd 19.30 Részvételi díj: 1350 Ft / alkalom Oktató: Mikolecz Brigitta ZIN Elérhetőség: 30/483-9112
Ferencvárosi Művelődési Központ
Aktuális programok
Színházi esték az FMK-ban! A Hadart Színház bemutatja: Claude Magnier ORFEUM Zenés revü időutazással a XX. századba élő zenekarral Munka után, estefelé... A hajdani orfeumok emlékezetes világát az egykori kávéházak hangulatával ötvözve idézi meg a Hadart Színház. A színpadon hat színész és egy zenekar - semmi sem szab határt fantáziánk, emlékeink szárnyalásának. El sem hinnék, hogy egy-egy ismert melódia mi mindent képes elmesélni, olykor szeretettel, máskor szemrehányással, boldogan, vagy kétségbeesetten, de mindig személyesen és szenvedélyesen. Darvas Ferenc, e világ egyik leghivatottabb szakértője, válogatásában olyan dalok csendülnek fel
például, mint a Gyere, te nímand, a Mily mesés a niagara vízesés, a Fizetek főúr, a Valaki kell nekem is stb… Egy orfeumi revü, ahol mindenki megtalálja a saját kedvencét. Szereplők:
Pál Tamás Mérai Katalin Laurinyecz Réka Háda János Zakariás Éva Gieler Csaba
Rendező:
Háda János
Zenei vezető: Darvas Ferenc Jelmez:
Zsigmond Éva
November 13. 19.00
A jegy ára: 2800 Ft Jegyek kaphatók a Ferencvárosi Művelődési Központ jegypénztárában és online, a jegy.hu rendszerében. További információ: Zsigmond Réka, Hadart Színház E-mail:
[email protected] • Mobil: 20/459-6768 9
Ferencvárosi Művelődési Központ
FMK Gyermekszínház
Az FMK Gyermekszínház színvonalas színházi programokat kínál óvodások, valamint kisiskolások (1-2. osztályos tanulók) számára. A gyermekszínházi bérletek (Mosolygó alma, Csengő barack, Szóló szőlő) három-három előadást tartalmaznak, melybe egy koncert is beletartozik. Az előadások időtartama körülbelül 60 perc, melyek keddi és szerdai napokon délelőtt 10 órakor kezdődnek a Ferencvárosi Művelődési Központ színháztermében. A három előadást tartalmazó bérlet ára 1700 Ft. A szólójegy ára 800 Ft/fő. MOSOLYGÓ ALMA BÉRLET • November 8. 10.00 Hófehérke meséje • Zenés mesejáték a Nevesincs Színház előadásában CSENGŐ BARACK BÉRLET • November 9. 10.00 Szépség és a Szörnyeteg • Zenés mesejáték a Nektár Színház előadásában SZÓLŐ SZŐLŐ BÉRLET • November 15. 10.00 Bertalan és Barnabás • Zenés mesejáték az Aranyszamár Bábszínház előadásában
Nevesincs Színház: Hófehérke meséje 10
Bérlet-, valamint jegyigényüket Arapovicsné Kiss Ágnes művelődésszervezőnél jelezhetik a (1) 476-3423 és a 06-20/498-0046 telefonszámokon vagy a
[email protected] e-mail címen.
Ferencvárosi Művelődési Központ
Állandó programok
Hétfő
17.00 Zen bu kan kempo������������� 1300 Ft/alkalom, 8500 Ft/8 alkalmas bérlet
14.00 Retro táncdélután (kéthetente) .................................... 700 Ft/alkalom
17.30 M ozdulatcsiszoló Táncműhely klasszikus balett csoport 4. 5. 6. osztályosoknak��������������������������������������������������� 9000 Ft/hó/8 óra
17.15 Akrobatikus Rock and Roll (14 év fölöttiek)���������������� 6000 Ft/hónap 18.00 Rembrandt Kör (festőiskola) ������������������������������������ 8900 Ft/tanfolyam
18.45 Kondicionáló kardio tréning ��������������������������������������������������������������������������������������������������������� 1200 Ft/alkalom
Kedd
19.00 Ferencvárosi Művelődési Központ Női Kara
9.00 Mini Menő Manó torna (6 hónapostól 1,5 éves korig) ������������ 5500 Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1100 Ft/alkalom
19.30 Zumba fitness ����������������������������������������������������������������� 1350 Ft/alkalom
9.30 Bridzs klub
Szerda
9.40 Menő Manó torna (1-4 éves korig) ����������� 6000 Ft/6 alkalmas bérlet (három hónapig érvényes), 1200 Ft/alkalom
11.00 Gyógytorna 15.00 Ferencvárosi Herz Férfikar
16.00 Mozdulatcsiszoló Táncműhely óvodás kezdő csoport ��������������������������������������������������������������������������������������������� 7200 Ft/hó/8 óra
15.30 3-1-2 meridiántorna
16.45 Mozdulatcsiszoló Táncműhely óvodás haladó csoport ��������������������������������������������������������������������������������������������� 7200 Ft/hó/8 óra
16.15 Akrobatikus rock and roll (14 év alattiak) ..........................5500 Ft/hónap
16.45 Mozdulatcsiszoló Táncműhely balett tanfolyam 1. 2. 3. osztályosoknak��������������������������������������������������������������������������������� 8500 Ft/hó 17.00 Tánckedvelők klubja��������������������������������������������������������� 700 Ft/alkalom 17.00 Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete
17.00 Macska- és Állatbarát Klub (minden hónap 2. szerdáján) 16.30 Garabonciás Együttes 17.15 Akrobatikus rock and roll (14 év felettiek) ...................6000 Ft/hónap 17.30 Kortalan Hölgyek Társasága ......................................... 350 Ft/alkalom 18.30 KOLO délszláv tánctanítás, majd táncház ................ 700 Ft/alkalom 11
Ferencvárosi Művelődési Központ
Állandó programok
Csütörtök 14.00 Nyugdíjas klub (páratlan héten) 15.00 „Dalolva szebb, könnyebb az élet” Dalszínház Művészbarátok Országos Egyesülete (páros héten) 16.00 Magyar Gyöngy Egyesület (kéthetente) 17.00 Zen Bu Kan Kempo karate edzés (7-14 éves korig) ���������������������������������������������� 1300 Ft/alkalom, 8500 Ft/8 alkalmas bérlet 17.00 Höcögő táncház kézműves foglalkozással................ 300 Ft/alkalom 17.00 Zoltán Erika Táncművészeti Iskola������������������������������������� 7000 Ft/hó 20.00 Gerinckondicionáló torna ���������������������������������������������������������������������������������������������������������� 1200 Ft/alkalom Péntek 6.00 Őstermelői piac (helyszín: FMK előkert) 9.30 Dúdoló klub (0-4 éveseknek)����������������������������������������������1200 Ft/alkalom 17.30 Kortalan Hölgyek Társasága����������������������������������������� 350 Ft/alkalom 16.00 Mozdulatcsiszoló Táncműhely óvodás kezdő csoport 7200 Ft/ hó 12
16.45 Mozdulatcsiszoló Táncműhely óvodás haladó csoport ����������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������7200 Ft/ hó 16.45 M ozdulatcsiszoló Táncműhely balett tanfolyam 1. 2. 3. osztályosoknak ���������������������������������������������������������� 8500 Ft/ hó 17.30 M ozdulatcsiszoló Táncműhely klasszikus balett csoport 4. 5. 6. osztályosoknak ........................................................... 9000 Ft/hó 18.30 Kaya Kalp jóga ������������������ 900 Ft/alkalom, 3200 Ft/4 alkalmas bérlet Szombat 6.00 Őstermelői piac (helyszín: FMK előkert) 9.00 S zivárvány Színiiskola �������������������������������������������������� 11.000 Ft/hónap, testvéreknek kedvezmény 10.00 Zoltán Erika Táncművészeti Iskola .................................... 7000 Ft/hó
József Attila Emlékhely
József Attila Irodalmi Szalon Verses őszbúcsúztató Beszélgetés Szálinger Balázs József Attila-díjas költővel A rendezvény a Múzeumok Őszi Fesztiválja c. programsorozat része. Moderátor: Losonczy Attila November 10. 18.00 A belépés díjtalan!
A felújított József Attila Emlékhely nyitvatartása: hétfő: szünnap kedd - péntek: 10.00 - 18.00 szombat - vasárnap: 10.00 - 17.00 Belépő: teljes árú jegy: 500 Ft nyugdíjas- és diákjegy: 200 Ft
Kapcsolat H-1093 Budapest, Gát u. 3. Tel.: +36(1) 216-6127 E-mail:
[email protected] Web: www.jaemlekhely.hu Művelődésszervező: Losonczy Attila 13
Ferencvárosi Művelődési Központ
Turay Ida Színház Fehér Adrienn
Gyerekelőadások: A négy évszak November 29. 10.00 és 14.00 November 30. 10.00 Jegyár: 1500 Ft Turay Ida Bérlet Hamu és gyémánt Titkok és érzések Cserháti Zsuzsa dalaival Titokzatos színésznő készülődik koncertjére színházi öltözőjében. Nehéz pálya sok buktatóval, nehéz magánélet egy gyermekkel, nehéz anyagi helyzet, de a siker még mindig várat magára. Ő mégis hisz a jövőben, s mint a Főnix madár, újra és újra életre kel. Szereplők: Fehér Adrienn, Neumann Balázs, Lovas Emília, Faggyas Alexandra Rendező: Szurdi Miklós November 17., csütörtök 10.30 • Jegyár: 2000 Ft
14
Ferencvárosi Művelődési Központ
Turay Ida Színház
Ráday Imre Bérlet Maugham - Nádas - Szenes: Imádok férjhez menni! zenés vígjáték Szereplők: Bódi Barbara Kurkó J. Kristóf Sövegjártó Áron Bácsatyai Gergely Hűvösvölgyi Ildikó Topolcsányi Laura Boros Zoltán Pásztor Máté Faggyas Alexandra Vass János Pál Rendező: Bodrogi Gyula Kossuth-díjas, Érdemes művész, Jászai Mari-díjas, a Nemzet Színésze
Victoria férje, Bill hősi halált halt a háborúban. A fiatalon megözvegyült Victoria újra férjhez megy, mégpedig első férje legjobb barátjához, Freddiehez. De mi történik akkor, ha az „elhunyt” férj egyszer csak hazaállít? Mi lesz ha kiderül, Victoria már Freddie felesége? Kié lesz az asszony? Hogyan oldják meg ezt a nem mindennapi problémát? Ezekre a kérdésekre kapunk választ Maugham humorban, bájban, fordulatokban gazdag zenés vígjátékában. November 27., vasárnap 15.00 Jegyár: 3200 Ft Kedvezményes nyugdíjas- és diákjegy: 2700 Ft Jegypénztár nyitva tartása: kedd és csütörtök 13.00 - 18.00 Tel.: +36 (30) 562-2699
15
Heti műsor
Heti Hírek • a legfrissebb hírek Ferencvárosból. Kérdezze Polgármesterét! • minden hónapban vendégünk dr. Bácskai János polgármester, aki élőben válaszol a nézői kérdésekre. Kérdéseiket a 218-2121-es üzenetrögzítős telefonszámon várjuk!
9.Tv – Digitálisan is fogható! * Műsorainkat továbbra is megtekinthetik analóg módon, valamint a facebookon és YouTube csatornánkon.
Elérhetőségeink: Tel.: 218-2121 (üzenetrögzítős) www.kilenc.tv
[email protected] facebook.com/kilenc.tv youtube.com/kilencponttv *A Digi Tv, a UPC és az Aktív1 előfizetői számára 16
Ferencvárosi séták • épületek, emberek, történetek - Séta Gönczi Ambrussal, történetek Ferencváros helytörténeti értékeiről, nevezetességeiről. A teljesség felé • műsor idősebbeknek az önkormányzat idősügyi koncepciójának keretében.
Zöld-fehér hírek • ha Ferencváros, akkor zöld-fehér! Beszámolunk a Ferencvárosi Torna Club szakosztályainak munkájáról, Ferencváros sporteseményeiről.
Napirend után • képviselői beszámolók.
„Fradimeccs” • az FTC mérkőzései az OTP Bank Ligában. A Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzései felvételről a 9.Tv műsorán.
Chaplin szereti a zenét • jazz zenei sorozat.
Kultnegyed • fesztiválok, komoly és könnyűzene, színház, tánc, kiállítás - Ferencváros kulturális élete minden héten a Kultnegyedben! Biztonsági Zóna • magazin mindarról, ami a kerületben élők biztonságát szolgálja. Heti Portré • életek, történetek 25 percben. Közös tér • civil szerveztek, közösségek, nemzetiségek, egyházak – közös terünkben, közös terünkért, Ferencvárosért!
Sansz • esélyegyenlőségi műsor Barangoló • természetvédelmi és túramagazin Műábránd • téblábolás a művészetek között.
Ferencvárosi Művelődési Központ
Kapcsolat H-1096 Budapest, Haller u. 27. Tel.: +36(1) 216-1300 E-mail:
[email protected] Web: www.fmkportal.hu Intézményvezető: Kerek András igazgatóhelyettes 17
November havi műsor
Pinceszínház
www.pinceszinhaz.hu
18.30 Dixie Kings of Hungary - Dixieland Klub 19.00 Versek Szódával 1956 - Vendég: Sárközi Mátyás író 15.00 Pódiumbeszélgetés ’56: A megtorlás időszaka és következményei 16.00 Barsy Irma: Pincenapló (Ferencváros 1944-45) könyvbemutató 19.00 Molière: Tartuffe Igény esetén drámafoglalkozással 8. kedd 19.00 Herczeg Ferenc: Kék róka 9. szerda 18.30 Dixie Kings of Hungary - Dixieland Klub 12. szombat 19.00 Köztünk marad - Rátóti Zoltán és klubzenekarának folk-rock koncertje 15. kedd 19.00 George Simenon – Vörös Róbert: Fej nélküli holttest – Maigret különös esete 16. szerda 18.30 Dixie Kings of Hungary - Dixieland Klub 18. péntek 19.00 Yasmina Reza: Művészet 19. szombat 19.00 Székely Csaba: Bányavirág* 22. kedd 19.00 Yasmina Reza: Művészet 23. szerda 18.30 Dixie Kings of Hungary - Dixieland Klub 24. csütörtök 19.00 George Simenon – Vörös Róbert: Fej nélküli holttest – Maigret különös esete 26. szombat 19.00 Hamlet Igény esetén drámafoglalkozással 30. szerda 18.30 Dixie Kings of Hungary - Dixieland Klub 2. szerda 3. csütörtök 4. péntek 5. szombat 7. hétfő
* A trilógia 2. része, a Bányavakság és 3. része, a Bányavíz a Szkéné Színházban látható
Pinceszínház
Yasmina Reza:
Művészet Marc: .....................................................................................Lux Ádám Serge: ......................................................................Quintus Konrád Yvan: ..........................................................................Megyeri Zoltán
és mélyről felszakadó indulatok elkezdik kikezdeni, szétfeszíteni a sok éves mély baráti kapcsolatot. A Művészet egyike Yasmina Reza leggyakrabban színpadra kerülő darabjainak, születése óta világszerte folyamatosan a színházak műsorán szerepel. November 18. és 22. 19.00
Fordította: ...............................................................Bognár Róbert Díszlet: .........................................................................Horgas Péter Jelmeztervező: ..................................................... Pogács Zsuzsa Zene: ..............................................................................Barabás Béla Súgó-ügyelő: ........................................................ Pogács Zsuzsa Rendezőasszisztens: ....................................................Zakar Ági Rendező: .......................................................................Pajer Róbert Serge, Marc és Yvan évtizedek óta barátok. Serge egy nap vásárol egy képet, Marc azonban nem akarja jobban megnézni. Tömören és ellentmondást nem tűrően mondja ki véleményét a költséges vételről. Szó szót követ, a vitába akarata ellenére Yvan is egyre jobban belesodródik. Ebből a látszólag ártatlan alaphelyzetből indul ki a Művészet című darab. Egy meggondolatlan szó, egy rossz időben elcsattanó mondat, egy szerencsétlen gesztus, majd a váratlanul 19
Pinceszínház
Georges Simenon - Vörös Róbert:
A fej nélküli holttest - Maigret különös esete - krimi két részben Szereplők: Kaszás Gergő, Szatory Dávid, Egri Márta, Székely B. Miklós, Hábermann Lívia, Széll Attila, Csákvári Krisztián Rendező: Vörös Róbert „Megérteni, nem pedig elítélni!” – ez Maigret felügyelő életbölcsessége. A Fej nélküli holttest története egy Szajna-parti bisztróban játszódik, ahol a felügyelő és a segédje, Lapointe nyomoznak. Gyanúsítottjuk a titokzatos Aline Calas, a tulajdonosnő, akinek váratlanul eltűnt a férje… November 15. és 24. 19.00
20
Pinceszínház
HAMLET színpadi játék
Szereplők: Jaskó Bálint, Juhász Réka, Gerner Csaba, Szirtes Balázs Rendező: Horgas Ádám A színészek új megbízást kapnak. Ezúttal Fortinbrastól. Hamlet történetét kell előadniuk. A négytagú társulat alakítja az összes szerepet, játszanak, énekelnek, táncolnak, és mint annak idején Claudiust, csapdába csalnak – ezúttal minket, nézőket. Virtuóz módon váltogatják a figurákat, nőből férfi, férfiből nő, fiatalból öreg, királyból sírásó lesz. Nevetünk és a végére mégis megfacsarják a szívünket. Az előadás nem csak játékstílusában fedezi fel újra a Shakespeare-darabot, hanem formájában is: habár kevés díszletet és kelléket használ, a speciális térvetítésnek köszönhetően látványszínházat teremt belőle. November 26. 19.00
21
Pinceszínház
Versek szódával 1956 Versek szódával 1956 címmel szeptemberben új irodalmi sorozatot indítottunk, amely során olyan költőket, írókat látunk vendégül, akik kiálltak '56 szellemisége és öröksége mellett, vállalva meghurcoltatást, börtönt, emigrációt. A szóda hungaricum. A versek szódával estjei minőségi fröccsök, melyek garantálják a felszabadult együttlétet a kortárs líra kiválóságaival és azok művészvendégeivel. A talk-showban elismert kortárs költők lépnek színpadra, és hétköznapi vagy éppen nem hétköznapi oldalukról mutatkoznak be. Az irodalmi sorozat a forradalom irodalmával foglalkozik. Olyan alkotókat lát vendégül az év második felében a Pinceszínházban, akik szereplői voltak az 1956-os eseményeknek.
22
Vendég: Sárközi Mátyás József Attila-díjas író Beszélgetőpartnere: dr. Lázár Balázs, a Pinceszínház irodalmi referense A sorozat következő, december 1-ei alanya Buda Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító lesz. Előadásaink az 1956-os Emlékbizottság támogatásával A magyar szabadság éve elnevezésű programsorozat keretében valósulnak meg. Az előadások ingyenesek, de regisztráció szükséges az
[email protected] e-mail címen! November 3. 19.00
Pinceszínház
Kapcsolat Pinceszínház
H-1093 Budapest, Török Pál u. 3. Jegypénztár és közönségszervezés: +36(1) 218-0116 Fax.: +36(1) 218-0193 Művészeti titkár: +36(1) 218-0207 E-mail:
[email protected] Web: www.pinceszinhaz.hu Jegypénztár nyitvatartás: hétfő-péntek: 14.00-18.00 (illetve az előadásokat megelőző 1 órában) Pinceszínház vezető: Soós Péter 23
Aktuális programok Dési Huber István Művelődési Ház József Attila-lakótelepi Közösségi Ház
Rendezvények Kiállításmegnyitó A „Paletta” festőkör kiállítása – a Friss utcai Szerető Kezek Idősek Klubjának bemutatkozása November 5. 15.30 Rendkívüli irodalom óra Szűcs Ildikó színművésznő és a Dési Huber Művelődési Ház irodalmi előadása általános iskolások részére November 11. 10.00 „JAZZ+EZ” Huszák Zsóka és vendégei koncertje Belépő: 1200 Ft November 19. 18.30 Adventi gyertyagyújtás a lakótelep karácsonyfájánál November 27. 15.30 Anyahajó Anyaközpont Az Anyahajó Anyaközpont önkéntes szervezői rendszeres alkalmakat teremtenek az anyáknak a találkozásra, így megszűnik elszigeteltség-ér-
www.desi.hu
zésük, magabiztosabban létezhetnek gyermekeik, párjuk mellett és társadalmi aktivitásuk is nő. Szeretettel vár a József Attila-lakótelep családi kikötője a művelődési ház klubszobájában, ahol megpihenhetsz, kikapcsolódhatsz, feltöltődhetsz és egy közösség része lehetsz.
Ízelítő novemberi programjainkból: Babáknak-mamáknak: Hordozókör November 7., 21. 10.00 Szabad kikötő November 9., 16., 23., 30. 10.00
Dési Huber István Művelődési Ház
Horgolókör November 10., 17., 24. 10.00 Nagyobbacskáknak: Ökokuckó: Mese a vízről November 9. 16.30 Maszatoló kismatrózok November 21. 16.30 Szülőknek: Gyerekmentes övezet November 4. 18.00 Pörgős kör November 8., 15., 22., 29. 18.00 Adventi koszorú készítés November 23. 18.00 Beszélgetés a beszoktatásról November 10. 18.00
Aktuális programok
További eseményeinket és a programokról bővebb információt honlapunkon (www.anyahajokozpont.hu) és Facebook oldalunkon (www.facebook.com/anyahajoanyakozpont/) találsz! Légy része, tegyél érte! Gyere el szervezői megbeszélésünkre november 17-én 18.00-kor! Legyen olyan az anyaközpontunk, amilyennek mi szeretnénk – Te szeretnéd! Írisz Családi Kör Baba-mama klub November 9. 10.00
Kuckó – kézműves foglalkozás November 24. 16.30 Idősügyi programok Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvénye „A teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében Gyógytorna November 2., 9., 16., 23., 30. 11.00 Belső értékeink nyomában – önismeret, személyiségfejlesztés November 8. 14.00
Szoptatást támogató baba-mama csoport A csoportot vezeti: Werner Katalin IBCLC szoptatási tanácsadó November 21. 16.00 Babára vágyók és babát várók beszélgető köre A beszélgetés vezeti: Novák Julianna dúla, szülésfelkészítő, perinatális szaktanácsadó November 21. 18.00 25 23
Állandó programok
Hétfő 11.00 Gerincjavító torna ..........................................................................................1000 Ft/alkalom, 3600 Ft/4 alkalom 16.30 Akrobatikus R’N’R a Rockin’ Board TSE szervezésében (5 éves kortól) 18.00 Zumba ...........................................................................1000 Ft/alkalom, 3600 Ft/4 alkalom, 8000 Ft/10 alkalom 19.30 Aikido felnőtteknek .............................................................................................................................. 6000 Ft/hónap
INGYENES HOTSPOT WWW.DESI.HU A József Attila-lakótelep internetes portálja Terembérlés 15, 20, 50, 120 férőhelyes termek Bővebb információ: +36(1) 280-6247 Email:
[email protected]
26
Kedd 9.15 Trappolka – zenés foglalkozás gyerekeknek (6 hónapostól 4 éves korig) sok mozgással, hangszerekkel, mozgásfejlesztő eszközökkel 10.05 Trappolka – zenés foglalkozás gyerekeknek (6 hónapostól 4 éves korig) sok mozgással, hangszerekkel, mozgásfejlesztő eszközökkel 16.00 Klasszikus balett a Bolero Balett szervezésében 8 éves kortól ........................................... 5000 Ft/hónap 16.30 Jazzbalett és Divat-tánc a Brill Cats Tánciskola szervezésében ......................................... 5200 Ft/hónap 17.00 Hip-Hop tánc az Appril Secret Section Tánciskola szervezésében ..................................... 6900 Ft/hónap 18.00 Hip-Hop tánc az Appril Secret Section Tánciskola szervezésében ..................................... 6900 Ft/hónap 18.15 Aerobic .................. 900 Ft/alkalom, 3000 Ft/4 alkalmas bérlet, havi díj: 6000 Ft (step aerobicra is érvényes) 19.30 Tai chi ...........................................................3000 Ft/hónap (heti 1 edzés) 6000 Ft/hónap (heti 2- 3 edzés esetén)
JózsefHuber Dési Attila-lakótelepi István Művelődési Közösségi Ház Ház
Állandó programok
Szerda 16.30 Akrobatikus R’N’R a Rockin’ Board TSE szervezésében (5 éves kortól) 17.00 Gerincjavító torna .............................. 1000 Ft/alkalom, 3600 Ft/4 alkalom 18.00 Step aerobic ..................................... 900 Ft/alkalom, 3000 Ft/4 alkalmas bérlet, havi díj: 6000 Ft (aerobicra is érvényes) 19.00 Tai chi ......................... 3000 Ft/hónap (heti 1 edzés) 6000 Ft/hónap (heti 2- 3 edzés esetén)
Péntek 9.30 Ringató ......................................................1000 Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom 10.15 Ringató ....................................................1000 Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom 11.00 Ringató ....................................................1000 Ft/alkalom 4000 Ft/5 alkalom 17.00 Judo gyerekeknek ......................................................................5500 Ft/hónap 19.00 Tai chi ....................3000 Ft/hónap (heti 1 edzés) 6000 Ft/hónap (heti 2- 3 edzés esetén)
Csütörtök 16.00 Hip-Hop tánc a Appril Secret Section Tánciskola szervezésében ......................................................................................................................6900 Ft/hónap 16.30 Jazzbalett és Divat-tánc a Brill Cats Tánciskola szervezésében ......................................................................................................................5200 Ft/hónap 18.00 Hip-Hop tánc a Appril Secret Section Tánciskola szervezésébe ......................................................................................................................6900 Ft/hónap 18.15 Aerobic ...................................... 900 Ft/alkalom, 3000 Ft/4 alkalmas bérlet, havi díj: 6000 Ft (step aerobicra is érvényes) 19.30 Aikido felnőtteknek ...................................................................6000 Ft/hónap
Oktatás Dekmár Autós-, és Motorosiskola Tanfolyam kezdés: minden hónap első kedd További információk: Dekmár Tamás: 20/946-1728
27 23
József Attila-lakótelepi Közösségi Ház
Idősügyi programok Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvényei „A teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében Angol tanfolyam November 7., 14., 21., 28. 11.00 Fiatalító tibeti jóga November 3., 10., 24. 10.00 Egészségnap November 9. 9.00 Programok Meseóra Színházi előadás óvodásoknak Aranyszamár Bábszínház: Bertalan és Barnabás November 17. 9.30
28
Nosztalgia Klub November 4., 11., 18., 25. 15.00 Belépő: 600 Ft
Vásárok November 8., 15., 22., 30. Nyitvatartás: 9.00-16.00
Civil Szalon a L.É.K. szervezésében November 9. 17.00 A belépés díjtalan!
Állandó programok
Görög táncház a Mydros együttessel November 5. 18.00 Belépő: 800 Ft Műsoros est a Hungária Baráti Társaság szervezésében November 19. 15.00 Belépő: 600 Ft Műsoros est a Bohémek Társasága szervezésében November 26. 15.00 Belépő: 600 Ft
József Attila-lakótelepi Öregfiúk Klubjának kártya és sakk foglalkozásai Minden hétköznap 13.00 József Attila-lakótelepi Öregfiúk Klubjának asztalitenisz foglalkozásai Csütörtök 13.00 MPE Új Élet Gyülekezet Istentisztelete Vasárnap 9.00 Forrás Baptista Gyülekezet Istentisztelete Vasárnap 15.00
Dési Huber István Művelődési Ház József Attila-lakótelepi Közösségi Ház
Közösségi Ház
Kapcsolat H-1098 Budapest, Toronyház u. 17/b Tel.: +36(1) 280-6247 Fax.: +36(1) 280-7768 E-mail:
[email protected] Web: www.desi.hu Szakmai vezető: Nánási Zsolt
Dési Huber István Művelődési Ház
József Attila-lakótelepi Közösségi Ház H-1098 Budapest, Toronyház u. 3/b Tel.: +36(1) 281-3049 29
ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Kiállítás Ferencváros 1956 Kiállítás a forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére. A tárlat az egykori ferencvárosi felkelő csoportok történetét mutatja be. Megtekinthető: december 20-ig A MÚOSZ Karikatúraművészeti Szakosztályának kiállítása az 1956. évi forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére A művészek a grafika eszközével emlékeznek meg a magyar szabadság kiemelkedő eseményéről. Megtekinthető: december 20-ig Rendezvény „Igazságot az 1956-os forradalom szellemiségének” Vincze János legújabb könyvének bemutatója A rendezvény ingyenes, a korlátozott férőhely miatt azonban regisztráció szükséges!
www.facebook.com/ferencvarosi.helytortenetigyujtemeny
(Tel.: +36(1) 218-7420, e-mail:
[email protected]) November 11. 16.00 Vetítés Műsoron: „Az oroszlán ugrani készül” c. film Ferencváros Önkormányzatának ingyenes rendezvénye „A teljesség felé” Idősügyi koncepció keretében Vendég: Koós János színművész November 17. 15.00 „Ferencváros, az élelmiszeripar központja” Korabeli filmrészletek vetítésével egybekötött előadás • November 29. 14.00 November 10-től minden csütörtökön 17.00-kor és szombaton 10.00-kor kezdődő filmvetítéssel emlékezünk az 1956-os forradalomra a Ráday Soho Kulturális Egyesülettel közös szervezésben. A részletes programot keresse a honlapunkon!
ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Kapcsolat Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
H-1092 Budapest, Ráday u. 18. Kapcsolat (bejárat az Erkel u. 15. felől) H-Budapest, Toronyház u. 17/b Tel.: +36(1) 218-7420 Tel.: +36(1) E-mail:
[email protected] 280-6247 Fax.: +36(1) 280-7768 Web: www.facebook.com/ferencvarosi.helyE-mail:
[email protected] tortenetigyujtemeny Web: www.desi.hu Szakmai vezető: Nánási Zsolt Nyitva tartás: kedd-péntek: 12.00-18.00 József Attila-lakótelepi szombat: 10.00-14.00 Közösségi Ház H-1098 Budapest, Toronyház u. 3/b Tel.: +36(1) 281-3049 Gyűjteményvezető: Gönczi Ambrus 31
ferencvárosi pincegaléria
ÍGÉRGETÉSEK KERTJE Olajos György képzőművész kiállítása Megnyitó: november 9., szerda 18.00 Megnyitja: Hemrik László művészeti író Közreműködik: Olajos Hanga (hegedű) „Mindig nőnek újabb szárak, a szárak végén apró kocsányok, s azok is osztódnak, egyre finomabban. Már apró csillók, még azok is kettéhasadnak. Alig látható rostjait számlálja a mester. Megszámlálja a bogárbölcsők ezreit, a hajszálcsövek falához tapadó atkákat, a bojtos gyökér végén csüngő tetűfürtöket. Köztük – a réseken át leskelődve, az égre tekintve – számlálja a csillagképeket.” részlet Gaál József festőművész írásából Látogatható: december 2-ig, kedd-szombat 10.00 – 18.00
www.facebook.com/ferencvarosi.pincegaleria
Olajos György: Diadalmenet 80x100 cm, olaj vászon, 2016
33 23
Olajos György: Áltatások 80x100 cm, olaj vászon, 2016
34
ferencvárosi pincegaléria
Ferencvárosi Pincegaléria
Kapcsolat H-1095 Budapest, Mester u. 5. Tel.: +36(1) 216-6083 E-mail:
[email protected],
[email protected] Web: www.facebook.com/ferencvarosi.pincegaleria Nyitva tartás: kedd-szombat: 10.00-18.00 35
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Otthon, Város, Ferencváros Felelős kiadó: Kerek András igazgatóhelyettes www.fmkportal.hu 2016
Támogatók / Partnerek: • Ferencváros Újság • Nemzeti Kulturális Alap • Pampuska Kisvendéglő • Petőfi Irodalmi Múzeum