2 www.egyetemter.hu
2007. NOVEMBER
Kifutottam
18 Michiel de Ruyter
6 Rektori székfoglaló
17 DEKOM
25 Bëlga
8 Az én állásbörzém
Na nem a világból, hanem az időből. Idő, mint a pelyva – tartja a régi mondás, amit valamikor ötszáz évvel ezelőtt kreálhattak egy kereskedelmi útvonalaktól elzárt felső-lotharingiai faluban, melynek lakói elsősorban kecske- és tehéntartásból tartották fenn magukat és népes családjukat. Van egy barátom, aki úgy próbál úrrá lenni állandó időhiányán, hogy lakása minden szegletében tart egy-egy órát. Egyszer aztán, amikor nyugodtan ült a mellékhelyiségben, mivel az ott kiakasztott vekker szerint még csak negyed hétre járt az idő, kiderült, hogy késik a fránya szerkezet. Aznap reggelre valamiért az öszszes időmérő szerkentyűje megbokrosodott, s egyedül a konyhában elhelyezett Seiko mutatta a pontos időt, miszerint már negyed kilenc van. Sajtos Lajos barátom, mert róla van szó, így maradt le egy számára nélkülözhetetlenül fontos zárthelyi dolgozatról. Azóta minden órája a szemétben végezte, Lajos csúfos bukása után kopaszra nyíratta fejét, s elvonult Tibetbe meditálni, egy túrázásra szakosodott ismerősöm nemrégiben őt vélte felfedezni egy buddhista kolostor kissé mogorva, de kiválóan főző szakácsában. Lassan járj, tovább érsz! Ez is egy régi mondás, de nincs időm ezen is elgondolkodni, mert rohannom kell, mint mondtam, már így is késésben vagyok! Karalyos Levente
Egyetemi Élet, a Debreceni Egyetem lapja – A Debreceni Egyetem megbízásából kiadja a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. – Felelõs kiadó: Dr. Fésüs László rektor – Fõszerkesztõ: Ölveti László – Lapmenedzser: Bánfalvi Gyõzõ – Fotó: Campus Fotó – Állandó munkatárs: Szabó Ivett, Szabó Laci – Korrektor: Kovács Éva – Tördelõ: Barna Ildikó – Levilágítás: AppleScan – Nyomda: Vider-Plusz Bt. – Terjesztés: Meló-Diák – ISSN 0230 7731 – Megjelenik kéthetente 4000 példányban – A szerkesztõség levélcíme: Pont Szolgáltató Központ, 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. – A szerkesztõség telefonszáma: (52) 512-900/ 22884 – A szerkesztõség e-mail címe:
[email protected] – www.egyetemter.hu Hirdetésfelvétel: 06-(30)-680-9528 E-mail:
[email protected]
2007. NOVEMBER
A TARTALOMBÓL
EGYETEMI ÉLET
3
Debreceni Kodály Zongoraverseny Országos zongoraversennyel emlékezett meg Kodály Zoltánról a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. A résztvevők Budapestről, Szegedről, Győrből és Debrecenből, vagyis a zenei felsőoktatás társintézményeiből érkeztek. A főiskolai hallgatók kategóriájában az alábbi debreceni hallgatók értek el értékes helyezéseket: Megosztott 1. díjat nyert Gyülvészi Péter (II. évf.), tanára B. Kiss Zsuzsanna, 3. díjat nyert Lukács Nikolett (III. évf.), tanára Duffek Mihály, Különdíjat nyert: Tóth Marianna (I. évf.), tanára Pless Attila. Az egyetemi tagozaton tanuló hallgatók közül a következő hallgatóinkat díjazták: Megosztott 2. díjat nyert Szilágyi Valéria (II. évf.), tanára Grünwald Béla, 3. díjat nyert Fenyősy Dorottya (IV. évf.), tanára Pless Attila. (A zsűri az egyetemi tagozaton első díjat nem adott ki.) A versenyt november 2-án és 3-án rendezték.
Álmaid állása 12. alkalommal tartottak állásbörzét november 7-én, a Debreceni Egyetem főépületének díszudvarán. A rendezvényen 27 kiállító állásajánlataival találkozhattak az érdeklődők. A cégek által legkeresettebb szakemberek a tapasztalatok szerint informatikus és mérnöki végzettségűek voltak, de a fejvadász cégek minden képzési területről keresték a megfelelő munkaerőt. Ha netán valaki lemaradt volna az eseményekről, akkor májusban bepótolhatja, hiszen akkor is lesz állásbörze a Debreceni Egyetemen. Az ideiről részletes élménybeszámolót közöl lapunk. Újra Irodalmi Napok „Irodalom és zene kapcsolata”, ebben az évben ez a központi gondolata a Debreceni Irodalmi Napoknak. A magyar irodalmi közélet egyik legjelentősebb eseménye idén a Kodály Zoltán emlékére meghirdetett jubileumi évhez kapcsolódik, tisztelegve a zeneszerző, népzenekutató, zenepedagógus előtt. A program hagyományainak megfelelően a „Kettétört életpályák” című sorozatban Gábor Zoltán költőre emlékezhetnek a résztvevők, a népszerű rendhagyó irodalmi órákon kötetlen beszélgetés formájában mélyülhetnek el a fiatalok az előadók által felvezetett témákban. Mindezeken túl átadják a Kodály Zoltán emlékdíjakat is. Az öt napos rendezvény november 14-én vette kezdetét.
Együttműködés Angolával A Debreceni Egyetem és az angolai Agostinho Neto Egyetem együttműködésének lehetőségeiről tárgyaltak a két intézmény képviselői október 31-én. A cívisvárosban járt ugyanis Joăo Miguel Vahekeni, az Angolai Köztársaság nagykövete, prof. dr. João Manual Seródio, együttműködésért felelős rektorhelyettes, valamint prof. dr. José Octávio Serra Van-Dúnem, a Jogtudományi Kar dékánja. Az angolai küldöttséget dr. Szilvássy Zoltán rektorhelyettes fogadta a Debreceni Egyetemen.
4 www.egyetemter.hu
HÍREK
2007. NOVEMBER
Informatika az oktatásban A DE Neveléstudományok Intézete „Pedagógusokkal a pedagógusokért” címmel előadás-sorozatot hirdet meg, melynek középpontjában az információs és kommunikációs technológiák (elsősorban a számítógép és az internet) tantárgyspecifikus tanórai alkalmazása áll. A gyakorló pedagógusok által tartott előadások az egyetem központi épületének 2/4-es előadótermében vagy az Ady Endre Gimnáziumban szerdánként, 18 órától kezdődnek. Témák, előadók, helyszínek: november 14. A számítógép és az internet használata alsó tagozatos tanítási órákon – Bakné Moldoványi Anikó (2/4), november 21. Idegen nyelvek – Glóner Csaba (2/4), november 28. Történelem – Tirpák Zsolt (2/4), december 5. Magyar – Géczy Anikó (gimnázium), december 12. Fizika – Nagyné Farkas Csilla (gimnázium) A HEFOP 3.3.2. pályázat támogatásának köszönhetően a belépés ingyenes, a 60 perces előadások után kötetlen beszélgetésre is lehetőséget biztosítunk. További információ: Dr. Buda András, telefon/fax: 52-512-922, e-mail:
[email protected]
Amerikai ösztöndíj — ISEP A DE tagja az ISEP (International Student Exchange Program) programnak, mely amerikai egyesült államok-beli egyetemek és európai egyetemek között szervez hallgatói cserét. A program keretében a 2008/2009. tanév 1. félévében is lehetőség nyílik arra, hogy a DE 2 hallgatója egy félévre valamely amerikai egyetemen végezze tanulmányait. Pályázni bármely tudományterületről, ill. bármely szakról lehet az alábbi feltételek teljesülése esetén: legalább 4 lezárt félév, a kari átlagnak megfelelő tanulmányi eredmény, hallgatói jogviszony a Debreceni Egyetemen. A pályázathoz szükséges dokumentumok: angol típusú önéletrajz angol nyelven, 2-3 oldalas munkaterv angol nyelven, ajánlólevél, legalább középfokú nyelvtudás igazolása, az utolsó két lezárt félév indexmásolata. A kiutazás feltétele TOEFL nyelvvizsga, melyet a nyerteseknek a kiutazás előtt le kell letenniük. Az ISEP-ben résztvevő amerikai egyetemek listája és a programban való részvétel feltételei az ISEP honlapján megtekinthetők (www.isep.org). Beadási határidő: 2007. december 03. Helye: Külső Kapcsolatok Igazgatósága, Rónai Anikónál. Világnap A bőrgyógyászati betegségek között az egyik leggyakoribb a pikkelysömör. Ezért az október 29-ét Psoriasis Világnapnak nyilvánították, amelynek alkalmából a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikája nyílt napot rendezett. A nap folyamán a klinika orvosai, nővérei és asszisztensei tartottak előadásokat és gyakorlati bemutatásokat a megjelenők számára.
EP-képviselő Debrecenben A DAB Politikatudományi Munkacsoportja valamint a DE Politikatudományi Tanszékének meghívására, az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatóságának közreműködésével prof. dr. Schöpflin György európai parlamenti képviselő, a London School of Economics egyetemi tanára, Európai integráció: A reformszerződés és egyéb perspektívák címen előadást tartott DAB székházában október 30-án. 2007. NOVEMBER
HÍREK
Báloztak a leendő orvosok Ismét báli pompába borult az egyetem főépülete az Orvos- és Egészségtudományi Centrum elsőseinek tiszteletére november 10-én, hiszen ezen a szombat estén rendezte meg a DEOEC Hallgatói Önkormányzata a hagyományos gólyabált. Az épület kapui 19 órakor tárultak ki a nagyközönség előtt, akiket látványos tűz-show fogadott a főépület előtti téren. Az előtérben halk zongoraszó köszöntötte a belépőket, majd prof. dr. Paragh György centrumelnök üdvözölte a bál résztvevőit. Ezt követte a hagyományosnak nevezhető nyitótánc, amivel kezdetét vette az igazi mulatság. Mindezek mellett cigányzenére is rophatták az ifjú gólyák, akik közül természetesen megválasztották az est királyát és királynőjét is. A Pesty Party Showband által szolgáltatott báli zenére egészen hajnalig nyitva állt a tánctér a nagyközönség előtt. EGYETEMI ÉLET
5
Rektori székfoglaló a tudomány jegyében Dr. Fésüs László akadémikus átfogó, a tudományos életet érintő reformokat sürget. Minderről rektori székfoglaló előadásában beszélt, amivel megnyitotta az országos programsorozathoz csatlakozó, immár hetedik debreceni tudományos napokat. A Magyar Tudományos Akadémia alapításának évfordulójára emlékezve ugyanis 2003 óta minden évben megrendezik a tudományokat, a tudományos gondolkodást és kutatómunkát népszerűsítő, „A magyar tudomány ünnepe” elnevezésű rendezvénysorozatot. Az idei év központi témája „A tudomány iskolája”, amely magában foglalja a tudomány és az oktatás, valamint a tudomány és a közgondolkodás teljes kérdéskörét, a közoktatástól a felsőoktatáson át a kutatóintézetek oktatói szerepéig. A november 6-ával kezdődő debreceni tudományos napok keretében egy teljes hónapon keresztül előadások és konferenciák sorozata igyekszik majd a tudomány különböző területeivel, a legújabb kutatási eredményekkel megismertetni az érdeklődő közönséget. Az eseményt a korábbi tradíciókhoz híven a doktor- és díszdoktoravató ünnepség zárja, amelynek díszvendége dr. Sólyom László köztársasági elnök lesz. Rektori székfoglalójában így dr. Fésüs László is a tudomány ünnepéhez kapcsolódott „Kutatás- és tudománypolitika négy évtized tükrében” című előadásával. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező, kiemelkedő kutatói munkájáról is ismert rektor az egyetemek és hazánk tudományos élete fejlődésének további lehetőségét az összefogás erősítésében látja, amit egy Felsőoktatási és Kutatási Minisztérium keretei
6 www.egyetemter.hu
zorcium az Emberi Egészségért országos hálózat és a Genomnanotech Tudásközpont létrehozása, az Élettudományi Épület és Könyvtár elkészülte, továbbá a nemzetközi „Molekuláris Medicina Debrecen-díj” megalapítása. Ezekkel a gondolatokkal, a rektori székfoglalóval vette tehát kezdetét a tudományos napok programsorozata Debrecenben, ami még mindig tartogat izgalmas témákat. Szabó Ivet
Közelgő programok: között tart megvalósíthatónak. A tudományos előrejutás érdekében továbbá sürgetőnek tartja a Magyar Tudományos Akadémia reformját átlátható, demokratikus módon. A professzor hangsúlyozta, a hazai egyetemek versenyképességét a tudomány eredményeire épülő egyetemi rangsorolás kidolgozása, elit egyetemek létrehozása fokozhatná. Mindezeken kívül dr. Fésüs László kitért előadásában elődeire, a világhírű debreceni orvosrektor, Verzár Frigyes nyomdokaira, aki különleges módon 80 éve ugyanezen a napon tartotta székfoglalóját. Ezt követően tudományos pályáját, kutatásait ismertette, amelynek fontos részét képezi az apoptózis, vagyis a természetes sejthalál. A rektor munkásságának eredményét elismerve a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotta 1998-ban, majd Széchenyi-díjat kapott 2005-ben. Megismerhették az érdeklődők kiváló intézményvezetői adottságait az Orvos- és Egészségtudományi Centrum 2001–2007 periódusában elért eredményein keresztül. A tudós felelősségét és tudománypolitikai szervezőkészségét mutatja többek között az Európai Unió kiválósági központjaként működő Molekuláris Medicina Kutatóközpont, a Genomikai Kon-
HÍREK
november 19., 10.00 óra Prof. Ruzsányi László tudományos emlékülés DE AMTC tanácsterem november 19., 13.00 óra MTA Növénytermesztési Bizottság kihelyezett ülése DE AMTC tanácsterem november 19., 18.00 óra Nagyerdei mesék a kémiáról (Dr. Lente Gábor: Drágakövek és nemesfémek) DE, Kémia Épület, K/2-es előadóterem november 21., 13.00 óra „A jövő tudósai, a vidék jövője” Ph.D. Konferencia Debreceni Akadémiai Bizottság székháza (4032 Debrecen Thomas Mann u. 49.) november 22. Debreceni Aneszteziológiai Napok DE OEC Elméleti Tömb Nagyelőadó További információ: www.aitt.dote.hu november 22., 14.00 óra Imre László: Az ember tragédiája mai szemmel – akadémikusi bemutatkozó előadás DE, Főépület XII. terem november 22., 14.00 óra Beszélgetés Halmai Gáborral és Majtényi Lászlóval a közélet aktuális elvi kérdéseiről. TEOK fszt. 113-as tanterem november 23., 9.00 óra Gyires Béla Informatikai Nap DE Matematikai és Informatikai épület 419. terem További információ: http://www.inf.unideb. hu/kutatas/gybin/index.php november 24., 11.00 óra Doktor- és díszdoktoravató ünnepség DE Főépület, Aula november 26., 18.30 óra Nagyerdei mesék a kémiáról (Dr. Bányai István: Kémikus a konyhában) DE, Kémia Épület, K/2-es előadóterem november 29., 15.00 óra Nagyerdei mesék a kémiáról (Dr. Buglyó Péter: Látványos kémiai kísérletek) DE, Kémia Épület, K/2-es előadóterem 2007. NOVEMBER
2007. NOVEMBER
HIRDETÉS
EGYETEMI ÉLET
7
Az én állásbörzém Elérkezett lérkezett a várva várt állásbörze napja. Már hetekkel ezelőtt láttam az egyetemen a plakátokat, melyek a 12. alkalommal megrendezésre kerülő állásbörzét hirdették. Sok egyéb forrásból is értesültem a rendezvényről (különböző újságokból, rádióból), ezért úgy gondoltam, most én is résztvevője leszek, és lelkes diákként végigjárom a standokat, kérdezősködöm a lehetőségekről, és informálódom a jelenlegi munkapiaci helyzetről.
Belépve a főépületbe egy hatalmas paraván fogadott, mely biztosított arról, hogy jó helyen járok. A Díszudvarhoz közeledve már hallatszott, hogy nem egyedül vagyok az épületben. Amikor a korláton kihajolva pedig lenéztem, egy olyan kép tárult elém, mintha csak egy karácsonyi vásárban lennék: pultok mindenütt, rengeteg ember, sürgés-forgás, érdeklődő-kíváncsiskodó arcok, már csak a karácsonyfa hiányzott. Ahogy lementem a lépcsőn, rögtön egy információs pultnál találtam magam, ahol kedves, sárga pólós emberek igazították útba az érdeklődőket, sőt náluk lehetett különféle regisztrációs lapokat kitölteni, amellyel értékes nyereményeket lehetett nyerni, hogy a résztvevők ne térjenek haza üres kézzel (pendrive, telefon). Nem volt egy ördöngös feladat, csak alá kellett íratni különböző pultoknál, de mivel mindannyian végiglátogattuk a standokat, így nem esett nehezünkre. Az idén 27 cég képviseltette magát és még számos munkaerő-közvetítő cég. Mindkét esetben széles volt a paletta, mindenki kedvére válogathatott a standok között. Az általános tapasztalat az volt, hogy a cégek legfontosabb elvárása a megfelelő nyelvtudás (ez leginkább az angolt, illetve a németet jelenti), elmondásuk szerint a külföldi tapasztalat és egyéb szakmai gyakorlat hiánya nem kizáró tényező, viszont a
8 www.egyetemter.hu
számítógépes ismeretek megléte (itt nem csak a Word és Excel használatára gondolnak) jelentős követelmény számukra. Az idén leginkább a műszaki és informatikai tudással rendelkező diákokat keresték, de volt példa az egészségügyi, közgazdasági és pénzügyi ismeretekkel rendelkező fiatalok keresletére is. Nemcsak a diplomás fiatalok számára tudtak a cégek állásokat ajánlani, hanem a részmunkaidős, illetve gyakorlati programokat kereső diákok számára is. Ebben az évben is megismerkedhettünk egyes cégekkel részletesebben is a 30-60 percen keresztül tartott cégprezentáció által, melyre a cégeknek előzetes egyeztetés alapján volt lehetőségük, ez egy nagyszerű alkalom volt arra, hogy még mélyebben bemutassák magukat a cégek. Ilyen volt például a GHF Kereskedelmi Kft., mely Tőzsdei kereskedés címmel tartott előadást, a Magyar Honvédség, mely érdekes videókkal és történetekkel próbálta megválaszolni a kalandvágyó fiatalok kérdéseit (Tényleg nem lehet lyukas foga egy vadászpilótának? Ha már szemüveges az ember, az alapból kizárás?), mely nem volt kevés. Ezeken kívül Pálmai Anna grafológustól is megtudhattuk, milyen tulajdonságok olvashatók ki kézírásunkból, és az IT Services Hungary Kft. is bemutatta tevékenységét és friss diplomások iránti keresletét A 27 standnál egyöntetűen készségesen fogadtak, kérdéseimre szívélyesen válaszoltak, és minden lehetőségre rámutattak, mely engem érdekelhetett. Számos munkaerő-közvetítő cég is jelen HÁTTÉR
volt (topjob.hu, Humarket, Adecco, Profipower, Human Service Agency Kft., Grafton), melyek megpróbáltak segítséget nyújtani a diákoknak, hasznos tippeket, trükköket és praktikus tanácsokat hallhattunk azokról a dolgokról, amelyek elvárhatók egy állásinterjún, vagy pályakezdőként segíthetnek a helytállásban. Ezenfelül egy adatlap kitöltésével, melyen nevünk, érdeklődésünk, készségeink és tudásunk lett feltüntetve, lehetett igényelni egy olyan szolgáltatást is, mely e-mailben értesít minket, ha egy megfelelő állás adódik számunkra. És addig is, míg az egyetem padjai közt ücsörgök, és felesleges idővel rendelkezem, le tudom kötni magam, ugyanis az állásbörzén a diákmunka iránt érdeklődők is ajánlatokat kaphattak a Campus Work által, ahol szintén regisztrációs rendszerben működött az állásra jelentkezés. Ha pedig valakinek az autóvezetéssel volt problémája, vagyis inkább a jogosítványhiánnyal, annak sem kellett csüggednie, ugyanis a Campus Egyetemi Autósiskola hirdette akcióit. Összességében nagyon meg vagyok elégedve az idei állásbörzével, ennek hangot adtam a hallgatói elégedettség vizsgálatára szolgáló kérdőívben is, mellyel hozzájárulhattam a rendezvény továbbfejlődéséhez is. A sorok között járkálva a cégektől is azt hallottam, hogy ismét színvonalasnak tartották a rendezvényt, és ez a hűvös novemberi nap kiváló lehetőség volt a cégek és a diákok kapcsolatának elmélyítésére. A szervezők tavasszal is ugyanilyen formában várják majd az érdeklődőket. Gyere el Te is! Molnár Zoltán Fotó: Bolváry László 2007. NOVEMBER
Töretlen az érdeklődés az ATC iránt A Debreceni Egyetem centrumainak új vezetőit bemutató sorozatunk befejezéseként egyetemünk prorektorát, prof. dr. Nagy Jánost, az Agrártudományi Centrum vezetőjét kérdeztük munkájáról és feladatairól. EÉ: — Milyen elképzelésekkel, tervekkel tért vissza az Agrártudományi Centrumba? – Változatlanul nagyok a debreceni agrár-felsőoktatással szembeni kihívások. Az átgondolt stratégia, a gazdálkodási fegyelem, a versenyhelyzetünk javítására irányuló törekvés kell, hogy jellemezze tevékenységünket. Mindent megteszünk, hogy az elvárásoknak megfeleljünk. Széleskörű oktatási-képzési irányokkal alkalmazkodunk a közigazgatás, a vállalkozói és a szolgáltató ágazat igényeihez. Bizakodóak vagyunk, hiszen a debreceni agrár-felsőoktatás mindig pozitív visszajelzéseket kapott a vállalatoktól a hallgatói, piaci értékelések során. Az egyetemi integráció egyik előnyeként a hagyományos agrártudományi és agrárökonómiai kutatások mellett előtérbe kerültek a molekuláris biológiai, biotechnológiai kutatások, amelyek a növénynemesítés és az állattenyésztés területén gyors és figyelemre méltó eredményeket ígérnek. Emellett fontosnak tartjuk a génmegőrzést, a biológiai erőforrások fenntartását, amelyben kutatóintézeteinkkel együtt fontos szerepet vállalunk. Az utóbbi időben felértékelődött a táplálkozástudományi kutatások szerepe, melyeken belül kiemelt területek az egészségmegőrzésben fontos funkcionális élelmiszerek előállítása, illetve az élelmiszerbiztonságot szolgáló kutatások. A program komplex, a funkcionális élelmiszerek előállításán túl a fő- és melléktermékekből bioenergia termelését is célozza, ezzel mintegy felöleli a teljes agárvertikumot (biológiai alapok fejlesztése, nyersanyag előállítás, termelési és feldolgozási technológia fejlesztése, melléktermékek és keletkezett hulladékok passziválása, műszaki fejlesztés, élelmiszerbiztonság, stb.). Kutatási témáink megjelennek a Pólus programban, és a gyakorlati alkalmazást hivatott segíteni a tervezett Agrár Innovációs Tudásközpont is, amelyben a precíziós állattenyésztés és növénytermesztés, az energiatermelő mezőgazdaság jelentik a főbb irányokat. Külön említeném az egyetemi Agrár-Ipari Parkot, amely lehetőséget kínál a tudásintenzív vállalkozások számára. Az egyetemi infrastruktúra, oktatás, kutatás-fejlesztés és technológia transzfer hozzáférhetősége nagy előnyt jelent. A terület infrastruktúrája fejlesztés alatt áll. Az elektromos ellátás és a belső úthálózat kivételével a közművek elké2007. NOVEMBER
szültek, a teljes infrastruktúra 2008 nyarára elkészül. Jelenleg négy nagyobb projekt van fejlesztési szakaszban. Január elsejétől indul új kutatási projektünk az EU 7. Keretprogramban, vidékfejlesztési témában. A projekt támogatása kb. 1,2 millió euró (ebből DE: kb. 130 000 euró), időtartama 30 hónap. Az első olyan 7 KP-s projekt, amelyet egyetemünk koordinál. Összesen 8 partner vesz részt a projektben, melynek fő célkitűzése, hogy azonosítsa a foglalkoztatási lehetőségeket befolyásoló tényezőket annak érdekében, hogy a jövő vidékfejlesztési politikáit ennek tükrében lehessen kialakítani. EÉ: — Hogyan alakult a Bolognai rendszer bevezetése az ATC-n, és hogy áll a centrum a mesterképzés elindításával? – A centrum nagy érdeklődéssel várta az új, felvételi eljárás gyakorlati megvalósítását, annak tapasztalatait. Ami a felvételt illeti, 2007-ben sem csökkent az érdeklődés az ATC iránt. A Mezőgazdaságtudományi Karon különösen a természetvédelmi, a környezetgazdálkodási és az élelmiszer mérnöki szakok voltak vonzóak. Az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Karunkon a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki és a pénzügyi és számviteli szakokra volt a legnagyobb az érdeklődés. A legnépszerűbb szakokra 116119-121 ponttal lehetett felvételt nyerni. Még egy újdonság: idén indult először a nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintézői szak, amely iránt ugyancsak nagy érdeklődés mutatkozott. A beiskolázási adatok önmagukban bizakodásra adnak okot. Az 1626, új típusú képzésre felvett hallgatói létszám a centrumot illetően alapképzési szakokon kb. 5.000 hallgatót prognosztizál egy-egy tanévre vonatkozóan, ami a majdani mesterszakokkal és a PhD képzéssel HÁTTÉR
kiegészülve biztosítja a jelenlegi 6.000 fő körüli létszámot, akár meg is haladhatja azt. A jövőre nézve az egyetemet és a centrumot illetően szükséges, hogy átgondolt és egymást támogató beiskolázási stratégiát alakítsunk ki, a meglévő tevékenységeket összehangolva jelenjünk meg a felvételizni szándékozók előtt. Terveink szerint új BSc szakokat is indítunk kereskedelem-marketing és turizmus-vendéglátás területen, valamint gőzerővel folyik a mesterszakok előkészítése, amelyek közül többet már engedélyeztek is számunkra. Az AVK-n a tervezett MSc/MA szakok akkreditációs eljárás alatt állnak. Az indítási kérelmek elfogadása esetén Emberi erőforrás tanácsadó MA, Vállalkozásfejlesztő MA, Vidékfejlesztési agrármérnöki MSc, Számvitel MA mesterszakok kerülnek meghirdetésre. A Mezőgazdaságtudományi Karon a 2008/2009-es tanévben meghirdetésre kerülő MSc szakok: Agrármérnöki, Élelmiszerbiztonsági és – minőségi mérnöki, Kertészmérnöki, Növényorvosi. Három mesterszak szakindítási akkreditációs kérelme benyújtásra került a MAB-hoz (állattenyésztő mérnöki, természetvédelmi mérnöki, környezetmérnöki). Az agroökológus mesterszak szaklétesítési akkreditációs kérelme (konzorciumi formában) szintén a MAB előtt van. Kidolgozás alatt áll a környezetgazdálkodási agrármérnöki és a mezőgazdasági biotechnológus mesterszakok szakindítási kérelme. A Műszaki Kar a MAB által elfogadott létesítménymérnöki MSc szakot hirdeti meg, benyújtásra került a gépészeti modellezés MSc. Kidolgozás alatt áll a műszaki menedzser, az építőmérnöki, az építészmérnöki és a gépészmérnöki MSc. Ölveti László
EGYETEMI ÉLET
9
Világszínvonalú körülmények között gyógyulnak a gyermekek
Új, 340 négyzetméter alapterületű egységgel gazdagodott a DEOEC nemzetközileg is elismert Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszéke. A 100 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően korszerű infrastruktúrával és modern járóbeteg- szakrendelőkkel várja az intézmény a beteg gyermekeket. A tanszék új épületrészében a kis betegek világszínvonalú ellátást kapnak, mindezt a legszigorúbb minőségi előírásoknak megfelelő körülmények között. A beruházás keretében orvosi rendelőket,
várótermeket, mosdókat, az alagsorban raktárteret alakítottak ki, az eddigi 2-es és 3-as pavilon összekötésével pedig építészetileg is egységes épületegyüttes jött létre. A tanszék eddig is kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhetett, hiszen laboratóriumában a kiváló szakemberekből álló munkacsoport az elmúlt öt-hat évben többek között megteremtette a ritka immunhiány-betegségeket okozó génhibák modern génszekventáló módszerrel való kimutatásának feltételeit. Itt működik továbbá a Kelet-közép-európai Infektológiai és Gyermekimmunológiai
Kutató- és Oktatóközpont is, amely 1999 óta számos nemzetközi rendezvényt szervezett. Ezek közül kiemelkedő és szakmai körökben különösen elismert a „J projekt” néven, 2004 márciusában útjára indított orvostovábbképző és szakmai együttműködési program, amely több mint 10 keleteurópai országot érint. A tanszék legújabb egységét november 5-én vehették birtokba a gyermekek és orvosok egyaránt, hiszen akkor avatta fel dr. Fésüs László rektor és dr. Paragh György centrumelnök. Az ünnepi esemény az immunhiányos gyermekek javára szervezett jótékonysági operagálával zárult a Kölcsey Központban, amelynek majd kétmilló forintos bevételt köszönhetnek a szervezők. Szabó Ivett
Debreceni Egyetem Közalkalmazotti Tanács Kedves Olvasó! Ajánlom szíves figyelmébe a novemberi testületi ülés tömör összefoglalóját. Fontosabbnál fontosabb témák kerültek megbeszélésre. A törvényi előírások a közeli hónapokban választásokat tesznek szükségessé. Igen alapos előkészítés mellett is nélkülözhetetlen a munkában az érintettek aktivitása, melyre feltétlenül számítunk. A Debreceni Egyetem Közalkalmazotti Tanácsa nevében tisztelettel és barátsággal: Dr. Mikita János elnök TÁJÉKOZTATÓ KÖZLEMÉNY 13. (2007. november 7.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló – Dr. Mikita János 2. Beszámoló a Közalkalmazotti Tanács választásával kapcsolatos felkészítésről – Élesné Tóth Katalin 3. Változás a közalkalmazotti jogviszonyban – Tivadar Lajosné 4. Egyebek (vizitdíj, napidíj, orvosi ügyeleti díj stb.) Határozatok: 1. A testület elfogadta a csoportos létszámleépítésekről szóló elnöki tájékoztatót. 2. A Közalkalmazotti Tanács meghallgatta a közelgő választásokkal kapcsolatos beszámolót, s időbeli programozási javaslatot fogadott el.
10 www.egyetemter.hu
3. A KT tudomásul vette a közalkalmazotti jogviszonyban bekövetkezett változások összegzéséről szóló jelentést. 4. A testület javasolja, hogy a DE és az OEC vezetése – a Debreceni Egyetem egységét hangsúlyozandó – az egyetem valamennyi közalkalmazottja vizités napidíj- mentességének lehetőségét gondolja újra. A törvényi szabályozás egyértelmű állásfoglalása adott, de talán kínálkozik lehetőség – amennyiben az Agrártudományi Centrum és a Tudományegyetemi Karok vezetése talál anyagi forrást saját közalkalmazottjai segítésére – a felvetés megvitatására. A Közalkalmazotti Tanács készséggel vállal szerepet a probléma megoldásának előkészítésében. 5. A KT felveti, hogy az OEC vezetése fontolja meg annak lehetőségét, hogy az intézményben évtizedeket dolgozó, nyugdíjba került munkatársak mentesüljenek a számukra megalázó vizitdíj-napidíj befizetésétől. 6. A Debreceni Egyetem Közalkalmazotti Tanácsa felhívja a figyelmet az Orvos- és Egészségtudományi Centrum klinikáin ügyeletet teljesítő orvosok ügyeleti díjainak tarthatatlanságára. Az utóbbi hónapokban bekövetkezett díjcsökkenés negyven százalékos mértéke méltatlan az ellátott feladat minőségéhez és mennyiségéhez egyaránt. Kérjük az egyetem és a centrum vezetését, hogy valamennyi érintett közvetlen bevonásával haladéktalanul kezdeményezzen további megbeszélést a szakszervezet kompetenciájába tartozó kollektív szerződésben rögzítettek mentén. 7. A Debreceni Egyetem Közalkalmazotti Tanácsa következő testületi ülésének időpontja 2007. december 4.
HÁTTÉR
2007. NOVEMBER
2007. NOVEMBER
HÁTTÉR
EGYETEMI ÉLET
11
Kitüntették a jeles professzort Eötvös József-koszorút kapott kiemelkedő tudományos életművéért egyetemünk professzora, dr. Loch Jakab okleveles vegyészmérnök. Az elismerést dr.Vizi E. Szilveszter akadémikustól, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől vehette át a Tudomány Ünnepén. A kiváló profeszszornak lapunk is gratulált, emellett a koszorúról és tudományos pályájáról faggattuk. – Minden elismerés, így ez is, meglepetésként ért, és óriási megtiszteltetésnek tartom. Külön öröm volt számomra, hogy a koszorú átadására a 75. születésnapom közelében, november 5-én került sor. Összesen heten kaptunk ilyen kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémiától. EÉ: — Tudom, hogy néhány percben lehetetlen összefoglalni a nagy ívű tudományos pályáját, de ha mégis ki kellene ragadni egykét momentumot, akkor mit tudna kiemelni, mi foglalkoztatja és foglalkoztatta az elmúlt évtizedekben a leginkább? – Visszanyúlnék az Eötvös-koszorú indoklásához, amelyben az oktatás, kutatás, tudományszervező munka elismerése volt megjelölve. Én úgy fogalmaznék, hogy az elmúlt ötven év az agrár felsőoktatás, kutatás szolgálatában telt. Pályafutásomat 1959-ben a DATE jogelődjénél, a Mezőgazdasági Akadémia Kémia–talajtani Tanszékén kezdtem, ahol a talajtan és a kémia oktatásában egyaránt
részt vettem. Később az önállósult Kémia Tanszékre kerültem, itt megbízást kaptam a korábban önálló tárgyként nem oktatott agrokémia tananyagának összeállítására és előadások tartására. Ez a munka később számos jegyzetben, tankönyvben testesült meg, megszületett például Nosticzius Árpáddal írt közös tankönyvünk, az Agrokémia, Növényvédelmi kémia. Ez mostanra már négy kiadást élt meg, és az agrár felsőoktatásban egységes tankönyvként van elfogadva. EÉ: — Mindezek mellett a kutatásai is izgalmas témákat ölelnek fel. – A kutatásban – mások által is megállapítva – úttörő jelleggel foglalkoztam a növényi tápelemek közül a magnézium talajbani előfordulásával, a hazai magnéziumhiányos területek felkutatásával, a magnéziumpótlás (trágyázás) lehetőségeivel, hatásaival. Voltaképpen ez a kutatómunka alapozta meg a kandidátusi értekezésemet, amit 1970-ben védtem meg, majd később az MTA doktora cím megszerzését is. Tanszéki munkatársaimmal széles körű kutatásokat végeztünk a makro és mikro tápelemek hatásának tanulmányozására, a toxikus elemek káros hatásainak kiküszöbölésére a talaj-növény rendszerben. EU-támogatással hazai és nemzetközi együttműködés keretében tanulmányoztuk a 0,01 kalcium-klorid univerzális talajkivonó szer alkalmasságát a talajok tápelemtartalmának jellemzésére. Ami a tudományszervező munkát illeti, 1978-ban neveztek ki tanszékvezető egyetemi tanárnak
a DATE Mezőgazdaságtudományi Karának Kémiai Tanszékére, amit 20 évig vezettem. A tanszékvezetői feladatok mellett kari és egyetemi vezetői tisztségeket is betöltöttem. 1977–80 között a Mezőgazdaságtudományi Kar dékánhelyettese, 1980-tól 86-ig pedig dékánja voltam. 1992-től 1998-ig két cikluson keresztül a DATE rektoraként tevékenykedtem. Intézményen kívüli megbízatásaim is voltak, vannak jócskán. Az MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottságának tagja vagyok 1975-től, és elnökhelyettese 2001 óta. Tagja vagyok ezen kívül a Nemzetközi Talajtani Társaságnak, a C.I.E.C. Magyar Nemzeti Bizottságának, valamint a VDLUFA Német Agrárkutatók Szövetségének. Ehhez kapcsolódóan 1991 óta évről évre rendszeresen részt veszek Magyarország képviseletében a közép- és kelet-európai országok, valamint Németország és Ausztria szakértőinek konzultatív találkozóin. EÉ: — Tevékenységeit felsorolva látható, hogy most sem pihen, és van még mit cselekedni, lapunk ehhez kíván még sok sikert és erőt! Szabó Ivett
Egészségesek a fiatalok? Ingyenes egészségfelmérést tartott a népszerű híradós, Erős Antónia által létrehozott Egy csepp figyelem Alapítvány a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában, november 6-án. Az alapítvány szakképzett munkatársai nagyszabású egészségfelmérő programot hoztak létre, amelynek keretében az idén hat magyarországi egyetemen szűrik ingyen a fiatalokat, valamint kitöltetnek velük egy kérdőívet az életmódjukról. Miután a szakemberek összesítik az adatokat, kiderül, hogy mennyire élnek egészségesen a diákok, rendszeresen sportolnak-e, és betartják-e az egészséges életmód alapelveit. Az alapítvány egyetemi programjának a debreceni volt az utolsó állomása, miután három budapesti és két vidéki felsőoktatási intézményben már megmérték összesen több ezer diák vércukrát, vérnyomását, testtömeg- indexét vagy szén-
12 www.egyetemter.hu
monoxid-kibocsátását. Mint Erős Antóniától megtudtuk, nagy elváltozásokat nem találtak a szűréseken, emellett az is kiderült, hogy nem fordítanak kellő figyelmet magukra az egyetemisták. Az egyetemi program 2008ban is folytatódik, a tervek szerint újabb négy felsőoktatási intézménybe látogatnak majd el a szakemberek. Az alapítvány egyébként 2005 óta tevékenykedik, és a cukorbetegség korai felismeréséért és megelőzéséért, valamint az egészséges életmód terjesztéséért küzd immár két éve. 2005-ben elindították a patikai vércukorszintmérést. Akkor 55 gyógyszertárban kezdték meg a méréseket, ma már országszerte több mint 450 narancssárga felkiáltó jellel megjelölt patikában mérheti meg bárki a gyógyszerész segítségével saját vércukorszintjét. Az alapítvány eddig öszszesen 200 középiskolának adományozott vércukormérőket, munkatársai különböző rendezvényeken végeztek ingyenes szűréseket, mint például a Sziget fesztiválon, a HÁTTÉR
szegedi Kajak-kenu világbajnokságon vagy a budapesti Öttusa Európa-bajnokságon. Közreműködésükkel több mint 80 ezer ember vércukrát ellenőrizték már, és több ezer család vett részt a tavalyi „Egy csepp világnapon”, amelyet most november 18-án ismét megrendeznek Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban. Szabó Ivett 2007. NOVEMBER
2007. NOVEMBER
HIRDETÉS
EGYETEMI ÉLET
13
A reform íze 1I. A bolognai rendszer Október 24-én egyetemünk adott otthont a Felsőoktatási Reform Túrának. Ennek a tapasztalatai alapján indított sorozatunkban a felsőoktatási reform lényegesebb céljairól, bevezetésének hátteréről, várható következményeiről értekezünk. Ezúttal a bolognai rendszer kerül terítékre. „Bologno tea: Vadcseresznye és arabela. Játék, élvezet, kikapcsolódás. Fogyasztása egy olyan szertartás lehet, ami megköveteli tőled, hogy nyugton légy egy picit, hogy magadra figyelj, hogy beszélgess. Kapcsolatot teremts magaddal és a világgal.” A reformtúra keretében ilyen teát is fogyaszthattak a hideg időjárás közepette egy kis melegségre szomjazó egyetemisták. Kreatív kampányfogás, dicséret az OKM (ez ugye nem egy jól ismert huncut kis újság ékezet nélküli neve, hanem az Oktatási és Kulturális Minisztérium rövidítése) marketingszakembereinek. De valóban olyan hatással jár a bolognai rendszer bevezetése, mint egy vadcseresznye- arabela tea elfogyasztása? 1999 júniusában írták alá Bologna városában az európai oktatási miniszterek azt a nyilatkozatot, mely konkrét célokat fogalmazott meg a felsőoktatási rendszerek harmonizálására. Ennek keretében 2010-ig egy olyan egységes európai felsőoktatási térséget kívánnak létrehozni, melyben a részt vevő országok az eddigieknél szélesebb mozgásteret biztosítanának a hallgatók számára. Az egységesítés keretében kétszintűvé (BSc és MSc) válik a képzés, egységesül a kreditrendszer. Így könnyebben összehasonlíthatóvá válnak a végzettségek az egész európai felsőoktatásban. A nyilatkozat alapgondolata, hogy az egységes európai oktatási térségben lévő intézmények között minél hatékonyabban biztosítsa a munkaerőpiacra való felkészítést. Arra a munkaerőpiacra, ami ma már nem csak Magyarországot jelenti számunkra. Nemhiába léptünk be az Európai Unióba. Csak egy, mindenki számára ismerős mondat az unióról: „A munkaerő szabad áramlása.” Ennek köszönhetően sokkal
14 www.egyetemter.hu
nagyobb mozgástere lesz (papíron már van) a magyar munkavállalóknak – így a leendő diplomásoknak is –, mint volt mondjuk 5 évvel ezelőtt. Ma már az EU több mint 15 tagállama biztosít szabad munkavállalási lehetőséget a magyar állampolgárok számára. Az új típusú diploma megszerzése után már ezen országok (pl. Hollandia, Nagy-Britannia, Finnország, Írország) álláshirdetési újságait, honlapjait is érdemes tanulmányozni, hiszen a megszerzett diplomák ezen országok piacára is kompatibilisek lesznek. Az új képzési rendszer és az általa adott diploma tehát olyan lehet a munkaerőpiacon, mint az USB-kábel a számítógépeknél, adathordozóknál: bárhova is menjünk vele Európában (ha már ennél az USB-s példánál vagyunk: az egész világban), használni tudjuk. Igen: játék, élvezet, kikapcsolódás, kapcsolatteremtés. Minden tényező adott ahhoz, hogy a diploma megszerzése és az utána következő életünkben egy picit nyugton legyünk. Mint a wildcherryarabela tea is utal rá, gondolhatnánk. De nem megy minden ilyen egyszerűen, ezért érdemes egy kicsit a bevezetés hátterébe is betekinteni. A bolognai rendszer bevezetése hazánkban már 1993-ban elindult, a doktori képzést ekkortól már ezen követelményeknek megfelelően alakították ki, aminek az átalakítása akkor még igen sok támogatót tudhatott maga mögött. Az alapképzés átalakítása viszont inkább ellenérzések közepette valósul meg. Több panasz is megfogalmazódik a hallgatók és az őket eltartó szülőktől egyaránt. Tény, hogy az új képzési formában az eddig öt év alatt elsajátított ismereteket most három év alatt kell elsajátítani. Minél kevesebb idő alatt szerzi meg a képesítést valaki, annál korábban kerülhet ZOOM
ki a munkaerőpiacra. A mihamarabbi „aktiválás” taktikai húzás is lehet az unió részéről. Furcsa, de Magyarországon és az Európai Unió több országában erre égető szükség van. Elöregedőben van számos uniós ország, ami magával vonja az inaktívak, az eltartottak számának a növekedését. Őket meg valamiből el kell tartani: például adókból, aminek a bevételeit legkönnyebben az aktívak munkája által lehet növelni. Az új képzési formának a munkaerőpiac felé is nyitottnak, rugalmasnak kell lennie, ami sajnos nem mindig valósul meg – leginkább az intézmények részéről. Ez nem csoda, hiszen a rendszerre való teljes és hatékony átálláshoz legalább három év szükséges. Addig átgondoltan és odafigyelten kell a kapcsolódó pályakövetést bevezetni, a más intézményekkel és a piaccal való harmonizációt, és a (hallgatói-oktatói) igények felmérése utáni finomításokat elvégezni. Mivel a piac igényei állandó változások alatt állnak, elengedhetetlen az egész életen át tartó tanulás gondolatának a támogatása, amire az oktatók felkészítése és a hallgatókkal való megértetése nem könnyű feladat. A változások alatt lévő munkaerőpiac ugyanis elvárja az állandó fejlődést, a változó igényekhez való alkalmazkodást. Elmondható, hogy a három év alatt megszerzett tudás emiatt állandó bővítésre szorul, amit csak a piaccal való komoly együttműködéssel lehet megoldani. Ez a komplex átalakítás pedig akár 15-20 évet is igénybe vehet, hiszen a piac jelenleg igen kiszámíthatatlanul változik, a kiszámíthatóság és a stabilizáció elérése pedig nem megy olyan könnyen. Hiszen a cél az, hogy a frissdiplomások körében növekvő munkanélküliséget (ami 2005-ben már 7,6% volt, szemben az 1992-ben lévő 3,6%-kal) lecsökkentsék. Ezért pedig piacképes diplomásokat kell kiállítania az egyetemeknek. Hogy milyen további változtatások szükségesek a diplomák piacképessé tételéhez, arról sorozatunk következő részében értekezünk. Koterle Gábor 2007. NOVEMBER
Ki a túró az az Imi? Hónapok óta látjuk Imi bágyadt férfiarcát a plakátokon, naponta felolvassuk magunkban próbaüzemi kérdését. Az Egyetemi Élet utánajárt annak, hogy mi lapul Imi, azaz az Integrált Multifunkcionális Intelligens Kártya belsejében. A Debreceni Egyetemen három éve alakult meg az a kooperációs kutató központ, melynek egyik részprojektje az egyetem és Debrecen városa által közösen kifejlesztett Integrált Multifunkcionális Intelligens Kártya. Intézményünk részéről az Informatikai Kar, a város oldaláról a DvInfo Informatikai Kft. működött közre a tervezésben, jelenleg pedig közös tesztprogramot üzemeltetnek. Dr. Pethő Attila, az Informatikai Kar dékánja az alapötletről és a fejlesztésről a következőket mondta lapunknak: – Debrecen lakosságának több mint 10%-át adják már az egyetemisták, akik, habár sokan csupán ideiglenes lakói városunknak, használják a város bizonyos szolgáltatásait, így a gyógyfürdőt, az uszodát, a tömegközlekedési eszközöket. A városi polgárok is sok szolgáltatást használnak az egyetemen, legfontosabb talán a Nemzeti Könyvtár. Olyan kártyát
2007. NOVEMBER
igyekeztünk kifejleszteni, amely széleskörűen használható mind az egyetemen, mind a campusokon kívül eső intézményekben. Először azt térképeztük fel, hogy milyen szolgáltatások kezelhetőek ilyen módon: itt 20-as, 30-as nagyságrendű területet találtunk, kezdve a beengedő funkcióktól a menzán, másoláson, számítógépekhez való hozzáféréseken át a könyvtárhasználatig. Ezek szerint újabb plasztikkártyával bővülhet pénztárcánk, amellyel megebédelhetnénk, elmehetnénk lepihenni étkezés után a koliba, majd levezetésképpen relaxálni a gyógy- vagy élményfürdőbe. Mindez igen szimpatikus megoldásnak tűnik, ám joggal gondolhatunk arra, hogy zsebünkben lapuló diákigazolványunk vagy éppen az idén szeptemberben funkcióját vesztő hallgatói kártyánk is alkalmas lehetne ilyen műveletek elvégzésére. Természetesen ez nem csak nekünk jutott eszünkbe: – Mi is ezzel a kérdéssel kezdtünk hozzá vizsgálatunkhoz: alapozzunk a már meglévő kártyákra, vagy pedig új megoldást válasszunk. Természetes elgondolásnak tűnt volna, hogy a diákkártyát használjuk ezen feladatokra, s csak a diákigazolvánnyal nem rendelkező embereknek készíttettünk volna újabb kártyát. A probléma viszont
ZOOM
az, hogy a diákkártya nem a diák tulajdona, ráadásul a kártya adatait még csak nem is az egyetem kezeli, hanem a minisztérium egyik háttérintézménye tárolja azokat, amihez nem sikerült megfelelő hozzáférést biztosítanunk. Újabb funkciók hozzárendeléséhez szintén a tulajdonos engedélyére lett volna szükségünk, éppen ezért teljesen más utat, a különálló multifunkciós kártyát választottuk megoldásként – tájékoztatott Pethő Attila. A kártya csak azonosításra szolgálna, a szolgáltatások jogosultságának ellenőrzése pedig egy adatbázison futna keresztül. Pénzt lehetne feltölteni rá, esetleges elvesztésekor le lehetne tiltani, csakúgy, mint egy bankkártyát. Itt azért eszünkbe juthat az emberi lustaság, mint legfőbb tényező: ha enni, úszni, netezni, könyvet kölcsönözni szeretnék, akkor egyszerűen bemegyek az adott intézménybe, és kifizetem készpénzben a szolgáltatást. A kártya igénybe- vételével viszont jelentkezik egy közbeeső aktus, mégpedig a pénzfeltöltés IMI-re, ami, akár jobbról nézzük, akár balról, a hagyományos fizetési mód felé terelhet minket, hiszen senki sem szereti bonyolítani az életét. Pethő Attila azonban azt tapasztalja, hogy nyugati országokban egyre kevesebb helyen fogadnak el készpénzt, hiszen a pénzkezelés nehézkesebb, mint a kártyahasználat. Dékán úr például évekig használt a saarbrückeni egyetem menzáján egy ehhez hasonló intelligens kártyát. A tesztidőszak egy hónapja indult, 1000 kártyát osztott ki a projektvezető az önkénteseknek, akik a menzán, a könyvtárban, és a Sportuszodában próbálgathatják, hogy a rendszer el tud-e látni ekkora nagyságrendű felhasználói kört. A vizsgálat eredményeiről, IMI pályafutásáról a későbbiekben is beszámolunk lapunk hasábjain. Szabó Laci EGYETEMI ÉLET
15
Egyetemi hírek Albérletek Bulik Sporthírek Sztárinterjúk Programok Állások Szolgáltatások
Minden, ami egyetem, minden, ami Debrecen: www.egyetemter.hu Oktatás, párnacsata, buli – nézd meg a Debreceni Egyetem hallgatói filmjét a www.egyetemter.hu oldalon! 16 www.egyetemter.hu
ZOOM
2007. NOVEMBER
Cunami, földrengések és tálibok közt… Pakisztáni földrengés, délkelet-ázsiai cunami, indonéziai földrengés. Csak néhány természeti katasztrófa azok közül, ahol mindig szükség van az azonnali orvosi és humanitárius segítségre. A hírekből már többször is értesülhettünk arról, hogy a magyarok ilyen helyzetekben mindig készségesen segítenek. A magyarok között pedig a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) is tevékeny szerepet vállal a mentésekben. Sokszor saját testi épségüket kockáztatva mások életének megmentéséért. Baptista szeretetszolgálat, Miskolci Speciális Mentők. Csak néhány, a hírekből ismerős komoly orvosi felkészültséggel rendelkező karitatív szervezet, akik különböző természeti katasztrófák, hátrányos helyzetű térségek (háborús övezetek; szegénységgel, betegségekkel sújtott országok) lakosságának nyújtanak segítséget. De nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy ilyen szervezetet találjunk közvetlen közelünkben. Nemcsak Magyarország, de egész Európa orvosi egyetemei közül is csak a Debreceni Egyetem rendelkezik azzal a sajátos privilégiummal, hogy magáénak mondhat egy igen komoly módon felkészült, speciális mentéssel foglalkozó, karitatív szervezetet, mint a DEKOM. A szervezet megalakításának ötlete már a felvételi beadásakor megfogalmazódott a DEKOM elnöke, a ma 32 éves gyereksebész, dr. Késmárky-Kodak András fejében. Az ötlet megvalósításához azonban kellettek azok a komoly mentőakciók is, amelyek során a csoport tagjai már jóval a szervezet megalakulása előtt bizonyíthatták a feladatra való rátermettségüket. Például a 2005-ös pakisztáni földrengés során a labilis lábakon álló biztonságáról ismert (pontosabban fogalmazva a drog- és fegyverkereskedő tálib és afgán gerillák állandó fegyveres ellenőrzése között lévő) afgán–pakisztáni határ közelében kellett a katasztrófa sérültjeit ellátniuk. Itt előfordult egy olyan eset, amikor a helyszínre érkezve az első sebészeti beavatkozást pont az egyik mentőcsoport tagján kellett elvégezni, akit a gerillák gránátjának egyik repesze talált el, ami után a csoportot katonai őrizetben kísérték vissza állomáshelyükre. 2007. NOVEMBER
A DEKOM hazai karitatív tevékenysége is figyelemre méltó. Az észak-alföldi térség elhanyagolt térségeit, annak szociálisan hátrányos helyzetben lévő embereinek, így hajléktalanoknak, továbbá a nehezen megközelíthető tanyavilág idős lakosságának az egészségügyi ellátását is elvégzik. Gyermekotthonok, gyermekvédelmi intézmények lakóinak egészségügyi szűrésében és egyéb segélyezésében is részt vesznek. Várhatóan ezen tevékenységük hamarosan már nemzetközi szintűvé is válik, melynek keretében már kárpátaljai és erdélyi gyermekotthonok is felkerülnek a szervezet ellátási körébe. Tavaly nyáron nagy sikerrel szerveztek oktatást vakok és csökkent látóképességűek részére. Emellett évente több egészségmegőrző, díjmentes szűrést, vizsgálatot is szeretnének lefolytatni, ami terápiás tanácsadással lenne kiegészítve A Debreceni Egyetem számára számos előnnyel jár a speciális mentő- és orvoscsoport megalakítása. A külföldi mentőakciók által a csoport az intézmény hírnevét öregbíti. Segítségükkel a későbbiekben egy új, önálló képzésforma indulhatna be katasztrófa orvostan néven, de akár tantárgyként is fel lehetne venni a speciális mentést és annak különböző válfajait, a vízi mentésen át a szituációs gyakorlatok megismeréséig (például siklóernyősök mentése stb. stb.) Mindez széles körű és komplex tevékenység igen sok munkával, melynek megfelelő színvonalon való fenntartása sok pénzt is igényel. A csoport ezért bármiféle adományt, nem anyagi jellegű segítséget is szívesen fogad. Nem titkolt célja, hogy a jövőben az egyetem dolgozóit, hallgatóit is aktivizálják különböző jótékony célú gyűjtéseken, amivel intézményünk karitatív szellemét erősítenék. További információ: www.dekom.hu Koterle Gábor
ZOOM
EGYETEMI ÉLET
17
Michiel de Ruyteremlékkonferencia 400 évvel ezelőtt született Michiel Adriaenszoon de Ruyter (Vlissingen, 1607. március 24.— Siracusai-öböl, 1676. április 29.) „De Ruyter Mihály hollandi tengernagy. A szabadító”, ez áll a Debreceni Református Nagytemplom mögött található emlékoszlopra vésve. És a dátum: 1676. február 11. Ekkor szabadította ki flottája élén Michiel de Ruyter a még életben maradt 26 magyar protestáns lelkészt a nápolyi fogságból, akiket a pozsonyi törvényszék sok más társukkal együtt hazaárulás vádjával fogott perbe. Erre az eseményre és a holland tengernagyra emlékeztünk a Michiel de Ruyter és Magyarország című emlékkonferencián, melyet a Debreceni Egyetem Reformációkutató és Kora Újkori Művelődéstörténeti Műhelyének közreműködésével és a Debreceni Református Kollégium támogatásával a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszéke szervezett. A konferencia 2007. október 26-án kezdődött a Nagytemplom mögötti Gályarabemlékmű koszorúzásával, melynek során dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tartott rövid megemlékezést, majd Ronald Mollinger, a Holland Királyság budapesti nagykövete, dr. Fazakas Sándor, a Református Hittudományi Egyetem rektora, Bölcskei Gusztáv
18 www.egyetemter.hu
püspök, dr. Debreczeni Attila, egyetemünk tudományos rektorhelyettese és dr. Pelyvás Péter dékánhelyettes helyezték el az emlékezés koszorúit. Az emlékezést követően a Debreceni Református Kollégium kis tanácstermében hazai és külföldi előadók tartottak előadásokat Michiel de Ruyter és Magyarország kapcsolatáról és a gályarab prédikátorokról. Sokak számára ismeretlen De Ruyter, pedig már 1895 óta ott áll a neve az emlékoszlopon, és Debrecenben van egy Ruyter utca is. Michiel Adriaenszoon de Ruyter holland nemzeti hős, aki a XVII. század
ZOOM
folyamán a holland flotta élén nagyban hozzájárult, hogy a fiatal Holland Köztársaság nemcsak hogy fenn tudott maradni a történelem viharában és a nagyhatalmak szorításában, de Európa egyik vezető kereskedelmi hatalmává nőtte ki magát. Mikor De Ruyter kiszabadította a magyar protestánsokat a gályarabságból, már 69 éves volt, ami abban az időben magas kornak számított. Az öreg admirálisnak ez volt utolsó útja, soha nem látta viszont a holland partokat. Két hónappal azután, hogy kiszabadította a magyarokat, 1676. április 22-én ütközött meg a francia flottával Messinánál. Ez volt élete nyolcadik nagy tengeri ütközete, amelyben tengernagyként vett részt. A csatában De Ruyter az Eendracht parancsnoki hídján állva osztogatta utasításait, mikor egy ágyúgolyó mindkét lábán megsebesítette (bal lábfejét leszakította, jobb bokáját szétroncsolta). A parancsnok nélkül maradt holland flotta elvesztette az ütközetet, és a Siracusai-öbölben kötött ki. De Ruyter egy heti szenvedés után, április 29-én este halt meg. Testét bebalzsamozták, és Hollandiába vitték, de a temetésre majd egy évig várni kellett. 1677. március 18-án Amszterdamban helyezték örök nyugalomra. De Ruytert egy egész nemzet gyászolta. Olyan legendás hős volt ő a hollandok szemében, mint a magyar történelemben Hunyadi János vagy Zrínyi Miklós, és ezért lett Hollandiában (a 2006-os Rembrandt-év után) a 2007-es év Michiel de Ruyteremlékév az admirálisról szóló előadások, 2007. NOVEMBER
konferenciák, kiállítások és publikációk végtelen sorával. Pedig eredetileg nem katonai pályára készült. Gyerekkorától kezdve csak a tenger érdekelte. Egy délnyugat-hollandiai kikötővárosban, Vlissingenben született 1607. március 24-én, egy sörkihordó fiaként, a holland függetlenségi háború (1568–1648) közepén, és ekkor még csak Michiel Adriaenszoonnak hívták. Mint Machgyel Adriaense Ruyter először 1635-ben írta alá az egyik hajónaplót. A Ruyter nevet valószínűleg nagyapja iránti tiszteletből vette fel, aki a holland köztársasági seregben a lovasságnál szolgált (ruiter hollandul lovast jelent). Ebből lett végül a Michiel Adriaenszoon de Ruyter név. Tizenegy éves korában szegődött el hajósinasnak. Végigjárta a tengerész szamárlétrát, és végül kapitány lett belőle. Volt bálnavadász, kereskedő, de szolgált (magán)hadihajókon is. Sikeres üzletember lett belőle, saját hajóin a fél világot bejárta. Negyvenöt éves korára olyan vagyonra tett szert, hogy elhatározta, nem folytatja tovább mesterségét, letelepszik, visszavonul, és vígan megél vagyona kamataiból. A nyugodt, szárazföldi, családnak szentelt életből persze semmi sem lett, közbeszólt az első angol–holland háború. De Ruytert felkérték, hogy vegyen részt a hadiflotta irányításában, 1654-től flottaparancsnok-helyettes lett, és családjával együtt Amsterdamba költözött, de a családja nem sokat látta, mert állandóan harcolt valaki ellen, a holland érdekeket védve: az angolok ellen, algériai kalózok ellen, a svédek ellen Gdansknál, a portugálok ellen, hőstetteiért III. Frigyes dán király nemesi címet adományozott neki. A második és harmadik angol–holland háborúban De Ruyter határozott, néha vakmerő akcióival győzelemre segítette a holland 2007. NOVEMBER
flottát. 1672-ben De Ruyter akadályozta meg az ellenséges angol–francia egyesült flotta partraszállását, és ezzel szavatolta hazája biztonságát a tenger felől. Ekkor
ZOOM
már nemcsak flottaparancsnok volt, hanem ünnepelt nemzeti hős is, aki a tengernagyi posztról korára hivatkozva újra és újra lemondott, de a köztársaság vezetői nem engedték visszavonulni. Hollandiának szüksége volt rá. Majd négy évvel később jön az utolsó tengeri út, Nápoly és a magyar lelkészek kiszabadítása. De Ruyter életében ez csupán egy kis epizód, és eltörpül pályafutásának haditettei mellett, de mi emiatt emlékeztünk rá az október 26-i konferencián, De Ruyterre, a „szabadítóra”. Pusztai Gábor
EGYETEMI ÉLET
19
Azt írta az angyal, hogy udvaroljak egy kicsit, nem lesz semmi baj. Ma van a szűznek neve napja. Gondoltam, veszek egy szál piros rózsát. Trolival mentem. Elszívtam egy cigit a sarkon a koldussal. Régen volt itt egy virágbolt, a koldussal szemben. Megszűnt. Le volt engedve a redőny. Nem kapott virágot a szűz. Nincs semmi baj. Nincs váza sem. Megírom az angyalnak. ** *
Farkas Arnold Levente versei
***
Lefényképezzük a régi szekrényt, nagymama kilencven évét, valami érdekeset. Nem számít
Az ősz levelei közé ősz hajszál vegyül. A lányok szerelmesek. A férfiak okos fejét lehúzza a gond.
a magány. Adunk a vámosnak egy csomag csempészcigarettát. Ha üres a szökőkút, nincs benne víz, azt mondjuk,
A csoda lényege szerint valósággá teszi azt, ami nincs. A zene például. A zongora. A fekete-fehér
szökőkútcsontváz. Vannak szavak, amiket csak én ismerek. Vannak szavak,
hangok először harapnak, aztán simogatnak, aztán újra harapnak. A kéznek
amiket csak a gyermek ismer. Ezért tanultam meg járni, ezekért a szavakért.
előtte melegben kell töltenie az éjszakát. A kéz. Ez egy régi szó. Ahogy a hab.
Isten néha megzavarja az embert. Vannak városok, ahol nincsenek szökőkutak. Az eső esik. A halászhajók kivetik hálóikat. Akadnak másféle városok is. Balszerencsét hoz az ügyvéd és a pap. A szökőkút télen nem üzemel. Leeresztik a vizet. Aprópénzzé változnak a halak. A törvény nem segít. Isten szereti az ember apró fényeit. Tavasszal halak úsznak a kútban. Koldusok fürdenek. *** Mentem. Két öklöm ronggyá dagadt kezemben. Zöld fényt öntött rám a hold. Köpenyemen egy
Hegedűs Mariann felvétele
méla folt. Dalolt a szív, szöveget írt hozzá az értelem. Van olyan hajnali szépség, ami kegyetlen, hajnalban ráhajolt a holt, de a hajnal hajnal sose volt. Sötét a hajnal. Beesteledtem. Múzsám eszmévé foszolt. *** Az Egyetemi Élet folyamatosan várja verseiteket, prózáitokat a
[email protected] vagy a szerkesztõség címére!
20 www.egyetemter.hu
SZÉP-SZELET
2007. NOVEMBER
VIVE LE FILM! Bonszoá, madam és möszjő, bonszoá! Foglaljanak helyet a harmadik sor közepén, ahová a jegyük szól! Hogyan? A jegyárusítás megkezdése után félórával már csupán itt volt hely? C’est la vie…! Legközelebb majd tessék korábban odamasírozni. De a lényeg, hogy eljöttek. Végre.
Hiszen az Alliance Francaise és az Apolló mozi már a hatodik alkalommal rendezi meg ezt a jól szervezett, mégis spontánnak ható filmes dzsemborit, ahol a főként egyetemista celluloidgourmand-ok – ameddig a szem ellát – rágcsával tömött tatyók, másfél literes üdítők és kispárnák rengetegében csinálják a csendesülős forradalmat. A Frankofón filmnapok kellemesen őrült vállalkozás: öt film, este nyolctól hajnal hatig, a szünetekben ingyenkávé, és akit reggelig nem fal fel a nagyteremben zajló rebellió, kijőve egy ropogós croissant-nal morzsálhatja emlékké az éjszaka élményeit. Hát nem tipikusan egyetemistának való hely?
Az estét Natalie nyitja meg franciás könynyedséggel és akcentussal az AF részéről (ha érdekel a kultúra és a nyelv, klikk: af.org.hu), majd Olivier pattan a színpad elé (mindketten az AF debreceni intézetében oktatják Balzac anyanyelvét) egy csinos tolmácslány társaságában, hogy felkonferálja az est első moziját. A 11 nap szeptemberben jó kis film, kezdésnek ideális. A sztori felkelti az érdeklődést, és különös stílusával, újszerű képi megoldásaival, sokféle hangulat felvillantásával, a színészi játékkal (vegyük csupán példának a mindig nagyszerű Juliette Binoche-t) fenn is tartja azt a végéig. A szünetben ismerősökkel futunk össze, sok köztük a régi motoros. Elmondják, az ancien regime-ben még ingyenes volt a mozis éjszaka, egymás hegyén-hátán kuporogtak a zarándokok a teremben, érdemes volt nagyon korán megjelenni. Bár legeslegelőször, a még működő Víg moziban alig néhány tucatnyian képviseltették magukat. Azóta bizony beért a rendezvény, mint a jó burgundi borok! A Taxi 4 kellemes meglepetés. Az első félórában fergeteges poénzuhatag zúdul ránk, később aztán kicsit megtorpan a lendület, hogy helyt adjon a habkönnyű történetnek. A rendőrök a végtelenségig idióták, no de a gonosztevőket se kell félteni. Hihetetlen, de autós száguldozás szinte nincs a filmben, kivéve az immár védjeggyé vált egyetlenegyet. Nagy csibész ez a Luc Besson, annyi szent! És persze a taxist játszó Samy Naceri is, akit kicsit hűvösre tettek tiltott kábítószer-birtoklásért. Persze biztos nem a Bastille-ben ül…
Az újabb szünetben egyre több helyről kezdenek recsegni a nasis zacskók. Még csak negyed egy van, a kávéspult és a kinti oxigéndús levegő egyre népszerűbb. A Pokol című filmet az a Danis Tanovic rendezte, akinek a zseniális és világsikerű Senkiföldjét köszönhetjük, amely egy szerb és egy bosnyák katona küzdelmén keresztül mutatja be a délszláv háború abszurditását. Szóval nagyon vártam ezt az új mozgóképet, tehetséges és rajongott, szépen metszett arcú gall színésznők főszereplésével. Ennek ellenére az első bő fertályórát végigszunyókáltam házi kispárnámon. Aztán felébredtem, és meg kellett állapítanom, hogy ez teljesen más műfaj, mint a rendező előző alkotása. Családi tragédiákkal kikövezett, sötét tónusú film, mint a címe is sugallja, súlyos alakításokkal és főhajtással a neves, néhány éve elhunyt lengyel direktor, Krzysztof Kieslowski előtt. (Aki látta már a Három szín-trilógiát, sejti, miről beszélek.) A filmet követő csendben meg kell győznünk magunkat: nekünk itt az este vége. A másnap (aznap) még sok feladatot tartogat, így az Asterix és a vikingek helyett a Jónagydurmixot választjuk, még ha kissé sajgó szívvel is. Két-három éve még vígan dúdolhattuk volna hajnalig a Marseillaise-t, de ma már felnőttes gondok és kötelezettségek hívnak, a nyomorultak…! Tovatűnőben a határokat tágítani engedő szabadság korszaka… Távozóban még rápillantunk a plakáton az utolsó mozira, Catherine Deneuve-vel és Gerard Depardieu-vel a főszerepekben… Hja, változó idők…! Kertész Ferenc
STEP: hogy továbblépj! Másfél éve kezdte meg működését az Európa közel negyven országában működő, több mint negyedszázados múltra visszatekintő Európai Joghallgatók Egyesülete, az ELSA debreceni szervezete. Az elmúlt időszakból már számos rendezvényt tudhat magáénak az egyesület, műhelybeszélgetéseken, sportprogramokon túl különféle intézménylátogatásokig. Most egy újabb nagy lépést tett az ELSA Debrecen azzal, hogy augusztus elsejétől végre tagja lett az ELSA Online nemzetközi rendszerének. Így lehetővé vált, hogy az egyik legtöbb érdeklődőt vonzó szegmensét, a STEP névre hallgató külföldi szakmai gyakornokcserelehetőséget is bátran ajánlja tagjainak. A STEP mozaikszó: Students’ Trainee Exchange Programme a becsületes neve. 1985 óta létezik, és minden évben közel 200 munkalehetőséget kínál szerte Európában mindazoknak, akik jogi tudásuk elmélyítésére avagy kiteljesítésére, más országban való kipróbálására törekszenek. A következőképpen működik: egy helyi ELSA csoport valahol az öreg kontinensen megkeres egy munkáltatót (jogi céget, nemzetközi szervezetet, közigazgatási szervet), aki szerencsés esetben rábólint az úttörő ötletre, és vállalja, hogy külföldi gyakornokot fogad egy 2 héttől másfél évig terjedő tetszőleges időszakra. Ezzel együtt meg is határozza a maga feltételeit, amelyek elsősorban a majdani jelentkezők állampolgárságára, nyelvismeretére, jogi képzettségére vonatkoznak. Ez a feltételrendszer és munkaköri leírás aztán felkerül az ELSA Online 2007. NOVEMBER
rendszerébe, ahol egyre csak pihen, és várja, hogy a többi ország lelkes ELSA-tagjai próbát tegyenek vele. Hiszen egy magyar, jelen esetben debreceni pályázónak mindössze annyi a dolga, hogy kitölti az online jelentkezési lapot, amit a rendszer elküld a brüsszeli központba, majd átadja magát a reményteli várakozásnak. A rendszer automatikusan elvégzi a jelentkező preferenciáinak és a munkáltató feltételeinek párosítását, és visszajelzést küld, ha van olyan gyakornoki hely, amelyet betölthet a pályázó. Innen már csak néhány kattintás és aláírás, no meg 3000 Ft STEP-díj befizetése választja el az egyesület tagját attól, hogy felejthetetlen szakmai és kulturális élményeket szerezzen egy idegen nyelvi közegben. Kedves joghallgató vagy öt évnél kevesebb ideje diplomát szerzett jogász barátunk! Ha felkeltettük érdeklődésedet az ELSA Debrecen egyesület vagy a gyakornokcsere-program iránt, keresd Simon Béla elnököt (0620/801-8821) vagy Kertész Ferenc STEP-alelnököt (0630/604-9676), vagy küldj e-mailt az
[email protected] e-mail címre a további tájékoztatásért! Várunk szeretettel tagjaink között! Kertész Ferenc
NÉZŐPONT
EGYETEMI ÉLET
21
22 www.egyetemter.hu
HIRDETÉS
2007. NOVEMBER
Abszolút nemzetközinek szervezett versenyünkön a Debreceni Egyetem csinosabbnál csinosabb „hallgatólányait” mutatjuk be. A gyakorlottabb, modellkedő hölgyeket — „Am schönsten mate of the year” — ügynökeink személyesen keresik fel, de jelentkezni is lehet szerkesztőségünkben, a Pont Irodában, telefonon a 22884-es egyetemi belső telefonszámon, e-mail-ben, pedig a
[email protected] címen. A jelentkező hölgyeket a T. Olvasók válogatják — szavazzák — választják ki internetes oldalunk segítségével, ugyanis októbertől minden hónapban két lányt mutatunk majd be. A lányok további fotói megtekinthetők internetes oldalunkon, ahol szavazhatsz is rájuk: www.egyetemter.hu.
Hát nem ari?
Miss Fortuna!
Kiss Aranka negyedéves biológus a Természettudományi Karon.
Fodor Anna Kata másodéves építészmérnök szakos hallgató a Műszaki Karon.
EÉ: — Miért pont a biosz, és miért pont Debrecen? – Nos, röviden azért, mert ez volt az egyetlen olyan dolog, ami igazán lekötött, és ahogy egyre mélyebbre ásom magam benne, kezdek rájönni, hogy jól döntöttem. Debrecenre pedig úgy esett a választás, hogy mivel nyíregyházi vagyok, ez volt a legközelebb. EÉ: — Konkrétabban mi érdekel ezen a szakon? – Ökológus szakirányt választottam. Ezen belül is inkább a labormunkák érdekelnek. Nem igazán tudnám magam elképzelni terepen. EÉ: — Van valami távlati célod, amit szeretnél véghez vinni? – Persze, de ezek elég közhelyesnek hangzanának. Nem igazán szeretek túl sokat agyalni a jövőn, mert félek, hogy akkor lemaradok a jelenről. EÉ: — Voltál már fotózáson ezelőtt? – Igen voltam, sőt szeretem, ha fotóznak, persze csak normál határok között. EÉ: — Mit szoktál csinálni szabad idődben? – Amit minden más normális ember. Szeretek a barátaimmal lenni és szórakozni járni. Ezeken kívül szeretek csocsózni és keresztrejtvényt fejteni is. EÉ: — Mit teszel azért, hogy megőrizd az alakod? – Szerencsés alkat vagyok. Nem kell koplalnom azért, hogy ne „kerekedjek ki”. Sőt nagyon szeretek főzni. Az ételek közül is inkább a nehezebb ételeket kedvelem. Úgy gondolom, a szervezetünk pontosan tudja, hogy mire van éppen szüksége.
EÉ: — Miért választottad ezt a szakot? – Mikor el kellett döntenem, hogy mivel szeretnék foglalkozni a későbbiekben, igyekeztem olyan irányt keresni, mivel számos dolog vonz, amiből meg is lehet élni a mai világban. Nagyon érdekel az építészet, a művészet, és megvan bennem a reáltárgyak iránti érdeklődés is. A matekkal sem voltak különösebb gondjaim, ezért esett a választásom erre a szakra. EÉ: — Nem bántad meg a választásod? – Épp ellenkezőleg! Nagyon tetszik, és örülök neki, hogy így döntöttem. EÉ: — Mivel töltöd a szabadidődet? – A suli mellett, elég sok egyéb elfoglaltságom van. Például egy baráti pókerklubban osztóként tevékenykedem, valamint hétvégenként kiállításokon szoktam dolgozni különböző cégeknek, általában Budapesten. Ezért az egyik kedvenc „időtöltésemre”, az alvásra igen kevés időt tudok fordítani. Eredetileg irodalom-dráma tagozatos osztályba jártam a gimnáziumban. Innen ered a versek iránti vonzalmam. Nagyon le tud kötni az, hogy egy pillanat alatt másik világba kerülök és kikapcsolódhatok. Ezeken kívül rengeteg dolgot kipróbáltam már, például sziklát másztam, úsztam, kickboxoztam, és még a sakkot is kipróbáltam. De ami nem fog meg igazán, arról hamar le is teszek. Ha valamit elhatározok, akkor viszont tűzön-vízen keresztülviszem. Csak határozzam el… EÉ: — Nem gondolkoztál azon, hogy külföldön próbálj szerencsét? – De, már el is kezdtem utánajárni, hogy milyen lehetőségek adottak az egyetemen. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem maradok kint. Érdekelnek más kultúrák és országok, de legszebbnek és kedvesebbnek mégiscsak a mi kis országunkat látom. Ezért is végeztem el középiskola után egy idegenvezetői tanfolyamot angol nyelven. És ha alkalmam nyílik, akkor ezt meg is mutatom az ideérkező külföldieknek. EÉ: — Mit szeretnél csinálni a főiskola után? – Szeretnék szerezni egy másoddiplomát levelezőn, munka mellett, de egyelőre még nem tudom, hogy milyet, mivel több terület is szóba jött annak ellenére, hogy még van pár évem addig. Velegi Sándor Fotó: Mónus Anikó
2007. NOVEMBER
NÉZŐPONT
EGYETEMI ÉLET
23
„Ez azért kicsit más lesz, fiúkák” Overnight — Török Ferenc új filmje A Moszkva tér és a Szezon után elkészítette harmadik nagyjátékfilmjét a fiatal magyar filmes generáció egyik legmeghatározóbb rendezője,Török Ferenc. Az Overnight című mozi szakít a korábbi két alkotás hagyományával: „szocionosztalgia” helyett a 21. századi yuppie-kultúra kerül terítékre. A 2001-es bemutatása után hamar kultfilmmé vált Moszkva tér az elmúlt évtized egyik legnagyobb közönségsikere volt, ráadásul a főiskoláról frissen kikerült alkotói gárda a filmes, illetve kritikai szakma elismerését egyaránt megkapta. Az 1989-es érettségi botrányt és a rendszerváltás körüli társadalmi, politikai, gazdasági és egyéni útkeresést egy gimnazista fiú közösségi élményeinek, szerelmének, naiv, világban benne létének szűrőjén keresztül ábrázoló film egyszerűségével, hétköznapi természetességével megszólította és meg is nyerte mindazokat, akik már átélték, vagy éppen benne éltek a középiskolai szétbonthatatlan barátságokban, s az azokat összetartó, a közösen megélt kalandokhoz, szerelmekhez köthető élményfolyamban. A Moszkva tér bármikor újranézhető, szerethető film, amely 21. századi nézőpontból tekint vissza a rendszerváltás előtti hazai viszonyokra, a kellemes nosztalgiával felidézhető önkiszolgáló éttermekre,
24 www.egyetemter.hu
a sörmárka nélküli söröskriglire, a kocka Ladára, a bornírt igazgatói beszédeket („tudás, szilárd hit, építőanyag”) kifigurázó iskolai rendezvényekre, a hamisítható vonatjegyekre. Erőssége a filmnek, hogy olyan személyes alaptapasztalatokra épít, amellyel legtöbben rendelkezünk. Hogy lehetne elfeledni például az első hamburger ízvilágát („Ez a legtutibb kaja a világon.” „Ja, csak ezt a mocsok csalamádét minek rakják bele, azt nem tudom.”) vagy nagymama lehúzható tetejű kenyértartó dobozát az orosz hűtő tetején. A kitűnő színészi alakítások tovább erősítik a mozit, melynek egyetlen kérdése, hogy az 1989 után született nemzedék is képes-e olyan kötődést kialakítani a filmhez, mint azok, akik éltek, és emlékeznek is a rendszerváltás előtti világra, ahol mindig akadt egy mester, egy főnök, aki némi pénz vagy ital ellenében beengedett éjszaka a fürdőbe, vagy elvitt taxival a megadott címre. A 2004-es, Szezon című második Török Ferenc-filmet egyértelműen magas elvárások előzték meg mind a közönség, mind a szakma részéről. Ez a film, véleményem szerint nehezebben befogadhatóbb, talán azért, mert nem tudja a néző annyira beleélni magát, nem találja meg azokat a pontokat a három vidéki, kommunikációjában sekélyes, a Balatonhoz nyári szállodai munkára utazó fiatal történetében, amelyek kapcsolódnak saját történetéhez. A néző nem képes önmagát olvasni a NÉZŐPONT
vásznon, holott az előző Török Ferencmozi éppen ezt az élményt nyújtotta. Előre jelzem, hogy az Overnight sem teljesíti be az ilyen irányú elvárásokat. A 90-es években, tehát már időben egyre közelebb a jelenhez, a nagy magyar tengerhez utazó srácok egzisztencia és különösebb remények nélkül utaznak egy tóparti szállodába pincérnek, majd egy-két elhanyagolható kaland után, reflektálatlanul, különösebb változások nélkül térnek haza, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták. Jellemző a karakterekre, ahogy azt a film vége is megerősíti, hogy csupán távcsövön szemlélik az életet, az életüket, vágyaik túlmutatnak az elérhető határon, törekvéseik bukásra vannak ítélve. A filmben megjelenő terek és a mellékszereplői alakok által megjelenített emberi mentalitások kimondottan visszavezetnek az időben, inkább 80-as évek eleje-közepe hangulata van, egyáltalán nem a 90-es évek közepét-végét vizionálja. A film mégis, pont ezek miatt működik, kimondottan is szociográf jellegű az alkotás, amit másodjára, harmadjára nézve tudunk igazán közel engedni magunkhoz, habár annyira semmiképpen sem, mint a Moszkva teret. Még akkor is igaz ez, ha Zságer Balázs egy egész albumot írt hozzá, a Zagar második albuma a Szezonban megjelenített Eastern Sugar cukorgyárról kapta nevét, Karcag blues című dalát mindenkinek ajánlom. A legújabb film, az Overnight a bró-
2007. NOVEMBER
kerek által reprezentált yuppie-világba (young urban professional, young upper class) enged bepillantást, egyértelműen a jelen időben vagyunk, mindenféle nosztalgiától megfosztva: a legmodernebb információs technológiától a penthouse lakásokig minden az aktuális kor sztárbrókereinek, sztármenedzsereinek életkörülményeiről tudósít. A főhős olyan karrierista, a nőket csupán (el)használó, folyamatosan bulizó, 30-as éveinek elején járó bróker, aki legfontosabb ügyfelének másnapra nem tudja kifizetni a beígért kamatot, hacsak nem épít a Bombay–Budapest időeltolódás okozta, esetleges tőzsdei mozgásokból fakadó nyereségre. Az áru-, illetve értéktőzsde világába is bepillantást engedő filmnek mégsem a brókerek üzleti életének dokumentarista feldolgozása a célja, sokkal inkább azt mutatja be árnyaltan, hogy a munkában sikeres yuppie-k csillogó életének színfalai mögött a magánytól, kitaszítottságtól való félelem is megjelenik, az emberi kapcsolatok a legeltökéltebb, leglazább menedzserek életében is törékenyek, különösképpen igaz lehet ez, ha pont a munka okozza a nem kívánt eltávolodást. Érdekessége az Overnightnak, hogy a Szezon három főszereplője mellékszereplőként ott van a filmben, bár a Szezonban Gulit alakító Nagy Zsolt anarchistaként való szerepeltetésének a történetben – azon túl, hogy a tőzsdeügynökök a műholdas antennához láncolt őrült robbantásának következményeként a mobilpiaci részvények esését jósolják – semmi különösebb jelentősége nincs. Az új Török Ferenc-alkotás a női szereplők ábrázolásában mutat újat: Eszenyi Enikő és Gryllus Dorka egyenesen visszataszítóak a filmben, a nézőnek olyan érzése van, hogy nincsenek kisminkelve, nem törekedtek arra a film készítői, hogy éveket fiatalítsanak rajtuk. Az Overnight zenéje veri a magyar filmzenéket, bár elmarad a Szezon nagyszerűségétől, holott Zságer Balázs legfrissebb lemeze szinte egyszerre jelent meg a filmmel. Az albumról a Wings of love, az Escape from the Earth vagy a The Prophet is a Fool beilleszthető lett volna a mozi hangulatvilágába. Ha tízfokozatú skálán kellene elhelyeznem az Overnightot, akkor hat, hat és felet adnék neki, de ha kétszer, esetleg háromszor megnézem még, akkor valószínűleg emelkedik az osztályzat, ahogy többszöri újranézéssel a Szezont is átértékeltem. Szabó Laci 2007. NOVEMBER
„A parketát meg fogod karcóni” A következő sorok írója akkor szokta úgy igazi rajongó módjára szeretni a Bëlga zenéjét, amikor a fiúk friss albummal jelentkeznek. Rövid, de tartalmas pályafutásuk során most immár ötödik alkalommal szereztek örömet. Ez az öröm azonban minden eddiginél erősebb, hisz a most kiadott Zigilemez mind a 17 dala kitűnőre sikeredett. Határozott fejlődés állapítható meg, a hangszerelés – már ha lehet ennél a stílusnál ezt a kifejezést használni – sokoldalúbb lett, a szövegek kritikusabbá váltak, a humor pedig… Hja kérem, nos a humor a legdominánsabb szín az eszközök palettáján. Sikergyanús, magam már a megjelenés hetében hallottam egy színvonaltalan, de annál zsúfoltabb szórakozóhely pultjánál, non-alcoholic típusú italomra várva (ha valaki autóval jár…), hogy vidám fiatalok vidáman a nyakamba ordították merő spontaneitásból: „…Kéké-ké-készüljél föl a hangulatra…”! Mi is definiálhatná ékesebben a sikert?! Nem tisztem a stílusok skatulyáinak fedeleit nyitogatni, de kitűnik, hogy bizony népszerű a ragga, de nagyon. Ezt, a szaggatott ritmust és orrhangot előszeretettel használó zenei műfajt kitűnően magáénak tudja a banda. Tipikus példa erre a De szar itt élni című opusz, mely mérföldkő a honi turizmust népszerűsítő dalok között, már csak azért is, mert ilyen eddig nem íródott. NÉZŐPONT
Bemutatni nagyon tudnak a srácok. Ha valamelyik frissdiplomás PR manager nem boldogulna mondjuk egy cégprezentációval, nem is lehet más dolga, mint egy gyors, de lényegre törő e-mail a banda címére, baráti hangulatú mondatok között egy apró kérés, és ha az igény és szándék címerében egy irányba néznek a sasok, akkor a dicsőség kikerülhetetlen. Tőzsde, evolúció és gigaprofit. Nem hiszem azonban, hogy ebbe a srácok valaha is belemennének. Ők azok, akik nem fognak megrendelésre írni, ők azt mondják el, ami nekik fontos. Az a szép ebben, hogy ez által bele lehet pillantani a tagok gondolatmenetébe is. Mit mondjak, nem lennék a stáb pszichológusa. November 23-án mindenki a saját bőrén tapasztalhatja mindezt, ha kilátogat a Lovardába, ahol a „kabátodat add le a ruhatárba” és „a parketát meg fogod karcóni”. Mert ők bizony ott lesznek, és ha nem jön közbe semmi, akkor én is, meg a Jenő. Mege-Béd Elek EGYETEMI ÉLET
25
Berlini mese Das Deutsche Kulturforum Debrecen freut sich darüber, die Berliner Märchen- und Geschichtenerzählerin Suse Weisse und ihren Partner Frank Zimmermann (Cello) in Debrecen präsentieren zu können. Passend zur kalten Jahreszeit, in der wir uns wieder ein wenig mehr Zeit nehmen können, im Warmen zu sitzen und einander zuzuhören, bieten die beiden Berliner Künstler ein abwechslungsreiches Abendprogramm: Suse Weisse präsentiert unter dem Titel „Um Leib und Leben“ besinnliche und vergnügliche Geschichten aus aller Welt. Diese handeln von Mann und Frau; Liebe und Lust; Eifersucht und Leidenschaft. Von der Rettung aus der Not und davon, wie die Kleinen sich gegen die Großen wehren. Begleitet, kommentiert und unterbrochen wird sie dabei von ihrem Partner Frank Zimmermann am Cello. Auch der Ort der Aufführung untermalt die fantastischen Geschichten. So öffnet sich der Vorhang am Donnerstag, dem 29. November 2007 um 19.30 im debreciner Puppentheater (Adresse???). Suse Weisse erzählt in deutscher Sprache, doch Mimik, Gestik und Musik lassen eventuell befürchtete Sprachbarrieren in den Hintergrund rücken. Zusätzlich zum Abendprogramm für Erwachsene konnten die beiden Künstler für eine Sonderveranstaltung für Schüler mit Deutschunterricht aus Debrecen und Umgebung gewonnen werden. Weisse und Zimmermann zeigen daher am Freitag, dem 30. November um 13 Uhr ein speziell für Jugendliche konzipiertes Programm mit dem Titel: „Von Piraten, Pusteblumen, Kaperfahrten“. Aber natürlich sind auch die größeren Interessierten, Studenten und Dozenten zu dieser Sonderveranstaltung in der Aula der Universität herzlich eingeladen, wenn sie den „Kleinen“ genügend Sicht lassen… Dank der Unterstützung der Deutschen Botschaft Budapest und der Robert Bosch Stiftung ist der Eintritt zu beiden Programmen des Deutschen Kulturforums wie üblich frei.
tozatos esti programot kínál: Suse Weisse „Test és élet” címmel elgondolkodtató és szórakoztató történeteket mesél el, amelyek nőkről és férfiakról, szerelemről és örömről, féltékenységről és szenvedélyről, a bajból való megmenekülésről szólnak, valamint arról, hogyan védik meg magukat a kicsik a nagyokkal szemben. A mesélőt Frank Zimmermann fogja kísérni, kommentálni és megszakítani csellójátékával. A rendezvény helyszíne is hozzájárul a történetek különlegességéhez: 2007. november 29-én, 19 óra 30 perces kezdettel széttárul a függöny a Debreceni Vojtina Bábszínházban (4026 Debrecen, Kálvin tér 13.) Suse Weisse német nyelven fog mesélni, de a mimika, testbeszéd és a zene valószínűleg háttérbe szorítja a nyelvi akadályokat. A két művészt sikerült megnyerni egy másik előadásra is, mely a debreceni, illetve Debrecen környéki németül tanuló iskolásoknak és diákoknak szól. A mesélő és a zenész a 2007. november 30-án 13 órakor kezdődő előadásra egy különleges programot állított össze „Kalózokról, gyermekláncfűről és kalózutakról” címmel. Erre az alkalomra, melyre a Debreceni Egyetem aulájában kerül sor, természetesen felnőtt érdeklődőket, hallgatókat és oktatókat is szívesen látunk, ha nem takarják el a kilátást a „kicsik” elől… A Budapesti Német Nagykövetség és a Robert Bosch Alapítvány támogatásának köszönhetően a rendezvényeken való részvétel most is ingyenes. Lukas Wiesehöfer/Kateryna Teplytska
A Debreceni Német Kulturális Fórum örömmel jelenti, hogy meghívta Debrecenbe Suse Weisse berlini mese- és történetmondót, valamint csellista partnerét, Frank Zimmermannt. Ebben a hideg időben, amikor ismét több időnk van arra, hogy a melegben ülve egymást hallgassuk, a két német művész vál-
26 www.egyetemter.hu
COSMO
2007. NOVEMBER
2007. NOVEMBER
HIRDETÉS
EGYETEMI ÉLET
27
Minden vállalat arra törekszik, hogy minél több terméket és szolgáltatást tudjon eladni (ez azoknak az érdeke is, akik az adott vállalatnál dolgoznak). Elég-e ehhez, hogy jó minőségű terméket állít elő, vagy szükséges-e az is, hogy az emberek tudomást szerezzenek erről a termékről? Az információ terjesztése a marketing egyik fontos feladata. A DEFICIT rovat következő cikkében egy közkedvelt termék, a csokoládé marketingjének elemeit mutatjuk be. Reagálni, kérdezni, vitatkozni továbbra is a
[email protected] email címen lehet.
A csokoládék marketingkommunikációja Bizonyára nincs túl sok olyan ember, aki ne szeretné a csokoládét. Tízóraira, ebéd után, uzsonnára, vizsgák előtt, ünnepekkor, vagy minden különösebb ok nélkül fogyasztjuk ezt a közkedvelt édességet. De vajon miért teszünk így? Pusztán mert finom? Vagy az is befolyásol bennünket, mit hallunk egy-egy reklámban? Ezúttal annak jártam utána, hogy a nagy csokoládégyártó cégek mit tesznek annak érdekében, hogy az ő termékeiket válasszuk, pontosabban nem mi, hanem a gyerekek, akik a csokoládék jelentős részét elfogyasztják. Néhány évvel ezelőtt egy budapesti marketingszakos hallgató elnyerte a Kreatív Díjat a szakdolgozatáért, amelyben a gyerekeknek szánt édességek hatékony marketing-kommunikációját vizsgálta. A hazai helyzet lényeges elemeinek felvázolása után kitérek ennek a kutatásnak a bemutatására. Aktuális trendek A Magyar Édességgyártók Szövetsége 2007 márciusában a magyar lakosság édességfogyasztási szokásiról készített felmérést, melyből kiderült, hogy a megkérdezettek 76%-a rendszeresen fogyaszt csokoládéféleségeket. A kekszfélék népszerűsége a csokiénál némiképp szerényebb: a megkérdezettek 28%-a eszik rendszeresen töltött ostyákat és nápolyiféleségeket, 24% pedig különböző kekszeket is, mégpedig
28 www.egyetemter.hu
hetente többször is. A különféle ízesítésű csokoládék között a legkedveltebbek a mogyorós/mandulás csokik (44%), ezután sorrendben a marcipános (40%), a mogyorókrémes (29%), az alkoholtartalmú (26%) valamint az epres (25%) ízűek következnek. A fogyasztási szokásokban bekövetkezett változás akkor érzékelhető igazán, ha a mostani adatokat összehasonlítjuk a korábbi eredményekkel. Két évtizeddel ezelőtt az Első Magyarországi Reprezentatív Táplálkozási Vizsgálat (1985–1988) során a lakosság fele úgy nyilatkozott, hogy soha nem eszik csokoládét, cukorkát, további 27%-uk is csak ritkán. Ugyan az utóbbi öt évben az évi egy főre eső csokoládéfogyasztás 3,9 kg-ra nőtt hazánkban – az idényárukat, masszákat és félkész termékeket nem számítva –, ennek ellenére még mindig elmaradunk az európai államoktól. Az európai átlag 6,5 kg, Hollandiáé 7,7 kg, a csoki-nagyhatalomnak számító Németország, Anglia, Svájc vagy Ausztria átlagfogyasztása pedig évi 10-11 kg. Az is megfigyelhető, hogy Magyarországon az édesség egyre inkább eltolódik az étkezés utáni luxusdesszert kategóriából a hétköznapi, bármikor gyorsan elfogyasztható harapnivalók irányába. Ezt jól mutatja, hogy a háztartások két és félszer olyan gyakran vásárolnak szeletes csokit, mint táblásat. Mivel a piacon számos termék és márka van jelen, hatalmas a verseny az édesipari cégek között. Az utóbbi időben rengeteg DE-FICIT
figyelmet fordítottak az innovációra és a termékskálájuk fejlesztésére. Ennek eredményeként az édes finomságokban egyre kevesebb lesz a cukor és egyre több a gabona és tej, ami egyértelmű alkalmazkodást mutat – a manapság igen gyakran hangoztatott – egészségesebb táplálkozás gondolatköréhez. A gyerekek a felnőtteknél jobban „teljesítenek” a csokifogyasztás terén. A GfK Gazdaságkutató Intézet adatai szerint a gyermekek közel 100%-a szereti a csokoládét, a 15-19 évesek kb. 80%-a. Nem meglepő tehát, hogy a vállalatok maximálisan nyitottak ezen szegmens felé, és felismerik a gyerekekben rejlő gazdasági lehetőségeket, de nemcsak emiatt kezelik őket kiemelt figyelemmel. Az ő esetükben ugyanis a végső fogyasztó nem esik egybe a vásárlóval, hiszen a termékeket rendszerint a szülők veszik meg, vagy legalábbis a pénzt ők adják rá. Emiatt a reklámokkal elsősorban nem a kicsiket, hanem szüleiket igyekszenek meggyőzni, hogy hamarabb beleegyezzenek az adott csokoládé megvásárlásába. A díjnyertes szakdolgozat A szerző kutatása során csoportos mintavételt alkalmazott, melynek keretében 10-14 éves budapesti gyerekeket kérdezett meg. Két homogénebb alcsoportot képezett közöttük – a budaiakat és pestieket –, feltételezve, hogy eltérő anyagi helyzetük befolyásolja csokoládéválasztásukat. Egy rózsadombi és egy angyalföldi általános iskolát választott ki, ahol véletlenszerűen jelölt ki egy-egy 5., 6., 7., és 8. osztályt, s összesen 160 gyereket kérdezett meg. Első lépésben a gyerekek zsebpénzéről érdeklődött, méghozzá harmadik személyben feltett kérdéssel: „Szerinted hány forint zsebpénzt kapnak havonta az osztálytársaid?” A kérdés megdöbbentő eredményt hozott: a gyerekek válaszai ugyanis 100 és 25 000 forint között mozogtak. 2007. NOVEMBER
A gyerekek kiadásait vizsgáló korábbi kutatásokból kiderült, hogy az édességek az óvodás-kisiskolás korosztálynál – a játék mögött – a második helyen vannak, míg a felsősöknél már az első helyen, a 14 év felettieknél pedig már ismét a második helyre szorulnak a szórakozás mögött. Az sem mellékes, hogy a gyermekek naponta átlagosan négy órát töltenek a televízió előtt, és egy hónap alatt kb. 900 reklámot látnak, sőt 40 százalékuk önálló műsorként is nézi ezeket. Ezek miatt nem meglepő, hogy az édesipari cégek médiaköltségeinek 95%-át a televíziós kiadások teszik ki. Annak eldöntése, hogy a reklámmal kit célozzanak meg, igen fontos stratégiai kérdés, mivel a kicsiket a termékhez kapcsolódó érzelmeik, míg szüleiket annak összetétele és hatásai befolyásolják. A cégek inkább a szülőkre koncentrálnak. Ez csak abból a szempontból racionális döntés, ha azt feltételezzük, hogy a szülők döntik el, milyen édességet vegyen a gyerek. A megkérdezett gyerekek azonban úgy nyilatkoztak, hogy érzésük szerint az esetek 71 százalékában ők, és csupán a 26 százalékában döntenek a szüleik. A tévéreklám hatékonysága A tévéreklám legfontosabb feladata az, hogy megteremtse a márkaismertséget, és igyekezzen fenntartani azt, valamint tájékoztassa a fogyasztókat a termékről, annak előnyeiről. Ennek sikeressége a hatásvizsgálatokkal mérhető, ezért a kutatás során a szerző felmérte a csokoládémárkák és reklámjaik top-of-mind (legelső említés) és spontán ismertségét és kedveltségét. Az előbbi két szempont alapján a Milka abszolút győztes volt. A 7-8. osztályosoknál és a rózsadombiaknál az átlagosnál is gyakrabban szerepelt, míg a kisebbeknél
2007. NOVEMBER
és a pestieknél a Boci majdnem ugyananynyiszor került a lista élére. Szignifikáns kapcsolat volt az elsőként említett márka és az iskola helye között is, azaz a gazdagabb gyerekek többsége drágább, külföldi csokikat említett, míg a szerényebb körülmények között élők körében hazai márkák is előfordultak. Érdekes, hogy a gyerekekre pozicionált Milky Way, Americana Kid, Stollwerck vagy a Toffefee elég rosszul szerepelt, ugyanis a kicsik az eggyel magasabb korosztálynak (15-25 éveseknek) szánt édességeket gyakrabban említették. Feltehetően azért, mert ez az a korosztály, akire hasonlítani szeretnének, és inkább az idősebbeknek szánt csokoládékat (Mars, Snickers) választják. Sokak szerint egy csokoládéforgalmazó akkor lehet igazán sikeres, ha egy szóhoz vagy színhez kizárólag az ő márkáját társítják a fogyasztók. A szlogen tekintetében 100%-os ismertséggel a Chokito végzett az első helyen, utána következett a Bounty, a Milka, a Sport szelet és a Boci. A színeket vizsgálva a Milka lett a győztes, míg a kék, zöld vagy piros színnél már nagy volt a kavarodás, mivel a gyerekek több márkára is asszociáltak egy adott színről, illetve gyakran összekeverték a márkák színeit. Megfelelő promóció A médiaeszközök jól megfontolt kiválasztásával megszerzett ismertséget ügyes promócióval lehet még inkább fokozni. A gyerekeknél érdemes a gyűjtőszenvedélyre és a kíváncsiságra alapozni. Különböző vizsgálatok kimutatták, hogy a 10 év alatti gyerekek a biztos ajándékot többre értékelik a bizonytalannál, ezért nem szabad nekik csalódást okozni, az ő esetükben jobb, ha mindenki nyer. A 10 év felettieknél már más a helyzet. A szerző kutatása során azt a hipotézist is tesztelte, hogy vajon a 10 évnél idősebb gyerekek szívesen lemondanak-e a kis értékű, biztos ajándékról a nagyobb értékű bizonytalanért cserébe. A megkérdezettek 78%-a inkább a bizonytalant választaná, és ezzel összhangban szívesen küldene be csokipapírt az esetleges ajándék megnyerése érdekében. A bizonytalanság tehát nem hátráltatja, sokkal inkább serkenti a felsősök játszókedvét. Emellett az is fontos, hogy egy-egy üzletben hogyan vannak elhelyezve a termékek, mivel a gyerekek sokszor vásárlás közben döntik el, hogy mit vegyenek. Emiatt a szerző szerint érdemes hangsúlyt fektetni a figyelemfelkeltésre szolgáló DE-FICIT
eszközökre, de az édességek elhelyezésénél arra is figyelni kell, hogy a gyerekeknél más a szemmagasság, mint a felnőtteknél. A márkaismertség és az ahhoz fűződő kellemes érzés megteremtését és fenntartását segítheti még a szerző szerint a különféle események szponzorálása is. Itt említi a különböző sportrendezvényeket, táborokat, játszóházakat és koncerteket. Egy ilyen eseményen szerzett jó élmény összekapcsolódhat a márkával, ezáltal javítva annak imázsát, népszerűségét. Hogyan tovább? Ha hiszünk a számoknak, akkor a cégeknek a tévéreklámokkal már nem a szülőt, hanem a gyerekeket kell meggyőzniük, hiszen a döntés az ő kezükben van. Érdemes lenne jobban odafigyelni a nyereményjátékok nyújtotta kiváló lehetőségre is, mert a kicsik szívesen vesznek részt ilyeneken. Mind ez idáig mégis kevés, kifejezetten nekik szóló játék volt. A szponzorálást sem kellene annyira háttérbe szorítani, mivel a 10-14 éves korosztály szabadidejének egyre növekvő részét már nem a tévé előtt tölti. Természetesen jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy mennyire etikus mindaz, amit a vállalatok a gyerekek (emberek) befolyásolása érdekében tesznek, és döntéseik meghozatalánál mérlegelik-e egyáltalán, hogy az évek alatt kialakult fogyasztási szokásaik egész életükre hatással vannak, s később már szörnyen nehéz megváltoztatni őket. Ez alatt nem csak bizonyos édesipari márkák választását kell érteni, hanem a nagymértékű cukorfogyasztás szervezetünkre gyakorolt hatását is. Molnár Boglárka DEX Műhely EGYETEMI ÉLET
29
November 3-4-én rendezték meg Debrecenben a Magyar Kupa IV. fordulóját, ahol a DEAC stepcsapata nagyon szép eredményt ért el, saját kategóriájában II. helyezett lett. Valószínűleg az itthoni légkör is segítette a lányokat teljesítményük fokozásában. Az első selejtezőn 4., a másodikon 3., majd a legutóbbi, Pécsen megrendezett selejtezőn 4. helyet értek el a mieink, ezért a mostani
Aerobik:
Eddigi legjobb helyezését érte el a stepcsapat
ÚSZÓFESZTIVÁL
szereplés a legjobb eddig. December 8.-án Makón rendezik a végső megmérettetést, vagyis a Magyar Kupa döntőjét, ahol a DEAC step-aerobik csapata érmet szeretne szerezni mindenképpen. A Pfau Christa által vezetett csapat előtt álló feladatról annyit érdemes még tudni, hogy a december 8-ai döntőben minden gárda tiszta lappal indul, vagyis az eddigi eredmények az ottaniba nem számítanak bele. A négy selejtező gyakorlatilag azt volt hivatott eldönteni, hogy az egyes kategóriákban melyik az az öt egység (de az egyénieknél is ez a helyzet), amelyik kvalifikálja magát a fináléra. A stepesek viszont abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy itt összesen annyian indultak, ahány döntős hely van, tehát gyakorlatilag mindenki biztos résztvevőnek tekinthette magát már a selejtezők megkezdése előtt, így a mieink is. Ettől függetlenül a DEAC lánykái – bár tudjuk, pontozásos sportágról van szó, tehát bármi előfordulhat – joggal számítanak a dobogós helyezésre, s nem elégszenek meg a döntőbejutással.
A Debreceni Egyetem kihívja Debrecen városát!
November 25-én 14 órától nagyszabású úszó-, valamint vizesfesztivált rendezünk a nemrég átadott versenyuszodában, amelyen nem titkolt szándékunk szerint ezt a remek sportot szeretnénk még közelebb hozni az emberekhez, úgy, hogy közben a teljesítmények mellett a szórakozás és szórakoztatás is előtérbe kerüljön. Ily módon a profi sportolókon kívül (no, és a meghívott vendégek sem lesznek akárkik) a városi vezetés vagy éppen az egyetem prominens személyiségei is szerepet kapnak, valamint az is izgalmas megmérettetésnek ígérkezik, amikor Debrecen és a DE képviseletében vízbe csobbanók gyakorlatilag a maguk „csapatának” szállítják a métereket minden megtett karcsapás vagy lábtempó után – a végén összesített végeredményt hirdetnek. A lentebb felsorolt versenyszámokkal párhuzamosan egyébként BÁRKI úszhat a város vagy az egyetem színeiben. Az általa leúszott méterek száma hozzáadódik az összes leúszott méterek számához. Az összetett versenyben az a fél győz, akinek a versenyzői együttesen több métert úsztak le. Helyszín: Debreceni Sportuszoda Szervezők: DE Sportigazgatósága, Debreceni Sportcentrum Kht.
Nevezés, regisztráció:
[email protected] (előzetesen itt kell jelezni a részvételi szándékot), majd a helyszínen, a verseny napján regisztráció történik 13.30-tól. Nevezési díj: nincs. Bővebb információ: www.sport.unideb.hu, 06-52-514-431. Csapatversenyek (a csapatnak kell összesen 1000 métert leúszni, a résztvevők számától függetlenül): 14.00: Képviselők, DMJV Sportbizottság – Szenátusi tagok, DE Sportbizottság 14.30: Városi Sportegyesületek – DEAC szakosztályok 15.00: Városi úszók – Egyetemi úszók Váltók: 15.30: Gimnáziumi váltó (10 × 50 m) 16.00: DEAC szakosztályi váltó (4 × 50) 16.15: Szenior váltó - professzori váltó (4 × 50m) 16.30: Kari váltók (10 x 50 m – pénzdíjas) 17.00: Ünnepélyes eredményhirdetés és VÍZI BEMUTATÓ A fenti versennyel párhuzamosan a helyszínen teljesíthető a Debreceni Egyetemi „Hattusa” úszás versenyszáma is. A teljesítendő táv: 2000 m. Részletek: www.sport.unideb.hu.
Az egyetem sportja az interneten: www.sport.unideb.hu 30 www.egyetemter.hu
ELÁN SPORT
2007. NOVEMBER
DVSC-DEAC foci: Fordulatos, gólban gazdag mérkőzés
DEAC foci: A második félidőben vitték dűlőre a dolgot Komádi – DEAC 0-4 (0-1) első félidőben még az eredményt, valamint a játék képét tekintve is közel egyenlő volt DEAC: Szabó - Riskó, az állás, ám a fordulást köveZsupos, Tóth Z., Kovács tően hamar két gólt szerzett S. - Hasilló, Katona Z., a DEAC, így eldőlt a meccs. Buglyó, Jenei (Balla) A DEAC pillanatnyilag hét Bencze, Katona L. (Szőponttal van lemaradva a liske). Vezetőedző: Makray tavezető Hajdúszoboszlótól Balázs. (a mieinknek 30 pontja van, Gól: Katona L., Bencze, ám mire az Egyetemi Élet Tóth Z. (2). megjelenik, már egy további A korábban az ifjúságiak fordulón túl leszünk), de között középhátvédként házi csak eggyel a második helyególkirályságig jutó Tóth zett Bárándtól. Igaz, mindkét Zoltán a felnőttek között is előttünk helyezkedő egyealapember immár két szezon sület gólaránya jóval jobb. óta. A Komádiban lejátszott Az eddig tízszer győző és bajnokin ismét megvillantot- négyszer vesztő (döntetlenje ta gólérzékenységét, pedig még nincs) Makray-csapat még mindig inkább a hát- mögött csupán eggyel van só alakzatban kap szerepet lemaradva a Sárrétudvari, – mellette az egész csapat viszont a többiek már meszjó teljesítményt nyújtott. Az szebb találhatók.
Létavértes - DVSC-DEAC 3-5 (2-2) DVSC-DEAC: Verpecz - Nagy Z., Thierry (Varga J.), Bíró, Szatmári (Lucas) - Nagy R., Zsolnai, Spitzmüller, Éles (Jakab) Szilágyi, Faggyas. Vezetőedző: Kondás Elemér. Gól: Faggyas (2), Németh Á. (öngól), Lucas, Nagy R. Hamar, már az 5. percben vezetést szerzett a vendég együttes, ám néhány kedvező alkalmat elszalasztottak ezután Kondás Elemér játékosai az előny növelése érdekében. Némileg a figyelme is elkalandozott pár labdarúgónak, s a hazaiak két találatot szerezve megfordították a
Elindult a kosárlabda-játékvezetői képzés az egyetemen A csapatsportágak közül a kosárlabda játékvezetői képzése van most terítéken a Debreceni Egyetemen, de újabb lehetőségek is képben vannak. Minden héten egyszer elméleti oktatás lesz (körülbelül öt alkalommal) az OEC elméleti tömbjének kettes szemináriumi termében, amelyen a kosárlabdázás szabálykönyvével ismerkednek meg a tanfolyamra jelentkezők az elméleti oktatás keretében, majd ezután gyakorlati pallérozódás következik. Az október 30-án kezdődő tanfolyam előreláthatólag 2008. januárjának végéig is eltarthat, s utána az itt végző növendékek 2007. NOVEMBER
átfogó elméleti és gyakorlati tudással felvértezve kerülnek ki a (sport)életbe. A kosárlabda-játékvezetői végzettséget adó tanfolyam végén sikeres vizsgát tevők később elkezdhetik a mérkőzések vezetését a legalacsonyabb osztálynál kezdve, sőt, a Debreceni Egyetem Sportigazgatósága szeretné elérni, hogy nemsokára akkreditált képzéssé váljon a most elindított kezdeményezés, amely egyedülálló lenne az országban (mármint az, hogy egyetemi szinten ilyen képzés folyjon). Az elméleti oktatásért az egykor akkreditált játékvezetőként tevékenykedő Simó
István felelős, a gyakorlatok során pedig jegyzőkönyv vezetését, és egyéb kosárlabda mérkőzéssel kapcsolatos járulékos dolgokat, illetve természetesen magának a bíráskodásnak a tényleges menetét tanulják meg a jelentkezők. Meccsszituációs helyzetek, bírói mozgások és karjelzések, a játék többi résztvevőjével (játékosok, edzők, adminisztrációs asztal) történő non-verbális kommunikáció megtanulása alkotják még a képzés részét. A 2007/2008-as tanévben kéttucatnyian kezdték el a tanfolyamot, s közülük a többség egyetemista.
ELÁN SPORT
találkozót (az egyik egy gyorsan, az elmélázó debreceniek asszisztálása mellett elvégzett szabadrúgásból született). A szünetig azonban magához tért a DVSC-DEAC, és a helyzetek alapján megérdemelten egyenlített - igaz, ehhez kellett az öngólt szerző Németh Ádám segítsége is. A második játékrészben aztán mintegy tíz perc alatt (a 67. és a 78. perc között) három gólt is berámoltak Faggyasék a Léta kapujába, így a végső szó hiába maradt a hazaiaké (még szépíteni tudtak a hajrában), a debreceniek örülhettek a lefújást követően. Kondás Elemér annyit fűzött hozzá még a mérkőzéshez, hogy a védelmet egy kicsit fáradtnak érezte, ami néha hibákhoz vezetett, ám összességében a meccs lényeges momentumaiból jobban jöttek ki, mint a Létavértes, ezért sikerült szép és fontos győzelmet aratniuk. A DVSC-DEAC eddigi 12 meccséből 11-et megnyerve (s egyszer vesztve), 40–15-ös gólaránnyal és 33 ponttal az NB III-as bajnokság élén áll (itt is érvényes, hogy a Várda SE elleni rangadóját már lapzártánk után rendezik). Mögötte a legfőbb riválisok közül a Diósgyőr hátránya tovább nőtt (jelenleg 27 pontja van), mivel döntetlenezett legutóbb, a Kisvárda azonban szintén nagy győzelmet aratva tartja az ötpontos különbséget, ám a debreceniek előnye így is megnyugtatónak mondható.
EGYETEMI ÉLET
31
NÉPSZERŰ SPORTOLÓK KÖZELEBBRŐL NÉPSZERŰ SPORTOLÓK KÖZELEBBRŐL
Nagy dobás Szűcs Gabriella — a szurkolók rigmusába foglalva csak „szűcsgabi” — a Debreceni Egyetem jogi karán negyedéves hallgató, a DVSCAquaticum magyar bajnokságban éremesélyes kézilabdacsapatának oszlopos tagja, és idén december 2-16. között Franciaországban szeretne maradandót alkotni a válogatottal a XVIII. női világbajnokságon. A legtöbben azonban nem ezért kedveljük, hanem mert végtelenül kedves lány, igyekszik mindig mosolyogni (nem idétlenül vigyorogni, az más kategória) és egyáltalán, na, elmegy a csudába, aki sokáig haragot tud vele tartani! EÉ: — Légy őszinte, nem esnél hanyatt a meglepetéstől, ha megnyernétek a Vb-t, ugye? – Dehogynem! Ó, hát már hogyne tenném? Persze, senki sem mondja ki, hogy „igen, márpedig mi elsők leszünk”, de azért ott van bennünk, hogy összejöhet a dolog. EÉ: — Van esélyetek, nem? – De, ám bárkinek lehetnek egy jó vagy rossz napja, mint például nekünk az előző Európa-bajnokságon a németek ellen, ahol egyszerűen nem jött össze semmi. EÉ: — Akkor úgy kérdezem, hogy kik lehetnek még a befutók rajtatok kívül? – Az oroszok mindenképpen. Aztán a románok is, valamint a német válogatott is esélyes, de úgy hallottam, hogy a franciák szintén nagyon készülnek, egész évben edzőtáboroztak a csapatukkal, de ez mondjuk érthető is, mert náluk rendezik a tornát, otthon bizonyítani akarnak. Viszont a dánok hála istennek kiestek a selejtezők alatt, éppen Tányáék ütötték ki őket (Tatjana Vorozscova a DVSC és az ukrán nemzeti csapat hálóőre – a szerző). Ettől függetlenül más is odaérhet, szerintem ugyanis még jobban megoszlanak az erőviszonyok, mint korábban. EÉ: — Ha már a válogatottnál járunk, ki az, akire felnézel a mostaniak vagy a régiek közül? – Kezdeném azzal, hogy a férfiaknál már régóta Pérez a kedvencem. A nőknél
32 www.egyetemter.hu
meg Kulcsár Anita volt, illetve nem, akit ma is nagyon tisztelek és felnézek rá. A jelenlegi keretből Pálinger Kati az, aki ebbe a kategóriába tartozik, hatalmas segítség a számunkra, hogy ott van mögöttünk és bíztat, irányít bennünket. EÉ: — Remek játékosok, ám rólad is beszéljünk. Hogy érzed, miben fejlődtél a legtöbbet mondjuk az elmúlt három év alatt? – Szerintem valamennyit mindenben. Annak nagyon örülök, hogy a védekezésemet a klubnál és a válogatottnál is kiemelik, és remélem, hogy Németh András szövetségi kapitány a támadások során is egyre többet számít majd rám. A technikai elemeket nézve is sokat tanultam, például már jobban mennek a különböző helyzetből, testtartásból elvégzett lövéseim. Az egész egyébként a leginkább attól függ, hogy ki mennyire akar tanulni, és én nagyon akarok (széles, ám természetes mosoly)! EÉ: — A Loki pedig – veled a fedélzeten – csak robog előre a bajnokságban. Sokan hiányoltuk, hogy idegenben régóta nem nyert rangadót a csapat, aztán nemrég ELÁN SPORT
sikerült magabiztosan két vállra fektetnetek a székesfehérvári Cornexit. – Már a Fradi és a Dunaferr elleni idegenbeli fellépésünkön is közel álltunk a győzelemhez, de – ahogy mondani szokás – az a kis plusz hiányzott belőlünk. Ezekből a találkozókból kiindulva, őket itthon megfoghatjuk. A Cornexi ellen viszont tényleg minden bejött, nagy lökést adhat a folytatásban ez a siker. EÉ: — Milyen a mostani DVSC? – Egyre jobb. Sokat számít Skaliczky László férfi szövetségi kapitány klubhoz hozatala szakmai vezetőként, meg az is, hogy jól tudnak együtt dolgozni Varga Józseffel… de hadd mondjam már (tűkön ül a hölgy, halljuk, mit is szeretne annyira közölni)! EÉ: — Parancsolj! – Szeretnék ezúton is gratulálni Varga Józsefnek, akit a napokban neveztek ki a női „B” válogatott élére! EÉ: — Megtörtént, és természetesen mi is csatlakozunk hozzád. Amúgy ez számíthat valamit a debreceni játékosok jövőbeni keretbe kerülése szempontjából? 2007. NOVEMBER
NÉPSZERŰ SPORTOLÓK KÖZELEBBRŐL NÉPSZERŰ SPORTOLÓK KÖZELEBBRŐL – Németh Andrásnál a teljesítmény számít, de bátran behívja a fiatalokat is. Azért az bizonyára nem lesz baj (cinkos kacsintás), hogy Józsi ’bá is ott van a tűz közelében. EÉ: — Komoly feladatok állnak előtted a sportban és mellette egyetemre is jársz. Hogy megy? – Elvileg negyedéves vagyok, de most már biztosan fogok csúszni egy félévet vagy talán egy egészet is. Az elején rutintalan voltam még, nem tudtam, hogy lehet egyéni tanrendet is kérni, és akkoriban volt az Európa-bajnokság is, ami miatt vizsgáim maradtak el. Egyébként is volt olyan időszakom, amikor két hét alatt négy kemény rangadót vívtunk a rájátszásban, ezalatt vizsgáim is voltak, és elég sokszor éjfélig tanultam, 3-4 óra alvás után megint, emellett pedig a napi két edzés és a heti 1-2 meccs is ott volt. Sajnos ez meg is látszott akkoriban a teljesítményemen. Még jó, hogy nem sérültem meg, pedig a fáradt embernek nagyobb rá az esélye. Az iskolára visszatérve, azért nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem, és nagyon szeretek ide járni. Ráadásul most már a csoporttársaim és a tanárok java része is sokat segít nekem, amiben tud, emiatt nagy köszönet jár nekik is. EÉ: — Kedvenc csoporttársad? Gyors választ kérek! – Ööö… Barcsi Kriszti, ő nagyon aranyos. EÉ: — Mihez kezdesz majd, ha megszerzed a jogi diplomádat? – Már körvonalazódik bennem, hogy mi érdekel leginkább, de azért még nem biztos a dolog. Az ügyvédi szakma vagy a sportjogászként való ténykedés áll hozzám most a legközelebb. EÉ: — Rutinszerű kérdés és még talán korai is, de milyen saját családot képzelsz el a későbbiekben? – Két gyereket mindenképpen szeretnék, ha istenke is úgy akarja, és az sem az sem kizárt, hogy az egyiket még kézilabdázás közben, tehát, ahogy többen is tették már, még visszatérnék utána egy időre. EÉ: — Akkor most átmegyünk bulvárba, és megkérdezem tőled, hogy milyen az ideális férfi a számodra, egyáltalán van most valaki, akivel majdan a családot tervezgethetnétek? – Számomra fontos, hogy lelki társ 2007. NOVEMBER
legyen, ez a leglényegesebb szempont, de egyébként (szemlesütve, tettetetten pironkodva) nincs most párom. EÉ: — Akkor ezt az információt is megosztottuk a férfitársadalommal, ám ezt a vonalat csak nyüstöljük még. Milyen az ideális nő szerinted? – Ezt a férfiaktól kellene megkérdezni! Szerinted? EÉ: — Álljon meg a menet, visszadobod a labdát? Nem ér! – De, de. Na jó, hát szerintem bárki lehetek az, így akár én is valakinek. EÉ: — A testvéredről is beszéljünk! Ő is kézilabdázik, itt a Lokiban az utánpótlásban játszott, ám jelenleg a Derecske, szintén NB I-es csapatánál kézizik. Mi a véleményed róla – szigorúan szakmailag? – Maradjunk annyiban, hogy nagyon remélem, fogunk még együtt játszani itt és a válogatottban is. Borzasztóan lelkes, hajt a meccseken, ahogy csak tud, és úgy tudom, Derecskén is meg vannak vele elégedve. Sajnos most egy darabig nem játszhat, mert megsérült, a napokban műtötték meg. EÉ: — Gyógyulást kívánunk neki mi is! A szabadidődről még nem ejtettünk szót. Mihez kezdesz magaddal a szabad óráiban? – Kevés ilyen van, de a zene, amiben mindenevő vagyok, a tánc, a csapattársakkal, barátokkal való bulik a győztes meccsek után mind jól esnek. A bulikat általában valahol elkezdjük, aztán ahogy a kedvünk tartja, úgy és ott folytatjuk. EgyetELÁN SPORT
len hátránya az ismertségnek, hogy ilyenkor a szórakozóhelyeken sokan figyelik, mit iszunk, kivel és miről beszélgetünk, meg hasonlók. EÉ: — Az őrültségekkel hogy állsz? Nem tervezed esetleg, hogy negyvenévesen megtanulsz repülőgépet vezetni vagy más, jelenleg nehezen elképzelhető dolgokba fogj bele, csak úgy, mert kedved lesz hozzá? – Hááát, ilyeneken még nem gondolkodtam, de az biztos, hogy a jó értelemben vett gyermekségemet nem adom fel teljesen soha. Szerintem nem okoz majd gondot, hogy együtt hülyéskedjek a sajátjaimmal. Viszont az ejtőernyőzésre és a bungee jumpingra még lehet, hogy visszatérek, most egyelőre nem merem egyiket sem. EÉ: — Nos, kezd formálódni a kép rólad. Egy családját nagyon fontosnak tartó, vidám, érzelmes és tudatos hölgy vagy, kellemes társalkodó partner és még szemrevaló is. Talán az egyik erényed azonban, vagyis a szoros érzelmi kötődés a szeretteidhez a gyenge pontod is egyben, ha meg nem sértelek. Összességében mennyire látszik meg a teljesítményeden, ha otthon minden rendben van vagy ha éppen nincs? – Eléggé meglátszik szerintem. Valóban sokat számít, hogy a családom, a barátaim jól legyenek. A múlt évben a nagymamám halála nagyon megrendített, a kis drága azonban biztos, hogy most is itt van köztünk és figyel minket. Koppányi Szabolcs EGYETEMI ÉLET
33
A megzabált dolgozó esete Kannibál törzset alkalmaz egy cég az afrikai leányvállalatát őrző-védőinek. Tartanak tőle, hogy el-eltűnnek majd alkalmazottak, de semmi gond, mert a törzsfőnök megesküdött Aghwopakitru-ra, hogy nem fognak megenni senkit, legfeljebb csak a konkurenciától. Fél évvel később eltűnik az egyik takarító. Miután a körzete piszkos marad, keresni kezdik, nem találják. Összedobolják a kannibálokat, a törzsfőnök a rendőrök előtt mindenkit megesket az összes szellemre, hogy ők ilyet nem (t)esznek. Nyomozók el, a törzsfőnök megkérdezi: – Ki volt az? Hátulról egy ifjú kannibál szól, hogy ő volt. Főnök: Vazze! Nem megmondtam, hogy a takarítókat ne bántsátok?!? Itt olyan jó helyünk van! Hat hónap alatt megettük a managementet, a kontrolling osztályt, a financial monitoringosokat, a strategic finance departmentet, a marketingeseket, az asset optimalisation expertise workgroupot, és a corporate customers relations officert, a kutya se vette észre! Erre te megzabálsz egy dolgozót!
Nem vagy te Talmácsi...
Az ideális pedagógus
Rőzse
34 www.egyetemter.hu
BALU
2007. NOVEMBER
2007. NOVEMBER
EGYETEMI ÉLET
35